Mary Silver
Húsz év múlva
A SORS ÚTJAI
Már lassan több, mint két nap telt el, hogy Zsuzsanna éltetet adott a kislányának. Két napja lebegett élet és halál között, és Péter pontosan ennyi ideje nem mozdult el a felesége ágya mellıl. Legfeljebb csak a folyosóra ment ki, hogy egy kicsit megmozgassa a lábait, de gondosan ügyelt arra, hogy pár méternél messzebb ne kerüljön a kórteremtıl. De még ezekben a gyötrı órákban, és fájdalomban sem volt egyedül. Gina aggódó pillantásokkal kísérte minden egyes mozdulatát. Két napja folyamatosan figyelte, hogy a férfi mi módon teszi tönkre magát. Ha Kalmárnak szüksége volt valamire, ı ment érte és hozta, nehogy Péternek akár egy lépést is tennie kelljen, és magára kelljen hagynia a feleségét. Gina is megkönnyebbült kissé, és a tudat, hogy Zsuzsanna még életben van, és nem adta fel a küzdelmet, segített neki lecsillapítani háborgó lelkiismeretét. Csakhogy az orvosok nem sok jóval kecsegtették ıket. Szerintük ez csak egy múló állapot, és Zsuzsanna szíve annyira legyengült, hogy egészen biztosan nem ébred fel többé. Péter hallani sem akart errıl. İ szentül hitte, hogy az, hogy a felesége még mindig él, nem történt véletlenül. Fel fog épülni, egészen biztosan meg fog gyógyulni, csak idı kell neki. Azonban ahogyan a napok egymás után peregtek, úgy fogyott a remény is. Zsuzsanna nem ébredt fel, és semmi jelét nem mutatta, hogy bármiféle változás beállt volna nála. Ugyanúgy feküdt az ágyon, mint eddig: sápadt, beesett arca még csak meg sem rezdült, vékony, formás kezei ugyanúgy mozdulatlanul feküdtek a takarón, mint két nappal ezelıtt. Talán ez, a tétlenség minden reményt leromboló érzése volt a legrosszabb. Péter hiába könyörgött az orvosnak, hogy adjanak gyógyszert a feleségének, a doktor többedszerre is türelmesen elmagyarázta neki, hogy a rengeteg orvosság csak megölné. Még hamarabb. Péter bosszúsan vette tudomásul, hogy minden erıfeszítése hiába való; ı nem tehet semmit, pedig az életét is odaadta volna, csakhogy Zsuzsanna felépüljön. Csak együtt lehessenek még egy kicsit! Nem magának kérné ezt az idıt, hanem Zsuzsannának. Csak pillanatokat, rövid perceket… még néhány boldog mosolyt… Gina szíve majd’ megszakadt, ahogyan nap, mint nap végig kellett néznie, hogyan szenved Péter Zsuzsanna miatt, és hogyan emészti fel a lelkét a bánat. Távolról figyelte, ahogyan a 143
Mary Silver
Húsz év múlva
férfi bent ült felesége ágya mellett, és látta, még onnan messzirıl is, hogy beszél hozzá, és a kezét fogja. Mintha ezzel akarná itt tartani, visszarángatni az életbe. Péter most is ott ült a fehér kisszéken, egyik kezével Zsuzsanna sápadt, bájos arcát simogatva, a másikat pedig a tenyerébe csúsztatta. - Milyen hideg a kezed – suttogta alig hallhatóan, és megdörzsölte felesége ujjait. – Biztosan fázol, becsukom az ablakot. Azzal a nyitott ablakhoz lépett, és rázárta a kilincset, ami hangos nyekergéssel próbált ellenkezni, és Péternek kétszer is neki kellett feszülnie, hogy az ablak végre engedjen. Bumm! Az ablaktáblák beleremegtek, mikor végre sikerült becsukni ıket. Péter ezeket a zajokat a síri csendben óriásiaknak hallotta: Még holtak is felébrednének rá. De Zsuzsanna nem mozdult. Egyetlen arcizma sem rándult. A férfi visszaült a székre, és ismét megfogta Zsuzsanna kezét. - Tudod, ki van itt? – kérdezte halvány mosollyal az arcán. – Horn Mici. Képzeld, eljött, hogy meglátogasson téged, úgyhogy minél hamarabb fel kell épülnöd, mert biztos vagyok benne, hogy sok mindent tudna mesélni az otthoniakról. Egy pillanatra elhallgatott. Szívébe ugyanaz a fájdalom hasított, mint az elmúlt két napban mindig, ha Zsuzsannának mesélt. Micit mégsem említette eddig. İ is csak egyszer találkozott vele, mikor Ginával együtt bejöttek a kórházba. Gina… Még most is odakint van. - Mit csináljak vele, mondd meg? Hiába mondom neki, hogy amit érez, az csak hála, és semmi több… Nem akarok neki fájdalmat okozni. Tudod – mosolyodott el ismét kedvesen, ma délelıtt megint megnéztem a kislányunkat. Istenem, annyira szép! Hogy tud az Úr ilyen tökéletes kis emberi lényt teremteni?! Még nem foghattam meg, de talán ma már megengedik. Pici szıke haja van, és hatalmas kék szemei. Az egész gyerek olyan kicsi… Nem emlékszem, hogy bármelyik gyerekünk ilyen kicsi és törékeny lett volna. Majd meglátod, ha felébredsz. Látod, ezért is meg kell gyógyulnod. Fel kell nevelnünk a gyerekeinket. Szükségük van rád, és nekem is… Sokkal jobban, mint eddig bármikor. Finoman kinyújtotta a kezét, és ujjait összefonta felesége kecses, hosszú ujjaival, mint ahogyan Zsuzsanna szokta, ha valamire rá akarja venni ıt. Hát most ı is ezt akarta. Rá akarta ıt venni arra, hogy visszatérjen az életbe, a gyerekekhez, hozzá. Kezei közé vette, és megcsókolta a sápadt, kék erekkel átszıtt kezet, majd lehunyta a szemét, és csendes imádkozásba kezdett: - Uram, a közelmúltban nem sokszor fordultam hozzád, de Te tudod, hogy amikor imádkozom, ıszinte vagyok. És nem szívességet vagy a közbenjárásodat kérem. Csak annyit, hogy képes legyek jól és bölcsen gondolkodni. Én még soha nem kértem magamnak semmit. 144
Mary Silver
Húsz év múlva
De most más a helyzet. Kérlek, Istenem, segíts rajtunk. Segíts Zsuzsannának harcolni, hogy legyızhesse a betegségét, és hogy az ne arathasson gyızelmet felette. Arra kérlek Uram, add ıt vissza nekünk! Gyógyítsd meg ıt. Nem ajánlok fel ígéreteket vagy alkut a vele töltött évekért cserébe, egyszerően csak megkérlek. Segíts rajtunk. Segíts rajta! Gyógyítsd meg, kérlek! A kóterem ajtajának hangos nyikorgása zökkentette ki Pétert a gondolatiból, és a hang irányába kapta a fejét. Az ápolónı kedvesen kitessékelte ıt Zsuzsanna szobájából. Gyógyszer, ebéd… a szokásos napi rutin, amibıl Péter mindig kimaradt, de soha nem bánta. Rémes volt látnia, hogy a feleségének milyen egyszerő dolgok elvégzéséhez is segítségre van szüksége. A férfi még egy utolsó pillantást vetett feleségére, majd behúzta maga mögött a kórterem ajtaját, és útját az újszülött osztály felé vette, ám ismét csak távolról nézhette azt a csöpp teremtést, a kislányát, akinek az édesanyja pár kórteremmel odébb még mindig élet-halál között lebeg. Önkéntelenül is elmosolyodott, ahogyan maga elıtt látta az alig két napos lányát jó pár évvel idısebbként, boldog mosollyal az arcán… Ez lesz az ı feladata: felhıtlen és boldog gyermekkort biztosítani a gyermekeinek, és úgy nevelni ıket, hogy büszke, jóakaratú felnıttek legyenek. Büszkék arra a nevelésre, amit otthonról hoztak. És bár Péternek a leghalványabb fogalma sem volt arról, milyen családban felnıni, és milyen is a jó apa, de azt már az elsı pillanattól fogva tudta, hogy milyen hibákat nem akar elkövetni. A testi fenyítésnél sokkal fontosabbnak tartotta, ha megérteti a gyerekkel, mit szabad, és mit nem. Remélte, hogy nevelési elvei majd ıt igazolják, ha a gyermekei felnınek. - Nagyon szép kislány – hallott meg a férfi a háta mögül egy kedvesen csengı hangot. Nem kellett megfordulnia, hogy tudja, ki az. Gina közelebb lépett hozzá, hogy jobban lássa a kisbabát. - Igen, tényleg az - válaszolta büszkén mosolyogva Kalmár. – Pont olyan szép, mint az édesanyja. - Miért nem megy haza? - Nem – rázta meg a fejét a férfi. – Nem, mert itt akarok lenni Zsuzsanna mellett. - Péter, ezzel nem segít. - Itt. Akarok. Lenni – ismételte meg Péter ellent mondást nem tőrıen, de még mindig nem nézett a nıre. Nem akarta látni az arcát, és nem akarta felfedezni a sajnálkozást, a szánalmat a barna szempárban. Helyette továbbra is azt nézte, ahogyan az egyik nıvér óvatosan felveszi a kislányát, hogy tisztába tegye, majd finoman visszafekteti a helyére. hazamehet, Gina. Nem kell ıriznie sem Zsuzsannát, sem pedig engem. 145
– Maga viszont
Mary Silver
Húsz év múlva
- Két napja nem járt otthon. A gyerekek… - A gyerekek jól vannak, maga mondta. Mici vigyáz rájuk – fordult a fiatal nı felé indulatosan a férfi, és égszínkék szemeibıl sütött az elutasítás, ez ellen pedig már Gina sem tudott tenni semmit. Egy pillanatig farkasszemet néztek egymással, majd a nı fogta magát, és sarkon fordult, hogy elhagyja a kórházat. Megbántották, pedig ı nem akart semmi rosszat, csak segíteni. Hát miért utasítja el Péter ıt… a segítségét? Ha nem érezne iránta semmit, akkor is próbálna könnyíteni a terhein, hiszen ı is mellette volt, mikor András meghalt. Dühösen hagyta el a kórház épületét, és egyenesen hazasietett. Elméjében egyre másra száguldoztak a gondolatok, és egytıl egyig mind Kalmár Péterrıl szóltak. Nem tudott rá komolyan haragudni, ám most mégis neheztelt a férfira. Átérezte, hogy a férfi Zsuzsanna mellett szeretne maradni, de ı maga úgy gondolta, ha ı lenne hasonló helyzetben, akkor felállítana egy fontossági sorrendet. Két napja nem látta a gyerekeit, az Istenért! Azzal pedig a legkevésbé sem segít, ha még mélyebbre süllyed a depresszióban, már pedig Kalmár Péter most határozott léptekkel ez irányba tartott. Bár tudna neki valahogyan segíteni! Bárcsak valahogy a hasznára lehetne, mert az, hogy ı is tétlenségre van ítélve, az ı hangulatára is rányomja a bélyegét. Észre sem vette, mikor ért haza, csak az elébe szaladó gyerekek vidám hangja figyelmezette arra, hogy immáron nem az utcákat járja. Eszter és Zoli folyamatosan bombázták ıt a kérdéseikkel. Hol van az apjuk? Jobban van-e már az anyjuk? Gina pedig mindre válaszolt. Természetesen úgy, hogy a lehetı legkisebb fájdalmat okozza a gyerekeknek. Micivel nem is tudott beszélni. Csak este, mikor már a kicsik lefeküdtek, akkor volt ideje arra, hogy váltson egy pár szót az asszonnyal. Igaz, ekkor sem ı kezdeményezte a beszélgetést. Éppen félálomban ücsörgött a kanapén, és arra gondolt, hogy most már ideje lenne nyugovóra térni, mikor Horn Mici leereszkedett mellé. - Van bármi változás? – kérdezte az asszony, és Gina szomorúan megrázta a fejét. Nem sok kedve volt társalogni. Két napja ı sem aludt rendesen, ráadásul, ha sikerült is elaludnia, állandóan rémálmok kergették. Hol András nézett rá szemrehányóan, hol pedig Zsuzsanna számon kérı pillantásával találta szembe magát, és Ginának nem kellett keresgélnie az okokat, hogy miért, tudta ı ezt magától is. Péter miatt… - Na, és veled, Kisbogár? – hallotta meg ismét a fiatal nı Horn Mici hangját, és egybıl felébredt. Mérgesen fordult az asszony felé, de nem szólt egy szót sem. Csakhogy nem Horn Micirıl lenne szó, ha nem akarná kideríteni még a legtitkosabb dolgokat is. No, nem azért, hogy pletykálkodjon, sokkal inkább azért, hogy segítsen. 146
Mary Silver
Húsz év múlva
- Aggódom Péterért – válaszolta Gina udvarias távolságtartással. – Két napja nem volt otthon. Még a gyerekeit sem látta. - Ez azt hiszem, az ı állapotában teljesen érthetı. - Ha most elhagyja magát, nem tudok neki segíteni. - Talán nem is igényli a segítségedet. - Nem tudhatja. - Mondta? - Nem. Nem mondott semmit. Horn Mici elgondolkodva nézett a fiatal nıre. Nem is olyan rég még éppen ı volt az, aki neheztelt Kalmár Péterre, most pedig tessék… Mennyit változik a világ! Csakhogy nem szabad, hogy ez a lány hamis illúziókat kergessen, mert ha egyszer felszáll a rózsaszín köd a szeme elıl, annak csak csalódás lenne vége. Most pedig ırá hárul hálátlan feladat, hogy ezt megakadályozza. - Nézd, kislányom. Ugye tudod, hogy nagyon kedvellek? Pontosan ezért, kötelességemnek érzem, hogy figyelmeztesselek, az az ábránd, amit te kergetsz, nem létezik. A szerelem veszélyes, képes vakká tenni az embert, háborúkat kirobbantani és akár világmérető katasztrófákat okozni. Érted, hogy mit akarok mondani? Bárhogy is történjék, attól tartok, Péter soha nem tudna téged úgy szeretni, ahogyan te szereted ıt – simogatta meg az asszony Gina arcát, akár egy gyermekét az édesanyja. – Mióta csak ismerem Kalmár Pétert, azóta szüntelenül szerelmes Zsuzsannába, ennek pedig már jó pár éve.
Emlékszem, milyen
kétségbeesetten küzdött azért, hogy Zsuzsanna végre észrevegye. Tudom, mert jó magam is egyengettem az útjukat. Ne akard, Kisbogár, hogy még nagyobb csalódás érjen. Csak saját magadnak okoznál fájdalmat, ha nem ismernéd be, igazam van. - Ezekkel én is tisztában vagyok – emelte fel dacosan a fejét Gina. Ha valamihez, hát ehhez nagyon értett: elrejteni, ha megbántották. Daccal védekezni minden lelki fájdalom ellen. – Ennek ellenére, amit mondtam, igaz. Aggódom érte. Két napja el sem mozdul Zsuzsanna ágya mellıl, ez nem normális. Beszéljen vele! - Hogy én? – kacagott fel jóízően Horn Mici. – Ha rád nem hallgat kislányom, rám miért hallgatna? - Pont azért, amit mondott. Mert segített nekik. - Gyermekem, ez… - Kérem, próbálja ıt meggyızni arról, hogy csak egy éjszakát otthon töltsön! – könyörgött a fiatal nı. – Csak egyetlen estét legyen a gyerekivel, mert már nagyon hiányzik nekik. Kérem… 147
Mary Silver
Húsz év múlva
Horn Mici maga sem tudta miért, de rábólintott. Nem szívesen folyt bele Gina és Péter dolgába, de a lány szavai meggyızték arról, hogy a férfinak igenis segítségre van szüksége. Ahová pedig segítség kell, és ahol egyes egyedül Horn Mici szolgálhat segítséggel, ott már bizony komoly a baj.
A mentıangyal szerepében alászálló Horn Mici másnap kora reggel már a kórház folyosóin sietett végig derős mosollyal az arcán. Szánt szándéka volt, hogy kirángassa Kalmár Pétert a négy fal közül, de nem Gina miatt, sokkal inkább a férfi érdekében. Amikor a gyász elborítja az ember lelkét, mindig kell valaki, aki ott van mellette és segédkezet nyújt neki. A helyzet azonban most kicsit bonyolultabb, Zsuzsanna ugyanis életben van. Még akkor is, ha az orvosok szerint soha többé nem fog felébredni, de még él. Nem kellett keresnie Pétert, tudta, hogy hol találja. Lábai egyenest Zsuzsanna kórterméhez vitték, és nem kellett csalatkoznia: a férfi valóban ott ült felesége ágyánál, és most is a kezét fogta. Talán meg sem hallotta, hogy valaki belépett a kis helyiségbe. Az asszony figyelte Kalmár gyengéd mozdulatait, ahogy finoman kisimít egy szıke tincset az eszméletlen Zsuzsanna sápadt arcából, ahogyan megsimogatja a kezét, tenyerébe veszi, és úgy kapaszkodik belé, mintha ezzel akarná visszatartani attól, hogy végleg elhagyja ıt. Péter minden egyes mozdulatából annyi féltés és szerelem sugárzott, hogy Micinek igen nehezére esett megszólalni, mégis meg kellett törnie ezt az áldott csendet, hogy aztán sokkal fájdalmasabb hangok és érzések töltsék be a kis szobát: a kétségbeesés és a fájdalom. İk ketten mindig párban jártak, az elválaszthatatlan barátok, akik addig gyötrik az ember lelkét, amíg az végleg meg nem adja magát nekik. - Tönkre teszi magát, Péter – szólalt meg csendesen az asszony, és látta, hogy a férfi vállai megremegnek, ahogyan mélyet sóhajt. - Ha már ıt tönkre tettem, akkor mit számít, hogy mi van én velem? - Nagyon rossz a hozzáállása, fiam – húzott ki egy széket Mici, és leereszkedett Kalmár mellé, aki még mindig teljes figyelmét Zsuzsannára fordította. – Ha belehal az önsajnálatba, mi lesz a gyerekekkel? Most már hármójukról kell majd gondoskodnia. A nı elégedetten látta, hogy szavai célt értek, mert Péter, mintha valami különös felismerés érné, felemelte a fejét, és kék szemeiben a szomorúság mellett most megjelent valami egészen más érzés is: tudta, hogy Micinek igaza van. Ám még mindig nem szól. Némán bámulta a fehér falat, de legalább figyelt. - Haza kell jönnie, Péter – folytatta a nı csendesen. – Fáradt, két napja nem aludt. A gyerekek pedig nagyon hiányolják és félnek. 148
Mary Silver
Húsz év múlva
- Félnek? Mitıl? - Hogy az anyjuk után elveszítik az apjukat is. - Zsuzsanna még él – kapta fejét Kalmár hirtelen Horn Mici felé, és talán még ı maga sem vette észre, hogy felemelte a hangját. Ha tudná, egészen biztosan szabadkozna a normáin aluli viselkedése ellen. Ehelyett azonban továbbra is ingerülten folytatta. – Életben van, Micike. És napról napra nı az esélye, hogy egyszer felébred. - Ezt az orvos mondta? - Nem. De én tudom. Érzem. Egyszerően nem lehet másként. Nem halhat meg, mert nem engedem. Mici némán bólintott, és végigmérte a mellette ülı teljesen kimerült férfit. Szemei karikásak voltak a kialvatlanságtól, arca borostás, haja kócos, ápolatlan. Most kell ıt hazavinnie, különben képtelen lesz kimozdítani innen. - Jöjjön velem haza, Péter. Csak egy éjszakára. - De mi lesz, ha akkor tér magához, amikor én nem vagyok itt? - Nem fog. - Micike… - Megnyugszik, ha én mellette maradok? – szakította félbe az asszony Péter siránkozását, és megnyugodott, mikor tekintetük találkozott, majd a férfi bólintott. – A gyerekek Ginánál vannak. - Nem is tudom – ereszkedett vissza Kalmár a székre, és riadtan tekintett Horn Micire, mintha legalábbis a legszörnyőbb dolgot mondta volna neki, amit csak ember mondhat. - Miért fél tıle? - Nem félek tıle – rázta meg fejét a férfi tagadón. – Nem értem, mivel érdemeltem ki a figyelmét. - Hát, ezt talán tıle kéne megkérdeznie – mosolygott az asszony kedvesen, és megérintette Péter karját. – Beszéljen vele. - Beszéltem. - Elmondta neki, hogy érez? - Tudja, hogy érzek. - Hát, a tegnap délutáni célzását lehetetlen lett volna félreérteni, az igaz. Szó szerint elzavarta maga mellıl, pedig csak segíteni akart. Ez is egy módszer. Kíméletes, akár egy taposóakna, édes fiam. - Kérem szépen, ne gúnyolódjon! Elképzelni sem tudja, hogy milyen fájdalmat élek át.
149
Mary Silver
Húsz év múlva
- Hát persze, hogy nem tudom. Hiszen én csak a férjemet és a fiamat vesztettem el – válaszolta lehajtott fejjel az asszony, és Péter most elıször érezte úgy az életben, hogy talán nagyon messzire ment. Valami olyasmit hozott fel, amit nem lett volna szabad. Olyan témát érintett, ami igen kényes, és fájdalmas a nınek. - Nagyon sajnálom, Micike, nem akartam megbántani. Csak hibásnak érzem magam és ez szörnyő. - Hát persze, hogy hibásnak érzi magát, fiam. Mind így érzünk, amikor ránézünk a kisbabára, vagy a karunkba vesszük. De nem szabad hagynia, hogy ez az érzés elhatalmasodjon magán, mert akkor vesztett. A gyerekeknek szükségük van apára. Menjen haza, Péter! Én itt maradok és vigyázok rá – pillantott a mozdulatlanul fekvı Zsuzsanna felé az asszony. A férfi bólintott, felegyenesedett a székrıl, majd finoman homlokon csókolta feleségét. - Holnap újra eljövök – suttogta olyan halkan, hogy Mici még véletlenül se hallja meg. – Majd Micike vigyáz rád – nyomta homlokát Zsuzsanna homlokához, és megsimogatta a kedves arcot. Felegyenesedett, és a lágyan mosolygó nı felé fordult. – Köszönöm!
Péter a fáradtságtól félájultan keveredett el Gináék lakásához. Nem sok mindenre emlékezett, csak arra, hogy el akarta vinni a gyerekeket, de a nı nem hagyta. Berángatta a karjánál fogva, és már csak arra eszmélt fel, hogy egy nagy tányér étel hever elıtte, és mindkét oldalán egyegy csemetéje várja a híreket az édesanyjukról. Péter viszont annyira fáradt volt, hogy egyáltalán nem érezte az éhséget. Mintha egy teljesen másik világban járt volna. Hallotta, hogy Gina folyamatosan beszél hozzá; unszolja, hogy egyék végre, de ı csak nemet intett. Nem volt étvágya. Csak szeretné hazavinni a gyerekeket. A nı errıl hallani sem akart. Minek mennének haza, ha egyszer itt is elférnek. Arról nem is beszélve, hogy a kórház ide sokkal közelebb van, feleslegesen tennék meg holnap még egyszer az utat. Péter túl fáradt volt ahhoz, hogy ellenkezzen, így némán tőrte, hogy Gina megágyazzon neki a nappaliban, és ı szinte már alva zuhant a puhán megvetett ágyba. Pár percen belül el is nyomta volna az álom, ha nem érzi meg maga mellett a két, nyugtalanul fészkelıdı kis testet. Fáradtan fordította oldalra a fejét, és szembe találta magát Eszter kérdı pillantásával, a vállán pedig megérezte Zoli kerek kisarcát. - Idejöhetünk? – suttogta halkan a kislány, mintha attól tartana, hogy felébreszt valakit. Péter a hátára fordult, és hagyta, hogy két csemetéje kényelmesen befészkelje magát a karjaiba, ı pedig óvón magához ölelte ıket.
150
Mary Silver
Húsz év múlva
- Anyu jobban van? – kérdezte Zoli, és hagyta, hogy Péter betakargassa ıt, de újból megismételte a kérdését, mikor nem érkezett válasz. - Nem tudom – szólt Péter ıszintén. - Az anyu meg fog halni? – emelte fel okos kis fejét Eszter, és a szája sírásra görbült, ahogyan meglátta apja szomorú tekintetét. - Nem tudom, kicsim. - Mit mondott a doktor bácsi? - Nem beszéltem ma vele – hazudta Kalmár. Minek mondaná meg, hogy az orvosok egyáltalán nem bíznak Zsuzsanna felépülésében. - Láttad a kistestvérünket? – érkezett az újabb gyors kérdés a kislánytól. - Igen, láttam. - És még mindig olyan kicsi? - Igen, még mindig – mosolyodott el Péter, és megsimogatta Eszter haját. – Nagyon kicsi, és nagyon szép. - Szebb, mint én? - Majd bejössz, és megnézed. - Akkor már anyu is felébred? – kérdezte reménykedve a gyermek, de erre most nem kapott választ, ezt pedig nagyon nehezen tőrte, így másik végérıl közelítette meg a témát. – Az nem lehet, hogy anyu a kishúgunk miatt beteg? Mert, ha igen, akkor én már nem is szeretem. Küldd vissza, apu, nem kell! Nem akarom. - Anyukátok nem a testvéretek miatt beteg – tért magához elsı döbbenetébıl a férfi, és mélyen a lánya szemébe nézett. – Azt pedig hallani sem akarom, hogy nem szereted, rendben? İ a testvéred. - De megöli anyut. - Istenem, dehogy! Verd ki a fejedbıl ezt a butaságot, Eszter. Anya beteg, de nem fog meghalni. - Megígéred? - Megígérem. Úgy tőnt, a kislánynak ez bıven elég volt, mert pár perccel késıbb már mélyen aludt apja karjaiban. Péter oldalra fordította a fejét, hogy lássa, mi a helyzet a másik, eleddig gyanúsan hallgató csemetéjével. Egészen biztosan már a beszélgetés elején elaludt, de csalatkoznia kellett. A kisfiú még ébren volt, és kék szemeit apja kékjébe fújta. Némán beszélgettek egymással, Zoltán elég nagy volt már, hogy megértse, mi zajlik körülötte, és elég okos volt
151
Mary Silver
Húsz év múlva
ahhoz is, hogy ezt a tudományát ne ossza meg a húgával. Megtartotta magának, és a saját, egyszerő kis módján megpróbálta egyedül feldolgozni a történteket. - Apu – suttogta nagyon halkan a kisfiú, mert félt, hogy felkelti a testvérét. - Tessék. - Akkor, anyu most alszik? - Igen, kisfiam. Anyu most alszik.
Mire Gina reggel felébredt, Pétert már nem találta otthon. A gyerekek még ott aludtak a kanapén, de a férfi már nem volt sehol. Ezek szerint bement a kórházba – gondolta a nı, és ebbéli hitét csak erısítette, mikor a konyhában meglátta a szorgalmasan reggelit készítı Horn Micit. Az asszonyon a fáradság legkisebb jele sem mutatkozott; arcán boldog mosollyal köszöntötte ıt, és elébe tolt egy nagy adag rántottát, neki azonban nem volt étvágya, így csak piszkálgatta az ételt. - Annyit eszel, mint egy kismadár – jegyezte meg Mici, ahogyan a fiatal nıt figyelte, de nem kellett ahhoz különösebb jóstehetségnek lennie, hogy tudja, mi bántja ıt. – Már korán ott volt a kórházban, engem meg hazaküldött. Úgy tőnt, jót tett neki, hogy egy kis idıre elszakadt Zsuzsannától: mint akit kicseréltek. Ginát azonban a legkevésbé sem érdekelték az asszony élménybeszámolói. Szánt szándéka volt, hogy amint itt végzett, ı is Péter után megy. Látnia kell, hogy minden rendben van vele. Így is lett. A gyerekeket elvitte az iskolába, és elsı útja a kórházba vezetett. Legnagyobb meglepetésére azonban Kalmárt nem Zsuzsanna mellett találta, hanem a folyosón ült az egyik széken, ujjai közt pedig egy meg nem gyújtott cigarettát forgatott. Felpillantott a fiatal nıre, és halványan elmosolyodott, ahogyan az lassan leereszkedett mellé. - Errıl is ideje lenne leszoknom már – vágta zsebre a cigarettát a férfi. – Minden gyerekem születésekor megfogadom, hogy többé nem gyújtok rá, de most komolyan is gondolom – azonban hangja most komoran csengett, holott a megjegyzés lehetett volna akár humoros is. Gina tudta, miért változott meg hirtelen Péter arca; tudta, ha azzal, hogy végleg leszokik a dohányzásról, visszahozná Zsuzsannát, akkor megtenné. De most… most, hogy egyedül marad a gyerekekkel, le kell mondania minden szenvedélyérıl: többek között a cigarettáról is. - Köszönöm, hogy segített, Gina – fordult Kalmár a nı felé. – Nagyon jót tett a gyerekeknek is, hogy egy kicsit együtt voltunk. - Igazán nincs mit. Ennyivel tartozom azért, amit értünk tettek, mikor András meghalt. - Normális ez? – kérdezte hirtelen a férfi, és a szívére mutatott. – Normális az, hogy az ember állandó bőntudatot érezzen azért, ami történt? 152
Mary Silver
Húsz év múlva
- Sajnos igen – bólintott Gina, és keserően elmosolyodott. – De idıvel majd elmúlik. - Nem hiszem, hogy ez valaha is elmúlik. - Nem tett semmi rosszat. Nem Ön az oka annak, ami történt. Tudja jól, hogy a baj bármikor bekövetkezhet. András is… - itt azonban elharapta a mondat a végét. Jobbnak látta, ha nem terheli Kalmárt a saját lelki bajával. - Ha valaki, akkor magának igazán nem kellett volna bőntudatot éreznie, hiszen az baleset volt. Mi bőne lehet magának? - Mind bőnösek vagyunk – sóhajtott Gina lehajtott fejjel. – De az én bőnöm nagyobb, mint másoké, mert egy olyan férfit szeretek, akit nem lenne szabad. Hát nem volt még elég? – futott át a fiatalasszony agyán a gondolat, ahogyan idegesen babrált a kezeivel. Nem mert a férfira nézni. – Hány visszautasítás kell még neked ahhoz, hogy végre megértsd, nem kellesz neki. Azt akarod, hogy fájdalmat okozzon? Hogy még jobban fájjon, mint eddig? Mire volt jó mindez? Péter azon kapta magát, hogy még a lélegzetét is visszatartja attól, amit hallott. Gina, ha bár már többször is utalt rá, még soha nem mondta, hogy valójában mit érez iránta. A hirtelen jött vallomás egyrészrıl legyezte a hiúságát, másrészrıl pedig, és ez volt a rémisztıbb, megdöbbentette. Kalmár Péter, aki megjárta a háborút és a hadifogságot, aki dacolt az ÁVOval, most megijedt. A kék szemekbıl pedig Gina is tisztán kiolvashatta volna a félelmet, ha egy pillanatra felemeli a fejét, és ránéz a férfira. Azonban nem tette, így Péteren volt a sor, hogy valamilyen formában reagáljon az imént elhangzottakra. - Talán – kezdte szaggatottan, - az a férfi nem is érdemli meg azt a gondoskodást és szeretet, amit nyújt neki. - Ez nem igaz – ellenkezett halkan Gina. – Sokkal jobban megérdemli, mint bárki más. - Túlbecsüli. - Csak szeretem. - Ne tegye, mert nem érdemes rá. Sokkal idısebb magánál… - Tíz évvel… - Gina, az Istenért – fordult felé kétségbeesetten Péter, és hangja remegett az elfojtott feszültségtıl. – Mit akar tılem? Mit tudnék én nyújtani magának? Maga gyönyörő, okos fiatal nı, akiért férfiak imádkoznak minden éjjel, hogy a Végzet az útjukba sodorja. Gina, én nagyon kedvelem magát, mint barátot, de ennél többet sajnos nem adhatok. A nı némán bólintott. Értette ezt, hogyne értette volna, és valahol számított is rá, de most mégis fájt. Ezt azonban csak önmagának köszönheti. Ha elsıre felfogja, amit a férfi mondott… ha nem magyaráz bele mindenféle hátsó gondolatot az egyértelmő elutasításokba, 153
Mary Silver
Húsz év múlva
most nem érezné ilyen ramatyul magát. Hiába szereti Pétert, ıt még csak nem is érdekli, mert az ı számára csak egyetlen nı létezik: Zsuzsanna. - Nem akartam fájdalmat okozni – folytatta Péter sokkal nyugodtabban, - csak szeretném, ha megértené, hogy nem én vagyok az, akire maga vár. Mit gondol – fordult Gina felé mosolyogva, mikor úgy érezte, a nı felfogta, amit közölni akart vele, - megérett az idı arra, hogy a gyerekek délután bejöjjenek és megnézzék a húgukat? - Szerintem igen – válaszolta Gina csendesen, legyızve magában a fájdalmat. – Akarja, hogy behozzam ıket ma délután? - Megtenné? Nagyon köszönöm. Köszönöm, hogy itt van velem, és hogy ennyit segít – szorította meg hálásan a Gina kezét, és tekintete találkozott a nı pillantásával, de gyorsan elfordította a fejét, nehogy Gina ismét téves következtetéseket vonjon le a történtekbıl. Délután pedig, ígéretéhez híven, Gina behozta a gyerekeket, akik így elıször megpillanthatták a kishúgukat. Eszter teljesen odavolt érte, és minden áron meg akarta simogatni, és az apjának úgy kellett visszafognia, hogy még nem lehet, még neki sem adták oda. Zoltán ellenben sokkal komolyabban állt a dolgokhoz. Messzirıl megnézte a kistestvérét, megkérdezte Pétert, hogy minden rendben van-e vele, majd mikor megkapta a választ, közölte, hogy akkor ı most már haza is menne. Elıtte azonban szeretné megnézni az anyukáját. Kalmár ijedten pillantott Horn Micire, hogy mentse ki ebbıl a szorult helyzetbıl, és látta, hogy az asszony már cselekedne is, mikor kézen fogta a két gyereket, hogy ideje hazamenni. Messzire azonban nem jutottak, mert Zsuzsanna kezelıorvosa, Herczog László útjukat állta. Csakhogy a doktor végig sem nézett a népes társaságon, hanem egyenesen Péterre pillantott. A férfi egyik pillanatról a másikra elsápadt, és azon kapta magát, hogy még a keze is remeg félelmében. Egy rövid idıre minden zaj megszőnt körülötte, és magában folyamatosan azért imádkozott, hogy ne azt a hírt kapja, amitıl napok, mit napok, hónapok óta retteg. - Uram – hallotta meg az orvos komoly hangját, ami mint égzöngés, úgy hatott a ráboruló csendben. Nem akarja hallani! Nem akarja… Ne itt, ne most. Ne a gyerekek elıtt! - Uram, a felesége… Ne, könyörgöm, ne! Istenem, segíts! -… felébredt. - Hogyan? – szaladt ki a döbbent kérdés a férfi száján. Rosszul hallotta. Egészen biztosan rosszul hallotta, hiszen az orvosok azt mondták… - A felesége felébredt – ismételte meg a doktor halvány mosollyal az arcán. - Magához tért? Mikor? Hogyan…? 154
Mary Silver
Húsz év múlva
- Kérem, uram, nyugodjon meg – tartotta vissza a boldogságtól szinte szárnyra kapó Kalmárt, aki láthatóan nem is volt kíváncsi a válaszokra, csak ment volna, hogy a saját szemével gyızıdjön meg arról, hogy igaz, amit a doktor az imént mondott. – Amint végeztünk a vizsgálatokkal, azonnal bemehet hozzá. - Miféle vizsgálatok? A doktor elmagyarázta Péternek a szükséges teendıket, de a férfi láthatóan már alig bírt magával, ahogyan a gyerekek sem. Alkudozni kezdtek, hogy mihamarabb bemehessenek az anyjukhoz, és ık is láthassák. Kalmár boldogságtól elcsukló hangon próbálta türelemre inteni a kicsiket, de ı maga is alig bírt nyugton maradni. Ha Mici nincs, és nem inti ıt nyugalomra, már egészen biztosan Zsuzsanna szobájában lett volna. Mi lesz már? Mi tart ennyi ideig? Kalmár idegesen járkált fel-alá a folyosón, és gondolatok százai suhantak át az agyán. Zsuzsanna felébredt, és él! Életben van! Hát mégis igaz, Uram, köszönöm. Köszönöm azt a hatalmas kegyet, amit felén gyakoroltál! Köszönöm, hogy meghallgattad a könyörgésemet, és visszaadtad ıt nekünk! Péter oldalra pillantott, és látta, hogy gyermekei Gina körül sündörögnek, és ıt kérdezgetik, hogy mikor láthatják már az anyjukat. Egy pillanatig figyelte, ahogyan a nı, és Mici türelmesen elmagyarázzák nekik, hogy még várniuk kell, de Eszter és Zoltán láthatólag egyetlen percet sem akart eltölteni a folyosón Zsuzsanna nélkül. Péter ezért nem hibáztatta ıket, hiszen ha rajta múlt volna, már ı is felesége ágya mellett lenne, és el sem mozdulna onnan. Nem, soha többé… A férfi látta, hogy Gina rápillant, és egy egészen kis idıre találkozott a tekintetük, a nı pedig kedvesen, és bíztatóan elmosolyodott: Látod, megmondtam, hogy minden rendben lesz. Hosszú óráknak tőnı végtelen várakozás következett, mikor végre kijött a nıvérke, és közölte Péterrel, hogy bemehet a feleségéhez. De csakis ı. Kalmár hiába könyörgött, hogy legalább a gyerekeket engedjék be, ha csak egy pillanatra is, a mellettük álló orvos hajthatatlannak tőnt. Mici hathatós közbejárására viszont engedélyezett fejenként egy-egy percet Eszternek és Zoltánnak, de eggyel sem többet. Péter a gyerekek kezét fogva lépett be a kórterembe. Zsuzsanna még mindig feküdt, de már ébren volt. Sápadt arcára rögtön kiült a fáradt, halvány mosoly, amikor meglátta az érkezıket, és egy apró könnycsepp jelent meg a szemében, ahogyan két gyermeke finoman odabújt hozzá. Megpróbálta ıket megölelni, de annyira gyengének érezte magát, hogy a kezét is alig tudta felemelni. Hagyta, hogy a gyerekek finoman átöleljék ıt, ı pedig némán gyönyörködött bennük, anélkül, hogy akár egyetlen szót is szólt volna. A kislánya és a kisfia. Élete két 155
Mary Silver
Húsz év múlva
értelme. Annyira hiányoztak neki, hiszen azt hitte, soha többé nem láthatja ıket. Úgy érezte, megszakad a szíve, amikor a doktor kitessékelte a két gyermeket a szobából. Csak még egy kicsit hadd maradjanak, olyan rég nem látta ıket… De volt még valaki, akit hosszú ideje nem látott. Péter csendesen odalépett hozzá, kihúzta a széket, és leült mellé. Nem szólt semmit, csak Zsuzsannát figyelte. Sápadt volt, és nagyon gyenge, de élt, és ez mindennél fontosabb volt. - Itt voltál – lehelte a szavakat erıtlenül a nı. – Itt voltál végig. - Igen –válaszolta Péter, és megfogta kezeit. Milyen puhák az ujjai! - Tudom, hallottalak. Beszéltél hozzám. - Mindent hallottál? – kérdezte aggódva a férfi, Ginára célozva, és látta, hogy Zsuzsanna alig láthatóan elmosolyodik. - Mindent… Láttad a kislányunkat? – váltott hirtelen témát a nı, és férje bólintott. – És milyen? - Gyönyörő. A legszebb kisbaba a világon. - Egészséges? - Igen. De még nem foghattam meg, pedig nagyon szerettem volna – mosolygott Péter boldogan, és megcsókolta a felesége kezét. Zsuzsanna erıtlenül elmosolyodott, és megsimogatta a férfi arcát. – Annyira féltem, hogy elveszítelek. Minden pillanatban attól rettegtem, hogy… - Sh – tette hosszú ujjait Zsuzsanna férje szája elé. – Már nincs semmi baj. Minden rendben. Tekintetük egy pillanatra találkozott, és úgy érezték, minden olyan, mint rég. A boldog, mámoros percet csak a kórterem nyikorgó ajtajának zaja törte meg. Az ápolónı egy hatalmas pólyába bugyolált, igencsak hangos csomaggal lepte meg a kedves szülıket. - Íme, a kislányuk – nyújtotta át a csöppséget Zsuzsannának, akibe hirtelen visszatért minden erı, és Péter segítségével fel is tudott ülni. Kinyújtotta karjait, és amint magához ölelte a kisbabát, a gyermek azonnal megnyugodott. - Istenem, de pici – suttogta Zsuzsanna könnyes szemmel, és látta, hogy mellette Péter is boldogan mosolyog a kicsire. – Mi a neve? - Nem tudom. - Nem adtál neki? - Nem is gondoltam rá – vallotta be Péter töredelmesen, és mutatóujjával megsimogatta a kisbaba selymes, pirospozsgás arcocskáját, mire a gyermek ásított egy hatalmasat, és mikor apja megérintette a kezecskéjét, a kislány az ujja után kapott, és erısen megszorította. Péter
156
Mary Silver
Húsz év múlva
elmosolyodott, és látta, hogy Zsuzsanna is mosolyog. – Valami szép név kell az én kis hercegnımnek. Igaz, kismanó? – puszilta meg a kicsi homlokát Kalmár lágyan. - Mit szónál az Andreához? - Tökéletes – vigyorgott a férfi, és óvatosan átvette a kislányt Zsuzsannától. – Isten hozott köztünk, Kalmár Andrea! Kalmár Andrea azonban valószínőleg semmit sem észlelt szülei örömébıl, mert hamarosan mély álomba merült édesapja karjaiban.
157
