1. kép Tengerparti táj a Karkar vulkánszigettel Pápua Új-Guinea a Csendes-óceán délnyugati részén található, sokszínű és szépséges ország, emellett természeti erőforrásokban is gazdag. Egész évben nedves, trópusi éghajlat uralkodik itt. Tektonikusan aktív területen fekszik, az országot emellett gyakori természeti katasztrófák is sújtják, mint például tengeri rengések és földrengések. Pápua Új-Guinea egy igazi csendes-óceáni álom! Ezt a nevet sokan a fehér homokos strandokkal, pálmafákkal, gyönyörűen kék vízzel, korallzátonyokkal kapcsolják össze. Pápua Új-Guinea azonban sokkal többet kínál ennél. Ez egy meglepetésekkel és ellentmondásokkal teli ország. A táj szépsége lenyűgöző, éppúgy, mint a természeti erőforrások gazdagsága. Az országban gyakorlatilag folyamatosan a nyár uralkodik. Egész éven át lehet ültetni és aratni. Az Egyenlítőhöz közel, attól délre fekvő Pápua Új-Guinea egész évben nedves, trópusi éghajlatú, monszunesőkkel. Jelenleg a felszín 70 %-át esőerdők borítják. A táj nagyon sokszínű. Több mint 600 sziget tartozik Pápua Új-Guineához, közülük sok még ma is működő vulkánokkal - így a Karkar sziget is Madang előtt, amely a képen látható. A tengerparti vidék túlnyomórészt sík és részben nagyon termékeny; itt nagy kókusz- és kakaóültetvények vannak. A tengerparti sáv többi része mangróvékkal benőtt mocsaras föld. Új-Guinea szigetének keleti fele, amelyet „kontinensnek” neveznek, foglalja el az összes terület 80 %-át. Itt széthasadozott hegységek és fennsíkok vannak, amelyek 2000 méteres tengerszint feletti magasságig lakottak. A legmagasabb hegy a Wilhelm Mount, 4509 méterrel. A nagy folyók keresztülfolynak az országon, van köztük örvénylő áramlatokkal és vízesésekkel teli, s van néhány, mely lassan folyik, mint a Sepik. A táj minden szépsége mellett, mivel az ország a Csendes-óceán délnyugati részén fekszik, gyakoriak itt a természeti katasztrófák. Ezt a tektonikusan aktív területet föld- és tengeri rengések sújtják. Ezért nemrég egy vulkánkitörés után a népesség nagy részét evakuálni kellett a Manam szigetről a kontinensre. 1998-ban egy cunami több falut elpusztított Aitapnál, az északi parton. A rettegett óriáshullámokat tengeri rengések és a vulkánkitörések okozzák. A földrengések földcsuszamlásokat okoznak és veszélyeztetik az ország egyébként is hiányos infrastruktúráját. Emellett a Délnyugat-Csendes-óceánt az „El Nino” jelenség is érinti. Ez a normális időjárási jelenségeket kiforgató folyamat minden 3-7. évben zajlik itt le. Az „El Nino” 1997-ben Pápua Új-Guineában extrém aszályt okozott forró nappali és fagyos éjszakai hőmérsékletekkel, s ez élelmiszerhiányhoz vezetett.
2. kép Pápua Új-Guinea térképe Pápua Új-Guinea Ausztrália után a legnagyobb ország a Csendes-óceán déli részén. Az állam területén több mint 6 millió ember él, melynek fele 18 év alatti. A változatos és emlékezetes kolónia-lét után Pápua és Új-Guinea területek 1975-ben független államként egyesültek.
1
Pápua Új-Guinea Indonézia és Madagaszkár után a harmadik legnagyobb szigetállam a világon. Magába foglalja keleten a nagy Új-Guinea szigetet, a Bismarck szigetcsoportot és az Észak-Salamon szigetcsoportot. Az Új-Guinea sziget nyugati része, Nyugat-Pápua, politikailag Indonéziához tartozik. Pápua Új-Guinea a csendes-óceáni kiterjedt Melanézia része és az ausztrál kontinenshez számítják. A szomszéd államok északon Mikronéz és Belau Szövetséges Államok, keleten a Salamon-szigetek, délen Ausztrália és nyugaton Indonézia. A határokat, amint az a térképen könnyen felismerhető, önkényesen a valamikori kolónia-hatalmak hozták. Először ezek Németország és Nagy-Britannia voltak, amelyek keleten Új-Guinea szigetét osztották fel maguk között, mialatt nyugaton Hollandia uralkodott. 1884-ben a Német Birodalom foglalta el az északi részt a Bismarck-szigettel és az Észak-Salamonnal; ezek a „Vilmos császár-föld” nevet kapták (Német Új-Guinea) és az első világháború után Ausztrália igazgatta őket. A déli részre (Pápua) Nagy-Britannia tartott igényt, és 1906-ban Ausztráliának adta át. Mindkét terület az 1972-es választások után megválasztotta saját önkormányzatát és 1975. szeptember 16-án egyesültek a független Pápua Új-Guinea állammá. Az ország területe ma 462 840 négyzetkilométert foglal magába – több mint Németország és a Benelux államok összesen. Az 1 900 000 négyzetméternyi tengeri területtel Pápua Új-Guinea Ausztrália után a legnagyobb állam a Csendes-óceán déli részén. 1990-ben a népszámlálás 3 700 000 lakost mutatott. Míg Németországban átlagosan 224 ember él egy négyzetkilométeren, addig Pápua Új-Guineában nyolc. De a népesség nagyon gyorsan nő. A növekedési ráta egyértelműen 2 százalék felett van, úgyhogy jelenleg több mint 6 millióan élnek az állam területén. Emellett a lakosság fele 18 évnél fiatalabb. Pápua Új-Guinea lakossága túlnyomórészt (98 %) melanéz. Nagy kulturális sokszínűség jellemzi őket, s több mint 800 önálló nyelvet használnak, ezeket részben csak kis közösségek beszélik. Az, hogy a nyelvcsoportok eddig csak kissé keveredtek, mindenekelőtt a topográfiának köszönhető, hiszen ezt ma is nehezen megközelíthető hegységek, völgyek határozzák meg. Csak kevés jól kiépített út van. Sok hely csak repülővel vagy gyalog, a hegyeken át érhető el.
3. kép A parlament épülete Pápua Új-Guinea parlamentáris demokrácia és a Commonwealth része. Az alkotmány hivatkozik a kulturális hagyományokra és a keresztyén alapokra. Ma az összekötő nyelv egész Pápua Új-Guineában a „tok pisin”, és – az angol és egy helyi nyelv mellett – a parlamentben is ezt beszélik. A 109 parlamenti képviselő között jelenleg csak egy nő van. A parlament egy Port Moseby-ben található impozáns épület. Ez egy ősi „Tambara ház” Sepik utánérzettel (Sepik tartomány és vidék a Sepik folyónál). A függetlenség után visszatértek a régi hagyományokhoz, amelyek a kolóniák idejében veszendőbe mentek. Az egyes népcsoportok gazdag kulturális örökségére ma ismét vigyáznak és megbecsülik azokat. De a nagy célt, hogy a különböző etnikumokból egy nemzetet építsenek - „egy ember, egy nemzet” -, 30 évvel a függetlenség után sem sikerült elérni. Mindig vannak újabb feszültségek a tengerparti népesség és a felföldi emberek között, tehát törzsi konfliktusok a szomszédos közösségek között. 2
1975-ben életbe lépett egy modern alkotmány, amelynek preambulumában ÚjGuinea kulturális hagyományait, valamint a keresztyén alapokat említik meg. A környezet megőrzésének kötelességét a következő generációk számára is rögzítették az alkotmányban. Sajnos az igények és a valóság gyakran különböznek egymástól, és az ország újabbkori története politikai instabilitást mutat. A jelenlegi miniszterelnök, Michael Somare volt az első kormányfő a függetlenség után. 2002-ben nagy reménnyel újraválasztották. Az ő kormánya volt az első, amely egy egész törvényhozó időszakon át, öt évig kitartott. Minden előző kormány bizalmatlansági szavazás után megvált a hivataltól. 2007-ben Somare-t újraválasztották. Pápua Új-Guinea parlamentáris demokrácia és a Commonwealth tagja. Az államfő a brit királynő. Őt az országban egy főkormányzó képviseli. A parlament 109 képviselője között évek óta csak egy nő van, Carol Kidu. Azóta a 19 tartomány közigazgatásában, amelyek zászlajai itt a parlament épülete előtt lengnek, már több női képviselő van. Őket egyre gyakrabban a magasabb hivatalokba is megválasztják. A parlamentben három nyelvet beszélnek: az angolt, a tok pisin-t és a motu-t, amely egy őshonos nyelv, amely túlnyomórészt az ország déli részén terjedt el. Egy szótár és egy nyelvtan kiadása óta, és mindenekelőtt a Biblia-fordítás által a tok pisin már majdnem az egész országban érvényesül. A kolóniaidő pidgin-angoljából keletkezve egy egyedülálló nyelv fejlődött tovább. A tok pisin-t, amelyet újmelanéznek is neveznek, az ENSZ a melanéz világ népeinek összekötő nyelveként ismeri el.
4. kép Falu a felföldön A felföldön évezredek óta önellátó gazdálkodás működik. Az asszonyok a kertjeikben az alapvető élelmiszereket termesztik családjaik számára. Emellett kis tételben a piac számára készítenek mezőgazdasági termékeket. A föld 97 %-a a népesség kezében van és mint közösségi tulajdon eladhatatlan. Új-Guineában vannak a felföldnek olyan területei, amelyek négyzetkilométerenként több mint 20 emberrel viszonylag sűrűn lakottak. Az egész lakosság jó 80 %-a a vidéki régiókban, falvakban lakik, körülvéve kertekkel, amelyek a családok megélhetését biztosítják. A kertekben a család eltartására szolgáló alapvető élelmiszereket termesztik, a többletet a piacon adják el. Így gazdálkodják ki a pénzt, ami például sóra, szappanra vagy a gyermekek iskolakezdéséhez kell. Gyakran létesítenek kávékerteket is, amelyekből a család kiegészítő jövedelemhez juthat. További, a piacra dobható meghatározott mezőgazdasági termékek: a kardamom és chili, a tengerparton a kakaó, a vanília és a kopra (a kókuszdió szárított belseje, melyből kókuszolajat nyernek). Az önellátó gazdálkodás évezredeken át működött. Korábban újra átadták az esőerdőnek azt a kertet, amely a hosszú használat után nem hozott elegendő termést, és a tűzirtásokkal új kertet létesítettek. De a népesség növekedésével az a föld, amely megművelhető, mindig csekélyebb lett. Ezért ma a kertművelést hegyoldali terültetekre is kiterjesztették, amelyeket eddig nem műveltek meg. Minél meredekebb a kert, annál nagyobb a gyakori trópusi felhőszakadásoknál a talajerózió veszélye. 3
Az új kertek létesítése hagyományosan férfimunka volt, akárcsak a házak építése és a betolakodók elleni védelem. Ma a „cash crops” (a pénzt hozó …), vagyis a termény piacra bocsátása is a férfiak dolga, míg az asszonyok a kerteket művelik. Ők ezzel a család eltartói és ezáltal fontos és megbecsült szerepük van a faluközösségben. Ez persze nem jelenti azt, hogy az alkotmányos célt, az esélyegyenlőséget máris elérték volna. Az asszonyok a kerti- és házimunka, valamint a gyereknevelés által többszörösen megterheltek és hagyományosan rosszabbul tápláltak, mint a férfiak. Ehhez jön még az elnyomás megtapasztalása és a családon belüli erőszak. Pápua Új-Guineában a föld 97%-a a népesség kezében van. Mivel közösségi tulajdon, eladhatatlan. Ez azonban nem érvényes arra, ami a föld alatt van, tehát az ásványkincsekre. Ahhoz, hogy a hatóságok ezeket feltárják, a föld használatáról tárgyalásokat kell folytatniuk a birtokosokkal. Ha magáncégekre ruházzák át a bányászati jogokat, akkor a földbirtokosokat kártérítés illeti meg; a föld eközben a családok tulajdonában marad. A fák irtásának jogát is meg kell tárgyalni a földtulajdonosokkal. A hagyományra épülő közösségi magántulajdonjog biztosítja az emberek számára a túlélést a szegényebb időkben is. Ha ők a városba költöznek és emellett, ahogy az szokás, fenntartják a kapcsolatot a szülőfalujukkal, mindig meglesz a saját földtulajdonuk után járó megélhetésük, akkor is, ha csak évek után térnek vissza. Ám ennek a rendszernek hátrányai is vannak, gyakoriak a földdel kapcsolatos veszekedések és az ebből következő erőszak.
5. kép Egy felföldi ház belső tere A nagycsalád valamint az idősek tisztelete fontos szerepet tölt be a pápua újguineaiak életében. A felföldön nem ritka, hogy több generáció él egy fedél alatt. A kompakt házakat a nyitott tűzhely köré építik. Nemcsak a táplálkozás, hanem a család faluban élvezett tekintélye szempontjából is nagy jelentősége van a disznóknak. Éjjel nagyon le szokott hűlni a levegő; a tengerszintfeletti magasságtól függően, bizonyos szinteken fagy is lehetséges. A házakat nem cölöpökre építik, mint a tengerparton, hanem szilárd talajra és többnyire egy szobából áll, középen egy nyitott tűzhellyel. Éjszakára matracokat terítenek a tűzhely köré. A család tulajdonát képező kevés tárgyat, ruhát, edényeket hálószerű táskában – „Bilum”-nak nevezik – tárolják. Az asztal és a székek ritkaságnak számítanak, az emberek törökülésben a földön ülnek. A falak szinte mindig bambusznádból készülnek. A legtöbb faluban sem áram-, sem vízellátás nincs. Az emberek a folyóban tisztálkodnak, és az ivóvizet is onnan hozzák, bizonyos helyekről. Esténként korán sötétedik; ilyenkor az emberek körbeülik a tüzet, vagy petróleumlámpát gyújtanak, ami viszont pénzbe kerül. Az emberek korán nyugovóra térnek, és pirkadatkor kezdik a napot. Nem ritka – mint itt az Ely család esetében is – hogy több generáció él együtt. Elyt (fekve) láthatjuk a nagymamájával, a testvérével valamint az édesanyjával, aki a tűzhelynél ül. A nagycsaládnak, ugyanúgy mint korábban, fontos szerep jut. Az viszont, hogy egy falu összes férfija férfiházakban élne együtt, ahova nők nem léphetnek be, már csak ritkán fordul elő. A nagy férfiházakat körbevették a nők házai. A gyerekek az édesanyjukkal éltek. A fiúk a beavatás után költöztek a férfiházba, a lányokat pedig igen fiatalon férjhez adták. Az 4
anyák hagyományosan több mint négy évig szoptatták gyermekeiket – ami a természetes születésszabályozást segítette. Jóllehet számos hagyomány megszűnik lassan, de az idősebb családtagok iránti tisztelet még szinte mindenhol megvan. Vidéken még mindig a „nagycsalád” hozza meg a fontos döntéseket. A városokban megszűnőfélben van ez a rendszer. Hogy mi lesz a jövőben a megöregedett emberekkel, amikor az elvárosiasodás előrehalad, az bizonytalan. A képen disznók is láthatók. Ezek az állatok -főleg a felföldön- fontos szerepet játszanak a családok életében, tükrözve a vagyoni helyzetüket. A nők felelősek a disznók felneveléséért, ezáltal nagy tekintélyt szerezhetnek férjüknek.
6. kép Nő hagyományos ünnepi viseletben A régi hagyományok az állami függetlenséggel újra életre keltek. Így pl. az ünnepi viselet felöltése a „Singsing“ (hagyományos táncok és énekek ünnepe) alkalmából. Ugyanakkor némely szokások és szertartások eredeti jelentőségét ma már nem mindig értelmezik megfelelően, ilyen például a „Menyasszony ára“ – amely a család eladósodásához vezethet, amennyiben túl nagy követelésekkel kell szembenézniük. Ely – akit itt most hagyományos ünnepi díszben látunk – egy jól képzett nő, aki egy gorokai bankban dolgozik, természetesen ért a számítógéphez. A munkaideje után visszatér falujába. Az ünnepi viseletet már csak egészen különleges alkalmakkor ölti magára. Az értékes fejdíszt – gyakran a paradicsommadár tollaival díszítve – gondosan őrzik; ugyanúgy, mint az igényesen előállított fűszoknyákat, illetve a vadkanagyarból és kagylóból készített ékszereket. A festésük külön művészet. A mintáknak és színeknek szimbolikus jelentése van. A kulturális hagyományok az állami függetlenség óta új jelentőséget nyertek. Ezt az ünnepi öltözetet mindenekelőtt a „Singsing“ alkalmával viselik, és egyéb ünnepélyes alkalmakkor, például amikor különféle közösségek találkoznak és énekeikkel, táncaikkal versenyre kelnek egymással. Különös alkalom az ünnepi viselet felöltésére a „menyasszony ára“ átadása. Eredetileg a „menyasszony ára“ a vőlegény és menyasszony családja közötti megegyezésen alapult – és a célja az volt, hogy a kapcsolatot erősítse és megpecsételje, valamint, hogy a menyasszony családját kártalanítsa az elvesztett munkaerő miatt. Mára ez a jelentés részben átalakult. Az eredetileg ésszerű hagyomány problémákat generál, amikor túlzott követeléseket állít egy-egy család. Egész családok adósodnak el, hogy ki tudják fizetni a menyasszony családjának a kért összeget. Ez gyakran oda vezet, hogy a férfi a „menyasszony árának“ megfizetése miatt úgy gondolja, hogy ha már ilyen sok pénzért „vette meg“, azt tehet vele, amit akar. Számos család azonban - főleg a parton – már egyáltalán nem ragaszkodik a megbeszélt házasságokhoz, hanem megengedik a fiataloknak, hogy szabadon válasszák ki leendő hitvesüket. Ilyenkor is fizet a vőlegény „menyasszony árat“, de ez már csak egy szimbolikus összeg.
5
7. kép Nők bilummal a piacon Bilumban – saját készítésű háló-táskában – szállítják az árut a piacra. A piacon általános élelmiszereket, textíliákat és használati tárgyakat kínálnak. A kókusz- és bételdiót, amelyek csak a parton teremnek, a felföldre szállítják és ott értékesítik. Főleg a bételdió vált fontos kereskedelmi faktorrá. Erős energiát sugároz a kép. Megérthetjük, hogy milyen erősek és dinamikusak a pápua új-guineai nők – valamint azt is, hogy mennyi erőt igényelnek ott a hétköznapok. Hosszú utakat tesznek meg, és nehéz terhet hordoznak bilumjaikban – még a kislányok is. Ilyen sajátkészítésű háló-táskák nélkül elképzelhetetlen az élet Pápua Új-Guineában. Erre mindenféle élethelyzetben szükség van, javak szállítására és tárolására, hogy a termést a kertből hazavigyék, vagy mint itt, hogy a termény feleslegét a piacra vigyék. Elsősorban édesburgonyát, és egyéb tartós alapélelmiszereket, pl. jamszgyökeret, tarot és tapiokát árulnak, valamint főzőbanánt. Ezenkívül számos finom trópusi gyümölcs is megterem, mint pl. az ananász, a mangó, a narancs, a banán és a citrom. A piacon megtalálható számos helyi zöldségféle, valamint a felföldön olyan agrártermékek is, amelyeket a gyarmatosítás idején Európából honosítottak, mint a sárgarépa, a káposzta, a brokkoli és a burgonya. Kókuszdió és bételdió (buai) csak a parti övezetben terem. Kisteherautók és nyilvános kisbuszok közlekednek a part és a felföld között: a partvidékre zöldségféléket és édesburgonyát szállítanak, a felföldre pedig kókusz- és bételdiót. Főleg a bételdió vált fontos kereskedelmi faktorrá. Korábban a bételdió-rágcsálás csak különleges alkalmakkor történt, pl. vendégek köszöntésekor, vagy amikor összejöveteleket tartottak. Ma azonban a felföldön is egész nap bételdiót rágnak mésszel és a borscserje gyümölcseivel – élénkítő hatásuk miatt. A bételdió függőséget okoz. Elszínezi a fogakat és a szennyezett mész miatt szájrákot okozhat. Nemcsak mezőgazdasági termékek kerülnek piacra, hanem kézzel varrott textíliák és mindenféle használati tárgy. A piac természetesen társadalmi találkozóhely is, ahol az emberek megoszthatják egymással az újdonságokat.
8. kép Testvérek A bilumnak Pápua Új-Guineában óriási gyakorlati és szimbolikus jelentősége van. Nemcsak bevásárlótáska, hanem csecsemők függőágya is egyben. A lányokat igen korán arra nevelik, hogy édesanyjuk segítségére legyenek a házi- és a kertimunkában. Gyakori, hogy nem járnak iskolába. Vidéken a nők mintegy hatvan százaléka analfabéta. A bilumot gyakran táskaként vagy babák függőágyaként használják. Itt a gyermek szinte úgy van elhelyezve, mint az anyaméhben. Nem véletlenül nevezik Pápua ÚjGuineában az anyaméhet is bilumnak, és a „wokim bilum“ (bilumot készíteni) átvitt értelemben annyit jelent: a családalapítást előkészíteni. A bilum előállításához használt hagyományos anyagok a fakéreg, ill az agave rostok, amelyeket fonallá sodortak. Ma gyakran vásárolt gyapjút használnak hozzá, vagy pedig a különösen tartós műszálat. A bilumkészítés mindenestre időigényes tevékenység, és a kész táskák gyakran kis 6
műremekek. A nők mindig újabb színpompás mintákat fejlesztenek ki. A minta alapján általában fel lehet ismerni, hogy melyik vidékről származik a bilum. A bilum szinte egész Pápua Új-Guineában megtalálható; ez egyben a nemzeti identitás jele is. Ha valakinél bilum van, róla meg lehet állapítani, hogy pápua új-guineai, vagy legalábbis vannak ott kapcsolatai, ugyanis gyakran megtisztelő ajándék a bilum. Bilumban hordozzák a csecsemőt, amíg el nem alszik. Babakocsi nincs Pápua Új-Guineában. Amíg az anya a kertben dolgozik, addig a baba egy lógó bilumban tartózkodik valamilyen levegős helyen. Nem ritka, hogy a nagyobbik lánytestvért, mint itt is, megbízzák azzal, hogy vigyázzon a kicsire. A lányokat már igen fiatalon arra nevelik, hogy tehermentesítsék az anyjukat. Szemben a fiúkkal, a lányoknak az iskola mellett még számos teendőt el kell végezniük: pl. vizet hozni a folyóból, tűzifát gyűjteni és a kertimunkában segíteni. Távoleső vidékeken a lányokat gyakran nem is adják iskolába, mert az túl messze van. Így a női analfabétizmus a felföldön hatvan százalékon felüli. Ha mindkét nemet tekintjük, egész Pápua Új-Guineában 43% (a 2000-es népszámlálás adatai alapján).
9. kép Mumu – földből készített kemencében szenesített ünnepi étel Családi ünnepeken, s mindenek előtt az engesztelési ünnepen az ún. mumu-val, egy különleges étkezéssel ünnepelnek, melyen a falu valamennyi lakója részt vesz. Pápua Új-Guineában a közösségnek fontos szerepe van. Ez fejeződik ki az ún. „Wantok”rendszerben: a nagycsalád egy nagy szociális hálót képez, a családi közösséghez való tartozás kötelezettségekkel jár, melyek teherré válhatnak, és nepotizmusba, korrupcióba torkolhatnak. A „mumu” a zöldség és édes burgonya forró kövön való elkészítésének egyik módja, melyhez olykor csirke- vagy disznóhúst is tesznek. Itt látjuk ennek az egészen különleges ünnepi lakomának, melyen az egész faluközösség részt vesz, az előkészületeit. Már napokkal előtte megkezdődik az előkészület: a férfiak köveket és tűzifát gyűjtenek, majd ásnak egy gödröt, amelybe a fát és a köveket művészien elhelyezik és meggyújtják a tüzet. Aztán azt, amit sütni szeretnének, elhelyezik a forró köveken. A nők közben krumplit, banánt és zöldségeket pucolnak. A frissen vágott disznót feldarabolják, és a forró kőre helyezik, majd banánlevelekkel és földdel lefedik. Egy bambusznád segítségével vizet töltenek bele, hogy az egész földből készült „kemence” úgy működjön, mint egy kukta. Nagyságától függően két vagy három óráig tart, míg a Mumu elkészül. A férfiak végzik az étel szétosztását. Nagyon finom! Nagy családi ünnepeken, szemináriumot vagy iskolát lezáró ünnepek alkalmával, de mindenek előtt az engesztelési ünnepen kerül sor ilyen étkezésre. Tradicionálisan a közös étkezés az engeszteléshez tartozik. Ha két családi szövetség (nemzetség) vitázik, vagy ha valakit kár ér, akkor kártérítést követel. A kár kifizetése olykor megakadályozhatja a megtorlást, a bosszúhadjáratot. A megtorlásban a „szemet szemért” elv érvényesül. Napjainkban éppen erre kellene megoldást találni, mert az újra és újra fellobbanó viták ellehetetlenítik a tartós békés együttélést.
7
Pápua Új-Guineában nagy szerepet játszik az ún. „Wantok-rendszer” (A tok pisin Wantok szó az angol „one talk”, egy közös nyelvet beszélünk, kifejezésből származik), ami az egy nemzetséghez, azaz egy faluközösséghez tartozókat kölcsönös segítségnyújtásra és felelősségvállalásra kötelezi. Ez a rendszer mindenképpen pozitívan értékelhető, mert számos ember számára szociális és érzelmi biztonságot nyújt. Másrészt azonban ez olyan rokoni kötelezettségeket is jelent, melyek teherré válhatnak, hiszen az egyén nem tudja magát kivonni alóla. A „Wantok-rendszert” sokszor sajnos kihasználják; politikai szinten nepotizmushoz és korrupcióhoz vezethet.
10. kép Engesztelési körmenet A misszió első évtizedeiben az evangélium inkulturációjának gondolata teljesen ismeretlen volt. A misszionáriusok a nyugati kultúrájukat és életmódjukat vitték magukkal Pápua Új-Guineába. Az ottani lakosok saját kulturális tradícióit a háttérbe szorították. Ma azonban a hagyományos rituálék és szimbólumok is helyet kapnak a keresztyén liturgiában. Hosszú törzsi harcok után Enga tartomány Par nevű falujában engesztelési körmenetet tartottak. Pápua Új-Guineában a szomszédos törzsek erőszakkal teli harca gyakori jelenség; ma már modern lőfegyverekkel vívják ezeket a harcokat. A pápua új-guineai egyházak nagy feladata, hogy síkra szálljanak a békéért. Enga-ban egy évig tartott a konfliktus, és több mint száz halottat követelt. Par-ban az engesztelést elősegítendő számos akcióra sor került; a nők pl. „generator teamek”nek elnevezett imacsoportokat alkottak. Ahogyan egy generátor energiát bocsát ki, és az egész falu fényben úszik, úgy hat az imádság ereje, és változást hoz. Az evangélium ott teremt békét, ahol hosszú időn keresztül ellenségeskedés honolt. A végül elért engesztelés alkalmából megrendezett ünnepi ceremónián a hagyományos elemeket összekapcsolták a keresztyén szimbólumokkal. Az emberek népviseletben hordozzák körül a virágkoszorúval feldíszített Mária szobrot. A keresztyén evangélium hirdetés egyik nagy feladata, hogy az örömhír az ottani kultúrába belehelyezve, beleágyazottan szólaljon, s ne annak a kultúrának a mellőzése és lerombolása árán. Csak az tudja világossá tenni, hogy Isten nemcsak az európai misszionáriusokkal érkezett Pápua Új-Guineára, hanem mindig is ott volt, aki tiszteletben tartja az ottani tradíciót, s ezáltal azokat az embereket, akik ebben a tradícióban gyökereznek. Ma a keresztyén liturgiában helye van a hagyományos rituáléknak, énekeknek és szimbólumoknak, de ez nem volt mindig így. Néhány missziós egyház a hagyományos szokásokkal, mint az „ördög művével” vette fel a harcot. A misszionáriusok is saját koruk emberei voltak. S az evangélium szükséges inkulturációjának gondolata a 19. század elején ismeretlen volt. Az európaiak ezenkívül a nyugati kultúra számos kísérő jelenségeit is magukkal hozták, melyek az ott élőket elidegenítették saját kultúrájuktól. A pápua új-guineai keresztyének ma mégis hálásak azért, hogy az evangélium megszabadító örömüzenete eljutott hozzájuk, hiszen a misszió a függőség és a félelem struktúráiból való megszabadulást is jelentette, mely részben a szellemi erőkben, sejtésekben, természeti erőben, mágiában való tradicionális hithez kapcsolódott.
8
11. kép A simbangi Emlékezés-temploma Simbangban és más helyeken is megpróbálják az őshonos kultúra elemeit bevonni a templomok építészetébe. A Simbangban található Emlékezés-templomának művészi kidolgozása a keresztyén misszió történetét dokumentálja. Amikor Simbangban Finschhafennél, tehát azon a helyen, ahol az első lutheránus misszionárius, név szerint Johann Flierl partra szállt, ennek emlékére templomot építtettek, David Anam fafaragót kérték fel a templom művészi berendezésére. A templom az őslakos férfi-lakások stílusában készült el. Aki egy ilyen házban a főoszlopokon belül tartózkodott, biztonságban érezhette magát ellenségei üldözése közepette, s ez érvényes volt arra a házra is, melyben Isten Igéjét adták tovább. Minden aggódást, félelmet, fenntartást és veszekedést itt, az Isten előtt, le lehet tenni. A külső oszlopokat tradicionális motívumokkal díszítették. Az ábrázolt férfiak a harci ékszerüket levették, hogy az erő szimbólumaival ékesítsék fel magukat. Az erőt a krokodil és a cápa jelképezi. Ezáltal azt is kifejezik, hogy Isten szava megerősíti az ember hitét. A szószéken egy magvetőt ábrázolnak. Így vettetik Isten szava is a templomba érkező emberek szívébe, hogy kikeljen és gyümölcsöt teremjen. Egy másik férfi az örömhír szimbólumát, az égő fáklyát tartja a kezében, mely eloszlatja a sötétséget. Az oltáron lévő gyertyák szintén az evangélium fényét szimbolizálják. A tető alatti képekkel díszített szegély a keresztyén misszió történetét mutatja be – kezdve Johann Flierl 1886-os megérkezésével. A díszítőlécen felvonultatják az összes későbbiekben alapított lutheránus missziós helyet. Ez a templom azonban nemcsak műemlék, hanem ma is használatban van. Istentiszteleteket, bibliaórákat és egyéb alkalmakat tartanak itt. Templompadok nincsenek, a résztvevők egyszerűen leülnek a földre, ahogyan otthonaikban is. Pápua Új-Guinea számos gyülekezetében a kisebb templom mellett nagy csarnokszerű épület áll. Rabaulnál Vunapope-ban éppen most építenek egy kagylóformájú 1200 férőhelyes római katolikus katedrálist.1 Itt is - mint mindenhol máshol - megpróbálják a hazai kultúra elemeit beemelni az építészetbe.
12. kép A Világimanap Bizottsága A bizottságot a hét egyház női képviselői alkotják, akik a Pápua Új-Guineai Egyházak Zsinatán együtt dolgoznak. A Világimanapon más keresztyén közösségek is részt vesznek. Az 1990-es népszámlálás alkalmával a lakosság több mint 90%-a keresztyén egyházhoz tartozónak vallotta magát.
1
A pápua új-guineaiaknak a közösségeken belül kezdetektől fogva fontos élelme és fizetőeszköze a kagyló. A kagylóhéjat ékserként használják. A kagyló egyébként régi keresztyén feltámadás szimbólum. A korai egyházban mint Grabbeigabe a sírt szimbolizálta, ahonnan feltámad az ember az utolsó napon.
9
A nemzeti bizottság tagjai, és a különböző keresztyén felekezetekhez tartozó asszonyok azért találkoznak, hogy összeállítsák az imanap istentiszteleti rendjét. A képen ennek a konferenciának a résztvevőit láthatjuk. A bizottságban jelen van a pápua új-guineai zsinaton együtt dolgozó, hét egyház képviselője. A Római Katolikus Egyház, az Evangélikus Egyház, az amerikai Missouri tradícióban gyökerező GutniusLutheránus Egyház, a metodista meghatározottságú Egyesült Egyház, az Anglikán Egyház, az Üdvhadsereg és a baptisták. A világimanapon azonban más keresztyén felekezetek is részt vesznek: a hetednapos adventisták és számos pünkösdista gyülekezet. A nemzeti bizottság munkáját az országon belüli hatalmas távolságok, és a gyenge infrastruktúra gyengíti. Ezért a bizottság kétszer találkozik, és a további kidolgozást, ill. a kísérő anyagok elkészítését a regionális csoportok veszik át. A zsinatnak jelenleg nincsen irodája, és a női részleg elöljárójának még saját telefonja, saját internet csatlakozása sincs. Az 1950-es évek vége óta ünneplik a Világimanapot, melyet annak idején az evangélikus egyház német misszionáriusnői kezdeményeztek: először missziós iskolákban, majd 1966-tól a gyülekezetekben is. Később a Nemzetközi Világimanapot előkészítő bizottság anyagát is lefordították tok pisin nyelvre, és más egyházakat is meghívtak. Különösképpen az 1990-es években alakultak mindenhol ökumenikus női csoportok. A világimanapi munka koordinálását a Pápua Új-Guineai Egyházak Zsinata vette át. Ennek vezetője Gwen Tulon az Egyesült Egyházból (a fényképen balról a negyedik). Ő a nemzeti Világimanap Bizottságának elnöke is. Pápua Új-Guinea elsősorban keresztyén ország. A források különböző adatai miatt 60 és 97% között ingadozik a keresztyének száma.2 Az 1990-es népszámlálás arról tanúskodik, hogy a lakosság több mint 90%-a valamelyik keresztyén felekezethez tartozónak vallotta magát. Ha ezt a számot vesszük alapul, akkor a Római Katolikus Egyház a több mint 30%-ával a „legerősebb” felekezet, a különböző protestáns egyházakhoz pedig majdnem 60% tartozik.3 Az iszlám és más vallások elenyésző szerepet játszanak.4 Az alkotmány biztosítja a vallásszabadságot. Ami igen elterjedt, még keresztyének körében is, az a szellemekben való hit, mágia (sanguma) és az ősök hatalma.
13. kép Lorraine nővér Lorraine Garasu katolikus szerzetesnővér jelentős közvetítő szerepet játszott a Bougainville konfliktus rendezésében, ami 1988-1998 között mintegy 20 000 ember 2 60-66% áll a Lycosi Országok Lexikonában, Német Szövetségi Köztársaság Külügyminiszteri Hivatala.
90-97% „A világ képekben”, Fischer Weltalmanach, Nordelbisches Missionszentrum, Leipziger Missionswerk, Mission EineWelt.
3 Lásd Fischer Weltalmanach
4 Az őshonos vallások animisztukusak. A gyarmati időben fejlődött ki az ún. „cargo kultusz”. Még ma is feléled ez a kultusz Pápua Új-Guineában, de csak rövid időre. Az angol „cargo” kifejezés azokat az anyagi javakat jelöli, amelyeket az európaiak hoztak be az addig izolált melanéziai közösségekbe. Ezek a részben tényleg áldásként tekinthető dolgok erősen befolyásolták az emberek életét, gondolkodását, hitét, és nemcsak a melanéz kultúrát, hanem a tradicionális vallást is átformálták. Ma azonban a számadatok szerint marginális jelenség a „cargo-kultusz”. Az iszlámhoz más országokból – dél-ázsiai vállalkozók munkaerejeként – érkező egyének tartoznak, akik a népszámlálás idején Pápua Új-Guineában tartózkodtak.
10
életét követelte. A konfliktus kirobbantója az a bányászati program volt, ami azzal fenyegetett, hogy következtében súlyos ökológiai egyensúlyzavar lép fel, és a környék lakosságának hagyományos életformáját is alapvetően meg fogja változtatni. 1998-ban ideiglenes békekötésre került sor. 2001-ben Bougainville a pápua új-guineai szigetvilágon belül autonóm területi státuszt kapott. Lorraine Garasu nővér a Názáreti Testvérek nevű római katolikus szerzetesi közösséghez tartozik. A Bougainville szigeten szociális munkásként dolgozik. 1995ben alapította meg a Felekezetközi Női Fórumot. A már említett bougainvillei konfliktus rendezésében nagy szolgálatokat tett azzal, hogy a béketárgyalásokat és azután a kibékülést is személyesen ösztönözte és segítette. Mi volt a konfliktus oka? A szigeten a világközvélemény „háta mögött” 1988-1998 között tényleges polgárháború dúlt, ami a 200 000 szigetlakó 10 %-ának az életébe került. Az elvetemült gonosztettek mindenekelőtt a polgári lakosságot érintették. A konfliktus kiváltója az a hatalmas bányaprogram volt, amit a Panguna rézbányában akartak bevezetni. Akkoriban ez a bánya volt a világ legnagyobb külszíni rézfejtője. Ez egy nemzetközi bányatársaságnak és Pápua Új-Guineának hatalmas profitot hozott, egyúttal mérhetetlenül veszélyeztette a természeti környezetet és a lakosság hagyományos életformáját. Mivel a központi kormányzat az embereknek a több beleszólásra és a környezetrombolás befejezésére irányuló követelését egyszerűen lesöpörte az asztalról, a fejtést szabotázsakcióval gátolták meg. A feszültség egyre növekedett és összecsapásokhoz vezetett. Csakhamar már egyáltalán nem a rézbányászatról volt szó, hanem olyan belső társadalmi problémák robbantak ki, amelyek régóta halmozódtak és a bougainvilleiek függetlenségi törekvéseit is radikálisan jelezték. A központi kormányzat válaszként azzal próbálkozott, hogy a szigetet elzárja az ellátási útvonalaktól, s így éhezteti ki a lázadókat. Lorraine nővér saját élete kockáztatásával közvetített a lázadók, a kormányképviselők és a katonaság között. Egyházi és nem egyházi asszonyköröktől támogatva, a nővér elérte, hogy először fegyverszünet jött létre (1997), ezt követően Új-Zélandon ideiglenes békekötésre került sor (1998). Bougainville végül 2001-ben megkapta a jogot ahhoz, hogy önálló alkotmánnyal rendelkező autonóm területté válhasson Pápua Új-Guineában. Az első szabad választásra 2005-ben került sor a szigeten. 2015-ig kell a szigetlakóknak dönteniük a teljes függetlenségről. Még mindig nem zárult le a megbékélés folyamata. Kiváltképpen az egyházi elkötelezettség, kiállás növelte meg az emberekben a bizalmat, és sok embernek újrakezdést tett lehetővé. De még nagyon sok tennivaló van, mindenek előtt az oktatás-képzés területén, hiszen a polgárháború idején egy teljes generáció nőtt föl iskolázás nélkül. Ma is vannak kifejezetten súlyos traumákat hordozó áldozatai a korábbi konfliktusnak. A Német Világimanapi Bizottság a Kenyeret a Világnak szervezettel együttműködve kampányokat szervez a bougainvillei Felekezetközi Női Fórum Béke-kiengesztelődés-szociális igazságosság programjának támogatására. Ennek keretében például támogatják azt a programot, aminek célja a nők tudatformálása és az írástudatlanság fölszámolása. Azt szeretnék, ha a nők az eddiginél sokkal erőteljesebben és tudatosabban vennének rész a politikai döntésekben, tudnák saját érdekeiket képviselni és így segíteni elő közösségük fejlődését.
11
Az ország más részein az egyházak és kiváltképpen a női munkacsoportok azért küzdenek, hogy az egymással rivalizáló családi klánok és törzsi csoportok kibéküljenek. 2007 végén a „Kup-nők a békéért” nevű kezdeményezést, ami Chimbu Tartományból indult el, kitüntették a Csendes-óceáni Emberjogi Díjjal.
14. kép A ramui nikkelprojekt A bányászat és a nyersanyagexport segítette Pápua Új-Guineát a pozitív kereskedelmi mérleg kialakításához. Ám a föld kincseinek a kiaknázása szociális és ökológiai problémákat is hozott magával – így a madangi Ramu nikkelprojekt esetében is. Itt 3 000 kínai dolgozót foglalkoztatnak, miközben sok-sok ember nem talál magának munkát Pápua Új-Guineában. A képen az Új-Guinea északi részén található Astrolabe parti Ramu nikkelfinomító üzem építési területe látható. Az érc-, nikkel-, és kobaltfinomító mellett nagy kikötői dokk is épül. Az ércet olajvezetéken juttatják el ide a Madang-hegységből. A nikkeltartalom (1 %) és a kobalttartalom (0,1 %) mindenesetre nagyon szegényes, aminek következtében a vállalkozás már 1999-ben gazdaságilag ráfizetésessé vált. Szociális és ökológiai szempontból a vállalkozás több mint kérdéses. A kinyert szennyezőanyagokat a tengerbe eresztik, ami viszont a déli tengerek páratlan természeti világának súlyos károsodását okozza. A korallzátonyok, az egész tengeri élővilág és a szigetek ökorendszere súlyosan károsodhat ennek következtében. Mégis beindították a projektet. Eredménytelenek maradtak a környezetvédők és az egyházak tiltakozásai is. Pápua Új-Guinea gazdag természeti kincsei a legkülönbözőbb körök nagy érdeklődését váltják ki. Az államnak ezek a kincsek hamar meghozták a szükséges valutát. Ugyanakkor a felhasználás egyre nagyobb szociális és ökológiai problémát idézett elő. Miután a madangi hegyekben felfedezték a nikkel-, és kobaltkészleteket, sem ausztráliai, sem pedig európai cégek nem mutattak érdeklődést kitermelésük iránt. Ekkor jött egy kínai vállalkozás, amelyik több évtizedre szerződést kötött, ami aztán nem csak a lelőhely leépítését, hanem az összes termelvény elszállítását is biztosítja. A kép hátterében a bérmunkások szálláshelyei láthatóak. 3 000 kínai munkaerőt kell itt elszállásolni, miközben sok pápua új-guineai férfi mindhiába keres fizetett munkát. A kínai munkások nem beszélnek sem tok pisin, sem angol nyelven és egészen másféle kultúrából jönnek, de van pénzük, s ennek révén gazdasági és szociális befolyásuk. Sajnos még az is várható, hogy a Madang régióban megnő a prostitúció. A bányászatnak az ország szempontjából nagy jelentősége van. Ez hozza a külkereskedelem magas exportbevételeit. Pápua Új-Guinea jelenleg a világ harmadik aranytermelő országa. A réztermelés is nagyban folyik. Viszont nemrég jelentős olaj-, és földgáz tartalékot fedeztek fel. A nemzetközi konszernek által végzett nyersolaj-, arany-, és rézkitermelés a gazdaság visszaeséséhez vezetett. 2000-ben az olaj-, az arany-, és a rézkitermelés az exportnak a 77 %-át, a nemzeti költségvetésnek 33 %át tette ki.
12
15. kép Az esőerdők irtása A pápua új-guineai esőerdők veszélyben vannak, mivel külföldi vállalkozók hatalmas területeket irtanak ki. A kitermelt fát aztán külföldön hasznosítják, részben rétegelt falemezt, olcsó bútort és papírt állítanak elő belőle. A nagymértékű erdőirtás talajpusztulást és klímaváltozást idéz elő. A szigetvilágot túlnyomó mértékben trópusi esőerdők borítják. Itt található a világ negyedik legnagyobb összefüggő őserdőterülete, s ez is veszélyben van. Egyre erőteljesebben nyomulnak be az országba a külföldi konszernek, elsősorban DélkeletÁzsiából. Azért, hogy a használati jogot megszerezzék, a földtulajdonosokkal tárgyalnak, új utakat és iskolákat ígérnek nekik. Az emberek pedig hisznek az ígéreteknek, gyakran azonban azt kell tapasztalniuk, hogy végül is a valóság másképpen néz ki. Az őslakosság évszázadokon át úgy használta és hasznosította az erdőket, hogy csak néhány fa dőlt ki, a kiirtott erdőrészek csakhamar újra nőttek. A külföldi vállalkozók ezzel szemben hatalmas részeket irtanak ki. Csak a letarolt talaj marad vissza utánuk, amit viszont a hatalmas munkagépek fáradt-olaj szennyeződése tesz használhatatlanná. Az állam ugyan újrafásítást rendelt el – de ez sem segít már azon, hogy újra kialakuljanak az esőerdők. Azzal próbálkoznak, hogy eukaliptuszfákat ültetnek, ami gyorsan növekszik, és a talajból minden tápanyagot felszív. Néhány év alatt az eukaliptusz fát ki is vághatják és hasznosíthatják. Amikor pedig a használati jog lejárta után a földterületet visszaadják tulajdonosának, már semmi sem képes megmaradni ezen a talajon. Az alkalmilag megépített utakat nem gondozzák tovább. Így aztán az őslakosság olyan megsebzett környezetben marad, amit aztán nem lehet már meggyógyítani. Erről a sebről tudósítanak például a madangi Transgogal területéről szóló jelentések. (Nem gyógyuló seb a címe annak a DVD-nek, amit az Egy Világ Misszió adott ki). És mi lesz az őserdőóriásokból? Törzseiket hatalmas teherautókon a madangi kikötőbe viszik. Részben felszecskázzák, feldarabolják azokat. A fadarabkák aztán eltűnnek egy-egy óriáshajó gyomrában és kartondobozt készítenek belőlük Japánban vagy Kínában. Kína jelenleg a világ legnagyobb trópusi fát importáló országa. Annak a fának több mint 80 %-a, amiből Kínában funérlemezt, olcsó bútorokat és papírt állítanak elő, az új-guineai erdőkből származik. A fatermékeket emellett meg lehet találni az észak-amerikai és európai bútor-áruházakban és fatelepeken. A szigetvilág kormánya tett ugyan határozottabb intézkedéseket, hogy megakadályozza a természeti források kiárusítását. Az lenne jó megoldás, ha a nyersanyagokat – és nem csak a fát! – az országban dolgoznák fel, ami még nagyon kezdetleges állapotban van. Az erdők szabályozzák az időjárását, szűrik a levegőt, tisztítják a vizet és gátolják a talajpusztulást. Számos növény-, és állatfajnak nyújtanak otthont. Annak érdekében, hogy az összetett ökorendszert nagy fajgazdagságával meg lehessen menteni, természetvédelmi területeket kell kijelölni, és ökológiailag elviselhető erdőhasznosítást kell folytatni. E célból segíthetnek a nyomásgyakorlásban azok a környezetvédő szervezetek, amelyek világszerte működnek már. Így például meg lehetett akadályozni, hogy Pápua Új-Guinea déli részén, a Woodlark nevű szigeten 60 000 hektár őserdő essen áldozatául az erdőirtásnak. Itt egy maláj konszern pálmaolajfa ültetvényeket akart létesíteni. Viszont a népesség tiltakozása, amit a Greenpeace „Mentsétek meg az esőerdőket!” nevű nemzetközi kampánya is támogatott, sikerrel járt. 13
16. kép Kávékóstoló Évtizedes bizonytalanság után Pápua Új-Guineában újra megszilárdult a gazdaság. A természeti kincsekben való bővölködés segített az ország pozitív kereskedelmi mérlegének kialakulásában. A munkaképes korosztályok 80 %-a a mezőgazdasági, és kertgazdálkodási szektorban dolgozik. Kávét manapság a kisebb kertekben termelnek, s az országban dolgozzák fel. A városokban viszont igen magas a munkanélküliség aránya. Az infrastruktúra nagyfokú hiánya jelentősen akadályozza az ország fejlődését. Conchita Basse kávékostolónő Gorokaban. Csökkentlátó, viszont illat-, és ízérzékelése kiváló. Örül annak, hogy minőségi, jól fizető munkát talált. Tudja jól, hogy a fogyatékosoknak alig van esélyük a munkaerőpiacon. A fennsíkokon termő kávé minősége kiváló. A német kávépörkölők például ezt a szortét arra használják, hogy feljavítsák vele a kevésbé értékes, nemes fajtákat. Hosszú időn át az volt a gyakorlat, hogy az ültetvényeket megtermelt nyerskávét feldolgozás nélkül külföldre szállították. Később aztán úgy jelent ez meg az európai bevásárlóközpontokban, mint a nescafé egyik alkotóanyaga – Pápua Új-Guineából. Aztán idők múltával a fejlődés más irányt vett. Egyre csökken a nagy kávéültetvények száma. A függetlenség kikiáltása után fokozatosan visszakapták a tulajdonosok a földjeiket, aztán alapvető élelmiszereket kezdtek el termelni, vagy részben saját kávékertet létesítettek. Ugyan az árak erősen függenek a világpiaci áraktól, sok embernek, családnak viszont a kávéskertek fontos bevételi forrást jelentenek. Sok minden történt újabban a helyi kávéfeldolgozás terén. A magas fennsík sok településén vannak már kávépörkölők és kis feldolgozó üzemek, itt a kávét azonnal csomagolják is, ennek egy része hazai fogyasztásra, más része külföldi felhasználókhoz kerül. Így újabb munkahelyek nyílnak meg a lakosság előtt. Conchita Basse azokat a nőket és férfiakat képviseli, akik kis üzemben dolgoznak. Meglehetősen nehéz aktuális gazdasági adatokat szerezni az országról. Már említettük, hogy az emberek 80 %-a a mezőgazdaságban és a háztáji kertekben dolgozik, családjuk számára a legszükségesebbet az alapvető élelmiszerek előállításával biztosítják, termékeiket a helyi piacon értékesítik. Mihez viszonyítva lehet a munka értékét kiszámítni, ami például abból áll, hogy valaki új kertet alakít ki vagy halászathoz hálót sző? A gazdasági labilitás hosszú időszaka után az utóbbi öt évben a pápua újguineai gazdaság valamennyire felélénkült. Az éves 3,7 %-os gazdasági növekedés egyértelműen felülmúlja a lakosság 2,2 %-os növekedését. A gazdasági teljesítménynél meglehetősen nagy aránytalanság mutatkozik a város-vidék megosztottságban. A gazdag természeti kincseknek köszönhetően Pápua ÚjGuineában pozitív a kereskedelmi mérleg. Nem csak a föld kincseit termelik ki, hanem jelentős a mezőgazdasági termelés is: a kávéból, kakaóból, pálmaolajból, haltermékekből. 2006-ban a bruttó nemzeti termék 4,167 USA dollár volt, az egy főre eső termék 418 $. (Forrás: A Német Szövetségi Köztársaság Külügyminisztériuma. Összehasonlításképpen: ugyanabban a 2006-os évben a német egy főre eső nemzeti termék értéke 33.000 $. A hat kontinens országainak listáján a gazdasági 14
teljesítményt és erőt kifejező mutatók alapján Németország a 19., Pápua Új-Guinea a 141.) A gazdasági adatok alapján mindenesetre nem szabad viszonylag magas életszínvonalra vagy jólétre következtetnünk. Vidéken az önellátó gazdaságok csak az alapvető szükségletek kielégítésére szolgálnak. A városokban nagy a munkanélküliség. Az infrastruktúra hiánya jelentősen befolyásolja az ország fejlődését. A 20 000 kilométeres úthálózatból jelenleg mindössze 1 200 kilométer az aszfaltozott.
17. kép Szegénység a városokban Sokan, főleg fiatalok, városokba költöznek, de csak egy tizedüknek sikerül munkát találni. Egyesek közülük csoportokba szerveződnek és rablásokból élnek. Egyre gyakoribb az alkohollal és drogokkal való visszaélés. Egyre nagyobb a különbség a városi kis elit közösség valamint a falun vagy peremvárosban élő nagytöbbség között. Falun nincs elég jól megfizetett munkahely, ezért vándorolnak a fiatalok a városokba. Remélik, hogy megtalálják szerencséjüket, de sajnos legtöbbször az un. settlemensekben landolnak, ezek olyan negyedek a város szélén, amelyek engedély nélkül épültek, és ahol az emberek összetákolt házakban laknak. Akinek nincs rokonsága a városban, annak nagyon nehéz a túlélés. Nincs munka. Az állami szociális háló, ami munkanélküli segélyt folyósítana, teljesen hiányzik, nem úgy mint Magyarországon. Pénz és kert nélkül - ahol legalább az alapélelmet elő lehetne teremteni - sokaknak nagyon kilátástalan a helyzete. Aki a városban kudarcot vallott, az szégyell visszamenni falura. A rokonok befektettek a fiatalok képzésébe, de mégis csak mintegy 10%-nak van lehetősége munkahelyet találni. Így legtöbbjük képtelen eleget tenni a rokonok elvárásainak, és kínjukban csoportokba verődve lopásokból, tolvajlásból élnek. A városok magas kriminalitása nagyon árt Új-Guinea hírnévének. Jóllehet az itt lakó emberek nagyon vendégszeretők, segítőkészek és szorgalmasok. Ők szenvednek a legtöbbet a hiányzó perspektíváktól, a munkanélküliségtől és az ebből adódó társadalmi problémáktól. Az állam kidolgozott egy szociális fejlődésprogramot, az egyetlen női parlamenti képviselő munkálkodása révén. Főleg nőket támogatna ez a program, kisebb gazdasági kezdeményezéseket az „informális” területről.(Ehhez a gazdasági területhez tartoznak pl. az utcai kereskedelem valamint kisebb szolgáltatások). A német világimanap munkacsoportja női munkásotthont támogat a Fiatal Nők Keresztyén Világszövetségéből (YWCA), hogy fiatal nőkön segíthessenek Port Moresbyben és más városokban. A városokban létezik egy jól képzett elit osztály. Amíg az életszínvonal és az infrastruktúra falun egyre süllyed, gyarapodni fog a menekülés a városból, a városi szegények helyzete, akik elveszítették kapcsolatukat szülőföldjükkel, vagy nyelvükkel, egyre rosszabb lesz. Sajnos egyre több az alkohollal és droggal való visszaélés, nemcsak a városban. Egyre többen észreveszik, hogy nemcsak élelmet lehet a kertekben termelni, hanem marihuánát is, és ezáltal egy kis plusz jövedelemhez juthatnak. Virágzik a „ fegyvert 15
drog ellenében” kereskedelem, ami még jobban kiélezi az erőszakot úgy a városokban, mint falun. Az áldozatok gyakran nők és gyerekek.
18. kép Felnőttoktatás Az oktatási reform előírja, hogy manapság minden gyereknek biztosítani kell az írás-olvasás elsajátításának lehetőségét. Mégis nagyon egyenlőtlen ennek a lehetősége férfiak és nők , városon és falun élők közt. Mivel a családok nem tudják fizetni az iskoláztatás költségeit, a gyerekek 30%-a nem jár iskolába, a fiatalok egyharmada idő előtt feladja képzését. Nagyon szorgalmasan tanulnak írni és olvasni az anyák, karjukon kisgyerekükkel. Gyerekként nem volt lehetőségük iskolába járni, most szeretnék képességeiket kibontakoztatni, önbizalomra szert tenni. Most ők maguk szeretnék olvasni a Bibliát, az otthonukban lévő egyetlen könyvet, és alkalmazni saját életükre. Ezért támogatja Siassi szigetén a Világimanap csoportja azt a centrumot, amely a „kritikai analfabétizmus” koncepciójával dolgozik és nőknek alapképzést valamint szakképzést biztosit.(ez a módszer nagyon fontos szerepet játszik a női képzés-munkában, mivel az írás-olvasáskészség közvetítése mint eszköz segíti a különböző akciók támogatását, pl. több igazságért, öntudatképzésért, kompetenciaerősítésért.) A képzés lehetősége nagyon egyenlőtlenül oszlik meg nők és férfiak, városi és vidéki lakosság között. A függetlenség után az ausztrál iskolarendszert vették alapul. Az oktatás angol nyelven folyt, a tananyagnak nem sok köze volt az emberek életéhez, szükségleteihez, főleg a vidéken élőkéhez. Azóta megtörtént az oktatási reform is, miszerint minden gyereknek jogában áll azon a nyelven, amelyet ismer, olvasni és írni tanulni. A városban maradhat az angol nyelv, de manapság vidéken inkább a tok pisin használatos, vagy egy, a sok helyi nyelv közül. Most már mindenhol létesítettek alapiskolát, ahol az 1-2. osztály működik. A 3-6. osztályokban angolt tanítanak. Az állam azon van, hogy kiépítse a középiskolás rendszert, de az iskolaköteles gyerekeknek csak 70% jár iskolába. A fiatalok egyharmada megszakítja tanulmányait, még a hatodik osztály befejezése előtt. Tulajdonképpen nem a szülők jóindulata hiányzik, hanem a szükséges anyagi keret, hiszen az iskola pénzbe kerül. A vidéki fiatalok közül csak nagyon kevésnek adatik meg, hogy egy távolabbi középiskolába járjon, egyáltalán, hogy eljusson az érettségiig. A főiskolát végzősök száma nagyon alacsony, egy százalék. Továbbra is a fiúkat részesítik előnyben az iskoláztatáskor. Ezért támogat az UNICEF egy olyan programot, amelyben főleg lányokat és asszonyokat képeznek és oktatnak.
16
19. kép Gyerekek Pápua Új-Guinea lakosságának fele fiatalabb 18 évnél. A saját vagy örökbefogadott gyerek a szülök nyugdíjbiztosítása. A nagycsaládok szociális hálót alkotnak. A mi ismereteink szerinti állami biztosítás nem létezik Pápua Új-Guineában. Pápua Új-Guinea nagyon fiatal állam. Három millió ember, tehát a lakosság több mint 50% fiatalabb 18 évnél. Az életkorpiramisnak itt széles az alapja. Az egy nőre eső születések száma 3,79, a lakosságnövekedés 2,2%. Ezer gyerekből 51 nem éri meg az 5. életévet. Hasonlításképpen: Magyarországon kb. 8 az 1000-ből. A képen látható játszadozó, vidám gyerekek láttán felvetődik a kérdés, milyen perspektívák várnak ezekre a gyerekekre? Találnak majd megfelelő képzést maguknak? Megmaradnak a gyökereik a családban, kultúrájukban, falvaikban és egyidejűleg tudnak majd önállóan élni ebben a modern társadalomban? Pápuában nincs állami nyugdíjbiztosítás, betegbiztosítás. A gyerekek biztosítják szüleik öregségi megélhetését. Szociális háló a nagycsalád. Alapjában véve meg van annak a lehetősége, hogy a nők a gyereknevelés mellett dolgozhassanak, hiszen mindig van valaki a családban, aki a gyerekekre vigyáz. Ha egy nő szakmai okokból, vagy önkéntes egyházi munkája folytán nem megy férjhez, és így nincs saját gyereke, a család „átad” egy gyereket, vagy akár többet is, és mint sajátját nevelheti. Ezáltal biztosítva van öregségére. Megszokott dolog, hogy a gyerekek, akár csak egy bizonyos időre, más családban nevelkednek. A gyerekek örökbefogadása szükség esetén magától értetődő dolog. Sok családban 5 saját gyerek mellett van 2 örökbefogadott is. Az ország gazdagságát és jövőjét alkotják a gyerekek.
20. kép Orvosnő a kórházban A városban biztosított az egészségügyi ellátás a kórházakban és az orvosok által, vidéken azonban gyakran napokat kell utazniuk az embereknek, hogy orvosi segítséget kaphassanak. Ezért fontos, hogy külső egészségügyi rendelőket hozzanak létre, és személyzetet képezzenek ki, mindenekelőtt a magas anya-, és gyermekhalandóság csökkentésére, valamint az olyan gyakori betegséget, mint a malária, AIDS és tüdőgyulladás gyógyítására, kezelésére. Az első új-guineai orvosnő a Braun Memorial kórházban Dr. Susan Kima. Ő olyan német orvosokkal dolgozik együtt, akiket az evangélikus testvérgyülekezetek küldtek ki. Minden fáradalmuk ellenére évekig nem akadt olyan helyi szakember, aki itt Butawengben dolgozna. Pápua Új-Guinea nagyon kevés orvost képez. Évente csupán 20-30 fiatal végez az ország egyetlen orvosi fakultásán. Többségük városban dolgozik tovább, vagy külföldi munkát vállal, egyharmaduk kivándorol Fidschi szigetére, Samoára. Egy orvos átlagosan 20 000 embert lát el.
17
21. kép Erőszak a családban Nők és férfiak együtt keresik a megoldást Vannak olyan problémák Pápua Új-Guineában amelyek tabu témának számítanak. Ilyenek az családon belüli erőszak, a nemi erőszak, valamint AIDS-kérdése. A melanéziai kultúrában szinte megengedhetetlen, hogy szó essék szexualitásról, és ezért például az AIDS megelőzésének felvetése is majdhogynem tilos. Az egyházak igyekeznek támogatni az asszonyokat és férfiakat abban, hogy közösen találjanak kiutat az erőszak csapdájából. Megalakult egy felekezeteket átfogó szövetség amelyik harcol a HIV fertőzés és az AIDS fenyegetése, valamint a betegek diszkriminációja ellen. Azok a diákok, akik az evangélikus egyház lelkészképző szemináriumának hallgatói –Logawen-Finschhafen-ben – általában már házasok és családjukat is magukkal hozzák a képzésre. Így az asszonyok is részesülnek oktatásban. A képen egy férfiakból és nőkből álló tanulókört látunk. Ez is egy kísérlet arra, hogy a családokban előforduló erőszak tabu témáját elővegyék és közösen keressék a megoldást. Az erőszak mindenütt beárnyékolja az életet Pápua Új-Guineában. A városokban, a szociálisan hátrányos helyzetűek körében növekszik a bűnesetek száma. Az egész országban, különösen a Magas Felföld falvaiban szaporodnak az otthonokban elkövetett erőszakos cselekmények. Persze Pápua Új-Guinea nem áll egyedül ezzel a problémával a világban. Ezért indítványozta az Egyházak Világtanácsa Harrare-i nagygyűlésén 1988-ban, hogy a következő évtized legyen az „Erőszak legyőzésének évtizede”. Az elmúlt tíz évben Pápa Új-Guinea asszonyai a szemináriumokban ezzel a témával foglalkoztak. Az egyházak támogatását ezen a téren mindig maguk mögött tudhatták. Az pedig különösen fontos, hogy a férfiakat – akik leginkább voltak okozói az erőszaknak – szembesítették a tényekkel, hiszen nekik maguknak kell elsősorban megkeresni a kivezető utat az erőszak fogságából. A németországi imanapokat szervező bizottság támogatja a YWCA programját (Fiatal Nők Keresztyén Világszövetsége), amelyben helyet kap a nők elleni agresszió megelőzése és az úgynevezett Gender-kérdésekben5 való helyes állásfoglalás. Az YWCA Szövetség figyelembe veszi, az ezzel a témával foglalkozó új-guineai kezdeményezéseket. A szexualitás is egy tabu téma. Szinte lehetetlen beszélni róla. Csakhogy a HIV fertőzések és AIDS betegségek korában éppen erre lenne szükség. A fejlődő országokban az AIDS terjedésének egyik legfőbb oka a nők kiszolgáltatottsága, szegénysége és a velük szembeni erőszak. A növekvő mobilizáció szintén hat a vírus gyors terjedésére. A poligámia (többnejűség), a promiszkuitás (válogatás nélküli nemi érintkezés) olyan teret nyertek – főként a Felföld vidékein –, hogy úgyszólván normálisnak tekintik Velük megnőtt a nők HIV vírussal való fertőzésének rizikója. A becslések már 100.0000 feletti számokról szólnak. Az AIDS betegek megbélyegzett emberek. Szégyen és elutasítás a sorsuk. Az egyházak fontos feladata ebben a helyzetben az előrelátó gondoskodás, azoknak a betegeknek a támogatása, akiket a családjuk magára hagy, és hogy felszámolja a 5
Gender: Az angol kifejezés egy-egy személy „szociális” nemét jelöli, megkülönböztetve a biológiai nemétől. A „Genderkérdések” azzal foglalkoznak, hogy bizonyos nemek milyen szerepet kapnak egy társadalomban illetve kultúrában. A „gendermainstreaming” (főáramlat) arra tesz kísérletet, hogy elérje minden társadalmi síkon a nemek egyenlőségét.
18
diszkriminációt. Mindezek mellett működik egy egyházakon túl nyúló szövetség a HIV fertőzés és az AIDS ellen. Sajnos az az igazság, hogy nem csak kulturális tabuk, hanem keresztyén tabuk is megnehezítik a témához való nyílt közeledést. Az első ismertté vált HIV fertőzés közzététele után tíz évvel, 1997-ben alakult meg a nemzeti AIDS Tanács. Ez tesz kísérletet arra, hogy célzott felvilágosító kampánnyal akadályozza a megbetegedések számának további növekedését. A brosúrák és plakátok azonban nem juthatnak el mindenkihez, az ország túlnyomó része kimarad a felvilágosításból.
22. kép A Wantok című hetilap irodájában A politikában tevékenykedő asszonyok száma csekély, alulreprezentált. Pedig az üzleti életben – a nem kormányzati szervezetekben –, és az egyházak életében is felelősségteljes vezető szerepet betöltő asszonyokat találunk. Ilyen például Elisabeth Konga aki egy kiadó vállalatot menedzsel. Ez a kiadó jelenteti meg a Wantok című hetilapot. A nyomtatott médián kívül fontos szerephez jut a rádió – különösen vidéken az információk közvetítésében és a kommunikációban.. Elisabeth Konga menedzsere a „Worl Publishing” kiadónak, amelyik a Wantok hetilapot jelenteti meg. Ezt az ökumenikus vállalkozást a római katolikus, az evangélikus, az anglikán, valamint az United Church egyházak hozták létre, és a németországi testvéregyház támogatását élvezi. A politikai életben a pápua új-guineai asszonyok képviselete elenyésző, nem csak ami a parlamenti munkát illeti, hanem ez a helyzet a falusi közösségek szintjén is. Egy-egy falusi törzshöz több nagycsalád tartozik és minden törzsnek, minden családi szövetségnek megvan a maga képviselője, akit a közösség választ ki. Ez a „big man” vagy „chief” („nagy ember” – „főnök”) nem egyedül hozza meg a döntéseit, hanem a csoport egyetértésével. A hagyományok szerint azonban erre a tisztségre csak a férfiak tarthatnak igényt. Mindezek ellenére az asszonyok ma vezető állásokban is megtalálhatók. Munkatársi együttműködésük nagy megbecsülésnek örvend mind az üzleti életben, mind a kormányzati hivataloknak nem minősülő szervezetekben vagy az egyházak munkájában. A nők ordinációja az evangélikus egyházban azonban egyelőre nem lehetséges. Nő viszont azoknak az asszonyoknak a száma, akik mint Elisabeth Konga, elszántak és készek arra, hogy országuk jövőjében meghatározó szerepük legyen. A Wantok az egyetlen olyan újság Pápua Új-Guineában amelyik tok pisin nyelven jelenik meg. Két napilapjuk a Post Courier és a National angol nyelvű. A médiumokat illetően nincs nagy választék, de a sajtó – lehet mondani – bámulatra méltó súllyal van jelen. A Wantok különösen is elismert – tárgyilagos és kritikus tudósítói helytállása miatt. A Wantok riporterei az elmúlt időkben több korrupciós esetről is lerántották a leplet. A nyomtatott médiumok mellett a rádiónak is fontos szerep jut. Azokon a távoli vidékeken ahol hiányzik az áramellátás, az elemmel működő rádióknak óriási jelentőségük van az információközlésben és az emberek közötti kapcsolattartásban. Gyorsan hódít és egyre több teret nyer a háztartásokban a televízió is. Sorra kerülnek bemutatásra olyan filmek – az USA-ból, Ausztráliából vagy Európából –, amelyeknek semmi közük a Pápua Új-Guineai emberek világához, életkörülményeihez és csak arra 19
jók, hogy elérhetetlen vágyakat ébresszenek, amelyek túl vannak az ország adta lehetőségeken. Bizonyos, hogy a médiumoknak sokkal hatékonyabban kellene szolgálni az emberek művelődését és felvilágosítását – tekintettel éppen a HIV/AIDS veszélyeire.
23. kép Színpadi műhelymunka Theater-Workshop A színpadi megjelenítés, a tánc és a hagyományos hangszereken előadott muzsika hozzátartoznak Pápua Új-Guinea kultúrájához. Ennek ad helyet a „RaunRaun” színház Gorokában. De az új, kísérleti művészeteknek is otthona ez a ház. A modern és a hagyományos irányzat szembesítéséből egy új, egyedülálló kultúra keletkezik. Hagyományos tánc és modern művészet – mindkettőnek helye van a gorokai „RaunRaun” színházban. Ez a színházépület természetes anyagokból épült és – mintegy nagy körház – a Keleti Felföld tipikus építészeti jegyeit viseli magán. A színpadon kortárs darabokat, de új-guineai zenét és táncokat is bemutatnak. A gorokai egyetemmel való együttműködésből létrejött egy sokat ígérő kreatív fórum. Évente egyszer az egész országból összejönnek a művészek színpadi műhelymunkára. Tanulnak egymástól, kísérleteznek az új és hagyományos kifejezési formákkal, és elevenen tartják Pápa Új-Guinea kulturális sokszínűségét. Ebben az országban sok a nagy színészi talentummal megáldott ember. A történeteket nem csak elbeszélik, hanem szcenikailag is ábrázolják. Vannak iskolák ahol megpróbálják ezeket az adottságokat ápolni, fejleszteni és a közösség szolgálatába állítani úgy, hogy például felhívják a figyelmet ezeken keresztül a környezet védelmére, és az AIDS elleni védekezésre A kultúrkincsek közé tartoznak az ősi hangszerek, mint például a nagy garamutok. Ezek olyan dobok, amelyeket kivájt fatörzsekből készítenek. Régen arra használták, hogy nagy távolságokra üzeneteket küldjenek. Vannak templomok, ahol még ma is ezzel hívják istentiszteletre a híveket. Nagyon elterjedt eszköz mindmáig a kundus – a gyíkbőrrel bevont kézi dob. Tánc és ének kíséretére szolgál. Gyakran használják istentiszteleteken is. Ezek mellett kell megemlíteni a csörgőket. Természet adta különböző anyagokat gyűjtenek hozzá – magokat, kagylókat. Bambuszból állítják elő a flótákat és a trombitákat, valamint a különböző hosszúságú bambuszcsövekből készült ütőhangszereiket. A fiatalok persze ma szívesen játszanak gitáron és Keybord-on is (billentyűs hangszer), a lányok főként tamburán. Pápua Új-Guineában ütközik a hagyományos és a modern életvitel. Ebből természetesen feszültségek is támadnak. Ezek az embereket bizonyos értelemben elszakíthatják egymástól. Az országnak még számtalan olyan érintetlen területe van, ahol nyoma sincs a 20. vagy a 21. század fejlődésének. A nagy cél, hogy: „egy nemzetté legyünk”, eddig nem vált elérhetővé. Minden erőfeszítés mentén azt a döntő kérdést kell feltenni: vajon a gazdasági, szociális és kulturális fejlődés az embereket olyan jövő felé vezeti majd, amelyik az ősi, életet-igenlő tradiciókat éppúgy megbecsüli, mint az „új idők lehetőségeit”, amelyekben hangsúlyosan szerepel például a nők képzése és az egészségünk védelme. 20
24. kép Kép-meditáció Az elmélkedést inspiráló kép Pápua Új-Guineából a Világimanap mottóját – „Sokfélék vagyunk, de Krisztusban egyek” – fordítja le sajátos művészi nyelvre: az ismerős keresztyén jelképet, a kereszt szimbólumát kapcsolja össze az új-guineai kultúra gazdag képi elemeivel. Alakok, szimbólumok, képek és színek sokaságát egyesíti egy kereszt formájában az új-guienai művész Jane Wena. Így adaptálja a művészet nyelvére a Világimanap témáját: „Sokfélék vagyunk, de Krisztusban egyek”. A kereszt felső szárán anya tartja a gyermekét. A homlokán látható a hátára vetett bilum összecsomózott vége. A bilum a hagyományos hálóból készített zsák, amelyben ott lehet az édesgyökér, a zöldség, vagy tűzifa: azok a dolgok amelyek a megélhetéshez szükségesek. A kereszt alján a földre letett bilum, annak a bizalomnak a kifejezése, hogy átadjuk magunkat, életünket, javainkat és nehéz terheinket Istennek. A bilumban csecsemőket is hordoznak. Ezért némely pápua új-guineai nyelvjárásban a szó jelentése: anyaméh. – Mire utalnak a további szimbólumok? A csendes-óceáni térségben az isteni termékenység jele: a hal, és az élet fája a kókuszpálma, amely az embereknek biztosítja a táplálékot, az építő és tüzelőanyagot. Mellettük a kundu-dob, a kommunikáció eszköze annak az életörömnek a megtestesítője, ami az ünnepeken a muzsikában nyilvánul meg. A kereszt középpontjában egy paradicsommadár terjeszti ki a szárnyát. Ez a gyönyörű madár érzékelteti az ország szépségét, a nemzet egységét. (A paradicsommadár az ország címermadara!) Alatta látható egy nagy kina-kagyló – olyan mint egy fekvő hold-sarló. Ezt a nagy becsben tartott érték és csere-tárgyat, az asszonyok és a férfiak ünnepi alkalmakkor ékszerként viselik a mellükön. A kagyló adja a nevét a pápua új-guineai pénznemnek (Kina), mivel korábban ezt használták fizetőeszközként. A kagyló alatt egy karperec található. Ez is egy olyan tárgy, mint a kagyló, amelyet nemzedékek örökítettek át utódaiknak. A kereszt jobb és bal szárán egy-egy arcot látunk. Azoknak a mintáknak és színeknek, amelyeket nagy ünnepeken ráfestenek az arcukra, különleges jelentőségük van. Ugyanúgy, mint a rituális csereajándékoknak. Ezek üzenetet hordoznak: ahonnan te jössz és amilyen szándékkal közeledsz, azt le tudom olvasni az arcodról! – A piros szimbolizálja az életörömet, a sárga a nyitottságot. Az arcok között észrevehetünk egy csónakot és egy agyagedényt. Minden év szeptember 16-án – a függetlenség napján – Port Moresby-ben fesztivált tartanak, hogy emlékezzenek a motu-férfiak és a erema-néptörzsek utazásaira: régen a szárazságok idején csónakba szálltak a férfiak, hogy cserépkorsóikat szágó-lisztre cseréljék. A kereskedés csak pár napig tartott, de jó alkalmat szolgáltatott az ünneplésekre és a barátságok felelevenítésére Pápua Új-Guineának ez a gazdag jelképrendszere segít megérteni azt, mire hívott el minket Isten: arra, hogy egymást nyílt szívvel befogadjuk, adományainkat megosszuk egymással, és együtt tudjunk ünnepelni, örülni olyan emberek, akikkel sokfélék vagyunk – saját identitással és történelemmel –, de mégis Krisztusban egyek.
21
