TÁMOP-3.4.3.-08/2-2009-0005
ZSENI-ÁLIS a zalai tehetségekért
Színkör fesztivál
2
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
Tisztelt Olvasó! Kedves Pedagógusok, Szülők, Gyerekek! A kedves olvasó a ZSENI-ÁLIS- a zalai tehetségekért összefoglaló kiadványát tartja a kezében. „ Minden ember tehetséges valamiben, a mi kötelességünk ezt felismerni és fejleszteni” – írja Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas magyar orvos. Minden emberben lapul egy egyedi képesség halmaz, ami lehetővé teszi számára, hogy az élete során kimagaslót alkosson. A szakemberek ezen adottságok összességét nevezik tehetségnek. A tehetség kibontakoztatása társadalmilag elfogaMinden emberben lapul egy egyedi dottan olyan értékteremtő alkotás, amit az egyén a cselekvésein keresztül megél. Ehhez a fogalomkörhöz egyértelműen pozitív képesség halmaz, ami lehetővé teszi érzéseket társítunk. Ilyen a siker, az alkotás, a boldogság, a jólét, számára, hogy az élete során kima- a győzelem. E gondolatok adták az ötletet ahhoz, hogy a projekt gaslót alkosson. A szakemberek ezen segítségével javítsuk, teremtsük meg mind a három intézményadottságok összességét nevezik te- ben a tehetséggondozás személyi, szakmai, tárgyi feltételrendhetségnek. A tehetség kibontakozta- szerét s a tehetséggondozási szolgáltatásokhoz egyenlő esélyű hozzáférést biztosítsunk minden gyermek számára. tása társadalmilag elfogadottan olyan Soha nem feledjük a tánctábor, tehetségtábor adta jó hanértékteremtő alkotás, amit az egyén a gulatot, a kemény balett lépések többszöri ismétlésének elcselekvésein keresztül megél. sajátítását, a közös csapatzászló elkészítését, a Bóbitától kapott meghívást születésnapi mulatságra a haraszti erdő mélyén, a Szín-Kör Fesztivál tehetséges előadóművészeit, a lubickolást a Kis-tolmácsi – tóban, a kreatív, ötletes általatok „feltalált termék” bemutatását, amelyben tehetségetek, gyermeki fantáziátok és a művészi alkotókedvetek teljesedhetett ki. Jó volt látni és tapasztalni az együttes – konzorciumi – munka nehézségeit, küzdelmeit, eredményeit, de felemelő érzés volt amikor végre postára adhattunk egy-egy PEJ-t vagy kifizetési kérelmet. A tanév során képzésenként 25 pedagógus vett részt 4x30 órás – a tehetségígéretek felismerésével, azonosításával, új tanulásszervezési eljárások alkalmazásával, egyéni fejlesztési terv kreatív módón történő elkészítését magába foglaló – továbbképzésen. Milyen nehéz volt elkészíteni az egyéni fejlesztési terveket, a hozzá tartozó célokat, eszközöket, módszereket meghatározni, mennyit küszködtünk együtt a borsfai, zalaszentgróti kollégákkal, de megérte. A szülők és az iskola közötti kapcsolat fejlesztését célzó, a tehetség felismerését elősegítő tehetségkerekasztalok nagyon népszerűek voltak a szülők körében. Csoportépítő, társas kapcsolatokat, fejlesztő tréningeket tartottunk, melyek a projekt alapos megismerését és a szülők tehetséggondozással kapcsolatos programok megvalósításba való bevonását is szolgálták. A három intézményben pezsgő együttműködés, az egymástól való tanulásnak köszönhetően lelkes tapasztalatcsere indult meg a fejlesztő mikrocsoportokban, ahol az iskolák kipróbálhatták hogyan kell megfelelni az új kihívásoknak, mintát adhattak a megújulást kereső pedagógusoknak. Valamennyi a projektben közreműködő partnernek köszönöm a kreatív, lelkes, önzetlen, ötletekkel teli alkotó munkáját.
Dufkáné Vincze Mária projektmenedzser
a zalai tehetségekért
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
Jelen kiadvány a „ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért” című projekt keretében készült. A TÁMOP-3.2.4. projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Projekt címe: ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
Projekt száma: TÁMOP-3.4.3.-08/2-2009-0005
Megvalósítás időtartama: 2010.08.01-2011.08.31.
Támogatási összeg: 19.684.699Ft
Főkedvezményezett: Általános Művelődési Központ, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola Zalaszentgrót, Batthyány u. 9.
Konzorciumi partnerek: Általános Művelődési Központ Sármellék, Sármellék, Felszabadulás u. 1-2. Fekete István Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Óvoda Borsfa, Zrínyi u. 3./a.
A kiadás éve: 2011
a zalai tehetségekért
3
4
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
1. Pedagógusok továbbképzése A három intézmény tantestületének több mint 60%-a részt vett a tehetség-gondozással kapcsolatos összesen 120 órás továbbképzéseken, melyek a tehetségek azonosításával, felismerésével, utókövetésével, szakmai-módszertani kérdésekkel gazdagították a pedagógusok tudástárát. A képzésekhez mentorálás is tartozott, iskolánként 10 órában. „A tehetség felismerése és gondozása: tehetségfejlesztés a mindennapi pedagógiai gyakorlatban” című továbbképzési program tréning formájában, saját élményeken és tapasztalatokon keresztül kívánta megismertetni és kipróbáltatni a pedagógusokkal: – a tehetség definícióit és fajtáit – a tehetség komponenseit – a tehetség-diagnosztikai eljárásokat – a tehetségfejlesztő programokat – a gazdagító programok metodikáját – az alulteljesítő és tanulási zavarral küzdő tehetségek fejlesztési lehetőségeit – a tanácsadás és egyéni fejlesztés alapjait – a pedagógus megváltozott szerepét a tehetségfejlesztésben – a kreativitás és a tehetség viszonyát. A továbbképzés folyamán a kollégák megismerték a tehetséggel, tehetségfejlesztéssel kapcsolatos fogalmakat, az iskolai tehetséggondozás főbb módszereit, s e módszerek tervezésével kapcsolatos főbb kompetenciákat. A képzés után képessé váltak arra, hogy pedagógiai munkájukban alkalmazzák a tehetséges tanulók azonosításának és fejlesztésének módszereit. Alkalmassá váltak a tehetséggondozás megtervezésére, megvalósítására a saját szakterületükön. A pedagógusok gyakran megtapasztalják, hogy az osztályukban tanuló gyerekek között óriási különbségek mutatkoznak. „A tanulók egyéni fejlesztésének tervezése és megvalósításának folyamata” című tanfolyam segítséget kíván adni abban, hogy az egyéni sajátosságokhoz igazodva, tudatosan, tervszerűen legyenek képesek végezni ezt a fejlesztést. A tanfolyam során gyakorlatot szereztek a gyermekek erősségeinek, a pedagógiai-pszichológiai problémáinak feltárásában tesztanyagok segítségével. Saját élményeiken keresztül tapasztalhatták meg az egyes részképességek fejlesztésének lehetőségeit, játékokat, feladatokat oldottak meg a figyelem, a keresztcsatornák és szerialitás, a vizuális emlékezet, a képzelet és a gondolkodás fejlesztésére, a lazítás a nyugalom kialakítására. Játékgyűjteményeket állítottak össze a kapott és egymás ötleteiből. Megismerkedtek az egyéni fejlesztés tervezésének folyamatával, a dokumentálás módjával és lehetőségeivel. Csoportosan készíttek fejlesztési terveket egy-egy korábban felvett diagnosztikus mérés alapján. A tanfolyam sokszínű munkaformát (ötletbörze, csendjáték) módszert (egyéni munka, kooperálás, kis- és nagycsoportos feladatmegoldás) használt, így a pedagógusok saját élményeiken keresztül képesek voltak megtapasztalni, hogy mely fejlesztési feladathoz, mely módszert válasszák. A képzés egyéni fejlesztési terv készítésével zárult amelyben meg kellett fogalmazni a fejlesztési célkitűzéseket, a fejlesztés módszereit és eszközeit, valamint az elérni kívánt következő fejlődési fokozatot.
a zalai tehetségekért
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
A kreativitás fejlesztése a tehetséggondozás szolgálatában A gyermekközpontú iskolában nagy hangsúlyt kell fektetni az egyéni képességek szerinti oktatásra. Az elmúlt években viszonylag kevesebbet foglalkoztak a tehetséges, kreatív tanulók fejlesztésének módszereivel. Ezen tanfolyam célja, hogy a kreativitásfejlesztés tudatosan, tervezetten történjen a közoktatási intézményekben. A továbbképzés során megismerték a pedagógusok kreativitás fogalmát, történeti alakulását, a kreativitás fajtáit, a problémamegoldó és a produktív kreativitást, a kreativitás alkotóelemeit. Meghatároztuk a kreativitást köznapi, pedagógiai és pszichológiai értelemben is. A pedagógusok alapos áttekintést kaptak a kreativitás fejleszthetőségéről, s részképességek fejlesztését elősegítő gyakorlatokat végezhettek.
Új tanulásszervezési eljárások (differenciálás, kooperatív tanulás, pedagógiai projekt, tantárgytömbösítés és epocha) Minden pedagógus munkájában nélkülözhetetlen időnként a módszertani megújulás. A tanfolyam áttekintést adott azokról a változatos és hatékony ismeretátadást segítő eljárásokról, amelyek a magyar oktatási rendszerben is alkalmazhatóak. A kollégák kipróbálhatták az új tanulásszervezési eljárásokat, saját maguk tapasztalhatták a csoportszervezés céljait, lebonyolítási módját, lehetőségeit s néha nehézségekbe is ütköztek, amelyeket a tanítás-tanulás folyamatában is meg kell oldani. Jártasságot szereztek a kompetencia alapú oktatás tervezésében-szervezésében, a megváltozott tanári szerep gyakorlásában, az újszerű tudáskonstrukció értelmezésében és elfogadásában. Képesekké váltak a kollégák a tanulás-módszertani eljárások alkalmazására, azok tanítására - tantárgyi jellegzetességektől függetlenül. Pedagógiai szemléletváltásuk középpontjába helyezik tanítványaik és önmaguk alkalmazható tudását!
a zalai tehetségekért
5
6
2. Fejlesztő mikrocsoportok a.) Tehetséggondozással kapcsolatos esetelemző munkacsoport A foglalkozás résztvevői: 2-2 fő pedagógus Borsfáról és Sármellékről, 1 fő Zalaszentgrótról A foglalkozások időtartama: 3 óra/alkalom A mikrocsoport tagjai az első találkozás alkalmával a személyes ismerkedésen túl a saját intézményüket mutatták be. Mindegyik prezentáció az épület és annak felszereltsége, a tanulói és egyéb adatok mellett leginkább a sajátosságok, a pedagógiai profilok közzétételére törekedett. Eszmecsere kezdődött a tehetség fogalmáról, a tehetségművelés mikéntjéről, megfogalmaztuk a majdani együttműködési szándékainkat, számba vettük ez irányú reális lehetőségeinket. A következő foglalkozásokon Dr. Balogh László tanszékvezető egyetemi tanár (Debreceni Egyetem BTK; Pedagógiai- Pszichológiai Tanszék) Gazdagítás, gyorsítás a tehetséggondozásban című előadásának PowerPointos anyagát tanulmányoztuk. Értelmeztük a fogalmakat, a minőségi gazdagítást a tíz alapelv segítségével, a hatékony gyorsítás általános iskolai lehetőségeiről értekeztünk. A csoport vezetőjeként a saját iskolánk komplex tehetségfejlesztő modelljét ismertettem. Bemutattam miképpen határoztuk meg mi a tehetség fogalmát, hogyan végeztük a tehetségazonosítást, milyen pedagógiai eszközökkel szolgáltuk a gyorsítást, mit tettünk a diákok önszerveződésének segítésekor, milyen ösztönző rendszert dolgoztunk ki, mit tartalmaznak a jó gyakorlataink. Ez utóbbiak mindegyikét (Az általános iskolai tudományos diákkör, M(i)ért pont érték, Művészeti projektek) bemutattam, majd ezeket elemzésnek vetettük alá. Elkészítettük egy komplex tehetségfejlesztő műhely tervezetét, kidolgoztuk annak működési rendjét. Megfogalmaztuk a célokat, majd a kiemelt fejlesztési kompetenciák megnevezése után a kompetenciaterületek fő irányait is meghatároztuk, ezután a konkrét fejlesztések, tevékenységek leírása következett. Természetesen a fejlesztésért felelős személyek, az ellenőrzést végzők megnevezése és az időkeret meghatározása is megtörtént. Az iskolánk kreatív önképzőkörére szóló vázlatainkat közzétettem, azokat együttesen tanulmányoztuk és értelmeztük. Az önképző kör egyik nyitott műhelyfoglalkozását a csoport tagjai megnézték. A hospitálást követően elemeztük a látottakat. A műhelyfoglalkozások utolsó szakaszában került sor a nyári tehetséggondozó táborok programjának megtervezésére. A tervezés előtt egy mintát mutattam, azt figyelembe véve a saját adottságokhoz viszonyítva készültek el a gyakorlatban is érvényesíthető anyagok. Összességében egy nyitott, együttmunkálkodásra képes, innovatív csoportot ismertem meg, szívesen irányítottam a közös munkát.
Cseh Németh Zsuzsanna mikroműhely vezető
a zalai tehetségekért
7
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
b.) Egyéni fejlesztési programok készítésének gyakorlata, megtervezése, kialakítása; értékelési eszközök és eljárások kialakítása, tapasztalatcseréje A mikroműhely munkájában 5 fő vett részt. A csoport havonta találkozott, a projekt időtartama alatt 10 alkalommal. A munkacsoport tagjai a műhelyfoglalkozásokon értelmezték a tehetség fogalmát, megismerkedtek a tehetség felismerés eszközeivel, a gazdagítás, gyorsítás fogalmával a tehetséggondozásban. Tanulmányozták a különböző gazdagítási, gyorsítási modelleket. Értelmezték a komplex programok készítésének elvi alapjait. Megismerkedtek magyarországi gyakorlati példákkal a tehetséggondozás területén, valamint az iskolai tehetséggondozó programok hatásvizsgálatával, értékelési eszközökkel és eljárásokkal. A csoport tagjai bemutatták saját iskolájuk eddigi tehetséggondozó gyakorlatát. A műhelymunka során párokban tehetségfejlesztő programokat készítettek az alábbi tantárgyakhoz és csoportokhoz: magyar irodalom 3-4. osztály, anyanyelv 4. osztály, matematika 5.osztály, technika életvitel-hagyományőrzés 5-8. osztály, természetismeret 5-8. osztály és néptánc. Három alkalommal a Zalabéri Általános Iskolában volt a műhelyfoglalkozás, mely működő tehetségpont. Ezeken a foglalkozásokon lehetőségadódott az egyéni és csoportos konzultációra, valamint a tehetségpont által nyújtott személyes tanácsadói szolgáltatások igénybevételére. A mikrocsoportokban zajló munka lehetőséget nyújtott az iskolák közötti jó gyakorlatok megosztására is.
Tanainé Szeghy Rita mikroműhely vezető
c.) Iskolai tanulmányi versenyek kidolgozása A TÁMOP-3.4.3-08/2-2009-0005. számú ZSENI-ÁLIS-a zalai tehetségekért című projekt időtartama alatt 10 hónapon át alkalmanként 3 órás műhelyfoglalkozást tartunk összesen 30 órában. A csoport munkájában a három intézményből 5 fő vett részt. A mikro műhelyben résztvevő pedagógusokkal közösen dolgoztuk ki konzorciumi partnerenként egy-egy 60 fős tehetséggondozó versenyt, melyek megvalósítása 2011 májusában meg is történt a gyerekek, szülők és a pedagógusok nagy megelégedésére. Egy alkalommal ellátogattunk a Zala megyében működő tehetség-pontba, Zalabérbe. A két alkalmas előadások ( ZMÖPI, Apáczai Alapítvány ) lehetőséget nyújtottak az egyéni és csoportos konzultációkra és a személyes tanácsadásra. Széles körben tájékoztatást kaptak a kollégák a tehetségpontokban zajló munkáról. A hatékony tehetséggondozás érdekében valamennyi intézményben fejlsztő eszközök kerültek beszerzésre. A műhelyfoglalkozásokat rotációs elven szerveztük meg: Zalaszentgróton, Sármelléken, Borsfán.
Beke László mikroműhely vezető
a zalai tehetségekért
8
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
d.) Komplex tehetséggondozó programok kialakítása A foglalkozás résztvevői: 2-2 fő pedagógus Borsfáról és Sármellékről, 1 fő Zalaszentgrótról A foglalkozások időtartama: 3 óra/alkalom A műhelyfoglalkozások alkalmával az alábbi tematikus egységek mentén haladtunk. A foglalkozások alkalmával alkalmazott módszerek: előadás, konzultáció, esetmegbeszélés, dokumentumelemzés, hospitálás, team munka, vita, prezentáció. Főbb témakörök: 1. tehetségazonosítás, 2. tehetség kiválasztás 3. iskolai tehetséggondozó program 4. saját intézmény bemutatása 5. esetmegbeszélés 6. komplex tehetséggondozás 7. dúsítás, versenyeztetés 8. tehetségkonferencia 9. tehetségnap 10. tehetségpont regisztráció, akkreditáció A mikroműhelyben résztvevő pedagógusok 9 fejlesztési tervet dolgoztak ki a projekt keretében. Öszszességében nyílt gondolkodású, változatos kompetenciájú, innovációra kész pedagógusokkal dolgoztam. A foglalkozásokra szívesen készültek és osztották meg egymással a gondolataikat, ötleteiket. A team munkában kölcsönösen segítették egymást, az intézményeik bemutatásából magam is sokat merítettem.
Kiss Albert mikroműhely vezető
a zalai tehetségekért
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
3. Tehetséggondozó programok megvalósítása az intézményekben A projekt keretében 6 tehetséggondozó program kidolgozására, megvalósítására került sor.
„Aprók tánca I-II.” tehetségtábor (Zalaszentgrót, 2011. június 20. – június 25., és 2011. június 27. – július 02.) A néptánc tehetséggondozó programban 2x15 gyerek vett részt 2011. június 20. – június 25., és 2011. június 27. – július 02. között Zalaszentgróton a Városi Művelődési Központ és Könyvtár termeiben. A programok megvalósítása sikeres volt, hisz a tervezett anyagot maradéktalanul sikerült elsajátítani a gyerekeknek. Sikerült megismertetni a zalai táncok tetemes – az MTA filmtárában még fellelhető – hányadát. Tanultunk zalai népdalokat, kiszáS „Aprók tánca I.” tehetségtábor 2011. június 20. – június 25. molókat és mondókákat is, melyek segítették az oktatás folyamatát. A zene negyedes lüktetésének felismerése után egyszerű mozgások megvalósítására lettek képesek a gyerekek negyedes ritmusban ( járás, futás, taps). Sikerült fejleszteni a szabad párválasztás képességét. Megtanultuk a lépő, illetve futó lépéseket alkalmazni párban a páros forgáshoz egy irányba. Elsajátítottuk forgást megállító lépéseket. A gyerekek képesek a futó lépés tanult variációit alkalmazni. Sikerült a páros forgást csárdás zenére – negyedes ütemben – összepárosítanunk. Biztonsággal tudják alkalmazni a páros forogást és a tanult irányváltási módokat. Páros viszonyokat és a hozzájuk illő összekapaszkodási módokat ismertek meg. Improvizatívan táncolták a tanultakat. Később a tanult páros viszonyokat és páros összekapaszkodási módokat (fogásokat) párosítottuk a futó lépés variációival. Figurázással, csípőtekerő futással díszítettük a táncot. Megtanultuk a futó lépést alkalmazni a térbeli elmozdulásokhoz. Szabad táncolásokS „Aprók tánca II.” tehetségtábor 2011. június 27. – július 2. kal tudatosítottuk az eddig tanult páros viszonyokat és páros összekapaszkodási módokat, valamint a passzoló motívumokat. A kar alatti forgatásokkal is megismerkedtünk. Alkalmaztuk a lányok kipördítését a tánc során. A végére összepárosítottuk a páros viszonyokat és páros összekapaszkodási módokat a táncot alkotó motívumokkal. A kar alatti forgatásokat és a kipördítést beillesztése a táncba. A táncban megjelenő dinamikai variációkkal is foglalkoz-
a zalai tehetségekért
9
10
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
tunk. A párok mozgásos kommunikációja is sikeresen kialakult és fejlődött. A kézműves foglalkozásokon – üvegfestéssel, agyagozással, korongozással, szalma bábok és figurák, valamint eszközök készítésével – régi paraszti kultúrában gyökerező tevékenységekkel ismerkedtek meg a tanulók.
Kiss Norbert György néptánc pedagógus
Tehetségek tábora (Sármellék 2011. augusztus 22- augusztus 27.) - Ha úgy érzed, hogy a tanulás mellett érdekel a kutatás, búvárkodás ITT a helyed! - Ha az átlagosnál többet kérdezel tanáraidtól ITT a helyed! - Ha többet bújod a könyveidet mint társaid ITT a helyed! A pályázat keretein belül lehetőségünk nyílt 2011 nyarán tehetséges gyerekek táboroztatására az iskolában. A Tehetség-tábor egy hete alatt a 15 résztvevőnek számos megoldásra váró feladattal kellett megbirkóznia. A diákokat már az első nap csoportokba osztottuk, s egymást segítve kellett dolgozniuk. Egy hét állt rendelkezésükre egy előadást összeállítására, melyben Power Pointos bemutató segítségével a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkot kellett bemutatniuk. Az előadásra a hét minden napján készülhettek. Természetesen számos más, eltérő nehézségű feladattal is találkoztak a diákok. Igyekeztünk testileg és szellemileg is megmozgatni, fejleszteni őket. A diákok a hét első napján drámajátékokkal ismerkedtek, majd kisebb ízelítőt kaptak a Power Point-os bemutató elkészítésének lehetőségeiről. Egyik nap, birtokba véve településünk sportpályáját, egy régi csapatjáték, a méta szabályait sajátíthatták el. A sok elméleti ismeret után gyakorlatban is kipróbálhatták magukat. Perceken belül a két csapat ádáz küzdelmet vívott a győzelemért! Cool-túrát is szerveztünk Sármellék megismerésére. Az iskola elől indulva, s érintve a falu szinte minden határát, bebarangoltuk településünket. Az út során – követve a térkép jelzéseit – kérdésekre kellett válaszolniuk diákjainknak. A „nagy” bemutatóra készülés során keresztrejtvényt is készítettek a csapatok az adott témában, melyeket sorsolás után egy-egy másik csapat oldott meg. A tábor utolsó napján kerülhetett sor az előadások megtartására. A csapatok projektor segítségével számot adhattak tudásukról. Az előadások végén természetesen megbeszéltük a látottakat, ötleteket adva ezzel egy későbbi bemutató elkészítéséhez.
Dufkáné Vincze Mária Feiler Zsuzsanna Horváth Judit foglalkozásvezetők
a zalai tehetségekért
11
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
Tánc- Mozgás-Tehetség-Program ( Sármellék 2011. június 20-25.) A tánctáborban 15 alsó és felső tagozatos tanuló vett részt a sármelléki iskolából. A foglalkozások napi 5 órát vettek igénybe. Délelőttönként gimnasztika és balett képzésben vettek részt a tanulók. A klasszikus balett a legjobb alap bármilyen tánc későbbi elsajátításához, illetve a testtudat és a szép testtartás megtanulásához, hiszen a balett a legmagasabb fokú mozgáskoordinációjú tánc. Aki balett alapokkal rendelkezik, könynyebben tanul meg bármilyen más táncműfajt. A délutánok a modern tánc és zene megismerésével teltek. A résztvevők megtanulták a modern tánc mozgásvilágának egy részét, a zenére táncolás fontosságát, mozgás elemek kapcsolását, testmozgások koordinációját, a színpadi tánc alapvető elemeit. A hét végére elkészült egy koreográfia, ezt bemutatták. A napi közös munka jó hangulatú volt, elősegítette a közösségi szellem kialakulását, az együtt táncolás örömét hozta, és a bemutatkozás szépségét adta. Oláh Tamás koreográfus
Stamberger Györgyné balettmester
„KREA”- Tábor (Borsfa, 2011. 06.13-18.) Helye: Haraszti erdő – Valkonya – Rockenbauer Pál Turis."64ŗ Ċŗ ,)!,'(ŗ ,Z-4.00¦%Ćŗ ûÿŗ ¦ŗ ŗ ýĚĂĄŗ )-4.6&3)-ŗ .(/&%ąŗ akik a zenében, táncban, irodalomban, technikában, rajzban kiemelkedők, a tanulmányi és művészeti versenyeken kiváló eredményeket elérők. Téma: Egy képzeletbeli erdő lakói meghívást kapnak Bóbitától, a Tündértől születésnapi mulatságra. A gyermekek csoportokban dolgoznak, tánccal, zenével, drámával, színjátékkal és kreatív ajándékokkal készülnek a születésnapi mulatságra 5 napon keresztül. Mindegyik csoport külön tevékenykedik ének, hangszerek, tánc, vers és dráma eszközeivel. Közben, mint kis híradósok folyamatosan filmezik, fotózzák az eseményeket, riportot, képregényt készítenek, kis tudósításokat írnak a napi tevékenységről, amelyeket a csoport faliújságán helyeznek el. A 6. napon a csoportok bemutatják produkciójukat és ajándéktárgyaikat Bóbita születésnapján. A gyerekek különböző délutáni szabadidős foglakozásokon is részt vehettek: számháború, „villám-vetélkedő” zenével, verssel, humorral, játékkal és különféle sportokat (röplabda, foci, kézilabda) űztek a szabadban. Természetesen nem maradt el a nyári fürdőzés, lubickolás sem a Kistolmácsi-tónál. Ellátogattunk egy lovas tanyára is, ahol lovagolhattak és íjászaton is részt vehettek. Akadályversenyen „Kommandós kiképzést” kaptak. Meglepetés vendégeink is voltak, Szőke Veronika a nemezelés rejtelmeibe vezetett be minket, Patrick a „burma festő” pedig bemutatta műtermét és festményeit. ŗ
ŗŗ
ŗ
ŗ
ŗ
ŗ
)&4,(Zŗ !3-ŗ,#&&ŗĊŗ4ŗ5!(foglalkozásvezetők
a zalai tehetségekért
12
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
„Együtt a fenntartható fejlődésért” - Természetvédelmi Tábor (Borsfa 2011. 06.20-25.) Helye: ,-4.#ŗ,¦ŗěŗ&%)(3ŗěŗ)%(/,ŗ6&ŗ/,#-."64ŗĊŗ,)!,'(ŗ,Z-4.00¦%Ćŗûÿŗ ¦ŗŗ.,'Zszetet és a környezetet kedvelő, természettudományos érdeklődésű, ezen témájú versenyeken kiemelkedő eredményt tanúsító tanulók. A tábor célja: A tanulók szerezzenek közvetlen tapasztalatot a természetes környezet élővilágából. Ismerjék meg az erdő életközösségeit, saját kutatásaik, tapasztalataik alapján. Feladata: élményszerű tanulás megvalósulása, amelyben kiemelt hangsúlyt kap a tevékenységen alapuló, a természetről való ismeretszerzés, a gyermeki romantika és játék. A környezettel harmonikus képességek fejlesztése és a közösségi tevékenységekhez kötődő szocializáció. A gyermekek csoportmunká-ban dolgoztak, forgószínpad szerűen. Vizsgálták a Haraszti erdő tölgyeseit, bükköseit, fenyveseit. Növény és állatfajokat határoztak. Gyógynövényeket és gyümölcsöket gyűjtöttek. Madárhangokat hallgattak. Gombákat, mohákat, zuzmókat, állatnyomokat vizsgáltak. Rajzokat, plakátokat és kéregrajzokat, levéllenyomatokat készítettek. A csoportok a felkutatott és gyűjtött anyagot egymásnak bemutatták. A megtanult és megszerzett ismereteket egy akadályverseny keretein belül bizonyíthatták. A gyerekek különböző délutáni szabadidős foglakozásokon is részt vehettek: nemezelés, üvegfestés, állatfigurák és zokni bábok készítése, gyöngyfűzés, fotózás. videofilm készítés, számháború, sport és különböző játékok, fürdés. Meglepetés vendégünk: Lelkes András a Mura-menti Tájvédelmi Körzet Igazgatója, aki filmvetítéssel mutatta be a terület védett növény és állat világát és a természetvédők munkáját. ŗ
ŗŗ
ŗ
ŗ
ŗ
)&4,(Zŗŗ !3-ŗ,#&&ŗĊŗ4#(Zŗ¦ŗ-/4-(( foglalkozásvezetők
a zalai tehetségekért
13
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
4. Iskolai tanulmányi versenyek megvalósítása Tehetség kerestetik - avagy -„Bölcsebb vagy, mint a bagoly?” (tanulmányi verseny Sármellék) A pályázat keretein belül működő 4 mikro csoport egyikének feladata volt egy iskolai tanulmányi verseny kidolgozása, illetve megvalósítása. A mi iskolánk nem csak egy tantárgyban való jártasságot, hanem a diákok átfogó ismereteit, kreativitását, csapatban és egyénileg nyújtott teljesítményét is szerette volna összemérni. Tehetség kerestetik címmel szerveztük meg versenyünket, melyen a környék hat iskolája, összesen 64 diák vett részt. Minden csapat 8 résztvevőből állt, minden évfolyamból 1-1 fő képviselte iskoláját. A diákok először Power Point-os bemutató segítségével röviden bemutatták lakóhelyüket, iskolájukat. Ezt követte a tantárgyi tudást felmérő feladatsorok megírása. Az alsós osztályoknak matematika, írás, olvasás, szövegértés témakörökben kellett bizonyítaniuk tudásukat. A felsősök matematika, történelem, szövegértés feladatokkal találkoztak, s egy általános ismereteket igénylő keresztrejtvényt oldottak meg. A verseny zárásaként – előzetes, otthoni előkészületek után – a csapatoknak be kellett mutatniuk egy olyan „terméket”, mely szerintük hiányzik a mai kor diákjainak életéből. A zsűri díjazta a csoportok magukkal hozott zászlaját, a település- és termékbemutatót, s a diákok által kitöltött feladatlapokat is. Eredményt hirdettünk egyénileg – évfolyamonként az első három helyezettet díjazva -, s az iskolák által delegált csapatok között is. A verseny megrendezésével szeretnénk hagyományt teremteni iskolánkban. Horváth Judit Hontváriné Lasics Henrietta szervezők
Barátunk a természet! (túrával egybekötött tanulmányi verseny Borsfa) A versenyt 2011. május 10-én rendeztük 10 csapat, 60 tanuló részvételével. Képviseltette magát a sármelléki és a zalabéri általános Iskola is. A versenyt megelőző nap előkészítettük a terepet: kiszalagoztuk az útvonalat, az állomásvezetők helyét kijelöltük, kiosztottuk a feladatokat. A túra napján 9 órakor a megnyitó után 10 percenként indítottuk a csapatokat. Délben már minden csapat beérkezett a valkonyai turistaházhoz, ahol finom ebéddel vártuk a versenyzőket és a kísérőket. A versenyzők íjászkodhattak, focizhattak, labdázhattak, csúszdázhattak, süthettek szalonnát. Közben a zsűri kijavította a feladatokat, az elért pontok alapján felállította a sorrendet külön az alsós és a felsős csapatoknál. 14 órakor került sor az eredményhirdetésre. Minden résztvevő kapott ajándékot, a helyezettek értékes díjban részesültek. A gyerekek jól érezték magukat, a feladatokat változatosnak és érdekesnek találták. Az időjárás is kedvező volt. ŗ ŗŗ ŗ ŗ ŗ ŗ ŗ ŗ ŗ ŗ¦ŗ.(ŗĊŗ)**ŗ ,#(( szervezők
a zalai tehetségekért
14
ZSENI-ÁLIS – a zalai tehetségekért
Szín-Kör-Fesztivál (Zalaszentgrót) 2011. május 21-én a Városi Művelődési Központ, Könyvtár és Alapfokú Művészeti Iskola a „ZSENIÁLIS” - a zalai tehetségekért című projekt keretein belül megrendezte a Szín- Kör elnevezésű Színjátszó Fesztivált. A fesztivál célja az volt, hogy a fesztiválra jelentkező csoportok tudását, felkészültségét, a versenyzők életkorának megfelelő művészi előadó képességét értékeljék, valamint az, hogy a tehetséges gyermekeket/ fiatalokat felismerjék és egyénileg is értékeljék. Jelentkezni az alábbi három kategóriában lehetett: ĊŗŚ1 – 4. osztályos kategória ĊŗŚÿŗĚŗĂĄŗ)-4.6&3)-ŗ%.!,# ĊŗŚăŗěŗûüĄŗ)-4.6&3)-ŗ%.!,#
Az értékelést szakmai zsűri végezte. A zsűri soraiban köszönthettünk színművészt, drámapedagógust, valamint amatőr színjátszó rendezőt is. A zsűri mindhárom kategóriában I. II. és III. díjjal jutalmazta a legjobb csoportos produkciókat, és újdonságként kiemelte a korcsoportok legtehetségesebb fiú és leány szereplőit, valamint mellékszereplőit. A fesztiválra összesen 12 csoport érkezett, a szereplők létszáma 120 fő volt. A csoportok az alábbi helyekről érkeztek: Kehidakustány, Keszthely, Pölöske, Sármellék, Zalaegerszeg, Zalalövő, Zalaszentgrót, Zalaszentlászló. A fesztivál jó hangulatban telt, a résztvevők jól érezték magukat, ezért a következő évben a fesztivál folytatását tervezzük. Keszei Judit drámapedagógus
a zalai tehetségekért
15
Tehetség-kerekasztal A sármelléki és a borsfai intézményekben 4 alkalommal, a zalaszentgróti művészeti iskolában 2 alkalommal került sor a tehetség-kerekasztalok megszervezésére. Célunk az volt, hogy az iskolahasználókat, a szülőket, az intézményt fenntartók képviselőit bevonjuk a tehetséggondozással kapcsolatos programok előkészítésébe, szervezésébe, megvalósításába. Az érdeklődés a szülők részéről rendkívül pozitív volt. Alig várták a következő alkalom időpontjának a megjelölését. Segítséget kívántunk nyújtani abban, hogyan lehet azonosítani a tehetségígéreteket, szakmai tapasztalatcserét, konzultációs lehetőséget is biztosítani az érdeklődő kedves szülők részére.
Varga István Prenner Zsuzsanna kerekasztal-vezetők
6. Előkészítő felmérés- záró hatásvizsgálat A projekt előkészítő szakaszában mindhárom intézmény tekintetében elkészült az aktuális helyzetet bemutató elemzés, s a projekt zárásaként intézményenként hatásvizsgálat készült a megvalósításról.
a zalai tehetségekért
Ahol mindenki megmérettetett