Még mielıtt belevágnánk utazásunkba, szeretnénk leszögezni, hogy eme cikk csupán elsı fejezete, egy többrészes elemzı cikksorozatnak, ezért elképzelhetı, hogy a kérdések megválaszolása helyett újabbak merülnek föl a kedves olvasóban. A történet meglehetısen összetett, és példa nélküli abban a tekintetben, hogy milyen hatalmas mennyiségő információ maradt fenn róla még így, több évtized távlatából is, ezért a Legendavadász csapata úgy döntött, hogy ahelyett, hogy egy 15-20 oldalas óriási elemzı cikket zúdítana az olvasókra, megpróbálja inkább három, nagyjából egyenlı részre osztani azt, és eladagolni azt. Így aztán ha valakinek hiányérzete maradna a cikk befejeztével, ne csüggedjen, hamarosan jön a folytatás, hogy a végén egy kerek egésszé álljon össze. Vajon Royal Rife megdöbbentı története valóban igaz, vagy csak egy jól szituált átverés, melyet valaki, vagy valakik gondosan kiviteleztek?
Rife 1888. május 16-án született a nebraskai Elkhornban, mintegy második gyermekként. Testvére késıbb csecsemıhalandóságban életét vesztette, anyja pedig születése után 7 hónappal távozott el az élık sorából. Ez érthetıen mély nyomott hagyott a kis Rife életében, csupán túlzott fiatal korának volt köszönhetı, hogy felnıtt korára kiheverte a történteket. Apja, Sir Royal Rife gépészmérnökként dolgozott, s egyike volt a legjobbaknak szakmáján belül. Nagyon elfoglalt ember volt, szinte egész nap dolgozott, ezért nagyon kevés idıt tudott csak fiával tölteni. Késıbb átmeneti megoldásként nıvérére bízta ıt, mely helyes döntésnek bizonyult. Elmondása szerint úgy nevelte a fiút, mintha csak a sajátja lett volna. Egészen 1905-ig itt nevelkedett, amikor is érdekelni kezdték az orvoslás, és a tudomány témakörei, késıbb ezt az álmot hajszolta. A John Hopkins egyetemen kezdte meg orvosi tanulmányait, azonban végül nem ez lett hivatalos szakmája, ugyanis azt vette észre, hogy egyre jobban kezdi érdekelni a bakteriológia. Izgalmasnak tartotta, s mivel szerette az új dolgokat, és imádott felfedezni, rögtön megtalálta élete szenvedélyét. Rengeteg különbözı baktériumról, és egyéb élılényrıl készített képet az iskolának, s kitartó munkájáért a heidelbergi egyetem díszdoktorává fogadta ıt 1914-ben. Egyre többet kezdett foglalkozni a mikroszkópok fölépítésével, technikájával, késıbb pedig egy újfajta optikát fejleszt ki, mely felkelti a Carl Zeiss, a híres Zeiss mikroszkópok atyjáról elnevezett cég fejesét is. Késıbb együtt dolgozott hosszú
éveken át Zeiss-gyárral, és újdonsült barátjával, és kollégájával, Hans Luckel-lel. 1946-ban egy mőhelyt építtetett, késıbb pedig üzlettársi kapcsolatba került egy Ernst Abbe nevezető rejtélyes ürgével, akinek volt egy szokatlan elmélete a mikroszkópok kapcsán. Egyébként ı volt az, aki elsıként bevezette a napi 8 órás munkarendet, emlékezvén arra, hogy apja 14 órákat dolgozott minden nap. Feltevése szerint, bár a tudományban használt optikák technológiai határai teljesen végtelennek, szabadnak tőntek, mégis voltak korlátai, annak ellenére is, hogy az emberek azt hitték, hogy a legjobb mikroszkópokkal látni lehet a világ legkisebb szerves élılényeit is. İ azonban felvetette a nagy talányt, vajon tényleg nincs már hová fejlıdni a mikroszkópoknak? A válasz természetesen nem volt, az ı részérıl, s azt bizonygatta, hogy az akkori technika bármennyire is fejlett, még nem elég ahhoz, hogy a molekuláknál is kisebb organizmusokat vizsgáljanak, ezáltal a tudomány lelkesedésének egy csapásra pofont adott, mondhatni. Abbe rámutatott arra, hogy az optikai felbontás teljesen a fényhullámhosszoktól függött, amirıl köztudott volt, hogy csak az élılények egyharmadát volt képes láthatóvá tenni, a maradék körülbelül 75% a látható fény hullámhosszán kívülre esett, így azok soha nem váltak vizsgálhatóvá. Az extrém ultraviola fény 0.4 mikronos hullámhossza sem lett volna használható az ennél kisebb, például 0.15 mikronos élılények megvilágításához. Ez a teória, illetve elképzelés aztán kedvét szegte, s rendre elbátortalanította a legtöbb optikatervezıt akkoriban. A mikroszkópok felbontása tehát korlátozott volt, és az újabbnál újabb típusok kifejlesztése hiába valónak álomkergetésnek tőnt. Mivel a felbontás volt az egyetlen eszköz ezekben a készülékekben ahhoz, hogy egy adott „objektum” részletes, strukturális felépítését vizsgálják, az Abbe által ismertetett limitáció jelentıs állóvízbe csalta az optikai mikroszkópos kutatásokat.
Akkoriban a mikroszkópot még egészen hagyományos kézmőves módszerekkel készítették. A távcsıkészítésben már bevett volt a pontos elméleti számításokon alapuló tervezés, amelyet azonban a mikroszkóp esetén a szerkezet sokkal nagyobb összetettsége, illetve a lencsék sokkal kisebb mérete miatt nem tudtak alkalmazni. Az éles és torzításmentes képet adó mikroszkópokat tapasztalati alapon, csiszolgatással, állítgatással hozták létre, amiben legfeljebb mőhelytitokként ırzött tapasztalati szabályok segítettek. Zeiss úgy gondolta, hogy a legjobb mőhelyekkel csak úgy veheti fel a versenyt, ha a mikroszkópot is pontos számítások alapján készítik; hozzá is kezdett
ennek kidolgozásához, de csakhamar kitőnt, hogy nincs meg hozzá a megfelelı matematikai felkészültsége. Ekkor fordult Abbe-hoz. Abbe-nak még sokéves megfeszített kutatómunkára, eredeti és távlatos elméleti belátásokra, technikai ötletek sokaságára volt szüksége, hogy célhoz érjen. A kísérletek Zeisst az üzleti csıd közelébe sodorták, de ı nem vesztette el bizalmát Abbe-ban, aki végül is sikerrel birkózott meg a feladattal. A Zeiss mőhely ettıl kezdve piacvezetı lett a szakmában, és viharos fejlıdésnek indult. Abbe 1868-ban feltalálta az apokromatikus lencserendszert a mikroszkóp számára. Ez jelentıs áttörés volt, a mikroszkópok elsıdleges és másodlagos torzítását is képes volt kiküszöbölni. Azonban még mindig nem tette lehetıvé, hogy vírusokat, vagy egyéb organizmusokat vizsgáljanak, pláne nem élıben. Ez inkább mikroszkóp történelmileg fontos, hogy az olvasók jobban átlássák az akkori technológia fejlettségét, és annak nyilvánvaló korlátait.
Térjünk vissza egy kicsit Rifera, és az ı életútjára. Californiába próbált szerencsét Point Loma városában, ahol késıbb szerelmes lett egy Mamie Quin nevő nıbe. 1912-ben össze is házasodtak, azonban különös módon, máig rejtélyes okok miatt soha nem született
gyermekük 45 évig tartó házasságuk alatt. Rife egyébként mővelt ember volt, imádta a verseket, és otthon volt az irodalomban, mint témában. Ebbıl adódóan gyakran írt rövidebb verseket feleségének arról, hogy mit érez iránta. Házasságuk 1957-ben, az asszony halálával ért véget. De kanyarodjunk kicsit vissza Rife korai éveire, hogyan is indult be pályafutása. 1912-ben (épp mikor megházasodott feleségével) munkát kezdett keresni, de nem járt túl nagy sikerrel. Túl tapasztalatlan volt, emiatt szinte sehol sem alkalmazták. Végül egy Henry Timken nevő úr ajánlott fel neki egy testhezálló feladatot. Henry igazi versenyszellem volt, szerette a versenycsónakázást, mondhatni sportember volt, a technikai sportok csodálója. Leszerzıdtette a férfit, hogy építsen neki egy motort az egyik motorcsónakjába, amivel képes lehet elérni a 100 mérföldes sebességet. A motor, amit Rife épített 2700 lóerıs volt, ami egy kisebb csodának számított abban az idıben. A dolog pikantériája, hogy végül maga Rife vezethette a csónakot, amivel meg is nyerte a versenyt, s csaknem 97 mérföld per órás sebességcsúcsot ért el. Ez a rekord késıbb hatvan éven át megdöntetlen maradt. Henry Siner, Rife egy korábbi jó barátja, akivel az egyetemen is együtt tanult, egy John Crane nevő riporternek a következıket nyilatkozta arról, hogyan ismerkedett meg Henry Timken, és Royal Rife.
„Egy géniusz volt, egy abszolút géniusz, ez nem is kérdés! Mr. Timken nagyon szerette a versenyeket, igazi versenyszellem volt. Egy nap aztán valaki megemlítette neki Rife nevét, és azt, hogy milyen figyelemre méltó teljesítıképességgel rendelkezik a gépészmérnökség terén. Royal Rife egy „Kitty Hawk V.” elnevezéső motort készített, mellyel saját, Mrs. America nevő csónakját hajtotta. A csónak soha nem robbant le! Soha!”
Késıbb Rife Henry sofırje lett fıállásban, s ez lassú, de biztos, egyre szorosabb barátságot szıtt kettejük között. Henry-t lenyőgözte Rife átfogó, masszív tudása a bakteriológiáról, és a mikroszkópokról. Timken cége komoly anyagi nehézségeket élt át ekkoriban, a használhatatlan, de már legyártott acél jelentıs többletköltségeket jelentett, és nem utolsó sorban anyagpocséklást. Rife egyszer azt mondta, hogy ı talán tud megoldást a problémára. Nem kellett sok idı, és Royal Rife megépített egy olyan röntgen szemet, mely képes volt át röntgenezni az acélt, és észrevenni benne a hajszálnyi nagyságú repedéseket is. Állítólag a szerkezet még a gyárban kiszőrte a futószalagon a hibás acéldarabokat, s azonnal sípolni kezdett. Ezzel dollármilliókat spórolt meg a cég, Timken pedig egy életre szóló havi fizetéssel hálálta meg barátjának az üzletmentı ötletet. Ez lehetıvé tette Rife számára, hogy ismét visszatérjen a bakteriológiai kutatásaihoz.
Amelia C. Bridges, Henry nıvére váratlanul beteg lett, orvosai sem tudták megmondani, hogy pontosan mi az oka rosszulléteinek, de állapota egyre súlyosabbá vált. Henry mivel tudta, hogy Rife nagyon is járatos a bakteriológiában, ıt kérte fel, hogy vizsgálja meg Ameliat. Rengeteg vizsgálat, és tesztt elvégzése után arra kezdett gyanakodni, hogy maga az étel okozza a nı betegségét. A Bridges villa konyhájában fellelhetı összes ételbıl mintát vett, és bevizsgálta, mint késıbb kiderült, valóban az étel volt a különös kór kiváltója, ugyanis szalmonella baktériumot sikerült izolálnia mikroszkópja alatt. Amelia késıbb teljesen felépült betegségébıl a felfedezésnek köszönhetıen, s emiatt roppant hálás volt Rifenak, s Henry mellett már ı is zseninek tartotta. Amelia egyébként egész életében különbözı egészségügyi problémákkal küzdött, de ezek után mindig csak Royal Rife felügyelete mellett engedett orvosokat a közelébe, benne bízott meg a legjobban. Mikor 1940-ben meghalt, Rife teljesen összeomlott, ugyanis mint késıbbi vallomásaiból kiderült, egy második anyaként tekintett a nıre, rengeteg könnyet hullatott érte. A búcsút még jobban nehezítette a tény, hogy halála után egy jelentıs összeget hagyott rá. 50.000 dollárt.
”Mrs. Bridges rendkívől rossz kondícióban volt, csak rövidebb idıszakokra látszott teljesen egészségesnek, és ez mindig Rife-nak volt köszönhetı. Senkit nem engedett közel magához a doktorok közül, csak ıt. Gyakran látogatta meg, fıleg akkor, mikor nagyon beteg volt. Én akkor még csak gyerek voltam, de pontosan emlékszem rá, milyen nyugodt, kellemes személyiség volt. Kifejezetten jó hatással volt Amelia-ra.” Henry Siner Amelia még halála elıtt egy hatalmas ajándékkal is meglepte Rife-ot és feleségét. Egy garázsban biztosított nekik egy viszonylag tágas házat, mely a Bridges villa közvetlen szomszédságában helyezkedett el. A doktor itt élt, és elsı laboratóriumát is itt alakította ki. Ez volt az elsı laboratóriuma abban a tekintetben, hogy valamennyi tudományos mőszer megtalálható volt benne a különféle standard eljárásokhoz. Mrs. Bridges, és Henry Timkin, illetve a többi családtag közösen pénzelték a doktor kutatásait, és a laboratórium mőködtetését.
Elkezdıdik a munka 1915-1920-ig saját laboratóriumában dolgozott mikroszkópjaival a különbözı kórokozó mikroorganizmusok felismerésén, és osztályozásán, besorolásán. A húszas évek végére egyre jobban flusztrálta az akkori (és mai) elektron-mikroszkópok erıs limitációja. Már fentebb említettük, hogy az ismert organizmusok mintegy 75%-a a látható fény spektrumán kívülre esik, ezért a kutatók a sötétben tapogatóznak és csak fekete-fehérben, az elpusztított minták látható tetemeit tudják vizsgálni, ami egyébként ma is pontosan ugyanígy van, tehát Royal Rife jóval megelızte korát, mint az késıbbi felfedezéseibıl kiderül. Persze ez hihetetlennek tőnhet sokaknak, és felteszik magukban a kérdést, ennyire fejletlen lenne még ma is a mikroszkopikus tudomány, legalábbis ami a technikát illeti? Nos, a válasz egy határozott igen. Könnyen utána lehet járni az adatoknak, azonban még mielıtt a kedves olvasók vad kalandozásba kezdenének internet szerte, hogy bizonyosságot keressenek maguknak, be is szúrnánk egy rövid gyorstalpalót, mely nagyvonalakban taglalja azt, amit a mikroszkópokról tudni érdemes.
A mikroszkóp csaknem 400 éves múltra tekint vissza. Az elsıt Hollandiában készítették valamikor 1590 és 1608 között. Mind a dátum, mind a feltaláló(k) kiléte bizonytalan. Három szemüvegkészítıt szoktak feltalálóinak nevezni: Hans Lippershey-
t (aki az elsı igazi teleszkópot is kifejlesztette), Hans Janssen-t, és fiát, Zacharias-t. A korai mikroszkópok lencséinek minısége igen gyenge volt, ezért torz képet adtak. Ennek ellenére ezek a meglehetısen durva eszközök óriási segítséget jelentettek az állatok, a növények és az ember szervezetének megismerésében. A legelterjedtebb mikroszkópféle – az elsıként felfedezett – fénymikroszkóp. Ez egy optikai eszköz, ami egy, vagy több lencsét tartalmaz, melyek segítségével nagyított képet állít elı. A fénymikroszkópon kívül sok más mikroszkópfajta létezik, ennek ellenére durván két nagy csoportba foghatók: optika elméletet használó, valamint letapogató mikroszkópok. Az optika elméleti mikroszkópok mőködésének alapja, hogy a mintán áthaladó, vagy a felületérıl visszaverıdı sugarakat egy optikai rendszer nagyított képpé alakítja. A használt sugarak lehetnek elektromágneses (például látható fény), vagy elektronsugarak. Ide tartoznak az összetett fénymikroszkópok, a sztereómikroszkópok, illetve az elektronmikroszkópok.
A fénymikroszkópok, mivel látható fényt használnak, a legegyszerőbb és leggyakrabban alkalmazott mikroszkópok. Friss kutatások kimutatták (lásd Brian J. Ford tanulmánya az egyszerő mikroszkópokról), hogy még az olyan egyszerő mikroszkópok is, melyek csupán egy lencsével rendelkeztek, megdöbbentıen tiszta képet tártak a korai mikroszkopizálók szeme elé. Manapság több lencsébıl felépülı összetett mikroszkópok szolgálják a tudományt sok területen, fıleg a biológiában és a geológiában. A fénymikroszkópok fénytörı lencséket alkalmaznak, melyek gyakran üvegbıl, néha mőanyagból készülnek. Ezek segítségével irányítják a fényt a szembe, vagy más fényérzékelıbe. A fénymikroszkóp nagyítása legtöbbször maximum 1500-szoros, elméleti felbontásuk 0,2 mikron. Speciális technikákkal (úgy, mint a konfokális pásztázó mikroszkópia) képesek vagyunk átlépni ezt a nagyításhatárt, de a diffrakció miatt a felbontás nem növelhetı minden határon túl.
Az elektronmikroszkópokat, melyek fény helyett elektronsugarakat használnak, rendkívüli nagyítások elérésére tervezték. Mivel az elektronok hullámhossza sokkal kisebb, mint a látható fényé, sokkal finomabb felbontást tesznek lehetıvé. Az elektronsugár legnagyobb hátránya, hogy a levegın keresztülhaladva szétszóródik, ezért használatához vákuum szükséges. Az elektronmikroszkóp lencséi nem a fénytörés elve alapján mőködnek, hanem elektromágnesek. Úgy alakítják ki ıket, hogy a mágneses erıvonalak közel párhuzamosak legyenek az elektronok mozgásával. Miután az elektronok keresztülhaladtak a berendezésen, foszfor ernyın, fényképlemezen, vagy CCD érzékelın fogják fel ıket. Az elektron sugárzás hullámhossza lényegesen kisebb a fénysugár hullámhosszánál, ami sokkal erısebb nagyítást tesz lehetıvé. Az elektronmikroszkópnak azonban vannak komoly hátrányai: - mivel vákuumban mőködik, illékony anyagok megfigyelésére nem alkalmas. - viszonylag sokba kerül nemcsak a készülék, de üzemeltetése is, mert például mágneses tér-mentes és rázkódásmentes környezetet kíván. - a minta elıkészítése komplikált.
A vizsgált tárgyaknak tehát vákuumban kell lenniük, és tárgyaknak kell lenniük, mert az élılények nem bírják a légüres teret. Ezért van az, hogy mikroszkóp alatt csak „halott” tetemeket vizsgálhatnak a tudósok, és kutatók. Az Ebola vírust azért sikerült lekapni egyébként, bár az lehet, hogy nem is élılény a legfrissebb tanulmányok szerint. Royal Rife szerint ezen limitáció(k) miatt szinte lehetetlen valaha is kideríteni a legtöbb kór igazi okát. Ezek után nem sokkal az úgynevezett frekvencia készülékein kezdett el dolgozni, melyek késıbb oly világhírővé tették fıleg az orvosi körökben. Egy 1939. május 6-i újságcikkben adott interjújában elárulta, hogy elektromos stimulációkkal kapcsolatos kísérleteket végez különbözı mikroorganizmusokkal. Feltevése szerint a fény látható spektrumán kívülre esı frekvenciák a kulcsai annak, hogy láthatóvá tegyék a mikrobák megmaradt közel 75%-át, vagy legalábbis nagy részüket. Ha ezek a frekvenciák rezonáltak, elméletben láthatóvá váltak a mikrobák. Néhány hónapos kísérletsorozat után sikerült elérnie gyakorlatban is ezt, ezzel óriási, szinte szenzációs áttörést ért el az elektronmikroszkópok használatának terén. Már semmi sem állt útjába, hogy véghez vigye élet egyik legnagyobb kísérletsorozatát, mely egyben életmővévé is vált. Különbözı eszközöket szerzett be a munkához, frekvencia generátorokat, hogy képes legyen magas frekvenciákat gerjeszteni, kémcsöveket és, bakteriológiai eszközöket a kísérletekhez, ketreceket a kísérleti alanyoknak (patkányok, egerek), kamerákat, hogy dokumentálja az alanyok reakcióit a tesztsorozatokra, és a mőveleteket, végül különbözı gépi felszereléseket ahhoz, hogy az általa elgondolt designokat, terveket megalkossa. Késıbb megismerkedett Dr. Lee DeForest-tel, aki egy amerikai feltaláló volt, s többek között az elsı vákuumcsı, az úgynevezett Audion, és a ma is ismert rádiós technológia alapjai is az ı nevéhez főzıdnek. Nem véletlen aggatta rá a sajtó a rádió atyja jelzıt. Nagy segítségére volt Dr. Rife-nak a különbözı frekvencia generátorok tervezésében, és megépítésében.
Kísérletei közben szokatlan, addig nem várt dolgokat tapasztalt. Az egyik felfedezése az volt, hogy rendkívül kismérető (kb 50-120 nm) baktérium/vírus kinézető részecskék "brown-mozgásban" vannak, amelyek messze kisebb méretőek a megszokott baktériumi méreteknél, és sokkal elevenebbek a megszokott baktériumi lomha mozgásoknál. A másik felfedezés még ennél is sokkal érdekesebb. Szuperfinom mikroszkópjainak köszönhetıen felfedezte, hogy minden ilyen kismérető és betegségeket keltı organizmusok sebezhetıek egy speciális frekvencia-besugárzással, ami más élı közegre egyáltalán nincs hatással. Ezt a frekvencia besugárzást el is nevezte M.O.R. (Mortal Oscillatory Rate) néven, amit, annyit tesz, mint a vírus halálos oszcilláló frekvenciája. Késıbbi elmondások alapján ezeket a frekvenciákat nem lehetett hallani, az emberi fül számára nagyrészük érzékelhetetlen volt, míg voltak olyanok is, melyeket valóban lehetett hallani, ha nagyon fülelt az ember. „A rák frekvenciája magas, az emberi fül nem képes fölfogni, viszont a Tuberkulózisé (tévesen Tuberkolózisnak írják rengetegen – a szerk.) alacsony. Ha nincs egy pontos frekvenciaértéked, akkor nincsen semmid! Pontosan egytized méter távolságban mőködik, ha ez nagyobb, vagy kevesebb, megint nem százszázalékos az eljárás. Mindennek pontosnak kell lennie, és egyedinek az éppen adott organizmusra. A ráknak is van egy jól meghatározott frekvenciája, akárcsak Tuberkulózisnak!” Dr. Rife
Az elsı mikroszkóp De hogyan is volt képes látni, és vizsgálni az élı mikrobákat? Bár már fentebb belementünk pár gondolat erejéig ennek magyarázatába, azonban még mielıtt tovább mennénk a történetben, nem ártana utána járnunk, vajon hogyan is keletkezett ez a rejtélyes mikroszkóp. Minden bizonnyal sokakat érdekelné a dolog. 1920-tól kezdve rengeteg különbözı organizmust izolált, és kiemelten foglalkozott a Tuberkulózis baktériumával. Elsı kísérleti sikereként könyvelte el, hogy sikerült a baktérium rúdalakzatba rendezıdött változatát elpusztítania frekvencia besugárzással, azonban az öröm túl korai volt. A baktériumot már korábban egy Robert Koch nevezető tudósnak is sikerült megölnie kémiai úton, vakcinákkal, és antitoxinokkal, azonban a kísérleti egerek késıbb mégis elpusztultak, akárcsak Rife tesztalanyai. Rife gyanúja szerint ez azért következett be, mert egy további vírus szabadultak fel/el, mikor a rúdalakzatú baktériumot elpusztította. Tovább folytatta kutatásait, s idıvel rá kellett jönnie, rengeteg olyan mikroorganizmus létezik, melyeket egyszerően nem lehet látni annyira kicsik, még a molekuláknál is parányibb alakot öltenek. A standard mikroszkópok egyike sem volt képes fizikai, és technológiai korlátai miatt láthatóvá tenni az általa hitt vírust, ezért határozta el magát amellett, hogy egy sokkal fejlettebb, korát megelızı mikroszkópot próbál készíteni. Mivel a híres mikroszkópgyár tulajdonos, Carl Zeiss gyárában rengeteg idıt töltött, tanulmányai során egyre biztosabbá vált abban, hogy lehetséges olyan mikroszkópot készíteni, mellyel a vírusokat, vagy az ennél is kisebb organizmusokat látni lehet.
1920-ban munkához is látott, majd háromévi tervezés után elkészítette a világ akkori (és talán máig) legfejlettebb mikroszkópját, melynek legnagyobb hasznát saját laborjában látta. 9 éven át használta, s ezalatt az idı alatt olyan mély felfedezéseket tett segítségével, melyre azelıtt egyetlen tudósnak sem volt lehetısége. Ez adta a mozgatórugót, és a megfelelı technológiai hátteret ahhoz, hogy megalkossa a frekvencia készüléket, mellyel aztán gond nélkül tudta gyógyítani a rákot, mintegy 100%-os sikerrátával. A cikk második részében errıl számolunk be részletesen, illetve arról, hogyan is reagált erre az orvostudomány, és az elnyomó, tıkeorientált gyógyszeripar. Szerkesztık: Zavatszki Milán Barnabási László Kovács Tímea
A rák vírusának izolálása: Mint már elızı cikkünkben említettük, Rife diadalmenete megindult a tudomány mezején, azonban még volt felfedezni való bıven. Legtöbben persze nem a szupermikroszkópjáról ismerik, sem arról, hogy ı figyelt meg elsıként élı organizmusokat mikroszkóp alatt. Sokkal inkább úgy ragadt meg neve a köztudatban, mint a rák ellenszerének kifejlesztıje, a csodadoktor. De mégis, hogyan jutott el a nagy felismerésig? Mikor Rife izolálta a vírust 1931-ben, egy meg nem nevezett személytıl származó emlıdaganatot használt a munkálatokhoz, melyet a Paradise Valley szanatóriumból és kórházból adományozott egy bizonyos úriember, Dr. Richard T. Hamer. A tumor különbözı darabjait aztán kivágta, majd a mintákat átszőrte egy üvegpohárba, melynek tetején olyan szőrıt alkalmazott, mely 10 mikronos szőrést tette lehetıvé. Az így elkészített mintát aztán egy nagyon vékony, elıre melegített, és alaposan sterilizált kémcsıbe tette, és megkezdıdhetett a munka. Több ilyen kémcsövet is megtöltött a vírussal, majd ezeket huszonnégy órára irradiálta argon gázzal, melynek hatására azok virulenssé (virulens: fertızıképes, mérgezı) váltak. (Irradiáció [besugárzás, sugárterápia]
Bármely sugárzásról lehet szó, legyen az ultraibolya, röntgen vagy más radioaktív sugárzás. A sugárterápia különféle betegségek kezelésére alkalmazott gyógymód.) Rife ezek után hónapok helyett hetek alatt volt képes újabb tumorokat növeszteni. Késıbb a kísérleti patkányokat a vírussal (rák) oltotta be, egyenként majdnem az összeset, majd a tumorokat addig hagyta nıni, míg 2-3 grammal nehezebbé nem váltak, mint maguk a kísérleti egyedek.
Mikor egy-egy tumor megnıtt, azt manuálisan, sebészeti beavatkozással mőtötte ki a patkányokból, majd meggyógyította ıket frekvenciakészülékével. Az eljárás során csak a rákvírus került elpusztításra, a többi élı szövet mindig sértetlen maradt. A kimetszett tumorból pedig újabb vírusadagokat fecskendezett be további alanyokba. Dr. Rife ezt még legalább 412 alkalommal ismételte meg, ezzel bizonyítva, hogy a vírus tehetı felelıssé a rákos megbetegedésért. Mint már volt róla szó, Rife mikroszkópja volt az egyetlen a világon, mellyel látni, és tanulmányozni lehetett a rák élı vírusát, és egyéb vírusokat. A tumorokból mindig csak egy kis darabkát vágott ki vizsgálati célra, ezt egy porcelán tálkában óvatosan összemorzsolta, majd ezt a pépet bizonyos segédanyagokkal felhígította, s végül egy kémcsıbe öntötte. Késıbb ebbıl a kémcsıbıl dolgozott, amíg el nem fogyott a minta.
Mindig egy apróbb mennyiséget nyert ki, majd ezt egy kvarclapra csepegtette. Kvarclapra üveglap helyett, ugyanis a kvarclapon szintén sokkal több fény jutott át, mint hagyományos társain. Az alábbi képen láthatjuk ıt munka közben. Dr. Rife feje fölött látható a gömb alakú besugárzó készülék, mely magát a besugárzást hajtja végre. Rife elıtt, a háttérben pedig szembetőnik a hatalmas frekvencia készülék, mely a különbözı, jól eltalált frekvenciákat generálta. Olyan módon támadta a vírust, mint egy operaénekes hangja, mely, ha megfelelı hangmagasságon rezeg, képes az üvegeket is kitörni a bemutatóteremben.
A világon elsıként Dr. Rife készített mikroszkopikus képeket a rák élı vírusáról. A vírus maga hasonlított a halakhoz, legalábbis alakja erre emlékeztette a doktort. Hosszas tanulmányozás után, és miután megtalálta a vírus megöléséhez szükséges frekvenciát (M.O.R.), játszi könnyedséggel, szinte teljes rutinnal végezte el az eljárást. Elıször mikroszkópja alá mintát tett, mely az élı rákvírust tartalmazta, majd ezt követıen bekapcsolta a frekvenciagenerátort. Ezután egy apró villanás jelent meg a gömb alakú besugárzó készülékben, mintha csak egy villanás lett volna, majd a vírus elpusztult a rá mért frekvenciától. Természetesen badarság lenne azt állítani, hogy ezt követıen minden betegséget meg tudott gyógytani, de erısen hihetünk abban, hogy a vírusos eredető betegségeket valóban képes volt kezelni, és el is pusztítani. Ugyanis késıbb olyan súlyos betegségek frekvenciáját is megtalálta, mint például a rák, tuberkulózis, tífusz, B. Coli (rúdforma, és vírus), streptococcus. stb. Emellett tegyük hozzá, génhibákból eredı betegségeket nem lehetett ezzel sem gyógyítani, tehát mondjuk egy Down kóros beteg aligha remélhetett volna valamit Rife eljárásától. Mindazonáltal megnyíltak a távlatok, mert ezzel az eljárással lényegében bármilyen akkor, és ma ismert komoly, halálos betegséget sikerrel lehetett kezelni.
Dr. Johnson klinikája 1934-ben 1931-tıl 1934-ig szoros kollegai kapcsolatba került Dr. Milbank Johnson-nal, és Dr. Kendall-lal, illetve egyéb neves doktorokkal egy közös projekt keretében, melynek célja a különbözı vírusok izolálása, és megfelelı frekvenciákkal való elpusztítása volt. Kezdetben Rife különbözı üvegekben tenyésztett vírusokkal kísérletezett (a patkányos kísérlet a rák vírus kutatásánál történt), melyeket Dr. Kendall K-medium-a segítségével sikerült kitenyésztenie. A rákvírus kísérleteknél pedig 412 patkányon végezte el a beavatkozásokat,
és az eljárást, újra és újra, hogy bizonyítsa annak sikerességét, illetve azt, hogy a rákot az úgynevezett BX vírus okozza. Hogy mi is ez a BX vírus? Nos, Rife azt mondta, hogy a rákos daganatban lévı organizmusok arról voltak felismerhetık, hogy egy jellegzetes lilás-vörös kisugárzást adtak. Ezeket az igen kismérető, lilás-vörösen izzó, élı alakzatokat BX bacilusoknak nevezte. Speciálisan fénylı mivoltukról voltak tagadhatatlanul felismerhetıek más közegekben is. Rife kísérletei során a BX típusú bacilus mindig rákos daganatot keltett. Akárcsak ahogy azt egy francia kutató-tudós, Béchamp korábban feltételezte, azt észlelte, hogy az alaptípusú élı mikroalakzatok, amik anatómiailag minden organikus közegben jelen vannak, csak bizonyos betegséget kiváltó feltételek esetén alakulnak át a betegséget okozó formává. A betegség nem azért alakul ki tehát, mert valami mikro-organizmus bekerült a szervezetbe. Az mindig is ott volt, csak valami átalakította egy betegséget okozó formává, ez lehet külsı hatás, stressz, vagy a szervezet biokémiai folyamatainak hirtelen változása is. Az eredeti kiváltó ok tehát nem a vírus, hanem például egy sokk, vagy toxinok, vagy sugárzás, vagy negatív gondolkodásmód, stb. Azaz mindig a legyengült test kémiai traumája, ami oxigénhiányos szöveteket eredményez, savas kémhatással, ami a mikrobák elszaporodásának kedvez. Rife szerint csak kb. 10 alap-mikroba létezhet. Abban a környezetben ahol ezek élnek a környezet pH változása, vagy méreganyag-tartalom változása az, ami kiváltja ezen mikrobák variációit. Rife kísérletekkel is képes volt igazolni, hogy a betegséget kiváltó és az ártalmatlan típusok a környezet megváltozásával egymásba alakíthatóak, oda-vissza. (korábban is volt róla szó az elızı cikkben, ez pleomorfózis) Rife szerint a rákos mikroorganizmus 4 eltérı formát vehet fel: BX (carcinoma) nagyobb méretû BY (sarcoma) monococcoid forma (a rákos betegek 90%-ánál a vérben kimutatható) crytomyces pleomorphia fungi forma
És ezek mindegyike 36 óra alatt visszaalakítható a 67 nm hosszú, 50 nm széles BX-é, a pleomorfózis segítségével. Nagyszerő, elıretörı eredmények voltak ezek, s megnyílt a következı lépcsıfok a további kutatások számára, mégpedig az eljárás embereken való tesztelése. 1934 Dr. Milbank Johnson is kezdte így érezni a dolgot, és egyre jobban afelé hajlott, hogy az eljárást konkrét emberi pácienseken is tesztelni kellene. Többször beszélt errıl kollégájának, Dr. Kendall-nak, még mielıtt magával az ötletgazdával, Rife-fal megvitatta volna a dolgokat. Egy Kendall-hoz írt levelébıl világossá válik, hogy az emberiség javát szerette volna szolgálni, ezért volt olyan hihetetlenül motivált az emberi kísérletek kapcsán, és talán mert 1920-ban elhunyt felesége szintén rákban vesztette életét. „Nagyon nehéz idıszaknak nézünk elébe. Mindannyiunk tudására, és szakértelmére szükség van ahhoz, hogy elbánjunk ezzel a kórral egyszer, s mindenkorra! De abban biztos vagyok, hogy sikerülni fog. El sem tudod képzelni milyen nehéz viselni a fehér köpenyt, mikor a szemem láttára hal meg több tucat, sıt több száz beteg, akiknek reménye sincs a rákból való fölépülésre, és nem tudok segíteni. Nehéz azzal a gondolattal együtt élni, hogy Dr. Rife eljárásával megmenthetıek lennének. Megértem, hogy az eljárást egyelıre pusztán tiszta tudományos szempontból vizsgáljátok (Dr. Kendall, és Rife – a szerk.), azonban mint tudod, az én elveim nem csak tudományos szempontokat vesz figyelembe, hanem humánusakat is. Ezért olyan borzasztó látni a betegek elkeseredett szenvedését, és ahogy lassan felemészti ıket ez a szörnyő betegség.” Dr. Milbank Johnson levele Dr. Kendall-hoz
1934 áprilisától már maga Rife is tudott arról, hogy Dr. Johnson-nak mik a távlati tervei az eljárással, és hezitálás nélkül egyetértett abban, hogy a kísérletek abba a stádiumba léptek, hogy azt emberi pácienseken is alkalmazni lehet. Mindazonáltal kételyei támadtak a dolgot illetıen, félt, hogy a közvélemény nem fogja elismerni az eredményeket, ezért csak azzal a feltétellel vállalta a kísérletsorozatot, ha Dr. Johnson összeállít egy kutatóbizottságot az egyesültállamok 12 legjobb szakemberének részvételével, akik a már említett procedúrát fogják dokumentálni. Mivel Dr. Johnson jó hírő orvos volt, népszerő, és megnyerı jellemő, a fenti kitétel megvalósítása nem jelentett neki gondot. Egyébként ezen bizottság tagjai mind ott voltak a „Minden betegség vége” nevezető vacsorán, melyrıl már korábbi cikkünkben is beszámoltunk. Közülük néhány fontosabb nevet meg is említenénk, mint például maga Dr. Kendall, Alvin G. Foord, Dr. Wayland Morrison, és Dr. George Dock. Dr. Johnson megnyerte a dél-kaliforniai egyetemet is, hogy támogassa a kísérleteket, illetve eszközökkel, és hellyel szolgáljon annak. Az egész projekt Dr. Johnson irányítása alatt zajlott, mondhatni szinte mindenért ı felelt. 1934-ben meg is nyílt a klinika, és megindultak a kísérletek. Dr. Rife csodálatos, és ígéretes eljárását végre embereken is tesztelhették. A kísérletsorozat körülbelül 70 napig tartott, mely során 16 súlyos rákos beteget kezeltek, akiket az akkori (és mai) orvostudomány megmenthetetlennek vélt. 87.5%-os volt tehát a gyógyulási ráta. 70 nap alatt 14 beteg teljesen felépült. A teszt eredetileg kitőzött 70 napja után, a frekvenciák módosításával 60 napon belül a két megmaradt beteget is sikerült stabilizálni, majd lassan kigyógyítani.
„Dr. Johnson mindent elkövetett azért, hogy ez a kísérletsorozat létrejöjjön. Sokat beszélgettünk arról, hogy nem korai-e még a pácienseken való tesztelés, de végül meggyızött, és belevágtunk. Nem gondoltam volna, de Johnson gond nélkül teljesítettem a
feltételemet, és összetoborzott egy kutatóbizottságot Amerika legnevesebb szakembereivel, így a kellı dokumentációs háttér adott volt. Mindenhonnan szereztünk szakmabelieket, délrıl, és nyugatról, északról és keletrıl, még Pasadena-ból is jöttek! Mindent dokumentáltunk, amit csak el lehet képzelni, rengeteg fotó, kutatási anyag, és napló készült a klinikai tesztek során. Dr. James B. Couche híres medikus doktor lett megbízva azzal, hogy a páciensek gyógyulását nyomonkövesse. Nem bíztunk semmit a véletlenre!” Dr. Royal Rife nyilatkozata a klinikai tesztekrıl
„Mikor elıször hallottam Rife frekvencia generátoráról, és az eljárásról, amit kitalált, rögtön ellátogattam az 1934-es klinikára. Egy szó mint száz, nagyon érdekes dolgok folytak ott, tudományosan eddig nem bizonyított dolgok, melyekrıl azelıtt meg voltam gyızıdve, hogy nem lehetséges. Az egyik legerısebb dolog, ami ott megérintett engem, az egy rákos férfi esete volt. Ennek a férfinek a hasában keletkezett a tumor, és már a végsı stádiumban volt. Rife Dr. Milbank Johnson-nal dolgozott együtt, aki egy nagyon nagy szakember volt, elismert doktor, és Los Angeles egyik legnagyobbja!
Mikor elıször hallottam róla, hogy egy új eljárás demonstrálására készül, még nem láttam bele igazán, mirıl is fog szólni, de aztán ellátogatva a klinikára, minden nyilvánvalóvá vált. Nagyon sok mindent láttam már életemben, azonban a már említett rákos férfi esete nagyon megérintett. Ez a férfi már a rák legvégsı stádiumában volt, ahogy ott feküdt az asztalon, látni lehetett rajta, hogy már alig van benne élet. Csont, és bır volt az egész. „Nézd meg a hasát! Tapints meg!” Szólt Dr. Johnson szinte borzongva, majd azt tettem, amit mondott, és megtapogattam a férfi hasát. Illetve csak egy nagy horpadást, lukat, mert ennyi maradt a hasa helyén annyira le volt fogyva. A hasfala, és a gerince már csaknem érintették egymást, ijesztı volt ez az egész. Szóval rátettem a kezemet a hasára, ahol csak egy erıs, masszív dolgot lehetett érezni, ami nem volt más, mint a gyomor. A tenyeremmel elbírtam takarni az egészet. Borzasztó volt látni, és érezni, ennek az embernek nem jósoltam már semmi jót ezek után. Ezek után nem sokkal frekvencia besugárzásos kezeléseknek vetették alá a férfit, aki csodával határos módon szép lassan felépülni látszott. İ volt az az alany, akinél tovább tartott az eljárás, mint a klinikai tesztek hivatalosan, de az eredeti 70 nap után újabb 6 hét elteltével teljesen sikerült ıt is meggyógyítani. Annyira jól volt, hogy még engedélyt is kért késıbb, hogy kimehessen El Centro-i birtokára gondozni az állatait, és foglalkozni egy keveset a terményével. Dr. Rife természetesen erre nemet mondott, még nem tartotta elég erısnek a szervezetét arra, hogy elvezessen a már említett birtokra egyedül. „Ó, dehogynem! Van elég erım, de van más emberem is, aki helyettem elmegy a birtokra!” reagált a már egészséges férfi. Késıbb pedig valóban maga a páciens hajtott ki kocsival El Centro-i birtokára, ahol is betakarította terményét, majd egy beteg tehenet gondozott egész éjszaka aznap. Másnap reggel aztán visszautazott a klinikára úgy, hogy közben nem pihent egy percet sem, így aztán el lehet képzelni, mennyire helyrehozta a kezelés. Minden bizonnyal belehalt volna a rákba, ha nincs Rife frekvencia eljárása, de így túlélte a kórt, és ismét teljes életet élhetett.” James B. Couche
Az eljárások sikerességét azonban nem követte elsöprı érdeklıdés. Bár rengetegen felfigyeltek Dr. Rife-ra, és találmányára, illetve magára az eljárásra, néhányan kritizálták, hogy egy felállított, szők bizottság elıtt zajlott az egész. Ennél is több orvost, szakembert, nıvért kellett volna bevonni a kutatásokba. Ezt azonban Dr. Johnson azzal indokolta, hogy elıbb biztos akart lenni az eljárás sikerében, mielıtt tovább merné ajánlani azt többi barátjának.
„Bár valóban nem voltak jelen sem biztonságiak, sem pedig nıvérek a klinikai kísérletek során, a dokumentált anyag teljesen hiteles. Az egyetlen segítség, és kooperáció, amire szükségünk volt, az a mikroszkóp, és a frekvenciageneráló eszköz, annak kezelését ismerı szakemberek, és maga Dr. Rife.” Dr. Milbank Johnson késıbbi nyilatkozata Az 1934-es klinika sikerei ezek után szinte elsöprınek bizonyultak, a dokumentációk valóban hitelesnek tőntek, ezzel megnyílt az út afelé, hogy Rife eljárását széles orvosi körben is bevett eljárásként lehessen alkalmazni a rákkal való küzdelem során. Azelıtt soha senki sem volt képes gyógyítani a rákot sem bármiféle szerrel, vagy ketyerével. Egyre több orvos vásárolt magának Rife-tól frekvenciagenerátort, néhány hónap elteltével gyakorlatilag minden nevesebb orvos klinikáján megtalálható volt a készülék, és igen nagy hatásfokkal tudták használni. Még maga Dr. Johnson is elhelyezett saját rendelıjében egyet, melyet egészen 1944-es haláláig használt. Újabb ellenırzött klinikai tesztek következtek 1935-36-37 nyarán, melyek mind ugyanolyan pozitív eredménnyel zárultak. Késıbb Dr. Rife és még néhányan megalapítják a „Beam Rays Corporation”-t, ettıl kezdve ez a cég lett a frekvencia készülékek hivatalos gyártója. Azonban Rife és társai diadalmenetére nemcsak a sajtó, és az orvosi világ figyelt fel, hanem az amerikai orvosi szövetség (A.M.A.), és a gyógyszeripar is. Nem kellett sok idınek eltelnie, s megindult a rák egyetlen gyógyszerének elfojtása, s feltalálójának lassú, ámde biztos ellehetetlenítése, melyrıl a következı, lezáró cikkünkben számolunk le saját észrevételekkel, végsı konklúzióval együtt.
Szerkesztık: Kovács Tímea Barnabási László
Jelentıs áttörések: Cikkünk elızı részében alaposan kiveséztük Royal Rife életrajzát, illetve azt, hogyan lett belıle népszerő, és híres bakteriológus. Ott hagytuk abba nyomozásunkat, hogy Rife megépítette a világ legfejlettebb mikroszkópját, mellyel a legkisebb organizmusokat is gond nélkül tudta vizsgálni. Azt már tudjuk hogyan keletkezett, de azt még nem, hogy pontosan hogyan is mőködött. Lemernénk fogadni, hogy sokakat érdekelnének a technikai részletek.
Az öreg tudta, hogy minden élı organizmus kémiai anyagokból épül fel, s ezeknek más-más egyedi kémiai összetétele van. A modell elsı, nem végleges prototípusában még petróleum gondoskodott a megfelelı világításról, ám az eredménnyel egyáltalán nem volt megelégedve, és újra tervezte csaknem az egész szerkezetet. Idıközben felötlött benne a talány, mi van, ha a petróleumot egy sokkal erısebb fényre cseréli le. Az elsı prototípus ugyanis a petróleum és néhány technikai bravúr segítségével képes volt kémiai anyagokat láthatóvá tenni az épp vizsgált organizmusokban úgy, hogy megvilágította azokat, majd a fény visszaverıdési index segítségével egy színt rendelt hozzájuk. Amikor egy ilyen kémiai részecskét fény ért, mindig a hozzá legjellemzıbb módon, és színben világított, így aztán minden anyagnak meg volt a maga színárnyalata, amirıl felismerhetı volt. Rife elmélete ebbıl az alapötletbıl indult ki: Mi van, ha más fényforrással, fényhullámhosszokkal világítja meg a vírusokat? Szerinte így láthatóvá válnának Ezt rés-spektroszkópiával, precízen állítható és forgatható kvarc-prizmákkal, túlnyomórészt ibolyántúli fénysugárzások két ilyen, a minta által kiválasztott, egymástól kissé eltérı hullámhosszával tudta volna elérni. Ezek a kiválasztott, többnyire a látható fény spektrumán kívül álló frekvenciák voltak azok, amik rezonálva láthatóvá tették a mikrobákat. Ez a két fényhullámhossz interferenciát okozott, ami így nagyobbá vált, és már a látható fény spektrumába esett. Itt fontos megjegyezni, még mielıtt naivan rákérdezne valaki a dologra: az elsı prototípus a kémiai anyagokat tudta láthatóvá tenni, a második, már végleges modell pedig magát az élılényeket, vírusokat, ami nem ugyanaz!
A munkálatokhoz, és a végleges modell befejezéséhez tehát szükség volt még néhány fıbb elemre, mint a prizmákra, illetve egy nagyon erıs fényforrásra. A fényforrásról egy általa megtervezett 2000 gyertya fényerejével bíró lámpa gondoskodott. Ez a lámpa egy Risley prizmát használt, aminek segítségével lehetıség nyílt arra, hogy a fény különbözı hullámhosszait elszeparálja egymástól. Bizonyára sokan nem tudják, mi is ez a híres neves Risley prizma, ezért szánjunk is rá néhány sort! A Risley prizma két ikerprizmát tartalmaz, melyek rendszerint egyenlı csúcsszöget zárnak be, el lehet ıket forgatni anélkül, hogy az egyik a másikkal összeakadna. Lényege, hogy a bejövı sugarakat a megfelelı irányba tereljék, vagy ún. letapogató rendszerként használják ıket. Optikai kapcsolóként is használhatók, ha az egyiket függetlenül a másiktól elforgatjuk. Több magazinban, és újságban beszámoltak az elkészült, már mőködı prototípusról, mindegyikben megkísérelték megfejteni, pontosan hogyan is mőködik.
Az egyik népszerő tudományos folyóiratban a következıket írták: „Egy 2000 gyertya erejével bíró lámpa fénye hullik alá a mikroszkóp közepén elhelyezkedı parányi nyílásba, ahol az átlátszó kvarc-prizmákon megtörve láthatóvá teszi a baktériumokat. Fönt pedig 16 kiváló minıségő, glicerinbe mártott kvarclencse foglal helyet, melyek magnetizálják a baktériumok kiterjedését ciklusonként 12.000szer.” Ezáltal beindul az a fényhullámhosszon való rezgés, mely, mint már említettük, interferenciát okozva láthatóvá tette az eddig láthatatlan organizmusokat. Ez a Rife által tervezett mikroszkóp volt a legfejlettebb akkori készülék a világon, az öreg valami teljesen egyedülállót tett le az asztalra.
A Los Angeles Times így írt: „Arra a tényre alapozva, hogy az emberi szem a bejövı fényhullámok segítségével állítja elı a képet, amit lát, feltételezhetıen az ennél kisebb (a fényhullámoknál is kisebb) objektumokat már nem képes érzékelni. Dr. Rife a kvarc-
prizmákkal megtörte ezeket a fénysugarakat, ezáltal láthatóvá téve azt, amit eddig nem voltunk képesek vizsgálni: a végtelenül parányi objektumokat.”
Ugyanezen magazin (Los Angeles Times) 1931 december 12-i számában pedig ez volt olvasható: „Dr. Rife állítása szerint mikroszkópjának darabjai a világ különbözı meg nem nevezett részein készültek. Teljesen tiszta kvarc lencséket használt, ugyanis ezek 48-50%-kal több fényt engednek át, mint bármi más anyag. Egy hatalmas fényerejő lámpa is helyet kapott a készülékben. A fény sugara hideg volt, elég hideg ahhoz, hogy állítása szerint az élı organizmusokat 5-6 órán át, sértetlen formájukban vizsgálhassa. A kísérleteit csaknem 300-400-szor megismételte csak hogy biztos legyen a dolgában, mindegyik ugyanolyan pozitív eredménnyel zárult. Késıbb Dr. Rife volt az elsı, akinek lehetısége nyílt látni, és megvizsgálni a Tuberkulózis vírus formációját. Ez a formáció akkor terjedt szét a testben, mikor a baktérium formációt elpusztította frekvencia besugárzással. Elmélete tehát helyes volt, és a Tuberkulózis vírus formájához is megtalálta késıbb a megfelelı frekvenciát, amivel lehetısége nyílt arra, hogy elpusztítsa. „Sokáig dolgoztam a Tuberkulózison, nagyon sokáig, de megérte! Megtaláltam a frekvenciát a baktérium állapothoz, és késıbb a vírus formációt is sikerrel pusztítottam el a tesztalanyok szervezetébıl. Nem használtam vakcinákat, vagy egyéb kémiai anyagokat, kutatásaim során egyértelmővé vált, hogy ezek csak a Tuberkulózis baktérium változatát ölik meg. Emiatt hunytak el a tesztalanyok az elsı kísérleteim során! Azt hiszem még néhány év, és bármiféle betegséget gyógyíthatóvá tehetünk” Dr. Rife (egy interjúban) Még mielıtt továbbmegyünk, szeretnénk tisztázni, hogy valójában hány mikroszkópot is épített Rife élete során. Azalatt, a 40 év alatt, mely alatt különbözı organizmusokat vizsgált, és figyelt meg, csaknem 40 tudományos díjat zsebelt be, és a Heidelberg-i egyetem is kitüntette lélegzetelállító felfedezéseiért. Ezen idıszak alatt összesen öt vírusmikroszkópot készített, ezek közül négy prizmatikus volt. Az elsıt (#1) 1923-ban fejezte be, ez kör alakú kvarclencséket használt, melyek glicerinbe voltak mártva, és a köztük lévı hézagok is ezzel voltak feltöltve. Egészen 1933-ig használta, amikor is egy újabb típus tervezésébe kezdett. Az ezt követı modellek egyébként már mind prizmatikusak voltak, azaz kvarckristályokat tartalmaztak, és használtak, ez sokkal nagyobb nagyítást tett lehetıvé. Az egyik legtöbbet emlegetett mikroszkópja a hármas számú (#3) volt, melyet leggyakrabban csak Univerzális mikroszkópnak hívtak, vagy Univerzális Vírus Mikroszkópnak. Ezt a típust Rife körülbelül 1933-ban tervezte, és építette meg. Ez volt, és még most is ez a valaha készített legfejlettebb fénymikroszkóp. 60000-szeres nagyítással, és 31000-szeres felbontó képességgel rendelkezett, amivel Rife akár 10 nm-es alakzatokat is képes volt vizsgálni, s ezzel felülmúlta az elektronmikroszkópokat. Ugyanis, mint már a cikkünk elsı részében említettük, az elektronmikroszkópok úgy mőködtek, és mőködnek ma is, hogy elengedhetetlen a vákuum számukra, illetve a magnifikáció, ezek együttesen azonban azt eredményezik, hogy a vizsgálandó organizmusok elpusztulnak, tehát csakis halott objektumok „tetemeit” lehet velük megfigyelni, élı reakciókat, természetes viselkedésüket nem. Ebben rejlett az Univerzális Vírus Mikroszkóp jelentısége, továbbá abban, hogy az elektronmikroszkópokkal ellentétben színes képet adott az organizmusokról. Rife mikroszkópja, így összes többi mikroszkópja úgy tette lehetıvé az élı mikrobák megfigyelését, hogy variálta a magnifikációt, azaz hullámhosszok rezgetésével érte el, hogy azok láthatóvá váljanak. (szintén cikkünk elsı részében található meg részletesen) A „Journal of The Franklin Institute” nevő folyóirat 1944-es februári számában a következıket írják a pontos technikai mőködésrıl: „A mikroszkóp 1933-ban készült Rife laboratóriumában, és egészen pontosan 5682 alkatrészt tartalmaz. Híréhez méltóan valóban az egyik legfejlettebb mikroszkópjáról van szó. Az optikai rendszer, így a benne lévı lencsékkel, és prizmákkal, beleértve a megvilágító egységet, mind kvarckristályokból készültek, melynek egyik különlegessége a sok közül, hogy átengedi magán az ultraibolya sugarakat. A megvilágító egység, mely az organizmusok láthatóságáért volt felelıs, 14 lencsébıl, és prizmából állt. Ezek közül három a nagy fényerısségő lámpa közvetlen közelében voltak. Négy a Risley prizmában, mely az elsı három felett helyezkedett el, és hét az akromatikus kondenzátorban, mely legfölül helyezkedett el. A fényforrás, és a vizsgált organizmusok között még két henger alakú fekete kvarc kristály is megtalálható volt. Ezek feleltek a fény polarizálásáért, mikor ezek áthaladtak a mintákon. Az Univerzális Mikroszkóp többfajta objektívet használt: 1.12-es száraz lencsét, 1.16 víz immerziós objektív, 1.17 olaj immerziós objektívet, és egy 1.25 olaj immerziós objektívet. Minden bizonnyal bennetek is azonnal felmerült a kérdés, hogy mi a fene is az az immerzió, illetve immerziós objektív. Nos, tulajdonképpen olyan fénymikroszkópok, amelyben a tárgy fedılemeze és az objektív közötti részt folyadék tölti ki. Leggyakrabban cédrus olajt vagy cukoroldatot használnak erre a célra. A folyadéknak ugyanakkora a törésmutatója, mint a fedılemeznek, olyan, mintha az objektív közvetlenül a fedılemezbe merülne. A folyadék növeli az objektív effektív apertúráját, így felbontását. Tehát a Rife mikroszkóp több immerziós objektívet használt egyszerre, egy bonyolult mechanizmussal egybeágyazva egymást, így tette lehetıvé, azt a kisebb technikai csodát, amiért most róla egyáltalán írunk. Mivel az Univerzális Vírus Mikroszkóp jóformán minden mikroszkopikus munkára alkalmas volt, nagyon összetett szerkezetnek tartották, az is volt, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy milyen sok apróbb alkatrészbıl tákolta össze az öreg. Csaknem negyedmillió dollárba került akkoriban, ma pedig 7 millió dollárért lehetne egy hasonlót elıállítani.
Amikor a figyelem középpontjába kerül: Mialatt Rife szorgosan dolgozgatott laborjában az eljárás tökéletesítésén, híre egy csapásra terjedni kezdett a világsajtóban, s lassan beszivárgott az orvos közösségekbe is. 1929. november 3-án a San Diego Union címő lapban egy cikk jelent meg róla „Egy környékbéli, aki leleplezi a baktériumokat!” címmel. A cikk interjúk, és magyarázatok mellett rengeteg fotót tartalmazott különbözı baktériumok, és vírusok képeivel, melyeket Dr. Rife saját maga izolált. Ezután az újságcikk után valami aztán megindult, s egyre több hasonló napilapban, és magazinban megjelent kutatásaival. Mondhatni felkapta a média, és a világsajtó. „Rife mikroszkópja új távlatokat nyithat a baktériumkutatásban” állt az egyik tudományos magazin címlapján. Nem kellett eltelnie túl sok idınek, a hír az orvosokhoz is eljutott, s mindenki egyre kíváncsibbá vált Rife munkásságát illetıen. Orvosok tucatjai látogattak el San Diego-ba, hogy saját szemükkel gyızıdjenek meg magáról a mikroszkópról, és a kísérletekrıl.
Dr. Johnson, Dr. Kendall, és a K-medium:
Valamikor a késıi 1931-ben Dr. Arthur Isaac Kendall-hoz, a Chicago-i egyetem bakteriológiai kutatóprofesszorához is eljutott a mikroszkóp, és Royal Rife híre. Nagyon kíváncsi volt, vajon mennyi igaz az egészbıl, ezért kapcsolatba lépett egy kollégájával, Dr. Milbank Johnson-nal, majd San Diego-ba látogattak, hogy megbizonyosodjanak a dolgokról. A Los Angeles Times 1931 december 27-i számában errıl egy cikk is megjelent, mely még jobban részletezi a három fı nagyágyú (Dr. Rife, Dr. Kendall, és Dr. Johnson) találkozását.
„Mikor Dr. Kendall elıször hallott errıl a „csodamikroszkópról”, melyet egy fiatal San Diego-i készített, csak legyintett, azonban azonnal megindult benne a kíváncsiság. Dr. Milbank Johnson-nal, régi barátjával és kollégájával is kapcsolatba lépett, nem-e tud valamit errıl a rejtélyes készülékrıl, de ı sem tudott biztos információkkal szolgálni róla, ellenben szintén roppant kíváncsi volt. Végül összetoboroztak egy kisebb, orvosokból, és szakemberekbıl álló csoportot, majd San Diego-ba látogattak. Név szerint az alábbiak: Dr. Kendall, Dr. Milbank Johnson, Drs. Alvin G. Foord, Joseph D. Heitger, Fosdick Jones, közülük az elsı kettı kivételével mindenki Pasadena-ból jött. A mikroszkóp teljesen új terveken alapult az elızı, végleges prototípussal ellentétben, ugyanis tizenhat helyett csupán tizenöt kvarclencsét tartalmazott, ezáltal nyolcszor olyan erıs nagyításra volt képes, mint korabéli társai. Dr. Milbank a Pasadena kórházban szervezte meg a találkozót, ahol a fentebb említett nevek jelen voltak. Ez a találkozó jelentıs mérföldkövet jelentett Rife életében. Dr. Kendall meglepetésként magával hozott egy mintát, melyben Typhosus bacilusok voltak megtalálhatók. A dolog érdekessége azonban leginkább az volt, hogy ezeket a bacilusokat egy olyan mesterségesen létrehozott valamibıl tenyésztette ki, melyet úgy nevezett el, hogy „K-medium” (Próbáltunk rá viszonylag tőrhetı magyar megfelelıt aggatni, de eddig nem jártunk sikerrel. Elképzelhetı, hogy nincs. Ha ne adj Isten, valaki tudná a megfejtést, bekerülhet a Legenda vadász dicsıségcsarnokba) Ez a rejtélyes K-medium nem volt más, mint egy fehérje kulturális közeg, amolyan mesterséges dolog, mely lehetıvé tette, hogy a baktériumokban megtalálható vírus adagokat, vírus darabkákat izolálni lehessen. Ezzel lehetségessé vált, hogy úgy reprodukáljanak baktériumokat, és vírusokat, hogy nincs többé szükség élı mintákra. Egyébként ekkoriban még ment a vita, melyben nagyon sok tudós véleménye nem egyezett, mondhatni mindenkinek más elképzelése volt a dolgokról, ez pedig az, hogy vajon a vírusok mikor alakulnak át baktérium közeggé, illetve mi ennek az oka.
Vírusok és mutációk: 1931 december 12-én a Science Newsletter-ben egy cikk jelent meg a kutatásokról: „A Dr. Kendall által használt anyag egy Typhoid (Tífusz egy fajtája) kitenyésztett bacilusközeg volt, melynek mérete átlagos volt, egy átlag szabványmikroszkóppal is látni lehetett. Azonban mikor ezeket a bacilusokat „megetették” a Kendall által tervezett K-medium-mal, azok rendre visszaalakultak a láthatatlan formájukba. A K-medium, mint késıbb kiderült róla, képes volt minden baktériumot átalakítani egy ugyan „láthatatlan”, de szőrheti, vizsgálható formába (Rife mikroszkópja által) Ezután egy átlagos, de nagyon fejlett mikroszkópon át ellenırizte a mintákat, szinte semmit sem látott apró, szürke pontokon kívül. Ellenben Rife szupermikroszkópjával, ugyanis a mintákat ebben újra megvizsgálva már láthatóak voltak az ovális alakú, elnyúlt testek, melyek zöldeskék színben pompáztak. Ez a fölfedezés késıbb pleomorfózis néven vált ismertté, azonban sokan még ma sem ismerik el, mint bizonyított tényt. Hogy mi is ez a fogalom, és pontosan milyen folyamatot takar? A pleomorfózis lényege a különbözı bakteriális életformák egymásba alakulási képessége. Egyszerőbben fogalmazva ez olyan, mint két érték egymásba válthatósága, legjobban a különbözı hosszúsági váltószámokkal lehetne érzékeltetni. 1 métert át lehet váltani 10 dm-re, vagy éppen 100 cm-re. Az érték, tehát a lényegi esszencia ugyanaz marad, épp így mőködik a pleomorfózis. Ezzel bizonyíthatóvá tették a mikrobák egymásba válthatóságát (pleomorphism), amit bizonyosság végett több mint 300 alkalommal megismételtek, mindig azonos és pozitív eredménnyel. A kísérletek két korábbi tudós, név szerint Pierre Bechamp, és Dr. Edward C. Rosenow munkásságát is megerısítették, akik szintén korábban már megfigyelték a szóban forgó folyamatot, azonban akkoriban még
vajmi keveset tudtak róla. A tudomány mára már érti a pleomorfózis lefolyását, azonban még mindig akadnak fehér foltok jócskán a témában. Késıbb természetesen sikerült megtalálni a tífusz megfelelı frekvenciáját, amivel ettıl kezdve gyerekjáték volt elpusztítani a baktérium, és vírus formációit is. Ettıl kezdve Rife munkássága egy csapásra szinte reflektorfénybe került. Hirtelen mindenki kíváncsi lett, többet emlegették a nevét, mint más híres orvosokét. Rife késıbb többször is dolgozott huzamosabb ideig Dr. Alvin G. Foord-dal, aki patológusként kereste kenyerét a Pasadena kórházban, néhány év elteltével pedig az amerikai patológusok szövetségének elnökévé választották. Másik közeli kollégája Dr. Milbank Johnson volt, aki a Pacific Mutual Life Insurance nevő cégnek dolgozott. Dr. Johnson volt Rife élete talán legnagyobb mecénása, hatalmas, és befolyásos ismertségi körrel rendelkezett, s ez lehetıvé tette számára, hogy különbözı neves orvosok, és szakemberek elé tárja Royal Rife munkásságát és kísérleteit. Rengeteg találkozót szerveztek, Rife felfedezése pedig megindult a biztos hírnév felé.
„Minden betegség megszőnt”: Dr. Milbank teljesen le volt nyőgözve Rife munkásságát illetıen, és szeretett volna egyre nagyobb publicitást koholni a kutatásoknak, azért Pasadena-ban meg is szervezett egy vacsorát jeles szakemberek, és orvosok részvételével, melynek neve találóan „The end to all disease” (Minden betegség megszőnt) lett. A vacsorán 44 tekintélyes egészségügyi szakember jelent meg, hogy méltassák Dr. Rife eddigi kutatásait, és azok eredményeit. 1932 nyarán Rife Chicago-ba látogatott, hogy tovább folytassa a kutatásokat Dr. Kendall-lal. Kendall a világszerte ismert bakteriológust, Dr. Edward C. Rosenow-t is meghívta a Rochester-i Mayo klinika bakteriológiai osztályáról. Rosenow ezelıtt már többször hallott Rife-rıl, méghozzá sosem találnátok ki kitıl. Az egyik páciensétıl, méghozzá Henry Timken-tıl. Ugyanarról az emberrıl van szó, aki korábban szoros barátságot kötött Rife-fal, illetve pénzelte a laboratóriumát. İk hárman aztán megismételték azon korábbi kísérleteket, melyeket már Rife önmaga is, és Kendall társaságában is elvégzett néhány hónappal ezelıtt, de ez amolyan bizonyítási procedúrának nézett ki, hogy kizárják a hibalehetıségeket, illetve demonstrálják Rosenow-nak az eljárást. 3 nap múlva Rosenow aztán hazament, teljesen le volt nyőgözve, s késıbb levelet írt Rife-nak. „Azok után, amit láttam, hogy mennyire professzionálisan megtervezett, és megépített mikroszkópot sikerült letennie az asztalra, teljesen átértékeltem saját munkásságomat is. 3 felejthetetlen napot köszönhetek Önnek. Remélem a jövıben sikerül eljárását, és kutatásait a széles közönség elé tárnia, és elmagyaráznia azt, ami a mai kor tudósainak még mindig lehetetlen! 1932. augusztus 26-ban a fent említett bakteriológus egy neves tudományos folyóiratban is publikált:”Jelentettem a Mayo klinikának, hogy sokkal fontosabb kutatások, és kísérletek részese leszek az elkövetkezı 3 napban, Július 5-én, 6-án, és 7-én. Dr. Kendall, és Dr. Rife invitált meg egy tanulmányra, melynek keretében a baktériumok egymásba válthatóságát demonstrálták a tífusz baktériumon szemléltetve. Arra kértek, hogy hozzak magammal saját magam által tenyésztett Streptococcus (torokgyulladásért felelıs) baktériumot is. Egyúttal szeretném megismételni egy korábbi beszámolómat is, mely nagyrészt Rife mikroszkópjával kapcsolatos, azt hiszem itt most ez a lényegi esszencia. (teljesen el volt szállva ettıl a mikroszkóptól. – a szerk.) Mivel mindannyian szakmabeliek voltunk, izgalommal töltött el az egész folyamat, az, ahogy a pusztán elméletre alapozott eljárás életre kel. Lenyőgözı, amit Rife, és Kendall elértek, a pleomorfózis valóban mőködik. Dr. Rife a saját maga által készített mikroszkópot teljesen rutinosan kezelte annak ellenére, hogy külsıre elég bonyolult szerkezetnek látszott. Minden bizonnyal az is volt. Míg ık tették a dolgukat, én is bekapcsolódtam a munkába átlagos Zeiss típusú mikroszkópommal. Rife szupermikroszkópja mellett döbbentem rá a mai mikroszkópok erıs limitációjára, és arra, hogy valóban egy igazi mestermő született a kezei között, mely hatalmas löketet adhat a bakteriológiának, mint tudományágnak.”
Dr. Rife késıbb Dr. Rosenow-val is hosszú éveken át dolgozott együtt különféle mikroorganizmusokon, köztük a már említett Streptococcus-on. Royal Raymond Rife diadalmenete tehát tovább folytatódott. A nagyszerő felfedezések sora nem állt meg, sıt, az igazán fantasztikus tudományos eredmények még csak ezután következtek, Rife ugyanis kifejlesztett egy eljárást, melynek segítségével gyógyítani lehetett a rákot. 16 emberi páciensen kísérleteztek, ebbıl 14 meggyógyult a határidı lezártáig, kettınek pedig kellett még egy kis idı, de szintén meggyógyultak. A gyógyítás tehát 100%-os volt! Szerkesztık: Barnabási László Kovács Tímea
Elızı cikkünkben arról számoltunk be, hogyan vitte Dr. Rife sikerre új, rákgyógyító eljárását, mely során 16 súlyos betegbıl 14-et a határidı elıtt, kettıt pedig azután gyógyított meg. Az 1934-es klinikai tesztek után elsöprı érdeklıdés indult meg az eljárás után, és egyre több neves orvos akart egy saját frekvencia generátort rendelıjébe. Rife és társai késıbb üzleti célból megalapították a „Beam Rays Corporation”-t, mely a készülék hivatalos gyártójává vált. Az egyre terjedı eljárás még több életet mentett meg, s nemcsak rákos megbetegedések kezelésére volt alkalmas, hanem szinte bármilyen betegségre. Ezekbe, a rendelıkbe különbözıbbnél különbözıbb kórral rendelkezı betegek látogattak el, kik kivétel nélkül mind meggyógyultak. Azért akadtak olyan esetek, ahol nem segített a frekvenciakezelés, badarság azt állítani, hogy állandóan, és mindig 100%-os volt a sikerráta.
Úgy tőnt, már minden sínen van, és emberek százai, sıt ezrei menekülnek meg a halálos kórtól, azonban a sors közbeszólt. Egészen pontosan az AMA. (amerikai orvos társaság), és a gyógyszeripar mocskos, sötét érdekei. Történetesen a már említett társaság lassan felfigyelt Rife diadalmenetére, és az egyre sikeresebb eljárásra, akárcsak a gyógyszeripar. De hogy miért lett volna okuk Rife-nak ártani? A válasz nagyon egyszerő, még egy naivabb olvasó is könnyen rájöhet. Az AMA.-t és a gyógyszeripart szoros érdekek főzték egymáshoz, mondhatni egyik a másikból élt, és fordítva. A gyógyszerek mindig is hatalmas bizniszt jelentettek, akárcsak napjainkban, éppúgy régen. Sıt, akkoriban még nem voltak különféle ellenırzések, tesztek, és rengeteg olyan gyógyszer volt forgalomban, amirıl nem lehetett tudni, vajon tényleg használ-e, de errıl még majd picit késıbb.
1938-tól indult meg az igazi elfojtás, s egy csapásra szervezett akció keretében le is zajlott. Rife és társai, valamint minden frekvencia készüléket használó orvos ellen hadjárat indult, azért mert nem a bevett felfogás szerint, azaz nem a "megszokott nemzeti biztonsági követelmények" szerint dolgoztak. Azóta az amerikai Állami Gyógyszer Hivatal (FDA) és a Nemzeti Rákellenes Intézet (NCI) teszi ugyanezeket a lépéseket. Valójában az igazi mozgatórugók a hatalmas vállalatok, a gyógyszer-ipar, az orvosi készülékeket gyártó cégek, a rák és más betegség szervezetei, kutató-központok és maga az állam, de még a média nagy része is, ami kontrol alatt van. A diagnózis, az úgynevezett gyógykezelés és a kutatás irdatlan nagyságú profitokat és zsíros kereseteket kreál. Rife gyógyszermentes gyógymódja túlságosan is sikeres volt szinte minden vírusos betegségre és ez lett a veszte. Akkoriban az JAMA (Journal of the American Medical Association) feje, Morris Fishbein ténykedett elıkelı poszton a tárasságnál, minden hatalma megvolt ahhoz, hogy ártson Rife-nak, és ezt habozás nélkül meg is tette. Az AMA egy ıszi napon meglátogatta a doktort, majd egy ajánlatott tettek számára eljárásának alkalmazását illetıen. Természetesen Rife nemet mondott. Szerinte az volt az alapvetı probléma, és az egyet nem értés gyökere, hogy a társaság ki akarta forgatni a felfedezésbıl, vajmi keveset ajánlottak föl, és az egész frekvencia generátort, s élete munkáját saját maguknak tulajdonították volna a megegyezés elfogadását követıen. Ilyen „árat” pedig nem akarat fizetni, ezért nemet mondva felkészült arra, hogy az elkövetkezı évek nem fognak zökkenımentesen lezajlani. S ahogy gondolta, az AMA nem hagyta ennyiben a dolgot. Fishbein tisztában volt vele, ha nem kaparinthatják meg Rife technológiáját, akkor meg kell azt semmisíteni, mert különben mérhetetlen károkat okozhat a gyógyszeripar profitgépezetében. Ezek után az AMA sorra meglátogatta a frekvenciagenerátort használó orvosokat, majd mindegyiküket megfenyegették, vagy lefizették. Morris Fishbein hatalma elég nagy volt ahhoz, hogy teljesen kiforgassa Rife-ot életmővébıl. De ki is volt ı, és milyen alattomos célok vezérelték még a pénzen kívül? Fishbein 1924-tól 1950-ig volt a JAMA feje, és legmeghatározóbb személyisége. Ott volt a Time magazin címlapján 1937 június 21-én, 1961-ben pedig szerkesztıje lett a Medical World News nevő orvosi lapnak. Bár orvosnak tanult, soha nem praktizált, és egyetlen beteget sem gyógyított egész életében. Az AMA legbefolyásosabb embere lévén ı kezelte a társaság bevételét, illetve azt, hogy milyen eljárások számítottak akkoriban elfogadottnak az orvostudomány számára, mindezt pusztán üzleti alapon eldöntve. Arra használta posztját, hogy saját magát gazdagítsa vele. Továbbá ı döntött arról, hogy milyen gyógyszerek kerülhettek forgalomba, és milyen mértékben, attól függıen mennyit reklámozták elıtte a terméket szaklapokban. Akkoriban még nem voltak gyógyszertesztelı cégek, így még azt sem lehetett tudni, hogy melyik gyógyszer használ valóban, vagy volt-e egyáltalán olyan, amelyik használt, és nem csupán drága marketingfogás volt. Az egész a pénzrıl szólt, és arról, hogy milyen mélyen lehetett benyúlni a beteg emberek zsebébe. Kétségbe esésében az ember ugyanis még kiszolgáltatottabbá válik, jobban hajlandó pénzt adni egészségéért. 1976 szeptember 27-én halt meg, hátrahagyva hagyatékát, és gyermekeit: Barbara Fishbein-t, Friedell-t, és Marjorie Clavey-t, valamint fiát, JustinM. Fishbein-t. Egy halála után megjelent cikkben azt írták róla, hogy azért csatlakozott az AMA-hoz, és a JAMA-hoz fıposztra, mert így megadatott neki az a hatalom, ami a legtöbb orvos kiváltsága volt: rendelkezett a gyógyszerek felett, és hatalmas döntések voltak a kezében. A hatalom volt az, amit igazán akart.
Fishbein azonban nemcsak Rife-ot akara tönkretenni ezen idıszak alatt, hanem egy másik, szintén ígéretes eljárást, és annak atyját is, történetesen Harry Hoxsey-t. Hoxsey úgynevezett csodaformulája szintén lehetıvé tette a rákból való kilábalást. Klinikái voltak a világ legnagyobb magánklinikái akkoriban, nagyon kiterjedt hálózattal rendelkeztek. Ez egyre nagyobb fenyegetést jelentett az AMA számára, ezért egy nap néhány ismeretlen alak jelent meg Hoxsey-nál, akik arra kérték, egy demonstráció keretében mutassa be, mit tud formulája. Thomas Mannix, egy nyugdíjazott rendır volt a demonstráció alanya, kinek vállából egy rákos daganat került eltávolításra, majd a formulával kezelve teljesen fölépült a kórból a férfi. Ezek után egy magas rangú AMA ügynök jelent meg Hoxseynál, és ajánlatot tett a formula megvásárlására, ami magában foglalta azt, hogy a jogokat teljes egészében Morris Fishbein, és egyéb magas rangú orvosok birtokolják. A késıbb bejövı profitot pedig teljes egészében 10 évig az AMA orvosai teszik zsebre. Hoxsey 10%ot kapott volna az összbevételbıl a 9. évvel kezdıdıen folyamatosan. Ez a megállapodás azonban nem tetszett neki, ezért nemet mondott rá, fıleg azért, mert a jogok igazából ıt illetnék meg, mint egyedüli tulajdonost. Az AMA folyamatosan próbálta rákényszeríteni a szerzıdés aláírására, amit végül nem tett meg, s így kihúzta a társaságnál a gyufát, s lassan megindították ellene a lejárató hadjáratot. Egyszerő hazudozónak, sarlatánnak nevezték, a sajtó megbélyegezte, s Thomas Mannix esetét is eltitkolták, s ha épp újra elırántotta valaki, vehemensen letagadták az egész demonstrációt.
Ezek után nem meglepı, hogy Hoxsey-t két év alatt több mint százszor tartóztatták le, ilyen-olyan okok miatt. Al Templeton végezte ezeket a letartóztatásokat fıként, azonban késıbb, mikor testvére, Mike Templeton megbetegedett (rákot diagnosztizáltak nála), elment Hoxsey egyik privát klinikájára, s a doktor sikeresen meggyógyította ıt a rákból. Ettıl kezdve Al mintha teljesen meggondolta volna magát, egy csapásra Hoxsey mellé állt, és egyik legfıbb pártfogójává vált. Akárhányszor került bíróság elé, ezek a meggyógyult páciensek sohasem vallottak ellene, csak mellette, ezért voltaképpen majdnem minden támadó jellegő bírósági ügyet sikeresen megnyert. A bizonyítások során kiderült, hogy Hoxsey formulája nem csodaszer, mert nem gyógyítja meg minden esetben a rákot, ennek ellenére jelentısen jobb sikerrátával rendelkezett, mint a sugárzásos kezelések, vagy a kemoterápia. Hoxsey azt a két bírósági ügyet is megnyerte, mely formulájának hamisságát, annak hamis gyógyító erejét sulykolta. Csatája Fishbein-nal csaknem 26 évig tartott. Késıbb Hoxsey beperelte Fishbein-t, mert hamis, negatív dolgokat állított róla a sajtó, pontosabban az újságok hasábjain, s az egészbıl hatalmas bírósági ügy nıtt. A bíróság jogosnak ítélte Hoxsey reklamációját, aki arra is rámutatott, hogyan használja fel az AMA saját embereit, és orvosait arra, hogy a pénztárcáját gyarapítsa a beteg emberek kárára. Fisbein-t az eset után 1949-ben elbocsátották a társaságtól, azonban az AMA politikája ezután sem változott, s folytatódott Hoxsey lassú, ámde biztos, kitartó bemocskolása, melynek eredménye az lett, hogy a doktor termékeit kitiltották az Egyesült Államokból. Természetesen e mögött az AMA, és az FDA (Food and Drug Administration) állt. A Fishbein által okozott kár messze túlhaladta saját elképzeléseit is. MIdn Rife, mind pedig az öreg Hoxsey kezdett teljesen magára maradni, mert ettıl kezdve elfordult tılük szép lassan szinte minden támogató kéz. Az ironikus ebben az, hogyha az AMA megfelelı ajánlatot tett volna nekik, ma már talán minden kórházban ott lehetnének a frekvencia készülékek, illetve a híres formula.
Antibiotikumok vs. Frekvenciák: A bírósági ügyek után Rife kissé csüggedten, ám még mindig motiváltan ment vissza dolgozni laborjába. Próbált a maradék támogató felekkel valamit összehozni, amivel talán szembeszállhat az AMA társaságával. Ekkoriban (40-es évek) került forgalomba az elsı antibiotikum, a Penicillin, melyet Alexander Fleming fedezett föl. Még mielıtt itt tovább mennénk, egy kis adalék magáról a Penicillinrıl: A penicillin felfedezését rendszerint a skót Alexander Fleming nevéhez kötik, habár korábban is észrevették a Penicillium antibakteriális hatását, de az ı felfedezése nyomán sikerült elıször hatékonyan alkalmazni. Fleming 1928-ban a londoni St. Mary kórházban vette észre, hogy a Staphylococcus tenyészetébe került kékes-zöldes penészszennyezıdés körül a baktériumok nem növekednek. Fleming arra a következtetésre jutott, hogy a penész olyan anyagot bocsát ki, mely gátolja a baktériumok növekedését, és elpusztítja a baktériumokat. A penészt tiszta kultúrában is kitenyésztette, és felfedezte, hogy a Penicillium családba tartozó fajról van szó, melyet ma Penicillium notatum fajként ismerünk. Már ebben a korai szakaszban megállapították, hogy a penicillin leginkább a Gram-pozitív baktériumok ellen hatásos, ellenben a Gram-negatív szervezetekre és a gombákra hatástalan. Fleming kezdetben nagyon optimista volt a penicillin fertızésekkel szembeni hatékonyságát illetıleg, ráadásul a szernek minimális toxikus hatása volt az akkori szerekhez képest.[3] További kísérletei után azonban Fleming úgy vélte, hogy a penicillin nem tud elegendıen hosszú ideig az emberi szervezetben maradni ahhoz, hogy a patogén baktériumokat elpusztítsa. Ezért 1931-ben felhagyott a penicillin tanulmányozásával. 1934-ben kezdte újra a klinikai kísérleteket, és 1940-ben sikerült tisztított formában elıállítani a szert. A múlt évszázad végén brit orvosok körében végzett közvélemény kutatás szerint az évszázad csodája a penicillin. A penicillinekre még az 1940 években úgy tekintettek, hogy segítségükkel megoldható lesz az emberiség kórokozók elleni harca. A rezisztencia kialakulása, a penicillinre eredetileg sem érzékeny kórokozók számának növekedése megváltoztatta ezt a nézetet. A hetedik évtizede használt penicillineknek még most is biztos helye van a terápiában.
Szóval ott tartottunk, hogy a Penicillin megjelent, 1944-ben megindul tömeggyártása. A gyógyszeripar, és az AMA sokkal jobban preferálta a módszert, hogy antibiotikummal tömködje betegeit, mint azt, hogy bizonyos készülékek, s frekvenciák segítségével tegyék mindezt. Az ok érthetı volt. A Penicillinbe rengeteg pénzt öltek bele akkoriban, a marketing gépezet nem mőködött ingyen, így a gyógyszeripar görcsösen ragaszkodott ahhoz, ami az övé volt: a mérhetetlen nagy profitokhoz. Így ennek hatására (és Fishbein
nyomására) a Dr. Rife, és technológiája iránti érdeklıdés szép lassan homályba veszett. Milbank Johnson halálával (errıl egy bekezdéssel késıbb) a megmaradt néhány kitartó mecénás, és maga Rife számára lehetetlenné vált, hogy valaha is legálisan használhassák a frekvencia készüléket. Az orvosokat sorra vesztegették, fenyegették meg, próbálták rákényszeríteni ıket arra, hogy antibiotikumokat (Penicillin) használjanak elsısorban kezelés gyanánt a frekvencia készülékek helyett.
Az elfojtás hadjárata tovább folytatódott, s 1939 márciusában egy orvos szimpatizáns mialatt éppen felkereste Rife-ot, a laboratóriuma rejtélyes körülmények között kora hajnalban kigyulladt és porig égett. Az ottani kutatók Rife módszerének megerısítését tervezték bejelenteni, azonban ez már nem sikerült. Egyes értékelések szerint akkori értékben milliós kár keletkezett, melyet nem volt képes túlélni maga Rife sem, s megmaradt anyagi támogatói sem. A lángok pillanatok alatt olyan iszonyatos méretőek lettek, amit a New York Times fıoldalas cikke szerint 75 ember sem tudott eloltani több mint fél napig. Sok helyen lehet arról olvasni, hogy 1944-ben valaki megmérgezte dr. Milbank Johnson-t, pszichológiai és klinikai gyógyszer professzort, néhány órával egy sajtó-konferencia elıtt ahol társasága 1935-38 közötti kutatási eredményeit akarta közzétenni. A mérgezés egy kórházban történt, ahová ıt be kellett szállítani közvetlenül a konferencia elıtt. Röviddel a halála után az általa alapított társaságának minden iratát megsemmisítették, ma már a létezését is letagadják. Ez azonban nem igaz, illetve, hogy egészen pontosak legyünk, nincs rá igazi bizonyíték, hogy valóban megmérgezték. Mindez csupán egy színezete az eredeti sztorinak, valakik valamikor kitalálták, hogy még érdekesebbé tegyék a történetet. Ellenben konkrét, jól dokumentált bizonyítékok alapján kijelenthetjük, hogy szívrohamban távozott el az élık sorából 1944 szeptember 30-án. Hozzá kell tennünk, hogy az általa alapított társaság iratait viszont valóban megsemmisítették, csupán halálával kapcsolatban keringnek értelmetlen pletykák a köztudatban.
A Dél Kaliforniai Egyetem társaságának megmaradt tagjai 1944-tõl szó szerint halálfélelemben éltek. De nem minden iratot sikerült megsemmisíteni, és a felépült betegekrıl is vannak más beszámolók, tanúvallomások. Rife egyik szimpatizánsa, dr. Raymond Seidel publikált egy cikket a Smithsonian éves riportjában. Az írása megjelenése után Seidel észrevette, hogy minden lépését követik, és egy sikertelen fegyveres merényletet is követtek el ellene. Röviddel késıbb egy újonnan alkalmazott technikus ellopta Rife univerzális mikroszkópjának legértékesebb kvarc-prizmáját, és ezzel használhatatlanná téve azt. (Ilyen ugye megeshetett volna azelıtt bármikor, elvégre Rife technológiája méltán híres volt korábban is) A frekvencia készülékek egyetlen gyártója a „Beam Ray Corporation” sem tudta átvészelni. Tönkrementek egy koholt pereskedésben, annak ellenére, hogy a vádak alól sikerült kitisztázniuk magukat, és megnyerték a pert. Egyes orvosokat lefizettek, hogy meghamisítsák az eredményeiket, másokat, akik erre nem lettek volna hajlandóak, megfélemlítettek, vagy orvosi prakciójuk elvételét helyezték kilátásba. Arthur Kendallt közel negyedmillió dollárral vesztegették meg, aki ezután a munkáját otthagyva váratlanul Mexikóba vándorolt ki. A sort lehetne folytatni, hiszen a legtöbb orvos azonnal beadta a derekát, mint például Dr. George Dock is. Míg 1931. nov. 20.-án “Los Angeles legbefolyásosabb orvosa”, dr. Milbank Johnson meghívására Amerika 44 tekintélyes egészségügyi szakembere győlt össze egy “Minden betegség véget” banketten, hogy méltassa Rife addigi eredményeit, a megvesztegetések, megfélemlítések hatására 1939-tõl szinte alig maradt valaki is közülük, aki be merte volna vallani, hogy találkozott valaha is Rife-al. Rife-ot és társait is bíróság elé állították. A bíróság a gyógyítások tényeit nem tekintette beszámíthatónak. Rife másik társa Ben Cullen is tönkrement, még a házát is elvesztette, és akkor hagyta abba a tevékenységét. Rife minden kutatási eredményét, iratát, feljegyzéseit a hatóságok elkobozták. Rife maga 1946-ig bírta, míg idegileg megviselve, alkoholista lett (érthetı), és fokról fokra eladta a laboratóriumát. Egy másik, Rife-tól független laboratórium, ahol hasonló “gyógyító elektromos energiás” kutatások folytak, vált a lángok martalékává megint csak rejtélyes körülmények között. Csak egyetlen orvos maradt, dr. James Couche, aki minden atrocitás ellenére is kitartott ameddig bírta.
Nagyon sokan vártak már a cikk befejezı részére, sokak talán végre választ kaptak azon égetı kérdésekre, melyekre eddig nem kaptak választ, azonban a rejtély ennek ellenére továbbra is rejtély marad: Vajon tényleg mőködött az eljárás? Mennyi lehet igaz abból, amit négy cikken át elemeztünk? Nem könnyő megválaszolni a kérdést, mi több, a legbölcsebb az, ha nem is próbálunk meg egyértelmő választ adni. Elméletben (és akár gyakorlatban is) igen is, lehetséges, hogy Dr. Royal Rife fölfedezett egy olyan eljárást, és egyéb technikai bravúrt, mely lehetıvé tette a legtöbb vírusos eredető kór legyızését. Ha ezen elméleti síkon haladunk tovább, nem is olyan hihetetlen az AMA, vagy az FDA, illetve a gyógyszeripar reakciója az eseményekre. Mindenki féltette a saját háza táját, a pénz már akkor is nagy úr volt. Ha nem ismernénk a történelmet, meglepıdnénk, mi mindenre képesek az emberek, mikor az a bizonyos pénz a mozgatórugója cselekvéseiknek. Ha a sztori valóban úgy történt, ahogy állítják, akkor viszont felmerülhet a talány, miért nem találkozunk ma Rife készülékével, illetve eljárását miért nem alkalmazzák széles körben? Szintén nem kell messzire kalandoznunk, hogy választ találjunk. Gyógyszer lobbi. Erısebb, mint valaha. Ma már mindenféle nyavalyára léteznek különbözı tabletták, s a különféle vitaminok szedése is nagy „divat” lett. Természetesen kinek lenne érdeke mindenféle, olykor ma is hatástalan kapszulát eladni a naiv, gyógyulni akarásában mindenre kapható betegnek? A gyógyszeripar mossa kezeit, de sokan állítják, valóban hatalmas pénzekrıl szól pusztán az egész, s a betegek érdekei másodrangúak. Egyesek szerint ez az ok, amiért ma sem találkozunk Rife eljárásával, sıt, jelenleg törvények ütköznek használatába, máshogy fogalmazva illegális azt végrehajtani, legalábbis az Egyesült Államok területén. Rife mikroszkópjai közül több is ránk maradt, s ezek állítólag ma is mőködnek, bizonyos zártkörő szakmai demonstrációk keretében be szokták mutatni mőködés közben. Mondani sem kell, hogy az elfojtással sikerült az emberiséget
„megmenteni" egy igen hatásosnak látszó és szinte minden komolyabb betegséget felölelı gyógymódtól. Vajon hol lenne ma az orvostudomány, ha a 30-as évek végétıl kezdve elismerték és támogatták volna Rife-ot? Igen valószínőleg a rák, az AIDS és a vírusos betegségek szinte minden fajtája ma már rutin gyógykezeléssel leküzdhetı lenne.
Az utóbbi évtizedekben kísérletek történtek e technika újra-élesztésére, bár a módszer feltámasztási törekvései még gyerekcipıben járnak. Rife gyógyszermentes gyógymódja túlságosan is sikeres volt szinte minden vírusos betegségre és ez lett a veszte. Mivel a jelenlegi Rife módszer feltámasztási törekvései csak gyerekcipıben járnak, a rense.com állítása szerint nem érdemes a drága berendezéseket jelenleg megvenni, hacsak áttörı siker nem lesz. A siker titka ugyanis nemcsak a tényleges frekvenciákban rejlik, hanem bizonyos kisebb felharmonikus frekvenciák jelenléte is szükséges, ami a Rife hélium gázcsövének egyedi adottságából is eredhetett. Joggal vetıdhet fel a gyanakvás is, vajon nem-e lehet, hogy az egész Rife sztori csak kitaláció, esetleg badarság? Bármilyen meglepı, határozottan azt kell állítanunk, hogy nem, legalábbis a szó szoros értelmében véve nem kitaláció. Rengeteg történelmi, irat, dokumentum, és videoszalag bizonyítja azt, hogy az eljárás mőködött, a kísérletek szintén megvannak, kazettákon rögzítve, egyszóval maga az eljárás, birtokunkban van. (mint utód nemzedéknek)
A gond itt a törvényi szabályozás, és a gyógyszeripar árgus szemeivel van, akik folyamatosan figyelik a technológiával foglalkozó kutatókat, orvosokat, tudósokat. Gondoljunk csak bele, másodlagos indokként a hirtelen demográfiai robbanás esetét is el lehet fogadni. Mi lenne, ha szinte minden nagyobb, eddig halálos betegség gyógyítható lenne? Lényegesen kevesebb gyógyszer fogyna, ami megingatná a gyógyszeripar hatalmát, de a legnagyobb gond itt azzal lenne, hogy a népesség növekedése meredeken megemelkedne, és nem lenne mivel kordában tartani úgymond. (persze vannak erre irányuló törekvések, de sikerrátájuk elenyészı) Érthetı egyrészrıl az AMA motivációja az esettel kapcsolatban, azonban mégsem érezzük jogszerőnek az elfojtási hadjáratot, melyet Rife ellen folytatott. Az is lehet, bár a Legenda vadász személyes véleménye szerint erre a legkevesebb az esély, hogy valóban csak egy átverésrıl van szó. Rife nem gyógyított semmit, és az univerzális vírus mikroszkóp is csak mese, a szerkezetek, amik ránk maradtak pusztán nem mőködı hamisítványok...stb. Ha viszont így van, akkor a világtörténelem egyik legnagyobb, legprofibban kivitelezett átverésével van dolgunk. Egy biztos, 1971 augusztus 5-én Royal Rife eltávozott közülünk, s ezzel a világ egy hatalmas elmét vesztett el. Ezzel úgy tőnt, munkája, és amit eddig elért, örökre elvész. Az életét tette föl az eljárás, és a hozzávaló eszközök kifejlesztésére, megpróbált a végsıkig elmenni azért, hogy ne legyen ez hiábavaló. Az elmúlt évtizedekben, s fıként években azonban elképesztı módon elkezdett terjedni Rife története, s egyre szélesebb teret kap a közvéleményben, így az emberek között is. Ennek ténye ez a cikk is, melyet olvasol, és mely bizonyíték arra, hogy Rife élete munkája nem volt hiábavaló. Szerkesztık: Zavatszki Milán Kovács Tímea
