Visszatérés Óz földjére

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

3

Visszatérés Óz földjére... 1. fejezet:

Szakértőként az első finnugor fesztiválon A Fenno-Ugricum, indulásra kész Szaranszk, Szombathely – Hajlandó vagyok optimista lenni, foglalja össze tapasztalatait prof. dr. Pusztay János, aki a miniszterelnök kíséretében szakértőként vett részt a mordvin fővárosban megrendezett első nemzetközi finnugor fesztiválon. Hasonló kulturális kezdeményezései már voltak a finnugorságnak, ilyen nagyszabású fesztiválon azonban valóban először mutatták meg magukat a finnugor népek. Az első nemzetközi finnugor találkozón a politika is a legfelső szinten képviseltette magát: az orosz elnök meghívására Szaranszkba érkezett a finn elnök és a magyar kormányfő. Vlagyimir Putyin, Tarja Halonen és Gyurcsány Ferenc részt vett a Sumbrat, Finno-Ugria! – Szervusz, finnugorság! – mottóval megrendezett fesztivál megnyitóján, aztán három-, illetve kétoldalú megbeszéléseket folytattak, valamint a jövő feladatait megfogalmazó kerekasztal-megbeszélésen vettek részt finnugor szakértők jelenlétében. Amint az közismert, az orosz–észt feszültségek folytán Észtország egyetlen politikai vezetője sem kapott meghívást a találkozóra, az észt kultúra és művészet képviselői viszont ott voltak – és nagy sikert arattak. Prof. dr. Pusztay János, a szombathelyi BDF uralisztikai tanszékének vezetője, a Finnugor Népek Világkongresszusa koordinációs bizottságának tagja több nemzetközi fórumon kifejtette már határozott – nemegyszer feltűnést keltő – álláspontját az Oroszországban élő, kis létszámú, létükben-kultúrájukban erősen veszélyeztetett finnugor népek megmaradásának esélyeiről, a támogatás szükségességéről és lehetséges módozatairól. Nem véletlen hát, hogy szakértőként vett részt a szaranszki találkozón. Bár természetesen ő is fájlalja, hogy az oroszészt feszültségek okán az észt politikai vezetés távolmaradt a fesztiváltól, a részvétel fontosságában – és hasznosságában – nem kételkedik. Gyurcsány Ferencet idézi, aki a fesztivál megnyitóján világosan leszögezte, hogy a finnugor kérdés nem lehet politikai kérdés . Másképpen fogalmazva: a kis finnugor népek nyelvének-kultúrájának, identitásának megőrzését minden lehetséges eszközzel segíteni kell. A megőrzés jelentős eszköze lehet a Pusztay János által összeállított-megtervezett Collegium FennoUgricum projekt, amellyel a szaranszki kerekasztal-megbeszélés résztvevői is megismerkedtek. A projekt alapvetése szerint az EU-doktrinából következik a regionális, kisebbségi nyelvek és kultúrák támogatása. A három EU-tagállam finnugor nyelvű köztársaság - Észtország, Finnország, Magyarország - erkölcsi kötelessége, hogy oroszországi nyelvrokonaink érdekeit képviselje nemzetközi fórumokon, valamint szakmai és anyagi támogatást nyújtson számukra . A projekt lényeges pontja az anyanyelven folyó általános és középiskolai képzés nyelvi feltételeinek megteremtése az oroszországi finnugor népek számára; nem függetlenül a terminológiai fejlesztéstől. A projekt további fontos eleme a finnugor könyvtár program: a tervek szerint valamennyi finnugor népről (történelem, nyelv, néprajz, népköltészet, mitológia, aktualitások) rövid, színes áttekintés készül, Mitikus Magyar Történelem a könyvsorozat valamennyi finnugor nyelven, továbbá (XI. évfolyam 2. szám) oroszul, angolul, németül és franciául is megjelenik. A Megjelenik minden páros hó- Postacím: 1900 Budapest nap utolsó napján (február, áp- Előfizethető az ország bármely rilis, június, augusztus, október, postáján, a hírlapot kézbesítőkdecember) nél,valamint megrendelhető e-mail: [email protected] Fõszerkesztõ: Sárosi Zoltán telefonon: 06-80/444-444 Kiadja: Két Hollós könyvesbolt világháló: www.dobogommt.hu Elõfizetéssel kapcsolatos villámlevél: információk: 299-0032 [email protected] A lap elõfizethetõ rózsaszínû postautalványon a Két Hollós Köny- HU ISSN 1589-3677(nyomtatott) vesbolt címén (Bp. Kenyérmezõ HU ISSN 1589-4746 (online) u. 3/a, 1081). Előfizetésben terjeszti a Magyar Pos- A lapban megjelent cikkekért ta Zrt. Hírlap Terjesztési Központ felelõsséget vállalunk!

Dobogó

Egymásra nézve a szép szaranszki páros

4

Dobogó

program keretében valósulhat meg a finnugor népek irodalmát bemutató antológia-sorozat. (Közbevetőleg: a BDF uralisztikai tanszéke évek óta jelentet meg kétnyelvű válogatásokat a kis finnugor népek irodalmából.) A Collegium Fenno-Ugricum projekthez csatlakozna – a bővülés reményében – az éppen ezekben a napokban is zajló szombathelyi nyári hungarológiai egyetem. Pusztay János véleménye szerint a projekt több szálon kiterjeszthető a határon túli magyarok közoktatási programjának támogatására is; elég, ha az államnyelven elvégzett, de magyarul tanított szakokon adódó terminológiai problémákra gondolunk. A projekt központjaként pedig mindenképpen magyar nemzetiségi települést képzel el, amely mintaként szolgálhat az együttműködésre: Magyarország és az itt élő nemzetiségek kapcsolatában is. Akárhonnan nézzük, a legfőbb cél a kulturális és nyelvi sokszínűség megőrzése, az egyenrangúságra és egymás tiszteletben tartására alapozva. A következő lépésben a Finnugor Népek Világkongresszusa magyar szervezete (amelynek tisztségviselői ellenszolgáltatás nélkül dolgoznak) tesz ajánlásokat a Miniszterelnöki Hivatalnak, összefoglalva az általa kívánatosnak tartott - korábban tulajdonképpen nem létező - finnugor politika irányait, valamint a szakmai projekteket. Pusztay János bizakodó. Úgy látja, a kormányzati szándék komoly: van esély arra, hogy hamarosan kormányhatározat születik a finnugor politika gyakorlati lépéseiről. Vagyis nemsokára útnak indulhat például a Fenno-Ugricum. Megjelent a Vas Népe című újságban 2007. július. 27. pénteken Szerző: ÖLBEI LÍVIA

2. fejezet:

Nyílt levél Pusztay János Prima primissima díjas Tanszékvezető egyetemi tanár úrnak Nyugat-Magyarországi Egyetem Uralisztikai Tanszék Tisztelt Pusztay Tanár Úr! Korábban levelet írtam Önnek, amire nem méltóztatott válaszolni. Levelemben a következőt tudakoltam: 1977-ben A Magvető Kiadó Gyorsuló Idő sorozatában megjelent könyvének (Az ugor-török háború után) a hátsó oldalán kiemelten, és belül a 147-ik oldalon ezt írta: „A magyar nyelv igazi hovatartozását első ízben külföldön vették észre. A későbbi II. Pius pápa, Aeneas Sylvius Piccolomini a XV. században egy veronai szerzetes észrevételét örökítette meg két munkájában is, miszerint a magyar nyelv rokona a vogulnak és az osztjáknak.” Könyvét bőségesen adatolta, tekintélyes irodalomjegyzékkel is ellátta. Mégis ennek az idézett helynek a szerző nevén túl nem jelölte meg feltalálási helyét. A Tetten ért szavak rádióműsorában Adamikné, Jászó Anna elmondásában ez hangzott el: „A magyar és a vogul–osztják nyelv kapcsolatáról Aeneas Sylvius Piccolomini, a későbbi második Pius pápa 1458-ban Cosmographia címen írt könyvében értesítette a tudományos világot. Egy veronai szerzetes elbeszélésére hivatkozva a következőkről tudósít, természetesen latin nyelven: A mi veronaink, a Don forrásához eljutva beszámolt arról, hogy azok a népek, akik az ázsiai Szkítiában, nem messze a Dontól laknak, ezeknek ugyanaz a nyelve, mint a Pannóniában lakó magyaroké. Honnan értesülhetett az akkori pápa a vogulok és az osztjákok létezéséről és a magyar nyelvvel való rokonságukról. Pontos adataink nincsenek…” Tisztelettel kérném Önt, hogy a könyvében írottak feltalálási helyét szíveskedjen elénk tárni. Azt fel sem merem tételezni, hogy az eredetit nem ismeri. Sajnos Adamikné nem tudta az eredeti forrást megjelölni, és a műsor szerkesztője, Balázs Géza sem. Ezért kérném az Ön megtisztelő segítségét az eligazodásban. Válaszának érkeztéig is tisztelettel köszönti: HALASY-NAGY ENDRE


5

Visszatérés Óz zöldjébe A Dobogó szerkesztősége örömmel ad helyet a közismert, egyben az általunk is nagyrabecsült nyelvészprofesszorhoz intézett nyílt levélnek. Nem felejthetjük érdemeit, amit a magyar nyelvtörténeti összehasonlításban elkövetett, hiszen korszakformáló és gondolkodásra serkentő könyvében kiigazítja a sumer-magyar nyelvrokonság művelőit, egyben helyrerakva számos szó eredetét. Ahogy írja: „A sumer és magyar szó térben és időben nagyon távol van egymástól. Ugyanakkor viszont találunk csodálatos épségen és azonosságban fennmaradt sumer szavakat is a magyar nyelvben (isten, úr, szab, ugar, kapa, nap, eme).” (Az „ugor-török háború” után. Gyorsuló idő, Magvető Kiadó, Budapest 1977. 43. oldal.) Egyben örömmel tesszük közzé saját hasábjainkon a FennoUgricum nemzeti projektet is! A Prima Primissima díjas nyelvészprofesszor nyíltan hirdeti a nyelvészeti tudományos nézetek politikai erővel történő megváltoztatását, és a határon túli magyarok nyelvének újraiskoláztatását, finnugorítását, és ennek eszközéül nemsokára útnak induló a Collegium Fenno-Ugricum projektet. Pusztay János – aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szakértőjeként vett részt a Szaranszkban, megrendezett első nemzetközi finnugor fesztiválon – véleménye szerint: „a finnugor nyelvészetpolitika kiterjesztendő a határon túli magyarok nyelvoktatási programjára is. A Finnugor Népek Világkongresszusa magyar szervezete tesz az általa kívánatosnak tartott ajánlásokat a Miniszterelnöki Hivatalnak, összefoglalva a korábban tulajdonképpen nem létező finnugor politika irányait.” A Fenno-Ugricum projektnek köszönhetően a határon túli magyar diák megtudhatja azt, amit eddig csak az anyaországiaknak tanítottak, mint például, hogy: „A magyar őstörténet túlnyomó részének színhelye azonos a Szovjetunió területével. Ebből következik, hogy a honfoglalás előtti magyar történelem a Szovjetunió történelmének is részét képezi.” (Mondja Róna-Tas András nyelvészprofesszor.) „Votják és cseremisz rokonaik hajadon lányaikat, akik sok fiúgyermeknek adtak életet, s ötéves korig egészségben felnevelték őket, nem adták férjhez, bárhogyan is kérték. Derék dolgos hajadon férj nélkül is sok fiút ajándékozott a nemzetségnek, nem adjuk oda, eredj békével. Ilyen igaz emberséggel becsülték meg a tisztességes anyaságot, ahogyan ők mondták, a legtisztességesebb nőket, akik lelkeket fogadtak a méhükbe.” (Társadalom és gazdaság a magyar őstörténetben. Magyar Őstörténeti Tanulmányok, Akadémiai Kiadó, Budapest 1977. 33 o.) „Ebben az absztrakcióban fejeződik ki a művelődési-gazdálkodási típusok kimutatásának módszertani jelentősége. A nehézség a hordozók népi személyazonosságának megállapításában, ma élő népek távoli elődeivel való azonosításban rejlik. És ezt a nehézséget leküzdeni, egyelőre, nem sikerült.” (U.o.: 34 o.) És ez ma még mindig tudományos! Ilyen döngicsélést hallgatnak a hallgatók az egyetemen. (Szerkesztőségünk azért erről, ha utólag is, de megkérdezné azokat a csere misszeket, hogy mit szólnak ehhez?) Előbbiekből is kitűnhet, hogy milyen borzasztóan fontosak ezek a materialista megalapozottságú, dialektikus felfogást híven tükröző ozmonauta megállapítások. A Fenno-Ugricum project majd segít megkeresni a nyelvi apákat cseremisz anyákhoz. A félreértéseken és félreértelmezéseken alapuló gyanúsítgatások, a feltételezett politikai erővel vélt megváltoztatások, délibábozások és képtelen leszármazási elméletek helyett a mindenki számára előnyös és meg-

nyugtató továbblépés lehetőségét kínálja a nagy Fenno-Ugricum projekt. A Fenno-Ugricum projekt által lélekben is visszatérhetünk Óz földjére. A nyelvi ozmózisnak köszönhetően szemüvegünkön keresztül zöldben láthatunk szinte mindent. Tundrazöldben láthatjuk ősi nyelvünket, smaragdzöldben őstörténetünket, üde zöldben eddig vörösben tündöklő ozmonautáinkat… Visszaképzelhetjük magunkat abba a mitikus zúzmózöldben tündöklő őshazába, a tundra smaragdzöldjébe, ahol rémszarvasokkal együtt legeltünk, jámbor tundrafűevők, varjúbogyó gyűjtögetők, magcsákó betakarítók, tőzegmohalápon imbolygók, ernyőspárnára heveredők, farkasokkal szeretkezők. Olyanok, amilyennek Kertész Ákos Kossuth-díjas író festett le bennünket – no nem Szaranszkban, ahol ezt már úgyis tudják, hanem a New Yorkban megjelenő magyarnyelvű – Népszava című újságnak, hogy: „A magyar genetikusan alattvaló, se tanulni, se dolgozni nem tud, és nem akar.” Ah, azok a boldog rém szarvasos tájak, hófödte mamuttermő földek, boglárkamezők, törpecserjések, a magyar fajnak való földi elízium, Óz zöldje! A szerkesztőségünk tisztelettel felhívja olvasói figyelmét erre a jelenségre, ami nem egyedüli a hazai nyelvészetpolitikai tolulásokban. A korábbi politikai érában ilyes tényekre alapozott oktatás folyt, és folyik még mai is nem egy katedráján a magyarországi felsőoktatásnak. Ahol a még dialektikus alapképzettségű, marxista pallérozottságú, szovjet egyetemeken kiképzett professzorok léteznek tovább átmentett katedráikon, hitükben megingathatatlanul, elveikben tántoríthatatlanul. Például a nyelvészeti karon oktatott tudomány meglehetősen maradi, a nemzetközi kutatásokat figyelembe nem vevő, a haladással megbarátkozni nem tudó, az új ismereteket elfogadni nem akaró nyelvészetpolitikát oktatják. Ennek köszönhetően kapnak lábra, sőt szárnyra egészen furcsa, vad kényszerképzetek, történelmi eszementségek, leszármazási elméletek, néperedeti fantazmagóriák. Elég, ha csak a hun-magyar azonosság vagy sosem voltságának kérdéskörére gondolunk. Amire nem szokták sem figyelembe venni, még kevésbé idézni az amúgy sokat citált Bóna István idevonatkozó sorait: „Nem érdemes belemelegedni a parttalan vitába: volt-e a honfoglaló magyar népnek hun-tudata, vagy sem, mivel adatok híján léte vagy nemléte egyaránt bizonyíthatatlan. A hívők – köztük jeles nyelvészek, történészek, régészek – azzal szoktak érvelni, hogy a magyarok keleti ősei beletartoztak a Hun Birodalomba, tehát maguk is hunok voltak, vagy legalább is mély nyomot hagyott bennük a hun uralom. Ez minden bizonnyal így van.” Mégis a másik, a magát ezzel szemben állónak kijelentő oktatói gárda nem szégyelli Bóna gondolatát elfogadókat népellenségnek, nacionalistának, hazafiatlannak, rasszistának és ki tudja még mimindenfélének tituláltatni. Lapunk vállalt feladata, hogy lendítsünk azon a hozzáálláson, amit félve fogalmaz meg a híres Kazinczy Herkules szaknyelvész, hogy: „a tudományban a dolgok lassan érnek, de következetesen, napról-napra kell küzdenünk kicsiny igazságokért.” Talán az ismételt felvetéseinkkel tudunk valamelyest gyorsítani a jelenlegi nagyon elkényelmesedett tempón. A Dobogó továbbra is ezen igyekezetben létezik és dolgozik.

A szerkesztőség megjegyzése: Ozmózis, az oldószer áramlása a híg oldatból a töményebb oldat felé.

6

Dobogó

A Szent Istvánban újjáéledő Atilla király öröksége FÜLÖP SZABOLCS „Én vagyok magyarnak legelső királya, Utolsó világrészrül én kihozója! Én lehetek tehát magyarnak példája, Hírét s birodaimát nogy nyújtsa szablyája.” Zrinyi Miklós

„Akkor az István nevet kapta; hisszük, hogy Isten is ezt akarta, mert ami „István” a görög nyelvben az „koronázott” a latin beszédben.” (Szent István legendája Hartvik püspöktől)

BEVEZETÉS A magyar történelem e két óriását tetteikben, küldetésükben és magyarságukban összekapcsolni szakavatott fülek számára szentségtörésnek számít. Abban a pillanatban azonban, amikor a magyar krónikás- illetve néphagyományt faggatjuk erről a kérdésről, akkor lépten-nyomon azzal találkozunk, hogy nemcsak össze lehet, de össze is kell őket kapcsolnunk. Én személy szerint pedig nagyobb hitelt adok nagyapáink, dédapáink, valamint tudós krónikásaink szavának, mint a jelenkor idegen emlőkön nevelkedett, és sajnos nem egyszer rosszindulatú történészeinek. (Természetesen tisztelet jár a kivételeknek!) Lássuk először a krónikás hagyományt! Középkori történeti forrásaink, a magyar krónikák Atillát és Szent István királyt egyaránt az első magyar királyként említik. A kettejük közötti időszakban viszont fejedelmekről, vezérekről igen, de királyokról nem tudunk. Miért fontos ez? Mit jelent egyáltalán a királyság fogalma? Ezt azért szükséges tisztázni, mert a mai átlagember képzetében a király nem más, mint egy diktátor, holott szó sincsen erről. A király ugyanis nem csak az ország anyagi ügyeit rendező személy, nem csak evilági vezető. Ennél sokkal több bízatott reá. A király a maga személyében, cselekedeteiben, szavaiban és gondolataiban népe, és ezen keresztül minden nép számára az üdvösség záloga. Kocsis István szavaival élve ő a „híd a földi és a mennyei világ között”. A király tehát cselekedetei által nemcsak a saját, hanem a világ többi népe számára is biztosítani tudja az üdvösséget. Így már érthetőbbé válik, miért nem nevezik pl. Taksonyt, Árpádot vagy Álmost királynak a krónikásaink. Az ő küldetésük ugyanis a maga közvetlen formájában elsősorban a magyar nemzetnek, a ma-

gyarság életfeltételeinek biztosítása volt. Ezzel szemben Atilla és Szent István, ill. az őket követő „szent királyaink” önmaguk és népük megkisebbítése által arra voltak hivatottak, hogy a világot elvezessék Krisztushoz, Ezt nevezzük „szakrális királyságnak”. Ha kettejük alakját (azért beszélünk róluk, mert őket illették a „magyarok első királya” címmel) a fent említett szakrális királyság felől próbáljuk megközelíteni, akkor valóban felfedezhetjük közös vonásaikat, illetve küldetésük lényegének azonosságát. Különbség csupán abból fog adódni, hogy más korban, némileg más kihívásoknak kellett megfelelniük. A fent említett különbség érzékeltetésére fel kell vázolnunk azt a kozmikus életkeretet, amely hatásában igenis döntően befolyásolja kettejük és így mindannyiunk gondolatait, szavait és cselekedeteit. Ez a keret nem más mint az állatöv (állapot-öv) kozmikus kisvilágának kerete, ezen belül is közvetlen hatásként az úgynevezett „precesszió” jelenségéből adódó világkorszakok ténye. A napfelkelte helyek precessziós csúszásának megfelelően Jézus születésének pillanatától – amely kitüntetett pillanat volt a világegyetem történetében, mert a térbeli állatöv (a csillagképek tizenkettese) pontosan fedte az időbeli állatövet (a fény és árnyék arányváltozásából adódót) – beléptünk a Halak világkorszakába, amely kerekítve 2160 évet jelent. A világkorszak tovább bontható saját elemi minőségei szerint, így az említett 2160 évet 720 évenként átszínezi előbb a Skorpió majd a Rák tulajdonságcsomagja, végül csak az utolsó 720 évben kapjuk a tiszta Halak tulajdonságokat. Krisztus születése után az első 720 évben a Halakat átszínező Skorpió lesz Atilla működésének terepe. Ha Heribert Illig kitaláltnak ítélt 300 évét leszámítjuk az időszámításból, a dekanátusváltás éppen Szent István uralkodását találja telibe. A tapasztalat azt mutatja, hogy a dekanátusváltás drasztikusan megváltoztatja a lehetőségeket. Tovább árnyalja a képet, hogy a Halak után a precesszióban következő jegy-érvénytartam a Vízöntő, amelynek saját ideje nem lévén (a Vízöntő-paradoxonnak nevezett jelenségnek köszönhetően) mintegy ráhullámzik a szomszédos jegyekre, mind a Halakra, mind a Bakra egy-egy síkhullámként. Amikor Atilla és Szent István cselekedeteinek kozmikus keretét kell felvázolnunk a Vízöntő dekanátusaival is számolnunk kell. Atilla idejében a Vízöntő első dekanátusával tehát magával a Vízöntővel kell számolnunk, Szent István idejében pedig egyszerre ezzel és a rá következő Ikrekkel, hiszen Szent István uralkodásának közepén következik be a váltás. A fent említettek jobb megénése végett álljon itt a Vízöntő-paradoxon ábrája, amely a jelenések könyvéből ismerős, „élet könyvét” tárja elénk.


7

nor–Magyar párosát írják le, avval a kiegészítéssel, hogy amikor elérkezik a cselekvés ideje a szemlélődő életvitel képviselője, Buda (Buddha) visszahúzódik, úgymond a túlvilágra és onnan segít szellemi javakkal. Atilla kozmikus lehetőségei között nemcsak a Halak világkorszakának Skorpió dekanátusával hanem az arra ráhullámzó Vízöntő első, azaz Vízöntő dekanátusával is. Atilla hadjáratai értelmezhetők mint hatalmas energia-áradatok, amelyek tisztítják az elromlott világot és fellazítják elsősorban annak bekövesedett városi életformáját. (Vö. Augiász istállója a görög mitólógiában)

„És láték egy másik, erős angyalt az égből leszállani, a ki felhőbe vala öltözve; és az orczája olyan vala mint a nap, és a lábai mint a tűzoszlopok; És a kezében egy nyitott könyvecske vala; és tevé a jobb lábát a tengerre, a bal lábát pedig a földre; És kiálta nagy szóval, mint mikor az oroszlán ordít;... És megesküvék arra, aki örökkön-örökké él, a ki teremtette az eget és a benne valókat, és a földet és a benne valókat, hogy idő többet nem lészen.” (Jelenések könyve: 10. rész) A továbbiakban Atilla és az állatöv kapcsolatát Pap Gábor „Jött éve csodáknak” című teljesnek tekinthető asztrálmítoszi elemzésének egyes elemeit felhasználva mutatom be. A fent említett Skorpió dekanátus mint keret meghatározza, hogy a történelemben hogyan fogunk vele találkozni: legyőzhetetlen hadvezérként, akinek „Isten kardja” igazolja küldetését. Mindkettö Skorpió jellemzék. Ha csak ezt vesszük észre, akkor egyrészt a lényeget nem látjuk, másrészt Atilla sem lesz több számunkra, mint nyugati és keleti karikatúrái (Julius Caesar, Nagy Sándor, Dzsingisz kán...). Mítikus címe elárulja honnan érkezik közénk az „Isten ostora, világ pörölye”. Mindkettő az Ikrekhez köthető jellemzék, máshonnan nem is jöhet, mint a Tejútból, a teremtés központjából (Nyilas); földre érkezvén az Ikrekben öltve testet. Másik címe: „Nimród unokája”, egészen pontosítja a képet, magyarnak fog születni. Ha az Ikrek-jellemzékeknél tartunk, akkor meg kell említenünk Budával való kapcsolatát, annál is inkább, mert ez a tendencia még nagyobb hangsúlyt kap Szent István uralkodásának második felében, hisz ekkor lépünk a Vízöntő dekanátusból az Ikrek dekanátusba. Atilla és Buda kapcsolatát lehet nyugat-európai szemmel nézni, azaz a Szűz–Halak tengely felől, és akkor csakis a Romulus–Remus, Káin–Ábel gyilkosság juthat eszünkbe róla. (Jelenkorunkban ennek a világkorszaknak a harmadik dekanátusában éppen innen szemlélődik sokszor a jószándékú kutató is.) Ha magyar szemmel – azaz a Nyilas–Ikrek tengely felől veszszük szemügyre, akkor nyilvánvalóvá válik, hogy Hu-

„Mindent, ami eléje került, seregének hatalmas, özönvízszerű áradatával a mélybe merített, végül pedig elérkezett Aquileiához” Thuróczy János: A magyarok krónikája Ezért nem kegyelmezhet a nyíltan ellene szegülőknek hiszen nem csak a dicsőségvágy hajtja és ezért kegyelmezhet azoknak, akik felismerik küldetésének ezt a vetületét. A történelem létsíkján végig az lesz számára a kérdés, hogyan tudja a Skorpió (Sas) életkeretet magasztosítani és TuRuL = aTaiRRá változtatni. Az Atair ugyanis a Tejút fölött, a Skorpió és Nyilas csillagképe között elhelyezkedő Sas csillagkép főcsillaga. Ennek alátámasztására álljon itt egy kép, amely Atillát ábrázolj és a barokk korban készült és a Nádasdy

Dobogó

8

mauzoleumnak nevezett történelmi arcképcsarnokban maradt reánk. Azon túl, hogy a kép pontosan körülírja az Orion (Nimród) csillagképet, és szentképként tisztelte a magyar nemesség, egészen a legutóbbi időkig érdemes felfigyelnünk a zászlón ábrázolt koronás fejű madárra. Ez a madár mintegy Atilla megkoronázott szellemiségéből száll fel és repülésének iránya arra enged következtetni, hogy röpte az utókor felé tart. Atillának pedig az első királyi utódja a Kárpát-medencében Szent István lesz. Azt a tényt sem szabad elfelejtenünk, hogy a krónikás és mondai hagyomány csak egy bizonyos mértékig tudja Szent Istvánt, mint Atilla örökének kiteljesítőjét látni. A „mű” befejezése Szent Lászlóra, Oláh Miklós esztergomi érsek által II. Atillának nevezett Hunyadi Mátyásra maradt.

ATILLA BIRODALMA, ÉS AZ ÉLET MINÖSÉGE A BIRODALOMBAN Előre bocsátom, hogy Atilla birodalmáról nem szándékozom kimerítően pontos képet festeni, csak annyit vázolok fel, amennyi témánk szempontjából feltétlenül fontosnak tartok. Nyugaton nagyjából a Rajna vonala, Délen a Duna alsó folyása, Északon a Balti- tenger, Keleten pedig a Don (Tanaisz) folyó a birodalom földrajzi határa. Azért fontos mindez, mert Pap Gábor a „Dunaisten keresztfia” című népmesénk elemzésében Katona Sándorra hivatkozva a honfoglalás kori Magyarországot Dunaisten, azaz Jézus Krisztus országaként nevezi meg, ami ebben az időben a Fekete erdőtől a Fekete-tengerig terjedt. Az előbbiekben felvázolt Atilla-birodalomban is fő szerepet játszik a Duna. A Duna az a tengely, amely köré szerveződik az ország. Atilla vára (Dobogó-kő) a Pilisben (PiLiS = VaLLáS), abban a Duna (DuNa = TaN) kanyarulata által körülölelt térségben volt, amely végig a középkorban az uralkodói közpon szerepét töltötte be. Miért fontos mindez? Azért, mert bármennyire is pogánynak nevezik a hunokat és Atilla magyarjait, magát Atillát is, a néphagyomány szerint birodalma uralkodójaként legfelső szinten Jézus Krisztust tartja. Atilla tehát keresztény volt! Ezt a kérdést ne boncoljuk tovább, Szent Istvánnal kapcsolatban ugyanis elő fognak kerülni az erre vonatkozó bizonyítékok és a következtetések. Arra a kérdésre pedig, hogy milyen minőségű volt az élet Atilla birodalmában, elég azt a Priszkosz rhétor által leírt esetet felelevenítenünk, amely két görög találkozásáról szól. Az egyik maga Priszkosz, a másik pedig egy Hunniában szabadon és boldogan élő görög ember. Álljanak itt ez utóbbi ember szavai mintegy annak bemutatására, hogyan érzékelte az élet minőségét valaki, aki Bizáncban és Atilia birodalmában is élt.

„Oh igen – folytatá pillanatnyi eszmélkedés után – az ember a húnoknál, ha egyszer a had munkája befejezve, gondtalan életet él, senki nem háborgatja, semmi nem zavarja. A háború minket táplál, mind azokat kik a római kormány alatt élnek, kiszivja s tönkreteszi. A római alattvalónak mások karjába kell ön életének reményét helyezni, miután egy zsarnok törvény nem engedi, hogy fegyvert viseljen, mellyel magát védelmezhesse; azok, kiknek a törvény a fegyverviselést megengedi, bármily vitézek volnának is rosszul folytatják a háborút, részint tudatlan, részint gyáva főnökeik által nyűgözve lévén. Azonban a háború baja mind semmi azon nyomorúsághoz mérve, mely a rómaiaknál a békével együtt jár, mert ekkor van igazán virágában a kiállhatatlan szigorú adó, a kincstári ügynökök huzavonája és a hatalmasok elnyomása. De hogyan is lehetne másképp? A törvény nem mindenkire nézve ugyanaz. Ha gazdag vagy hatalmas ember hágja át, büntetlen viheti jogtalankodásait, hanem szegény embert, oly embert ki a törvényes formaságokat nem ismeri, a büntetés késedelem nélkül el fog érni, hacsak kiköltekezve s a végtelen per által tönkrejutva kétségbeestében ítélet előtt el nem hal. Pénzért juthatni csak igazsághoz és törvényhez nézetem szerint a legnagyobb igazságtalanság. Ha valami sérelmed van, törvényszékhez nem járulhatsz, ítéletet a bírától nem nyerhetsz míg bizonyos összeg pénzt előre le nem fizetsz a bíró és alárendeltjei javára.” Priszkosz rhétor A fent leírt esemény tanulságait levonva kijelenthetjük, hogy még ezen a viszonylag alacsony szinten is egészen más volt Atilla birodalma, mint a vele szemben álló görög–római világ. Összehasonlíthatatlanul nagy minőségi ugrást jelentett Hunniában élni Bizánchoz és Rómához viszonyítva, akár erkölcsi, akár anyagi szemszögből vizsgálódunk. Ezt pedig nem egy jelenkori „elfogult, délibábos” magyar kutató, hanem egy kortárs, a hunokkal ellenséges birodalom valamikori polgára jelenti ki. Azt is mondhatjuk, hogy a két életeszmény úgy viszonyul egymáshoz, mint fény a sötétséghez. Atilláról azt is tudnunk kell, hogy ő a görög–római világot úgy kezelte, mint egy betegséget. Birodalma határai mentén háromnapi járóföldnek megfelelő területet hagyott lakatlanul, ahova senkit nem engedett betelepülni. Ehhez hasonló módon a középkorban a járványok elől védekeztek. Az előbb említett tények majd Szent István uralkodásának bemutatásakor kapnak igazán nagy hangsúlyt. Szent István és – Anonymus szavaival élve – „Atilla örökébe” lépő népe azonos erkölcsi, szellemi és anyagi kultúrát képvisel a hunokkal. A Szent István korabéli ún. „nyugati” világ viszont Atilla idejéhez képest még jobban előrehaladt az erkölcsi romlás felé. Ehhez mértek lesznek majd István intézkedései is. Ne vágjunk azonban a dolgok elébe!

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM ATILLA KIRÁLY TETTEI Atilla király minden cselekedete a mai napig üzenetértékű az utókor számára; legyen itt szó rólunk, magyarokról, vagy más népekről (a görög–római világ örököseinek mondható globalizáció képviseiőiről).

A GALLIAI HADJÁRAT Attila hadai 451. Húsvétján a galliai hadjárat alkalmával földig rombolják a Mosel-parti Mettensis (ma Metz) városát. A Húsvét hajnali felkelő nap sugarai csak a protomártír Szent István oratóriumát világítják meg, mint egyetlen épületet, amely teljesen épen megmaradt a városban. Nem hihetjük, hogy megmenekülése a véletlen műve lett volna. „Isten ostorának” (Atillát ezen a néven is említik) csapása csak ezt a helyet és a hozzá kötődő erényeket és üzenetet ítélte megmaradásra méltónak a középkori galliai keresztény hagyományból. Ez két szempontból is fontos számunkra. Először is, aki ilyen mélységig ismeri a keresztény hagyományt, s tiszteletben is tartja azt bizonyos mértékig, az maga is keresztény kell legyen, bármit is hirdetnek róla mai történészeink. Annál is inkább, mert nem egy korabeli kútfő mondja a hunokról, hogy keresztények. Pl. Aranyszájú Szent János egyházatya, aki szerint a Bibliát is lefordították hun nyelvre. Orosius nyugati gót történetíró és Szent Jeromos szerint is a hunok zsoltárokat énekelnek. Felmerülhet bennünk a kérdés, miért éppen a protomártír Szent István? Egyrészt azért, mert a középkori Legenda Aurea szerint:

„Az István (Stephanos) név görög eredetű, latinul koronát, héberül normát jelent. István a vértanúk koronája volt, vagyis az első közűlük az Újszövetségben, miként Ábel az Ószövetségben. Norma, azaz szabály és példa volt másoknak a Krisztusért való szenvedésben, a helyes cselekvésben, életvitelben és az ellenségért való imádkozásban.” Ez éppen elég üzenet annak a magát kereszténynek nevező nyugatnak, aki a másképp hívőt, a pogányt kiirtandó vagy fegyverrel megtérítendő, a barommal egyenrangú senkinek nevezi, és úgy is bánik vele. Másrészt pedig előremutató tett nekünk magyaroknak arra nézve, kit és mit tisztelhetünk Szent István királyunkban. Olvassuk el az Apostolok Cselekedeteiből István diakónus történetét, melyből kiviláglik, hogy szellemi és erkölcsi fölénye tudatában odaadja magát a „fogait csikorgató” ellenségnek. Az István névben pedig a Szent Korona, a Szent Koronatan fénylik fel, mint lehetőség. Következő állomásunk Katalaunum, a mai Chalons. Először is induljunk el nyelvi úton! KaTalauNuM = HaTaLoM = HaDi áLoM = aKaDáLYoM! Ez csak néhány a lehetőségek közül. Mit jelent mindez?

9

Atilla hatalma itt mutatkozik meg valójában, egy igazi hadi álom ez a csata, világok csatája; ahol leküzdhetetlen akadályba ütközik a római világ isteni rendbe történő visszavezetése. Atilla hatalma nem elsősorban a világuralomra való törekvésben áll, hanem abban, hogy kész feláldozni magát küldetéséért.

„...elrendelte, hogy a lovasok nyergeiből készítsenek máglyát, és azt mondta: – Ha úgy látjátok, hogy az ellenség erősebb, én a máglyára lépek, ti pedig gyújtsátok meg. Inkább égessetek el ti, kik az én embereim vagytok, minthogy az ellenség kardja pusztítson el, vagy hogy én, aki íly sok nemzetnek vagyok a királya, fogolyként jussak a rómaiak vagg gótok kezébe, és gyalázat tárgya legyek...” Thuróczy János: A magyarok krónikája Mire szolgál a nyereg? Arra, hogy a rajta lévő egyensúlyban maradjon a lovon; ezért is lett az őszi napéjegyenlőség, a Mérleg időszakának a megidézője. Az egyensúly harmóniát is jelent, ez ebben az esetben azt fedi, hogy Atilla kész önmaga és népe Istennel és a teremtett világgal való békés, boldog életet biztosító harmóniáját feláldozni a világ megjobbításának oltárán. A „hadi álom”, mint a Katalaunum alakváltozata arra tereli figyelmünket, hogy itt egy Ikrek típusú hadviselés nagyszabású példájával állunk szemben. Ezt példázzák Atilla címei is: „Isten ostora, világ pörölye”. Az ostor és a pöröly pedig az Ikrek csillagkép két alakjának, Castornak és a Polluxnak kezében található tárgyak Jan Hevelius csillagtérképén. Az Ikrek típusú küzdelemben nem a másik megsemmisítése a cél, hanem a, hogy az ellenfélből – aki tulajdonképpen önmagunk másik fele – a legtöbb jót hozzuk a felszínre.

„A Katalauni síkon küzdöttünk egykor a latin sasokkal, gavallér módon.” (Csontváry Kosztka Tivadar) A római sereg vezére Aetius, nevében ott rejlik a görög „aetos” szó, ami sast jeient, latinul ugyanez Aquila. A középkori lengyel–magyar krónika Atilla nevét Aquilának úja le. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy Aetiusban Atilla másik fele jelenik meg, önmagát kell felismernie benne. A sas minden korban a birodalmi eszme megtestesítője volt (római sas, Habsburg kétfejű sas, Romanovok sasa). Atilla itt kezdi lebontani azt a képet, amelyet a világ festett róla; a vérengző saskeselyű képét. A döntő pillanatban, amikor már megsemmisíthetné ellenfelét – hiszen Aetius seregének legütőképesebb csapata, a gótok elhagyják a csatateret – visszavonul a Rajnáig. Ebben a visszavonulásban nemcsak az Ikrek típusú küzdelem végkifejlete, a Rák tulajdonságkör rejlik – tudniillik az, hogy az erősebb fél önként megalázza magát ellenfele felemelkedése végett –,

10

Dobogó

hanem az is, hogy itt bizony aKaDáLyba (KaTalauNuM =aKaDáLYoM) ütközött Atilla földi küldetésének véghezvitele. Innen már csak a teljes és feltétei nélküli áldozat útja válik járhatóvá. Ennek állomásai lesznek Aquileia és Róma. De maradjunk még Katalaunumnál. Amikor Thierry Amadé számba veszi Atilla seregét, ott találjuk Odoakert, mint turciling közvitézt, és Theodomirt (az ő fia lesz Nagy Theodorik) az osztrogótok kapitányát, az ellenfél pedig a polgáriasult Róma; Thierry megjegyzi: „a polgáriasult világ minden hordaléka és a pusztai népek minden választott nagysága képviseli magát”. Tehát a katalaunumi csata a polgári (városi) világ és a pusztai népek között zajlik. Thierry – amint az munkájából kiderül az előbbit tartja pozitívnak. Viszont mi, akik tudjuk, hogy milyen volt elődeink (a pusztai népek) életmódja, kultúrája elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag a „Teremtett világhoz” közel állók birkóztak meg a „Teremtett világ” ellenségeivel. A polgáriasult (civilizált) világ „áldásai” az elmúlt néhány évszázadban tették sivataggá szinte fél Eurázsiát és Afrikát és szállították le az embert a rovar szintjére. A katalaunurni csatából visszatérőben Köln városa mellett történik egy első hallásra furcsa eset. Turóczy János írja le a történetet:

„Atilla király eközben seregének egy Julius, vagy Gyula nevű hadnagyát a sereg nagy részével Köln városának ostromára kűldte, amelyet azelőtt Agrippinának neveztek. Mialatt ő a várost ostromolta, a Rajna folyó mély vizét hajóival szántva, oda érkezett tizenegyezer híres neves szűz – hasonló gyülekezet nem

SÍK SÁNDOR:

Szent István-himnusz István király ünnepének Örvendezzünk keresztények. Isten adta e napot, Fel a szívvel magyarok: Szent királyunk, árva néped Hódolattal jő elébed. Légy velünk, légy velünk! Országodról el ne vedd A te áldott jobbkezed. Országunknak építője, Ronthatatlan Szegletkőre Építetted e hazát. Krisztus küldte koronád. Szent királyunk, megfogadjuk: Örökséged el nem hagyjuk. Esküszünk, esküszünk: Mindörökké az vezet: Halhatatlan Jobbkezed.

volt még, miáta világ a világ –, a brit király leányának, Szent Orsolyának vezetésével. Vele volt jegyese, az angolok királyának fenséges fia Ether herceg, Cirjék pápa és még sok más egyházi és világi méltóság. Néhány, po-gány tévelygéstől megfertőzött római vezér tanácsára az említett hadnagy a város ostromán serénykedő hunokkal együtt hatalmas lármával és kegyetlen vadsággal rárohant a szűzek szent gyülekezetére, és egytől egyig lekaszabolta és megölte mindet.” A fent leírt példátlan kegyetlenséget nem értenénk Atilla erényeinek ismeretében, ha nem a csillagmítoszi hagyomány felől vizsgálódnánk. Orsolya Ursula alakváltozata, amely medvécskét, azaz kis medvét jelent. Ez mindjárt egy csillagkép nevét is képezi, amelynek a Sarkcsillag a főcsillaga. A Sarkcsillagon keresztül lehet a mi közvetlen kozmikus környezetünket elhagyni, és azon keresztül lehet ide beérkezni. Létkérdés tehát hogy milyen típusú erők érkeznek innen. A történet szerint példátlan méretű Szűz-invázió érkezik a földi világ felé, amely terméketlenségével tüntet, és azzal fenyeget, hogy a mi közvetlen környezetünket ilyenné változtatja. Felsorakozik mögé az egész akkori egyházi és világi hierarchia. Hatalmas veszély az emberi szintű életre nézve, mert lefokozza azt a sorozatgyártás szintjére. (Következő számunkban folytatjuk) (A tanulmány közrebocsátást köszönjük a szerzőnek és Pap Gábor művészettörténésznek, aki a bárándi népfőiskola vezetője volt az írás születésekor! - a szerk.)

Dicsőséges koronádat Máriának felajánltad. Ő vigyáz azóta ránk, Nagyasszonyunk, Szűzanyánk. Szent királyunk, esdve kérünk, Kérd a mennyben most is értünk Máriát, Máriát. Útjavesztett népedet Vigye hozzá szent kezed. Erényeid fénye – lángja Szétragyogott hétországra. A te áldott nyomodon Szentek földje lett e hon. Szent királyunk felsír hozzád Tépett szívű Magyarország: Légy velünk, légy velünk, Régi, – jámbor népedet Támassza fel szent kezed. Kérjük édes Istenünket, Kinek súlyos karja büntet, Ám ha hozzád fordulunk, Újra védő jó urunk:

Szent királyunk érdeméért, Rajtunk tartott szent kezéért Megbocsát, megbocsát S minden régi jót megáld: Szentistváni szép hazát. (Az „Ó dicsőséges szent Jobbkéz” dallamára) Nagyasszonyunk 1938:1, 1. („Ének a Szent Jobbról” címmel). – Piarista Öregdiák 2 (1937/1938) 9 (május), 134

Sík Sándor 1889-1963


11

Kisfaludy Sándor és az „Örömóda” A magyar népzene hatása az európai műzenére KARAKAS ZOLTÁN Fellépésre készült a Magyar Dudazenekar, mikor Ifj. Csoóri Sándor megjegyezte: „egyszer eljátszhatnánk közösen az Örömódát is..” (..?) ..majd folytatta: „...ugyanis ez a mű egy magyar dal alapján született.., nézzétek meg a világhálón Barsi Ernő néprajzkutatót, mit is mond..” ...hát én megnéztem rögtön nagyot néztem, aztán meg… utánanéztem… Barsi Ernő nem kevesebbet állít, mint hogy Ludwig van Beethowen műve, a mai európai himnusz, az „Örömóda” Kisfaludy Sándor „Magyar szüretelő ének” költeményéből, illetve annak változatából született. Ha találunk összefüggést, kapcsolatot az alkotók és a művek között, akkor joggal állíthatjuk, ismét a magyar kultúra gazdagította napjaink európai értékeit. Célunk, megismerni a két géniuszt és műveik létrejöttének körülményeit…

KISFALUDY SÁNDOR (1772-1844) A XIX. század magyar irodalomtörténete azzal kezdődött, hogy 1801-ben megjelent A kesergő szerelem, amelynek költője egyelőre Himfy álnév alá rejtette magát. Sem azelőtt, sem azóta ilyen általános hazai sikere nem volt hazai könyvnek. Még azok is gyönyörködve olvasták, akik nem szoktak olvasni, vagy ha szoktak, akkor nem magyar verseket. Az irodalom hívei és pártolói pedig elragadtatottan állapították meg, hogy nemhiába volt a Bessenyeiék óta tartó szakadatlan irodalmi készülődés, íme, megszületett a magyar remekmű. Hamarosan napvilágot látott a mű második része is, A boldog szerelem. A sikeres költő most már kilépett az ismeretlenségből, most már A kesergő szerelemből és A boldog szerelemből egységes nagy lírai regénnyé összeálló mű közös címe lett: Himfy szerelmei. S költőjét, Kisfaludy Sándort ünnepelte az ország. A dicsőség pedig még fokozódott is a következő műveknél, az egymás után megjelenő, hajdankorban játszódó verses történeteknél, amelyeket a költő regéknek nevezett. A XIX. század első két évtizedében nem volt ismertebb, népszerűbb és nagyobbra tartott magyar költő Kisfaludy Sándornál. A siker magyarázata, hogy ez a költői megszólalás

éppen idejében érkezett, és pontosan az volt, amit vártak. Hat év múlt el a Martinovics-ügy óta. Az elítéltek nagy része még börtönben volt, de a közszorongás lassanként enyhülni kezdett. A politikától még féltek: a haladók életüket vagy szabadságukat féltették a politikától, a maradiak helyzetüket féltették a politikától. És végre itt volt egy olvasnivaló, amely kizárólag szerelemről beszélt. Amikor 1801-ben belépett az irodalmi életbe, huszonkilenc éves volt. 1772-ben született, egy dunántúli nagy hírű birtokos nemes család fia volt, atyai parancsra elvégezte a jogi tanulmányokat, de utána katonának állt, egy ideig szolgált abban a bécsi nemesi testőrségben is, amelynek köréből indult el annak idején az új magyar irodalom. A gyermekkora óta olvasóverselgető fiatalember Bécsben vált művelt, világirodalomban is jártas férfivá, és ott vált nagyvilági társasági emberré. Élete ettől kezdve házasságáig hadikalandok és szerelmi kalandok sorozata. A napóleoni háborúk során francia fogságba esett. Ez is szerencsésen történt. A franciák a fogoly tiszteket becsületszó ellenében szabadon hagyták élni a számukra kijelölt faluban vagy kisvárosban. Kisfaludy Sándor a Provence-be került, ahol fogsága idejét egy szép és művelt francia nő szerelmében élte, akivel egyebek közt Petrarca-verseket olvasott. Szerelmes dalainak jó része ott született. Petrarca szonettjei adták az ötletet, hogy kialakítsa magának a zárt rímképletű magyar lírai dalformát, azt a két-két keresztrímből és két-két párrímes sorból álló, összesen tizenkét soros versalakzatot, amelyet azóta is Himfy-strófának nevez a verstan. A fogságból tengeren át, egy szerencsésen megúszott vihar emlékével érkezett haza. Itt feleségül vette azt a Szegedy Rózát, aki távolból kelt verseinek címzettje volt (ámbár valószínű, hogy eredetileg a dalok egy része más nőkhöz, többek közt francia szerelméhez szólt), a költeményekben ünnepelt hölggyel bőséges birtokokat kapott hozományul. S ekkor – 1800-ban – az évszázaddal együtt lezárult életének első korszaka. A következő évben már kezdődik az irodalmi hírnév. Kétségtelen, hogy előkészítője a magyar romantikának, és a fiatalabb s haladóbb nemzedékek nem is tagadják meg, mindig illő tisztelettel beszélnek róla, hanem amikor megszólal az igazi romantika, akkor az a társadalmi haladást tűzi zászlajára. Ennek a meginduló romantikának a vezére éppen Kisfaludy Sándor tizenhat évvel fiatalabb öccse, a nemes-nemzetes famíliából kitagadott Kisfaludy Károly.

12

Dobogó

Élete végén meg akarta írni verses önéletrajzát, de ez már töredék maradt. 1844-ben halt meg, hetvenegy éves korában. (Forrás: Hegedűs Gyula: A magyar irodalom arcképcsarnoka)

LUDWIG VAN BEETHOVEN (1770-1827)

csatornákon is elkerülhettek Magyarországra. A mester kétféleképpen élt a magyar tematikával műveiben: egyszerű dallam-átvételként, valamint egyes dallamfordulatok, ritmus-alakzatok vagy hangulat-típusok átvétele, ill. ezek nyomán komponált önálló témák útján. Beethoven zenéje óriási erővel hatott elsősorban Erkel Ferencre és Mosonyi Mihályra, Liszt Ferencre, Dohnányi Ernőre, Weiner Leóra, de magára Bartók Bélára is.

Beethoven és a magyar zene Beethoven Budán Beethoven életében fiatal korától kezdve nagy szerepet játszottak a magyarok. Arisztokratáink már első művének (3 trió zongorára, hegedűre és gordonkára, 1795) előfizetői között szerepelnek. Az op. 1-re a bécsi Artária zeneműkiadó cég előfizetési felhívást bo-csátott ki. A 121 aláíró közül 17 magyar arisztokrata: Almássy, gróf Apponyi, Beleznay, gróf Berényi, gróf Brunswick, gróf Csáky, gróf Cziráky, gróf Erdődy, herceg Esterházy, gróf Esterházy, gróf Hoyos, gróf Illésházy, gróf Keglevich, báró Orczy, gróf Pálffy, báró Podmaniczky és a gróf Zichy család tagjai. A felsoroltakon kívül a gróf Batthyány, Koháry, báró Forray, gróf Balassa és gróf Dezasse családokkal állt szíves viszonyban a fiatal mester, akikkel a bécsi szalonokban, majd Brunswickék korompai és martonvásári birtokán ismerkedett meg. A zeneművészet ebben az időben csaknem kizárólag az arisztokata családok társadalmában élt, a magyar főúri kastélyokban korán megismerték és megszerették Beethoven zenéjét. Különösen a Brunswick családdal: Ferenccel, Terézzel és Jozefinnel (a negyedik testvér Charlotte még szinte gyermek volt) állt szoros kapcsolatban. Beethoven magyarországi útjaival a nemzetközi és hazai viszonylatban is sokat foglalkoztak a kutatók. A kutatások jelenlegi állása szerint három út bizonyítható hiteles dokumentumokkal: 1796 - Pozsony: 1796 november 23-án tartotta első magyarországi hangversényét 1800 - Buda: 1800 május 7-én koncertet adott 1807 - Kismarton: 1807 szeptember 13-án a C-dúr mise ősbemutatója Beethoven vezényletével Major Ervin kutatásai szerint Beethoven kilenc magyarországi muzsikussal állt kapcsolatban, ezek: Kleinheinz Ferenc, Fusz János, Klein Henrik, Gróf Amadé Tádé, Kirchlehner Ferenc, Heinisch József, Eberl karmester, Ferka Ferenc, Bihari János. Beethoven természetesen más utatokon is hozzájuthatott a magyar zenéhez; a bécsi zeneműpiacon 1784 óta rendszeresen jelentek meg magyar zeneművek, és az ő művei más

1800 május 1-7. között József nádor a pest-budai arisztokráciával egyetemben fényes ünnepségsorozatot rendezett az ifjú nádorné tiszteletére: Beethoven és a kiváló kürtművész, Punto május 7-én a budai Várszínházban tartott záróünnepségen léptek fel, s egyebek mellett az op. 17 zongorára írt szonátát adták elő. Beethoven Budán minden bizonnyal fogadóban szállt meg, de már érkezése napján (1800. április 29.) kapcsolatba lépett Brunswickékkel.. Brunswick Jozefin (1779-1826) érintkezett legtöbbet Beethovennel. 1799-ben Bécsben találkozott először a zeneszerzővel, amikor nővérével és özvegy édesanyjával a városba látogatott. Beethoven tanítványaként mindkét testvért elbűvölte a mester személyisége. Jozefin egyedülálló szerepet töltött be a nagy zenei géniusz életében, akihez (anyját leszámítva) egyetlen más nő sem állt annyira közel, mint ő, és egyetlen más nő sem gyakorolt akkor hatást életére, alkotótevékenységére... Forrás: Martonosiné Bori Katalin és Sósné Karácsonyi Mária: Beethoven és Magyarország Major Ervin: Kisfaludy Sándor a magyar zenetörténetben (Muzsika, 1929)

MAGYAR SZÜRETELŐ ÉNEK A mulatságra, szüretre vonatkozóan csak a XVIII. század végéről tudósítanak a történeti emlékek, de bízvást feltehetjük, hogy öreg szokásokról beszélnek. E források egyike az úri szüretről ad számot. Kisfaludy Sándor – akinek szerelmi regénye Szegedy Rózával 1795-ben éppen egy szüreten veszi kezdetét – a „Csobáncz” című verses elbeszélésében így verselt a szüretről: Bő, víg s népes volt Badacson Az akkori szüretben: Mozgott, hangzott az egész hegy Fenn és alatt, kinn és benn. Urai és asszonysági Veszprím-, Somogy-, Szalának Ifjai és leányai Mindnyájan ott valának.


13

Durrogtanak a mozsarak, Hogy a bércek ropogtak, Kongtak a még üres hordók, Az ostorok pattogtak. Harsogtak a tárogatók, A hegedűk zengének, Szól a duda, tapsolt a tánc, S a sarkantyuk pengének. A nagysikerű „Himfy”-ből kilépve önálló életet kezdenek „A kesergő szerelem” (Buda 1801. 71. dal) alábbi versszakai, amelyeket Kisfaludy meg is zenésít, s „Magyar szüretelő ének” címen jelenik meg: Édes, kínos emlékezet, Oh Badacsony szürete! Múlatságos gyülekezet, Te rabságom kezdete! Ott tudtam meg, ki légyen ő, S mi légyen a szerelem; Amor nyila miként sebző, S mi az édes gyötrelem. Nem úgy mentem, a mint jöttem; Nagy különbség volt közöttem, A ki valék az előtt, S a ki lettem, látván őt. A XIX. sz. egyik legjelentősebb szakmai kiadója, az „Allgemeine Musikalische Zeitung” (Általános Zenei Újság) adja ki az 1816. március 13. számában német földön, lipcsében.

Alul az ének kottával (fölötte Csokonai, „Óda a reményhez” németül)

Fönt az ének szövege németül (Alul Rákóczi-nóta kottával)

ÖRÖMÓDA, BEETHOVEN A IX. SZIMFÓNIA IV. TÉTELE Alig van még zenemű, amelyet olyan legendás tisztelettel övezne a hagyomány, mint Beethoven IX. szimfóniáját. Partitúráját Wagner lelkesen másolta. Debussy, aki egyébként nem fukarkodott éles, bíráló megjegyzésekkel Beethoven rovására, a IX. szimfóniáról tőle szokatlan, megindult csodálattal írt a La Revue Blanche c. folyóirat 1901. május 1-i számában. Se szeri, se száma a szimfóniáról szóló elemzéseknek, írásoknak. Csak oszthatjuk Debussy csodálkozását, „hogy ez a nagy szóhalmaz még nem temette maga alá a szimfónia zenéjét”. Keletkezésének története egymagában is kész zenetörténeti tanulmány. Egy bonni barátja már 1793ban azt írja Schiller feleségének, hogy Beethoven Schiller Óda az örömhöz című versének megzenésítésére gondol. Ettől kezdve a zeneszerző levelezésében, vázlatfüzeteiben fel-felbukkannak azok az utalások, témavázlatok, amelyek végül a szimfónia lassú beérésének útját jelzik. 1808-ban komponált, op.80. Karfantáziáját már a IX. szimfónia utolsó tételére mutató előtanul-mánynak szokták tekinteni. 1812-ben újra megjelenik vázlataiban Schiller Örömódájának kezdősora, majd 1815-ben a szimfónia második tételének kezdő témája. 1818-ban két szimfónia terve foglalkoztatja. A szóbeli feljegyzés „egy régi hangnemű szimfónia” „ájtatos énekét” említi: ez a gondolat a kései a-

14

Dobogó

moll vonósnégyes híres líd hangnemű tételében valósult meg. Az 1818-as feljegyzés „a fináléban, vagy már az Adagióban” tervezi az énekhangok belépését. 1822ben egy nyilatkozata ismét „két nagy szimfóniáról” szól. Végül az egy IX. szimfónia komponálásához az elhatározó indítást a londoni Filharmóniai Társaság megbízása adta 1822-ben. A megbízást Beethoven barátja, Ferdinand Ries közvetítette. Ugyanannak az évnek a végén jegyezte fel magának a zeneszerző „Finale” felírással, D-dúrban Schiller Örömódájának első sorát a szimfóniából jól ismert, végleges dallam kezdetével. A szimfónia partitúrája 1824. februárjában készülhetett el. Először Bécsben játszották 1824. május 7-én, Londonban csak a következő év március 25-én. Forrás: A hét zeneműve: Ujfalussy József előadása (1982)

ÖSSZEGZÉS Tény, hogy Kisfaludy Sándor és Beethoven kortársak voltak. Tudjuk azt is, hogy a német zeneszerző több évtizedes kapcsolatban volt a magyar kultúrával, annak elitjével. A korabeli újság (Musikalische Zeitung) kiadta Kisfaludy művét magyarul, németül, kottával és a lényeg, hogy sok-sok évvel később egy kiadványban zongorakísérettel, amit Beethoven szerzett! Tehát vitathatatlan, hogy ismerte a magyar polihisztor művét. (Beethoven számos népdalt ismert, hiszen sok feldolgozása látott napvilágot.) Lásd alább További tény, hogy Beethoven az „Örömódát” teljesen süketen írta meg. Zenei nagyságát igazolja, ám a magyar kultúrával kötött örök barátságát támasztja alá a mű általa választott dallama… Ahogy Ifj. Csoóri Sándor fogalmazott: a két mű dallamvezetésének hasonlósága vitathatatlan. Az óda két egységből áll. Az első sor 2. fokra, illetve a második sor első fokra történő lezárása jellegzetessége a magyar népdaloknak. A második egység pedig egyszerűen a magyar pásztorok által megőrzött virtuóz duda improvizáció (apraja) feldolgozott változata. Célunkat elértük, hiszen megvizsgálva az alkotók életét, a műveket, a korabeli leírásokat választ kapunk kérdésünkre. Igen, igaza van Barsi tanárúrnak. Az Európai Unio himnusza, Beethoven műve, az „Örömóda” - Kisfaludy alkotásának egyik örökbecsű utódja.

Forrás: Barsi Ernő, Múzeumi füzetek 2. Sümeg, 1994. – Kisfaludy Sándor dalban, muzsikában


15

Miért hallgat a falu? SZABÓ LAJOS A mezőgazdaság népe volt történelmünk minden katasztrófája után (Muhi, Mohács, trianoni feldarabolás) a nemzet megtartó és termelést újraindító ereje. Nem véletlen: az első világháború után a Kun Bélatéboly elsősorban a gazdákat irtotta, ugyanúgy, mint az 1945 utáni folyamatos kommunista ország-vezetés. A falu népét tette a legsúlyosabban tönkre. Félelemben tartás mellett az egymás elleni uszítás, erkölcsi züllesztés, kisemmizések, a termelési munka elértéktelenítésével, a lumpen elemek vezetésbe emelésével. A törvényesített terror, a tekintélyrombolás, a haza, a család, a nemzet, a vallás eszméinek törlésével, a felelőtlenek jogi támogatásával sikerült elérni:

mindent tönkretenni, mindenkit lejáratni, a magyart üldözni, deportálni, börtönnel, vagyonelkobzással büntetni. Létbizonytalanná tenni az egész országot. Vagyonokat idegeneknek és dologtalanoknak átjátszani. Az országot a magyarságot kiárusítva hitelcsapdával tönkretenni. A nemzetidegen dőzsöl, míg a falvak dolgozó népe megélhetési és jogi bizonytalanságban vergődik. Általános tapasztalat: A falu népe még érdeklődést sem mutat a politika iránt. Fásult, közönyös, teljesen távol marad minden politikai megmozdulástól. Dolgozik, a megélhetésével törődik, nem hatja meg semmiféle agitálás. Az öregebbje eljár a templomba, (néha az unokáját is elviszi), a felnőtt középkorú a munkájának él, míg a volt lumpen, aki ma még támogatásbólsegélyből él, a kocsmát látogatja. Hogyan jutott ide a parasztság? A faluközösségi élete a Termelőszövetkezet előtt igazságosságban példamutató volt: tiszteletre, rendre, fegyelemre, vallás-, család-, gyerek-, szülőföld-, hazaszeretet-eszmékre, de elsősorban a munkára nevelt. A falu életében a tekintély, a tisztelet meghatározó volt. Tekintélye volt a jobb gazdának, a község választotta bírónak, az előjáróságnak, a jegyzőnek, a tanítónak és főleg a papjuknak. A falu önkormányzata (képviselőtestület) a községi közmunkát ingyen

végeztette el, közmunkaként. A kisbíró szólítására vagy dobolására mindig tárgyilagosan a teherviselésben a gazdag vagyonának megfelelően érdekeltségben ingyen munkával végezték el. Minden faluban volt tanító, községháza, templom, bíró, elöljáróság, paplak és csendőrpihenő. A falu életéhez tartozott a gazdakör, a legényegylet, a vasárnapok, ünnepnapok megtartása, olvasókör, tűzoltóegylet, az iskoláknál szívgárda, színjátszó kör, KALOT, rózsafüzér-társulat. Ha a falu tanítója kántor is volt, akkor dalárda. A fiataloknál a hazafias nevelés a Leventében és a Leányegyletben folyt. A közrendre a közbiztonságra, a belső utak karbantartására, a mezei utak járhatóságára ügyelt a gazdakör. A magántulajdont, a termés biztonságát a választott páros férfi mezőőr vigyázta. A lopás szégyene mellett a kinézettség szégyene védelmezte a termést. A közlegelő és erdő társulás határozta meg a tulajdonjog alapját, a legelőre járó tehén számát, a tűzifa részesedést. A legelő gondozása, az erdő karbantartása ingyen munka volt részesedési alapon. A pásztorokat a társulás választotta (csordás, kanász, csikós), akiknek a feladata az őrzés mellett a bika, a kan, a csődőr ellátása volt. A község egész mezőgazdasági területe hasznosí-

tott volt (szántó, rét, legelő, szőlő, gyümölcsös, erdő). Parlag terület nem volt. A jobb gazdák a szántót a réteket évi kétszeri termésre hasznosították. Ismert volt az intenzív vetésforgó. 3-4 évenként alapos szerves trágyázás volt a termőerő fokozására. A mezőben éven át volt dolgozó ember. Több volt a haszonállat, mint a lakószám kétszerese (500 kg=1 haszonállat). A falu az adózáson túl önmagát eltartotta, sőt az értékeit gyarapította. A gyereknevelés során tiszteletre, fegyelemre, munkára szoktatott. A termelő erő saját termelvényeivel szolgált energiát, mégis olcsóbb, hasznosabb és intenzívebb volt a gazdálkodás sokoldalúsága, főleg a termék minősége a mainál. Csak nitrogén műtrágyát és emberre ártatlan permetet

16

Dobogó

használtak szőlőnél. Általános volt serdülő körben a tanfolyamos, illetve iskolai szakképzés. A tulajdonosnak az adott szónak, a jó gazdának tekintélye, példamutató ereje biztosítva volt. Igaz, a falu közössége idegent egyenrangúnak csak idővel fogadott be, a végzett munkája és emberi tisztessége alapján. A falu életében a legnagyobb tekintély a pap volt, a jegyző, a tanító, a postavezető és a község által választott bíró mellett. Falunkban volt posta, jegyzőség, naponta két-háromszor autóbusz járat. Három vegyeskereskedés, két kocsma, de orvos és patika nem volt. Kétféle újság járt (Pesti Hírlap, Magyar Nemzet), az iskolánál Szívgárda és Új Nemzedék volt forgalomban. Iparos volt bőven: cipész, varrónő, kovács, bognár, asztalos, ács, kőműves, kádár, tejcsarnokos. A falu-vezetők és az öregek szavát mindenki meghallgatta és hittek nekik, követték tanácsaikat, parancsaikat. Falunkban mindenki mindenkit ismert, egymást kölcsönösen köszöntötték. A falu alapja a család, a gyermek, a munka, a haza, a vallás, a szülőföld szeretete mellett a bizalom volt. Az élet minden területén a hazaszeretet, az ünnepek megtartása, a hősök és az ősök emlékének tisztelete határozta meg. A falu egész élete a szokásjogra alapozott íratlan, de mindenki által betartott törvény volt. A kötelező elemi iskolai tanítás 7 éves kortól, a 6

elemi elvégzése minden gyerekre kiterjedt. Még a legkisebb településen sem maradt írástudatlan ember (szellemi fogyatékos, cigány). Írni, olvasni, alapműveletekkel számolni mindenkinek meg kellett tanulni. Iskolai bizonyítványt a tanító csak tények alapján adott. Az első osztályt addig kellet ismételni, míg a csemete az alapkövetelményeket meg nem tanulta. Alsópáhokon az első osztályba 1928-ban 35 gyerek járt ( 18 fiú és 17 lány ). A lakosság száma 1100 fő volt. Ugyanott ma 3 községet összevonva alig fele a létszám. Hat osztály elvégzése után még 2 évig heti 1 alkalommal ismétlő iskolai kötelezettség maradt. Akkoriban 2-2 (alsó) osztályt egyetlen tanító (nő) oktatott délelőtt: 8-12, délután:1-4 óráig, hétfőtől péntekig . Az iskola az egyház tulajdona volt, összes költségével. A tanítás ingyenes volt. A tanítók állami alkalmazottak voltak. A falu kérése: térjen vissza a bizalom, a jó erkölcs, a felelősségvállalás, a munkamorál, a tisztesség, a rend, az értékek becsülete, a magyar nemzettudat kötelezettsége. A szerző Vasokleveles agrármérnök, falugazda MOLNÁR V. JÓZSEF szíves ajánlásával

Fizessen elő a Dobogóra!

.

Állandó szerzőink: Molnár V. József, Szelestey László, Tóth Zoltán József, Tóth Ferenc, Born Gergely, Fellegi Béla, dr. Végvári József, Harangozó Imre, Bradák Károly, Grandpierre Attila, Vetráb József, és akiknek tanításait követjük: Pap Gábor, Molnár V. József és Szántai Lajos Megjelenési időpontok: február, április, június, augusztus, október, december, az adott hónap utolsó napja. Terjedelem, formátum: 36 oldal, A/4, színes borítóval Terjesztés: nemzeti könyvesboltok, magánterjesztők Előfizetési díj egy évre: 5000 Ft, ami tartalmazza a postaköltséget is. Európába: 8000 Ft, Tengeren túlra: 12000 Ft. Minden esetben kérjük tüntesse fel pontosan lakcímét! Előfizethető rózsaszín postautalványon, vagy személyesen is, Két Hollós Könyvesbolt, 1081. Budapest, Kenyérmező u. 3/a.

Bármilyen előfizetéssel kapcsolatos kérdéssel hívja a Két Hollós Könyvesboltot (299-0032).


17

Nézzünk az aranycsészék fenekére SZABÓ ANTÓNIA Az alábbi két részlet Megy a gyűrű vándorútra című írásomból való, mely ékszerek, s ékes tárgyak mentén igyekszik szkíta–hun–magyar múltunkba bepillantást nyerni. Nézzünk az aranycsészék fenekére s lássuk, mit tartalmaznak. Mint már említettük, szkíta eredetmondánkban szerepel az égből hullott aranykincsek között. (1. kép) Az ég „ajándéka”, az égi kötelék egyik záloga, ennek okán szentséggel bír. A csésze a kupa-kaponyakoponya láncolat része, olyan spirituális eszköz, melylyel a belőle italozó a spiritusszal, azaz szellemi-lelki sűrítménnyel töltekezik. És mivel égből kaptuk – milyen is a magyar nyelv! –, aki „kapatos” lesz a belőle fogyasztott italtól, az a magasságossal léphet kapcsolatba. Vagyis, ha a benne lévő ital a szóló-szőlő nedűje, akkor „beszélő viszonyba” kerülhet Teremtőjével.

2. ábra: Aranycsésze a szilágysomlyói kincsből. Szilágysomlyó. (A gepida királyok aranykincsei c. katalógus nyomán.)

dicsfényét, továbbá számtalan faragás, hímzés, és egyéb tárgy hordozza kép-jelét.2 (4-8. kép) A tenger és a szeretet, illetve szerelem szoros kapcsolata hangot kap népdalainkban is:

„Régi szeretőmért Mit nem cselekednék, Tengerből a vizet Kanállal kimerném”.3 Az ékes aranycsészéből italozó – a fém fényének és az áttetsző folyadék tulajdonságának okán – nem csak akkor találkozhat az alant elhelyezkedő ékességgel, mikor kiüríti annak tartalmát, de a fénytörések és tük-

1. ábra: Forgó lovakból kirajzolódó svasztika. Szkíta aranycsésze. (Gold der Steppe Archaologie der Ukraine c. könyv nyomán.)

A szilágysomlyói darabok egészében, a szegednagyszéksósi elektroncsésze töredékesen megmaradt állapotában is érzékelteti azt a „metafizikus” élményt, milyen lenyűgöző lehetett az aranyfényben szikrázó nedű, a kortyonkénti íz, illat és szín együtthatása, miközben szó szerint feltárult az ivó szeme előtt az ékesség.1 (2-3. kép) A virág szirmainak formája megidézi a tengeri sugarasan elhelyezkedő szemeit, s hogy ez nem véletlen, azt jól példázzák az ég tengeréhez kötődő virágosságok-világosságok. Az „ég mennyezeti” között igen gyakran találkozunk hasonló „tengeri-szirmokkal”, de ilyen mag-formák telítik „Világ világa, virágnak virága”

3. ábra: Szeged-Nagyszéksósi elektron csésze. (Bóna István: A hunok és nagykirályaik c. könyv nyomán.)

18

Dobogó

4. ábra: Zabolai festett mennyezetkazetta. Középen a tenger(i), mint sugárzó fényforrás, a sötét háttérben pedig a tengernyi csillag képviselői. (Koszecz Sándor felvétele nyomán.)

6. ábra: Fotográfia a tengeri keresztmetszetéről. (Mivel nem színes felvételben látjuk, idézzük fel: a belseje fehér, amiben a magok ülnek az vörös, a magok Nap-sárgák.)

A csésze ékessége tehát nem egyszerű díszítgetés, ékessége az ég része, s mikor az áldomásozó ajkához emeli s fenékig üríti tartalmát, úgy jelennek meg számára a csillogó, fénylő ég-ékkövek, mint látóhatár fölé emelkedő, tengerből megszülető csillagok. Mire elfogy az ital, s lényének részévé válik, tiszta aranyló fény kápráztatja el szemeit, s szó szerint megvilágosodik, mivel a virág napvilágra kerül. Az előtűnő ékesség egyszerre megidézheti az egész Világegyetemet, az ég küldötteit, a közénk született Ember-

5. ábra: Krisztus tengeri dicsfénnyel a nagygalambfalfi freskón. (Fényhozók c. könyv nyomán.)

röződések fizikai tulajdonságának eredményeként, már akkor felszínen láthatja lebegni azt, mikor áldomásra emeli fel. Az ékesség szó szerint is megmutatkozik, ha a következő csészék aljára nézünk. (9 és 12. kép) Az ital vérré válik, és folyamodványává az atillaságnak, kit mondanak és tartanak szkítának, hunnak és a magyarok első királyának. Minden egyes áldomás, minden egyes felmutatás Atillát, egyben „messzi folyamú” vérvonalát idézi meg. A köteléket, megkötő varázsszem biztosítja. Pörgessük meg nyelvünkön: amikor az áLDozónak leereszkedik ToRkán az iTaL, áLDozati LéTet él meg.4

7 ábra: Faragott tükrös Vas megyéből. (Sáfrány Zsuzsa: A tükrös c. kiadvány nyomán.) Megjegyzendő, hogy dunántúli faragásoknál tengeri-szem formára erősen emlékeztető úgynevezett rozetták sűrűn előfordulnak.


8 ábra: Cifraszűr hímjei Palócföldről. (Malonyay Dezső: A magyar nép művészete. Hasonmás kiadás, Helikon Kiadó, Budapest, 1987. V. köt. nyomán.)

19

fiát, vagy Tengernek Csillagát, a szépség, a harmónia, a szerelem képviselőjét. Aki ilyen csészéket készít, aki ilyen csészékből iszsza szertartás-italát, aki minden egyes korttyal égi és földi őseinek áldoz, az nem osztogatja akárkinek az ilyenfajta kincseket, sem „beosztottaknak” s főként nem idegeneknek. Tudniillik az idegent nem érdeklik a szellemi tényezők, a „fellelkesített” tárgyak ég-föld közötti közvetítő szerepe, az adott nemzetség hitvilágában betöltött szerepe.5 Ahol, vagy akinél előfordul, ott már felmerül a szkíta-hun-avar-magyar rokonság, legyen az vérvonal-, vagy égi kapcsolatok egymásból fakadó láncolatának okán.

11. ábra: Avar-kori fa csészének kiegészített rajza. Ugyanaz a pántolás-típus, mint a szilágysomlyói aranycsészénél. (Az avarok aranya, a nagyszentmiklósi aranykincs c. könyv nyomán. Helikon.)

9. ábra: Aranycsésze a szilágysomlyói kincsből. Szilágysomlyó. (A gepida királyok aranykincsei c. katalógus nyomán.)

12. ábra: Fa alapú hun csésze rekonstrukciós rajza. (Bóna István: A hunok és nagykirályaik c. könyv nyomán.)

10. ábra: Arany granulátumos veret csésze oldaláról a kunbábonyi fejedelmi leletből. (Kiállítási ismertető nyomán. Fotó: Kiss Béla)

13. ábra: Szkíta aranyveretes fa csésze rekonstrukciója. (Gold der Steppe Archaologie der Ukraine c. könyv nyomán)

20

Dobogó

14. ábra: Szkíta aranyveretes fa csésze rekonstrukciója. (Veronique Schitz: Les Scythes c. könyv nyomán.)

Egyesek azt kürtölik és visszhangozzák országnakvilágnak, hogy Atilla kapzsiságától űzve rabolta és sarcolta végig a fél világot, mert kellett neki a sok arany, pusztán, mint értékes matéria, s így tartotta tirannusi – értsd: zsarnok, önkényúr, durva, kegyetlen, erőszakos úton hatalomra jutott – mivoltát. A szilágysomlyói aranycsészékkel kapcsolatban, az elfogultsággal nem vádolható műítész sem tudja figyelmen kívül hagyni Atillát, s Priszkosz rétor megfigyeléséből ennyit megenged: „…csak Attila ivott tüntetőleg faedényből”. Láthatóan nem érti ezt a tirannusi hóbortot. Ha Atilla nagykirályt a Nap fénye-fémje ragyogta is körül, neki magának a fakupával, azaz a Tejút-fa energiájával volt dolga.6 Ma már jó pár olyan szkíta és hun-avar arany tárgy-maradványt ismerünk, amelyek mutatják, hogy csak részben voltak arannyal borítva az egyébként fa ivóalkalmatosságok. (10-14. kép) A szkíta arany domborítás jelei egymásba íródó, egymásból kifejlődő folyamatok mentén közli a világról alkotandó képet. A fejek és a kacskarigók szellemi úton való teremtésre, az egymásból való kibomlás folyamatosságra-folytonosságra utalnak, az egymásból következő-kipördülő méretarányok teremtő-spiráljai újabb és újabb nemzedék-születést „irányoznak” elő, vagy éppen valósítanak meg (mint a 10/l. képnél).7

kkk Na és hogy állunk az „őslakos” keltákkal? Fentebb már ráláttunk ismérveikre, de pár tétel erejéig időzzünk még el. Úgy mondják, hogy hazánk peremére, pontosabban a Kárpát-medencéhez, az „őslakos” kelták Kr. e. 400 körül érkeztek meg. Ezt megelőzően csak a szelük érkezett: „…feltehetően Csehország felől érkeztek kelta kultúrhatások”.8 Ilyen hatás-eseménybe mindig belebotlunk. De érdeklődjünk a’ felől, hogy a kelták miként lettek „őslakosok”? Amikor idejöttek9, találtak egy vidéket, mely két részből állott, ahol: „A hatalmas halomsírok, erődített telepek tehetős arisztokrata rétegről tanúskodnak.” 10 Ez korábban az említett Hallstatt-kultúrához tartozott, melyet, mint tudjuk „áthatott” a szkíta kultúra. Tehát a két rész egyike az „áthatott” Dunántúl volt, ahol főként csak arisztokrá-

ciát emlegetnek. Ennek népességét: „…az illyrrel rokon nyelvet beszélő pannonok alkották”. A másik rész neve: Alföld, ahol: „steppei eredetű kultúra alakult ki”.11 Vegyük sorra ezeket az állításokat. A kelták szállásfoglalását kijelölő térképeken azt tapasztalhatjuk, hogy az fedi a korábban „szkíta kultúrájú egyedek” befolyása alá került keleti Hallstatt-kultúra területeit.12 A hatalmas halomsírok, kurgánok, kun-, vagy hunhalmok „Szitya Fejedelmek Sírhalmai” – ekképpen összegzi Horvát István.13 Ő szintén azt írja, hogy az illyrek egy nyelven beszéltek a pannonokkal, de azt is kifejti, kiket lehet pannonoknak nevezni. Erre mindjárt rátérünk, csak előbb tisztázzuk az Alföld népességének hovatartozását, akikről azt írják: „steppei eredetű kultúra”. Ezt is említettük fentebb, de érdemes szó szerint is megismernünk ennek a kultúrának a teóriáját: „…korábban a kimmer törzsszövetséghez tartozó, később szkíta hatás alá került iráni sigynnákból (ezt Hérodotosz alapján Harmatta J. mutatta ki) és az őslakosságból” tevődött össze.14 A történelem vegykonyhájában így alakult: kimmerekhez tartozó, szkíta hatás alá került iráni kereskedők – ebből lett anno, az alföldi „steppei kultúra”. Ezen vegyülettel már könnyen megmagyarázható, hogy a kelták művészetébe hogyan keveredett bele „kimmero-szkíta” művészi hatás. Kiket értsünk illyr, azaz pannon etnikum alatt. A fentebb említett Horvát István széleskörű búvárkodása eredményeként, forrásokra hivatkozva, sokat segít oszlatni a homályt. Leírja, hogy a szkítákon belül a jászok íjászok voltak, kiket többek között hívtak Jas, Jazyx, Toxotae, Panjon, Pannon, Sagittarii stb. néven.15 A kínálatból tehát világossá válik, hogy Jász ország egyenlő Panjon vagy Pannon országgal, tehát szkíta-fajú lakosságot kell itt tudnunk, s hogy az ősiség honnan eredeztethető, azt meg éppen a Sagittari árulja el, mert ez bizony egyenlő a Nyilas csillagképpel. A magyar (ki szittya ősökkel rendelkezik) pedig éppen a Nyilas alá rendelt nép, melynek égi hona a Tejút szikja felé keresendő, léte ebben a magosságban teljesedik. Ezekre a gondolatokra szokták mondani, hogy „délibábosak”, s főként „tudománytalanok”. Tudományt emlegetve, nézzük meg milyen következtetések sora rajzolódik ki genetikai, azaz örökléstani vonalon. Ugye azt halljuk lépten-nyomon, hogy népek mentek, népek jöttek, keveredtünk. A genetikai kutatások meg „azt a megállapítást teszik, hogy az európai férfiak 80%-a az őskorban már itt élt férfiak utóda.”16 További eredmény a „Hazai etnikumok/populációk genetikai struktúrája” címet viselő tanulmányban, hogy „A X-XII. századi honfoglaláskori temetők csontmaradványaiból végzett fosszilis mtDNS vizsgálatok 36%-ban ázsiai és 58%-ban európai haplocsoportokat mutatnak /…/ Az Eu18 és Eu19 vizsgálata a magyar férfiak eredete szempontjából érdekes eredményekhez vezetett. Az Eu18 és Eu19 egy eurázsiai markerből, az M173-as mutációból vezethető le, mely körülbelül 35-40 ezer évvel ezelőtt keletkezhetett. /…/ A magyar minták vizsgálata alapján kimutatták, hogy a ma élő férfiak 93,3%-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM ára a 4 haplotípus jellemző (Eu19, 18, 7, 4) és 73,3%uk már a paleolitikumban itt élt férfiak utódja. A legnagyobb számban (60%) az Eu19-es őskőkorszakbeli haplotípus figyelhető meg. Hasonló értéket csak a lengyel (56,4%) és az ukrán (54%) minták vizsgálata során találtak.”17 Bakay Kornél Tóth Tiborra hivatkozva a következőket írja: „Számunkra, magyarok számára pedig az teszi kiemelkedően fontossá a szarmatákat, hogy az embertani anyag vizsgálata során Tóth Tibor előtt világossá vált, hogy az ún. finnugor népek morfológiai sajátosságai nincsenek meg a honfoglaló magyarság embertani anyagában, valamint a mongoloid komponens is jelentéktelen, ellenben a Fekete-tenger vidéki és a nyugat-kazahsztáni szarmata embertani anyag mutatja a legnagyobb hasonlóságot az ősmagyarokkal.”18 Ezek a vizsgálatok nemde azt a látszatot keltik, hogy a Kárpát-medencébe egymás után érkező – vagy Pap Gábor értelmezése nyomán: egy földrajzi szélességi fokon a két élhető végpont között oda-vissza hullámzó íjfeszítő-népek mozgásának nyomán – letelepedett népek egyívásúak? Ilyen irányú kutatások fényében mindjárt több igazságtartam tulajdonítható akár a bibliában leírtaknak, akár a saját mondai hagyományunknak, az asztrálmítoszi keretekről nem is beszélve. Ilyen alapok segíthetik a régészet vélt vagy valós megállapításait is. Lábjegyzetek: 1 Bóna István igen nagy lelkesedéssel, helyére teszi a sok csacska elképzelést. Krónikáink, regényes és romantikus elképzeléseink zavaros poharába végre tiszta vizet önt: „Kereken 150 év régészeti gyűjtése és kutatása bárkit meggyőzhet arról, hogy a hun korszaknak, s azon belül a hunoknak nincs, s már aligha lesz más vagy másféle emlékanyaga.” Vagyis annyira nincs semmi, hogy: „Egyetlen lelet esik 50 000 km²-re, ha három nemzedéknyi időben számolunk, akkor 150 000 km²-re.” Bóna István: A hunok és nagykirályaik. CORVINA, Budapest, 1993. 122-130 old. 2 A tengeri, mint termény és a tenger között nem szoktak kapcsolatot keresni, de a hangzási egyezőség mentén minden további nélkül meg lehet tenni, és akkor ennek mentén eljutunk a tengrihez. Czuczor-Fogarasi szótárából megtudhatjuk, hogy a tengerrel rokonhangzású a mongol-tatár tengri, ami „ég, istenség, isten” jelentésű! Ezek összefüggését példáink támasztják alá. Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. I-VI. Pest. 1862. 3 Szántai Lajos értelmezése szerint a „régi szerető” alatt a magyar ősvallás értendő. Így a csillag-, vagy Fényvallásra kapunk utalást. És mivel a tenger az ég tengerét is jelenti, a kanál-képlet a Nagymedve csillagképpel egyeztethető, mivel ismeretes ennek Merőkanál elnevezése is, például az észak-amerikai indiánoknál. 4 A kiemelt mássalhangzók „működésének” mikéntjét lásd: Pap Gábor: Népművészetünk „képírási” jelentésszintjének néhány sajátossága. In.: Pap Gábor: Jó pásztorok hagyatéka. Magyar népművészet. Pódium Műhely Egyesület – Magányos Kiadó, Debrecen, 1993. 5 Elég csak az aztékok, vagy inkák aranytemplomainak és töménytelen szent tárgyának beolvasztására gondolnunk. 6 Atilla fakupájáról és aranysátráról, a Nap-úthoz és a Tejúthoz való viszonyáról lásd: Pap Gábor: Jött éve csodáknak. A csillagmítoszi hagyomány élő Atillája. Szabad Tér Kiadó. é. n. 7 Az ilyen összevető „délibábos” gondolatok megelőzésére szolgál Bóna István azon leirata, miszerint az itthon talál fémpántos facsészék típusa: „nem függ össze közvetlenül a szkíta kori fémpántos faedényekkel.” Bóna im. 221 old.

21

8 A szerzőtől azt is megtudhatjuk, hogy a kelták érkezését egy közel 300 évvel későbbi „kivonatban” lévő adat alapján következtették ki, mivel ugyanakkor „törtek be” Itáliába is. Szabó Miklós: A keleti kelták nyomában Magyarországon. Corvina Kiadó. Budapest, 1971. 10-11. old. Ráadásul a helyszínmegjelölés olyan képzetet kelt, mintha Csehország akkor létezett volna – ilyen kinyilatkoztatások a csúsztatások melegágya. 9 Senkinek nem szúr szemet, hogy az „őslakos” fogalom nem fedi az „jövevény” fogalmát? 10 Szabó Miklós: Im. 10. old. 11 U.o. 10. old. 12 Egy példával éljünk, az őslakosok temetkezésével: Bata környékén jelenlegi tudásunk alapján 126 halomsír található, ezért is nevezik ma Százhalombattának. Az őslakosságot illetően pedig, kimutatott tény, hogy folyamatában létezett például ezen az adott helyen is, ahol úgynevezett középső őskőkori (Kr. e. 150 000-40 000.) eszközlelőhelyet tártak fel. Lásd még a genetikai kutatások idevonatkozó megállapításait. 13 Horvát István: Rajzolatok. A’ magyar nemzet legrégiebb történeteiből. Főnix Könyvek, Debrecen, 2001. 38. old. Ugyanitt említést tesz arról, hogy voltak kik ugyanazokat a halmokat a keltáknak tulajdonították. Az ilyen irányú megnyilatkozások arra mutatnak, hogy a kelta kultúra összefüggést mutat, vagyis a keltáknak nevezett népesség nem különbözik hagyatékában. A halmokat illetően még írja Horvát István: „Számtalan e’ féle Kúnhalmok vagynak a’ Fekete Tenger mellett, Kis Ázsiában, Babyloniában /…/ Pártus Országban, Olasz országban /…/ és hihetőleg mindenütt, a’ hol Szityák laktak.” 39. old. 14 Szabó Miklós: Im. 10-11. old. 15 Horvát im. 14. old. Ez szempontunkból azért figyelemreméltó, mert az úgynevezett Illyricumot gótokkal, majd rómaiakkal fedik le, ugyanúgy, mint Pannóniát. A gótokhoz idézzük ide Horvát Istvántól azt a fejtegetést, miszerint: „A’ Gothusokról is feljegyeztetett, hogy ezek többnyire Kun nevekkel éltek”. 16 Béres Judit: A magyarországi népesség genetikai rokonsága. In.: A genom. Szerk.: Hídvégi Egon. Széphalom Könyvműhely, Budapest. 184. old. 17 Béres Judit: Hazai etnikumok/populációk genetikai struktúrája. Forrása jelöletlen fénymásolat. A lengyel és ukrán megfelelés továbbgondolásra érdemes, mert a lengyelek magukat polacy-nak hívják, igen ám, de a lengyelek połowcynak, az oroszok meg polovicinek hívják a kunokat is, kiket más – török – néven kipcsakoknak neveznek. Ezt az elnevezést boncolva az a megállapítás, hogy a szó második tagja a çak azt jelenti, hogy szaka, azaz szkíta. Érdekes módon a jelenlegi ukrán területeken, beleértve a kimmerek, szkíták és gótok lakta Krím-félszigeten is tudják őket! Béres Judit mindkét munkájából, és több kutató hazai örökléstani leírásából kitetszik, hogy a kutatás folyamán igyekeznek a történészek, nyelvészek, stb. által felállított tézisekkel valahogyan szinkronba kerülni, amelyek néha természetesen paradox gondolatokat szülnek. Így fordulhat elő, hogy idézett szerzőnk, ha a vizsgálatok minden oldaláról azt tapasztalja, hogy a magyarok egyáltalán nem mutatnak genetikai rokonságot a finnekkel, s ezt pár mondaton belül többször körülírva kifejti, mégis megjegyzi – érezhetően számára is megmagyarázhatatlan módon –, hogy „a nyelvi rokonság nem jelent feltétlenül genetikai rokonságot”. A genetika őt (őket) igazolja, mert már régóta köztudott, hogy a finnugor elmélet egy hamis történelmi „kreatúra”. 18 Bakay Kornél: Őstörténetünk régészeti forrásai I. ua. 182. old.

Ha értékes könyvet, CD-t, vagy előadások DVD-felvételeit szeretné, esetleg a Dobogó, vagy a Dobogkő régebbi számait, akkor:

http://kethollos.hu http://kiralyikozpont.hu

22

Dobogó

A palkonyai szőlőhegyi Szent Bertalan kápolna... GRÁTZ ANTAL ...Magyarország mediterrán borvidékén, a villányi borvidékhez tartozó Palkonya nevű falu területén, Somogyi Tibor kiváló szőlőtermesztő és borász birtokán épült fel 2006–2007-ben, szőlőmunkások számára, szolgálva menedékül és tájékozódásul. E kicsiny kis kápolna természetes anyagokból készült: helyi terméskőből, kézi vetésű téglából, méhviasz falszigeteléssel, égetett agyagcserépfedéssel, mészhabarcs vakolathímekkel. Az épület helyének és tengelyének kitűzése is hagyományos középkori módszerekkel történt: pálcás (radiesztéziás) helymeghatározással, Somlósi Lajos jóvoltából. A kápolnát augusztus 24-re, Szent Bertalan napjára tájoltuk: ekkor a felkelő nap sugarai megvilágítják a szentélyt és benne Szent Bertalan képét, hozzásegítve bennünket is a megvilágosodáshoz: a bennünk lévő szent bertalanság, mint tulajdonság, megtalálásához. Bertalan egyik legendaváltozata szerint nagy tudású rabbiknál tanult, ma úgy mondanánk: értelmiségi pályára lépett. A keresztény hagyomány Bertalant – Krisztus által történő elhivatása előtt – Nátánáelként tarja

számon. János evangéliumában Fülöp apostol hívó szavára: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvénye és a próféták írnak, a názáreti Jézust, Józsefnek fiát!” – Nátánáel a tanult leckét felmondva, a jobban tudás gőgjével elhatárolódva így válaszolt: „Názáretből támadhat-e valami jó?” Ezzel vélt jólértesültségét a tapasztalatok elé helyezte. Bár tiszta volt, mégis steril. Tanítvánnyá Krisztussal történő személyes találkozása tette, de jellemző módon nem testi gyógyulások, nem csodák, hanem Krisztus szellemi fensőbbsége győzte meg. Maga Krisztus mondta róla: „Íme egy igaz izraelita, akiben semmi álnokság nincsen.” Szent Bertalan apostol élete végéig megőrizte tisztaságát. Nem véletlenül lett tehát a Szűz havának szentje. Legendája szerint haláláig, huszonhat éven át, ruhája és saruja, se meg nem avult, se be nem piszkolódott. Mártíromságot szenvedett. A kereszténység korai időszakában keleten Bertalan keresztre feszítésének hagyománya élt, míg nyugaton lefejezéséről tudtak. Elevenen történő megnyúzása, azaz hogy halála előtt Bertalan bőrtelenné vált, csak később terjedt el, nagy valószínűséggel magyar hatásra, mint ahogy Nátánáellel történő azonosítása is épp ezidőtájt kezdődött – Keleten a IX., Nyugaton a XI. századtól. Bertalannak Krisztustól történő elhatárolódásáért, saját bőrétől, azaz a külvilágtól való elhatároló szervétől kellett megválnia. A csak a felszín burkát látó ítéletéért a saját testének burkától való elhatárolódást kellett megtapasztalnia. Nem büntetésből, nem azért mert rosszabb volt nálunk, hanem tanulságképpen. A mi okulásunkra, segítségképpen. Története azért eleven és tanulságos számunkra, mert Nátánáel hibáját mi is naponta elkövetjük: felszínes, vélt jólértesültségünket sokszor az embertársainkkal való érzelmi azonosulás elé helyezzük. A jólértesültség önmagában hiánybetegség, a szívvel, a lélekkel való együttgondolkodás mellőzéséből fakad. Lelki indítéka: a (jobban) tudáson keresztül a mindenáron való bizonyosságra való törekvés, a bebiztosítottság érzésének elérése – a Gondviselésre való hagyatkozás és a Lélek általi vezéreltség helyett. A magyar néphagyományban Szent Bertalan a szőlőhegyek egyik védőszentje. A szőlőt dézsmáló madarak ellen a napján (névünnepén) kezdtek el kerepelni. A régiek szerint, amilyen Bertalan napja, olyan lesz majd az ősz is. A Bertalankor szedett gyógynövényeket sokkal hatásosabbnak tartották. Szent Bertalan napján a szőlővel már nem szabad és nem is lehet semmit sem tenni, a jó termésért imádkozni azonban felettébb ajánlott. Bertalan apostol azonban a magyar műveltségben nemcsak a borhoz kötődik. Neve bokornyi hasonló hangzású és rokon jelentésű régi magyar szóval együtt, különös módon apostolságának, mint egyfajta

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM tulajdonságcsomagnak a legendáiban megörökített szentséges tulajdonságait örökíti tovább. Ebből néhány: Ber-talan=bértelen volt; gyógyító tevékenységéért nem volt hajlandó bért elfogadni. Bártalan, azaz vágytalan volt, a „bár csak…!” óhajtása nélküli. Bir-talan volt, mert nem óhajtott semmit sem birtokolni. Legendája szerint soha szükséget nem szenvedett, angyalok táplálták. Az erdélyi Szék falvának Szent Birtalan néven ő a védőszentje. Bor-talanul élt, vagyis józan, tiszta tudattal. Ezt a bortalanságot azonban túlzásba is lehet vinni. A bor a lélek görcseinek kiváló oldószere, de ő, még mint Nátánáel, Fülöp örömhíre ellenére sem volt hajlandó mások tapasztalatában osztozni, mások örömében feloldódni, nehogy a tudott, tanult elvek, a tudás, s a birtoklásukkal járó biztonságérzet – csorbát szenvedjenek. Végül, további szópörgetéssel: Bertalan bőr-telen lett, mert elevenen megnyúzták. A további magánhangzókkal alkotott szógyökök bur-, bür-, a burok és a bürke is, a bőrre, a felszínre utalnak, sőt a bor- is, lásd borít, beborít. Ahogy a bor a testet és a szellemet, vagyis az elveket és a megvalósulást összekötő, vagy azokat elválasztó léleknek az itala, úgy a bőr is a külvilág, és az akaratunkat hordozó belső világunk közötti elhatároló, ugyanakkor azokat összekötő szervünk. Ami mindebben egyszerre döbbenetes és örvendetes: nyelvünknek e nyilvánvalóan régi, és egy bokorba tartozó, – itt fosztóképzővel bővített – szógyökei mintha készen állva várták volna a bertalanság magas szintű, Szent Bertalanban történő megtestesülését. A lineáris időt és a kauzalitást, az ok-okozati sorrendet mellőző, ugyanakkor a jobb agyfélteke képi mellérendelésére épülő fenti összefüggések nem példanélküliek nyelvünkben. Magam mindezt úgy nyugtázom, hogy a magyar nyelv még mindig vagy a teremtéshez, mint forráshoz igen közel álló nyelv, vagy pedig az ajándékok és a kegyelem nyelve. Vagy mind a kettő egyszerre. Szent Bertalant a borrá válni készülő szőlővel való rokon sorsa tehette a szőlőhegyek egyik védőszentjévé. Ahogy a szőlőszemeket bőrük eltávolítása indítja el a borrá nemesedés útján, hasonlóképpen az apostolt is, bőrétől történő elválasztása indította el a mártírrá válás útján. Elgondolkodtató párhuzam. A hagyomány szerint megnyúzott bőrét vállára vetve indult el utolsó útjára...Vajon a kegyelemnek miféle borát, a léleknek milyen italát kellett megtapasztalnia a legendáiban mindentudónak nevezett apostolnak a halála előtt? Nem tudjuk. Egy biztos: Szent Bertalan közelebb vezethet bennünket a kenyér és a bor titkának megértéséhez és átéléséhez. Szent Bertalannak a magyar történelmet formáló magyar Szent Korona életében is nélkülözhetetlen szerep jutott. Minderre Pap Gábor művészettörténész hívta fel az ország, s a Szent Korona sorsa iránt egyaránt érdeklődők figyelmét: Bertalannak zománcképe az ural-kodó Krisztus, a Pantokrátor képe mögött, annak takarásában foglalt helyet, nagy bölcsességgel jelez-

23

vén, hogy a jólértesültség önmagában nem jelenhet meg, csak a krisztusi szeretet szűrőjén keresztül! A kápolna szentélyében mi is így jártunk el: az apostol képét az uralkodó Krisztus képe mögé helyeztük. Azonban ünnepén, augusztus 23-áról 24-ére virradó éjszaka Krisztus képét minden évben egy napra áthelyezzük, hogy mikor felvirrad az apostol napja, a felkelő nap, az Igazság Napjának (Sol Justitii) földi fénye az ő képét is dicsőséggel beragyogja. Bertalan apostol zománcképét ártó kezek, feltehetőleg a Habsburgok, a Szent Korona jogtalan külföldi tartózkodása idején eltávolíttatták. E kápolna további szerepe az eddigiekből már kikövetkeztethető: a „Szent Bertalan”-ság mindenféle értelemben történő helyére kerülését hivatott előmozdítani. Már nemcsak fizikai szőlőmunkások számára szolgáló menedék. Amilyen kicsiny, mustármagnyi méretű e kápolna, olyannyira nagy feladatra hivatott: az emberi társadalom Nátánáeljeit szeretné Szent Bertalanon keresztül megnemesíteni és az uralkodó Krisztus mögé sorakoztatni. E megtérést szolgálják, súgják és dúdolják a kápolna vakolatból formált külső-belső képi beszédei is: népdalhimnuszok, himnikus népi költemények a magyar népművészet és népi építészet formanyelvén. Ahogy a bejárati homlokzat is mutatja: terelnek, térítenek bennünket a cél, a bennünk lévő célkereszt felé… Én pedig köszönöm Pap Gábornak, hogy annak idején a hősök terei Szentkorona szertartás Szent Bertalan szerepére felkért. És köszönet e kápolna építtetőjének, Somogyi Tibornak is. Szolgáljon tette jó példával, áldás legyen rajta.

24

Dobogó

Úr, merre vagy? Tell Mukajárban végzett igen fontos ásatások nyomán a szaktudományban, majd ennek révén a nagyközönség köreiben elterjedt a nézet, amely szerint Ábrahám ősatya itt, a dél-mezopotámiai Ur városában élt „kivonulása” vagy elüldözése előtt. Az ásatásokat végző L. Wooley még Ábrahám egykori lakóházát is megtalálni vélte, az ásatási területen az arab őrök ma is szívesen mutatják „Ibrahim” házának porlódó agyagfalait. Mindez azonban naivitáson alapuló elhamarkodott következtetésnek bizonyult. A választott nép történelmi előzményeinek inkább erőszakos, mintsem megfontolt igazolásául szolgáló sikertelen kísérletének. Azóta, 1920 óta előbb kétségessé vált, hogy az Ábrahám-elbeszélések városa „a káld Úr” (vö. Gen. 11:28) valóban a dél-mezopotámiai településsel volna azonos, mára viszont bizonyossá vált, hogy Ábrahám Úr városát máshol kell keresni. Az ugariti okmányok sűrűn emlegetik „Ura kereskedői”-t, akiknek joguk van az ugariti király országán áthaladni aratás évadján, akik tehát kereskedelmi útjaikon észak-mezopotámiai székhelyükről Fönícián át Kánaánig vagy még délebbre jutnak el. (Vö. a Józsefet megvásárló és Egyiptomban eladó kalmárokkal, Gen. 37:25 és 28.) A bibliai Ábrahám városa feltehetően ezzel az Ura nevű várossal azonos. A Biblia „káld” jelzője csak későbbi, anakronisztikus magyarázat: a kaldu szó az ékírásos forrásokban is csak az i. e. IX. században jelenik meg. (Vö. J. A. Brinkmann: A Political History of Post-Kassite Babylonia. Roma 1968.) Így a Bibliában sem lehet egészen korai hagyomány, ami azt jelenti, hogy az Úr városnév azonosítása szempontjából semmi jelentősége nincs. „Ha Ábrahám városát nem délen, hanem Észak-Mezopotámiában tudjuk, egy csapásra érthetővé válik, hogy miért találunk a családfán oly sok észak-mezopotámiai helynevet személynévként”. (A Gen. 11:14 skk. g. genealógiája rendjében, Éber, Peleg, Reú, Szerúg, Náhór, Terah, Hárán.) „Ez a családfa nem más, mint egy meghatározott térség (az Eufrátesz nagy kanyarja által közrezárt „folyóköz”) földrajzi neveiből konstruált, épp ezért teljesen fiktív leszármazási láncolat. Kivétel viszont Ábrahám (vagy Ábrám) neve, ez tiszta személynév, még az ékírásos névanyagban is találkozunk vele (Aba-rámi és változatai). A Biblia egyértelműen kimondja, – ahogy Dr. Komoróczy Géza is mondta a rádió adásában (nyomtatásban is megjelent: A Biblia Világa, MRT-Minerva, Budapest 1972.) – hogy Ábrahám arámi volt. „Vándorló arámi volt az atyám…” – olvassuk róla, a héber szöveg (Deut. 26:5) pontos értelme szerint. Mindezt tekintetbe véve, s a lényeget illetően elfogadva C. H. Gordon elemzéseinek eredményeit, arra a következtetésre kell jutnunk, hogy a bibliai

Ábrahám-történetek annak az életformának felelnek meg, amelyben az Észak-Mezopotámiából kirajzó arámiak, még pontosabban talán arámi kereskedő-pásztorok éltek az i. e. II. évezred küszöbén.” Hárán nem azonos Urhójjal. Hárán (Harrán) Északnyugat-Mezopotámiában, a Bálíh folyó forrásvidékén, karavánutak kereszteződésében fekvő város, Szín holdisten kultuszának legjelentősebb központja. Innen származott az utolsó újbabilóni uralkodó, a Szín kultuszát erősen propagáló Nabunaid. (A több helyen is említett „háráni nő”, a Háránban tisztelt istennő Szín holdistennővel azonos. Innen a holdsarlón álló Boldogasszony.) A Geneszisz hagyománya a várost Ábrahám nemzetségének tartózkodási helyeként említi (Gen. 11,31; 27,43; 28,10). Urhój, a mai Edessza, az Eufrátesz felső folyásánál lévő város, karavánutak találkozóhelye. Egy, még a XIX. században is élő legenda a várost, szír neve alapján azonosította a „káldeus Úr”-ral (I. Móz.11,28), Ábrahám származási helyével. Ezékiel próféta is ezt mondja, Jeruzsálemről, azaz a zsidókról szólva: „apád amorita (=arámi), anyád hettita” (Ez. 16:3). A héber megjelölés nem héberül van. Az ékírásos forrásokban habiru, az egyiptomi és ugariti szövegekben apiru formában használt kifejezés jelentése egyértelmű és világos: azokat az idegeneket jelöli, függetlenül nyelvi vagy etnikai hovatartozásuktól, akik kiváltak saját faluközösségükből, és más helyen kerestek megélhetést, alkalmazást államok, városok vagy éppen magánszemélyek szolgálatában, leggyakrabban zsoldosként. Ezt a társadalmi kategóriát akkádul a hupsu szóval jelölték, amely a bibliai héberben is megtalálható: hopsí. Ábrahám tehát így habiru, azaz héber, amikor amorita alkalmazói mellett szerepel (vö. Gen. 14:13.), József így habiru, azaz héber alkalmazója, Potifár házában (vö. Gen. 39:14, 41:12.). A héber tehát nem önmegjelölés, nem etnikum megnevezése, nem népnév. Ábrahám és Melkicedek találkozása a Genesis egyik legvitatottabb fejezetében (Gen. 14.) szerepel. A szöveg szerint Ábrahám öt kánaáni király hadvezéreként, egy csatában négy idegen király felett győzedelmeskedik. A királynevek az egyetlen Tideál kivételével mindmáig megfejtetlenek. (Tideál a Tudhalija hettita király nevével lehet azonos. Ezen a néven négyet is ismerünk: I. Tudhalija 1650 körül, II. Tudhalija 1450 körül, III. Tudhalija1390 körül, IV. Tudhalija 1260 körül.) Azzal a Melkicedekkel, „aki pedig (melek sálém) Sálem királya, a magasságos erős Istennek a papja vala:” (Gen. 14:18.) Ez utóbbi csak azért érdekes, mert Jézust is „Melkicedek rendje szerint való pap”-nak mondják később. A bibliai szövetségeszme – innen származik maga

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM az Ószövetség elnevezés is – a Kr. e. II. évezred eleji szíriai, észak-mezopotámiai szokásjogban gyökerezik. A héber „szövetség” szónak fogalmi fejlődését a Biblián belül J. Begrich klasszikus értékű tanulmánya (Gesammelte Studien zum Alten Testament. München 1964.) gyönyörűen elmagyarázta. „A törzsek származásáról, avagy a Kincsesbarlang” című ősi irat, a szír irodalom keresztény és vallásos szellemű irodalom egyik jellegzetes, és világirodalmi szempontból is jelentős alkotása, amely a bibliai könyvek, az Ó- és az Újszövetség történeti könyveit elmondó, átfogalmazó egységes irodalmi kompozíció. Bevezető szövege: „Urunknak, Jézusnak, a Krisztusnak ihlető erejében bízva, kezdjük el könyvünket A törzsek származásáról, avagy a Kincsesbarlangról, amelyet urunk, Szent Efrém fogalmazott meg. Uram, segíts irgalmaddal! Ámen!” Szent Efrém azonos a szír irodalom legnagyobb és legsokoldalúbb klasszikusával, Ephraem Syrus-sal, aki Kr. u. 370 körül húnyt el. Műve, vagy a neki tulajdonított munka két változatban is ránk maradt. Szír nyelven írott példánya a 600-as évekből és arab nyelven írott példánya a 800-as évekből. A két változat dogmatikai álláspontjában tér el egymástól. A szír változat a „kettős természet elvét valló”, azaz nesztoriánus irányzat szellemében íródott, míg az arab nyelven ránk maradt változat a heterofizita, vagy nesztoriánus elemeket mellőzve, az azzal élesen szembenálló monofizita, avagy jakobita irányzatnak megfelelő tanokat képvisel. Judeo-keresztény felfogás szerint mindkettő eretnek tanítás, amelyeket különösen a chalcedoni zsinat (451) bélyegzett meg. Ezért a keresztény világ a saját példányait megsemmisíttette. A Kincsesbarlang a Bibliából ismert elbeszéléseket részben pontosítja, újabb adatokkal gazdagítja, a Bibliában nem szereplő eseményekkel és személyekkel egészíti ki, a bibliai szövegterjedelmét nagymértékben rövidíti. Ugyanakkor saját kora természettudományának elemeiből is belevesz egyet-mást, belelopja a keleti folklór elemeit és az általa krisztianizált pogány mítoszokat. Így kerülhetnek az egységes világnézetet hordozó, de egyik ma elismert vallásirányzat számára sem elfogadható műbe csak a legmagasabb teológiai ismeretekben fennmaradt „adamita” és „sethiánus” (azaz: Ádámot és harmadszülött fiát, Sétet magasztaló) vallási irányzatok. A Kincsesbarlang szövege világosabb, mint a Bibliáé. „Sziszán király pedig egy forrásra bukkant „Deróginban”. Ez a máshonnan is ismert Drangiané vagy Ádorbajgán tartomány, a mai Azerbajdzsán. „Nimród Jókdórába, Nód országába ment, s midőn az Atrasz tóhoz ért, ott találta Jóntónt, Noé fiát.” Minden történész által ismert, de kevésszer idézett az Anonymus gestájában is idézett világkrónika, amelyet Pompeius Trogus művéből kivonatolt Marcus Junianus Justinus. (Magyar fordításban megjelentette a Helikon Könyvkiadó 1992-ben.) Művének harminchatodik könyvében kitér a júdeaiak eredetére. Olyan héber történetet ad elő, mely jelentős eltéréseket mutat

25

az Ószövetség eseménytörténetétől, és sok vonatkozásban nincs párhuzam az általunk ismert ókori irodalomban. Justinos (Trogus) vélhető forrása ez esetben talán Poszeidóniosz volt. „A zsidók eredete ugyanis Damascenára megy viszsza, Syria híres városára, ahonnan az asszír királyok és Semiramis királynő nemzetsége is származott. E város Damascus nevű királyáról kapta a nevét, akinek tiszteletére a syrusok felesége, Atarathe sírját templomként tisztelték, és később, mint istennőt a legszentebb vallásos tiszteletben részesítették. (Atarathe Damascusnak, az első zsidó királynak volt a felesége 584-550 között.) Damascus után Azelus, majd Adores, Abrahames és Ishrahel voltak a királyaik. Ám Ishraelt őseinél is híresebbé tette a szerencse bőkezűsége: a tíz fia. Ezért hát népét tíz királyságra osztotta, és átadta őket fiainak. Juda nevéről, aki az ország felosztása után eltávozott az élők sorából, valamennyiüket iudaeusoknak nevezte el, és elrendelte, hogy mindnyájan tartsák tiszteletben annak az emlékét, akinek osztályrészén mindannyian örökségként osztoztak. A testvérek között a legkisebb Joseph volt, akinek kiváló tehetségétől testvérei tartottak, ezért titokban elfogták, és idegen kereskedőknek eladták. Ezek aztán Egyiptomba vitték, és miután itt a vele született kiváló tehetség folytán elsajátította a mágusok mesterségét, rövid idő alatt a király is igen megkedvelte. Mert kitűnően értett a csodajelek megfejtéséhez, és ő alapította meg az álmok értelmezésének tudományát. Úgy tűnt, hogy tökéletesen ismeri mind az emberi, mind az isteni törvényt, így sok évvel korábban megjósolta a földek terméketlenségét is. Egész Egyiptom elveszett volna az éhínség miatt, ha az ő intelmére a király nem hirdeti ki rendelettel, hogy sok éven át gyűjtsék be a terményeket. Jóslatai annyira beváltak, hogy úgy látszott, nem is embertől, hanem az istentől valók. Az ő fia volt Moses, akit atyja tudományának örökségén kívül szép külseje is kedveltté tett. Ám az egyiptomiak, amikor rühben és bőrkiütésben szenvedtek, egy jóslat intésére a betegekkel együtt kiűzték Egyiptom földjéről, hogy a vész ne terjedjen át másokra is. Moses a száműzöttek vezéreként titokban magával vitte az egyiptomiak szent tárgyait. Amikor ezeket az egyiptomiak fegyverrel akarták visszaszerezni, egy vihar arra kényszerítette őket, hogy hazatérjenek. Azután Moses, visszatérve régi hazájába, Damascénába, elfoglalta a Sínai-hegyet, ahová hétnapi éhezés után, Arábia pusztaságain keresztül érkezett meg népével együtt, kimerülve; ezért a hetedik napot, amelyet a nép szokása szerint sabbatnak neveznek, mindörökre böjtöléssel egybekötött szent nappá nyilvánította, mivelhogy ez a nap vetett véget éhségüknek és bolyongásuknak. És mert emlékezetükben tartották, hogy Egyiptomból a ragály továbbterjedése miatti félelemből űzték ki őket, nehogy ugyanezért újra fölkeltsék maguk iránt az ott lakók gyűlöletét, óvakodtak attól, hogy idegenekkel együtt éljenek. Ez az intézkedés azután, melynek határozott oka volt, lassanként szabállyá és vallásos előírássá változott.

26

Dobogó

Moses után a fiát, Arruast az egyiptomi istentisztelet papjává, majd királlyá választották, és ettől kezdve a zsidóknál mindig az volt a szokás, hogy királyaik egy személyben papjaik is. Hihetetlen, hogy ezek vallási méltósággal vegyült igazságossága milyen mértékben megerősítette törvénykezésüket.” A karantén, a járványügyi zárlat még ma is negyvennapos, a neve is a quarante, azaz a negyven szóból származik. A menekülés útvonalát még kétszáz éve is jól ismerték. Ősi útvonal volt az, Napóleon egyiptomi expedíciós hadai is azon vonultak. Az út felderítését maga a főparancsnok – a későbbi császár – végzi. Mint írja, mindössze „három sült csirkét visz magával, papírba csomagolva… Mózes forrásaihoz is elzarándokol, s azon a csak apálykor használható gázlón kel át, amely annak idején a Választott Népnek is jó szolgálatot tett. De amikor visszatér, már megkezdődött a dagály, s hajszálon múlt, hogy a főparancsnok és kísérete bele nem fullad a tengerbe, mint a bibliai fáraó”. (Idézi Napóleon életrajzában André Castelot, Európa 1972. 163) Előbbiek ismeretében válik érthetővé, hogy mit keresett Saul a damaszkuszi úton: rokonságához tartott. A zsidók eredete ugyanis Damascenára megy vissza.(*) A szír kereszténység a szír kultúrkörben kialakult keresztény egyházak vallása, amelyek közé a keleti-szírek, (a szír-káldok, a melkiták), a nyugati szírek, (a jakobiták és a maroniták) sorolhatók. A keleti szír egyház alapítójaként Tamás apostolt tisztelik. (A keleti szír keresztény liturgia legnagyobb központja Edessza, a korábbi Urhoj volt. Ide tartozik a káld rítus és az Indiában élő tamáskeresztények szír-malabár rítusa is. A keleti szír liturgia legnagyobb hatású típusa az Antiochiában kialakult görög nyelvű liturgia volt, ebből alakult ki a bizánci liturgia.) (A nyugati szír liturgiákhoz tartozik a maroniták liturgiája, a monofizita jakobiták és melkiták liturgiája. Valamennyi közös jellemzője a szír nyelv használata.) A szír káldeus egyház volt az első, a katolikus egyházból kivált egyház. A nyugati szír egyház gyökereit Péter és Pál apostolok igehirdetéséig vezetik vissza. Antiochiában nevezték először a jézusi tanítványokat keresztényeknek (ApCsel 11,26). *A zsidók eredete ugyanis Damascenára megy vissza. Justinus írja Világkrónikájában (Marcus Junianus Justinus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig (Fülöp királynak és utódainak története) (Magyarul: Helikon Kiadó, Budapest 1992. 262 o.) hogy: A zsidók eredete ugyanis Damascenára megy vissza, Syria híres városára, ahonnan az assyr királyok és Semirámis királynő nemzetsége is származott. E város Damascenus nevű királyáról kapta a nevét, akinek tiszteletére a syrusok felesége, Atarathe sírját templomként tisztelték, és később mint istennőt a legszentebb vallásos tiszteltben részesítették. Damascus után Azelus, majd Adores, Abrahames és Israhel voltak a királyaik. Ám Israhel őseinél is híresebbé tette a szerencse bőkezűsége: a tíz fia. Ezért hát népét tíz királyságra osztotta, és átadta őket fiainak. Iuda nevéről, aki az ország felosztása után eltávozott az élők sorából, valamennyi iudeusoknak nevezte el, és elrendelte, hogy mindnyájan tartsák tiszteletben annak emlékét, akinek az osztályrészén mindannyian örökségként osztoztak. A testvérek között korban a legidősebb Joseph volt, akinek kiváló tehetségéről testvérei tartottak, ezért titokban elfogták, és idegen kereskedőknek eladták. Ezek aztán Egyiptomban vitték, és miután itt a

vele született kiváló tehetség folytán elsajátította a mágusok mesterségét, rövid idő alatt a király is megkedvelte…. Az ő fia volt Moses… Moses a száműzöttek vezéreként titokban magával vitte az egyiptomiak szent tárgyait. Amikor ezeket az egyiptomiak ezeket fegyverrel akarták visszaszerezni, egy vihar arra kényszerítette őket, hogy hazatérjenek. Moses után fiát, Arruast az egyiptomi istentisztelet papjává, majd királlyá választották, és ettől kezdve a zsidóknál mindig az volt a szokás, hogy királyaik egy személyben papjaik is.

Hm. Ezeket a forrásokat mintha nem nagyon hallottuk volna emlegetni… Mi közünk van Ábrahámhoz? Sok! Ábrahám 13 éven keresztül a föld alatt bujkált Nimród király elől, aki meg akarta gyilkoltatni, mert Ábrahám nem volt hajlandó meghajolni egy bálvány előtt. A zsidó hagyományok leírják, hogy Ábrahám apja, Tháré egy bálványokat árusító bolt tulajdonosa volt. Ábrahám már három éves korában kételkedni kezdett a szobrok erejében, ami oda vezetett, hogy a gyermek összetört néhány bálványt. Vétkéért bátyjával, Háránnal együtt a király előtt kellett felelnie. Amikor azonban Ábrahám nem volt hajlandó meghódolni egy bálvány előtt, Nimród halálra ítélte. A király katonái elfogták Ábrahámot és testvérét, és tűzbe (egyes leírások szerint egy égő bokorba) vetették őket. Ábrahámot megvédte a hite, és sértetlenül került ki a lángok közül, de Hárán hite nem volt elég erős, ezért ő meghalt. Más forrás szerint apja, Ezera bálványokat készített, amelyeket Ábrahám összetört. Bűnéért tűzbe vetették, amelyet csodás módon túlélt. Ábrahám (nevének jelentése: sokak apja/vezére) próféta volt, akit a judaizmus mellett a keresztény, az iszlám és a Bahái vallás is ősatyaként tisztel. Ábrahám nem volt zsidó, hiszen akkoriban még nem léteztek zsidók. Viszont Sém és Héber leszármazottjaként Ábrahám sémita és héber volt. Történetét a Teremtés könyve írja le, amely szerint Ábrahám az izraeliták, az ismaeliták, a midianiták és az edomiták ősatyja. A bálványimádó Tháré (vagy Terach) fia volt, Nákhor és Hárán testvére. Ábrahám Noé tizedik és Ádám huszadik leszármazottja volt. Harránból származott, csak a kései hagyomány származtatja a khaldeai Ur városából. Nuzi, Ebla és Ugarit kőtábláin fennmaradtak utalások egy északon fekvő Ur nevű településre. Hárán (Carrhae) – ahol Ábrahám apja meghalt – vidékén több olyan történelmi település neve is fennmaradt, amelyek Ábrahám őseinek nevét viselik (például: Péleg, Sérug, Nákhor és Tháré). Ábrahám Urban veszi feleségül Szárait, és Ur városában hal meg bátyja, Hárán, Lót apja, azé a Lóté, gyermekeket nemzett – az Úr áldásával – a lányaival. Ábrahám az Úr parancsára innen indult el – minél messzebbre az ilyen hagyományú nemzetségétől – az ígéret földjére Kánaánba, hogy megérkezzen Egyiptomba… HALASY-NAGY ENDRE


27

Az égitestek tisztelete MAKOLDI SÁNDORNÉ Helytörténeti adatok keresgélése közben találtam egy régi levelet: „Szerelmes édes Atyám Fiai, Istentől jó egészséget és hosszú életet kívánok Kegyelmeteknek. Elunván a sok heverést, az 1716-ik esztendőben indultam szerencsémnek keresésére Moldván átal Kozák országban és a mint régi Magyar Históriák mongyák és tartyák, a Schythiai Birodalomban azon esztendőben teleltem egy Kozák úrnál Mitzarad (?) nevű városban. Ki is igen nagy gazdagságú ember, mivel vagyon 600 Fejős Tehene, 1400 Juha, 1700 Kancza lova, 145 paripája és megmondhatatlan gazdagsága. Ezen uri ember grátziájából mentem a Baltikum tenger mellé, 300 mérföldnyire Péterburg várostól, az holott is találtam a Felséges Muszka Császárt. És ezen Felséges urnak parancsolatjából az Muszka nyelvnek és írásnak tanulásához kezdtem, melyet meg is tanulván, már jól tudok írni, és az Muszka nyelven beszélni. És azt megtanulván lettem fő hadi Tiszté, most is azon Tiszteletben Fungáló. Fizetésem esztendeig 750 magyar forintok, 8 paripák, két szolgák. Ezen Péterburgból commandéroztam Hajóhoz a Volga vizen 100 mérföldnyire, melytől is a Schythiában a Tanais vizen tul 100 mérföldnyire esik a Caspium Tenger, melyen is a rettenetes szélvészek miatt kétszer szenvedtem Gállya törést, de Isten Ő Felsége életben megtartott, mivel a tengernek habjain deszkákra kapván, kivetett a partra. Mostan Felséges uram hadaival Perzsiában Szulák nevű helyben, a honnét is az Ararát hegye, kiben Noé Bárkája megakadott, látszik. A mely is Magyarországtól esik 700 vagy 800 mérföldnyire. Táplál ugyan a szerencse, hogy még valamikor szép hazámat és Nemzetségemet megláthatom. (…) Ha unalommal nem lennék, ezen országnak szokásairul, dolgairul egy keveset írok, mivel a históriák írják, hogy az Magyarok, Hunnusok Európában Schythiából jöttek: én azon az országon tudakoztam, hol laknak és hol légyen az Magyarok lakó helyek. Rá is találtam, lakások volt a Volga vize mellett igen fövenyes és erdőtlen helyen. Mindazonáltal szép házakban lakhattak, mivel ma is kályha darabok olyak találtatnak, mint az uj keresztény (habán) korsók, itten pedig minálunk a téglák igen szélesek és szépek, melyből meg esmerni, hogy derék házakban laktak a Magyarok. (egykor) A királyok pedig Numra(?) nevű folyóvíz mellett lakott, Palotái jó lehet rongyosak (romosak), de mai napig is fenn állnak és azon helyet ma is híjják Pogány nyelven Magyar-nak. Magyar nyelven itten sehol sem beszélnek, Magyar faluk nincsenek, a mint pedig a kalendáriumban írják: 15 000 magyarok visszatértek Schythiába, azon magyarok le telepedtek a krimi Ta-

tárok között. Most is Krimben vannak a tatárok protektiója (védelme) alatt. Vannak ugyan két magyar faluk, melyben magyarul beszélnek, én azokban is voltam, de sehol nincs a mi országunknál, a mi Magyarországunknál szebb és jobb. Ezen az országon bálvány imádók vannak, Csavászok (csuvas) Ronyva vagy Rondva nevű nemzete, a kik Imádság hellyiben Kancza Lovakat és Juhokat ölnek, a husát megeszik magok, a bőrt pedig Istennek adgyák és a fűz fára felfeszítik. Némelyek pedig a Nyúl bőrit megtöltik szénával és attul, mint Istentül szép üdőt kérnek: ha pedig eső nem talál lenni, erősen megkorbácsolják és a tűzre teszik. És némelyek a hólt testeket felakasztyák, némelyek megégetik, némelyek vízbe vetik. Ki micsoda Planéta alatt születik… Írtam Astrakánumban, a Kaspium Tenger mellett, die 2-a Április 1728.” Tuszkay Sámuel Az eredeti levélről a Kazinczy vő, Krajnyik József 1780-ban a gönczi járás szolgabírája készített másolatot. (Az Adalékok Zemplén-vármegye történetéhez c. folyóiratban közli Becske Bálint, 1906. XII. évf. 1-2.

Türkmén temető kos-szarvas fejfái (Sheila Paine, 2005. nyomán)

28

Dobogó

szám 59. oldalán: Egy Rákóczi-emigráns levele 1728ból címmel.) Az Adalékok Sátoraljaújhelyben jelent meg, mint történelmi havilap – ott, ahol ma a Ronyva átugorható vize képezi a „hajózható” határt Szlovákia felé, levágva Újhely és Zemplén É-i részét, illetve a Tokaj-hegyaljai (zárt) borvidék 3 faluját. (Talán nem véletlen a nevek egybeesése, hiszen honfoglalóink erre jöttek be a Kárpátok hágóin, és vezéreik sírja leggazdagabban itt, a Bodrogközben, Zemplénben találhatók.) A fenti adat szerint pedig a Ronyva nem-zetség, mint „a csuvasok, török nép, mely a Volga középső folyásánál a kazáni és szimbirszki kormányzóság, a Csuvas Autonóm Köztársaság területén él (Oroszországban). Számuk kb. egy millió. (1937.) Nyelvük erősen eltér a török nyelvtől, a régi bolgár-török nyelvből alakult. A csuvasok az egykori volgai bolgárok leszármazottai. Főként földművesek: keresztények, mohamedánok és részben pogányok. (1937.) Régi műveltségük és pogány vallásuk erős nyomokat hagyott a szomszédos finnugor népek: cseremiszek (marik), zürjétek (komik), votjákok (udmurtok) műveltségében. Nyelvük közel áll ahhoz a bolgár-török nyelvhez, amelyből a magyar nyelv honfoglalás előtti jövevényszavai származnak.” (Új idők lexikona 6. Budapest, 1937. 1558.) Így az sem csoda, hogy „pogány” módon lovakat és juhokat (kosokat?) áldoznak még 1728-ban is, mint a szemtanú írja. A termé-szet Kos idején való feltámadását idéző kos-formájú sírkövek, kos-szarvas fejfák a türkméneknél, és a Kaukázus környékén is vannak, a lovas temetkezés, a temetésen a lóáldozat (Nyilas erejének megidézése) pedig közismert a magyaroknál is. Mégpedig mint itt, még 1728-ban is(!) felidézve a honfogla-láskori részleges lovas sírok temetkezési módját (megnyúzva), amit a magyarok is – bizonyítható régészeti jellegzetességként – magukkal hoztak a Kárpát-medencébe. A pusztai, nyilazó népek szimbóluma a ló, az égen a Nyilas csillag-erők megfelelője az emberiség egyetemes kultúrkincsében. Viszont a nyúl megnyúzása és kitömése előttem ezeddig ismeretlen szokás volt – és főleg az, hogy megverik, ha nincs eső! Mivel a levélíró magyarázatát nem adja, ebből másra nem tudok következtetni, minthogy Keleten a nyúl Hold-állat, s a Hold állása felelős a vizekért, így az esőért is! Ennek a gondolkodásmódnak a létét bizonyítja az is, hogy a halottaikat is a „Planéták” szerint temetik – vagy inkább azok elem-rendszeri megfelelése szerint: tűzbe, vízbe, levegőbe (valószínűleg nem „felakasztva”, hanem lábakon álló sírhelyre fektetve) és talán a földbe is – amit nem említ a levél írója, hiszen az nálunk, ekkor már természetes. A Planéták tiszteletben tartása úgy látszik a csuvasoknál mindennél előbbre való volt, s befogadták hajdan a magyarokat. A fentieket mi is értjük, magyar szokások analógiáival tudjuk magyarázni – bár nálunk, már csak töredékeiben él a Nap és a Hold tisztelete – és velük az égieké (a Zodiákus csillag-erőié, ahol a Nap jár.) A felkelő

Naphoz természetesen sok szokás kapcsolódik, hiszen ez a kezdete a fénynek, a nappali időszaknak. (Szavaink egybeesése is kifejezi!) Környékünkön, a Taktaközben gyógyító Szóláth János Nap-felkeltekor ment ki a háza végébe, és a Napba nézve imádkozott a konkrét állat gyógyulásáért. Nem tudni, hogy mit mondott, de az állatok a nagy távolságok dacára is meggyógyultak – gazdáik szerint. (Saját gyűjtés: Csobaj, 1989.) Viga Gyula is gyűjtötte Zemplénben (1996.), hogy „a rontás

Kos alakú sírkő a XVI. századból Kaukázus környéke.

ellen a szenes vizet naplementekor készítették” – és öntötték ki vele a bajt. Szendrey Ákos már 1959-ben foglalkozott „A napforduló és a mágikus állattartás összekapcsolódásának kérdésé”-vel. (Ethnographia, 1959. 313-339.) Közismerten szakrális: a Napban feltűnő Szentlélek várása manapság is, Pünkösdkor a székelyeknél, Csíksomlyón. De Magyarország másik végén, Göcsejből is említi, méghozzá igen korán (1914-ben) Gönczi Ferenc: „A Nap keltét egy tál vízben figyelik. Látják azt, ahogy ringattya Mária a fiát” – természetesen a Napban, tisztelve azt, szintén Pünkösd hajnalán. Mária tisztelete a Napba öltözött asszonyé, és a gyermek Jézus (Sol Invictus), az életerőt adó, az éltető energia tisztelete mára már a kereszténységben átíródott, de lényegében megmaradt. A Hold is, szintén Göcsejben Szendrey Zsigmond és Ákos szerint kitüntetett népünknél: „A göcseji katholikusoknak újhold vasárnapján külön miseénekük van: 80 évvel ezelőtt még ilyenkor körmenetben kerülték meg a templomot, s ekkor énekelték azt az éneket, amely ma már a mise végére szorult: Bűnös ember nézz az égre, és fontold meg a napot, A jó Isten kegyelméből ma kezdesz új hónapot! Bárcsak te is az új holddal Erkölcseidben megújulnál, s bűneidért sírnál!” (A magyarság néprajza IV. 300.) A nép főleg a gyógyításban veszi figyelembe a Hold állását: fogyó holdkor kell elküldeni a betegséget is! De a dagadó-növekvő Hold elősegíti a növények növe-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM kedését – mint az árapályt, a vizek dagadását és a nők termékenységi ciklusát. Tehát ilyenkor kell elvetni a magot – a kertben is! (Mert van esély rá – szerintünk is – hogy ilyenkor lesz eső! Ha nem: a csuvasok megverhetik a nyulat!) Aki nálunk bővebben foglalkozott először az égitesteknek szentelt hittel, az egy pap Kálmány Lajos: Mythologiai nyomok a magyar nép nyelvében és szokásaiban. A Hold nyelvhagyományainkban. (MTA Értesítője a Nyelv- és Széptudományok köréből 1887. XIV. évf. 5. sz. 1-20.) Szeged környékén:

„Új Hód: új Kiráj! Aggyá neköm jó heteket. Jó hetekbe jó napokat Jó napokba jó órákat Jó órákba jó szöröncsét Azután mög jó egésség!”

„Új Hód: új Király! Az én gyerökömet A nehézség töri. Te vagy a Ráadó, Te vagy az Évivő, Vödd le rúla!”

Bandy Dezső Erdélyben is felgyűjtött néhány fohászt az új holdhoz: „Újság, köszöntelek!”… Ezt Zemplénben is ismerik. Sőt: újdonság, hogy az esti csillaghoz – Vénuszhoz is – mint a szerelem „planétájához” is a következő szöveggel fordulnak! „Akinek a foga fájt, akkor szoktak a hódvilághoz kigyönni. Mikor az újhold felgyön, imádkoznak:

– Holdom, holdom, holdvilágom, tehozzád fohászkodom. A határba van egy tőgyfa, tőgyfába van egy nagy pajer. (pajor = kukac) Kérdezd meg a nagy pajertól, fáj-e neki a foga! De hamarabb azt mondja. hogy: – Holdom, holdom, holdvilágom, tehozzád fohászkodom. Magosan vagy, messzi látszol. Ott a másvilágon láttál-e holt embert? Kérdezd meg tűle, fáj-e neki a foga! Mint ahogy nekik, nekem se fájjon a fogam!” „Az esti csillaghoz – kérem szépen – szoktak imádkozni. Ha valaki rosszul él: férj-feleség, akkor van hozzá olyan imádság a csillag előtt, és az használ! Ha valaki nősülni akar, fiatalember, vagy fiatal lány, akkor az esteli csillaghoz imádkozik, és azt a napot megbőtöli, és akkor oszt használ. Az imádság:

Ókeán-hegy, óceán-tengeren túl van 12 tőgyfa. 12 tőgyfa alatt van egy sír, a sírba van egy acéldeszka. Az acéldeszka alatt fekszik szomorú … (név) szomorún, árván elhagyottan. Menjetek 12 apostol, ássátok ezt a sírt, emeljétek a deszkát, tegyétek… (név) hogy ettűl fogva legyen velem, ne foglalkozzon más szerelmivel,

29

más alakokkal, csakis szeresse …(név) Mindörökké ámen!” (Mindkettőt elmondta: Lipták Istvánné, 1968. Közli Dobos Ilona: Bodrogkeresztúri mesék és mondák. Új magyar népköltési gyűjtemény XXII. 1988. 360.) Kálmány Lajos az 1880-as években még – meglepően – a Markolábbal is találkozott Szeged néphitében, amit ma már csak a palócoktól ismerünk. Szőregi adat: „– Mikor a Hód fogy, mög a Nap is: a Markaláb eszi. Mög is láccik, hogy kapkoggya. – Milyen az a Markoláb? – A Markaláb oljan, mind a papagály madár. Mikor meögemésztötte, lassanként kiaggya a világosságot, mint a galamb, mikor öteti a fiját, osztán kiaggya az önni valót. – Hol van a Markaláb? – A Markaláb, mikor nem lehet látni, a Napkeletfáján van. Csak akkor gyün le, mikor fogyatkozás van.” Hát igen: a Napkelet fája! Erről már Berze Nagy János mesélhet nekünk (Égigérő fa. 1961.) – aminek ágain a Nap és a Hold „lakik” – a szertartási dobok ábrái szerint. A csillagos égről sugárzó mitológiánkról meg Pap Gábor. Követőiknek (és a magyar őstörténet kutatóknak) az „Adalékból” – adalékul ajánlom fel a fent gyűjtött adatokat.

Nagy László:

Egy csillag halála Egy csillag halálba fut világok a farka alatt égbeli pávakakas tördeli a holdsugarat zuhanását csak ez a szív hallotta jaj csillagok élek gyönyörűen a halál ragyogó fia vagyok

30

Dobogó

Boldog Vác remete BAKK ISTVÁN – BAKK ERZSÉBET „B(eatu) Waac paulina erenum incolens vita(e) sanctitat(is) Divo Ladislao regi veneradus etiam vitae(?)...” Boldog Vác pálos remete élete és szentsége Szent László királynak (ajánlva)…

TRAGOR IGNÁC (szerk.): Váci könyv címlap. Múzeum-Egyesület évkönyve Két műmelléklettel, egy hasonmással és több képpel. Vác, 1907. (Pestvidéki ny.) 176 [2] p. Kiadói, illusztrált papírborítóban. 275 mm.

A történelmi könyveink szerint Vác városa a XI. században a környékbeli erdőkben élt Vác remetéről kapta a nevét. Történetírónk Thuróczy János, a’ szarvasnak megjelenéséről emlékezik meg művében és Vácon határozza meg azt a helyet ahol Géza király a templomot építetett. „…hogy tudni illik, ott építette volna Geysa Király a’ Püspöki Széki Templomot, a’ bóldogságos Szűz tiszteletére.” „Találtatik pedig Vátzon a’ városon kívül nem messze a’ Duna’ partjától, a’ Pestre vezető út mellett, egy régi kápolna egy kútnál; és ebben a’ kápolnában régóta tiszteltetik a’ bóldágságos Aszonynak Jésusát bal karján tartó szobor képe, tökéletesen hasonló Mária Táli Képhez Posony mellett, melly egész Ország-

ban tartatik Máriának minden tsudálatos képei között legrégebbieknek.” Ebben az időben többen voltak, akik az országunk erdeibe vonultak, hogy imádkozásban töltsék az életüket. A pálosok kolostort építettek Pilisben a Szentkereszt (Keresztúr) néven. „Keresztben az üdvösség”. Szent Kereszt tiszteletére szentelte, melynek két ünnepét is megülte ősidőktől fogva az Egyház, (a megtalálást és a felmagasztalást). Szent Ilona császárnő volt az, aki megkereste és megtalálta üdvösségünk árát s így érthető, miért tisztelték őt is különösképpen a pálosok. (Gyéressy Ágoston) Látomásának haLászló herceg látomása. Képes tására össze szerette Krónika (Chronicon Pictum) I. Magyar volna gyűjteni a szét- Helikon, Budapest, 1964. 83. old. (f.42). Országos Széchényi Könyvtár, szóródott remetéket, Budapest ezért sorba járta az országban már meglevő nagyobb remetetelepeket. Ez után Rómába ment, hogy a szerzetalapításhoz elnyerje a Szentszék jóváhagyását. Itt pártfogásába vette Aquinói Szent Tamás, így nem sokára IV. Orbán pápa jóváhagyta a rendet, melynek ideiglenes szabályaival Pál veszprémi püspököt bízta meg. Boldog Özséb a rendet Remete Szent Pál oltalma alá helyezte. A rend első tartományfőnöke Özséb lett. 1270-ben halt meg a

Pilisszántó templom (Boldog Özséb atya) Fotó: Kovács Balázs

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM szentkereszti monostorban, ajkán Jézus Krisztus és Szűz Mária nevével. Gyéressy Ágoston megfogalmazásában a magyar Pálosok Boldog Vác atyát mindig szent elődjükként tisztelték: „Talán mondanunk sem kell, hogy Boldog Vácot is saját szentjüknek tisztelik a pálosok. A czestochowai olajfestmény (1663-ból kb.) fehér rendi ruhában ábrázolják őt. Persze a nagyszerű tüskevári pálos fafaragások Pantheonjából sem maradhatnak ki, a pesti Egyetemi templom egyik mellékoltárán ma is látható kőbe faragva „B. Vaczius Eremita” Ez a relif „a vallásos és művészi elragadtatás ragyogó összhangja.” Gyéressy Béla Ágoston disszertációja) A mohácsi csatavesztés után a szerzetesek egy ideig még védik a török ellen kolostorukat, Nógrád, Vác, és Esztergom eleste után Márianosztra is pusztítás vár, olyannyira, hogy még a Buda felszabadítását követő néhány évig romokban hever. Már 1711-ben a pálos szerzetesek elindítják az újjáépítési munkálatokat, amit Széchenyi György esztergomi érsek adománya tesz lehetővé. Tudjuk, II. József a (Kalapos király) a magyar pálos rendet feloszlatta 1786-ban, vagyonukat elkoboztatta. „…A magyar pálosokkal való szoros kapcsolat magyarázza még, hogy a csestochowai kolostorban tömérdek magyar vonatkozású tárgyra bukkanunk. A templom bejáratánál Szt. István és Szent László magyar királyok és Szent Imre magyar királyfi életnagyságú álló alakjai láthatók. A zárda előcsarnokát Utjesenovics Fráter György, egykor itteni, majd sajóládi pálos perjel, később váradi püspök és bíbornok építtette. Erre vall az a kö-rülmény, hogy az egész pitvar kizárólag az ő életéből vett freskókkal van borítva. A földszinti folyosókon a magyar pálosok őseinek olajfestményű arcképei őriztetnek. Ott van Szent András Zoerardus és tanítványa Benedek, a nyitrai remeték, Boldog Vác, valamint Salamon király, pálos rendi fehér kámzsában. Az első emeleti folyosókon igen nagy kép tárja föl azt a jelenetet, amint Nagy Lajos magyar király fényes kísérettel viszi Szent Pál tetemeit Buda-Szent-Lőrincre. Ugyanott láthatók Tamás atya, amint Mátyás király előtt jövendőt mond, Eusebius esztergomi kanonok, Bertalan pécsi püspök. A második emelet folyosója merőben csak magyar paulinusok arcképcsarnoka. Ott látjuk Dénes kalocsai érsek, Mihály zágrábi, Péter nyitrai, István szerémi, Szabályi János csanádi, Fráter György váradi püspök képmását, úgyszintén Szent Gellért arcképét, ki a fölirat szerint «e Palestina Paulinum Eremum in Ungariam primus intulit et coluit». De legnevezetesebb Báthory Lászlónak, a Biblia legrégibb magyar fordítójának arcképe, melynek fölirata a bizonyíték arra nézve, hogy Báthory László 1457-ben halt meg. A rendi könyvtárban vannak összegyűjtve az orosz-lengyelországi feloszlott pálos-klastromok összes könyvei, azon értékesebbek kivételével, melyeket szekérszámra vitetett az orosz kormány a szentpétervári, moszkvai, kijevi és vilnai könyvtárakba. A könyvtár melletti kis épületben (jelenleg gyalogsági kaszárnya) volt e század elejéig a zárda nyomdája, melynek összes ma-

31

gyar tárgyú termékeit Ballagi Aladár írta le a Magyar Könyvszemle 1887. évfolyamában. A zárda kincstára megfelel nevének: valóságos kincsesház. Különösen értékes benne egy szőlőtőke alakú arany monstrancia, mely 2366 darab drágakővel s 213 gyöngyszemmel van kirakva. Itt is sok a magyar vonatkozású emlék, melyek közül kiválóbbak Báthory Istvánnak kardja és feszülete, valamint a Hedvig királyné, Nagy Lajos leánya által a klastromnak ajándékozott szebbnél szebb, drágagyönggyel és aranyfonállal kivarrott domborművű misemondó ruhák.” „A pálos szerzet a mai napig fennáll Lengyelországban. Az 1786-ai esemény előtt Szaniszló Ágost lengyel király sürgetésére egy 1784. december 3-án kelt apostoli brévéjével a lengyel rendtartomány a többitől elkülönült. Saját látogatót választhatott 1785-től, ki egyben a egyik zárdának a perjele és egyben az egész rendtartománynak a feje, „Reverendissimus” előcimet viseli. A rend előljárója Csesztokhovában lakik. 1862-ben kiadott „Catalogus Officialumae Residentium Patrum ac Fratrum Ordinis Monarchorum S. Pauli I. Eremitae” szerint a rendnek 12 zárdája van, csak a csesztokhovai kolostor népes, a többiben csak néhány szerzetes van.” Tehát a lengyel kongregáció kolostorának folyosóját öt olajfestmény díszíti, melyeken azok a szent remeték vannak megörökítve, akiket a rend tagjai, mint őseiket tiszteltek. Elődeik közé sorolták azokat is, akik még a rend megalapításuk előtt töltötték istenfélelemben életüket. Így került a pálos szentek társaságába boldog Vác remete. (Gyéressy Ágoston) a fentebb látható festmény 1 méter széles magassága 1,3 méter. A képen Vác remete egy ház előtt ül, és egy könyvből imádkozik. Előtte egy kereszt áll a pálosok jellegzetes fehér habitusa látható. A festményen a következő szöveg található: B(eatus) Waac paulina erenum incolens vita(e) sanctitat(is) Divo Ladislao regi veneradus etiam vitae(?)... Boldog Vác pálos remete élete és szentsége Szent László királynak (ajánlva)… Idehaza is mindenkor tiszteletben tartották a szent életű remete emlékét. A XVIII. század végén is fennállott a város egyik házának falán a remete képe ezzel a felirattal: B. Vatius. Ez a ház a nyugati városkapu mellett állt és Migazzi (Migazzi Kristóf Antal: Christoph Anton von Migazzi Trident, 1714. október 14. – Bécs, 1803. április 14.) bécsi érsek, bíboros, váci püspök) parancsára 1763-ban lebontották. Természetesen Desericius a város történetírója szintén megemlékezik Vác remetéről. Desericius: (Desericzky) József, magyar történetíró, született Nyitrán 1702-ben, meghalt Vácott 1765-ben. A kegyesrendi szerzetbe lépett, tanulmányait Győrött végezte azután tanárkodott. Rendje őt Rómába küldte a rend generálisának segédéül. Itteni tartózkodását a hazai történetírás kútfőinek tanulmányozására fordította. E munkásságának fő gyümölcse volt a magyarok elejéről és őseiről írt műve (De initiis ac maioribus Hungarorum), mely öt kötetben jelent meg Budán 1748-1760. ívrét. E terjedelmes munka csak Sz. Istvánig jut. Széles olvasottságról tanúskodik,

32

Dobogó

de híjával van minden kritikának. Pray kemény bírálattal sújtotta e könyvet, miből a két tudós szerzetes közt igen éles polémia fejlődött. XIV. Benedek pápa Desericzky-t diplomáciai küldetésbe is küldte. Így Constantin Maurocordato hoszpodárhoz, (goszpodár = gazda) de ez az útja nem járt eredménnyel. Majd visszatérve Vácra itt élt és itt írta meg a váci püspökség történetét 1763.

Boldog Vác festményen

Boldog Vác remete szobra. (fotó: Simon Károly)

Weber Henrik festőművészt is megihlette Vác alapításának legendája. Weber Henrik festő azt a jelenetet ábrázolja, mikor Géza király boldog Vác remetével találkozik és ígéretet tesz neki, hogy kolostort épít, melyben aztán zavartalanul élhet hivatásának. Boldog Vácz remete, Vác (Kapás Sándor, 1908) – Vácz Remete szobra egy helyi művész, Kapás Sándor alkotása Vác remete szobrát egy helyi művész, Kapás Sándor alkotta. A mű több alkalommal

költözött a város határain belül. Eredetileg a Konstantin tér és a Káptalan utca kereszteződésénél lévő Emericana egyesületi ház oldalánál állt, mígnem a zeneiskola építésénél lebontották. Ezt követően a Géza király téri I. Géza király Közgazdasági Szakközépiskola kertjébe került. Jelenlegi helyére a Kossuth tér rendezése után került a szobor. „A barlang és a román stílusú templom furcsa keveredését felidéző keretben lévő köztéri alkotás a remete mellett egy szarvast is ábrázol. Ez részben utalhat a remete erdőlakó életmódjára, de emellett többen úgy vélték és vélik, hogy az agancsos állat szobra a Képes Krónika történetével szorosan összefüggő szimbólum. Géza és László királyok fogadalmára, a templomépítésre emlékeztet. A mogyoródi csata előtt Lászlónak látomása volt. Képzeletében egy csodaszarvas futott át előtte, majd megállt egy helyen. Ekkor megfogadta László, hogy ha győztesen tér vissza a csatából embereivel, templomot épít Szűz Mária tiszteletére. A viadal feltehetően diadallal zárult, legalábbis erre utal a váci Székesegyház megépülése, de az nem a mostani helyén állt.” Továbbá a váci várbeli épületek régészeti feltárása napjainkban is folyik,(?) a barbakán maradványai a középiskola udvarán, a rekonstruált ágyúterasz a templom mögött, a Duna-parti részen látható. A terasz falán 2000 óta áll I. Géza király szobra, akit a Képes Krónika szerint az akkor itt álló székesegyházban temettek el 1077-ben. Karcsú Antal Arzén ferences szerzetes jegyezte fel a pálosokról Vácon: „1435-ben a váci káptalan kiváltságos levele a pálosok szervezetének a naszáli villában a gróvári völgyben levő két szőlőjéből Ferenc prior generális iratában megígéri az Üdvözítő kegyelme a pálos szerzetesek által művelni fog és a tisztelt káptalan tagjait, mint jótevők üdvéért hetente – egy szent misét rendel el a fent nevezettek lelki nyugalmáért a Toronyalja nevű kolostorba. „1606-ban Bocskai foglalása miatt Vácon nem tartózkodhatott az egyetlen magyar eredetű kedves pálos szerzetnek Pozsony-völgyében fekvő ahol Máriavölgyi iskola működött ott tartózkodott Kéry váci püspök és ott halt meg a pálos monostorban.” A török idők utáni és az azt követő korszaktól napjainkig a Pálos-rend kiemelkedő személyiségei: Fráter György, Cseppelényi György, Benkovics Ágost, utóbb váradi püspök; Kéry testvérek Ferenc és István testvérek, Széchenyi Pál, utóbb kalocsai érsek, Ányos Pál, Verseghy Ferenc, Virág Benedek, Gyéressy Ágoston, Bolváry Pál, Árva Vince stb. A rend tagjai közül 1 kardinálist, 4 érsek (tudniillik 2 esztergomi, 2 kalocsai), 22 püspököt (nagyvárad 2, váci 2, veszprémi 2, pécsi 1, csanádi 1, zágrábi 3, szerémi 4, tinnini 1, scardonai 2, sardicai 1, epiphaniai 1, liviniai (Lengyelhon.) 1, főpásztori álatalános helyettest 3 (1 esztergomi, 1kalocsai, 1 egri) 5 prépost, 4 apát, 4 kanonokot, és egy fehérvári őrt adott az egyháznak. Többek, pedig az irodalom és tudomány művelése körül szereztek érdemeket.

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM „A rendnek az idők során zárdája volt Palesztinában, Isztriában, Lengyelországban, Litvániában, Poroszországban, Sziléziában, Morva- és Csehországban, Oroszországban, Ausztriában, Stájerországban, sváb földön, Portugáliában, stb. Európában összesen kb. 207 kolostora volt.” Emléknapja Vác remetének a Vác város névadójának minden év november 26-án van. Emlékezzünk meg erről minden évben. Boldog Vác remete kápolnájáról: a Szent Jeromos, a Szent Kristóf és Boldog Vác remete kápolnát a Sződi plébánia filiája. Ellátja Sződliget. Idézzük ide még a magyar történelem feljegyzésiből Boldog Vácra vonatkozóan: „Ez egyúttal a váci székesegyház alapításának legendája is, mert a krónika szerint a hercegek ekkor Vác táján állottak, ahol ekkor még nem volt város, csak egy nagy erdőség, melyben egy Vác nevű remete lakott.” Dümmert Dezső: Az Árpádok nyomában, Corvina, 2003. p. 146. „...jegyzőkönyvében (1276) történt említés róluk, de feltűnnek nemcsak Budán és Pesten, hanem más városokA sződi Mária szobor ban (Veszprém, Esztergom, Vác) is. ...Remete-rendek. Pálosok. A szerzetesi életformák között külön helyet foglal el a remeteség.” Hermann Egyed: A katolikus egyház története, Auróra Könyvek, 1973. 85, 175. „Géza, László és Ottó herczegek s a magyarok egész serege is, kik velők valának, megszállának Vácz körül. Ott akkor nagy erdő volt s abban senki sem lakott egy Vácz nevezetű szent életű remetén kívül…” A Magyarország Vármegyéi és Városai Központi Szerkesztőbizottságának közreműködésével szerkeszti Borovszky Samu, 12. kötet 1. rész Országos Monográfia Társaság, 1895. p. 246. „De Géza, László és Ottó hercegek és az egész magyar hadsereg, amely velük volt, megszállottak Vác táján. És ottan volt egy nagy erdő és senki sem tanyázott benne, csak Vác nevű szentéletű remete, akinek nevéről nevezte el később Géza herceg az ott alapított várost.” A régi magyarság: a magyar irodalom története a legrégibb időktől 1772-ig. Féja Géza, Tátra 1900. p. 28. „Magyarországon a remete – rend székhelyét és főkolostorát: Szent Lőrincet, a Birodalom gyönyörűséges vigaszát teljesen ...az esztergomi káptalan és a szent-

33

kereszti remeték közötti birtokper alkalmából rögzített a váci káptalan.” Communicationes archeologicae Hungariae, Népművelési Propaganda Iroda, 1992. „...első szent remete tiszteletének gyakorlásában és terjesztésében a pálosrend mindenkor kifejtett, ...Vác, 1804.) már a pálosrend eltörlése után, hogy a szerzet emlékét megőrizze, tette névtelenül közzé” Katholikus szemle 21. kötet, 6-10. kiadás, Szent-István-Társulat, 1907. p. 792. „Géza, László és Ottó hercegek hadaikkal Vác körül szálltak meg. Volt pedig ott egy nagy erdőség, csak egy Vác nevű szent életű remete lakta, róla nevezte el később Géza az itt épült várost.” László király emlékezete: antológia, tanulmányok, dokumentumok, Magyar Helikon, 1977. p. 39. „Eközben Géza, László és Ottó herceg, valamint az egész magyar hadsereg, amely velük volt, Vác mellett szállt meg. Volt ott egy nagy erdőség, amelyben senki sem maradt egy szent életű, Vác nevezetű remetén kívül. Később Géza herceg ennek…” Kálti Márk: Képes Krónika, Osiris, 2004. p. 78 „Azonközbe Gejza méne Vác felé, es László atyjafiát látá eleibe jöni nagy haddal, es mind a cseö urakkal, es menének az ...es azon pusztában lakozik vala egy vén remete penitenciát tartván holott az diadalomnak utánna Gyejza egy nagy monostort rakattata, nevezvén az jámbor remete nevére Vácnak.” Toldy Ferenc: Magyar szentek legendái a Carthausi névtelentől: az eredeti 1859. p. 98. „Egyik reggel az erdőben, melyet az ott élő Vác nevű remetéről neveztek el, a két testvér lóháton azon tanakodott, hogy miképpen vezessék győzelemre seregeiket, amikor László előtt mennyei látomás jelent meg. „Láttál-é valamit...?” Györffy Rózsa: Új magyar legendárium: szent magyarok történetei, 1988. p. 107.

Forrás: Bakk István-Bakk Erzsébet: Pálos szellemiség érvényesítése a magyar oktatásban, 2010. 600. p. PhS dolgozat Karcsú Antal Arzén: Vác története. (a sz.-ferencrendi váci kolostor főnöke, kiérdemült rendtartományi tanácsos, a magyar történelmi társulat rendes tagja.) I-IX. köt. Vác, 1880-1888. Képes Krónika (Chronicon Pictum) I. Magyar Helikon, Budapest, 1964. Váci könyv. A Váci Múzeum-Egyesület évkönyve. szerk. Tragor Ignác. Vác, 1907, Pestvidéki ny. 176, (2] p. 2 t. 27 cm. (Váci könyvek 2.)

Ha értékes könyvet, CD-t, vagy előadások DVDfelvételeit szeretné, esetleg a Dobogó régebbi számait, akkor:

http://www.kethollos.hu

34

Dobogó

ELÕADÁSOK - PROGRAMOK a KÉT HOLLÓS Könyvesboltban Bp., 1081 Kenyérmezõ u. 3/a., telefon: 299-0032, http://www.dobogommt.hu

május-június A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

MÁJUS SZÁNTAI LAJOS előadása: május 4. péntek, 18 óra: „Lesznek jelek a Napban a Holdban és a csillagokban...” (4. rész) – Az ezer éves királyság vége és az utolsó ítélet kezdete GONDOS BÉLA előadása: május 8.. kedd, 18 óra: Magyar emlékek Itáliában VARGA CSABA előadása: május 11. péntek, 18 óra: Jel, jel, jel OBRUSÁNSZKY BORBÁLA: május 15. kedd, 18 óra: Szent István „reformjairól“ GRÁTZ ANTAL előadása: május 17. csütörtök, 18 óra: Magyarul térítő tér-idő 3. rész BALLA EDE ZSOLT előadása: május 18. péntek 18 óra: Aranyosszék és Kalotaszeg szent helyei MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: május 22. kedd, 18 óra: Világ-virág, a szerves műveltség alapjelei és azok rendszerei 5. rész KISS MAO-TUN ISTVÁN előadása: május 24. csütörtök, 18 óra: II. Rákóczi György erdélyi fejedelem élete, Magyarország és Erdély egyesítésének elindítója BORN GERGELY előadása: május 25. péntek, 18 óra: Szent helyek csillagtitkai és az égi vőfény 4. rész ARADI LAJOS előadása: május 29. kedd, 18 óra: Pilis rejtély 9. rész

JÚNIUS SZÁNTAI LAJOS előadása: június 1. péntek, 18 óra: (Egyeztetés alatt, kérjük érdeklődjön a Két Hollós elérhetőségein, vagy internetes oldalunkon) MOLNÁR V. JÓZSEF előadása: június 4. hétfő, 18 óra: TRI-A-NON és annak történelmi mitikus előzményei BORN GERGELY előadása: június 8. péntek, 18 óra: Szent helyek csillagtitkai és az égi vőfény 5. rész GRÁTZ ANTAL előadása: június 14. csütörtök, 18 óra: Magyarul térítő tér-idő 4. rész BALLA EDE ZSOLT előadása: június 22. péntek 18 óra: Zarándok utak, lelki utak ARADI LAJOS előadása: június 26. kedd, 18 óra: Pilis rejtély 10. rész SZÁNTAI LAJOS előadása: június 29. péntek, 18 óra: (Egyeztetés alatt, kérjük érdeklődjön a Két Hollós elérhetőségein, vagy internetes oldalunkon)

Visszatérés Óz földjére

Recommend Documents