Vitafórum honlapunkon

Beköszöntő

ÚJ KATEDRA

Új Katedra

Pedagógusok lapja Kiadja: COMMITMENT Kommunikációs Iroda Kft. 1095 Budapest, Máriássy u. 5–7. Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Felelős kiadó: Ekler Gergely Alapító-főszerkesztő: Pecsenye Éva Felelős szerkesztő: Varga Gabriella [email protected] Szerkesztőbizottság: Kojanitz László (elnök), Barlai Róbertné, Szebedy Tas Főmunkatárs: Horváth Gábor Miklós Munkatársak: Gyulai Zsófia, Simonyi Gáspár Tervezőszerkesztő: Molnár Tamás Olvasószerkesztő: Nagy Márton A szerkesztőség címe: 1095 Budapest, Máriássy u. 5–7. Tel.: 412-09-09, fax: 412-09-08 Hirdetésfelvétel: Kovács Balázs, 30/337-9962 www.ypsylonmedia.hu Nyomdai munkák: OOK-Press, Veszprém Felelős vezető: Szathmáry Attila ISSN 0865-6177 (nyomtatott) ISSN 1788-3709 (online)

Vitafórum honlapunkon Lapzártánk idején teszi közzé a Nemzeti Erőforrás Minisztérium az új közoktatási törvény, valamint a pedagógus-életpályáról szóló törvény koncepciójának vitaanyagát. Az Új Katedra következő száma csak januárban jelenik meg, a tárca által a vélemények megfogalmazására megszabott határidő azonban ezt jó eséllyel megelőzi majd. Nem szeretnénk ugyanakkor, ha lapunk és olvasóink kimaradnának a párbeszédből. Szerkesztőségünk ezért úgy döntött, hogy az Új Katedra honlapján (www.ujkatedra.hu) magunk is közzétesszük a tervezeteket, illetve teret biztosítunk a véleményeknek, a vitának. Ennek formájáról a honlapunkon tájékozódhatnak majd. Várjuk tehát az észrevételeket szerzőinktől és olvasóinktól egyaránt, s bízunk abban, hogy ezzel hozzájárulhatunk a nyilvános párbeszédhez, a tárca munkájához, hogy olyan koncepciók, majd ezek nyomán olyan törvények szülessenek, amelyeket a többség szükségesnek, előnyösnek, elfogadhatónak ítél. A két koncepció véleményezésére tervezett idő rövid s az időpont sem szerencsés. Egy része az óvodai, iskolai karácsonyi készülődés, ünnep idejére esik, míg másik része a tanítási szünetre, azaz alig-alig lesz mód arra, hogy a nevelőtestületek közösen megvitassák az elképzeléseket. Ezt a gyakorlatot korábban ellenzékiként a mai kormányzati oktatáspolitikusok is kifogásolták, pedig akkor ennél lényegesen kisebb léptékű változtatások előkészítése zajlott, most pedig egyidejűleg kell megvitatni, véleményt formálni két koncepcióról s megegyezésre jutni azokban a kérdésekben, ahol az álláspontok eltérőek. Vita pedig – az előzetesen a sajtóban megjelent részletek alapján – alighanem lesz. A módosítási szándék ugyanis alapkérdéseket érint: a közoktatás teljes vizsgarendszerét (beleértve az érettségi vizsgát is), a tantervi szabályozást, az iskolaszerkezetet, a finanszírozást, a pedagógusok előmenetelét és javadalmazását, hogy csak néhányat említsünk az eddig megismert felvetésekből. A változások egy része várhatóan azért vált majd ki vitát, mert érdekeket sért, szigorítást, korábbi kedvezmények, lehetőségek korlátozását jelenti (akár a pedagógusokat, akár a diákokat és szüleiket illetően), más részük esetében – bár a céllal sokan egyetértenek – a megvalósítás formája, módja okozhat nézetkülönbséget, megint más elemek finanszírozhatósága körül alakulhat ki akár indulatos párbeszéd. Most azonban még a vita elején tartunk. A lehetőség, ha szűkre szabottan is, de adott arra, hogy ki-ki megfogalmazza támogató vagy éppen kritikus véleményét, alternatív javaslatát. Erre biztatunk mindenkit s a magunk eszközeivel ennek fórumát is biztosítjuk.

A tartalomból Párbeszéd a pedagógus-életpályamodellről ����������������������2 Diákok és a koncepció����������������������������������������������������5 A (zseb)pénz boldogít? – Felmérés a fiatalok pénzügyi szokásairól ������������������������������������������������������������������7 Újra a mozgássérülteké a Medgyes-palota������������������������9 Egynyelvűségünk zsákutcája������������������������������������������11 A pedagógiai „praxis” a Zsolnai-pedagógiában ��������������14 A kollégiumok szerepe a változó hazai nevelés-, oktatásügyben ����������������������������������������������������������17 Elfelejtett iskolák: Molvány ������������������������������������������23

2010. december

Harmónia: Eltűnőben a hagyományos férfikép��������������27 Tűzhányó volt a lelkében: Márai Sándor ����������������������28 Tűzvigyázóként a végtelen partján: Dancs Rózsa ����������30 Leonardo de Vinci meséi ����������������������������������������������33 Kárászy Szilvia: A zene öröm, önkifejezés, gyógyulás ����34 Elbúcsúzik közönségétől a Hobo Blues Band ����������������35 Romano Glaszo Népzenei Együttes és Gyermekkórusa  36 Vértesaljai László jezsuita szerzetes karácsonyai ������������40 Iskolanapok Kishegyesen ����������������������������������������������42 Falra mászok – veled ����������������������������������������������������46

1

Súlypont

ÚJ KATEDRA

Párbeszéd a pedagógus-életpályamodellről A Commitment Zrt. november 17-én az ELTE Bölcsészettudományi Karán a Gólyavár Mária Terézia termében konferenciát rendezett a pedagógus-életpályamodellről, amelyen szakmai, döntéshozói, szakszervezeti és oktatói oldalról a legkompetensebb szakemberek a lehető legtöbb elvi, gyakorlati, szakmai és pénzügyi szempontot figyelembe véve vitatták meg a pedagógusképzés és a pedagógusszakma keretrendszerének átalakítását. A Commitment Zrt.-nek emellett célja volt, hogy a magyar pedagógus-életpálya jövőjével kapcsolatos hírértékű szakmai üzeneteket, javaslatokat fogalmazzon meg a döntéshozóknak. Jó döntések a jó ügy érdekében jó időben – ehhez kívánt rendezvényével a Commitment Zrt. segítséget nyújtani. Jól képzett, megfizetett, motivált tanárok nélkül ugyanis versenyképes generáció sem lesz a mai általános és középiskolásokból, ami egyben az ország lemaradását is véglegessé teheti. Ahogy Ekler Gergely, a Commitment vezérigazgatója köszöntőbeszédében fogalmazott: az egész ország szempontjából fontos, hogy a pedagógusok megkapják az őket megillető presztízst, megbecsülést és pénzt. Dezső Tamás, az ELTE Bölcsészettudományi Kar dékánjának ünnepélyes megnyitója után a délelőtti szekcióban a mintegy négyszáz résztvevő videobejátszásban tekinthette meg az Andavölgyi Ferenccel, a Móri Többcélú Kistérségi Társulás munkatársával a kistérségi oktatási intézmények helyzetéről készített interjút, amelyet Pokorni Zoltán Életpályamodell – jó nemzetközi gyakorlatok, magyarországi lehetőségek című előadása követett. Az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottságának elnöke rámutatott: a pedagóguspolitika csak egyike a közoktatás előtt álló feladatoknak, de enélkül nem oldható meg a többi oktatáspolitikai kérdés sem, rendezése ezért halaszthatatlan. A szakma elöregedett, tíz éven belül nyugdíjba vonul a pedagógusok egyharmada. Különösen néhány szakterületen nagyon kritikus a helyzet. Az ország bizonyos területén tanári szakra a kémiát és a fizikát tavaly összesen alig néhány jelentkező jelölte meg első helyként. Szerinte a legnagyobb baj, hogy a rendszer nem hozza biztonságosan felszínre a tehetséges, a legjobban teljesítő és kommunikáló, a tanári pályára legalkalmasabb diákokat. Mielőtt Pokorni Zoltán felhívta a figyelmet a kialakítandó hazai pedagógus-életpályamodell legfontosabb szempontjaira, példákat említett más országok gyakorlatából. S bár – mint mondta – egy az egyben egyiket sem lehet átvenni, érdemes ezeket megvizsgálni. Németországban és Hollandiában például a rutinos, tapasztalt tanárok számára kevesebb óraszámot írtak elő és a bérezésüket is kiszakították a közalkalmazotti körből. Svájcban a pedagógusok kiléptek a határozatlan idejű, élethosszig tartó alkalmazásból és határozott időre, feladatra szerződnek, Finnországban pedig olyan pedagógusképzést alakítottak ki, amelynek nyomán sokszoros a túljelentkezés a pályára. Hangsúlyozta: egyetlen kormány, így a jelenlegi sem spó-

2

rolhatja meg az empirikus kutatást, a döntések meghozatalához ugyanis tudományosan alátámasztott mérésekre van szükség. – Magyarországon 1992 óta vitatkozunk arról, hogy az egységes közalkalmazotti rendszer a pedagógusok szempontjából jó-e vagy sem – tekintett vissza Pokorni Zoltán. – Az Antall-kormány idején bevezetett úgynevezett „lehet F kategória” szociális szempontok alapján emelt bért. A Horn-kormány bevezette a „minőségi bérpótlékot”, az első Orbán-kormány ezt átalakította, később pedagógusszorzóval próbáltuk megkülönböztetni a pedagógusokat a többi közalkalmazottól. 2000–2001-ben láttunk hozzá a pedagógus-életpályamodell kidolgozásához, amelyet 2002 után nem volt módunk valóságra váltani. Nyolc év alatt kicsiszoltuk, és most itt az alkalom, a lehetőség, hogy amit kimunkáltunk, megcsináljuk. A pedagógus-életpályamodellről kijelentette: ha minősítik, értékelik a pedagógusokat, ez a rendszer hatékonyságát növelni fogja. Felhívta a figyelmet: a pedagógus-életpálya összefügg a pedagógusképzéssel, a pedagógus-továbbképzési rendszerrel, a finanszírozással és a munkáltatói jogokkal. Kritikus pontja pedig, hogy akkor finanszírozható, ha a minősítés szerepel benne. Fodor Gábor felvétele

2010. december

ÚJ KATEDRA

Pokorni szerint az az életpályamodell tekinthető jónak, amely vonzza a tehetséges fiatalokat, ugyanakkor a már pályán lévőket is ösztönzi a továbblépésre, s amely vagy új, vagy több feladat vállalására ösztökél. Nemzetközi tapasztalatok szerint az a szerencsés megoldás, ha a kezdő alapbér viszonylag magas, később pedig nem az alapbérek emelkednek meredeken, hanem a vállalt többletfeladatokért járó pótlékok összege motiváló. Mint mondta: a társadalomnak el kell döntenie, hogy mennyit hajlandó áldozni a közoktatásra: 100, 150 vagy 200 milliárd forintot? Ha ugyanis a rendszernek csak bizonyos elemeit változtatjuk meg, vagyis összefüggések nélkül javítunk a helyzeten, akkor a rendszer egésze nem fog működni. A jelenlegi hazai helyzetről konkrét adatokkal is szolgált: míg 2009-ben az általános iskolában tanító pedagógusok alapbére 165 ezer (pótlékokkal 209 ezer), a középiskolai tanároké pedig 180 ezer, addig a diplomások átlagalapbére 273 ezer (összjövedelme pedig átlagosan 330 ezer), az egyetemi diplomával rendelkezők átlagbére pedig 410 ezer forint volt. A pedagógusok minősítési rendszeréről Pokorni úgy vélte, az akkor lehet jó, ha van következménye pró vagy kontra; ha nem egyszeri, hanem ismétlődő; ha a minősítés adja meg a felhatalmazást, a jogot a többletfeladat vállalására; és ha a finanszírozó, a fenntartó is részt vesz a minősítésben. Hozzátette: az értékelés ma már külön szakma és azzá kell válnia a pedagógusok minősítésének is. A pedagógus-életpálya a pedagógusképzéshez négy kritérium alapján kapcsolódik: amellett, hogy szigorú belépési követelményeket és osztatlan képzést feltételez, arra is szükség volna, hogy a kormány a kereseteknek megfelelő keretszámokat hozzon létre, és a végzetteknek garantálja is az elhelyezkedést, valamint hogy a pedagógushallgatóknak már a tanulmányaik legelején ösztöndíjat kínáljon, ezzel is motiválva a tehetséges diákokat arra, hogy a rendszerbe belépjenek. Alacsonyabb óraszámokkal lehetne honorálni a tapasztalatot, a minőséget, tehát az idősebb kollégák valamivel alacsonyabb bérért kevesebb óraszámban taníthatnának. A többletjövedelmet nem a státushoz, hanem a vállalt többletfeladathoz rendelnék, vagyis például egy jóval méltányosabb díjazásért megérné osztályfőnöki feladatokat vállalni. De az életpályának a pedagógus-továbbképzési rendszerhez is szorosan kapcsolódnia kell, mégpedig oly módon, hogy ha a minősítés nem hozza meg a kívánt eredményt, a pedagógus kapjon esélyt arra, hogy kijavítsa hibáit, gyengeségeit. Pokorni hozzátette: a formálódó új közoktatási törvény keretet ad ennek. A pedagógusképzéstől az életpályáig című előadását dr. Gloviczki Zoltán, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közoktatásért felelős helyettes államtitkára Hoffmann Rózsa államtitkár megbízásából tartotta. Gloviczki elmondta: nem elegendő az a kívánalom, hogy a pedagógus-életpálya kiszámítható legyen, hiszen most is kiszámítható. Az anyagi jövőkép mellett a társadalmi presztízsen és a hallgatók kortárs megítélésén is javítani kell. A színvonalemelést az új, közalkalmazotti jogállást szabályozó törvénnyel és egy ahhoz

2010. december

Súlypont kapcsolódó, külön a pedagógusokra vonatkozó differenciáló bértáblával lehetne elérni. Ezenkívül a követelményeket is törvény szabályozná, amely a pedagógustársadalom egységes kezelését és szigorú minősítéssel a szakmai alapú belső különbségek feltárását tartaná szem előtt. A helyettes államtitkár egy lehetséges pedagógus-életpályamodellt is bemutatott. Eszerint az 5+1 éves felsőoktatási képzést 2 év gyakornoki idő követné minősítő vizsgával. A  legkevesebb 8 évig tartó „Pedagógus I” szakaszból minősítés alapján lehetne átlépni a legalább 14 évig tartó „Pedagógus II” szakaszba, s onnan ugyancsak minősítéssel, de már csak választható módon válna megszerezhetővé a mesterpedagógust jelentő „Pedagógus III” besorolás, illetve „tudós tanár” cím. Gloviczki Zoltán végül szólt arról is, hogy az újszerűség két legszembetűnőbb társadalmi csapdája a felfokozott várakozás és a bizalmatlanság, éppen ezért fontos – tette hozzá – a tárgyban minél szélesebb körű párbeszéd folytatása. Köszönetét fejezte ki a Commitment Zrt.-nek, hogy erre e konferencia révén lehetőséget biztosított. Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke expozéjában elmondta: ittlétének legfontosabb indoka az, hogy ehhez a 2001-ben megkezdett munkához szakmai támogatást adjon. Néhány illúziótól is óvta a pedagóguséletpályamodell kidolgozóit és a pedagógusokat. Elmondta: Magyarországon számos szakmában van életpálya, és ennek a legfontosabb eleme, hogy vannak távlatai, van előmenetel, van valami, ami ezt pályává teszi. „Legyen a pedagógus életpályájának is íve, mint ahogy van íve a bírók, az ügyészek, de az orvosok tevékenységének és az egyetemi karriernek is. Ezekhez a már meglévő karrierívekhez kell hozzáilleszteni a pedagógus-életpályát is – fogalmazott –, ugyanakkor az itt álló elképzeléseket látva azt kérdezem: nem markolunk túl nagyot? Az értelmiségiátlagbér-ígéretek elhangzásakor vegyük figyelembe azt is, hogy kevés olyan ország van, ahol az agysebészek kevesebbet keresnek, mint a pedagógusok. Vegyük figyelembe, hogy mi a realitás. Minden társadalomban vannak magasan és kevésbé magasan fizetett pályák, ugyanakkor az, hogy legyen előmenetel, legyen egy pályának íve és ezen a pályán legyenek követelmények, rendkívül fontos.” Véleménye szerint a tanári munkát kellene minősíteni, nem a pedagógusok tárgyi ismereteit ellenőrizni bizonyos időközönként. Az MTA elnöke elmondta: támogatja azt az elképzelést, hogy a pedagógusok esetében az egyetem elvégzését (erre öt évet is elegendőnek tartana) gyakornoki szakasz kövesse. A leendő bírók három évig fogalmazóként, az azt követő nagyon szigorú vizsga után pedig egy évig titkárként dolgoznak, s csak utána nevezik ki őket bíróvá. Szerinte ezt a logikát kellene a pedagógia rendszerén is végigvinni. A tudós-tanár fogalmáról szólva elmondta: számára ez nem hangzik jól, hiszen miután négy egyetemi év elvégzésével valaki megszerzi a PhD-t, nem kezdjük el tudósnak nevezni. A több éve elhunyt Nobel-díjasokra alkalmazzuk ezt a szót. Javasolta: az elnevezésekkel is legyünk óvatosak. Miként abban is, hogy mi az a pálya, amit anyagilag ígér-

3

Súlypont Fodor Gábor felvétele

ÚJ KATEDRA

ni tudunk. Ezt valóban hosszas viták és elemzések alapján kell kidolgozni, a szépen megfogalmazott elképzelésekkel szemben ugyanis ott van a gazdasági realitás, amihez az elképzelést illeszteni kell. Fontosnak tartotta, hogy ez a munka elkezdődjön és a pedagógus-életpálya a lehető legrövidebb időn belül elinduljon, a hosszabb távú tervezéshez pedig mindenképpen szükség van a szakmával és a pedagógusképző intézményekkel, egyetemekkel folytatott párbeszédre. Helyes törekvés, hogy ha valaki tanárként végzett, tanárként is dolgozzon, s helyes azt tenni – vélelmezte –, hogy aki történész szeretne lenni, az történelem szakot végezzen, ne pedig tanár szakot és úgy váljék történésszé. Pálinkás József az egyciklusú képzés tekintetében is óvatosságra intett. Mint mondta: a bolognai képzési rendszer visszafordíthatatlan, és van nagyon sok jó eleme. Ahhoz, hogy illeszkedjünk az európai felsőoktatási rendszerhez, ennek megfelelően kell képeznünk. Az egyciklusú képzés lehetőségét néhány jól meghatározott, összeillő tanár szakon – pl. matematika–fizika, kémia–biológia, magyar–történelem szakon – kellene megtartani. Óvakodjunk a nagyon merev rendszerektől – tért ki erre előadása végén, azon elképzelés kapcsán, hogy 20 év után lehessen valakit egyetemi tanárrá kinevezni. „Werner Heisenberg 27 éves korában lett egyetemi tanár, Teller Ede 22 évesen írta meg a 29 éves Heisenbergnél a doktori disszertációját – tette hozzá. – Ne szorítsuk bele magunkat törvényben leírt számokba. Ha valaki kiemelkedő, legyen egyetemi tanár 30 éves korában. Azzal a programmal, amivel igyekszem fiatalokat helyzetbe hozni egyetemeken és kutatóintézetekben is, éppen arra sarkall, hogy a fiatalok igyekezzenek a szakmájukban már korán előbbre haladni. Nagyon fontos a pálya első időszakának aktívvá tétele, ott kell erre lehetőséget biztosítani a tanároknak. Ha ezt a lehetőséget az életpályamodell megadja, akkor azt gondolom, hogy Magyarország közoktatása a jelenleginél jelentős mértékben javulhat.” Pálinkás József azzal zárta szavait: intenzív együttgondolkodásra van szükség, ésszerűen korlátozott időn belül. A lehető leghamarabb döntésre kell jutni abban, hogy pontosan

4

mik legyenek a pedagógus-életpálya szakaszai, kritériumai, határpontjai. „Remélem, hogy ez a modell mennél hamarabb meghonosul a magyar közoktatásban, mert nagyon nagy szükség van rá. Felmenő rendszerben lehet bevezetni, a gyümölcse nyolc-tíz-tizenkét év után fog megjelenni.” Az MTA elnöke elmondta: ezt a munkát ő a maga személyes eszközeivel és a Magyar Tudományos Akadémia szakmai értelemben is támogatni fogja, és ahhoz véleményével az általa létrehozott Közoktatási Bizottság is nagy örömmel hozzájárul. A délutáni szekcióban a konferencia résztvevői vi­deo­ bejátszásban tekintették meg a Mendrey Lászlóval, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete elnökével a szakma elvárásairól folytatott beszélgetést, majd Környei László, a Commitment Zrt. szakmai vezetője tartotta meg Ellenőrzés, értékelés, minősítés című előadását. Kevés fiatal választja a tanári hivatást – húzta alá Környei –, s talán nem is a legjobbak. Ezen változtatni kell, ezért kell körüljárni az oktatás és a tanári pálya témáját, hiszen ha a szakmai megállapodásokat jogszabályokba foglalják, talán már jövő szeptembertől érzékelhető lesz a változás. Sió László, a Fidesz Oktatási Műhelyének a vezetője A  pedagógus-továbbképzés megújításáról, Porogi András, a Magyar Nevelők és Tanárok Egyesületének elnökségi tagja Egy lehetséges életpályamodell elemeiről, Vancsó Ödön matematika-didaktikus, a felsőoktatási törvényt előkészítő, pedagógusképzéssel foglalkozó munkacsoport vezetője A  pedagóguspálya presztízsének helyreállításáról, Lannert Judit, a TÁRKI-TUDOK Zrt. vezérigazgatója pedig A pedagógus-teljesítménybérezés sikeres nemzetközi tapasztalatairól beszélt. Előadásaik megtekinthetők és letölthetők a www.commitment.hu oldalon. Varga Gabriella

Mondja el véleményét! A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a napokban hozza nyilvánosságra az új közoktatási törvény, valamint a pedagógus-életpályáról szóló törvény koncepciójának vitaanyagát. Lapunk úgy döntött, hogy az Új Katedra honlapján (www.ujkatedra.hu) magunk is közzétesszük a tervezeteket, és teret biztosítunk a nyilvános párbeszédnek. Várjuk az észrevételeket szerzőinktől és olvasóinktól egyaránt. Bízunk abban, hogy ezek nyomán olyan szabályozás születik majd, amely tükrözi az érintettek többségének álláspontját.

2010. december

Súlypont

ÚJ KATEDRA

Diákok és a koncepció Az elmúlt időszakban sokat foglalkozott a sajtó a „kiszivárgott” új Közoktatási Törvény koncepciójával. A megjelent véleményeket magam a 2010. november 11-én kelt változat gyermekjogi, diákjogi szempontú vizsgálatával szeretném gazdagítani. A törvénykoncepció bevezetése szerint a kerettörvény azért jó megoldás, mert: „A jogbiztonság, a kiszámíthatóság és a kellő rugalmasság így egyaránt garantálható.” Ebből annak kell következnie, hogy a törvénybe kerülnek a garanciális szabályok, valamint a felhatalmazások a részletszabályok alacsonyabb szintű szabályozására. A koncepció tartalmazza a felhatalmazásokat, azonban a garanciális szabályok hiányoznak, így a kitűzött célnak sem felel meg. A koncepció az alapelvek között rögzíti: „A közoktatás középpontjában a gyermek és a pedagógus, továbbá a szülő áll, akiknek kötelességei és jogai egységet alkotnak.” Ez a koncepció jelenlegi változatában azt jelenti, hogy a diákok képviseletét ellátó diákönkormányzatok egyetértési jogait eltörölnék, azaz az őket közvetlenül érintő kérdések (például házirend, diákönkormányzat és iskolavezetés kapcsolattartása) nélkülük dőlhetnek el, érdemi tárgyalás nélkül. Érdemes megjegyezni, hogy a ma hatályos szabály szerint egyetértési joga van a diákönkormányzatnak a házirend elfogadásakor. Azonban ha az egyetértés hiányát egyeztetéssel nem lehet feloldani, akkor a közoktatási törvény szerint közoktatási szakértők bevonásával, egyszerű többségi szavazással pótolható az egyetértés. Ebből következően nem igaz az az érv, amely szerint a diákönkormányzat egyetértési joga ellehetetleníti az iskola működését. A Tanulmányokban való előrehaladás és értékelés című fejezetben azt olvashatjuk, hogy „ha a tanév végén egy vagy két (igazgatói engedéllyel három) tantárgyból a tanuló elégtelen osztályzatot kapott, a következő tanév megkezdése előtt javítóvizsgát tehet az intézmény háromtagú bizottsága előtt. Elégtelen javítóvizsga esetén a tanévet meg kell ismételnie. Háromnál több év végi elégtelen osztályzat esetén a tanévet javítóvizsga nélkül meg kell ismételni”. Itt is visszaköszön tehát az az elképzelés, ami a felsőoktatási koncepcióban is megjelent, amely szerint a vizsgák számának a korlátozása növeli az oktatás színvonalát. A közoktatásban azonban más a helyzet, mint a felsőoktatásban. Itt az év végi bukást követően a tanulónak két hónap áll rendelkezésére, hogy felkészüljön a vizsgára. Az is fontos különbség, hogy vizsgatárgyanként mindössze egy lehetősége van a tanulónak. Igaz, hogy a vizsgatárgyak számának növelésével egyre nehezebbé válik a sikeres vizsga, de nem lehetetlenné. Ha nem így lenne, akkor vajon miként teljesíthető a hat kötelező érettségi tantárgy egyetlen vizsgán? Mindezek alapján rossz megoldásnak tartom, hogy a javítás lehetőségét az év végi elégtelenek száma határozza meg. A tanulói jogviszonyról szóló fejezet a diákok hiányzásáról a következő szabályt tartalmazza: „Hiányzását a házirendben meghatározott módon kell igazolnia, amelynek elfogadásáról az osztályfőnök, vitás esetben az igazgató dönt.” Ezzel a szabállyal a koncepció alkotói az orvos felelősségét a pedagógusra bízzák. Az a kérdés ugyanis, hogy a gyermek beteg-e, mehet-e közösségbe, orvosi kérdés. Ha az orvos betegnek nyilvánít egy tanulót, akkor e döntést milyen alapon bírálja felül az osztályfőnök? Az orvosi igazolás közokirat, és mint ilyen az ellenkező bizonyításáig igazolja a benne foglalta-

2010. december

kat. Véleményem szerint az orvosi és hatósági igazolás elfogadása esetén nincs helye mérlegelésnek. Természetesen ha az igazolás hamis (hamisított vagy valótlan tartalmú), a távollét igazolatlan. A szülői igazolás esetében szintén nem szerencsés az egyéni mérlegelés, éppen ezért kell az igazolás mikéntjét normatív módon a házirendben szabályozni. Legyen a szülő számára egyértelmű, hogy milyen távollétet igazolhat és milyet nem. A tanulók kötelességei és jogai című fejezet rögzíti, hogy az alapjogokat az alkotmány és a nemzetközi egyezmények határozzák meg. Hiányzik azonban az a lépés, amely leírná ezen jogok közoktatáson belüli érvényesülését. A kötelezettségek között több új is megjelenik: • „A pedagógusok útmutatásainak követése.” E kötelezettséget jogszabályi szinten mindenképpen pontosítani kell, ki kell jelölni az utasítási jog és a személyiségi jogok közötti határvonalat. Ez a jelenlegi formájában a katonasághoz hasonló parancs jogot jelent annak határai nélkül. Jelenlegi formájában ez elfogadhatatlan. • „Intézményi rendezvényeken, ünnepélyeken való részvétel.” Ez is pontosításra szorul, különös tekintettel a kötelező és szabadon választott rendezvények, a vallási és világnézeti szabadság (például karácsonyi ünnepség), illetve a tanuló pihenéshez (iskolaidőn kívüli rendezvények) való jogával való ütközések feloldása érdekében. A tanuló „különös” jogai között említi a jogszabály a tanuló részvételét a rá vonatkozó döntések meghozatalában. E jognak a véleménynyilvánításra szűkítése elfogadhatatlan. Ez a rész a jelenleginél szűkebb körben rajzolja meg a diákjogokat. Érthetetlen, hogy miért marad ki például a kollégiumhoz való jog, az egészségügyi felügyelethez való jog, a diákkörök joga, annak a joga, hogy hozzájusson a jogai gyakorlásához szükséges információkhoz, a panaszjog a nyilvánossághoz fordulás joga vagy a jogorvoslat joga. A diákönkormányzatról szóló fejezetben érhető leginkább tetten a tanulóijog-érvényesítés lehetőségének korlátozása. A koncepció mindenféle diákönkormányzat alapítását reprezentativitáshoz kötné, ennek pontos meghatározása nélkül, ezért ez a jelenlegi formájában elfogadhatatlan. A jelenlegi szabályozás az intézményi diákönkormányzat esetében tartalmaz csupán hasonló megkötéseket. A diákönkormányzat egyetértési jogait szintén eltörölné a koncepció, ami elfogadhatatlan. A diákönkormányzat vezetőjével szemben életkori (12 év) és tanulmányi (akiknek iskolai tanulmányi eredménye eléri vagy meghaladja az iskolai átlagot) korlátot támaszt. Mindkettő elfogadhatatlan, mert a tanulók választójogát korlátozza. Az esetek többségében a diákok nyilván a nagyobbak közül választják ki a leginkább rátermett tanulót. Miért kell e választási lehetőséget a jogszabállyal korlátozni? Nem véletlen, hogy az országgyűlési képviselő választhatósága sincs a tanulmányi eredményhez kötve. Fontos, hogy a diák az iskolában megtanulja, gyakorolja a válasz-

5

Súlypont tást. Megtapasztalja döntése tétjét, megismerje, hogy döntése kialakításakor milyen szempontokat érdemes figyelembe venni. A szöveg talán csak véletlenül, de nem említi a kollégiumi diák­önkormányzatot. Véleményem szerint ezt pótolni kell. Szintén fontos lenne kitérni a diákönkormányzat céljára, főbb tevékenységeire (érdekképviselet, szabadidős programok szervezése, közösségépítés). A 10. számú melléklet szerint: „A házirend a tanulóknak szóló szabályzat, amely közérthetően tartalmazza az iskolai és azon kívüli viselkedés és a működés rendjét.” Fontos lenne egyértelművé tenni, hogy a házirend nem csak a tanulóknak szól, nem csak az ő jogaik gyakorlását és kötelezettségeik teljesítésének módját szabályozza. A házirend személyi hatálya ki kell hogy terjedjen a tanulók mellett a szülőkre és az intézmény alkalmazottaira is. Azt is ki kellene mondania a jogszabálynak, hogy a házirend csak olyan „iskolán kívüli” viselkedési szabályokat tartalmazhat, amelyek a tanuló iskolai felügyelete alatt teljesülnek. Ellenkező esetben a szülő nevelési jogát sérti. A Fegyelmi szabályzat és eljárás címet viselő mellékletből hiányzik a „vétkesség” követelménye. Ez a büntetés kiszabásának elengedhetetlen feltétele, hiszen a tanuló tettét azon az alapon rójuk fel neki, hogy „tehet róla”, „felelős a tettéért”, „rajta múlott a kötelezettségszegés”. A 3. pont szerint: „Tanköteles tanulóval szemben az eltiltás az adott iskolában a tanév folytatásától és az áthelyezés az iskolából fegyelmi büntetés csak rendkívüli vagy ismétlődő fegyelmi vétség esetén alkalmazható. Ekkor a szülő köteles új iskolát keresni a gyermeknek, és ha szükséges – mert társai épségét, tanulmányait veszélyezteti – a tanulót ki kell emelni a normál intézményrendszerből.” A gyakorlatban komoly problémát jelent a befogadó intézmény megtalálása is. Ennek az az oka, hogy az intézményvezetők nem tudnak, illetve nem akarnak erről meg-

6

ÚJ KATEDRA

állapodni. E problémának nem megoldása, hogy a szülő keressen intézményt, hiszen ez esetben jelentős a veszélye a tankötelezettség nem teljesítésének. Véleményem szerint a megoldás inkább az, hogy a jelenlegi szabállyal ellentétben nem büntetéskiszabási, hanem büntetés-végrehajtási feltételnek kell lennie a befogadó intézmény meglétének. Az is segítené a jelenlegi szabályozás problémájának megoldását, ha a megyei önkormányzat jegyzője vagy a területileg illetékes oktatási hivatal jelölne ki befogadó intézményt abban az esetben, ha a fegyelmi büntetés jogerőre emelkedéséig az iskola nem tud megállapodást kötni. A kollégiumi fegyelmi büntetések körén a koncepció nem változtat. Véleményem szerint a jelenlegi szabályt érdemes lenne kibővíteni a következő büntetésekkel: • meghatározott kedvezmények, juttatások csökkentése, illetőleg megvonása; • áthelyezés másik szobába, tanulócsoportba vagy kollégiumba. Tudom, hogy a koncepció folyamatosan változik és elfogadásáig még minden bizonnyal át is alakul. Fontos lenne azonban annak belátása, hogy a jogok és kötelezettségek egysége elsősorban nem a szabályozás szintjén bomlott meg. A fő gondot véleményem szerint az jelenti, hogy sok tanár, diák és szülő nem ismeri pontosan a rá vonatkozó szabályokat, így nem is tartja be őket. A következmények nélkül megsértett szabályok jelentősen erodálták a jog szabályozó erejét. Ha nem teszünk meg mindent a jogismeret növelése, a jogsértések következményének elkerülhetetlensége érdekében, akkor bármi lehet az új törvényben, a jelenlegi helyzeten nem fog tudni változtatni. Dr. Jásper András jogász, a Közoktatás-politikai Tanács tagja

2010. december

Aktuális

ÚJ KATEDRA

A (zseb)pénz boldogít? Felmérés a fiatalok pénzügyi szokásairól Fontosnak tartják a magyar diákok, hogy legyen zsebpénzük, illetve saját pénzük, amivel gazdálkodni tudnak – ez derül ki abból a közelmúltban publikált felmérésből, amelyet a Budapesti Corvinus Egyetem Szociológiai és Társadalompolitikai Intézete végzett 2010 nyarán. A Családi kassza elnevezésű kutatás szerint a fiatalok heti átlagban 3640 forinttal számolhatnak zsebpénzként, s mintegy kétharmaduk akkor kap pénzt a szüleitől, ha kér. A pénzügyi fogalmakkal ugyanakkor átlagosan csak 16 százalékuk volt tisztában, a banki funkciókat közel 90 százaléknyian nem ismerték. A válaszolók közel fele nagyon fontosnak tartotta, hogy legyen zsebpénze, saját pénze gyerekként, s csak minden tizedik diák mondta azt, hogy ez nem fontos. Minden ötödik diák szerint közepesen, minden negyedik szerint, ha nem is nagyon, de fontos a zsebpénz. Az is kiderült, hogy a fiúk sokkal inkább gondolják azt, hogy nagyon fontos, hogy zsebpénzük és bizonyos fokú pénzügyi önálló­­sá­guk legyen, mint a lányok. A tanulmányi eredmény szerint vizsgálva az látszott, hogy a kiváló tanulók – akik elég kevesen vannak – kevésbé tartják fontosnak, sőt egyáltalán nem ítélik fontosnak azt, hogy van-e zsebpénzük, mint akár a közepes vagy a jó tanulók. A jó tanulók az átlagosnál ugyanakkor inkább tulajdonítanak nagyobb fontosságot a pénzügyi önállóságnak. A szüleikkel a pénzügyekről nem beszélgetők inkább közepes fontosságot tulajdonítottak ennek a kérdésnek, a nagyon fontosnak ítélők aránya az átlagosnál jóval alacsonyabb volt az ő csoportjukban. Azok, akik nem tartották különösen fontosnak, azt a magyarázatot adták, hogy a szülők általában úgyis megveszik azt, amire a gyereknek szüksége van, így a zsebpénz mint intézmény nem szükséges. A felmérésről A vizsgált adatbázis 2010 tavaszán egy oktatási értékelő felmérés „melléktermékeként” született. Az eredeti felmérés befejezése után pluszfeladatként a diákok kitöltöttek egy közel 100 kérdést tartalmazó kérdőívet, mely a középiskolásoknak a pénzügyeiről szólt. A kérdésekre 177-en válaszoltak, ebből 154 kérdőív volt igazán értékelhető. A mintában a fiúk-lányok aránya 35:65 százalék volt, a fiúk egy kicsit fiatalabbak a lányoknál, átlagosan 16,3 évesek, a lányok 16,7. A megkérdezettek átlagosan 3,9 fős családban éltek, egy valaki lakott egyedül, a legnagyobb családban pedig a kérdezettel együtt heten éltek. A háztartásokban átlagosan két kereső volt, 15 százalék egykeresős, 56 százalék kétkeresős, a többiben hárman vagy többen kerestek, illetve volt valamilyen jövedelmük. A megkérdezettek kétharmada beszélgetett a család pénzügyeiről a szüleivel, de a fiúk a lányokhoz képest kevésbé érdeklődőek: a lányok 70 százaléka érdeklődő, a fiúk között ez az arány alig 60 százalék.

2010. december

A zsebpénz mellett szavazók racionális érveket, pragmatikus mozzanatokat és a szabadságra, autonómiára, függetlenségre vonatkozó válaszokat soroltak. Így például azt mondták, hogy a zsebpénz megtanítja a gyerekeket a beosztásra, a pénz értékének megismerésére, a pénzkezelés módjára. Érvként hozták fel még, hogy a gyerekek kisebb dolgokat – mint például uzsonna, fagyi – maguknak vásárolnak, vagy általános magyarázatként: „jó, ha van nálunk valamennyi pénz”. Persze volt, aki patetikusan közelített a kérdéshez, s azt mondta, „érezze a gyerek a döntés súlyát”, az öntudatos válaszadó pedig kijelentette: „mert nekem is vannak személyes szükségleteim!” Azok, akik rendszeresen kapnak (zseb)pénzt (a sokaság 62 százaléka), főképp havonta kapják (38 százalék) és csak negyedük kap heti rendszerességgel, a többiek alkalmanként jutnak pénzhez. A diákok 60 százaléka mondta, hogy akkor kap pénzt, ha kér. A jó jegyekért csak 10 százalékuk, a házimunka elvégzéséért is kevesen (8 százalék) kapnak pénzt. Soha nem kap pénzt a válaszolók 15 százaléka. A pénzhasználatot jellemzi, hogy a diákok 53 százaléka azt válaszolta: inkább összespórolja a pénzét, mert valamit szeretne vásárolni magának vagy másnak. Csak negyedük írta válaszul, hogy „inkább elköltöm a pénzemet, ha éppen szükség van valamire”. Minden ötödik vála­szoló viszont azt tartotta magára jellemzőnek, hogy a pénze egy részét félreteszi, másik részét elkölti. Arra a kérdésre, hogy van-e spórolt pénze, a fiúk 92, a lányok 90 százaléka válaszolt igennel. A diákok 13 százaléka azt mondta, hogy nincs konkrét célja, terve, „csak úgy spórol”, a kapott pénzt nem költi el, mindig félreteszi. A fiatalok általában egyetemi tanulmányokra, laptopra, jogosítványra, nyári tanfolyamra, nyelvvizsgára, focicipőre, dobfelszerelésre, fényképezőgépre, nyeregre, karácsonyi ajándékokra, nyaralásra, a Sziget-fesztiválra, DVD-re, könyvre, ruházkodásra tesznek félre zsebpénzükből. A leggyakoribb finanszírozandó dologként főleg ruhafélék, divatos dolgok vásárlását említették, és nagyobb súllyal szerepelt étkezés (mert nem elég vagy nem elég jó az iskolában az ebéd), édesség, chips. Ezt követően még a bulizást és a mozit említették, s többen a cigarettát is az állandó tételek közé sorolták.

7

Aktuális

ÚJ KATEDRA

Pénziránytű

A pénzügyek világában segítheti az eligazodást közérthető és könnyen fogyasztható módon a Magyar Nemzeti Bank Pénziránytű honlapja (www.penziranytu.mnb.hu). Az oldal olyan közérdekű és fontos információkat tartalmaz, amelyek segítik a sokszor bonyolultnak tűnő gazdasági és pénzügyi kérdések megértését. A honlap hasznos információkat tartalmaz a Magyar Nemzeti Bank működéséről, alapfeladatairól, arról, hogy hol, mikor és milyen ügyben, kihez érdemes fordulni. Végigkalauzolja az olvasókat a bank történetén, s virtuális sétát is tehet az érdeklődő az intézmény épületében. Kiderül az is, hogy mit tesz a jegybank az árstabilitásért, mi az infláció, mi okozza annak emelkedését, hogyan hat a pénz vásárlóerejére. Az érdekességek rovatban pedig azt is meg lehet tudni, hogy a XX. század legnagyobb áremelkedése bizony Magyarországon történt a második világháború után. A havi infláció ekkor megközelítette a 41 900 billió (4,19 x 1016) százalékot, s 1945 augusztusa és 1946 júliusa között az átlagos havi áremelkedés 19 800 százalék volt. „Leggyakrabban mire költöd a pénzed?” kérdésre adott válaszelemek száma (db) Említés gyakorisága 70 említés 19 említés 13 említés 9 említés 8 említés

Megvásárolt árucikk ruha étkezés, kaja buli cigaretta ajándék

Az átlag hetente 3640 forint zsebpénzt kap, a minimális költés 100 forint, a legmagasabb összeg 25 000 forint volt, amit heti tanfolyamra költött az illető. A válaszolóknak ugyanakkor csak 14, illetve 16 százaléka írja fel kiadásait és bevételeit. A gyerekek egyharmada függ ugyanakkor a szülői akarattól: azaz beleszólnak abba, hogy ki, mire és hogyan költi el a pénzét. A pénzkezelés jellemzői (igenek aránya %) A kérdés Fölírod-e a kiadásaidat? Fölírod-e a bevételeket? Beleszólnak-e a szüleid, hogy hogyan, mire költöd el a pénzedet?

Igenek aránya 14 16 32

A diákok 87 százaléka mondta azt, hogy szokott kölcsönadni, közülük 17 százalék gyakran teszi, a kölcsönkérők aránya 74 százalék volt. Pénzt adni, adományozni a megkérdezettek majdnem kétharmada szokott, de mást 85 százalék ad a rászorulóknak. A lányok inkább gyakran, a fiúk pedig inkább ritkán adományoznak. A jó tanulók is az átlagosnál kicsit nagyobb arányban mondták, hogy gyakran adakoznak.

8

1946. augusztus 1-jén a pengőt leváltotta a forint, ekkor 400  000  000  000  000  000  000  000  000 000, azaz 400 000 kvadrillió pengő ért egy forintot. A XXI. század első hiperinflációs rohama Zimbabwéhoz kötődik. A kormány utolsó hivatalos inflációs becslése 2007-ben 231 millió százalékos volt. Egyes jelentések szerint az állampolgárok műanyag pénzt használtak, mert mire kinyomtatták a papírt, az már teljesen elértéktelenedett. Megtudhatjuk, hogyan könnyítheti meg életünket a láthatatlan pénz, azaz melyek a bankszámla előnyei, hogyan történik a bankszámla segítségével a fizetés, illetve hogyan bankoljunk netes mobilon. Az oldalra látogató tájékozódhat a hitelek típusairól, áráról, arról, hogyan kezelhetjük az előre nem látható helyzeteket, hová lehet fordulni, ha minden igyekezete ellenére sem tudja valaki a törlesztőrészleteit fizetni. Külön link vezet a bankkártyák világába, ahol meg lehet tudni, mire kell figyelni a bankkártyák használatakor, hogyan boldogulhatunk a plasztikkártyával külföldön. Az is megtudható, kiből lehet milliomos, azaz miért érdemes megtakarítani és erre milyen lehetőségek vannak. A diákok több mint fele mondta, hogy előfordult, eladott valamit, hogy legyen pénze. A diákoknak felsorolt 14 pénzügyi fogalom definícióját átlagosan 16 százalék ismerte, 7 százalékuk nagyjából volt tisztában a jelentésükkel. Átlagosan kicsit kevesebb mint 5  százalék tévedett. A nem válaszolási arány meglehetősen magas volt: átlagosan 65 százalék. A legtöbb diák a HUF jelentését tudta, másodikként az infláció jelentését ismerték. A portfólió jelentését csak egy diák ismerte, de sok rossz válasz érkezett az euró, a kamat fogalmak definícióinál is. Arra a kérdésre, hogy a forint bankjegyeknek (papírpénznek) hány különböző címlete van forgalomban jelenleg, a diákok 30 százaléka tudta a helyes választ. Nyolc százalékuk tudta jól azt, hogy mivel foglalkozik a Magyar Nemzeti Bank és mivel a kereskedelmi bankok. A banki funkciókat illetően a diákok 84-88 százaléka tökéletesen tudatlannak bizonyult. A bankok funkcióinak ismerete A válasz minősítése Helyes Pontatlan Helytelen „Nem tudom” Összes válaszoló Nem válaszol Összesen

Mivel foglalkozik a Magyar Nemzeti Bank?

Mivel foglalkoznak a kereskedelmi bankok?

N 12 13 22

% 8 8 14

N 12 7 14

% 8 4 9

7

4

7

4

54 106 160

34 66 100

40 120 160

25 75 100

2010. december

Aktuális

ÚJ KATEDRA

Mi szükséges a meggazdagodáshoz? (%) A szükségesség mértéke 1 = egyáltalán nem kell 2 3 4 5 = nagyon szükséges N = fő (100%)

Alapvető ismeretek – a forint bankjegy címletei (N=100%)

kemény a pénzzel spórolás, tamunka, szerencse kreativitás való ügyes karékosság szorgalom bánás 3 3 12 28

0 5 26 20

1 5 27 27

0 1 20 26

1 4 26 35

54

49

40

53

34

145 82

144 69

143 67

144 79

141 69

A Forint bankjegynek hány címlete van? 5 6 (helyes) 7 12 15 Összes válaszoló Nem válaszoló Összes tanuló

N 14 48 6 2 1 71 89 160

% 9 30 4 1 1 44 56 100

A meggazdagodáshoz a diákok 80 százaléka a munka, a szorgalom és a pénzzel való ügyes bánásmód szükségességét jelölte meg, közel 70 százalékuk mondta, hogy a másik három dolog – szerencse, kreativitás és takarékosság – szükséges. A diákok 57 százaléka szerint a pénzzel való bánásmód megtanulható, de nem árt hozzá némi tehetség (41 százalék). És a válaszolók több mint kétharmada (69 százalék) szeretné is megtanulni ezt a pénzzel való bánásmód tudományát.

Újra a mozgássérülteké a Medgyes-palota Jövőre százéves az az épület a zuglói Mexikói úton, amely öt évtizeden keresztül szolgálta a Nyomorék Gyermekek Menhelye Egyesület jóvoltából vallásra és nemzetiségre való tekintet nélkül a mozgássérült fiatalok testi és szellemi képzését, ellátását, orvosi kezelését, nevelését, mesterségre tanítását. A Medgyes Alajos tervei alapján 1911-ben felépült Nyomorék Gyermekek Országos Otthonát az ötvenes évek közepén kórházzá alakították át. A csodálatos palota újjáépítésére 2009. december 15. és 2010. augusztus 31. között került sor Anthony Gall vezetőtervező és munkatársai irányításával. A Magyar Köztársaság Kormánya és Budapest Főváros Önkormányzata segítségével lehetővé vált az épület visszacsatolása a szomszédos telken működő Mozgásjavító Általános Iskolához. A házavató ünnepséget szép műsorral tette emlékezetessé a gyermekközpont énekkara és színjátszó köre, kiegészülve a Veres Pálné Gimnázium aranytorkú tanulóival. Jelenlétével megtisztelte az eseményt az intézményben folyó munkát régóta jól ismerő Dalma asszony, Mádl Ferenc volt Közönségdíjas épület A Média Építészeti Díj 2010 közönségdíját a megépült házak kategóriájában a Gunther Zsolt, Csillag Katalin és Anthony Gall tervezőteam kapta a Mozgásjavító Általános Iskola új épületéért. A hangsúlyozottan laikus zsűrit három szakmai bíráló, Wesselényi-Garay Andor, a Debreceni Egyetem docense, Kovács Dániel, a hg.hu főszerkesztője és Zubreczki Dávid, az urbanista.blog.hu szerzője segítette a véleményalkotásban. Az index.hu olvasói a megvalósult projektek közül a Mozgásjavító Általános Iskola épületét tartották 2010 legjobb építészeti alkotásának. A zsűrit lenyűgözték az iskola belső szín- és térmegoldásai, viszont a régi és az új épület viszonya megosztotta őket.

2010. december

köztársasági elnök felesége, aki Nádas Pál nagy meglepetésére a tantestület emlékérmét nyújtotta át a rekonstrukció minden nyűgét-terhét vállán viselő igazgatónak, továbbá Tamásy Tamás evangélikus lelkész, Deutsch Róbert, a Budapesti Zsidó Hitközség főrabbija, Illés Dávid esperes, a Budapest-déli Református Egyházmegye vezetője és Mohos Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára. H. G.

9

Hirdetés

ÚJ KATEDRA

Diákhitel kiskáté pedagógusoknak A Diákhitel immár kilenc éve szerves része a honi felsőoktatásnak. A felsőfokú képzésben részt vevők jelentős hányada, azaz már több mint háromszázezer hallgató élt a Diákhitel felvételének lehetőségével. Az igénylők magas száma ellenére mégis számtalan kétely, kérdőjel fogalmazódik meg vele kapcsolatban – és nem csupán a pedagógusok részéről. Természetes attitűd, hogy a hitelekhez – legyen az bármilyen kedvező kamattal párosítva – negatív, elutasító magatartás társul, hiszen ki is szeretne egy pénzintézet markába vagy egy kellemetlen adósságcsapdába kerülni. A pedagógusok felelőssége ezért is vitathatatlan: ha ismerik a Diákhitel melletti pró és kontra érveket, a szülőkkel együtt hiteles iránytűként és segítségként vehetnek részt végzős diákjaik felelős pénzügyi tervezésen alapuló döntésében. Időszerű ismét beszélni a Diákhitelről, hiszen alig néhány hónap, és a középiskolások/gimnazisták elhagyják az alma matert, és immár a felsőoktatási rendszer keretein belül folytatják útjukat. Éppen ezért felelősségteljes feladat a pedagógusoké, hiszen számtalan implicit információ között érdemes arról is felvilágosítást adniuk diákjaiknak, hogy felsőfokú tanulmányaik során milyen költségeik adódhatnak, és ezeket ésszerű, tervszerű módon a Diákhitellel is pótolhatják. Talán nem nagy kérés a pedagógusoktól, hogy propaganda- és reklámízű szöveg helyett tisztességes, tényszerű tájékoztatást nyújtsanak, amelyhez, immáron sokadszor, az alábbi fontos tényekkel is segíteni próbálunk. A Diákhitel ma már a felsőoktatás szerves része, ezért fontos, hogy a diákok és szüleik még az egyetemre/főiskolára jelentkezés előtt tájékozódhassanak erről a lehetőségről. A Diákhitel segít abban, hogy mindenki ott és azt tanulhasson, amit szeretne. Ez a speciális kölcsönfajta bármilyen hasznos dologra elkölthető, legyen az kollégium, albérlet vagy akár egy számítógép. Ám nem lehet elégszer hangsúlyozni: kizárólag az egyetemi lét elengedhetetlen kellékeire gondolunk. A Diákhitelt 2001-ben hívta életre a Magyar Köztársaság kormánya, azért, hogy minden hallgató számára egyenlő esélyeket teremtsen a felsőoktatásban. Az állami közfeladatot ellátó Diákhitel Központ a pénzpiacról vesz fel hiteleket, és ezt adja tovább önköltségi elven a diákoknak. A törvényi előírások nem teszik lehetővé, hogy profit keletkezzen a rendszerben.

4. A tanulmányok befejezése után kezdődő törlesztés rugalmas és teljesíthető. A kötelező törlesztőrészlet nem válságérzékeny, mert az évről évre a jövedelemhez, vagyis az anyagi teherviselő képességhez igazodik. 5. Az előtörlesztés díjmentes és közvetlenül a tőketartozást csökkenti. A Diákhitel nem jelent akadályt egyéb hitelek (például lakáshitel) felvételénél. +1. A Diákhitel felvétele komoly döntés, csak annak jó befektetés, aki felelősen használja! Eddig több mint 300 ezren éltek a Diákhitel lehetőségével és 65 ezren már rendezték tartozásukat. További részletek a www.diakhitel.hu oldalon találhatók.

5+1 pontban a Diákhitelről: 1. Bármire költhető. Segíti az anyagi gondok enyhítését és önállóságra nevel. Felvétele egyszerű: nincs hitelbírálat, és nem kell kezes sem. 2. Minden 40 év alatti felsőoktatásban tanuló felveheti. A 2009/2010-es tanévben félévente maximum 200 ezer, költségtérítéses képzésben 250 ezer forintot lehetett igényelni. 3. Más, mint a banki hitelek. Nem képződhet belőle például profit sem. Ennek köszönhető, hogy kamata a hasonló banki hitelek (például személyi kölcsönök) kamatának a felét sem éri el. Jelenleg 8,5%.

10

2010. december

Tanulmány

ÚJ KATEDRA

Egynyelvűségünk zsákutcája Meg tud-e újulni az a tanárkolléga, aki nem beszél, de legalább nem olvas minimum egy világnyelven? Meg tudja-e állni a helyét a modern világban, el tud-e igazodni egy idegen nyelv ismerete nélkül? Mindössze hat állam található az Európai Unióban, ahol a népesség több mint fele nem beszél idegen nyelveket. Írország és az Egyesült Királyság, valamint Olaszország „előzi” meg hazánkat, míg Portugália és Spanyolország velünk körülbelül azonos szinten áll, mely az egynyelvű lakosság durván 60%-át jelenti1. Csakhogy: míg az angol nyelvű országok anyanyelve messze a leginkább beszélt idegen nyelv az Unióban, de a másik három ország nyelve is világnyelv, melyek között újlatinságuk folytán is van átjárhatóság, addig az egyedülálló magyar nyelvet beszélők száma az egész világot tekintve sem éri el a 15 milliót. Tehát ha azt vizsgáljuk, hogy hány emberrel tudunk mi, magyarok bármilyen nyelven, ami nem a magyar, szót érteni, akkor bizony utolsók vagyunk Európában. Kérdéseinkre a válasz a fentiek tükrében csak nemleges lehet; de nézzük részletesebben, hogy miért nem taníthatnánk idegen nyelv ismerete nélkül. Először: a pedagógus csak a számára lefordított (és néha félrefordított) cikkekből, tanulmányokból, könyvekből tud tájékozódni, tudását frissíteni, szakterületén a korral lépést tartani, ami – tekintve ezek behatárolt számát – nem lehet versenyképes az idegen nyelvet bíró kolléga tudásával. Másodszor: nem csupán szakja(i) újdonságai, de az új pedagógiai módszerek, elképzelések végtelen – idegen nyelven legalább is végtelen – tárháza marad zárva előtte, melynek ismerete szintén elengedhetetlen a megújulás, az új kor kihívásainak való megfelelés szempontjából. Harmadszor: nem tudásával nem képes annyira motiválni és inspirálni tanulóit, mint az idegen nyelvet, nyelveket bíró kollégái, akikre felnéznek, felnézhetnek diákjaik, akik példaképként jelennek meg, továbbadva a kor üzenetét, az örök érvényű igazságot, Szent István után szabadon: „az egynyelvű, egyszokású” tanár „gyenge és esendő”. Negyedszer: látóköre óhatatlanul is szűkebb, hisz’ egy kultúrához – legalább még egy másikhoz a miénken kívül – a nyelvén át vezet az út. Ötödször: külföldi pályázatra, ösztöndíjra nincsen sok esélye, mel�lyel pedig olyan élménybombát kaphatna az élettől, amire megszokott környezetében nincsen idő, mód és lehetőség, s melynek köszönhetően megújulhatna, újra motivált pedagógus lehetne, új ötletekkel, elképzelésekkel léphetne elő, és nem járna úgy, mint egy régi villanykörte. Hatodszor: egy-egy pályázat keretében az intézményébe eljutott külföldi kollégával nem lesz vagy csak tolmács útján lesz képes szót érteni, ami ismét olyan lehetőségektől, élményektől, inputoktól fosztja meg őt, amiket nehezen lehetne megvá1  Only six Member States had a majority of mono-linguists in 2006: Ireland (66 percent of people not knowing any other language than their mother tongue), the United Kingdom (62 percent), Italy (59 percent), Hungary (58 percent), Portugal (58 percent) and Spain (56 percent). http://ec.europa.eu/education/languages/languages-of-europe/doc137_en.htm, 2010-05-04.

2010. december

sárolni. Hetedszer: könnyen kerülhet, akár egy belföldi osztálykirándulás alkalmával is, olyan helyzetbe, hogy ő lesz, lehet az egyetlen, aki nem képes egy turistával, külhoni kirándulás esetén a recepcióssal, a boltossal alapvető szinten sem kommunikálni, holott diákjai pontosan azt várnák el tőle, hogy kapitányként kormányozza a (kiránduló-felfede-

Idegennyelv-tanulás Az idegen nyelvű készségek fejlesztése mindig is fontos volt, de az utóbbi évtizedben a többnyelvűség – az unión belüli, a tanuláshoz és munkavállaláshoz kapcsolódó mobilitás előmozdítására – különösen felértékelődött. Ennek érdekében az európai oktatáspolitika az Európai Tanács 2002. évi barcelonai ülésén célként tűzte ki, hogy az iskolai keretek között legalább két idegen nyelvet oktassanak egészen fiatal kortól kezdve. Az alapfokú oktatásban legalább egy idegen nyelvet tanulók aránya szerte Európában emelkedett az utóbbi években, és sok helyen már az alapfokú oktatás alsó tagozatain (sőt egyes országokban, például Spanyolországban, Belgium német nyelvű kisebbségi területein még korábban, már az óvodai szintű nevelésben) elkezdődik. A korai nyelvoktatás gyakorlata nagymértékben függ az adott ország általánosan elfogadott pedagógiai koncepciójától is. Megoszlanak a vélemények abban, hogy hány éves kortól érdemes nyelvet tanítani, továbbá azt sem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a szülők iskolázottsága befolyásolja az igényeket és a gyermekek terhelhetőségét. Az idegennyelv-ismeret minden ember számára fontos, de jelentősége különösen nagy a kisebb országok polgárai esetében. A munkaerőpiacon eladható tudásnak Magyarországon is egyre nagyobb jelentőséggel bíró részét képezi a nyelvismeret. Ennek ellenére Magyarországnak ebben a tekintetben komoly lemaradása van. A 2005. évi mikrocenzus adatai szerint a 15 éves és idősebb népességnek csupán az egynegyede beszélt valamilyen idegen nyelvet. Az Eurostat 2007. évi, önbesoroláson alapuló felvétele is hasonló eredményre jutott. Eszerint Magyarország az idegen nyelvet nem beszélők 74,8%-os arányával magasan vezet az unió országai között. Ezt a nagy lemaradást szakemberek részben a nyelvi elszigeteltséggel magyarázzák. A közoktatás az idegen nyelv elsajátításának lehetőségét elméletileg biztosítja, azonban az egyes iskolák között nagy különbségek lehetnek, amelyek a rendelkezésre álló eltérő személyi és technikai feltételekből adódnak. A közoktatásban a Nemzeti Alaptanterv (NAT) értelmében legalább egy – élő – idegen nyelvet kötelező tanulnia minden diáknak a negyedik évfolyamtól a tankötelezettség végéig. A gimnáziumokban, valamint azokban a szakközépiskolákban, ahol ennek feltételei adottak, két idegen nyelv oktatása kötelező (a második nyelv lehet holt nyelv is).

11

Tanulmány ző) hajót. Nyolcadszor: a ma már a mindennapi életünk részévé váló számítástechnika és internet sokkal könnyebben átláthatóvá válik – elsősorban – az angol nyelv ismeretével. Végül, de nem utolsósorban: felettébb bosszantó lehet úgy általában és általánosságban is, ha a szerepek felcserélődnek, ha az amúgy az erre a célra (is) foglalkoztatott tanár helyett a tanítvány fordít, tolmácsol, azaz tud, többet tud, mint a mestere. Vegyük sorra, mit tehet az egyén, illetve a közösség annak érdekében, hogy ezen a szomorú és egészségtelen helyzeten változtasson. Mindenekelőtt a tanárkollégának magának kell belátnia az elkerülhetetlent, a világ végérvényesen – az 1989-es kopogtatás után – megérkezett Magyarországra. A világ nem nagyon akar és tud megtanulni magyarul, ergo nekünk kell, illik elsajátítani legalább egy idegen nyelvet. Legcélszerűbbnek az angol tűnik, de a többi világnyelv – különösen ha korábban már a tarsolyunkban volt a német vagy az orosz (jellemzően e két nyelv), még ha a múló idő

A nyelvtanulók számának alakulása 1989-ben az orosz nyelv kötelező oktatását megszüntették, tehát az oktatott nyelvek közötti arányok igények szerinti változtatásának már nem volt akadálya. Ezzel együtt nőtt az érdeklődés a nyelvtanulás iránt, így hirtelen növekvő igény jelentkezett több ezer angol, német és egyéb nyugati nyelvszakos tanár iránt. A következő évtől jelentősen emelkedett a nyelvtanári képzésben és átképzésben részt vevők száma. Bár az csak az általános iskola negyedik osztályától kötelező, sok iskola és óvoda már a kisebbek számára is biztosít nyelvoktatást. A 2008/2009 tanévben az óvodások 7%-a, összesen 24 ezer gyermek tanult valamilyen idegen nyelvet, túlnyomó többségük (20 ezer fő) nemzetiségi nyelvoktatásban. Az általános iskolákban a csökkenő gyermeklétszám mellett a nyelvtanulók aránya jelentősen emelkedett a 20 év alatt. 2008-ban az általános iskolák nappali tagozatain 590 ezren, az összes tanuló 75%-a tanult idegen nyelvet (az elsősök 32%-a, a felső tagozaton pedig csaknem mindenki). Közülük egy nyelvet 96%, két nyelvet 4% tanult. Értelemszerűen a nemzetiségi iskolák szerepe a nyelvoktatásban lényegesen kisebb, mint az óvodák esetében. A nyelvtanulók száma legnagyobb mértékben a szakiskolai képzésben emelkedett, 1989 és 2008 között több mint négyszeresére, miközben a tanulók száma 38%-kal csökkent a 20. év alatt. 2008-ban a 134 ezer szakiskolás közül 103 ezer fő (77%) tanult valamilyen idegen nyelvet, 99%-uk egyet. A gimnáziumokban és a szakközépiskolákban a nyelvtanulók száma a NAT szerinti eltérő szabályozásnak megfelelően különbözőképpen alakult. Főként a képzési idő hosszabbodása következtében mindkét intézménytípusnál az 1990-es évek elején a tanulói létszám gyorsabban emelkedett, mint a nyelvtanulók száma. Ezt azonban a kilencvenes évek második felétől a gimnáziumok esetében utolérte, majd meg is haladta a nyelvtanulók számának emelkedése. Ezzel szemben

12

ÚJ KATEDRA

fogaskerekei ki is őrölték onnan – szintén működhet egy kis felújítást követően. Két részre osztanám az iskolapadba rendelendő pedagógusokat, jelesül a még a felsőoktatásban tanulókra és a gyakorló pedagógusokra. Kezdjük az egyszerűbb esettel, hisz’ megelőzni mindig könnyebb, mint a sebeket nyalogatni. Tanárjelöltjeinket egész egyszerűen nem engedhetjük a pályára használható idegennyelv-tudás nélkül. Reméljük, hogy megteremtődik az idegen nyelvi etalon, mely előírja és ténylegesen ellenőrzi a valóban használható világnyelv meglétét a pedagógusjelölt esetében, és nyelvtudás hiányában nem is engedi be a rendszerbe, még kitételekkel sem, mely kiskapuk, félő, hosszú távon zsákutcába juttatnák az egyént és az egyénen keresztül a mikro- és makroközösségeket, végül az egész magyar társadalmat. Alapvetően két út áll előttünk, ha már gyakorló pedagógusok vagyunk: az egyikre magunk lépünk és autodidakta módon, magántanár segítségével vagy egy célnyelvi országban a szakközépiskolákban a nyelvtanulók száma stagnált, illetve az utóbbi években a tanulói létszám csökkenésével párhuzamosan mérséklődött. A jogszabály 2004-től nyelvi előkészítő évfolyamok indítását teszi lehetővé. Ez a gimnáziumokban és szakközépiskolákban gyorsan elterjedt. 2008-ban a 203 ezer nappali tagozatos gimnazista 99%-a tanult valamilyen idegen nyelvet, túlnyomó részük kettőt. A szakközépiskolákban a nappali tagozatra járók 91,5%-a, összesen 216 ezer diák tanult idegen nyelvet, túlnyomó többségük egyet. A felsőoktatásban részt vevők számára a diploma megszerzéséhez a jogszabály előírja legalább egy nyelvvizsga megszerzését, de az egyes intézmények – a képzési területek, szakok függvényében – ennél szigorúbb követelményeket is támaszthatnak. 2009-ben a végzősök negyede az előírt nyelvvizsga hiánya miatt nem kapta meg az oklevelét. A nyelvoktatás (a nyelvszakos képzésektől eltekintve) azonban elsősorban nem a felsőoktatási intézmények feladata, hanem a közoktatásé. Egyre több felsőoktatási intézményben elvárás, hogy a belépők már rendelkezzenek nyelvvizsgával, ezt kifejezik azzal is, hogy a felvételi eljárásnál annak megléte előnyt jelent. A felsőoktatás nappali tagozatain – nyelvszakosokon kívül – idegen nyelvet tanulók száma a hallgatói létszám gyarapodásánál jóval kisebb mértékben nőtt az 1990-es években: 1989/1990 és 1999/2000 között a nyelvet tanulók száma 33%-kal, a hallgatói létszám viszont 2,5-szeresére emelkedett. Az ezredfordulótól a hallgatói létszám tovább emelkedett, miközben a nyelvtanulók száma stagnált, majd csökkent. A nyelvszakosok száma ettől eltérően alakult, a rendszerváltozást követő néhány év alatt megháromszorozódott, utána viszont keveset változott. 2008-ban a nem nyelvszakos nyelvtanulók száma 64 ezer volt (az összes nappali tagozatos 26%-a), míg a nyelvszakos hallgatóké közel 14 ezer (az összes nappali tagozatos 5,6%-a). (Forrás: http://portal.ksh.hu/portal/page?_ pageid=37,585303&_dad=portal&_schema=PORTAL)

2010. december

ÚJ KATEDRA

Tanulmány

– mondjuk nyári – idénymunka során szedjük magunkra a nyelvet. A másik út a csoportos tanulás útja, mely kapcsolódik, kapcsolódhat a közösség felelősségvállalásához a kérdésben. A mindenki számára jól ismert idő, család és pénz probléma annulálódik az egyéni tanulás esetén, mellyel azonban akadnak apró problémák is, jelesül a kitartás, készség, képesség hiánya, valamint a legfontosabb: a kommunikáció maga, mely nélkül szinte lehetetlen nyelvet tanulni. Személy szerint azt tartanám a legjobbnak, ha meg tudnánk szervezni a célországi tanulást, amire a nyár ígérkezne alkalmasnak mind a szabadságunkat, mind az amúgy is meglévő pénzkeresési kényszerünket tekintve. Ebben az esetben csak azok vehetik fel jó eséllyel a versenyt, akik nem családosok, vállalkozó kedvűek és nem rettennek vissza a fizikai munkától (mosogatás, gyümölcsszedés). A másik járható utca a magántanár fogadása, melynek nagy előnye, hogy bármikor és rendszeresen találkozhatunk mentorunkkal az év folyamán, tanárunk személyre szabottan foglalkozhat velünk, igazodva tempónkhoz, viszont sajnos göröngyöket gördíthet utunkba ellenségünk és „cégérünk”, a pénzhiány. Ez utóbbin segíthetünk többféle módszerrel, például cseretanítással, ami kiterjedhet családtagjainkra is, és még csak pénz sem cserél gazdát, tehát az adózás problémája sem vetődik fel. Én korrepetálom a gyerekedet matekból, cserébe németül beszélgetsz velem etc. Ennél is jobb ötlet talán a közösség bevonása, mely kis csoportban megszervezve magát, pénzét összedobva, az időt

egyeztetve az intézményben ismert tanárral tanulhat, melyhez az iskolavezetés is partner lehet és még a tanár bérezését is átvállalhatja órakedvezmény vagy ki tudja milyen formában. A fenntartó (önkormányzat, újabb elképzelések szerint kormány) is elindíthat persze érdek-képviseleti kezdeményezésre vagy csak magától is egy programot, melynek keretében az összes tanítót, tanárt felvértezi egy valóban használható nyelvtudással, akár egy nyelvvizsgaközponttal összefogva is. Személy szerint tehát csak világnyelvtudással engednék pedagógusokat a rendszerbe, illetőleg azok tanítását tenném lehetővé (írnám elő) a már bent lévőknek. Ezen nyelvek közül mindenképpen kiemelkedik az angol mint a számítástechnika, az internet, a szakma (pedagógia és pszichológia mindenképp) nyelve, konferenciák, előadások nyelve, ráadásul ma már angol nyelvtanárból sem szenvedünk hiányt, így a feltételek is adottak ezen nyelv tanulásához. Akárhogy is, de a felelősségünk, mint mintaadónak, egyes esetekben mint lehetséges példaképnek, magával, tudásával és munkájával szemben igényes pedagógusnak óriási ebben a kérdésben (is), és ha hajlandóak vagyunk nem félvállról kezelve megoldani a problémát, nagyot nőhetünk a bennünket foglalkoztató társadalom szemében, tanítványaink szemében és saját magunk szemében is, és valljuk meg őszintén, ez utóbbi sem semmi. Köves Csaba középiskolai tanár, Siófok

Szakmával a jövőbe!

pedagógusainak továbbképzésére. A projekt révén nem csupán tananyagfejlesztésre és a tanárok továbbképzésére nyílt lehetőség, hanem az újdonságnak számító, on-line működő E-lelkisegély szolgálat kialakítására, valamint a digitális iskola keretében elektronikus napló bevezetésére is. A projekt fontos eleme a pályaorientációs rendszer kiépítése és működtetése. Elérhetővé vált a Vasi TISZK hasznos információkat tartogató honlapja, ahol például szakmakereső és aktuális képzési tájékoztató fogadja az érdeklődőket. A közel félszáz szakma elérhetőségéről, a szakmák bemutatásával beiskolázási tájékoztató kiadványok készültek. Folyamatban van több felnőttképzési program elindítása, felismerve, hogy ez a gazdaság és a piac elvárásaira a leghatékonyabb reagálási lehetőség, biztosítva a képzés és a munkaerőpiac közötti rugalmasságot. A tagiskolák közönségének összekovácsolódását pedig közös sportnapok, vetélkedők és egyéb rendezvények kavalkádja szolgálta. A pályázat keretében többek között elkészült a Vasi TISZK modultérképe, valamint Vas megye középtávú szakképzés-fejlesztési koncepciója, amely a továbblépés irányainak kijelöléséhez nyújt elengedhetetlen segítséget.

A megye kilenc vidéki szakiskolájában zajló minőségi képzéssel a „szakik” egykori hitelét és becsületét szeretné feléleszteni a Vasi TISZK 2008 tavaszán létrehozott társulása. A XXI. század munkaerő-piaci kihívásainak rugalmas kezelése mind a pedagógusok, mind pedig a diákok folytonos tudásbővítését követeli meg. A képzések fejlesztésén és ös�szehangolásán túlmenően pályázati források elnyerésével a munkaszervezet egy modern technológiai és infrastrukturális háttér megteremtésén is fáradozik. Dr. Ács Zoltán, a Vasi TISZK vezetője szerint a szakmai tudás erkölcsi és anyagi elismertetése sokáig nem várathat magára, hiszen a nagyvállalatok már megkongatták a vészharangot. Fél évtizeden belül a szakmunkások javarésze nyugdíjba vonul, hatalmas űrt hagyva maga után. E tendenciával egy időben a fiatalokat a kétkezi tevékenységek szeretetére egyre kevésbé lehet ösztönözni. A motivációk többsége hatástalan marad, a demográfia mezején pedig a potenciális utánpótlást jelentő gyermekek száma erősen fogyatkozik. Pintér Róbert szakmai vezető örömmel számolt be a TÁMOP-2.2.3-07/2-2F-2008-0019 „A Vas megyei szakképzés fejlesztése a Vasi TISZK keretein belül” című pályázat eredményességéről, amely 2009. január 1. és 2010. december 31. között 360 millió forintot biztosított a berkeikbe tartozó szakképzők közül a szentgotthárdi, a sárvári, a celldömölki, a kőszegi és a büki intézmények fejlesztésére,

2010. december

13

Tanulmány

ÚJ KATEDRA

A pedagógiai „praxis” a Zsolnai-pedagógiában Zsolnai József könyveinek címe jól jelzi munkásságának stációit, gondolkodásának csomópontjait: a vizsgált problémakört, illetve a feltárt eredményeket. „Egy gyakorlatközeli pedagógia” – ezt a címet is viselte egyik könyve. 1986-ban a szerző érzékeltetni akarta a pedagógiai gyakorlat és az elmélet közötti lehetséges átjárásokat, a kettő gyakorlati összekapcsolását. Ebben a rendszerben helyezte el az értékközvetítést és a képességfejlesztést, melynek nyomán egy új pedagógiai gondolkodást vethetett föl, aminek következtében felvázolhatta a pedagógia új rendszerét. Ebben az írásban megpróbáljuk értelmezni, hogy mit jelent a Zsolnai-pedagógiában a „praxis”. „A praxis cselekvés”1 – írja Jean-Paul Sartre. Ugyanott továbbá: „A görög exis állapotot, létmódot jelent, a praxis cselekvést.” Zsolnai, a kutató túl akar lépni az exis pedagógiáján, hogy feltárja a praxis pedagógiáját. Számára a praxis cselekvést jelent a pedagógiában, a pedagógiáról (és „vesszőfutást a pedagógiáért”), így próbálván megteremteni a pedagógiai relativitás, az abszolút morál és a metafizika szintézisét. „Ily módon a világ és az ember a vállalkozások által nyilvánul meg.” A kutató jól tudja, hogy „az ember szituációkban” létezik, és „nem arról van szó, hogy ő választja meg a korszakot, amelyben él, hanem arról, hogy magát választja ki abban”. Zsolnai amikor különbséget tesz a gyakorlat és a praxis között, nyomban össze is kapcsolja a kettőt, akcióalapú elméletekhez kötve. Különbséget kell tenni a gyakorlat és a praxis között, már csak azért is, mert nálunk a pedagógiai gyakorlat alatt általában a mindennapok iskolai munkáját értik, kizárólag és leválasztva a tudományoktól. (Sőt éppen a gyakorlatot téve meg mindenhatónak, ahol a dolgok történnek, a tudományt pejoratív felhanggal említve és idézőjelben írva.) Követhetőnek tartjuk Lévi-Strauss véleményét, amikor azt állítja, hogy a gyakorlatok törvényszerűségeknek vannak alárendelve, és csakis az ezek által fölvázolható fogalmiság révén válnak érthetővé. A praxis adja az alapvető teljességet az emberi tudományok számára. De a praxis és a gyakorlat között közvetítőre van szükség a fogalmi váz feltárására, illetve működtetésére. Ez a közvetítő olyan, eladdig egymástól független formákat, anyagokat tesz struktúrákká, amelyek egyszerre empirikusak és szellemiek is. Ebben az értelemben az akciókutató a közvetítő, aki akciók során „megemeli” a gyakorlatot. Ezt fűzi tovább Dan Sperber a struktúrákat és az emberi szellem közötti kapcsolatokat vizsgálva, és azt mondja, hogy az akciók minden résztvevője közvetítővé válhat; „hogy az akciók sikeresek lehessenek, a résztvevőknek közvetítőként is funkcionálniuk kell”.2 Az etika nézőpontjából a praxis alapvetően emberi tevékenység. De nem pusztán arról van szó, hogy az ember egyszerűen csak viselkedik, hanem képes cselekedni, és ez a cselekvése kölcsönhatások összefüggéséből áll, azaz interakciókban realizálódik. Az akciókutató egyszersmind közvetítő értelemmel és képességekkel ruházza fel az egyént, képessé 1 Qu’est-ce que la littérature? IV, Situation de l’écrivain en 1947 (Librairie Gallimard) XXe siècle. Collection littéraire. In.: A. Lagarde–L. Michard, Éditons Bordas, Paris, 1969. id.: 603–605. p. 2 Dan Sperber: Qu’est-ce que le structuralisme? 3. Le Structuralisme en anthropologie. Éditions du Seuil, Paris, 1968, 119. p., id.: 103–104. p.

14

téve a megfontolt, szabad döntésre, ami felelősséget is ró a társadalmi cselekvőre. Így kapcsolható össze az individuáletika és a társadalometika.3 Tehát a Zsolnai-pedagógiában a kölcsönhatások struktúrákká, rendszerekké, összefüggő szabályokká és rendekké sűrűsödnek: nem merev összességekként jelennek meg (mint a gyakorlat számára távoli és „magas” elméletek, amelyek le- és kibontása kérdéses, felhasználása bizonytalan), hanem éppen eme bizonytalan gyakorlattal szemben (és javára) új minőséget hoz létre. Az ÉKP fejlődéstörténetét nyomon követve megpróbáljuk megragadni azokat az elemeket, amelyek a legkarakterisztikusabban jellemzik a tudományok iránti alapvető teljességet és a kölcsönhatásokban realizálódó cselekvést.4 Először is átfogó tematikát jelölt be (iskola–pedagógus– család–iskola és környezete). E szerteágazó tematika kibontásához, leírásához a hagyományos pedagógiai tudás nem volt elég, így a kutató vallatóra fogta a tudományok széles körét. Tisztázta továbbá, hogy a különböző művészeti ágak miként járulhatnak hozzá a pedagógiai problémák újrafogalmazásához, és adaptálta a szakjellegű diszciplínák eredményeit (mint például a gyógypedagógia, a kriminálpedagógia, a szakképzés pedagógiája stb.). De természetesen elemzésre kerültek a hazai és a nemzetközi szakirodalomban megjelent pedagógiai tapasztalatleírások is. Minderre azért volt szükség, mert a kutatás során bebizonyosodott: a hagyományos pedagógiai tudás nem elegendő ahhoz, hogy választ adjon azokra a problémákra, amelyeket egy a kultúra teljességére épülő pedagógiai rendszer fölvet. A pedagógiai praxis jobbítása érdekében a ’80-as évek legelején formálódott pedagó­giai akciókutatás a képesség- és tehetségfejlesztés magyarországi helyzetének és lehetőségeinek a feltárására irányult. Célja az volt, hogy feltárja az általános iskolában már a kisiskoláskortól fejleszthető képességek teljes körét és rendszerét, továbbá hogy tisztázza a képesség- és tehetségfejlesztésben az iskola lehetséges, eddig föl sem tételezett szerepét. A műveltségi anyag kiválasztásában az MTA távlati műveltségkoncepciója volt az iránymutató. A folyamatos nyomon követések, a teljesítménymérések által feltárt empirikus anyag megteremtette az összefüggések mélyebb meglátásának lehetőségét. En�nyiben tehát a kutatásban – többek mellett – megjelennek a pragmatikus elmélet módszerei, az elmélet és a gyakorlat 3 Anzenbacher, Aron: Keresztény társadalometika. Szent István Társulat, Bp. 2001. 13–18. p. 4 Alapforrás: Kiss Éva: Tizenkét tétel az értékközvetítő és képességfejlesztő program innovációjáról. Veszprémi ETK Pedagógiai Kutatóintézet, Pápa, 2002.

2010. december

ÚJ KATEDRA

összemérését szolgálva. Az ÉKP azonban az emberi cselekvést nem kívánja csak egy tisztán funkcionális aspektusra leszorítani, valamint a tudományos-elméleti gondolkodást „termelékenységi kritériumok” alapján meghatározni. Amikor értéket közvetít és képességeket fejleszt, előkészíti a személyiséget a modern világban a „versenyképességre”, de azt is vallja, hogy a szellem nem igazi célja az eldologia­ sodás, hanem mint Horkheimer is írja: éppen „az eldologiasodás tagadása”5. Többdimenziós technikák érzékelésére és alkalmazására kell nevelni és képezni, mert nem szükségszerű, hogy a magyar is „egydimenziós ember” legyen a globalizációs rengetegben.6 A folyamatos fejlesztés során kialakultak az önfejlesztő képességek, megjelentek a közvetítők, ami által mindig sikerült megemelni az elért szinteket. Szellemi és technológiai rugalmassága folytán tantárgyi rendszereket hoz létre, innovációs hálózatot működtet, új tanítási programokat tud befogadni, kompatibilis a NAT változataival. A kutatásvezető elkészíti A magyar közoktatás minőségi megújításának szakmai programját, amellyel „nem egyszerűen a másságra, hanem a minőségre teszi a hangsúlyt”. Esélyt mutat föl arra vonatkozóan, hogy el lehet jutni a pedagógiai professzionalitáshoz: kimutatható az ÉKP térnyerése a hazai pedagógusképzésben, és igazolást nyer, hogy az eddigi szakmai felfogástól merőben eltérően a tudományos kutatás beindítható az általános iskolában. Működik az ÉKP-s tudományos diákkör! (Valamit tehát ismét „cáfolhatóvá” tett a kutató.) Újabb nagy lehetőség a „közvetítőképzésre”: Diák és Világ, Diák és Tanár, Tanár és Világ viszonyrendszerében, a rendező elv pedig a tudományos megismerés. A Zsolnai-pedagógiához, a hatalmas életműhöz sokan sokféleképpen viszonyulnak a mai magyar oktatási gyakorlatban: vannak követők, robotos művelők, vannak jó szándékú pártolók, szellemi-iparos hívek és elemzően távolságot tartók. De jócskán akadnak, akik finnyásan, alig vagy egyáltalán nem ismerve az egészet, határozottan negligálják: nem ismerik, de megszólják. Teszik ezt, mert nem szoronganak, mint Zsolnai. Ezek az emberek másként vannak a világban, más a „világban-benne-létük”, nem szeretnek kérdéseket feltenni, például. Most nem ezekkel foglalkozunk, bennünket az érdekel, hogy Zsolnai József miért szorong. A világban-benne-léttől magától szorong, mert beleveti magát, így van terve, amely a jövőre irányuló törekvéseit mozgatja. A szorongás... „A jelenvalólétet visszaveti arra, amiért szorong, a maga tulajdonképpeni világban-bennelenni-tudására”7. Arra van hangolva, hogy ne unatkozzon, hogy ne maradjon az átlagos mindennapiságban magabiztosságot nyújtó „otthonosságban”, hogy elüssön a mindennapiság létmódját előíró akárkiktől. Jobban érdekli, hogy van valami, és az hogyan van, és hogyan cselekedhetünk ebben legjobb tudásunk szerint, s felismerve lehetőségeinket 5 Horkheimer, Max–Adorno, Theodor W.: A felvilágosodás dialektikája. Gondolat–Atlantisz, Bp., 1990. = Fürst, Maria: Bevezetés a filozófiába. IKON Kiadó, Bp., 1993. id.: 159. p. 6 Marcuse, Herbert: Ész és forradalom. Gondolat, Bp., 1982. 7  Heidegger, Martin: Lét és idő. Gondolat, Bp., 1989. 258–343. p.

2010. december

Tanulmány hogyan tudunk felelősen dönteni. Ha már a jelenvalólét egyfajta együttlét, akkor azt is vizsgálja, mi az, ami minden létezőt összeköt. Ez a hangoltság, a szorongás praxistudatot szül nála, aminek következtében az alapvető teljesség nyomába kénytelen eredni a közvetítőszerepre is vállalkozva. Mint az nyilvánvaló, itt a heideggeri szorongásról van szó, arról, amely semmiféle pszichologizáló és szociologizáló interpretációnak sem adja meg magát. Sőt e felfogás, kis túlzással, olyan szélsőségesen pozitív eljárásokat is tételez, hogy általa válik lehetővé számomra „megszabadítani a másikat a szorongástól”, éppen azzal, hogy segítségére tudok lenni, hogy „tisztán lásson saját szorongása közepette, hogy érte-valón szabaddá tehesse magát”8. Meglepő vagy sem, mindenesetre elgondolkodtató tény, hogy 2000-ben Bonnban egy a filozófiaoktatásról rendezett nemzetközi konferencián – a filozófiailag orientált pedagógia kérdéskörén belül – a szorongásfelfogást felerősítő értelmezéssel terjesztették ki a filozófiaoktatás metodikájára. Több előadó a szorongást ontológiai dimenzióba helyezi: a heideggeri szorongás ontológiai súlyt ad az arisztotelészi „praxis”-nak, fejtegeti tanulmányában az idézett olasz szerző. Az elmélet oldaláról közelítő interpretációk, összevetésünk szerint, találkoznak a Zsolnai-féle praxisra irányuló „egységgel”, mint kívánatossal. Heidegger nyomán állítják, „az emberi »perfectio« a szorongás műve, és azokból a bejárandó utakból tevődik össze, amelyek nyomán elérjük, hogy eljutunk egy szabadabb létbe, hogy megvalósíthassuk az önmagunkra nézve legsajátosabb tervet”. Jó lenne, mert ezek szerint nagyon itt van az ideje, hogy a szorongás kizárólag pszichologizáló felfogását hangoztató „akárkik” a magától értetődő „otthonosság” komfortjából „kivetülnének” végre. A világ jelenlegi helyzetében ez a „közvetítők” egyetlen etikus cselekedete lehet annak érdekében, hogy az egyént a felelős viselkedéshez szükséges képességekkel lássák el. Ez a túlélés esélye: mindenféle „egyéb” szorongás ma valóban szinte összeroppantja az embert. (Az „igazságosság társadalmát” mások helyett megteremteni nem lehet, aki kiveszi az egyénből az Ént, az leigázza – az egyén elveszik.) A Zsolnai-pedagógia több mint harminc évvel ezelőtt, a magyar kisiskolásokra épített tervezettel indult, az interakciókban mozgó szerves fejlődése nyomán érvényes az uniós dimenzióban, ma több mint hatszáz diszciplínát kínál a pedagógia világának. Nem kétséges, hogy hozzájárul az említett filozófiai konferencia mottójaként megfogalmazott „sokszínű kulturális Európa szellemi egységéhez”. Pontosabban: az elbizonytalanodó európai szellemiség erősítéséhez. A felmutatott praxis egyben adalék az oktatás érdekében ott szorgalmazott értelmezésekhez: Íme, „a szorongás mint pedagógiai létező” – létezik. Mögötte tömérdek munkával, tevékenységmotivációk sorával és a lényegen nem átsikló figyelemmel. Sz. Tóth Gyula 8 Mino Conte: La „Sorge” de Heidegger comme existentiel pédagogique. Europa Forum PHILOSOPHIE. Association Internationale des Professeurs de Philosophe. Enregistrée à Bruxelles, octobre 2001, 3–7. p.

15

Hirdetés

ÚJ KATEDRA

Fogjunk össze! Mindenkire szükség van! A hivatalos adatok szerint 2008-ban Magyarországon 460 000 gyermek élt olyan családban, ahol az egy fôre esô jövedelem a nyugdíjminimumot sem érte el. Számuk mára 600 000-re tehetô. Közülük sokan éheznek, nem jutnak hozzá a fejlôdésükhöz szükséges egészséges táplálékhoz. A Minden Gyermek Lakjon Jól! Alapítványt Hegedûs Zsuzsa szociológus kezdeményezésére a CBA Kereskedelmi Kft., a Commitment Zrt. és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Országos Szövetsége alapította. Célunk, hogy a 33 leghátrányosabb kistérség iskoláiban étkezési támogatásra szoruló – összesen 36 000 – gyerek számára havi 3000 forint értékû egészséges élelmiszert biztosítsunk.

” ! l ó J n o j k a L k e m r e y „Minden G

„Hogyan várhatnánk el egy éhes kisgyerektôl, hogy figyeljen az iskolában, hogy tanuljon jól? Sehogy. Bízom benne, hogy további vállalkozások és közösségek is csatlakoznak a kezdeményezéshez.” Ekler Gergely vezérigazgató (Commitment Zrt.)

„Minden családban a gyerek az utolsó, aki éhes. Ahol alultáplált gyerek van, ott éhes felnôtt is van. Segíteni ezeknek a családoknak nem szolidaritás, hanem felelôsségvállalás kérdése. Mindenkire szükség van.” Hegedûs Zsuzsa szociológus

Az alapítvány számlaszáma: OTP 11794008-20534156 weboldal: www.mindengyereklakjonjol.hu • e-mail cím: [email protected] • telefonszám: 354-1605 Az élelmiszer-, illetve pénzadományok kizárólag a támogatott gyerekek megfelelô élelmiszerrel való ellátására szolgálnak. Az alapítvány sem tiszteletdíjat, sem költségtérítést nem fizet senkinek, és a pályáztatás lehetôségét is kizárja. ÚJ KATEDRA

16

2010. december

ÚJ KATEDRA

Tanulmány

A kollégiumok szerepe a változó hazai nevelés-, oktatásügyben A közoktatás jövőjével foglalkozó konferenciákon, továbbképzéseken részt vevő, a pedagógiai szaksajtóra odafigyelő tanárok számára egyre pontosabban kirajzolódnak az átalakuló oktatáspolitika prioritásai, amelyek alapvetően befolyásolják az intézményekben folyó nevelő-oktató munka irányait, súlypontjait. A teljesség igénye nélkül néhányat önkényesen kiemelek, mert későbbi mondanivalómhoz ezek kapcsolhatók leginkább. (Az egyes prioritásokhoz hozzárendelem az általam legjellemzőbbnek tartott okokat, amelyek e területeken történő hatásos beavatkozásra késztethetik az oktatásirányítást.) A nevelés előtérbe helyezése Az oktatás folyamata során nemritkán elfeledkezünk a pedagógushivatásból szervesen adódó nevelési feladatainkról. Ennek magyarázataként elsősorban az időhiányt, az iskola „tudásgyári” működését vagy épp a pedagógusok adminisztrációs terheinek jelentős megnövekedését hozzák fel, és – belátható – ezek gyakran akceptálható érvek. A közösség szerepének kihangsúlyozása A neoliberális pedagógia középpontjában az egyén áll, az őt befoglaló közeg sok esetben csak formális. Az osztályközösségek kohéziója csak az osztályfőnök elkötelezettsége, néhány meghatározó tanulói személyiség együttműködése esetén lehet tartós és mély. Az életkorral felfelé haladva egyre lazábbak ezek a tanulócsoportok, a felsőoktatásban pedig már csak „kredithajhász”, egymással versengő hallgatók diffúz együtttanulása érhető tetten. Az értékalapúság Az értéksemlegesség önmagában elfogadható gondolatát sokan úgy értelmezték, hogy a nevelési-oktatási intézmények nem kötelezhetik el magukat egyik vagy másik eszmerendszerből levezethető értékek mellett, ezzel tesznek eleget az értékpluralizmus elvárásának. Ezt erősítette fel a társadalmat is mélyen átitató értékválság, a média által közvetített „nihil”. A nemzetpolitikai szempontok előtérbe helyezése A globalizáció előretörése, az európaiság esetenkénti túlhangsúlyozása vagy éppen a – múltból gyökerező – „szégyenlősség” következtében háttérbe szorultak a nemzeti összetartozást erősítő nevelési mozzanatok. Fiatalok sokaságának pontatlanok a történelmi ismeretei, semmit vagy csak igen keveset tudnak a külhoni magyarságról. A korszerű ismeretátadás fontossága a képesség- és készségfejlesztés mellett A kompetenciaalapú oktatás jelentősége vitán felül áll. A fejlett országok oktatási rendszerében stabilan jelen vannak azok a módszerek, amelyek az állampolgári, munkavállalói kompetenciák megszerzéséhez segítik a fiatalokat. A  probléma leginkább abból adódik, hogy félreértelmezhető a „kompetencia” fogalma, bizonyos elemei háttérbe szorulnak, pedig könnyen belátható, hogy a valamire való képesség és készség kialakításához releváns ismeretekre is szükség van.

2010. december

A felzárkózás támogatása A lakosság jelentős részének leszakadása, a munkanélküliség és/vagy a származásbeli hátrányok elmélyülése és tartóssá válása már rövid időn belül is komoly megrázkódtatást jelenthet a társadalom egésze számára. Az iskolarendszer eleddig képtelen volt ezt a hátrányt csökkenteni, a leszakadást megállítani. A rendszerbe pumpált pénzek felhasználása kevéssé bizonyult hatékonynak, időnként pedig káros szegregáció alakult ki a jobb módú és szegényebb vagy éppen a roma tanulók viszonylatában. Tehetségsegítés Az „elitképzés” tabuként való kezelése, a nemegyszer többletforrásokat elváró tanári attitűd miatt nem minden pedagógus tartotta szívügyének az általa oktatott tanulói körben „rejtőző” tehetségek felkutatását (többnyire már itt, a folyamat elején megfeneklett ez az elvárás), majd a szisztematikus fejlesztését. Továbbá a tehetség kategóriájának szűk értelmezése (például szaktárgyi kategorizálás) is fékezte a többre hivatott fiatalok felismerését, a tehetséggondozást, a továbbhaladás útjának egyengetését. A leegyszerűsített, sok fontos összetevőt bizonyára hi­ányoló ok-fejtegetés is egyértelműen igazolja, hogy a hazai nevelés-, oktatásügy alakítását meghatározó prioritások érvényesülése nemcsak és nem elsősorban az oktatáspolitikai centrum szándékain, hanem az azokat megértő pedagógusokon, a változtatás, fejlesztés iránt elkötelezett intézményeken múlik. A kollégium „érintettsége” a változásokban Jogosan tehetjük fel azt a kérdést, hogy a kollégium mint a hazai iskolarendszer „mostoha sorsú”, gyakorta lenézett, háttérbe szorított intézménye hogyan kapcsolódhat azokhoz a jelentős törekvésekhez, amelyek a „fontosabb” szereplők számára is komoly feladatokat jelentenek. Alkalmas-e a kollégiu­ mi szakma arra, hogy mindezeket a prioritásokat megértse és a saját szakterületén értelmezze, nota bene meg is valósítsa az azokból fakadó teendőket? Azt hiszem, jogosan állíthatom, hogy nemcsak képes a megértésre, de több területen már elébe ment a változásoknak. A korábban vázolt prioritások nem idegenek a kollégiu­ mi nevelés gyakorlatától, történjen az hagyományosan vett „klasszikus” bentlakásos intézményben vagy éppen egy folyamatos innovációt felvállaló kollégiumban. Állításomat egyrészt a szakmai munkát alapvetően meg-

17

Tanulmány határozó Kollégiumi nevelés országos alapprogramjára építve, másrészt a saját átfogó tapasztalataimon alapuló érvrendszerrel próbálom igazolni. A Kollégiumi nevelés országos alapprogramja – az elvárások tükrében A hazai kollégiumoknak 2010. március 31-ig kellett felülvizsgálniuk a pedagógiai programjukat, és e munka alapjául a 46/2001 (XII. 22.) OM rendelet módosítása szolgált. A  Kollégiumi nevelés országos alapprogramját (továbbiakban: KNOAP) egyrészt a közel tízéves megvalósulási tapasztalatok, másrészt a markánsan kirajzolódó megújulási szándék alapján dolgozták át, és ez a módosított dokumentum nagymértékben közelít az új oktatáspolitikai prioritások által megjelölt célokhoz. Az állítás leginkább kézzelfogható igazolásául egy igen egyszerű módszert, az egyes prioritásokhoz rendelhető KNOAPszövegrészek idézését választottam. (A dokumentumból kiválasztott idézetek pontos helyét terjedelmi okokból nem tartom szükségesnek megadni.) A KNOAP – adott prioritásokhoz köthető – elemei: – Nevelés: A kollégiumpedagógia a családi, az iskolai és a bentlakásos nevelés sajátos jellemzőit tartalmazó, összesítő pedagógia. A kollégiumi nevelésben egyaránt hangsúlyos szerepet kap az egyéni képességek kibontakoztatásának támogatása, a gyermekek és fiatalok testi, lelki, szociális fejlődésének segítése az életkori sajátosságok és egyéni adottságok figyelembevételével. ~ A kollégiu­ mi nevelésben a foglalkozások célja a kollégista személyiségének, erkölcsi habitusának és tudatosságának, jellemének, identitástudatának, önbizalmának, felelősségvállalásának, közösségi tudatának, képességeinek és érdeklődésének megalapozása és fejlesztése. – Közösség: A… kollégiumi foglalkozás lehet: … közösségi fejlesztést megvalósító csoportos … foglalkozás. ~ A kollégium – megfelelő pedagógiai környezet biztosításával – elősegíti a társadalmi szerepek tanulását, a diákok önszerveződése során kialakuló kisközösségekben a közösségi együttélés, az önkormányzó képesség, a döntés és felelősség, a konfliktuskezelés demokratikus technikáinak megismerését, gyakorlását; ezzel a kollégium hatékony támogatást nyújt a sikeres társadalmi beilleszkedéshez. ~ … a csoportok és közösségek iránti felelősség, bizalom, szeretet, segítőkészség és tapintat alkalmazása a nevelésben. ~ A kollégium a nevelési folyamatban figyelmet fordít a társadalmilag elfogadott közösségi szokások és minták közvetítésére, a szociális készségek – empátia, tolerancia, kooperáció, konfliktuskezelés, kommunikációs és vitakultúra, szervezőkészség – fejlesztésére. Segíti a közösségi együttélés szabályainak elsajátítását… ~ A kollégiumban az együttélés feltétele a közösen meghatározott szabályok betartása, a bizalmi légkör kialakítása a csoportban, a közösségben. A „kollégiumi közösségi tudat” kiépítése a kollégiumi közösség minőségének jelzője lehet. A jó kollégiumi légkör feltétele a kölcsönös bizalom a diákok és a pedagógusok között. – Értékalapúság: Az alapprogram azokra a hazai és európai nevelési értékekre, hagyományokra, tapasztalatokra épít, amelyek megalapozták a jelenlegi magyarországi kollégiumi nevelést, különös tekintettel a humanista, nemzeti, közösségi értékekre, a tudás- és kultúraközvetítésben…

18

ÚJ KATEDRA

– Egységes nemzettudat erősítése: …nemzeti és európai önazonosságra nevelés – a nemzeti hagyományok, a nemzeti azonosságtudat, valamint a nemzeti etnikai hagyományok, az etnikai kisebbségi azonosságtudat tiszteletben tartása, ápolása. ~ (A kollégium) segíti a … társadalom kölcsönhatásainak megértését, különös figyelemmel a nemzeti, etnikai kisebbségi és vallási sajátosságokra. ~ (A tanuló) megélheti a szülőföld szeretetét, … a hagyományok és értékek mentén kialakult közösséghez való tartozás biztonságát, a természeti, történelmi és kulturális örökség megbecsülését. – Felzárkózás, inklúzió: A kollégium kiemelt társadalompolitikai szerepe és feladata, hogy segítse a tanulókat a hátrányok leküzdésében, hogy esélyeket teremtsen, biztosítsa az integrációt, a hozzáférést a jó minőségű tudáshoz és ezáltal az életminőség javítását, elősegítse a társadalmi mobilitást. Fontos szerepe van a felzárkózás segítésében. ~ Az alapprogram azokra a hazai és európai nevelési értékekre, hagyományokra, tapasztalatokra épít, amelyek megalapozták a jelenlegi magyarországi kollégiumi nevelést, különös tekintettel … a hátrányos helyzetű gyermekek felzárkóztatásában, az esélykülönbségek csökkentésében elért eddigi eredményekre. ~ (A kollégium) támogatja a tanulásban elmaradt és a sajátos nevelési igényű tanulókat, biztosítja annak esélyét, hogy a választott iskolában eredményesen végezzék tanulmányaikat. – Tehetségsegítés: (A kollégiumnak) fontos szerepe van a tehetség fejlesztésében. ~ Az alapprogram azokra a hazai és európai nevelési értékekre, hagyományokra, tapasztalatokra épít, amelyek megalapozták a jelenlegi magyarországi kollégiumi nevelést, különös tekintettel … a tehetséges tanulók kiválasztásában és gondozásában … elért eddigi eredményekre. ~ (A kollégium) létrehozza a tehetséges tanulók megtalálására szolgáló rendszerét, segíti a tehetséges tanulókat képességeik kibontakoztatásában, tudásuk bővítésében. – Ismeretadás a képesség-, készségfejlesztés megalapozásához (tanulás): (A kollégiumnak) fontos szerepe van az egész életen át tartó tanulás megalapozásában, a tanuláshoz szükséges készségek és képességek, a kulcskompetenciák erősítésében. ~ (A kollégium) gondot fordít arra, hogy az ismeretek elsajátítása közben a tanulásra belső igény is ébredjen a tanulókban, s így mindennapi életük részévé váljon a tanulás. ~ Az ismeretszerzés, a megismerési és gondolkodási képességek fejlesztése érdekében a kollégium lehetőséget biztosít arra, hogy a tanulók megismerjék és elsajátítsák a helyes tanulási módszereket. Fejleszti a kreativitást, erősíti a tanulási motívumokat – az érdeklődés, a megismerés és a felfedezés vágyát. Törekszik a tanulási kudarcok okainak feltárására, azok kezelésére, a jó teljesítményhez szükséges pozitív önértékelés kialakítására. Segíti a mindennapi feladatokra történő felkészülést. ~ A kollégium segíti a tanulókat a kollégiumi foglalkozási tervekben meghatározott ismeretek elsajátításában… ~ A  kollégiumi tanulás-módszertani foglalkozások közvetlenül az iskolai órákra való felkészülést, az iskolai tanulás hatékonyságának növelését (szolgálják)… ~ Az eredményes tanulás módszerei­nek, technikáinak a fejlesztése a kollégiumban magában foglalja az egyénhez igazodó korszerű tanulási stratégiák, módszerek, eljárások kiépítését, az értő olvasás fejlesztését, ideértve a képi olvasás és a digitális olvasás képességeit, az

2010. december

ÚJ KATEDRA

emlékezet erősítését, a célszerű tudás kialakításához szükséges módszerek kialakítását… ~ A  foglalkozások elősegítik, hogy a tanulók tudásuknak megfelelő szinten tudjanak és akarjanak teljesíteni, e tudást kívánják továbbfejleszteni. A kiragadott idézetek egyértelműen igazolják, hogy az átdolgozott KNOAP jól illeszkedik az új oktatáspolitikai prioritásokhoz, és kellő alapot ad (adott) a kollégiumok számára, hogy saját pedagógiai programjukat a KNOAP szellemiségében módosítsák, és egy korszerű, a változó feltételeknek megfelelő pedagógiai gyakorlatot alakítsanak ki. A kollégiumi nevelés – „alulnézetben” Közel harmincéves – nevelőtanári, intézményvezetői és szakértői – kollégiumpedagógiai tapasztalatokra támaszkodva és megismerve más kollégiumok életét, az ott folyó nevelőmunkát, bátran állíthatom, hogy a szakmai megújulásban érdekelt, innovációra kész intézményekben az új prioritások érvényesülése már eddig is a mindennapi gyakorlat részévé vált. Természetesen szép számmal vannak olyan kollégiumok is, amelyekben – különböző okokból – nem vagy csak kevésbé érvényesülnek ezek az új elvárások. Ennek főbb okai a (korábban már említett) „hátsó udvar” besorolás, az indokoltnál sokkal nagyobb nevelőtanári fluktuáció, a gyakori átszervezésekből fakadó bizonytalanság. Írásomban arra is jelzést szeretnék adni, hogy a kollégiumi szakma megerősítése, a kollégiumok szakmai rangjához méltó besorolása nélkül igen nehéz lesz az új oktatáspolitikai céloknak megfelelő pedagógiai gyakorlatot kialakítani. Csak az önálló kollégiumokban és a kollégiumot egyenrangú nevelési egységként kezelő, belső szakmai autonómiát biztosító egybeszervezett intézményekben várható el az új prioritásoknak megfelelő hatékony és eredményes nevelés. Visszatérve a sikeres, kellő szakmai „munícióval” rendelkező kollégiumok gyakorlatára épülő tapasztalatokhoz, a következő megállapításokat tehetjük meg. A nevelés – a történelemben mélyen gyökerező hivatásából is adódó – alapfeladata a kollégiumoknak. Itt kell megjegyeznünk, hogy a „nevelés” fogalma szervesen összekapcsolható a kulcskompetenciák fejlesztésével – felfogásom szerint tehát nem úgy kell felvetni a kérdést, hogy nevelés vagy kompetenciafejlesztés, hanem nevelésbe ágyazott kompetenciafejlesztés. Természetesen elsősorban azokat a kompetenciaterületeket kell itt értenünk, amelyekben hivatása és lehetőségei szerint is feladatai lehetnek a kollégiumnak. Elsődlegesen a tanulási, a szociális, életviteli és életpálya-építési, illetve az állampolgári és a kommunikációs kompetenciákra kell gondolni, de a kollégiumi nevelés több szegmensében is közvetve vagy közvetlenül megjelennek a vállalkozói, a természettudományos, az esztétikai-művészeti, a digitális és az idegen nyelvi kompetenciaterületek is. A kollégiumi nevelés (ahogy arra már maga az elnevezés is egyértelműen utal) a nevelésügy sajátos intézménye, amelyben jelen vannak – a KNOAP által előírt – kötelező nevelési tevékenységek, de – és ezt saját tapasztalataim is megerősítik – az ettől független, a kollégiumi közösségben rejlő, folyamatosan ható nevelési mozzanatok is. Ezek meghatározó mér-

2010. december

Tanulmány tékben a nevelőtanárok példaadásán („ösztönös” viselkedésén, viszonyulásain, öltözködésén stb.) alapulnak, de nem kis mértékben hathat rá a nem pedagógus dolgozók tanulókhoz való viszonya (például a konyhás nénik szeretetteljes, „anyai” gondoskodása, a portások következetessége). S természetesen nem feledkezhetünk meg arról a tanulói közegről, amely szabályaival, szokásrendszerével és légkörével is neveli az abba bekerülő kollégistákat. Hiszem, hogy a kollégium hagyományainak, illetve az elmúlt időszakban lezajlott innovációinak következtében kialakult nevelési gyakorlat „megtermékenyítő” hatással lehet nemcsak azokra a kollégiumokra, amelyekben (még) nem zajlottak le ezek a pozitív változások, hanem a közoktatás egyéb alrendszereire, leginkább az iskolai nevelésre. (Nem egyszer tapasztaltam az iskolai tanárok „meglepődését”, amikor a kollégiumi nevelés sikeres módszereiről értesültek, és elgondolkoztak azon, hogy ezeket hogyan tudnák saját munkájukban is alkalmazni.) Ezzel a gondolattal eljutottunk a kollégiumi közösség fogalmához, amely lényegéből adódóan nem pusztán a kollégiumi „egyedek” mechanikus egymás mellett élését jelenti, hanem egy szervezett, dinamikus, folyamatosan változó, organikusan működő szociális szövedéket takar. Ebben a közegben zajlanak mindazok a folyamatok, amelyekhez elengedhetetlen a „társak” jelenléte, a konstruktív interakciók sorozata, a nevelőtanárok által irányított közösségi cselekvés, és amelyben minden tanuló megélheti az ös�szetartozás élményét, kifejezheti identitását a vele „egyívású” társaival. Melyek is ezek a folyamatok? – Az együttes tanulás, amelyben lehetőség van egymás – főleg a tanulmányokban lemaradó társak – támogatására, továbbá a nevelőtanárok segítségének igénybevételére. – Az alapvető szocializációs folyamatok, amelyek a „vidéki”, a társadalmi szokásrendszert kevéssé értő, ismerő társak beilleszkedését segítik, beleértve a legegyszerűbb viselkedési szokásokat, vagy éppen a magasabb szintű normákhoz való igazodást. – A szabadidő értelmes és hasznos eltöltése ugyancsak a kollégiumi közösségben zajlik. Itt sokkal jobban egymásra találhatnak a hasonló érdeklődésű kollégisták, mint az iskola után „szétszéledő” települési vagy bejáró tanulók, és az ad hoc módon létrejött csoportok is könnyebben alakulhatnak át organikus közösséggé. – A kisebb, intimebb csoportokban (például szobaközösségekben) zajló interakciókból nőhetnek ki a barátságok, amelyek akár életre szólóak is lehetnek A kollégium kiemelkedő szerepet játszhat a hosszú távú közösségformálásban is. Tíz-húsz-harminc éves osztálytalálkozókon gyakran tapasztalható, hogy az egykori kollégisták örömmel említik fel kollégiumi életük emlékezetes élmé­nyeit, és jobban emlékeznek a legkisebb csínytevésekre is, mint az iskolai élet (látszólag) fontosabb mozzanataira. Olyan összetartó erő, kohézió jött létre az alatt a néhány év alatt, amelyek még ilyen nagy időtávlatban sem koptak meg, elemi erővel törnek fel az emlékekből.

19

Tanulmány A közösségben – megfelelő nevelőtanári irányítással – szervesülhetnek azok a konstruktív értékek, amelyek egy individualizálódó társadalomban visszaszorulhattak. Az értékteremtés és -közvetítés terén is kiemelkedő szerepet játszhatnak a kollégiu­ mok. Ennek igazolására a saját intézményem pedagógiai gyakorlatában érvényesülő értékeket hozom fel. Fontosnak tartott értékeink: az erkölcs, a tisztelet, a hazaszeretet, a sokszínűség, a bizalom, az emberség, az értékorientáltság, a megbízhatóság, az őszinteség, a gyakorlatiasság, az igazságosság, a következetesség, a kompromisszumkészség, a fegyelem, az önzetlenség, a rugalmasság, a nyilvánosság, a türelem, az együttműködés, a felelősség, az egészség, a tudás, az autonómia, a demokrácia, az empátia, a tolerancia, a szolidaritás, az igényesség. A felvonultatott értékek természetesen nem alkotnak fontossági sorrendet, mivel azok ezer szállal átszövik a mindennapi kollégiumi életet. Ugyanakkor kiemelhetjük a hagyományápolást, amely a névadóhoz, a kollégium múltjához és főleg a jelentős nemzeti ünnepekhez, emléknapokhoz kapcsolódó pozitív értékek rendszeres felelevenítésével, megerősítésével járul hozzá a konstruktív értékrend kialakulásához. Végül szólni érdemes arról a „védőburok” szerepről is, amelyet a kollégium adhat a benne élő tanulóknak. A negatív, sokszor destruktív értékeket vagy épp az értéktelenséget hordozó környezet káros hatásainak kivédésére is alkalmasak a kollégium „falai”. A kollégiumok egy részében az elmúlt két évtizedben közvetlenül is megjelent a nemzeti összetartozás egyik markáns megnyilvánulása: a határon túlról érkező tanulók ellátásának szükségessége. Sajnos korábban inkább az egyes szomszédos országokban élő magyar kisebbség anyaországba menekülése eredményezte ezeket a helyzeteket (háborúk, diktatúrák, üldözés). Mára már természetes, hogy az Európai Unió felé nyitó szomszédjainktól érkező magyar fiatalok elsősorban a magyarországi tanulás céljából jönnek hozzánk, és a kedvezően változó jogszabályok révén egyre kevesebb gátja van ennek. Nos, ebben a folyamatban kulcsszerepe lehet a kollégiumoknak. A magyar állandó lakhellyel nem rendelkező határon túli magyar tanulók számára szinte az egyedüli lehetőség a kollégiumokban való lakhatás. A kollégiumokban így megjelenő nemzettársainkkal való együttélés közvetlen lehetőséget ad a honi tanulóknak a nem egyszer tragikus történelmi múlt miatt elszakított területeken élő magyarság életének, szokásainak megismerésére, a vélt vagy valós különbségek megértésére és tolerálására. Az utóbbi időben a kollégiumok részéről is felerősödött az a szándék, hogy kapcsolatrendszerüket a határon túli magyar intézményekkel bővítik. Az eltérő oktatási szisztémák és intézményrendszerek sajnos nem könnyítik ezt a kapcsolatépítést, mivel kevés – a magyar kollégiumokhoz hasonló – intézmény van ezeken a területeken, és azok zöme is már létező kapcsolattal bír magyar iskolákkal. Szintén gyengítik ezt a törekvést a jelenleg érvényes támogatási lehetőségek, amelyek nem vonták látóterükbe a kollégiumokat. A felzárkózás tekintetében a kollégium egyértelműen kulcstényező. Nincs szükség tudományos szociológiai fejtegetésekre ahhoz, hogy belássuk: a leszakadás, a marginalizáció, a hátrá-

20

ÚJ KATEDRA

nyos helyzet sokkal nagyobb mértékben van jelen vidéken, mint a fővárosban vagy a vidéki centrumokban. A kistelepüléseken élő gyermekek sokszor már az általános iskolát sem tudják saját lakhelyükön elvégezni, a középiskolai tanulmányokat pedig igen nagy számban csak más településeken tudják megkezdeni, és különösen igaz ez a szakképzés terén. (Az egyetemi képzésben sincs ez másképp, de jelen írás elsősorban a közoktatásra fokuszál.) A kollégium több szempontból is kiemelt szerepet játszik a felzárkózás elősegítésében. Egyrészt „közel viszi” a lakhelyet az iskolához, vagyis nem kell a tanulónak kényszerből iskolát választani, hiszen a kollégium a tanítási időszakokban biztosítja az iskolába járást. (Ez egyébként a tehetséggondozás szempontjából is lényeges körülmény!) Másrészt biztosítja mindazokat a feltételeket, amelyek a – sajnos szokásosnak mondható – vidéki (falusi, tanyasi) otthonokból általában hiányoznak: a könyvtárat, a korszerű ismerethordozókat, de sok esetben már pusztán a jobb higiénés viszonyok is jelentős előrelépést jelentenek a lemaradó térségekből érkező tanulóknak. Nem elhanyagolható az a szociális biztonság, amelyet a kollégiumon keresztül az állam biztosít. Ebben fontos helye van a kedvezményes étkezésnek és az (össz)komfortos körülményeknek. Végül jelentős hátránykompenzációs tényező a (szak)tanári segítség, amelyet a hátrányos helyzetű családok egyébként nem tudnának „maszek alapon” megfizetni. (De itt van szerepe a korábban már említett tanulói közösségi segítésnek is.) A kollégiumok mindegyike sajátjának tekinti ezt a feladatot, és körülményei, lehetőségei szerint eleget is tesz ennek a hivatásának. Szerencsére az elmúlt évtizedben egy nemzetközileg is elismert modell létrehozását és működését is megtapasztalhattuk: ezek – pártállástól függetlenül a politika által egyértelműen támogatott – Arany János programok (AJTP, AJKP, AJKSZP). A hátrányos és halmozottan hátrányos tanulók iskoláztatását különböző céllal felvállaló intézményhálózatba bekerülő fiatalok életesélyei jelentősen javulnak azáltal, hogy komoly költségvetési támogatással juthatnak szakmához vagy nagyobb eséllyel jelentkezhetnek a felsőoktatásba. Az AJTP a tehetségsegítés kollégiumi „zászlóshajója”. A tehetséggondozást nevében is felvállaló program évente 3000 hátrányos helyzetű és/vagy rászoruló középiskolás korú tanuló számára biztosít gimnáziumi szintű képzést, illetve az átlagosnál lényegesen jobb kollégiumi életfeltételeket. A kollégiumi szakma azonban e kiemelt programon kívül is fontos szerepet játszik a tehetségsegítésben. Az iskolákban elsősorban a tantárgyakhoz, műveltségi területekhez vagy épp az adott intézmény speciális képzési irányához rendelhető tehetséggondozást folytatnak – érthető módon a továbbtanulás elősegítése érdekében. A kollégium azonban terepet adhat a sajátos tehetségformák felismerésének és kibontakoztatásának. A korábban említett – a kollégiumokra inkább jellemző – kompetenciaterületeken megjelenő tehetségek segítését akár helyi szinten, akár központi támogatással is el lehet érni. Előbbire jó példa lehet a diákönkormányzás során kibonta-

2010. december

ÚJ KATEDRA

kozó kommunikációs vagy épp „politikusi” tehetség, a kötelező és szabadon választott foglalkozásokon, szakkörökön felszínre kerülő mozgásos vagy művészi tehetség. A nagyobb volumenű országos jelentőségű törekvéseket az OKA által immár két ízben is meghirdetett és a résztvevők által is igen sikeresnek értékelt „Kollégiumi Ki Mit Tud?” fémjelzi, amely nemcsak a felmenő rendszerben történő bemutatkozási, erőfelmérési lehetőség biztosítása okán emelendő ki, hanem a tudatos tehetségfelismerő és -kibontakoztató nevelői háttérmunkát is inspiráló hatása miatt. Vannak, akik a kollégiumot az iskolákat „kiszolgáló” háttérként aposztrofálják, az ott megjelenő oktatási mozzanatot pedig kizárólag a tanulási feltételek biztosításának szintjére degradálják. Kétségtelen, hogy az ismeretszerzés fő bázisa maga az iskola, ugyanakkor a fenti felfogással még akkor sem érthetünk egyet, ha egy jól működő egybeszervezett intézménykomplexum részeként funkcionál a kollégium. Egyrészt létezhetnek (léteznek!) olyan ismerettartalmak, amelyeket az iskolákban idő és kapacitás hiányában elhanyagolhatnak (lásd a korábban említett sajátos kompetenciaterületekhez tartozó ismeretek), de az iskolai tantárgyak esetében is kimutatható a kollégiumban adható többletismeret. Kön�nyen bizonyítható, hogy egy kollégiumi csillagász szakkörben lényegesen több ismerethez juthatnak a tanulók, mint a fizikaórákon, egy versmondó körben jóval több „memoriter” kerül terítékre, mint az irodalomórákon, a „történelmi filmklubok” is sokkal több információt képesek adni mondjuk a második világháborúról, mint a szűkre szabott történelemtantervi keret. És folytathatnánk a sort… A másik „többletet” a kollégiumi pedagógusok szaktanári közreműködése jelentheti. A legtöbb nevelőtanárnak több szakja is van, az ezekhez kapcsolódó (egyébként kötelező) foglalkozásokon magától értetődően alkalmazzák ezeket a szakokat. Segítenek a házi feladat elkészítésében, korrepetálnak, tárgyaikhoz illeszkedő felzárkóztató és/vagy tehetség­ segítő foglalkozásokat vezetnek. Ezeken értelemszerűen ismeretátadás történik. A kollégium viszont azzal is hozzájárulhat a tanulói ismeretszerzéshez, hogy – lehetőségei szerint – terepet ad ezen ismeretek más szempontú elsajátításához és gyakorlásához. Saját intézményemből vett példaként hozhatom azokat az egészségügyi szakközépiskolás kollégistákat, akik a kollégiumi egészségnapokon vagy épp egy sportdélután keretében a gyakorlatban is megerősíthetik, alkalmazhatják az iskolában szerzett ismereteiket. Úgy gondolom, hogy az általam felvonultatott tények és összefüggések egyértelműen bizonyítják, hogy a kollégium sok tekintetben kiemelt szerepet játszik a magyar közoktatás rendszerében, és a változó oktatáspolitikának érdemes az eddiginél jobban odafigyelnie erre az intézménytípusra. Végezetül szeretnék néhány konkrét javaslatot tenni annak érdekében, hogy a kollégium elfoglalhassa méltó helyét a honi közoktatásban. (Természetesen itt csak az „állami” kollégiumokra vonatkozó elképzeléseket vázolom, az egyházi és alapítványi fenntartású kollégiumokat nem érintem.)

2010. december

Tanulmány A kollégiumi rendszer szerkezetére, működtetésére, szabályozására és finanszírozásra vonatkozó javaslatok • A kollégiumok státusának jelenlegi intézményrendszeren belüli megerősítése. – A kollégiumi szakma által régóta hangoztatott kívánság az önálló kollégiumok létrehozása és/vagy megtartása. A jó értelemben vett „öncélúság” teszi/tenné lehetővé, hogy a korábbiakban elemzett oktatáspolitikai célok ne torzuljanak, a maguk tiszta kollégiumi logikája szerint valósuljanak meg, és abba ne szóljanak bele a kollégiumpedagógiai gyakorlathoz kevésbé értő személyek, intézmények. – Az előző javaslatnak egy speciális esete a nagyobb városok­ban ésszerűen működtethető úgynevezett városi kollégium. Ez egyrészt a kollégiumi pedagógusok „szürkeállományának” összegződését eredményezi, másrészt a szakmai és a tanügyi irányítást is racionalizálja. Jó példa erre a szolnoki, szegedi, pécsi vagy a mosonmagyaróvári gyakorlat. – A nem önálló kollégiumoknak garanciákat kellene kapniuk, hogy az „anyaiskola” egyenrangú tagintézményként kezeli a kollégiumot. Ezt a garanciát a szabályozás finomításával lehetne elérni, például belső szakmai ügyekben csak a kollégiumi nevelőtestület dönthessen, a Pedagógiai program önálló szerkezeti egységeként jelenjen meg a kollégiumi nevelési program. – Hosszabb távon érdemes lenne megfontolni, hogy a kollégiumok fenntartója közvetlenül az állam legyen, esetleg egy erre a célra létrehozott közalapítvány közbeiktatásával. – Szerkezetét tekintve a regionális logika szerinti felépítést tarthatjuk a leglogikusabbnak, tekintettel arra, hogy a gyakorlat alapján egy adott kollégiumban lakó tanulók több mint 90%-a az érintett régióból rekrutálódik. (Jelenleg a kollégiumok fenntartói zömmel azok az önkormányzatok, amelyek közvetlenül nem érdekeltek a kollégiumok működtetésében, a kollégium kliensei kívül esnek az adott település érdekeltségén, mert praktikusan más községből, városból fogadnak tanulókat. Mivel az állami normatíva átlagosan kb. 70%-ban fedezi az éves kiadásokat, a fenntartónak „idegen” gyermekek, fiatalok eltartásához kell kénytelen-kelletlen hozzájárulnia. Nem véletlen, hogy ezért a kollégium csak „púp a háton”, és megszüntetésükre, vis�szafejlesztésükre törekednek.) • A kollégiumi étkeztetésben két problémát is orvosolni kellene. – Egyrészt az étkezési támogatás rendszerén lehetne változtatni. A kollégiumi tanulók egyre inkább a felzárkózást/ felzárkóztatást igénylő társadalmi csoportokból kerülnek ki, számukra gyakran még az 50%-os kedvezményes térítési díj sem megfizethető. Ezért kellő forrást kellene biztosítani a kollégium számára, hogy az eddigi kedvezményezettek mellett a többi szegény tanuló számára is tudjon érdemleges étkezési támogatást adni. – Ezzel párhuzamosan kötelezővé kellene tenni a kollégiumban történő étkezést, mert sokan vannak, akik az otthonról kapott „kajapénzt” inkább drágább és egészségtelenebb ételek vásárlására fordítják, és – rosszabb esetben – a hónap második felében már nincs mit enniük.

21

Tanulmány • Az Arany János programok – több intézmény bevonásával

történő – kiterjesztése. – A társadalmi felzárkózás érdekében fontos lenne, hogy a kollégium összességében is vonzó intézménnyé váljon. Ehhez olyan érezhető előnyöket kellene biztosítani, amelyek a kollégium vagy bejárás dilemmában az előbbi felé billentenék a mérleg nyelvét. Szakmai jellegű javaslatok • Részben a finanszírozáshoz is kapcsolódik az a kívánalom, hogy a különböző állami és európai pályázati lehetőségek terjedjenek ki a kollégiumokra is. Emlékezhetünk, hogy a korábbi HEFOP-pályázatok egyikében sem jelenhetett meg önállóan a kollégium, ami a későbbi TÁMOPpályázati esélyeket is erősen lerontotta (például az IKTeszközök előzetes beszerzésének elmaradása). • Ezek a pályázatok egyértelműen a kijelölt prioritások mentén történő innovációkra sarkallnának, előtérbe állítva a kollégium nevelési területen meghatározott céljainak megvalósíthatóságát. • Biztosítani kellene a nem önálló kollégiumokban a nevelőtestület stabilitását, relatív állandóságát. (Ma nemegyszer az anyaintézményben aktuálisan „felszabaduló” szaktanárokat „exportálják” a kollégiumba, akiknek sem előzetes kollégiumpedagógiai ismeretei, tapasztalatai nincsenek, sem szándékuk ezek elsajátítására, hisz’ pár hónapon belül úgyis visszakerülnek „rendes tanárnak”.)

22

ÚJ KATEDRA

• A pedagógusképzésben és -továbbképzésben is nagyobb szere-

pet kellene adni a kollégiumpedagógiai elméletnek és gyakorlatnak. – A nappali rendszerű pedagógusképzésben alig vagy egyáltalán nem esik szó a kollégiumról, és csak elvétve találkozunk olyan hallgatókkal, akik előírt gyakorlatukat egy kollégiumban töltenék. (Az általam irányított pécsi Hajnóczy József Kollégium pár éve fogad pedagógia szakos hallgatókat, de ennek hátterében inkább egy korábbi szakmai kapcsolat és egy kevésbé tudatos felkészítési koncepció áll.) – A tervek szerint bővülő idejű pedagógusképzés a gyakorlat felé nyit, és ebben teret kaphatnának az arra alkalmas kollégiumok mint gyakorlóhelyek. – Ezzel egyben a mentorálással foglalkozó pedagógusok szakmai tekintélye is növekedne. – A kollégiumpedagógiai továbbképzések elsősorban a Kollégiumi Szakmai és Érdekvédelmi Szövetség égisze alatt működő „akadémia” keretében zajlanak, sajnos viszonylag kisebb érdeklődés mellett. A szakirányú továbbképzési hajlandóságot azzal is fokozni lehetne, hogy a kollégiumi témájú továbbképzések elvégzését az átlagosnál magasabb kredittel lehetne honorálni. Azt gondolom, hogy a hosszabb távú oktatáspolitikai célok megalkotásakor mindenképp figyelembe kellene venni a kollégiumot, mint a magyar oktatásügy egyenrangú, sok tekintetben pótolhatatlan intézményeit. Dr. Barna Viktor kollégiumigazgató

2010. december

Olvasóink írták

ÚJ KATEDRA

Elfelejtett iskolák: Molvány „Isten velünk volt 200 esztendő viharán keresztül, legyen az Ő kegyelme, áldása iskolánkon a jövőben is, hogy az ott elhintett mustármag egyházunk és hazánk életében hatalmas fává növekedhessék és ellenállhasson minden veszéllyel és vésszel szemben. Isten engedje, hogy úgy legyen!” Ez a zárógondolata az 1936-ban kiadott, Kapitány József református tanító által írt, A molványi református leányegyház és népiskola története című füzetecskének. Az aprófalvas Baranyában szinte minden településnek sok évszázados története van, amelyben kitüntetett szerep jut az iskoláknak. Ha még lenne iskola Molványban, akkor az idei évben 274. születésnapját ünnepelné. Falu a Szigetvidéken Molvány község Szigetvártól Barcs felé haladva a 6. számú főútról érhető el. A falu első írásos említése 1360-ból való, ekkor Milvánnak, majd Moldovánnak hívták, 1785-től pedig már a mai nevét viseli. A patai uradalomhoz tartozó településnek 1890-ben már 500 lakosa volt, jelenleg 212 ember él itt. A falu egyetlen, hosszan elnyúló utcája gondozott, lakói ma is összetartóak. Református templomuk 1829-ben épült, a barokk stílusú épület műemléki védelem alatt áll. A község határában lévő 54 hektáros síkvidéki fás legelő természetvédelmi terület. Az egykori pásztorházban kialakított helytörténeti gyűjteményben őrzik a múlt emlékeit. Két parasztköltője is volt a falunak: Fekete Sándor és Molnár György. A református népiskola története A protestáns egyházak hitük gyakorlásának szerves részeként tekintettek az iskolai oktatásra, prédikációk felolvasásával, az ábécé tanításával eljuttatták a műveltség elemeit az iskolás gyerekekhez és a gyülekezet tagjaihoz egyaránt. Molvány község 1736-ig Pata fiókegyháza volt, a lelkészi szolgálat szempontjából az anyaközséghez kapcsolódott. Ezt követően leányegyházzá alakult, azaz olyan gyülekezetté, amelynek volt már saját temploma, presbitériuma, önálló gazdálkodása, de a lelkészi szolgálatot továbbra is a patai tiszteletes látta el. 1736-ban jött létre a református elemi népiskola is, amelynek építéséhez nemes és vitézlő Kubinyi Sándor földesúr nyújtott segítséget. Az iskolát az utca templommal szembeni oldalán, a későbbi Fő utca 36. szám alatti területen építették. A 20 méter hosszú, 8 méter széles és 4 méter belmagasságú épület egy tanteremből és a tanítói lakásból állt. Melléképületként istálló-pajtát,

Molványi iskolások Hargitai tanító úrral

2010. december

disznóólat, valamint illemhelyet építettek. A 495 négyszögöles telek a beépített területet, az udvart és a kertet foglalta magában. Az iskola első tanítója Debreceni Sámuel volt (Debrecenben született és tanult), akit az eklézsia házasított meg a maga költségén, s 6 évig szolgált Kis könyvecske Molványban. Az őt követő tanítók: Unyomi László (1742–1746), Katona Sámuel (1746–1754), Ágoston János (1754–1757), Nagy György (1757–1762), Gencsi János (1762–1777), Etey István (1777–1785), Etey János (1785–1811), Szilágyi István (1811–1825), Kaposy Lajos (1825–1827), Szalai István (1827–1831), Vecsei János (1831–1833), Molnár János (1833–1837), Bokor Sándor (1837–1838), Esze József (1838–1839), Hampó János (1839–1840), Pécsi Gábor (1840–1851), Verbai Dániel ideig­ lenes tanító (1852–1853), majd Varasdy Péter előkönyörgő tanító (1853–1869). Az ő halála után Horváth József segéd­ tanító következett (1869. január–szeptember), őt követte a 20. rendes tanító fél évre Mózes Imre (1869. szeptember–1870. március), Nagy Sándor (1870–1872), Fekete István (1872– 1876), Nagy Imre (1876–1879). Nagy Imre a Könyvecskében feljegyezte, hogy az ő idejében már felállottak a tanító-képezdék, s ő már diplomás ember volt. Őt követte Szabó Gyula (1879–1904) és Bálint Géza (1904–1910), majd Laczó István (1910–1912). Ő 1912-ben bevonult katonának és hősi halált halt a fronton. Helyettesítői: Futó József (1912–1913), Arany Sándor (1914–1916), Molnár Vilmos (1916–1917), majd ismét Futó József (1917–1918), Kocsis József (1918–1822), végül Huszár István (1922–1923). A 27. állandó tanító Horváth Gábor volt (1923–1929), ő dalárdát is szervezett az idősebb korosztályoknak. 1929 februárjától augusztus végéig Tarr Ferenc polgári iskolai tanárt alkalmazták helyettesként. A 28. állandó tanító 1929. szeptember 1-jétől 1937-ig Kapitány (Koncsics) József volt. Az ő munkáságára úgy emlékeznek vissza az idős emberek, mint aki a legtöbbet tett a községért

23

Olvasóink írták és az iskoláért. Minden évben több alkalommal is rendezett színdarabot, amelynek bevételéből az egyház és az iskola felszerelését gyarapították. Kapitány Józsefet Pomothy György és ifj. B. Major János helyettes tanítók (1937– 1938), majd Hargitai Bálint (1938–1944) követte. 1941-ben – feltehetőleg Hargitai Bálint katonai szolgálata miatt – a tanítás egy ideig szünetelt, illetve egy hónapig Tatár Rózsa helyettesítette a tanító urat. Takács Dezső lelkész-tanító 1944 márciusától l946 decemberéig volt tanítója a gyülekezetnek, utána Mihályi Károly nyugalmazott tanító következett 1947 augusztusáig. A 34. tanítót, Szántó Ferencet 1947 augusztusában választotta meg a gyülekezet, s 1949. augusztus 17-ig tanított Molványban. A tanítókat levitáknak (a lelkészek segítői­ nek) is nevezték. A molványi iskolamester feladata volt a bibliaolvasás és a temetés is. Amíg a gyülekezetnek nem volt temploma, Népiskolai értesítő a mesterházba jártak istentiszteletre a hívek, úrvacsorára pedig Patára. A tanítói jövedelmekről a népiskolák Somogy megyei összeírásában az alábbi szerepel: 1771: 18 Ft, 1773: 20 Ft. Az 1839. évi – a megyei közgyűlési bizottság által végzett – összeírás szerint a tanító jövedelme: a földesúrtól terményben 2 hold őszi, 2 hold tavaszi, valamint rét. A helységtől: készpénz 17 Ft, termény: 21 pozsonyi mérő búza és 20 pozsonyi mérő csutás kukorica. Ezenkívül mindegyik tanuló 1 Ft-ot fizet. A krónikások sorra feljegyezték, hogyan gyarapodott az iskola és a vele egy épületben lévő tanítói lak és gazdaság az évek folyamán. 1777–1785 között újjáépítették a mesterlakást. 1857-ben a Nozvrovitzky uraság 4 hold szántóföldet ajándékozott a molványi tanító számára. Az 1875. évi esperesi jelentés szerint „a molványi iskola felszereletlen volt”. 1878-ban új tanítói lak építtetett (tervezője: Budai István), ami 1500 forintba került. 1901-ben az iskola és a tanítói lak „tetőztetett” 452 korona 82 fillérért. 1904-ben sertésólat építettek a tanítónak és bedeszkázták a pajta nyugati oldalát. 1914-ben újjá­ építették a pajtát és a sertésólat. 1924-ben az iskola és a tanítói lakás tetejét újrapalázták. 1931-ben a régi gémeskút helyett

A molványi iskola

24

ÚJ KATEDRA

vasbeton kútkávával hengereskút készült. 1931-ben egyházi segélyből (264 pengő) kicserélték az iskola épületének ablakait, majd 1932-ben és 1934-ben a tanítói lakás kapott új ablakokat. 1939-ben a kétszobás tanítói lakást háromszobássá alakították át. Ezen évben felvetődött az iskola államosításának lehetősége, de ehhez a belső-somogyi református egyházmegye közgyűlése nem járult hozzá. A krónikák feljegyezték, hogy az egyes tanítók működése alatt miben gyarapodott az iskola. Például Szántó Ferenc tanítósága idején a tanítói könyvtár 7 könyvvel gyarapodott, a korábbi 24 ülőhely 34-re bővült, a szülői munkaközösség súlymértéket és hőmérőt vásárolt, a növendékek bogárgyűjteményt készítettek. Az iskola 1948. december 29-én történt államosításakor a főépület értékét 18  000 Ft-ban, a melléképületekét 10 000 Ft-ban állapították meg. Ekkor a tanterem bútorzata 1 szekrényből, 6 padból, 1 vaskályhából, 2 táblából és 1 számológépből állt. A világítást petróleumlámpa szolgáltatta. A későbbiek folyamán szerény mértékben sor került az épület karbantartására, a régi bútorzat cseréjére. 1960-ban 10 pad, 1 asztal, 2 szék, 1 szekrény, 3 tantermi tábla és 15 akasztóhorog képezte az iskola berendezését. Az iskola nevelői könyvtára 45, a tanulói könyvtár pedig 38 kötetes volt. 7 folyóiratot is járattak. A költségvetés – a pedagógus bére kivételével – mindössze 27 190 Ft volt. A molványi református leányegyház 1936. augusztus 16án ünnepelte iskolája alapításának 200 éves évfordulóját. Ezen a napon a környező községekből is igen sok vendég érkezett a faluba. Délelőtt 10 órakor hálaadó istentisztelet volt, majd az iskola udvarán tartott ünnepségen Szabó Bálint egyházmegyei főjegyző, tanügyi elnök emlékezett a múltra. Délután 3 órakor a község erdejében vallásos műsoros délutánt tartottak, este pedig színielőadás volt a templomi harmóniumalap javára. Nevezetes év volt 1940 is az iskola történetében. Ekkor Molványban rendezték meg a szigetvári járás tanítói egyesületének szemináriumát, amelyen bemutatótanítást tartott Hargitai Bálint tanító úr. A református elemi népiskolába a községen kívül Molványhídpusztáról, Lajosfapusztáról, a Patacsi tanyáról, a két közeli vasúti őrháztól és a Kész téglagyártól jártak be gyerekek. A szülők foglalkozása is ennek megfelelően alakult: földműves, napszámos, községi pásztor, cseléd, községi kovács, gépész, elvétve tanító, kereskedő, vendéglős vagy körjegyző. Még az 1945/46. évi anyakönyvben is található olyan bejegyzés, hogy: „Ruhátlansága miatt iskolába nem járt.” (Az utolsó származás szerinti statisztika szerint az 1959/60-as tanévben 3 munkás, 5 dolgozó paraszt, 1 értelmiségi és 4 alkalmazott gyereke járt az iskolába.) A tanítás az 1–6. összevont osztályban egytanítós rendszerben folyt. A levéltárban őrzött anyakönyvek és az összeírások adatai alapján a tanulók létszáma az alábbiak szerint alakult:

2010. december

Olvasóink írták

ÚJ KATEDRA

A tanulói létszám alakulása 1839/1840 1889/1890 1895/1896 1900/1901 1901/1902 1903/1904 1904/1905 1906/1907 1907/1908 1923/1924 1924/1925 1925/1926 1926/1927 1927/1928 1928/1929 1929/1930 1930/1931 1931/1932 1932/1933 1933/1934 1934/1935 1935/1936 1936/1937 1943/1944 1944/1945 1945/1946

5 fő 30 fő 25 fő elemi népiskolai 9 fő ismétlő iskolai 18 fő 20 fő 16 fő 26 fő 18 fő elemi iskolai 5 fő ismétlő iskolai 22 fő 38 fő 29 fő 19 fő 22 fő 28 fő 35 fő 35 fő 44 fő 48 fő 40 fő 47 fő 50 fő 38 fő elemi iskolai 18 fő ismétlő iskolai 36 fő elemi iskolai 17 fő általános továbbképzős 54 fő, 1–8. osztály volt 55 fő 47 fő

1950-től a felső tagozatos gyerekek a szigetvári iskolába jártak be vonattal, s ezt követően Molványban 1–4. összevont osztályban folyt a tanítás. Az iskola igazgatásilag a szigetvári Állami Általános Iskola tagiskolájává vált. A tanítók sorát Vörös Zoltán folytatta, aki a község szülötte volt, s az 1950/1951-es tanévben töltötte be ezt a posztot. Őt követték: Ábrányi Lajosné (1951–1954), Kun Ede (1954–1955), Markovits Géza (1955–1959), Fodor Gézáné (1959– 1976), végül Rimavölgyi István (1976–1978). 1967. szeptember 1-jétől a nagydobszai Általános Iskola tagiskolája lett a molványi, s a felső tagozatos gyerekek is fokozatosan átkerültek ebbe az iskolába. Tanulói létszámok 1950/1951 1951/1952 1952/1953 1953/1954 1954/1955 1955/1956 1956/1957 1957/1958 1958/1959 1959/1960 1960/1961 1961/1962 1962/1963

23 fő 15 fő 11 fő 14 fő 12 fő 15 fő 20 fő 20 fő 19 fő 13 fő 12 fő 18 fő 24 fő

2010. december

1963/1964 1964/1965 1965/1966 1966/1967 1967/1968 1968/1969 1969/1970 1970/1971 1971/1972 1972/1973 1973/1974 1974/1975 1975/1976 1976/1977 1977/1978

23 fő 27 fő 23 fő 25 fő 26 fő 17 fő 18 fő 11 fő 13 fő 10 fő 6 fő 10 fő 12 fő 9 fő 9 fő

A tanulói létszám csökkenése és a születési prognózis végül is az iskola bezárásához vezetett: 1978. augusztus 31-én hivatalosan is megszűnt a tagiskola, a továbbiakban az alsó tagozatos gyerekek is Nagydobszára jártak autóbusszal iskolába. 242 év után Molvány község elbúcsúzott iskolájától. Az egykori iskola azonban nem fog elveszni a feledés homályában. Molvány község lakói már készülnek 2011-re: a 275 éve alapított egykori iskolájuk falán emléktábla fog örök mementóként állni, rajta a 40 állandó tanító nevével. Kolics Pál Felhasznált irodalom: Tudósítás a belső-somogyi református egyházmegye közgyűléséről Belső-Somogy, Csurgó, 1939. IX. 3. B. Somogyi Evangélikus Református Egyházmegye 1875. évi március 15–18. napjain, Gige egyházközségben tartott közgyűlése és törvényszéki ülésének jegyzőkönyve, Kaposvár, 1875, 11. Dunántúli Ev. Reformált Egyházkerület Névtára 1896. évre, Pápa, 1896, 36. Dunántúli Református Egyházkerület névtára, Pápa, 1907, 40. Kapitány József: A molványi ref. leányegyház és népiskola, Szigetvár, 1936, 1–9. Molványi Ref. Elemi Népiskola iratai 1923–1941, Baranya Megyei Levéltár VIII. 271. Molványi Ref. Elemi Népiskola iratai 1899–1946, Somogy Megyei Levéltár VIII. 437. Molványi Általános Iskola iratai 1947–1978, Nagydobszai Általános Iskola irattára 1 doboz Molványi Református Eklézsia Könyvecskéje (Kézirat, 1825től folyamatosan vezetve. Varjas László egyházi gondnok őrzi.) Somogyi Evangélikus Református Egyházmegye 1878. június hó 3–4. napjain Kadarkúton tartott folytatólagos közgyűlésének jegyzőkönyve, Kaposvár, 1878, 26. Szigetvár és vidéke, Szigetvár–Dél-Zselic Többcélú Kistérségi Társulás, 2009, 109–112. Dr. Tóth Endre: A Belső-Somogyi Református Egyházmegye Mária Terézia korában, Csurgói Könyvtár XV. kötet 1940, 143.

25

Hirdetés

26

ÚJ KATEDRA

2010. december

Harmónia

ÚJ KATEDRA

Eltűnőben a hagyományos férfikép Az ideális férfi képe korszakonként változik és kultúránként nagyon eltérő lehet, mégis mindig van egy aktuális férfikép, amire a férfiak hasonlítani szeretnének, a nők pedig vágyakoznak utána. Habár a felmérések szerint a férfiasság jegyei alapvetően nem változtak az utóbbi években, évtizedekben, a különböző társadalmi és médiahatások révén folyamatosan át- és újraalakul az ideális férfi mintaképe. A tinédzser és a kamasz fiúk számára különösen fontos jelentőséggel bír, hogy milyen férfiképet tekintenek sajátjuknak, hiszen az egyfajta modellé válik számukra: hozzá igazítják gondolkodásmódjukat, véleményüket, világnézetüket, viselkedésüket. A nem megfelelő férfikép éppen ezért súlyos lelki problémák okozója lehet. Jó mulatság, férfimunka? Napjainkra gyökeresen átalakultak a hagyományos férfi-női szerepek. A világban körbenézve ma már igen gyakran találkozhatunk a hagyományos női szereppel szakító, határozott, keménykezű, törtető, karrierista nővel, független szinglivel. A nők erősebbé válásának következtében a férfiak helyzete is jelentősen megváltozott, és a hagyományos férfiszerep tulajdonképpeni eltűnésével egészen új elvárásokkal, kihívásokkal kell szembenézniük a férfiaknak. Ez a folyamat rendjén való, hiszen a megkövült nemi sztereotípiákhoz való ragaszkodás idejétmúlt elvárás. A világ, az értékrendek, a nemi szerepek, a környezet rohamléptű változásával ma már senki nem gondolja, hogy a férfiaknak nagyon erősnek, keménynek, agres�szívnek, a nőknek pedig gyengének, csöndesnek, szerénynek, határozatlannak kell lenniük. A két nem tulajdonságai és jellemzői közeledni látszanak egymáshoz, sőt lassacskán ös�sze is mosódnak, ez pedig azt hozza magával, hogy a férfiak viselkedési mintái elképesztően gyors ütemben módosulnak, miközben egyre kétségbeesettebben igyekeznek megfelelni vagy éppen szembemenni az elvárásokkal. Merthogy a környezet felől érkező igények igen sokrétűek, zavarosak, nem tisztázottak (például legyen családcentrikus, de független, legyen megértő, de határozott, legyen erős, mégis gyengéd), a megszokott szerepek felborulása pedig nem csupán az ideá­ lis férfikép rossz irányú torzulásait teremtette meg, hanem a párkapcsolatokra is erőteljesen rányomja a bélyegét. A nemek folyamatos útkeresése jelentős szerepet játszik például a házasságok csökkenő számában és a válások növekvő arányában. A fogyasztói társadalom és a média hatása A fogyasztói társadalom a szépséget tartja a legfontosabb ismérvnek a sikeres és boldog élet eléréséhez. A reklámok, a televízió és a filmek mind-mind azt sugallják tökéletes külsővel rendelkező szereplőikkel, hogy a testi megjelenés és a külső benyomás elsőrendű fontosságú és meghatározó, ha sikeres vagy egyszerűen csak boldog akar lenni valaki. Ezt a szociológia beautizmusnak, vagyis szépségkultusznak nevezi, mely szükségszerűen kitermelte magából a feminin típusú, metroszexuális férfiak csoportját is, akiknél már a szerepkellékek mások, és az érzéseikben sem olyan határozottak vagy „férfiasak”. A szépségipar által generált és már társadalmi mértékben ható előítélet-rendszer (a szép jó, a csúnya rossz) a férfiakra is egyre nagyobb nyomást helyez. Felmérések szerint több országban máris több mint tíz százalékkal emelke-

2010. december

dett a férfikozmetikai szerek forgalma, a férfiaknak több mint a fele bevallottan rendszeresen használja ezeket (leggyakrabban arctisztítót, alapozót, festéket, körömlakkot és szőrtelenítő krémet), a média által sugallt ideális testalkat elérése miatt pedig megnőtt a fogyókúrakényszerben, táplálkozási rendellenességben szenvedő férfiak száma. Ez utóbbit hívják manorexianak, ami az angol férfi (man) és az anorexia szó összevonásából keletkezett. A helyzet súlyosságát jelzi, hogy óvatos becslések szerint Nagy-Britanniában a bulimia és az anorexia már közel 10 százalékban érinti a férfiakat, ez a szám pedig érezhetően növekszik. A tinédzserek körében leginkább kedvelt stílus és divatirányzat, az emo szintén nem a férfias megjelenést támogatja, hanem inkább a felnőtt metroszexuális jegyeket. Az emo külső jegyeinek egyik legfeltűnőbbike a nemek közötti határok összemosása, sokszor a fényképeken megdöbbenve tapasztalhatjuk, hogy a fiúk szebbek, mint lányok. Az összemosás az ideológia szintjén is tetten érhető az emóban, amely az érzékenység nemek felettiségének hangsúlyozása. Ez az androgün külső, a fiúk feminin, metroszexuális megjelenése és viselkedése azonban hosszú távon kihathat a nemi szerepek, de akár a nemi identitás alakulására is. E trend által közvetített férfikép további veszélyeket is rejt magában, hiszen az emós fiúk közül sokan diétákkal igyekeznek megőrizni az érzékenységüket, a sebezhetőségüket és természetesen a szépségüket nyomatékosító csontsovány külalakot. Így a testhez és a testképhez kapcsolódó problémák is egyre gyakoribbakká válnak közöttük, ráadásul jelentős akceleráció is tapasztalható, mert a zavarok egyre fiatalabb életkorban jelentkeznek. A hagyományos férfiképek és -szerepek korszaka egyértelműen hanyatlásnak indult, a technológiai fejlődés miatt egy férfinak már nincs szüksége arra, hogy erős legyen vagy hogy be tudjon verni egy szöget a falba. Arra azonban nagyon is, hogy egy a belső tartalom és a külső forma tekintetében harmonikus férfiképet integráljon a személyiségébe. Ebben pedig hatalmas felelősség hárul az iskolára és a pedagógusokra, hiszen a média és a szépségipar nyomása mellett kell egészséges lélekkel és énképpel rendelkező „férfiakat” nevelnie. Nem egyszerű feladat. Simonyi Gáspár

27

Sulitéka

ÚJ KATEDRA

Tűzhányó volt a lelkében Márai Sándorról

Márai Sándortól a Füves könyv került először a kezembe. Azt olvastam ki belőle, hogy nincs egyetlen üdvözítő igazság, világunk különböző megközelítésekben értelmezhető, és a szavak értékítéletet is jelentenek. Megerősödött bennem, hogy az irodalomolvasás alapja a kreativitás, és az elvonatkoztatás képessége a legfontosabb. Írni annyi, mint megkülönböztetni. Márai a XX. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb alkotója, életünk korképét egyetlen pillanatból, balesetből, sérülésből is képes levezetni. Különös az életútja. A nálunk olyan sokáig háttérbe szorított polgári eszmény képviselője. Hiába tartozott a múlt század harmincas éveiben itthon a legismertebb íróink közé, a fasizmus és a kommunizmus elszakította hazájától. Csak lélekben és nyelvében maradhatott magyar, földrajzilag világpolgár lett. Márai 1900. április 11-én született Kassán. A szász Grosschmid családból származott, felmenői között hivatalnokok, jogászok, katonák találhatók. Már gyerekkorában magába szívta a nagypolgárság értékrendjét, viselkedését, kultúráját. Eleven ifjú volt, nem kerülte a konfliktusokat, ezért gyakran váltott iskolát. Járt a kassai jezsuitákhoz, aztán Pesten a Katolikus Főgimnáziumba, majd újra Kassán tanult, végül az Eperjesi Katolikus Főgimnáziumban érettségizett. Iskolaváltásai oka lehetett, hogy tanárai nehezen tűrték bohém öltözködését, de azt sem nézték jó szemmel, hogy diákjuk publikál, pedig ő már fiatalon lapokhoz küldözgette írásait. Ekkor már világossá vált számára, hogy egyedül van a világban, hiszen szülei sem támogatták ebbéli ambícióiban, de ő már döntött, az irodalomnak fog élni. Választott embernek, zseninek érezte magát, és nem hagyott föl szenvedélyével. Érezte, hogy végtelen lehetőségek szunnyadnak benne. 1918-ban Pestre jött, jogot tanult, majd bölcsész lett. Ekkor jelent meg Emlékkönyv című verseskötete, amellyel sikert aratott. Elnyerte Kosztolányi tetszését is. Budapesten belevetette magát a nagyváros izgalmas világába, bohém, költekező életet folytatott, mulatókban, kabarékban érezte jól magát. Krúdyval, fogadott mesterével járta az éjszakát. A Tanácsköztársaság után Lipcsében tanult, majd Berlinben, de a tizedik félév után abbahagyta és német lapok munkatársa lett. Sorra jelentek meg írásai, széles körű tájékozottságának köszönhetően felkérték, hogy Kafka-novellákat is fordítson. Sokat utazott. Megfordult Prágában és természetesen az örök városban, Kassán is. Ekkor már ismerte Lolát, Matzner Ilonát, akivel 1923-ban házasságot is kötött, és hatvan évig a társa is maradt.

28

1923-ban pár hétre Párizsba utaztak, de hat év lett belőle. Közben a Közel-Keleten is eltöltöttek néhány hónapot, ahol felfedezte magának a keleti kultúrát és az emberek gondolkodásmódját. Ezekről az Istenek nyomában című írásában számolt be. 1928-ban visszaköltöztek Budapestre, a Krisztinavárosba, a Mikó utcába, Kosztolányi Dezsőhöz közel. Legtermékenyebb korszakát élte az elkövetkező bő egy évtizedben. Ekkor jelent meg A zendülők című írása, amelyben a kamaszkorról és a háború utáni világról írt. Az 1931-es Idegen emberekben a német- és franciaországi utazásainak élményeit és az ott szerzett tapasztalatait írta meg, de kiadta tárcáinak gyűjteményét is. Kora népszerű írója lett. Rendszeresen publikált a Nyugatban, felolvasásokat tartott a rádióban, tagja lett a magyar PEN Klubnak és a Kisfaludy Társaságnak. Megjelent – a főleg önéletrajzi elemekből álló – Egy polgár vallomásai című írásának első és második kötete, amely a polgárság újrateremtéséről szól. Márai a polgári életérzést iparkodott valamilyen magasabb órarend és munkarend fegyelmébe fogni. Később Naplójában a polgárságról így ír: a polgári világkép, akár Nápoly, a tűzhányó tövében épült, és ez a tűzhányó a polgári lélek mélységeiben van. Londoni élményeit a Napnyugati őrjáratban foglalta ös�sze. Közben a Pesti Hírlap munkatársa lett, ahol 1944-ig a Vasárnapi Krónika című rovatba is írt. A szerkesztőség kérte fel, hogy keltse életre a lap divatos rovatát, és töltse meg azt korszerű tartalommal. A mindennapi élet és a művészetek valamennyi ága elmélkedésre serkentette. Az ő világszemléletében az író az örökkévalósággal szerződik, és a szívével szűr, és szelleme túléli testét. Nála az író dolga, hogy az emberek sorsáról beszéljen. Elmondja, hogyan laktak, ettek, ittak, aludtak errefelé, milyen volt betegnek lenni és egészségesnek maradni, hiszen többre nem vállalkozhat. Nála minden mondat mélyén az élet és a halál gondolata áll. Nem beszél virágnyelven. Őszinte erkölcsi tisztaság árad írásaiból. Művei mögött az élete, amögött az ember áll. Az 1937-es bécsi döntést örömmel fogadta, hiszen a Felvidék egy részét, Kassával, visszacsatolták Magyarországhoz. Tudósítóként a magyar csapatokkal visszatért szülőföldjére,

2010. december

ÚJ KATEDRA

de a második világháború kitörése elkeserítette, az ösztönök rémuralmának eljövetelét látta. Az ekkortájt megjelent Füves könyv is bizonyítja, hogy Márai kitűnő beszélgetőtárs. Képes fontossá tenni tapasztalatait, feljegyzéseit, elfogadtatja velünk az ősi bölcsességeket, hogy nézni könnyebb, mint olvasni, de amíg könyvünk van, nem vagyunk egyedül. Világunkat egységben látta. Értelmet adott a magyar szellemnek, megmutatta, lehet a hagyományokról sértés nélkül is írni. Őrizte azt a világot, amelyből származott. Írásaiban egy olyan régi világba csöppenünk, amire csak vágyakozhatott. Jól felismerhető ez a Szindbád hazamegy című regényében. Ebben Krúdy írásművészetét idézi meg, nem csak a világát. A  színházak is érdeklődtek művei iránt. Bemutatták a Kaland című darabját, aztán elkészült A gyertyák csonkig égnek, amelyben idős katonák, szerelmi vetélytársak öregkori leszámolása zajlik. Itt is találkozhatunk Márai kedvenc témájával, hogy valaki előkerül a múltból. Hősei tetteiből, gondolataiból látjuk, hogy láthatatlan erők irányítják életünket. Izgalmas és titokzatos, feszültségekkel telt a prózája. Hagy minket elgondolkodni alakjai titkain. Ugyanez a motívum köszön vissza az Eszter hagyatékában is, ahol egy korosodó nőtől veszik el az utolsó szerelem lehetőségét. Márai szerint is színház az élet, és nála mindenki a maga szerepét alakítja, de csak egy szerep vagyunk. Naplója, amely élete utolsó éveinek meghatározó műfaja, csöndes, mélyen tragikus és elkeseredett idillekből áll. Márai szkeptikus, hisz’ nagy csalódások sora az élete. Látta, hogy nemzedékek hittek az értelemben, ami túllép az ösztönökön, és hitt a szellem hatalmában, a színes értékvilágban és a független értelmiségi szabadságában, de kénytelen volt belátni, hogy mindig mindegyiknek összeomlott a golfpálya világképe, hol háborúban, hol diktatúrában, és a selymes pázsit mindig a múlté lesz, és az emberek megint nem lettek jobbak, ahogy azt már Tolsztoj is panaszolta. Gondolkodásában szemben állt a nácikkal és a bolsevikokkal is. A kommunista diktatúra elől, 1948-ban külföldre ment, emigrált. Előbb Európából, majd többségében Kaliforniából figyelte 1989-es öngyilkosságáig Kelet-Közép-Európa morális és kulturális pusztulását. Nem vállalta a kádári elnyomás idején szokásos kompromis�szumok megkötését. Tudjuk, nem is engedélyezte könyvei kiadását sem itthon, míg idegen (értsd szovjet) csapatok vannak hazánkban. A sors sem volt kegyes a Márai családhoz. Kristóf fia 1937-ben, születése után néhány héttel meghalt. Zsidó származású felesége apját deportálták. Utolsó öt évében

2010. december

Sulitéka mindenkit elveszített. Kató húga, Géza öccse (Radványi Géza filmrendező) és fogadott fia, János is meghalt. Tetézte a bajt, hogy Lola halála előtt elvesztette a látását. Így maradt a teljes magányban a súlyosan beteg író. Márai önként ment a halálba. Fogy a türelmem – írta, mielőtt főbe lőtte magát. Hamvait, kívánságának megfelelően, a Csendes-óceánba szórták. Versei a hazaszeretet legszebb darabjai közé tartoznak. A halotti beszéd című verse a hazájától, nyelvétől elszakadó ember fájdalmát mondja, mikor lehull a nevéről az ékezet, míg A mennyből az angyal az ötvenhatos forradalom siratása, magárahagyottságának csendes monológja. Két versével nemzeti poétává lett. A hazai élettől eltávolodva csak a Szabad Európa Rádión, az éteren keresztül találkozhatott a magyar hallgatókkal, ahol a tárcáiból olvasott fel. Később megszakadt velük a kapcsolata, és a kölni Deutsche Welléhez küldte írásait. Márai nemcsak gondolataink tisztaságát segíti, hanem történelmi tapasztalatok alapján a széthúzás és az acsarkodás ellen is tanít. Az európai gondolat kialakulásának forrásvidékéről olvashatunk nála egy emberöltővel ezelőtti világunkról. Írásaiban minduntalan előkerül a földrész gondja és baja. Drámai korokat idéz. A háborúkban az emberélet olcsó. Pusztulnak az épületek. Kassát bombázzák, Strasbourgot kiürítik. Területek, városok váltanak gazdát, emberek milliói vesztik el szabadságukat. Fájdalmasan írt a háborús Európáról, ahol a műveltség időnként meghal. Ilyenkor hullafoltok jelennek meg, amelyek mindenütt egyformák, függetlenek helytől és időtől. Théba, Róma, Budapest egyre megy. Márai nehezen barátkozó alkat volt, mindenkivel bizonyos távolságot tartott. Bizalmatlan és hűvös volt az idegenekkel szemben. Tartózkodott a harsány örömtől, a teljes letörtségtől. A közönyt tartotta az elfogadható viselkedésformának. Márai az elegancia mestere volt. Sokoldalú. Eleven kíváncsisággal figyelte életet. A dolgok lelkét kereste. Magával ragadó, lélekelemző, aki tudta, hogy minden tettünket a gyerekkori élmények, tapasztalatok vezetik. Mindent látott, mindent tudott. Nála nem cél volt a népiesség, hanem azt vallotta, hogy a társadalmat kell olyanná tenni, hogy a nép megértse, élvezze a művészetet. A magyar nyelvről így fogalmazott: keserű igazság, nyelvünket nem ismerik, irodalmunk nemzeti maradt. Ki kell törnünk történelmi internáltságunkból, nyelvünk még néma. A magyar irodalom legtitkosabb tartalmában nem kapcsol a világirodalomhoz. A világhoz is szólnunk kell, szellemi Trianonunk régebbi, mint a határokat módosító. Novák Imre

29

Sulitéka

ÚJ KATEDRA

Tűzvigyázóként a végtelen partján Novemberben tizennégy alkalommal találkozott a hazai közönséggel Dancs Rózsa A székely (háromszéki) származású, ma Kanadában (To­ron­ tó­ban) élő magyar író, a Kanadai Magyar Kultúrközpont sajtóigazgatója, a tíz éve megjelenő Kalejdoszkóp magyar–angol kulturális folyóirat kiadó-főszerkesztője, Dancs Rózsa a hat év után újra összehívott és november 5-én tartott Magyar Állandó Értekezletre, illetve november 23-i, Szervátiusz Jenő-díjjal való kitüntetése alkalmából érkezett Magyarországra. Vaddisznók törték a törökbúzát című, korábban Kanadában már megjelent, a romániai kommunista diktatúra idején személyesen átélt megpróbáltatásait nyilvánosságra hozó, megrázó erejű elbeszélésválogatás-kötete második, átdolgozott kiadásának megjelentetését a budapesti Kairosz Kiadó is erre az időszakra időzítette, a Szerző pedig a Jakab Antal Keresztény Kör által szervezett, Balogh Zoltán szavaira – „Köszönet és megbecsülés illeti Önöket, mert nem szűntek meg magyarnak lenni, mert »tűzvigyázókként« őrzik a hazaszeretet lángját és új tüzeket szítanak áldozatos munkájukkal” – és Szilágyi Domokos verssoraira – „Aki alkot, visszafelé nem tud lépni – / s ha már kinőtt minden ruhát, / meztelenül borzong a végtelen partján / míg fölzárkózik mögé a világ” (Bartók Amerikában) – alapozott, Tűzvigyázóként a végtelen partján című előadás-sorozata keretében 14 alkalommal mutatta be azt a magyarországi és ausztriai érdeklődőknek. Szerzői estjein Dancs Rózsa természetesen az általa Kanadában kiadott-szerkesztett Kalejdoszkóp folyóiratot és általában azt a széles körű tevékenységet is bemutatta, amelyet férjével, a délvidéki születésű Telch Györggyel együtt az amerikai magyar diaszpórában a magyar nyelv és kultúra megőrzéséért végez. Ahogy Miska János írja bevezetőjében, kötetével Dancs Rózsa „Sepsimagyarósnak adózik az olykor szürrealista színekben

Patinás gyűjtemény

Részletek Miska János bevezetőjéből A magyarságkutatás Kanadában az 1970-es évektől kezdve virágkorát éli. Népünk történelmével, szellemiségével, kultúrájával foglalkozó kiadvá­ nyok egész sora látott napvilágot magyar, angol és francia nyelven a múlt század elejétől. A tárgyat összegző Canadian Studies on Hungarians című, négykötetes bibliográfia kétezernél több magyarság-vonatkozású referencia­munkát, monográfiát, esszégyűjteményt, tanulmányt, disszertációt s mindenekfölött szépirodalmi munkát tart számon. Dancs Rózsa Vaddisznók törték a törökbúzát című gyűjteménye e kiterjedt irodalom szerves tartozéka. Az itt közzétett írások – egy-egy gyöngyszem a királyi koronán – ismerősek az olvasó számára. Nagy részük megjelent folyóiratokban, antológiákban és újságokban. Némelyiket – aktualitása miatt – újra és újra közöltük, egyiket-másikat díjakkal jutalmazták illusztris irodalmi pályázatokon. Írásainak egy része hazájából fakad vagy ahhoz tér vissza, a másik, s immár túlnyomó többsége, választott földje közegéből eredezik. Mindkét csoportot mélységes humanitás és nemzetünk iránti őszinte elkötelezettség hatja át. Sütő Andrást nyíltan vallja példaképének, szellemi, emberi vezéregyéniségnek, akinek Torontóban elhangzott biztatására kezdett foglalkozni rend-

30

ecsetelt, vallomásszerű elbeszéléseiben, amilyen a kötet címadó, feledhetetlen írása. Lírai hangú visszaemlékezése az ’56-os szabadságharcról egyedülálló, a kisebbségi sorsba kényszerítettek lelkében visszhangra talált nemzeti küzdelem megrázó dokumentuma.” Nem mellékes megjegyeznünk, hogy ezt az elbeszélést az 1956-os forradalom és szabadságharc 40. évfordulójára kiírt novellapályázaton a Szabad Magyar Újságírók Szövetsége I. díjjal jutalmazta, de a clevelandi Árpád Akadémia is I. díjra érdemesítette, nemcsak a címadó novellát, hanem a kötet első kiadásának teljes egészét. Dancs Rózsa könyvéből többek között kirajzolódik, milyen volt diáknak lenni az ötvenes–hatvanas években a Nemerefújta háromszéki havasok lábánál, fűtetlen és meleg víz nélküli iskolai lakó- és tanulószobákban, és milyen – különösképpen besúgó hallgatótársak által gördített – nehézségekkel kellett megküzdeniük főiskolásként, példának okáért a Marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolán, illetve kincses Kolozsvár Bolyai Egyetemén. De képet kapunk a kötetből arról is, hogyan védte a magyar irodalom nagyjainak nevét és (ameddig tudta) a tanterem falára elhelyezett arcképét a hetvenes évek magyartanára ugyancsak Sepsi-vidéken. Ugyancsak Miska János írja: Dancs Rózsa „megrázó szavakban szól a kisebbségi élet mostohaságairól, arról a feszélyezettséggel, kiszolgáltatottsággal és a józan ésszel nehezen felfogható kicsinyességgel terhes világról, amelyből végül is elmenekült.” szeresen és hivatásszerűen a publicisztikával. A nagy író credójával – „Úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk!” – teljes azonosulást vállalt, azt is mondhatjuk, hogy mint tollforgatónak ez a tétel lett az ars poeticája. Tudja, hogy aki a megmaradásért dolgozik, akárhol is éljen a földön, az nemcsak a saját, hanem népe fennmaradásának is letéteményese. Ez vonatkozik korunk egyénére, s ez áll az utódállamokban vagy a világ minden zugában kisebbségi sorsban élő nemzetekre. Rózsa írásait hagyománytisztelet, őszinteség és a dolgok mélyére való behatolás jellemzi. Hálával emlékezik szüleire, az útját egyengető nevelőire, a hagyományainkat álmukban is dédelgető művészekre, írókra-költőkre, akik a nemzet napszámosaiként naponta vállalták a veszélyt vagy a megvetést, a mellőzést és a jogtalanságot. Patinás gyűjteményében nemcsak kimagasló hősöket örökít meg, hanem egyszerű szántó-vető embereket is, akiktől a meg nem alkuvást, az egyenes gerinc erkölcsi kötelességét leste el gyermekkorában (Március idusán). Az olvasó számára üdítő a kötet tárgyi sokoldalúsága, szemléletes stílusa, nyelvének gazdag kifejezőereje. Hősnője egyik helyen katrincával törli meg arcát, pihenésre az odorba megy, hogy onnan szemügyre vegye a porta szegelikát (Jusztina). Hogy lesz-e jövője a kanadai magyar irodalomnak, arra munkásságával éppen ő ad biztatásul zálogot.

2010. december

ÚJ KATEDRA

Dancs Rózsa két kisgyermekével 1988-ban érkezett Kanadába. Egy új, az emberi méltóságnak megfelelő egzisztencia megteremtése közepette elfogadtatta diplomáját mesteri fokon és kibővítette tanulmányai sorát még könyvtár szakkal és számítógép-ismeretekkel a Torontói Egyetemen, majd állást vállalt köz- és iskolai könyvtárakban. A torontói Szent Erzsébet-egyházközség által fenntartott hétvégi magyar iskolában, a Magyar Házban működő Arany János Iskolában és a Helikon Középiskolában szülőföldjüktől elszakadt kiskorú honfitársainak mutatta meg a magyar nyelv és irodalom minden szépségét. „Nyelvklubnak” becézett magániskolát alapított, hogy angol, skót, spanyol, olasz, német anyanyelvű felnőtteket is eljuttasson legalább az alapfokú magyar nyelvvizsgáig. És mindeközben boldog volt, mert a magyar nyelvet ott, az idegenben újra „szabadon használhatta, megélhette, gazdagságával dicsekedhetett”. E gazdag magyar nyelvre való utalás kötetében is többször vissza-visszatér, egy helyütt így jut el hozzá a töprengésben: „Megérte felhagyni az otthont, a szülőföldet és mindazt, amit ezek a fogalmak jelentenek? Ami álmaimban lassan messze világító északi fénnyé lényegül? Ki tudna biztos választ adni rá? Mit kaptam cserébe? Szabadságot. A hitet és bizonyságot, hogy érdemes megmaradnunk embernek és magyarnak, bárhová vezérel is az Isteni Gondviselés. A földet, amely nem fojtja bele gyermekeimbe a jót, a becsületességet, a nemzeti hovatartozást, a tehetséget. Ahol magyarként élhet, érezhet, cselekedhet mindenki, akinek nem kolonc az édes anyanyelv, hanem tisztességet és tiszteletet parancsoló megtartó erő.” Szülőföldjére meggyőződéses bizakodással tekint: „Négy égtájból fújó, kemény szelektől szaggatott világ az erdélyi. Nemcsak valóságosan, hanem jelképesen értelmezve is. De a vad telek hótakarója alatt életet őrző és továbbadó erők szívdobogása jelzi, hogy él a nemzet, s bár nagyot fogyatkozott lélekszámban, van magyarság és mindig is lesz azon a tájon.”

Az író, aki soha nem találtatott könnyűnek

Részletek Pósa Zoltán előszavából   Az égből alászállt egy halovány csillag. Kiszínesedve landolt Érmihályfalván, magába szívta a világ legszebb, élettelibb, szomorúbb, gazdagabb, szegényebb, talán legkisebb háromszéki faluja, Sepsimagyarós éles tiszta levegőjét, fenséges, zord és emberarcú havasok ezernyi színárnyalatát. Lélekben gazdagodott a már gyermekfővel átélt, tengernyi, erdélyi székely-magyarra szabott szenvedéstől. Felnőtté bölcsült a híresnevezetes sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumban, Marosvásárhely Pedagógiai Főiskoláján, majd a kincses Kolozsvár Bolyai Egyetemén. Erkölcsileg és szellemileg keményen felvérteződött a kommunista Romániába kényszerült magyarságra rótt, minden korábbinál szörnyűbb megpróbáltatások ellen. És bár ezerszer megsebzik, soha nem találtatik könnyűnek. Következetessége, keresztény hite, csak azért is megőrzött magyarsága űzte el a Ceauşescu román igája alatt szenvedő Székelyföldről, majd a kádári Magyarországról is. A messzi, romantikus legendákból, Cooper és May indiántörténeteiből ismert Kanadában lelt otthonra.

2010. december

Sulitéka Emigrációban élő sorstársait pedig rendületlen hídépítésre ösztönzi: „Az egzisztenciális bukdácsolások után viszonylagosan lecsendesedve immár nyitottabb szemmel bírok széttekinteni az emigrációs világban, és fel tudom mérni azt a hatalmas szellemi vagyont, amelyet a magyarok szinte véka alá rejtve halmoznak fel – más nemzetek árnyékában. Ma már tudom azt is, hogy a szétszórtságban a magyarságnak csak akkor van ereje túllépni a trianoni és a december ötödiki megrázkódtatásokon, ha közösen lép fel a szellemi elit színpadán. Ehhez pedig építenünk kell – elsősorban hidakat. Az otthonnal összekapcsoló lelki ösvényeket. Ehhez viszont ismernünk kell egymást. És a gyökereinket.” Az anyaország és az amerikai diaszpórában élő magyarok közötti híd elszánt építőjeként Dancs Rózsa 2010. november 23-án – Rieger Tibor szobrászművész, a Hír Tv Különkiadás című műsora (Kántor Viola képviselte), Rákay Philip és Ókovács Szilveszter, a Duna TV újonnan kinevezett vezérigazgatója mellett ötödik kitüntetettként – átvette a Szervátiusz Alapítvány Szervátiusz Jenő-díját. Nincs kétségünk afelől, hogy néhány nappal később Szervátiusz Tibor kitüntető alkotásával, régi-új könyvével, a Magyar Állandó Értekezleten szerzett tapasztalataival és a novemberi európai, minden várakozását felülmúló sikerű könyvbemutató-programsorozata felejthetetlen élményeivel Kányádi Sándor Tűnődés a csillagok alatt című versének soraival tért vissza tengerentúli otthonába – „Végzem, mit az idő rám mér, / végzem, ha kell százszorozva! / Hinni kell csak, s följutunk mi, / föl a fényes csillagokba” – és magyarságáért, anyanyelvéért, nemzetéért végzett munkáját százszorozva folytatja majd tovább. (Dancs Rózsa: Vaddisznók törték a törökbúzát. Második, átdolgozott kiadás. Kairosz Kiadó, Budapest, 2010.) Varga Gabriella Hazájának mindig is Erdélyt, Nagy-Magyarországot tartotta. […] A nagy elődöktől és példaképektől, Benedek Elektől, Tamásitól, Nyirőtől, Sinkától, Sütőtől, Tőkés Lászlótól átörökített tartása, valamint forrástiszta mesék ihletéből fakadt enyhén archaizáló, mégis olvasmányos tiszta nyelvezete, nem mindennapi írói tehetsége tették Dancs Rózsát, a Vaddisznók törték a törökbúzát című ragyogó kötet íróját, az amerikai kontinens legjelentősebbé izmosodott irodalmi és kulturális folyóirata, a Kalejdoszkóp főszerkesztőjét a kanadai irodalomnak és az újságírásnak, művészetkritikának is egyik legjelentősebb személyiségévé. […] Dancs Rózsa, az égből alászállt halvány csillag erős csóvájú üstökössé izmosodva jutott el a háromszéki Magyarósról Kanadáig, hogy élő irodalmat teremtsen írásaival. Férjével, Telch Györggyel közösen immár közel tíz éve alapították kiváló lapjukat, a  Kalejdoszkópot, amelyen keresztül irodalmi szigetet építettek föl a távoli kontinens magyarsága számára. A  haza fogalmáról üzen nekünk Szőcs Géza, kinek versét Dancs Rózsa a kötet egyik mottójaként idézi: „Az volt a hazám, ahogyan éltem – Haza a magasban, s a mélyben.” Ezt az eleven, a szó igei értelmében élő és életteli kötetet, a Vaddisznók törték a törökbúzát című könyvet nagy szeretettel és tisztelettel ajánlom olvasásra a világ minden táján élő magyar embernek.

31

Sulitéka

ÚJ KATEDRA

Nick Barkow: Szomorú vasárnap Könyv „az öngyilkosok himnuszáról” Seress Rezső Szomorú vasárnap című slágerét keveseknek kell bemutatni. A dallamát még a fiatalabbak is betéve tudják, az idősebbek pedig borzongva emlékeznek a dalt övező nagyszámú rejtélyes halálesetre. A világ szinte valamennyi nyelvén a legnagyobb előadók énekelték Billie Holydaytől Serge Gainsbourgön át Björkig. Mi a titka ennek a dalnak, miért késztetett annyi embert a második világháború előestéjén arra, hogy véget vessen az életének? Talán nem is annyira meglepő módon egy német szerző, Nick Barkow vállalkozott arra, hogy válaszoljon a kérdésre. A regény első magyar nyelvű kiadása a napokban került a könyvesboltokba. Ennek alkalmából beszélgettünk Gyulai Zsófiával, a könyv szerkesztőjével. – Hogyan kapcsolódik Nick Barkow regénye Seress Rezső szerzeményéhez? – Barkow ennek a slágernek a történetét igyekszik feldolgozni a fikció segítségével, három ember véletlenszerűen egymásba fonódó történetén keresztül, akik közül az egyik éppen a dalt szerző zongorista. Seress slágere a második világháború előtti években született, a legenda szerint egy zuglói étteremben. Barkow ezt az éttermet tette meg regénye színhelyéül, itt mozgatja a másik két főszereplőt is, az étterem tulajdonosát és az egyik törzsvendéget: egy SS-vezérőrnagyot. Hármójuk kapcsolatát, viselkedését, gondolatait boncolgatva elemzi az embert, a kort és benne a dalt. – Néhány éve Magyarországon és külföldön is nagy sikerrel vetítették Rolf Schübel Szomorú vasárnap című filmjét, Marozsán Erika és Joachim Krol főszereplésével. Van köze a két alkotásnak egymáshoz? – Egész pontosan Nick Barkow regénye jelentette a kiindulópontot a film forgatókönyvírói számára, Barkow számára pedig a film jelentette az ugródeszkát, a könyv ugyanis a filmet követően lett igazi bestseller Németországban. – Mennyiben különbözik egymástól a könyv és a film? – Már a két történet sem vág egybe teljes mértékben, mint ahogy a két alkotás célja is különbözik. A regény összességében sokkal rétegzettebb, a cselekménye is gazdagabb, mint a filmé. Nem ér véget például a magyarországi események − a zongorista öngyilkosságának és az étteremtulajdonos elhurcolásának − bemutatásával, képet ad az egykori SSvezérőrnagy utóéletéről is, ami legalább olyan izgalmas és tanulságos, mint a dal születését bemutató fejezet. Ahelyett, hogy a vezérőrnagy megbűnhődne tetteiért, magas

32

állami elismerésben részesül. Barkow a történetmesélésen túl a mögöttes összefüggéseket is igyekszik megvilágítani. A hatalom természetét törekszik megragadni, a hatalom mindenkori birtokosainak pszichológiai működését, tetteik logikai mozgatórugóit megtalálni. – Azért hasonlóságok is vannak? – Ilona személyét leszámítva a két alkotás főszereplői megegyeznek, és Barkow a regényben is nagyszerűen adja vissza a filmet átlengő korhangulatot: Szabó úr éttermének kávéházas, boldog békeidős, íncsiklandó ízek uralta hangulatát. – Miért érezhetett késztetést egy német író arra, hogy ezt a témát járja körül? – Az egyik ok a németek kollektív bűntudatában gyökerezhet. A regény többek között azt mutatja be, ahogy a német megszállók viselkedtek Magyarországon, és azt a folyamatot is érzékletesen leírja, amely során az SS-tisztek múltbéli cselekedetei átlényegültek, emberek tömegeinek halálát okozó tetteik embermentési kísérletként értelmeződtek. A témaválasztás másik oka lehet, hogy Barkow „az élet érzéki örömeinek hazája”-ként definiálja Magyarországot, és egyfajta szembeállításra is használja Budapestet, ahol az emberek finom borokat isznak, éttermekben üldögélve jókat filozofálgatnak az élet nagy kérdéseiről, és többre tartják mindezt, mint a kötelességek teljesítését, az adminisztratív gépezet működtetését, ami viszont − Barkow szerint − a németek sajátja. Mindent összevetve érdekes ötvözetét adja ez a regény romantikának, történelemnek és a hatalom kémiájának, fizikájának. (Vox Nova Kiadó, 2010. A könyv fogyasztói ára 2490 Ft. A kiadótól 30% kedvezménnyel megvásárolható a http://bolt.vox-nova.hu címen.)

2010. december

Mesevilág

ÚJ KATEDRA

Leonardo da Vinci meséi Leonardo da Vincit sokan sok oldaláról ismerik. A reneszánsz polihisztor a legtöbbet kutatott és publikált szerzők közé tartozik mind a mai napig. A Vox Nova Kiadó most arra az izgalmas feladatra vállalkozott, hogy egy új oldaláról mutassa be Leonardót, méghozzá rögtön két szemszögből: a kiadó közelmúltban megjelent új kiadványában Leonardo da Vinci fabuláival − állat- és növénymeséivel − ismerkedhet meg az olvasó. S minthogy maga a mester, noha élete során számos grafikát készített állatokról, nem illusztrálta magvas, tömör és sokszor gyilkos humorú történeteit, a kiadó a mai magyar grafikusművészet legkiválóbb képviselőit kérte fel arra, hogy pótolják a kötet ezen hiányosságát. Az olvasót ily módon 29 grafikus 28 alkotása segíti abban, hogy Leonardo reneszánsz természet- és világképét közvetítő történeteiben elmélyedjen: Árendás József, Balogh Csaba, Baráth Ferenc, Cserkuti Dávid, Ducki Krzysztof, Elekes Károly, Farkas Antal Jama, Felvidéki András, Gyulai Líviusz, Haragos Péter, Haránt Artúr, Karádi György, Keresztes Dóra, Kiss István, Lőrincz Attila, Marczali Ágnes, Orosz István, Paulovkin Boglárka, Rofusz Ferenc, Rofusz Kinga, Sára Ernő, Sárközi Róbert, Szabó Levente, Szalma Edit, Szyksznian Wanda, Takáts Márton, Tikos Péter, Varga Tamás és Vass Richárd. Da Vinci Itália-szerte népmeseként ismertté vált, szájról szájra terjedő történetei közel ötszáz évvel ezelőtt íródtak, érvényességüket, aktualitásukat azonban mind a mai napig megőrizték. A mester az emberi természet alapvető jellemzőiről: kapzsiságról, mohóságról, irigységről, nagylelkűségről írt tanulságos történeteiben hol vidáman, hol keserűen, de többnyire jó adag humorral fűszerezve kalauzol el bennünket a létezés legmélyebb, soha el nem évülő kérdéseihez. A mesékből áradó bölcsesség ezeket a műveket Aesopus és La Fontaine meséivel emeli egy sorba.

Rofusz Ferenc

2010. december

Az illusztrációkat a könyv művészeti vezetője, az Oscar-díjas Rofusz Ferenc rendezte kötetté. A mesék szövegét a József Attila-díjas Szálinger Balázs műfordította és gyúrta át. (Leonardo da Vinci meséi, Vox Nova Kiadó, 2010. Keménytáblás, cérnafűzött művészeti album, 20x20 cm, 80 oldal. Fogyasztói ára: 3990 Ft. A könyv 50%-os kedvezményes áron megrendelhető a kiadótól a http://bolt. vox-nova.hu címen.) Irodalommal és képzőművészettel a beteg gyermekekért Leonardo da Vinci meséinek köszönhetően hatszázötvenezer forinttal többet költhet gyógyításra a Bethesda Gyermekkórház. Ennyi pénz folyt be azon a jótékonysági árverésen, amelyet a Leonardo da Vinci meséi című könyvet megjelentető Vox Nova Kiadó szervezett a kórház javára. Az aukción a kiadványt illusztráló 29 elismert kortárs magyar grafikus alkotásának eredetije került kalapács alá. A bevételt az összes művész a kórház számára ajánlotta fel. A Lévai Balázs által vezetett árverésen valamennyi kép elkelt. A legtöbb licitet a kiadvány művészeti vezetőjének, Rofusz Ferencnek A büszke vadászsólyom és a kacsa című meséhez készített alkotása kapta, amely tizennyolcezer forintos kikiáltási árról indult, majd ötvenezer forintért talált vevőre. A Légy című Oscar-díjas animációs film rendezőjétől megtudtuk, hogy pályája során most másodízben készített könyvillusztrációt. Dr. Velkey György, a Bethesda Kórház főigazgatója a díszbemutatón elmondta: különösen szép gesztusnak tartja, hogy az egészségügyhöz hasonló gondokkal küzdő könyvkiadás és képzőművészet háza tájáról érkezett a felajánlás, és hangsúlyozta az ilyen kapcsolatok, egymásra találások fontosságát, hosszú távú jelentőségét. A kiadvány értékesítéséből befolyó összeg egy részét a kiadó szintén a Bethesda Kórház számára ajánlotta fel.

Lévai Balázs

33

Kottavarázs

ÚJ KATEDRA

A zene öröm, önkifejezés, gyógyulás! Kárászy Szilvia zongoraművész számára elég korán elkezdődnek a karácsonyi előkészületek, mert össze kell állítania ünnepi koncertjének műsorát. Hagyományos karácsonyi harangjáték hangversenye idén december 12-én lesz a Belvárosi Színházban St. Martin és a Váci Szimfonikus Zenekar közreműködésével. A művek válogatása, a koncert minden évben jóleső érzéssel tölti el, fokozza benne a karácsonyi hangulatot. Beszélgetésünkből kiderül, hogy az éneklés, a zene gyerekkorától kezdve hasonló szerepet töltött be az életében, mint a lélekgyógyító karácsony. – Valamikor réges-régen senki sem hitte volna, hogy Sziszikéből zeneművész lehet! – Drága édesanyám szörnyen hamisan énekelt. Csecsemőkoromban állítólag mosolyogni kezdtem, amikor abbahagyta a dalolást. Rólam viszont elég hamar elhíresült a szomszédságban, hogy valami közöm lehet egyszer a zenéhez. Három-négy évesen már a balatonszéplaki nyaralónk kútkáváján ülve énekeltem a rádióban hallott slágereket. Számomra ez igazi terápiás foglalkozás volt, dúlt bennem az önkifejezési vágy, mindenképpen meg akartam mutatni magamat. Nagy örömet szerzett nekem, amikor találkozásunkkor a szomszédok megjegyezték, hogy milyen szépen énekeltem. Aztán folyamatosan a családnak is bemutattam a tudományomat. Egyértelműnek tűnt, hogy zeneiskolába íratnak, de nagy kérdés, hogy jót tettek-e velem. – Az iskolában nem értékelték kellőképpen a kútkávás dalokat? – Betonmerev tanárokat fogtam ki. Boldogan szárnyaltam volna, de rettenetesen szűk keretek közé akartak szorítani. Az ilyen típusú pedagógusok iszonyú kárt okoznak a diákokban, az őszinte, egyéni, tehetséges dolgokat lefaragják róluk, teljesen elbizonytalanítva őket. Marad a száraz tudomány, a szolfézs, a bigottan követelt Kodály-módszer. Annak, akiben a szabadságvágy olyan rettenetesen erős, mint bennem, csak kínszenvedést jelentenek ezek a didaktikus órák. – Ehhez képest aztán elég simán két diplomát is szerzett a Zeneakadémián… – Mindezek ellenére éreztem, hogy számomra a zene az igazi örömforrás, az önkifejezés lehetősége, a gyógyulás.

34

A sport sokat segített abban, hogy rendbe tegyem magamban a dolgokat. Tornáztam, úsztam, teniszeztem, kézilabdáztam, a ritmikus sportgimnasztika pedig olyan jól ment, hogy Budapest-bajnok lettem. A sport megtanítja az embert a leglényegesebb dolgokra az élethez: a küzdelemre, a célokra, a győzelemre. Négyéves koromtól úgy indultam edzésre otthonról, mintha ünnepelni mennék. Művész-tanári diplomám megszerzése után nem készültem arra, hogy koncertező zongoraművész legyek, mert a klasszikus zenészektől eltérően én mindig valami speciális, különleges dolgon törtem a fejem. Valami módon be akartam építeni a pillanatnyi hangulatomat, a közönséget, a helyszínt az alkotás folyamatába. – Mondják, rablóból lesz a legjobb pandúr. Nem akar tanítani? – A tanítás szerintem élet-halál kérdés, mert soha be nem gyógyuló sebeket okozhatunk valakinek, ha

nem vigyázunk. A pedagógus ilyen értelemben felelős a tanítványai életéért! Eszméletlen mennyiségű energiát követel, hogy képesek legyünk jól csinálni. Enélkül pedig nem lehetséges minden egyes diáknak személyre szólóan elmondani a lényeget. A jó pedagógus meg tudja találni tanítványaiban azt a szikrát, ami továbblendíti őket a holtpontokon. Nyugodt háttér kell hozzá, hogy a tanár megfelelő mértékben oda tudjon figyelni a növendékeire. A tanár-diák viszony nem barátság, nem szülő-gyerek kapcsolat, mégis hasonlóan intim, igen érzékeny játék. Hol vannak a határai? Meddig játszik szerepet a tisztelet, hol kezdődik a partnerség? Aki nem hajlandó teljes energiával, figyelemmel, felelősséggel, lelkiismerettel csinálni, inkább hagyja el a pedagóguspályát, ha nem akar helyrehozhatatlan hibákat elkövetni. Én nem akarok még egy elefánt lenni a porcelánboltban. Később elképzelhetőnek tartom, hogy tanítani fogok, de most még a saját dolgaim izgatnak jobban. – Ősztől a nagyközönség számára is megnyílt a magát az összművészet otthonaként meghatározó Kárászy Szalon, a Kárászy család régi fészke, egy újlipótvárosi lakás a negyedik emeleten, a Szent István park sarkán. Mivel csalogatják ide vendégeiket? – A Kárászy Szalon egy sajátos Multi Art Gallery, kínálatában koncertekkel, mesterkurzusokkal, előadóestekkel, kiállításokkal, performanceokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, könyvbemutatókkal, társasági összejövetelekkel. Ahogy újabb és újabb művészeti ágak kezdtek komolyabban érdekelni, fontosnak tartottam létrehozni egy helyet, ahol – ahogy a filmesek mondják – szuperközeliben

2010. december

Kottavarázs

ÚJ KATEDRA

lehet találkozni a művészettel. Az automatizmusokat nem szeretem. A különleges pillanatokat keresem. Ahhoz a titokzatos valamihez akarok közelebb jutni, amely lehetővé teszi az alkotást az emberben. Honnan származik az alkotáshoz szükséges erő, energia? Mi van a háttérben? Ihlet? Múzsa csókja? Másállapot? Kegyelmi állapot? Isteni sugallat?...

– Újra énekel! – Újra énekelek, és a zongorajátékomban egyre több az improvizáció. Egyre közelebb érzem magamhoz a dzsesszt. A Szalon lehetővé teszi, hogy teszteljem a magam és mások produkcióját, hogyan reagálnak, mire fogékonyak az emberek. Végigmenni ezen az úton nemcsak elhatározás kérdése, hanem a hihetetlenül erős

Elbúcsúzik közönségétől a HBB Egy kis matek: a jövőre 66 éves Hobo, alias Földes László 33 évesen alapította meg zenekarát, a Hobo Blues Bandet. Ha jól számolunk, 2011-ben éppen 33 éves lesz tehát az együttes, s a csapatfőnök a születésnapja előtti estére (február 12.) összetrombitálta régi zenészeit a Papp László Budapest Sportarénába egy kis örömzenélésre, hogy ennyi idő után illendőképpen búcsúzzanak el a HBB szépszámú rajongótáborától. Halj meg és nagy leszel! – ejti gondolkodóba hallgatóját már a címével is a zenekar új CD-je, amelyen egytől egyig a HBB régi szerzeményei sorakoznak Hobo válogatásában. Ha valaki rákérdez, hogy miért éppen ez a tizenhat szám került korongra, Hobo azzal nyugtatja a kedélyeket, hogy a búcsúkoncerten minden fontos szerzemény elhangzik majd, csak bírja a közönség a tervezett négy-öt óra tiszta zenét szusszal. Hobo játszótársai a koncerten: Póka Egon, Tátrai Tibor, Solti János, Deák Bill Gyula és Madarász Gábor. „Vége felé közeledik 42 éve kezdődött ámokfutásom – írja a HBB közönségének fogalmazott búcsúlevelében Hobo. – Pályám leghíresebb lépése a Hobo Blues Band megalapítása volt 1978-ban. Tervek és célok nélkül, saját örömömre hoztam össze a csapatot. Nem gondoltam hosszú pályafutásra, munka melletti, szombat esti zenekarnak indultunk. Fekete bluest és fehér rock and rollt játszottunk, kiegészítve pár verssel. A közönség igénye és kihívása megváltoztatta hozzáállásomat, saját dalok sorozatát kezdtük írni, majd lemezeket is csináltunk. A zenekar legnagyobb egyéniségeinek évtizedek óta saját útjai vannak, többüknek nagyon sikeres. A régi banda újbóli összehozására tett kísérletek 2009-ben – mindannyiunk más elfoglaltságai miatt – sikertelenek voltak, nekem pedig ma sincs kedvem a nosztalgiázásra. Ezért úgy döntöttem, hogy ennek a rögös, de gyönyörűséges útnak legyen szép a vége.” Felvételünkön Hobo az elmúlt évadban Békéscsabán, Budapesten és Debrecenben is nagy sikerrel játszott Circus Hungaricus című előadásban. G. M.

2010. december

belső kényszer követelése. Ennek az útnak el kell vinnie valahová. A művészetek élvezete elrepíthet az élvezetek művészetéhez, amellyel az egész életünket széppé tehetjük. Így válhat az élet művészetté, s így sikerülhet életet lehelni a művészetbe. Vegyük észre, hogy élünk! Ne hagyjuk, hogy élvezhetetlen legyen az életünk! H. Gábor Miklós

Nemcsak jól zenélnek, már szépek is

Stílusosan gyönyörű helyen, az Alexandra Könyvesház Lotz termében mutatták be Ferenczi György és a Rackajam együttes exkluzív fotóalbumát, amely CD-mellékletet is tartalmaz. A Cartaphilus Kiadó gondozásában megjelent, A rackák világa című kötetben 140 különleges hangulatú fotó látott napvilágot a zenekar tagjairól, akik a képekhez választott idézeteikkel minden fakszni nélkül igen izgalmasan jellemzik magukat. A rajongók nyilván tudnak mindent kedvenc együttesük zenészeiről, de nincs olyan Ferenczi-fan, aki ne lapozgatná szívesen ezt a szemet gyönyörködtető albumot, miközben a Rackajamtagok szerint a legjobb CD-jüket hallgatja, s elgondolkodik a fotókhoz írt üzeneteken. „Lajtos István fotós barátunk majdnem két éven keresztül eljött velünk mindenhova. Az összhatás alapján szerintem pontosan meg lehet tudni, hogy milyen emberek is vagyunk” – állítja Ferenczi. M.

35

Kottavarázs

ÚJ KATEDRA

Rendre nagy sikereket arat a Romano Glaszo Népzenei Együttes és Gyermekkórusa November 20-án tartotta IV. Művészeti Fesztiválját a NapSziget a Művészetekért Alapítvány. A részt vevő művészek, pedagógusok mindamellett, hogy ízelítőt nyújtottak az általuk végzett vagy irányított tevékenységből, érdekes kerekasztal-beszélgetést folyattak a különböző művészeti ágak művelésének, a gyermekek művészeti nevelésének fontosságáról. Lakatos György és az általa vezetett Romano Glaszo együttes a nap folyamán több alkalommal is átnyújtott egy-egy csokrot a hallgatóság számára a hazai és nemzetközi cigányság táncaiból, dalaiból. A kerekasztal-beszélgetés folyamán rámutatott arra, hogy egyetlenegy nép sem mondhat le önként és dalolva kultúrájáról, mert ha erre kényszerül, az számára komoly sérülésekkel, torzulásokkal jár. Beszélgetésünk apropóját ennek a kérdésnek a körüljárása szolgáltatta. – Kedves Gyuri! Régóta ismerjük egymást és többször módunk nyílt gyermekprogramokban együtt tevékenykedni, ezért is gondolom, hogy tegeződhetünk. Az elmúlt évben nagyon sok roma és nem roma rendezvényen találkoztunk, mindenhol kirobbanó sikert arattatok. Hogyan kezdődött és mi az a plusz bennetek, ami ezt az eredményt hozza számotokra?

– A Romano Glaszo együttes 1991ben alakult, 18-20 éves fiatalokból. Mata Andris, Prónai Csaba, Szilvási Pisti, Szentesi Jancsi és jómagam alakítottuk, miután több éven keresztül látogattuk a cigány középiskolás fiatalok számára működtetett klubokat, nyári táborokat, és éreztük magunkban a vágyat, hogy mi is próbáljuk megszólaltatni a hagyományos cigányzenét. Zsigó Jenő, az Ando Drom együttes vezetője, néhai Balogh Béla, a világhírű cigány táncos ösztönzésére nemcsak passzív figyelői lettünk a cigányzenének, hanem mi is elkezdtünk táncolni, énekelni, kannázni, kanalazni, gitározni. Egyik pillanatról a másikra azon kaptuk magunkat, hogy a kulturális délutánjaink komoly próbákká alakultak át. Varga Guszti, a Kalyi Yag együttes vezetője és

36

Zsigó Jenő rendszeresen meghívtak bennünket a fellépéseikre, ahol lehetőséget kaptunk arra, hogy bemutatkozzunk és visszajelzést kapjunk a közönségtől. Ez az időszak pezsgő, sziporkázó volt, segítettük, tiszteltük egymást. – Mikor lett önálló az együttesetek? – Az 1993-as Ki Mit Tud? nagy változást hozott az éltünkben, mert megnyertük. Előtte együttesként nem is ismertek bennünket, nem is volt nevünk. Kitartóan, rendszeresen, gyakoroltunk, többéves színpadi tapasztalatunk volt, mert az „öregek” mindig gondoltak ránk, kettőnket, hármunkat mindig elvittek magukkal koncertezni. A Ki Mit Tud? megnyerésében azért is volt nagy szerepük, mert a szívükön viselték a felkészítésünket. Zsigó Jenő ajánlotta a Phabol, phabol kezdetű szerb cigánydalt, éppen akkor hozták franciaországi turnéjukról. S valóban, ez a dal nagy sikert hozott. Mindenki azt hitte, hogy itt született Magyarországon. Az azt követő években nem múlhatott el tábor, cigányzenei rendezvény e dal nélkül. Szentesi Jancsi, aki sajnos már nincs közöttünk, autodidakta módon foglalkozott a cigány nyelvvel. A kárpáti cigány nyelv szavait, kifejezéseit gyűjtötte. Leginkább a Szlovákiában élő kárpáti cigányok körében kutatott, azért is, mert ott őrződött meg leginkább ez a nyelv, amely ma is rendkívül gazdag. Sok gondolatot, fogalmat, árnyalatot ki lehet vele fejezni. Ilyen a hang megfelelője, a glaso (glaszo) kifejezés is. Magyarországon nem ismerik ezt a kifejezést. A nevünk hallatán mindenre gondolnak, roma lóra, osztályra, órára… – A IV. NapSziget fesztivál kerekasztal-beszélgetésén az mondtad, hogy a cigány gyerekek magatartásproblémái­ hoz hozzájárul az is, hogy nincs mód-

juk megismerni a hagyományos cigány kultúrát. Kifejtenéd ezt bővebben? – A magyarországi cigányság a felszabadulás után is, a hagyományos cigány foglakozások megszűnése, valamint a nagyobb cigányközösségek felbomlása után is megőrizte – igaz, egyre kisebb mértékben – és ma is életben tartja népi kultúráját, annak ellenére, hogy rendkívül sok az ellenhatás, a rombolás. A média sulykolása szerint egy cigánynak a Győzike-féle módon lehet érvényesülni, tehát gátlástalannak, modortalannak kell lennie, agresszíven, lehetőleg nagyon bután kell viselkednie és büszkének kell lennie a debilitás határát súroló tulajdonságokra. Ezt a torz képet igyekeznek magukra ölteni cigány kultúraként a gyerekek. Győzike maga is az elfelejtett, torzult kultúra terméke. Ez a fajta színpadias agresszió persze nem idegen a zártabb cigánytelepek világától sem. Nemcsak az erő fitogtatását jelenti, de az idő egyhangúságát, unalmát is megtöri. A régi cigányközösségek tagjai, akár a magányos ember is, dalokat, táncokat, meséket, dallamokat költött annak érdekében, hogy szórakoztassa magát. De minél inkább elkopik a zene, a tánc, a szó egy közösség életében, annál inkább nagyobb tér jut azoknak, akik a testi erejükkel, a másik ember bántásával hívják fel magukra a figyelmet. Annak érdekében, hogy a gyermekek lelki, szellemi fejlődése egészséges legyen, újra vissza kell nyúlni a népi művészetek felé. A ’80-as évek végén ezt tette velünk a Cigány Módszertani Központ vezetője, Zsigó Jenő és munkatársai: Erős Guszti, Balogh Jancsi és még sorolhatnám. Küldtek egy levelet a budapesti középiskolákba, amelyben roma fiatalokat hívtak délutáni, hétvégi, nyári cigány kulturális foglal-

2010. december

Kottavarázs

ÚJ KATEDRA

kozásokra. Sok-sok roma fiatal kereste a helyét, kereste saját magát. Tudtuk, hogy cigányok vagyunk, de nem tudtuk, mit is jelent ez. Azt gondoltuk, akkor leszünk sikeresek, ha sok cimboránk, barátunk lesz, sokat bulizunk, dohányzunk, ha kell, verekszünk és minden balhéban benne vagyunk. A klubfoglalkozásokon kiderült, hogy a jó és sikeres cigányok barátságosak, de nem balhésak. Szót értenek mindenkivel, fiatalnak, gyereknek, idősnek egyaránt megadják a tiszteletet. Megtanultuk, hogy a valamikori Patyív, azaz cigánytisztesség nélkül a cigányság nem tudott volna meggyökerezni Európában. Sok idős cigány mesélt nekünk. Minden foglalkozáson énekeltünk, táncoltunk. Az akkori vezetőket, „tanítókat” annyira tisztának, megdicsőültnek láttuk, hogy eszményképként igyekeztünk őket követni, utánozni. Az volt az érzésünk, hogy azok a felnőtt cigány emberek, akik velünk foglalkoztak, olyan tisztán látnak át rajtunk, mint egy átlátszó üveglapon, azaz tökéletesen ismernek minket, ismerik a gondolkodásunkat, érzéseinket. Olyan ősbizalom alakult ki közöttünk, hogy szavak nélkül is értettük egymást. Ez az időszak nagyon sok eredményt hozott, azok a roma fiatalok, akik a klubmozgalomban benne voltak, ma pedagógusok, művelődésszervezők és számtalan szállal kötődnek a cigányság igazi gyökereihez. – Ez a fejlődés, mint amikor egy szalagot elvágnak, úgy állt meg. Mi okozta ezt a problémát? – A magyarországi cigány folklór színpadra állításának folyamata az 1980-as évek közepén kezdődött. Számosan voltunk, akik alapvetően egymás és mások örömére zenéltünk. Eufórikus hangulatban éltünk, felfedeztük és magunkévá tettük az európai cigányzenét. Ezt az élményt továbbfokozta az az érzés, hogy a zenénk tetszik a nem romáknak is. Ebben sokan pénzt láttak és pénzt is csináltak belőle. A cigány népi folklór az üzlet, a piac folklórja lett. A piacnak a művészi produkció helyett eladható, nagy tömegek fülébe mászó, profitra fordítható zenére van szüksége. Ezért több mint tíz éve, amellett, hogy a cigány népi folklórt a maga hangzás- és ritmusvilágával igyekszünk visszaadni a közösségeknek, egyre inkább azzal szembesülünk, hogy mind

2010. december

több ember megelégszik szintetizátoron, leegyszerűsített dallam- és ritmusformákkal, a népköltészet megcsúfolásával előállított playbackkel. Elszomorító, hogy a felnövekvő nemzedék azt hiszi, hogy ez a cigány kultúra. – A Romano Glaszo együttes hogyan próbálta túlélni mindezt? – 2000-ben már szinte megváltoztathatatlannak tűnő tény volt, hogy az együttesek közötti együttműködést felváltotta a piac kiszolgálása iránti verseny. A Romano Glaszo alapító tagjai erre a kihívásra önálló együttesek alapításával feleltek. Mata Andris gyermekklubokat vezet, ahol táncosok, énekesek bevonásával igyekszik közösséget, együttest formálni a gyermekcsoportokból. Most a Fővárosi Roma Kulturális Központban teszi ezt. Szilvási István művelődésszervező, romológus lett, 2006-ban megalakította a Szilvási Gipsy Bandet, 2008-tól évente megszervezi az Athe Sam Roma Kulturális Fesztivált. Prónai Csaba szociológus lett. Szentesi Jancsi sajnos már nem él. Őt táncosként Menyhért Attila váltotta 1998-ban. Attila a latin táncok irányában fejlesztette tovább magát. Ma sikeres salsaiskolát működtet. Szilvási István a magyar cigányzenét gyűjti, dolgozza fel. Keresi azokat a kis szigeteket, ahol a magyar cigány népköltészet és a zene ma is úgy virágzik, mint a XX. század elején, amikor még az egyszerű ember nótában mesélte el az életét, vágyait, bánatát. – A mai Romano Glaszo együttes változó összetételben, változó repertoárral jelenik meg a színpadon. A fellépő gyerekek között és közötted nagy az összhang, nem beszélve a művészi színvonalon előadott produkcióról. Hogyan éritek ezt el? – Az együttes állandó tagjait vendégszereplőkkel segítjük. Egy új hangszer, dal, tánc beépítése időt vesz igénybe, ilyenkor segítséget kérünk és kapunk külső zenészektől, együttesektől. A táncot a kiváló Khamoro Együttes tagjai, Farkas Zsolt és Szitai Mária tanítják. A dalokat részben én tanítom. Továbbá működtetünk egy gyermekkórust, amelynek tagjai az Operaház Gyermekkórusában is tanulnak. Az Operaház kórusában tanulnak az én gyermekeim is. A szülőknek bemutattuk az időközben családivá vált együttesünket, többször meghívtuk őket a koncertjeinkre, próbáinkra. Így jött létre a gyermekkórus

is, amellyel cigány és magyar népdalokat énekelünk. A repertoár egy részét az Operaház kórusában tanulják a gyerekek. – A gyermekeidet hogyan sikerült bevonnod az együttes életébe? – A gyermekeim beleszülettek a zenébe. Nem terveztük, hogy a család tagjai egy együttesben zenéljenek majd, sőt azt sem kértük, hogy egyáltalán zenéljenek.

Nekik ez természetes. Gyurika hamarabb tudott táncolni, mint járni, Sacika pedig hamarabb énekelt, mint beszélt. Óvodás koruktól szerepelnek az együttesben. Sacika nemsokára csellózni fog a fellépéseken, Gyurika pedig tamburázni. Szerencsére jól bírják a terhelést. Sokat tanulnak és sokat próbálnak. Gyurika ötévesen már a színpadon táncolt. Hetente háromszor focizni hordom. Ronaldinho a példaképe! – Mit gondolsz, hogyan lehetne elérni, hogy minél több cigány gyermek olyan foglalkozásokon vegyen részt, ahol a valamikori cigány erkölcs és népi kultúra megismerése eszköz lehetne arra, hogy a személyiségük harmonikusan, tevékenyen fejlődhessen? – Ez ma már egyik oldalról nehezebb, mint a ’90-es években volt, mert a cigány közösségekben kevesen vannak olyanok, akik a régmúlt időről mesélhetnének, akik a hagyományos kultúrát visszataníthatnák. A másik oldalról könnyebb, mert szinte minden cigány gyermekközösséghez el tudnánk juttatni egy olyan pedagógust, művelődési szakembert, aki azonosul a cigányságával, valamint képes a cigányságról olyan képet közvetíteni, amely vágyként ott szunnyad minden gyerekben. Ehhez viszont a cigány kisebbségi oktatást-nevelést rugalmasabb szabályozási feltételek között újra kell fogalmazni. Menyhért Ildikó Fotó: Varga Gabriella

37

Szertenéző

ÚJ KATEDRA

Gramp – Szalay Kriszta új darabjával egyszerre több iskolát is megénekeltetett A Budapesti Bábszínház bemutatója a legjobb példa rá, mesebbek a világért se mondanák ki, de itt már a szerehogy a középiskolákban tapasztalható konfliktusok ellenére tetről van szó, ami nélkül semmi sem megy, amivel együtt a „lázadó ifjúság” szívesen vesz részt azokon az eseménye- viszont minden olyan egyszerű. Az önzetlen, tiszta űrlény ken, amelyekben fantáziát lát. Ha valaki azt mondja ne- meg akarja menteni az általa csodálatosnak látott Földet, kem, hogy az ország több iskoláját a darab szereplői pedig meg akarják össze lehet kapcsolni este nyolc után menteni a csapdába csalt, az iskoA Csapat az éteren keresztül, és közös dalola gondnokába költözött űrlényt. Gondnok, Űrlény: Cserna Antal lásra bírni egy színházi előadás ked- A darab különböző karakterei, a Hasszán: Torres Dani véért, kinevetem. A Gramp című szőke cica, a szívdöglesztő csávó, a Andrea: Nagy Cili színdarab szerzője, Szalay Kriszta kövér srác, a fiúnak öltözött angyali Kövi: Egri Bálint színésznő szerencsére nem foglalko- lény, a törpe, a kimerült tanárnők Sanyika: Köleséri Sándor zott a kicsinyhitűekkel, tavasz óta egyszer csak azt veszik észre, hogy Cica: Mester Szilvi bízott bemutatója sikerében. Tör- végre célja van az életüknek. ElhaIgazgató: Kapácsy Miklós ténete tele van a középiskolákból tározzák, hogy céljuk megvalósítáKlárinéniofő: Szalay Kriszta ellesett, lehangoló pillanatokkal, Marikaénektanárnéni: Müller Juli sában senki és semmi nem akadáaz alkalmatlan vezetővel, a taná- lyozhatja meg őket! Segítségül hívŐr: Pethő Gergő rok bizonytalanságával, a diákok ják a közönséget, sőt az ördöngös Réz: Baronits Gábor Rendező: Gáspár András talajtalanságával, önmagukat türel- XXI. századi technikát felhasználva metlenül kereső emberekkel. Ám együtt éneklik kaposvári, békéscsaamikor különleges helyzetbe hozza bai, dunaújvárosi, tokaji diákokkal, őket a sors, jelen esetben egy űrlény megjelenésével, mégis sőt a trendi West Balkán mulató vendégeivel az előadással úgy érzik, hogy valamit tenniük kell. Ezt a valamit azon- együtt meghirdetett Örömnap himnuszát, Demjén Ferenc ban csak közösen képesek létrehozni. Kiderül, hogy a nagy Sajtból van a Hold című dalát. Hát persze, hogy a darab közös együttmozduláshoz (GRAMP: Groups And Many végére minden jóra fordul, annyira jóra, hogy a bemutatón People) egymás elfogadása, tisztelete is hozzátartozik. In- megjelent dalszerző nem akart hinni a szemének a tomboló nen már csak egy lépés, és megfogalmazódik bennük, hogy siker láttán… olyan jó együtt lenni, még ha áldozatokkal is jár! SzemérH. G. M.

Szemben a közönséggel A színpadon két ember ül egy asztalnál és egymás szavába vágva mesélik történetüket. A közönség feszeng: itt most valóban az lesz, hogy két pasi jópofa emlékeket idézget valamirevaló díszlet, látvány, színházi effektek nélkül, akár egy lepukkant kocsmában? A történetmesélés azonban hamarosan vád- és védőbeszéddé, pokolian izgalmas nyilvános gyónássá válik: minden apró részletre kiterjedően elemezni kezdik a megtörtént eseményeket, olyan erővel megjelenítve a torokszorító pillanatokat, hogy a néző gyakran levegő után kapkod. Denny és Joey együtt járőröztek Chicagóban, és nagy céljuk, hogy a példaképeikhez hasonló karriert fussanak be, már soha nem valósulhat meg. A két rendőr munkája során jóvátehetetlenül közeli kapcsolatba keveredett a bűnnel. Hiába igyekeznek tisztára mosni lelkiismeretüket, nem sikerülhet, büntetésüket nem kerülhetik el. Keith Huff remekül megírt, a Centrál Színházban Jó zsaru – rossz zsaru címmel játszott bűnügyi drámája szétfeszíti a műfaj kereteit. Fordulatokban gazdag történetével a fiatal szerző elsősorban arra hívja fel a figyelmet, hogy ha nem vi-

38

gyázunk, ha nem látjuk vagy nem akarjuk látni pengeélesen a határokat, nagyon könnyen elmerülhetünk a bűn mocsarában. Vétkesek közt lehetséges-e ártatlannak maradni? Az előadás két szempontból is rendkívüli: mindenekelőtt azért, mert az amerikai ősbemutató után először Budapesten látható, másodszor pedig azért, mert a magának mindent megengedő, hibát hibára halmozó Dennyt Stohl András játssza. A hitelesség kedvéért meg kell említenünk, hogy a rendező, Puskás Tamás még a karambolja előtt osztotta a Nemzeti Színház művészére a szerepet. Partnere Szabó Győző. H.

2010. december

Szertenéző

ÚJ KATEDRA

Képek a Kádár-korszak utolsó évtizedéből Megjelent a Magyar Távirati Iroda fotóalbum-sorozatának zárókötete. A Kor-képek utolsó darabja a rendszerváltozást megelőző évtized történetét idézi fel 315 felvétellel, az 1980 és 1989 közötti eseményeket. Az immár nyolc kötetből álló sorozatot hat évvel ezelőtt azzal a céllal indították útjára, hogy közel hatvan év profi fotográfusok által készített fényképeivel közelebb hozzák Magyarország történelmét az érdeklődőkhöz. A válogatás elve az volt, hogy az MTI fotóarchívumában található képek a lehetőségekhez képest minél objektívebben mutassák be mindazt, ami a közelmúltban nálunk történt. Jól tudjuk, hogy az MTI tudósítóinak a munkája évtizedeken keresztül elsősorban politikai célokat szolgált, mégis élvezettel lehet forgatni ezeket az albumokat. Az idősebbek visszarepülhetnek gyerek- vagy ifjúkoruk helyszíneire, emlékezhetnek az akkori idők sport-, kulturális és politikai életének eseményeire, nagy egyéniségeire, a fiatalabbak pedig összehasonlíthatják apáik, nagyapáik, dédapáik világát a ma tapasztaltakkal. Ez akkor is izgalmas időutazás,

Kor-képek 1938–1994 A sorozatnyitó a Kor-képek 1945–1947 album volt. Ezt követte az 1938–1945-ös korszakot átfogó kötet. A forradalom ötvenedik évfordulójára jelent meg az 1956-os évet felidéző könyv, majd az 1948–1955-ös és az 1957–1967-es évekről szóló album. A rendszerváltozás huszadik évfordulójára adta ki az MTI a Kor-képek 1989–1994 című kötetet. Idén nyáron jelent meg az 1968–1979-es időszakot bemutató album. A Magyar Távirati Iroda védett muzeális gyűjteménnyé minősített Fotóarchívuma 13 millió eredeti negatívból és 5 millió mintaképből áll.

ha a sajtóirányítás egykor árgus szemekkel figyelte, hogy bizonyos emberek és témák még véletlenül se kerülhessenek az újságok lapjaira. 1988-ban aztán megbizonyosodhatott róla az olvasóközönség, hogy az MTI munkatársai is fogékonyak az izgalmas témákra, ha nem kell a fiók legmélyére süllyeszteni ezeket a felvételeket. G.

A kultúra élő helyszínei A kultúra megközelítésének számos útja lehetséges, melyek közül az a dichotomikus értelmezés igen közkeletű, amely szűk tartományban gondolkodva az alkotófolyamat eredményeként létrejött anyagi javak alapján magasés tömegkultúráról beszél. A kettősség feloldására számos lehetőség kínálkozik: a minőség elsőbbségét hangsúlyozó elméleti megközelítésektől a radikális megoldásokig, elég, ha az avantgárd szovjet-orosz értelmiségieknek a művészet demokratizálására vonatkozó rendeletére gondolunk. Írásunkban egy projekt ismertetésével azt mutatjuk be, hogy a technikai fejlődés által miként hidalható át ez a kettősség. A Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága eredményes pályázatot nyújtott be a Társadalmi Megújulás Program „Tu­dás­depó-Expressz” című kiírására „Fókusz Program a Pest megyei múzeumi könyvtári hálózat kialakítására” (TÁMOP-3.2.4-09/1/KMR-2010-0003). A támogatás hát­­te­ re, hogy olyan kezdeményezéseket támogasson, ame­lyek célja, hogy a könyvtári rendszer jobb hatásfokkal szolgálja a minőségi oktatást, a formális oktatáson kívüli képzést és tanulást, a könyvtári szolgáltatásokkal megvalósítandó olvasási és digitális kompetenciák fejlesztését. Ennek érdekében a program támogatja a múzeum tanulást segítő szolgáltatásainak és adatbázisa-

2010. december

inak, dokumentum- és információszolgáltatási struktúrájának fejlesztését és összehangolását az országos keresőrendszerekkel, valamint a múzeumi könyvtárhoz kapcsolódó humánerőforrás-fejlesztést az ott dolgozó munkatársak képzésével. Digitalizálásra kerül a több mint 100 000 tételt tartalmazó könyvtári katalógus, amely elérhető lesz az interneten a SZIRÉN e-katalógusrendszerén keresztül, és kölcsönözhető a könyvtár megnyitásával. A múzeumi könyvtár így alkalmassá válik arra, hogy partnere legyen a minőségi köz- és felsőoktatásnak jelentős művészeti könyvállományával. Természetesen feltehető az az elitista kérdés, amely a kutató- és a közkönyvtár közötti éles határvonalak fenntartásában érdekelt; ugyanakkor válaszként adható, hogy van-e értelme az „emberi szellem raktárai”-ként fenntartani olyan helyeket, amelyek a Neumann-galaxis korában már a tudósok számára sem hozzáférhetőek? Ennek a problémának a kezelésében a digitalizálással járó demokratizálódás, a széles körű hozzáférés biztosítása lehet az az érvényes válasz, ami a kultúra új, sokrétűbb értelmezési tartományait eredményezheti a XXI. században az olyan projektek segítségével, mint amire most Szentendrén vállalkoznak. Pavlics Tamás

39

Főhajtás

ÚJ KATEDRA

A legszebbtől a legigazabbig Vértesaljai László jezsuita szerzetes karácsonyai Kóválygunk az utcán a feldíszített hatalmas fenyőfák között, pislogunk a lámpaoszlopokra és a kirakatokba szerelt csillagok fényében, s ha nem vigyázunk, fejbe koppintanak a boltok polcairól lehulló csokimikulások. Mitévők legyünk így ünnepek előtt? Vértesaljai László jezsuita szerzetes, a budapesti Jézus Szíve-templom igazgatója szívesen vállalkozott a feladatra, hogy segítsen bennünket eligazodni a karácsony táján ránk törő érzések és gondolatok útvesztőiben. – Mondják, akinek szép karácsonyai voltak gyerekkorában, örökre boldogtalan, mert minden évben ugyanazt az érzést várja, aminek eljövetele természetesen csak hiú ábránd. Akinek pedig a gyerekkorában sem voltak szép karácsonyai, még emlékeznie sincs mire… – Én csodálatos családi karácsonyokra emlékszem, felejthetetlen ünnepekre! Tizennégyen voltunk a hatalmas fa alatt: a szüleim, az anyai nagyszüleim, a nyolc gyerek (én az ötödik vagyok a sorban) és a nagybácsi a feleségével. Az ajándékokat a gyermektelen, jómódú nagybácsitól kaptuk. Tíz-tizenkét éves korunkig azt hittük, hogy a karácsonyfát az angyalkák hozzák. Nem is mertünk szenteste napján csak lábujjhegyen járni, nehogy megzavarjuk a munkájukban ezeket a tiszta, érzékeny kis lényeket. Aki ismerte a szent titkot a testvéreim közül, élete árán sem árulta volna el, mint ahogy tőlem sem tudták meg a kisebbek, amikor már számomra is nyilvánvaló lett a dolog. Büszke voltam rá, hogy az angyalkák társa, segédje lehettem. Díszeket készítettünk, színes papírcsíkokból láncfüzéreket ragasztottunk. Az ilyenkor befűtött, mi úgy hívtuk, szépszobában ajándékosztás előtt sokáig énekeltünk a gyertyafényben, a kávé- és kalácsillatban. Ma már csak múzeumban látható az a furcsa masina, amivel a szüleim

40

kávét főztek. Szívesen gondolok vissza ezekre az estékre, még ma is gyógyító örömmel töltenek el. Érzem a cserépkályha melegét, ami mellett annyit játszottunk ilyenkor a testvéreimmel.

– Zalaváron, ahol a gyerekkorát töltötte, mindössze 1200-an éltek. Mindenki tudott mindenkiről mindent. Édesanyja tanítónő volt, édesapja a helyi tsz főkönyvelője. Nem származott abból baj, hogy templomba jártak a gyerekeikkel? – Zalavár színkatolikus volt, ezeréves bencés monostorral, avar, morva ősökkel, még Szent Cirill is élt és munkálkodott egy ideig a faluban.

Kiváló régészünk, helytörténészünk volt, Lantos Hilár, tőle tudtunk meg sok különlegességet. Testvéreimmel együtt köcsögdudával regölni jártunk esténként házról házra egy kis pénzért, süteményért. Jó volt érezni, hogy szeretnek bennünket. Katolikus volt a tanári kar, míg ki nem kezdték ezért a falut, de a családjukat foggal-körömmel óvták a szülők, hogy a legfontosabb dolgok, például a karácsony, ne sérüljenek. Én nem értettem, nem is vettem komolyan például a szakszervezeti Télapó-ünnepséget. A karácsonyhoz hozzátartozott a rákészülés, a hajnali misék, a roráték a templomban. Ha becsukom a szemem, az oltárnál felállított, feldíszített fenyőfák jelennek meg előttem. Szerepeltünk a templomi betlehemes játékokban is. Horváth atya, a plébános olyan szépen tudott hittant tanítani, hogy mindent láttunk magunk előtt, amiről mesélt. A misék akkor még latin nyelven folytak. Sokat ministráltam szépen beöltözve. Szívesen imádkoztam rózsafüzért az idős nénikkel. Hévízre költözésünk után tíz évvel, egyetemistaként keveredtem újra a templomba. Kicsi koromban tízszer akkorának láttam… Piszkálták a mi családunkat is, de nem törték össze. A családoknak akkor hihetetlen kiegyenlítő erejük volt. Kádárék propagandaszövegei nem tudták össze-

2010. december

Főhajtás

ÚJ KATEDRA

zavarni őket. Úgy védekeztek ellene, hogy szándékosan és határozottan a felmenőik karácsonyait hozták vissza, mindent pontosan ugyanúgy akartak csinálni, ahogy valamikor a szüleik, nagyszüleik, dédszüleik tették. – Mennyire volt képes őrizni a falu karácsony titkát? – Szenteste előtt mi, gyerekek semmiféle gyanús jelét nem tapasztalhattuk annak, hogy nem az angyalok hozzák a karácsonyfát. A családok még rendben tudták tartani a világot. Ezért törhetett Zalavárra cúnamiszerűen, minden előzmény nélkül a karácsony. Derült égből betlehemi csillag… – Említette, hogy tíz év alatt tizedére zsugorodott szemében a zalavári templom. Azóta újabb évtizedek teltek el. Felnőtt emberek számára mit mond ma a karácsony? – A karácsony kegyelmi rövidzárlat, amikor a végtelenség megjelenik három kiló tíz dekában úgy, mint mi, és mégis másképp. A karácsony híd, amely összekapcsol bennünket a túlsó parttal. Szükségünk van erre a hídra, mert az embernek veleszületett Istenfogékonysága van. Addig nyugtalanok vagyunk, amíg Istenben meg nem pihenünk. Karácsony felfedi Istent az emberek számára. Ha nem találunk hidat a túlsó partra, gyötrő hiányt érzünk. Erre a hiányra válasz a karácsony. Három évvel ezelőtt, amikor a kórházprivatizáció ellen éhségsztrájkkal tiltakoztam, döbbenetes erejű karácsonyom volt. Karácsony Jézusból kilopja az Istent (Pilátus később az embert is), és a kisded hideg istállóban egy jászolban fekszik megfosztottan mindentől, életveszélyben. A családnak menekülnie kell Egyiptomba Heródes katonái elől. Örömmel fedeztem fel magamban, hogy Jézus és családja nyomorúságához hasonlatos

a helyzetem. A legigazabb karácsonyt éltem át ebben a rettenetes kiszolgáltatottságban. Nem álmodtam makkról, mert az éhségem eltörpült a hálaérzetem mellett, hogy az üres hasamnak köszönhetően másképp láthattam a világot. Azt vettem észre, hogy kön�nyű volt böjtölni! Az az érzés, ami akkor született meg bennem, még ma is erőt ad. Az egyház korábban nemcsak húsvétra, hanem karácsonyra is böjttel készült. Az élet nagy ajándékának tartom, hogy így is láthattam a karácsonyt. – Mit tehetünk azért, hogy egy kicsit másképp lássuk mi is a karácsonyt? – Vissza a felmenőink karácsonyához! Vissza a gyerekek jogát ahhoz, hogy tiszta karácsonyuk lehessen! Ahogy védjük őket a televízió erőszakos képeitől, úgy kellene védenünk a karácsonyt elárulók ellen is. Nem járja, hogy október elejétől már kacsingatnak a gyerekekre a csokimikulások a boltokban, hogy most már útonútfélen karácsonyfákkal találkozunk. Mindent a maga helyén és a maga idejében! Ez olyan, mintha a Feltámadott jönne szembe velünk az utcán Nagypénteken. A leleplezés, a profanizálás nem jó, elsorvasztja a lelket. Az angyalok hozzátartoznak a gyerekek rendkívüli élményéhez. Ne vegyük el tőlük! Szent Miklósból Mikulás, majd Télapó lett, most vissza kellene jutnunk a Télapótól Szent Miklósig. Miért vesszük el a gyerekektől azt a semmivel össze nem hasonlítható pillanatot, amikor Szent Miklós napján reggel felfedezik cipőjükben az ajándékot? Vagy a karácsonyfát a szépszobában? A karácsony nem mítosz! Nem véletlen, hogy a Szentírás időben, térben pontosan elhelyezi Jézus születését. Karácsony vitathatatlanul az emberi

történelem része. El kell döntenem, hogy mit olvasok ki magamnak belőle. A hidat látom benne a túlsó part felé, vagy hagyom, hogy elsöpörje előlem a kommersz világ. Karácsony titka a rákészülés. Az előkészületeken múlik minden. Megtörténhet, hogy miközben a szülők és a gyerekek közösen adventi koszorút készítenek, megérkezik hozzájuk a karácsony. Együtt van végre a család, és egyszerre mozdul meg a lelkük. Nem kell félnünk tőle! Akkor is végigmegyünk az úton, ha közben megsejtjük a célt. Nem kell félnünk attól sem, amikor a gyerekkorunk igazi karácsonyai jutnak eszünkbe. Az az igazi minta, az őstípus, a közös nevező, az életmodell: a régi családi karácsonyok. Nincs egyéni, csak közösségi karácsony van. Jézus jászla köré is sokan gyűltek össze. Karácsony valóban nagy szám. A nagy számhoz pedig hozzátartozik a sokadalom. Karácsony akkora esemény, hogy nem lehet egyedül ünnepelni. Akkora öröm, hogy beszélni kell róla. Rómában tanultam a Gergely Egyetemen és a jezsuita kollégiumban laktam. Jezsuita tanárok neveltek, tanítottak. Tizenhárom év kellett hozzá, hogy hatni kezdjen rám mindaz, amit tőlük kaptam. Egyre bátrabban mondom el a véleményem, és egyre nagyobb örömet jelent, ha szólhatok a hitemről és át tudom adni az embereknek. Fontos, hogy az ember örömmel tegye azt, amit csinál, legyen az hólapátolás, kertkapálás vagy tanúságtétel a hitéről. Milyen jó, hogy az emberek nem csúsznak el a hóban az utcán! Milyen szép, ahogy fejlődnek a növények kapálás után! Nincs szent és profán. A Jóisten mindenhol ott van, és mindenben benne van. Hiá­ba zárjuk be a templomot, kisurran a rácson, ha akar! H. Gábor Miklós

Minden Kedves Olvasónknak áldott karácsonyi ünnepet és eredményekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánunk! A szerkesztőség 2010. december

41

7határ

ÚJ KATEDRA

A község ünnepét jelentették a kishegyesi Iskolanapok A Commitment is jelen volt az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola kétnapos programsorozatán A kettős állampolgárságról szóló népszavazás után – amely egyébként Budapest XVI. kerületében érvényes és eredményes volt – Kovács Raymund alpolgármester a képviselő-testület elé terjesztett javaslatban kezdeményezte, hogy minden elcsatolt országrészben keressenek egy-egy települést, amellyel testvér-települési kapcsolatot alakíthatnak ki, ezzel is erősítve a szétszakított nemzet tagjai közötti összetartozást. Miután Rúzsa Magdi 2006 nyarán megnyerte a TV2 Megasztár című tehetségkutató versenyét s a fődíjjal együtt járó XVI. kerületi lakás tulajdonosaként kerületi lakos lett, a városrész elöljárói felvették a kapcsolatot az énekesnő édesanyjával, a kishegyesi nagycsaládo­ sok szövetsége képviselőjével, onnan pedig már egyenes út vezetett az Észak-Bácska közepén, a Krivaja folyó két partján, a Telecskai dombok ölelésében, Topolya és Szenttamás között félúton fekvő település vezetőihez, akik igen nagy örömmel fogadták a nemes szándékot. A megállapodást a felek 2008 márciusában írták alá a Kishegyesi Falunapon. A XVI. kerület és Kishegyes közötti testvértelepülési kapcsolat azóta is „virágzó”, s nemcsak azért, mert ebben a délvidéki oldalon mások mellett dr. Virág Gábor helytörténész vállal meghatározó szerepet, hanem mert ezért a budapestiek is mindent megtesznek. Az utazás és a gazdag programú Budapesten tartózkodás teljes költségének vállalásával a kerületvezetés minden nyáron egy hétig vendégül lát egy osztálynyi gyereket: Kishegyes legjobb tanulóit, támogatja az iskolát különböző felszerelésekkel, segíti a kiállítóterem kialakítását. A kulturális csoportok rendszeresen fellépnek egymás rendezvényein, s a nagycsaládosok szervezetei is kölcsönösen látogatják egymást. „Viccesen azt mondtam egyszer Kishegyesen, hogy ebben a testvérkapcsolatban mi vagyunk a nagy-, ők pedig a kistestvér – fűzi hozzá Kovács Raymund –, hiszen egy nagy főváros egyik nagy kerületeként mégiscsak mi vagyunk az erősebbek, így tehát elsősorban nekünk kell odafigyelnünk rájuk. Ezt számtalan apró dologgal is ki tudjuk fejezni, ami nekünk szinte fel sem tűnik, nekik pedig óriási segítséget jelent. Például volt egy zongoránk, amit mi már nemigen használtunk, és eljuttattuk nekik. Talán soha az életben nem lett volna a kishegyesi iskolának zongorája. Számos gyakorlati segítségnyújtással is, legyen szó vízumügyintézésről vagy bármi másról, állunk rendelkezésükre…” A fővárosi-kertvárosi kerület – eredeti elképzelésének megfelelően – időközben a partiumi Érmihályfalvával és a felvidéki Pozsonypüspökivel is létesített testvér-települési kapcsolatot. Az alpolgármester azt mondja: valójában nem

42

is az anyagiakon múlik, önmagában az eltökéltséggel is sokat lehet segíteni a kiválasztott testvértelepüléseken... E kapcsolat vezetett el bennünket is a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola idei, hagyományos Iskolanapok rendezvényére, amelyet ebben az esztendőben november 19-én és 20-án tartottak. A program a budapesti Határtalanul Alapítvány által az iskolakönyvtár részére adományozott 2500 kötet hivatalos átadásával kezdődött, majd a község színháztermében gálaműsorral folytatódott. Az est három ünnepi szónoka a Határtalanul Alapítvány három tagja volt; köztük Erdélyi László, a kuratórium társelnöke az alapítványt, az alapító Horváth Gábor Miklós emellett a lapunkat kiadó Commitment Kommunikációs Iroda Kft.-t, Hardy F. Gábor kurátor pedig – annak főosztályvezetőjeként – a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárságát is képviselte. A műsor után az iskola ebédlőjében a vendégek állófogadáson, aulájában pedig éjszakába nyúló táncmulatságon vettek részt. Másnap dr. Virág Gábor vezetésével Kishegyes nevezetességeinek megtekintése volt napirenden, s végül az esemény Csóré Róbert polgármester meghívására ebéddel zárult. De nézzük a részleteket az események tanújától! (VG)

Kishegyes kedves rokonként üdvözli magyar vendégeit Vajdaságban is letette névjegyét a Határtalanul Alapítvány Kishegyes ma már csak azok számára ismeretlen, akik nem néznek televíziót, nem olvasnak újságot, nem hallgatnak híreket, és mereven elzárkóznak minden, a határainkon túl élő magyarokkal történő eseménytől. A Vajdaság kellős közepén virágzó, színmagyar falu vezetői a hatvanas évektől keresték ügyesen az ösvényt az anyaországhoz, amelyhez nem kellett hajánál előrángatott indokot találni, mert a Kishegyesen élők ősei szinte kivétel nélkül Békésszentandrásról érkeztek 1769 tavaszán szerencsét próbálni az elnéptelenedett környékre. Bácska szívében, Szabadka és Újvidék között félúton, a Bácsér két partján először még kétszázan sem éltek, de, hogy letelepedésük jó döntés volt, arra bizonyíték ma Kishegyes közel hatezres lélekszáma.

2010. december

ÚJ KATEDRA

Az elmúlt évtizedekben szorgalmasan gyűjtögetett testvértelepülések (Isaszeg, Kelebia, Budapest XVI. kerülete, Örkény) hagyománya, kultúrája, oktatási tapasztalatai, sőt ma már az uniós ajánlások, irányelvek, pályázatok mindmind beépültek a községben működő intézmények, szervezetek, vállalkozások munkájába. Az oktatás színvonalának, a sport, a néptánc, az irodalom, a képzőművészet, a zene szeretetének és megbecsülésének Kishegyesen több híres írót, festőt, szobrászt, zenészt köszönhetünk, elég csak Rúzsa Magdi és Lajkó Félix nevét említeni. Most újabb televíziós tehetségkutató műsorban feltűnt kishegyesinek szurkol az egész Vajdaság: a divattervező Dudás Juditnak. A felsoroltak alapján nem véletlen, hogy a jubileumi, idén tizedszer megrendezett kishegyesi Dombos Fest ünnepelt vendégei voltak a Muzsikás, a Tükrös, a Téka együttesek, Hobó, Rúzsa Magdi, Lajkó Félix, Boban és Marko Markovic zenekara, Dresch Mihály és csapata. Molnár Márta, a kishegyesi Ady Endre Kísérleti Általános Iskola ebben a tanévben a második négyéves megbízatását kezdő igazgatója, a helyi Szó-Beszéd című lap főszerkesztője csak a jéghegy csúcsának tartja a nyaranta megrendezett

Felcsillant a remény Részletek Erdélyi László ünnepi beszédéből Tisztelt Képviselő Úr, Polgármester úr, Tisztelt Igazgató As�szony, Kedves Vendéglátóink, Kedves Diákok, Hölgyeim és Uraim! Szeretettel és tisztelettel köszöntöm önöket a budapesti Határtalanul Alapítvány nevében. (…) Alapítványunk 2007 óta gyűjt Magyarországon magánszemélyek, antikváriumok, intézmények által felajánlott könyveket, hogy azokat eljuttassa a trianoni határon kívül rekedt magyar testvéreinkhez. Eddig Erdélyben hét, Felvidéken egy, Kárpátalján pedig tizenkét településen alapítottunk új könyvtárat vagy bővítettük a már meglévőt. Mivel alapítványunk székhelye Budapest XVI. kerületében van, amely Kishegyes egyik testvértelepülése, kézenfekvő volt, hogy Délvidéken melyik falura essen először a választásunk, ahol könyvekkel és taneszközökkel segíthetünk. Az adományozáshoz kerületünk több iskolája is csatlakozott. Kishegyes, az önök közel 550 éves történelmi múltra visszatekintő községe ápolja az 1848-as szabadságharchoz fűződő em-

2010. december

7határ Dombos Festet, annyi látnivaló és hozzá kapcsolódó esemény van a nagyra nőtt faluban. A több mint félezer gyerek oktatásáért felelős iskola Mohácsi Zoltán festőművész, rajztanár irányításával folyamatosan épül, szépül, bővül: nem találni egy talpalatnyi helyet sem, aminek ne lenne meg a fontos funkciója, s a karizmatikus tanár úr lelkes diákjaival fillérekből képes ötletes, látványos termeket, sarkokat, falakat, zugokat, kiállítóhelyiségeket létrehozni. A felújítási, karbantartási munkálatokba szükség esetén a szülők is besegítenek. Egy-egy színes függöny, jól elhelyezett kerámia, szobor, virág, fotó, plakát, festmény, azon felül, hogy a diákok esztétikai érzékét fejleszti, tiszteletadás a település egykori és ma is alkotó művészeinek. A falakon Dudás Attila fotókiállítása, az iskola könyvtárában és társalgójában pedig – ahol a Határtalanul Alapítvány könyvadományának egy része is otthonra talált – az intézmény értékes, a már elhunyt képzőművész, Dévics Imre és művészbarátainak kerámiagyűjteménye látható, válogatás a több mint ötven éve működő helyi művésztelep zsűrizett alkotásaiból. A hatalmas tornateremben, amelyet sok anyaországi oktatási intézmény is megirigyelhetne, a legkorszerűbb borítást kapta a küzdőtér. Az iskolában délelőtt és délután is folyik a tanítás, így tudják megoldani, hogy ne legyen zsúfoltság. Zeneterem, rajzterem és galéria is készült. A zeneterem egyúttal a helyi zenekarok próbaterme is. A rajzterembe speciális, állítható rajzasztalok kerültek, a galériába pedig a gyerekek legszebb rajzain kívül egy zongora, hogy zongora-, illetve szolfézsórát is lehessen tartani itt. Az iskola vezetése még arra is ügyelt, hogy ne a főút felől lépjenek a gyerekek az épületbe. Amint azt a Kishegyesről könyvet író kiváló helytörténésztől, dr. Virág Gábortól – aki öt évig magyart is tanított az iskolában –, megtudtuk, a spanyolnátha járvány idejét leszámítva, 240 éve folyamatos az oktató-nevelő munka a faluban. „Ennek köszönhető – jegyezte meg mosolyogva – és a lékeit, kiterjedt kapcsolatokat tart fenn az anyaországi testvértelepüléseivel, élénk kulturális életet él, saját helyi újságot ad ki, és több mint 130 éves önkéntes tűzoltótestülete határain túl is méltán ismert. Önök igazi tartalommal töltik fel a szülőföldön boldogulás szép eszményét; bár küzdelmesen, de tartalmasan élik meg magyarságukat. Természetesen meg kell küzdeniük a kisebbségi lét hátrányaival is, az idegen nyelv, az idegen betűk használatának mindennapi nehézségeivel. Különösen vonatkozik ez a gyermekekre, az önök iskolájában tanuló felnövekvő nemzedékre. De minden nehézség ellenére is e nemzedék számára most felcsillant a remény az autonómián, a kettős állampolgárság végre megvalósuló lehetőségén át a nemzet határokon átívelő egyesítésének esélyére. Addig is, fiataljainknak sokat kell olvasniuk, meg kell ismerniük a magyar és a nemzetközi irodalom halhatatlanjainak műveit, valamint a kortárs írók munkáit, hogy megőrizhessék és ápolhassák édes anyanyelvüket. Ehhez kívántunk szerény lehetőségeinkkel hozzájárulni. Köszönöm megtisztelő figyelmüket!

43

7határ nagy szegénységnek, hogy harminc alkotó száz kötete jelent meg Kishegyesen az idők folyamán. Ha nem volt kubikos vagy napszámos-munka, kénytelenek voltak gondolkodni a hegyesiek…” Ifj. Juhász Bálint, a Helyi Közösség (nálunk önkormányzat) tanácsának elnöke, az Iskolaszék tagja azt emelte ki, hogy Kishegyesen nagyon jó csapat dolgozik a falu fejlődése érdekében, különösen az oktatás és a művelődés területén. Egyik pályázatot írják a másik után. „Előfordul – fűzte hozzá az igazgatónő –, hogy este 11-kor szól valaki, hogy éjfélkor jár le egy pályázat határideje, de meg kéne próbálni… Befutjuk! Papírt, számítógépet, fénymásolót, táblát kaptunk már a legkülönbözőbb pályázatokon. Nemrég laptopok érkeztek Budapestről, ma pedig a sportminisztérium tíz labdát küldött nekünk. Ismételt kinevezésemmel a tartományi titkárság is elismerte, hogy képesek vagyunk szinte a semmiből várat építeni.” Az Iskolanapokat, amelyre meghívást kaptunk, megtisztelte jelenlétével a Szerb Köztársaság Vajdaság Autonóm Tartomány Kishegyes község polgármestere, Csóré Róbert is. A kishegyesi Iskolanapok rendezvény különleges ünnep. A frissen felújított ebédlő asztalait roskadásig tették tele sütött-főzött finomságaikkal a tanárok, a minőségen és a mennyiségen egyáltalán nem volt érzékelhető, hogy ez amolyan batyubál. Mindenki a rá jellemző gasztronómiai csodát készítette, az alakjára vigyázni köteles tornatanárnő például teljes kiőrlésű lisztből sütött tökmagos sós süteményt hozott. A civil katonai szolgálatukat az iskolában töltő fiatalemberek megállás nélkül kínálták étellel-itallal a vendégeket.

A szellemi javak a nemzet igazi értékei Hardy F. Gábor, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkárság Oktatási, Fejlesztéspolitikai, Statisztikai és Szervezési Főosztálya vezetőjének ünnepi beszéde Kishegyesen Egy nemzet nagyságát, igazi erejét tagjainak tudása és bölcsessége, valamint az a tudományos, kulturális, művészeti ismeretanyag adja, amelyet valaha is alkotott s alkot folyamatosan. Klebelsberg Kunó, a Bethlen-kormány legendás hírű kultuszminisztere ösztönösen hitt az élet magasabb értelmében: a kultúra, a vallás, az erkölcs, a tudomány, a művészetek értékeiben és eszményeiben. Hitt abban, hogy a kultúra, a vallás, az erkölcs, a tudományok, a művészetek előbbre viszik a világot, szebbé teszik életünket. Széchenyi Istvánnal együtt vallotta, hogy a „kiművelt emberfők sokasága a nemzet igazi hatalma”. Hitt abban, hogy nemzetünk kulturális felemelkedése adja vissza hitünket. Tisztán látta Klebelsberg, hogy minél műveltebb egy nemzet, annál nagyobb a többi nemzetre a befolyása, annál bölcsebben éli életét, annál nagyobb a tekintélye a népek családjában. E tudásnak és műveltségnek pedig egyik eszköze a könyvtár, vallotta nagy kultúrpolitikusunk. De nemcsak vallotta, hanem tett is érte, mégpedig ott, ahol a legnagyobb szükség volt rá, s néhány év alatt 1500 népkönyvtárat alapított. Gróf Klebersberg Kunó nyomdokaiba ugyan nem léphetünk, hi-

44

ÚJ KATEDRA

A nagy érdeklődésre való tekintettel a község színháztermében rendezték az ünnepi műsort, melynek hivatalos részében röviden bemutathattuk oktatási kormányzatunk, a Határtalanul Alapítvány és az Új Katedrát kiadó Commitment munkáját, illetve – Móra László Magyar zászló című versének sorait idézve: „Szeressük a hófehér színt, / Szeressük a zöldet, / Szeressük a piros vértől / Ázott magyar földet. / Mert a piros, fehér és zöld / Magyar zászlónk színe, / Benne fénylik, benne ragyog / Dicső múltunk híre, / Hősök arany szíve” – átadtuk a Commitment iskolának küldött ajándékát: két címeres magyar zászlót és egy szintén címeres, hatalmas lobogót. „Ez a nemzeti jelkép is emlékeztessen arra, hogy ös�szetartozunk. Határtalanul” – fűzte hozzá Erdélyi László, az alapítvány társelnöke. Igen magas színvonalú előadásban magyarul és szerb nyelven Ady műveit láthattuk-hallhattuk, megszakítva kicsikből és nagyokból verbuvált tánccsoportok és az énekkar szen néhány év alatt mi csupán mintegy két tucat könyvtár alapításában vehettünk részt, egyben azonban azonosak lehetünk nagy elődünkkel: alapítványunk, a Határtalanul Alapítvány is azokat a helyeket keresi, azokat a kistelepüléseket, ahol a leginkább szükség van magyar nyelvű könyvtárra. Alapítottunk már könyvtárakat Felvidéken, Kárpátalján, Erdélyben, s most, Istennek hála, megtalálva ezt a bácskai települést, itt lehetünk, elhozhattuk összegyűjtött könyveinket Délvidékre is. Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani, hogy fogadták, hogy helyet adtak a könyveknek. Köszönjük, hogy hosszú évtizedeken keresztül őrizték a tüzet, nem hagyták kialudni, így most erre a településre, Kishegyesre is, hol nemzettársaink élnek, hazajöhetünk. Néhány gondolatot szeretnék a KÖNYVTÁRRÓL, a könyvtárat csupa nagybetűvel írva, szólni. – A könyvtár a tudás, a szellemi gazdagság, a múlt, a jelen és jövő gondolatainak tárháza. – A könyvtár szerepe az első nyomtatott könyv, majd az egyre sokasodó könyvtárak megjelenésétől napjainkig nagy változásokon ment keresztül, s e változás főleg az információs forradalom óta jelentős. Hiszem azonban, hogy semmilyen információs forradalom az írott könyvet, a nyomtatott könyvek könyvtárát nem fogja kiközösíteni soha. – Egy könyvtárnak illata, levegője van, amit semmi nem pótolhat. – Az olvasás szeretete régen is az volt, de manapság még inkább nevelés kérdése.

2010. december

ÚJ KATEDRA

7határ

produkcióival, valamint három zongorista kislány hatkezes átirataival. A népzenészeken kívül a szereplők mindannyian az iskola jelenlegi tanulói. A négyszáz fős terembe közel ötszázan zsúfolódtak össze (jó néhány kisgyerek a szülei ölében ült, és sokan állták végig a műsort), csodálatos hangulatot teremtve az először kissé megszeppent, de aztán egyre jobban belelendülő szereplőgárdának. Másnap ismét az egyik ámulatból a másikba estünk. Házigazdánk, Kátai Géza mutatta be a Kátai Vendégházat, amely komplexum egy része takaros kis múzeum. Fűzfáktól árnyékos, mesterséges tóval, romantikus fahídon át megközelíthető szigettel büszkélkedő parkja esküvők kedvelt színhelye. Nem messze a vendégháztól az őshonos Kátai család százesztendős, 1974-ig üzemelő pékségét látogattuk meg, amely ma már igazi kuriózum: Pékmúzeum a hozzá tartozó udvarral, kürtőskalács-sütödével, ajándékbolttal, százéves, ma is ép és egészséges eperfával, családi házzal. Az elpusztult régi és az új Kishegyes határában található a Kátai Tanya, amely az elmúlt tizenöt év alatt egy aprócska vendégváró házikóból minden igényt kielégítő turista- és oktatóparadicsommá vált. Látható itt a házőrző jószágokon kívül csirke, pulyka, liba, kacsa, ló, disznó, tehén, kecske, nomád körülményeket kedvelőknek és többcsillagos ellátást igénylőknek szállás, konferenciát, szabadegyetemet szervezőknek, képzőművészeti, táncos, zenei, színházi és még ki tudja, milyen céllal összesereglett táborozóknak 120 személyes fedett előadó színpaddal, játszótér, agyagbánya, tűzrakó hely, cukrászda, étterem – télen-nyáron üzemelő őrtoronnyal védve. Kis küldöttségünket Kátai úrtól Virág Gábor vette át,

aki megmutatta nekünk katakombaszerű alépítményével együtt a Dombos Fest helyszínén, Csete György tervei alapján emelt Kemencekápolnát, amelyet a Dombos Polgárok Egyesülete építtetett 2006-ban az 1456-ban kivívott nándorfehérvári győzelemre és az 1956-os forradalom és szabadságharcra emlékezve. Megnéztük a hányatott sorsú, nagyrészt elpusztított 1848-as emlékmű hiteles mását, amelyet a Nyugati temetőben állítottak fel 2000. július 28-án. Az első emlékmű, ahogy az újravésett feliraton olvashatjuk, „Bács-Bodrogh vármegyének a névtelen szabadsághősök iránt kegyeletes közönsége adakozásából emeltetett 1887. július 17-én. E hely környékén győzte le 1849. július 14én Guyon Richárd honvéd tábornok 7000 honvéddel, 42 ágyúval, Jellachichnak 12 000 emberből, 79 ágyúból álló hadát. Guyon a fölnyomultában reátámadó Jellachich bánt Hegyes, Szeghegy, Feketehegy határán vitéz honvédeivel megvervén, Verbászon át Kátyra futamította s vármegyénkből kiszorította.” Sajnos ez volt az 1848–49-es szabadságharcunk legutolsó győztes csatája. Kishegyes mégis annyira büszke erre a győzelemre, hogy két esztendeje a helyi és a szegedi hagyományőrző egyesületek tagjai több száz néző nagy örömére újra összecsapnak, és kizavarják a Hegyalja utcából az ELLENSÉGNEK ÖLTÖZÖTT katonákat. Mert Kishegyesen nincs igazi ellenség! Ebben a faluban nyugalom van. Békében élnek a romákkal, s befogadták a balkáni háborúskodás közben idemenekült szerb családokat is. Azóta közösen igyekeznek megtenni mindent Kishegyes felvirágoztatásáért. Horváth Gábor Miklós

– Az olvasás területén a családnak, a szülőknek és az iskolának, a pedagógusoknak jó példával kell elöl járniuk. – Bizonyított tény, hogy olvasás nélkül nem alakul ki számos olyan készség a gyermekben, amely későbbi tanulmányai folytatásához nélkülözhetetlen. – A könyv nagy érték, nemcsak szellemi, de anyagi értelemben is, manapság kevésbé engedhetjük meg magunknak, hogy minden könyv, amit szeretnénk, ott legyen házi könyvtárunk polcain, éppen ezért a könyvtárnak minden korábbinál nagyobb a szerepe, jelentősége. Kurátortársam és a jelen lévő alapító szólnak majd a Határtalanul Alapítvány nevében. Engedjék meg, hogy magam a továbbiakban a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatásért Felelős Államtitkársága nevében szóljak néhány szót. Talán már e rövid időszak alatt is sokak számára nyilvánvalóvá vált, hogy nagy változások történtek az anyaország irányításában. Amikor ez év tavaszán a minisztériumba beléptünk, nyomban megfogalmaztuk azon igényünket, hogy mit várunk el a kollégáinktól. Ez pedig a következő volt: mostantól valamennyi ügyhöz úgy kell hozzáállnunk, hogy hogyan lehet azt megoldani, és nem úgy, hogy miként lehetne elutasítani. Ugye micsoda nagy különbség? Ha egy ügyben azt keresem, hogyan utasíthatom el, mert ha elutasítom, akkor kevés azzal a dolgom, ha az elutasítás lehetősége motivál, akkor nem lépünk

előre, a világ nem lesz szebb és jobb a munkánk által. De ha egy ügyben azt keresem, hogyan lehetne megoldani, biztos, hogy minden szebb és jobb lesz, még akkor is, ha történetesen mégis elutasító határozatot kell hoznom. Sok mindent megoldott már államtitkárságunk az elmúlt félévben, de még több az a feladatsor, amely előttünk áll. Szinte nincs olyan államtitkári vagy miniszteri értekezlet, kormány- és parlamenti ülés, ahol ne lenne napirenden a külhoni magyarok kérdése. A külhoni magyarság sorsa, s ezen belül az iskoláskorúaké kiemelt helyet foglal el az intézendő feladatok között. Ezért is működik államtitkárságunkon a Határon Túli Magyarok Osztálya. Ígérhetem, hogy ez a jövőben sem lesz másként. Sok restanciát, elmaradt ügyet, gondot, feladatot kell megoldanunk. Mire az elmúlt nyolc s a korábbi negyven év hátralékát feldolgozzuk, bizony sok idő eltelik. De ígérhetem, hogy figyelmünk nem csökken, nemzettársainkról nem feledkezünk meg. Kérjük tehát a türelmüket. Biztosan többek előtt ismert az a jövőbeli terv, hogy az iskolák anyagi támogatást kapnak diákjaik Kárpát-medencébe, külhonba irányuló osztálykirándulásaihoz. Most nézünk körül, hogy mely települések jöhetnek szóba a kormányprogram végrehajtásakor. Én a magam részéről Kishegyesről, erről a településről, iskolájáról, kulturális programjairól csak a legjobb ajánlást tudom továbbítani az oktatásért is felelős minisztérium felé. Köszönöm, hogy meghallgattak!

2010. december

45

Egészség

ÚJ KATEDRA

Falra mászok – veled Az elmúlt években újabb és újabb, elsőre talán meghökkentő, mára azonban megszokottá vált mozgáslehetőségek tűntek fel, egyiket-másikat közülük tömegesen vagy akár versenyszerűen űzik. A kezdeti szűkös hozzáférés lehetősége is bővült, s  gyakran az áruk sem drágább, mintha teniszezni vagy úszni indulnánk. Közös sajátosságuk az újszerűség, s hogy lényegében kortalanul űzhetők, csupán egy kis elszántságra és időre van szükség mindehhez. Kipróbáltunk közülük néhányat, s megpróbálunk kedvet is csinálni hozzájuk. A falmászást alighanem sziklamászók fejlesztették ki, hogy időjárástól és napszaktól függetlenül hódolhassanak kedvenc időtöltésüknek, de ma már szinte önálló sportággá nőtte ki magát. A nyugati országokban már-már tömegsportnak számít, s  ha nálunk még nem is ennyire népszerű, egyre több teremben mászhatunk Budapesten és vidéken is. A mászófal vázra szerelt rétegelt lemezekből álló faldarab, amelyre különféle formájú és méretű műanyag fogásokat szerelnek. A fogások elhelyezése és jellege, valamint a fal dőlésszöge határozza meg a mászás nehézségét. Az esések megakadályozására a biztosítórendszer szolgál: a beülőn keresztül egy kötéllel vagyunk rögzítve a plafonon elhelyezett csigához, a kötél másik végét társunk fogja, aki gondoskodik arról, hogy az mindig rövid, feszes legyen. Ma már sok teremben van lehetőség az elölmászásra is, ilyenkor – a sziklamászáshoz hasonlóan – mászás közben folya­matosan kell beakasztani a kötelet a falon lévő eszközökbe (karabinerekbe). A beülőt, a köteleket, a biztosítófelszerelést minden teremben kölcsönözhetjük, ezt általában tartalmazza az ár, a falmester pedig megtanítja a biztosítás technikáját is. A mászáshoz szükségünk van egy társra, aki biztosít, s akivel jó, ha azonos súlycsoportba tartozunk. Kezdetben túl sok felszerelést nem is kell magunkkal vinnünk, a kényelmes ruha és egy tiszta sportcipő megteszi. Egy igazi mászócipőbe előbbutóbb érdemes beruházni, ha a dolog megtetszett, hiszen jelentősen megkönnyíti a dolgunkat. Ezeknek sok fajtája van, kezdőknek segíthetnek a választásban a falmesterek vagy a gyakorlottabb társak. A cipőknek kemény gumitalpa Néhány hely, ahol műfalat találunk: Klébi falmászás: Budapest, II. ker., Szabadság u. 23. Spider Club: Budapest, III. ker., Fényes Adolf u. 19–21. Mászóbirodalom: Budapest, XI. ker., Budafoki út 70. Ujjerő boulder terem: Budapest, XI. ker., Budafoki út 111. Kecskemét, Lánchíd Utcai Általános Iskola Pécsi Sasok Mozgásközpont: Pécs, Búza tér 6/B. Gellért Szabadidőközpont: Szeged, Derkovits fasor 113.

46

és magas gumipereme van, így kiválóan tapadnak a falon, hogy a legkisebb fogáson is megvethessük a lábunk, s akár lábujjhegyről is el tudjunk rugaszkodni. Hasznos segítség lehet még a ziazsák s a hozzá való magnézia, ez a kézzel való kapaszkodást teszi biztosabbá. Minden teremben vannak kezdők számára kiépített könnyebb falak, amelyeken különösebb előképzés nélkül, átlagos kondícióval is mászhatunk. Ha rendszeresen járunk, hamar megerősödünk, ügyesedünk, s persze a bátorságunk is megnő, így a nehezebb falakra is feljutunk. A falmászás hatékonyan megmozgatja szinte az összes izmot, érzhetően erősíti elsősorban a kar- és hátizmokat és persze a tenyeret s az ujjakat is (itt nem hatalmas izomtömeg kifejlesztéséről van szó, a mászás inkább szálkásít). Sokat segít a laza csípő, hogy valódi pókként mozoghassunk a falon; minden bemelegítésnél érdemes külön figyelmet fordítani a nyújtásra. Messziről és másokat nézve meglehetősen egyszerűnek tűnik a dolog, ám amikor először odaállunk a fal tövébe és elindulunk felfelé, a fal hirtelen nagyon magassá válik, a fogások összezsugorodnak, a közöttük lévő távolság viszont megnő. De ha itt nem állunk meg, hamar ráérezhetünk az ízére. A legegyszerűbb falak – ahol nagyméretű, kényelmesen megmarkolható fogások vannak, kényelmes távolságban, a fal esetleg még kissé döntött is hátrafelé – egy kissé ügyetlenül összerakott létrára emlékeztetnek, bemelegítésnek kiválóan alkalmasak. Az igazi erőpróbát és sikerélményt azonban azok a szakaszok jelentik, ahol megdolgozunk

2010. december

ÚJ KATEDRA

azért, hogy feljussunk. Minden pálya más és persze eltér a nehézségük is. Van, ahol, bár sok a fogás, olyan aprók, hogy csak egy-két ujjbegy fér el rajtuk, s így nehéz jól megkapaszkodni bennük. Van, ahol olyan messze vannak a fogások, hogy mindegyik eléréséért külön meg kell küzdeni. És az is előfordul, hogy bár nincsenek túl messze a fogások és meg is tudjuk markolni őket, mégis ki kell csavarnunk a testünket, hogy a következő magasságig eljussunk. Ez időnként nem kevés erőt és ügyességet kíván, hamar úgy érezzük, hogy a kezünk-lábunk ólomból van, s bár tudjuk, hogyan lehetne továbbmenni, már képtelenek vagyunk kinyúlni a következő fogásért. Izgalmas kihívást jelenthet az előrefelé dőlő, úgynevezett negatív fal. Ez eleinte ijesztőnek, nehéznek tűnhet, de ha jól megmarkolható fogások vannak felszerelve, kis gyakorlattal is feljuthatunk rajtuk. Ezeken a falakon inkább több erőre van szükségünk, mint extra technikára, s elsősorban a karunk dolgozik, hiszen a testsúly nagyobb részét a felsőtest tartja. Kárpótolhat a fáradságért, de legalább az adrenalinszintünket jól megdobja itt a leereszkedés: mivel „hanyatt” másztunk, nem a fal mellett araszolunk le a kötélen, hanem a terem közepén, szinte légtornászként lebeghetünk lefele. Mivel a fogások áthelyezhetők, a falmesterek rendszeresen új útvonalakat alakítanak ki, hogy a gyakori vendégek se unják meg a falat, mindig találjanak új kihívásokat. Amikor már úgy érezzük, bemerevedett a két karunk, a lábunk is elnehezült, akkor elégedetten befejezhetjük a mászást. Ilyen-

2010. december

Egészség

kor is kötelező egy enyhe levezetés, minimum egy könnyű nyújtás. S abban biztosak lehetünk: egy kemény mászással töltött este után nem lesz gond az elalvással. F. D.

47

Hirdetés

48

ÚJ KATEDRA

2010. december