Wlassics Gyula könyvtárügyi, könyvtárpolitikai felfogása

Wlassics Gyula könyvtárügyi, könyvtárpolitikai felfogása

Nagyné Simon Csilla informatikus könyvtáros, MA II. év

Magyarország könyvtárügyének, könyvtári rendszerének, szerkezetének létrejötte – eltekintve néhány korábban meghozott uralkodói dekrétumoktól – a 19. század második feléhez, a polgári jogrend és állami berendezkedés, valamint a korszerű közigazgatási rendszer kialakulásához köthető. Világszerte kimutatható folyamat, hogy az állam, illetve a helyi hatóságok egyre részletezőbb jogi szabályozás mellett a könyvtárak egyre nagyobb számára terjesztették ki dotációjukat és ellenőrzési jogukat egészen addig, míg a 20. század közepéhez érve mindenhol természetessé vált a könyvtárügy állami és helyi hatósági feladatok körébe történő emelése, a könyvtárak állami fejlesztése és fenntartása, a könyvtárügy egységes rendszerként való működtetése. Ez a folyamat közel sem egyértelműen és töretlenül ível felfelé, hasonlóan más, a közjó szolgálatába állított állami tevékenységekhez. Mindenképpen párhuzamba állítható az ország történelmével, gazdasági és társadalmi jelenségeivel, így természetesen a haladás és a megtorpanások, majd hirtelen megugró fejlődési szakaszok jellemzik, ám az előrehaladás tendenciája megkérdőjelezhetetlen. Meg kell említenünk, hogy a magyar könyvtárügy 1922-ig a múzeumüggyel együtt fejlődött, majd 1922-től, miután Klebelsberg Kuno kultuszminiszter a „közgyűjteményi triász” fogalomkörébe beemelte a levéltárakat is, a levéltárüggyel együtt.1 György Aladár 1886-ban megjelent Magyarország köz- és magánkönyvtárai 1885ben című korszakalkotó munkájában teljes képet igyekszik adni a korabeli hazai műveltségi állapotokról. Az adatok mögé látva mérleget von, sok esetben a hiányosságokra és elégedetlenségekre hívva fel a figyelmet. Nagy szerepet tulajdonít a könyvtárnokok szakképzetlenségének, ezért a szakemberképzés megoldására buzdít. Elsők közt veti fel az állami beavatkozás, irányítás, az állami mecenatúra hiányát a közgyűjtemények állapotának, fejlődésének gátjaként; elsősorban amerikai példák nyomán sürgeti a nagyobb mértékű állami feladatvállalást. Ekképpen ír: „Nyilvános könyvtáraink nagy részében nincsenek olvasótermek, a legtöbb hatósági könyvtárat nem gyarapítja s nem gondozza rendszeresen senki, az egyházi, sőt részben még a nagyobb iskolai könyvtárak is használatlanul hevernek, a kaszinói kölcsönkönyvtárak végre egészen tervszerűtlenül, legtöbb esetben a közművelődés, jó ízlés, sőt erkölcs kárára gyarapíttatnak.” 1891-ben a parlament közigazgatási bizottsága behatóbban kezdett foglalkozni a múzeumok és könyvtárak szervezésével. Fordulat csak 1893. december 9-én következett be, amikor is országos értekezleten ültek össze jelentős közművelődési és tudományos egyletek, társulatok képviselői, köztük: Berzeviczy Albert, Reiszig Ede, Andrássy Tivadar, Thaly Kálmán, Wlassics Gyula, György Aladár, Radó Antal és sokan mások. Az értekezlet kimondta többek között a közművelődést célzó nyilvános gyűjtemények mennyiségének és minőségének országos szaporítását, gyarapítását; törvényi intézkedést a köteles példányokról; könyvtárnoki tanfolyamok szervezését; iskolai könyvtárak céljára beszedett pénzek ellenőrzését; országos múzeum-felügyelő állás rendszeresítését; a nemzeti múzeum, illetve helyi múzeumok előjogának biztosítását régészeti leletekkel kapcsolatban; a régészeti kutatások előmozdítását; a feltárt leletek megőrzését, szakszerű elhelyezését; köteles példányként érkezett nyomtatványok őrzését levéltárakban. György Aladár felveti egy bizottság felállításának szükségességét, azonban erre akkor még nem került sor. Ezt az értekezletet kell azonban előestéjének tekinteni a

1

SIPOS Anna Magdolna: A magyar könyvtárjog históriája 1867-től napjainkig. Pécs: Alexandra, 2011. [13]-14. p.

1

Múzeum és Könyvtár Bizottság megszületésének, mely 1894. április 27.-én alakul meg. A Bizottság nem sokat ülésezett, két év múlva ült össze újra, bár megjegyezhetjük, hogy reprezentatív társadalmi szervezetből fokozatosan szakmai testületté alakultak át. Látványos eredményként a köteles példány törvényt említhetjük, amelynek véghezvitelében fontos szerepet kapott az akkori kultuszminiszter, Wlassics Gyula. Wlassics világosan látta, hogy: „… a múzeumok és könyvtárak szervezése és gyarapítása szakszerű képzettséget igényel, mely nem csupán a tudomány egyik vagy másik ágában való jártasságot, hanem az őrzés és kezelés, az osztályozás és lajstromozás elméleti és gyakorlati képesítését követeli meg a múzeumok és könyvtárak alkalmazottaitól. Így lényeges ezért, hogy az állami gyűjteményeken kívül az országban létező, vagy ezután szervezendő egyéb múzeumok és könyvtárak igényeihez mérten, a minősítés fokozata egységes szabályzatban legyen meghatározva és részletes szolgálati utasítások biztosítsák azok rendszeres kezelését s a felügyelet és ellenőrzés érvényesítését.” Ezek a mondatok rámutatnak az egységes szabványosítás, szabályozás és a szakmai felügyelet követelményeire. A későbbiekben megszülető, Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének és Tanácsának csíráit találjuk itt meg. 1897-re érik meg a helyzet az eddig öntevékenyen hömpölygő mozgalmak állami keretek közé szorítására, a januárban megtartott bizottsági vitán a kitűzött napirendi pont: a Múzeumok és Könyvtárak Országos Főfelügyelőségének és a Tanácsnak a felállítása, az alapszabályok megtárgyalása. 1902-ben létrehozták a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségét az ország összes múzeumának és könyvtárának kapcsolattartására, pontosabban, hogy az e kérdésben érintett tisztviselők és egyéb vezetők számára lehetővé tegye a rendszeres eszmecserét. Közgyűléseiket egy-egy nagyobb városban rendezték, a szövetség elnöke Wlassics Gyula lett. Wlassicsnak szüksége volt egy szakértői testületre, hogy intézkedéseit megalapozottan hozhassa, másrészt rálátása legyen az adott területre. E testületekkel hosszú vajúdás után jutott nyugvópontra a múzeum- és könyvtárügy, vagyis a közgyűjtemények helyzetének rendezése Magyarországon: ideája szerencsésnek bizonyult. Az a közgyűjteményi rend, amely napjainkban is él, ez alatt az idő alatt szilárdult meg. Egy nagy virágzó korszak ez, amelyhez hasonlót aligha ismer a hazai művelődéstörténet.2 Joggal merül fel a kérdés: ki is volt Wlassics Gyula, akinek a neve ezen írásban többször is felbukkant, s akinek méltatása feladatul adódott. Wlassics Gyula 1852. március 17-én született egy zala megyei gazdag birtokos család gyermekeként. Édesapja, Wlassics Antal törvényszéki bíró, majd törvényszéki elnök. Vagyonuk, társadalmi pozíciójuk és műveltségük egyaránt lehetővé tette, hogy gyermekük a legjobb nevelésben részesüljön. 16 évesen Wlassics Gyula megírja élete első újságcikkét, melyben már megfogalmazza felnőttkori ars poeticáját: a hazaszeretet és a tudományok szerepe mindennél fontosabb. Az Akadémia, valamint a Kisfaludy Társaság üléseiről tudósít, figyelemmel kíséri szűkebb pátriája közéletét. A gimnáziumi tanulmányait kiváló sikerrel fejezi be, majd jogot hallgat Budapesten és Bécsben. Művészeti, kulturális eseményekről publikál többek közt az Athenaeum, a Századok hasábjain. Elkötelezi magát a jogi pálya mellett, de érdeklődése kiterjed a kultúra szinte minden területére. Már ekkor

2

VOIT Krisztina: A magyar közgyűjteményrendszer történetének vázlata a 19-20. század fordulójától 1923-ig. In: Fejezetek a

közgyűjtemények és a könyvkiadás történetéből: Tanulmányok. Budapest: Argumentum, [2004]. 9-43. p.

2

felismeri, milyen nagy jelentőséggel bír a korszerű európai műveltség. Számtalan külföldi tanulmányútja során érdeklődéssel figyeli az egyes társadalmi mozgalmakat, folyamatokat, jelenségeket. Édesapjánál helyezkedik el törvényszéki gyakornokként, majd Budapestre kerül előbb segédfogalmazónak a királyi táblához, majd az Igazságügy-minisztériumban vállal hivatalt: alügyész lesz, miniszteri titkár, majd királyi főügyész helyettes. A büntetőtörvénykönyv, s más törvényjavaslatok kidolgozásával bízzák meg – nevet szerez szakmájában itthon és külföldön is, számos szaktudományi, közéleti esszét, értekezést, monográfiát ír. 1886-ban levelező-, hat évre rá rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának. 1890-től a büntetőjog és büntető eljárás nyilvános rendes tanárává nevezik ki.3 „Wlassics Gyula az egyetemen a tudomány igaz, lelkes apostola volt. Nem kenyérkereső foglalkozásnak tekintette az egyetemi tanszéket, hanem hivatásszerű komoly feladatnak. Lelkiismeretes az előadásban, igazságos a vizsgálatoknál, fáradhatatlan az irodalmi munkálkodásban. Az egyetemi ifjúság szeretettel vette őt körül, tömegesen hallgatta élvezetes előadásait és bizalommal fordult hozzá, ha egyik vagy másik kérdésben útbaigazítást, tájékozást vagy tanácsot óhajtott.”4 Jogászi karrierje csúcsán a politikai pálya felé kanyarodik: 1892-től a csáktornyai választókerület képviselője. Jó szónok, nagy műveltségű politikus, aki 1894-ben nagy feltűnést keltő beszédet tart a polgári házasságról szóló törvényjavaslat tárgyalásakor. 1895 januárjában Bánffy Dezső kormányában övé lesz a vallás- és közoktatásügyi miniszteri tárca, s 1903-ig övé is marad.5 Két, közgyűjteményeket érintő szakmai testület élén végez meghatározó tevékenységet 1903 és 1918 között: elnöke a Múzeumok és Könyvtárak Országos Tanácsának, valamint a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének. Wlassics mindent elkövetett annak érdekében, hogy a rábízott ügyek érdekeit minél szélesebb körben érvényesítse. Ehhez éles szemmel meglátta a változó kultúrpolitika lehetőségeit, hogy minden új kezdeményezésben megfelelő hangsúlyt és szerepet kapjanak a könyvtárak. Wlassics Gyula több mint nyolc évig tartó pályafutása a kultusztárca élén az egyházpolitikai reformok kapcsán két olyan üggyel kezdődött, mellyel nem bírt megbirkózni Wekerle kormánya: a zsidó vallás recepciója és a szabad vallásgyakorlat kérdése. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium új miniszterének ezt a két törvényjavaslatot kellett megvédenie és elfogadtatnia a képviselőházban és a főrendiházban. Wlassics liberális gondolkodása segítette az ügyet: „sikerült az állam és egyház közötti harczot nyugpontra hozni”, ugyanakkor a vallásosságot a magyar állam fennállása biztosítékának érezte, s elkövetett mindent, hogy az iskolákban vallásos szellemben neveljék az ifjúságot. Wlassics miniszteri működése alatt az oktatásügy jelentősen fejlődött, iskolaépítési mintaterveket dolgoztatott ki, tekintettel az állami iskolák pedagógiai és egészségi szempontból egyaránt nem teljesen kielégítő állapotára.

3

MANN Miklós: A századforduló kora: Wlassics Gyula. In: Kultúrpolitikusok a dualizmus korában. Budapest: OPKM, [1996].

83-84. p. 4

MOLNÁR Victor: Dr. Wlassics Gyula: Élet- és jellemrajzi vázlatok. Budapest: Franklin-Társulat, 1907. 23. p.

5 MANN Miklós: A századforduló kora: Wlassics Gyula. In: Kultúrpolitikusok a dualizmus korában. Budapest: OPKM, [1996].

83-84. p.

3

A miniszter következetesen kiállt az állami oktatás mellett, javasolta több száz új állami népiskola felépítésének tervbevételét. Öt év alatt 578 községben 728 iskolát szerveztek 1605 tanítói állással. A népiskolák létesítését több mint 300 új kisdedóvó szervezésével is összekötötte. Wlassics Gyula oktatáspolitikai koncepciója elsődlegesen a magyarság kulturális felemelkedésére irányult, ennek vált legfontosabb eszközévé az állami népoktatás, amelynek következtében az egységes magyar nemzeti állam gondolata erősödött. A nemzetiségek lakta vidékeken igyekezett az állami népiskolákkal elősegíteni a kormány kultúrpolitikai céljait, de bőven állíttatott fel népiskolákat olyan magyarlakta területeken, ahol a községek önerőből nem voltak képesek a követelményeknek megfelelni. Az oktatás tárgyi feltételeinek biztosítása után a tananyag meghatározása kapott nagy jelentőséget: a kötelező anyagot hat évfolyamra egyenletesen és tervszerűen feloszttatta. A nemzeti tárgyak fontosságát hangsúlyozta az új tantervében: a magyar irodalom történetére ezen túl a gimnáziumokban is két évet kellett fordítani, földrajzból az első tanévet csak a magyarországi földrajzra fordították, vagy például összefüggésekbe ágyazva az egyetemes történelem közé beékelték a magyar történelmet. Magyar szerzőktől a nemzetiségi középiskolák tanulói számára minden tantárgyhoz új tankönyvek írását rendelte el, így állami és közjogi szempontból kifogástalannak minősülhettek. Az új szerb, román stb. nyelvű tankönyvekből folyt a tanítás és nem határokon kívül megjelent tankönyvekből – ezzel is a magyarosító oktatáspolitika célkitűzéseit valósítva meg. Az európai műveltségű Wlassics szükségesnek tartotta a tanulók ismereteinek a tananyagon kívüli színesítését, bővítését is. Ennek érdekében rendeletet adott ki minden állami és községi elemi iskola számára ifjúsági könyvtárak létrehozására. Ez az előírás a magyar oktatásügy történetében először fogalmazódott meg. A könyvtárak felállítása nem nélkülözte a politikai szándékot, mivel pontosan meghatározták, hogy milyen művek tartozhatnak az ifjúság olvasmányai közé. Fő szempontok: a hazafiság ápolása (nem lehetett a műben a valláserkölcsi nevelés szellemébe ütköző gondolat vagy felekezeti izgatás), kifogástalannak kellett lennie a nyelvhasználatnak és a stílusnak, s az adott korosztályhoz kellett szólania. Ha egy műalkotás nem felelt meg a fenti kritériumoknak, akkor egyéb jó tulajdonságai mellett sem kerülhetett az ifjúsági könyvtárak jegyzékeibe.6 „Ugyanaz a képviselő [ti. Molnár János –N. S. CS.-] máskor kifogásolta, hogy az ifjúsági könyvtárak részére Shakespeare János Királyát és egyéb kifogásolható klassikusokat ajánlott Wlassics. A miniszter válaszában kifejti, hogy a nagy auctorok proscribálásának nem barátja, „a klassikusok megcsonkításához az irodalmi szabadság érdekében hozzá nem járulhat”, hanem az iskolai könyvtárakban gyakorlandó felügyelet feladatának tekinti, hogy az auctoroknak milyen és mely műveit melyik növendéknek és különösen hogy elegendő érettséggel biró növendéknek kezébe adják.”7 Nagy hangsúlyt fektetetett az ifjúság művészeti nevelésére is: az irodalom felhasználása mellett valamennyi tantárgynál hangsúlyt kaptak a művészeti

6


83-111. p. 7

MOLNÁR Victor: Dr. Wlassics Gyula: Élet- és jellemrajzi vázlatok. Budapest: Franklin-Társulat, 1907. 78-79. p.

4

szempontok. Szemléltető képeket készíttetett, mely történelmi és földrajzi aspektusból hozzájárult a népiskolai tanulók vizuális kultúrájának fejlesztéséhez. A tanítóképzés szintjének emelése és egységesítése érdekében miniszteri rendeletet hozott az intézetek rendtartásával kapcsolatban. Új építkezések és a régi épületek teljes felújítása mellett gondot fordított a tanterv megújítására, az ismeretanyagok hangsúlyainak áthelyezésére, a tanítóképzés egységességét szolgálva. Az új tanárnemzedék felnevelése mellett gondolt a már működő pedagógusok továbbképzésére is. Wlassics hazai tanfolyamok és külföldi tanulmányutak szervezésével teremtett lehetőséget számukra szakmai továbbképzésre, szélesebb körű, új ismeretek megszerzésére, látókörük bővítésére. A tanulmányutak fedezésére a kultuszminisztérium évente meghatározott összeget biztosított. Wlassics nagy hangsúlyt fektetett a nők oktatásának kiterjesztésére, így felsőbb és polgári leányiskolák alapítására, fenntartására. Létrehozta az első nyolcosztályos leánygimnáziumot, ezzel lehetővé vált, hogy a leányok is tehessenek középiskolai vizsgát, majd lehetőséget biztosított egyetemi tanulmányok folytatására is: „… az volt a czélom, hogy az arra való és képes nő ne legyen kizárva a tudományos pályától”. Wlassics sokat tett a szakiskolák fejlesztése érdekében is. Mai értelemben véve az esélyegyenlőségért is sokat tett: fáradozott a siketnémák és vakok tanításának, foglalkoztatásának és általában körülményeiknek javításával. Nem értett egyet azzal a felfogással, hogy az egyetemeken csak tudósképzés folyhat – tudós és tanár munkája szorosan összefügg egymással – így a tanárképzést egyetemi szintre emelte. Állami támogatásból neves szerzőkkel tudományos kézikönyveket íratott számukra, hogy ne csak külföldi szakmunkák álljanak a hallgatók rendelkezésére; évről évre növekvő számban szervezett tanulmányutakat biztosítottak Franciaországba, Olaszországba, Görögországba. Bevezettette az adjunktusi intézményt, így lehetőséget biztosított fiatalabb tudósok, oktatók részére, hogy a professzorok oldalán részt vehessenek az elméleti és gyakorlati oktatásban. Wlassics korszakában a budapesti és kolozsvári tudományegyetem és a műegyetem hallgatóinak létszáma több mint duplájára nőtt, meghaladva a 12.000 főt. A miniszter az egész társadalmat igyekezett megnyerni a művészetek pártolására, szeretetére, hiszen Wlassics Gyula is már ifjúkora óta kedvét lelte a művészetekben. Utazásai alkalmával sosem mulasztotta el a külföldi képtárak megtekintését, mely élményeiről rendszeresen beszámolt a hazai újságolvasó közönségnek. Miniszteri pályafutása alatt kihasználta a kínálkozó lehetőségeket, hogy a magyar nemzet kulturális emelését ne csak az oktatás, hanem a művészetek segítségével, s ha lehet, a kettő összevonásával végezze. Sorra nyíltak a művészeti kiállítások a nagyobb vidéki városokban; új épületet emeltetett a budapesti Szépművészeti és Iparművészeti Múzeumoknak. Wlassics művészeti politikájával szoros összefüggésben állt a múzeumok és a műemlékek ápolása terén kifejtett tevékenysége. Vidéki múzeumok részére is biztosította a magyar művészeti alkotások beszerzését. Az ő korszakához fűződnek templomok, műemlékek fenntartási munkálatainak jelentős előrehaladásai, sikeres befejezései (jáki apátság, vajdahunyadi vár, egri minaret, kassai dóm tornya stb.). Minisztersége utolsó éveiben a Zeneakadémia részére is új épületet emeltetett. Wlassics Gyula tevékenysége a felnőttnevelés, a szabadoktatás kiszélesítése érdekében korszakos jelentőségűnek nevezhető. Az Angliában sikeresen kibontakozó University Extension eszméjét felkarolta, s annak hazai 5

megvalósítására törekedett, például úgy, hogy főleg vidéki tanárokkal tudományos felolvasásokat tarttatott a művelt közönség részére. Ezek ideális helyszínéül a könyvtárakat nevezte meg.8 A 19. század második felétől új impulzust adott a könyvtáros professzió kialakulása, a bibliográfiai munka eredményes fejlődése, a könyvtáros szakmai szervezetek létrejötte, a szakmai folyóiratok megjelenése itthon és világszerte. Az országok törekedtek a jó külhoni példa átvételére és meghonosítására. Fórumokat, konferenciákat tartottak, melyeken hazánk is képviseltette magát, mint például az 1897. augusztus 2-4. között Brüsszelben megrendezett második nemzetközi világbibliográfiai értekezleten. A nívós rendezvényen a következő csomóponti kérdések fogalmazódtak meg: az egyes országok közreműködésével létrehozandó egyetemes bibliográfia; a világ egészét magába foglaló általános szakrepertórium; minden könyvtártípus valamennyi könyvtárában használható nyomtatott katalóguscédulák létrehozásának kérdései; nemzetközi kapcsolatok kiépítése, szakmai szervezetek alapítása. A konferencián részt vevő dr. Esztegár László Wlassics Gyula, akkori kultuszminiszter anyagi és erkölcsi támogatását élvezte. Hasonló nemzetközi eseményekről a Magyar Könyvszemle ad hírt, a minisztérium számára beszámoló készül, melyből Wlassics jól ismerhette az akkori világ könyvtáros és bibliográfus közvéleményének kérdéseit, felismerhette jelentőségüket. Bizonyítékul szolgál erre, hogy hazánkban is megindultak a bibliográfiai kezdeményezések, a magyar bibliográfiai társaság létrehozásának gondolata.9 A mi emlékiratunk címmel Wlassics a Múzeumi és Könyvtári Értesítő hasábjain is megjelentette nézeteit. 1912-ben ugyanitt közreadták Az Országos Tanács és Országos Főfelügyelőség emlékirata a magyar könyvtárügy fejlesztése érdekében címen, a kultuszminiszterhez, Zichy Jánoshoz előterjesztett beadványukat. Az emlékirat felhívja a figyelmet az új egyetemalapítások nyomán fellépő könyvtári szükségletekre, a „… fővárosi és a vidéki könyvtárak könyvanyagának elégtelensége, elhelyezésük, s részben felszerelésük tökéletlenségé”-re mutattak rá. Wlassics tételeinek ismertetésével indokolták, hogy egy új, csak a vidéki könyvtárak ügyeivel foglalkozó felügyelői állás létesíttessék, akinek kiemelkedő feladata lenne a szakképzés nagyobb méretű előmozdítása, megszervezése. Az új közművelődési intézmények „központi” könyvtárai számára új feladatként javasolják, hogy ezek a körzetükben a nép-, illetve kisebb közművelődési könyvtárak koordinációs központjai legyenek és biztosítsák ezek könyvanyagának cseréjét. „Az ország területén mind nagyobb számmal létesített állandó népkönyvtáraknak ugyanis egy szinte közös fogyatkozásuk van s ez az, hogy állandó gyarapításuk a mai eszközökkel nem lévén keresztülvihető, az eleinte élénk érdeklődés új táplálék híjján évről-évre csökken s nem egyszer teljesen megszűnik.” Az emlékirat a közművelődési könyvtárügy fejlesztése érdekében fogalmazódott meg.10 Többféle kiadásban is megjelentek Wlassics Gyula elnöki megnyitó beszédei a Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének közgyűlésein. A FranklinTársulat 1913-as, Olcsó könyvtár sorozatának egyik kiadványában Ferenczi Zoltán

8


83-111. p. 9

SIPOS Anna Magdolna: „…hogy eljuthasson a művelődés legelső eszköze, a jó könyv minden magyarhoz, aki olvasni tud és

olvasni szeretne.”. In: A kultúra anatómiája, a kultúra anatómusa. Pécs: PTE FEEK, 2011. 241-246. p. 10

VOIT Krisztina: A magyar közgyűjteményrendszer történetének vázlata a 19-20. század fordulójától 1923-ig. In: Fejezetek a

közgyűjtemények és a könyvkiadás történetéből: Tanulmányok. Budapest: Argumentum, [2004]. 32-33. p.

6

előszavát olvashatjuk, mely ekképpen méltatja az elnököt, magyarázza a kiadás szükségességét: „A hozzájok férhetést s a nagyobb körben való érdekkeltést pedig különösen indokolja e beszédeknek úgy tartalma, mint szónoki jelessége.”11 Az 1904-es, első elnöki megnyitó beszédét Temesváron tartotta Wlassics Gyula. Elismeréssel emlékezett meg Széll Kálmán és Berzeviczy Albert korábbi elnökurakról, akikhez „részben az úttörés, részben a továbbfejlesztés eredményes dicsősége fűződik.”12 A nemzeti művelődés kapcsán megemlíti, hogy az asszimiláló politika helyett több eredményt vár a magyarok kultúrához fűződő viszonyától, az expanzív erőre támaszkodó gazdasági és közművelődési politikától. Kiemeli, hogy hatalmas utat tett meg az ország a nemzeti művelődés és haladás útján az elmúlt negyven év alatt, hiszen a törvényhozás, az iskola nyelve sem volt magyar, s most az lett. Nagy szerepet tulajdonít a magyar városok művelődésben elfoglalt szerepének. Az 1906-os budapesti megnyitóbeszéd a fejlődés folyamatairól szól, műveltség és könyvtár viszonyáról. A műveltség általánosítására szükség van, s a „… felnőttek művelésének folytonossága a leghatalmasabb tényező – mondja Wlassics. - Az ingyenes népoktatást, az ifjúsági könyvtár közművelődési értékét a népkönyvtárakkal és a különféle tanfolyamokkal tudjuk csak igazán fokozni. A leghatalmasabb nemzetek: Amerika, Anglia, Francziaország, a német birodalom államainak ezen irányú munkájából érdekes adatokat ismerünk, melyek igazolják, mily fontosságot tulajdonítanak a felnőtt társadalom művelési eszközeinek. … Minél műveltebb a nép, annál okosabban él a joggal, a hatalommal, mely kezében van. … Éreznünk kell, Uraim, hogy a népkönyvtár ügye, mely gondozásunkra van bizva, fontosságban az idők fejlődésével mindig csak nagyobb súlyra emelkedik. Az értelmi és erkölcsi jellem jórészt a szellemi táplálékból alakul ki. Ezért nem az a főkérdés: hányan olvassák népkönyvtárainkat, de a népműveltség összértékére az a döntő, hogy hány olvasónál emelkedett az olvasás folytán az értelmi és erkölcsi jellem szinvonala. A statisztikai sablonok nem sokat jelentenek, de ha én a népkönyvtár és egyéb közművelődési és gazdasági tényezők létrehozása után évek mulva egy faluba térve azt látom, hogy ott kevesebb az alkoholista, a bűntettesek száma csökken, a gyermekvédelem iránt érzékkel bir a nép, a vagyonosodás szaporodik, a közegészség érdekeit szivükön hordozzák: akkor tudom, hogy müvelődési eszközeink nem voltak eredménytelenek. Ezért nekünk azokról a módokról és eszközökről is kell gondoskodnunk, melyek azt biztosítják, hogy az olvasás haszonnal is járjon. … A legelsőrendű föladat tehát az, hogy a népiskola és az ifjúsági könyvtár tanítsanak meg olvasni, mert a népkönyvtár is csak így jár értelmi haszonnal. A népkönyvtárnál pedig a főszempont az legyen, hogy minél tökéletesebb és minél tanulságosabb könyvek álljanak rendelkezésre. … Nagyobb gondot kell arra is fordítanunk, hogy a könyvtáraknak fölhasználását minél nagyobb nyilvánossággal ellenőrizzük. Statisztikát vezetünk arról, és népkönyvtárainknál is megkezdtük annak gyüjtését, hogy mely irókat, mely könyveket kedveli leginkább az olvasóközönség. Ebből képet alkothatunk magunknak arról, hogy mi képezi az olvasóközönség legelterjedtebb szellemi táplálékát, de egyúttal levonhatjuk a tanulságot. Résen kell lennünk, hogy az

11

A MÚZEUMOK és Könyvtárak Országos Szövetségének Temesváron, Budapesten, Pécsett, Szombathelyen, Nagyenyeden,

Szegeden és Nagyváradon tartott közgyűlésén Wlassics Gyula elnöki beszédei. Budapest: Franklin, 1913. 1. p. 12

WLASSICS Gyula elnöki megnyitó beszédei a Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Szövetségének közgyűlésein születésének 60.

évfordulójára. Budapest: Stephaneum, 1912. 5. p.

7

esetleges téves vagy túlságosan egyoldalú kedvteléseket ellensúlyozzuk és jóakaratú tanácscsal, vezetéssel más irányba tereljük az olvasóközönség figyelmét. … Fontos, hogy arról fölvilágosítsuk a népet, hogy ne a több évre fölosztott rémregényeket tartalmazó kalendárium rabló- és tündérhistóriájában keresse szellemi táplálékát. De ez nem elég. Szükséges még, hogy a komolyabb néplapokban komoly kulturpolitikusok foglalkozzanak az olvasási statisztika eredményének tanulságaival és fölvilágosító, oktató irányzó czikkekben segítségükre legyenek a lelkes és buzgó könyvtárvezetőknek, kiknek elsősorban az a kötelességük, hogy a könyveket ne csak olvasásra adják a nép kezébe, de irányítsák és vezessék is a könyvtár népművelő föladatát. Rendkívül érdemes munka ez, melynek teljesítése mindenkit önérzettel tölthet el – hisz ha nemzetünk sorsa attól függ, mily fokon áll a nép értelmi és erkölcsi szinvonala – akkor ennek gazdagításánál érdemesebb szolgálat alig van.”13 Az 1907 júliusában megtartott pécsi beszéd középpontjában a főváros és vidék antagonisztikus ellentétének megoldásaként a közgyűjtemények, a szabadtanítás lehetőségeit sorolja. A decentralizáció gondolata segítségével kitekint Franciaországra, ahol Párizs olykor túl nagy és kizárólagos szerepet kapott más vidéki városok hátrányára. Wlassics így fogalmaz: „… csak az egészségesen elosztott belterjes művelődés lehet igazán gyümölcsöző. … Nagy hiba a nemzeti és állami egység gondolatát összetéveszteni a központosítás gépies szervezetével. … Pedig valóban csak a perifériáktól a központ felé futó erők összege a nemzetek igazi összetartó ereje és nem az, mely csak egy központból sugárzik kifelé és minél távolabb halad, annál inkább halványul sugara.”14 Wlassics dicséri a felkészült és céltudatos városokat, melyek készen állnak a kultúra közvetítésére, melyek a szabadtanítás minden eszközéhez szívesen nyúlnak, egyetemekért versenyeznek, kultúrházakat emelnek. „Ma a múzeumok, könyvtárak ügye, a képzőművészet, a zene a nagyobb vidéki város közművelődési életének tartalmát képezik.”15 Szombathelyen zajlott az 1908-as évi Múzeumok és Könyvtárak Országos Szövetségének közgyűlése. Az elnök kiemeli a Tanács évek óta céltudatos tevékenységét, mely során nép- és vándorkönyvtárak alakultak országszerte, kivándorló hajókra, a Horvát-Szlavon társországi magyarság megmentésére, külföldön élő honfitársak ellátására Konstantinápolyba, New-Yorkba, több amerikai magyar telepre küldtek könyvtári kollekciókat. Bevonták működési körükbe a katonai és kórházi könyvtárakat, megalapozták a vakok könyvtárát. Felhívja a figyelmet, hogy: „… a hazai könyvtárügyre kell első sorban a legnagyobb figyelmet fordítani és a legerélyesebb lépéseket megtenni. A Magyar Minervában olvasható az eddig létező könyvtárak elég szép száma. Hogy a mi kimutatott könyvtáraink milyen jellegűek, az osztályozás ezen doktrinális kérdésébe nem bocsátkozom. Az angolamerikai „Public-library” típusa igazolja, hogy a tudós és közkönyvtárak összeolvadása kezd uralkodóvá lenni. … Magyarországon ma a legtöbb könyvtár jelentékeny reformra szorul. – Vagy a nyilvánosság jellegét nélkülözik, vagy a könyvkészlet, vagy az olvasóhelyiségek berendezése nem elégíti ki a jogos igényeket.

13


évfordulójára. Budapest: Stephaneum, 1912. 21-25. p. 14




évfordulójára. Budapest: Stephaneum, 1912. 34. p.

8

Feltűnő mindenesetre, hogy önálló állami könyvtár … Magyarországban nem létezik. Sem a múzeumban lévő Széchenyi-könyvtár, sem az akadémiai könyvtár, sem az egyetemi vagy műegyetemi könyvtár nem olyan önálló állami könyvtár, a minők például 16 olasz városban már léteznek. Fölmerült már többször egy nagy nemzeti könyvtár alapításának szükségessége, melyben a budapesti négy nagy könyvtár egyesíttessék. … Nem győzöm eléggé ajánlani, bár tudom, hogy nehézségbe ütközik, a vidéki városokban létező különböző könyvtárak egyesítését egy nagy városi közkönyvtárba. … Meg kell azonban jegyeznem, hogy erre az egyesítésre kényszereszközök nem igen alkalmazhatók, csak a czélszerűség értékének okos fölismerése lehet itt döntő.”16 A nagyenyedi 1909-es és a szegedi 1910-es közgyűléseket követően az 1911-es nagyváradi érdemel nagyobb figyelmet. 1911-ben Nagyváradon megtartott elnöki beszéd sokat utalt az iskola, az oktatás, a nevelés, a tudás, a könyv és az olvasás összefüggéseire, s mindezeket a haladás szolgálatába állította. Ennek egyik megnyilvánulása „… az utolsó évtizedekben világszerte megindult nagy mozgalom, mely a könyvtárt a nemzetnevelés éltető levegőjébe helyezi. A modern könyvtárnak a könyvelraktározás sivár mezejéről az eleven, termékeny művelődés központjába kell emelkednie. Régente a könyvtárban a könyvek megőrzésének helyét látták. A modern könyvtárnak azon kell dolgoznia, hogy minél szélesebb körbe jussanak el könyvei és könyveivel el is érhesse az igazi általános művelődés fölemelő hatását. Ezért oly élénk ma a könyvtártudósok és könyvtárpolitikusok törekvése; megtalálni a módját annak, hogy az olvasási kedvet fokozzák és mindenkinek azt nyujtsák, a mivel lelki műveltsége valóban gyarapodik és sohase nyujtsanak a betükben lélekölő mérget.”17 Szinte nem tud betelni az angolszász public library típusával, melynek megalapozását már az elemi iskolában el lehet kezdeni. Beszél a könyvtáros hivatásról is: „A régebben kialakult könyvári igazgatási szervezet a nagy nemzetnevelő problémával szemben elavult. … Ne tekintse a közfelfogás a könyvtárosi foglalkozást legtöbbször pusztán díjtalan vagy igen csekély díjra érdemes mellékfoglalkozásnak, hisz ha a könyvtáros individualizáló, olvasónevelő munkát akar is a könyvtárban végezni, ez a föladat egész embert, nagy tudást és elsőrangú paedagógiai érzéket követel. … Hangosan kell már kiáltanunk, hogy a mai könyvtári közigazgatási rendszerben a könyvtáros igazi rendeltetésének magaslatára alig emelkedhetik és a tanácsnyujtás, az útbaigazítás, az olvasásra nevelés nehéz föladatát alig képes teljesíteni. … Elérkezett az idő, hogy a köztudat kezdjen megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy a szabadtanításhoz fűzött nagy nemzetnevelő érdekek a könyvtári kapcsolat és a könyvtári közigazgatás szervezetének alapos reformja nélkül koczkán állanak.”18 Az 1913-as „Soproni beszéd” egyik központi eleme a nyilvános könyvtár érdemeinek kiemelése, illetve eszméjének modellként való elterjesztése volt. „… életszükségletünk az is, hogy megteremtsük az igazi nagyvárosi könyvtárt. Azt a könyvtárt, mely az egész népesség, minden társadalmi réteg igényeit szolgálja. Azt a könyvtártípust, mely nálunk még csaknem hiányzik. Az igazi nemzetnevelő könyvtárt.

16




évfordulójára. Budapest: Stephaneum, 1912. 91. p. 18


évfordulójára. Budapest: Stephaneum, 1912. 94-95. p.

9

Ennek nem szabad sem tisztán tudományos, sem szakkönyvtárnak lenni. Ennek amerikai-angol példára kialakuló könyvtárnak kell lennie.” Az elgondolás mellé álltak a szakma meghatározó alakjai: Ferenczi Zoltán, Erdélyi Pál, György Aladár, Ballagi Aladár, Kudora Károly, Szabó Ervin, sőt Gulyás Pál is.19 Wlassics Gyula könyvtárügyi, könyvtárpolitikai felfogásának summázataként az alábbi alapelvek sorolhatók, melyek egész művelődéspolitikai felfogására hatással voltak: A) a művelődés demokratizálása, vagyis a tudáshoz mindenkinek joga van, B) az iskoláztatással, a szakmai képzéssel nem érhet véget az egyén tudásának, műveltségének fejlesztése, C) a nyilvános könyvtár minden funkciójával a közművelődést szolgálja, D) állami szerepvállalással elősegíthető és nemzetközi szintre emelhető a könyvtárügy.20 Wlassics Gyula európai műveltsége, nyitott, mindig kitekintő és kritikusan összehasonlító látásmódja, közéleti érdeklődése, művészetek iránti elkötelezettsége, széles látóköre, korszerű eszmék iránti fogékonysága, ötletgazdagsága, szónoki képessége és jogi végzettsége nagy segítségére volt a századforduló könyvtár- és múzeumügyének. Hatalmas érdemeket szerzett a műveltség alapértékké tételében, nem számítva a földrajzi elhelyezkedést, vagy az egyén iskolázottságát. A műveltséget - mai szóval élve – az élethosszig való tanulás szolgálatába állította, s ezek színhelyéül a könyvtárat választotta. A nép számára csak a legjobbat szerette volna kínálni. Bízott a nevelő szándékban, s a könyvtárosokat is erre bíztatta. Iskolákat építtetett; támogatta egyetemek, múzeumok, iskolai könyvtárak és népkönyvtárak létrejöttét és fenntartását. Célul tűzte ki a public library-típusú könyvtárak meghonosítását, okosan felismerte a hiánypótlásukra irányuló alulról, vagy felülről kiinduló kezdeményezéseket. Akár a kultuszminisztérium, akár szakmai testület élén állt - tettvágy sarkallta, s amihez lehetőségei engedték, anyagi forrásokat is biztosított. Nagy céljai megvalósítása érdekében sikerült elérnie a vallás- és kultuszminisztérium költségvetésének felemelését is. Érdeklődése átfogta az általa vezetett tárca egész területét, életművével a jelentős 19. századi miniszterek közé sorolhatjuk. Álljanak itt végezetül kortársa és életrajzírója, Molnár Viktor méltató szavai: „Wlassics Gyula majdnem kilencz évi miniszteri működésére visszatekintve, bátran állíthatjuk, hogy tetteit és tevékenységét az államférfiú geniusa vezette. Wlassics soha nem volt egyoldalu jogász. Kiváló jogi képzettsége mellett általános műveltségű férfiú, a ki nem csak annyit tanult a nyugoti kulturából, a mennyit hazai iskoláinkban tanítanak, hanem a mennyit külföldön nyújtanak. Európai ember, a kinek nyugati egyetemes felfogását a nemzeti szellem át meg át hatotta és kiben mindkettő harmonikus egésszé olvadt. Minden törekvését, egész működését jellemzi a gyakorlati élet szükségleteihez való alkalmazkodás, a melyek a magyar nép sajátságaiból fakadnak; de a külföldi műveltség tüzében megtisztulva, a nagy nemzetek általános kulturtörekvéseibe beilleszkedve látja ezeket.”21

19


olvasni szeretne.”. In: A kultúra anatómiája, a kultúra anatómusa. Pécs: PTE FEEK, 2011. 260. p. 20


olvasni szeretne.”. In: A kultúra anatómiája, a kultúra anatómusa. Pécs: PTE FEEK, 2011. 255-262. p 21

MOLNÁR Victor: Dr. Wlassics Gyula: Élet- és jellemrajzi vázlatok. Budapest: Franklin-Társulat, 1907. 77-78. p.

10

FELHASZNÁLT IRODALOM:

-

MANN Miklós: A századforduló kora: Wlassics Gyula. In: Kultúrpolitikusok a dualizmus korában. Budapest: Országos Pedagógiai Könyvtár és Múzeum, 1996. 83-[111]. p.

-

MOLNÁR Victor: Dr. Wlassics Gyula: Élet- és jellemrajzi vázlatok. Budapest: FranklinTársulat, 1907. 96 p.

-

A MÚZEUMOK és Könyvtárak Országos Szövetségének Temesváron, Budapesten, Pécsett, Szombathelyen, Nagyenyeden, Szegeden és Nagyváradon tartott közgyűlésén Wlassics Gyula elnöki beszédei. Budapest: Franklin-Társulat, 1913. 132 p.

-

SIPOS Anna Magdolna: „…hogy eljuthasson a művelődés legelső eszköze, a jó könyv minden magyarhoz, aki olvasni tud és olvasni szeretne.”. In: A kultúra anatómiája, a kultúra anatómusa: Tanulmánykötet a 65 éves Agárdi Péter tiszteletére. Pécs: PTE FEEK, 2011. 231-265. p.

-

SIPOS Anna Magdolna: A magyar könyvtárjog históriája 1867-től napjainkig. Pécs: Alexandra, 2011. 263 p.

-

VOIT Krisztina: A magyar közgyűjteményrendszer történetének vázlata a 19-20. század fordulójától 1923-ig. In: Fejezetek a közgyűjtemények és a könyvkiadás történetéből: Tanulmányok. Budapest: Argumentum, 2004. 9-[43]. p.

-

WLASSICS Gyula elnöki megnyitó beszédei a Múzeumok és Könyvtárak Orsz. Szövetségének közgyűlésein: Születésének 60. évfordulójára. Budapest: Stephaneum Nyomda, 1912. 97 p.

Pécs, 2011. december 14.

11

Wlassics Gyula könyvtárügyi, könyvtárpolitikai felfogása

Recommend Documents