ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Közbeszerzési Szabályzata
A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft, figyelemmel a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvényben foglaltakra, a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos eljárási rend meghatározása tekintetében az alábbiakat állapítja meg:
I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. 1. A szabályzat célja A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft., (továbbiakban:ZV NKft.) a közpénzek ésszerű felhasználása átláthatóságának, és széleskörű nyilvános ellenőrizhetőségének megteremtése, továbbá a közbeszerzések során a verseny tisztaságának biztosítása érdekében a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény (továbbiakban Kbt.), és a kapcsolódó jogszabályokkal összhangban alkotja meg jelen szabályzatát. A szabályzat meghatározza a ZV NKft. által indított közbeszerzési eljárások előkészítésének, lefolytatásának, belső ellenőrzésének feladatmegosztását, felelősségi rendjét, a ZV NKft. nevében eljáró, illetőleg az eljárásba bevont személyek, szervezetek felelősségi körét, és a közbeszerzési eljárások dokumentálási rendjét.
1. 2. A Közbeszerzési Szabályzat hatálya, alkalmazási köre A ZV NKft – összhangban a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény, valamint a kapcsolódó jogszabályok mindenkor hatályos rendelkezéseivel – közbeszerzési eljárásainak lefolytatása során a jelen szabályzatban foglaltaknak megfelelően köteles eljárni. Kiterjed minden olyan, - a közbeszerzés tárgyát képező - árubeszerzés, építési beruházás, építési koncesszió, szolgáltatás és szolgáltatási koncesszió megrendelésére, (továbbiakban: közbeszerzés) amelyek vonatkozásában a közbeszerzésekről szóló 2011. évi CVIII. törvény szerint eléri, vagy meghaladja a közbeszerzési értékhatárokat, és ahol a ZV NKft., mint költségvetés szerv gazdasági társasága ajánlatkérőként jár el. Az európai közösségi (a továbbiakban: közösségi) értékhatárokat elérő, vagy meghaladó értékű közbeszerzésekre a Kbt. második részét, az ezek alatti elérő értékű közbeszerzésekre a harmadik részét alkalmazva kell eljárni, kivéve, ha e törvény másként rendelkezik.
2. Fogalom meghatározások 2. 1. A közbeszerzési eljárások lefolytatása során: 2. 1. 1. Ajánlatkérő: A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft., aki saját nevében folytat le közbeszerzési eljárást. 2. 1. 2. Döntéshozó: A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője 2. 1. 3. Az ajánlattétel nyelve: Az eljárás során biztosítani kell a magyar nyelven történő ajánlattétel lehetőségét 2. 1. 4. A közbeszerzési szakértelmet biztosító személy: A közbeszerzési szakértelmet biztosító személy kijelölése a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének feladata, legkésőbb a közbeszerzési eljárás előkészítésének a kezdő napjáig. 2. 1. 5. A pénzügyi szakértelmet biztosító személy:
2. 1. 6.
2. 1. 7.
2. 1. 8. 2. 1. 9.
2. 1. 10.
2. 1. 11.
A pénzügyi szakértelmet biztosító személy kijelölése a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének feladata, legkésőbb a közbeszerzési eljárás előkészítésének a kezdő napjáig. A közbeszerzés tárgya szerinti ágazati szakértelmet biztosító személy: A közbeszerzés tárgya szerinti ágazati szakértelmet biztosító személy kijelölése a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének feladata, legkésőbb a közbeszerzési eljárás előkészítésének a kezdő napjáig. Jogi szakértelmet biztosító személy vagy szervezet: Jogi szakértelmet biztosító személy vagy szervezet kijelölése a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetőjének feladata, legkésőbb a közbeszerzési eljárás előkészítésének a kezdő napjáig. Belső ellenőrzésért felelős: ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője által kijelölt személy, vagy szervezet. Eljárást előkészítő bizottság tagjai: pénzügyi szakember, közbeszerzés tárgya szerinti ágazati szakember, jogi szakember közbeszerzési szakember Bíráló Bizottság tagjai: közbeszerzési szakember, pénzügyi szakember, közbeszerzés tárgya szerinti ágazati szakember, jogi szakember Dokumentálásért felelős: Megbízási szerződés alapján közbeszerzési szakértelemmel rendelkező szervezet (hivatalos közbeszerzési tanácsadó) – eljárási cselekmények vonatkozásában valamint ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft ügyvezetője által kijelölt munkavállaló, vagy megbízott – irattározás vonatkozásában
II. A KÖZBESZERZÉSEK TERVEZÉSE 3. Az egybeszámítás alkalmazása 3. 1.
A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. a közbeszerzési eljárásai értékhatárának meghatározása során a Kbt.12-18. §.-ában foglaltak szerint jár el. Tilos e törvény, vagy e törvény Második Része alkalmazásának megkerülése céljából a közbeszerzést részekre bontani. Annak megítéléséhez, hogy mit kell egy építési beruházásnak tekinteni, a gazdasági és egyben műszaki funkció egységét kell döntő szempontként figyelembe venni.
4. A közbeszerzési terv elkészítése 4.1.
4. 2.
A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft a Kbt. 33. §-ában foglaltaknak megfelelően közbeszerzési terv készítésére köteles. A közbeszerzési terv a tervezett éves gazdálkodás tervszámai alapján készül. A közbeszerzési terv elkészítéséért a ZV NKft. ügyvezetője, vagy az általa kijelölt munkavállaló/megbízott felelős.
4. 3.
4. 5.
A közbeszerzési terv legalább az alábbi adatokat tartalmazza: a tervezett közbeszerzési eljárás típusa: a megindításának tervezett időpontja: a beszerzés tárgya a Kbt. 7. § -ában foglaltak figyelembevételével: az eljárási rezsim meghatározása a részekre bontás tilalmára vonatkozó szabályok figyelembe vételével: előzetes összesített tájékoztató meglétére történő utalás, amennyiben volt ilyen. A közbeszerzési terv nyilvános. A közbeszerzési tervet legkésőbb az adott év március 31-éig a ZV NKft honlapján közzé kell tenni. A közbeszerzési tervet legalább öt évig meg kell őrizni. A közbeszerzési terv határidőben történő közzététele a ZV NKft ügyvezetője, vagy az általa kijelölt munkavállaló/megbízott feladata. A közbeszerzési tervben nem szereplő közbeszerzésre vagy a tervben foglaltakhoz képest módosított közbeszerzésre vonatkozó eljárást is lefolytatható, ha az ajánlatkérő által előre nem látható okból előállt közbeszerzési igény, vagy egyéb változás merült fel. Ezekben az esetekben a közbeszerzési tervet módosítani kell az ilyen igény, vagy egyéb változás felmerülésekor, megadva a módosítás indokát is.
5. Előzetes összesített tájékoztató 5. 1 A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. a közbeszerzési tervben foglaltak figyelembevételével, az éves gazdasági terv tervszámai alapján - külön jogszabályon meghatározott minta szerinti – előzetes összesített tájékoztatót készíthet az adott évre tervezett, a kivételi körbe nem tartozó, közösségi értékhatárokat elérő értékű közbeszerzési eljárásairól, amennyiben az ügyvezető döntése azt meghatározza.
6. Az éves statisztikai összegzés elkészítése 6. 1. A tárgyévet követően a megelőző évi közbeszerzési eljárásokról a külön jogszabályban meghatározott minta szerinti éves statisztikai összegzést kell készíteni. 6. 2. Az éves statisztikai összegzés elkészítéséért a ZV NKft ügyvezetője, vagy az általa kijelölt munkavállaló/megbízott felelős. 6. 3. Az ügyvezető, vagy az általa kijelölt munkavállaló/megbízott gondoskodik az éves statisztikai összegzés Közbeszerzések Tanácsa részére történő megküldéséről.
III. A KÖZBESZERZÉSI ELJÁRÁSOK LEFOLYTATÁSÁNAK MENETE 7. Az eljárás előkészítése 7. 1. A beszerzési igény szükségességéről, az adott közbeszerzési eljárás megindításáról ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője dönt. 7. 2. Az írásbeli döntés birtokában az eljárás előkészítéséért az előkészítő bizottság a felelős, amely köteles a döntést követően haladéktalanul megkezdeni az eljárás előkészítését. 7. 3. Az eljárás előkészítésébe kizárólag a Kbt. 24. §-ában foglaltaknak megfelelő közreműködő vonható be. Az előkészítésbe közbeszerzési, pénzügyi, jogi, és ágazatszakmai szakértelemmel rendelkező személyek bevonása kötelező. Az előkészítésben részt vevő szakemberek: közbeszerzési szakértelemmel rendelkező szakember, pénzügyi szakember, közbeszerzés tárgya szerinti ágazati szakember, jogi szakember 7. 4. Összeférhetetlenségi szabályok: Összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárás előkészítésében és lefolytatásában az ajánlatkérő nevében olyan személy vagy szervezet, amely funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlására bármely okból, így különösen gazdasági érdek, vagy az eljárásban részt vevő gazdasági szereplővel fennálló más közös érdek miatt nem képes. Nem eredményezi a verseny tisztaságának sérelmét és nem összeférhetetlen az olyan személy (szervezet) részvétele az eljárásban, akitől, illetőleg amelytől a ZV NKft: a) az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet-, illetőleg piacfelmérés, a közbeszerzés becsült értékének felmérése érdekében a közbeszerzés megkezdése időpontjának megjelölése nélkül, kizárólag a felmérés érdekében szükséges adatokat közölve kért tájékoztatást, vagy b) a támogatásra irányuló igény (pályázat) benyújtásához szükséges árajánlatot kapott feltéve, hogy az a) vagy a b) pont alkalmazása kapcsán az ajánlatkérő nem közölt vele a közbeszerzési eljárás során az összes ajánlattevő (részvételre jelentkező) részére rendelkezésre bocsátott adatok körét meghaladó információt. 7. 5. Az ajánlatkérő nevében eljáró és az ajánlatkérő által az eljárással, vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy, vagy szervezet - a közbeszerzési szabályzat mellékletében található formában - írásban köteles nyilatkozni arról, hogy vele szemben fennáll-e a Kbt. 24 § szerinti összeférhetetlenség. 7. 6. Az eljárás előkészítése során - a Kbt. 12-18. §-ában foglaltak figyelembevételével - meg kell határozni: az eljárási rezsimet, a becsült értéket, a beszerzés tárgyát, az eljárás típusát, tárgyalásos eljárás esetében annak jogalapját is. Mindezek figyelembevételével a felhívás, és a közbeszerzési dokumentáció elkészítésére a megbízási szerződés alapján megbízott közbeszerzési szakértelemmel rendelkező szervezet (hivatalos közbeszerzési tanácsadó) köteles. A műszaki leíráshoz szükséges ágazatszakmai adatokat a közbeszerzési eljárás megindításáról szóló döntést
követő 5 munkanapon belül az ügyvezető által írásban meghatározott, az előkészítésben résztvevő, a közbeszerzés tárgya szerinti ágazati szakember köteles szolgáltatni, amelynek helytállóságáért felel. Amennyiben meghívásos eljárás lebonyolítására kerül sor, az ügyvezető, vagy az ágazati szakember tesz javaslatot a közbeszerzési eljárásban történő részvételre felkért vállalkozásokra. 7. 7. A dokumentációnak kötelezően része az ajánlatkérő által készített szerződéstervezet, vagy a szerződéses feltételek. 7. 8. Az Európai Uniós forrásból finanszírozott közbeszerzési eljárás felhívását és dokumentációját előzetes véleményezésre a külön jogszabályban meghatározott szerveknek meg kell küldeni a közzétételt megelőzően. 7.9. A fentiek figyelembevételével elkészített, és az ágazatszakmailag illetékes belső szervezeti egység által is jóváhagyott végleges felhívást, a jóváhagyását követően a megbízási szerződés alapján megbízott közbeszerzési szakértelemmel rendelkező szervezet (hivatalos közbeszerzési tanácsadó) elektronikus úton küldi meg a Közbeszerzési Hatóságnak, illetve hirdetmény nélkül kezdeményezett közbeszerzési eljárás esetében közvetlenül az ajánlattevőnek.
8. Az eljárás lebonyolítása 8. 1. Közbeszerzési eljárás megindítása csak akkor kerülhet sor, ha: a pénzügyi fedezet rendelkezésre áll, vagy kellő garancia van az anyagi eszközök későbbi rendelkezésre állásáról, vagy A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft támogatásra irányuló igényt (pályázatot) nyújtott be, vagy fog benyújtani, ebben az esetben erre a tényre a részvételi/ajánlati/ajánlattételi felhívásban a Kbt. 40 § (3-4) bekezdésnek megfelelően utalni kell (Eredménytelenné nyilvánítás lehetősége). Amennyiben a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft a pályázat alapján részben vagy egészében mégsem kapja meg a kért összeget, úgy az eljárást eredménytelenné kell nyilvánítania, s ennek tényét ki kell hirdetnie. 8. 2. A részvételi jelentkezések /ajánlatok leadására és bontására minden esetben a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft székhelyén, vagy a megbízási szerződés alapján megbízott közbeszerzési szakértelemmel rendelkező szervezet (hivatalos közbeszerzési tanácsadó) irodájában kerül sor, amelyre az ajánlati/részvételi felhívásban minden esetben pontosan utalni kell. 8. 3. A megbízási szerződés alapján megbízott közbeszerzési szakértelemmel rendelkező szervezet (hivatalos közbeszerzési tanácsadó) köteles a részvételi /ajánlattételi határidő lejártát követően a bontási eljáráson az ajánlatkérő részéről részt venni, és a bontási jegyzőkönyvet elkészíteni. 8. 4. A bontási jegyzőkönyvet minden esetben a helyszínen kell véglegesíteni, aláírni, és azt követően 5 napon belül a Kbt. 62.§ (7) szerint kell megküldeni. A bontási jegyzőkönyv elkészítése, valamint annak határidőben történő megküldése a megbízási szerződés alapján megbízott közbeszerzési szakértelemmel rendelkező szervezet (hivatalos közbeszerzési tanácsadó) feladata. 8. 5. A bontást követően a beérkezett ajánlatok/részvételi jelentkezések előzetes értékelését a Bíráló bizottság végzi, és amennyiben szükséges, intézkedik az esetleges előforduló számítási hibák javításáról, a hiánypótlás(ok) és felvilágosítás kérés(ek) elrendeléséről is a Kbt. 67-70. §-ában foglaltak figyelembe vételével. 8. 6. A hiánypótlás megtörténtét követően a bíráló bizottság előzetes értékelő anyagot készít, és az érdemi döntésekkel kapcsolatos munkáját megkezdi.
A bírálóbizottság összetételét úgy kell meghatározni, hogy abban legalább egy fő közbeszerzési, legalább egy fő jogi, legalább egy fő pénzügyi, és legalább egy fő ágazatszakmai szakértelemmel bíró, szavazati joggal rendelkező személy vegyen részt. Az Európai Uniós forrásból megvalósuló közbeszerzés esetében a bírálóbizottság összetételénél a külön jogszabályban, valamint a támogatási szerződésben meghatározottakra is figyelemmel kell lenni. A bírálóbizottság munkájában a döntéshozó nem vehet részt. A bírálóbizottság tagjai: ágazati szakember pénzügyi szakember közbeszerzési szakember jogi szakember 8. 8. A bírálóbizottság a Kbt. és a kapcsolódó ágazati jogszabályok figyelembevételével értékeli a beérkezett részvételi jelentkezéseket /ajánlatokat, és dönt azok érvényességéről, érvénytelenségéről, valamint az alkalmasságról, továbbá javaslatot tesz az eljárás eredményére vagy adott esetben az eredménytelenségére. 8. 10. A bírálóbizottság jegyzőkönyv formájában írásos javaslatot készít a döntéshozó számára. A bírálóbizottság javaslata a döntéshozót nem kötelezi, azonban a döntési javaslattól való eltérés esetén a felelősség teljes mértékben a döntéshozót terheli. 8. 11. A beérkezett ajánlatok/részvételi jelentkezések érvényességéről, az alkalmasságról, és az eljárás eredményéről a végleges döntést a döntéshozó hozza meg írásban. 8. 12. A közbeszerzési eljárás eredményével kapcsolatos Kbt. 77. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatásról a megbízási szerződés alapján megbízott közbeszerzési szakértelemmel rendelkező szervezet (hivatalos közbeszerzési tanácsadó) köteles gondoskodni. 8. 7.
9. A közbeszerzési szerződés megkötése, módosítása 9. 1. 9. 2.
Az eredményes közbeszerzési eljárás esetében a szerződés megkötésére a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft ügyvezetője jogosult és köteles. A közbeszerzési szerződés módosítására kizárólag a Kbt. 132. §-ában fennálló feltétele megléte esetében van lehetőség.
10. Eljárási rend jogorvoslat kezdeményezése esetében 10. 1. Amennyiben az ajánlatkérő ellen jogorvoslati eljárást kezdeményeznek, úgy a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás felfüggesztéséről, illetve a szerződéskötés elhalasztásáról a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. ügyvezetője- jogosult dönteni. A döntésről a Közbeszerzési Döntőbizottságot haladéktalanul tájékoztatni kell. 10. 2. A jogorvoslati eljárásban az ajánlatkérőt az adott eljárásban résztvevő közbeszerzési és jogi szakember képviseli. 10. 3. A közbeszerzési Döntőbizottság esetleges elmarasztaló döntése esetén a fellebbezésről, az eljárás továbbviteléről a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft ügyvezetője jogosult a fellebbezési határidőn belül, haladéktalanul dönteni.
11. Közbeszerzési eljárások dokumentálási rendje 11. 1. A közbeszerzési eljárást, az annak megindításáról szóló döntéstől kezdve egészen a közbeszerzési szerződés teljesítéséig írásban kell dokumentálni, és a rájuk irányadó jogszabályi határidő lejártáig megőrizni. A dokumentálás a ZV NKft irattárában történik.
12. A közbeszerzések lebonyolításának ellenőrzése A közbeszerzésekkel kapcsolatos belső ellenőrzés biztosításáról a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft ügyvezetője gondoskodik személy/szervezet megbízása útján. Az ellenőrzés során különös gondot kell fordítani, - a szabályszerűségre, - az elbírálás szempontjainak előkészítésére, - a bírálati szempontok érvényesítésére az elbírálás során, - a szerződések megkötésére, módosítására, teljesítésére. Haladéktalanul tájékoztatnia kell a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft ügyvezetőjét abban az esetben, ha a ZV NKftvel szemben a közbeszerzési eljárással kapcsolatban jogorvoslati eljárás indul.
13. Záró rendelkezések A ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft közbeszerzését végző személyek és szervezetek kötelesek a vonatkozó jogszabályok, valamint e szabályzat előírásait áttanulmányozni, értelmezni és az azokban foglaltak szerint a tőlük elvárható gondossággal eljárni. Jelen szabályzat a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft ügyvezetője által történő elfogadás napján lép hatályba. Jelen szabályzatot ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft ügyvezetője 1/2015. számú ügyvezetői utasításával jóváhagyta és elfogadta. Kazincbarcika, 2015. január 6. Sztupák Péter ügyvezető
12. Mellékletek 12. 1. Összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozat 12. 2. A Kbt. 17/C § szerint kötelezően közzéteendő adatok, információk, hirdetmények
12. 1. Összeférhetetlenségi és titoktartási nyilatkozat ÖSSZEFÉRHETETLENSÉGI ÉS TITOKTARTÁSI NYILATKOZAT Alulírott ………………………… (lakcím: …………………………), mint a bíráló/előkészítő bizottság tagja a ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Kft. által …………………………….. megnevezéssel lefolytatandó közbeszerzési eljárásban a Kbt. 24. § (4) bekezdés alapján kijelentem, hogy velem szemben a Kbt. 24. § szerinti összeférhetetlenségi okok, mint kizáró körülmények nem állnak fenn. 1. Tudomásul veszem, hogy összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárás előkészítésében és lefolytatásában az ajánlatkérő nevében olyan személy vagy szervezet, amely funkcióinak pártatlan és tárgyilagos gyakorlására bármely okból, így különösen gazdasági érdek vagy az eljárásban résztvevő gazdasági szereplővel fennálló más közös érdek miatt nem képes. 2. Tudomásul veszem továbbá, hogy összeférhetetlen és nem vehet részt az eljárásban ajánlattevőként, részvételre jelentkezőként, alvállalkozóként vagy az alkalmasság igazolásában résztvevő szervezetként az ajánlatkérő által az eljárással vagy annak előkészítésével kapcsolatos tevékenységbe bevont személy vagy szervezet, ha közreműködése az eljárásban a verseny tisztaságának sérelmét eredményezheti. Ismeretem van arról, hogy a 2. pont alkalmazásában nem eredményezi a verseny tisztaságának sérelmét és nem összeférhetetlen az olyan személy (szervezet) részvétele az eljárásban, akitől, illetőleg amelytől az ajánlatkérő a) az adott közbeszerzéssel kapcsolatos helyzet-, illetőleg piacfelmérés, a közbeszerzés becsült értékének felmérése érdekében a közbeszerzés megkezdése időpontjának megjelölése nélkül, kizárólag a felmérés érdekében szükséges adatokat közölve kért tájékoztatást, vagy b) a támogatásra irányuló igény (pályázat) benyújtásához szükséges árajánlatot kapott, feltéve, hogy az a) vagy a b) pont alkalmazása kapcsán az ajánlatkérő nem közölt vele a közbeszerzési eljárás során az összes ajánlattevő (részvételre jelentkező) részére rendelkezésre bocsátott adatok körét meghaladó információt. Jelen nyilatkozatot a jogkövetkezmények ismeretében, minden befolyástól mentesen, saját kezűleg az alulírott helyen és napon írom alá.
--------------------------------------------aláírás
12. 2. A Kbt. 31. § szerint kötelezően közzéteendő adatok, információk, Kbt. 31. § (1) Az ajánlatkérő köteles az alábbi adatokat, információkat, dokumentumokat, ha rendelkezik honlappal, saját honlapján, ha honlappal nem rendelkezik a Közbeszerzési Hatóság vagy önkormányzati intézmény esetén a fenntartó honlapján közzétenni: a) a közbeszerzési tervet, valamint annak módosítását (módosításait) a terv vagy a terv módosításának elfogadását követően haladéktalanul; b) a 9. § (1) bekezdés k) pontja alkalmazásával megkötött szerződéseket a szerződéskötést követően haladéktalanul; c) az előzetes vitarendezéssel kapcsolatos 79. § (2) bekezdése szerinti adatokat az előzetes vitarendezési kérelem kézhezvételét követően haladéktalanul; d) a közbeszerzési eljárás alapján megkötött szerződéseket a szerződéskötést követően haladéktalanul; e) a szerződés teljesítésére vonatkozó következő adatokat: hivatkozást a közbeszerzési eljárást megindító hirdetményre (hirdetmény nélkül induló eljárások esetében felhívásra), a szerződő felek megnevezését, azt, hogy a teljesítés szerződésszerű volt-e, a szerződés teljesítésének az ajánlatkérő által elismert időpontját, továbbá az ellenszolgáltatás teljesítésének időpontját és a kifizetett ellenszolgáltatás értékét a szerződés mindegyik fél - támogatásból megvalósuló közbeszerzés esetén szállítói kifizetés során a kifizetésre köteles szervezet - által történt teljesítését követő tíz napon belül; f) a külön jogszabályban meghatározott éves statisztikai összegzést a Közbeszerzési Hatóságnak való megküldéssel egyidejűleg. (2) Az (1) bekezdés szerinti adatok közérdekből nyilvános adatok, azok nyilvánosságra hozatala üzleti titokra hivatkozással nem tagadható meg. (3) Az (1) bekezdés a) pont szerinti közbeszerzési tervnek a honlapon a tárgyévet követő évre vonatkozó közbeszerzési terv honlapon történő közzétételéig kell elérhetőnek lennie. (4) Az (1) bekezdés c) és e)-f) pontja szerinti adatoknak, információknak, dokumentumoknak a honlapon a 34. § (2) bekezdésében meghatározott időpontig kell elérhetőnek lenniük. (5) Az (1) bekezdés b) és d) pontja szerinti szerződéseknek a honlapon a teljesítéstől számított öt évig folyamatosan elérhetőnek kell lennie. (6) Az (1) bekezdés e) pontja szerinti tájékoztatást az egy évnél hosszabb vagy határozatlan időre kötött szerződés esetében a szerződés megkötésétől számítva évenként kell aktualizálni.