-1-
TARTALOM
Előszó…………………………………………………………… 2-3. oldal A Barzó család…………………………………………………. 4-9. oldal Barzó Endre művészi életútjának kezdetei …………………….10-11. oldal A főiskolás évek és a miskolci művésztelep……………………12-21. oldal A római iskola és hatása……………………………………….. 22-24. oldal A művészi életút vége…………………………………………. 25-28. oldal Milyen volt Barzó Endre?………………………………………29-30. oldal Barzó Endre művészetének jellemzése…………………………31-32. oldal Felhasznált irodalom……………………………………………
33. oldal
Mellékletek – Jegyzetek………………………………………. 34-35. oldal Kislexikon………………………………………36-48. oldal Képek jegyzéke…………………………………49-69. oldal Egyéb mellékletek………………………………70-75. oldal
-2-
Barzó Endre halála után 48 évvel a Nyírség festőjeként a táj hű tolmácsolójaként, szerelmeseként ismerhetjük meg. A húszas években, a harmincas évek fordulóján ismert, a közönség és kortársai által is elismert tehetségnek számított. Két Kéve-díjat1. nyert - egészen fiatalon - 1923-ban és 1924-ben. 1928-ban elnyerte az ifjú tehetségek legnagyobb lehetőségét biztosító Nemes Marcell-díjat2., melynek folytán Olaszországban járhatott 1929-ben. A barcelonai világkiállításon 1928-ban pedig - öregbítette szülővárosának, Nyíregyházának és hazájának hírnevét - aranyérmet nyert. Azonban hiába a hírnév, halála után művészete a feledés homályába merült. Még a művészeti lexikonokban sem lelhetjük fel a nevét. Ha pedig mégis sikerül találkoznunk nevével, akkor vagy életrajzi adatai, vagy ami még fájóbb a neve van helytelenül feltüntetve. Ma, majd egy emberöltő elteltével ideje volna jóvátenni mulasztásunkat, hiszen – mint e neves díjak elnyerése is mutatja – tudjuk Barzó Endre művészete mennyire beletartozik az egyetemes és a magyar képzőművészet szín- és formavilágába. Művészeti hagyatékát méltánytalanul kezelte és kezeli az utókor. Néhány barátnak és tisztelőnek hála, egy-egy emlékkiállítás alkalmával ez a hálátlan utókor is megcsodálhatta alkotásait, amelyek újra megmozgatták, fölkavarták a nézőközönséget. A 60-as évek végén Koroknay Gyula műtörténész mélyrehatóan foglalkozott Barzó Endre életművének feltárásával. Később ezt a kutatást vette át szenvedélyesen Soltész Albert nyíregyházi festőművész, aki egyre újabb és újabb műveket kutatott fel, és mindent elkövetett Barzó Endrének az egész életművét feltáró kiállítás létrehozásáért. Ebben segített Szabó György újságíró és F. Mihály Ida művészettörténész. Így hoztak létre 1969-ben méltó tárlatot
a Magyar Nemzeti Galériában, ahol 81 db képet mutattak be. Ezt
-3-
követően még ebben az évben Barzó Endre-emlékkiállítás nyílt szülővárosában, Nyíregyházán a megyei művelődési központban. Halálának 20. évfordulóján Nyíregyháza már csak egy szerényebb tárlattal emlékezett meg a festőről, mely Debrecenben a TIT-klubban is megrendezésre került.3. Rá tíz évvel 1983-ban életmű-kiállításra kerülhetett sor, hiszen a Jósa András Múzeum mintegy 62 Barzó festményt és grafikát vásárolt, így a tárlaton 51 olajfestményt és 65 grafikát állíthatott ki. És mi a sanyarú jelen? A Jósa András Múzeum hatalmas gyűjteményéből mindössze húsz alkotást tudtak a rendelkezésemre bocsátani. Nevét pedig a jelenkor számára mindössze egy társaság őrizte meg, a Barzó Endre Művészeti Társaság, melyet Madarassy György Tamás hallatlan lelkesedessel keltett életre Nyíregyházán. A társaság, közpénzen biztosítja Szabolcs-Szatmár-Bereg megye hivatásos alkotóinak a bemutatkozás lehetőségét.
-4-
A BARZÓ CSALÁD A Nyírség festője régi nyíregyházi családból származik. Sajnos a családnév eredetére vonatkozóan kevés adat maradt fenn, annyi bizonyos csak, hogy régi telekkönyvi és levéltári feljegyzések már az 1700-as évek második felétől említik a Barzó nevet. A család a XVIII. századi telepesekkel érkezett, az alig száz éve újratelepített mezővárosba. Az itt élő szegény földműves családnak, Barzó
Andrásnak
(1823-1887)
és
második
feleségének,
Adomovits
Zsuzsannának a házasságából első gyermekként született a „városépítő” Barzó Mihály, a festő édesapja (1857-1909). Az itt elvégezhető iskolák után Pestre utazott az egyszerű kőműveslegény, hogy Felsőépítő Ipariskolában folytassa tanulmányait. Már fiatalon szép munkákat, igazi feladatokat kapott az iskolai vélemények alapján. Ybl Miklós irányítása mellett építésvezetőként dolgozott a Magyar Királyi Operaház megalkotásán. Az Operaház falain belül vörös tábla őrzi építői nevét, a hosszú listán pedig Barzó Mihály neve is szerepel. Az alkotni vágyó, tehetséges fiatalembernek - a 80-as évek elején, híres mentorok mellett - a szakmai hozzáértése fomálódott. A fővárosból hazatérve – a megszerzett tudás tapasztalat, és szakmai fortély birtokában Nyíregyházán is szerette volna hasznosítani képességeit. Kezdetben csak kisebb munkákat vállalt az evangélikus egyház felkérésére, ahol képviselő-testületi és egyháztanácsi tagsága is volt. Az igazán nagyszabású építkezésben, s későbbi vállalkozásaiban tervező- és építésztársául Vojtovics BertalantI. választotta. Első közös munkájuk, a mára már lebontott városi gőz- és kádfürdő megépítése volt 1886-ban, ezt követték - az 1887-es esztendőben - az Evangélikus Főgimnázium, ma Kossuth Gimnázium néven ismert épület látványos munkálatai. Ezt bővítette ki új szárnnyal Király Sándor és fia.
-5-
Az ötletekben és elképzelésekben kifogyhatatlan építész számára a legnagyobb gondot az jelentette, hogy szülővárosában nem tudott miből építeni. A környéknek nem volt kőbányája, még fája se nagyon. Merész elhatározást tett. Jelentős anyagi befektetéssel és a már említett Vojtovics Bertalan üzleti partnerével
téglagyárat
alapított
1888-ban
Bujtoson,
a
Belső
körút
szomszédságában lévő városrészben. A Dienes-monográfia4. 1939-es adattára szerint évi hárommillió kis- és nagyméretű téglát, kétszázezer cserepet égettek a Hunyadi utca 57. szám alatti 23 holdnyi telepen, ahol 14 kamrás körmedencében, 25 munkással már minden adva volt ahhoz, hogy minőségben és mennyiségben is a legmegfelelőbb építési anyagokat állítsák elő. A büszke gyártulajdonos saját B. M. monogramját is belenyomatta saját tégláiba. Az elkövetkezendő fél évszázadban nem sok olyan házat építettek Nyíregyházán, amelyik nem a Barzó-féle gyár tégláiból emelkedett volna a magasba. 1890-ben az evangélikus egyház pályázatot hirdetett egy központi elemi iskola tervezésére. A 28 pályaműből Alpár IgnácII. beadványa nyerte az első díjat. A Barzó-Vojtovics tervezőpáros a második helyre szorult, de az építési megbízást - Alpár tervei szerint - ők kapták. A munkák tényleges megkezdése azonban elhúzódott, a tervezett építkezések sorrendje felcserélődött, mivel a város vezetősége hivatali intézményeinek felállítását sürgette. Emiatt majd 2 évet csúszott az iskola ügye. Az iskolát 1892 júliusában kezdték építeni és szeptemberre már át is adták. Nagyszabású építkezéseinek sorát a Bierbauer István tervei alapján készült városi fogház, majd Wágner Gyula tervezésében, a törvényszék egyemeletes épületének tető alá rendezése nyitotta. Az egymás után következő munkák szüneteiben pedig a város szolgálatára közraktárakat építettek az építőmesterek, amelyek a pályaudvar déli részén még ma is láthatók. Az 1891-es esztendő legnagyobb kihívása, amelyet a közvélemény által is nagy érdeklődés övezett, az új vármegyeháza építésére kiírt tervpályázat volt, melyet újra Alpár Ignác nyert meg. A több mint 200 ezer forint összegű kivitelezési munkákat ismét a Barzó-Vojtovics vállalkozópáros végezte. Az építkezés gyors
-6-
megkezdését akadályozta az a tény, hogy az új vármegyeházát a régi városháza helyére tervezték, amely valójában egy régi kapitányi laktanya vot. Ez a zsúfolt katonai épület pedig egyszerre adott otthont a városi rendőrségnek, a tűzoltóságnak és természetesen a polgármester, a képviselő-testület hivatali székhelyének. Az építkezés a körülményes kezdés után jó ütemben indult meg. Ennek ellenére a gazdag díszítési és különleges berendezési munkák miatt elhúzódott az átadás, és csak 1892 szeptemberében költöztek a hivatalnokok, 1892. október 11-én avatták az épületet. 1893-ban magánvállalkozás kezdetében került sor a városi színház megépítésére. Alpár Ignác - eredetileg nem erre a helyszínre készített -, tervei alapján ismét a két építészt kérték fel a kivitelezési munkák elvégzésére. Az alapkövét 1893. július 25-én tették le, és a teátrum már 1894. február 6-án meg is nyitotta kapuit a nagyközönség előtt. Az avatást a két nagyrabecsült mester, Barzó Mihály és Vojtovics Bertalan végezte. A következő látványos építkezés a város életében a Korona Szálló megalkotása volt, mely Nyíregyháza központjának máig ékessége. A hotel helyén egy városi ház állt, melyet az 1700-as évek végén építettek. Ez volt az ún. Korona-ház, benne városi hivatalokkal és bolthelyiségekkel. A város 1871-ben törvényszéket kapott, s ennek tartozékaként börtönnel is kellett rendelkeznie. Külön épület hiányában pont ezt az épületet alakították át ezekre a célokra. A kilencvenes évek elején azonban a törvényszék is, és a fogház is felépült, így a régi börtönt lebontották. Nevét azonban megörökölte a helyén újonnan épített, impozáns épület. A vendéglátóház építéséről szóló pályázatok versenytárgyalását személyeskedő felhangok kísérték. Mikor a 13 pályamű közül Alpár Ignác nyerte el a tervpályázatot, a város felzúdult: „ezen túl már nem is érdemes pályázni, mert minden nagyobb építkezést Alpár és irodája kap meg”. Huzavona után azonban mégis Alpár Ignáccal kötöttek vállalkozási szerződést. A kőműves munkálatokat
-7-
- szintén a kellemetlen megjegyzések ellenére - a Barzó-Vojtovics társas cég kapta meg. Másfél éves megfeszített munka után, 1895. november 1-jén nyílt meg a Korona Szálloda. (Az est szenzációja: a dísztermet villanylámpákkal tették fényesebbé.) Az építkezés 230 ezer forintjába került a városnak. 1895-ben az ország millenniumi készülődésben égett. A páros újabb, tisztes felkérést kapott. A megbízás egy a régi templom helyére állítandó új görögkatolikus templom tervezésére és építésére szólt. 1895 szeptemberében kezdődtek a bontási munkálatok és alig egy hónappal később már az új templom alapkövét is lerakták. A tervek kivitelezésében már tágasabb lett a templom, 400 ember is kényelmesen elfért benne, a tornyokat 36 méter magasra építették. A gyorsan folyó munkálatok közben a pénz is gyorsan fogyott. A királytelki Dessewffy-család és maga a munkácsi püspök, Firczák Gyula is hatékony anyagi segítséget adott a sikeres befejezéséhez. Az apróbb munkák, s a berendezés elhúzódása miatt csak a következő évben, 1897. október 10-én szentelte fel a templomot a népszerű Firczák püspök. A millenniumi évforduló építészeti emlékei nemcsak a város, de Barzó mester hétköznapjait is színezték. Az építész Bercsényi u. 13. szám alatti háza mögött épp a frissen épített templom magasodott páros tornyaival, míg otthona déli ablakai pedig a Kálvin téri millenniumi emlékoszlopra tekintett. A város szépségén fáradhatatlanul dolgozó építőmester a történelmi évforduló táján, az udvarlás mesterségében is fényes sikereket ért el, nőül vette Kelemen Annát. A századvég utolsó éveiben Nyíregyháza lendületesen haladt tovább a fejlődés útján, egymást érték a megrendelések. Barzó Mihály - régi társa partnerségében - párhuzamosan dolgozott a római-katolikus plébánia épületének emeleti bővítésén, az Erzsébet királyné nevét viselő megyei közkórház, valamint a
-8-
nagykállói vármegyeháza elöregedett épületének tébolyda céljára való átalakításán. Sajnos Vojtovics már nem élhette meg a munkák befejezését 1898. augusztus 26-án meghalt. 1901-ben, mikor a városházát már gátolta munkájában a pénzügyigazgatóság sok szobát lefoglaló jelenléte, Barzó Mihály felajánlotta, hogy kellő nagyságú bérházat épít, ha 15 évi bérletet biztosítanak számára. A megegyezés után egy évvel, 1902-ben a hivatalnokok beköltözhettek a pénzügyi hivatalba, a Benczúr tér és a Széchenyi utca találkozásánál emelt egyszintes sarokházba. Több mint 20 évig dolgoztak itt a hivatalnokok. 1925-ben, mikor egy szemközt épített új házban folytatta tovább működését a pénzintézet, a fiú tanítóképző otthona lett, és attól kezdve mindig iskolai célokat szolgált a patináns épület, amely ma a Kölcsey Gimnázium. Nyíregyháza magán és családi házak, kúriák, vidéki kastélyok és középületek hosszú sorát köszönhette Barzó Mihálynak a századforduló után is. Még 1898ban új otthonba költözött a család, s a Kossuth utca 20. szám alatti ház újabb, gyakori gyermekáldásoktól volt hangos. A Kelemen Annával kötött frigyből hét gyermek született, két lány és öt fiú. Az elsőszülött Etelka (1897-1977) volt, majd Endre, Mihály (1899-1967) - aki agrármérnökké lett -, István (1901-1969) - kultúrmérnökként a téglagyárat igazgatta -, Lajos (1902-1987) - aranydiplomás gyógyszerész lett és Kossuth Lajos után kapta nevét-, Irén (1904-1987), Jenő (1906-1948) - pedig, aki leginkább hasonlított arcvonásaiban édesapjára, postamesterré lett - követte. A családi boldogság szele azonban csak 14 évig érintette a házaspárt, 1909-ben elhunyt Barzó Mihály építőmester. Halálakor legnagyobb gyermeke tizenhárom, az ifjú Barzó Endre mindössze 11 éves volt és a legifjabb gyermek épp csak betöltötte a hármat. Felesége a korai özvegység fájdalmas terhét méltósággal viselő erős asszony, minden okosságát, szeretetét a gyermekek nevelésére fordította.
-9-
Igaz, a téglagyárat lebontották, de az épületek, melyek magukon hordozzák a neoreneszánsz eklektika jegyeit, a gipszmintákat, több száz év elteltével is léteznek. Létezik az egykori elemi iskola, még ma is várja híveit a templom. Azóta generációk érettségiztek a Kölcsey és a Kossuth Gimnázium falai között. A Vármegyeháza és a Korona Szálló még mindig hajdani szépségében pompázik és ma is központi intézmények. A Magyar Állami Operaház híre pedig bejárta a világot. A város pedig csupán szűkszavú emlékművet állított 1978-ban. A Garibaldi utcai és az Ungvár sétány sarkán két hatalmasra nagyított BM monogramos betontégla vonzza az érdeklődőket. Sajnos - kellő magyarázat hiányában -, nem tudják a környékbeliek, hogy a monogram Barzó Mihály „városépítőé”, aki a városiasodó Nyíregyháza számtalan középületét alkotta.
- 10 -
BARZÓ ENDRE MŰVÉSZI ÉLETÚTJÁNAK KEZDETEI Barzó Mihály halála után az özvegy magára maradt a hét gyermekkel és a gyárral. Áldozatos igyekezettel próbálta mind a családi, mind a kenyérkereseti feladatokat ellátni, nagy gonddal és sokoldalúan iskoláztatta hét gyermekét, míg gyermekeiben támaszt nem nevelt magának. Szerette volna, ha legidősebb fia, Endre apja nyomdokaiba lép és tovább folytatja apja mesterségét. Festőművész lett. Endre 1898. május ötödikén született a Kossuth utcai házban. Abban az evangélikus elemi iskolában kezdte meg diákéveit, melyet édesapja épített. Második és harmadik osztályos korában került Poprád mellé, Szepesszombatra – ahogy mondani szokták – német szóra. Hiszen kortársak emlékezéseiből tudjuk, rendkívül jól beszélt németül, szinte
anyanyelvi szinten. A tátrai hegyek
meghatározó emlékekkel gazdagították gyermeki képzeletét. Hazatérése után édesapja mesterségének újabb nevezetes helyszínén, a Kossuth Gimnáziumban folytatta tovább tanulmányait. Csendes, halk szavú gyermek volt. Tíz évesen kezdett zongorázni: a finn Sybilliust, a holland Grieget szerette, improvizálni csodálatosan tudott. Lányos és társasági összejöveteleknek kedvenc vendége volt, szívesen zongorázott, míg a többiek táncoltak. Ragyogó zenei tehetségével sokakat meghódított. A gimnáziumi évek alatt sem lett sokkal beszédesebb, ez alól csak akkor volt kivétel, ha irodalmi témáról volt szó. Ekkor szenvedélyesen vitázott és tíz körömmel védte igazát. A diákévek alatt a zene mellett egy másik művészeti ág iránt is érdeklődött, vonzotta a rajz, a festészet tudománya. Rajzolási készsége már korán kibontakozott,
megnyilvánult,
hiszen
a
fiatalabb
testvérek
kedvesen-
kétségbeesetten panaszkodtak, hogy Endre rajzai annyira jók, hogy azokat már nem tudják sajátjukként beadni az iskolában. Az ifjú Barzó érlelődő tehetsége
- 11 -
már 16 éves korában feltűnt, mikor az iskolai kiállításra egy orosz köpenyt és egy égő falut ábrázoló rajzot készített. Érettségi után a sokféle tehetséggel megáldott ifjú jó ideig őrlődött magában, hiszen szívesen ment volna a Zeneakadémiára, édesanyja azt szerette volna, ha mint elsőszülött fiú apja örökébe lép, gimnáziumi művésztanára, Kozák István pedig arra biztatta, íratkozzon be a Képzőművészeti Főiskolára.III. Kozák István maga is tevékeny részese volt a város kulturális életének – kiállításokat szervezett – a Jósa András Múzeum gyűjteményét mintegy 140 darabos habán-kerámiagyűjteménnyel és mézeskalács mintafákkal gyarapította.
- 12 -
A FŐISKOLÁS ÉVEK ÉS A MISKOLCI MŰVÉSZTELEP A többirányú tehetséggel is megáldott ifjú Barzónak már megvolt a műegyetemi indexe, mikor az utolsó pillanatban mégis a képzőművészetet választotta. A városépítő apa művészi hagyatéka sokkal erősebben élt benne, s ez az örökség nem hagyta a vállalkozót érvényesülni. Ekkor már édesanyja is látta, hogy fia nem mérnök szeretne lenni, s elfogadta gyermeke elképzelését azzal a kikötéssel, hogy a főiskolán tanári oklevelet szerez. Így kezdte meg tanulmányait a Képzőművészeti Főiskolán 1916-ban. Főiskolás korában a nyíregyházi származású író, Andor József házában lakott a Jolán utca 10. szám alatt, s ez a körülmény irodalmi érdeklődését továbbra is ébren tartotta. A sokoldalú, világra nyitott fiatalember jól érezte magát Budapesten. A Képzőművészeti Főiskolán először a Munkácsy-hagyományokat továbbadó Révész ImreIV. növendéke volt. Vele utazott Nagybányára5. 1918-ban. Ennek az útnak az emlékét őrzi a „Házak patakparton”6. című kisméretű olajképe és az „Ablak előtt” című pasztellképe. Gondos természettanulmányokat folytat. Ekkor a bensőséges hangulat, a derű, a nyugodt ecsetkezelés még semmit sem árul el a későbbi képek ideges, érzékeny sugárzásából. A harmadik évfolyamtól Benkhard ÁgostV. az alakrajz és festés, Baranszki Emil a csendélet és rajz, Lyka KárolyVI. pedig a művészettörténet tanára.7. A kormányzat 1920 júniusában Lyka Károlyt bízza meg a főiskola újjászervezésével. Az új alapokra fektetett intézménynek egyik leglényegesebb újítása volt, hogy a művésznövendékek és a rajztanárjelöltek azonos művészeti irányítás mellett tanulhattak. A másik fontos újítás volt, hogy megvalósulhatott a szabad tanárválasztás, ami akkor döntő kérdés volt: a növendék hajlamai szerint
- 13 -
választhatta meg tanárát, nevelőjét. Lyka vezetésével Réti IstvánVII., Vaszary JánosVIII., Glatz OszkárIX., Csók IstvánX., Benkhard Ágost, utóbb Rudnay GyulaXI. közreműködésével új szellem költözött a főiskolára, s idővel Európa egyik legjobb intéményévé fejlődött. Mindez jelentős változásokat hozott a növendékek mindennapi életében, ez tette lehetővé Barzó Endre számára is, hogy egy az egyéniségéhez és formálódó stílusához is közelebb álló tanárt, a kiváló pedagógusi erényekkel rendelkező Benkhard Ágostot választhassa mesteréül. Nemcsak munkásságára, hanem életére is döntő hatással volt Benkhard barátsága, aki – mint a Pesti Hírlap egyik kritikusa 1923-ban írja – Réti Istvánnal együtt az „arany középúton” vezeti tanítványait, tehát a becsületes mesterségbeli tudás és az egyéni szabadság, az egyéni kibontakozás ötvözésével. Sajnálatos ellentmondás, hogy éppen felkészülésének éveiben – az I. világháború alatt – a legnagyobb nehézségek közepette folyt az oktatás a főiskolán: minimális anyagi ellátmánnyal, fűtési gondokkal, bérelt helyiségekben. A főiskola épületeiben hadikórházat rendeztek be, a menzát a hadbavonultak gyermekeinek étkeztetésére vették igénybe. Háromhavi kurzusokban oktatták az egész éves tananyagot. Az 1919/20-as tanévben a hadikórházak helyébe karhatalmi alakulatok telepedtek. A korábban bérelt helyiségeit a főiskola csak 1920-ban kapta vissza.8. A trianoni békeszerződés alapján megállapított új országhatárok a képzőművészeti életben is változásokat erdményeztek. Egyes városok kulturális szerepköre megnőtt a nagybányai művésztelep pótlására. A főiskola Miskolcon és Kecskeméten állandó művésztelepet hozott létre, mellette működtek időről időre változó vándortelepei (Pécs, Jászapáti, Parád, Gyöngyös, Tata, Szentjakab, Bicske, Sirok, Mátrafüred, Mohács, Kőszeg, Csurgó, Makó)9. A nyári művésztelepeknek kettős célja volt, lehetőséget teremtettek a növendékek számára, hogy megismerkedjenek a magyar vidékekkel, a magyarországi népélettel és kapcsolatot teremtsenek a vidéki közönséggel. Módjuk nyílt a szabadban való
- 14 -
festésre, s új benyomásaikat már nemcsak a budapesti életből meríthették. A telepeken készült munkákból zárókiállítást rendeztek, ahol vásárolni is lehetett. Így vall erről az időszakról Lyka Károly: „Az 1910-es évek vége, a húszas évek első fele a magyar korona-valuta tragédiájának ideje. A háború szomorú drámája magával rántotta a pénzünket is olyan mélységekbe, amilyenekre eddig alig volt példa. A korona rohamosan romlott, amit megérzett az országnak minden lakója, természetesen a művészek is. Mindenki szabadulni igyekezett a rossz bankjegyektől s vásárolt mindent, amit csak vásárolhatott. A képeket is oly mértékben, mint azelőtt soha.”10. Mindeközben a diákból tanár lett. Rajztanári diplomájának megszerzése után továbbképző
szaktanfolyamot
végez
1921-26
között.
Ekkor
hatalmas
megtiszteltetés éri, 1922-ben Benkhard Ágost maga mellé veszi tanársegédnek. Barzó a kezdetektől fogva részt vesz a miskolci művésztelep szervezésében. A telep a vele kortárs képzőművészeti közélet előzményeitől függetlenül indult. A telep működését megelőzően a Borsod-Miskolci Közművelődési és Múzeum Egyesület Balogh Bertalan főtitkár ambíciózus vezetésével foglalkozott a képzőművészettel. Az első nagyobb kiállítást Miskolcon, 1899-ben rendezték meg Hock János a Nemzeti Szalon aligazgatójának felhívására. A szervezési munkában tevékenyen részt vettek az egyesület tagjai is. Jóllehet a kiállított művek többsége az úgynevezett műcsarnoki festészetet reprezentálta, de a kiállítók között a fiatal Glatz Oszkár is szerepelt.11. Az egyesületnek 1905-ben 1144-re gyarapodott taglétszáma, ez azt bizonyította, a fejlődő város és a megye tehetősebb polgárai nem közömbösek a kultúra ügye iránt. Széles körű érdeklődés kísérte az 1906-ban és 1910-ben rendezett Felvidéki vándortárlatokat is, melyet az Országos Magyar Képzőművészeti
- 15 -
Társulat szervezett vidéken, a helyi közművelődési egyesületek bevonásával (Eger, Miskolc, Kassa, Eperjes, Sátoraljaújhely, Gyöngyös). A kiállításon a kortárs művészet legjava szerepelt: Benczúr GyulaXII., az akadémizmus híve mellett Szinyei Merse PálXIII., Tornyai JánosXIV., Fényes AdolfXV. és Rippl-Rónai JózsefXVI.. A maga korában az úttörő jelentőségű vándortárlatnak nem lett folytatása. A század első éveiben önálló miskolci művészcsoport verbuválódott, helyi rajztanárokból, Münchent, Nagybányát és Párizst megjárt festőkből, melynek nevezetesebb tagjai közül többen Nagybányán tanultak: Balogh JózsefXVII., Kemenczky ÁrpádXVIII., Palcsó DezsőXIX., Sassy AttilaXX. és a három Hradil testvér: ElemérXXI., RezsőXXII., Vilmos. A későbbiek folyamán Sassy, Kun JózsefXXIII. szobrász Párizsban is megfordult, akárcsak Gimes LajosXXIV., Mokri Mészáros Dezső12.. A városban egyszerre több szabadiskola is működött helyi rajztanárok irányításával. A HollósyXXV. tanítvány, Balogh József 1904-ben alapított szabad rajz- és festőiskolája közel 40 évig működött. Meilinger Dezső-Nyitray Dániel 1919-ben hozzák létre a Képző- és Iparművészeti Szabadiskolát, ahol Bartus Ödön a tanítóképző művésztanára oktatta a vízfestést. Nevükhöz fűződik a miskolci művésztelep alapítása 1918 novemberében. Alkalmas helyet is találtak erre a célra, a Csabai kapunál lévő Egry-féle volt gyógyvízintézetben13.. A város vezetősége hamarosan felismerte a művésztelepben rejlő lehetőségeket, miszerint nem szabad csupán helyi keretek között működtetni. Így, mikor a Képzőművészeti
Főiskola
közölte
szándékát
egy
állandó
művésztelep
létesítésére, a város készségesen ajánlotta fel a Csabai kapui épületeket erre a célra. Annak ellenére, hogy a telepen a tárgyi feltételek nem voltak mindig megfelelőek, a főiskola hosszú ideig fenn tudta tartani telepét. A művészeti pezsdülés azonban a nyári hónapokra korlátozódott. A húszas évek miskolci festői tetszelgő naturalizmussal hígították a nagybányai festők látásmódját.
- 16 -
A miskolci kezdet nehéz – olvashatjuk a Kéve könyvében: „Első évben a minisztérium támogatása egyetlen segítségük. Szerényen étkeznek; lemarad a hivatalos fogadtatás, azon túl nem vesz tudomást a város társadalma, hogy valami, ami nem lehet közömbös számára, indulóban van. Izoláltan élnek a városban. Nem akad érdeklődő Miskolcon, aki a fiatal telep segítségére sietne.” Biztatást a fővárostól kapnak. Lyka Károly több ízben meglátogatja a miskolci „Robinsonokat”, előadásokat tart. Mire őszbe fordul a nyár, megérkezik a kultuszkormány
kiküldötte,
Nagy
Árpád
államtitkár
és
minisztériuma
megbízásából megvásárolja az eddig ideiglenes hajlékot a város szélén, a festői kertben álló, üres szanatóriumot a művésztelep céljaira. A város is hozzájárul szerény összeggel a telep fenntartásainak költségéhez. Az átkínlódott nyár őszre meghozza első, szerény növendékkiállítást a miskolci városháza dísztermében, ahol ekkor még Benkhard csak 12 növendéke vesz részt. Az új polgármester Hodobay
Sándor
pártfogásába
veszi
a
művésztelepet.
Miskolcon,
a
művésztelepen az 1921/22-es tanévtől mintegy 25-26 növendék dolgozott nyaranta. A telep vezetésével Benkhard Ágostot, a kerámia- és textilműhely felállításával pedig Muhits Sándor XXVI. iparművészt bízta meg a főiskola. A kerámiarészleg a helyi agyagárugyár nyersanyagbázisával foglalkozott, a rozsnyói, telkibányai kerámiaművészetnek és a holicsi gyár technológiájának és típusainak felújításával. A textil és a szőnyegosztály a mezőkövesdi matyó hímzés
„regenerálásával”
és
a
keleti
szőnyegszövő
technika
népies
honosításával kívánt foglalkozni. A telepi növendékek munkáikkal részt vettek a főiskola 1923. és 1924. évi Ernst Múzeumban rendezett kiállításán, 1925-ben pedig kifejezetten a művésztelepek munkájáról tájékoztató, főiskolai kiállításon a régi Műcsarnokban. A főiskola ösztöndíjakkal támogatta a rászoruló tehetséges növendékeket, ez tette lehetővé Barzó Endre számára is tanulmányai folytatását és részvételét a miskolci telepen 1921-25-ig. Minden évben elnyerte az ösztöndíjat, az úgynevezett „műterem ösztöndíjat”, ezzel teljes évre szóló beutalót nyert, ingyenes lakás- és fűtés-, világításkedvezménnyel. A telepet a
- 17 -
Kéve szintén ösztöndíjjal támogatta, 1924-ben Döbröczöni KálmánXXVII., Rozgonyi LászlóXXVIII., és Bánáti Schwerák JózsefXXIX. kapta. Az 1926-os tárlaton pedig szerepeltette a telepieket. Muhits és Benkhard egyébként tagja volt a Kéve-nek. Ettől kezdve gyakran vettek részt telepi hallgatók a Kéve kiállításain. Olyan fiatalok mint például: Bánáti Schwerák József, Basilides BarnaXXX., Ecsődi ÁkosXXXI., Friml GézaXXXII., Paizs-Goebel JenőXXXIII., Say Géza és Barzó Endre állítottak ki. Valamennyien a telepen dolgoztak. Barzó kétszer is elnyerte a Kéve Művészegyesület díját, 1923-ban alig 25 évesen a „Diákotthon”14. című festményével pedig elnyerte a 10.000 koronás első díjat. A következő évben, 1924-ben „Tájkép” című olajfestményével ismét megnyerte a Kéve nagydíját. A művészegyesület ez alkalommal már 1 millió koronás díjjal tüntette ki az egyre népszerűbb ifjút, majd tisztelete jeléül tagjai sorába választotta. 1926-ban külön művészeti szervezet alakult Miskolci Művészek Társasága néven. Bemutatkozó kiállításukat novemberben rendezték a Zenepalotában. A társaság szoros kapcsolatban állt a művészteleppel. Kellő adatok hiányában nem lehet megítélni, hogy széthúzás vagy összefogás vezette-e az egyesületalakításban a művészeket, mert ettől kezdve két kristályosodási pontja lett a miskolci művészeti közéletnek. Ez abból derül ki, hogy Miskolc ebben az időben városközi kiállítást rendezett. A városiak egy része a Lévay József Egyesületnek a húszas évek eleje óta működő Képzőművészeti Szakosztály meghívottjaiként és tagjaként állítottak ki. Meghívottak voltak: K. Haller Stefánia, Hradik Alajos és Vilmos, Jelenffy Lajos, Kolár Nádorné, P. Erte Lívia, Kmetty JánosXXXIV. és Sassy Attila. A tagok: Balogh József, Bartus Ödön, Kiss Lajos, Madáchy István, Nyitrai Dániel, Petrányi Miklós, Szontagh Tibor. Másik részük a Miskolci Művészek Társasága tagjaiból állt: özv. Bizony ÁkosnéXXXV., Burány Nándor, Döbröczöni Kálmán, Dudosits Jenő, Friml Géza, Hámor Ilona, Hollender Béla, Melinger Dezső, Palóczai Horváth Margit, Say Géza, Sárkány
- 18 -
LórándXXXVI., Szabó Ferenc, Szeiler Károly, és természetesen Benkhard Ágost és Barzó Endre. A telep épületei idővel életveszélyessé váltak, de a kecskeméti telep megszűntével Miskolcon maradt az egyedüli főiskolai művésztelep. A miskolci művésztelep egészen 1949-ig főiskolai telepként működött. Ezen a telepen 1921-27 között minden nyáron megfordult Barzó Endre, Benkhard Ágost tanársegédjeként. A Tapolca környéki enyhén dombos tájon, mindig készültek új képek. A művésztelep a Bükk alja miatti párás levegőjű környezetében alkalmi kurzusokat is adott a már diplomás rajztanár. A fiatal Barzó a 20-as évek második
felétől
alkotói
teljében
volt.
Koroknay
Gyula
nyíregyházi
művészettörténész írja róla a Szabolcs-Szatmár megyei Szemlében, hogy a tematikában jellegtelen útkanyar, facsoport, vagy bokros rét néhány házzal, amely mellett mindenki érdektelenül elmenne, már felkeltették figyelmét. Arcképet keveset, de aktot sokat készített. Ha csendéletet – igaz ritkán – ábrázolt, akkor tálak, köcsögök, korsók és terítők, népies tárgyak lettek modelljei. Vonzotta a falu egyszerű, békés nyugalma, a tanya körüli életek szolid világa, az ég alján mélyen ülő Nap harmóniája. Egyre inkább a fény jut uralomra vásznain, gazdag árnyalatú színeivel mindig egyensúlyt teremt. 1927 nyarán a miskolci telepen készült festményeiről a Nyírvidék október 25-i számában olvashatunk. Nyíregyházán a Bercsényi utcai lakásán 13 festményt mutatott be: 8 darab tájképet, közülük az egyik „élénk színpompájú, Tapolca szépségét dícsérő női portré, népéletkép, és 3 nagyobb méretű női akt kép, egyiken: „a fekvő akt, mellett fekete macska, a másikon a meztelen, fehér női test mellett olajban a cigánylány látható.” A művész ezekből a képekből vitt néhányat a következő kiállításokra: Székesfehérvárra, Budapestre a Műcsarnok tavaszi tárlatára.15. Mint társait, őt is elvarázsolta a felhőkön szűrődő napfény és a délutánok elnyúló árnyéka. Ebből a korszakból származnak a következő képek: „Tanya
- 19 -
Miskolc mellett”16., „Országút”17., a magántulajdonban lévő „Köcsögök”18., „Nő fazékkal”19., „Ablak előtt”, „Falusi
utca”, „Négy jegenye”, „Táj
templomtoronnyal”20. és „Akt fekete macskával”21.. A tájképek felépítése hagyományos: az elő- és középtérben a talaj zöldjéből kimagasló fehér-sárga falú kis házak, piros-szürke tetővel erős ellenfényben húzódnak meg. A tágas égboltozatot takaró felhőkön átszűrődik a sárga Nap korongja, fényeiben fürdetve a kanyargó országutat és a távoli dombokat. A „Tanya Miskolc mellett” című képén a lombok zöld reflexei felkúsznak az égboltra, ahonnan súlyos sárgászöld felhőgomolyként ereszkednek alá, drámai hangsúlyt adva a jelenetnek. A „Táj templomtoronnyal” című képén a túlságosan erős ellenfényben eltűnnek a színek, kissé egyhangúak, sötétek a lombok, háztetők és falak.
Mégis
megsejtünk
valamit
a
későbbi
Barzó-képek
lendületes
ecsetkezeléséből, álomittas hangulataiból. Az „Akt fekete macskával” című festményével zajos sikert aratott, a díszes keret külön emeli a festmény pompáját. A kép kompozíciója már bonyolultabb, az átló irányában fölfelé futó hangsúlyos szeszélyes erővonalak – a fekvő akt – alakítják a teret. A képből kifinomult festőiség árad. Miskolci működésének eredménye a „Köcsögök” című képe is. A kissé kemény kontúrokba zárt formák érzékeny színharmóniába rendeződnek. A kompozíció pedig Cezanne-i tanulságokat rejt magában. A „Nő fazékkal” című kép pedig már teljes mértékben szakít a hagyományos előtérháttér felépítéssel, a teret egymás mögé „épülő” vertikális síkokra bontja. Az első síkot elfoglaló fiatal nő félalakját világos és sötét nagy foltokból komponálja, nagy gondot fordítva a testtartásból, mozdulatból adódó dekorációs szerep
érvényesítésére.
A
Miskolcon
festett
13
képéből,
amelyeken
megilletődötten örökítette meg a városkörnyéki tájak részleteit, testvérének Barzó Lajosnak közlése szerint többet elcserélt miskolci művészekkel, növendéktársaival, hallgatóival. Innen származik a Barzó-hagyaték22. néhány darabja. 1924-27-ből való: Burány Nándor: Táj zöldben című olajképe, Benedek JenőXXXVII.: Női fej című kisméretű krétarajza, Varga BélaXXXVIII.: Krumpliszedés
- 20 -
című olajképe, Hincz GyulaXXXIX: Parasztfiúk és Barcsay JenőXL.: Dombos táj című korai rézkarca és egy fiatalkori képmás Barzó Endréről. „A” szignóval, talán Apáty-Abakovics Béla az alkotó, aki Réti István tanítványa volt, s aki Barzó 1918-i nagybányai tartózkodásakor szintén ott tartózkodott. A Nemzeti Szalon kiállításakor szerepeltek együtt. Barzó Endre pályáján meghatározó szerepet játszott a miskolci művésztelep. Nemcsak életének legderűsebb korszakát jelentette, hanem művészetének legtermékenyebb éveit is. A főiskolán tanultakat itt ötvözte a plein air festés örömével és itt alapozta meg egyéni hangvételű festészetét. Igaz, míg ezeket az éveket stíluskereső nyugtalanság jellemzi, de mesterségbeli erényei: vonalainak érzékenysége,
színkultúrája,
kompozíciós
biztonsága
már
ekkor
megmutatkozott. Bár a fővárosban tanult és élt, soha nem feledte el, honnan indult. Az erős, biztos vonalvezetés volt legnagyobb erőssége, szénrajzain, pasztellképein könnyedén, laza mozdulatokkal szaladt keze. Ilyen az 1928-ban született szénrajz, a „Kislány arcképpel”23.. Miskolci alkotóperiódusát az 1928as évvel zárhatjuk, mikor addigi működése eredményeképp a Miskolci Művészek Társasága kiállításán elnyeri a Nemes Marcell-díjat. Az ösztöndíj elnyerése nagyvonalú támogatást jelentett a tehetséges hazai képzőművészeknek, amely pénzben nehezen kifejezhető értéke az egy hónapos olaszországi tartózkodás lehetősége volt. Ám mielőtt elindult volna, valami megszólalt benne. Feladja tanársegédi állását, a miskolci művésztelep sem érdekli már igazán. Kevés volt számára az, amit eddig csinált. Állandóan kísérletezik, valami újszerűt szeretne, új utakat keres, amelyek kielégítik forrongó elégedettlenségét, új kihívásoknak szeretne megfelelni. A stílusbeli változás első lépéseként melegebb tónusú festékekhez nyúlt. Van Gogh-ot mindig szerette, benne a színek, formák, hangulatok hű tolmácsolóját látta. Nem sokkal az ösztöndíj megnyerése után palettáján a keveredő stílusok üdítő összhangját láthatjuk, amelyek az újdonság erejével hatnak. A színei izzanak, az árnyékok színesednek, amelyek átveszik a
- 21 -
határozott, de gyakran mégis vázlatos hatású vonalak szerepét. A korszak összegző művének az 1928-as barcelonai világkiállításon aranyéremmel jutalmazott „Falu vasárnapja”24. című képet tekinthetjük. A festmény kontúros foltfelületekkel kialakított kompozíciójával, ragyogó, világos színeivel első alkotó periódusához kötődik, de lebegő könnyedsége, álomittas hangulata ábrázolása fantáziává válik, amely már a későbbi Barzó-képeket idézi. Az önmagának és művészetének is megújulást áhító művészt a legjobb pillanatban érte a nemzetközi elismerés.
- 22 -
A RÓMAI ISKOLA ÉS HATÁSA A népes Barzó családból Barzó Endre volt az, aki az olaszországi ösztöndíjnak köszönhetően eljutott
a művészetek híres földjére. A velencei út új
tapasztalatokkal s kellemes ismeretségekkel frissítette alkotói kedvét. Sokat járt az Accademia delle Belle Artiba, a Szépművészeti Múzeum Képtárába. Tanulmányozta az övétől teljesen eltérő reneszánsz és barokk stílus jegyeit, és Rómában találkozott Aba-Novák VilmossalXLI., aki az olasz Bontempelli-féle novecento formanyelvét ötvözte az expresszionizmussal. A novocento és a római iskola igaz, elválaszthatatlan volt a felülről irányító kultúrpolitikai koncepcióktól, és a piaci befolyásoktól, spontán alakuló formai ismérvekkel rendelkezett. A nóvumok egyrészt az 1922-1926-os kezdeti periódustól, másrészt a novecento érett korszakából az 1926-1933 közötti szakaszból származnak. A római iskolások meglehetősen differenciálatlanul hagyták magukra zúdulni a különféle hatásokat, mintegy összecsúsztak az „ösztöndíjasok” munkáiban. A novecento első szakaszának célja a visszatérés a rendhez, megállítani a formák szétesését, és felhívni a figyelmet a plasztikai értékekre, és a múlt általános és kifejezetten itáliai értékeire. 1928-ban hívja meg „kemény magnak” Gerevich TiborXLII.: pályázat nélkül az Aba-NovákPatkóXLIII.-SzőnyiXLIV. triászt. Nem csak a formák klasszikus megfogalmazását újítják meg, hanem a tértől és időtől meg nem határozott általános emberi kifejezésekre törekszenek. Tagadják az édeskés naturalizmust, elhagyják az ikonográfiát, amely áthatotta a novecento első korszakát. A Collegium Hungaricum első növendékei tehát a novecento második, progresszívebb irányzatához csatlakozott. Bár az itáliai művészeti életet, a legújabb pompeji ásatások a császárfórumok rekonstrukciója ihleti, amelynek rómaias művei elvben inspirálhatnák a magyar művészeket a klasszicizáló ókori megjelenítésre, ez igencsak csekélyen jelentkezik a pogány kultúrával nem szimpatizáló
- 23 -
Collegium Hungaricum falai között. Az 1928-30-as Velencei Biennálé olasz anyagában már nincs nyoma a stílusjátszadozásnak, és egyre több mű utal a keresztény múltra. A magyar „rómaiak” ezen a ponton kapcsolódtak az itáliai eseményekhez. Az első évfolyamok anyagában még engedélyezett a látvány sokfélesége, másrészt érezhetők a novecento hivatalos formanyelvének egységesítésére tett erőfeszítések. Ez a festészet is kibontotta a maga szimbolikus tartalmát megjelenítve a hétköznapi tájakból, közönséges témákból. A magyarok élményéhez az úgynevezett polgári műfajok kapcsolódnak. Kialakult egy egységes formanyelv, eszköztár, amely alkalmas a gyors elsajátításra, átvételre. Ennek eszköze - amely Barzó Endrénél is megfigyelhető - a festmény fokozottan rajzos, festőietlen, illetve sima, amely szintén festőietlen megoldást eredményez, és teljes mértékben palástolja a személyes kézjegyet. Ennek a távolságtartásnak a kompozíciók kialakításában is megtalálható a megfelelője. A novocentista festészetre, így Barzó Endrére is jellemző, hogy vékony szálon kapcsolódik kubista térértelmezéshez. Ha a festő betartja a távlattan szabályait következetes madártávlatot használ. Az eredmény pedig kettős lesz: eltűnik a horizont, és a kompozíció nem bomlik elő-közép-háttérre. Szinte minden novecento-s magyarnak van „madárperspektívás” festménye. Aba-Novák barátságukra hivatkozva meghívta Barzó Endrét otthonába, kérte maradjon nála, sőt műtermét is felajánlotta használatra. De a fiatal pályatárs nem fogadta el a megtisztelő invitálást, inkább újonnan születő alkotásain próbálta meg tolmácsolni köszönetét. Átmenetileg novecento-s, olaszos városképeket kezd el festeni, a barátjánál látott stílusok egy-egy apró részletét óvatosan keverve egyéni ízlésével. Barzó Endre nem mérnök lett, mégis épített házakat, városokat, igaz ő a színes festékbe mártott ecsetével. Ebből a novocento-s korszakából született a „Favágó felesége”, a „Holdvilágos éj”, „Tortás csendélet”.25. Az ég, a víz, a föld
- 24 -
álomszerű képekké alakulnak vásznain. Képeinek beszédes címeket adott, ezzel is vezetve a nézőt, mit is csempészett a látványba. Képzeletgazdag nagy kompozíciói fegyelmezettek, hidegek. Ugyanakkor súlytalanul lebegő színei hideg kékbe váltanak. Alakjai színpadképek, mozdulatlanok, szinte gótikusan megnyultak. Ezt láthatjuk a „Múlt és jelen”26. című képén is, szokatlan szerkesztési mód és sima felületek jellemzik. Azonban nem sokáig időzött az új stílusnál, nem elégítette ki. Távolságtartó hideg előadásmódja messze volt mélyebb művészi tartalmakat kifejezni akaró lelki alkatától. E korszakának lezárásául több kiállításon is bemutatta képeit. Az 1931-es esztendőben a „Művészcsoportok” kiállításán mutatkozik be a nagyközönség előtt. a Képzőművészek Új Társasága tagjaival együtt - a Műcsarnokban - 26 képével szerepel. A bemutatóra öt pályatársával együtt készült: Barcsay Jenővel, Bernáth AuréllalXLV., Boromisza TiborralXLVI.,
Kmetty Jánossal és Márffy
ÖdönnelXLVII.. Ekkor így jellemzik művészetét: „A világot fantasztikus elképzelésekké írja át. Az ég, a föld, a víz, minden átalakul lelkében álomszerű elképzelésekkel.” Egy másik bírálója, Lázár Béla pedig így értékeli: „egy a formákat mesére átalakító fantáziával megáldott művész.”27. 1932-ben az Ernst Múzeumban, ezt követően a Képzőművészek Új Társasága és az Új Művészek Egyesülete (KUT és UME) által létrehozott Modern Művészeti Egyesületek szindikátusa néven egységes szervezetet hozott létre, amely együttes kiállítást rendezett a Nemzeti Szalonban. Az egyesítést a gazdasági világválság miatt kiélezett helyzet tette szükségessé. Ezeken a kiállításokon még részt vett, majd tépelődő alkata, munkáival való elégedettlensége, állandó útkeresése és talán betegsége évekig távol tartotta a nyilvános szerepléstől. Családtagjai, barátai elbeszélésből tudjuk, nem volt aktív, harcos egyéniség – a művészeti közéleti vitáktól mindig távol maradt. Azonban széles körű műveltsége és nem utolsósorban humora sok művészbarátot vonzott maga köré.
- 25 -
A MŰVÉSZI ÉLETÚT VÉGE Igaz, a közélettől 1932-től távol maradt, de közben folyamatosan érlelte saját kifejezési formáját, amely pályája végéig jellemzi. Visszatér Nyíregyházára és orosi birtokán eszközökkel és stílusokkal kísérletezik. Pasztell és akvarell lett az anyaga új képeinek. Persze megmaradt az olaj is, hiszen a színek lakkos fényét ez adja vissza legjobban. Témaválasztásában visszatér a tájhoz, új motívumként jelentkezik a megnövekedett emberi figura. Parasztfigurái hatalmasak, erősek – szinte betöltik az egész képfelületet. Az asszonyok, emberek, állatok, a házak komor jelzésűek, elgyötörtek, megnyomorítottak. Ezzel a jelenséggel állunk szemben az „Asszonyok tehénnel”28. című pasztellképén. A kép jobb oldalát szinte teljesen betölti a két asszony figurája. A „Kék kendős nő”29. című pasztellképen az asszony arca szinte eltorzul, fakó, a fél mellkép szemből ábrázolva látható, a háttér erős sárga színe ellentétben áll és kiemeli a kendő kék színét. A falu részletei komorak, szinte vészjóslóak. A Nyíregyházára visszatért művész
számára
döntő
fontosságú
volt
Kiss
LajossalXLVIII. a
kiváló
néprajztudóssal kötött ismeretsége, barátsága. Kiss Lajos, a művész eszmei jóbarátja méltán dedikálja e szavakkal a Szegényasszony élete c kötetét: „a magyar parasztság nagy szerelmesének”. A halk szavú festő a paraszti sors hű tolmácsolója volt, a képein ott izzik az akkori társadalom kritikája. Megrázó erővel ábrázolja a szegény, elesett, kilátástalan sorsú parasztembereket. Nem csak a figurális ábrázolásáról árad a humanizmus, hanem tájképeiben is ott érezzük a hétköznapok gondjait. Visszavonult öt évre és a hallgatás után 1937-ben részt vesz a Műcsarnokban megrendezett Nemzeti Képzőművészeti Kiállításon. A szerényen háttérbe húzódó művészre újra felfigyel a szakmai közönség. A kiállításon a legjelentősebb alkotókkal
szerepelt
együtt.
A
„Fehér
házak”
című
olajfestményét
megvásárolta a Szépművészeti Múzeum. De szomorú apropó! Egyik kezével új
- 26 -
lehetőséget adott a sors, de a másik kezével elragadott. 1937 Pünkösdjén, amely év elhozta számára az újra felfedezés élményét és az elismerést, édesanyja meghalt. Ekkor már csak testvérei jelentették számára a családot. A festészet menedéket jelentett számára akkor is, amikor 1939-ben a század Európája már javában megkezdte második világháborúját. Az ezt követő évben, 1940-ben 19 képét állítják ki a Nemzeti Szalonban, majd Nyíregyházán rendeznek tárlatot munkáiból. A derű eltűnt művészetéből. Magas horizontú tájai, sejtelmes erdői, izgatott, nyugtalan vagy melankolikus látomásszerű átírásai a természeti élménynek. A szenvedélyes ecsetjárásból a szenvedélyesen nyugtalan ember rohanását, a percek megragadását olvashatjuk ki. A színeknek alig van realitásuk. A fanyar barnái, az egyre gyakrabban jelentkező fekete színei, semleges szürkéi a már gyógyíthatatlanul beteg festő reménytelenségét is elárulják. Kezdetben kontúros, később egyre inkább foltfelülettel megoldott képei a legérettebb korszakát mutatják, erőteljesek és finomak. Ekkorra már letisztulnak benne a nagybányai, a miskolci művésztelep és az olasz út tanulságai, egyéni sorsának tragikus fordulatával pedig rátalál saját lendületes, expresszív kifejezésmódjára, amely csakis az ő sajátja. De a művész, aki csak alkotni vágyott, 1944 tavaszán ismét azon fáradozott, hogy megossza az érdeklődőkkel válogatott munkáit, s megmutassa mestersége lényegét. Lázár Bélának, az Ernst Múzeum igazgatójának felhívására festőbarátjával, Fónyi Gézával készült egy kiállításra, amely március 19-ére volt kitűzve. A megnyitó napján nem sokkal a kezdés előtt, amikor a látogatók és a művésztársak a nyitóbeszédet várták, egy rendőr érkezett a hírrel: „a németek megszállták Budapestet, minden csoportosulás tilos!” Völmacher Anna művészettörténésznek pedig, aki a kiállítást nyitotta volna, menekülnie kellett. A kiállítást azonnal bezárták, a tárlatot látogató embereket hazaküldték, közönség
- 27 -
nem látogathatta a tárlatot. Ez volt életének egyik legnagyobb megrázkódtatása. Kiállításának bezárása lelkileg teljesen megtörte. Viharos csalódással tért haza, Nyíregyházára. Bezárta Semmelweis utcai műhelyét, fél évig birtokán élt, majd a család Bercsényi utcai házában lakott. A háborús évek tovább őrölték érzékeny idegrendszerét, alig nyúlt ecsethez. Emberkerülővé válik, évekig nem nyúl kedves hangszeréhez, a zongorához. Az udvarban, az istállóból átalakított épületben volt műterme, s mellette kis szobája. Csak 3 évvel később költözik be a nagy házba véglegesen. 1945 után még egy alkalommal, 1948-ban szerepelt de személyesen nem jelent meg - néhány képével Miskolcon, a miskolci művésztelep megalakulásának 25. évfordulójára rendezett tárlaton. Ezek után nem festett és rajzolt többé, szótlanul egyhangúságban teltek napjai, látogatókat is csak ritkán fogadott, még a művészetről sem beszélt. Barzó Endre számára elhalványultak a múlt sikerei, messzinek tűnt már Velence, Barcelona emléke. Hol volt az egykori hírnév? A családi ház falai között, ahol a világtól elzárva magányba fordulva élt nemi betegségével - szifilisz, amely minden testi-lelki kínjával gyötörte -, utólérték a rossz hírek, és ha lehetett, még tovább fokozták határtalan szomorúságát. Testvérei közül a legifjabb, Jenő élete teljében 42 évesen elhunyt. Egy tévesen diagnosztizált és sajnálatosan elkezelt betegség zúdította a gyászt a családra. A megrendültség és fájó tehetetlenség görcsös terhét még öt évig hordozta összetört lelkében. Barzó Endre festőművész testileg és lelkileg megrokkanva, mivel gyógyszerszedését elhanyagolta - nemi betegségének idegrendszeri szövődményében, 1953. augusztus 25-én halt meg. Abban a nagykállói ideggyógyintézetben érte a halál, melyet a századforduló első éveiben édesapja alakított át, a régi vármegyeháza elöregedett épületéből. A családi sírbolt fekete obeliszkjén az ő neve lett a negyedik.
- 28 -
Képeinek nagy része családtagok, közeli és távoli rokonok tulajdonában találhatók. Néhányat múzeumban őriznek, némelyeket megrongált az idő, megfeketedett rajtuk a festék. Talán olyan is akad, amire nem került név, dátum, cím sem, s mostoha körülmények között még ma is porosodik valahol.
- 29 -
MILYEN VOLT BARZÓ ENDRE? Az életútjával, családjával ismerkedő emberben felmerülhet a kérdés, milyen volt valójában a sokrétűen művelt Barzó Endre? Egy 1931-ben készült önarcképét így elemzi egy jó ismerője és nagy tisztelője, Koroknay Gyula: „Fekete zakóban áll, zsebre dugott kézzel, oldalra fordulva, abban az irányban, ahonnan hozzábújik egy vörös hajú nő (Yvette Gray), a táncosnő. A művész testtartása rendkívül jellemző. Van egy kis dicsekvés a zsebre dugott kéztartásban, ugyanis emlékezetből is bámulatosan tudott rajzolni. Másrészt az a rendkívüli nyugalom, ahogy ott áll, alapvető jellemvonása volt. Arckifejezésében azonban benne van önmardosó hajlama. Leolvasható róla tépelődő természete, aki túlzásba viszi a problémakeresést, s gyakran önmagába hull, ki sosincs megelégedve magával, már nem látja volt sikereit, s mindig valami rendkívülit szeretne.30. Sokat és mélyen gondolkodó ember volt. Kellemes modorát, irodalmi, zenei műveltségét nagy örömmel fogadta s értékelte környezete. Jól ismerte Baudelaire-t, Rimbaud-t, bár nem tudni, hogy fordítások, vagy valós nyelvtudás alapozta ismereteit. Öltözékére mindig gondosan ügyelt, galléros ing és nyakkendő kötelező volt számára. Vékony, közepes termete illett visszafogott egyéniségéhez. Precízen elválasztott, oldalra fésült haja szabadon hagyta magas homlokát. A mélyen ülő orrnyereg és a római típusú orr megtörte arca szabályosságát, s ez különösen a profilból készített fényképeken tűnik fel. Feltűnően egyedi vonásai voltak. Érzékenyen csillogó szemeit valószínűleg édesanyjától örökölte. Bajuszt soha nem viselt, bár öccsei szívesen követték az apjuk szokását. „Pesten a Semmelweis utca 11. szám alatt, a második emeleten lakott”, amelyet egy pasztellképen örökített meg.31. „Életmódja mindig egyszerű volt. Reggel a vaskályhán teát főzött, kétszersültet, vagy kenyeret evett. Délelőtt 10 és 12 óra között dolgozott, ha dolgozott. Vendéglőben ebédelt, de ha
- 30 -
belefeledkezett a munkába, elfeledkezett róla. Ebéd után beült a Centrál KávéházbaXLIX. egy feketére, balra a második asztalnál volt a törzshelye. Itt találkozott író- és művész barátaival. Estéje a Körút és az Üllői út sarkán, a Valéria Kávéházban magánbarátoknak volt fenntartva. Borzasztóan kávéházi lény volt – említik kik ismerték.”32. A magánéletét szolid mederben terelő művész szívében - nemi betegségéből adódóan - a szerelem szokatlanul csendes ritmust duruzsolt, s később sem törte meg belső magányát egy kedves hölgy bájos társasága. Új stílusok, frissülő formák, elcsípett s kivetített pillanatok hozták el hozzá a hódítás győzelmét a festészetben. A hivatás jegyese volt!
- 31 -
BARZÓ ENDRE MŰVÉSZETÉNEK JELLEMZÉSE A különös gyümölcsözően induló karrier és a zaklatott, magányosan végződő életút művészetét három nagyobb korszakra oszthatjuk. Az első korszakából való művek, melyek - Benkhard Ágost mellett - a miskolci művésztelepen eltöltött évek termései (1918-1927), általános tetszést aratnak a nagyközönség előtt. Hivatkozzunk csak aktjára, vagy csodás finomságokban gazdag
tájképeire.
Komponálásának
abszolút
biztonsága,
harmonikus
vonalvezetése, magas festészeti tudása, ezek olyan ajánlások, melyek biztosítják a sikert, és amelyek későbbi képeinek, műveinek is alapjai maradnak. Tartalmilag ezek a képek viszonylag keveset mondanak, csak annyit, amennyi egy szép táj hangulata, a természet egy ritka pillanata alatt érzett örömujjongás. Ezt a periódusát lezáróan a művésztelepek élményeit ötvözi. Stílusát áthatja egyfajta „Van Gogh”-os mentalitás, egy szabadon alkotott Cezanne-i álomvilágba merül, ahol egy fényittas idillikus, problémamentes falusi mesevilágot teremt. Ez az irány hozza meg számára a legnagyobb elismerést, az olasz ösztöndíjat és a barcelonai világkiállítás aranyérmét (1928). Az olaszországi út során (1929) erőteljesen érdekelni kezdte az itáliai novecento. De kiderül nemsokára, hogy ez csak átmenet. Barzó nem tud saját köréből kilépni, pedig ennek a stílusnak erős a vonzása, elég ha Aba-Novák Vilmosra, Bazilides Barnára, Patkó Károlyra vagy a debreceni Gáborjáni Szabó Kálmánra utalunk. Erre a korszakára a nagy kompozíciók, a szokatlan szerkesztési mód, és a sima felületek jellemzőek. Az idillikus, álmodozó hangvétel még tart, de már megkopottnak, fanyarkásnak hat. „Szerencse”, hogy ez a stílus nem elégítette ki művészi alkatát, és eltávolodik a római iskolától (1937).
- 32 -
Az utolsó korszaka a legérettebb! Igaz, sorozatosan megrázkódtatások érik, mégis makacsul érleli művészetét. Érdekes módon az ide tartozó művei már nem olyan
népszerűek.
Talán
ez
köszönhető
annak
is,
hogy
betegsége,
magányossága, emberkerülővé teszi. Visszafordul a tájhoz, a népiességhez. Festői modora is megváltozott, sajátos, egyre sötétedő színvilága párosul egy expresszív ecsetkezeléssel. A föld és népe érdekli kizárólagosan. Tájain az emberek és az állatok vergődnek és sorsuk miatt szinte hasonlítanak egymásra. Mindenütt a kimondott bánat, vagy a ki nem mondott gyötrelem. A tartalommal párhuzamosan változik a technikája is, a formák felbomlanak, ilyenkor a kompozíció is megbillen. Az utolsó években (1937-1948) életérzését szinte már csak pasztellel tolmácsolja. Színvilága a fanyarbarnák és tompa szürkék között mozog, egyre gyakoribb a fekete szín használata, a kezdeti összefüggő kontúrokat felváltják a foltfelületek. A komor színek használata vészjósló. Barzó Endre megrokkanva, a hálátlan utókortól művészetét – és művészi érdemeit, melyet saját korában méltán kiérdemelt, teljesen elfeledve halt meg!
- 33 -
FELHASZNÁLT IRODALOM
1. Hermann Ottó Múzeum Évkönyve 1926-27. Muraközi Ágota publikációja 2. Dienes István: Szabolcs vármegye - Szociográfiák Nyíregyháza 1939. 3. Bence Gyula: A Képzőművészeti Főiskola története (100 éves a Képzőművészeti Főiskola Szerkesztette: Végvári Lajos) Budapest 1972. 4. Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola Évkönyve 1921-25. 5. Lyka Károly: Festészetünk a két világháború között Budapest, 1984. 6. Képes újság: IX. Évfolyam 1968. XI. 23. 31. oldal 7. Szabolcs-Szatmári Szemle 1967. május 29. oldal Koroknay Gyula tanulmánya 8. Margócsy József: Utcák, terek, emléktáblák… 1986. 9. Révai Lexikon 10. Pallas Lexikon 11. Művészeti Lexikon Akadémia Kiadó 1968. Forrás 1. Soltész Albert 2. Börcsök Ágnes
- 34 -
MELLÉKLETEK JEGYZETEK 1. Kéve 1907-ben alakult képzőművészeti társaság, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Egyesülete, vezetője Szablya-Frischauf János 2. Nemes Marcell (1866-1930) híres műgyűjtő és műkereskedő, díjának elnyerése nagyvonalú támogatást jelentett a tehetséges hazai képzőművészeknek, értéke egyhónapos olaszországi tartózkodás volt. 3. Hermann Ottó Múzeum Évkönyve 1926-27., 99. oldal 4. Dienes István Szabolcs vármegye – Szociográfiák Nyíregyháza, 1939. 5. Nagybánya – A művésztelep gondolata Hollósi Simon müncheni magániskolájában született. A
mester tanítványaival és festő
barátaival
a
magyar
művészélet
modernizálásáról álmodozott. 1896-ban együtt utaztak Nagybányára és útközben a millenniumi kiállításon látott Szinyei Merse Pál képei nagy hatást gyakoroltak rájuk. A festői fekvésű bányavároskában működő alkotótelepen fokról-fokra fejlesztették ki a plein-air stílusát. A művészeti megújulást a műterem világától eltérő, a szabad levegőn megfigyelt fény- és színjelenségek visszaadása jelentette, s ez a szabad festészet egyben az impresszionizmus kibontakozása felé nyitotta az utat. A vezető szerep Hollósy távozása után Ferenczy Károlyé volt. Vele együtt dolgozott még Iványi Grünwald Béla, Hollósy Simon, Csók István, Glatz Oszkár. Később a „Nyolcak” néven jelentkező festőcsoport tagjai közül is többen kötődtek Nagybányához és az ott kiforrott alkotói szellemiséghez. 6. Házak patakparton: Ltsz: 79.12.3. karton, olaj, 29x35 (Jósa András Múzeum) 3. kép 7. Jósa András Múzeum Képzőművészeti Adattára 1983/4. 8. Bence Gyula: Képzőművészeti Főiskola története 263. oldal (100 éves a Képzőművészeti Főiskola szerkesztette Végvári Lajos) Budapest, 1973. 9. Országos Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola Évkönyvei 1921-25., 9-15. oldal, A Főiskola 50 éve 5-6. oldal, Budapest 1926.; B. Kálmán Mimi: A művésztelepek jelentőségéről 46. oldal 10. Lyka Károly: Festészetünk a két világháború között Budapest, 1984., 15. oldal 11. Zsadányi Guidó: Az első képzőművészeti Kiállítás Miskolcon; Hermann Ottó Múzeum Közleményei 1964/6. 53-54. oldal
- 35 -
12. Képek a Hermann Ottó Múzeum gyűjteményéből; Miskolc, 1970. 2-3. oldal 13. Goda Gertrúd: Ficzere László Miskolc, 1987. 8. oldal 14. Diákotthon Ltsz: Fk 557 vászon, olaj 90x87, vétel a Magyar Egyetemi Hallgatók Országos Szövetségének a Nemzeti Szalonban rendezett kiállításáról (Szépművészeti Múzeum) 15. Nyírvidék 1927. Október 25. A Kéve 19. kiállításán Benkhard, Fónyi társaságában állított ki 1927 novemberében, előző évben a Kéve 17. kiállításán szerepeltek együtt Miskolcon. 16. Tanya Görömböly Miskolc mellett Ltsz: 77.33. olaj, vászon 60x74, 1927. (Jósa András Múzeum), 6. kép 17. Országút Ltsz: 79.12.1 olaj, vászon 48x80 1927. (Jósa András Múzeum), 4. kép 18. Köcsögök nyíregyházi magántulajdonban olaj, vászon 50x60 19. Nő fazékkal nyíregyházi magántulajdonban olaj, vászon 97x74 20. Táj templomtoronnyal Ltsz: 68.1.1 olaj, vászon 75x90 (Jósa András Múzeum) 21. Akt fekete macskával budapesti magántulajdonban olaj, vászon 84x96, 1927. 22. Jósa András Múzeum tulajdonában 23. Kislány arcképpel Ltsz: 79.12.8 szén 31x24,5 (Jósa András Múzeum) 9. kép 24. Falu vasárnapja Ltsz: 77.38 olaj, vászon 60x73 (Hermann Ottó Múzeum) 10. kép 25. Tortás csendélet Ltsz: 77.3.7 olaj, vászon 68x63 (Jósa András Múzeum) 1931., 11. kép 26. Múlt és jelen Ltsz: 77.3.6 olaj, vászon 124x79 (Jósa András Múzeum) 1931., 14. kép 27. Képes Újság 68. XI. 23. IX. évfolyam Tóth Ervin: A Nyírség festője 28. Asszonyok tehénnel Ltsz: 92.11.1 papír, pasztell 60,5x43 (Jósa András Múzeum) 19. kép 29. Kék kendős nő Ltsz: 78.10.2 papír, pasztell 41x54 (Jósa András Múzeum) 20. kép 30. Szabolcs-Szatmári Szemle című gazdasági-társadalmi-kulturális folyóirat 1967. májusi számából Koroknay Gyula publikációja 31. Budapesti Semmelweis utcai szobája Ltsz: 79.12.6 papír, pasztell 40,5x47 (Jósa András Múzeum) 21. Kép 32. Szabolcs-Szatmári Szemle: Uo.
- 36 -
KISLEXIKON
I.
Vojtovics Bertalan (1853-1398) érdekes párhuzam, hogy az építőmester legnagyobb gyermeke Vári Vojtovics Zoltán akárcsak Barzó Endre festőművész lett, aukciókat szervezett és főiskolát is indított 1918 után Nyíregyázán.
II.
Alpár Ignác (1875-1928) pályáját kőműves inasként kezdte Hauszmann Alajos tanítványa volt a Műszaki Egyetemen, majd Berlinben szerzett oklevelet. Külföldi tanulmányutak, gyakorlati évek után hazatérve tanársegédként dolgozott egykori mestere mellett. 1890-től kizárólag önálló tervezéssel foglalkozott, a korszak egyik legnagyobb létszámú irodáját vezette. Hírnevét középületei alapozták meg. Leghíresebb munkái: Mezőgazdasági Múzeum, Magyar Nemzeti Múzeum, az Anker Biztosító Társaság épülete, a volt Tőzsde, ma az MTV székháza.
III.
Képzőművészeti Főiskola 1861-ben megalakult Budapesten az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat, mely hármas célját így fogalmazta meg: „A hazai képzőművészetnek minden ágát tökélyre segíteni, a műízlést nemesbíteni, s a műszeretetet terjeszteni:” A társulat önálló anyagi alappal nem rendelkezett, nemes elképzeléseit csak pártfogó tagjainak a támogatásával tudta teljesíteni. Gazdag mecénásai között az uralkodón és az uralkodóház tagjain kívül, arisztokraták, főpapok, később egyre nagyobb számban jómódú polgárok is voltak. A megvalósítandó feladatok sorában elsőként egy művészi tanintézet felállításának a terve szerepelt. Eötvös József kultúrminiszter megbízásából Kelety Gusztáv, a társulat egyik tagja Európába indult, hogy tanulmányozza a képzőművészeti akadémiák és iparművészeti intézetek munkáját. Tapasztalatait „A képzőművészeti oktatás külföldön és feladatai hazánkban” című munkájában összegezte. Javaslatában szerepelt egy a tanárképzést is magába foglaló, alapképzést nyújtó intézmény felállítása, melyet az „akadémia” szó megkerülésével „mintarajztanodának” nevezett műtermekben, kiváló mesterek irányítása alatt bővíthettek volna. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat sürgetésére I. Ferenc József 1871. május 6-án szentesítette a törvényt, mely alapján Pauler Tivadar rendelettel alapította meg a Magyar Kézőművészeti Főiskola jogelődjét, az Országos Magyar Mintarajztanodát és Rajztanárképezdét. Az új intézmény 1871 októberében a Rombach utca 6. szám alatt, egy magán bérházban bérelt lakásban kezdte meg a működését. Magyarországon a múlt század végén ez volt az egyetlen olyan tanoda, amelyben állami művészképzés folyt. Az intézmény 1908-
- 37 -
ban kapta a Magyar Királyi Képzőművészeti Főiskola nevet. Ma Magyar Képzőművészeti Egyetem. IV.
Révész Imre (1859-1944) festőművész, a Képzőművészeti Főiskola tanára. Népéletképeket, történelmi zsánerképeket festett naturalista stílusban.
V.
Benkhard Ágost (Budapest 1882-Budapest 1961): festő. A Mintarajziskolában Zemplényi Tivadar, Nagybányán Hollósy Simon tanítványa volt, akit később Técsőre is követett. 1904-ben tanulmányutat tett Olaszországban. A Műcsarnok 1905-06 évi téli tárlatán Önarcképével lépett először nyilvánosság elé. 1907-ben részt vett a Kéve alapításában és annak első budapesti és külföldi kiállításain is, amelyeket ő rendezett. A fővárosi Iparrajziskola, majd 1922-től a Képzőművészeti Főiskola tanára, 1935-37 között rektora. Megszervezte a miskolci művésztelepet, melynek 1938-ig vezetője, a Miskolci Művészek Társaságának elnöke volt. A nagybányai iskola stílusában festett plein air tájakat, életképeket, portrékat. Több művét őrzi a Nemzeti Galéria és egy miskolci múzeum.
VI.
Lyka Károly (Budapest 1869-Budapest 1965): művészettörténész, festő, Kossuth-díjas. Festőnek készült Münchenben, Rómában tanult, a Hollósy- körhöz tartozott, később újságíró lett. 1902-1918-ig szerkesztette a maga korában jelentős művészeti folyóiratot a Művészetet. 1914-36-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára, néhány évig igazgatója volt, nagyban hozzájárult a modern szellemű főiskolai oktatás kialakításához. Művészettörténeti munkáiból kiemelkedő az utolsó 150 év magyar művészetét tárgyaló monográfia-sorozat.
VII.
Réti István (Nagybánya 1972-Budapest 1945): festő 1892-ben a Mintarajziskolán töltött néhány hónap után Münchenben Hollósy Simon növendéke lett. 1896-ban Thorma Jánossal együtt előkészíteték a Hollósy iskola Nagybányára költözését. Kezdettől fogva annak egyik tanára és fő szervezője volt. Kezdetben J. BastienLapaget vallotta példaképének s a többi Nagybányaihoz hasonlóan ember és tájképei hangulati egységének megragadására törekedett. A tájfestés azonban csak mellékesen érdekelte, a figyelmét elsősorban a közvetlen környezetében élők elmélyült tanulmányozása kötötte le. 1922-ben Hollósy távozása után megalakult Nagybányai Szabad Festőiskola egyik vezetője lett. 1904-ben bécsi tanulmányútra, 1906-07-ben Frankói-ösztöndíjjal római tanulmányútra ment. Az I. világháború előtti években hatott rá a szecesszió dekorativitása. Ezidőben már egyre kevesebbet dolgozott, de buzgón tanított Nagybányán és 1913-tól órákat ad a budapesti Képzőművészeti Főiskolán.
A
Tanácsköztársaság
idején
funkciót
vállalt
a
képzőművészek
- 38 -
szakszervezetében, majd annak megdöntésében, majd bekapcsolódott a főiskola újjászervezésébe. Lyka Károly fő segítője volt a főiskolai reform kidolgozásában. 1923-től rendes tanárként dolgozott 1938-ig, nyugdíjazásáig. 1928-35 között a főiskola rektora volt. Legtöbb jelentős művét a Nemzeti Galéria őrzi. VIII.
Vaszary János (Kaposvár 1867-Budapest 1939): festő, főiskolai tanár. Első mestere a Mintarajziskolában Székely Bertalan és Greguss János volt, majd Münchenben tanult tovább G. von Hacklnál és L. von Löfftznél. De lényegében a Hollósy-körhöz tartozott. Hamarosan a Julian Akadémiára került Párizsba. Művészete mindvégig franciás ihletésű. A naturalizmustól lassan a posztimpresszionizmusig jutott, majd visszakanyarodott a plein air naturalizmushoz. Az I. világháború alatt expresszív erejű drámai háborús képeket festett. A KUT egyik alapítómestere és az UME alapítója volt. Számos cikket írt a modern eszmék védelmében. Sok külföldi díjat nyert, több képe van külföldi múzeumokban. 1961-ben nagyszabású emlékkiállítás nyílt a Nemzeti Galériában.
IX.
Glatz Oszkár (Budapest 1872-Budapest 1927): festő. Budapesten, Nagybányán, Szolnokon és Münchenben tanult. Mesterének, Benczúr Gyulának művészete nagy hatással volt rá. 1908-tól állította ki a Műcsarnokban festői beállítású képmásait, melyek gyakran az uralkodó osztály tagjairól készültek, valamint aktjait, zsánerképeit. Több képe a Nemzeti Galériában van.
X.
Csók István (Sáregres 1865-Budapest 1961) festő, Kossuth-díjas kiváló művész. A modern plein air festészet egyik vezető alakja, a nagybányai festőtársak harcostársa. 1882-85 között a Mintarajziskolát látogatta, itt Greguss János, Székely Bertalan, Lotz Károly voltak tanárai, 1886-87-ben Münchenben a festőakadémiára járt, ahol L. von Löfftz és G. von Hackl akadémikus oktatásában részesült. 1880-ban Párizsba ment, ott a Julian Akadémián A. W. Bouguereau és T. Bastien-Lepage műveiért lelkesedett. Ennek stílusában fogant a Krumplihámozó. Ezzel a képével a párizsi Salonban aranyérmet szerzett, 1894-ben pedig Bécsben állami nagy aranyérmet. Hazaköltözött és attól kezdve Budapesten élt, 1914-ben nagysikerű gyűjt. kiállítása volt a Műcsarnokban. 1917-ben Pitsburghban állított ki, 1920-tól a Szinyei Társaság, 1949től a Magyar Képzőművészek Szövetségének elnöke. Művészetének első realista jellegű korában népi tárgyú erőteljes, rajzos jellegű figurális ábrázolásokat majd színgazdag népviseletbe öltözött fiatal sokác nőket festett. Második korszakában vált Párizsban aktfestővé és elhagyva jelképes jellegű erőteljes modorát kiváló kolorista lett. Harmadik korszakában idehaza érte művészete tetőpontját balatoni tájképeivel,
- 39 -
valamint a kislányáról, Züzüről festett ciklusával és a tájat, arcképet, csendéletet egybeolvasztó színdús kompozícióval újabb korunk festészetének legvonzóbb egyénisége. XI.
Rudnay Gyula (Pelsőc 1878-Budapest 1957) festő, grafikus, főiskolai tanár, Kossuthdíjas kiváló művész. Budapesten, majd Münchenben Hollósy Simonnál végezte tanulmányait. Nagybányán, Rómában, Párizsban képezte tovább magát, végül a maga útját járva teremtette meg festői stílusát, amelyben Goya és Munkácsy örökségét ébresztette. 1918-ban volt az első nagysikerű kiállítása, 1953-ban az utolsó a Szépművészeti Múzeumban, s közben számos kiállítást szervezett külföldön is. Mind mondanivalója, mind festői előadásmódja a magyar festői romantika legizzóbb hagyományaihoz fűződik. Témavilága merőben eltér kortársaitól: letűnt magyar korok hangulatát idézi. Hódmezővásárhelyi művész barátaival az „alföldiekkel”, Tornyai Jánossal, Pásztor Jánossal, Endre Bélával és utóbb Koszta Józseffel a nyugati festészeti irányoktól eltérő sajátosan magyar piktúra megteremtéséért küzdött. Számos képét őrzi a Nemzeti Galéria.
XII.
Benczúr Gyula (Nyíregyháza 1844-Szécsény 1920) festő. A 19. sz-i magyar történeti festészet egyik legjelentősebb alakja. A középiskolát Kassán végezte, ahol a Klinkovics testvérek magániskolájában festeni, rajzolni tanult. 1861-ben került Münchenbe, a Képzőművészeti Akadémiára és 1865-ben Piloty tanítványa lett. Első nagy jelentőségű műve a Hunyadi László búcsúja, melyet a Kiegyezés évében mutatott be Pesten nagysikerrel. A hibátlan technikai tudással, kiváló kompozíciós készséggel festett alkotást 1869-ben II. Rákóczi Ferenc elfogatása c. műve követte. Ezidőből való családi portréi közül különösen kiemelkedik nővére, Etelka és Benczúr Gyula több arcképe. II. Lajos bajor király is foglalkoztatta, aki rokokótémák feldolgozását rendelte meg nála. Ezek közül jelentős XV. Lajos és Dubbarry c. képe, melynek egyik változata a Nemzeti Galéria tulajdona. 1875-ben készült a Vajk megkeresztelése, 1876-tól a Müncheni Akadémia tanára volt. 1883-ban hazaköltözött, a Mesteriskola igazgatója lett, melyet haláláig vezetett. Számos közepes, de több átlagon felüli festő is került ki iskolájából, ahol a Müncheni Akadémia mintájára a technikai tudás elsajátítása volt a fő cél. Hazaköltözése után a hivatalos Magyaroroszág, mely képességét megbecsülte állandó megrendelésekkel látta el. Kedvelte a mitológiai jeleneteket (Bacchánsnő, Perseus és Andromeda), továbbá a virágok közt ábrázolt puttókat (Mályvák közt, Venus galambjai) s önarcképek sorát festette meg, melyek közül az Uffizi-képtárában is őriznek egyet.
- 40 -
XIII.
Szinyei Merse Pál (Szinye-újfalu 1845-Jernye 1920): a festő a magyar művészek kiemelkedő alakja. Első mestere a nagyváradi Mezey Lajos volt, majd 1864-ben a Müncheni Akadémián H. Anchütz növendéke lett. 1866-ban Wágner Sándor osztályába került, az akadémia szellemének megfelelően mitológiai, történelmi tárgyú képeket festett. Sokat foglalkozott a Faust-témával. 1867-ben K. Piloty tanítványa lett, aki arra biztatta készítsen tanulmányokat a szabadban. Megtalálta festészetének fő motívumát a szabad festészetben ábrázolt figurát. A természet élménye olyan erős volt, hogy a tájat szinte mindig emlékezetből festette. A nagyszerű nekiindulás után 2 éves szünetet tartott. 1870-ben hazautazott, 1872-ben tért vissza Münchenbe, ekkor fogott hozzá fő művének a Majálisnak a megfestéséhez. A kép tökéletes plein air kompozíció. A Majálist teljes közöny és meg nem értés fogadta. 1873-ban elkedvetlenedve hazautazott Jernyére. A Majális magaslatáig már nem jut el, 1874-ben festette meg a Lila ruhás nőt, amelyen a figura és a táj egysége megbomlik. Hosszú kihagyások után csak ritkán fogott ecsetet. 1882-ben megújult munkakedvvel ment Bécsbe. Az itt festett Pacsirta azonban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Az elmarasztaló
birálatok
hatására
szinte
teljesen
abbahagyta
a
festést.
Visszavonultságának évei alatt Pesten megváltozott a művészeti élet. A Műcsarnok 1896-os kiállításán a Majális elsöprő sikert aratott. A siker visszaadta munkakedvét. Öreg korában a társadalom számos elismerésben részesítette, kinevezték a Képzőművészeti Főiskola igazgatójává. XIV. Tornyai János (Hódmezővásárhely 1869-Budapest 1936) festő, az alföldi parasztság életének és környezetének tolmácsolója. 1886-89 között a Mintarajziskolában Székely Bertalan, Lotz Károly, Greguss János növendéke volt. 1894-96-ban Párizsban folytatta tanulmányait, ahol Munkácsy hatott rá legjobban. 1896-97-ben Német- és Olaszországban járt, majd hazatérve Hódmezővásárhelyen telepedett le. 1894-től rendszeresen szerepelt a Műcsarnok kiállításán. 1908-ban gyűjt. kiállítást rendezett Hódmezővásárhelyen. 1911-ben volt első budapesti kiállítása a Művészházban. 1919ben Budapestre költözött, s halála előtt néhány nyarat a szentendrei művésztelepen töltött. 1934-ben a Szinyei Társaság nagydíját nyerte el. Festményei nagy részét a hódmezővásárhelyi múzeumra hagyta, melyet 1951-ben Tornyai János Múzeumnak neveztek el. 50 festménye és 2 rajza a Nemzeti Galériában van. Emlékkiállítását a Nemzeti Galériában rendezték. XV.
Fényes Adolf (Kecskemét 1867-Budapest 1945) festő, a kritikai realizmus jelentős képviselője. A Mintarajziskolában 1884-87 között Székely Bertalannál, Weimarban
- 41 -
M. Thedynél, Párizsban a Julian Akadémián tanult. 1892-94 között Weimarban dolgozott, utána Benczúr mesteriskolájában tanult. Telente Budapesten, nyaranta 1903-tól főleg Szolnokon festett. 1894-től szerepelt a Műcsarnok tárlatain. Művészete 3 nagy periódusra oszlik. Az első korszakot 2 weimari hatás alatt készült zsánerkép a Pletyka és a Civódás vezeti át a Szegényember-sorozathoz, melyet 1899-től festett. 1904-et követően képei egyre világosabbá váltak, a színezés nagyobb szerepet kap. Ez a második korszaka részben az impresszionizmushoz, de a posztimpresszionizmushoz is kapcsolódik. Tabánban, Vácott, Szentendrén festett. A 3. korszak teljes elfordulás az 1. korszak realizmusától és a 2. szín- és formaproblémáitól. E korszaknak kompozíciói Ó- és Újszövetségi sokfigurális jelenetek, behavazott középkori mesebeli városok panaszos romantika világába vezetnek. Életében több kiállítást rendeztek a Nemzeti Szalonban (1908), az Ernst Múzeumban (1912, 1918, 1923, 1927) és a Szépművészeti Kiállítások helyiségében (1936). Képeinek hosszú sorát a Nemzeti Galériában őrzik. XVI. Rippl-Rónai József (Kaposvár 1861-Kaposvár 1927) festő, grafikus, iparművész. 1884-től Münchenben tanult J. C. Hertelichnél, onnan 1887-ben Párizsba ment, ahol Munkácsynál jelentkezett. Skót festő barátjával J. P. Knowlessal 1892-ben Neuillybe költözött, ahol 10 évet töltött. Ebben a 10 évben a fekete nagy szerepet játszott képein, ezért ezt a korszakát „fekete korszaknak” nevezzük. Megismerkedett A. Maillollal a Nabis művészcsoport tagjaival, főképp E. Vuillarddal, P. Bonnarddal és M. Denissel. 1895-ben hazalátogatott intim kiállítást rendezett 30 képpel Sima Ferenc képvielő lakásán. 1892-ben a párizsi osztrák-magyar követségen, 1897-ben a párizsi Binggalériában állított ki. 1899-ben több hónapot töltött Maillol hazájában, a délfranciaországi Banyues-ban. Hazaköltözve 1900-ban a Royal Szállóban nagy kiállítást rendezett, melyet a sajtó és a közönség egyaránt idegenkedve fogadott. 1901-ben Belgiumban tett körutazást, 1902-ben Kaposvárott telepedett le. Ekkor kezdődik 2. korszaka, melynek jellegzetessége a kisvárosi lét, a kisvárosi alakok festése. 1902-ben a Merkúr-palotában állított ki 300-nál több művet. Döntő sikert a Könyves Kálmán Szalonban 1906-ban rendezett seregszemléje hozott, ahol valamennyi képe elkelt. 1914-ben a művészt a háború kitörésekor Franciaországba internálták, csak 1915-ben Svájcon keresztül térhetett haza. 1915-ben szinte kizárólag pasztelleket készített. Elszigetelt jelenség volt a magyar piktúra történetében, tanítványa, követője nem is volt. Több mint 2400 olajképet és pasztellt festett.
- 42 -
XVII. Balogh József (Miskolc 1874-?) festő Bp-en, majd 5 évig Hollósynál Münchenben, Nagybányán tanult. Miskolcon volt rajztanár, főiskolát is vezetett. Naturalista és interieur képeket festett. Nevető faun c. képe a miskolci Hermann Ottó Múzeumban van. XVIII. Kemenczky Árpád (Bp. 1870-Bp. 1945) festő. A Mintarajziskolában Székely Bertalan, Münchenben Hollósy Simon tanítványa volt, Nagybányán és Párizsban tanult. Gyakran szerepelt fővárosi és vidéki tárlatokon figurális kompozícióival és tájképeivel. Fekvő nő c. képe a Nemzeti Galériában, több munkája a miskolci Hermann Ottó Múzeumban van. XIX. Palcsó Dezső (Baja 1887-Miskolc 1966) festő. A Képzőművészeti Főiskolán Ferenczy Károlynál és Nagybányán tanult. 1914 után főleg tájképeket állított ki a Nemezeti Szalonban és a Műcsarnokban. 1923-ban Sajókazán telepedett le, ahol 1955-ig mint tanító működött. 1955-58-ig Miskolcon tanított, majd Kazincbarcikán képzőművészeti szakkört vezetett. XX.
Sassy Attila (Sassy-Szabó) Miskolc 1880-Bp. 1967 festő, Bp-en, Münchenben, Párizsban tanult. Főleg l, Aiglon néven közzétett szecessziós hangvételű dekoratív rajzaival keltett figyelmet (Ópiumálmok-sorozat, ex librisek) bibliai tárgyú festményeit, táblaképeit dekoratív vonalvezetés és a formák plasztikussága jellemzi. 1915-ben a Szt. György céhben, 1926-ban a Nemzeti Szalonban, 1934-ben kollektív, 1943-ban az Alkotás Művészházban gyűjt. kiállítása volt. Egy képét a Nemzeti Galéria őrzi.
XXI. Hradil Elemér (Halász-Hradil) Miskolc 1873-Kassa 1948 festő. Tanulmányait Hollósy Simonnál Münchenben, Nagybányán, majd Párizsban a Julian Akadémián végezte. 1908-ban tagja volt a szolnoki művésztelepnek, Miskolcon és Kassán dolgozott. Friss impresszionista
jellegű
tájképeivel
1907-től
szerepelt
budapesti
és
vidéki
kiállításokon. 1909-12-ben Kassán gyűjt. kiállítása volt, az I. világháború után ott is telepedett le. 1953-ban Kassán posztumusz kiállítást rendeztek műveiből. XXII. Hradil Rezső (Halász-Hradil) Miskolc 1875-Róma 1918 festő és szobrász. 1898-ban Nagybányán tanult, 1905-ben szobrásziskolába járt, többször szerepelt a Nemzeti Szalon és a miskolci festők helyi kiállításán. Lévay József c. arcképe a miskolci múzeumban van. XXIII. Kun József (Miskolc 1879-Miskolc 1946) szobrász és éremművész. Bp-en és Párizsban Choplain és Rodin mellett végzett tanulmányokat. Plaketteket készített, ezen kívül díszítőszobrászként is működött.
- 43 -
XXIV. Gimes Lajos (Miskolc 1886-1944-45) festő. Bp-en, Münchenben, Párizsban tanult. 1911-től állított ki tájképeket a Műcsarnokban. 1924-ben az Ernst Múzeumban, 1928ban a Műcsarnokban volt kollektív kiállítása. Impresszionizmusba hajló naturalista képeket festett. XXV. Hollósy Simon (Máramarossziget 1857-Técső 1918) festő, a nagybányai művésztelep vezető mestere, Ferenczy Károly mellett legnagyobb alakja. A 19. sz-i naturalizmus, realizmus egyik legnagyobb képvielősje. 1875-76-ban a Mintarajziskolába járt, majd Münchenben A. O. Seitz mellett tanult tovább az akadémián. Korai képei a müncheni zsánerpiktúra jegyeit hordozzák, ám következő már érett stílusa W. Leibe és J. Bastien Lepage művészetéhez áll közel. Münchenben magániskolát nyitott, köréje csoportosult az újat akaró festőgárda. 1896-ban megalapította a nagybányai művésztelepet. Itt finom naturalisztikus képeket festett, Kiss József verseit illusztrálta (Tüzek) és belekezdett élete fő művébe, a be sose fejezett Rákóczi-induló c. monumentális kompozíciójába. A téma végigkísérte egész életében. Stílusa is mindinkább módosult, a plein air indítéktól a stilizált formáláson át a monumentális drámai hangvételig. 1892-től Fonyódra, Vajdahunyadra, majd rövdig megszakítással haláláig Técsőre vitte nyaranta Münchenből növendékeit. Mestere volt Réti Istvánnak, Thorma Jánosank, Rudnay Gyulának. Emlékkiállítását 1957-ben rendezték meg. Számos művét a Nemzeti Galéria őrzi. XXVI. Muhits Sándor iparművész. Miután Moszkvából hazatért ottani szakmai tevékenysége miatt nem alkalmazták. 1921-ben Lyka Károly közbenjárásával vidékre, Miskolcra helyezték, ahol kerámia- és textilműhelyt vezetett. A szervezés nehézségeiről ad számot a főiskola 1921-25-ös évkönyve, mivel a telep tanhelyiségeiben lakó idegenek kitelepíthetőek nem voltak, a telepen hallgatók nem tartózkodhattak, a kerámia- és textilszakon csupán kísérleti és előkészítő tanulmányok voltak végezhetők hallgatók nélkül. XXVII.
Döbröczöni Kálmán (Kórós 1899-?) festő, grafikus. Benkhard Ágost
növendéke volt a Képzőművészeti Főiskolán. A Miskolci Művészek Társaságának alapító tagja. XXVIII.
Rozgonyi László (Budapest 1894-Budapest 1948) festő. A Képzőművészeti
Főiskolán Réti István tanítványai közé tartozott. 1926-ban a Szinyei Társaság Nemes Marcell ösztöndíjával Párizsban tanult, majd a római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa volt. Hazatérve a szentendrei művésztelepen dolgozott. 1943-tól a Műegyetem rajztanszékén tanított. Nevezetesebb műve: Művészek vacsorája a Kánai
- 44 -
menyegzőn. 1963-ban a Nemzeti Galériában, 1964-ben a szentendrei Ferenczy Károly Múzeumban nyílt emlékkiállítás alkotásaiból. A római iskola jellegzetes képviselője volt, majd a 40-es években konstruktív jellegű tájképeket és csendéleteket festett. XXIX. Bánáti Schwerák József (Temesvár 1897-Szentendre 1951) festő. A Képzőművészeti Főiskolán Réti István és Glatz Oszkár növendéke volt. Németországi tanulmányútja után Szentendrére költözött (1927), ahol haláláig rajztanárként működött. 1936-37-ben olaszországi tanulmányúton járt, a szentendrei művésztelep egyik alapítója. Több képét a Nemzeti Galéria és a szentendrei Ferenczy Károly Múzeum őrzi. XXX. Basilides Barna (Tornalja 1903-?) festő. A Képzőművészeti Főiskolán Bosznay István, majd Rudnay Gyula tanítványa. A római Collegium Hungaricum ösztöndíjasa volt. 1943 óta a szolnoki művésztelep törzstagja. Látomásszerű képeket festett, melyeken erős kontúrhatásra törekszik, falképfestéssel is foglalkozott. XXXI. Ecsődi Ákos (Amáspuszta 1902-?) festő. A Képzőművészeti Főiskolán Csók István növendéke, majd tanársegédje, az UME törzstagja volt, 1928-30-ban gyűjt. kiállítást rendezett az Ernst Múzeumban, majd párizsi tanulmányútra ment. 1943-ban Makóra költözött. XXXII.
Friml Géza (Fónyi Géza) Trencsén 1899-? festő, Munkácsy-díjas érdemes
művész. 1947 óta a Képzőművészeti Főiskola tanára, itt 1917-25 között Benkhard Ágost és Réti István növendéke volt. 1927-ben Párizsban, Londonban, Olaszországban járt tanulmányúton, 1935-37-ben Olaszországban a mozaikművészetet tanulmányozta. 1925-től kiállítóművész, cementbe ágyazott metlachi csempe felhasználásával a mozaikművészet újszerű alkalmazását valósította meg. Újabb alkotásain törekszik a térbeliség és a mozgás visszaadására, illusztrálással is foglalkozott. 1961-ben gyűjt. kiállítása volt a Nemzeti Galériában, itt több művét is őrzik. XXXIII.
Paizs-Goebel Jenő (Budapest 1896-Budapest 1944) festő, grafikus. A
Képzőművészeti Főiskolán Zemplényi Tivadarnál és Réti Istvánnál tanult, majd évekig Párizsban, Barbizonban dolgozott. 1926-ban Nagybányán dolgozott, 1925-2635-ben az Ernst Múzeumban, 1943-ban az Alkotás Művészházban rendeztek kollektív kiállítást képeiből. A Szinyei Társaságtól 1922-23-ban ösztöndíjat kapott, 1926-27ben kitüntető elismerést kapott. 1928-ban megnyerte a Szinyei Társaság tájképdíját és 1929-ben a Nemes Marcell-díjat. Ugyanebben az évben a barcelonai világkiállításon ezüstérmet nyert. A szentendrei művésztelep egyik megalapítója, a KUT és a Kéve tagja volt.
- 45 -
XXXIV.
Kmetty János (Miskolc 1889-Bp. 1975) festő, grafikus, főiskolai tanár,
Kossuth-díjas érdemes művész, kiváló művész. 1908-ban kereskedelmi iskolában érettségizett Kassán. 1909-től Bp-en a Szablya-Fischauf Ferenc festőiskolájában képezte magát. Tanulmányait Párizsban a Julian Akadémián folytatta, majd Bécsben, Párizsban Cezanne, Picasso, különösen a reneszánsz festők műveit tanulmányozta. A kubizmus festői irányzatának egyik első magyar képviselőjeként tért haza. XXXV.
Bizony Ákosné: Hosszúfalusy Róza (Ábrány 1848-Miskolc 1932): festő.
Miskolcon élt. 1926-ban a Nemzeti Szalonban gyűjt. kiállítást rendezett. Főleg arc- és tájképeket festett. XXXVI.
Sárkány Lóránd (Dés 1904-?) festő. A Képzőművészeti Főiskolán 1923-28
között Benkhard Ágost tanítványaként végzett, majd Párizsban, Rómában folytatta tanulmányait. 1927 óta szerepelt kiállításokon, a Miskolci Művészek Társaságának alapító tagja volt. Főként biblikus témájú képeket festett. 1945 után pedagógusként dolgozott, 1961-ben Székely Bertalan-díjjal tüntették ki, a Nemzeti Galériában több képét őrzik. XXXVII.
Benedek Jenő (Kecskemét 1906-?) festő, Kossuth- és Munkácsy-díjas, 1927-
32-ig a Képzőművészeti Főiskolán Benkhard Ágost tanítványa volt. Olasz- és Németországban járt tanulmányúton, hosszabb ideig Szolnokon rajztanárként működött. 1944-48-58-ban gyűjt. kiállítása volt. Életképeivel, tájképeivel 1928 óta rendszeresen szerepel bel- és külföldi kiállításokon. Művészetét az életkép modern útja lehetőségének keresése jellemzi. 1953 óta a Képző- és Iparművészeti Múzeum tanára. A Nemzeti Galéria több művét őrzi. XXXVIII.
Varga Béla (Mágori Varga Béla) Imecsfalva 1897-? Festő. A Képzőművészeti
Főiskolán Rudnay Gyula tanítványaként 1922-ben végzett. 1930-34-ig Rómában, 1935-40 között Párizsban dolgozott. 1936-tól több önálló kiállításon mutatta be műveit. Drámai realista konstruktív szerkezetű többnyire komor színvilágú képeket festett, Dél-Amerikában élt. XXXIX.
Hincz Gyula (Bp. 1904-?) festő, grafikus, Munkácsy- és Kossuth-díjas érdemes
művész. 1922-29 között Rudnay Gyula és Vaszary János tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán. 1928-ban a der Sturm rendezésében 1929-ben Bp-en a Tamás Galériában szerepelt először gyűjt. kiállításon. 1928-ban az UME, 1929-ben a KUT tagja lett. Párizsban, Berlinben, Rómában járt tanulmányúton. Már a 30-as évektől foglalkozott díszletfestéssel és könyvillusztrálással. E tevékenysége főként 1940-től
vált
jelentőssé.
Grafikái
nagy
hatással
voltak
a
fiatal
magyar
- 46 -
grafikusnemzedékre. Kiváló gobelintervező. 1949-63-ig a Képzőművészeti Főiskola tanára, 1958-63 között az Iparműv. Főiskola igazgatója volt. 1964-ben grafikáiból a Dürer-teremben nyílt kiállítás. XL.
Barcsay Jenő (1900-1988) Kossuth-díjas érdemes művész, kiváló művész. 1919-ben jött Bp-re, beíratkozott a Képzőművészeti Főiskolára. 1926 őszétől számos ösztöndíjat nyert és éveken keresztül Párizsban élt, dolgozott. 1931-45-ig a Fővárosi Iparostanonc Iskolában, 1945-től nyugdíjazásáig a Képzőművészeti Főiskolán tanított.
XLI.
Aba-Novák Vilmos (1894-1941) festő, grafikus. 1912-ben íratkozott be a Képzőművészeti Főiskolára, ösztöndíjasként Szolnokon Fényes Adolf mellett dolgozott. 1922-ben rendezte első kiállítását az Ernst Múzeumban. 1928-tól 3 éven át a római Magyar Akadémián dolgozott, az ún. római iskola jellegzetes képviselője volt. 1931-ben mutatta be Bp-en Rómában festett anyagát. Több képe híres olasz gyűjteményekbe került. 1933-ban állami kis aranyérmet, az 1936-os párizsi világkiállításon Grand Prix-t nyert, 1939-től haláláig a Képzőművészeti Főiskola tanára volt.
XLII. Gerevich Tibor (Máramarossziget 1882-Bp. 1954) művészettörténész, egyetemi tanár, akadémikus. A Műemlékek Országos Bizottságának elnöke, az esztergomi Keresztény Múzeum igazgatója, a római Magyar Akadémia kurátora volt. Olasz festészettel különösen a bolognai iskolával és a miniatúra történetével foglalkozott. Szerkesztette a Corvina c. olasz folyóiratot, a Szépművészetet, Magyarország műemléki topográfiáját. Irányította az esztergomi királyi palota és kápolna ásatását, helyreállítását. A Nemzetközi Művészettörténeti Kongresszus állandó főtitkára volt. XLIII. Patkó Károly (Bp. 1895-Bp. 1941) festő, grafikus. Bp-en végezte tanulmányait, eleinte rajzos modorú aktokat, portrékat állított ki, majd 1924-től Szőnyi István hatására plasztikus aktos kompozíciókat készített. 1929-30-ban mint római ösztöndíjas megtanulta az olaszoknál divatos temperatechnikát, tőle vette át Aba-Novák Vilmos, aki nagy sikert aratott vele. Sok rézkarcot készített, gyűjteményes kiállítása volt Belvederében, a Helikonban, az Ernst Múzeumban 1924-27-32-ben. Több képét a Nemzeti Galéria őrzi. XLIV. Szőnyi Árpád (Újpest 1894-Zebegény 1960) festő, grafikus, Kossuth-díjas, a magyar modern művészet egyik kiemelkedő alakja. A főiskolán, Nagybányán Ferenczy Károlynál, Réti Istvánnál tanult. 1920-ban állított ki először az Ernst Múzeumban. Képei nagy hatással voltak fiatal kortársaira: Aba-Novák Vilmosra, Patkó Károlyra, Korb Erzsébetre. Nyarait, később minden szabad idejét Zebegényben töltötte. A 30-as
- 47 -
évek közepétől többnyire temperával dolgozott. 1937-től a főiskola tanára volt. 1954ben nagy kiállítása nyílt az Ernst Múzeumban. Halála előtt Zebegényben élt, ahol tájképeket, figurális kompozíciókat festett. 1963-ban rendezték meg emlékkiállítását a Nemzeti Galériában, zebegényi műtermét múzeummá alakították. XLV. Bernáth Aurél (1895-1982) kiváló írói adottságokkal is rendelkező festőművész. 1915ben Nagybányán Thorma János és Réti István növendéke volt. 1921-től Bécsben, 1923-26 között Berlinben élt. 1948-ban, 1970-ben Kossuth-díjat, 1950-ban Munkácsydíjat kapott. 1958-ban pedig elnyerte a brüsszeli világkiállítás aranyérmét. XLVI. Boromisza Tibor (1880-1960) katonatiszti pályáját feladva 1903-ban Ferenczy Károlynál kezdte, majd Rómában, Párizsban, Münchenben folytatta művészeti tanulmányait. 1908-ban részt vett a balatoni festőtelep alapításában. Azu 1920-as évek első felében buddhista szerzetesként élt a Margitszigeten. 1927-28-ban a Hortobágyon a pásztorok életét tanulmányozta és festette. XLVII.Márffy Ödön festőművész. Párizsban a Julian Akadémián végezte képzőművészeti tanulmányait. Ebből a MIÉNK (Magyar Impresszionisták és Naturalisták Köre) művészcsoport, majd egy hosszabb olaszországi út után a Nyolcak művészcsoport alapító tagja és a posztimpresszionista törekvések egyik vezető mestere lett. Barátja volt Ady Endrének. 1922-ben nőül vette Ady özvegyét, Csinszkát (Boncza Bertát). A Képzőművészek Új Társasága alapító tagja és sokáig elnöke. 1928-ban Amerikába utazott, ahol több nagysikerű kiállítást rendezett. 1931-ben Szinyei Társaság tájképdíjával, 1947-ben pedig állami aranyéremmel tüntették ki. 1958-ban érdemes művész lett. XLVIII.
Kiss Lajos (Hódmezővásárhely 1881-Hódmezővásárhely 1965) Kossuth-díjas
néprajztudós,
szociológus.
A
honfoglalás
korának
régészetével,
a
Rétköz
Hódmezővásárhely és Nyíregyháza néprajzi és művelődéstörténeti emlékeivel, Hódmezővásárhely művészeivel foglalkozott. XLIX. Centrál Kávéház 1885-ben alapították, 1887-ben nyílt meg Erényi Ullmann Lajos házában Bp-en az Egyetem u. 1. szám alatt. „A világítótestek, s az egész berendezés, a márványasztalok, fotelek, biliárdasztalok, az egész játékszoba, s a kávé-konyha, sőt az edények és csészék is oly szépek, hogy szebbet elképzelni sem lehet.” (A megnyitó alkalmából írta a korabeli újság.) A Centrál Kávéház különleges helynek számított, mert a legtöbb külföldi újság is a vendégek rendelkezésére állt. Itt alakult meg Kiss József szerkesztésével 1889-ben a Hét c. szépirodalmi hetilap, majd a Nyugat is, bár a
- 48 -
Nyugat nemsokára a New-York Kávéház híres épületébe helyezte át a folyóirat központi helyét. L.
Gáborjáni Szabó Kálmán (Debrecen 1897-Bp. 1955) festő, grafikus. A két világháború közötti időszaknak és a felszabadulás utáni időszaknak egyik legjelentősebb fametszője volt. A főiskolán Vaszary Jánosnál, Révész Imrénél tanult. Szülővárosában rajztanár, majd 1945-től a Képzőművészeti Főiskola tanára volt. Első gyűjt. kiállítását 1926-ban rendezte az Ernst Múzeumban. Hosszabb időt töltött Olaszországban, élményeit festményein, Visioni d, Itália c. fametszetsorozatában örökítette meg. Számos európai nagyvárosban és a tengeren túl is állított ki a 30-as években. Könyvillusztrációkat, ex libriseket is készített. Zagyvai halászok c. festménye és számos grafikája a Nemzeti Galériában van. 1966-ban emlékkiállítása nyílt ugyanitt.
- 49 -
KÉPEK JEGYZÉKE
1. Erdey Dezső: Barzó Endre (J. A. M.) Ltsz: 75.101. Terrakotta 2. Apáty-Abakovics Béla: Barzó Endréről (J. A. M.) Ltsz: 79.12.9. 3. Házak patakparton: (J. A. M.) Ltsz. 79.12.3. Karton, olaj 29x35 4. Országút: (J. A. M.) Ltsz: 79.12.1. Olaj, vászon 48x80, 1927. 5. Dudujkai táj: (H. O. M.) Ltsz: 71.22. Olaj, vászon 75x90 6. Tanya Görömböly Miskolc mellett: (J. A. M.) Ltsz: 77.33. olaj, vászon 60x74, 1927. 7. Domboldalon falusi ház (J. A. M.) Ltsz: 77.3.5. olaj, vászon 45x51 8. Kancsós csendélet. (J. A. M.) Ltsz: 90.2.1. olaj, vászon 50x60, 1923. 9. Kislány arcképpel (J. A. M.) Ltsz: 79.12.8. szén 31x24,5 10. Falu vasárnapja: (H. O. M.) Ltsz: 77.38. olaj, vászon 60x73 11. Tortás csendélet: (J. A. M.) Ltsz: 77.3.7. olaj, vászon 68x63, 1931. 12. Csendélet: (J. A. M.) Ltsz: 77.3.8. olaj, vászon 74x60, 1931-32. 13. Tihanyi táj: (J. A. M.) Ltsz: 77.3.1. olaj, vászon 14. Múlt és jelen: (J. A. M.) Ltsz: 77.3.6. olaj, vászon 124x79, 1931. 15. Viharos táj (J. A. M.) Ltsz: 80.10.1. olaj 50x65 16. Öregség (J. A. M.) Ltsz: 84.7.3. olaj, vászon 120x100 17. Két asszony ( J. A. M.) Ltsz: 78. 10.10. papír, akvarell 40x30 18. Táj (J. A. M.) Ltsz: 79.12.9. pasztell 19. Asszonyok tehénnel: (J. A. M.) Ltsz: 92.11.1. papír, pasztell 60,5x43 20. Kék kendős nő: (J. A. M.) Ltsz: 78.10.2. papír, pasztell 41x54 21. Budapesti Semmelweis utcai szobája: (J. A. M.) Ltsz: 79.12.6. 40,5x47
- 50 -
- 51 -
- 52 -
- 53 -