1. A JOGSZOCIOLÓGIA HELYE ÉS FUNKCIÓI A JOGI GONDOLKODÁSBAN; A JOGSZOCIOLÓGIA MINT TUDOMÁNYÁG, SZEMLÉLETI KERET, ALAPHIPOTÉZISEK 1. Tudományelméleti felvezetés. A jogszociológia viszonya a jogelméleti irányzatokhoz. A jogszociológia, mint tudományág önállósága feltételezi, hogy a jogszociológia önálló kutatási tárggyal és kutatási módszerrel rendelkezik (hiszen ezek egy önálló diszciplína nélkülözhetetlen kellékei). A jogszociológiát ebből a szempontból a dogmatikai jellegű jogtudományokkal, valamint a jogelmélettel-jogbölcselettel érdemes kontrasztba állítani. Az egyes jogágakkal (alkotmányjog, közigazgatási jog, büntetőjog, pénzügyi jog, eljárásjogok, polgári jog, családi jog, társasági jog és így tovább) foglalkozó tudományágak főként dogmatikai szempontból közelítenek a hatályos joganyaghoz, tehát különböző (gyakorta mesterkélt) fogalmak segítségével kívánják a tételes jogot rendszerezni és magyarázni. A dogmatikai jellegű, tételes jogi tárgyak mellett a jogászképzés hagyományos és fontos részét képezi a jogbölcselet stúdiuma is, amely – egyebek mellett – a jog fejlődésében releváns szerepet játszó elméleti tanokkal, irányzatokkal foglalkozik, de olyan kérdéseket is érint, mint a jog és az igazságosság összefüggései, illetve a jog viszonya meghatározott társadalmi jelenségekkel és társadalmi alrendszerekkel (politika, gazdaság és így tovább). Mindezekre tekintettel úgy tűnhet, hogy a tételes jogi és az elméleti tudományból építkező rendszer átfogó képet nyújt a jog egészéről – jogosan merül fel tehát a kérdés, hogy a jogszociológia mivel és mennyiben tud hozzájárulni a jogról alkotott tudásunkhoz. A jogszociológia első megközelítésben nem más, mint a jog területére alkalmazott empirikus szociológia, amely az empirikus kutatás módszereivel, statisztikai adatok elemzésével és kérdőívekkel szolgáltat adatokat a többi tudománynak. Azonban a jogszociológia óhatatlanul több is ennél: feladata korántsem merül ki az empirikus adatok gyűjtésében, feldolgozásában, illetve rendszeretésében. A jogszociológiai ezen tapasztalati bázisról kiindulva ugyanis elméleteket is kidolgoz, tehát létezik egy elméleti igényekkel fellépő jogszociológia. A jogszociológia tudománya tehát a jogról való gondolkodás egyik elméleti irányzataként is felfogható, azaz olyan tanként, amely a többi, a joggal kapcsolatos elméleti irányzat vetélytársa. A jogra vonatkozó felfogások kapcsán ugyanis számos, a jog alapjait magyarázó elmélet áll rendelkezésünkre. Ezek közé tartozik többek között a jogpozitivizmus, a természetjog, a történeti jogi iskola, a realista irányzatok és újabban a jog gazdasági elemzése. (Az egyes jogelméleti irányzatokkal az alábbiakban csak vázlatosan, a szociológiai jogelméletektől való megkülönböztethetőség kedvéért foglalkozunk. A szociológiai jogelméletek ezen stúdium keretein belül, a többi jogelméleti irányzat a jogbölcseleti félév alkalmával kerülnek részletesebb ismertetésre.) A jogszociológia jogról alkotott elképzelésének megértésében tehát sokat segít, ha megpróbáljuk megmagyarázni, hogy a jogelméleti irányzatok koordináta-rendsze rében helyet foglaló irányzatok mit is vallanak a jogról. A jogpozitivizmus – bár számos alirányzata ismert, és jogbölcselőnként is eltér, hogy ki mennyire azonosul az alábbi, meglehetősen általánosított szempontokkal – a következő álláspontot képviseli.
1
A jog a szuverén parancsa;1 Nincs szükségszerű kapcsolat jog és erkölcs között;2 A törvények és a jogelvek elemzése valójában logikai feladat, amely a jog formális ismérveire (és nem annak tartalmára) vonatkozik; A bíráknak, amikor jogi kérdésben döntenek, jogi (tehát nem morális, vagy politikai) érvelésre kell szorítkozniuk.3
A természetjogi irányzat ezzel szemben a hatályos (pozitív) jog felett álló, a természetből, Istenből vagy az észből leszűrhető általános jogelvek összessége, amelyek magasabb rendűnek tételezhetőek az „ember alkotta” pozitív jognál. A legtöbb természetjogász szerint a magasabb (igazságossági) elvek értékmérőt jelentenek a pozitív jog számára.4 2. A jogszociológia koncepciója a jogról A jogszociológia a fentiekből következően nyilvánvalóan nem tud azonosulni a legtöbb jogpozitivista azon hipotézisével, miszerint a jog alkalmazása során el lehet és el is kell vonatkoztatni az ún. „metajurisztikus” tényezőktől (például a társadalomtól és a politikától). A jogpozitivizmus irányzatával élesen szemben álltak a – későbbiekben részletezendő – ún. szociológiai jogelméletek, de maga a jogszociológia diszciplínája is. A jogszociológia jogról alkotott képe szorosan összefügg a jogszociológia központi kérdéseivel, nevezetesen azzal, hogy miként alakul a jog a társadalom keretei között, milyenek a társadalom és a jog kapcsolatai, a társadalom mennyiben határozza meg a jogot (és vice versa), az érvényes jog miként hat a társadalomra és így tovább. Ez a nézőpont magyarázza azt is, hogy a jogszociológia a jog olyan koncepciójával dolgozik, amely a jogi dogmatika által használt fogalmakkal sem egyezik meg. A jogszociológia jogszemléletének bemutatására MAX WEBER joggenezisről alkotott elmélete lehet a legalkalmasabb, mert tartalmazza azon elemeket, amelyekben a legtöbb jogszociológus – kimondva vagy kimondatlanul – konszenzusra jutott. A weberi megközelítés a jog fogalmát ugyanis a jogi norma létrejöttének fogalmából vezette le. WEBER szerint a jogi norma létrejöttének első szakaszában a meghatározott helyzetekben tanúsított társadalmi magatartások stabilizálódnak. A társadalmi magatartás, mint egy bizonyos szituációra történő reagálás szinte biztosan bekövetkezik, azaz kialakulnak a magatartási rutinok. Ez a rutinszerű magatartás a jogi szabályozottság előtti időkben szokásként jelent meg. A jogi normák megjelenésével azonban a differenciálódott társadalmak cselekvéseit már nem 1
AUSTIN, JOHN: Lectures on Jurisprudence or the Philosophy of Positive Law. Murray, London, 1861, 96, 220, 295. p. 2 Ahogy a XX. század második felének egyik legnagyobb hatású – mérsékelt – pozitivista jogbölcselője, HERBERT HART fogalmazott: nem szükséges, hogy a törvények újrafogalmazzék vagy kielégítsék az erkölcs bizonyos követelményeit. Ld. HART, HERBERT: Positivism and the Separation of Law and Moral, in HART, HERBERT: Essays in Jurisprudence and Philosophy. Oxford University Press, New York, 1983, 57. p. 3 A „mit tegyen a bíró, ha rendkívül igazságtalan törvénnyel kerül szembe?” kezdetű kérdésre a pozitivizmus válasza tehát – megint csak HARTot hívva segítségül – az alábbi: a bírónak nem szabad összekevernie a jogi és az erkölcsi szempontokat; tudnia kell, hogy amit a jog követel tőle, az szélsőséges helyzetekben akár az erkölccsel ellenkező is lehet, és az erkölcstelen jelleg sem semlegesítheti a bírónak a jog alkalmazására vonatkozó kötelezettségét. Ld. HART, HERBERT (1961): A jog fogalma. (Fordította: Takács Péter). Osiris Kiadó, Budapest, 1995, pp. 231-245, illetve SZIGETI PÉTER – TAKÁCS PÉTER: A jogállamiság jogelmélete. Napvilág Kiadó, Budapest, 2004, pp. 324-328. 4 Mindehhez áttekintően ld. KULCSÁR KÁLMÁN: Jogszociológia. Vince Kiadó, Budapest, 2005, pp. 11-18.
2
a „megszentelt kódexek” intézkedései5 alakították, és az irracionális jogszolgáltatás, majd a joghoz nem kötött feudális jogalkalmazás stádiumait egyre inkább a kodifikált törvénykönyvek valósága váltotta fel. A jogi előírásoknak azonban számolniuk kellett a társadalom által követett szokásokkal is: minél inkább elterjedt és tömegesebb szokásról van ugyanis szó, annál nagyobb társadalmi ellenállással kell számolnia az azzal ellentétes jogi normának. Ennek persze az inverze is igaz: minél kevésbé beágyazott – vagy csekély jelentőségű – egy szokás, annál jobban javulnak az ellentétes értelmű jogi norma érvényesülésének esélyei. Szociológiai szempontból kiemelendő, hogy a törvényhozó sohasem tértől és időtől függetlenül, társadalmi igényektől és tradícióktól mentes körülmények között szabályoz. A jogi norma végső soron mindig a gyakorlatban érvényesülő szokásokon alapul. WEBER arra is rámutatott, hogy egy szokás, magatartási szabályszerűség érvényességétől és érvényesülésétől mindig meg kell különböztetni annak legitimitását, igazoltságát. A legitimitás és az igazoltság emeli át ugyanis a szokást a normatív szférába. Ezért a jog genezisében a második elem, hogy a létező szokáshoz, társadalmi rutinhoz az a pszichológiai elvárás kapcsolódik a társadalom tagjai részéről, hogy egy adott szituációban a kialakult rutinnak megfelelő magatartás tanúsítása elvárt. Az elvárhatóság képzete miatt a szokás, a rutin szabállyá alakul át, azaz normatív rangra tesz szert. Modern körülmények között ez azt jelenti, hogy a jog nem csak leírja a magatartást, de előírja, azaz el is várja azt: a jog jogokat és kötelezettségeket egyaránt előír a magatartásokkal kapcsolatban. Ez lehetővé teszi a társadalom tagjai számára a magatartások egybehangolását a társadalmi elvárásokkal, illetve minősíti ezen magatartásokat. A társadalmi elvárások a rutinokat szabályokká alakítják át, de a szabályoknak sok fajtája létezik, amely közül csak az egyik a jogi norma.6 Ennek megfelelően tisztázni kell a jogi és nem jogi szabályok közötti különbséget. Eszerint a jogi norma kialakulásában a harmadik elem a kényszer megjelenése, konkrétabban egy bizonyos típusú kényszer alkalmazása a szabályokat megsértő egyénekkel szemben. WEBER szerint ugyanis a kényszer nem pusztán a jogi norma sajátossága, specifikuma. Az erkölcsi szabály, a társadalmi konvenció és az illem megsértése is kényszert vonhat maga után. A különbség abban áll, hogy mi szavatolja a kényszert. WEBER szerint a jog által előírt magatartások végrehajtását egy kényszerítő gépezet biztosítja (modern körülmények között ez a legitim erőszak monopóliumával rendelkező állam), míg az erkölcsi szabály, a társadalmi konvenció megsértésének szankcionálása nem egy erre elkülönített szervezet feladata. Az erkölcsi szabály esetében a szankció alkalmazása ugyanis szervezetlen és emiatt a szankcionálás tényleges bekövetkezése az esetek egy jó részében kevésbé biztos. Weber szerint tehát összességében akkor beszélhetünk jogról, ha egy szabályrendet, annak betartását, annak érvényességét egy szervezett kényszerítő gépezet szavatolja. A gépezet erőssége nyilvánvalóan befolyásolja a végrehajthatóságot és az eredményességet, de az eredményesség nem befolyásolja a szabály jogi minősítését.
SOMLÓ BÓDOG: Szociológia. Stampfel Károly kiadása, Pozsony-Budapest, 1901, 35. p. ANGYAL PÁL szerint „a társadalomban érvényesülő e törvények igen sokfélék; ilyenek a konvencionális szabályok (illem, divat, udvariasság, társadalmi szokás szabályai), a vallási, erkölcsi és végül a jogi szabályok. Ezek közül a vallási és erkölcsi normák abszolút értékűek, a konvencionális normák s a jogszabályok ellenben empirikusak. Amazok az emberi akarattól függetlenek, emezek emberi akaratból eredők.” ANGYAL PÁL: A szociológia vázlata. Dunántúl Könyvkiadó és Nyomda Rt., Pécs, 1922, 65. p. 5 6
3
3. A jogszociológia alaphipotézisei A jogszociológia kiindulópontjai a lényegüket tekintve hipotetikus feltevések, amelyek igazolásra szorulnak. Ezek a hipotézisek kijelölik a kérdésfeltevés korlátait, egyben egy meghatározott képet is sugallnak a vizsgálat tárgyáról, ezzel bontva ki a jogról alkotott kép eddigiekben szükségszerűen elnagyolt vonásait. a) A társadalom hat a jogra A weberi koncepció szerint a jogi norma eredete a társadalmi magatartásokban gyökerezik. Ebből szükségszerűen következik az, hogy a társadalom valamilyen módon mindig hat a jog alakulására. A jogszociológia ezen alapfeltevése azt fogja jelenteni tehát, hogy valamilyen kapcsolat áll fenn a társadalom és a jog között. A hipotézis fontos következménye, hogy a jogszociológia a jogot annak működése során vizsgálja. Ha valaki az élő jogot kívánja vizsgálni a könyvekben foglalt joggal szemben,7 akkor feltételezi, hogy a jog a táradalom közegében alakul, azaz eltér a „könyvjogtól”. Ennek előfutára MONTESQUIEU volt, aki azt a célt tűzte maga elé, hogy a törvényeket a maguk működésében vizsgálja. Fontos ugyan a törvény ismerete, de még relevánsabb a működési mechanizmus, az érvényesülés vizsgálata, és az így nyert ismeret tekinthető igazán hasznos tudásnak. b) A jog nem pusztán szabályrendszer A jogszociológia számára a jog több az állam parancsainál, mert a jog részét képezik az ezen túli tényezők is. Eszerint a jog egy olyan társadalmi jelenség, amely alkalmazkodik a változó körülményekhez, és rendelkezik a folyamatos alkalmazkodáshoz szükséges eszközökkel. Ennek a változásnak természetszerűleg megvannak a maga belső törvényszerűségei, hiszen a változások sem véletlenszerűek. A hipotézisből következő (jog)szociológiai álláspont élesen szemben áll az olyan véleményekkel, amelyek szerint például érdektelen a jog története, mert nincs közvetlen kapcsolata a hatályban lévő joggal. A jogfejlődés ezért a jogszociológia szempontjából a külső körülmények változására adott válaszokból áll, amelyek a belső fejlődés eredményeképpen a joggyakorlat és az elmélet által létrehozott válaszok. A jogszociológusok számára a jog lényege annak társadalmi kapcsolataiban rejlik, azaz magukban a társadalmi magatartásokban. A társadalmi magatartások vizsgálata eredményezi azt a következtetést, hogy a jogszociológia nem elégedhet meg a bíróságok, hatóságok működésének vizsgálatával – noha ez is fontos feladata. A jogszociológia érdeklődési területe a hivatalos hatóságok mellett a nem hatósági jogalkalmazásra is kiterjed. c) A jog alapvetően plurális jelenség A jog életének analízisével nyilvánvalóvá válik a jogi pluralizmus, mert láthatóvá válik, hogy a társadalomban egyidejűleg több jogrendszer is létezik egymás mellett (például az állami és az
Vesd össze például POUND, ROSCOE: Law in Books and Law in Action, in American Law Review, Vol. 44. (1910), pp. 12-36.; LLEWELYN, KARL N.: A realistic Jurisprudence – The Next Step, in Columbia Law Review, Vol. 30. (1930), pp. 431-465. 7
4
egyházi jog), és jogot a magánszervezetek is alkothatnak – bár evidens, hogy joguk közhatalmi kényszer útján – főszabály szerint – nem kikényszeríthető.8 A jogszociológia ezért a jogrendszer leírása során különbséget tesz a „köz-és magánjogrendszer” között. A „közjogrendszer” modern körülmények között az állami jogrendszert jelenti. A két jogrendszer közötti differenciálás alapja a joghatóság kiterjedése: amíg a „magánjogrendszer” csak a tagjaira vonatkozóan alkot szabályokat, addig az állami jogrendszer hatálya mindenkire kiterjed. A jog pluralitása emellett más jellemzőket is magába foglal, például azt, hogy a jog többrétegű, azaz más és más eredetű intézmények jellemzik. Ez arra vezethető vissza, hogy a jogrendszerek gyakran élnek a jogátvétellel, jogkölcsönzéssel – különösen az iparosítás megindulásával. A német szabadalmi törvény (1887) készítésénél az angol és amerikai szabályok szolgáltak mintául; a társasági jogban a kodifikáció során szintén szerephez jutottak az angol és a francia törvények, míg a versenyjogi szabályozás területén a Code Civilből eredő francia joggyakorlat hatása volt kimutatható. A jogi pluralitás nyilvánul meg abban is, amikor a régi jog valamilyen formában az újonnan létrejött joggal szemben érvényesül. A francia forradalom nyomán eltörölték ugyan a feudális járadékokat, sok francia paraszt mégis továbbra is fizette azokat. Amikor ezek örökösei bíróság előtt próbálták meg visszakövetelni az így kifizetett összegeket, a bíróság a régi jogfelfogással azonosult és az „ancien regime” joga alapján eljáró személyeket részesítette előnyben. d) A jog tágabb formális forrásainál Ez az alapfeltevés kitágítja a jogról alkotott képet és a jogszociológia kutatási területét. A jogász számára a jog elsődleges funkciója a társadalmi konfliktusok rendezése. A jogászok többnyire csak akkor látják a jogot, amikor az konfliktusokat old meg, holott az esetek többségében a jogügyletek a jogrend igényei által megkívánt módon, konfliktus-mentesen mennek végbe. E cselekvések azonban – mivel a jogászok szereplését kevésbé kívánják meg, sőt általában bevételük sem származik belőle – az érdeklődési körtől távolabb esnek. A jogszociológia számára azonban a jog konfliktuskezelő funkciója csak „egy a sok közül”, ráadásul számos jogszociológus szerint ez a jog kevésbé releváns funkciója. A jog szabályozó szerepében ugyanis szerintük az az elsődleges, hogy a társadalmat megkíméli bizonyos funkcióktól, és a jog által szabályozott magatartások a jogi normáknak megfelelően alakulnak, a jog beavatkozásától mentesen. A jog alkalmazására és a jogra történő hivatkozásra ugyanis többnyire akkor kerül sor a társadalmi konfliktusok során, amikor a konfliktust az érdekeltek nem tudják, vagy nem akarják megegyezés útján feloldani.
Napjainkban érvényesülő jelenség a „jog globalizálódása”, amely éppen az állam alkotta jog hagyományos hierarchiáját rombolja le a globális, „állam nélküli” jog révén. A globalizáció TEUBNER szerint a politikai szuverenitási igényeket és a jog hagyományos normahierarchiáját is lerombolja. A globális méretekben szerveződő és univerzális érvényességi igényre törekvő „világjog” tipikus terepei a nemzetközi piacok, valamint a TNC-k (a transznacionális vállalatok) bázisai. A nemzetállami keretektől függetlenedett, globális piacokon kötött szerződések, illetve a transznacionális konszernek belső jogrendjében keletkező szabályok egyre inkább „emancipálódnak” a nemzeti jogoktól és – főszabály szerint – nem tartanak igényt sem a nemzeti, sem a nemzetközi jogi keretek között szervezett igazságszolgáltatásra. Lásd TEUBNER, GÜNTHER: Des Königs viele Leiber: Die Selbstkonstruktion der Hierarchie des Rechts, in Soziale Systeme, Jg. 2., Heft 2 (1996), pp. 229-256 8
5
A jog a jogszociológia számára tehát több a szabályok összességénél és a jogi konfliktusoknál. A jogszociológia számára a jogot a törvényeken, jogszabályokon túl a jogszokások, a bírói gyakorlat és a jogilag releváns magatartások alkotják. e) A jog szűkebb a társadalmi magatartásoknál Miközben a szociológia jog iránti érdeklődése tágabb kereteket jelöl ki, mint amelyet a jog a gyakorló jogászok számára jelent, ez a tág keret azt az illúziót kelti, hogy minden társadalmi viszony lényegében jogviszony is, ami viszont nyilvánvaló képtelenség. Egyfelől azok a magatartások tartozhatnak a jogszociológia hatókörébe, amelyekben a jog a társadalmi szereplők által tanúsított magatartások létrejöttében szerephez jutó okok között fontos tényező. WEBER példája szerint a Sixtus-kápolna kifestése felfogható jogi jelenségként is, de összevetve a kulturális és esztétikai okokkal, a jog szerep nem túlzottan jelentős, tehát ez a magatartás a jogszociológia számára vélelmezhetően érdektelen. A másik szűkít szempont a kutató kérdésfeltevése. Eszerint a jogszociológia hatókörét a jogszociológusok jelölik ki, ugyanis minden a jogszociológiához tartozik, aminek kutatását a szakmához tartozók művelik. A Sixtus-kápolna kifestésére irányuló szerződés is a vizsgálat tárgya lehet, ha valamelyik kutató például a kulturális élet és a jog kölcsönhatásait szándékozik vizsgálni és eme területen bizonyos összefüggéseket vél felfedezni.
6
