05 sz. kérelem) STRASBOURG november 27. JOGERŐS

© Európa Tanács/Emberi Jogok Európai Bírósága, 2013. Jelen fordítás nem köti a Bíróságot. További információért lásd a teljes szerzői jogi tájékoztatást a dokumentum végén. © Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013. This translation does not bind the Court. For further information see the full copyright indication at the end of this document. © Conseil de I’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013. La présente traduction ne lie pas la Cour. Pour plus de renseignements veuillez lire l’indication de copyright/droits d’auteur à la fin du présent document.

EMBERI JOGOK EURÓPAI BÍRÓSÁGA NEGYEDIK SZEKCIÓ

STAMOSE v. BULGÁRIA (29713/05 sz. kérelem)

STRASBOURG 2012. november 27.

JOGERŐS 2013. 02. 27. Ez az ítélet az Egyezmény 44. Cikk 2. bekezdése alapján vált jogerőssé. Szerkesztői módosításokra sor kerülhet.

STAMOSE v. BULGÁRIA ÍTÉLET

1

A Stamose v. Bulgária ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága (Negyedik Szekció) a következő összetételű Kamarában ülésezve: Ineta Ziemele, Elnök, David Thór Björgvinsson, Päivi Hirvelä, George Nicolaou, Ledi Bianku, Zdravka Kalaydjieva, Vincent A. De Gaetano, bírák, és Lawrence Early, a Szekció Titkára zárt tárgyalást tartva 2012. november 6-án, meghozza a következő ítéletet, melyet a fenti napon fogadtak el.

ELJÁRÁS 1. Az ügy egy, a Bírósághoz az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezmény („az Egyezmény”) 34. Cikke alapján a Bolgár Köztársaság ellen egy bolgár állampolgár, Teodor Vasilious Stamose úr („a kérelmező”) által 2005. július 22-én benyújtott kérelmen (29713/05) alapul. 2. A kérelmezőt B. Tsanov úr, Szófiában praktizáló ügyvéd képviselte. A bolgár kormányt („a Kormány”) Képviselője, M. Dimova asszony képviselte az Igazságügyi Minisztériumból. 3. A kérelmező többek között azt állította, hogy az őt érintő tilalom, mely szerint két évig nem hagyhatta el Bulgária területét az Amerikai Egyesült Államok bevándorlási szabályainak megsértése miatt, indokolatlan volt; a tilalom, amely megakadályozta őt abban, hogy az Amerikai Egyesült Államokba utazzon, ahol az édesanyja és a bátyjabátyjabátyja élt, indokolatlan beavatkozást jelentett a családi életébe; és a tilalom elleni jogorvoslati kérelmének vizsgálata során a bíróságok nem vizsgálták felül a tilalom arányosságát. 4. 2009. szeptember 28-án a Bíróság (Ötödik Szekció) úgy határozott, hogy értesítést küld a kérelemről a Kormánynak. Ugyancsak eldöntetett, hogy a kérelem elfogadhatóságáról és érdeméről egyszerre születik határozat (Egyezmény 29. Cikk 1. bekezdés). 5. A Bíróság szekcióinak 2011. február 1-jén történt újjáalakítása után a kérelem a Negyedik Szekció elé került. 6. Észlelve, hogy a kérelmező nem nyújtott be észrevételeket a kérelem elfogadhatósága vagy érdeme kapcsán, illetve nem terjesztett elő igazságos elégtétel iránti igényt az Ötödik Szekció Elnöke által meghatározott időhatáron belül, 2011. augusztus 2-án a Bíróság Hivatala ajánlott levelet küldött a kérelmezőnek, amelyben tájékoztatta őt az Egyezmény 37. Cikk 1

2


(a) bekezdésében foglaltakról. 2011. november 4-én faxon érkezett, és egy 2011. november 4-én feladott levélben megerősített válaszában a kérelmező úgy nyilatkozott, hogy fent kívánja tartani a kérelmét, és korábban a közte és jogi képviselője közötti kommunikációs probléma miatt mulasztott el észrevételeket tenni vagy igazságos elégtétel iránti igényt előterjeszteni.

A TÉNYEK I. AZ ÜGY KÖRÜLMÉNYEI 7. A kérelmező 1974-ben született, és Sheffieldben, az Egyesült Királyságban él, ahova 2010 februárjában költözött. 8. 1998-ban a kérelmező, aki beiratkozott egy Missouri állambeli egyetemre, tanulói vízummal lépett be az Amerikai Egyesült Államokba. Később azonban felhagyott tanulmányaival, és fizetett munkát vállalt. 2000 januárjában a hatóságok, arra tekintettel, hogy a kérelmező ezzel megsértette a vízum kikötéseit és feltételeit, kitoloncolási eljárást indítottak ellene. A kérelmezőt 2003. október 29-én toloncolták ki Bulgáriába. 9. Eközben 2000 áprilisában a kérelmező édesanyja hozzáment egy amerikai állampolgárhoz. 2000 májusában az Amerikai Egyesült Államok állandó lakosa, majd később az Egyesült Államok állampolgára lett. A kérelmező bátyja szintén állandó jelleggel az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodott. 10. 2003. október 29-i határozatában a bolgár Belügyminisztérium határőrszolgálatának vezetője a személyazonosító okmányokról szóló 1998. évi törvény 76(6) szakasza szerint eljárva, és figyelemmel a minisztérium nemzetközi együttműködésért felelős osztályától érkezett levélre, amelyhez csatolták az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének levelét is, kétéves utazási tilalmat rendelt el a kérelmező tekintetében, 2003. október 20-i kezdettel, és utasította az illetékes hatóságokat a kérelmező útlevelének lefoglalására. Ennek megfelelően a burgaszi rendőrség 2003. november 4-én felszólította a kérelmezőt útlevele átadására. 11. A határozatot a kérelmező megtámadta a bíróság előtt, többek között azzal érvelve, hogy a közigazgatási hatóságok hibáztak, amikor nem vették figyelembe a személyes körülményeit, és amikor mérlegelési jogkörükben eljárva számára kedvezőtlen döntést hoztak. 12. A Szófiai Városi Bíróság 2004. május 11-én elutasította a jogorvoslati kérelmet. A bíróság többek között úgy foglalt állást, hogy a határozat meghozatala során a hatóságok minden releváns tényt figyelembe vettek, vagyis tekintettel voltak arra, hogy a kérelmezőt kitoloncolták, és hogy erről a bolgár hatóságokat értesítették. A kitoloncolás okai és a


3

kérelmező személyes körülményei e tekintetben nem bírtak jelentőséggel, ahogy az sem, hogy a kérelmezőnek lehetősége volt arra, hogy másik, számára az Amerikai Egyesült Államokba való újbóli belépést lehetővé tevő vízumot kapjon. A határozat összhangban állt a jogszabály azon céljával, hogy a más országok bevándorlási szabályait megszegő bolgár állampolgárok szabad külföldre utazását meggátolja. 13. A kérelmező a jogkérdés vonatkozásában fellebbezett, megismételve azon érvét, hogy a hatóságoknak figyelembe kellett volna venniük az egyéni körülményeit. 14. A 2005. március 30-án meghozott jogerős ítéletben (реш. № 2952 от 30 март 2005 г. по адм. д. № 6206/2004 г., ВАС, V о.) a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság fenntartotta az alsóbb bíróság ítéletét. A bíróság többek között úgy foglalt állást, hogy a személyazonosító okmányokról szóló 1998. évi törvény 76(6) szakasza mérlegelési lehetőséget ad a hatóságoknak a tekintetben, hogy a támadott intézkedést alkalmazzák, vagy annak alkalmazásától eltekintenek, és döntésüket e vonatkozásban a bíróságok nem vizsgálhatják felül. A kérelmező esetében a hatóságok figyelemmel voltak minden releváns körülményre, és megállapították, hogy az intézkedésnek helye van. II. RELEVÁNS HAZAI JOG 15. Az 1991-es Alkotmány 35 § 1 cikke kimondja többek között, hogy mindenkinek joga van arra, hogy az országot elhagyja, és ezt a jogot a jogszabályok csak nemzetbiztonsági vagy közegészségügyi okokból, vagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében korlátozhatják. 16. A személyazonosító okmányokról szóló 1998. évi törvény (Закон за българските документи за самоличност) 33(1) szakasza (2009 októberében a törvény címe a következőre változott: a személyazonosság igazolására szolgáló dokumentumokról szóló törvény – Закон за българските лични документи) („az 1998. évi törvény”) úgy rendelkezik, hogy minden bolgár állampolgárnak joga van ahhoz, hogy az országot elhagyja és oda útlevél vagy azzal egyenértékű dokumentum birtokában visszatérjen. A 33(3) szakasz szerint ez a jog nem korlátozható, kivéve, ha a korlátozást jogszabály írja elő és az nemzetbiztonsági, közrendvédelmi vagy közegészségügyi okokból, illetve mások jogainak vagy szabadságainak védelme érdekében szükséges. 17. A törvény 76(6) szakaszának eredetileg elfogadott szövege úgy rendelkezett, hogy amennyiben egy bolgár állampolgárt egy másik országból az adott ország bevándorlási szabályainak megsértése miatt toloncolnak ki, akkor számára egy évre megtiltható, hogy elhagyja Bulgáriát és számára az útlevél kiadása megtagadható. A rendelkezést 2003. március 1-jei hatállyal módosították úgy, hogy a tilalom két évre szól.

4


18. Az e rendelkezés alapján hozott döntéseiben a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság következetesen úgy foglalt állást, hogy a bíróságok nem vizsgálhatják felül érdemben, hogy a hatóságok megfelelően jártak-e el az adott intézkedés szükségességének mérlegelése során, hanem csupán azt kell vizsgálniuk, hogy az alapul fekvő kitoloncolás megtörtént-e – tekintet nélkül annak okaira (lásd: реш. № 10917 от 3 декември 2002 г. по адм. д. № 7044/2002 г., ВАС, V о.; реш. № 2365 от 14 март 2003 г. по адм. д. № 10736/2002 г., ВАС, V о.; реш. № 9652 от 22 ноември 2004 г. по адм. д. № 4636/2004 г., ВАС, V о.; реш. № 9653 от 22 ноември 2004 г. по адм. д. № 4637/2004 г., ВАС, V о.; реш. № 9654 от 22 ноември 2004 г. по адм. д. № 4635/2004 г., ВАС, V о.; реш. № 3497 от 18 април 2005 г. по адм. д. № 542/2005 г., ВАС, V о.; реш. № 94 от 5 януари 2006 г. по адм. д. № 5672/2005 г., ВАС, V о.; реш. № 5034 от 11 май 2006 г. по адм. д. № 9710/2005 г., ВАС, V о.; реш. № 5229 от 17 май 2006 г. по адм. д. № 535/2006 г., ВАС, V о.; реш. № 5966 от 2 юни 2006 г. по адм. д. № 829/2006 г., ВАС, V о.; реш. № 7176 от 28 юни 2006 г. по адм. д. № 3700/2006 г., ВАС, V о.; реш. № 10919 от 6 ноември 2006 г. по адм. д. № 4522/2006 г., ВАС, V о.; реш. № 12533 от 13 декември 2006 г. по адм. д. № 6522/2006 г., ВАС, V о.; реш. № 12551 от 13 декември 2006 г. по адм. д. № 7065/2006 г., ВАС, V о.; and реш. № 1869 от 22 февруари 2007 г. по адм. д. № 9680/2006 г., ВАС, V о.). 19. 2009. augusztus 21-én a Kormány egy olyan, az 1998. évi törvény módosítását célzó törvényjavaslatot nyújtott be a Parlamentnek, amely többek között a 76(6) szakasz hatályon kívül helyezésére irányult. A Parlament 2009. október 1-jén fogadta el a törvényjavaslatot, és a módosításról szóló törvény 2009. október 20-án hatályba lépett. Ezt követő döntéseiben a Legfelsőbb Közigazgatási Bíróság úgy foglalt állást, hogy a hatályon kívül helyezés nem érvénytelenítette automatikusan a 76. szakasz alapján, annak hatályon kívül helyezése előtt elrendelt külföldre utazási tilalmakat (lásd: реш. № 13819 от 17 ноември 2009 г. по адм. д. № 6999/2007 г., ВАС, ІІІ о.; реш. № 15106 от 10 декември 2009 г. по адм. д. № 7052/2009 г., ВАС, V о.; and реш. № 10449 от 13 август 2010 г. по адм. д. № 1609/2010 г., ВАС, VІІ о.). A kérdést egy újabb, az 1998. évi törvényt módosító törvény átmeneti és záró rendelkezései 5. bekezdésének elfogadása rendezte. Ez utóbbi 2010. április 10-én lépett hatályba, és kikötötte, hogy a hatályba lépésétől számított három hónapon belül minden, a 76(6) szakasz alapján elrendelt intézkedés hatályát veszti. III. RELEVÁNS STATISZTIKAI ADATOK 20. A Nemzetközi Munkaügyi Hivatal által az International Migration Papers sorozatban közzétett jelentés szerint (August Gächter: The Ambiguities of Emigration: Bulgaria since 1988, elérhető:


5

http://www.ilo.org/public/english/protection/migrant/download/imp/imp39. pdf (letöltve 2012. november 6-án)) 1989 és 1998 között a Bulgáriából emigrálók bruttó száma elérte a 747 000 főt. Közülük 2 253 fő Svájcba, 124 383 fő Németországba, 32 978 Görögországba, 344 849 fő Törökországba, míg 6 307 fő az Amerikai Egyesült Államokba emigrált. IV. EGYÉB RELEVÁNS DOKUMENTUMOK 21. A Tanács 2317/95/EK rendeletének (1995. szeptember 25.) 1(1) cikke és a rendelet melléklete értelmében a bolgár állampolgároknak az Európai Unió tagállamai külső határainak átlépéséhez vízummal kellett rendelkezniük. Ezen változtatott a Tanács 539/2001/EK rendeletének (2001. március 15.) 1(2) cikke és II. melléklete, amelynek révén a bolgár állampolgárok az összesen három hónapot meg nem haladó tartózkodás esetén mentesültek a vízumkötelezettség alól. 22. Egy, a Centre for European Policy Studies által publikált tanulmány (What about the Neighbours? The Impact of Schengen along the EU’s External Borders, CEPS Working Document No. 210/October 2004, elérhető: http://aei.pitt.edu/6641/1/1171_210.pdf (letöltve 2012. november 6-án)) a következőket jegyezte meg: „Az Európai Unió hat éven keresztül azon az állásponton volt, hogy a vízumkötelezettség megszüntetéséért cserébe a határokhoz és a személyek mozgásához kapcsolódó ügyek széles skálája kapcsán érdemi engedményeket követel meg. Ebben az időszakban a bolgár kormány és a társadalom egésze elkezdett egy olyan átfogó stratégián dolgozni, amelynek célja a bolgár állampolgárok vízumkötelezettség alóli végleges mentesülése volt.”

23. A tanulmány a továbbiakban utalt az Európai Bizottság egy 2001-es jelentésére, amely a bolgár állampolgárokkal szembeni vízumkötelezettség megszüntetéséhez vezetett (Report from the Commission to the Council regarding Bulgaria in the perspective of the adoption of the regulation determining the list of third countries whose nationals must be in a possession of visas when crossing the external borders and those whose nationals are exempt of that requirement, COM(2001) 61 final, 2001. február 2., Brüsszel). A „Szankciók a tagállamokba történő illegális emigráció esetén” cím alatt a jelentés megjegyezte, hogy „[az 1998. évi törvény] [akkor] hatályban levő 76. [szakasza] értelmében azon bolgár állampolgárok vonatkozásában, akik megsért[ették] egy másik ország bevándorlási szabályait vagy kiutasít[ották] őket egy másik országból, egyéves külföldre utazási tilalmat rendel[tek] el”. A bolgár hatóságok által tett további jogalkotási lépések vizsgálata során a jelentés kitért arra, hogy „a 76. [szakasz] tervezett módosítása két évben határozná meg a bolgár állampolgárokra kiszabható külföldre utazási tilalom időtartamát”. Az összes releváns jogszabályi rendelkezés áttekintése után a jelentés arra a következtetésre jutott, hogy a „bolgár hatóságok által a Bizottság

6


szolgálatainak és a Bizottság küldöttségének továbbított információk alapján egyértelmű [volt], hogy Bulgária rendelkez[ett] ... a területéről kifele irányuló illegális migráció elleni küzdelmet lehetővé tevő szükséges jogi eszközökkel”.

A JOG I. A NEGYEDIK KIEGÉSZÍTŐ JEGYZŐKÖNYV 2. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE 24. A kérelmező az Egyezmény Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyvének 2. Cikkére alapozott panasza szerint a Bulgária területének elhagyására vonatkozó tilalom indokolatlan és aránytalan volt. 25. A Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikkének releváns részei a következőképpen szólnak: „... 2. Mindenki szabadon elhagyhat minden országot, beleértve a saját országát is. 3. E jogokat kizárólag csak olyan, a törvényekkel összhangban lévő korlátozásoknak lehet alávetni, melyek egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság vagy a köz biztonsága érdekében, a közrend fenntartásához, a bűnmegelőzéshez, a közegészség vagy az erkölcsök védelméhez, illetőleg mások jogainak és szabadságainak megóvásához szükségesek. ...”

26. A Kormány előadta, hogy a közigazgatási hatóságok és a bíróságok által a kérelmezővel kapcsolatban hozott döntések jogszerűek és helyesek voltak. Indokolásuk összhangban állt az 1998. évi törvény 76(6) szakaszában megfogalmazottakkal. A tilalom elrendelésére sarkallta a hatóságokat az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségétől kapott levél is. Ezen körülmények között a hatóságok mérlegelési jogkörük gyakorlása során helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy az intézkedés szükséges a jogi cél elérése érdekében. A bíróságok az intézkedés jogszerűségének a felülvizsgálatára jogosultak voltak, de a szükségességének a felülvizsgálatára nem, és megfelelően alkalmazták a jogszabályokat. Végezetül a Kormány rámutatott, hogy a 76(6) szakaszt 2009 októberében hatályon kívül helyezték. 27. A kérelmező nem nyújtott be észrevételeket. 28. A Bíróság megállapítja, hogy a jelen panasz nem nyilvánvalóan alaptalan az Egyezmény 35. Cikk 3 (a) bekezdése szerinti értelemben, és


7

más okból sem elfogadhatatlan. Így a panaszt elfogadhatónak kell nyilvánítani. 29. Ami az ügy érdemét illeti, a Bíróság először is megjegyzi, hogy a jelen ügy egy némiképpen új problémát vet fel, mivel a Bíróságnak eddig nem volt alkalma arra, hogy hazai vagy külföldi bevándorlási szabályok megszegésének megelőzésére szolgáló külföldre utazási tilalom kapcsán állást foglaljon. A Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikkét érintő korábbi ügyekben a Bíróság, illetve korábban az Emberi Jogok Európai Bizottsága olyan tilalmakkal foglalkozott, amelyeket folyamatban levő büntetőeljárásokra tekintettel (lásd: Schmidt v. Ausztria, no. 10670/83, a Bizottság 1985. július 9-i határozata, Decisions and Reports (DR) 44, p. 195; Baumann v. Franciaország, no. 33592/96, ECHR 2001-V; Földes és Földesné Hajlik v. Magyarország, no. 41463/02, ECHR 2006-XII; Sissanis v. Románia, no. 23468/02, 2007. január 25.; Bessenyei v. Magyarország, no. 37509/06, 2008. október 21.; A.E. v. Lengyelország, no. 14480/04, 2009. március 31.; Iordan Iordanov és Társai v. Bulgária, no. 23530/02, 2009. július 2.; Makedonski v. Bulgária, no. 36036/04, 2011. január 20.; Pfeifer v. Bulgária, no. 24733/04, 2011. február 17.; Prescher v. Bulgária, no. 6767/04, 2011. június 7.; és Miażdżyk v. Lengyelország, no. 23592/07, 2012. január 24.), büntetőjogi szankciók végrehajtása érdekében (lásd: M. v. Németország, no. 10307/83, a Bizottság 1984. március 6-i határozata, DR 37, p. 113), bűncselekmények kapcsán a rehabilitáció hiánya miatt (lásd: Nalbantski v. Bulgária, no. 30943/04, 2011. február 10.), folyamatban levő csődeljárásra tekintettel (lásd: Luordo v. Olaszország, no. 32190/96, ECHR 2003-IX), vámigazgatási bírság megfizetésének megtagadása miatt (lásd: Napijalo v. Horvátország, no. 66485/01, 2003. november 13.), adó meg nem fizetése miatt (lásd: Riener v. Bulgária, no. 46343/99, 2006. május 23.), pervesztességből fakadó, magánszemélyek felé fennálló fizetési kötelezettség elmulasztása miatt (lásd: Ignatov v. Bulgária, no. 50/02, 2009. július 2., és Gochev v. Bulgária, no. 34383/03, 2009. november 26.), „államtitokról” való tudomás miatt (lásd: Bartik v. Oroszország, no. 55565/00, ECHR 2006-XV), katonai szolgálattal kapcsolatos kötelezettségeknek való meg nem felelés miatt (lásd: Peltonen v. Finnország, no. 19583/92, a Bizottság 1995. február 20-i határozata, DR 80-A, p. 38, és Marangos v. Ciprus, no. 31106/96, a Bizottság 1997. május 20-i határozata, publikálatlan), mentális betegségre és arra tekintettel, hogy a célországban nem gondoskodtak a megfelelő ellátásról (lásd: Nordblad v. Svédország, no. 19076/91, a Bizottság 1993. október 13-i határozata, publikálatlan), és kiskorú gyermekek külföldre vitelét megtiltó bírósági döntésre tekintettel (lásd: Roldan Texeira és Társai v. Olaszország (dec.), no. 40655/98, 2000. október 26., és Diamante és Pelliccioni v. San Marino, no. 32250/08, 2011. szeptember 27.) rendeltek el. A Bíróság álláspontja szerint a jelen ügy és a fenti ügyek közötti különbségek ellenére a jelen ügyben ugyanazon elvek alkalmazandóak.

8


30. A Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikk 2. bekezdése minden személy számára biztosítja a jogot, hogy bármelyik országot elhagyja egy olyan másik, általa választott ország irányába, ahova beléphet. Annak megtiltása a kérelmező számára, hogy Bulgáriát elhagyja, kétségtelenül beavatkozást jelentett ebbe a jogba. Útlevelének ezzel együtt járó lefoglalása szintén beavatkozást jelentett (lásd: Peltonen, p. 43; Baumann, §§ 62–63; Napijalo, §§ 69–73; és Nalbantski, § 61, mind fent idézve). Ezért azt kell megállapítani, hogy a beavatkozás „törvényben meghatározott” volt-e, a Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikk 3. bekezdésében meghatározott egy vagy több legitim célt szolgált-e, és „szükséges volt-e egy demokratikus társadalomban” e cél elérése érdekében. 31. A beavatkozás a személyazonosító okmányokról szóló 1998. évi törvény 76(6) szakaszán alapult (lásd fent a 10. és 17. pontokat), vagyis egyértelműen volt jogi alapja a nemzeti jogban. A kérelmező nem kísérelt meg azzal érvelni, hogy az intézkedés nem volt „törvényben meghatározott”, és a Bíróság nem lát okot arra, hogy úgy ítélje meg, hogy ennek a követelménynek a korlátozás nem felelt meg. 32. Nyilvánvaló továbbá a kontextusból, amelyben a kérelmezővel szemben alkalmazott intézkedés alapjául szolgáló törvényi rendelkezéseket elfogadták és a későbbiekben megszigorították (lásd fent a 21–23. pontokat), hogy a beavatkozás célja az volt, hogy megelőzze más államok bevándorlási szabályainak megsértését és attól az állampolgárokat elriassza, és ezzel csökkentse annak a valószínűségét, hogy az érintett államok megtagadják más bolgár állampolgároktól, hogy a területükre beléphessenek, illetve hogy az érintett államok megszigorítják a vízummal kapcsolatos rezsimet a bolgár állampolgárokkal szemben, vagy megtagadják annak enyhítését. Még abban az esetben is, ha a Bíróság kész lenne elfogadni, hogy a beavatkozás legitim célja a közrend fenntartása vagy mások jogainak védelme volt, a jelen ügy kapcsán nem szükséges ennek a kérdésnek a további vizsgálata, mert, ahogy lent kifejtésre kerül, a külföldre utazásra vonatkozó korlátozás nem felelt meg a „demokratikus társadalomban való szükségesség” tesztjének, és az arányosság ez utóbbi implicit részét képező követelményének. 33. A Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmező tekintetében elrendelt utazási tilalom nem tartott nagyon hosszú ideig – a jogszabály szerint a tartama pontosan két év volt (lásd fent a 17. pontot). Azonban itt nem ez a fő kérdés (ellentétben a fent idézett Nalbantski-üggyel, § 56): a kiemelkedő probléma itt az, hogy egyáltalán arányos volt-e automatikusan megtiltani a kérelmezőnek a beutazást bármelyik – és mindegyik – országba azon az alapon, hogy egy bizonyos ország bevándorlási szabályait megszegte. 34. A Bíróság egy ilyen általános és különbségeket nem tevő intézkedést nem tarthat arányosnak. Egy ország bevándorlásra vonatkozó jogszabályainak megsértése normál esetben azzal a következménnyel jár az érintett személy számára, hogy eltávolítják az adott országból és (az adott


9

ország joga alapján) megtiltják neki egy bizonyos időre, hogy újra az ország területére lépjen. A kérelmező a tanulói vízuma feltételeinek megsértése eredményeképpen viselte ezeket a következményeket – kitoloncolták az Amerikai Egyesült Államokból (lásd fent a 8. pontot). Igencsak drákói intézkedésnek tűnik a bolgár állam részéről – amely nem tekinthető olyannak, akit közvetlenül érintett a kérelmező jogsértése –, hogy megakadályozta a kérelmezőt abban, hogy két évig bármelyik másik országba beutazzon. 35. Mindemellett a hatóságok semmilyen módon nem indokolták a határozatukat és nyilvánvalóan nem tartották szükségesnek a kérelmező egyéni helyzetének vizsgálatát, a bíróságok pedig később úgy foglaltak állást, hogy e tekintetben nem vizsgálhatják felül a hatóságok mérlegelési jogkörének gyakorlását (vö., mutatis mutandis: Riener, § 126; Gochev, § 54; és Nalbantski, § 66, mind fent idézve). Következésképpen, bár a vonatkozó rendelkezés a mérlegelésük tárgyává tette, hogy elrendelik-e a támadott intézkedést, semmi nem utal arra, hogy e mérlegelési jogkörük gyakorlása során a hatóságok figyelembe vettek volna bármilyen, a kérelmezőre vonatkozó specifikus tényezőt, úgymint a szabályszegés súlyát, ami az Amerikai Egyesült Államokból való kitoloncolását eredményezte; annak veszélyét, hogy újból megsérti egy másik állam bevándorlási szabályait; a családi helyzetét, illetve a pénzügyi és a személyes helyzetét; vagy hogy büntetett előéletű-e. A Bíróság korábbi döntéseiben – bár más kontextusban – úgy ítélte meg, hogy az ilyen általános és tulajdonképpen automatikus korlátozások nem tekinthetőek indokoltnak a Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikke vonatkozásában (lásd: Riener, §§ 127–28; Bartik, § 48; Gochev, §§ 53 és 57; és Nalbantski, §§ 66–67, mind fent idézve). 36. Igaz, hogy a határozat alapjául szolgáló jogszabályi rendelkezés elfogadását megelőző időszakban Bulgária migrációs szempontból „kibocsátó” országgá vált (lásd fent a 20. pontot), és e körülmények között legalábbis lehet amellett érvelni, hogy a bolgár állam – nemzetközi „udvariasságból” és praktikus okokból – szükségesnek tarthatta, hogy támogasson más országokat a bevándorlási szabályaik és politikáik végrehajtásában (lásd fent a 32. pontot). Úgy tűnik továbbá, hogy a szóban forgó jogszabályi rendelkezést egy olyan intézkedéscsomag részeként fogadták el és szigorították meg később (lásd fent a 17. pontot), amelynek célja az volt, hogy enyhítse többek között az akkori európai uniós tagállamok félelmeit a Bulgáriából kiinduló illegális emigrációval kapcsolatban, és szerepet játszott abban, hogy az Unió 2001 márciusában úgy döntött, hogy a rövid tartamú tartózkodás esetére mentesíti a bolgár állampolgárokat a vízumkötelezettség alól (lásd fent a 21–23. pontokat). Nyolc évvel ezután, 2009-ben, amikor ennek szükségessége szemlátomást csökkent, a rendelkezést hatályon kívül helyezték (lásd fent a 19. pontot). Azonban az a tény, hogy a támadott intézkedést lehetővé tevő jogszabályt ilyen körülmények között hozták meg, nem mentesíti az Egyezmény alapján

10


történő alapos vizsgálat alól (lásd, mutatis mutandis: Capital Bank AD v. Bulgária, no. 49429/99, §§ 110-11, 2005. november 24.). Ahogy az a puszta tény sem igazolja magát a kérelmezővel szemben alkalmazott intézkedést, hogy ilyen nyomásra rendelhették el (lásd fent a 10. pontot), és az eljárás alá vont állam sem szorítkozhat érvényesen arra, hogy ilyen indokokkal igazolja azt (lásd, mutatis mutandis: Nada v. Svájc [NK], no. 10593/08, § 196, ECHR 2012). Bár a Bíróság kész lehet elfogadni, hogy egy másik állam bevándorlási jogszabályainak megsértésével összefüggésben elrendelt, az érintett személy saját országának elhagyására vonatkozó tilalom bizonyos kényszerítő helyzetekben indokoltnak lehet tekinthető, az ilyen intézkedés automatikus, az érintett személy egyéni körülményeit teljes mértékben figyelmen kívül hagyó elrendelését nem tekinti szükségesnek egy demokratikus társadalomban. 37. Mindezek miatt tehát megsértették a Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikkét. II. AZ EGYEZMÉNY 8. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE 38. A kérelmező az Egyezmény 8. Cikkével összefüggésben azt panaszolta, hogy az utazási tilalom, amely megakadályozta abban, hogy az Amerikai Egyesült Államokba utazzon, ahol az édesanyja és a bátyja élt, indokolatlan beavatkozást jelentett a családi életébe. 39. Az Egyezmény 8. Cikkének releváns része a következőket mondja ki: „1. Mindenkinek joga van arra, hogy magán- és családi életét, ... tiszteletben tartsák. 2. E jog gyakorlásába hatóság csak a törvényben meghatározott, olyan esetekben avatkozhat be, amikor az egy demokratikus társadalomban a nemzetbiztonság, a közbiztonság vagy az ország gazdasági jóléte érdekében, zavargás vagy bűncselekmény megelőzése, a közegészség vagy az erkölcsök védelme, avagy mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükséges.”

40. A Kormány előadta, hogy az utazási tilalmat a jogszabályokkal összhangban rendelték el, egy harminc éves felnőtt vonatkozásában. Továbbá nem a bolgár hatóságoktól függött, hogy a kérelmezőnek volt-e lehetősége csatlakozni az édesanyjához és a bátyjához az Egyesült Államokban, hanem inkább az utóbbi ország bevándorlási politikájától. Végezetül, a kérelmező rokonait semmi nem akadályozta meg abban, hogy meglátogassák őt Bulgáriában. 41. A kérelmező nem tett észrevételeket. 42. A Bíróság megállapítja, hogy a jelen panasz nem nyilvánvalóan alaptalan az Egyezmény 35. Cikk 3 (a) bekezdése szerinti értelemben, és más okból sem elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatónak kell nyilvánítani.


11

43. Azonban arra tekintettel, hogy megállapította a Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikkének megsértését, a Bíróság nem tartja szükségesnek, hogy a kérelmező tekintetében elrendelt utazási tilalmat az Egyezmény 8. Cikke alapján is megvizsgálja (lásd: Riener, § 134; A.E. v. Lengyelország, §§ 53–54; és Pfeifer, § 62, mind fent idézve; és ezzel szembeállítva az İletmiş v. Törökország, no. 29871/96, §§ 42–50, ECHR 2005-XII és a Paşaoğlu v. Törökország ügyet, no. 8932/03, §§ 41-48, 2008. július 8., amelyek esetében a Bíróság a külföldre utazási tilalmat az Egyezmény 8. Cikke alapján, és nem a Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikke alapján vizsgálta, mert utóbbit Törökország aláírta, de nem ratifikálta). III. AZ EGYEZMÉNY 13. CIKKÉNEK ÁLLÍTÓLAGOS MEGSÉRTÉSE 44. A kérelmező azt panaszolta, hogy a tilalom elleni jogorvoslati kérelmének vizsgálata során a bíróságok nem vizsgálták felül az intézkedés arányosságát. 45. A Bíróság megállapítja, hogy a panasz az Egyezmény 13. Cikke alapján vizsgálandó, amely a következőképpen rendelkezik: „Bárkinek, akinek a jelen Egyezményben meghatározott jogait és szabadságait megsértették, joga van ahhoz, hogy a hazai hatóság előtt a jogsérelem hatékony orvoslását kérje az esetben is, ha e jogokat hivatalos minőségben eljáró személyek sértették meg.”

46. A Kormány észrevételeiben nem fűzött megjegyzést ehhez a panaszhoz. 47. A kérelmező nem tett észrevételeket. 48. A Bíróság megállapítja, hogy a jelen panasz nem nyilvánvalóan alaptalan az Egyezmény 35. Cikk 3 (a) bekezdése szerinti értelemben, és más okból sem elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatónak kell nyilvánítani. 49. Abban az esetben, ha érvekkel alátámasztható panasz (arguable claim) létezik atekintetben, hogy egy hatósági aktus sérti egy személynek a Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikk 2. bekezdésében foglalt jogát, az Egyezmény 13. Cikke megkívánja, hogy a nemzeti jogrendszer biztosítson hatékony lehetőséget számára arra, hogy a panaszolt intézkedést megtámadja és a szóban forgó kérdést megfelelő eljárási garanciák mellett és alapossággal megvizsgáltassa, vagyis tegye lehetővé az érintett egyén számára, hogy minden, az intézkedés – az Egyezmény szerint értendő – arányosságának megítélését befolyásoló érvet előadhasson (lásd: Riener, §§ 138 és 142, és Pfeifer, § 67, mindkettő fent idézve). 50. Tekintettel a kérelmezővel szemben alkalmazott utazási tilalommal kapcsolatos következtetésekre, a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmező a Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikke szerinti panasza érvekkel alátámasztható volt. Így azt kell megvizsgálni, hogy rendelkezésére állt-e a fenti követelményeknek megfelelő jogorvoslati lehetőség.

12


51. A legfontosabb kérdésnek itt az tűnik, hogy a bíróságok a kérelmező kérelmét és az azt követő fellebbezéseket megfelelő alapossággal és a tilalom igazolása szempontjából az Egyezmény szerint releváns tényezőkre való utalással vizsgálták-e meg (lásd a fent idézett Pfeifer-ügyet, § 71). Ahogy a döntéseikből látható (lásd fent a 12. és 14. pontokat), a bíróságok lényegtelennek tekintették a kérelmezőnek az intézkedés indokolását támadó érveit, és csak a tilalom formai érvényességével foglalkoztak, kifejezetten kimondva, hogy nem vizsgálhatják felül a hatóságok diszkrecionális értékelését a tilalom szükségessége vonatkozásában – ami a kérelmező által felhozott fő kifogás (lásd fent a 11. és 13. pontokat), és a Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyv 2. Cikk 3. bekezdése által megkívánt mérlegelés kulcsfontosságú része. Egy olyan eljárás, amely a felülvizsgálat korlátozottsága miatt nem nyújt lehetőséget arra, hogy egy érdemi panasz lényegével foglalkozzanak az Egyezmény szerint, nem felelhet meg a 13. Cikkből folyó követelményeknek (lásd a fent idézett Riener-ügyet, §§ 142-43, illetve, mutatis mutandis: Glas Nadezhda EOOD és Anatoliy Elenkov v. Bulgária, no. 14134/02, §§ 69-70, 2007. október 11., és C.G. és Társai v. Bulgária, no. 1365/07, § 62, 2008. április 24., további hivatkozásokkal). 52. Mindezek miatt tehát megsértették az Egyezmény 13. cikkét. IV. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA 53. Az Egyezmény 41. Cikke a következőképpen rendelkezik: „Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz lehetővé, a Bíróság – szükség esetén – igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek.”

54. A kérelmező nem terjesztett elő igazságos elégtétel iránti igényt.

EZEN OKOKBÓL A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG 1. kinyilvánítja, hogy a kérelem elfogadható; 2. megállapítja, hogy megsértették az Egyezmény Negyedik Kiegészítő Jegyzőkönyvének 2. Cikkét; 3. megállapítja, hogy nem szükséges megvizsgálni a panaszt az Egyezmény 8. Cikke alapján; 4. megállapítja, hogy megsértették az Egyezmény 13. cikkét.


13

Készült angolul, írásban kihirdették 2012. november 27-én a Bíróság Eljárási Szabályzata 77 § 2 és 3 szabálya alapján.

Lawrence Early Hivatalvezető

Ineta Ziemele Elnök

© Európa Tanács/ Emberi Jogok Európai Bírósága 2013. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának hivatalos nyelvei az angol és a francia. Jelen fordítás nem köti a Bíróságot, és a Bíróság nem vállal semmilyen felelősséget annak minőségéért. Letölthető az Emberi Jogok Európai Bíróságának HUDOC esetjogi adatbázisából (http://hudoc.echr.coe.int), vagy bármelyik másik adatbázisból, amellyel azt a Bíróság megosztotta. Nem kereskedelmi célú felhasználásra sokszorosítható, azzal a feltétellel, hogy az eset teljes címét idézik, a fenti szerzői jogi tájékoztatással együtt. Amennyiben a jelen fordítás bármely részét kereskedelmi célokra kívánja felhasználni, kérjük, írjon a következő címre: [email protected]. © Council of Europe/European Court of Human Rights, 2013. The official languages of the European Court of Human Rights are English and French. This translation does not bind the Court, nor does the Court take any responsibility for the quality thereof. It may be downloaded from the HUDOC case-law database of the European Court of Human Rights (http://hudoc.echr.coe.int) or from any other database with which the Court has shared it. It may be reproduced for non-commercial purposes on condition that the full title of the case is cited, together with the above copyright indication. If it is intended to use any part of this translation for commercial purposes, please contact [email protected]. © Conseil de I’Europe/Cour européenne des droits de l’homme, 2013. Les langues officielles de la Cour européenne des droits de l’homme sont le français et l’anglais. La présente traduction ne lie pas la Cour, et celle-ci décline toute responsabilité quant à sa qualité. Elle peut être téléchargée à partir de HUDOC, la base de jurisprudence de la Cour européenne des droits de l’homme (http://hudoc.echr.coe.int), ou de toute autre base de données à laquelle HUDOC l’a communiquée. Elle peut être reproduite à des fins non commerciales, sous réserve que le titre de l’affaire soit cité en entier et s’accompagne de l’indication de copyright ci-dessus. Toute personne souhaitant se servir de tout ou partie de la présente traduction à des fins commerciales est invitée à le signaler à l’adresse suivante: [email protected].

05 sz. kérelem) STRASBOURG november 27. JOGERŐS

Recommend Documents