Vízimalmok, szárazmalmok, szélmalmok a 18-19- században BALÁZS GYÖRGY
18. századi történelmünk legjelentősebb eredménye a másfél évszázados török hódoltság, a felszabadító harcok s a Rákóczi-szabadságharc küzdelmei során szétzilált ország gazdasági regenerálódása, újjászervezése volt. A Habsburgok központi hatalmának kiépülése, a felvilágo sult abszolutizmus gazdaságpolitikája és az ezzel szembekerülő rendi törekvések bonyolult, el lentmondásos időszakában végbement az elnéptelenedett területek benépesítése, a termőföld visszahódítása, megművelése. A nagyarányú betelepítések, spontán betelepedések nyomán ala kult k i az ország tarka nemzetiségi térképe. A török uralom alól felszabadított területek bené pesítése során derül k i a mesteremberek alacsony száma. Az 1723. évi országgyűlésen törvényt hoznak, hogy „... mindennemű kézművesek, tizenöt évre nyerendő minden köztehertől való fel 1
szabadítás biztosítása mellett az országba hívassanak.'' A betelepülő idegen nyelvű, kultúrájú lakosság, a mesteremberek a malomiparra is hatással voltak. Nemkülönben a mérnökök, rész ben a betelepülők, részben a hazaiak, amint erre később rátérünk. A 18. század első felében a töröktől felszabadult országrészeken lassan megindult az élet, a földesurak, az u r a l k o d ó is elősegítették az elpusztult ország újratelepítését, a mezőgazdasági termelés megindulását. A 18. század eleji gazdasági helyzetről szemléletes képet adnak a - más források híján - becsült települési, népsűrűségi adatok. Ezek szerint míg a 15. században az or szág lakossága 4 millió fő volt, addig a 18. század elején csak 4,2 millió, 1720-ra is csak 4,5 millió. Középső területeit délkelet felé fokozatosan c s ö k k e n ő népsűrűség, s a gazdaság színvo nalának erős hanyatlása jellemzi. Az északnyugati peremvidékek (Nyitra, Pozsony, Sopron, Vas megye stb.) népsűrűsége, gazdasági színvonala némileg megközelítette a szomszédos osztrák 2
területekét (Sopron megyében 41 f ő / k m ) , azonban az alföldi területek (Nagy- és Kiskunság, Csanád stb.) gazdasági színvonala helyenként még a kora Árpád-kori, feudalizmus előtti szintet 2
sem érte el. Ezen területek népsűrűsége 20-30 fő/km -ről, nyugatról délkeletre haladva foko zatosan 2-3 főre csökkent, s egyes területeken, pl. Bács-Bodrog megyében még az 1,5 főt sem 2
érte e l . Ugyanakkor a Dunántúl egyes vidékein is igen kisszámú népesség élt: Tolna vármegye alispánjának 1710. évi jelentése szerint a megyében 21 lakott helység volt, s a legnagyobban sem maradt több 20 p o r t á n á l .
3
Az Alföld nagy részén a vezető termelési ágazat az állattartás, főként szarvasmarhatartás lett. Az Alföldön a volt hódoltsági területeken a kétnyomásos gazdálkodás kivételnek számított, így a 18. század folyamán a legtöbb helyen még elegendő tér kínálkozott a vízzel nem borított területek benépesítésére, a földművelés számára történő visszahódítására. A gazdasági élet fej lődését kedvezőtlenül befolyásolta a közlekedési lehetőségek lehetetlen volta is. Később, a né pesség növekedésének és a szántóföldi növénytermesztés térhódításának hatására szükségessé vált a vízszabályozás, az árvízmentesítés, a lecsapolás az újabb szántóterületek, a legelők, ka szálók biztosítása é r d e k é b e n , a csatornák, utak építése pedig a termékek értékesítési lehetősé-
geinek javítása végett. A mezőgazdasági termékek kivitele csak a 18. század végén, a századfor dulón vált jelentőssé. A 18. század végétől nagyszabású vízimunkálatok kezdődtek, szem előtt tartva elsősorban a mezőgazdaság igényeit, amelyet abban az időben a feudális kötöttségektől szabaduló nyugati országok lélekszámának gyors növekedése is serkentett, amivel az ottani mezőgazdaság fejlő dése nem tudott lépést tartani, így gabonafelvevő piaca lett a kelet-európai térségnek.
4
A „malomipar" tekintetében igen jelentős a 18-19. század. A fent vázolt történelmi-gaz dasági helyzet a 18. század első negyedére jórészt megfogyatkozott népességet, elpusztult vag)' 5
leromlott anyagi javakat eredményezett. A megmaradt malmokat fel kellett újítani, az elpusz tultakat a fogyasztói igényeknek, s a gazdasági lehetőségeknek megfelelően pótolni kellett. Az állapotokat jól jellemzi a dunamocsi (ma Moca, Szlovákia) malmos gazdák egyezséges levele: „Mi alul meg írtt Mocsi Révben levő Molnár Mesterek adgyuk tudtára mindenkinek az kiknek illik ez írásunk rendében, hogy ennek előtte ugy mint 1709, 1710, 1711,1712ik Esztendőkben kurutz háborúságnak ideiben midőn Motsi lakossok az helységekbül el szellyedtenek es elbujdostanak es magoknak semmi Malmok sem maradtak ..."
7
Az 1750-ben betelepült Bács-Bodrog megyei Topolyáról írták a vármegyének 1764-ben: „Egy szóval se hozand semmi Beneficiumunk nincsen: sem Fánk, sem Malmunk, sem vizünk, sem nádunk, mindenektül messze vagyunk. ... Malomba is ha megyünk, majd egy Hétig való Utazásunk esik." 1765-ben felépült az első szárazmalom, majd 1790-ből már 14 lóval működ tetett szárazmalomról tesznek említést. 1813-ban a településen 17 szárazmalom működött, szélmalomról ekkor még nem tettek említést.
8
Vácott 1546-ban 9, 1562-ben 16 malom őrölt, majd a török alóli felszabadulás utáni el ső, 1698/99- évi összeírásban mindössze 4 malom szerepelt. Számuk 1702-ben kettőre csök ken, 1715-ben a város egyetlen malmát említik. A váci hajómalmok száma csak az 1729. évi összeírást követően éri el a tízet.
9
Bihar vármegye 1692. évi összeírása szerint a vármegyében a török uralom megszűnése idején 10 vízimalom, 13 szárazmalom volt, 3 malom, feltehetőleg vízimalom elpusztult. 1715ig a vármegyében a malmok száma 3l-re, 1720-ig már 136-ra emelkedett!
10
MALOMGEOGRÁFIA A Kárpát-medence malmainak jelentős része a még a 19. század második felének statisz
tika szerint is a vízimalom volt. A malmi kapacitást tekintve is a hagyományos malmok közül a vízimalom adta a legtöbb lóerőt.
11
Nem lévén tárgya jelen témának, nem kívánok kitérni a vízimalmok különféle típusa
ira, amelyek pedig koronként és helyenként eltérő szereppel vettek részt a lisztőrlésben. így például vízimalomként említik a statisztikák a hajómalmokat, amelyeket a 18-19- századi víz rendezés csupán a korszak vége felé érintett, amennyiben a hajózás fellendülése korlátozta te lepíthetőségüket, vagy a gátasmalmok, amelyeket a 18-19- század során az alsó szakasz jellegű folyókon elbontottak, mivel áradásokat okoztak a legjobban termő mezőgazdasági területeken. Legutóbbi időkig megmaradtak viszont helyenként a felülcsapós patakmalmok, amelyek kedve-
zőbb terepviszonyokkal, kevesebb ráfordítással települtek, felsőszakasz jellegű patakokon, nem túl intenzív gabonatermesztő vidékeken, ahol kisebb kapacitással is el tudták látni a nem túl sű rű népességet.
12
Malmokról szóló szakirodalmunk vissza-visszatérő kérdése, vajon a szélmalom, amely 13
egyes nyelvészeti adatok szerint a 16. század elejétől , m á s , konkrétabb adat szerint a 17. szá zad első felétől ( 1 6 2 8 )
1 4
ismert a Kárpát-medencében, miért csak a 19. század közepétől ter
jedt el tömegesen ( b á r számuk az ezret soha sem érte el), amikor már a gőzmalmok térhódí tása kétségessé tette létüket. A Kárpát-medence természetföldrajzi adottságai eleve inkább vízimalmok építésének ked veztek: a terület nagy része vízfolyásokban gazdag, ez alól csak a Duna-Tisza köze kivétel. Tel 2
jesen egyértelmű, hogy a fajlagos lefolyás, vagyis az egy k m területről másodpercenként lefo lyó vízmennyiség értékei a csapadékban szegény, nyaranta száraz Alföldön a legkisebbek, ahol 2
ez az érték 3 liter/sec/km alatt van, ez jelenti az Alföld vízföldrajzi határvonalát. A JászberényKarcag-Békés-Csongrád-Kiskunfélegyliáza-Cegléd
vonalon belül és a Nyírségben
1-1,5
2
liter/sec/km , míg a legnagyobb értékek a domb- és hegyvidékeken találhatóak (pl. Belső-So2
mogy, Zala, Vas megyék területén 5-6 liter/sec/km , a Bakonyban, Mecsekben,
Börzsönyben,
2
Mátrában és a Zempléni-hegységben 4-6 liter/sec/km , s csak a bő csapadéka Kőszegi- és Sop 2
roni-hegységben, a Magas-Bükkben éri el a 8 liter/sec/km é r t é k e t . )
15
Ezek az értékek egyér
telműen meghatározzák a malmok típusait: azt, hogy minden arra alkalmas területen használ ták a vízienergiát, a lassúbb folyású területekre gátas-, cölöpös- vagy hajómalmokat telepítet tek, a dombos-hegyes terepen meghatározták a vízikerék típusát is (alul-, derékba- és felülcsa pó; a Kárpát-medencén belül - délen a Dráva-Mura vonaláig - horizontális, turbinás vízimalom emléke nem fogható m e g ) .
16
Állandó tartamú, irányú és erősségű szél - mint amilyen Európa-szerte a tengerparti sík területeken - a medencejelleg miatt nem fúj, a mérsékelt övi Ny-i légáramlások a felszíni dom borzat hatására és irányításával módosulnak, az uralkodó szelek a medence magasabb peremei felől az ország belseje felé fújnak. Velük ellentétesek a másodrangú szelek. Általánosságban leg gyakoribbak, legerősebbek a Ny-i, ENy-i szelek, amelyek európai viszonylatban közepes szél erőt képviselnek (2,5-3,5 m / s ) .
17
TAKÁTS Sándor szerint nálunk a szélmalom azért nem terjedt el korábban, mert az ellen kező irányú szelet felhasználni és a malomkerekek forgását mérsékelni nem tudták, így erős 18
szélben a malom kigyulladt. Ezt a tételt, valamint a LAMBRECHT Kálmán által sugallt, Hollan diából való származás tételét vette.
19
azután kritika nélkül minden szélmalommal foglalkozó írás át
20
Legutóbb egy holland szerzőpáros vizsgálta a magyar szélmalmok e r e d e t é t .
21
Elvetik a
holland származás elvét, mivel Hollandiába elsősorban Erdélyből mentek tanulni a diákok, akik magukkal hozhatták volna a szélmalom ismeretét, s éppen Erdélyben - geográfiai okok miatt elvétve találni szélmalmot. Ráadásul a szélmalmok ún. „holland típusa" a 19- század 40-es éve itől kezdett nálunk elterjedni, amikor m á r a „holland kapcsolat" megszűnt.
22
Kisszántói PETHE
Ferenc a szélirányba állítható szélmalom elterjesztését a Nemzeti Gazdában szorgalmazza, „kismássa" (modellje) révén a gyakorlati malomépítők szerezhetnek pontos ismereteket a
szerkezetről nyolja.
23
- ámbár GÁTHY János még 1832-ben is hazánkban a holland szélmalmokat hiá
24
Első szélmalmaink minden bizonnyal bakos szélmalmok voltak. A 19. században ezeket az az „alulhajtós szélmalom" kezdte felváltani, amely Hollandiában gyakorlatilag ismeretlen. Még az újabb szerkezetű szélmalmaink is eltérnek a holland szélmalmoktól.
26
25
Már GYÖRFFY
István is felveti az esetleges holland származás mellett, hogy a környező országokban, Lengyel országban, Oroszországban, Romániában és Bulgáriában is ismert volt a szélmalom korábban, mint nálunk, tehát az átvétel több irányból is inkább elképzelhető, mint Hollandiából.
27
A korán kialakult, s az ország szinte teljes területén elterjedt vízimalmok, a kézimalmok, amelyeket a kora középkorban ugyanúgy lisztőrlésre használtak, s a 14-15. századtól megjele nő szárazmalmok minden valószínűség szerint elegendő kapacitást nyújtottak a megtermelt ga bona megőrlésére, a lakosság liszttel való ellátására. Miért lett volna szükség k o r á b b a n más energiaforrás, jelesen a szélenergia bevezetésére? A meglévő, bevált malmok más típusokkal va ló lecseréléséhez nagyobb változásra lett volna szükség, akár az addigi energiaforrások alapos megcsappanására, akár a népesség számának, s azzal együtt a megtermelt gabona mennyiségé nek nagyarányú n ö v e k e d é s é r e .
28
Debrecenben, ahol a természetföldrajzi adottságok vízimalmok telepítésére nem kedve zőek, mégis a városnak vízimalmai voltak a Tócón és a Hortobágyon. A legtöbb gabonát a szá razmalmok őrölték, az először 1628-ból említett szélmalmot csak több mint egy évszázad múl va követte a második 1737-ben, majd az 1860-as években kér több tehetős helybéli polgár szél malom építéséhez engedélyt. Számuk azonban a tizet még „virágzásuk rövid idejében sem ha ladta meg".
29
A gyulai és Gyula környéki vízimalmokat 1805-re felsőbb rendeletre mind elrontották, ezért „Magyargyula elöljárói engedelmet kértek a főispántól, hogy a Fekete-Körösön, megfele lő alkalmas helyen egy 2 kőre forgó malmot állíthassanak..." Mivel vízimalmot nem építhettek, az uraságtól szárazmalom építésére kértek engedélyt, amit 1806-ban meg is kaptak. 1807 ta vaszára egy két kőre forgó szárazmalmot építettek, majd 1809-re már 15 kővel őrölt 9 száraz malom, volt még két olajütő is a városban, feltehetőleg szárazmalom meghajtással. az uraság a koleratemető mellett állíttatta fel az első gyulai szélmalmot.
30
1843-ban
31
VÍZSZABÁLYOZÁS, MÉRNÖKI TEVÉKENYSÉG MEGJELENÉSE A MALOMIPARBAN A népi kultúra kutatói a hagyományos malmokat - vízi-, szél-, szárazmalmokat, taposó- és tiprómalmokat - hajlamosak egyöntetűen a népi építészet k ö r é b e sorolni. Főként a 18-19. szá zadból származó, malmokat is ábrázoló metszetek, rajzok, tervrajzok láttán felmerül a kérdés, vajon ezek a malmok mennyiben tekinthetők képzetlen parasztácsok munkájának, s mennyi ben mérnökök által tervezett objektumoknak. A középkor vége felé, a reneszánszban malmok tervezése éppen úgy hozzá tartozott a mérnöki munkához, mint az emelőszerkezeteké, hadigépezeteké, váraké stb. Egyes malomtípu sok minden kétséget kizáróan mérnöki spekulációk eredményei. A középkor végétől ugyanis a
mérnököket foglalkoztatta az emberi, illetve az állatokkal végzett munka könnyítésének kérdé se. A mechanikai hatékonyság mérésére nem volt eszközük, így kénytelenek voltak közelítő becslésekre, a tényleges teljesítmény mérésére, avagy gyakorlati tapasztalatukat használva vala miféle „hatodik érzékre" támaszkodni. A malomépítő mestereket felváltó, geometriában is jár tassággal rendelkező gépészeknek volt valami kis elméleti mértani tudásuk is, s azt feltételez ték, hogy a matematikai fortély hatékonyabb, mint a hagyományos modell. Ez vezetett oda pél dául, hogy a ferde tiprókerekes malmot, a tiprómalmot a 16. század végén a különféle bánya gépeknél használt taposókerekek és vízszintes tiprókerekek felváltására megalkották.
32
A tipró-
malom nem sokkal később megjelent a Kárpát-medencében is, s főként németek lakta vidéke ken terjedt e l .
3 3
A 18-19- század során m é r n ö k ö k által tervezett malmok felhasználták mindazokat az újí tásokat, az őrlemény minőségét befolyásoló technikai innovációkat, amelyek a megelőző száza dokban születtek. Ezek elterjedése, általánossá válása a vizsgált időszak végére tehető (szita, szi taszekrény, regulátor a szélmalmokban, jelzőcsengő, távkapcsolók a vízimalmoknál a zsilipek 34
szabályozására, s t b . ) Az elterjedés ütemére vonatkozóan példaként vehetjük a Festetics-urada lom vízimalmait. A malmok haszonbérbe adása alkalmával felvett leltárakból kiderül, hogy az 1827-1877 közötti időszakban 17 vízimalomból csupán 5 malomba szereltek szitakészséget.
35
A jelzőcsengő bevezetését ENDREI Walter egyenesen az automatizáció kezdetének tart ja.
36
Elterjedését elősegíthette, hogy Mária Terézia 1755. évi „malomi rendtartása" 8. pontja
rendelkezik a jelzőcsengő használatáról.
37
A 18. századra a hagyományos malmok széles skálája megjelent a Kárpát-medencében. A kor mérnökeinek feladata immár nem egyszerűen újabb malomtípusok keresése volt, hanem az igényeknek és adottságoknak leginkább megfelelőek megválasztása egy-egy adott vidéken a lisztellátás m e g o l d á s á r a .
38
A Kárpát-medence két nagy folyó, a Duna, a Tisza és mellékfolyóinak vízgyűjtő területe. A Duna mindenkor elsőrendű közlekedési útvonal volt - legalábbis Győrig -, árvizei jelentős terü leteket öntöttek el. Szabályozása az árvizek elhárítása és a hajózási útvonal biztosítása érdeké ben történt. A Kárpát-medencei Duna három, egymástól eltérő jellegű szakaszra osztható (RajkaGönyű, Gönyű-Paks, Pakstól d é l r e ) , amelyek mindegyike kizárólag hajómalmok telepítésére volt alkalmas. Mellékfolyói, illetve vízvidékei a Rába-Rábca-Marcal, a bal oldali folyók (Vág, Nyitra, Ga ram, Ipoly), a Zala-Balaton-Sió, valamint a Dráva-Mura. Ezeket a vízvidékeket az árvizek, a fo lyók évszázadokon át tartó elmocsarasodása jellemezte. Ezért vált szükségessé szabályozásuk az árvizek elhárítása, a mocsarak vizének levezetése érdekében. A Kárpát-medence síkvidéki, jó gabonatermő területen lévő folyóvizei a 18-19. századra mind senüis állapotba jutottak, vagyis meanderezéseik túlfűződtek, állandó árvízveszélyt jelen tettek. Ehhez járult a kisebb folyókon, ahol gátas malmok működtek, a malomgátak okozta fel töltődés, a tavaszi s az őszi árvízveszély. Vízienergiában mindig is gazdag volt tehát a Kárpát-me dence, de az energia adott társadalmi szinten és technikai ismeretek melletti hasznosítása - va gyis vízimalmok építése - paradox m ó d o n az energiaforrás korlátozását jelentette, a meder fel-
A Kárpát-medence
vízborította,
területei
a'XVII!. tása előtt.
század végén, a m
munkák
megindítása
és tervszerű
végrelta)-
töltődésével ugyanis csökken az esés, csökken az energia is. Az árvíztől veszélyeztetett földeket pedig nem használhatták gabonatermesztésre, ami az újabb malmok építését indokolhatta vol na. A megoldást a folyószabályozás, vízrendezés jelentette. TÖRÖK Jósef a Magyar Hírmondó 1780. évi 33. levelében világosan leírja a problémát, s a megoldást hajómalmok építésében látja: "Mert sok számtalan határoknak, gátos malmai jók, híresek és dítséretesek vágynak: de alig van benne, úgy szólván, a mit őröljenek, hatsak idegen határokról gabonával nem segíttetnek; mi vel ugyan azon jó gátos Malom előre, határjokat, el-vetett vagy néha készen aratva, kévébe, ke resztbe és boglyákba lévő életjeket, az Gátak miatt fel-tolúlt víz által el-vette, el-mosta, semmivé tette. De ha ilyen Hajós Malmok minden folyó vizeken építtetnének; tapasztalnák azok bővebbenis hasznát, a kiknek kaszáló rétjeit, szántó-földjeit, legeltető mezeit, erdeit, s esztendőkről eszten dőkre haszontalanná teszik, sőt igabeli és egyéb marhájoknak, az ár-víz után meg-maradott tótsákból, mételyét, s az által dögöt okoznak; sem az utak nem romlanának, de a sok ludaknak, gátoknak tsinálására sem volna olly szorgamlatos és fáradságos munka szükség. A mi pedig leg szebb és hasznosabb, ezeknek jól rendelt alkalmatosságával, a kisebb vizeken-is lehetne hajózást, fával és egyebekkel való kereskedést indítani; melly a mezőségen avval szűkölködőknek kapha tóbb óltsóságot szerezne. Mert ha az egész folyáson illy Malmok építtetnének, a malmok mellett a hajótskákat mind szépen, leg-inkább mikor nagyobb a víz, vigyázassál le-ereszthetnék; a szegény erdőháti, fáját adná a mezőséginek, élelmére való gabonáért; és több efféle számtalan jókat, hasz nokat okozhatna a gátos malmok elhagyása, s az illyeténeknek szorgalmatos fel-állítása: ha ezen új találmány, a mind mondám, az ország gazdáinak bővebben szemek eleibe terjesztetnék."
39
A vízimalmok, gátasmalmok nagyarányú elszaporodását KÁROLYI Zsigmond a török hó doltság idejére teszi: "Még azokon a területeken is (elsősorban a peremvidékeken), ahol a pusztulás kisebb volt, s így megmaradt a vízi munkálatok gazdasági szerepe: továbbra is építettek malmokat, ha lastavakat - az állandó létbizonytalanság e vízhasználatokat is felelőtlen rablógazdálkodássá zül lesztette. A vizek felduzzasztásánál, a malomgátak építésénél nem voltak többé tekintettel az ér téktelenné vált területek, folyóvölgyek elmocsarasodásának veszélyeire, sőt talán még ezt is a malmok fenntartása szempontjából kívánatos védelemnek tekintették. Hasonló volt a helyzet a hódoltsági területeken is, ahol a török rablógazdálkodás a magvar malomépítés ill. malomipar technikai színvonalát is igyekezett minden eszközzel hasznosítani a maga s z á m á r a . "
40
TENK Béla a Tolna megyei vízszabályozások történetéről szólván az elmocsarasodás egyik jelentős okát abban látta, hogy a földművelés térhódítását követően megnövekedett a Sárvizén és a Kapóson a vízimalmok, s ezzel a malomgátak száma, a folyóvizek teljes szélességében ke resztülfektetett rőzsegátak akadályozták a víz szabad folyását:
áradás alkalmával, meg ami
kor a molnárnak őrlővízre, tehát vízszínkülönbségre volt szüksége, a gátak mögött felduzzasz tottak a folyót. A megrekedt víz hordalékával elzátonyosította és elsekélyesítette medrét, gyak ran partjait áttörve, kétoldali környékét árasztotta el." Az elmocsarasodás másik okát a török hódoltság korabeli várvédelmi rendszerben látja. A nehezebb megközelítés miatt vagy eleve mo csártól övezett szigetre építették a várakat, vagy mesterségesen vezették k ö r é a vizet (Simon tornya, Székesfehérvár, Agárd, Sárszentlőrinc, Döbrököz, Pincehely, s t b ) .
41
A korábbi, csupán helyi jelentőséggel bíró vízrendezéseket nem számítva a 18. században kezdődő nagyobb, „céltudatos szabályozások""
12
során rengeteg vízimalom, hajómalom elpusz
tult. A 18. században meginduló, majd a 19. században megerősödő árvízmentesítési, folyósza bályozási munkálatok során szinte minden szabályozás velejárója az árvizek leggyakoribb oko zójának, a vízimalmok malomgátjainak elrontása, ezzel a vízimalmok megszüntetése volt.
43
A folyószabályozás minden esetben kanyarok levágását, a folyó hosszának radikális csök kentését jelentette, s ez együtt járt a malomhelyek felszámolásával is. így például a Körös folyóhossza Békés és a tiszai torkolat közötti 265 km-ről - az 186l-tól kezdődő, majd 1870-79 kö zött befejeződő szabályozást követően 162 km-rel - , 103 km-re rövidült. zött szabályozott Berettyó folyóhossza 224 km-ről 86 km-re(!) c s ö k k e n t .
44
Az 1855-1865 kö
45
Bár elméletileg a rövidebb folyó nagyobb esése révén nő az energia is, ez a vízimalmok tekintetében nem jelentette azt, hogy összértékben a kapacitásuk megmaradt volna - korábban több vízimalom, kevesebb energiával, szabályozás után kevesebb malom, több energiával -, hi szen minden nagyobb, illetve közepes folyón, amelyet hajózással, tutajozással, egyéb termények szállításával (pl. a Tiszán sótutajozás, vagyis faértékesítés, gyümölcsszáHítás, Maroson só, Begán a Ruszka-havasok erdeiből ismét faanyag úsztatása stb.) hasznosítani lehetett, a hajómalmokat is felszámolták, a gátasmalmokat elbontották, s azok m á r nem épültek ú j j á .
46
A vízrendezési munkálatok során sok helyütt malomcsatornákat ástak, mégis az elrontott vízimalmok helyett nem épült ugyanannyi számú s teljesítményű vízimalom.
47
A folyóvíz szabályozásánál ellentétes érdekek ütköztek. A szabályozás a hajózás, Uitajozás (tehát közlekedés, teherszállítás) érdekében, az árvízveszély - lakott települések, szántóföldek elöntése - elhárítására, de a birtokos, malomjoggal rendelkező nemesség érdekei ellen tör tént.
48
A szabályozás együttjárt a vízi életmód - halászat, pákászat, csikaszát stb. - megszűnésé
vel is (ANDRÍSFALVYB.).
49
Nagyobb folyóvizeinkre természetszerűleg nem építettek gátasmalmokat, ezeken hajó 50
malmok, cölöpösmalmok működtek, feltehetően a 13. századtól. A kisebb folyókat rekesztet ték el többnyire rőzsegáttal, ami a vizet a malom kerekére vezette.
51
A Duna é s vízgyűjtőjének szabályozása A D u n a felső szakaszának szabályozási munkálatai viszonylag későn, 1832-ben kezdőd tek meg. A Dunán, mint a terület többi nagy folyóján, sem épülhettek természetesen gátas mal mok, a szabályozásra itt a dunai hajózás érdekében volt szükség. A Dunán mindamellett igen sok hajómalom működött: az 1715. évi összeírás szerint a Győr környéki Duna szakaszokon Dunaremete-Gönyíí-Győrzámoly között 87 hajómalom őrölt.
52
Vácott a 18. század során a mal
mok száma 10-15, 1802-ben 28, 1836-ban, 1842-ben 34, 1862-ben 4 0 . ágban elzárása előtt (1871) 120 hajómalom m ű k ö d ö t t .
54
53
A Soroksári-Duna
A Duna szabályozása tehát nem volt
nagy hatással a dunai hajómalmokra, a győri molnárok is csak a szabályozást követően megin dult Pest-Bécs közötti gőzhajók okozta károkért panaszkodtak.
55
A R á b a völgye a szabályozások előtt évente rendszeresen kétszer is víz alá került, egyrészt a meder elhanyagolt, feltöltődött állapota, másrészt a malmok rőzsegátjai miatt. Bővizű lévén, a
malmok egymást érték a folyó mentén és mellékvizein (Csákánydoroszló, Körmend, Püspökmol nári, Ikervár, Sárvár, Ostflyasszonyfa, Csönge, Rábakecskéd, Pápoc stb.). Már a 17. század során törvények, rendeletek sora foglalkozott a Rábával: az 1622. évi XLII. tc-ben elrendelték a Rába medrének tisztítását, mert a folyó árvizei a győri várat is veszélyeztették. 1630 körül végeztek is bizonyos szabályozási munkálatokat, de a malomtulajdonosokkal nem b í r t a k .
56
1635-ben I I . Ferdinánd I I . decretuma a Rába egész medrének kitakarításáról intézkedett. 1699-ben bizottság járta be a Rába-völgyet és jelentésében ismét a malmokat találta az árvizek okozóinak. A 18. század során 58 olyan vízimalom volt a Rábán, amelyekre a vizet rőzsegátakkal vezették.
57
Igen fontos gát volt a Kis-Rába-toroki gát, amely Nicknél a Rába vizének egy részét a KisRába malmaira terelte. A gát Vas és Sopron vármegyék határai feküdt, s a két vármegye 1801ben egyezséget kötött egy olyan sarkantyú építésére, amely a Rába vizének 1/3-át a Kis-Rábába, 2/3 részét pedig az öreg Rábába vezette. Mi sem bizonyítja jobban a vízimalmok fontosságát, mint hogy az építési költségeket a két érintett vármegye a malomkerekek számának arányában osztotta meg.
58
A Rába szabályozása a 19. század eleji próbálkozások után a század 60-as, 70-es éveiben indult meg. 1872-ig elbontották a sárvári, körmendi, csákánydoroszlói és ikervári malmok túl ságosan magas rőzsegátjait, valamint több más, engedély nélküli gátat is megszüntettek. 1866ban 23 malom tulajdonosával állapodtak meg a malmok megváltásában.
59
1 87 3-ban megala
kították a Rábaszabályozási Társulatot Újházi János terveinek kivitelezésére. 1877-ben elbon tottak l6 malomgátat (később bontották el a kecskédit), csak a 18.-at hagyták meg Nicknél, a Rábca táplálására. A malmok megváltása azonban meghaladta a társulat anyagi erejét, néhány malomtulajdonossal perben állt, s a munkálatok abbamaradtak. A Rába medrét 1886-1891 kö zött végül is 80 átmetszéssel 48 km-rel rövidítették meg (131 km-ről 83 km-re), aminek kö vetkeztében a folyó esése 15,26 m-rel nőtt meg.
60
Rábakecskéden az elbontott vízimalom pót
lására a múlt század végén szárazmalmot építettek.
61
A Rába legnagyobb mellékfolyója, a Marcal szabályozása a 19. század elején kezdődött: gróf Amadé Antal ásatta a vízimalmok gátjaival elmocsarasított völgyben az első két lecsapoló csa tornát. Ezt megelőzően a török által elpusztított karakói malom újjáépítéséről szól egy 1698. évi adat.
62
1 89 5-99 között épült két csatorna a völgy szélein, amelyekre három vízimalom is települt.
A szabályozásokat követően pusztult el az egyházashetyei malom, valamint a bobai: a bobaiak még 1855-ben is malomépítési engedélyt, s kártérítést kértek a Marcalvölgyi Vízitársulattól,
63
A Marcal mellékvizeinek szabályozása e században készült el, így e vízimalmok még az 1940-50-es években is m ű k ö d t e k .
64
A R á b c á n a szabályozás előtt Bősárkánynál, Kapinál (ma Rábcakapi), Rétinél és Börcsnél volt vízimalom. A szabályozási munkálatok során - amelyet a Rábáéval együtt végeztek - ezek is eltűntek.
65
A Garamon lévő malmok már a l 6 . század végén sok baj forrásai voltak. Rudolf 1596. évi decretuma (VII). 52. cikkelye a következőképpen rendelkezik: „A Garam folyón levő mal mokat vagy lerontsák, vagy pedig akképpen alkalmazzák, hogy azon le és föl mindenféle vízijárműveket és tutajokat, veszedelem nélkül vontathassanak.
Minthogy pedig a Garam-folyón igen sok malom van, a melyek az Esztergom városba ju tást akadályozzák ... az ilyen malmokat tartozékaikkal együtt, ugy alkalmazzák, hogy a mész, tölgy és másféle fa, élelmi szerek és minden egyéb szükséges dolgok szállítására használt vízi járművek és tutajok, fel és le, Esztergomba veszedelem nélkül vontathatók legyenek. 1. § Miskülönben az ilyen malmokat és gátakat, az alispánok, vagy ezek vonakodása, avagy erőtlensége esetén a főkapitány azonnal és tettleg széthányassák."
66
Az Ipoly szabályozására m á r a 17-18. században voltak törekvések, hogy a 17 malom gát jai által okozott mocsarasodást megszüntessék. A BESZÉDES József által 1843-ban elkészített terv átmetszésekkel és a malomgátak megszüntetésével akarta szabályozni a folyót. A Nógrád megyei malomtulajdonosok ellenállása azonban meghiúsította a terv végrehajtását, csupán egyes szakaszokat sikerült szabályozni, s néhány malomgátat megszüntetni.
67
A Sió völgye 1750-1800 között összefüggő mocsár volt, a Sió szabályozása is a malomgá tak - elsősorban a kiüti m a l o m é - miatt vált szükségessé. A Balaton vízállása a veszprémi káp talan siófoki vízimalmától függött, Mária Terézia rendeletére 1773-ban néhány malmot el is bontottak, de több megmaradt. 1776-1784 között elkészült BÖHM Ferenc terve alapján a Sió rendezése, amiről az érdekeltek úgy nyilatkoztak, hogy a csatorna nem sok hasznot hajtott, vi szont a malmok hiánya érzékenyen érintette őket, mivel a gabonát messzebb kellett s z á l l í t a n i
68
A Sárvízen 1722-ben m é g 13, 1746-ban m á r csak 9 vízimalom állott (a nyéki, decsi, őcsényi, mözsi, szekszárdi, kölesdi, kajdacsi, szentlőrinci és dorogi vízimalmok). A szek szárdiak rétjeik elöntését az őcsényi m a l o m g á t n a k tulajdonították. A malomgátak miatt elmocsarasodott Sárvíz szabályozásával szintén BÖHM Ferencet bízták meg. Az 1773-ban megkezdett munkák nyomán a megye elrendelte a malomgátak késedelem nélküli elbontá sát, de a rendeletet 1774-ben a helytartótanácsnak meg kell ismételni. A megye válasza sze rint a fennmaradt malmok elrontása, lévén hogy azok jobbágyok birtokában vannak, nagy kárukkal járna.
69
A királyi biztos 1772-ben a megyék képviselőivel, valamint a két érintett mérnökkel (BÖHM és KRIEGER) bejárta Simontornyától Siófokig a Siót és a Kapóst, elsősorban a malom gátak hibás elhelyezéséből e r e d ő bajokat tanulmányozva. „Kitűnt, hogy a két folyót még a Sár víznél is sűrűbben szelik keresztül a gátak, melyeken csak nagyon szűk résen törhet át a víz. A Sió torkolatát a természet 15 öl 4 láb (kb. 28,5 m) szélesnek alkotta, a veszprémi káptalan kö zelben elhelyezett két malma azonban csak 5 öl és 2 lábnyi (kb. 9,5 m) résen biztosította a víz szabad folyását."
70
A Kapós mintegy 100 k m hosszú medrét a 18. században 25000 hold mocsaras ártér szegélyezte. A szabályozással megbízott KRIEGER mérnök az elmocsarasodás okát a földréte gekből feltörő talajvizekben, a feltöltött mederben és legfőképpen a 18 malomgátban látta, mely utóbbiak „... nemcsak m e d r é b ő l duzzasztják ki a folyót, hanem az egész völgyet elrekesztve, szinte lépcsőzetes m e d e n c é k r e bontják az á r t e r e t . "
71
BÖHM Ferenc véleménye szerint a malmok megmaradhattak eredeti helyükön, csupán káros hatásukat kell kiküszöbölni: „E végből a malomgátak építésekor szem előtt kell tartani azt, hogy a folyó vizének maradéktalan levezetése biztosítva legyen, a csatornát pedig úgy kell elhelyezni, hogy a vízszín legalább egy lábbal alacsonyabban legyen a legmélyebb partnál. Ha
így az ember hatalmába kényszeríti a vizet, hajtja a malmot, öntözi a száraz réteket, saját erejé vel tisztogatja csatornáit, tehát rengeteg haszna van."
72
iMindamellett 1781-ben a megyei felülvizsgálat során a tanúk Simontornyán kijelentették, hogy a mocsarak és ingoványok ugyanolyan állapotban vannak, mint annak előtte, s a költsé ges munkálatoknak semmi gyakorlati haszna nem mutatkozik. Az egyik tanú Pálfán elismeri, hogy a malomgátak átvágása óta az á r a d á s hamar elvonul, a kaszáló rétek terjedelme gyarapo dott, de ez nem ér fel azzal a kárral, hogy a közeli malmok (szentlőrinci, kölesdi) elrombolása miatt távoli helyre kell vinni gabonájukat őrletni, ami egyéb munkájukban zavarja őket. A Dél-Dunántúl vízimalmai is megfogyatkoztak a 18. századra: a Kerkán a 14. században 90, 1777-ben 26 vízimalom állott, az Egregyen 20 helyett 15, a Murán viszont a II. József-féle katonai felmérés térképlapjai szerint egy 35 km-es szakaszon 52 hajómalom sorakozott. Az „Őr ségi Tartományban" 1818-ban a Kerkán 5, a Kis-Kerkán 2, míg a Zala őrségi szakaszán egy vízi malom sem volt: „A Zalamentiek kevés termésüket a Rába malmaiban ő r ö l t é k . "
73
A Zselic vizei - Almás, Gyöngyös, Zselic, Berki patak - a 19. század első felében 52 vízi malmot hajtottak. A vizek rendezési tervét Török Ferenc vármegyei földmérő készítette el. A szá zadfordulón még 45 malom m ű k ö d ö t t .
74
A Tisza é s vízgyűjtőjének s z a b á l y o z á s a A Tisza felső, hegy- és dombvidéki szakasza nagyesésű, majd Tiszabecsnél a síkságra ér ve esése néhány centiméter kilométerenként (a teljes vízgyűjtő reliefenergiája 2000 m ) . A sza bályozás előtti Tisza lefolyási viszonyai igen kedvezőtlenek voltak: ősi ártere 1,9 millió ha-ra te hető.
75
Hatalmas teriiletek állandóan víz alatt állottak, mocsarasak voltak (Nagy-Sárrét: 46.000
ha, Ecsedi-láp: 40.000 ha, Bodrogköz, Rétköz, Kis-Sárrét, Tisza-Körös-zug, Tisza-Marosszög egyenként mintegy 30-35.000 ha). A mocsarak létrejötte, fennmaradása a
természetföldrajzi
okok mellett az emberi beavatkozásnak (kezdetben hadászati, védekezési célból, később víz használatok: malmok, tógazdaságok létesítésének) is k ö s z ö n h e t ő k .
76
A Kraszna és az Ecsedi-láp szabályozás előtti állapotát Suchodolszky m é r n ö k k a r i száza dos 1775. évi jelentése jellemzi: „A sok malomgát Nagymajténytól egészen Olcsváig az áradáso kat nagyon elősegíti. A folyásában akadályozott Kraszna medre évről évre jobban eliszaposo dik... A szabályozás előtti időkben csak házi- és kézműipar, valamint malomipar volt. Csaknem minden községben volt szárazmalom és nagy volt a vízimalmok száma i s . "
77
A Bodrog, Ung, Latorca és Labore szabályozására 1774-ben kiküldött királyi biztos, báró Orczy Lőrincz tábornagy 1782. évi l e m o n d ó levelében beszámol addig végzett munkájá ról: „... teljes hosszában szabályozta az Ung, a Latorca és a Labore folyókat, töltéseiket kijavít tatta, medrüket kitisztíttatta, a víz lefolyását akadályozó malomgátakat és malmokat lerombol tatta, s a szükséges helyeken új malomcsatornákat ásatott."
78
A hajózást nemcsak a gátasmalmok akadályozták. Felfelé a hajókat vontatni kellett, s mi vel a hajóvontató utak a folyópartokon voltak, a parthoz közel kikötött hajómalmok is akadályt jelentettek. Az első tiszai hajózási térképen, 1773-ban külön jelzik a hajózás akadályait, a cso portos hajómalmokat (Szegeden 13, Röszkénél 10, stb.).'
9
Szatmár megye 1771. évi jelentése szerint a Szamos Szatmár megyei szakaszán több mint 60 vízimalmot említenek. jómalom helye szerepel.
80
81
A Szamos 1775-beli térképén Farkas Aszód és Olcsva között 50 ha Mária Terézia 1774-ben elrendeli, hogy a gátasmalmokat el kell
bontani: „Ha a tulajdonos ellenkezik katonai erővel kell s z é t h o r d a n i . . . a szegény községeket elrontott malmaik fejében kártalanítani kell. Az eddigi gátasmalmok helyett őrhajókra szerelt malmokat kell emelni."
82
1775-ben indult meg a folyó szabályozása, a kamarai sószállítás érdekeit szem előtt tart va, gróf KÁROLYI Antal, majd MEZEŐ Cirill, később Szatmár vármegye mérnöke vezetésével. Itt is a medertisztítás, a növényzet eltávolítása mellett a malomgátak elrontása volt a legfontosabb feladat (lassúbb folyókon a hajómalmokhoz ferdén épített rőzsegátak vezetik a vizet a vízike r é k r e ) . 1777-ben 42 malomgátat rontottak szét, majd kihirdették: „... mind a nemesi szabad sággal élőknek, mind parasztoknak, hogy senki a Szamost meggátolni vagy gátra új malmot épí teni ... ne merészeljen.
83
A meder fenntartását azonban elhanyagolták, a 19. század elején a folyó ismét hajózha tatlanná vált a bedőlt fák, az újjáépített gátasmalmok miatt: mintegy 125 gátasmalom akadályoz ta a hajózást, a vizek szabad lefolyását.
84
Igen tanulságos a Körös-Berettyó-vízrendszer szabályozásának története. A török hódoltság előtt 1400 községet számláló Békés megyében a 18. század végén - majd' 100 év vel Gyula várának visszafoglalása után - 25 önálló település volt. A szabályozatlan Körösök hatalmas területeket árasztottak el, amelyek nagy része az árvizek lefutása után sem volt al kalmas művelésre. A Körös-vidék lápjaiból, mocsaraiból „kiszakadó erek olyan bővizűek vol tak, hogy Vésztő, Szeghalom és Csökmő határában számos malmot hajtottak. De magán a Se bes- és Kis-Körösön is több malom volt, amelyek segítői voltak a vizek elvadulásának."
85
A Körös-vidék szabályozását 1802-ben báró VAY Miklós királyi biztos kezdte el. Elsőként megtiltotta új vízimalmok építését, a károsak leromboltatását, átalakítását rendelte el. 1818ban rendelték mellé HUSZÁR Mátyás kamarai mérnököt, aki 1823-ra készítette el a KörösBerettyó-völgy egységes térképét. Az 1834-ben végetért munkálatok inkább csak mederfenntar tó jellegűek voltak, a végleges szabályozást a Tisza-szabályozással együtt, illetve azt követően le hetett elvégezni. A végleges rendezési tervet 1853-ban fogadták el a következő - tárgyunkat leg inkább érintő - tartalommal: 1. A szabad lefolyás érdekében minden fenékgát, malom, folyást akadályozó híd, eltávo lítandó. 2. A folyót völgyének legrövidebb irályában kell vezetni, ily módon 3. a medrét bővíti, kiöntéseinek időtartama megrövidül és egyes helyeken esetleg a töl tésépítés is feleslegessé válik,.." etc.
86
A Berettyó szabályozását követően a meder hossza 224 km-ről 86 km-re csökkent, a szabályozás során (1855-65 között) Szalárd községtől lefelé minden malmot és malomgátat el bontottak. A Sebes-Körös szabályozása során is elbontották a Kis-Sárrét kifolyó vizét hasznosító vésztői, csökmői és kornádi malmokat. A szabályozást követően a folyó hossza Nagyváradtól a folyótorkolatig 174 km-ről 97 km-re csökkent.
A Fehér-Körösön Gyulánál 1722-ben h á r o m malom is működött, amelyekhez
zsili
pekkel duzzasztották fel a vizet. Bár van egy szárazmalom is a városban, ez a malomtípus csak a 19. században válik általánossá Gyulán. 1784-ből:
87
Békésnél tombácos hajómalmot említ PETIK A.
hajóforma kivágott nagy Vastag fákra épült egykövű malmok, kiknek szorult 88
ságban nem kevés hasznokat veszik." Ezenkívül említi még Doboz, Vésztő, Szeghalom mal mait. A 18. század végén egyre sürgetőbb a szabályozás, sok panasz hangzik el a vízimalmok ra, de a helyi földesurak, a Harruckernek ellentállnak. Végül a helytartótanács döntését köve tően a munkálatok tervezésére, kivitelezésére VERTICH József geometrát fogadják meg. A meg oldást az 1799- évi gyulai árvíz, majd az 1801. évi tűzvész sürgeti, utóbbiban elégnek a malmok is. A régihez való ragaszkodás, a tőke hiánya itt is hosszú huzavonát eredményez: a gyulai ura dalom a megégett malmokat akarja helyreállítani, mivel gátjaik megmaradtak. A tűz előtt 14 pár kő őrölt, maradt 3, ami a lakosság ellátására (12.000 fő) igen kevés. 1803-ban az uraság vál lalná a szabályoknak megfelelő vízimalom építését, a csatornákra építené azokat, de a királyi biztos elutasítja a javaslatot, a malmokat, gátjaikat le kell bontani. Carbon, a gyulai uradalom adminisztrátora azt kéri, úgy határozzák meg a malmok elrontásának időpontját, hogy időköz ben szárazmalmokat lehessen felépíteni. 1804 végén egyetlen vízimalom sem volt m á r a város ban, az utolsó malomgátat 1829-34 között számolták fel. A gyulai öregek, bár több szárazma lom is épült a városban, mégis a Nádor-csatornán épült péli malomba jártak őröltetni az el ső világháború végéig.
89
A Fekete-Körösön a szabályozással megszüntettek 13 malmot.
90
A folyószabályozás legkevésbé a hajómalmokat érintette. Szegeden a 18-19. század során a hajómalmok mellett szárazmalmok őrölték a gabonát. A szegedi malomépítő ipar és a hajó malmok fénykora az 1850-es évekre esik, s azután hamarosan, már a század 60-as éveitől fo lyamatosan csökkent a számuk: 1876-ban 76, 1895-ben pedig már csak 14 hajómalom őrölt a szegedi Tiszán.
91
A Nyírséget - mint fentebb említettük - geográfiai viszonyai nem tették alkalmassá vízimal mok telepítésére. A helyben élő lakosság kenyérliszttel való ellátására mesterséges csatornák ra telepített malmokat építettek. A lefolyástalan területek vizét már a 18. század végén csator nákkal vezették le a „vármegye árkába", a lónyai csatornába, amelyet Kállay Miklós létesített. A Nyírség csatornahálózata 7 fővölgyön épült ki, ebből 4-et esésviszonyai malmok hajtására alkal massá tették: 1. Berkeszi csatorna - 1802-ben Sexty András vármegyei m é r n ö k térképén 6 malom volt rajta. 2. Demecseri - Máriapócstól Demecserig 13 malom, 3. Kemecsei - Mihálydi és Kemecse között 8 malom, 4. Kótaji - Bököny és Kótaj között 4 malom.
A v í z r e n d e z é s e k hatása a malomiparra
A kiesett malomipari kapacitást többféle módon, részben alternatív energiák felhasználá sával próbálták pótolni: 1. A malomcsatornákra épített vízimalmokkal.
Példa erre többek között a Sárvíz és mo
csárvidékének rendezése, amelyet több kisebb helyi értékű kísérlet után 1821-26 kö zött BESZÉDES Józsefnek sikerült megoldania, s ahol az elbontott vízimalmokat a Sár vízzel párhuzamos övcsatornára, malomcsatornára telepítették: 6 malom épült meg 27 vízikerékkel.
92
2. Vízimalmok helyett épített szárazmalmokkal,
egyéb élőerővel hajtott malmokkal, így
például Gyulán, ahol 1803-ban a vízimalmok elrontását szárazmalmok építéséhez k ö tik.
93
A kieső malmi kapacitás pótlására tervezhette GAßNER T. L. - aki maga is folyó
szabályozással foglalkozó m é r n ö k e volt Bihar megyének - a váradolaszi szárazmal 94
mot , valamint azt az ún. „szárnyas vízi malmot," amit a part mellett kellett felállítani, 95
s a vízszint ingadozásához lehetett kerekét szabályozni. Hajdúböszörményben, az Al föld közepén a lisztelő malmok három típusa működött a 18. század során: a város 1737-ből ernlített, a Hortobágy folyón lévő vízimalma mellett 1715-ben 5, 1720-ban 6, 1725-ben m á r 8 szárazmalom őrölt a városban (részben magán gazdáké, részben a vá rosé m a g á é ) . 1782-ben a malmok száma 27, (ebből 3 a városé), majd 1842-ben 51 szárazmalom működött Böszörményben (még 1910-ben is 34 volt a szárazmalmok száma) ,
9 6
A 18. század végén a vízimalmok elégtelen volta miatt az egriek „apró malmokat" tartot tak: „Még a Tavallyi Conferentiális Végzés szerént Parantsolatban ki-adattatott nékem, hogy a száraz Malmokat ne engedgyem az Egrieknek tartani. Az holott eszve vettem ugy mint egy Ke nyér Sütő Grigornénál, Kilián Györgynél a Károly Várossán és a' Victoria Bábánál a Városban a Vár alatt eltiltottam. Az első ugyan el-bontotta s nem használlya, de a két utolsó most=is tartva és tartani s használni is akarja, azt emlegetvén, hogy a Vízi Malmok nagyon szűkek, és kivált Té len miatta nagy szorultságban voltak, annyival inkább, hogy a' Magazinumi életnek őrlése=is nagyon hátráltattya az őrlést: és így a' Kintelenség és a' Szükség miatt ha tsak magok Búzáját őrölhetik-is nem másét, kintelenek az olly magok fárasztásával járó apró malmokat tartani."
97
Cegléden a 18. század végén, s a 19- század első felében egyetlen szélmalom sem volt a városban, „viszont a Gerje vízfolyásai 2 uradalmi, 2 városi tulajdonban lévő vízimalom őrölt, 98
de a lakosok közül is többnek volt vízimalma." Ugyancsak Ceglédről ismerünk egy 1891-ben megjelent rajzot a város „szárazmalom-utcájáról", amikor vízimalomról m á r szó sincs.
99
A Bodrogközi járásban is - ahol pedig minden malomgeográfiai adottság a vízimalmok te lepítése mellett szól -, a 19- század elején 43 szárazmalmot írtak össze, folyóparti települése ken i s .
100
3. A 18. századtól jelentek meg nagyobb arányban a szélmalmok,
majd a 19. század so
rán terjedtek el. Nem járhatunk messze az igazságtól, ha ennek egyik okát a vízimalmok sza rnálak - a vízrendezések befejező munkálatait követő - megfogyatkozásában keressük. Minden esetre a szélmalmok számának gyors felfutását nem szabad összetéveszteni tényleges jelentősé-
gükkel: statisztikai adatok szerint 1884-ben a vízimalmokban a megőrölt összes gabona 32,4%át, az éppen „fénykorukat" élő szélmalmokban 0,9%-át, s a rohamosan csökkenő szárazmal mokban még mindig 2,5%-át őrölték. Érdemes összevetni egy évtized adatait:
Különféle m a l o m t í p u s o k r é s z e s e d é s e a napi őrlőkapacitásból, %-ban malmok
1884 napi
1894 napi
1894 évi
gőz
64,2%
55%
91.5%
vízi
32.4%
38%
8,47%
szél
0,9%
3,46%
0,03%
száraz
2,5%
3,45%
A vízszabályozás, mint fentebb láthattuk, egy összefüggő problémakör megoldását jelentette: 1. Az árvizek megszüntetésével mezőgazdasági termőterület nyerését (árvízvédelem), 2. amely - a megnövekedett gabona mennyiség miatt - növekvő malmi kapacitást igényel. 3. A folyók alföldi szakaszának csekély esése miatt a vízimalmok gátak építésével nyertek nagyobb e n e r g i á t
101
(gátas- és kisebb folyókon lévő hajómalmok egyaránt). A kis esés
és a gátak együttesen okozták az árvizeket. A malomgátak elbontása, a túlfűződött ka nyarok átvágása az esés növekedését, a folyók hosszának csökkenését eredményezték (folyószabályozás), aminek következtében 4. a vízimalmok száma, kapacitása egyes területeken - elsősorban sík-, jó gabonatermő vidékek folyóin - jelentősen csökkent, így más, alternatív megoldást kellett találni. Idő ben ez a szárazmalmok számának növekedésével, a szélmalmok elterjedésével, majd a gőzmalmok térhódításával esett egybe. 5. A vízrendezések során tehát a) termőterületeket nyertek a gabonatermesztés (s persze egyéb szántóföldi növények termesztése) számára b) közvetve ösztönözték más malomtípusok, végül - a 19. század második felétől - ter melékenyebb malmok térhódítását c) mindehhez a vízrendezések adta lehetőségeket kihasználva a közlekedési viszo nyok javulása - szállítás - is nagyban hozzájárult (út-, vasútépítések). Ehhez még hozzá kell vennünk a tárgyalt két évszázad során végbement változásokat kö vető népességszaporodást, amelyet a népsűrűség alakulása jól mutat: a 18. század közepén 102
2
12 fő/km , 1890 körül 40-50 fő/km volt a népsűrűség. A növekvő lakosságnak mind több és több szántóföldre volt szüksége, ami ismét csak nagyobb malmi kapacitást követelt meg. A vízrendezés, folyószabályozás eredményei csak lassan, fokozatosan érvényesültek, vég legesen a 19- század végére érték el hatásukat. KÁROLYI Zsigmond ennek okát a következők ben látja: „A kisebb folyókon sürgetett szabályozási munkálatok végrehajtását a malomérde keltségek ellenállása akadályozta. Az egész 18. század folyamai állandó gondot okoztak a Rá ba, a Sárvíz, a Sió és a Kapós stb. áradásai. Bár a szakvélemények szerint a folyómeder elfaju lásának és az áradásoknak okai a malmok voltak, s olykor malomcsatornák, árapasztó csator nák építésével igyekeztek is a bajokat csökkenteni az ellentétes érdekek összeütközéséből ere-
d ő huzavona megakadályozott minden jelentősebb előrehaladást a folyók szabályozásában és az árvédelmi töltések é p í t é s é b e n . "
102
Hátráltatta még emellett a tervszerű szabályozási, árvízmentesítési munkálatokat a Habs burg-birodalom magyarországi politikája is: nagyobb vízszabályozási munkákat mindig csak a birodalom érdekeinek szem előtt tartásával végeztettek, pl. a határőrvidék új telepítései érde kében, vízi út fejlesztésre, folyószabályozásra a kincstári erdők fakitermelésének szolgálatáért, a sószállítás lehetőségeinek fokozásáért. A gabonaszállítás előtérbe kerülésével jöhetett szóba az új telepítésű Bánát, Bácska. A nagyobb folyók végleges szabályozására is csak a múlt század második felében, a nagyobb mérvű gabonakivitel miatt került s o r .
103
Az eredmény - egyéb té
nyezők hatása mellett - „a vizek szabályozása, a mocsarak lecsapolása ... a mezőgazdaság és ál lattenyésztésben bekövetkezett változás. A szántóterületek állaga pl. a Bodrogközben hatalma san megnövekedett, főleg a vizes, mocsaras területekből és kisebb részben a rétek, legelők és e r d ő k rovására."
1 0 4
A bodrogközi Tisza-szabályozás eredményeit CLAIR Vilmos értékelte 1896-ban. Eszerint ,, 1845-ben még csak 5307 ház volt a Bodrogközben, ma több van mint 8000. A lakosság szá ma volt a negyvenes években 20.000, ma 43.796. Termőföld volt az ötvenes években 99-254 hold, ma van 146.296 hold, a m i 46% szaporodásnak felel m e g . "
105
.Az útépítés hazáikban 1825 után vett nagyobb lendületet, amikor az országgyűlés az utak építését és fenntartását a megyék jogkörébe utalta. A közlekedési viszonyok mostoha volta mi att a hajózás a teherszállításban igen nagy szerepet kapott. Az Alföldön sárhajókon közlekedtek, szállítottak. 1851 után a főbb útvonalakat állami kezelésbe vették, a kisebbekről a megyék, köz ségek tartoztak gondoskodni. A tengelyen való szállítás mindamellett költséges és körülményes is volt. VÁZSONYI Ádám a szabályozás előtti és utáni állapotot számadatokkal é r z é k e l t e t i : Művelési ág
Szabályozás
Változás
előtt %
után %
Szántó, kert, szőlő
14,6
53,2
+ 38,6
Rét, legelő
30,5
24,3
-6,2
7,2
5,4
- 1,8
47,7
17,1
-30,5
Erdő Víz, mocsár, használhatatlan
106
%
Mérnöki tevékenység - malomtervek Külön kell szólnunk arról a mérnökgenerációról, amely a fent vázolt hatalmas munkálato kat tervezte, irányította. A 18. századtól indul meg a mérnökképzés Magyarországon. Hadmér nökök, vízi- és bányamérnökök stb. kerülnek ki a Nagyszombati Akadémia, a Georgikon, a Col legium Oeconomicum (Szempc, majd Tata 1763-1780), a Selmeci Bányászati Akadémia, az Institutum Geometrico-Hydrotechnicum (alapítva 1782-ben) falai közül. Folytathattak mérnöki tanulmányokat a bécsi, 1717-ben alapított, ill, a gumpensdorfi hadmérnöki akadémián (pl. Kiss József) és a nemesifjak gazdasági-mérnöki képzését szolgáló Theresianumban (Bécs) is.
Mérnökgenerációk nevelődtek k i , sokan vízmérnöki munkákkal foglalkoztak kamarai, vármegyei vagy éppen uradalmi mérnökként. Legtöbbjük - jártas lévén a mérnöki m u n k á k min den területén - malmokat is tervezett. A teljesség igénye nélkül elég itt KISS József, Joseph JUNG, Theofil Laurentius GAßNER, FELLNER Jakab n e v é t
107
említenünk, akiknek malomtervei - vízi
vagy éppen élőerővel hajtott malmok - különböző levéltárakban fennmaradtak.
108
De említhet
jük BESZÉDES József (1786-1852) tevékenységét, aki a Sárvíz, a baja-bátai Duna-szakasz sza bályozása „mellett számos kisebb vízrendezést is végzett és (1842-ig) több malomcsatornát épí 10
tett szerte az országban, összesen 42 malommal, 24 zúgóval . . . . " ° A vízrendezési, lecsapolási munkák a reformkorban Széchenyi István tevékenysége nyo mán kaptak újabb lendületet. Széchenyi felismerte, hogy az ország gazdasági és kulturális el maradottságának okai között a közlekedés, a kereskedelem fejletlensége nagy szerepet játszik, hogy a vízépítés, vízgazdálkodás, lecsapolások, ármentesítések a vízi- és szárazföldi utak meg teremtésének elengedhetetlen feltételei. Ezért is szervezte, támogatta az Alduna szabályozását, amelynek irányítását királyi biztosként reá bízták, Vásárhelyi Pál műszaki vezetése mellett, aki vel azután a Tisza és vízgyűjtőjének szabályozását is szervezte; szorgalmazta állandó ludak épí tését; vezető szerepet vállalt az első dunai gőzhajózási vállalat megszervezésében, stb. A „ Duna és egyéb folyamatok szabályozására kiküldött bizottság" jelentésében új vízügyi politika alapel veit fektette le, a vízszabályozás közérdekű munkálatait központi pénzalapból, a magánbirtoko sok érdekeit elősegítő munkákat magánpénzből javasolta végeztetni. Az 1843. évi X. tc. törvény be foglalta a gátasmalmok elbontását, kimondva: «... a vizek természetes lefolyását és lefolyhatását, más kárával bármely módon és alakban gátolni tiltatik." Az 1843/44. évi országgyűlés közmunkákat szabályozó intézkedése pedig az ingyen közmunkák vízszabályozási célra való igénybevételét tette l e h e t ő v é .
110
Összevetve az eddigieket megalapíthatjuk, hogy a 18-19. században a Kárpát-medencében a török hódoltság és a felszabadító, majd függetlenségi háborúk utáni népességbeli, anyagi javakbeli romlást követő gazdasági megerősödés során a terület malomipari helyzetének jelentős átalakulása ment végbe. A 18-19. század alatt az árvízmentesítés, a hajózás megindítása miatti fo lyószabályozás során elsősorban az Alföldön, de kisebb mértékben másutt is az ország területén a vízimalmok, patakmalmok jelentős része a vízrendezéseket követően elpusztult, helyettük k i sebb számban épültek újak. Az eltérést a későbbiekben a különféle malomtípusok gyakoriságát tekintve az okozta, hogy a kiesett malmi kapacitást müven típusú energiahordozóval, milyen tí pusú malommal tudták pótolni. A Dunántúlon elsősorban a természetföldrajzi lehetőségekből fa kadóan újra csak a vízimalmokat részesítették előnyben, míg az Alföldön, ugyancsak a környe zet adta lehetőségeket kihasználva, egy korábban m á r megjelent, de az idáig elterjedni nem tu dott típust, a szélmalmot építették egyre nagyobb számban. Elsősorban a 18. század folyamán, s a 19. század közepéig az állati, illetve részben emberi erőt hasznosító malmok is jelentősen te ret nyertek. Ahol a folyóvizek szabályozását a I9. század második felére, végére nem sikerült megoldani - s ebben a már említett malomtulajdonosokkal, földbirtokosokkal való ellentéteken túl a 19. századi történelmi események, a szabadságharc, egy-egy szárazabb, aszályos év, pl. az 1860-as évek elejei, majd éppen az 1876, 1878, 1879, 1881. évi árvizek is jelentős hátráltatást okoztak -, ott a később kieső malmi kapacitást már egyértelműen a gőzmalmok pótolták.
A reformkor m é r n ö k e i a kor technikai-műszaki színvonalán álló malmok tervezésével megoldották az egyre növekvő népesség kenyérliszttel való ellátását, miközben vízrendezéseket, folyószabályozásokat terveztek, irányítottak. A nagyarányú vízrendezések során felszámolt vízi malmok helyett tervezett vízi-, szél- és szárazmalmokkal az egyre növekvő igényeket ki tudták elégíteni, s a magyar malomipar fejlődése nem tört meg. A vízierő mind jobb kihasználására tö rekedtek, s az addig általános 1-2 kerekes vízimalmok helyett többkerekű, szitaszerkezettel fel szerelt malmokat terveztek. Egyre inkább elterjedtek az egy meghajtószerkezettel több funkci ót ellátó malmok (őrlő, hántoló, kendertörő, olajütő stb). Itt kell megemlítenünk a bányászat 18. századi fellendülésének eredményeként elszapo r o d ó meghajtószerkezeteket: a vízemelés, terményfelhozatal és ércfeldolgozás például Selmecen csaknem kizárólag állati és emberi erővel történt. Bár korábban vízierőt is alkalmaztak,
111
az emberi és állati munkát nem tudták kiküszöbölni, ,,mert sohasem állt kellő mennyiségű víz rendelkezésükre, nem szólva a nyári szárazságról, amikor hónapszámra szünetelt a vízikerekek munkája".
112
A bányákban használt élőerővel hajtott felvonó- és vízemelő szerkezetekről képet
alkothatunk MARSIGLI Aloysio F. a szélaknai (Windschacht) felsőbibertói bányászatot 1695ben ábrázoló metszetéről, ahol szinte kizárólag lovakkal hajtott szárazmalom-szerkezetekkel szolgálták ki az a k n á k a t .
113
A metszeten alul- és felülhajtós szárazmalmokat egyaránt láthatunk.
A bányabeli m u n k á k nagyságrendjéről képet kaphatunk a következő adatokból: „1695-ben 800 munkás és 8 rudas lójárgány dolgozott folyamatos üzemben a vízhúzásnál, ami - tekintve, hogy minden járgánynál műszakonként 12 p á r ló volt befogva - magában véve is (tehát a szénfelhú zást nem számítva - BGY) 288 lovat jelentett megfelelő számú hajtóval. A vízemelés költsége ily módon már heti 5000 Ft-ra r ú g o t t . . . "
114
A reformkori m é r n ö k ö k tevékenysége nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a gabonatermesz tés volumene állandóan nőhetett, ami azután indukálta a 19- század közepén a gőzmalmok, majd a század m á s o d i k felében a hengermalmok elterjedését. A 19. század első felére tehát a malmok széles skálája alakult ki s termelt egymás mellett. A vízimalmok számának, jelentőségének csökkenése nyitott utat egyéb, már meglévő típusok tér nyerésének. Bár a malomstatisztikák a 19. század során a vízimalmok számának lassú csökke nését mutatják, a fent vázolt folyamat eredményeként a vízimalmok osztályán belül feltétlenül számolnunk kell a nagyobb teljesítményű vízimalmok számának erőteljesebb csökkenésével, s arányeltolódásra a patakmalmok felé. Ebből a folyamatból csak a hajómalmok maradhattak ki a 19. század végéig, amikor is a gőzmalmok versenye szorította ki őket a folyókról.
JEGYZETEK
1. DOMONKOS (). 1974. 23. p. Még arra is ügyeltek a mesteremberek behívásánál, hogy művelhető tel ket ne kapjanak, nehogy elvonja őket a mesterség gyakorlásától. DOMONKOS 0. uo. 2. ACSÁDYI. 1896. Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában. Bp. 1896. Magyar Stat. Közi. új folyam, 12. köt. 3. TÓTH A.-P0IÁNY1 N. 1966. Egy tolnai táj a XVIII. században. Bp. 1966. Dunántúli Tudományos Gyűj temény 6 l . Series Geographica 26. idézi KÁROLYI Z. 1973. p. 256. 4. DÓKA K. 1987. p. 88. 5. A 16-17. századi gabonamalmokról, a szita malmi bevezetéséről ld. BOGDÁN I . 1967. p. 308-327. 6. Az ország lakossága 1720-1825 között közel 100%-kal növekedett, 4 millió főről 7-8 miihóra. 18-t2ben 11 millió fő a lakosság száma, ez újabb kb. 50%-os növekedést jelentett. A megnövekedett la kosság igényeit is mindenkor ki kellett elégíteni kenyérnövényekkel, malmi kapacitással. Ugyan akkor a gabonakivitel 1764-1780 között 879-000 pozsonyi mérőről 1419-000 pozsonyi mérőre emelkedett, vagyis a növekvő népességszám mellett a kivitt gabona mennyisége is jelentősen meg nőtt. 7. NYITRAID. 1979. p. 25. 8. HARKAII. 1991. p. 231. Az 1817-ben épülő vízimalmot építő Sütő József az urasággal kötött szerző dés szerint fogadja:
hogy a malom tsak annyi vizet fogok tartani, mérték szerint, hogy azon Víz
megfogásával Topolyán Határban Földekben, Rétekben kárt ne tegyek, másutt minden Kiírt köte lezek megfizetni." 110. 9. JAKUS L. 1979. p. 213-214. 10. MEZŐSI K. I943. p. 225-226. 11. Bár a BRAUDEL F. által számított állati izomerő a 18. század végén 10 millió LE-t, míg a vízierő csu pán 1,5-3 millió LE-t tesz ki. nyilvánvaló, hogy az állati izomerőnek csupán egy részét, míg a vízikerekek által nyert energiát kizárólag malmok hasznosították. BRAUDEL, F. 1985. 357. p. 12. v. ö. TAKÁTS S. 1907. „Igazi magyar malomnak a 16-18. században a magyar és külföldi földmérők is a gátasmalmokat tartották. Gátas malmokat pedig a nagy folyóvizeken építeni nem igen lehetett. A Dunán és a Tiszán tehát csak hajósmalmokat alkalmaztak." p. 1 C. 13. HORVÁTH Z. 1993. p. 272
Sopronban csupán 1503-ból tudunk szélmalom létezéséről. Ez a mai
Szent János-templom mellett, a Bécsi-kapu közelében állt, és ezért nevezték a kaput egykor Szél malomkapunak (Windmühlthor)." 14. ZOLTAI L. Debrecenben 1628-ból egy akkor már pusztulásban lévő szélmalmot említ a tanácsi jegy zőkönyv. 1935. 77. p. Szintén a 17. századból közöl két adatot TAKÁTS S.: „1671. szélmalomhoz való vashorog"; „1684. búza tisztító szélmalom (talán szelelő malom? BGY). 15. BULLA B. 1962. p. 226. 16. A Kárpát-medence mérsékelt égövi éghajlata következtében számolnunk kell a folyók vízjárásának periodikusságával, vagyis a tavaszi, hóolvadás okozta magas vizekkel, gyakran árvizekkel, a nyári szárazsággal, amely főleg a kisebb patakokon lévő malmokat kárhoztatta tétlenségre, illetve az őszi esőzések magas vizeire, a téli jégzajlásra, befagyott folyóvizekre, ahol a malmok nem működhet tek.
17. DR. BULLA B. 1962. p. 197. A szélerősség évi menete: viszonylag csendes tél után tavasszal meg erősödik, ez a szelesebb időszak benyúlik a nyárba, majd a nyár vége, s a koraősz szélcsendes. Évente átlagosan 60-70 a viharos napok száma (a szélsebesség nagyobb, mint 15 m/s), uo, p. 199. 18. TAKÁTS S. 1961. 125. p. 19. LAMBRECHT K. 1911. p. 11. 20. PONGRÁCZ P. 1967. p, 183., MENDELE F. - NÉMETH B. F. 1967. p. 209-230.. JUHÁSZ A. 1991. p. 187. 21. Ans NIJHOF-de KNEGT - D. H. NIJHOF, 1989- p. 293-304. 22. Id. TONKS. 1979. 23. iNemzeti Gazda 1814. 154. p. „Hollandia Szélmalom' Kismássa (modellé)... a' Kismás árra, itt hely ben, a' Bétsig való költöztetésen kívül. 150 BB bécsi betsü) forint." A holland típusé szélmalom ügyét a Nemzeti Gazda is szorgalmazta, ugyanebben az évben olvashatunk „A Hollandiai szélma lom' mellyékes dítséretéről" p. 188. 24. GÁTHYJ. 1832. 69-75. p. 25. Hollandiában a bakos szélmalmokat a 16. század közepétől kezdte felváltani az ún. „hollandi" típu sú szélmalom. JUHÁSZ A, 1991. p. 188. 26. Ans NIJHOF de KNEGT - Dick NIJHOF, 1989. p. 298. A magvar szélmalom-terminológia minden for dítható tetőszerkezetű szélmalmot „hollandi" malomnak ismer. 27. GYÖRFFY I. 1920. 230-231. pp. v. ö. BORDÁS Attila felvetését az esetleges dalmáciai átvételről: BOR DÁS A. 1989. p. 769. A lengyel malmok történeti áttekintését ld. BARANOWSKI, B. 1977., A román malmok rendszerezését ld. BUCUR, C. 1979. p. 111-181. 28. A népességszám emelkedése a 17-18. század fordulóján keletkezett összeírások vizsgálata alapján minden megyénél kimutatható, részben a természetes szaporodásnak, részben a betelepüléseknek köszönhetően helyenként igen magas. DÁVID Z. 1962. p. 217-257. 29. ZOLTAI L. 1935. p. 77. 30. SCHERER F. 1938. I . p. 393. 31. SCHERERF. 1938.1. p. 395. 32. KELLER, A. G. 1969. p. 227., BALÁZS Gy. 1987. p. 409-416. 33. BALÁZS Gy. 1987. p. 440. 34. PONGRÁCZ P. 1967. p. 209-214. 35. Összesített adatok az OL Festetics család birtokgazdálkodással kapcsolatos anyagából (1719-1943) a P 235. 106. cs. és a P 275. 107-109-110-111. cs. haszonbérbe adási szerződések alapjai. 36. ENDREI W. 1961. p. 110. 37. „Nyóltzadszor: Hogy pedig midőn szorgos az őrlés, gondviseletlenségből üressen a' Kerekek ne jár janak, ... mindenik kerékre valami jelttsengő függesztessen. HANGWITZ, H. W. - MANAG ETTA J. J. 1755. 38. Id. később GAßNER Theofil munkásságát: az alulhajtó szárazmalom és az ún. „szárnyas vízimalmok" elterjesztése terén. 39. TÖRÖK J. 1780. p. 98-99. 40. KÁROLYI Zs., 1973. p. 44. 41. TENKB. 1936. p. 10.
42. IHRIG D. 1973. p. 18. és p. 19: ..Céltudatos folyószabályozási módszerről és munkáról a XVIII. szá zad óta tudunk Mikovinyi és Ballá munkáiból." 43. KAROLYI Zs. 1963. p. 55. Orczy Lőrincet idézi, aki lemondó levelében (1782) beszámol végzett mun kájáról: „Eszerint teljes hosszában szabályozta az Ung, a Latorca és a Labore folyókat, töltéseiket kijavíttatta, medrüket kitisztíttatta, a víz folyását akadályozó malomgátakat és malmokat lerombol tatta, s a szükséges helyeken új malomcsatornákat ásatott." 44. VÁZSONYIÁ. 1973. p. 346. 45. VÁZSONY] Á. 1973. p. 436. 46. Kevés kivétel persze akad, így például a Kis-Duna ág hajómalmát a múlt század végén kellett elbon tani. Leleményes tulajdonosai a partra húzott malmokat cölöpökre állították, s partmentén újjáte lepítve maradtak fenn és működtek egészen e század közepéig. Néhányuk ma is látható: Pozsonyeperjesen, Tőkésen, Tallóson, a Jókait 1994-ben alították helyre. 47. Például a Kapós szabályozásánál 6 malom gátját kellett elbontani, de a tervnek megfelelő oldalcsa tornát, amely malomcsatornaként szolgált volna, elhagyták. KÁROLYI Z. 1973. p. 267. 48. Az Eszterházy-uradalom Tata-környéki mocsarainak lecsapolását MIKOVINYI Sámuel terve alap ján az 1740-es években kezdték el, s 1747-ben megásták a Dunába vezető csatornát. Báró Neffrei János Jakab, az ottani malom tulajdonosa tiltakozott a lecsapolás ellen, s jobbágyaival akarta megakadályozni a Dunából kiinduló füzitői gát és zsilip lebontását, amely malmára hajt ván a vizet, a terület elmocsarasodását is okozta. MIKOVINYI vezetésével a dunaalmásiak kaszára-kapára kaptak, s elbontották a zsilipet. KÁROLYI Z. 1973- p. 205. Eszterházy Pál sem volt hajlandó engedni sokáig, hogy ozorai malmát a Sión elbontsák. A Sióbereki Társulat először 1847-ben megvásárolta majd 1853-ban elbontotta a mezőkomáromi, majd a Balatoni Anyavízszabályozó Lecsapoló Társulat 1847-ben a veszprémi káptalantól megvásárolta és le bontotta a kiliti malmot. így, miután végre Eszterházy Pál is „a közérdekre való tekintettel" ozo rai malmát önként lebontatta, a Sió-szabályozás utolsó akadálya is elhárult. KÁROLYI Z. 1973p. 263. 49. A veszprémi Séd patakon Veszprém alatt 8 malom működött az 1800-as években. A Séddel összefüg gő Sáraz szabályozását csak Ősiig végezték el, mert a Veszprém megyeiek ellenezték, mivel nekik a nád, sás, a hal és a sok malom nagyobb jövedelmet hoz. mint a kiszárított terület fűtermése. A veszprémi püspökség is az Ősinél lévő Cifra malmát féltette. KÁROLYI Z. 1973. p. 26l. 50. PONGRÁCZ P, 1967. p. 106. 51. Kisvíz idején a hajómalom elé is rőzsegátat emeltek. FILEP A. közlése 52. CZIGÁNY B. I963. p. 208-209. 53. JAKUS L. 1979. p. 245-246. 54. KÁROLYI Z. 1973. p. 220. 55. CZIGÁNY B. 1967. p. 235. 56. Károlyi Zoltán, 1973. p. 186. 57. KÁROLYI Z. 1973- p. 19. 58. KÁROLYI Z. 1973. p. 187. 59- A csöngei malomról a megyei közgyűlés - a malom és malomgát rendkívüli magassága miatt - elren deli, hogy „vízi műveiket átidomítsák". NÁDASDY L. 1980. p. 171.
60. A Rába felső folyásánál ma is látható még néhány fűrészmalom, amelyek ma már elektromos ener giával működnek, de a vízturbinák még ma is megvannak. 61. NÁDASDYL. 1980. p. 172. 62. NÁDASDYL. 1980. p. 169. 63. NÁDASDY L. 1980. p. 170. A nemeskocsiak évtizedekig tartó küzdelmet folytattak malomépítési en gedélyért, s a jánosházi, celldömölki gőzmalmok megépülte ellenére is 1887-ben új malom építé sét szerezték meg, s építettek vízerőre egy alulcsapott, egykerekes, két hengerszékkel üzemelő malmot, amit csak az 1953. évi államosítás tudott tönkretenni, uo. p. 171. 64. A sokoróalji Bakony-ér szabályozását éppen a malmosgazdák ellenállása miatt csak az 50-es évek ben tudták szabályozni, a Csángota-éren 29 malom működött, a Gerence patakon 7, a Bittva pata kon 13. a Hajagos patakon 9. KÁROLYI Z. 1973. p. 202. 65. A Rába legtöbb kisebb-nagyobb mellékfolyójáról ugyanígy elmondható, hogy a 18. századra medrük feliszapolódása miatt - amelyet többnyire a vízimalmok gátjai okoztak - szabályozásuk elengedhe tetlenné vált: így a Pinka kisebb mellékfolyója, a Strém is a malomgátak miatt öntött ki gyakorta: a Marcal medrét is sok helyen rőzsegátak lépcsőzték malmok számára (például Malomsoknál). így a Marcal felső völgye elmocsarasodott. 1895-99-ben a Marcal-völgy szélén két csatorna épült a Marcallal párhuzamosan, 3 vízimalom települt rá. A Marcal kisebb mellékfolyóit később szabá lyozták, így pl. a 46 km hosszú Sokoróaljai Bakony-ér alsó szakaszát a rajta lévő több malom el lenállása miatt csak 1950-5 l-ben, a 33 km hosszú Csángota-éren 29 malom működött, s bár 1890 óta felmerült szabályozása, de csak 1940-ben indult meg, majd 1957-58-ban készült el. A Gerence-patakon 7 vízimalom működött, 1941-43-ban szabályozták. A Bittva-patakon 13 malom mű ködött, 1933-ban és 1944-ben szabályozták, illetve tisztították ki a medrét. KÁROLYI Z. 1973. p. 201-202. 66. CJH 1899. 1526-1608. p. 803-805. 67. KÁROLYI Z. 1973. p. 208. 68. KÁROLYI Z. 1973. p. 265. 69. A királyi biztos év végi jelentésében is azt írja, hogy az apáti hajómalomban és a kajdacsi malomban még szeptemberben is őröltek, „s a mederbe helyenkint sűrűn levert cölöpök eltávolítására sem tette meg még a szükséges intézkedéseket" a megye. TENK B. 1936. p. 26. 70. TENK B. 1936. p. 30. 71. TENKB. 1936. p. 32.. 72. TENKB., 1936. p. 32. 73. TÓTH J. 1975. p. 91. 74. DR. HARAGÉ, 1981. p. 34. 75. VÁZSONYI Á. 1973. p. 282. 76. „A malmok kerekeinek forgatásához szükséges vízlépcsőt e vidéken főleg a folyást akadályozó gátak kal állították elő, ami által a vízfolyás kiáradt medre olyan tavak sorozatához lett hasonló, ame lyeknek a felsőbb tó vize lassan-lassan átfolyt az alatta lévő tóba. Ezek a malomgátak nemcsak a hajózást akadályozták, hanem elősegítették a medrek olyan nagyfokú feliszapolódását, hogy az így keletkezett mederben a folyó medre is felismerhetetlenné vált. 1772-ben a Szamos folyón, csupán Szatmár megyében 60 olyan malomgát volt, amely a folyót egész szélességében átfogta, és a szabá-
lyozisi munkák megindításakor a Tisza-völgyben működő vízimalmok száma meghaladta a tízez ret... A folyószabályozás első feladata a malomgátak elbontása és ezzel a víz szabad folyásának biz tosítása volt." VÁZSONYI A. 1973. p. 286. „Az Alsó Tiszán több mint 700 vízimalom állt s ugyan ilyen akadályai voltak a hajózásnak a kifeszített kompkötelek is..." írta VÁSÁRHELYI Pál .Általános terv"-ében. Uo. p. 286. 77. VÁZSONYI Á„ 1973. p. 293-294. 78. KÁROLYI Zs., 1973. p. 55. 79. OL. S i l . IO92. idézi: PAPP-VÁRY-HRENKÓ, 1989. p. 122. 80. TAKÍTS S., 1898. p. 545-546.. 81. OL S 12 Div. VIII. No 6. idézi: BALÁZS Gy. 1989. p. 180. 82. TAMTS S. 1898. p. 545-576. Az „őrhajókra emelt malmok" a hajómalmok. 83. TAKÁTS S. 1898. p. 576. 84. KÁROLYI Zs. 1973. p. 55.. bár valószínűbb, hogy itt ugyancsak hajómalmokról van szó. 85. VÁZSONYI Á. 1973. p. 344. 86. VÁZSO.NYIÁ. 1973. p. 345. 87. KISS A. 1978. 282. p. 88. PETIK A. 1784. Békés megye leírása. 18. p. idézi KISS A. 1978. p. 283. 89. KISS A. 1978. p. 285-286. 90. VÁZSONYI Á. 1973. p. 348. 91. JUHÁSZ A. I960, p. 130. 92. KÁROLYI Z. 1973. p. 257. A Rába egyik mellékfolyója, a Vörös-patak a Lahm-patakkal egyesülvén két ágra szakad: malomárokra és anyamederre, amelyek Csákánynál ismét egyesülnek. KÁROLYI Z., 1973. 199. p. 93. KISS A.. 1978. p. 284. 94. BALÁZS Gy. 1992. p. 142. 95
az el-készíttetett szárnyas malomnak... Galsner Mérséklő Uram... annak ártatlanságát, hasznos voltát, víi kerekének tsak két ember által kevés idő alatt víz felibe lehető fel-emeltetését, és a nagy hajónak, a melly az egész terhet viseli, a vízbe nem mélyebben mint egy láb-nyomnyira való le-szál lását bőven tapasztalta." Magyar Hírmondó 1780. 34. levele, p. 469. v. ö. PONGRÁCZ P. 1967. p. 241. 15. jegyzetpont.
96. BÁRDYI. 1977. p. 205-212. 97. Heves Megyei Levéltár XII-3/f-l 2. B. a-z; aa-rr. Az adatra dr. Fülöp Éva Mária hívta fel a figyelme met. 98. KOCSIS Gyula 1994. p. 80. 99- KOCSIS Gy. 1994. p. 77. 100. BALASSA I. 1973. p. 87-92. 101. Éppen a folyók csekély esése miatt az egy-egy vízimalom által nyert energia a malmok többségében csupán egy pár kő meghajtására elegendő (v. ö. ILA B. 1964. p.). 102. KÁROLYI Zs. 1973. p. 53-54. 103. KÁROLYI Z. 1973. p. 82. 104. VÁZSO.NYIÁ., 1973. p. 368.
105. CLAIR V. 1896. p. 48-56. (CLAIR Vilmos: A bodrogközi Tiszaszabályozás. Magyar Gazdák Szemléje. 1896. Bp. I . évf. p. 48-56.) 106. VÁZSONYI A. 1973. p. 368. 107. PONGRÁCZ P. 1967. p. 96. 108. KÁROLYI Zs. 1973-p. 74. 109. KÁROLYI Zs. 1973. p. 89.. 110. KÁROLYI Zs. 1973. p. 103-104. 111. A vízikereket. mint energiaforrást már az 1400-as években használták: 1397-ben vízikerékkel meg hajtott zúzót, 1475-ben vízemelőgépet említenek Selmecen. FALLER J. 1953. p. 14. 112. FALLERJ. 1953. p. 14. 113. MARSIGLI, Aloysio F. C. 1695. Tom. III. p. 24. Tab. X. 114. FALLER J. 1953. p. 14.
IRODALOM ACSÁDY Ignác 1896. Magyarország népessége a Pragmatica Sanctio korában. Budapest, 1896. Magyar Statisztikai Közlemények Új Folyam, 12. kötet. BALASSA Iván 1973. Szárazmalmok a Hegyalján és a Bodrogközben. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei XII. 1973. p. 87-92. BALÁZS György 1987. Élőerővel működő malmok a Kárpát-medencében. I . Tiprómalmok. In: MMgMK 1986-87. p. 405-446. szerk: FÜR Lajos. Évkönyv, Budapest. BÁRDY Ida 1977. Szárazmalmok Hajdúböszörményben. In: A Hajdúsági Múzeum Evkönyve III. Hajdúbö szörmény, szerk. NYAKAS Miklós, p. 205-212. BRAUDEL. Fernand 1985. Anyagi kultíua, gazdaság és kapitalizmus a 15-18. században. Budapest. 1985. BULLA Béla, 1962. Magyarország természeti földrajza. Budapest. 1962. CLAIR Vilmos, 1896. A bodrogközi Tiszaszabályozás. Magyar Gazdák Szemléje 1896. Bp. I . évf. p. 48-56. CZIGÁNY Béla, 1963. Adatok a győri hajósmolnárok életéhez. Arrabona 6. p. 207-228. Győr. DÓKA Klára, 1987. A vízimunkálatok irányítása és jelentősége az ország gazdasági életében (1722-1918). Budapest, 1987. DOMONKOS Ottó, 1974. A kisiparok néprajzi kutatása. Ethnographia, 1974. p. 18-37. ENDREI Walter, 1963. A műszaki eszme csírája. Technikatörténeti Szemle, 1963. 1-2. sz. p. 23-34. FALLER Jenő, 1953- A magyar báiyagépesítés úttörői a 18. században. Budapest, 1953. GÁTHY János, 1832. A malmokról. Tudományos Gyűjtemény, p. 69-75. GYÖRFFY István, 1920. A falusi malmok. A Falu, 1920.1. évf. 4. füz. p. 88-89. HANGWITZ, H. W. - MANAGETTA, J. J. 1755. Mária-Therésia ... Malomi rend-tartása Ki-Adatott Bétsben, 1755. HORVÁTH Zoltán. 1993. A soproni és sopronbáifalvi molnárcsaládok és m á r n á k története (17671950). Sopron, 1993IHRIG Dénes. 1973- A magyar vízszabályozás története (szerk.). Budapest, 197.3. JAKUS Lajos, 1979. Váci hajómalmok és molnárok. In: Fejezetek Pest megye történetéből I . szerkesztet te: IKVAI Náidor. p. 213-269.
JUHÁSZ Antal, i960. Vízimalmok a szegedi Tiszán. In: Móra Ferenc Múzeum Évkönyve, 1958-1959- Sze ged, p. 127-141. JUHÁSZ,Antal 1991. Malmok, molnárság, sütő-vagy pékmesterség. In: Magyar Néprajz III. Kézművesség, p. 157-208. szerk. NAGYBÁKAY Péter. Budapest. KÁROLYI Zoltán, 1973. A Duna-völgy vizeinek szabályozása. In: A magyar vízszabályozás története. I I . rész. A) p. 151-279- Szerk.: IHRIG Dénes. Budapest, 1973KÁROLYI Zsigmond, 1973- A magyar vízi munkálatok rövid története különös tekintettel a vizek szabályo zására. In: A magyar vízszabályozás története. I . rész. 23-147. Szerk.: IHRTG Dénes. Budapest, 1973. KELLER, Alex G., 1973. An Early Advertisement For A Newly Invented „Horsevvindmill" (1545) In: TIMS Transactions 197.3. p. 103-109. KISS Anikó, 1978. A gyulai várbirtok malmainak története. Békés Megyei Múzeumok Közleményei V. Bé késcsaba, 1978. p. 269-291. KOCSIS Gyula. 1994. Molnárok és malombirtokosok a XIX. században Cegléden. In: Studia Comitatensia 24. szerk. NÓVÁK László. Szentendre. 1994. p. 77-91. LAMBRECHT Kálmán. 1911. A magyar szélmalom. Budapest. MEZŐSI Károly; 1943. Bihar vármegye a török uralom megszűnése idejében (1692). In: Településtörté neti Tanulmányok, szerk. KNIEZSA István. Budapest. NÁDASDY Lajos, 1980. A kemenesalji vízimalmok. In: IV. Kézművesipartörténeti Szimpózium Veszprém, szerk. NAGYBÁKAY Péter. p. 168-174. NIJHOF-de KNEGT. /Vus - NIJHOF, Dick II. 1989. The position of the great spurvvheel ül the windmills with 1
overdriven stones in the Hungarian Great Plain. TIMS Transactions . p. 295-300. NYITRAI Dezső, 1979- A moca-i - dunamocsi vízimolnárokról. In: Néprajzi Közlések III. Szemelvények a CSEMADOK Központi Bizottsága néprajzi albizottsága tagjainak gyűjtéséből. Bratislava, 1979- p. 23-32. PAP - VARY - HRENKÓ, 1989. Magyarország régi térképeken. Budapest. 1989. PONGRÁCZ Pál, 1967. Régi malomépítészet. Budapest. SCHERER Ferenc, 1938. Gyula város története. Gyula, 1938. TAKÁTS Sándor, 1898. A Szamos szabályozása a múlt században. Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, 1898. 5. évi. 545-546. p. TAKÁTS Sándor, 1907a A magyar malom. Századok, 1907. p. 143-236. TAKÁTS Sándor. 1907b A magyar molnár. Századok, 1907. p. 52. TAKÁTS Sándor, I96I. Művelődéstörténeti tanulmányok a 16-17. századból. Sajtó alá rendezte BENDA Kálmán. Budapest, 196I. TENK Béla, 1936. Vízszabályozisok Tolna vármegyében a 18. században. Pécs, 1936. TÓTH János, 1975. Az Őrségek népi építészete. Budapest. TÖRÖK Jósef, 1780. 33 levél. Magyar Hírmondó, 1780. p. 98-99VÁZSONYI Ádám, 1973. A Tisza-völgy vizeinek szabályozása. In: A magyar vízszabályozás története. I I . rész. B) p. 281-370. Szerk.: IHRIG Dénes. Budapest, 1973. ZOLTAI Lajos, 1935. Szárazmalmok, szélmalmok, vízimalmok a régi Debrecenben. Debreceni Képes Ka lendárium, Debrecen, p. 71-79-
