FEJLŐDÉSBEN
A kutya évezredek óta hű társa az embernek, még most, a XXI. század forgatagában is kitart mellette. Sőt, míg régebben főleg „munkakapcsolat" volt köztük, mára majdnem minden harmadik háztartásban családtagként szerepel egy négylábú kedvenc. Részben ebből a hosszan tartó és különleges együttélésből következően alakult ki a kutyáknál egyedülálló „gondolkodásmód" - ami sok tekintetben nagyon hasonlít az embernél a korai életkorban jellemző viselkedésre. Az összehasonlító viselkedéskutatás ezen új területe felvirágzóban van. Amikor a baba megszületik, rendkívül bonyolult, ismeretlen tárgyakkal telezsúfolt, társas szabályoktól vezérelt és komplex kommunikációval megfűszerezett világban találja magát. Erről kezdetben nagyon keveset tud, de elméje szinte azonnal nekilát a feladatnak és rövid idő alatt rengeteg információt elsajátítva, egyre jobban megismeri az őt körülvevő tárgyi világot és egyre ügyesebben igazodik el szociális környezetében. Az értelmi fejlődés egyik legnagyobb paradoxona, hogy bár a csecsemő igencsak szegényes „eszköztárral", kezdetleges emlékezeti és 24
MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA • 2 0 1 1 / 1 . SZÁM
figyelmi képességek birtokában vág neki e feladatnak, mégis hihetetlen tempóban sajátítja el az emberi környezetbe való beilleszkedéshez szükséges tudást. Gondoljunk csak például a beszéd képességére, vagy arra, hogy hányféle eszközt, tárgyat tanul meg elkülöníteni és megfelelő módon használni a baba élete első éveiben. Ez az állatvilágban példa nélküli teljesítmény csak azért lehetséges, mert a csecsemő elmeműködését a természet számos olyan „trükkel" áldotta meg, amelyek képességeinek nyilvánvaló korlátai ellenére is lehetővé teszik a szükséges tudás elsajátítását. Ilyen például az utánzásra való erős késztetés: ha látjuk, hogy más hogyan csinálja előttünk, akkor nem kell „próba szerencse módon" nulláról kezdenünk a felfedezést, hanem a látottak megismétlése nyomán gyorsan elsajátíthatjuk például egy tárgy megfelelő használatát - anélkül, hogy a tárgy működésének természetét meg kellene ismernünk. Egy másik ilyen segítség az úgynevezett pedagógiai fogadókészség, ami tulajdonképpen az elme különleges fogékonysága a közlési-tanítási szándékot kifejező viselkedési jelzésekre. (Ez utóbbiról nemsokára bővebben is szó lesz.)
Mi zajlik a kis fejekben?
Az értelmi fejlődés kutatói elsősorban azt szeretnék megtudni, hogyan épülnek egymásra a csecsemő agyában az ismeretek és a képességek; hogy mikortól értenek meg a babák bizonyos dolgokat (például azt, hogy ha ugyanazt az eseményt mások más szögből látják, többet vagy kevesebbet látnak; vagy olyasmit, hogy egy bizonyos tárgy
FEJLŐDÉSBEN
használata mire szolgál), milyen tényezők segítik őket a megismerésben, a dolgok megértésében. Nagyobb gyerekeknél (2 éves kortól) gyakran használják az utánzás módszerét annak megfigyelésére, hogy bizonyos helyzetekből milyen elemeket jegyeznek meg, és milyen feltételek mellett utánozzák azokat. Az utánzásos helyzetek vizsgálata általában fejlett mozgáskoordinációs képességeket igényel, így a kisebb babáknál többnyire nem alkalmas arra, hogy tanulási folyamataikat vizsA csecsemő elé megfelelő távolságba helyezett képernyőn mutatott képek, animációk már akár az újszülött baba érdeklődését is képesek felkelteni. Ha számukra váratlan vagy érdekes dolog tűnik fel a képen, akkor azt odafordulással jelzik, míg ha már unják a látottakat, elfordulnak a képtől. Ezt a jelenséget kihasználva már egy néhány hónapos csecsemőt is lehet arról faggatni, mit gondol a világról, hiszen ami előzetes elvárásaival megegyezik, azt hamar megunja, amit viszont váratlannak, meglepőnek tart, azt sokáig hajlandó nézni. Még pontosabb betekintést enged a baba gondolataiba a szemmozgáskövető berendezés - ez egy olyan különleges kamera, amely képes rögzíteni, hogy a baba a kép mely pontjára fókuszál. Ezzel a módszerrel részleteiben fel lehet tárni azt, hogy a csecsemőt a látottakból pontosan mely részletek érdeklik, vagy mire figyel oda, miközben mások megfigyelésével tanul.
gáljuk. Nézni, figyelni azonban már egy újszülött is tud; így a fiatalabb csecsemőknél gyakori kísérleti eljárás, hogy képeket, jeleneteket mutatnak nekik, s azt rögzítik, hova figyelnek, mit tartanak érdekesnek, vagy milyen változásokat tudnak észrevenni. A reklámszakmában a potenciális fogyasztók érdeklődésének tesztelésére kifejlesztett ún. szemmozgáskövető berendezés sokat lendített a csecsemőkutatásokon is - akiktől nem tudjuk megkérdezni, mire néznek, mit találnak érdekesnek: elmondja nekünk a kamera.
Pedagógia - természetesen
Bizonyára Ön is észrevette már, hogy amikor egy babához beszél, hajlamos megváltoztatni a hangszínét, és erősebb hangsúlyozással, felfelé ívelő hanglejtéssel beszélni. Ezzel nincsen egyedül: az emberek - és főleg a szülők - nagy része hasonlóan cselekszik, ezt a beszédet hívjuk dajkanyelvnek. A babák pedig legtöbbször nagyon is élvezik az őket megcélzó kedves szavakat, és kitüntetett figyelemmel hálálják meg. Van ugyanis a csecsemőben egy veleszületett fogékonyság azokra a szituációkra, amelyeket a csecsemőkutatók pedagógiai helyzeteknek neveznek. A jelenlegi elképzelések szerint az emberré válás során kommunikációs rendszerünk elsődleges szerepe a közösségi (kulturális) tudásnak a csoport „tudatlan" tagjaival való megosztása volt. E cél érdekében alakult ki az embernél egy speciális kommunikációs rendszer, mely gyors és hatékony tanulást tesz lehetővé olyan esetekben is, amikor az puszta megfigyeléssel nehéz és hosszadalmas lenne. MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA - 2 0 1 1 / 1 . SZÁM
25
FEJLŐDÉSBEN
Egy másik fontos tulajdonsága, hogy általános tudás elsajátítását eredményezi - tehát a konkrét tanulási helyzettől nagymértékben függetleníthető ismereteket nyerhetnek belőle a naiv tanulók (legyen az akár egy 1-2 éves baba). Ahhoz, hogy ez létrejöhessen, két tényező szükséges. Egyrészt, hogy a tanító (tehát a baba esetén a legtöbb esetben a szülő) kifejezze tanítási szándékát, és viselkedési jelzéseivel kijelölje az átadni kívánt tudás címzettjét. Másrészt, hogy a befogadó, tehát a baba részéről ez ne találjon süket fülekre, azaz megértse és felismerje a felnőtt részéről felé megnyilvánuló tanító szándékot. És valóban: a babák fogékonyak arra, hogy észrevegyék, ha őket egy tanítási helyzetben valaki „megcélozza", vagyis ha a tanítást végző személy bizonyos jeleket alkalmaz. Ilyen jel például a szemkontaktus, amire nagyon pici kortól érzékenyek vagyunk, vagy a saját néven szólítás, aminek szintén a korai időktől (és utána egész életünkben) megkülönböztetett szerepe van. A közlési szándék kifejezésére a csecsemő elméje nagyon érzékenyen reagál, és mintegy „tanulásra kész üzemmódba" kapcsol. A tanító a közlési szándék kifejezése mellett ráutaló jelzésekkel kijelöli azt a tárgyat, eseményt vagy személyt, amiről az ismeretet közli - és egyben ki is emeli a tudás lényeges és általánosítható részeit. Az efféle kommunikatív tudásátadást természetes pedagógiának nevezik, melyet minden szülő ösztönösen művel. Ennek során aktívan tudja vezetni gyermeke tanulási folyamatait azzal, hogy szelektív módon jeleníti meg saját tárgyi tudásának azon elemeit, melyeket a babának érdemes elsajátítania.
Mint a szivacs...
!gy szívja magába a tudást a baba elméje a természetes pedagógia, mint „csodafegyver" segítségével, és tanul 26 MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA - 2011/1. SZÁM
meg mindent, amit tudni kell és lehet, és amelyek a kultúrába, társas világba való beilleszkedést segítik. Ezekre az ismeretekre épülnek rá később a részletek, amelyek kiszínezik a képet; az egyedi emlékek, az egyes emberekről való tudás - az olyan információk, amik nagyon is egyedi és meghatározott feltételek mellett érvényesek. A természetes pedagógia, mint sajátosan emberi jelenség különösen érdekes amiatt, hogy egyike lehetett azoknak a fontos lépéseknek, amelyek az ember társas- és értelmi képességeit kiemelték az emberszabásúak köréből, s végső soron az emberi kultúra megjelenéséhez vezettek.
Peti és az elefánt
Hogyan működik a természetes pedagógia a hétköznapokban? Képzeljük el, hogy az egy év körüli Petit elviszi a nagymamája az állatkertbe, ahol számos új állatot figyelhet meg. A nagymama szeretné neki megtanítani, hogy a nagy szürke ormányos állat az elefánt. Ebben az esetben nem elég, ha maga elé mormolja, hogy „elefánt": (1) kell, hogy Peti figyeljen rá, (2) kell, hogy Peti tudja, mire vonatkozik, amit a nagymama mond, és (3) a nagymamának ez után kell elmondania, hogy az az elefánt. Szükséges tehát először is egy tanító (például a nagyszülő), egy tanuló (Peti), és kell az, hogy mindketten tudják: ez egy tanítási helyzet. A tanító kinyilvánítja közlési szándékát: felhívja a figyelmet arra, hogy érdemes odafigyelni - a tanulónak pedig értenie kell ezeket a jeleket. Mivel éri ezt el egy tanító? A babák esetében többek között szemkontaktussal vagy megszólítással. További hasonló eszközök a korábban már említett dajkanyelv, illetve a kontingens reaktivitás. Ez utóbbi azt jelenti, hogy időben és térben a csecsemő viselkedésével szinkronban (arra „válaszolva") reagál. A csecsemő (így Peti is) mindezekre a jelekre igen érzékenyen „felel", figyelme a tanító felé fordul és a tudás befogadására készen, kinyitja elméjének kapuit.
FEJLŐDÉSBEN
Ezt követően a nagymamának ki kell jelölnie, hogy miről lesz szó, azaz a környezetnek mely eleméről szól a tanítás, és Petinek be kell tudnia azonosítani a tanítás tárgyát. Ez döntő fontosságú, hiszen nem sokra megyünk olyan tudással, amiről nem tudjuk, mire vonatkozik. Ha ilyenkor tehát a nagymama ránéz Petire (amit Peti észre is vesz), majd átfordítja a tekintetét vagy rámutat az elefántra, és közli, hogy „elefánt": létrejön a tanítási helyzet, és Peti megtanulja, hogy azoknak a lényeknek, amelyek ilyen óriási méretűek, szürkék, nagy fülük és hosszú ormányuk van, elefánt a neve.
A szabálykövető kutya A kutya emberi világhoz való alkalmazkodottságát mutatja, hogy hozzánk hasonlóan hajlamos szociális szabályok elsajátítására és követésére. Egy kísérletben például a kutatók lakótelepi háztömbökben lakó kutyák gazdáit kérték meg arra, hogy szokásos sétájukból hazatérve, mielőtt belépnének lakásuk ajtaján, vegyenek fel és tartósan alkalmazzanak egy furcsa szokást: az ajtó előtt továbbhaladva tegyenek egy rövid kerülőt a következő lépcsőfordulóig és vissza, anélkül, hogy a pórázról előzetesen leoldott kutyához bármit is szólnának. A gazda viselkedésében megjelent érthetetlen és nyilvánvalóan felesleges szokást látván a kutyák érdekes módon reagáltak: míg kezdetben inkább türelmesen megvárták az ajtóban a gazdát, hogy visszatérjen időrabló körútjáról, néhány hónap múlva nagy részük már maga ment előre, és megtette az utat a lépcsőfordulóig és vissza még a gazdája előtt, annak ellenére, hogy a gazda soha, sem szóval, sem más módon nem kérte vagy kényszerítette őket a viselkedés átvételére.
Csak mi tudunk ilyet?
A fejlődéspszichológia ekképpen már sok mindenre rávilágított az utóbbi évtizedekben, amikor is nemrég meglepő fordulatot vettek a kutatások. Etológusok, akik állatok viselkedését vizsgálják, felfedezték, hogy a kutyák sok esetben a gyerekekhez hasonlóan viselkednek. Ez nem azt jelenti, hogy vigyázzban ülnek vagy szeretnek fogócskázni (bár ez is igaz), hanem inkább arról van szó, hogy bizonyos helyzeteket hasonlóan értelmeznek, adott viselkedéses jelzésekre hasonlóan reagálnak. Több, a közelmúltban megjelent tanulmány rámutatott, hogy a kutyák - feltehetően a háziasítás során végbement viselkedésevolúciós változások miatt - hasonló érzékenységet mutatnak a kommunikációs szándékkifejező és referenciális jelzéseket tartalmazó helyzetekre, mint a csecsemők. Bizonyára kevesen tudják, hogy e terület azért is különleges, mert Magyarországon, többek között az ELTE Etológia Tanszékén kezdődtek azok a kutyás vizsgálatok, amelyek alapvetően megváltoztatták a kutatók kutyákról (és babákról) való elképzeléseit és tudását. Három tényező teszi a kutyát a mi szempontunkból különlegessé: (1) a kutya társas élete igen összetett, e tekintetben az emberszabásúakkal is felveszik a versenyt; (2) a kutya speciális evolúciós előtörténettel rendelkezik, melynek során alkalmazkodott az emberi környezethez; (3) a kutya természetes körülmények között születésétől fogva egyedi szocializációs (enkulturációs) folyamatban részesül az emberi környezetben. A kutyának sok viselkedése funkcionálisan analóg az emberével. Például hozzánk hasonlóan képesek az érzelmi-pszichológiai értelemben vett kötődésre - szinte minden gazdának van a tarsolyában olyan történet, amikor négylábúja kitartóan várta őt a kertkapunál, az üzlet előtt, vagy a lakás egy bizonyos pontján, bánatos szemekkel; vagy amikor minden elképzelhető fogást bevetett, MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA - 2011/1. SZÁM
27
FEJLŐDÉSBEN
hogy elmenjenek sétálni, labdázzanak, vagy egyebet csináljanak, bármit, csak együtt.
Farkasbőrbe bújt csecsemő?
Számos olyan jelenség tehát, amivel minden szülő nap mint nap szembesül, a kutyánál is megfigyelhető. A kutatók rájöttek arra, hogy a természetes pedagógia fentebb ismertetett folyamatában a kutyák is meglepő rátermettséggel vesznek részt; persze nem mint tanítók, hanem mint befogadók. Egyrészt a babákhoz hasonlóan már 9 hetes kutyák is könnyen felismerik a szemkontaktus jelentőségét, és kedvelik, keresik az emberrel való szemkontaktust - különösen, amikor információra várnak. Ez tehát azt mutatja, hogy négylábú társaink is érzékenyek (bizonyos mértékig) az ember közlési szándékát kísérő viselkedési jegyekre. Másrészt, ahogy a babák már 6-8 hónaposán értik, hogy az „irányított tekintettel", tehát ha valamire nézünk, azzal kijelölünk egy számunkra érdekes tárgyat a környezetünkben, a kutyák is könnyen elsajátítják ezt a tudást, és az ember irányjelző gesztusait készségesen követik (képesek például ez alapján megtalálni és elhozni egy paraván mögött elrejtett tárgyat). Bár a kutyák a csecsemőkhöz hasonló készséggel ismerik fel, ha az ember közölni akar velük valamit, és könnyen azonosítják irányjelző gesztusaink alapján a közlés tárgyát is - ami az efféle helyzetekben elsajátított tudást illeti, alapvetően különböznek a csecsemőktől. Ismereteink szerint a
kutyák ugyanis nem általánosítanak (ahogyan pl. Peti teszi akkor, amikor valamennyi elefántszerűen kinéző lényhez hozzákapcsolja a nagymama által közölt elnevezést), hanem hajlamosak „itt és most" érvényes információként, utasításként értelmezni a tanítási helyzetben közölteket. A különbség jól megvilágítható egy olyan példával, amikor az ember pedagógiai helyzetben a gyermek vagy kutya szeme láttára egy játékot rejt el egy barna műanyag edénybe. Ilyenkor egy kétéves kisgyermek hajlamos lesz azt a tudást elraktározni, hogy a barna színű, adott formájú műanyag edények általában a játék tárolására szolgálnak, tehát később egy tárgykeresési helyzetben azt fogja feltételezni, hogy ezekben van elrejtve a játék. A kutya azonban az efféle bemutatót úgy értelmezi, hogy „most a barna edényhez kell menned a játékért", de ez az egyetlen tapasztalat nem fogja azt eredményezni, hogy a barna műanyag edényeket általában a játék tárolására szolgáló tárgyaknak tekintse. Azt állítjuk tehát, hogy az embergyerek gondolkodása egyenlő egy kutyáéval? Távol álljon tőlünk. A viselkedésbeli hasonlóságok nem jelentik azt, hogy ugyanazok a gondolkodási folyamatok állnak a háttérben. Ezek a hasonlóságok azonban sokat segíthetnek az emberi gondolkodás megértésében és modellezésében. Az emberi környezet természetes feltétel a kutyának, így a kutya lehet az emberi viselkedés tanulmányozásának természet adta modellállata. Segítségével jobban megérthetjük a csecsemőkori tanulási folyamatokat. Az emberi értelem persze, ahogyan elhagyja a csecsemőkort, szép lassan kinő ezekből a „trükkökből", a kutyaelme számára azonban élete végéig csak azok az eszközök állnak rendelkezésre, amelyek bennünket csecsemőkorban segítenek hozzá az ismeretek megszerzéséhez. K a m p i s D ó r a - végzős pszichológushallgató az ELTE PPK Kognitív Pszichológiai Tanszékén, a Társas Megismerés Kutatócsoporttagja. Az MTA Pszichológiai Kutatóintézet Összehasonlító Viselkedéskutató Csoportjánál kutatási asszisztensként dolgozik. Területe a korai emlékezetfejlődés és társas kogníció.
T o p á l J ó z s e f - etológus, az ELTE Etológia Tanszék kutatójaként kezdte pályafutását, 15 éve foglalkozik a kutyák gondolkodási képességeinek vizsgálatával. 2007-óta az MTA Pszichológiai Kutatóintézet tudományos főmunkatársaként elsősorban a csecsemők és kutyák szociális és kognitív képességeiben fellehető hasonlóságok kutatásával foglalkozik. Jelenleg az Intézet Összehasonlító Viselkedéskutató Csoportjának vezetője, kutatási eredményeit számos hazai és nemzetközi publikációban tette közzé A babák és kutyák emlékezeti és társas tanulási folyamatait, képességeit külön-külön utakon, illetve közösen tervezett kutatásokkal vizsgálja többek között az ELTE Társas Megismerés Kutatócsoport, a CEU Babakutató Labor, az ELTE Etológia Tanszéke és az MTA Pszichológiai Kutatóintézet Összehasonlító Viselkedéskutató Csoportja.
28 MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA • 2 0 1 1 / 1 . SZÁM
A kutatásokról bővebben szívesen mesélünk a Vizsgálatokban részt vevő szülőknek és gazdáknak; várjuk szülők jelentkezését 0-3 éves korú gyermekükkel, illetve lelkes gazdák jelentkezését bármilyen életkorú kutyával. Jelentkezni a
[email protected] e-mail címen, a csecsemoakademia.mtapi.hu honlapon, vagy bármelyik kutatócsoportnál külön is lehet.
Gondos tervezést igényelnek azok a kutatások, ahol hasonló helyzetben vizsgálunk kutyákat és babákat. A feladatot egyfelől a babák igényeihez kell igazítani, hiszen életkoronként változik, milyen cselekvéseket tudnak végrehajtani, és mi az, ami még meghaladja képességeiket. Egyik most induló kutatásunkban 14 hónaposokkal egy labdarejtéses játékot alkalmazunk, ahol a kísérletvezető többször egymás után eldug egy pattogó labdát egy műanyag edény alá (egy barna és egy fehér közül mindig ugyanabba), majd behúzza a függönyt és kiveszi a labdát a cserép alól. Ezt háromszor megismétli, majd az utolsó alkalom után megcseréli az edények helyzetét, és a labdát ugyanazon cserép alatt hagyja - ami így a másik helyre kerül át. A kérdés: a labda helyzetét (pl. bal oldal), vagy a labdát eltakaró cserép színét jegyzik meg? A babákat, akik végig a szülő ölében ülve szemlélik az eseményeket, a végén arra buzdítjuk: keressék meg a labdát. Ugyanez a kutatás kutyákkal is zajlik, természetesen teljesen más helyszínen, mint a babákkal. Egy külön erre a célra kifejlesztett laborban folynak a vizsgálatok, ahol például műanyag padló szolgálja a könnyű takaríthatóságot, és minden egyebet is a négylábúakra optimalizáltunk. A lényeget illetően a helyzet teljesen hasonló, azonban néhány változtatásra szükség volt. Meg kell győződni például arról, hogy az adott eb kedveli-e a labdákat. Fontos továbbá, hogy ha két dolog közül kell választani, a kutya mindig teljesen középről induljon - könnyen beállnak ugyanis egy irányba és attól kezdve mindig oda mennek. Végül a legfontosabb dolog, ami miatt a fejlődéskutatók irigylik az etológusokat: míg a babák hamar „kiöregszenek", addig egy kutya szinte sosem lesz túl öreg a teszteléshez. Igy a lelkesebb gazdák jó párszor megfordulnak a laborban - de ne keseredjenek el a szülők sem: mindig minden életkorban van mit vizsgálni...
A kutatások nemzetközi visszhangja „A Topái vezette kutatócsoport kísérleteivel arra mutatott rá, hogy a kutyák szociális intelligenciája nemcsak abban hasonlít a kisgyerekéhez, hogy pl. képesek az emberi mutatást követni, de még ugyanazokba az „értelmezési" hibákba is esnek bele, mint a gyerekek. Kommunikációs jelzésekkel ugyanolyan könnyű félrevezetni őket: hajlamosabbak az ember jelzéseinek hinni, mint a saját szemüknek." (CarI Zimmer, TIME Magazin 2009. szeptember 21.) „Briliáns vizsgálat" - kommentálta Brian Hare, az Észak-Karolinai Egyetem (US) kognitív etológusa a magyarok kutatási eredményeit. „Ez mutatja meg igazán, milyen alapvető hatása volt a háziasításnak a kutya szociális képességeire..." - tette hozzá Marc Bekoff, a Coloradói Egyetem (US) viselkedéskutatója. (ScienceNow Daily News, 2009. szeptember 3.) „Ezek az eredmények erős bizonyítékot szolgáltatnak azokra a - kutya háziasítása során bekövetkezett - speciális változásokra, melyek következtében a kutya elmeműködése csecsemőszerű jelleget öltött." (Michael Tomasello, a lipcsei Max Planck Intézet professzora, Science, 2009,325,1213) a Topái és kutatócsoportja (MTA Pszichológiai Kutatóintézet) által végzett vizsgálatok arra utalnak, hogy a kutyák vizsgálata közelebb visz bennünket saját szociális és kommunikációs képességeink kialakulásának megértéséhez (...) A magyar kutatók nagyszámú provokatív vizsgálata nyomán a kutyák gyorsan az elmekutatás elsődleges alanyaivá váltak." (Virginia Morell, a tudományos magazin szakírója. Science, 2009. augusztus 28.) „Az 1990-es évek végén Csányi Vilmos, Miklósi Ádám és TopálJózsef, valamint az általuk felépített kutatógárda az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tüneményes gyorsasággal alakított ki egy lenyűgözően új kutatási irányvonalat." (Clive Wynne főszerkesztő, Behavioral Processes, 2009, vol. 81 p. 355.) „Topál József, az MTA kutatója megmutatta, hogy a kutya elméje úgy alakult az evolúció során, hogy a csecsemőkéhez hasonló módon vegyen részt szociális interakciókban és hasonlóan értelmezze az emberi kommunikációs jelzéseket." (Kate Douglas, New Scientist, 2008, augusztus 23.) MINDENNAPI PSZICHOLÓGIA . 2 0 1 1 / 1 . SZÁM
29
