Viszlát, Budapest – viszlát, szerelem I. fejezet – Köszönöm, Dean, nem lesz ma már szükségem az autóra, hazamehetsz nyugodtan. Szombaton találkozunk – Lena mosolyogva intett a fiatal, afroamerikai srácnak és összefogta hosszú ruháját, hogy ne húzza végig a fűben. Bee megöli, ha még egy ruhát tönkretesz. De mit csináljon, ha ezek a ruhák olyan lehetetlenül hosszúak, hogy amint leveszi a cipőjét, máris a földön húzza őket? Egyik kezében a cipőjét fogta, a másik kezével a szoknya alját emelte meg, gyorsan felsétált a lépcsőn, és a bejárati ajtóhoz szaladt. Fázott a lába a kövek hideg érintésétől, de úgy érezte, egyetlen lépést sem tud már megtenni ebben a cipőben. Legszívesebb azonnal a kukába vágta volna. Szerencsére nem kellett kulcs után kutakodnia, a környéken már sokkal inkább az elektromos zár volt a divat. Ahogy beütötte a tizenkét számjegyből álló kódot máris hallotta, ahogy az öt biztonsági pánt visszahúzódik, és az ajtó halkan kinyílt. Hihetetlenül jó érzés volt hazaérni. Az előszobában azonnal felkapcsolódtak a mozgásérzékelős lámpák Lena ledobta a rövid szőrmekabátkát a fogasra. Ügyes utánzat volt, olyan puha volt, mint az igazi, és meg is kérték az árát, majdnem ugyannyiba került, mintha valódi nerc lett volna. A lány a konyhába ment és töltött magának egy pohár narancslevet. A csendet szinte harapni lehetett a kihalt házban. 1
Nagyon ritkán volt itthon egyedül, és furcsa volt neki ez a némaság. Elmosta a poharat és a lépcső felé indult. Ahogy felsétált az emeletre, a lenti lámpa elsötétült és a nagy ház ismét homályba burkolózott. Lena egy másik napon boldog lett volna egy ilyen este után. Bármelyik
nő
ölni
tudott
volna
érte,
ha
Ethan
Lawniczakkal tölthetne egy estét. Ethan fiatal, jóképű, lengyel származású filmrendező volt, és az utolsó két munkájával elképesztő sebességgel robbant be a köztudatba. Állítólag még maga Polański is gratulált neki. Ráadásul a férfi figyelmes volt és szórakoztató és láthatóan odáig volt Lenáért. A lány azt hitte, jól teszi, hogy ma találkoznak, de mégsem tűnt olyan jó ötletnek. Remélte, hogy azért a férfi még hívni fogja, kár lett volna elveszíteni. Lena egyetlen mozdulattal belökte a hálószoba ajtaját, és amin csukódott mögötte, már dobálta is le a ruháit. Mindent ott hagyott a földön, ahol éppen levette. A gyönyörű, aranyfényű estélyi az ágy lábánál hevert egy kupacban, a cipőt az ajtó mögé hajította, a fehérneműit morzsákként szórta végig a fürdőszoba ajtajáig. Egy órával később Lena már a párnázott, széles ablakpárkányon ült és egyik kedvenc, rongyosra olvasott könyvét olvasta újra – immár tizennegyedszer. Haját laza lófarokba kötötte, kinyúlt pólót és sortot viselt. Néha pár percre elkalandozott a figyelme, és ilyenkor mozdulatlanul bámult ki az ablakon. Bár az utcai lámpák fénye a sűrű fasor miatt nem szűrődött be a kertbe, a lány mégis tisztán ki 2
tudta venni a medence és a kis pihenő körvonalait. A pázsiton a beépített locsoló berendezés csövei bújtak meg, a gyalogutat kékes fényű, napelemes lámpák szegélyezték. Lena imádta ezt a házat. Még csak két éve költözött ide, és nem bírt betelni a hatalmas fákkal, a selymes fűvel és a környék békés hangulatával. megengedhette
Néha
szinte
magának,
fel hogy
sem
fogta,
Washington
hogy
valóban
egyik
csendes,
zöldövezeti részére költözzön, nem messze a folyótól. A ház egy lágyan emelkedő utca végén állt, kerítése nem volt, épp úgy, ahogy a többi háznak sem. Sűrű fa- és cserjesor takarta el a kíváncsi szemek elől, a kertben pedig szinte egy tisztáson érezhette magát az ember. A ház maga hatalmas volt, de valahogy mégis meg tudta őrizni azt az otthonosságot és bájt, amit sok épületnek nem sikerült. Lena hálószobájában központi helyet foglalt el a kandalló, ami azonban a melegebb évszakok közeledtével már egy ideje használaton kívül volt. Így jobbára csak a vázákba állított virágcsokroknak adott helyett, és Lena előszeretettel tárolta itt a mobiltelefonját. A lány ismét belemélyedt a könyvbe. Az Elfújta a szél című klasszikust olvasta, de ezúttal magyarul. Maga sem értette miért nem angolul vette le a polcról, de valahogy fájdalmasan jól esett neki ízlelgetni a régen hallott szavakat. Pár napja kezdett bele a könyvbe, és bár eleinte furcsa volt az anyanyelvén olvasni, nagyon hamar átállt az agya magyarra. Épp az jutott eszébe, hogy talán a többi magyar 3
nyelvű könyvét is újra kellene olvasnia, sőt, talán rendelhetne is néhány újat, mikor megcsörrent a telefonja. Azonnal megbánta, hogy nem némította le, mikor bevackolta magát az ablak mellé. A hangja valamiért annyira bosszantotta, hogy úgy döntött, az lesz a legegyszerűbb, ha felveszi. Macskamódra kinyújtóztatta lábait és kelletlenül fogadta a hívást. – Igen? – mondta rekedten. Órák óta nem szólt egy szót sem senkihez, a hangja idegenül és túl hangosan csengett a saját füle számára is. – Lena – kezdte Bee türelmetlenül. – Kicsit késni fogok, minden rendben van? – Már hogy ne lenne? – válaszolta ingerülten Lena. – Ne aggódj folyton értem. – Nem aggódom – bizonygatta Bee nem túl meggyőzően – csak megígértem, hogy fél tízre hazaérek, és gondoltam szólok, hogy nem fog menni. Őrületesen nagy a forgalom és még Holyhoz is be kell ugranom, ma kell elhoznom a ruhádat. – Nincs semmi gond, jól vagyok. Egyáltalán nem kell sietned. – Rendben. Akkor majd érkezem. Felmegyek, ha hazaértem. – Ne fáradj – vágta rá gyorsan Lena. – Azt hiszem, beülök a kádba egy órára. – Jól teszed. Sietek.
4
Lena gyorsan elköszönt és letette a telefont. Visszaült a fotelbe, kezébe vette a könyvet, de egy perc múlva fel is állt, és tanácstalanul álldogált a szoba közepén. Elment a kedve az olvasástól. Ha Bee hazajön, biztosan beszélni akar vele, és most neki semmi kedve beszélgetni. Úgy gondolta, az lesz a legjobb, ha tényleg vesz egy forró fürdőt, ezzel kivédi barátnője társalgási terveit és talán el is lazul kissé. Bár már gyorsan lezuhanyozott, mikor hazaért, de mégis feszültnek és idegesnek érezte magát, márpedig ez igazán nem volt jellemző rá. Lena Moore hűvös és nyugodt volt, céltudatos és magabiztos. Megtanulta már, hogy a problémákkal nem érdemes túl sokat foglalkozni. Az ő felfogása szerint, ha az ember valamit meg tud oldani, akkor nincs ok az aggodalomra, ha pedig nem lehet mit tenni, akkor pontosan ezért teljesen felesleges idegeskedni. Érezte, hogy jelen pillanatban a legkevésbé sem viselkedik a saját elveinek megfelelően: csupa olyan dolgon aggódik, amin nem kellene. Ledobálta gyorsan a ruháit, haját felcsatolta, köntösbe bújt és a hálószobájából nyíló fürdőbe ment. Ez volt a kedvenc helye a lakásban, csupa finomság és nyugalom. Fürdősót szórt a mély kádba, megnyitotta a forró vizet, s azonnal megcsapta a narancs és a ylangylang illata. Bár fogalma sem volt, milyen illata van ennek a virágnak, de a fürdősó gyártói ezt tüntették fel a kis dobozon, így jobb híján elkönyvelte: ilyen az ylang-ylang. Egy pár percig a 5
fürdőkád szélén ülve ujjait a meleg vízbe mártotta, majd visszasétált a szobába. A fotelt, melyben korábban ült, most egy gyönyörű birman macska foglalta el. – Maya – mosolyodott el Lena, és arca azonnal felderült. Megsimogatta a macskát, aki erre dorombolva tolta oda orrát a lány kezéhez. – Nem hiszem el, hogy éhes vagy, akárhogy is nézel rám. Majd Bee ad enni, nemsokára hazaér. – A macska, mintha csak megértette volna, leugrott a fotelből és az ajtóhoz sétált. – Jól van, menj, ha akarsz. – mondta Lena kissé sértődötten és kinyitotta az ajtót. A macska méltóságteljesen vonult le a lépcsőn. A lány halkan becsukta az ajtót, visszament a fürdőszobába, majd a hálószobába vezető ajtót is gondosan bezárta. Nem akarta, hogy zavarják. Időközben a fürdőkád megtelt illatos, narancsos árnyalatú gőzölgő vízzel, a tetején duci habpamacsok úszkáltak, és szinte követelték, hogy vegye az ember a tenyerébe őket és fújja a levegőbe. A víz csobogása illatosan visszhangzott a csempézett a falak között, a meleg, szinte édes pára lecsapódott a hatalmas tükrön. Lena egy támla nélküli zsámolyra hajtotta a köntöst és elzárta a csapot. A csendet szinte harapni lehetett. Ahogy a lány beleereszkedett az illatos vízbe, a hullámok a kád falát nyalogatták, a csobbanások mármár érzéki visszhangot vertek a tágas helyiségben. Lena becsukta a szemét, szemhéján átsejlett a fény, narancsszín mintákat festve a lány 6
elé. Szándékosan hagyta égve a lámpát a fürdőben, nem akarta a túlzásba vinni és gyertyákkal kirakni a kád peremét. Nem volt szüksége ilyenekre. Az illatok tökéletesen ellazították, ha lehunyta a szemét, nem volt az a dolog, ami elterelhette volna a figyelmét. Nyugtalan volt. Már
napok óta.
Ma már egyszer
ezt
megállapította, de most teljesen tudatosult benne. Ezért volt türelmetlen és ingerült Bee-vel, ezért érezte magát fáradtnak és feszültnek. Bee a legjobb barátnője és asszisztense volt, már évek óta dolgoztak és laktak együtt, tökéletes összhangban. Bee szervezett meg mindent. Fogadta a régi és új ügyfelek hívásait, megszerezte a szükséges információkat és szervezte Lena hétköznapjait. A bevásárlástól kezdve a fodrászon át a pénzügyekig mindent ő intézett. És Bee imádta ezt a munkát. Sokszínű volt, izgalmas, mozgalmas és soha sem unalmas. Mindemellett Lena a legjobb barátnője lett az évek során, Bee olyannak látta a lányt, amilyennek soha senki más. Egyszerűen megértették és elfogadták egymást. Olyan szoros kapcsolat volt köztük, amit egyikük sem értett. Lena nem tudta, mi lett volna vele, ha nem találkozik annak idején Bee-vel. Ahogy végiggondolta a lehetséges szomorú forgatókönyvet, azonnal eldöntötte, hogy bocsánatot kér a lánytól a mai viselkedéséért. Elszégyellte magát. Bee az egyetlen, aki tud róla mindent, csak vele lehet őszinte ebben az egész őrült világban. Neki
7
köszönhet mindent. Nekik ki kell tartaniuk egymás mellett, mindig, míg csak élnek. Lena úgy érezte, hogy a forró víz bekúszik a bőre alá, feltölti energiával
a
sejtjeit,
minden
porcikáját.
Megborzongott
és
felsóhajtott, saját hangját ezerszeresen verték vissza a fürdőszoba falai. Ez a csengő hang az édesanyára emlékeztette, felnőtt korára neki, Lenának egészen olyan hangja lett, mint az anyjának volt: meleg, puha és mély. Nem nagyon emlékezett már az anyjára, az emléke egyre halványodott. Csak azok a részletek maradtak meg, amikre tudatosan emlékezni akart, amiket újra és újra felidézett, rettegve attól, hogy egyszer majd nem emlékszik rá. Iszonyatosan félt, hogy egyszer majd nem tud visszaemlékezni többé az arcára, a mosolygó barna szemére, hajának puha selymére, vagy a mozdulatra, ahogy a homlokára tette a kezét kiskorában. Olyan nagyon régen volt már… csak tizenkét éves volt, mikor meghalt, rengeteg idő telt el azóta. Andrea ápolónő volt egy budapesti kórházban. Törékeny volt, gyenge és beteges. De lélekben ő volt a legerősebb az egész családban. Egyetlen zokszó nélkül tűrte, hogy a rák feleméssze szép lassan az egész szervezetét. Szokásos forgatókönyv. Lena felnőtt fejjel már tudta, hogy ez egyáltalán nem ritkaság. Évente rengetegen halnak meg így: későn fedezik fel a kórt és ilyenkor már nincs mit tenni. Nem emlékezett rá, hogy az édesanyja szenvedett volna, pedig 8
biztosan így volt. Az utolsó hetekben is mosolygott, mikor Lena bement hozzá, fáradtan és szinte már félelmetesen sápadtan. Olyan sovány volt, hogy a bőre már rátapadt a csontjaira, s szinte áttetsző volt, a haja elvékonyodott és elvesztette gesztenyebarna fényét, egészen szürkének látszott. Az apja teljesen összeomlott Andrea halála után. Lena megrázta a fejét, és a kezét a halántékára szorította. Nem, nem, nem! Nem akart arra gondolni, hogy az apja milyen állapotban volt az utolsó tíz évben. Ő, Lena vele maradt egy kilencedik kerületi garzonban, miután a bátyja elköltözött otthonról. Szörnyű évek voltak. Egyikük sem tudta, hogy mit tartogat még nekik a sors, hogy mi mindent kell még kiállniuk, pedig a java még csak ezután következett. Lena gondosan kerülte évek óta, hogy erre az egészre vissza kelljen emlékeznie, hosszú évekbe telt, mire túltette magát mindazon, ami történt. De most megrohanták az érzések. Csak azt vette észre, hogy egyre hangosabban veszi a levegőt, és ujjai annyira szorosan tapadnak a koponyájára, hogy már fáj. Olyan élesen csapott az agyába annak a napnak az emléke, hogy azt hitte, menten szétszakad a feje. Felhúzta a lábát, átkulcsolta a térdét, észre sem vette, hogy mennyire fázik, és hogy a fürdővíz már teljesen kihűlt. Átfogta a lábát, ringatta magát csendesen, és közben úgy érezte, soha nem volt ilyen magányos. Mintha be lett volna zárva a saját fejébe, ahol nem menekülhet sehová a fájó múlt elől. Tudta, hogy miért 9
rohanta meg mindez éppen most, hiszen minden évben ez történik ezen a napon, csak néha jobban viselte. Hirtelen felállt, és csurom vizesen kilépett a kádból. Magára rántotta a köntöst és a szobába rohant. Elszorult a torka, pedig üvölteni szeretett volna, könyörögni, kiabálni, törni-zúzni, bármit. Nincs családja, a bátyja nem áll szóba vele évek óta, mindenki más pedig halott régóta… olyan gyötrelmesen hosszú ideje fekszenek a föld alatt, ő pedig egyedül áll a világban, gyökértelenül, cél és támasz nélkül. Mindent elrontott. Minden az ő hibája, senki más nem tehet semmiről. Tönkretette a saját, az apja és a bátyja életét. És utána elmenekült, megfutamodott, gyáván és gyengén. Nem fogja soha megbocsátani magának. Hiszen mi lett belőle? A szülei nem hogy nem lennének büszkék rá, de egyenesen gyűlölnék őt, mindezt, azt ami lett belőle. Azt hitték, fontos ember lesz belőle, azt hitték sokra viszi majd, erre… Lena az ágyra vetette magát és a takarót markolta. Úgy érezte, talán jobb is hogy nem élnek a szülei, hiszen csak hazugság és szégyen lenne a kapcsolatuk. Talán nem is találkoznának, csak karácsonykor, vagy még egy évben egyszer sem. Talán néha összefutnának, de ő nem lehetne őszinte… senkivel nem lehet őszinte. Hazudnia kellene az édesanyjának, mindenkinek. Igen, jobb, hogy nem látja ezt az anyja, jobb ez így. Teremtett magának egy új életet, ahol egészen egyedül van… a gondolatra zokogni kezdett. Fejét a párnák közé temette és vigasztalhatatlanul sírt, úgy, 10
mint mikor megtudta, hogy az édesanyja már nem él. Akkor azt érezte, vége van a világnak, és vele együtt az ő életének. Talán jobb is lett volna. Nem hallotta, hogy valaki felrohan a lépcsőn, és feltépi az ajtót. Csak azt vette észre, hogy Bee karja öleli át, a hátát simogatja, és csitító szavakat duruzsol a fülébe. Érezte hajának ananász-illatát, hallotta hangjának megnyugtató, ismerős csengését és tudta, hogy tévedett. Nincs egyedül. Darabokra hullhat a világ, kísérthet a múlt, de ez a gondolat mégis megnyugtatta, s lassan csillapodott zokogása. Végtelen
kimerültséget
érzett,
mintha
csak
mindaz,
amire
emlékezett, valóban megtörtént volna vele újra. Nem tudta, hogy percek, vagy órák teltek-e el azóta, hogy Bee átölelte, csak azt érezte, hogy lassan lecsukódik a szeme. Szempillája nehéz lett a könnycseppektől, fáradtnak és elcsigázottnak érezte magát. Szerette volna megköszönni Bee-nek, hogy itt van mellette, de a szemére nehezedő súly győzött. Mielőtt jótékony, álomtalan álomba zuhant volna, még hallotta Bee hangját. – Nem a te hibád volt… nem a te hibád volt.
11
II. fejezet
Lena álmodott. Hogy aludt-e valójában, vagy csak félálomban képzelgett, azt maga sem tudta volna megmondani. Mindenesetre az álom valósághű volt… túlontúl valósághű. Újra kamaszlány volt. Közeledett a tizennyolcadik születésnapja, és az érettségi. Újra úgy fájt neki az édesanyja elvesztése, mint hat évvel korábban. Újra a Molnár Léna név állt a személyi igazolványában, és ami a legrosszabb: újra Magyarországon volt. Lena felriadt. Értetlenül nézett körül a szobában. Nem volt teljesen sötét, a kertet megvilágító napelemes lámpák tompa fénye bekúszott a sötétítő függönyön keresztül. Erősen hunyorítva ki tudta ugyan venni a szemközti falon lévő óra körvonalait, de hogy a mutatók pontosan hogyan állnak, azt képtelen volt megállapítani. Mindegy is. A fejét is alig mozdítva tekintett körbe a szobában, úgy érezte, mintha a csontjait valaki ólommal töltötte volna ki, míg ő aludt. Bee ott feküdt mellette. Láthatóan csak a cipőjét rúgta le a szoba ajtajában. Lena nem tudott az előző estére gondolni, nem is akart pontosan visszaemlékezni rá, hogy mi történt, annyira fogva tartotta az iménti álom. Nagyon furcsa volt… nagyon valóságos. Szinte érezte a Múzeum körút kis étkezdéiből kiáramló ínycsiklandó illatokat, a meleg szellőt az arcán, a későtavaszi napsugarak kellemes melegét a
12
hátán, és a táskája súlyát a vállán. Lena nagyon jól emlékezett erre a napra… 2004 májusa volt. Ez volt az utolsó hét a gimnáziumban, a jövő hétvégén ballagás, majd utána érettségi. Egyáltalán nem félt tőle, jóformán tudomást se vett róla. A ballagás sokkal jobban aggasztotta. Fogalma sem volt, hogy honnan fog néhány nap alatt egy tűrhető kinézetű fekete szoknyát találni. A húgának ugyan volt még régről egy, de képtelenségnek tartotta, hogy azon a szoknyán össze tudná húzni a cipzárt. Végső esetben majd megpróbál engedni a derekán egy kicsit, gondolta, miközben gépiesen körülnézett az egyik zebránál. A mai nap volt valószínűleg az utolsó, hogy megtette ezt az utat. Bár a gimnáziumban egyébként is két nyelvet tanult, de ő önszántából minden héten háromszor eljárt az egyetemre, hogy Szarvasi tanár úrtól olaszórákat vegyen. Mindenáron tanulni akart. Érezte, hogy ez az egyetlen kiút: bekerülni egy jó egyetemre, és a legjobbnak lenni. Már hetek óta nem volt érvényes bérlete, úgyhogy ma is gyalog jött az első kerületi gimnáziumból át a belváros másik felére. Nem volt olyan hosszú az út, alig háromnegyed óra alatt átsétált, de ma nagyon meleg volt, ráadásul késésben is volt. Mikor befordult a nagy vaskapu alatt irigykedve figyelte a vele szembejövő fiatalokat: ők már egyetemisták. Sikerült nekik. Felsóhajtva megszaporázta a 13
lépteit, és az utolsó métereket már futva tette meg. Hálásan lépett be a nagy kőépület hűvös falai közé. Mikor a lépcső felé indult, finom borzongás futott végig a karján és a tarkóján. A kinti meleghez képest szinte hideg volt bent az épületben, de tudta, hogy nem csak ez borzongatta meg. Lélegzetét visszafojtva szaladt fel a lépcsőn, majd felérve hangosan kifújta a levegőt. Csalódottság ült a szemében. Biztosan nincs már itt, hiszen sokkal később jött most, mint amúgy szokott. Biztosan elkezdődött már az órája. Halkan lépkedett a folyosókon, lába magától járta be az ismerős utat. Szarvasi tanár úr irodája a harmadik emeleten, egy szélesebb folyosó és egy kis mellékutacska kereszteződésénél volt. Az egyik oldalon a tanulmányi
osztály
volt,
ahol
szünetben
folyton
tucatjával
nyüzsögtek a diákok, a félreesőbb oldalán azonban csak néhány szemináriumi terem húzódott meg szerényen. Lena ezek előtt szokott várakozni, amíg Szarvasi tanár úr vissza nem érkezett az irodájába. Itt látta meg először Őt… Magas volt, jóképű, okos, ambiciózus, egyetemista és francia. Ennél sokkal kevesebb is elég lett volna ahhoz, hogy Lena szerelemre szomjas szíve belehabarodjon Alexbe. A fiúnak az egyik kisebb teremben volt órája ilyenkor, így Lena szinte minden alkalommal látta őt a folyosón álldogálni a barátaival. Másfél évvel ezelőtt látta meg őt először, és azonnal tudta, hogy elveszett. Alex volt
minden
vágyának
megtestesülése:
határozott,
férfias 14
arcvonásaiból arra következtetett, hogy jó pár évvel idősebb nála. Arcán már nyoma sem volt a gyerekes kerekdedségnek, vagy a kamaszkori soványságnak, ami Lena osztálytársaira még jellemző volt. Alex arca keskeny és férfias volt, az arcéle és az álla élesen rajzolódott ki a bőre alatt. Olyan volt, mintha még a csontjai is tökéletesen lettek volna. Rendezetlen hajával és a zöld szemében égő örökös vad vidámsággal olyan volt, mintha egy regényből lépett volna elő. Lena biztosra vette, hogy a fiú vízilabdázik, vagy valamilyen evezősportot űz. Válla széles és erős volt, és minden barátjánál egy fél fejjel magasabb volt. Lena attól a naptól kezdve minden alkalommal tíz perccel korábban érkezett, hogy ha lehet, vethessen egy pillantást Alexre, még mielőtt a fiú bemegy az órájára. Szánalmasnak érezte magát. Az elmúlt másfél év alatt tökélyre fejlesztette a láthatatlanul fülelés technikáját, így hétről hétre több mindent tudott meg Alexről. Ezen a májusi napon már nem volt titok előtte, hogy Alex édesapja korábban francia nagykövet volt Budapesten. Miután letelt a mandátuma ő és néhány éves kisfia nem tértek haza lyon-i otthonukba. Alex anyja szinte születésének pillanatában otthagyta a családját, szóval Alexandre Leroy-t és apját senki nem várta otthon Franciaországban. Az életükbe azonban hamarosan betoppan a kedves, és elbűvölő Zsuzsa, aki anyja helyett anyja lett a kisfiúnak, és hű társa az édesapjának. Szokásos történet. Alex persze nagymenő lett 15
Budapesten. Egy ex-nagykövet fiaként minden ajtó tárva-nyitva állt előtte. Politológiát kezdett tanulni, és biztos volt benne, hogy egyszer majd az apja nyomdokaiba lép. Vágyott Franciaországba. De úgy akart bevonulni hűtlen hazájába, hogy elmondhatja magáról: ő bizony valaki. Lena persze mindezt nem úgy tudta meg, ahogy szerette volna. Nem romantikus Duna-parti séták alkalmával mesélte el a fiú neki a történetet, nem nézhetett rá csillogó szemekkel a poros utcai lámpák félhomályában. Valójában soha, egyszer sem mert ránézni. Mindig csak akkor pislogott felé, amikor biztos volt benne, hogy a fiú nem látja őt. Csak ült, lehajtott fejjel, bújta a tankönyveit, és olyan erősen fülelt, ahogy csak tudott. Így aztán szép lassan egyre több mindent tudott meg szíve választottjáról, aki ezeket a részleteket mindig valaki másnak mesélte, Lena csak kéretlen, észrevétlen harmadik volt. Nagyjából biztosra vette, hogy Alex még annyira sem méltatta soha, mint a széksor mellett álló kávéautomatát. Lena odaért Szarvasi tanár úr irodája elé, és bekopogott. Semmi. Ismét kopogott, de megint nem kapott választ. Megpróbálkozott a kilinccsel is, de az ajtó zárva volt. Zavarodottan nézett körbe, és a szeme hamar megakadt a folyosó végén felfüggesztett nagy faliórán. Közelebb ment hozzá, és zavarodottsága csak tovább nőtt. Háromnegyed három? Hiszen biztosra vette, hogy már öt perccel elmúlt három óra akkor, amikor a körútra rákanyarodott. Megnézte 16
az óráját. Most is három óra öt percet mutatott. Nyilvánvaló. Hajnal három óta áll az órája, és neki fel sem tűnt! Lena halkan szitkozódott. Jellemző! Ő meg rohant, és most tessék, sehol senki. Szarvasi tanár úr még nyilván órát tart, szóval nincs mit tenni. Összekotort némi aprót a pénztárcájából és a zsebeiből, és vett egy kávét az automatából. Nem akarta kapucsínóra, vagy tejes kávéra pazarolni a pénzét, ez volt a legolcsóbb. Belekortyolt és elfintorodott. Nagyon keserű volt, úgy látszik cukrot elfelejtett rakni bele a gép. A táskát a vállára vetette, és kezében a pohárral elsétált az iroda előtt, hogy leüljön a szokásos helyére. Mikor azonban lekanyarodott a széksor felé, nem vette észre, hogy valaki egy vastag vezetéket celluxozott le keresztbe a folyosón. Hirtelen nagyon sok minden történt egyszerre. Lena kedvetlenül bambult maga elé, ám ahogy a látóterébe kerültek a szemináriumi termek fényes fehér ajtói, megállt a szívverése is: Alex ott állt a folyosón! Abban a pillanatban megroggyant a lába, és ezzel a lendülettel elbotlott az előtte húzódó kábel-kötegben. Az eredmény egyértelmű volt. Lena kis híján orra bukott, a kávé fele a padlón, a másik fele pedig a pólóján és a karján kötött ki. Lena akaratán kívül hangosan elkáromkodta magát. A szeme sarkából látta, hogy Alex és még két másik srác felé tart, szóval gyorsan felpattant, a táskáját az egyik székre hajította és eliramodott a legközelebbi mosdó irányába. A szükségesnél sokkal tovább tartott neki, amíg leöblítette és szárazra törölte a kezét, és szemrevételezte a 17
ruházatában bekövetkezett károkat. Dühösen konstatálta, hogy nincs mit tenni, ma bizony kávéfoltos pólóban kell megjelennie az órán, sőt… Alex előtt. A tükörbe bámulva győzködte magát: ne aggódj, úgysem vesz észre soha. Fel se fog neki tűnni, miért foglalkozol vele, hogy hogy nézel ki? A bátorítás nem segített. Lena remegő lábakkal botorkált vissza az iroda elé, és lehajtott fejjel közelítette meg a széket amin a táskája hevert. – Jól vagy? Nincsen semmi baj? – hallotta hirtelen maga előtt. Ezer közül is felismerte volna ezt a hangot. Egy másodpercre felnézett az oly ismerős, de mégis ismeretlen zöld szempárba és megrázta a fejét. – Jól vagyok, köszi. – motyogta és leült, amilyen gyorsan csak tudott. – Biztosan? A lány már csak bólogatott, és tüntetően kutakodni kezdett a táskájában, majd az első kezébe kerülő könyvet felcsapta és belemélyedt. Úgy tűnt, mintha hosszú órák teltek volna el, pedig valójában csupán tíz perccel később Alex és a többi ott ácsorgó diák zajosan bemasírozott az egyik terembe. Lena leengedte a könyvet. Tíz perce nem is lapozott, azt sem tudta mi van a kezében pontosan. Csak a szaporán lüktető szívére tudott koncentrálni. Mikor Szarvasi tanár úr megérkezett, majd végigpillantva a ruháján megkérdezte, mi
18
történt, Lena úgy érezte, sosem volt még ilyen szánalmas és nyomorult az élete. * – Ezt nem fogadhatom el! – Lena hangja szinte kiáltásként hatott. – Miért? – kérdezett vissza Eszter őszinte értetlenséggel. – Mert… nem és kész. – vágta rá Lena. – Nem örökbe akarom adni nyilván – méltatlankodott Eszter. – Csak ma estére. Lena ránézett a kezében tartott ruhára. Egy egyszerű fekete felső volt, pántok nélkül, a hátán hosszú selyemszalaggal lehetett méretre igazítani. Lena felnőtt fejjel már tudta, hogy az azóta eltelt évek alatt megszámlálhatatlan
alkalommal
viselt
ezerszer
gyönyörűbb
darabokat, de akkor és ott az volt a legszebb, ami életében a kezében volt. Elkeseredetten nézett végig a saját öltözékén. A délutáni kávébaleset nyomait már régen eltüntette, mielőtt átment barátnőjéhez lezuhanyozott és felvette a legjobb farmerját egy frissen vasalt, egyszerű, sötét színű felsővel. Lena mindig kínosan ügyelt rá, hogy a ruhái tiszták, illatosak és frissen vasaltak legyenek, ő maga pedig ápolt és kulturált megjelenésű. Elkeseredetten próbálta eltitkolni, hogy milyen szerény körülmények között élnek otthon, és az igényességével
próbálta
kompenzálni
a
családi
háttérbeli
hiányosságokat. A ruhái mindig egyszerű, olcsó darabok voltak, 19
amik a hétköznapokra neki tökéletesen megfeleltek, de valóban nem volt semmi igazán csinos, vagy elegáns holmija, ami megfelelt volna egy ilyen esti bulira mint a mai. Ő mosta és vasalta a saját, a húga és az apja ruháit is. A bátyja már évek óta nem élt velük, egy apró garzonba költözött pár évvel azután, hogy egy általános iskolában tanítani kezdett. Lenának rettenetesen hiányzott András. Ő volt az, akivel a legjobban megértették egymást, pedig tíz év korkülönbség volt közöttük. Így, hogy ő elköltözött, Lenára maradt a házimunka nagy része. Alkalmi munkákból próbálta kiegészíteni apja fizetését, és mindent megtett azért, hogy legalább a távolabbi ismerősei ne gyanakodjanak, hogy egy harminc négyzetméteres, egyszobás lakásban élnek együtt ő, a húga és az apjuk. De a legjobb barátnője előtt persze nem titkolózhatott. Eszter pontosan tudta, hogy amit most visel, az Lena legjobb ruhája. Azt is tudta, hogy a lány soha még csak egy pár fülbevalót sem tudott magának venni. Az egyetlen ékszere az édesanyja nyaklánca volt, amit féltve őrzött egy ékszeres dobozban, és csak nagy alkalmakkor vett fel. Most sem volt rajta. De még így is… Eszter úgy érezte barátnőjének nincs is szüksége ilyenekre. Lena arca olyan különleges és magával ragadó volt, hogy Eszternek belesajdult a szíve az irigységbe. Persze ez nem igazi féltékenység volt, de nem tudott néha nem arra gondolni, hogy mi mindent tudna kihozni ebből az arcból, ha az neki jutott volna.
20
Lena végignézett magán az Eszter szobájában álló tükörben. Ha tudta volna, mit gondol róla barátnője, biztosan nem értett volna egyet vele. Semmi különlegeset nem látott saját magában. Átlagos magasság, átlagos testalkat, átlagos hajszín, átlagos minden. Átlagos, unalmas, láthatatlan. Az egyetlen nem szokványos dolog valóban az arca volt: elkeskenyedő állát, telt ajkait és kissé távolülő, nagy világosszürke szemeit azonban semmiképp sem illette volna a „szép” jelzővel. Sokkal inkább furcsának találta. Fogalma sem volt, hogy kitől örökölhette ezt a szemszínt. – Legalább próbáld fel! – noszogatta Eszter, és a kezébe nyomta a ruhadarabot. Lena megadta magát és belebújt a felsőbe. Abban a pillanatban mintha egy másik lányt látott volna maga előtt. Ahogy belenézett a tükörbe, a szemei szinte világítottak, fehér bőre csodálatos kontrasztot alkotott a fekete selyemmel, és úgy látszott, mintha valami lágy fény áradt volna belőle. Haja lágy hullámokban omlott a vállára, és valahogy most nem is tűnt annyira seszínűnek. Nem volt többé láthatatlan. * Lenával ritkán fordult elő, hogy a barátainak sikerült elcipelniük magukkal egy-egy buliba, de ez most pont egy ilyen alkalom volt. A legkevésbé sem mozgott otthonosan a szórakozóhelyeken. Inkább az
21
a csendes, múzeumba járós, olvasós típus volt, akit egy ilyen hely sokkal inkább megrémített, mint feldobott. Ezen az estén azonban mintha változott volna valami. Nem érezte magát igazán jól, de azért sokkal kevésbé volt feszült, mint általában. Persze nagy volt a füst, és túl hangos a zene, de mégis… lehet, hogy csak a tequila hatása volt, amire Eszter meghívta, de Lena úgy érezte mégse olyan szörnyű ez az egész. – Gyönyörű vagy, amikor mosolyogsz – hallott egy hangot a háta mögül. Lena riadtan megfordult. Az egyik osztálytársuk, Ádám állt mögötte. Nem is hallotta, hogy a fiú ott van. Láthatóan Ádám már jóval többet ivott, mint egy tequila, szóval Lena tudta, hogy nem kell igazán komolyan venni a szavait. Ennek ellenére elpirult és megköszönte a bókot. – Igyál még egyet! – robbant be hirtelen Eszter a látókörébe és egy poharat nyomott a kezébe. Lena szinte hátratántorodott a lány lendületétől. – De nem akarok többet inni, meg különben is én… – Nincs semmi de, nem lesz tőle semmi bajod. Lena engedelmeskedett. Belekortyolt az italba, aminek melege azonnal átjárta a testét, a torkát szinte perzselte a forróság. A lány lusta mosollyal az arcán nézelődni kezdett a tömegben. A szórakozóhely
földszinti
helységének
egyik
kerek
könyöklő 22
asztalánál álltak, nem messze tőlük húzódott a hosszú bárpult, szemben velük egy kisebb táncteremből dübörgött a zene. A terem sarkában lépcső indult felfelé a ruhatárhoz, játékgépekhez. Innen özönlött be az újonnan érkezettek tömege is. Lena tudta, hogy lent az alagsorban is két vagy három táncterem van, de még sosem járt ott. Azon ritka alkalmakkor mikor eljött, mindig itt álldogált csak, ahol még lehetett hallani egymás hangját. Nyilván az alsóbb szint nyelte el a tömeg tetemes részét, mert Lena elképzelni sem tudta, hol fér el annyi ember, amennyit bejönni látott az elmúlt órában. Érdeklődve nézegette tovább a beáramló fiatalok csoportjait. Szerette nézni az emberek arcát, szeretett elgondolkozni rajta, vajon mire gondolnak éppen, honnan jönnek, milyen életük lehet. Nem is zavarta, hogy a társaságukból senki nem foglalkozik vele különösebben – már Ádám is átpártolt Eszterhez – teljesen lefoglalta az emberek arcának fürkészése. Aztán hirtelen olyasmit látott, amitől görcsbe rándult a gyomra. Nem volt előzmény, se figyelmeztetés. Az agya először nem is reagált, csak a teste: félrenyelte az italt amit épp csak kortyolgatott és köhögni kezdett. Ezzel egy időben a szíve is őrült sebességre kapcsolt, amit a tüdeje már nem tudott követni. Az eredmény további fuldoklás lett. Az erőlködéstől még a könnye is kicsordult. Lena dühösen törölte ki a nedvességet a szeméből. Nem akart egyetlen percet sem elmulasztani, hogy láthassa Őt. Alexet. Most nem 23
érdekelte az sem, hogy mi lesz, ha a fiú ránéz, olyan leplezetlenül bámulta őt, mint az elmúlt másfél évben még soha. Nem értette mi ütött belé, de tudta, hogy eszében sincs elfordítani a tekintetét, sőt, szinte várta, hogy Alex ránézzen. Nem hallotta már a barátai hangját, nem hallotta a zenét sem, mintha hirtelen megsüketült volna, csak azért, hogy az agya teljes mértékben a látványra tudjon koncentrálni. Az ujjpercei elfehéredtek, olyan szorosan markolta a Margaritás poharat. A só kezdett leperegni a pohár pereméről, az ital pedig lassan megmelegedett tenyere forróságától. Mégis kortyolt egy nagyot, nem érdekelte, hogy égeti a torkát a benne lévő tequila. Nem tartott sokáig, míg Alex megérezte, hogy valaki figyeli. A szeme fürkészően járt körbe a helyiségben, miközben barátaival a táncterem felé tartott. Mikor a szeme rátalált Lena kitartó pillantására egy másodpercre meglepetés futott át az arcán. Lena tudta, hogy Alex megismerte őt. Itt volt az ideje, hogy elfordítsa a fejét, és úgy tegyen, mintha csak véletlenül nézelődött volna. Nő volt, aki meglátta azt a férfit, akiről hónapok óta ábrándozott. Ösztönösen tudta, hogy mit kell tennie. Hirtelen újra megtelt a terem hangokkal. Érzékei kiélesedtek, minden egyes szót tisztán hallott, ami csak elhangozott körülötte. Feltűnő érdeklődéssel fordult oda Eszterhez és Ádámhoz, és megpróbált minél gyorsabban bekapcsolódni a beszélgetésükben. Közben azonban a szeme sarkából továbbra is Alexet figyelte, és biztos volt benne, hogy a fiú még mindig őt nézi. 24
– Gyere át velem oda – fordult határozottan Eszterhez és a táncteremben húzódó másik pultra mutatott. Ott is rengetegen álltak sorba italért. Esztert nem kellett sokáig győzködni, készségesen követte Lenát. A lány végig azon gondolkodott, hogy hogyan fognak tudni odaférkőzni a pulthoz. Végül ismét az ösztön győzött: bűbájos mosolyt villantott a fiúkra, vállával mintegy véletlenül hozzájuk ért, és fátyolos hangon bocsánatot kért mindenkitől. Szinte egy pillanat alatt a pult mellett álltak. Ez egyszer Lena nem törődött a pénzzel. A barátai asztalánál hagyott margarita helyett rendelt két martinit, és közben nem győzött azon csodálkozni, hogy milyen könnyen ment minden. A férfiak valóban ennyire kiszámíthatóak? Sosem érezte még ezt az erőt magában, de most úgy érezte, butaság volt ennyi ideig várnia azzal, hogy felhívja Alex figyelmét magára. Eszter láthatóan egyáltalán nem értette a dolgot, de Lena most nem akarta felvilágosítani. A lehető legtermészetesebb módon kezdett fecsegni a lánnyal mindenféle csacskaságról, és közben szinte látta, hogy a háta mögött Alex észreveszi őt, és elindul felé. Érezte a fiú közeledését, minden lépésével erősebb volt a vonzalom, ami hozzá fűzte. Nem látta, de mégis tudta, hogy mikor állt meg mögötte csupán csak egy karnyújtásnyira. Lena nem tudta igazán, hogy hogyan szoktak ezek a dolgok zajlani. Vajon meghívja egy italra? Vagy csak megjegyzi, hogy milyen szép időnk van ma? 25
Fogalma sem volt róla, mindenesetre kitartóan Eszterre függesztette a tekintetét, és úgy itta a lány szavait, mintha soha nem hallott volna érdekesebb dolgot, mint a Trója című film beható elemzése – bár elismerte, hogy Brat Pitt valóban még mindig elég jóképű. – Bocsánat… - kezdte Alex a háta mögött pontosan abban a pillanatban amikor Lena számított rá. A hangja olyan édes volt mint az olvasztott csokoládé – legalábbis Lena fülének. Ha az ő hangja csokoládé, akkor az én fülem a csésze, amibe a legédesebb csokoládét töltik… gondolta Lena, de mivel a következő pillanatban rájött, hogy ez mennyire idióta és szörnyen giccses metafóra, így az elfojtott nevetéstől szinte prüszkölve fordult hátra. – Igen? – nézett a lehető legártatlanabb mosollyal Alexre, de amint újra eszébe jutott a csésze és a csokoládé, megint alig bírta visszatartani kitörő nevetését. – Bizonyára rajtam látsz valami ennyire mulattatót – jegyezte meg Alex. – Valójában én csak örülök neki. Mindig öröm megnevettetni egy ilyen gyönyörű lányt. Lena most már tényleg nem bírta tovább. Az ósdi csajozós duma még a saját korábbi szánalmas hasonlatánál is mulattatóbb volt: hangosan, csengő hangon felnevetett. Alex bizonyára érezte, hogy a dolog nem egészen úgy sült el, ahogyan tervezte, mert úgy tűnt zavarban van, és gyorsan témát is váltott. 26
– Mintha ismerős lennél valahonnan. Nem láthattalak ma délután az egyetemen? Lena próbálta összeszedni magát, és pár másodperc múlva végre nevetés nélkül tudott a fiú szemébe nézni. – Meglehet, hogy jártam arra. – Ez esetben meglehet, hogy láttalak. Lena elmosolyodott. Ez a mosoly végre egy olyan lány mosolya volt, akivel éppen a legjobb dolog történik, amit csak el tud képzelni. Nem sokra emlékezett később az este hátralévő részéből. Azt tudta, hogy egész este Alexszel beszélgetett, de hogy miről, azt nem tudta volna megmondani. Arra is emlékezett, hogy táncoltak. Emlékezett arra a furcsa vágyra, amit még eddig soha nem érzett ilyen erősen. Érezte, hogy izzik köztük a levegő. És ami a legfontosabb: emlékezett rá, hogy a fiú megkérte, találkozzanak ugyanitt, ugyanekkor a következő napon is. Lena szinte bódultan egyezett bele. Akkor is mámoros állapotban volt, mikor Alex búcsúzóul könnyű csókot lehelt a szájára, arra pedig egyáltalán nem emlékezett, hogy hogyan jutott haza a Jászai Mari térről. Reggel mikor felébredt, szinte részeg volt a boldogságtól. Alig akarta elhinni, hogy mindez valóban vele történt. Szentül hitte, hogy ha az előző este csodás volt, akkor a mai csak még varázslatosabb lehet. Az ösztönei ezúttal nem jelezték a bajt…
27
III. fejezet
Lena úgy ébredt, mint aki előző nap alaposan felöntött a garatra. Sajgott a feje, úgy érezte, hogy minden tagja zsibbad és ég. Még a fejét is nehezére esett megmozdítani. Csak résnyire nyitotta a szemét, de azonnal érezte, hogy szemhéja dagadt a sírástól és a kialvatlanságtól. Óvatosan oldalra fordult: Bee már nem volt mellette. Az ágynak azon a részén, ahol ő feküdt, már szépen meg volt ágyazva: a párna megigazítva, a takaró kisimítva. Lena lassan tápászkodott fel. Először csak felült az ágy szélére és a tenyerébe támasztotta homlokát. Megkordult a gyomra, de amint valami ételre gondolt, máris émelyegni kezdett. Talán jobb lesz, ha inkább mégsem reggelizik… Lassan felkelt, és meglepve tapasztalta, hogy póló és rövidnadrág van rajta. Biztos volt benne, hogy tegnap este csak a köntösét kapta magára. Bizonyára Bee átöltöztette, hogy ne legyen olyan kényelmetlen az éjszaka. A csendes gondoskodástól meleg járta át a szívét. Nem felejtette el, hogy tegnap bocsánatot akart kérni a lánytól, amiért olyan ingerülten viselkedett vele. Bee nem tehetett semmiről. Ő mindig jót akart neki, mindig mellette volt. Lena végül erőt vett magán és felállt. Úgy érezte, nincs ereje lezuhanyozni, pedig tudta, hogy ez tenne neki most a legjobbat. Ahogy feltápászkodott az ágyról, érezte, hogy a vér egyetlen szempillantás alatt áramlik ki a 28
fejéből. Megkapaszkodott az éjjeliszekrényben, és várt pár másodpercig. Gyakran előfordult vele, hogy megszédült, amikor gyorsan kelt fel az ágyból. A tegnapi nap után pedig egyáltalán nem csoda… A fürdőszobája ajtaja nyitva volt. Lassan bevonszolta magát, és látta, hogy Bee itt is mindent szépen rendbe rakott. A tegnapi fürdővizet leengedte, a kád csillogott a tisztaságtól, és annak sem maradt semmi nyoma, hogy előző este Lena vizes lábbal trappolt végig mindenen. A köntöse ott lógott a helyén, a zsámolyra friss törülköző volt készítve. A helyiséget még mindig belengte a narancs illata. Lena mélyen belélegezte, és mintha a fanyarul édes gyümölcs erőt adott volna neki. Lassan levetkőzött, és – véleménye szerint emberfeletti energiákat mozgósítva – belépett a kádba. A forró vízsugár olyan volt, mintha valaki végigmasszírozná a hátát, nyakát, vállát. Fogalma sem volt róla, mennyi ideig állt a zuhany alatt, de mikor végül tiszta ruhában, törülközőbe csavart hajjal, fogmosás után kilépett a hálószoba ajtaján, úgy érezte, talán képes lesz végigcsinálni ezt a napot. Lena úgy vánszorgott le az emeletről, mint egy csiga, izmai a forró fürdő ellenére sem lazultak el igazán. Egyik kezével a lépcső korlátjába kapaszkodott, a másikkal a szemét próbálta árnyékolni. Vakította a lenti napsütés. Ezer éves szövetpapucsában óvatosan csoszogott a lépcsőkön. Már a lépcsősor tetejéről látta, hogy Bee 29
valószínűleg órák óta fent van és teszi a dolgát, pontosan olyan energikusan, ahogyan mindig szokta. A függönyöket nem hogy széthúzta, de egyenesen eltüntette az összeset a karnisokról. Lenának erős volt a gyanúja, hogy a méregdrága vásznak a tisztítóban pihennek, áldozatául esve Bee tavaszi nagytakarításának. Azt sem volt nehéz észrevennie, hogy Bee hadrendbe állított Carmen, a bejárónő mellett még két fiatal lányt, akik nyilván szintén a nagytakarításban segédkeztek. Az egész alsó szintén elképesztő volt a sürgés-forgás. A porszívó bömbölt valahol, Lena nem is értette, hogyhogy nem hallotta odafent. A két kis fiatal fruska közül az egyik nagy halom ágyneművel, törülközővel és ruhával mászkált fel-alá a lakásban a másik pedig szorgalmasan pakolta le és vissza a polcokat, port törölt, leszedte a láthatatlan pókhálókat a sarkokból, ablakot pucolt, és még ki tudja… Bee pedig a káosz kellős közepén, frissen, üdén, halkan, de határozottan adta ki az utasításokat. Lena már a lány látványára is elfáradt és arra gondolt, jobb lett volna, ha fel sem kel. Azonban még mielőtt különösebb feltűnés nélkül visszaosonhatott volna a szobába, Bee észrevette őt és gyorsan odasietett hozzá. – Jó reggelt! – köszönt vidáman és ellenkezést nem tűrően húzni kezdte Lenát a teraszajtó felé. – Gyere ki, jobb lesz itt, bent hatalmas a zaj.
30
– Azt észrevettem… - morogta Lena halkan. – Kaphatnék egy jó erős kávét rengeteg cukorral? – Szó sem lehet róla – vágta rá Bee és letett Lena elé egy üvegpoharat, ami valami gyanús, sűrű, zöld lével volt tele. – Tessék, búzafűlé, frissen préselve. Nagyon jót fog tenni. – Te most viccelsz, ugye? – Nem, kóstold csak meg. Hidd el, feltölt energiával, és jobb, mint egy kávé. – Én azért inkább arra szavaznék… - válaszolt Lena de azért közelebb húzta a poharat, gyanakodva méregetni kezdte, majd felemelte és belekóstolt. – Te jó ég, meg akarsz ölni? – kiáltott fel Lena prüszkölve – Ez iszonyatos! – Idd meg - adta ki az utasítást Bee. – Addig hozok egy gyógyteát és készítek neked valami könnyű ebédet. Aztán szedd össze magad, mert Jake jön ebéd után. Lena felnyögött. Nehezen tudta eldönteni, hogy mihez van kevésbé kedve: meginni ezt a rettenetet, megvárni Bee gyógyteáját és könnyű ebédjét, vagy találkozni Jake-el. Ahogy újra a szájához emelte a poharat, vitathatatlanul eldőlt a kérdés: a zöld iszonyatnál minden csak jobb lehet. Lena hunyorogva pislogott körbe a kertben. A teraszon az infralámpás hősugárzóknak köszönhetően kellemes meleg volt, de látszott, hogy azok hatósugarán túl még igencsak 31
hűvös lenne a rövidnadrágban üldögéléshez. A maga részéről egyáltalán nem bánta, szerette a hideg, kissé nyirkos levegőt, valahogy sokkal tisztább és üdébb volt minden. A hűs levegő átjárta a tüdején keresztül minden sejtjét. Ez sokkal hatásosabb gyógymód volt minden teánál. Épp próbálta magába inni a kora tavaszi nap minden jótékony hatását, amikor Bee megjelent a teraszon, ezúttal tálcával a kezében. – Spenótsaláta paradicsommal és tojással - jelentette be úgy, mintha ennél több kívánsága senkinek nem lehetne. Lena megadta magát. – Oké, ide vele, nem bánom. Ma megeszek mindent, amit elém teszel. Végül Bee gasztronómiai remekműve sokkal kevésbé bizonyult borzalmasnak, mint azt Lena várta. A lány végig ott ült mellette, amíg evett és a nagytakarításról próbált csevegni Lenával. – A te szobádat majd délután vagy csak holnapután takarítjuk ki, ha nem leszel itthon. Vagy készülsz ma valahová? Holnap biztosan nincs semmi programod. – közölte Bee és már egy kisméretű érintőképernyős szerkezeten lapozgatott. - Holnapután lesz az a koraesti nyárköszöntő parti, bár szerintem májusban még egy kicsit korán van ehhez, de mindegy. Tegnap elhoztam a ruhádat Holytól, elképesztő, ahogy átalakította. Elegáns lett, rafinált és szexi, imádni fogod. Holy azt mondta, engednie kellett a csípődnél majdnem egy 32
centit, szóval a lelkemre kötötte, hogy jól leszúrlak és figyelek, hogy normálisan egyél és eddz rendesen. Persze Jake-nek is szólnom kellene, de én mondtam Holynak, hogy szerintem egyáltalán nem látszik, és a te alakod tökéletes. De persze ha látszódna, se lenne semmi gond, egyáltalán nem lenne probléma, ha egy kicsit szélesebb lenne a csípőd… Na mindegy, a lényeg, hogy arra azért vigyázz, hogy a fenekedre egy grammot se szedj fel. De ne aggódj! Biztos vagyok benne, hogy nincs olyan férfi, aki ellenállni tudna neked. Jackson szenátor el lesz ragadtatva, és… Lena figyelme kezdtek elkalandozni. Fél füllel még hallotta Bee monológját, de közben a gondolatai visszakanyarodtak az előző estéhez.
A
szüleihez.
Az
anyja
betegségéhez,
az
apja
alkoholizmusához, és ahhoz, amire tegnap gondolt. Hogy talán jobb is, hogy nem él az anyja és nem látja, hogy ki lett belőle. Lena rég elfogadta ezt a dolgot, és bár úgy érezte nem sok választása volt, nem is ellenkezett. Szerette az életét. Elégedett volt a sorsával. Kevesen, de voltak olyanok, akik tudtak róla mindent, és elfogadták így. Ők látták az embert is az álca mögött, tudták, hogy mi rejtőzik belül. Ők jelentették a családját, Bee és Jake. Az anyja talán gyűlölné, és megvetné, de ők nem. Őket nem zavarja, és csak ezt kell szem előtt tartania, hiszen amíg boldog, addig nincs baj. És Lena boldog volt. Ezzel együtt ő volt a posztmodern világ Washingtonjának legkeresettebb luxus kurtizánja. 33
*** Mikor Lena végzett az ebéddel, úgy érezte, most lett csak igazán éhes. Bee könnyű salátája a fél fogára sem volt elég, de a lány olyan szigorúnak tűnt, hogy Lena meg sem mert mukkanni. Plusz egy centi a csípőjére… na és? Hízni nem hízott, az alakja ugyanolyan tökéletes, mint öt évvel ezelőtt, erről Jake gondoskodik. Lena úgy érezte, ölni tudna valami rendes ételért. Bee már jó ideje bement, hogy tovább koordinálja a bent zajló szorgos munkát. Lena egy darabig még hallotta a hangját, de most már a zajok kezdtek kicsit elhalkulni. Óvatosan széthúzta a teraszajtót és bemerészkedett a házba. Valóban igaza volt: a nappaliban, étkezőben, konyhában senkit nem talált, a takarítás zajai fentről szűrődtek le. Lena óvatosan, mint egy rossz kisgyerek, beosont a konyhába és kinyitotta az egyik szekrényt. Ott volt! Aszalt-gyümölcsös müzli, rengeteg csokival! Hangtalanul elővett egy reggeliző tálkát és nagy adag müzlit szórt bele. Még a hangját is öröm volt hallgatni! Az édes darabkák szinte zenéltek, ahogy a tálkába potyogtak szépen egymás után. Lena a hűtőhöz lépett, és ahogy kinyitotta, azonnal megcsapta a kiáramló hűs levegő. Mintha csak a távozó tél lopódzott volna be a lakásba. Ahogy végigjáratta szemét a polcokon, azonnal elszontyolodott. Csak szójatejet talált. Utálta, de Bee szerint ez sokkal egészségesebb, mint a sima tej. Nem akarta, hogy ez az apróság elrontja ezt az 34
amúgy csodálatosnak ígérkező finomságot, szóval úgy döntött, egy kis cukorral a szójatejet is fel lehet dobni. Az első falatnál érezte, ahogy a bűnös szénhidrát és vele a boldogság szétárad a testében. Érezte a foga alatt ropogó szemeket, az olvadozó csokidarabokat és a puha, ragacsos aszalt meggyeket. Már csak kávé kell neki, és újra embernek fogja érezni magát. Lena boldogan rágcsálta a müzlit, semmi más nem tudott beférkőzni az agyába, csak az a tudat, hogy erre volt szüksége. Megfeledkezett szinte az egész világról, az egyetlen, amire még tudott gondolni, az annak kitervelése volt, hogy hogyan jut majd kávéhoz. Épp a szemét járatta a konyhai eszközök sokaságán, mikor egy oly ismerős, kellemes hang megszólalt mögötte: – Hello, Lena! Lena a váratlan hang hallatán először fulladozni kezdett az ijedség okozta félrenyeléstől, majd köhögött és végül hangosan káromkodott. – Uramisten, Jake, ki akarsz nyírni? – fogalmazta meg végül szalonképesebben a gondolatait. – Sunyiban eszel – Lena hallotta, hogy ez nem kérdés, hanem kijelentés volt. Megvonta a vállát. – Cukor és szénhdirát, gratulálok! – vigyorgott Jake. – Jézusom, ne kezdd te is! Éhes vagyok. Bee csak kecskekaját rak elém minden áldott nap, muszáj valami olyat ennem, aminek íze is van. 35
– Oké – vont vállalt végül a férfi. Te tudod. Te eszed. – Anyám, ezt úgy tudod mondani, hogy az étvágyam is elmegy. – mondta Lena, és szomorúan nézegette a kezében lévő tálat. – Dehogyis, edd csak meg. Ettől nem lesz semmi bajod. Én, mint az edződ, hivatalosan is megengedem – tette hozzá. – Komolyan? – ragyogott fel a lány arca és boldogan kanalazott bele újra a tálba. – Olyan vagy, mint egy gyerek – morogta Jake de a szája sarka mosolyra húzódott. – De mondd, hogy ezd eddig dem tuddad – válaszolt Lena teli szájjal. – Bocsáss meg, de nem igazán értettem, a szádban ficánkoló csokoládé és aszalt szilva darabok lekötötték a figyelmemet. A lány nagyot nyelt. – Csak azt mondtam, hogy ennyi idő után tudhatnád már, hogy néha olyan vagyok, mint egy gyerek. – Néha? – vigyorgott Jake, mire Lena a vállába bokszolt. – Kijössz a teraszra? Bee bármelyik pillanatban berobbanhat újra a portörlőjével, meg az ablaktisztítóval. A függönyöket már ellopta… – Tavaszi nagytakarítás? Lena csak bólintott mert a szája ismét tele volt. Fél kézzel elhúzta a teraszajtót és kitessékelte a férfit. 36
– Amúgy hogyhogy ilyen korán jöttél? – kérdezte végül. – Korán? Ne viccelj, elmúlt két óra. Reggel hét óta edzéseket tartok. Lena úgy gondolta, az lesz a legokosabb, ha nem szólal meg. Ő mindig is későn kelő típus volt. Általában még a délután jó része is regenerálódással telt, ha épp nem volt munkája. Különösen egy ilyen napon, mint a mai. Ártatlanul forgatta a szemeit, és igyekezett nem nézni a férfira. Ám az végül mégis megszólalt. – Mit szólnál hozzá, ha inkább azt csinálnánk, amiért jöttem? – Őszintén? Az influenzához is több kedvem lenne. – Lena elhúzta a száját. – Rettenetes napom volt tegnap, semmi kedvem hozzá. Mi lenne ha… pókereznénk? – Nem is tudsz! – De még megtaníthatsz. – Vicces vagy. – Akkor… főzzünk vacsorát. Főzök neked. – Lena egy aranyhalról sem tudsz gondoskodni. A legkomolyabb kaja, amit össze tudsz dobni, az a müzli. – nyomatékosan a tálkára mutatott. – Ebben tévedsz! Régen, mikor még Magyarországon éltem, sokat főztem. Nekem kellett gondolkodnom apámról meg… meg a húgomról.
37
Jake érezte a pillanatnyi szünetet és a hangszín megváltozását. Ő is egészen más hangon szólalt meg. – Tegnap volt, ugye? Ezért volt pocsék napod. Lena bólintott és a tálkába bámult. Jake nem akarta vigasztalni. Az elmúlt években megtette gyakran. Mint az edzője, mint a barátja. Nem volt mit tenni, a sebek túl mélyek voltak, és a férfi tudta, ha másból nem, hát a saját tapasztalataiból, hogy az ilyeneken tényleg csak az idő segít. Ezzel a közhellyel azonban esze ágában sem volt felbosszantani Lenát, úgy gondolta, inkább ki kellene zökkentenie a lányt a mélabúból. – Gyere futni – pattant fel hirtelen. Lena a száját húzta. – Képtelen vagyok – vágta rá. – Lena, te mindenre képes vagy. Gyere. Te is tudod, hogy jót fog tenni. A lány még mindig nem mozdult. Jake megfogta a kezét és felhúzta. – Öltözz fel. Itt várlak. Lena megadóan bólintott, Jake pedig szelíden az ajtó felé kormányozta. – Öltözz fel rendesen – mormolta még lánynak, mielőtt az eltűnt volna a szeme elől. Éppen hallotta csapódni a hálószoba ajtaját, amikor Bee megjelent a lépcsőn. – Hallottam, hogy megjöttél. 38
– Igen. Futni megyünk ma. – Úgy érted, futni viszed. Nem hinném, hogy menne magától. – Nem – válaszolta Jake szűkszavúan. – Tegnap… mi történt tegnap? – Semmi. Csak a szokásos. Egyik évben rosszabbul érinti, a másikban kicsit jobban. Idén rosszabbul. – Bee megrázta a fejét. Nem tudom megnyugtatni, bármit csinálok. – Talán nem is kell. – Jake ma már másodszor állta meg, hogy elpuffogtassa az „idő majd megoldja” közhelyet, és csendben maradt. Lena pár perc múlva megérkezett, lábán futócipővel, kezében sapkával. – Jake, biztos, hogy kell ez a sapka? Nincs is annyira hideg. Lena odalépett a férfihez. – Biztosan kell. – válaszolt Jake és gyengéden a lány fülére húzta a sapkát. Tudod, a fejeden keresztül… – … adom le a hő nagy részét – fejezte be Lena gúnyosan. – Így van. Szóval jobb, ha hallgatsz rám. *** Lena gyűlölt futni. Egész egyszerűen utálta minden porcikája a feje búbjától a lábujjáig. Ezerszer jobban szerette a kreatívabb mozgásformákat, szívesebben táncolt, teniszezett, imádta a keleti harcművészeteket, de a futás… Jake pontosan tudta, mi az, amit ki nem állhat és azt is tudta, hogy most erre van szüksége. Semmi 39
másra nem tudott gondolni abban az órában, csak égő tüdejére és fáradó lábaira. Elfelejtett minden mást a világon és átadta magát a fizikai szenvedésnek. Szinte érezte, ahogy a lelke gyógyul. Már látta a házat az utca végén, amikor Jake könnyedén és nevetve megelőzte őt. Lena gyerekes dühöt és tehetetlenséget érzett. Ugyanakkor az agyába hamar beférkőzött az elszántság és bizonyítási vágy is. Maga sem tudta, hogyan, de még gyorsabb tempóra kényszerítette magát. Próbálta egyenletesen venni a levegőt és hosszú lépésekkel, folyamatosan gyorsuló tempóban haladni előre. Hihetetlenül lassan, de utolérte a férfit, és pár perc múlva már ő vezetett. Alig néhány tíz méter volt hátra, Lena szinte már élvezte ezt a versenyfutást, tudta, hogy győzni fog. Mindig győznie kell. De akkor váratlanul Jake újra megjelent a könyöke magasságában. Ahogy hátrafordította kissé a fejét, kiesett a ritmusból és a férfi olyan könnyedén körözte le, mintha egész eddig csak félgőzzel futott volna. Lena kifulladva érkezett meg a kertkapuhoz. Jake keze már a kilincsen volt és mosolyogva nézett rá. – Ügyes voltál, nagyon jól ment – dicsérte a lányt. Lena egy szó nélkül bemasírozott a kapun és durcásan végigvonult a bejáratig húzódó kővel kirakott utacskán. Olyan erővel vágta be maga mögött az ajtót hogy a közeli ablakok üvege megzizzent. 40
Jake arcán semmi nyoma nem volt megbántottságnak. Szemében megértés és néma sajnálat tükröződött, bár a pillantásába valami furcsa vágyakozás vegyült. Lena még mindig olyan, mint amikor megismerkedtek. Ugyanolyan vad és nyughatatlan, nagyon érzékeny és sértődékeny. De az elmúlt években olyan tulajdonságait is megtapasztalta, amikről fogalma sem volt korábban. Lehetne most máshogyan a helyzet köztük, tudta jól. Voltak napok, főleg magányos éjszakák, amikor sajnálta, hogy azon az estén úgy döntött, ahogy. De az Isten szerelmére, ez a lány akkor még gyerek volt, csak 22 éves! Csak hát azóta Lena felnőtt, és a belőle sugárzó varázs, báj és vonzalom, ami már akkor is félelmetesen erős volt, valahogy nem akart halványulni.
41
IV. fejezet
Szokatlanul meleg tavasz volt abban az évben Magyarországon. A fővárosi betonrengeteg még egy lapáttal rátett a hőségre és a hőmérő higanyszála akár 28 fokig is felkúszott, pedig még csak május volt. „Globális felmelegedés” – emlegették az emberek. Szerelem… gondolta Lena. Ilyen hát a szerelem. Nem csak a levegő izzott körülötte, de ő maga is, úgy érezte. Képtelen volt elaludni, pedig már legalább hajnali négy volt. Mikor hazaért éjszaka, azonnal ágyba bújt, de csak feküdt éberen. Felkelt, lezuhanyozott, majd újra visszabújt az ágyba. Annyira magán kívül volt a boldogságtól, hogy arra sem figyelt oda különösebben, hogy az apját és a húgát felébreszti az örökös mászkálással. Semmi másra nem tudott gondolni, csak Alexre. Semmi más nem járt az eszében egész éjjel, csak az a röpke búcsúcsók. Még soha senki nem csókolta meg. Persze ez valójában inkább csak egy finom puszi volt, nem valódi csók, de Lena egészen biztos volt benne, hogy másnap este annak is eljön az ideje. Égett az arca az izgalomtól. Össze-vissza forgolódott az ágyban, agyában egymást kergették a gondolatok. Alex és ő táncolnak… Alex megfogja a kezét… Alex megcsókolja… aztán később a fiú hazakíséri őt, és a kapuban újra megcsókolja búcsúzóul.
42
Mikor Lena felriadt, nem tudta eldönteni, hogy álmodta mindezt, vagy ébren fantáziált a fiúról. Már világos volt odakint. Az apja nem volt otthon, így Lena arra gondolt, hogy valószínűleg mégis elnyomta az álom egy időre. Gyorsan végigpörgette az ágyban az elmúlt hetet, és egy pillanat alatt kiszámolta, hogy mivel páros hét van, így hiába a hétvége, apja egészen hétfő estig nem lesz otthon. A húga délutánig rajztanfolyamon lesz, szóval felhívhatja Esztert, és megkérdezheti, átmehet-e hozzá. Úgy érezte, muszáj valakinek elmondani, ami az este történt. Mielőtt azonban eljuthatott volna odáig, hogy tárcsázzon, a telefonja megcsörrent. Eszter hívta. – Szia! – köszönt lelkesen. – Épp hívni akartalak. – Azt reméltem is! – válaszolt Eszter szemrehányóan. – Olyan gyorsan tűntél el tegnap, hogy még el sem köszöntél. Na de mesélj, mit műveltetek azzal az adonisszal egész éjjel? Vagy ott vagy még nála? Vagy ő van nálatok? – Jézusom, dehogyis! – kiáltott fel Lena. A húga bosszúsan felmordult mellette. – Nem történt semmi, csak táncoltunk, elbúcsúztunk és hazajöttem. – folytatta Lena halkabban. – De megbeszéltük, hogy ma megint találkozunk. – Lenanak ragyogott az arca, ahogy ezt a mondatot kimondta. – Gyere át – adta ki a rövid és tömör utasítást Eszter. – De… még csak most keltem, rendbe kellene szednem magam, és nem is csináltam reggelit Katának… 43
– Lena, a húgod tud magáról gondoskodni, már 16 éves. Te pedig majd nálunk összekapod magad, úgyis kell keresnünk valami ruhát estére. Megcsinálom majd a hajad és a sminked is, gyere már. Lena nem ellenkezett tovább. Felkapott egy régi farmert és pólót, edzőcipőbe bújt, és elpakolta a tegnap Esztertől kölcsönkapott felsőt. Írt egy cetlit a húgának és már csapódott is mögötte az ajtó. Amint becsöngetett Eszterék ajtaján, barátnője már húzta is őt befelé az ajtón és csillogó szemekkel kíváncsiskodott. – Hidd el, nem történt semmi különös. Csak táncoltunk, meg beszélgettünk, meg… búcsúzóul adott egy… puszit. – Áhá! Tudtam, hogy azért történt valami. Puszit, mit? A szádra? – Igen… - pirult el Lena. Eszter érezte, hogy Lena nem szeretne ennél mélyebben belemenni a tegnapi eseményekbe, gyorsan másra terelte hát a szót. – Ettél valamit ma? – Nem, még csak nem rég keltem fel. – Akkor együnk valamit – javasolta Eszter. – Gyere menjünk le a kínaiba, meghívlak. Lena most az egyszer nem ellenkezett. Reménykedett benne, hogy a ballagására majd kap a családtól pár ezer forintot, de az addig hátralévő napokat még ki kellett húznia valahogy. Az érettségi miatt nem mert semmi komolyabb munkát bevállalni, csak a jövő hétre szervezett
be
egy
kétnapos
hostesskedést,
a
többi
napot 44
mindenképpen tanulással akarta tölteni. Szeretett hostesskedni, általában olyan lányokkal került össze, akikkel egész tűrhetően el tudott beszélgetni, és a munkáltató mindig biztosított nekik reklámruhát, így nem kellett azon aggódnia, hogy kilóg majd a sorból az elnyűtt pulcsija miatt. Jövő héten az egyik nagy hipermarketben kapott munkát, ahol egy kóstoló pultnál kell az éppen aktuális terméket kínálgatniuk. Remélte, hogy abból a pénzből, és a ballagási hozzájárulásokból kihúzza majd addig, amíg nyári munkát nem talál. – Apád otthon van még? – kérdezte Eszter, miközben a kulcsát kereste. – Nem, ma reggel elindult, majd csak hétfőn jön haza. Holnap elvileg András is átjön. Jézusom, főznöm is kellene valamit… futott át Lena fején a gondolat, és azonnal tudta: szinte teljesen üres a hűtő. Így is lelkiismeretfurdalása volt, hogy otthon hagyta Katát kaja nélkül. Persze tudta, hogy a húga már elmúlt 16, de akkor is úgy gondolt rá még mindig, mint akiről a nap minden percében gondoskodni kell. Itt az ideje, hogy leszokjon erről. Lena szecsuáni csirkét evett és azt az isteni zöldséges tésztát, amit úgy imádott. Nem is emlékezett rá, mikor járt utoljára kínaiban, de biztos volt benne, hogy már legalább egy éve volt. Lena úgy érezte, most valahogy minden tökéletes. A kis étterem egyik sarkában üldögélt a legjobb barátnőjével, és épp azt tárgyalták ki, hogy milyen 45
fantasztikusan fogja érezni magát azzal a sráccal, aki után epekedik millió éve. Úgy érezte, most tényleg semmi nem ronthatja el az örömét. – És veled meg Ádámmal történt valami tegnap? – kérdezte Lena, miközben már egy kupac sült banánra kanalazta rá a mézet. – Csak a szokásos – vont vállat Eszter. – Ha nem tudja, mit akar, én nem fogom megmondani neki. – De hátha csak egy kis biztatás kellene neki. – A tegnapi tequila elég biztatás lehetett volna neki – replikázott Eszter duzzogva és Lena békülőre fogta a dolgot. – Persze, igazad van. Neki kellene lépnie végre. Eszter dühösen cincálta villájával a sült banán darabokat. – Igen… neki. De nem, ő csak teszi a szépen olyankor, amikor félig részeg, vagy teljesen az! Aztán józanul meg semmi. Lehet, hogy nem is emlékszik az egészből semmire. Olyankor fizeti nekem a piát és le sem lehet vakarni, de hogy másnap elhívjon egy randira…! Hihetetlen… – Nyugi, eljön majd annak az ideje is. – Te könnyen beszélsz, egy görög félistennel van randid ma este. – Nem lesz ez olyan igazi randi. Hiszen nem is kettesben találkozunk, ott lesz egy csomó ember körülöttünk. Talán meg sem találjuk egymást. – A gondolatra görcsbe rándult Lena gyomra. Erre eddig nem is gondolt. Mi lesz ha a tömegben meg sem találja Alexet? 46
– Ne aggódj! – nyugtatta Eszter mikor már újra az előszobájukban álltak. Teli hassal, és egy kávé után már ő is sokkal pozitívabban látott mindent. – Inkább beszéljünk az igazán fontos dolgoktól. Mit szeretnél ma felvenni? Van egy csomó cuccom, ami szerintem neked sokkal jobban állna, mint nekem. – Nem tudom. Tudod, hogy nem értek az ilyesmihez, ez a te asztalod. – Így van – vágta rá üdvözült mosollyal Eszter és már taszigálta is Lenát a szobája felé, ahol az egyik sarokban egész kis szépségműhely volt kialakítva a lánynak. Eszter elképesztően szeretett öltözködni, szépítkezni, minden pénzét sminkes holmikra költötte, és váltig állította, hogy ő egyszer akkor is sminkmester lesz, akármit is mond az apja. Eszter szülei ugyanis mindenképpen azt szerették volna, ha a lány beszáll a családi könyvvizsgálócégbe, és így már előre be volt biztosítva a helye a PSZF-en. Eszter azonban irtózott a pénzügy és számvitelnek még csak a gondolatától is, de egyelőre még fogalma sem volt, hogyan kellene kiállnia az álmai mellett. Lena irigyelte. Neki legalább voltak igazi álmai. És tudta, hogy ha valaki, akkor Eszter meg is valósítja majd őket. Mikor leült a székre az impozáns tükör elé és Eszter elkezdte felmérni, milyen munka vár rá, Lena arra gondolt, hogy barátnője egyszer majd biztosan híres maszkmester, vagy színpadi sminkes lesz, vagy talán topmodelleket
fog
sminkelni
divatbemutatókon.
Romantikus 47
képzelete azonnal meglódult, és képzeletben már Hollywoodban járt. Ő aztán biztosan soha nem fog oda eljutni – gondolta, miközben Eszter egy puha vattapamaccsal az arcát tisztogatta. Fogalma sincs, mit akar kezdeni az életével. Csak abban volt biztos, hogy be kell kerülnie az egyetemre, mert ez az egyetlen kiút számára. – Még mindig nem mondtad meg apádnak, hogy jelentkezni akarsz arra a sminktanfolyamra? – Nem… - motyogta Eszter. – De nem érdekel a véleménye. Nem fogok egy irodában rostokolni mint ő és anyám. Apropó, leszel majd a modellem? Annyira jó bőröd van… Lena nevetett. – Hát, köszi a bókot. – De komolyan… Könnyű sminkelni, és a szemedet annyira jól ki lehet hangsúlyozni. Van is egy nagyon szuper miniruhám, amiben ellenállhatatlan leszel, nagyon jól fog menni a szemedhez. A szabása különösen trükkös, Alex el fog ájulni, amint meglát. Lena azt hitte, csak álmodik. Ahogy a tükörbe nézett, szinte látta, ahogy Eszter keze nyomán egy új lány születik meg. A szemei csillogtak, Eszter gyönyörűen kiemelte őket egy leheletnyi selyemfényű szemfestékkel és koromfekete szempillákkal. Bőre makulátlan és hamvas volt, a szája diszkréten fénylett. Eszter a frizuráját is megigazította, máshol választotta el dús hajkoronát és valahogy sokkal fényesebb és élettelibb is lett. Lena alig akarta 48
elhinni, hogy egy ilyen hétköznapi dologgal, mint egy fésű, ilyen látványos változást lehet elérni. És a java még csak ezután jött… a ruha! Eszter egy szürke miniruhával tért vissza a gardróbszobából, amit széles fekete öv egészített ki. Lenanak ugyan meggyőződése volt, hogy a ruha sokkal jobban mutat Eszter teltebb idomain, mint az ő formátlan alkatán, de Eszter azonnal lehurrogta. – Te nem vagy normális. Elképesztően jól áll. Nézd meg a szemed. És Lena nézte. Valahogy nem szürke volt, hanem szinte ezüst. Csillogott. Mintha lázas lenne. És Lena tudta, hogy az is volt.
* Néhány órával később Lena dühösen viharzott be a lakásuk ajtaján. Berontott a szobába és azonnal nekiesett a módszeres átkutatásának. – Te meg mi a fenét művelsz? – kérdezte Kata értetlenül. – Micsoda? Nem láttam, hogy itthon vagy – nézett fel Lena egy pillanatra meglepve, majd folytatta a kutatást. – Oké, azt látom. De miért akarod darabokra cincálni az összes cuccunkat?
49
– A táskámat keresem – vetette oda Lena hadarva. – Ami tegnap volt nálam. Benne volt a pénztárcám is. Tudom, hogy ide raktam a kabátok alá. – Igen, itt van nálam. Lena ránézett Katára. A lány rövid fekete szoknyát, pánt nélküli felsőt és magassarkút viselt. Egy pillanat alatt regisztrálta az agya, hogy na ezt a szoknyát kell majd kölcsönkérnie a ballagásra. De ami most fontosabb volt, Kata láthatóan indult valahová, és ott volt a kezében az egyetlen elfogadhatóan kinéző fekete táskájuk. – Az az enyém – vágta rá azonnal Lena. Általában nem nagyon különböztették meg, melyik ruha, cipő vagy táska kié, hiszen az esetek
többségében
együtt
hordták
őket,
de
most
Lenát
felbosszantotta a tudat, hogy a régi, foszló fülű kistáskát kell magával vinnie a randira. – Nekem is kell. – Légy szíves, Kata, nagyon kell ma este. – Miért, hová mész? – Randim lesz – válaszolt meggondolatlanul. – És nekem nem is mondtad? – kérdezte Kata felháborodottan. – Éreztem, hogy nem mondasz el valamit. – Ez nem is igazi randi, csak tegnap bulizni voltunk Eszterékkel és megbeszéltem egy sráccal, hogy ma is összefutunk ott – hadarta békítően Lena. Valóban mindent el szoktak mondani egymásnak a 50
húgával, de most valahogy úgy érezte, nem akar válaszolni a faggatásnak is beillő kérdéseire. – Miért nem szóltál, hogy bulizni mentek? – Kata láthatóan egyre jobban megbántódott. – Csak… az osztálytársaimmal voltam, tudod, érettségi előtti buli. Alig ismered őket. – De Esztert ismerem. És Ádámot is. Szólhattál volna. – Bocsi, sajnálom – bólintott békítően Lena. – Ideadnád a táskát? Kata láthatóan mérlegelt. – Csak ha elmehetek veled – döntött végül. – Micsoda? – Szeretnék elmenni veled. Akkor odaadom a táskát. – Szó sem lehet róla – válaszolt Lena és már el is indult Kata felé, hogy kivegye a táskát a lány kezéből. – Nem! – kiáltotta mérgesen a lány és elrántotta a kezét. – Soha nem hagyod, hogy veled menjek. Tizenhat éves vagyok, nem vagyok már gyerek! – Jó, majd legközelebb eljöhetsz. De most add ide a táskát, mert sietnem kell. – Nem – ismételte Kata. Elhatározta, hogy most a sarkára áll. Tudta, hogy Lena haza fog jönni a táskáért, biztos volt benne, hogy ma is készülnek valahová Eszterrel. Ezért is öltözött fel, eldöntötte, hogy ezen a szombat estén nem fog otthon ülni mint valami kis hülye 51
csitri. Elege volt belőle, hogy az apjuk már meg sem kérdezte Lenatól, hogy hová megy, vagy mikor jön haza, neki pedig még mindig be kellett számolnia minden lépéséről. Nem mintha az apjukat egy percig is érdekelte volna, hogy hol van. Mindenre csak azt vágta rá, hogy szó sem lehet róla. Most, hogy nem volt itthon, legalább volt esélye egy jó estére. Lena nem tudta mit mondjon. Tisztában volt vele, hogy Kata azért akar elmenni vele, mert most, hogy az apjuk nincs itthon hétvégén, nem kell beszámolni minden percéről. Meg is értette, és bármelyik másik napon örömmel elvitte volna magával a húgát, de hogy pont ma? Semmi kedve nem volt Katát pesztrálni, és egész este vigyázni rá, nehogy elkeveredjen, túl sokat igyon, vagy rámásszon valami rámenős egyetemista. Nem, nem, ma szó sem lehetett róla. – Majd legközelebb. – Ne csináld már ezt! Tudod, hogy soha nem mehetek sehová! Kérlek, Lena! Akkor a tiéd lehet a táska. Lena gyorsan mérlegelt. Majd megkéri Esztert, hogy tartsa szemmel Katát. Bármi inkább, mint a rongyos táska. Esztertől egyszerűen már nem volt pofája még táskát is kérni, és a sajátját különben is nagyon szereti. Persze ha végre sikerül visszaszerezni. – Jó, gyere, de egy perced van elkészülni. – Csak kabátot kell vennem, indulhatunk. – vágta rá boldogan Kata. 52
Lena egész úton magában puffogott, alig szólt Katához. Mikor elindultak,
felhívta
Esztert,
hogy
találkozzanak
inkább
a
szórakozóhelyen, nem akarta, hogy hármasban tegyék meg az utat és kényszeresen csevegjenek abban a fél órában valamiről. Imádta a húgát, de most nagyon mérges volt rá. Gyakorlatilag zsarolással vette rá, hogy elvigye magával, és pont ezen az estén… ami talán életének egyik legfontosabb és leggyönyörűbb napja lesz. Egyre jobban belelovallta magát, és mire leszálltak a villamosról, már biztos volt benne, hogy Kata jelenléte el fogja szúrni az egész estét. * Elmúlt tizenegy óra és Alex sehol nem volt. Lena egyre csalódottabban járkál fel-alá, és egyre idegesítőbbnek érezte a hangos zenét és a tömeget. Hogyan is gondolhatta, hogy Alexnek tényleg tetszik? Hogyan hihette el egyetlen pillanatra is azt a sok marhaságot? Ő meg játssza itt a hülye libát kirittyentve. Legszívesebben azonnal letépte volna magáról ezt a röhejes ruhát, és lemosta volna a sminkjét, hogy még csak ne is emlékezzen erre a szörnyű estére. Hiszen mit keres ő itt? Semmi keresnivalója egy ilyen helyen, az a legokosabb, ha a könyvei mellett marad, és nem ugrál. Arra gondolt, hogy legjobb lesz, ha megkeresi Katát és hazamennek. Persze a húgának is ilyenkor kell eltűnnie valamerre. Az előbb mintha még látta volna Ádámmal csevegni, de aztán Eszter tüzes pillantása elvonta a figyelmét, és fogalma sem volt, hogy végül hová 53
tűntek. Lena arra gondolt, hogy talán lementek az alagsori táncterembe, így néhány embert ügyesen kikerülve a lépcső felé vette az irányt. Félig részeg emberek jöttek vele szemben, lökdösődve, hőzöngve, söröskorsókat szorongatva, és Lenanak egyre kevésbé volt kedve ehhez az egészhez. Túlságosan józan volt, túlságosan csalódott és fáradt. Meg akarta találni a húgát és haza akart menni. Alexnek talán volt rá valamiféle oka, hogy nem jött ma el mégsem. Hiszen nem cseréltek telefonszámot, ha akarta sem tudta volna értesíteni, hogy találkozzanak máshol vagy máskor. Ebbe az egyetlen egy gondolatba tudott kapaszkodni, ha nem akarta magát teljesen idiótának és megalázottnak érezni. Amikor leért a lépcső aljára hunyorogva körülnézett. Szemeivel Kata alakját kutatta a tömegben, de nem látta sehol. Pedig a sok túlsminkelt, rettenetes ízléssel felöltözött lány között biztosan észrevette volna a kishúgát, de nyilvánvalóan nem volt ott. Még egyszer körülnézett, elsétált újra a bárpult felé, és már épp fordította volna tovább a tekintetét, amikor földbe gyökerezett a lába. A pultnál Alex állt, nekidőlt egy bárszéknek, arccal Lena felé fordult, de nyilvánvalóan nem vette észre őt, és pontosan lehetett látni, hogy miért. A figyelmét teljesen lekötötte egy alacsony, miniszoknyás lány, aki egész testével hozzásimult a fiúhoz. Szoknyája az átlagosnál sokkal jobban lehúzódott tetovált csípőjéről és Lena 54
azonnal meglátta azt is, hogy miért. Alex keze félreérthetetlen markolta a lány fenekét, néha az ujjai el is tűntek a tenyérnyi ruhadarab alatt, közben pedig arcát a lány vállába fúrta és szenvedélyesen csókolta, harapdálta a nyakát. Lena megmerevedett. Képtelen volt elfordítani a fejét, pedig a gyomra felkavarodott a látványtól. Alex most letette az eddig a kezében tartott poharat és a másik karját is a lány köré fonva, ezúttal félreérthetetlenül becsúsztatta kezét a szoknya alá. A lány megvonaglott és meg szorosabban simult Alexhez. Lena nem bírta tovább. Hányingere volt, szédült és úgy érezte menten elájul. Ki akart jutni erről a helyről. Sarkon fordult, és amilyen gyorsan csak lehetett a tömegtől, megindult a kijárat felé. A lépcső tetején szembe találta magát Katával, akinek ijedt arca arra engedett következtetni, hogy Lena rettenetesen fest. Épp úgy ahogy érezte magát. – Jézusom, Lena, minden rendben van? – kérdezte a lány rémülten. – Hagyj békén! – kiabált rá Lena és elviharzott mellette. Nem érdekelte Kata, nem érdekelte Eszter, nem törődött vele hogy itt hagyja őket, és még csak nem is szól nekik, csak el akart tűnni innen minél előbb. Fel sem ment a ruhatárba a kabátjáért, csak kiviharzott a körútra a biztonsági őrök mellett és dühösen kitörölte a szeméből a könnyeket. 55
V. fejezet
Mire Jake beért a házba, Lena már a zuhany alatt állt. Ismét csak Bee-t találta a nappaliban. – Mivel sikerült így felbosszantanod? – Nekem? Semmivel. Nem hagytam nyerni. Szerinted talán rosszul tettem? – kérdezte Jake de a hangjából sütött a válasz. Tudta, hogy ez volt a jó ötlet. – Nem, talán eltereli a figyelmét – mosolygott Bee. Most duzzog egy darabig, de eztán majd összeszedi magát. Kérsz valamit? – Aha, egy tea jól esne. Bee pár perc múlva egy kanna gőzölgő gyógyteával ült le a férfi mellé. Jake a levegőbe szimatolt. – Isteni az illata – mondta elismerően. – Örülök, hogy legalább te értékeled. Lena utálja. Hárs, kamilla és egy kis csalán. – Kiváló kombináció – bólogatott Jake, ahogy a gőzölgő bögre fölé hajolt. Épp csak hogy belekortyolt, mikor a lépcső tetejéről Lena kiáltott le neki. – Most akkor jössz, vagy nem? Órák óta várok rád. Jake felsóhajtott. Lena enyhén túlztott, de tisztában volt vele, hogy az is nagy szó, hogy a lány szóba áll vele. Letette a csészét, bocsánatkérően Bee-re mosolygott, és megadóan elindult a lépcső 56
felé. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, ahogy felszaladt az emeletre. Örömmel tapasztalta, hogy még csak a levegőt sem lell szaporábban szedni emiatt. A futást is szinte ugyanúgy bírta, mint 10 évvel ezelőtt. Szinte el sem hitte, hogy sikerült kikecmeregnie abból a gödörből, amibe pár éve zuhant. Mentálisan és fizikailag is totálisan a padlóra került, amikor 7 évvel ezelőtt egy autóbalesetben gyakorlatilag darabokra tört a bal lába. A feleségével utaztak hálaadáskor Jake szüleihez, amikor megcsúsztak az úton. Sara soha nem hibáztatta őt a történtekért, de Jake tudta, hogy mélyen belül mégis őt okolja. Az orvosok biztosították őket, hogy fel fognak épülni mindketten, de senki nem készíthette fel őket arra a változásra, ami a kapcsolatukban bekövetkezett. Semmi nem volt ugyanolyan már mint régen. Saranak a medencéje és néhány bordája tört el, de szerencsére pár hónap után teljesen gyógyultan visszamehetett a múzeumba dolgozni. Jake azonban padlóra került. Teniszkarrierjét kettétörte a baleset. Hiába tudott újra fájdalom és mankó nélkül járni, tudta, hogy a pályára nem tud újra visszatérni. Hónapokig erőltette, eljárt edzeni, próbálta visszaszerezni a régi formáját, de elviselhetetlen volt a fájdalom, amit ki kellett állnia. Semmi nem ment úgy, mint régen. Egy alkalommal egy fájdalmas sprint után hatalmasat reccsent a térde, a salakra zuhant, és nem tudott felkelni. Innentől csak lefelé volt. Üvöltött és akkorát csapott az öklével a fölre, hogy – ahogy 57
később kiderült – a tenyerében megrepedt néhány csont. Újabb kórházban töltött hetek után már csak az üresség a letargia maradt. Semmi értelmét nem látta az egész életnek. Minden nap leitta magát majd hazabotorkálva levetette magát a kanapéra. Sara egy darabig próbálkozott. Jake-nek fel sem tűnt, hogy mikor költözött el, csak arra eszmélt, hogy a kezében tartja a válási papírokat. Két év telt el a baleset óta, és ő úgy érezte, legalább tízet öregedett ez alatt, mire újra emberként kezdett kinézni. Még mindig nem tudott mit kezdeni az életével, de legalább felhagyott a mindennapos piálással és hajlandó volt megborotválkozni. Belenézve a tükörbe nem egy 31 éves férfit látott, hanem egy rosszul karban tartott negyvenes pasast karikás szemekkel, őszülő hajjal és néha meg-megremegő kézzel. Tudta, hogy valamit tennie kell, de még nem nagyon tudta, hogy mit. A sport volt az élete, csak ehhez értett. Tudta, hogy nem érdemes élnie, ha nem foglalkozhat ezzel. Meg kellett találnia a módját. Egy napon újra edzeni kezdett. Lassan, kínszenvedve lefutotta az első öt kilométert, és azt hitte, belehal. De másnap is elment. Aztán a harmadik napon is. Pulzuskontrollal, ésszel és kínzóan lassú tempóban elkezdett magára találni. Pár hónap múlva össze tudta szedni magát annyira, hogy edző lehetett egy közeli teniszklubban. Gyerekekkel foglalkozott. Szerencsére nem volt olyan rengeteg munkája, így újra bevetette magát az edzőterembe is, mint régen. Ez már nem is tűnt olyan nagy falatnak, mint a talpra állás. A dolgok 58
csak úgy megtörténtek vele: személyi edző lett. Kezdett újra hasonlítani a régi énjére, egyre több ügyfele lett, csinosabbnál csinosabb nők, akik mind imponálni akartak neki, de ő szinte meg sem nézte őket rendesen, soha nem nézett rájuk úgy, mint férfi a nőre. A munka mellett sportmasszőrré képezte magát, ügyfelei legnagyobb
örömére.
Már
nem
csak
teremedző
volt
egy
konditeremben, megválogathatta, hogy kikkel és hol szeretne foglalkozni. Szinte sorban álltak érte a nők. Edzés, masszázs, edzés és néha tenisz, majd utána minden este az üresség. Alig gondolt Sarára. Szinte fel sem tudta idézni az arcát vagy a mosolyát. Egyszer azt hallotta, hogy újra férjhez ment és boldog. Szívből örült neki. Így teltek a hónapok, egyik a másik után. Érezte, hogy hiányzik valami, de mégis jól megvolt így. Egy este John, akivel ezer éve barátok voltak, elrángatta egy puccos, szmokingos partira. John egy nem túl nagy bank igazgatója volt, pozíciója azonban bőven elég volt ahhoz, hogy egy ilyen estére meghívják, és hogy soha ne legyen pénz szűkében. Nem volt sem felesége, sem gyerekei, igazi playboyként élte az életét, és szórta a pénzt. Mikor a szálloda halljában kezet fogtak, akkor látta meg a lányt, akivel John volt. Fiatal volt, és valami különleges báj sugárzott belőle. – Lena Moore – mutatkozott be és kis kezét Jake tenyerébe csúsztatta. John félrehúzta. 59
– Jake, figyelj cimbora, kérlek, légy te ma este Lena kísérője, nekem ezerfelé kell figyelnem. Nem kimondottan szórakozni jöttem. Jake azonnal levágta. John neki „hozta” a lányt, neki szervezte le a randit. Először arra gondolt, hogy kegyetlenül leteremti és leszúrja ezért a húzásért, de aztán meglátta, hogy tényleg nagyon ideges az illusztris társaság miatt. Gyorsan mérlegelt és végül a lányhoz lépett. – Hölgyem, szabad lesz? – nyújtotta a karját. A lány csilingelve felkacagott. Jake képtelen volt levenni róla a szemé. Furcsa, távol ülő szemei érdeklődést és kíváncsiságot sugároztak, mintha itta volna minden szavát a lány. Intelligens volt és okos: Jake úgy érezte, bármiről órákat tudna beszélgetni vele. Látszott, hogy jól nevelt és kissé meg van illetődve, de a férfi érezte, hogy mélyen belül valami vadság és szenvedély lakozik az engedelmesen összekulcsolt kezek mögött. Nem kerülte el a figyelmét az sem, hogy többen odajöttek és fojtott hangon üdvözölték a lány, majd arcon csókolták, és sokat mondó mosollyal váltak el. A teremben szinte mindenkinek kocsányon lógtak a szemei, ha arra sétáltak. Jake nem tudta mire vélni ezt az egészet. Ki ez a lány? Valami nagy fejes lánya? Nem volt ismerős a neve… Lena Moore… Jake szinte kétségbe volt esve, amikor látta, hogy lassan éjfél, márpedig az ilyen elegáns partik ritkán szoktak ennél sokkal tovább tartani. Nem tudta, mit tegyen. Hívja fel a lányt
60
egy italra? Fogalma sem volt, hány éves lehet, de abban biztos volt, hogy nem egy korosztályba tartoznak. Végül rászánta magát. – Azt hittem, sose kérdezed meg – súgta Lena a fülébe túlfűtött hangon és Jake érezte a lány édes leheletét az arcán. Feszengve vitte fel magához a lányt, igazán ő sem tudta, mit akar. Abban biztos volt, hogy Lena nagyon fiatal, és neki esze ágában sincs
semmi
hülyeséget
elkövetni. Másrészről
eszméletlenül
vonzódott hozzá, és teljesen összezavarta a lány közeledése. A taxiban félreérthetetlenül érintette a combját az övéhez, de mindezt olyan ártatlan arccal, hogy Jake nem tudta hová tenni a történteket. Mire a lakásához értek, már semmiről nem volt fogalma. Lena csak kóstolgatta a Martinit, amit a kezébe adott és közben érdeklődő, fürkésző pillantással nézett rá a pohár fölött. Jake nem ivott, csak nézte a lányt, ahogy hosszú, törtfehér ruhájában ül az ő kanapéján, az ő lakásában. A taxiban kibontotta a haját, így a hullámos fürtök most szabadon omlottak csupasz vállára. – Hogy… hogy érezted magad az este? – Nagyon jól, köszönöm a remek társaságot. – Jake most először hallotta, mintha a lány valamiféle akcentussal beszélné az angolt. – Hol születtél? A lány mintha meglepődött volna. A pillantása megmerevedett pár másodpercre, de aztán újra a férfira nézett és a szemébe fúrta tekintetét. Rabul ejtette. 61
– Európában – válaszolta végül, és ezúttal nagyobbat kortyolt az italból. – Hol? – kérdezte Jake és előredőlt a fotelben. Mintha megállt volna körülöttük a levegő. Először azt hitte, Lena nem fog válaszolni, dühösnek tűnt. Jake ettől csak még inkább kíváncsi lett. Örült neki, hogy nem ivott már itthon, a partin elfogyasztott whisky kezdte éreztetni a hatását. Nem tudta levenni a szemét Lena ajkairól, várta, hogy azok megmozdulva szavakat formáljanak, és a lány válaszoljon a kérdésre. Szomjazta a hangját. Lena néma maradt. Válasz helyett lassan felemelkedett és asztalra tette a poharat. Nem égett a lámpa a szobában, csak a hatalmas üvegablakokon át szűrődtek be Washington fényei. Lena közelebb lépett hozzá, és neki fel kellett emelnie a fejét, ha továbbra is a lány szemébe akart nézni. Hirtelen megváltozott minden. Ebben a pillanatban előbújt a lányból az szenvedélyes lény, akit végig sejtett a felszín alatt. Nem volt többé kislány, nem számított többé, hány éves, már csak egy felnőtt nő volt, aki akarta ezt a férfit. Lena Jake mellé ült a karfára, és halkan megszólalt. – Egy nagyon kicsi országban, Közép-Európában, amiről te valószínűleg soha nem hallottál. Magyarországon. – Az utolsó szinte már csak suttogta, és Jake szinte hallotta, ahogy az ajkai halkan összeérnek. Egész testében megfeszült, bilincsként láncolta őt a fotelhez a lány jelenléte. 62
– És miért jöttél el? – kérdezte száraz torokkal. – Mert már nem volt ott maradásom – búgta a lány könnyednek szánt hangon, de volt benne valami olyan sebzettség, ami erőt és mélységet adott lágy hangjának. Lassan Jake felé hajolt. Az ajkuk már csak néhány ujjnyira volt egymástól, a tekintetük a másikéba fűródott. – Ezt hogy érted? – kérdezte Jake rekedten, de már maga sem tudta, miről beszélnek. Semmi mást nem látott, csak a lány szürke szemét, semmit nem érzett csak a bódító illatát, semmi mást nem akart, csak magához ölelni a karcsú testet és eszméletvesztésig csókolni a telt ajkakat. – Nem számít – súgta Lena, és hangja az utolsó csepp volt a pohárban a férfinek. A derekánál fogva az ölébe húzta, és ajka végre rátalált a lány szájára. A csókja még annál is édesebb volt, mint várta. Teljesen elvesztette az eszét, a napját se tudta, mikor érzett ilyet utoljára. Mikor a keze utat talált Lena meztelen combjához azonban hirtelen mintha áram rázta volna meg. Ezt nem teheti meg. Nem használhatja ki ezt a lányt, akármennyire zavarbaejtően akarta is őt elcsábítani. Rettenetesen fiatal még, nem is tudja, mit csinál. Mi lesz ha megtudja az apja? Mi van, ha még nem is nagykorú? Ennél a gondolatnál Jake teljesen bepánikolt Emberfeletti erővel legyőzte vágyait el ehúzódott a lánytól.
63
– Mi a baj? – kérdezte Lena, de közben ujjai a férfi nyakkendőjével játszottak. – Én… várj egy kicsit. Én erre képtelen vagyok. Nekem nincs… – Itt egy pillanatra megállt, a megfelelő szót keresve. Azt akarta mondani, hogy nincs ereje megállni, de nem helyes, amire készülnek. Azt hitte, rosszul hall, amikor Lena a pár másodperces szünetben megkönnyebbülve megszólalt. – A pénz miatt ne aggódj, John már mindent… – a lány arca hirtelen megváltozott, ahogy Jake arcán megjelent a döbbenet. – John… ő nem… nem mondta el neked. – Lena elsápadt, akárcsak a férfi. Még mindig ott ült Jake ölében, ujjait a nyakkendőcsomóba fűzte, kioldásra készen. – John azért hozott el ma este téged, hogy lefeküdj velem? – kérdezte
Jake,
kimondva
azt
ami
egyetlen
pillanat
alatt
megfogalmazódott benne. Idegenül csengett még a saját füle számára is. Hiszen ez lehetetlen… Ez a lány nem lehet egy… – Sajnálom, én azt hittem, te tudsz róla – kezdett szabadkozni a lány. Még mindig nem mozdult, és Jake iszonyúan mérges volt. Nem csak Johnra, hanem főleg saját magára, amiért a vágyakozása a lány iránt egyáltalán nem csökkent. Lena mintha megérezte volna a pillanatnyi megingást, mert újra közelebb simult. – Számít ez? Jól éreztük magunkat egésze este, miért ne töltsük kellemesen az éjszakát is? 64
Jake nem tudta, mit feleljen. Egyik oldalról semmit nem akart ennyire, nem kell elcsábítania a lányt, az övé lehet azonnal. Kihasználhatja, kiélheti rajta minden fantáziáját, egész éjszaka szeretkezhet egy ilyen gyönyörű, fiatal nővel, aki azért van itt, hogy az ő kívánságait teljesítse, és akit jól megfizetnek a szolgáltatásaiért. Az egyik fele egyetlen percig sem gondolkodott volna, és azonnal leteperte volna őt… de a másik énje… az szenvedett. Gyötrődött. A másik fele legszívesebb elzavarta volna a lányt, aztán a sötétben ült volna egy üveg jó erős ital társaságában. Nem csak hitte, tudta, hogy gyémántra bukkant a szemétdombon. Ez a lány nem ezt érdemli. Sem tőle, sem mástól. Képtelen volt megtenni. Óvatosan ellökte magától. – Ne haragudj. Nem bírom. Nem akarlak… képtelen vagyok kihasználni téged. Két malomban őröltünk egész este, én mást hittem, nem tudtam, ki vagy. Lena meglepettnek és zavartnak tűnt egyszerre. Hirtelen átült a kanapéra. – Én… ilyen még soha nem fordult elő – nézett meglepődve maga elé. A férfi azonnal megértette. – Jézusom, ne értesd félre, én csak… te jó éj, te vagy a leggyönyörűbb nő, akit életben láttam, és hidd el, utálni magam
65
holnap ezért és kapitális baromnak fogom magam tartani, de nekem ez az egész így nem megy. Talán ha tudtam volna, más lenne. Lena bólintott. – Nem értem, John miért nem mondta. Te hogy honnan ismered? Te és ő… – Nem! Dehogyis. Ilyesmit soha nem vállalnék el… úgy értem, egy ügyfelem barátjával soha. Jake szinte rosszul lett az „ügyfelem” szó hallatára. Azok a férfiak, akik a partin üdvözöltél a lányt… Hányingere lett. Ahogy ránézett a lányra, azt érezte meg akarja őt védeni ettől az egész mocskos világtól. – Hogy kerültél ide Washingtonba? Lena hosszan nézte a férfit. Mérlegelt. Aztán döntött. És elmondta. Elmondott mindent.
Megrökönyödve hallgatta a lány történetét, szinte arra sem volt ideje, hogy magához térjen. És Lena csak mesélt és mesélt, akkor is, amikor ő úgy érezte, már nem akar többet hallani. Egészen elképesztő módon úgy tűnt számára, hogy a lány elfogadta a sorsát, sőt, mintha meg is lenne elégedve ezzel. Lena nem prostituált volt, legalábbis ő ezt mondta. Inkább luxuskurtizánnak tartotta magát, akinek bőven meg van a lehetősége, hogy megválogassa, kivel fekszik le. Pénzért elhitette a férfiakkal, azt, amit hinni akartak. Ha 66
valakinek rajongásra és feltétlen imádatra volt szüksége, akkor azt kapta, ha csak intelligens és gyönyörű társaságot akart valamilyen társadalmi eseményhez, akkor is tökéletesen elégedett lehetett a lánnyal. Okos volt, szórakoztató, és mindenkit az ujja köré tudott csavarni. Lenának csalhatatlan volt az érzéke, mindig tudta, hogy mire van szüksége az ügyfelének, és soha nem tévedett. Általában nem csak egy-egy éjszakára vették igénybe a szolgáltatásait, hanem visszatérő vendégei voltak, akikkel – ha ők ezt szerették volna – úgy viselkedett, mint a szeretőjük, barátnőjük, vagy épp a feleségük. Ezért volt ő annyira más, ezért fordulhatott elő az, hogy csak a felsőbb rétegek engedhették meg maguknak a társaságát. Olyan volt, mint a modern kor egy gyönyörű, titokzatos és megközelíthetetlen gésája. Jake egyetlen éjszakára megkaphatta volna. De ő többet akart. Világos volt hogy nincsen annyi pénze, hogy a lány a szeretője lehessen, így egyetlen út maradt, hogy a közelében lehessen. A feltétlen elfogadása, és a barátsága volt az egyetlen, amit fel tudott ajánlani. * Jake úgy emlékezett erre az estére, mintha csak tegnap lett volna, pedig idestova öt év telt el azóta. Lena és ő a legjobb barátok lettek. Elfogadta azt, ahogy a lány élt, és megbékélt vele. Az első hónapok gyötrőek voltak számára, és az még rettenetesebb volt, hogy próbálta 67
eltitkolni a valós érzelmeit a lány előtt. De aztán szépen lassan rájött, hogy Lenanak mindez valóban munka, és az esetek többségében semmiféle érzelem nem kapcsolódik hozzá. Persze az évek alatt egyszer-kétszer előfordult, hogy Lena mintha a szokásosnál több vonzalmat érzett volna az ügyfele iránt, de egyik kapcsolatból sem lett végül több. Ilyenkor Lena néha hetekig egyáltalán nem dolgozott, és úgy tűnt, mintha hatalmas energiába telne neki újra és újra megacélozni a lelkét. Sokszor mondogatta, hogy ő nem engedheti meg magának azt a luxust hogy szerelmes legyen, és valahogy mindig túljutott ezeken a mélypontokon, hogy aztán pár hét múlva egy filmbemutatón tündökölhessen egy világsztár oldalán. A naptára hónapokra előre tele volt. És a lány elégedettnek és boldognak tűnt. Mikor Jake meglátta a köntösben ácsorgó Lena-t nem tudott nem arra gondolni, hogy a lány szinte semmit nem változott, mióta megismerte. Ugyanúgy egyszerre volt naiv és akaratos, gyerekes és végtelenül nőies. Most éppen duzzogva várt Jake-re a szobában és olyan lesújtó pillantással nézett a férfira, hogy az majdnem elszégyellte magát, bár fogalma sem volt róla, hogy miért. – Elkezdhetjük? – tudakolta Lena sértődötten. – Persze – bólintott Jake és direkt nem reagált semmit a hangnemre. Egy ideje Jake hetente kétszer az edzések után meg is masszírozta a lány, érezte, hogy szüksége van arra, hogy egy órát csak lazítással, regenerálódással tölthessen. Most is alaposan 68
ellazította a váll- és nyakizmait, és érezte, ahogy Lena kicsit végre lenyugszik. Egy órával később szinte mosolyogva kelt fel a masszázságyról. – Bocs, hogy ma ilyen elviselhetetlen voltam. – Semmi baj, megértem. – Vagy inkább már megszoktad – mosolyodott el a lány, és belekarolt a férfiba, ahogy lesétáltak a lépcsőn. – Tudom, hogy szörnyen viselkedem néha, de nagyon hálás vagyok, hogy elviselsz. – Tudod, hogy örömmel teszem. – Holnap átjössz? Itthon leszek egész nap, legalábbis Bee okos kis ketyeréje ezt mondta. Csak szombaton megyek arra a nyárköszöntő partira. Bár elég őrültség ilyenkor megtartani, hiszen még egy normális koktélruhát sem vehet fel az ember, mert befagy a segge. – Sajnálom, hogy ezt nem tudom átérezni. – Hát igen, a világ még nem készült fel a férfi koktélruhára, szerencsére. Akkor átjössz? Esetleg tényleg főznék neked valamit. Be kell valamikor bizonyítanom, hogy nem vagyok olyan kétbalkezes a konyhában, mint hiszitek. Bár Budapesten jobbára csak nagyon egyszerű és olcsó ételeket készítettem, a nagy részét el sem tudnám neked magyarázni. Lena megkísérelte körülírni a tojásos nokedli és a szilvásgombóc fogalmát, de nem találta a megfelelő szavakat. Hirtelen belenyilallt a felismerés, hogy hiányoznak neki a rég elfeledett ízek, és egyáltalán 69
a főzés is. Még lelkesebben noszogatta hát Jake-t és a férfi végül beadta a derekát. – Rendben, átjövök. De akkor vagy nézed velem a Roland Garrost vagy haza kell mennem a lehengerlő kulináris élmény után. – Gúnyolódj csak. Majd meglátod, hogy megnyalod mind a tíz ujjadat a főztöm után. A teniszpartihoz meg hozhatod a nachost. Már percek óta a bejárati ajtónál vesztegeltek, de most az utolsó mondatál Lena lábujjhegyre állt, arcon csókolta a férfit, majd megölelte. Jake egy pillanatra magához szorította a lányt, és tudta, bárhogy is van, ő az egyik legfontosabb ember az életében.
70
