ÜZLETI GAZDASÁGTAN (oktatási segédlet)
I. BEVEZETŐ ISMERETEK. ....................................................................................................................... 5 1. A GAZDASÁG SZERVEZETI RENDSZERE. ........................................................................................ 5 1.1. A STÚDIUM HELYE ÉS SZEREPE A GAZDASÁGTUDOMÁNYOKBAN. ........................................................... 6 1.2. AZ ÜZLET, ÜZLETSZERŰSÉG KÖZGAZDASÁGI VONATKOZÁSAI ................................................................ 8 1.3. AZ ÜZLETI SZERVEZETEK HELYE ÉS SZEREPE A GAZDASÁGBAN ............................................................ 15 1.3.1. Az üzleti szervezetek működésének általános jellemzése .............................................................. 15 1.3.2. Az üzleti szervezetek jellegzetes tevékenységei ............................................................................. 17 1.3.3. Az üzleti szervezetek osztályozása ................................................................................................ 18 1.3.4. A gazdasági integráció, mint az üzletszerűség feltételrendszere. ................................................. 21 2. A GAZDASÁGI MÉRLEGELÉS ALAPJAI .......................................................................................... 24 2.1.1. A termelési lehetőségek határa (görbéje)..................................................................................... 24 2.1.2. Termelékenység, jövedelmezőség, hatékonyság .......................................................................... 26 2.1.3. Gazdálkodás, gazdasági optimum ................................................................................................ 28 2.1.4. Munkamegosztás és csere ........................................................................................................... 31 2.1.5. A pénz időértéke ........................................................................................................................... 35 2.1.6. Gyakorlati példák......................................................................................................................... 37 3. A VÁLLALAT, MINT AZ ÜZLETI CÉLOK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK AZ ESZKÖZE. ................ 45 3.1. A VÁLLALAT ÜZLETI ERŐTERE.............................................................................................................. 46 3.2. ALAPVETŐ ÜZLETI KRITÉRIUMOK ......................................................................................................... 48 3.3. AZ INTÉZMÉNYESÜLÉS JELLEMZŐI........................................................................................................ 49 3.4. KÜLSŐ ÉS BELSŐ ADOTTSÁGOK ............................................................................................................ 49 3.5. KÖRNYEZETI KÖLCSÖNHATÁSOK – MECHANIZMUSOK .......................................................................... 50 3.5.1. Az üzleti erőteret egyesítő – belő - vállalati rendszer. ................................................................. 50 3.5.2. Az üzleti erőtér külső rendszere és a vállalati alkalmazkodás ..................................................... 56 3.6. A VÁLLALATI GAZDÁLKODÁS CÉLKITŰZÉSEI. ....................................................................................... 60 3.6.1. A vagyon-centrikus gazdálkodási szemlélet. ................................................................................ 62 3.6.2. Az eredmény-centrikus gazdálkodási szemlélet. ........................................................................... 65 3.6.3. A likviditás-centrikus gazdálkodási szemlélet ............................................................................. 67 II. GAZDÁLKODÁSI CÉLCSOPORTOK................................................................................................. 68 4. GAZDÁLKODÁS A TÁRGYI ESZKÖZÖKKEL ................................................................................. 68 4.1. A TÁRGYI-ESZKÖZ SZÜKSÉGLET MEGHATÁROZÁSA .............................................................................. 68 4.2. AZ ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS ELSZÁMOLÁSÁNAK MÓDJA ................................................................... 71 4.3.A TÁRGYI ESZKÖZ-KAPACITÁS GAZDASÁGOS ÜZEMELTETÉSE ............................................................... 73 4.4. ÜZEMFENNTARTÁS ............................................................................................................................... 76 4.5. A FELESLEGESSÉ VÁLT TÁRGYI ESZKÖZÖK FELÚJÍTÁSA ÉS HASZNOSÍTÁSA .......................................... 77 5. FORGÓESZKÖZ-GAZDÁLKODÁS...................................................................................................... 78 5.1. KÉSZLETGAZDÁLKODÁS ....................................................................................................................... 78 5.1.1. Anyaggazdálkodás ....................................................................................................................... 79 5.1.2. Saját termelésű készletek .............................................................................................................. 87 5.2. A KÉSZLETEK EGYÜTTES VIZSGÁLATA ................................................................................................. 88 6. EMBERI ERŐFORRÁS-GAZDÁLKODÁS .......................................................................................... 89 6.1. A MUNKAERŐ-SZÜKSÉGLET MEGHATÁROZÁSA .................................................................................... 89 6.2. A MUNKAERŐ HASZNOSÍTÁSA .............................................................................................................. 91 6.3. ÖSZTÖNZÉS, BÉR- ÉS JÖVEDELEM GAZDÁLKODÁS ................................................................................ 97 6.3.1. A munkaköltség, mint ösztönzési forma ....................................................................................... 97 6.3.2. Bér- és jövedelemgazdálkodás ..................................................................................................... 99 7. KÖLTSÉG-GAZDÁLKODÁS ............................................................................................................... 105 7.1. A KÖLTSÉG ......................................................................................................................................... 105 7.2. NYERESÉG ......................................................................................................................................... 107
2
7.3. EGYÉB KÖLTSÉG- ÉS PROFIT-FOGALMAK ............................................................................................ 108 7.4. A TERMELÉS FOLYAMATA ÉS EREDMÉNYÉNEK MÉRÉSE ...................................................................... 109 7.5. A VÁLLALATI SZINTŰ KÖLTSÉGEK ALAKÍTÁSA ................................................................................... 112 7.6. A FEDEZETSZÁMÍTÁS JELENTŐSÉGE ÉS MÓDSZERE ............................................................................ 116 8. ÁRKÉPZÉS, AVAGY A PIACI TEVÉKENYSÉG ELEMZÉSE. ...................................................... 117 8.1. AZ ÁRAK ALAKÍTÁSA, A VÁLLALATI ÁRPOLITIKA ............................................................................... 117 8.2. PIACI DÖNTÉSEK ELŐKÉSZÍTÉSE SORÁN ALKALMAZHATÓ ELEMZÉSEK ............................................... 121 Árakkal kapcsolatos számítások........................................................................................................... 121 Költségalapú árképzés ......................................................................................................................... 123 8.2.1. Ajánlati ár megállapítása a költségalapú árképzés összefüggéseinek alkalmazásával .............. 125 8.2.2. Az árkövetés módszere ............................................................................................................... 128 8.3. VÁLLALKOZÓI ÁR ALSÓ HATÁRÁNAK MEGÁLLAPÍTÁSA ..................................................................... 129 8.4. PIACVEZÉRELT ÁRKÉPZÉS ................................................................................................................... 131 8.5. VERSENYTÁRSAK ÁRAIBÓL KIINDULÓ ÁRKÉPZÉS ............................................................................... 131 8.5.1. Árarányosítás ............................................................................................................................. 131 8.5.2. Árrugalmasság vizsgálata .......................................................................................................... 133 8.6. AZ ÁRBEVÉTEL - FEDEZET ELEMZÉSE ................................................................................................. 134 8.6.1. Fordított kalkuláció ................................................................................................................... 137 8.6.2. Termékösszetétel, termékstruktúra kialakítását támogató elemzések......................................... 137 8.7. RÖVID TÁVÚ DÖNTÉSEK ELŐKÉSZÍTÉSÉRE ALKALMAZHATÓ SZÁMÍTÁSOK ......................................... 138 8.8. TERVEZETT FAJLAGOS FEDEZET.......................................................................................................... 139 8.9. GYÁRTMÁNYKARAKTERISZTIKÁK ...................................................................................................... 139 8.10. HOSSZÚ TÁVÚ (STRATÉGIAI) DÖNTÉSEK SORÁN ALKALMAZHATÓ MÓDSZEREK ................................ 146 8.10.1. Értékesítési csatornák, partnerek kiválasztása ........................................................................ 146 III. A VÁLLALKOZÁS PÉNZÜGYEI ..................................................................................................... 148 9. A HOSSZÚ TÁVÚ TŐKEFUNKCIÓK ................................................................................................ 148 9.1. PÉNZÜGYI CÉLKATALÓGUS ................................................................................................................. 148 9.2. A HOSSZÚ TÁVÚ FINANSZÍROZÁS ........................................................................................................ 150 9.3. TŐKEFINANSZÍROZÁSI MÓDOK ........................................................................................................... 150 9.3.1. A lízing finanszírozás ................................................................................................................ 152 9.4. TŐKEKÖLTSÉGVETÉS .......................................................................................................................... 154 9.4.1. A finanszírozási források felmérése ........................................................................................... 154 9.4.2. A vállalati tőkestruktúra............................................................................................................ 156 10. A BERUHÁZÁSOK PÉNZÜGYI ELEMZÉSE ................................................................................. 160 10.1. A BERUHÁZÁSOK TÍPUSAI ................................................................................................................. 160 10.2. A BERUHÁZÁSI CASH FLOW SZÁMÍTÁSA ........................................................................................... 161 10.3. BERUHÁZÁSI DÖNTÉSI MÓDSZEREK .................................................................................................. 164 10.3.1. Statikus módszerek ................................................................................................................... 165 10.3.2. Dinamikus módszerek .............................................................................................................. 166 10.4. A BERUHÁZÁSOK MEGVALÓSÍTÁSÁNAK PÉNZÜGYI VONATKOZÁSA .................................................. 170 10.4.1. A nettó jelenérték preferálása a jövedelmezőségi indexszel szemben ..................................... 171 10.4.2. A nettó jelenérték preferálása a belső megtérülési rátával szemben ...................................... 173 11. A NAPI ÜZLETMENET PÉNZÜGYEI .............................................................................................. 176 11.1. A SZERZŐDÉSES PARTNER HELYES MEGVÁLASZTÁSA ....................................................................... 176 11.2. SZERZŐDÉSES KIKÖTÉSEK A MEGRENDELŐKKEL SZEMBEN ............................................................... 177 11.2.1.A tulajdonjog fenntartása.......................................................................................................... 177 11.2.2. Az akkreditíves kikötés ............................................................................................................. 177 11.2.3. A fizetési mód kitöltése ............................................................................................................. 179 11.2.4. Az engedményezés .................................................................................................................... 179 11.2.5. A zálogjog kikötése .................................................................................................................. 180 11.2.6. Az óvadék ................................................................................................................................. 182 11.2.7. A kezesség ................................................................................................................................ 182 11.3. A SAJÁT FIZETÉSI KÖTELEZETTSÉG FOLYAMATOS RENDEZÉSE.......................................................... 183 11.3.1. Tájékoztatás az akadályról ....................................................................................................... 183 11.3.2. A váltóval történő rendezés ...................................................................................................... 184 11.3.3. A szerződés módosítása ............................................................................................................ 184
3
11.4. A VÁLLALKOZÁS MŰKÖDÉSÉT ALAPVETŐEN BEFOLYÁSOLÓ ADÓNEMEK ......................................... 185 11.4.1. Társasági adó........................................................................................................................... 185 10.5.2. Személyi jövedelemadó (SZJA) ................................................................................................ 185 11.4.3. Fogyasztáshoz kapcsolódó ....................................................................................................... 186 114.4. Vagyonhoz kapcsolódó .............................................................................................................. 186 11.5. AZ ADÓIGAZGATÁS RENDJE ............................................................................................................. 186 12. A PÉNZÜGYI TERV KÉSZÍTÉSE. .................................................................................................... 189 12.1. A PÉNZÜGYI TERVEZÉS-ELEMZÉS-ELLENŐRZÉS ................................................................................ 189 12.2. A PÉNZÜGYI TERVEZÉS-ELEMZÉS-ELLENŐRZÉS FOLYAMATA ........................................................... 189 12.3. A PÉNZÜGYI TERVEZÉS-ELEMZÉS-ELLENŐRZÉS ESZKÖZEI ................................................................ 190 12.3.1. Likviditási ráták ....................................................................................................................... 192 12.3.2. Adósság- és hitelképesség ráták ............................................................................................... 193 12.3.3. Profitabilitási ráták .................................................................................................................. 194 12.4. A MÉRLEG ÉS AZ EREDMÉNYKIMUTATÁS EGYÜTTES ELEMZÉSE ........................................................ 195 13. PÉNZÜGYI FOLYAMATOK ELEMZÉSE. ...................................................................................... 199 13.1 A CASH FLOW SZÁMÍTÁS .................................................................................................................... 199 13.2 A FUND FLOW KIMUTATÁS ................................................................................................................. 201 13.3. SEGÉDESZKÖZ A LIKVIDITÁS MENEDZSELÉSHEZ ............................................................................... 203 13.4. A FORGÓTŐKE ALAKULÁSA .............................................................................................................. 207 13.5. A CASH FEDEZETI ANALÍZIS .............................................................................................................. 209 13.6. A MŰKÖDÉSI ÉS A FINANSZÍROZÁSI FEDEZET .................................................................................... 210
4
I. BEVEZETŐ ISMERETEK. 1. A gazdaság szervezeti rendszere. Általában amikor jellegzetes tanokról beszélünk, rendszerint egy adott tudományterület konkrét alkalmazásaiból indulunk ki. Amikor azt halljuk, hogy növénytan, még tévedésből sem mondhatnánk mást, minthogy a természettudomány azon területével van dolgunk, mely nevezetesen a növények tanulmányozásával, azok rendszerezésével foglalkozik. A társadalomtudományok és ezen belül főként a gazdaságtudományok esetében (a reáltudományokhoz képest), a lehatárolás némileg bonyolultabb. A társadalom ugyanis, mint történelmileg kialakult jelenségek,1 viszonyok2 és intézmények3 egysége, nemcsak térben és időben egy rendkívül komplex és egyben képlékeny szerkezet, hanem a látásmód és a megítélés szerint is az. Példának okáért, ennek a kurzusnak a fókuszában, mint jelenség az üzlet, áll. E mögött – nemes egyszerűséggel és mindenki számára nyilvánvalóan - különböző szereplők viszonya húzódik meg: Az egyik szereplő szeretne megszerezni egy olyan jószágot (dolgot, vagy szolgáltatást) amit egy másik szereplő birtokol; A két szereplő közötti viszony lényege, a csere, vagy a köznapi szóhasználat szerint, az adás-vétel, melynek során mindketten kölcsönös előnyök megszerzését követik. Vajon, van-e valami törvényszerű ebben a viszonyban? És egyáltalán: Létezhet-e ez a világ üzleti kapcsolatok nélkül? Mi az, ami tőlünk függ és mi az, ami valaki, vagy valami mástól? Mennyiben közgazdasági kérdés és mennyiben több, vagy kevesebb annál? Az üzleti gazdaságtan ezeknek a kérdéseknek a tanulmányozásával foglalkozik. A téma tudományos lehatárolásához azonban Ennél többről van szó: A stúdium keretében, a piacgazdaságot működésben tartó alapvető üzleti viszonyok magyarázatát, illetve az üzleti érdek gazdasági szerepvállalásának törvényszerűségeit sajátíthatjuk el. Összességében tehát minden érdekelt szereplő számára (és nem csak a közgazdászok számára) az üzletvitelt megalapozó tudást közvetíti az üzleti gazdaságtan.
1
A jelenség (nemcsak filozófiai értelemben), egy létező valóság (mindaz, ami bennünket körül vesz), illetve egy létezési forma (egy esemény, vagy ami éppen a környezetünkben történik például), mely rendszerint, valakinek (?), vagy valaminek (?) a szempontjából pozitív vagy negatív élményt nyújt (eredménnyel jár). A legtágabb jelenség maga a lét, mely a létezők és a létezések térben és időben változó szinergiája (együttes hatása); valamely megélt, vagy elfogadott tapasztalata a környező világunknak. Az emberi társadalom is a létezésnek az egyik formája: létező egyének, létező kapcsolatok és viszonyok, létező eszközök vagy természeti jelenségek viszonylag harmonikus egysége. 2
A viszony: társadalomban kialakult kapcsolatok irányultságának és tartalmának meghatározásával magyarázható jelenség; ilyen például a baráti viszony. 3
Az intézmények, olyan történelmileg kialakult jelenségei a társadalomnak, amelyek szokások, szabályok, írott és íratlan törvények alapján érdekközösségek, mozgalmak, szerveződések és hierarchiák formájában nyilvánulnak meg. A társadalom legfontosabb intézményei a család, az állam, a jog és a kormányzás. A társadalom létfenntartásában szerepet játszó alapintézmény a gazdaság, melyre a felépítményben, olyan ideológiai értékeket megtestesítő intézmények támaszkodnak, mint a kultúra, a vallás, a politika, stb. és, amelyek egyben meghatározzák az emberek életmódját, az egymás közt kialakult viszonyok természetét stb. Ebben az értelemben, jelenségnek tekintünk mindent, ami kezdetben informális módon, majd pedig intézményesült képződmények formájában kiegészítik a társadalom természetes környezetét. A tudóstársadalom jelentős része ezeket a képződményeket, az emberi képességek közé tartozó, úgymond szerveződési hajlamnak, tulajdonítja. Az intézményesülési folyamatok eredményeként az egész társadalmi toposz (társadalomkép) mára már mintegy „szerveződési társadalom” alakzataként vizsgálható.
5
1.1. A stúdium helye és szerepe a gazdaságtudományokban. Azok számára, akik a közgazdaságtudomány tanulmányozásában bizonyos fokú jártasságot már szereztek köztudott például, hogy rendszertanilag a gazdaság lényegének a megértését soha nem az alapfolyamati4 kérdések teszik bonyolulttá, hanem az, hogy ezek a folyamatok mindig jellegzetes színterekre jellemző módon zajlanak. Másként fogalmazva: a gazdasági folyamotok mindig jellegzetes színtereken illetve szereplők között zajlanak és, hogy a komplexitás rendszerint a színterek, illetve a szereplők különbözőségéből adódik. A szintér vonatkozhat egy adott folyamatra, szereplők közötti kapcsolatokra, gazdasági szektorokra vagy éppen a társadalom egészére. A szereplőket pedig, elsősorban a gazdasági javakhoz való viszonyuk alapján különböztetjük meg egymástól: Egyesekre döntően a javak kibocsátása irányuló gazdálkodás (vállalati szféra esetében), míg másokra döntően a javak fogyasztása irányuló gazdálkodás (a háztartási szféra esetében) a jellemző. Az előbbieket végiggondolva továbbá az is kiderül, hogy a gazdaság szereplőinek funkcionális5 megkülönböztetése (mint termelők és, mint fogyasztók), csak egy kiindulási alap ahhoz, hogy a rájuk vonatkozó gazdasági jelenségeket elkezdjük elemezni, tekintettel résszint a gazdálkodási folyamatok különbözőségére, résszint meg az adott szereplők jellemzőire. A különböző háztartásokban zajló fogyasztási folyamatok sajátosságait rendszerint az teszi nyilvánvalóvá, ahogyan a háztartás fogyasztási szükségleteinek kielégítési módját megszervezi; ez a másmilyen módja a szükségletkielégítés megszervezésének figyelhető meg például a falun élők és a városon élők esetében. A vállalatokban ugyan értékteremtő és jövedelemtermelő folyamatok zajlanak, de teljesen más alapokra helyezi a gazdálkodását egy termelő vállalat, a szolgáltató-, vagy éppen a kereskedéssel foglalkozó vállalkozáshoz képest. Mindezek nyilván nem függetlenül a gazdaság társadalomszintű (makro) jelenségeitől. A bérek növekedése vagy az adózási szabályok megváltoztatása például, egyidőben váltanak ki különböző hatásokat a háztartások és a vállalatok gazdálkodásában, magatartásában. Az, hogy a különböző élethelyzetekben a társadalom tagjai – tágabb értelemben a társadalom szereplői - miként cselekednek (miként járnak el), csak részben egy kulturális kérdés; döntően tudásalapú, vagyis konkrét tény- és tárgyismeretekre alapozott választások kérdése. Közgazdasági ismereteink azon elemeit, amelyek adott folyamatok során a szűkösen rendelkezésünkre álló erőforrások hatékony felhasználásának módjára és elemzésére ösztönöznek bennünket, gazdálkodási ismereteknek nevezzük. Azt a tudást pedig, amely konkrét célok érdekében, az egyes gazdálkodási erőforrások, tényezők és jelenségek értékteremtő illetve (legtöbb esetben) jövedelemtermelő folyamatokba történő szervezéséről szól, üzleti ismereteknek hívjuk. Mindezek tanulmányozásával és tudományos feltárásával összességében a gazdaságtudományok foglalkoznak. Az alapozó, elméleti tanokat - a hazai tudományos közéletben meghonosodott kifejezést használva - a
4
Rendszertanilag, (1) gazdasági alapfolyamatnak tekintjük: társadalmi szinten a termelés – elosztás – fogyasztás folyamatait, vagy a termelésre érvényes input – transzformáció - output folyamatokat; (2) Ugyanakkor, funkcionális szerepük van azoknak az alapvető törvényszerűségeknek is, mint a szűkösség, hasznosság, hatékonyság, a helyettesítés, vagy a komparatív előny. 5 A funkció vagy a funkcionalitás egy rendszertani jelenség; Funkcióról, funkcionalitásról akkor beszélünk, amikor egy adott szerkezet bizonyos elemei vagy tényezői úgymond ok/okozati szerepeket töltenek be; akkor, amikor jelenlétük a rendszerben létfontosságú.
6
közgazdaságtan foglalja össze. Ezen túlmenően azonban közismertek az úgynevezett alkalmazott- és a funkcionális- illetve, módszertudományi gazdasági tanok is. ELMÉLETI KÖZGAZDASÁGTAN, mint FORMÁLIS tudomány Mindaz, ami a közgazdaság alaptételeit (szűkösség, hasznosság, hatékonyság, komparatív előny, stb.) alapfolyamatait (termelés, elosztás, csere és fogyasztás), illetve a gazdaság mikro- és makroszintjén kialakult viszonyok törvényszerűségeit vizsgálja. TAPASZTALATI TUDOMÁNYOK ALKALMAZOTT KÖZGAZDASÁGTANOK a gazdaság jelenségeit és folyamatait a társadalmi jelenségek és intézményi struktúrák szintjén vizsgálják
FUNKCIONÁLIS GAZDASÁGTANOK a gazdálkodás speciális részterületeivel foglalkoznak
GAZDASÁGI MÓDSZERTUDOMÁNYOK
Az alapvető összefüggésekre és törvényszerűségekre mindig az elméleti tanok adnak választ. Az elméleti tanok, (a tudományok hagyományos felosztása szerint: formális tudományok) a világot leíró törvényszerűségekkel, feltárásuk eszközeinek fejlesztésével foglalkoznak. Ilyenek a mikroökonómia, a makroökonómia, vagy a nemzetközi gazdaságtan is. Ehhez képest az is megfigyelhető, hogy az általános törvényszerűségek, a különböző társadalmi jelenségek, pontosabban a jelenségekre épülő intézmények szintjén (másként fogalmazva, a társadalmi-létszféra6 különböző szerkezeti egységeiben) eltérő módon nyilvánulnak meg. A vállaltban például, a szükséglet elsősorban nem egy fizikai egyénhez, hanem egy célrendszerhez kacsolódik. Innentől kezdve, a tudományos megismerés szempontjából a vállalt, nemcsak mint jelenség, mint a társadalmi szerveződés tipikus formája kerül az érdeklődés középpontjába, hanem a célrendszer természetének a szempontból is. Ez tehát két különböző nézőpont és mindazonáltal két tipikus magyarázó elmélettel leírt rendszertant is feltételez. A vállalat általános rendszertani leírásával, működési mechanizmusainak vizsgálatával foglalkozó közgazdasági tudományterület ezért alkalmazott tudományterület,7 mellyel közismert módon a vállaltgazdaságtan foglalkozik. Hasonlóképpen, alkalmazott közgazdasági tudományterületnek tekinthető a költségvetési szektor-, a háztartások-, a kultúra-, az oktatás vagy éppen a szociális ellátórendszerek szervezeteinek gazdaságtana. Ehhez képest funkcionális-, tudományterületként tartjuk számon a vállalati-pénzügytant, a számviteltant, a különféle menedzsmenttanokat, vagy éppen a kontrollingot (melyek egyébiránt, ugyancsak tapasztalati tudományok). Az üzleti gazdaságtan rendhagyó módon a fentebb felsoroltak egyikében sem helyezhető el. A gazdaságtudományok terén, legalább olyan mértékben tekinthetjük alapozó (elméleti) 6
Részletesebb magyarázatát a társadalmak felépítésének, a társadalmi viszonyok dinamikájának, de különösképpen a gazdaság funkcionális szerepvállalását ezekben a folyamatokban a politikaigazdaságtanból tudhatjuk meg. 7 Az alkalmazott tudományokat, a tudományok hagyományos felosztása szerint, tapasztalati tudományoknak nevezik.
7
tudománynak, mint a közgazdaságtant, de több vonatkozásában is ágazati tudományterületként fogható fel (gondoljuk végig: a versenyszféra/nonprofit-szféra különbözőségét). Eltekintve a mélyrehatóbb elemzésektől, azt mindenképpen leszögezhetjük: Ugyanúgy, mint a közgazdaságtan, résszint általános érvényű viszonyokra, összefüggésekre és törvényszerűségekre mutat rá, résszint meg éppen magyarázó elméletei révén az üzleti gazdaságtan jelentős módszertani eligazításokat tartalmazó diszciplína is. Ebből a felvetésből, az tűnik helyes következtetésnek, ha az üzleti gazdaságtant hasonlóképpen a statisztikához, a nonprofit gazdaságtanhoz, vagy a regionális gazdaságtanhoz, egy speciális módszertudományként tartjuk számon. Az üzleti gazdaságtanban egységes rendszerként halmozódnak fel mindazon közgazdaságtani ismeretek, amelyek a társadalmi egyének üzleti magatartását, üzletszerű választásaikban és döntéseikben motiválják, illetve szabályozzák.
1.2. Az üzlet, üzletszerűség közgazdasági vonatkozásai Az emberek túlnyomó többsége ösztönösen veszi tudomásul a körülötte lévő világ rendjét. Elfoglaltságai vannak (tanul, munkába jár, szórakozik), keresi azokat a dolgokat, amire éppen szüksége van. Elfogyasztja az élelmiszereket, használja (a teljes elhasználódásig folyamatosan fogyasztja) a szükségleti tárgyakat, eszközöket, vagy éppen a közszolgáltatást (a villamos-energiát, az autóbuszt, az egészségügyet, az iskolát és az óvodát, a rendőrséget, a parkot vagy az autópályát, stb.) veszi igénybe. Leegyszerűsítve: az emberek életszerűen járnak el a legkülönbözőbb szükségleteink kielégítése érdekében, illetve döntenek és meg próbálnak úgy eljárni, ahogyan éppen az érdekei diktálják. Jóllehet, senki nem filozofál azon, hogy cselekedetei a tudományos megfigyelések szerint milyen jelenség és/vagy kategória8 tárgykörébe tartoznak, de belátja: céljai elérése érdekében vagy éppen alkalmazkodnia kell adott feltételekhez, vagy éppen fordítva, a feltételrendszert kell mielőbb alkalmassá tennie (kialakítania) céljai eléréséhez. Ebből az is következik, hogy a mindennapi élet rutinos dolgai sem véletlenszerűek. Minden elért eredmény, minden magvalósult cél, de minden kudarc is, mindössze csak az alkalmazkodási képességünk függvénye, egy sajátos megfelelési folyamat eredménye. Igényesebben fogalmazva: Az alkalmazkodás voltaképpen a törvényszerű kapcsolatoknak, az együttélési normáknak, vagy intézményesült viszonyoknak való (többé - kevésbé tudatos) megfelelés folyamata. Alkalmazkodás = érdekkövetés = haszon = üzleti gondolkodás Az alkalmazkodás során egyrészt elfogadjuk a kialakult rendet, másrészt pedig érdekeinknek megfelelő döntéseket hozunk. Ilyen értelemben a tárgy- és tényismereteinknek rendkívül nagy a jelentősége. Mindazok, akik a környezetükről, a környezetükben zajló eseményekről, az események okozati következményeiről többet tudnak, azok rendszerint hamarabb vagy kevesebb áldozattal jutnak el a célba. Miért? Azért, mert hasznosítják a megszerzett tapasztalatokat, mert elfogadják a tudományok magyarázatait, és mert nem vállalnak fel olyan döntéseket, illetve cselekedeteket, amelyek nyilvánvalóan (a legjobb tudásuk szerint) az érdekeik ellen hatnak. Fejlődéstörténeti 8
A kategória (görög eredetű szó) a tudományos gondolkodás alapvető fogalma. Kategóriákat, mint az általános fogalmak legátfogóbb típusait, történelmileg elsőként a filozófiában használtak. Platón például, öt ilyen kategóriát említ: lét, azonosság, különbözőség, változás, állandóság. Arisztotelész, akit egyébként a filozófiai kategóriatan megalapítójának tekintenek, tíz kategóriát különböztet meg: szubsztancia, mennyiség, minőség, viszony, hely, idő, helyzet, állapot, tevékenység, elszenvedés. A közgazdaságtudományokban használt kategóriák közül a legismertebbek: szűkösség, hatékonyság, termelékenység, jövedelmezőség, csere, helyettesítés, kereslet, kínálat, érték, stb.
8
kérdés, hogy a társadalomban a szükségletek maradéktalan kielégítése miként járult hozzá a gazdasági rendszer kialakulásához. Ebben a folyamat, minden kétséget kizárólag meghatározó szerepet játszott az emberek tudatos viszonyulása a számukra szűkösen rendelkezésre álló erőforrásokhoz és az egyéb környezeti viszonylatokhoz. Másként fogalmazva: szerepet játszott ebben a folyamatban a szükségletkielégítés érdekében kialakított együttműködések jelentőségének a felismerése, pontosabban az ebből származó előnyök és hasznok felismerése. Az egyéb részletektől most eltekintve, kezeljük ténykérdésként azt, hogy a szükségletkielégítés ősidők óta erőteljesen kötődik a gazdasághoz, pontosabban a cselekvő gazdasági magatartáshoz. A gazdaságtudomány, a legtágabb értelmezés szerint olyan tudományterület, mely a legkülönbözőbb jelenségek gazdasági alapjainak (gazdasági megalapozottságának, vagy gazdasági meghatározottságának – determináltságának - tanulmányozásával foglalkozik. Ebben a szemléletben a gazdaság, mint „… az ember és a környezete közötti kölcsönhatás intézményesített folyamata, amely a szükségletkielégítő eszközökkel való folyamatos ellátást biztosítja.”9 a társadalom jelenségeinek az egyik oka (determinativ tényezője). Jelentős politikai viszonyok (lásd politikai gazdaságtan) a társadalomban például, alapvetően a gazdaság működési feltételeinek biztosítását (megőrzését, felszámolását, avagy állandósítását) szolgálják. Úgyszintén a gazdaság indukálja a magasabb szintű tudás igényét, vagy az egyetemes kultúra és a tudomány magasabb szintű művelésének az igényét is a társadalomban (lásd, a különböző társadalmi intézmények gazdaságtanát). Gazdaságtani értelemben a gazdasági szemlélet, illetve a gazdasági gondolkodás, a szükségletek kielégítését szolgáló javak tudatos teremtésének/termelésének10 a folyamatában alakult ki. Kezdetben a munka mértékének szerepvállalása késztette gondolkodásra az emberiséget: mennyi munkaáldozattal valósítható meg a természeti javak szükségletszerinti átalakítása? Ennek alapján mérlegelték az egyik jószágot értékesebbnek a másiknál, mely hosszú ideig az egymás közötti csere hasznosságának a mértékét is kifejezte. Később a munkatényező mellett egyre nagyobb szerephez jutott az egyéb tényezők mértékének szerepvállalása a szükséglet-kielégítés érdekében szervezett munkában (termelésben), illetve egyre nagyobb lett a jelentősége az együttműködésnek és a javak cseréjének. A fejlődéstörténet eredményeként tehát a termelőmunkát, nem csak úgy értékeljük, mint egy belterjes gazdasági folyamatot (melynek során munkával munkatényező felhasználásával - valósul meg az egyéb termelési tényezők átalakítása szükségletkielégítő és egyben új értéket képviselő javakká), hanem egyben úgy is, mint egy széleskörű együttműködési (integrációs) folyamatot. Ezért a termelés gazdaságtana egyben a társadalom (a közösséget érintő) gazdaságtana is, tehát: közgazdaságtan,11 mely 9
Polányi Károly: A gazdaság, mint intézményesített folyamat In.: Az archaikus társadalom és a gazdasági szemlélet, Gondolat, Budapest, 1976. 236. o. 10 Termelés = a javak munkafolyamat útján történő előállítása. Ezért, a gazdaság elemi jelenségének a munkát tekintjük. A munkavégzés eredménye (függetlenül annak formájától: szellemi vagy fizikai munka) rendszerint egy olyan új értéket kifejező szükségletkielégítő jószág, melynek belső értéktartalmát alapfokon, éppen a felhasznált erőforrások (termelési tényezők:munka+eszközök) együttes értéke határozza meg, és amelynek igazából akkor szoktunk jelentőséget tulajdonítani, amikor az adott jószág egy konkrét csere tárgyát képezi. Erre mondjuk azt, hogy a keletkezett jószág szükségletkielégítő jellege átmenetileg megváltozik: áru-formát ölt. Az áru csereértékének mértéke viszont, már egy a közös egyesség függvénye: lehet több vagy kevesebb, mint annak beltartalmi értéke. Következésképpen az áruk értéke - ÁRA - mindig a piacon dől el. 11 Ezt a definíciót Paul Samuelson Nobel-díjas amerikai közgazdász fogalmazta meg. Az „Economics„ (Közgazdaságtan) c. könyvének első kiadása 1948-ban jelent meg. Azóta több mint 20 világnyelven jelent meg, több millió példányban. Magyarul a művet, a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó jelentette meg 1976-
9
a tudományos meghatározás szerint: „…azokat a szabályokat és törvényszerűségeket igyekszik megfogalmazni, amelyek alapján az egyének és közösségek döntenek a szűkösen rendelkezésükre álló, többféle célra alkalmas erőforrások felhasználásáról. A közgazdaságtan a termelési döntések mellett tanulmányozza az elosztás és a fogyasztás során követett elveket is.” A következő ábránkon, a gazdaság működését generáló (okozó) jelenségek és folyamatok kapcsolatát vázoltuk föl. Nyilván, a gazdaság, mint rendszer, ennél bonyolultabb kapcsolatok és folyamatok rendszere. A tudomány, gazdaságnak tekinti mindazon jelenségek és kölcsönhatások összegét a társadalomban, amelyek az emberi lét fenntartásának szükségleteiből adódóan a legkülönbözőbb javak előállítását, cseréjét és fogyasztását eredményezik. Ilyen alapon, a GAZDASÁG, a TÁRSADALMI LÉTSZFÉRA olyan sajátos és történelmileg meghatározott viszonyainak a RENDSZERE, melyet az emberek és a társadalmak szükségletkielégítő érdekeiknek megfelelően alakítottak ki. Ábránkon mindezekből, mindössze csak a gazdasági gondolkodás és magatartás funkcionális jelentősége látszik: A gazdasági gondolkodás illetve magatartás: A HÁZTARTÁSBAN:
A VÁLLALATBAN:
TÉNYEZŐJE:
JELLEMZŐJE:
A fogyasztás
A termelés
RENDSZER FUNKCIÓJA:
A kereslet
A kínálat
A szükséglet
A kereslet
A szükségletek intenzitását a vállalatok a keresleten keresztül érzékelik, és ehhez képest döntenek a kínálatukról, majd megszervezik a javak előállítását, illetve jövedelmeik elosztását és így implicit, megteremtik a szükségletek kielégítésének elsődleges feltételeit, egyszóval: generálják a termékek és a jövedelmek áramlását a társadalomban. Ez a folyamat – mármint a kereslet megnyilvánulása - üzleti szempontból nyilvánvalóan lényeges, hiszen a vállalkozások csakis akkor és annyit termelnek, amennyire valós kereslet mutatkozik a gazdaságban. Csakhogy, a kereslet terjedelmének mindenekelőtt határt szab az úgynevezett költségvetési korlát. Elvileg tehát a vállalatok azért is érdekeltek a termelő tevékenységek szervezésében, mivel a háztartások csakis így juthatnak elegendő jövedelemhez. Egy olyan gazdaságban, ahol a háztartásokban nem jelenik meg a pénzjövedelem, nincs belső piac, ott teljesen fölöslegesen vállalkoznának a pénztőkével rendelkezők. A gazdálkodás szervezés szempontjából nyilván, mindez nem ennyire egyértelmű. Egyrészt azért nem mert a gazdaságban nemcsak a hagyományos (családokra épülő) ban, majd a könyv 12. kiadása szerint (Nordhaus társszerzőségével, 3 kötetben) a kiadást 1987-ben megismételte. A legújabb impozáns kiadás, egykötetben 2000 óta olvasható, ugyancsak a KJK jóvoltából.
10
háztartások és a klasszikus értelemben vett termelő vállalatok működnek együtt. Az olyan szervezetek is például a háztartási szektor részét képezik, amelyekben az értékteremtő folyamatok szervezésének a célja nem a profitjellegű jövedelem, hanem a magánháztartások sajátos szükségleteinek a kielégítése (egyházak, társadalmi szervezetek, kulturális intézmények, de még az állami közigazgatás szervezetei is). Ugyanakkor jövedelemtermelő kibocsátás sem csak kizárólag a klasszikus (termelő) vállalatban zajlik. A vállalati szektor részét képezik a bankok, a pénzintézetek, a kereskedelmi- és szolgáltató szervezetek is. A teljes tisztánlátáshoz tehát, a gazdaságot, mint rendszert, összességében célszerű vizsgálni, mely közismereten egy komplex és többszereplős rendszer, és amelynek az alapfolyamatai döntően két irányt követnek: (1) a hazai keresletnek való megfelelést, illetve (2) a külföldi keresleti lehetőségek kiaknázást. Ebből a nézőpontból, a hazai gazdaság növekedésének számottevő szereplője (mind a foglalkoztatási színvonal emelése, mind a pénzrendszer stabilitása tekintetében) a határon kívüli szektor, melyet a közgazdasági szakirodalom egyszerűen a külföld, mint szereplő jelöl meg. Kétségtelen, hogy ebből a viszonylatból is a hazai gazdaságot számtalan ösztönzők érintik. S bár a tágabb üzleti felfogás szempontjából a problematika egyáltalán nem mellékes, mindezeket az üzletszerűség alapfolyamati szempontjainak részeként tárgyaljuk. A külfölddel való kereskedés mindössze csak a versenyképesség nézőpontjait helyezi új alapokra: a hazai vállalkozásoknak is szembe kell nézniük a külföldi mércével is értékelt versenyképességi paraméterekkel. Elvileg, nem lehet két hatékonysági nézőpont: egy belföldön érvényes és egy külföldön érvényes hatékonyság. A hazai gazdaság igazából csak akkor éri el a hatékonyság maximumát, ha az, külföldi mércével mérve is hatékony. Mindezt döntően a gazdaság működésének a hazai feltételei alakítják, melynek alapvető szereplői (a) háztartási szektor és a (b) vállalati szektor. Az előbbi a hazai fogyasztás mértékét és szerkezetét határozza meg, az utóbbi viszont a gazdasági javak biztosításának (részben: termelésének) szervezésében játszik döntő szerepet. A hazai gazdaság harmadik meghatározó szereplője (c) az állam, mely részint (célzott gazdaságpolitikával) a két alapvető szereplő közötti viszony kiegyensúlyozásában játszik szerepet, részint meg közhasznú/közcélú tevékenységek (közszolgáltatások) szervezésével, maga is érdemi gazdasági szereplőként nyilvánul meg. A gazdaság hazai szereplői között a kapcsolat a belső piacon alakul ki. A megszerzett jövedelmeit a háztartás a fogyasztói piacon költi el, a vállalati szektor által kínált termékek és szolgáltatások vásárlásával. Így jut árbevételhez, majd jövedelemhez a vállalati szektor. Ugyanakkor, a háztartások és a vállalatok a megszerzett jövedelmekből adóznak az államnak (adóztatás), melyet viszont, az állam transzferek és közszolgáltatások formájában visszairányít a háztartás és a vállalat felé. A gazdasági rendszer tehát, értelemszerűen csak a javak és a jövedelmek áramlásának a rendszere. Piacgazdasági viszonyok között pedig, elvileg a korlátlan lehetőségek rendszere ahhoz, hogy a társadalom tagjai vállalkozzanak, hogy üzletszerű tevékenységek kezdeményezésével és szervezésével bővítsék a jóléti elvárásaiknak megfelelő jövedelmeiket. Ezzel együtt azonban a legfontosabb mindenekelőtt az, hogy értsük magát a gazdaságot, mint sajátos jelenségét a környezetünknek, illetve a társadalomnak és hogy belássuk: Az emberiség viszonyulása a gazdasághoz csak részint szükségleti-, döntően inkább szemléleti jelenség. Mindazok, akik értik a gazdaságot, azok hasznosítják is ezt a tudást ahhoz, hogy a saját érdekeikkel összhangban szerveződjenek a gazdasági- illetve üzleti folyamatok.
11
Ezzel magyarázzuk az üzleti gazdaságtan fontosságát is. Éppen úgy, mint a cégmenedzsment, vagy bármelyik más alkalmazott, vagy módszertudomány szerinti problematika fontosságát. Természetesen, azt is tudjuk, hogy mindez a társadalomban viszonylag másként él. A hétköznapok során a társadalom többsége számára nincs semmilyen jentősége annak, hogy tudománytanilag mit, hogyan magyarázunk. Az emberek többsége egyszerűen csak saját érdekeinek érvényesítésére törekszik: üzletszerűen. Az ÜZLET, mint társadalmi jelenség sokak által sokféleképpen értelmezhető. Általánosítva, üzletet kötünk akkor, amikor valamilyen, számunkra hasznos dolog megszerzésének a reményében egy olyan dolgot áldozunk fel, ami felett rendelkezünk. (Ami fölött korlátlanul rendelkezünk, az a tulajdonunk. Rendelkezünk bizonyos összeg fölött, amiből bármit meg tudunk szerezni.) Az üzlet, mint jelenség sokféle, sokszínű lehet. Ettől függetlenül azonban, minden üzleti viszony, pénzkiadással járó viszony. Ez még akkor is így van, ha egy cserefolyamatban tételesen nincs is jelen a pénz, mivel például elcserélünk a CD-t egy könyvért. Ez esetben is, mivel mindkettőnek pénzben kifejezhető értéke van, a csere hasznosságát ezen az alapon is mérlegelhetjük. Az előbbiekre is utalva, most az ÜZLETI műveleteknek és folyamatoknak mindössze csak két fontos jellemzőjére/mozzanatára hívjuk fel a figyelmet: (1) a megelőző folyamatra, mely a döntések mérlegelésének a folyamata; illetve, (2) az üzleti művelethez vagy jelenségéhez kapcsolódó eredményre. Amennyiben az üzletnek az volt a célja, hogy az egyén a közvetlen fogyasztási igényeit kielégítse, akkor az üzlet eredményességi fokát hasznossági alapon mérlegeli. Ha pedig azt tartja fontosnak az egyén, hogy egy adott jószágot mindenképpen megszerezze (nyersanyag, vagy alkatrész például), mivel a továbbiakban azt valamilyen céllal hasznosítani szeretné, akkor az üzleti művelet eredményét szem előtt tartva, hatékonysági nézőpont szerint fogja mérlegelni az üzlet hasznosságát. Legáltalánosabb hatékonysági paraméterek a termelékenység vagy a jövedelmezőség, mely az egységnyi erőforrás-felhasználásra jutó eredményt fejezik ki. Praktikus módon: a termelékenység vagy a jövedelmezőség a számszerűsíthető eredmény és a számszerűsített erőforrás hányadosa. Amennyiben 100 négyzetméter veteményest 5 órának megfelelő munkaerőforrással ások fel, akkor ennek hatékonysági fokát – termelékenységét – 20 négyzetméter/óra mértékben határozhatom meg. Az üzleti gazdaságtan magyarázó elméletei a döntések mérlegeléshez hasznosítható, ilyen és ehhez hasonló tusást közvetítik. Az üzleti gazdaságtan azokkal az összefüggésekkel foglalkozik, amelyek az üzleti magatartást alakítják a társadalomban. Az érdek kifejeződése a gazdasági szereplő alapvető funkciójához képest más és más formában nyilvánul meg. Az egyén vagy a háztartás szintjén, az érdek elemzésekor, vizsgálatakor a hasznosságot követjük. Azonban, ha ugyanaz az egyén, mint valamilyen intézmény nyilvánul meg a társadalomban (például, mint egyéni vállalkozó, vagy vállalt – jogi személy), ebben az esetben az érdek valamilyen konkrét célelérés vagy gazdasági teljesítmény megvalósításában fejeződik ki. Ebben az esetben viszont, az intézmény – a vállalat – mindenekelőtt eszköze az egyéni célok megvalósításának. Az üzleti gazdaságtan döntően az üzleti célokat szolgáló intézmények magatartásában szerepet játszó körülmények magyarázatával foglalkozik. Azokat a szerveződéseket a társadalomban, amelyek valamely gazdasági haszon elérése érdekében tudatosan alakítják ki szervezeti formájukat, és amelyek tudatosan szervezik egységbe a rendelkezésre álló
12
erőforrásokat, üzleti szervezetnek nevezzük. Legáltalánosabb megjelenési formája ezeknek a szervezeteknek a vállat. Az üzletszerűség szűkebb értelemben azt jelenti, hogy a tevékenységet megszervező alapító azért vállalja a különböző erőforrások egybegyűjtését (befektetések útján), illetve az erőforrások működtetésével javak és szolgáltatások előállítását, mert azok értékesítése révén befektetéseinek mértékét meghaladó pénzbevételt – profitot - remél. Ilyen értelmezésben tehát az üzletszerűség azonosul a nyereségszerzés motívumával. Viszont, tágabb értelemben az üzletszerűség nem csupán a nyereségre törekvő tevékenységre jellemző, hanem minden eredmény-centrikus és szakszerű gazdálkodásra. Ennek az egyre inkább teret hódító szemléletnek a középpontjában főképp a hatékonyság áll: egységnyi erőfeszítéssel, azaz munka- és eszköz-ráfordítással, a lehető legnagyobb eredmény megvalósítása. Ehhez jellegzetes egyéni és szervezeti képességekre és tevékenységekre van szükség. A tágabb értelemben vett üzletszerűség kivétel nélkül jellemzője valamennyi, a háztartásokat körülvevő és azokkal gazdasági kapcsolatban álló szervezetnek. A hatékony gazdálkodás mindenekelőtt egy tudatosan kialakított kibocsátási rendszert (szervezetet) igényel, amelyben kifogástalan a különböző tevékenységek aránya és összehangoltsága, célorientált az eszközrendszer, és ennek megfelelően a leggazdaságosabb termelési eljárásokat alkalmazzák. Egy ilyen szervezet kialakítása és működtetése sokoldalú tudást és hozzáértést feltételez, amelyet menedzsmenttípusú irányításnak és vezetésnek nevezünk. Az üzletszerűség lényege a rendszerelvű, eredmény-centrikus szakszerű gazdálkodás. Az üzleti szervezetek mélyreható leírásával több alkalmazott gazdaságtudomány foglalkozik. Napjainkban külön tudományterület tárgya a jellegzetes szervezettípusok leírása (vállalatgazdaságtan, nonprofit-gazdaságtan, kultúra-gazdaságtan stb.), a reálgazdasághoz tartozó rendszer-centrikus erőforrás-gazdálkodás (termelésmenedzsment, a logisztika vagy a humánmenedzsment), az értékesítés (a marketing), a pénzügyek (a pénzügytan egyes ágai) vagy az elszámolás (számvitel), és végezetül, de nem utolsó sorban, a korszerű vezetési és irányítási módszerek (például a menedzsment és a kontrolling). A vállalat-gazdaságtan az a tudományterület, mely az érdekeinkkel azonosuló (érdekeinkkel összhangban álló) vállalati képződmények rendszertanát tárja fel. Modellszerűen vizsgálja (elfogadott konvenciók alapján) a vállalat hatékony működtetésében szerepet játszó körülményeket, illetve magyarázó elméletek segítségével mutatja be mindazokat a szabályszerűségeket, amelyek résszint életre hívják (generálják) a vállalatokat, részint pedig megteremtik a vállalatban zajló értékteremtő folyamatok hatékonysági feltételeit. Egyes nézetek szerint12 pl. a vállalatgazdaságtan elméleti alapjait a mikroökonomia, a kontingencia-elmélet, az érintett felfogás és a stratégiai szemlélet alkotják. Itt és ezen a helyen nem kívánunk ezzel a szemlélettel vitatkozni. Amilyem mértékben helyénvalónak tekintjük az előbbiekben felsorolt elméletek vállalat/vállalkozást magyarázó tanításait, legalább ugyan olyan mértékben fenntartásaink is vannak az ilyen típusú abszolutizálást illetően. Ennek a jegyzetnek a szerzői általában nem szeretnek végletekben gondolkodni. Tapasztalataink szerint ugyanis adott helyhez és adott időhöz mérten, és főként adott viszonyokat alakító érdekeltségi környezethez mérten az előbbiekben megadott elemzési keret nem elegendő. Az üzleti befektetés szempontjából 12
Chikán Attila: Vállalatelméletek, in. Vállalatgazdaságtan, AULA, Budapest, 1998, (59-71 o.)
13
például, a vállalat egyszerűen csak egy eszköz. Pénzügyi oldalról, egy komplex pénzügyi instrumentum. A vállalat működtetését fölvállaló menedzsment számára viszont a vállalat már komplex intézményi rendszer. Ezért mi a vállalatot, hasonlóképpen az egyéb társadalmi jelenségekhez, egy olyan dinamikus képződményeknek tekintjük, amely többékevésbé ismert (elfogadott) szabályszerűségek (törvényszerűségek) alapján, okozati hatásmechanizmusok szinergiájaként fejezi ki az éppen jellegzetes szerepeket, illetve veszi fel (ojektíválódik) a szerephez illeszkedő formáját. A vállalkozások gazdaságtanának nézőpontja és alapvetése arra épül, hogy az üzlet mindig rendhagyó. Elsősorban azért, mert az érdek egy megszemélyesíthető jelenség (egyénre vagy közösségekre értelmezzük a kérdést: kinek? vagy kiknek? az érdeke), tehát egyedi a maga nemében és ennél fogva legfennebb csak hasonló lehet mások érdekéhez. Egyébiránt meg az sem mindegy, hogy milyen környezetbe, vagy összefüggésben nyilvánulnak meg (manifesztálódnak) az érdekek (jelentősége lehet a motivációnak, a helynek, az időnek, stb.) Ezért, gazdasági értelemben az érdek paramétereit, csak formálisan rögzíthetjük: nyereségre törekvő (nyereség- vagy másként, profitorientált), vagy eredményszemléletű (alkalomadtán akár non-profit szemléletű) érdek. A kettő közös nevezője talán a vállalkozásszerű teljesítmény lehetne, mely köztudomásúlag gazdasági folyamatokban képződik és amelynek az érdekében mozgósítjuk a vállalatot, mint eszközt, illetve a tevékenységhez (folyamathoz) kapcsolódó, jellegzetes erőforrásokat. Az üzleti-gazdaságtan (nézőpontja szerint) a cégsikert garantáló elemzési és döntési szempontok kimunkálásához nyújt módszertani támogatást a közvetlenül érintettek (tulajdonosok, menedzserek és alkalmazottak) számára. Vállalat, vállalkozás és az üzlet a tudomány számára kimeríthetetlen jelenségek, de annál inkább konkrétan körülhatárolt valós helyzetek, ha azokat érdekeltségekhez fűződő jellemzőik alapján vizsgálunk. Gyakorló szakemberek (menedzserek) számára azonban mindezek, másodlagosak. A gyakorló szakember pontosan tudja, a gazdálkodásszervezés központi eleme az áru: egy termék vagy egy eladható szolgáltatás, melynek hasznát – a vállalkozó nézőpontjának megfelelően, tehát üzleti nézőpontból - elsődlegesen jövedelemértékben mérjük, majd ezt követően mérlegelhetjük annak üzleti hasznát, hasznosulásának mértékét, fokát, szintjét, stb. Mindezt elmondhattuk volna az előbbi bekezdés keretében is. Nem tettük, és tudatosan sarkítottunk azzal a céllal, hogy az irányítandó folyamatok szempontjából pontosan elhatároljuk (vagy legalább érzékeltessük) egyrészt a vállalatti szervezet, másrészt pedig az üzleti egység szempontjából releváns gazdálkodásszervezési és irányítási elvárásokat. Ebből a nézőpontból a vállaltnak – mint befektetett és fenntartott értéknek – mindössze csak annyi a jelentősége, amennyit az üzleti cél érdekében kitalált üzleti egység megvalósítása indokol. Másként fogalmazva: a vállalat nem öncél, hanem egy kényszer, avagy az üzleti egység érvényesítése érdekében kialakított rendelkezésre állási állomány, vagy képesség, amelynek a terheit az üzleti egységben téríthetjük meg. Így már látható a különbség a hatékony és az eredményes vállalat között. A hatékony vállalat nem termel veszteséget, az eredményes vállalt viszont, ezen felül kielégíti az üzleti elvárásokat is o A vállalkozások gazdaságtana tehát azokra a módszertani magyarázatokra fókuszál, amelyek rávilágítanak a vállalatban szervezett tevékenységekhez fűződő gazdálkodási szempontokra, elvárásokra. Ezek közül szintézisszerűen három jellegzetes nézőpontot szoktunk kiemelni: a vagyon-, az eredmény- és a fizetőképesség (likviditás) centrikus gazdálkodás szemléletét, illetve az ezekhez szervesen kapcsolódó gazdálkodási célcsoportokat. A vállalkozások gazdaságtana tehát, alapvetően egy módszertudomány. ???
14
o Az üzleti egységre fokuszáló üzleti gazdaságtan ??? (az áru) jellege műszakilag (technológiailag) meghatározott, folyamata pedig a formálisan meghatározott gyártástechnológia szabályai szerinti ciklusidőt követően megismétlődik, miközben azt is tudjuk, hogy minderre, a műszaki korlátokat is figyelembe véve, kizárólag csak a vállalati erőforrások aktivizálásával gyakorolhatunk hatást.
1.3. Az üzleti szervezetek helye és szerepe a gazdaságban Az üzleti szervezetek folyamatosan megújuló mozgásának középpontjában végső soron a fogyasztó áll. Valamennyien arra törekednek, hogy a fogyasztói igényeket kielégítsék, azokat az igényeket, amelyek az adott szervezet létesítésének értelmét adták. A szervezetek keretein belül folytatott tevékenységek eredménye valamilyen konkrét szükséglet kielégítése. Piaci környezetben mindezek az igények kereslet formájában jelennek meg, amelynek három jellegzetes típusával találkozhatunk: A háztartások közvetlen fogyasztási keresletével, melyet a gazdasági modellekben C betűvel jelölünk, és amelyet a továbbiakban, mint fogyasztási javakat vagy fogyasztási cikkeket értelmezünk. Az üzleti szervezetek termelőfogyasztási keresletével, amelyről a továbbiak során mint tőkejavakról vagy beruházási javakról beszélünk, és I betűvel jelöljük. A kormányzat és annak szervezetei által megtestesített kereslettel, amelyről a továbbiakban, mint kormányzati vásárlásokról beszélünk, jele G. Az üzleti szervezetek társadalmi funkciói a következők: -
A tágabb értelemben vett termelési (kibocsátási) funkció. A kereskedelmi (értékesítési) funkció, amellyel a vállalat a gazdaságban integrátori és koordinátori szerepkört tölt be. A személyzeti funkció, amellyel sajátos képzési és foglalkoztatási társadalmi igényt elégít ki a vállalat. A tárgyierőforrás-gazdálkodási funkció, ami a tőke- és a tőkejavak piacának aktív szereplőjévé teszi a vállalatot. Az innovációs funkció, amellyel az egyetemes tudományos és műszaki haladás tényezőjévé válik a vállalat.
1.3.1. Az üzleti szervezetek működésének általános jellemzése Az üzleti szervezetek működésének közös jellemzője, hogy inputok segítségével, egy transzformációs folyamaton keresztül outputokat állítanak elő. Az input a termeléshez felhasznált erőforrások összessége. A transzformáció azon jellegzetes tevékenységek vagy folyamatok rendszere, melynek hatására vagy következményeként az inputtényezők átalakulnak. Az output (kimenet) valamilyen kibocsátott jószág (termék vagy szolgáltatás).
15
Az inputok kívülről érkeznek a rendszerbe. Egyrészt a szervezet tevékenységéhez szükséges nyers- és alapanyagok, alkatrészek és félkész-termékek, energia stb., amelyek egy-egy termelési ciklus során rendszerint elhasználódnak (teljes egészében beépülnek a termékbe), és folyamatosan kell gondoskodni biztosításukról. Másrészt viszont az inputok része azon eszközállomány is, amelyet a gazdálkodó szervezet egyszer épít be a rendszerbe (épületek, gépek, berendezések, szerszámok, munkaerő stb.), és amely élettartama alatt fokozatosan használódik el. Ezek az úgynevezett állandó tényezők; és lényegében ezek képezik az adott szervezet erős magvát, vagyis meghatározzák a szervezet hosszú távú kibocsátási (transzformációs) képességét. A transzformáció többféle típusát különböztethetjük meg. Amikor a gyártási folyamat során az inputok eredeti formáját vagy állagát megváltoztatva javak keletkeznek (ruházati cikk, élelmiszer, gyógyszer stb.), akkor a tipikus fizikai transzformáció szemtanúi vagyunk. Más esetben az inputtényezők csak helyet cserélnek (a szállításkor), ezt nevezzük helyzeti transzformációnak. Ha viszont gazdát is cserélt a jószág, akkor a transzformáció jellege a csere (kiskereskedelem). Raktározási tevékenység esetében tárolásról beszélünk, amelynek éppen az a lényege, hogy emberi munkával és egyéb eszközök kombinálásával az adott jószág eredeti minőségét vagy állagát annak konkrét felhasználásáig megőrizzük. A telekommunikációban, a média területén információs jellegű a transzformáció, hiszen a valaki által megszerzett tudás közérdekű híranyaggá vagy tudáskészletté alakul át. Létezik fiziológiai transzformáció is - egy beteg meggyógyítása, vagy valamilyen öröm szerzése a fogyasztónak (például zenehallgatás), a felhasználó tudásának bővítése (oktatással) stb. A különböző jellegű transzformációk közül egy-egy üzleti szervezetben egyidejűleg több is végbemehet, az egyik transzformációs folyamat nem zárja ki a másikat, összekapcsolódhatnak egymással. Egy áruház például nem csak az árucsere transzformációjának a rendszere, hanem információkat is közzétesz az árakról vagy az áruk minőségéről, megelégedést és örömet is nyújt a vásárlóknak stb. Az output juttatja leg egyértelműbben kifejezésre az adott szervezetnek a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyét, illetve - s ez talán a legfontosabb - a szükségletkielégítésben játszott társadalmi szerepét. Ezt nevezi a közgazdaságtan az üzleti szervezet alapvető céljának. Ilyen lehet például az élelmiszerek, a ruházati cikkek, háztartási gépek és felszerelések előállítása, a betegek gyógyítása, kulturális vagy szórakoztatási igényeinek kielégítése, továbbá a környezetvédelem, a köz- és jogbiztonság fenntartása stb. Alapvető cél: az üzleti szervezetnek a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt helyét, a szükségletek kielégítésében játszott társadalmi szerepét, létezésének értelmét kifejező cél. Az alapvető cél viszonylag tág fogalom. Csupán a „milyen típusú igény?” kérdésre adja meg a választ, például: ruházkodási szükséglet. Ehhez képest azonban a konkrét szükségletek vonatkozhatnak felsőruházati cikkekre, téli vagy nyári, férfi-, női- vagy gyermekkonfekcióra stb. Ezen túlmenően megfigyelhetjük azt is, hogy a társadalom egyes tagjai kifejezetten az egyedi termékeket preferálják, hajlandóak többet is fizetni egy-egy különleges, minőségében a többitől eltérő ruhadarabért. A szervezetalapítók a társadalom különböző tagjainak sajátos igényeire reagálva alakítják ki vállalkozásuk konkrét küldetését. Elmondhatjuk tehát, hogy a hasonló jellegű alapvető célt követő üzleti szervezeteket a sajátos küldetés teljesítése különbözteti meg egymástól.
16
A küldetés: adott vállalkozás alapvető céljának alárendelt működési filozófia és gyakorlat, amely a szükséglet-kielégítés konkrét keresleti tartományára utalva határozza meg a szervezet sajátosságait és a vele együttműködőkkel való kapcsolatok alapelveit. Érzékelhető tehát, hogy az alapvető céltól eltérően - amely lehet csak kifejezetten társadalomfilozófiai kategória is - a küldetés immár kifejezetten gazdasági, illetve gazdálkodási kategória. Az adott küldetés melletti döntés a különböző alternatívák közötti választás eredménye, mely egy viszonylag állandó alapvető célrendszer keretében, ugyanazon szervezeten belül, kifejezetten üzleti megfontolások alapján gyakran módosítható. Végezetül hadd jegyezzük meg: az alapvető cél – küldetés, valamint az input – transzformáció – output viszonya egy folyamatosan megújuló mozgásban jut kifejezésre. Az alapértelmezés szerint a legkülönbözőbb javak iránti igény (a szükséglet vagy kereslet) a gazdálkodó szervezet számára jelzés értékű impulzus arra vonatkozóan, hogy újra és újra érdemes elindítania az input - transzformáció – output kibocsátási rendszert. 1.3.2. Az üzleti szervezetek jellegzetes tevékenységei Az üzleti szervezeteket – amint azt hamarosan részletesen látni fogjuk - számtalan jellemvonásuk alapján csoportosíthatjuk. Ezek részben a szervezetek formai megjelenésére, részben pedig működésük, illetve tevékenységük területére utalnak. Jellegzetes tevékenységük elemzésekor viszont kifejezetten az üzleti szervezetek kibocsátásának sajátos tartalmi követelményeit vesszük figyelembe. A közgazdaságtan minden társadalmilag elfogadott kibocsátó tevékenységet termelésnek tekint. Egyes elméleti gazdaságkutatók az üzleti szervezeteket gazdasági tevékenységük jellege szerint három csoportba sorolják: termelő, szolgáltató és kereskedelmi tevékenységet folytató szervezetek. Véleményünk szerint itt és most nincs sem elvi, sem gyakorlati jelentősége annak, hogy a kereskedelmet önálló kibocsátási tevékenységnek tekintjük-e, avagy a szolgáltatások közé soroljuk. A lényegi problémák egyszerűbb értelmezése érdekében célszerűbbnek tartjuk a kétcsoportos felbontást. Ennek megfelelően: Szűkebb értelemben vett termelésen azt a gazdasági folyamatot értjük, amely termelési vagy fogyasztási szükségletet kielégítő javak előállítására szerveződött. Egyszerűbben: munkával és tárgyi eszközökkel olyan javakat állít elő, amelyek fogyasztása térben és időben különbözik a kibocsátás helyétől és idejétől. A kenyeret például nem ott és akkor fogyasztják el, ahol és amikor azt megsütötték. Előtte elszállítják, tárolják, amíg valaki valahol megvásárolja, majd valamikor elfogyasztja. A szolgáltatások közé az olyan tevékenységeket soroljuk, amelyek valamilyen igényt közvetlenül elégítenek ki, már meglévő tőkejavak és egyéb erőforrások segítségével. A szolgáltatás során új jószág nem, csupán egy újabb minőség keletkezik. A meghibásodott, hasznavehetetlen hűtőszekrényből például javító szolgáltatás után ugyancsak hűtőszekrény, de immár újra jól működő, használható hűtőszekrény lesz. Ez a folyamat a tágabban vett termelés része. A szolgáltatások erősen kötődnek egy-egy vevő konkrét igényeihez. A szolgáltatás legfontosabb jellegzetessége a kibocsátás és a fogyasztás egybeesése, még ha ez a tulajdonsága nem is érvényesül mindig egyformán. Kifejezetten szoros a kapcsolat a szolgáltató és a fogyasztó között a szórakoztatásban, az egészségügyben, a kiskereskedelemben, a közleke-désben vagy az oktatásban - amikor is valójában
17
elképzelhetetlen az adott szervezeti tevékenység a fogyasztó közvetlen jelenléte nélkül. Ezeket nevezi a közgazdaságtan tiszta szolgáltatásoknak. Közepesen szoros a kapcsolat akkor, amikor a tényleges szolgáltatás teljesítéséhez nem szükséges a fogyasztó állandó jelenléte. Így például pénzintézeti szolgáltatás folytatható a fogyasztó közvetlen jelenléte nélkül is (a fogyasztó megbízza a szolgáltatót kifizetésekkel), de hasonló jelleggel történik a szolgáltatás a rendőrségen, a javító szervizben stb. A szakirodalomban ezeket a tevékenységeket kevert szolgáltatásoknak nevezik, mivel a tipikus szolgáltatói munka elvégzéséhez nem szükséges a fogyasztó állandó (közvetlen) jelenléte. Kifejezetten laza kapcsolatú szolgáltatásokkal van dolgunk a csomagküldő szolgálatok, a kutatómunka vagy a hírügynökségek esetében. A fogyasztó – akárcsak a termelés esetében -, bár alkalmazza a kutatási eredményeket, tudomásul veszi a közéletről szóló híranyagot, pontosan ott vásárol, ahol a reklámokban a számára a legkedvezőbb feltételeket jelölték meg, soha nem kerül kapcsolatba azzal a személlyel, aki a számára fontos szolgáltatást nyújtotta. 1.3.3. Az üzleti szervezetek osztályozása A gazdasági szervezetek, a háztartásokhoz hasonlóan, emberek és egyének körülhatárolt csoportjai. Ezek alapvetően a gazdasági gondolkodás megnyilvánulásának a termékei, hiszen szerveződésük alapvető motívuma az érdek, amiért a szervezet tagjai hajlandóak vállalni az együttműködést, akár egyéni céljaiktól viszonylag különböző közös célok megvalósítása érdekében is. Az üzleti szervezetek tehát a társadalom sajátos gazdálkodást folytató, az emberi szükségletek kielégítése érdekében különböző javakat és szolgáltatásokat kibocsátó intézményei. Egymás közötti különbözőségeiket legáltalánosabban az alapvető cél eltérése fejezi ki. Közelebbről azonban több szempont szerinti osztályozásuk is lehetséges, melyeket módszertani megfontolásból a következő sorrendben mutatunk be: (1) tulajdonforma szerint, (2) alapvető cél szerint, (3) működési célstruktúra szerint, (4) piactípusaik szerint, (5) szervezési formájuk szerint. (1) A tulajdonforma szerinti csoportosítás legfőképpen az adott gazdaság természetére utaló körülményeket magyarázza. Nevezetesen azt, hogy milyen súllyal vannak jelen a gazdaságban a piacgazdaság követelményeinek megfelelő: magántulajdonban lévő szervezetek állami tulajdonban lévő szervezetek, valamint vegyes (állami és magán) tulajdonban lévő szervezetek A magántulajdonban lévő szervezeteket csoportosíthatjuk a tulajdonosok száma szerint is. Így beszélhetünk:
egyszemélyes tulajdonban lévő szervezetekről társas tulajdonban lévő szervezetekről, amelyek tipikus formái a gazdasági társaságok és a szövetkezetek.
18
(2) A szervezetek alapvető cél szerinti csoportosítása a különböző területek sajátosságainak áttekintésére, értékelésére és magyarázatára ad lehetőséget. A tevékenységek típusa szerint három nemzetgazdasági szektort különböztetünk meg. A szektorok felépítése hazánkban hasonló ahhoz, amit a nemzetközi gazdasági szervezetekben és a fejlett piacgazdaságú országokban használnak. A primer szektorhoz tartozónak tekintjük mindazon szervezeteket, amelyek a kitermelőiparban, a mezőgazdaságban vagy az erdő- és vízgazdálkodás területén működnek. A szektor elnevezése (elsődleges!) arra utal, hogy ezek a tevékenységek egyrészt közvetlen kapcsolatot teremtenek a természet és gazdaság között; másrészt megalapozzák a többi szektor termelését. Működésükre a nyers- és alapanyagok előállítása jellemző. A szekunder szektorba tartozónak tekintjük mindazon szervezeteket, amelyek a feldolgozóiparban, az építőiparban és az energiagazdálkodás területén működnek. Kibocsátásuk általában végső felhasználásra kerül. A tercier szektorba tartozónak tekintjük mindazokat a szervezeteket, amelyek az anyagi és nem anyagi szolgáltatások területén működnek, beleértve a szállítást és a hírközlést is. A gazdaság szerkezeti modellje viszont ennél tagoltabb felbontású és alapvetően a társadalmi munkamegosztást tükrözi. Hazánkban a nemzetközileg is elfogadott statisztikai nyilvántartás az előbbiekben összefoglalt szektorok logikai rendjét követve 17 nemzetgazdasági ágat, 60 ágazatot, illetve közel 200 alágazatot és több mint 300 szakágazatot különböztet meg. A ma érvényes rendszerben a következő nemzetgazdasági ágakat különböztetik meg: A. B. C. D. E. F. G. H. I. J. K. L. M. N. O. P. Q.
Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás Halászat Bányászat Feldolgozóipar Villamos energia-, gáz-, hő- és vízellátás Építőipar Kereskedelem, közúti és közszükségleti cikk javítása, karbantartása Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi tevékenység és kiegészítő szolgáltatásai Ingatlanügyek, bérbeadás és gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás Közigazgatás, kötelező társadalombiztosítás Oktatás Egészségügyi és szociális ellátás Egyéb közösségi, társadalmi és személyi szolgáltatás Magánháztartások alkalmazottakkal Területen kívüli szervezetek és testületek
19
Az ágazati, alágazati és a szakágazati bontást a bányászat példáján mutatjuk be: Ág D. bányászat
Ágazat 01 szén 02 vasérc 03 só
Alágazat 011 felszíni 012 földalatti
Szakágazat 0111 feltárás 0112 kitermelés 0113 tisztítás
(3) Az üzleti szervezetek működési célstruktúra szerinti csoportosítása a jövedelemszerzés, illetve a nyereségre való törekvés logikájával van összefüggésben. Ilyen megfontolás alapján különböztetünk meg: nyereségorientált (profitorientált, vagy más néven forprofit) szervezeteket, és nem nyereségorientált (nonprofit) szervezeteket, amelyek esetében a működési célstruktúra megegyezik az alapvető céllal. Ilyenek a jótékonysági egyesületek és alapítványok, az egészség- vagy környezetvédelmi szervezetek stb., de ugyanígy működik egy sportegyesület vagy kulturális és közművelődési alapítvány is. A nonprofit szervezetek fejlődése és elterjedése a társadalomban a jóléti államok fejlődéstörténetének viszonylag közeli és máig tartó időszakára tehető. A jelenséggel foglalkozó szakirodalom a nonprofit szervezetek (szektor) dinamikus fejlődését az utóbbi 25-30 évben egyrészt az állam, másrészt a piac közjavak előállításában tapasztalt kudarcának tulajdonítja. A piac esetében főként a forprofit szervezeteknek a kevésbé nyereséges területekről való kivonulásáról van szó. Az állam esetében az okok nem ennyire egyértelműek: kezdetben az állam kudarcát a polgároknak a közellátó intézmények iránti bizalomvesztése okozta. Később azonban már maga az állam látta jobbnak, ha közellátó és közhasznú feladatainak egy részét átengedi a nonprofit szektornak, akár úgy is, hogy anyagilag támogatja nonprofit alapítványok és egyesületek létesítését. Ugyancsak a célstruktúra alapján különböztethetjük meg a vállalkozási jellegű, és költségvetési jellegű üzleti szervezeteket. Az utóbbiakra főleg a feladatorientáltság a jellemző, és általában az állam szervezetei, melyek alapvetően hatósági jellegűek (például bíróságok), de lehetnek szolgáltató jellegűek is (például iskolák). (4) Az üzleti szervezeteket megkülönböztethetjük aszerint is, hogy milyen piacon működnek. Például: a vállalatok jellemzően az árupiacon tevékenykednek, a bankok és egyéb pénzintézetek a pénz- és tőkepiacon, az állásközvetítő és „fejvadász” cégek pedig, a munkapiacon kínálják szolgáltatásaikat. (5) Az üzleti szervezetek szervezési forma szerinti tagolása már több gyakorlati jelentőséggel bíró, közérdeklődésre számot tartó tulajdonság alapján történik. A szervezési forma egyben a státusz-jog jellegét is tükrözi. Az egyéni vállalkozás, egy személy vállalkozása, aki egyben a tulajdonos is. Övé a vállalkozás minden hozama, de korlátlanul - magánvagyonát is beleértve - felel a vállalkozás tartozásaiért. Státusz-jog szerint, a magánvállalkozás értelemszerűen a
20
polgárjogra épül: az egyén joga és felelőssége, az úgymond magánjellegű üzleti szerződések kezdeményezése. A társas vállalkozásokat gazdasági társaságoknak is nevezzük; alapmotívumuk az összefogás, mely tartalmát tekintve lehet személyegyesítő vagy vagyonegyesítő társasági forma. Státusz-jog szerint, ezek a társaságok döntően jogi személyként működnek, miután megalakulásukat a cégbíróság elismeri és bejegyzi. A társas vállalkozások megalakulásáról a társasági szerződés rendelkezik, amely egyben rögzíti a tulajdonosok hozamokból való részesedésének arányát és feltételeit. Ilyen szempontból a társaság egy sajátos érdekközösséget fejez ki. A gazdasági társaságok különböző formáiban más és más lehet a tagok magánvagyoni felelősségének mértéke, amit jogszabályok írnak elő. (Hazánkban ma az 1997. évi CXLIV. törvény, közismert nevén a Társasági törvény az alapvető jogszabály.) A személyegyesítő társaságok esetében (betéti társaság - bt, vagy közkereseti társaság - kkt) a magánvagyoni felelősség mértéke a tagok teljes vagyona, tekintettel arra, hogy a gazdasági társaságot létrehozó személyek egyénként, polgárjogi felelősség alapján döntöttek egy közös szervezetben való üzleti célú együttműködésről. Ennek alapján, a személyegyesítő társaságok – a betéti társaság kivételével - akárcsak a magánvállalkozások, nem rendelkeznek a jogi személyiség státuszával. A vagyon- vagy tőkeegyesítő társaságok (a korlátolt felelősségű társaság - kft, a részvénytársaság - rt, a közös vállalat - kv, vagy az egyesülés) kifejezetten jogi személyiséggel rendelkező szervezési formában működnek, ezért a tulajdonosok magánvagyoni felelősségének mértéke mindössze a társaságban nyilvántartott vagyoni rész erejéig terjed. Ilyen megfontolásból a társasági törvény gondoskodik a megfelelő garancia biztosításáról, oly módon, hogy a szervezet alapításának feltételeként meghatározott nagyságrendű törzstőke meglétét írja elő. A korlátolt felelősségű társaság esetében például a törzstőke nem lehet kevesebb 1 millió forintnál, a részvénytársaság esetében pedig 20 millió forintnál. 1.3.4. A gazdasági integráció, mint az üzletszerűség feltételrendszere. A társadalomban a szükségletkielégítő javak előállítása úgynevezett integrált rendszer keretei között zajlik. A közgazdaságtanilag értelmezett keresleti/kínálati egységes gazdasági rendszer-modell a gyakorlatban két, céljait tekintve egymástól különböző kapcsolati alrendszerre épül: A gazdasági javak termelése végett kialakult integrációs alrendszerre, melynek keretei között az egymást tevékenységükben támogató termelést folytató vállalkozások vásárolják meg egymás termékeit és szolgáltatásait, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy újabb hozzáadott értékkel üzleti hasznokat valósítsanak meg. Az üzleti és a szakmai közéletben, ezeket a vállalati kapcsolatokat nevezik üzleti célú ügyletek rendszerének (angol tolmácsolásban: business to business, vagyis üzlet az üzletért; más írásmódban „b to b” vagy „b & b”). A gazdasági javak végső fogyasztása nyomán kialakult integrációs alrendszerre, melynek keretei között, már csak a végtermékek eladása, értékesítése zajlik. Ezek a kapcsolatok alkotják az úgynevezett fogyasztási célú ügyletek rendszerét (angolul: business to consumer, vagyis üzleti kapcsolat a fogyasztásért; más írásmód szerint „b to c”, vagy „b & c”)
21
Értelemszerűen, mivel a vállalatok üzleti kapcsolatai, rendre egy-egy termék végső fogyasztás-célú előállítása miatt alakulnak ki, ezért maga a rendszer is kifejezetten technológia által vezérelt. Az így kialakult láncot - mely az egyes megmunkálási fázisok logikáját követi - egymásra épülésük miatt szokás vertikumnak is nevezni. Üzleti nézőpontból tehát, annak lehet jelentősége, hogy az egyes vállalkozások/vállalatok, egy adott vertikumnak mely részterületére szakosodjanak versenyképes módon. Ezt nevezzük a vállalkozás vertikális integrációjának. A vertikális integráció mértéke és foka, rendszerint kihatással lehet a vállalkozás hosszútávú üzleti stratégiájára. Ugyanakkor, mivel a technológia nyilván állandónak tekinthető, ebből az következik, hogy az egymást követő vállalatok együttműködése szükségszerű. Ha a vállalatok tevékenysége a vertikális integráció szempontjából alacsony mértékű, akkor több, ha magasabb mértékű, akkor a gazdaságban kevesebb vállalatközi munkamegosztására van szükség. Előző esetben a vállalatok mérete kisebb, tevékenységük egyszerűbb, míg utóbbi esetben a vállalati méret jellemzően nagyobb, a vállalatok tevékenysége szerteágazóbb. Üzleti nézőpontból, a vertikumok tagoltságát a tranzakciós költségek is befolyásolják. Mindaddig, amíg a vállalatközi ügyletek tranzakciós költségei nem haladják meg az elvárt haszon minimumát, addig indokolt lehet a vállalatközi munkamegosztás.
A vertikális integráció mintájára horizontális integrációról is lehet beszélni, ezt tehát azt jelenti, hogy egy termelő vagy szolgáltató többféle iparág számára is felhasználható tevékenységet végezhet, többféle vertikum mellett is szerepet vállal. A szűkítést, bővítést, kiterjesztést és visszahúzódást is hasonló módon kell érteni, mint ahogy a vertikális integrációnál láttuk. Vertikális integrációnál: az acél épületi tartószerkezetek előállításának láncszemei például lehetnek a következők: nyersanyag (vasérc) kitermelése, nyersacél készítése, idomacélgyártás (kohászat, acélipar), tartószerkezet gyártása, a tartószerkezet beépítése. A nyersanyagok kitermelésével a bányászat, a nyersacél és az idomacélgyártással az acélipar, a tartószerkezet gyártásával a feldolgozóipar, a tartószerkezetek beépítésével az építőipar foglalkozik. Az acélipar termékei sok helyen használhatók fel, ezért az acél épületi tartószerkezetek vertikumát tulajdonképpen csak a két utolsó elem alkotja.
22
Horizontális kapcsolatok
A szolgáltatási vertikumok is hasonlóak, de sokszor még bonyolultabbak is lehetnek, mint a fent említettek.
23
2. A GAZDASÁGI MÉRLEGELÉS ALAPJAI Ha az erőforrások mennyisége korlátozott, akkor a társadalom választásokra kényszerül. Milyen javakról mondjon le, hogyan ossza el erőforrásait az egyes javak előállítása között? A nagyszámú jószág és nagyszámú erőforrás nagyon megnehezítené, hogy a fenti kérdéseket érdemben, és kezdők számára is világosan, érthetően válaszoljuk meg. Ezért egyszerűsítenünk kell, ami egyrészt azt jelenti, hogy a jószágsokaságot két jószággal helyettesítjük, az erőforrások (termelési tényezők és technológiák) mennyiségét pedig adottnak vesszük. Ez utóbbi rövid távon nem is olyan irreális feltételezés. Ezzel egy remek kétdimenziós szemléltető eszközhöz jutunk, amit termelési lehetőségek határának (görbéjének) fogunk nevezni. 2.1.1. A termelési lehetőségek határa (görbéje) A termelési lehetőségek görbéjét egy Descartes-féle derékszögű koordinátarendszerben fogjuk ábrázolni. A tengelyek a két jószág mennyiségeit mutatják. Legyen ez a két jószág, mondjuk, a bor és a tej. A függőleges tengelyen a bor mennyiségét, a vízszintes tengelyen a tej mennyiségét tüntetjük fel természetes mértékegységeikben. A 3. ábrán a két tengely által határolt síknegyedben keressük meg a G és H jelű pontokat. A tengelyekről leolvasható, hogy mindkettő egy bor – tej kombinációt ábrázol. A G pont egy 3 borból és 10 tejből álló kombinációt, a H pont pedig egy 6 borból és 20 tejből álló kombinációt. A sík bármelyik pontja egy jószágkombinációnak felel meg, beleértve a tengelyeken lévő pontokat is. Az A pont például olyan kombinációt, amelyben a borból semmi sincs, tejből viszont 20 egység van. Az erőforrásokat nem kell, és ebben a koordináta-rendszerben nem is lehet feltüntetnünk, azok nagysága adott. Az A pont azt mutatja, hogy az erőforrásokat teljes egészében tej előállítására fordítottuk, az F pont pedig azt jelenti, hogy az összes erőforrást bor előállítására szántuk.
Induljunk el az A pontból, ahol 20 tejet és 0 bort állít elő a társadalom! Ha a társadalom tagjainak borra is szüksége van, akkor erőforrásaik egy részét el kell vonniuk a tej előállításából, és bor előállítására kell fordítaniuk. Mivel korábban teljesen kihasználtuk az erőforrásokat, ezért a döntés következtében csökken az előállítható tej mennyisége.
24
Ha a B pontnak megfelelő jószágkombináció előállítása lesz a társadalom választása, akkor a jövőben csak 19 tejet fogyaszthat el, de már egy bort is élvezhet. Ennek az egy megtermelhető bornak az opportunity costja egységnyi tej. Ha a társadalom tovább akarja növelni borfogyasztását, ismét le kell mondania bizonyos mennyiségű tejről. Ezt szemléltetik a C, D, E pontok, sőt még az F pont is. Ebben az értelemben minden egyes további, más néven pótlólagos bor költsége, azaz opportunity costja az a tejmennyiség, amelyről le kell mondani egy újabb boregység előállítása érdekében. Az A, B, C, D, E, F pontokat összekötve egy olyan görbét kapunk, amelynek minden egyes pontja olyan jószágkombinációt jelöl (elfogadva, hogy tetszőleges törtszámok is szerepelhetnek a jószágkombinációban), amelyet teljes erőforrás-kihasználással állítottak elő. Ezt a görbét nevezzük a termelési lehetőségek görbéjének. A termelési lehetőségek határa (görbéje) mindazon jószágkombinációk mértani helye a síkban, amelyeket a társadalom erőforrásainak teljes kihasználásával állíthat elő. A helyettesítés A termelési lehetőségek görbéjével a közgazdaságtan egy további kulcsfogalmát is szemléltetni tudjuk. Amikor a termelési lehetőségek görbéjének egyik pontjáról áttérünk egy másikra, akkor az egyik jószág termelését helyettesítettük egy másikkal. Esetünkben a tejet a borral, de fordítva is eljárhatunk. A termelési lehetőségek közül a gazdaság azt a kombinációt választja, ami számára a legkedvezőbb (például a legmagasabb szükséglet-kielégítést biztosítja). Ha áttérnek egyik kombinációról egy másikra, akkor azt valószínűleg azért teszik, mert az egyik jószágból kapott többletet többre értékelik, mint a másik jószágból elveszített mennyiséget. Ha a gazdaság teljesen kihasználja erőforrásait, akkor helyzetét csak ilyen helyettesítéssel javíthatja. Helyettesítésre – szűkös erőforrások esetén – szinte törvényszerűen sor kerül. Minden helyettesítést valamilyen összehasonlítás, mérlegelés előz meg. Ennek szempontja a gazdaságban sokféle lehet. Lássunk erre néhány jellemző példát! A hétköznapi életben leggyakrabban a fogyasztásban végbemenő helyettesítéssel találkozunk. A beosztó családanya szűkös erőforrása a családtagok által a háztartás kasszájába tett pénzjövedelem, amiből még egy kis családban is nagyszámú szükségletet kell kielégíteni. A család reggelire mindig egy bizonyos mennyiségű vajat fogyaszt. Képzeljük el (nem nehéz manapság), hogy a vaj megdrágul! Sokféle megoldás lehetséges ezek után. Közülük az egyik nem igényel helyettesítést, a továbbiakban kevesebb vaj kerül a reggelizőasztalra, de ebben az esetben a családnak le kell mondania egy korábban kielégített szükségletről. Egy másik lehetséges megoldás, hogy a vajat margarinnal helyettesítik. Az is elképzelhető, hogy a reggelire elfogyasztott margarin mennyiségben több lesz, mint a korábban elfogyasztott vaj, és az is, hogy ugyanannyi. Utóbbi esetben, mivel a margarin olcsóbb a vajnál, még pénzt is lehet spórolni, amiből a nagylánynak egy újabb film megnézésére nyílik lehetősége. Képzeljük el azt az abszurd (?) esetet, hogy a víz megdrágul. Mivel a víznek alternatív felhasználási lehetőségei vannak (szomjúságcsökkentés, mosakodás, autómosás, locsolás stb.), vagy lemondunk valamelyiknek a kielégítéséről, vagy valamilyen helyettesítést végzünk. Mondjuk a locsolásra szánt vizet helyettesíthetjük a talaj gondos letakarásával, esetleg gyakoribb kapálással. Az Olvasó természetesen sok egyéb lehetőséget is kitalálhat. A helyettesítés a termelésben is mindennapos jelenség. Bizonyos határok között a munkát tőkejavakkal lehet helyettesíteni. A kert példájánál maradva: a kapálást például gyomirtó
25
szerek használatával lehet helyettesíteni, azaz általánosságban egyik erőforrást a másikkal, az egyik technológiát egy másik technológiával. 2.1.2. Termelékenység, jövedelmezőség, hatékonyság A felhasznált erőforrások eredményességét mérhetjük is, ha az erőforrások mennyisége és a felhasználásukkal elért eredmény számszerűsíthető. Az eredményességet minősítő mérőszámok részben abban különböznek egymástól, hogy a ráfordításokat és az eredményt milyen mértékegységben fejezik ki, illetve a mérőszám milyen szempontból minősíti az eredményt. A legegyszerűbb mérőszám a termelékenység. A termelékenység az egységnyi felhasznált erőforrásra (termelési tényezőre) jutó kibocsátásmennyiség. A definícióból következően egy termék esetében annyi termelékenységi mutatót számíthatunk, ahány erőforrást (tényezőt) használnak fel előállítására. A fogalom szemléltetésére lássunk egy nagyon egyszerű számpéldát. Legyen 10 hold földünk, 3. 000 felhasznált munkaóránk, 6 kapánk, melyekkel egy adott évben 600 q kukoricát termelünk. Az egyes erőforrások termelékenységi mutatói: A föld termelékenysége:
600q q 60 10hold hold
A munka termelékenysége:
600q q 0,2 3000munkaóra munkaóra
A kapa (itt ez a tőke!): A
600q q 100 6kapa (kapa)db
q q q ,a ,a a termelékenység mérőszámának dimenziói. munkaóra db hold
A definíció és a példa alapján azt gondolhatnánk, hogy a termelékenység mérése és a kapott mérőszám értelmezése nagyon egyszerű dolog. A termelékenységi mutatók gyakorlati alkalmazása azonban új problémákat is felvet. Ha egy másik földterület 10 holdján ugyanazok a munkások, ugyanazzal a tőkefelhasználással 800 q kukoricát termelnek, akkor valamennyi termelékenységi mutató nagyobb lesz. A többlet valószínűleg annak köszönhető, hogy a másik föld jobb minőségű. Összehasonlítani csak azonos tényezők termelékenységét lehet, és az eredmény csak akkor lesz egyértelmű, ha a termelésben felhasznált valamennyi erőforrás is azonos minőségű és mennyiségű. A gyakorlatban a termelékenység mutatóját elsősorban a munka termelékenységének mérésére használják, ezért nem ritkán azonosítják is a munkatermelékenység és termelékenység fogalmát. A sajtóban az sem ritka, hogy összehasonlítják egymással különböző országok, illetve különböző iparágak termelékenységét. A japán termelékenység magasabb, mint a magyar termelékenység; az ipar termelékenyebb, mint a mezőgazdaság – olvashatjuk. Ezek a megállapítások elméleti szemszögből pontatlanok. A japán termelékenységi többlet egyik része származhat a fegyelmezettebb és intenzívebb tempóban dolgozó japán munkások rátermettségéből, de a másik része a modernebb felszerelés és technológia alkalmazásából ered. A termelékenységi többlet utóbbi része valójában a japán tőke termelékenységi
26
többlete, ami a munka termelékenységének látszik. Az ipar termelékenyebb megállapítás pedig egyrészt azért hibás – dimenziós hiba – mert akarva-akaratlan összehasonlítja például a búza mennyiségét a kalapács mennyiségével, másrészt pedig azért hibás, mert a két ágazatban megtermelt javakat valamilyen módon összesítette, ami nyilván lehetetlen, hiszen más a mértékegységük. Az összesítés csak árakon lehetséges, de ebben az esetben már nem termelékenységi mérőszámot kapunk. Ha egy termék mennyisége helyett a termék mennyiségének és árának a szorzatát, több termék esetében ezeknek a szorzatoknak az összegét helyezzük el a termelékenység mutatószámában, akkor egy lehetséges jövedelmezőségi13 mutatót kapunk. Az erőforrás (tényező) jövedelmezősége az erőforrás felhasználásával előállított termék(ek) bevételének és az erőforrás költségének aránya. A jövedelmezőség segítségével már bármelyik termelési tényező jövedelmezőségét összehasonlíthatjuk egy másikéval, illetve egy tényező alternatív felhasználásainak eredményességét is összevethetjük egymással. Korábbi példánkból emeljük ki a munka termelékenységét, és rendeljünk árakat a kukoricához és a munkához. A jövedelmezőség mutatója így alakul: 600q 2.000Ft / q 1.200.000Ft 2 2/ 3 3.000munkaóra 150Ft / óra 450.000Ft
Mivel mind a bevételt, mind a költséget pénzben mérjük, a kapott arányszámnak nincs dimenziója. A kapott szám azt jelenti, hogy minden egyes munkára költött forint 2 2/3 Ft bevételt hoz. A másik két erőforrás esetében is végezhetünk hasonló számítást, és a kapott számokat összehasonlíthatjuk a munka jövedelmezőségével. Mikor van értelme ennek az összehasonlításnak? Nyilván akkor, ha lehetőség van arra, hogy az egyik erőforrást helyettesítsük a másikkal. Ekkor célszerű a kevésbé jövedelmező erőforrást felcserélni a jövedelmezőbbel. A jövedelmezőség változása már egyaránt függ a tényezők termelékenységének és a termékek, illetve erőforrások árainak változásától. A jövedelmezőség javulhat úgy is, hogy a változatlan tényezőár(ak) és a termékárak mellett javul a termelékenység, de úgy is, hogy a tényező-, illetve termékárak változnak. A statisztikus-közgazdászok kidolgoztak olyan módszereket, amelyekkel a technikai feltételek változásából és a piaci feltételek változásából eredő hatásokat elkülöníthetik egymástól. Ezekkel a módszerekkel mi még nem foglalkozunk. Mind a termelékenységi, mind a jövedelmezőségi mérőszámok értelmezése, információs tartalma attól függ, hogy mihez viszonyítjuk őket. Az a megállapítás, hogy a pékségben a termelékenység 200 kenyér/óra, csak akkor értékelhető, ha ismerjük más, hasonló technikai feltételekkel dolgozó pékségek ugyanilyen tartalmú számait, vagy ugyanennek a pékségnek egy korábbi adatát, vagy – és számunkra most ez a fontos – azt, hogy maximálisan hány kenyeret lehet előállítani egy óra alatt. Ha ismerjük egy termelőegység tényezőiben rejlő lehetőségeket, akkor a tényezők termelékenysége a lehetőségekhez képest is értékelhető. 13
Attól függően, hogy a számlálóban, illetve a nevezőben milyen természetű eredmény, illetve milyen természetű ráfordítás szerepel, lehetséges egy sor más jövedelmezőségi mutató számítása is. Az általunk definiált mutatószám esetében feltételezzük, hogy a termelés során felhasznált erőforrások pénzértékét az eladott (értékesített) terméktömeg pénzértékéhez viszonyítjuk. A jövedelmezőségi mutatókkal részletesebben a vállalati gazdaságtan foglalkozik.
27
Egységnyi input kihasználása akkor hatékony, ha azzal maximális eredményt értek el. A hatékonyság fogalom nemcsak egy erőforrásra, de az erőforrások összességére is értelmezhető. Egy társadalom sok-sok erőforrásával sok-sok terméket állít elő. Mikor tekinthetjük hatékonynak egy társadalom termelését? Térjünk vissza ismét készséges segítőnkhöz, a termelési lehetőségek görbéjéhez, és gondolkodjunk el azon, mit is jelenthet az, hogy a társadalom a 3. ábrán a G pontnak megfelelő jószágkombinációt állítja elő! A következőket jelentheti: 1. Erőforrásai egy részét valamilyen ok miatt tudatosan nem használja fel. 2. Minden erőforrását felhasználja, de a termelési folyamatban mégsem éri el az erőforrások hasznosításával elérhető maximumot, például a D pontot. (Mondjuk azért, mert munkásai gondatlanul bánnak a rájuk bízott anyagokkal.) 3. Minden erőforrását felhasználja, de velük nem fogyasztói szükségletet kielégítő javakat, hanem újabb erőforrásokat (tőkejavakat) állít elő. Bennünket csupán a második és a harmadik eset érdekel. Lássuk először a második esetet! A második esetre a közgazdász azt mondja, hogy ebben az esetben az erőforrások felhasználása nem hatékony, s indoklása a következő: ez a társadalom a rendelkezésére álló erőforrásokkal mindkét jószágból, vagy legalább az egyikből többet állíthatna elő anélkül, hogy kevesebb másik jószágot termelne. A termelési lehetőségek görbéjén elhelyezkedő kombinációk esetében mindezt nem mondhatjuk el, hiszen bármelyik jószágból szeretnénk többet, ennek az „ára”, hogy a másikból kevesebbhez jutunk. A fenti gondolatmenet eredményeként elfogadhatjuk a következő meghatározást. Egy társadalom akkor termel hatékonyan, ha nem képes úgy növelni egy jószág termelését, hogy ezzel ne csökkentené egy másikét. A definícióban leírt eset feltételezi, hogy minden egyes erőforrást maximálisan kihasználnak. Ebben az esetben Pareto-hatékony erőforrás-allokációról beszélünk. Egy erőforrás-allokáció akkor Pareto-hatékony, ha bármely termék mennységének növelése csak úgy lehetséges, ha egy másik termék termelése csökken.14 A hatékony gazdaság tehát (két jószág feltételezésével) olyan jószágkombinációt állít elő, ami a termelési lehetőségek görbéjén helyezkedik el. Ezt úgy is megfogalmazhatjuk, hogy a termelési lehetőségek görbéje egyben a termelési lehetőségek határa is. A fölötte lévő jószágkombinációk a társadalom számára az adott időszakban elérhetetlenek. A 3. ábrán ilyen jószágkombinációt mutat a H pont. 2.1.3. Gazdálkodás, gazdasági optimum A hatékonyság tehát azt jelenti, hogy az erőforrás(ok)ban rejlő lehetőségeket a termelőegység vagy a gazdaság egésze teljesen kihasználja. Az előzőekben azt is láttuk, hogy a termelékenységi és jövedelmezőségi mutatók a felhasznált erőforrások mennyiségét vagy értékét vetik össze a naturálisan vagy pénzben mért eredménnyel. 14
A Pareto-hatékonyság fogalmát más helyzetekre is alkalmazhatjuk.
28
Az egyének, a kisebb-nagyobb társadalmi csoportok ismétlődő döntési helyzete, hogy szűkös erőforrások mellett szükségleteiket csak részben tudják kielégíteni. Ekkor azt a célt tűzik maguk elé, hogy az adott erőforrás felhasználásával a lehető legnagyobb mértékben elégítsék ki a szükségleteket. Ha viszont a szükségletek adottak, akkor a legkevesebb erőforrás-felhasználás jelenti a hatékony megoldást. Éppen a fentiek jelentik a gazdálkodás lényegét. A gazdálkodás azt jelenti, hogy az adott eredmény eléréséhez minimális erőforrás-ráfordításra, illetve adott erőforrásokkal maximális eredmény elérésére törekszünk. A növekvő határköltség és a csökkenő hozadék Jogos kérdés lehet, hogy miért rajzoltuk úgy a termelési lehetőségek görbéjét, hogy az origó (a 0 pont) felől nézve homorú, matematikai kifejezéssel konkáv! Miért nem egyenes, esetleg miért nem domború? Lássuk milyen feltevést tükröz a görbének ez az alakja! Nézzük ismét a 3. ábrát, és rendezzük el egy táblázatban a termelési lehetőségek görbéjén lévő jószágkombinációkat! A táblázat első 3 oszlopa nem szorul magyarázatra. A negyedik oszlop számai azt mutatják, hogy mennyivel csökkent a tej mennyisége, amikor az addigi mennyiséghez képest egy pótlólagos, vagy többletegységgel növeltük a bor termelését. A pótlólagos, a többlet jelzők ugyanazt jelentik: Az addigi mennyiségről, a mindenkori határról elmozdultunk valamilyen irányba, esetünkben egy egységgel, amely akár végtelenül kicsiny lehet. Például a C kombinációban a 4. oszlopban lévő 2 azt jelenti, hogy két egységnyi tejet kellett feláldoznunk azért, hogy a bor termelését 2 egységről 3 egységre növeljük. Itt a harmadik egység az utolsó, a határon lévő egység. 1.sz. táblázat Opportunity cost a termelési lehetőségek görbéjén (1) (2) (3) (4) Hány tejet kell feláldozni egy Konbinációk Tej Bor többletborért (a többletjószág opportunity costja) A 20 0 -B 19 1 1 C 17 2 2 D 13 3 3 E 8 4 4 F 0 5 8 A táblázat további számainak értelmezése analóg módon történik. Az opportunity cost fogalmának ismeretében nem nehéz belátnunk, hogy a 4. oszlop számai azt jelentik, hogy mekkora opportunity cost merül fel, ha a bor termelését egy-egy egységgel növeljük. Mondhatjuk azt is, hogy a negyedik oszlopban mindig az utoljára termelt boregység opportunity costjai, határköltségei szerepelnek. A határköltség azt mutatja, hogy mennyivel változnak a költségek, ha egy jószág előállítását egy egységgel változtatjuk. Figyeljük meg a táblázatban érvényesülő tendenciát, a határköltségek alakulását! Esetünkben egyre több tejet kell feláldozni azért, hogy a bor termelését egy pótlólagos egységgel növeljük.
29
Ez, vagyis a határköltségek növekedése eredményezi az alulról nézve homorú termelési lehetőségek görbéjét. Úgy is fogalmazhatunk, hogy minden további jószág egyre többe kerül, vagy ami ugyanaz, minden egységnyi feláldozott tej egyre kevesebb bort (hozadékot) eredményez. Vegyük észre, hogy ez megfordítva is igaz: egy-egy pótlólagos tej megszerzéséért ebben a példában egyre több borról kell lemondanunk; a tej határköltsége (marginális opportunity costja) is növekvő. Valójában a tejre fordított erőforrásokat csoportosítják át a bor termelésére, illetve megfordítva, így a fenti jelenség okára akkor kérdezünk rá helyesen, ha a felhasznált erőforrások mennyisége és az előállított termékmennyiség közötti összefüggést keressük. A problémát kétféleképpen közelíthetjük meg. Először nézzük meg, mi történik, ha valamennyi erőforrás arányosan változik! Joggal hihetjük, hogy ugyanabban az évben kétszer, háromszor stb. akkora azonos minőségű földterületen kétszer, háromszor stb. annyi sárgarépa terem, ha minden más erőforrást (munka, vetőmag stb.) is megduplázunk, megháromszorozunk stb. Ha tényleg ez az eset következik be, akkor a közgazdászok állandó volumenhozadékról beszélnek. Ám a valóságban nem minden termék gyártásában érvényesül az állandó volumenhozadék, vagy ha érvényesül, akkor is csak meghatározott technológia alkalmazása esetén, az előállított termelési mennyiség bizonyos tartományában (így például egy személygépkocsit gyártó üzemben évi száz- és kétszázezres darabszám között). A termelés általában nem olyan arányban változik, mint a ráfordítások. Ha a termelés kisebb arányban nő, mint a ráfordítások, akkor csökkenő a volumenhozadék; ellenkező esetben növekvő a volumenhozadék. A növekvő volumenhozadékon alapul a gazdaságos szérianagyság. Bizonyos nagyságrendig a ráfordítások kisebb ütemben nőnek, mint a termelés, ezért a termékegységre eső költségek, az átlagköltségek csökkennek. Egy ponton túl azonban már csökkenő volumenhozadék fog érvényesülni, egységnyi termék a termelés, a ráfordítások növelésével már csak egyre drágábban állítható elő. Az a szérianagyság gazdaságos, ahol a növekvő volumenhozadék éppen csökkenőbe váltana át, a termékegységet ennél a ráfordítási, termelési szintnél lehet a lehető legolcsóbban előállítani. Másodszorra azt vizsgáljuk, hogy mi történik, ha az erőforrások egy részének változatlansága mellett növeljük, vagy csökkentjük az erőforrások másik részét. Legcélszerűbb ezt úgy tenni, hogy csak egyetlen erőforrást változtatunk. Elegendő ugyanis a változó erőforrás nagyságára figyelnünk, noha ennek változásai az erőforrások közötti arányokat is állandóan módosítják. Ha fenti példában fokozatosan növeljük a munka mennyiségét, akkor a gondosabb és gyakoribb növényápolás miatt feltételezhetően nőni fog a sárgarépatermés. Még az is előfordulhat eleinte, hogy megduplázott munkamennyiség mellett a répatermés több mint kétszeresére nő. Lesz azonban a munkának egy olyan mennyisége, ami után a pótlólagosan beállított munkások egyre kevesebbet növelik a répatermést, azaz érvényesül a csökkenő hozadék. A csökkenő hozadék törvénye azt mondja ki, hogy a technika egy adott színvonalán az adott nagyságban rendelkezésre álló erőforrásokhoz a változtatható erőforrásokból egyre többet kapcsolva, a kibocsátás (termelés, output) egy bizonyos ponton túl csökkenő mértékben fog növekedni. A csökkenő hozadék törvénye mögött végső soron egy technikai összefüggés húzódik meg. A technológiai folyamatban van egy optimális arány az egyes erőforrások között, s ha a
30
változó erőforrást az optimális arány elérése után is növeljük, akkor a változó erőforrás eredményessége csökkenni fog. Még az is elképzelhető, hogy a hozadék negatív, azaz a kibocsátás csökken. A szőlősgazdák tapasztalatból tudják, hogy a kelleténél több szüretelő esetén sok elmaradt fürt marad a tőkén, a gazda bánatára és a seregélyek örömére. Az egymással határos munkaterületek számának növekedésével a szedők gyakrabban hiszik azt, hogy a másik fogja lemetszeni a mustnakvalót, s ha ez a hiedelem kölcsönös, akkor végül egyikük sem fogja leszedni. Most már megválaszolhatjuk, miért lehet konkáv alakú a termelési lehetőségek görbéje. Egyik oka az lehet, hogy a két termék gyártásában csökkenő volumenhozadék érvényesül. Ettől függetlenül azonban az is okozhatja, hogy az egyes termékek különböző arányban igénylik az erőforrásokat. Tegyük fel, hogy csak két erőforrás van, a tőke és a munka. Legyen a szolgáltatások nyújtása munkaigényes, a javak termelése tőkeigényes tevékenység (természetesen a másikhoz képest). Ha a kiinduló helyzetben csak szolgáltatást nyújtanak, akkor minden rendelkezésre álló erőforrás ott van lekötve, ami nem valószínű, hogy optimális arány jelent. Ha ezután javakat is akarunk termelni, akkor nagyobb arányban kell tőkét, kisebb arányban munkát elvonnunk a szolgáltatásoktól, az eltérő tényezőigényesség miatt. Ha így járunk el, akkor egy-egy többletjószág megtermeléséért kezdetben viszonylag kis árat (opportunity costot) kell fizetnünk. Később, egyre több jószágot termelve, óhatatlanul nagyobban kell már merítenünk a szolgáltatók munkásgárdájából is, ami ott fokozottabb kibocsátás-csökkenésre, a javak termelésében viszont szerényebb növekedésre vezet, újra csak a különböző tényezőigényességekből következően. Emiatt egy-egy többletjószág előállítása egyre nagyobb szolgáltatás kiesésre vezet, vagyis a jószágtermelés opportunity costja tényleg növekszik. Az eltérő tőkeigényesség tehát állandó volumenhozadék mellett is konkávvá teszi a termelési lehetőségek görbéjét. A termelési lehetőségek görbéjével így a közgazdaságtan egy közismert fogalmát, a csökkenő hozadékot is szemléltettük, s először találkozunk a későbbiekben gyakran használt módszerrel, a határelemzéssel. 2.1.4. Munkamegosztás és csere A munkamegosztás Világunkban jóformán senki nem mondhatja el, hogy olyan jószágot, szolgáltatást fogyaszt, amit teljes egészében maga állított elő. A munkamegosztás egyrészt azt jelenti, hogy a különböző jószágokat és szolgáltatásokat mások állítják elő, másrészt az egyes javak előállítási folyamatát résztevékenységekre bontják, s ezeket mások és mások végzik. A munkamegosztás következtében a javak és szolgáltatások előállítására fordított összes munkán belül az egyes munkavégzőkre az összmunkának csak egy kis, a többitől minőségileg különböző része esik. Adam Smith, akinek a Nemzetek gazdagsága című könyve 1776-ban jelent meg, egyenesen a munkamegosztás fejlettségét, elmélyülését tartja a nemzetek gazdagodása forrásának. Szemléletesen írja le egy tűmanufaktúra munkafolyamatait, ahol a drótkihúzástól a csomagolásig 18 részfolyamatot 18 munkás végzett. Becslése szerint egy munkás így 5000 db tűt gyárt naponta, s ha minden folyamatot egy munkás végezne, akkor az egy főre eső tűtermelés csupán egy tucat körül lenne. Az óriási termelékenységbeli különbség okait keresve Smith a munkamegosztás előnyeit a következőkben jelöli meg: - az egyszerű részfolyamatokra bontás miatt a relatíve egyszerű feladatot begyakorolják,
31
- megtakaríthatók az átállási idők, - a betanítás kevesebb időt igényel, - az egyes résztevékenységeket azok végzik, aki erre a legjobban alkalmasak. A munkafolyamatok egyszerűsége lehetővé teszi a gépesítést és az eszközök jobb kihasználását. A munkamegosztásnak persze hátrányai is vannak. Ezek közül a lélekölő monotonitás és a függőség növekedése a legfontosabbak. Ám a munkamegosztás szakadatlan szélesedése és mélyülése a bizonyíték arra, hogy a társadalom, pontosabban a gazdasági döntéshozók eddigelé többre becsülték az előnyöket a hátrányoknál. A komparatív előnyök A munkamegosztás fentebb felsorolt előnyei még nem adnak választ arra, hogy egyes egyének, vállalatok, országok, régiók miért éppen a munkamegosztás adott területén tevékenykednek. Könnyen belátható, hogy egy gazdasági egységnek arra a termékre érdemes szakosodnia, amelyet kisebb ráfordítással termel, mint a többiek. A munkamegosztás kialakulásának egyik oka ez az úgynevezett abszolút előny. Egy gazdasági egységnek valamely termék előállításában abszolút előnye van más gazdasági egységekkel szemben, ha az adott terméket kisebb ráfordítással (kevesebb tőke, munka, természeti erőforrás) állítja elő, mint más gazdasági egység. Ha minden egyes terméket az a termelő állít elő, aki az adott termék esetében abszolút előnnyel rendelkezik, akkor – adottnak véve a termékek számát – a termékek előállítása a legolcsóbban fog történni. Ha az erőforrásokat tekintjük adottnak, akkor így érhető el minden egyes termék esetén a legnagyobb termelés. Sajnos a fenti előnyök kihasználása feltételezi azt, hogy minden egyes termelőnek abszolút előnye van valamilyen termék előállításában. A valóságos gazdaságban ezt aligha figyelhetjük meg. Ott bizony szép számmal akadnak olyanok, akik semmilyen termék esetében sem rendelkeznek abszolút előnyökkel. Ha azokra a termékekre is szükség van a társadalomnak, amit – igaz másoknál több ráfordítással – ők állíthatnak elő, akkor nem feltétlenül azoknak kell foglalkozniuk bizonyos jószágok termelésével, akiknek abszolút előnye van a jószág előállításában. Ezt az állítást szemléltessük egy nagyon egyszerű példával! Legyen egyetlen erőforrás a munka, mennyiségi egysége egy óra. A munkanap legyen 2 órás. Halász úr egy óra alatt 40 virágot tud elültetni és leszedni. Kertész úr egy óra alatt 20 virágot tud elültetni és leszedni. Halász úrnak a virágtermelésben abszolút előnye van. Halász úr egy óra alatt 100 halat tud fogni. Kertész úr egy óra alatt 40 halat tud fogni. Halász úrnak a halászatban is abszolút előnye van. Ha Halász úr naponta másfél órát horgászik és fél órát fordít virágápolásra, míg Kertész úr egy-egy órát szán halászatra és kertészkedésre, akkor együttes termelésük: 40 virág 190 hal. Első látásra úgy tűnik, hogy itt nem sok remény van arra, hogy a mindenben rátermettebb Halász úr és a nála kevésbé ügyes Kertész úr között bármilyen munkamegosztás jöhetne létre. Pedig van ilyen lehetőség, és ez mind Kertész úr, mind Halász úr számára előnyös. Ha Halász úr a nap mindkét órájában halászik, ahelyett, hogy egy-egy órát fordítana mindkét tevékenységre, akkor a 100 db többlethal opportunity costja 40 virág.
32
Nézzük ugyanezt Kertész úr esetében! Hány darab virágról kell lemondania, ha 100 többlethalat szeretne előállítani? Neki ehhez 2,5 órára van szüksége (ugyancsak túlórázhat), ennyi idő alatt 50 virág kerülne ki a keze alól. A 100 db többlethal opportunity costja 50 virág. Halász úrnál a halászat opportunity costja kisebb, mint Kertész úrnál, azt mondjuk, hogy Halász úrnak a halászatban komparatív, azaz viszonylagos előnye van. Ha a virágtermelés opportunity costjait hasonlítjuk össze, akkor 40 többletvirág opportunity costja 100 db hal Halász úrnál, Kertész úrnál pedig 80 db hal. Mivel Kertész úrnál a virágtermelés opportunity costja kisebb, mint Halász úrnál, azt mondjuk, hogy Kertész úrnak a virágtermelésben komparatív előnye van. Egy gazdasági egységnek valamely termék előállításában komparatív előnye van egy másik gazdasági egységgel szemben, ha az adott termék előállításának opportunity costja kisebb, mint a másik gazdasági egységé. Tételezzük fel, hogy Halász és Kertész urak azt fogják termelni, amiben komparatív előnyük van. Az új munkamegosztás után Halász úr 200 db halat, Kertész úr 40 db virágot produkál, s az új munkamegosztás eredménye a kéttagú társadalom számára 10 db többlethal lesz. Mitől függ, hogy létrejön-e kettejük között a munkamegosztás? Halász és Kertész urak komparatív előnyeiket csak akkor fogják érzékelni, és ezek után specializálódni annak a terméknek a termelésére, amiben komparatív előnyük van, ha a munkamegosztás valamiféle többletet eredményez számukra. Ha mindegyikük csak az egyik jószágot állítja elő, akkor a másik jószágot csak csere révén tudják megszerezni. Olyan cserearányoknak kell kialakulni, ami miatt mindkét fél számára előnyös az egyik termékre történő szakosodás, hiszen így több jószághoz juthatnak, mintha maguk termelnék meg azokat. Ilyen cserearány például, ha 45 halat 20 virágért cserélnek. Halász úr ekkor csak halászni fog, és 45 db halat elcserélvén 5 többlethalhoz jut azzal az esettel szemben, mintha saját maga termelte volna a virágot. Megfelel-e ez az arány Kertész úrnak is? Igen, hiszen ő is 5 többlethalhoz jut azzal az esettel szemben, mintha saját maga termelte volna a halat. Ám ez a csere csak akkor valósul meg, ha mindketten kívánatosnak tartják a haltöbbletet. Egyáltalán nem biztos, hogy Halász úr és Kertész úr hajlandó lesz bármilyen cserére. Ha az általuk megtermelt halmennyiség teljesen kielégíti ez irányú igényeiket, és még egy halat már némi undorral szemlélnek, akkor minden többlethal felesleges lesz számukra, így a cserére nem lesz indítékuk. Egyszerű példánkban egyetlen (természetes egységben mérhető) ráfordítás van, a munka. A valóságos gazdaságban aligha található ilyen termék, ott a felhasznált erőforrások száma rendszerint jóval több kettőnél. Ezeket az erőforrás-felhasználásokat csak pénzben tudjuk összegezni, így az opportunity costok is pénzben fejeződnek ki. Ez felveti azt a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy az opportunity cost – pénzben kifejezve – kisebb, mint a lehetséges cserepartneré. Szaknyelven kifejezve, melyek a komparatív előnyök forrásai. Mivel ennek alaposabb elemzése további közgazdaságtani ismereteket igényel, ezért a kérdés teljes megválaszolására csak a nemzetközi gazdaságtan elsajátításakor kerülhet sor. A csere A csere fogalma általánosan is értelmezhető, például a barátnők kicserélik megunt, kihízott vagy éppen lötyögőssé vált szoknyáikat. A továbbiakban mégsem az általános értelmezésre kell gondolnunk. Mi azzal az esettel foglalkozunk, amikor a cserélők maguk rendelkeznek
33
az általuk termelt, vagy birtokolt jószággal, és a csere megvalósítása csupán a cserélő feleken múlik; abba a hagyományok, rokonsági rendszerek, a közhatalmi szervek nem szólnak bele. A modern társadalmakban ugyanis a javak túlnyomó többségét cserére, eladásra termelik. Az eladásra termelt javakat árunak nevezzük, az ilyen motivációjú cserét pedig árucserének. A cserén tehát árucserét fogunk érteni. A csere az a tevékenység, amikor valaki egy számára értékes dolgot másnak átenged egy másik értékes dolog ellenében. Az első felmerülő kérdés, mit jelent az, hogy valami értékes? Bármennyire is egyszerűnek tűnik, egyelőre meg kell elégednünk azzal, hogy értékes az, amit valaki értékesnek tart, és azt, hogy mennyire tartja értékesnek, azzal is mérhetjük, hogy mennyit hajlandó adni érte a cserében. Nyilván ilyenkor a saját cserélendő jószág is értékelésre kerül. Tudomásul kell vennünk, hogy ugyanazt a dolgot különböző gazdasági helyzetekben, különböző gazdasági szereplők másként értékelik, és az értékelés attól is függ, hogy a jószágnak mi a felhasználási célja. Másként értékeli a tejet az éhes és szomjas honpolgár, mint a sajtgyáros, és másként értékeljük esernyőnket száraz időben, mint esősben, borongósban. Az értékelést és az értékelés változását szemléltessük egy egyszerű és meseszerű példán! Képzeljük el, hogy becsuknak bennünket egy tömlöcbe, ahol hat-nyolc napon keresztül egy csöpp vizet sem kapunk. Van ugyan a zsebünkben ezer dollár, de ha őreink megvesztegethetetlenek, ennek az ezer dollárnak az adott szituációban semmi értéke nincs. Kiengednek a tömlöcből, és a kapuban találkozunk két élelmes emberrel, az egyik egy kulacs vizet kínál, a másik egy gyémántot, és mindegyikük ezer dollárt akar kapni portékájáért. Ha fennáll annak a veszélye, hogy még jó ideig nem juthatunk vízhez (sivatagi tömlöc), az ezer dollárt a vizesnek adjuk, azaz többre fogjuk értékelni a vizet a gyémántnál. A rendszeres csere persze soha nem ilyen nyilvánvaló értékelési folyamat eredménye. A boltban adott áron vásárolhatunk sokféle terméket és sokkal inkább arról döntünk, hogy mit vegyünk meg, és nem arról, hogy mennyiért. Vegyük észre azonban, hogy ez a döntés is hasonló: azt fogjuk megvenni, ami számunkra fontos, vagyis amiért hajlandóak vagyunk áldozni. Gazdasági értelemben hatékonynak nevezünk egy cserét, hogyha a csere révén nyert haszon meghaladja az áldozatot (költségeket). Nem feltétlenül biztos, hogy az egyik cserélő számára hatékony csere a másik számára is az. A kölcsönösen hatékony cserék vizsgálatával itt még nem foglalkozunk. Amikor a komparatív előnyöket realizáló munkamegosztás indítékait vizsgáltuk, akkor azt láttuk, hogy a cserearányoknak legalább az egyik fél számára terméktöbbletet kellett eredményezni. Ilyen arányok csak akkor jönnek létre, ha az egyes termékek ráfordításarányai olyanok, hogy a komparatív előnyök alapján létrejövő szakosodás révén létrejöhessen ilyen többlet. A döntés ebben az esetben termelési döntés lesz. A fogyasztók aszerint mérlegelik a cserét, hogy a kapott jószág elég hasznos-e számukra, hogy az áldozatot, a fizetendő pénzösszeget meghozzák. Ők fogyasztói szempontból döntenek a cseréről. A valóságos piacokon a végső cserearányok a fogyasztói és termelői döntések kölcsönhatásának eredményeként alakulnak ki, de minden csere visszavezethető a nyert és a feláldozott haszon egybevetésére.
34
2.1.5. A pénz időértéke Alapvetéseink: A pénznek nincs belső értéktartalma; egy virtuális értéket képvisel, ami fölött éppen rendelkezünk. (ott lapul a zsebünkben a húszezres, de a valós jelentőségét akkor tudjuk megtapasztalni, ha éppen el akarjuk költeni, használni szeretnénk). Tehát a pénzértéknek igazából attól a pillanattól kezdve van relevanciája, amikor tételesen bevonjuk a gazdasági körforgásba (használjuk, mint fizető eszközt). Közismerten (mivel a pénz egy közjószág, alapvetően hitelpénz) a pénz használat árát mindenkinek meg kell fizetnie. A ma kölcsönvett egységnyi pénzmennyiség jövőbeni értékét annak kamatokkal megnövelt értéke fejezi ki. (A pénzhasználat azzal a természetes jelenséggel párosul, hogy a jelenbeli cselekvéseik pénzértékben kifejezhető értékét csak a cselekmény végén, tehát a jövőben tudjuk mérlegelni.) Ebből adódóan (1) valamely pénzmennyiségre érvényes, hogy használata során jelen értékéből kiindulva mérlegeljük annak jövőbeni értékét. És ez így van még akkor is, ha a pénzhasználat nem jár tételes hiteligényléssel, magyarán: amikor a saját pénzük fölötti rendelkezési joggal élve, el kezdjük használni, bevezetni a gazdasági körforgásba. Ebből adódóan (2) a pénzhasználathoz a következő axiómákból indulunk ki: A kamatokkal megnövekedett összeg egy jelenbeli pénzösszeg jövőértéke. Egy jövőben esedékes pénzérték mai, jelenbeli értékét jelenértéknek nevezzük. A befektetési forma kiválasztásánál a háztartásoknak tudniuk kell, hogy a jövőben esedékes pénz mennyit ér a befektetés időpontjában, s azt is fel kell mérniük, mennyire kockázatos a befektetés. Tapasztalati tény, hogy a jövőbeli javakat, köztük a pénzt is, mint a javak megvásárlásának eszközét, az emberek többsége kevesebbre értékeli a jelenbeli javaknál, illetve a jelenbeli pénznél. Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok - tartja a közismert mondás. Ha az inflációtól eltekintünk akkor is igazak a fenti megállapítások. A jelenség szabatos közgazdasági magyarázatát elhagyjuk, de arra már itt is ki kell térnünk, hogy a különböző időpontokban kapott (adott) pénzösszegeket számszerűen hogyan tudjuk összehasonlítani egymással. Egy jövőben esedékes pénzérték mai, jelenbeli értékét jelenértéknek nevezzük. A jelenérték kiszámításának alapgondolata, hogy egy befektetéssel elérhető jövőbeli pénzhozamoknak legalább akkorának kell lennie, mintha a befektetett pénzösszeget valamilyen kamatláb mellett kölcsönadva kamatoztatnák. A kamatokkal megnövekedett összeg egy jelenbeli pénzösszeg jövőértéke. A jövőérték kiszámítását felkamatolásnak is nevezik Képletben: FV = PV (1+i)t Ahol: FV PV i t
(Future Value) a pénz jövőbeli értéke (Present Value) a jelenben befektetett összeg a számításban alkalmazott kamatláb mértéke a futamidő egységére a futamidő hossza
35
Számpélda: Mennyi a jövőértéke egy 1 000 Ft nagyságú kamatbetétnek, ha a betétet 3 év elteltével akarjuk felvenni és a bank 10% kamatot fizet évente? FV = 1 000 (1+0,1)3 1 331 A számpéldában feltételeztük, hogy az egyes évek végén kapott kamatokat nem vesszük fel, hanem azokat is kamatoztatjuk a futamidő végéig. Ekkor a jövőérték kiszámítása kamatos kamatszámítással történik. A példában a futamidő egysége az év, ahol az első évben elszámolt kamat még két évig, a második évben elszámolt kamat pedig egy évig kamatozik. Ha a kamatok az év végén kifizetésre kerülnek, akkor egyszerű vagy sima kamat-számításról beszélünk. Ekkor évente 100 forint kamatot kapunk, és az utolsó év végén 1100 forintot vehetünk fel. A kamatláb mértékét a gyakorlatban általában egy évre határozzák meg. Az egy évnél rövidebb befektetések kamatlába nyilván kisebb az éves kamatlábnál. A jövőérték ismeretében a jelenérték a fenti egyenlet átrendezésével könnyen kiszámítható. PV
FV (1 i ) t
A tört nevezőjét szokás diszkonttényezőnek is nevezni. A számpélda szerint a harmadik év végén 1.331 forintot vehetünk fel, ami a diszkonttényezővel (1,331) osztva valóban 1.000 Ft-ot eredményez. Kissé nehezebb a számítás, ha a hozamok különböző időpontokban különböző nagyságúak. Ekkor valamennyi jövőbeli időpontban várható hozam jelenértékét ki kell számítani, és a kapott számokat összegezni kell. Képletben: PV
n
H1
(1 i) t 1
ahol
Ht t i PV n
t
a t-ik év hozama az idő a kamatláb a kamatláb hozama és a visszakapott tőke jelenértéke a futamidő (az évek száma)
Számpéldával: Van egy 10000 Ft névértékű, változó kamatozású kötvényünk, melynek visszafizetése kamatokkal együtt a harmadik év végén esedékes. A kötvényről feltételezzük, hogy 10 %-os kamatláb mellett, az első évben 1000, a második évben 1400, a harmadik évben 1500 kamatjövedelemre számíthatunk, Ekkor a jelenérték: PV
1000 1400 1500 10000 10706,23 2 3 1 0,1 (1 0,1) (1 0,1) (1 0,1) 3
Hasonlóképpen kell számolnunk akkor is, ha a hitelt nem a futamidő végén, hanem annál korábban, részletekben törlesztik. Ekkor az időszak hozama tőketörlesztésből és kamatból áll, és ezen összegek jelenértékeit kell összesíteni. A pénzügyi gyakorlatban nem ritkák az olyan esetek, amikor meghatározott számú perióduson keresztül azonos nagyságú pénzösszeget kap/ad valaki. Ezeknek a pénzáramlatoknak a sorozatát annuitásnak nevezzük. Tételezzük fel, hogy hat éven át minden év végén kapunk 20.000 forintot. Mennyi ennek a jelenértéke, ha a kamatláb 10%?
36
A jelenérték számítás képlete alapján: PV
20.000 20.000 20.000 20.000 20.000 20.000 87.105,2 2 3 4 5 1 0,1 (1 0,1) (1 0,1) (1 0,1) (1 0,1) (1 0,1)6
(1,331)
(1,4641)
(1,61051) (1,771561)
Ha a futamidő nagysága végtelen, akkor az adós a kapott hitelt nem fizeti vissza, de évente azonos összeget fizet ki a hitelezőknek. Ekkor örökjáradékról beszélünk. Ilyen például a biztosítási kötvény. Az ilyen jövedelmet biztosító papírokat is el lehet adni, az eddigiek szerint a jövőbeni pénzösszegek áramának jelenértékén. A jelenérték képlete úgy változik meg, hogy a futamidő hozama (t) végtelenné válik. Matematikailag bizonyítható, hogy ebben az esetben a jelenérték (a papír piaci ára) az időszaki hozam és a piaci kamatláb hányadosa. Ha például egy elsőbbségi részvény névértéke 100.000 Ft amire évente 10.000 Ft-ot fizetnek ki, akkor a jelenérték, a részvény árfolyama 7,5%-os piaci kamatlábnál:
10.000 133.333,33 0,075 Bonyolult matematikai levezetés nélkül is belátható, hogy ezt az összeget egy piaci kamatlábnak megfelelő kamatozású bankbetétben tartva az egy évre kapott kamat 10.000 Ft lesz. 133.333,33 0,075 10000 A mindenkori jelenértéket a piaci kamatláb határozza meg. Ha a kamatláb nő, akkor a jelenérték csökken, ha a kamatláb csökken, akkor a jelenérték nő. A jövőérték és a jelenérték számítás (diszkontálás), valamennyi befektetési döntés alapszámítása. Az elérhető befektetési formák közül minden befektető azt választja, ami számára várhatóan a legmagasabb hozamot biztosítja. Sajnos a magasabb hozam nagyobb kockázattal is jár, azaz nagyobb a valószínűsége annak, hogy a várt hozam alacsonyabb lesz, sőt az is előfordulhat, hogy a befektetett pénz is elvész. Nem várt események a befektetőnél is előfordulhatnak, ezért az is fontos lehet, hogy a befektetett pénz, rosszabb esetben legalább annak egy része bármikor visszakapható, likvid legyen. A hozamon természetesen nettó hozamot kell értenünk. 2.1.6. Gyakorlati példák Hatékonyság mérés: Kibocsátás érték / erőforrás értéke Ha a hányados egynél nagyobb: az adott folyamat hatékony volt, hiszen valamivel többet állítottunk elő, mint amennyit felhasználtunk. Apa és fia dolgoznak. Eszközök: fúrógép Mindketten tudnak fúrni és csavarozni is. Csinálják-e párhuzamosan szakosodjanak?
mindketten
(2db),
mindkét
csavarbehajtó
(2db)
tevékenységet,
vagy
Rendelkezésre álló idő: 2 óra, fele-fele arányban dolgoznak
37
Darab/óra
fúrás
csavarozás
Apa
120
75
fiú
60
50
Az eredmény
180
125
Kinek van abszolút előnye? Komparatív előny: ha egy szereplő egy adott tevékenységet kisebb alternatív költséggel képes elvégezni! Más megközelítésben: annak a termelőnek van komparatív előnye, amelyik valamely erőforrást olcsóbban tudja megszerezni, biztosítani. Alternatív költség: mennyi terméket kell feláldozni azért, hogy a másik termékből eggyel többet termelhessen meg Apa: 120/75=1,6 csavarozás/fúrás Fiú: 60/50=1,2 csavarozás/fúrás A csavarozás alternatív költsége kisebb a fiúnál, ezért csinálja ő azt! Ki mekkora abszolút előnnyel dolgozik: Darab
furás
csavarozás
apa
120
75
fiú
60
50
Apa/fiú
2
1,5
Fúrás:
120/60 = 2
Csavarozás:
75/50 =1,5
Az apa előnye kétszeres a fúrásban, míg csak másfélszeres a csavarozásban! Az apa tehát fúrjon, a fiú pedig csavarozzon! Hogyan alakul a termelés mennyisége, ha szakosodnak? Darab
fúrás
csavarozás
Apa 2x140
240
0
Fiú 2x50
0
100
Apa/fiú
240
100
Láthatóan: több lesz a fúrás (+60 db.), de kevesebb a csavarozás (-25 db.) Ez nyilvánvalóan nem jó, hiszen szükség van a 25 db csavarozásra is.
38
A hatékonyságot összességében akkor javíthatnánk, ha legalább a csavarozás mennyisége (125 db) megmarad, miközben növeljük a fúrás mennyiségét is. Van-e erre megoldás? Darab
fúrás
csavarozás
Apa
224
40
Fiú
0
100
Apa/fiú
224
140
Feladat: Van egy cégtulajdonosunk. TFT monitorokat és asztali DVD írókat gyárt. Két üzeme van: Magyarországon és Kínában Teljesen mindegy neki, hogy hol gyártja, a lényeg, hogy nagyobb legyen a haszon (adott pénzből a lehető legtöbb terméket hozza ki, vagy adott mennyiséget a lehető legolcsóbban) Kérdés: Hol gyártsa a termékeket? Mindkét terméket mindkét országban? Esetleg szakosodjon és mindegyik üzem csak az egyik terméket termelje? Elvi megoldás: mindegyik üzem azt termelje, amiben komparatív előnye van, így lesz maximális a termelés nagysága.
Feladat: Két szomszéd, az alábbi munkákat azonos méretű telken, rendszerint a következő időegység alatt végzik el: A szomszéd
B szomszéd
fűnyírás
40 perc
120 perc
gyomlálás
80 perc
120 perc
120 perc
240 perc
Mindketten szeretnék mihamarabb befejezni a munkát, mert néznék a tv-ben kedvenc sportműsorukat. Belemegy-e az „A” szomszéd a következőbe: „B” felajánlotta neki, hogy kigyomlálja kertje háromnegyedét, amennyiben „A” lenyírja nála az összes füvet. Megjegyzés: „A-nak” minkét tevékenység esetében abszolút előnye van, hiszen 3szor (120/40) gyorsabb a fűnyírásban és 1,5ször gyorsabb (120/80) a gyomlálásban. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy „A szomszéd” két-egységnyi alternatív fűnyírás költséggel végzi el a gyomlálást (80/40), miközben „B szomszéd „ számára közömbös hogy éppen melyik munkát végzi (120/120)
39
A szomszéd
B szomszéd
fűnyírás
40 perc (+40)
0 perc
gyomlálás
20 perc (-60)
120 perc (+60)
100 (-20)
180 (-60)
Példák a pénz időértékének meghatározásához. Ha a pénzünket kölcsön adjuk (vagy akár kölcsön vesszük a szükséges pénzösszeget) Valaki 1000 Ft.-ot akar elhelyezni egy bankba 25%.-os kamatra. Ez egy tipikus jövőérték számítás. A kérdés: 1. Mekkora lesz a tőke végértéke (jövőérték probléma) az 5. évben? 2. Mekkora a tőke végértéke 5 év és 6 hónap múlva? A megoldás: 1. K5 = 1000 (1+5,0x0,25) = 2250. Tehát, az FV = 2250 2. K5,5, = 1000 (1+5,5x0,25)= 2375. Tehát, az FV = 2375
És mi van akkor, ha valaki egy 2375 Ft. értékű akármit szeretne megvenni 5,5 év múlva. A kérdés: 1. Mekkora összeget kellene most elhelyeznie, 25%-os kamatláb mellet ahhoz, hogy a megtakarítás fedezze ezt a várható kiadást (úgy, hogy menetközben a kamatokat nem használja fel)? Ez egy tipikus jelenérték számítás, melyre a későbbiekben még visszatérünk. A megoldás: 2375 1000 K 1 5,5 0,25 0
2. Mekkora kamat mellet alakulna ki az elvárt megtakarítás mértéke, amennyiben most éppen 1000 Ft. pénzösszeggel rendelkezik (és amit nyilván, megtakarítási céllal elhelyezne egy bankban)? A megoldás:
1K i 1 vagyis : nK
1 2375 1 0,2,5 25% 5,5 1000
1 K n 1 vagyis : iK
1 2375 1 5,5 év 0,25 1000
n
0
3.Mennyi idő múlva lesz elegendő megtakarítása a remélt vásárláshoz, ha most rendelkezik 1000 Ft. összeggel és a piaci kamatláb éppen 25%?
A megoldás:
n
5,5
Kategóriák, jelölések: i kamatláb (de, gyakran az r - jelölést is használják) K0 kezdő tőke értéke = PV
40
a tőke végértéke = FV futamidő
Kn n
Kamatszámítás még egyszer Beteszek 358.000 Ft-ot egy évre a bankba. A pénzintézet 5,75%-os éves hozamot kínál, éves egyszeri kamatfizetés mellett. Havi 120 Ft-os számlavezetési díjat fizettet. Mennyi lesz a számlámon az év végén? Hány százalékos hozam ez? (EBKM)
számítás : 358.000 1 0,0575 378.585Ft , vagy 5,75 számítás : 358.000 358.000 358.000 20.585 378.585Ft 100 végösszeg: 378.585 12 120 377.145Ft Hozam : 377.145 / 358.000 1 1,05347 1 0,05347 5,35%
Megjegyzés: A szakirodalomban az 1+i jelölésére gyakran használják a q, melyet kamat faktornak nevezünk, melyet értelemszerűen, valamely rendelkezésünkre álló pénzösszeg jövőbeni értékének meghatározására használunk.
A pénztőke időértéke kamatos kamatszámítással A számlánkon 358.000 Ft-ot helyezünk el, 5 éves lekötött betéti formában, 5,75%-os kamatra. Mekkora lesz az így elérhető összeg az időszak végén, amennyiben a bank most is évente egyszer fizet kamatot. (A példában figyelmen kívül hagyjuk a számlavezetési díjat.) Éves kamat: 358.000*0,0575=20.585 Ft 5 év, összes kamat: 5*20.585=102.925 Ft Az időszak végi összeg: 358.000+102.925=460.925 Ft Minden bizonnyal ez egy rossz megoldás, hiszen nincs tekintettel arra, hogy az éves kamatkifizetésekkel fokozatosan nő az elhelyezett tőke értéke is. 1.év vége: 358.000*1,0575 = 378.585,0 2. év vége: 378.585*1,0575 = 400.353,6 3. év vége: 400.354*1,0575 = 423.374,0 4. év vége: 423.374*1,0575 = 447.718,0 5. év vége: 447.718*1,0575 = 473.461,8 Szerkesszük meg a képletet: FV 358.000 1 0,0575 1
FV 358.000 1,0575 1,0575 2
FV 358.000 1,0575 1,0575 1,0575 3
FV 358.000 1,0575 1,0575 1,0575 1,0575 4
FV 358.000 1,0575 1,0575 1,0575 1,0575 1,0575 5
FV 358.000 1,0575
5
5
Tehát:
FV PV 1 r
t
41
Íme, egy elcsépelt (triviális) példa: Értesítenek, hogy az Üknagyapám 1910-ben helyezett el számomra a Svájci- Bankban 10 dollárt, éves 1%-os kamatra. Mekkora pénzösszeggel rendelkezem 2010-ben: 1. Egyszerű kamatozás esetében, illetve 2. Kamatos kamatozás esetében? Megoldás: Értelemszerűen, a hivatkozott betét futamideje éppen 100 év 1. 101 100 0,01 20 2.
10 1,01
27,048059
100
Mi a tapasztalat? A bank nem évente, hanem havi rendszerességgel, kamatos kamatozást alkalmazva számolja (szedi be, illetve fizeti) a kamatokat. Számítsuk ki az elhelyezett 358.000 Ft. összeg jövőértékét, 5,75%-os kamatláb és 5 év futamidő figyelembe vételével. Hogy alakul a pénz értéke éven belül? A bank havi szinten az éves kamatláb arányos részét számítja ki és folyósítja. Ez, olyan mintha 12 évig menne az előző játék a korábbi kamat 1/12-vel. Tehát éven belül, az első év kamatokkal növelt tőkeértéke:
0,0575 FV 358.000 1 379.136,3 12 12
1
Hogyan alakul a pénz értéke, ha mindez ötször történik meg? 5
0,0575 FV 358.000 1 12
12
5
476.918,9Ft
Különbség a két módszer között: o
az első év végén: 551,2 Ft
o Az ötödik év végére: 3.457,1 Ft
r FV PV 1 n t
n
vagyis r FV PV 1 n t
n t
t
Mekkora nagyságú, éves egyszeri kamatfizetést feltételező kamatláb esetén kapnánk az előző eredményt?
476.918,9 358.000 1 r
5
r
5
476.918,9 1 0,05903 358.000
42
Mennyi pénzt kell ahhoz elhelyeznem a számlámon, hogy azt 7 évig a számlán tartva, havi kamatfizetés és 4,27%-os kamatláb mellett az időszak végén pontosan 1.000.000 Ft-ot tudjak kivenni? Megoldás:
r FV PV 1 n
n t
12 7
0,0427 1.000.000 PV 1 12 1.000.000 PV 742.027,1361 0,0427 1 12 12 7
Ugyanezzel a logikával gondolkodunk akkor is, amikor hitelt kérünk a banktól. A hitelt az időszak végén egyben, kamatokkal együtt kell megfizetnem. A kamatot havonta számítja fel a bank, mely 4,27%-os kamatlábbal dolgozik. Biztosan tudom, hogy 7 év múlva 1.000.000 Ft-ot fogok kapni (ebből tudok törleszteni). Mennyi hitelt ad a bank? Megoldás:
r FV PV 1 n
nt
127
0,0427 1.000.000 PV 1 12 1.000.000 PV 742.027,1361 0,0427 1 12 127
ÖRÖKJÁRADÉK Mennyi az értéke egy olyan pénzáramlásnak, amely az idők végezetéig évente egyszer 798.000 Ft-ot fizet nekem? Legyen a kamat 3,8% Megoldás: Mennyiért tudnám ezt megvásárolni? Mennyi pénzt kellene betennem ahhoz a bankba, hogy évente ki tudjak venni 798.000 Ft kamatot, ha a kamatláb 3,8%?
798.000 PV 0,038 PV 21.000.000Ft Az örökjáradék jelenértéke:
PV Ö
C r
43
Ahol:
C = a járadék tagja;
r = a kamatláb
Mennyit ér, ha a 798.000 Ft-ot „csak” 20 éven át kapjuk?
Ö:0 A : 0 20
Ö : 20 PVA(0→20) = PVÖ(0→∞) - PVÖ(20→∞)
Vagyis:
PVA 0 t PVÖ 0 PVÖ t C r 1 C PVÖ t t r 1 r
PVÖ 0
PVA 0 t
C C 1 t r r 1 r
PVA 0 t
C r
1 1 t 1 r
A példa adatait használva:
C 1 1 r 1 r 798.000 1 PV 1 0,038 1 0,038 PV 21.000.000 0,5257 11.039.704,47Ft
PV A
A
A
t
20
Ezt nevezzük, annuitás tényezőnek, mely értelemszerűen, mintegy diszkonttényező módosította a 20 évre kivetített 798.000 Ft örökjáradék jelen értékét
Ezzel az eljárással például kiszámítható, egy jövőben megszerezhető nyugdíjbiztosítás értékéhez rendelt biztosítási betét mértéke. Vagyis, ha szeretnénk 20 éven át, havonta 798.000 Ft jövedelmet biztosítani a nyugdíjas éveink alatt, akkor a jelzett 3,8% kamatráta mellet, közel 11.100.000 Ft betétet kellene elhelyeznünk a magánbiztosító pénztárában. Viszont meghatározatlan időre, a betétünk mértéke, már 21.000.000 Ft lenne.
44
3. A vállalat, mint az üzleti célok megvalósításának az eszköze. A vállalat az alábbi általános jellemzőkkel határozható meg: A vállalat gazdasági, vállalkozási képződmény, amely termelési és szolgáltatási tevékenységek színtere. Különféle személyek és csoportok gazdasági érdekeinek megfelelően működik, erőforrásokat használ fel, gazdálkodik, vállalkozik, értékesít. Viszonylag állandó szervezeti keretet ad a gazdasági tevékenységhez, belső struktúrája valamilyen munkamegosztás alapján alakul ki. Több-kevesebb ember munkahelye, tehát egyben a munkavégzés helyszíne is. A vállalat jogi képződmény is, amely a választott státusnak megfelelő szabályok szerint jön létre és működik. Gazdasági erőt képvisel, számos külső érdekelttel tart fenn kapcsolatokat, ezért a vállalaton kívüli körülmények alakításában is felelősséget visel. Mindemellett jelentős szerepe van a vállalatoknak a közfinanszírozási forrásokhoz való hozzájárulásban. Az érdekek közül kiemelendő a vállalat profitérdekeltsége, ezért a vállalatokat üzleti vállalkozásoknak is nevezik. A vállalat tőkeellátásában és finanszírozásában való részvétel bizonyos esetekben kifejezetten befektetési eszközként is szolgál. Tulajdonosként és/vagy vállalkozóként egy adott termelési feladat elvégzésekor alapvetően két utat követhetünk: minden erőforrást (épületek, gépek, berendezések, munkaerő, szolgáltatások, vagyis minden termelési tényezőt) szerződéssel kötünk magunkhoz, és minden egyes részfeladatot a piacon keresztül, szerződéskötés útján végeztetünk el, illetve – természetesen elsősorban ismétlődő, tartósan jelentkező erőforrásigényeknél, feladatoknál – az adott tevékenységre állandó szervezetet, vállalatot hozunk létre. Mindkét megoldásnak előnyei és hátrányai is vannak, a döntés attól függ, hogy például egy adott esetben melyik oldal kerül túlsúlyba. A vállalati erőforrások száma, értéke, összetétele tekintetében tehát választási lehetőség van, eldönthető, hogy valamilyen erőforrással állandóan rendelkezni akarunk, vagy nem. A vállalatot tehát szabadon megválasztott erőforráshalmaznak is tekinthetjük, melynek létalapja a szerződés, vagy a belső erőforrás. A saját erőforrásokra, alkalmazottak, saját gépek, járművek, épületek, berendezések, eszközök, úgy tekinthetünk, hogy a vállalat saját határain belül tartja az erőforráspiac egy részét. Ezek azok a belső erőforrások, amelyekhez a vállalat külön szerződés nélkül, belső tranzakciókkal bármikor hozzáfér (például a tulajdonunkban levő másológéppel másolni belső tranzakció). Ami ezen kívül esik, az pedig a külső erőforrások köre, amelyeket szerződések útján, külső tranzakciókkal köthet magához hosszabb-rövidebb időre (például nincs másológépünk, ezért a másolóműhely szolgáltatásait vesszük igénybe, vagyis külső tranzakciót folytatunk le). A belső tranzakciók nyilván egyszerűbben lebonyolíthatók, a belső erőforrások igénybevétele sok esetben gazdaságos, a másik oldalon pedig az eszközök lekötésének terhei a saját erőforrások ellen szólnak. A külső tranzakciók körülményesebbek, igénybevételük általában költségesebb, de fenntartásuk nem terhelik állandóan a vállalatot. Elvileg tehát két szélsőség van: a teljesen önellátó vállalat, és az a vállalat, amely nem rendelkezik semmiféle saját eszközzel. A gyakorlatban az önellátás szinte elképzelhetetlen, a saját erőforrásokkal nem rendelkező vállalat pedig kiszolgáltatott helyzetbe kerülhet, vagyis egyik út sem járható. Természetesen a valóságban a szerződéses és a vállalati megoldások, a külső és belső tranzakciók kombinációi jellemzők. Az arányok összefüggenek a vállalatok méretével és a vertikális integráció fokával.
45
A vállalati méret vonatkozásában, senkinek nincs egy jó képlete, eljárása, de még használható elmélete sem arra, hogy megmondja, hogy mekkora egy-egy vállalat ideális méret. Léteznek persze „ökölszabályok” és főleg a gyakorlatból, esetekből leszűrt tapasztalatok. Ezek alapján vonható le az a szabály, hogy a vállalat nagyságát a tevékenység jellege és a piac határozza meg. A tevékenység jellegénél a gazdaságos sorozatnagyság a leggyakoribb jellemző, például az autógyártásnál legalább százezer darabról beszélnek, a kisebb sorozatnagyság általában nem sikeres. A piacon itt az értékesítési piacot értjük, ahol a termékeinket eladjuk. A vállalati nagyságot a piaci kereslet nagysága és annak előrejelzési biztonsága együttesen határozza meg. Ha tehát a tevékenység kisipari jellegű, akkor kisvállalkozást, ha tömegcikk, akkor nagyvállalatot hozhatunk létre. Ha csak kevés vevőre számíthatunk, vagy az értékesítés mennyisége nem elég megbízhatóan határozható meg, akkor szintén a kisvállalkozás terepén vagyunk, nagyvállalat csak a nagy biztonsággal mérhető nagy kereslet megléte esetén fogja a termelést megkezdeni. Ha a vállalat vertikális és horizontális irányban is lényegesen szűkíti a saját maga elvégzett tevékenységét, egyre közelebb kerülünk az ún. core businesshez. Ezt a kifejezést a vállalat lényegi, legfontosabb tevékenységeire alkalmazzák, úgy említik, hogy „ez a mi legfontosabb tevékenységünk”, „ehhez értünk a legjobban”, „mi erre koncentrálunk stb.” A ma oly divatos téma, az outsourcing (a leggyakrabban használt magyar kifejezések: kiszervezés, a tevékenység kihelyezése, alvállalkozásba adás, feladatkiadás) azt jelenti, hogy a vállalatok tömegesen alkalmaznak szállítókat, külső szolgáltatókat olyan folyamatok elvégzésére, amelyeket korábban a vállalat lényegi, és ezért vállalati eszközökkel megoldandó munkafolyamatoknak tartottak. Az outsourcing alapgondolata az, hogy a vállalat lehetőleg csak azokat a tevékenységeket lássa el, amelyekhez jó felkészültséggel rendelkezik, amelyeket a piacon nem lehet olcsóbban megkapni, illetve azokat, amelyek a vállalati profitot a leginkább befolyásolják. Az outsourcing vizsgálata akkor kapott nagy lendületet, amikor a nagyvállalatok bevezették azt a gyakorlatot, hogy teljes információ-feldolgozási és személyügyi ügyintézésüket külső szolgáltatókra bízták. Ezek ugyanis korábban elképzelhetetlenek voltak ebben a kategóriában. Olyan ez, mintha a nagyok átvették volna a kicsik módszereit, ahol a számvitel, elszámolások, adó és egyéb köztartozások intézése hagyományosan ilyen módon történik. A nagyvállalatok vezetőinek nyilatkozatai ezt a gyakorlatot általában úgy kommentálják, hogy ez a jó irány, mert a vállalat már csak azzal foglalkozik, amihez ért. A piaci beszerzés azért lehet olcsóbb, mert a versengő szállítók az árak csökkentésére is hajlandók, ami a költségcsökkentés lehetőségét nyújtja, erre egy vállalati részleg esetén kevesebb esély van. Az outsourcing fokozásával a vállalat a korábban említett szerződéses megoldások felé halad, ez természetesen a kontraktusok számát növeli, ami jelentheti azt, hogy a kapcsolatok irányítása egyre nehezebbé válik. A vállalati tevékenység kiterjedésére vonatkozó döntéseket tehát − a vállalati felkészültség, − vállalati lehetőségek, valamint − egy-egy szolgáltatás fontossága alapján lehet meghozni. A jelenlegi tendencia egyértelműen a szerződéses megoldások, az outsourcing felé mutat.
3.1. A vállalat üzleti erőtere. A vállalatok keletkezése, átalakulása és megszűnése a piacgazdaság természetes velejárója. Van néhány olyan tényező, amely a vállalatok számát, nagyságát, nagymértékben
46
befolyásolja, keletkezésüket elősegíti, ezeket vállalatgeneráló tényezőknek nevezzük. Ezeket a tényezőket két nagy csoportba sorolhatjuk: Konjunkturális vállalatgeneráló tényezők csoportja Innovatív kezdeményezésekhez kapcsolható vállalatgeneráló tényezők csoportja Általános konjunktúrát eredményeznek a háborúk, részleges konjunktúra lép fel a nagy társadalmi változások kísérőjeként. A magyar társadalmi változások a nyolcvanaskilencvenes évek fordulóján a vállalkozások számát nagyságrendekkel növelték. Kialakulhat a konjunktúra a nagy felfedezések nyomában, példa erre a gyarmatosítás, a kaliforniai és az alaszkai aranyláz. A vállalkozást élénkítheti a tőke is. Sok példa van arra, hogy ahol a tőke vonzó lehetőségeket lát, mindent megváltoztat. A külföldi tőke okozta az ázsiai kistigrisek gazdasági átalakulását és sikerét. A gyarmatosítás korában még a természeti erőforrások, ma már inkább a tudás, a munkaerő értéke vagy a piac valamilyen kedvező jellemzője vonzza a világ valamelyik pontjára a külföldi befektetőket. A tőke határokat, nemzeti korlátokat és kontinenseket könnyen átlépő tényezővé vált. A globalizációnak nevezett jelenség egyik fő oka a tőke áramlásának gyakorlati korlátlansága. A vállalatok számának és összetételének változását az üzleti életben kialakult nagy tendenciák is befolyásolják. Az üzleti munkamegosztás bonyolultabbá válik, ma már nem jellemzőek a nagy kombinát jellegű vállalatok, ahol nagyon sokféle tevékenységet végeznek (a vertikális és a horizontális integráció mértéke ma egyre alacsonyabb), ebből is a vállalatok számának növekedése következik. Az, hogy egy gazdasági feladat elvégzéséhez a korábbinál több vállalat együttműködése szükséges, bonyolult formákat, új megoldásokat hozott. Létrejöttek a stratégiai szövetségek, a beszállítói láncok, valamint a vállalati szuperstruktúrák, a holdingok, vállalatcsoportok, klaszterek, vállalati beszerzési hálózatok. Nemzeti és európai programok támogatják kontinensünkön a kis- és középvállalkozások fejlesztésére irányuló különféle programokat. Generálják a vállalatok létrejöttét az innovatív ötletek is, ha megvalósításukra vállalatokat alapítanak, különösen akkor, ha ezek eléggé koncentráltan jelentkeznek. Kreatív emberek indították el a Szilíciumvölgy fejlődését, az itt született találmányok megváltoztatták a világ gazdaságát, új iparágak fejlődését indították el. Szerényebb, lokális szerepű innovációs bázisok ma már nagyon sok helyen találhatók, ipari parkokban, kompetenciaközpontokban, üzleti parkokban, egyetemek mellett működő kutatóhelyeken, a maguk szűkebb körében jelentőségük egyre nő. A technikai fejlődés során időnként új iparágak jönnek létre. Huszadik századi példa a motorizáció, az űrkutatás és az információs forradalom. Ma a termékgyártásnál fontosabb szerep jut a szolgáltatásoknak, a huszadik század e téren hozta a legnagyobb változásokat; közszolgáltatások kiterjedt rendszere, tömegszolgáltatások, vagyis: társadalombiztosítás, egészségügyi hálózatok, vagy a telekommunikáció, az információs szolgáltatások, a modern pénzügyi szolgáltatások. A gazdasági kényszer is vállalatalapításra ösztönözhet, gondoljunk a munkanélkülivé válás miatti kényszervállalkozókra, vagy a nem megfelelő jövedelmű alkalmazottak főállás mellett végzett vállalkozási tevékenységére. Az üzleti vállalkozás vagy röviden vállalkozás mindenekelőtt az egyéni magatartásnak egy sajátos megnyilvánulása, amelyben az egyén vállalat (vállalkozás) alapítási szándéka jut kifejezésre azzal a céllal, hogy valamilyen, általában fogyasztói igény kielégítése útján üzleti nyereségre tegyen szert. Az egyének vállalkozói kezdeményezését, illetőleg vállalat alapítási szándékát a modern társadalmakban a különböző jogi normák és előírások rendszerint nemcsak támogatják, hanem szabályozzák is. Nyilvánvaló ugyanakkor, hogy
47
ezek a szabályok tükrözik a témához kapcsolódó tudományos nézeteket és magyarázatokat is. Általános nézőpont, hogy miket tekintünk vállalkozási kritériumoknak? Elsőként a kockázatvállalást emeljük ki. Vagyis a vállalatalapítók saját tőkéjüket kockáztatják, amikor a nyereségszerzés reményében valamilyen kibocsátó tevékenység szervezését és működtetését kezdeményezik, illetve vállalatot alapítanak. Fontos kritériuma a vállalkozásnak, hogy a szervezet legyen önálló (jogi kapacitás és az eszközei fölötti rendelkezési jog tekintetében egyaránt), és így alkalmas arra, hogy a körülményeket a saját szempontjai szerint mérlegelhesse, illetve hogy ezek megfontolása alapján hozzon gazdasági döntéseket. További meghatározó kritérium, hogy hosszú távon a szervezet kiadásai ne haladják meg bevételeit. Tehát legyen képes működési költségeit saját bevételeiből fedezni, illetve a körülményekhez képest nyereséget, azaz profitot realizálni. Végezetül fontos kritériuma a vállalkozásnak, hogy az valós piacon működjön. Más szóval olyan gazdasági-társadalmi környezetben, amelyben a szervezet az állandó megmérettetés kényszere alatt áll: legyenek olyan vevők, akiknek éppen az ő termékükre van szükségük. Ezen kritériumok ismeretében tehát bátran állíthatjuk, hogy a vállalkozás tágabb fogalom, mint a vállalat; alapítása tőkebefektetést igénylő, piacra lépést jelentő gazdasági döntés. A vállalat tehát, mindenekelőtt „az üzleti vállalkozás szervezeti kerete; a modern társadalomban jogilag körülhatárolt olyan struktúra, amelyben az alapvető cél eléréséhez szükséges tevékenységek végbemennek.”15 Azonban, az üzlet, üzletszerűség logikáját követve szükséges felismernünk azt is, hogy önmagában a szervezeti keretek, nem teremthetik meg a sikeres vállalkozás valamennyi feltételeit. Amint láttuk, a vállalkozó és a vállalkozása (a kialakított vállalt) számtalan és egymásra-ható gazdasági és társadalmi folyamathoz kapcsolható jelensége a társadalomnak. Megfordítva a gondolkodásunk logika menetét, feltételezhetjük, hogy a sikeres vállalkozások jellemzői üzleti erőteret alkotnak, mintegy beilleszkedve ez által a társadalmi-gazdasági erőtér folyamataiba. Ebből a szempontból fogjuk megvizsgálni a továbbiakban: Az alapvető kritériumokkal leírható tulajdonságok összességét. Az intézményesült forma és státusz jelentőségét A külső és belső adottságok, illetve ezen adottságokat befolyásoló tényezők szerepét. A környezetei kölcsönhatások mechanizmusait.
3.2. Alapvető üzleti kritériumok A definícióból következően a továbbiakban azokat az üzleti szervezeteket nevezzük vállalatnak, amelyek: reáleszközöket birtokolnak és kötelezettségeket vállalnak javakat állítanak elő vagy szolgáltatást nyújtanak gazdálkodásuk során másokkal (gazdasági és nem gazdasági alanyokkal) ügyleteket (tranzakciókat) bonyolítanak le intézményesített ügyviteli számviteli rendszereket működtetnek nyereség elérésére törekszenek. 15
Chikán Attila: Vállalatgazdaságtan, Aula Kiadó, 2000. 16.o.
48
3.3. Az intézményesülés jellemzői Státuszjellemzők. Egyéni vállalkozás Társas vállalkozás Polgárjog szerinti társaság Szövetkezet Egyéb szervezetek Hasznossági jellemzők Forprofit Nonprofit Formális keretek Egyéni vállalkozás Gazdasági társaság o Jogi személyiség nélkül o Jogi személyiséggel rendelkező Szervezeti forma
3.4. Külső és belső adottságok A kormányok gazdaságpolitikai intézkedései is befolyásolják a vállalatok számát, nagyságát és eredményességét. A kormányok sokféle eszközzel rendelkeznek az üzleti vállalkozások befolyásolására – tőkejuttatás, támogatás, kezesség, garanciavállalás, adókedvezmények, a kiválasztott csoportoknak kedvező jogszabályok, megrendelések stb. Preferálhatnak egy kiválasztott vállalatot, egy üzleti területet, vagy vállalakozói kört. Nyilvánvalóan kimutatható a kisebb országokból kiindult multinacionális vállalatainál a kormányzati segítség, egyes országokban egy-egy iparág feltűnő támogatást élvezhet. Ezzel együtt azonban, a vállalkozások működésének alapvető feltételrendszerét alkotják: o A társadalomban meghonosodott termelési viszonyok természete (például: a piacgazdasági viszonyok rendszere), és o A társadalomra jellemző gazdasági kormányzás (a központi kormányzat, illetőleg a helyi önkormányzatok viszonya a gazdasághoz) Vállalkozási nézőpontból a problematika átfogóbb rendszerezését a következő képpen csoportosítjuk: Külső adottságok: Piaci környezet Tudományos-technikai környezet Társadalmi-gazdasági környezet Kulturális környezet Belső adottságok (a vállalkozás céljait szolgáló vállalat jellemzői alapján): A méret A profil A technológia Az eredet A telepítési helyzet A szervezeti kultúra
49
3.5. környezeti kölcsönhatások – mechanizmusok A gazdálkodást úgy fogjuk fel, mint a hatékonyságra való törekvésben megnyilvánuló mérlegelések, döntések és a meghozott döntések alapján zajló cselekedeteink összességét. Ilyenkor lényegében az igényeinket és a hozzájuk racionálisan rendelhető erőforrásainkat tesszük mérlegre, illetve választjuk meg érdekeink kielégítésének intézményes módját, formáját. Gazdálkodási jelenségekkel a társadalmi-lét legkülönbözőbb megnyilvánulásai során találkozunk. Ez a tanulmánykötet azonban az egyének választásaival, gazdálkodásuk döntési folyamataival nem foglalkozik. Olyan intézményesített rendszerek döntési folyamatainak vizsgálatára összpontosítunk, mint a vállalat, vagy a vállalkozás, melyek - a tudományos közfelfogás szerint is – az üzleti célok megvalósításának az eszközei. Cél-eszköz viszonylatban gondolkodva, a vállalt működtetését is két egymásra ható környezet logikája szerint fogjuk megvizsgálni: A belső, vagy működési környezet logikája szerint, és A külső, vagy üzleti környezet logikája szerint. 3.5.1. Az üzleti erőteret egyesítő – belő - vállalati rendszer. A vállalat rendszerjellemzőinek feltárásához célravezető lehet az alábbi három viszonyítási környezet átvilágítása:
A VÁLLALAT (fontosabb) RENDSZERJ ELL EMZŐI
MINT SZERVEZET
MINT CÉLSTRUKTÚRÁT KÖVETŐ ÉRTÉKLÁ C
- érintettek által meghatározott - célstruktúrák által érdekszövetség, melynek van hangsúlyozott, vertikális és alapvető célja és kü ldetése, horizontális értéklánc, azaz strukturált munkamegosztási és funkcionális programok és feladat rendszere és így területek, melyeket a koncentrálja a tényszerű tervezés irányítás teljeskörű eszkö zeit : szervezés és a szervezetet ellenőrzés integrál, illetve a humán elemeket koordinál a ko mmunikációt és a kultúrát
MINT ÉRTÉKTEREMTŐ FOLYAMATOKAT EGYESÍTŐ TELJESÍTM ÉNYHELY - professzionális feladatok szervezésének a helye és egyben annak a rendszere, amelyben az egyes feladatok helyét, szerepét, illetve súlyát a gazdasági- illetve ü zlet i teljesít ményhez mérjü k
Ábránkon, az üzleti cél érdekében létrehozott vállalkozás irányításának, szűkebb értelemben pedig a vállalati vezetésszervezés alapvető nézőpontjait követjük. A vezetésszervezés tétje: mindazon vezetési eszközök megteremtése (biztosítása) amelyek valamely rendszer irányítása szempontjából nélkülözhetetlenek. Módszertanilag ilyen eszköznek tekinthető a szervezet, a humánerőforrás, a kommunikáció és a szervezeti kultúra. Nyilvánvaló, hogy minden tekintetben diszpozitív jelentősége a középpontban helyezett célstruktúrának van. Ugyanis, az ebben foglalt üzleti- és funkcionális programok illetve területek komplexitásának megfelelően alakíthatjuk majd ki egyfelől az értékteremtést megalapozó terveket és programokat (a kapacitás és egyéb erőforrás
50
terveket), másfelől meg, mindezekkel összhangban a hatékony munkaszervezet méretét és konfigurációját. A vállalat a gazdálkodásnak az a sajátos szervezeti (működési) kerete, amelyet általában üzleti megfontolásból (üzleti, mint jövedelemszerzési szándék), vállalkozásszerűen és csakis üzleti érdekeinkkel összhangban, hívunk életre. A kiemelések a szövegben értelemszerűen kvázi ugyanazon tárgyi jelenség (az üzletszerű gazdálkodás) különböző tárgyi környezetének különböző nézőpontjait hangsúlyozzák. Ez a megkülönböztetés ma már markánsan jelen van a gazdaságtudományokban is: tanulmányozhatjuk például külön a vállalat-gazdaságtant, mint diszciplínát, külön a vállalkozások gazdaságtanát, vagy éppen az üzleti-gazdaságtant. Nem nehéz belátni, hogy a vállalatban két egymást szorosan meghatározó folyamat bontakozik ki: a termék előállítás (vagy másként: az értékteremtés műszaki) folyamata, illetve a vállalat, termelésszervezés érdekében kifejtett, rendelkezésre állási folyamata. Ezeket kell összehangoltan irányítani az eredmény érdekében. Ez az irányítás egyben maga a gazdálkodás: „döntés, melyben az igényekről és a hozzájuk rendelt forrásokról határozunk”16 A döntések szempontjából mindehhez még két összefüggés-rendszerből származó körülménynek lehet jelentősége: az egyik a piac, a vevők és partnerek (együtt: ügyfelek) környezete; a másik meg a cég humánkapacitásában rejlő innovációs-, alkalmazkodási- és tanulási képessége.
IRÁNYÍTÁS ÜGYVITELSZERVEZÉS
INPUTOK
GYÁRTÁS eszközök+tevékenység
OUTPUT
KÍNÁLAT
KERESLET
Az üzleti irányítás komplex környezete és folyamata
Az irányítás, abból szempontból, hogy ötvözi a tudomány elméleti magyarázatait a gyakorlati tapasztalatokat értelemszerűen egy tudásalapú (diszciplína szerűen felépíthető) vállalti tevékenység. Az irányítás professzionális feladatai a menedzsmentben fogalmazódnak, mely a vállalat egész rendszerére kiterjedő jellemző. Szemléletének, módszertanának, illetve jellegzetes vezetés-irányítási feladatainak alkalmazásait azonban az egyes alrendszerekhez kapcsolódó elvárásoknak megfelelően kell kezelni. E tudásalapú tevékenység értelmezési tartományához két alapvető nézőpont kapcsolható: (1) Egyrészt az irányítástechnikai, illetve vezetéstudományi ismeretek szükségességének a nézőpontja, mely bárki által, célirányos tanulási folyamattal megszerezhető tudás takar. (2) Másodsorban – de nem a fontosság sorrendjében – tudásalapú az irányítás, mivel a tevékenység legfontosabb erőforráskészletét az információk képezik. Közismerten, információnak azt a kommunikációs egységet (vagy: jelenséget) tekintjük, mely valamilyen új tudást közvetít, egy olyan új ismeretet, melynek alapján véleményt alkothatunk a körülöttünk zajló jelenségekről. Ez a kommunikációs egység lehet egy adat 16
Helmuth Schmalen: Az általános üzleti gazdaságtan; Axel-Springer Kiadó, Budapest, 2002. (4. o.)
51
(14 óra van! - tehát, délután, egy órával 15 óra előtt, a munkavégzés előtt, stb.), egy állapotjellemző (hideg, meleg, borongós idő van éppen), stb. Szervezetelméleti oldalról pl. a vezetésmódszertanok azoknak a jellemzőknek a meghatározását (vállalati forma, munkamegosztás, szervezeti struktúra megválasztása), illetve folyamatoknak az irányítását tűzik ki célul, amelyek az egyének és a szervezetek (szerveződések) koalícióját erősítik (egyéni viselkedés, csoportviselkedés, motiváció elméletek, szervezeti kultúra, hatalom és konfliktuskezelés a szervezetbe, változásvezetés stb.) Az értéklánc elméletek, a szervezet működtetése szempontjából kardinálisnak bizonyuló funkcionális programok és területek helyét és szerepét, illetve a szervezeti célok megvalósulásában játszott szerepüket, okozati hatásmechanizmusuk optimalizálásának lehetőségeit firtatják. (ilyenek a termelésmenedzsment, a humánerőforrás-menedzsment, a logisztikai menedzsment, az információ-menedzsment, avagy éppen a pénzügyimenedzsment). Az irányítás szempontjából viszont a következő kérdésre adott válasznak van jelentősége: Venni, vagy csinálni (termelni)? Magyarán: Milyen mértékben követi le a házon belüli ügyvitelszervezés a funkcionális szempontból elengedhetetlen rendszerfeladatok teljesítését, illetve, hogy milyen típusú feladatok esetében célravezetőbb a kiszervezés, vagy szolgáltatásszerű vásárlás. Az értékteremtő (teljesítmény) folyamatok menedzsmentje, szigorúan feladat- és ügyvitel-centrikus. (Az üzemgazdasági feladatok/folyamatok rendszerlogikáját követve jelölik ki a gazdasági teljesítmények képződésének környezetét, körülményeit, a teljesítményátadások folyamatát és elszámolásának rendjét; Ebbe a témakörnyezetbe illeszkednek a vállalat telepítését érintő döntésekkel kezdődően, a versenyképességet meghatározó kompetenciákon át, mindazok a döntések amelyek leginkább az operatív ügyletekhez kapcsolódnak.) A következő ábrán, a vállalati rendszerek teljes keresztmetszetét strukturálisan igyekeztünk összefoglalni:
FELSŐ VEZETÉS (MENDSZMENT)
Felső szint
Közép, vagy az ügyvitelszervezés (a bürokrácia) szintje
PÉNZÜGYEK
ERŐFORRÁSOK: 1. Anyagi erőforrás gazdálkodás 2.Humán erőforrás gazdálkodás 3.Információ gazdálkodás
BESZERZÉS
A végrehajtás szintje
TERMELÉS
TERMELÉS
INOVÁCIÓ
MARKETING
ÉRTÉKESÍTÉS
52
A háromszögben, a szervezeti piramis szintjeit láthatjuk. Az alsó, a végrehajtási szinthez kapcsoltuk az értékteremtés alap és támogató folyamatait, az értéklánc szemléletének megfelelően. A nyilak a döntési (vezetés/irányítási) folyamatokat generáló összefüggésekre utalnak : o A folyamatos-vonalú (piros) nyilak, a döntést, a magatartást generáló információkészlet eredetét, paramétereinek jelentőségét hangsúlyozzák. o A szaggatott-vonalú (zöldszínű) nyilak, a kijelölt feladat/folyamat reálteljesítményeinek (termékre konkretizált termelési volumen pl.) megvalósításában szerepet játszó funkcionális területek jelentőségét hangsúlyozzák. o A csillagpont-vonalú (kékszínű) nyilak, a kijelölt feladathoz/folyamathoz tartozó nominális (pénzértékben kifejezett) forrásigények jelentőségét hangsúlyozzák, illetve azt is érzékeltetik, hogy a szükséges pénzeszközök mennyiségének kijelölésével és biztosításával egyidőben (a finanszírozás során) a termelési elvárásoknak megfelelően körvonalazódnak gazdasági teljesítmény-elvárások (költségek, bevételek, eredmények) is. Mondandónk lényege azonban nem is az előbbiek hangsúlyozása. Láthatóan, a vállalati struktúrák sokszínűsége ugyanannyi sajátos döntési környezetet, illetve irányítandó folyamatot feltételez. Mindezek a menedzsment szemléletét és gyakorlati megnyilvánulásait – tudományosabban fogalmazva a menedzsment értelmezési tartományát és argumentációs készletét- többsíkúvá teszik. Ezek alapján a menedzsment voltaképpen: Stratégiák és projektek megalkotására (úgy mint: üzleti célok, megvalósíthatósági tanulmányok, eszközrendszer tervezése, stb.), illetve folyamatok vezetésére és irányítására összpontosító alrendszere a vállaltnak; legfontosabb funkciója pedig a rendszerek tervezése, működtetése és karbantartása; A menedzsment értelmezhető úgy is, mint egy jellegzetes hierarchia. Ebben a megközelítésben a menedzsment egy szervezet- és szervezéselméleti kategória: Mindazon kompetenciák összessége a szervezetben, amelyek a struktúra működtetési rendjében a munkatársakat vezetési és irányítási jogosultságokkal ruházza fel. (lásd szervezeti piramis, munkamegosztás a szervezetben, a hatalom, avagy a feladatok hierarchiája) A menedzsment értelmezhető úgy is, mint eljárástechnika. A vezetési – irányítási folyamatokban tudatosan alkalmazott módszerek összességére gondolunk. (pozitív menedzsment, karizma, kollektív-vezetés, stb.), illetve A menedzsment értelmezhető úgy is, mint erőforrás. Ebben a megközelítésben a menedzsment döntéseinek eredményre gyakorolt közvetlen vagy közvetett hatásmechanizmusát vesszük figyelembe. A koordináció tehát nemcsak pénzkifizetést (költséget) jelent, hanem annak biztonságát is, hogy a termelő, vagy értékteremtő folyamatok a vállalat stratégiájával, üzleti- és operatív terveivel összhangban zajlanak. A menedzsment azonban, mindenekelőtt egy sajátos szemléletet tükröző vezetés-irányítási gyakorlat. Szemléletének lényege a rendszerelvűséghez kapcsolódik. Magyarán: annak a törekvésnek az érvényesítése, miszerint a tényezőként megragadható rendszerelemek vagy alrendszerek mindenikét célszerűen kell optimalizálni ahhoz, hogy a rendszerben zajló folyamatok végeredményekét éppen azt érjük el, amit reméltünk, illetve megterveztünk. Ennek a szemléletnek köszönhetjük azt, hogy egy szerves fejlődés eredményeként,
53
kialakult a kontrollingszerű, magyarán a vezérlésre alapozott irányítástechnikai eljárás a vezetéstudományokban. Üzleti nézőpontból az irányítás célja, nyilvánvalóan a tulajdonosok, illetőleg a vállalkozók mindenkori haszonelvárásainak a teljesülése. Ezért a menedzsment figyelme mindenekelőtt az eredményképződési folyamatra koncentrál, amelyet az alábbi algoritmuson követhetünk nyomon:
Pénzügyi mutatók szerint - Nem pénzügyi mutatók szerint Értékelemzés Árképzési képesség Vevői elégedettség Telítettség Külső ppm mutató Rugalmasság Szállítási gyorsaság Ismertség Innovációs gyorsaság
P x
Q Árbevétel -
Eredmény
Költség
Expl. +
MEGTÉRÜLÉSI RÁTA
Impl.
Eszközért. Befekt. eszk. Maradvány + Beruházás + Forgó eszk.
Készlet forgás
Kapacitás x Átfutási idő ELSŐDLEGES (Fajlagosak) + MÁSODLAGOS (Ügyviteli Költségek)
Amortizáció + Ált. költségek
Gépek száma; HR létszám Üzemóra; meghibásodások; dr. norma Kihozatali norma; minőségköltség; technológiai veszteség Beszerzés+készletezés + termelés-kiszolgálás (szállítás) Szállítási gyorsaság
TERMÉKKÖLTSÉG Innovációs gyorsaság
Fluktuációs ráta - dolgozói elégedettsége Tudástőke – a dolgozók szakképzettsége Kultúra – csoportmunka Személyi vezetés
7
Kaplan R.S. – Atkinson A.A. (2003): Vezetői üzleti gazdaságtan, Panem, Budapest, 451. o. alapján, saját szerkesztés
Értelemszerűen, amennyiben a menedzsment ismeri a tulajdonosok által elvárt megtérülési ráta mértékét (legyen ez például, befektetés arányosan 20%), a termelésszervezés érdekében felhasználandó eszközközérteket – költséget - meghatározva, egyszerű matematikai feladat az elvárható árbevétel mértéken a betervezése. A témához kapcsolódó elemzési és gazdálkodásszervezési eljárásokat részletesen a tananyag második fejezetében fogjuk majd tárgyalni. Itt és most mindössze csak a rendszertani összefüggések bemutatását végezzük el. Mondandónk lényege, nagyon is egyszerű: A pénzügyi teljesítmények nem függetlenek attól, ami egyrészt a piaci környezet folyamataiban tapasztalható. Ezért a menedzsmentnek tudnia kell azt, ahogyan a fogyasztók viszonyulnak a vállalat termékeihez. Ezeket a nem pénzügyi mutatókat látjuk az algóritmus jobboldali felső harmadában. Minden olyan jelzés, mely a fogyasztók választásait befolyásolhatja (nem megfelelő minőség, nem versenyképes ár), nyilvánvalóan az árbevétel képződésére lehet kihatással. Ezért fontos másrészt kiemelkedően követni az üzemi folyamatokat, nevezetesen a termékköltség és a minőség alakulását. Ezeket szemléltetjük a jobboldali középső mezőben. Harmadsorban, az is egy fontos tapasztalat, hogy a vállalati hatékonyság végsősoron a vállalatban együttműködő humán erőforrás minőségétől függ.
54
A téma komplexitását egyszerűbben a kiegyensúlyozott teljesítménymutatók rendszermodellje ábrázolja. A”BSC” vagy „KiM” MODELLSZERŰ ÁBRÁZOLÁSA, LOGIKAI KERETE: Amennyiben pl. az üzleti cél egy közönséges eredményhalmazt jelöl meg mint elvárás, ezt leírhatjuk az árbevétel és a költségek különbözeteként: TR TC A VEVŐI NÉZŐPONT vetületében az eladható mennyiséget előrevetítő információk megszerzése a tét. Amennyiben tervszerűen stabil ez a környezet, úgy garantált az árbevétel elérésének tervezett szintje
A MŰKÖDÉSI NÉZŐPONT vetületében az üzemgazdasági paraméterek lekérdezhetősége a tét. Nyilvánvalóan a tervezett költségszintek csak akkor tarthatóak, ha nem módosulnak a termelésszervezés paraméterei
A TANULÁSI NÉZŐPONT vetületében a humánkapacitások reakcióképességéről megszerezhető információkészlet kimunkálása a tét.
Láthatóan, a modell az üzleti cél-képződés egységes rendszerét funkcionálisan bontja le az egymással okozati kapcsolatban álló alrendszerekre. A lényeg, hogy a célelérés érdekében pontosan határozzuk meg az egyes alrendszerekre jellemző specifikus akció-célokat, azok mutatószámokkal mérhető és normaértékű paramétereit. Ily módon, az ábránk alsó szintjén megjelelőt területek célja, voltaképpen a magasabb szintű célok eszközei lesznek. A énzü ítmé üggő p nzügyi teljesí teljes tményny-kapcsolatok, fü ffüggőségek ggőségek A pé pénzügyi teljesítmény-kapcsolatok, Pé nzü nzügyi teljes ítmé tmé ny né nézőpont Mi tulajdonosi elvárás?
JJÖVŐKÉP ÖVŐKÉP é s STRATÉ ÉGIA STRAT és STRATÉGIA
g üg lf itő M
Hogyan, milyen módon látják a tulajdonosok a vállalat piaci helyzetét? Célok Célok Mutatók Mutatók Célértékek Célértékek Akciók Akciók
Vevő Vevői- piaci né nézőpont Hogyan ítélik meg a vállalat teljesítményét a vevők? Mi a vevői, illetve fogyasztói elvárás?
a sí lje te
Célok Célok Mutatók Mutatók Célértékek Célértékek Akciók Akciók
tm y én
sí lje Te
Belső ő m űködési folyamatok né Bels néz őpont Milyen folyamatokban kell kiemelkedő, melyekben kell legalább elfogadhat ó teljes ítményt nyújtanunk?
tm én k yk to la so
c ap
Célok Célok M Mutatók utatók Célértékek Célértékek Akciók Akciók
Tanulá Tanulás és fejlő fejlődés né néző pont
Hogyan őrizhetjük meg változási és fejlődési (tanulási)
képességünket?
Célok Célok Mutatók Mutatók Célértékek Célértékek Akciók Akciók
55
3.5.2. Az üzleti erőtér külső rendszere és a vállalati alkalmazkodás Az üzleti vállalkozás sarokköve, hogy szempontjait hosszútávú perspektívába ágyazzuk. Ez egyrészt, a befektetés kockázata miatt fontos, másrészt meg, azért hogy magabiztossággal kezeljük mindenidőben a mit? kinek? és a hogyan? kérdések által támasztott válaszokat. Mindez csakis úgy érhető el, ha megteremtjük a dinamikus összhangot a vállalt hosszú távú céljai, vagyis a stratégia, és az operatív üzletvezetés között. Értelemszerűen, míg az operatív üzletvezetés a vállalat előző pontban leírtak szerinti működtetésével társul, addig a stratégia a vállalkozás külső környezethez való alkalmazkodásának a programja. Stratégiai szempontból tehát, a vállalkozók és befektetők, illetőleg a menedzserek alapvető érdeke a vállalat versenyképességének folyamatos erősítése. Ebből a nézőpontból a menedzserek rendre két dimenzióban gondolkodnak: Az egyik a vállalkozás versenykörnyezetéből származó tapasztalatok értékesítése; A másik meg, a célstruktúra szerinti cselekvési programok kidolgozása. (1) A versenykörnyezet összefüggéseit legátfogóbban Porter tanulmányozta. Alapvető művét 1980-ban jelent meg. Magyarországon a könyvet 1993-ban adták ki. Álláspontja szerint, a sikeres vállalkozások stratégiájukat egy mélyreható iparági elemzéssel indítják. A gyakran idézett Porter-modell öt tényezőt tartalmaz, melyet a következő ábrán figyelhetünk meg.
Helyettesí ítő Helyettes Helyettesítő termé ékek term termékek Helyettesítő termékek, szolgáltatások által képviselt piaci veszély
Ipari Ipari versenytá ársak versenyt versenytársak Szá állí Sz llítók Szállítók
A szállítók alkupozíciója tárgyalási hatalma
Piaci Piaci verseny verseny intenzitá ása intenzit intenzitása
A vevők alkupozíciója tárgyalási alapja
Vevő ők Vev Vevők
irányadó lesz Új piaci szereplők által előidézett piaci veszély
Ú ők szerepl Újj piaci piaci szereplő szereplők
A modell központjában az adott iparágban, üzleti területen működő szereplők, vagyis a vizsgált vállalat és versenytársai szerepelnek. Tudnunk kell tehát versenytársainkról, első lépés ezeket megfelelő módon feltérképezni, csoportokba rendezni. Ezzel együtt elemezhetjük az iparágban folyó verseny jellegét. A verseny minden iparágban másféle,
56
lehet kíméletlen módszerekkel folytatott, de gyakori az együttműködésre hajlamos piaci magatartás. A versenytársak és azok csoportjai egymástól eltérő módon is viselkedhetnek. A második a szállítók megismerése és csoportosítása. Itt az iparág szállítóiról és nem csak egy vállalat szállítóiról van szó, és csak azokról, amelyek meghatározóak, az általánosan igénybe vett termékeket és szolgáltatásokat figyelmen kívül hagyjuk. A szállítók és az iparág közötti kapcsolatokat az határozza meg, hogy milyen alkupozíciók alakultak ki. Egyes iparágakban a szállítók az iparághoz képest erős, más esetben gyenge alkupozícióban lehetnek. A következő tényezőt a vevők jelentik, és a szállítókhoz hasonló módon járhatunk el. Ez a három tényező nem újdonság, együtt kiadják a piaci környezet elemzésénél megszokott tényező-együttest. Összevonva is értékelhetők. Vannak olyan piacok és iparágak, ahol a szállítók és a vevők alkupozíciója is erős az iparági vállalatokkal szemben, ez a legszorítóbb helyzet, ennek ellenkezője pedig nyilván a legkényelmesebb. Az egyik oldalon gyenge alkupozícióban levő iparágak helyzetén segíthet a másik oldalon jelentkező jobb pozíció. Az egyik oldalon például gyengék az alapanyaggyártóktól erős függésben levő iparágak, mert itt a szállítói pozíció erős, de ha a másik oldalon, a vevőkkel szemben az iparág erős, akkor a helyzet kevésbé kellemetlen. A modell következő elemét a lehetséges új piaci szereplők jelentik, akik fenyegetik az iparágban kialakult helyzetet. Belépésük esetén a mai szereplők részesedése csökkenne, szélső esetben nagy átrendeződés is bekövetkezhetne. A belépés esélyeit a belépési korlát vagy küszöb magasságaként szokták emlegetni. Magas ez, ha az iparágba való belépéskor nehéz alapanyaghoz jutni, ha a termelés jellege miatt csak hatalmas befektetésekre van szükség, ha az értékesítés megszervezése nagy gondokkal jár, és még számos tényező akadályozhatja a belépést. Az ötödik tényezőként a helyettesítő termékek szerepelnek. Ezek azzal fenyegetik az iparágat, hogy a piac szűkül, a kereslet csökken. (2) A célstruktúra17 eszköz ahhoz, hogy felépítsük a vállalkozás hosszútávú céljait, illetőleg, hogy az operatív folyamatok paraméterein keresztül ellenőrzésünk alatt tartsuk és 17
Alapvetésszerűen tisztázandó fogalmak: a célrendszer és a célstruktúra együttélése a szervezetben. A vállalat példáján keresztül mindez könnyen magyarázható. A célrendszer, vállalattal több nézőpont alapján is kapcsolatba hozható célok rendszere. (1) A vállalatba különböző érdekek által vezérelt emberek játszanak úgymond érintett szerepeket. A célrendszer, első megközelítésben éppen az érintettek által képviselt céloknak a beépítését jelenti a szervezet programjába, a probléma-felismerés és magyarázat, illetve a probléma elfogadása és tudatos kezelése érdekében. (2) A második megközelítésben a célok vizsgálatát a vállalatalapítás indítékaihoz kapcsolódóan értelmezzük. Eszerint, nyilvánvalóan különbséget kell tennünk az üzleti cél és a tevékenységi cél között. Az első a befektetéstől elvárt nyereségcélra utal, a második pedig a tevékenység értékelméleti jellemzőinek beépítésére a vállalati tevékenységbe. ( egy-egy termék használati értékének jellemzőiből kiindulva határozzuk meg a számunkra fontos jellemzőket, amelyeknek a megvalósítására törekszünk) (3) A vállat küldetésében meghatározott célok: elismertség, a vevők szolgálata a környezet megóvása, tágabb társadalmi érdekek szolgálata. (4) Tekintettel, hogy a vállalat versenykörnyezetben működik, számottevő tanulságokkal és szempontokkal gazdagodhatunk, ha figyelembe vesszük a stékholderek céljait. A célstruktúra, a vállalatnak, mint rendszernek tulajdonítható célok szerkezete. Ebből a nézőpontból a vállalat működését térben és időben ágyazott módon, mint értékteremtő rendszert építünk fel. Alapja a jövedelmet eredményező tevékenység (üzleti egység) amihez képest, üzleti tervszerűen fogalmazzuk meg a stratégiai programokat illetve a középtávú és operatív időre vonatkozó termelési programokat.
57
irányítsuk a célba érést. Ez teremti meg végsősoron a vállalkozás hosszútávú üzleti modelljét, úgy ahogyan azt az alábbi ábránkon is nyomon követhetjük.
Vállalati tervek és tevékenységek a hosszútávú üzleti modellben HOSSZÚTÁVÚ üzleti előrejelzés: ROI; növekedés
STRATÉGIAI TERVEZÉS
Mit? Kinek? Hogyan?
Termék; piac; technológia; erőforrás tervezés AGREGÁLT ÜZLETI TERV
KÖZÉPTÁVÚ Üzleti terv :
ÉRTÉKESÍTÉSI TELJESÍTMÉNY TERV
RÖVIDTÁVÚ Operatív terv :
pénzügyi tervezés
Termék és piac előrejelzés
DURVA KAPACITÁSTERVEZÉS humán, műszaki és szervezeti kap. Termelési vezérprogram
anyagszükséglet gyártástervezés tervezés költség/fedezet
• Beszerzés • Készletgazdálkodás • Anyagellátás
Végső összeszerelés
MÉRLG & EREDMÉNY TERVEZÉS PÉNZFORGALMI TERVEZÉS
FINOM KAPACITÁSTERVEZÉS normaóra, gépóra, szolgáltatások
• árukészlet •vevőkiszolgálás
Nyilván, amit operatív időben teljesít a vállalat az mindig valamilyen éppen folyamatban lévő üzleti tranzakcióhoz – ügylethez – kapcsolódik. Azért, hogy ezek az operatív ügyletek ne véletlenszerűen adódjanak, célszerű azokat egy konkrét, úgynevezett üzleti időtára szóló programba beépíteni. Tartalmi követelményei szerint ezeket a programokat nevezzük üzleti programoknak, vagy üzleti terveknek. Ezekben elég nagy pontossággal lehet rögzíteni, hogy ezalatt az évek alatt a vállalatban tételesen mit fognak gyártani (mi az, amit értékesítenek), kik lesznek a tervezett termékek potenciális vevői (a vállalkozó rendelkezik a potenciális vevők szándéknyilatkozatával) és, hogy mindehhez milyen jellegű és mekkora tőkeigénnyel jellemezhető eszközökre lesz majd szükség. A célstruktúra csúcsán a STRATÉGIAI IDŐTÁV programjait jelöltük meg. A stratégiai időtáv és az ehhez kapcsolódó tervek logikája azt a szemléletet követi, amikor egy viszonylag egyenletes és kiegyensúlyozott működési pályákhoz képest, a vállalati tevékenységek eredménycéljait egy meredekebb növekedési pályának megfelelően képzeljük el. Ennek a stratégiai pályának is nevezett működési modellnek a lényege, a küldetésszerű válaszok megfogalmazása, pontosabban: hogy milyen típusú piacok meghódítására törekszünk vagy, hogy hosszú távon milyen technológiai adottságokra, milyen termékpolitikára, innovációs politikára, stb. szeretnénk berendezkedni. Az alábbiakban a modell logikáját láthatjuk.
58
misszió, filozófia, értékrend. cél kritérium
forgalom, nyereség
stratéégiai rréés strat
extenzíváló stratégiák
intenzíválló stratégiák
extrapolált normál fejlődés
0
1
2
3
4
5
n
Taktikai programok és projektek
Stratégiai pálya-modell
idő
tervezési időszak
Tehát olyan programok megvalósítását tűzünk ki célul, melyek a stratégiai rést töltik ki tartalommal. Minden olyan elképzelésünk megfogalmazódik, ami reálisnak tűnik ahhoz, hogy a megfelelő növekedési pályát megvalósítjuk. Ezek a programok különböző időperiódusra bonthatók Minden lebontható az operatív időhorizontra. Ezáltal a célstruktúra egy konkrét tevékenységi napló. Iránytű a menedzsment számára, arra vonatkozólag is hogy a műveleti időben az üzleti illetve a stratégiai időtávra vonatkozó feladatok közül mit kell ellátnia.
A vállalkozási stratégia tervezésének rendszere (a logikai lánc – mint módszertani útmutató) A CÉLOK -
KIALAKÍTÁSÁNAK FOLYAMATAI: a vállalkozási politika kialakítása a célok számszerűsítése a stratégiai rések levezetése
KÜLSŐ KÖRNYEZET VIZSGÁLAT - piacok - intézményi adottságok - térszerkezeti adottságok
BELSŐ KÖRNYEZET VIZSGÁLAT - tevékenységi struktúra - technológiai struktúra - szervezeti struktúra - szervezeti képességek
ERŐSSÉGEK – GYENGESÉGEK – FEJLŐDÉSI HATÁROK A STRATÉGIA MEGJELŐLÉSE - növekedési stratégiai cél - konszolidációs stratégiai cél
OPERATÍV PROJEKTEK - növekedési operatív projekt - konszolidációs operatív projekt
- K+F stratégiai cél, stb. - K+F operatív projekt, stb. ELLENŐRZÉS VISSZACSATOLÁS
59
Példa: Mit akarunk megtudni? A tevékenységi jellemzők erős és gyenge pontjainak összehasonlító – strukturális - szóródását! Megítélés
Igen gyenge
gyenge
közepes
erős
igen erős
Megítélési tényezők
1. Árbevétel 2. Nyereség
3. „K”- jövedelmezőség
4. Piaci részesedés 5.
- 1. termékcsoport
6.
- 2. termékcsoport
7.
– „A” piac
8.
– „B” piac
9. Gyártási eljárás 10. Személyzet
11. Vezetési stílus
12. Imázs
3.6. A vállalati gazdálkodás célkitűzései. Mi van a fekete dobozban? A fekete dobozban lényegében egy mérlegszerűen leírható működő tőkeszerkezet található, melynek szerkezetét a vállalkozók hosszútávú üzleti célokkal összhangban állítják össze, illetőleg erre alapozva alakítják ki a középtávú termelési vezérprogramot és az operatív termelési programokat. Értelemszerűen, a vállalati tevékenység hatékonysága azoktól a döntésektől függ, ahogyan a vállalti menedzserek meghatározzák a termék előállításában szerepet játszó erőforrások rendelkezésre állását (készletezését), illetve azok hozzárendelését a termékérték képződéséhez. Alapösszefüggések - értelmezések A vállalati gazdálkodás elemzésénél a következő két alapösszefüggésből indulunk ki: - a gazdálkodás alapja a reálfolyamat; - tárgya pedig a reálfolyamatokkal együtt zajló pénzfolyamat. A gazdálkodás reálfolyamata az a műszaki, munka- és természeti folyamat, amelynek eredménye a termék vagy a szolgáltatás. A reálfolyamat szerves egységbe foglalja az erőforrás-készleteket, a transzformáció eszközeit (épületeket, gépeket, berendezéseket és a munkaerőt) és végül az eladásra váró készleteket. Technikai értelemben tehát a vállalat „üzem”, amely valamilyen technológiával végzi el az erőforrások kombinálását, azaz a termelési eszközök és az eleven munka összekapcsolását. A termelési folyamatok gazdái pedig azok a szakemberek, akik ezeket a műszaki vagy természeti folyamatokat képesek tervezni, szervezni, irányítani - mérnökök, technikusok stb. Ezen folyamatok nem tartoznak a közgazdaságtan vizsgálódási körébe; ezekkel az élő vagy élettelen természettudományok egyes ágazatai foglalkoznak.
60
A technikai folyamatokat irányítók dolga a következő: - fel kell tárni az output műszaki paramétereit; - ebből kell meghatározni, hogy az előállításához tételesen mire van szükség: - egyrészt a transzformációs rendszer kiépítéséhez (technológia, gépek, berendezések, munkaerő); vagyis a termelő-kapacitás kialakításához; - másrészt a folyamatos termeléshez inputként (nyers- és alapanyagok, alkatrészek, információk stb.) Output paraméterek
Transzformációs rendszer
Input igények
A fenti logika szerint a műszaki szemlélet alapvetően a transzformációs folyamatokra koncentrálva a gazdasági rendszer logikájával látszólag ellentétes irányban építi fel a tevékenység követelményrendszerét, illetve ellentétes irányban kapcsolja össze az inputokat az outputtal. A vállalati termelés pénzfolyamatai viszont már szigorúan a gazdálkodási rendszer logikája szerint követik a gazdasági folyamatokat, és arra összpontosítunk, hogy pénzértékben kifejezve mennyi inputból mennyi output lesz a reálfolyamat során, függetlenül attól, hogy mindez technikailag hogyan történik. A közgazdász számára tehát a műszaki üzemből csak annyi érdekes, hogy az egyes technológiák milyen arányban és milyen eredményességgel használják fel a termelési tényezőket. Ezt a szemléletet tükrözi a termelési függvény, amely az erőforrások (inputok) lehetséges kombinációi és a velük előállítható maximális kibocsátás (output) közötti mennyiségi összefüggés. Általános matematikai alakja: Q = f (x1; x2 … xn) ahol Q a termelés (output) mennyisége xi a termék előállításakor felhasznált i-edik erőforrás mennyisége. Ha ismerjük a felhasznált erőforrások árait és az értékesített termék árát, akkor felírható a következő, immáron pénzben (pénzértékben) kifejezett összefüggés. P Q f (x1 P1 , x 2 P2 .....,xn Pn )
ahol
Q PQ x1 , x 2 ,.....,xn
P1, P2 … Pn
a termelés mennyisége, a kibocsátás értéke az egyes erőforrások mennyisége, értékben kifejezve az egyes erőforrások egységára.
A vállalat pénzfolyamataira a körforgás jellemző. Ez azt jelenti, hogy adott input transzformáció output lineáris folyamat befejezését követően, az értékesített kibocsátás árbevételéből a vállalkozó újabb erőforrásokat mozgósít és ezzel egy újabb gazdálkodási folyamatot indít el.
61
A legfontosabb vállalti cél: A tőke üzleti cél szerinti működtetése! Az értéket teremtő működőtőke-modell (ciklikus áramlási rendszere) A VÁLLALAT
mérlegszerinti eredmény
eredmény felhasználás adózás utáni eredmény adózás előtti eredmény
Alap és fogó eszközök lehívása (költség)
E TR (termék) (üzemi eredmény)
változó + fix költségek
=
- TC
(elsődleges és másodlagos költségek)
Egy adott gazdálkodási időszak alatt (rendszerint egy év alatt) a vállalat többször is megismételheti a transzformációt. Egy adott időszakban elegendő egyszer megelőlegezni az input-ráfordítást, a kibocsátás mégis többször megismételhető. Minél többször ismételhető meg ez a folyamat (minél nagyobb a befektetett tőke forgási sebessége), annál eredményesebbnek minősíthető a kibocsátási rendszer gazdálkodása. A gazdálkodási folyamat így túlságosan leegyszerűsített. A részletesebb elemzést több nézőpontból is elvégezhetjük. Mi a következőkben a három legjellemzőbb gazdálkodási szemlélet felvázolására összpontosítunk: a vagyon-centrikus, az eredmény-centrikus és a likviditás-centrikus szemléletre. Az üzleti célstruktúra tárgyalásakor, mintegy rendszeresen visszatérő követelményként jelentkezett az egyes időtávokra vonatkozó eredménytervek elkészítése. Praktikus módon ez azt jelenti, hogy időtávtól függetlenül, és egy kis túlzással, de mérnünk kell az egyes tranzakciókhoz kapcsolható hatékonyságot. Ebből a szempontból, legalább három gazdálkodási nézőpontnak van mindenkor jelentősége. A befektetett vagyon állapot jellemzőinek - vagyon centrikusság A tranzakciókhoz kapcsolható eredményesség színvonalának jövedelem centrikusság A mindenkori fizetőképesség megőrzésének – likviditás centrikusság 3.6.1. A vagyon-centrikus gazdálkodási szemlélet. A pénzfolyamat a reálvagyon-elemekre és más termelési tényezőkre konvertált (pénz)tőke mozgása. A reáleszközökben megtestesült tőkét működő tőkének vagy befektetett tőkének nevezzük, beleértve a pénzeszközöket is. A pénzbefektetéssel tehát egy működőképes vagyonszerkezet jön létre, amelyet a gazdálkodási logika szempontjából különböző részekre osztunk. A vagyonérték adott időpontbeli állapotát az úgynevezett vagyonmérlegben mutatják ki, amely a (tárgyiasult és pénzbeni) vagyonelemek értékben kifejezett leltára.
62
(1) A mérleg bal oldalán tehát az előbbiekben levezetett vagyonelemeket (eszközöket) és azok értékeit sorakoztatják fel törvényben előírt módon18. Ez az aktív vagyonszerkezet, amelynek elemeit a termelési folyamatban kombinálva a vállalat termelni képes. Ezért a mérlegnek ezt az oldalát aktíváknak is nevezik. A mérleg eszközök oldalának szerkezete a következő: ESZKÖZÖK (AKTÍVÁK) A. BEFEKTETETT ESZKÖZÖK I. Immateriális javak Vagyoni értékű jogok Üzleti vagy cégérték Szellemi termékek Kísérleti fejlesztés aktivált értéke Alapítás-átszervezés aktivált értéke II. Tárgyi eszközök Ingatlanok Műszaki berendezések, gépek, járművek Egyéb berendezések, felszerelések, járművek Beruházások (folyamatban lévők) Beruházásokra adott előlegek III. Befektetett pénzügyi eszközök Részesedések Értékpapírok Adott kölcsönök Hosszú lejáratú bankbetétek B) FORGÓESZKÖZÖK I. Készletek Anyagok Áruk Készletekre adott előlegek Állatok Befejezetlen termelés és félkész termékek Késztermékek II. Követelések Minden, amivel a vállalatnak tartoznak III. Értékpapírok Eladásra vásárolt értékpapírok IV. Pénzeszközök Pénztár, csekkek Bankbetétek ESZKÖZÖK ÖSSZESEN A mérlegben kimutatott vagyonértéket a mérleg főösszegének nevezzük. (2) A rendelkezésre álló eszközöket a vállalatok valamilyen tőke felhasználásával szerzik meg. Ezek a pénzösszegek különböző forrásokból származhatnak. A tőke eredete közömbös a termelési folyamatban, ezért a forrásokat passzíváknak is nevezik. A vagyonmérleg forrásoldala a következő: 18
A mérleg szerkezete 2001-ben változni fog.
63
FORRÁSOK (PASSZÍVÁK) D) SAJÁT TŐKE I. Jegyzett tőke II. Tőketartalék III. Eredménytartalék IV. Előző évek áthozott vesztesége V. Mérleg szerinti eredmény E) CÉ E) CÉLTARTALÉKOK F) KÖTELEZETTSÉGEK I. Hosszú lejáratú kötelezettségek II. Rövid lejáratú kötelezettségek FORRÁSOK ÖSSZESEN A források mérlegtételeihez tartozó pénzösszegeknek a mérleg főösszegének százalékában kifejezett arányait (megoszlását) tőkeszerkezetnek vagy tőkestruktúrának is nevezik. A vagyon-centrikus szemlélet alapgondolata, hogy a működő tőke értéket termel; működése idején önmagát megújítva biztosítja az érintettek (tulajdonosok és alkalmazottak) rendszeres jövedelmét, illetve a vagyon gyarapodását. Az első mérleget a vállalat indulásakor állítják össze. Ezt követően minden időszak (rendszerint a naptári év) elején és végén is készül vagyonmérleg. A két időpontra vonatkozó (a nyitó- és záró-) mérleg összehasonlítása alapján értékelhetjük az adott időszak tevékenységének eredményét:
A 12. ábrán egy egyszerűsített (összevont) mérleg szerepel. A vállalat indulásakor (nyitómérleg) a mérlegben nem szerepel eredmény, ez csak az időszak végén készült zárómérlegben jelenik meg. A tulajdonosok döntenek az eredmény felhasználásáról. Osztalékként kifizethetik, csökkenthetik belőle kötelezettségeik egy részét, illetve a saját tőke növelésére fordíthatják. Ha az utóbbi eset is fennáll, akkor abból tőketartalékot eredménytartalékot (kedvezőtlen időkre) képezhetnek. Ezek a vállalat saját tőkéjébe tartoznak a következő időszak nyitó mérlegében. Az eredmény negatív összeg is lehet, ekkor a zárómérleg főösszege kisebb, mint a nyitó mérlegé. A vállalat felélte vagyona egy részét. A döntések után ismét elkészül a vállalat nyitómérlege, amelyben értelemszerűen az EREDMÉNY (Mérleg szerinti eredmény) nem szerepel.
64
3.6.2. Az eredmény-centrikus gazdálkodási szemlélet. A pénzfolyamat felfogható úgy is, hogy az input elemek és a transzformáció ráfordításai kiadásokat jelentenek, és így a kibocsátott termékbe beépült tőkeáldozatot (negatív előjellel) fejezik ki. A vagyonmérleg logikája szerint: a befektetett tárgyi eszközök egységnyi + termékre (szolgáltatásra) vetített értéke
egységnyi termékhez (szolgáltatáshoz) felhasznált forgóeszközök értéke
=
egységnyi termékre jutó tőkeáldozat értéke
Ebből a szempontból a vállalati vagyon jövedelemtermelő képessége attól függ, hogy a termelési költségként számon tartott tőkeáldozat milyen arányban - vagy gazdasági nyelven: milyen eredménnyel - térül meg a termék értékesítése nyomán. Ennek gazdaságmatematikai alakja roppant egyszerű: ÁRBEVÉTEL - KÖLTSÉG = (gazdálkodási) EREDMÉNY Az eredménynek a vállalati vagyonra gyakorolt hatását, illetve a nyitó- és a zárómérleg egymástól való eltérésének okát úgy tárhatjuk fel, ha eredménykimutatást készítünk. Az eredménykimutatás szerkezetét ugyancsak jogszabály rögzíti. EREDMÉNYKIMUTATÁS 01. Belföldi értékesítés nettó árbevétele 02. Export értékesítés nettó árbevétele I. Értékesítés nettó árbevétele (01+02) II. Egyéb bevételek 03. Saját előállítású eszközök aktivált értéke 04. Saját termelésű készletek állományváltozása III. Aktivált saját teljesítmények értéke (03+04) 05. Anyagköltség 06. Igénybe vett anyagjellegű szolgáltatások értéke 07. Eladott áruk beszerzési értéke 08. Alvállalkozói teljesítmények értéke IV. Anyagjellegű ráfordítások (05+06+07+08) 09. Bérköltség 10. Személyi jellegű egyéb kifizetések 11. Társadalombiztosítási járulék V. Személyi jellegű ráfordítások (09+10+11) VI. Értékcsökkenési leírás VII. Egyéb költségek VIII. Egyéb ráfordítások A) Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye (I+II+-III-IV-V-VI-VII-VIII) 12. Kapott kamatok és kamatjellegű bevételek 13. Kapott osztalék és részesedés 14. Pénzügyi műveletek egyéb bevételei
65
IX. Pénzügyi műveletek bevételei (12+13+14) 15. Kifizetett kamatok és kamatjellegű kifizetések 16. Pénzügyi befektetések leírása 17. Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai X. Pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai (15+16+17) B) Pénzügyi műveletek eredménye (IX-X) C) Szokásos vállalkozási eredmény (AB) XI. Rendkívüli bevételek XII. Rendkívüli ráfordítások D) Rendkívüli eredmény (XI-XII) E) Adózás előtti eredmény (CD) XIII. Adófizetési kötelezettség F) Adózott eredmény (E-XIII) 18. Eredménytartalék igénybevétele osztalékra, részesedésre 19. Fizetett (jóváhagyott) osztalék, részesedés G) Mérleg szerinti eredmény (F+18-19) Az eredménykimutatás értelmezéséhez a következőket tartjuk a legfontosabb szempontoknak: Az eredménykimutatásban külön-külön értékeljük az alaptevékenység eredményét, illetve a vállalat egyéb befektetéseinek eredményét. Az üzemi eredmény (A) az előbbire utal és részletesen tartalmazza a különböző költségelemek értékét. Ebből tudhatjuk meg, hogy az egyes költségelemek milyen részarányt képviselnek az összköltségen belül, vagy hogy például melyik az a költségfajta, amelynek csökkentésére a leghamarabb érdemes összpontosítani. A pénzügyi műveletek eredménye (B) az alaptevékenységtől függetlenül keletkezhet, amennyiben a vállalat szabad pénzeszközeit egyéb befektetések útján megpróbálja hasznosítani. (Például kötvényeket vásárol, bankbetétjét hosszabb-rövidebb időre leköti stb.) A szokásos vállalkozási eredmény (C) lehet nulla, pozitív, vagy negatív. Nulla vagy negatív eredmény esetén ennek értéke megegyezik majd a mérleg szerinti eredménnyel. A pozitív eredményt azonban vállalkozói nyereségadó terheli. Ezért a szokásos vállalati eredménynek csak az a része áll korlátlanul a vállalkozó rendelkezésére, mely az adó megfizetése után fennmarad, vagyis: az adózott eredmény (F). A vállalkozó tehát az adózott eredmény képzésében érdekelt, vállalkozásának ez a legfontosabb célja. Ezt ugyanis teljes egészében elsajátíthatja, (szétoszthatja azok között, akik az eredmény képződéséhez hozzájárultak), vagy teljes egészében beépítheti a vállalat tőkeszerkezetébe; esetleg részben elsajátítja (osztalékot fizet belőle) és csak a fennmaradó részt építi be a vállalat tőkeszerkezetébe. Így az előbbiek figyelembe vételével alakul ki az (G)-ben szereplő mérleg szerinti eredmény. A mérleg szerinti eredményt a zárómérleg forrás oldalára vezetjük fel, és így leghamarabb a saját tőkerész növekedését valósíthatjuk meg. Összefoglalva: A vállalati gazdálkodás irányításának egyik legfontosabb eleme az eredménykimutatás elkészítése, amellyel nemcsak az összes ráfordítások és az összes bevételek szembeállítása történik meg, hanem egyben tárgyilagos és részletes betekintést ad a transzformáció (a termelés) költségeibe.
66
3.6.3. A likviditás-centrikus gazdálkodási szemlélet A pénzfolyamatként megjelenő anyag- és eszköz-áramlás a rendszerben gyakorlatilag pénzforgalmat jelent: a vállalat kifizetéseket eszközöl és bevételekre tesz szert. A kifizetések és a bevételek között dinamikus egyensúlyra van szükség, vagyis a bevételekből keletkezett pénzállománynak elegendőnek kell lennie a soron lévő kifizetésekre. Ebből adódóan a vállalati gazdálkodás egyik központi problémája a pénzforgalmi egyensúly fenntartása. Ennek nyomon követésére szolgál az úgynevezett cash flow elemzés, amely a pénzforrások keletkezését és felhasználását mutatja meg egy adott termelési időszakra vonatkozóan. A cash flow az eredménykimutatással mutat leginkább hasonló vonásokat. Felsorakoztatja a működés különböző időpontokban jelentkező pénzszükségletét, majd ezt szembeállítja a működésből származó pénzforrások időbeli ütemével, és a kettő egybevetéséből derül ki, hogy van-e (lesz-e) elegendő pénz a következő gazdálkodási időszak folyamatos finanszírozására.
67
II. GAZDÁLKODÁSI CÉLCSOPORTOK Az előbbi fejezetben tárgyaltak függvényében kell biztosítani az erőforrások felhasználást, vagyis az erőforrásokkal való gazdálkodást. Másként fogalmazva: tekintettel az egyes erőforrástípusok sajátosságaira, illetve a teljesítményfolyamatokban játszott szerepükre, a menedzsment feladata, hogy célirányosan mérlegelje azok allokációját. A következőkben a legjellemzőbb gazdálkodás célcsoportokhoz kapcsolódó gazdálkodási módszertanokat tekintjük majd át.
4. Gazdálkodás a tárgyi eszközökkel A tárgyi eszközök a vállalati tevékenységet tartósan szolgáló anyagi eszközök. A vállalati tevékenységben – mind értékére, mind jelentőségére tekintettel – fontos szerepet betöltő tárgyi eszközök beszerzése és működtetése kiemelt műszaki és gazdasági feladatot képez. A problematika gazdálkodási komplexitását jelzi az alábbi felsorolás, mely értelemszerűen a menedzserek tárgyi eszközökkel kapcsolatos döntéseit tartalmazza: a szükséges tárgyi eszközök mennyiségének és összetételének meghatározása, o a beruházási tevékenység elrendelése, különös tekintettel azok hatékonyságára, az értékcsökkenési leírás elszámolási módjának megállapítása, az eszközök gazdaságos üzemeltetése o az üzemfenntartási feladatok ellátása, és o a felesleges tárgyi eszközök hasznosítása. A szükséges tárgyi eszközök mennyiségének a meghatározását, a módszertani alapok összetartozása miatt, az eszközök gazdaságos üzemeltetése témán belül fogjuk áttekinteni. Ugyanígy, a beruházási tevékenységhez tartozó döntési alapelveket és elemzési módszereket is egy későbbi fejezet keretében, a vállalkozás pénzügyi tevékenységének elemzésekor fogjuk megvizsgálni.
4.1. A tárgyi-eszköz szükséglet meghatározása A vállalt, voltaképpen egy értékteremtő kapacitás. Ez alatt, egy adott tevékenység kapacitásán, az egységnyi időtartam alatt kibocsátott termék (vagy szolgáltatás) mennyiségét értjük. Kapacitás-mutató például, a naponta előállított sör literben mért mennyisége, a naponta kiszolgált fogyasztók száma, az évente végző hallgatók száma stb. A kapacitás mérésének egyik jellemző problémája az idődimenzió mellőzése. Hibás kapacitás mutató pl. a kórházi ágyak száma, mivel az nem a kibocsátás mértékét, hanem a kórház méretét határozza meg. Az ágyak számát a kórházi tartózkodás becsült időtartamával kombinálva már helyes mutatóhoz juthatunk, pl. a havonta kezelt betegek számának meghatározásával. Egy másik gyakorta elkövetett hiba a kapacitás mérése során a kapacitás és a ténylegesen kibocsátott termékmennyiség összekeverése. A kapacitás a tényleges értékekkel szemben a maximális outputrátát mutatja. Ha pl. 500 diák végez egy adott évben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, ez pusztán egy aktuális mennyiségi adat, ami nem keverendő össze a kapacitással, azaz azzal, hogy összesen hányan végezhettek volna. Maximális kapacitás kihasználás esetén természetesen a kapacitás és a tényleges érték egybeeshet.
68
Ha túljutottunk a kapacitások helyes meghatározásán, akkor még mindig három mérési problémával találhatjuk szemben magunkat. Először is, meg kell határoznunk a kapacitás aggregált egységét, melynek segítségével később a létesítmény tervezést elvégezhetjük. Amíg csak egy terméket állítottunk elő, vagy mindössze néhány homogén termékünk van, addig könnyen definiálható az aggregációs mutató. Amint azonban összetett termékmix hagyja el a létesítményt, a kapacitás meglehetősen nehezen mérhető. Tekintsünk egy ilyen összetett termékmixet, mérjük pl. egy étterem kapacitását, ahol hamburgert, hasábburgonyát, turmixot stb. állítanak elő. Ebben az esetben az aggregált kapacitás mérésére értelmes mutatónak tűnik a naponta kiszolgált fogyasztók száma, vagy a napi árbevétel. Segítségükkel áthidalhatók a termékek sokszínűségéből adódó bonyodalmak, közös nevezőre hozhatunk eltérő dolgokat. Hasonló logikával határozható meg egy légitársaság kapacitása, ahol a mértékegység a havonta rendelkezésre álló üléskilométer. Ez a mutató kombinálja a különböző fajta gépeket, az eltérő karbantartási időket, repülési sebességeket stb. A kapacitás mérésének másik problémája, hogyan becsüljük meg a vezetői politika változóinak hatását. Ilyen változó pl. a heti munkaidő, ami a hatályban lévő működési politika függvénye. Egy vaskohászati üzemben a kapacitás alapja a heti 7 nap és a napi 24 óra. Más tevékenységek esetén, pl. a közoktatásban a normál iskolai nap használható, bár az esti oktatás hozzáadódhat a rendelkezésre álló kapacitáshoz. A normál kapacitást e példáknak megfelelően a normális működési politikának megfelelően definiálják, ami lehet egy műszak, két műszak, vagy akár három is. A nominális kapacitás azonban nem tartalmazza a túlórát, a kivételes alvállalkozói munkákat, a létesítmény túlterhelésének esetét. A kapacitás mérésének harmadik nézőpontja a méretgazdaságosság. Az alapfogalom logikája arra a felismerésre épül, miszerint: ahogy bővül az üzem és nő a termelési mennyiség, az egy egységnyi outputra jutó átlagköltség csökken, mert minden kibocsátott egység felszívja a fix költség egy részét. Az átlagos egységköltség csökkenése addig folytatódik, amíg az üzem olyan nagy nem lesz, hogy az anyagi folyamatok és személyzet koordinálásából fakadó költségek fel nem emésztik a növekedésből származó előnyöket. Ez az a pillanat, amikor új kapacitásforrásokat kell találni. Ez a megközelítés kapcsolatba hozható a legjobb működési szinttel különböző méretű üzemek egységköltségeinek összehasonlítása révén.
A kibocsátás átlagos egységköltsége
Üzem 100 egységre
Üzem 200 egységre
Üzem 300 egységre
Mennyiség
69
Az ábrán az évi 100, 200 és 300 egységnyi kibocsátással rendelkező gyárak legjobb működési szintjét szemléltetjük. A legjobb működési szint átlagos egységköltsége csökken, ahogy a 100-tól a 300 egységnyi termelés felé haladunk. Gazdaságtalan méretet akkor tapasztalnánk, ha lenne egy 400 egységnyi kibocsátással rendelkező üzem, ahol a legjobb működési szinten az egységköltség magasabb, mint a 300 egységnyi üzem esetében. Az elmúlt néhány évben kiderült, hogy a gazdaságtalan méret sokkal hamarabb bekövetkezik, mint azt várnánk. Ez a felismerés, és az üzem technológiai bővülésének képessége (nagyobb mennyiség, többféle termék ugyanakkora helyen, ugyanazzal a munkás létszámmal) a kis létesítmények felé való elmozduláshoz vezetett. Jó példa erre az acélipari nagy, integrált gyárak számának csökkenése, és ezzel egyidőben a kisüzemek terjedése. A kapacitás mérésével kapcsolatban még egy dologra, a csúcskapacitás és a fenntartható kapacitás közti különbségre szeretnénk felhívni a figyelmet. A csúcskapacitás csak rövid távon tartható fenn, pl. napi néhány órán, vagy havi néhány napon keresztül. A csúcskapacitás a tevékenység hirtelen változásokhoz való alkalmazkodó képességét jelenti, figyelembe véve a túlórázás, a kiegészítő munkaerő felvételének, ill. egyéb sürgősségi intézkedéseknek a lehetőségeit. A fenntartható kapacitás – amit szoktak a legjobb működési szintnek is nevezni – a csúcskapacitással ellentétben hosszú távon is fenntartható mindenféle káros visszahatás nélkül. Ez az a kapacitásszint, amire a folyamatot tervezték és így az az output mennyiség, aminél az átlagos egységköltség a legalacsonyabb. A létesítmények tervezése során általában mindkét fajta kapacitás meghatározására szükség van. A szolgáltatásokban a csúcskapacitás különösen fontos szerepet játszik, ami a szolgáltatások nem készletezhető jellegéből fakad. A kapacitás szükséglet számítása, avagy a szükséges kapacitás mennyiségének meghatározásához a standard időszükségletből kell kiindulnunk, amit a tényleges szervezeti (Eo), dolgozói (Ew) és gépi (Em) hatékonyságokkal kell módosítani, hogy megkapjuk a tényleges szükséges óraszámot. Szükséges standard összóraszám = termelt egységek száma x (egységre jutó standard megmunkálási idő + egységre jutó standard előkészítési idő) + sorozatok száma x sorozatonkénti átállítási idő, vagyis T = Nu (tp + ts) + (ntb) Szükséges standard összóraszám Szükséges tényleges óraszám = , azaz Hatékonysági mutatók T A= EoE w Em A szükséges erőforrások (munkások, gépek stb.) összmennyiségét egyszerűen megkapjuk, ha a tényleges óraszámot osztjuk azzal az óraszámmal, amely alatt az adott erőforrás rendelkezésre áll. Ha pl. a következő 21 munkanapos hónapban 8000 munkaórával többre lenne szükség, akkor napi 8 munkaórával számolva 8000/(8x21)=47,6 munkást kellene beállítanunk. A műszaki gépek, berendezések és járművek szükségletének meghatározásakor a termelési feladat nagyságából kell kiindulni. A termelés gépenkénti normaóra szükségletét viszonyítni kell a vonatkozó gép (szintén normaórában kifejezett) tervezett teljesítményéhez. A hányados jelzi azt, hogy adott gépből (berendezésből) milyen mennyiség szükséges a termelési feladat teljesítéséhez. A szükséglet és a tényleges állapot összehasonlításakor beruházási igény vagy felesleges mennyiség állapítható meg.
70
A vállalati tevékenységet közvetett módon szolgáló berendezések, felszerelések, járművek szükséges mértékét a jelenleg meglévő állomány eddigi kihasználtsága és a vállalati feladatok tervezett változása alapján határozzuk meg. Időszakonként felül kell vizsgálni az ingatlanok mennyiségét és összetételét. Törekedni kell az épületek, építmények lehető legjobb kihasználására. Ha a kihasználtság szintjenem megfelelő, gondoskodni kell a nélkülözhető ingatlan (ingatlanrész) értékesítéséről vagy bérbeadásáról. Gazdaságossági számítással alátámasztott többletigény felmerülésekor a döntés-előkészítéskeretében javaslatot kell tenni a beruházásra. A vállalati feladatok változása maga után vonja a tárgyi eszközök iránti szükséglet módosulását is. A gazdálkodás lényeges feladata a szükséglet és a tényleges állapot alakulásának folyamatos vizsgálata, és az adott tárgyi eszközök más irányú hasznosításának vagy más tárgyi eszközök beszerzésének kezdeményezése.
4.2. Az értékcsökkenési leírás elszámolásának módja Az értékcsökkenési leírás, mint operatív gazdálkodási tevékenység lényegében a tárgyi eszközök értékcsökkenésének költségként való elszámolását jelenti. Üzleti nézőpontból viszont, az értékcsökkenési leírás elszámolása, a tárgyi eszközökbe befektetett tőke megtérülését biztosítja. 2001.január 1-jétől módosul Számviteli törvény által bevezetett új fogalmak: a hasznos élettartam és a maradványérték. A hasznos élettartam a tárgyieszköz vállalaton belüli várható üzemelési időszaka, azaz időszak, amely alatt amortizálható az eszköz az eredmény terhére. A maradványérték a hasznos élettartam végén várható meglévő érték. A fentiek figyelembe vételével, a menedzsmentnek el kell döntenie, hogy a vállalatba beépített (nyilvántartott) tárgyi eszközök értékét milyen módszerrel osztja fel az egyes években előállított termelési értékre. Az amortizálhatóságnak három feltétele van:19 a tárgyi eszközt üzleti céllal, jövőbeni jövedelemszerzés céljából alkalmazzák; élettartama meghatározott, legalább egy évnél hosszabb az eszköz, használat közben elkopik, elavul, tehát természetes módon az értékét elveszti. Az amortizációs érték meghatározásakor pedig, a menedzsment alkalmazhatja, mint eljárást: Az egyszerű felosztás módszertanát, amikor elvben megállapodnak az eszközérték maximális idejét illetően (például: 3, 4, vagy 5 év). Majd ennek figyelembe vételével kalkulálnak az egyes éveket terhelő eszközértékkel. A valós megtérülési értéket követő módszertant, amikor a tárgyi eszköz értékének figyelmen kívül hagyásával számolt eredmény és az elvárt haszon közötti különbség képezi az éves amortizálható értéket, majd ennek alapján határozzák meg az amortizációs évek számát, illetve az amortizációs kulcs értékét. Függetlenül a fent jelzett eljárástól, az adott időszakon belül visszatéríthető tőke nagysága függ: a tárgyi eszköz értékétől, a tárgyi eszköz használati idejétől és az alkalmazott amortizációs módszertől. 19
Katits Etelka: Üzleti ismeretek, nemcsak közgazdászoknak. SALDÓ, Budapest, 2002, 105. o.
71
A tárgyi eszköz értéke, rendszerint több mint annak piaci ára. A gyakorlatban az úgynevezett bekerülési értékkel számolunk, melynek összetevői a következők: a vételár a beszerzéssel összefüggő közvetítői díjak a szállítási és a beépítési költségek a hitellel megvalósuló beruházás esetében, az üzembe helyezésig felmerülő kamat és biztosítási díjak értéke az üzemeltetéssel összefüggő betanítási díjak értéke Értelemszerűen, a tárgyi eszköz értéke időben, rendszerint az amortizálás mértékének megfelelően változik. Bruttó értéken az eszköz bekerülési értékét tartjuk nyilván. Az amortizációval csökkentett értéket nevezzük nettó értéknek. A tárgyi eszköz selejtezésekor még el nem számolt értéket maradvány értéknek nevezzük. Az amortizációs módszer és a használati idő egymással szoros kapcsolatban állnak. Az amortizáció mértékének évenkénti meghatározásakor három féle eljárást alkalmazhatunk: lineáris, vagyis az egyenletes leírás módját a degresszív, vagyis a gyorsított ütemű leírási módot (első évben nagyobb hányadot, majd egyre kisebbet), illetve a progresszív, vagyis a lassított leírási módot (az első évben kevesebb hányadot, majd fokozatosan egyre magasabb hányadát amortizáljuk az eszköz értékének. Példa: Az értékcsökkenési leírás elszámolása: a tárgyi eszközöknek (immateriális javaknak) a hasznos élettartam végén várható maradványértékkel csökkentett bekerülési (beszerzési, előállítási) értékét azokra az évekre kell felosztani, amelyekben ezeket az eszközöket előreláthatóan használni fogják Egy tárgyi eszköz hasznos élettartama 4 év, bekerülési értéke 2 millió Ft, várható maradványértéke (eladási ára) 200.000 Ft, a cég lineáris elszámolási módot alkalmaz. Megoldás: A leírható összeg: 2 millió Ft – 200.000 Ft = 1.800.000 Ft. Az évenkénti leírás összege 450.000 Ft, leírási kulcsa 22,5 %. Az értékcsökkenési leírás (amortizáció)kihat a költségekre és – részben – az árakra, ugyanakkor (amennyiben az árakban érvényesíthető) szabad pénzeszközt jelent, így beruházásokra is felhasználható. A vállalati amortizációs politika kialakításakor több szempontot kell figyelembe venni. Elemezni kell, hogy az egyes termékek árai milyen mértékben teszik lehetővé az értékcsökkenés gyorsabb leírását, és ezáltal a pénzeszközök mielőbbi képződését. Tekintettel kell arra is lenni, hogy a társasági adó kötelezettségnem a számviteli törvény szerinti elszámoláshoz kapcsolódik. Az értékcsökkenési leírás elszámolásának módja kihat a vállalat vagyoni helyzetére is. A vállalat a számviteli politikájában határozza meg az értékcsökkenési leírás módját. Ez lehet (a számvitel tantárgyból ismertek szerint): lineáris degresszív (gyorsított)
72
teljesítményarányos (2001. január 1-jétől) progresszív. A számítás alapja a bruttó vagy a nettó érték, illetve a tervezett teljesítmény. A tárgyi eszközök értékének leírása (költségként való elszámolása) a lineáris esetében arányosan, a degresszív módszer szerint kezdetben magasabb, később kisebb összeggel történik.
4.3.A tárgyi eszköz-kapacitás gazdaságos üzemeltetése A termelés folyamatában törekedni kell a tárgyi eszközök működési feltételeinek kialakítására és folyamatos biztosítására, az üzemelés zavartalanságára, a szükséges átcsoportosítás végrehajtására. A munkaszervezésre kiemelt feladat hárul. A tárgyi eszközök üzemeltetéséne kgazdaságossága feltételezi a termelő berendzeések minél jobb kihasználását. A kapacitás teljesítőképességet jelent. A tárgyi eszközök kapacitása azt fejezi ki, hogy a legkedvezőbb feltételek esetén milyen termelési volumen érhető el. A tárgyi eszközökben lekötött tőke testesül meg. Nem közömbös, hogy az eszközöket hogyan használják ki. Lényeges gazdasági feladat: – a kapacitás alakításának és kihasználásának elemzése, – nem megfelelő kapacitás-kihasználás esetén annak jelzése, – a gazdasági döntések előkészítése során az előnyök és hátrányok kimutatása, – az egyes döntések végrehajtásának folyamatos elemzése. A kapacitás számítása homogén gépcsoportonként történik. A kapacitást három tényező befolyásolja:
a) a termelő berendzeések átlagos mennyisége b) a naptári hasznos időalap c) a kapacitásnorma A termelő berendezések száma az adott időszakban változhat, emiatt az átlagos mennyiséget kell meghatározni (számtani vagy kronologikus átlaggal). A naptári idő az időszak óráinak száma (pl. 30 naposhónapesetén 720 óra, 365 napból álló év esetében 8760 óra). Egy gép azonban nem üzemelhet folytonosan, ugyanis időközönként karbantartási, javítási munkátkell rajt aelvégezni. A (rendszerint előre tervezett) javítás, karbantartás időszükségletével csökkentett időtartamot nevezzük naptári hasznos időalapnak, és ezt egy gépre vonatkozttjuk. Egy időegység (pl. óra) alatt 100 %-osnál nagyobb teljesítmény esetében több „normaórányi” munka végezhető el. A kapacitás számításakor az elérhető legnagyobb teljesítményt vesszük figyelembe, és ezzel korrigáljuk az egy óra alatti – munkanormának megfelelő – termékmennyiséget. A kapacitás-kihasználás azt fejezi ki, hogy a kapacitás szerinti maximális teljesítménynek milyen arányát teszi ki a tényleges produktum.
73
Termelés Kapacitás A kapacitás kihasználás %-a a kapcitást befolyásoló 3 tényező kihasználási arányától függ. Kapacitás-kihasználás = A kihasználás elemei:
a) A termelő berendezések felhasználási aránya. Gyakori eset, hogy a rendlekezésre álló berendezése kbizonyos arányát a vizsgáltidőszakban nem használják. Ennek két oka lehet: a gép működésképtelen, vgy a működésképesség ellenére sem vonják be a termelésbe. Az elemzés során használt mutatószámok: - Üzemképességi mutató: Üzemképes gépek, berendezések átlagos száma / Rendelkezésre álló gépek, berendezések átlagos száma - A működő gépek, berendezések aránya: Működő gépek, berendezések átlagos száma / Rendelkezésre álló gépek, berendezések átlagos száma - A gépek, berendezések összevont felhasználási aránya: Működő gépek átlagos száma / Rendelkezésre álló gépek átlagos száma A harmadik mutató magában foglalja az első két mutató hatását. A közöttük lévő számszerű összefüggés: 1. mutató . 2. mutató = 3. mutató b) A naptári időalap kihasználása. Az időkihasználás – többek között – függ a vállalati munkarendtől, a műszakok számától, a munkaidőn belüli kiesésektől és a munkaszervezés színvonalától. A naptári hasznos időalap kihasználása: Termelésre fordított órák száma Naptári hasznos időalap c) A kapacitásnorma teljesítése. Az egy órára jutó tényleges, átlagos teljesítmény természetesen elmarad az elérhető kiemelkedő teljesítménytől. A kettő arányát fejezi ki a kapacitásnorma teljesítése. A kapacitás-kihasználás egyenlő a három kihasználási mutató szorzatával. Kapacitás-kihasználás = rendelkezésre álló gépek felhasználási aránya . időalap-kihasználás . kapacitásnorma teljesítése. A kapacitás-kihasználás alakítása jelentős műszaki és gazdasági feladatot képez. A kihazsnálás szintjének növelésével csökken, míg a kihasználás romlásakor nő a fajlagos gépköltség (így az önköltség is). A gépköltség főbb összetevői: karbantartási, javítási, energia költség és az értékcsökkenési leírás. E költségek közül az értékcsökkenési leírás állandó, a javítási, karbantrtási költség degresszív, az energia pedig többnyire proporcionális költség. Mindezekből következően a kapacitás-kihasználás változásának arányát a fajlagos gépköltség kisebb ütemben követi.
74
Példa: a kapacitás és a kapacitás-kihasználásmeghatározására. Megnevezés Mértékegység Termelés db Munkanorma db/óra Teljesítmény - legmagasabb % - átlagos % Gépek átl.száma - rendelkezésre álló db - üzemképes db - működő db Javítás, karbantartás időszükséglete % Javítás, karbantartási költség e Ft Energia költség Ft/óra Értékcsökkenési leírás % A gépek bruttó értéke e Ft
Előző időszak 289.170 5 110 102 20 19 18 10 5 000 1 000 20 40 000
Kiegészítő adatok:
A döntés-előkészítés során a következő időszakra az átlagos teljesítmény 3 százalékponttal, a működő gépek egy darabbal, egy gép időalapjának 100 órával a karbantartási költség 4 %-val történő emelésével számolnak. Feladat: 1. A bázis időszak kapacitásának és a kapacitás-kihasználás arányának megállapítása. 2. A következő időszak vonatkozó adatainak kialakítása. 3. A kapacitás-kihasználás számított növekedéséből adódó önköltség-megtakarítás kiszámítása. Megoldás: 1. Bázis időszak - Kapacitás 20 . (8 760 . 0.9) . 5,5 = 867 240 db - Kapacitás kihasználás 289.170 33,34% 867.240 Kapacitás kihasználtság tényezői: - a termelő berendezések felhasználásának aránya 19db 18db 0,9 90% 20db 19db - 1 gép teljesített órája 289.170 x 3150 18.4,1.x időalap-kihasználás: 3150 39,95% 7884 - a kapacitás-norma teljesítése: 5,1 92,73% 5,5 Együttesen:
75
18.3150.5,1 33,34% 20.(8760.0.9).5,5 0,9.0,3995.0,9273 = 0,334 = 33,34 %
Tehát a kapacitás alacsony (33,34 %-os) kihasználását elsősorban az időalap mindössze 40 %-os kihasználása okozta, de befolyásoló tényező volt a termelő beendezések 90 %-os felhasználási aránya és az átlagos teljesítmény elmaradása a kiemelt szinttől. 2. A következő időszak számított termelés: 19 . 3 250 . 5 . 1,05 = 324 188 db Kapacitás-kihasználás = 324.188 37,38% 867.240 A kapacitás kihasználás tényezői: 19.3250.5,25 324.188 0,3738 37,38% 20.7884.5,5 867.240 0,95 . 0,4122 . 0,9545 = 37.38 % Tehát a kapacitás-kihasználás számított szintje 4,04 százalékponttal, illetve 12,11 %-kal lesz magasabb. 3. A kapacitás-kihasználás változása kihat a fajlagos költségek alakulására. Az előző és a tárgyidőszak gépi költségei: Értékcsökkenési leírás 8 000 e Ft 8 000 e Ft Karbantartási költség 5 000 e Ft 5 200 e Ft Energia költség 56 700 e Ft 61 750 e Ft Összesen: 69 700 e Ft 74 950 e Ft Egy darab termékre jutó gépköltség a bázis időszakban: 69.700.000 Ft 241,03Ft 289.170db A következő időszakban: 74.950.000 231,19 Ft 324.188 A kapacitás-kihasználás javulásából létrejövő termelés-növekedés hatására a fajlagos gépköltség 9,84 Ft-tal fog csökkenni.
4.4. Üzemfenntartás Az üzemfenntartás lényege a tárgyi eszközök működőképességének folyamatos biztosítása a javítási, a karbantartási és a felújítási tevékenység keretében. A javítás, karbantartás két alapesete ismeretes:
a) a meghibásodást követő javítás b) az előzetes javítás, karbantartás A korszerű gazdálkodás követelményeinek az előzetes javítás, karbantartás, felel meg, amelyet terv szerint célszerű végezni. (Tervszerű megelőző karbantartás, rövidítve:TMK.) Ebben folyamatban jelentős a karbantartási ciklus, amelynek szerkezete mutatja meg, hogy hány pontossági és szerkezeti vizsgálatot, kis- és közepes javítást kell végezni. A felújítás a
76
tárgyi eszközök átfogó nagyjavítása, amelynek célja az eredeti műszaki állapot visszaállítása. A felújítás többnyire jelentősköltséget igényel. Gyakran merül fel a kérdés: felújítani vagy beruházni? A megalapozott válasz körültekintő gazdaságossági számítások eredményeként adható meg. Egyrészt megkell határozni az adott tárgyi eszköz felújításának költségeit, valamint az évenkénti várható hozamait (pénzáramait). A becsült hozamok diszkontált értékének és a bekerülési költségeknek az egybevetésével kiszámolható a felújítás nettó jelenértéke (NPV), a belső megtérülési ráta (IRR) és a jövedelmezőség index (PT). Másrészt egy hasonló új tárgyi eszköz vonatkozó dinamikus gazdaságossági mutatóit kell kiszámítani. A két számítás egybevetése alapján megállapítható – meghatározott időtartamra – a magasabb NPV-t biztosító változat. Figyelembekell még venni a bekerülési összeget és a vállalat teherbíró képességét. Mindezek alapján dönthető el, hgoy felújítsa-e a gépet a vállalat vagy újat szerezzen be.
4.5. A feleslegessé vált tárgyi eszközök felújítása és hasznosítása A vállalat termék-összetételének változása, új tevékenységi körök kialakítása, és nem utolsó sorban az elhasználódás következtében feleslegessé válhatnak tárgyi eszközök. Jelentős feladat:
– – – –
a feleslegessé válásidőben történő felismerése vállalaton belüli átcsoportosítás vizsgálata tárgyi eszközök értékesítése a nem hasznosítható tárgyi eszközök selejtezése, hulladékként történő értékesítése.
A felesleges tárgyi eszközök eladásakor nemcsak az értékcsökkenési leírás további kötelezettsége szűnik meg, hanem a lekötött tőke egy része is felszabadul. Lényeges szempont az eladási ár nagysága az eszköz nettó értékéhez képest. Három változat lehetséges: – Az ár magasabb a nyilvántartási (nettó) értéknél, a különbözet – a társasági adó levonása után – növeli az adózott eredményt. A továbbiakban nem kell az értékcsökkenési leírást elszámolni. A bevétel, a lekötött tőke felszabadul és az új újra befektetés lehetőségét teremti meg. A felesleges eszközből származó bevétel „olcsóbb” befektetési forrás mint az adózott eredmény. – Az eladási ár és a nettó érték megegyezik. Ekkor nyereség nem keletkezik, de az előbb említett többi előnnyel számolni lehet. – Az értékesítési ár alacsonyabb a nettó értéknél. Ebben az esetben a különbözet, amelyből le kell vonni a számított társasági adót, mérsékli az adózott eredményt. További értékcsökkenési leírási kötelezettség nem lesz és a bevétel felszabaduló tőkeként ismét hasznosítható.
77
5. Forgóeszköz-gazdálkodás Ebben a fejezetben a forgóeszközök közül csak a készletekkel való gazdálkodás kérdéskörét tárgyaljuk. A pénzeszközökkel való gazdálkodás sajátosságaival a vállalati pénzügyek fejezetekben foglalkozunk. A témát azzal a közhelyszerű megállapítással indítjuk, miszerint a termelésszervezés során szükség van a különböző készültségi fokú termékek (anyagok, áruk, saját termelésű készletek) vállalatok közötti, illetve vállalaton belüli áramoltatására. Ezeket a folyamatokat és a készletezést, valamint a kapcsolódó vállalati tevékenységek együttes rendszerét logisztikai rendszernek nevezzük. A logisztika célja a rendszer szemléletű anyaggazdálkodás alapján a gazdálkodás hatékonyságának javításával a vállalati jövedelmezőség fokozása. A logisztika törekvése, hogy a megfelelő termék megfelelő minőségben megfelelő állapotban megfelelő helyen megfelelő időben megfelelő felhasználónak megfelelő költségen álljon rendelkezésre. (A szakirodalom szerinti 7M). A logisztika feladata a termelési és értékesítési folyamat megfelelő „kiszolgálása” a lehető legalacsonyabb költségszint mellett. A kiszolgálási színvonal befolyásolási tényezői: a jelentkező igények kielégíthetőségének aránya (kiszolgálás szerint) az igény jelentkezésétől a kielégítésig eltelt idő a kiszolgálás minősége A kiszolgálás legfontosabb költségei – beszerzési költségek (rendelés, fedezés, szállítás stb.) – készletezés (a lekötött tőke költsége, a hiány költségei) A kiszolgálás színvonalának javítása többnyire a vonatkozó költségek növekedését váltja ki. A legkedvezőbb megoldások – megfelelő színvonal, viszonylag kedvező költségek – gazdaság-matematikai módszerekkel határozható meg.
5.1. Készletgazdálkodás A készlet fogalmát a szakirodalom kétféleképpen használja. A leggyakoribb megfogalmazás szerint a készletek közé a vásárolt és a saját előállítású termékek tartoznak. Más megfogalmazás és megközelítés szerint a készlet a vállalatnál adott időpontban rendelkezésre álló termékek (saját előállításúak és vásároltak egyaránt) állománya. Az új számviteli törvény szerint a készletek olyan eszközök:
– amelyeket értékesítési céllal szereztek be, és azok az értékesítésig változatlan állapotban vannak (áru, göngyöleg, közvetett szolgáltatások), – amelyek a termelés, a feldolgozás, valamilyen szakaszban vagy már elkészült állapotban vannak (befejezetlen termelés, félkész-termék, késztermék),
78
– amelyeket az előállítandó termékhez vagy a szolgáltatás nyújtásához használnak fel (anyagok). A készletek közé tartoznak a növendék-, hízó- és egyéb állatok is (a tenyészállatok a tárgyi eszközök között szerepelnek). A készletgazdálkodás a vállalat tevékenységi rendszerének az a területe, amely az anyagok beszerzésével, az anyagok, a befejezetlen termelés, a félkésztermékek, késztermékek mozgatásával és tárolásával, valamint a késztermékek készletezésével és értékesítésével foglalkozik. A készletgazdálkodás céljai: – a készletekben lekötött tőke csökkentése a szükséges szintre – a készlettartás és – felhasználás optimalizálása a költségek csökkentésével. A készletgazdálkodást három vetületben tekintjük át. Vizsgáljuk – az anyaggazdálkodás – a saját előállítású késztermékekkel való gazdálkodást és – az összes készlet alakításának feladatait. 5.1.1. Anyaggazdálkodás Az anyaggazdálkodás a termeléshez (értékesítéshez) szükséges anyagok (alap-, segéd-, fűtő-, üzem- és egyéb anyagok), tartalék alkatrészek, gyártóeszközök és áruk optimális mértékének és összetételének meghatározása, gazdaságos beszerzése, tárolása, mozgatása (a feltétlenül szükséges mennyiségben) és takarékos felhasználása. Az anyaggazdálkodás legfontosabb részterületei: a) anyagszükséglet tervezése b) anyagbeszerzés (minőségi és gazdaságossági követelmények érvényesítésével) c) anyagfelhasználás d) tárolás, készletezés Az anyaggazdálkodás tervszerűvé, szervezettebbé tétele érdekében célszerű normákat használni. Ezek az egységnyi tervszámok a beszerzés, a felhasználás és a készletezés területén is alkalmazhatók. A beszerzésre és felhasználásra vonatkozó normák: 1. Nettó norma: az egységnyi termékbe ténylegesen beépülő anyagmennyiség. 2. Bruttó norma: a nettó norma és a termelés közben keletkező hulladék együttes mértéke. 3. Beszerzési norma: a termék előállításához beszerzendő anyagmennyiség, vagyis a bruttó norma és a szállítási, tárolási veszteség. A normák számításakor a bruttó normát tekintjük 100 %-nak. A készletezés terén alkalmazható mérőszám a tárolási idő-norma, amely napokban fejezi ki az anyagkészlet tervezett nagyságát. Az anyaggazdálkodás részterületei közül a szükséglettervezésre, a felhasználásra, a készletezésre térünk ki, a többit csak felsorolásszerűen ismertetjük. Az anyagszükségletek tervezése során figyelembe kell venni:
– a tervezett termelés (szolgáltatás) anyagszükségletét és – az anyagkészlet-állomány tervezett változását.
79
A termelés anyagszükségletének meghatározásakor termékenként és anyagféleségenként a tervezett termelési mennyiséget szorozni kell az adott anyagi beszerzési normájával. A szükséglettervezési rendszer (SZTR) keretében a termelési vezérprogram és az anyagjegyzék figyelembevételével tervezik meg az anyagszükségletet. A beszerzendő anyagmennyiség a tervezett termelés anyagszükségletén túlmenően attól is függ, hogy a vállalat milyen irányban és mértékben tervezi módosítani az anyagkészlet állományát. Ha a nyitókészlet a szükségesnél alacsonyabb, és az időszak folyamán a vállalat növelni akarja készletét, akkor a különbözet növeli a beszerzendő anyagmennyiséget. Ellenkező esetben a készlet tervezett csökkentésének mértékével kisebb lesz a beszerzési szükséglet. Az anyagszükséglet tervezése jelentős mértékben függ attól is, hogy a vállalat rendelésre vagy készletre gyárt-e. A beszerzendő mennyiséget az előbbi esetben döntően a rendeléshez kapcsolódó termelés anyagszükséglete, az utóbbi változatban főként a készletezési politika határozza meg. Az anyagszükséglet tervezése folyamatos feladat. A termelés volumenének és összetételének változása természetesen kihat a beszerzési szükségletre. Ugyancsak folyamatosan vizsgálni kell a tényleges beszerzések forrásait, árszínvonalát, ütemességét stb. Előnyösebb megoldási lehetőségek esetében javaslatot kell tenni azok igénybevételére. Az anyagfelhasználás elemzéséhez és tervezéséhez a fajlagos anyagfelhasználási és anyagkihozatali mutatók számítása is szükséges. Anyagfelhasználás Fajlagos anyagfelhasználás = Termelés mennyisége Termelés mennyisége Anyagkihozatal = Anyagfelhasználás Az előbbi a termékegységre jutó anyagmennyiséget, az utóbbit az egységnyi anyagmennyiségből előállítható (előállított) termék volumenét fejezi ki. A beszerzési, a bruttó és a nettó norma tartalmát tekintve fajlagos anyagfelhasználási mutató. Folyamatosan vizsgálni kell a tényleges anyagfelhasználást egyrészt a legnagyobb súllyal szereplő anyagféleségek, másrészt az összes felhasználás vonatkozásában. Anyagonként elemezni kell a normától való eltérés mértékét és okait. Vállalati szinten célszerű az anyaghányad alakulásának elemzése. Az anyaghányad az anyagi jellegű ráfordításnak a termelési értékhez viszonyított arányát fejezi ki. Az anyagköltség összegének időszak közi és végi elemzéséhez egy anyagféleség esetében igénybe vehető az abszolút eltérések (más néven: lánchelyettesítés) módszere, amelynek alapja, hogy a vizsgált téma tényezők szorzatával legyen egyenlő. Anyagköltség = termelési volumen . fajlagos anyagfelhasználás . anyagár Példa: az anyagköltség változásának vizsgálatára
80
Megnevezés Termelés Fajlagos anyagfelhasználás Az anyag egységára Anyagköltség
M.e. db to/db Ft/db eFt
Előző időszak Tárgy időszak 200 240 2,2 2 50 000 54 000 22 000 25 920
Feladat: az anyagköltség változását befolyásoló tényezők hatásának számszerűsítése. Megoldás: Tényezők M.e. Előző év Közbeeső szorzatok 1. 2. 3. Tárgyév Termelés mennyisége db 200 +40 240 240 240 Fajlagos anyagfelh. to/db 2,2 2,2 -0,2 2 2 Egységár Ft/db 50 000 50 000 50 000 +4 000 54 000 Anyagköltség E FT 22 000 +4 400 -2 400 +1 920 25 920 Az anyagköltség 3 920 000 Ft-tal (27,8 %-kal) nőtt. A változás tényezői:
– a termelés 20 %-os felfutása 4 400 000 Ft-tal növelte, – az egységár 8 %-os emelkedése 1 920 000 Ft-tal emelte, – a fajlagos anyagfelhasználás 9,1 %-os javulása 2 400 000 Ft-tal mérsékelte az anyagköltséget. Az anyagok készletezésének és tárolásának gazdasági vonatkozásai közül a különböző készlet-kategóriákkal, a tárolási idő szerepével, a készletek felhasználásának hatékonyságával és a költségek tartalmával foglalkozunk. A legfontosabb készlet-kategóriák:
– Minimális (törzs) készlet: az a biztonsági készletszint, ami az anyagellátás problémáinak áthidalását és a váratlan termelésnövekedés anyagszükségletének kielégítését szolgálja. – Folyókészlet: két szállítási időpont közötti anyagszükségletet kielégítő készlet. – Maximális készlet: előre meghatározott felső érték, a minimális és a tervezett legmagasabb folyókészlet együttes mértéke. – Átlagkészlet: az időszak készleteinek középértéke, számítani vagy kronológikus átlaggal. A készletezési mechanizmus a rendelések időközének és mennyiségének szabályozása, a készletszint alakításának rendje. A rendelési időközök lehetnek előre meghatározottak (t), vagy azokat csak bizonyos készletszínt (s) elérésekor állapítják meg. A rendelési tétel szintén vagy előre rögzített (q), vagy az az adott mennyiség, amellyel a beérkezéskor a készletszint eléri a tervezett maximális volument (s). A hazai és a nemzetközi gyakorlatban számos készletezési mechanizmust alkalmaznak, a hagyományos módszerektől a minimáliskészletezéssel járó „éppen időben elv”-ig. A vállalati döntések előkészítéséhez a rendelkezésre álló készletezési matematikai modellek nagy segítséget nyújtanak, amelyek determinisztikus és sztochasztikus modellek lehetnek. A determinisztikus modellek elősegítik az optimális tételnagyság meghatározását, a diszkrét beszerzési tételek esetén és a nem egyenletes kereslet alakulás
81
esetén történő számítást. Úgyszintén felhasználhatók a modellek az egyenletes utánpótlás, valamint rendelésre készletezés esetében az optimális megoldások megállapítására. Gyakori lehet a költség minimalizáló szochasztikus modellek alkalmazása is, ugyanis gyakran nem ismert előre a felhasználás alakulása, így a készlet raktárból való kiáramlása sztochasztikus folyamatként megy végbe. A modellek számítása és felhasználásának lehetősége az operációkutatás tantárgyból ismert. A készletek mértéke napokban is kifejezhető. Vagyis megállapítható, hogy egy készletszint hány napi anyagfelhasználásnak felel meg. Készlet mennyisége Tárolási idő = Egy napi anyagfelhasználás Anyagkészletezés hatékonysága több mutatóval mérhető. Ezek közül leggyakrabban az anyagok forgási sebességének mutatóját használjuk, a következők szerint: 1. A fordulatok száma kifejezi, hogy az adott időszakban a készlet hányszor cserélődött ki, hány forgást tett. Anyagfelhasználás Számítása: Átlagos anyagkészlet Az átlagos anyagkészlet kiszámításának menete a készletezési mechanizmusból és a készletnyilvántartás adatsorától függ. Legpontosabb eredmény a napi állomány-adatok ismeretében kapható (az adatok egyszerű számítani átlagolásával). Ha az állomány adatok azonos időközönként (havi vagy negyedévi nyitóként) állnak rendelkezésre, akkor kronologikus átlagot kell számítani. 2. A forgási idő megmutatja azt, hogy egy-egy forgás mennyi időt vesz (vett) igénybe, illetve hogy az átlagkészlet hány napi anyagfelhasználásra nyújt fedezetet. Kiszámítása: Idődőszananapjainak száma a) Frodulatszám
b)
Átlagos anyagkészlet Anyagfelhasználás Idődőszanapjainak száma
3. Az anyagkészlet- igényességi mutató az egységnyi anyagfelhasználásra jutó átlagkészletet fejezi ki. Átlagos anyagkészlet A számítás menete: Anyagfelhasználás A mutató reciproka a fordulatszámnak. A fenti mutatók alapján elemezhető a forgási sebesség változásának dinamikája és a módosulásból keletkező relatív készlet-növekedés vagy csökkenés. A forgási sebesség mutatói közül a fordulatszám egyenes arányú (azonos irányban változó), míg a másik kettő fordított arányú (ellenkező irányban változó) mutató.
82
Ebből következően a változás a fordulatszám alapján állapítható meg legegyértelműbben:
Viszonyítandó fordulatszám Viszonyítási alapul szolgáló fordulatszám Viszonyítható a terv a bázishoz, a tény a tervhez (normához) a tény a bázishoz stb.
A forgási sebesség változása kiszámítható a fordított arányú mutatók alapján is. Ügyelni kell azonban arra, hogy a viszonyítási alap adatát kell osztani a viszonyítandó adattal. A forgási sebesség változása kiszámítható a fordított arányú mutatók alapján is. Ügyelni kell azonban arra, hogy a viszonyítási alap adatát kell osztani a viszonyítandó adattal. A forgási sebesség változása kiszámítható a fordított arányú mutatók alapján is. Ügyelni kell azonban arra, hogy a viszonyítási alap adatát kell osztani a viszonyítandó adattal. A forgási sebesség változása esetén módosul az átlagkészlet-szükséglet is. Ha nő a sebesség, viszonylag kevesebb készlet kell, ha visszaesik a sebesség, akkor megnő az átlagkészlet-igény. A tervezett relatív készlet-megtakarítás (túllépés) számítása:
Tervezett anyagfelhasználás Tervezett átlagkészlet Bázis idődőszafordulatszáma Az előirányzottakkal szemben jelentkező készleteltérés:
Anyagfelhasználás Átlakészlet Tervezett fordulatszám A viszonylagos készlet-megtakarítás a lekötött tőkét – és költséget – csökkenteni, a készlet-túllépés mindezeket növeli. Az anyagtárolási időt több módszerrel lehet mérsékelni. Például: az elfekvő készletek értékesítésével vagy rövidebb tárolási időt igénylő anyagok felhasználásával, a beszállítás jobb megszervezésével kevesebb időt kell tölteniük a raktárban az anyagoknak. A készletezés költségei két csoportba sorolhatók: 1. Folyamatos költségek: a raktározással és anyagmozgatással kapcsolatos költségek. 2. A lekötött tőke költségei: a készletezéshez szükséges tőke megszerzésének költségei, ráfordításai (pl. a hitel vagy kölcsön kamata), a saját tőke költsége. A készletezési költségek csökkenthetők a termelés összetételének módosításával, olcsóbb, de megfelelő minőségű helyettesítő anyagok felhasználásával stb. Az anyaggazdálkodás egyéb fontos részterületei: – Az anyagbeszerzés potenciális és tényleges forrásainak figyelemmel kísérése és értékelése a minőség, a megbízhatóság, az ár, a szállítási távolság stb. vonatkozásában. – A vásárolt anyagok mennyiségi és minőségi átvétele. – A raktárgazdálkodás irányítása és ellenőrzése (az anyagok – felhasználási sorrendet, racionális belső mozgatást figyelembe vevő – raktározása). – A beérkező számlák ellenőrzése. – A hulladék-gazdálkodás. – Különböző nyilvántartások vezetése stb. A vállalati anyagköltségek csökkentésének számos területe van. A legfontosabb lehetőségek:
83
– A terméktervezés keretében az anyagszükséglet csökkentése, olcsóbb – de megfelelő – anyagok tervezése. – A technológia változtatásával a fajlagos anyagfelhasználás, a selejt csökkentése. – Az anyagellátás folyamatosságának biztosítása. – A szállítási mód megválasztásával olcsóbb beszerzési források keresésével. – Az anyagmozgatás útvonalának minimalizálása mind a raktáron belül (betárolás, átrendezés és kitárolás során), mind a raktár és az üzemek között, valamint a munkahelyközi és a munkahelyen belüli mozgatáskor. – A tárolás megfelelő módjának kialakítása, különös tekintettel az anyagok értékének megőrzésére. – Az elfekvő és felesleges készletek feltárása és hasznosítása stb. Példa: Az anyaggazdálkodás elemzéséhez és tervezéséhez Egy vállalat két termékéhez ugyanazt a „Z” anyagot használja fel. A vonatkozó adatok:
Termék A B
Előző időszak normája kg/db Beszerzési Bruttó Nettó 8,2 8 10,4 -10
Tervezett Eladási ár termelés (db) (Ft/db) 7,8 1 000 50 000 9,7 2 000 60 000
Kiegészítő adatok:
Az anyag forgási sebessége az előző évben 20 fordulat volt. A döntés-előkészítés során megtörtént a normák műszaki, gazdasági felülvizsgálata, amelynek eredményeként mindkét termék esetében a hulladék aránya 2 %-ra, a szállítási és tárolási veszteség 1 %-ra csökkenthető. Az anyag beszerzési ára 2 000 Ft/kg. Az anyagbeszerzés egyszeri rendelési költsége 10 000 Ft. A tartási költség a beszerzési ár 20 %-a, ebből a tőkelekötés költsége 15 %. A minimális (biztonsági) készlet mindössze 2 napi elhasználásnak felel meg, amit 7 napira célszerű növelni. Az anyaghulladék 300 Ft/kg áron értékesíthető. Feladat: 1. Az új normák kiszámítása. 2. A termelés anyagszükségletének és a beszerzendő mennyiségnek meghatározása. 3. A gazdaságos rendelési mennyiség kiszámítása, ha a készletfeltöltés a) az első szállításkor b) az időszak során folyamatosan történik 4. Határozza meg az optimális rendelési mennyiség reagálását külön-külön a termelés, a rendelési költség és a tartási költség 20-20 %-os növelésére. 5. Határozza meg a tervezett forgási sebességet és a változásból adódó relatív készletmegtakarítást. 6. Számítsa ki a minimális-, a folyó-, a maximális és az átlagkészletet természetes mennyiségben és tárolási időben. 7. Állapítsa meg az anyaggazdálkodással kapcsolatos költségeket. 8. Számítsa ki az anyaghányadot. Megoldás: 1. Az „A” termék nettó normája (7,8 kg) a bruttó norma 98 5-a (100 %-2% hulladék), így az új bruttó norma = 7,8 7,96kg / db 0,98
84
A beszerzési norma = 7,96 . 1,01 = 8,04 kg/db A „B” termék bruttó normája 9,7 9,9kg / db 0,98 Beszerzési normája: 9,9 . 1,01 = 10 kg/db 2. A termelés anyagszükséglete: „A” termék: 1 000 . 8,04 = 8 040 kg „B” termék: 2 000 . 10 = 20 000 kg Összesen: 28 040 kg A készlet növeléséhez 5 napi felhasználást biztosító anyagmennyiség szükséges. 28.040 .5 384kg 365 Beszerzési szükséglet: 28.040 + 384 = 28 424 kg. 3. A gazdaságos rendelési mennyiség: 2.O.D Q Az ismert képlet: C O = alkalmankénti rendelési költség D = éves anyagszükséglet C = egységnyi készlet éves tartási költsége a) Ha a készlet feltöltése az első szállításkor lesz, akkor D = 28 040 2.10.000.28.040 Q 1.184kg 400 A rendelésenkénti mennyiség tehát 1 184 kg, kivéve az elsőt, amikor is 1184+384 = 1.568 kg-ot igényelni. A rendelések száma: 28.040 23,7 24 1.184 b) Folyamatos készletfeltöltés esetén D =28 424 kg 2.10.000.28.424 Q 1.192kg 400 A rendelések száma: 28.424 23,85 24 1.192 4. Az optimális rendelési mennyiség változása a 3/a változatban: a) 20 %-os termelés-növeléskor: 2.10.000.33.648 Q 1.297kg 400 b) Az egységnyi rendelési költség 20 %-os emelkedésekor: 2.12.000.28.040 Q 1.297kg 400 c) A fajlagos tartási költség 20 %-os növekedése esetén: 1 0,9128 Az arány = 1,2
85
5. Készletadatok Készlet fajták
Anyagkészlet Tárolási idő (nap) 7 15,4 22,4 14,7
Minimális készlet Folyó készlet Maximális készlet Átlag készlet
Mennyiség (kg) 537,7 1,183,1 720,8 1 129,2
Egy napra jutó anyagszükséglet:
28.040 76,82kg 365 A folyó készlet: 1.184 15,4nap 76,82
Átlagkészlet:
15,4 14,7nap 2 1.183 - mennyiségben 537,7 1.129,2kg 2 6. A tervezett forgási sebesség: a) fordulatszáma Anyagfelhasználás 28040 24,83 fordulat Átlagkészlet 11292 24,83 A forgási sebesség változása: 124,15% 20 365 14,7nap b) forgási idő 24,83 Az előző időszakban a forgási sebesség változása (a forgási idő alapján): 365 18,25nap 20 18,25 124,15% 14,7 c) A forgási sebesség tervezett javulásából adódó relatív készlet-megtakarítás: 28.040 1.129 1.402 1.129,2 272,8kg 20 d) A relatív készlet megtakarításából adódó viszonylagos ráfordítás-csökkenés: 272,8 . 2,000 . 0,15 = 81.840 F 7. Az anyaggazdálkodással kapcsolatos költségek, ráfordítások: a) Folyó költségek - Anyagfelhasználás 28 040 . 2 000 = 56 080 000 - Le: hulladékmegtérülés: „A” 1 000 . (7,96-7,8) . 300 = -48 000 „B” 2 000 . (9,9-9,7) . 300 = -120 000 - rendelési költség: 24 . 10 000 = 240 000 - tartási költségből a raktározási, anyagmozgatási költség - napokban
7
86
Tartási költség: 1 129,2 . 2 000 . 0,2 = 451 680 Ebből raktározási, anyagmozgatási 2 129,2 . 2 000 . 0,05 = 112 920 folyó ktg.össz. 56 152 000 b) Tőkelekötés költségei 1 129,2 . 2 000 . 0,15 = 338 760 anyaggazdálkodás költségei, ráfordításai 56 490 760 8. Anyaghányad kiszámítása - termelési érték 1 000 . 50 000 + 2 000 . 60 000 = 170 000 000 - anyaghányad 56.152.000 0,3303 33,03% 170.000.000 5.1.2. Saját termelésű készletek A saját termelésű készletek állományának alakulása és alakítása is jelentős gazdálkodási feladatot képez. Biztosítani kell a termelés folyamatosságát, vagyis azt, hogy mindig legyen megfelelő mennyiségben, összetételben, készültségi fokon befejezetlen termelés és félkész termék. A fogyasztói igények kielégítésére kellő volumenben, választékban és időben álljon rendelkezésre késztermék. Ugyanakkor a készletekben lekötött tőke (a számvitelben kimutatott illetve ki nem mutatott költségei miatt)ne haladja meg az optimális szintet. Vizsgálni és tervezni kell a saját termelésű készletek értékét is. Célszerű kialakítani a készletnormákat. Ezek a normák napokban fejezik ki a tervezett készleteket. A befejezetlen termelésnormája az ún. gyártás finanszírozási időt, a félkész- és a késztermék normája a tárolási idő tervezett mértékét mutatja. (Sándor L-né és társai,1997, ld.) A befejezetlen termelés esetében először meg kell határozni a gyártási átfutási időt (az anyag megmunkálásba vételétől, illetve az első művelet elvégzésétől a késztermék elkészültéig terjedő időtartamot), majd az átlagos készültségi fokot. Ez utóbbi az átfutási időtartam alatt a napi halmozott készültségi fokok átlagát fejezi ki. (Ha egy termék 3 nap alatt készül el és az első napon a közvetlen önköltség 50 %-a, a második nap végéig 70 %a és a harmadik nap végéig – természetszerűleg – 100 %-a merül fel, akkor az átlagos készültségi fok 76,7 %.) A gyártási átfutási idő és az átlagos készültségi fok szorzata a gyártás finanszírozási idővel egyenlő. A saját termelésű készletek értéke meghatározható a tárolási, illetve gyártás finanszírozási idő és az egy napra jutó közvetlen önköltség szorzataként. A készletek csökkentésének lehetséges változatai: – a gyártási átfutási idő lerövidítése (korszerűbb gyártási rendszerrel és munkaszervezéssel, hatékonyabb anyagmozgatással stb.); – a késztermékek tárolási idejének mérséklése (a gyártás és a kiszállítás harmonikussá tételével). Példa:
87
Egy vállalat saját termelésű készleteivel kapcsolatos adatok: Megnevezés
Tárolási (átfut.) idő nap
Befejezetlen termelés Félkész termék Késztermék Átlagos készültségi fok: 60 %
10 2 5
1 napi közvetlen önköltség e Ft/nap 2 000 1 500 2 000
Átlagkészlet e Ft 12 000 3 000 10 000
A következő évre a gyártási átfutási idő és a tárolási idők egy-egy nappal csökkennek. 10 %-os termelési növekedés és azonos arányú napi közvetlen költség emelkedés mellett hogyan változik a saját termelésű készlet átlagos állománya? Mennyit jelent a relatív készlet megtakarítás? Megoldás: Megnevezés Tárolási (átfutási) 1 napi közvetlen Átlagkészlet idő nap önköltség (ezer Ft) (ezer Ft/nap Befejezetlen termelés 9 2 200 11 800 Félkész termék 1 1 650 1 650 Késztermék 4 2 200 8 800 22 330 Változatlan tárolási idő mellett a termelés és a napi közvetlen önköltség 10 %-os emelkedése következtében az átlagkészlet azonos arányban nő (25 000 . 1,1 = 27 500 e Ft lenne). A tervezett készlet-megtakarítás: 27 50 e – 22 330 e =5 170 e Ft. Hitellel történő finanszírozás esetén ez az összeg felszabadul, a hitel visszafizethető. Saját finanszírozásnál a felszabaduló tőke másutt hasznosítható.
5.2. A készletek együttes vizsgálata A vásárolt és a saját előállítású összes készlettel kapcsolatos döntés, a közbenső és utólagos elemzés az egyes elemeken túlmenően is lényeges gazdálkodási feladat. A vizsgálat területei: – az összes készlet hatékonyságának alakulása, – a tőkelekötés – és költségének – optimalizálása. A készletek forgási sebességének mutatóit az anyaggazdálkodáshoz hasonlóan számítjuk ki. Eltérés a viszonyítandó adatban és viszonyítási alapban van, mivel itt az összes (saját, vásárolt) készlettel, valamint az értékesítés nettó árbevételével vagy közvetlen önköltségével számolunk. Értékesítés nettó árbevétele Készletek fordulatszáma : Készletek átlagos értéke A forgási idő és a készlet igényességi mutató meghatározása értelemszerű. A relatív készletcsökkenés (-növekedés) számítása: Adott idődőszanettó árbevétele adotti idődőszaátlagkészlete Előlő idődőszafordulatszáma
88
Az összefüggés alapján tervezhető (a relatív megtakarításon túlmenő) az is, hogy a követelményként meghatározott készlet-csökkenés eléréséhez milyen összegű nettó árbevételt kell(ene) realizálni. Az összes készlet tartásához lekötött tőke befektetést jelent, a megtérülési követelménnyel párosulva. (A készletek együttes vizsgálatához kapcsolódó példa a Gyakorlati feladatok között található.)
6. Emberi erőforrás-gazdálkodás Az alapvető termelési tényezők közötti kiemelt szerepet tölt be a munka, amely az ember azon szellemi és fizikai képességeinek összessége, amelyeket felhasználhat a termelés során. A munkaerőnek kettős természete van: egyrészt céltudatos tevékenység eredményeként értéket hoz létre, másrészt a vállalatnak költséget okoz. Az emberrel mint potenciális és/vagy tényleges erőforrással is gazdálkodni kell. Az emberi erőforrás-gazdálkodás feladata a munkahelyi követelmények (mennyiségi és minőségi elvárások) meghatározása és a munkavállalói igényekkel való összehangolása. Ennek keretében a munkafeltételek és a jövedelem megfelelő színvonalának megteremtésével, szervezői tevékenységgel el kell érni a munkaerő hatékony felhasználását. A munkaerő-gazdálkodás feladatait és módszereit a következő területek áttekintésével tárgyaljuk: A munkaerő-szükséglet meghatározása A munkaerő hasznosítása Ösztönzés, bér- és jövedelem-gazdálkodás
6.1. A munkaerő-szükséglet meghatározása Egy vállalat munkaerő-szükségletét sok tényező befolyásolja. Meghatározó a vállalat feladatköre, a termelés (szolgáltatás) volumene, összetétele, munkaigényessége, a termelés egyéb tényezőinek mértéke és szerkezete, valamint a munkaszervezés színvonala. A tervezés kiinduló pontja a vállalati feladatok teljesítéséhez szükséges munkakörök meghatározása. A munkakör a feladatok egy munkaerőre lebontott része, amely meghatározott tudást és képességet igényel. A tudás a szakismeretet (gyakorlati, speciális ismeretet) és – egyre inkább – a nyelvismeretet foglalja magába. A képesség fizikai és/vagy szellemi erőkifejtést, rugalmasságot, alkotókészséget stb. jelenthet. A létszámszükséglet fontos eszközét képző munkakörelemzés során vizsgálják a munkakörök jellemzőit, követelményeit, terhelését. A munkaerő-szükségletet állománycsoportonként, munkaköri csoportonként, szakmák – és még további részletezések – szerint kell megállapítani. Megkülönböztetjük a szellemi és a fizikai dolgozók állománycsoportját. A fizikai foglalkozásúak további tagolása: közvetlen és közvetett fizikai dolgozók. Az előbbiek közvetlenül vesznek részt a termelésben, az utóbbiak kisegítő, kiszolgáló tevékenységet végeznek.
89
A fizikai foglalkozású munkavállalók szükséges létszámát többféle módszer alkalmazásával lehet megállapítani. Gyakori a termelés normaóraszükségletén alapuló módszer, és elterjedőben van a termelő berendezések kiszolgálási normáira épülő eljárás. A termelés normaóraszükségletéből kiinduló számításhoz mg kell határozni termékenként, munkafolyamatonként a fajlagos normaóraigényt, a termelés mennyiségét, az átlagos teljesítmény százalékot és az egy fizikai foglalkozású dolgozó által teljesítendő órák számát. A teljes termelés normaóraszükséglete Létszámszükséglet = Egy fő által teljesítendő normaóra A teljes termelés normaóraszükséglete Átlagos teljesítmény vagy = Egy fő által teljesítendő munkaóra A teljes termelés normaóra szükséglete a termékenkénti termelési volumen és fajlagos normaóra-szükséglet szorzatainak összegével egyenlő. Az egy fő által teljesítendő normaórát az egy munkavállaló teljesítendő munkaórájának és az (együtthatós formában kifejezett) átlagos teljesítménynek a szorzataként kapjuk meg. Ha egy vállalat tervezett termelésének (pl. 5 féle termék és 1 szolgáltatás) összevont normaóra-igénye 714.000 normaóra, az átlagos teljesítményszázalék várható mértéke 105 % és az egy fő által teljesítendő órák száma 1700 munkaóra, akkor a közvetlen fizikai foglalkozásúak létszámszükséglete: 714.000 400 fő 1.700.1,05
714.000 1,05 400 fő vagy: 1.700 A létszám-szükséglet csökkentése az átlagos teljesítmény növelésével és/vagy az egy fő által teljesítendő órák számának emelésével érhető el. Ez utóbbi a munkaidő kihasználás témakörébe tartozik. Ha például a fenti esetben az átlagos teljesítmény 106 %-ra, az egy fő óráinak száma 1.750 órára növelhető, akkor a létszám-szükséglet: 714.000 385 fő 1.750.1,06 Felmerülhet a tulajdonos(ok) részéről a létszám maximalizálása (pl. 370 fő). Ebben az esetben meg kell vizsgálni: A termékenkénti normaóra-szükséglet csökkentésének műszaki lehetőségét (pl. 2 %). A munkaidő-kihasználás további javítását (pl. 1 %). Mindezek legmegfelelőbb kombinációit. 714.000.0,98 699.720 370 fő 1.750.1,01.x 1.767,5.x x = 1,07 Tehát a maximált létszámmal (370 fővel) 107 %-os teljesítmény mellett érhető el a termelési cél.
90
A közvetett fizikai dolgozók számát az előbbi kategória létszámának arányában számítjuk ki. Az előző időszak adatai és a tervezett technológiai, munkaszervezési intézkedések hatása alapján kell megtervezni a fizikai foglalkozásúakon belül a közvetett és a közvetlen fizikaiak súlyarányát. Nem elégséges csak a teljes időszakra tervezni, hanem kisebb időtartamokra (negyedévekre, hónapokra) is célszerű a számításokat elvégezni. Megállapítható az évközi legkisebb és legmagasabb termelési feladat teljesítéséhez szükséges minimális és maximális létszám. A két adat különbsége a mozgólétszám. Minél kisebb időtartamokra végezzük el a számításokat, annál pontosabban nyomon követhető a létszámszükséglet alakulása, és ennek következtében a munkaerőfelvétel illetve az elbocsátás várható évközi időpontja és mértéke. A termelő berendezések kiszolgálási normáira épülő módszert ott alkalmazzák, ahol a dolgozó döntően a termelési folyamat szabályozását vagy ellenőrzését látja el. (Dr.Varga S. és szerzőtársai, 1977, ld.) A létszám-szükséglet tervezésekor a termelő berendezések vagy a folyamatok (részfolyamatok) mennyiségéből, összetételéből, valamint a szabályozás, ellenőrzés fajlagos normaóra-igényéből kell kiindulni. Az összes normaóraszükséglet – az előbbi módszerhez hasonlóan – átszámítható munkaóra-igényre, amelyet az egy fő által teljesítendő órák számával elosztva kapjuk meg a létszám-igényt. A szellemi foglalkozásúak létszámszükségletét döntően a munkakörelemzés keretében határozzák meg.
6.2. A munkaerő hasznosítása A különböző módszerek alkalmazásával meghatározott éves és évközi létszámszükségletet, továbbá annak összetételét egybe kell vetni a jelenlegi tényleges létszámmal és szerkezettel. Az összehasonlítás alapján állapítható meg, hogy vállalati szinten, illetve az egyes állománycsoportokban és részterületeken növelni vagy csökkenteni kell-e a létszámot. Célszerű számításba venni a vállalaton belüli átcsoportosítási és átképzési lehetőségeket is. A vállalati gazdálkodás fontos feladata a megfelelő munkakörülmények és feltételek megteremtése, a folyamatos munkavégzés megszervezése és irányítása. A munkaszervezés fő célja a munka hatékonyságának növelése. Ennek érdekében a munkavállalóval meg kell ismertetni a feladatát, a munkamegosztásban betöltött szerepét és munkakapcsolati rendszerét. Törekedni kell a munka monotóniájának mérséklésére, esetleges megszűntetésére munkarotációval, a munkafeladat – vagy munkakör – szélesítésével. A munkaerő-gazdálkodás kiemelt területe a munkaidő kihasználás és a munkatermelékenység folyamatos elemzése, valamint a szükséges intézkedések megtétele. A vállalati munkarend meghatározza a munkaidő teljesítésének rendszerét. Ezen bleül rögzítik a munkaidő kezdeti és befejezési időpontját, a napi munkaidőt, a munkaközi szüneteket stb.
91
A vállalatok különböző munkaidő-rendszereket alakíthatnak ki. Lehet teljes és nem teljes munkaidős rendszer. A teljes munkaidős rendszeren belül megkülönböztetjük a fix és változó munkaidős rendszereket. A nem teljes munkaidős foglalkoztatás formái – többek között – a bedolgozás, a munkakör megosztás, részmunkaidős foglalkoztatás stb. A vállalati munkaidő-kihasználás egyrészt az egész napos, másrészt a törtnapi kiesések miatt marad el a 100 %-os szinttől. A munkaidő kihasználás a következő rész- és összevont mutatókkal mérhető: A munkaerő-felhasználás mutatója azt fejezi ki, hogy a vállalat állományába felvett dolgozók milyen arányban jelentek meg és vették fel a munkát az egyes munkanapokon. A megjelentek átlagos létszámát dolgozói létszámnak nevezi a szakirodalom. Átlagos dolgozói létszám Munkaerő - felhasználás Átlagos állományi létszám Teljesített munkanapok száma Teljesíthető munkanapok száma A kiszámított mutatót az egész napos kiesések aránya egészíti ki a 100 %-os szintre. A távollétek okai: fizetett szabadság, betegség, egyéb engedélyezett illetve igazolatlan egész napos hiányzás.
vagy: =
A munkanap-kihasználás mutatója a munkavégzés céljából megjelentek ledolgozott és ledolgozható óráinak arányát jelenti. A számítás során a túlórákat figyelmen kívül kell hagyni. Teljesített órák száma Munkanap-kihasználás: A teljesített munkanapokon teljesíthető órák száma Munkanap átlagos hossza vagy: Munkanap törvényes hossza A törtnapi kiesés is lehet igazolt, vagy igazolatlan. Az összevont munkaidő-kihasználás mutatója arra ad választ, hogy az időszak folyamán az átlagos állományi létszám által maximálisan teljesíthető órák számának hány százalékát dolgozták le. Teljesített munkaórák száma Összevont munkaidő-kihasználás: Az állományi létszám által teljesíthető órák száma vagy: munkaerő-felhasználás-munkanap-kihasználás Példa a munkaerő-kihasználás mérésére: Egy vállalat fizikai dolgozóinak átlagos állományi létszáma 200 fő. Az év folyamán 42.840 munkanap alatt 325.584 órát dolgoztak. A törvényes munkanapok száma 252, a napi törvényes munkaidő 8 óra. Feladat: a munkaidő kihasználás mutatóinak kiszámítása. Megoldás: Munkaerő-felhasználás: Az átlagos dolgozói létszám kiszámítása:
Teljesített munkanapok száma Törvényes munkanapok száma
92
42.840 170 fő 252 Munkaerő felhasználás 170 0,85 85% 200
42.840 42.840 85% 200.252 50.400 b) Munkanap-kihasználás 325.548 0,95 95% 42.840.8 7,6 vagy: 95% 8 A munkanap átlagos hossza: 325.548 7,6 42.840 c) Összevont munkaidő kihasználás: 325.548 0,8075 80,75% 200.252.8 vagy: 0,85 . 0,95 = 0,8075 = 80,75 % vagy:
A munkaidő-kihasználás alakulásának tényezői: A törvényes munkanapok változása, amelyet a vállalat nem tud befolyásolni. Az egész napos kiesések aránya. A vállalat befolyásoló szerepe minimális, gyakorlatilag az igazolatlan távollétek csökkentésére, megszűntetésére szorítkozik. A törtnapi kiesések aránya. Ennek változására tud hatni a vállalat. A munkatermelékenység az élő munka hatékonyságát fejezi ki. A hatékonyság mérésekor a teljesítményt viszonyítjuk a vele kapcsolatos ráfordításhoz (a hatékonyság részletesebb kifejtése az V. fejezetben található. A munkatermelékenység mutatóinak meghatározásakor teljesítményként a termelés mennyisége és értéke vehető figyelembe. Ráfordításként a munkaidő szerepel (órában, napban vagy évben). A munkatermelékenység leggyakrabban használt mutatói: Egy normaóra felhasználásra jutó termelési érték: Termelési érték A termelés normaóra szükséglete Egy közvetlen fizikai dolgozó egy órájára jutó termelési érték: Termelési érték A közvetlen fizikaiak által teljesített munkaórák száma A mutató az egy normaóra felhasználására jutó termelési érték és az átlagos teljesítmény szorzataként is meghatározható.
93
Egy fizikai dolgozó egy órájára jutó termelési érték: Termelési érték A fizikaiak által teljesített munkaórák száma Az összefüggés: a 2.mutatószorzova a közvetlen fizikaiak arányával. Egy fizikai dolgozó egy teljesített munkanapjára jutó termelési érték: Termelési érték A fizikaiak által teljesített munkaórák száma Ugyanez meghatározható még a harmadik mutató felhasználásával is: ezt szorozni kell a munkanap átlagos hosszával. Egy fizikai dolgozó egy törvényes munkanapjára jutó termelési érték: Termelési érték Fizikaiak átlagos állományi létszáma . törvényes munkanapok száma A negyedik mutató és a munkaerő-felhasználás szorzataként is kiszámítható. Egy fizikai dolgozóra jutó termelési érték: Termelési érték A fizikaia dolgozók átlagos állományi létszáma Az ötödik mutató és a törvényes munkanapok számának szorzataként is meghatározható. Egy főre jutó termelési érték: Termelési érték Fizikai és szellemi dolgozók átlagos állományi létszáma A hatodik mutatót meg kell szorozni a fizikaiak létszámon belüli arányával. A munkatermelékenység figyelemmel kísérése és befolyásolása folyamatos gazdasági (és műszaki) feladat. A döntés-előkészítés keretében a termelékenység tényleges mutatóiból és – főként – a közöttük fennálló összefüggésekből kell kiindulni, és figyelembe kell venni a tervezett technológiai, munkaszervezési intézkedések hatását. A törvényes munkanapok száma is változhat, de ez már a döntés-előkészítés szakaszában ismert. Folyamatos munkaszervezéssel és irányítással az elhatározott célok többnyire megvalósíthatók. Az esetleges eltérések okait elemezni kell, és szükség esetén célszerű számításokat végezni a döntés-korrekció hatásaira. Példa: A munkatermelékenységi és a munkaidő-kihasználási mutatók számítására. Tárgyidőszak Megnevezés M.e. Előző időszak Terv Teljesítés Fizikai dolgozók átlagos állományi létszáma fő 200 200 200 ebből: közvetlen fizikaiak fő 260 162 Szellemi foglakozásúak átlagos állományi létszáma fő 75 76 76
94
Törvényes munkanapok száma Fizikaiak által teljesített munkanapok Fizikaiak által teljesített órák ebből: közvetlen fizikaiak munkaórája Átlagos teljesítmény Termelési érték A termelési normaóra szükséglete
nap m.nap óra óra % e Ft n.óra
252 42 840 325 584 260 467 102 1 628 000 265 709
254
105 1 907 000 289 940
254 44 196 340 309 275 642 105 1 910 200 289 427
Megjegyzés: a teljesítés adatait „megelőlegeztük”. Kiegészítő adatok. A döntés-előkészítés során végzett számítások alapján a tervezett változások (a táblázatban szereplő adatokon felül): A közvetlen fizikaiak aránya a 2 százalékponttal növelhető. A munkanap kihasználás 96 %-ra emelhető. A munkaerő felhasználás 1 százalékponttal nő. Az értékesítendő termékek árszínvonala várhatóan 6 %-kal nő. Az évközi elemzés eredményeként július 1-től további 1 százalékponttal emelhető a munkaerő-felhasználás aránya és ennek következtében arányosan a normaóra és a termelési érték. Feladat: A munkatermelékenység mutatóinak meghatározása az előző időszakra és a tárgyévre (tervezett, korrigált és teljesítési adatok alapján). A munkaidő-kihasználási mutatók megállapítása. A döntés-előkészítés, az évközi módosítás és a teljesítés jellemzése. Megoldás: A munkatermelékenység mutatói Termelékenységi mutatók, Tárgyidőszak közöttük lévő összefüggések M.e. Előző időszak Terv Teljesítés Egy normaóra felhasználására jutó termelési érték Ft 6 127 6 600 6 600 Átlagos teljesítmény % 102 105 105 Egy közvetlen fizikai egy órájára jutó termelési érték Ft 6 250 6 930 6 930 Közvetlen fizikaiak aránya % 80 82 81 Egy fizikai dolgozó egy órájára jutó termelési érték Ft 5 000 5 682,6 5 613,3 Munkanap átlagos hossza óra 7,6 7,68 7,7 Egy fizikai dolgozó egy teljesített munkanapjára jutó termelési érték Ft 38 000 43 642 43 222 Munkaerő-felhasználás % 85 68 87 Egy fizikai dolgozó egy törvé nyes Ft 32 300 37 532,4 37 603 munkanapjára jutó termelési érték nap 252 254 254 Törvényes munkanapok száma Egy fizikai dolgozóra jutó termelési érték Fizikaiak aránya az összes e Ft 8 140 9 533 9 551,6 létszámon belül % 72,73 72,46 72,46 Egy főre jutó termelési érték e Ft 5 920 6 909 6 921
95
Kiegészítő számítások: a) Előző időszak:
1.628.000.000 6.127 Ft 265.709 1.628.000.000 - 2. termelékenységi mutató = 6.250 Ft 260.467 vagy: 6.127.1,02 = 5.000 Ft 1.628.000.000 3. termelékenységi mutató = 5.000 Ft 325.584 vagy: 6.250.0,8 = 5.000 Ft 1.628.000.000 4. termelékenységi mutató = 38.000 Ft 42.840 vagy: 5.000.7,6 = 38.000 Ft 1.628.000.000 5. termelékenységi mutató = 32,300 Ft 200.252 vagy: 38.000.0,85 = 32.300 Ft 1.628.000.000 6. termelékenységi mutató = 8.140 Ft 200 vagy: 32,300.252 = 8.140 Ft 1.628.000.000 7. termelékenységi mutató = 5,920 Ft 275 vagy: 8.140.000.0,7273 = 5.920 e Ft 1. termelékenységi mutató =
Tervezett adatok meghatározása a termelékenységi mutatók közötti összefüggés alapján. 1.907.000 1. mutató: 6.600 Ft 288.940 2. mutató: 6.600 . 1,05 = 6.930 Ft 3. mutató: 6.930 . 0,82 = 5.682,6 Ft 4. mutató: 5.682,6 . 7.68 = 43.642 Ft (7,68 = 8 . 0,96) 5. mutató: 43.642 . 0,86 = 37.532,4 Ft 6. mutató: 37.532,4 . 254 = 9.533 e Ft - 7. mutató: 9.533 . 0,7246 = 6908 e Ft Évközi módosítás: A munkaerő felhasználás éves átlaga 86,5 % lesz. A változás az 5-7. termelékenységi mutatókat érinti. 5. termelékenységi mutató: 43.642 . 0,865 = 37.750 Ft 6. termelékenységi mutató: 37.750 . 254 = 9.589 e Ft 7. termelékenységi mutató: 9.589 e . 0,7246 = 6948 e Ft d) A teljesítési mutatók számítása a fent alkalmazott módszer alapján történik. (Indexek, volumen-változások stb.) 2. A munkaidő kihasználás mutatói: adatok: %-ban Megnevezés Előző időszak Tárgyidőszak Terv Korrigált terv Teljesítés Munkaerő-felhasználás 85 86 86,5 87 Munkanap-kihasználás 95 96 96 96,25 Összevont munkaidő80,75 82,56 83,04 83,74
96
kihasználás Kiegészítő levezetés csak a teljesítés adataihoz szükséges. Fizikaiak által teljesített munkanap munkaerő-felhasználás: Teljesíthető munkanap 44.196 0,87 87% 200.254 munkanap-kihasználás munkanap átlagos hossza: 340.309 7.7óra 44.196 munkanap-kihasználás: 7,7 0,925 96,25% 8 összevont munkaidő kihasználás: 0,87 . 0.925 = 0,8374 = 83,74 % 340.309 vagy: 83,74% 200.254.8 3. A munkatermelékenység és a munkaidő-kihasználás alakulása a következőkben foglalható össze: Az eredeti döntés-előkészítés során a vállalat a termelékenységet befolyásoló tényezőket – a fizikaiak arányának kivételével – megemelte. Ezek hatására és a törvényes munkanapok változásának következtében az egy főre jutó termelés érték terve 16,7 %-os, a termelési volumen 10,1 %-os növekedést tartalmaz. Ebből a törvényes munkanapok számának emelkedése 0,8 %-ot tesz ki. A munkerőfelhasználás 1,1 %-kal, a munkanap-kihasználás 1,05 %-kal, így együttesen a munkaidő-kihasználás 2,2 %-kal növelte a tervezett termelékenységet (a 7. mutató alapján). Az évközi terv-korrekció csak kis mértékben javította az egy főre jutó termelési érétket. A nódosított termelékenységi tervből – a 7. mutató alapján – 0,4 %-kal elmaradt a vállalat. Csökkenő hatása volt a közvetlen fizikaiak arányának 1,2 %-os mérséklődése, ugyanakkor javította a termelékenységet a munkaerő-felhasználás és a munkanap-kihasználás, vagyis a munkaidő-kihasználás (az együttes hatás 0,8 %).
6.3. Ösztönzés, bér- és jövedelem gazdálkodás A termelési és termelékenységi célkitűzések teljesítése érdekében szükséges egy megfelelő vállalati ösztönzési rendszer kiépítése és működtetése. A munkavállaló állandó szükségállapotban lévő személy, aki egyre több igényét szeretné kielégíteni. Ezeket az egyéni törekvéseket az ösztönzési rendszernek össze kell hangolnia a vállalati célokkal. Annál hatékonyabb az ösztönzési rendszer, minél jobban biztosítja a célok megvalósításában való közreműködés és a dolgozói juttatás összhangját. 6.3.1. A munkaköltség, mint ösztönzési forma Az ösztönzés alapvető eszközei a munkabér, a személyi jellegű egyéb kifizetések, a nem pénzbeli juttatások és a vállalati vagyonból való részesítés.
97
Bérköltség az alkalmazásban állók és a munkavégzésre irányuló további jogviszonyban állók részére az üzleti évre bérként számfejtett elszámolt összeg. Érköltség a szövetkezet tagjainak munkadíjként elszámolt összeg is. A munkabér legfontosabb elemei: Alapbér, amely az adott munkakörhöz, beosztáshoz kapcsolódó alapvető juttatás. Az alapbér megállapításának feltételeit a bértarifa határozza meg. Bérpótlékok, amelyeket az általános munkafeltételektől eltérő körülmények illetbe beosztások alapján fizetnek. Kiegészítő fizetés, vagyis a le nem dolgozott időre a munkatörvénykönyv előírásai szerint kifizetett bér (pl.: szabadságra, ünnepnapokra jutó bér). Prémium, jutalék, jutalom, amelyet előírt feladat teljesítése alapján vagy kiemelkedő teljesítmény esetén kap a munkavállaló. Személyi jellegű egyéb kifizetések körébe tartoznak a különféle, dolgozói (étkezési-, üdülési-, lakhatási) hozzájárulások, a jubileumi jutalom, segély, a lakásépítésre jutó támogatás, a betegszabadság idejére a munkáltató által fizetett dízajás, a végkielégítés, a napidíj, a munkáltató által a dolgozó javára kötött élet- és nyugdíjbiztosítás díja, a jóléti és a kulturális költségek, továbbá minden egyéb munkajövedelemnek, szhociálisköltségnek minősített összeg. A nem pénzbeli juttatások köre szélesedőben van, ide tartoznak a vállalati dolgozók oktatásának, továbbképzésének költségei, a cégautó, mobiltelefon stb. biztosításának költségei. A dolgozók ösztönzésének új formája a vállalati vagyonból történő részesítés. Gyakori, hogy a vállalat térítésmentesen vagy kedvezményesen juttat dolgozóinak – főként a menedzsereknek – részvényt vagy üzletrészt. Az említett négy alapvető ösztönzési eszköz jelentős költségfelmerüléssel jár. A munkaerő-költségek köre még szélesebb: idetartoznak a munkabérek után a vállalat által fizetett társadalombiztosítási járulékok (nyugdíjbiztosítási és egészségbiztosítási járulék) és hozzájárulások is. A vállalati bérezési (ösztönzési) formák széles skálán mozognak. Alaptípusai: a beosztott munkavállalók, a vállalaton bleüli szervezeti egységek valamint a vezetők ösztönzési, bérezési módszere. (Bélyácz I.szerk., 1997, ld.) A beosztott munkavállalók bérezési rendszerén belül egyéni és csoportos formákat alkalmaznak. Egyéni bérezési formák: Időbér, amely az időegységre vetített bér. Teljesítménybér, amelynek alakulása előre megállapított mennyiségi, minőségi követelmény teljesítésétől függ. A munka besorolásán alapuló bérforma. Legjellegzetesebb változata a darabbér alapján történő javadalmazás. Lehet lineáris, degresszív és progresszív darabbér. Személyi besoroláson alapuló teljesítménybér. Ebben az esetben a bér nagyságát az egyéni alapbér és a teljesítmény határozza meg. A beosztott munkavállalók csoport-bérezése akkor indokolt, amikor olyan összetett feladatot kell megoldani, amely több munkavállaló együttműködését teszi szükségessé.
98
Lényeges a csoporton belüli munkamegosztás kialakítása és a csoportbér arányos elosztása. A vállalaton belüli szervezeti egységek ösztönzési rendszere alapvetően a vállalati központ erősségétől, illetve a belső egységek önállósági fokától függ. A gyáregységi, üzemi szervezetben a vállalati központi irányítás rendszere meghatározó és operatív jellegű. A szervezeti egységek részfeladatokat látnak el és ezek teljesítéséhez kapcsolódik az érdekeltségük. A vállalati központ által meghatározott terv, vagy az előző időszak produktumának elérése esetén a szintén előzetesen megállapított bértömeget és/vagy egyéb juttatások összegét a gyáregység, üzem felhasználhatja és a feladat túlteljesítésekor (vagy nem teljesítésekor) az ellenszolgáltatás mértéke is – bizonyos arányban – nő (vagy csökken). A divíziós szervezeti rendszerben a vállalati központ stratégiai és koordináló feladatokat végez, a belső egységek viszont széleskörű önállósággal rendelkeznek. A divízió érdekeltségi rendszer 3 csoportba sorolható: A profit-center (nyereség-központ) érdekeltsége alapvetően a nyereség alakulásához kapcsolódik. A const-rendszer (költség-központ) a tervezett költségek csökkentésében érdekelt az előirányzott termelési feladat teljesítése mellett. Az investment-center (befektetési-központ) a vállalati központtól kapott tőke megtérülésében és a tőke növelésében érdekelt. A vezető ösztönzési (érdekeltségi) rendszerének tartalma nagy mértékben függ a vezetői szinttől. A felsővezetők szerepe a vállalat eredményességében meghatározó, így az érdekeltségi rendszerük is erőteljesebb. Rendszerint magas alapbér, kiegészítő – rövid és hosszútávú – ösztönző, egyéb pénzbeli és nem pénzbeli juttatások jellemzik a külön feladatok teljesítéséhez kapcsolt érdekeltségi rendszert. A közép és alsóbb szintű vezetők esetében a bérezés és egyéb juttatások rendszerét az irányított terület eredményességéhez célszerű kapcsolni. A vezetők érdekeltségi rendszerében a beosztott dolgozókhoz képest nagyobb arányt képvisel a vagyonrészesedés. Különösen a felsőbb vezetőket célszerű érdekeltté tenni a részvények, üzletrészek piaci értékének hosszú távú növelésében, mivel a fő feladatuk, felelősségük is erre irányul és egyben adottak is a cselekvési lehetőségeik. 6.3.2. Bér- és jövedelemgazdálkodás Az emberi erőforrás-gazdálkodás kiemelt területe a bérgazdálkodás, amelynek feladata a vállalati célok megvalósítását leghatékonyabban szolgáló bérszínvonal és kereseti arányok tervezése, kialakítása, valamint a bérfelhasználás gazdaságosságának vizsgálata és befolyásolása. A bérgazdálkodással szemben támasztott egyik követelmény, hogy nem a bérköltségek minden áron való csökkentése, hanem a teljesítmény és a bérköltségek együttes alakulásának optimalizálására kell törekedni. A bérgazdálkodás átfogó elemzéséhez, tervezéséhez leggyakrabban mutatószámok: az átlagbérek a bérfelhasználás gazdaságosságát kifejező viszonyszámok
használt
99
Az átlagbér egy meghatározott időtartamra kifizetett munkabérek egy főre jutó összege. Az átlagbér számítható állománycsoportonként, belső szervezeti egységenként és vállalati szinten, ezeken belül egy órára, napra, hónapra és évre. A fizikai dolgozók átlagbérének mérése a következő mutatókkal történhet: Egy fizikai dolgozó egy teljesített órájára jutó törzsbér: Fizikai összes törzsbér Fizikaiak által teljesített munkaórák száma Egy fizikai dolgozó egy teljesített órájára jutó munkabér: Fizikai összes munkabér Fizikaiak által teljesített munkaórák száma Egy fizikai egy teljesített munkanapjára jutó munkabér: Fizikai összes munkabére Fizikaiak által teljesített munkanapok száma Egy fizikai dolgozó egy teljesített hónapjára (negyedévére, félévére, évére) jutó munkabér: Fizikai összes munkabére Fizikaiak átlagos állományi létszáma Az átlagbérek alakulásának vizsgálatakor (döntés-előkészítésekor, időszakközi és végi elemzéskor) tekintettel kell lenni arra, hogy befolyásoló tényező a létszám összetételének változása is. A vizsgálathoz fel kell használni a statisztika területéről ismert fő-, rész- és összetétel-indexeket. A bérfelhasználás gazdaságosságának elemzésekor a bérköltség és a teljesítmény arányát, illetve annak alakulását vizsgáljuk. Gyakran használt mutatószám a bérhányad és a bérrentabilitás. Az előbbi azt fejezi ki, hogy a bérköltség a termelés értékének hány százaléka, a bérrentabilitás azt tartalmazza, hogy egységnyi bér felhasználásával milyen összegű termelési érték jön létre. Bérköltség Bérhányad = Termelési érték Termelési érték Bérrentabilitás = Bérköltség A két mutató között reciprok összefüggés áll fenn. A mutatószámok kedvezőtlen alakulásakor meg kell tenni a szükséges munkaügyi és termelésszervezési intézkedéseket. A bérrentabilitási mutatók magukban foglalják a termelékenység és az átlagbér hányadosát. Termelési érték Termeléken ység Átlagos állományi létszám Bérköltség Átlagbér Átlagos állományi létszám (Vegyük észre, hogy az egyenlet jobb oldala – az átlagos állományi létszámmal egyszerűsítve – a bérrentabilitás mutatóját tartalmazza.) A munkaerőköltségek változását, szerkezetét és ennek módosulását is figyelemmel kell kísérni, tekintettel arra, hogy ezek a költségek rendszerint jelentős súllyal szerepelnek a
100
vállalati költségekben. Elemezni kell a bérköltségek, a bérjárulékok, a személyi jellegű egyéb kifizetések és a nem pénzbeli juttatások abszolút illetve relatív változását. A munkaerőköltségekkel való gazdálkodás alapja az ösztönzési rendszerek, a munkabér szerkezetének racionális kialakítása, és a munka megszervezése. A bérköltségek abszolút és/vagy relatív csökkentését eredményező legfontosabb feladatok: a gyártásszervezés keretében a kieső idők csökkentését szolgáló intézkedések, a termelés folyamatába épített minőség-ellenőrzés működtetése, gazdaságos sorozatnagyságok kialakítása, kézi munkák leépítése, a termelőberendezések kapacitásának jobb kihasználása, a munkanormák alkalmazása, folyamatos felülvizsgálata, a szakképzettség növelése, a termelékenység fokozását célzó intézkedések megtétele. Ennek keretében: a munkaszervezés színvonalának növelése a munkaerő-kihasználás javítása a gyártástechnológia színvonalának növelése a termelés sokszínűségének és minőségének fokozása A vállalati létszám és a munkabérek csökkentése magával vonja a társadalombiztosítási járulékok és a bérhez kapcsolódó hozzájárulások összegét. Az egyéb munkaerő-költségek egy része szintén kevesebb lesz a létszám, ill. a bérköltség mérséklésekor. Célszerű vizsgálni a munkaerő-költségek és a nettó munkabér arányát, vagyis azt, hogy mennyibe van a vállalatnak a dolgozókhoz kerülő egységnyi nettó bér. Az arányt a bruttó bérhez kapcsolódó növelő összegek, illetve a bruttó bért csökkentő tételek alakítják ki. Az arány: bruttó bér összege (a) + személyi jellegű egyéb kifizetések (b) + a bérjárulékok (c) + egyéb munkaerő-költségek (c) osztva a bruttó bér (a) mínusz munkavállalói járulékok (e), érdekképviseleti tagdíj (f) a személyi jövedelemadó összege. abcd A munkaerő költség és a nettó bér aránya = a ef g Az arány vállalatonként szóródik. A bruttó bérből – 100 %-ból – kiindulva az összes munkaköltség 160-170 %, míg a nettó bér 55-65 %. Az arány a vállalatok többségénél 2,53,0 között alakult (vagyis egységnyi nettóbérnek a 2,5-3-szorosa jelenik meg munkaerő költségként). Meg kell jegyezni, hogy a személyi jellegű egyéb kifizetések és az egyéb munkaerőköltségek egy része nem közvetlenül kapcsolódik a munkabér összegéhez, azonban a létszám jelentősebb változása kihat ezen költségek összegére. Példa: a bérgazdálkodással kapcsolatos döntés-előkészítésre, elemzésre. Egy vállalat I. negyedévi munkaügyi és termelési adatai: Átlagos állományi létszám: - szellemi dolgozók 205 fő - fizikai dolgozók 800 fő Kifizetett munkabér: - szellemi dolgozók részére 61,5 millió Ft - fizikaiaknak 168 millió Ft ebből törzsbér: 130 millió Ft Bérek után fizetett járulékok, hozzájárulások: 91,8 millió Ft
101
Egyéb munkaerőköltségek: Fizikaiak teljesített munkaórája: Fizikaiak teljesített munkanapjai: Termelési érték:
40 millió Ft 300 000 óra 40 000 nap 1 000 millió Ft
A II. negyedévre vonatkozó elképzelések szerint a szellemiek létszáma 5 fővel lesz kisebb, a fizikaiak létszáma nem változik. A fizikaiak teljesítendő munkanapjait 2 %-kal, munkaóráit 4 %-kal, a termelés volumenét 10 %-kal, a termelési értéket 12,2 %-kal tartják célszerünek növelni. A fizikai dolgozók törzsbére 6 %-kal emelkedik, a többi bérelem nem változik. A szellemi dolgozók átlagbére 5 %-kal lesz több. A bérek után fizetendő járulékok és hozzájárulások aránya nem változik. Az egyéb munkaerőköltségek 10 millió Ft-tal nőnek. Feladat: A bérek alakulásának vizsgálata állománycsoportonként és összesen, a hatások számszerűsítésével. Az átlagbér mutatók meghatározása állománycsoportonként és vállalati szinten, a befolyásoló tényezők bemutatásával. A munkaerő költségek szerkezetének vizsgálata. Minősítse a döntés-előkészítést a bérhányad és bérrentabilitás alapján. Megoldás: A szellemi dolgozók béralapjának változása. Átlagbér az I. negyedévben 61.500.000 300.000 Ft 205 II. negyedévi terv (+5%) 315 000 Ft II. negyedévi bérek összege: 200 . 315 000 = 63 millió Ft A változás tényezői (lánchelyettesítéssel): - létszámcsökkentés hatása: 5 . 300 000 = 1 500 000 Ft - átlagbérnövelés következménye: 200 . 15 000 = +3 000 000 Ft összes növekedés + 1 500 000 Ft A fizikai dolgozók béradatai: az átlagbér az I. negyedévben 168 millió 210.000 Ft 800 a II. negyedévi bér: 168 millió + 130 millió . 0,06 = 175,8 millió Ft átlagbér: 175,8 219,750 Ft 800 A fizikaiak bérének változása: létszámváltozás átlagbér növekedés hatása: 800 . 9 750 = 7.8 millió Ft Összesen: +7,8 millió Ft Az átlagbér mutatók alakulása Megnevezés Egy fizikai órára jutó törzsbér
M.e. Ft/óra
I.n.év 433,33
II.n.év terv 441,67
Index (%) 101,9
102
Egy fizikai órára jutó munkabér Egy fizikai munkanapra jutó bér Egy fizikai dolgozóra jutó bér Egy szellemi dolgozóra jutó bér Egy főre jutó bér
Ft/óra Ft/nap Ft/fő Ft/fő Ft/fő
560,4,200,210 000.300 000,228 358,-
563,46 4,309,1 219,750,315 000,238 800,-
100,6 102,6 104,6 105 104,57
A fizikai dolgozók átlagbér mutatói közötti összefüggés az I. n.évi adatok alapján: egy fizikai órára jutó bér aránya a törzsbérhez 560 1,2923 129,23% 433,33 a munkanap tényleges hossza 300.000 7,5óra 40.000 egy fizikaira jutó teljesített munkanap 40.000 50nap 800 Összefüggés: 210.000 = 433.33 .- 1,2923 . 7,5 . 50 Az átlagbér mutatók és a befolyásoló tényezők változása: - egy órára jutó törzsbér alakulása 101,9 % - egy órára jutó bér arányának változása a törzsbérhez 98,7 - a munkanap tényleges hosszának alakulása 101,96 - egy fizikaira jutó teljesített munkanap változása 1021,046 = 1,019 . 0,ö98 . 1,0196 – 1,02 A fizikaiak átlagbére terv szerint 4,6 %-kal nő. Növelő tényezők: az egy órára jutó törzsbér (1,9 %) a munkanap átlagos hossza (1,96 %) az egy fizikaira jutó ledolgozandó munkanapok száma (2 %) Csökkentő tényező: az átlagos órabér és az átlagos törzsbér arányának módosulása (-1,3 %). A vállalati szintű átlagbér alakulásának vizsgálata: 200.315.000 800.219.750 238.800 1.000 104,57% Főindex: 205.300.000 800.210.000 228.358 1.005 200.315.000 800.219.750 238.800.000 104,74% Részindex: 200.300.00 800.210.000 228.000.000 104,57 Összetétel index: 99,84% 104,74 Tehát a vállalati szintű átlagbér a II. negyedévre a számítások szerint 4,57 %-kal nő. A változás tényezői: Mindkét állománycsoportban emelkedik az átlagbér (5 illetve 4,6 %-kal), mely 4,74 %-os növekedést jelent. A létszámarány kisebb mértékben eltolódik az alacsonyabb átlagbérű fizikaiak felé, és az 0,16 %-kal mérsékli a vállalati átlagbért.
103
A munkaerőköltségek szerkezetének alakulása I. negyedév Megnevezés millió Ft Munkabér 219,5 Bérjárulékok 91,8 Egyéb munkaerőköltség 40.Összesen 361,3
% 63,5 25,4 11,1 100,0
II. negyedév millió Ft 238,8 95,5 50,384,3
% 62,1 24,9 13,100,0
Bérhányad:
229,5millió 22,95% 1.000millió 238,8 II. negyedévi bér: 21,28% 1.122 I. negyedév:
Árváltozás nélkül számított termelési értékkel: Bérrentabilitási mutatók: Megnevezés Egy Ft fizikai törzsbérre jutó termelési érték Egy Ft fizikai munkabérre jutó termelési érték Egy Ft munkabérre jutó termelési érték
238,8 21,71% 1.100 I.n.év 7,69 5,95 4,36
II.n.év 8,14 6,38 4,70
Index (%) 105,9 107,2 107,8
A bérrentabilitási mutató a vonatkozó termelékenységi és átlagbér-mutató arányát fejezi ki. Fizikaiak esetében: I. n.évben: 1.000millió 1 főre jutó term.= 1.250.000 Ft 800 Átlagbér = 210.000 Ft 1.250.000 Bérrentabilitás = 5,95Ft 210.000 II.n.évi számítások
1.122.000 1.402.500 Ft 800 Átlagbér = 219.750 Ft 1.402.500 Bérrentabilitás = 6,38Ft 219.750 Termeléken ység alakulása 1,122 107,2% Változás: Átlagbér alakulása 1,046 1 főre jutó term.=
(A számítás elvégezhető a vállalat összes létszáma alapján is.) A II. negyedévre vonatkozó elképzelések minősítése: A gazdaságossági szempontok érvényesülnek (kisebb lesz a bérhányad- még a termelés árváltozásának figyelmen kívül hagyásával is-, valamennyi bérrentabilitási mutató növekszik). A munkavállalók oldaláról feszítettnek tűnhet az a körülmény, hogy a termelés értékének 12,2 %-os – volumenének 10 %-os – felfutása mellett a bérek összege csak 4,1 %-kal emelkedik.
104
A döntés-előkészítés során célszerű számításokat végezni a törzsbér nagyobb mérvű (7-7,5 %-os) növelésének hatásfokára is.
7. Költség-gazdálkodás 7.1. A költség A termelésben felhasznált összes erőforrás pénzben kifejezett értéke. Képletben: n
C xi pi i 1
ahol C xi pi
az összes költség az i-edik erőforrás mennyisége az i-edik erőforrás egységára
A fenti árösszeget a mikroökonómiában teljes költségnek is nevezik, rövidítése TC (Total Cost). A termeléshez felhasznált erőforrások egy része a kibocsátás mennyiségével változik: több kibocsátáshoz több nyersanyagra, alkatrészre, munkára van szükség. Az ilyen költségeket változó költségnek nevezzük. A teljes költséghez hasonlóan itt is egy elfogadott rövidítést használunk: VC (Variable Cost). A költségek változása lehet - lineáris, amikor a költségek a kibocsátás változásával azonos ütemben nőnek; - degresszív, amikor a költségek a kibocsátás növekedésénél lassabban nőnek; - progresszív, amikor a költségek a kibocsátás növekedésénél gyorsabban nőnek. A kibocsátáshoz felhasznált erőforrások másik csoportjának mennyisége a kibocsátás növekedésével - legalábbis bizonyos határon belül - nem változik. Ilyenek az alkalmazott gépek, szerszámok, épületek, járművek stb. Ezen erőforrások költségei függetlenek a kibocsátás mennyiségétől, ezért ezeket állandó vagy fix költségeknek nevezzük. A fix költségek közé olyan elemek tartoznak, amelyek a vállalat egészének működtetésével, a termelési kapacitás fenntartásával kapcsolatosak. Ilyen például a felvett hitelek kamata, vagy az üzemépület bérleti díja. Az állandó költségek akkor is felmerülnek, ha a vállalat egyáltalán nem termel. Szokásos rövidítése: FC (Fix Cost). Az állandó költségek döntő része nem az adott termelési időszakban igényel pénzkiadást a vállalattól, hanem azt megelőzően. Egy gép beszerzése után azt évekig használják, de a beszerzés költségét nem arra az időszakra számolják el, amikor a pénzkiadás megtörtént, hanem a gép használati idejére szétosztva, hiszen a használat során a gép veszít eredeti értékéből. A tartósan használt felszerelések, berendezések, gépek, épületek, járművek stb. értéke adott időszakban történő értékcsökkenésének költségként elszámolt részét értékcsökkenési leírásnak vagy, számvitelileg kicsit pontatlanul, amortizációnak is nevezik. A termelés mennyiségével együtt változó erőforrásokkal kapcsolatos kiadások, vagyis a változó költségek rendszerint abban az időszakban jelentenek a vállalat számára pénzkiadást, amikor az erőforrásokat felhasználják. Az adott időszakban pénzkiadást igénylő költségeket explicit költségeknek nevezzük.
105
Azokat a költségeket, amelyek nem az adott időszakban jelentenek a vállalat számára pénzkiadást, de hozzá tartoznak a termelési ráfordításokhoz, implicit (rejtett) költségeknek nevezzük. Az implicit költségek egy része nem is jelent tényleges pénzkiadást, hanem az a vállalkozás megvalósításával járó áldozat - az az összeg, amelyről a vállalkozó, a tulajdonos lemondott, amikor tőkéjét az adott vállalkozásba fektette. Ez az áldozat lehet a tőkepiacon átlagosan megszerezhető kamat, vagy más vállalkozási tevékenységben átlagosan elérhető hozam. Ez a vállalkozás alternatív költsége. Az alternatív költségek rendszerint egy adott időszak alatt nem változnak a kibocsátás mennyiségével, ezért ezeket is állandó költségnek tekinthetjük. Az explicit-implicit és a változó-állandó költségek összefüggései a 13. ábrán láthatók.
A következő, 14. ábrán egy másfajta csoportosítást figyelhetünk meg. Számviteli költség mindaz, amit a könyvvezetés során konkrétan dokumentálható költségként folyamatosan jegyeznek, mint például az anyagi és személyi jellegű ráfordítások, az értékcsökkenési leírás, vagy egyéb, az üzemeltetéssel kapcsolatos költségek. Az ábrán látható, hogy ez az alternatív költségeken kívül az összes változó és állandó költséget tartalmazza. A gazdasági költségben a számviteli költségen kívül szerepel az az „áldozat” is, amelyet a vállalkozásba befektetett tőke egyéb felhasználásáról való lemondással hoztunk. Ezt az alternatív költséget normál profitnak nevezzük.
106
7.2. Nyereség Többször hangsúlyoztuk, hogy a vállalkozás alapvetően nyereségszerzésre törekszik. Ebből adódóan az elvárt vagy a lehető legnagyobb nyereség elérését is gazdálkodási célcsoportnak tekintjük. A nyereség legegyszerűbb gazdaságmatematikai alakja a bevételek és a költségek pozitív különbsége: Nyereség = Bevétel - Kiadás Egyes megközelítések a nyereség és a profit kifejezést eltérő tartalommal használják, a profitot azonosítva a tulajdonosi jövedelemmel. Mi a továbbiakban a nyereség és a profit kifejezéseket azonos tartalommal használjuk. Az árbevétel, a költségek, a nyereség, illetve a különböző profitfogalmak összefüggéseit a 15.ábra mutatja. A vállalkozó arra a nyereségre pályázik, amelyet az árbevételnél alacsonyabb gazdasági költségei révén elérhet. Ezt nevezik gazdasági profitnak, amely részben a gazdasági környezet által kialakított előnyös feltételeknek (a termék iránti fizetőképes keresletnek) köszönhető. A számviteli profit a gazdasági és a normál profit összegével, illetve az árbevétel és a számviteli költségek különbségével egyenlő.
A vállalat nyereségét a nyereséget alakító tényezők befolyásolásával növelheti: a termelés, az értékesítés mennyiségének növelésével; az egységár emelésével és/vagy a költségek csökkentésével. Ezek a nyereség növelésének lehetséges módszerei. A nyereségnek alapvetően kétféle felhasználási módja van: kifizetésre kerül osztalék, osztalékjellegű jövedelem formájában, vagy a vállalatnál marad, mint finanszírozási forrás. Ezt a részt nevezzük visszatartott nyereségnek, amit a vállalat megtakarításaként is értelmezhetünk. A vállalatnak a nyereségcélok megfogalmazása során döntenie kell a nyereség felosztásáról, és a felosztás arányairól.
107
Lehetséges döntések a nyereség felosztására vonatkozóan: A nyereség a vállalati vagyon maximalizálását (növelését) szolgálja a vizsgált időszakban. Ebben az esetben az a cél, hogy adott osztalékjellegű jövedelem kifizetése mellett a nyereség lehető legnagyobb hányada legyen saját tőke (belső finanszírozási forrás). Ez leginkább a vállalati alkalmazottak és menedzserek igényével esik egybe, hiszen a vállalkozásba vissza-forgatott nyereség biztosíthatja a vállalkozás hosszú távú fennmaradását, illetve fejlődését, és így garantálhatja a menedzserek sikerét, és az alkalmazottak hosszú távú foglalkoztatását. A vállalkozás tulajdonosai – különösen abban az esetben, ha nem kapcsolódnak személyes részvétellel a vállalkozás tevékenységéhez – a rövid távú profitmaximalizálás érdekében arra törekedhetnek, hogy maximális nyereséget fizessenek ki. Tehát az osztalék, osztalékjellegű jövedelem fedezésére szolgáló nyereség maximalizálása is megjelenhet vállalati célként. A harmadik variáció, amikor a vállalat valamilyen optimumra törekedve határozza meg a vállalati vagyon növekedésének és a kifizetendő nyereséghányadnak az alakulását. Ez a cél a vállalattal szemben támasztott belső elvárások konfliktusmentes összehangolását igényli. Összefoglalva: A termelési költség az árbevétellel összehasonlítva mutatja a vállalat egészének profittermelő képességét. A bemutatott eljárás az összes költségre és az összes bevételre vonatkozik. A tényleges, gyakorlati elemzések során ennél részletesebb és több tényezőre kiterjedő vizsgálattal határozzák meg a profit növelésének lehetséges forrásait és eszközeit.
7.3. Egyéb költség- és profit-fogalmak Az alábbiakban bemutatunk még néhány költség- és profitelemzési módszert, amelyek kiindulópontul szolgálhatnak további tanulmányokhoz. A költségek elemzésénél az egyik leggyakrabban használt mutató az átlagköltség (Average Cost), amely az egységnyi termékre jutó összköltség értéke: AC
összköltsé g TC termeltmennyiség Q
Ezt a mutatót érdemes lehet kiszámítani a változó és az állandó költségekre vonatkozóan is. Az átlagos változó költség a termékegységre eső változó költség: AVC =
változó költségek VC termelt mennyiség Q
Az átlagos fix költség (Average Fix Cost) a termékegységre eső fix költség: AFC =
fix költségek FC termelt mennyiség Q
Különös jelentősége van a határköltség-számításnak. A határköltség (Marginal Cost) megmutatja, hogy a termelés egységnyi növelése mekkora összköltség-növekedést eredményez. Matematikai formában: MC
összköltsé g növekménye TC termelésnövekménye Q
Az átlagköltséget érdemes egybevetni az átlagos profittal, ami a termékegységre jutó profit értéke.
108
A
összprofit T termeltmennyiség Q
A az átlagprofit T az összprofit A határköltséghez hasonlóan meghatározhatjuk a határprofitot is, ami a termelés egységnyi növekedése nyomán bekövetkező profitnövekmény nagysága. Képletben: ahol
M
profit növekménye T termelésnövekménye Q
ahol Mπ a határprofit A jövedelmezőséget egyéb mutatókkal is szokták jellemezni. Ezek közül a leggyakrabban használt mutató az eszközarányos nyereség, ami a realizált nyereség (profit) és a befektetett eszközök hányadosa. A mutatót szokás a saját tőke nagyságára vetítve is számítani, akkor a sajáttőke-arányos nyereség értékét kapjuk meg. A költség és a profit elemzésének természetesen még számtalan módja létezik, amelyek bemutatására itt nincs lehetőség.
7.4. A termelés folyamata és eredményének mérése A vállalati tevékenységi rendszerben kiemelt jelentőséggel bír a termelési folyamat. A termelés során állítja elő a vállalat azokat a termékeket és végzi azon szolgáltatásokat, amelyek értékesítésekor árbevétel és eredmény keletkezik. A termelés alapvető területe a gazdálkodásnak. Az erőforrások felhasználása, átalakítása a termelés keretében és érdekében történik. Alapvető cél a felhasználás hatékonysága, annak növelése. A termelési folyamat és a végtermék (szolgáltatás) minősége nagymértékben meghatározza a vállalat piaci helyzetét. Egyre nagyobb hangsúlyt kell helyezni a minőség javítására. A vállalat termelési feladatát két alapvető tényező határozza meg: – a piaci igények, lehetőségek alakulása – a vállalat termelési lehetőségei. A termelési folyamat irányítása és szervezése alapvetően műszaki feladatokat képez, de számos közgazdasági szempontot is kell érvényesíteni. Napjaink legkorszerűbb módszere a számítógéppel integrált termelés, amely a termék és a termelés tervezését, a gyártást, az anyagmozgatást számítógépes vezérlésre építi. A termeléstervezés az erőforrások bevonásának rendjét is meghatározza. Jelentős szerepet tölt be a termelési vezérprogram. A szükséglettervezési rendszer (SZTR) az anyaggazdálkodás hatékonyságát növelő rendszer. Hasonlóan korszerű termelésszervezési módszer az „éppen időben” elv (JIT) alkalmazása. A termelés mennyisége több módszerrel mérhető. Egy-egy termék esetében a termelés volumene legegyszerűbben természetes mértékegységben fejezhető ki. Alkalmazzák még a normaórát is. Többféle termék együttes mérése értékben vagy normaórában lehetséges.
109
Az értékben történő számbavétel során a termelési érték különféle mutatói határozhatók meg: A leggyakrabban használt érték-mutatók: – Bruttó termelési érték (A termelés teljes terjedelmét tartalmazza.) – Anyagmentes termelési érték (Az anyagköltség és az igénybe vett szolgáltatások költségeivel csökkentett bruttó termelési érték.) – Nettó termelési érték (A vállalat által létrehozott új értéket fejezi ki.) – Hozzáadott érték (A felhasznált anyagok értékéhez a vállalat által „hozzáadott” érték. A vállalat GDP-hez való hozzájárulását mutatja.) A mutatók tartalma és a közöttük lévő összefüggések (egy – millió Ft-ban kifejezett – számsorral): Értékesítés nettó árbevétele + aktivált saját teljesítmények értéke - eladott áruk beszerzési értéke - eladott (közvetett) szolgáltatások költségei Bruttó termelési érték - anyagköltség - igénybe vett szolgáltatások és egyéb szolgáltatások költségei Anyagmentes termelési érték - értékcsökkenési leírás Nettó termelési érték
4 000 +10 -30 -80 3 900 -2 500 -20 1 380 -70 1.310
Hozzáadott érték számítása: - személyi jellegű ráfordítások - értékcsökkenési leírás - adózás előtti eredmény Hozzáadott érték
1 150 70 140 1.360
Késztermékek (szolgáltatások) esetében a termelési érték a mennyiség és a nettó eladási ár szorzataként is kifejezhető. A termelés értékének abszolút változása (eltérése) visszavezethető a két tényező hatására. Alkalmazható módszer a láncbehelyettesítés: a termelés értékének %os változása a volumen és az ár %-os módosulásából adódik. A változást az érték-, ár- és volumenindexek felhasználásával fejezzük ki. Példa: a termelés változásának vizsgálatához. Megnevezés M.e. I.sz.termék Bázis Előterv A termelés mennyisége db 20 000 25 000 Nettó eladási ár Ft/db 10 000 10 400 Termelési érték millió Ft 200 260
II.sz. termék Bázis Előterv 15 000 12 000 20 000 21 000 300 252
Feladat:
110
1. A termelési érték változását befolyásoló tényezők hatásának számszerűsítése. 2. A vonatkozó indexek meghatározása. 3. Az előterv minősítése. Megoldás: 1. A termelési érték alakulása millió Ft I.sz. II.sz. összesen A bázis időszakban 200 300 500 Az előterv szerint 260 252 512 Eltérés +60 -48 +12 Mi okozta az eltérést? - Volumenváltozás I. termék: (25 000 - 20 000 ) . 10 000) = + 50 000 millió Ft II. termék: (12 000 – 15 000) . 20 000 = - 60 000 millió Ft - Árváltozás I. termék: 25 000 . (10 400 - 10 000) = + 10 000 millió Ft II. termék: 12 000 . (21 000) . 20 000 = + 23 000 millió Ft + 22 millió Ft Összesen: + 12 millió Ft Tehát a termelési érték 12 millió Ft-os növekedése a volumen 10 millió Ft-os csökkenése és az árszínvonal 22 millió Ft összegű növekedéséből adódik. 2. Értékindex = 25.000.10.400 12.000.21.000 512millió 102,4% 20.000.10.000 15.000.20.000 500millió Volumenindex = 25.000.10.000 12.000.20.000 410millió 98% 20.000.10.000 15.000.20.000 500millió Árindex = 25.000.10.400 12.000.21.000 512millió 104,5% 20.000.10.000 12.000.20.000 490millió Az előterv szerint a késztermékek termelési értéke 2,4 %-kal nő, amely 12 millió Ft többletet jelent. Az érték változásának tényezői: a) A termelés volumene 2 %-kal csökken, emiatt 10 millió Ft kiesés következik be. b) Az árszínvonal 4,5 %-kal emelkedik, és ebből 22 millió Ft-tal több lesz a termelési érték. 3. A döntés-előkészítés során még foglalkozni kell a II.sz. termék értékesítési és termelési lehetőségeivel, ugyanis ha szinten lehetne tartani az eladás (termelés) mennyiségét, akkor – tervezett eladási árral számolva – 63 millió Ft-tal magasabb lenne a termelési érték. A fogyasztói igények további elemzésével, erőteljesebb marketing tevékenységgel esetleg érhető el eredmény. Amennyiben a termelés visszaesésének vállalaton belüli okai vannak (pl. kapacitásvagy munkaerő gondok), úgy azok felszámolásának lehetőségét, költségeit kell megvizsgálni.
111
7.5. A vállalati szintű költségek alakítása A szakirodalom sokféleképpen definiálja a költséget. Ezek között szélsőséges megfogalmazások, leszűkített, vagy tágabb értelmezések is előfordulnak. A leggyakoribb megfogalmazás szerint a költség a vállalati termelési tevékenységének folytatása során felhasznált eszközök és munkateljesítmények pénzben kifejezett értéke. A költségek mögött kiadások vannak, időben egyezően vagy eltérően. Az utóbbihoz kapcsolódóan a költségeket: – megelőzheti a kiadás (pl. beruházás esetén) – később követi a kiadás (többek között a munkabérek kifizetésekor) A költségek a kiadásból származtatott összegek, a kiadásoknak az adott időszakra vonatkoztatott részei. (Dr.Illés M., 1997, ld.) A költségek és a ráfordítások kapcsolatának értelmezése sem egyértelmű a szakmai publikációkban, és a jogi szabályozásban egyaránt. A továbbiakban a ráfordítást úgy használjuk, mint az egyéb, a pénzügyi és a rendkívüli ráfordításokat magában foglaló fogalmat. Ennek megfelelően megkülönböztetjük a termelési, szolgáltatásaik értékesítési tevékenység érdekében felmerülő felhasználásokat (költségeket), és az e körön kívüli összvállalati működés felhasználásait (ráfordításokat). A költséggazdálkodás a költségek tartalmának meghatározására, alakításukkal kapcsolatos döntés-előkészítésre, döntésre, folyamatos ellenőrzésre és elemzésre irányuló tevékenység. A vállalati tevékenységi rendszer minden területén merülnek fel költségek. Ebből következően valamennyi egységben és résztevékenység során feladatként határozható meg a öltségek, kiadások befolyásolása. Ugyanakkor szükséges a költségek – és ráfordítások – vállalati szintű összegzése, figyelemmel kísérése és alakítása. Fontos észrevétel, hogy a termelés, szolgáltatás volumenének módosulására a költségek eltérően reagálnak. Ez nemcsak a klasszikus értelemben vett változó és fix költségekre érvényes. Ám ami a legfontosabb, annak észrevétele, hogy a változó módon alakuló költségek esetében mi a jellemző: - a költség proporcionálisan (arányosan) változó, - a költség degresszíven (arány alatt) változó, vagy - progresszíven (arány felett) változó költségeket. A proporcionális költségek a termelés volumenével arányosan változnak. Ilyen költségek pl. a közvetlen anyagköltségek, a darabbér stb. Ha a termelés mennyisége 20 %-kal nő vagy csökken, akkor az említett költségek is 20 %-kal lesznek magasabbak illetve alacsonyabbak. A degresszív költségek a termelés volumenének változásakor módosulnak, de kisebb arányban. Ide sorolhatók például a tárgyi eszközök karbantartási költségei, az energia felhasználás. A termelés előbb említett arányú növekedésekor vagy csökkenésekor a degresszív költségek 20 %-nál kisebb arányban emelkednek vagy lesznek kisebbek. A progresszív költségek a termelési volumen változásakor nagyobb %-os arányban módosulnak (a példaként vett termelési felfutás esetében ezek a költségek 20 %-nál
112
nagyobb arányban emelkednek). Ilyen költség pl. a túlórában végzett munka költsége, vagy a kapacitás magas szintű kihasználásakor felmerülő néhány költség-csoport. A költség alakulásának mérésére használjuk az ún. költségjellemzőt, és a reagálási fokot. A költségjellemző az a tényező, amelynek megváltozásakor a változó költségek is módosulnak. Leggyakoribb költségjellemző a termelés volumene, de használatos pl. a gépóra is. A reagálási fok az a mutatószám, amely kifejezi, hogy a költségjellemző változását az adott költség milyen mértékben követi. A reagálási fok (r):
- állandó költségeknél: - proporcionális költségeknél: - degresszív költségeknél: - progresszív költségeknél:
r=0 r=1 0
1
A reagálási fok segítségével a degresszív költségek felbonthatók számított állandó és számított proporcionális részre. Példa: a reagálási fok alkalmazására. Egy vállalat költségeire vonatkozó adatok (e Ft-ban) Állandó költség 80 000 Arányosan változó költség 160 000 Degresszív költségek 0,6 reagálási fokkal jellemezhető 40 000 0,5 reagálási fokkal jellemezhető 80 000 0,2 reagálási fokkal jellemezhető 40 000 400 000 Feladat: 1. A termelés 20 %-os növelése esetében hogyan alakul a költségek összege? 2. Az összes költség milyen arányban bontható fel állandó és arányosan változó költségre? Megoldás: 1. 20 %-os termelés növelés mellett a költségek tervezett összege (e Ft-ban) - állandó költség 80 000 - arányosan változó (prop.) költségek 192 000 - degresszív költségek 0,6 reagálási fok + 0,2 . 0,6 = + 23 % 44 800 0,5 reagálási fok + 0,2 . 0,5 = + 10 % 88 000 0,2 reagálási fok + 0,2 . 0,2 = + 4 % 41 600 Összesen: 446 400 2. A költségek változása: 446.400 111,6% 400.000 Költségnövekedés aránya 11,6 0,58 58% Termelésnövekedés aránya 20
113
A költségek összevont reagálási foka 80 000 . 0 160 000 . 1 40 000 . 0,6 80 000 . 0,5 40 000 . 0,2 400 000
r
= = = = =
160 000 24 000 40 000 8 000 232 000
232.000 0,58 400.000
A kétféle módon is kiszámított összevont reagálási fok egyben azt is kifejezi, hogy a költségek:
58 %-a 42 %
számított proporcionális költség számított állandó költség
Ellenőrzés: 400 000 e Ft költség 58 %-a (232 000 e Ft) a termeléssel arányosan, 20 %-kal nő, így 278 400 e Ft lesz, míg a költségek 42 %-a (168 000 e Ft) változatlan marad. Az összes költség: 278 400 + 168 000 = 446 40t0 e Ft lesz (megegyezően az 1.pont számításaival). Az önköltség és a közvetlen önköltség fogalma, tartalma Önköltségen a termék (szolgáltatás) egységére jutó költséget értjük. A közvetlen önköltség a közvetlen költségek fajlagos összege. A közvetlen önköltség számítása jelentős vállalati feladat. A számviteli törvény előírja, hogy a saját termelésű eszközöket és készleteket (befejezetlen termelést, félkész- és készterméket) közvetlen önköltségen kell értékelni, és a mérlegben kimutatni. Az üzleti év mérleg fordulónapján meglévő készletek értéke a bekerülési értéknek az értékvesztéssel csökkentett, az értékvesztés visszaírásával növelt könyv szerinti értéke. Az önköltség meghatározása az árképzésnél is fontos szerepet játszik. Az önköltség-számítás a termék, szolgáltatás vagy tényleges fajlagos közvetlen (vagy teljes) önköltségének meghatározása. Célja a döntés-előkészítés megalapozása, a saját termelésű eszközök és készletek értékelése, valamint az árak kialakításának és elemzésének elősegítése. A közvetlen önköltség kiszámításához nem áll rendelkezésre kötelező séma. Egy javasolt módszer szerint az alábbi sorrendben vehetők figyelembe az egyes költségnemek (2000.év végéig). 1. Közvetlen anyagjellegű ráfordítások a) Közvetlen anyagköltség b) Igénybe vett anyagjellegű ráfordítások 2. Közvetlen személyi jellegű ráfordítások a) Közvetlen bérköltség b) Közvetlen bérek jutalékai 3. Gyártáshoz kapcsolódó egyéb közvetlen költségek a) Jellemzők alapján felosztásra kerülő üzemi költség b) Speciális szerszámköltségek
114
c) Egyéb közvetlen elszámolható költségek 4. Saját termelésű készletek továbbfelhasználása 5. Előállítás közvetlen önköltsége 6. Közvetlen értékesítési önköltség 7. Közvetlen önköltség Az előállítási közvetlen önköltség (5.sor) az 1.-4. Tételek összege. A közvetlen önköltség (értékesítési) az előállítási közvetlen önköltség (5.pont) és a kalkulációs egységre meghatározható közvetlen értékesítési költség együttes mértékével egyenlő. 2001-től sem lesz kötelező levezetési módszer. Egy javasolt változat:
1. Közvetlen anyagjellegű ráfordítások a) Közvetlen anyagköltség b) Igénybe vett szolgáltatások közvetlen költségei 2. Közvetlen személyi jellegű ráfordítások a) Közvetlen bérköltség b) Közvetlen bérek jutalékai 3. Gyártáshoz kapcsolódó egyéb közvetlen költségek 4. Saját előállítású készletek továbbfelhasználása 5. Előállítás közvetlen önköltsége 6. Közvetlen értékesítési önköltség 7. Közvetlen önköltség A gazdálkodás operatív folyamatának egyes szakaszaiban különféle önköltség-számítást kell végezni. A döntés előkészítés keretében előkalkulációt állítnak össze. (Vagy a műszaki dokumentációk és a vállalati tervek alapján, vagy normák figyelembevételével készül a számítás. Ez utóbbit norma szerinti kalkulációnak nevezzük.) A végrehajtás szakaszában közbenső kalkuláció készül, amellyel a normától való eltéréseket és ezek okait kell vizsgálni. A végső elemzés szakaszában, a termelés befejezésekor utókalkulációt kell összeállítani. Ez a művelet a tényleges közvetlen költségeket veszi figyelembe. A közvetlen önköltség kiegészíthető a teljes önköltségig. Az önköltség különféle módszerekkel számítható ki. A leggyakoribb eljárások: a) Egyszerű kalkuláció. Egyféle termék előállításakor használható. A termelés összes közvetlen költségének és a termelés mennyiségének a hányadosát kell kiszámítani. b) Egyenértékszámos osztó kalkuláció. Termékcsoportos kalkuláció néven is ismert. Egy-egy csoportba az azonos alapanyagból és technológiával készült termékek tartoznak, amelyek csak minőségben vagy méretben különböznek egymástól. Egy adott termék a vezértermék, a többi pedig ennek arányában, egyenérték számmal fejezhető ki. A vezértermék közvetlen önköltségének számításakor a közvetlen költségek összegét osztani kell a vezértermékre átszámított mennyiséggel. A többi termék közvetlen önköltségét az előbb meghatározott önköltség és az egyenérték száma szorzata adja. c) Pótlékoló kalkuláció A számítás lényege, hogy a költségek egy részét az ún. vetítési alapok arányában osztják szét a termékekre. Vetítési alap lehet pl. a gépóra, a közvetlen bér stb.
115
7.6. A fedezetszámítás jelentősége és módszere A fedezeti összeg vizsgálata egy termék esetében Tekintsük át – a már részben ismert – alapfogalmakat. a) Fedezeti összeg: a vállalati árbevétel és a proporcionális költségek különbözete. (Ez „nyújt fedezetet” a fix költségekre és az eredményre) Fö = qp - q Kpr Kpr = proporcionális költség b) Fedezeti hányad: a fedezeti összeg és az árbevétel aránya (kifejezhető együtthatós és %-os formában) qp qKpr Fh qp c) Fajlagos fedezet: egy termék egységárának és proporcionális költségének a különbsége. F = p - Kpr d) Fajlagos fedezeti hányad: a fajlagos fedezet és az egységár aránya p Kpr Fh p e) Fedezeti pont (vagy kritikus termelési – értékesítési – mennyiség): egy termék előállításakor az a volumen, amely esetében az „üzemi tevékenység eredménye” = 0. Kf Kf= állandó, fix költség Fq p Kpr f) Meghatározott eredmény („nyereségkövetelmény”) eléréséhez szükséges termelési (értékesítési) mennyiség Az a volumen, amely esetében a fix költség és a nyereségkövetelmény együttes összegére forrást nyújtanak a fajlagos fedezeti összegek Fix ktg Nyereségkövetelmény Egységár - Fajlagos proporcionális költség vagy: Fix ktg Nyereségkövetelmény Fajlagos fedezeti költség képlettel: Kf E E = Nyereségkövetelmény Eq p Kpr A számítás kiterjedhet:
- az üzemi (üzleti) tevékenység eredményére - az adózás előtti eredményre - az adózott eredményre Ebben az esetben a számítás módosított változatai - Ha az adózás előtti eredmény és az adóalap megegyezik: E Kf 1 t Eq p Kpr t = társasági adó kulcsának együtthatás formája
116
- Ha a társasági adó alapjának átszámításakor a növelő és csökkentő korrekciók egyenlege várhatóan jelentős lesz: E Ak .t Kf 1 t Eq p Kpr Ak = adóalap korrekciók összevont egyenlege
8. Árképzés, avagy a piaci tevékenység elemzése. Az árbevétel20 az adott időszakban megtermelt és értékesített termékek és szolgáltatások összértéke. Képletben: Árbevétel
n
Q
i
Pi
i 1
ahol Qi Pi
az i-edik termék mennyisége az i-edik termék eladási ára
A képletből látszik, hogy az árbevétel az értékesített mennyiségtől és a piacon érvényesíthető árak nagyságától függ. Az ár a legtöbb vállalat számára adottság, hiszen nem egyedüli eladóként jelenik meg a piacon. Az ár megállapításában azonban van bizonyos szabadsága, hiszen egy adott terméket sem értékesít mindenki egyforma áron. A vállalatok arra törekednek, hogy a piacon tapasztalt legalacsonyabb és legmagasabb ár között alakítsák ki saját kínálati árukat. A piaci korlátokat figyelembe véve az árképzés leggyakrabban alkalmazott módszerei a következők: - A keresletalapú árképzés során a fogyasztói magatartás alapján igyekeznek azt az árat hozzárendelni az eladni kívánt mennyiséghez, amely mellett a vevők hajlandóak a felkínált mennyiséget megvásárolni. - A költségalapú árképzés során összesítik a termék előállításának költségeit, és ehhez adnak hozzá egy elvárt nyereséget. A nyereség összege természetesen csak a fent jelzett adottságok figyelembevételével kalkulálható. Ezt a fajta árképzést „költség+” árképzésnek is nevezik. - Versenytárs-alapú árképzés során a vállalat a versenytársak által alkalmazott áron kínálja termékét, illetve attól aszerint fog eltérni, hogy milyen versenystratégiát folytat. Ha például növelni kívánja piaci részesedését, akkor a versenytársakénál valamivel alacsonyabb áron kell értékesítenie.
8.1. Az árak alakítása, a vállalati árpolitika A vállalati gazdálkodás egyik legfontosabb tényezője az ár. A termék és a szolgáltatás pénzben kifejezett ellenértékét nevezzük az áru árának. Elméleti megközelítésben az ár a társadalmi ráfordításokat fejezi ki. Egy adott áru ára konkrét helyen és időpontban azonban lehet alacsonyabb és magasabb is a társadalmi ráfordításnál.
20
Az egyszerűség kedvéért az egyéb bevételekkel nem foglalkozunk.
117
A vállalati árpolitika: a termékek illetve szolgáltatások árának tervezésére, megállapítására, a piaci változásokra való reagálásra vonatkozó elvek, célok és módszerek összessége. Az árpolitika a vállalati marketingpolitika szerves része. (Az ár a marketing-mix egyetlen eleme, amely bevételt eredményez, a többi elem költséget jelent.) A termék- és termeléspolitikának valamint az árpolitikának szoros kölcsönhatásban kell lennie. Az árpolitika kialakításakor és folyamatos megvalósításakor sok külső, belső tényezőt célszerű figyelembe venni és mérlegelni. Ezúttal csak a gyakorlati vonatkozású témakörökre térünk ki, az alábbi területeken: a) Az árpolitikai célok kiválasztása. b) A kereslet meghatározása. c) A költségek becslése. d) A versenytársak ármagatartásának elemzése. e) Árképzési módszerek. f) A végső ár meghatározása. a) Az árpolitikai célok között szerepel(het) a profit és/vagy az árbevétel maximalizálása a befektetés-arányos nyereség meghatározott szintjének elérése, a piaci részesedés növelése, a túlélési törekvés. Egyik legjelentősebb gazdálkodási feladat a befektetés-arányos nyereség, mint megtérülési követelmény és annak megvalósítása. Az árpolitika – átmeneti – célja lehet árcsökkentés is. A piacra való behatolás, a piaci részesedés növelése (esetenként megbontása), a válságból való kilábalás szükségessé teheti az ár mérséklését. Fontos szerepe van a fedezet-elemzésnek, amely során megállapítható, hogy milyen mértékben csökkenthető az adott termék, szolgáltatás ára „0” eredményig, illetve – főként a piaci bevezetés érdekében – milyen összegű veszteségig. Itt is szem előtt kell tartani a kereslet és az ár kapcsolatát, amelyet a fordított arányosság jellemez. b) A kereslet meghatározása. A fizetőképes kereslet változását számos tényező határozza meg (mint pl. a jövedelem, a népesség összetétele, termék ára, minősége, megbízhatósága). Az utóbbi időben már nem az ár a fő befolyásoló tétel (a jövedelem mellett), hanem „felzárkózott” a termék minősége és megbízhatósága is. Mindezek ellenére és mellett az ár továbbra is megkülönböztetett szerepet tölt be. c) A költségek becslése Az ár kialakításának vállalaton belüli fő tényezője a költségek összege és szerkezete. A vállalati gazdálkodás egyik következménye, hogy a termékek árában (az árbevételben) megtérüljenek a költségek és meghatározott szintű nyereség is képződjön. Az értékesítés volumenének alsó határát a költségek összege befolyásolhatja (a felső határ a kereslettől függ).
118
d) A versenytársak ármagatartásának elemzése folyamatos vállalati feladat. A konkurens cégek árai iránymutatásként szolgálnak a vállalati ár megállapításához. Vizsgálni kell azt is, hogy a vállalati ármódosításra milyen lépéseket tehetnek a versenytársak. Ugyanakkor több változatban fel kell készülni arra, hogy a konkurensek ármagatartásának változására hogyan célszerű reagálni. e) Árképzési módszerek A gazdasági életben kialakult számos árképzési gyakorlat három csoportba sorolható: megkülönböztetjük a kereslet-, a költség- és a versenytárs alapú árképzést. A költségalapú árképzés kiindulópontja lehet a közvetlen önköltség vagy a teljes önköltség. A közvetlen önköltség alapján számított árnak megfelelő arányú vagy a teljes önköltség. A közvetlen önköltség alapján számított árnak megfelelő arányú fedezeti összeget is célszerű tartalmaznia. A közvetlen önköltség és a kalkulált fajlagos fedezeti hányad ismeretében az ajánlati ár meghatározása: Kö Fh =fedezeti hányad p 1 Fh Ha a közvetlen önköltség 51.000 Ft, és a kívánt fedezeti hányad 40 %, akkor a számított (kalkulált) ár: 51.000 p 85.000 1 0,4 A teljes önköltség meghatározásakor az általános költségeket, ráfordításokat különféle módszerek alapján felosztják a vállalat különböző termékeire. Az így kapott önköltség és bizonyos arányú nyereség együttes összege adja a termék árát. Ktö p e 1 p Ktö = teljes önköltség e = eredmény Amennyiben a termék teljes önköltsége (közvetlen önköltsége és a termék egységre felosztott általános költsége együttes összege) 51.700 Ft, és az elérni kívánt arányú jövedelmezőség 6 %, úgy az ajánlati ár: 51.700 p 55.000 Ft 1 0,06 A versenytársalapú árképzés az adott termék piaci árának átvételét jelenti. A döntés-előkészítés során azonban vizsgálni kell a termék közvetlen önköltségének mértékét és az összetételét, valamint a fedezeti hányadot. A piaci ár és az elvárt fedezet különbsége a „szükséges” közvetlen önköltség, amely az esetek többségében nem egyezik meg a kalkulált fajlagos összeggel. Alapvetően három változat lehetséges: – a közvetlen önköltség műszaki és gazdasági felülvizsgálatának eredményeként csökkenthető a visszaszámított szintre, így az elvárt fedezeti hányad realizálódhat; – a közvetlen önköltség nem, vagy csak részben mérsékelhető, következésképpen a fedezeti hányad kisebb lesz; – a fedezeti hányad alacsony szintje miatt az ár nem fogadható el, ezért a termék előállítását nem kezdik meg.
119
f) A végső ár megállapítása Az ismertetett módszerek szerint megállapított árat még több szempont alapján felül kell vizsgálni. Elemezni kell a marketing-mix többi elemével való kapcsolatát. Vizsgálni kell azt is, hogy a vállalat által termelt többi termék áraival összhangban van-e az adott ár. Lényeges tényező a termék életciklusa, valamint a piacra jutás és ott maradás kérdése. Kezdetben a gyakori a behatoló ár alkalmazása, vagyis az árképzési módszer alapján meghatározott szintnél – átmenetileg – alacsonyabb ár megállapítása. A jelentős fejlesztési költséget igényelt új termék esetében viszonylag magas árat – az úgynevezett lefölöző árt – kívánják alkalmazni a magas ráfordítások mielőbbi megtérülése érdekében. Egy induló ár által kiváltott gazdasági hatásokat folyamatosan figyelemmel kell kísérni. Szükség esetén ármódosítást kell végrehajtani. A változtatás az ár növelése vagy csökkentése lehet. A beszerzett és felhasznált erőforrások árszínvonalának emelkedése esetén kényszerül a vállalat az ár emelésére. Az árkövetés módszere alapján a közvetlen önköltségben szükségszerűen bekövetkező áremelkedés összegével és – esetleg – az arányos fedezeti összeggel igyekszik megnövelni az árat. pi = po + K vagy: Kö p i po 1 fedezetihá nyad Kö = a közvetlen önköltség változása Ha egy 60 000 Ft egységárú termék 42 000 Ft-os közvetlen önköltsége egy vagy több költségtényező árának növekedése miatt 2 100 Ft-tal nő, akkor a számított új ár legalább pl = 60.000 + 2.100 = 62.100 Ft Az eddigi fedezeti hányaddal 2.100 63.000 Ft pl = 60.000 + 1 0,3
A piacgazdasági viszonyok között működő vállalkozások sikerességét jelentősen befolyásolja, hogy milyen a piaci munkája, milyenszínvonalú az értékesítési tevékenység. Napjainkban a vállalkozások döntő többségére jellemző, hogy vevőik alkupozíciója egyre erősebb. Egy vállalkozás hosszú távon akkor tud csak sikeresen tevékenykedni, ha gazdálkodásának minden területén piaci szempontok érvényesülnek, a gazdálkodás különböző területein meghozott döntések a vevői igények magasabb színvonalú kielégítéséhez vezetnek. Annak érdekében, hogy a vevők elégedettek legyenek, a vállalkozások a vevői igényeknek megfelelő termékeket, szolgáltatásokat alakítanak ki, tájékoztatják a vevőket azok hasznosságáról, elérhetővé teszik a termékeket, szolgáltatásokat, a vevők számára megfelelő áron ajánlják azokat, mindent megtesznek azért, hogy hosszú távú jó kapcsolat alakuljon ki a vevőkkel, felhasználókkal. A vevőközpontú gondolkodás tehát a gazdálkodásminden területén szükséges, nemcsak az értékesítési tevékenység során.
120
A piaci, értékesítési tevékenység sokrétű, összetett feladat, amelynek színvonala alapvetően befolyásolja a vállalkozás piaci helyzetét, azt, hogy az éles piaci versenyben milyen pozíciót tud elérni, és tevékenységét milyen jövedelmezően tudja folytatni. Ennek következtében a vállalkozások nagy figyelmet szentelnek a piaci tevékenységnek és ezért a gazdasági elemző munkának is fontos feladata a piaci, értékesítési tevékenység elemzése. Tekintettel arra, hogy a piaci tevékenység összetett feladat, elemzése során sokféle számítás, vizsgálat végezhető. Ezek közül a feladatok közül könyvünk a piaci öntések előkészítése során alkalmazható elemzésekkel,
az értékesítési összetétel, volumen, árbevétel alakulásának elemzésével,
a rendelésállomány elemzésével, valamint vizsgálatával foglalkozik.
8.2. Piaci döntések előkészítése során alkalmazható elemzések A vállalkozásoknak hazánkban is egyre élesebb piaci versenyben kell helytállniuk, ezért egyre nagyobb jelentősége van annak, hogy megfelelő piaci döntéseket hozzanak. A vállalkozásoknak folyamatosan nap, mint nap dönteniük kell, hogy kinek értékesítsék termékeiket, szolgáltatásaikat, milyen mennyiségben, milyen árak, feltételek mellett, kitől, milyen formában szerezzék be árukészleteiket, milyen mennyiségben, stb. A gazdasági elemzésnek fontos feladata ezeknek a döntéseknek a segítése, megfelelő információkkal való alátámasztása. A döntések segítésére sokféle számítás, elemzés végezhető. A következőkben ezek közül néhány jellemző, széles körben alkalmazható számítással, vizsgálattal foglalkozunk. Árakkal kapcsolatos számítások A gyors technikai fejlődés következtében lerövidülő életciklusok, a piac telítődése, a fogyasztói szokások változása a verseny kiszélesedése, a globalizálódás az árak szerepének fokozódását eredményezték. Napjainkra az ár a vállalati gazdálkodás egyik központi kategóriája lett. A vállalkozás által érvényesített, érvényesíthető árak egyaránt befolyásolják a vevők vásárlási döntéseit, valamint a vállalkozás piaci döntéseit, így jelentős mértékben hatnak a vállalkozás piaci pozíciójára, jövedelmezőségére. Mindezek miatt a piaci döntések között egyre fontosabb helyet foglalnak el az árakkal kapcsolatos döntések, különös tekintettel arra, hogy ilyen döntéseket nap, mint nap hoznak a vállalkozások. Döntést hoz egy vállalkozás árral kapcsolatban, például a következő esetekben: Ha a vállalkozás új termékkel jelenik meg a piacon, meg kell határoznia azt, hogy milyen áron ajánlja a vevőknek a terméket.
Döntenie kell termékei áráról a régi és új vevőkkel folytatott üzleti tárgyalások során.
Ha üzleti ajánlatot tesz lehetséges partnereinek, nélkülözhetetlen az ár meghatározása.
121
Bizonyos esetekben árengedményeket kell adnia, illetve alacsony árat kell ajánlania, ilyenkor ismernie kell azt az alsó árhatárt, amelyen még érdemes a terméket értékesíteni.
A megfelelő döntések meghozatalához nélkülözhetetlen az ún. árpolitika kialakítása, amely a vállalati gazdálkodásban egyre nagyobb hangsúlyt kap.21 Az árpolitikájában a vállalkozás valamennyi árral kapcsolatos fontos kérdésre kitér, tartalmazza például: az árpolitikai célokat,
az árstratégiákat, ártaktikai kérdéseket,
árstruktúrákat,
árképzési elveket, módszereket,
az árellenőrzés területeit, kérdéseit.
Kialakításakor több fontos és belső tényezőket kell figyelembe venni: piaci struktúra,
kereslet, kereslet árrugalmassága,
vásárlói magatartás, vevők árérzékenysége,
versenytársak tevékenysége,
jogi szabályozás
vállalati célok,
marketingstratégiák,
termelési és egyéb költségek.
Az érvényesítésre kerülő árak sok tényezőtől függnek, ezek közül a legjelentősebbek a következők: a termék, szolgáltatás közvetlen önköltsége,
milyen arányú jövedelmezőséget szeretne elérni a vállalkozás,
a vállalkozás szűk keresztmetszetei, korlátai,
átmenetileg rossz árszínvonal esetén a raktározási lehetőségek,
a vállalkozás termelési lehetőségei, kapacitása,
az adott termék árának hatása más termék árára és értékesítési volumenére,
a piacon lévő hasonló termékek, versenytársak száma, a piaci konkurencia,
a vevők reagálása az árváltozásokra, a kereslet árrugalmassága,
szállítási, fizetési feltételek.
21
Rekettye Gábor: Az ár a marketingben. Műszaki Könyvkiadó, Budapest, 1999.
122
Mint látható, a termékek árát sok tényező befolyásolja. Az, hogy a felsorolt tényezők közül (az üzleti tárgyalások során, ahol végül is az ár eldől) milyen szempontok érvényesülnek majd, a vevők és eladók piaci pozíciójától, erejétől, a piaci versenyhelyzettől függ. A következőkben bemutatjuk, hogy milyenszámítások, elemzések végezhetők az árakkal kapcsolatban, milyen számításokkal segíthető, hogy a vállalkozás gazdálkodását olyan jelentős mértékben meghatározó döntéseknél, mint az árakkal kapcsolatos döntések megfelelő információkkal rendelkezzenek a döntéshozók, milyen számításokkal segíthető, hogy a vállalkozás számára legkedvezőbb (a vállalkozás és a vevők érdekeit egyaránt figyelembe vevő) döntés szülessen. A vállalati árdöntések mozgásterét alapvetően két tényező korlátozza. Az áraknál alsó korlátot jelent a termék előállítási költsége, felsőt pedig az, hogy a vevők mennyit hajlandóak fizetni a termékért. A vállalkozásnak elemi érdeke ennek a mozgástérnek kiszélesítése, amely megoldható: alulról a költséghatékonyság javításával, melynek egyik legeredményesebb eszköze az értékelemzés,
felülről pedig a minőség, használati érték stb. javításával.
Az árak megállapításánál a vállalkozás kiindulhat: a költségeiből, ezt a megoldást nevezik költségalapú árképzésnek,
a vevők árelfogadási hajlandóságából, ezt piacvezérelt árképzésnek nevezik.
Célszerű mindkét megoldást egymás mellett alkalmazni. Költségalapú árképzés A költségalapú árképzés igen elterjedt a gazdasági gyakorlatban. Általánosságban kijelenthető, hogy valamennyi vállalkozás akkora árat szeretne kapni termékéért, amellyel fedezni tudja a termék előállításával kapcsolatban felmerült indokolt költségeit és egy elvárt hasznot is, amely fedezetet nyújt a vállalkozás többi költségére és nyereségére. Ebből az elvárásból kiindulva az ár a következő összefüggés segítségével állapítható meg: Tervezett közvetlen önköltség + Elvárt bruttó eredmény (fedezet) Tervezett ár Mint a fenti összefüggésből látható költségalapú árképzés esetén az ármegállapításához kalkulálni kell a termék önköltségét, tervkalkulációt kell összeállítani. A tervkalkuláció felépítésére nincs kötelező előírás, a kalkulációs sémát a vállalkozás, sajátosságait figyelembe véve, maga alakítja ki. A kialakításra kerülő sémával szemben megfogalmazhatók a következő elvárások:
123
A kalkuláció az ún. részköltség-számítás22 módszerére épüljön, hiszen a költségek egy része, például értékesítési, forgalmazási, igazgatási költségek biztonságosan nem oszthatók fel a termékekre.
Igazodjon a közvetlen önköltség felépítéséhez és tartalmához, így lehetőség nyílik a tényleges és tervezett önköltség összehasonlítására, eltérések vizsgálatára.
Az üzemi általános költségek közül jól megválasztott jellemzők felhasználásával minél több, technológiával kapcsolatos költség kerüljön felosztásra a termékekre.
A felsorolt elvárásokat figyelembe véve a következő kalkulációs séma alkalmazható:23 1. Közvetlen anyagköltség. 2. Igénybevett (anyagjellegű és nem anyagjellegű) szolgáltatások értéke. 3. Közvetlen bérköltség (törzsbér). 4. Közvetlen bérek járulékai (törzsbéren kívüli egyéb bérek, bérjárulékok) 5. Gyártáshoz kapcsolódó egyéb közvetlen költségek – Jellemzők alapján felosztásra kerülő gépköltség – Speciális szerszámköltségek (leírások) – Helyszíni szerelési, kiszállási és szállítási költségek – Egyéb közvetlenül elszámolható költség 6. Saját termelésű készletek továbbfelhasználása (félkésztermék felhasználás előállítási önköltségen számított értéke) 7. Közvetlen önköltség Megjegyezzük, hogy egy vállalkozás a termelés bonyolultságát, termelés-technológiai sajátosságait figyelembe véve ettől eltérő részletezettségű kalkulációt is összeállíthat. Az összeállított kalkuláció mellett az árajánlati ár számszerűsítéséhez meg kell állapítani egy elvárható bruttó eredmény (fedezetet) is. A bruttó eredmény, amely termékenként, termékcsoportonként eltérő lehet, a vállalkozás szintjére számítva fedezetet nyújt az önköltségben figyelembe vett költségeken kívüli költségekre, az értékesítés közvetett költségeire, illetve a vállalkozás eredményére (nyereségére). Az elvárt bruttó eredmény meghatározása gondos piacvizsgálatot igényel, a piac alapos ismeretét tételezi fel. Ha ebben téved a vállalkozás az súlyos következményekkel járhat. Ha túl magas az elvárt bruttó haszon és emiatt magas áron ajánlja a terméket, a vevők esetleg lemondanak a vásárlásról, a konkurens termékeket vagy helyettesítő termékeket veszik meg. Ha a vállalkozás érvényesíteni tudja a magas árat, a kecsegtető jövedelmezőség miatt a lehető legrövidebb időn belül megjelennek az utánzók. Abban az esetben pedig, ha a bruttó 22
Részköltség-számítás esetén a költségviselőkre csak a költségek egy részét számolják el, csak azokat, amelyekről bizonyítani lehet, hogy a termék miatt keletkeznek. 23 Dr.Bíró Tibor-dr.Pucsek József-dr.Sztanó Imre: Vállalkozások tevékenységének komplex elemzése Perfekt 2001.
124
eredmény alacsonyabb attól, amit a vevők hajlandók lennének fizetni, a vállalkozás jövedelemtől esik el. Mint szó volt róla a költségalapú árképzés elterjedt a gazdasági gyakorlatban, összefüggései alkalmazhatók: az ajánlati ár megállapításánál,
az ún. árkövetésnél,
a vállalkozói ár alsó határának meghatározásánál. 8.2.1. Ajánlati ár megállapítása a költségalapú árképzés összefüggéseinek alkalmazásával
Amikor egy vállalkozás új vagy módosított termékkel, szolgáltatással jelenik meg a piacon, kalkulál egy árat, meghatározza azt, hogy milyen ár érvényesítése lenne kedvező a számára. (Hogy azután ettől többért vagy kevesebbért tudja-e eladni a terméket, szolgáltatást az a piaci erőviszonyoktól függ.) Az ajánlati ár meghatározása szoros kapcsolatban van a költségkalkulációval, hiszen az előzőekben már szó volt róla, nyilvánvaló, hogy a vállalkozás akkora árat szeretne kapni a termékért, amellyel fedezni tudja a termék miatt felmerült indokolt költségeket és az elvárt hasznot. Az ajánlati ár meghatározásához össze kell tehát állítani egy tervkalkulációt. A kalkuláció új termék esetén műszaki normákra alapozott kalkuláció lehet, ha nem merőben új termékről van szó, tehát hasonlót már gyártott a vállalkozás, az ún. különbözeti kalkuláció alkalmazható. Tekintsük át az ajánlati ár megállapításához felhasználható számításokat egy feladatok keresztül! Feladat: Bruttó alapanyag felhasználási norma24 A alapanyag 2,1 kg/db B alapanyag 1,6 kg/db Nettó alapanyag felhasználási norma25 A alapanyag 1,9 kg/db B alapanyag 1,5 kg/db Alapanyag ára A alapanyag 900 Ft/kg B alapanyag 1100 Ft/kg A gyártás során képződő hulladékok (mindkét anyag esetén) 120 Ft/kg-os áron értékesíteni tudja a vállalkozás. Külön felszámított szállítási, rakodási költség 5% Munkanorma 54 perc/db Gépi időigény 42 perc/db Órabér 450 Ft/ó Bérek járulékai26 65 % 24 25
A termék előállításához utalványozott anyag mennyisége. A termékbe beépülő anyag mennyisége. Nem tartalmazza a gyártás során képződő hulladékot.
125
Fajlagos gépköltség 2 500 Ft/ó A termék előállításához alkalmazni kell egy gyártóeszközt, amelynek értéke 2 160 E Ft, a műszaki szakemberek számításai szerint a gyártóeszköz 18 000 db termék készítéséhez használható fel. A termékből évente 12 000 db gyártását és értékesítését tervezik. A vállalkozás 40 % bruttó eredmény elérését tartja reálisnak. A költségalapú árképzés elveit felhasználva számszerűsíteni kell, hogy milyen ár biztosítaná az indokolt költségek fedezetét és az elvárt jövedelmezőséget. Az ár megállapításához kalkulálni kell a termék önköltségét. Az önköltség meghatározásához a termék műszaki számítások segítségével megállapított normáit (alapanyag felhasználási-, munka-, gépi idő normákat) alkalmazzuk, és az előzőekben ismertetett kalkulációs sémát használjuk fel. Mellékszámítások: 1. Közvetlen anyagköltség: Bruttó anyagköltség: A alapanyag 2,1 kg/db x 900 Ft/kg =
1 890 Ft/db
B alapanyag 1,6 kg/db x 1 100 Ft/kg =
1 760 Ft/db
Összesen:
3 650 Ft/db
Hulladék megtérülés: A alapanyag (2,1-1,9) kg/db x 120 Ft/kg =
24 Ft/db
B alapanyag (1,6-1,5) kg/db x 120 Ft/kg =
12 Ft/db
Összesen:
36 Ft/db
Közvetlen anyagköltség: 3650 Ft/db-36 Ft/db = 3 614 Ft/db 2. Igénybevett szolgáltatások (külön felszámított szállítási, rakodási költség) értéke: 3 650 Ft/db x 0,05 = 183 Ft/db 3. Közvetlen bérköltség (törzsbér): 0,9 ó/db x 450 Ft/ó = 405 Ft/db 4. Közvetlen bérek járulékai: 405 Ft/db x 0,65 =
263 Ft/db
5. Gyártáshoz kapcsolódó egyéb közvetlen költségek: Gépköltség: 0,7 ó/db x 2 500 Ft/ó = Gyártóeszköz költség: 2 160 E Ft: 18 000 db =
1750 Ft/db 120 Ft/db
Kalkulációs séma: (Mértékegység: Ft/db) 1. Közvetlen anyagköltség 3 614 2. Igénybevett szolgáltatások értéke 183 3. Közvetlen bérköltség (törzsbér) 405 4. Közvetlen bérek járulékai 263 5. Gyártáshoz kapcsolódó egyéb közvetlen költségek – Gépköltség 1 750 – Gyártóeszköz-költség 120 6. Saját előállítású készletek továbbfelhasználása 26
A bérjárulékokon mellett tartalmazza a törzsbéren kívüli egyéb béreket is.
126
7. Közvetlen önköltség
6 335
A kalkulált közvetlen önköltségből kiindulva 40 %-os bruttó eredményt (fedezeti hányadot) figyelembevéve az ajánlati ár27 a következőképpen határozható meg: 6 355 Ft/db 10 558 Ft/db 0,6 Ajánlati ár = (A bruttó eredmény vetítési alapja az ár.) Mint a számításokból látható, 10,558 Ft-os ár biztosítaná az indokoltan felmerülő költségek megtérülését és a vállalkozás által elvárt jövedelmezőséget. Ez az ár azonban csak egy kalkulált ár, amelynek meghatározásakor figyelmen kívül hagytuk a konkurens termékek árait, a termék iránti keresletet és egyéb fontos piaci szempontokat, hogy végül is mennyiért kel majd el a termék az az üzleti tárgyalások, megállapodások során dől el. A fenti árat csak azért számítja a vállalkozás, hogy az üzleti tárgyalásokhoz megfelelő információkkal rendelkezzen. A számítások során figyelembe véve azt, hogy új termékről van szó, a termék önköltségét műszaki normák segítségével állapítottuk meg. Nem minden esetben van azonban szükség a műszaki normákon nyugvó kalkulációra, hiszen gyakran kell ajánlati árat megállapítani olyan termékeknél, amelyhez hasonlót már gyárt a vállalkozás, például azért, mert a vevő a termék változtatását igényli, vagy a vállalkozás korszerűsíti, módosítja termékét. Ilyen esetben a termék önköltségének megállapításakor az ún. különbözeti kalkuláció alkalmazható. Folytatva az előző feladatot nézzük meg, hogy hogyan módosul a termék ajánlati ára, ha a vállalkozás a termék használati értékének növelése érdekében B helyett C alapanyagot épít be a termékbe. C alapanyag bruttó felhasználási normája 1,2 kg/db, anyagkihozatali mutatója28 90 % (hulladék mértéke 10 %), ára pedig 1 600 Ft/kg. A képződő hulladék C alapanyag esetén is 120 Ft/kg-os áron értékesíthető. C alapanyag felhasználása miatt egy új gyártóeszköz alkalmazására is lesz szükség, mely következtében a gyártóeszköz költség 254 Ft/db-ra emelkedik. Tekintsük át, hogy az előzőekben összeállított kalkuláció mely sorait érinti ez a változás! Érinti az 1.sort, a közvetlen anyagköltség összegét, hiszen a módosított termék önköltsége nem tartalmazza majd B alapanyag költségeit, tartalmazza viszont a C-ét. A két költség különbsége: B alapanyag költsége: (1 760 – 12) Ft/db 1 748 Ft/db C alapanyag költsége: Bruttó anyagköltség: 1,2 kg/dbx1600 Ft/db = 1 920 Ft/db Hulladék megtérülés: (1,x0,1)kg/dbx120 Ft/kg = –14 Ft/db 1 906 Ft/db A különbözet 1 906 Ft/ db – 1 748 Ft/db = +158 Ft/db Érinti a 2.sort, megváltozik a külön felszámított szállítási és rakodási költség összege is. 27 28
Az ajánlati ár alatt ÁFA, fogyasztási adó, valamint jövedéki adó nélküli árat értünk. Anyagkihozatali mutató=Nettó anyagfelhasználási norma Bruttó anyagfelhasználási norma
127
B alapanyagnál 1 760 Ft/db x 0,05 = C alapanyagnál 1 920 Ft/db x 0,05 = A különbözet 96 Ft/db – 88 Ft/db =
88 Ft/db 96 Ft/db +8 Ft/db
Érinti az 5. sort 254 Ft/db – 120 Ft/db = 134 Ft/db-bal növeli a gyártóeszköz költséget. A fenti különbözeteket figyelembevéve a termék kalkulációja a következőképpen állítható össze: Adatok Ft/db-ban Megnevezés Eredeti termék Különbözet Módosított kalkulációja termék kalkulációja 1. Közvetlen anyagköltség 3 614 +158 3 772 2. Igénybevett szolgáltatások értéke 183 +8 191 3. Közvetlen bérköltség 405 – 405 4. Közvetlen bérek járulékai 236 – 263 5. Gyártáshoz kapcsolódó egyéb 1 870 +134 2 004 közvetlen költségek 6. Közvetlen önköltség 6 335 +300 6 635 Az ajánlati ár tehát magasabb lesz 500 Ft/db-bal. Természetesen ez az ár sem tekinthető eladási árnak, az ár a vevő és eladó megállapodása révén alakul majd ki. 8.2.2. Az árkövetés módszere A napjainkra jellemző dinamikus változások egyik eleme a vállalkozások által felhasznált erőforrások árainak folyamatos változása. (Hazánkban az anyag- és energiaárak folyamatos emelkedése figyelhető meg.) Emiatt a vállalkozások rendszeresen számításokat végeznek arra vonatkozóan, hogy ezek a változások, amelyek hatására költségeik emelkednek, az általuk gyártott termékek, nyújtott szolgáltatások árának milyen mértékű és nagyságú emelését tennék indokolttá. A számítások két megközelítésben is elvégezhetők: 1. Vizsgálható, hogy milyen áremelés lenne szükséges ahhoz, hogy az erőforrások árának emelkedése miatt ne csökkenjen a vállalkozás eredménye. 2. Vizsgálható, hogy milyen áremelésre lenne szükség ahhoz, hogy ne csökkenjen a jövedelmezőség mértéke, a fedezeti hánya. Ezeket a számításokat árkövetésnek nevezik. Az előző feladat adatait kiegészítve tekintsük át, hogy milyen számítások végezhetők az ún. árkövetés során! Számszerűsítsük, hogy milyen áremelést tesz indokolttá, ha az alapanyagok (A és C) ára 10 %-kal emelkedik. 1. Az alapanyag költsége 10 %-os áremelkedés esetén a következőképpen változik: A alapanyag költség emelkedik (1890 Ft/db x 0,1) C alapanyag költsége emelkedik (1920 Ft/db x 0,1) Összesen az alapanyag költségnő
189 Ft/db-bal 192 Ft/db-bal 381 Ft/db-bal
Az alapanyagok árának emelkedése miatt megnő a százalékban fizetendő szállítási, rakodási költség is 381 Ft/db x 0,05 = 19 Ft/db-bal.
128
Összességében az önköltség emelkedik (381 Ft/db + 19 Ft/db) 400 Ft/db-bal. A fenti számítások alapján a vállalkozásnak ahhoz, hogy a nyeresége ne csökkenjen 400 Ft-tal kellene emelnie a termék árát. Ez
400 Ft/db 3,6 %, tehát 3,6 százalékos áremelésnek felel meg. 11 058 Ft/db
2. Amennyiben az alapanyagok ára 10 százalékkal emelkedik, a termék önköltsége 6 635 Ft/db + 400 Ft/db = 7 035 Ft/db lesz. 40 %-os fedezeti hányadot feltételezve az ajánlati ár: 7 035 Ft/db 11725 Ft/db 0,6
Ebben az esetben az indokolt árnövelés: Forintban 11 725 Ft/db – 11 058 Ft/db = 667 Ft/db 667 Ft/db Százalékban: 11 058 Ft/db Természetesen semmi garancia nincs arra, hogy a számítások alapján meghatározott áremelés
érvényesíthető. Előfordulhat, hogy a vállalkozás
az
erőforrásárak
emelkedésének következményeit nem tudja, vagy csak részben tudja áthárítani vevőire.
8.3. Vállalkozói ár alsó határának megállapítása Valamennyi vállalkozás kerülhet olyan helyzetbe, hogy a piac magatartása, vagy új vevők megnyerése érdekében, a rossz kapacitáskihasználtság vagy egyéb okok miatt termékei, szolgáltatásai árait csökkentenie kell, árengedményt kell adnia. Ilyen szituációkban felvetődik a kérdés, hogy mennyi árengedményt adhat a vállalkozás, mi az a minimális ár, amely alatt az értékesítés nem célszerű számára. Annak érdekében, hogy kedvező piaci döntést tudjanak hozni, a vállalkozások vezetőinek ismerniük kell ezeket a minimális árakat. Mint már az előzőekben szó volt róla, a vállalkozások árdöntéseit alulról a termékek önköltsége korlátozza. A minimális ár tehát a költségektől függ, amelyek szoros kapcsolatban vannak a termelés, értékesítés volumenével és összetételével. Elméletileg a vállalkozói ár alsó határa a termék határköltsége, proporcionális önköltsége. A proporcionális önköltség megállapítása azonban nem egyszerű feladat, hiszen ehhez a költségeknél báziskorrekciót kellene végrehajtani, és meg kellene határozni a reagálási fokokat, amelyek segítségével a költségek proporcionális és fix részre bonthatók. Mivel az említett számítások nem egyszerűek, a költség-haszon elv alapján a proporcionális önköltség meghatározása helyett (különösen olyan vállalkozásoknál, amelyeknél megfelelő jellemzők segítségével az üzemi általános költségek jelentős részét felosztják a termékekre) a közvetlen önköltség alkalmazható minimális árként. A számítások még finomíthatók a következőképpen:
129
Közvetlen önköltség + Termékegységre jutó értékesítési költség9 + Termékegységre jutó garanciális költség9 + Termékegységre jutó K+F költség9 + Egyéb, a termékek léte miatti költségek, ráfordítások9 Vállalkozói ár alsó határ Amennyiben a fenti sémát alkalmazzuk, a vállalkozói ár alsó határának, a minimális árnak aközvetlen önköltségen kívül fedezetet kell nyújtania azokra a közvetett költségekre, illetve ráfordításokra is, amelyek a közvetlen önköltségnek ugyan nem részei, de a termék értékesítése, gyártása miatt merültek fel. (Megjegyezzük, hogy rendkívüli esetben, rövid távon ettől alacsonyabb árat is alkalmazhatnak a vállalkozások, például ha egy új piacra akarnak bekerülni.) Természetesen elméletben sem lehetne minden terméket az ún. minimális áron értékesíteni. A minimális ár alkalmazásának feltétele az, hogy a vállalkozás rendelkezzen olyan nagyságú és összetételű rendelésállománnyal, amellyel legalább a fedezeti pontot eléri, tehát várhatóan képződjön annyi fedezet, amennyi a veszteségmentes gazdálkodáshoz szükséges. Ellenkező esetben ezt az alsó árhatárt emelni kell, az árban a költségeken, ráfordításokon kívül valamennyi fedezetet is kalkulálni kell. A leírt feltétel megléte esetén sem célszerű azonban hosszútávon a minimális ár alkalmazása. Hosszabb időtávot figyelembe véve valamennyi terméknek olyan árat kell elérnie, amellyel hozzájárul a közvetett költségek, illetve az eredmény fedezéséhez is. Tekintsük át a vállalkozói ár alsó határa számításának módját egy feladaton keresztül! Feladat: Egy vállalkozás, meglévő rendelésállománya alapján 15 000 termék gyártását tervezi. A termék közvetlen önköltsége 8 000 Ft/db Termékegységre jutó értékesítési költségek 600 Ft/db Készletezési többletköltség 100 Ft/db Az előző időszakok információi alapján becsült garanciális költség 300 Ft/db Tervezett nettó eladási ár 12 800 Ft/db Egy új vevő vásárolna 10 000 db terméket (erre a vállalkozásnak lenne is elegendő kapacitása), de árengedményt kér. Kérdés az, hogy maximum mennyi árengedményt adhatnak a vevőnek. A kérdés megválaszolásához számszerűsíteni kell árat). Előállítási önköltség + Értékesítési költségek + Készletezési többletköltség + Garanciális költségek Vállalkozói ár alsó határa (minimális ár)
a vállalkozói ár alsó határát (minimális 8 000 Ft/db 600 Ft/db 100 Ft/db 300 Ft/db 9 000 Ft/db
Feltételezve, hogy a vállalkozás a többi termékével eléri a fedezeti pontot, maximum 3 800 Ft árengedmény adható. 9
Csak azok a költségek vehetők figyelembe, amelyekről egyértelműen megállapítható, hogy a termékek léte miatt keletkeztek.
130
8.4. Piacvezérelt árképzés Az ár nagysága közvetlen kapcsolatban van az eredménnyel, de az eredmény alakulásán kívül jelentősen befolyásolja a termék keresletét, az értékesítés volumenét is. Bár a megfelelő árdöntésekhez nélkülözhetetlen a költségek ismerete, elképzelhetetlen, hogy egy piaci viszonyok között működő vállalkozás az árakkal kapcsolatos döntéseit csak a költségeire alapozza, a vevőket ugyanis nem érdekli, hogy a vállalkozásnak mennyi költséget okozott a termék előállítása, értékesítése. A vevők vásárlási döntéseikkor nem a termékek költségeire kíváncsiak, hanem a termék hasznosságát, funkcióit, tetszetősségét, a piacon lévő hasonló tulajdonságokkal rendelkező termékek árait veszik figyelembe. A vevőknek az az érdeke, hogy a számára megfelelő használati értékkel rendelkező terméket a lehető legkisebb áron vásárolja meg, illetve egy adott árért a lehető legmagasabb használati értékhez jusson. A költségalapú árképzés tehát nem lehet az árak megállapításának alapja. Az árak meghatározásakor alapvetően piaci szempontokból kell kiindulni, az ún. piacvezérelt árképzést kell alkalmazni. A piacvezérelt árképzésnek több módszere létezik, valamennyire jellemző az, hogy az ár meghatározása összetettebb feladat, mint a költségalapú árképzés esetén. Meghatározásakor alapvető piaci információkra van szükség. Valamennyi módszer alkalmazásakor ismerni kell azt, hogy a vevők a termék milyen hasznos tulajdonságai alapján döntenek a vásárláskor. Ehhez alapos piacelemzés szükséges, amely keretében fel kell térképezni a versenytársak termékeit, azok hasznos tulajdonságait, árait stb. Piacvezérelt árképzés alkalmazása esetén az árak megállapításakor fontos az ún. életciklusköltség szemlélet érvényesítése. A vevők vásárlási döntéseik meghozatalakor nemcsak a termék árát veszik figyelembe, hanem azt is, hogy a termék használata során mennyi költséget okoz majd számukra a termék, például mennyi a folyamatos működtetés költsége, mennyire költséges a javíttatása stb. Magasabb áron eladható az a termék, amely kevesebb energiát fogyaszt, jobb minőségű, kedvezőbbek a garanciális feltételei stb. Ezért, amikor a vállalkozás dönt a termék áráról, olyan árat kell megállapítania, hogy az egész életciklus alatt a költség a vevő számára kedvező legyen. A piacvezérelt árképzésnek egyre több módszere kerül alkalmazásra. Könyvünk ezek közül a legismertebbeket mutatja be.
8.5. Versenytársak áraiból kiinduló árképzés Ha a vevő hasonló minőségű, színvonalú termékek, szolgáltatások közül választhat a piacon, akkor az ár alapján dönt. Ezért, ha egy vállalkozás ilyen közegben tevékenykedik, dönthet úgy, hogy árait mindig a versenytárs áraihoz igazítja. Termékeinek, szolgáltatásainak árváltozása mindig követi a versenytárs ármozgásait. Ennek az eljárásnak alapfeltétele az, hogy a vállalkozás jól válassza ki azt a gazdálkodó egységet, amelynek az árait alapnak tekinti. 8.5.1. Árarányosítás A piacvezérelt árképzés elterjedt módszere az ún. árarányosítás. Egy vállalkozás új termék kifejlesztésekor, de egyéb esetben is felmerülhet az a kérdés, hogy a piacon lévő hasonló termékekhez képest a vállalkozás terméke mennyit ér, milyen árral lehet még versenyképes. Azt, hogy az új termék várhatóan mennyiért adható el, az ún. árarányosítás módszerével becsülhetjük meg. Az árarányosítás akkor alkalmazható, ha vannak a piacon hasonló termékek, és ismerjük ezeknek belföldi, illetve világpiaci árát, valamint a vevők által igényelt és elismert műszaki
131
jellemzőit, hasznos tulajdonságait (azokat a kritériumokat, amelyeket a termékkel szemben a vevők megfogalmaztak). Az árarányosításra többféle eljárás alkalmazható, a számítások egy lehetséges módszerét a következő feladat segítségével mutatjuk be. Feladat: Egy híradástechnikai termékeket előállító vállalkozás új színes televízióval kíván megjelenni. Vizsgálja azt, hogy a piacon lévő hasonló termékekhez képest (figyelembe véve a termék jellemzőit) mennyire értékes vagy kevésbé értékes a kifejlesztett terméke, és így a versenytársakhoz képest várhatóan mennyivel magasabb vagy alacsonyabb áron értékesítheti. A kérdés megválaszolásához az árarányosítás alkalmazható. Az árarányosítás során a következő vizsgálatokat, számításokat kell elvégezni: a) Meg kell határozni az érintett terméknek azokat a fontos műszaki jellemzőit, hasznos tulajdonságait, amelyeket a vevők, felhasználók igényelnek és értékelnek. Ezt követően az egyes jellemzőkhöz maximális pontszámot kell rendelni, olyan módon, hogy az egyes jellemzőkhöz kapcsolt pontszám nagysága arányban legyen a fontosságával A leírtakat a konkrét példára vonatkozóan az alábbi táblázat tartalmazz: A színes televíziók fontos jellemzői 1. A képcső jellemzői (pl. sarkított, síkvetített felületű) 2. A kép tisztasága 3. Energiafogyasztás 4. Könnyű kezelhetőség 5. Fogható csatornák száma 6. Hangzás 7. Formatervezettség 8. Kiegészítő tulajdonságok (pl. kép a képben, Képmegállítás, térhatású hangzás stb.) Maximális pontszám
Maximális pontszám 20 40 20 30 25 40 10 15 200
b) A következő lépésben meg kell vizsgálni, hogy a piacon lévő hasonló (konkurens) termékek hogyan, milyen mértékben felelnek meg az előző pontban felsorolt kritériumoknak, a meghatározott maximális pontszámhoz képest mennyit érnek, mennyi a piacon lévő termékek ára, mennyi a kritériumok egy pontjára eső ár. c) Ezt követően műszaki elemzés alá kell vonni a vállalkozás által kifejlesztett terméket, és meg kell állapítani, hogy a termék valamennyi fontos tulajdonsággal rendelkezik-e, amit a vevők igényelnek, az egyes jellemzők a maximális pontokkal szemben mennyit érnek, mennyi a termék összpontszáma (ez a kritériumokra adott pontszámok összege).
132
A b) és c) pontokban leírtakat a következő táblázat tartalmazza: Megnevezés
1. A képcső jellemzői 2. A kép tisztasága 3. Energiafogyasztás 4. Könnyű kezelhetőség 5. Fogható csatornák száma 6. Hangzás 7. Formatervezettség 8. Kiegészítő tulajdonságok Összes pontszám Ár (Ft/db) 1 pontra jutó ár (Ft/pont)
A kifejlesztett Termék Konkurens termékek pontszáma pontszámai H/1. H/2 N 20 15 20 20 30 30 35 25 15 10 10 15 20 30 20 30 20 20 20 20 30 30 30 40 10 10 10 5 10 5 5 10 155 150 150 165 ….. 310 000 300 000 350 000 ….. 2 067 2 000 2 121
J 20 30 20 25 25 35 5 15 175 400 000 2 286
d) Ezután meghatározandó a konkurens termékeknél az ez pontra eső átlagos ár, ami esetünkben
2 067 2 000 Ft 2 121 Ft 2 286 Ft 2 119 Ft, 4 majd ennek segítségével, felhasználva az új terméknél megállapított összpontszámot, becsülhető a termék ára, az az ár, amivel a termék még versenyképes lehet. Becsült ár: 115 pont x 2 119 Ft/pont = 328 445 Ft Amennyiben egy konkurens termék van, pl. csak a J jelű termék, megállapítható az, hogy ennek színvonalához képest milyen mértékű az eltérés. A feladatban ez:
155 pont x 100 88,6 % , tehát a vállalkozás a J termék árából 11,4 175 pont
százalékkal alacsonyabb árra számíthat. Az árarányosítás módszerével kapcsolatban meg kell jegyezni még azt, hogy a bemutatott elemzés nemcsak az új termékek árának becslésére alkalmazható. Használható meglévő termékeknél is, amikkor egy termék értékesítési volumenének alakulását vizsgáljuk és az értékesítés csökkenésének okait keressük. Az értékesítés csökkenésének az egyik oka lehet az, hogy a termék műszaki jellemzőihez, hasznos tulajdonságaihoz képest indokolatlanul magas az ár. 8.5.2. Árrugalmasság vizsgálata
133
Az árakkal kapcsolatos döntések meghozatalakor elengedhetetlen annak vizsgálata, hogy milyen a termékek árának és keresletének kapcsolata, a vevők hogyan reagálnak az árváltozásokra. A kereslet és az árak kapcsolatának számszerűsítésére a következő mutatószám használható fel: Értékesítési volumen változásának százaléka Árváltozás százaléka Kereslet árrugalmassága = Általában az a jellemző, hogy az árak és a kereslet ellentétesen mozognak, ezért a fenti mutató negatív. (A negatív előjel legtöbbször nem szerepel a szám előtt.) Fontos, hogy a vállalkozások ismerjék valamennyi termék keresletének árrugalmasságát, hiszen az árváltoztatás és az értékesítés volumenének változása egyaránt közvetlen kapcsolatban van a vállalkozás árbevételével (és így az eredményével is). Ha a fenti mutató értéke 0, a kereslet rugalmatlan az ár változására, tehát az árbevétel egyenes arányban emelkedik az árváltozással. Ha a mutató 0 és 1 közé esik, a kereslet az áremelkedés mértékétől kisebb mértékben csökken, ebben az esetben az árbevétel kisebb mértékben emelkedik, mint az ár. Ha a mutató értéke 1, a kereslet az áremelkedés mértékének megfelelő mértékben csökken, az árbevétel nem változik. Ha a mutató nagyobb, mint 1, az árbevétel csökken. A kereslet árrugalmasságának vizsgálata gondos elemzést igényel, mert egy egy termék árrugalmassága változhat más okból is, például, ha idénycikkekről van szó. Az elemzés során keresni kell azt, hogy milyen tényezők befolyásolják a mutatót. Ilyenek lehetnek például az alábbiak: Vannak-e helyettesítő termékek? Milyen szükségletet elégít ki a termék (alapvető vagy luxus szükségletet)? A versenytársakéhoz képest milyen a termék minősége? Milyen a termék imázsa? Egyéb tényezők.
8.6. Az árbevétel - Fedezet elemzése Az árak, értékesítési volumenek, költségek és eredmény közötti összefüggések vizsgálatának hatékony módszere a fedezetszámítás, fedezetelemzés. A fedezetelemzésen belül kiemelt figyelmet érdemel az ún. fedezeti pont vizsgálata. A fedezeti pont a gazdálkodás egyik fontos kategóriája, egy kritikus pont, amely elérése elengedhetetlen minden vállalkozásnál. A fedezeti pontnál a vállalkozás bevételei megegyeznek ráfordításaival, tehát az eredmény nulla. A fedezeti pont vizsgálata során megállapítható, hogy a veszteségmentes gazdálkodáshoz hány termék értékesítésére vagy milyen nagyságú árbevételre van szükség. A fedezeti pont a következőképpen ábrázolható: Az ábrából látható, hogy a fedezeti pont előtt a vállalkozás veszteséges (az árbevétel még nem éri el a változó és állandó költségek összegét), azt követően pedig már nyerség képződik. Mivel a fedezeti pont közvetlen kapcsolatban van az árbevétellel, nyilvánvaló, az, hogy milyen mennyiségnél, árbevételnél van ez a kritikus pont, függ az ártól. Az árakkal kapcsolatos számítások, elemzések során ezért a fedezeti pontot nemcsak egy, hanem valamennyi lehetséges ár figyelembe vételével célszerű megállapítani.
134
A fedezeti pont meghatározásának módszerét a következő feladat mutatja be. A termék közvetlen önköltsége (megközelítőleg a változó költségek) 12 000 Ft/db, ára pedig 20 000 Ft/db, a közvetett költségek összege (megközelítőleg fix költségek) 48 000 E Ft. A kérdés: hány terméket kell előállítania és értékesítenie a vállalkozásnak ahhoz, hogy a gazdálkodása ne legyen veszteséges? A termék fedezete: 20 000 Ft/ db – 12 000 Ft/db = 8 000 Ft/db A fedezeti pont: 48000EFt van, tehát ennyi termék 8000Ft / db
6000db . nál
értékesítésére van szükség ahhoz, hogy a vállalkozás gazdálkodása ne legyen veszteséges. A következőkben határozzuk meg, hogy amennyiben a vállalkozás a kedvezőbb értékesítési volumen elérése érdekében alacsonyabb áron kívánja adni a terméket, mondjuk 18 000 Ft-os áron, hány db termék értékesítése kell a fedezeti pont eléréséhez! A termék fedezete az alacsonyabb ár mellett: 18 000 Ft/db – 12 000 Ft/db = 6 000 Ft/db A fedezeti pont: 48000EFt tehát ebben az esetben 2 000 darabbal 8000db . 6000Ft több termék értékesítésére lesz szükség a veszteségmentes gazdálkodás biztosításához. A fenti számításokat hasznos információkat szolgáltatnak, de csak akkor végezhetők el, ha a vállalkozás egyféle termék előállításával foglalkozik. Amennyiben a vállalkozás többféle terméket is gyárt és értékesít, a fedezeti pontot nem természetes mértékegységben, hanem értékben állapítjuk meg. Ebben az esetben nem azt számszerűsítjük, hogy hány darab terméket kell értékesíteni, hanem azt, hogy mennyi árbevételre van szükség a veszteségmentes gazdálkodáshoz. A számítások során nem a termékek fedezetét használjuk fel, hanem az átlagos fedezeti hányadot. Tételezzük fel, hogy egy vállalkozás többféle termék előállításával foglalkozik. A termékek átlagos fedezeti hányada 40 %, a közvetett költségek összege pedig 48 000 E Ft. Mennyi árbevételre van szükség a veszteségmentes gazdálkodáshoz? 48 000 E Ft 120 000 E Ft, 0,4 A fedezeti pont ebben az esetben ennyi árbevétel szükséges a közvetlen, valamint közvetett költségek fedezéséhez. A fedezeti hányad nemcsak a fedezeti pont meghatározásához használható fel, ismerete fontos azért is, mert informál arról, hogy az árversenyben milyen mozgástere van a vállalkozásnak. Általánosságban megállapítható, hogy minél magasabb egy-egy termék, tevékenység fedezeti hányada, annál nagyobb mértékű árengedmény adható. A megállapítást a következő táblázatban lévő információk igazolják. Egy vállalkozó többféle termék előállításával foglalkozik, ezek közül két termékre vonatkozóan az alábbi információkat ismerjük: Megnevezés Ár Közvetlen önköltség (megközelítőleg változó költség) Fedezet Fedezeti hányad Értékesítési volumen
M.e. Ft/db Ft/db Ft/db % db
A termék B termék 10 000 8 000 6 000 6 400 4 000 1 600 40 20 2 000 10 000
135
Ha a vállalkozás a piaci pozíciója javítása érdekében a fenti termékeknél árengedményt szándékozik adni, lehetséges vevőinek maximum hány százalék árengedményt adhat? Nyilvánvaló, hogy mindkét termék esetében kérnie kell legalább annyit, amennyi a változó költségek összege. (Az egyszerűség kedvéért eltekintünk az esetlegesen a termék miatt felmerült közvetett költségektől.) Az A termék esetében tehát maximum 40 %, a B termék esetében maximum 20 % árengedmény adható. Levonható tehát az a következtetés, hogy minél magasabb egy termék, tevékenység fedezeti hányada, annál nagyobb a vállalkozás mozgástere az adható árengedményeknél. A fedezeti hányad közvetlen kapcsolatban van a volumenérzékenységgel is. Ha emelkedik az ár (feltételezve, hogy az önköltség változatlan) kedvezően változik, nő a fajlagos fedezet, csökkenhet ellenben az értékesítés volumene (hogy milyen mértékben az a kereslet árrugalmasságától függ). A fedezeti hányad felhasználásával vizsgálható, hogy mennyire volumen érzékeny a termék, tevékenység, tehát milyen mértékben csökkenhet az értékesítési volumen, ahhoz, hogy az érintett termékkel, tevékenységgel elérhető fedezeti összeg tömege ne csökkenjen. Feladat: Egy vállalkozás két termékéről az alábbi információkat ismeri: Megnevezés Ár Közvetlen önköltség (megközelítőleg változó költség) Fedezet Fedezeti hányad Értékesítési volumen
M.e. Ft/db Ft/db Ft/db % db
A termék B termék 15 000 12 000 9 000 9 600 6 000 2 400 40 20 2 000 10 000
Tételezzük fel, hogy a vállalkozás mindkét termék árának 15 %-os emelését tervezi. Az ár emelkedése miatt csökken az értékesítési volumen. Mennyire, milyen mértékben csökkenhet a volumen ahhoz, hogy az egyes termékekkel elérhető fedezet tömege ne csökkenjen? A számításokhoz a következő összefüggés használható fel: Volumencsökkenés mértéke =
Áremelés százaléka Behelyettesítve a fenti összefüggésbe a Áremelés százaléka Fedezeti hányadszázalék következő végeredményeket kapjuk: 15% 15% 0,2727 B: 0,4286 15% 20% A: 15% 40% Mint a számítások végeredményei alapján megállapítható, akkor célszerű a 15 %-os áremelés, ha az áremelés hatására az A termék volumene nem csökken 27,2 %-nál nagyobb mértékben, a B terméké pedig 42,85 %-kal. Ha csak ilyen mértékben csökkennek a volumenek, a fedezet tömege nem változik. Fenti összeg a tervezett ár, illetve volumen mellett: A 2 000 db x 6 000 Ft/db = 12 000 E Ft B 10 000 db x 2 400 Ft/db = 24 000 E Ft Fedezeti összeg 15 %-os áremelés esetén: A termékek fajlagos fedezete a következőképpen alakul: A 17 250 Ft/db – 9 000 Ft/db = 8 250 Ft/db
136
B 13 800 Ft/db – 9 600 Ft/db = 4 200 Ft/db Értékesítési volumen A 2 000 db x (1-0,2727) = 1 455 db B 10 000 db x (1-0,4286) = 5 714 db Fedezeti tömege: A 8 250 Ft/db x 1 455 db = 12 000 E Ft B 4 200 Ft/db x 5 714 db = 24 000 E Ft A csekély eltérés mindkét végeredménynél a kerekítés következménye. Az elvégzett számítások alapján levonható az a következtetés, hogy minél magasabb egy termék fedezeti hányada annál volumenérzékenyebb. Természetesen a fenti összefüggések az árcsökkentés esetén is érvényesek, ebben az esetben a képlet a következőképpen módosul: Árcsökkenés százaléka Fedezeti hányadszázalék - Árcsökkenés százaléka és a segítségével az határozható meg, hogy mekkora volumen emelkedéssel lehet ellensúlyozni az ár csökkenése miatt kieső fedezeti összeget. 8.6.1. Fordított kalkuláció Az árakkal kapcsolatos döntések esetén hasznos információkat szolgáltat az ún. fordított kalkuláció is. Kevés vállalkozás tevékenykedik olyan kedvező piaci helyzetben, hogy terméke vagy termékei, szolgáltatásai árát diktálhatja. Az árak megállapításakor a legtöbb vállalkozásnál abból kell kiindulni, hogy mennyit hajlandók a vevők fizetni a termékekért, szolgáltatásokért. A legtöbb vállalkozás kénytelen elfogadni a piaci árat és a nyereség növelését a költségek fokozottabb ellenőrzésével megvalósítani. Ezeknél a vállalkozásoknál az árak tervezésekor a piaci árakat kell felmérni és az ún. fordított kalkulációt kell alkalmazniuk a következőképpen: Piaci ár – Elvárt bruttó eredmény = Közvetlen önköltség +1000 Ft. - 80 Ft = 920 Ft A képlet segítségével megállapítható, hogy az elvárt bruttó eredmény (fedezet) képződéséhez milyen költségszinten kell előállítani a termékeket. Ilyenkor a vállalkozásnak azt kell vizsgálnia, hogy a megállapított költségszintet tartani tudja-e, és szisztematikusan keresnie kell a költségek csökkentésének lehetőségeit. Emellett alkalmazható a következő képlet is: Piaci ár – Közvetlen önköltség = Bruttó haszon A képlet segítségével meghatározható, hogy a piac által elfogadott ár, illetve a vállalkozás költségeit figyelembe véve az adott terméknél megfelelő nagyságú, mértékű bruttó haszon képződik-e. 8.6.2. Termékösszetétel, termékstruktúra kialakítását támogató elemzések Az értékesítési döntéseket támogató elemzések között fontos helyet foglalnak el a megfelelő értékesítési összetétel, termékstruktúra kialakítását segítő számítások, elemzések. Ezeknek a számításoknak segítségével meghatározható – a meglévő piaci feltételek mellett – a vállalkozás számára rövid távon legkedvezőbb értékesítési összetétel, illetve vizsgálható, hogy milyen a vállalkozás termékeinek hosszú távú versenyképessége, milyen termékstruktúrával tudja biztosítani folyamatosan kedvező piaci pozícióját.
137
8.7. Rövid távú döntések előkészítésére alkalmazható számítások A vállalkozás számára legkedvezőbb értékesítési összetétel megállapításához többféle számítás végezhető. Könyvünk ezek közül azokat emeli ki, amelyek kapcsolatban vannak a vállalkozás jövedelmezőségi elvárásaival. (Természetesen a számítások során nem maradnak figyelmen kívül a piaci igények, árak sem.) A bemutatásra kerülő számítások segítségével megállapítható a termékek jövedelmezőségi rangsora (az egyes termékek értékesítése a jövedelmezőségi szempontok alapján mennyire kedvező), illetve az, hogy milyen értékesítési összetétel biztosítaná a vállalkozás számára a legmagasabb eredményt. A számításokhoz sokféle információra van szükség. Az információk egy jelentős része a piackutatás segítségével szerezhetőbe, másik részét a vállalkozás belső információs rendszere szolgáltatja. a) Piaci információk Az értékesítési döntések előkészítéséhez nagyon alapos piacismeretre van szükség, a döntések előkészítéséhez nélkülözhetetlen a piackutatás. A vállalkozásnak fel kell mérnie termékenként (esetleg termékcsoportonként) az értékesítési lehetőségeket, mennyiségeket, továbbá azt, hogy milyen árat fogadnak el a vevők, milyen értékesítési feltételekkel lehet eladni a termékeket stb. A vállalkozások jelentős részénél általában szűk keresztmetszet a piac, ezért meg kell állapítani az ún. piaci korlátokat, értékesítési minimumokat és értékesítési maximumokat. Az értékesítési minimumoknak, amelyek gyártását, értékesítését mindenféleképpen tervezni kell, több oka lehet. Oka lehet például elfogadott, visszaigazolt megrendelés, szállítási szerződés, de megállapíthat értékesítési minimumot piaci érdekei miatt is a vállalkozás, például valamilyen piac, vevő, fogyasztói réteg megtartása érdekében. Az értékesítési maximumok az eladható mennyiségek felső határát mutatják. Ezeket a maximumokat sokszor statisztikai számítások segítségével prognosztizálják a vállalkozások. b) Erőforrásokra vonatkozó információk A vállalkozások tevékenységét jelentősen befolyásolják az értékesítési lehetőségek, piaci korlátok, de emellett gyakran kell erőforráskorláttal is számolniuk. Fel kell mérniük azt, hogy a jövedelmező termékek piaci lehetőségeinek kielégítéséhez a különböző erőforrásokból mennyire van szükség, és ezek az erőforrások rendelkezésre állnak-e. Van-e erőforrás korlát? Egy vállalkozásnál egyidejűleg többféle erőforrás korlát lehet. Például: valamely gép, gépcsoport, berendezés teljesítőképessége, speciális ismeretekkel rendelkező, speciális körülményeket vállaló létszámcsoport (munkaerő), nehezen, korlátozott mértékben beszerezhető alapanyag, alkatrész, szerelvény, kooperációs lehetőségek (bérmunka, alkatrészek, részegységek), energia, víz stb. (Megjegyezzük, hogy a felhasználható erőforrások nagyságát jelentősen befolyásolják a vállalkozás pénzügyi lehetőségei is.) A termékösszetétellel kapcsolatos számításokhoz meg kell állapítani a szűk erőforrásokból, korlátozó tényezőkből rendelkezésre álló mennyiségeket, illetve a fajlagos erőforrás felhasználási mutatókat, valamint azt, hogy a szűk erőforrásokból egy-egy termék előállításához mennyire van szükség.
138
c) Jövedelmezőségi információk A számítások során felhasznált jövedelmezőségi információ a termékek tervezett fajlagos fedezete. Ez a következőkkel indokolható. A termelés költségei a termelés volumenének és struktúrájának változásával különbözőképpen változnak. Vannak olyan költségek, amelyek függetlenül a termelés volumenétől, nagyságától és összetételének változásától, közelítően azonos összegben merülnek fel, közelítően állandó költségek. A költségek másik része pedig nagyrészt a termelés volumenének és összetételének változásától függ, ezek közelítően a közvetlen költségek. A termékösszetétel rövidtávú optimalizálása érdekében végzett számítások során el lehet tekinteni az állandó költségektől, hiszen ezek mindenféleképpen felmerülnek bármilyen termékösszetételt alakít ki a vállalkozás. (Természetesen ezeknek a költségeknek a tervezés és folyamatos figyelemmel kísérése is nélkülözhetetlen.) A tervezet fajlagos fedezetek meghatározásához valamilyen termékre gazdasági kalkulációt kell összeállítani a következő összefüggés felhasználásával: Tervezett nettó eladási ár – Tervezett közvetlen önköltség
8.8. Tervezett fajlagos fedezet A fajlagos fedezetek megállapításához, mint a fenti összefüggésből is látható, szükség van piaci információkra, ismerni kell azt, hogy várhatóan mennyit hajlandók a vevők fizetni a termékért, a vállalkozás várhatóan milyen árat tud érvényesíteni. Emellett kalkulálni kell a termékek tervezett közvetlen önköltségét. Tekintettel arra, hogy egy-egy terméknek többféle ára lehet, például mert a különböző relációkban nem egyforma áron tud értékesíteni, vagy az árdifferenciálás miatt a különböző vevőknél eltérő árakat alkalmaz a vállalkozás, a gazdasági kalkuláció során egy-egy termék esetében többféle fedezet is megállapítható. Ilyen esetben a számításokban minden termék annyiszor szerepel, ahány féle fedezete van. A felsorolt információkat felhasználva a termékösszetétellel kapcsolatos rövidtávú döntések előkészítésére a következő módszerek alkalmazhatók: gyártmánykarakterisztikák gazdaságos termékösszetétel meghatározása.
8.9. Gyártmánykarakterisztikák A gazdasági elemzés több területén használhatók az ún. gyártmánykarakterisztikák. A gyártmánykarakterisztikák a termékek gazdaságossági mutatószámai, megmutatják azt, hogy egységnyi erőforráskorlát felhasználása esetén mennyi fedezet képződik. (Természetesen feltételezhető az, hogy a szűkösen rendelkezésre álló erőforrásait olyan termékek előállítására fordítja a vállalkozás, amelyeket a piac igényel.) A gyártmánykarakterisztikák megállapítása során az egyes termékek fajlagos fedezetét osztjuk az előállításukhoz szükséges szűk erőforrás (erőforráskorlát) fajlagos nagyságával. Mivel egy vállalkozásnál többféle erőforrás is lehet, többféle gyártmánykarakterisztika számítható. A leggyakoribb gyártmánykarakterisztikák.10 fedezeti hányad,
egy gépórára jutó fedezet,
egy normaórára, munkaórára jutó fedezet,
10
Megjegyezzük, hogy a szakirodalomban a fenti mutatók elnevezése nem egységes, találkozhatunk a realizálási fedezet, specifikus fedezet megnevezéssel is.
139
egységnyi anyag- energiafelhasználásra jutó fedezet.
A gyártmánykarakterisztikák segítségével meghatározható a termékek jövedelmezőségi rangsora. Az operatív piaci döntésekhez a vezetőknek ezt naprakészen ismerniük kell, tudniuk kell, hogy mely termékek értékesítése a legkedvezőbb számukra, illetve mely termékek értékesítése kevésbé kedvező. A gyártmánykarakterisztikák számítását, illetve a mutatókból nyerhető információkat a következő feladaton keresztül mutatjuk be. Feladat Egy feldolgozóipari vállalkozás tevékenységéről az alábbi információakt ismeri: Megnevezés M.e. Termékek A B C D E Értékesítési lehetőség – belföldi db 28 000 11 000 30 000 12 000 18 000 – export db – 1 000 – 6 000 – 11 Nettó eladási ár – belföldi Ft/db 18 000 26 000 12 000 16 000 22 000 12 – export EUR/db – 85 – 55 – Visszaigazolt megrendelés – belföldi db 10 000 5 000 5 000 – 8 000 – export db – – – 2 000 – Közvetlen (értékesítési) Ft/db 11 000 14 000 6 500 10 000 12 000 önköltség Fajlagos erőforrás felhasználási mutatók 13 – munkaidőigény14 nó/db – – 0,8 1,4 – – gépi időigény 1.sz. gó/db – – 2,1 1,8 – gépcsoporton – alapanyag-felhasználás kg/db 2,8 4,2 – – – Z alapanyagból Rendelkezésre álló erőforrások: A speciális műveleteket végző létszám által teljesíthető normaórák száma: 1.sz. gépcsoport teljesítőképessége: felhasználható Z alapanyag (speciális, nehezen beszerezhető alapanyag) mennyisége:
45 000 nó 80 000 gó 120 000 kg
Gyártmánykarakterisztikák számítása: a) Fedezeti hányad Ennek a mutatószámnak a számításakor eltekintünk a feladat bizonyos információitól, feltételezzük, hogy a vállalkozásnál nincs gyártást korlátozó tényező: Fajlagos fedezet Ft/db Nettó ár Ft/db Képlet: 11
Nem tartalmazza az ÁFÁ-t, fogyasztási adót, jövedéki adót. Határparitásos exportár, a számítások során alkalmazott devizaárfolyam 300 Ft/EUR. 13 Szűkösen rendelkezésre álló erőforrások 14 Speciális műveleteket végző létszám által teljesítendő idő 12
140
Fajlagos fedezetek számítása: A B és D termékeket több relációban értékesíti a vállalkozás ezért ezeknek a termékeknek többféle ára is van. B termék export ára: 85 EUR/db x 300 Ft/EUR = 25 500 Ft/db D termék export ára: 55 EUR/db x 300 Ft/EUR = 16 500 Ft/db Termékek Nettó ár Közvetlen önköltség Fajlagos fedezet (Ft/db) (Ft/db) (Ft/db( A 18 000 11 000 7 000 Bbelf 26 000 14 000 12 000 Bexp 25 500 14 000 11 500 C 12 000 6 500 5 500 Dbelf 16 000 10 000 6 000 Dexp 15 500 10 000 6 500 E 22 000 12 000 10 000 Termékek fedezeti hányadai: Rangsor 7 000 Ft/db 38,89 % 18 000 Ft/db A 6. 12 000 Ft/db 46,15 % Bbelf 26 000 Ft/db 1. 11 500 Ft/db 45,10 % Bexp 25 500 Ft/db 4. 5 500 Ft/db C 2. 45,83 % 12 000 Ft/db 6 000 Ft/db 37,50 % Dbelf 16 000 Ft/db 7. 6 500 Ft/db 39,39 % Dexp 16 500 Ft/db 5. 10 000 Ft/db 45,45 % 22 000 Ft/db E 3. A fedezeti hányad azt mutatja, hogy az árbevételnek hány százaléka a fedezeti összeg (bruttó eredmény), az a jó tehát, ha a mutató értéke minél magasabb. Az elvégzett számítások alapján levonható az a következtetés, hogy amennyiben nincs gyártási korlát a vállalkozásnál legjövedelmezőbb terméke a Bbelf, legkevésbé jövedelmező pedig a Dbelf termék. (Megjegyezzük, hogy a fedezeti hányadot hasonló költségszerkezetű termékek rangsorolására célszerű alkalmazni.) b) egy normaórára jutó fedezeti összeg Ezt a gyártmánykarakterisztikát akkor alkalmazzuk a termékek rangsorolására, ha a munkaerő jelent gyártási korlátot. A munkaerő általában akkor gyártási korlát, ha egyes feladatok elvégzéséhez speciális szaktudásra van szükség és ezzel kevesen rendelkeznek, esetleg olyan körülmények között kell dolgozni, amelyet kevesen vállalnak. A mutató képlete:
141
Fajlagos fedezet Ft/db Egy normaórára jutó fedezeti összeg = Fajlagos munkaidőunény nó/db
Tekintettel arra, hogy speciális ismeretekre csak a C és D termékek előállításakor van szükség, ezt gyártmánykarakterisztikát csak ezeknél a termékeknél lehet megállapítani. Rangsor 5 500 Ft/db 6 875 Ft/nó 0,8 nó/db C 1. Dbelf
6 000 Ft/db 4 286 Ft/nó 1,4 nó/db
3.
Dexp
6 500 Ft/db 4 643 Ft/nó 1,4 nó/db
2.
Abban az esetben, ha a rendelkezésre álló munkaerő korlátozott ugyan, de az egy normaórára jutó fedezeti összeget nem lehet megállapítani (például azért, mert az adott művelethez nem alakítanak ki normákat), a mutató helyettesíthető az egy forint közvetlen bérre jutó fedezeti összeggel is. Ennek a gyártmánykarakterisztikának a felhasználásával megállapított rangsort azonban az erőforrás felhasználáson kívül befolyásolják az eltérő bértételek is. d) Egy gépórára jutó fedezeti összeg Ennek a gyártmánykarakterisztikának számítása akkor indokolt, ha valamely gép, gépcsoport teljesítőképessége jelent gyártási korlátot a vállalkozásnak. A mutató képlete: Fajlagos fedezet Ft/db Egy gépórára jutó fedezeti összeg = Fajlagos gépidő igény nó/db Rangsor
C
5 500 Ft/db 2 619 Ft/gó 2,1 nó/db
3.
Dbelf
6 000 Ft/db 3 333 Ft/gó 1,8 nó/db
2.
6 500 Ft/db 3 622 Ft/gó 1,8 nó/db
Dexp 1. Az előző gyártmánykarakterisztikák alapján megállapított rangsorokban az A, B és E termékek nem szerepelnek, mivel az előállításukhoz nincs szükség sem a speciális szaktudással rendelkező emberekre, sem a szűk keresztmetszetet jelentő gépcsoportra, ha az említett erőforrások korlátozottak, ezek tekinthetők a vállalkozás leggazdaságosabb termékeinek. d) Egységnyi anyagfelhasználásra jutó fedezeti összeg Az egységnyi (kg, m2, db stb.) anyagfelhasználásra jutó fedezeti összeg segítségével akkor alakítunk ki termékrangsort, ha a felhasználható alapanyag mennyisége korlátozott. A mutató képlete:
142
Fajlagos fedezet Ft/db
Egy kg alapanyag-felhasználásra (Z) jutó fedezeti összeg = Fajlagos anyafelhasználás nó/db Egy kg Z alapanyag-felhasználásra jutó fedezet: Rangsor
A
7 000 Ft/db 2 500 Ft/kg 2,8 nó/db
3.
Bbelf
12 000 Ft/db 2 857 Ft/kg 4,2 nó/db
1.
Bexp
11 500 Ft/db 2 857 Ft/kg 4,2 nó/db
2.
Figyelembe véve, hogy a korlátozottan rendelkezésre álló Z alapanyagot csak ezekhez a termékekhez használják, a gyártmánykarakterisztikákat csak A és B termékre lehetett számszerűsíteni. Erre a rangsorra is érvényes az előzőeknél tett megállapítás, a vállalkozás leggazdaságosabb termékei a rangsorban nem szerepelnek, hiszen a legjobb termékek azok, amelyekhez a szűk keresztmetszetre nincs szükség. A gyártmánykarakterisztikák a gazdasági elemzés fontos mutatószámai, mivel segítségükkel megállapítható a termékek gazdaságossági rangsora. A rangsorok ismerete az operatív döntések meghozatalakor fontos a vezetők számára, hiszen ezek segítségével megállapítható, hogy mely termékekre célszerű még megrendelés szerezni, és milyen termékeknél indokoltabb csak akkor megrendelést elfogadni, ha jobbra már nem számíthat a vállalkozás. A gyártmánykarakterisztikák a gazdasági elemzés egyéb területein is eredményesen használható, például fejlesztési döntéseknél, termelés-programozási döntéseknél (mely termékeket végeztessenek bérmunkában). Tudni kell azonban, hogy az operatív piaci döntésekhez abban az esetben alkalmazhatók megbízhatóan, ha csak egyféle erőforrás jelent gyártási korlátot. Többféle gyártási korlát esetén ugyanis előfordulhat, hogy valamennyi gyártmánykarakterisztikánál másfajta rangsor alakul ki. A rangsor ismerete fontos a vezetők számára, de önmagában ez nem elegendő. A gyártmánykarakterisztikákat ki kell egészíteni a fedezeti pont elemzésével. Tudni kell azt is, hogy legalább a veszteségmentes gazdálkodáshoz mennyi fedezetre (bruttó eredményre) van szükség és a korlátozottan rendelkezésre álló erőforrás felhasználása esetén elérhető-e ez. Ennek hiányában előfordulhat, hogy még a rangsor első helyein lévő, illetve az átlagostól magasabb gyártmánykarakterisztikával rendelkező termékek előállítását sem tartjuk gazdaságosnak.
A gazdaságos termékösszetétel meghatározása A rövid távú piaci döntések keretében a menedzsmentnek döntenie kell abban, hogy egyegy termékből (szolgáltatásból) milyen mennyiséget értékesítsen, gyártson a vállalkozás. Ezekhez a döntésekhez nem elegendő csak a rangsorok ismeret, számításokat kell végezni a termékösszetételre vonatkozóban is. Az elemzések segítségével keresni kell azokat a termékeket, termelési, értékesítési volumeneket, amelyek a vállalkozás rendelkezésére álló erőforrásait, piaci kötelezettségeit, lehetőségeit figyelembe véve várhatóan a legmagasabb bruttó eredményt (fedezeti összeget) – és így nyereséget – biztosítják a vállalkozás számára. (Tehát meg kell határozni az ún. gazdaságos termékösszetételt).
143
Azt a termékösszetételt tekintjük gazdaságos termékösszetételnek, amely egyidejűleg megfelel a következő feltételeknek: figyelembe veszi a piaci korlátokat, figyelembe veszi az erőforrás korlátokat, a lehető legtöbb bruttó eredményt (fedezetet) – és így nyereséget – biztosítja a vállalkozás számára. A vállalkozás a számára legkedvezőbb termékösszetétel tervezésekor a már megismert, illetve becsült piaci lehetőségekre, a kialakult termékszerkezetre, a meglévő gyártási feltételekre, korlátokra építhet. A számítások konkrét módja a gyártási korlátok számától függ. a) Amennyiben a vállalkozásnál gyártást korlátozó tényező nincs, valamennyi termékből, amelynek fedezet pozitív, a piaci igényeket kielégítő mennyiséget (értékesítési maximum) célszerű tervezni, azokból a termékekből pedig, amelyek fedezete negatív, csak a szállítási kötelezettségeknek megfelelő mennyiséget, illetve bizonyos esetekben a stratégiai céloknak megfelelő volument. b) Amennyiben egyfajta gyártást korlátozó tényező van a vállalkozás számára maximális fedezetet biztosító termékösszetétel a gyártmánykarakterisztikák felhasználásával állapítható meg. A számítások során az értékesítési minimumok tervezését követően a jellemző (tehát az adott gyártási korlátot figyelembe vevő) gyártmánykarakterisztika alapján felállított rangsornak megfelelően kell tervezni a termékek mennyiségét, szem előtt tartva a még rendelkezésre álló erőforrást és az értékesítési maximumokat. c) Amennyiben a vállalkozásnak egyidejűleg több gyártási korláttal is számolnia kell, az előzőekben leírt módszer nem alkalmazható, hiszen a gyártmánykarakterisztikák számításakor valamennyi szűk erőforrásnál másfajta rangsorhoz juthatunk. Ebben az esetben a termékösszetétel tervezéséhez a matematikai programozás alkalmazható. Figyelembe véve azt, hogy az erőforrások felhasználása egyenes arányban emelkedik a termeléssel, és hasonlóan változik a célfüggvényben szereplő fedezeti összeg is, a lineáris programozás szükséges. Felhasználva az előző feladat információit határozzuk meg a gazdaságos termékösszetételt! a) A legegyszerűbb a feladat az E termék esetében, mivel a termék gyártásakor nem kell erőforráskorláttal számolni és pozitív a termék fedezete, ezért annyi termék értékesítését tervezzük, amennyit a piac felvesz. Az E termékből tervezet mennyiség tehát 18 000 db, ezt a mennyiséget belföldön értékesíti a vállalkozás. b) Az A és B termékek esetén, mint látható, már van egy gyártási korlát, a felhasználható speciális Z alapanyag mennyisége. A vállalkozásnak érdeke, hogy olyan termékösszetételt tervezzen, amellyel a legjobban hasznosítják ezt a szűk erőforrást. Az értékesítési összetétel tervezéséhez a gyártmánykarakterisztikákat használjuk fel, az egységnyi anyagfelhasználásra jutó fedezeti összeget. A termékösszetétel megállapításának menete a következő: A felhasználható alapanyag mennyisége: 112 000 kg Ebből a visszaigazolt megrendelések teljesítéséhez szükséges mennyiség: A termék 10 000 db x 2,8 kg/db = 28 000 kg Bbelftermék 5 000 db x 4,2 kg/db = 21 000 kg Összesen: 49 000 kg A visszaigazolt megrendelések teljesítéséhez szükséges anyagmennyiségen kívül rendelkezésre áll még: 112 000 kg – 49 000 kg = 63 000 kg, amelyet a már megállapított jövedelmezőségi rangsor felhasználásával osztunk fel a termékekre. (Emlékeztetőül ez előzőekben megállapított rangsor: Bbelf, Bexp, A)
144
Az értékesítési lehetőségek kielégítéséhez szükséges anyagmennyiség: Bbelf 6 000 db x 4,2 kg/db = 25 200 kg Bexp 1 000 db x 4,2 kg/db = 4 200 kg Az eddig meghatározott mennyiségek előállításához összesen 78 400 kg anyagra van szükség, tehát az A termékre már csak 33 600 kg marad. Ebből 12 000 db terméket lehet gyártani (33 600 kg : 2,8 kg/db = 12 000 db) Tervezendő mennyiségek: A 10 000 db + 12 000 db = 22 000 db Bbelf 5 000 db + 6 000 db = 11 000 db Bexp 1 000 db c) A C és D termékek gyártásakor a vállalkozásnak már több erőforrás korlátot is figyelembe kell vennie. Emiatt ezeknél a termékeknél az értékesítendő mennyiségek tervezésére az előző egyszerű módszer nem használható fel, hiszen kétféle gyártmánykarakterisztikát is megállapítottunk és eltérő rangsorokat kaptunk. Ilyen esetben az ún. lineáris programozás alkalmazható. A lineáris programozási modell része a célfüggvény, amely többféle lehet (pl. fedezet maximuma, árbevétel maximuma, költségek minimuma stb.) A vállalkozások érdekeltségének megfelelően a célfüggvényben leggyakrabban a fedezeti összeg szerepel. A célfüggvény: n
i 1
f i x i max
F(x) = Ahol: xi – az i-edik termék tervezett mennyisége fi – az i-edik termék tervezett fajlagos fedezete F(x) – vállalkozási szintű fedezet (bruttó eredmény) A célfüggvényen kívül a modell tartalmazza a korlátozó feltételek egyenlőtlenségeit is. Ezek az egyenlőtlenségek a következők: Számítási (nem negatívitási) korlát: xi 0 A számítási korlát azt jelenti, hogy a termékek tervezett mennyisége nem lehet negatív. n
Gyártási korlátok egyenlőtlenségei:
i 1 n
i 1 n
i 1
gi x i G
aixi A mi x i M
Ahol: gi – i-edik termék fajlagos gépi idő igénye G – a szűk keresztmetszet átbocsátóképessége ai – i-edik termék fajlagos anyagigénye A – a felhasználható anyag mennyisége mi – i-edik termék fajlagos munkaidőigénye
145
M – a gyártási korlátot jelentő létszámcsoport által teljesíthető idő (Megjegyezzük, hogy a gyártási korlátok egyenlőtlenségeinek száma egy konkrét esetben sok lehet, hiszen többféle alapanyag, gép, gépcsoport, létszámcsoport jelenthet korlátozó tényezőt és ezeken kívül egyéb gyártási korlátok is szóba jöhetnek.) Piaci korlátok egyenlőtlensége: Ki xi Li Ahol: Ki – szállítási kötelezettség az i-edik termékből (értékesítési minimum) Li – értékesítési lehetőség az i-edik termékből (értékesítési maximum) A feladat adatait felhasználva a lineáris programozási modell a következőképpen írható fel: x1 C termék mennyisége x2 Dbelf termék mennyisége x3 Dexp termék mennyisége x1, x2, x3 0 0,8 x1 + 1,4 x2 + 1,4 x3 45 000 2,2 x1 + 1,8 x2 + 1,8 x3 80 000 5 000 x1 6 000 x2 6 000 2 000 x3 6 000 F(x) = 5 500 x1 + 6 000 x2 + 6 500 x3 max A lineáris programozási feladat kevés termék és gyártási korlát esetén megfelelő matematikai eljárások (grafikus ábrázolás, szimplex módszer15) felhasználásával számítógép nélkül megoldható. Sokféle termék és sokféle gyártási korlát esetén azonban a feladat megoldásához számítógép nélkülözhetetlen.
8.10. Hosszú távú (stratégiai) döntések során alkalmazható módszerek A gyártmánykarakterisztikák módszere és a matematikai programozás a rövid távú, termékösszetétellel kapcsolatos döntések meghozatalakor használható. Természetesen ezeknek a módszereknek az alkalmazása nem elegendő, a termékszerkezet vizsgálatánál, alakításánál nélkülözhetetlen a hosszú távú gondolkodás. A vezetésnek információkkal kell rendelkeznie arra vonatkozóan, hogy milyen termékstruktúrával lehetnek hosszabb időtartamon keresztül sikeresek, milyen termékstruktúrával érhetnek el hosszú ideig kedvező piaci pozíciót. Ezeknek az információknak a meghatározásához eredményesen alkalmazható a termékstruktúra portfólió elemzése. 8.10.1. Értékesítési csatornák, partnerek kiválasztása A modern piacgazdaságokban a gyártók általában nem közvetlenül a végső felhasználóknak értékesítik a termékeiket, hanem különböző forgalmazási csatornákon keresztül (kis- és nagykereskedelem) juttatják el a felhasználókhoz azokat. Ezeknek az értékesítési csatornáknak nagyon sok konkrét formája alakult ki hazánkban is. Jellemző, hogy az értékesítési módok eltérőek a fogyasztási cikkeknél, termelőeszközöknél, valamint a szolgáltatások területén. Az elért jövedelmezőségi színvonalat, piaci részesedést jelentősen befolyásolja az értékesítés formája, ezért minden vállalkozásnak keresnie kell a számára legmegfelelőbb értékesítési módokat.
15
A számítások menetét az érdeklődők operációkutatással foglalkozó szakkönyvekből ismerhetik meg
146
Az értékesítési csatorna kiválasztása gondos, körültekintő vizsgálatot igényel, hiszen ezeket a döntéseket, a jövedelmezőséggel való szoros kapcsolatuk következtében, a menedzsment legfontosabb döntései közé sorolhatjuk. A jövedelmezőséggel való szoros kapcsolaton kívül fontossá teszi a döntés színvonalának megalapozását az is, hogy a döntés legtöbbször hosszú ideig érezteti a hatását, mivel rövid idő alatt ezen a területen meghatározó jelentőségű változásokat általában nem tud végrehajtani a vállalkozás. Az értékesítési csatornákra vonatkozó döntések meghozatala előtt fel kell mérni a fogyasztók szükségleteit, meg kell határozni azt, hogy milyen célt kíván az értékesítési csatorna segítségével elérni a vállalkozás, számba kell venni, hogy az adott cél milyen értékesítési módok alkalmazásával érhető el. Ezt követően azokat az értékesítési módokat, amelyeket megfelelőnek tart a vállalkozás, több szempontot is figyelembe véve értékelni kell. Értékelni kell a szóba jöhető értékesítési csatornákat gazdasági szempontból is, hiszen, mint már szó volt róla, az értékesítés formája jelentősen befolyásolja a vállalkozás jövedelmezőségét. A gazdasági szempontból végzett értékelés során össze kell hasonlítani a különböző forgalmazási módok esetén alkalmazható árakat, a forgalom nagyságát, a forgalmazási, szállítási, csomagolási, illetve egyéb, az értékesítési csatornával kapcsolatban lévő költségeket, valamint ezeknek a vállalkozás eredményére gyakorolt hatását. (Valamennyi változatra gazdasági kalkulációt kell összeállítani.) A döntés előkészítése során természetesen a gazdasági kalkuláción kívül egyéb, esetleg forintban nem érhető fontos tényezőket is vizsgálni kell. Így például azt, hogy mennyire rugalmas az adott értékesítési csatorna, biztosítható-e, hogy ne legyen jelentős érdekellentét a gyártó és a forgalmazó között, hogyan tudja a vállalkozás ellenőrizni az új értékesítési csatornát, az értékesítési csatorna minőségi színvonala összhangban van-e a vállalkozás termékeinek színvonalával stb.
147
III. A VÁLLALKOZÁS PÉNZÜGYEI 9. A hosszú távú tőkefunkciók A vállalati pénzügyek stratégiai jelentőségű kérdéseinek megértését (befektetési/beruházási döntések, az operatív finanszírozás, illetve döntéseket támogató módszerek használata), a mérlegelési lehetőségek elemzését csakis akkor tudjuk tényszerűen értelmezni, ha pontosan ismerjük és értjük azokat a szerepeket, másként fogalmazva funkciókat amelyeket a vállalkozásban, illetve az üzleti életben a tőkének tulajdonítunk.
9.1. Pénzügyi célkatalógus Egy célorientált és megalapozott vállalati működés megvalósításához az adott esetben a menedzsmentnek ki kell dolgoznia a saját, individuálisan kialakított célkatalógusát és lehetőség szerint kvantifikálnia kell. Bármely nagyméretű társas vállalkozás esetében nem hiányozhat a vállalati célokért való törekvés mértéke és módja. Éppen a finanszírozási politika kialakításához ez központi jelentőségű. Egy adott pénzügyi célkatalógus kidolgozásakor a hagyományos és ismert célkritériumokból indulunk ki: A vállalati eredmény, amely teljesen ésszerű kritérium pl. egy tőkekorlátos családi vállalakozás számára. A bevétel és a ráfordítás különbségeként adódó többlethozam a profit, amelyet a családi vállalkozás a befektetett tőkéhez vagy a felhasznált munkaerőhöz viszonyíthat. Ez a többlethozam a jövedelmezőség követelményének teljesülését mutatja. A jövedelmezőség, mint minősítő mérce abszolút kategória alapjában véve szelekciós eszköz. A ráfordítás vagy megtérült, vagy nem a bevételből. A gazdálkodás szempontjából minden gazdasági tevékenység információja, hogy a vele kapcsolatos összes ráfordításokat megtéríti-e. Nem az egyetlen, de a legalapvetőbb információ. A likviditás, mint kényszerítő korlát a túlélés feltételét jelenti. Az üzleti szervezetnek arra kell elsősorban ügyelnie, hogy mindig rendelkezzék annyi likvid eszközzel (pénzzel, bankköveteléssel, könnyen értékesíthető értékpapírokkal, mobil árukészlettel, stb.), amennyi elegendő rövid lejáratú kötelezettségei, az esedékes fizetések fedezésére. A gyakorlatban a likviditás és a fizetőképesség forgalmát szinonimaként használják. Itt pontosítani kell két fogalmat: likviditás és diszponibilitás. Így a likviditás a vállalati mérleg eszközeinek és forrásainak esedékesség, lejárati idő szerinti összhangját jelenti, a diszponibilitás pedig a fizetési forgalom zavartalanságát, a folyamatos fizetőképességet. A biztonság, illetve kockázatvállalás mértéke. Nem hanyagolható el a konkrét elképzelés kidolgozása a legfontosabb rizikófaktorok vonatkozásában. Az alkalmazkodóképesség a külső zavarok elhárításához és a kedvező beruházási, értékesítés-növelési lehetőségek kihasználásához. A gyors reagáláshoz szükséges pénzügyi forrás nemcsak a saját tőkével, hanem banki kapcsolatokon keresztül is biztosítható. Az alkalmazkodást segíti a rugalmas hitelfinanszírozás a hosszú távú, magas fix kamatú adósság elkerülésével. A függetlenség elérésére törekedve meggondolandó a társaság autonómiáját csökkentő finanszírozási variáns megvalósítása. Gondolunk itt a túl magas hitelállományra, a
148
hiányzó, illetve egyoldalú banki kapcsolatokra, függetlenséget kockáztató finanszírozásra a szállító és a vevő cégeken keresztül. A finanszírozási image külön célirányként fogalmazható meg, amely a belső vállalati finanszírozási politika és a külső tőkejuttatók elképzeléseinek összehangolását jelenti. Ehhez elengedhetetlenül szükségesek ésszerű információs viszonyok a hitelt engedélyező kereskedelmi bankok és az adott kooperáció kapcsolatában. E helyen hangsúlyozni szükséges azt, hogy az üzleti vállalkozásnak egymásnak ellentmondó céljai nem lehetnek. Ha a társaság expanzió mellett határozná el magát konzervatív hitelpolitika követésével, akkor ez hátrányos lenne, mert nem állna rendelkezésre elegendő pénzforrás a jövőt megalapozó beruházási lehetőség megvalósításához. Ellenkező esetben az offenzív hitelfelvevő politika a társaság fizetőképességére kedvezőtlen lenne. Szisztematikus likviditás-tervezéssel (nyereségveszteség számítással) reálisan megbecsülhető az idegen tőke beáramlásának a fizetőképességre gyakorolt hatása. Végül pedig mindezen megfontolásokból egy operatív finanszírozási célkatalógus felállítható az alábbi táblázat szerint. A finanszírozási célkatalógus Finanszírozási területek Tőkeszerkezet (általában) – alapfilozófia – saját tőkerész mértéke – beruházási oldal Saját tőke szerkezete – tőkerészesedési módok – önfinanszírozási filozófia – osztalékpolitika – emissziós politika Idegen tőke szerkezete – rövid lejáratú adósság – hosszú lejáratú adósság – anyagi lehetőségek, banki kapcsolatok – kondíciók (szállítás, fizetés) – exportfinanszírozási alaptényezők
Kvantifikálhatósági példa Az önfinanszírozás szintje 40…60 %
Az osztalék a névérték max. 10 %-a és az adózott profit 40 %-a. A teljes adósság max. 50 százaléka rövid lejáratú adósság; Tárgyi eszköz fedezeti mutató =
tárgyi eszk.nettó érték
hosszú lejáratú adósság
= 2, illetve 130…160 % körül Beruházási politika – tőkeköltség, a minimálisan megkövetelt, kockázattal korrigált ráta – kockázati irányvonal és jellemzők A beruházás minimális megtérülése = 10 %. – értékelési és számítási alapok – részesedéspolitika Likviditáspolitika – a vagyon forgóeszközei A forgalom 5…10 %-a likvid eszköz – vagyonpolitika és –összetétel forgóeszkö zök 2 likviditási mutató = – likviditási viszonyok és fokozatok rövid lejáratú követelések
Ilyen vagy ehhez hasonló táblázat elkészítéséhez, amely a vállalkozás által követendő finanszírozási irányvonalat határolja be, ismerni kell a lehetséges finanszírozási módokat.
149
9.2. A hosszú távú finanszírozás A bevételekből és kiadásokból álló vállalati pénzügyi rendszerben megkülönböztethető a forgalmi folyamat gazdasági teljesítménye (pénzügyi teljesítmény körforgás) és egy tisztán pénzügyi körforgás pénz- és tőkekörforgás). A vállalati célelérés erőfeszítései a gazdálkodási és pénzügyit területen különböző áru- és pénzáramokat vált ki. Így az árugazdasági körforgásban a beszerzési piacokon a termelési tényezők megvásárolhatók, a termelési folyamatban a feldolgozás során rendelkezésre álló potenciálokat (eszközök, munkaerő, know-how, stb.) piacképes termékké dolgozzák fel és végül azt értékesítik forgalomba hozzák. Ez az árugazdasági dimenzió kiegészül egy pénzügyi dimenzióval, amelyben minden árugazdasági folyamat – tükörképszerűen – pénzügyi folyamatot indukál. 1. Kézenfekvő, hogy a teljesítmény körforgás keretében a tőkebeáramlások és tőkekiáramlások időben nem fedik egymást. Az időtényező figyelembe vétele vezet el egy bizonyos nagyságú tőkeigényhez (ezt szemlélteti majd a 13.2.5. pont a forgótőke alakulásával). 2. A különböző fizetési eszköz igények fedezéséhez szükséges összeget vállalati tőkealapnak nevezzük. 3. A pénzügyi terület elsődleges feladata a tőkealapokkal folyó gazdálkodás azért, hogy a teljesítmény körforgáson keresztül indukálódott tőkeigény minden időpontban fedezve legyen (finanszírozási funkció). Megkülönböztethető továbbá egy tisztán pénzügyi körfogás, ami az áruforgalommal nincsen közvetlen összeköttetésben, hanem mint a pénzügyi tranzakciók (például tőkefelvétel és –visszafizetés) következményeként jelentkezik. – Ezt közvetlenül a pénzügyi terület irányítja, befolyásolja. E pénzügyi terület tartalma a folyamatos gazdálkodás feltételeinek biztosítása, a hosszú távú tőkepiacok (befektetés és finanszírozás) ellátása, elemzési, ellenőrzési és tervezési feladatok. – A rövid távú finanszírozás a rövid távú bevétel- és kiadásáramok, a forgóeszközök változásainak irányításával foglalkozik. Ez a készletekre, a vevőkkel szembeni követelésekre és a likvid pénzeszközökre korlátozódik. Előtérben a fizetőképesség fenntartása áll. A be- és kifizetési áramok rövid távú ellenőrzése számára különösen alkalmas a cash flow számítás, a forgótőke alakulásának figyelembe vétele. – A hosszú távú finanszírozás keretében két feladat áll előtérben. Először is a hosszú lejáratra szóló finanszírozási igények meghatározása a belső és külső források felmérésével. Másodszor pedig annak vizsgálata, milyen vagyon- és tőkestruktúrák származnak a tervezett forrásszerzés realizálásával. A vállalati tőkestruktúra elemzésénél, megítélésénél különösen a rentabilitás és a biztonság kritériumoknak való megfelelés a döntő szempont.
9.3. Tőkefinanszírozási módok Az üzleti folyamatokat különböző finanszírozási eljárások kísérik. A finanszírozási eljárások alatt a tőkeszerzés különböző módjait értjük. Az 1.ábra sorra veszi a lehetséges tőkefinanszírozási módokat. Tőkefinanszírozási módok
150
Finanszírozás
Saját finanszíroz ás
Részesedés finanszírozás
Ideiglenes finanszíroz ás
Önfinaszí -rozás
Finanszírozás tőke felszabadításból
Banki hitelnyújtás
Vállalati hitelnyújtás
Belső finanszíroz ás
Külső finanszíroz ás
Külső tőke szerzése hitelfelvétellel és/vagy részesedési jog eladásával történhet. Amennyiben vállalati értékpapírokkal történik a tőkeszerzés, úgy beszélhetünk meghatározott időre szóló kötvénykibocsátással megvalósuló hitelezésről és határozatlan idejű részvénykibocsátást feltételező külső finanszírozásról. A belső finanszírozás a saját munkával és erőfeszítésekkel megszerzett forrásokból történő finanszírozás. Ez két részből tevődik össze. Egyrészt beszélhetünk az idegen és/vagy saját forrással megszerzett eszközökbe fektetett tőke felszabadításáról. Ennél az eljárásnál vagyoncsoportokat (például ingatlanok, gépek, berendezések, vásárolt és saját előállítású készletek, vagyoni értékű jogok, stb.) hoznak létre aszerint, amelyekkel szemben már nincsen teljesítményelvárás, az üzletmenethez egyáltalán nem hoznak hasznot, de értékesíthetők és így eladásuk révén bevételekhez lehet jutni, amelyeket más vállalkozás vagy más szervezeti megoldás (például bérbeadás) keretében jövedelmezőbben lehet hasznosítani, amelyekre szükség van, tehát felül kell vizsgálni, milyen összegek szükségesek majd pótlásukra, és ezek honnan lesznek előteremthetők. Ez az eljárás alkalmas arra is, hogy a vállalati összvagyon ne változzon, viszont a hozam és a kockázat szempontjából kedvezőbb struktúrája legyen. (A vagyon átstrukturálása.) Másrészt pedig beszélhetünk önfianszírozásról, amelynek forrása az adózott profit azon része, amelyet nem fizetnek ki osztalékként (visszatartott profit). Ha a társaság a visszatartott profitból, azaz a saját forrásból valósítja meg fejlesztési célkitűzéseit, akkor az önfianszírozást, még pontosabban nettó önfinanszírozást jelent. Ha a visszatartott profit mellé, az amortizáció és a diszponibilis készletek (készpénz, csekk, bankszámla) is belépnek, akkor azt bruttó önfinanszírozásnak nevezzük. Mindezt a 2. ábra szemlélteti.
151
Önfinanszírozási kapacitás Nettó profit Osztalék
Visszatartott
Amortizáció
Diszponibilis Készletek
Nettó önfinaszírozási kapacitás Bruttó önfinanszírozási kapacitás Önfinanszírozási kapacitás Az önfinanszírozás első látásra növeli a vállalat pénzügyi függetlenségét, nem terheli visszafizetési kötelezettség. Ellenben mérlegelendő e szempont másik oldala is: mivel éppen nem kell visszafizetni e forrás költségét a vállalatnak, visszafogja a jövedelmezőségre való törekvését, növekedési lehetőségét.
A nettó profitból a tulajdonosok felé fizetett osztalék tipikusan a realizált profittól függő jövedelemelosztási kategória. A közgyűlés által meghatározott osztalék mértéke sajátosan kapcsolódik az érdekösszefüggések hálójába. Egyrészt az osztalék kifizetése a tőkenövelésre szánt visszatartott profitot csökkenti, ugyanakkor a rendszeresen elfogadható mértékű osztalékfizetés növeli a jövőbeni forrásszerzés lehetőségeit, mellyel a részvényesek sokat érő bizalmát lehet megszerezni vagy megtartani. Másrészt az igazgatótanács, a közgyűlés érdeke inkább a profit visszatartásához fűződik a pénzügyi biztonság és rugalmasság céljából. Így a nettó profitból az osztalék mintegy „osztozkodik” a tőkenövelésre, az újra beruházásokra szánt forrásokkal. 9.3.1. A lízing finanszírozás A lízing e század ötvenes-hatvanas éveiben az USA-ban terjedt el és térhódítása a világ minden táján azóta is tart. Lízingnek nevezzük az eszközök tartós, általában előre meghatározott időtartamú használatba vételét meghatározott díj (lízingdíj) ellenében. A lízing adásvétellel vegyes bérleti szerződés és termékértékesítésnek minősül. Célja: anyagi javak hosszabb lejáratú (egy évnél hosszabb) finanszírozása. A termelők számos esetben nem tudják megvásárolni az adott eszközt még halasztott hatályú fizetési kondíciókkal sem, sokszor nem is kívánják megvenni, mivel az adott eszköz gyors elavulási kockázatot igényel. A lízingbe vevőt főleg adózási szempontok vezérlik, mert a lízingdíjak fizetését a lízingbe vevő költségei között számolja el, ez pedig az adózás előtti profitot csökkenti. A lízing segít hozzá sok céget forrás szerzéséhez akkor is, amikor a kormány költségvetési deficitje és a nyomában fellépő szoros monetáris politika e cégeket kiszorítja a tradicionális hitelpiacokról. A lízing alaptípusai: Operatív vagy működési lízing A lízingbe vevőnek nem célja, hogy a tulajdonjogot megszerezze. Az adott eszköz használati jogának meghatározott időszakra történő megszerzése áll a középpontban. Ekkor az eszközt nem a teljes amortizációs időtartamra adják lízingbe, hanem annak egy meghatározott részére. Ez a lízingtípus rövid távú megállapodást takar. Az eszköz szervízeléséről, karbantartásáról és biztosításáról a lízingbe adó köteles gondoskodni. A működési lízing lejáratakor a lízingbe adó feladata a lízing megújítása vagy a vagyontárgy maradványértéken történő értékesítése annak érdekében, hogy visszanyerje az eszköz beszerzési költségét. Ez egyben azt is jelzi, hogy működési lízing esetében a lízingbe adó viseli a nagyobb kockázatot.
A finanszírozási vagy pénzügyi lízing A lízingbe vevő jogosultságot szerez arra, hogy a szerződésben kikötött idő lejártával – a lízingdíj és a maradványérték megfizetése után – a lízing tárgyának tulajdonosává váljék. Alapvetően ez különbözteti meg
152
a bérlettől. (Jelenlegi jogszabályok szerint lízingnek az a bérlet tekinthető, amelynek lejárata meghaladja a 365 napot.) Az operatív lízinggel ellentétben a lízingelt eszköz egyetlen szerződés ideje alatt teljesen vagy majdnem teljesen amortizálódik. Ebből következően ez hosszú lejáratú finanszírozási ügylet. Az ügyletben rejlő kockázat a lízingbe vevőt terheli, aki például köteles a lízing tárgyát a szerződés idejére biztosítani minden lehetséges kár és kockázat ellen. A lízingbe vevő gondoskodik az eszköz karbantartásáról. A szerződés lejártakor a lízingbe vevő a lízingtárgyat annak maradványértékén megvásárolhatja.
Visszlízing (Sale and lease back) Egy sajátos esete a likviditási problémákkal küszködő vállalkozások gyors pénz szerzésének. A szorult helyzetben került cég valamely vagyontárgyát eladja egy lízingtársaságnak, majd egy lízingszerződés keretében ismét visszaszerzi a tulajdonjogot. Mivel a lízingbe vevőnél vagyoncsökkenés következik be, ezért a vagyonarányos osztalék magasabb, mint visszlízing nélkül. Az esetek többségében maga a vagyontárgy nem mozdul meg, azaz továbbra is a volt tulajdonos használja. Ez a megoldás nyilván akkor a legkedvezőbb, ha az eladott, ám változatlanul használt eszköz képes kitermelni saját lízingdíját, sőt még további profitot is produkál. Ez adott esetben hozhat egy olyan további hasznot is, hogy a felhasználót a korábbinál takarékosabb, racionálisabb eszközkihasználásra kényszeríti, általában is javítva így a vállalkozás hatékonyságát. Általában a lízingszerződésben kikötik, hogy a korábbi tulajdonos elővásárlási joggal bír a futamidő lejártakor.
Mindhárom alaptípus keretében megkülönböztetünk ún. másodlagos lízingfajtákat: Direkt lízing A lízingbe vevő közvetlenül a termelővel vagy a terméket forgalmazó kereskedő céggel lép szerződésbe (például az autószektorban, a számítógépet, a másolókat előállító cégek, mint az IBM vagy a Xerox).
Klasszikus vagy indirekt lízing A lízing folyamata három szereplőből áll. Az egyik résztvevő egy szállító, aki az eszközt eladja. A másik szereplő a lízingbe vevő, aki gyakorlatilag átveszi ezt az eszközt, míg a harmadik a lízingbe adó, aki kifizeti a vételárat a szállítónak, majd részeltekben behajtja a lízingdíjat az igénybe vevőtől.
Tőkejavak lízingje Mobil (termelőeszköz, jármű, gép, berendezés) és immobil (ingatlan, gyár és ezek területei) tárgyak lízinggel történő finanszírozása.
Fogyasztási javak lízingje Tartós fogyasztási cikkek magánhasználat céljára való megszerzése (személygépkocsi, hűtőszekrény, rádió, televízió stb.).
A lízing finanszírozás előnyei: A lízingdíj a folyó működési költségek között számolható el, vagyis nem esik társasági adó alá.
– Tervezhető fizetést tesz lehetővé, hiszen szerződésben rögzítettek a fizetési feltételek. E tény mind a lízingbe vevő, mind a lízingbe adó számára megkönnyíti a pénzáramok tervezését. – A lízing egyfajta védelmet jelent az inflációval szemben, hiszen a lízingdíj megállapításakor alapvető tényezőként a lízingtárgy beszerzési árát veszik figyelembe. – Nem köti le a társaság tőkéjét. A lízing igénybe vétele által elkerülhetők az olyan beruházások, melyek kapacitás-növekményére csak átmenetileg van szükség. – A lízing jobban képes alkalmazkodni a vállalkozók igényeihez, pl. a lízingdíj összege rugalmasan változhat, figyelembe véve az ügyfél gazdálkodásának természetét. A lízing finanszírozás hátrányai: Nem olcsó, mivel meg kell térülnie a lízingtársaság tőkeszerzéséből eredő kamatainak, költségeinek, profitjának, és ezt érvényesítik is a szerződésekben.
– Nem a felek jogait és kötelezettségeit, hanem a lízingbe adó jogait és a lízingbe vevő kötelezettségeit tartalmazzák a szerződések, tehát egyoldalúan hátrányos a lízingbe vevőnek, és egyoldalúan előnyös a lízingbe adónak. – Néha gondot okozhat a banki garancia beszerzése, sőt gépkocsi lízing esetében nagyon sokszor pótlólagos fedezetet is kérnek, mert az eszköz értéke gyorsan esik az első években.
153
– A lízingdíj a lízingbe vevő számára fix kötelezettséget jelent, amelyet akkor is fizetnie kell, ha kevés a bevétele. Mivel a részvényesek a nettó profitból részesednek (amelynek kiszámításakor a lízingdíj, mint profitot csökkentő tétel kerül elszámolásra), így a közönséges részvényekre eső osztalék reziduális nagyság, amelynek bizonytalansága nagyfokú. – Előre is kérhetik a lízingdíjat, rögtön az átvételtől számított 10 napon belül, ami jelentős összeget is elérhet.
9.4. Tőkeköltségvetés 9.4.1. A finanszírozási források felmérése A hosszú távra szóló tőkevolument saját és idegen források alkotják.
A saját forrás a vállalati tőke azon része, amelynek nincsen lejárata, ezáltal nem kell a hitelezők elvárásaival számolni. Nem okoz költséget, mert nem kamatot, hanem nyereségrészesedést, osztalékot kell fizetni. Növeli a vállalat hitel- és fizetőképességét. Immunisabbá teszi a céget a krízisekkel szemben. Bátrabban lehet kockázatot vállalni, mivel visszafizetési kötelezettségről nincs szó, alkalmas a kockázatos beruházás finanszírozásához. Sikertelenség esetén pedig egy már létrejött jövedelmet veszít el a vállalat. Ha a társaság e forrásból valósítja meg fejlesztési célkitűzéseit, akkor ez első látásra növeli a vállalat pénzügyi autonómiáját, nem terheli visszafizetési kötelezettség. Természetesen figyelembe veendő e szempont másik oldala is, mivel éppen nem kell visszafizetni a forrás költségét a vállalatnak, visszafogja a jövedelmezőségre való törekvést, növekedési lehetőségét. A saját forrás növelésének lehetőségei az alábbiak: Az adott üzleti évben megtermelt adózott profit (belső forrás) akkor, ha nincsen osztalékfizetés. Visszatartott profit (tiszta profit), azaz a már elért adózott nyereség egy részének visszatartása az osztalékfizetés elől. A vállalati érdekösszefüggések hálójába ez sajátosan kapcsolódik. Egyrészt az osztalék kifizetése a vállalati tőkenövelés elől von el forrásokat, ugyanakkor a rendszeresen elfogadható mértékű osztalékfizetés növeli a jövőbeni forrásszerzés lehetőségeit, mellyel a részvényesek sokat érő bizalmát lehet megszerezni vagy megtartani. Másrészt az igazgatótanács, a közgyűlés érdeke inkább a profit visszatartásához, a saját tőke növeléséhez fűződik a pénzügyi biztonság és rugalmasság céljából. Az amortizáción keresztül történő megtérülés, az ún. leírási bevétel (belső forrás) a vállalati tőkeelőleg visszatérülését hivatott biztosítani. A bruttó jövedelemből a működéskerskedési költségeken kívül az amortizáció is levonható. Mindez lehetővé teszi a vállalat számára az adóalap mesterséges csökkentését, következésképpen az adó bruttó és abszolút összegének leszorítását. Elsősorban azért, mert az amortizáció nem „cash flow” jellegű fizetési tétel, az adott évben nem generál kiadást reprezentáló pénzmozgást. Az amortizáció az adóbefizetés elől óv meg forrásokat, mégpedig a társasági adóráta és az elszámolt amortizáció szorzata mértékéig. Ebből következően növekszik a vállalat finanszírozási biztonsága, források állnak rendelkezésre fizikai tőkeberuházások számára és – elszakadva a termeléstől – értékpapírok vásárlására, osztalék emelésre, más vállalatok részvényeinek megvásárlására és egyéb célokra.
154
Beruházás, fejlesztés elhalasztása. A csak hosszabb távon megtérülő kapacitásbővítő, diverzifikációs tőkeberuházásokból, a K+F-ről, a környezetvédelmi beruházásokról való lemondás. Készletcsökkentés az integrált készletezési rendszerek alkalmazásával. A raktárkészlet érétkesítése, esetleg kiárusítása, a készletek forgási sebességének fokozása. A vevői követelés csökkentése, a kinnlevőségek beszedési-behajtási idejének rövidítése. A szállítói tartozás növelése, a vállalat saját fizetési kötelezettségeinek halasztása szállítóival szemben. Az elkészített termékek, az elvégzett szolgáltatások árainak emelése. A fedezetet „fogyasztó” fix költségek csökkentése, a vállalati adminisztráció és igazgatás leépítése. Külső, új tulajdonosok tőkéjének bevonása a vállalkozásba. Például a kft. bővül egy vagy több – új tőkét behozó – taggal. Az rt. új részvényeket bocsát ki. Az így megszerzett forrás tartósan a vállalatban marad. E tartós forrásért viszonzásként cserébe kapott üzletrészre jutó nyereség, a részvény után fizetett osztalék csak a vállalkozás kötelezettségeinek kiegyenlítése után megmaradó reziduumból fizethető. Az idegen (külső) forrás a vállalati tőke azon része, amelynek van lejárata, ezáltal a külső tőkeadók elvárásaival számolni kell. Az idegen forrást szerző vállalatot visszafizetési és kamatfizetési kötelezettség terheli. A külső forrás „ára” a kamat, ami nem más, mint osztozás annak a forrásnak a hozamán (hasznán), amelyet a vállalat ideiglenes időre kapott. Önmagában nézve az idegen forrás nem látszik jó üzletnek. Két tényezővel azonban számolni kell: (1) A vállalat saját forrása nem elegendő a szóban forgó vállalkozás (például egy nagy megrendelés vagy elkerülhetetlen modernizáció vagy piachódítási akció) finanszírozásához, s a menedzsment nem szánja rá magát ideiglenes forrásbevonásra, akkor „ugrik az üzlet”. Ennek jelentős lehet a pillanatnyi kára (elmaradt haszon) is, de lehet stratégiai következménye is (lemaradás a versenyben, kimaradás a piacról stb.); (2) A kölcsönvett forrás után képződött profit csak a kölcsönösszegre vetítve látszik soványnak. Amennyiben nem felejtjük el, hogy ezt a relatíve szerény hozamot olyan forrás után élvezzük, amely nem is a miénk, úgy másképp ítéljük a forrásszerző ügyletet. Az idegen forrás növelésének lehetőségei a következők: Banki hitelfelvétel. A bankhitelek kihelyezési módja szerint két fő formája van: pénzhitel és kötelezettség vállalási hitel. A pénzhitel folyósítása esetén a bank a hitel összegét az ügyfélnek azonnal kifizeti vagy a folyószámlája javára írja. Ha jó az adós minősítése, akkor a biztosíték lehet gyengébb vagy arra nincs is szükség. Ez esetben személyi hitelről (bianco hitel: üzemviteli és szezonális hitel, valamint kezes fedezete mellett nyújtott hitel: készfizető és egyszerű kezesség mellett felvett hitel) beszélünk. Amennyiben az adós helyzete kedvezőtlenebb, de jó a biztosítéka, amit a hitel visszafizetéseként felajánl, akkor a hitel elnyerésére reális lehetőség van. Ekkor reálhitelről (kézizáloghitel, cessziós hitel, jelzáloghitel) van szó. A kötelezettség vállalási hitel a bank hitelfolyósítási készségét jelenti, ami az ügyfél számára egyben hitel igénybe vételi lehetőséget nyújt. Ezen hitel tehát sem a bank, sem a hitelt igénybe vevő számára nem jelent azonnali hitelfolyósítást. Ennek leggyakrabb formája a kauciós hitel. Kauciós hitelnyújtással a bank saját ügyfele kötelezettsége teljesítéséért előre meghatározott összegig jótállást (kezességet, garanciát) vállal. A kaució a bank egyszerű kezessége, vagyis a bank kauciós hitelfolyósítási kötelezettsége csak akkor lép hatályba, ha a kauciós hitelt igénybe vevő ügyfél szállítójával szemben fizetési kötelezettségét nem teljesítette.
155
Vállalati hitelfelvétel kötvénykibocsátással. A kötvény igazolás a vállalkozás hitelezéséről. A kötvény birtokosa nem tulajdonosa a kibocsátó vállalatnak, nem részesedik annak nyerségéből és legtöbbször a kibocsátó csődje esetén is hozzájut követeléséhez. Az ideiglenes tőkét igénybe vevő által a hitel használati díja feltétlenül fizetendő (kivéve a zéró hozadékú kötrvény), előre meghatározott ütemezés szerint a kamatköltség a bruttó profitot csökkenti. A kötvény klasszikus formájában fix kamatozású értékpapír, amely a kibocsátáskor rögzített, állandó kamatot garantál. Ez gyorsuló infláció közepette előnyös a kibocsátónak, mivel a megnövekedett hitelkamatok ellenére ő továbbra is csak az alacsony kamatokat köteles fizetni. A kötvénybirtokosok hátrányos helyzetbe kerülnek, hiszen ők a korábbi időszaknak megfelelő alacsony kamatot kapják továbbra is, a kötvény árfolyama a névérték alá esik és elpártolnak a kötvénytől, s ezen keresztül a kibocsátó vállalattól. Mindez elkerülhető: (1) felülbélyegzéssel, ami nem jár új kibocsátással, csak a kamatfeltételek változtatásával; (2) kötvénycserével, amikor a kibocsátó – ha ezt a jogát kötvény feltételekben előzőleg kikötötte – bevonja kötvényét és helyette új, az aktuális kamatlábnak megfelelő kamatozású kötvényt ad a korábbi értékpapírok tulajdonosainak; (3) változó kamatozású kötvény kibocsátásával, ami a kamatoknak az inflációs rátához való igazítása, de másmegoldás is lehetséges (például az 1991.év végi kibocsátott Magyar Államkötvény kamata, amely a 90 napos diszkont kincstárjegyek átlagos hozamához kötődik, mégpedig úgy, hogy a kamat megállapítás időpontját megelőző 6 hónap aukción kialakult átlaghozam 2 % prémiummal növelt értéke). A vállalkozás hitel formájában bevont idegen forrás, a „bérelt” tőke mozgása tehát a következő: – A tőkét rendszeresen törleszteni kell, vagyis bizonyos (szerződésben rögzített) határidők bekövetkeztekor vissza kell fizetni az ideiglenes tőkeadónak (egy összegben vagy részletekben). Ezáltal az addicionális forrás kivonódik a vállalkozásból, amelyre az árbevétel nyújt fedezetet. – A forrást igénybe vevőnél maradó, azaz neki hasznot hajtó tőkéért rendszeresen kamatot kell fizetni, amely a profit egy, a hitel felvételekor kialkudott (vagy törvényileg szabályozott) hányada, bár nem a hozam százalékában van megállapítva, hanem a kölcsönvett összeg százalékában. Jó befektetés, tőkeforgatás esetén ez a fix összeg a hozam elenyésző része lehet, kevésbé sikeres befektetés esetében a teljes hasznot is elviheti, sőt a vállalkozás saját tőkéjét is „elfogyaszthatja”. 9.4.2. A vállalati tőkestruktúra Elvileg a vállalati tőkestruktúra akármilyen lehet. Ez függhet olyan véletlenszerű menedzseri döntésektől, hogy mennyit vesznek kölcsön és mennyi részvényt bocsátanak ki vagy vásárolnak vissza, mekkora adósságot egyenlítenek ki. A tőkestruktúra vonatkozó döntést elsősorban minden vállalat saját pénzügyi menedzsmentje hozza és elkötelezhetik magukat a tőkeszerkezet átstrukturálásának számtalan lehetősége mellett. A vállalati tőkestruktúrát az üzleti vállalkozást finanszírozó hosszú lejáratú források alkotják. Hosszabb távon a tőkejuttatóktól a vállalkozás rendelkezésére bocsátott két komponenst vizsgálja, mégpedig a részvény- és hitelezői tőke relatív arányát. Ez úgy is fogalmazható, hogy a tőkestruktúra a saját és az idegen tőke hányadosa. Így a vállalati tőkearány nem más, mint tartós és az ideiglenes tőkejuttatás megjelenítése. A vállalati tőkestruktúra a mérlegben a forrás (kötelezettségek) oldalán jelenik meg. Ezt illusztrálja a 3. ábra.
156
A vállalati tőkestruktúra és a mérleg MÉRLEG Eszközök Befektetett Eszközök
Források Saját tőke (E = Equity)
BERUHÁZÁS
TŐKESTRUKTÚRA (D/E)
Forgóeszközök
Hosszú és rövidlejáratú idegen tőke (D = Debt)
A vállalati mérlegben tőkestruktúra a források, követelések összetételét jelenti. A vállalati tőkestruktúrát a finanszírozási követelések összege alkotja, amely együttesen a vállalat eszközeivel szembeni követeléseket reprezentálja. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a követelések e szerkezete finanszírozza a vállalat eszközeit, például ingatlanjait, üzleteit, kinnlevőségeit, stb. A mérleg bal oldala úgy tekinthető, amely a vállalat korábbi beruházási döntéseinek lenyomata. Így miután egy vállalat megteszi beruházási döntéseit, igazítást végezhet a saját és az idegen tőke arányát és méreteit alakító tőkestruktúrájában. Nem tekinthet el az üzleti működés területén képződő értékesítési árbevételtől, amely a működési költségeket, az amortizációt, a kamat- és osztalék-fizetési kötelezettséget, a társasági adót és a tőkemegtérülés feletti növekményt fedezi. Ezek után már következhet az a megállapítás, hogy bármely vállalati döntés, amely az üzletmenet, a finanszírozás és a befektetés területét érinti a tőkestruktúrában kifejeződik. A társasát által igénybe vett források költséggel jár. Figyelmet és mérlegelést igényel a tőkestruktúrát alkotó pénzforrások legkedvezőbb összetételének kialakítása annak érdekében, hogy azok költsége minimális legyen. Az arány megválasztásánál tekintetbe kell venni a múltbeli adósságszolgálati feltételeket, a kockázat becsült mértékét és mindezt úgy, hogy kielégítő legyen a működés profitabilitása. Optimális az a tőkestruktúra, amelynek tőkeköltsége minimális. Ha az összes forráson belül alacsony a kölcsönarány, akkor az kevésbé kockázatos, mint magasabb hitelarány esetében, hiszen az idegen forrás magasabb aránya nagyobb pénzösszeget igényel a kamat kompenzációjaként. A magasabb kölcsönarány alkalmazása esetén nem biztos, hogy a vállalat zavartalanul vissza tudja fizetni a kamatot, ami általában az ideiglenes tőkejuttatókat arra kényszeríti, hogy nagyobb kamatot számítsanak fel a potenciálisan nagyobb kockázat kompenzációjaként. Az eladósodottság magasabb szintjén a kölcsön költsége (kamata) gyorsabban növekszik, mint annak összege. A beruházáshoz szükséges fix költségű idegen forrás igénybe vétele gondos elemzést kíván, mivel a beruházástól elvárt hozamnak potenciálisan meg kell haladnia a kölcsöntőöe kamatköltséget. Együtt vizsgálva a (D/E) arányt, a tőkeköltség a részvénytőke finanszírozási kombináció változásának függvénye. Ha a vállalat tőkestruktúrájában alacsony a hitel aránya, akkor a részvénytőke alkalmazása kevésbé kockázatos, mint amikor úgy használ részvénytőkét, hogy relatíve magas a hitelarány. Magasabb hitelarány
157
esetén kétséges a kamatfizetési kötelezettség teljesítése. A nagyobb kockázat miatt a részvényesek nagyobb megtérülést várnak el, osztalékvárakozásuk emelkedik, erre pedig a részvénytőke költségének növelésével reagálnak. A fix kötelezettségű tőkeforrások igénybe vételéből származik a vállalat finanszírozási kockázata. Ha a vállalat nagyobb (és növekvő) arányban alkalmaz fix költségű finanszírozási alapokat, vagyis kötvényt, elsőbbségi részvényt bocsát ki, akkor nagyobb sávban szóródnak a részvényegységre jutó jövedelemértékek, ezáltal növekszik a finanszírozási kockázat mértéke is. A részvényegységre jutó jövedelem e szélesebb szóródása a finanszírozási kockázat kifejeződése, amely a hitelfelvételből származik. A hitel arányának növekedése esetén a csőd fokozott kockázata szintén a finanszírozási rizikót növeli, ami ugyanígy növeli a részvényesek által megkövetelt megtérülést is az osztalék formájában. Ez azért fontos, mert magas adósságszolgálati teher, a krízis fenyegetése megkérdőjelezi ama működési jövedelem elérését, amelyből még osztalék fizetése is várható. Tehát ugyanannál a vállalatnál a relatíve alacsony hitelarány mellett a részvénytőke alkalmazása kevésbé kockázatos, mint amikor relatíve magas hitelarány mellett alkalmaz részvénytőkét, mert ekkor tág határok között szóródnak a részvényegységre jutó jövedelem értékei a növekvő kockázat miatt. A hitel költsége 18 %, a részvénytőke költsége 25 %, a társasági adóráta 18 %. Keressük meg az optimális kölcsönarányt, mely mellett a tőkestruktúra együttes (súlyozott átlag) költsége minimális! Mivel a hitel kamata (komponens költsége) levonható az adózás előtt, így a kamat korrigált az adókkal. A hitel adózás utáni költsége: kamatláb . (1 – adóráta) = 18 % . (1-0,18) = 14,76 %. Mivel a részvényeseknek fizetett osztalék nem vonható le üzleti kiadásként (működési költségként) az adózás előtt úgy, mint a hitel kamata, a részvénytőke költségénél nincsen adózás miatti korrekció. A 4. táblázatban bemutatjuk a tőke súlyozott átlagköltségét a tőkestruktúra függvényében. Forrás 1. eset Hitel Részvény 2. eset Hitel Részvény 3. eset Hitel Részvény 4. eset Hitel Részvény 5. eset Hitel Részvény 6. eset Hitel Részvény 7. eset Hitel Részvény
Tőkestruktúra (1)
Komponens költség (2)
Súlyozott átlagköltség (1) . (2)
0% 100 %
14,76 % 25 %
25 %
10 % 90 %
14,76 % 25 %
23,976 %
20 % 80 %
14,76 % 25
22,952 %
30 % 70 %
15,76 % 26 %
22,928 %
40 % 60 %
18 % 27,5 %
23,7 %
50 % 50 %
19 % 28,5 %
23,75 %
60 % 40 %
20 % 32 %
24,8 %
158
A fenti példában vett esetekben 20 %-os kölcsönarány felett mind a hitelezők, mind a részvényesek aggódni kezdenek és a magasabb kockázat miatt magasabb megtérülést várnak kompenzációként. Kezdetben egységnyi kölcsön-növekmény a súlyozott átlagköltség csökkenését vonja maga után. Amint a hitelarány növekedése folytatódik egy mérsékeltebb szintről egy magasabb arányra (10 % 30 %), a súlyozott átlagköltség eléri minimumát (0,3 . 15,76 % + 0,7 . 26 % = 22,928), majd ezután növekedni kezd. Ahol a súlyozott átlagköltség minimális, ez a 22,928 %-os érték, ott van az optimális tőkestruktúra, vagyis a 30 %/70 % kölcsönrészvény arány mellett, itt maximális a vállalat értéke is. Ha a beruházásokhoz kizárólag részvénytőkét vesznek igénybe, akkor a kamatokkal versenyző osztalékfizetést remélnek a tulajdonosok, nagyobb megtérülést várnak el, ami pedig megdrágítja a felhasznált tartós forrást. A pótlólagos forrást igénylő beruházási projektek megvalósíthatósági terveinek egyik fontos fejezete az adósságszolgálat és a később keletkező bevételek szakszerű összevetése. Éppen ezért a cash flow tervezett kimutatása fontos támpont ahhoz, milyen mértékben áll majd a vállalat rendelkezésére készpénz, hogy a tőketörlesztéseket és a kamatfizetéseket időről-időre teljesíteni tudja. Ebből adódik, hogy az elvárt üzleti forgalmat is figyelembe véve a cash flow-t, illetve az adósságszolgálatot több variációban, jó előre, hosszú évekre kell megtervezni. A döntést ezek után a pénzügyi menedzsment jövőre vonatkozó elvárása, kockázatvállalása és mérlegelése jelentősen befolyásolja.
159
10. A beruházások pénzügyi elemzése
(döntési módszerek, értékelés, pénzügyi tervezés)
A vállalatok alapításakor és működésük során újra és újra felvetődik a kérdés, hogy milyen formában, melyik területre fektessen be tőkét a vállalkozó. A befektetés olyan gazdasági tevékenység, amelynek haszna a jövőben folyik be, s nem közvetlenül fizetődik ki. Célszerű megkülönböztetni a befektetés két módozatát: – beruházás (invesztíció), – pénzügyi befektetés. Beruházás: forrásokból materiális és immateriális vagyontárgyak vásárlása, amelyek a birtokos számára jövőbeni haszonnal járnak. Pénzügyi befektetés: értékpapír vásárlása. Mindkét esetben a cél azonos: többlethozam elérése. A különböző befektetési módokat az alábbiakban szemléltetjük: BEFEKTETÉSEK Beruházás Tárgyi eszközök Forgóeszközök
Pénzügyi befektetések Részesedések Követelések
Immateriális beruházás K+F Reklám Képzés Szociális beruházás
Mindhárom befektetési módozatnál a megkövetelt kiadások számszerűsíthetők, míg az immateriális beruházásokból származó megtérülés nem (vagy csak nehezen) számszerűsíthető.
10.1. A beruházások típusai Pótlás: az üzlet, a meglevő termelési kapacitás fenntartása érdekében az elhasználódott berendezést, felszerelést ki kell cserélni. Bizonyos esetekben célozhat költségcsökkentést is. Kapacitásbővítés (expanziós beruházás): amikor nem elegendő a meglevő kapacitás, dönteni kell az expanzióról, annak idejéről és mikéntjéről (termék, piac, kapacitás expanziója). Tehát mennyiségi bővítésről van szó. Diverzifikáció (termelési profit szélesedik): új termék, új tevékenység irányába történő expanzió. Megtérülés-kockázat mérlegelés, ami az így fellépő tőkeberuházás révén jelentkezik. Egyéb beruházás: a környezetvédelmi követelmények, a kutatási+fejlesztési feladatok beruházási döntést igényelnek a munkáltatói-munkavállalói követelmények betartásához, a kormányzati követelményekkel történő összhanghoz. Részletesebb analízisre van szükség – a költségcsökkenő pótláshoz, – az új termékek bevezetését vagy új területek meghódítását szolgáló beruházásokhoz, – valamennyi kategórián belül a nagyobb költségigényű beruházásokhoz. költség Az egyszerűbb beruházási változatoknál elegendő a egybevetés. hozam A beruházási projektek megvalósításának javaslata a legkülönbözőbb megfontolásokból merülhet fel. Beruházás iránti igény fogalmazódhat meg a meglevő termékek növekvő
160
piaci kereslete miatt, a piackutatás eredményeire támaszkodva, a piaci versenykörnyezet jelentős változása következtében. Beruházást követelhet új termelő egységek beolvasztás útján történő megszerzése, a vállalkozás profiljának diverzifikálási szándéka, mind-mind megalapozottan mérlegelt jövőbeli hozamok nyerése érdekében. A beruházás által szerezhető előnyök sokfélék lehetnek, jelentkezhetnek a költségek csökkentésében, a meglevő termékek értékesítési árbevételének növekedésében, az üzleti tevékenység új területekre történő kiterjesztésében, a munkafeltételek javulásában, a környezetszennyezés mérséklődésében. A beruházási projektek között különböző fokú kölcsönös függőség érvényesülhet és ennek alapján négyféle kapcsolat különböztethető meg. Egymást kölcsönösen kizárók azok a beruházások, amelyeknél az egyik változat elfogadása kizárja a másik megvalósítását. Olyan beruházási változatok tartoznak e csoportba, amelyek egyidejű megvalósítása technikailag kivihetetlen. Erőfeszítés, türelem és pénz takarítható meg, ha az egymástól független vállalati részlegek nem kezdeményeznek olyan projekteket, amelyekről utólag derül ki, hogy egymást kölcsönösen kizárják. Egymást kiegészítők (komplementerek) azok a beruházások, amelyeknél az egyik beruházás révén növekszenek egy másik projekt hozamai vagy eredményei. Ez esetben az egyik beruházás pozitív hatást gyakorol egy vele párhuzamosan készülő objektumra vagy egyszerre több beruházásra. Egymást helyettesítők azok a beruházások, amelyek közül az egyik változat elfogadása csökkentené egy másik, hasonló profilú projektum jövedelmezőségét. Ilyenek lehetnek az egymást helyettesíteni képes technológiák vagy termékek meghonosítására alkalmas beruházási változatok. Egymástól függetleneknek tekinthetők azok a beruházások, amelyek közül az egyikből származó hozamok növekedése vagy csökkenése semmilyen kapcsolatban nincs egy másik projekt létezésével.
10.2. A beruházási cash flow számítása Az üzleti vállalkozások mai termelő beruházási döntései közvetlenül befolyásolják a jövőbeli output összetételét és növekedését. A jövőbeli hozamok árama sok tekintetben függ a beruházási kiadások mai színvonalától. A folyó költségek és a tőkekiadások között nehéz különbséget tenni. Tőkekiadásnak általában azokat a költségeket tekintik, amelyeket jövőbeli hozamok nyerése érdekében fejtettek ki, továbbá, amelyeknél a ráfordítás felmerülése és az eredmény jelentkezése között egy évet meghaladó idő telik el. A bevételi és kiadási pénzáram formájában jelenik meg a pénzáram sor. A különbség más néven a beruházási cash flow. A beruházási cash flow három részre osztható: – Kezdeti beruházási kiadás. – A működésből származó cash flow. – Végső cash flow. A kezdeti beruházási kiadás a kivitelezés időszakának kiadásai. Itt csak kiadások jelentkeznek, mivel ez a tőke lekötésének időszaka. Cash flow kiáramlásával kell számolni, melyre a beruházás elején kerül sor. Ide tartozik a beszerzési költség (A megvásárolt új eszköz beszerzési ára, ha ezt az eszközt a cég állítja elő, akkor az előállítási költség.) + üzembe helyezésig felmerült összes költség – a régi eszközök értékesítéséből befolyt összeg (Ha egy meglevő eszköz cseréjéről van szó, akkor az eladásából befolyt összeget a kezdeti beruházással járó készpénzkiáramlás csökkenéseként tekintjük.
161
Előfordulhat az is, hogy az eszköznek olyan kicsiny az értéke, hogy a cégnek kell fizetni azért, hogy elszállítsák. Ezeket szintén a kezdeti beruházás összege tartalmazza.) +/– társasági adófizetés a régi eszközök értékesítése után (Adómegtakarítás, ha a meglevő eszközt a könyvszerinti értéknél alacsonyabb áron értékesítik, ha magasabb áron értékesítik, akkor adófizetés.) +/– változások a forgótőkében. (Készletek, követelések növekednek, amelyet csökkenthet a tartozásokban mutatkozó ezt ellensúlyozó növekedés.) Egy cég régi eszközeit újjal váltja fel. Az új eszköz 2,4 millió forintba kerül, az üzembe helyezésig felmerült költség 0,6 millió forint. A meglevő berendezést a költségek levonása után 0,8 millió forintért lehet értékesíteni, de az ezután fizetendő adó 0,2 millió forint. Az új berendezés támogatására a forgótőkében 0,5 millió forint kezdeti növekedéssel számolhatunk. Mekkora a kezdeti beruházási kiadás nagysága? A kezdeti beruházási kiadás a következőképpen alakul (millió forint): Bruttó érték 2,4 + üzembe helyezésig felmerült összes költség +0,6 – a régi eszköz értékesítéséből befolyt összeg –0,8 + a régi eszköz értékesítése után a társasági adófizetés +0,2 + változás a forgótőkében +0,5 Kezdeti beruházás kiadás 2,9 A beruházás kezdetén az adózás utáni készpénzkiáramlás 2,9 millió forint, amely azt tükrözi, hogy a cégnek a beruházás kapcsán mekkora készpénz-befektetést kell tenni. A működésből származó cash flow, amely a használati idő alatt a beruházott tőke megtérülésének a nagysága. Ez esetben is az adóhatás mellett számoljuk a cash flow-t, de növekményi alapon. A növekményi cash flow (incrementális cash flow) a beruházás megvalósításával és anélkül keletkező cash flow különbsége, amelyet a beruházás beindulásától számítjuk. Növekményi árbevétel (Az a különbség, ami a beruházás megvalósításával és anélkül keletkező árbevétel között fennáll. Ha egy új termék vagy egy művelet olyan árbevételt jelent, amire a cég egyébként a beruházás nélkül is szert tett volna, akkor ezt az árbevételt nem tekintjük a növekedés részének. Ha így tennénk, akkor kétszeresen számolnánk el, illetve olyan haszonnal számolnánk, ami nem létezik. Csak az új, a többlet árbevétellel lehet számolni.) – növekmény készpénzkiadás (működési költség) – növekményi amortizáció (Ez a költség „adópajzsként” jelentkezik.) növekményi adózatlan profit – növekményi társasági adó (Növekményi profit után növekményi társasági adót kell fizetni.) növekményi adózott profit +növekményi amortizáció (Mivel az amortizáció nem jár tényleges pénzkiáramlással, az adóalap csökkentése céljából merül fel költségként, ezért vissza kell adnunk az adózott profithoz.)
162
+/– változás a forgótőkében (a termelés és az értékesítés alakulásától függően) A cég foglalkozik egy költségcsökkentő beruházás gondolatával. A beruházás nem lenne hatással az árbevételre, de csökkentené a működési költségeket 2,5 millió forintról 2 millió forintra. Ezen kívül a forgótőke is csökkenthető lenne az 1. évben 0,1 millió forinttal, a 2.évben további 0,05 millió forinttal. A beruházás időtartama 3.év, az amortizáció 0,2 millió forinttal növekedne, a társasági adóráta 18 %. Hogyan alakul a működésből származó cash flow nagysága? Számítás (forint): Növekményi árbevétel Növekményi működési költség – növekményi amortizáció növekményi adózatlan profit – növekményi társasági adó (18 %) növekményi adózott profit + növekményi amortizáció + változás a forgótőkében Működésből származó cash flow
1.év 0 500 000 –200 000 300 000 – 54 000 246 000 –200 000 +100 000 546 000
2.év 0 500 000 –200 000 300 000 – 54 000 246 000 –200 000 + 50 000 496 000
3.év 0 500 000 –200 000 300 000 – 54 000 246 000 –200 000 0 446 000
A működési költség csökkentése egyenértékű egy készpénzbeáramlással. A forgótőke ugyancsak csökken, ami szintén készpénz beáramlással egyenértékű. Végső cash flow: mivel a beruházás élettartama nem végtelen, előrejelzést kell készíteni arról, hogy a beruházás befejeződésével vagy felszámolásával a cash flow milyen alakulására lehet számítani. A séma az alábbi: Az eszköz értékesítéséből befolyt összeg +/– az eszköz értékesítése után járó társasági adó (adómegtakarítás vagy adófizetés) + likviditásból visszanyert forgótőke. Az előző példát folytatva, a cég a négyéves időszak végén az eszközöket 0,5 millió forintért tervezik értékesíteni. Az eszköz könyvszerinti értéke nulla lesz, vagyis a cég nyerni fog a 0,15 millió forintot adómegtakarítás következtében. A forgótőke 0,45 millió forint lesz, amit ezzel egy időben kapnak vissza. Mennyi a végső cash flow nagysága? A végső cash flow nagysága (forint): Az eszköz értékesítéséből befolyt összeg – az eszköz értékesítésével társasági adó megtakarítás + növekmény a forgótőkében Végső cash flow
500 000 –150 000 +450 000 800 000
Így tehát a beruházás pénzárama a következő sorral illusztrálható: 2 900 000
546 000
496 000
I0
C1
C2
Kezdeti beruházási kiadás
446 000 C3
Működésből származó pénzáram
800 000 C4 Végső pénzáram
Általánosan felírva: I0
C1, C2,
, Cn-1
Cn
163
A beruházási változatok analízise során a fenti pénzáram sor számításba vétele történik.
10.3. Beruházási döntési módszerek A beruházási tanulmányterv készítése a beruházási döntések megalapozását könnyíti meg. A beruházás tanulmánytervben a különböző részletességű piaci és műszaki elemzések alapvető célja a társaság előtt álló fejlesztési alternatívák feltárása. (Egyes esetekben, például gépcsere, szociális, vagy környezetvédelmi beruházás esetén nem lehet vagy nem szükséges piaci elemzést készíteni). A tanulmányterv nélkülözhetetlen része a pénzügyi elemzés. Ez nemcsak a beruházás nyomán várható hozamokat, költségeket és bevételeket veszi számba, hanem a beruházás finanszírozását (saját és idegen forrás), pénzügyi feltételeinek biztosítását is. Az elemzés eredményeit, az előnyöket és a hátrányokat össze kell vetni a beruházási döntési kritériumok alapján végzett számítások eredményeivel. Ahhoz, hogy ezen számításokat elvégezzük, meg kell becsülnünk az adott beruházás általgenerált pénzáramot. Ezt megtettük a beruházási cash flow kiszámításával. Az egyszerűség kedvéért abból indulunk ki, hogy a bemutatott analízis során a vállalat teljeskörű és megbízható információkkal rendelkezik, mind a beruházás költségeiről, mind az egyes projektekhez kapcsolódó várható hozamáramról. Az elemzés könnyen átalakítható a bizonytalanság körülményeinek megfelelően úgy, hogy a jövőbeni becsült költség- és hozamérték mellé a bekövetkezés valószínűségét is hozzárendeljük. Ha a rendelkezésre álló forrásoknak nincsen mennyiségi korlátja, akkor a beruházási döntés az egyes projektek elfogadását vagy elutasítását foglalja magában. Ha egymást kölcsönösen kizáró beruházásokat veszünk számításba, amelyek az adott célt különböző módon érik el vagy ugyanazon forrás különböző hasznosítását kezdeményezik, akkor a projektek preferenciarend szerinti sorolására van szükség. A beruházási döntések meghozatalát a remélt jelenlegi érték döntési kritériumára építjük, persze figyelembe vesszük az egyéb, ismert beruházás-értékelési kritériumokat és a közöttük levő kapcsolatokat is. Gyakran előfordul, hogy a vállalat előtt több beruházási javaslat van, mint amennyit elfogadhat. Ezek közül bizonyos változatok egymást kölcsönösen kizárják, néhány közülük nem jövedelmező és az is előfordulhat, hogy a vállalat nem rendelkezik elegendő forrással jó projektek megvalósításához. A döntéshozónak szüksége van rangsorolásra, olyan szelekciós módszerekre, amelyek segítségével választ adhat egyrészt arra, hogy egymást kölcsönösen kizáró beruházások közül melyiket érdemes választani, másrészt arra, hogy egészében hány projektet tart elfogadhatónak. A vállalatnak tudnia kell, hogy a lehetséges alternatívák közül melyik a legkedvezőbb. Ha viszont a projektek valamilyen kombinációja látszik a legjobb megoldásnak, akkor ennek olyannak kell lenni, amely a legfokozottabb mértékben járul hozzá a vállalati részvények hosszabb távú értékének maximalizálásához. Az üzleti vállalkozás egyik központi működési területét képezi a beruházási tevékenység. Ennek megfelelően nagy a gyakorlati igény – a rendelkezésre álló és alkalmazható számítási módszerek használatával – egy lehetőleg sikeres beruházás politikai menetirány kialakítására. A választható számítási módszerek széles palettája a következő ábra szerint csoportosítható.
164
A beruházási döntések alternatív módszerei Statikus (könyvviteli) Módszerek
Dinamikus (pénzügyi-matematikai) módszerek
Nyereségszámítás (EAI)
nettó jelenérték (NPV)
átlagos megtérülés (ARR)
törlesztőfaktoros
megtérülési idő (PBP)
belső megtérülési ráta (IRR) jövedelmezőségi index (PI)
E számítások révén olyan információkhoz lehet jutni, amelyek alkalmasak a beruházási projektek abszolút és relatív hasznosságának megítélésére. Természetesen nem lehet egyedül ezeknek a számításoknak az eredménye alapján meghozni a beruházási döntést, mivel a gazdaságosság mellett sok más tényezőt is figyelembe kell venni, de a beruházási projekt számszerűsíthető előnyei és hátrányai megítélésének mégis ezek a legfontosabb segédeszközei. 10.3.1. Statikus módszerek A gyakorlat ezt a módszert azért nevezi statikusnak, mert nem veszi figyelembe az időtényezőt. Csak egetlen periódusra szorítkozik, mégpedig átlagadatok felhasználásával vagy egy „reprezentatív év” feltételezésével. Azáltal ismerhetjük fel, hogy költség-, nyereség összehasonlításokból indul ki. – Nyereségszámítás (EAI = Earnings After Interest) A beruházási alternatívák várható éves nyereségét hasonlítja össze. Az átlagos legnagyobb éves nyereséggel rendelkező alternatíva a legkedvezőbb. Hiányosságai: nem veszi figyelembe a régi berendezések maradványértékét, a költségbefolyásolási tényezőket és ezzel a költségek változását, valamint nem ad véleményt a befektetett tőke jövedelmezőségéről. I I .k EAI = Ct – 0 0 n 2 A beruházásból származó éves többlet pénzáramból (Ct) levonjuk a lineáris amortizáció (I0/n) és az átlagos tőkelekötésre jutó évenkénti kamat (I0. K/2) nagyságát, így megkapjuk a kamat utáni nyereséget. – Átlagos megtérülés (ARR = Average Rate of Return) A nyereségszámítás javított formája, mivel nemcsak abszolút nyereséget, hanem a nyereség és a befektetett tőke közötti kapcsolatot vizsgálja. Az átlagos befektetett tőkére vetíti az alternatív beruházások várt éves nyereségét. A legnagyobb eredménnyel rendelkező alternatíva a legkedvezőbb. Az így kiszámolt jövedelmezőséget csak egy periódusban veszi figyelembe. Ugyanazok a hiányosságok érvényesülnek, mint amit a nyereségszámítás módszernél említettünk.
165
ARR =
EAI I0 / 2
– Megtérülési idő (PBP = Payback period) Azt az időszakot határozza meg, amely alatt a befektetett tőke (I0) éppen egyenlővé válik a többlet pénzárammal (Ct). E módszer azoknak az éveknek a számát mutatja, amelyek a beruházási projekt kezdeti tőkekiadásának visszafizetéséhez szükségesek. Minél kisebb ez az idő, annál előnyösebb a beruházás. A rövid távú megtérülés preferálása következtében lényegében védelmet nyújt a kockázatosabb projektek ellen is. Minthogy a bizonytalanság egyre nagyobb lesz a pénzáram becslési periódusának hosszabbodásával, a megtérülési idő kritérium a kevésbé kockázatos projekteket részesíti előnyben a hosszabb megvalósítási idejű és hosszabb pénzáramot biztosító projektekkel szemben. E módszer alapján nyilvánvalóan nem lehet különbséget tenni két olyan beruházási projekt között, amelyek megtérülési ideje azonos – mondjuk 2 év – nettó jelenlegi értékük azonban különböző, az egyiké lényegesen nagyobb, mint a másiké, az eltérő vagy időben hosszabb pénzáram következtében. Mégis üzleti döntésekben választási kritériumként figyelembe veszik, mert megértése, kiszámítása viszonylag könnyű. E módszer a likviditás számára szintén mértékül szolgál a vállalati gazdálkodásban. Ha rövidebb a megtérülési idő, akkor a vállalat gyorsabban nyeri vissza befektetett tőkéjét. E megfontolásnak nagy jelentősége van hitelmegszigorítási időkben. I PBP = 0 Ct 10.3.2. Dinamikus módszerek E módszerek nemcsak egyetlen periódusra, hanem a beruházási objektum teljes élettartamár vizsgálják a beruházás előnyösségét. A beruházáshoz kapcsoló pénzáramokat diszkontálás útján hozzák „közös nevezőre”. Nettó jelenérték (NPV = Net Present Value) A nettó jelenérték az egyes projektekhez kapcsolódó bevételi és kiadási pénzáram (beruházási cash flow) egyenlegének diszkontált összege, a piac által meghatározott kamatrátát használva diszkont tényezőnek. Ha a beruházási projekt nettó jelenértéke pozitív, akkor ez azt mutatja, hogy a projekt többet ad hozzá jelenértékben a bevételekhez, mint amennyit szintén jelenértékben a kiadásokhoz, s így a projektet el kell fogadni. Ha a beruházási projektek egymást kölcsönösen kizárják, akkor a legnagyobb nettó jelenértékkel rendelkezőt kell választani. Az NPV számítása során lényeges feltételezés, hogy a megtérülési többletet azonnal be lehet fektetni a kalkulatív kamatláb mellett. Tőkeínséges esetben a nettó jelenérték módszer nem alkalmas a projektek rangsorolására, mivel a kiszámított nettó megtérülési többlet nem vonatkozik a tőkebefektetésre, azaz egy meghatározott NPV kis és nagyon nagy tőkebefektetés útján egyaránt elérhető. C C1 Cn NPV = 1 ... I0 2 1 k (1 k) (1 k) n n
NPV =
Ct
(1 k) t 1
t
I0
166
ahol:
I0 Ct k n
= = = =
kezdeti beruházási kiadás többlet pénzáram a beruházásból kamatráta projekt élettartama
Ha NPV < 0, akkor a döntéshozó el kell utasítsa a projektet, ha NPV > 0, akkor a döntéshozó el kell fogadja a projektet, ha NPV = 0, akkor el is fogadhatja és el is utasíthatja. Egyszerűen fogalmazva, ha NPV > 0, akkor a beruházás a tervezett időhorizonton nyereséges és a várható eredmény a teljes időhorizontra vonatkozik. Törlesztő faktoron alapuló módszer A nettó jelenérték módszer átalakítása, pontosabban fogalmazva egy lépéssel több, mégpedig azzal, hogy a tervezett időhorizonton jelentkező többlet pénzáramot (vagy veszteséget) szétosztjuk (átlagoljuk) a törlesztő faktor segítségével. Azt a beruházási változatot preferáljuk, ahol az éves átlagos hozam a legnagyobb. Hiányosságai ugyanazok, mint a nettó jelenérték módszernek.
n Ct k (1 k) t I 0 .q m t 1 ahol q kn = a törlesztő faktor érték n időtartam és k kamatráta mellett Tehát e módszer egy törlesztő faktorral történő szorzással több, mint a nettó jelen-érték módszer. A törlesztő faktor értéke a piaci kamatráta által meghatározott. Belső megtérülési ráta (IRR = Internal Rate of Return) A belső megtérülésű ráta olyan kamatláb, amely kiegyenlíti a remélt jövőbeli többlet pénzáram jelenlegi értékét a kezdeti beruházási kiadással. Ekkor ismerjük az I0 kezdeti beruházási kiadást, hasonlóképpen a C1, C2 … Cn többlet pénzáram értékeket, de nem ismerjük a kamatrátát. A belső megtérülési ráta meghatározása a következő egyenlettel történik: C1 C2 Cn ... I0 0 2 1 IRR (1 IRR) (1 IRR) n n
Ct
(1 IRR) t 1
n
I0 0
2
I0
Ct
(1 IRR) t 1
2
Belső megtérülési rátán azt az IRR kamatlábat értjük, amely a beruházásból eredő többlet pénzáramok diszkontált értékét egyenlővé teszi a projekt kezdeti beruházási kiadásával. Ez utóbbi egyenlet, a belső megtérülési ráta formulája egyszerű nettó jelenérték formula, és megoldva IRR-re megadja a hozamot és a kiadást kiegyenlítő kamatrátát. Más szóval mindkét módszerhez ugyanazt az alapvető egyenletet használjuk úgy, hogy a nettó jelenérték módszerben a k diszkontrátát a piac által meghatározott kamatrátaként adjuk
167
meg, a belső megtérülési ráta módszerben viszont a nettó jelenértéket nullával tesszük egyenlővé. A belső megtérülési ráta módszer döntési szabálya szerint, ha a belső kamatláb meghaladja a diszkontrátát, akkor a projektet el kell fogadni, ha viszont kisebb annál, akkor a vizsgált változatot el kell utasítani. A belső megtérülési ráta módszernél ugyanazok a feltételezések érvényesek, mint a nettó jelenérték módszer esetében. Ismertek egy új termék bevezetéséhez szükséges beruházási projekt paraméterei: Kezdeti beruházási kiadás I0 = 4 millió forint Projekt élettartama n = 8 év Pénzbeáramlás évente: Ct = 750 000 forint/év Likvidációs érték nulla a 8.évben Tőkeköltség: k = 8 % Értékeljük a beruházást statikus és dinamikus módszerekkel! Nyereségszámítás: EAI = Ct – lineáris leírás – tőkekamat = 4 000 000 4 000 000 . 0,08 = 750 000 90 000 forint az éves nyereség kamatok után. 8 2 Átlagos megtérülés: EAI ARR = 4,5 % az átlagos befektetett tőkére jutó megtérülés. I0 / 2 Megtérülési idő: PBP = I0/Ct = 4 000 000/750 000 = 5,33 év alatt térül meg a befektetett tőke. Nettó jelenérték: n 8 Ct 750 000 NPV = – 4 000 000 = 309 979 forint a beruházásból I 0 t t t 1 (1 k) t 1 (1 0,08) származó többlet pénzáram jelenértéke 8 éves időhorizonton. Törlesztő faktoros módszer: NPV . törlesztő faktor értéke = 309 979 . 0,1740147 = 53 941 forint az éves többlet pénzáram. Belső megtérülési ráta (Internal Rate of Return): n Ct I0 t t 1 (1 IRR) 8
750 000
(1 IRR) t 1
t
4 000 000
IRR = 10 % > k = 8 % A számítások figyelembe vételével különböző célkritériumok képezhetők a beruházási számításokban.
168
A beruházások értékelése a különböző célkritériumok függvényében Szempontok STATIKUS DINAMIKUS könyvviteli pénzügy-matematikai Célkritériumok (periodikus) (időbeni) Növekmény évente Tiszta nyereség tőkekamat A tőkekamat után a periodiután 90 000 forint kus követelmény 53 941 fo(nyereségszámítás). rint (törlesztő faktoros módszer) Teljes növekmény Tiszta nyereség (tőkekamat összeg után) szorozva az évek szá309 979 forint mával (NPV) 90 000 . 8 = 720 000 forint Megtérülés rTnettó = 4,5 % (ARR) rTbruttó = 4,5 % + 8 % = 12,5 % IR = 10 % IRR – k = 10 % - 8 % = 2 % A szempontok és a célkritériumok függvényében választhatunk a számítási módszerek közül. A korábban közölt 5. ábrában a statikus és a dinamikus módszerhez egyaránt soroltuk a jövedelmezőségi index (PI = Profitability Index) számítását. A jövedelmezőségi index statikus változatát (PI1) úgy számoljuk ki, hogy a beruházás élettartama során remélhető nettó pénzáram tételeit átlagoljuk és az átlagot elosztjuk a kezdeti beruházási kiadással. Azt a beruházási javaslatot választjuk, amelynél a jövedelmezőségi index értéke a legnagyobb n
PI1
C t 1
t
I0 : I0
n
E módszer problémája az – hasonlósan a statikus módszerekhez – hogy nem veszi figyelembe a pénz időértékét, ebből eredően a pénzáram időbeli eloszlására is érzéketlen. A jövedelmezőségi index dinamikus változata (PI2) figyelembe veszi a pénz időértékét és ennek alapján a pénzáram jelenlegi értékét hasonlítja a kezdeti beruházási kiadáshoz. n
PI 2
Ct
(1 k) t 1
t
I0
Ha a PI2 > 1, akkor elfogadható a beruházási javaslat, ellenkező esetben nem. Az előző példa adatait felhasználva számszerűsítsük a jövedelmezőségi indexet!
PI1
8 év . 750 000 - 4 000 000 : 4 000 000 = 6,25 % 8 év
169
Tehát 8 év alatt a beruházás kezdeti kiadásának átlagosan 6,25 százaléka térül meg, ami nagyon alacsony érték. 8
PI 2
750 000
(1 0,08) t 1
4 000 000
t
4 309 979 1,0775 > 1 4 000 000
Vagyis a kezdeti beruházási kiadást megtéríti a beruházásból származó többlet pénzáramok jelenértékének összege 8 éves időhorizontot tekintve.
10.4. A beruházások megvalósításának pénzügyi vonatkozása A beruházás kevésbé taktikai, inkább hosszú távú, stratégiai eszköz. Adott beruházás vagy a beruházások sorozata több évre meghatározhatja a vállalat helyzetét, termékeinek piaci megítélését, az állótőke növekedési ütemét. A beruházási döntés komplex mérlegelést igényel. A vállalat figyelme ki kell terjedjen a gazdálkodás minden lényeges mozzanatára (termelés, foglalkoztatás, értékesítés). A beruházások közvetlenül hatnak a gazdálkodás hosszú távú folyamataira. A tartós vállalati versenyképesség, a piacon való megmaradás elengedhetetlen feltétele a termelő berendezések és technológiai folyamatok korszerűsítése és bővítése. A műszaki fejlesztéssel megvalósuló korszerűsödés sok szálon keresztül összefonódik a beruházási tevékenységgel. Az egyre újabb és korszerűbb tárgyi eszközök beruházás útján kerülnek a termelésbe. A technikai oldalról egyre kevésbé képzelhető el a beruházásoktól független műszaki fejlesztés. A vállalat termelő tárgyi eszközeinek beruházásokkal történő permanens korszerűsítése a műszaki fejlődés mai fokán nem egyszerűen választható lehetőség, hanem létérdekből fakadó szükségszerűség. A folyamatos korszerűsítés követelményeit mellőző cégek hosszabb távon profittól esnek el és piaci pozíciójuk gyengülhet és átfogóan – nemcsak a tárgyi eszközöknél – fennáll az „elöregedés” veszélye. A beruházás a jövő termelési kapacitása, ezért a vállalatnak már a döntés pillanatában magas fokú piacismerettel kell rendelkezni a hosszú távú előrelátás kockázatának csökkentése érdekében. Minél megbízhatóbban fel kell mérni a szükségletek várható tendenciáit, a változásokat a konkurens vállalat jövőbeli céljait ahhoz, hogy a ma létrehozott kapacitás a kereslet várható összetételének megfelelően termelhessen. Minden beruházás kockázatot hordoz a jövő ismeretlensége miatt és ez megalapozott döntéssel mérsékelhető. Minden beruházás előtt válaszolni kell arra a kérdésre, hogy a meglevő kapacitások fokozottabb kihasználásával is elérhető lenne a cél vagy feltétlenül szükségese a beruházás. Nagyobb kapacitástartalék esetén kedvezőtlen megoldás a beruházás erőltetése. Nagymértékű és folyamatos beruházás csak akkor tartható, ha biztosítható a befektetett tőke gyors megtérülése. Ezért a vállalat a beruházási irányok kiválasztásában, az adott célra legmegfelelőbb beruházási alternatívák mérlegelésében a megtérülésnek döntő fontosságot tulajdonítanak. A megtérülés forrása az amortizáció és a beruházással realizált profit. Így az alkalmazott amortizációs módszer és a társasági adó egyaránt befolyásolja a megtérülést. Az állami szabályozás tehát segítheti, illetve akadályozhatja is a tőke gyors körforgását, a műszaki fejlesztést és egyben a vállalat jövőbeni profittermelő képességét is.
170
Ha a beruházási tevékenység folyamatos és a tőke gyorsan megtérül, akkor a vállalat viszonylat fiatal eszközállománnyal rendelkezik. Ez önmagában is visszahat a jövedelmezőségre és a tőkemegtérülésre. A fiatal eszközállomány korszerűbb, termelékenyebb, hatékonyabb és így nagyobb profitot is hoz. A folyamatos beruházás, a fiatal, a hatékony tárgyi-eszköz állomány, a gyors megtérülés együttesen a cég aktivitását, kezdeményező készségét jelzi. A társaság beruházási tevékenysége nyilván a feltételekhez való passzív alkalmazkodással kevésbé sikeres azaz, ha csak akkor bővít, amikor megjelenik a túlkereslet, ha csak akkor cserél vagy pótol tárgyi eszközöket, amikor azok korszerűtlenné váltak, ha csak akkor épít ki új gyártó kapacitásokat, amikor a régi termék már leszálló ágban van, akkor a beruházásai szakaszosak, eszközei relatíve öregebbek és jövedelmezősége alacsonyabb lesz, annak ellenére, hogy esetleg ugyanazt a technológiát, terméket honosítja meg, mint az aktív, kezdeményező üzleti vállalkozás. A vállalati aktivitás a beruházási lehetőségekre való gyors reagálást is jelenti (például kisvállalkozásnál a piaci résekbe való betörés lehet a cél). A gyors reagálás a piaci versenyben előnyt jelent és ez könnyen átváltható jövedelmezőségi előnyre. A gyors reagálás azonban egy többdimenziós probléma. A beruházási eljárások megválasztásán kívül (nevezetesen, hogy szükséges tárgyi eszközöket például saját beruházással, avagy lízingeléssel oldjuk-e meg) legalább olyan jelentősége van a beruházás pénzügyi megvalósításának. Ezeket foglaljuk össze az alábbiakban.
10.4.1. A nettó jelenérték preferálása a jövedelmezőségi indexszel szemben Figyelmet érdemel a jövedelmezőségi index kritérium (PI2) rokonsága a korábban említett nettó jelenérték és belső megtérülési ráta formulával. Ezekhez hasonlóan a jövedelmezőségi index a beruházási projekt hozam/költség rátájaként tekinthető, vagy másképpen kifejezve, a kezdeti beruházási kiadás egységére jutó jelenérték. Tekintsük a következő példát! Egy tervező kivitelező kft. új terméket akar bevezetni a piacra, s ezért árajánlatot kért e terméket előállító üzemi kapacitások és berendezéseik létrehozására. Tekintsünk két ilyen ajánlatot, amelyeket „A” és „B” üzemnek nevezünk. Az „A” üzem beruházási szempontból költségesebb, ugyanakkor mind a termelési egységköltség, mind a fenntartási szükségletek tekintetében hatékonyabb, mint a „B” üzem. A két változatra érvényes pénzáramok és a nettó jelenlegi értékek a 6.táblázatban találhatók. Amikor a beruházási projektek egymást kölcsönösen kizárják, akkora vállalat a projektek rangsorolása eredményeként azt a változatot választja, amely a legjelentősebb hozzájárulást adja az alapvető célok realizálásához.
171
Az „A” és „B” üzem beruházási cash flow-ja és nettó jelenértéke (millió forint) A pénzáram Felmerülésének ideje Kezdeti kiadás (I0) 1. év 2. év 3.év Nettó pénzáram
„A” üzem Beruházási cash flow – 10,0 7,5 8,5 5,0
„B” üzem Nettó jelenérték Beruházási 30 %-nál cash flow – 10,00 – 6,0 5,77 5,0 5,03 4,7 2,27 3,8
Nettó jelenérték 30 %-nál – 6,000 3,846 2,780 1,730
11,0
13,07
2,356
7,5
A táblázat tanúsága szerint az „A” üzem 30 %-os diszkontráta mellett nagyobb nettó jelenértéket ad. Ha a fő vállalati cél a hosszabb távú jövedelmezőség jelenlegi értékének maximalizálása, akkor az „A” változat választása célszerű, mert ennek jelenlegi értékben mérve jelentősebb a hozzájárulása, mint a „B” változaté. A jövedelmezőségi index dinamikus változata (PI2) a közölt példa alapján:
Beruházási kiadás
„A” változat „B” változat Többlet pénzáramok jelenértéke 13,07/10 8,356/6
PI2 1,307 1,39 A jövedelmezőségi indexhez alkalmazott döntési szabály szerint minden olyan beruházási projektet meg kell valósítani, amely jövedelmezőségi indexe nagyobb egynél. Minden ilyen projekt többet tesz hozzá a többlet pénzáramok jelenlegi értékéhez, mint amekkora kezdeti beruházási kiadással jár. Ennek révén növekményt tesz hozzá a vállalat jelenlegi értékéhez. Ha korlátlanul állnak rendelkezésre finanszírozási források, akkor az elfogadási/elutasítási döntésben nincsen eltérés a nettó jelenlegi érték, a belső megtérülési ráta és a jövedelmezőségi index kritériuma között. Ha egy projekt elfogadható az egyik kritérium szerint, akkor elfogadható lesz mindhárom módszer szerint. Nem azonos nagyságú alternatív változatok esetében, ha egymást kölcsönösen kizáró változatok kerülnek értékelésre, akkor különbözik a változatok rangsora. Az „A” és a „B” üzem, mint beruházási változatok közötti sorolási konfliktus Megnevezés Pénzáram jelenértéke k = 30 % I0 NPV PI2
„A” változat 13,070 10,000 3,070 1,307
(millió forint) „B” változat 8,356 6,000 2,356 1,390
A jövedelmezőségi index és a nettó jelenlegi érték kritérium sorolási konfliktusa az ún. méretkülönbségi problémából fakad. E szerint minden olyan esetben, amikor eltérés van a változatok kezdeti kiadásában (I0), a többlet pénzáram mennyiségében (Ct) és időbeli lefutásában (n), a jövedelmezőségi index és a nettó jelenlegi érték kritériuma eltérően rangsorolhatja a projekteket.
172
Korlátozott erőforrással rendelkező vállalat esetében a PI2 megközelítés az eredményes, mert a beruházható szűkös alapok itt gyakorolják a relatíve legnagyobb hatást a vállalati értékre. Ha a vállalat alapvető célja saját nettó értékének maximalizálása, akkor feltétlenül a nettó jelenlegi érték kritériumot alkalmazzuk. Bár a jövedelmezőségi index megmutatja, hogy a nettó jelenérték generálása szempontjából melyik projekt a leghatékonyabb, ez inkább a „relatív” szempont, minthogy a vállalati érték maximalizálását „abszolút” mértékben tekintené. Figyelemre méltó, hogy a jövedelmezőségi index alátámasztja a belső megtérülési ráta kritérium ítéletét, annak kimondásával, hogy a „B” változat kedvezőbb az „A” változatnál. Az „A” és a „B” üzem nettó jelenértéke, dinamikus jövedelmezőségi indexe és belső megtérülési rátája
Megnevezés I0 NPV PI2 IRR
„A” változat 10 millió forint 3,7 millió forint 1,307 52 %
„B” változat 6 millió forint 2,356 millió forint 1,39 58 %
Ha mégis különbséget kell tenni a beruházási módszerek közül, akkor az NPV a legkevésbé problematikus. Ha az IRR és a PI2 módszert használjuk a soroláshoz, akkor nehéz képet alkotni arról, hogy a két változat közül melyik eredményezi a legnagyobb növekményt a részvényesek jövedelmében. A belső megtérülési ráta nem érzékeny a befektetés méreteire. Ebben áll legfőbb korlátozottsága. Ez az oka annak, hogy az abszolút mércét jelentő nPV módszer mellett szól a legtöbb érv. Nem jelenti persze azt, hogy az IRR szélsőséges ítélet és elvetjük. 10.4.2. A nettó jelenérték preferálása a belső megtérülési rátával szemben A belső megtérülési ráta (IRR = Internal Rate of Return) olyan diszkontrátaként definiálható, amely kiegyenlíti a beruházási változat jelenlegi értékét a kezdeti kiadással. A nettó jelenérték (NPV) és a belső megtérülési ráta (IRR) képletének egybevetése alapján világos, hogy a belső megtérülési ráta az a diszkontráta, amely a hozamáram nettó jelenlegi értékét nullával teszi egyenlővé. n
Ct
(1 IRR) t 1
t
I0
ahol NPV = 0.
Nézzük meg a közölt példában szereplő két beruházási változat belső megtérülési rátáját! A fokozatos közelítés módszerével meg kell keresni a belső megtérülési rátát, azt az időtényezőt, amely a nettó jelenértéket nullával teszi egyenlővé. A 9. Táblázatból leolvasható, hogy az „A” üzemre vonatkozó belső megtérülési ráta kicsivel nagyobb, mint 52 %
173
Az „A” változat belső megtérülési rátájának kiszámítása Év 0 1 2 3
Adózás utáni NPV pénzáram 55 %-nál –10,0 –10,00 7,5 4,84 8,5 3,54 5,0 1,34 – 0,28
(millió forint) NPV NPV 45 %-nál 52 %-nál –10,00 –10,00 5,17 4,93 4,04 3,68 1,64 1,42 – 0,85 – 0,03
A „B” változat belső megtérülési rátájának közelítésekor az 58 %-nál valamivel nagyobb diszkontráta mellett lesz a nettó jelenérték nullával egyenlő. E szerint a belső megtérülési ráta kritérium a „B” változatot az „A” üzem elé sorolná, ami nyilvánvalóan ellenkezik a nettó jelenérték kritérium alapján megfogalmazott ítélettel. Annak érdekében, hogy kideríthessük az eltérő rangsorolás okát a 6. Ábrán egyszerre illusztrálva az „A” és „B” beruházási változat nettó jelenérték lefutását a diszkontráta függvényében. Az „A” és „B” változat nettó jelenérték alakulása Az „A” változat nettó jelenérték egyenesének ábrázolásához tudjuk, hogy zéró értékű diszkontráta mellett a nettó jelenérték azonos lesz a 11 millió forint többlet pénzárammal. Tudjuk, hohy 30 %-os diszkontráta mellett az „A” változat nettó jelenlegi értéke 3,07 millió forint. Végül azt is tudjuk, hogy a nettó jelenlegi értéket nullával egyenlővé tevő diszkontráta 52 %-os. Hasonlóképpen ábrázolható a „B” változat jelenlegi értékének egyenese, kezdve a zéró diszkontráta mellett számítható 7,5 millió forint összeggel, folytatva a 30 %-os diszkontráta melletti 2,356 millió forint, valamint az 58 %-os metszésponttal a vízszintes tengelyen. A 6. Ábra alapján egyértelmű, hogy a két egyenes megközelítőleg 43 %-os diszkontrátánál metszi egymást. A 43 %-os diszkontráta alatt a nettó jelenérték kritérium a „A” projektet mutatja kedvezőbbnek, míg a belső megtérülési ráta kritérium a „B”-t részesíti előnyben. 43 %-os ráta felett mind a nettó jelenérték és a belső megtérülési ráta kritérium egyaránt a „B”-t értékeli magasabbra az „A”-nál. Így a 43 %-os megtérülési rátához való viszonyítástól függ az, hogy lesz-e vagy sem eltérés a nettó jelenérték és a belső megtérülési ráta számítások eredményei között a két egymást kölcsönösen kizáró beruházási projekt összehasonlításakor. Az így számított közös pontot Fischer-metszéspontnak nevezzük. Jelentős beruházási forrással rendelkező és a részvényesek hozamátmaximalizáló vállalat esetében a nettó jelenérték módszer mutatkozik jobbnak. A belső megtérülési rátát nehéz kiszámítani hosszabb időhorizonton, illetve a fokozatos közelítés módszere időigényesebb, mint a nettó jelenérték számításáé. Ha a pénzáram időben fluktuál, akkor a gyökök sokszorozódása következtében a belső megtérülési ráta szabály alapján nehéz választani. Ennek illusztrálására vegyünk egy olyan példát, amelyben a beruházási cash flow éves egyenlege előjelét tekintve fluktuál. Év Becsült cash flow (millió forint) 0. I0 = 1,6 1. C1 = 10,0 2. C2 = –10,0 Vajon elfogadjuk-e a beruházást, amely a pénzáramot rövid távon felnyomja, viszont hosszabb távon a költségeket megemeli.
174
Ha behelyettesítjük a közölt számadatokat, a belső megtérülési ráta képletébe, akkor a következőt kapjuk: 10 10 1,6 1 IRR (1 IRR) 2 10 . (1+IRR) – 10 = 1,6 . (1+IRR)2 0 = 1,6 . (1+IRR)2 + 10 16 5 3,5 10 100 64 10 36 (1+IRR)1,2 = 4 3,2 3,2 1,25 3,2 IRR1 = 400 % IRR2 = 25 % Matematikailag a belső megtérülési ráták sokszorozódása a Descartes-féle előjelszabály következménye, amely azt foglalja magába, hogy ahányszor csak előjelet vált a pénzáram, annyi új gyöke lehet az egyenletnek. A nettó jelenérték módszernél a diszkontfaktor ismert és azonos a piac által meghatározott kamatlábbal. A belső megtérülési ráta módszer esetében az diszkontfaktor ismeretlen és lehet, hogy sokkal magasabb, mint a piaci kamatláb. A nettó jelenérték módszerben azt feltételezzük, hogy valamennyi többlet pénzáram a piac által meghatározott k tőkeköltség mellett újra beruházható. Ez azt jelenti, hogy a k tőkeköltségnek tükröznie kell a pénzalapok alternatív hasznosításának lehetőségeit is. A belső megtérülési ráta módszer viszont azon alapul, hogy az újra beruházás a projekt saját IRR belső megtérülési rátája mellett mehet végbe. Ennek azonban nincsenek indokolt közgazdasági alapja, hiszen a vállalat számára nem létezhet alternatív tőkeköltség. Ha IRR és k nem egyenlők, akkor azt kell feltételeznünk, hogy a többlet pénzáram jövőbeli újra beruházása IRR ráta mellett irreális, mivel IRR > k esetén ilyen magas jövedelmezőségű projekt, mint befektetési lehetőség egyszerűen nem is létezik a jövőben. Magas jövedelmezőségű projekt minden olyan esetben megvalósításra kerül, ha a tőkeköltség k. Valami mégis a belső megtérülési ráta mellett szól! Azt ugyanis mindenki megérti, hogy 30 %, viszont nehéz mit kezdeni valamekkora nettó jelenértékkel.
175
11. A napi üzletmenet pénzügyei A zökkenőmentes üzletvitel a szerződések mindkét oldalú folyamatos teljesítését feltételezi. Érvényre kell jutnia az alapvető közgazdasági követelménynek: „az árumozgást kövesse pénzmozgás”, illetve a jogszabályi előírásnak: „a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére.” E témakörben átgondoljuk a szerződéskötések kritériumait, a pénzforgalom és fizetési mód kérdéseit, a munkaerővel kapcsolatos költségeket, valamint a rövid távú idegen finanszírozás jellemzőit.
11.1. A szerződéses partner helyes megválasztása A szerződéses partner helyes megválasztása érdekében saját információ hiányában céginformációt kell beszerezni a szerződésmegkötése előtt. A céginformáció forrásai: A cégjegyzék Ha a törvény másként nem rendelkezik, akkor a cégjegyzékbe bejegyzett adat, jog vagy tény, valamint az ezekhez kapcsolódó, illetve az ezek igazolására szolgáló mellékletek tartalma nyilvános. A cégjegyzékről cégmásolat, cégkivonat, vagy cégbizonyítvány kiadását lehet kérni. A cégmásolat a cégjegyzékben szereplő valamennyi fennálló és törölt bejegyzést hitelesen tanúsítja. A cégkivonat a cégjegyzékben szereplő valamennyi fennálló bejegyzést hitelesen tanúsítja. A cégkivonatot bárki megtekintheti és azokról saját céljára feljegyzést készíthet. A cégbizonyítvány – a kérelemtől függően – hitelesen tanúsítja a cégjegyzék egyes fennálló, vagy törölt bejegyzéseit, illetve azt, hogy valamely meghatározott bejegyzés a cégjegyzékben nem szerepel(t). A bankinformáció Általában a bankok – a banktitokra hivatkozva – nem adnak információt az érdeklődő gazdálkodó szervezetnek arról a másik gazdálkodó szervezetről, amellyel szerződést szeretne kötni, de a szerződéskötés előtt ismerni szeretné annak pénzügyi helyzetét, fizetőképességét. Banktitok minden olyan adat, amely a bank ügyfeleinek gazdálkodására, vagyoni helyzetére, személyi körülményeire, vagy a bankkal kötött szerződéseire vonatkozik. Nem jelenti a banktitok sérelmét az olyan összesített adatok szolgáltatása, amelyekből az egyes ügyfelek személye, vagy üzleti adatai nem állapítható meg. Nem jelenti továbbá a banktitok megsértését az ügyfél fizetőképességére vonatkozó általános jellegű, a részleteket nem tartalmazó adatszolgáltatás. Ezzel a szabályozással a kör bezárult: a gazdálkodó a szerződéskötés előtt nem általános jellegű, hanem konkrét adatokat szeretne tudni, mert azt, hogy az általában fizetőképes-e, hanem azt, van-e számláján folyamatosan pénzeszköz és mennyi? (A banktitok fogalmát és védelmét újra kell szabályozni a piacgazdaság-megkövetelte normáknak megfelelően.) Információkat nyújtó szakvállalatok A céginformáció nyújtásával hivatásszerűen foglalkozó cégekhez lehet fordulni. A megrendelőről feltétlenül tudni kell – a cég pontos nevét, címét (székhelyét, telephelyét), – a cég alapítóját (alapítóit), tulajdonosát (tulajdonosait), – a cégalapítás időpontját, a cégbejegyzés idejét, – a cég tevékenységi körét, alap-, törzstőkéjét, – az ügyvezető nevét, a szerződéskötésre meghatalmazott (üzletkötő)nevét, – a számlavezető bank (bankok) nevét, a számla (számlák) számát.
176
A megrendelőről célszerű még tudni a foglalkoztatottak számát, az éves forgalmat, a cég fizetőképességére vonatkozó adatokat, az ingatlanaira vonatkozó adatokat (a fedezet-biztosítékok lehetőségét), azt, hogy felszámolási eljárás alatt áll (ekkor a megrendelő helyett a szerződést a felszámoló, vagy megbízottja köti és az ellenérték a felszámolási költségek között kerülhet elszámolásra).
11.2. Szerződéses kikötések a megrendelőkkel szemben Sorra vesszük azokat a lehetőségeket, amelyet a cégek szerződéses kapcsolatait befolyásolják. 11.2.1.A tulajdonjog fenntartása Az eladó a tulajdonjogot az ellenérték teljes kiegyenlítéséig fenntarthatja akkor, ha a szerződés megkötésekor, írásban abban megállapodnak. Ez főleg nem helyettesíthető termékeknél célszerű. A dolog (termék) átadása ellenére a vásárló nem szerzi meg a tulajdonjogot. Ez pedig azt jelenti, hogy ha az eladó nem kapja meg az ellenértéket, akkor a dolgot (terméket) – a tulajdonosi jogosítván alapján - visszakövetelheti a vevőtől. Ez azért jelent biztosítékot, mert ha a vevő a termékek leszállítása után csődöt jelent be, vagy felszámolási eljárás indul ellene, akkor ezen termékeken elidegenítési és terhelési tilalom áll fenn, ezáltal pedig nem tartozik bele a vevő vagyonába, sem a csőd-, sem a felszámolási vagyonba. Ennek ellenére a vevőt terheli a kártérítési kötelezettség. A fedezetigazolás Fedezetigazolást lehet beszerezni a számlavezető pénzintézetnél. A fedezetigazolás összegét a pénzintézet elkülönítetten kezeli. Ez esetben a feleknek meg kell állapodni a fizetési módban. A kötelezett-vevő a pénzintézethez bejelentett aláírással – nyomtatvány kitöltésével – kérheti a pénzintézettől a fedezeti igazolás részére történő kiadását, vagy a jogosult-eladó részére történő elküldését. A kötelezett kérelemben közli a pénzintézettel a fedezetigazolás kiállításához szükséges adatokat (az eladó neve, címe stb.). A fedezetigazolás felhasználásakor a fizetésre vonatkozó megbízáshoz mellékelni kell a fedezetigazolást, és a megbízás felső részén „fedezetigazolás” megjelölést kell feltüntetni. Terhelendő számlaként a fedezetigazoláson közölt számlát (számlákat) kell megjelölni. Amennyiben a kötelezett-vevő a pénzügyi biztosítékot a bankszámláról nyújtja, akkor kérelemhez csatolandó átvezetési megbízáson terhelendő számlaként az említett számlát, elismerendő számlaként a fedezetbiztosítási számlát kell feltüntetni. 11.2.2. Az akkreditíves kikötés Az akkreditív (hitellevél) a nemzetközi kereskedelmi forgalomban használatos fizetési eszköz. Az akkreditív nyitás esetén a pénzintézet kötelezettséget vállal arra, hogy megbízója (vevője) számlájának terhére harmadik személy (az eladó-kedvezményezett) javára fizetést teljesít meghatározott összegben, ha az akkreditívben meghatározott feltételek teljesülnek. Az akkreditívet – az adásvételi szerződés előírásainak megfelelően – a vevő nyitja a bankjánál az eladó javára. Tehát az akkreditív kezdeti résztvevői. A vevő és
177
bankja, az eladó és bankja. Az akkreditív lényegében a fizetési forgalom lebonyolításának technikai eszköze. Az akkreditív ügyletben a bankok a szerződő felek között bizalmi szerepkört töltenek be. E pénzintézetek azok, amelyek lehetővé teszik azt, hogy az áru ellenértéke csak akkor kerüljön kifizetésre, amikor az áru leszállítása már megtörtént (az eladó teljesítette szerződési kötelezettségét), benyújtotta az előírt okmányokat (például minőségi tanúsítvány, vasúti okmányok, hajófuvarlevél, stb.) és eleget tett mindazon további kötelezettségeinek, amelyeket az akkreditív előírt. Ezek alapján egyrészről a bank feladata, hogy az ígért összeget a kedvezményezettnek mindaddig ne fizesse ki, ameddig az akkreditív feltételei szigorúan nem teljesülnek, másrészről a lehetséges mértéken belül az eladó (a kedvezményezett) érdekeit is védenie kell, a vevő által indokolatlanul támasztott okmánykifogásokkal szemben. Amennyiben a felek a szerződést az akkreditív megnyitása után módosítják, úgy az akkreditív feltételeit is módosítani kell. Az eladó kéri fel a vevőt, hogy az akkreditív módosítása ügyében bankjánál intézkedjen. A bankok azt vizsgálják, hogy az okmányok mindenben megfelelnek az akkreditív előírásainak és nem azt, hogy az áru megfelel-e akár a szerződés, akár az akkreditív előírásainak. A bankokat az okmányok formájáért, eredetiségéért és jogi vonatkozásaiért felelősség nem terheli. Az akkreditívnek meghatározott lejárati határideje van. Ezt követően az eladó (a kedvezményezett) jogait az akkreditíven belül nem érvényesítheti. Az akkreditívnek két típusa van: – a visszavonható akkreditív bármely időpontban módosítható. Mivel az eladó számára kevés biztonságot nyújt, az ilyen akkreditívet csak ritkán, az ún. vevők piaca (túlkínálat) esetén fogadják el az eladók. – A visszavonhatatlan akkreditív alkalmazása esetén a kibocsátó bank (a vevő bankja) visszavonhatatlan ígéretet tesz arról, hogyha az akkreditív összes feltétele teljesül, akkor az akkreditívben meghatározott összeget az akkreditív lejártáig a kedvezményezettnek kifizeti. Ez a típusú hitellevél a kedvezményezettnek a kibocsátó bank fixkötelezettséget és így maximális biztonságot jelent, feltéve, ha az akkreditív előírásait mindenben teljesíti. Az akkreditív biztonságot nyújt mind a vevőnek, mind az eladónak, azonban egy lényeges hátránya van mindkettőjük számára. A gyakran hosszú átfutási idő miatt (például amikor az adásvételi szerződés a legyártandó termelőeszközökre vonatkozik, de egyéb esetekben is) túl hosszú időre köti le a vevő pénzét, ugyanakkor az eladó mindaddig nem juthat az áru ellenértékéhez, amíg az árut le nem gyártotta, csomagolta, kiszállította és az okmányokat a bankhoz benyújtotta. Az akkreditív megnyitásától az okmányok benyújtásáig eltelt idő alatt a gyártónak (az eladónak) finanszírozási gondjai lehetnek, mivel kiadásai már a gyártás előkészítése során megkezdődnek. Nehézséget jelenthet az akkreditív nyitása az importőr számára is, amennyiben a bank megköveteli, hogy az akkreditívben szereplő összeget teljes egészében fizesse be hozzá. Ez már hitelezés a bank részéről, melynek természetesen kamatterhe is van. A gyakran hosszabb lejáratú akkreditívek esetében jelentős kérdés lehet az ügylet finanszírozása. Ennek több formája van, melyből nálunk is használatos forma az akcept hitel. Az akcept hitelezési formát egyaránt használják a kedvezményezett (az eladó) és a megbízó (az akkreditívet nyitó vevő) rövid lejáratú finanszírozására. Az akcept hitel lényegét tekintve egy határidő intézvény (váltó), amelyet egy meghatározott bankhoz nyújtanak be elfogadás végett (innen származik a neve: bankári elfogadvány vagyis akcept hitel). Az akcept hitel esetében a kamatot és az egyéb költségeket az intézvény névértékéből a bank előre levonja, diszkontálja. Az akcept hitel menete: 1. a bank és a kedvezményezett megállapodnak az akcept hitel ügyletben, 2. a kölcsönt felvevő az alapügyletről igazolást és egy intézvényt nyújt be a bankhoz,
178
3. a bank az intézvényt elfogadja és kifizeti az elfogadvány névértékét, levonva belőle a kamatot (diszkont) és az egyéb költségeket, 4. a bank az elfogadványt a követelései között tartja, 5. lejáratkor a bank leemeli az elfogadvány névértékének megfelelő összeget a kölcsönt felvevő számlájáról. A jegybank az akcept hitelezést szabályozás alá vonja: – Az akcept hitelt csak kereskedelmi ügyletre engedélyezi és bankári biztosítékhoz (akkreditívhez) köti. – Az ügyletnek önfinanszírozónak kell lenni, azaz az áru értékesítésének bevételéből kell a kölcsönt visszafizetni. – A finanszírozás általában nem haladja meg a 180 napot. 11.2.3. A fizetési mód kitöltése Az eladó követelésének behajtási esélyét növelheti azzal, ha a vásárlóval szerződéskötéskor a fizetés módját is kiköti. Célszerű olyan fizetési módot kikötni, amely az eladót az azonnali inkasszó (beszedési megbízás) alkalmazására jogosítja fel. Abban az esetben, ha a vevő cégnek több bankban van számlája vagy egy banknál több számlát is vezet, akkor célszerű az eladónak azt is kikötni, hogy bármelyik számláról inkasszálhasson. Ezt azért fontos kikötni, mert ha az eladó csak egy bankszámlaszámot ismer, akkor könnyen előfordulhat az, hogy ezen a számlán soha nincs pénz és ezzel az eladó semmit nem tud kezdeni. Az adós számlavezető bankja a megbízást nem teljesíti akkor sem, ha egyébként az adósnak ugyanott vezetett másik elszámolási számláján van fedezet. Annak érdekében, hogy az adós visszaélési lehetőségét visszaszorítsák, a csőd- és a felszámolási eljárás közzétételétől kezdődően kötelező az adós több banknál nyitott elszámolási számlájának összevonása. Ezen kívül a számlavezető bank az adós hozzájárulása nélkül esedékessé vált kötelezettségeket nem érvényesítheti az adós számlája ellen. Így az inkasszó megbízásokat – az adós rendelkezése nélkül – nem szabad teljesítenie, azokat az eladó-jogosultnak azonnal visszaküldi, mivel az adós fizetési moratóriumot élvez. A jogosult hitelezők így arra számítanak, hogy az adós az egyezségi tárgyalásba őket bevonja, annak időpontjáról őket értesíti. A pénzintézet a váltókövetelés teljesítésére vonatkozó megbízást sem teljesíti akkor, ha az adó-kötelezett – saját váltó kiállítója, az idegen váltó elfogadója – a fizetés teljesítését betiltja. 11.2.4. Az engedményezés A jogosult-eladó követelését szerződéssel másra átruházhatja. Erről az engedményezési szerződésről az eredeti szerződés vevő-kötelezettjét értesíteni kell. Az engedményezőnek (eladónak) nem kötelessége az ilyen szerződésmegkötéséhez a kötelezett hozzájárulását kérni. Az eredeti szerződés kötelezettje viszont az értékesítés vételét követően már csak az új jogosultnak, az engedményesnek teljesíthet. Itt nem követelmény az, hogy az engedményezési szerződést az eredeti szerződéssel egyidejűleg kössék. Az engedményezéssel tehát a felek személyében változás történik. Az engedményezésről az adós-kötelezettet értesíteni kell, viszont az engedményezőnek (a régi jogosultnak) nem kötelessége az ilyen szerződésmegkötéséhez a kötelezett hozzájárulását kérni, csak értesíteni kell, hogy az engedményesnek (esetünkben a banknak) teljesítsen. Ez érthető, hiszen ebben a szerződésben nem az engedményező, hanem az engedményes vállal kockázatot. Vajon megkapja az engedményes majd a kötelezettől a teljesítést? Az engedményező az adott követelésre vonatkozó teljes dokumentációt – tartozáselismerő nyilatkozatot, szerződéseket, stb. – az engedményezési szerződés aláírásával egyidőben
179
átadja az engedményesnek, amelyet az engedményes a szóban forgó szerződés aláírásával elismer, nyugtáz. A kötelezett az engedményessel szemben érvényesítheti azokat a kifogásokat és beszámíthatja azokat az ellenköveteléseket is, amelyek az engedményezővel szemben az értesítéskor fennállt jogalapon keletkeztek. Az engedményező az engedményessel szemben a kötelezett szolgáltatásáért – az engedményezés fejében kapott ellenérték erejéig – kezesként felel. Ez pedig gyakorlatilag azt jelenti, hogy az engedményezési szerződés visszterhes. Ezen kezelési felelősség alól kivétel az, ha a követelést kifejezetten bizonytalan követelésként ruházta át az engedményező az engedményesre, illetve, ha az engedményező felelősségét egyébként kizárta. Az utóbbi esetben az engedményező semmilyen felelősséget nem vállal az engedményesre átruházott követelés behajthatóságának eredményességéért. Így az engedményes semminemű követelést nem támaszt a követelés átruházását követően az engedményezővel szemben. Az ilyen jellegű engedményezések nyilvánvalóan jelentősen befolyásolják az engedményezés fejében adott ellenértéket. 11.2.5. A zálogjog kikötése Zálogszerződés alapján a hitelező-jogosult arra biztosít jogot a maga számára, hogy abban az esetben, ha az adós-kötelezett nem teljesít, akkor a követelésnek biztosítására szolgáló zálogtárgyból kielégítést kereshessen. A zálogjog alapulhat – szerződésen, ha valaki önként enged zálogjogot a hitelezőnek, – bírósági határozaton, illetve bírósági záradékoláson akkor, ha az adós vagyonára végrehajtást vezetnek, – jogszabályon, ha feljogosítja az egyik felet, hogy zálogjogot gyakoroljon a másik fél bizonyos vagyontárgyaira. Bírósági úton nem érvényesíthető követelés zálogjoggal biztosítása semmis. A kielégítési jogot – ha a törvény másképp nem rendelkezik – a zálogtárgyra az elzálogosítás után szerzett jogok nem érintik. Ha ugyanazt a zálogtárgyat több zálogjog is terheli, eltérő jogszabály hiányában a kielégítés joga a zálog jogosultakat (hitelezőket) zálogjoguk keletkezésének sorrendjében illeti meg. A kielégítés sorrendjét a zálogjogok megszerzésének időpontja határozza meg. A zálogtárggyal való felelősség terjedelme kiterjed – a követelésre – a kamatokra – a zálogjog érvényesítésének költségeire – a zálogtárgyra fordított szükséges költségekre. A követelés átszállásával (átruházásával) a zálogjog is átszáll az új jogosultra (hitelezőre). A hitelező akkor szerezhet kielégítést a zálogtárgyból, ha az adós nem teljesít. A kielégítési jog tehát a tartozás nem teljesítésével, a lejárattal nyílik meg. Olyan általános szabály nincsen, amely szerint a követelés biztosítására lekötött zálogtárgy értékének arányában kell állnia a biztosított követeléssel. Ha a jogosult hitelező a zálogjogot érvényesíteni kívánja, akkor általában bírósági eljárást kell folyamatba tennie, nem járhat el tehát önkényesen, a zálogtárgyat maga nem értékesítheti. Az általános szabály ezért az, hogy a zálogtárgyból való kielégítés bírósági határozat alapján, végrehajtás útján történik. Az említett általános szabály csak akkor érvényesül, ha a jogszabály nem tesz kivételt. Amennyiben a zálogtárgyat a követelésnek abból való kielégítése érdekében értékesítik, illetve behajtják az elzálogosított követelést, úgy a befolyt összegből ki kell elégíteni az alábbi címeken fennálló követeléseket:
180
a zálogtárgyra fordított szükséges költségek a követelés és a zálogjog érvényesítésének költsége a zálogjoggal biztosított követelés kamata a zálogjoggal biztosított követelés (fő követelés). Ha az említett zálogjoggal biztosított követelések nem merítik ki teljesen a befolyt összeget, akkor a maradék a zálogtárgy volt tulajdonosát illeti meg. Akkor, ha a jogosulthitelező a követelését biztosító zálogtárgy értékesítése útján hajtja be a követelését, az értékesítés csak a zálogtárgy értékén alul lehetséges és a zálogtárgy tulajdonosának nem keletkezik a kötelezett-adóssal szemben a zálogtárgy értékéig terjedő követelési joga. A követelési jog mértéke ugyanis a kielégítési összegig terjed. A kockázat a zálogtárgy tulajdonosára hárul. Valamely dolog elzálogosítása felismerhetővé tehető vagy úgy, hogy a zálogtárgyat a zálogjogosult birtokába adják, vagy pedig úgy, hogy a zálogtárgyat megjelölik. Ha a zálogtárgyat a zálogszerződés megkötésén felül átadják a zálogjogosultnak, akkor kézi zálogjog jön létre. Amíg az átadás meg nem történik, a zálogszerződés harmadik személyekkel szemben nem tekinthető hatályosnak. Az átadás nemcsak akkor történik meg, ha a zálogtárgyat ténylegesen átadják. Az átadás történhet – jelképesen is (például az okmányok átadásával) – közös birtokbavétellel (csak együttesen tudják a felek a zárat felnyitni) – harmadik személy (zálogtartó) kezéhez is. Kézi zálogjogot csak ingó dolgon lehet szerezni. Ingó zálogfedezetek lehetnek az értékpapírok (részvények, kötvények, állampapírok) az áruk (nyersanyagok, gabona, nemesfémek) ékszerek műtárgyak és gyűjtemények. Esetenként az áruk – a zálogtartó kijelölése mellett – az adós birtokában maradnak vagy közraktárba kerülnek. Az utóbbi esetben a fedezet az ún. közraktári jegy. Ez nem egyszerű letéti jegy, hanem olyan értékpapír, amely átruházható és a forgalomban magát az árut (búza, cukor, olaj, bor, konzerv, stb.) helyettesíti. A tulajdonos csak akkor rendelkezhet ismét szabadon az árujával, ha a felvett kölcsönt visszafizette vagy a közraktárba letétbe helyezte. Viszont a közraktárba elhelyezett áru és az arra biztosított követelés a közraktári jegy hátára írt nyilatkozattal átruházható. Így az áru forgalomképesebbé, a kölcsönszerzés lényegesen könnyebbé válik. E kettős-jegy lehetővé teszi azt, hogy a tulajdonos akkor is értékesíthesse áruját, ha az kölcsönnel, záloggal van terhelve. Ebben az esetben a vevő az árura felvett összeget és járulékait a vételárból levonja. Kézizálogjog esetében a zálogtárgy kiderül a tulajdonos birtokából és átkerül a zálogjogosult birtokába. Ezzel áll összefüggésben az a szabály, mely szerint a dolog egy részén vagy hányadán nem lehet kézizálogjogot szerezni. Abban az esetben, ha a zálogtárgynak természetes hasznai vannak, azt a jogosult köteles beszedni. A zálogjog a hasznokra is kiterjed. A hasznok ellenértéke a zálogtárgy tulajdonosát illeti meg, s azt a jogosult követelésébe be kell számítani. Ebből következik az, hogy a jogosult köteles a hasznokról elszámolni. A kézizálogjog megszűnik akkor, ha – a kézizálogjog jogosultja a zálogtárgyat a tulajdonosnak visszaadta – a zálogjogosult magatartásából a zálogjogról való lemondásra lehet következtetni – a zálogjogosult nem képes a zálogjog gyakorlására.
181
A zálogjog másik típusa – a kézizálogjog mellett – a jelzálogjog. A törvény rendelkezése szerint ingatlant csak jelzálogjog alapítása útján lehet elzálogosítani (kézizálogjog ingatlanra nem létesíthető). A jelzálogjog alapításához a zálogszerződés írásba foglalása és a jelzálogjognak az ingatlan-nyilvántartásba (telekkönyvbe) való bejegyzése szükséges. Az ingatlan-nyilvántartásba fel kell tüntetni a jelzáloggal biztosított követelés összegét, valamint azoknak a járulékoknak és költségeknek a mértékét, illetve keretét, melyekre a jelzálogjog kiterjed. A jelzálogjog a követelés mindenkori összegéhez igazodik és az ingatlan alkotórészeire is kiterjed. Így kiterjed a földön levő épületekre is, ha ezek is a föld tulajdonosának a tulajdonában vannak. Ha az elzálogosítónak csak a föld vagy csak azon emelt épület van a tulajdonában, akkor a jelzálogjog csupán erre terjed ki. Semmis az a zálogszerződés, amely jelzálogjog jogosultját a zálogtárgy birtoklására, használatára vagy hasznai szedésére jogosítja fel. A jelzálogjog fennmarad akkor is, ha a tulajdonos az ingatlant másra átruházza, akkor a jelzálogjoggal terhelt ingatlanból való kielégítést az ingatlan mindenkori tulajdonosa köteles megtenni. A jelzálogjoggal terhelt ingatlan tulajdonosa terhelés után is birtokolhatja és használhatja az ingatlant, azt el is idegenítheti és újból megszerezheti. Nem csorbíthatja a szükséges fedezetet, s természetesen túrni köteles a követelésnek az ingatlanból való kielégítését. Ha tulajdonos vagy harmadik személy veszélyezteti a jelzálogjog tárgyának épségét, akkor a jelzálogjog jogosultja kérheti egyrészt a veszélyeztető cselekmény eltiltását, másrészt pedig a veszély elhárításához szükséges intézkedések elrendelését is. Tehát a zálogjogosult az említett igényét nemcsak a tulajdonossal szemben érvényesítheti, hanem mindenkivel szemben, aki a zálogtárgy épségét veszélyezteti. 11.2.6. Az óvadék Az óvadék (kaució) rendeltetése az, hogy a kötelezett a szerződés szegése esetére a jogosult számára fedezetet, kielégítési alapot nyújtson. Az óvadék a jogosult-hitelező közvetlen kielégítését teszi lehetővé. A jogosult az óvadék tárgyát nem használhatja, vagyontárgyai között elkülönítetten kell kezelnie. Az óvadék visszajár akkor, ha megszűnik az óvadéknyújtás alapjául szolgáló szerződés. Az óvadék és a zálogjog egymáshoz közel álló jogintézmény. Közöttük a különbség tárgya tekintetében van. Az óvadék tárgya csak pénz, takarékbetétkönyv vagy értékpapír lehet, a zálogjog tárgya pedig éppen ezek nem lehetnek. 11.2.7. A kezesség Szerződést kezességi szerződéssel is lehet biztosítani. A kezességi szerződéssel a kezes arra vállal kötelezettséget, hogy amennyiben a kötelezett nem teljesít, maga fog helyette a jogosultnak teljesíteni. A kezesség folytán tehát megnövekszik a kötelezettség teljesítéséért felelős személyek száma, ami a jogosult követelése vagyoni fedezetének megnövekedésével jár együtt. Éppen ebben nyilvánul meg a kezesség biztosítéki szerepe. A biztosított szerződéssel egyidőben célszerű megkötni a kezességi szerződést, ez utóbbi csak írásban érvényes. A kezes kötelezettsége csak ahhoz a kötelezettséghez igazodik, amelyért kezességet vállal és nem válhat terhesebbé, mint amilyen elvállaláskor volt. Az egyszerű kezesség esetén a kezes mindaddig megtagadhatja a teljesítést, amíg a követelés az adós-kötelezettől, illetve az őt megelőzően kezességet vállalóktól behajtható. Tehát a hitelező-jogosult csak akkor érvényesítheti jogát a kezessel szemben a kölcsön visszafizetésére, ha az adós-kötelezett nem teljesít. Kézfizetői kezességnél viszont a kezes nem követelheti, hogy a jogosult a követelést először a kötelezettől hajtsa be, vagyis a hitelező közvetlenül fordulhat igényével a kezeshez. Ez vonatkozik arra az esetre, ha
182
– a felek így állapodtak meg – a kezességet kár megtérítéséért vállalták – a kezességet a bank vállalta. A bankgarancia A bankgarancia elvállalásával a bank – az adós kérésére – a hitelezővel (szállítóval) szemben meghatározott ideig érvényes nyilatkozattal arra kötelezi magát, hogy amennyiben az adós fizetési kötelezettségét nem teljesíti, akkor a hitelező jogosult felhívására a bankgarancia nyilatkozatban meghatározott feltételek szerint helyette fog fizetni. A bankgarancia elvállalásával garanciadíjat számít fel, amelynek mértéke függ – a konkrét garanciavállalás kockázatától – a garantált összeg nagyságától – a garanciavállalás időtartamától – a megbízó hitelképességétől. A bankgarancia önálló kötelezettségvállalást jelent. A bank, a garantáló fél (garáns) nem az adó-kötelezett helyett fizet – szemben a kezességgel -, hanem a garancia szerződésben jogosultja közlik, hogy az eladó nem szállított vagy hibásan teljesített, vagy a vevő nem fizetett) kötelezettségét teljesíteni kell. A garáns akkor is köteles a garancia szerződés alapján teljesíteni, ha az alapügylet kötelezettje a szerződésszegésben vétlen. A garancia szerződésnél nincsen törvényi engedmény az alapügylet kötelezettjével szemben fennálló követelésnek a garánsra való engedményezés tekintetében, illetve arra vonatkozólag, hogy az alapügylet kötelezettje a garáns által kifizetett összeget milyen esetekben téríti meg. A megtérítési igényt az alapügylet kötelezettje és a bank között mindig külön megállapodásban kell foglalni. A bankgarancia alapján kifizetett összeget azonnal be kell szedni az adós-kötelezettől, ha az összeg beszedését fedezethiány akadályozza.
11.3. A saját fizetési kötelezettség folyamatos rendezése A gazdálkodó szervezet meg kell előzze, hogy megrendelői neki tartozzanak és így azoknak hitelezőjévé, kényszerhitelezőjévé váljék, mivel ha nem hitelezéssel foglalkozó cég, akkor nem akar hitelezni. Azt is meg kell előzni, hogy ő maga adós maradjon megrendelői szállításai, szolgáltatási ellenértékével. A piacgazdaság korrekt üzleti működést és magatartást igényel. Tisztában kell lenni nemcsak az eladó (hitelezők) elvárásaival, hanem a vevőkkel (adósokkal) szemben felállított követelményekkel. A közgazdaságilag racionális és etikus vállalatgazdasági működés az alapvető szerződéses kapcsolatok, magatartási elvek betartását követeli meg a fizetési nehézségekkel küszködő üzletféltől is. 11.3.1. Tájékoztatás az akadályról A legfontosabb teendő az, hogy fizetési nehézség esetén a szállító (szolgáltató) céget haladéktalanul tájékoztassa erről a nehézségről még mielőtt fizetési felszólítás érkezne. Amennyiben fizetési felszólítás érkezett, nyomban célszerű közölni a fizetés akadályát, a fizetés késedelem okát. Halasztás kérése
183
A fizetési halasztás kérése, az átütemezés kezdeményezése igen fontos a fizetési nehézségről való tájékoztatás mellett. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy már csőd előtt kell tárgyalásokat folytatni a szállítókkal, a szolgáltatókkal, közölni az akadályokat, halasztást kérni és fizetési átütemezést kezdeményezni. Egy-egy hitelezővel egyezséget lehet kötni a fizetési halasztásra, az átütemezésre. Az egyezségkötés a gazdálkodás, az együttműködés szokásos és általános alkalmazott módszere. A beszámítás Meg kell kísérelni a fizetési kötelezettség beszámítás útján való rendezését. A beszámítás feltétele: – lejárati követelésről van szó (szerződés vagy egyéb jogszabály által előírt fizetési határidő lejárt) – egyneműek legyenek az egymással szemben álló követelések (például pénzköveteléssel szemben pénzkövetelés álljon). A beszámításnak nem feltétele az, hogy – a követelés a hitelező által elismert legyen – a jogosult elfogadja és egyetértsen azzal. A beszámítás egyoldalú jognyilatkozat, amelyben a kötelezett a követelését a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámítja (a jogszabályban szereplő kivételektől eltekintve). Tehát az adóskötelezett bejelenti a hitelező-jogosultnak, hogy a maga kötelezettségét nem teljesíti, annak vele szemben fennálló azonos összegű tartozását viszont nem követeli. A beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek. 11.3.2. A váltóval történő rendezés A váltó kiállítása egy későbbi időpontban történő fizetésre vonatkozó ígéret. Témánk szempontjából tehát a fizetési kötelezettség teljesítésének elhalasztását, átütemezését jelenti. Némelyik bank – azon túl, hogy esetleg kezességet vállalt a váltóadósért – pénzügyi szolgáltatásként lehetőséget teremtett arra, hogy előre fel lehessen készülni a váltóadósság határidőre történő maradéktalan teljesítésére, váltófedezeti számlát nyithat. Annak érdekében, hogy a címzett (idegen váltó esetén a fizetésre kötelezett), illetve a kiállító (saját váltó esetén a fizetésre kötelezett) a váltón megjelölt időpontban rendelkezzék a váltóban megjelölt összeggel, erre a célra külön bankszámlát nyittathat, saját néven a számlavezető bankjánál. Ez az ún. váltófedezeti számla. Ez egy betétszámla, amelyen a címzett, illetve a kiállító előre elkülönítheti a váltó összegét, tehát előtakarékoskodhat a váltóra. A vállalat ismerve a váltó lejáratát, illetve saját fizetési átfutási idejét, egy átvezetési megbízást ad a saját számlavezető bankjának azzal, hogy a korábban megnyitott váltófedezeti számlára az átvezetési megbízáson megadott összeget helyezze el. Amikor a váltó esedékessé válik és a váltóbirtokos jelentkezik a pénzért, a bank erről a számláról fizet. 11.3.3. A szerződés módosítása Amennyiben a másik szerződő fél, az eladó hozzájárul, úgy mód van az ellenszolgáltatásnak a kikötöttől eltérő teljesítésére, a szerződés ilyen módosítására. Ilyen módosítás lehet például az, hogy az ellenszolgáltatást nem pénzben, hanem áruval, szolgáltatással teljesíti az adóskötelezett. Az eszközök átengedése A vevő megállapodhat a szállítóval, szolgáltatóval, hogy az áru, szolgáltatás ellenértékét az eszközök átengedésével egyenlíti ki, azaz így rendezi adósságát.
184
Ezek lehetnek – ingó vagyontárgyak (különböző áruk és értékpapírok) – ingatlanok (földterület, telek, épület, építmény, stb.) – műszaki berendezések, gépek, járművek, felszerelések – forgóeszközök (anyagok, félkész- és befejezetlen termékek, késztermékek, stb.) – vagyoni értékű jogok (bérleti jog, szolgalmi jog, használati jog, stb.). Biztosíték adása A gazdálkodó szervezet tartozásai átütemezése esetén különböző biztosítékokat nyújthat a jogosítottaknak (zálogjogot, kezességet, óvadékot stb., amelyekről az előző pontban volt szó).
11.4. A vállalkozás működését alapvetően befolyásoló adónemek Az adókötelezettség a vállalkozási tevékenység megkezdésének napján kezdődik és a vállalkozási tevékenység befejezésének napjáig tart. Az adók fajtái: Jövedelemhez kapcsolódó 11.4.1. Társasági adó Célja a vállalkozások közül a társas vállalkozások adóztatása. A társasági adó megállapításának első lépése a számviteli törvény előírásai alapján az ún. adózás előtti eredmény meghatározása. Az adózás előtti eredményt több növelő és csökkentő tényezővel korrigálni lehet. Az adóalap (a társasági adóról szóló törvényben) meghatározott százaléka a számított adó, amelyből levonhatók a különböző jogcímeken járó adókedvezmények. Ha a számított adóból levonjuk az adókedvezményeket, akkor megkapjuk a befizetendő társasági adót. Az adózás előtti eredmény és a befizetendő adó különbözete az ún. adózott eredmény. Rendszerezve: Adózás előtti eredmény (számviteli törvény) Adóalap korrekciós tételek (társaságiadó-törvény) Adóalap Számított adó = Adóalap . % – Adókedvezmények Befizetendő adó 10.5.2. Személyi jövedelemadó (SZJA) Minden adóköteles jövedelemmel rendelkező állampolgár fizeti. Alapja az összes személyi jövedelem, kivéve azokat, amelyeket egy-egy időszakban a törvény adómentesnek ismer el. Az önálló tevékenységet végzők a személyi jövedelem-adóról szóló törvény előírásai szerint adóznak és számítják ki jövedelmüket: bevételükből levonhatók az igazolt költségek, illetve költségátalányok bizonyos ágazati sajátosságokkal. Ide tartoznak a mezőgazdasági kistermelést végzők, a szellemi tevékenységet végzők. Az SZJA sávosan progresszív, ami azt jelenti, hogy a magasabb jövedelmeket magasabb kulccsal adóztatja. A kifizetők (kevés kivétellel) kötelesek a jövedelem kifizetésekor jövedelemadó előleget levonni. Év végén, az SZJA-bevallás készítésekor az adókötelezettség és a levont adóelőleg különbözeteként kapjuk meg a kifizetendő, illetve a visszafizetendő adó összegét. (Amennyiben a vállalkozásból származó személyi jövedelem egy bizonyos határt meghalad úgy érdemes a társasági formában történő működést fontolóra venni.)
185
11.4.3. Fogyasztáshoz kapcsolódó Általános forgalmi adó (ÁFA) Általános és közvetett jellegű fogyasztási adó, melyet a termékek és szolgáltatások megvásárlásakor a vásárló térít meg és az eladó fizet be az adóhatóságnak. Részletesen a törvény tartalmazza, mely termékek, szolgáltatások adókulcsa hány %. Az ÁFA-t tulajdonképpen akkor kapja meg az adóhatóság (költségvetés), ha az áru végső fogyasztásra kerül. Nincs halmozódás az adóban. A termék így minden tulajdonosváltáskor rendelkezik egy nettó (ÁFA-mentes) és egy bruttó (ÁFA-val növelt) árral. A belső elszámolásmindig nettó, az értékesítés bruttó módon történik. A vállalkozások egy-egy időszak (hónap) végén összegzik a vállalkozás számára előzetesen felszámított ÁFA-összeget (kiadás), valamint a vállalkozás általa termékkibocsátás során felszámított ÁFA-összeget (bevétel), s a két összeg különbözetével kell elszámolni. A bevétel nagyságától és a vállalkozás formájától függetlenül létezik az ún. tárgyi adómentesség, amikor is a tevékenység jellege zárja ki az ÁFA felszámítását, illetve visszaigénylését. Fogyasztási adó Egyes termékek (például benzin, gépkocsi, kávé, szeszesitalok) külön adója belföldi értékesítés, illetve import esetén. A cél az állami bevétel elérésén túl e termékek fogyasztásának befolyásolása. A fogyasztási adó a végső realizálás előtt egy-egy termékhez kapcsolódó egyfázisú, speciális forgalmi adó. A termékek körét külön határozzák meg. Az adót a törvényben megnevezett termékeknek az adó alanya által belföldön történő értékesítése, importálása után kell fizetni. Fogyasztói árkiegészítés vehető igénybe a törvényben meghatározott feltételek szerint és ott megnevezett szolgáltatásoknak az árkiegészítés alanya által belföldön történő nyújtása esetén. 114.4. Vagyonhoz kapcsolódó Földadó A mezőgazdasági rendeltetésű külterületi (szántó, kert, gyümölcsös, rét, nádas) földterület után kell fizetni a művelési ág és az aranykorona-érték függvényében. Gépjárműadó Ezt az adónemet a belföldön forgalmi engedéllyel és rendszámmal ellátott, valamint a külföldön nyilvántartott, de belföldön közlekedő gépjármű és pótkocsi után kell fizetni. Az adóztatási feladatokat a tulajdonos lakóhelye szerinti önkormányzat látja el. A helyi adók az önkormányzat bevételi forrásai. A helyi adók rendszerét a törvény csak keretjelleggel határozza meg. – Vagyoni típusú adók: építményadó, telekadó. – Kommunálisjellegű adók: kommunális adó, idegenforgalmi adó. – Helyi iparűzési adó: az önkormányzat illetékességi területén végzett gazdasági tevékenységet adóztatja.
11.5. Az adóigazgatás rendje
186
Magában foglalja az önadózással, önellenőrzéssel, adóbevallással, adó megállapítással, kivetéssel összefüggő kötelezettségeket és jogokat, az ellenőrzést, az adóigazgatási eljárást, a jogkövetelményeket és az elévülés szabályait. Adókötelezettség Az adókötelezettség körében a jogszabály az adók és támogatások nyilvántartásához, befizetéséhez és igényléséhez szükséges számos technikai előírást is magába foglaló rendelkezést határoz meg. Ilyenek az adó nyilvántartásához szükséges bejelentés, az adó megállapítás ideje, módja, az adóbevallás, az előlegfizetés, a könyvvezetés és nyilvántartás szabályai. Az adóhatóságok Az adóhatóságok: – az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) – a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (vámhatóság) – önkormányzat jegyzője (önkormányzati adóhatóság) – az Illetékhivatal. Az államnak fizetendő adók (ÁFA, SZJA, stb.) tekintetében az APEH jár el. A termékimport esetén az ÁFA-t a vámhatóság veti ki, a helyi adók körében az önkormányzati adóhatóság jár el, az illetékfizetés rendjére az illetékhivatalok ügyelnek. A bejelentés szabályai Az adóhatóság az adózókat bejelentkezésük alapján veszi nyilvántartásba. Ekkor minden lényeges adatot közölni kell az adóhatósággal: név, cégnév, cím, székhely, telephely, a tevékenység megkezdésének időpontja, a könyvvezetés módja stb. Az adóhivatal a fenti adatok alapján közli az adózóval az adószámát. A továbbiakban, ha a tevékenységkörülményeiben változás következik be, az adószámra való hivatkozással az adóalanynak csak a változás által érintett adatokat kell az adóhatóságnak bejelentenie. Az adó megállapítás Az adót és költségvetési támogatást általában az adózó állapítja meg az önadózás keretében. Kivételes esetekben, pl. az import termék ÁFA-ja meghatározásnál az adóhatóság kivetéssel közli az adózóval a megfizetendő adót. Fentieken túl a kifizető is állapíthat meg adót levonással. Az adóbevallás rendje Az adózó az önadózással megállapított adóról és költségvetési támogatásról adónemenként és költségvetési támogatásonként adóbevallási nyomtatványon tesz adóbevallást. Az általános forgalmi adóról havonta a következő hónap 20. napjáig kell adóbevallást adni. A többi adóról pedig az adóévet követő február 15-éig. A magánszemély a személyi jövedelemadó bevallását március 20-ig adja le. A nagyobb volumenű adókapcsolatokkal rendelkező adóalany évente többször is ad adóbevallást. Az adó megfizetése Az önadózással megállapított adót a törvény mellékletében meghatározott határideig kell megfizetni. Ha az adót nem önadózással állapítják meg, akkor azt az előíró határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell megfizetni. Ellenőrzés Az adózás által önellenőrzéssel megállapított adót – annak helyessége megállapítása érdekében – az adóhatóság utólag ellenőrzi. Az ellenőrzés során a hatóság az adókötelezettség teljesítését vizsgálja, de különösen az adó és támogatás alapjának és összegének megállapítását és bevallását ezek határidőben történő befizetését a bejelentésre, könyvvezetésre, bizonylati rendre, nyilvántartásokra vonatkozó előírások megtartását.
Az ellenőrző szerv megállapításait köteles tisztázni és bizonyítani, majd írásba foglalni. Az ellenőrzésről készült jegyzőkönyv adóalanynak történő átadását követően van lehetőség észrevételt tenni, ezután köteles az adóhatóság a határozatot meghozni.
187
Jogkövetkezmény A törvény négyféle jogkövetkezményt határoz meg: – késedelmi pótlék, – adóbírság, – önellenőrzési pótlék, – mulasztási bírság. Késedelmi pótlékot az adó késedelmes megfizetése vagy a támogatásidő előtti igénybe vétele esetén kell fizetnie az adózónak. Önellenőrzési pótlékot annak az adózónak kell fizetnie, aki saját maga tárta fel adóbevallásának hibáit, de neki is csak akkor, ha az állam kárára tévedett. Az adóbírságot az adóhiány után kell megfizetni, vagyis akkor, ha az adózó az adóbevallásban is kisebb mértékű adót tüntetett fel, és a szabályos mértékű adó fizetése sem történt meg. Mulasztási bírságot az adózó olyan törvénytelen magatartása esetén kell fizetni, amely az előző három szankcióval nem sújtható. Az 1997-től a mulasztási birság felső határa magánszemélyeknél 20 ezer, egyéb adózóknál 50 ezer forint, mértéke a hiba jellegétől függ. A szankciók közös vonása, hogy méltányolandó okok esetén azok mérsékelhetők.
188
12. A pénzügyi terv készítése. 12.1. A pénzügyi tervezés-elemzés-ellenőrzés Ebben a fejezetben a pénzügyi eszköztárból elővesszük azokat az eljárásokat és módszereket, amelyek több szempontból elemezve segítik a vállalati menedzsment munkáját a tervezés-elemzés-ellenőrzés fázisába. Mindazok az eszközök, amelyekről szó lesz, mindhárom fázisban használható – nem feleslegesen. Első lépésben azonban tekintsük át a fázisok folyamatát.
12.2. A pénzügyi tervezés-elemzés-ellenőrzés folyamata A pénzügyi tervezés-elemzés-ellenőrzés folyamata magában foglalja az előrejelzés és költségvetés készítését, és annak visszacsatolásszerű elemzését és ellenőrzését. Az 1. ábra mutatja a folyamatot. A teljes pénzügyi folyamatot egy hosszabb távra, kb. 3-5 évre szóló jövőbe irányuló keretbe helyezzük. A vállalat célja adja meg azt az időintervallumot, amelyen belül a hosszú távú tervezés, az értékesítési előrejelzés és a termék-mix stratégia mozog. Ebből levezethető a rövid távú értékesítési előrejelzés és költségvetés. Ez utóbbit sok egyedi költségvetésre bontjuk: Értékesítési költségvetés: az értékesítési árak és bevételek. Az értékesítési árbevételt a piaci lehetőségek mérlegelésével, tevékenységenként és termékcsoportonként célszerű összegezni. A termelés költségvetése: átbocsátóképesség megadása.
gyártási
volumen,
költségstruktúra,
kapacitás
és
Beszerzések költségvetése: beszerzési volumen és árak belföldi beszerzés és import bontásban. A beszerzési ár a belföldi és az import beszerzési ár, valamint a szállítási és rakodási költségek alapján tervezhető. Munkaügyi költségvetés: létszámadatok, munkaerőmozgás (új felvétel, kilépés, nyugdíjazás) és bérfejlesztés, bérarányok és a bérek után fizetendő társadalombiztosítási járulék összege, valamint a továbbképzési lehetőségek. Reklám (terjeszkedési) költségvetés: értékesítési kiadások, beleértve a hirdetéseket, utazásokat, kiállításokat, eladásokat, szakmai és referencia anyagokat. A pénzügyi tervezés, elemzés és ellenőrzés folyamata Vállalati cél Vállalati hosszú távú terv Hosszú távú értékesítés előrejelzése Termék-mix stratégia
189
Rövid távú értékesítés előrejelzése
↨ Gyártási politika
Marketing politika
Kutatás és általános menedzsment politika
Pénzügyi kontrol politika
Termelés költségvetése
Reklám költségvetése
Kutatás és fejlesztés
Termék költségvetése
Munkaügyi költségvetés
Értékesítés költségvetés
Ügyviteli költségvetés
Üzletági költségvetés
Tőkekiadások költségvetése
Regionális költségvetés
Beszerzések költségvetése Pénzügyi beszámolók mérleg eredménykimutatás cash flow A kutatás és fejlesztés költségvetése.
Az ügyviteli költségvetés, ami gyakorlatilag minden egyebet jelent. Tőkekiadások költségvetése: tárgyi eszköz mérleg (beruházás, pótlás, csere, üzembe helyezés, selejtezés, értékesítés, tatarozás és felújítás) alapján az amortizáció és a tárgyi eszköz fenntartási költség a termelés költségvetésébe (költségstruktúra) beállítható, forgótőke szükséglet, különös tekintettel a készletekre és kintlevőségekre. Ha a tőkeköltségvetés elkészítése a fent bemutatott sorrendet követi, akkor amegelőző költségvetések legtöbbje szolgáltatni képes az utána következők számára szükséges adatokat. Ez nem mindig van így: az értékesítés rövid távú előrejelzésére például hatással van a reklám költségvetése. Ezeket az egyeztetési problémákat a végső egyeztetés szakaszában meg lehet szüntetni. A pénzügyi kontroll egy folyamatos, gördülő eljárás, amely a „jelzés, felülvizsgálat, jelzés” váltakozó sorozata. A költségvetések hatása a pénzügyi beszámolókban tükröződik, amely mind a tervezés, mind az elemzés és ellenőrzés tárgya.
12.3. A pénzügyi tervezés-elemzés-ellenőrzés eszközei E részben olyan technikai eszközökről lesz szó, amelyek a pénzügyi tervezés-elemzésellenőrzés fázisaiban használható.
190
Rátaelemzés A hányados típusú mutatószámok előnyei: – Bármely vállalkozásban lehetséges, hogy egy üzlet elszigetelt nézőpontjai vagy egy kiszemelt számadatok magukban nem fontosak. Fontosságuk akkor tűnik ki, ha összefüggésekbe állítjuk azokat, ami különböző számadatok összehasonlítását jelenti. A hányados kiszámítása megkönnyíti az összehasonlítást. – Az üzleti teljesítmények számadatait nehéz összehasonlítani, ha azok különböző évekre vagy különböző társaságokra vonatkoznak. A nyereség számadatok pl. lehet az összes eszközhöz viszonyítani és ez évről évre és társaságról társaságra változni fog. A ráták használatával leküzdhetjük ezt a „mérce” gondot. Az adatok a ráták segítségével szabványosíthatók és összemérhetők. Az arányszámok használatának hátrányai: – Az arányszámok önmagukban nem sokat jelentenek. A ráták csak akkor nyújtanak értékes információt, ha egy széleskörű elemzés részét képezik. – Az összehasonlítás során nem kapunk reális képet akkor, ha két cégnél máskor ér véget az üzleti év, egymástól eltérő számviteli módszereket alkalmaznak, különböző méretűek, más iparághoz tartoznak, más térségben működnek, stb. – A mutatószámok „csak” tüneteket mérnek. Hozzásegítenek ahhoz, hogy eldöntsük, mely területeken kell folytatni a vizsgálódást vagy mire kell különös figyelmet szentelni. Ezután a tüneti kezelés helyett a bajok gyökerével foglalkozzunk! Mérlegelemzés A pénzügyi mérleg egy adott időpontra vonatkoztatva tükrözi az üzleti vállalkozás vagyoni helyzetét. Magában foglalja az üzleti vállalkozás által felhasznált erőforrásokat (eszközoldal), amelyek ellensúlyozzák a tulajdonosokkal és a hitelezőkkel szemben felmerülő kötelezettségeket (forrásoldal). A továbbiakban egy kereskedelmi részvénytársaság mérlegét fogjuk elemezni. Az ehhez szükséges adatokat az 1. táblázatban közöljük. Az elemzésre előkészítjük a mérlegkimutatást, ezért a „szabvány” mérlegben a következő átalakításokat végeztük: Eszközök = Források Tárgyi eszközök + Forgóeszközök = Saját tőke + Rövid lejáratú kötelezettségek + + Hosszú lejáratú kötelezettségek Tárgyi eszközök + Forgótőke = Saját tőke + Hosszú lejáratú kötelezettségek Nettó eszközállomány = Lekötött tőke A kereskedelmi rt. mérlegtételei (millió forint) Megnevezés Tárgyi eszközök Saját tulajdonú épület Gépek beszerzési áron Le: halmozott értékcsökkenés Nettó érték 1. Összes tárgyi eszköz Forgóeszközök Készletek Követelések Pénzeszközök
Nyitó
Záró
60 85 40 45 105
60 90 50 40 100
40 60 20
45 70 68
191
2. Összes forgóeszköz Le: rövid lejáratú kötelezettségek Szállítói tartozás Esedékes társasági adó Javasolt osztalék 3. Összes rövid lejártú kötelezettség 4. Forgótőke (2.-3.) Összes igénybevett eszköz (nettó eszközök) (1.+4.) 5. Hosszú lejáratú kötelezettségek Hitelek 6. Saját tőke Törzsrészvények Elsőbbségi részvények Mérleg szerinti eredmény (visszatartott profit) Lekötött tőke (5.+6.)
120
183
50 10 50 80 40 145
60 20 25 105 78 178
30
36
70 30 15 145
70 30 42 178
Eredménykimutatás elemzése Az eredménykimutatás egy adott időszak bevételeit és kiadásait veszi számba. Több részelttel szolgál az adózott eredményt vagy veszteséget befolyásoló tényezőkről. Az üzletvitelt meghatározó és befolyásoló döntésekre reflektál. Az üzleti vállalkozás profitja minden más mutatónál egyértelműbben igazolja mennyire hatékonyak a vállalkozás beruházási és finanszírozási döntései. Ha a vállalkozás nem képes megtérülést biztosítani a befektetők számára, akkor képtelenné válik arra, hogy önerőből növekedjen, illetve, hogy eszközeit megfelelő szinten tartsa. A 2. táblázatban olvashatjuk a vizsgált rt. eredménykimutatását. A kereskedelmi Rt. eredménykimutatás tételei (millió forint) Értékesítés nettó árbevétele 300 Nyitó készlet 40 + Beszerzések 120 le: Zárókészlet 45 = Áruk értékesítési költsége 115 Bruttó nyereség 185 le: Személyi jellegű ráfordítások 80 Értékcsökkenési leírás 10 Egyéb ráfordítások 20 Üzemi (üzleti) tevékenység eredménye (EBIT) 75 le: Fizetett kamatok 3 Társasági adó 13 Adózott profit 59 le: Elsőbbségi osztalék 3 Törzsrészvényeseknek fizetett osztalék 29 Mérleg szerinti eredmény (visszatartott profit) 27
12.3.1. Likviditási ráták Megmutatják a társaság képességét rövid lejáratú kötelezettségeinek teljesítésére. Minden üzleti vállalkozás számára fizetőkészség és –képesség megtartása túlélési feltétel.
192
Amennyiben a fizetések, a nyílt szállítói számlák, a kamat- és tőketörlesztések, valamint az egyéb kötelezettségek lejáratkor nem teljesíthetők, úgy a társaság egzisztenciája valóban veszélyben forog. A forgótőke (working capital), igaz nem relatív mutató, ám a fizetőképességre utaló mérték. Forgótőke = Forgóeszközök – Rövid lejáratú kötelezettségek Nyitó Záró 40 millió forint 78 millió forint A társaság szabad mozgástere a fizetések terén egyik évről a másikra 38 millió forinttal növekedett. A cég ebből tud növekedni, új lehetőségeket megragadni, kötelezettségeinek eleget tenni. (A növekedéshez mindenféleképpen a szükséges, hogy az idei forgótőke reálértéke nagyobb legyen, mint az előző évi volt.) Likvid forgóeszközök (pénzeszközök rövid lejáratú értékpapírok Likviditás I. fokozata = Rövid lejáratú kötelezettségek 20 68 = 0,25 = 0,65 105 80 Egy év leforgása alatt a fenti hányados több, mint kétszerezésre növekedett. Likvid forgóeszközök Követelések Likviditás II. fokozata (gyorsráta) = Rövid lejáratú kötelezettségek 68 70 20 60 1,315 1 105 80 Az üzleti év lezárásakor a vállalat 30 %-kal több pénzeszközzel és követeléssel rendelkezett a rövid lejáratú kötelezettségeinek teljesítésére, mint ugyanezen üzleti év kezdetén. Tehát nagy gyorsasággal rendezhetők a számlák. (A számlálóban az ún. gyors eszközök szerepelnek.) Forgóeszközök Likviditás III. fokozata = Rövid lejáratú kötelezettségek 183 120 1,75 1,5 105 80 A hányados értéke megmutatja azt az értéksávot, amelyen belül a vállalkozás forgóeszközeinek értéke csökkenhet anélkül, hogy ez veszélyeztetné az esedékes tartozások kifizetését. Például a záráskor, ha a cég forgóeszközeit értékük 60 százalékáért tudná csak értékesíteni, még mindig képes lenne fedezni rövid lejáratú kötelezettségeit. E ráta túl magas értéke (az elfogadott a gyakorlatban 1,5-2,5 közötti arány) arra utalhat, hogy a társaság túl sok pénzen vagy készleten üldögél, vagyis az eszközök rossz kihasználását jelentheti. 12.3.2. Adósság- és hitelképesség ráták A cég hitel visszafizetési képességét mérik. Különösen fontosak hitelnyújtók és tőkekihelyezők számára. Saját töke Tulajdonosi arány = Össztöke Nyitó Záró 70 30 15 70 30 42 0,51 0,5 70 30 15 30 80 70 30 42 36 105
193
Megállapíthatjuk azt, hogy az össztőkének mintegy felét képezi a tulajdonosok tőkéje. Ebből arra is következtethetünk, hogy a tulajdonosok az üzlet teljes kockázatának mekkora részét vállalják. Saját töke Eladási arány = Idegen tök e (Hosszú lejáatú kötelezettségek) 142 115 3,94 3,83 30 36 Az idegen tőkére jutó saját tőke mértéke több, mint háromszoros. A cég helyzete kedvező. Ez az adósságráta azért is nyújt fontos információt a vállalkozás számára, mivel érdeke füződik függetlenségének megtartásához és saját tőkéje jövedelmezőségéhez. 12.3.3. Profitabilitási ráták A cég és az ügyvezetés általános teljesítményéről adnak képet. Különösen fontosak a részvényesek és a potenciális befektetők számára. Fontosak lehetnek még az olyan „érdekeltek” számára is, mint például a megrendelők, szállítók, alkalmazottak, vállalati menedzsment és a helyi önkormányzat.
Bruttó nyereség 185 .100 = 62 % Értékesítés nettó árbevétele 300 Az értékesítés relatív jövedelmezőségét méri, ezáltal felfedi a társaság árra vonatkozó döntéseinek és költség korlátozásának hatásfokát. Amennyiben a bruttó árrés százalékaránya jelentősen csökken, úgy indokolt lehet, vagy az értékesítés fokozása, vagy költségmegtakarítás. Ellenben ez lehet tudatos üzletpolitika eredmény is, például új piacok szerzése érdekében vállalva a termelésnövelését. EBIT 75 Működési profithányad = .100 25 % Értékesítés nettó árbevétele 300 Bruttó árrés =
Az értékesítési árbevétel ¼-e üzleti profit, mielőtt azt a „kívülállóknak” (bank, APEH, részvényesek) kiosztják. E mutató a cég működési hatékonyságát méri. A társasági működés jövedelmezőségét olyan fázisban értékeli, amikor még nem veszik tekintetbe a finanszírozási döntések hatásait. E mutató mivel a kamatfizetés teljesítése előtt jelzi a működésből származó jövedelmezőséget, alkalmas különböző vállalkozások profit teljesítményeinek összehasonlítására. Adózott profit 52 Nettó profithányad = .100 17,22 % Értékesítés nettó árbevétele 300 10 millió forint értékesítés nettó árbevételből az adózott profit 1 733 333 forint. E mutató a gazdálkodás átfogó hatékonyságát méri, megmutatva milyen jövedelmező volt az értékesítés az összes költség levonása után, beleértve a kamatokat és az adókat is. A cég az értékesítési nettó árbevétel kb. 18 százalékát fordíthatja osztalékok kifizetésére, tőketörlesztésre vagy az új befektetésekre.
Törzsrészvényesek haszna 52 3 1,7 Javasolt osztalék 29 Ez a ráta megmutatja azt, hogy mennyivel több profitot lehetett volna kiosztani annál, mint amennyit valójában kilátásba helyeztek. A magas osztalék szépen hangzik, de nem akkor, ha kizárólag az adózott profit nagyobbik részének a szétosztásával lehet elérni. Osztalékfedezettség =
194
Törzsrészvényeseknek járó osztalék 29 .100 55,8% Adózott profit 52 Profitvisszatartási ráta = 1 – Osztalékfizetési ráta = 44,2 % Az előző két mutató az adózott profit két ágát mutatja. A költségtételeknek az árbevételhez történő viszonyítása ún. szintmutatókat eredményez. Ez az eredménykimutatásban szereplő tételek minősítésének egyik formálja. Összes müködési költség 225 Árbevétel-arányos összköltség = .100 75% Értékesítés nettó árbevétele 300 Összes müködési költség 225 Nyereségarányos összköltség = 3 EBIT 75 A társaság költséghatékonysága nem megfelelő. 10 millió forint értékesítési nettó árbevétel költségtartalma 7,5 millió forint. 1 forint működési profitra 3 forint összköltség jut. Fix költség 80 10 Költséghányad = 0,67 Változó költség 115 20 Kedvezőtlen információt kaptunk. 10 millió forint változó költségre 6,7 millió forint fix költség jut.
Osztalékfizetési ráta =
12.4. A mérleg és az eredménykimutatás együttes elemzése Itt olyan hányadosokat keresünk, amelyek a pénzügyi mérleg és az eredménykimutatás adatait egyaránt, vegyesen használja. Hatékonysági ráták Azt mérik, milyen gazdaságosan használja a cég a birtokában levő eszközeit. Különösen hasznos a cég működési eredményeinek értékeléséhez. Az ügyvezetés gyakran használja az egyes üzletágak és az egész vállalat értékelésekor. A pénzalapokkal való gazdálkodás egyik legfőbb célja a pénzügyi források legkedvezőbb elosztása az eszközök különböző típusai között. Ha elérhető a készpénz, a kinnlevőségek (követelések), a készletek, a felszerelések előnyös kombinációja, akkor a vállalati eszköz-struktúra hatékonysága növekedhet az értékesítés generálásában. A hatékonysági ráták azt mutatják, hogy az egyes eszköztípusokba fektetett források hogyan aránylanak az általuk létrehozott bevételekhez. Ezeket a hányadosokat a vállalkozások tevékenységi rátáinak is nevezzük. (A 13.2.1.1. pontban közölt mérleg nyitó és záró időpont adataiból számtani átlagokat számolunk, és ezzel jellemezzük az adott évet, mivel a teljes üzleti évet átfogó eredménykimutatás adataival hasonlítjuk azokat össze.) Értékesítés nettó árbevétele 300 1,18 Eszközarányos forgalom = 225 283 Összes eszköz 2 Értékesítés árbevétele 300 1,86 A lekötött tőke hatékonysága = 145 178 Lekötött töke 2 Mivel az értékesítést úgy kell tekinteni, mint profit eredetű forrását, ez a mutató a vezetésnek azon képességét mérik, hogy a befektetést kereskedelmi tevékenységre fordítsa. Értékesítés nettó árbevétele 300 7 Készletek forgási sebessége = 40 45 Készletek 2
195
Az adott üzleti periódusban 7 alkalommal fogynak ki a készletek és így hétszer kell azokat pótolni. Minél nagyobb ez a szám, annál gyorsabban tudja a vezetés a „polcon álló árukat” számlázott eladásokká alakítani. (Ezek a mérések az értékesített áru értékének és nem a darabszámon alapulnak.) Ellenben a túlságosan magas szám arra utalhat, hogy a cég túl kevés árut tart raktáron és így viselni kell a kifogyott készletekkel járó költségeket is, amit hiányköltségnek nevezetünk (8.5.3.pont). Értékesítés nettó árbevétele 300 4,6 Követelések forgási sebessége = 60 70 Követelések 2 E mutató azt jelzi, hogy az árbevétel majdnem ötszöröse a vállalat által hitelezett vásárlásoknak. 40 45 Készletek 2 52 nap Készletlekötési idő = 300 Egy napra jutó értékesítési nettó árbevétel 365 60 70 Követelések 2 79 nap Követelések behajtásának ideje = 300 Egy napra jutó értékesítési nettó árbevétel 365 Az értékesítés és a tényleges kifizetés között 79 nap telik el. Ez az arányszám magas, lehetséges, hogy lassan fizető vevőkről vagy behajthatatlan követelésekről van szó. Szállítói
tartozás
rendezésének
ideje
50 60 Szállítói tartozás ( váltótartozás) 2 176 nap 120 Egy napi beszerzés 365 Finanszírozási idő = Készletlekötési idő + Követelések behajtásának ideje – – Szállítói tartozás rendezésének ideje = = 52 + 79 – 167 = –36 nap Tehát a cégnek 36 napra elegendő többletforrása van. Követelések Pénzeszközök Likvid értékpapírok Időtartam-mutató = Egy napi műűködéskiadás 60 70 20 68 2 2 168 nap 115 80 20 365 A cég elegendő likvid eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy működését 168 napig finanszírozza még akkor is, ha közben nincsen bevétele. EBIT 75 25 Kamatfedezeti ráta = Hosszú lejáratú kölcsönök kamata 3 A működési profit (EBIT) 1/25-öd részére zuhanhat le, mielőtt nehézség adódnék a bankkal, ami nagyon biztonságos helyzet. A különböző eszközök hatékonyságát az rétékesítés nettó árbevétele mellett az adózott profittal is mérhetjük.
196
=
Adózott profit 52 .100 20,5% Összes eszköz 225 283 2 Az összes könyvszerinti (mérleg szerinti) értékének 1/5-e térül meg az adózott profitból. Adózott profit 52 ROI (Return on Investment) = .100 32,2% Nettó eszköz 145 178 2 A ROA és a ROI mutató között fennálló összefüggéseket a 2.ábra mutatja ROA (Return on Assets) =
A ROA és a ROM mutató közötti összefüggések Ez az ún. DU PONT modell, amelynek segítségével felismerhetők egy cég erősségei és gyengeségei. 300 52 ROA = . 1,18.17,33% 225 283 300 2 20,5 % = 1,18 . 17,33 % 24 % = 1,6 . 15 % Az ipari átlag A ROA tényezőkre bontása alapján az elemzők könnyen felismerhetik, hogy a probléma a hatékonysággal (1,18 < 1,6), nem pedig a jövedelmezőséggel függ össze. Adózott profit 52 ROE (Return on Equity) = .100 52% Részvénytöke 70 30 A társaság részvénytőkéjének több, mint fele adózott profit. A tőkestruktúra hányadosa Az üzleti vállalkozások eszközeik meghatározott hányadát fix tőkeköltségű forrásokból finanszírozzák. Ezek a források lehetnek kölcsönök, elsőbbségi részvények, lízing. Ezekben az esetekben a vállalatot úgy tekintik, mint a finanszírozási fedezetet igénybe vevő üzleti egységet, ezért e mutatókat fedezeti hányadosnak is nevezik. 30 36 Hosszú lejáratú hitel 33 2 0,33 Kölcsöntőke-részvénytőke arány (D/E) = Részvénytöke 70 30 100 Tehát részvénytőke harmadik idegen tőke. Összes hitel 125,5 .100 50% Hitelarány = Összes eszköz 254 Az összes eszköz kb. felét a hitelek finanszírozzák. Mutatja, hogy még igénybe vehető hitel, ha szükséges, mert van eszközfedezet. Ezek után nézzük meg az eddig említett, legfontosabb pénzügyi ráták közötti kapcsolatokat a 4.ábra alapján! A legfontosabb pénzügyi ráták közötti kapcsolatok 4. ábra jelöléseinek magyarázata: EBIT = Kamat- és adófizetés előtti jövedelem (Earnings before interest and taxes) EBT = Adófizetés előtti jövedelem (Earnings before taxes) Tc = Társasági adóráta (Corporate tax) NP = Adózott profit (Net profit)
197
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9.
Nettó profithányad (működési hatékonyság) Részvénytőke arányos megtérülése (ROE) A lekötött tőke megtérülése (ROI) Az eszközarányos megtérülés (ROA) Eszközarányos forgalom (eszközhatékonyság) Készletforgás, készletlekötési idő Követelések forgási sebessége, követelések behajtási ideje Likviditás III. fokozata Likviditás II. fokozata (gyorsráta)
A tőkepiac értékelésen alapuló ráták A pénzügyi elemzésnek és ellenőrzésnek ki kell terjedni az üzleti teljesítmény tőkepiaci megítélésének figyelembe vételére is. Elvileg szoros kapcsolatnak kell érvényesülni az előzőekben számított hányadosok és a piaci ráták minősítése között. Részvényárfolyam P/E mutató (Price/Earnings ratio) = EPS Adózott profit EPS (Earnings per Share) = Részvények száma A magas P/E ráta vagy azt jelenti, hogy – a befektetők magas osztaléknövekedést várnak, – a részvényeknek magas a kockázata, ezért a befektetők alacsonyabb hozammal is beérik. – Nagyméretű vállalatról van szó, nagyméretű eszközháttérrel, – Jól bejáratott üzleti vállalkozásról van szó, kiemelkedő státusza van az ágazaton belül, stb. Részvényegységre jutó osztalék Részvényarányos osztalék = Részvényárfolyam Ez a hányados azt a pénzmegtérülést jelöli, amelyhez a részvényesek jutnak a részvény piaci árára alapozva. Részvényárfolyam Egy részvény névértéke Ha az rt. részvényeinek tőkepiaci ára meghaladja a részvénynévértékét, akkor ez azt jelenti, hogy a részvényen többet keres a befektető, mint amennyit az eredeti vásárlással befektetett. Például az 1,35 érték azt jelenti, hogy a vállalat 20 %-kal többet ért, mint amennyit a részvényesek eddig az rt. rendelkezésére bocsátottak. Eszközök piaci értéke Tobin-féle q mutató = Becsült pótlási költség Tobin azt állította, hogy a vállalatoknak mindaddig érdemes beruházniuk, amíg a q > 1 (vagyis, ameddig a berendezései többet érnek, mint amennyibe a pótlásuk kerülne), és le fogják állítani beruházásaikat akkor, ha q < 1 (azaz, ha a berendezések kevesebbet érnek, mint amennyibe pótlásuk kerülne.) Továbbá ha q < 1, akkor összeolvadás útján olcsóbb további eszközökhöz jutni, mint újak vásárlásával. Az is lehetséges, hogy a meglevő eszközök sokkal többet érnek, mint amennyibe kerülnének, de már nincs lehetőség további nyereséges beruházásokra. Arra is számítgatnunk kell, hogy a verseny-előnnyel rendelkező vállalatoknak magasabb a q értékük. A legmagasabb q-val rendelkező vállalatoknak általában nagyon jó bevezetett márkanevük, illetve védett szabadalmuk van (például IBM, Coca Cola, Polaroid, stb.). A legalacsonyabb q értékkel rendelkező cégek általában nagyon kompetitív, de szűkülő ágazatban működnek.
Névérték arányos részvényár =
198
13. Pénzügyi folyamatok elemzése. 13.1 A cash flow számítás A cash flow tartalmilag kiegészíti a mérlegben és az eredménykimutatásban szereplő adatokat. A cash flow azért szükséges, mert a számviteli nyereség nem jelenti egyben a cég pénzeszközeinek ilyen mértékű növekedését. Tartósan nyereséges cég is válhat fizetésképtelenné, ha a bevételek mögött nem áll tényleges, valós pénzáramlás. Mivel a vállalkozás a ténylegesen befolyt pénzeszközökből gazdálkodhat, így az eredmény is a tényleges pénzmozgásokhoz köthető. A nyereség egy készpénz alapú megfelelője: a cash flow. Definíció szerint a cash flow a vállalatba áramló és onnan kiáramló készpénz egyenlege. Lényegében nettó pénzbevételt fejez ki. Amennyiben a cash kiáramlások meghaladják a cash beáramlásokat, úgy a vállalatnál cash hiány lép fel, ami azonnali, áthidalás nélküli fizetésképtelenséghez vezet. A cash flow számítás nem egységes. Nemcsak többféle módon, hanem többféle tartalommal is számolják. A cash flow fogalmának van egy szűkebb (operatív) és egy tágabb, a vállalati pénzmozgás minden fejtáját átfogó értelmezése. A cash-flow számítás során az eddig közölt mérleg és eredménykimutatás adatait használjuk. Az operatív cash flow mutató csak magával az üzleti tevékenységgel kapcsolatos bevételeket és kiadásokat öleli fel. Kiindul az adott üzleti periódus adózott profitjából és amortizációjából (belső forrásból) és azt korrigálja a mérlegből a két időpont (záró-nyitó) forgótőke változásával. Operatív cash flow mutató (millió forint). Adózott profit
52,0
Amortizáció +10,0 Forgótőke (78-40) +38,0 = Pénzáram 100,0 A 38 millió forint forgótőke növekedés nem a gazdálkodás hiányosságaiból fakad, hanem a termelés és értékesítés növekedésekor, új beruházások működésbe léptekor jelentkezik. A kiszámolt 100 millió forint az a pénzösszeg, amely lejárat nélkül rendelkezésre áll, s így felhasználható tartós pénzlekötést jelentő célokra (beruházásra, hosszú lejáratú hitelfelvételre, stb.). A vállalkozás ebből rendeltetésszerűen törlesztheti adósságait, osztalékot fizethet, tartalékot képezhet, finanszírozhatja jövőbeni fejlesztéseit és forgótőkéjének normál növekedését. A tágabb értelemben vett cash flow számításba veszi a vállalkozás mindazon tranzakcióit, amelyeket pénz ki- és beáramlás kísér. Így figyelembe veszi a folyó működési terheken túl a külső tőketulajdonosokkal lebonyolított pénzáramlási transzfereket. Ebben tükröződik vissza az, hogy a vállalat különböző tevékenységei révén generált pénzáram egyrészt a hitelezők és a tulajdonosok részére kerül kifizetésre, másrészt pedig újra befektetésre kerül. Így az üzleti vállalkozás három alapvető tevékenységi területe, a működés, a beruházás és finanszírozás speciális megvilágításba kerül. A vállalati cash flow A vállalati pénzbeáramlás (cash inflow) származhat: – az üzleti működésből: a termelt áruk és szolgáltatások eladásából, követelések behajtásából,
199
– különböző befektetésekből: pénzügyi befektetésből (értékpapírokból), vagyontárgyak eladásából és más irányú vállalati befektetésekből (leányvállalat, üzletrészek, külföld), – külső finanszírozási forrásokból: részvény- és kötvénykibocsátásból, hitelfelvétellel. A vállalati pénzkiáramlás (cach outflow) történhet – az üzleti működésre: anyagvásárlás, bérfizetés, bérleti díj. Biztosítás, közműköltségek, adók kiegyenlítésére, – a beruházási igények kielégítésére: forgótőkével és hosszú lejáratú beruházási projektekkel összefüggésben, – a finanszírozási szükségletek fedezésére: adósságszolgálat (kamatfizetés és tőketörlesztés) és osztalékfizetés formájában, az értékpapírok (részvény, kötvény) visszavásárlására. Ha jól belegondolunk, akkor a beruházási cash flow pillanatnyi lenyomata a vállalati mérleg eszköz (aktíva) oldalának, a finanszírozási cash flow a mérleg forrás (passzíva) oldalának, míg a működési cash flow az eredmény-kimutatásnak. Azt is tudjuk, hogy az üzleti vállalkozás alapja az eszközök és a források összhangja. Ennek analógiájára a vállalati eszközökből származó cash flow-nak feltétlenül egyenlőnek kell lenni a hitelezőket és a tulajdonosokat megillető cash flow összegével. Hogyan lehet ezt kiszámolni a nyitó és zárómérleg, valamint az eremdénykimutatás adataiból? – Ere válaszolunk most, felhasználva a korábbi mérleg és eredménykimutatás adatait A működési cash flow a mindennapos tevékenység eredménye. Meghatározásához az üzleti bevételek és költségek különbözetét kell kimutatni (millió forint): EBIT Amortizáció (nem pénzáramszerű kiadás) Társasági adó (pénzáram jellegű kiadás) Működési cash flow
+75 +10 –20 65 millió forint
A beruházási cash flow nagyságát meghatározza – az az összeg, amelyet a forgótőkére kitöltöttek, s a forgóeszközök rövid lejáratú kötelezettségek feletti növekményét jelzi. – az a tőkekiadás, amely a tárgyi eszközökre fordított nettó kifizetést jelöli. Számszerűen: Záró forgótőke (183-105)
78
Nyitó forgótőke (120-80) –40 Forgótőke változás 38 millió forint növekedés Záró nettó eszközérték (ingatlan, gépek, berendezések, járművek) 100 Nyitó nettó eszközérték (ingatlan, gépek, berendezések, járművek) –105 Amortizáció + 10 Nettó tőkekiadás 5 millió forint növekedés Tehát az eszközből származó cash flow: Működési cash flow Beruházási cash flow (38 + 5) Az eszközökből származó cash flow
65 –43 22 millió forint
A finanszírozási cash flow azt a nettó pénzáramot reprezentálja, amelyet az adott évben az rt. a tulajdonosoknak és a hitelezőknek kifizetett.
200
Cash flow a tulajdonosoknak: Osztalékfizetés Új nettó részvénytőke szerzemény (záró részvényállomány mínusz nyitó részvényállomány: 100-100) A tulajdonosok a vizsgált évben 25 millió forintot szereztek.
25 0
Cash flow a hitelezőknek: Kamatfizetés 3 Nettó új hitelfelvétel (36-30) –6 3 millió forint, vagyis több hitelt vett fel a vállalat, mint amennyi a kamatfizetés nagysága. Összegzésként megállapítható az, hogy – a vállalat eszközeiből származó cash flow 22 millió forint, – a finanszírozási cash flow 22 millió forint (15-3). Ezzel a társaság megbizonyosodhat arról, hogy az eszközökből származó pénzáram egyensúlyban van azzal a pénzárammal, amely a vállalati tőke szolgáltatóit, a részvény- és a hitelezői tőke tulajdonosait megilleti. Az egyáltalán nem számít rendkívülinek, ha a vállalat hitelezői és tulajdonosai számára többet fizet, mint amennyit a működési és a beruházási pénzáram lehetővé tesz az adott periódusban. Itt számolni kell azzal is, hogy a beruházásból eredő pénzáram csak később jelentkezik, a finanszírozási kötelezettségeket pedig teljesíteni kell.
13.2 A fund flow kimutatás Itt azt a folyamatot figyeljük meg közvetlenül, amelyik egyrészt a finanszírozási alapokat növeli (az alapok forrása), másrészt csökkenti azokat (az alapok felhasználása). Tehát a pénzzel közvetlen összefüggésben nem levő műveleteket átmenetileg félretesszük (például nem foglakozunk a megrendelések érkezésével, az áruk kiszállításával, a szállítások elfogadásával stb.). E kimutatást alapáramlási vagy tőkeforgalmi kimutatásnak is nevezik, amelynek formája és részletezettsége széles határok között változhat attól függően, milyen a vállalkozásjellege vagy a vállalat éppen az üzleti ciklus mely ágában van. A vállalkozói beállítottságú menedzsment a profit elérésére összpontosít, azaz piacokra és vevőkre vadászik, valamint a költségek kézben tartására törekszik. Amennyiben minden jól megy, úgy a pénz úgyszólván önmagáról gondoskodik. Mivel egy cégnek a forgótőke és különösen a pénz az éltető eleme, önmagában egy egészséges vállalkozását is ledönthet a szűkös pénzügyi helyzet. A vállalkozás működése érdekében ezért az alapáramlást is vizsgálni kell. Alapok forrásai (millió forint) 1. Működésből származó: EBIT + amortizáció 2. Forgóeszközök csökkenése (pénzeszközök kizárva 3. Szállítói tartozás növekedése 4. Tárgyi eszközök mérleg szerinti értékének csökkenése 5. Hosszú lejáratú adósság növekedése 6. Törzs- és/vagy elsőbbségi részvények értékesítése Összesen
75 + 10 – 10 – 6 – 101
201
Alapok felhasználása (MFt-ban) 1. Kamat-, adó- és osztalékfizetés (adott évben esedékes) 2. Forgóeszközök növekedése (pénzeszközök kizárva) 3. Szállítói tartozás csökkenése 4. Tárgyi eszközök mérleg szerinti értékének növekedése 5. Hosszú lejáratú adósság csökkenése 6. Törzs- és/vagy elsőbbségi részvények visszavásárlása Összesen
3 + 10 + 20 15 – 5 – – 53
A felhasználásokkal csökkentett források = 101 – 53 = 48 millió forint a bankban levő pénz növekménye. Ahhoz, hogy a bankban folyószámlánk egyenlegét megnöveljük 48 millió forinttal (13.2.1.1.) pontban közölt mérleg záró és nyitó pénzeszközök tételek különbsége), előbb valahonnan (valahogyan) meg kellett szereznünk ezt az összeget. Az imént éppen erre kerestük meg a választ. Az alapok forrása és felhasználása összhangja mellett fontosak a forrásokon és a felhasználásokon belüli arányok is. Nem mindegy az, hogy a forrásokon belül mekkora a folyamatos működés bevételeinek vagy a hiteleknek az aránya, az állóeszköz értékesítésének a részaránya a felhasználáson belül. Hosszabb távon az előbbi arányokat illetően egy pénzügyi szempontból egészséges gazdálkodással szemben elvárhatók, hogy 1. az alapok forrásain belül a folyamatos működésből származó részaránya legyen a legmagasabb, ez érje el a 80 % körüli értéket, 2. az alapok felhasználásán belül a tárgyi eszközök beszerzésére és egyéb hosszú távú befektetésre fordított pénzösszeg 60 % körüli aránya a kívánatos (növekedési perspektíva esetén), 3. a folyamatos működésből származó pénzösszeg jelentősen múlja felül az osztalékként kifizetett összeget. Ez az elsőrendű feltétele annak, hogy a vállalkozás ne élje fel saját likviditását, hanem a folyamatos működése által az osztalékon felüli alapokat fejlesztésre fordíthassa. 4. Nézzük meg a fenti elvárások teljesülését az előbb elkészített fund flow kimutatásban! 5. A müködésböl származó alapokforrása 75 10 .100 84,2% 80% 1. Az alapok forrása összesen 101 Kedvező információ. 2. Tárgyi eszközök beszerzése Egyéb hosszú távú befektetés 5 .100 9,5% 60% Alapok felhasználása összesen 53
Az alapok felhasználásán belül a folyó kötelezettségek szerepelnek döntően a hosszú távú befektetések helyett. Nem kedvező. Müködésböl származó alapok forrása 75 10 4,25 Osztalékként kifizetett összeg 20 Tehát több, mint négyszer elegendő az osztalék kifizetésére a működésből származó forrás. Ez kedvező.
3.
202
13.3. Segédeszköz a likviditás menedzseléshez A társaság pénzgazdálkodásának középpontjában a fizetőképesség biztonsága, más szóval a likviditás kell álljon. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a cégnek arra kell ügyelnie, hogy mindig rendelkezzék annyi likvid eszközzel (pénzzel, bankköveteléssel, könnyen értékesíthető értékpapírokkal, mobil árukészlettel, stb.) amennyi elegendő rövid lejáratú kötelezettségei (az esedékes fizetések) fedezetére. A fizetőképesség a vállalkozások minősítésének legszigorúbb és egyben szelekciós normája. Ez lényegében – időbeli korlátozás nélkül – két dolgot jelent: A fizető felkészültségét, vagyis az illető gazdálkodó rendszeresen elő tudja teremteni az esedékes fizetnivalóinak fedezetét. – A fizetőkészségét, vagyis azt, hogy hajlandó a tartozásait a lejáratkor ténylegesen megfizetni, és nem kényszerül vagy próbál tudatosan manőverezni a fizetések bármilyen módon való késleltetésével. A vállalkozás likviditása nagyságrendileg lépcsőzött. A legmagasabb lépcsőfoktól, a likviditás felettiségtől kezdve az optimális likviditáson át, a likviditás alattiságig, ezt követően a fizetések fennakadásáig és a fizetésképtelenségig, a vállalkozás likviditásának különböző fokozatai lehetségesek. Az, hogy a gazdálkodó szervezet a likviditásmelyik fokozatának felel meg, attól függ, milyen a vállalkozás likviditása tárgyi értelemben. Ez pedig azon alapul, hogy a vállalati likviditás szoros összefüggésben a lejárati idővel. A fizetőeszközök iránti igény folyton-folyvást ingadozik az esedékes számlák, a fizetési napok, a beruházások, az adók, a szezonális üzletmenet stb. következtében. Minderre hatnak a rövid, a közép és a hosszú távú események, történések. Az előre nem látható üzleti események kockázattal járnak (egy nagy megrendelő távozása, megváltozott fizetési feltételek, nehézségek a bankhiteleknél, fennakadás az értékesítésben, stb.), amelyhez likviditási tartalékokra van szükség, anélkül, hogy a likviditás felettiség gyengülő jövedelmezőséggel járna. Szükséges ezért az eszközök és források lejáratának vizsgálata. Az eszközöket annak figyelembe vételével kategórizáljuk, hogy azok azonnali fizetések teljesítéséhez alkalmas formában állnak-e rendelkezésre, vagy pedig meghatározott idő szükséges azok fizetőeszközzé történő átalakításához. Az eszközök (aktivák) likviditási fokozatok szerinti rendszerezését követően, ahhoz, hogy az aktíva és passzíva (kötelezettségek) tételek között horizontális kapcsolatot teremhessünk, a passzívákat (kötelezettségeket) is likviditási fokozatok szerint kell rangsorolni. Ezt mutatja be a 3. táblázat. Az eszközök és források likviditási fokozatok szerinti csoportosítása Aktívák (eszközök): I. készpénz, látra szóló betét, csekk és pénzutalvány, esedékes követelések, bankkal szemben fennálló követelés, banki folyószámla, bemutatóra szóló értékpapír II. elszámolás munkavállalókkal, visszajáró adó (ÁFA), szubvenció visszatérítések, könnyen értékesíthető értékpapírok, váltó, amelynek lejárati ideje nem hosszabb 3 hónapnál (I. osztályú váltó)
Passzívák (források) lejárt határidejű kötelezettségek, 30 napon belül esedékessé válók (szállítói tartozások)
rövid lejáratú hitelek, kölcsönök, az adósságszolgálat esedékes része, költségvetési tartozások (APEH, TB, önkormányzat), munkabérek, értékpapírok,
203
jól fizető vevő váltója, folyószámlahitel, árutőzsdén tőzsdeszerűen kezelt áruk III. vásárolt készletek, saját termelésű félkész- és késztermékek anyagok, áruk, amelyek iránt a piacon kereslet van jó adósok, 3 hónapnál hosszabb lejáratú értékpapírok IV. ingatlanok, gépek, berendezések, járművek, hosszú lejáratú értékpapírok, vagyoni értékű jogok, részesedések, üzletrészek V. kétes követelések, elfekvő inkurrens készletek, rendeltetésük vagy műszaki állapotuk miatt nem értékesíthető tárgyi eszközök
osztalék- és részesedésfizetések. forgóeszköz hitel, exportkötelezettség, kötvénykibocsátással kapcsolatos kötelezettségek,
jelzáloghitelek, kölcsönök, lízingdíjak vissza nem fizetendő – jegyzett tőke – tőketartalék – átvett pénzeszközök.
A passzíva tételek likviditási fokozatok szerinti elrendezését az befolyásolja, hogy meghatározott passzívákat gyorsabban vagy lassabban tesznek esedékessé a kívülállók, vagy amennyiben már esedékesek, hajtsanak be. A passzíva tételek közül azok, amelyek visszakövetelhetetlenek és azok, amelyek hosszú lejáratúak, fordítottan viselkednek, mint az aktívák azonos tételei. Ugyanis azok az aktíva tételek, amelyek fizetőeszközzé történő átváltásához hosszabb idő szükséges vagy egyáltalán nem válthatók át, a vállalkozás likviditását rontják. Ezzel szemben a passzívák visszakövetelhetetlen és hosszú lejáratú tételei a vállalkozás likviditását javítják, méghozzá minél hosszabb lejáratúak és minél magasabb a részarányuk a mérleg összegében, annál kedvezőbben befolyásolják a vállalkozás likviditását. Így az eszközök és azok forrásainak horizontális összehasonlítása azonnali betekintést biztosít a vállalkozás likviditási viszonyaiba. Az eszközök és azok forrásainak horizontális összehasonlítása során követelményként kell megfogalmazni, hogy rövid lejáratra kölcsönvett (kapott) pénzeket csak rövid lejáratra lehet kikölcsönözni, azokkal csak rövid lejáratú eszközöket lehet finanszírozni. A hosszú lejáratú befektetések viszont az ún. „finanszírozási aranyszabálynak” a megsértése súlyos likviditási gondokat okozhat, és végül a vállalkozás tönkremenetelét eredményezheti. A likviditási fokozatok elkészítéséhez az adatok a könyvelésből származnak, azok összeillesztése táblázatokban egy lényegesen jobb áttekintést adnak. A likviditási fokozatok elkészítése legalább félvére előre történjen kisvállalkozásoknál is a váratlan események, a meglepetések kivédésére. Egy építőipari kivitelező kft. kalkulációt készít tartós fizetőképességének felméréséhez a likviditási fokozatok ismeretében (millió forint): Azonnal realizálható eszközök 37,2 (Készpénz, csekk, látra szóló betét, leszámítolható váltó, stb.) Esedékes kötelezettség Fedezet Rövid távon realizálható eszköz
–32,4 + 4,8 +32,8
204
(például követelések, amelyek az elkövetkező 2 héten belül esedékesek) Rövid távon realizálható eszköz (ingatlanok, gépek, stb.) Hiány Hosszú távon realizálható eszköz (ingatlanok, gépek, stb.) Hosszú lejáratú kötelezettség Fedezet hosszú távra
44,2 - 6,6 +165,6 -7,12 + 87,8 millió forint
Ezután a cég likviditási helyzetéről úgy szerezhetünk még pontosabb információt, ha az aktívákat lekötési idő, a passzívákat pedig esedékesség szerint rendezzük el a hozzátartozó értékekkel. Az építőipari kivitelező kft. Likviditási helyzete (likviditási mérleg, millió forint): Aktívák lekötési 30 napig időtartam szerint
90 napig
90 napon túl
Passzívák ese- 30 napig dékesség szerint
90 napig 1,89
Készpénz
2,754
Hitelezők
Csekk
3,704
Banki hitel
Banki folyószámla 14,468 Likvídáció érték- 2,689 növeléssel Követelés
7,446
5,0
Kötvények Jelzáloghitel
4,5
Osztalékok
2,68
90 napon túl
4,78 5,000 18,645
10,00
Az eszközök és források likviditási fokozatok szerinti elrendezése lehetővé teszi a vállalkozás likviditásának alanyi értelemben vett meghatározását. A vállalkozás alanyi likviditása arról tájékoztat, hogy a tárgyi likviditás alapján rendelkezik-e a vállalkozás annyi mobil vagy mobilizálható eszközértékkel, amennyi az időben esedékes kötelezettségeinek teljesítéséhez szükséges. A vállalkozás alanyi likviditásának megítélése attól is, hogy likviditási fokozat szerint milyen a likvid eszközök struktúrája. Például, ha az időben esedékes fizetések összege 1 millió forint és az I. fokon likvid eszközök értéke is 1 millió forint, akkor a Likviditási ráta =
I.fokú likvid eszközök 1 000 000 forint 1 Rövid lejáratú kötelezettségek 1 000 000 forint
A vállalkozás, amelynek az így számított likviditási mutatója 1, megbízhatóbb fizetőképességgel rendelkezik, mint az a vállalkozás, amelynek likviditási mutatója 2, de a likvid eszközök struktúrájában az I. és II. fokon likvid eszközök részaránya felismerésen alapul a „gyors-teszt” (quick ratio) mutató. Gyorsráta =
Likvid eszközök - Készletek Rövid lejáratú kötelezettségek
Amennyiben a gyors teszt mutató értéke lényegesen alacsonyabb a likvid eszközök teljes körén alapuló likviditási mutató értékénél, akkor a készletállományt kell alapos vizsgálat tárgyává tenni. Láttuk azt, hogy a fund flow kimutatás (13.2.3. pont) közvetlenül reagál a likviditás-fenntartás intézkedéseire, a forgóeszközök növelésének és csökkentésének okaira, a finanszírozásra és a beruházásra. Ez képezi az alapot a finanszírozási terv elkészítéséhez a tény- és tervmérleggel
205
együtt. A finanszírozási terv két fő célja: az alapok forrása és felhasználása közötti összhang megteremtése, valamint a finanszírozási szűk keresztmetszetek leküzdése. A számszerű összefüggések a 6.ábrából jól kitűnnek. Finanszírozási terv a vállalat likviditás-menedzseléshez A vállalatok nemcsak a fizetőképességet akarják biztosítani, hanem azt optimálisan szeretnék elérni. Ehhez szükséges a rendelkezésre álló eszközök és a fizetési forgalom gazdaságilag helyes diszponálása. Tehát a központi feladat a likviditás – lehetőség szerint – gazdaságos irányítása hatékony rövid távú pénzügyi diszpozícióban. Nem hagyható figyelmen kívül a likviditás fenntartása, mint a biztonság és a megtérülés közötti összhang biztosítása. Ezt pedig azért kell figyelembe vennünk, mert az eszközök likviditása és profithozó képessége között ellentétes irányú a kapcsolat. Minél likvidebb egy eszköz, annál kevésbé jövedelmező a birtokban tartása (például pénzeszköz). Megtérülési (tőkejövedelmezőségi) követelmény nélkül értelmetlen lenne a tőkét vállalkozásokba fektetni. Abból, hogy a tőkét a vállalkozásba fektetik és vele tőkehozadékot érnek el, nem lehet messzemenő következtetéseket levonni a vállalkozás életképességére vonatkozóan. Induljunk ki abból az esetből, amikor a vállalkozás jövedelmező! Jövedelmező, de fizetőképtelen vállalkozás mérlege Mérleg 20… 12.32. (millió forint) Aktíva: Befektetett eszközök Készletek és követelése Pénzeszközök
60 30 10
Összesen:
100
Passzíva: Saját tőke Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek Mérleg szerinti eredmény Összesen:
40 15 37 8 100
Látható az, hogy a vállalkozás rövid lejáratú kötelezettségeinek (37) teljesítéséhez nem rendelkezik elegendő pénzeszközzel (10). Ha a befektetett eszközeinek és/vagy készleteinek egy részét nem tudja értékesíteni vagy további finanszírozót nem talál, annak ellenére, hogy a 8 saját tőke megtérülése 20 % .100 , fizetésképtelenné válik, csődbe jut. 40 Más helyzet előtt állunk akkor, ha a vállalkozás mérlege a következő struktúrát mutatja: Fizetőképes, de nem jövedelmező vállalkozás mérlege Mérleg 20… 12.31. (millió forint) Befektetett eszközök 30 Készletek és követelések 20 Pénzeszközök 50 Összesen 100
Saját tőke Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek Összesen:
65 15 20 100
A vállalkozás ebben az esetben szerfölött likvid, de a gazdálkodás nem jövedelmező (nulla a mérleg szerinti eredmény), eszközeinek jelentős részét pénzeszközökben tartja. A vállalkozás
206
által követet pénzügyi politika könnyen azzal a veszéllyel járhat, hogy a piacon elveszti versenyképességét, mert a beruházásokkal nem fejleszti technikáját, nem fordít kellő gondot az innovációra. Egy vállalkozásnak arra kell törekednie, hogy a két véglet (jövedelmező, de nem likvid, illetve likvid, de nem jövedelmező) között megtalálja annak lehetőségét, hogy úgy legyen tevékenysége jövedelmező, hogy egyidejűleg fizetőképességét is fenn tudja tartani. Erre szolgál példaként a következő eset: Jövedelmező és fizetőképes vállalkozás mérlege Mérleg 20… 12.31. (millió forint) Befektetett eszközök 60 Készletek és követelések 15 Pénzeszközök 25 Összesen
100
Saját tőke Hosszú lejáratú kötelezettségek Rövid lejáratú kötelezettségek Mérleg szerinti eredmény Összesen:
50 15 20 15 100
15 Ebben a helyzetben a saját tőke megtérülése 30 %-os .100 és a likviditás 50 15 25 2 már összhangban vannak, a vállalkozás életképessége hosszabb távon is 20 biztosítottnak látszik.
13.4. A forgótőke alakulása A forgóeszközök rövid lejáratú kötelezettségek feletti növekményét a pozitív forgótőke reprezentálja. (A szakirodalomban szokásos a nettó forgótőke fogalmát is használnia forgóeszközök és az egy év alatt esedékes fizetési kötelezettségek különbségére. Mivel ebben az összefüggésben értelmetlen bruttó forgótőkéről beszélni, a „nettó” jelzőt nem szükséges használni.) Ez lehetővé teszi a társaság számára azt, hogy üzleti tevékenységének folyó finanszírozásához szükséges pótlólagos összeg rendelkezésre álljon. Szemléljük meg közelebbről az alábbi példát! Egy pénzügyi holding értékesítési üzletága a következő évben az eddig bevezetett termékek forgalmát tovább akarja növelni és új, szerviz szolgáltatásokkal járó árucikkeket akar a termékstruktúrába felvenni. A tárgyévi forgótőke levezetése a mérlegtételekből a következő módon történik (millió forint): Forgóeszközök: Rövid lejáratú kötelezettségek: Árukészlet 45,0 Szállítói tartozás 60,0 Követelések 70,0 Pénzeszközök 4,0 Összes forgóeszköz 119,0 A tárgyévi záró forgótőke nagysága: 119 – 60 = 50 millió forint
207
Az értékesítési üzletág helyzete elfogadható. A szállítónak 60 millió forinttal tartozik, de erre fedezetet nyújt a 4 millió forint banki folyószámlán levő pénz, valamint a 70 millió forint, ami a vevőktől még jár. Így a 45 millió forintos árukészlethez hozzá sem kell nyúlni. A tárgyévi eredménykimutatás fontosabb tételei (millió forint) Értékesítés nettó árbevétele 320,0 Az áru értékesítési költsége 272,0 Bruttó nyereség 48,0 Bérek, fizetések 22,0 Rezsi költségek 8,0 EBIT 18,0 Bruttó nyereség 48 Bruttó árrés = .100 .100 15 % Értékesítés nettó árbevétele 320 A társaság a következő évben a forgalmat meg szeretné duplázni. A forgalombővülés erősen növekvő követelés- és készletállományt hoz magával. Ezzel párhuzamosan bővülő szállítói tartozások rendezése is jelentkezik. Ha a szállítók részéről a rendelések kézhez vétele és elintézése közötti idő azonos marad, ha a raktárnak nem kerül több időben a megrendelések összeállítása és teljesítése, és ha a vevőnél nem tart tovább a fizetés, akkor a fogótőke a következőképpen alakulna (millió forint): Forgóeszközök: Rövid lejáratú kötelezettségek: Árukészlet 90,0 Szállítói tartozás 120,0 Követelések 140,0 Pénzeszközök –21,5 Összes forgóeszköz 208,5 A következő évi forgótőke nagysága: 208,5 – 120 = 88,5 millió forint A forgótőkének gyarapodnia kell azzal a nyereséggel, amelyet a követelések számadatában bekövetkezett 70 millió forintnövekedésben tükröződő többlettel kell szerezni. A korábbi 15 %-os bruttó árrés alkalmazásával ezek a többletmegrendelések 59,5 millió forint értékesítési költséget képviselnek és 10,5 (=70 . 0,15) millió forint nyereséget (pénzeszközt), ami ekkora összeggel fogja növelni a forgótőkét (78+ 10,5). A nyereség ugyan növeli a fogótőkét, de csak korlátozott mértékben. A túl gyors növekedés pénzszűkét eredményez. A bankban a folyószámlán 21,5 millió forint hiány van. A forgalom megduplázódásának az lett az eredménye, hogy a folyószámlán fedezetlenség következett be. A forgalombővülés mindig a forgótőke nagyobb befektetését igényli. Amikor az üzlet terjeszkedik, akkor a szállítóknak nemcsak nagyobb megrendeléseket kell adni, hanem azt előbb kell megtenni, mint ahogy a vevőktől beérkezik a többletpénz. Tehát itt alaposan meg kell vizsgálni azt , vajon a társaság rendelkezik annyi likvid eszközzel, amellyel egyrészt az új lehetőségeket meg tudja ragadni, másrészt pedig rövid lejáratú kötelezettségeit is tudja teljesíteni. Az elemzett példából még egy összefüggés megfigyelhető. Egy „kumulatív csökkenő dinamika” a következők szerint: Eddig a forgótőke alakulását statikusan (mérlegkészítés időpontja szerint) elemeztük. A dinamikus elemzés figyelembe vesz valamennyi forgótőkeelemet és meghatározható a likviditás fenntartásához szükséges minimális forgótőke nagysága. Először meghatározzuk valamennyi forgótőkeelem átlagos pénzre váltásának idejét (forgási idejét). Másodszor kiszámoljuk valamennyi forgótőkeelem árbevételhez viszonyított arányát. Harmadszor kiszámoljuk valamennyi forgótőkeelem árbevételhez viszonyított arányát. Harmadszor pedig az előző két lépésben kapott értékeket összeszorozzuk, s ezzel megkapjuk az egyes
208
forgótőkeelemek átlagos pénzlekötési, illetve hitelnyújtási idejét. Ha az így kiszámított átlagos pénzlekötési idők összegéből kivonjuk a hitelnyújtási idők összegét, akkor megkapjuk a minimális forgótőkeigényt napokban. Amennyiben az átlagos hitelnyújtási idők összege meghaladja az átlagos pénzlekötési idők összegét, úgy a különbség a forgótőke többletet adja meg napokban. A negyedik lépésben pedig kiszámoljuk a minimális forgótőkeigény értékét az átlagos napi árbevételre alapozva. E lépések elvégzéséhez az előzőekben használt tárgyévi mérlegadatokat használjuk fel. A kalkuláció elvégzéséhez a cég belső információs rendszeréből a következő információkat szereztük be: Az rt. munkabért minden hónap 3. napján fizet. Az ÁFA befizetési kötelezettség átlagosan 5 napos hitelnyújtással történik. Az ÁFA visszaigénylés átlagosan 8 nap pénzlekötéssel jár. Átlagos pénzre A forgótőke elem PénzleHitelnyújtási váltás idő (naés az értékesítési kötési idő idő pokban) árbevétel (320 (napokban) MFt) aránya Árukészlet (45 MFt) 51 0,140625 7,1719 – Követelések (70 MFt) 80 0,218750 17,500 – Szállítói tartozás (60 MFt) 69 0,187500 – 13,0000 Bérek, fizetések (22 MFt) 1 0,068750 – 0,06875 Rezsiköltség (8 MFt) 9 0,025000 – 0,22500 ÁFA befizetési kötelezettség 30 – – 5,00000 ÁFA igény 30 – 8,000 – Összesen: = 32,70000 = 18,30000 Forgótókeigény = 14,4 nap Az átlagos napi árbevétel = 876 712,3 forint (= 320 millió forint/365 nap) Kiadás (cash outflow) 32,7 nap . 876 712,3 = 28 668 492 forint Bevétel (cash inflow) 18,3 nap . 876 712,3 = 16.043.835 forint Forgótőkeigény
12 624 657 forint
Tehát ahhoz, hogy a társaság átmeneti forgóeszköz szükségletét finanszírozni tudja és rövid lejáratú kötelezettségeit rendszeresen teljesíteni tudja, 12 624 657 forint forgótőkével kell átlagosan rendelkezni.
13.5. A cash fedezeti analízis A profit alapú fedezeti analízis (9.3 pont) mellett a cash fedezet-elemzést is elvégezhetjük. Ez az elemzés azon a tényen alapul, hogy mivel a vevőktől sem mindig lehet számítani bevételre (cash inflow), úgy a cég fix költségei között sem minden tétel jár pénzkifizetéssel (cash out flow). Ezek szerint a cash fedezetei analízis csak a tényleges kifizetéssel járó tételeket veti össze a tényleges pénzbeáramlással. Egy kisvállalkozás fix költsége (FC) havonta 400 000 forint, ebből 300 000 forint az amortizáció, ami nem készpénz kifizetés (NCF). Ismerjük még a termék fedezetét (f), ami 8 000 forint/darab és az eladási árat (p), ami 20 000 forint/darab. Számítsuk ki a profit és a cash fedezeti analízis alapján a kritikus mennyiséget és fedezeti árbevételt!
209
Profit fedezeti analízis Kritikus mennyiség:
Cash fedezeti analízis Kritikus mennyiség:
FC 400 000 50 darab f 8 000 FC - NCF 400 000 - 300 000 Qf 12,5 13 darab f 8 000
Qf
Legalább 50 darab terméket kell Legalább 13 darab terméket kell értékesíteni a cégnek ahhoz, értékesíteni a cégnek ahhoz, hogy hogy ne legyen veszteséges. ne legyen fizetésképtelen. Fedezeti árbevétel: Fedezeti árbevétel: TRf = p . Qf = 20 000 . 50 = 1 000 000 forint TR*f=p.Q*f = 20 000.13 = 260 000 forint Tehát 1 millió forintos Tehát a cég a 260 000 forintos értékesítési árbevételnél a cég értékesítési árbevételnél a készösszes működési költsége megtérül. pénz kifizetéseit teljesíteni udja.
13.6. A működési és a finanszírozási fedezet A fedezet kétféle megnyilvánulási formájával foglalkozunk: – A működési fedezetet a fix költségű vállalati eszközök használata idézi elő. – A finanszírozási fedezetet a fix költségű tőkealapok igénybe vétele váltja ki. A társaság mindkét fedezetet abban a reményben veszi igénybe, hogy profit többletet érjen el a fix költségű eszközök és igénybe vet pénzügyi források ráfordításai felett, ezáltal növelve a részvényesek hozamát. A fix működési költség (amortizáció, adminisztráció, bérleti díj, stb.) és a fix tőkeköltség (a kötvény fix kamata és az elsőbbségi osztalék) nagyságának változása egyfajta emelőerőként funkcionál a vállalat számára. Fix működési költség viselése esetén bizonyos változás az értékesítési árbevételben (TR) jelentős változássá növekszik a kamat- és adófizetés előtti jövedelem (EBIT) módosulásában. E multiplikátor hatást nevezzük a működési fedezet fokának (DOL = Degree of Operating Leverage).
EBIT DOL(X) = EBIT TR TR A DOL értéke a termelési folyamat sajátosságainak függvénye. Ha a vállalat a tőkeintenzív termelési alternatívát választja a munkaigényes változattal szemben, akkor viszonylag magas lesz a fix működési költség, illetve relatíve alacsony a változó működési költség. Az ilyen költségstruktúra magas DOL-értéket ad, amely magas EBIT-et eredményez, ha magas az árbevétel (TR). Ellenkező esetben, lanyhuló üzletmenetnél, alacsony értékesítési árbevételnél, nagy a működési veszteség. Fix tőkeköltség viselése esetén bizonyos változás a kamat- és adófizetés előtti jövedelemben (EBIT) nagyobb változássá sokszorozódik a részvényegységre jutó jövedelemben (EPS). E multiplikátor hatást nevezzük a finanszírozási fedezet fokának (DFL = Degree of Financial Leverage).
210
EPS DFL (X) = EPS EBIT EBIT A DFL értéke elsősorban a vállalati tőkestruktúra összetételétől függ, azaz milyen a kölcsönés a részvénytőke (D/E) aránya. Az a részvénytársaság, amelynek tőkestruktúrájában magas a kötött kamatú kölcsön és hitel, valamint osztalékelsőbbségi részvény aránya, relatíve magas fix tőkeköltséggel és magas fix tőkeköltséggel és magas DFL-értékkel fog rendelkezni. A működési és a finanszírozási fedezet együttes alkalmazásából ered a kombinált fedezet. Fix működési és tőkeköltség viselése esetén bizonyos változás az értékesítési árbevételben (TR) nagyobb változássá sokszorozódik a részvényegységre jutó jövedelemben (EPS). Ezt a multiplikátor hatást nevezzük a kombinált fedezet fokának (DCL = Degree of Combined Leverage).
EPS DCL(X) = DOL(X).DFL(X) = EPS TR TR A DCL értéke egyaránt függ a működési és a finanszírozási fedezet fokától. A társaság korlátozva van a tekintetben, hogy szabadon használhasson működési és finanszírozási fedeztet a részvényegységre jutó hozam (EPS) növelése érdekében. Például, ha a vállalat olyan eszközt vásárok amely emeli a fix működési költséget, csökkentenie kell a tőkestruktúrában a fix költségű tőkealapok arányát, ezáltal csökkentve a finanszírozási fedezetet. Mindkét fedezet alkalmazásával előfordulhat az is, hogy a fix költségek meghaladják azt a jövedelmet, ami a fedezet használatából eredhet, ezzel párhuzamosan nő az üzleti és finanszírozási kockázat is. Világítsuk meg a fenti összefüggéseket egy példa segítségével! Egy kereskedelmi rt. egymást követő üzleti periódusának eredménye kimutatását elemezzük. Számoljuk ki és értelmezzük a működési, a finanszírozási és a kombinált fedezet fokát! 1. periódus
(millió forint)
2. Periódus
Értékesítési árbevétel
50,0
55,0
– Változó költségek
30,0
33,0
– Fix költségek
10,0
10,0
EBIT
10,0
12,0
– Kamat
2,5
2,5
– Társasági adó
3,0
3,8
Adózott profit
4,5
5,7
– Elsőbbségi osztalék
1,5
1,5
Törzsrészvényesek jövedelme
3,0
4,2
EPS (100 000 darab részvényre)
30 forint/darab
42 forint/darab
211
12 10 0,2 2 Működési fedezet foka (DOL) = 10 55 50 0,1 50 Tehát az értékesítési árbevétel 1 %-os változása az 50 MFt-os bázisról, 2 %-os kamat és adózás előtti jövedelem növekedését eredményezi. 42 30 30 0,4 2 Finanszírozási fedezet foka (DFL) = 12 10 0,2 20 Tehát a kamat- és adófizetés előtti jövedelem 10 %-os változása a 10 millió forintos szintről, 20 %-os részvényegységre jutó hozamnövekedést generál. 42 30 30 0,4 4 Kombinált fedezet foka (DCL) = 55 50 0,1 50 Tehát az értékesítési árbevétel 1 %-os változása az 50 millió forintos szintről, 4 %-os részvényegységre jutó jövedelem növekedését okozza. A pénzügyi menedzsmentnek számolni kell azzal, hogy a fedezet használatának két kimeneti értéke van. Az egyik az, hogy a profitot növeli (EBIT, EPS szintje), a másik pedig az, hgoy növekvő kockázattal is kalkulálni kell. A fix működési és finanszírozási költségek szintje üzleti hanyatlás idején veszteséget okoz (negatív multiplikátor hatás érvényesül), viszont fellendülés idején profitot eredményez.
212
