Visszhang Az 51. Jókai Napok fesztivállakóinak napilapja 2014. június 10. Tisztelt jelenlévők, színjátszók, rendezők, bírálók, szervezők, segítők! Sok szeretettel és megkülönböztetett tisztelettel köszöntöm Önöket Komáromban, abban a városban, amely ilyentájt évről évre a műkedvelő színjátszók zárándokhelyévé válik. Azért mondtam, hogy tisztelettel köszöntöm Önöket, mert a tisztelet nemcsak a seregszemle névadójának, a magyar és a világirodalom egyik nagyjának jár ki, akinek a nevét e rendezvény viseli. A tisztelet azoknak is kijár, akik szabadidejükben a sokszor üres és meddő időtöltés helyett a kultúra, a művészetek, a színház, az irodalom oltárán áldoznak szinte napi szinten, mert egy-egy fesztiváldarabot betanulni, előkészíteni bizony hosszú, időigényes és fáradtságos folyamat. Önök mégis megteszik mindezt, mert szeretik azt, amit csinálnak. Szeretik egymás társaságát, szeretik azt a kultúrát, azt a nyelvet, amelyet tevékenységükkel ápolnak, és azt a közösséget, amelyet munkájukkal erősítenek. A Jókai Napok a színház, az irodalom, a kreativitás találkozása, a felvidéki magyar színjátszás legnagyobb ünnepe, amelyre szinte minden magyarlakta régióból érkeznek színjátszók, csoportok. A műkedvelő színjátszás ezen komáromi fesztiválja lehetőséget ad a bemutatkozásra, megmérettetésre, örömzenélésre, beszélgetésre, tanulásra és a hasznos ötletek begyűjtésére. Végül megosztanék Önökkel egy ideillő idézetet: „A színház játék. A színházhoz sok munka kell, de ha ez a munka a játék örömét adja, nem is érezzük többé munkának.“ A játék örömét adó munkát kívánok hát mindnyájuknak! Érezzék jól magukat nálunk, és a fesztivál végeztével vigyék magukkal Jókai szülőhelyének szellemét egyfajta múzsaként a további munka ösztönzésére és segítésére. Anton Marek Komárom polgármestere
Kedd
1. szám
„Mondd meg, mivel töltöd az időt, s megmondom, ki vagy!“ …gondolta Andersen, és megírt egy mesét. Az se éppen megvetendő időtöltés, főleg mert az idei Jókai Napok aztán igazán jól járt vele. Én meg gondoltam, megpróbálok aktuális maradni, és rövid kis beköszöntőmben valami alkalomhoz illő Andersen-idézettel előrukkolni. És hogy miért is időszerű ez a talán már közhelyesnek is tűnő mondat? Rájöttem, hogy miközben a Jókai Napok a második fél évszázadába lépett, alacsonyabb lett az átlagéletkora a Visszhang szerkesztőinek, ami reméljük, nem jelenti egyenesen a színvonal esését is. Az idő bizony nagy úr, mi is megküzdünk a lapzártákkal rendesen. Nemcsak azzal, talán a nyomda Ördögével is, aztán nem győzzük majd írni a frappáns bocsánatkérő leveleket. Attól függőn, hogy mivel is töltjük majd az időnket ez alatt az egy hét alatt, leszünk tehát színészek, rendezők, nézők, vagy éppen újságírók, és úgy egészében véve: remélhetőleg lelkes fesztivállakók. Ezúton is szeretnék még minden kedves olvasót bíztatni a Visszhang szerkesztésében való aktív közreműködésre: akár az „Üzenőfal” kihasználásával, akár vélemények, hozzászólások írásával, akár a fesztiválklubban való fényképezőgép-kattogtatással. Élvezzétek ki ezt a hetet, teremtsetek fesztiválhangulatot, használjátok ki az időt az ismerkedésre, a szórakozásra, és lessétek meg az előadásokat, látogassatok el a programokra rendesen. Legyen a Visszhang a Ti visszhangotok is! És persze legyen mit visszhangoznia. Nehogy Andersen bácsinak azt kelljen a fejetekhez vágnia, hogy: ejnye, még erre az egy hétre se lettél rendes fesztivállakó! Kellemes időtöltést és olvasást kíván, Paluska Zsuzsi főszerkesztő
2014. június 10. kedd Nemrég színházmentes időszakomat éltem. Van ilyen az ember életében, mikor egyszerűen nem akar színházat. Nem érdeklik a frappáns csavarok, az ötletes megoldások, a mély mondanivaló. Hidegrázást kap az ügyes díszletek gondolatától, bosszantják az emberek, akik komédiáznak, és a hányinger kerülgeti, ha a katarzisra gondol. A töke tele van a művészekkel, meg a művészkedőkkel. A könyökén jönnek ki a rendezői panelek, és az agyára megy, ha valaki arról magyaráz neki, milyen jó darabot látott – persze ezt nem mondja ki hangosan, csak kényszeredett mosollyal bólogat, és közben a pokolba kívánja a valakit. Megvan ugyanis az embernek a maga baja.
Színházcsömör Ilyenkor az ember, ha teheti, megpróbálja kizárni a múzsákat, és ha egy is megjelenne az ajtaja előtt, páros lábbal tessékelné le a panelház lépcsőházának aljára (amit Magdika néni egyébként már megint elfelejtett felmosni, és tele van cigicsikkel, szólni kéne a házbizalminak). Megpróbál a saját dolgával foglalkozni. Reggel felkel, lenyomja a kávét, munkába indul, túlél ebédszünetig. A menüt úgy kéri ki, hogy közben fel se néz a telefonjából, és csak villát használ, hogy a másik kezével, melyben a késnek lenne a helye, nyomogathassa a ketyerét. Visszamegy az irodába, túlél estig, hazamegy, kész, vége, függöny, reggel kezdődik elölről. De a múzsák rafinált cafkák. Megtalálják az embert, hiába menekül. Apró, tudatalatti jelekkel próbálnak kommunikálni. Jön például az ember haza munkából, beugrik a Billába vacsorát venni, meg kaját a kutyának, és mikor kilép, és jobbra néz, mit lát? Ott állnak a színész ismerősei a Jókai Színház hátsó bejáratánál, jelmezben, mert próba van, és épp szünetelnek. S ezután az ember már nem a fáradtság és a fejfájás üteméhez igazítja a lépéseit hazáig, hanem azon töri a fejét, hogy mi is lesz az a darab, lehet, el kéne menni, és basszus, milyen jó volt, amikor még az ember is színházat csinált, és próbaszünetben suttyomban elszívott egy cigit. De van olyan is, mikor az ember kattintgat a neten, épp megnézné a nap hírét, hogy melyik celeb mit villantott, erre belefut egy színházkritikába, és minden mindegy alapon
2
elolvassa előbb azt. Aztán meg már annyira elkalandoznak a gondolatai, hogy teljesen megfeledkezik az aktuális celebvillantásról. Meg van olyan is, hogy az ember takarít, eldönti, hogy na, most aztán tényleg rendet rak a szekrényben, és a sok Takko-s ing között rábukkan a régi palástjára, amit X évvel ezelőtt viselt egy darabban, még amatőr színészként. És színházillata van, régi öltözőké, végigszenvedett előadásoké, mikor meghal az ember a színpadon,
van rajta egy alig észrevehető sminkfolt is – milyen hülyén érezte magát az ember, mikor kenték ki az arcát, férfiként a sminkszékben, de milyen jó volt tükörbe nézni, nem is az ember nézett vissza, hanem valaki egész más... Szóval előbb, vagy utóbb megtörik az ember. Belátja, hogy aki egyszer belekóstolt a színházasdiba, az már nem szabadul meg tőle, soha. S szépen lassan visszatér belé az élet. Az üres perceit már nem a plafon vagy a telefon képernyőjének bámulásával tölti, hanem kezdeni is tud velük valamit. Olvas az ember és, mintha újra elvesztené szüzességét, színházba megy. S úgy jön ki, hogy zakatol az agya és éjszaka, kutyasétáltatás köz-
ben is gesztusokat, színészi játékot elemez, álmélkodik. Rájön az ember, hogy a színház ugyan a bonyolultabb út az életében, de annál élvezetesebb. Egy pálmafás sziget a szürke óceán közepén, egy készletekkel teli bunker a zombiapokalipszisben. S az ember hirtelen a komáromi VMK-ban találja magát. A többit meg már ismeritek... (zshb)
2014. június 10. kedd
Műsorra tűzve... GIMISz Diákszínpad Hungarikum Varieté
Diktafonvégen: Ölvecky András rendező „Minden munka kulcsa: élvezd, amit csinálsz. ”
Este nyolc órakor az idei fesztivál ünnepélyes megnyitója után a Hungarikum varieté című előadást mutatja be a komáromi GIMISz Diákszínpad a városi művelődési központban. Ölvecky András rendezőt pályafutásának kezdeteiről és természetesen a most bemutatásra kerülő darabról is kérdeztük. Honnan jött a színház szeretete? Mikor találkoztál először a szinház világával? – Egészen kicsi koromtól színházkedvelő vagyok, de csak diákkoromban lépett komolyabb szintre ez a szimpátia, amikor diákszínpadokban kaptam feladatot, szerepeket. Később felvételiztem is a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, ahol eljutottam a felvételi harmadik fordulójába. Ekkor kiderült számomra, hogy inkább az amatőr színjátszással kellene foglalkoznom, mivel az sokkal szabadabb. Talán ha hivatásos színész lennék, gyorsan elegem is lenne belőle. Csengel Mónikának megszületett a kislánya, így te rendezted a Hungarikum varietét. Mennyire nehéz rendezőnek lenni? Mi okozta a legnagyobb problémát? – Ez az első önálló rendezésem, és tudom, hogy az én munkám hagy némi kívánnivalót maga után. Könnyű dolgom volt, mert egy nagyon klassz csoportot vettem át Mónikától, akikkel a munka egyáltalán nem okozott problémát. A próbák során az az igazán nehéz, hogy minden egyes lépésemre tudnom kell a miértet. Igyekeznem kell, hogy a realitás talaján maradjunk, és tudnom, mit szabad és mit nem.
– Érdekes a címválasztás. Mit kell tudni a darabról? Miért érdemes megnézni? Megnézni azért érdemes, mert a szereplők, a majdnem negyven gimnazista nagyon élvezi a játékot. Talán ez a kulcsa minden munkának: élvezd, amit csinálsz - és ők élvezik. Az előadást a csapat „írta”, Lackfi kötetéből a helyzetekre improvizatív játékokból születtek meg a jelenetek. Igyekeztünk a saját véleményünknek hangot adni. Rólunk, „magyarokról” szól. Rólunk, kényelmes, gyáva ám mégis bátor, sunyi, egyszerű, ingerszegény magyarokról, akik néha nem értik egymást még úgy sem, hogy egy nyelvet beszélnek. Innen a hungarikum név. A
varieté pedig a műfajra utal. Persze, mi magyarok nem vagyunk ennyire rossz nemzet, de sokkal izgalmasabb a gyengeségeinkkel foglalkozni, mint amikben jók vagyunk, nem? A közeljövőben is te rendezed a GIMISz előadásait, vagy visszaadod a stafétát Mónikának? – Nem vettem át a stafétát Mónikától. A feladatait végzem, míg visszatér az anyaságiról. Tehát majd szépen lassan visszakerül a csoport az ő irányítása alá. Nagyon örülök és büszke vagyok arra, hogy rám merte bízni az új bemutatót. Remélem, nem okozok csalódást. Juhász Anikó
3
2014. június 10. kedd
Műsorra tűzve... MEG+ruházunk! A császár új ruhája …olvasható a szlogen a komáromi Marianum diákszínpad előadásának plakátján. Egy frissen összerázódott csapat és egy tapasztalt rendező nagy fába vágta a fejszéjét: egy örökérvényű H. Ch. Andersen-történethez nyúltak hozzá. A MEG+ruházunk! szerdán 11.00-kor viszi a nagyközönség elé A császár új ruhája c. darabját a RÉVben. Válasszátok őket! Egy verőfényes szombati délelőttön faggattam Tóth Gábor rendezőt nosztalgiáról, ihletről, MEG egyebekről…
Diktafonvégen: Tóth Gábor rendező „Nekem ruhám van. Nektek császárotok.”
ami egybeesett azzal a felismeréssel, hogy szeretném kipróbálni, miként tudok együttdolgozni középiskolás, dráma iránt érdeklődő fiatalokkal. A Marianum Egyházi Gimnázium rövidítése a MEG, amely
Miért pont Andersenre esett a választásotok?
magyarul egy értelmes igekötő. Kitaláltuk, hogy a névből minden évben meghagyjuk a MEG-et és a pluszt, és olyan szót illesztünk majd mellé, amely kapcsolódik az aktuális darabhoz. Ebben benne van az állandóság, de ugyanakkor az is megjelenik, hogy valójában minden évben kissé más összetételű társaságról lesz szó, hiszen a diákok előbb-utóbb elhagyják az iskolapadot.
aktuális lehet közéleti szempontból. Valójában azonban több szempontot is figyelembe kellett vennem. Nem klasszikus darabot szerettem volna, hanem olyat, amelyen keresztül egyszerre kovácsoljuk össze a csapatot és a kialakuló darabot is. Az előadásban mindenkinek fontos, személyiségéhez illő és egyforma súlyú szerepet kellett kapnia. Szertelen, diákos előadáshoz kerestem anyagot. Az ötlet gyakorlatilag egy esős délutánon pattant ki a fejemből, amikor egyedül sétálgattam az utcán. Pedig nemigen hiszek az ihletben.
Elsősorban nem Andersen érdekelt. Kétféle magyarázat van a darabválasztásra. A hivatalos legyen az, hogy a történet
Erős szálak fűznek a fesztiválhoz, mindig más keretek közt próbáltad ki magad. Érzel valamilyen megindultságot? A Jókai Napoktól soha nem távolodtam el, mert minden éven jelen voltam ilyen-olyan módon. 2002-2008 között a NYEKK-kel, azaz a Nyitrai Egyetemisták Kínjátszó Körével, később a Gurigongo csapatával rendeztünk off-programokat. Ezután egy ideig csak nézőként figyeltem az eseményeket, most pedig először rendezek darabot középiskolásokkal. Izgulok egy kicsit, de ez szerintem normális. Drukkolok, hogy jól szerepeljünk, de nosztalgia vagy nagyobb érzelmi hullám nem uralkodott el rajtam. Azt hiszem, ahhoz túlságosan megszoktam ezt a fesztivált. A Marianum diákjai már két éve is részt vettek a fesztiválon, ugyanakkor más rendező, Dudás Szabolcs irányította a munkákat, és más volt a csapat is. Hogyan kerültél a MEG+ruházunk! élére, és honnan ered ez az új név? A Marianumban nincs folyamatos hagyománya a színjátszásnak. Varga Emese is csinált előadást a 2000-es évek elején, később Nagy Lacus rendezett egy-két évig (nem is kis sikerrel), aztán egy hosszabb szünet következett. Ezután állt össze egy csapat két éve, az idei pedig újabb egy év után, így ez a mostani csoport megint egy kicsit más, mint az előzők. Korábban egyetemista csoportban működtem. Civilben matematika-fizika szakos tanár vagyok, és az előző munkahelyemen, a gútai egyházi gimnáziumban eleinte igyekeztem nem belevinni a színházas érdeklődésemet az iskolai munkába. Ezt egyébként utólag sajnálom. Szeptemberben munkahelyet váltottam,
4
Milyen a csapat? Kiderül a színpadon. Egyébként jó volt velük együtt dolgozni. Rengeteget gondolkodtunk közösen. Nagyon szeretem, amikor a színészek nem csak egy rendező utasításait hajtják végre, hanem kérdeznek, hozzászólnak, kitalálnak új dolgokat. A munka tulajdonképpen december végén vált lendületesebbé, hosszabb volt az előkészítő fázis. Először is meg kellett érteniük, hogy az nem színjátszó próba, ha kedd délutánonként negyvenöt percig bent maradunk az iskolában. A színpadon az a hat kitartó és elszánt ember áll majd, akik részéről jelen volt egy nagyon erős motiváció. Andersen szövegét hazavitték a karácsonyi szünetre, majd szétszedtük az unalomig ismert mesét és improvizációkból, vendégszövegekből összeállítottunk egy szövegkönyvet.
Különleges, figyelemfelkeltő plakátotok van. Honnan az ötlet? Ez tulajdonképpen egy választási plakát karikatúrája. Amikor a próbáink folytak, mindenfelé dühöngtek a választási kampányok. Akkor jó poénnak tűnt, bár mostanra talán egy picit vesztett az aktualitásából, hiszen a választási hangulat lecsengett. De a kampány-élményt talán visszahozza. Egyébként egy Putyint ábrázoló gerillaplakát alapján készült, amelyen az orosz elnök szintén hevesen mutogat. Mi ezt diákosan finomítottuk, a miénken egy fityisz látható. Reméljük, az előadásból is kiérezhető majd az a kis gúny, ami a plakátról. pzs
2014. június 10. kedd
Diktafonvégen: Kristóf Roland rendező
Műsorra tűzve... G.I.K.SZ.E.R. Diákszínpad
A balerina A G.I.K.SZ.E.R. Diákszínpad vis�szatérő vendége a Jókai Napoknak. A rozsnyói fiatalok ezúttal A balerina című mesejátékkal örvendeztetnek meg bennünket, az előadásra szerdán 16.00-kor kerül majd sor a VMK-ban. Már fújdogálni kezdett a fesztivál előszele, de azért még messze volt a megnyitó, mikor rendezőjükkel, Kristóf Rolanddal beszélgettem a csapatban felgyülemlett izgatottságról, összetartásról és mesékről… Milyen érzésekkel érkezett idén a csoport a Jókai Napokra? A darab előadása előtt mindig izgatottan várjuk, hogyan fogadja majd a közönség és a zsűri a darabot. Inkább egészséges drukk ez, mint lámpaláz, a visszatérő és új csapattagok egyaránt kíváncsiak, mit tudunk majd nyújtani a nézőknek. A színjátszók természetesen nagyon várják már a fesztiválhangulatot, a fesztiválklubokat és a társasági életet is. Délelőtt a Marianum színjátszói is Andersen egyik történetét adják elő, egy napon láthatja majd a közönség a két darabot. Miért esett a választás pont az ő meséjére? Nem is tudtam, hogy lesz még egy
A színpadon egy édes szerelmes történet Andersen-darab, örülök neki. Igazából mi a színjátszókkal közösen kezdtünk ötletelni, keresni egy olyan tematikát, ami úgy igazán beszippantja, megfogja őket. Ők állnak a színpadon, tehát fontos, hogy meg legyenek elégedve a választással. Mindenki hozzászólt, felmerült a kaland és a krimi is. Egyébként érdekességként elmondhatom, hogy a következő évi előadásunk talán a krimi műfajában fog mozogni. Végül legtöbben a szerelem mellett adták le a szavazatukat, hiszen ez mindenki életében, főleg most a fiatalokéban kiemelt jelentőséggel bír. Az Andersen-mesét nehéz volt színpadra vinni, de mi szeretjük kemény fába vágni a fejszénket. Megpróbáltuk úgy adaptálni, hogy a mai kornak szóljon, s kicsit át is alakítottuk ezt az eredetileg kissé keserédes szerelmi történetet. Miben különbözik ez az előző próbálkozásoktól? A rendezéseink alapmotívuma a kísérletezés, a műhelymunka. Ez a darab műfajilag teljesen más, mint az előző előadások anyaga, de célját, látásmódját tekintve nem különbözik tőlük. Talán csak annyiban, hogy ez egy kicsit szentimentálisabbra sikerült.
A csapatunk előnye az, hogy nálunk nincs klikkesedés, hanem lényegében egy összetartó mag az egész társaság. Főleg lányok alkotják, és az a jó, mikor az ő fejükből pattannak ki az ötletek. A szöveget általában közösen írjuk, ez most se történt másképp. Ha a közönség látni szeretné egy összetartó és lelkes csoport munkáját, akkor nézze meg a darabot. Sok tehetséges fiatal tette ki szívét-lelkét, s végül megszületett ez az édes mese, amelyre sok szeretettel várunk minden kikapcsolódásra vágyó érdeklődőt. pzs
yájas Olvasók! N a és ók ak ll vá ti sz Fe s Kedve Akiben valami csodával határos módon a Visszhang elolvasása után is olvasási éhség verne gyökeret és/vagy kíváncsi a Jókai Mór Diákkör összefoglalóira, értékeléseire, esetleg további fotókra, képriportokra vágyik, az bátran látogassa meg a diákkör facebookos oldalát, de még inkább a jomod.sk blogját! Utóbbin elérhetővé válik az idei összes Visszhang pdf formátumban. Üdvözlettel: a JóMóD csapata
5
2014. június 10. kedd
Egyszer réges-régen, még szépapáink idejében volt egyszer egy mesékbe és mítoszokba göngyölt Dánia, a költészet országa, teli regékkel, népdalokkal és mendemondákkal. Az országot rengeteg piciny sziget alkotta, aprócska kertek, ahogyan a későbbi korok írói nevezték őket, s egy ilyen kertben fekvő városkában, Odensében, 1805-ben kovácsoltak egy ólomkatonát, aki a Hans Christian nevet kapta. Egy öreg, Andersen nevű csizmadia gondoskodott róla, úgy kezelte mintha a saját fia lett volna, ezért a kis harcos tiszteletből fel is vette a Hans Christian Andersen nevet. A csizmadia műhelyében volt még jó pár hozzá hasonló katona, azonban Hans már nagyon korán felfedezte, hogy merőben különbözik társaitól, hiszen ahelyett, hogy a fegyverét élesítette volna a többiekkel, ő inkább babákat és bábfigurákat készített magának,
gött s már nemcsak Koppenhága, hanem szinte egész Európa ismerte a nevét. Ez az örömteli népszerűség volt az, amely a kis ólomkatonát nyughatatlanná tette és buzgóságában bebarangolta
ó d n o m e s e m : mesében a
ária
Szabó Annam
Andersen
hiszen meg akarta alkotni élete első miniatűr színházát. Tehetségnek pedig nem volt híján, hiszen varróképessége mellett kiváló díszleteket tervezett, amelyeket sajátos árnyékfestési módszerével el is készített s mindemellett furfangosabbnál furfangosabb történetek pattantak ki a fejéből, amelyeket színpadra vihetett. Azonban hiába volt ügyes, a többi ólomkatona nem nézte jó szemmel különös időtöltéseit, sokat csúfolták, bántották. Ilyen alkalmakkal kisétált a város melléki tóhoz, ahol egyetlen barátja, egy csúnyácska kacsa lakott, aki mindig megvigasztalta, ha bánat terhelte a lelkét. Egy alkalommal, amikor Hans még a szokásosnál is több bántást kapott, újból felkereste megszokott találkahelyüket, ahol azonban a rút kiskacsa helyett, egy gyönyörű fiatal hattyú várta őt. Barátja ezen különös átalakulása reményt ültetett a katona szívébe, s szinte azonnal határozott : elindul szerencsét próbálni Koppenhágába. Első útja a helyi színházba vezetett, ahol az igazgató annyira tehetségesnek ítélte, hogy minden tanulmányi költségét hajlandó volt állni, s amikor Hans pár évvel később a kezében tartotta egyetemi oklevelét nyelvtudományból és bölcseletből, hálásan gondolt vissza arra a rút kiskacsára, aki megadta neki a kellő önbizalmat tervei megvalósításához. Ekkor azonban Andersen már elismert művész volt több verseskötettel a háta mö-
6
szinte fél Európát. Ezen útja során megismerkedett kora nagy művészeivel: Heinével, Wagnerrel és Schumann-nal és maga Charles Dickens volt az, aki Európa legnagyobb mesemondójának nevezte őt. Andersen még Magyarországról sem feledkezett meg, hiszen barátja, Liszt Ferenc már régóta csábította őt erre a földre, melyre az író későbbi visszaemlékezéseiben úgy gondolt vissza, mint egy olyan Dániára, ahol mindig süt a nap. Azonban a rengeteg pompa mellett, amely kijutott neki élete során, Andersent sem kímélték a gyötrelmes élmények. Egy alkalommal, amikor télvíz idején az utcán sétált egy apró lányka összefagyott testére bukkant egy ház tövében. Szegény kis gyufaárus lány volt, bizonyára csak meg akart melegedni az épület mellett. Egy másik alkalommal a kelet egy különös szokásokkal élő országába látogatott, ahol egy ünnepségen az egész nép a meztelenül felvonuló császárt éltette, s már épp megbotránkozott volna, amikor egy
kisfiú a háta mögül elkiáltotta magát: A császár meztelen! Andersen ekkor elmosolyodott magában és megnyugodott, hiszen tudta, hogy amíg gyerek lesz a világon addig az őszinteség sem fog kiveszni. Miután találkozott a meztelen császárral elérkezettnek látta az időt, hogy hazatérjen. Hosszú hajóút állt előtte, mely során találkozott egy összetört szívű, emberré lett hableánnyal, aki másnap már tajtékként úszott a vízen. A sellő beteljesületlen szerelme mélyen érintette az érzékeny ólomkatonát, s pár nap múlva ő maga is szerelembe esett egy varázslatos énekű fülemülével, aki minden éjszaka emberré változott s ilyenkor a Jenny Lind nevet viselte, s kora egyik legjelesebb énekesnőjeként tartották számon. Andersen sokszor próbálkozott azzal, hogy ezt a fülemülét magához csábítsa, hogy ezentúl csak neki daloljon, de talán ez volt az egyetlen vágya, amely nem teljesült be élete során és végül ráébredt, hogy az ő madara szabadon a legszebb.
Az 51. Jókai Napok alkalmából ezzel a kissé rendhagyó írással igyekeztem emléket állítani a világirodalom talán egyik legnagyobb mesemondójának, s remélem, hogy az írásban fellelhető történet szösszenetek ( A rendíthetetlen ólomkatona, A rút kiskacsa, A kis gyufaárus lány, A császár új ruhája, A kis hableány, A fülemüle) felkeltették a kedves olvasó érdeklődését az író iránt, hiszen a héten két előadás is Andersen történeteire épül, amelyek mondanivalója még a mai napig sem évült el.
2014. június 10. kedd
A karvai tábor margójára Megérte? Ez volt az első kérdés, amit
fokozatosan homályosult el bennem a
hallottam, amikor hazaértem a táborból.
fáradtság minden apró nyoma. Élveztem.
Hogy miért szegezték nekem ilyen erősen
Nemcsak az első napot, hanem az egész
ezt a kérdést? A válasz egyszerű: nagyon
tábort. Rengeteget tanultam a színpadi
sokat kellett utaznom Királyhelmectől
mozgás-, ének- vagy beszédórákon.
Karváig, de tele voltam kíváncsisággal
A
próbák
pedig
szintén
nagyon
és a színjátszás utáni vággyal, a távolság
tetszettek. Tudtam, hogy remek szakem-
ezért nem jelethetett akadályt számom-
berek és egy befogadó társaság vesz
ra.
körül, akiktől sokat tanulhatok. Amiért Vonatra pattantunk tanárnőmmel, és a
színművészeti
pályán
szeretnék
elhe-
hosszú-hosszú utazás után szerencsésen
lyezkedni, az ajtóban állva bátran ki-
megérkeztünk. A pihenés helyett már az
jelentettem, hogy MEGÉRTE. Mindenkit
első este foglalkozással vártak bennün-
csak buzdítani tudok, hogy csatlakozzon,
ket. Bevallom, akkor nem tetszett, mert
jöjjön velünk Karvára!
nagyon kimerült voltam, de a játék és
Dino Benjámin, Sycorax Diákszínpad, Királyhelmec
a felhőtlen szórakozás, tanulás hatására
7
2014. június 10. kedd
Fesztiválklub
Aludni ráérsz majd otthon is! A szlovákiai amatőr színjátszótársulatok idén immár 51. alkalommal töltenek el egy (remélhetőleg) pozitív energiával teli hetet Komáromban. A zsűri ezéven 12 előadást tartott kellően színvonalasnak ahhoz, hogy megmérettessék magukat a rangos eseményen. Napközben szokás szerint az előadásoké lesz a főszerep, melyekkel párhuzamosan számos egyéb érdekes program is várja a résztvevőket. A megfáradt fesztiválozók számára erősen javallott esténként a Rév fesztiválklubjában történő aktív jelenlét. A magyar kultúra házában lehet pihenni, hűsölni, jókat enni, megosztani egymással az aznapi élményeinket, illetve ismerkedni egy pohár (szigorúan) kiskofola társaságában. Hiszen talán ez az egyik legfontosabb küldetése a Jókai Napoknak. Összehozni a hasonló érdeklődésű, tehetséges fiatalokat,
jöjjenek azok országunk bármelyik szegletéből. Véleményem szerint a jó előadások mellett a jó hangulatú fesztiválklub az, amely felejthetetlen élménnyé varázsolja ezt az egyhetes együttlétet. Változatos programokból természetesen este sem lesz hiány. Szerdán rögtön az Ahogy esik, úgy puf-
fan improvizációs show tornáztatja meg a rekeszizmainkat, csütörtökön a Slampoetry-esten brillíroznak majd a tehettséges new-age költők, pénteken pedig fergeteges táncház várja a hagyományőrző közönséget. Én szívemből remélem, hogy az 51. Jókai Napok a vagány fesztiválklubjaival vési majd be magát a rendezvény képzeletbeli történelemkönyvébe. A Hungarikum varieté után találkozunk! BéEmm
Legyen a Visszhang a te visszhangod is!
Visszhang – Az 51. Jókai Napok lapja
Főszerkesztő: Paluska Zsuzsanna Arculat, grafika és tördelés: Czékus Péter Fotós: Molnár Mónika Írják: Berta Mátyás (Fesztiválklub) Bese Bernadett (Zsűrifaggató) Horváth Eszter (Recenzió, kritika) Juhász Anikó (Csoportok hangulata) Juhász Anita, Szabó Annamária (Szonda) A közölt írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség véleményét. Várjuk írásaitokat a stábon! A szerkesztés jogát fenntartjuk. Lapzárta: 12.00 óra. Kizárólag a fesztivál belső használatára.
