ÖNKORMÁNYZATI HÍRADÓ VIII. évfolyam 4. szám 2 0 1 4. december Kiadja:
Úri Község Önkormányzata
A keresztény egyház a IV. század végétől ünnepelte Jézus születését december 25-én, korábban január 6-án volt a napja. A XVI. századtól, a reformáció térhódításával kezdték az emberek otthon is megünnepelni Jézus születését, innentől kezdtek el kialakulni a karácsonyi szokások. A karácsonyfa állításának és díszítésének szokása német területen alakult ki. A hagyomány Luther Márton nevéhez köti. Magyarországon Brunszvik Teréz állított először 1824-ben karácsonyfát.
„A világ ma este elcsendesül, nincs lárma és nincsen zaj. Az utcákra, házakra hó terül. Ünnepre hív a dal. A lelkek millióit egy érzés fűti át, Kis meghittség, békesség. Ennyi a boldogság”
Karácsonyi köszöntő!
Kedves Barátaim! Ismerős a gyantától ragadó fenyőfa befaragása a talpba, vagy a műfenyő tűutánzatokkal bevont ágainak elkeseredett hajlítgatása, igaz? Ezek is hozzátartoznak napjaink karácsonyi szokásaihoz. Akárcsak a hipermarketekben tülekedés az akciós szaloncukorért, a gyertyagyújtás pillanatáig tartó kapkodó készülődés. Persze lehet másképp is. Nyugodtan, ráérősen, békésen. Régen a karácsony dologtiltó nap volt: tilos volt például kölcsönadni, mosogatni, teregetni, mert elviszi a szerencsét, varrni, foltozni, mert vakságot okozhat. A régi magyar karácsonyi népszokások részint az ősi, kereszténység előtti, a téli napfordulóhoz kapcsolódó varázslásokból, részint az ünnep keresztény elemeiből alakultak ki.
Tisztelt úri lakosok, Kedves Barátaim! Karácsony. Az év legszebb, legcsodálatosabb ünnepe. Hosszan sorolhatnám, milyen képzetek kötődnek hozzá: gyermekkori varázs, bensőséges, meghitt, szeretetteljes légkör, békés, ünnepi hangulat, örömteli együttlét a családdal. Ragyogó karácsonyfa, rajta a régi ismerősként felbukkanó üvegdíszek és a gyermekkezek kis alkotásai. Szaloncukor, házi készítésű sütemények, bőséges vacsora, közös pihenés, beszélgetés, nevetés, játék. Ajándékok, meglepetések, csodák. De mit is ünneplünk ilyenkor? Karácsony éjjele, vagyis a régi római naptár szerint a december 24-éről 25-ére virradó éjszaka a téli napforduló idejére esett, ez volt az év leghosszabb éjszakája, ami után már egyre rövidülnek az éjjelek, és hosszabbodnak a nappalok. El lehet képzelni, hogy a természetnek még teljes mértékben kiszolgáltatott népeknek mit jelentett ez a nap. A hosszú, fagyos, ínséges téli éjszakák rövidülése újraéleszti a tavasz eljövetelébe, a fény diadalába, az élet megújulásába, az emberi lét örökkévalóságába vetett reményt.
Rántott hal, gesztenyével és aszalt szilvával töltött pulyka, töltött káposzta, manapság a családtagok hajlamosak még a vitára is, hogy eldöntsék, mi legyen az ünnepi menü. Bezzeg régen nem lehetett válogatni, hogy mi kerüljön a karácsonyi asztalra! A karácsony esti vacsorán pontosan előre meghatározott események zajlottak, az étkezés és előkészületei babonák egész sorozatából álltak. Mindennek, ami az ünnepi asztalra, alá vagy mellé került, mágikus jelentősége volt. Ezeknek a varázslatoknak az egészség megóvása és a termékenység fokozása volt a célja. Minden család asztalára került szent ostya, mézbe mártott fokhagyma, hogy megvédjen a gonosztól, dió a termékenységért, hüvelyesek a szerencséért és a Jézus-
Azt a reményt, amit Jézus Krisztus hozott el az emberiségnek Isten mindenek fölötti szeretetének és a megváltásnak a hírével. Jézus mint isteni fényforrás, aki legyőzi a sötétséget, könnyen lépett a korábbi napistenek helyére.
1
kenyér nevű egész kenyér, hogy egész évben legyen kenyér az asztalon. Egy szép almát pedig annyi szeletre vágtak, ahányan ültek az asztalnál, mondván, amilyen kerek az alma, olyan kerek, összetartó legyen a család. A vacsoramaradékot összegyűjtötték, mert mágikus erőt tulajdonítottak neki, eltették, később varázsoltak, gyógyítottak vele.
Manapság a kötelező rokonlátogatás mellett sokak számára a karácsonyi tévénézés a kedvelt ünnepi program. Mennyivel jobban szórakoztak régen! A regélők, hejgetők, alakoskodók, kántálók, betlehemezők mind házhoz jöttek, és előadták a családnak műsorukat. Az ajándékot is ők, a kántálók, a betlehemezők kapták, a családnak sokáig maga a karácsonyfa és a rajta lévő finomságok jelentették az ajándékot. Kialakult az angyaljárás szokása: ez kezdetben azt jelentette, hogy a keresztszülők vittek mézes pogácsát, diót, almát keresztgyerekeiknek. Korunkban minden családban más az ajándékozás szokása. Van, ahol egyeztetnek, van ahol megjelölnek egy értékhatárt. Ne feledjük, a legszebb ajándék mindig az, amit magunk készítünk! Ezek is nagyon jó ötletek, de hadd adjak még néhány tippet Oren Arnold-dal: „Karácsonyi ajándékötleteim: az ellenségednek megbocsátás, az ellenfelednek türelem, a barátodnak szeretet, a partnerednek szívesség; mindenkinek jóindulat, minden gyermeknek egy jó példa, és végül magadnak tisztelet.”
Hozzájárul 500.000-Ft értékben, új irodabútor beszerzéséhez a polgármesteri irodába. Döntöttek arról, hogy Önkormányzati Kft.-t hoznak létre. A járdaprogramot kibővítették azzal, hogy a vízelvezető árkok kiépítésére is lehet kérelmezni a járdalapokból. A traktor üzemóra díját 7.000-Ft+áfa összegben állapították meg.
2014. november 11-én határoztak arról, hogy a Csillagközben az aszfaltozást elvégzik a meglévő út állagmegóvása érdekében. 2014. november 18-án megalakultak a bizottságok. 3 bizottság jött létre: - Pénzügyi és Településfejlesztési Bizottság 7 fővel Csontos István elnök Bakosné Szécsényi Bernadett, Nagy Imre és Király Csaba képviselő, külső tag: Berki Csaba, Borbás István és Oláh László. - Oktatási Kulturális és Sport Bizottság 5 fővel Bakosné Szécsényi Bernadett elnök Király Csaba és Zlatovszki Judit képviselő, külső tag: Albert Gabriella és Farkasné Bakos Tünde - Szociális és Egészségügyi Bizottság 5 fővel Nagy Imre elnök, Bakosné Szécsényi Bernadett és Zlatovszki Judit képviselők, Németh Istvánné és Nagy Zsuzsanna külső tag. 2014. november 25-én 2014. évi költségvetési rendelet módosítását jóváhagyta. Megtárgyalta és elfogadta a 2014. III. negyedévi gazdálkodásról a beszámolót. Megalkotta az önkormányzat szervezeti és működési szabályzatát. Az önkormányzati tulajdonú ÚRI GAZDA Kft. ügyvezetőjének Berki Csabát nevezte ki. A Kft. székhelye, Úri Kossuth u. 19., telephelye: Úri Kossuth u. 68. Egyetértett a 2015. évi belsőellenőrzése tervvel. Megbízta a polgármestert, hogy a tornacsarnok építéséhez a terveket készíttesse el. Döntött arról, hogy a sülysápi csillagász egyesületet 100 eFt összeggel támogatja. A gyermekek mikulás csomagjára és a 75 év felettiek karácsonyi ajándékcsomagjára 550 eFt összeget biztosít. Itt szeretnénk megköszönni az Úri Csokoládégyár felajánlását, a mikulás csomagokba került csokoládékat. Boda Zsoltnak az időseknek felajánlott narancsot. A LANZO KFT, ajánlatát megtárgyalta és úgy döntött karbantartási szerződést köt a céggel, a közvilágításra vonatkozóan.
Mindenkinek békés, boldog karácsonyt, eredményekben gazdag új esztendőt kívánok! Haraszti Imre polgármester _____________________________________________
KÉPVISELŐ-TESTÜLETI ÜLÉSEN TÖRTÉNT 2014. október 21-én az alakuló ülésen megválasztották alpolgármesternek Solti Gábor képviselőt, külsős alpolgármesternek Boda Zsoltot. Az alpolgármesterek és a képviselők a tiszteletdíjukról lemondtak a község javára. A polgármester illetményét 2014. október 12től nettó 293.898-Ft/hó összegben állapítja meg. A polgármester költségtérítését 2014. október 12-től illetményének 15 %-ában, 67.309-Ft/hó összegben állapítja meg. 2
Járdalap igénylés és kiszállítás
Katasztrófa közeli helyzet
Nagyon sok igény érkezett a járdalapokra, lehet járdára és az árok kirakására is használni. A kiszállításnál sok önzetlen segítséget is kaptunk. Orbán Sándor több targoncával segített a lerakodásnál. Boda Zsolt, Csontos István, Solti Gábor kisteherautóval járultak hozzá a kiszállítási munkához. Bartus Sándor, Mikus József, Méri Zoltán Paunoch József, Szegedi Béla a le és felrakásnál nyújtottak nagy segítséget, amit köszönünk mindannyiuknak. Eddig kb. 10 ezer db járdalap került a kérelmezőknek kiszállításra. Várjuk a további igényeket a készlet erejéig!
2014. december 1-én 14 óra körül községünkben is megszűnt az áramszolgáltatás. Ónos eső esett, ami ráfagyott a fákra, villanyvezetékekre. A fák ágai letörtek, megterítették a földet, az utakat. Óvodánk udvara is telítve volt letörött gallyakkal 2-án reggelre.
ÚRI GAZDA Kft megalakítása
Megfeszített tempóban dolgoztak kollégáink és a tűzoltók is. A hivatal dolgozói nem nyúlhattak azokhoz a részekhez, amik a villanyvezetékekre voltak esve.
Az ÁBC-re rádőlt a mellette lévő fűzfa. Villanyvezetékekre dőltek, szakadoztak rá az ágak, fák. A község több pontján akadályozták a forgalmat. A csatorna bekötések nyomvonalába több kocsi beszakadt a felázott földben.
Úri község Önkormányzata 2014. december hó 08. napján település fenntartási feladatkörökkel megalapította az ÚRI GAZDA Kft-t.
Az óvódából hazavittek minden gyermeket szüleik, csak egy gyermek maradt. Az általános iskolában az igazgatónő úgy döntött, hogy az első három órát megtartják, utána hazaengedték a gyermekeket.
A cégalapítás célja, hogy a település fenntartás feladatait teljes egészében átvegye, azokat ellássa. A jelenleg fizikai állományban lévő dolgozókat átvéve kezdi meg működését hamarosan a cég. Mire e sorok megjelennek, addigra már a cégjegyzés is megtörténik.
Hangosbemondón, és személyesen értesítettük lakosságát, hogy a művelődési házban nyitottuk melegedőt, ahol forró teával és egy tál étellel azokat, akiknek nem volt az áramszolgáltatás miatt fűtésük és főzési lehetőségük.
Székhelye Úri, Kossuth Lajos utca 19., a volt vízmű épülete, telephelye a Kossuth Lajos utca 68. a volt védőnői szolgálat épülete. Az Önkormányzat határozatlan időre hozta létre a Kft.-t, kizárólag bevitt vagyonnal (apport). A bevitt vagyontárgy a traktor, mellyel vállalkozási tevékenységet fog végezni a cég, ezzel alapot teremtve a saját lábon való álláshoz. Az első évben az alapvető cél az, hogy saját lábán tudjon megállni a Kft., ehhez minden hivatalos segítséget igénybe fog venni az Önkormányzat. A Kft. létrehozása számos előnnyel jár. Ezek közül csak az egyik (bár messze nem elhanyagolható), hogy az intézmények működtetését olcsóbbá tudjuk tenni, azáltal, hogy a megvásárolt anyagok után az Áfa tartalmat a Kft. vissza tudja igényelni.
a falu meg a várjuk hiánya
Az ivóvíz a falu magasabban fekvő területeire már nem jutott el, így agregátor segítségével töltöttük a víztornyot, hogy ez a hiba is elháruljon. Nem működtek a mobiltelefonok sem az áramszolgáltatás hiánya miatt. A vonatok sem közlekedtek, ott is leszakadtak a vezetékek, sokan voltak akik csak hajnalban értek haza, úgy, hogy családja valamelyik tagja elment érte kocsival Sülysápra, vagy Rákosra, stb. Ezt a problémát a környező 21 településen kellett átélni. Sok probléma volt a fővárosban is és Pest megye más településén is.
A település fenntartás koordinációja is központosítottan fog működni, hiszen minden ember, aki a település tisztaságáért, az intézmények működtetéséért dolgozik, a Kft. fennhatósága, irányítása alá fog tartozni. A szervezés és irányítás így az Önkormányzat részéről lényegesen egyszerűbbé válik, egy emberrel kell operatívan tartani a kapcsolatot, aki a feladatokat le,- és elosztja, és ugyancsak egy ember számonkérésével tudja az Önkormányzat kontrollálni az elvégzett feladatokat.
Az ÉMÁSZ és a Katasztrófavédelem munkatársai nagyon sokat tettek azért, hogy településünk nagy részén december 2-án 15 óra körül már volt áramszolgáltatás. Mindenkinek megköszönöm megértését és türelmét a katasztrófa közeli állapot elviselésében! Reménykedjünk, hogy ilyen eset ne forduljon elő még egyszer.
A Kft. ügyvezetőjévé Berki Csaba Úri, Szentistváni út 18.sz. alatti lakost választotta, a képviselő-testület, határozatlan időre.
Haraszti Imre polgármester
Gulyásné dr. Gál Ilona jegyző
3
Rövid híreink
A Jókai út teljes hosszában - Berki Csaba irányításával a közmunkásaink - új járdát építettek.
A Laczkó-köz vis maior helyreállításának előkészítési munkái elkezdődtek. A közbeszerzési eljárás lebonyolítása 2015. januárjában megtörténik. Tavasszal kezdődhetnek a munkálatok.
A Csillag-közben az út aszfaltozása elkészült.
December 5-én éjjel a Fő úton kigyulladt egy családi ház felsőszintje. A gyors beavatkozásnak köszönhetően a tűzoltók és a segítő lakosok megakadályozták, hogy a tűz az egész épületre terjedjen, a kár még nagyobb legyen.
Az „ÖKOVÍZ” Nonprofit Kft. részére a 411/20144 számon kiadott víziközműszolgáltatási működési engedély 2014. december 31-én lejár. Társaságunk 2015. január 01-től ez okból vízi-közmű üzemeltetést már nem végez. Hulladékszállítással kapcsolatos ügyintézésre 2015. január 5-től ceglédi ügyfélszolgálati irodánk az alábbi elérhetőségeken van lehetőség: Ügyfélszolgálati iroda: 2700 Cegléd, Szolnoki út 6. Nyitva tartási idő: Hétfő 8.00-20.00-ig; Kedd-Csütörtök 8.00-15.00-ig; Péntek – nincs ügyfélszolgálat Postacímünk: 2700 Cegléd, Pesti út 65. Tel.: 06-53/500-152; 06 53/500-153 Fax: 06 53/318-589 E-mail:
[email protected] Honlap: www.okoviz
Vis maior pályázatot nyújtottunk be a Csillagközben lévő partfal helyreállítására. A kért támogatás 17 millió Ft.
A Mendei út partfal építésére is vis maior támogatási igényt nyújtottunk be 100 millió Ft összegben.
A 2014. december hó 1-2. napján történt jegesedés következményeként a Vörösmarty utca 6-8.sz. előtti két fa gallyai (melyek levágását többször is kezdeményeztük az ÉMÁSZ-nál, hasztalan) leszakította a vezetékeket, és kiszakította a két ingatlanon a távtartót a tetőből. Megkeresésünkre az ÉMÁSZ ismét nem reagált tevőlegesen, ezért az Önkormányzat saját maga gondoskodott a két veszélyes fa kivágásáról, melyben Balla Sándor a Jászplasztik Kft. Sülysápi telepének vezetője nyújtott segítséget.
4
Hulladéksziget létesült a pacsírtai CBA bolt mellett. A munkában részt vettek a közmunkásaink az alapja Berki Csaba irányításával készült el.
Szociális Igazgatás tájékoztatója
Ruhabörze
Önkormányzatunk a szociális célú tűzifa pályázaton 43 m3 tűzifa támogatásban részesült, amely hozzávetőlegesen 400 mázsa. Kérelemre szétosztjuk a rászoruló lakosaink között.
Önkormányzatunk 2014. december 21-én /vasárnap/ 14 órától a Művelődési Házban ruhabörzét tart.
2015-től várható törvényben:
változások
a
Szívesen fogadjuk a ruha adományokat is (a hét folyamán a Művelődési Házban), de minden kedves rászorulót szeretettel várunk az ingyenes ruhaválogatásra.
szociális
A Kormány célja a rászorulók támogatási rendszerének megújítása. A tervek szerint a jövőben csak azok kapnak támogatást, akik valóban rászorulnak.
MEGHÍVÓ
A foglalkoztatást helyettesítő támogatás várhatóan járási hatáskörbe kerül. A rendszeres szociális segély elnevezésű támogatás megszűnik.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt a 2014. december 21-én 15.30 perckor kezdődő Falu Karácsonyra. Melynek keretében bemutatásra kerül a KARÁCSONYI ÁLOM című színdarab az Úri Pofon színjátszó csoport előadásában.
A szociális ellátások többsége 2015. január 1-től az önkormányzatokhoz kerül. A tervezet szerint a szociális támogatásokat a helyi iparűzési adóbevételből kellene fedezni. Eddig hét jogcímen folyósítottunk segélyeket rászoruló lakosaink számára.
Helyszín: Úri Művelődési Ház A belépés díjtalan!
Állami támogatás nélkül erre önkormányzatunk nem lesz képes. A kötelező segélyek közül kikerül a lakásfenntartási támogatás és az adósságkezelési szolgáltatás. 2015. február 28-ig állapítható meg lakásfenntartási támogatás.
„Hóban ébred majd az ünnep, minden percben nevet ránk” ______________________________________________
Az óvodáztatási támogatás a kötelező óvodáztatás bevezetésével 2015. szeptember 1-vel szűnik meg.
Tisztelt Lakosság!
A szociális törvény az önkormányzat által biztosítandó segélyek tekintetében, annyit ír elő, hogy a helyi viszonyokhoz mérten a krízis helyzetben lévő személyek számára, illetve a helyi szociális problémák kezelésére települési támogatást kell nyújtani. A módosítások 2015. március 1-én lépnek hatályba.
Úri Község Önkormányzata Békés Boldog Karácsonyt és Eredményekben, Sikerekben gazdag Boldog Új évet Kíván!
Önkormányzatunk a változások bevezetésekor nagy figyelmet fordít arra, hogy az ellátások folyamatosak legyenek. A változások senkit ne érintsenek negatívan.
--------------------------------------------------------------
Dudás Ilona szociális ügyintéző
Kiadja: Úri Község Önkormányzata 5