1. Számlaosztály BEFEKTETETT ESZKÖZÖK Befektetett eszközöknek kell tekinteni azt az eszközt, amely tartósan, de legalább egy éven túl szolgálja az Egyetem tevékenységét. A befektetett eszközök elszámolása a következő számlacsoportokon belül történhet: 11. Immateriális javak 12.15. Tárgyi eszközök 17. Tulajdoni részesedést jelentő befektetések és hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, hosszú lejáratú bankbetétek 18. Felújítások, beruházások általános forgalmi adója 19. Tartósan adott kölcsönök (visszterhesen átadott pénzeszközök)
11. Immateriális javak Az immateriális javak között kell kimutatni az alapítás, átszervezés aktivált értékét, a kísérleti fejlesztés aktivált értékét, a vagyoni értékű jogokat - az ingatlanokhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok kivételével – a szellemi termékeket, továbbá az immateriális javak beszerzésére adott előlegeket, valamint az immateriális javak értékhelyesbítését. Az alapítás, átszervezés aktivált értékeként a minőségbiztosítási rendszer bevezetésével kapcsolatos kiadásokat lehet a számviteli politikában foglaltak szerint figyelembe venni. Kísérleti fejlesztésként lehet kimutatni a fejlesztéssel kapcsolatos kiadások aktivált értékét. Vagyoni értékű jogok között azokat a megszerzett jogokat kell kimutatni, amelyek nem kapcsolódnak ingatlanhoz. Ilyenek különösen: • bérleti jog, • szolgalmi jog, • koncessziós jog, • a védjegy, • a játékjog, • a márkanév, • a licencek, valamint • az ingatlanhoz nem kapcsolódó egyéb jogok. Itt kell kimutatni többek között az ISDN csatlakozási díjat, a telefon hozzáférési pont díját, a mobil telefonok használati díját is. Az Szt. 2005. évtől hatályos módosítása értelmében az immateriális javak között vagyoni értékű jogként kell kimutatni a szellemi termékek felhasználási jogát. Az Szt. módosításával a számviteli nyilvántartásokban is hangsúlyozottabbá vált az eltérés a szellemi termékek birtoklása, tulajdonlása, valamint a szellemi termékekre vonatkozó korlátozott
1
felhasználási jog megszerzése között. A szellemi termékek között csak azokat a szellemi termékeket indokolt ezután kimutatni, amelyek korlátozás nélkül az egyetem birtokában, tulajdonában vannak. Azok a szellemi termékekre vonatkozó korlátozott felhasználási jogok, amelyeket a költségvetési szerv közvetlenül vagy közvetve az eredeti jogtulajdonostól szerzett, a vagyoni értékű jogok közé kerültek. Szellemi termékek közé tartoznak az immateriális javak általános fogalmának megfelelő, az Egyetem által hasznosított szellemi alkotások. Ilyenek: a találmányok, a szerzői jogi védelemben részesülő szoftvertermékek, az iparjogvédelemben részesülő javak közül a szabadalom, az egyéb szellemi alkotások, a jogvédelemben nem részesülő, de titkossága révén monopolizált javak közül a know-how és gyártási eljárás, védjegy. Az értékesítési céllal beszerzett, illetve előállított szoftvertermék rendeltetéséből következően (pl.: oktatási anyagok, eszközök stb.) nem minősül befektetett eszköznek, azt a készletek - áruk között kell nyilvántartani és kimutatni. Kis értékű szellemi terméknek minősül a 100eFt alatti egyedi beszerzési (előállítási) költségű szellemi termék, amelyet a használatba vételkor a Kormányrendeletben biztosított lehetőség alapján folyó kiadásként egy összegben számol el az Egyetem. Ennek megfelelően év közben a főkönyvi könyvelésben a szellemi termékek beszerzésének kiadásait az 5. számlaosztály megfelelő számláin számoljuk el.
2
Az immateriális javak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Üzemgazdasági könyvelés Az Pénzforgalmi könyvelés SorGazdasági esemény átforgató Tartozik Követel Tartozik Követel szám megnevezése program Számlaszám Számlaszám rövidítése 1.
Nyitó műveletek Immateriális javak január 1-i nyitó állományának könyvelése Bruttó érték Tervszerinti értékcsökkenés
2. a
T11110000-T11194000; T11721000-T11740000; T11811000-T11814000 T49100000
T49100000
Egyenleg áthozat
111100000-111940000; 117211000-117420000; 118111000-118142000 491000000
T11211000; T11221000; Egyenleg T11231000; T11241000 áthozat Terven felüli értékcsökkenés T49100000 T11222000; T11232000; Egyenleg 491000000 T11242000; T11272000 áthozat Immateriális javak vásárlása, bővítése, értéknövelése abban az esetben, ha az állománybavétel előző évben megtörtént: A benyújtott számla - áfa T11310000-T11340000; T31100000-T33192200 ZALL; 113100000-11340000 nélküli – ZPF ellenértékének kiegyenlítése T44100000-T44342000 T41220000 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 ÁFA kiadás kiegyenlítése Beszerzési árba beszámítandó T11310000-T11340000; T31100000-T33192200 ZALL; 182210000 ZPF T44100000-T44342000 T41220000 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 Beszerzési árba be nem T18231000; T31100000-T33192200 ZALL; 182310000 számítandó ZPF T44100000-T44342000 T41220000 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 Funkcionális osztályozás ZFICO 611000000-681000000; szerint (Ü.G.-ban nem 71 könyvelünk)
491000000 112110000; 112210000; 112310000; 112410000 112220000; 112320000; 112420000; 112720000 311000000-331922000 (KTK: 210) 412200000
311000000-331922000 (KTK: 210) 412200000 311000000-331922000 (KTK: 210) 412200000 199100000; 199800000
3
Az immateriális javak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Üzemgazdasági könyvelés Az Pénzforgalmi könyvelés SorGazdasági esemény átforgató Tartozik Követel Tartozik Követel szám megnevezése program Számlaszám Számlaszám rövidítése 2. b
Immateriális javak vásárlása, bővítése, értéknövelése abban az esetben, ha az állománybavétel és a pénzforgalom tárgyévben történik: Tárgyévi beszerzés aktiválása T11110000-T11194000; T44100000-T44342000 ZAM; 111100000-111940000; 412200000; a beszerzési árba ZALL; 412310000; 441110000-441130000; beszámítandó áfával együtt, T44100000-T44342000 T31100000-T33192200 ZPF 442110000-442130000; használatba vételkor és a 443110000-443130000; számla ellenértékének 441110000-441130000; 412200000; kiegyenlítése 442110000-442130000; 443110000-443130000; 113100000-113400000; 311000000-331922000; 182210000 (KTK:210) Beszerzési árba be nem T18231000; T31100000-T33192200 ZALL; 182310000 311000000-331922000 számítandó ZPF (KTK: 210) T44100000-T44342000 T41220000 441110000-441130000; 412200000 442110000-442130000; 443110000-443130000 Funkcionális osztályozás ZFICO 611000000-681000000; 199100000; 199800000 szerint (Ü.G.-ban nem 71 könyvelünk) Folyamatban maradó T11721000; T44100000-T44342000; ZAM; 117211000-117420000; 412200000 beruházás állományba vétel T11730000-T11740000; ZALL; 412310000, 441110000-441130000; ZPF 442110000-442130000; T44100000-T44342000 T31100000-T33192200 443110000-443130000 441110000-441130000; 412200000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 113100000-113400000 311000000-331922000 (KTK:210) Beruházási előleg állományba T11811000; T11812000; T44100000-T44342000; ZAM; 118111000-118142000; 412200000; vétel T11813000; T11814000; ZALL; 412310000 441110000-441130000;
4
Az immateriális javak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Üzemgazdasági könyvelés Az Pénzforgalmi könyvelés SorGazdasági esemény átforgató Tartozik Követel Tartozik Követel szám megnevezése program Számlaszám Számlaszám rövidítése ZPF T44100000-T44342000
T31100000-T33192200 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 113100000-113400000
3.
4.
Immateriális javak térítésmentes átvétele Fejezeten kívülről Az átvétel állománybavétel T11110000-T11140000 T41231000 ZAM 111100000-111400000 időpontjában ismert piaci, forgalmi értéken Fejezeten belüli átvétel Bruttó érték állománybaT11110000-T11140000 T41230000 ZAM 111100000-111400000 vétele Értékcsökkenés állományba- T41231000 T11211000-T11241000 ZAM 412310000 vétele Immateriális javak állományának csökkenése (selejtezés, értékesítés, térítésmentes átadás) a gazdasági eseménnyel egyidejűleg Terven felüli értékcsökkenés T59321000; T11222000; T11232000 ZAM 593210000; elszámolása (kivéve: T11242000; T11272000 értékesítés, térítésmentes 412350000 átadás) Bruttó érték kivezetése Selejtezésnél, hiánynál T41232000 T11110000-T11140000 ZAM 412320000 Értékesítésnél T41220000 T11110000-T11140000 ZAM 412200000 Térítésmentes átadásnál T41231000 T11110000-T11140000 ZAM 412310000 Értékcsökkenés (terv szerinti és terven felüli) kivezetése Selejtezésnél, hiánynál T11210000-T11273000 T41232000 ZAM 112110000-112730000
442110000-442130000; 443110000-443130000 412200000; 311000000-331922000 (KTK:210) 412310000
412310000 112110000; 112210000; 112310000; 112410000 112220000; 112320000; 112420000; 112720000 593210000 111100000-111400000 111100000-111400000 111100000-111400000 412320000
5
Az immateriális javak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Üzemgazdasági könyvelés Az Pénzforgalmi könyvelés SorGazdasági esemény átforgató Tartozik Követel Tartozik Követel szám megnevezése program Számlaszám Számlaszám rövidítése
5.
Értékesítésnél T11210000-T11273000 T41220000 Ellenérték nélküli átadásnál T11210000-T11273000 T41231000 Forrásr. veszteséggel történő T41238000 T41220000 értékesítésnél Immateriális javak értékesítésével kapcsolatos bevétel elszámolása Közgazdasági osztályozás T33110000; T93121100; T93121200 szerint T33110000 T91924000; T91924100
ZAM ZAM ZPF
112110000-112730000 112110000-112730000 412380000
412200000 412310000 412200000
ZPF
331100000;
931211000; 931212000; (KTK: 381)
Funkcionális osztályozás szerint (Co -modulban 7-es költséghelyen gyűlnek a bevételek és átforgató program segítségével fordul át 9-es szakfeladatra az FImodulban) Vevői követelés előírása Vevői követelés kiegyenlítése
-
-
ZFICO
331100000 999000000
919240000 (KTK: 310) 992110000-997200000
T28210000-T28420000 T41220000
T41231000 T28210000-T28420000
ZALL ZPF
282140000-282140010 4122000000
412310000 282130000-282140010
1.) A könyvelési tételben az alaptevékenységek kiadási előirányzatának könyvelésénél a 7-es számlaosztály 3. pozíciója 1 és további bontásával, a kiadási előirányzat teljesítésének könyvelésénél a 7-es számla osztály 3. pozíciója 2 és további bontásával jelöltük ki.
6
12-15. Tárgyi eszközök Tárgyi eszközöknek minősülnek - és ebből következően a fenti számlacsoportban kerülnek kimutatásra azon anyagi eszközök (földterület, telek, telkesítés, erdő, ültetvény, épület, építmény, gép, berendezés és felszerelés, jármű, ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jogok, tenyészállatok, folyamatban maradó beruházások, felújítások, beruházásra adott előlegek, értékhelyesbítés) számlái, melyek tartósan – közvetlenül vagy közvetett módon – egy éven túl szolgálják az Egyetem tevékenységét. A számviteli törvény alkalmazásában • Beruházás: a tárgyi eszköz beszerzése, létesítése, saját vállalkozásban történő előállítása, a beszerzett eszköz rendeltetésszerű használatbavételig, üzembe helyezésig végzett tevékenység (szállítás, vámterhek, közvetítés, alapozás, üzembe helyezés, a beszerzéshez kapcsolható tervezés, előkészítés, lebonyolítás, hitel igénybevétel, biztosítási díj), továbbá mind az a tevékenység, amely a tárgyi eszköz beszerzéséhez, előállításához egyedileg hozzákapcsolható. Beruházás a meglévő tárgyi eszköz bővítése, rendeltetésének megváltoztatása, átalakítása, élettartamának, teljesítőképességének közvetlen növelését eredményező tevékenység is. •
Felújítás: az elhasználódott tárgyi eszköz eredeti állaga (kapacitása, pontossága) helyreállítását szolgáló, időszakonként visszatérő olyan tevékenység, amely azzal jár, hogy az adott eszköz élettartama megnövekszik, eredeti műszaki állapota, teljesítőképessége megközelítően vagy teljesen visszaáll. Felújítás a korszerűsítés is, ha ennek eredménye az üzembiztonság, teljesítőképesség, használhatóság, gazdaságosság növekedése. A tárgyi eszközt akkor kell felújítani, amikor a folyamatos, rendszeres karbantartás mellett oly mértékben elhasználódott, hogy az a rendeltetésszerű használatot veszélyezteti. Nem felújítás az elmaradt és felhalmozódott karbantartások egyidőben történő elvégzése függetlenül az összeg nagyságától. •
Pénzügyi lízing: a lízingbeadó – szerződés alapján – a lízingbevevő igényei szerint beszerzett és a lízingbeadó tulajdonában lévő eszközt lízingdíj ellenében, a szerződésben rögzített időtartamra a lízingbevevő használatába, birtokába adja azzal, hogy a lízingbevevőt terheli a használatból következően minden költség és kockázat. A lízingbevevő jogosult a hasznok szedésére, az időtartam letelte végén az eszköz tulajdonjogát megszerzi, vagy megszerezheti. A lízingbe vett eszközt a lízingbe vevő mutatja ki az eszközei és forrásai között.
A folyamatban maradó beruházások, felújítások között kell kimutatni a rendeltetésszerűen használatba nem vett, üzembe nem helyezett eszközök bekerülési értékét, továbbá a már használatba vett tárgyi eszközökön végzett bővítéssel, rendeltetésváltozással, átalakítással, élettartamnöveléssel, felújítással összefüggő munkák – még nem aktivált – bekerülési értékét. A beruházásokra adott előlegként kell kimutatni a beruházási szállítónak, az ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog eladójának ilyen címen – levonható áfát nem tartalmazó – átutalt összeget. Azokat az anyagi eszközöket - értéküktől függetlenül - (szerszám, műszer, berendezés, felszerelés, munkaruha, egyenruha, védőruha stb.), amelyek az Egyetem tevékenységét egy évnél rövidebb ideig szolgálják, beszerzésüktől, előállításuktól a használatba vételükig nem a tárgyi eszközök között, hanem készletként a forgóeszközök között kell kimutatni. 7
Kis értékű tárgyi eszköznek minősül a 100eFt alatti egyedi beszerzési (előállítási) költségű tárgyi eszköz, amelyet a használatba vételkor - a Kormányrendeletben biztosított lehetőség alapján folyó kiadásként egy összegben számol el az Egyetem. Ennek megfelelően év közben a főkönyvi könyvelésben a kis értékű tárgyi eszközök beszerzésének kiadásait az 5. számlaosztály megfelelő számláin számoljuk el. Ha az év végi leltározáskor új, használatba még nem vett kis értékű tárgyi eszközökkel rendelkezik az Egyetem, azt a leltár alapján a 13. számlacsoportba kell visszavezetni a folyamatban maradó beruházások e célt szolgáló alszámlájára. A tárgyi eszközök számlacsoportjaiba a következő eszközcsoportok tartoznak: 12. Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 13. Gépek, berendezések, felszerelések és járművek 131.Gépek, berendezések, felszerelések 132. Járművek 14. Tenyészállatok 15. Központi beruházási kiadások
12. Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok A számlacsoportban kell nyilvántartani az Egyetem ingatlanainak állományi értékét, értékhatártól függetlenül, az ingatlanok értékcsökkenését (terv szerinti, terven felüli), az ingatlan beszerzéssel, felújítással kapcsolatos kiadásokat és azok előirányzatát, a folyamatban maradó ingatlan beruházásokat, felújításokat, valamint az ingatlan beruházással kapcsolatban átutalt előlegek összegét. Az ingatlanok közé tartoznak: • a földterület, • a telek, • az épület, • az egyéb építmény, • az ültetvény, • az erdő, • ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog. Földterület: külterületen és belterületen levő olyan mezőgazdasági művelésre alkalmas beépítetlen földterület, amely az Egyetem tulajdonában van, tevékenységét tartósan szolgálja, és amelyhez vásárlás, kisajátítás kapcsán jutott hozzá. A földterület önállóan telekkönyvezhető. Ide tartozik: szántóföld, ültetvény földterülete, halastó, erdő területe, nádas, gyepterület. Telek: építési célokat szolgáló földterület. Az Egyetem az ingatlanoknak ebben a csoportjában mutatja ki azoknak a telkeknek az ellenértékét, amelyekhez vásárlás, kisajátítás útján, vagy egyszeri telekigény-bevételi díj fizetése kapcsán jutott. A telken helyet foglaló építmények, és egyéb tárgyi eszközök a telek fogalmától elkülönülnek, annak értékében nem szerepelhetnek.
8
Épület: szerkezetileg olyan önálló építmény, amely a talajjal való egybeépítés során jön létre és a környező külső tértől épületszerkezetekkel részben, vagy egészben elválasztott teret alkot, és ezzel a tartózkodás, a termelés és a tárolás feltételeit biztosítja. Nem része az épületnek, ezért külön tárgyi eszközként kell kimutatni az épületen belüli technológiai rendeltetésű vezetékeket, a riasztóberendezéseket, a teherfelvonót és gépészeti berendezéseket, az épületben elhelyezett olyan központi fűtésberendezést, kazánt, amely az adott épület fűtésén és melegvíz ellátásán túl más épület fűtését és melegvíz ellátását is ellátja. Építmény: fogalomkörébe tartoznak a kerítések, garázsok, hidak, utak, aluljárók, alagutak, tárolók, a termőfölddel tartósan összefüggő, több éves rendszeres termelésre létesített növényi kultúra (szőlő, gyümölcsös stb.), ültetvény és a halastó, bele nem értve az általuk elfoglalt földterületet. Ingatlanhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog Különösen ide tartozik: • földhasználat, • haszonélvezet és használat, • bérleti jog, • szolgalmi jog, • ingatlanok rendeltetésszerű használatának előfeltételét jelentő hozzájárulások (víz- és csatornahasználati hozzájárulás, villamos-fejlesztési hozzájárulás, gázelosztó vezetékre vonatkozó hálózatfejlesztési hozzájárulás) megfizetése alapján szerzett használati jog, • ingatlanhoz kapcsolódó egyéb jogok.
9
Az ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
2. 2. a
2. b
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok főkönyvi számláinak nyitása Bruttó érték T12110000-T12195000; T49100000 T12720000-T12750000; T12810000-T12815000 Értékcsökkenés T49100000 T12231000-T1225300
Az átforgató program rövidítése
Egyenleg áthozat
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
121100000-121950000; 127211000-127520000; 128111000-128152000; 491000000
Egyenleg áthozat Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok vásárlása, létesítése, meglévő épület, építmény értékét növelő beruházás. Vásárlás, létesítés idegen kivitelezésben -abban az esetben, ha az állományba vétel előző évben megtörtént Közgazdasági osztályozás T12310000-T12350000; T31100000-T33192200; ZALL; 123100000-123500000; szerint a benyújtott számla ZPF -áfa nélküli T44100000-T44342000 T41220000 441110000-441130000; ellenértékének kiegyenlítése 442110000-442130000; 443110000-443130000 Áfa kiadás kiegyenlítése: - beszerzési árba T12310000-T12350000; T31100000-T33192200; ZALL; 182210000 beszámítandó ZPF T44100000-T44342000 T41220000 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 - beszerzési árba be nem T18231000 T31100000-T33192200; ZALL; 182310000; számítandó ZPF T44100000-T44342000 T41220000 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 Funkcionális osztályozás ZFICO 611000000-681000000; szerint (Ü.G.-ban nem 71 könyvelünk) Vásárlás, létesítés idegen kivitelezésben -abban az esetben, ha az állományba vétel és a pénzforgalom tárgy évben történik: Tárgyévi beszerzés: aktiválás T12110000-T12150000; T31100000-T33192200; ZAM; 121100000-121500000;
491000000 122310000-122530000
311000000-331922000 (KTK: 210) 412200000
311000000-331922000 (KTK:210) 412200000 311000000-331922000; (KTK: 210) 412200000 199200000; 199800000
412200000
10
Az ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése A beszerzési árba beszámítandó áfával együtt, használatba vételkor közgazdasági osztályozás szerint
Beszerzési árba be nem számítandó
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Folyamatban maradó beruházásként
Beruházási előlegként
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T12193000-T12195000; T44100000-T44342000
Az átforgató program rövidítése ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 121930000-121950000; 412310000
T41220000
T18231000; T18232000
T31100000-T33192200;
T44100000-T44342000
T41220000
ZALL; ZPF
ZFICO T12721000- T12750000;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200
T12811000-T12815000;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200
ZAM; ZALL; ZPF
ZAM; ZALL; ZPF
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000; 123100000-123500000; 182210000 182310000; 182320000 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 611000000-681000000; 71 127212000-127520000; 412310000 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000; 123100000-123500000; 182210000 128111000-128152000; 412310000
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000; 412200000; 311000000-331922000 (KTK:210) 311000000-331922000; (KTK: 210) 412200000 199200000; 199800000 412200000; 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000; 412200000; 311000000-331922000 (KTK:210) 412200000 441110000-441130000; 442110000-442130000;
11
Az ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
3.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Ingatlanok felújítása idegen kivitelezésben Közgazdasági osztályozás T12110000-T12195000; szerint a benyújtott számla -áfa nélküli - ellenértékének T44100000-T44342000 kiegyenlítése Áfa kiadás kiegyenlítése: - beszerzési árba beszámítandó
- beszerzési árba be nem számítandó Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZFICO
T44100000-T44342000;
ZALL; ZPF
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200
T18130000;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200
Számlaszám
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000; 123100000-1235000000; 182210000 611000000-681000000; 71
443110000-443130000 412200000; 311000000-331922000 (KTK:210) 199200000; 199800000
121100000-121950000; 412310000 441140000-441160000;
412200000; 441140000-441160000; 412200000;
124300000-124400000
311000000-331922000 (KTK:220)
ZALL; ZPF
121100000-121950000; 412310000; 441140000-441160000; 181200000
ZALL; ZPF
181300000
412200000; 441140000-441160000; 412200000; 311000000-331922000 (KTK:220) 311000000-331922000; (KTK:220) 441140000-441160000 412200000 199200000; 199800000
T31100000-T33192200
T12110000-T12195000;
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel
ZFICO
412310000; 441140000-441160000 611000000-681000000; 71
12
Az ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Folyamatban maradó felújításként
Beruházási előlegként
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T12721000-T12750000;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200
T12811000-T12815000;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200
Az átforgató program rövidítése ZAM; ZALL; ZPF
ZAM; ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 127231100-127520000;
412200000;
412310000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
412200000;
123200000-123500000 128111000-128152000;
412200000;
412310000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
412200000;
123200000-123500000 4.
Ingatlanok térítésmentes átvétele Fejezeten kívülről átadó által T12110000-T12195000 közölt nyilvántartási értéken, legfeljebb azok piaci forgalmi értékén a gazdasági eseménnyel egyidejűleg Fejezeten belüli átvétel esetén
T41231000
ZAM
121100000-121950000
412310000
13
Az ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése bruttó érték Állományba vétele Értékcsökkenés állománybavétele
5.
6.
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T12110000-T12150000 T41231000-
T41231000 T12231000; T12241100-T12241400; T12251000;
Ingatlanok saját kivitelezésben történő előállítása, felújítása Felmerült kiadások – áfa nélküli – ellenértékének kiegyenlítése Közgazdasági osztályozás T51000000-T57999999 T31100000-T33192200 szerint
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZAM ZAM
121100000-121500000 41231000
412310000 122310000; 122411000-122414000; 122510000;
ZPF
511212000-574270000
ZFICO
611000000-681000000; 71
311000000-331922000; (KTK:110, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000;
ZPF
561211000-561212100
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) ÁFA kiadás kiegyenlítése közgazdasági osztályozás szerint Le nem vonható ÁFA T51000000-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
561211000
ÁFA levonható
T31100000-T33192200
ZPF
561212000
T56121200
311000000-331922000 (KTK: 131) 311000000-331922000 (KTK:131) 311000000-331922000 (KTK: 131) 599000000;
Funkcionális osztályozás ZFICO 611000000-681000000; szerint (Ü.G.-ban nem 71 könyvelünk) Teljesítmény érték állomány- T12110000-T12195000 T41231000 ZAM 121100000-121950000 412310000 bavétele, használatba vételkor Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok állományának csökkenése (selejtezés, térítésmentes átadás, értékesítés). Elszámolása a gazdasági eseménnyel egyidejűleg. Terven felüli értékcsökkenés T59321000; T12232000; ZAM 593210000 122320000;
14
Az ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
elszámolása (kivéve: értékesítés, térítésmentes átadás)
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T12242100-T12242400; T12252000;
122421000-T122424000; 122520000; 412350000
593210000
412320000 412310000 412200000
121100000-121950000 121100000-121500000 121100000-121500000
T12231000-T12252000 T41232000 ZAM T12231000; T12241100; T41231000 ZAM T12241200; T12241400; T12241400; Értékesítésnél T12231000; T12241100; T41220000 ZAM T12241200; T12241400; T12241400; Ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok értékesítésével kapcsolatos bevétel elszámolása Közgazdasági osztályozás T33110000 T93122100-T9313200; ZPF szerint T91924000
122310000-122520000 122310000; 122411000; 122412000; 122414000; 122414000; 122310000; 122411000; 122412000; 122414000; 122414000;
412320000 412310000
331100000
Funkcionális osztályozás szerint (Co-modulban 7-es számlára gyűlnek a bevételek és átforgató program segítségével fordul át 9-es
999000000
931221000-931232000; (KTK: 381) 919240000 (KTK: 310) 992110000-992790000
Bruttó állományi érték kivezetése Selejtezésnél Térítésmentes átadásnál Értékesítésnél Értékcsökkenés (terv szerinti és terven felüli) kivezetése Selejtezésnél Ellenérték nélküli átadásnál
7.
Az átforgató program rövidítése
T41232000 T41231000 T41220000
T12110000-T12195000 T12110000-T12195000 T12110000-T12195000
ZAM ZAM ZAM
ZFICO
412200000
15
Az ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
8.
9.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
szakfeladatra.) Forrásrendezés veszteséggel T41238000 T41220000 ZPF 412380000 412200000 történő értékesítésnél Bérbevett (használatra átvett) ingatlanon végzett beruházás (A bérleti szerződés szerint a bérbe vevő saját könyveiben tartja nyilván a beruházást, illetve annak aktivált értékét, ha a beruházás aktiválása előző évben megtör.) Közgazdasági osztályozás szerint A beruházás elszámolása – áfa nélküli – ellenértékének kiegyenlítése ÁFA kiadás kiegyenlítése
T12310000-T12350000
T31100000-T33192200
ZPF
123100000-123500000
311000000-331922000 (KTK: 210)
Nem levonható ÁFA esetén
T12310000-T12350000
T31100000-T33192200
ZPF
182210000; 182220000
Levonható ÁFA esetén
T18231000
T31100000-T33192200
ZPF
182310000; 182320000
311000000-331922000 (KTK: 210) 311000000-331922000 (KTK: 210) 199200000, 199800000
Funkcionális osztályozás ZFICO 611000000-681000000; szerint (Ü.G.-ban nem 71 könyvelünk) Bérbevett (használatba átvett) ingatlanon végzett felújítás (A bérleti szerződés szerint a bérbe vevő saját könyveiben tartja nyilván a beruházást, ill. annak aktivált értékét, ha a beruházás aktiválása az előző évben megtörtént.) Közgazdasági osztályozás szerint A felújítás – áfa nélküli – T12430000; T12440000 T31100000-T33192200 ZPF 124300000; 12440000 311000000-331922000 ellenértékének kiegyenlítése (KTK: 220) ÁFA kiadás kiegyenlítése
16
Az ingatlanok és kapcsolódó vagyoni értékű jogok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Nem levonható ÁFA esetén
T12430000; T12440000
T31100000-T33192200
ZPF
181200000
Levonható ÁFA esetén
T18130000
T31100000-T33192200
ZPF
181300000
ZFICO
611000000-681000000; 71
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
311000000-331922000 (KTK: 220) 311000000-331922000 (KTK: 220) 199200000, 199800000
1.) A könyvelési tételben az alaptevékenységek kiadási előirányzatának könyvelésénél a 7-es számlaosztály 3. pozíciója 1 és további bontásával, a kiadási előirányzat teljesítésének könyvelésénél a 7-es számla osztály 3. pozíciója 2 és további bontásával jelöltük ki. 2.) A teljesítményérték megállapítására vonatkozó szabályokat a számviteli politika rész tartalmazza.
17
13. Gépek, berendezések, felszerelések és járművek 131. Gépek, berendezések, felszerelések Gépek, berendezések, felszerelések között kell kimutatni az Egyetem tevékenységét tartósan szolgáló eszközök aktivált értékét. Ide sorolandók a feladat ellátását biztosító egészségügyi, oktatási, híradástechnikai, környezetvédelmi, kutatási célú, számítás és ügyvitel-technikai stb., gépek, berendezések és felszerelések, valamint a képzőművészeti alkotások. •
Ügyvitel- és számítástechnikai eszközök között mutatjuk ki azoknak az adatfeldolgozási, ügyvitel-technikai eszközöknek az értékét, amelyek az Egyetem központi irányítási, számviteli és ügyvitel-szervezési feladatait, valamint azok összekapcsolását szolgálják. Ide sorolandók a feladat ellátását biztosító számítástechnikai eszközök, számológépek, írógépek, szövegszerkesztők, adatfeldolgozó gépek és egységei, irodai gépek, ezek alkatrészei és tartozékai is. Ezek az eszközök a 8443, 8469, 8470, 8471, 8472, 8473, 8476, 8523, 8524, 9009 vámtarifaszámmal rendelkeznek.
•
Az egyéb gépek, berendezések és felszerelések körébe tartoznak: o a sokszorosítási gépek, berendezések és felszerelések, melyek a 8440, 8442, 8443 számnak megfelelő vámtarifaszám szerinti besorolású eszközök. Ezek között a nyomdai gépek, berendezések, felszerelések (termékcsoportba tartozó eszközök), a fénymásoló gépek, fotómásoló gépek, ormig, stencil és rotaprint sokszorosító eljárásos berendezések, fémlemezes címpréselő és címnyomó gépek mutathatók ki. o a kommunikációs eszközök, azok a híradástechnikai, adatátviteli berendezések, amelyek a Vtsz 8517 szám alatt találhatók. Itt számoljuk el a telefonok, telefaxok, telexek, számítógépek között megvalósuló adatátviteli célú berendezések, valamint a rádió - televízió berendezések vásárlásának, létesítésének kiadásait. o a bútorok közül azok, amelyek a feladat ellátását egy éven túl szolgálják. A Kereskedelmi Vámtarifa 8303, 8418, 9401, 9402, 9403, 9404 szám alatti részletezése tartalmazza ezeket a termékeket. Az irodák, tantermek, tárgyalók, előadótermek stb., bútorainak, berendezései tárgyainak beszerzésével, létesítésével, felújításával kapcsolatos kiadások nyilvántartására szolgál. o az egyéb gépek, berendezések és felszerelések, amelyek az eddigi felsorolásban nem szerepeltek, de a feladat ellátását egy éven túl szolgálják. Itt kell kimutatni a feladatellátáshoz szükséges szerszámokat, berendezéseket, felszereléseket (pl: tűzvédelmi eszközök, központi fűtés hőszolgáltató készülékei, légkondicionáló berendezés stb.).
•
Képzőművészeti alkotás minden olyan eredeti alkotás, pl. festmény, szobor, amely díszítő elemként használható.
•
Hangszerek az Egyetem tevékenységét közvetlenül nem szolgáló, muzeális értéket képviselő hangszerek.
•
Egyéb állományba vett, értékét nem csökkentő eszközök, az Egyetem számviteli politikájában rögzítettnek megfelelően (antik használati tárgyak, gyűjtemények, dísznövények, szőnyegek, műemléki védettségű épületek stb.).
18
19
A gépek, berendezések, felszerelések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Gépek, berendezések, felszerelések Főkönyvi számláinak nyitása Állományi érték
T13111000-T13119400; T13171100-T 13179599; T13181100-T13181400 T49100000
T49100000
Egyenleg áthozat
T13121100-T13122500
Értékcsökkenés T13123100-T13123400 visszaírása Gépek, berendezések, felszerelések vásárlása, létesítése Abban az esetben, ha az áru előző évben beérkezett, állományba vétele megtörtént Vásárlás, létesítés T13131000-T13135000; közgazdasági osztályozás szerint a benyújtott számla – T44100000-T44342000 áfa nélküli – ellenértékének kiegyenlítése Áfa kiadás kiegyenlítése: T13131000-T13135000; beszerzési árba beszámítandó T44100000-T44342000
T49100000
Egyenleg áthozat Egyenleg áthozat
Beszerzési árba be nem számítandó
T18231000; T18232000;
T31100000-T33192200;
T44100000-T44342000
T41220000
Értékcsökkenés
2.
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
Gazdasági esemény megnevezése
T31100000-T33192200;
ZALL; ZPF
T41220000 T31100000-T33192200;
ZALL; ZPF
T41220000 ZALL; ZPF
131110000-131194000; 131711100-131795990; 131811100-131814200 491000000
491000000
131231000-131234000
T49100000
131310000-131350000;
311000000- 331922000; (KTK: 210) 412200000
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 182210000-182220000 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 182310000-182320000 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
131211000-131225000
T31100000-T33192200; (KTK: 210) 412200000 T31100000-T33192200; (KTK: 210) 412200000
20
A gépek, berendezések, felszerelések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Funkcionális osztályozás szerint Tárgyévi beszerzés: aktiválás a (beszerzési árba beszámítandó áfával együtt) használatba vételkor
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése ZFICO
T13111000-T13119400;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200;
ZAM; ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 611000000-681000000; 71 131110000-131194000;
199310000, 199800000
412310000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000; 412200000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
Folyamatban maradó beruházásként
T13170000-T13174200;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200;
ZAM; ZALL; ZPF
131310000-131350000; 182210000-182220000 131711100-131742200;
311000000- 331922000
412310000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 412200000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
Beruházási előlegként
T13181100-T13181400;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200;
ZAM; ZALL; ZPF
412200000;
412200000;
131310000-131350000; 182210000-182220000 131811100-131814200;
311000000- 331922000
41231000
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
412200000;
21
A gépek, berendezések, felszerelések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
3.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Gépek, berendezések, felszerelések felújítása idegen kivitelezésben Abban az esetben, ha az állományba vétel előző évben megtörtént Közgazdasági osztályozás szerint A benyújtott számla – áfa T13141000-T13145000; T31100000-T33192200; nélküli ellenértékének kiegyenlítése T44100000-T44342000 T41220000 Áfa kiadás kiegyenlítése: T13141000-T13145000; T31100000-T33192200; beszerzési árba beszámítandó T44100000-T44342000 T41220000 Beszerzési árba be nem T18130000-T18130001; T31100000-T33192200; számítandó T44100000-T44342000 T41220000 Funkcionális osztályozás szerint Tárgyévi beszerzés aktiválás a T13111000-T13115000; T44100000-T44342000; (beszerzési árba beszámítandó áfával együtt) használatba T44100000-T44342000 T31100000-T33192200; vételkor
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF ZALL; ZPF ZALL; ZPF ZFICO ZAM; ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000; 131310000-131350000; 182210000-182220000
412200000;
131410000-131450000
311000000-331922000; (KTK: 210) 412200000 311000000-331922000; (KTK: 220) 412200000 311000000-331922000; (KTK: 220) 412200000 199310000, 199800000
441140000-441160000 181200000; 441140000-441160000 181300000; 441140000-441160000 611000000-681000000; 71 131110000-131150000;
311000000- 331922000
412200000;
412310000;
441140000-441160000
441140000-441160000;
412200000;
131410000-131450000;
311000000-331922000
22
A gépek, berendezések, felszerelések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Folyamatba n maradó felújításként
Beruházási előlegként
4.
5.
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T13171100-T13174200;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200
T13181100-T13181400;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200
Az átforgató program rövidítése
ZAM; ZALL; ZPF
ZAM; ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 181200000 131711100-131742200;
412200000;
412310000;
441140000-441160000;
441140000-441160000;
412200000;
131410000-131450000; 181200000 131811100-131814200;
311000000-331922000
412310000;
441140000-441160000;
441140000-441160000;
412200000;
131410000-131450000; 181200000
311000000-331922000
412200000;
Gépek, berendezések, felszerelések térítésmentes átvétele Fejezeten kívülről az átadó által T13111000-T13119400 T41231000 ZAM 131110000-131150000 412310000 közölt nyilvántartási értéken ,legfeljebb azok piaci forgalmi értékén a gazdasági eseménnyel Fejezeten belüli átvétel esetén Bruttó érték állományba T13111000-T13119400 T41231000 ZAM 131110000-131150000 412310000 vétele Értékcsökkenés állományba T41231000 T13121100-T13121400 ZAM 412310000 131211000-131214000 vétele Gépek, berendezések, felszerelések állomány csökkenésének (selejtezés, térítésmentes átadás, értékesítés), elszámolása a gazdasági eseménnyel egyidejűleg
23
A gépek, berendezések, felszerelések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
6.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Terven felüli értékcsökkenés T59321000 T13122100-T13122500; elszámolása (kivéve: értékesítés, térítésmentes átadás) Bruttó állományi érték kivezetése Selejtezésnél T41232000 T13111000-T13119400 Ellenérték nélküli átadásnál T41231000 T13111000-T13119400 Értékesítésnél T41220000 T13111000-T13119400 Értékcsökkenés (terv szerinti és terven felüli) kivezetése Selejtezés T13121100-T13125000 T41232000 Térítésmentes átadásnál T13121100-T13121400 T41231000 Értékesítésnél T13121100-T13121400 T41220000 Forrásrendezés veszteséggel T41238000 T41220000 történő értékesítéshez Gépek, berendezések, felszerelések értékesítésével kapcsolatos bevétel elszámolása Keletkezett követelés vevői T28210000-T28420000; T93124000-T93124200 számla alapján T91924000-T93124200 értékesítés ellenérték beérkezésének elszámolása T33110000 T28210000-T28420000 közgazdasági osztályozás szerint: állományváltozás áfával együtt funkcionális osztályozás szerint (Co-modulban 7-es számlára gyűlnek a bevételek
Az átforgató program rövidítése ZAM
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 593210000
131221000-131225000
412350000
593210000
ZAM ZAM ZAM ZAM
412320000 412310000 412200000
131110000-131194000 131110000-131194000 131110000-131194000
ZAM ZAM ZAM
131211000-131225000 131211000-131225000 131211000-131225000 412380000
412320000 412310000 412200000 412200000
282140000-282140010;
412310000;
311000000-331922000 412200000
931241000-931242000 (KTK:381, 310) 282140000-282140010
999000000
992110000-992790000
ZPF ZALL; ZPF
ZFICO
24
A gépek, berendezések, felszerelések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
7.
Gazdasági esemény megnevezése
Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
és átforgató program segítségével fordul át 9-es szakfeladatra). Központi költségvetési szerv 2006. január 1-től pénzügyi lízingszerződést nem köthet, csak a már meglevő törlesztő részleteket egyenlítheti ki. Pénzügyi lízing törlesztő részleteinek elszámolása. Lízing tőketörlesztés T13131000-T13135000; T33110000; ZALL; 131310000-131330000 331100000 kiegyenlítése ZPF (KTK: 210) Kötelezettség rendezése Kamat megfizetése
8.
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
T43820000 T57321000;
T41220000 T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T33110000;
Funkcionális osztályozás szerinti elszámolás (üzemgazdaságiban nem könyvelünk) Részletre történő vásárlás elszámolása T13131000-T13135000; Közgazdasági osztályozás T18231000; szerint az első részlet és a teljes T44100000-T44342000 vételárra számlázott áfa kiegyenlítésének elszámolása (T1822 nincs)
ZALL; ZPF
ZFICO
438200000 412310000;
412200000 441420000;
573210000; 441420000
331100000; (KTK: 160) 412200000
71
199310000; 199800000; 599000000
T44100000-T44342000; T33110000
ZALL; ZPF
131310000-131350000; 182310000;
331100000; (KTK:210)
412320000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
441110000-441130000; 442110000-442130000;
412200000;
25
A gépek, berendezések, felszerelések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
A külön számlázott kamat kiegyenlítésének elszámolása
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Aktiválás a beszerzési árba beszámítandó áfával együtt, használatba vételkor
Számlaszám
T57321000
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000;
T33110000
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 443110000-443130000 573210000;
331100000; (KTK:160)
412310000;
441310000-441430000;
ZFICO
441310000-441430000 71
412200000 199310000; 199800000;
T13111000-T13115000
T41220000
ZAM
131110000-131150000
599000000 412200000
T13111000-T13115000
T41231000
ZAM
131110000-131150000
412310000
T13131000-T13135000;
T33110000
ZPF
131310000-131350000;
331100000 (KTK:210)
131110000-131150000 Funkcionális osztályozás ZFICO 71 szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Forrásrendezés a részlet T41220000 T13111000-T13115000 ZPF 412200000 összegével egyezően Bérbevett (használatba átvett) gépeken, berendezéseken, felszereléseken végzett beruházás ZALL; 131110000-131150000 Közgazdasági osztályozás szerint T13111000-T13115000; T44100000-T44342000;
412200000 199310000;
A bekerülési érték és a kifizetett részlet közötti összeg állományba vétele A további részletek kiegyenlítése (T1822 nincs)
9.
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
131110000-131150000
412200000;
26
A gépek, berendezések, felszerelések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése a beruházás - áfa nélküli ellenértékének kiegyenlítése
Áfa kiadás kiegyenlítése Vissza nem igényelhető áfa esetén (T1822 nincs) Visszaigényelhető áfa esetén:
10.
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZPF T44100000-T44342000;
T31100000-T33192200;
T13111000-T13115000;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000; T18231000-T18232000;
T31100000-T33192200; T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200;
412320000
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
412200000;
131310000-131350000
311000000-331922000 (KTK:210) 311000000-331922000 (KTK:210)
ZALL; ZPF
182210000; 182220000
ZALL; ZPF
182310000-183330000
Funkcionális osztályozás ZFICO szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Bérbevett (használatba átvett) gépeken, berendezéseken, felszereléseken végzett felújítás T13111000-T13115000; T44100000-T44342000; ZALL; Közgazdasági osztályozás ZPF szerint a T44100000-T44342000; T31100000-T33192200; felújítás - áfa nélküli – ellenértékének kiegyenlítése
611000000-681000000; 71
199310000, 199800000
131110000-131150000
412200000;
412320000
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
441110000-441130000; 442110000-442130000;
412200000;
311000000-331922000
(KTK:210)
27
A gépek, berendezések, felszerelések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 443110000-443130000 131410000-131450000
11.
311000000-331922000 (KTK:210) 311000000-331922000 (KTK:210)
Áfa kiadás kiegyenlítése T13111000-T13115000; T44100000-T44342000; vissza nem igényelhető áfa esetén (T1812 nincs) T44100000-T44342000; T31100000-T33192200; Visszaigényelhető áfa esetén T18130000 T31100000-T33192200; Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Kisértékű - éven belül amortizálandó - tárgyi eszközök elszámolása Beszerzés, vásárlás Közgazdasági osztályozás szerint T13179100-T13179500 T31100000-T33192200;
ZALL; ZPF
181200000
ZPF ZFICO
181300000 611000000-681000000; 71
311000000-331922000 199310000, 199800000
ZPF
547222100-547222400
Visszaigényelhető áfa elszámolása Vissza nem igényelhető áfa esetén (T561211 nincs) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Beszerzés értéke Felhasználás értéke Selejtezés értéke
T56121200
T31100000-T33192200;
ZPF
561212000
311000000-331922000 (KTK: 131) 311000000-331922000
T13179100-T13179500
T31100000-T33192200;
ZPF
561211000
311000000-331922000
ZFICO
72
599000000
T13179100-T13179500 T41231000 T59828000
T41220000 T13179100-T13179500 T13179100-T13179500
ZAM ZAM ZAM
Térítésmentes átvétel értéke Értékesítés értéke Térítésmentes átadás értéke
T13179100-T13179500 T41220000 T41231000
T41231000 T13179100-T13179500 T13179100-T13179500
ZAM ZAM ZAM
131791000-131795000 412310000 598280000; 412320000 131791000-131795000 412200000 412310000
412200000 131791000-131795000 131791000-131795000; 598280000 412310000 131791000-131795000 131791000-131795000
28
A gépek, berendezések, felszerelések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Év végi leltárhiány értéke
T59818000
T13179100-T13179500
ZAM
Év végi leltári többlet
T13179100-T13179500
T41232000
ZAM
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 598180000; 412320000 131791000-131795000
131791000-131795000; 598180000 412320000
1.) A könyvelési tételben az alaptevékenységek kiadási előirányzatának könyvelésénél a 7-es számlaosztály 3. pozíciója 1 és további bontásával, a kiadási előirányzat teljesítésének könyvelésénél a 7-es számla osztály 3. pozíciója 2 és további bontásával jelöltük ki.
29
132. Járművek A számlán, illetve alszámlán az Egyetem feladatainak ellátására biztosított forgalmi rendszámmal ellátott közúti személy- és teherszállító eszközök, személy- és áruszállító eszközök értékét kell kimutatni.
30
A járművek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
2.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Járművek főkönyvi számláinak nyitása Bruttó érték T13211000-T13219000; T13271000-T13272000; T13281000 Értékcsökkenés T49100000 Járművek vásárlása, létesítése Abban az esetben, ha az állománybavétel előző évben megtörtént Közgazdasági osztályozás szerint A benyújtott számla - áfa nélküli – ellenértékének kiegyenlítése
T49100000
Egyenleg áthozat
T13221000-T13222000
Egyenleg áthozat
T13230000;
T31100000-T33192200;
ZALL; ZPF
T44100000-T44342000
T41220000
Áfa kiadás kiegyenlítése: Beszerzési árba beszámítandó T13230000;
Beszerzési árba be nem számítandó
Funkcionális osztályozás
Az átforgató program rövidítése
T31100000-T33192200;
T44100000-T44342000
T41220000
T18231000;
T31100000-T33192200;
T44100000-T44342000
T41220000
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
132110000-132190000; 132711000-132722000; 132811000-132812000 491000000
491000000
132300000
311000000-331922000 (KTK: 210) 412200000
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
ZALL; ZPF
182210000 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
ZALL; ZPF
ZFICO
182310000 441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000 611000000-681000000;
132210000-132220000
311000000-331922000 (KTK:210) 412200000
311000000-331922000 (KTK: 210) 412200000 199320000, 199800000
31
A járművek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése szerint (Ü.G-ban nem könyvelünk) Tárgyévi beszerzés aktiválás a beszerzési árba beszámítandó áfával együtt, Használatba vételkor
Folyamatban maradó beruházásként
Beruházási előlegként
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 71
T13211000;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200;
T13271000-T13272000;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200;
T13281000;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200
ZAM; ZALL; ZPF
ZAM; ZALL; ZPF
ZAM; ZALL; ZPF
132110000;
412200000
412310000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
412200000
132300000; 182210000-182220000 1327110000-132722000
311000000-331922000
412310000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
412200000
132300000; 182210000-182220000 132811000-132812000
311000000-331922000
412310000;
441110000-441130000;
412200000
412200000
32
A járművek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 442110000-442130000; 443110000-443130000;
3.
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Járművek felújítása idegen kivitelezésben Abban az esetben, ha az előző évben állományba lett véve közgazdasági osztályozás szerint A benyújtott számla - áfa T13240000; nélküli ellenértékének kiegyenlítése T44100000-T44342000 Áfa kiadás kiegyenlítése: Beszerzési árba beszámítandó T13240000; Beszerzési árba be nem számítandó Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyveljük) Tárgyévi aktiválás a beszerzési árba beszámítandó
ZFICO
T31100000-T33192200;
ZALL; ZPF
T41220000 T31100000-T33192200;
T44100000-T44342000 T18130000;
T41220000 T31100000-T33192200;
T44100000-T44342000
T41220000
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
412200000
132300000; 182210000-182220000 611000000-681000000; 71
311000000-331922000
132400000;
311000000-331922000; (KTK:220) 412200000
441140000-441160000; ZALL; ZPF ZALL; ZPF ZFICO
181200000; 441140000-441160000 181300000; 441140000-441160000 611000000-681000000; 71
199320000, 199800000
311000000-331922000; (KTK:220) 412200000 311000000-331922000; (KTK:220) 412200000 199320000, 199800000
33
A járművek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése áfával együtt Használatba vételkor
Folyamatban maradó felújításként
Beruházási előlegként
4.
5.
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T13211000; T13219000
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T33110000
T13271000-T132720000; T44100000-T44993000; T44100000-T44342000
T33110000
T13281000;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T33110000
Az átforgató program rövidítése
ZAM; ZALL; ZPF ZAM; ZALL; ZPF ZAM; ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
132110000; 132190000; 412310000; 441140000-441160000; 132400000; 181200000 132711000-132722000; 412310000; 441140000-441160000 132400000; 181200000 132811000-132812000; 412310000; 441140000-441160000; 132400000; 181200000
Járművek térítésmentes átvétele Fejezeten kívülről az átadó T13211000-T13219000 T41231000 ZAM 132110000-132190000 által közölt nyilvántartási értéken, legfeljebb azok piaci forgalmi értékén a gazdasági eseménnyel egyidejűleg állományba vétel Fejezeten belüli átvétel esetén T13211000-T13219000 T41231000 ZAM 132110000-132190000 bruttó érték állományba vétele Értékcsökkenés állományba T41231000 T13221000 ZAM 412310000 vétele Járművek állományának csökkenése (selejtezés, értékesítés, térítésmentes átadás). Elszámolása a gazdasági eseménnyel egyidejűleg Terven felüli értékcsökkenés T59321000 T13222000 ZAM 593210000 elszámolása (kivéve: értékesítés, térítésmentes 412350000
412200000; 441140000-441160000 412200000; 311000000-331922000 412200000; 441140000-441160000; 412200000; 311000000-331922000 412200000; 441140000-441160000; 412200000; 311000000-331922000 412310000
412310000 132210000 132220000 593210000
34
A járművek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
6.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
átadás) Bruttó állományi érték kivezetése Selejtezésnél
T41232000
Térítésmentes átadásnál
T41231000
Értékesítésnél
T41220000
Értékcsökkenés (terv szerinti és terven felüli) kivezetése Selejtezésnél T13221000-T13222000 Térítésmentes átadásnál T13221000-T13222000 Értékesítésnél T13221000-T13222000 Járművek értékesítésével kapcsolatos bevétel elszámolása Közgazdasági osztályozás T28210000-T28420000; szerint T33110000
7.
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T13211000-T13219000; T13290000 T13211000-T13219000; T13290000 T13211000-T13219000; T13290000
ZAM
412320000
132110000-132190000; 132900000 132110000-132190000; 132900000 132110000-132190000; 132900000
ZAM
412310000
ZAM
412200000
T41232000 T41231000 T41220000
ZAM ZAM ZAM
132210000-132220000 132210000-132220000 132210000-132220000
412320000 412310000 412200000
T93125100-T9131252; T91924000-T91924100;
ZALL; ZPF
282140000-282140010;
412310000;
412200000;
282140000-282140010;
331100000
T28210000-T28420000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Forrásrendezés veszteséggel T41238000 T41220000 történő értékesítéshez Már meglévő pénzügyi lízing elszámolása--- Törlesztése!! ??????? Lízing tőketörlesztés T13230000; T33110000; kiegyenlítése
ZFICO
999000000
931251000-931252000; (KTK:381) 919240000 (KTK:310) 992110000-992790000
ZPF
412380000
412200000
ZALL; ZPF
132300000;
331100000; (KTK: 210)
35
A járművek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Kötelezettség rendezése Kamat megfizetése
Funkcionális osztályozás szerinti elszámolás (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T43820000 T57321000;
T41220000 T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T33110000;
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 438200000 412310000;
412200000 441420000;
573210000; 441420000
331100000; (KTK: 160) 412200000
71
199310000; 199800000; 599000000
1.) A könyvelési tételben az alaptevékenységek kiadási előirányzatának könyvelésénél a 7-es számlaosztály 3. pozíciója 1 és további bontásával, a kiadási előirányzat teljesítésének könyvelésénél a 7-es számla osztály 3. pozíciója 2 és további bontásával jelöltük ki. 5 a teljesítményérték megállapítására vonatkozó szabályokat a számviteli politika rész tartalmazza.
36
14. Tenyészállatok Itt kell kimutatni azokat a tenyészállatokat, amelyek a tenyésztés, a tartás során leválasztható terméket (szaporulatot, más leválasztható állati terméket) termelnek, és ezen termékek értékesítése, vagy az egyéb (igateljesítmény, őrzési feladat, lovagoltatás) hasznosítása biztosítja a tartási költségek megtérülését, függetlenül attól, hogy azok meddig szolgálják az Egyetem tevékenységet. Ide tartoznak a tenyészállatok - a tenyészkisállatok kivételével -, az igásállatok és az egyéb állatok (tenyészkisállatok, mint pl. a baromfi, galamb, nyúl, hal, méh).
37
A tenyészállatok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
2.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Tenyészállatok főkönyvi számláinak nyitása Bruttó érték T14110000-T14190000; T14710000-T14720000; T14810000 Lineáris értékcsökkenés T49100000
T49100000
Egyenleg áthozat
T14210000
Egyenleg áthozat Egyenleg áthozat
Terven felüli értékcsökkenés;
T49100000
T14220000;
Terven felüli értékcsökkenés visszaírás;
T14230000
T49100000
Tenyészállatok vásárlása Közgazdasági osztályozás szerint A benyújtott számla T14110000; T14810000; ellenértékének kiegyenlítésebeszerzési árba beszámítandó T44100000-T44342000; áfával tenyésztésbe állításkor és előleg kiegyenlítésekor :bruttó értéken- be nem számítandó áfa esetén nettó értéken
Az átforgató program rövidítése
T44100000-T44342000; T31100000-T33192200
ZAM; ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
141100000-141900000; 147110000-147220000; 148110000-148120000 491000000
491000000
491000000
142200000;
142300000
491000000
141100000;
412200000;
412310000
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000
412200000;
143000000; 182210000
311000000-331922000; (KTK: 210)
142100000
38
A tenyészállatok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Beszerzési árba be nem számítandó áfa kiadás kiegyenlítése
3.
4.
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T18231000-T18232000;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000;
T31100000-T33192200
Az átforgató program rövidítése ZAM; ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 412310000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
412200000;
182310000-182320000
311000000-331922000; KTK: 210) 199400000; 199800000
Funkcionális osztályozás ZFICO 611000000-681000000; szerint (Ü.G.-ban nem 71 könyvelünk) Állományba vétel Beruházási előlegről T14110000 T14810000 ZAM 141100000 148100000 Tenyészállatok térítésmentes átvétele fejezeten kívülről állományba vétel az átadó által közölt nyilvántartási értéken, legfeljebb a piaci forgalmi értéken: Tenyészállatok térítésmentes T14110000 T41231000 ZAM 141100000 412310000 átvétele fejezeten kívülről állományba vétel az átadó által közölt nyilvántartási értéken, legfeljebb a piaci forgalmi értéken Tenyészállatok tenyésztése Felmerült kiadások (COmodulban belső rendeléseken gyűlnek) elszámolása
39
A tenyészállatok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Közgazdasági osztályozás szerint
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Előzetesen felszámított áfa elszámolása közgazdasági osztályozás szerint Nem levonható ÁFA esetén
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T51000000-T57999999;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000;
T31100000-T33192200
T51000000-T57999999;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000;
T31100000-T33192200
Az átforgató program rövidítése ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 412310000;
441200000-441500000; 442200000-442500000; 443200000-443500000;
441200000-441500000; 442200000-442500000; 443200000-443500000;
412200000;
511212000-574270000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
ZFICO
611000000-681000000; 71
ZALL; ZPF
412310000;
441200000-441500000; 442200000-442500000; 443200000-443500000;
441200000-441500000; 442200000-442500000; 443200000-443500000;
412200000
561211000
311000000-331922000 (KTK: 131, 132)
40
A tenyészállatok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Levonható ÁFA esetén
5.
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T56121200;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000;
T31100000-T33192200
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Tenyészállat állományba vétele T14110000 T41231000 elszámolt önköltségen Tenyészállatok állományának csökkenése (selejtezés, értékesítés, térítésmentes átadás) Elszámolása a gazdasági eseménnyel egyidejűleg. Terven felüli értékcsökkenés T59321000; T14220000; elszámolása: hiány, selejtezés T41233000 T59321000 esetén Bruttó állományi érték kivezetése Selejtezésnél T41232000 T14110000-T14190000 Értékesítésnél T41220000 T14110000-T14190000 Térítésmentes átadásnál T41231000 T14110000-T14190000 Értékcsökkenés (terv szerinti és terven felüli) kivezetése
Az átforgató program rövidítése ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 412310000;
441200000-441500000; 442200000-442500000; 443200000-443500000;
441200000-441500000; 442200000-442500000; 443200000-443500000;
412200000;
561212000
311000000-331922000 (KTK: 131) 599000000
ZFICO
611000000-681000000; 71
ZAM
141100000
412310000
ZAM
593210000; 412330000
142200000; 593210000
ZAM ZAM ZAM
412320000 412200000 412310000
141100000-141900000 141100000-141900000 141100000-141900000
41
A tenyészállatok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Selejtezésnél Értékesítésnél Térítésmentes átadásnál
6.
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T14210000-T14220000 T14210000-T14220000 T14210000-T14220000
T41232000 T41220000 T41231000
Elhullásnál Tenyészállatok értékesítésével kapcsolatos bevétel elszámolása Közgazdasági osztályozás T28210000-T28420000; T93126100-T93126200; szerint T91924000-T91924100; T33110000
Funkcionális osztályozás szerint (CO-modulban 7-es költséghelyen gyűlnek a bevételek és átforgató program segítségével fordul át 9-es szakfeladatra az FImodulban.) Forrásrendezés veszteséggel történő értékesítéskor
T41238000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZAM ZAM ZAM
142100000-142200000 142100000-142200000 142100000-142200000
412320000 412200000 412310000
ZALL; ZPF
282140000-282140010;
412310000;
412200000;
282140000-282140010;
331100000
T28210000-T28420000;
T41220000
ZFICO
999000000
931261000-931262000 (KTK: 381) 919240000 (KTK: 310) 992110000-992790000
ZPF
412380000
412200000
1.) A könyvelési tételben az alaptevékenységek kiadási előirányzatának könyvelésénél a 7-es számlaosztály 3. pozíciója 1 és további bontásával, a kiadási előirányzat teljesítésének könyvelésénél a 7-es számla osztály 3. pozíciója 2 és további bontásával jelöltük ki.
42
15. Központi beruházási kiadások A számlacsoport a 254/2000. (XII.25.) Korm. rendelet előírásai szerinti beruházási, felhalmozási kiadások elszámolására szolgál. A központi beruházás az olyan beruházási célú - egészben vagy részben - költségvetési előirányzatból megvalósuló fejlesztés, amelynek alapokmány - tervezetét a OM terjeszti elő jóváhagyásra, illetve meghatározza konkrét anyagi - műszaki tartalmát és megvalósulását engedélyezi a rendelkezésre álló előirányzatból. A központi beruházási kereteket növelni lehet saját és külső forrásokkal. Ezeknek előirányzatfelhasználási keretként - az előirányzatok szabályszerű módosításával egyidejűleg - a beruházási előirányzat felhasználási keretszámlára át kell kerülniük.
43
A központi beruházások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Központi beruházási kiadások Vásárlás, létesítés T11000000-T14000000; - közgazdasági osztályozás szerint T44100000-T44342000; a benyújtott számla – aktiválása a beszerzési árba beszámítandó áfával együtt használatba vételkor, folyamatban lévő beruházásként, beruházási előlegként
Beszerzési árba be nem számítandó áfa kiegyenlítése
T18232000
T44100000-T44342000; T33120000
T33120000
Az átforgató program rövidítése
ZAM; ZALL; ZPF
ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
111100000-111940000; 117111000-117420000; 118111000-118142000; 121100000-121950000; 127211000-127520000; 128111000-128152000; 131110000-131194000; 131711100-131742200; 131811100-131814200; 132110000-132190000; 132711000-132722000; 132811000-132812000; 141100000-141900000; 147110000-147220000; 148110000-148120000;
412200000;
412310000
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
441110000-441130000; 442110000-442130000; 443110000-443130000;
412200000;
152000000; 154100000; 156000000; 158000000 182220000 182320000
331200000 (KTK: 240) 331200000 (KTK: 240)
44
A központi beruházások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
2.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
F unkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Központi beruházási kerethez saját forrás átutalása T39411000 T33120000
Számlaszám
T33110000 T39411000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZFICO
611000000-681000000; 71
199100000- 199400000; 199800000
ZPF
394121000 331200000
331100000; 394212000 (KTK: 005-006)
1.) A könyvelési tételben az alaptevékenységek kiadási előirányzatának könyvelésénél a 7-es számlaosztály 3. pozíciója 1 és további bontásával, a kiadási előirányzat teljesítésének könyvelésénél a 7-es számla osztály 3. pozíciója 2 és további bontásával jelöltük ki.
45
17. Tulajdoni részesedést jelentő befektetések és hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, hosszú lejáratú bankbetétek A befektetett pénzügyi eszközök között kell kimutatni a tartós (egy éven túli) céllal befektetett részesedéseket, értékpapírokat, adott kölcsönöket, visszterhesen átadott pénzeszközöket és a hosszú lejáratú bankbetéteket. A befektetett pénzügyi eszközök értékvesztését, valamint visszaírását szintén itt kell kimutatni. Tulajdoni részesedést jelentő befektetés: Minden olyan nyomdai úton előállított (előállítható) vagy dematerializált értékpapír illetve a Szt. által értékpapírnak minősített, jogot megtestesítő okirat, amelyben a kibocsátó meghatározott pénzösszeg, illetve pénzértékben meghatározott nem pénzbeli vagyoni érték tulajdonba vagy használatba vételét elismerve, arra kötelezi magát, hogy ezen értékpapír, okirat birtokosának meghatározott vagyoni és egyéb jogokat biztosít. Részesedésként kell kimutatni az Egyetem tulajdoni hányadát az általa alapított gazdasági társaságokban, illetve a más gazdasági társaságokban részben vagy egészben meglévő tulajdoni hányadot. A tulajdoni részesedés tartós jövedelmet, vagy befolyásolási, irányítási, ellenőrzési lehetőséget biztosít. Ilyenek különösen: a részvény, üzletrész, részjegy, vagyonjegy, vagyoni betét stb. A befektetett pénzügyi eszközök között kimutatott értékpapírokról olyan analitikus nyilvántartást kell vezetni, amely megfelel a Számviteli Törvény által támasztott követelményeknek, amelyből értékpapír típusonként megállapíthatóak az egyedi értékeléshez szükséges adatok, továbbá az értékpapírok hozamai.
46
A tulajdoni részesedést jelentő befektetések és hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, hosszú lejáratú bankbetétek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
2.
3.
4.
Gazdasági esemény megnevezése Főkönyvi számlák nyitása Bekerülési érték
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T17111100
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T49100000
Egyenleg 171111000 491000000 áthozat Előző évi értékvesztés T49100000 T17511110-T17512110 Egyenleg 491000000 175111100; 175121100 áthozat Előző év(ek) értékvesztés T17513110-T17513110 T49100000 Egyenleg 175130000-175131100 491000000 visszaírása áthozat Tulajdoni részesedést jelentő befektetés részvénye, részesedése vásárlása. Elszámolás beszerzési áron (ide értve a beszerzéssel közvetlenül összefüggő ügynöki díjat, kezelési költséget, opciós díjat is) Közgazdasági osztályozás T17131100; T33110000; ZPF 171311000 331100000 szerint (KTK: 233) 1 Funkcionális osztályozás ZFICO 7 199700000 szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Állományba vétel T17111100 T41220000 ZALL 171111000 412200000 Tárgyi eszköz apportként történő befektetése Az apport állományba vétele T17111100 T41231000 ZALL 171111000 412310000 a gazdasági társaság által elismert értéken (Egyidejűleg könyvelni kell az átadott eszköz kivezetését is a térítésmentes átadásnál ismertetettek szerint.) Tulajdoni részesedést jelentő befektetések értékesítése Állományból való kivezetés T41220000 T17111100 ZALL 412200000 171111000 könyv szerinti értéken A bevétel elszámolása
47
A tulajdoni részesedést jelentő befektetések és hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, hosszú lejáratú bankbetétek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Közgazdasági osztályozás szerint
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T28210000-T28420000
T93322100-T93322200;
T33110000
T28210000-T28420000
5. 6.
T59523100
ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 282140000-282140010;
412310000;
412200000;
282140000-282140010;
331100000 ZFICO
999000000
933221000-933222000 (KTK: 381) 992110000-992790000
T41220000
ZALL
175111100-175121100
412200000
T17513110-T17513110
ZALL
412200000
175130000-175131100
T41220000
ZPF
412380000
412200000
T17512110 T59513100
ZALL
595131000; 412360000
175121100; 595131000
T59523100
ZALL
1751311000
595231000
595231000
412360000
Funkcionális osztályozás szerint (Co-modulban 7-es számlára gyűlnek a bevételek és átforgató program segítségével fordul át 9-es szakfeladatra.) Elszámolt értékvesztés T17511110-T17512110 kivezetése Visszaírt értékvesztés T41220000 kivezetése Könyv szerinti érték és az T41238000 eladási ár közötti különbözet (pl. veszteség) elszámolása Tárgyévi értékvesztés elszámolása Tárgyévi értékvesztés T59513100 elszámolása T41236000 Előző év(ek) értékvesztés visszaírása Előző év(ek) értékvesztés T17513110; visszaírása
Az átforgató program rövidítése
T41236000
48
A tulajdoni részesedést jelentő befektetések és hitelviszonyt megtestesítő értékpapírok, hosszú lejáratú bankbetétek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 7.
8.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Gazdasági társaságba bevitt vagyontárgyak Tőkekivonás T41231000 A kivont eszköz állományba T12110000-T12150000 vétele T13111000-T13115000 Térítés nélküli átadás T41231000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T17111100 T41231000
ZALL ZALL
412310000 121100000-121500000 131110000-131150000
171111000 412310000
T17111100
ZALL
412310000
171111000
1.) A könyvelési tételben az alaptevékenységek kiadási előirányzatának könyvelésénél a 7-es számlaosztály 3. pozíciója 1 és további bontásával, a kiadási előirányzat teljesítésének könyvelésénél a 7-es számla osztály 3. pozíciója 2 és további bontásával jelöltük ki.
49
18. Felújítások, beruházások általános forgalmi adója A számlacsoport a felújítások és beruházási kiadásokhoz kapcsolódó, előzetesen felszámított általános forgalmi adó kiadási előirányzatának és a számlák kifizetésekor ténylegesen teljesített általános forgalmi adó összegének, valamint a beruházáshoz kapcsolódó általános forgalmi adó ténylegesen befizetett összegének elszámolására szolgál. Ez a nyilvántartás az alapja az általános forgalmi adó APEH felé történő elszámolásának. Kötelező számlák: •
181. Felújítások előzetesen felszámított áfája
•
182. Beruházások előzetesen felszámított áfája
•
183. Beruházásokhoz kapcsolódó általános forgalmi adó befizetés
Az előzetesen felszámított áfát tovább kell bontani aszerint, hogy az a felújítás, beruházás beszerzési értékébe beszámítható-e vagy nem (levonható). Az általános forgalmi adóval összefüggő könyvelések nem önálló gazdasági események, ezért a főkönyvi számlacsoport főkönyvi összefüggéseit a szabályzat immateriális javakkal (1.), tárgyi eszközökkel (12-14.) és a központi beruházási kiadásokkal (15.) kapcsolatos része tartalmazza. A Debreceni Egyetem SAP rendszerében alkalmazandó adókódok, azok főkönyvi megfeleltetése elérhető a K meghajtó \SAP\9. Aktuális_beállítások\ Adókódok táblázatban.
50
A felújítások, beruházások számlaösszefüggések: Sorszám 1.
2.
3.
Gazdasági esemény megnevezése
általános
forgalmi
adójának
elszámolásával
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
kapcsolatos Az átforgató program rövidítése
gazdasági
események
és
főkönyvi
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Felújítások idegen kivitelezésben közg.osztályozás szerint - beszerzési értékbe beszámító T11110000-T14810000 T33110000 ZPF 181200000 331100000 T33110000 - beszerzési értékbe be nem T18130000 181300000 331100000 számító (KTK:220) Felújítások idegen ZFICO 611000000-681000000; 199800000 1 7 kivitelezésben funkcionális .osztályozás szerint Beruházások idegen kivitelezésben közg.osztályozás szerint - beszerzési értékbe beszámító T11110000-T14810000 T33110000 ZPF 182210000 331100000 - beszerzési értékbe be nem T18231000 T33110000 182310000 331100000 számító (KTK:210) Beruházások idegen ZFICO 611000000-681000000; 199800000 1 7 kivitelezésben Funkcionális osztályozás szerint Beruházáshoz kapcsolódó ÁFA befizetés A saját beruházással kapcsolatban keletkezett fizetendő összeg elszámolása kiadási előirányzat teljesítése - közg.osztályozás T18320000 T331100000 ZPF 183200000 331100000 szerint (KTK:233) - funkcionális o. szerint ZFICO 71 199800000
51
19. Tartósan adott kölcsönök (visszterhesen átadott pénzeszközök) Az adott kölcsönök (visszterhesen átadott pénzeszközök) számlacsoportban azokat a kölcsönadott pénzeszközöket, támogatási kölcsönöket kell kimutatni, amelyek futamideje meghaladja az egy évet, függetlenül attól, hogy azokat milyen szerv részére folyósították. Az adott kölcsönöket el kell különíteni aszerint, hogy azokat államháztartáson belüli, illetve kívüli kedvezményezett kapja, továbbá, hogy azt működési, vagy felhalmozási célra juttatták. A számlacsoportban elkülönítetten kell kimutatni a kölcsönök állományát, valamint a kölcsönök nyújtását és megtérítését, előirányzatok és azok teljesítése részletezésében. Itt kell kimutatni a dolgozók részére munkáltatói lakásépítési, vásárlási támogatás címén kedvezményes kamatozással, vagy kamatmentesen nyújtott egy éven túli visszafizetési határidővel adott kölcsönöket, illetve azok év végén fennálló állományát.
52
A tartósan adott kölcsönök (visszterhesen átadott pénzeszközök) elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
2.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Felhalmozási célú támogatási kölcsön nyújtása államháztartáson kívülre (lakosság, saját dolgozó, civil szervezetek, gazdálkodó szervezetek részére) Felhalmozási célú támogatási T19411000 T49100000 Egyenleg 1941100000 491000000 kölcsön nyújtása áthozat Kölcsön nyújtása Közgazdasági osztályozás T19441000 T33110000 ZPF 1944100000 331100000 szerint (KTK: 290) Funkcionális osztályozás ZFICO 71 199900000 szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Állományba vétel T19411000 T41220000 ZALL 1941100000 412200000 Kölcsön visszatérülése Közgazdasági osztályozás T33110000 T19451000 ZPF 331100000 194510000 szerint (KTK:540) Funkcionális osztályozás ZFICO 199900000 992110000-992740000 szerint (Co-modulban 7-es számlára kerülnek a bevételek és átforgató program segítségével fordul át 9-es szakfeladatra.) Állománycsökkenés T41220000 T19411000 ZALL 412200000 194110000 Dolgozóknak lakásépítésre, vásárlásra folyósított kölcsön Kölcsön nyújtása Pénzeszköz átutalása a számlát vezető pénzintézethez (ei. felh. számláról) Közgazdasági osztályozás T19444100 T33110000 ZPF 194441000 331100000 szerint (KTK: 290)
53
A tartósan adott kölcsönök (visszterhesen átadott pénzeszközök) elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Lakásépítési számlán jóváírás Kölcsön folyósítás az igénybevevő dolgozó lakhelye szerinti OTP-hez Kölcsön folyósítása a dolgozó részére Kezelési költség dolgozót terhelő része Kezelési költség munkáltatót terhelő része Kölcsön törlesztő részletének beérkezése Késedelmi kamat Kölcsön elengedése Behajthatatlan követelés leírása Lakásépítési számláról visszautalás az előirányzat felhasználási keretszámlára Előirányzat felhasználási keretszámlán jóváírás Közgazdasági osztályozás szerint
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZFICO
681000000; 71
199900000
T35500000 T39930000
T41220000 T35500000
ZALL ZALL
355000000 399300000
412200000 355000000
T19414100
T39930000
ZALL
194141000
399300000
T19414100
T35500000
ZALL
194141000
355000000
T41220000
T35500000
ZALL
412200000
355000000
T35500000
T19414100
ZALL
355000000
194141000
T19414100 T41231000 T59622300 T41232000 T59612300 T41220000
T41231000 T59622300 T19414100 T59612300 T19414100 T35500000
ZALL ZALL
ZALL
194141000 412310000 596223000 412321000 596123000 412200000
412310000 596223000 194141000 596123000 194141000 355000000
T33110000
T19454100
ZPF
331100000
194541000 (KTK: 540)
ZALL
54
A tartósan adott kölcsönök (visszterhesen átadott pénzeszközök) elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Az átutalt kamat
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T33110000
Funkcionális osztályozás szerint (Co-modulban 7-es számlára kerülnek a bevételek és átforgató program segítségével fordul át 9-es szakfeladatra.) Dolgozói törlesztő részletekre befolyt összeg ismételt kölcsönfolyósításra történő felhasználásának könyvviteli elszámolása a kölcsönfolyósítással azonos összegben Kölcsön törlesztés Közgazdasági osztályozás T49900000 szerint Funkcionális osztályozás szerint (Co-modulban 7-es számlára kerülnek a bevételek és átforgató program segítségével fordul át 9-es szakfeladatra.) Kölcsön folyósítás Közgazdasági osztályozás T19444100 szerint
T91624100
T19454100
T49900000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZPF
331100000
ZFICO
999000000
ZALL
499000000
ZFICO
199900000
ZALL
194441000
916241000; (KTK: 320) 992110000-992740000
194541000 (KTK: 540) 992110000-992740000
49900000; (KTK: 290)
55
A tartósan adott kölcsönök (visszterhesen átadott pénzeszközök) elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
3.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Funkcionális osztályozás ZFICO 71 199900000 szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Működési célú támogatási kölcsön nyújtása államháztartáson kívülre (lakosság, saját dolgozó, civil szervezetek, gazdálkodó szervezetek részére) Működési célú támogatási T19343000 T49100000 Egyenleg 193430000 491000000; kölcsön nyújtása áthozat Kölcsön nyújtása Közgazdasági osztályozás T19343000 T33110000 ZPF 193430000 331100000; szerint (KTK:290) Funkcionális osztályozás ZFICO 71 199900000 szerint (Ü.G.-ban nem könyveljük) Állományba vétel T19313000 T41220000 ZALL 193130000 412200000 Kölcsön visszatérülése Közgazdasági osztályozás T33110000 T19353000 ZPF 331100000 193530000; szerint (KTK:540) Funkcionális osztályozás ZFICO 199900000 992110000-992740000 szerint (Co-modulban 7-es számlára kerülnek a bevételek és átforgató program segítségével fordul át 9-es szakfeladatra.) Állománycsökkenés T41220000 T19313000 ZALL 412200000 193130000
1.) A könyvelési tételben az alaptevékenységek kiadási előirányzatának könyvelésénél a 7-es számlaosztály 3. pozíciója 1 és további bontásával, a kiadási előirányzat teljesítésének könyvelésénél a 7-es számla osztály 3. pozíciója 2 és további bontásával jelöltük ki.
56
2. Számlaosztály KÉSZLETEK, KÖVETELÉSEK, ÉRTÉKPAPÍROK Az Egyetem vásárolt és saját előállítású készleteit, rövid lejáratú követeléseit és értékpapírjait a forgóeszközök közé kell besorolni, melyek nyilvántartása, elszámolása a 2. számlaosztály számláin történik.
21-26. Készletek A készletek olyan eszközök, amelyek az Egyetem tevékenységét egy évnél rövidebb ideig szolgálják, felhasználják, értékesítik vagy átalakítják. Készletként kell a mérlegben kimutatni azokat az eszközöket: • amelyek értékesítési céllal kerülnek beszerzésre és azok a beszerzés és értékesítés között változatlan állapotban maradnak (áruk, betétdíjas göngyölegek, közvetített szolgáltatások), • amelyek az értékesítést megelőzően a termelés, a feldolgozás valamely fázisában vannak (befejezetlen termelés és félkész termékek) vagy már feldolgozott, elkészült állapotban értékesítésre várnak (késztermékek), • amelyeket az értékesítendő termék előállítása vagy a szolgáltatások nyújtása során fognak felhasználni (anyagok). A készletek között kell kimutatni továbbá: • használatba vételükig azokat az anyagi eszközöket (szerszám, műszer, berendezés, felszerelés, munkaruha egyenruha, védőruha) amelyek az Egyetem tevékenységét legfeljebb egy évig szolgálják, • a növendék, a hízó és az egyéb állatokat, amelyek a termelés (a tartás) költségei eredményeként növekednek, gyarapszik tömegük (súlyuk), függetlenül attól, hogy az Egyetem tevékenységét mennyi ideig szolgálják, • azokat az eszközöket, amelyeket a tárgyi eszközök közül - értékesítési céllal – a forgóeszközök közé átsoroltak és raktárra vettek. Ezeknek az eszközöknek az állományba vételét, illetve a tárgyi eszközök közül a kivezetését az átsorolás időpontjában kell rögzíteni a könyvekbe. A készletek között közvetített szolgáltatásként a mérleg fordulónapig még tovább nem számlázott közvetített szolgáltatásokat kell kimutatni. A számlaosztály számláin év közben folyamatosan könyvelni nem kell. A készletbeszerzéseket kiadásként kell elszámolni az 54. számlacsoport megfelelő számláján. A készletekről és azok felhasználásáról év közben a kiadási számlákkal egyező bontásban analitikus nyilvántartást kell vezetni. Ez az analitikus nyilvántartás a raktári készletekről mennyiségben és értékben folyamatosan vezetett részletező kimutatás. A 2-es számlaosztály számláira az SAP a készletek állományában bekövetkezett változásokat többnyire automatikusan könyveli a beszerzési megrendeléseknek, ill. az SAP logisztikai moduljában (MM) könyvelt egyéb készletváltozásoknak megfelelően. Emiatt ebben a részben kerülnek párhuzamos tárgyalásra a készletek állományváltozásának és a készletbeszerzéseknek a gazdasági eseményei. Az árubeérkezés és számla beérkezés egyeztetéséhez üzemgazdasági könyvelésben AB/SZB számlákat alkalmazunk. 57
A gyógyszertári anyagok beszerzése, bevételezése és számlaellenőrzése a MedSolution rendszerben történik, akárcsak a gyógyszertári anyagok kiadása. Az árubeérkezési bizonylatok, anyagkiadási bizonylatok, szállítói számlák átvétele MedSol-SAP interfészen keresztül történik heti rendszerességgel. • Az árubeérkezési bizonylatok: bizonylatonként (szállítónként) és ezen belül főkönyvi számonkénti bontásban • Az anyagkiadási bizonylatok: napi felhasználási bizonylatok raktárankénti (költséghelyenkénti) bontásban • A szállítói számla: bizonylatonkénti, szállítónkénti és főkönyvi számlánkénti bontásban történik. Érintett főkönyvi számlák: • • • • • • •
212111000 Gyógyszer 212112000 Infuzió 212200000 Gyógytápszer, anyatej 212300000 Vér, vérkészítmény 212500000 Vegyszer, gyógyszertári 217010000 Kötszer 221000000 Göngyöleg
A készletszámlákon az SAP-ban nem automatikusan könyvelődő állományváltozásokat a negyedéves zárás keretében legkésőbb a negyedévet követő hó 8. napjáig az analitikus nyilvántartásokból készített összesítő bizonylat, un. feladás alapján kell rögzíteni a készletváltozásokat a tőkeváltozással szemben. Kivételt képez ez alól: • az eszközzel kiváltott követelések, melyeket a teljesítés napján kell könyvelni; • a tárgyi eszközök értékesítési céllal készletek közé történő átsorolását, melyeket az átsorolás időpontjában kell rögzíteni a könyvekben, az értékesítés bevételét pedig az adott tárgyi eszközre vonatkozó felhalmozási bevételi jogcímen kell elszámolni. Az Egyetemnél készletbeszerzés elsősorban raktárra történik, de előfordul azonnali felhasználású készletbeszerzés is. Ezeket nem kell sem az analitikában, sem a főkönyvi könyvelésben a 2. számlaosztály számláin keresztül vezetni. A készletek év végi mérleg értékét leltárral kell alátámasztani és az így megállapított készletértéket értékelni kell. Az értékelésre vonatkozó szabályokat az Egyetem Eszközök és Források Értékelési Szabályzata tartalmazza. Az értékelésénél figyelembe kell venni, hogy a készletek értéke a 249/2000. (XII.24.) Kormányrendelet 28. §-a foglaltak szerint általános forgalmi adót is tartalmazhat. A vásárolt készlet bekerülési (beszerzési), illetve könyv szerinti értékét, illetve a saját termelésű készlet bekerülési (előállítási) értékét csökkentetten kell a mérlegben szerepeltetni, ha a készlet a vonatkozó előírásoknak (szabvány, szállítási feltétel, szakmai előírás stb.), illetve eredeti rendeltetésének nem felel meg, ha megrongálódott, ha felhasználása, értékesítése kétségessé vagy feleslegessé vált. A készlet értékének csökkenését – a különbözet értékvesztésenkénti elszámolásával – addig a mértékig kell elvégezni, hogy a készlet a használhatóságnak megfelelő, mérlegkészítéskor, illetve a minősítés elvégzésekor érvényes (ismert) piaci értéken (legalább haszonanyag áron, illetve hulladék értéken) szerepeljen a mérlegben.
58
A készletek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
2.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Nyitó műveletek készletek, követelések január 1-i nyitó állományának könyvelése Készletek, követelések T20000000; T49100000 T21100000-T23130000; T25111000-T25300000; T28111000-T28792000 Értékvesztés és értékvesztés T49100000 T28811000-T28873900 visszaírása Készletbeszerzés raktárra Raktári készlet beszerzés több szakfeladatra és a beszerzésnél a szakfeladat szerinti részletezés nem biztosítható Készlet beérkezés: T20000000; T44100000-T44342000; T21100000-T23130000
Számla kiegyenlítése T44100000-T44342000; beszerzési árba beszámítandó áfával együtt/Üzemgazdaságban le nem vonható áfa nincs leképezve/: Le nem vonható áfa
Az átforgató program rövidítése
Egyenleg áthozat Egyenleg áthozat
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Készlet számla nincs 211000000-231300000; 251110000-253000000; 281110000-287920000 491000000
ZMM; ZALL; ZPF
Készlet számla nincs 211000000-231300000 412310000
ZPF
441124000-441260000 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000 552212000; 541200000-543240000; 545200000-547211830; 548210000-549230000 561211000
T31100000-T33192200
491000000
288110000-288739000
412200000 441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000 412200000
311000000-33192200 (KTK: 131) 311000000-33192200 (KTK: 131)
59
A készletek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Előzetesen felszámított visszaigényelhető áfa
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T56121200;
T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000
T31100000-T33192200
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Felhasználás könyvelése a raktári kiadási bizonylat alapján T55221200;
T20000000;
T54120000-T54324000; T54520000-T54721170;
T21100000-T21340000; T21510000-T21715000; T23110000-T23130000 T21810000-T21907000; T25210000-T25230000
T54821000-T54921700; T54721181-T54721183
Az átforgató program rövidítése ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 412310000
441124000-441260000 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000 561212000 ZFICO
611000000-681000000; 71
ZMM
Védőital Egyetemi döntés alapján kezeljük raktáron
412310000 412310000 412310000 412310000 412310000
441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000 412200000
311000000-33192200 (KTK: 131) 599000000
211000000-213400000; 215100000-217150000; 231100000-231300000 218100000-219070000; 252100000-252300000
60
A készletek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 3.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Saját előállítású készlet Az előállítással összefüggő ráfordítás elszámolása (személyi juttatás, munkáltatót terhelő járulék, készletbeszerzés, különféle egyéb kiadás ) A saját termelésű készletek logisztikai és értékfolyamatait CO - s gyártási rendelésekkel kezeljük. Közgazdasági osztályozás T51120000-T57427000 szerint bruttó számla érték, ha az áfa vissza nem igényelhető Vissza nem igényelhető előzetes áfa csak pénzforgalmiban kerül könyvelésre Előzetesen felszámított T56121200 visszaigényelhető áfa Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Saját előállítású készlet állományba vétele
T25111000-T25150000
T31100000-T33192200
T31100000-T33192200
T54721690
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZPF
511200000--574270000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132)
ZPF
561211000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132)
ZPF
561212000
ZFICO
611000000-681000000; 71
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
ZMM
251110000-251500000
412310000
61
A készletek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Saját előállítású készlet T54721690 felhasználás Befejezetlen termelés, félkész T25300000 termék állományváltozásának könyvelése Készletek selejtezése T59821000-T59829000 Térítésmentes átvétel
Értékesítés
Térítésmentes átadás
T21100000-T23130000; T25111000-T25150000 T25210000-T25230000 T54120000-T54324000; T54520000-T54721120 T54721690 T54721181-T54721183 T54120000-T54324000; T54520000-T54721120 T54721690 T54721181-T54721183 T59811000-T59819000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T25111000-T25150000
ZMM
412310000
251110000-251500000
T41232000
ZMM
253000000
412320000
T21100000-T23130000; T25111000-T25300000
ZALL; ZMM
598210000-598290000
ZMM
412320000 211000000-23130000
211000000-231300000; 251110000-253000000 598210000-598290000 412310000
ZMM
25111000-25150000 25210000-25230000 412200000
21100000-23130000
412310000
25111000-25150000 25210000-25230000 211000000-2313000
T54120000-T54324000; T54520000-T54721120 T54721690 T54721181-T54721183 T21100000-T23130000 T25111000-T25150000 T25210000-T25230000 T21100000-T23130000
ZMM
T25111000-T25150000 T25210000-T25230000 T21100000-T23130000; T25111000-T25300000
ZMM; ZALL
412320000; 598110000-598190000
T59811000-T59819000
ZALL
Átminősítés tenyészállatba
T21100000-T23130000 T25111000-T25300000 T14110000
T25210000-T25230000
Visszaminősítés tenyészállatból készletre
T41232000 T25210000-T25230000
T14110000 T41232000
ZAM; ZMM ZAM; ZMM
211000000-231300000 251110000-253000000 141100000 412310000 412320000 252100000-252300000
Készletek leltározási hiánya Készletek leltár többlete
25111000-25150000 25210000-25230000 598110000-598190000; 211000000-23130000; 251110000-25300000 412320000 412310000 252100000-252300000 141100000
62
28. Követelések A követelések között kell kimutatni • azokat a szerződésekből jogszerűen eredő, pénzértékben kifejezett (és kiszámlázott) - általános forgalmi adót is tartalmazó - fizetési igényeket, amelyek az Egyetem által már teljesített és az igénybevevő által elfogadott, elismert termékértékesítéshez, szolgáltatásnyújtáshoz kapcsolódnak (vevők); • az adósokkal szembeni követeléseket, melyek az Egyetem alaptevékenysége keretében a külön jogszabályokban meghatározott és előírt, de még be nem folyt összegek; • a rövid lejáratú kölcsönöket, visszterhesen átadott pénzeszközöket, szabálytalan kifizetések miatti követeléseket, egyéb követeléseket. A mérlegvalódiság elve alapján a könyvvitelben rögzített és a beszámolóban szereplő tételeknek a valóságban is megtalálhatóknak és bizonyíthatóknak kell lenniük, ezért követeléseknek azok az aktívák tekinthetők, amelyeket az adós, illetve a vevő elismert. Ha a követelést nem, vagy csak részben ismerik el, az el nem ismert összeget akkor sem szabad a mérlegbe beállítani, ha annak behajtására az Egyetem időközben már keresetet indított a bíróságon. Az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. tv. 108.§ (4) bekezdése alapján a kisösszegű követelés értékhatára 100eFt. A 100eFt alatti kis összegű követelés esetében bírósági végrehajtást nem kell kezdeményezni. Ez alapján az 100eFt-ot meg nem haladó kis összegű követeléseket az Egyetem törölheti, ha a behajtására tett intézkedés nem vezetett eredményre. A követeléseket év végén értékelni kell. Amennyiben a követelés bizonytalanná válik, úgy a saját tőkével szemben értékvesztést kell elszámolni, ha az értékvesztés feltételei már nem állnak fenn, az elszámolt értékvesztést vissza kell írni. Az értékvesztés nem minősül követelés elengedésnek, illetve törlésnek. Az adók, és adók módjára behajthatatlan követelések év végi értékelésénél a költségvetési szerv a számviteli politikájában dönthet az egyedi értékelés mellett. Az egyszerűsített értékelési eljárás menete a 2006. évi elemi költségvetési beszámoló kitöltési utasítása szerint: 1.
A folyószámlákról a függő (0. számlaosztályba átvezetendő), a hátralékos, illetve a túlfizetéses követelések állományának leválogatása. A túlfizetéses követeléseket mind a negyedéves mérlegjelentésben, mind a könyvviteli mérlegben a rövid lejáratú kötelezettségek között kell szerepeltetni.
2. A hátralékos egyszerűsített értékelési eljárás alá vont adókövetelések értékelése során azok tagolását legalább jogcímek szerint kell biztosítani. 3. Ezt követően a hátralékos követelések további bontását az adósok minősítési kategóriái szerint kell elvégezni. A hátralékos követeléseket az adósok adózói státuszuknak megfelelően kell csoportosítani: - folyamatosan működő adósok, melyeket a követelések lejárata szerint tovább kell bontani • legfeljebb 90 napos, • 91-180 napos,
63
• •
181-360 napos, 360 napon túli
- folyamatos működésében korlátozott adósok, melyeket • felszámolás alatt lévő, • csődeljárás alá vont, • végelszámolás alatt lévő, • jogutód nélkül véglegesen megszűnt jogcímek szerint kell megbontani. 4. A tapasztalati adatokon alapuló százalékos értékvesztési mutatók meghatározása és dokumentálása. Az egyes minősítési kategóriához rendelt százalékos mutatók meghatározását az adóbeszedés eredményeinek előző évre vonatkozó tapasztalati adatai alapján kell kialakítani. Egy-egy csoport értékvesztésének tapasztalati mutatója: 1 - Az adott csoport, adott évben megtérült hátralékos követelés állománya Az adott csoport, adott évi hátralékos követelés nyitó állománya
Megtérültnek tekinthető egy-egy hátralékos követelés, ha az adós azt pénzügyileg rendezte, más adónem túlfizetése miatt átvezetéssel pénzforgalom nélkül térült meg és ide kell sorolni, ha adminisztrációs hiba miatt kellett az előző évi hátralékos követelést év közben törölni. Közvetített szolgáltatások között kell kimutatni az 55. számlacsoportban az államháztartáson belülre, illetve az államháztartáson kívülre továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatásokkal kapcsolatos kiadások még le nem számlázott összegét. Amennyiben a kiszámlázás megtörtént, de a kiegyenlítés még nem, akkor ezt a követelést a vevők között kell kimutatni. A követeléseket adósok, vevők, munkavállalókkal szembeni és egyéb követelések tagolásban kell kimutatni. Elkülönített számlán kell kimutatni a rövid lejáratú támogatási kölcsönök állományát és forgalmát. Egyéb hosszú lejáratú követelésként kell kimutatni az éven túli részletre, illetve halasztott fizetéssel történő értékesítés miatti követeléseket. Az óvatosság elvének érvényesítése érdekében az adósok és a vevők számlákat meg kell bontani a realizálhatóság szempontjából is. Az adósok számlacsoport esetében a számlaszám 4. pozíciója, a vevők számlacsoport esetében az 5. pozíció jelenti ezt a minősítést. 1. Előző év(ek)i követelések 2. Tárgyévi követelések A követelésekről év közben analitikus nyilvántartást kell vezetni. A követelések állományában negyedévenként a nem automatikusan könyvelt változásokat az analitikus nyilvántartások alapján készített összesítő bizonylat, illetve feladás alapján kell rögzíteni a főkönyvi könyvelésben a követelés számlán és tőkeváltozásként. Az eszközzel kiváltott követeléseket a teljesítés napján kell könyvelni. Év végén a leltározás alapján megállapított, az adósokkal illetve vevőkkel (minden év IX. 30-ig) egyeztetett és értékelt – általános forgalmi adót is magába foglaló – követelések várhatóan megtérülő összege és könyv szerinti értéke közötti különbözetet (értékvesztést), illetve annak
64
visszaírását - az 59. számlacsoport megfelelő számlájának közbeiktatásával - kell kimutatni a tőkeváltozással szemben. A behajthatatlan követelést hitelezési veszteségként kell elszámolni. Az analitikus nyilvántartások vezetését a SAP SD (Sales and Distributon) értékesítési modulja biztosítja. A modul a szervezeti struktúrához kötötten tárolja az értékesítéssel kapcsolatos törzsadatokat, kezeli az üzleti folyamatokat, és a szükséges bizonylatok előállítását. Behajthatatlannak kell minősíteni azt a követelést: • amelyre az adósnál, a végrehajtás során nincs fedezet, • amelyre – felszámolás, adósságrendezési eljárás befejezésekor – az adós eszköze nem nyújt fedezetet, • a kisösszegű követelések tekintetében: o nem lehet a követelést eredményesen érvényesíteni, o a végrehajtással kapcsolatos költségek nincsenek arányban a követelés várhatóan behajtható összegével, o az adós nem lelhető fel, mert a megadott címen nem található és a felkutatása igazoltan nem járt eredménnyel, • amelyet bíróság előtt eredményesen nem lehet érvényesíteni, • amely a hatályos jogszabályok alapján elévült. A behajthatatlan követelést a könyvviteli mérlegben nem lehet kimutatni, azt hitelezési veszteségként a tőkeváltozásokkal szemben el kell számolni. Az Egyetem az Áht. 108. § (2) bekezdése szerint követelésről – kivéve a kis értékű követelést – nem mondhat le. A behajtathatatlanná vált és hitelezési veszteségként leírt követelés nem jelenti a követelésről történő lemondást. A folyamatosan vezetett analitikus nyilvántartásból a követelés változásának jogcíme szerint készített összesítő bizonylat (feladás) alapján kell a főkönyvi könyvelésben rögzíteni a gazdasági eseményeket. A feladás készítése negyedévente történik.
65
A követelések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Követelésekkel kapcsolatos gazdasági események Követelés előírása/számla könyvelése / Nettó számla érték T28111000-T28420000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZALL
ÁFA
T28111000-T28420000
T91121100-T91729500; T93121100-T93322200; T91923000-T91924100
Követelés kiegyenlítése
T31100000-T33119999
T28111000-T28420000
ZALL; ZPF
412200000 311000000-331100000
Behajthatatlan követelés leírása hitelezési veszteségként Követelések elengedése (kisösszegű) Követelések értékvesztése
T59613100-T59613800
T28111000-T28420000
ZALL
311000000-331100000 596131000-596138000 412320000
T59623100-T59623800
T28111000-T28420000
ZALL
T59515110-T59515400
T28811000-T28812000; T28821000-T28822000
ZALL
Követelések értékvesztésének T28813000; T28823000 visszaírása Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T59525100-T59525400
ZALL ZFICO
281110000-284220000
412310000
281110000-284220000
412310000 281110000-284220000 911211000-917295000 931211000-933222000 919230000-919240000 281110000-284220000 596131000-596138000
596231000-596238000 412310000 595151100-595154000 412360000 288130000; 288230000 595251000-595254000 9990000001
281110000-284220000 596231000-596238000 288110000-288120000; 288210000-288220000 595151100-595154000 595251000-595254000 412360000 992110000-997200000
66
3. Számlaosztály PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁSOK Ebben a számlaosztályban a pénztárak, az elszámolási számlák, az idegen pénzeszközök, a működési és felhalmozási célú végleges pénzeszközátadás, valamint a függő, átfutó és kiegyenlítő elszámolásokkal kapcsolatos gazdasági eseményeket kell kimutatni. A pénzeszköz számlák a rendelkezésre álló pénzeszközök állományát és forgalmát mutatják ki. Az államháztartás alrendszereinek bankszámla-vezetési pénzellátási, előirányzat felhasználási, költségvetési befizetési és letéti kezelési rendjéről a módosított 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet részletesen intézkedik. Az Egyetem, mint költségvetési szerv a Magyar Államkincstár intézményének létrejötte óta Kincstári Körbe tartozó költségvetési szerv, ezért a Kincstárnál nem pénzeszközzel, hanem előirányzat-felhasználási kerettel rendelkezik. A számlaosztály döntő többségében mérlegszámlákat tartalmaz, kivételek a pénzeszközátadás, támogatásértékű kiadás számlacsoportok, amelyek egyenlege zárlati tételként a bevételek és kiadások elszámolása főkönyvi számlára kerül.
31. Pénztár A pénztárak számlacsoportban kell kimutatni a készpénzforgalmat. A pénztárba befizetett készpénzt az Egyetem nem használhatja fel közvetlenül a készpénzes kiadásai teljesítésére, hanem be kell fizetnie a Kincstárnál vezetett előirányzat felhasználási keretszámlára. A számlák egyenlegének mindenkor meg kell egyeznie a tényleges pénzkészlettel. A pénzkészletek leltározását minden évben, legalább egyszer december 31-én - mérlegsorok alátámasztására szolgáló leltár elkészítését megelőzően - egyeztetéssel kell elvégezni. A házipénztárba való készpénzfelvétel készpénzfelvételi csekken történik, amelyet szigorú számadású nyomtatványként kell kezelni. Nem pénztárnak, hanem csak pénzkezelő helynek minősülnek az alkalmi befizetést, kifizetést szolgáló helyek.
67
A pénztár elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1. 2.
3.
4.
5. 6.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Pénztár számla nyitása T31100000
T49100000
Egyenleg áthozat
311000000
491000000
T31100000
T48311000
ZPF
311000000
483122000 ( KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 210, 220)
T51000000-T57999999
T31100000
ZPF
511212000-57427000
ZFICO
611000000-681000000; 71
311000000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132 599000000
ZPF
584110000-588250000
ZFICO
71
T31100000
ZPF
3924221-3924222
311000000 (KTK:410)
T39241100-T39241200
ZPF
311000000
392422100-392422200 (KTK :417)
Készpénz felvétel a Kincstártól
Folyó kiadások kifizetése: Közgazdasági osztályozás szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)) Juttatások, segélyek:
Közgazdasági osztályozás T58000000-T58824000 szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Utólagos elszámolásra kiadott előleg kifizetése T39241100-T39241200 Utólagos elszámolásra kiadott előleg visszafizetése T31100000
T31100000
311000000 (KTK: 153) 599000000
68
328. Deviza (betét) számla Az Egyetem a kincstári rendszerhez kapcsolódó adatszolgáltatási kötelezettséget teljesítő hitelintézeteknél a devizatörvény által meghatározott tranzakciókhoz deviza betétszámlát vezet. Az Egyetem a következő főbb jogcímeken nyitott devizaszámlát: • EUR – Hivatalos utazással kapcsolatos deviza számla, • USD – Hivatalos utazással kapcsolatos deviza számla, • EUR – pályázattal kapcsolatos elszámolás, • USD – pályázattal kapcsolatos elszámolás, • GBP – pályázattal kapcsolatos elszámolás, • CAD – pályázattal kapcsolatos elszámolás. A devizaszámlára kerülő devizát a bekerülés napjára vonatkozó – az Szt. 60. § (4) bekezdése szerinti – devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell könyvelni. A devizaszámlákon lebonyolított pénzforgalom része az Egyetem pénzforgalmának, így az előirányzat-maradványnak. A devizaszámlára beérkező bevételt napi árfolyamon kell könyvelni, a bevétel jellegének megfelelően vagy a 9. számlaosztályban, vagy a 46. számlacsoportban. A számláról teljesített kiadásokat – szintén jellegüknek megfelelően – vagy az 5., illetve 6-7. számlaosztályokban, vagy a 37. számlacsoportokban kell kimutatni. A könyvviteli mérlegben, a devizaszámlán lévő devizát, továbbá a külföldi pénzértékre szóló minden követelést, ill. kötelezettséget a költségvetési év mérleg fordulónapjára vonatkozó – a Szt. 60. §-a szerinti – devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell kimutatni. A Szt. 60. § (4) bekezdése szerinti devizaárfolyam a következő: „ A valutakészlet, a devizaszámlán lévő deviza, a külföldi pénzértékre szóló követelés, forint értékének meghatározásakor a valutát, a devizát a választott hitelintézet által meghirdetett devizavételi és deviza-eladási árfolyamának átlagán, vagy a Magyar Nemzeti Bank által közzétett hivatalos devizaárfolyamon kell forintra átszámítani." Ettől az árfolyamtól el kell térni, ha a hitelintézet, ill. az MNB által nem jegyzett és nem konvertibilis valutát, ilyen valutára szóló eszközöket és kötelezettségeket kell forintra átszámítani. Ezekben az esetekben a valuta szabadpiaci árfolyamán (ennek hiányában országos napilapban a világ valutáinak árfolyamáról közzétett tájékoztató adatai alapján), a választott hitelintézet vagy az MNB által jegyzett devizára átszámított értéket kell a hitelintézet által jegyzett deviza, devizavételi és deviza-eladási árfolyamának átlagán, vagy az MNB által közzétett hivatalos devizaárfolyamon forintra átszámítani. A devizában teljesített kiadásokat súlyozott átlagos (választott) árfolyamon kell elszámolni, azaz minden deviza-jóváírást követően a jóváírt devizaárfolyam és a devizakészlet könyvszerinti súlyozott átlaga alapján. Év végén a könyvszerinti értéket kell összevetni a devizaszámla értékeléskori forintra átszámított egyenlegének értékével. A számításnál a december 31-i választott árfolyamot kell figyelembe venni. Amennyiben a könyvekben szereplő érték magasabb, mint az értékeléskori átszámított érték, akkor helyesbíteni kell a könyvszerinti értéket.
69
A valutapénztárban lévő valutakészletnek, a devizaszámlán lévő devizának a költségvetési év mérleg fordulónapjára vonatkozó, az előzőekben ismertetett értékelése előtti könyv szerinti értéke és az értékeléskori forintértéke közötti különbözet: • amennyiben összevontan veszteség, és számviteli politikában rögzítettek szerint jelentős összeg, az 57426. Valutakészlet, devizaszámla Ft év végi árfolyam veszteség főkönyvi számlán kell elszámolni, • amennyiben összevontan nyereség, azt árfolyamnyereségként (917294) kell elszámolni.
70
A devizabetét számla elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
3.
4.
5.
6.
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Deviza számla nyitása T32811000-T32816000
2.
Az átforgató program rövidítése
Deviza számlán kamatjóváírás Közgazdasági osztályozás T32811000-T32816000 szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)) Devizakészlet növekedése: (ajándék, adomány) Közgazdasági osztályozás T32811000-T32816000 szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Devizakészlet felhasználása: Közgazdasági osztályozás T10000000-T59900000 szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Deviza számlán lévő követelés deviza átváltása forintra T39411000 A forintösszeg jóváírása az T33110000 előirányzat- felhasználási keretszámlán Év végén a devizakészlet értékelése
T49100000
Egyenleg áthozat
328110000-328160000
491000000
T91624100
ZPF
328110000-328160000
916241000
ZFICO
999000000
992110000-992740000
ZPF
328110000-328160000
ZFICO
479000000
471260000-471280000; 472260000-472280000 992110000-992740000
ZPF
111100000-588250000
328110000-328160000
ZFICO
611000000-681000000; 71
199100000-199800000; 599000000
T32811000-T32816000
ZPF
394221000
328110000-328160000
T39411000
ZPF
3311000000
394222000
T47126000-T47128000; T47226000-T47228000
T32811000-328160000
71
A devizabetét számla elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Árfolyamveszteség elszámolása Közgazdasági osztályozás szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Árfolyamnyereség elszámolása Közgazdasági osztályozás szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T57426000
T32811000-T32816000
T32811000-T32816000
T91729400
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZPF
574260000
328110000-328160000
ZFICO
71
599000000
ZPF
328110000-328160000
917294000
ZFICO
999000000
992110000-992740000
72
33. Elszámolási számlák Az Egyetemnek, mint Kincstári körbe tartozó költségvetési szervnek ebben a számlacsoportban kell kimutatnia a Kincstárnál vezetett előirányzat felhasználási keretszámla és a különféle elkülönített számlák forgalmát. 3311. Előirányzat – felhasználási keret számla Ezen a számlán kerül a fejezet (OM) által megnyitásra az Egyetem előirányzat felhasználási kerete, itt jelennek meg felhasználási lehetőséggel a jóváírt bevételek és terhelésként a teljesített kiadások, átutalások. Az előirányzat felhasználási keretszámlára befolyt bevételeket és a teljesített kiadásokat a Kincstár által számlakivonat alapján kell könyvelni. A könyvelési tételeket az egyes számlacsoportoknál, számláknál bemutatott tételek tartalmazzák. 3312. Központi beruházások előirányzat - felhasználási keretszámla Ezen a számlán kerül megnyitásra a központi beruházási kiadásokra a felügyeletei szervtől kapott pótelőirányzat. A központi beruházások előirányzat-felhasználási keretét a Kincstár központilag kezeli. A beruházások kifizetésére benyújtott átutalási megbízásokat a Kincstár a rendelkezésre álló előirányzat keret erejéig teljesíti. A főkönyvi számlaösszefüggéseket a 15. számlacsoportnál felsorolt számlaösszefüggések tartalmazzák. 3314. Feladatfinanszírozási előirányzat - felhasználási keret számla A számla a feladatfinanszírozás körébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának pénzügyi lebonyolítására szolgál. A számla év végi egyenlege a feladatfinanszírozás körébe sorolt előirányzatok maradványát mutatja, amely az előirányzat-maradvány részét képezi, és jóváhagyás után a következő évben felhasználható.
73
A feladatfinaszírozási előirányzat – felhasználási keret számla elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1. 2.
3.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Feladatfinanszírozási számla nyitása T33140000 Bevételek elszámolása Pénzeszköz átvétel elszámolása közgazdasági osztályozás szerint Támogatásértékű bevételek elszámolása közgazdasági osztályozás szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Kiadások elszámolása Működési és felhalmozási kiadások elszámolása közgazdasági osztályozás szerint Támogatásértékű kiadás elszámolása közgazdasági osztályozás szerint Működési és felhalmozási célú pénzeszköz átadás elszámolása közgazdasági osztályozás szerint
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T49100000
Egyenleg áthozat
331400000
491000000
T33140000
T47123000-T47124000; T47223000-T47224000;
ZPF
331400000
T33140000
T46421000-T46426000, T46521000-T46526000
ZPF
331400000
ZFICO
479000000
471230000-471240000; 472230000-472240000; (KTK: 333, 383) 464210000-464260000, 465210000-465260000 (KTK: 330, 311, 331, 333, 360, 361, 362, 363) 992110000-992740000
T10000000-T59900000
T33140000
ZPF
111100000-588250000
331400000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 210)
T37321000-T37326000; T37421000-T37426000
T33140000
ZPF
373210000-373260000; 374210000-374260000
T38121000-T38128000, T38221000-T38228000
T33140000
ZPF
381210000-381280000; 382210000-382280000
331400000 (KTK: 170,171,172, 173,280, 281, 282, 283) 331400000 (KTK: 152, 232, 270)
74
A feladatfinaszírozási előirányzat – felhasználási keret számla elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 71
389000000; 599000000
75
3315. Célelszámolási forintszámlák A célelszámolási forintszámla az Egyetemhez érkezett támogatási programok előlegének, a forintban jóváírt külföldi segélyek és adományok elkülönített kezelésére szolgál. Csak akkor nyitható meg a számla, ha a támogatást nyújtó külföldi szervezet a pénzeszköz külön számlán történő kezelését feltételként írja elő. A számla év végi egyenlege az Egyetem előirányzatmaradványának részét képezi.
76
A célelszámolási forintszámlák elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1. 2.
3.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Célelszámolási számla nyitása Bevételek elszámolása: Működési, felhalmozási célú pénzeszköz átvétel elszámolása közgazdasági osztályozás szerint Működési, felhalmozási célú támogatásértékű bevételek elszámolása közgazdasági osztályozás szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Kiadások elszámolása: Működési és felhalmozási kiadások elszámolása közgazdasági osztályozás szerint Támogatásértékű kiadás elszámolása közgazdasági sztályozás szerint Működési és felhalmozási célú pénzeszköz átadás elszámolása közgazdasági osztályozás szerint
T33152000
T49100000
Egyenleg áthozat
3315
491
T33152000
T47126000-T47128000 T47226000-T47228000
ZPF
331520000
471260000-471280000 472260000-472280000 (KTK: 333 383)
T33152000
T46421000-T46426000, T46521000-T46526000
ZPF
331520000
ZFICO
479000000; 999000000
464210000; 465210000 (KTK: 330, 311, 331, 333, 360, 361, 362, 363) 992110000-992740000;
T10000000-T59900000
T33152000
ZPF
111100000-588250000
331520000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 210)
T37321000-T37326000; T37421000-T37426000
T33152000
ZPF
373210000-373260000; 374210000-374260000
T38121000-T38128000, T38221000-T38228000
T33152000
ZPF
381210000-381280000, 382210000-382280000
331520000 (KTK: 170,171,172, 173,280, 281, 282, 283) 331520000 (KTK: 152, 232, 270)
77
A célelszámolási forintszámlák elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 71
389000000; 599000000
78
3319. Különféle elkülönített számlák A számla a Kincstári körbe tartozó költségvetési szervek különféle elkülönített pénzeszközeinek elszámolására szolgál. Az alszámlán belül csak a fedezetbiztosítás elkülönítésére szolgáló számla, valamint a bankkártya fedezeti számla nyitható meg külön engedély nélkül. 33191. Fedezetbiztosítási számla A számla a jogszabályban előírt fedezet elkülönítésére szolgál. Ilyen fedezet pl: a vámtörvényben előírt vámbiztosíték, a pénzváltói tevékenység végzéséhez - az MNB által előírt - fedezetlekötés. A fedezetbiztosítási számlán az előirányzat-felhasználási keretszámla és a célelszámolási számla terhére különíthető el fedezet. A számláról közvetlenül kifizetés nem teljesíthető, a kifizetést megelőzően az elkülönítést meg kell szüntetni és a pénzeszközt vissza kell vezetni. A számla év végi egyenlege az előirányzat-maradvány részét képezi.
79
A fedezetbiztosítási számlák elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1. 2. 3.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Főkönyvi számla nyitása T33191000
T49100000
Egyenleg áthozat
331910000
491000000
Számlára átutalt elkülönítés jóváírása T33191000
T39411000
ZPF
331910000
394222000 (005)
T33191000
ZPF
394221000
331910000(006)
Elkülönítés visszarendezése T39411000
80
33192. Bankkártya-fedezeti számla A számla a Kincstári kártyával történő kifizetések pénzügyi fedezetének elkülönített kezelésére, illetve a kártyával történő kifizetések elszámolására szolgál, kártyatípusonként nyitható számla. A számla év végi egyenlege az előirányzat-maradvány részét képezi.
81
A bankkártya-fedezeti számlák elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1. 2.
3.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Bankkártya-fedezeti számla nyitása T33192100-T33192200
T49100000
Egyenleg áthozat
331921000-331922000
491000000
Elkülönítés az előirányzat-felhasználási keretszámláról Terhelés T39411000
T33110000
ZPF
394221000
Jóváírás
T39411000
ZPF
331921000-331922000
331100000 (KTK: 006) 394222000 (KTK: 005)
Visszavezetés az előirányzat-felhasználási keretszámlára Terhelés T39411000
T33192100-T33192200
ZPF
394221000
Jóváírás
T39411000
ZPF
331100000
T33192100-T33192200
T33110000
331921000-331922000 (KTK: 006) 394222000 (KTK: 005)
82
35- 36. Idegen pénzeszközök Ebben a számlacsoportban olyan feladatoknak a pénzforgalmát kell kimutatni, amely nem kapcsolódik közvetlenül az Egyetem gazdálkodási tevékenységéhez, a költségvetési előirányzatok teljesítéseként a feladat nem mutatható ki, de az Egyetem sajátos feladatait képezi. A számla egyenlegét az előirányzat-maradvány elszámolásnál nem kell figyelembe venni. 355. Lakásépítés és -vásárlás munkáltatói támogatása A számlán az OTP-nél ezen a címen elkülönített pénzeszközök forgalmával kapcsolatos tételek elszámolását bonyolítjuk le. A számlán kell könyvelni az OTP számla javára átutalt és jóváírt összeget, a dolgozók részére folyósított támogatások, kölcsönök összegét, a dolgozóktól átvállalt kezelési költség összegét, a befolyt törlesztő részleteket, a számlával kapcsolatos kamat bevételt, a számla megszüntetésekor a költségvetési elszámolási számlára visszavezetett összeget. A számlához kapcsolódó analitikus nyilvántartást az OTP névszerinti, lejárati idő szerinti bontásban vezeti, amelyről negyedévenként küld értesítést. A számla egyenlegét az előirányzat-maradvány elszámolásnál nem kell figyelembe venni.
83
A lakásépítés és -vásárlás munkáltatói támogatásának elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Lakásalap számla nyitása T35500000
T49100000
Egyenleg áthozat
355000000
491000000
T35500000 Kölcsön folyósítása az OTP számlára T39930000 Kezelési költség dolgozót terhelő része T19414100 Kezelési költség munkáltatót terhelő része T41220000 Kölcsön törlesztő részének beérkezése T35500000 Lakásalap számla zárása T49300000
T41220000
ZALL
355000000
412200000
T35500000
ZALL
399300000
355000000
T35500000
ZALL
194141000
355000000
T35500000
ZALL
412200000
355000000
T19414100
ZALL
355000000
194141000
T35500000
-
493000000
355000000
Betétszámlán jóváírt kamat
84
368. Nemzetközi támogatási programok devizaszámlája A számla, a nemzetközi szerződések alapján külföldről érkező támogatások, valamint nemzetközi támogatási programok devizában történő pénzforgalmának elszámolására szolgál. A devizaszámlák ellenszámlája a 4889. Nemzetközi támogatási programok deviza elszámolása.
37. Támogatásértékű kiadások, támogatások folyósítása és fejezeti elszámolások A támogatások, elvonások és végleges pénzeszközátadásokon belül elkülönítetten kell kimutatni az államháztartáson belüli és az államháztartáson kívüli teljesítéseket, megbontva azokat működési és felhalmozási célok szerint is. 372. Előző évi előirányzat maradvány, pénzmaradvány átadása A számla alszámláin azon kiadások előirányzatát és teljesítését számoljuk el, amit az Egyetem az előirányzat-maradvány terhére az államháztartáson belül különböző szervezeteknek utal át, és ezek a kiadások nem tartoznak sem a termékértékesítés, sem a szolgáltatás körébe.
85
Az előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átadásának elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Maradvány átadás Közgazdasági osztályozás szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T37221000-T37222000
T33110000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZPF
372210000-372220000
ZFICO
71
331100000 (KTK: 100,200) 389000000
86
373. Működési célú támogatásértékű kiadások elszámolása Ezen a számla alszámláin kell elszámolni az Egyetemnek, a más fejezet költségvetési intézményének, önkormányzatnak, elkülönített állami pénzalapoknak, fejezeti kezelésű előirányzatoknak működési és felhalmozási célú támogatásértékű kiadási előirányzatát és annak teljesítését. A számlacsoportban külön számla tartalmazza az ilyen jogcímen tervezett előirányzatokat és az előirányzatok terhére teljesített kiadásokat. A számlacsoport számláinak bontását az államháztartás lehetséges alrendszereivel való gazdasági kapcsolatok alapján végeztük el. 374. Felhalmozási célú támogatásértékű kiadások elszámolása A számla alszámlái azokat a kiadási előirányzatokat és teljesítéseket tartalmazzák, amelyek címzettjei központi költségvetési szervek, fejezeti kezelésű előirányzatok TB alapok és kezelői, elkülönített állami pénzalapok költségvetési szervek.
87
A működési és felhalmozási célú támogatásértékű kiadások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Működési és felhalmozási célú támogatásértékű kiadás elszámolása Közgazdasági osztályozás T37321000-T37326000; T33110000 szerint T37421000-T37426000 Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZPF
373210000-373260000; 374210000-374260000
ZFICO
71
331100000 (KTK: 170, 171, 172, 173, 280,281,282,283) 389000000
88
38. Államháztartáson kívülre végleges pénzeszközátadások elszámolása 381. Működési célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre A számla alszámláin azon kiadások előirányzatát és teljesítését kell elszámolni, amit az Egyetem államháztartáson kívüli szervezeteknek, vállalkozásoknak, háztartásoknak, non-profit szervezeteknek, külföldieknek stb., mint végső kedvezményezettnek utal át. 382. Felhalmozási célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre A számla alszámláin azokat a végleges felhalmozási, beruházási célú pénzeszközátadásokat kell elszámolni, melyek végső felhasználói államháztartáson kívüli szereplők.
89
A működési és felhalmozási célú támogatásértékű kiadások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Működési és felhalmozási célú célú pénzeszköz átadás államháztartáson kívülre elszámolása Közgazdasági osztályozás T38121000-T38128000; T33110000 ZPF szerint T38221000-T38228000 Funkcionális osztályozás ZFICO szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T38121000-T38128000; T38221000-T38228000 71
3311000000 (KTK: 152, 232) 389000000
90
39. Függő, átfutó és kiegyenlítő és továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások A számlacsoport azokat az elszámolási számlákat tartalmazza, amelyekkel kapcsolatban a teljesített kiadás tárgyévben nem végleges, azok a tárgyidőszakban, vagy a tárgyidőszakot követően megtérülnek, vagy válnak végleges kiadássá. Ez utóbbi esetben a tárgyévet követő évben a kiadást ezen számlacsoport és a megfelelő kiadási jogcím között kell elszámolni. Nem számolható el aktív pénzügyi elszámolásként olyan tétel, amelynek következménye a tartalékok valóságának nem megfelelő bemutatása. A számlacsoport számlán további alszámlákra tagolódnak az aktív pénzügyi elszámolások jogcímeinek megfelelően, amelyet a számlatükör megfelelő részletezettséggel tartalmaz. A számlacsoporton belül külön számlán kell kimutatni az elszámolások nyitóállományát és a tárgyidőszaki forgalmát, valamint a költségvetéssel kapcsolatos és a sajátos feladatokhoz kapcsolódó elszámolásokat. A számlacsoport számláihoz kapcsolódóan analitikus nyilvántartást kell vezetni, amelyben az elszámolásra jellemző adatokat és az elszámolás érdekében tett intézkedéseket rögzíteni kell. A függő elszámolások rendezése érdekében tett intézkedéseket haladéktalanul végre kell hajtani. 391. Költségvetési függő kiadások A függő kiadások számlacsoport számláin kell elszámolni az olyan természetű kiadásokat, amelyek tartalma ismeretlen, vagy már a felmerülése pillanatában ismert, hogy az nem az Egyetemet terheli, illetőleg a teljesítés után derül ki, hogy az tévedésből vagy hibás elszámolás folytán keletkezett. Függő kiadásként számolhatók el a bizonyítottan tárgyévet követő év költségvetését terhelő kifizetések (pl. december hónapban kifizetett személyi juttatások). Minden esetben gondoskodni kell a tételekhez kapcsolódó analitikus nyilvántartásról, amelynek alapján a téves (hibás) kifizetés intézkedéssel megszüntethető legyen. A függő kiadás végleges rendezésekor térítményezéssel kell a számadási rendet helyreállítani. Valamennyi rendezést itt kell elszámolni függetlenül attól, hogy a függő kiadás a tárgyévben vagy az azt megelőző év(ek)ben keletkezett.
91
A költségvetési függő kiadások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
3.
Évközi függő kiadások könyvelése T39110000-T39111300
5.
Számlaszám
T49100000
Egyenleg áthozat
391101000-39113000
491000000
T31100000-T33192200
ZPF
391210100-39122300
311000000-331922000 (KTK: 410)
T39110000-T39111300
ZPF
311000000-331922000
391210100-39122300 (KTK: 417, 521)
T39110000-T39111300
ZPF
113100000-588250000
ZFICO
611000000-681000000; 71
391210100-39122300 (KTK: 417 vagy 520, és 111, 112, 113, 121, 122, 131, 210, 220) 199100000-199900000; 389000000; 599000000;
ZPF
391101000-39113000
Függő kiadás megtérülése T33110000
4.
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel
Függő kiadások nyitása T39110000-T39111300
2.
Az átforgató program rövidítése
Függő kiadás elszámolása végleges kiadásként T11110000-T58825000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Függő kiadás forgalmi számla év végi egyenlegének átvezetési állományi számlára
391210100-39122300
92
392. Költségvetési átfutó kiadások Az Egyetem pénzforgalmából az időlegesen hiányzó, lebonyolítási jellegű és visszatérülő kiadásokat kell ebben a számlacsoportban könyvelni és nyilvántartani. Az átfutó kiadások rendezését (megtérülését) térítményezésként kell elszámolni. Ebben a számlacsoportban kell elkülöníteni a munkabérek, jutalmak, megbízási díjak és az azokkal kapcsolatos közterhek kifizetését. Itt kerül számolásra a ténylegesen kifizetett nettó bérek, amelyet a bérfeladással való egyeztetés után számolunk el bruttó módon a megfelelő 5. költségnem, illetve költséghely, költségviselő számlákra történő átvezetéssel. Itt kerül kimutatásra a munkavállalóknak különböző elszámolásra kiadott előlegekkel kapcsolatos elszámolásokra szolgál. Itt kell elszámolni: • az illetményelőleget, • a kiküldetési előleget, • vásárlási előleget, • az üzemanyag előleget, • az egyéb, elszámolásra kiadott előleget. Átfutó kiadásként kell elszámolni a folyósított (megelőlegezett) társadalombiztosítási és családtámogatási ellátásokat valamint a szállítóknak (kivéve beruházások) adott előlegeket is.
93
A költségvetési átfutó kiadások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
Gazdasági esemény megnevezése
Számlaszám
3.
4. 5. 6.
7.
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Átfutó kiadások nyitása T39210000-T39269000
2.
Az átforgató program rövidítése
Átfutók évközi könyvelése Megelőlegezett TB. és családtámogatási ellátások Ellátás kifizetése T39231100-T39231400 Megtérülés T33110000 Szállítónak adott előlegek forgalma Előleg fizetése T39251000 Előleg rendezése a szállító T54000000-T57999999 számlája alapján (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Tárgyévben keletkezett egyéb átfutó kiadások T39261100-T39261800 Átfutó kiadás rendezése, megtérülése T33110000 Útielőleg kifizetése pénztárból T39241100
T49100000
Egyenleg áthozat
392111010-392111180; 392211000; 392311000-392315000; 392411000-392415000; 392510000; 392611000-392618000;
491000000
T39211101 T39231100-T39231400
ZPF ZPF
392321100-392322420 331100000
392111010 392321100-392322420
T33110000 T39251000
ZPF ZPF
392522200 541200000-574270000
ZFICO
71
331100000 392521100 (KTK: 417,131,132) 599000000
T33110000
ZPF
392621100-392622800
331100000
T39261000-T39261800
ZPF
331100000
392621100-392622800
T31100000
ZPF
392422100
331100000 (KTK: 410)
Útielőleg visszafizetése elszámoláskor
94
A költségvetési átfutó kiadások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T31100000
8. 9. 10.
Vásárlási előleg kifizetése pénztárból T39241200 Vásárlási előleg visszafizetése elszámoláskor T31100000
12.
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T39241100
ZPF
331100000
392422100 (KTK: 417) 3924211 (521)
T31100000
ZPF
392422200
311000000
T39241200
ZPF
311000000
3924222 (417) 3924212 (521)
T33110000; T32811000-T32816000
ZPF
392422300-392415000;
331100000; 328110000-328160000
T39241300-T39241500
ZPF
331100000; 328110000-328160000
392422300-392415000;
-
392411000-392415000;
3924221000-3924225000;
Deviza, valuta előleg felvétele T39241300-T39241500
11.
Az átforgató program rövidítése
Deviza, valutaelőleggel való elszámolás T33110000 T32811000-T32816000 Előleg számlák év végi egyenlegének átvezetése
95
394. Költségvetési egyéb kiegyenlítő kiadások állománya A kiegyenlítő kiadások számlacsoportban kell nyilvántartani az Egyetem saját pénz és bankszámlái közötti pénzforgalmat. Külön számlacsoportban kell kimutatni a bank és pénztárszámlák közötti átvezetéssel kapcsolatos kiegyenlítő kiadásokat.
96
A költségvetési egyéb kiegyenlítő kiadások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1. 2.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Nyitás Évközi könyvelés Keretszámláról átvezetés Visszafizetés a számlára
T39411000
T49100000
Egyenleg áthozat
394110000
491000000
T39411000 T33110000
T33110000 T39411000
ZPF ZPF
394110000 331100000
331100000 394110000
97
399. Költségvetésen kívüli függő, átfutó és kiegyenlítő kiadások Ebben a számlacsoportban kell kimutatni az idegen pénzeszköz számlákhoz kapcsolódó, az Egyetem által bonyolított feladatok pénzforgalmával kapcsolatos elszámolásokat. Itt kell elszámolni a munkavállalók lakásépítésére átutalt pénzeszközök forgalmában és állományában bekövetkezett változásokat is.
98
A költségvetésen kívüli függő, átfutó, kiegyenlítő és továbbadási (lebonyolítási) célú kiadások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1. 2.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Költségvetésen kívüli függő, átfutó kiegyenlítő kiadások nyitása T39910000- T39930000 T49100000 Évközi könyvelés Dolgozó részére odaítélt T39930000 kölcsön átutalása a lakásépítés helye szerinti OTP fiókhoz, ha a kölcsönszerződést még nem kötötték meg. A dolgozó terhelése az T19411000 odaítélt kölcsön összegével
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Egyenleg áthozat
399100000- 399300000
491000000
T35500000
ZALL
399300000
355000000
T39930000
ZALL
194110000
399300000
99
4. Számlaosztály FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) A 4-es számlaosztály az Egyetem összes eszköze, saját és idegen forrásainak kimutatására szolgál. A számlaosztály - a számviteli törvénynek, valamint a Kormányrendeletnek az egységes számlakeretre vonatkozó előírásai szerint - az eszközök forrásait, a saját tőkét, a tartalékot a hosszú és rövidlejáratú kötelezettségeket, a működési és felhalmozási célra véglegesen átvett pénzeszközöket, a függő, átfutó és kiegyenlítő bevételek passzív jellegű elszámolását, valamint az évi mérlegszámlákat tartalmazza.
41. Saját tőke A saját tőke azt a tőkerészt fejezi ki, hogy az alapítók milyen összeget bocsátottak véglegesen az intézmény rendelkezésére, mely a tevékenység folytatásához szabadon, időbeli megkötöttség nélkül felhasználható az eszközök finanszírozásaként. A saját tőkét egészíti ki a tőke növelésére átadott pénzeszköz, valamint az 1995. évet megelőző években az adózott eredményből visszamaradó összeg. A saját tőkét a mérlegben induló tőke és tőkeváltozások bontásban könyv szerinti értéken kell kimutatni. A saját tőkét a mérlegben könyv szerinti értéken kell kimutatni. 411. Induló tőke Az induló tőke az Egyetem 1993. január l-i forrásállományát mutatja. Az induló tőke nagysága csak abban az esetben módosulhat, ha az alaptevékenység jelentősen megváltozik (átszervezés, beolvadás, kiválás, stb.).
100
Az induló tőke elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
Induló tőke január 1-ei nyitó értékének könyvelése T49100000
Számlaszám
T41100000
Az átforgató program rövidítése
Egyenleg áthozat
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
491000000
411000000
101
412.
Tőkeváltozások
Tőkeváltozásként kell kimutatni minden olyan gazdasági művelet hatását, amely az induló tőke növekedését, vagy csökkenését eredményezi (pl. értékcsökkenés elszámolása, tárgyévi költségvetés és tartalék terhére befektetett eszközök vásárlása, létesítése, készletek követelések és kötelezettségek nagyságának változása). A számlacsoporton belül, külön alszámlákon kerül kimutatásra: • 4121 Előző évek tőkeváltozásai, • 4122 Tárgyévi pénzforgalommal kapcsolatos tőkeváltozások, • 4123 Tárgyévi pénzforgalom nélküli tőkeváltozások. A számlacsoporton belül a pénzforgalomhoz kapcsolódó tőkeváltozásokat a gazdasági események felmerülésével egyidőben kell könyvelni. A készletek, követelések és kötelezettségek változásának hatását negyedévente kell kimutatni a pénzforgalomhoz nem kapcsolódó tőkeváltozás számláival szemben. Az év végi értékcsökkenés értékvesztés elszámolására, külön elkülönített alszámla szolgál.
102
A tőkeváltozások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Tőkeváltozás számla január 1-jei nyitó értékének könyvelése T49100000
2.
Az átforgató program rövidítése
T41210000-T41238000
Évnyitás utáni rendező tételek könyvelése, mérleg rendező számlán keresztül T41220000-T41238000; T49200000 T49200000
T41210000
Egyenleg áthozat
491000000
412100000-412380000
-
412200000-412380000;
492000000
49200000
412100000
103
42. Tartalékok Tartalékok között kell kimutatni az Egyetem pénzeszközeinek azt a forrását, amelyről saját hatáskörben dönt jóváhagyás után, hogy azokat a jövőben a befektetett eszközök finanszírozására, vagy folyó évi kiadásainak teljesítésére fordítja. Itt kell kimutatni továbbá az Egyetem előirányzat maradványát és annak elszámolását. A tartalékokat a mérlegben könyv szerinti értéken kell kimutatni. A számlacsoport számláit évszámmal ellátva kell vezetni. 424. Előirányzat maradvány számla Ez a számla az alaptevékenység ellátása során keletkező előirányzat-maradvány kimutatására szolgál. A számlára kell átvezetni a költségvetési évet követő évben a 425. Alaptevékenység kiadási előirányzat teljesítésének elszámolása és a 426. Alaptevékenység bevételi előirányzat teljesítésének elszámolása számlák egyenlegét. A két átvezetett számla tartalmazza az alaptevékenység ellátásával kapcsolatban keletkezett kiadási megtakarítás, vagy túlteljesítés összegét, valamint a bevételi lemaradás, vagy túlteljesítés összegét. A számlát évszámmal ellátva kell megnyitni és vezetni. Az előirányzat-maradvány két részből tevődik össze: • az előző év(ek)ben képzett maradvány fel nem használt része és, • a felülvizsgálatkor megállapított és nyilvántartásba vett előirányzat-maradvány.
104
Az előirányzat-maradvány számla elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
1.
2.
3. 4.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Nyitás január 1.
T49100000
T42405000-T42406000
Az alaptevékenység kiadási ei. teljesítésének elszámolása, a számla egyenlegének átvezetése Az alaptevékenység bevételi ei. teljesítésének elszámolása, a számla egyenlegének átvezetése Az előirányzat-maradvány igénybevételének könyvelése (a pénzforgalom nélküli bevétel közgazdasgi osztályozás szerinti elszámolása) a kiadások teljesítésével egyidejűleg
T42500000;
T42405000-T42440600;
T42405000-T42406000
T42500000
T42600000;
T42405000-T42406000;
T42405000-T42406000
T42600000
T42405000-T42406000
T98120000
Az átforgató program rövidítése Egyenleg áthozat -
-
-
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 491000000
424000000
424050000-424406000;
424050000-424406000;
425000000
42500000
424050000-424060000;
42405000-424060000;
426000000
426000000
424050000-424060000; 999000000
981200000; 992110000-992740000
105
425. Alaptevékenység kiadási előirányzat teljesítésének elszámolása A számlára - az év végi zárlati műveletek keretében - a funkcionális osztályozási mód szerinti kiadási előirányzatokkal és azok teljesítésének elszámolásával kapcsolatos zárlati tételek kerülnek lekönyvelésre. A számla követel egyenlege az előirányzati megtakarítást mutatja.
106
Alaptevékenység kiadási előirányzat teljesítésének elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Év végén a kiadási előirányzatok és előirányzat teljesítések átvezetése Az alaptevékenység T42500000 T42406000 szakfeladatai kiadási ei. nyilvántartására szolgáló számla év végi egyenlegének átvezetése
Az átforgató program rövidítése
-
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
425000000
424060000
107
426.
Alaptevékenység bevételi előirányzat teljesítésének elszámolása
A számlára - az év végi zárlati műveletek keretében - a funkcionális osztályozási mód szerinti bevételi előirányzatokkal és azok teljesítésének elszámolásával kapcsolatos zárlati tételek kerülnek lekönyvelésre. A számla egyenlege a bevételi előirányzatoktól történő lemaradást, vagy annak a túlteljesítését mutatja.
108
Alaptevékenység bevételi előirányzat teljesítésének elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Év végén a bevételi előirányzat és előirányzat teljesítések átvezetése Az alaptevékenység szakfeladatai bevételi ei. nyilvántartására szolgáló számla év végi egyenlegének átvezetése Az alaptevékenység szakfeladatai bevételi ei. Teljesítése elszámolásra szolgáló számla év végi egyenlegének átvezetése A számla egyenlegének átvezetése a következő évben
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
-
426000000
991110000-991790000
-
992110000-992790000
426000000
-
424000000;
426000000;
426000000
424000000
109
Kötelezettségek Kötelezettségek azok a szállítási, vállalkozási, szolgáltatási szerződésekből eredő, pénzformában teljesítendő elismert fizetések, amelyek a szállító, vállalkozó, szolgáltató, hitelező által már teljesített, az Egyetem által már elfogadott, elismert szállításhoz, szolgáltatáshoz, teljesítményhez, pénznyújtáshoz kapcsolódnak. Kötelezettségek között kell kimutatni a hosszú- és rövidlejáratú kötelezettségeket, valamint az egyéb passzív pénzügyi elszámolásokat. A kötelezettségeket a mérlegben könyv szerinti értéken kell kimutatni.
110
438. Egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek Ennek a számlának az alszámláin kell kimutatni azokat az egyéb hosszú lejáratú kötelezettségeket, amelyek elszámolására a számlacsoporton belül külön kijelölt főkönyvi számla nincs. Az Egyetem itt számolja el a pénzügyi lízing keretében átvett eszközökkel kapcsolatos kötelezettségeket.
111
Az egyéb hosszú lejáratú kötelezettségek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
3.
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Főkönyvi számla nyitása T491000000
2.
Az átforgató program rövidítése
Kötelezettségek állománycsökkenése T43820000 Kötelezettségek állomány növekedése T41231000
T43820000
Egyenleg áthozat
491000000
438200000
T41220000
ZALL
438200000
412200000
T43820000
ZALL
412310000
438200000
112
439. Hosszú lejáratú kötelezettségek kiadás és bevétel átvezetési számlája A 43. számlacsoport forgalmi számlájának átvezetésére szolgáló számla
44.-45. Rövid lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek közé tartoznak az egy évet meg nem haladó lejáratú kötelezettségek, továbbá a hosszú lejáratú kötelezettségek azon része, amelynek törlesztése a mérleg fordulónapját követő egy éven belül esedékesek. Ebben a számlacsoportban kell kimutatni a szállítókkal szemben fennálló - általános forgalmi adót is tartalmazó - kötelezettségeket, a működési célú hiteleket, kölcsönöket az ideiglenesen átvett pénzeszközök állományát és évközi forgalmát. Itt kell kimutatni továbbá a munkavállalókkal szembeni valamint a költségvetés irányában fennálló (tb, adó- és egyéb jogszabályokban meghatározott) kötelezettségeket. A kötelezettségekhez kapcsolódóan olyan analitikus nyilvántartást kell vezetni, amelyből megállapítható a kötelezettség fajtája, keletkezésének időpontja és összege, a kedvezményezett adatai, a kötelezettség teljesítésének időpontja, továbbá minden olyan adat, amely a pénzügyi, valamint a vezetői információs rendszerhez kapcsolódik. A Kincstári körbe tartozó intézményeknek nyilvántartásaikat úgy kell megszervezniük, hogy abból a 30 nap alatti, a 30-60 nap közötti, a 60 napon túli kiegyenlítetlen valamint átütemezett kötelezettségek állománya az előírt adatszolgáltatási rendszernek megfelelően rendelkezésre álljon. 441. Belföldi szállítók Belföldi szállítókkal szembeni kötelezettség az áruszállításból, szolgáltatás teljesítéséből - általános forgalmi adót is tartalmazó - elismert kötelezettség. A szállítók számlán belül elkülönítetten kell kimutatni a tárgyévi költségvetést terhelő előző évi, folyó évi, valamint a tárgyévet követő évet terhelő beruházási és egyéb szállítók állományát. A szállítókkal szembeni kötelezettségekről év közben analitikus nyilvántartást kell vezetni. A szállítói kötelezettségek állományát negyedévenként az analitikus nyilvántartásokból készített összesítő bizonylat, illetve feladás alapján meg kell állapítani és az állományváltozásnak megfelelően a különbözetet könyvelni kell a szállítók számlán a tőkeváltozással szemben. Év végén leltározás alapján kell a szállítók állományát megállapítani, majd értékelni. Az EU-s információs igényeknek megfelelően a szállítók tagolása a következő: elkülönítetten kell kimutatni és elszámolni a belföldi, a külföldi szállítókat, ezen belül az EU-s tagország szerinti, illetve a nem EU-s tagország szerinti külföldi szállítókat.
113
A belföldi szállítók elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
3.
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Főkönyvi számla nyitása T49100000
2.
Az átforgató program rövidítése
Nem számlázott szállítások állományba vétele T41231000 Nem számlázott szállítások kivezetése T44150000
T44100000-T44199999
Egyenleg áthozat
491000000
44150000
T44150000
ZALL
412310000
441500000
T41231000
ZALL
441500000
412310000
114
442. Európai Uniós ország szerinti (EU-s) külföldi szállítók Amennyiben az egyetem szolgáltatást, készletet, tárgyi eszközt külföldről (EU tagországtól és nem EU-s országtól) vásárolt, úgy a kötelezettségeket ezeken főkönyvi számlákon kell a fókönyvi könyvelésben szerepeltetni. Év közben a kötelezettség keletkezését analitikus nyilvántartásban kell rögzíteni, és negyedévente kell a főkönyvben könyvelni. Az év végi mérlegben külön kell bemutatni a mérleg fordulónapjáig esedékes, ki nem egyenlített, illetve a mérleg fordulónapját követően esedékes tárgyévi költségvetést terhelő szállítói tartozásokat, továbbá külön kell kimutatni azokat a szállítói tartozásokat, melyek kiegyenlítése a fordulónapot követően esedékes és a tárgyévet követő év költségvetését terhelik.
115
A Európai Uniós ország szerinti (EU-s) külföldi szállítók elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Főkönyvi számla nyitása T49100000
2.
Az átforgató program rövidítése
T44200000-T44242000
A könyv szerinti érték és a mérlegkészítéskori érték közötti különbözet elszámolása Árfolyamveszteség T41237000 T44200000-T44242000 Árfolyamnyereség T44200000-T44242000 T41237000
Egyenleg áthozat
491000000
442110000-442500000
ZALL ZALL
412370000 442110000-442500000
442110000-442500000 412370000
116
443. Nem Európai Uniós ország szerinti (nem EU-s) külföldi szállítók A szállítókon belül minden negyedév végén, illetve az éves költségvetési beszámoló elkészítéséhez meg kell állapítania az ún. nem számlázott szállítói állományt és ezt külön technikai számlára kell könyvelni. Az Egyetemnek a rendelkezésére álló információk alapján készített belső bizonylat segítésével a beérkezett, de a negyedév végéig (év végéig) nem számlázott szállítások (tárgyi eszközök, készletek) beszerzési áron számított értékét kell az adott negyedév utolsó napján, mint nem számlázott szállítókat állományba venni. A negyedéves mérlegjelentés, illetve az éves költségvetési beszámoló elkészítését (a nyitást) követően a nem számlázott szállítások számla egyenlegét meg kell szüntetni. A nem számlázott szállításokat a tőkeváltozással szemben kell állományba venni és kivezetni is.
117
A nem Európai Uniós ország szerinti (EU-s) külföldi szállítók elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Főkönyvi számla nyitása T49100000
2.
Az átforgató program rövidítése
T44300000-T44342100
A könyv szerinti érték és a mérlegkészítéskori érték közötti különbözet elszámolása Árfolyamveszteség T41237000 T44200000-T44242000 Árfolyam nyereség T44200000-T44242000 T41237000
Egyenleg áthozat
491000000
443110000-443500000
ZALL ZALL
412370000 443110000-443500000
443110000-443500000 412370000
118
46. Támogatásértékű bevételek, előző évi támogatások és fejezeti elszámolások visszatérülése Ezen számlacsoporton belül kell kimutatni az Egyetem részére juttatott, különböző államháztartáson belülről és azon kívülről érkező – véglegesen átvett – támogatásokat, kiegészítéseket. . A számlacsoportokon külön főkönyvi számlán szerepel az átvett pénzeszközök bevételi előirányzata, illetve az előirányzat teljesítése. A számlacsoportokon belül külön főkönyvi számlákon kell rögzíteni a működési célra, illetve fejlesztési célra átvett pénzeszközöket. Az átvett pénzeszközök előirányzat teljesítését, mint költségvetési bevételt két alszámlán kell nyilvántartásba venni. 463. Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átvétele Az Egyetemnél, illetve a felügyeleti szervnél képződött, jóváhagyott előirányzat-maradvány más költségvetési szerv részére történő átadásából származó bevételt kell ezen a főkönyvi számlán kimutatni. A számlán belül el kell különíteni a működési és fejlesztési célú átvételeket.
119
Előző évi előirányzat-maradvány, pénzmaradvány átvétel elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
Előirányzat-maradvány átvétele Közgazdasági osztályozás T33100000 szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Számlaszám
T46321000-T46322000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZPF
331000000
ZFICO
479000000
463210000-463220000 (KTK: 340, 370) 992110000-992740000
120
464. Működési célú, támogatásértékű bevételek elszámolása 465 Felhalmozási célú, támogatásértékű bevételek elszámolása Támogatásértékű bevételek közé azok a bevételek tartoznak, amelyeknek forrása az átadójánál (költségvetési szerv, fejezet) támogatásként vagy valódi saját bevételként került megtervezésre, ugyanakkor a kedvezményezett költségvetési szervhez nem előirányzatmódosítással, hanem csak tényleges kiadás-bevételként kerülhet át a jogszabályi előírások alapján. Tartalmában támogatásról van szó, de a klasszikus felügyeleti támogatástól eltérő módszerű elosztással és technikával kerülhet tovább államháztartáson belülre. A támogatásértékű bevételeket meg kell bontani működési és felhalmozási célra és ezen belül a bevételt nyújtó államháztartási alrendszerek szerint.
121
A működési és felhalmozási célú, támogatásértékű bevételek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Támogatásértékű bevétel Közgazdasági osztályozás szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T31000000-T33192200
T46421000-T46526000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZPF
331100000
ZFICO
479000000
464210000-465260000; (KTK:330, 311, 331, 333, 360, 361, 362, 363) 992110000-992740000
122
47. Államháztartáson kívülről kapott végleges pénzeszköz átvételek elszámolása 471. Működési célú pénzeszköz átvétel az államháztartáson kívülről 472. Felhalmozási célú pénzeszköz átvétel az államháztartáson kívülről Átvett pénzeszközök közé azok a bevételek tartoznak, amelyek: • államháztartási körön kívülről érkeznek, • az átadó az ellátandó feladatot meghatározhatja, de konkrét fizikai ellenszolgáltatást nem kéri, • a feladat teljesítéséből származó eredmény hasznosítási jogát nem köti ki • az Egyetemet számlaadási kötelezettség nem terheli,
123
A működési és felhalmozási célú, pénzeszköz átvétel az államháztartáson kívülről elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Átvett p.e. jóváírása Közgadasági osztályozás szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T31000000-T33192200
T47121000-T47228000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZPF
310000000-331922000
471210000-472280000
ZFICO
479000000
992110000-992740000
124
479. Támogatásértékű bevétel, átvett pénzeszköz, egyéb kiegészítések átvetetési számla A 46. és 47. számlacsoport forgalmi számláinak átvezetésére szolgáló számla. A főkönyvi összefüggések a 49. és 47. számlacsoport megfelelő számláinál találhatók.
48. Függő, átfutó és kiegyenlítő és továbbadási (lebonyolítási) célú bevételek A számlacsoport számláin olyan pénzeszközök elszámolását kell kimutatni, amelyek rendeltetése tisztázatlan, vagy olyan feladat ellátásával kapcsolatos, amelynek bevételi előirányzata nem szerepel a költségvetés bevételi jogcímei között. Amennyiben a rendezés a tárgyévet követő évben bevételként történik, akkor azt ezen a számlacsoport és a megfelelő bevételi jogcím között kell könyvelni. A számlacsoporton belül külön számlán kell kimutatni az elszámolások nyitóállományát és tárgyidőszaki forgalmát. A számlacsoport számláihoz kapcsolódóan analitikus nyilvántartást kell vezetni, amelyben az elszámolásra jellemző adatokat rögzíteni kell. A függő, átfutó és kiegyenlítő bevételekről vezetett nyilvántartásokban fel kell jegyezni az elszámolás érdekében tett intézkedéseket is. A függő elszámolások rendezése érdekében szükséges intézkedéseket haladéktalanul végre kell hajtani. Ebben a számlacsoportban kell továbbá kimutatni a központi költségvetési szervek befizetéseihez kapcsolódó elszámolásokat, valamint a letétek elszámolását. Nem számolható el passzív pénzügyi elszámolásként olyan tétel, amelynek következménye a tartalékok valóságának nem megfelelő bemutatása. A számlacsoport számla további alszámlákra bomlanak a passzív pénzügyi elszámolások jogcímeinek megfelelően, amelyet a számlatükör megfelelő részletezettséggel tartalmaz. 481. Költségvetési függő bevételek A költségvetési függő bevételek forgalmi és állományi számláin kell elszámolni azoknak a bevételeknek a nyitó és folyó évi tételeit, amelyeknek tartalma ismeretlen, vagy már felmerülése pillanatában ismert, hogy az nem a Főfelügyeletet és a Felügyeleteket illeti, illetőleg a teljesítése után derül ki, hogy tévedésből vagy hibás elszámolás folytán keletkeztek. Ez utóbbi esetben gondoskodni kell arról, hogy a tételes analitikus nyilvántartásban a téves (hibás) bevétel - visszatérítéssel - megszűnjék. A függő bevétel végleges rendezésekor visszatérítéssel - bevételi térítményezéssel - kell a számadási rendet helyreállítani.
125
A költségvetési függő bevételek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
4811. Költségvetési függő bevételek állománya 48111. Költségvetési függő bevételek állománya 1. Főkönyvi számla nyitása T49100000
T48111000-T48111070
Év végi állomány változás átvezetése 48112. Költségvetési függő bevételek forgalma Függő bevétel beérkezése T31100000-T33192200 Függő bevétel rendezése visszautalás esetén Bevételként történő elszámolás esetén Év végi állomány átvezetése
Az átforgató program rövidítése
Egyenleg áthozat -
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
491000000
481110100-481110700
481121010-481122070;
481110100-481110700;
481110100-481110700
481121010-481122070 481121010-481122070 (KTK: 510) 311000000-331922000 (KTK: 517, 420) 911211000-941230400; 464210000-465260000
T48111000-T48111070
ZPF
311000000-331922000
T48111000-T48111070
T31100000-T33192200
ZPF
481121010-481122070
T48111000-T48111070
T91121100-T94123040; T46421000-T46526000
ZPF
481121010-481122070
-
481121010-481122070;
481110100-481110700;
481110100-481110700
481121010-481122070
126
482. Költségvetési átfutó bevételek Költségvetési átfutó bevételként kell elszámolni az olyan bevételeket, amelyek az Egyetem tevékenységének ellátáshoz közvetve kapcsolódnak, átmeneti vagy lebonyolítás jellegűek. Itt kell kimutatni a termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás során kapott előlegeket és az utólagos elszámolásra átvett pénzeszközök összegét is. Az átfutó kiadásként megelőlegezett összegek beérkezését nem itt, hanem a kiadások térítményezéseként kell elszámolni.
127
A költségvetési átfutó bevételek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az állományi számlákhoz kapcsolódó főkönyvi összefüggések Nyitó tétel T49100000 T48211020-T48261000 Év végi állomány átvezetése
2.
A forgalmi számlákhoz kapcsolódó főkönyvi összefüggések: Bevétel beérkezése T31000000-T331922000 T48211020-T48261000 Kifizetés teljesítése, ill. a bevétel visszautalása Átfutó bevétel átvezetése a költségvetési bevételek közé
Az átforgató program rövidítése
Egyenleg áthozat -
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
482121020-482122190;
482110200-482111900; 482610000 482110200-482111900;
482110200-482111900;
482121020-482122190;
482621100-482622100;
482610000
482610000
482621100-482622100
ZPF
311000000-331922000 482121020-482122190; 482621100-482622100 482121020-482122190; 482621100-482622100
482121020-482122190; 482621100-482622100 (KTK: 510) 311000000-331922000 (KTK: 517, 420, 518) 464210000-465260000; 471210000-472280000; 911211000-941230400 telj. Számlák (KTK: 517, 420, 518 és a megfelelő bevételi kódok)
T48211020-T48261000
T31000000-T331922000
ZPF
T31000000-T331922000
T46421000-T46526000; T47121000-T47228000; T91121100-T94123040
ZPF
491000000
128
483. Költségvetési kiegyenlítő bevételek A számlán az Egyetem saját pénz és előirányzat-felhasználási keretszámlája közötti pénzforgalmat, a házipénztár ellátmányt és az állami feladatok ellátása során nyújtott áru és készlet értékesítés, valamint az alaptevékenység keretében végzett szolgáltatásokkal összefüggésben kapott előlegeket számolhatja el.
129
A költségvetési kiegyenlítő bevételek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
4831. Pénz- és bankszámlák közötti átvezetések Nyitó tétel T49100000
Számlaszám
T48311000
Év végi állomány átvezetése 48312. Költségvetési kiegyenlítő bevételek forgalma Készpénzfelvétel a pénztárba T31100000 Megérkezik a Kincstár T48311000 értesítése a pénzfelvételről Év végi egyenleg átvezetése
T48311000 T33110000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Egyenleg áthozat -
491000000
483110000
483110000; 483122000
48312 2000; 483110000
ZPF ZPF
311000000 483122000
483122000 331100000 (KTK: 517, 420
-
483110000; 483122000
48312 2000; 483110000
130
488. Költségvetésen kívüli passzív bevételek Az idegen pénzeszközök számlacsoportban szereplő eszközszámlákkal kapcsolatos elszámolások technikai jellegű átvezetési számláival kapcsolatos bevételeket számolják el elsősorban ebben a számlacsoportban. 4889. Nemzetközi támogatási programok deviza elszámolása A számla a 368. Nemzetközi támogatási programok devizaszámla ellenszámlája.
49. Évi mérlegszámlák A számlacsoport számlái technikai jellegű számlák. A számlák vezetésének célja az év eleji nyitó és az év végi zárlati tételek világos, áttekinthető kimutatása. A mérlegszámláknak az összes nyitó, rendező és zárótétel könyvelése után egyenlegük nem lehet. Külön számlán kell kimutatni azoknak a pénzforgalom nélküli elszámolásoknak a forgalmát, amelyeket bevételként és kiadásként egyidejűleg kell könyvelni, de a Kincstári előirányzatfelhasználási keretszámlát nem érinti. 491. Nyitómérleg számla A főkönyvi számlákat évnyitáskor ezzel a számlával szemben kell megnyitni. A nyitómérleg számla adatai nem térhetnek el az előző évi zárómérleg számla adataitól, mely a folytonosság elvéből is következik.
131
A nyitómérleg számlával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Főkönyvi összefüggések Eszközszámlák
Forrásszámlák
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T1, 2, 3 (Kivéve az értékcsökkenés számlái) T49100000
T49100000
T49100000
T1, 2, 3 értékcsökkenés, értékvesztés számlák 4
Az átforgató program rövidítése
Egyenleg áthozat
Egyenleg áthozat
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
1, 2, 3 (Kivéve az értékcsökkenés számlái) 491000000
491000000
491000000
1,2,3 érték-csökkenés, értékvesztés számlák 4
132
492. Mérlegrendezési számla Itt azokat a kötelező könyvelési tételeket kell könyvelni I. l-i hatállyal, amelyeket a nyitás után a jogszabályok előírnak. Év közben a számlára könyvelni nem szabad. Abban az esetben lehet használni, ha jogszabályváltozás miatt a főkönyvi számlák megváltoznak. Felülvizsgálat után utólagos mérlegmódosítás esetében a mérlegszámlák közötti rendezés ezen a számlán történik. 493. Zárómérleg számla Az l-4. számlaosztály számláinak év végi zárását kell ezzel a számlával szemben elszámolni.
133
A zárómérleg számlával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Főkönyvi összefüggések Eszközszámlák
Forrásszámlák
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T49300000; T1; T2; T3 értékcsökkenés, értékvesztés T4 és az értékcsökkenés számlái
Az átforgató program rövidítése
T1; T2; T3 (Kivéve az 1. számlaosztály értékcsökkenés számlái) T49300000
-
T49300000
-
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
493000000 1,2,3 értékcsökkenés értékveszés sz. 4 és az értékcsökkenés számlái
1, 2, 3, (Kivéve az 1. számlaosztály értékcsökkenés számlái) 493000000 493000000
134
496. Előirányzatok zárlati elszámolása A közgazdasági osztályozás szerinti bevételi és kiadási előirányzatok év végi zárására szolgáló számla. A főkönyvi összefüggések az év végi zárlati feladatok fejezetben találhatók. 497. Előirányzat évközi elszámolása Ezen a számlán kell folyamatosan vezetni a 1-5 számlaosztály megfelelő számláival szemben a kiadási előirányzatokat, azok módosítását, illetve a 1, 2, 4. és 9. számlaosztály megfelelő számláival szemben a bevételi előirányzatokat és azok módosítását közgazdasági, valamint funkcionális osztályozás szerint.
135
Az előirányzatok évközi elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
2.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Kiadási előirányzat (eredeti előirányzat és előirányzat növekedés) Közgazdasági osztályozás szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk) Bevételi előirányzat (eredeti előirányzat és előirányzat növekedés) Közgazdasági osztályozás szerint Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
-
497000000
-
497000000
-
1, 2, 4, 9 számlaosztályok 497000000 előirányzat számlái 991110000-991790000 497000000
-
1, 2, 3, 4, 5 számlaosztályok előirányzat számlái 72
136
499. Pénzforgalom nélküli költségvetési bevételek és kiadások sajátos elszámolása Olyan gazdasági események könyvelésénél alkalmazható, ahol a nettó pénzügyi teljesítés mellett szükség van a kiadási és bevételi jogcímek bruttó könyvelésére. Technikai jellegű számla, Tartozik és Követel oldalán mindig azonos összegű bevétel, ill. kiadás kerül könyvelésre.
137
5. Számlaosztály KIADÁSOK ELŐIRÁNYZATA ÉS ELŐIRÁNYZAT TELJESÍTÉSE A számlaosztály az Egyetem költségvetésének végrehajtásaként megtervezett és jóváhagyott kiadási előirányzatokat és a teljesített a folyó kiadásokat valamint a folyó kiadásként elszámolandó befizetések előirányzatait és azok teljesítését tartalmazza. Az előirányzatokat és kiadásokat az éves költségvetésben meghatározott szerkezeti tagolásban kell kimutatni a kiadások jogcíme szerint, a közgazdasági osztályozási rendnek megfelelően. A kiadások elszámolására a számlakeretben három számlaosztály áll rendelkezésre. • az 5. számlaosztályban költségnemenként a megjelenési forma szerinti tagolásban, a költségvetési beszámoló pénzforgalmi jelentésének alátámasztására, • a 6. számlaosztályban az összkiadásoknak az a hányada kerül elszámolásra, amelyről a teljesítéskor nem lehet egyértelműen megállapítani, hogy melyik ellátandó feladat érdekében merült fel. Ezért ezek a kiadások a közvetett kiadások körébe tartoznak, • a 7. számlaosztályban kell elszámolni a szakfeladatokra közvetlenül a felmerülés időpontjában eldönthetően annak érdekében felmerült kiadásokat, másrészt ide kell átvezetni az igénybevételek arányainak figyelembevételével felosztott 6. számlaosztályban jelentkező általános kiadásokat. Az Egyetem a tárgyévben felmerült folyó kiadásait elsődlegesen a 5. számlaosztályban számolják el. A kiadások átvezetése ezután funkcionális osztályozás szerint is megtörténik a 6. Általános kiadások és a 7. Szakfeladatok kiadásai számlaosztályok megfelelő számlacsoportjaiba az átvezetési számlák segítségével. A számítógépes program lehetőséget ad arra, hogy az elsődleges és a másodlagos könyvelés a megfelelő számlák kijelölésével a felmerülés időpontjában párhuzamosan egy menetben megtörténjen. Ez abban az esetben valósul meg, amikor a kiadásokról azonnal eldönthető, hogy melyik feladattal kapcsolatban merült fel közvetlen költség. Másodlagos elszámolásra tulajdonképpen az általános költségek felosztása keretében kerül sor. Az általános költségek felosztása után az 1-5. és a 7. számlaosztályban kimutatott folyó pénzforgalmi kiadásoknak meg kell egyezniük egymással. A folyó költségvetési kiadások között kell elszámolni a személyi juttatásokat a munkaadót terhelő járulékokat, valamint az Egyetem feladatainak ellátásához kapcsolódó Dologi kiadásokat és egyéb folyó kiadásokat. Ebben a számlaosztályban kell elszámolni a tárgyi eszközökkel kapcsolatos értékcsökkenési leírást is.
51-52. Személyi juttatások A személyi juttatások számlacsoportban külön-külön kell kimutatni a rendszeres és a nem rendszeres személyi juttatásokat, valamint a külső személyi juttatásokat. Azoknál a személyi juttatásoknál, amelyeknél a kifizetés összege általános forgalmi adót is tartalmaz vagy a főkönyvi
138
számla továbbtagolásával, vagy analitikus (részletező) nyilvántartásban gondoskodni kell arról, hogy az adóhatósági elszámoláshoz az általános forgalmi adó összege megállapítható legyen. 511. Rendszeres és nem rendszeres személyi juttatások Rendszeres személyi juttatásként kell elszámolni a teljes, illetve részmunkaidőben foglalkoztatottak törvényben meghatározott alapilletményét, illetménykiegészítését, illetménypótlékát, egyéb kötelező és feltételektől függő pótlékát és juttatásait, továbbá a 13. havi illetményét. Rendszeres személyi juttatások: a teljes- és részmunkaidőben foglalkoztatottak (nyugdíjasok is) körére vonatkozóan törvényekben és más jogszabályokban meghatározott juttatások, melyek rendszeresen ismétlődően kerülnek kifizetésre. Az Egyetem dolgozói a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi törvény hatálya alá tartoznak. A számlán, ill. alszámláin kell elszámolni: • Az egyéb bérrendszer hatálya alá tartozók munkabérét, amely a költségvetési szervnél a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók munkabérét foglalja magában. • A közalkalmazottak alapilletményét, amelyet a közalkalmazottak jogállásáról szóló többször módosított 1992. évi XXXIII. törvényben (továbbiakban: Kjt.) meghatározott „tízosztályos", valamint a felsőoktatói, kutatói illetménytábla figyelembevételével kell elszámolni. 512-517. Nem rendszeres személyi juttatások Nem rendszeres személyi juttatások között kell elszámolni a teljes munkaidőben, illetve részmunkaidőben foglalkoztatottak részére jogszabályokban, munkaügyi szabályzatban meghatározott juttatásokat, költségtérítéseket, hozzájárulásokat, amelyek kötelezőek, vagy nem kötelezőek, eseti, egyedi, alkalmanként megjelenő fizetési kötelezettségként jelentkeznek. Ebbe a körbe tartoznak például a jutalom, a túlóra, túlszolgálat díja, a készenléti, ügyeleti, helyettesítési díj, végkielégítés, jubileumi jutalom, napidíj, biztosítási díjak, ruházati-, közlekedési költségtérítés, üdülési-, étkezési hozzájárulás. A nem rendszeres személyi juttatások megbontása: 512. Munkavégzéshez kapcsolódó juttatások, 513. Foglalkoztatottak sajátos juttatásai, 514. Személyekhez kapcsolódó költségtérítések és hozzájárulások, 515. Szociális jellegű juttatások, 516 Részmunkaidőben foglalkoztatottak juttatásai 517 Teljes munkaidőben foglalkoztatottak különféle nem rendszeres juttatásai A számlák további alszámlákra bomlanak a juttatások jogcímeinek megfelelően, amelyeket a számlatükör megfelelő részletezettséggel tartalmaz.
139
52. Külső személyi juttatások Külső személyi juttatásként kell kimutatni az állományba nem tartozók személyi juttatásait. Ide tartoznak: • a saját dolgozónak a nem a munkaköréhez tartozó munkavégzése keretében végzett tevékenységéért fizetett díj, • a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony keretében nem saját dolgozónak fizetett megbízási díj, szerződi díj, honorárium, újítási és találmányi díj, • a főállásuk szerint más munkáltatóval munkaviszonyban álló, de a főállásuk mellett az adott intézménynél további munkaviszonyt létesítettek részére történő kifizetések, • az alkalmi munka keretében fizikai munkavállalók részére fizetett juttatások, • a munkaviszonyban nem állók részére fizetett költségtérítések, valamint mindazon juttatások, amelyek nem sorolhatók be az előbbi jogcímekbe, így pl. a munkaterápiában résztvevő betegek díjazása, a jogsegély-szolgálati díj, a diákok, hallgatók demonstrátori díja, • a felmentési idejét töltő munkavállaló részére a munka alóli tényleges felmentés napját követően a felmentési idő végéig kifizetett személyi juttatás összege, • az alkalmi munkavállalók közterheinek megfizetése céljából vásárolt közteherjegy összege. A főkönyvi számlákhoz, név szerinti és kiadási jogcímenkénti analitikus nyilvántartás kapcsolódik minden Intézménynél. Azoknál a személyi juttatásoknál, amelyeknél a kifizetés összege általános forgalmi adót is tartalmaz, vagy a főkönyvi számla továbbtagolásával, vagy analitikus (részletező) nyilvántartásban gondoskodni kell arról, hogy az adóhatósági elszámoláshoz az általános forgalmi adó összege megállapítható legyen.
53. Munkaadókat terhelő járulékok A munkaadókat terhelő járulékok számlacsoportban kell kimutatni a személyi juttatások után elszámolt társadalombiztosítási járulékot, munkaadói járulékot, egészségügyi hozzájárulást, táppénz hozzájárulást, államháztartáson kívülre fizetett, járulékot és a munkaadókat terhelő egyéb járulékokat. Kötelező számlák: • 531. Társadalombiztosítási járulék •
532. Munkaadói járulék
•
533. Egészségügyi hozzájárulás
•
534. Táppénz-hozzájárulás
•
535. Munkaadókat terhelő járulékok államháztartáson kívülre
•
536. Munkaadókat terhelő egyéb járulékok
•
537. START- kártyával rendelkezők utáni járulékfizetési kötelezettség
140
A személyi juttatásokkal és járulékokkal kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1. 2. 3. 4.
5.
6.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Nettó bér elutalása egyéni számlákra Terhelés/Központ/ T39211101 T33110000 Nettó bér összegének beérkezése a központi számlára Jóváírás/Központ/ T33110000 T39211101 Munkaadókat terhelő és személyi juttatásból levont járulékok fedezetének elszámolása Beutalás /Centrumok/ T39211101 T33110000 Jóváírása/Központ/ T33110000 T39211101 Levont járulékok előírása SZJA T39211101 T39211102 Egyéni járulékok T39211101 T39211103 Magánnyugdíj pénztár T39211101 T39212204 Önkéntes nyugdíjpénztár T39211101 T39212205 Egészségpénztári befizetés T39211101 T39212206 Egyéb levonások T39211101 T39212207 Munkaadókat terhelő járulékok előírása Egészségbiztosítási járulék T39211101 T39211112 Nyugdíjbiztosítási járulék T39211101 T39211113 Munkaadói járulék T39211101 T39211114 Egészségügyi hozzájárulás T39211101 T39211115 Táppénz hozzájárulás T39211101 T39211116 START foglalkoztatottak utáni fizetési kötelezettség T39211101 T39211117 Levont járulékok, levonások utalása SZJA T39211102 T33110000 Egyéni járulék T39211103 T33110000 Magánnyugdíj pénztár T39211104 T33110000 Önkéntes nyugdíjpénztár T39211105 T33110000 Egészségpénztári befizetés T39211106 T33110000 Egyéb levonások T39211107 T33110000
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZPF
392122010
331100000
ZPF
331100000
392122010
ZPF ZPF
392122010 331100000
331100000 392122010
ZPF ZPF ZPF ZPF ZPF
392122010 392122010 392122010 392122010 392122010 392122010
392122020 392122030 392122040 392122050 392122060 392122070
ZPF ZPF ZPF ZPF ZPF
392122010 392122010 392122010 392122010 392122010
392122120 392122130 392122140 392122150 392122160
392122010
392122170
392122020 392122030 392122040 392122050 392122060 392111070
331100000 331100000 331100000 331100000 331100000 331100000
ZPF ZPF ZPF ZPF ZPF
141
A személyi juttatásokkal és járulékokkal kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 7.
8. 9.
10. 11. 12. 14. 15.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Munkaadókat terhelő járulékok elutalása Egészségügyi járulék T39211112 T33110000 Nyugdíjbiztosítási járulék T39211113 T33110000 Munkaadói járulék T39211114 T33110000 Egészségügyi hozzájárulás T39211115 T33110000 Táppénz hozzájárulás T39211116 T33110000 START foglalkoztatottak T39211117 T33110000 utáni fizetési kötelezettség Kifizetett illetményelőleg nyilvántartásba vétele T39221100 T39211101 Megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátás T39231100 T39211101 T39231200 T39231300 T39231400 Bruttó személyi juttatás feladása T51121200-T52420000 T39211101 Munkaadókat terhelő járulékok feladása T53121100-T53720000 T39211101 Megelőlegezett társadalombiztosítási és családtámogatási ellátás jóváírása T33110000 T39231100-T39231400 Visszavont illetményelőleg megtérülése T39211107 T39221100 Bérátfutó forgalmi számlák év végi egyenlegének átvezetése Tartozik előjelű forgalom esetén: Követel előjelű forgalom esetén:
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZPF ZPF ZPF ZPF ZPF ZPF
392122120 392122130 392122140 392122150 392122160 392122170
331100000 331100000 331100000 331100000 331100000 331100000
ZPF
392222000
392122010
ZPF
392322100 392322200 392322300 392322400
392122010 392122010 392122010 392122010
ZPF
511212000-52420000
392122010
ZPF
531211000-53720000
392122010
ZPF
331100000
392321100-392322400
ZPF
392122070
392221000-392222000
ZPF
392111010-392315000
392121010-392322500
392121010-392322500
392111010-392315000
142
54-56. Dologi kiadások A dologi kiadások számlacsoportjaiban kell elszámolni minden anyag, áru, göngyöleg beszerzésére fordított kiadást, függetlenül attól, hogy azt az Egyetem azonnal felhasználja vagy későbbi felhasználás céljából raktározza. Itt kell kimutatni a 100eFt egyedi beszerzési érték alatti tárgyi eszközök és immateriális javak kiadásait is. Itt kell továbbá elszámolni a muzeális célú gyűjtemények vásárlására fordított kiadásokat. Itt számolandó el az igénybevett kommunikációs szolgáltatások, energia-, közmű-, szállítási-, postai-, bérlet-, karbantartási és egyéb szolgáltatások ellenértékeként fizetett kiadások, a vásárolt közszolgáltatások, valamint a közvetített szolgáltatások kiadásai. Ugyancsak itt kell kimutatni a különféle dologi kiadásokat is. Ide tartoznak a vásárolt termékek és szolgáltatások előzetesen felszámított általános forgalmi adója, a termék értékesítéssel, szolgáltatás nyújtással, valamint a tárgyi eszköz értékesítéssel kapcsolatos befizetendő általános forgalmi adó, a kiküldetéssel, reprezentációval kapcsolatos kiadások, valamint az egyéb dologi kiadások pl.: valuta-deviza árfolyam veszteség, a közbeszerzésekről szóló törvény által előírt ajánlati biztosíték kiadása. A dologi kiadásokkal kapcsolatban felmerült előzetesen felszámított általános forgalmi adót elkülönített számlán kell kimutatni, függetlenül attól, hogy az a készletek év végi értékelésénél a beszerzési ár részét képezi, vagy sem. A számlacsoportokba könyvelt kiadásokat könyvelni kell a megfelelő szakfeladatra, funkcionális osztályozás szerint is.
54. Készletbeszerzések A számlacsoportban kell elszámolni minden anyag, áru, göngyöleg beszerzésére fordított kiadást, valamint a kisértékű tárgyi eszközök és immateriális javak vásárlásával kapcsolatos kiadásokat a következő megbontások szerint. A készletbeszerzésekkel kapcsolatos főkönyvi összefüggések a készletekre vonatkozó gazdasági eseményeknél megtalálhatók. 541. Élelmiszerek A számlacsoportban kell elszámolni a saját konyha üzemeltetéséhez vásárolt élelmiszerek, élelmezési nyersanyagok beszerzésének kiadásait, függetlenül attól, hogy az étkezést ellátottak saját alkalmazottak, vagy más szerv ellátottai, alkalmazottai veszik igénybe.
143
Az élelmiszerek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Élelmiszerek szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T54120000 szerint T44100000; T44120000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T44100000; T44120000
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000
441124000-441260000; 441340000-441430010;
441124000-441260000; 441340000-441430010;
412200000
541200000 6, 7
311000000, 331100000 599000000
T31100000; T33110000
ZFICO
144
542. Gyógyszer, vegyszer A számlacsoport a gyári előállítású és magisztrális gyógyszerek, gyógyszer jellegű anyagok (készítmények) gyógyszer alapanyagként használt vegyszerek, a gyógyászati segédanyagok, valamint a gyógyászati és nem gyógyászati (szakmai, termelési, oktatási) felhasználású vegyszerek vásárlásai kiadásainak elszámolására szolgál.
145
A gyógyszer, vegyszer elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Gyógyszer, vegyszer szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T54221100-T54229000 szerint T44100000-T44342000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T44100000-T44342000
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000;
441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000;
412200000;
542211000-542290000
311000000; 331100000,
6, 7
599000000
T31100000-T33110000
ZFICO
146
543. Irodaszer, nyomtatvány Ebben a számlacsoportban kell elszámolni minden intézményi üzemeltetési-, fenntartási-, valamint a szakmai feladat ellátásához szükséges - irodai papír (írógép papír, céges levélpapír, boríték, sokszorosítás, fénymásolás papírigénye stb.) beszerzésének kiadásait, beleértve a nyomdai papírt is, -nyomtatványok (APEH jelentés, szervezeten belüli információ-áramláshoz szükséges belső nyomtatványok stb.) beszerzésének kiadásait, -minden irodai célokat szolgáló anyag, készlet (irattartók, fűzőgépek, irodai kapcsok, naptárak, ceruzák, tollak, radírok, ragasztók, lyukasztógépek, stb.) beszerzésének kiadásait, -a sokszorosítási feladatokkal összefüggő anyagok (festék, festékpatron, stb.) beszerzésével kapcsolatos kiadásokat -a számítástechnikai feldolgozásokhoz használt leporellók és egyéb előnyomott számítástechnikai papírok beszerzésének kiadásait.
147
Az irodaszer, nyomtatvány beszerzésével kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Irodaszer, nyomtatvány szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T54321000-T54324000 T44100000-T44342000 szerint T44100000-T44342000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T31100000, T33110000
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000; ZFICO
543210000-543240000 6, 7
441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000; 412200000;
311000000; 331100000, 599000000
148
544. Könyv, folyóirat, egyéb információhordozó A számlacsoport az általánosan használt, a tevékenységet segítő könyvek, közlönyök, jogi információk, szabványok stb. hagyományos és elektronikus eszközök (papír alapú, floppy lemezek, CD-k, magnókazetták, videó kazetták) beszerzési, előfizetési kiadásainak elszámolására szolgál. Itt kell elszámolni az intézményen belül működő, a szervezeti egységeket kiszolgáló könyvtárak könyv és egyéb információ hordozó beszerzéseit, valamint a napi, rendszeres tájékoztatás eszközeire fordított kiadásokat (pl. napilap, folyóirat).
149
A könyv, folyóirat, egyéb információhordozó elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Könyv, folyóirat, egyéb információ hordozó szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T54421000-T54423000 T44100000-T44342000 szerint T44100000-T44342000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000;
441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000;
412200000;
544210000-544230000 6, 7
311000000- 331922000 599000000
T31100000-T33192200
ZFICO
150
545. Tüzelőanyagok A szilárd tüzelőanyagok (szén, koksz, brikett, fa, stb.) a folyékony energiahordozók (fűtőolaj), valamint gázüzemű energiaanyagok (PB gáz) vásárlásának kiadásai jelennek meg ebben a számlacsoportban.
151
A tüzelőanyagok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
Tüzelőanyagok szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T54520000 szerint T44100000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Számlaszám
T44100000
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441124000-441260000; 441340000-441430010;
441124000-441260000; 441340000-441430010;
412200000;
545200000 6, 7
331100000 599000000
T33110000
ZFICO
152
546. Hajtó- és kenőanyagok A számlacsoport számláin kell elszámolni a gépek, berendezések és felszerelések, valamint a járművek üzemeltetéséhez vásárolt hajtó- és kenőanyagok (pl. benzin, gázolaj, gáz, kenőolaj, motorolaj, gépzsír és egyéb hűtő- kenőfolyadékok) vásárlását beleértve a bankkártyás üzemanyagvásárlást is.
153
A hajtó- és kenőanyagok elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Hajtó- és kenőanyag szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T54621100-T54622000 szerint T44100000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T44100000
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441124000-441260000; 441340000-441430010;
441124000-441260000; 441340000-441430010;
412200000;
546211000-546220000 6, 7
331100000 -33192200 599000000
T31100000-T33192200
ZFICO
154
547. Szakmai anyag, kis értékű tárgyi eszközök, szellemi termékek Az Egyetem szakmai feladatainak ellátásához szükséges anyagok, a kis értékű tárgyi eszközök és szellemi termékek beszerzésének kiadásait kell a számlához kapcsolódó alszámlákon elszámolni. A számlákon kimutatott készletféleségek nyilvántartására szolgáló számláknak meg kell felelnie a 2. számlaosztályban szereplő állományi számlák részletezettségének. A szakmai feladatok ellátásához szükséges kis értékű tárgyi eszközök és szellemi termékek beszerzésével kapcsolatos kiadásokat itt a számlacsoport megfelelő részletezésével kell kimutatni, úgy ahogyan azt a számlatükörben elkészítettük.
155
A szakmai anyag, kis értékű tárgyi eszközök, szellemi termékek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Szakmai anyag és kisértékű tárgyieszköz, szellemi termékek szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás ZALL; szerint: ZPF - szakmai anyagok T54721010-T54721990; T44100000-T44342000;
T44100000-T44342000;
- kis értékű tárgyi eszközök, szellemi termékek
T13179199; T13179299; T13179399; T13179499; T13179599; T44100000-T44342000
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000;
441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000;
412200000;
547210100-547219900;
311000000- 331922000;
T44100000-T44342000;
412310000;
441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000;
T31100000-T33192200
441124000-441260000; 441340000-441430010; 442110000-442430000; 443210000-443430000;
412200000;
547221000-547222400
311000000- 331922000
T31100000-T33192200;
156
A szakmai anyag, kis értékű tárgyi eszközök, szellemi termékek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 6, 7
599000000
157
548. Munkaruha, védőruha, formaruha, egyenruha Itt kell elszámolni az intézményi ellátottak, ruházata beszerzésének kiadásait, valamint a ruházati költségtérítésnél nem szerepeltethető munka- és védőruha beszerzési kiadásokat.
158
Munkaruha, védőruha, formaruha, egyenruha elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Munkaruha, védőruha,formaruha, egyenruha szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T21819999; T44100000; szerint T21829999; T21839999; T44100000 Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T33110000-T33192200 ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441124000-441260000; 441340000-441430010;
441124000-441260000; 441340000-441430010;
412200000;
548210000-548230000 6, 7
331100000 -331922000 599000000
159
549. Egyéb készlet Itt kell elszámolni mindazon készletbeszerzések, kis értékű tárgyi eszközök, szellemi termékek kiadásait, amelyek az előbbi számlacsoportok egyikébe sem sorolhatók be, de a feladatok ellátásához egyértelműen hozzákapcsolhatók. Így pl. karbantartási anyagok, eszközök, alkatrészek, szerszámok, tisztító és tisztálkodási szerek beszerzését, valamint azon bútorok, textíliák beszerzési kiadásait, amelyek nem minősülnek felhalmozási kiadásnak, továbbá a szakmai tevékenységgel összefüggő árubeszerzések kiadásait. A készletszámlákon kimutatott készletféleségek nyilvántartására szolgáló számláknak meg kell felelnie a 2. számlaosztályban szereplő állományi számlák részletezettségének.
160
Egyéb készletek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Egyéb készlet szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T54921100-T54999999; szerint T44100000, T44120000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T44100000; T44120000;
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T31100000-T33192200
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441124000-441260000; 441340000-441430010;
441124000-441260000; 441340000-441430010;
412200000;
549211000-549299000 6, 7
331100000 -331922000 599000000
161
55.
SZOLGÁLTATÁSOK
A számlacsoport számláin kell kimutatni az igénybevett kommunikációs szolgáltatásokat, a különféle szolgáltatási kiadásokat, valamint a vásárolt közszolgáltatások kiadásait a következő megbontásokban:. 551. Kommunikációs szolgáltatások Külön főkönyvi számlákon kell kimutatni a számlacsoport számláin belül • a nem adatátviteli célú távközlési díjak kiadásait, • az adatátviteli célú távközlési díjak kiadásait, valamint • az egyéb kommunikációs szolgáltatások kiadásait. A nem adatátviteli célú távközlési díjak kiadásai között kell elszámolni a nem számítógépek között megvalósuló, nem adatátviteli célú távközlési díjakat, pl.: telefon, telefax, telex stb. Az adatátviteli célú távközlési díjak kiadásai között kell szerepeltetni a számítógépek között megvalósuló adatátviteli célú távközlési kapcsolatok díjait. Ilyen lehet a kapcsolt, illetve bérelt vonalak díja, a műholdas adatátvitel, stb. Az egyéb kommunikációs szolgáltatások között a rádió, televízió előfizetési díjainak, valamint a műsorvételi, műsorközlési jogdíjak kiadásait kell elszámolni. Itt kell elszámolni továbbá a számítógépes oktatás, továbbképzés térítendő, szolgáltatási díjait, a szerződés szerint végeztetett számítástechnikai szolgáltatások díjait (adatbázis, adatrögzítés, adatfeldolgozás és minden olyan szolgáltatás, amely a számítástechnikai rendszer működtetésével összefüggésben felmerül), valamint az ezekhez kapcsolódó, szerződés szerint végeztetett külső szolgáltatások díjait.
162
Kommunikációs szolgáltatások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Kommunikációs szolgáltatások szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T55121100-T55129400; T44100000-T44342000; szerint
T44100000-T44342000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010; 442210000-442430000; 443210000-443430000
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010; 442210000-442430000; 443210000-443430000;
412200000;
551211000-551294000 6, 7
311000000- 331922000 ; 599000000
T31100000-T33192200
ZFICO
163
552. Különféle szolgáltatási kiadások Ebben a számlacsoportban kell elszámolni a vásárolt élelmezéssel kapcsolatos kiadásokat, a fizetett bérleti és lízing díjakat, az energia-, közmű-, szállítási-, postai-, bérlet-, karbantartási és egyéb szolgáltatások ellenértékeként fizetett kiadásokat. A vásárolt élelmezés számlacsoport a melegítő konyhával rendelkező, vagy dolgozói étkeztetésről más módon (pl.: helyiségeinek vendéglátó vállalat részére történő bérbeadása, más költségvetési, vagy gazdálkodó szervnél való elhelyezéssel) gondoskodó intézménynél, a kész- és félkész ételek, továbbá a - jogszabályban előírt természetben nyújtott - védőételek, italok beszerzése, vásárlása kiadásainak elszámolására szolgál. A bérleti és lízing díjak kiadásai között kell elszámolni a bérelt épületek, építmények, helyiségek, szolgálati lakás céljára bérelt lakások, valamint gépjárművek, gépek, berendezések, felszerelések, stb. bérleti és lízing díjait. A bérlettel és lízinggel kapcsolatos egyéb kiadásokat is itt kell megjeleníteni, amennyiben a szerződéses ár azt tartalmazza (fűtés, világítás, takarítás, egyebek). Itt kell szerepeltetni a számítástechnikai eszközök működtetésével kapcsolatos - pl. a szoftver bérleti díját is. A szállítási szolgáltatások számlacsoportban kell elszámolni az anyag- és áruszállítás, valamint a kiküldetési költségnek, költségtérítésnek és reprezentációnak nem minősülő személyszállítási szolgáltatások díjait. A főkönyvi számlán belül nem lehet olyan szállítási költséget kimutatni, amely a tárgyi eszköz beszerzési árának része. Gázenergia- szolgáltatás díja számlán kell kimutatni a különböző helyeken és különböző tevékenységekhez igénybe vett gázenergia díját. Villamosenergia díja számlán az igénybe vett villamosenergia díját számoljuk el. Távhő- és melegvíz szolgáltatás díja számlán az igénybe vett fűtés és melegvíz díját kell kimutatni Víz- és csatornadíjak között pedig az igénybe vett ilyen jellegű szolgáltatások díjait kell elszámolni. A karbantartási, kisjavítási szolgáltatások kiadásai között kell elszámolni az intézmény kezelésében, használatában, tulajdonában levő ingatlanok, ügyvitel és számítástechnikai berendezések és felszerelések, valamint az egyéb gépek, berendezések, felszerelések, járművek idegen kivitelezővel végeztetett karbantartás és kisjavítás kiadásait. Az egyéb üzemeltetési, fenntartási szolgáltatási kiadások számlacsoportban kell elszámolni mindazon szolgáltatási kiadásokat, amelyek az előbbi számlacsoportok egyikéhez sem tartoznak. Itt kell kimutatni a bérmosás, rendészeti tevékenység, takarítás, kommunális- és veszélyes hulladékszállítás, kéményseprés és rovarirtási szolgáltatások kiadásait, a postai levél, csomag, feladott távirat, postafiók készlet, előfizetési díjak kiadásait, valamint az eddig fel nem sorolt egyéb üzemeltetési és fenntartási szolgáltatásokért fizetett díjakat.
164
Különféle szolgáltatási díjak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Különféle szolgáltatási kiadások szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T55221100-T55229940; T44100000-T44342000; szerint
T44100000-T44342000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T31100000-T33192200
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010; 442210000-442430000; 443210000-443430000;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010; 442210000-442430000; 443210000-443430000;
412200000;
552211000-552299400 6, 7
311000000- 331922000 599000000
165
553. Vásárolt közszolgáltatások Ebben a számlacsoportban azokat az egyébként jellemzően az államháztartás által kibocsátott szolgáltatásokat kell kimutatni, amelyeket nem az államháztartás szervezetei állítanak elő, hanem államháztartáson kívüli gazdasági szervezetek. Az államháztartásba tartozó szerv ez esetben megrendelő és mint végterméket - általában szerződés alapján, illetőleg számla ellenében megvásárolja a kész szolgáltatást. Ilyen lehet - jogszabályok által lehetővé tett - egészségügyi, oktatási, szociális, útüzemeltetési, környezetvédelmi, társadalombiztosítási kifizetőhelyi stb. szolgáltatás illetve ezekhez kapcsolódó szolgáltatások (pl.: lektorálás) megvásárlása magánvállalkozóktól (pl.: magánorvostól), vállalkozástól, non-profit szervezetektől.
166
Vásárolt közszolgáltatások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Vásárolt közszolgáltatások szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T55321000-T55324000; T39211101; szerint T44100000, T44120000;
T39211101; T44100000, T44120000 Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZALL; ZPF
412310000;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010; 311000000-331922000
ZFICO
392122010; 553210000-553240000 6, 7
T31100000-T33192200
599000000
167
554.
Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások államháztartáson belülre
Itt kell kimutatni többek között az államháztartáson belüli több intézmény által közösen használt épület fenntartásával kapcsolatban vásárolt szolgáltatások továbbszámlázott összegét, amennyiben az épületet használó intézmények között létrejött szerződésből a vásárolt szolgáltatás közvetítetésének lehetősége (pl. külön villanyóra), a számlából a közvetítés ténye megállapítható.
168
A továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások államháztartáson belülre elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel
Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások államháztartáson belülre szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T55421100-T55422100; T44100010; ZALL; 412310000; szerint ZPF T44100010 T31100000-T33192200 554211000; 554221000 Funkcionális osztályozás ZFICO 6, 7 szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Számlaszám
441310010; 441320100; 311000000; 331100000 599000000
169
555. Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások államháztartáson kívülre Itt kell kimutatni azon szolgáltatások értékét, amelyet a költségvetési szerv saját nevében vásárolt, de azt teljes egészében vagy részben változatlan formában államháztartáson kívülre továbbértékesít. Ilyen jellegű kiadás például a távbeszélő szolgáltatás, a lakásbérleti költségek, valamint minden egyéb olyan szolgáltatás kiadása, amelyet részben vagy egészben a költségvetési szerv dolgozója részére továbbszámláz.
170
A továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások államháztartáson kívülre elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások államháztartáson kívülre szállítói számla pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T55521100-T55522100; T44100000; ZALL; 412310000; szerint ZPF T44100000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T31000000-T33192200
ZFICO
441310000; 441320000; 441330000;
441310000; 441320000; 441330000;
412200000;
55211000-555221000 6, 7
311000000- 33192200 599000000
171
56. Különféle dologi kiadások Itt kell kimutatni az általános forgalmi adó, kiküldetés, reprezentáció, egyéb dologi kiadások és a számlázott szellemi tevékenység kiadásainak előirányzatait és azok teljesítését. 561. Általános forgalmi adó kiadások A számlacsoport számláin kell elszámolni a vásárolt termékek és szolgáltatások előzetesen felszámított általános forgalmi adóját, a termékértékesítéssel és szolgáltatás nyújtással, valamint a tárgyi eszköz értékesítéssel kapcsolatos befizetendő forgalmi adót.
172
Az általános forgalmi adó kiadások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Általános forgalmi adó kiadások pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás ÜG-ban számla bruttó szerint: értéke A nem levonható áfa esetében a számla bruttó értékét könyveljük és átforgató program bontja szét pénzforgalomba áfa kódok figyelembevételével alapra és áfára/kivétel a külön T569999905; könyvelt termék ÁFA/ T569999915; T569999920; T569999925;
T31100000-T33192200;
Az átforgató program rövidítése
ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
561211000; 561251000;
311000000- 331922000;
T31100000-T33192200;
561211000;
311000000- 331922000;
Üzemgazdasági könyvelésnél csak levonható áfát könyvelünk.
T56121200; T56121205; T56121210; T56125200;
T31100000-T33192200;
561212000; 561212100; 561252000;
311000000-331922000;
Befizetendő ÁFA
T56122000; T56123000
T31100000-T33192200
561220000; 561230000 6, 7
311000000-331922000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
ZFICO
599000000
Az előzetesen felszámított áfák könyvelése szállítói számlák közbeiktatásával történik. Itt nem részleteztük, mivel a gazdasági események folyamataiban beépítettük.
173
562. Kiküldetés, reprezentáció, reklámkiadások A belföldi és külföldi kiküldetéssel, reprezentációval, valamint a reklám és propaganda tevékenységgel összefüggő kiadásokat foglalják magukba a számlacsoport számlái. Belföldi kiküldetési költségek számlacsoportban kell elszámolni mindazon kiküldetés címén megjelenő, utazási-, és szállásköltségeket, valamint meghatározott feltételek mellett elszámolható élelmezési és egyéb más dologi kiadásokat (pl.: poggyász megőrzés, telefon), továbbá a saját személygépkocsi igénybevételével kapcsolatos költségtérítéseket, amelyeket a kiküldő fél közvetlenül finanszíroz, vagy utólag megtérít. A belföldi kiküldetéssel kapcsolatos napidíjat a személyi juttatások között kell elszámolni. A külföldi kiküldetési költségek számlacsoport a devizában felmerülő kiadások forintban befizetett értékének elszámolására szolgál. Itt kell kimutatni a szállás- és utazási költségeket (menetjegy, biztosítás, helyi- és nemzetközi közlekedés), valamint az egyéb költségeket (útlevél illeték, vízum díj, telefon, poggyász megőrzés, parkolási díj, stb.). E körbe tartoznak a külföldiek fogadása során jelentkező ellátási (szálloda, étkeztetés, utaztatás stb.) és kulturális jellegű ráfordítások is. A külföldi kiküldetéssel kapcsolatos napidíjat a személyi juttatások között kell elszámolni. A reprezentációs kiadások számlacsoport az Egyetem által lebonyolított rendezvények, hivatalos tárgyalások, rendezési és vendéglátási kiadásainak elszámolására szolgál. E kiadások a juttató tevékenységével összefüggő hivatali vagy szakmai rendezvény (értekezlet), esemény keretében, továbbá az állami ünnepek, társadalmi események, munkahelyi megemlékezés alkalmával nyújtott vendéglátás (étel, ital) és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatás (utazás, szállás, szabadidőprogram, stb.). A reklám és propaganda kiadások számlacsoport az Egyetem tevékenységét bemutató, népszerűsítő, ismertető és egyéb ismeretterjesztő célokat szolgáló reklám és propaganda, hirdetés, rendezvények kiadásainak kimutatására szolgál. Természetbeni juttatások számlacsoporton meghatározás szerint nyújtott juttatások kiadásai.
belül
kerülnek
elszámolásra
a
törvényi
174
A kiküldetés-, reprezentáció-, reklámkiadások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Kiküldetés-, reprezentáció-, reklámkiadások pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T56221000-T56225200; T44100000-T44142000; szerint T44100000-T44142000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T31100000-T33192200
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
412200000;
562210000-562252000 6, 7
311000000-331922000 599000000
175
563. Egyéb dologi kiadások Ebben a számlacsoportban kell elszámolni a készlet beszerzést és szolgáltatást terhelő közbeszerzési díjat, bizományosi jutalékot, ha az nem képezi a beszerzési ár részét, a kongresszusok, rendezvények részvételi díját, valamint minden olyan járművek, gépek, berendezések, felszerelések, műszerek működtetését szolgáló kiadásokat, amelyek az előzőekben felsoroltakon túlmenően kerülnek kifizetésre. Ugyancsak itt kell kimutatni a külföldi tanulmányutak költségeit, valamint a belföldi szervezetek részére fizetett tagdíjakat.
176
Az egyéb dologi kiadások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Egyéb dologi kiadások szállítói számlák pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T56321000-T56329400; T44100000-T441420000; szerint T44100000-T441420000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T31100000-T33192200
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
412200000;
563210000-563294000 6, 7
311000000-331922000 599000000
177
564. Számlázott szellemi tevékenység kiadása Ezen a főkönyvi számlán kell elszámolni az Ámr. 59. §-ának (10) bekezdése alapján a költségvetési szerv szakmai alapfeladata keretében szellemi jellegű tevékenység számla ellenében történő külső személlyel, szervezettel való munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony (vállalkozási és megbízási szerződés alapján létrejött jogviszony) létesítése következtében felmerülő kiadásokat. (Pl.: óraadó tanárok díjazása, vásárolt közszolgáltatás 553) szabályzatok megíratása stb.) Amennyiben az Egyetem komplett szolgáltatást, végterméket vásárol, azt nem itt, hanem az 553.Vásárolt közszolgáltatások főkönyvön kell elszámolni.
178
Az számlázott szellemi tevékenységek kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Számlázott szellemi tevékenység kiadásainak pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T56420000; T44100000-T441420000; szerint T44100000-T441420000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T31100000-T33192200
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
412200000;
564200000 6, 7
311000000-331922000 599000000
179
57. Egyéb folyó kiadások A számlacsoport számlái további részletezésével kell kimutatni a központi költségvetést megillető különféle befizetéseket, az általános forgalmi adón kívüli adók, díjak befizetéseit és a kamatkiadásokat a következő megbontásokban: 571. Különféle költségvetési befizetések Ebben a számlacsoportban az alábbi kiadásokat kell elszámolni: • az előző évi maradvány visszafizetését, • a felügyeleti szerv által előírt és a felügyeleti szerv javára teljesített egyéb befizetéseket, egyedi rendelkezés alapján, • a Főfelügyeletnél és a Felügyeleteknél a költségvetési törvényben meghatározott bevételek (intézményi ellátási díj, alkalmazottak térítése, hatósági engedélyezési, felügyeleti, ellenőrzési feladatok díjbevétele, illetékjellegű bevételek) eredeti előirányzatát meghaladó többletének 50%.-a a központi költségvetést illeti meg, mely befizetési kötelezettséget itt kell elszámolni, • a Főfelügyeletnek és a Felügyeleteknek a költségvetési törvényben meghatározott bevételek körére, a ténylegesen befolyt bevételek után 5%-os befizetési kötelezettséget kell teljesíteniük, mely kiadást itt kell szerepeltetni a) az állami feladatok ellátása során létrehozott áru és készlet értékesítésének bevétele, kivéve a tankönyvek, jegyzetek, taneszközök, valamint az egészségügyi, gyógyászati készletek, eszközök, a vér és vérkészítmények, mezőgazdasági termékek értékesítési bevételei; b) az alaptevékenység körében végzett szolgáltatások ellenértéke, kivéve a költségvetési szervek által nyereség nélkül továbbszámlázottat; c) az intézmények egyéb sajátos bevételei közül: ca) a helyiségek, eszközök tartós és eseti bérbeadásának díja, kivéve a külföldön működő állami képviseletek bérleti díj bevételeit, cb) a lízingdíj bevétel, cc) az elhasználódott, feleslegessé vált készletek értékesítéséből származó bevétel, cd) áruértékesítésből és szolgáltatásból származó vállalkozási bevételek, ce) az egyéb bevételek; d) a pénzügyi befektetések árfolyamnyeresége, hozama. • •
a befektetett eszközök után a jogszabályokban előírt befizetési kötelezettségeket, az egyéb befizetési kötelezettségeket. Itt kell elszámolni az ellenőrző szerv felülvizsgálata alapján elrendelt pótlólagos, illetve egyedileg előírt befizetéseket, valamint a rehabilitációs hozzájárulást. Itt kell kimutatni az évek között áthúzódó befizetési kötelezettséget, amelyet korábbi jogszabály a központi költségvetési szerv számára előírt.
180
A különféle költségvetési befizetések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Különféle költségvetési befizetések kiadásainak pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T57121000-T57129100; T44100000-T441420000; szerint T44100000-T441420000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T33110000
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
412200000;
571210000-571291000 6, 7
311000000-331922000 599000000
181
572. Adók, díjak egyéb befizetések Itt kell kimutatni a Főfelügyeletnek és a Felügyeleteknek a munkáltatót terhelő személyi jövedelemadót, amelyet a költségtérítések, természetbeni juttatások meghatározott köre után kell fizetni, a nemzetközi tagsági díjakat, a helyi települési önkormányzati területek rendeleteiben meghatározott adókat és egyéb hatósági jellegű befizetéseket, valamint díjakat. Itt kell továbbá kimutatni minden olyan, a működés során jelentkező kiadást, amely különböző befizetési, vagy szerződésben vállalt kötelezettségekhez kötődnek. Ilyenek például a vagyonbiztosítás, orvosi felelősségbiztosítás, hallgatók balesetbiztosítása, gépjármű biztosítás és egyéb díjai, banki kezelési költség, késedelmi kamat, adóbírság és egyéb pótlékok, kártérítések, és a különféle egyéb díjak, vámköltségek. Továbbá, a szakszervezeti tisztségviselők munkaidő kedvezményének pénzbeli megváltására átutalt összeget, a valuta, deviza, realizált árfolyam veszteségét, a közbeszerzésről szóló törvényben előírt ajánlati biztosíték, a nyelvvizsga kötelezettségi biztosíték visszafizetését.
182
Az adók, díjak, egyéb befizetések elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Adók, díjak, egyéb befizetések kiadásainak pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T57221000-T57223090; T44100000-T441420000; szerint T44100000-T441420000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T31100000-T33192200
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
412200000;
572210000-572230900 6, 7
311000000-331922000 599000000
183
573. Kamatkiadások Itt kell elszámolni az államháztartáson kívüli és államháztartáson belüli szervezetekkel kapcsolatos kamatkiadásokat, ideértve a kamatozó értékpapírok vételárában elismert kamatkiadásokat is.
184
A kamatkiadások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Kamatkiadások kiadásainak pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T57321000-T57322000; szerint T44100000-T441420000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T44100000-T441420000;
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T33110000
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
412200000;
573210000-573220000 6, 7
331100000 599000000
185
574. Realizált árfolyamveszteség Ezen a főkönyvi számlán kell elszámolni az évközben realizált árfolyamveszteségeket, illetve az év végi értékelés során keletkező árfolyamveszteségeket. Ezek az esetek a következők lehetnek: • •
évközben a valutakészletek, illetve a devizaszámlán lévő deviza forintra történő átváltása során keletkező realizált árfolyamveszteség, év végén a valutakészletek, illetve a devizaszámlán lévő deviza év végi értékelése során keletkező árfolyamveszteségek, amennyiben az a költségvetési szerv számviteli politikája alapján összevontan jelentős összegnek minősül.
186
A realizált árfolyamveszteség elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Realizált árfolyamveszteség kiadásainak pénzügyi rendezése Közgazdasági osztályozás T57421000-T57427000; T44100000-T441420000; szerint T44100000-T441420000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T33110000
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
441210000-441230000; 441310000-441330000; 441410000-441430010;
412200000;
574210000-574270000 7
331100000 599000000
187
58. Szociálpolitikai ellátások és egyéb juttatások, társadalombiztosítási pénzbeli juttatások 584. Pénzbeli kártérítés, egyéb pénzbeli juttatások Ezen a főkönyvi számlán kell elszámolni a máshova nem besorolható támogatásokat, ellátásokat, egyéb – jogszabály vagy bírósági határozat alapján – egyszeri vagy tartós jellegű pénzben folyósított kárpótlásokat. A pénzbeli kártérítés, egyéb pénzbeli juttatások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések.
188
Az ellátottak pénzbeli kártérítés, egyéb pénzbeli juttatások elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Pénzbeli kártérítés, egyéb pénzbeli juttatások kifizetése Közgazdasági osztályozás T58421000-T58422000; szerint T44100000 Funkcionális osztályozás szerint (üzemgazdaságiban nem könyvelünk)
T44100000;
Az átforgató program rövidítése
ZALL; ZPF
T33110000 ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
412310000;
441310000-441330000;
441310000-441330000;
412200000;
584210000-584220000 7
331100000 599000000
189
588. Ellátottak pénzbeli juttatásai Itt kell elszámolni a közép-, felsőfokú és felnőttoktatásban részt vevők különféle juttatásait. Ide tartoznak többek között: tanulmányi kirándulások, kulturális programok költségei, a közép-, felsőfokú és felnőttoktatásban résztvevők tanulmányi- és egyéb ösztöndíja, étkezési-, jegyzetvásárlási-, lakhatási költség-hozzájárulása, külföldi hallgató ösztöndíja. Ellátottak pénzbeli juttatásainak feladása : •
Dolber-SAP interfészen keresztül havi,
•
ETR-SAP interfészen keresztül napi rendszerességgel történik.
Ezen kívül napi rendszerességgel történhet SAP-ból indított utalás.
190
Az ellátottak pénzbeli juttatások kifizetése elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 2.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Ellátottak pénzbeli juttatásainak kifizetése Közgazdasági osztályozás szerint: DOLBER-ből átvett: T58822000; T39211101;
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZALL; ZPF T39211101; T33110000;
588220000; 392122010;
392122010; 331100000;
ETR-ből átvett: T58823111-T58823300; A rendszer sajátossága miatt , T28210000; mivel hallgatói bevételeket is kezel,csak egy gyűjtő számlát lehetett a rendszerben megfelelteni,ez a T28210000
T28210000; T33110000;
282120000; 412200000; 331100000;
SAP-ból indított utalás:
T44100000; T33110000
412310000; 282120000; 588231110; 583231120; 588231200; 588231300; 588231400; 588231500; 588232100; 588232200; 588232300; 588232400; 588232500; 588233000; 588240000; 412310000; 441310000-441330000; 588233000-588240000 7
Funkcionális osztályozás szerint (üzemgazdaságiban nem könyvelünk)
T58823300-T58824000; T44100000
ZFICO
441310000-441330000; 412200000; 331100000 599000000
191
59. Különféle elszámolások Ezen számlacsoportban külön főkönyvi számlákon kell kimutatni az értékcsökkenési leírást, az értékvesztést és annak visszaírását, a behajthatatlan követelések és elengedett (törölt) kötelezettségek hitelezési veszteségét, a készletek leltározási különbözetének és selejtezésének elszámolását, valamint a kiadások átvezetését. Az értékcsökkenési leírási számlák – tervszerinti, terven felüli bontásban – tartalmazzák az immateriális javak és tárgyi eszközök, üzemeltetésre, kezelésbe, koncesszióba átadott eszközök bruttó értéke után elszámolt értékcsökkenési leírást. Az értékvesztés és annak visszaírása számlák tartalmazzák a beruházásra adott előlegek, a befektetett pénzügyi eszközök, a készletek és a rövid lejáratú követelések Szt. szerint elszámolt értékvesztését, illetve annak visszaírását. Az átvezetési számlák technikai jellegűek, a kiadások 6-7. számlaosztályba való átvezetésére szolgálnak, biztosítva a kiadások elszámolásának áttekinthetőségét, egyezőségét. 593. Értékcsökkenési leírás Az értékcsökkenési leírás lehet terv szerinti és terven felüli. A terv szerinti értékcsökkenést negyedévenként, a tényleges használatnak megfelelően időarányosan a kormányrendeletben meghatározottak szerint kell elszámolni. Nem számolható el értékcsökkenés a földterület, a telek (bányaművelésre, veszélyes hulladék tárolására igénybe vett földterület, telek kivételével), az erdő, a képzőművészeti alkotás beszerzési ára után, az üzembe nem helyezett beruházásnál és a már teljesen leírt immateriális javaknál, tárgyi eszközöknél, illetve azoknál az egyéb eszköznél, amely értékéből a használat során nem veszít, amelynek az értéke - különleges helyzetéből, egyedi sajátosságából adódóan évről évre nő. (pl. kép- és hangarchívumoknál, műemléki védettségű épületeknél, egyéb gyűjteményeknél). Az értékcsökkenést mindaddig el kell számolni míg az eszközöket rendeltetésüknek megfelelően használják. Ha a tárgyi eszközt már nem lehet az eredeti rendeltetésének megfelelően használni, akkor a készletek közé kell átsorolni, vagy le kell selejtezni. A terv szerinti értékcsökkenést a bekerülési (beszerzési, előállítási) érték alapján számítva a következő értékcsökkenési leírási kulcsok szerint kell megállapítani: Alapítás, átszervezés, illetve kísérleti fejlesztés aktivált értéke 20 % Vagyoni értékű jogok 16 % Szellemi termékek 33 % Épületek és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 2% Építmények és kapcsolódó vagyoni értékű jogok 3% Ültetvények 10% Gépek, berendezések, felszerelések (kivéve a számítás- és ügyvitel-technikai eszközöket) 14,5 % Számítástechnikai és ügyvitel-technikai eszközök 33 % Járművek 20 %
192
Veszélyes hulladék tárolására igénybe vett földterület, telek Bányaművelésre igénybevett földterület
2% 5%
A tenyészállatok értékcsökkenését egyedenként, a tenyészidő, a tartási idő figyelembevételével az egyetem saját hatáskörében állapítja meg. A terven felüli értékcsökkenés leírásának feltételei: • az immateriális javak, tárgyi eszközök (ide nem értve a beruházást) könyv szerinti értéke tartósan és jelentősen magasabb, mint a piaci értéke, (Ezt a terven felüli értékcsökkenést csak abban az esetben kell elszámolnia a költségvetési szervnek, ha számviteli politikájában úgy dönt, hogy nem az előbbiekben felsorolt leírási kulcsok alapján számított időtartam alatt akarja használni tárgyi eszközeit, immateriális javait, és ezt a döntését nem változtatja meg.), • a szellemi termék, a tárgyi eszköz (ideértve a beruházást is) feleslegessé vált, vagy megrongálódás, megsemmisülés, illetve hiány következében rendeltetésének megfelelően nem használható, illetve használhatatlan, • a vagyoni értékű jog a szerződés módosulása miatt csak korlátozottan vagy egyáltalán nem érvényesíthető, • a befejezett kísérleti fejlesztés révén megvalósuló tevékenységet korlátozzák vagy megszüntetik, illetve eredménytelen lesz. • A terven felüli értékcsökkenést olyan mértékig kell elszámolni, hogy az immateriális jószág, a tárgyi eszköz, a beruházás használhatóságának megfelelően, a mérlegkészítéskor érvényes piaci értéken szerepeljen a mérlegben. Amennyiben az immateriális jószág, a tárgyi eszköz, a beruházás rendeltetésének megfelelően nem használható, illetve használhatatlan, megsemmisült, a terven felüli értékcsökkenés elszámolása után az állományból ki kell vezetni. Az elszámolt terven felüli értékcsökkenés visszaírással, a leírás mértékéig csökkenthető, amennyiben a terven felüli értékcsökkenés elszámolásának okai már nem állnak fenn.
193
Az értékcsökkenési leírás elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
2.
Gazdasági esemény megnevezése Terv szerinti értékcsökkenés elszámolása negyedévenként
Tőkeváltozásként történő elszámolás Terven felüli értékcsökkenés elszámolása
Tőkeváltozásként történő elszámolás
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T59311000
T11211000; T11221000; T11231000; T11241000; T12231000; T12241100-T12241400; T12251000; T13121100-T13121400; T13221000; T14210000
Az átforgató program rövidítése ZAM
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 593110000;
412330000 T59321000
T11222000; T11232000; T11242000; T11272000; T12232000; T12242100-T12243000; T12252000; T13122100-T13122500; T13222000; T14220000
ZAM
593210000;
412350000
112110000; 112210000; 112310000; 112410000; 122310000; 122411000-122414000; 122510000; 131211000-131214000; 132210000; 142100000; 59311000 112220000; 112320000; 112420000; 112720000; 122320000; 122421000-122430000; 122520000 131221000-131225000; 132220000; 142200000; 593210000
194
595. Értékvesztés és annak visszaírása Amennyiben az immateriális javak-, tárgyi eszközök beruházására adott előlegek, hosszúlejáratú-, rövid lejáratú követelések (ideértve az adósokat és vevőket is) könyv szerinti értéke és a követelés várhatóan megtérülő összege veszteség jellegű, és ez a veszteség tartósnak s a számviteli politika alapján jelentősnek mutatkozik értékvesztést kell elszámolni. Ha a tulajdoni részesedést jelentő befektetés nyilvántartási értéke tartósan és jelentősen magasabb, mint a piaci érték, akkor értékvesztést kell elszámolni. Ha a vásárolt vagy saját termelésű készlet bekerülési (beszerzési, előállítási), illetve könyv szerinti értéke jelentősen és tartósan magasabb, mint a tényleges piaci érték, akkor értékvesztést kell elszámolni.
195
Az értékvesztés és annak visszaírásának elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1
2.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Értékvesztés elszámolása
T59510000-T5951999;
T17511110; T28811000-T28812000; T28821000-T28822000;
Tőkeváltozásként történő elszámolása
T41236000
T59510000-T59519999
Értékvesztés visszaírása
T17513110; T28813000; T28823000; T59520000-T59529999
T59520000-T59529999 T412360000
Az átforgató program rövidítése ZALL
ZALL
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 595100000-59519999;
175111100; 288110000-288120000; 288210000-288220000;
412360000
595100000-595199999
175131100; 288130000; 288230000; 595200000-595299999
595200000-595299999; 4123600000
196
596. Behajthatatlan, elengedett (törölt) követelés hitelezési vesztesége Amennyiben a követelés az Áhszr. 5. § 3. pontja alapján behajthatatlan, a követelést hitelezési veszteségként le kell írni. Ez egyben nem jelenti az Áht. szerinti követelésről történő lemondást.
197
A behajthatatlan, elengedett (törölt) követelés hitelezési vesztesége elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
1.
Behajthatatlan követelés
T59612300-T59613800; T41232000
T28111000-T28420000; T59612300-T59613800
ZALL
596123000-596138000; 412320000
281110000-284220000; 596123000-596138000
2.
Jogszabályi előírás alapján elengedett követelés
T59622300-T59623800; T41231000
T28111000-T28420000; T59622300-T59623800
ZALL
596223000-596238000; 412310000
281110000-284200000; 596223000-596238000
198
598. Készletek leltározási különbözetének és selejtezésének elszámolása A készletekénél keletkezett leltározási hiány és a végrehajtott selejtezések miatti állomány csökkenést ennek a számlának a közbeiktatásával kell a főkönyvi könyvelésben rögzíteni vagy a gazdasági eseménnyel egyidejűleg, vagy a negyedéves feladás alapján.
199
Készletek leltározási különbözetének és selejtezésének elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
2.
Gazdasági esemény megnevezése Leltár hiány
Selejtezés
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám T59811000-T59819000
T59821000-T59829000
T21100000-T21909000; T22100000-T22110000; T23110000-T23400000; T13179100-T13179599
T21100000-T21909000; T22100000-T22110000; T23110000-T23400000; T13179100-T13179599
Az átforgató program rövidítése ZMM; ZALL
ZMM; ZALL
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 598110000-598190000
211000000-219090000; 221000000-221100000; 231100000-234000000; 131791000-131795999
412320000 598210000-598290000
59810000-598190000 211000000-219090000; 221000000-221100000; 231100000-234000000; 131791000-131795999 598210000-598290000
412320000
200
599. Kiadások átvezetési számlája A számla technikai jellegű az 5. számlaosztályban elszámolt, a kiadások 6-7. számlaosztályba való átvezetésére szolgál. Év végén e számlával szemben kell lezárni az 5. számlaosztály előirányzat teljesítési számláit.
201
6. Számlaosztály KÖZVETETT (ÁLTALÁNOS) KIADÁSOK A Debreceni Egyetemen a kiadások és bevételek közgazdasági és funkcionális szempontú kimutatására a SAP R/3 rendszerben a kontrolling modul szolgál. Az SAP CO modulja az összes költséghelyet, költségviselőt tartalmazza. Azokat a kiadásokat, amelyekről a felmerülés időpontjában nem állapítható meg, hogy melyik szakfeladat érdekében merültek fel, funkcionálisan, elsődlegesen a 6-os számlaosztályban kell kimutatni. Az itt kimutatott közvetett (általános) kiadásokat (ideértve a hozzájuk kapcsolódó előzetesen felszámított általános forgalmi adót is) azok felmerülésének helye szerint kell csoportosítani. Így az alaptevékenység ellátását biztosító kisegítő részlegek, a szakmai egységek, a szakágazatok, az épületek és a központi irányítás kiadásait lehet elkülöníteni. A számlaosztályban elszámolt „általános" kiadások olyanok, amelyeknek a szakfeladatra jutó hányada elsődlegesen (a felmerüléskor) – nem határozható meg és a 7. számlaosztály számláira csak másodlagosan – a számlaosztályban való elsődleges gyűjtésük után – oszthatók fel. A 6. számlaosztályban a kiadások elsődleges könyvelésénél arra kell törekedni, hogy azok köre minél szűkebb legyen. Ennek megfelelően felmerülésükkor azokat a kiadásokat, melyeknek a szakfeladata azonnal megállapítható (pl.: fogyasztásmérőn keresztül vásárolt energia, víz stb.) vagy állandó arány szerint megbontható, közvetlenül a 7. számlaosztályban, a megfelelő szakfeladaton kell könyvelni. A szakfeladatra történő felosztás statisztikai mutató, szakfeladaton addig elszámolt kiadás, vagy meghatározott kulcs alapján történik. A statisztikai mutatószámok a rendszerben a költségfelosztáshoz előre definiálható vetítési alapokat jelentik. A statisztikai mutatószámok a Debreceni Egyetem igényeinek megfelelően lettek kialakítva. A statisztikai mutatószámok a kontrolling rendszerben törzsadatként kerültek rögzítésre, az Egyetem által szabadon kialakítható és bővíthető. Az Egyetem a következő statisztikai mutatószámokat használja: nyersanyag felhasználás, előirányzat megoszlás, gyógyszer felhasználás, teljesített pontszám, infúzió felhasználás, teljesített kilométer, beépített négyzetméter, normál hektár, raktári felhasználás, szállítás, termelési rendelések. üzemóra.
202
61. A karbantartó részleg kiadásai 611. ÉPÜLET, GÉP, BERENDEZÉS KARBANTARTÁS A számlán kell elsődlegesen összegyűjteni a tárgyi eszközök – saját karbantartó műhelyben végzett – fenntartásának összes kiadását, ideértve a karbantartó munkások személyi kiadását, járulékaival együtt, valamint a készletbeszerzést, igénybe vett szolgáltatásokat, egyéb kiadásokat. A számlán az alábbi tevékenységek kiadásait lehet gyűjteni: • saját kivitelezésű beruházás (tárgyi eszköz előállítás), • tárgyi eszközkarbantartás, • tárgyi eszköz saját vállalkozásban végzett felújítása, • készletek előállítása, • készletként kezelt eszközkarbantartás, • idegenek részére végzett szolgáltatás. A 611-es költségek felosztása fix % alapján történik. (100%-ban 651-re).
203
Az épület, gép, berendezés karbantartás elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
611000000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
204
62. Egyéb kisegítő részlegek kiadásai A számlacsoportban kell kimutatni azoknak az üzemeknek, műhelyeknek a kiadásait, amelyek a költségvetési szerv feladatainak ellátását közvetett módon szolgálják. Jellemzőjük, hogy szolgáltatásaikat nemcsak a szakfeladatok, hanem más, kisegítő részlegek is igénybe veszik. 621. Kazánház és energiaszolgáltatás kiadásai A számlán kell elszámolni a melegvizet, fűtést, gőzt szolgáltató kazánok költségeit, továbbá itt lehet kimutatni – a saját üzemen kívüli – más szervek által szolgáltatott melegvíz, távhő -gőz felhasználás kiadásait. A teljes egészében külső szolgáltatótól származó energia igénybevételét nem itt kell elszámolni, hanem az érintett közvetlen kiadások, szakfeladatok között – mérőórák, illetve egyéb felosztási kulcsok alapján – azonnal fel kell osztani. A 621-es költségek felosztás fix % -ban történik. (100%-ban 651-re)
205
A kazánház és energiaszolgáltatás kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
621000000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
206
622. Gépjármű üzemeltetés kiadásai A számlán kell gyűjteni a gépjárművek üzemeltetésének összes kiadását (ideértve a gépkocsivezető személyi kiadásait járulékaival együtt), ezen túlmenően itt számolandó el az idegen gépjárművek igénybevételéért számlázott összeg is. A felosztás alapja a teljesített kilométer, tonnakilométer, utaskilométer vagy teljesített óra, normálhektár. A 622-es költségek felosztása statisztikai mutató alapján történik. (teljesített kilométer)
207
A gépjármű üzemeltetés kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
622110000-622140000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
208
623. Mosoda kiadásai
209
A mosoda kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
623000000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
210
624. Élelmezési tevékenység kiadásai Itt kell elszámolni a konyhán foglalkoztatott alkalmazottak összes személyi kiadását járulékaival együtt, a teljes élelmezési nyersanyag felhasználást, a más rendeltetésű (tisztító, takarító stb.) anyagok felhasználását, a helyiségek és berendezések karbantartási kiadásait, az igénybe vett külső szolgáltatásokat, valamint a saját kisegítő részlegek által nyújtott szolgáltatások (pl. karbantartás, kazánház, gépjármű igénybevétel) felosztás után kapott kiadásait. A számlán az üzemben (részlegben) felmerült és azt terhelő összes kiadást kell gyűjteni, és ezt kell felosztani a szakfeladatok, illetve a közvetett kiadások között. A 624-es költségek felosztása fix %-ban (100%) 7623-ra történik.
211
Az élelmezési tevékenység kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
624000000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
212
625. Kertészet, út- és parkfenntartás kiadásai Az Egyetem által működtetett saját kivitelező részleg kiadásait indokolt itt elkülöníteni. Idegen kivitelezővel történő feladatellátás esetén ezt a főkönyvi számlát nem kell alkalmazni. A 625-ös költségek felosztása statisztikai mutató alapján történik (beépített négyzetméter).
213
A kertészet, út- és parkfenntartási kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
625000000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
214
626. Számítástechnikai szolgáltatás kiadásai A számlán kell elszámolni a saját eszközzel, saját szükségletre végzett gépi adatfeldolgozási és egyéb számítástechnikai tevékenység azon kiadásait, amelyek több szakfeladatot terhelnek és a tevékenység ráfordításait itt tervezte meg az Egyetem. E számlán kell továbbá elszámolni a vásárolt számítástechnikai szolgáltatások kiadásait is, ha azok saját eszköz használatával kapcsolatban válnak szükségessé és közvetlenül egy szakfeladatra sem terhelhetők. Ugyancsak itt kell elszámolni az adatfeldolgozási és számítástechnikai eszközök fenntartási kiadásait is. A 626-os költségek felosztása fix % - ban (100%) 681-re történik.
215
A számítástechnikai szolgáltatás kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
626000000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
216
627. Gyógyszertár, Infúziós labor Az egyéb kisegítő részlegek között az OEC speciális betegellátási tevékenységéhez kapcsolódó egészségügyi részlegek jelennek meg. A kisegítő részlegek között szerepel a Gyógyszertár (6271), és az Infúziós labor. (6272)
217
Gyógyszertár, Infúziós labor kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
627100000-627200000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
218
63. Szakmai egységek kiadásai A számlacsoport számláin kell kimutatni a 7. számlaosztályban elszámolt egészségügyi, oktatási és kulturális, valamint múzeumi szakfeladatokkal kapcsolatban felmerült általános kiadásokat. 632. OKTATÁSI EGYSÉGEK KIADÁSAI 633. Kulturális egységek kiadásai A kiadások felosztása 632-es és 633-as számláknál fix %-ban (100%) 7122-es szakfeladatra történik, míg a 633-ös felosztásának vetítési alapja az adott félévben 75-ös szakfeladatra elszámolt közvetlen kiadások összege. 635. Kutatási tevékenységek szakmai kiadásai
219
Az oktatási egységek és a kutatási tevékenység szakmai kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
632000000-635300000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
220
64. Szakágazatok közvetett kiadásai A számlacsoport azoknak a kiadásoknak a kimutatására szolgál, amelyek több, azonos szakágazathoz tartozó szakfeladatot terhelnek. 642. Raktári beszerzések kiadásai Az Egyetem külön főkönyvi számlát alkalmaz a raktári beszerzések kiadásainak és a hozzá kapcsolódó ÁFA - nak az elszámolására /642/, mivel a készletek felhasználása több szakfeladat érdekében történik. A 642-es költséghely „P” típusú költséghely, mely azt jelenti, hogy erre a költséghelyre nem lehet üzemgazdasági szemléletben könyvelni. A Raktári beszerzések kiadásainak felosztása az adott félévben összesesített anyagkivételezések /felhasználások/arányában történik ÁFA vonzattal együtt.
221
A raktári beszerzések kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
642000000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
222
651. Épületek fenntartásának kiadásai A számlán kell elszámolni az épületekkel és az azokhoz tartozó berendezésekkel kapcsolatban felmerült kiadásokat, azaz az épületek üzemeltetésével és fenntartásával kapcsolatos összes ráfordítást. Itt kell elszámolni az épületek üzemeltetésének személyi kiadásait (a portások, a takarítók stb.), minden, az épület üzemeltetéséhez és fenntartásához igénybevett anyag- és anyagjellegű kiadást, beleértve az energiafelhasználás ráfordítását is, a takarítás anyag- és eszközköltségét, a különféle idegen szolgáltatások kiadásait, az itt elszámolt személyi kiadásokra jutó társadalombiztosítási járulékot. Az épületfenntartás összes kiadásait itt kell elszámolni függetlenül attól, hogy az idegen szállító vagy saját karbantartó műhely végezte. Erre a számlára kell átvezetni a 62. Kisegítő részlegek kiadásai számláról azokat a kiadásokat, amelyek igénybevétele az épületüzemeltetés érdekében történt, így a kazánház kiadásait. 651-es költségek felosztása statisztikai mutatószám alapján történik (beépített négyzetméter).
223
Az épületek fenntartásának kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
651000000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
224
66. Nemzetközi támogatási programok kiadásai Ebben a számlacsoportban kell kimutatni támogatási programonként (csatlakozás előtti: PHARE, SAPARD, Átmeneti Támogatás és EU alapok: Strukturális Alapok, Kohéziós Alap, Egyéb Európai Támogatási Program bontásban) a teljesített kiadásokat. A Strukturális Alapok támogatásainál leginkább intézkedésenként, Kohéziós Alap támogatásainál projektenként kötelező részletezni. A kiadásokat úgy kell részletezni, hogy abból kitűnjön a fejlesztési, illetve a működési célú felhasználás. A számla további részletezésével vagy analitikus nyilvántartás keretében biztosítani kell, hogy a támogatások és a saját források terhére történt felhasználások is megállapíthatók legyenek. A 66-os költségek felosztása fix %- ban történik. 661- Egyetemi oktatás szakfeladatra, 662- Kutatási szakfeladatra -Egyetemi oktatás szakfeladatra -Főiskolai oktatás szakfeladatra -Fekvőbetegellátás szakfeladatra 663-Egyetemi oktatás szakfeladatra
225
A nemzetközi támogatási programok kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
66110000-663520000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
226
681. Központi irányítás kiadásai A számlacsoportban kell kimutatni az Egyetem egészére kiterjedő központi irányítás kiadásait. Ide tartoznak mindazon szervezeti egységek ráfordításai, amelyekben nem kisegítő vagy nem szakmai tevékenységet fejtenek ki, továbbá mindazon kiadások, amelyeket minden költségvetési szervnél a központi irányítás kiadásaként kell elszámolni. Az Egyetem központi irányítás kiadásai közé a következők tartoznak: • • • •
• • • • • • • • •
a központi irányításban foglalkoztatottak összes személyi kiadásai, a központi irányítási egységek által beszerzett anyagok , egyéb készletek kiadásai, a belföldi és külföldi utazási és kiküldetési kiadások központi irányításra jutó része, a központi irányításra jutó: o villamos energia, o szállítás, o vásárolt élelmezés, o egyéb szolgáltatás, a bankkezelési kiadások, a kamatok és kötbérek, bírságok, büntetések, az Egyetem gazdálkodását terhelő közműdíj, posta, bérleti díj, a központi irányításban foglalkoztatottak személyi kiadásaira jutó munkaadót terhelő járulék, a biztosítási díjak (gépjárműveket terhelő díjak kivételével), a jogsegélyszolgálat kiadásai, a propaganda, reprezentációs kiadások (áfa -val együtt) perköltségek, önellenőrzési pótlék, tárgyi eszközök bérleti, használati díjának központi irányításra jutó része stb.
681-es költségek felosztása az adott félévben elszámolt közvetlen kiadások összege alapján történik.
227
A központi irányítás kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások teljesítése Közgazdasági osztályozás szerint Nettó számla érték levonható ÁFA esetén Bruttó számla érték, ha az ÁFA nem levonható (Üzemgazdaságban nincs nem levonható ÁFA jogcím) Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000
T51121200-T57999999
T31100000-T33192200
ZPF
511212000-574270000 561211000
ZFICO
681000000
311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 311000000-331922000 (KTK: 111, 112, 113, 121, 122, 131, 132) 599000000
228
Költségfelosztást üzemgazdasági és pénzforgalmi szemléletben is végez az Egyetem. Az üzemgazdasági szemléletű költségfelosztás önköltség számításhoz szükséges. A költségnemeket felosztjuk a költséghely és a költségviselők között. A felosztás eredményeképpen az elsődleges költség nemekről a másodlagos költségnemekre kerülnek a költségek, amelyek kiértékeléskor információt nyújtanak a költségek eredetéről. Másodlagos /átterhelési/költségnemek pénzforgalmi szemléletben: 500000001 500000002 500000003 500000005 500000006 500000007 500000063 500000064 500000065 500000066
Rendszeres személyi juttatás, Nem rendszeres személyi juttatás, Külső személyi juttatás, Munkaadókat terhelő járulékok Dologi kiadás, Egyéb folyó kiadás, Felújítás, Intézményi beruházás, Központi beruházás, Beruházás áfa.
Másodlagos költségnemek üzemgazdasági felosztáshoz: TALTKID Általános kiadások TEGYEBEUT Egyéb Európai támogatási program kiadása TEGYEBGEP Egyéb mezőgazdasági gép üzemeltetés ATC TENERGIA Energiaszolgáltatás TEPPENNT Épületek fenntartásának kiadásai TEUTAM Strukt. Alapok, Kohéziós Alap Támogatási kiadásai TGYSZERTAR Gyógyszertár TINFUZIO Infúziós Labor TKARBANT Karbantartó részlegek kiadása TKOMBAJN Kombájn üzemeltetés TKONYHA Konyha TKPIRKIAD Központi irányítás kiadásai TKULTEGYSK Kulturális egységek kiadásai TMOSODA Mosoda, varroda TMUNKAGÉP Munka-és erőgép üzemeltetés ATC TOKTEGYSK Oktatási egységek kiadásai TPARKFENNT Kertészet, út, parkfenntartás TPHARE PHARE támogatások kiadásai TSZALLITAS Szállítás TSZAMTECH Számítástechnikai szolgáltatás TSZGK Személygépkocsi üzemeltetés TTGK Tehergépkocsi üzemeltetés TTRAKTOR Traktor üzemeltetés
229
Kiadások költségfelosztása: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése Költségfelosztás
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 6-7, és belső rendelés TKARBANTTKPIRKIAD
611-681 TKARBANTTKPIRKIAD
Az átforgató program rövidítése -
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 6-7 500000001500000066
611-681 500000001500000066
230
Pénzforgalmi szemléletben a 6-osok felosztása a működési jellegű kiadási jogcímek egyidejű hozzárendelésével történik. A kiadások felosztásához a kiadási jogcímeket a program úgy összegzi, hogy az adatok lehetővé tegyék a beszámoló 21. szakfeladatok kiadásait tartalmazó űrlap kitöltését.
231
7. Számlaosztály TEVÉKENYSÉGEK KIADÁSI ELŐIRÁNYZATA ÉS ELŐIRÁNYZAT TELJESÍTÉSE (Funkcionális osztályozás szerint) A számlaosztály számlái a költségvetésben meghatározott szakfeladat rend (funkcionális osztályozás) szerinti tagolásban tartalmazzák a jóváhagyott költségvetési kiadási előirányzatokat és az előirányzatok terhére teljesített kiadásokat az 1-5 számlaosztályban közgazdasági osztályozás szerint kimutatott kiadások elszámolásával egy időben, azzal azonos összegben. A szakfeladat alatt azokat a tevékenységeket értjük, melyeket az elemi költségvetés összeállításához kiadott PM útmutató tartalmaz, melyekbe az Egyetem által végzett tevékenységeket be kell sorolni. Az Egyetem az alapító okiratában foglaltaknak megfelelően csak alaptevékenységet, illetve ehhez kapcsolódó kiegészítő tevékenységet folytat, mely döntően a társadalmi közfogyasztás oktatási, kutatási, egészségügyi feladatait foglalja magában. Az alaptevékenységek, a kiegészítő tevékenységek TEÁOR szerinti besorolását az alapító okirat tartalmazza. A szakfeladat kiadása közvetlen és közvetett kiadásokból tevődik össze. A közvetlen kiadásokat azok a kiadások képezik, amelyekről felmerülésükkor egyértelműen megállapítható, hogy melyik szakfeladatra számolhatók el. A közvetett kiadásokat a 6. számlaosztályból kell átvezetni ebbe a számlaosztályba, felosztás útján. A számlaosztályban a számlákat az intézményi költségvetésben meghatározott szakfeladatoknak megfelelően kell megnyitni. Az Egyetem a belső gazdálkodás információs igényeinek megfelelően a 7. számlaosztály számláit a kontrolling modulban képezte le részletesen az intézmény szervezeti felépítésének megfelelően. Az Egyetem elemi költségvetésében és számviteli rendszerében alkalmazott szakfeladatok, az elszámoláshoz használt 7. számlacsoportok : 71. Oktatási tevékenység 551337Felsőoktatásban tanulók kollégiumi ellátása 803119Egyetemi oktatás 803218Főiskolai oktatás 803117Egyetemi, főiskolai továbbképzés 803416Felsőfokú szakképesítést nyújtó képzés 804017Iskolarendszeren kívüli nem szakmai oktatás, vizsgáztatás 804028Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás 805915Oktatási célok és egyéb feladatok 923116Nemzeti könyvtári és szakkönyvtári tevékenység 72. Kutatási tevékenység 731014Természettudományi kutatás és kísérleti fejlesztés 731025Orvostudományi kutatás és kísérleti fejlesztés 731036Agrártudományi kutatás és kísérleti fejlesztés 731047Műszaki tudományi kutatás és kísérleti fejlesztés 732011Humán és társadalomtudományi kutatás és kísérleti fejlesztés
232
73. Klinikai betegellátási tevékenység 851121Aktív fekvőbeteg ellátás 851220Művese kezelés 851242Járóbetegek gondozóintézeti ellátása 851275Járóbetegek szakorvosi ellátása 851967Egészségügyi ellátás egyéb feladatai 74. Közoktatási tevékenység 552312Óvodai intézményi közétkeztetés 552323Iskolai intézményi közétkeztetés 801115Óvodai nevelés 801214Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás 805113Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 75. Tangazdaság és Tájkutató Intézet 731036Agrártudományi kutatás és kísérleti fejlesztés 76. Egyéb ellátási tevékenység 551414Üdültetés 551425Egyéb szálláshely szolgáltatás 552411Munkahelyi vendéglátás 751670Polgárvédelmi tevékenység 851253Munkaegészségügyi ellátás 851286Fogorvosi ellátás 853211Bölcsődei ellátás 749914Máshova nem sorolt szolgáltatások 923413Állat és növénykerti tevékenység 77. Finanszírozási műveletek kiadásai 751999 Finanszírozási műveletek elszámolása A 7.számlaosztályba könyvelt tevékenységek előirányzati és teljesítési adatainak összemérésével az év végi beszámoló keretében az előirányzati és teljesítési adatainak összemérésével az év végi beszámoló keretében az előirányzat-maradvány részeként megállapítható a kiadási megtakarítás (ha a módosított előirányzat összege magasabb, mint a szakfeladatra elszámolt kiadás)vagy túlteljesítés (ha a teljesített kiadás meghaladja a módosított előirányzat összegét). A 7. számlaosztályban lévő számlák december 31-i egyenlegének átvezetése a 425. Alaptevékenység kiadási előirányzat teljesítésének elnevezésű mérleg számlára történik.
233
A központi irányítás kiadásainak elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
1. 2.
3. 4.
5. 6. 7.
Gazdasági esemény megnevezése Kiadások elszámolása Felhalmozási kiadások elszámolása Felhalmozási, működési célra átadott pénzeszközök, társadalom, szociálpolitikai juttatások kiadásainak elszámolása Fejlesztési célú támogatási kölcsönökkel kapcsolatos kiadás elszámolása Működési célú támogatásértékű kölcsönök visszafizetésével kapcsolatos kiadás 5. számlaosztályban elszámolt működési, folyó kiadások elszámolása Közvetett kiadások átvezetése a szakfeladatokra Szakfeladat számlák év végi zárása Előirányzati számlák egyenlegének átvezetése Teljesítési számlák egyenlegének átvezetése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
ZFICO
712100000-762790000
199100000-199900000
ZFICO
712100000-762790000
389000000
ZFICO
712100000-762790000
439000000
ZFICO
712100000-762790000
479000000
ZFICO
712100000-762790000
599000000
ZFICO
712100000-762790000
611000000-681000000
712100000-762790000
425000000
425000000
712100000-762790000
ZFICO
234
9. Számlaosztály A BEVÉTELEK ELŐIRÁNYZATA ÉS ELŐIRÁNYZAT TELJESÍTÉSE A 9. számlaosztály az Egyetem jóváhagyott bevételi előirányzatait és a költségvetés végrehajtása során teljesített (befolyt) bevételeket tartalmazza a költségvetés szerkezeti tagolásának megfelelően bevételi fajtánként és szakfeladatonként. Ez utóbbi kritériumnak megfelelően a bevételek szakfeladatonkénti részletezése megfelel a tevékenységek (7-es számlaosztály) kiadásainak részletezettségével.
91. Intézményi működési bevételek A számlacsoport számláin kell elszámolni és kimutatni az Egyetem rendeltetésszerű működésével, alaptevékenységenként meghatározott feladataival összefüggő bevételeket, valamint az egyéb bevételeket, ideértve a ténylegesen realizált valuta - deviza és árfolyamnyereséget, továbbá a kamatbevételeket. 911. Hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek A számlacsoport számláin belül az alaptevékenység szakfeladatainak bevételeit a 7-es számlaosztályban történt részletezettséggel mutatjuk ki.
235
A hatósági jogkörhöz köthető működési bevételek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Bevételi előirányzat teljesítése a bevétel befizetése Közgazdasági osztályozás T28111000-T28420000; szerint T31100000-T33192200
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T91121100-T91122100
Az átforgató program rövidítése
ZPF
T28111000-T28420000;
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
2821110000-284220000;
412310000;
412200000;
2821110000-284220000;
311000000-331922000
911211000 911212000 911221000 (KTK: 310) 992110000-992740000
999000000
236
912. Intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek A számlacsoport alszámláin az állami feladat ellátása során létrehozott, illetve forgalmazott áru és készletértékesítés bevételeit, az alaptevékenység keretében végzett szolgáltatások bevételeit, valamint az alaptevékenységet kiegészítő speciális szolgáltatások bevételeit kell kimutatni.
237
Az intézményi működéshez kapcsolódó egyéb bevételek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Bevételi teljesítés elszámolása Közgazdasági osztályozás T28111000-T28420000; szerint
T31100000-T33192200 Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T91221010; T91221020 T91221030; T91221040 T91221050; T91221060 T91221070; T91221080 T91221090; T91221100 T91222010; T91222020 T91222031; T91222032 T91222033; T91222034 T91222040; T91222050 T91222060; T91222080 T91222090; T91222100 T91222110; T91222120 T91222130; T91222140 T91222150; T91222160 T91222170; T91222180 T91222190; T91222200 T91222211; T91222212 T91229100; T91229200 T91229300; T91229400 T91229500
Az átforgató program rövidítése
ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
2821110000-284220000;
412310000;
412200000;
2821110000-284220000;
311000000-331922000
912210100; 912210200 912210300; 912210400 912210500; 912210600 912210700; 912210800 912210900; 912211000 912220100; 912220200 912220310; 912220320 912220330; 912220340 912220400; 912220500 912220600; 912220800 912220900; 912221000 912221100; 912221200 912221300; 912221400 912221500; 912221600 912221700; 912221800 912221900; 912222000 912222110; 912222120 912291000; 912292000 912293000; 912294000 91229500 992110000-992740000
T28111000-T28420000; ZFICO
999000000
238
913.
Intézmények egyéb sajátos bevételei
Az Egyetem kezelésében, tulajdonában és használatában álló vagyontárgyak bérbeadása útján elérhető bevételek, továbbá a felesleges és elhasználódott készletek értékesítései és a dolgozók kártérítéseinek, egyéb térítéseinek kimutatására szolgál.
239
Az intézmények egyéb sajátos bevételeinek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Bevételi előirányzat teljesítése, a bevétel befizetése Közgazdasági osztályozás T28111000-T28420000; szerint
T31100000-T33192200
T91321100; T91321200 T91321300; T91321400 T91321500; T91322010; T91322019 T91322020; T91322030 T91322040; T91322050 T91322060; T91322070 T91322080; T91322090 T91323010; T91323020 T91323030; T91323040 T91323050; T91323060 T91323070; T91323080 T91323090; T91323100 T91324000 T91325000
Az átforgató program rövidítése
ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
2821110000-284220000;
412310000;
412200000;
2821110000-284220000;
311000000-331922000
913211000; 913212000 913213000; 913214000 913215000; 913220100; 913220190 913220200; 913220300 913220400; 913220500 913220600; 913220700 913220800; 913220900 913230100; 913230200 913230300; 913230400 913230500; 913230600 913230700; 913230800 913230900; 913231000
T28111000-T28420000;
913240000 Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
ZFICO
999000000
913250000 992110000-992740000
240
914. Továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások bevételei Itt kell kimutatni az 55. számlacsoportban elszámolt közvetített szolgáltatások kiadásainak megtérítését. Elkülönítetten kell kimutatni államháztartáson belülre, illetve államháztartáson kívülre továbbszámlázott szolgáltatásokat. Ezen belül tovább kell bontani a bevételeket felhalmozási, illetve működési bevételekre.
241
A továbbszámlázott (közvetített) szolgáltatások bevételeinek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Bevételi előirányzat teljesítése a bevétel befizetése Közgazdasági osztályozás T28111000-T28420000; szerint T31100000-T33192200
T91421110-T91422212
Az átforgató program rövidítése
ZPF
T28111000-T28420000;
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
2821110000-284220000;
412310000;
412200000;
2821110000-284220000;
311000000-331922000
914211100 914212100 914221100 914222110 914222120
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
ZFICO
999000000
(KTK: 310) 992110000-992740000
242
916. Kamatbevételek Az Egyetem ezen a főkönyvi számlán számolja el a devizaszámla utáni, és az egyéb kamatbevételeket. A számlacsoport alszámláin a kamatbevételeket kell elszámolni. A kamatbevételeket el kell különíteni aszerint, hogy azokat államháztartáson belüli, illetve államháztartáson kívüli szervezetek fizették-e, valamint ezen belül, hogy pénzügyi eszközből vagy egyébből keletkezett.
243
Kamatbevételek elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Kamat bevételi előirányzat teljesítése, a bevétel befizetése Közgazdasági osztályozás T28111000-T28420000; T91623110-T91624200 szerint T28111000-T28420000; T31100000-T33192200
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
Az átforgató program rövidítése
ZPF
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
2821110000-284220000;
412310000;
412200000;
2821110000-284220000;
311000000-331922000
916231100 916241000 916242000
999000000
(KTK: 320) 992110000-992740000
244
917. Realizált árfolyamnyereség Ezen számlán kell azokat az árfolyamnyereségeket bevételként elszámolni, melyek: • a devizaszámlán lévő deviza forintra történő átváltáskor, • a tulajdoni részesedést jelentő befektetések eladásakor, • a devizaszámlán lévő deviza év végi értékelésekor keletkezik.
245
Realizált árfolyamnyereség kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Valutakészlet és devizaszámlán lévő deviza forintra történő átváltásánál Év végi értékeléskor
T39411000
T91729100
ZPF
394220000 (KTK: 310)
917291000 (KTK: 310)
T32811000-T32816000
T91729400
ZPF
328110000-328160000
Követeléseknél és kötelezettségeknél
T28111000-T28420000;
T91729500
ZPF
2821110000-284220000;
917294000 (KTK: 310) 412310000;
T33110000; T32811000-T32816000
T28111000-T28420000;
412200000;
2821110000-284220000;
331100000; 328110000-328160000
917295000 (KTK: 310)
246
919. Általános forgalmi adó, -bevételek, - visszatérülések A számlacsoport alszámláin a vevők által fizetett adót, valamint az adóhatóságtól igényelt és befolyt, levonásba helyezhető előzetesen felszámított és fizetendő adó különbözetét kell kimutatni.
247
Az általános forgalmi adó elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Bevételi előirányzat teljesítése, a bevétel jóváírása Közgazdasági osztályozás T28111000-T28420000; szerint T33110000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T91921000-T91924000
Az átforgató program rövidítése
ZPF
T28111000-T28420000;
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
2821110000-284220000;
412310000;
412200000;
2821110000-284220000;
331100000
919210000 919220000 919230000 919240000
999000000
(KTK: 310) 992110000-992740000
248
93. Felhalmozási és tőkejellegű bevételek A felhalmozási és tőke jellegű bevételek között kell elszámolni a beruházásokra adott előlegekből visszatérült összeget, amennyiben a visszatérítésre a tárgyévet követő évben kerül sor. Szintén itt kerül kimutatásra a használatból kivont, a tárgyi eszközök közül a készletek közé átsorolt eszközök értékesítési bevétele 931. Tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítése Az Egyetem által értékesített épületek, építmények, földterületek, gépek, berendezések, járművek, tenyészállatok, immateriális javak értékesítéséből származó bevételeket kell elszámolni. Ugyancsak itt kell elszámolni a beruházásokra adott előlegek visszatérült összegét, amennyiben a visszatérítésre nem az átadás évében kerül sor, .
249
A tárgyi eszközök, immateriális javak értékesítésének elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Bevételi előirányzat teljesítése, a bevétel befizetése Közgazdasági osztályozás T28111000-T28420000; szerint
T31100000-T33192200 Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T93121100; T93121200 T93122100; T93122200 T93123100; T93123200; T93124100; T93124200; T93125100; T93125200; T93126100; T93126200; T93127000; T93128000
Az átforgató program rövidítése
ZPF
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
2821110000-284220000;
412310000;
412200000;
2821110000-284220000;
311000000-331922000
931211000; 931212000; 931221000; 931222000; 931231000; 931232000; 931241000; 931242000; 931251000; 931252000; 931261000; 931262000; 931270000; 931280000 992110000-992740000
T28111000-T28420000; ZFICO
999000000
250
933. Pénzügyi befektetések bevételei Részvények, részesedések értékesítésének bevételét, a kapott osztalékot, hozamokat kell itt kimutatni.
251
A pénzügyi befektetések bevételének elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Bevételi előirányzat teljesítése, a bevétel jóváírása Közgazdasági osztályozás T28111000-T28420000; szerint T33110000
Funkcionális osztályozás szerint (Ü.G.-ban nem könyvelünk)
T93322100-T93322200;
Az átforgató program rövidítése
ZPF
T28111000-T28420000;
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
2821110000-284220000;
412310000;
412200000;
2821110000-284220000;
331100000
933121000 933122000 (KTK: 381) 992110000-992740000
999000000
252
94. Központi költségvetésből kapott költségvetési támogatás Ezen a számlacsoportban kell szerepeltetni a Felügyeleti szervtől (GKM) kapott különböző jogcímen átutalt, az alaptevékenység ellátását közvetlenül, vagy közvetetten biztosító támogatásokat. 941. Felügyeleti szervtől kapott támogatás Ezen főkönyvi számlán kell elszámolni a költségvetési támogatás előirányzatát és folyósítását a következő bontásban: • működési, • intézményi felhalmozási, • kormányzati felhalmozási célú.
253
A felügyeleti szervtől kapott támogatás elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Bevételi előirányzat teljesítése, a bevétel jóváírása Közgazdasági osztályozás T28111000-T28420000; szerint T3311000
Funkcionális osztályozás szerinti elszámolás (Ü. G.-ban nem könyvelünk)
T94121010-T94123040
Az átforgató program rövidítése
ZPF
T28111000-T28420000;
ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
2821110000-284220000;
412310000;
412200000;
2821110000-284220000;
331100000
941210100; 941210300; 941210400; 941220100; 941220300; 941220400; 941230100; 941230300; 941230400
999000000
(KTK: 001 ,003, 004) 992110000-992740000
254
98. Pénzforgalom nélküli bevételek A számlacsoport számlái a felhasznált költségvetési és az előző években képződött vállalkozási tartalékok igénybevételének elszámolására szolgálnak. 981. Előző évi előirányzat-pénzmaradvány igénybevétele Az előző évi gazdálkodás eredményeként megállapított előirányzat-maradványt tartalékként kell kezelni, igénybevétele, igénybevétele jutalmazás céljára, dologi kiadások fedezetére, tárgyi eszköz beszerzésre, felújításra, állományi támogatás visszautalására történhet a jogszabályban meghatározottak szerint.
255
Előző évi előirányzat-pénzmaradvány igénybevételének elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Előirányzat-maradvány igénybevétele Közgazdasági osztályozás szerint Befizetési kötelezettséghez
T42405000-T42406000
T98120000
ZPF
424000000
981200000
T42405000-T42406000
T98120000
ZPF
424000000
981200000
ZFICO
999000000
992110000-992740000
T 424 – K 9812 Gazdálkodáshoz T 424 – K 9812 Funkcionális osztályozás szerinti elszámolás Ü. G.-ban nem könyvelünk
256
99. Bevételek funkcionális osztályozás szerinti elszámolása A számlacsoport a bevételi előirányzatok és azok teljesítésének tevékenységenkénti (szakfeladatonkénti) elszámolására szolgál, hasonlóan a 7. számlaosztályhoz. Ebben a számlacsoportban kell a bevételeket funkcionális osztályozás szerint kimutatni. 991. Alaptevékenység szakfeladatainak bevételi előirányzata
257
Alaptevékenység szakfeladatai bevételi előirányzatának teljesítésének elszámolásával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
Gazdasági esemény megnevezése Bevételi előirányzat Bevételi előirányzat teljesítése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése ZFICO ZFICO
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám 991110000-991790000 199900000; 439000000; 479000000; 999000000
497000000 992110000-992790000
258
999. Bevételek átvezetési számla Technikai számla, a bevételek funkcionális osztályozás szerinti könyvelésénél a 992 főkönyvi számla ellenszámlája.
259
0. Számlaosztály NYILVÁNTARTÁSI SZÁMLÁK A befektetett eszközök, készletek és kötelezettségvállalások nyilvántartási számlái azon idegen eszközök nyilvántartására szolgálnak, amelyeket az Egyetem kezelésére bíztak, a nyilvántartásba vételük időpontjában, illetve a mérlegforduló napján még függő, jövőbeni követelést képeztek, ezért az 1-3. számlaosztályok megfelelő számláin, illetve a beszámolás a könyvviteli mérlegben a saját eszközök között értékkel nem szerepeltethetők. A számlaosztály a befektetett eszközök, a készletek valamint a kötelezettségvállalások nyilvántartási számláit és azok ellenszámláit tartalmazza. A számlaosztály számláit mindig ellenszámlával szemben kell megnyitni, és folyamatosan így kell vezetni. A számlaosztály számlái és ellenszámlái összességében egyenleget nem mutathatnak. Év végén a számlákat ellenszámlákkal szemben kell lezárni. A befektetett és forgóeszközkészletekről a főkönyvi könyveléstől elkülönített mennyiségbeni és értékbeni analitikus nyilvántartások vezetésére szolgál.
01. Befektetett eszközök nyilvántartási számlája Itt kell kimutatni a kölcsönkapott, valamint a kölcsönadott tárgyi eszközök bruttó értékét. Ugyancsak a számlán lehet kimutatni azokat a teljesen (0-ig) leírt tárgyi eszközöket, az eredeti bruttó értékükön, amelyeket az Egyetem a használatból kivont, de azok selejtezésére, értékesítésére még nem tette meg az intézkedést. A számlához kapcsolódóan olyan analitikus nyilvántartást kell vezetni, amelyből kitűnik, hogy az Egyetem kinek és milyen értékben adott át/kölcsön tárgyi eszközt, illetve kitől és milyen értékkel vett át/kölcsön tárgyi eszközt. A számlát a 091. Befektetett eszközök nyilvántartási ellenszámlája számlával szemben kell megnyitni és folyamatosan vezetni.
260
A befektetett eszközök nyilvántartási számlájával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 1.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
Befektetett eszközök nyilvántartási számlája Nyitás Ideiglenesen átadott (átvett) befektetett eszköz Visszaadott (visszakapott) befektetett eszközök értékének kivezetése
Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
-
N01113000 N01113000
N09100000 N09100000
-
N09100000
N01113000
261
02. Készletek nyilvántartási számlája A számlán készletátadást, illetve ideiglenes átvételt kell könyvelni. Itt kell kimutatni a bérbe vett, bizományba, letétbe vett, valamint a hagyatéki eljárással kapcsolatos készleteket. A számlát a 092. Készletek nyilvántartási ellenszámlával szemben kell megnyitni és folyamatosan vezetni. A számlát év végén az ellenszámlájával szemben kell lezárni.
262
A készletek nyilvántartási számlájával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 2.
Gazdasági esemény megnevezése Készletek nyilvántartási számlája Nyitás Átadott (átvett) készletek visszaadott (visszakapott) Eszközök értékének kivezetése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
-
N02110000 N02110000
N09210000 N09210000
-
N09210000
N02110000
263
07. Kötelezettségvállalások nyilvántartási számlája Itt kell kimutatni az Egyetem által vállalt kötelezettségvállalásokat. A kötelezettségvállalás nyilvántartására szolgáló számlá(ka)t az Ámr. 134. §-ának (4)-(6) bekezdésében foglaltak figyelembevételével kell vezetni, legalább az adott évi költségvetési törvény kiemelt költségvetési előirányzatoknak megfelelő szerkezeti tagolásban, a közgazdasági osztályozási rendnek megfelelően. A számlák megnyitásánál és vezetésénél azonban figyelemmel kell lenni a költségvetési beszámoló kiegészítő mellékletét képező — 75. számú „Intézményi előirányzatok kötelezettségvállalásának alakulása", a 76. számú „Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok, központi beruházások, központosított előirányzatok kötelezettség vállalásának", továbbá a 77-78. számú „Nemzetközi támogatási programokból nyújtott támogatásokhoz kapcsolódó kötelezettség vállalások alakulása" — mellékletek egyes oszlopaiban és soraiban szereplő adatokra, illetve, hogy azt az alszámláknak alá kell támasztaniuk. A kötelezettségvállalásokról év közben analitikus nyilvántartást kell vezetni. A gazdasági műveletek, illetve események hatását a kötelezettségvállalások folyamatosan vezetett analitikus nyilvántartásából készített összesítő bizonylat (feladás) alapján kell a könyvekben a 0. számlaosztály megfelelő számláin rögzíteni, a kötelezettségvállalások megfelelő számláin és a kötelezettségvállalások nyilvántartási ellenszámláján, legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap 12. napjáig. Amennyiben az Egyetem éven túli kötelezettségvállalásokat is tehet, akkor a kötelezettségvállalásokat naptári év szerinti tagolásban kell nyilvántartásba vennie. 2006. március 1-től az állami felsőoktatási intézmények a felsőoktatási törvény hatályba lépését követően a Foktv.122. §-a (4)bekezdése alapján a költségvetésük terhére hosszú távú kötelezettségvállalásokat is tehetnek, legfeljebb 20 éves időtartamra, felhalmozási célok, vagy beruházást helyettesítő szolgáltatás vásárlása kiadási jogcímekre. A jogszabályi rendelkezés alapján az ilyen kötelezettségvállalásokat követően az éves fizetési kötelezettségek együttes összege egyik évben sem haladhatja meg az éves költségvetés dologi és felhalmozási célú előirányzatainak 10 százalékát. A Feokt. rögzítette, hogy e hosszú távú kötelezettségvállalásokról elkülönített kimutatást kell készíteni amely mind az elemi költségvetés, mind az éves beszámoló részét fogja képezni. Az Szt. 161/A. § (2) bekezdése alapján a közpénzek felhasználásának és a köztulajdon használatának nyilvánossága és ellenőrizhetősége érdekben a továbbrészletezési kötelezettséget a számlacsoport számláinak megfelelő alábontásával kell biztosítani.
264
A kötelezettségvállalások nyilvántartási számlájával kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám 7.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
Kötelezettségvállalások nyilvántartási számlája Nyitás Kötelezettségvállalások állományba vétele Megszűnt, rendezett kötelezettségvállalások kivezetése
Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
-
N07100000-N07580000 N07100000-N07580000
N09710000-N09750000 N09710000-N09750000
-
N09710000-N09750000
N07100000-N07580000
265
09. Nyilvántartási ellenszámlák A számlacsoport a befektetett eszközök, készletek, követelések, a kötelezettségek, kiadások és kötelezettségvállalások ellenszámláit tartalmazza. Alkalmazandó főkönyvi számlák: 91.Befektetett eszközök nyilvántartási ellenszámlája 92.Készletek nyilvántartási ellenszámlája 97. Kötelezettségvállalások nyilvántartási ellenszámlája 0971. Felhalmozási kötelezettségvállalás nyilvántartási ellenszámlája 0972. Támogatásértékű kiadások, pénzeszközátadások kötelezettségvállalása nyilvántartási ellenszámlája 0975. Működési kötelezettségvállalás nyilvántartási ellenszámlája 99. Kötelezettségvállalások technikai átvezetési számlája 0991. Kötelezettségvállalások nyitó átvezetési számlája 0992. Kötelezettségvállalások rendező átvezetési számlája 0993 Kötelezettségvállalások záró átvezetési számlája.
266
A nyilvántartási ellenszámlákkal kapcsolatos gazdasági események és főkönyvi számlaösszefüggések: Sorszám
9.
Gazdasági esemény megnevezése
Üzemgazdasági könyvelés Tartozik Követel
Kötelezettségvállalások nyilvántartási ellen számlája Zárás közgazdasági kiadási számlák évvégi egyenlegével (pénzügyileg teljesített) kivezetése a 0. számlaosztályból. Kötelezettségvállalások zárása (pénzügyileg nem teljesített) Kötelezettségvállalások ellenszámláinak zárása
Számlaszám
Az átforgató program rövidítése
Pénzforgalmi könyvelés Tartozik Követel Számlaszám
-
N09710000-N09750000
N07100000-N07580000
-
N09930000
N07100000-N07580000
-
N09710000-N09750000
N09930000
267
Év végi zárlati tételek Év végi zárlati tételek főkönyvi összefüggései: T 1.) Előirányzat számlák zárása a.) Kiadási előirányzat - közgazdasági osztályozás szerint 1 eir. 3 eir. 4 eir. 5 eir. - funkcionális osztályozás szerint 71 b.) Bevételi előirányzat - közgazdasági osztályozás szerint
- funkcionális osztályozás szerint 2.) Előirányzat teljesítése számlák zárása a.) Kiadások teljesítése - közgazdasági osztályozás szerint
- funkcionális osztályozás szerint b.) Bevételek teljesítése - közgazdasági osztályozás szerint
- funkcionális osztályozás szerint
K 496 496 496 496 425
496 496 496
1 eir. 4 eir. 9 eir.
426
991
199 389 439 599 425
1 3 4 5 72
1 4 9
199 439, 479 999
992
426
3.) Függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások, bevételek forgalmi számlájának átvezetése az állományi számlára - Tartozik előjelű forgalom esetén 39 áll. 48 áll. - Követel előjelű forgalom esetén 39 forg. 48 forg
39 forg. 48 forg 39 áll. 48 áll.
4.) Továbbutalási (lebonyolítási) célú bevételi és kiadási számlák zárása a.) Kiadási számlák egyenlegének átvezetése 499 397 b.) Bevételi számlákról a kiadásoknak megfelelő összeg átvezetése 487 499 c.) Bevételi számláról a fennmaradó összeg átvezetése - közgazdasági osztályozás szerint 487 46 487 47
268
- funkcionális osztályozás szerint
T 479
K 992
Az analitikus nyilvántartások és a főkönyvi könyvelés kapcsolatrendszere 1. A befektetett eszközökhöz kapcsolódó analitikus nyilvántartások 1.1. Immateriális javak és tárgyi eszközök Az eszközök bruttó értékével számszerűen egyező analitikus nyilvántartást kell vezetni. Az eszközöket egyedileg kell nyilvántartani, a nyilvántartás legalább az alábbi adatokat tartalmazza: • • • • • •
az eszközök azonosításához szükséges adatok, a beszerzés, létesítés időpontja, használatba vételének időpontja; bekerülési (bruttó) érték, az értékcsökkenési leírási kulcs, a bruttó érték állomány, elszámolt értékcsökkenés, és ezek változásai.
Az analitika vezetéséért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető 1.2. Tulajdoni részesedést jelentő befektetések A részesedések nyilvántartása legalább az alábbi adatokat tartalmazza: - azonosító adatok, - a gazdasági társaság neve, - a befektetés éve, - a befektetés összege, annak évközi változásai (értékvesztés, eladás, egyéb növekedés), - osztalék összege, - társaság piaci megítélésének főbb mutatói. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje: 1. negyedévet követő hónap 12. napja 2. negyedévet követő hónap 20. napja 3. negyedévet követő hónap 12. napja 4. negyedévet követő hónap 31. napja Az analitika vezetéséért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető 1.3. Tartósan adott kölcsönök (OTP) A munkáltatói kölcsönökről olyan analitikus nyilvántartást kell vezetni, amelyből a kölcsönadott pénzeszközök miatti követelések összege adósonként kimutatható. A nyilvántartásnak az alábbi az alábbi adatokat kell legalább tartalmaznia: - kölcsönben részesülő azonosító adatai, 269
-
kölcsönfolyósítás célja, kölcsön lejárati ideje, kölcsön törlesztő részlete, túlfizetés/hátralék kimutatása, kölcsön összegének módosulása (pl. törlesztés, dolgozóra terhelt késedelmi kamat stb.), időszak végi záró egyenleg, munkáltatói alap (OTP) számla megnevezése.
A lakásépítési kölcsönnyújtással kapcsolatos pénzeszközöket az Országos Takarékpénztár kezeli. Az OTP által negyedévenként megküldött lista, mely az adott kölcsönökkel kapcsolatban név szerinti részletes kimutatást tartalmaz, a lakásépítési kölcsönnel kapcsolatos analitikus nyilvántartásnak minősül. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje az OTP által megküldött egyeztetési listák várható megérkezését figyelembe véve: a negyedévet követő hónap utolsó napja Az analitika vezetéséért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető 2. Készletekhez kapcsolódó analitikus nyilvántartások Az analitikus nyilvántartásban a készleteket mennyiségben és értékben is nyilván kell tartani. Nem kell értékben nyilvántartani a használt, illetve a használatban levő munkahelyi készleteket, de mennyiségi nyilvántartást ezekről is vezetni kell. A használatban levő készletek közül a mennyiségi nyilvántartásban csak az egyszeri igénybevétellel el nem használódott készleteket kell szerepeltetni. A mennyiségben és értékben vezetett analitikus nyilvántartást úgy kell megszervezni, hogy abból mindenkor megállapítható legyen: • a készletek azonosító adata (cikkszám stb.), • specifikáció szerint az adott készletféleség mennyisége és a raktáron levő új készlet értéke, • bizonylattal alátámasztott készletmozgások (vásárlás, előállítás, felhasználás, selejtezés, hiány, többlet), • a végrehajtott leltározás. A forgatási célból vásárolt kincstárjegyekről az alábbi analitikát szükséges vezetni: • azonosításhoz szükséges adatok, • kibocsátó neve, székhelye, • kincstárjegy sorszáma, névértéke, • kincstárjegy vásárlásának ideje, helye, • kincstárjegy vásárlás összege, és az időközben elszámolt értékvesztés összege, • lejárati idő, • kamat feltételei, • kapott kamat, • a kincstárjegyre vonatkozó jelentős események. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje: 270
1. 2. 3. 4.
negyedévet követő hónap 12. napja negyedévet követő hónap 20. napja negyedévet követő hónap 12. napja negyedévet követő hónap 31. napja
Az analitika vezetéséért felelős: a raktárat kezelő szervezeti egység – szervezeti egység vezetője Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály Azon készletek esetében, ahol a készletmozgások nem könyvelődnek automatikusan a főkönyvben, ott a készletállomány változásáról negyedéves feladást kell készíteni a negyedévet követő hó 10. napjáig. A logisztikai osztály köteles a negyedév utolsó napjára vonatkozó tételes készletállományt mennyiség és érték feltüntetésével elkészíteni és a Pénzügyi osztályra a negyedévet követő hónap 8. napjáig megküldeni. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje: 1. negyedévet követő hónap 12. napja 2. negyedévet követő hónap 20. napja 3. negyedévet követő hónap 12. napja 4. negyedévet követő hónap 31. napja Zárókészlet megállapításáért felelős: a logisztikai osztály - osztályvezető Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály 3. Követelésekhez kapcsolódó analitikus nyilvántartások Az analitikus nyilvántartásoknak legalább az alábbi adatokat kell tartalmazniuk: - vevő, adós azonosításához szükséges adatok, - adósok terhére előírt fizetési kötelezettségek összege, annak jogcíme, - vevőnek kiküldött számla összege, teljesítés és esedékesség időpontja, - követelést csökkentő tételek, - befolyt összeg, annak időpontja, - bizonylati hivatkozások, - határidőre ki nem egyenlített tartozások és behajtásukra tett intézkedések. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje: 1. negyedévet követő hónap 12. napja 2. negyedévet követő hónap 20. napja 3. negyedévet követő hónap 12. napja 4. negyedévet követő hónap 31. napja Az analitika vezetéséért felelős: pénzügyi osztály – osztályvezető Analitika – főkönyv egyeztetéséért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető Azon követelések esetében, ahol a mozgások nem könyvelődnek automatikusan a főkönyvben, ott az állomány változásáról negyedéves feladást kell készíteni a negyedévet követő hó 10. napjáig.
271
A feladáshoz szükséges adatszolgáltatást a pénzügyi osztály felé a negyedévet követő hó 8. napjáig kell teljesíteni. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje: 1. negyedévet követő hónap 12. napja 2. negyedévet követő hónap 20. napja 3. negyedévet követő hónap 12. napja 4. negyedévet követő hónap 31. napja Az analitika vezetéséért felelős: pénzügyi osztály – osztályvezető Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető 4. Készpénzhez vezetett analitikus nyilvántartás Az Áhszr. előírásai szerint a készpénzállományról, illetve a készpénzforgalomról a pénztárszámlákhoz kapcsolódóan analitikus nyilvántartást kell vezetni, amelyben időrendben valamennyi bevételt és kiadást szerepeltetni kell. Az Egyetem pénztári és pénzkezelési szabályzata értelmében a pénztáros és pénzkezelő helyen a pénz kezelésével megbízott közalkalmazott a napi készpénzforgalomról pénztárjelentést köteles készíteni. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje: tárgyhónapot követő hónap 12. napja Az analitika vezetéséért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető 5. Bankszámlákkal kapcsolatos analitikus nyilvántartások A bankszámlákra befolyt bevételeket és a teljesített kiadásokat a Kincstár, vagy a kereskedelmi bankok által megküldött számlakivonat alapján kell könyvelni. Az egyes bankszámlákhoz tartozó üzemgazdasági és pénzforgalmi állományi főkönyveket a megküldött számlakivonatokkal a havi zárlat alakalmával egyeztetni kell, ennek határideje a tárgyhónapot követő hónap 12. napja. Az analitika vezetéséért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető 6. Idegen pénzeszközökről vezetett analitikus nyilvántartás Az idegen pénzeszköz számlák (355. Lakásépítés munkáltatói támogatás, 368. Nemzetközi programok devizaszámlája) pénzforgalma nem része a költségvetési pénzforgalomnak, ezért ezen számlák pénzforgalmáról külön analitikus nyilvántartást kell vezetni, amelyből pontosan megállapítható a bevételek és kiadások jogcímei. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje: 1. negyedévet követő hónap 12. napja 272
2. negyedévet követő hónap 20. napja 3. negyedévet követő hónap 12. napja 4. negyedévet követő hónap 31. napja Az analitika vezetéséért felelős: Lakásépítés munkáltatói támogatás esetén: pénzügyi osztály - osztályvezető Nemzetközi programok devizaszámlája esetén: pénzügyi osztály - osztályvezető Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető 7. Aktív és passzív pénzügyi elszámolásokról vezetett analitikus nyilvántartás A függő, kiegyenlítő, átfutó kiadásokról és bevételekről az analitikus nyilvántartást úgy kell vezetni, hogy abból megállapítható legyen a - keletkezésének ideje, - keletkezésének oka, - összege, - amennyiben lehetséges a partner (kedvezményezett, kötelezett, szállító, vevő) megnevezése, - rendezés vagy továbbutalás módja, ideje, - a rendezés vagy továbbutalás érdekében tett intézkedések. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje: tárgyhónapot követő hónap 12. napja. Analitika vezetéséért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető 8. Kötelezettségekhez vezetett analitikus nyilvántartás Az analitikus nyilvántartásoknak legalább az alábbi adatokat kell tartalmazniuk: - szállító, kedvezményezett azonosításához szükséges adatok, - Egyetemmel szemben támasztott fizetési kötelezettségek összege, annak jogcíme, - szállító által benyújtott számla összege, teljesítés és esedékesség időpontja, - adóalap adókulcsonkénti megbontása, - kötelezettségeket csökkentő tételek, - kiegyenlített összeg, annak időpontja, - bizonylati hivatkozások, - határidőre ki nem egyenlített kötelezettségek, - továbbá minden olyan egyéb adat, amely a. pénzügyi, valamint vezetői információs rendszerhez kapcsolódik. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje: 1. negyedévet követő hónap 12. napja 2. negyedévet követő hónap 20. napja 3. negyedévet követő hónap 12. napja
273
4. negyedévet követő hónap 31. napja Az analitika vezetéséért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály – osztályvezető Azon kötelezettségek esetében, ahol a mozgások nem könyvelődnek automatikusan a főkönyvben, ott a Pénzügyi osztály által negyedévet követő hó 8. napjáig megküldött záró adatok alapján az állományváltozásáról negyedéves feladást kell készíteni a negyedévet követő hó 10. napjáig. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje: 1. negyedévet követő hónap 12. napja 2. negyedévet követő hónap 20. napja 3. negyedévet követő hónap 12. napja 4. negyedévet követő hónap 31. napja Az analitika vezetéséért felelős: pénzügyi osztály - osztályvezető Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály – osztályvezető 9. Kötelezettségvállalásokról vezetett analitikus nyilvántartás A kötelezettségvállalásokról év közben analitikus nyilvántartást kell vezetni. A gazdasági műveletek, illetve események hatását a kötelezettségvállalások folyamatosan vezetett analitikus nyilvántartásból készített összesítő bizonylat (feladás) alapján kell a könyvekben a 0. számlaosztály megfelelő számláin rögzíteni, a kötelezettségvállalások megfelelő számláin és a kötelezettségvállalások nyilvántartási ellenszámláján, legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap 12. napjáig. Az analitikus nyilvántartásnak a következő adatokat kell tartalmaznia: - nyilvántartás sorszámát, - nyilvántartásba vétel keltét, - kötelezettségvállalás tárgyát, - fizetési kötelezettség várható időpontját, - nyilvántartás alapjául szolgáló bizonylat számát, - kötelezettségvállalás összegét, - fizetési kötelezettség teljesítésének összegét, - fizetési kötelezettség teljesítésének időpontját, - pénzügyileg nem teljesített kötelezettségvállalások összegét, - meghiúsult kötelezettségvállalás összegét. Az analitikus nyilvántartások üzemgazdasági és pénzforgalmi főkönyvi könyvelés állományi és forgalmi számláival történő egyeztetésének határideje: 1. negyedévet követő hónap 12. napja 2. negyedévet követő hónap 20. napja 3. negyedévet követő hónap 12. napja 4. negyedévet követő hónap 31. napja Az analitika vezetéséért felelős: kontrolling osztály - osztályvezető 274
Az egyeztetésért felelős: pénzügyi osztály – osztályvezető 10. Előirányzatokkal kapcsolatos analitikus nyilvántartások A költségvetési előirányzatok nyilvántartásának részletes rendjét az Egyetem Gazdálkodási Szabályzata és Számviteli politikája tartalmazza. Az Egyetem számlatükrében az előirányzatokra vonatkozó főkönyvi számlák bontása az elemi költségvetés sorait tükrözik. Az eredeti előirányzatok főkönyvi rögzítésének alapja az Egyetem jóváhagyott éves elemi költségvetése és a költségvetés szöveges indoklása. Negyedévente el kell végezni a kiemelt előirányzatok számítógépes nyilvántartása alapján összeállított, előirányzat-módosítási hatáskörök szerinti bontást is tartalmazó, engedélyezett módosított előirányzatok SAP rendszerben történő rögzítését, és egyeztetését a Magyar Államkincstár és az Oktatási és Kulturális Minisztérium adataival. Az SAP-ban az eredeti előirányzatok, az éves terv alapján megtervezett keretek eredeti költségkeretként, míg a módosított előirányzatok a „Támogatási szerződés” alapján vezetett analitikus nyilvántartásokkal egyezően módosított költségkeretként kerülnek rögzítésre pénzügyi alapra, pénzügyi központra és kiemelt jogcímekre, majd a rögzített eredeti és módosított előirányzatok időarányos részét a kontrolling osztály minden hónapban engedélyezi. Az előirányzatok SAP rendszerben történő rögzítésének, és a szükséges egyeztetések elvégzésének alapját képező analitikus nyilvántartás a következő adatokat tartalmazza: - iktatószám - nyilvántartási dátum - módosítás jellege - aktaszám-iktatószám - tématabló bizonylati száma - megnevezés, egyéb információ - bevételi és kiadási előirányzat jogcímek és összegek - továbbá minden olyan adat, amely az Egyetem egyéb információs rendszereihez kapcsolódik
Az analitikus nyilvántartások és a főkönyvi könyvelés számláival történő egyeztetésének határideje: 1. negyedévet követő hónap 12. napja 2. negyedévet követő hónap 20. napja 3. negyedévet követő hónap 12. napja 4. negyedévet követő hónap 31. napja Az analitika vezetéséért felelős: kontrolling osztály – osztályvezető MÁK-ral és OKM-mel történő egyeztetésért felelős: a pénzügyi szakértő Az analitikus nyilvántartások és a főkönyvi könyvelés egyezőségért felelős: kontrolling osztály – osztályvezető
275
276