1. Ünnepelni annyi, mint emlékezni, újra átélni és átérezni valamit és valakit

1991/1 Megkérdeztük Mit ünnepelnél 1991-ben? „Ünnepelni annyi, mint emlékezni, újra átélni és átérezni valamit és valakit” Gyulai Endre szeged-csanádi megyéspüspöktől kölcsönöztem a bevezető szavakat. Tudunk-e mai, zaklatott világunkban egy-egy pillanatra megállva eltűnődni, örülni apróságoknak is? Ki ne vágynék az embernyüvő, lélekgyötrő, fájdalmasan szürke hétköznapokat ékesítő, könnyebbítő, továbbvivő pillanatokra? Mindannyiunkat elgondolkodtat az a tény is, hogy mást ünnepelünk ma, mint tavaly, vagy annak előtte. Te mit ünnepelnél 1991-ben – tettem fel a kérdést a hetedikeseknek. Az ő válaszaikból álljon itt most néhány részlet! Íme, ahogyan a gyerekek megfogalmazzák vágyaikat. „ A Szeretet Napját. Hisz az emberek olyan idegenek egymásnak. Ezen a napon vidáman mosolyognának egymásra, s az örömtől csillogna a szemük. Nem káromkodnának, nem bosszantanák egymást… Egy szomorú ember sem lenne a Földön! Az éheseknek enni, a ruhátlanoknak ruhát adnának! Nem lenne maffia, gengszter, betörő, bérgyilkos. A gyerekek is vidáman játszanának, táncolnának egymással. Az emberek kiözönlenének a szabadba, örülnének a természetnek, az életnek! Az egész világon béke és szeretet honolna!” Domokos Annamária „A Tanítógép Feltalálásának Napját! Talán 1991-ben ez még nem lehetséges, de később igen. Elképzelésem szerint ennek a gépnek így kell működnie: hat-hét éves korban megvizsgálják a gyermek agyának felfogóképességét, majd naponta 4 órán keresztül egy székben ül, fején egy sisakkal, mely értesítő hullámon keresztül az agyba juttatja a tananyagot. A gyermek a székben ugyanazt éli meg, mint az órán, tanulás közben, de fáradtság nélkül! Így nem lehetséges az, hogy egy értelmes gyerek csak azért maradjon tudatlanságban, mert lusta tanulni… Ezt a napot tartanám a legnagyobb napnak, mert így az emberiség tudásának maximumát érné el… A Tanulógép Feltalálásának Napját a fiatalok tűzijátékkal, tánccal, szórakozással ünnepelnék…” Reszler Beáta „1991-ben legjobban a karácsonyt ünnepelném. Egyrészt azért, mert az a szeretet napja. Mikor készítem az ajándékot, melegség tölt el, és már szinte előre látom annak az embernek a mosolygó arcát, akinek a meglepetés készül. Jó lenne így ünnepelni 1991-ben, szeretetben békességben.” Máté Júlia „Én a legszívesebben a legjobb barátom és barátnőm születésnapját ünnepelném! Azért, mert őket szeretem a legjobban – családomon kívül – , meg azért is, mert szeretek ajándékozni. Szeretem, ha valakit meg tudok lepni olyan dologgal, ami a szíve legtitkosabb vágya, és én kitalálom!” Juhász Erika

1991/1 „A Szerelem Napját! Ezt a napot a szerelmes pároknak rendezném meg. Persze mások is ünnepelnének. A magányos emberek is találnának ekkor párt maguknak.” „A Zene Napját! Megünnepelnénk mindenféle zenét, mindenfélét!” Szimpatikus szemüveges fiú a 7.a-ból „Én 1991 tavaszán egy külön ünnepet tartanék, a Zöldek Napját. Ez olyan ünnepnap lenne, amelyen mindenki csak jót tenne a természetnek. Aznap mindenki autó nélkül közlekedne, nem szemetelne, s a gyárak is leállnának. Ez azért volna, hogy az emberek rájöjjenek arra, mennyivel jobb egy tisztább világban élni!... Tanulók Napja = A tanév elején lenne, s a felnőttek ünnepelnék a tanulókat!” Szeredi Tamás „A Föld Napját! Felhívnám az emberiség figyelmét arra, mi történik a Földön! Naponta ezrével pusztulnak az állatok és a növények a környezet-szennyeződés és az orvvadászok miatt! Miattuk pusztul a Természet. Pedig, ha az állatok és a növények kipusztulnak, akkor mi is elpusztulunk, mert mi a természetből élünk… Emberek, vigyázzunk!” Gál György „ Én igazából négy dolgot ünnepelnék meg: - telkünk vételének évfordulóját; - édesanyám szülinapját; - a Pöfi vételének időpontját; - a számítógépem vételét… És hogy miért? - Mert jó a telkünkön kertészkedni; - lehet barkácsolni; - mert végre kimozdulunk a lakásból; - mert Anyukám a világ legrendesebb anyukája, neki köszönhetem az életemet, s felsorolni sem tudom, még mit köszönhetek neki; - a „Pöfi” egy egyszerű Trabant, magyarul Trabago Pöfi, angolul Pöfi von Trabant; - Miért szeretem? Mert könnyebb vele közlekedni, s van mit szerelni. - A számítógépemet? - Mert jó vele játszani; - Mert fejtörő; - Mert kitölti az időmet.” Heringer Dávid „1991-ben az Anyák Napja után tartanék egy Apák Napját is. Hiszen senki sem szereti jobban az édesanyját, mint az édesapját. Húsvétkor is csak a lányokat köszöntik! Nem is beszélve a Nők Napjáról! És ha ez így folytatódik, megérjük, hogy még Leánynap is lesz! Gondolom, a férfiak sem bánnák, ha lenne egy olyan ünnep, amikor őket is felköszöntik. Akkor majd róluk is lehet szép verset írni, s a költőknek is lesz dolguk!” Pásztor Lívia „1991-ben megrendezném a Sport Hetét. Mindenki futna, focizna, sportolna, szóval egészséges életmódot folytatna. Ha legalább 100 ezer ember megcsinálná ezt, amit egy ilyen rendezvényen szokás, már megérné! Persze itt nem csak versenyek lennének, hanem

1991/1 megemlékezések is híres sportolókról. Ha lehetne, ezt a hetet augusztusban rendezném meg, s piros betűvel jelölném a naptárban! Jó lenne, ha az egész világon elterjedne ez az ünnep, s ráébresztené az emberiséget arra, hogy az önpusztítás semmire sem jó!” Tóth István „Mátyás király megkoronázásának évfordulóját ünnepelném meg.” Kádár Tamás Összeállította: Szemán Éva, Bárczi Géza Általános Iskola, Budapest Elsőből utolsó? Rendszerváltás – programváltás Az elmúlt húsz évben a szentlőrinci iskolakísérlet a legtöbbet emlegetett, idézett, dícsért pedagógiai jelenség volt hazánkban. Jócskán csurrant-cseppent az állami támogatásból is a szocialista nevelőiskolák kasszájába, így a szentlőrincibe is. Igazán nem panaszkodhattak. Ma más a helyzet. Ennek keresett nyilvánosságot Dr. Gáspár László és Dr. Kocsis József, a koncepció két országos hírű képviselője, amikor november 21-én baráti eszmecserére hívták a pedagógiai sajtó képviselőit. A meghívóban rövid leírást mellékeltek az iskolakísérlet helyzetéről: „A szentlőrinci iskolakísérlet 1969-ben indult, egy évvel az új gazdasági mechanizmus bevezetése után. Célja az iskolai élet radikális megújítása volt, feltételezve, hogy egy tevékenységekben, kapcsolatokban, fejlődési lehetőségekben gazdag nevelési alaphelyzet kedvezőbb körülményeket teremt a cselekvő, a kezdeményező ember nevelésenevelődése számára. A gazdasági-társadalmi reformok kibontakozása segítette, többszöri megtorpanása fékezte iskolaátalakító tevékenységüket. A meg-megújuló reformellenes közhangulat gyakran hol nyílt, hol rejtett kísérletellenes fellépésekben jelentkezett. Mai érvényességek. Ma, a rendszerváltás ( - változás) időszakában, szembe kell néznünk azzal a kérdéssel: mi az, ami az ún. szentlőrinci értékekből jelenleg is érvényes. Meggyőződésünk, hogy ez a kísérlet ma sem veszítette el időszerűségét: - a valóságos tevékenységekre alapozott sokszínű, tartalmas és érdekes diákélet kialakításának igényét; - a tudományos világképre támaszkodó (az ismeretek egyidejű differenciálódását és integrálódását figyelembe vevő) tananyag-korszerűsítést; - a közösségi és egyéni vállalkozásokra és gazdálkodásra törekvést; - a tanulókat gazdahelyzetbe hozó diákönkormányzatot (amelynek jogaiért a hatvanas évek közepétől tudatosan és határozottan küzdöttünk). Mindezek ellenére azt tapasztaljuk, hogy az oktatásirányítás, a szakma, a sajtó egyre kevesebb figyelmet fordít munkánkra. Pedig a kedvezőtlenebb feltételek között is sikerült előrelépnünk: - az alapkísérlet továbbfejlesztésében (Szentlőrinc); - az iskolakísérlet adaptációiban (elsősorban Kaposvárott és Mezőgyánban); - a középiskolai továbbépítés (Sarkadon, majd Szentlőrincen, és Kaposváron) terén. A szentlőrinci iskolakísérletből – illetve elméleti alapvetésből – nőtt ki: - a Békés megyei anyanyelv-tanítási kísérlet, - a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei óvodapedagógiai kísérlet. A magyar reformiskoláknak az a része, amelynek szándékaiban és törekvéseiben hasonló célok jutnak kifejezésre, 1989-ben megalakította a Kemény Gábor Iskolaszövetséget. A

1991/1 szövetséghez tartozó iskolák életéről az Embernevelés c. folyóirat rendszeresen tájékoztatja az előfizetőket. Mindezek a fejlesztési folyamatok és területek egyetlen célt, feladatot szolgálnak: művelt, becsületes, gyakorlatias alkotó emberek nevelését.” Problémák – kérdések – válaszok A sajtótájékoztatón kiderült, megélhetési gondokkal küzdenek. A KFA egyszeri támogatása bizonytalan, nem nyújt garanciát a költségigényes program folyamatos fenntartásához. Gáspár Lászlónak az alapítványokkal kapcsolatos tapasztalatai negatívak. Kis ország vagyunk – mondja – a pártatlan szakértői döntésnek nincsenek meg a személyi feltételei. Nagy Sándor a mezőgyáni iskola igazgatója szerint alternatív iskolaként szeretnének működni, de félő, hogy az önkormányzatok kényének-kedvének lesznek kiszolgáltatva az erről szóló döntésben. Ezeket az iskolákat is piacképessé kell tenni. A termelés és a gazdálkodás a nagyvállalatokhoz kapcsolódott, így jelenleg inog ez a rendszer. Az újságírók leginkább arról érdeklődtek, mit változtattak a programon a rendszerváltás után. Vállalják-e továbbra is a szocialista jelzőt? Vannak-e pedagógusok a program megvalósításához? A kísérlet jelenlévő képviselőinek válaszai eléggé bizonytalannak tűntek. Továbbra is a demokratikus szocializmus hívei, de a társadalomban bekövetkező változásokat továbbiszik a programba. Az általános gazdasági ismeretek tantárgyat átírják management szemléletűre. A közösségre, a közéletiségre vonatkozó nevelési elméletet korrigálják. A diákönkormányzatok hatalmát növelik, a tanárok csak annyira avatkoznak be, annak a munkájába, amennyire szükséges. A történelmileg aktuális társadalmi gyakorlatra kell felkészíteni a tanulókat – hangsúlyozták. Ez nem jelent konformizmust, a fennálló rendszer igenlése és bírálata egyidejűleg kell hogy megjelenjen. Az életre való felkészítés a fontos, alkalmazkodni ahhoz, ami van. Az emberi teljesség mellett teszik le ma is a voksot. Ezután egy indulatosabb reagálás következik; - Nem tudnak egyetérteni a más iskolákban tapasztalt embertelen fegyelemmel, hogy 40 tanulóból 20 megbukjon (ezekben az iskolákban jórészt nincs osztályozás), hogy az iskola egyetlen funkciót lásson el, mármint hogy ismereteket adjon. A pedagógusok nem felkészültek a kísérletezésre. De a felnövekvő ifjúság felkészült, ők fogékonyak az újra. A pedagógusok pedig nyitottak és vállalják a kihívást, amit a program jelent. A megújulás lehetőségét is ebben látják, újak jönnek és ők változnak. Azok akik továbbviszik a programot, meg fogják újítani azt. Csalódást okozott, hogy a sajtótájékoztatóra a kísérlet résztvevői nem készültek fel eléggé. Érezhetően féltik a program kidolgozásába, megvalósításába az elmúlt évek alatt befektetett energiákat, de még nem tudják, merre lépjenek, jelenleg, a létfenntartási ösztön szerint tapogatóznak. Keresik az út folytatását. Talán még megtalálják… Barlai Róbertné Ki fizeti a tanulópénzt? A bértárgyalásokról A Művelődési és közoktatási Minisztérium vezetői az október 15-én tartott megbeszélésen a dologi alapok 15%-os, a bérek 20-30%-os növelésének ítéletével vélték megnyugtatni a szakszervezetek képviselőit. A szakszervezetekhez október végén eljutott előterjesztés két variációt tartalmaz az 1991-évi bérfejlesztésre. Mindkét variáció 20%-os bérautomatizmussal számol, és ezen felül az egyik variáció 10%-os, a másik 22%-os ún. bérpolitikai intézkedést tartalmaz. Ennek indoklásában az anyagi ágazatokhoz való felzárkóztatás szükségességével, illetve az ezt három év alatt végrehajthatónak ítélő 1990-es kormányhatározattal érvelnek az előterjesztők. A PDSZ Ügyvivő Testülete mellékelt véleményében elutasította mindkét alternatívát, mert azok nem oldják meg gondjainkat. De nézzük, mibe kerülne az ország

1991/1 költségvetésének a közoktatásban dolgozók 30 illetve 42%-os béremelése! A 30% - 18,5 milliárd, a 42% - 25,3 milliárd forintot igényel. Ha a felsőoktatást is beleszámítjuk, akkor 21 milliárd illetve 29,5 milliárd kell a béremelésre. Mit jelent e maximum 30 milliárd forint a jövő évi költségvetésben? A Pénzügyminisztérium államtitkára, Király Péter a november 15-i tárgyaláson 230 milliárdos költségvetési hiányról beszélt, melyet a tervezés során le kell szorítani 70-80 milliárdra, ennyit fogad el a Valuta Alap. Miből fakad ez a hiány? Csak néhány példa: a lakáskamattal kapcsolatos 20 milliárd, a családi pótlékkal 20 milliárd, és a KGST elszámolás változásával 60 milliárd. Ebben a helyzetben kell megfogalmazni a pedagógusbérek emelésének minimális igényeként a 30 milliárd forintot. A PM álláspontja szerint 20%-os béremelésre és 10%-os dologi automatizmusra van lehetőség a költségvetési szférában. Ha bármelyik ágazat a korábban elfogadott program alapján bármely „külön igénnyel” lép fel, akkor ez a 20%-os automatizmus 12%-ra csökken, s ebből fedezhető a felzárkóztatási program (az oktatás és az egészségügy). A szakszervezetek tiltakozása nyomán egyre feszültebbé váló tárgyalás után világosan látszik az, hogy a kormányzat a./ 34%-os inflációval számol az 1991-es évre. b./ A reálbérek csökkenését kikerülhetetlennek tartja 91-ben. c./ Ez két úton történhet, vagy a fokozódó bér-áremelési különbségen keresztül, vagy a nominális bérkiáramlás visszafogásával, a PM ez utóbbit kívánja, mert ez nem ad újabb lökést az inflációnak. d./ Előzőből fakad az ágazati bérolló további nyílása. A költségvetési szférán keresztül kísérli meg a bérek lenyomását, mert egy általános bérstopot liberalizációellenes válságlépésként elképzelhetetlennek tart. e./A pedagógusbérek felzárkóztatásának programját minden hangzatos deklaráció ellenére fel kívánja adni. Mihez ragaszkodik a PDSZ? 1. Követjük az iskolák működőképességének biztosítását. A 10%-os dologi automatizmus az idei nulla növekedéssel, az elmaradt karbantartásokkal, az energiaárak ugrásszerű emelkedésével kilátástalan helyzetet jelent az intézmények számára, s ezért elfogadhatatlan. 2. Követeljük a pedagógusbérek felzárkóztatását. - Ezt a 20%-os bérautomatizmuson felül 22%-os felzárkóztató és 14%-os értékőrző bérfejlesztési mechanizmus biztosítja. Kompromisszumként elfogadhatónak tartjuk a bérek folyamatos szintentartását az egy évre előre kalkulált 14%-os értékőrző intézkedés helyett. - Így a szintentartást minimálisan a 42%-os béremelés biztosítja, ha az 1991-évi infláció nem haladja meg a 20%-ot. Amennyiben az infláció a jelzett mértéket meghaladja, azonnali kopenzáció szükséges. - E minimális program szerint átlagosan 5.450 forinttal nőne a pedagógusok jelenleg 12.964 forintos átlagbére. Hogyan finanszírozza követeléseinket a kormányzat? A kormánynak döntenie kell, hogy a programjában megfogalmazott ígéretét betartja-e, vagy sem. E politikai döntés határozza meg a költségvetési prioritásokat. Ennek végrehajtása nem a szakszervezetek feladata, hanem a Pénzügyminisztériumé. Hogy állunk most? Híreink szerint november 17-ei kormányülés a PM javaslatát nem fogadta el, további módosításokra visszaadta, a kormány a 20%-os bérautomatizmust is finanszírozhatatlannak tartja a jelenlegi helyzetben. Az MKM továbbra is tartja 30 illetve 42%-os igényét. A PDSZ

1991/1 ügyvivői a fenti partnerekkel, a többi szakszervezettel és a parlament Oktatási Albizottságával folyamatosan tárgyal. A Pénzügyminisztériummal való újabb tárgyalás november 28-án lesz. Mit tegyünk, ha a tárgyalások megakadnak, s javaslatainkat nem veszik figyelembe? November 21-én a PDSZ Ügyvivő Testülete úgy döntött, hogy ebben az esetben valamennyi pedagógusszervezetet felhívja egy közös demonstráció megszervezésére. E demonstráció célja, hogy a költségvetést vitató parlamenti képviselőkkel elfogadtassuk javaslatainkat. Pokorni Zoltán a PDSZ Országos Választmányának szóvívője Oázis az ólomkorban Természetvédelmi szemléletformálás a Nyírség peremén Amikor rendre kiderül az eddig gyógyítóan egészséges levegője miatt keresett városokról, hogy szennyezettségük az ólomkór határát súrolja, üdítő a még megvédhető természetet felkaroló „megszállottakról” hallani. A maga eszközeivel Agárdy Sándor biológiatanár is „felkarol”, amikor a még viszonylag érintetlen „Tiszakönyök” alig háromezer lelkes kis falujában – Tornyospálcán – a négyszáz iskolás mintegy negyed részét (ha nem felét) szakkörébe csábítja, hogy belőlük a természetet, a környezetet ismerő, szerető és védő – korszerű szemlélettel rendelkező – embereket neveljen. Őt kérdezzük a méreteiben is szokatlan szakkör életéről. - Elsőtől nyolcadikig bárki jelentkezhet közénk. Nem kötöttünk ki semmilyen kritériumot, mint az „elit-csoportok”, mert mindenkit természetszeretettel akarunk megfertőzni, nem csak a leendő szakembereket. A feltételekben viszont törekszünk az igényességre: van egy több év munkájával épített biológia előadónk, egy „kutatószobává” alakított szertárunk. Nincs ugyan természetvédelmi területünk, de vannak a civilizáció által még nem „denaturált” foltjaink (nádasok, ősgyepek, erdőfoltok stb.). - Száz gyerekkel egyszerre nehéz lehet a természetjárás. Az általam ismert városi „elméleti biológia szakkörök” teremigénye még csak megoldható valahogy, de a zsúfoltság nem tenné igazán hatékonnyá a munkát. - Szakkörünk kis önszerveződő törzsekre bomlik, akik éves tevékenységükről dolgozatokban számolnak be az egész közösség előtt. Munkájukat, a kutatási területeket az év elején közösen kialakított tanmenet koordinálja. Ez a célrendszer alternatív, így a mindenkori időjáráshoz tudjuk igazítani a tantermi és területi kutatómunkák beosztását. A termi tevékenység sem elvont: szoros kiegészítője a természetközeli megfigyelésnek és az olyan közvetlen „beavatkozásnak”, amilyen a madárodúk kitelepítése. - A tömegnevelés-jelleg mellett hogyan lehet biztosítani a szükséges érdeklődést? - A természetes gyermeki kíváncsiságra építünk, miközben növény és állatismeretüket, természetszeretetüket, a kohéziót jelentő lokálpatriotizmusukat törekszünk erősíteni. A teljesítményeket jutalmazzuk: zsetonokat készítettünk alumínium viharkapocsból (palaszegből), öt különböző értékkel. Az MBSZ (Madártani Bemutató Szakkör), PIHE, PIKKELY, MÁK, TALU (toll) „értékű” zsetonokat év végén a madártani bazárban válthatják át könyvekre, plakátokra, jelvényekre, túzoktollakra és egyéb tárgyakra. Lendítő ereje van a formaságoknak is: a szülők varrtak zöld egyensapkákat, amelyeken szalagok jelzik viselőjük

1991/1 eredményeit a kitűzött feladatok elvégzésében. Még zászlónk is van, stilizált madarakkal és homoki varjúhájjal, környékünk ritka és védett növényével a közepén. - Illenek a közösségteremtő szimbólumok ahhoz a – ma már múlttal s rendelkező – hagyományteremtő szervezethez, amelynek munkájára felfigyelt a környezetvédelemben illetékes minisztérium is, ugyanis már ’84 óta Országos Környezetvédelmi Oktatóközpontként működnek. Ilyen tehát egy oktatóközpont? - Igen, ha hozzá tesszük az egyik vízparti szimbiózisban létrehozott tanösvényünket, a kialakítás alatt lévő füvészkertet, a szülők segítségével létrehozott madárvédelmi bemutatókertünket és a magunk készítette madárodúkból álló telepeket. Nyaranta – mintegy az éves munka koronájaként – természetvédelmi expedíciós kutatótáborba megyünk az erdőbe. Mindezek bő lehetőségét adják a megfigyelésnek, közvetlen „tantermei” a természet védelmének. És a szakköri tagságon túl is van hatásunk. Évente egy alkalommal jelenik meg a gyerekek által írt és szerkesztett Madárvédelmi Figyelő, szintén évente tartunk egy természetvédelmi bemutatóestet a falu felnőttjeinek – majdcsak ezer diákképpel illusztrálva mindennapjainkat. Ezen adjuk át az általunk készített gipszplakettet a természetvédelemben legérdemesebb felnőtteknek és diákoknak. Kétévenként szűkebb pátriánkon is túlnyúlunk: a Szabolcs megyei nevelőknek rendezünk módszervásárt és továbbképzési lehetőséget egy természetvédelmi nevelési ankéttal. Na igen – mondhatja a tamáskodó –, a megyei vezető szaktanácsadónak amúgy is kötelessége a továbbképzés szervezése. Csakhogy ennek a harmincöt éves „varázslónak” mutatnivalója is van. A lenyűgöző teljesítményen túl például az, mi mindent lehet alkotni egy – a népességét megtartani alig tudó – kicsi faluban is. Pedagógiai Útravaló Őszinte érdeklődéssel és örömmel olvastam a Katedra legutóbbi számában Almásy tanár úr „Pedagógiai aforizmáit”. Lassan két évtizede annak, hogy életem első diákköri dolgozatának bemutatásakor ő volt a zsűri elnöke: és arra biztatott, higgyek a pedagógia szépségében. Akkor tőle hallottam először készülő gyűjteményéről. Néhány évvel később főiskolai oktatóként, illetve félállású kollégiumi tanárként magam is követni kezdtem őt. Tudatosan kerestem nagy pedagógusok, írók, közéleti emberek az iskolával, a pedagóguspályával, a gyermekekkel kapcsolatos szép, értékes gondolatait. A legszebbek – hetente más-más – a kollégium hirdetőtáblájára kerültek, hogy az arrajáró kollégisták elolvashassák, megszívlelhessék őket. Rövidesen megszületett a hagyomány: ezekből a gondolatokból válogatás készült a ballagó hallgatók „tarisznyájába”. Minden végzős tanárjelölt írásos „pedagógiai útravalót” kapott abban bízva, hogy „…szívesen elolvassák, gyakran újraolvassák és hasznosítják e vallomásokat.” „A tanárt nem a pápaszem, a notesz és a tekintély teszi, hanem a lélek és az értelem csodálatosan egyesült fogékonysága a gyermek álmai és vágyai iránt.” (Juhász Gyula) „ Az iskola a legszebb életdarab. Ennek az egykori felismerésnek a mai pedagógiai érvényességén gyakran meditálok. Ma, amikor szebb és igazibb lett az élet, az iskolának még ekkor is olyan életdarabnak kell lennie, amely töményebben, rendezettebben, tisztábban, egyértelműbben valósítja meg azt, amit társadalmi célul tűzünk ki.” (Hegedűs András)

1991/1 „ A nevelőnek nemcsak úgy kell szüntelenül megújulnia, hogy lépést tart a tudományok rohanásával, hanem úgy is, hogy a tudomány újabb igazságait képes legyen mindig az adott korosztályok nyelvére lefordítani, a megújuló nemzedékek gondolkodásmódjához igazítani. Téved az a nevelő, aki úgy óhajtja magához emelni a gyermekeket, hogy csak őket kényszeríti alkalmazkodásra, maga viszont nem igyekszik alkalmazkodni a világ és benne a gyermekvilág változó arculatához.” (Geréb György) „ Minden gyermeknevelő arra is törekedjék, hogy gyermekszerető legyen, azaz barátja is legyen azoknak, akiknek vezetője.” (Comenius) „ Csak akkor kerülhet közel a gyermekhez és ifjúhoz a pedagógus, ha a várt bizalom fejében emberi magamagát is megláttatja velük, s a tanár-tanítvány viszonyon túl legbelsőbb gondolatait, érzéseit is feltárja a reá bízottak előtt, és így könnyíti meg nekik, hogy kinyúljanak segítségre kész keze felé.” (Janusz Béla) „ A jó tanító mindig is színész volt egy kicsit. A szíész szót azonban használjuk óvatosan. Nem azért állítom, hogy a pedagógus játssza meg magát. Éppen ellenkezőleg. Tanulja meg önmagát hűségesen és pontosan felmutatni. Nem csak a száj szóljon igazat, hanem az egész személyiség…” (Montágh Imre) „Legigazibb tanári erénye azonban mégiscsak az ma a szememben, hogy nem akart mást, csak tanár lenni. Engem sok kiváló ember tanított, országos hírű is, de akármilyen megbecsült eledel volt, amit félkézzel odadobáltak nekünk, éppen az iskolából máshová, ha egyéb nem a dolgozóba, könyvtárba siettek, nem engedte, hogy igazán, s egészen tanárok legyenek. Apámnak nem volt más komoly becsvágya, mint az, hogy jó órákat tartson.” (Németh László) „A miniszteri tanterv ráparancsol a kertészekre, hogy minden növénnyel egyformán bánjanak. A kertésznek azonban kellene annyi eszének lennie, hogy a diófát nem drótozza falra, és a barackot nem nyesi gúla alakúra. A jó kertész minden növényt öntöz, gondoz, de egyet sem a karaktere ellen.” (Gárdonyi Géza) „Én egy, csak egyetlen föladatot ismerek, amit teljesíteni kell; egy kelléket, aminek meg kell lennie benne, egy bűvös igét, ami mindent megnyit előtte: szeretni, szeretni, szeretni. Aki nincs eltelve nagy, odaadó szeretettel, menjen kereskedőnek, tudósnak vagy katonának, de tanító ne legyen. Sem gyerek, sem fiatalok, sem a nagy emberegyetem tanítója…” (Móricz Zsigmond) „ A mai tanárnak érzékeny lelkiismeretét csak egy tudat teheti nyugodttá, hogy ajelen formák között mennél több egyéni lelket önt kis barátaiba, mennél nagyobb szeretettel és megértéssel szemléli és segíti a jövendő virágok rügybontását és jövendő gyümölcsfák megérését.” (Juhász Gyula) „Minden eddigi tapasztalatom odamutat, hogy azok a legnemesebb mesterségek, amelyek élő anyaggal dolgoznak.” (Füst Milán) „Az menjen pedagógusnak, aki valami különös kielégülést érez, ha valamit úgy meg tud magyarázni a gyereknek, hogy az megértse.” (Kardos Lajos) „…egy összeszáradt, csúnya, kimúlt óriáspókhoz hasonló növény, de ha vízbe tesszük, megduzzad, kivirul, kiszínesedik, él. Ilyen száraz, csupán a vázat tartalmazó valami a

1991/1 tankönyv is. És ezt varázsolja élő rózsává a tanár magyarázatának, ügyes módszerének a csodavize. Ha a tanári magyarázat is száraz – a csoda elmarad.” (Öveges József) „Aki megköveteli, hogy köszönjenek neki, annak fogadnia kell a köszönést. Aki azt kívánja, hogy tiszteljék diákjai, annak tisztelnie kell diákjait. Aki azt akarja, hogy diákjai a tökéletesedés útján járjanak, annak magának is kell indulnia ezen az úton. Aki azt akarja, hogy tanítványai jól érezzék magukat az iskolában, annak jól kell éreznie önmagát kollégái és diákjai között.” (Kerékgyártó Imre) „A boldogság és a siker kulcsa minden életpályán az őszinte, kiegyensúlyozott és megértő magatartás önmagunkkal és másokkal szemben.” (Selye János) „Úgy viselkedj másokkal, ahogyan szeretnéd, hogy veled viselkedjenek.” (Voltaire) „Az egyéni boldogság eléréséhez szükség van a többi emberre, ezért érdekünk, hogy másoknak jót tegyünk. Az a művészet, hogy boldoggá tegyük magunkat mások boldogsága által.” (Holback) „Hogy tevékenységünknek sikere legyen, ahhoz mindenekelőtt az szükséges, hogy cselekedetünk fontosságáról meg legyünk győződve.” (Eötvös József) „Az órákon a … az érdeklődés, a ’tudás’ s a kíváncsiság vitorláit kell kibontanunk, s ezeket a vitorlákat minél nagyobbra kell szabni. A tanárnak nagy anyagra van szüksége, hogy ki ne fogyjon a képzelet foglalkoztatásából, a megfejtésekből és látóhatárnyitásokból… A merev, rögzített tanterv azért ellenszenves, mert tanmenet-lebonyolításra kárhoztatja a tanítást. Márpedig a tanítás olyan, mint a verselés, a legjobb rímet… mindig az alkalom, az elcsípett véletlen adja.” (Németh László) „Platón szerint a nevelésnek akkora jelentősége van, hogy szerinte a jól nevelt ember egy bizonyos értelemben isteni lénnyé változik. Ezzel szemben a helytelenül nevelt ember a legszörnyűbb állattá fajulhat.” (Rotterdami Erasmus) Válogatás dr. Farkas Katalin „Pedagógiai útravaló” című kéziratos gyűjteményéből Tizenkét évfolyamos országos iskolakísérlet Az esélyegyenlőség Szolnokon bukkantam rá egy iskolára, ahol a pedagógusok újító kedve, lelkesedése természetes, elfogadott, sőt támogatott az iskolavezetés részéről. Vállalkozásuk sikeréhez legfontosabb tőkeerő az a hit, optimizmus, amely mindennapi munkájukat át- meg átszövi. Erről győződtem meg, amíg a szolnoki Újvári Általános Iskola igazgatónőjével, Hajdu Ágnessel beszélgettem. - Hogyan csatlakoztak az országos kísérlethez? Kik a program résztvevői? - Közel egyéves vajudás, kiscsoportos, munkaközösségi viták, nevelési értekezletek előzték meg a tantestületi döntést, míg határoztunk arról, hogy csatlakozunk a tizenkét évfolyamos általános és szakképző iskola modelljét létrehozó iskolatársuláshoz. A program összefogója dr. Loránd Ferenc, aki megnézte iskolánkat, majd felajánlotta a társulásba való belépést. Öt általános iskola szövetkezett a közös fejlesztő munkára. Budapestről a Bokányi Dezső,

1991/1 Salgótarjánból a Petőfi Sándor, Tiszaföldvárról a Belterületi, Tiszafüredről a Széchenyi István Általános Iskola, míg Szolnokról mi. A tanév végén egyhetes tábort szerveztünk Tiszafüreden, ahol tantárgyi munkacsoportokat alakítottunk a tantervelőkészítő munkához. Mi az alsótagozatos, illetve a történelem és társadalomismeret tantervek elkészítését vállaltuk. Esélyegyenlőség, nem elitképzés - Miért az esélyegyenlőség és nem az elitképzés mellett tették le a voksot? - A tervezett iskolatípus a német gesamtschule mintájára fog működni, de azt nem egy az egyben vesszük át, hanem az itteni körülményeket, helyi sajátosságokat figyelembe véve alakítjuk ki. Célunk valóban az iskolai esélyegyenlőség biztosítása, tehát nem az elitképzés. Ezt indokolja az a tény is, hogy tanulóink 80%-a fizikai dolgozók gyermeke, cigány tanulóink aránya pedig 13%. Iskolánk kapuja fölé kiírhatnánk: Ki itt belépsz mindvégig nem hagyj fel semmilyen reménnyel. - Kifejtené részletesebben programjuk lényegét? - Nagyon szívesen. Célunk az első szakasz végére – ez a harmadik évfolyam – , hogy a tudásanyagot nagyon alaposa ismerje meg a gyerek. Semmiféle olyan dolgot nem fogunk kérni, ami megterheli. Tanuljon meg írni, olvasni, számolni. E szakaszon belül „normális” dolog lesz, ha valaki például anyanyelvből még „elsős”, de számtanból már „másodikos”. A 2. szakaszban, 12 éves korig továbbra is a legfontosabb feladat feladat a készségek szerinti továbbhaladás. A 3. szakaszban, a 7-8. évfolyamon szélesedik a választható és egyéb irányú tevékenység. A 4. szakasz a 9-11. évfolyam. Itt az egyénileg választott megfelelő fokozatban lehet tovább tanulni. A mai fogalmak szerinti szakmunkás-, szakközépiskolai képzésben, érettségire való felkészülésben lehet majd részt venni. Nagyon lényeges, hogy az egyes képzési formák „átjárhatók” legyenek mindkét irányban. Iskolai segítséggel menet közben lehet majd magasabb vagy alacsonyabb képzési formához csatlakozni, az egyéni haladástól függően. Az 5., befejező szakasz a 12. évfolyam. Elképzeléseink szerint itt az érettségire, illetve a továbbtanulásra való felkészülést már-már egyéni tanulási feltételek nyújtásával kívánjuk biztosítani. - Milyen szakmák részére képeznek majd tanulókat? - Ebben a társadalom igénye dönt majd. Hiszen iskolánk tipikusan munkáskörzeti, természetes hát, hogy a környékbeli gyárak, üzemek – akik már eddig is sokat segítettek az iskola bővítésében – igényeit vesszük figyelembe. Terveink szerint 1992-től lépcsőzetesen indítanánk az új programot. Minden szakasz első évfolyamán, tehát az 1., 4., 7. évfolyamon már az új tantervek szerint – fokozatos átállással – történik az oktatás. - Bár a munka dandárja még hátra van, min dolgoznak jelenleg? - Valóban, nagyon sok teendő vár még tantestületünkre. Nagyon fontosnak tarjuk a szülők bevonását, tájékoztatását, véleményük kikérését – már ebben a kezdeti szakaszban is. A program megvalósításához nem kevés anyagiakra van szükségünk. Ezért az öt iskola részére alapítványt hoztunk létre „Az iskolai esélyegyenlőségért” címmel. Már gyűlik a forint a pécsi, a pesti adományozók jóvoltából, de pályázatot adtunk be a Közoktatási Fejlesztési Alaphoz, ahonnan 600 ezer forintot nyertünk. - Sok sikert kívánunk munkájukhoz! Csirke József

1991/1 Hálával tartozom „Emlékezzünk régiekre” (Tinódi) Folytatni szeretném lapjukban a szép hagyományt, a megemlékezést régi, kedves tanárainkról. Többes számban tudok csak beszélni róluk, ötven-hatvan év távlatából nem vagyok képes kiválasztani a legkedvesebbet. Talán ha véletlenül akad egy-kettő, akire nem jó szívvel emlékezem. Leginkább mégis azok hagytak mélyebb nyomot bennem, akikhez személyesen egy-egy bearanyozott kudarc, s főleg derűs esemény. Esetleg azért, mert ritkán fordult elő ilyesmi. A harmincas években a Budapesti (Budai) Tanítóképző Intézet szigorú intézmény volt, komoly, tekintélyes tanári karral. Sok jó ember volt köztük, ám kedélyesre nem emlékszem. Tizennégy évesen kerültünk be, de magáztak bennünket, úgy bántak velünk, mint leendő népnevelőkkel. Így aztán legfeljebb egymás, felelés közben kicsúszott balgaságain derültünk. Ők akkor is megőrizték rezzenéstelen arckifejezésüket. Ellenpéldának csak dr. Lux Gyulát (nekünk Lux-papát) hozhatom fel. A német nyelvet tanította magyarra szült agyunknak, apai megértéssel bikkfa nyelvünk iránt. Nevezetesen a „die Tataren” c. olvasmányból olyan tíz-tizenkét sort kellett megtanulnunk, szó szerint. A kihívott felelő látható szerénységgel rebegte a címet: - Die Tataren… die Tataren… die… Tataren. Ismént csend. - Tanár úr, kérem, kezdhetem újból? – esdekelte. - Csak tessék, engedélyezte Lux tanár úr megértően. - Die Tataren. Ez is a cím volt, de most már határozott hangnemben, majd a lendületes folytatás következett - Die Tataren… die Tataren, és még vagy háromszor volt alkalmunk gyönyörködni a színészi produkción, tovább nem bírtuk, kitört a nevetés. A jóságos Világosság (Lux) szelíden elmosolyodott. Ő még a kudarcot is bearanyozta. Szabó Sándort, a testtan oktatóját, már más fából faragták. Aranykeretes szemüvege mögül hideg tekintetek néztek ránk, nála a felelés nem volt könnyű. Ő ugyanis szerepeltetett bennünket. Beült közénk az üres padba, az áldozatnak pedig a katedrán szabadelőadásként kellett előadnia, ha volt neki mit. A szem anatómiájának „leadására” – minő pech! – egy terezett, de eső miatt elmaradt kirándulás napján pécézett ki. Olyan, aki előtte való napon másnapra készült volna, nem volt köztünk. Én se lógtam ki a sorból… Reggel a semmi kilátással nem kecsegtető esőt látva nekiestem ugyan négy, kemény tantárgynak, persze csak félkészre sikerültem. De ha már kihívott, kimentem. Szerettem a testtant, többjeles felelettel a hátam mögött restelltem volna izgatottságomat felfedni. Nekifogtam, mintha rendben lenne a szénám. Tanáros stílusban folyt belőlem a szó. A tanár úr, úgy láttam, feszülten figyel rám, de nem szólt közbe. Jó jelnek vettem, ám tíz perc után kezdtem „apadni”. Vártam, hogy mást hívjon fel, folytassa az. Így volt szokásban. De nem. No, jó gondoltam, én mondhatom tovább, csak nem fogom abbahagyni!

1991/1 Mentőangyalomban sosem kételkedtem,most se késett a közbeavatkozással. Egyik osztálytársam jelentkezett, mondván, hogy nem ért valamit, noha és, ugyebár… Szabó Sándor leintette: - Én se értem, Pubi, de jól mondta… És halálkomolyan beírta a jelest. Ismerve őt, nem történhetett másként, mint hogy az első jól sikerült mondatok után is szabályosan lüktető szöveglésem folytán, figyelme másfelé kalandozott… Hasonló esetem volt a magyartanárommal, a kedves, idős Németh Sándorral; főtisztelendő hittanáromtól jelest kaptam nevetésre, de ezekről talán más alkalommal. (pedellus) A pedagógusok bére a csillagos ég Az 1990-es év vége az állami költségvetés körüli viták jegyében zajlott. A pedagógusok megint úgy érezték, ez a kormány sem oldja meg évtizedes problémájukat. Bérelmaradásuk mád szellemi foglalkozási ágakhoz viszonyítva nem változott. Miközben a társadalom többi rétegéből indulatos hangok hallatszottak: mit akarnak a pedagógusok? Minden évben az ő béremelésükkel van tele az ország. Mi kell nekik, a csillagos ég? Nézzük, hogyan is látja bérhelyzetünket a hivatal, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium és az érdekképviseleti szervek, a Független Pedagógus Fórum, valamint a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete. 1. Részletek az MKM előterjesztéséből a nevelési-oktatási intézmények dolgozóinak 1991. évi bérfejlesztéséről. I. Előzmények „Az 1989. szeptember 1-jétől végrehajtott béremelés 15%-ot tett ki. Az utólérést szolgáló következő lépéselem az oktatási dolgozók 1990. évi 10% bérnövekedést eredményező, 4 milliárd Ft béralapnövekedés volt. Mint ismerretes, az ágazat ezen felül 16% bérautomatizmusban is részesült, a költségvetési törvény szerint differenciált módon. Ezt a bérautomatizmust – fedezet nélkül, lehetőségként – a közművelődési és közgyűjteményi intézményhálózat is magkapta. Ezzel a lehetőséggel általában éltek a tanácsi intézmények. A központi intézmények dolgozóinál a Kormány döntése alapján október 1-től sor kerülhet a 16%-os béremelésre. Az anyagi ágazatok bérnövelése miatt azonban a művelődési terület átmeneti felzárkózása után már újra a lemaradás jeleit mutatja.” „A gyakorlatban 1990-ben megvalósult mintegy 10%-os általános központi bérnövekedés, a bérautomatizmus 16%-os nagyságából 20%-kal kellett növelni a pedagógusok bérét, a fennmaradó összegből a technikai dolgozók béremelését oldottuk meg. Ezek együttesen, átlagosan – pedagógusok 30%-os bérnövekménye mellett – az ágazatban 27% bérnövekedést eredményeztek. Az anyagi ágakban kialakult bérátlagoktól (1989-ben 12.078 Ft/fő átlagbért mutatott ki az Országos Munkaerőpiaci Központ, míg az oktatásban 9.846 Ft/fő volt az általuk mért érték) való elmaradás csökkent valamennyivel ugyan de az 1990. évi bérintézkedés még messze nem vezetett a kívánt eredményre. Tette ezt annál is kevésbé, mivel az infláció üteme

1991/1 fokozódik, s az anyagi ágak bérfejlesztése az 1990. évben alig marad el az oktatási szférától. Az infláció ez évi mértéke jelenlegi becslések szerint 34% lesz, akülönbözet az elért bérnövekmény és az inflációs ráta között tehát 7%. Az anyagi ágaktól való még meglévő elmaradás jelenlegi mértéke 15% ( a pedagógusok jelenlegi átlagbére 12.964 Ft/fő/hó, míg az anyagi ágakban foglalkoztatott szellemi foglalkozásúak átlagbére 15 ezer Ft): a két tényező együttesen és egy ütemben a bérautomatizmuson túlmenő, 22%-os bérfejlesztést tesz szükségessé, amely megvalósítása esetén, továbbá az anyagi ágazatok bérnövelésének elmaradása esetén, hozná azonos szintre az eltérő ágazatok béreit. II. Béremelési javaslat „A fentebb leírtak alapján a bérautomatizmuson felül 1991-ben tehát 22% központi béremelés fedezetére van szükség ahhoz, hogy az elmaradások ne fokozódjanak – feltéve, hogy az anyagi ágazatok 1991. évi béremelése nem haladja meg a bérautomatizmust. Ennek fedezetigénye természetesen igen magas, de véleményünk szerint szükséges lépés a hároméves programon belül. (Erre enged következtetni Antall József miniszterelnök ME327/1990. sz. a Pedagógusok Szakszervezetének írt válaszlevele is.) Amennyiben ez nem lehetséges, akkor minimálisan, a bérautomatizmuson felül 10% béremelést kell biztosítani. Ez azt igényli, hogy az 1992-ben belépő harmadik lépcsőnél olyan mértékű béremelés kell, amellyel a különbségek kiegyenlítődnek. Természetesen figyelembe kell venni majd az inflációkövető bérautomatizmust is. A javasolt két változat természetesen befolyásolja a nevelési-oktatási intézmények dolgozóinak körére meghirdetett hároméves program 1992. évi alakulását. Az viszont mindannyiónk előtt tudott dolog, hogy gyermekeink színvonalas neveléséhez, oktatásához olyan kvalifikált, minőségi, nem kontraszelektált pedagógusok kellenek, akik a fizetésükből az alkotó értelmiséginek kijáró életnívót, a kulturális önképzést is meg tudják valósítani, és napjaikat nem a mindennapi kenyér megszerzése tölti ki maradéktalanul, elhanyagolva saját továbbképzésüket, látókörük szélesítését. A pedagóguspálya az évek során – bár egyértelműen magasan kvalifikált munkaerőt igényel – az anyagilag leginkább elmaradott területek egyikévé vált. Így a kontraszelekció törvényszerűen jelent meg. A jóképességűek egy részének pályaelhagyása – elsősorban anyagi okok miatt – viszont általános jelenség. Pedagógusaink, bízva a rendszerváltásban, hallatlan várakozással tekintenek a beígért intézkedéssorozatra. Ma még bíznak abban, hogy ezek a lépések garantálni fogják értelmiségiként élhető életüket, még hisznek abban, hogy munkájukra igényt tartanak; ennek elmaradása könnyen vezethet épp a legjobbak körében munkabeszüntetésekhez, tüntetésekhez, általános sztrájk-hangulathoz. Ez a réteg sem számában, sem erkölcsi súlyában nem jelent elhanyagolható tényezőt. Így megfontolandó, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére nem célszerűbb-e az 1991. évben biztosítani az utólérés nagyobb lépését, megnyerve ezzel az egyik legfontosabb értelmiségi réteg támogatását.” 2. Az FPF véleménye az MKM javaslatáról (Részletek) „Megítélésünk szerint a hivatkozott kormányhatározatok felett eljárt az idő. Ezt lényegében a tervezet is elismeri, mondván, hogy nem sikerült elérni a háromlépcsős intézkedéssorozat első évében, 1990-ben, hogy jelentős mértékben csökkenjen a pedagógusok bérszínvonalának elmaradása. (Ld. 2. oldal: „… az elmaradás csökkent valamennyivel ugyan, de az 1990. évi bérintézkedés még messze nem vezetett a kívánt eredményre.(…) Az anyagi ágak bérfejlesztése 1990. évben alig maradt el az oktatási szférától.”) Sőt, még a Határozati javaslatokban megfogalmazott a/ variáció is csupán azt tűzi célul, hogy a lemaradások ne

1991/1 fokozódjanak. De ennek is csak akkor van realitása, ha „az anyagi ágazatok 1991. évi béremelése nem haladja meg a bérautomatizmust.” Márpedig valószínűsíthető, hogy meg fogja haladni. Ugyanis a piacosodás elvének egyre erőteljesebb érvényesülésével várható, hogy a termelői szférában fokozottabb mértékben fogják megbecsülni az értelmiséget. Az oktatásban, amelynek finanszírozása döntő módon a költségvetésből történik, nem várható a piaci elvek érvényesülése. Itt csak a költségvetés biztosíthatja a szellemi munka korábbinál lényegesen jobb anyagi elismerését. A tervezett 22%-os központi béremelés erre nem elegendő. Mint látjuk, nemhogy felzárkózásra, de még a különbségek szinten tartására sem nyújt garanciát. Emiatt az MKM előterjesztését nem tudjuk elfogadni. Javaslatunk: - A kormány kötelezze el magát arra nézve, hogy a pedagógusok bérszínvonalát néhány éven belül felemeli az értelmiség átlagos bérszínvonalára. Az erre vonatkozó kezdeményező lépéseket a művelődési tárca haladéktalanul tegye meg. - A fenti stratégiai célhoz vezető első lépést 1991-re úgy határozza meg, hogy az ténylegesen eredményezze a lemaradás csökkenését. - A bérintézkedés CSAK százalékban történő meghatározását és nyilvánossága hozatalát csalókának és a közvéleményt félrevezetőnek tartjuk. Nyilvánvaló ugyanis, hogy magasabb bérszínvonal esetén az alacsonyabb százalékos emelés abszolút összeget tekintve akár magasabb értéket is jelenthet, mint a pedagógusok alacsonyabb bérszínvonalához viszonyított esetleges magasabb százalék. (Pl.: az egyéb szellemi foglalkozásúak 15.000 Ft-os átlagbérének 26%-os emelése ugyanúgy 3.900 Ft átlagnövekedést eredményezne, mint a nem egészen 13.000 Ft-os pedagógus átlagbér 30%-os emelése.) Ragaszkodunk a közvélemény és a szakma folyamatos, korrekt, minden részadatot ismertető tájékoztatásához. - Szükségesnek látjuk e kérdésben a pedagógusok szakszervezetével történő előzetes tárgyalásokat.” 3. Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (Részletek) „… A PDSZ megalakulásától kezdve követeli, hogy a költségvetés szakítson az ún. „maradvány”-elvvel. Az ígéretek szintjén azonban az új kormány sem jutott túl. A napvilágra került elképesztő méretű költségvetési hiány csökkentésekor „logikusan” merül fel az oktatási kiadások lefaragása. Már szó sem esik az MKM vezetői által hangoztatott 30-42%-os béremelésről, hanem a 20%-os bérautomatizmus, és a 10%-os dologi automatizmus is kérdésessé vált! A PDSZ Ügyvivő Testülete hosszas vita után úgy döntött, hogy az összes – az oktatásban érdekelt – szakszervezet bevonásával 1990. december 11.-re demonstrációt szervez, melynek célja, tárgyalások kikényszerítése a béremelésről. Elkerülhetetlen ez a lépés, hiszen a pedagógus társadalom anyagi teherbíróképessége így is az összeroppanás szélén van… Lapzártánk miatt a demonstráció eredményeiről, az ott tapasztaltakról a következő számban közlünk részleteket. Összeállította: Barlai Róbertné

1991/1 Az iskolaszék az oktatásügy menedzsere Iskolatanács vagy iskolaszék? Még a megalkotói előtt sem tisztázódott egyértelműen ez a fogalom. A munkát megkönnyítő szervezet, vagy a régmúlt emlékeinek nosztalgikus felidézése? Nem egyértelmű ez sem. Sorozatunkban olyan iskolaszékeket mutatunk be, amelyek nemcsak létrejöttek, de működnek is. Tapasztalataik irányadók lehetnek mások számára. Munkatársunk, Csillei Béla erről beszélget Brankovics László kisújszállási önkormányzati testületi taggal, művelődési osztályvezetővel. - Az iskolák jelenlegi működésével kapcsolatban meglehetősen nagy a bizonytalanság. Miért pont iskolaszékre volt a legnagyobb szükség városukban? - Éppen a bizonytalanság miatt éreztük feltétlenül szükségét egy olyan szervezetnek, amely a már előre látható problémák megoldásához segítséget nyújt. Ma is ezt tartjuk az iskolaszék legfőbb feladatának. Nem ellenőrző, felülről az iskolák nyakába ültetett, avagy egy munkát akadályozó, az önkormányzat tevékenységét folyamatosan hátráltató testület. A közös cél, az oktatásügy helyi, gyakorlati feladataiban résztvevő, azt hozzáértő szakmaisággal segítő, kollektív döntéssel rendelkező iskolaszék egyaránt partnere a fenntartónak, a tantestületnek és a gyerekeknek. Ezt a viszonyt kitartó munkával lehetett csak elérni. Eredményeket kellett felmutatni, amíg le tudtuk küzdeni a pedagógusok részéről érezhető – részben érthető és indokolt – gyanakvást. - Tudjuk, hogy az eddig megélt különféle, oktatási reformoknak nevezett felfordulás óvatossá tette a szenvedő alanyokat. - Ennek ellenére garanciát jelentett az a tény, hogy az elképzelést nem felülről erőltették ránk, hanem néhány lelkes pedagógus, tanár, szakember fogalmazta meg. A megvalósítás azonban nem volt zökkenőmentes. Mikor felvetettük a kérdést, érzelmi kitörésekkel tarkított ellenvélemények hangzottak el az iskolák részéről. Ugyanakkor a pénzügy is megdöbbent azon, a számára eddig elképzelhetetlen lehetőségen, hogy a pedagógusok, - nevezzék akár iskolaszéknek is – beleszólhassanak a privilégiumként őrzött pénzügyi tervezésbe. Szintetizáló szervezetet kellett tehát létrehoznunk, amely egyszerre teszi hatékonyabbá a munkát, egyezteti az érdekeket és mindannyiunk számára hasznos döntéseket hoz. Ehhez felhasználtuk még az idős, a két háború közötti iskolaszékben munkálkodó nyugdíjas pedagógusaink tapasztalatait is. Az így felállt testület a legdemokratikusabb választások alapján jött létre. Valamennyi iskola két-két pedagógust küldött, a zeneiskola, valamint az óvodák egy-egy kollégát. Ezzel lehetett biztosítani mindegyik oktatási intézmény megfelelő érdekképviseletét. Ugyanakkor azonban hiányzott a másik félnek, a fenntartónak a részvétele. Mivel akkortájt már a tanácsot nem tekintették legitimnek, azért a pártok delegáltak képviselőket a testületbe, akiket a választások után az önkormányzat megbízottjai váltották föl. Természetesen ezt is szeretnénk tovább bővíteni. Úgy véljük, az oktatásügy megfelelő kezelésének érdekében szükség van az egyházak jelenlétére is. Képviselőik munkájára feltétlenül számítunk. Az iskolaszék ügye jelenleg mindenki számára új, még kellőképpen ki nem dolgozott, mondhatni, járatlan út. A tapasztalatok megszerzése során alakítjuk, folyamatosan javítgatjuk, teszzük működőképesebbé.

1991/1 A kezdet kezdetén az iskola delegáltjai között az egyik minden esetben az igazgató lett. Ez akkor megfelelt, de mára már nem szerencsés. Egy megfigyelői státus célszerűbb lenne. Az így felszabadult helyekre pedig, a régi elképzeléseknek megfelelően, szülőket szeretnénk bevonni. Olyan személyiségeket, kik városunk elismert polgárai, s késztetést éreznek az oktatásügy helyi problémáinak megoldására, abban történő tevékeny részvételre. - Mit mutatnak a tapasztalatok? Miként állja meg a helyét az iskolaszék a fenntartó, használó és a tanító hármasának kereszttüzében? - Az iskolaszéknek egyszerre kell érdekegyeztetőként, döntéselőkészítőként és döntéshozóként működnie. Ez pedig csak konszenzusokkal képzelhető el. A sokszempontú működés lehetséges buktatóit figyelembe véve döntöttünk úgy, hogy az elnök a mindenkori polgármester lesz. Ez nemcsak a meghozott állásfoglalások végrehajtását biztosítja, de megkönnyíti a tervezést, az önkormányzat döntéseit is. Egy iskolaszerető közösség – empatikus vezetővel – messzemenő eredményeket képes elérni. Ugyanakkor a demokratikus szabályoknak megfelelően az iskolaszék jegyzőjét a testület maga választja meg. Híven az 1868-as törvényhez, amelynek rendelkezése kimondja a „saját kebelén belül” történő választást. A tapasztalataink azt mutatják, ha minden iskolában egy iskolatanács jött volna létre, egymástól elszigetelten, belefulladtak volna önnön problémáik tengerébe. Így viszont, iskolaszék formában, nemcsak a régi, kézivezérléses módszerekkel még halványan rendelkező apparátussal, az óvatos tantestületekkel vagy a gyereket féltő szülőkkel szemben tudnak hatékonyan működni. Összehozzák, egyeztetik az érdekeket, kialakítják a közös munka feltételeit, s ellenőrzik a végrehajtást is. Az évek minket igazolnak - Milyen jogosítványai annak az iskolaszéknek? Meddig terjed a hatáskörük és milyen mértékben élnek vele? - Az iskolaszék nem az önkormányzat kinyújtott, meghosszabbított karja, de nem is egy szupercsúcsszervezet. Tevékenységi köre ennek megfelelően alakul. Valamennyi intézményvezető kinevezéséhez hozzájárulásuk szükséges. Ők döntenek a vezetői fizetésekről, pótlékokról. Ez annál is fontosabb, mert eddig a tanács a tantestületek rovására emelhette a fizetésüket. Most az iskolaszék javasolja, hogy az igazgatói pótlékot az önkormányzat biztosítsa. Így tehát, ha a polgármester vezette iskolaszék lépéseket tesz ez irányban, akkor meg is teremti majd hozzá a feltételeket. Véleményezi a művelődési osztály vezetőjének kinevezését is. Erre szükség is van, mert ők tudják megmondani, kivel tudnak együtt dolgozni. Rangsorolja a kitüntetéseket, ügyel a felterjesztésekre. Dönt fegyelmi ügyekben. Terveink szerint egyfajta közbülső állomás lesz a döntőbizottság és a munkaügyi bíróság között. Újratárgyalásra javasolhat diák-fagyalmi ügyeket is, de dönt szülő és iskola vitás ügyében. Rendelkezik a szolgálati lakások felett. Szakíthat a régi gyakorlattal, amely szerint egy iskola – egy lakás- Az igényeknek megfelelően oszthatja el. Alapítvánnyal rendelkezhet, melyből ösztöndíjat hozhat létre, jutalmazhat. Iskolaigazgatók szakmai, gazdasági jellegű vitáiban dönthet: ki kapjon felújításra pénzt, milyen munkálatok várhatnak még.

1991/1 Javaslatot tehet intézmények összevonására, megszüntetésére. Felvetheti iskolák alapításának kérdését. Dönthet oktatási épületek más célra való hasznosításának kérdésében vagy más létesítmények felhasználásában. Ellenőrzi a GAMESZ működését, vizsgálhatja a normatívák megfelelő felhasználását és még sorolhatnám a rendkívül sok területre kiterjedő jogosítványt. Nem tekintjük merevnek a rendszert. Az élet fogja kialakítani mindazokat a területeket, amelyeken az iskolaszék valóban tevékenyen tud dolgozni. Nemhogy elzárkóznánk, de kifejezetten támogatjuk az ilyen törekvéseket. Egyetlen célt ismerünk, az oktató-nevelőmunka hatékonyabbá tételét, gyerekeink fejlődését. Mindent,a mi ezt segíti elő, támogatunk, erősítünk. Bukfenc - Egy, kettő, egy, kettő…! Mellet ki, térdeket föl! A sasorrú, enyhén pocakos tanár gyönyörködve mustrálta egyik tanítványát. A lány tizenöt éves volt, bogárszemű, combjai izmosak, csípője enyhén ívelt. Beck ötven, ehhez képest elég jól bírta magát. Fiatalosan járt, mozgott, beszélt – hátha becsaphatja a közelgő öregséget. Felesége elhunyt, talán egy új asszony… Á, hacsak nem fiatal, friss vászoncseléd, aki még őt is hangulatba hozná. Mint… mint ez a kölyöklány, hona évre még gyerek, plusz a tanítványa, akivel így legfeljebb csak szemezhet, azt is diszkréten, nehogy folt essen tanári becsületén. Ez így, ahogy van, marhaság, de hát mit tegyen, ilyen a világ: alkalmazkodásra kényszarít. Vajon mi járhat egy ilyen tini fejében? Érdekli-e valami más a jegyeken és leckén túl, mondjuk a fiúk, esetleg ő maga, végül is nemcsak tanár, férfi is vagy mi a szösz. Csengettek. A tanulók izzadtan tódultak az ajtóhoz. Tanáruk, mint mindig, ezúttal is keményen megdolgoztatta őket. Szó se róla, szeretik ők a sportot, azért nem ártana ritkábban sípolgatni – kockáztatták meg néha a háborgóbbak közül. Hanem „Az öreg” csak nevetett rajtuk, és tovább, még vadabbul fütyült. Így persze könnyű! Kerülne csak az ő kezükbe az az átkozott síp…! - Gyöngyi! Gyere ide egy percre, kérlek! A fruska kacéran, csípőjét riszálva libegett hozzá. - Csüccs le, látom, elfáradtál. - Nem én! – vágta rá gyorsan, de azért leült, melléje a férfi. Az ám, csakhogy mi a francot mondjon? - Szeretsz tornászni? - Akkor tornásszunk még egy fél órácskát – kapaszkodott az ötletbe. – Nézzük talán, - mit is, egy fejállást! A leány kelletlenül ringott a szőnyeghez. Megpróbálta egyszer-kétszer. Sikertelenül. - Homoríts! – simított végig a derekán a tanár, onnan fel a combjai közé. – Nem érted? Várj, megmutatom – lendült fejállásba. - Valahogy így, nem boszorkányság. - Richárd bácsinak. Azonban a kezén a tanár bácsi sem tud járni. - És ha mégis? Adsz egy puszit érte? - Miért ne? – villant rá a csitri szeme. – Két flik, három bukfenc és tíz perc futás után. Beck megérezte a kihívást és a szavakban bújó gúnyos lekicsinylést. Szóval így állunk! Ingerülten rugaszkodott neki, totyogott két métert, majd a hátára gurult. - Tovább! – izzasztotta meg kajánul a kis csaj, ugyanúgy, ahogy Beck szokta őket. – Flik…? A tanár ismét nekilódult, de már a levegőben összezsugorodott. - Bukfencnek príma, fliknek gyengus, pedig, ugye, nem boszorkányság.

1991/1 A második ugrás jóval nyitottabb volt, ezzel szemben akkorát esett, hogy az egész csarnok Gyöngyivel és a bordásfalakkal együtt forogni kezdett vele. - Káprázatos! És most… futás! Szabad a sípot? Felkészülni, vigyázz, rajt! Vérvörösen nyargalta körül a termet, közben megértette, amire kíváncsi volt. Tüdeje szúrt, sípcsontja még jobban, de ahogy megállt, a bakfis rögtön ráfüttyentett. - Még három perc. Még kettő. Mellet ki, térdeket föl! És így tovább, amíg Beck csaknem összeroskadt. - Köszönöm a… leckét. A puszit elengedem – fordított hátat megalázottan a lánynak. Az előbb csupán érezte, most viszont tudta is: ezen a délutánon nemcsak a férfi, hanem a tanár is bukfencezett egyet. Petrozsényi Pál Boldogulunk-e az iskolai konfliktusokkal? Túl vagyunk már az időszakon, amikor tagadtuk, szégyelltük, kerültük a bennünket szükségszerűen körülvevő konfliktusokat. Ennek ellenére úgy tűnik, hogy az iskolák, a pedagógusok még mindig elkerülendő sorscsapásként élik át a tanítványaikkal, azok szüleivel és a kollégákkal, igazgatókkal létrejövő nézeteltéréseket, összeütközéseket, megoldatlan problémákat. A szülő megnyerhető Pedig, ha belegondolunk, az iskola még akkor is naponta termeli a potenciális konfliktushelyzeteket, ha a pedagógusok és a szülők tökéletesen működnek, és valamennyi diák az elvárásoknak (milyen elvárásoknak?) megfelelően tanul, viselkedik. Nézzük először is a sokat emlegetett és akár válsággócnak és tekinthető szülő-pedagógus kapcsolatot. Másról sem beszélünk évtizedek óta, mint együttműködésről, „partneri kapcsolatról”, és mit tapasztalunk a valóságban? Egymásra mutogatást, kölcsönös kiszolgáltatottságot, bizalmatlanságot. Pedig csak azt kellene mindkét félnek megértenie, hogy a szülő szubjektív megközelítése, mégoly problémás gyermeke iránti elfogultsága természetes jelenség, sőt – bizonyos mértékben – szükséges feltétele a gyerek egészséges fejlődésének. Hogy csaknem minden szülő megnyerhető, ha nem részesül fölényes kioktatásban, ha érzi, hogy valóban az ő gyerekének a javát akarják, és – hangsúlyosan –, ha nem vitatják el jogát és kompetenciáját fia-lánya nevelésében. A szülő saját gyermekére különösen érzékeny. Nem véletlen, hogy mélyen megbántódott az az édesanya, akinek egy fogadóórán – rendkívül kedvesen – ezt mondta a fia osztályfőnöke: „Ha a gyerek is olyan rokonszenves lenne, mint az anyuka, nem is lenne vele semmi bajom…” A tanítványt szerető és érte felelősséget érző pedagógusnak nyilván akkor is el kell sajátíttatnia a gyerekekkel bizonyos ismereteket, ha azok valamiért ellenállnak, nem igazán érdekeltek, motiváltak a dologban. >>A fiam okos légy!<< >>Juszt se!!<< dialógus napirenden van felnőtt és gyerek között. Hogyan lehet rávenni az álmos, fáradt vagy saját fantáziavilágába elmerült, esetenként szorongó kisiskolást arra, hogy játék helyett a betűvetéssel vagy az olvasókönyve silabizálásával foglalkozzék? Miként értethető meg az önmagát megvalósítani próbáló, a felnőttvilágot kritikusan szemlélő kamasszal, hogy mit kell tennie „saját érdekében”? Hiszen nem született méh a világon olyan ember, aki serdülőkorában elhitte volna, hogy ő még nem elég érett és felelős az önálló döntéshez. Természetes, hogy konfliktusok, feszültségek, veszekedések, harcok nélkül mindez nem

1991/1 megy. Hiszen nap mint nap szembekerülnek az egymásnak ellentmondó szükségletek, értékek, érdekek, vélemények. Elemzett konfliktusok Azt hiszem, felesleges hosszan taglalnom, hogy mennyire szükségszerűek a tanulócsoportokon, iskolai osztályokon belül kialakuló feszültségek, ütközések is. Hiszen egy-egy osztály tagjai véletlenszerűen kerülnek egyazon tanulócsoportba, ahány gyerek, annyi külön világ, élményanyag, kapcsolatrendszer, személyiség. Kisiskolás korban például természetes, hogy a fiúk gyakran kivetik maguk közül a baráti párokat, hiszen számukra a „bandában” való együttlét jelenti a legfőbb értéket. Milyen gyakran teszik puskaporossá a levegőt a kislányok közötti, gyakran a barátnőkre való féltékenykedésből kirobbanó civódások! Gyakran fordul elő, hogy a tanárok által favorizált eminens osztályában népszerűtlenné, nem egyszer elszigeteltté válik. S itt ma már nem csak a Karinthy által, olyan mesterien ábrázolt, irigyelt steinmanokról van szó, akiket különleges, csaka tanáréval összemérhető tudásuk idegenít el, emel a többiek fölé. Sokkal keservesebb és megvetettebb helyzetbe kerülhet a csak az iskolai tudás elsajátítását célul kitűző, a jegyekért „hajtó”, a tanárok – gyakran egymásnak ellentmondó – követelményeinek megfelelni akaró „stréber”. De működi – intoleráns világunkban különösen intenzív módon – a „rút kis kacs” szindróma. Legyen tehát valaki akár hattyú a kacsák, akár kacsa a hattyúk között, szinte minden esetben számíthat a stigmatizálásra, kirekesztésre. Gyakran kerülnek szembe egymással a gyerekcsoport valódi hangadói a pedagógus által is elismert hivatalos vezetővel. Főként az olyan osztályokban, ahol sok a „penetráns”, erős egyéniség, számítani lehet rivalizálásra mind az egyes gyerekek, mind a köréjük szerveződő kiscsoportok között. S hogy még a legtökéletesebb nevelőtestület sem a béke szigete? Hogy az annyit hangoztatott és célként lobogónkra tűzött „testületi egység” legalább is annak elképzelt, a tökéletes harmóniát megvalósító formája még utópiaként sem fogadható el? Hiszen a nevelőtestület tagjai különböző generációkat képviselnek, egymástól eltérő életutat jártak be, eltérő értékrendet hordoznak. Ha csak nem fedi el mindezt a differenciáltságot valamifajta hivatalos és kizárólagos, kötelezően képviselendő dogmarendszer, akkor a sokféleség mindenképpen meg kell hogy nyilvánuljon. Természetesen ezen belül lehet, kell termékeny konszenzusokat keresni, s ezáltal megteremteni az együttmunkálkodás alapját. Ehhez persze több nyitottság, több tolerancia és jobb vitakészség szükségeltetne. A konfliktusok léte tehát már nem tagadható, meg kell azonban tanulnunk megfelelően bánni velük. Ez nem jelenti azt, hogy minden összeütközés elkerülhetetlen. Vannak olyan pedagógiai vagy szülői hibából, kedvezőtlen körülményekből, túlfeszített lelkiállapotból, stb. fakadók, amelyek megfelelő eszközökkel kivédhetők. Vannak azonban olyanok, amelyek nem hogy gátolnák, hanem még segítik is a pedagógiai munkát, a gyerekek hatékonyabb nevelését. Hiszen az összecsapások felhívhatják a figyelmet addig nem észlelt komoly problémákra, kipattanásuk módot adhat bizonyos nézeteltérések „kibeszélésére”, eloszlatására. Révükön gyakorolható és gyakoroltatható a konfliktuskezelés, a legideálisabb: az együttműködésen alapuló konfliktusmegoldás. És akkor még nem is szóltam arról, mit jelenthet egy-egy megfelelően elemzett konfliktus az egyes tanuló önismeretének fejlesztése, az önnevelés iráni igény felkeltése szempontjából. A konfliktusok, a gyerekekkel kapcsolatos konfliktusok pedagógiai hasznosítására csakis akkor van esély, ha maga a pedagógus tisztában van saját magával, lépes boldogulni saját

1991/1 belső és külső problémáival, konfliktusaival. A pedagógusszemélyiség fejlesztésére ugyan számos kísérlet történik: változatos – különböző színvonalú és metodikájú – tréningek szerveződnek, s ezek iránt nagy is a kereslet. Míg azonban ez a szempont nem lesz a pedagógusképzés szerves és lényegi eleme, nehéz elképzelni s látványos, egy, a mainál humánusabb iskola irányába történő elmozdulást. Szekszárdi Ferencné dr. Kiáltvány a gyermekekért A kiáltvány szót Veczkó József: A gyermekvédelem pszichológiai és pedagógiai alapjai című könyvének Bevezetőjében használja – indokoltan. Hiszen – mint írja – jelenleg már a gyerekek és ifjak mintegy 25-30%-a van közvetlen veszélyben társadalmunkban! A gyermek- és ifjúságvédelem tehát óriási gonddá nőtt napjainkban, nem kerülheti meg egyetlen pedagógus sem, de jó lenne, ha megismerné jelenségeit, tudnivalóit minél több szülő és ifjúsági vezető is. Ebben nagy segítségére lehet a kitűnő szakember új könyve, amely a Tankönyvkiadónál látott napvilágot- s a Népjóléti Minisztérium anyagi támogatásával jelenhetett meg. Bizton állítom: ma Veczkó József új könyve a legteljesebb és legkorszerűbb gyermekvédelmi munka, amely nemcsak feldolgozza és közvetíti a szakirodalom – és szakmai tevékenység – legjobb eredményeit, hanem újdonságokkal is szolgál – mind szemléletben, mind adataiban és rendszerezésében. A szerző ugyanis történeti távlatokból közelíti meg a kérdést: a jelenlegi problémák kialakulását és kezelési lehetőségeit. Okos elemzéssel kimutatja a társadalom működési zavarainak és a gyermekvédelmi problémák sokasodásának összefüggéseit – a régmúlttól napjainkig. Mégsem válik e történeti összefoglaló unalmas és távolba veszően használhatatlan tudásanyaggá, hiszen a múlt jelenségeinek feltárása elősegíti jelenünk pontosabb, tágabb látókörű szemléletét. A második fejezet a gyermekvédelem és intézményrendszere jelenlegi formáit taglalja, olyan alapfogalmakat világítva meg, mint a veszélyeztetés, a pszichés sérülések, a hátrányos helyzet stb. A gyermekvédelmi intézmények ismertetésekor a szerző kitér az egyházak gyermekvédő tevékenységére, az óvodai, iskolai gyermekvédelem tárgyalása során a megelőző, segítő, pedagógiai-pszichológiai hatásokat helyezi középpontba. Roppant érdekes a könyv harmadik fejezete, amelyben a szocio-kulturális ártalmakról, a gyermek- és ifjúkori személyiségzavarok összefüggéseiről szól a szerző. Bátran „vet be” olyan már ismert, mégis kevésbé használt fogalmakat, mint az „életminőség-romlás”, „az értékrendbeli okok”, „ a válási krízis” sőt, a „szegénység hatása” a gyermeki fejlődészavarokban. Miután szemügyre vette a veszélyeztetettség eredőit, részletesen szól az olyan jelekről, tünetekről, amelyek azt jelzik: a veszélyek immár károsodást okoztak. Ilyen – többek között – az extrém fáradtság, az agresszivitás, a hazudozás, a gyermekkori lopás, a csavargás, különféle pszichomatikus zavarok. Kár, hogy meglehetősen kevés idő és hely marad a pszichoszociális eredetű személyiségzavarok korrigáló nevelésének vázlatára, noha nem feledhetjük, hogy a szerző sok más helyütt is utal a kezelési, megoldási alkalmakra, módszerekre.

1991/1 Az érdeklődő olvasó mindenképpen azzal az érzéssel teszi le a könyvet: érdemes volt elolvasni, rengeteget tanultunk belőle. S noha a könyv címe nem éppen vonzó és érdekfeszítő, tartalma, sugárzó eltökéltsége és ügyszeretete áttör a szakmai szigorúság nehézkességein. Vagyis a könyv hangneme, stílusa egyáltalán nagyon is közérthető, világos, olvasmányos. Veczkó József: A gyermekvédelem pszichológiai és pedagógiai alapjai. Tankönyvkiadó, Bp. 1990. 316. lap. 98 Ft. Dr. Karlovitz János A könyv a legjobb barát? OPKM Az Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum (OPKM) sajtótájékoztatóján Kelemen Elemér és munkatársai beszámoltak az intézet működéséről, terveiről és nehézségeikről. Az OPKM könyvtára országos feladatkörű tudományos szakkönyvtár. Félmillió kötetes állományával Közép-Európa legnagyobb pedagógiai gyűjteménye. A könyvtár gyűjti a közoktatás tervezésével, irányításával, a pedagógiai irányzatokkal és elméletekkel, a pedagógiai kutatással, a neveléstörténettel, az oktató-nevelő munka szervezésével és módszereivel, a pedagógusképzéssel foglalkozó hazai és külföldi szakirodalmat. Az itt megforduló olvasók száma évente átlagban 40.000 fő, a dokumentumforgalom 100.000 kötet. Kérdésünkre elmondták, az olvasók többnyire kutatók vagy egyetemi hallgatók, s csak kis százalékban gyakorló pedagógusok. Legnagyobb gondot az jelenti az OPKM számára, hogy nincs elegendő raktárhelyiségük, komoly, értékes könyvek fekszenek házak pincéiben, kultúrházak dohos alagsorában, iskolák leromlott mellékhelyiségeiben. Ugyanez a helyzet a múzeumi tárgyakkal is, állandó fizikai fenyegetettségnek vannak kitéve a város különböző pontjain. Kiállítótermek hiányában szinte sohasem kerülhetnek az érdeklődők elé. Szerették volna megkapni a Zichy kastély egy részét, hónapokig tárgyalásokat folytattak ennek érdekében, ám egyre megvalósíthatatlanabb feltételeket szabtak az illetékesek. Az OPKM anyagi gondokkal is küzd, a külföldi folyóiratok egy részét már le is kellett mondaniuk. Úgy érzem, az intézmény által nyújtott szolgáltatások nincsenek eléggé kihasználva, a pedagógusok nem ismerik hasznos kiadványaikat. Pl. a Világszerte c. folyóiratban összehasonlításokat végeznek más országok oktatási helyzetével, körülményeivel, rendszerével. A Magyar Pedagógiai Irodalom c. bibliográfia tartalmazza évről évre tematikusan a hazai sajtóban megjelent írásokat. Hosszan sorolhatnám még az OPKM tevékenységi területeit. Itt hívom fel a pedagógusok figyelmét arra, vegyék igénybe az OPKM szolgáltatásait. Ahhoz, hogy előrelépjünk, nagy szükség van a dohos pincék mélyén heverő szakkönyvekre. Talán az

1991/1 igény rászorítja majd a kulturális kormányzatot arra, hogy végre megbecsült helyükre kerüljenek az értékek. Pecsenye Éva Szülők, diákok rovata Néző(téren)… e téren A színházba nem kötelező jönni! Vagy igen? Döbbentem meg immáron sokadszorra, legutóbb a Vígszínház Dorian Gray c. rock-opera előadásán. Irodalomtanárként, színházrajongóként gyakorta „lenne”(!) részem színházi élményben, ha hagynák. Leginkább a középiskolás csoportok uralják a terepet, s „szerepelnek” szakadatlan, bár a Tisztelt Néző a művészekért, a darabért fizette ki a méregdrága színházjegyet. Gyermekszínházba nem megyek már, messziről kerülöm a Józsefvárosi Színházat is. Pedig az ott fellépő neves színészek mindent megtesznek a „színvonal” emeléséért. Na de a közönség?! Uram bocsá! Én megpróbáltam! Hittem a megújhodásban, Pécsi Ildikóék művészetében, jobbra való törekvésében. (Tisztelet illeti őket, meg is tettek monden tőlük telhetőt.) És mégis! Amikor gyomromban görcsös fájdalommal ültem végig két előadást, csitítgattam jobbra-balra, zörgő zacskókat leintettem, ropi-ropogtató rágcsáló tinik, borgőzös és bekiabálós baka mellett a művészetet nem tudtam élvezni! Tessék nekem megmondani, bennünk van a hiba? Másként kellene?! Shakespeare fergeteges vígjátéka a Nemzetiben. Jó a szereposztás is, a színészek élvezik a játékot. Mögöttünk kamasz fiúk, végig beszélik, rihegik az I. felvonást. Hiába tekintgetünk mindketten hátra, nem hagyják abba. (Legfeljebb néha.) Udvariasan figyelmeztetjük őket a szünetben, miszerint minket az előadás érdekelne. Szegény tanár kollégám pironkodik, s megpróbál ő is az ifjakra hatni, úgy tűnik, elszégyellik magukat. Végül is mi megyünk más helyet keresni, ahol a diáksereg nem zavar. (Én is kolléga vagyok, megpróbálom átélni a kísérő tanár helyzetét.) Vasárnap délután testben-lélekben felkészülve elindulok a Margit hídhoz. Hetedikeseimet meg erdélyi ismerősöket kísérek a Vígszínházba. Mindannyian nagyon várjuk az új élményt! Ám alig kezdődik el az előadás, az előttünk ülő ifjú hölgyek hangos társalgásba kezdenek, mit sem törődve a hellyel, a helyzettel. A gyerekek, az erdélyi vendégek szólni sem mernek, ám lopva-lopva rám néznek. Tennem kell valamit, már engem is nagyon zavar!

1991/1 Kisasszonyok! Nem kötelező az előadást megnézni! Ki szabad fáradni beszélgetni! (Tudom, most cinikus vagyok.) Valószínű megsértettem őket, mert az előttünk ülők tüntetően kivonultak. Hál’ Istennek! Így legalább átélhettük az élményt, melyet az együttes nyújtott! Csak szegény Piroska, a bal szélen ülő kolléganőm panaszolta, hogy mennyire megzavarta őket a körülöttük ülő középiskolás csoport. (A tanáruk tehetetlen volt.) Kíváncsi vagyok arra, vajon mi, pedagógusok hibázunk-e akkor, amikor egy-egy csoportos színházlátogatást szervezünk? Talán erőltetettnek tűnik a kezdeményezésünk? Hogyan, s mikor kell gyerekeinket kulturált színházlátogatásra nevelnünk? Hogy látják a kérdést a kollégák, hogy a szülők, a tanulók? Miért kell a ruhatáros nénivel vitatkoznom, mert nem hajlandó elvenni a gyerekektől egyenként a kabátokat? Csak ömlesztve, csoportosan, hogy majd az előadás végén hadd lökdössék, taszigálják egymást a nagy „kabátkupacban”?! Miért kell egy színházi büfében (Józsefvárosi színház) ropit meg savanyú cukrot árusítani finom puha szendvicsek helyett? Miért nem érdekli a fentebb említett csoportokat sem a vígjáték, sem a rock, sem az opera, sem a …?! Akarják-e a gyerekek a közös színházlátogatásokat? Ha igen, miért viselik ezt ilyen tűrhetetlen türelmetlenséggel? Remélem válaszoltok! Egy színház- meg diákbarát tanár Az irodában történt… A szülő: Feldúlt szülő ront be az irodába; hol a Gyöngyi néni? Hogy jön ahhoz, hogy engem lek…zon? Majd én megtanítom arra, mit lehet egy tanárnak, mit nem! Én becsületes dolgozó asszony vagyok! - Nyugodjon meg, üljön le, mondja el, mi történt! - A lányom egyik nap azzal jött haza, hogy a tanárnő azt mondta neki: k…anyád! Hát ezt én kikérem magamnak! Egyébként is állandóan őt piszkálja, ha megmozdul, rászól, egyeseket, intőket osztogat neki. Ha nem szereti a gyerekeket, márpedig az enyémet nem szereti, minek ment pedagógusnak. - Nem biztos, hogy az így történt, ahogy a gyerek elmesélte - mondom bizonytalanul. - Dehogyisnem! Az én gyerekem nem hazudik. Legszívesebben nekimennék a Gyöngyi néninek. - Ezt biztosan nem mondja komolyan, látom, felizgatta magát. Menjen nyugodtan haza, majd én beszélek a Gyöngyi nénivel és a lányával is. Amilyen ideges, még valami olyant mond, tesz, amit maga is megbán. Megkönnyebbült sóhajjal nyugtázom, sikerült elküldenem.

1991/1 A tanár: Gyöngyi azt állítja, ő nem mondott ilyet, de meglepődöm, mert nem háborodik fel, közönyösen fogadja a szülő vádjait. Harmadik éve tanít, jó eredménnyel végezte a főiskolát. Több órán láttam, átlagosan tanít. Új anyag, kérdés, felelet, a szokásos. De mindig minden személyes megnyilatkozás, érzelemnyilvánítás, egy hirtelen jött mozdulat, villanás nélkül. Még a hangja is mindig egyforma. Harmadik éve kínlódik a pályán egy szó nélkül. Nem panaszkodik, nem kér segítséget, ha az ember tanácsot ad neki, védekezik, igen, máskor nem így csinálom. A gyerek: Ezután a gyerekkel beszélek. Meglepődöm; ha bukásra is áll Gyöngyinél, intelligens. - Bejött az anyu? Jézusom! Múltkor a fogadóóráról sikerült lebeszélnem, már akkor be akart rohanni a földrajz egyes miatt. A fiúk felidegesítették a tanárnőt, mert én csak a Rita könyvét kértem el, és nekem írta be az egyest. Óra után odamentem, hogy én ezt igazságtalannak érzem. Ő azt válaszolta: majd kijavíthatom. De miért kell kijavítani azt, amit nem érdemeltem meg? Sajnálom szegény Gyöngyi nénit. A fiúk tényleg nagyon rosszak, én is beszélgetek néha a többiekkel, de mindenki ezt csinálja. Többször előfordult már, hogy rajtam csattant az ostor. De ezt a csúnya szót nekem mondta, nem tudom, az anyu miért vette magára. A többi tanárral egyébként jó a kapcsolatunk, a tanárnővel, azt hiszem, olyanok vagyunk, amilyen ő velünk. Azután… Másnap elmeséltem neki, hogy beszéltem a gyerekkel. Intelligens, jóindulatú. Én is beszéltem vele – mondja gyorsan, és örömmel nyugtázom a szemében végre megjelenő könnyeket. Egy általános iskolai igazgató (Név és cím a szerkesztőségben) Ádám és Lucifer Budapesten Minden alkalommal, amikor Az ember tragédiáját tanítom, házi feladatként tanítványaimmal megíratom a XVI. Színt, ami a mai Budapesten játszódik. Ez a házi feladat nemcsak fantáziamegmozgató, hanem olykor döbbenetes korfestést, világlátást is tükröz. Korunk gondjaival szembenéző, látó, érzékeny – ugyanakkor Madáchot is értő – diákok elgondolkodtatóan, meghökkentő erővel idézik és élik át a mát. Legyen erre igazolás a III. Kerületi Körösi Csoma Sándor Gimnázium III.A. osztálya tanulójának, Balogh Emesének alábbi írása. Gálosné Szűcs Emília Ádám és Lucifer Budapesten XVI. szín Helyszín: Budapest 1990. Ádám Lucifer társaságában megérkezik a Moszkva térre, metróval. Hajnalodik, a szerelvények egymás után futnak be. Emberek sietnek el mellettük. Lucifer

1991/1 Jöjj, Ádám! Nézd ezt a világot, Ezt a modern, XX. Századi csodát! Eszméid sorra megtalálod itt. Valóra vált minden, mit ember S te szeretsz! Szabad, demokratikus, Modern köztársaságba értünk. Ez itt Budapest. A te hazád! Menj, és keresd meg benne a helyed! Indulj el, s lásd, annyi szenvedés után Hova fejlődött a világ. Mit szült az eszme, mely nem hagyott nyugodni, S hogy él az ember, a nagy alkotó. Ádám Csodálom az embert, az áldozathozót, Az istenhez fogható teremtő erőt. Igen. Igazam volt. Nézd a technikát! Mit tudnak már! Rohan a metró, viszi munkába a szorgalmat. Nem sietnének, ha értelme nem volna. Az ember nem balga. Mozdul alattuk a lépcső. Az energiájuk Felszabadul, a munkára így több marad. A technika teszi ezt a csodát. Fogd kezem, induljunk el! Lábam remegve lép eme szerkezetre, mely Engem a magasba emel, Hogy hinni tudjak újra. Lucifer Induljunk el, nézz, szemlélődj, S döntsd el magad, továbbmenni vagy maradni akarsz! Ádám Ah, plakátok a falon! Szabadságot hirdetnek! Múlhatatlan eszme! Boldog vagyok! Már nem vagyok idegen, rátaláltam, Ez az, amire régóta vágyom! Fiatal szeretnék lenni, hogy öntse el testem Minden izmát, idegét a tettekre vágyás, Fiatal budapesti polgár. Megérni végre a csodát, mire születtem. Gyakorolni a szabadságot, demokráciát, Boldogságot. Családot szeretnék, igaz szerelmet, Gyerekeket. Értelmes munkára vágyom. Lucifer

1991/1 Gondold meg, Ádám! A látszat Itt is csalhat. Az embertől nem Telik annyi, mint te képzeled. Most még dönthetsz úgy, hogy király, Vagy gazdag gyáros leszel a Föld túloldalán. Biztos, hogy ez a hazád? Ádám Biztos, Lucifer! Megtalálok itt mindent, Mi szép, miért küzdeni érdemes. Lucifer Legyen hát, Ádám, mint akarod! De jól vigyázz, ha itt csalódol, A Holdra küldelek el, hol megöl a magány! Ádám Ne fenyegess! Nem csalódhatok! A magánytól félek, az emberi lelket tönkreteszi. Nem adom fel könnyen. Milyen sok itt az ember. Itt senki sem lehet magányos. Lucifer A magány nem az egyedüllétben rejlik. Magányos tömegben is lehetsz! Ádám Ahol a lelket összetörő összes bilincs lehull, Lehull és eltűnik, mint a sárba taposott őszi levél, Ahol a Nap ragyog, nincs zsarnok, elnyomás, Ahol a munka rettentő erő, Ahol a tudás kincs, a nép szabadon választ, Földet művel, Ahol a technika a csillagokba emel, ott nincs Nem lehet magány. Az a boldogság háza. Úgy érzem, itt újjászületek, feltöltődöm. Itt nem kínoznak majd napi gondok, Munkának, hivatásnak, családnak élhetek. Képzeletem szabadon szárnyal, hitem És bizalmam lesz a jövőbe. Tudni fogom, Sőt úgy érzem, máris tudom, - Miért élek! Oly szép ez az érzés, átjár, simogat, Melegít, mint egy megértő emberi kéz. Hiszek a barátságban, az emberi tisztességben, A szerelem szépségében és igazában. Nézd Lucifer, Nézd ezeket a siető, boldog embereket. Lucifer Ádám, túlzol, mint mindig.

1991/1 Szólíts meg egyet, s kérdezd meg hogy él! Ádám Kedves barátom! Édes úr! Mondd, mire vársz? Hogy élsz? Milyen a munkád? S főleg boldog vagy-e? Munkanélküli Ki vagy te? Mit akarsz tőlem? Elvtársnak vagy úrnak szólítsalak viszont? S egyáltalán, mit akarsz tőlem? Menj innen el messzire! Ha van Dolgod azután, ha nincs munkád, Akkor törődj a családoddal, vagy mit Bánom én mivel, de engem hagyj! Ádám Barátságom hozom feléd. Kérlek, ne utasíts el, válaszolj! Vagy bánat ért, mi bánt és elszomorít? Oszd meg velem, segítek én, hogy te is Élvezd a szép napot! Munkanélküli Mit? Szép napot?! Hol van Nekem szép nap? S egyáltalán lesz-e még? Ádám Hát nem hiszel? Munkanélküli Kiben? Miben? Na menj innen! Te ámokfutó vagy Vagy Bolond! Ádám Se ez, se az! Csak egy egyszerű fiatal, budapesti polgár. Munkanélküli Részeg vagy! Az, ha mondom! Már reggel! Jól mehet neked! Adj pénzt! Azzal segítesz, nem a papolással! Adj – kenyérre kérem! Nem sörre kell, mint neked. Ádám Kenyérre kell? Nem értelek! Beteg vagy talán, nem dolgozol? Hogy jutottál ilyen helyzetbe?

1991/1 Munkanélküli Hagyj már, ne bosszants! Munkanélküli vagyok! Kitettek. Felszámolták a gyárat, ahol 10 éve dolgozom. Nincs munkásszállás se tovább. Itt élek A metróban. Mit akarsz még tudni? Ki küldött? Ádám Magamtól jöttem! Segíteni fogok! Fogd pénzem, s végy kenyeret – s egyél! Lucifer Ádám, nézd a többiek mind néznek téged! Bolondnak tartanak, mert szerintük, ki pénzét Adja oda – az bolond, S ki ennyit ad, az tényleg az. Társai ölik meg a szerencsétlent, hogy osztozzanak Jussán. A sokszáz tenyér s ijedt arc feléd fordul. Ádám Adj nekik, óh adj pénzt, Lucifer! Félek, minket is megölnek mindjárt. Lucifer Csukd be szemed, ha csalódni nem akarsz! Aranyat dobok közéjük, s ijesztő lesz a hatás. Ádám Elfordulok, mert tanúja lenni Nem akarok, mi történik. Lucifer Okosabb vagy te a struccnál! Ha nem látod is, tudod, ez a kudarc. Nem halt ki a nyomor, a kapzsiság. Nézd, hogy ölik egymást! Ádám Korai a diadal. Lehet, hogy Ilyen is előfordul, de a nép nem így él. Lucifer Ha egyet is találsz köztük, elhiszem: Győztél! Itt hagylak boldogságban Élni az örökkévalóságig. Ádám

1991/1 Ilyet ajánlasz? Biztos vagy hát, hogy nem lesz igazam, Különben nem tennéd, ismerlek jól! Hiszek, mert hinni akarok! Bízok, mert bízni akarok, és megtalálom, Nem egyet, de százat, ezret, tömegeket, akik boldogok! De ki az, ki kezemhez ér? Lucifer Éva jött kísérteni téged. A szép szőke Éva. Romlatlannak látszik. Éva Uram, nézd ezt a szép erdélyi ködmönt! Vedd fiadnak! Nem fázik benne, ha jön a tél. Ádám Kedvesen ajánlod. Hímzése szép. Te készítetted talán? Éva Magam, uram. Mielőtt menekültünk, Hímeztünk. Mintája eredeti, látod rajta vannak A Hargita fenyői. Ádám Menekültél? Ki elől? Miért? Oly fiatal vagy, oly ártatlan, mit Követtél el? Éva Magyarnak születtem. Ádám S ezért üldöztek? Nem egyenlők Nálatok az emberek? Lehetséges ez? A technika korában, Hol nem szabadna ismerni a nyomort Az országok közti határokat, hol a Boldogságnak uralkodni kellene? Mondd, befogadtak honfitársaid? Éva Befogadtak. De kérlek, uram, vedd Meg a mentém! Nincsen pénzem, Nagyon nincsen, kérlek. Ádám Ha befogadlak, pénzt is adtak talán?

1991/1 Éva Miből, uram, nekik sincs. Ádám Vedd, itt a pénz! A mente nem kell. Húzd fel, melegítsenek rajta a Hargita fenyői! Lucifer Gyere, Ádám, menjünk tovább! Ádám Ne szólj, kérlek, ne szólj! Hadd higgyek még! Lucifer Menjünk, gyere tovább! Hiába keresed itt, ami nincs. Nincs itt se boldog ember. A boldogság csak pillanatokig tart Az emberek életében. Nem tartós. Mint te képzeled. A szemem látja a kukában turkáló Nyugdíjasokat, a sarkon álló lányokat. Ádám Lucifer! Oda nézz! Oda, azokra a fiatalokra! Nézd, milyen boldogan visznek egy plakátot! Lucifer Boldogan. De hova mennek? Kérdezzük meg, Ádám? Ádám Nem merem. Fázom. Úgy érzem, Budapesten egy pillanat Alatt elmúlt a nyár, az ősz. Nézd csak! Lassan szállingózik a hó. Fázom. Lucifer, Tudod milyen évszak jön a tél után? Lucifer Tudom. A tavasz. Biztos, hogy eljön, hogy itt is eljön, Budapesten? Ádám Tudom. A tél mindig elmúlik…

1991/1 Waldorf-pedagógia Magyarországon – úgy mint szerte a világban – egyre sürgősebbe fogalmazódik meg a kérdés: „Hogyan tovább a pedagógiában?” Az ideológiák kényszere, a tőke vonzereje és a különböző politikai csoportosulások érdekskálája nem kelti a kultúra hordozóinak reményét egy, a mai óvodai és iskolai krízisből kivezető, emberközpontú nevelés és oktatás útjának felmutatásával. Magyarországon egyre erősebben növekszik az érdeklődés az ún. waldorf-pedagógia iránt. Gyakorló óvónők és pedagógusok keresnek információkat, forrásirodalmat, továbbképzés céljából. A már több privát-kezdeményezés és kísérleti oktatás mellett az országban GyőrSopron megye elsőként vette intézményes programjai közé a pedagógiai irányvonal tanulmányozását és lehetőség szerinti terjesztését. Dr. Rudolf Steiner, Osztrák polihisztor, aki 1861-ben Kraljevecben, az akkori Magyarországon született. 1919ben lehetőséget kapott Emil Molt-tól, a stuttgarti „Waldorf-Astoria” cigarettagyár igazgatójától, hogy a dolgozók gyerekei számára beindíthassa az első waldorf iskolát. Steiner önfeláldozó aktivitása és a kiemelkedő pedagógiai sikerek újabb ilyen iskolák keletkezéséhez vezettek, jelenleg már világszerte több száz nevelési, oktatási és gyógypedagógiai intézmény működik, részben állami támogatással. A legrégibb tanterv, Amely 1919 óta folyamatosan, lényegesebb bővítés, ill. módosítás nélkül a waldorfiskolákban érvényben van, főként a személyiség-nevelést, a gyermek harmonikus testi-lelkiszellemi fejlődését tartja szem előtt. A tancél nem egy világnézetileg színezett, speciális tananyag elsajátítása, hanem az életre való nevelés, a gyermekben szunnyadó képességek kifejlesztése. E kifejezetten módszertani iskola a mindenkori politikai és gazdasági környezettől függetlenül működik, (ill. együttműködik), ezáltal egyik szabad hordozója az ún. „harmadik erőnek”, a kultúrának. Szabad nevelést csak teljesen független pedagógusok szolgáltathatnak, saját körükből választják az intézmény vezetőit is, akik a hatóságokkal tartáj az – általában gyümölcsöző kapcsolatot. A waldorf-pedagógia sajátosságai - röviden felvázolva a következőkben emelhetők ki: A középpontban Steiner „embertana” áll, melynek gyakorlat filozófiája szerint a gyermek az egyedfejlődése során nagy vonásokban megismétli az emberiség kulturfejlődési lépcsőfokit, tehát adott fejlődési stádiumban az ehhez illő tananyag (és stílus!) szolgál építő táplálékul. Így a módszer jellemzője – a pubertással bezárólag – elsősorban az érzelemre ható, művészileg áthatott, kreatív nevelés, míg az értelemre (logika, kauzalitás) csak a 14. életév betöltése után helyeződik a hangsúly. A tanár nem egy átlagos tudás- és készség-színvonalra törekszik az általában 20-30 fős osztályban, hanem individuálisan gondoskodik minden gyermekéről ( a jelmondat: „Mindenki közületek nagyobbá kell, hogy váljék, mint én vagyok.”) és nem a tananyag közlésére, hanem közvetítésére törekszik. Ehhez egy nagyfokú, önzetlen szakmai lelkesedésre és alapos felkészülésre, valamint permanens továbbképzésre van szükség. Hatékony segítséget jelent azonban a szoros tanár-szülői együttműködés, a hetenkénti többórás tanári konferencia, valamint a szülői közösség egyesületének erkölcsi és anyagi támogatása.

1991/1 A tanterv szerinti anyag kidolgozása részben a gyermekekkel együtt történik, tankönyv felhasználása nélkül. Az ún. „szakasz” az a három-négyhetes időszak, melyben reggel 8-tól de. 10-ig az ún. „főtantárgy” (matematika, magyar, történelem, stb.) oktatása folyik. Az ezután következő 20 perces szünet után a folyamatos gyakorlást igénylő tantárgyak következnek, mint pl. a már első osztályoktól oktatott két idegennyelv, (orosz és angol), az ún. „euritmia” (harmonizáló mozgásművészet), ének-zene, torna, kézimunka, stb.. Osztályzás helyett minden szakasz végén egy ún. „havi ünnepség” kerül megrendezésre, mely teljesen nyilvános, s melynek során mindegyik tanuló – szorgalmától függően – egy választott, ill. kijelölt anyagrészből referál 5-8 percen keresztül. Bizonyítvány helyett egy több oldalas szóbeli megítélést (általános és tantárgyak szerinti jellemzés, tanácsadás, és – ha szükséges – kényszerítő erejű felszólítás a szülők részére) kapnak borítékban a tanulók. Az ún. „osztálytanár” a 8. osztályig kíséri az osztálycsaládot, melynek szociális, intellektuális és érzelmi egyensúlya érdekében a felvételikor nem kizárólag csak eminens tanulókat vesznek fel, sőt, általános az osztályonkénti 2 fő ún. „integrációs” eset, mely alatt azon tanulók értendők, kiket – a nyilvános megítélés szerint – kizárólag gyógypedagógiában kellene részesíteni. Az 1-től a 8. osztályig minden tantárgyat művészi, ill. művészeti megközelítéssel, a testi-lelki kreativitás fejlesztésével oktatnak, ebben az időszakban még nem késő az alapvető lelki képességek (tisztelet, csodálat, szeretet, stb.) és karaktertulajdonságok kifejlesztésére tett erőfeszítések, melyek fő bázisát a tanár személyiségének az osztályra vetítődése képezi. Majdnem törvényszerűen következik ebből az önállóságra és felelősségre való nevelés is, melyeknek egy esetleges szülői passzivitás mellett a modern technika ésszerűtlen felhasználása (TV, videó, primitív beatzene, stb.) ebben a korban erős, sokszor jóvátehetetlen gátakat állíthat. Mindegyik gyerek tanul az első osztálytól kezdve furulyázni, kötni-horgolni, szőni, - később, a felsőbb osztályokban szabás-varrás, cipőkészítés, valamint a nagy pontosságot igénylő könyvkötés következik, mindez a szellemi képességek fejlődését is segítendő. A hagyományos értelemben vett gyakorlati foglalkozáshoz többek között a fafaragás, agyagozás, egyszerűbb asztalosmunkák és a kő- és fémmegmunkálás alapvető munkamozzanatai tartoznak. A 9-től a 12. osztályig a főtantárgyakat egyetemi végzettségű tanárok, ill. kiemelkedő pedagógiai képességekkel rendelkező kutatók, művészek, ipari vállalkozók oktatják, lépést tartva a felnövekvő fiatalok szellemi igényeivel és a „külső élet” követelményeivel (földmérés, mezőgazdasági és kórházi gyakorlat, üzemlátogatások, stb.) Fontos lelki táplálékként és a makrokozmosszal, a természettel való bensőséges viszony ápolása céljából megünneplésre kerülnek a főbb évközi ünnepek: Szent Mihály-nap, Karácsony, Húsvét és Szent Iván-éj. A tapasztalatok magukért beszélnek, Mint ahogyan ez a waldorf-iskolában végzett személyek biográfiáiból pozitív módon kitűnik: „Életcéljuk középpontjában javarészt az anyagi jólét, vagy a karrier helyett egyfajta önzetlen

1991/1 önmegvalósítás áll, mely átlagon felüli családi és szakmai felelősségtudattal párosul.” A biográfiák gyűjtése statisztikai feldolgozás céljából folyamatban van. A jövő útja feltétlenül egy szabad oktatási rendszerhez kell, hogy vezessen (politikai és gazdasági érdekektől függetlenül), melyben a felnövekvő egyén – az össztársadalmi érdekeknek megfelelően – teljes emberi mivoltához méltó nevelésben és oktatásban részesülhet. Nechay György Friedrich Eymann-Waldorfschule Bemutatkozik a Bodega Városunkban nagy hagyománya van az iskolaújságoknak. Nem kivétel ez alól a Berzsenyi Gimnázium sem, amelynek lapja, a BoDeGa – talán nem szerénytelenség így fogalmazni – elviszi a pálmát a „konkurensek” elől. Hogy az elmúlt néhány évben mégis szünetelt az újságkiadás, annak oka, hogy a gyermekek lelkesedését hamar lehűtötte a tantestület egyes tagjainak nem kellő hozzáállása a laphoz. A legutolsó áldozat a Radir volt, amelynek fennmaradt tartalomjegyzéke is izgalomba hozza az embereket. Mostanában mifelénk is új szelek fújdogálnak, ezért a cenzúra merénylete nem sikerülhetett, így óriási sikerrel jelent meg a BoDeGa. Az eddig megjelent számainkban foglalkoztunk a majd ránk dőlő iskolaépület sorsával, az „osztályon felüli” menzai kajával, kutattuk a múltat, fürkésztük a jövőt. Fontosnak éreztük a diákhumort, melynek nyilván leggyakrabban a tanár volt a tárgya. Kísérleteztünk azzal is, hogy tanácsainkkal segítsük az iskolai szervezeteket, többek között javaslatot tettünk a Magyar Társaság megreformálására, sajnos kevés sikerrel. Újságunk stúdiójának egyik legfőbb feladata a diák-érdekvédelem, ezért a lap a tanár-diák csatározások színtere lett volna, ha a diákság kritikáinak, javaslatainak megválaszolására tanáraink közül többen vállalkoznak. Szeretnénk tovább növelni az írásban aktívan részt vevők körét a diákságon belül is, mert dúskálnak az írások sokaságában. A kiadás sem könnyű feladat manapság. De mi mégsem adjuk fel. Hisszük, hogy tanárnak, diáknak fontos ez az újság. Hisszük, hogy ezt egyre többen érzik így, s ha több segítséget kapunk, akkor a BoDeGa „kinőheti magát” és egyszer a város egyik irodalomtörténeti nevezeteségévé válhat. Próbálkozzatok Ti is, érdemes! A stúdió leglényegesebb szándéka, hogy NEM ELLENSÉG: ELLENZÉK AKAR LENNI: Alapfeltételként fogjuk fel, hogy a gimnázium demokratikus elvek szerint működik. A demokrácia egyik fontos alapelve pedig a szólásszabadság. Természetesen a „szólásszabadság” fogalom nem tartalmazza a rágalom, a tények elferdítése kifejezéseket, tartalmazza viszont az esetleges ellenvélemény szabad, megtorlásoktól mentes kimondását. Miért fontos a szólásszabadság? Egy diákszervezetnek gyakorlatilag egyetlen eszköze van akaratának érvényesítésére, ez pedig a nyíltság. Ha a diákok jogait sérelem éri követel, ha szeretne valamit kér, ha nagy szükségét látja valaminek könyörög. A stúdió szándéka, hogy az iskola problémáit felkutatja, nyilvánosságra hozza és javaslatot tesz megoldásukra. BoDeGa Stúdió

1991/1 Egy „szuper” osztályban Úgy hozta a jószerencsém, hogy hetedik osztályra gimnazista lettem. Vigyázz, új életed kezdődik – mondta hajdani tanárom. Vártam, vártam, de minden a régi lett, csak sokkal színesebben, érdekesebben. Most is tanulnom kell – nem is keveset –, most is tanárok tanítanak, s most is vannak osztálytársaim, de még milyenek? Szuper jó osztályom van. A legjobb az, hogy nem én vagyok a legkisebb. (Pedig elég pici vagyok.) Ne beszélj sokat feleslegesen! Ne húzd ki magad semmiből! Ne jelentkezz erőszakosan! – ilyen és ehhez hasonló jótanácsokkal látnak el szüleim reggelente, indulás előtt. Ennek ellenére: Muszáj erőszakosan jelentkeznem, mert mindenki jelentkezik. Muszáj sokat beszélnem, mert olyan klassz dolgokról dumcsizunk tízpercekben. S nem húzhatom ki magam semmiből, mert mindenre egyként mozdulunk. Az angolt nagyon szeretem, csak kár, hogy nem vagyok pösze, mert akkor könnyebben tudnám kiejteni a szavakat. A magyart és a törit is kedvelem. Rengeteget nevetünk órákon, mert mindig akad valakinek egy jó beszólása, a mi örömünkre, és a tanárok bosszúságára. Azért voltam már kellemetlen helyzetben is, ennek története a következő: A tesóm kapott egy új hajsütőt, amivel elkészítve a frizura „átmenet núbiaiba” fazon. Hát persze, hogy én voltam az, akin „ki lett próbálva”. Másnap a suliban kivétel nélkül mindenkinek tetszett, csak az osztályfőnököm dícsérgette kissé furcsán, még fel is állított, hogy mások is jól lássák. Rettenetes érzés volt, hogy többet be nem lesz sütve a hajam, az biztos. A mi osztályunk azért is klassz, mert mindenki megmondja a véleményét. Sokszor morgunk, ha nem értünk valamit, de végül is jó érzés, hogy tanáraink feltételezik rólunk, hogy mindent értünk. És ha mégsem? …hát… fő a bizalom! Mi aztán őszinték vagyunk. Az egyik osztályfőnöki órai bemutatkozásunk során egyik osztálytársam ugyan rossz tulajdonságaként, de elmondta, hogy néha úgy érzi, többet tud a tanároknál. Én ezt ugyan még nem éreztem, de valami hasonlót már igen. Ha tanár lennék, olyan pszichológiai tesztet biztosan nem íratnék, amilyent a múltkor az osztályfőnököm. Színek kiválasztása alapján tiszta képtelenségnek tartom eldönteni, hogy ki milyen. A fekete szín például gonoszságot, sötétséget jelent. Én nem vagyok ilyen, s mégis tetszik a fekete, mert a Depeche-sek is abban járnak, és jó a zenéjük. Vagy a piros, annak meg politikai színezete van, de a szereteté is az. Kozma Adrienn Télen a nyárról Hajnalok hajnalán, komor téli reggeleken morcosan ballagok a buszhoz, hogy negyvenöt perces utazás után beérjek a suliba. Rosszkedvemet gyakran egy nyári emlékkép űzi el. A minap a következő jutott eszembe: Nyaranta – mint a legkorábban kelőnek – nekem jut a bevásárlás. Utam az élelmiszerbolt felé egy villanyoszlop mellett vezetett el. Tetején gólyafészek, melybe évről évre, így az idei nyárra is megérkezett a gólyapár. Ismerősként köszöntöttem őket reggelente.

1991/1 Hol ülve, hol állva, hol fázva, hol jókedvűen néztek vissza rám. Talán a kisgólyákat is én vettem először észre. Féltékenyen tapasztaltam ezen a reggelen, hogy mások is felfigyeltek gólyáimra. Gabikának – kocsijából kiemelve – mutatta anyukája a tollászkodó gólyákat. A kis gólya szányával kelep – kelep in – te – ge – tett. Gabika a lábával tip – top lé – pe – ge – tett. Csing – ling, csin – gi – ling. (Ez én voltam a kerékpár-csengőmmel.) Kozma Adrienn A nagyszülők bevonása az iskolai nevelőmunkába Az iskola és a család optimális együttműködésének meghatározó szerepét nemcsak hivatalos dokumentumok hangsúlyozzák, hanem a pedagógiai gyakorlat is ezt igazolja. Az iskola csak úgy érhet el tartós eredményeket, ha nevelési törekvéseiben a szülői ház tudatosan támogatja, ugyanakkor az iskola is következetesen épít a szülőkkel, a nagyszülőkkel való együttműködésre. A családdal való együttműködés, az együttnevelés véleményünk szerint egyik nagyon ígéretes, újszerű formája a nagymamák tervszerű bevonása az iskolai nevelőmunkába, Nagymama Klubok szervezésén keresztül. A nagymamák, a nagyszülők a mai társadalomban is a fiatalabb nemzedék nélkülözhetetlen támaszai. A nagyszülők más „nevelési közeget” jelentenek, mint a munkába rohanó, és onnan fáradtan hazaérkező szülők. Erre a sajátos „nevelési közegre” szüksége is van minden unokának, de valljuk be őszintén, minden nagyszülőnek is. Aligha van olyan nagyszülő, akinek nem az unokája, unokái lennének a legféltettebb kincsei. Ezért határoztuk el, hogy lehetőséget teremtünk a „nagymamai és nagyapai” szeretet hihetetlen tartalékainak feltárására, ezen keresztül az idősebb korosztály társadalmi kapcsolatainak szélesítésére is. Hiszen azt oly sokszor mondjuk, hogy az iskola és a család együttesen felelős a gyermekért. Azt már ritkábban fogalmazzuk meg, hogy az iskola, a gyerekek, a fiatalok felelősek az idősebbekért, a nagyszülőkért. A nagyszülők iskolai nevelőmunkába való bevonásának egyik lehetőségét terveztük meg és próbáltuk ki a közelmúltban. Ez a lehetőség az iskola által, az iskolában szervezett Nagymama Klub. Az első nagymama klub Néhány évvel ezelőtt egy szülőknek tartott pedagógiai előadáson szót kért egy nagymama. Elmondta, hogy véleménye szerint az iskola nem szereti eléggé a nagymamákat, nem hívja őket, nem számít a segítségükre. Azonnal megszületett az ötlet: szervezetten hívjuk meg a nagymamákat, alakítsunk Nagymama Klubot. Rövidesen elkészítettünk egy „szervezeti szabályzatot”. A klub célját az alábbiakban fogalmaztuk meg: nyújtson segítséget a nagymamáknak unokáik megismeréséhez, neveléséhez, teremtsen beszélgetési, kapcsolattartási, „tapasztalatcsere” lehetőséget az érdeklődőnek, alkalmat biztosítson arra, hogy a nagymamák jobban megismerve unokájuk iskoláját, bekapcsolódhassanak az ott folyó munkába. Az első kipróbálásra egy békéscsabai iskola vállalkozott. A nagymamáknak „beköszöntő” levelet írtunk, és néhány hét múlva nagy érdeklődés mellett megtartottuk az első klubfoglalkozást.

1991/1 Az első siker után pedagógus továbbképzéseken tartott előadásokon igyekeztünk megnyerni a kollégákat az „ügynek”. Kezdeményezésünkre több klubot szerveztek kollégáink Két klubvezető tapasztalatáról szeretnénk röviden beszámolni: „Első levelünkre – nagy meglepetésünkre – 51 nagymama jött el. A legsikeresebb programok közül néhány: - Előadás a sikeres öregedésről: - Kerekasztal-beszélgetés: „Mit kell tudni a nagyszülőknek az iskoláról?” címmel; - Nagymama – nyílt nap az iskolában; - „Én erre tanítom az unokámat” – kézimunka bemutató; - Sütemény és ételrecept csere „Főzőcske – de az unokám kedvéért” jelszóval; - Filmvetítés; - Játék- és bábkészítés. Az iskola ez esetben talán a játék- és bábkészítésből illetve a játéktanulásból „profitált” a legtöbbet. Ahogyan a klubvezető beszámolójában írja: „A klubfoglalkozásra két napközis nevelőt is meghívtam. Régi játékokat, Mikulás-figurákat, babákat és bábokat készítettünk. Majd a nagymamák emlékezetből megalkották saját játékaikat. Egy ilyen kedves babát az én lányom is kapott, mely szépségben meg sem közelíti a többi babáját, mégis ez a legkedvesebb, mert neki már nem élnek a nagyszülei… Egy másik új kezdeményezésem is volt. Arra gondoltam, hogy elsősorban a napközi játékrepertoárját lehetne bővíteni. Ezért megbeszéltem a nagymamákkal: mindenki megtanít egy-egy játékot az unokával, aki majd a többi gyereket tanítja erre. Óriási sikere volt, többé-kevésbé vagy alig ismert játék is előkerült. A gyerekek is élvezték, hogy ők tanítják még a felnőtteket is.” A nagymamák szívesen és jókedvűen jönnek, a klubnapra „időzítik” a fodrászt, csinosan felöltöznek, és egyre otthonosabban mozognak az iskolában. Az iskola igazgatója minden segítséget megad, ő maga is gyakran látogatja a klubot. Sőt: a tanév végi zárófoglalkozáson egy kedves fotóalbummal lepte meg a nagymamákat, amelyben olyan fiatalkori fényképeik voltak, amelyek anyakorukban készültek róluk egy-egy iskolai ünnepélyen. Egy másik klubvezető így ír: „Minden klubtagnak olyan tagsági igazolványt készítettünk, amelyben a nagymama és az unoka, unokák fényképe is benne van. Programjaink sajátossága az, hogy ha csak lehet, nagymamák és unokák együtt vannak az iskolában, közös elfoglaltságot, szabadidős tevékenységet szervezünk nekik. Nehezen lehet kiválasztani: mi volt az elmúlt tanév legnagyobb élménye. Talán a vidám fánkevő verseny, amiről színes fotók is készültek. A nagymamák sütötték a fánkot, az unokák pedig versenyben ették. De volt élménybeszámoló „Bezzeg az én időmben… a gyermekek, az iskola” címmel. „Az unokámmal együtt szoktuk készíteni” – receptcsere; közös daltanulás. Kivétel nélkül minden klubtag eljött a „Nagymama – nyílt napra”; a serdülésről szóló orvosi előadásra és a „Gyógyítgatjuk magunkat” című, gyógyszerész által tartott foglalkozásra.

1991/1 Beszélgettünk a „Mit olvas, mit olvasson az unokám”, a „Mit és hogyan szoktam beszélgetni az unokámmal” témakörben, ötletvásárt rendeztünk „Én erre tanítottam meg az unokámat” címmel. A mi nagymamáink is szívesen „járnak újból az iskolába” örömmel ülnek unokájuk padjába.” Unokák a nagymamákról „A nagymamámat Nyanyusnak hívom. Nyanyus nagyon jó, olyan, mint egy barátnő. Mindig ráér beszélgetni. Néha emlegeti, hogy régen ezt nem illett, meg azt sem illett, meg bezzeg… De én olyankor lerajzolom, milyen lennék én, ha nemcsak az akkori szokást, hanem például a divatot is követném, vagy például az iskolába se járnék, csak hat osztályig. Ilyenkor a nyanyussal jót nevetünk, neki néha még a könnye is kicsordul. Nagyon szeretném, ha sokáig élne, mert nem szeretnék mindenkit elveszíteni, aki engem szeret.” – írja egy 13 éves kislány. „Engem a nagymamám nagyon szeret, még soha nem vert meg. Apu azt mondja, hogy elkényeztet. Amikor kicsi voltam, ő hordott óvodába, és rengeteg mesét tudott, mindig mesélt nekem hazáig. A nagymamámat mindenkinél jobban szeretem.” – vallja egy tízéves kisfiú. Közel 300 klubos-unoka véleményét gyűjtöttük össze: Milyen az én nagymamám? Címmel. A gyerekek háromnegyed része megemlítette nagymamája „segítőkészségét”, a családi munkamegosztásban való „kiadós” részvételét. A megkérdezettek több, mint fele írt arról, hogy a mamik sokat beszélgetnek – még „titkosan” is - , gyakran játszanak együtt unokáikkal. A tanulásban, az iskolai felszerelés előkészítésében harmadrészüknek rendszeresen segít a nagymama. Csaknem minden unoka írt azokról a finomságokról – palacsintáról, gombócról, tejbegrízről, mákos tésztáról stb. – amire a nagyit szinte bármikor „rá lehet venni”, azokról a titkos zsebpénzekről, ajándékokról, amit a nagyitól lehet kapni. Sokaknak a biztonságot, a védelmet, a nyugalmat jelenti a nagymama, akivel „titkos összeesküvést” is lehet kötni az „egész világ ellen”. Nagymamák az unokákról „Milyen az unokám? Mit is írjak? Rosszat nem is tudok. Aranyos, kedves, mindig bejön hozzám, meglátogat. Nagyon szeretjük egymást” írja egy 73 éves néni. „Az én unokám nagyon jól tanul. Mindig várom a vasárnap délutánt, mert akkor jön hozzám. Elbeszélgetünk, hogy mi történt az elmúlt héten. Késő estig mesél az iskoláról, a tanárokról, a pajtásairól. Nagyon szeretem hallgatni. Boldog vagyok, hogy ilyen unokám van” – fogalmazza meg egy 76 éves nagymama. „Az unokáim ikrek. A szülés után sajnos a lányom sokáig kórházban volt, ezért újból átélhettem a kismamaságot. Rengeteg élményem van pici korukról. Egyikőjük például rossz alvó volt. Gyakorta aludtunk úgy, hogy a vállamra borult és a fotelben ülve töltöttem az éjszakát. Ki sem tudom mondani mennyire szeretem őket.” És végül egy dédnagymama: „Nekem hat unokám és egy „déduncsim” van. Ahogy születtek az unokák, én mindig egyre boldogabb voltam. Pedig volt velük gond. Főleg az elsővel, Margittal. Őt nem is annyira unakának, mint saját gyermekünknek érezzük. Lányom még egyetemre járt amikor megszületett. Én állandó éjszakai munkát vállaltam, hogy Margitkát el tudjuk látni. Amikor elvégezte az egyetemet, még sokáig együtt laktunk nagy szeretetben. Lám, milyen az élet? A lányom ugyanazt csinálja, amit én. Margitka még főiskolás, de a kicsi Péter már megszületett… Szép nagy a mi családunk. Minden ünnepet együtt töltünk. Olyankor 27 széket kell tennünk az asztal köré… Mi akkor a férjemmel olyan boldogok vagyunk, hogy még sírni is szoktunk…”

1991/1 Csalogassuk be az iskolába a nagyszülőket! Az eddig megalakult klubok iránt nő az érdeklődés. A közelmúltban intézetünk pályázat útján anyagi segítséget kapott az Országos Egészségvédelmi Tanácstól a Csongrád megyei klubhálózat megszervezésére. Ez a támogatás nagy segítséget jelent a szervezés előkészítésében, a felhívások, módszertani segédanyagok, programjavaslatok, a tapasztalatok, beszámolók sokszorosításában, terjesztésében. A megye minden iskolájába eljuttattuk felhívásunkat. Nagyon örülnénk, ha minél több iskolában kedvet kapnának hozzá, ha minél több idős embert „becsalogatnánk” az iskolába. Ne pazaroljuk el a nagyszülőkben felhalmozódott tapasztalatokat, a bennük lévő értékeket! Farkas Katalin Kit tanít a líceum? Evangélikus reinkarnáció Sopronban A soproni idegenvezetők egyik kedvenc adomája szerint Berzsenyi Dániel, a négyszáz esztendős iskola névadója az evangélikus líceum tanítványaként szórta rendre a malomba a kötekedő henteslegényeket. A mai gimnázium a következő tanévtől ismét az evangélikus egyház középiskolájaként fog működni, lehetővé téve a mi korunk „niklai remetéinek” – ha a vagánykodást nem is – a bölcsességekben való gazdagodást e patinás iskolavárosban. A kisugárzására mindig is büszke szabad királyi város mai lakóit azonban kétségek gyötrik: két gimnázium volt a városban. Ha a líceum a missziójához hűen Luther dunántúli követőit fogadja be, akkor már csak egy marad, a Széchenyi nevét viselő. Sopron ugyanis csak hajdan volt tisztán ágostai hitvallású. Azóta háromszorosára telt a környékbeli falvak katolikusaival, és ők foglalták el a kitelepített „kálomista poncihterek” helyét is. Ma van négyezer soproni evangélikus. Mit enyhít ez a mindössze hat százalék a gondokon? Dr. Bertha Árpád, a gimnázium – evangélikus vallású(!) – igazgatója joggal válaszolhatott kérdéseinkre a leendő egyházi iskolavezetés nevében is: - Amellett, hogy az egyházi iskolák ismételt létrehozása az eredményesebb oktatást célozza és nem az anarchiát, objektív tényezők is közrejátszanak abban, hogy a jövő tanévben szinte semmi változás nem lesz. Az északi evangélikus egyházkerület azon munkálkodik, kapjon egykori ingatlanai közül annyira használati jogot, hogy kollégiumot tudjon létesíteni, iskolát tudjon bővíteni. Az első nélkül nem sikerülhet a nagyobb körzeti beiskolázás, a második nélkül a nyolcosztályos gimnázium. - Egy változás azonban köztudott: kötelező lesz a hitoktatás. Kik jelentkezhetnek akkor az evangélikus iskolába? - Az egyházi iskolák gyakorlata régen is az volt, hogy nem kötötte meg a felveendők felekezeti hovatartozását. Ha lesz felvételi vizsgánk – ami a jelentkezők számától függ –, kizárólag a tudás szerint fogunk szelektálni. A bekerülőknek valóban kötelező tantárgy lesz a hitoktatás, mindenkinek a saját felekezete szerint. Arra is megadjuk a lehetőséget, hogy válasszanak, így a felekezeten kívüliek számára sem kizáró kritérium ez. Az iskola jelenlegi tanulói viszont berzsenyistaként fognak érettségizni, nekik nem lesz kötelező a hittan.

1991/1 Gyermekkorom hittanóráinak emléke egy szakadatlan – és kicsit erőszakos – hitéleti agitáció. Nem fog a rámenősségtől való félelem távol tartani esetleg ide valókat? - Várható, hogy a zömében óraadó lelkészekből álló hitoktató gárda mindent megtesz tanítványai buzgó hitéletre térítéséért. A célunk azonban az, hogy a hitoktatás gerince ne a „hittérítés” legyen, hanem a negyvenéves pangás okozta teológiai ismerethiány és a keresztényi erkölcsiség pótlása. Ennek szolgálatába kívánjuk állítani az egy fokozattal magasabb általánosítási szinten álló – amúgy is a teológiai bölcselet irányába tolódó – filozófia tantárgyat is. Az is elképzelhető, hogy a vallásilag semleges megközelítésű filozófia egy választási lehetőség lesz. - Hogyan érinti a változás a tantestületet? - Az egyházi vezetés együtt kíván dolgozni a jelenlegi tantestülettel. A nyugdíjazásokkal felszabaduló helyekre jelentkezők közül természetesen előnyt kapnak az evangélikusok, de illúzió lenne egy felekezetileg homogén tantestületet célul tűzni. Egy kikötés van csupán az itt tanítani akarók felé, bármilyen hitűek is: tolerancia az evangélikus vallás iránt. A humán tantárgyak esetén sincs ennél nagyobb követelmény. Fontos ezt kifelé is hangsúlyoznunk, mert a négy-öt év múlva várható kiteljesedéssel a tantestület további bővítésére, egy kollégiumi nevelőgárda létrehozására lesz szükségünk. - Hadd módosítsam a feltételezést: jövőre még valóban két gimnázium nyit kaput a nyolcadikosoknak, de öt év múlva mégiscsak egy marad Sopronnak. - A nagy beiskolázási körzet olyan arányban csökkenti a soproniak bejutási lehetőségeit, amennyire növeli az iskolaváros tekintélyét. Kiszámítható, hogy nem vezet áthidalhatatlan feszültségekhez, mert addigra lefut a demográfiai tetőzés, mert a világosabb piacviszonyok – áttekinthetővé téve a középfokú oktatást – megszüntetik a gimnáziumok „jobb híján” szerepét, mert az önkormányzatnak marad ideje a gimnáziumi férőhelyek szaporítására, mert mindemellett továbbra s nyitva állunk a soproni diákok előtt. Hogy a feltehetően erős rostán kihullottaknak legyen további választásuk, már a jövő évtől októberben indítjuk a jelentkezéseket – a Líceumba. Mert akármilyen nevet találunk ki neki, a soproniak csak így ismerik. pa-ul Villan a kés… Merre tart velünk a fekete vonat? Most mi lesz?! Itt vannak! Ők azok, ez már biztos. És az egész kocsiban sehol senki. Péntek van, késő este, ki járna ezzel a vonattal. De miért nem ültünk máshová? Mert Feri megint cigizni akart. Beültünk a dohányzóba, most aztán drága cigaretta lesz ez. Ők azok, rájuk ismerek a leírás alapján. Így mondta Attila, hárman vannak és nem viccelnek. Profik, látszik rajtuk. Az egyik a kocsi elején lépett fel, a másik kettő mögöttük. Szólni is késő, elfutni nics hová. Mocskos disznók! – most mi lesz. Mi lenne? – a többiek már mesélték. Egy csomó koleszost elkaptak már ezen az állomáson. Kés van náluk, villámgyorsan dolgoznak. Nyaklánc, óra, pénz, minden, ami vihető. Három másodikosnak elvették még a farmerkabátját is. Az egyiknek adtak két hatalmas pofont, mert nem volt nála pénz. Egy szakközepest is elkaptak, csak az ismert néhány csövest. Utána szólt

1991/1 nekik, azok meg negyedórán belül hozták vissza a nyakláncát. De én kinek szóljak? Az osztályfőnöknek? Volt, aki balhé után jelentette, hogy mi történt, de a többség nem. És igazuk is lett. Nem iskolai ügy, senkit nem érdekelt. Mi meg mehettünk haza péntek délután, és ahogy látom, nincs semmi esélyünk. Persze, tudom, feljelentést kellene tenni. Utána megkéselnek valahol a haverjaik. Hallottam már ilyet. Akkor inkább vesszen a pénz. Szemét állatok! – mindjárt ideérnek. Az egyik 25-30 körüli, színes ing, bőrdzseki, fekete haj, bajusz. Ahogy Attiláék leírták. A másik az öccse lehet, hasonlít rá. Meg egy velem egykorú. Vajon melyik suliba járhatnak? Nem jár az sehova! Ezek nem járnak iskolába, sem dolgozni. Itt jobban lehet keresni. Nem tudom elképzelni, hogy ennyi ideje szabadon garázdálkodhatnának, ha nem bandában csinálnák. Tele van velük az aluljáró, meg a váróterem. Már emlékszem rájuk, láttam egyszer őket. Elvegyülnek napközben az ideverődöttek között, s a hátuk mögé bújva lecsapnak. Most mi következünk. Szólni kéne Ferinek, tegye le az újságot. Csodálom, hogy van kedve olvasni. Én teljesen kiakadok ettől a délutános tanítástól. Reggel nem bírok felkelni, elszalad a délelőtt, és jön a suli, koromsötét van, mire feljutok a vonatra. Mindjárt itt vannak. Őrület – én feljelentem őket! De hogyan kell feljelenteni? Soha nem tanultunk ilyet. Kész téboly, hogy ilyesmit akarok tanulni. Miféle világ lett most egyszerre? És sehol senki! Ezek meg belém vágják a kést! Övék a hatalom, azt tesznek, amit akarnak. Mivel lehetne megállítani őket? Vajon fogok-e sírni? Az öcs mögénk áll, s egy késsel piszkálni kezdi a körmét. A kicsi figyel. A bajuszos odalép hozzánk, és kitépi Feri kezéből az újságot. Most mi lesz?! Cs. B. A diáknyelv furcsaságai – tiszteletlen megjegyzésekkel Kazinczy Ferenc a kőművesekhez került szakfelügyelőnek, mert korán megtanult írni és olvasni; a szabadkőművesek analfabéták voltak. Bán bán külföldről való hazaérkezése után kettős helyzet elé került; Hazám, hazám, te mindenem, s Melinda hol van? Kölcsey egyetlen víg esztendőt kér a magyar nép számára; több is kellene! Vörösmarty e művében a jég elverte a vetést; a vén cigány meg csak muzsikál. Petőfi egyik híres verse a Befordultam a kocsmába; ott láthatta meg azt a kislányt mosogatás közben. A Sárga Rózsához címzett kocsmában megjelent Csörögtető Csuli is; nagy Úri muri van készülőben. A Tisza szinte forr, mint lakatlan katlan; Juhász Gyula eltüzelte az egész magyar nyarat. Antigoné kívülről nő volt; belülről meg fiú lehetett.

1991/1 Amikor elfogták Antigonét, leesett az álla a királynak és kimutatta a foga fehérét; rádöbbent, hogy valóban lány volt. Romeo felfedezi a tömegben Júliát, beleszeret, pedig azt sem tudja, ki fia-borja; tagadd meg atyád, és dobd el neved. Hamar kialakul kettőjük szerelme, ami a mű végéig kitart; minden marad a kriptában. Júlia 48 órád tetszhalottságba vonult; Romeo közben leérettségizett. A novellában a régies színezetet a nyelvi anarchizmusok biztosítják; ezért érthetetlen az egész. Nyelvművelésen azt értjük, amikor a Jó ebédhez szól a nóta című műsor előtt Lőrincsze Lajos öt percig muzsikál; Édes anyanyelvünk, ha tudnál beszélni! Feltalálták a gőzgépet, majd négy kerékre rakták, és ebből lett a gőzhajó; a legújabb technikai csoda. Kínában folyik a Zöld, a Sárga és a Kék folyó; Mao vajon melyikban úszkált? Pétervárott az Auróra nagyot lőtt és utána elsüllyedt a forradalomban; de 70 évig még cirkált! Vörösmarty híres verse a Merengő őz; Csajághy Laura átváltozott. Kimondták a Habsburg ház trónfosztását, és ez azt jelentette, hogy ami értékes volt a házban, azt mind lefoglalta az országgyűlés; hová rakhatták azt a sok holmit? A halott vitézeket, mivel akkor még nem volt temetkezési vállalat, a madarak és az erdei vadak ették meg; szegény Balassi meg a végeken kóborolt. Az ül ige feltételes módja az áll; s az osztály röhög kijelentő módban. A költő azt állapítja meg, hogy csak a mulandóság állandó. Mindezt a teheneken keresztül érzékelteti velünk; a Kikericsek meg csak virítanak. Tóth Árpád egyik kötete a Lomha gólyán címet viseli; a gálya meg szántja a habokat. A balladára a balladai félhomály jellemző; a többi világos. A balladában balladai homályok találhatók, de ezek nem igazi homályok; félhomály, homály, teljes sötétség. A szimbolizmus arra készteti az olvasót, hogy a vers szerkezetét és mondanivalóját böngéssze; mi meg elolvassuk. Összegereblyézte: R. Szabó Lajos

1991/1 Rendszerváltás vagy mi? Vannak olyan gyakori fogalmak, amelyeket szinte mindenki használ, de igazán senki sem ért. Ilyen a rendszerváltás, s különösen annak iskolai változata. Mi is történt igazán? Erről vallanak az alábbiakban kollégáink. Történelmi tény, hogy minden rendszerváltásnak, társadalmi átalakulásnak megvan a maga még kialakulatlan, zavaros időszaka. Az iskolák ma szabadabb, de egyben bizonytalanabb légkörben dolgoznak, mint bármikor korábban. Az intézet pedagógusainak nagyobb fele végzi a tőle megszokott lelkiismeretes munkát. Megkönnyebbülést jelentett számukra, hogy a szoros tervezés megszűnt, saját elképzeléseik szerint dolgozhatnak. Ugyanez vonatkozik a történelmet oktatókra is, de az ő felelősségük megnövekedett, helyzetüket pedig nehezíti a III. évfolyamon a tankönyv hiánya. Van, aki pedagógiai kísérletbe kezdett, mások egy-egy jó ötlettel igyekeznek pl. bevételhez juttatni az iskolát. A pozitív jelenségek mellett sajnos sok negatív megnyilatkozás is tapasztalható. Többnyire természetesen nem a ivatásuknak élő és szakmájukat is jól ismerő és szerető pedagógusok köréből kerülnek ki a „zavarosban halászó” személyek. Ez az időszak azoknak kedvez, akik néha maguk sem tudják, mit keresnek ezen a pályán, nem a tisztességes munkájukkal, hanem egészen más eszközökkel szeretnének érvényesülni. Új közösségek alakulnak a vezetés szolgálatára is, akár ismeretlenül is be lehet furakodni az új „hatalmi” régiókba, hogy ott akár képzettség nélkül is magalapozzák jövőjüket. Sopron – sajnos – szolgálhat ilyen szélsőséges példával is. Nevezetesen az új képviselőtestület oktatási, kulturális és sportbizottságának elnöke egy fiatal, pedagógiai képesítés nélküli, szakmunkásképzőben alkalmazott szakoktató lett, aki több alkalommal összeütközésbe került munkahelyi vezetőivel a munkafegyelem megsértése miatt. Hogy fiatal kora és pedagógiai képesítés nélkülisége ellenére hogyan kerülhetett a fent említett bizottság élére, ez sokak számára kérdőjel. „Áldásos” tevékenysége első megnyilvánulásaként – könnyen kitalálható, hogy miért – azt javasolta, hogy a szakmát oktató iskolák igazgatói pályázatának kiírásánál ne legyen szempont a pedagógiai, hanem elsősorban a szakmai végzettség. Még ahhoz is bátorságot vett magának, hogy nyilvánosság előtt megállapítsa: az iskolák élén jelenleg alkalmatlan igazgatók állnak. Szakmunkásképző igazgatója A város ipari szakmunkásképzőjét több, mit harminc évig vezette ugyanaz az igazgató: Lőrinc László történelem szakos tanár. Ez idő alatt a jelentéktelen „MHT” iskolából országos szinten elismert szakképző intézetet fejlesztett. A siker legfőbb záloga kiemelkedően magas pedagógiai szaktudása volt. Nem valószínű, hogy ezt ma bárki is megkérdőjelezné. Egy nevelési-oktatási intézményben ez nem csupán előny, de elengedhetetlen feltétel is. Természetesen a szakképző intézetekben sokrétűek a feladatok,

1991/1 és ezek különböző szakembereket igényelnek. Ezen feladatokhoz a jó szakemberek megválasztása és önállóságuk biztosítása az igazgató feladata, és egyúttal érdeke is. Azért a karmester – ha iskoláról van szó – feltétlenül rendelkezzen pedagógiai végzettséggel, sőt ez legyen az alapvető szempont kiválasztásakor. Akiket az igazgató irányít, azok speciális szakmai tudásukat felhasználva szintén pedagógiai munkát végeznek: tanítanak, nevelnek az adott intézményben. Egy önkormányzati oktatási bizottságban megkérdőjelezheti-e ezt valaki? Egyáltalán ki meri ezt megkérdőjelezni? – Az, aki nem pedagógus, de közülük is csak nagyon kevesen. Szakközépiskolai igazgató Hogyan képzelem az iskolák megújulását, ha úgy tetszik a rendszerváltást az iskolában? Nos, a válaszomat nagyon egyszerűen is megadhatom (s ezt nem is én fogalmaztam így meg!): Megszüntetve megőrizni! Az iskolák tanulói és tanárai jórészt már megcsömörlöttek az örökös „reformoktól”, azt mondjuk, hogy a gyenge is „jó”, ha alaposan és tartósan sikerült rögzíteni. Iskoláinkban – s ebbe most valamennyi általános és középiskolát is értem – számtalan olyan egyedi hagyomány gyűlt össze, amely megőrzésre érdemes érték, és továbbfejlesztése feladat. 434 éves iskolánk egyik ilyen hagyománya a Magyar Társaság, amely a teljes diákönképzést vállalja, de mint ilyen egyben folytatja a korábbi KISZ-kísérletet is, amely a diákmozgalmat érdeklődési körök szerint szervezte meg. A kísérletet ugyan leállították, pedig tapasztalataink ezt nem igazolták. Ilyen értékhordozó lehet a hittan is, amelyet most jobb híján neveznek így. Ez a tárgy vállalhatja vallásfilozófiai, kultúrtörténeti, világnézeti, és természetesen bibliai ismeretek közlését is. Ilyen megújító tényező lehet a megváltoztatott felvételi rendszer is, amely most már nem verbális ismeretek reprodukálását kéri elsősorban, hanem bizonyos összefüggések ismeretére kíváncsi. Így az igazán tehetséges tanuló nem a „magolásra” kényszerül, hanem ismeretei értelmes bővítését vállalhatja. A legfőbb mégis az alkotó pedagógusok biztosítása, hogy a jól képzett, tehetséges, szuverén tanáregyéniségek kibontakoztathassák igazi énjüket, hogy tehetséges tanítványaikat magukkal ragadva azokat is rávezethessék az igaz önkifejlesztés útjára. Egy leendő gimnázium igazgatója Az iskola és az önkormányzat kapcsolata Az ifjúság nevelésének gyakorlati megoldása a kialakuló új rendben a helyi önkormányzat nagy feladata lesz a művelődési kormányzat elvi irányítása mellett. Az áttérés a helyi igények mind tökéletesebb kielégítésére nagy lehetőségeket kínál, de reális veszélyekkel is számolni kell. Az önkormányzat feladata: közoktatási stratégia kialakítása összhangban a város fejlesztési terveivel, az átmentendő hagyományokkal, a regionális központ szerepével. Mindezt a legkülönbözőbb érdekek egyeztetésével, társadalmi ellenőrzés megvalósításával lehetséges meghatározni. Ebben a keretben különösen fontosnak tartom az alábbiak mérlegelését:

1991/1 1. Milyen iskolatípusokra van szükség városunkban? Itt különösen az állami és egyházi intézményekre gondolok, de megfontolandó az állami és egyházi iskolák viszonya is. Tisztázandó, hogy mely iskolák elégítenek ki helyi és melyek regionális érdeket. 2. Meghatározandó, hogy a kialakított célok eléréséhez hány iskolára van szükség. Elsősorban az általános iskolák helyzete tisztázandó ebben a körben, de szó lehet a középiskolák átszervezéséről is. 3. Ha eldőlt, hogy milyen és hány iskolára van szükség, gondoskodni kell azok megfelelő színvonalú működtetéséről. A korábbiaknál sokkal felelősségteljesebb feladatot jelent az önkormányzat számára iskoláinak működtetése, miután teljes jogú gazdáivá váltak. Az önkormányzat mint megrendelő legyen jelen az iskolában és teremtse meg annak feltételeit, hogy az iskola a megrendelést teljesíteni tudja. 4. Az önkormányzat hozzon létre olyan testületet, amely alkalmas a közoktatásban érdekeltek (polgárok, vállalatok, társadalmi szervezetek, iskolák) érdekeinek egyeztetésére és artikulációjára. Ez a testület megvalósíthatná a közoktatás feletti társadalmi ellenőrzést, kijelölhetne fejlesztési irányokat, költségvetési irányokat, költségvetési prioritásokat. 5. A megyei jogú város státusából fakadóan megnőtt az önkormányzat irányító-hatósági feladata. Ennek ellátásához szakértőkből álló szervezet működtetésére van szükség a polgármesteri hivatalban. Nem gondolom, hogy a felsoroltakat az önkormányzat egycsapásra meg fogja tudni oldani. Ebben az átmeneti állapotban nem ez a központi kérdés, jóllehet sokakat érint. Amíg az önkormányzatok működési feltételeiket, gazdálkodásuk lehetőségeit nem látják tisztán, addig aligha várható érdemi lépés a helyi közoktatás megszervezésében. Konkrétan a Széchenyi István Általános Iskola és Gimnázium esetében azt remélem az önkormányzattól, hogy - elismeri, társadalmilag hasznosnak minősíti az itt folyó munkát, - a megkezdett hatosztályos (később nyolcosztályos) gimnázium illeszkedik a városi közoktatási elképzelésekhez, - hogy a város egyetlen állami gimnáziumát legalább olyan körülmények között működteti, mint azt az egyház teszi a magáéval, - biztosítja a város közoktatási céljaival egyező iskolafejlesztési törekvésit anyagilag is, - biztosítja az iskola autonómiáját. Gimnázium igazgatója Gyakorló pedagógusként írhatom le véleményemet a 70-es évek elejétől visszatekintve. Szeretném előre bocsájtani, nem hiszek a varázsszavak erejében. A magyar oktatásügy folyamatos rendszerváltáson ment keresztül. Új tanterv – még újabb tanterv – módosított tanterv – tanári szabadság… Mindez pontosan követte az ország társadalmi gondjait. Köldökzsinórként kapcsolódtunk évtizedeken keresztül különféle apparátusokhoz, kiszolgálói voltunk az egypártrendszernek. Úgy néz ki, napjainkban ezt sikerült elvágni. A jövő iskolája alapja kell hogy legyen annak a társadalmi érdeknek, hogy gazdaságos befektetése legyen az új utat kereső országunknak. Ez akkor valósulhat meg, ha mindenki képességeinek legmegfelelőbb területen tud dolgozni. Ennek érdekében kiemelt feladatot kell hogy kapjon az alapoktatásunk.

1991/1 Ne akarjunk merev szemléletet ráerőltetni tanárra, diákra. Érdeklődő, a nagy kérdésekre adandó válaszokat szakadatlanul kereső emberek alakuljanak ki. Semmiféle világnézet et erőltetni, rákényszeríteni nem szabad. Az a pedagógiai koncepció, amely a gondolkodásmód megalapozásában minél szélesebb világszemlélettel ismerteti meg a diákjait, megvalósíthatja az európaisághoz való közeledésünket. A rendszerváltás nem jelentheti a begyakorolt és jól bevált módszerek elhagyását, az új keresése mellett így nem juthatunk közoktatásunkban ismét holtvágányra. A veszély erősödhet, ha az említett köldökzsinór elvágása után ismét újabb hálókat húznak az iskolai önállóság elé. (Az önkormányzatokba szakembereket!?) A liberális gondolkodást liberális módon tudom csak elképzelni, bízva a tudatos tanári szabadság alkotó erejében, amelynek képlete: Feladat – munka – végrehajtás – visszajelzés. Egy községi általános iskola igazgatója A rendszerváltás az iskolában is váltást kell, hogy jelentsen. Váltást a rendszerben olyan emberekkel, akik éveken-évtizedeken keresztül dolgoztak a régi rendszerben. Bár sokan, úgy tűnik, hogy a rendszerváltást hatalomváltásként értelmezték, vagy talán értelmezik ma is, olyan emberi tényezővel, ami a változásra nem nyújt semmi garanciát. Mert attól, hogy valaki mennyire tudja szidni a kommunistákat, a régi rendszert, a régi oktatáspolitikát, attól nem válik kiváló szakemberré. A rendszerváltás óta bekövetkezett változásokat az iskolában három csoportba lehetne osztani. Az egyik csoportba tartoznak azok a változások, melyek a természetes fejlődés eredményeként rendszerváltás nélkül is bekövetkeztek volna, második csoport az, amit a rendszerváltás konkrét eredményének tekinthetünk, a harmadik csoport a változások azon körét öleli fel, melyek készülőben vannak, de még csak az előszelük érezhető (bár ezek lesznek minden bizonnyal a legjelentősebbek korunk oktatástörténetében). Az is igaz, hogy ki-ki maga döntheti el, hogy melyik változást melyik csoporthoz sorolja, mrt nagyok az átfedések. Hiba, ha minden jót a mának, minden rosszat a múltnak tulajdonítunk, vagy éppen olyan hiba lehet a nosztalgia is, hogy régen – mármint 45 előtt – minden jobb volt. Nincs olyan változás, aminek ne lennének meg az előzményei a hazai vagy a külföldi pedagógiai gyakorlatban. Azok a kérdések, melyek a legjobban érintették a mi iskolánkat is, a következők voltak: Szemléletváltozás a történelemtanításban; Az idegen nyelvek oktatásában; Az erkölcsi nevelésben; A pedagógiai szabadságban. Amely területen legjobban várjuk a változásokat: Az önkormányzatok és iskolák kapcsolata; Az iskola gazdasági és pedagógiai önállósága, autonómiája; Oktatásirányítás; Az iskolaszerkezet változása; Társadalom és iskola (iskolaszék); Pedagógusok új szakmai szervezetei.

1991/1 Új félelmek: Munkanélküliség, A fenntartási költségek hiánya. Általános iskolai igazgató Mit jelent számomra a rendszerváltás az iskolában? Talán először arról, amit vártam tőle. Megmondom: sokat, talán túl sokat is. Ez a várakozás sarkalt arra, hogy megpályázzam 1989-ben a soproni Belvárosi Ált. Iskola megüresedett igazgatói székét. Bíztam benne, hogy más emberközpontúbb, eredményesebb iskolát lehet kialakítani a korábbiaknál. Reményeimet a pártok oktatási programjait tekintve megalapozottnak láttam. Hiszen legtöbbjük sok gondolatával egyet tudtam érteni. Ez nem is volt olyan nehéz, mert a programok nem sokban tértek el egymástól és úgy tűnt, hogy az iskolarendszer legfeszítőbb gondjaira valós megoldási alternatívákat nyújtanak. Azaz megoldják az iskola igazi társadalmasítását, lesz felelős fenntartó. Létrejönnek azok a feltételek, melyek között a szabad emberi értelem és akarat megteremtheti a tartalmat és a struktúrát egy hitelesebb értékrend kialakításához. Nos, úgy érzem iskolánkban megtettük az első lépéseket ebbe az irányba. A kollégák időben, energiában, sőt még anyagiakban is komoly többletterhelést vállalva hozták létre a belső feltételeket a tartalmi és strukturális változásokhoz. Közben fenntartva a korábban megszokott jó, sőt nyugodtan egyes területeken kiemelkedő színvonalú oktató-nevelő munka folyamatosságát. Emellett megpróbálkoztunk anyagi érdekeltségű külső és belső vállalkozásokkal egyaránt, sajnos ezek sikere már nem csak rajtunk múlott. Szükséges lett volna hozzá az iskolaépület hosszútávra érvényes tulajdonjogi tisztázása, rendezése. Ez hiányzik még ma is. Sajnos nem csak ez. Folytatható-e tartalmi és strukturális átalakulásunk folyamata? Választhatjuk-e ilyen bizonytalan költségvetési és jogi helyzet közepette az önálló gazdálkodás útját? És sorolhatnám a kérdéseket sokáig. Mi hát a válaszom ma a feltett kérdésre? Számomra ma a rendszerváltás az iskolában fokozott feszültséget, a még megválaszolatlan kérdések okozta bizonytalanságot, kényszerű várakozást, de mindezek ellenére – talán kisebb lelkesedés fűtötte – még mindig bizakodó várakozást is jelent. Megnyugtató lenne, ha az oktatási kormányzat szakítana a régi beidegződéssel, és a részletkérdések – nem is mindig megfelelő formájú – beszabályozási kísérletei helyett inkább az alapvető döntések mielőbbi meghozatalára és azok megfelelő törvényi szabályozásának elérésére törekedne. Hisz ez még csak a kezdet, ezt követnie kell az önkormányzati szintű döntéssorozatnak és azután követelhet csak az iskola. Az idő pedig nem áll meg. Ha mindezen már túl leszünk, akkor úgy gondolom, sokkal megnyugtatóbb választ tudok majd adni erre a kérdésre.

1991/1 Életem napjai Hogy le vagyok rongyolódva? Komolyan? Hát, pedig nem mennek olyan rosszul a napjaim. Életem nagyobbik felét az én drága, csodálatos, gyönyörű, új, tiszta (?) iskolámban töltöm. A Madách 2-be. Ez az ember tragédiája. De nem mindig, csak néha. A múltkor is: megyek a folyosón, s ki jön velem szembe? Klór anyó. Gondoltam gyorsan lelépek, de nem lett belőle semmi, túl közel volt. Tudtam, hogy valamit akar, hiszen ismertem már annyira, és elkezdte: „Ipacs, nem akarod megkritizálni, hogy csizmában vagyok?” És én tűrtem, hogy az ingemnél megfogott, és majdnem kidobott az ablakon. Azóta Bady Margitnak nevezem. S ha néha jön velem szembe, csak mosolygok. Hiszen csodás érzés, ha valakit majdnem megfojtanak. Át kell élni. Ha áttudod. De, persze a Madách 2-be vannak még jópofa tanárok. És az öreg nyanyák, óh miket beszélek! Ilyet mondani szegény, nyugdíj előtt álló idős nénikre, akik csak csendesen mondják nekünk: „Ne csapkodjátok az ajtót! Nem banánhéjon csúszik.” És, ha visszaszólunk, hogy „elnézést, de velünk nem kell üvölteni”, akkor olyan aranyosan válaszolnak, hogy kedvem lenne csókot nyomni az ajkukra. „Ne félj, te büdös, majd megmondalak az osztályfőnöködnek, aztán nem pofázol vissza.” Mondom, a mi iskolánkban csupa rendes ember dolgozik. Ide tartozik még a lángosos is, mikor jön kék trabantjával, barna sapkában s fehér köpenyben – ami felett kék pufi dzseki van – már előre örülök, hogy végre, kaja. Aztán a tanárok öt perccel kicsöngetés után engednek ki minket, s mire a táskát a másik terembe viszem, mire előkotorászom a fillérjeimet, s mire lerohanok a lépcsőn, ki jön velem szembe? Bátori Gábor matek tanárom. És én már tudom, mit kell tennem. Cipőt cserélnem. Aztán, ha ez is megtörtént: becsengetnek. És én csak álmodom, hogy egyszer lángost tudok venni. De az élet ugye, nem mindig habostorta. Pláne nem orosz órán. Mikor bejön Ági néni, kedvem lenne lelépni. Félek az orosztól. S akkor valaki aranyos tarajos csak elkezdi: „Tanárnő kérem, felvételezni voltunk a múlt héten.” Vagy: „tanárnő kérem, ezt és ezt nem értem.” Vagy: „tanárnő kérem, látta az ufókat?”. Vagy: „tanárnő kérem, hallotta ezt és ezt?” Téma mindig van, és az óra csak eldöcög valahogy. Kicsengetnek és örülünk, mert ez volt az utolsó óra. És jön az ebéd. De előtte még meg kell várni az ebédeltető tanárt. Aki csak órák múlva jön, ha jön. A koszt isteni: egy disznó számára. De nem panaszkodom, mert a leírt eseteken kívül jól megy sorom. Na, rohanok, mert rám fogják, hogy folyosó hetes vagyok és rohangálhatok össze-vissza. Ha; ti is hallottátok amit én? Geri bácsinak pontos órája révén: becsengettek.

1991/1 Sietek, mert törink lesz és még Csaba bácsi rám fogja, hogy szabotálok és az órát kinn tölthetem a folyosón. Sziasztok. Ipacs Veronika 8. a. Tartalomjegyzék Megkérdeztük… a gyerekeket, hogy mit ünnepelnének szívesen 1991-ben? Rendszerváltás – programváltás. A szentlőrinci iskolakíséret jelenéről és jövőjét mérlegelő sajtótájékoztatóról írt beszámolót Barlai Kati. „A kormánynak dönteni kell, hogy a programjában megfogalmazott ígéretet betartja-e vagy sem.” Példa a természetvédelmi szemlélet formálására. Pedagógiai útravaló Farkas Katalin munkájából… „ az érdeklődés, a tudás s a kíváncsiság vitroláit kell kibontanunk…” HÁLÁVAL TARTOZOM… Emlékezzünk régiekre A pedagógusok bére a csillagos és – a demonstráció előtt. Iskolatanács vagy iskolaszék? „Bukfencnek príma, fliknek gyengus…” Hogyan lehet az iskola a béke szigete? Gondokkal küzd az OPKM SZÜLŐK DIÁKOK ROVATA. Neveletlenek a színházban – egy színház, meg diákbarát tanár tűnődése. A szülő, a tanár, a gyerek érzelmi háromszöge. Az ember tragédiája a mai Budapesten Waldorf-pedagógiáról mindenkinek Egy iskolai újság bemutatkozása „BODEGA” „Szuper jó osztályom van!” Segítsenek a Nagymama Klubok! Kit tanít a Líceum Sopronban?

1991/1 …”Kés van náluk, villámgyorsan dolgoznak.” Ízelítő a diáknyelvből …”Vannak fogalmak, amelyeket szinte mindenki használ, de igazán senki sem ért. Ilyen fogalom a RENDSZERVÁLTÁS, s különösen annak iskolai változatai…”