„Az év esettanulmánya” (2. díj, 2010.) Újrakezdés Hegedűs Andrea (pártfogó felügyelő, Tolna megye)
„Amikor azt gondolod, hogy már minden lehetőséget kimerítettél, még mindig van legalább egy.” /Thomas Alva Edison/
ZOLTÁN 16 ÉV UTÁN SZABADON
1
ESETTANULMÁNY
„Az igazi megbocsátás arról szól, hogy az illetőt, aki vétett ellenünk, ugyanoda, pontosan ugyanabba a státuszba fogadjuk vissza, ahonnan vétke miatt kiesett.” A történet 1992. őszén kezdődött egy ember halálával. Zoltán, történetünk főszereplője, ekkor még csak 22 éves, további élete gyökeresen megváltozik. A bűntető eljárás során a Megyei Bíróság a következő ítéletet hozta: - Vilma, Zoltán nővére, bűnös, 1 rb. nyereségvágyból, több emberen, részben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, mint társtettes. Büntetése: életfogytig tartó fegyházbüntetés. - Zoltán, bűnös, 1 rb. nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, mint társtettes és 1 rb. rablás bűntettében. Büntetése: életfogytig tartó fegyházbüntetés. - Fk. Andrea, Zoltán sógornője, bűnös, 1 rb. nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, mint társtettes és 1 rb. rablás bűntettében, mint bűnsegéd. Büntetése: 12 év fiatalkorúak börtöne. - Erika, Zoltán felesége, bűnös, 1 rb. nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében, mint társtettes. Büntetése: 8 év fegyházbüntetés. - Erzsébet, Zoltán ikerhúga, bűnös, 1 rb. nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében, mint társtettes. Büntetése: életfogytig tartó fegyházbüntetés. A vádlottak fellebbeztek, így ügyük a Legfelsőbb Bíróságra került. A Legfelsőbb Bíróság akként változtatta meg az elsőfokú bíróság döntését, hogy Vilma büntetését helyben hagyta, a többiek büntetését enyhítette. Így kapott Zoltán az életfogytig tartó szabadságvesztés helyett 18 év fegyházbüntetést. Őrizetbe vétele 1992. december 4. napján történt, majd előzetes letartóztatásba került, végül jogerős fegyházbüntetését töltve 2009. május 15. napján, hátralévő idővel, feltételesen szabadult.
2
„Az ember úgy változtathatja meg életét, hogy megváltoztatja gondolkodását.” Az irattanulmányozás során két dolog vált egyértelművé: az elkövetők egy családból származnak és az elkövetett bűncselekmény az egyik legsúlyosabb bűntett, és a legsúlyosabban büntetendő. E két fontos megállapítás után kérdések sora fogalmazódott meg bennem: Milyen emberek lehetnek? Milyen volt a családi háttér? Milyen volt az elkövetők gyermekkora? Mi vezette őket az egyik legsúlyosabb büntetéssel sújtható bűncselekmény elkövetésére? Mit várhatok Zoltántól, mi lesz vele 16 év 5 hónap fegyházbüntetést követően, milyen volt a kapcsolattartása, kik várják, hova fogadják be, mennyire befolyásolható, mennyire látja tisztán saját helyzetét, belátja-e mit tett, megbánta-e tettét, milyen jövőt képzel magának? Hol van a felesége, hol a családja? És még folytathatnánk a kérdések sorát, de inkább nézzük a tényeket. Zoltán személyiségének kialakulásában nagy szerepe volt a szülői háttérnek, a családi kapcsolatoknak. Négyen vannak testvérek, egy bátyja, egy nővére és egy ikerhúga van. Zoltán kisegítő iskolába járt a közeli nagyvárosba. A 7. és 8. osztályt egy budapesti speciális iskolában fejezte be, majd ugyanitt kőműves szakmát kezdett tanulni. Két év elteltével – az édesanyja betegsége miatt – azonban haza kellett jönnie, így szakképesítést nem szerzett. A szomszédos állami gazdaságban segédmunkásként dolgozott. Édesapja 1976-ban elköltözött otthonról, új családot alapított a közeli faluban. Megállapodni azonban nem tudott, újabb és újabb házasságokat kötött. Édesanyja rövid időn belül szintén élettársi kapcsolatot létesített egy férfival. A nevelőapja dolgozott, édesanyja háztartásbeli volt. A család jövedelmét a családi pótlék, illetve a nevelőapa keresete tette ki. Zoltán elmondása szerint mindenük megvolt. Nyugodt életük volt annak ellenére, hogy nevelőapja alkoholista életmódot folytatott. A fizetése zömét elitta, ezért a megélhetésre nem sok maradt. A családi minta így nem mondható példaértékűnek. Valószínűsíthető, hogy az alkohol az édesanya és a nevelőapa között konfliktusokhoz is vezetett. Bár Zoltán arról mesélt, hogy nevelőapja az alkohol hatására inkább elaludt, ám a veszekedések mindennaposak voltak. Az édesapjukra sem igen számíthattak. Ő a szomszéd faluban lakott, nemigen törődött gyermekeivel. Visszaemlékezve, havonta egyszer meglátogatta volt családját, és ezen alkalmakkor elhalmozta őket ajándékokkal. A szülők rendezetlen életvitele miatt Zoltán nővére, Vilma, 14 éves korában megszökött a szülői házból, élettársi közösséget létesített egy férfival. Ez a viszony nem tartott sokáig. Több sikertelen kapcsolat után 18 éves korában végül férjhez ment. Két gyermeke született két apától. Többször volt büntetve lopás, közveszélyes munkakerülés, garázdaság, bűnpártolás miatt. Zoltánnak ő sem mutatott jó példát. Ikerhúga az általános iskola 7 osztályát elvégezve, 14 3
éves korában nővéréhez költözött, majd a bűncselekmény elkövetéséig együtt is laktak. Előbb Vilmáéknál, utoljára pedig Zoltánéknál. A biztos családi háttér, a szülői példamutatás hiánya, illetve a „mintakövetés” egyértelműen visszatükröződik a gyermekek életvitelén. Zoltán, hazaköltözése után nem sokkal, katonai szolgálatra vonult be, majd néhány hónappal leszerelése előtt édesanyja elhunyt. Ezt követően Zoltán már egyedül élt a szülői házban. Nevelőapja visszaköltözött az édesanyjához, bátyja megnősült, a lánytestvérek is elköltöztek. Ez időben ismerkedett meg feleségével, Erikával, akivel 1991-ben házasságot kötöttek. Előbb kettecskén, majd kislányuk születése után hárman, majd mind többen laktak Zoltán munkahelye által biztosított szolgálati lakásban. Egyedül keresett, a többiek nem dolgoztak. Bár Zoltán, nősülését követően, rendszeresen dolgozott, és igyekezett a hőn áhított családi idillt megvalósítani saját otthonában, a lánytestvérek azonban gyorsan szétrombolták mindezt. Zoltán havi keresete nem fedezte a népes család igényeinek kielégítését, egyre gyakrabban támadt anyagi gondjuk, problémájuk. A nincstelenség, a szűkös anyagi helyzet megnehezítette mindennapjaikat, és egyre sürgetőbben jelentkezett a pénzszerzés igénye. Mivel a család etikai normák hiányával élte napjait, ezért a pénz bármily áron való szerzése központi kérdéssé vált, főképp a család nőtagjai körében. Így született meg a terv, amely a kiszemelt áldozatok életébe került. Zoltán 2009. május 15. napján, 16 év 5 hónap után szabadult. A büntetésvégrehajtási intézet előterjesztése alapján kapcsolattartása gyengére értékelhető, csomagot alkalomszerűen kapott, levelet hetente váltott rokonaival. Telefonálási lehetőségeit rendszeresen igénybe vette. Látogatót nemigen fogadott, utoljára 2007-ben látogatta meg egy hozzátartozón kívüli személy. Gyermekkori lakóhelyére szabadul, rokonai fogadják be. Tervei között munkavégzés szerepel. Állítólag a helyi TÜZÉP telepen azonnal munkába állhat. Az első „kétségbeesésem” alább hagy, hiszen ezek az információk több kérdésemre választ adtak. Az előterjesztésben olvasható, hogy a fogva tartás utolsó két évében Zoltán viselkedése pozitív irányba változott, ezért feltételes szabadulását a nevelője támogatta. Sajnos a támogatás egy kissé egyoldalú, hiszen feltételes szabadságra bocsátását sem a vezető nevelő, sem az osztályvezető-helyettes, sem a parancsnok-helyettes nem támogatta. Zoltánnak 2007-ben volt már egy sikertelen kérelme. Akkor a fegyelmi fenyítések számára tekintettel, a Bíróság mellőzte a feltételes szabadságra bocsátását. 2007 óta fegyelmi felelősségre vonásra nem került sor. Úgy látszik a jó magaviselet, a megoldott lakhatás, illetve a távlati tervek meghozták a várva-várt szabadulást.
4
De ki is ő? Milyen ember lehet? Az ítélet olvasásakor eléggé lehangoló képet kapunk Zoltánról. Az mindenképp pozitív, hogy a munkavégzésével probléma nem volt, egyedüliként tartotta el családját, majd a hozzájuk költöző testvéreket, azok gyermekeit. A büntetésvégrehajtási intézetben is folyamatosan foglalkoztatták, munkavégzésével elégedettek voltak, emiatt 26 esetben jutalmazták. Magatartása az intézeti elvárásoknak megfelelt, tisztelettudó, társaival konfliktusmentes kapcsolatot alakított ki. Személyisége már nem ennyire megnyugtató. Az elmeorvosi vizsgálat szerint értelmi képessége a szubnormális övezetbe tartozik, de gyengeelméjűnek nem mondható. Pszichopatoid (zavart lelki állapot) vonásokkal terhelt, éretlen, infantilis személyiség, viselkedése, jellemvonása gyerekes. Mentálisan retardált (gátolt, hátráltatott, akadályozott), gondolkodását merevség, a kontrollfunkciók részbeni hiánya jellemzi. Empátiás készséggel nem rendelkezik, ezért cselekedeteinek következményeit érzelmileg feldolgozni sem tudja. Szilárd etikai normák hiányában negatív hatás alá kerülve, deviáns viselkedésre könnyen rábírható. Elég ijesztő, de úgy gondolom, megfelelő irányítással és ellenőrzéssel kézben tarthatjuk Zoltánt. Természetesen az irányításba és az ellenőrzésbe mindenképp segítőket kell bevonni. Elsősorban a rokonokat, akik befogadják, a családgondozót és a helyi körzeti megbízottat. Érdemes a leendő munkáltatóval is felvenni a kapcsolatot, hogy foglalkoztatását illetően mennyire komolyak a szándékai, mikortól, milyen formában kívánja alkalmazni a szabadulót, és mennyi időre?
5
„Az élet nem arról szól, hogy milyen gyorsan futsz, milyen magasra tudsz ugrani. Arról szól, hogy milyen gyorsan állsz talpra.” A szabadításról szóló iratok és a feltételesen szabadult Zoltán egy napon érkeztek. Délelőtt egy gyors irattanulmányozás, az eset egyediségéből adódóan egy gyors tervezés, kikkel kell és érdemes együttműködni. Majd délután Zoltán jelentkezési kötelezettségének eleget téve, ismerkedés, a jegyzőkönyv felvétele, beszélgetés arról, hogyan tovább. Megbeszéltük Zoltánnal, hogy két héten belül családlátogatás keretében keresem fel. A jegyzőkönyv felvétele során kiderült, hogy a büntetés-végrehajtási intézet előterjesztésében megjelölt munkáltató valóban foglalkoztatja őt, de egyelőre alkalmi munkavállalói kiskönyvvel. Ezért a pártfogolt feladatul kapta, hogy legelőször regisztráltassa magát a munkaügyi kirendeltségen. Ez különben is a magatartási szabályok egyike, ezért kértem, hogy az erről szóló igazolást a családlátogatás alkalmával mutassa be. Az is kiderült, hogy a személyi iratait nem kapta vissza a bv. intézetből, így azok pótlására felhívtam a figyelmét. Segítséget nem igényelt hozzá. Láthatóan örült, hogy hamarosan „otthonában” keresem fel. Előre vetítette, hogy lesz egy-két kérdése, kérése, ezért én is kíváncsian vártam az újabb találkozást. A szabadulásról értesítettem a társszerveket, majd felvettem a kapcsolatot a helyi körzeti megbízottal. Tájékoztattam és kértem, hogy kísérje figyelemmel Zoltán életvitelét. Erre azért volt szükségem, mert a jellemzésben szerepelt, hogy a pártfogolt „könnyen rávehető”, befolyásolható személyiség. Zoltán hosszú idő után szabadult, ezért rokonain kívül – bár sok embert ismer – másra nem számíthat. Nem szerettem volna, ha a szabadságtól megrészegülve falni kezdi az életet, esetleg piszkos eszközökkel, kétes haverokkal. A helyi körzeti megbízottban igazi partnerre találtam. Azonnal felajánlotta segítségét és biztosított afelől, hogy Zoltánon lesz a szeme, amint probléma merülne fel, azonnal értesít. Felvettem a kapcsolatot a helyi családgondozóval is, de megbeszéltük, hogy amíg nincs rá szükség, addig ne keresse a családot. Akár Zoltánnak, akár nekem segítségre lenne szükség, keressük egymást. Kis idő múlva családlátogatás keretében találkoztam Zoltánnak és rokonaival. Már nagyon vártak. Zoltán éppen munkában volt, így a rokonok fogadtak. A házon, amelyben laktak, látszott, hogy igyekeznek a lehetőségekhez képest kívül-belül karbantartani. A házba lépve már más volt a látvány. Gyönyörű rend és tisztaság fogadott, nemrég festettek, modernizáltak. Ezután Zoltán „szobáját” vettem szemügyre, ami az udvaron álló lakókocsi volt. Ott is rend és tisztaság uralkodott. A tisztálkodást és az étkezést a pártfogolt a családdal együtt a házban oldja meg.
6
Megérkezésem után a rokonok azonnal telefonáltak pártfogoltamnak, aki perceken belül hazaért. Mielőtt leültünk volna beszélgetni, azonnal bemutatta a pótolt iratokat. A hosszúra nyúlt beszélgetés alatt sokat mesélt. Mesélt a bűncselekményről, a börtönlétről és a szabadulását követő tervekről. Mindenképpen nyugodt, kiegyensúlyozott családi életet szeretne. Ez a legfontosabb célja. További célkitűzései között a munkavállalás és az anyagi biztonság megteremtése szerepelt. Vallomásában arról is beszélt, hogy a bűncselekmény elkövetésekor nem volt jelen, azt a család nőtagjai követték el. Csak azért vállalta magára, mert a feleségét akarta menteni. A kislánya már megszületett, ő volt a fő szempont. Természetesen azért megfordul az ember fejében – az ítélet indoklását olvasva – hogyan lehet bevállalni egy ilyen súlyú bűncselekményt úgy, hogy ott sem volt. Lehet, hogy nem jó a taktikám – de eddig működött -, hogy a pártfogoltnak „mindig” igaza van. Persze csak addig, amíg az ellenkezője be nem bizonyosodik. Minden egyes „nem én voltam” után egy híres Stephen King kisregényből készült film (A remény rabjai) jut eszembe, amikor is elhangzik az a bizonyos mondat: -„Tudd meg fiam, itt rajtam kívül mindenki ártatlan!” Zoltán a beszélgetés alkalmával elmondta problémáit is. Az egyik az volt, hogy ugyan regisztráltatta magát a kirendeltségen, de nem kapott róla határozatot. Kérdezte, van-e teendője az ügyben? A következő kérés volt, hogy szeretné a lányát az intézetből rendszeresen hét végén elhozni, de nem tudja, mi ennek a menete. Ígértem, hogy mindenképp utána nézek mindkét felvetésnek és felhívom telefonon. Nagy örömmel újságolta, hogy a vállalkozó, akinél dolgozik, megelőlegezte neki egy kisebb ház árát (300 ezer forintot). Zoltán 500,-Ft-os órabérrel dolgozik, így egy gyors fejszámolást követően kiderült, hogy legalább 75 munkanapot kell teljesítenie a pénz fejében. Ez majdnem négy hónap. Azonnal újabb kérdések merültek fel bennem. Mennyi idő alatt kell a kölcsönt ledolgoznia? Hogyan foglalkoztatja a munkáltató, kiskönyvvel vagy bejelentve? Mennyit kell a fizetéséből havonta törlesztenie? Vagy az egész fizetés a vállalkozóé? Akkor mi marad megélhetésre? Miből újítja fel Zoltán a házat? Mikor költözik oda? Meddig lakik a lakókocsiban? A lányát, amennyiben engedélyezik a hétvégi eltávozásokat, hova viszi? Miből látja el? És így tovább... A legfontosabb, hogyan fogják mindezt írásban rögzíteni, kinek a nevére kerül a ház? A hír annyiban volt megnyugtató, hogy valószínűsíthetően a munkahelye addig biztosan megmarad, amíg a tartozást ki nem egyenlíti. Zoltán biztosított arról, hogy minden a jogszabályoknak megfelelően folyik, probléma nem lesz. A családlátogatást követően felkerestem a munkáltatót, hogy mind Zoltánról, mind pedig a házvásárlásról informálódjak. Nem volt túl készséges, elég 7
szűkszavúan nyilatkozott. Pártfogoltam munkájával elégedett, az 1 hónapos próbaidő lejártát követően bejelenti. A házvásárlás igaz, ő így segít. Az ingatlan Zoltán nevére kerül és készül egy papír arról, hogy mennyi kölcsönt adott, illetve mi a visszafizetés módja. Mindezt ügyvéd jelenlétében. Úgy állapodtak meg, hogy havonta fix összeget kell törleszteni, kamatok nélkül. Ez túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, de egyelőre nincs okom kételkedni. Másnap újabb együttműködőket kellett felkeresnem. Az egyik, a munkaügyi kirendeltség, határozat ügyében. A kérdésemre adott válasz az volt, hogy a szükséges iratot biztosan kiadták, de ha kell, lehetőség van egy másik példány kiadására is. A másik megkeresés a gyámhivatal volt. Érdeklődésemre készségesen válaszoltak. Zoltánnak először a szülői felügyeleti jogot kell megkérni, hiszen a szabadságvesztés alatt szünetelt. Amennyiben visszakapta a szülői felügyeleti jogot, utána kérvényezheti lánya ideiglenes eltávozásának lehetőségét. Ehhez azonban környezettanulmány készítésére lesz szükség, amit a családgondozó végez. Mindezekről a pártfogoltat telefonon tájékoztattam és ígéretet tettem, hogy rövidesen újra felkeresem otthonában. Így is történt. Zoltán boldogan sorolta az elmúlt pár hét eseményeit. Először is munkaszerződésével dicsekedett, a munkáltató határozatlan idejű szerződést kötött vele. Gyorsan átfutottam, hogy tartalmilag megfelelő-e? Arról is tájékoztatott, hogy a házvásárlás folyamatban van, a foglalót már letették, csak a tulajdonviszonyokat kell rendezni. Az ügyvéd hamarosan elkészíti a szükséges papírokat, így az ingatlan Zoltán nevére kerülhet. Ezt követően felújításba kezd, mert a ház állapota mindenképp megköveteli. Kértem, hadd nézzem meg, hova is készül valójában. Arról is örömmel beszélt, hogy kapott időpontot a gyámhivataltól, ahol kérvényezheti a szülői felügyeleti jogot. Szeretne minden feltételnek megfelelni, csakhogy lányát hazahozhassa végre. Ez nem is csoda, hisz ő az egyetlen családtagja, akivel mindvégig tartotta a kapcsolatot. Találkozásukra nem került sor, hisz Zoltán feleségét is jogerős szabadságvesztésre ítélték, ezért kislányuk intézeti nevelésbe került. Pártfogoltam felesége az ügy bírósági szakaszában már összeállt egy másik férfival, akitől két gyermek született. Mivel a házasság Zoltán és a neje között papíron fennállt, így mindkét gyermeket Zoltán nevére anyakönyvezték. A feleség szabadulását követően Svédországba költözött, ezért a házasságuk felbontása sem rendeződött. Közös gyermeküket nem vitte magával, csak a házasságon kívül született két fiút. Ezért is ragaszkodik Zoltán annyira a lányához. A családlátogatást követően Zoltánnal együtt szemügyre vettem a vásárolni kívánt ingatlant. Valóban ráfér egy alapos tatarozás. Pártfogoltam nagyon lelkes
8
volt, azonnal mutatta, mit szeretne ebből az elhagyatott házikóból kihozni. A felújításhoz munkahelyétől kedvezményesen kapja az építőanyagot. Megígértem, hogy folyamatosan figyelemmel kísérem a felújítási munkákat, és ha kell, segítek ügyet intézni. A leendő családi ház megtekintése után felkerestem a helyi körzeti megbízottat, aki arról tájékoztatott, hogy Zoltánnal ez idáig probléma nem merült fel. A rokonait személyesen ismeri, törvénytisztelő család. Újra biztosított arról, hogy figyelemmel kíséri pártfogoltam életvitelét. Zoltán a következő találkozás alkalmával újabb probléma megoldásához kérte a segítségemet. Elmondta, hogy a felesége hazajött látogatóba. A kislányával együtt látogatta meg őt, és arról érdeklődött, hogy kezdhetnék-e újra a házasságukat. Zoltán mereven elutasította a kérést, sőt, szeretne a feleségétől mihamarabb elválni. Nem csak a válást szeretné elintézni, hanem a nevére anyakönyvezett két fiú sorsát is rendezni. Ehhez kért ismét segítséget. A kérést követően telefonon kerestem fel a jogi segítségnyújtó szolgálatot. Azt a tájékoztatást adták, hogy kérvényezni kell a házasság felbontását, illetve az apaság megállapítása iránti pert. Ehhez a pártfogolt mindenképp keresse fel a szolgálatot, mert rászorultsági alapon ügyvédet is tudnak biztosítani a számára, aki elkészíti a beadványokat, illetve képviseli őt a bírósági eljárásban. Zoltán láthatóan megkönnyebbült, hogy felesége jelenléte nélkül mindez megvalósítható. Aztán elárulta, hogy a családi állapotát mindenképp valós helyzetéhez szeretné igazítani, mert nemrég megismerkedett egy elvált hölggyel, akinek van egy 3 éves kislánya is. Kapcsolatuk komolynak tűnik, így az összeköltözés gondolata is felmerült bennük. Természetesen elkapkodni nem akarják, csak a ház teljes rendbetétele után valósulhat meg. Zoltán nagyon ragaszkodik párjához, mert szerinte jó hatással van rá, mindig a helyes utat mutatja. Benne újabb segítőre talált. A rokonok után, most új barátnője/élettársa is azon munkálkodik, hogy Zoltán sikeresen helyt álljon az életben. Ezt ő is tudja, érzi, és ezért nagyon hálás. A következő találkozó alkalmával már egy új háztulajdonossal beszélgettem, Zoltánnal. Büszkén mesélte, hogy a ház a nevére került, a vételárat kifizették. Jelenleg folyik a felújítás, betonozás, vakolás, villanyszerelés. A gyámhivatal is kint járt környezettanulmányt készíteni. Arról számolt be, hogy engedélyezték a láthatást, így lánya minden hétvégén meglátogathatja. De, szintén csak a felújítást követően. Zoltán munkahelyén minden rendben van, a munkáltató nagyon elégedett a munkájával, és a kölcsönt is elkezdte részletekben törleszteni. A következő fogadóórán Zoltán már arról tájékoztatott, hogy beköltözött a házába. Igaz, még folyik a felújítás, de már lakható. A barátnője egyelőre nem költözött vele, mert a kislány gondozását, ellátását nem tudnák maradéktalanul 9
megoldani. Még kb. 1 hónap kell ahhoz, hogy a ház mindenki számára beköltözhető legyen. A lányával folyamatosan tartja a kapcsolatot, rendszeresen látogatja, de a váló- és az apasági keresetet még nem nyújtotta be. Mielőtt eljöttem a fogadóórára, érdeklődtem a kollégáimtól, de a pártfogolttal nem találkoztak. Zoltán időhiányra panaszkodott, mert a jogi segítségnyújtás fogadóórája a közeli városban, kéthetente egy alkalommal van. Egyelőre nem ért oda, de szándékában áll intézni ügyeit. Közben szívélyesen invitált, látogassam meg újra, most már saját otthonában. Időközben ismét tájékozódtam a helyi körzeti megbízottnál, de kifogásolni valót Zoltán viselkedésével kapcsolatban nem hallottam. A téli időjárási nehézségek miatt, hosszabb ideig nem találkoztunk, csak telefonon tartottuk a kapcsolatot. Akkor még minden téren rend volt. De, a következő találkozás alkalmával ez a „mesébe illő történet” ellenkező fordulatot vett. Zoltán elvesztette a munkahelyét. Egy kissé sokkolt a hír, de a gazdasági válság, úgy látszik, utolérte a vállalkozót is. Mivel ügyfelem a kapott kölcsönt teljes egészében kifizette, a vállalkozó nem tartott rá tovább igényt. Újra a munkaügyi kirendeltség következett. Érdeklődtem, hogyan tovább. Zoltán kitart amellett, hogy mindenképp dolgozni akar. Gyorsan átnéztük a kirendeltség által hirdetett állásajánlatokat, illetve a tanfolyami listát, hisz pártfogolt nem zárkózott el attól, hogy szakmát tanuljon. Elmondtam neki, hogy erkölcsi bizonyítványra ne számítson, amivel tisztában is volt. Ad hoc jelleggel egy röpke munkaerő-piaci tréninget tartottam, ahol készítettünk egy rövid önéletrajzot, számba vettük Zoltán negatív és pozitív erőforrásait, illetve ötletbörzét tartottunk, milyen munkahelyek jöhetnek szóba az álláskeresés alkalmával. Ehhez a családsegítő központ egyik munkatársát is igénybe vettem, aki régebben több munkaerő-piaci HEFOP és TÁMOP pályázat megvalósításában is részt vett, velem együtt. Hivatalunk jelenleg is együttműködési megállapodást kötött a CSSK-val egy újabb TÁMOP pályázat sikere érdekében, amelynek fő célkitűzése az alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és az önálló életvitelt elősegítő program támogatása. Zoltán ebben is partner volt, azonnal rábólintott a lehetőségre. Amennyiben sikerül elhelyezkednie, nem probléma, hisz a pályázat lényege is az, hogy azokat a rétegeket célozza meg, akik nem rendelkeznek kellő erőforrásokkal ahhoz, hogy munkát találjanak. A következő döbbenet akkor ért, amikor Zoltán bejelentette, hogy hőn áhított saját házát eladta. Az élettársával közösen vásároltak egy sokkal jobb állapotút, arról nem is beszélve, hogy állítólag sokkal jobb helyen is található. Először nagyon örültem a hírnek, de ismét kérdések sorakoztak a fejemben. Mennyiért sikerült eladni? Mi van a tulajdonviszonyokkal? Miből vásárolták az újat? Van-e hitel, ha igen, kinek a nevén? Mi lesz, ha kenyértörésre kerül sor? És így tovább. 10
Aztán egy-két kérdésre azonnal választ kaptam. A két ház árának különbözetét pártfogolt élettársának a szülei pótolták ki. Hitel nincs a házon. Zoltánnak sikerült spórolnia egy keveset, amiből felújítják ezt a házat. Így a közös családi élet még várat magára, addig „anyósáéknál” laknak. Sajnos Zoltán hiába tartotta lányával a kapcsolatot, hiába intézte a nagykorúság utáni elhelyezést, a lánya nem akar hozzájuk költözni. Hiába győzködte, a lány hajthatatlan maradt. A nagy változásokra tekintettel, újabb családlátogatás következett. Zoltán anyósáéknál fogadott. Először bemutatta a regisztrációról szóló határozatot, illetve tájékoztatott, hogy három hónapig álláskeresési segélyben részesül. Érdeklődtem, hogy áll a válási ügy? Ügyfelem elmesélte, hogy járt a polgármesteri hivatalban, de nem a kollégáimnál. Tájékoztatták, milyen hivatalos okmányokat kell beszerezni, majd ezek megléte után a bírósági panasznapot felkeresni. Erről tájékoztattam a jogi segítségnyújtó szolgálatot, és azt kérték Zoltántól, hogy a bírósági határozat megérkezését követően haladéktalanul jelentkezzen náluk. Erre ígértet tett. Ezután rátértünk a házvásárlásra, a közös jövő terveinek megbeszélésére. Ekkor az összes felmerült kérdéseimre választ kaptam. Az ingatlan az élettárs nevére került, Zoltánnak haszonélvezeti joga van. Ennek értéke megfelel a ház vételárába fektetett összeggel. A felújítás folyik, talán a következő hónapban költözhetnek. Ekkor Zoltán apósa állt elő egy kéréssel. Tudnék-e segíteni abban, hogy a házat be tudják rendezni, illetve, hogy az önálló élethez szükséges felszereléseket be tudják szerezni. Ekkor támadt egy ötletem. Ennek a problémának a megoldásához újabb pártfogoltakat kell bevonni. Az ügyfeleim között többen vannak, akik „lomizásból” élnek. Már többször kaptunk tőlük megmaradt ruhákat, amik amúgy is kidobásra kerültek volna. Egyik alkalommal a ruhán kívül egyéb háztartási felszerelést is ajánlottak, de akkor nem volt rá szükség. Zoltánnak megígértem, hogy érdeklődni fogok tőlük, illetve „leadom a rendelést”. A bútorok beszerzését szintén használt bútorboltban kezdem, hátha ott is áll egykét elfekvő ágy, szekrény, stb. Nagyon megörültek az ötletnek, és hálásan köszönték. Ezután elmentünk az „új” házat megnézni. Valóban ég és föld. Nemcsak az állapota, de a nagysága, a telekhez tartozó melléképületek, illetve a kert, ami azonnal feltűnt. Zoltán lelkesen invitál, és máris kezdi az „idegenvezetést”. Közben beszélgetünk. A múltról, a jelenről, a jövőről.
11
„Nem az számít, honnan indulsz, hanem az, hogy milyen döntéseket hozol arról, hogy hová akarsz végül eljutni.” Zoltán ez év végéig lesz pártfogás alatt. A pártfogó felügyelet tartama alatt mindvégig együttműködő. A felhívásokra időben reagál, jelentkezései során udvarias, tisztelettudó magatartást tanúsít. Zoltán nagyon örül és láthatóan boldog, hogy ilyen hosszú bv-s tartózkodás után, ilyen gyorsan sikerül talpra állnia. Ebbe az örömbe, részemről, üröm is vegyül. Ha görbét készítenénk Zoltán szabadulása utáni életéről, akkor valami hasonlót kapnánk: 12 10 8 6 4 2
m
áj us jú ni us au júli g us sz u sz ep tu te s m b ok er t ó no b ve er de mb ce e r m be ja r nu fe ár br m uár ár ci u áp s ril i m s áj us
0
Zoltán, szabadulását követően tettestársaival teljesen megszakította kapcsolatát, és a legjobb helyre került. Ezt nemcsak a látottak, tapasztaltak támasztják alá, hanem a helyi körzeti megbízott is. Azt is megállapíthatjuk, hogy a pártfogás kezdeti szakaszában a rokonok voltak a legnagyobb segítői. Befogadták, munkahelyet kerestek a számára, óvták, vigyázták. A munkahelyén keresztül sikerült egy házat vásárolnia, amit a sajátjának mondhatott. A lányával is személyes kapcsolatot alakított ki, sőt a hétvégi eltávozásokat is sikerült elintéznie. Zoltán arra is felkészült, hogy lánya nagykorúságát követően magához vegye. Még társat is talált magának egészen rövid idő alatt. A pártfogásból eltelt közel egy év után viszont a görbe hanyatlani kezd. Elveszíti munkahelyét, eladja házát, illetve lánya sem akar már hozzá költözni. Hogy mekkora szerepe van ebben a mostani élettársának és családjának, azt csak találgatni lehet. Mindenesetre, most kell igazán segíteni, odafigyelni rá, ellenőrizni. Ha szociális diagnózist készítenénk, egyből hármat kellene készíteni. (De lehetne akár minden egyes találkozást követően, hisz olyan gyorsan változtak az események.) Az első, a szabadulást megelőzően, majd azt követően, illetve jelen állapotban. Mindhárom eset más-más jellegzetességet mutat, mások a problémák, illetve
12
különbözőek a problémamegoldás módjai és eszközei. Természetesen akkor kapnánk valós képet, ha ez a pártfogolttal együtt és vele egyetértésben készülne. Érdemes a személyiség jellemzőkre is vetni egy pillantást. Ha összevetem az ítéletben szereplő szakorvosi véleményt a pártfogás alatt tapasztaltakkal, óriási különbséget érzek. Zoltán az intézetben bizonyosan tanult fegyelmet, tiszteletet és alázatot. De, nagy valószínűséggel megtanulta tisztelni a szabadságot is. Erre akkor kellett rájönnie, amikor az első szabadulás iránti kérelmét elutasították a fegyelmi felelősségre vonások miatt. Attól kezdve a viselkedésével kapcsolatban egyetlen probléma sem merült fel. A börtönélet arra is megtanította, hogy törvénytisztelő életmódot folytasson, kerülje a konfliktusokat. Ha a pártfogás alatt tanúsított hozzáállását, a problémák kezelését, a tervei megvalósítását, viselkedését, az új helyzethez való alkalmazkodását, beilleszkedésének akarását veszem figyelembe, nem gondolnám, hogy éretlen, infantilis, gondolkodásában merev emberről van szó. Persze nem tudhatjuk, hogy ha újra anyagi nehézségei adódnak, hogyan oldja meg azokat. Ehhez kell a folyamatos kontroll, nemcsak szolgálatunk részéről. A pártfogás alatt a kontrollfunkciók mellett szép számmal adódtak segítő funkciók is. Ha számba vesszük, hogy az első találkozás alkalmával mely partnerek együttműködésére gondoltam, és azóta kikkel kerültem kapcsolatba (helyi körzeti megbízott, családgondozó, rokonok, munkáltató, munkaügyi kirendeltség, gyámhivatal, barátnő/élettárs, az ő családja, jogi segítségnyújtó szolgálat, családsegítő központ, újabb pártfogoltak és jómagam), megállapíthatjuk, hogy az irattanulmányozás során az információk igen csekély mennyiségét kapjuk meg. De ez természetes is, hiszen a pártfogolttal való kapcsolatfelvétel, folyamatos kapcsolattartás, ügyes-bajos dolgok intézése számtalan együttműködő bevonását eredményezheti. Ez csak akkor tűnik fel, ha az ügy befejeztével visszatekintünk a pártfogás folyamatára. Minél több elintéznivaló adódik, minél több segítővel kell együttműködni, annál jobban bevonódunk az ügybe. Szinte már kötelességünknek érezzük, hogy mindenben személyesen segítsünk, eljárjunk. Ez néha fölösleges feladat-átvállalással is járhat. Fontos, hogy mindig csak annyira érintsen meg bennünket „kedvenc ügyfelünk” sorsa, hogy be tudjuk tartani határainkat. Zoltán esetében, azt hiszem, eddig sikerült. Hogy hogyan tovább? Az a még előttünk álló közös munka feladata lesz! „Amikor elérjük céljainkat, nem az a jutalom, amit kapunk, hanem az, amivé közben válunk.”
13
