Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes Az eljárások listáját a Tanács 834/2007/EK rendelete, a Bizottság 889/2008/EK rendelete és a 34/2013. (V.14.) VM rendelet, valamint a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. alap-feltételrendszere előírásaitól való eltérésekre állítottuk össze, hogy az eltéréseket egységesen, kiszámíthatóan értékeljük. Bizonyos intézkedésekről a partnereink lakóhelye/székhelye szerinti illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóságát és/vagy a növény- és talajvédelmi igazgatóságát értesítenünk kell, illetve tőle jóváhagyást kell kérnünk. Ezen hivatalos szerveket a szankciókatalógus további részében kormányhivatalként említjük. Az I. táblázatban a termék ökológiai termelésre történő utalással jelölés minden, az Alap-feltételrendszer 3. fejezetében részletezett esetre vonatkozik.
I. táblázat Az előírásoktól való eltérések következményei a fenti jogszabályok hatálya alá tartozó tevékenységek (A, B, C, E) és a tömegétkeztetés (H) esetén Partner által megteendő intézkedés/Jelölést érintő következmény Figyelmeztetés kiadása/Hibás Az esettől függően a hiányosság F1 gyakorlat megszüntetésének előírása pótlása./Hibás gyakorlat megszüntetése. Jelölhetőséget nem érinti. Szigorú figyelmeztetés kiadása/Hibás Az esettől függően a hiányosság F2 gyakorlat megszüntetésének előírása pótlása./Hibás gyakorlat megszüntetése. Jelölhetőséget nem érinti. Szigorú figyelmeztetés kiadása/Hibás Az esettől függően a hiányosság F3 gyakorlat megszüntetésének előírása. pótlása./Hibás gyakorlat megszüntetése. Jelölhetőséget nem érinti. Felszólítás dokumentumok Hiányzó dokumentumok megküldése.*/ megküldésére. Az érintett termék ökológiai termelésre történő utalással nem jelölhető. Ökológiai termelésre utaló jelöléssel Az érintett termék ökológiai termelésre történő forgalomba hozatal történő utalással nem jelölhető. SZ1 megakadályozása. Ökológiai termelésre történő utalás Az érintett termék ökológiai termelésre eltávolíttatása. történő utalással nem jelölhető. Tanúsítvány visszavonása. A kormányhivatal tájékoztatása. Átállási idő újraindítása – ahol Az átállási idő újraindul (ahol értelmezhető – a kormányhivatal értelmezhető). döntése alapján. Az érintett termék ökológiai termelésre Ökológiai termelésre utaló jelöléssel történő utalással nem jelölhető. SZ2 történő forgalomba hozatal megakadályozása vagy a jelölés eltávolíttatása. Tanúsítvány visszavonása. Ökológiai jelöléstől való eltiltás az A korlátozással érintett termék ökológiai illetékes hatósággal egyeztetett termelésre történő utalással nem hozható időtartamra./Jelölés használatának forgalomba. korlátozása vagy megtiltása a kormányhivatal döntése alapján. Tanúsítvány visszavonása. SZ3 Szerződésbontás, kizárás az Ökológiai termelésre történő utalással a ellenőrzött ökológiai gazdálkodás kizárás időtartama alatt semmilyen termék rendszeréből a kormányhivatal nem hozható forgalomba. döntése alapján. Tanúsítvány visszavonása. * Megfelelő hiánypótlás esetén a szankció automatikusan törlődik. Eljárás fokozat
Biokontroll lehetséges intézkedései
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
1/12.oldal
Jogszabályhely (kivéve H) 34/2013. VM r. 15.§ (1) a) és c) 34/2013. VM r. 15.§ (1) a) és c) 34/2013. VM r. 15.§ (1) a) és c) 34/2013. VM r. 15.§ (1) b) 834/2007/EK r. 30. cikk (1) első albekezdés 889/2008/EK r. 91. cikk (2) 34/2013. VM r. 15.§ (1) e) 834/2007/EK r. 30. cikk (1) első albekezdés és 889/2008/EK r. 91. cikk (2) 34/2013. VM r. 25.§ (1) b) és 15.§ (1) e) 834/2007/EK r. 30. cikk (1) második albekezdés 34/2013. VM r. 25.§ (1) a) és 15.§ (1) e) 34/2013. VM r. 25.§ (1) c) és 15.§ (1) e)
SZ-1/14
Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes A fentieken túl a 34/2013. VM r. 15.§ (1) d) pontja alapján a Biokontroll szükség esetén rendkívüli ellenőrzést végezhet. II. táblázat Az előírásoktól való eltérések következményei a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Alap-feltételrendszere által szabályozott, kozmetikai termékek gyártása (G) esetén Eljárás fokozat
Biokontroll lehetséges intézkedései
Partner által megteendő intézkedés/Jelölést érintő következmény
F1
Figyelmeztetés kiadása/Hibás gyakorlat megszüntetésének előírása Szigorú figyelmeztetés kiadása/Hibás gyakorlat megszüntetésének előírása Szigorú figyelmeztetés kiadása/Hibás gyakorlat megszüntetésének előírása. Felszólítás dokumentumok megküldésére.
Az esettől függően a hiányosság pótlása./Hibás gyakorlat megszüntetése. Jelölhetőséget nem érinti.
F2 F3
Az esettől függően a hiányosság pótlása./Hibás gyakorlat megszüntetése. Jelölhetőséget nem érinti. Az esettől függően a hiányosság pótlása./Hibás gyakorlat megszüntetése. Jelölhetőséget nem érinti. Hiányzó dokumentumok megküldése.* Az érintett termékkel összefüggésben a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-re történő utalás nem lehetséges. Az érintett termékkel összefüggésben a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-re történő utalás nem lehetséges.
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-re utaló jelöléssel történő SZ1 forgalomba hozatal megakadályozása. Biokontroll Hungária Nonprofit Az érintett termékkel összefüggésben a Biokontroll Kft.-re történő utalás Hungária Nonprofit Kft.-re történő utalás nem lehetséges. eltávolíttatása. Tanúsítvány visszavonása. Biokontroll Hungária Nonprofit Az érintett termékkel összefüggésben a Biokontroll Kft.-re utaló jelöléssel történő Hungária Nonprofit Kft.-re történő utalás nem lehetséges. forgalomba hozatal SZ2 megakadályozása vagy a jelölés eltávolíttatása. Tanúsítvány visszavonása. Biokontroll Hungária Nonprofit A korlátozással érintett termékkel összefüggésben a Kft.-re utaló jelöléstől való Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-re történő utalás nem eltiltás meghatározott lehetséges. időtartamra. Tanúsítvány visszavonása. SZ3 Szerződésbontás, meghatározott A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft.-re történő utalással időszakon belül az újraszerződés a szerződés nélküli időszak alatt semmilyen termék nem lehetőségének elhárítása. hozható forgalomba. Tanúsítvány visszavonása. * Megfelelő hiánypótlás esetén a szankció automatikusan törlődik.
A fentieken túl a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. szükség esetén rendkívüli ellenőrzést végezhet. Az egyes figyelmeztetések és szankciók kiadása pótdíjjal jár. Ezek, valamint a rendkívüli ellenőrzések díjai a következők: A pótdíj mértéke (az éves ellenőrzési, Eljárási fokozat nyilvántartási díj %-ában) Rendkívüli ellenőrzés (pótellenőrzés) minimál díj + felmerült költségek+ ÁFA 1*F3 5% 1*SZ1 5% 2*SZ1 10% Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
2/12.oldal
SZ-1/14
Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes 3*SZ1 1*SZ2 2*SZ2, SZ3
15% 20% 30%
Általános (minden tevékenységre vonatkozik) F1 F2
F3
SZ1
SZ2
SZ3
1. Adatszolgáltatási kötelezettség 1.1. 1.2. 1.3. 1.4.
Késedelmes éves adatszolgáltatás Információszolgáltatás/változás bejelentésének elmulasztása Információ szolgáltatás megtagadása Az előírt készletre vételi jelentés beküldésének elmulasztása
F1
F2
SZ1
SZ2
SZ3
2. Dokumentáció 2.1. 2.2. 2.3.
Tanúsítást nem befolyásoló, kisebb hiányosságok a nyilvántartási rendszerben Tanúsítást befolyásoló, nagyobb hiányosság a dokumentációs rendszerben A nyilvántartásban nem valós adatok feltüntetése (hamis adatok közlése) vagy adatok eltitkolása
3. Hiánypótlások 3.1. 3.2.
A hiánypótlás megadott határidejének elmulasztása Tanúsítást befolyásoló hiánypótlás elmulasztása. (A hiány pótlásával a szankció jogkövetkezmények nélkül, automatikusan törlésre kerül)
4. Jelölés 4.1. 4.2. 4.3. 4.4. 4.5. 4.6. 4.7. 4.8. 4.9.
Hiányos jelölés raktározás során Az árukísérő bizonylatokon (szállítójegyek, számlák stb.) nincs vagy félrevezető a jelölés, de igazolható az áru eredete. Az árukísérő bizonylatokon nincs jelölés (szállítójegyek, számlák stb.) és a termék nem szerepel a Minősítő Tanúsítvány mellékletén. Hiányos, formailag nem megfelelő jelölés a terméken, árukísérő bizonylaton (pl. ellenőrző szervezet neve nem pontos vagy hiányzik a kódszáma, stb.) Szándékos félrevezető jelölés a terméken, árukísérő bizonylaton (nem megfelelő státusz feltüntetése) Helytelen értelmezésből származó téves jelölés (terméken, árukísérő bizonylaton, stb.) Termék felhasználása ökológiaiként/átállásiként, ha nem igazolt az eredete A Minősítő Tanúsítványon nem szereplő termék ökológiai (átállási) jelölése és/vagy Minősítő Tanúsítvány nélküli forgalmazása. A felfüggesztési időszak* alatt az érintett termék ökológiai jelöléssel történő forgalmazása, ha a vizsgálat nem igazolja az előírások megsértését.
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
3/12.oldal
SZ-1/14
Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes * Ha felmerül a gyanú, hogy valamely termék előállítása nem felel meg az előírásoknak, az ökológiai jelöléssel történő forgalmazást felfüggesztjük, és vizsgálatot indítunk. Amennyiben a gyanú beigazolódik, akkor a Szankciókatalógus megfelelő pontja lép életbe, ha eloszlik, akkor a termék ismét forgalomba hozható ökológiai jelöléssel.
F1
F2
SZ1
SZ2
SZ3
5. Raktározás 5.1. 5.2. 5.3. 5.4. 5.5. 5.6. 5.7.
Bérelt vagy saját ökológiai raktár bejelentésének elmulasztása Bérelt raktár esetén hiányzik, vagy tartalmilag nem megfelelő a bérleti szerződés Bértárolás esetén hiányzik, vagy tartalmilag nem megfelelő az alvállalkozói szerződés A keveredés megakadályozására nem teszik meg a szükséges intézkedést Az öko/átállási és a szokványos áru keveredése Tiltott anyagok tárolása az ökológiai/átállási termékekkel egy légtérben (a szankció az összes ott tárolt termékre vonatkozik) Tiltott raktárfertőtlenítő szerek felhasználása az előírt várakozási idő nélkül
6. Egyéb F1 6.1. 6.2. 6.3. 6.4. 6.5.
F2
Egyeztetett időpont elmulasztása A Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. okmányainak hamisítása A termék ökológiai/átállási voltában sérül a partnernek felróható módon GMO vagy GMO származék nem szándékos használata (egyéb helyeken nem részletezett esetekben) GMO vagy GMO származék szándékos használata (egyéb helyeken nem részletezett esetekben)
F3
SZ1
SZ2
SZ3
Mezőgazdasági termelő – Növénytermesztés, állattenyésztés, beleértve a nyúl- és fürjtartást is – A1, Halgazdaság – A5 (speciális eltérésein túl), Vadaskerti vadtartás – A6 F1 F2 SZ1 SZ2
SZ3
7. Földhasználat 7.1.
Igazolatlan földhasználat
8. Párhuzamos gazdálkodás 8.1.
8.2. 8.3. 8.4.
Azonos vagy nehezen megkülönböztethető vagy ismeretlen fajta a növénytermesztésben ill. azonos faj az állattartásban az ökológiai és a szokványos egységekben (kivéve az engedélyezett eltéréseket). Párhuzamos ültetvényeknél eltérés az átállási tervtől, annak módosítása nélkül Szokványos egység nem megfelelő elválasztása GMO termesztése
9. Szaporítóanyagok 9.1.
Szokványos csávázatlan szaporítóanyag felhasználása engedély nélkül, ha az engedély kiadható lett volna.
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
4/12.oldal
SZ-1/14
Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes F1 9.2. 9.3. 9.4. 9.5. 9.6. 9.7. 9.8. 9.9.
Szokványos csávázatlan szaporítóanyag felhasználása engedély nélkül, ha az engedély nem lett volna kiadható Átállási szaporítóanyag felhasználása engedély nélkül. Tiltott készítménnyel csávázott szaporítóanyag felhasználása. Genetikailag módosított szaporító anyag szándékos használata Genetikailag módosított szaporító anyag nem szándékos használata Saját szaporítóanyag nem nyomon követhető Vásárolt szaporítóanyag eredete nem igazolható A szaporítóanyagok eredete nem igazolható azon növényfajok esetében, amelyeknél GMO-s fajta közill. kísérleti termesztésben előfordul
F2
SZ1
SZ2
SZ3
1
1
1
1
10. Trágyák, növényvédő szerek, izoláció 10.1. 10.2. 10.3. 10.4. 10.5. 10.6. 10.7. 10.8. 10.9. 10.10. 10.11. 10.12. 10.13.
N tartalmú műtrágya felhasználása Egyéb tiltott trágyák felhasználása Engedélyezett trágyák túlzott felhasználása (170 kg N/ha/év túllépése), vagy nem kellő dokumentálása Az üvegházban, a fóliában az engedélyezett trágya (170 kg N/ha/év) túllépése, ha egyébként a bevitt és kivont N mennyisége közel azonos Tiltott növényvédő szerek felhasználása (beleértve a raktárak és a raktárakban történő terménykezelést) Genetikailag módosított növényekkel történő szennyezés másik gazdaságból, ha felróható Tiltott növényvédő szer átsodródása másik gazdaságból és annak be nem jelentése Tiltott növényvédő szerek átsodródása saját gazdaságból és annak be nem jelentése A rézfelhasználás a megengedett mértéket meghaladja. Engedélyezett növényvédő szerek felhasználása nem igazolható mennyiségben Engedélyhez kötött anyagok felhasználása engedély nélkül Felhasználható anyagok alkalmazása az engedélyokirattól eltérően vagy hazai engedélyokirat nélkül
1: Az eset súlyától függően.
11. Vetésváltás, egyéb növénytermesztési előírások 11.1. 11.2. 11.3.
A vetésváltás szabályainak enyhe megsértése A vetésváltás szabályainak durva megsértése Alacsony pillangós részarány (15% alatti), ha zöldtrágyával és szerves trágyával sem pótolták
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
5/12.oldal
SZ-1/14
Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes F1
F2
SZ1
SZ2
SZ3
12. Állatok átállása 12.1.
Az előírt átállási időtartamok, feltételek be nem tartása
13. Állatok származása 13.1. 13.2. 13.3.
Engedély nélküli állatbeszerzés, amikor engedélyezhető lett volna Engedély nélküli állatbeszerzés, amikor nem lett volna engedélyezhető (ha értelmezhető) Szokványos állatok bevonása nem felel meg az előírásoknak
14. Takarmányozás 14.1. 14.2. 14.3. 14.4. 14.5. 14.6. 14.7. 14.8. 14.9.
A szokványos takarmány felhasználása kismértékben (≤2% növényevőknél, ≤3% egyéb állatnál) engedély nélkül meghaladja az előírt arányt A szokványos takarmány felhasználása nagymértékben (>2% növényevőknél, >3% egyéb állatnál) engedély nélkül meghaladja az előírt arányt Az átállásból származó takarmány felhasználása kismértékben (≤2% növényevőknél, ≤3% egyéb állatnál) engedély nélkül meghaladja az előírt arányt Az átállásból származó takarmány felhasználása nagymértékben (>2% növényevőknél, >3% egyéb állatnál) engedély nélkül meghaladja az előírt arányt. Növényevőknél a vásárolt takarmány aránya >50% és nincs együttműködési megállapodás A napi takarmányadag (szálas, tömeg, siló, abrak) arányainak be nem tartása Az előírásokban nem szereplő takarmányok felhasználása Tiltott anyagok, eljárások szándékos használata a takarmányozásban (pl.:antibiotikumok, hormonok, kokcidiosztatikumok, hozamfokozók, GMO, stb.)
2
2 22
14.10. Tiltott anyagok, eljárások nem szándékos használata a takarmányozásban (pl.: antibiotikumok, kokcidiosztatikumok, hormonok, hozamfokozók, GMO, stb.) 14.11. Takarmány-kiegészítőket alkotó makro, mikro és nyomelemek vegyületi formája kismértékben eltér az engedélyezettől 14.12. Takarmány-kiegészítőket alkotó makro, mikro és nyomelemek vegyületi formája nagymértékben eltér az engedélyezettől 14.13. Régióból és régión kívülről származó takarmányokkal kapcsolatos jogszabálysértések
2
22 2
2: A szabályos állapot helyreállítását követő 30 napon át.
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
6/12.oldal
SZ-1/14
Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes F1
F2
SZ1
SZ2
SZ3
15. Állatorvosi kezelés 15.1. 15.2. 15.3. 15.4. 15.5.
Allopátiás állatgyógyászati készítmények használata állatorvosi utasítás nélkül Várakozási idő be nem tartása szintetikus, allopátiás készítmények használata után Nem engedélyezhető vitamin felhasználása Az előírtnál többszöri allopátiás kezelés Engedélyezhető vitaminok felhasználása engedély nélkül
22
2
22
2
16. Állattartás módja, állatszállítás, azonosítás 16.1. 16.2. 16.3. 16.4. 16.5. 16.6.
Engedély nélküli csonkítás Szabálytalan állatcsonkítás Az állatok szabálytalan szállítása, rossz bánásmód Az állatok egyértelmű azonosítása nem biztosított Állatok elkülönített tartása indokolatlanul Szállítás előtt vagy alatt allopátiás nyugtató használata
2 2 2
17. Istállótrágya 17.1. 17.2. 17.3.
Az istállótrágya elhelyezése nem felel meg az előírásnak Tiltott fertőtlenítőszerek használata az istálló és az állattartás berendezéseinek fertőtlenítésére Az állomány nagyság nagyobb, mint amit a 170 kg N/év/ha lehetővé tesz
2 2
2
18. Szabadtartás, állattartó létesítmények 18.1. 18.2. 18.3. 18.4. 18.5.
Engedélyezhető legelőhasználat engedély nélkül vagy engedélytől eltérően Nem engedélyezhető legelőhasználat A tartási előírások kis mértékű megsértése (nem megfelelő almozás, nyílások, kifutók, legelőhöz való hozzájutás, stb.) A tartási előírások nagy mértékű megsértése (sűrű állatlétszám, ketreces tartás, kötött tartás engedély nélkül, stb.) Vadaskert kialakítása nem felel meg az előírásoknak
22 2
22
2
2: A szabályos állapot helyreállítását követő 30 napon át.
Mezőgazdasági termelő – Vadon termő növények begyűjtése A2 F1 F2 SZ1
SZ2
SZ3
19. Vadon termő növények begyűjtése 19.1. 19.2. 19.3. 19.4. 19.5.
A gyűjtési területet három éven belül tiltott szerrel kezelték A gyűjtés érinti a természetes élőhely stabilitását és/vagy a gyűjtési terület fajainak fennmaradását A gyűjtési területet három éven belül tiltott szerrel kezelték a gyűjtésben részt vevők tudta nélkül A felvásárlás nem nyomon követhető A gyűjtési hely nem megfelelően izolált
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
7/12.oldal
SZ-1/14
Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes 19.6. 19.7. 19.8.
A gyűjtési utasítás nem felel meg az előírásoknak
F1
F2
A szokványos és az ökológiai gyűjtés elkülönítése nem megoldott a gyűjtési gyakorlatban A szokványos és az ökológiai gyűjtés nyomon követhetősége nem megoldott a gyűjtési dokumentációban
SZ1
SZ2
SZ3
Mezőgazdasági termelő – Gombatermesztés A3 F1
F2
SZ1
SZ2
SZ3
20. Gombatermesztés 20.1. 20.2.
A szubsztrát összetétele nem felel meg az előírásoknak Tiltott szer felhasználása
1
1
SZ2
SZ3
1: Az eset súlyától függően.
Mezőgazdasági termelő – Méhészet A4 F1
F2
SZ1
21. Méhészet elhelyezése 21.1. 21.2. 21.3. 21.4. 21.5. 21.6. 21.7.
Méhészet elhelyezése nem megfelelő Tiltott növényvédő szerrel kezelt méhlegelőről történő gyűjtés GMO-s növény szándékos hasznosítása méhlegelőként A Biokontroll Nonprofit Kft.-vel nem egyeztetett vándorlás Párhuzamos méhészkedés azonos területen, vagy más területen az előírásoknak ellentmondva GMO-s növény nem szándékos hasznosítása méhlegelőként
22. Méhek származása 22.1. 22.2. 22.3.
Méhészet újratelepítése szokványos méhcsaládokkal az engedélyezett arányt túllépve Eltérés a méhészet felújításának szabályaitól Nem engedélyezett méhfajta tartása
1
1
23. Állatorvosi kezelések 23.1.
Tiltott gyógyszerek használata
1: Az eset súlyától függően
24. Kaptárak, berendezések és egyéb anyagok 24.1. 24.2. 24.3.
24.4.
A kaptárak anyaga nem felel meg az előírásoknak Előírásoknak nem megfelelő termékek használata a kaptárban Tiltott szerek használata a kaptárak, lépek, keretek védelmére kártevők és betegségek ellen, az épületek, létesítmények, felszerelések, eszközök, termékek tisztítására és fertőtlenítésére Szokványos viasz/műlép felhasználása az ellenőrző
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
8/12.oldal
SZ-1/14
Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes szervezet engedélye nélkül F1
F2
SZ1
SZ2
SZ3
25. Méhek etetése 25.1. 25.2. 25.3.
Szokványos cukor etetése Egyéb eltérés az etetés szabályaitól Cukoretetés a hordást megelőző két héten belül
26. Méhek tartása 26.1. 26.2. 26.3. 26.4. 26.5. 26.6.
Méhek elpusztítása méhészeti termékek begyűjtéséhez kapcsolódóan (pl.: kasban tartott méhek esetén) Méhek csonkítása Mézpergetés fiasítást tartalmazó lépből Szintetikus méhleűző szerek használata pergetéskor Herefiasítás indokolatlan elpusztítása -
Feldolgozás, kereskedelem – B, Takarmánygyártás – E, Kozmetikai termékek gyártása – F, Tömegétkeztetés – H F1
F2
SZ1
SZ2
SZ3
27. Termelés, feldolgozás, értékesítés 27.1. Nem állnak rendelkezésre a szokványos termékek forgalmi adatai (feldolgozás; csomagolás, forgalmazás) 27.2. Szokványos termékek előállítása, kezelése nincs megfelelően elválasztva 27.3. Alvállalkozói szerződés nem áll rendelkezésre vagy nem megfelelő 27.4. Anyagmérleg eltérése indokolatlanul meghaladja a +/- 5%-ot 27.5. Tisztításra, fertőtlenítésre nem engedélyezett anyagok, technológiák alkalmazása 27.6. Csomagolóanyag nem felel meg az előírásoknak
28. Felhasznált alap-, adalék- és segédanyagok, alkalmazott eljárások 28.1. Olyan nem ökológiai eredetű mezőgazdasági alkotó felhasználása, amely nem szerepel az engedélyezett összetevők listáján 28.2. Nem alkalmazható adalék- és segédanyagok használata 28.3. 28.4. Nem alkalmazható eljárás használata a termékelőállítás során 28.5. Nem ökológiai eredetű, engedélyezett mezőgazdasági összetevő előírtnál nagyobb arányban történő felhasználása 28.6. Alkalmazható adalék- és segédanyagok felhasználása az engedélyezettel közel azonos célra
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
9/12.oldal
SZ-1/14
Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes F1 28.7. Adalék- és segédanyag engedélyezettől eltérő célú alkalmazása 28.8. Adalék- és segédanyag beviteli mennysége az engedélyezettnél magasabb vagy az előírásokban szereplő vegyületek mennyisége a végtermékben nagymértékben (>10%) meghaladja az előírt határértéket 28.9. A felhasznált anyag nem felel meg a rá vonatkozó előírásoknak 28. Engedélyezett adalék- és segédanyagok beviteli ill. 10. maradványmennyisége kismértékben (≤10%) meghaladja az előírt határértéket 28.11. Egyedi engedélyhez kötött adalék- és segédanyagok vagy eljárások engedély nélküli alkalmazása 28.12. A jelölés nincs összhangban a megadott összetevőkkel 28.13. Ugyanazon összetevő alkalmazása ökológiaiként és nem ökológiaiként
F2
SZ1
SZ2
SZ3
29. Nyilvántartások, engedélyek 29.1. Gyártás során nem állnak rendelkezésre a receptúrák 29.2. A szükséges hatósági engedélyek hiánya 29.3. GMO mentességi igazolás hiánya
Import – C F1
F2
SZ1
SZ2
SZ3
30. Import 30.1. Harmadik országból behozott termékről nem áll rendelkezésre az árukísérő tanúsítvány vagy az nem megfelelő 30.2. Harmadik országból történő termékbehozatal bejelentésének elmulasztása 30.3. Egyedi importengedély hiányzik
Mezőgazdasági termelő – Halgazdaság A5 F1 F2
SZ1
SZ2
SZ3
31. A halgazdálkodás speciális eltérései 31.1. 31.2. 31.3. 31.4. 31.5. 31.6. 31.7. 31.8.
Az előírt izolációs távolságok hiányoznak A feltöltés és/vagy a lecsapolás során a keveredés nem megakadályozható Azonos halfaj tartása a párhuzamos gazdálkodás esetén a két egységben engedély nélkül A lehalászás megbízható szétválasztása nem biztosítható A szülőpárok nem megfelelően jelöltek Tiltott készítmények használata az eszközök és az ivadékok fertőtlenítése, betegségmegelőzés során Az előírt vízminőség vizsgálatok hiányoznak A vízminőség az előírt minőségnél egy kategóriával
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
10/12.oldal
SZ-1/14
Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes 31.9.
rosszabb A vízminőség az előírt minőségnél kettő vagy több kategóriával rosszabb
F1
31.10. Az előírtnál kevesebb a vízinövény vegetáció által borított tófelület 31.11. A kondicionáló takarmányozást nem az előírásnak megfelelően végzik el 31.12. Engedélyezett trágyák túlzott felhasználása (40 kg N/ha/év túllépése), vagy nem kellő dokumentálása 31.13. A takarmányozási hozam kismértékben (≤5%) meghaladja az előírt %-os arányt engedély nélkül 31.14. A takarmányozási hozam nagymértékben (>5%) meghaladja az előírt %-os arányt engedély nélkül 31.15. A lehalászás, szállítás, vágás, teleltetés gyakorlata nem felel meg az előírásoknak 31.16. A szaporítás célját szolgáló tava(ka)t nem az előírásoknak megfelelően kezelték 31.17. A népesítési sűrűség előírásainak kismértékű megsértése (≤10%) 31.18. A népesítési sűrűség előírásainak nagymértékű megsértése (>10%)
F2
SZ1
SZ2
SZ3
Jelmagyarázat: - az előírás adott pontjának első megsértése - az előírás adott pontjának megsértése két egymást követő évben - az előírás adott pontjának megsértése három egymást követő évben
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
11/12.oldal
SZ-1/14
Eljárások listája a feltételrendszer előírásaitól való eltérésekre (Szankciókatalógus) visszavonásig, ill. új kiadásáig érvényes Szankciótól való mentesítés előzetes bejelentés alapján Amennyiben kényszerhelyzetben nem tudnak eleget tenni tisztelt partnereink az előírásnak, elkerülhetik a szankció kiszabását, ha az eltérésről előzetesen írásban részletes bejelentést tesznek a Biokontroll Nonprofit Kft. felé. Természetesen az eltérés jellegétől függően a termék, terület, állatállomány, stb. ökológiai státusza megváltozik a következőkben részletezettek szerint: A./A terület, állatállomány helyzete (átálló, öko) nem változik, de az érintett termék ökológiai jelöléssel nem látható el az adott évben, illetve az előírás megsértésének időszakáig. 1. ha egy üzemen belül azonos fajtát termeszt az ökológiai és a szokványos egységben (tárgyévben), 2. ha a nem az előírás szerint és az előírás szerint tartott állatok közös legelőt használnak, és/vagy közös épületben vannak elhelyezve (az előírás megsértésének időszakáig), 3. ha a méhész több méhészeti egységgel dolgozik, és ezek nem mindegyike felel meg a méhészet elhelyezésére vonatkozó előírásoknak (az előírás megsértésének időszakáig), 4. a takarmánytermő területek státusza még nem elégíti ki az állatok előírások szerinti takarmányozását, de az állomány ellenőrzés alatt van, 5. szokványos vetőmag felhasználása, 6. egyebek. B./ Az érintett termék ökológiai jelöléssel nem forgalmazható és újra kezdődik az átállás. 1. ha olyan készítményt kíván használni, amely az előírásokban nem szerepel, 2. ha gazdaságába a szomszédos területekről tiltott szer vagy genetikailag módosított szervezet sodródik át, 3. ha nem felel meg a takarmány összetétele az előírásoknak, 4. ha az állatgyógyászatban szintetikus allopátiás készítményt ill. antibiotikumos kezelést alkalmaz úgy, hogy az az előírásokkal ütközik, 5. ha eltér a méhészet vagy az állatállomány felújításának szabályaitól, 6. ha a méhésznek nem áll módjában a viasz/műlép eredetét igazolni, vagy szokványos viasz/műlép felhasználására kényszerül. 7. egyebek. A Szankciókatalógusban nem szabályozott esetekben Igazgatói Utasítás alapján kell eljárni. Pótellenőrzési díj kifizetésére a következő esetekben tartunk igényt: Egyeztetett időpont elmulasztása. Ellenőrzés lemondása az utolsó 24 órában. Az ellenőrzés során a partner hibájából nem állapítható meg az előírásnak való megfelelés és az utólagos hiánypótlással nem megoldható. (Pl.: nem teszik meg az értesítő levélben leírt előkészületeket, könyvelés nincs a helyszínen, raktárba nem lehet bejutni, stb.) Egyéb díjak: Előzetesen írásban nem bejelentett, de ellenőrzés kezdetén a partner részéről bejelentett, egyébként szankcióval járó eltérések az SZ1-nek megfelelő díjtétellel járnak. Budapest, 2013-12-05
Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. Hatályos: 2014. január 01-től
12/12.oldal
SZ-1/14