Vincze Szilvia. A felsőoktatás és a munkaerőpiac inkongruenciája Doktori (PhD) disszertáció

Vincze Szilvia A felsőoktatás és a munkaerőpiac inkongruenciája Doktori (PhD) disszertáció

2010

EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM Pedagógiai és Pszichológiai Kar Neveléstudományi Doktori Iskola Vezetője: Bábosik István DSc, egyetemi tanár Andragógia Program Vezetője: Pethő László PhD, habil., főiskolai tanár

Vincze Szilvia A felsőoktatás és a munkaerőpiac inkongruenciája Témavezető: Mátrai Zsuzsa DSc, egyetemi tanár

Védési Bizottság Elnök Bábosik István DSc

Opponensek M. Nádasi Mária CSc Benedek András DSc

Titkár Szabóné Molnár Anna PhD

Tagok Balázs Éva PhD Kotschy Beáta PhD Szabolcs Éva PhD Trencsényi László PhD Vámos Ágnes CSc

2010

Tartalom Bevezetés………………………………………………………………………………...5 1. Az emberi tudás és az oktatás szerepe közgazdaságtani perspektívából……………...9 1. 1. Klasszikusok, korai neoklasszikusok……………………………………………..11 1. 2. Konjunktúraelméletek…………………………………………………………….25 1. 3. XX. századi növekedéselméletek és kutatások……………………………………30 1. 3. 1. A fizikai tőke szerepe a gazdasági növekedésben……………………………...31 1. 3. 2. Az oktatás szerepe a gazdasági növekedésben…………………………………32 1. 4. A XX. századi emberi erőforrás gazdasági szerepét vizsgáló teóriák…………….39 1. 4. 1. Fogalmak……………………………………………………………………….39 1. 4. 2. Az emberitőke-elmélet fő képviselői…………………………………………...41 1. 4. 3. A munkaerő-szükségleten alapuló elmélet és néhány hazai képviselője………47 1. 4. 4. A szűrő-elmélet…………………………………………………………………61 1. 5. Az oktatás gazdasági fejlődésben betöltött szerepét vitató nézetek………………67 1. 5. 1. Az oktatás mint fogyasztás…………………………………………………….67 1. 5. 2. A kollektív döntések elmélete………………………………………………….68 1. 5. 3. A társadalmi hovatartozás újratermelése és a státusverseny…………………..70 2. Diplomások a munkaerőpiacon………………………………………….…………..77 2. 1. Az oktatás munkaerő-piaci szerepére irányuló figyelem…………………………78 2. 2. A felsőoktatás hatékonysága……………………………………………………...83 2. 3. A keresleti oldal a kutatások tükrében……………………………………………95 2. 3. 1. Álláshirdetéseken alapuló kutatások………………………………………….104 2. 3. 2. Munkáltatói és szakértői tapasztalatokra irányuló kutatások…………………112 2. 3. 3. Összegzés……………………………………………………………………...167 2. 4. A kínálati oldal a kutatások tükrében……………………………………………171 2. 4. 1. A felsőoktatás képzés-szerkezete a bolognai folyamat előtt………………….171 2. 4. 2. A diplomás túlképzés megnyilvánulásai……………………………………...196 2. 4. 3. Friss diplomások munkaerő-piaci helyzete…………………………………...224 2. 4. 3. 1. Intézmény-független vizsgálatok…………………………………………...225 2. 4. 3. 2. Intézményi vizsgálatok……………………………………………………..256 2. 4. 4. Összegzés……………………………………………………………………...270

3

2. 5. A kereslet és a kínálat kapcsolata a kutatásokban……………………………….271 2. 5. 1. A kereslet és a kínálat összekapcsolása szakterületek és intézmények szintjén………………………………………………………………………………...272 2. 5. 2. A keresleti és a kínálati oldalt vizsgáló kutatások összekapcsolási kísérlete…276 2. 5. 3. A felsőoktatás külső hatékonysága a kutatási változók, szempontok tükrében……………………………………………………………………………….282 2. 5. 4. A kutatások értelmezési keretei, avagy korlátaik? …………………………...291 3. Jeles diplomások a munkaerőpiacon……………………………………………….317 3. 1. A vizsgálat leírása………………………………………………………………..317 3. 2. Napjaink: munkaerő-piaci illeszkedés…………………………………………...323 3. 3. Út a jelenbe: a munkaerő-piaci integráció folyamata……………………………350 3. 4. Sejtelmes jövő……………………………………………………………………369 3. 5. Összegzés helyett egy más fókuszú kutatás körvonalai az illeszkedés témakörében…………………………………………………………………………...378 Irodalom……………………………………………………………………………….383 Melléklet………………………………………………………………………………401

4

Bevezetés Saját kutatásunk a jeles diplomásokat vizsgálja a munkaerőpiacon. A kutatást megelőzően és a feldolgozás közben is próbáltuk megtalálni azokat a szakirodalmi vonatkozásokat, amelyek a témánkhoz kapcsolhatók. Az egyik ilyen vonatkozás természetszerűleg az volt, hogyan értelmezhető az emberi tudás, az oktatás közgazdaságtani perspektívából. E tekintetben visszanyúltunk a forrásokhoz. Az első fejezetbe építettük és elemeztük azokat a klasszikus és korai neoklasszikus elméleteket, amelyek érintették vagy már elemezték a tudás, az oktatás gazdasági szerepét. Találtunk részben az előzőekre épülő olyan megközelítést is, amely a gazdaság fejlődésének hullámzását elemzi, s így benne közvetetten vagy épp közvetlenül a tudás, illetve az iránta mutatkozó szükségletek mozgására utal. Túl a közgazdaságtani tudásról, oktatásról való gondolkodás változásáról, a konjunktúraelméletekkel egy másfajta, kiszámíthatóságot sugalló idődimenziót ragadhatunk meg. A témánkhoz már közelebb vivő elemeket rejtenek a XX. századi növekedéselméletek és kutatások. Ehhez kapcsolódva, az ezek hátterében meghúzódó XX. századi emberi erőforrás gazdasági szerepét vizsgáló teóriákkal már részletesebben foglalkoztunk. Kiemeltük az emberitőke-elmélet két fő képviselőjét, a mai magyar szakmai közgondolkodást nagymértékben meghatározó munkaerő-szükségleten alapuló elméletet s néhány hazai képviselőjét, valamint az emberitőke-elmélettel csak részben egyetértő szűrő-elméletet. Az oktatás gazdasági fejlődésben betöltött szerepét senki sem vitatja, azt azonban igen, hogy valójában mi is ez a szerep. E tekintetben – mintegy az előbbiek ellenpólusaként – három olyan megközelítést tekintünk át, melyek mindegyike máshova helyezi a fókuszt az oktatás gazdasági szerepét illetően. Ezek a következők: az oktatás mint fogyasztás, a kollektív döntések elmélete, valamint a társadalmi hovatartozás újratermelése és a státusverseny. Lényegében ez a könyv első fejezete, amely tehát közgazdaságtani, oktatásgazdaságtani perspektívából vizsgálja az emberi tudásnak és az ennek alakulásában meghatározó elemnek, az oktatásnak a gazdasági szerepét. A második fejezet már sokkal közelebb visz bennünket a saját vizsgálati témánkhoz, minthogy azokkal a kutatásokkal foglalkozik, melyek kifejezetten a diplomásokat vizsgálták munkaerő-piaci helyzetük szempontjából, vagy ezt résztémáik, adataik lehetővé tették. Itt komoly nehézségbe ütköztünk a hatvannál is több feldolgozott kutatás ismertetésének struktúráját illetően, mert azok annyiféle

5

módszertani megoldást, populációt, időszakot és érdekkört vizsgáltak. Nehéz volt megtalálni, ha egyáltalán sikerült, azokat a struktúraképző elemeket, melyekkel ki lehetett emelni a kutatásoknak azokat az eredményeit, amelyek nem csak a saját vizsgálatunk szempontjából lehetnek érdekesek, hanem a témában járatos vagy akár járatlan hazai olvasók számára is nyújthatnak releváns információkat. A bevezető két fejezet után, melyek egyike azt vizsgálta, hogy egyáltalán milyen tényezők irányították ismét a figyelmet az oktatás munkaerő-piaci szerepére, a másika pedig a felsőoktatás hatékonyságának értelmezési körét igyekszik boncolgatni ez ügyben, végül is két nagyobb

struktúraképző

tényező

köré

csoportosítottuk

a

kutatások

leírását.

Nevezetesen: a keresleti oldal és a kínálati oldal köré. Az előbbi a munkaadók igényeit, tapasztalatait, az utóbbi a diplomás munkavállalók sajátosságait igyekszik megragadni. A keresleti oldalt tekintve az információforrások szervezték csoportba a kutatásokat. Ilyen források voltak az álláshirdetések, valamint a munkáltatói és szakértői tapasztalatok. Az ezeken belüli szervezőelvet a kutatások közös témái szolgáltatták. A kínálati oldal mentén csoportosított kutatások egy újabb problémát vetnek fel bennünk. Nevezetesen azt, hogy az elemzett kutatások egy részének időszakában kezdődött meg a Bologna-rendszer előkészítése, illetve alkalmazása a felsőoktatásban. A bolognai folyamat részben eliminálhat, részben felerősíthet korábban fontos kutatási aspektusokat, részben pedig újabbakat vethet fel. Mai szemmel ezért vitára adhatnak okot a három évvel ezelőtt használt, munkánk megkezdésekor még elfogadhatóbb megközelítések, adatforrások és a statisztikai adatok dátuma. Ezt két dologgal szeretnénk feloldani. Egyrészt azzal, hogy az Olvasó tekintse úgy e munkát, mint a Bologna-rendszer kiteljesedését megelőző időszakra vonatkozóan a felsőoktatás és a munkaerőpiac kapcsolatáról átfogó képet szándékozni adó kísérletet. Másrészt azzal, hogy a feldolgozott kutatások alapvetően a még duális felsőoktatási rendszerből kilépőkre irányultak, így indokolt lehet az eljárásunk. Eredetileg a felsőoktatás képzésszerkezetének vizsgálata azt a célt szolgálta, hogy közvetett képet nyújtson a diplomás kínálatról

és

annak

nemzetközi

összehasonlításban

megmutatkozó,

gazdasági

fejlettséggel összefüggő, valamint várható munkaerő-piaci szükségletekhez való viszonyának sajátosságairól. A ma már létező, a felsőoktatás–munkaerőpiac illeszkedéséről árnyaltabb és komplexebb megnyilvánulások ellenére, még jelentősek a felsőoktatás túlképzésével s annak munkaerőpiacra ható feltételezett tüneteivel kapcsolatban felmerülő nézetek. A kínálati oldalra sorolt kutatások második alpontja ezekre a nézetekre alapozva tekinti át a kutatások eredményeit. A saját vizsgálatunkhoz 6

már egészen szorosan kapcsolódnak a friss diplomások munkaerő-piaci helyzetét elemző kutatások, melyek közös jellemzője, hogy a felsőoktatásból kilépők sajátosságairól, munkaerő-piaci életútjáról adnak információkat. Természetesen tisztában voltunk azzal, hogy a struktúrát alkotó tényezők: keresleti és kínálati oldal különválasztásával csak a több mint hatvan kutatás eredményeinek érthetőbb leírását szolgálhatjuk. Ahhoz azonban, hogy a saját vizsgálathoz további elemzési szempontokat nyerjünk, illetve hogy az említett kutatások eredményeinek jelentőségét ki tudjuk emelni, a leírásban elválasztott „keresleti” és „kínálati” szempontot újból össze kellett kapcsolni. Erre az összekapcsolási lehetőségre mutatunk be egy példát egy kutatás segítségével, illetve erre teszünk kísérletet két saját megközelítésünkkel. Végül a második fejezetet a felsőoktatás és a munkaerőpiac illeszkedésével kapcsolatban felmerült értelmezési problémák számbavételével zárjuk. A könyv utolsó fejezete a saját kutatás leírását tartalmazza. A címe, Jeles diplomások a munkaerőpiacon, ugyan nagyobb merítési bázist sejtet az általánosítható következtetések szempontjából, valójában egy felsőoktatási intézmény kiváló eredménnyel végzett diplomásainak munkaerő-piaci helyzetét vizsgálja 2-12 év távlatában. A vizsgálat leírásában törekedtünk a lehető legpontosabban meghatározni a kutatás tárgyát és eszközét, a megkérdezettek és a válaszadók körét, hogy ezzel is pontosítsuk és nyilvánvalóvá tegyük kutatási eredményeink érvényességi horizontját. Az adatleírásnál és az elemzésnél az idő fogalmával operáltunk. Az adatfelvétel idejét fedő jelenből indultunk ki, majd egyfajta regresszív megközelítésben azt vizsgáltuk, milyen út vezetett ide. Végül pedig megpróbáltunk bepillantani a jövőbe, alapvetően az Olvasóra bízva annak kibontakozási lehetőségeit. Tudjuk, hogy a sokféle kutatási nézőpontot, a megannyi populációra, vizsgálati időszakra vonatkozó eredményt, melyek végül is kutatásunk kontextusát képezték, a sajátjainkkal együtt valamilyen módon összegezni kellene. Ehelyett azonban más utat választottunk. Elsősorban nem a kutatási eredményekből, hanem magukból a kutatásokból – beleértve a sajátunkat is – kiindulva megpróbáltuk levonni azokat a tanulságokat, melyek a korábbiakhoz képest más fókuszú kutatás körvonalait villanthatják fel a diplomások és a felsőoktatás munkaerőpiaci illeszkedésének témakörében.

7

1. Az emberi tudás és az oktatás szerepe közgazdaságtani perspektívából Az emberi tudás előállításában meghatározó oktatás gazdaságban betöltött szerepének kérdését ez idáig két nagy irányból közelítve vizsgálták. Az egyik megközelítés az emberi tudás, az oktatás gazdasági fejlődésben betöltött szerepéről fogalmaz meg állításokat. Ez az irányvonal megkülönbözteti az oktatás közvetlen, azaz egyén- és gazdaságszempontú, valamint a közvetett, a gazdaságra a kultúrán és társadalmon keresztül visszaható, ún. externális hatását. E területek vizsgálata a közgazdaságtan, illetve határtudománya, az oktatásgazdaságtan tárgykörébe tartozik, amely „(…) a statisztika által kidolgozott gazdasági elemzés módszereire, a demográfia adataira támaszkodik (…) esetenként felhasználja a gazdasági kibernetika módszereit is” (Zsamin 1966: 7), tárgya „(…) a társadalmi-gazdasági fejlődés és az oktatás közötti törvényszerű kapcsolatok vizsgálata”. (Hegedűs–Egri (s. a.): 5) A másik megközelítés az oktatási rendszer kapcsolatát vizsgálja más társadalmi alrendszerekkel, így a gazdasággal. Az utóbbi évtizedekben a globalizációs folyamatok, az oktatási expanzió és ezek következményei miatt az oktatás „(…) gazdaság működésének támogatása és növekedésének elősegítése” (Halász 2001: 18) funkciója és annak vizsgálata erősödött fel. Meg kell azonban jegyezni, hogy a gazdasági folyamatok és az oktatásnak a társadalomban betöltött – időben változó – szerepe egymás meghatározójaként, befolyásolójaként nem szétválaszthatók, ezért más-más hangsúllyal és részben más értelmezési kerettel, de a két vizsgálati irány találkozik egymással. A fejezet az első megközelítést alkalmazza. Már a korai filozófusokat, társadalomtudósokat is foglalkoztatták azok a kérdések, mi az érték általában, mi az érték a társadalom, a társadalmi jólét szempontjából, melyik érték a gazdagság forrása (Tóthné, 2000), s hogy mi a formális oktatás haszna. Közéjük sorolható – a teljesség igénye nélkül – Arisztotelész, Bacon vagy éppen Rousseau és Dewey. Gondolkodásukban az oktatás azonban elsősorban etikai és morális elveket szolgált, s ma már az oktatás extern (társadalmi, kulturális) hatásainak nevezett nézetekhez sorolnánk őket. 1 J. F Lyotard szerint a XVIII. század 1

Ellenpéldaként szolgálhat ebben a korban az arab kultúra szemlélete: „(…) az arab tudósok (…) azt akarták tudni, hogy mely ismeretek közvetítik a természet feletti hatalmat. Az alkimisták meg akarták találni az életelixírt és a bölcsek kövét, kikutatni a növények és a kövek mágikus erejét, megváltoztatni a fémeket, vagy az emberi életet meghosszabbítani, így a tudományok alkalmazott aspektusa sokkal erőteljesebben állt a középpontban, mint a krisztusi filozófiai tradíciókban.” (Meusburger 1998: 21)

9

végén jelent meg az a felismerés, hogy a technika (s ezzel együtt az azt ismerő ember) és a vagyon (beruházás) kölcsönös viszonyban van egymással, vagyis egyik sincs meg a másik nélkül. (Meusburger, 1998) A közgazdaságtudományi elméletek fejlődése nem választható el az adott kortól, így a társadalmi, gazdasági és tudományos fejlődéstől, hiszen a jelentős elméletek a kor kihívásaira igyekeznek választ adni. Az előbbi sorból a gazdaságot kiemelve és a közgazdaságtan családfáját (Samuelson–Nordhaus 1987: belső borító; Bekker 2002: belső borító; Polónyi 2002: 27) tekintve a következő elméleti rendszerezés rajzolódik ki. A klasszikusnak nevezett teoretikusok a kialakuló kapitalizmusban fogalmazták meg nézeteiket. Hozzájuk sorolják többek között Adam Smith-t, Jean-Babtiste Sayt, David Ricardót, Robert Thomas Malthust és John Stuart Millt. 2 A XIX. század utolsó harmadában a közgazdaságtanban radikális változást indult meg. A korábban viszonylag egységes gondolkodás két irányra vált szét. Ezt a változást az elmélettörténet-írás marginalista forradalomnak, az időszakot az utókor pedig neoklasszikus közgazdaságtannak nevezi. „A gazdasági összefüggéseket a fogyasztás és a szükségletek alapján közelíti meg, és ismét a csere szabadságát helyezi előtérbe – ami a klasszikus megközelítés megújulását jelenti –, innen származik az irányzat elnevezése. Ugyanakkor – a gazdaság mint rendszer eredetével és fejlődésével foglalkozó – klasszikus kérdések helyett a gazdálkodó egyén, az erőforrás allokálása, a gazdálkodási célok vizsgálata került előtérbe.” (Polónyi 2002: 17-18) A vizsgálat tárgya az, hogy a gazdálkodó egység adott erőforrásokkal hogyan, milyen alternatív megoldásokkal tudja meghatározott célját elérni. Az erre való törekvést nevezik maximálási elvnek. „A neoklasszikus

közgazdaságtan

kialakulása

lényegében

az

optimalizálási-

eredménymaximálási elv egyre szélesebb hatókörű gazdasági kiterjesztésének folyamata, egyre kifinomultabb módszereket alkalmazó megfogalmazása. A klasszikus felfogásról

a

neoklasszikus

közgazdaságtanra

váltás

felfogható

a

politikai

gazdaságtanról mint tudományági megközelítésről a közgazdaságtanra mint újabb, szűkebb tárgykörű tudományági koncepcióra való átállásként is.” (Bekker 2002: 212) Ez az irányzat John Maynard Keynesen és követőin át vezet napjainkig. A neoklasszikusok az érett szabadversenyes kapitalizmus, Keynes és követői (ez az ún. keynesi közgazdaságtan), a válságba jutott kapitalizmus miliőjében adtak hangot 2

A klasszikusnak nevezett közgazdaságtan időszakának, s így a hozzá sorolt teoretikusoknak a megítélése nem egységes. Karl Marx például a William Pettytől kezdődő és David Ricardóig tartó időszakot tekintette a közgazdaságtani gondolkodás klasszikus időszakának. John Maynard Keynes szerint pedig David Ricardóval indult és A. C. Pigouval ért véget. (Blaug, 2000)

10

gondolataiknak. A XIX. században megjelent másik irány – alapvetően Karl Marx nézeteire építve – marxista politikai gazdaságtan (Bekker, 2002) elnevezéssel a szocialista gazdaság viszonyrendszerében fejtette ki nézeteit. (Polónyi, 2002; Kurtán, 2006) A XX. század második felében és századunk elején pedig a gondolkodók a jóléti állam válságával, a globalizálódó gazdaság problémáival néznek szembe. Az emberi tudás és az oktatás gazdaságban betöltött szerepéről való közgazdaságtani gondolkodás áttekintésének logikája alapvetően az oktatásgazdaságtan elismert magyar szakemberének, Polónyi Istvánnak (Polónyi, 2002) a témában született munkájára támaszkodik. Az elméleteket öt nagy fejezetbe rendeztük: először áttekintjük a klasszikus és a korai neoklasszikus közgazdasági gondolkodók nézeteit, másodikként Polónyi gondolatmenetébe általunk beépített neoklasszikus konjunktúraelméleteket, harmadikként a XX. századi növekedéselméleteket és kutatásokat, negyedikként a XX. századi emberi erőforrás gazdasági szerepét vizsgáló teóriákat, ötödikként pedig az oktatás gazdasági fejlődésben betöltött szerepét vitató nézeteket. Az emberi tudás és az oktatás gazdasági szerepével foglalkozó elméletek és kutatások megtalálásában nagy segítségül szolgált Polónyi István (Polónyi, 2002) munkáján kívül egy másik, oktatásgazdaságtannal foglalkozó magyar szerző, Varga Júlia (Varga, 1998) könyve. Az általuk említett teoretikusok és kutatások sorát azonban kiegészítettük más szakirodalmakkal.

1. 1. Klasszikusok, korai neoklasszikusok Már a korai közgazdasági szerzők is követlen és közvetett (pl. társadalmi osztályok közötti mobilitás lehetősége, gyermekvállalási hajlandóság befolyásolása) gazdasági hatást tulajdonítottak az oktatásnak. A klasszikus közgazdaságtan érdeklődésének fókuszában a munkáslétszám emelkedése és a munkatermelékenység növekedésének gazdasági fejlődéssel való kapcsolata állt. Teoretikusai a hosszú távú gazdasági problémákra koncentrálva alapvetően a termelés oldaláról közelítették meg a gazdasági összefüggéseket. (Polónyi, 2002) A tőke fogalmát az emberre elsőként William Petty 3 terjesztette ki a XVII. században, s emberi vagy humán tőkének (human capital) nevezte el. Neve azért is 3

William Petty (1623-1687) személyének klasszikusokhoz való sorolása vitatott. Ld. Polónyi, 2002 vagy előző lábjegyzet.

11

jelentős számunkra, mert egyrészt az elsők között tett kísérletet a humán tőke érétkének pénzben történő meghatározására (Varga, 1998), másrészt felismerte a szakképzett munkaerő jelentőségét. Nézete szerint a szakképzettek a képzetlenekkel szemben nagyobb termelékenységre képesek: „(…) új szakképzettség révén egy ember annyit képes véghez vinni, mint amennyit két ember lenne képes megtenni anélkül.” (The Economic Writings of Sir William Petty. Cambridge, 1899. I. 90. Idézi: Mátyás 2003: 20) Adam Smith. 4 A klasszikus közgazdasági gondolkodók legnagyobbikának, a közgazdaságtudomány

szülőjének

és

a

gazdasági

liberalizmus

elvi

alapjai

megteremtőjének tekintik a XVIII. században élt Adam Smith-t, az angol polgári közgazdaságtan alakját, aki „A nemzetek gazdagságáról” (1776) című munkájában részletesen foglalkozott az ember gazdasági szerepével. A korban Anglia gazdasági fejlődése messze felülmúlta a feudális államokét. A céhműhelyekben

dolgozókét

meghaladta

a

tőkések

által

manufaktúrákban

foglalkoztatott munkások száma. A munka nagyrészt ugyan még kézi erővel folyt, de lehetővé vált a munkamegosztás, s ennek következtében lényegessé vált a munkások egymással való kooperációja. A munkamegosztás és a kooperáció pedig jelentősen megnövelte a termelékenységet. Így új társadalmi termelőerő jött létre, melynek jelentőségét Smith hangsúlyozta. (Mátyás, 1959) Merkantilista és fiziokrata elődjeivel (az előbbiek a kereskedelmi tőkét, az utóbbiak a földet tekintették az érték forrásának, és a természeti törvények uralmát tartották a gazdasági fejlődés meghatározójának) vitatkozva a gazdaság fő forrásának az emberi munkát tekintette. Smith szerint egy nép jóléte (nála szükségleti és kényelmi cikkekkel való ellátottsága) attól függ, hogy milyen a közvetlen munkatermékek vagy az értük beszerezhető termékek és a fogyasztók közötti arány. Ezt az arányt pedig két tényező szabályozza: „(…) először a munka kifejtése során általában megnyilvánuló gyakorlottság, szakszerűség és értelmesség, másodszor pedig a hasznos munkát végző és ilyen munkát nem végző egyének közötti számarány.” (Smith 1959: 49) Véleménye alapján a két tényező fontossága meghatározó jelentőségű olyannyira, hogy meghaladja az adott ország éghajlati körülményeinek, területe nagyságának stb. befolyásoló erejét. Összevetve az általa primitívnek és civilizáltnak nevezett népek jólétét, arra a

4

Adam Smith (1723-1790).

12

következtetésre jutott, hogy az utóbbiak azért élnek jobban – noha az előbbihez képest a lakosság kisebb aránya dolgozik –, mert a civilizált emberek munkája termelékenyebb. A termelékenység meghatározója a munkások ügyessége és képessége. Az utóbbiak meghatározója a munkamegosztás, amely megnöveli azt a munkamennyiséget, amelyet meghatározott számú ember el tud végezni. A megnövekedett munkamennyiséget Smith a következőkkel indokolta: minden egyes munkás a ráháruló feladat elvégzésében egyre nagyobb gyakorlottságra, rutinra tesz szert, megtakarítják az egyik munkafajtáról a másikra való áttérés időmennyiségét, s harmadikként a gépek feltalálásával könnyebbé válik a munka, lerövidül a tevékenységek elvégzésének ideje, s segítségükkel egy ember több munkáját képes elvégezni. (Smith, 1959) Témánk szempontjából az első ok az érdekes, így a helyes értelmezés érdekében hozzá kell tenni, hogy „egy embernek, aki egész életét néhány egyszerű művelet elvégzésére fordítja, … nincs alkalma értelmét gyakorolni …. Ostoba, tudatlan lesz.” (Smith, A.: Vizsgálódás a nemzetek jólétének természetéről és okairól. Bp., 1940: 294-295. Idézi: Mátyás 2003: 48) Smith nézetei szerint a munkamegosztás „szülőoka” az ember természetes hajlama a cserére: „Csaknem minden más állatfajnál a kifejlett egyed teljesen önálló, és természetes állapotban nem szorul más élőlény segítségére. Az embernek viszont állandóan szüksége van felebaráti segítségre, de ezt hiába várja pusztán jóindulatuktól.” (Smith 1959: 64). A csere lehetősége teremti meg a munkamegosztás lehetőségét, s a cserelehetőség mértéke, vagyis a piac terjedelme határozza meg a munkamegosztás mértékét. Ha a munkamegosztás teljesen kialakul, akkor az ember a maga szükségleteit a saját munkájának termékeiből már csak csekély részben tudja fedezni, ezért annak saját fogyasztását meghaladó részét elcseréli mások munkatermékeire. A csere tehát az élet alapja, mely nélkül senki sem tud élni. A termékek, javak cseréjének arányát azok értéke határozza meg. A munkabért a munkáért cserébe adott árként értelmezte, amely a munkák jellege szerint különböző lehet. (Smith, 1959) Az

egyes

emberek

tudáskülönbségéről

hasonlóan

gondolkodott:

„A

természetadta tehetség szempontjából az emberek valójában sokkal kevésbé különböznek, mint gondoljuk, s a szellemi képesség különböző volta, amely felnőtt korunkban látszatra megkülönbözteti a különféle hivatású embereket, sokszor nem annyira oka, mint inkább következménye a munkamegosztásnak.” (Smith 1959: 65) A cserére való hajlam az, ami létrehozza, de egyben hasznosítja is „(…) a különböző hivatású emberek közötti annyira feltűnő tehetségbeli különbségeket”. (Smith 1959: 66) „A cserélgetésre, cserekereskedelemre, a javak átváltására irányuló általános hajlamunk 13

folytán különféle képességeik sokféle termékét mintegy összehordják egy közös alapba, amelyből azután mindegyikük megszerezheti magának mások tehetsége termékeiből azt, amire éppen szüksége van.” (Smith 1959: 66) Smith munkájában részletesen foglalkozott a későbbi elméletekben is nagy szerepet játszó kereseti különbségek okaival és az ezekhez kapcsolódó tőkeprofittal. Öt munkakörülményt nevezett meg, melyek a különbségek forrását jelentik. Ezek: a munkaterület kellemessége, az elsajátítás költsége és nehézsége, az adott területen a foglalkoztatás állandósága, a munka bizalmi eleme, végül a várható megélhetési siker valószínűsége. Az első esetében a könnyebb, kevésbé piszkos munkák esetében a fizetés helyét részben „(…) az élvezett tisztelet foglalja el”. (Smith 1959: 149) Ide sorolta a tanítók munkáját is. Ugyanekkor a munka megvetett vagy éppen megbecsült volta oly módon befolyásolja a tőkés profitját, hogy az a megvetettek esetében általában magasabb. „Ami a második körülményt illeti, változik a munkabér aszerint is, hogy a mesterség megtanulása könnyű-e és olcsó, vagy éppen nehéz és költséges.” (Smith 1959: 150) Költséges géphez hasonlította azt a munkaerőt, „(…) aki sok munkát és időt áldoz, hogy kitanuljon valami különleges készséget és szaktudást igénylő mesterséget. Azt várjuk, hogy a munka, amit megtanult, az egyszerű munkabéren felül megtéríti a tanulásra fordított összes költséget, és ezen felül meghozza egy a költségösszeggel egyenlő nagyságú tőkének legalábbis a szokásos profitját. Teszi pedig mindezt megfelelő időn belül, tekintettel az emberi élet nagyon is bizonytalan tartamára (…) Ezen az elven alapszik a szakképzett munka és a tanulatlan munka bére közötti különbség. (…) Az alkotó művészetekre és szellemi foglalkozásokra való nevelés még hosszadalmasabb és még költségesebb.” (Smith 1959: 150-151) Ezeket a foglalkozásokat űzőket ezért jobban meg kell fizetni. 5 Megjegyezte azonban, hogy a tőkeprofitot csak kevésbé befolyásolja az adott foglalkozás megtanulásának nehézsége, illetve könnyűsége. A változó foglalkoztatást nyújtó szakmák esetében a tanult munkások bére jelentős mértékben előzi meg a tanulatlanokét. Továbbá a nem állandó munkán felül, ha az még kellemetlen, nehéz és piszkos is, akkor Smith (Smith, 1959) szerint a tanulatlan munkásnak több bért kell kapnia, mint amennyit a legképzettebb szakmunkás. Ennek a körülménynek szerinte nincs hatása a tőkeprofitra, mert az kizárólag az üzletemberektől függ. A bizalmat, becsületet igénylő szakterületeken a foglalkoztatottakat is jobban meg 5

Elmélete egyfajta magyarázatként is értelmezhető a diplomások alacsonyabb iskolázottságúakéhoz viszonyított, relatív kereseti előnyére.

14

kell fizetni, mint azon munkaterületek munkásait, amelyek ilyet nem igényelnek. A tanulásba fektetett költségek mértéke szerint a bérek további növelést igényelnek. Az egyes üzletágak profitrátája azonban nem függ a szükséges bizalom mértékétől. Az utolsó körülményt illetően úgy vélekedett, hogy a bérek aszerint is változnak, hogy mekkora az adott területen a megélhetés sikere. Foglalkozásonként nagyon eltérő lehet a valószínűsíthető siker: a kézművesiparban nagyobb, míg a szellemi foglalkozások területén nagyon bizonytalan. A szellemi foglalkozásokat mégis vonzóvá teszi a művelésükkel járó hírnév, ami egyben fizetségük egy része is, s az adott területen elhelyezkedő bizalma a saját képességeiben és a szerencsében. A profitráták foglalkozási területenként különböző mértékben többé-kevésbé függnek a várható sikertől. Tehát az öt körülmény közül kettő hat a tőkeprofitra: a kellemetlen vagy kellemes munkákból álló üzlet és a vele összefüggésben álló kockázat, illetve biztonság. Arra a következtetésre jutott az előbbiekből, hogy a tanulatlan szakmunkások és a tanult dolgozók keresete közötti különbség nagyobb, mint az őket foglalkoztató üzletágak profitja között. Az utóbbit azonban befolyásolja az is, hogy a fővárosban vagy vidéken működik az adott üzlet. Smith (Smith, 1959) részletesen elemezte munkájában a céhképzést s ezzel összefüggésben a ma túlképzésnek nevezett jelenséget, s ennek bérekre gyakorolt leszorító hatását. A fejlettebb nyugati országokban, de hazánkban is már a múlt század utolsó két-három évtizedében megjelentek a felsőoktatás expanziójával, különösen a korábbiakat jelentősen meghaladó nagyszámú diplomás kibocsátásával kapcsolatos félelmek, amelyek napjainkban – elsősorban a média és a politika hatására – újraéledtek. A „diplomás túltermelés”, „diplomás munkanélkülieket termelünk”, „a diplomák inflációja” címszavak nem csak a napi- és hetilapokban, internetes portálokon jelentek meg, hanem a külföldi és a hazai szakmai közleményekben is. 6 Smith (Smith, 1959) nézetei a tanulmányok közpénzekből történő finanszírozásával, a magasabb iskolai végzettségűek alacsonyabbakkal szembeni kereseti előnyével, a különböző társadalmi rétegek oktatásban való részvételi arányával kapcsolatban ezért különösen érdekesek. „Bizonyos hivatásokkal kapcsolatban olyannyira fontosnak vélték megfelelő számú fiatalember kitaníttatását, hogy hol a köz terhére, hol pedig magánosok emberbarátságából alapítottak szép számmal járadékokat, ösztöndíjakat, ellátmányokat, tanulmányi segélyeket stb., amelyek azután jóval több embert vonzottak az illető

6

Ld. pl. Pelle, 1986; Falusné, 1990; 2001.

15

pályákra, mint ahányan egyébként elhelyezkedést kerestek volna azokon. (…) a hosszantartó, fáradalmas és költséges kiképzés bizony nem mindig biztosít megfelelő jövedelmet, mert (…) olyan emberek özönlik el, akik hogy foglalkozáshoz jussanak, sokkal kisebb díjazást is elfogadnak, mint amilyen őket képzettségüknél fogva megilletné; ily módon a szegények részéről kifejtett verseny a gazdagokat is megfosztja jövedelmüktől.” (Smith 1959: 180-181) Tehát a képzés iránti keresletet megnöveli annak nem az egyén általi (pl. közpénzből történő) finanszírozása még akkor is, ha az adott foglalkozásban a várható jövedelem alacsony lesz. Témánk szempontjából tanulságos a következő gondolata is: „Az a nyomorgó emberfajta, amelyet általában az írástudó ember néven ismerünk (…) általában (…) a köz költségén nevelték őket, s mindenütt annyian vannak, hogy munkájuk árát maguk szorítják le nyomorúságos szintre. (…) Legalább annyi idő, tanulás, szellem, tudás és szorgalom kell ahhoz, hogy valaki a tudományok kiváló tanítójává legyen, mint ahhoz, hogy a legnagyobb gyakorló ügyvéddé vagy orvossá váljék. A kiváló tanító díjazása mégis aránytalanul kevesebb az ügyvéd vagy orvos díjazásánál, mert míg az előbbi foglalkozást közköltségen kitanított szegények tömege lepi el, addig a két utóbbit csak kevés olyan ember terheli, aki nem a saját költségén szerezte meg a képzettségét.” (Smith 1959: 183) Véleménye szerint a tanítók díjazása még kevesebb lenne, ha a tanulási versenyben maradtak volna azoknak a szegényeknek a gyermekei, akik a mindennapi betevőért küzdenek. Úgy foglalt állást a tömegesedés következtében csökkent bérek és alacsonyabb munkapresztízs ellenére, hogy a „(…) közre nézve ez az egyenlőtlenség egészében véve talán inkább előnyös, mint káros. Jelentheti ugyan a nyilvános tanítói foglalkozás valamelyes lebecsülését, de ez csak jelentéktelen visszásság ahhoz a nagy előnyhöz képest, amit a tudományos nevelés olcsósága kétségkívül jelent.” (Smith 1959: 185) Pettyhez hasonlóan az emberi tudást tőkének tekintette. A lakosok jószágkészletének összessége adja ki az ország jószágkészletét, így mindkettő ugyanolyan összetevőkből áll. Ezeket az összetevőket három nagy csoportba sorolta. Az első csoportba azok tartoznak, amelyeket közvetlen fogyasztásra tartalékolnak, de sem jövedelmet, sem profitot nem hoznak. 7 A második nagy csoportba rendezi az ún.

7

Ide tartoznak például a lakás céljára szolgáló házak, élelmiszerek, ruházat stb. Jellemzőjük, hogy ezeket tulajdonosaik megvásárolták, de nem használták még el, illetve nem élték fel. (Smith, 1959)

16

állótőkét, alatta értve többek között 8 „(…) a lakosságnak, illetve a társadalom valamennyi tagjának minden gazdaságilag hasznos tudását és képességét”, melyet „(…) úgy kell felfogni (…), mint az illető személyben rögzült és megtestesült tőkét. Ez a tudás és készség az illető személy vagyonának egy része, de egyben része ama társadalom vagyonának is, amelyhez a személy tartozik. A munkás fokozott egyéni kiképzését ugyanúgy foghatjuk fel, mint a munkát megkönnyítő és megrövidítő gép vagy szerszám beszerzését; bizonyos kiadást jelent ugyan, de ez a profittal együtt megtérül.” (Smith 1959: 322) A harmadik nagy csoportot a forgótőke alkotja, amely csak a csere révén hoz jövedelmet. 9 Különbséget tett a foglalkozások között aszerint, hogy termelnek-e értéket vagy sem. Az elsőt nevezte produktív munkának, az utóbbit improduktívnak. Az utóbbiba sorolja többek között a házicseléd, az államfő, az orvos, a jogász, a lelkész, az írók, a tudósok munkáját. Munkájuk hasznosságát és szükségességét nem vitatta, de „(…) semmit nem hoznak létre, amivel később a szolgálataiknak megfelelő újabb szolgálatokat lehetne létrehozni (…), amivel vele azonos mennyiségű munkát lehetne később létrehozni”. (Smith 1959: 372) Érdekes megállapítása, hogy felső korlátot kell szabni a dologtalanok és az improduktív munkát végzők számának, mert az ilyen foglalkozásokat űzőket „(…) az ország össztermeléséből tartják el” (Smith 1959: 372), s így a produktív munka céljaira marad kevesebb, „(…) a következő esztendő össztermése pedig ennek megfelelően lesz nagyobb vagy kisebb” (Smith 1959: 373). A felsorolt foglalkozások köre a jellemzésük alapján tovább bővíthető. Smith nézeteinek tükrében – túl az egyfajta keretszám-megállapítási szükségleten – érdemes elgondolkodni egyrészt az így megkülönböztethető foglalkozásokra felkészítő oktatásképzés externális hozamairól. Ezen hozamok „másságának” érzékelése kitűnik az idézett sorokból. A gazdaságilag hasznos tudás növeli a termelékenységet, így a társadalom javát is szolgálja. A gazdaságilag nem hasznos tudás szükséges, de nem hajt gazdasági hasznot. 10 Az emberi tudás ilyenfajta csoportosítása és értékelése burkoltan visszaköszön – a későbbiekben részletesen körbejárt – munkaerő-szükségleten alapuló elméletekben és napjaink felsőoktatásának a gazdasági szféra szükségleteihez való igazításra törekvésben is, amelyek a gazdaság fejlődésének kulcsát a munkaerőnek, vele 8

Ide sorolja még a hasznos munkát könnyítő gépeket, berendezéseket; a hasznot hozó épületeket, melyeket tulajdonosaik bérbe adnak, illetve bérlőik bérbe vesznek, valamint a föld termőképességét javító beruházásokat. (Smith, 1959) 9 Ezt alkotja például a pénz, a termelőknél levő készletek, a nyersanyagok. (Smith, 1959) 10 A felsőoktatás tömeges kibocsátásával kapcsolatban hasonló véleményt fogalmazott meg például Galasi Péter, Timár János és Varga Júlia (Galasi–Timár–Varga 2001b: 81).

17

a tudásnak, a gazdaság szükségleteihez való – többnyire egyoldalú – illesztésében látják. Másrészt Smith sorai gondolatébresztők az improduktív munkát végzők és a produktívak (eredeti értelmezés szerint értve) jelenbeli arányát s ennek várható alakulását tekintve. Összegezve Smith oktatással kapcsolatos gondolatait, egyéni és társadalmi tőkének tekintette az egyének gazdaságilag hasznos tudását, amelynek a megszerzése olyan kiadásokkal jár, melyek a profittal együtt megtérülnek. Az egyes foglalkozási területek bérkülönbségeit részben az oktatási költségekre vezette vissza. E gondolatait az

emberitőke-elmélet

előfutárának

is

tekinthetjük.

Megállapította,

hogy

a

közköltségekkel csökkentett egyéni oktatási költségek az adott oktatási területre tömegeket vonzanak, vagyis megnövelik az oktatás iránti keresletet, s jellemzően a társadalom alacsonyabb, szegényebb rétegeiben. Ez a megnövekedett kereslet akkor is fennáll, ha a tömegesség miatt a várható kereset alacsony lesz, s csökken az adott szakma társadalmi megbecsültsége. Robert Thomas Malthus. 11 Malthus „Tanulmány a népesedés törvényéről” (1798) című munkájában, majd annak átdolgozásában többek között a népesség rohamos mértékű növekedése mögött elmaradó termelés miatti árdrágulással, éhínség-veszéllyel s az ezek nyomában kialakuló konfliktusokkal foglalkozott. A gazdaság gyors fejlődése előfeltételének a társadalmi békét látta, melyben a társadalmi rétegek közötti konfliktusokat racionálisan, békés úton oldják meg. Nézetei szerint a béke csak a házasságkötés és a gyermekvállalás későbbre halasztásával, illetve kevesebb gyermek vállalásával valósulhat meg. Az ezekre a tényezőkre való hatásban a felvilágosító, racionális szellemű nevelésnek és oktatásnak fontos szerepet tulajdonított: „A tanítás rendes tárgyain és azokon túl, (…) én hajlandó volnék jelentékeny súlyt tulajdonítani annak, hogy gyakran magyaráztassék meg a társadalom alsóbb osztályainak valódi állása, amint azt érinti a népesedés törvénye, és hogy abból folyólag az ő jólétük vagy nyomoruk főrészben maguktól függ.” (Malthus, T. R.: Tanulmány a népesedés törvényéről. Bp., 1902: 514. Idézi: Polónyi 2002: 32) Az oktatás hasznát az alsóbb társadalmi osztályok felemelkedésében látta, ami nem csak ezen osztályok tagjainak, hanem a fentiek miatt az egész társadalomnak és a gazdaságnak is hasznot hajt: „Amellett, hogy felvilágosítanák a társadalom alsóbb osztályainak valódi helyzetét,

11

Robert Thomas Malthus (1766-1834).

18

amely jólétük vagy nyomoruk tekintetéből főleg önmaguktól függ, a községi iskolák képesek volnának korai oktatás és jutalmak helyes osztogatása által a legnagyobb mértékben a jövő nemzedéket a józanság, szorgalom, függetlenség és eszélyesség szokásaiban és vallásos kötelességeik teljes gyakorlásában nevelni fel, ami felemelné őket mostani elnyomott állapotukból és közelebb hozná némi mértékben a társadalom középosztályaihoz, amelynek szokásai általában szólva bizonyára magasabbak.” (Malthus, T. R.: Tanulmány a népesedés törvényéről. Bp., 1902: 517. Idézi: Polónyi 2002: 32-33) E cél elérése érdekében támogatta a gyermekmunka felszámolását, a kötelező népoktatás bevezetését, javaslatokat fogalmazott meg az oktatás tartalmára. (Polónyi, 2002) Malthus gondolatrendszerében tehát az oktatás hozama közvetetten, a társadalom alacsonyabb rétegeinek szemlélet- és magatartás-változásán keresztül jelenik meg a gazdaságban. Adam Smith-szel ellentétben fontosnak tartotta a tőkeprofithoz az ún. harmadik személyek közreműködését, így „Minden társadalomnak szüksége van nem termelékeny munkások egy csoportjára, mivel minden társadalomnak kell, hogy legyenek férfiai, akik kormányozzák, katonái, akik megvédik, bírái és ügyvédei, akik az igazságot szolgáltatják és az egyének jogait védik, orvosai és sebészei, akik a betegeket kezelik és a sebeket gyógyítják, és a papság egy csoportja, akik oktatják a tudatlant és a vallás igazát nyújtják, azokon a házi cselédeken kívül, akik szintén szükségesek.” (Malthus, T. R.: A közgazdaságtan elvei különös tekintettel gyakorlati alkalmazásukra. Bp., 1940: 349-350. Idézi: Mátyás 2003: 94-95) Jean-Baptiste Say. 12 Say a termelés, a jövedelem-elosztás és a fogyasztás szerint rendszerezte a közgazdasági jelenségeket. Adam Smith-szel vitatkozva, Malthushoz hasonlóan, minden olyan munkatevékenységet produktívnak ítélt, amely a szükségletek szempontjából hasznos. Így produktívnak tekintette például az orvosok, tanárok tevékenységét is. (Mátyás, 2003) A róla később elnevezett Say-törvényben – tagadva a túltermelési válságok lehetőségét – azt fogalmazta meg, hogy nem lehetséges általános túlkínálat és munkanélküliség, mert minden termelés megteremti a maga piacát, másként: minden kínálat megteremti a saját keresletét. Elméletének érvényességét kritikusai 13 a pénzzel nem rendelkező naturál-gazdaságra szűkítették, ahol csak cserearányok vannak. (Polónyi, 2002) 12 13

Jean-Baptiste Say (1767-1832). Ld. pl. Keynes.

19

Smith túlképzéssel foglalkozó gondolatainál már szóba kerültek a nagytömegű diplomás

kibocsátással

szembeni

félelmek.

Itt

elsősorban

a

diplomások

munkanélküliségével kapcsolatos aggályok kerülnek előtérbe. 14 Nem eldöntve azt a sokat vitatott kérdést, hogy a már rendelkezésre álló, a korábbiakhoz képest nagyobb arányú magasabb iskolai végzettségű munkaerő-állomány indukálta-e a múlt század kilencvenes éveinek közepétől a GDP növekedését és a nagyobb számú új munkahely létrejöttét vagy éppen fordítva, 15 az expandált felsőoktatás-kibocsátás esetében a Saytörvény mennyiségi értelemben azt jelentené, hogy a növekvő számú diplomás munkahelyet talál, vagyis nem nő a diplomás munkanélküliség. 16 A Say-törvény minőségi értelmezésében vizsgálható a diplomások vertikális (iskolázottsági szint) és horizontális (szakmaszerkezeti) illeszkedése a munkaerőpiac igényeihez, azaz a munkaerőpiac keresletéhez. A Say-törvény ebben az esetben így szólna: a növekvő számú diplomás a végzettségi szintjének és a felsőoktatásban megszerzett szakképzettségének megfelelően tud elhelyezkedni. 17 E két kijelentés vizsgálatára a kérdés bonyolultsága és kutatás-módszertani problematikája miatt a második fejezetben térünk vissza, de már itt érdemes megjegyezni, hogy a kutatási eredmények kisebb vagy nagyobb mértékben, de cáfolják a Say-törvény friss felsőfokú végzettségű munkaerőkínálatra vonatkozó érvényességét mindkét megközelítés esetében. Johann Heinrich von Thünen. 18 Thünen az alábbi gondolataival már szintén az emberitőke-elmélet előfutárának tekinthető. Véleménye szerint: „Teljesen egyértelmű a válasz arra a gyakran vitatott kérdésre, vajon a nem materiális emberi javak (szolgáltatások) a nemzetgazdaság részei, vagy sem. Mivel az iskolázottabb nemzetek ugyanolyan anyagi javakkal több jövedelmet hoznak létre, mint az iskolázatlanabb népek, és mivel a magasabb iskolázottság csak a több anyagi jószág elfogyasztásával járó oktatási folyamaton keresztül biztosítható, az iskolázottabb népek nagyobb tőkét 14

Ld. pl. Polónyi, 2005c. Nem vitatva továbbá a munkanélküliség vizsgálatára rendelkezésre álló statisztikai adatok problémáit. (Ld. pl. Kertesi, 2005) 16 „Minthogy zérus munkanélküliségi arány gyakorlatilag nem állhat elő”. (Galasi 2002a: 13) Milton Friedman Knuth Wicksell természetes ráta kifejezését kiterjesztette minden makrogazdasági mutatóra, így a munkanélküliségre is. A természetes munkanélküliségi ráta-hipotézis szerint mindig létezik a munkanélküliségnek egy ún. természetes rátája. (Gazdag, 2007) 17 A diploma mint „termék” mennyiségi és minőségi értelmezéshez sorolható a felsőfokú végzettségűek bérelőnye az alacsonyabb iskolai végzettségűekkel szemben, azonban ez a megközelítési lehetőség a jelenlegi gondolatmenetben a „diplomaterméknek” az alacsonyabb iskolai végzettség mint „termékhez” viszonyított (relatív) értékváltozását vizsgálná, nem pedig közvetlenül a keresletet. 18 Johann Heinrich von Thünen (1783-1850). 15

20

birtokolnak, amelynek hozadéka a munka nagyobb termelékenységében fejeződik ki.” (Thünen (1875), Idézi: Cohn-Geske: Economics of Education. Pergamon Press Oxford, New York 1990: 14. Idézi: Varga 1998: 11) Thünen ugyanekkor kifejezetten ártalmasnak tekintette az ember nem tőkeként való kezelését. A helytelen értelmezés példájaként a háborúkat hozta fel, melyekben gondolkodás nélkül áldoztak fel embereket azért, hogy megmentsenek egy ágyút. (Schultz, 1983) Fridrich List. 19 Listet „A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere” (1841) című fő művében az akkor még feudális széttagoltságban élő Németország elmaradott gazdasági viszonyainak felszámolása, ezzel együtt a tőkés fejlődés meggyorsítása foglalkoztatta. Kitekintve a nemzetközi színtérre, éles látással fogalmazta meg azt, hogy a nemzetek közötti szabad verseny csak akkor jár kölcsönös előnnyel, ha a versenyzők hasonló gazdasági fejlettségi fokon állnak. (Mátyás, 2003) Ez a megállapítása napjainkban különösen aktuális a globalizációs folyamatok hatásairól és a világgazdaság változásairól való gondolkodásra tekintve. List szerint a nemzetek a termelőerőik fejlődése révén gazdagodnak, s ehhez a jelenben áldozatot kell hozniuk. A termelőerők fejlődését azonban mindenkor meghatározza a fennálló társadalmi viszonyrendszer, alatta értve az államot, a nemzeti intézményeket, jogrendet, szokásokat stb.: „Mind e vonatkozások [ti. a termelőerők fejlődése –M. A.] tekintetében a legtöbb annak a társadalomnak a viszonyaitól függ, melyben az egyén nevelkedett és mozog; attól, hogy a tudományok és művészetek virágoznak-e, hogy a közintézmények és törvények a vallásosságot, erkölcsösséget, művelődést, a személyes vagyon biztonságát, a szabadságot és jogot megteremtik-e” (List, F.: A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere. Bp., 1940: 178. Idézi: Mátyás 2003: 111). Megfogalmazta, hogy az egyének szükségletei nem feltétlen egyeznek az állam érdekeivel, ezért szükséges a jelen nemzedék áldozatvállalása: „Minden egyén magára hagyva csak saját szükségleteiről és legfeljebb közvetlen leszármazóiról gondoskodnék, az összes egyének ellenben egy társaságba egyesülve gondoskodnak a legtávolabbi nemzedék kényelméről és szükségleteiről; ebből a célból az élő nemzedéket olyan nélkülözéseknek és áldozatoknak vetik alá, amelyeket az egyénektől egyetlen okos ember se várhatna el.” (List, F.: A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere. Bp., 1940: 204. Idézi: Mátyás 2003: 111)

19

Fridrich List (1789-1846).

21

A gazdasági felzárkózás kulcsának, a nemzet jövőbeni termelőereje zálogának a szellemi erők – alatta értve többek között az egyének műveltségét és szakképzettségét – létrehozását tekintette, ezért alapvető fontosságúnak ítélte azokat a költségeket, amelyeket az ifjúság nevelésére fordítanak. Az oktatás ebben „(…) olyan növekedési tényező [elsősorban a nemzet szempontjából], amelynek növelése érdekében akár nemzedékeken át le kell mondani bizonyos előnyökről, hogy azok később hatványozottan térüljenek meg.” (Polónyi 2002: 33) Malthushoz és Sayhez hasonlóan bírálta Smith-t a munka produktivitása szempontjából: „(…) még azoknak a munkáját sem tartotta produktívnak, akik jogot szolgáltatnak és a rendet fenntartják, akik tanítanak és vallást, tudományt és művészetet ápolják”. (List, F.: A politikai gazdaságtan nemzeti rendszere. Bp., 1940: 179. Idézi: Mátyás 2003: 112) List tehát a gazdasági fejlődés alapjának az emberi tudást tekintette, melynek

fejlődésében

kitűntetett

szerepet

szánt

az

oktatásnak.

Az

oktatás

finanszírozását úgy tekintette, mint a jelen nemzet olyan áldozatvállalása, amely a nemzet jövőbeli termelőerejét szolgálja. Fenti gondolatai felsőoktatásunk napjainkban sokat vitatott – alapvetően közpénzekből történő – finanszírozási kérdésére adnak egy lehetséges választ és indokot. John Stuart Mill. 20 Mill 1848-ban publikált „A nemzetgazdaságtan alapelvei” című munkájában támogatta a szegények oktatását nem csak az olyan alapkészségek megszerzése szempontjából, mint az írás, olvasás vagy éppen a számolás, hanem mint a kapitalista értékekre nevelés, mely szerinte az üzleti életben való boldogulásra felkészítés társadalmi kötelessége. „A szabadságról” (1859) munkájában, tartva az állami beavatkozás következtében kialakuló uniformalizáló hatástól, határozottan kiállt amellett, hogy a népoktatás ne legyen állami kézben, illetve hogy az állam ne avatkozzon bele az oktatásba (még a tankötelezettség előírásával sem), kivéve a szegények anyagi támogatását. (Polónyi, 2002) A korábbi munkájában ezt az ún. laisser-faire rendszer alapjaiban és határaiban fogalmazta meg. Véleménye szerint laisser-faire rendszer megvalósulása nem csak a maximális jólét elérését, hanem az emberi

képességek

egyéni

kibontakozását

is

biztosítja.

(Bekker,

2002)

Gondolatrendszerében Malthushoz hasonlóan tehát az oktatást olyan eszköznek tekintette,

20

amely

a

John Stuart Mill (1806-1873).

22

társadalom

alacsonyabb

rétegeinek

szemlélet-

és

magatartásváltozását indukálja. Újszerű azonban az állam népoktatásban való részvételéről vallott nézete. Korai neoklasszikusok. A neoklasszikus közgazdászok közül az emberi tudás és az oktatás gazdasági fejlődésben játszót szerepével kapcsolatban a szakirodalom többek között említést tesz Alfred Marshallról, Herman Heinrich Gossenről és Sidney Webbről. Marshall Smith nézeteit meghaladva az oktatást nemzeti beruházásnak tekintette: „(…) minden tőke legértékesebbje az emberbe fektetett tőke” (Alfred Marshall: Pronciples of Economics. 1990. 6. kiadás 1910: 564. Idézi: Mándi 1975: 17) Egyik munkája mellékletében az oktatás gazdasági megtérülésére vonatkozóan már matematikai levezetést is alkalmazott. Gossen elméletében – a később róla elnevezett Gossen I. törvényében – megfogalmazta a szükségletek telítődésének működését, melynek a lényege a következő: „(…) egy és ugyanazon élvezet nagysága folyamatosan csökken, amint az élvezet előidézésében szakadatlanul előrehaladunk, végül bekövetkezik a telítettség állapota.(…) minden azonos nagyságú növekmény csökkenő értékkel rendelkezik, míg végül be nem áll az értéknélküliség állapota.” (H. H. Gossen: Entwickelung der Gesetze des menschichen Verkehrs unter daraus fliessenden Regeln für menschlichen Handeln. Berlin, 1889: 4-5. Idézi: Mátyás 2003: 115) 21 Marshall ezt nevezte a csökkenő hasznosság elvének. (Mátyás, 2003) Sidney Webb Anglia ipari vezető szerepét a világban kimondottan a lakosság tudásának tulajdonította: „(…) ma már szinte kínzó világossággal látjuk, hogy a világban elfoglalt vezető ipari szerepünk fenntartása hosszú távon egyedül népünk tudásán múlik.” (Sidney Webb: London Education. London 1904. 9. Idézi: Mándi 1975: 18) 22 Ugyanekkor szerzőtársával – Malthushoz hasonlóan – a tudásnak nagy szerepet szánt a szegénység, ezen kívül a betegségek problémájának megoldásában: „Az egészséges életmód nem hull magától az emberek ölébe. Mindnyájunkat ki kell oktatni: hogyan éljünk, hogy megbetegedésektől óvjuk magunkat. A gazdagok közül sokan nem tanulják meg ezt soha, a szegény osztályokat azonban nem is tanítjuk meg rá.” (Webb– Webb 1919: 26) „Ma nem menthetjük magunkat a betegségi tünetek és a gyógymódok nemismerésével: egy század tapasztalatai és a tudomány haladása igazolják, hogy a vész 21

A törvényt érdemes végiggondolnunk a felsőoktatásban növekvő arányú költségtérítéses képzésben résztvevők szempontjából. Ha ezt az elméletet nem az egyéni fogyasztás szintjén kezeljük, akkor eljuthatunk a később tárgyalt státuskonfliktus elméletben megfogalmazott oktatási expanziós spirálhoz (Rubinson–Fuller, 1998), illetve a „zéró-korreláció törvényéhez” (Green, 1998). 22 Mándi hozzátette, hogy a fordítás „szó szerint: embereink agyán”. (Mándi 1975: 18)

23

egyáltalán nem kikerülhetetlen és csak azért terjed, mert elmulasztottuk a védekezést ellene. Mindenki, aki tanulni akar, elsajátíthatja a szükséges tennivalók ismeretét: a szegénység problémája tényleg megoldhatóvá vált.” (Webb–Webb 1919: 16) Ugyancsak

Malthushoz

hasonlóan

támogatta

a

népoktatás

bevezetését:

„A

munkásosztály azonban határozottan amellett foglalt állást, hogy a gyermekkérdésben minden osztálynak egyenlő eljárás biztosittassék és szivesen vették az iskolai hatóságoknak a szegénység elhárítása érdekében való kétirányu eljárását: hatósági gondoskodás egyrészt, kötelező személyes felelősségrevonás másrészt. Az iskolai hatóságok fáradozása, hogy az iskolában minden gyermeknek helyet biztositsanak, minden gyermek oktatásban részesüljön és minden szülő kényszerittessék gyermekeik iskolalátogatási kötelezettségének elsősegitésére, –kétségkivül eredménnyel járt.” (Webb–Webb 1919: 60-61) Varga Júlia két olyan XIX. század második felében megjelent irányzatot különböztetett meg, amely már megpróbálta az emberek gazdasági értékét megbecsülni. Az egyik a termelési költségeken alapuló megközelítés, amely szerint az ember gazdasági értéke egyenlő a nevelés befejeződéséig felhasznált erőforrásoknak a költségeivel. 23 A másik irányzat a tőkésített keresleten alapult, amely a gazdasági értékünk meghatározásakor, figyelmen kívül hagyva a nevelődési költségeket, az egyének jelenlegi és a jövőben várható piaci értékét vizsgálta. 24 (Varga, 1998) Összegzésképp

megfogalmazható,

hogy

a

klasszikus

közgazdaságtani

gondolkodás érdeklődésének középpontjában a társadalom jóléte, az anyagi gazdagodás, a gazdasági növekedést meghatározó tényezőknek a keresése, a tőkeakkumuláció és a népesség növekedésével kapcsolatos gazdasági kérdéseknek a vizsgálata állt. (Bekker, 2002) Mint láthattuk, a klasszikus szerzők is foglalkoztak az emberi tudás jelentőségével, de a korai közgazdasági gondolatmodellekben elsősorban a munkások létszáma szerepelt. Magát a munkát homogénnek tekintve a szerzők általában figyelmen kívül hagyták annak minőségi összetevőit. Az elméletekben az emberi, illetve a fizikai tőkébe való beruházás többségében egymás alternatívájaként jelent meg. A korszakban az empirikus kutatások legfőbb akadályának Varga a megfelelő statisztikai adatok hiányát, illetve a meglevők hiányos voltát tartotta. (Varga, 1998) Az 23

Például Ernst Engel a 27 éves kort feltételezve a nevelődés befejeződésének, kiszámította az eltartási, nevelési költségeket egészen a születéstől kezdve. (Varga, 1998) 24 William Farr alkalmazta először ezt az eljárást. Számításaiban az egyén „(…) jövőbeli nettó keresetének jelenlegi értékét számolta ki, figyelembe véve a megélhetési költségeket és a halandósági adatokat”. (Varga 1998: 12)

24

oktatás költségeit a klasszikus szerzők olyan beruházásnak tekintették, amelyek társadalmi és/vagy gazdasági hasznot hajtanak. E nézetükkel mintegy megalapozták az emberitőke-elméletet.

További

érdemük,

hogy

gondolataik

segítik

az

egyes

foglalkozások gazdasági értelemben vett produktivitásáról való vélekedés és a felsőoktatásunk finanszírozásával és tömeges kibocsátásával kapcsolatos kérdések vizsgálatát.

1. 2. Konjunktúraelméletek Már a kezdeti közgazdasági gondolkodás is észlelte a gazdaság folyamatainak nagyobb szabású változásait. Ilyen volt például a napóleoni háborúkat követő 1815-ös és 1825-ös angol gazdasági krízis. Az ilyen jellegű változásokat azonban külső tényezőknek tekintették, s létüket a pénz- és hitelrendszer működési zavaraival magyarázták. (Kemenes, 1982) Fontos szerepet játszott a gazdasági növekedés problematikája, de ezt később háttérbe szorította a termelésre, a szükséglet-kielégítésre koncentráló kutatások sora, amelyekkel a termelési eszközök optimális felhasználásának kérdései kerültek a középpontba. Az 1870-es évektől kezdődően a közgazdaságtani gondolkodásban uralkodott a gazdaság statikus szemlélete, s ezzel a hosszú időszakokat átfogó vizsgálatok helyét átvették a rövid időszakokat vizsgáló kutatások. (Mátyás, 1969) Ezt a szemléletet bírálva az 1920-30-as években élte virágkorát a konjunktúrakutatás. Ezek hosszú időszakokat átfogó vizsgálatok voltak, amelyek támaszkodtak az akkor már létező statisztikai adatokra. (Bekker, 2005; Kehl–Sipos, 2007) Alois Joseph Schumpeter közgazdász „A gazdasági fejlődés elmélete” (1911) című munkájában kidolgozta a válságok pszichológiájára és a vállalkozások innovációs magatartására alapozva a műszaki haladás és a gazdasági fejlődés teóriáját. (Polónyi, 2002) Nézete szerint a gazdasági fejlődés olyan új kombinációk megvalósulása, amelyek öt csoportba sorolhatók. Ezek a következők: „(…) új javaknak vagy egyes javak új minőségének előállítása; új termelési, illetőleg kereskedelmi eljárások bevezetése; új piac nyitása; új beszerzési piachoz jutás a nyersanyagok, félkész termékek megszerzéséért; új szervezet létrehozása, vagy egy szervezet megszüntetése” (Schumpeter 1987: 100-101). Értelmezése alapján a gazdaság fejlődésén a gazdaságnak azok a változásai értendők, amelyeket a gazdaság külső hatásoktól mentesen, önmagától 25

teremt. A gazdaság így definiált fejlődésében megfigyelhető hosszú hullámok mozgását olyan nagy jelentőségű innovációk létrejöttével és terjedésével magyarázta, melyekre jellemző a ciklikusság. Az innovációk következtében a termelékenység növekszik, s a költségeket meghaladó bevétel, profit keletkezik. A profit azonban addig létezik, amíg a versenytársak át nem veszik az innovációt, s az általánossá nem válik. (Schumpeter, 1987) Az ilyen jellegű innovációk iránti szükséglet a megfigyelései szerint mindig akkor keletkezik, amikor a vállalkozások nyeresége széles körben és tartósan visszaesik. Egyben ezzel magyarázta azt, hogy – másokkal összehasonlítva – a nagyon fejlett technológiával rendelkező gazdasági ágazatok fejlődésében egyfajta anticiklikusság figyelhető meg. (Meusburger, 1998) Schumpeterhez hasonlóan sokan mások is azzal magyarázták a gazdasági fejlődés monotonitásának hiányát, hogy az innovációk hullámokban lépnek fel. Megkülönböztettek egy innovációs gazdagság és egy innovációs szegénység ciklust. A gazdasági fejlődés ezt a ciklust időben később, egy megközelítőleg olyan S görbében követi, amelynek első fázisát a kísérleti, a másodikat a dinamikus fejlődési, egy stagnáló, majd pedig egy hanyatló fázis alkotja. (Meusburger, 1998) A gazdasági ciklusokat időtartalmuk szerint osztályozzák. Az időtartam „(…) egy ciklus visszatérő időköze, vagyis az idő, amely alatt a ciklus lefut. Ezt az időt periódusnak hívjuk.” (Kehl–Sipos 2007: 249) A nemzetközi szakirodalom négy konjunkturaciklust különböztet meg. Ezek: a Kitchin- vagy leltár- avagy készlet-ciklus, amely 3–5 éves; 25 a Juglar- vagy állóeszköz-beruházási ciklus, amely 8–10 éves; 26 a Kuznets- vagy építési ciklus, amely 15–20 éves és a Kondratyev- vagy hosszú ciklus 27 , amely 45–60 éves. A ciklusokat Kuznets kivételével Schumpeter nevezte el a vizsgálóikról. A történészek, kiegészítve az előbbi sort, évszázados (szekuláris) trendváltozásról is beszélnek. 28 Bródy András pedig ez utóbbi ciklus duplájáról is említést tesz. 29 (Kehl–Sipos, 2007)

25

„(…) a vállalatgazdaságtan kutatói a gazdaságtörténészekkel szemben a rövid távot pár hónapban jelölik meg, erre jó példa a vállalatok negyedéves beszámolója, náluk a három éven túli projektek már hosszú távúnak számítanak.” (Szegő, 2008) 26 Másképp kereskedelmi ciklus. Szegő (Szegő, 2008) 7-13 évesként határozta meg. 27 Avagy K-hullámok. 28 XX. századi felismerés, ami „(…) elsősorban a francia Annales-iskola vezető történészének, Fernand Braudelnek a nevéhez kötődik. Braudel dolgozta ki az évszázados, úgynevezett szekuláris trendek elméletét. A legmélyebb, szinte mozdulatlan struktúrák változása szerinte csak a "longue durée", a hosszú időtartam alatt figyelhető meg.” (Szegő, 2008) 29 Ld. pl. Bródy, 1994; 1997; 2007.

26

Simon Kuznets a beruházási, 10-13 éves ciklusoknál hosszabb, ám a generációs, 25-30 éves ciklusoknál rövidebb, 20 év körüli ciklusokat vett észre (Bródy, 2000), 30 melyek egyes termékek termelésének növekedési ütemében és árában is tükröződnek (Szakolczai, 1967). Sir William Arthur Lewis később Kuznets-ciklusnak nevezete el ezeket. A ciklusok létét a demográfiai változásokkal magyarázta. Lényege: A népességnövekedés elsősorban a fogyasztói keresletet növeli, ami ösztönzi a beruházásokat. A növekvő kereslettel javul a termelékenység és nő az életszínvonal. A munkaerő-állomány növekedése azonban fokozatosan leszorítja a béreket, s ezzel elindul a ciklus lefele szálló ága. Megállapította, hogy a ciklusok léte nem csak a piacgazdaság sajátja, hanem jellemezheti a tervutasításos szocialista gazdaságot is. A gazdasági változás ciklusainak hosszát és amplitúdóját szerinte négy trendjellegű mozgás befolyásolja: az egyes gazdasági szektorok saját ciklusai következtében a gazdaság szerkezetében létrejövő változások, a valamennyi ágazat szektorspecifikus ciklusait befolyásoló termelői és intézményi feltételeknek a változásai, az üzleti ciklusokat befolyásoló szektorok növekedési jellemzőiben bekövetkező változások és az általános növekedési ütemnek a változásai. Vizsgálódásai alapján megfogalmazta, hogy a hosszú hullámok amplitúdója időben növekszik. Az 1970-es években végzett vizsgálatai alapján pedig megállapította, hogy a 18–25 éves ciklusok létezése több ország esetében is kimutatható. (Bekker, 2005) „Az ingadozás megállapítása és elfogadása ellenére a lengés oka és mechanizmusa tekintetében mindeddig nem alakult ki egyetértés.” (Bródy 2000: 823) Abramovitz (1961) ezeket a ciklusokat 15–16 éves, Easterlin (1966) több hasonló nagyságrendű, de egymástól eltérő ciklushosszúnak találta. (Bródy, 2000) Nyikolaj D. Kondratyev nevéhez fűződik a gazdaság hosszú, 45–60 éves hullámmozgásainak az empirikus kutatása. A XVIII. század végétől a XX. század második évtizedéig elemezte többek között a nagykereskedelmi árak, a bérek, a kamatlábak, a szén, vas, ón termelésének idősorait. 31 Kutatásai során három hosszú ciklust mutatott ki. Követői igazolták 32 , hogy ez a hullámmozgás azóta is tart. 33

30

A szakirodalomban nem egységes az egyes gazdasági ciklusok hossza. Az ciklusok elnevezése segít az eligazodásban. 31 Ld. Kondratyev, 1980. 32 Ld. pl. Bródy, 1999; Kehl–Sipos, 2007. 33 Az első 1780–90-től 1844–1851-ig, a második innentől 1890–96-ig, a harmadik innentől 1945–48-ig, a negyedik innentől 1996–2000-ig, az ötödik lezárulása 2020 körül várható. (Kehl–Sipos, 2007)

27

A ciklusok működését illetően négy empirikus szabályszerűséget állapított meg: •

„A hosszú ciklusok emelkedő hullámának kezdete előtt vagy kezdetekor lényeges változások mennek végbe a gazdasági életben: találmányok születése és alkalmazásuk, változások a termelési viszonyokban, a világgazdasági kapcsolatok kiszélesedése, a pénzforgalom változásai, az aranytermelés felfutása.

•

A hosszú ciklusok emelkedő hullámának időszakában sokkal gyakoribbak a társadalmi megrázkódtatások és fordulatok (forradalmak, háborúk).

•

A hosszú ciklusok csökkenő hullámának időszakában a mezőgazdaság is tartós válságban van.

•

A hosszú ciklusok hanyatló periódusában a 8–11 éves közepes ciklusok depressziós szakaszai hosszabbak és mélyebbek, míg a fellendülés rövid és gyenge.” (Kehl– Sipos 2007: 253) A Kondratyev-ciklusok fontos jellemzője még a globalitás. Ez egyfelől azt

jelenti, hogy az egész világgazdaságra hatnak, illetve a nagyobb országokban szignifikánsabban kimutathatók. Másfelől a ciklusok hatása kiterjed a gazdaságból a demográfiára, a politikára, a bűnözésre, a divatra, a művészetre, irodalomra. (Kehl– Sipos, 2007) Schumpeter a fenti elméletekre alapozva a már említett megközelítésében a Kondratyev-ciklusok

létének

okaként

a

technikai

változásokat

tekintette.

A

bázisinnovációk elmélete szerint a korszakalkotó felfedezések a Kondratyev-ciklusok leszálló ágában jelennek meg, de bevezetésük, jelentősebb elterjedésük már az emelkedés szakaszában történik. A bázisinnovációk általában gyökeresen átalakítják a közlekedést, nagy jelentőségű technikai és gazdasági változásokat eredményeznek, amelyek többek között az oktatási rendszerre is kihatnak. Schumpeter a „műszaki forradalom”

kategóriáját

alkalmazta

a

Kondratyev-ciklusok

húzóerejének

megnevezésére, s kidolgozta az „innovációcsaládok” elméletét. A Kondratyevciklusokhoz

kötve

bázisinnovációkkal

fémjelzett

technológiai

hullámokat

különböztetett meg, melyek sorát később Gerhardt Mensch bővítette. 34 (Kehl–Sipos, 2007) Schumpeter szerint – a Kuznets-ciklus kivételével – a ciklusok kapcsolódnak egymáshoz: „1 Kondratyev-ciklus=3 Kuznets-ciklus=6 Juglar-ciklus=12 Kitchin34

Gőzgép-textilipar; vasút-acélipar; elektromosság, gépkocsi, szintetikus anyagok-gépipar, vegyipar; számítógép, televízió, repülő, atomenergia, elektronika-mikroelektronika. (Meusburger, 1998; Szalavetz, 2006; Kehl–Sipos, 2007) Az újabb bázisinnovációt a nanotechnológiától várják. (Szalavetz, 2006; Kehl– Sipos, 2007)

28

ciklus”. (Kehl–Sipos 2007: 252) Más vélemények szerint a négy ciklus egymástól függetlenül hat. A jelenlegi ismeretek szerint nem tudható, hogy melyik fedi a valóságot. „Ugyanakkor a különböző időtartamú ciklusok egyidejűek, keverednek, mozgásukkal csökkentik vagy növelik az egész hullámzás amplitúdóját.” (Kehl–Sipos 2007: 252) Gál Péter, Moldicz Csaba és Novák Tamás gazdasági ciklusok és gazdaságpolitika kapcsolatát vizsgáló tanulmánya szerint: „A felgyorsult technológiai átalakulás, a globális piacok és globális vállalati stratégiák fejlődésének elemzése arra utal, hogy a technológiai ciklusok lerövidültek, ennek megfelelően alakulnak a konjunkturális ciklusok, és úgy tűnik, a hagyományos értelemben vett gazdasági ciklusok és a konjunktúra ciklusok közötti határok összefolynak. Emiatt a ciklusokon belüli mély növekedési eltérések, a »tradicionális« ciklushullám is ellaposodik, kisebb amplitúdójú kilengések alakulnak ki, és világgazdasági szinten harmonizáltabbá válnak.” (Gál–Moldicz–Novák 2004: 24-25) A szerzők a ciklusok intenzitását befolyásoló tényezők közül legfontosabbként a legfejlettebb technológiákkal való rendelkezést nevezték meg, s kiemelték ezek terjedésében a transznacionális vállalatok kiemelkedő szerepét. „Ez – a kutatási és fejlesztési tevékenységek súlypontjainak a transznacionális vállalatokhoz való áthelyeződésével együtt – ugyanakkor azt is eredményezi, hogy ma a korábbiaknál is kevésbé beszélhetünk nemzetgazdasági ciklusokról, a ciklusokat elsődlegesen az új technológiákat a világméretű tömegtermelés és kereskedelem rendszerébe bevezető transznacionális vállalatok tevékenysége határozza

meg.”

(Gál–Moldicz–Novák

2004:

15)

Önmagában

azonban

a

transznacionális vállalatok jelenléte nem biztosítja adott ország esetében a konjunkturális-dekonjunkturális viszonyok befolyását, mert „Szükség van a technológia kedvező hatásainak eredményes gyakorlati érvényesítésére is, ami a sikeres gazdaságpolitikák elemeit is alapvetően befolyásolja.” (Gál–Moldicz–Novák 2004: 15) A fenti elméletek, ha nem is közvetlenül, de a technikai haladás, az innovációk mögött mégis az emberi tudást mint a gazdaság emberi erőforrásának jelentőségét hangsúlyozták. Közvetlenebbül kapcsolódva az emberi tényezőhöz, lényeges, hogy a munkaerő újratermelésében is többféle hosszúságú ciklust mutattak ki a kutatók. Ilyen például a Kondratyev-féle gazdaságfejlődési hullám, melyet Easterlin (1966) a munkaerő reprodukciójának hullámaként értelmezett. Ennek értelmében „(…) ez egy kétgenerációs ciklus, amelyben az új generáció mindig »helyesbíteni« igyekszik az előbbi generáció túl magasra vagy túl alacsonyra sikeredett termékenységi rátáját.” 29

(Bródy 2000: 823) Összességében: „A szerint (…), hogy a napi megélhetés vagy a képzés és nevelés, vagy az ember fizikai újratermelése, vagy pedig éppen az emberi gazdálkodás egésze a tárgyunk, más és más ciklushosszat kapunk eredményül. A figyelembe veendő késleltetések (vagyis tőkefajták) ugyanis jelentősen különböznek egymástól. Ezek eltérő tartama az, ami a rövidebb, 1,5-4 éves, vagy a mintegy 20 éves, illetőleg az 50-60 éves, végül pedig a körülbelül 200 éves ciklusokhoz vezet.” (Bródy 2000: 823-824)

1. 3. XX. századi növekedéselméletek és kutatások A második világháborút követő időszakban ismét napirendre kerültek a hosszú távú gazdasági fejlődés kérdései, melyek aktualitását két tényező indokolta: a két gazdasági vezető rendszer (szocialista és kapitalista) versenye és az állam fokozódó gazdasági szerepvállalása a fejlődő gazdaság egyensúlyi feltételeinek megteremtése érdekében. (Mátyás, 1969) A gazdasági növekedés kérdéseire született válaszokat nevezi a szakirodalom növekedéselméleteknek. „Majdnem minden kutatás egy legalábbis aszimptotikusan elérhető egyensúlyi növekedés elképzelésén alapul, melyben az összes változó konstans ütemben terjed ki, és így az összes arányosság konstans marad (…). Az ilyen egyensúlyi növekedési út menti fejlődést általában »aranykorként« írjuk le; az elmélet az ehhez az úthoz való közelítés folyamatával és az ezen az úton érvényes összefüggésekkel foglalkozik.” (Krelle 1967: 438) A kutatások és elméletek másik kérdése a gazdasági növekedés ütemének gazdaságpolitikai eszközökkel történő gyorsítási lehetőségével foglalkozott. 35 Az utóbbi vizsgálati terület két kiemelt iránya a növekedési ütem prognosztizálása és a gyorsítás valószínű hatásainak a felmérése. (Szakolczai, 1967) A

gazdasági

növekedést

befolyásoló

tényezők

feltárására

irányuló

megközelítések egyik nagy csoportja a fizikai tőkében, a másik az emberi tőkében (Tóthné, 2000), s az annak előállításában nagy szerepet játszó oktatásban látta a növekedés zálogát. A következő alfejezetekben ezeket mutatjuk be.

35

Ld. pl. Denison, 1967b; Krelle, 1967.

30

1. 3. 1. A fizikai tőke szerepe a gazdasági növekedésben A fizikai tőkének a gazdaság növekedésében kulcsszerepet tulajdonító modelleket a keynesi alapokra helyezett és a neoklasszikus növekedési modellek csoportjába sorolják. (Mátyás, 1969) A John Maynard Keynes 36 elméletére alapozott növekedési modellek jeles képviselője az amerikai E. Domar és az angol Roy Harrod. Ők a növekedésben a kereslet oldaláról közelítve a fizikai beruházásokat tekintették meghatározó tényezőnek. (Mátyás, 1969, 1973; Tóthné, 2000) Az 1950-es évektől megindult gazdasági növekedés magyarázatát kereső kutatások felfigyeltek arra, hogy ha a homogénként kezelt munkát, tőkét és földet veszik a növekedés magyarázó változójának, akkor a növekedés jelentős hányada magyarázat nélkül marad. (Varga, 1998) Ezt a meg nem magyarázott részt, az ún. harmadik-

vagy

maradványtényezőt

(máshol:

reziduum)

a

termelékenység

növekedésének tulajdonították. 37 Ennek az iránynak az elterjedt számítási módja az ún. Cobb-Douglas-féle termelési függvény 38 , amelyet Robert M. Solow használt először. 39 A maradványtényezőnek a műszaki fejlődés koefficiense elnevezést adta. (Szakolczai, 1967) Thomas Balogh és Paul P. Streeten (Balogh–Streeten, 1967) a tudatlanságunk koefficiense elnevezést használta, jelezve, hogy még nem valósult meg a gazdasági növekedésnek a magyarázata. Az iskola képviselői a technikai haladást a gazdaságon kívüli, exogén, minden országot egyforma mértékben érintő tényezőnek tekintették, s így létének magyarázatát az emberi viselkedés más területeinek tulajdonították. (Schmookler, 1967) A nyolcvanas évek végén a kutatások nem igazolták a minden országot egyformán érintő technológiai haladás létezését. (Szörfi, 2004) Ennek hatására jelent meg a neoklasszikus modellel szemben az alternatív neoklasszikus teória: az endogén növekedési modell, amely a technikai haladást már a racionális gazdasági döntéshozók tevékenységének az eredményeként tekintette. (Mátyás, 1973; Valentinyi, 1995) 36

John Maynard Keynes (1883-1946). A maradéknagyság elérheti a növekmény 50-80%-át is. (Tóthné, 2000) 38 Az ökonometria szó megalkotója és alapjainak egyik lefektetője Ragnar Frisch (1895-1973) norvég közgazdász, gazdaságmatematikus. (Móczár, 2005) Az ökonometria a gazdasági elméletek gyakorlati helyességének vizsgálatával foglalkozik matematikai statisztikai adatok és elemzések segítségével. (Polónyi, 2002) P. H. Douglas és Ch. W. Cobb a nemzeti jövedelem elosztása vizsgálatakor az ökonometria segítségével először próbálta meg kvantifikálni a munka hatását a termelésre. A róluk elnevezett függvény azonban még nem számolt a technikai haladással és a munka minőségi jellemzőivel. (Polónyi, 2002) 39 Ezért tekintik őt a növekedéselméletek neoklasszikus iskolájának a megalapítójának. (Szakolczai, 1967) (Ld. Solow, 1967a; 1967b; 1967c.) 37

31

Valentinyi Ákos az endogén növekedési elméletre épülő vizsgálódásokat két csoportba sorolta. Az egyik kutatási irány a vizsgálódások fókuszába az innovációt, az új termékeket és technológiákat állította. Ezen belül az egyik nézet szerint a gazdaságban adott számú áru van jelen. Az újabb termékek kiszorítják a piacról a régieket, így az új, jobb minőségű termékek növelik a gazdaság hatékonyságát, fenntartják annak növekedését. A másik megközelítéshez tartozik P. Romer 40 (1990), aki kidolgozta az első, tökéletlen versenyre épülő dinamikus makroökonómiai modellt. Véleménye szerint a gazdaság hatékonyságát a felhasználó szempontjainak leginkább megfelelő termék megjelenése növeli. A gazdaságot a monopolista verseny jellemzi, mert egyedül a találmány tulajdonosai képesek az új termék előállítására. Az új termékek nem váltják fel a régieket, vagyis az újak és a régiek egymással párhuzamosan léteznek. A régiek ára ugyan csökken, de nem tűnnek el. (Valentinyi, 1995) Átvezet bennünket a következő gondolategységbe a kutatási irányok másik csoportja, amely a humán tőkét, a tudás felhalmozását állítja a vizsgálat középpontjába. (Valentinyi, 1995) Egyik legkiemelkedőbb képviselője Robert E. Lucas, aki – szemben elődeivel – az egyén képzési idejéből vezette le „(…) a humántőke bővülését, ebből pedig a termelési függvényt és a gazdasági növekedést” (Szörfi 2004: 13), vagyis a mikroszinttől haladt a makroökonómiai szint felé. (Szörfi, 2004) Modelljében tehát a humán tőke megszerzését és növelését is figyelembe vette. A felhalmozást társadalmi tevékenységnek tekintette, melyhez alapvető feltétel az emberek közötti kapcsolattartás és a már megszerzett tudás másoknak való átadása. Lucas nyomdokain haladva G. S. Becker, K. M. Murphy és R. Tamura (1990) vizsgálatában megállapította, hogy azok a gazdaságok, melyek kevés humán tőkével rendelkeznek, alacsony ütemben növekednek. C. Azariadis és A. Drazen (1990) szerint azonban a gazdasági növekedéshez a humán tőkének el kell érnie egy kritikus szintet. A kritikus- vagy másképpen küszöbszint alatt az emberi tőke nem segíti a gazdasági növekedést. (Valentinyi, 1995) 1. 3. 2. Az oktatás szerepe a gazdasági növekedésben Odd Aukrust vizsgálataiban a korábban már említett termelési függvény felhasználásával igazolta az emberi tényező – alatta értve a szervezést, a szaktudást és a technikai ismereteket – fizikai tőkéhez hasonlóan fontos szerepét a gazdasági növekedés 40

Romer 1986-os tanulmánya indította el a még ma is népszerű endogén növekedéselmélet. (Stimonovits, 2005)

32

rátájának meghatározásában. (Vaizey, 1966) Bár a technikai haladás és az emberi tényező fogalma alatt Solow 41 és Aukrust hasonló tényezőket értett (Polónyi, 2002), utóbbi e részfejezetbe való sorolását az indokolja, hogy Solowhoz viszonyítva már jellemzőbben az emberi erőforrás tudásának tulajdonította a reziduumot. A növekedés magyarázatának maradékát sokan mások is a korábbiaktól eltérő tényezőknek: például a kutatásnak (Minasian, 1967), a kutatási és fejlesztési tevékenységek során létrejövő új termékek bevezetésével kapcsolatos egyfajta tanulási folyamatnak (Gustafson, 1967), a tanácsadásnak és az oktatásnak (Griliches, 1967) tulajdonították. Az oktatási beruházások hatékonyságát számszerűsítő kutatások és a szakirodalmakban megfogalmazódó kritikáik alábbi rövid áttekintése azt a célt szolgálja, hogy felvázolja az oktatás gazdasági növekedésben betöltött szerepéről való gondolkodás irányait, s hogy ezzel a következő (1. 4.) fejezetben ismertetett elméleteket, illetve az ezekkel kapcsolatos kritikákat megalapozza. Az oktatási beruházások hatékonyságát kvantifikáló kutatásokat az elemzési módszerek szerint Frederick Harbison és Charles A. Myers (Harbison–Myers, 1966) négy csoportba sorolta. 42 Az egyes csoportokba – a felosztást megalkotó szerzők példáin kívül – a szakirodalmak segítségével néhány – további – kutatási tanulmányt említünk. Ezek részletes bemutatását a témánk fókusza miatt mellőzzük. 1. Adott országban, adott időszakra vonatkozóan az oktatási költségek és a jövedelemnövekedés vagy fizikai tőkeképződés közti kapcsolatot vizsgáló kutatások. (Ld. pl. Schultz, 1983; Machlup, 1966; 1982; Kozma, 1981; Kopátsy In Tóthné, 2000) Harry G. Shaffer kritikaként kifejtette, hogy nem állítható egymással párhuzamba az emberi- és a fizikai tőkébe történő beruházás, mert az előbbi nem azzal a szándékkal történik, hogy a jövőbeni hozadék meghaladja a beruházási költségeket. Továbbá nagy különbség a kettő között, hogy az előbbi esetében nem választható el egymástól a beruházás és a fogyasztás hányada. Alapvetően azonban nem kérdőjelezte meg az emberitőke-koncepciót, s nem vitatta azt, hogy az emberekbe történő beruházás növeli a nemzeti jövedelmet. (Shaffer, 1967)

41

Ld. Solow, 1967b. Más csoportosítási lehetőséget kínál John Vaizey és Meusburger. Vaizey csoportosítása: az iskolázott és a nem iskolázott emberek közötti kereseti különbségek vizsgálata, költség-haszon elemzések, az emberi tőke becslése. (Vaizey, 1966) Meusburger korrelációs és maradványtényező számításokat különböztetett meg. (Meusburger, 1998)

42

33

2. Az oktatás nemzeti jövedelemhez való hozzájárulásának meghatározása kizárásos megközelítéssel. Az idesorolt vizsgálatok fő kérdése az, hogy a nemzeti jövedelem hányadrésze tulajdonítható a tőkének és a munkának, s hányadrésze a reziduum. (Ld. pl. Denison, 1967a, 1967b (továbbá In Harbison–Myers, 1966; In Holló, 1974); Schultz In Varga, 1998; Correa In Harbison–Myers, 1966; Griliches, 1967; Becker-MurphyTamura (1990) In Valentinyi, 1995; Azariadis-Drazen (1990) In Valentinyi, 1995) Ezek a kutatások az iskolázottságnak közvetlen termelékenység-, összességében gazdasági növekedést indukáló hatást tulajdonítottak. A kutatási eredmények értelmezésére születtek azonban olyan magyarázatok is, melyek nem állítják a közvetlen kapcsolatot a termelékenységnövelés és az iskolázottság között. Az egyik ilyen a fizikai tőke kiegészítőjenek tartotta az oktatást azért, mert a fizikai tőkébe történő növekvő beruházás magát a fizikai tőkét működtető képzett munkaerő nélkül nem gyorsítja meg a növekedést. 43 Egy más magyarázat szerint az emberi tőke lassabban használódik el, mint a fizikai tőke, ezért ugyanakkora beruházás a fizikai és az emberi tőkébe az utóbbi nagyobb termelékenységnövekedését fogja eredményezni. (Varga, 1998) A kritikát megfogalmazók egy csoportja azt kifogásolta, hogy ezek a kutatások általában homogénnek tekintik az oktatást, így nem tesznek különbséget az oktatás típusa, tárgya, színvonala és az oktatás célcsoportja között sem. (Balogh–Streeten, 1967) 44 Azok, akik a kutatásokban alkalmazott módszereket teljesen nem vetik el, azt nehezményezték,

hogy

az

oktatás

munka

minőségére

gyakorolt

hatásának

kvantifikálásához a kereseti különbségeket használták fel, vagyis a kereseti különbségeket az iskolázottsági különbségek tükröződésének tekintették, ennek igazságtartalmának minden megkérdőjelezése nélkül 45 . (Balogh–Streeten, 1963; 46 Varga, 1998) Phillips szerint: „Az elemzés egyik nehézsége, hogy a maradék tényező fontossága fejlődési fokonként változó, a fejlődő országokban általában gyengébb, és a vizsgálatok főleg a fejlett országokról készültek, amelyekben megfelelő statisztika állt rendelkezésre.” (Phillips 1968: 46) A maradék-elv vizsgálatának problémája Holló Mária szerint az, hogy ennek a tényezőnek is tőkebefektetési dimenziót adtak, illetve hogy ezt a tényezőt leszűkítették 43

Vö. Jánossy, 1975. E hiány pótlására később Jacob Mincer tett kísérletet a munkahelyi képzésekre vonatkozóan. (Harbison–Myers, 1966) 45 Kiv. Griliches, 1967. 46 A szerzőpáros szerint sok magas jövedelmű foglalkozás nem az oktatásra vezethető vissza, hanem egyfajta monopolisztikusságra: a módosabb szülők gyermektaníttatási lehetőségére, a ritkább szakmák képviselőinek pénzügyi érdekeltségére a szakmába kerülés korlátozásával. (Balogh–Streeten, 1963) 44

34

az oktatásnak vagy más konkrét tényezőnek a hatására, ezzel egyszerűsítve a kvalitatív változások bonyolult sokaságát: „Holott ez a bizonyos »maradék« – amely sem a »tőkének«, sem a »munkának«, sem más szokásos faktornak nem tulajdonítható – mindazt felöleli, ami a fejlődés folyamán változik, tehát végeredményben nem más, mint a strukturális változások összessége (…)” (Holló 1974: 195) Talán a legsúlyosabb kritikák egyike szerint a vizsgálati módszerek nem bizonyíthatják a gazdaság és az oktatás közötti ok-okozati összefüggést, hiszen a mérések eleve azon a feltételezésen alapultak, hogy az oktatás növeli az emberek termelékenységét. Tehát a fenti módszer alkalmazásával született következtetések akkor helyesek, ha az előbbi alapfeltevés is teljesül. Másrészt az alkalmazott vizsgálati módszerek

nem

alkalmasak

arra,

hogy

az

ok-okozati

összefüggés

irányát

megállapítsák. 47 Csupán az fogadható el tényként, hogy van egyfajta együttmozgás az iskolázottság és a gazdasági növekedés között. A kapcsolat irányát tekintve lehet, hogy a gazdasági növekedés az oka az iskolázottság növekedésének, de elképzelhető a fordított irány is. Az is lehet, hogy mindkettőt egy harmadik ok magyarázza. (Varga, 1998) 48 A vizsgálatok vitatottsága ellenére, érdemük ezeknek a kutatásoknak, hogy felhívták a figyelmet az oktatás társadalmi termeléshez való nem elhanyagolható hozzájárulására. (Harbison–Myers, 1966) 3. Az oktatási költségek hozamának vizsgálata. (Ld. pl. Becker, 1967 (továbbá In Harbison–Myers, 1966; In Schultz, 1983); Houthaker In Harbison–Myers, 1966.) A magyar oktatás-gazdaságtani vizsgálatok homlokterében is ez a típus állt egy ideig. (Holló, 1974) (Ld. pl. Kovács János In Holló, 1974; újabb: Varga, 1995.) A kutatások többsége az oktatási ráfordítások egyéni megtérülését vizsgálta, s ebből próbált meg következtetni az oktatás össztársadalmi hozamára. (Holló, 1974) Phillips szerint: „(…) nagyon nehéz annak a hozamát kiszámítani, amit semmivel sem lehet helyettesíteni.” (Phillips 1968: 45) A kutatások közös – kimondott vagy kimondatlan – alapvetése 49 az, hogy az iskoláztatás hatására nő az emberek termelékenysége, ami tükröződik a munkabérükben. Harbison és Myers szerint: „Nem helyes feltételeznünk, hogy az emberi erőforrások fejlesztésének fő célja maximalizálni az ember hozzájárulását a javak és 47

Hasonló megállapítást tett többek között Balogh és Streeten (Balogh–Streeten, 1967) is. A számításokkal kapcsolatos vitáról ld. bővebben Mándi, 1975. 49 Kiv. Varga, 1995. 48

35

szolgáltatások termeléséhez. Nem realisztikus eljárás, ha az oktatás hasznát az egyéni jövedelmek vagy az egész népgazdaság jövedelmeinek növekedésével mérjük.” (Harbison–Myers 1966: 35) Három kritikát fogalmaztak meg a fentiekkel szemben. Az egyik szerint az idesorolt kutatások – a második csoporthoz hasonlóan – homogénnek kezelték az oktatást, 50 s közülük csupán néhány tanulmány számolt az eltérő életkorok esetében a tapasztalati, a társadalmi státus és más társadalmi tényezők jövedelmet befolyásoló szerepével. A számításokkal kapcsolatban problémaként fogalmazták meg azt is, hogy az oktatási rendszer egyik szintje tovább vezethet egy másikhoz, s azok a vizsgálatok, amelyek ezzel nem számoltak, kisebbre becsülték az alacsonyabb szint valóságos értékét. Harmadikként: a vizsgálatok egy része az egyénekből indulva csupán a magánhasznot mérte, mert azt feltételezték, hogy a bér a piacgazdaságban a termelékenységi különbségeket tükrözi, noha egyes társadalmi csoportok érdekeik érvényesítése során – például szakszervezetek közreműködésével – torzíthatják egy nemzetgazdaságon belül a kereseti arányokat. (Harbison–Myers, 1966) Harbison azt is hozzátette, hogy az oktatás hozamát az egész aktív életre kellene kivetíteni. (Harbison, 1968b) Bombach szerint: „A képzés társadalmi hasznát az egyéni hasznosság alapján mérni olyan butaság, mint egy vasútrendszer hasznát a gazdaság számára abból megállapítani, hogy mekkora hasznot hajt a vasúttársaságok számára.” (Vámos 1989: 33) John Vaizey határozottan felhívta a figyelmet az egyéni jövedelmet befolyásoló olyan hatásokra, mint a szülői ház vagyoni helyzete, amely egyrészt magasabb iskolázásra, másrészt kedvezőbb munka-, életpályastarthoz vezet. Továbbá nagy különbségek lehetnek az egyéni és társadalmi megtérülés között is, hiszen például a középiskolai tanárok kevesebbet keresnek, mint az ügynökök, mégis nagyobb a társadalmi hasznuk. Ez azonban a tőkés társadalom jövedelemelosztási problémája. (Mándi, 1975) Holló Vaizeyhez hasonlóan közös hibájuknak azt tekintette, hogy az oktatás hozamát a pénzbeli megtérülésre korlátozták, bár néhányan megfogalmazták a nem számszerűsíthető nem anyagi, az oktatás ún. externális hozamait is. Kiemelte, hogy amikor az egyén és családja dönt a továbbtanulás szándékát és irányát illetően, nem pusztán a tanulás jövőbeli keresetben megmutatkozó hozamát mérlegelik, hanem egy sor más dolgot, mint például a család oktatásba történő beruházási lehetősége, az egyén

50

Kiv. Becker. (Schultz, 1983)

36

érdeklődése. Holló nem vitatta az oktatás gazdaságossága kérdéseinek és a számításoknak a fontosságát, de megfogalmazta, hogy „(…) népgazdasági szinten nem lehet az oktatás gazdaságosságának más kritériuma, mint hogy az oktatás által kialakított szakmastruktúra összhangban van-e a népgazdaság egészének ágazati és termelési arányaival, az éppen kiképzett munkaerő aktív évei folyamán objektíven elérhető technikai szinttel stb.” (Holló 1974: 202-203) Szerinte ha az egyensúlyi (a gazdasági fejlettség szempontjából szükséges) szintnél többet, illetve magasabb szinten, vagy éppen kevesebbet, illetve alacsonyabb szinten képeznek, akkor az oktatás gazdaságtalan. (Holló, 1974) 4. Komparatív vizsgálatok a beiskolázási arányokra és a nemzeti jövedelmekre vonatkozóan. (Ld. pl. Svennilson–Edding–Elvin (1962) In Harbison–Myers, 1966; Harbison–Myers In Holló, 1974; In Mándi, 1975; Czukor In Holló, 1974; Galeson, Pyatt In Holló, 1974; Edding In Mándi, 1975; In Polónyi, 2002; Jánossy, 1975, Hicks In Varga, 1998; Polónyi–Timár, 2001; Polónyi, 2005b) Ezek a kutatások az országok fejlettségi szintje és az oktatási beruházások közötti összefüggést vizsgálták. Egy részük azonban az oktatás és a gazdasági növekedés összefüggésének irányát nyitva hagyták. 51 Néhány újabb külföldi kutatás azonban választ keresett az ok-okozati kapcsolat irányára is. Például Wheeler, Mingat és Tan eredményei alátámasztották azt a feltételezést, hogy az oktatási befektetések hatnak a gazdaság későbbi fejlődésére. Mingat és Tan – endogén növekedéselméletre alapozott – vizsgálatából az derült ki, hogy az alsó fokú oktatásban való részvételi arány az alacsony és közepes jövedelmű országokban, a középfokú a közepes, a felsőfokú a magas jövedelmű országokban befolyásolta szignifikánsan a gazdasági növekedést. Englander és Gurney a termelékenységnövekedés változására három, két pozitívan és egy negatívan ható, magyarázó változót talált. Ezek közül a növekedésre pozitívan hat a középfokú oktatásban való részvétel. Az eredmények tehát megerősítették az emberi tőke növekedésének gazdasági fejlődéshez való hozzájárulását, de a hozzájárulás mértékének meghatározása bizonytalan maradt. (Varga 1998) A kritikák a vizsgálatokban alkalmazott korrelációs számításokat, a gazdasági fejlettség iskolázottsági szint általi meghatározottságára szűkített értelmezését, valamint a

51

használt

oktatási

indikátorok

érvényességét

vették

célba.

Ahogy

már

Ld. pl. Harbison–Myers In Holló, 1974; Czukor In Holló, 1974.

37

megfogalmazódott,

a

korrelációs

számítások

nem

alkalmasak

az

egymással

összefüggésben álló tényezők közötti ok-okozat irányának tisztázására. Harbison és Meyers kritikájában azt fogalmazta meg, hogy az iskolázottság jó fokmérője lehet egy ország társadalmának, gazdaságának fejlettségére, de önmagában kevés, mert szükség van a megfelelő intézményekre, szervezetekre és a termelő vállalatokba való fizikai tőkeberuházásokra is. Továbbá befolyásolja a gazdaság fejlődését az adott ország földrajzi elhelyezkedése, politikai és egyéb kapcsolatrendszere is. (Harbison–Myers, 1966) 52 Az egyes oktatási indikátorok pedig (mint amilyen például az írástudatlanok aránya a népességen belül, az általános iskolai beiskolázás) csak egy bizonyos fejlettségi szintig mutat korrelációt a fejlődéssel, mert egy fejlettségi szint felett telítettséget ér el, így megszűnik szignifikáns lenni. Azaz már nem alkalmas a fejlettségi szintek összehasonlítására. (Holló, 1974; Meusburger, 1998) Maga a gazdasági fejlettség mérésére használt GDP is kifogásolható több szempontból. 53 Sebestyén Tibor (Sebestyén, 1999) szerint vannak jobb mérőszámok 54 , de ennek tárgyalása meghaladja kereteinket. Kritikaként fogalmazódott meg az is, hogy a számítások során általában a vizsgálatkor iskolába járók arányait hozták összefüggésbe a gazdasági fejlettséggel, ugyanakkor ez utóbbi sokkal inkább a korábbi évtizedekben munkaerőpiacra kilépettek tudásszínvonalától függhet. (Mándi, 1975) Holló kétségbe vonta az oktatás gazdasági fejlődést gyorsító szerepét, s cáfolta azt a feltevést, „(…) amely szerint értelmes célkitűzés oksági kapcsolatot keresni a fejlődéssel együtt folyamatosan változó értékeket mutató »humán« és »gazdasági« indikátorok között. (…) mindezek a parciális mutatók ugyanazt a fejlettségi szintet érzékelik, csak más-más oldalról. A gazdasági és társadalmi fejlődés: egyetlen, komplex folyamat, amelynek csupán egy-egy vetületét érzékelhetjük a fejlettségi szintet jelző különféle mutatókon keresztül.” (Holló 1974: 217-218) Azaz a vizsgált mutatók, bármely csoportba (humán vagy ökonómiai) tartoznak, az adott fejlettséghez tartozó, 52

Többek között Phillips is javasolta a komparatív vizsgálatokban a GDP használatán felül olyan társadalmi mutatószámok használatát, mint pl. születési arányszám, mezőgazdasági keresők, egy kórházi ágyra jutó lakosok száma, újságfogyasztás a népesség százalékában, rádiókészülékek a népesség százalékarányában. Szerinte az összehasonlítás félrevezető lehet, ha nem vesznek figyelembe olyan tényezőket, mint pl. a gazdasági és igazgatási struktúra költségei, változatai. (Phillips, 1968) 53 Már Kuznets is megfogalmazta a nemzeti jövedelem fejlődési mutatóként való értelmezésének korlátját. Az elsők között mutatott rá ezzel kapcsolatban arra, hogy a termelési tevékenységek piacosodása, a termelési folyamatok komplexebbé válása, a szervezetek változása torzítja a fejlettebb országok számszerűen megragadható fejlettségi szintjét. (Bekker, 2005) Phillips szerint az jelent problémát, hogy a nemzeti jövedelemből az oktatásra való ráfordítás hányadosa változik a népesség korösszetételével, de befolyásolja az eredményeket az oktatási költségek nagy részét elfogyasztó oktatószemélyzet jövedelme is. (Phillips, 1968) 54 Ld. részletesebben Sebestyén, 1999.

38

adott szempontból látható struktúrát jellemzik. Ha valamelyik mutató eltér a fejlettségi szintnek megfelelőtől, akkor ott szükséges az oksági kapcsolat keresése. (Holló, 1974) Az oktatás gazdasági növekedésben betöltött szerepét vizsgáló kutatások és kritikáik fenti rövid áttekintése részben már a következő fejezetben tárgyalandó emberi erőforrással foglalkozó elméletek megalapozói, illetve helyességük ellenőrzői.

1. 4. A XX. századi emberi erőforrás gazdasági szerepét vizsgáló teóriák 1. 4. 1. Fogalmak A magyar és külföldi szakirodalomban számos, egymást teljesen nem lefedő fogalommal találkozunk az ember mint termelési tényező megnevezésére. Például Schultz, Samuelson és Kovács János az emberi tőke, Kopátsy Sándor és Kővári György a szellemi tőke, Mihalik István a humán tőke, Harbison, Meyer és Chikán Attila az emberi erőforrás, Kozma Ferenc az emberi tényező fogalmát használta. A fenti sorban az emberi tőke (human capital) a legnagyobb múltra visszatekintő fogalom a közgazdaságtanban. 55 Kezdetben Petty, s például a XIX. században Say a tőke fogalmát terjesztették ki az emberre. „A tőke a közgazdaságtanban azokat a termelt javakat jelenti, amelyek felhasználásával növelhető a javak jövőbeni termelése. Másképpen (…) olyan jószág, ami felhasználható más jószágok előállítására.” (Tóthné 2000: 9) Vagyis termelt termelési tényező. Petty és Say az emberi tőke alatt a munkás tőkéjét: a tudását értették, melyért cserébe egyfajta ellenszolgáltatást kap a tőkéstől. A XX. század derekán az emberi tőkének már más lett a tartalma: a lényege nem a cserében ragadható meg, hanem abban, hogy a gazdaság növekedéséhez milyen mértékben járul hozzá. Schultz ugyan a tőke egyik megjelenési formájának tartotta, de elődein túllépve kutatásokkal és elméleti megfontolásokkal igazolta az emberi tényező gazdasági fejlődéshez való hozzájárulását (Kovács, 1983), továbbá foglalkozott a fejlesztésével, a fizikai tőkétől eltérő jellemzőivel (Schultz, 1983). Samuelson és Nordhaus szűkebb fogalmi terjedelmet értett alatta: az emberi tőke a „(…) tanulmányokba való idő- és pénzbefektetés, az a hasznos és értékes tudásállomány, amelyet az oktatás vagy képzés során halmoznak fel”. (Samuelson–Nordhaus 1987:

55

Ld. William Petty a fogalom megalkotója.

39

919) Nem folytatva a fogalmak sorát, csupán az erőforrás fogalmát emeljük ki. Az erőforrás fogalmán a közgazdaságtudományban és az emberi erőforrás menedzsmentben anyagi és nem anyagi tényezőket értenek, melyek korlátozott mennyiségben állnak rendelkezésre és velük termelni lehet. Munkánkban az emberi tőke, a humán tőke és az emberi erőforrás fogalmát szinonimaként használjuk. Polónyi (Polónyi, 2002) Schultz nyomán az emberi tőke sajátosságainak tekintette a következőket: ez a tőkefajta nem választható el a birtokos személytől; az egyéni és a társadalmi haszna miatt egyéni és közösségi befektetéssel szerezhető meg; eredetét tekintve öröklött és szerzett vagyis tanult tudásból áll (a gazdaságilag fejlettebb társadalmakban az utóbbi nagyobb arányú); csak exteriorizált formában érzékelhető. Hatásának két formája van: a külső vagy másképpen extern és a belső. A belső hatás (iskolázottság, munkahelyi továbbképzés, egészségi állapot) eredményeképpen elemezhető az egyéni haszon vagy másképpen egyéni hozadék, megtérülési ráta. Az emberi tőke külső hatásai lehetnek az externális hozamok, melyeknek általában két fajtáját különböztetik meg. 56 Ezek a társadalmi és a szűkebb környezetet (pl. munkahelyet, szomszédságot) érintő externalitások. Előbbihez sorolható például a demokratikus intézmények hatékony működése 57 , a változó technikai környezethez igazodó alkalmazkodóképesség fejlődése, az alacsonyabb egészségügyi és szociális kiadások,

az

alacsonyabb

bűnözési

ráták,

az

ágazatokban

fellépő

termelékenységnövekedés, a gazdasági növekedés stb. Az utóbbihoz tartozhat például a fejlettebb munkahelyi együttműködési készség, a közvetlen lakókörnyezetre ható iskolázottság. A fentieken kívül a szakirodalom megkülönbözteti még a tovagyűrűződő hatásokat (spill-over effects), amelyek túlmutatnak a közvetlen környezeten. Ilyen például a brain drain vagy épp a migráció. (Semjén, 1999; Balázs, 2004) A fentiek értelmében az emberi erőforrás megtérüléséről nem csak az egyén és a gazdaság, hanem a társadalom szempontjából is kell beszélni. (Polónyi, 2002; Balázs, 2004) A következőkben Varga Júlia (Varga, 1998) emberi erőforrás gazdasági szerepét vizsgáló teóriákra vonatkozó csoportosítását követve tárgyaljuk a humán- vagy emberitőke-, a munkaerő-szükségleten alapuló és a szűrő-elméleteket. Az emberitőke56

Vö. Szalai Ákos csoportosításával, aki az extern hatásokat gazdaságiakra és társadalmi-politikaira osztotta. (Szalai 2005: 13-15) 57 Friedman szerint: „Egy stabil és demokratikus társadalom elképzelhetetlen polgárainak egy minimális szintű írni-olvasni tudása és tudományos ismerete, valamint bizonyos közös értékek széleskörű elfogadása nélkül. Az oktatás mindkettőhöz hozzá tud járulni. (…) Az én gyermekem oktatása hozzájárul a te jólétedhez azáltal, hogy előmozdítja egy stabil és demokratikus társadalom kialakulását.” (Friedman 1996: 95)

40

elmélet és a szűrő-elmélet közös alapja a neoklasszikus közgazdaságtani iskola, amely feltételezi a tökéletes piaci versenyt, s a gazdasági rendszer ehhez való rugalmas alkalmazkodását. A munkaerő-szükséglethez igazító oktatástervezés alapja az intézményi közgazdaságtani iskola. Ennek kiindulópontja az, hogy a hatékony piaci működést rugalmatlanságok (a piaci tökéletlenségek (tökéletes információ hiánya, termelési tényezők véges helyettesíthetősége), a gazdaság intézményrendszere) korlátozzák. (Varga, 1998) 1. 4. 2. Az emberitőke-elmélet fő képviselői A klasszikus közgazdaságtani elképzelések általában „(…) az emberi erőforrásokat nem kezelték nyíltan a tőke valamilyen formájaként, amelyet termelőeszközök állítanak elő és amely beruházás eredménye, ezért akadálytalanul fennmaradhatott a munkaerő klasszikus felfogása, amely szerint az nem más, mint csekély tudás és szakképzettséget kívánó manuális munkavégzés képessége, olyan képesség, amellyel – e felfogás szerint – a dolgozók nagyjából egyformán rendelkeznek.” (Schultz 1983: 51) 58 A kutatások a munkásokat minőségi jellemzőik vizsgálata nélkül, homogénként kezelve, csupán számszerűen összesítették. (Schultz, 1983) Az emberi tőke mérésére tett kísérletek még esetlegesek voltak, s a közgazdasági modellek részévé is csak később váltak. (Varga, 1998) „Amint a gazdaságtörténeti elemzés mélyebb és mélyebb rétegeihez érkezünk, úgy válik mindinkább nyilvánvalóvá, hogy a gazdaság növekedése, mozgástörvényei egyre kevésbé magyarázhatók meg kizárólag gazdasági tényezőkből (…) a gazdaság rugalmassága (…) éppen az „emberi tényezőkön” múlik.” (Berend 1978: 217) Az ehhez hasonló gondolatok vezették az elmúlt század hatvanas éveiben az emberitőke-elmélet kidolgozóit és átformálóit. Szerintük az emberi tőke fejlesztésének s – kiemelve ennek fő helyszínét – az oktatásnak kiemelkedő szerepe van a gazdaság működésének és növekedésének biztosításában. Az 1960-as években kialakult emberitőke-elmélet megfogalmazása Jacob Mincer, Theodore W. Schultz és Gary Becker nevéhez köthető. Az alábbiakban részletesebben az utolsó kettővel foglalkozunk.

58

Kivételként ki kell említeni például a már említett Adam Smitht, aki az ország lakosságának minden hasznos képességét a tőke részének tekintette, H. von Thünent, aki az előbbi nézetet meghaladva ártalmasnak tartotta az ember nem tőkének való tekintését (különösen a háborúkban), valamint Irwing Fischert, aki szintén a tőke részének tekintette az embert. (Schultz, 1983)

41

Theodore W. Schultz. 59 Schultz az emberi tőke gazdaságban betöltött szerepét makroökonómiai megközelítésben és a termelés oldaláról vizsgálta. Az emberi tőkének tulajdonította a gazdasági növekedés magyarázatából hiányzó maradéktényezőt, s ennek egyik legfőbb bizonyítékát a második világháború utáni gyors helyreállítási periódusban látta, amikor is a fizikai tőke nagy része elpusztult. 60 Ugyanekkor az emberi tőke hiányát látta a fejletlenebb területek gazdasági nehézségeiben. Hangsúlyozta, hogy az emberi tőke olyan számottevő tényező a gazdaság fejlődésében, hogy a növekedés tervezésében, az erőforrások elosztásánál összhangban kell lennie az alternatív beruházásokkal, mert ha az emberi képességek fejlesztését szem elől tévesztjük, akkor az a gazdasági növekedés gátjává válik. Elődeivel szemben megkülönböztette az emberi erőforrások mennyiségi (a hasznos munkában résztvevők aránya, ledolgozott munkaórák száma) és minőségi oldalát. Elméletében és vizsgálataiban ez utóbbira koncentrált. Az emberi tőkét növelő tevékenységeket – mai szemmel is – széleskörűen értelmezve az egészségügyi szolgáltatások, a munka közbeni képzés (beleértve a régi típusú tanoncképzést is), a formális elemi-, közép- és felsőfokú oktatás, a nem vállalatok által szervezett felnőttképzési programok, a változó munkalehetőségekhez való alkalmazkodás jegyében az egyéni és családi vándorlás öt csoportjába sorolta. S bár megfogalmazta ezen tevékenységek esetében a beruházás és a fogyasztás értelmezésének nehézségét, alapvetően egyéni és társadalmi beruházásnak tekintette őket, ezzel egyben kaput nyitva elmélete kritikájára. 61 Az emberbe való beruházás nézete szerint növeli a termelői és fogyasztói képességeket, s az ilyen beruházások tömegmérete miatt befolyásolja az országos megtakarítást, a tőkeképződést, vagyis a gazdaság fejlődését. A viszonylag hosszú élettartama miatt az emberi tőkébe történő beruházás többel növeli az állományt ugyanennyi nem emberi tőkébe való beruházáshoz viszonyítva. Ugyanekkor a beruházások nem fejeződhetnek be a kötelező iskoláztatással, mert az emberi tőke is elavulhat. Azaz az emberi tőke képződése az egész életre szól. (Schultz, 1983) Ezzel mintegy az élethosszig tartó tanulás gondolatát fogalmazta meg. Shchultz felvetette, nem tudni, lehetséges-e az, hogy ami az egyéni beruházás szempontjából nem, az társadalmi szempontból hatékony. Megfogalmazta kétségeit a felsőoktatás externális hozamaival kapcsolatban is: „Nem nyilvánvaló, hogy az 59

Theodore W. Schultz (1902-1998) Hasonlóan gondolkodott később Jánossy Ferenc (Jánossy, 1975) is, akinek a nézeteit később ismertetjük. 61 Ld. pl. Shaffer, 1967. 60

42

egyetemi

diplomával

rendelkezők

politikai

önérdeke

felelősebb

állampolgári

magatartásban vagy tökéletesebb kormányzatban nyilvánul meg, mint mondjuk a középiskolát végzettek önérdeke.” (Schultz 1983: 200) Ezért hibának tartotta a társadalmi externális hozamok többszörös számba vételét. A

munkaerő

gazdasági

szerepében

döntő

fontosságúnak

tekintette

a

szakképzettséget, amely „(…) tartósabb, mint a nem emberi, újratermelhető tőke legtöbb formája.” (Schultz 1983: 141) Olyan hosszú és költséges folyamat eredményeképpen alakul ki, hogy beruházási folyamatnak tekinthető. 62 Ugyanekkor felhívta a figyelmet arra, hogy az oktatási beruházás nem tekinthető homogénnek, mert „(…) óriási különbségek vannak egyes regionális egységek között az oktatás minőségében valamennyi szinten.” (Schultz 1983: 162) A felsőoktatás és a munkaerőpiac kapcsolatát vizsgáló munka szempontjából különösen aktuális, hogy egyrészt a felsőoktatás szervezetét és finanszírozását tekintve is hangsúlyozta, az általa képzett emberi tőke nem homogén, értéke nem az eredeti beruházási költségektől, hanem a felsőoktatás nyújtotta szolgáltatás értékétől függ. Másrészt a felsőoktatás emberi tőkére gyakorolt fejlesztő hatása sem tekinthető homogénnek, mert az „(…) egyének vele született képességeinek különbsége az oktatási beruházások hasznosítása tekintetében valószínűleg változatlanul megmarad a népesség egészére nézve, de a képességek eloszlása a főiskolát látogatók között az idők folyamán változik, ahogy az egyes korosztályokban a főiskolába járók aránya növekszik.” (Schultz 1983: 191) A felsőoktatásnak

három

funkciót

tulajdonított:

a

tehetségkutatást,

amelyet

a

közgazdaságtan elhanyagolt területének tartott, az oktatást és a kutatást. E gondolataiban visszaköszönnek napjaink dilemmái a felsőoktatás minőségével, illetve a felsőoktatás funkcióival kapcsolatban. Az oktatás által képzett tőke termelőszolgáltatása értékének becslését a munkaerő-piaci bérek formájában megmutatkozó ár segíti. Beckerrel egyetértve azt vallotta, hogy az oktatás általában, de a felsőoktatás is megváltoztatja a jövedelmek személyi allokációját: „A felsőoktatás kétségtelenül hat a személyijövedelemeloszlására; egyes egyének és családok kétségtelenül nyernek bizonyos jövőbeli jövedelmet, mégpedig részben mások kárára. Hogy ez általában regresszív vagy 62

Magát a népességet is szűkös erőforrásnak tekintette. Olyan gazdasági értéket tulajdonított neki, amelynek a megszerzése beruházásnak tekinthető költségekkel jár. A gazdaság és a társadalom számára tehát a népesség minőségi javulása döntő tényező. Ebből következően a szegénység felszámolása fontos feladat, melyben az oktatásnak nagy szerepe van. (Schultz, 1983) Vö. Malthus, valamint Webb és Webb hasonló gondolataival.

43

progresszív-e, az a felsőoktatás személyes költségeinek és személyes hozamainak az eloszlásán múlik.” (Schultz 1983: 191-192) Fontos szempontnak tartotta az oktatási erőforrások elosztásának hatékonyságát, bár megjegyezte, hogy az egyéni és a társadalmi megtérülés rátáinak arányosságára vonatkozóan nincs elég információ. 63 Gary Stanley Becker.64 Becker kutatásai, nézetei kiterjedtek többek között a bűnözés, az addikció, a család, a válás, a termékenység, az emberi tőke, a diszkrimináció mikroökonómiai szempontú vizsgálatára. (Szántó, 2005) Őt tekintik az emberi tőkével kapcsolatos kutatások atyjának. 65 Munkássága során többek között az emberi erőforrásba való befektetések hatékonyságával foglalkozott, figyelmét elsősorban az emberi tőke családdal, illetve gyermekneveléssel való kapcsolatára fordítva. (Tóthné, 2000) Az első kutatásaiban a középiskola és a felsőoktatás megtérülését vizsgálta az Egyesült Államokban. 66 Az oktatást magánbefektetésnek tekintette, s mint ilyet vizsgálta az egyéni, családi iskolázási beruházásokat, a tanulás miatt kieső jövedelmet, és ezeket szembeállította a jövőben várható keresettel az alacsonyabb és a magasabb iskolai

végzettség

szempontjából.

(Polónyi,

2002)

Vizsgálta

azt,

hogy

a

keresetkülönbséget milyen mértékben határozza meg az oktatás és milyen más 63

A társadalmi megtérülési ráták számítására Magyarországon Varga Júlia (Varga, 1995) elsőként tett kísérletet, mind az egyéni, mind a társadalmi megtérülés számításainál az egyéni béreket véve kiindulási pontnak. A számításokban az externális hozammal nem számolt, így a kapott eredmények a megtérülési rátákat lefele torzíthatják. A jövedelmek akkor mérik jól az oktatásból származó többlethozamot, ha követik az oktatás nyújtotta termelékenységnövekedésből származó többletkimenetet. Schultzhoz hasonlóan megállapította, hogy ez mennyire így van, arról nincsenek ismeretek, így a torzítás iránya és mértéke sem ismert. A számítások alapján megfigyelhető, hogy időben változik az egyes iskolafokozatok egyéni és társadalmi megtérülési rátája is. „A felsőoktatás társadalmi megtérülési rátái rendkívül alacsonyak. A határ- és átlagköltségekre vonatkozó számítások viszont azt mutatják, a felsőoktatás további expanziója javíthatja a megtérülési rátákat. Nagyon is valószínű, hogy az 1986 és 1993 közötti kismértékű javulást a felsőoktatás társadalmi megtérülési rátájában éppen az okozta, hogy ebben az időszakban a hallgatólétszám jelentősen emelkedett.” (Varga 1995: 603) „A fejlett országokban a társadalmi megtérülési ráta 1½-2-szer kisebb, mint az egyéni megtérülés rátája, a fejletlenebbekben pedig ennél nagyobb a különbség. (…) A tapasztalat szerint minél fejletlenebb egy ország, annál inkább meghaladja az egyéni megtérülés rátája a társadalmit.” (Vámos A felsőoktatás financiális kérdései: 16) Friedman megfogalmazásában: „A társadalmi haszon feltehetőleg a legalsó szintű képzésnél a legnagyobb, ahol a tananyag tartalmilag a legegységesebb és a képzés szintjének növekedésével folyamatosan csökken. De még ez a megállapítás sem általános érvényű.” (Friedman 1996: 97) Hasonló megálapítást tett Szalai Ákos is: „(…) az egyén és a társadalmi hasznok aránya az oktatás felsőbb szakaszaiban egyértelműen az egyéni hasznok irányába tolódik el. Ahogy a képzés egyre specializáltabb lesz, úgy várhatóan az ott megszerezhető ismeretek hozama egyre inkább többletjövedelemként jelentkezik.” (Szalai 2005: 12) Varga az oktatáson belül azokat a szinteket javasolta fejleszteni, melyek társadalmi megtérülési rátái magasabbak. Ennek a kívánalomnak hazánkban a középiskola felel meg, ezért ezt tekintette fejlesztendő területnek. 64 Gary Stanley Becker (1930- ) 65 Kritikáját ld. Shaffer, 1967. 66 Ld. pl. Becker, 1967.

44

képességet fejlesztő, illetve jellemző tényezők, így az egészségi állapot, az iskolai eredmények. Eredményei alapján az oktatásnak tulajdonította a meghatározó jelentőséget. (Schultz, 1983) Kutatásaira alapozva azt fogalmazta meg, hogy a tanulás a jövendő haszonért való beruházás. A család e tekintetben pedig fogyasztó, termelő és beruházó

is,

így

jövedelmét

saját

fogyasztására,

emberi

beruházásra

(pl.

gyermeknevelés) és megtakarításra fordítja. A beruházási döntéseinél ezért figyelembe kell vennie, hogy az egyensúlyban álljon a későbbi haszonnal. Elméletében csak a humán tőkeképződést szolgáló tartós fogyasztást – így kihagyva például a létfenntartást biztosító fogyasztást – és beruházást vonta be a gazdasági növekedést magyarázó neoklasszikus növekedési modell maradéktényezőjébe. (Tóthné, 2000) „Human Capital” (1964) könyvében Schultz emberitőke-koncepcióját véve alapul, párhuzamba állította egymással a fizikai és a humán tőkébe történő beruházást. Nézete szerint a beruházásokra a piac szereplői azért vállalkoznak, mert idővel a beruházások hozama felülmúlja a beruházási költségeket. „Az emberi tőkébe felhalmozása tehát „egy lépés hátra, két lépés előre” típusú, racionális és indirekt stratégia.” (Szántó 2005: 542) A munkahelyi betanítás és a bérnövekedés kapcsolatát vizsgálva megfigyelte, hogy „(…) a munka közbeni képzés kezdetben csökkenti és csak később emeli a munkások tiszta keresetét. Ez a tétel egyúttal magyarázatot ad arra, hogy „a jövedelem és az életkor közötti összefüggést leíró görbe meredekebb” a szakképzett, mint a szakképzetlen munkások esetében”. (Schultz 1983: 63) Marshall 1890-es munkájára építve vizsgálta a munkahelyi képzéseket is. Különbséget tett aszerint, hogy a vállalatok számára speciális, vagy más vállalatok számára is használható, munkavállalói termelékenységnövelő, vagyis általános képzésről van-e szó. Az előbbiek esetében megfigyelte a munkaadó és az alkalmazottak képzési költségmegosztását, míg az utóbbiak esetében a képzésbe történő beruházás munkavállalóra terhelődését. (Glennerster, 1999) A két teoretikust összehasonlítva megállapítható, hogy Schultz az emberitőkekoncepciójának

empirikus

alkalmazásakor

elsősorban

a

gazdasági

növekedés

magyarázatára törekedett. (Szántó, 2005) Becker mikroökonómiai modellben szemlélte Schultzhoz hasonló nézeteit, s többek között a személyes döntéseken keresztül keresett választ az oktatásba történő beruházás kérdéskörére. Ugyanekkor az elmélet Becker általi alkalmazása elsősorban a munkabérek életkor és nem szerinti megoszlásának különbségeire, a munkahelyi tapasztalatok, az életkor és a bér közötti összefüggések feltárására, valamint a munkaerő-piaci diszkriminációra koncentrált. (Szántó, 2005) 45

Az emberitőke-teória lényegét összefoglalva azt mondhatjuk, hogy az „(…) emberi tőke elméletének a feltételezése szerint az emberek az oktatás, képzés révén beruházásokat végeznek saját termelőképességükbe. Ezek a beruházások növelik termelőképességüket, termelékenységüket és így munkájuk piaci értékét. Ezért jövőbeli keresetük is magasabb lesz.” (Varga 1998: 13) A beruházásként való értelmezés pedig lehetővé tette a fizikai tőke esetében is használt költség-haszon elemzéssel történő jövedelmezőség mérést. (Varga, 1998) Az elméletet sok kritika érte elsősorban a vizsgálati megközelítések és az elméleti alapvetések oldaláról. Az előbbit illetően: a mikroökonómiai vizsgálatok hátránya, hogy az oktatásra fordított kiadások megtérülésénél csak a pénzbeli hasznot veszik figyelembe, így általában figyelmen kívül hagyták a nem anyagi hasznot. A másik iskoláztatásra vonatkozó egyéni döntéseket érintő kérdés, hogy vajon az iskola(fok)-választásban mennyire hangsúlyos a gazdasági előnyök figyelembevétele, illetve ezzel összefüggésben, hogy milyen az egyén, illetve családja informáltsága a várható gazdasági előnyökről. Schultz szerint az egyéni beruházási döntéseket az induló fizetések és a negyvenes életkorban járók kereseti helyzete befolyásolja, vagyis viszonylag rövid időhorizontot ölelnek fel. A beruházási döntések bizonytalansága azonban csökkenthető a szakmára szakosító oktatás későbbi időre való halasztásával. (Polónyi, 2002) A megszületett elméletek általános érvényességét azonban befolyásolják olyan definíciós problémák is, mint például az, hogy az oktatási kiadások közül melyek definiálhatók beruházásnak, s melyek fogyasztásnak. A vizsgálatokból hiányzik általában az ún. külső gazdasági externáliáknak, a piacnak, benne a tőkepiacnak, az információ tökéletlenségének a figyelembe vétele (Varga, 1998), az egyes szakmai végzettségek

megszerzési

korlátainak

és

a

foglalkoztatási

feltételeknek

a

differenciálása 67 . Hiányos továbbá az országok közötti, az országon belül a területi különbségeknek, vagyis a regionális dimenziónak, a foglalkozásoknak, a képző

67

Vagyis a kínálati monoplóiumoknak, illetve monopszóniumoknak a figyelembe vétele. Az emberi tőke esetében akkor beszélhetünk kínálati monopólium kialakulásáról, amikor egy képzési programba felvehetők számát korlátozza az állam, és a foglalkoztatást adott képzettséggel való rendelkezéshez vagy például olyan más korlátozó tényezőhöz kötik, mint például a jogászok esetében a kamarai tagság. Ennek az a következménye, hogy az adott területen az adott végzettséggel rendelkező emberi tőke ára növekszik, s vele együtt a keresetek is. (Varga, 1998) J. Robinzon monopszóniának nevezi a keresleti oldalon levő monopóliumot, vagyis azt, amikor a vevő bizonyos termékek felvevőpiacát monopolizálja. (Mátyás, 1973) Ekkor egy emberi tőkefajtának csak egy felvásárlója, munkáltatója van. Itt a képzettség speciálissá minősül másokkal szemben, melynek következtében a kompetitív bérnél alacsonyabbat kap a munkavállaló. (Varga, 1998)

46

intézmények színvonalának, a társadalmi réteghez való tartozásnak, az idődimenziónak (hiszen a fizikai és az emberi tőke gazdasági értéke nem állandó) az elemzési és értelmezési szempontokba való bevonása, (Meusburger, 1998) noha ezek fontosságát már felismerték. Az emberitőke-elmélet jelentős eredménye azonban, hogy már megkíséreltek olyan kérdéseket megválaszolni, mint az oktatásnak a gazdaság fejlődésében betöltött szerepe, magyarázták a jövedelemnagyság–életkor és a jövedelemnagyság–iskolai végzettség világszerte hasonló görbéjét, megkísérelték számba venni az oktatás ún. járulékos hozamát vagy másképpen az oktatás externális hatását, s így annak köz- és magánhasznát, hozamát. Az egyes vizsgálatok többek között összefüggést tártak fel az iskolai végzettség és a gazdasági növekedés, 68 az előbbi és az életkeresetek, valamint az egyes nemzetgazdaságok fejlettségi szintjének kapcsolatában. Erényük, hogy az emberi erőforrás tanulmányozására a fizikai tőke vizsgálatára alkalmazott módszereket vezettek be, lehetővé téve így a két tőkefajta összehasonlítását. Összességében tehát továbbfejlesztették az emberi tudásnak és az oktatásnak a gazdasági növekedésben játszott szerepéről való gondolkodást, s ezzel az elmélet nagymértékben hozzájárult a humán erőforrások fejlesztésének felértékelődéséhez. (Varga, 1998) 1. 4. 3. A munkaerő-szükségleten alapuló elmélet és néhány hazai képviselője A munkaerő-szükségleten alapuló megközelítést a II. világháborút követően a fejlett tőkés országokban a gazdasági növekedés hatására kialakult munkaerőhiány, a fokozódó iskolázási igények, a fejlődő országokban a gazdasági modernizáció szükséglete, a szocialista országokban a központi tervezés indukálta. (Polónyi, 2002) 69 Az elmélet alapvetően Parnes, Bombach és Harris munkái alapján kialakított kínálatszükségleti modell azon elméleti feltételezésére épít, mely szerint „(…) a gazdasági növekedés adott üteméhez adott szakemberszükséglet és iskolázottság-szükséglet tartozik.” (Mándi 1975: 39) Másként megfogalmazva a gazdasági növekedés záloga a 68

A kutatások alapján az eltérő fejlettségű országcsoportokban az oktatási rendszer egyes szintjeinek azonban eltérő mértékű a hozzájárulása a gazdasági növekedéshez: „(…) míg az alacsony fejlettségi szintű országokban az alapoktatásnak erőteljes és a középfokú oktatásnak is érzékelhető a hatása a gazdasági növekedésre, az OECD-országokban ez a felsőoktatás esetében mutatkozik.” (Balázs 2004: 8) 69 „A munkaerő szerepének előtérbe nyomulása szükségessé teszi a tudományos alapon nyugvó munkaerőgazdálkodást. A munkaerőgazdálkodás, így különösen a nemzetgazdaság hosszú távú igényeinek előbecslése, a modern ipari állam egyik fontos funkciója. Ez a gyakorlati teendő egyenesen következik az oktatás és a gazdasági fejlődés közötti összefüggés felismeréséből.” (Friedrich Edding gondolatai alapján Mándi 1975: 32)

47

munkaerő foglalkoztatási és képzettségi sajátosságainak gazdasági igényekhez történő illesztése. (Polónyi, 2002) „(…) abból indul ki, hogy tervezés nélkül a különbözően képzett munkavállalókból állandóan hiány, illetve felesleg keletkezik, mivel megfelelő jelzések hiányában az egyének nem képesek előre látni a szakmák iránti kereslet jövőbeli alakulását. Ennek egyrészt az az oka, hogy az egyének számára csak korlátozottan

állnak

rendelkezésre

információk

a

keresetekről,

a

felkínált

munkahelyekről, illetve a munkakínálatról. Másrészt számos intézményi korlát akadályozza, hogy a bérek azonnal reagáljanak a hiányra, de ha fel is emelik a béreket, ha vannak is árjelzések, a munkakínálat összetétele nem képes követni a keresleti változásokat, mert a meglévő iskolaszerkezet más összetételű képzést biztosít.” (Varga 1998: 100-101) Tehát az oktatásnak a potenciális munkaerőnek nyújtott szakképzésen keresztül kell kapcsolódnia a gazdaság fejlődéséhez. Ha az adott területeken kellő számú és megfelelő minőségben képzett munkaerőt biztosít, és nem fogyasztott el a rendelkezésekre

álló erőforrásokból

annyit,

hogy

az

a

terv

megvalósítását

megakadályozná, akkor hozzájárul az adott társadalom és a gazdaság fejlődéséhez. (Phillips, 1968) H. M. Phillips (Phillips, 1968) munkája nyomán az oktatásnak gazdasággal összekapcsolódó következő sajátosságait kell figyelembe venni az oktatás tervezésekor: •

Az oktatás közvetlen hatást gyakorol a gazdaságra a munkaerő előállító funkciójával.

•

Közvetetten hat a gazdaságra az emberek kiválasztásával (elosztás a foglalkozások között), befolyásolja a fogyasztási kultúrát, fejlesztheti az alkalmazkodóképességet, az innovációs potenciált, fokozhatja a társadalmi és földrajzi mobilitást.

•

Az oktatás ugyanekkor egyben a költségvetési erőforrások jelentős fogyasztója és maga is munkaerő-kereslettel rendelkezik.

•

Nehéz eldönteni azonban, hogy az oktatás termelési vagy fogyasztási jószág, hiszen szolgálhatja például a kellemes időtöltést is.

•

Az oktatás haszna csak hosszú idő múlva jelentkezik, de nem értéktelenedik el olyan gyorsan, mint általában az anyagi beruházások.

•

Szorosan összefügg az oktatás és a társadalmi-gazdasági környezet, ezért a tervezéskor nem szabad önálló rendszerként kezelni. „Csak akkor kerülhetjük el az értelmiségi munkanélküliséget és a képzett munkaerő hiányát, ha az oktatás tervezését az általános tervezés szerves részévé tesszük.

48

•

Végül a szülők és a tanulók igényei meghatározzák az egyes oktatási intézményekben jelentkezők számát és a legkitűnőbb pályaválasztási tanácsadás esetén is figyelembe kell venniük az oktatási terveknek, hogy mindenkinek joga van kiválasztania az eszközt képességei kifejlesztéséhez. De ösztönöznünk kell a tanulókat olyan pályák választására is, amelyeknek elsőbbségük van a fejlesztési program végrehajtásában.” (Phillips 1968: 13-14) 70

Phillips (Phillips, 1968) alapján a munkaerő-szükségleten alapuló oktatástervezés egyike annak az öt módszernek, 71 amelyet az oktatási és az általános fejlesztési terv egyesítésére dolgoztak ki. A tervezési módszerek, modellek megalkotásának kiemelkedő alakja volt Jan Tinbergen holland közgazdász, aki elsőként alkalmazta elméleti modelljének elemeit a nemzetgazdaság tervezésében 72 és a fejlődő gazdaságok modernizációjában. Ezzel mintegy igazolta a tervezhetőséget és a gazdaságpolitikai döntések hatásainak empirikus prognosztizálási lehetőségét. (Neményi, 2005) Nézete szerint: „Az oktatás tervezése azon az alapvető összefüggésen nyugszik, amely a jövő termelési volumen és a munkaerő-kategóriák ahhoz szükséges létszáma között van.” (Tinbergen 1968: 153) Mivel az oktatás és hatásának érvényesülése hosszú időt vesz igénybe 73 , a hosszú távon várható termelési volumenből kell kiindulni, ezért 15-20 éves tervek készítését javasolták a szakemberek. (Phillips, 1968) A tervezés területének szintén kiemelkedő alakja, Harbison is alapvetőnek tekintette a tervezés szükségességét, de megfogalmazta a tervkészítést nehezítő olyan – napjainkban is vitatott – tényezőket, mint a foglalkozásváltás 74 és az egyes foglalkozások esetében a foglalkozás és a szakképzettség egyértelmű kapcsolatának hiánya: „A foglalkozási szükségletek oktatási szükségletekké való átalakítása a legnehezebb problémák közé tartozik. (…) Csak néhány foglalkozás esetében állapítható meg a pontos kapcsolat a foglalkozás és a képzettség között. A vezető állású tisztviselőnek vagy vállalatvezetőnek nem feltétlenül van szüksége egyetemi

70

A munkaerő-szükségleten alapuló oktatástervezés lépéseit ld. Varga 1998: 102. Társadalmi-, tőke/termelés hányadoson alapuló (vagy oktatás/termelés hányados-), globális-, emberi erőforrások értékelése módszer. (Phillips, 1968) 72 1945-ben az akkor alapított Holland Központi Tervhivatal igazgatójának nevezték ki. (Neményi, 2005) 73 Ld. Denison szerint iskoláztatás növekedése csak 15-20 év múlva válik a gazdaság hasznára (Polónyi, 2002), ill. ld. Cobweb-ciklus működése (Varga, 1998). 74 Nem ismert a foglalkozásváltás jelenségének mértéke, de V. A. Zsamin ezt egyértelműen kárként definiálta. (Zsamin, 1966) 71

49

végzettségre.” (Harbison 1968a: 109) 75 S bár megjegyezte a nehézségek sorában a foglalkozások és iskolai végzettségek kapcsolata közötti országonkénti eltérést is, javasolta a tervezésnél a gazdasági ágak szerinti nemzetközi összehasonlítást, és az oktatási tervek készítésében kiemelte a közép- és felsőfokú végzettségű munkavállalók számának meghatározását, hangsúlyozva a műszaki és az általános képzettség közötti megkülönböztetést. (Harbison, 1968a) Utóbbi hibájának Phillips azt tartotta, hogy a műszaki jellegű képzés az általánosra épül, így az effajta megkülönböztetés megkérdőjelezhető. (Phillips, 1968) Tanulságos Harbison azon megállapítása is, mely szerint önmagának az emberi erőforrásnak a tervezése és a tervek megvalósítása nem elég a társadalmi, gazdasági, kulturális fejlődéshez, mert szükség van a megfelelő megtakarításokra és a termelő szektorokba, vállalatokba való beruházásokra is. (Harbison, 1968a) Mándi felhívta a figyelmet arra, hogy az „Oktatás és gazdaság, oktatás és társadalmi élet összefüggései megkövetelik az oktatási terv és a társadalmi-gazdasági tervek összhangját, integrálásukat, sőt enélkül nincs értelme oktatási tervezésnek. Ha nincs elképzelésünk a társadalom és a gazdaság jövőéről hogyan láthatnánk hozzá az oktatás jövőjének formálásához.” (Mándi 1975: 71) Mándi, folytatva tovább gondolatát, kiemelte, hogy a „(…) konzervatív pénzügyi-hivatalnoki felfogás az oktatást az infrastruktúra keretébe sorolja.” (Mándi 1975: 71) Ebben az esetben ismert ugyan az összefüggés a gazdaság fejlettsége és az infrastrukturális fejlettség között, s ilyen értelemben az oktatás is fontos, ám alárendelt szerepű. (Mándi, 1975) A munkaerő-szükségleten alapuló megközelítés hibája, hogy a munkaerő egy bizonyos mértékben pótolható: tőkével, továbbképzéssel: „Adott termelési mennyiséget előállíthatunk kevés magasan képzett és sok képzetlen munkaerővel, sőt az automatizálás lehetővé teszi, hogy az adott termelési mennyiséget kis számú alacsonyan képzett munkaerővel állítsuk elő.” (Phillips 1968: 23) A termelési technikák kiválasztásához

hasonlóan

alapvető

kérdés

tehát:

nagy

oktatási

és

kis

munkamennyiséggel vagy kis oktatási és nagy munkamennyiséggel tervezünk. „Minél nagyobbak a termelési kategóriák, s minél tágabban fogalmazzuk meg a nekik megfelelő oktatást, annál lazább köztük a viszony, s annál több a választási lehetőségünk.” (Phillips 1968: 23-24) További probléma, hogy többnyire nem számol 75

Hasonló nézetet vallott Tinbergen is: „Általában ugyanazt a foglalkozást különböző végzettségű emberek is betölthetik. (…) A munkaerő- és a szakképzés közti kapcsolat elég laza, s elég nagy mozgásteret biztosít.” (Tinbergen 1968: 163)

50

az oktatással mint fogyasztással és a társadalmi minimummal: „A gazdasági életnek a szakmai képzésre irányuló szükségletei nem fejezik ki az egész társadalom összes oktatási szükségletét.” (Phillips 1968: 21) Hiányzik ugyanis a kulturális, társadalmi, politikai célok figyelembe vétele. Phillips elvként fogalmazta meg hogy: „Az oktatási termelésnek a keresletnél gyorsabban kell növekednie, mert a többlet a gazdasági növekedést ösztönzi, anélkül, hogy munkanélküliséget okozna.” (Phillips 1968: 21) Petrakis és Stamatakis (2002) szerint fontos azonban az erőforrásoknak az oktatási rendszer különböző vertikumai közötti elosztása során azok gazdasági fejlettséggel való összefüggésének, összhangjának figyelembe vétele is, mert például a felsőoktatás tömeges kibocsátása „(…) diszfunkcionális lehet; növeli a diplomás munkanélküliséget, ami negatívan hat a gazdaság fejlődésére.” (Balázs 2004: 8) Figyelembe kell venni ugyanekkor a regionális különbségeket, a tanulók érdeklődésének változását, a lemorzsolódást, a műszaki haladás követelményeit, a munkaerő mobilitását stb. A fenti gondolkodók,

látva

a

munkaerő-szükségleten

alapuló

tervezés

korlátait

is,

megfogalmazták az oktatási és egyéb tervek összhangjának fontosságát. Ezzel mintegy felhívták a figyelmet az oktatás gazdasági és társadalmi tényezőkkel való egyenrangúságára. Az oktatástervezés 76 mellett más módszereket is alkalmaznak az oktatás és a gazdaság

összhangjának

megteremtésére.

Ilyenek

a

munkaerő-szükségleti

prognózisok 77 és az elhelyezkedést megfigyelő rendszerek. Az iparilag fejlett országokban már a múlt század hatvanas-hetvenes éveitől rendszeresen készítenek munkaerő-szükségleti megközelítésben.

78

prognózisokat

nemzeti,

regionális

szinten

és

ágazati

Két csoportjukat szokták megkülönböztetni. Az egyikbe tartozók a

foglalkoztatottak számát és a foglalkozás szerinti szükséglet előrebecslését tartalmazzák a megfelelésnek való cél nélkül. Általános szakképzés-fejlesztési útmutatóként (a családok, tanácsadók, fiatalok tájékoztatása a pályaválasztási, módosítási döntések meghozatalában) funkcionálnak, elkerülve a következő kritikákat: a szakképzettség és a foglalkozások között bizonytalan a kapcsolat 79 , a keresetek figyelmen kívül hagyása, a piaci szemlélet és a szükségletek tervezésén alapuló szemlélet ellentmondása. (Bertrand, 2002) „A hangsúly a tájékoztatáson, az orientáláson van, ugyanis a munkaerő-kereslet csak egyik indikátora lehet a képzésnek, de nem meghatározója.” (Vámos 76

Az oktatási tervek kudarcairól ld. pl. Glennerster 1999: 321. Magyarországi példa: Timár, 1996c; Nem egyeznek…, 2007. 78 Néhány külföldi prognózis ismertetését ld. Cseres-Gergely–Koltay, 2005. 79 Ld. pl. Harbison, 1968a; Tinbergen, 1968. 77

51

Foglalkoztatási előrejelzések használhatósága: 6) Megbízhatóságukat az elemzők jónak mondják, különösen a magasabban képzett munkaerők tervezése szempontjából. Sokféleségük miatt az alacsonyabb végzettségűek szükségletének meghatározását nehezebbnek tartják, de az előrebecslések itt is kellően pontosnak bizonyultak. Fontos megállapítás, hogy itt a prognózisok inkább a munkaerő elosztására vonatkozzanak, s ne tekintsék őket az egyének a foglalkozási pálya kiválasztásának orientálására. A prognózisok másik csoportját a normatív funkciójúak alkotják, vagyis azok, amelyek az előbbivel szemben éppen a megfelelést célozzák. (Bertrand, 2002) Az elhelyezkedést megfigyelő rendszerek 80 egy-egy korosztály munkába állásának sajátosságait követik nyomon. (Polónyi, 2002) A munkaerő-szükségleten alapuló megközelítés az, amely napjainkban leginkább meghatározza expandált felsőoktatásunk szerkezetéről és a gazdaság kapcsolatáról vallott nézeteket, illetve az oktatáspolitikai döntések egy részét. Ez indokolja a hazai neves teoretikusok nézeteinek alábbiakban történő rövid ismertetését. Jánossy Ferenc. 81 Jánossy Ferenc szerint „(…) a döntő összetevő mindenkor a munkaerő fejlődése, és ezért valamely ország gazdasági fejlődése végső soron – vagyis hosszú távon – a munkaerőben rejlő adottságok kibontakozásától függ; hiszen a társadalom – bár gyakran késedelmes és lemaradásokkal – végül mindig újból és újból előteremti a munkaerő mindenkori fejlettségi szintjének megfelelő termelési eszközöket. A népesség adott fejlettségi szintjét el nem érő, elavult termelési eszközök átmenetileg visszafoghatják ugyan a termelés színvonalának emelkedését, de a fejlődés menetét hosszú távra csak az esetben befolyásolhatják, ha az inadekvát állapot oly soká tart, hogy lefékezi magának a munkaerőnek a fejlődését is.” (Jánossy 1975: 18-19) A technikai haladás egyre gyorsuló ütemű változása miatt a korábbinál gyorsabb struktúraváltozásra van szükség, ezért az egy adott szakmához kötöttség a fejlődés korlátozójává válik. (Jánossy, 1975) E gondolat magában rejti a továbbtanulás és az átképzés fontosságát és felsőoktatásunk számára a megszerzett szakma tovább-, illetve átépíthetőségének követelményét. Az oktatás gazdasághoz való illeszkedésének elméleti modellje a szakma-, a foglalkozás- és a munkahelystruktúra három alapfogalomára támaszkodik. Szakma alatt konkrét tevékenység kifejtéséhez szükséges, az egyes személyek született és szerzett 80 81

Ld. bővebben pl. Fehérvári–Szemerszki, 2005. Jánossy Ferenc (1914-1997).

52

tudásának és tapasztalatainak összességét értette. Potenciálisan adott szakismereteknek tekintette őket, melyekhez nem feltétlen szükséges a formális iskolai végzettség. Tehát nem egyenlő feltétlenül a sokszor kényszerválasztás eredményeképpen 82 szerzett iskolai végzettségben

megjelölt

szakmával,

illetve

az

adott

időben

végzett

keresőtevékenységgel, a foglalkozással. „A „szakmastruktúra” egy ország teljes munkaerő-állományának szakmák szerinti tagozódását jelenti, éspedig aszerint, hogy egy-egy szakmával hányan rendelkeznek.” (Jánossy 1975: 306) A munkahelystruktúra: a konkrét termelési eszközök által meghatározott munkahelyek megoszlása. A munkahelyeken alkalmazottak tevékenységi rendszere adja a foglalkozási struktúrát, amely nem feltétlen esik egybe a munkaerő szakmastruktúrájával. Véleménye szerint hirtelen változás csak a foglalkozási struktúrában mehet végbe például egy iparágnak az egyik napról a másikra történő felszámolásával. 83 A globális és mind gyorsabb ütemű változásokkal a szakmák és termelési eszközök struktúrája közötti korábbi statikus egyensúlyt napjainkban felváltotta a dinamikus egyensúly, amelyben állandóan jelen van a kettő közötti strukturális feszültség. A változásokat a termelési eszközök alkotta munkahelystruktúrának is követnie kell a versenyképesség megőrzése, növelése érdekében. A munkahelystruktúra módosulása a foglalkozási struktúrában idéz elő eltolódást, amely struktúraváltozás Jánossy szerint mindig megelőzi a szakmastruktúrát. Fejlődésre kényszeríti azt, hiszen a megszerzett ismeretek a technológiai és egyéb tényezők módosulása miatt elavulnak. Ez a szüntelen fejlődés teszi szükségessé a folyamatos tanulást, s ez teszi egyben lehetővé a konkrét munkatevékenység folyamatos változtatását is, ezzel újratermelve az áttanulási, tanulási kényszert. A munkahelystruktúra változása tehát közvetetten hat a szakmastruktúrára, de nem csak a foglalkozási struktúrán, hanem a pályaválasztáson keresztül is. Jánossy ezen gondolata azonban csak akkor realizálódhat megfelelően, ha a pályaválasztás előtt álló fiatal és családja megfelelően informált. 84 Ezt az informáltságot azonban befolyásolja a társadalmi háttértől kezdve 85 a média hatásán át az

82

Ld. Szanyi Ágnes, 2005. E veszély realitásáról ld. Almási, 1995. 84 Ld. Dávid et al. 2005. A szerzők részletesen kifejtik, hogy a rendszerváltást követően mennyire megváltozott ez a fajta informáltság. 85 Ld. pl. Meusburger, 1998; Andor, 1998; Andor, 2002; Andor–Liskó, 1999. 83

53

elhelyezkedési esélyeket regisztráló információforrások megléte 86 avagy éppen a hiánya. A fejlődés tehát inkongruenciát okoz a munkahelyi- és a szakmastruktúra között, amit strukturális feszültségnek, vagy röviden feszültségnek nevez. 87 Ezt a feszültséget egy nyomó- (pl. munkahelyhiány adott szakma szempontjából) és egy húzókomponens (pl. munkahely-túlkínálat) eredőjeként határozta meg. „Ha (…) megszűnik az az előny, amellyel a munkahelystruktúra változása a szakmastruktúra változását megelőzi, megszűnik a strukturális feszültség is, és minden fejlődés leáll.” (Jánossy 1975: 342) Itt – Jánossy által – felvetett, Say törvényénél is felvillantott, a felsőfokú végzettségűek munkaerő-piaci illeszkedését érintő kérdés az, hogy az adott munkaerő-állomány foglalkoztatható-e a tudásának megfelelően. Jánossy szerint a szakmátlan, különösebb szakismeretet nem kívánó munkahelyek miatt nem okoz feltétlen munkanélküliséget a szakma- és a munkahelystruktúra közötti inkongruencia. A kérdésre részletesen a második fejezetben keressük a választ a diplomás kínálatot vizsgáló kutatások sorát elemezve. A bérkülönbségeket az emberitőke-elmélettől eltérően a kereslet és a kínálat közötti eltérésre vezette vissza, vagyis a strukturális feszültség következményére. A bérkülönbségeket tekintette egyben a feszültségcsökkentés eszközének, de nem hagyta figyelmen kívül azt sem, hogy a különbségéket a történelmi differenciálódás is befolyásolja. Jánossynak a gazdaság fejlődésével kapcsolatos főbb megállapításai: - A termelőerők fejlődését meghatározó tényezők: a munkaerő helytállása a termelési eszközök mellett és a termelési eszközök folyamatos fejlesztésének képessége. - A gazdasági fejlettséget elsődlegesen az összmunkaerő szakmastruktúrája határozza meg. - A gazdasági fejlődés összekapcsolódik a szakmastruktúra változásával. A gyorsabb fejlődés gyorsabb szakmastruktúra változással érhető el. - A szakmastruktúra változási sebességet korlátozó tényezők hosszabb távon akadályozzák a gazdasági növekedés ütemét. (Jánossy, 1975)

86

Ld. pl. munkaerő-szükségleti prognózisokat, a felsőoktatási rangsorokat, vagy éppen a végzett diplomások elhelyezkedéséről szóló kutatási zárótanulmányokat. (Pl. Schomburg–Teichler, 1998; Schomburg–Teichler et al. 2001; Fortuna–Szemerszki–Veres, 2006.) 87 Vö. napjaink strukturális munkanélküliség fogalmával.

54

Révész András. 88 Összhangban Jánossy gazdaságfejlődési felfogásával, Révész András azt feltételezte, hogy az egyes országok gazdasági fejlettségének szokásos „(…) mérőszáma és a munkaerő-struktúra legtöbb mutatója között valamilyen oksági kapcsolt van.” (Révész 1996: 244) Függvényként ábrázolta89 a munkaerő-struktúrákat és a gazdasági fejlettséget.90 „A függvényalakba rendezett részarány-értéksorok olvasható és értelmezhető ábrákat adnak. Az egyes országok értéksorai közötti különbségek azonban igen nagyok, nem egyszer egy nagyságrendet is meghaladóak. (…) Feltűnő viszont, hogy az egyes országok értéksorait prezentáló vonal-alakzatok nagy többsége kvázi párhuzamos.” (Révész 1996: 244-245) 91 Az értéksorok értelmezéséhez a munkaerőstruktúrák elemeire ható két nagy tényezőcsoportot kell figyelembe venni. Az egyik az ún. különös tényezők, amelybe a természeti adottságok, az éghajlat, a geopolitikai helyzet, a történelmi múlt, a hagyományok, a nemzetközi munkamegosztás, a felhalmozott anyagi és szellemi javak tartoznak. Ezek okozzák az „itt több, ott kevesebb” jelenséget. A másik tényezőcsoportot az általánosan hatók alkotják: az információ- és tőkeáramlás, a közlekedés felgyorsulása, a nemzeti határok nyitottsága, az eszközök és eljárások gyors terjedése, a gépesítés, az automatizálás, az informatikai eszközök terjedése. Ezek idézik elő a növekszik, stagnál vagy csökken jelenséget. Elhagyva a különös tényezőket a gazdasági fejlődés dinamikájára koncentrálva, a „(…) tapasztalatok azt mutatják, hogy az általánosan érvényesülő tényezők régióktól, sőt társadalmi-gazdasági rendszertől függetlenül analóg módon hatottak, illetve hatnak. Ennél fogva a görbék lefutása többé-kevésbé hasonló, a növekedés és csökkenés jelenségei mintegy párhuzamosan jelennek meg, általánosítható szabályszerűségként jelentkeznek.” (Polónyi 2005b: 32) Ennek következtében a gazdasági fejlődés és az ennek megfelelő munkaerő-struktúra prognosztizálható. A gazdaság fejlődésének érdekében a foglalkoztatás- és az oktatáspolitika nélkülözhetetlen feladatának tartotta a munkaerő foglalkozások és képzettség szerinti összetételének az elemzését. (Révész, 1996)

88

Révész András (1921-2000). „Az általa kifejlesztett sajátos, háromdimenziós grafikus ábrázolási módszer, lehetővé tette a különböző országok tartalmilag és módszertanilag eléggé különböző statisztikai adatainak felhasználását úgy, hogy azok emelzése messzire mutató, megbízható következtetésekre vezetett.” (Polónyi–Timár 2001: 100) 90 Ld. bővebben Révész, 1996. 91 „Ezek a vonal-alakzatok valójában folytonos görbék, amelyeknek azonban csak egyes kitüntetett pontjai ismeretesek. Ha e pontokat egyenesekkel kötjük össze, olyan törtvonal-alakzatot kapunk, amelyek a valóságos görbét az itt szükséges mértékben megközelítik és kellő módon ábrázolják.” (Révész 1996: 245 lábjegyzet) 89

55

Timár János és Kovács János. Hazánkban az oktatástervezés a népgazdasági tervezéssel együtt fejlődött. A munkaerő gazdasági szerepét a munkaerő-szükséglet oldaláról megközelítő, a munkaerő-újratermelés népgazdasági szintű tervezés elméletének kiemelkedő képviselője Timár János és Kovács János. Timár megfogalmazta, hogy az oktatás iránt megnövekedett kereslet gyorsítja az oktatási rendszer fejlődését, amely rendszer a munkaerő képzésének főszereplője. A megnövekedett igények miatt nagyobb oktatási beruházásokra van szükség, de ezek a beruházások megtérülnek, ha az oktatás a gazdaság igényeivel harmóniában van. Ez az összhang azonban csak a hatékonyság és a gazdaságosság teljesülésével érhető el. (Polónyi, 2002) Mindkét teoretikus a nevelés, benne az oktatás általános társadalmi céljának és feladatának

a

termelőerők

fejlesztését

és

az

emberek

„(…)

a

társadalmi

munkamegosztás várható színvonala által meghatározott konkrét munkák elvégzésére alkalmassá” (Polónyi 2002: 63) tevését tekintette. Megközelítésük szerint az oktatástervezés tárgya a munkaerő újratermelése és elosztása, a gazdaság számára hatékony felhasználásának elősegítése, vagyis a munkaerő kínálat és kereslet összhangjának a megteremtése. A tervezésnek ki kell terjednie a munkaerő színvonalára, nemek, kor, foglakozás és képzettség szerinti struktúrájára. A munkaerőszükséglet globális és komplex tervezési elve értelmében pedig minden gazdasági ágazat teljes munkaerő-szükségletét, annak minden iskolázottsági szintjét és valamennyi foglalkozást magában kell foglalnia. (Polónyi, 2002) Holló Mária. Holló (Holló, 1974) szerint egy országon belül a foglalkoztatási struktúrát az adott gazdaság fejlettségi szintje határozza meg. Utóbbit pedig a nemzetközi munkamegosztás, a technika általános és világméretű fejlődése, az emberiség organizáltsági és integráltsági szintje befolyásolja. „Valamely ország – a múltból adott összetételű – munkaerő-állománya csak a saját törvényszerűségei szerint, az ország földrajzi, történelmi stb. adottságaitól függően alakulhat át fejlettebb struktúrájú munkaerővé.” (Holló 1974: 89) Ha a szakmaváltozás nem kellő ütemben és irányban változik, akkor az fékezi a gazdasági fejlődést. A dilemmát, hogy az iskoláztatás fokozása, illetve a szakmastruktúra változtatása gyorsítja a gazdasági fejlődést vagy fordítva, megállapította, hogy nem az ok-okozati kérdés iránya a mérvadó, hanem az, hogy a tehetetlenebb tényezőt kell felismerni és kezelni. A munkahelyek és a munkaerő szakmastruktúrájának mutatója többek között a munkanélküliség, de megjegyezte, hogy az előbbi kettő között teljes kongruencia nincs. 56

Ebből az következik, hogy a munkanélküliség egy bizonyos foka természetes jelenségként

értelmezhető. 92

A

hosszú

távú

gazdasági

fejlődés

dinamikus

egyensúlyának az a feltétele, hogy a két struktúra változási iránya és üteme egybeessen. Eltelhet azonban úgy egy-két évtized, hogy kiegyenlítődés történne. Az összhang megteremtéséhez, s ennek részeként ahhoz, hogy a szakmastruktúra jövőbeni alakulását előre jelezhessük, ötven-hatvan évnyi változást kell figyelemmel követnünk. A beruházások között megkülönböztette az ún. demográfiai beruházást, amely részben eltér az emberi tőkébe való beruházástól. „Demográfiai beruházásoknak általában azokat a beruházásokat nevezik, amelyek nem növelik sem az életszínvonalat, sem a kulturális szintet, nem mozdítják elő a gazdasági fejlődés ütemét sem, hanem csupán ahhoz szükségesek, hogy a népesség egésze (...) a már elért életszínvonalon, kulturális szinten éljen.” (Holló 1974: 223) Idetartozhat a munkahelybővítés, lakás-, iskola-, kórházépítés például népességnövekedés esetében. E beruházások elmulasztása hosszabb távon gazdasági és társadalmi károkat okoz. E szemléletnek a statikus gazdasági pozíció alapja. Ha fejlődőt vizsgálunk, akkor már nem demográfiai, hanem humán beruházásról kell beszélni. Az oktatás határozza meg a gazdasági növekedést vagy a gazdasági növekedés az oktatást? E dilemmát tekintve, Holló szerint a vizsgált mutatók, bármely csoport (humán vagy ökonómiai) részei is, az adott fejlettséghez tartozó, adott szempontból látható struktúrát jellemzik. Nem az a lényeges, hogy a fejlettség jelzésére melyik mutatócsoportba sorolható mutatókat használunk, hanem az, „(…) hogy a kiválasztott mutatók értéke a tanulmányozott fejlettségi intervallumban a fejlődéssel szoros korrelációban változzon.” (Holló 1974: 219) Ha valamelyik mutató eltér attól a mutatótól, mely a fejlettségi szintnek megfelel, akkor ott szükséges, de csak ott, az oksági kapcsolat keresése. A kívánt gazdasági fejlődéshez a gazdasági struktúrát meghatározó elemeknek is változniuk kell. Ha ez nem működik automatikusan, akkor szükséges a tervszerű beavatkozás. Ezt a beavatkozást különösen a munkaerő-előállítás oldaláról tartotta fontosnak, hangsúlyozva, hogy nem a fejlődés gyorsítása a szándék, hanem az optimális struktúra folyamatos biztosítása. Az iskolából a munkaerőpiacra kilépők szakmastruktúrájának nem csak a nyugdíjba vonulókétól kell eltérnie, hanem az előttük csupán öt-tíz évvel korábban végzettekétől is. Holló tehát világosan érzékelte az utolsó évtizedek gyors munkaerő-

92

Vö. Gazdag, 2007.

57

piaci igényeinek változását. Az oktatás, benne a szakképzés azonban csak korlátozott mértékben tud a kihívásokra felelni. Részben az általános társadalmi és a gazdasági szemlélet eltérései miatt, 93 részben az oktatási rendszer belső tehetetlensége, részben a munkaerő-piaci visszajelzések, másként az oktatás és a gazdaság kapcsolatának hiányosságai miatt. Anyagi és egyéb eszközök mint ösztönzők bevezetését javasolta a megfelelő szakmastruktúra kialakításához. Ha az oktatásba való beruházásnak az a célja, hogy felszámolja a jelentős strukturális különbségeket, akkor az ilyen beruházás közvetlen gazdasági teljesítménynövekedést eredményez. Ez a teljesítménynövekedés azonban csak addig tart, amíg a munkahelystruktúra és a szakmastruktúra összhangja megvalósul. Ezután a beruházás fokozásával nem lehet a fejlődésben előreugrani, mert a szakmaszerkezet változása lassú és sok más olyan tényező is befolyásolja, mint például a technikai fejlődés. „A gazdasági fejlődés optimális üteméhez tehát csaknem »hozzá van rendelve« a szakmastruktúrának valamilyen »normális« változási üteme. Ez az ütem bizonyos képzési arányokat tesz szükségessé. Ennél több szakképzési ráfordítás – szűken vett gazdasági szempontból – túlképzésnek tekinthető, mert a szakmastruktúra változási ütemét nem képes meggyorsítani, és így a gazdasági fejlődés ütemét sem.” (Holló 1974: 229-230) Az összhang megteremtésében az oktatásnak, a bérrendszernek és az átképzésnek tulajdonította a legfontosabb szerepet. Mándi Péter. Mándi (Mándi, 1975) Friedrich Edding nézeteire építve a műveltséget és a képzettséget termelési eszközként tartotta számon. Jánossyhoz hasonlóan a termelőerők fejlődését befolyásoló tényezőnek tekintette a szaktudást és annak a termelési eszközök általi meghatározottságát: „(…) a szaktudás csak akkor érvényesül, ha kapcsolatba tud kerülni a megfelelő materiális eszközökkel. Vagyis a szaktudástól tényleg nem lehet a dolgozókat megfosztani, a szaktudás hasznosításának lehetőségétől azonban igen.” (Mándi 1975: 32) A hosszú távra szóló munkaerő-gazdálkodás oktatáspolitikai feladatokat határoz meg, ez alatt értve elsősorban az oktatási tervek készítését. Hangsúlyozta azonban azt, hogy az oktatásnak csupán egyik célja a munkára való felkészítés. Több más mellett a személyiségfejlesztő funkciója is jelentős, amely szintén meghatározza a munkaerő értékét. Nem elég a munkában való eredményességhez a szaktudás, szükség van még a

93

Ld. pl. a diploma „fétise”.

58

legegyszerűbb munkáknál is a munkavégzéshez, a kollégákhoz, külső partnerekhez való megfelelő viszonyra is. Ugyanekkor nincs arról ismeretünk, hogy „(…) mi a gazdasági fejlődés egyes fázisaiban az oktatási kiadások kívánatos részesedése” (Mándi 1975: 33), ahogy arról sem, hogy mi az ideális kombinációja a szellemi és a fizikai tőkének. Mándi nézetei szerint akkor ideális a gazdasági fejlődés, „(…) ha az új szellemi és reáltőke egyidőben jelentkezik, és se a beruházás, se a szaktudás nem várakozik kihasználatlanul a másik faktorbeli hiány felszámolására.” (Mándi 1975: 69) A két tényező kölcsönösen függ egymástól: „Egyik tőkefajta sem lehet meg huzamosan a másik nélkül, az előrelátó tervezés többek között azért készül fel a szellemi tőke létrehozására, hogy egy jövőbeli időpontban a reáltőke befektetésnek már ne legyenek ilyen természetű akadályai.” (Mándi 1975: 69) A reáltőkével (mely nem várhat önmaga hasznosítására) szemben a szellemi tőkénél „(…) elképzelhető, hogy létrejött, és a foglalkoztatásához szükséges tőke mégsem jelentkezik.” (Mándi 1975: 69) Ez utóbbi esetet nevezte szellemi munkanélküliségségnek, melynek okát egyrészt abba látta, hogy az oktatási tevékenységet csak korlátozottan és közvetve szabályozzák olyan piaci jelenségek, mint például a munkaerő iránti kereslet. Másrészt abban, hogy nagy az időeltolódás a munkaerőpiac hatása és az oktatás által előállított kínálat között. Harmadrészt pedig abban, hogy az iskoláztatási döntésekre nem csak a gazdasági motívumok hatnak. Mindezek miatt – részben Jánossyval szemben – úgy látta, hogy a „(…) természetes és egészséges sorrend tehát az, hogy a szellemi tényező valamivel előbb álljon rendelkezésre, és a reáltőkére ennek kínálata vonzást gyakoroljon. Ahhoz pedig, hogy előbb (de legalábbis a reáltőke megjelenésével egyidejűleg) szellemi tőkekínálat mutatkozzék a képzést általában a beruházásoknál korábban kell megindítani.” (Mándi 1975: 69-70) Polónyi István. Polónyi István részben Jánossy gondolataira építve, Hollóhoz hasonlóan komplexen képzeli el a gazdaság és a társadalom rendszerét: „(…) olyan mint egy nagy háló, amelynek egy-egy szeme a gazdaság és társadalom fejlettségéét jellemzi, például a népesség iskolázottsága, az orvosok relatív száma (…) stb. A gazdaság és társadalom fejlődése során a háló szemei együtt, arányosan mozdulnak. Egyetlen hálószem emelésével nem lehet az egész hálót megemelni. Nem reális tehát arra számítani, (...) hogy ha például jelentősen megemeljük az oktatási ráfordításokat, vagy gyorsan növeljük az oktatási rendszer valamelyik részelemét, akkor ezzel jelentősen nő a munkaerő tudásának volumene és ezzel meggyorsul a gazdaság fejlődése, Egy hálószem 59

felemelésével a hálónak ez a láncszeme „kihegyesedik", de a háló a helyén marad.” (Polónyi–Timár 2001: 99) „A mi megközelítésünknek tehát az a lényege, hogy úgy biztosítható az optimális társadalmi, gazdasági fejlődés emberi erőforrás feltétele, ha a gazdaság munkahelyi struktúrájának megfelelő volumenű és struktúrájú munkaerőkínálat rendelkezésre áll.” (Polónyi 2005c: 3) A gazdaság munkahelyi struktúráját adott foglalkozási szerkezetű munkaerőkeresletként jeleníti meg a munkaerőpiacon. Feltételezi, hogy a potenciális munkaerő a kereslet jellemzőit és a béreket mint a munka árát figyelembe véve hoz döntést az iskoláztatásra vonatkozóan. A valóságban az érintettekhez eljutó információ azonban tökéletlen, részben azért, mert az iskolázási döntés meghozatala és az iskola befejezése között sok idő telik el, részben pedig azért, mert a döntően állami finanszírozás az oktatást védi a piac hatásaitól. Utóbbi miatt az oktatási rendszer a gazdaság, a munkapiac igényeit ellentmondásosan követi, s sokkal inkább önérdekek alakítják. Tehát az „(…) oktatáspolitika feladat hogy biztosítsa a felnövekvő nemzedék ennek megfelelő szakképzettségi szerkezetét. Ez a megközelítés azt hangsúlyozza, hogy a gazdaság jövőbeli fejlettségéből kell levezetni az oktatás fejlesztését, s az oktatási ráfordítások szükséges mértékét. Az ettől – mind pozitív, mind negatív mértékben való – eltérő fejlesztés zavarokkal jár.” (Polónyi 2005c: 3) A fentiekben megfogalmazottak alapján három alapvetése: 1. a gazdaság igényeiből levezethetők a felsőoktatás vertikális és horizontális szerkezetére, képzési ágak

és

tartalmuk

súlypontjaira,

valamint

a

kibocsátott

hallgatók

számára

vonatkoztatható követelmények; 94 2. a kritériumok feltárásában a hasonló fejlődési lépcsőkön áthaladt fejlettebb országok tapasztalataira célszerű támaszkodni; 95 3. az adott gazdasági fejlettséghez tartozó munkaerő-struktúra és ennek megfelelően a képzettségi szerkezet prognosztizálható. A bemutatott elméletek többsége szerint tehát a gazdasági fejlődés akkor optimális, ha az oktatási rendszer olyan szintű és belső szerkezetű szakképzettséggel rendelkező végzetteket bocsát ki, akik azután a gazdaság munkahelyi struktúrájában (ez alatt értve a munkaerőpiacon megjelenő adott foglalkozási szerkezetű munkaerőkeresletet) a leghatékonyabban foglalkoztathatók. Ebből az következik, hogy a munkaerő-kínálatot, vagyis az azt előállító oktatási-képzési kínálatot össze kell hangolni 94 95

Vö. Munkaerő-szükséglet oktatástervezési módszer (Phillips, 1968). Vö. Globális oktatástervezési módszer (Phillips, 1968).

60

a gazdaság hosszú távú igényeivel. Erénye a fenti megközelítéseknek, hogy többségük már komplexebben, egymástól nem elválasztva kezelte az oktatás, a társadalom és a gazdaság fejlettségét, de a közgazdasági szemlélet sajátosságai miatt dominánsabb az oktatást a gazdasági igények horizontjához igazító szemlélet. Összehasonlítva

a

fenti

teóriákat

az

emberitőke-elmélettel,

jelentős

különbségeket találunk. Polónyi szerint a fő különbségek abban ragadhatók meg, hogy nem fogadják el az oktatási ráfordítások növelésének feltétel nélküli gazdaságfejlesztő hatását, s az oktatást már nem homogénnek tekintik azáltal, hogy nagy hangsúlyt fektetnek az oktatás tartalmi, szerkezeti megfelelőségére. Ebből következően már feleslegesnek tartják az oktatás egyéni megtérülési rátáinak vizsgálatát. 96 A társadalmi megtérülés vizsgálatát is vitatják, „(…) hiszen a társadalmi haszon részint az egyének hasznából, részint a gyakran hangoztatott externáliákból tevődik össze. Ugyanakkor ezek az externáliák nagyobbrészt a közoktatáshoz köthetők és nem a szakképzéshez, vagy a felsőoktatáshoz. Ezt leginkább az bizonyítja, hogy a kormányzatok nem végeznek megtérülési számításokat az oktatási kiadásokkal kapcsolatban, viszont igen gyakran végeznek „beválás-vizsgálatokat”, azaz a kibocsátottak munkaerő-piaci beilleszkedési vizsgálatát, azaz a munkahelyi, a foglalkozási és a szakképzettségi struktúra összhangjának vizsgálatát.” (Polónyi 2005c: 3) 1. 4. 4. A szűrő-elmélet Az emberitőke- és a munkaerő-szükségleten alapuló elméletek szerint az oktatás növeli az egyének termelékenységét, s a megnövekedett termelőképesség tükröződik az egyén piaci értékében, melynek kifejezője a munkabér. Az oktatás azonban szocializációs folyamat is, melyben nem pusztán ismeretek és tevékenységek elsajátítása történik. Ez a szocializációs hipotézis, amit a közgazdászok a termelőképesség növelési tényezőjeként szintén emberi tőkének tekintenek. (Arrow, 1979) Az oktatás belső piaca erősen szelektív oktatási rendszert hoz létre. A szelektivitás az iskolai teljesítményt legerősebben meghatározó két tényezőre: a társadalmi hovatartozásra és az öröklött képességekre érzékeny. (Glennerster, 1999) A

96

Leszámítva, hogy az egyéni és a társadalmi megtérülési ráta alsóbb iskolafokozatokhoz képest nagy különbsége hivatkozási alap a felsőoktatás finanszírozási rendszerének átalakításához. Ld. Varga, 1995; Vámos, A felsőoktatás financiális kérdései.

61

szociológusok már korán rámutattak arra, hogy az oktatás ezek újratermelője, 97 tehát hibás az oktatásnak tulajdonítani a személyek közötti különbségeket. (Arrow, 1979) A szociológusok ezen nézetére alapozva, az 1970-es években megszületett szűrő-elmélet (screening) 98 szerint az oktatás nem járul hozzá a termelékenység növekedéséhez. Csupán ingyenes információkat közvetít a munkaadóknak a munkavállalók potenciális termelékenységéről. Azaz az egyes iskolai végzettségek lehetőséget kínálnak a foglalkoztatóknak a korábbi tapasztalataikra építve a termelékenyebb munkatársak kiválasztására. Az elmélet alapvetése az, hogy a magasabb iskolai végzettséget elérőknek már eleve magasabb a termelékenysége, mert például nagyobb kulturális tőkével rendelkeznek vagy éppen jobbak a képességeik, vagyis már eredetileg komparatív előnyökkel rendelkeznek. A munkáltatók pedig elsősorban azért értékelik a magasabb iskolai végzettségű munkavállalókat, mert annak hátterében olyan – a számukra szükséges – tulajdonságokat feltételeznek, mint a kitartás, a precizitás, az együttműködési hajlandóság, a teljesítményorientáltság. Ezek teszik képessé a dolgozókat a nagyobb termelékenységre és a további képezhetőségre. Az oktatási rendszer látja el a szűrés, másképpen a szelektálás funkcióját, így adva információt az egyének

képességeiről.

Szűrés

történik

egyrészt

az

egyfajta

önkiválasztás

(továbbtanulási döntés), másrészt az adott iskolarendszer szűrési jellemzői, így a rendszer struktúrája, az egyes szintek bemeneti szabályozása, a tananyag egységessége, a finanszírozási sajátosságok stb. által. Az utóbbival kapcsolatban fontos megállapítás, hogy ha az oktatás ingyenes, akkor az oktatási rendszerben nagyobb költségeket kell a szűrésre fordítani. 99 (Polónyi, 2002; Varga, 1998) Varga Júlia (Varga, 1998) ennek a még nem teljesen kiforrt elméletnek a modelljeit két csoportra bontotta. Az elsőbe azokat sorolta, amelyek a humántőkeelmélethez hasonlóan abból az alapvetésből indultak ki, hogy a magasabb iskolai végzettségűek magasabb keresethez jutnak, ezt azonban a már eleve meglevő képességbeli különbségekkel magyarázzák. A különböző munkahelyek különböző képességeket igényelnek. Ahogy az egyének különböznek képességeikben, úgy a termelékenységükben is. A szűrés eredményezi azt, hogy a megfelelő képességű munkaerő a megfelelő munkahelyre kerüljön. Ha a szűrés hatékonyan működik, akkor a 97

Ld. Bourdieu. Jeles képviselője M. Spence, K. J. Arrow, J. E. Stiglitz. 99 Vö. Smithnek a finanszírozás és az oktatás tömegessége összefüggésére vonatkozó nézetével. 98

62

gazdasági kibocsátás is növekedhet. Az elmélet szerint a szűrésnek azért az oktatás a fő terepe, mert azt feltételezik, hogy a jobb iskolai előmenetelhez szükséges képességek közel azonosak azokkal, melyek a munkavégző-képességet javítják. (Varga, 1998) 100 A második modellcsoport a bizonyítvány-hipotézis, kredencialista (credentialism) vagy másképpen allokációs oktatáselmélet, mely szerint az iskolák által kiadott bizonyítvány csupán belépőjegy az egyes foglalkozásokba. Ez a nézet az előzőhöz hasonlóan feltételezi, hogy a munkaadó jobbnak tartja a magasabb végzettségű alkalmazottait. Az állások betöltésekor a magasabb beosztással, nagyobb fizetéssel járókat a magasabb iskolai végzettségű munkavállalók töltik be, az alacsonyabb beosztásúakat és fizetésűeket pedig az alacsonyabb végzettségűek. „Az oktatás tehát egyszerűen a meglévő álláshelyek között osztja meg az embereket, nem hoz létre több produktív munkát, és így nem feltétlenül van hatással a gazdasági növekedésre.” (Rubinson–Fuller 1998: 346) Ez a csoport tagadja a termelékenység és a bérek közötti kapcsolatot, ennek következtében azt, hogy az oktatás növeli a gazdaság teljes kibocsátását, azaz csupán az oktatás jövedelemelosztásra gyakorolt hatását ismerik el. (Varga, 1998) K. J. Arrow. Az első csoportba tartozik K. J. Arrow, aki nem vitatta azt, hogy az oktatás ad át szakmai ismereteket, s ezzel növeli a termelékenységet, de a modelljében egyszerűsítve, egyoldalú formában a felsőoktatást a rostálás eszközének tekintette. Nem tagadta az egyetemi természettudományos ismeretek piaci értékét sem, de a bölcsészettudományi kurzusok többségét már homályosabbnak ítélte ebből a szempontból. (Arrow, 1979) 101 Alapmodelljében az egyetemisták három jellemzőjét különítette el: az egyetem előtti eredményeket, az egyetem sikeres elvégzésének valószínűségét és az adott személy munkatermelékenységét. Feltételezte, hogy ezek a jellemzők korrelálnak egymással, és együttes valószínűség-eloszlásuk van. Az emberi tőke vizsgálatával kapcsolatos kritikájában bírálta, hogy az iskolai végzettségek közötti különbséget összemossák a képességek közötti különbségekkel. S bár történtek kísérletek „(…) az iskoláztatás hozadékának jobb mérésére” (Arrow 1979: 230) oly módon, hogy ezt külön változóként kezelték, de ezek többnyire az intelligenciát vizsgálták. A termelőképesség és az intelligencia közötti kapcsolatot azonban nem tárták fel. Közöttük Arrow csupán enyhe korrelációt tételezett fel: 100

Ellentétes nézetet vall pl. Mándi, amikor azt írja, hogy az iskolákban szerzett tudás, az iskola által indukált személyiségfejlődés mennyiségi értékelése nem megoldható, az érdemjegyek által indukált tanulói rangsor nem jellemzi a jövőbeli munkateljesítményt. (Mándi, 1975) 101 Vö. Szanyi, 2005.

63

„Közvetlenül a termelékenységre irányuló vizsgálatok (például az Egyesült Államok flottájánál) azonban számottevően bizonyítják: az a képesség, hogy a teszteken túljussunk, gyenge kapcsolatban van azzal a képességgel, ami alkalmassá tesz a speciális termelési feladatok teljesítésére.” (Arrow 1979: 231) A vizsgálandó képesség itt a javak termelésére való képesség lenne. Modellje alapján megállapította, hogy az egyetemi oktatás erőforrásainak növelése, ha az összes többi változó adott, nem növeli az oktatási szektoron kívüliek kibocsátását, de ennek tényleges bizonyítására további vizsgálatok szükségességét fogalmazta meg. A gazdaság szereplőinek hiányosak az információi az egyének termelékenységi képességéről, csupán általános ismeretei, illetve tapasztalatai vannak a termelékenység statisztikai eloszlásáról. Azonban bizonyosan nem tudnak különbséget tenni a termelékenység szempontjából az olyan egyének között, akikről az információik megegyeznek. A munkáltatónak az alkalmazott termelékenységéről van lehetősége közvetlenebb információkat szerezni. 102 A felsőoktatási és a munkáltatói szűrő értéke fordított arányú: „Amilyen mértékben a munkáltató rostál, és amilyen jól rostál, a felsőoktatás rosta értéke annyira csökken.” (Arrow 1979: 231) Ez azt jelenti esetünkben, hogy a tömeges felsőoktatási kibocsátás növeli a munkahelyi szűrő jelentőségét, hiszen a sok azonos diploma által hordozott információ között 103 a munkáltató nem tud különbséget

tenni

a

termelékenységre

vonatkozóan.

Vagyis

a

diplomák

információértéke inflálódott. Feltételezhető, hogy részben ennek következményeként terjedtek el széles körben, és váltak a korábbiakhoz képest lényegesen komplexebbé a munkáltatók munkaerő-toborzási és -kiválasztási technikái.104 A diploma tömegessé válásával a munkáltatók olyan differenciáló tényezőket keresnek a kiválasztásban, mint például nyelvvizsgával való rendelkezés, személyiségjellemzők, diploma minősítése és – a szűrőelmélettel összhangban – korábbi tapasztalataikra építve a diploma-kibocsátó intézmény megkülönböztetése. 105

102

Ld. a nagyvállalatoknál elterjedt teljesítményértékelési rendszereket, melyek a stratégiai emberi erőforrás menedzsment részét képezik. 103 Bár részben ismertek azok az értékelési problémák, hogy azonos jegyek, bizonyítványok nem azonos tudást takarnak. 104 Ld. Kováts, 2000; Karoliny–Elbert, 2001. 105 Ld. pl. Bodolóczki, 2005; Takács, 2006a; 2006b; Joób, 2006, illetve később a saját kutatási eredményeket. Vö. Green, 1998: A zéró-korreláción következményei

64

Ross D. Boylan. A második csoport jeles képviselője Ross D. Boylan, aki például vizsgálta, hogy hogyan hat a diplomások száma a diplomák értékére. A neoklasszikus közgazdaságtan szerint a diplomások nagyobb keresetének két magyarázata van: az oktatás hatékonyabbá teszi az embereket a termelés szempontjából, vagy a bizonyítvány azt jelzi, hogy az azt megszerző már eleve hatékonyabb volt, mint az azzal nem rendelkező. A bizonyítvány-hipotézis szerint a magasabb bizonyítvány magasabb státust biztosít. Általában ezen elmélet hívei szerint a diploma értéke a státusértékéből fakad. Boylan szerint azonban a felsőfokú végzettség értéke fakadhat a diplomások számából is. Sorbanállási-modellje (Queuing) szerint az elvégzett osztályok száma szerint rendezve az egyéneket, a sor elején állók, vagyis a legtöbb osztállyal rendelkezők kapják a legjobb státusokat, így a legkedvezőbb béreket. Ha mind többen rendelkeznek sok iskolai osztállyal, akkor a kevesebbel rendelkezőket a sorban hátrébb szorítják, így ők rosszabb pozícióhoz jutnak. Az USA népszámlálási adatait felhasználva azt vizsgálta, hogy a neoklasszikus elméletek nézetével szemben (mely szerint a diplomások számának növekedésével csökken a felsőfokú végzettség értéke), a diplomások számával nő-e a diplomák értéke. Modelljét a „méret-hatás” és a „bizonyítvány-hatás” két tényezőjére építette. A diplomások számának növekedésével, vagyis a méret-hatással a neoklasszikusok szerint csökkennek a társadalmi különbségek, s nő az általános jólét. A vizsgált elmélet szerint azonban a bizonyítványok számának növekedésével nőnek a munkahelyi követelmények úgy, hogy növekszik az elvárt iskolai végzettség. Az azzal nem rendelkezők alacsonyabb pozíciókba szorulnak, így nőnek a társadalmi különbségek. A bizonyítvány-hatással kapcsolatban az előbbiek szerint minden egyes újabb oktatásban eltöltött évnek hasonló az értéke. Az utóbbiak azonban a bizonyítvány státust biztosító szerepét és nem a termelékenység javítását hangsúlyozzák, ezért elméletükben azoknak az oktatási éveknek nagyobb az értéke, melyekben az egyén a bizonyítványát megszerzi. Boylan az utóbbi helyességét igazolta, jóllehet az egyes oktatási évek hatását is kimutatta. Nézete szerint a két tényező összevonására van szükség. (Boylan, 1993) Az eredmények szerint a diplomák számának növekedésével nő e dokumentum relatív – e végzettséggel nem rendelkezőkhöz viszonyított – értéke. A méret-hatás azonban csak kis mértékben magyarázta a dokumentum megfigyelt értékét. Így csak azt a kredencialista nézetet tudta igazolni, hogy a bizonyítványok státusokra és jövedelmekre gyakorolt hatását a munkáltatók az ennek a formális végzettséget igazoló 65

papírnak tulajdonított érteke határozza meg. Ugyanekkor nem zárta ki azt, hogy az adott bizonyítvánnyal rendelkező csoport mérete más mechanizmusokon keresztül hat a munkahelyi előnyökre. A szűrő-elmélet is alapvetően homogénnek kezeli az oktatást, amire az emberitőke-teória és a szűrő-elmélet szintézisére törekvő Machlup is rámutatott: „A rosszul felkészült főiskolai diplomásnak – akit felületes „tanulmányai” kevéssé vagy egyáltalán nem tettek hatékonyabbá, szorgalmasabbá, vagy lelkiismeretesebbé – nagyobb

keresete

esetleg

csak

a

bizonyítványainak,

egyetemi

fokozatának

tulajdonítható.” (Machlup 1982: 222) Az elmélet helyességét vizsgáló empirikus vizsgálatok, 106 ahogy a megelőző elméletek esetében is, kétes eredményekre vezettek. Több amerikai és angol kutatás cáfolta a bérkülönbségek esetében a helytállóságát, inkább az emberitőke-elmélet igazságtartalmát támasztva alá. 107 A két elmélet egyfajta integrációjára törekvők arra a megállapításra jutottak, hogy önmagában az iskolarendszer szelektivitása nem zárja ki azt, hogy az iskolázás növeli a termelékenységet. Inkább az a kérdés, hogy melyiknek mekkora a szerepe. (Varga, 1998) Oktatáspolitikai szemszögből tekintve a két teóriát, különböző szerepet kap a tananyag és a hatékonyság kérdése. Ha a humántőke-elméletet fogadja el az oktatáspolitika, akkor ez egyetértés azzal, hogy az oktatás növeli az egyén termelékenységét. Vagyis olyan tudást nyújt, olyan képességeket fejleszt, melyekkel az egyén korábban nem vagy nem megfelelő szinten rendelkezett. Ebben az esetben fontos kérdés az oktatási rendszer struktúrájának és az oktatási tartalmaknak a meghatározása, az egyéni képességek kibontakozásának és a termelőképesség megfelelő mértékű növekedésének segítése. Ha a szűrő-elmélet igazságát fogadjuk el, vagyis az oktatási rendszer fő funkciójának a szűrést tekintjük, akkor a szakpolitika fókuszában a szűrés hatékonyságának kell állnia. Az oktatás tartalmának ekkor a tanulók, hallgatók közötti válogatás célját kell szolgálnia. A szűrő-elmélet szerint ugyanekkor gazdaságilag értéktelen a képességek közötti különbségek felismeréséhez szükséges szintnél magasabb iskolai végzettség. (Varga, 1998) Ennek következtében a felsőoktatás magasabb szintjei (MSc/MA, PhD képzés) az elitképzés szolgálatába állítandók. Varga (Varga, 1998) véleménye szerint az oktatási expanzió ebben a felfogásban társadalmilag 106 107

66

Ld. pl. Machlup, 1966; Glennerster, 1999. Néhány foglalkozás esetében azonban igazolták a hipotézist. (Glennerster, 1999)

káros is lehet, egyrészt mert ekkor az oktatási rendszer több erőforrást igényel. Másrészt mert a munkaadók követik a növekvő iskolázottsági szintet olyan értelemben, hogy a korábban

alacsonyabb

iskolai

végzettséget

igénylő

állásokat

magasabb

végzettségűekkel töltik be; ezekből ki-, illetve alacsonyabb végzettséget igénylő állásokba szorítva az alacsonyabb végzettségűeket. A szerző ezen gondolata összecseng a felsőoktatási expanzióval kapcsolatos, médiumokban is gyakran hangoztatott félelmekkel, melyek igazságtartalmát a második fejezetben ellenőrizzük.

1. 5. Az oktatás gazdasági fejlődésben betöltött szerepét vitató nézetek A XX. század második felében felerősödtek azok a nézetek, melyek az oktatás gazdasági fejlődésben betöltött szerepét vitatták. A véleményeket Polónyi (Polónyi, 2002) az oktatás ’beruházás avagy fogyasztás’ dilemmája, a kollektív döntések elmélete és a szociológia társadalmi hovatartozás újratermelése és státusverseny elmélete csoportba sorolta. 1. 5. 1. Az oktatás mint fogyasztás Ahogy korábban láthattuk, az emberitőke-elmélettel egy időben jelent meg az a vita, hogy az oktatási kiadások közül mi értelmezhető beruházásnak és mi fogyasztásnak. Kozma Ferenc szerint a képzésre fordított társadalmi munka kettős célú: „(…) a műveltség egyfelől tényleg a jó része, vagyis létrehozott javaink élvezetének egyik módja. Másfelől azonban a termelékenység forrása is, és mint ilyen, termelési tényező. A művelődés egyfelől szociális vívmány, másfelől azonban beruházási tevékenység” (Kozma 1981: 22) Harry G. Shaffer Beckerrel vitatkozva a fogyasztás és beruházás kérdését úgy oldotta fel, hogy az oktatási kiadásokat három komponensre bontotta: a folyó fogyasztásra, a magasabb műveltségi szint elérésével a jövőbeni fogyasztásra és a jövőbeni magasabb keresőképességre alapozva egyidejű folyó fogyasztásra, fogyasztási beruházásra. (Shaffer, 1967) Fritz Machlup az emberi tőkét a fizikaitól elkülönítve a szellemi kapacitást növelő beruházások által termelékenyebbé tett munkaerőre értette. Véleménye szerint ex post már nehéz eldönteni, hogy mennyi tulajdonítható a fejlesztésnek és mennyi az adottságoknak. Véleménye szerint emberi tőke akkor képződik, amikor a beruházás célja a személyek szellemi vagy fizikai 67

felkészültségének fejlesztése a következő célokból: legyenek képesek mennyiségi és minőségi szempontból áruk és szolgáltatások nyújtására, magasabb jövedelem szerzésére, ennek értelmesebb elköltésére, nem pénzbeli elégedettségre, vagyis több öröm szerzésére. (Machlup, 1982) Ha a vizsgált tevékenység eredménye nem mérhető fizikailag, akkor a termelékenység kapcsán az adott teljesítmény más dolgokra gyakorolt hatását tekintette termelékenységnek. Az oktatás esetében megkülönböztette a szolgáltatást nyújtó folyamatot és az oktatás hatását. Az előbbit a termelékenység az oktatásban, az utóbbit az oktatás termelékenysége terminológiával látta el, majd az egyszerűsítés kedvéért az előbbit az oktatás hatékonyságának nevezte el. Értelmezése szerint a hatékonyság akkor növekszik, ha ugyanazt az eredményt kisebb költséggel érik el. (Machlup, 1966) Schultzhoz hasonlóan megpróbálta számba venni az összes egyéni és társadalmi oktatási költséget kilenc csoportba bontva és elemezve ezeket. Köztük csupán elvi elhatárolást tett azzal a megjegyzéssel, hogy a beruházás-fogyasztás elkülönítés nézőpont kérdése. (Machlup, 1966) Alapvetően azonban nem kérdőjelezte meg az emberitőke-elméletet, inkább csak finomított rajta. (Polónyi, 2002) Mások erőteljesebben bírálják az oktatás beruházásként való értelmezését. Közéjük tartozik Gábor R. István (Gábor, 1999), aki vitatta a fizikai tőkeberuházás oktatási ráfordításra történő értelmezését azon az alapon, hogy az előbbi esetében a jövőbeli haszon esetében a jelenben lemondás, áldozatvállalás történik, ezzel szemben a tanulás

alapvetően

pozitív

élménynek,

egyfajta

élvezeti

„cikknek”,

vagyis

fogyasztásnak tekinthető. Ezzel együtt a gazdasági növekedést kísérő oktatási javak iránti fokozódó igényt a fogyasztási javakhoz hasonlította, s elemzésére a fogyasztáselmélet alkalmazását tartotta megfelelőbbnek. (Polónyi, 2002) 1. 5. 2. A kollektív döntések elmélete „Korábban a társadalomtudósok és politikai szakírók különös kettősséget tételeztek fel az emberi motivációkban: úgy képzelték, hogy a magánpiacon az önérdek irányít minden tranzakciót, az egyén és az állam viszonyában viszont az önfeláldozás uralkodik.” (Johnson 1999: 22) Az elmúlt század derekán a közgazdászok108 a fogyasztói és a vállalati viselkedések leírására és magyarázatára alkalmazott eszközöket kezdték el használni a kormányok, a politika, a szavazók viselkedésének elemzésére.

108

68

Ld. pl. James Buchanan, Gordon Tullock.

Alapvető megközelítésük szerint a magánpiachoz hasonlóan a politikai piacon is a racionális, a saját érdekeiket követő egyénekből kell kiindulni. 109 Ebből a szemléletből nőtt ki a közgazdaságtan és a politikatudomány határán elhelyezkedő kollektív vagy közösségi döntések elmélete, amely a politikai piacra vonatkozóan két közgazdasági posztulátumot fogalmazott meg: „1. az egyének az alapvető döntéshozók; kormányok, pártok és törvényhozó testületek döntéseiről beszélni csupán kényelmes technikai rövidítés; 2. az egyének a politikai piacon – akárcsak a magánpiacon – személyes céljaik megvalósítására törekszenek.” (Johnson 1999: 22) A politikai szereplőket a döntéseikben az újraválasztási esélyeik, a bürokratákat a rendelkezésükre álló költségvetési eszközök maximalizálása vezérli. Ez azt jelenti, hogy maga a hatékonyság, az általános jólét előmozdítása, a közérdek szolgálata nem áll szándékukban. Ezek csupán a döntéseik melléktermékei lehetnek. Az elméleti megközelítés szerint „(…) az állam nem valamiféle organikus test, mely független az őt alkotó egyénektől; (…) a közgazdászoknak elsősorban azt kell vizsgálniuk: az állami intézmények milyen hatékonyan teszik lehetővé, hogy az egyének kifejezzék és megvalósítsák közjavakra és politikai célokra vonatkozó preferenciáikat.” (Johnson 1999: 21) Az elmélet szerint az oktatási kiadások fedezetét a közszférában dolgozók szerzik meg a demokratikus folyamatok monopolizálásáért és saját nyereségük növelése érdekében. (Glennerster, 1999) Tehát az oktatási beruházások nem a gazdaság fejlesztésének eszközei. Önérdekek vezetik őket, 110 s így óhatatlanul kérdések merülnek fel a nyújtott szolgáltatás minőségével szemben. David B. Johnson ebben a szellemben bírálta többek között az oktatás közjószágként történő értelmezését. Helyette a kváziközjószág értelmezés, a közszolgáltatások piacosítása, s így a verseny megteremtése mellett érvelt. (Johnson, 1999) 111

Glennerster a közoktatásban nem, de a

109

Vö. Smith, 1959. A kollektív döntések elmélete szemszögéből vizsgálva tanulságosak Mándi idevágó gondolatai: „Az oktatási rendszer belső erői mindig vonakodva engednek a külső hatásoknak. Minden apparátus törvénye, hogy önmaga fenntartására és változatlan formában való bővítésére törekszik. Tehetetlenségi erejével ellene szegül a változásoknak, kb. így okoskodva: mit kezdjünk a latintanárokkal, ha megszűnik a latintanítás (…) stb. E felfogás illetéktelennek és szakszerűtlennek tartja a kívülről jött terveket és javaslatokat, autonóm fejlődésűnek nyilvánítja az oktatásügyet, és a tervezést aggállyal kezeli.” (Mándi 1975: 72-73) Az új ponthúzási technika és a hallgatói keretszámok intézmény-sorvasztó hatására reagálva, a kollektív döntések elméletének mai gyakorlati példáit szolgáltatják a vidéki felsőoktatási intézmények túlélési technikái. 111 Vö.: Albert O. Hirschman gondolataival: „Mivel a legtöbb közszolgáltatás előállítása nincs kitéve a „piac törvényeinek”, a termelés hatékonyságának és minőségének megőrzésével kapcsolatos problémák óhatatlanul felmerülnek. E problémák kezelésének egyik nyilvánvaló módja a piaci nyomás valamilyen módon történő bevezetése a közügyi ellátás területére.” (Hirschman 2002: 195) 110

69

felsőoktatásban helyénvalónak tartotta a piacosítást, a szelektív oktatási intézményeket és a verseny indukálását, melynek magvalósítására javasolta az utalványrendszer bevezetését. 112 Véleményét azzal indokolta, hogy a felnőttkor kezdetével eltolódik a magánhaszon és a közjószág közötti egyensúly, így a felsőoktatásban a politika és társadalom célja csak a hasznos egyéni beruházás segítése lehet, mert a „(…) közösségi iskoláztatáshoz kapcsolódó állampolgári célok irrelevánssá válnak, ha a fiatalok elköltöznek otthonról. (…) Társadalmi célnak megmarad az, hogy lehetővé tegyék, hogy a fiatal és idősebb felnőttek befektetése saját jövőjüket és ezáltal a gazdaság termelési kapacitásainak bővülését szolgálja.” (Glennerster 1999: 334) Glennersterrel vitatkozva fontos megemlíteni a fiatalkor és a felnőttkor közé ékelődő életszakaszt: a posztadoleszcenst. 113 Ennek az életszakasznak az egyik gyakori jellemzője, hogy a jogi értelemben vett nagykorúság elérésével együtt nem történik meg a szülői ház és a korábbi közösségi színtér elhagyása, ami azt jelenti, hogy az adott szűkebb közösség érdekei és céljai a további iskoláztatásra vonatkozóan továbbra is fennállhatnak. A posztadoleszcencia jelensége különösen érinti a regionális rekrutációs bázissal 114 rendelkező felsőoktatási intézményeket, 115 melyek végzettjei nagy arányban az adott régióban is vállalnak munkát. 116 1. 5. 3. A társadalmi hovatartozás újratermelése és a státusverseny A humántőke-elmélet nagymértékben hozzájárult a humán erőforrások fejlesztése jelentőségének felértékelődéséhez, ám az elméletben megfogalmazott hipotézis igazolása a kutatásokban kétes eredményekhez vezetett. Többek között azért, mert a teória nem vizsgálta a társadalmi szerkezet szerinti összefüggéseket s azt, hogy az oktatás valóban a gazdaság számára szükséges tudást nyújtja-e. A közgazdászokkal szemben szociológusok egyes csoportjai szerint megkérdőjelezhető az oktatás gazdasági 112

Valószínűleg Tom Pine volt 1791-ben az első, aki az iskoláztatás segítésére utalvány bevezetését javasolta. (Friedman, 1996) 113 Ld. Wipperma, 1997; Vaskovics, 2000. 114 Vonzáskörzet. (Meusburger, 1998) 115 C. Geissler (1965) nyomán: felsőoktatási régiókat. (Meusburger, 1998) 116 Ld. A diplomások születési régiójukba való visszatéréssel (amit „U-turn”-nak is nevez a német szakirodalom) Japánban több tanulmány is foglalkozik. W. Flüchter (1990) kutatási eredményei szerint a felsőoktatási tanulmányok zárását követően 1981-ben a „képzési elvándorlók” átlagosan 45 %-a tér vissza ismét a születési régiójába. Ez azonban két nagy szélsőséget foglal magában: Tokió ipari negyedének 78 % és a fővároshoz képest periférián fekvő Saga prefektúrájának 25,7 %-át. (Meusburger, 1998) Egy regionális rekrutációs bázissal rendelkező főiskolán végzettekre vonatkozóan ld. pl. Vincze, 1999b, 1999c.

70

növekedésre gyakorolt hatása. Az egyik ilyen csoport szerint az iskolarendszer fő feladata a társadalmi osztályok újratermelése. Ez a funkcionalista megközelítés. A másik csoport a konfliktuselmélet alapján indifferensnek tartja az oktatás tartalmát, mert a magasabb iskolai végzettségnek csak a magasabb státusú munkák betöltése szempontjából van jelző szerepe. E három elméletet átalakítva és összefüggésbe hozva vizsgálatukban Richard Rubinson és Bruce Fuller (Rubinson–Fuller, 1998) az oktatás és gazdaság kapcsolatát tanulmányozva – a korábbiaktól részben eltérő módszerrel – új megállapításokhoz jutott. A kutatók, bírálva a humántőke-elméletet, megkérdőjelezték azt, hogy a munkaerő termelékenységében megjelenő különbségek a dolgozók különböző iskolázottságára vezethetők vissza, s azt, hogy: „Ahogy egyre nő az emberek iskolázottsága, úgy lesz egyre több a magasabb fizetéssel járó termelékenyebb munka, és növekedni fog a gazdaság.” (Rubinson–Fuller 1998: 345) A vizsgált elméletekről megállapították, hogy azok két pólus mentén helyezkednek el: egyesek azt vallják, hogy az oktatás szerepet játszik a gazdaság fejlődésében, mások ezt tagadják. Az elméletek helyességét ellenőrző korábbi kutatásokból kiderült, hogy van valami hatása az oktatásnak a fejlődésre, de ez más tényezőkhöz képest nem olyan jelentős. Ugyanekkor a gazdasági hatás nem egyforma a különböző iskolázottsági szintek esetében, amelyeknek a szerepe a növekedésben időben is változik. Feltételezték az „oktatási hatás” létét és változó voltát, s azt vizsgálták, hogy az oktatás milyen feltételek teljesülése esetén gyakorol fejlesztő hatást a gazdaságra. Ezt követően elemzésüket – az időt és a társadalmi körülményeket is figyelembe vevő – társadalmi folyamatok vizsgálatára fókuszálták. A következőkben három olyan megközelítést mutatunk be röviden, melyek igazságtartalmát eltérő intézményi feltételek között elfogadhatónak tartották. A társadalmi osztály újratermelésének elmélete azt fogalmazta meg, hogy az oktatásnak a társadalmi osztályok reprodukciója a feladata, s ez megakadályozza a gazdasági kibocsátás növeléséhez való hozzájárulását. A szerzők a fenti kiindulási alapra építve a következőképp fogalmazták meg állításukat: „Minél inkább arra szerveződik az oktatás, hogy újratermelje a társadalmi osztályszerkezetet, annál inkább gyengül annak a gazdasági növekedésre gyakorolt hatása.” (Rubinson–Fuller 1998: 348) A növekedésre gyakorolt hatás gyengítése a tananyag és az oktatási rendszer inputjainak a szabályozásában, valamint a közigazgatáshoz való kapcsolódásban nyilvánul meg. Az elmélet gyakorlati megvalósulásában ez olyan oktatási rendszert 71

jelent, amelyben az egyes szintek és alrendszerek az egyes társadalmi rétegek szerint differenciálódnak. 117 Collins státuskonfliktus elméletének képe az oktatás gazdaságfejlesztő hatásáról a társadalmi osztály újratermelésének elméletéhez hasonlóan eltér az emberitőkeelmélettől. Teóriája szerint az oktatásnak az a fő feladata, hogy az álláskereséshez biztosítson muníciót. Ezzel az egyes személyek, társadalmi csoportok között versenyt indukál a mind magasabb iskolai végzettségért, beindítva így egy expanziós spirált. A magasabb szintű iskolázottságnak azért nincs gazdasági hatása, mert nem a munkaerőszükséglet generálja a mind magasabb iskolai végzettség megszerzését, hanem a verseny. Rubinson és Fuller a fentiekhez hasonlóan átfogalmazott tétele a következő: „Amilyen mértékben az iskolázottság növekedése a státusversenyt tükrözi, olyan mértékben gyengül az iskolai végzettségnek a gazdaságra gyakorolt hatása.” (Rubinson–Fuller 1998: 349-350) A gazdaságnövelő hatás gyengítését a nem a munkaerőpiac igényeire való reagálásra és arra a rendszernyomásra vezették vissza, melynek eredményeképpen a végzettség a fontos, s amelynek tömeges megszerzése során romlik az oktatás színvonala. 118 Az emberitőke-teória gyakorlati működéséhez szükség van a következő feltételekre: az oktatásnak a gazdaság igényeinek megfelelő tudást kell nyújtania, a gazdaságnak ezt a tudást képesnek kell lennie hasznosítania, harmadszor az oktatásnak és a gazdaságnak szoros kapcsolatban kell állnia azért, hogy a munkaerőpiacra belépők olyan munkakörhöz jussanak, melyben a megszerzett tudást alkalmazni tudják. E három feltétel nem mindig teljesül. Az előző két elméletben megfogalmazottak esetében az oktatás nem azt a tudást nyújtja, amelyre a gazdaságnak szüksége van, s lehetnek olyan gazdasági szektorok is, melyek az oktatás nyújtotta tudás hasznosítására nem képesek. A tanulmányírók megfogalmazásában: „Az emberi tőke annyiban növeli a gazdaság kibocsátását, amennyiben az oktatás olyan fajta tudást és képességeket ad, amelyeket a gazdaságban hasznosítani lehet.” (Rubinson–Fuller 1998: 351) 119 Összefoglalásként tehát a hipotézisük az volt, hogy a fenti három feltétel teljesülésének mértékétől függ az oktatás gazdasági növekedéshez való hozzájárulása. Nézetük szerint a két társadalmi rendszer vizsgálata nem az egyén, hanem egy ország szintjén releváns, s ezzel együtt döntő fontosságú, hogy a változási folyamatok 117

Klasszikus példaként említik Franciaország iskolarendszerét. (Rubinson–Fuller, 1998) Klasszikus példaként említik az USA iskolarendszerét. (Rubinson–Fuller, 1998) 119 Ez a korlátozott érvényességű institucionista irányzatú emberitőke-elmélet. (Balázs, 2004) 118

72

történelmileg

milyen

időszakban

és

milyen

körülmények

között

zajlanak.

Eredményeiket a következőképp összegezhetjük: „(1) a nagyobb tanulólétszám (…) növeli a gazdaság kibocsátását, (2) ez a hatás annyira csökken, amilyen mértékben a státuszverseny nyomása hatással van a tanulólétszám növekedésére, (3) ez a hatás annyival erősödik, amennyire a beiskolázás növekedése a gazdaság technikai szükségleteit tükrözi. (…) (4) a beiskolázás mértékének el kell érnie egy bizonyos küszöbértéket mielőtt növelné a gazdaság kibocsátását, mivel a gazdasági növekedésre gyakorolt hatás akkor érvényesül, amikor az alap- és középfokú oktatás egyaránt tömegessé vált (…) (5) a társadalmi rétegződés újratermelésének rendszere gyengíti a tanulólétszámnak a gazdaság kibocsátására gyakorolt hatását (…) (6) az iskolák minősége jelentős hatással van a gazdasági növekedésre (…) (7) A minőség hatása különösen függ a beiskolázás mértékétől 120 (…) (8) a kisebb arányú elitképzés magas színvonala serkentheti a gazdasági növekedést, ha a csoport szorosan kapcsolódik a gazdasághoz (…), de csökkentheti a gazdasági növekedést, ha a csoportok nem kapcsolódnak a gazdasághoz (…) (9) egy modern, tudományosan megalapozott tananyag növeli a gazdasági növekedést, míg a hagyományos tananyag esetében ez nincs így (…) (10) az oktatásnak a gazdasági növekedésre gyakorolt hatása az oktatási szintek és a gazdasági jellemzők összhangjának a függvénye.” (Rubinson– Fuller 1998: 354-362) Mindezek mellett megfogalmazták azt a felsőoktatásunk vonatkozásában az EU oktatásfejlesztési irányelveiben, a hazai szakmai és nem szakmai nyilatkozatokban is gyakran elhangzó állítást, mely szerint a gazdasági növekedés oktatás által indukált maximalizálása csak abban az esetben lehetséges, ha megfelelő visszacsatolási rendszerek működnek. A szerzők e célra – megjegyezve korlátaikat is – mind a piaci, mind a bürokratikus mechanizmust megfelelőnek tartották. Ha a fenti megállapításokat sorra vesszük a magyar felsőoktatás szempontjából, akkor fontos elemzésre, majd értékelésre váró kérdésekhez jutunk a gazdasági növekedésben betöltött szerepére vonatkozóan: (1) A nagyobb hallgatólétszám növeli a gazdaság termelékenységét? (2) A felsőoktatás expanziója milyen mértékben státusverseny eredménye (oktatási javak túlfogyasztása)?

120

Vizsgálataik alapján kellően nagy volumenű oktatási ágaknál van pozitív hatása. (Rubinson–Fuller, 1998)

73

(3) A felsőoktatás expanziója milyen mértékben tükrözi a gazdaság technikai szükségleteit? (4) Az alap- és középfokú oktatás egyaránt tömegessé vált? (5) Mennyire erős a társadalmi rétegződés újratermelésének rendszere? (7) Milyen a felsőoktatás minősége és volumene? (8) Hogyan, milyen csoportra értelmezhető a tömeges felsőoktatásban az elitképzés, s ennek milyen mértékű a gazdasághoz való kapcsolódása? (9) Milyen a felsőoktatásban közvetített tananyag minősége? (10) Milyen az összhang a gazdasági jellemzők és a felsőoktatás között? Jelen írás e kérdések hazai válaszait nem elemzi. Ellenben a 3-as és a 10-es ponthoz kapcsolódva a második fejezetben a diplomások, diplomás pályakezdők keresleti és kínálati oldalát vizsgáló kutatások tematizálása és elemzése részben azt a célt szolgálja, hogy a tömeges kibocsátású felsőoktatással kapcsolatos olyan oktatásgazdaságtani elméletekben is megjelent nézetekre reflektáljon, mint amilyen például a diplomás munkanélküliség növekedése, a diplomások alacsonyabb iskolai végzettségűekre gyakorolt kiszorító hatása, a bérelőny csökkenése. Az 1950-es évek közepétől az 1970-es évek elejéig tartó időszakot tekintik az oktatásgazdaságtan virágkorának. Ezt követően azonban fejlődése megrekedt. Glennerster e jelenséget részben azzal magyarázta, hogy az oktatási kiadások stagnáltak. A stagnálás hátterében egyrészt az áll, hogy a háború után született nagy létszámú korosztályokat kisebb számúak követték, másrészt a Szputnyik-őrületnek nevezett jelenség elmúlásával csökkentek a felsőoktatásban is a költségvetési kiadások. Ugyanakkor az 1968-as diáklázadás is hozzájárult az oktatás gazdaságfejlesztő szerepéből történő kiábránduláshoz. (Glennerster, 1999) Az oktatásgazdaságtan tehát túljutott zenitjén. A közgazdaságtani elméletekből mind inkább kiszorulnak azok az elméletek, melyek az oktatás és a gazdaság direkt kapcsolatát hangsúlyozzák. (Polónyi, 2002) Ennek egyik oka Mándi szerint az, hogy az elméletek tulajdonképpen nem találták meg „(…) az oktatás fejlesztése és a gazdaság fejlődését összekötő törvényt.” (Mándi

1975:

39)

A

másik

ok

–

ugyancsak

Mándi

indoklásában

–

a

közgazdaságtudomány sajátosságaira vezethető vissza: „A gazdasági-társadalmi jelenségek leírásában és magyarázatában a közgazdaságtudomány határozottan favorizálja a mennyiségi adatokat és összefüggéseket, és jelentőségükhöz képest mostohán kezeli a folyamatok minőségi oldalát. Ez részben kényszerűség is, a gazdaság 74

mennyiségi változásai könnyebben megragadhatók, míg a minőségiek nehezen, bizonytalanul vagy egyáltalán nem regisztrálhatók. A közgazdaság-tudomány számszerűen mérhető gazdasági jelenségeket vizsgál, ezért magától értetődik, hogy igyekszik legfontosabb következtetéseit mennyiségileg alátámasztani, sőt, ha lehet, mennyiségi formában megfogalmazni. Szemléletmódját, vizsgálati módszereit, a kutatás tárgya és a rendelkezésre álló módszerek jellege határozza meg. (…) Minél közelebb áll egy közgazdaságtudományi kutatás célja a gyakorlatban való alkalmazáshoz, minél konkrétabb és differenciáltabb tanácsot kíván megfogalmazni, annál mélyebben kell megismernie a jelenségek minőségi oldalát. A gazdasági-társadalmi fejlődés jelenségeit is elsősorban mennyiségi formában írja le (…) mutatók mennyiségi eltéréseivel jellemezzük a fejlettség különböző fokán álló országokat, és a fejlődési folyamatot is e mutatók időbeli mennyiségi változásán mérjük. És ez mindaddig rendben is van, míg a mennyiségek mögött nagyjából azonos minőségek állnak (…). Ha azonban a minőség erősen eltérő (…), következtetéseinket már nem fogalmazhatjuk meg pusztán a mennyiségi adatok elemzéséből, és a minőségi különbségek meghatározására és értékelésére

is

szükség

van.”

(Mándi

1975:

29)

Az

állami

költségvetési

megszorításokkal, az oktatási ráfordítások stagnálásával, az IEA, MONITOR, PISA stb. vizsgálatok során érzékelhetővé vált nagy oktatási minőségi különbségek a hazai oktatásgazdaságtan figyelmét így hát egyre inkább az oktatási rendszer eredményességi, hatékonysági, finanszírozási, minőségi kérdéseire terelte. Az emberi tudás és az oktatás gazdasági fejlődésben betöltött szerepére vonatkozóan napjainkban a legtermékenyebb megközelítéssel a kumulatív okság elmélete, az endogén növekedés modelljei és az új növekedési elméletek szolgálnak. Az új megközelítések ráirányították a figyelmet a térségek fejlődését befolyásoló öngerjesztő folyamatokra, a korábban már említett externáliák szerepére, tovagyűrűző hatásokra. Többek között az új megközelítések, 121 a fejlettebb országok munkaerőhiányosból munkaerő-fölösleg állapotába való jutása, a fenntartható fejlődés problémaköre, a gazdasági versenyképesség és a társadalmi kohézió komplex megközelítése hatására az alapvetően individuális szemléletű emberi tőke fogalmának terjedelme szélesebbé vált. Balázs Éva a következőképp látja a különbségeket: „(…) a humántőke- és a humánerőforrás-fogalom fő megközelítésbeli különbsége az, hogy az előbbi az individuális munkaerőpiaci szereplőkre és a beruházás-megtérülés logikájára

121

Ld. pl. tanuló régiók elmélete (Balázs, 2004).

75

(valamint annak mérhetőségére), az utóbbi inkább a társas viszonyok között értelmezett emberi potenciálra épül, amelynek hasznosulása kvalitatív és „puha” tényezőkön is múlik. A humánerőforrás-fejlesztést a hasznosulás hosszú távú megtérülésének elismerése, a nem közvetlen megtérülés legitimitása jellemzi. Másfelől a humántőkefogalom közvetlenül a reálgazdasághoz s annak rövid távú működéséhez kapcsolódik, míg a humán erőforrások értelmezése a tágabb társadalmi kontextusba ágyazott, annak egészét fejlesztő gazdaság hosszabb távú alakulásához, amelybe a munkavégzésen kívüli emberi tényezők is beletartoznak.” (Balázs 2004: 14) Így változnia kell az egyéni tudás, az oktatási rendszer gazdasági fejlődésben betöltött szerepe vizsgálatának is. Szükséges a regionális szemlélet, a komplex társadalmi szocializációs folyamattal megközelíthető térségi humánerőforrás-fejlesztési potenciál, „(…) amely az egyéni, csoport- és intézményes tevékenységek együttes interakciós közegében érvényesül.” (Balázs 2005: 25) Ezt ki kell egészítenie a mind nagyobb jelentőségű, „(…) a térbeliség fizikai korlátain átnyúló interakcióknak és ágenseinek (tömegmédiumok, internet), amelyek a fizikai térbeli kötöttségek bizonyos lazulását vonják maguk után, esetenként azok meghatározó voltát is megkérdőjelezhetik.” (Balázs 2005: 25)

76

2. Diplomások a munkaerőpiacon Az előző fejezetben az emberi tudás, az oktatás mint a gazdasági fejlődés egyik ágensét

vizsgáló

közgazdasági

nézeteket

rendszereztük.

A

jelenlegi

nagy

gondolategység első részében röviden vázoljuk azokat a tényezőket, amelyek napjainkban a gazdaságból, valamint a felsőoktatásból kiindulva irányították az oktatás munkaerő-piaci szerepére a figyelmet. Ezt követően a felsőoktatás hatékonyságának e szempontból történő értelmezési lehetőségeit vázoljuk. A továbbiakban a könyv bevezetőjében

már

megfogalmazott

nehézségek

egyfajta

megoldásaként

az

összegyűjtött kutatásokat két nagy csoportba soroltuk. Az első testesíti meg a keresleti, a második a kínálati oldalt. A keresleti oldalon a diplomások, pályakezdő diplomások iránti keresletet, a velük szemben támasztott követelményeket tekintjük át álláshirdetések, majd vállalati és szakértői tapasztalatok elemzésével. Utóbbiak segítségével vizsgáljuk még többek között a diplomásokkal való megelégedettséget, a vállalatok felsőoktatással való kapcsolatát, illetve előbbiek képzési preferenciáit. A kínálati oldal első alfejezetben a magyar felsőoktatás által előállított diplomás kínálatot vizsgáljuk a képzés-szerkezet nemzetközi összehasonlítása, a gazdasági fejlettséggel való összefüggései, valamint a várható munkaerő-szükséglettel való összevetése segítségével. Ezt követi a felsőoktatás túlképzésével kapcsolatos félelmeknek, feltételezett tüneteknek és a friss diplomások munkaerő-piaci helyzetének vizsgálata. Az ötödik alfejezetben bemutatunk egy a kereslet és kínálat szempontját összekapcsoló kutatást, majd megkíséreljük a saját megközelítésünkben szétválasztott két (keresleti és kínálati) oldal összekapcsolását az eredmények segítségével, illetve a kutatási változóknak, szempontoknak a hatékonyság fogalma alá rendezésével. Végül pedig a munkánk során megismert tanulmányok és kutatások feldolgozása folyamán felmerült értelmezési problémákat foglaljuk össze.

77

2. 1. Az oktatás munkaerő-piaci szerepére irányuló figyelem Az utóbbi évtizedek globális trendjei közül kiemelve az egymástól szét nem választható megatrendeket 1 : a gazdasági globalizáció, az új technológiák, a politikai változások globalizálódásának (Kozma, 2004) munkaerő-piaci változásokra gyakorolt hatásáról kell szólni, amelyek az oktatásra terelték a gazdaság szereplőinek figyelmét. „A globalizációt alapvetően a vállalatok mozgatják. Alapja a technológiai fejlődés (különösen az információs és kommunikációs technológiák), a piaci liberalizáció, ill. a tőke és más termelési tényezők mobilitása.” (Bokor et. al. 2005: 7) 2 Három alapvető útját érdemes megkülönböztetnünk: a nemzetközi kereskedelmet, a közvetlen külföldi befektetéseket és a nemzetközi szövetségek és együttműködések különböző formáit. (Bokor et. al., 2005) Közös jellemzőjük, hogy velük jár a gazdasági verseny mind adott nemzeti, mind pedig nemzetközi színtéren. Halász Gábor három olyan konkrét gazdasági okot különített el, amely az oktatásra irányította a figyelmet. Az egyik ilyen ok a gazdasági növekedéssel és a globalizációval

összefüggő

versenyképesség

tudásfüggővé

válása,

vagyis

a

tudásgazdaság kialakulása és a tudás fontos termékké válása. Egy másik ok a munkanélküliség kezelési eszközrendszerének az átalakulása, a harmadik pedig a komplex nagy rendszerek kormányzásában bekövetkezett változás. (Halász, 2004) Az első okot vizsgálva a gazdaság ágazatainak egymáshoz való aránya, a szervezetek és a munkavállalók oldaláról Meusburger (Meusburger, 1998) alapján a következő tendenciák rajzolhatók fel. A napjainkat jellemző egyre gyorsuló ütemű technológiai fejlődésben növekszik a tudásra épülő munkavégzés szerepe, ami az emberi erőforrás tudására irányítja a figyelmet. Előbbit mutatja például a termékek energia-, nyersanyagés információtartalma arányainak időbeli alakulása. 3 A változásokkal szakmák iránti szükséglet huny ki, s újak iránti igény jelenik meg, átalakítva a foglalkoztatási struktúrát s vele együtt a szükséges munkaerő szakképzettségi szerkezetét. A fejlett ipari 1

Barakonyi Károly (Barakonyi, 2004) alapján a megatrendek az átfogó érvényességű, mindenre kiterjedő változások. 2 Vö. Almási Miklós: Napóra a Times Square-en című munkájával, melyben a szerző korunk változási folyamataiban a döntő szerepet a tőkének tulajdonítja. (Almási, 1995) 3 A termékek információtartalmának változása XIX. sz. ipari termékek XX. sz. eleje XX. sz. vége Információ 10 % 20 % 60 % Nyersanyag 50 % 40 % 10 % Energia 40 % 40 % 30 % Forrás: Csorba József (1997): Az információ társadalma felé. Valóság, XL. évf. 4. sz. 1. p.

78

országokban az elmúlt évtizedekben, hazánkban rövidebb idő alatt lehetünk tanúi ennek az átrendeződésnek. Míg korábban a szolgáltató vagy másképpen a tercier szektor jelentette a legjelentősebb munkaerő-felvevő ágazatot (a fejlett országokban mintegy kétharmadát) 4 , az utóbbi években az információfeldolgozás és a tudás-intenzívnek nevezett iparágak válnak jelentősebbé. 5 Ugyanekkor a harmadik (szabványosított és automatizált tömegtermelés) és a negyedik ipari (információtechnológiai) forradalom generálta gazdasági változásokban a szabványosított és automatizált termelés kevesebb és közel hasonlóan képzett munkaerőt igényel. Ebből következett a szakképzés nemzetközi harmonizációjának, szabványosításának igénye. (Kozma, 2004) A gyors fejlődésnek az a következménye, hogy a korábban megszerzett tudás (különösen a technológiai meghatározottságúak) amortizációjának üteme is nő, nő a tudásból származó hozzáadott érték jelentősége és a tudás-intenzív technológiák szerepe. Ezek következményeképpen intenzívebbé vált és fokozódik az egyes egyének és a szervezetek képzési, illetve fejlődési igénye. A szervezetek oldala felől közelítve: a környezet a globális versenynyomás és a mind rövidebb termelési ciklusok következtében egyre inkább instabil. Ez a külső instabilitás hat a szervezeten belüli stabilitásra is, melynek velejárója, hogy mind több olyan feladat jelenik, amely nem vagy csak később standardizálható. Ennek az a következménye, hogy a korábbi időszakokkal szemben jelentősen megnő az igény a szervezeteken belül „új” típusú, például flexibilis, kreatív, illetve kulcskvalifikációkkal rendelkező munkavállalók iránt. (Meusburger, 1998) 6 A vertikális és horizontális munkamegosztás 7 , – a többnyire Japánból származó – új menedzsment technikák (Meusburger, 1998), mint amilyen például a team-munka, a munkarotációs rendszerek, a kiszervezés (outsourcing) részben a fentiekkel összefüggésben történő terjedése is újfajta követelményeket támaszt a munkavállalók kvalifikációival szemben. A sokszor turbulens változások a munkavállalók munkaerőpiaci érvényesülése és a munkaadók versenyképessége szempontjából is fontossá

4

2001-ben az Európai Unióban a mezőgazdaságban dolgozott a munkaerő 4,4 %-a (Magyarországon: 6,2 %), az iparban: 26,9 % (Mo.: 34, 2 %) és a harmadik szektorban: 68, 8 % (Mo.: 59, 6 %). (Halász– Lannert 2003: 36) 5 Adatokat ld. pl. Szitás, 2004; Karoliny–Poór, 2001. 6 Ld. a gyakorlatban néhány szakma esetében Koszó et. al., 2007. 7 Horizontális munkamegosztásról akkor beszélünk, amikor a vizsgált rendszer azonos értékűnek tekintett területein az összfeladatot megosztják úgy, hogy az egyes részek sikeres végrehajtásához hasonló szintű kvalifikációk és kompetenciák szükségesek. (Pl. az orvosok szakma-specializálódása.) A vertikális azt jelenti, hogy az összfeladatot olyan részfeladatokra osztják fel, amelyek eltérő kvalifikációkat, különböző jogosultságokat, kompetenciákat igényelnek. (Meusburger, 1998)

79

tesznek tehát olyan emberi tulajdonságokat, mint amilyen a rugalmasság, a tanulási képesség, a delegálásra (participációra), a felelősségvállalásra (empowermentre) való képesség, 8 a csapatmunka, az info-kommunikációs/információs és kommunikációs technológiák (röviden ICT vagy IKT) ismerete. 9 A termékek, technológiák rövidülő innovációs ciklusa Meusburger szerint három szempontból is növeli a kvalifikációs (bizonyos szakmai feladathoz, pozícióhoz szükséges képességek, készségek és ismeretek, egyfajta cselekvési potenciál (tehát nem egyenlő az iskolai végzettséggel)) követelményeket. Az egyik ilyen növelő tényező az, hogy az innováció csak rövid ideig jelent nagy nyereségű versenyelőnyt a konkurenciával szemben, ezért nagy kutatási és fejlesztési beruházásokkal folyamatosan új innovációk megszületésére van szükség, aminek biztosítására magasan kvalifikált szakemberekre van szükség. A második szempontból a rövidülő életciklus nem csak a menedzsmenttől, hanem a szervezett alsóbb szintjein is kvalifikáció növekedést igényel abban az értelemben, hogy már készségesnek és képesnek kell lenniük az új technológiák alkalmazására. Harmadikként pedig azt kell figyelembe vennünk, hogy az évek folyamán a fejlett országokon belül a foglalkoztatottak legmagasabb képzettségi szintjének minimális küszöbértéke mind magasabbra emelkedik. Így került fokozatosan az emberi erőforrás mint gazdasági versenyfaktor az érdeklődés középpontjába (Meusburger, 1998), s ezeknek köszönhető az, hogy napjainkban a munkavállalók bizonyos személyiségvonásai, kompetenciái nagy figyelmet kapnak. A technikai fejlődés hatására a termelőágazatokban nagyszámú munkaerő vált feleslegessé, ami a megjelenő jelentős munkanélküliség problémájának különböző megoldási

kísérleteihez

vezetett

(közmunka-programok

bevezetése,

atipikus

foglalkoztatási formák (pl. távmunka, részmunkaidős foglalkoztatás), alternatív munkaidőrendszerek; átképzés, továbbképzés stb.). Ismert összefüggés az, hogy a gazdaság fejlettsége és a gazdasági aktivitás aránya összefüggésben áll egymással, hiszen mind a gazdaság, mind a politika, de a társadalom érdeke is az, hogy a potenciális munkaerőből minél többet hasznosítson. Ebből a szempontból Magyarország az Európai Unió országaihoz viszonyítva a mezőny végén helyezkedik el, így jelentős feladataink vannak. 10 A munkanélküliség kezelési eszközrendszerének az átalakulása a 8

Ld. részletesebben Bakacsi, 2000. Ld. ezek egy része már az UNESCO 1960-as montreáli felnőttoktatási konferenciáján is megfogalmazódott. 10 Az aktivitási ráta a 17-74 éves korú népességben 2001-es adatok szerint 53,3 %, a munkavállalási korú népesség körében pedig 46,4 %. A munkanélküliség területi megoszlása széles körben ismert: különösen 9

80

második gazdasági ok, amely az oktatásra irányította a figyelmet. Azon a felismerésen alapul, hogy a munkanélküliség problémájának megoldása nem várható a gazdasági növekedés megindulásától, hanem a munkaerő alkalmazkodó-képességének növelése, tanulása az, ami segíthet a megoldásban. (Halász, 2004) A harmadik tényező Halász szerint (Halász, 2004) az, hogy a komplex nagy rendszerek

kormányzásában

(amit

új

kormányzásnak

is

neveznek)

szintén

felértékelődött az alkalmazkodóképesség és a tudás szerepe. A XX. század második felében kialakuló multinacionális cégek hatékony működésük érdekében standardizálták alvállalataik termelési technológiáit, menedzsment rendszereit és menedzsment eljárásait. Az USÁ-val és Japánnal való versenybe kerülés, illetve versenyben maradás érdekében az Európai Unió, illetve elődei felismerték, hogy az előbbiek analógiája és a gazdaságilag

élenjárók

gyakorlata

alapján 11

hatékonyabb,

ha

összehangolják

tagállamaik nemzetgazdaságát, majd az egyes nemzetek képzési rendszerét12 . (Baráth, Hatékony iskola) A képzési rendszerek harmonizálása először a szakképzésben, majd pedig a felsőoktatásban indult el, s zajlik napjainkban is az ún. szupranacionális szabályozás 13 keretében. Az Európai Unió strukturális és kohéziós politikája a következő célokat fogalmazta meg: a tagállamok közötti fejlettségi szintkülönbségek csökkentése, a gazdasági alkalmazkodás növelése, vele együtt az ennek nyomában jelentkező társadalmi feszültségek csökkentése, az Unió társadalmának és gazdaságának fejlesztése. Mindhárom célnak van az oktatással vagy általánosabban a humán erőforrás fejlesztésével kapcsolatos eleme. (Halász, 2004) E három alapozta meg közös európai politikaként az egész életen át tanulás gondolatát, ami tehát először nem az oktatás területén jelent meg, hanem a gazdaságban. Ez mutatkozik meg a foglalkoztatáspolitikai célú 1995-ös Növekedés, versenyképesség és foglalkoztatás című első oktatási ún. Fehér könyvben, amely „hangsúlyozza, hogy az oktatás és a képzés egyik előfeltétele a fejlődés olyan új modelljének, amelyben a gazdasági növekedés alapja az egyre magasabb felkészültségű munkaerő”. (Tanítás és tanulás: 5) Megemlítendő az Európai Bizottság Brüsszelben megjelent Az egész életen át tartó tanulás európai térségének valóra váltása címet viselő közleménye is, mely szerint „az egész életen át tartó tanulás Észak-Magyarországon és az Észak-Alföldön magas. (Halász–Lannert 2003: 36-37) 2006-ban a 15–74 éves népesség aktivitási rátája 55 %-os, a munkanélküliségi rátája 7,5 %-os volt. (Varga 2007: 15-16) A prognosztizált adatokat ld. Polónyi–Timár, 2002. Frissebb adatokat ld. KSH. 11 Ld. benchmarking menedzsment technika. 12 Ld. pl. bolognai folyamat. 13 Ld. Hrubos, 2000.

81

kulcseleme annak a Lisszabonban kidolgozott stratégiának, amelynek célja, hogy Európát a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásalapú társadalmává tegye”. (Az egész életen át tartó tanulás 2001: 3) „Ez a 2001-ben megjelent dokumentum hat olyan, ún. építőelemet határoz meg, amelyeknek a nemzeti foglalkoztatási stratégiák, pontosabban ezeknek egész életen át tartó tanulással foglalkozó fejezeteiben ott kell lenniük.” (Halász 2004: 60) A globalizáció az oktatásból kilépők számára megnyitja az utat a nemzetközi karrierlehetőségek felé, s ezzel együtt a megszerzett tudás nemzetközi színtéren kerül megmérettetésre. A képzők számára pedig az oktatási rendszerek mind hasonlóbbá válásával a tudástranszfer megvalósítására nyújt lehetőséget. Ugyanekkor általános megállapítások szerint a gazdaságra jótékonyan hat a munkaerő mobilitása, 14 amit az Európai Unió felismerve különböző dokumentumaiban ösztönöz. 15 Az oktatás szerepe a mobilitásban kettős. A munkaerő áramlása a határok eltörlésével nem indult meg olyan intenzíven, ahogy az kívánatosnak mutatkozott. „Az akadályok elhárításának egyik fontos területe az oktatási (elsősorban a felsőoktatási) és szakképzési rendszerek összehangolása,

a

végzettségek,

fokozatok

értelmezésének,

értékelésének

harmonizálása, a kölcsönös elfogadás kereteinek a kidolgozása.” (Hrubos 2002: 13) A versenyképesség a munkaerő-gazdálkodáson kívül a tudás általánosabb kérdéseit is érinti, ugyanis európai szempontból fontos érdek, hogy a gazdag és fejlett országok, mint például az USA, ne szívják el a kiváló szakembereket. Tehát fontos a megfelelő minőségű oktatás és mobilitás Európán belüli biztosítása. (Hrubos, 2002) 16 A fentiek következményeképp hangsúlyt kell fektetni az oktatásban a kompetenciák fejlesztésére. Ez részben már létező elemek megerősítését, részben pedig új oktatási célok, tartalmak beemelését jelenti a felsőfokú tanulmányokba. (Semjén, 2005) Hogy valójában az új követelmények inkább a kvalifikációs követelmények növelése avagy éppen a dekvalifikálódás irányába hatnak-e, vitatott. 17 Konszenzusként Meusburger szerint annyi tűnik bizonyosnak, hogy a technológiai fejlődés eredményeképpen születő munkamegosztásban a dekvalifikálódás és a rekvalifikálódás

14

Meg kell azonban jegyezni, hogy a munkaerő mobilitásának lehetnek – többek között – területi vesztesei is, melyek gazdaságára ez éppen negatívan hat. Ld. Meusburger, 1998; Balázs, 2004. 15 Ld. például: 1988-ban Bolognában az európai egyetemek rektorainak aláírásával megjelent Magna Chartát (Magna Charta Universitatum). 16 Ld a hallgatói mobilitás OECD és magyarországi adatait: Kotsis, 2007. 17 Ld. részletesebben pl. Meusburger, 1998.

82

kölcsönösen feltételezik és korlátozzák is egymást, 18 s tempójuk az utóbbi évtizedekben jelentősen felgyorsult. (Meusburger, 1998) Kérdés azonban, hogy van-e értelme általánosságban feltenni ezt a kérdést, avagy éppen a témánkhoz kapcsolódó szakirodalmakban a felsőfokú, elsősorban diplomát adó képzések szükségességére, keresletére szűkíteni, hiszen a válaszadásban meghatározó szerepe van többek között az adott gazdasági ágazaton belüli szervezetek környezeti sajátosságainak, a vállalati struktúra jellegének (pl. hierarchikus, lapos szervezet, az utóbbinál inkább jellemző a kvalifikáció-emelési szükséglet), illetve a szervezeten belüli adott hierarchiaszintnek (a szervezeti hierarchián felfele haladva valószínűleg nő a kvalifikációs igény). Jelen munkában a felsőoktatásra szűkített megközelítést vizsgáljuk. A fentiek alapján tehát a fejlett társadalmakban a gazdaság termelékenységének egyik meghatározója az emberi erőforrás, illetve ennek képzettsége. Ez a gondolat vezet az oktatáshoz, illetve annak hatékonyságához. (Baráth, Hatékony iskola)

2. 2. A felsőoktatás hatékonysága Az oktatás gazdasági szerepéről való gondolkodás nem új keletű, de napjainkban különösen hangsúlyos. Az újabb megközelítések szerint az oktatás, a kutatás és a fejlesztés mint szolgáltatás, áru jellegével kapcsolódik a gazdasághoz, vagyis ilyen értelemben lehet beszélni az eladásáról-megvételéről (ld. pl. tandíj-szedés és tandíjfizetés). A felsőoktatás egyre nyitottabbá válásával ez az értelmezés mind nagyobb jelentőségre tesz szert úgy, mint az intézmények számára új forrásszerzési lehetőség (ld. az állami finanszírozás tendenciái), hazai és nemzetközi színtéren egyaránt. (Halász, 2001) A legkorábbi megközelítések szerint az oktatás a pénzügyi rendszeren és a munkaerőn keresztül kapcsolódik a gazdasághoz. Ezt a kapcsolódást napjainkban felerősíti az információgazdaság kialakulása, melyben a tudás, a magasan kvalifikált munkaerő-piaci értéke mint a versenyképesség záloga jelenik meg. Ezért különösen fontos az oktatásnak a potenciális, illetve már létező munkaerő képzésével a gazdaság rendszeréhez

kapcsolódása,

hiszen

„(…)

szerepet

játszik

a

munkaerő-piaci

18

Ld. pl. a modern ipari vállalatoknál a munkamegosztás egyfajta korlátozásának, visszafejlesztésének tekinthető a fentiek tükrében az olyan új menedzsment technikák bevezetése, mint a team-munka, a rotációs rendszerek, a nagyarányú monoton, rutin-tevékenységeket igénylő munkakörök csoportjainak a vállalaton kívülre szervezése (outsourcing). (Meusburger, 1998)

83

érvényesüléshez szükséges adottságok kialakításában és a munkaerőnek az egyes gazdasági szektorok között történő elosztásában is”. (Halász 2001: 26-27) A fejlett országokban a 1960-as években elindult felsőoktatási expanzió, 19 a korábban szűk körű elit részvételével jellemezhető felsőoktatás 20 tömegessé vált 21 . Ebben az új helyzetben a felvetődő problémák össztársadalmivá váltak, s a múlt század nyolcvanas éveiben a politikai, kutatói érdeklődés és viták központjába kerültek. Ilyen probléma például az elitoktatáshoz képest heterogénebb hallgatói tömeg, 22 az ágazat financiális szempontból egyre nagyobb közterhei, a stagnáló, kis mértékben növekvő állami oktatás-finanszírozás (Magyarországon stagnáló, illetve csökkenő (Polónyi, 2000)) okozta minőségromlás, 23 a felsőoktatás differenciálódása és diverzifikációja,24 a hagyományos oktatási kereteket szétfeszítő új tanulási formák (pl. távoktatás, elearning), 25 az új felsőoktatási funkciók megjelenése, a tudás robbanásszerű bővülésével és az ICT megjelenése által új kihívások elé állított oktatási tartalmak, az eltérő előzetes tudás, s ezekkel együtt ezek beszámíthatósága, az átjárhatóság kérdése (Setényi, 2000) stb. E problémák 26 kezelése új szemléletet és módszereket igényelt, s jelenleg is igényel a makroszinttől a mikróig, a szerkezeti problémáktól a szakmai tartalomig. (Hrubos, 1999) Az expanzió következtében óriásira nőtt oktatási rendszerrel, a kisméretű, viszonylag olcsó elitképzésből hatalmas költségvetésű tömegoktatást megvalósító társadalmi alrendszerrel, a központosított, politikai-ideológiai irányítást, ellenőrzést felváltó demokratikus működésre törekvő tömegoktatással (Setényi, 2000) a központilag irányított szabályozás a megszokott eszközökkel nem tudott sikeresen megbirkózni, s ez irányítási válsághoz vezetett. 27 „Az oktatási rendszerek elméletét kidolgozó Archer arra a következtetésre jut, hogy az ember által létrehozott

19

Nem foglalkozunk az expanzió és a tömegesedés jelenségével részletesen. Csupán annyit emelünk itt ki, hogy a tömegesedést inkább a társadalom, míg az expanziót az intézményrendszer oldaláról fogalmazzák meg. A témáról ld. Kozma, 2004; az expanzió különböző formájáról (pl. vertikálishorizontális, abszolút-relatív expanzió) Halász, 2001. 20 Ezt nevezik elit felsőoktatásnak, melyben „egy-egy évfolyam nem több mint 15 %-a lép felsőoktatásba”. (Kozma 1994: 332) 21 Tömeges felsőoktatásról beszélünk, ha „egy-egy korosztályból mintegy 15-30 % jut el az egyetemre vagy a főiskolákba”. (Kozma 1994: 334) 22 Ld. pl. Székelyi–Csepeli–Örkény, 1998; Andor–Liskó, 1999; Kozma, 2004. 23 A minőségromlás eltérő értelmezéseit ld. Polónyi, 2000. 24 Ld. Hrubos, 2000; Setényi, 2000; Kozma, 2004; kifejtve a 2. 4. 1. egyik lábjegyzetében. 25 Ld. Kozma, 2004. 26 A problémák összegyűjtött listáját a magyar felsőoktatásra vonatkozóan ld. pl. Fábri, 2000, Barakonyi, 2004. 27 Ld. Coombs, 1971; Halász, 1995.

84

iskolarendszer önálló életre kelt, viselkedése leginkább egy Frankenstein-szerű gépezethez hasonlítható.” (Baráth Hatékony iskola: 2) Az oktatáspolitikában a fentiek hatására bekövetkező változásokban, öt középeurópai ország decentralizációs politikájának összehasonlító vizsgálata alapján, hét olyan alapvető oktatáspolitikai cél megjelenése különböztethető meg, melyeknek az oktatási rendszerekben meg kell valósulniuk. 28 Ezek a célok: (1) a minőség és eredményesség, (2) a hatékonyság, (3) a méltányosság és egyenlő esélyek, (4) az átláthatóság és elszámoltathatóság, (5) az egyéni választás és sokféleség, (6) a kiszámíthatóság és stabilitás, (7) az adaptivitás és alkalmazkodó képesség. E hét cél közvetlenül vagy közvetetten, de érinti az oktatási rendszer, szűkebben a felsőoktatási alrendszer munkaerő-piaci szerepét. (1) Az oktatás minőségéről és eredményességéről 29 általánosságban nem lehet beszélni, mert e kettőnek többféle értelmezése és így többféle mutatója lehet. Ezt jól fejezik ki az oktatás befolyásolására törekvő társadalmi csoportok vitái. „Jellegzetes például az, hogy az oktatás tömegessé válása nyomán egy-egy országban az oktatás minőségének romlásáról beszélnek, miközben a népesség egészének nő az iskolázottsága és felkészültsége. Ebben az esetben az elit szemében minőségromlás történik, de az oktatásban bevont tömegek javulást érzékelhetnek.” (Halász 2001: 105) Ez azzal a tanulsággal jár, hogy el kell különíteni, a rendszer szempontjából milyen szint, illetve azon belül milyen aktor szempontjából beszélünk a két kulcsfogalomról. Hiszen mást jelent a hallgató, illetve családja szempontjából az oktatás, a megszerzett tudás minősége, és mást jelent a fenntartó oldaláról az oktatás minősége, intézmények, képzések eredményessége. Ugyanekkor az sem mindegy, hogy mit tekintünk az oktatás fő funkciójának: a két fogalom más tartalmat nyer, ha a például a tudásátadás, vagy éppen a szolgáltató funkció válik dominánssá. (Halász, 2001) Általánosságban: „A rendszer akkor működik eredményesen, ha a megfelelő minőségben képes a várt kimenetet produkálni.” (Halász–Altrichter 2000: 255) (2) A hatékonyság egy másik általános cél, amely szerint a kívánatos minőséget, eredményt a lehető legkevesebb erőforrás befektetésével érjék el, illetve fordítva: az adott erőforrások befektetésével minél jobb minőségű, eredményességű legyen az oktatás. Ez azért fontos kérdés, mert a kívánt eredmény, például az oktatás megfelelő 28

Az állami beavatkozás formái és a hatékonyság közgazdaság-szempontú kapcsolatával nem foglalkozik jelen munka. A témáról ld. részletesen Semjén, 1999. 29 Ld. bővebben Halász–Lannert, 2003.

85

minősége, igényelhet olyan mértékű erőforrás-felhasználást, amely a társadalomnak már nem éri meg, nem kifizetődő, illetve a fenntartó erejét, lehetőségeit meghaladja. (Halász, 2001) Az oktatási rendszer hatékonyságának megítélését azonban nehezíti napjaink info-kommunikációs társadalmában az a tény is, hogy a rendszer elemeit alkotó intézmények nem kizárólagos forrásai a megszerezhető tudásnak. (Baráth, Hatékony iskola) 30 (3) A méltányosság és esélyegyenlőség a modern demokrácia vívmánya, immár elfogadott értékek. „A rendszer akkor képes ezt biztosítani, ha semmilyen diszkriminációt nem engedélyez, ha le tudja csökkenteni a szolgáltatások minőségében mutatkozó egyenlőtlenségeket, és ha képes arra, hogy mindenkit egyenlő bánásmódban részesítsen.” (Halász–Altrichter 2000: 256) Halász Gábor megkülönböztet egy szűkebb és egy tágabb értelmezést, melyek közül számunkra a diplomát adó intézmények, a diplomák minősítése szempontjából az utóbbi különösen érdekes. Eszerint: „Egyesek nemcsak az esélyek, hanem a végeredmény (pl. a végzettség) egyenlőségét is követelik”. (Halász 2001: 106) (4)

Az

átláthatóságot

és

elszámoltathatóságot két szempontból is érdemes

megvilágítani. A modern társadalmakban biztosítani kell különböző csoportok, de az egyének számára is, hogy látható legyen, milyen elvek, milyen folyamatok határozzák meg az oktatási rendszert, hogyan használják fel a társadalom által az oktatásra fordított erőforrásokat. (Halász, 2001) Ez különösen fontos a felsőoktatásban is, hiszen ezek esetében jelentős közpénzek felhasználásáról van szó. Másfelől az egyes egyén szempontjából az átláthatóság biztosítja azt, hogy eligazodjon az adott rendszerben, s így a számára legmegfelelőbb vertikális és horizontális választást hozhassa meg például a felsőfokon való továbbtanulásban. Halász hangsúlyozza, hogy az elszámoltathatóság nem csak a pénzügyi oldalt jelenti, hanem tágabban az oktatásban közvetlenül érintettek ellenőrizési lehetőségének biztosítását, s a kettő viszonyát tekintve az átláthatóságnak az egyik feltétele az elszámoltathatóság. (Halász, 2001) (5) Az egyéni választás és sokféleség – szabadság és választhatóság alapelv a modern társadalmakban azt jelenti, hogy „minden egyén számára lehetővé kell tenni, hogy saját maga döntsön arról, milyen szolgáltatást kíván igénybe venni”. (Halász–Altrichter 2000: 256) Ez a közösségek szempontjából a közszolgáltatások terén a közösségi preferenciák kinyilvánításának lehetőségét fedi. (Halász–Altrichter, 2000) A témánk 30

Ld. további nehézség: az oktatásba történő beruházás és fogyasztás értelmezése, ill. a beruházás megtérülési rátáinak vizsgálati problémája, amint azt már az első fejezetben láthattuk.

86

szempontjából itt egy sajátos ütközési pont jelenik meg a középfokról továbbtanulók szakterület-választása és a gazdaság által preferált szakterületek között.31 (6) Kiszámíthatóság és stabilitás feltételezi egymást. Lehetővé teszik az erőforrásokkal való gazdálkodást, tervezést a rendszer különböző szintjei számára. „Az instabil és kiszámíthatatlan rendszerekben nemcsak az erőforrásokkal való pocsékolás veszélye nő, hanem az egyének és a társadalmi csoportok közötti konfliktusok valószínűsége is (…)”. (Halász 2001: 107) (7) Adaptivitásnak és alkalmazkodó képességnek is teljesülnie kell a stabil, kiszámítható működés mellett. Az alkalmazkodási képesség szerepe a gyorsuló ütemű társadalmi és gazdasági változások közepette növekszik. Az oktatással, különösen a felsőoktatással szemben gyakran fogalmazódik meg az a kritika, hogy nem elég nyitottak a környezetükben bekövetkező változásokra. (Halász, 2001) A minőséget meghatározó egyik fő tényező a klientúra szolgáltatással való megelégedettsége. Számba véve a különböző klientúra-csoportokat, terelődik a figyelem az intézmények környezettel (napjainkban különösen a gazdasággal) való kapcsolatára, a változásokra való reagálás szempontjából pedig a rugalmasságra, adaptivitásra. (Baráth, Hatékony iskola) „A modern társadalmakban gyakran éppen az oktatástól várják azt, hogy növelje a társadalom és a gazdaság nyitottságát és alkalmazkodó képességét. Nem egy országban az oktatásra irányuló kormányzati politika egyik legfontosabb célja a változásra, a megújulásra való képesség növelése.” (Halász 2001: 107) A fenti, egymást helyenként átfedő célok természetüket tekintve különbözőek: egy részük társadalmi értékorientációjú, míg mások inkább eszköz jellegűek. Ezek a célok gyakran konfliktusba kerülnek egymással oly módon, hogy az egyik megvalósítása épp egy másik kárára történhet. Közöttük a prioritások főbb kijelölője a politika, illetve az oktatáspolitika. Ugyanekkor az egyes célok önmagukban sem ellentmondásmentesek. 32 (Halász–Altrichter, 2000) A hazai felsőoktatással foglalkozó publikációk homlokterében az 1960-as, ’70es években a továbbtanulási esélykülönbségek csökkentése, a ’80-as években a hatékonyság, a 90-es évektől pedig a minőségügyi szemlélet állt. (Hrubos, 2000; Balla, 2004) Napjaink tanulmányai a felsőfok és a gazdaság kapcsolatát tekintve a fentiek 31

Vö. pl. a www.felvi.hu évenkénti elemzését a jelentkezések alapján legnépszerűbb szakok listájáról és a következő fejezetekben tárgyalt munkaerő-piaci keresletet. 32 Ld. pl. Az egyéni választás és sokféleség – szabadság alapelvet, melyben az egyéni érdekek, az egyén választási szabadsága többnyire mások érdekeibe, választási szabadságába ütközik. (Halász, 2001)

87

közül alapvetően az egymástól teljes mértékben nem szétválasztható minőség és eredményesség, hatékonyság, adaptivitás és alkalmazkodó képesség megvalósulását célozzák meg. A hatékonyság alatt hétköznapi értelemben általában a kitűzött célok, tervezett

hatások

elérésének

a

képességét értik. (Baráth, Hatékony iskola)

Kérdéskörének megjelenése az állami megszorítások következménye (Hrubos, 2000), s mint ilyen, a közgazdaságtanból került az oktatási rendszert vizsgáló kutatásokba. Eredetileg a termelési folyamathoz kapcsolódott, és az adott termék előállításának összes költsége és a termelés eredményeképpen előálló tiszta nyereség hányadosaként értelmezték.

„Általános

értelemben

akkor

beszélhetünk

a

hatékonyság

megvalósulásáról, ha egy adott állapotban az emberek ízlését adottnak feltételezve a rendelkezésre álló korlátozott erőforrásokat a lehető legjobban használják fel. Ilyenkor az adott erőforráskorlátok mellett a gazdaság a javak és szolgáltatások olyan kombinációját állítja elő, és ezek olyan elosztását valósítja meg, amelyet az adott fogyasztói preferenciák mellett a társadalom a legtöbbre értékel.” (Semjén, 2005) Ezt nevezik gazdasági, társadalmi, Pareto-, allokatív vagy allokációs hatékonyságnak. (Semjén, 2005) „A hatékonyság – a társadalom jóléte szempontjából – azt fejezi ki, hogy a gazdasági és szakmapolitikai nézet- és feltételrendszer miként tud egymással szinkronba kerülni (szükséges és egyben értékes tevékenységet pazarlás nélkül felmutatni), a szolgáltatásban résztvevők és finanszírozók érdekeinek szem előtt tartásával.” (Vámos 2002: 36) Vámos Dóra két összetevőjét: a gazdaságosságot és az eredményességet különbözteti meg, az előbbi alatt a költségek és a hozamok összevetését, az utóbbin pedig a társadalmi szükségletek és -fejlődés szempontjából vizsgált teljesítményt és hatásosságot értve. A gazdaságosság vizsgálatának fókuszában a szolgáltatás céljaihoz rendelt pénzforrás felhasználásának minősítése áll, melynek két megközelítése: az adott és mérhető célok elérése a lehető legkevesebb pénzből, illetve az adott anyagi forrásból a lehető legtöbb feladat teljesítése. Rokon fogalma a költséghatékonyság, amit azonban az oktatás mint szolgáltatás hatékonyságának vizsgálata meghalad azzal, hogy az eredmény vizsgálatával is foglalkozik. Vámos elvként fogalmazza meg, hogy az elemzésekbe be kell vonni a rendszer működése során megjelenő externális hatásokat és az oktatási kibocsátás után időben elhúzódó további hatásokat mint a rendszer hatásosságát. (Vámos, 2002) A szakirodalom megkülönböztet külső és belső hatékonyságot. A kettő teljesülése adja az adott intézmény teljes vagy globális, másként társadalmi, tág értelemben vett allokatív hatékonyságát. „A belső hatékonyság tulajdonképpen az 88

oktatás közvetlen (belső, intézményi) céljaival (eredményeivel, hozamaival) és ezek elérésének az oktatási rendszerben felmerülő költségeivel foglalkozik. Ha az oktatási kibocsátást (az iskolarendszer teljesítményét) olyan mutatókkal mérjük, mint a diákok ismeretei és készségei (alapkészségek, gyakorlati/szakmai készségek, szaktárgyi, illetve tudományos ismeretekben való jártasság), valamint a társadalmi viselkedési normáknak való megfelelés, akkor egy oktatási rendszer abban az esetben tekinthető belsőleg hatékonynak, ha a fenti mutatók tekintetében megfogalmazott céljait minimális költséggel teljesíti.” (Semjén, 2005) Ezt nevezik technikai hatékonyságnak is. „A külső hatékonyság elemzése során ezzel szemben azzal foglalkozunk, hogy mi az oktatás hatása az ágazaton kívül, a társadalom egyéb céljai szempontjából, miközben eltekintünk annak a vizsgálatától, vajon az oktatási rendszer belső szervezete, megszervezése optimális volt-e. A külső hatékonyság fogalmába tartozik például az oktatás egészségre, termékenységre, halálozásra, háztartási termelésre gyakorolt hatásának vizsgálata – alapvetően azonban mégis az oktatás munkatermelékenységre, munkaerőpiacra és magára a gazdasági növekedésre gyakorolt hatásainak elemzése áll centrális helyen. Az elemzés alapkérdése itt valójában az, hogyan lehetne növelni, maximalizálni az oktatás társadalmi szintű (egyéni és externális) hozamait az oktatásba fektetett erőforrások allokációjának megváltoztatásával.” (Semjén, 2005) Önmagában a belső, vagy másképpen technikai hatékonyság nem garantálja a külső hatékonyságot. „Psacharopoulos–Woodhall (1985) szerint az oktatás (az emberitőke-beruházások) külső hatékonyságát alapvetően kétféle kritérium alapján ítélhetjük meg. Egyrészt annak alapján, hogy milyen mértékben állítják elő az oktatási intézmények a gazdaság zökkenőmentes működéséhez szükséges készségeket, tudást, illetve milyen mértékben képesek az oktatási rendszer különböző szintjeiről kikerülők belépni a munkaerőpiacra és ott várakozásaiknak megfelelő munkát és keresetet találni (foglalkoztatás, munkanélküliség, keresetek); másrészt pedig annak alapján, hogy hogyan viszonyulnak az oktatás társadalmi költségei a (döntően az oktatásból kilépők megnövekedett termelékenységében megtestesülő) gazdasági hozamokhoz, azaz milyen az oktatás társadalmi hozadéki rátája, megtérülése.” (Semjén, 2005) A külső hatékonyság tehát minőségi és mennyiségi megközelítést is igényel. Baráth Tibor tanulmánya alapján (Baráth, Hatékony iskola) az oktatás területén azonban a hatékonyság fogalom konceptualizálása jelentős akadályokba ütközik a termelési hatékonyság bemeneti, folyamat és kimeneti oldalának értelmezésével és kvantifikálási nehézségeivel. Három alapproblémája a következő: a) az oktatás 89

költségeinek a meghatározása metodikai nehézségekbe ütközik, b) viszonylag keveset tudunk az oktatási rendszeren belül zajló folyamatokról, c) nem egyértelmű, hogy a számításoknál mit kell pénzben kifejezni. Az első pontban megfogalmazott nehézségekről – mi tekinthető költségnek és mi fogyasztásnak – már volt szó az első fejezetben. A második esetében is komplex problémáról van szó. Ha csak a kimeneti oldalt vizsgáljuk: „(…) egy iskolarendszer kibocsátását jellemző statisztikai adatok – bármennyire informatívak is – az iskolázás hatékonyságának csak az extenzív oldalát írják le. Tudnunk kellene valamit az iskolázás során felhalmozott tudás minőségéről is. A hatékonyságot nem szűkíthetjük le az iskolai kibocsátás arányának, de még a kiadott bizonyítványok, diplomák számának a megállapítására sem. A bizonyítványok és a diplomák ugyan elvileg a tudás minőségét is kifejezik, érzékeltetik, de az iskolai-tanári értékelés óhatatlan különbségei miatt az azonos tantárgyban különböző helyen, különböző tanárok által adott azonos osztályzatok nem hasonlíthatók össze. Más szóval: az iskolai tanári értékelés relatív, nem standardizált.” (Báthory 1995: 27) A felsőoktatásban való továbbtanulásra ható tényezőkről, 33 illetve a hallgatók társadalmi hátteréről

vannak

információink, 34

ugyanekkor

keveset

tudunk

például

felsőoktatásban a képességekre, tanulási motivációra ható családi háttér erősségéről,

a 35

ami a közoktatás szakaszában meghatározó jelentőségű. 36 S ugyancsak problémás a felsőoktatásban a hozzáadott érték meghatározása, hiszen a tanulmányok itt sem az egyedüli forrásai a tudásnak. A harmadik esetében dilemmát okoz, hogy mi is „… az oktatás outputja, kibocsátása, eredménye, mik az oktatás hozamai. Az ilyen hozamok egyfelől a munkaerőpiacon értékesíthető skillekben, a munkavégző képesség javulásában, másfelől ugyancsak elsőrangúan fontos társadalmi kompetenciákban, értékek és magatartási módok elsajátításában testesülnek meg.” (Semjén 1999: 581) Nem egyszerű a hatékonyság megítélésének szempontrendszere sem. Ez első, alapvető szempont a hatékonyság megközelítésében az oktatás gazdasági szerepéről való gondolkodás. Balla Gábor Tamás négy csoportba sorolt megközelítéseit (Balla, 2004) vizsgálva, az európai kontinensen egyik legelterjedtebb nézet az oktatást (kvázi) közjónak (vagy másként kvázi kollektív jószágnak, illetve vegyes jószágnak) tekinti. 33

Ld. pl. Lannert, 2004; Bugovics, 2004, Szanyi, 2005. Ld. pl. Székelyi–Csepeli–Örkény, 1998; Ferenczi, 2004; Fortuna–Nagy–Szemerszki, 2007. 35 Ld. 16-25 éves fiatalok esetében: A család társadalmi-gazdasági háttere, amelynek egyik indikátora a válaszadó szüleinek legmagasabb iskolai végzettsége, nagy jelentőségű. Azok a felnőttek, akiknek szülei magasabb iskolai végzettségűek, előnyben részesülnek a gazdagság, a státus, a hatalom értelmében, de az alapkészségek alakulásában is. (10. 2. A szülők iskolázottsága és a fiatalok készségei közötti kapcsolat. In ALL kutatás) 36 Ld. pl. Vári, 2003. 34

90

Közjószág alatt értve „(…) azokat a termékeket, szolgáltatásokat (…), amelyeknek a fogyasztásából, felhasználásából nem lehet kizárni azokat, akik nem tudnak vagy nem hajlandók fizetni a szolgáltatás igénybevételéért.” (Temesi 2004: 31) „A közjó fogalmát az egyéni a csoportérdekek fölött álló össztársadalmi szükségletekből” (Balla 2004: 55) vezetik le. 37 Meyer szerint ennek a nézetnek az alapja a következő: „A társadalom életében (..) létezik egy ökonómiai rendszer – az egymásba fonódó gazdasági tevékenységek komplex egysége (…) A gazdasági növekedés (…) itt egy fontos és érvényes közösségi célkitűzés. Másodsorban pedig ez az átfogó gazdasági tevékenység az egyes emberek racionális és célratörő tevékenységének, tehát az emberek egyenkénti hozzájárulásának az összegződése. Harmadsorban nagyobb értéket hoz létre a jobban képzett ember, miután hatékonyabban és nagyobb odaadással valósít meg fontos célokat, és nagyobb racionalitással tevékenykedik. A tanulás tehát végeredményben elhivatottabbá és hozzáértőbbé teszi az embert. (…) Ez azt jelenti, hogy lehetővé kell tenni az egyén számára, hogy magát mind jobban kiteljesítse, és ez feltétlenül megköveteli a még több oktatásra való jogosultságot. (…) Az oktatás egyfelől egyéni jog és kötelesség, másfelől társadalmi szükséglet és kötelezettség.” (Meyer 1998: 377) Ekkor az oktatási rendszer működtetéséhez szükséges költségvetési támogatást az állam a költségvetés teherbíró képességének megfelelően, de a gazdasági folyamatok hatásától viszonylagosan védve, általában normatív támogatás formájában igyekszik biztosítani. Az így működtetetett rendszer negatívuma lehet, hogy konzerválja a meglevő állapotokat (pl. felsőoktatási szerkezet, tanulmányi kínálat), s önmagában nem indukál nagy mértékű versenyhelyzetet. Vámos Dóra szerint a felsőoktatás feladata ebben a felfogásban „a társadalmi fölemelkedés előmozdítása, ami a tudomány művelésén, a tudomány művelőinek utánpótlásán, valamint a magasszintű szakértelmet igénylő foglalkozásokra, hivatásokra való fölkészítésen keresztül valósítható meg. (…) közpénzek fölhasználásával. (…) Ez a felfogás a felsőoktatásban a hagyományos egyetemi képzéshez kapcsolódik, amely a kiválóságot, a kiemelkedő minőséget teszi működésének fő kritériumává. Itt a képzést kiemelkedő tudású tanárok végzik, akiket elsősorban szellemi teljesítőképességük predesztinált tudásuk állandó gyarapítására és átadására. A hallgatók is előképzésük során kiemelkedő teljesítményt nyújtó diákokból verbuválódtak, akik alkalmasak voltak a legmagasabb szintű ismeretek megszerzésére, és valamely szakirányban való elmélyült tudományos munkásságot választották

37

Az oktatás kvázi közjószágként történő kezelésének indokairól ld. részletesebben pl. Mitterauer, 1996.

91

hivatásul.” (Vámos A felsőoktatás financiális kérdései: 1-2) Ez a felsőfokú képzésnek alapvetően az elit jellegű, adott korosztály 15 %-át meg nem haladó részvételi arányára jellemző értékrend (Vámos, A felsőoktatás financiális kérdései), amely napjainkban a felsőoktatás tömegesedésének időszakát kísérő vitákban is megjelenik. Egy másik megközelítés az oktatási rendszert a gazdasági rendszer alrendszereként tekintve a munkaerő előállítójaként definiálja. Alaptétele, hogy az ország jólétének, gazdasági növekedésének kulcsa a megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő, az előállított munkaerő szakmastruktúrája. 38 Mivel ennek legfőbb előállítója az oktatási rendszer, eredményes működése a gazdasági növekedés egyik meghatározó ágense. (Balla, 2004) A gazdasági munkaerő szükségletet lehetőleg éves ütemezésben és területi bontásban kellene megadni. „A felsőoktatással szemben ez esetben is követelmény, hogy működjön jó színvonalon, de miután mint több szakember fölkészítésére kell vállalkoznia, akiket elsősorban a tudományos eredmények gyakorlati alkalmazására indokolt fölkészítenie. Mindez más minőségű munkát igényel, ami megváltozott intézménystruktúrát föltételez. A szakemberképzési feladat előtérbe kerülése miatt az elitképzés feladatai a létszámtól függetlenül is fokozatosan háttérbe szorulnak, illetve bizonyos intézményekbe koncentrálódnak.” (Vámos A felsőoktatás financiális kérdései: 2) Amennyiben a felsőoktatás, s a finanszírozás útján maga a társadalom az adófizetés csatornáján keresztül olyan emberitőke-beruházásokat eszközöl, melyeket az adott gazdaság nem tud hasznosítani, szembe találjuk magunkat – a később részletesen tárgyalt – alulképzettség, túlképzettség, használhatatlan szakképzettség jelenségével (Majó, 2000), vagyis az oktatásra fordított költségek egy része „nem az eredeti célnak megfelelően hasznosult” (Polónyi 2005c: 24). Más „oldalról a magas képzettségű, de képzettségének megfelelő munkát nem találó fiatalemberek elkeseredettsége komoly társadalmi feszültségek forrása lehet, s a diplomások kivándorlásának növekedéséhez vezethet.” (Polónyi 2005c: 24) 39 A felsőoktatás finanszírozását ebben a szemléletben alapvetően a normatív és a célorientált támogatás kombinációja jellemzi. Az oktatáspolitika célja az oktatás gyakorlatias jellegének erősítése, az oktatás gazdasági igényekhez történő illesztése. A gazdaság igényeinek túlhangsúlyozása azonban oda vezethet, hogy pusztán az oktatás

38

Ld. munkaerő-szükségleten alapuló oktatásgazdasági nézetek 1. 4. 3. fejezet. Vö. Plicht–Schreyer tanulmányban megfogalmazott „diplomás proletáriátus” kialakulásának félelmével. (Plicht–Schreyer, 2002) 39

92

munkaerő-előállító funkciójára összpontosít, kihagyva az élet más területeire történő, például a felsőoktatás szempontjából az értelmiségi létre való felkészítés fontosságát. A harmadik megközelítés az oktatást pénzgazdálkodási szektornak tekinti, amelyből következően az egyes szintek megtérülési rátájára, vagyis a befektetett költségek és a várható haszon arányára koncentrálja a figyelmét. „A felhasználható pénzügyi keretet elsősorban a konkrét célokra, feladatokra koncentrálva osztja fel az intézmények között, rendszerint úgy, hogy a különböző alternatívákat megvizsgálva rentabilitásukat mérlegeli, majd kiválasztja a legkedvezőbb megoldást. Ezáltal az intézményeket gazdaságos működésre kényszeríti, s egyben arra is ösztönzi, hogy más bevételi forrásokat tárjanak fel. (Például az intézményt támogató alapítványok létrehozásával, helyiségeik, oktatástechnikai berendezéseik, a szakképző iskolákban gépeik, műhelyeik hasznosításával.)” (Balla 2004: 56) Ennek az irányzatnak az egyik alapvető problémáját a költségeknek és a haszonnak a mérése jelenti. Ahogy erről már szóltunk az első fejezetben, csupán a közvetlen gazdasági haszon becsülhető meg, a közvetett nem. A negyedik nézet a fogyasztói társadalom szemléletében az oktatást szolgáltatásnak tekinti. „Eszerint az intézményeknek az egyes társadalmi csoportok iskoláztatással kapcsolatos igényeihez kell alkalmazkodni. A társadalmat, s főleg az érdekelt szülőket (gazdaság szereplőit, helyi társadalmat) a lehető legnagyobb mértékbe be kell vonni az intézmények munkájába”. (Balla 2004: 57) A fogyasztói igényekhez történő igazodás azonban nem feltétlenül javítja az oktatás minőségét. „A társadalmi igények a közvéleményben fejeződnek ki. A közvélemény viszont képlékeny, gyorsan változhat és könnyen befolyásolható. (…) [Az] intézmények megítélésére a propaganda és a divat is hat. A képzés hosszú időtartama késlelteti a visszacsatolást a közvélemény számára. A változó igények és a nagyobb intervallumra kiterjedő szükségletek közelítését a (…) nyilvánosságával és dokumentálhatóságával próbálják elősegíteni. Ehhez kapcsolódnak a kilencvenes években kialakított (…) minőségbiztosítási programok.” (Balla 2004: 57) Baráth

gondolataira

építve

(Baráth,

Hatékony

iskola)

a

hatékonyság

megítélésének szempontrendszerében további kérdést vet fel, hogy a hatékonyság mennyire, illetve milyen időkeretek között tekinthető a vizsgált (al)rendszer stabil jellemzőjének. Így nem mellékes tényező az, hogy milyen gyakorisággal történik a vizsgálata. Az intézményi hatások között aszerint is különbséget szoktak tenni, hogy azok rövid (pl. záróvizsga) vagy hosszú távon (pl. a végzettek elhelyezkedése, 93

pályafutása,

karrierje)

érvényesülnek.

Ugyanekkor

különválasztandó,

hogy

a

hatékonyságról történő állásfoglalás kinek a szempontjából történik: mást tekinthet hatékonynak például egy kutató, a fenntartó, az intézmény vagy maga a hallgató. Az sem mindegy, hogy a rendszer milyen szintjén vizsgálódunk: mikro- (intézményi), mezo- (pl. régió) vagy makroszint (felsőoktatási rendszer). Tovább dimenzionálható a kép, ha azt is végiggondoljuk, hogy konkrétan minek/kinek a hatékonyságáról is beszélünk: az oktatógárda, a vezetés, az oktatási folyamat, a tanítási gyakorlat, az egész intézmény, az egész felsőoktatási alrendszer? A tanulási-tanítási folyamatra koncentrálva tágítja a hatékonyság értelmezésének horizontját az is, hogy milyen időszakaszt vizsgálunk: egy-egy iskolafokot vagy a tankötelezettség időszakát. A felsőoktatás esetében, amikor általánosan nyilatkozunk annak hatékonyságáról, gyakran elfelejtjük a külső hatékonyság vizsgálatánál, hogy a munkaerőpiacon történő elhelyezkedés sikerességénél (már önmagában problematikus a meghatározása) nem pusztán az adott felsőfokú intézmény mérettetik meg, hanem a végzett személyisége, a családból, alsóbb iskolafokozatokból és egyéb, a felsőfokú intézményen kívüli világából hozott kulturális tőkéje is. Meghatározó jelentőségű lehet az is, hogy objektív, statisztikailag is megragadható vagy szubjektív adatokra támaszkodunk. A hatékonyság értelmezéséhez pedig nélkülözhetetlen a kapott eredmények elemzési, értékelési kerete, vagyis hogy mihez viszonyítjuk az összegyűjtött információkat. Ezzel kapcsolatban kérdések sora vetődik fel. Például: Vannak a végzettek elhelyezkedését vizsgáló olyan tanulmányok, melyek az eredményeinkkel való összehasonlítást tesznek lehetővé? Vannak olyan elméletek, vélemények, melyek lehetővé teszik annak megítélését, hogy a tanulmányoknak megfelelő pálya elhagyása milyen arányban fogadható el még jónak? Stb. Vizsgálódási szempontunk alapján tehát alapvető fontosságú lenne a hallgatói bemenet, az intézményen belüli, az oktatási folyamatot közvetlenül és indirekten, deklaráltan vagy látensen (miliő) befolyásoló tényezők és a kimenet vizsgálata. Vámos szerint „A felsőoktatás hatása vizsgálható, mérhető, értékelhető makroszinten, a lakosság képzettségi színvonalán keresztül (diplomások száma és aránya), a diplomás foglalkozásúak munkapiaci helyzetén keresztül (diplomás kongruencia,

diplomás

munkanélküliség)

a

felsőoktatásban

működő

oktatók

tudományos elismertségén keresztül, és a felsőoktatás iránti igények változásával is.” (Vámos 2002: 36) A intézményi hatásosságra vonatkozóan az adott intézménybe felvételizők számából és a családok, munkaadók áldozatvállalási hajlandóságából vonhatunk le következtetéseket. Felfogása szerint „a felsőoktatás akkor működik 94

hatékonyan, ha egyszerre nevezhető eredményesnek, gazdaságosnak és hatásosnak.” (Vámos 2002: 37) Kutatási témánk alapvetően a Psacharopoulos–Woodhall (1985) értelmezése szerinti külső hatékonyság kérdéskörén belül az első kritérium vizsgálatához tartozik. Eszerint vizsgálandó, hogy a felsőoktatási intézmények milyen mértékben állítják elő a gazdaság zökkenőmentes működéséhez szükséges tudást, illetve milyen mértékben képesek a felsőoktatási rendszerből kikerülők belépni a munkaerőpiacra és ott várakozásaiknak megfelelő munkát és keresetet találni. E hármat együtt tekintjük a felsőoktatás és a munkaerőpiac illeszkedése kérdésének. Munkánk további részében használjuk a kérdéskörre a Psacharopoulos–Woodhall-féle külső hatékonyság szűk értelmezése kifejezést is.

2. 3. A keresleti oldal a kutatások tükrében A diplomások, diplomás pályakezdők keresleti oldalát először a gazdasági ágazatokban, a foglalkoztatási struktúrában az elmúlt időszakban végbement változások áttekintésével vizsgáljuk, majd az újsághirdetésekben megjelent diplomások iránti igényeket, ezt követően pedig a munkáltatói terveket, véleményeket, munkaadói és szakértői (vállalati személyügyi/humán erőforrás menedzserek (HR-esek), munkaerőközvetítő cégek) tapasztalatokat bemutató kutatások rendszerezésével elemezzük. A fejezet nem foglalkozik a médiában megjelent felsőoktatással foglalkozó cikkekkel, nyilatkozatokkal, 40 a munkaügyi központoknak bejelentett, diplomásokat váró álláshelyekkel, 41 a munkáltatók és a szakértők felsőoktatás minőségére vonatkozó megállapításaival, a felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatát segítő jogszabályi vonatkozásokkal, szervezetekkel. Általánosságban a felsőfokú végzettségűek iránti kereslet sajátosságainak alapvető meghatározója a gazdaság változása, melynek egyik legátfogóbb megközelítési lehetőségét a gazdasági ágazatokban foglalkoztatottak arányának, a foglalkoztatási struktúra és a foglalkozások sajátosságainak időbeli módosulása kínálja. Révész András (Révész, 1996) Európa 23 országát, az USA, Kanada és Japán adatait elemezve az 1950-1993 közötti időszakban a gazdaság ágazati struktúrájának és a foglalkozási 40 41

Ld. Czenky, 2006. Ld. Hazatérés, 2001.

95

struktúrák változása szempontjából a következő – a témánkhoz szorosabban kötődő – konklúziókat fogalmazta meg: • A vizsgált országok ágazati szerkezete azonos irányú, de eltérő ütemű fejlődést mutat. A foglalkoztatottak többsége a szolgáltató szférában dolgozik, csupán az egyharmadukegynegyedük végez kitermelő, a kitermelt nyersanyagokat feldolgozó tevékenységet. • A fejlett régiókban a kereskedelemben dolgozók száma és aránya megközelítette a telítettségi szintet, miközben a közösségi és személyes szolgáltatások folyamatosan tért nyernek, határaik még nem rajzolódtak ki. • Jelentős változások mutatkoznak a kvalifikált szakemberek szakmai összetételében is: a fejlett országokban a mérnök foglalkozásúak részaránya csökkent, az orvosok, pedagógusok, jogászok aránya közel konstansnak tűnik, a kulturális foglalkozásúaké és a menedzsereké eközben növekszik. A pénzügyi-kereskedelmi, valamint a szolgáltató tevékenységekben a legjelentősebb a munkamegosztás bővülése. • A foglalkozási struktúra tartalmi elmeit vizsgálva visszaszorulni látszik a manuális végrehajtó-kivitelező tevékenységek szerepe. A bonyolult tervező-irányító szellemi munkák esetében a munka tárgya szerint történik átrendeződés. Növekszik „az ügyintéző-, nyilvántartó-, ellenőrző, valamint a megvalósítást szervező-, irányító munkák volumene és a munkamegosztás bonyolultsága.” (Révész 1996: 325) 42 • Magában a termelésben a személyes kapcsolatok általában állandóbbak és szűkebb körűek. Ezzel szemben a szolgáltató szférában sokszor a személyes kapcsolatok dominálnak. • A korábbiaktól eltérő tudásra van szükség a társadalmi munkamegosztásban történő eredményes részvételhez és a sikeres életvezetéshez. A társadalom szervezetei és az egyének alkalmazkodó képessége számra nagy kihívást jelent a szállítás és a kommunikáció minden fajtájának turbulens fejlődése. További kihívást jelent, hogy miközben

a

döntések

meghozatalára

rendelkezésre

álló

idő

csökkent,

a

működőképesség fenntartásához szükséges döntések száma megsokszorozódott. Az eltűnő és a születő foglalkozásokon kívül olyan általános minőségi változásokat

is

megfigyeltek,

mint

amilyen

a

számítógépek

elterjedése,

a

kommunikációs és szociális készségek egyre szélesebb szakmai körben való szükségessége és a munkahellyel való kapcsolat meglazulása. Az előbbiek olyan 42

Rimler Judit hazánkra vonatkozóan az 1980-as, 1990-es és 2001-es népszámlálási adatok vizsgálatával a következőket fogalmazta meg: „Azoknak a foglalkozásoknak a részaránya nőtt jelentősen, amelyeknél az átlagos iskolai végzettség már 1980-ban magasabb volt, és azoknak a részaránya csökkent, ahol az iskolai végzettség alacsonyabb volt.” (Rimler 2004: 1181)

96

„transzverzális” tudást jelentenek, amelyek gazdasági ágazatoktól függetlenül egészen különböző termékek és szolgáltatások előállítása során használhatók. Utóbbi esetében fontos, hogy a versenyképesség érdekében a vállalatok tulajdonságai közül kiemelkedő jelentőségű a rugalmasság, amely a kiszervezéssel, alvállalkozói rendszerrel, az atipikus foglalkoztatási formákkal stb. hozzájárult a szervezeti elkötelezettség gyengüléséhez. (Simonyi, 1997) A gazdasági fejlettséggel szoros összefüggésben változó foglalkoztatottak ágazatok szerinti megoszlásának általánosan megfigyelhető trendje szerint tartósan csökken a mezőgazdaságban, az iparosodás időszakában nő az iparban, építőiparban foglalkoztatottak aránya, majd lassan csökken, miközben a szolgáltató ágazatban 43 foglalkoztatottak részaránya folyamatosan emelkedik. 44 A szektorokon belül általános jelenség, hogy növekszik a bonyolultabb ismereteket igénylő, tudásigényes ágazatok részesedése, miközben csökken az egyszerűbb ismereteket igénylők szerepe. (Timár, 1996c) 45 A foglalkoztatottak ágazatok szerinti megoszlásának általánosan megfigyelhető trendjétől eltért a volt szocialista országok többsége, ugyanis a gazdasági fejlettséghez képest a mezőgazdasági ágazat aránya gyorsabban csökkent, a szekunder szektoré növekedett még a nyolcvanas években is. 46 (Timár, 1996c; 1997) A harmadik ágazat aránya Magyarországon folyamatosan és meredeken emelkedett olyannyira, hogy 197090 között gyorsabb volt a gazdasági fejlettségnek megfelelő átlagos fejlődésnél. 47 (Polónyi–Timár, 2002) A rendszerváltás időszakában, 1990-1994 között azonban radikálisan csökkent az amúgy is alacsony mezőgazdasági részesedés, de ezt követte az ipari, építőipari ágazat is. Mindkettő aránya olyan alacsony szintre süllyedt, mint a gazdaságilag

két-háromszor

fejlettebb

országok

többségében.

Ugyanekkor

ugrásszerűen, a nálunk jóval fejlettebb országokban évtizedek alatt kialakult arányát

43

Más elnevezéssel primer szektor: mezőgazdaság, beleértve az erdészetet, vadászatot, halászatot, szekunder: ipar és építőipar, benne a bányászat, energiatermelés és -elosztás, tercier: szolgáltatás, nemanyagi termelés és elosztás. (Polónyi–Timár, 2001) 44 A gazdasági szektorok arányai a következőképpen változtak a primer, szekunder, tercier szektorok sorrendjében: 1980. 20/43/37 %; 1990. 16/37/45 %; 1994. 9/33/58 %. A legfejlettebb országokban a tercier szektor aránya már megközelíti a 70-75 %-ot. A primer szektor részesedése általában a fennmaradó rész egynegyed–egyhatod, a szekunder háromnegyed-öthatod rész. (Polónyi–Timár, 2001) 45 Ld. Cseres-G.–Kézdi–Koltay, 2008 hasonló megállapítását! 46 1975-ig a legfejlettebb országok nyomvonalán haladt, majd a fejlődésben törés következett be, s jelenleg leginkább Görögországhoz, Írországhoz, Spanyolországhoz, Portugáliához hasonlít a helyzete. (Polónyi–Timár, 2001) 47 Hasonlóan intenzíven változott a részaránya Írországban, Görögországban, Olaszországban, Spanyolországban és Portugáliában. (Polónyi–Timár, 2001)

97

meghaladva, növekedett a szolgáltató ágazat 48 aránya. 49 (Timár, 1996c; 1997) A szekunder ágazat gyors visszaszorulása Polónyi István és Timár János szerint „(…) nem a technológiai-termelékenység fejlődésének a következménye, hanem rendellenes, átmeneti folyamat.” (Polónyi–Timár 2001: 104) Ugyanekkor a tercier ágazat intenzív változását is csak átmeneti jelenségként értékelték és a másik két szektor gyors hanyatlásának okára vezették vissza. (Polónyi–Timár, 2001) A foglalkoztatottak aránya az 1950-1998 közötti időszakban mindkét nem és minden korcsoport esetében az észak-európai országokban volt a legmagasabb, a déleurópai országokban pedig a legalacsonyabb. Az államszocialista országok közül Csehország, Lengyelország, valamint hazánk azonos időintervallumba tartozó adatait vizsgálva jelentős eltérések tapasztalhatók: a rendszerváltozást megelőző időszakban a fejlett gazdasági országokat meghaladó mértékű volt mindkét nem foglalkoztatottsága. (Polónyi–Timár, 2001) Az 1990-1994 közötti rendszerváltás utáni átmeneti időszakban a fejlett piacgazdaságoktól eltérő sajátossága volt a posztszocialista országoknak az is, hogy a munkaerő-kereslet csökkenése csak kisebb arányban növelte a munkanélküliséget. Az állásukat elvesztők körülbelül egyharmada lett munkanélküli, a fennmaradó arányt a nyugdíjazás vagy a háztartásba történő visszavonulás útján inaktívvá váltak alkották. (Timár, 1997) „Ennek következtében az évtized első éveiben a fejlettebb tőkés országokhoz képest példátlan mértékben csökkent a népesség gazdasági aktivitása.” (Timár 1996a: 691) Átmeneti gazdaságunkban így kevésbé érvényesült az az összefüggés, mely szerint a munkanélküliség emelkedése a gazdasági recesszióval és ennek következményével: a foglalkoztatottság csökkenésével függ össze, illetve a fordított

irányban:

a

gazdasági

konjunktúra

következményeképp

növekvő

foglalkoztatottság a munkanélküliség csökkenésével jár együtt. (Timár, 1997)

48

Benne a kereskedelmi és üzleti szolgáltatások fejlődtek a legintenzívebben, miközben az államháztartásban foglalkoztatottak száma alig változott. (Timár 1996b; 1996c) 49 Az 1990-94 közötti időszakban bekövetkezett meredek növekedéshez hasonlót Polónyi és Timár csak Portugáliában talált. (Polónyi–Timár, 2001)

98

Gazdasági aktivitásunk mindkét nem esetében alacsonyabb (iskolai végzettségtől függetlenül), mint az európai OECD országok átlaga. 50 Timár János 1994-es munkájában,

melyben

a

posztszocialista

országok

foglalkoztatásra

és

munkanélküliségre vonatkozó sajátosságait vizsgálta, cáfolta azt, hogy a kelet-középeurópai régióban a fejlett piacgazdaságok munkaerő-piaci helyzetéhez hasonló „(…) fog kialakulni,

és

így

a

nyugat-európai

foglalkoztatáspolitikai

paradigma

és

intézményrendszer a posztszocialista országokban is hatékonyan fog működni.” (Timár 1994: 633) A munkaadók ágazati-, regionális-, telephely-foglalkoztatási méretkategóriáit, tulajdonszerkezetét illetően hazánkban sajátos „sűrűsödési pontok” figyelhetők meg. A kereskedelem, javítás, vendéglátás, szálláshely a legnagyobb foglalkoztató ágazat, amelyben a kisméretű vállalkozások dominanciája a jellemző. A második legnagyobb foglalkoztató a köz- és általános igazgatás, érdekvédelem, amelyre ugyancsak a legkisebb méretkategória jellemző, de az előbbinél kisebb súllyal. A sort követi a gazdasági szolgáltatás ágazat, amelyet ugyancsak a kis szervezetek uralnak. 51 Magyarországon a foglalkoztatás regionális eloszlásban egyenetlen, mert a középmagyarországi régióban található a foglalkoztatottak közel 40 %-a. A többi régió között viszonylag egyenletesen oszlik meg a foglalkoztatott népesség. A gazdasági ágazatok 50

A 25-64 éves népesség gazdasági aktivitása végzettség szerint Magyarországon és az európai OECD országok átlagában 2001-ben (%) Nők Középfokúnál Felsőközépfokú Felsőfokú alacsonyabb végzettségű végzettségű végzettségű 35 67 79 Magyarország Gazdasági aktivitás 7,6 4,2 1,3 Munkanélküliség 50 70 83 OECD átlag Gazdasági aktivitás 9,4 6,4 3,5 Munkanélküliség Férfiak 50 83 89 Magyarország Gazdasági aktivitás 12,5 4,8 1,1 Munkanélküliség 77 88 93 OECD átlag Gazdasági aktivitás 8,9 4,8 2,8 Munkanélküliség Forrás: Education Policy Analysys 1997., 2001. OECD Paris 1997., 2001. 150., 151. o. Idézi: Polónyi István (2005): A felsőoktatási beiskolázási keretszámok szakmai szerkezete. [online] Kutatás Közben 265. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 21. p. [2008. 01. 23.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatas_kozben/291 51 Dávid János és munkatársai elemzése szerint a kereskedelem, vendéglátás a foglalkoztatottak 27,5 %át, az ingatlan és gazdasági szolgáltatások a 17,9 %-át, s a harmadik legnagyobbként az építőipar a 9,4 %át foglalja magába. (Dávid et al., 2005) Az alacsony gazdasági aktivitásunkkal kapcsolatban Dávidék megjegyzik, „hogy ezen ágazatok foglalkoztató képességét elsősorban a lakosság és a vállalkozások szolgáltatások iránti kereslete határozza meg. A foglalkoztató képesség növelése – nem beszélve a fekete és szürke foglalkoztatás kifehérítéséből származó „növekményről” mesterséges beavatkozásokkal lényegében nem lehetséges. Növekedése a lakosság és a vállalkozások fizetőképességétől és szolgáltatások iránti keresletétől függ.” (Dávid et al. 2005: 155)

99

között minden régióban a kereskedelem foglalja el az első, a közigazgatás a második helyet. Régiónként – leszámítva a közép-magyarországit – tekintve az egyes ágazatokat, az említett kettőn kívül is megnevezhető olyan, amely jelentősebb foglalkoztatási képességet mutat az adott területen. (Adler, 2008) A „vállalatok 87 %-a 0-9 fős méretű, 3,8 %-a ennél nagyobb és 9,1 %-ának nem ismerjük a méretét. E megoszlás következménye, hogy a piaci szférában közel másfél millióan, a foglalkoztatottak 42 %a mikró vállalkozásokban dolgozik, a 442 ezer egyéni vállalkozásban becslésünk szerint 330 ezer (0,75 fővel számítva) önfoglalkoztató tevékenykedik és közel 1,3 millióan dolgoznak a nagyobb vállalatokban. A tulajdonképpeni nagyvállalatok 344 ezer, a közép vállalatok 730 ezer, a kis vállalatok 584 ezer főt foglalkoztatnak.” (Dávid et al. 2005: 172) A vállalkozások méretében regionálisan nincsenek jelentős eltérések, de az egyes ágazatokon belül jelentősek a különbségek. A vállalati méretkategóriák összefüggést mutatnak a tulajdoni hányad arányával oly módon, hogy „minél nagyobb egy-egy vállalat, annál nagyobb közöttük a külföldi tulajdonba kerültek aránya.” (Dávid et al. 2005: 184) A nagyvállalatok 23 %-a külföldi tulajdonú. E tulajdon ágazati jelenléte jelentősen különböző. Az összes vállalathoz viszonyítva a külföldi tulajdonnal rendelkező vállalkozásokat, megállapítható, hogy „a piaci szféra foglalkoztatottjainak közel 9 %-át érinti közvetlenül a külföldi vállalatok szervezeti, technológiai és munkakultúrája.” (Dávid et al. 2005: 187) 52 Munkaerő-piaci fejlettség alapján a régiókból a következő csoportosítást készítették a kutatók: fejlett: Közép-Magyarország, Közép- és Nyugat-Dunántúl; közepesen fejlett: Dél-Dunántúl és Dél-Alföld; fejletlen: Észak-Magyarország, ÉszakAlföld. Az első csoportban a legnagyobb a foglalkoztatottak aránya (66-69 %), itt alacsonyabb az álláskeresők aránya (2-4 %), s itt a legnagyobb arányú az eltartottak aránya is 53 . (Hablicsek–Kutas, 2008) A jövőre tekintve az első Nemzeti Fejlesztési Terv Humán Erőforrás Operatív Program keretén belül az 1. 2. számú „Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése” című intézkedés keretén belül a Foglalkoztatási Hivatal által elindított kutatássorozat 2015-re munkaerő-piaci kereslet és -kínálat prognózist készített. E prognózis nem számol a foglalkoztatottság jelentősebb növekedésével, de a képzettségi struktúrát

52

Megfigyelhetők sűrűsödési pontok a vállalatméret, tulajdoni forma és a foglalkoztatottak szakmaszerkezetében is. Ld. Dávid et al. 2005: 198-205. 53 Szemben a fejletlenebb régiókkal, ahol a legalacsonyabb az arányuk.

100

illetően a képzettségi szint igényének további emelkedését vetítette előre. (Belyó–Ékes, 2008) A vizsgálat fókuszát a felsőfokú végzettségűekre szűkítve, megállapítható, hogy a XX. század végére jelentős mértékben megnövekedett az arányuk. Az OECD országokban a fiatal korosztályok (25-34) átlagosan 29 %-a 54 rendelkezett felsőfokú végzettséggel, melynek egyharmadát a felsőfokú szakképzettségűek alkották. (Polónyi– Timár, 2006) Az elmúlt évtizedben jelentősen nőtt a felsőfokú végzettséggel rendelkező összes és gazdaságilag aktív népesség száma és aránya. A 25 éven felüli felsőfokú képzettségűek népességen belüli arányát a megfelelő korú össznépesség százalékában tekintve 18 európai ország között Magyarország a 15. helyet foglalta el (többségében 1999-es adatok alapján). A vizsgáltak között az aktív keresők számát és ennek az aktív kereső népességhez viszonyított arányát tekintve (döntően 2000-es adatok alapján) 23 ország közül a 16., 22 ország között a növekedés mértéke alapján a 19. helyen állt. Az északi és egyes nyugati országok kedvezőbb helyzetét Ladányi Andor azzal magyarázta, hogy ezekben az országokban – hozzánk képest – korábban, már a hatvanas években megkezdődött a felsőoktatás expanziója, s ezekben az államokban volt a legerőteljesebb a felsőfokú képzés diverzifikációja, valamint a legnagyobb a rövidebb tanulmányi idejű képzési formák aránya. (Ladányi, 2003) A

foglalkozások

korábban

érvényben

levő

nemzetközi

szabvány

nómenklatúráját használva a diplomások legnagyobb arányát Révész András által szakszemélyzetként fordított (Professional, Technical and Related Workers, röviden: Professionals) foglalkozás-főcsoport foglalja magába. 55 A szakértő a már említett kutatásában 19 ország többségében 1960 és 1990 közötti adatai alapján ennek a foglalkozáscsoportnak a hazai jellemzőit elemezte. A szakszemélyzet aránya a korban azon a fejlettségi szinten állt nálunk, mint Belgiumban, Hollandiában, Dániában, az USÁ-ban, Kanadában, és messze meghaladta Ausztria, Spanyolország, Görögország szintjét. Magyarországon 1970 és 1990 között megduplázódott a szakszemélyzet egészének aránya, de a növekedés üteme lelassult. A szakszemélyzetbe tartozó foglalkozási

alcsoportokat

(természettudományi

összevonva

végzettségűek,

Révész

mérnökök,

megkülönböztette technikusok,

agro-

a

műszaki és

egyéb

műszakiak), egészségügyi (orvosok, paramed szakszemélyzet), pedagógus, gazdasági 54

Az Education at a Glance 2005. 2003-as adatai szerint. Itt szerepelnek többek között az orvosok, közgazdászok, pedagógusok, de ide sorolták például a hajózó tiszteket, írókat, újságírókat, az egészségügyiek közül nem csak az orvosokat, hanem az ápolókat, asszisztenseket is. 55

101

(gazdasági-, kereskedelmi-, pénzügyi-, szolgáltatási szakszemélyzet), humán (jogi, humán képzettségűek, publicisták, papok, művészek) alcsoportokat. A foglalkozási főcsoport összetétele jelentősen módosult a vizsgált időszakban. Miközben a műszakiak létszámaránya lassú ütemben nőtt, részarányuk a csoporton belül csökkent, de még 1994-ben is meghaladta az európai átlagot, amit Révész szerint a hazai strukturális változások egyáltalán nem indokoltak. A pedagógus alcsoport létszámarányának változására az átlagosnál alacsonyabb növekedés jellemző, miközben – a műszakihoz hasonlóan – a főcsoporton belüli részesedése csökkent, a tízezer foglalkoztatottra jutó száma nemzetközi összehasonlításban azonban meghaladta az európai átlagot. Az egészségügyi és a gazdasági foglalkozásúak aránya jelentősen nőtt, a humán alcsoportba tartozóké tízezer foglalkoztatottra jutó 1990-es és 1994-es száma alapján csökkent. Az átlaghoz viszonyítva az első esetében a tízezer főre jutó számukat tekintve az 1990-es adatok jelentős, a másodiknál és a harmadiknál kisebb lemaradást mutatnak. A főcsoporton belüli arányokat tekintve a sorban az első és az utolsó részesedése gyakorlatilag nem változott, a gazdaságiaké húsz év alatt több mint két és félszeresére nőtt. (Révész, 1996) Végkövetkeztetésként Révész arra a megállapításra jutott, hogy „Magyarország a műszakiak és a pedagógusok magas, az egészségügyi és a humán szakemberek alacsony arányával meglehetősen torz struktúrát mutat.” (Révész 1996: 323) Timár János elemzése alapján a tízezer lakosra jutó, felsőfokú képzettséget igénylő műszaki, mezőgazdasági és természettudományi foglalkozásúak száma 1994-ben nemzetközi összevetésben is kiemelkedően magas értéket ért el. 56 Az orvosok, pedagógusok és jogászok relatív száma pedig meghaladta a gazdaságilag két-háromszor fejlettebb európai országok átlagát. (Timár, 1996b) A Munkaügyi Minisztérium és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a Világbank támogatásával létrehozott Emberi Erőforrások Távlati Fejlesztési Bizottság (EETFB) által kidolgozott, 1995-2010 közötti időszakra vonatkozó munkaerő-kínálati és keresleti prognózisban Révész 2010-re a műszakiak és a pedagógusok főcsoporton belüli csökkenő arányát, az egészségügyiek, humán foglalkozásúak jelentősen növekvő részesedését prognosztizálta. 57 (Révész, 1996)

56

A magyar 1994-es adatok szerint mért műszaki (műszaki, mezőgazdasági és természettudományi foglalkozásúak együtt) az európai és az egyesült államokbeli ellátottság másfélszerese volt. (Timár, 1996b) 57 A gazdaságiak kimaradtak, mert 1994-es számuk ugyan jelentős, de a rendelkezésre álló adatok nem teljesen egyértelműek. A Szerző minimális növekedést irányoz elő a 324. oldalon közölt táblázatában.

102

Ladányi Andor öt ország felsőfokú végzettségű foglalkoztatottakra vonatkozó adatai 58 szerint a felsőfokú végzettségű foglalkoztatottak többsége a tercier szektorban, azon belül is nagyobb arányban az oktatásban, az egészségügyi és szociális ellátásban, az

ingatlanforgalom,

üzleti

szolgáltatásokban,

valamint

a

közigazgatás,

társadalombiztosításban került alkalmazásba. Ugyanekkor a szekunder szektorban kisebb, a mezőgazdaságban a legkisebb az arányuk. Magyarországon 1990-től az ingatlanforgalomban, üzleti szolgáltatásokban, kereskedelemben dolgozók aránya nőtt a legnagyobb arányban, a többi említett területen kisebb mértékben, míg az iparban csökkent. (Ladányi, 2003) A hazai 1980-as, ’90-es és 2001-es népszámlálási, diplomások foglalkoztatási főcsoportok szerinti elhelyezkedésére vonatkozó adatokat elemezve, létszámuk mindkét szakaszban (1980-1990., ill. 1990-2001.) alapvetően a „felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő” és az „egyéb, felső- vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozásúak” főcsoportjaiban növekedett. A két főcsoport részletesebb vizsgálata alapján Polónyi megállapította, hogy az előbbiben a növekedés alapvetően a szakképzett pedagógus és az egészségügyi foglalkozásúak, az utóbbiban pedig a gazdasági, pénzügyi ügyintéző csoportokban következett be. Ezektől elmarad, de még jelentős a diplomások számának emelkedése az irodai, ügyviteli, valamint a szolgáltatási jellegű foglalkozásúak között, különösen a kereskedelmi és a nem anyagi jellegű szolgáltatások foglalkozásaiban. A második vizsgálati időintervallumban a „törvényhozók, igazgatási, gazdasági vezetők” foglalkozási főcsoportban csökkent ugyan a számuk, de itt jelentős belső strukturális változást jelentett, hogy a „kisszervezetek vezetői” csoportban jelentősen megnövekedett a számszerű képviseletük. (Polónyi, 2005b) A fentiek alapján megállapítható, hogy hazánk az általánosan megfigyelhető gazdasági-, foglalkoztatási struktúrához képest eltérő fejlődést mutatott a vizsgált időszakokban. A gazdasági aktivitás kevésbé mutatott összefüggést az ország aktuális gazdasági fejlődési ciklusával. A diplomások szakmaszerkezeti megoszlása nemzetközi összehasonlításban is sajátos: az elemzések alapján a gazdasági fejlettségünket meghaladta a műszaki-, mezőgazdasági-, természettudományi-, jogász-, orvos- és pedagógusképzés; elmaradt a humán, az egészségügyi pedig jelentősebb deficitet mutatott. Eközben jelentősek az országon belüli regionális eltérések például a foglalkoztatottak száma és a foglalkoztató ágazatok szerint is. 58

Ausztria (2000-es adatok), Finnország (1997), Magyarország (2001), Németország (2000), Svédország (1999).

103

2. 3. 1. Álláshirdetéseken alapuló kutatások Az alábbiakban párhuzamba állítunk öt diplomásokat megcélzó álláshirdetések elemzésével foglalkozó tanulmányt. Híves Tamás kutatási beszámolójában 954 darab, a Figyelőnet, Heti Világgazdaság, az Oktatási-, az Egészségügyi- és a Jogi Közlöny (a hirdetések kétharmada) és internetes, diplomásokat 59 célba vevő álláshirdetés elemzését ismerteti. A hirdetések 2005 áprilisában, szeptemberében és 2006 márciusában jelentek meg, s a vizsgálati mintába közel egyharmad megoszlású arányba kerültek be. Az összes

hirdetés

több

mint

fele

a

közép-magyarországi

régióba

kereste

a

munkavállalókat, míg a fennmaradó rész 4-6 %-os aránnyal körülbelül egyenletesen oszlott meg a többi régió között 60 , kivéve a dél-dunántúli területet, ahol nem érte el a 3 %-ot. Településtípusonkénti bontásban a felkínált állások 45 %-a Budapestre, 8 %-a megyeszékhelyre és 30 %-a egyéb városra, településre vonatkozott. (Híves, 2006) Ez a megoszlás is mutatja, hogy nem reprezentatív a diplomások iránti keresletre vonatkozóan az effajta vizsgálat, hiszen, ahogy Híves is megállapítja, „a két vidéki településkategória kínálatának aránya fele akkora, mint amekkorát a lakosságszám indokolna.” (Híves 2006: 77) A következő három elemzés az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht., Országos Felvételi Információs Központ és az Universitas Press Felsőoktatás-kutató Műhelyhez kötődik: a 2006-os, 2005 októbere és 2006 júliusa között a Népszabadságban, a HVGben, a www.jobmonitor.hu-n és a www.hill.hu-n 4052 (Munkaerő-piaci elvárások…, 2006), a 2007-es a HILL helyett a közlönyökben, és az előzővel megegyező médiumban 3014 (Munkaerő-piaci elvárások…, 2007), a 2008-as, 2007 májusa és 2008 májusa közötti időszakban megjelent 61 5109 (Kiss, 2008b) diplomás álláskeresők számára feladott álláshirdetést jellemezte. Az összehasonlítási kísérletben csak Kiss László 2008-as elemzését (Kiss, 2008b) ismertetjük részletesebben a nagyon hasonló eredmények miatt, de a főbb adatokat a két korábbi kutatásból is ismertetjük. A hirdetők 37 %-át multinacionális, 16 %-át hazai (kis-, közepes- és nagy) vállalatok, 8 %-át önkormányzatok, 5 %-át önkormányzati fenntartású intézmények (pl. iskolák, múzeumok), 3-3 %-át központi költségvetési szervezetek (minisztériumok, 59

Pontosabban felsőfokú végzettségűeket, legalább középfokú végzettségűeket, illetve a meghirdetetett állás alapján feltételezhetően diplomásokat. 60 A munkanélküliség szempontjából kedvezőtlen helyzetű észak-magyarországi és az észak-alföldi régióban a vizsgált szempontból nem mutatkozott rosszabbnak a diplomások helyzete, mert az összes hirdetés 5-5 %-ában jelentek meg számukra ajánlatok. 61 A vizsgált médiumok nem ismertek.

104

háttérintézmények, hatóságok) és egészségügyi szervezetek alkották. A két korábbi kutatásban – időrendben – 56 %-kal, illetve 47 %-kal is a multinacionális vállalatok dominanciája mutatkozott jellemzőnek. Települések szerinti megoszlásban közel 41 %ot tettek ki a fővárosi és 17 %-ot az egyéb városi hirdetmények. Regionális megoszlásban 46 %-kal vezetett a közép-magyarországi régió. A 2006-os és 2007-es vizsgálatban is a főváros és a központi régió kiemelt szerepe mutatkozott meg. A hirdetők ágazati megoszlása: „Az adatokból a szolgáltatói szektor kiemelt munkaerőkeresletének képe bontakozik ki: az összes regisztrált álláshirdetés közel egynegyede valamilyen tágabb értelemben vett szolgáltatói tevékenységhez kapcsolódik. Viszonylag magas, 16 % körüli a nehézipar részesedése, a hirdetések 9 %-ában az egészségügybe, 8 %-ában a pénzügyi szektorba keresnek munkaerőt. Ugyancsak magasnak mondható (8 %) a központi közigazgatás által feladott hirdetések aránya – az érem másik oldalán többek között a 2 % körül részesedő könnyűipar, az 1 %-ban megjelenő mezőgazdaság, a szociális szféra, vagy az ennél is kevesebb hirdetést feladó bányászati szektor található.” (Kiss 2008b: 1) A „Hazatérés – a nyugat-dunántúli régió emberkincsének megtartásáért” c. cselekvési terv és modellprogram (továbbiakban: Hazatérés) keretében a NyugatDunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség szervezésében részt vevő kutatók 2000. június 1-jétől 2001. május 31-ig az ország vezető üzleti lapjában, a HVG-ben és a nyugat-dunántúli régió három megyéjének napilapjaiban (Kisalföld, Vas Népe, Zalai Hírlap) megjelent álláshirdetéseket vizsgálták a pályakezdő diplomások szemszögéből. A HVG-ben a vizsgálati időszakban a megjelent hirdetések közül 150 hirdetés vonatkozott a nyugat-dunántúli régióra. A három megyei napilapban egy év alatt 1505 olyan álláshirdetés jelent meg, amely a vizsgált célcsoportot érintette. (Hazatérés, 2001) Az öt kutatás összehasonlítása a területi sajátosságok, a vizsgálati időszak, a vizsgált médiumok miatt csak részben megvalósítható, ugyanakkor jól példázza a középfok után továbbtanulni szándékozók ilyen elemzések segítségével történő orientálódásának nehézségeit. A vizsgálatok párhuzamba állítása ugyanekkor épp a területi és az idődimenziók (vizsgálati év és vizsgálati időszak) miatt segíti a kapott eredmények (nem szigorú értelemben vett) megbízhatóságának ellenőrzését. Fontos még megjegezni, hogy a vizsgálati eredmények nem reprezentálják a tényleges hazai diplomás keresletet, hiszen a betöltésre meghirdetett állások egy része például a munkaerő-közvetítő cégeknél, munkaügyi központokban jelenik meg, s az egyes helyeken megjelenő állások sem feltétlenül azonos összetételű kínálatot jelentenek, 105

továbbá a Hazatérés vizsgálat szerint egyfajta ciklikusság is megfigyelhető a meghirdetett állások számában. Kiket keresnek (diplomaszint, -szakterület)? Felsőoktatásunk vertikális szerkezete szempontjából fontos megállapítás Híves kutatásában (Híves, 2006), hogy a vizsgált dokumentumok több mint felében nem jelent meg az, hogy egyetemi vagy főiskolai végzettségűeket keresnek. 21 %-ban az egyetemi, 13 %-ban pedig a tudományos fokozat igényét deklarálták a hirdetők. A Hazatérés Nyugat-Magyarországra fókuszáló kutatásában (Hazatérés, 2001) a HVG hirdetései az egyetemi végzettséget preferálták (54 %), miközben a főiskolai végzettséget csupán 5 % írta elő. A felsőfokú szakirányú végzettség megfogalmazás a régióban több mint egyharmados arányt képviselt (36 %). A HVG-ben megjelent toborzó közleményekben tehát az egyetemi végzettségűek nagyobb eséllyel pályázhattak. A három megyei napilapban egy év alatt megjelent, célcsoportra vonatkozó 1505 álláshirdetés 10 %-ában nem jelölték meg a legmagasabb iskolai végzettséget, 15 %-ban egyetemi, 6 %-ban pedig főiskolai végzettséget írtak elő. A fennmaradó részben (kb. 69 %) pedig általánosan megfogalmazva felsőfokú szakmai végzettséget neveztek meg. A médiumok alapján tehát mind az egyetemi, mind a főiskolai diplomával rendelkezők viszonylag nagy eséllyel pályázhattak. A főiskolai és az egyetemi diploma szakterülettől függetlenül vizsgált „egyenjogúságáról”, illetve a kétféle típusú végzettség konvertálásáról nem sokat árulnak el a fentiek, de jelzés értékű a még nem vagy éppen csupán felsőfokú végzettségként megnevezett hirdetések nem elhanyagolható aránya. (Híves, 2006) Híves (Híves, 2006) tanulmánya alapján a horizontális, vagyis a szakterületi megoszlás tekintetében a kutatók a toborzó hirdetések 14 %-ában semmilyen utalást nem találtak a szakirányú végzettségre.62 A deklaráltakat nagyobb szakterületekbe összevonva a legkeresettebb területnek a pénzügyi, gazdálkodási (kb. 27 %), majd a kereskedelmi, idegenforgalmi (kb. 18 %), az oktatási (kb. 14 %) és műszaki (13 %) mutatkozott. A szakterületi és a településtípus szerinti megoszlást vizsgálva megállapítható, hogy messze megelőzve a többi településkategóriát, a legnagyobb arányban a fővárosba kerestek pályázókat a pénzügyi, gazdálkodási területre (az összes e szakterülethez sorolt hirdetés 58 %-a), de kiemelkedő itt még az oktatás és az informatika (kb. 64 %), az egészségügyi, szociális (61 %) szakterületbe sorolt állások 62

Köztük volt olyan eset, amelyben a munkakör megnevezése egyértelművé tette az igényelt szakirányú végzettséget. Arányukról a 14 %-on belül a szerző nem közölt adatokat.

106

aránya is. A vidéki települések inkább jogi (91 %) és műszaki (46 %) végzettségű diplomásokat kerestek. A megyeszékhelyeken elmaradva az előbbitől, de megelőzve az utóbbi kategóriát, az oktatás (19 %) kapott nagyobb súlyt. Az állások regionális megoszlását elemezve a jog kivételével, ami Észak-Magyarországon kapott nagyobb súlyt, az összes szakterület nagyobb arányban a közép-magyarországi régióban jelent meg. A megjelent szakterületekből a munkaadók szemszögéből három csoportot képeztek. Az elsőt azok alkotják, melyek esetében a felkínált állással megegyező szakterületen végzetteket kerestek, s maguknak a munkavállalóknak (a nem rögzített szakirányú végzettséget megjelelő hirdetéseket kivéve) a végzettsége sem teszi lehetővé a más szakterületen történő elhelyezkedést. Ide sorolták a jogi, egészségügyi és az informatikai szakterületet. A második kategóriát alkotják azok, amelyek szintén zártak, de az előbbivel szemben a munkaadóknak versenyezniük kell, mert az adott végzettséggel a diplomások más területen is elhelyezkedhetnek. Ilyen szakterületet jelent a besorolás szerint a pénzügyi, gazdálkodási és a műszaki. Végül a harmadik csoport abból a körből áll, amely állásokat többféle végzettséggel is be lehet tölteni, vagyis nyitva hagyja a szakirányú végzettség kérdését. Ide sorolódott a kereskedelem és az oktatás, amely szférákban sok, a szakterülettől eltérő végzettség iránti igény is megjelenhet. (Híves, 2006) A 2008-as kutatás (Kiss, 2008b) adatai szerint a toborzási közlemények legnagyobb arányban (32 %) a gazdaságtudomány, másodikként (27 %) a műszaki, majd pedig az orvos és egészségtudományi képzési területről (9 %) kerestek munkavállalókat. A korábbi adatok szintén e területek jelentőségét hangsúlyozták. A negyedik-ötödik helyen mindhárom kutatásban az informatikai, a jogi és igazgatási terület képviseltette magát. Híves eredményéhez hasonlóan itt is megállapítható, hogy 13 %-ban a hirdetők nem jelölték meg a keresett munkavállaló szakterületét. A 2001-es tanulmány (Hazatérés, 2001) az összes HVG-hirdetésben előfordult ötven szakmai végzettségből 19-et regisztrált a régiós álláshirdetések között. 29 %ukban nem foglalkoztak a szakmai végzettséggel. Az előbbi elemzéssel szemben a legkeresettebbek a mérnök végzettségűek (55 %), közülük is a villamosmérnökök (az összes régiós hirdetés 16 %-a). Kelendőnek mutatkozott még az orvos, a gyógyszerész, a logisztikus szakmai végzettség (8–8–7 %-ban). A megyei napilapok hirdetéseinek ugyancsak 29 %-ában nem jelent meg konkrét szakmai végzettség, míg a maradékban

107

52-félét említettek. A leggyakoribb hirdetés tanár (16 %), közgazdász (12 %), általános mérnök (8 %), gépészmérnök (kb. 8 %) végzettséggel rendelkezőket vett célba. Híves és Kiss elemzésének közös metszeteként jelentek meg a gazdasági végzettséget igénylő foglalkozások, amelyek mindkét kutatásban a leggyakoribbnak mutatkoztak, illetve – eltérő előfordulási gyakoriság szerinti sorrendben – a műszakiak. Ez egyrészt utalhat a megnevezettek iránti hosszabb időtávot átfogó keresletre, másrészt a vizsgált médiumok, illetve az ezeket igénybe vevő hirdetők profiljára. A Hazatérés kutatásban elemzett nyugat-magyarországi régióra vonatkozó HVG toborzások a műszakiak közül a mérnökök, a gazdaságiak csoportjából a logisztikusok, illetve az orvosi-egészségügyi terület iránti keresletről tudósítottak. A megyei három lap az előbbi kettő, illetve a tanárok iráni keresletet igazolták. Ez utóbbi sokkal kisebb súllyal szerepelt az országos vizsgálatokban. Az eredmények felhívják a figyelmet a regionális keresleti különbségekre, melyek meglétét Híves településtípusonkénti hirdetéselemzése és Adlernek (Adler, 2008) a foglalkoztatottak számának ágazati és regionális megoszlása szerinti vizsgálata tovább árnyal. A jelentős különbségek pedig óva intenek bennünket attól, hogy a vizsgált hirdetések elemzését mindenki, minden szinten a végzettségek

iránti

kereslet

egyértelmű

jelzőjeként

tekintse.

Ugyanakkor

a

toborzásokban a szakterület megnevezésének elmaradása felveti a diplomák horizontális konvertálhatóságának kérdését: Vagyis ezek a toborzások olyan munkaköröket takarnak, amelyek betöltése jóformán bármilyen diplomával lehetséges? Egyéb igények. A felsőfokú végzettséget meghaladóan az országos vizsgálatba bevont hirdetések (Híves, 2006) nagy számban jelöltek meg egyéb ismereteket, készségeket, képességeket is. Közülük kiemelkedő volt az idegennyelv-ismeret, a számítástechnikai ismeretek és a szakmai gyakorlat elvárása. Az idegennyelv-ismeret iránti munkaadói igényt markánsan tükrözték a hirdetések: több mint a toborzások felében megjelent egy nyelv valamilyen szintű ismeretének az igénye; több mint 10 %-ában pedig legalább két nyelv ismerete. A nyelvek közül kiemelkedő az angol szerepe, amelyet lemaradva a német követ. Irántuk területileg a legnagyobb arányú igény a közép-magyarországi régióban mutatkozott. Szakterületek szerint vizsgálódva az idegennyelv-tudás követelménye leginkább a pénzügyi, gazdálkodási, kereskedelmi, idegenforgalmi, majd kissé ezektől elmaradva az oktatási és műszaki területen mutatkozott. Egyéb igényként a hirdetések 36 %-ában megjelöltek valamilyen jellegű számítástechnikai ismeretet. A megjelöltek 82 %-ában alapfokú, felhasználói szintű ismereteket, azaz az alapszoftverek 108

ismeretét írták elő. A legkisebb a szerepe e követelménynek az egészségügyi, a szociális és a jogi, míg a legnagyobb a pénzügyi, gazdálkodási, kereskedelmi, idegenforgalmi szakterületen. Egyéb megjelent kompetenciákat vizsgálva a legnagyobb súlyt a szakmai tapasztalat tükrözi. Ezen belül a naprakész ismeretek (54 %), melyek megjelentek más típusú tapasztalattal együtt is (7 %-ban). Ezt követte második leggyakoribb megfogalmazásként a „széles szakterületen megszerzett gyakorlat” (12 %). Kisebb arányban jelent meg a más cégnél szerzett tapasztalat, általánosan megfogalmazva maga a szakmai gyakorlat (9-9 %), valamint a nem iskolarendszerű képzéshez kötött szakmai tevékenység. A gyakorlat időtartamát a hirdetések negyede nem konkretizálta, de ötödük két-három éves, illetve öt évnél hosszabb gyakorlatot követelt meg. 63 A toborozásokban a nyelvtudáson, a számítástechnikai ismereteken és a szakmai tapasztalaton kívül megjelent követelményeket Híves négy kategóriába sorolta: dokumentált tudás (jogosítvánnyal való rendelkezés, (12 %)); munkatevékenységgel kapcsolatos szakmai kompetenciák (jó fellépés, jó kommunikációs képesség (34 %), problémamegoldó képesség (11 %), szervezőkészség (9 %), vezetői készség (7 %), meggyőző erő (2 %)); munkatevékenységgel kapcsolatos általános kompetenciák (önálló munkavégzésre való képesség (14 %), nagy munkabírás (9 %), dinamizmus (9 %), precizitás, pontosság (8 %), rugalmasság (7 %), megbízhatóság, felelősségérzet (6 %), kreativitás (5 %)); munkáltatóhoz, munkatársakhoz fűződő viszony (képesség a csoportmunkára (7 %), eredményorientáltság (8 %), pozitív hozzáállás, szolgálatkészség stb. (4 %), ügyfélközpontú szemlélet (4 %), stressz-tűrő képesség (2 %), alkalmazkodó készség (2 %), lojalitás (2 %)). Az előbbieken kívül egyéb kategóriaként megjelent a kiegészítő szakismeretek iránti igény is, mint például a jogi, közigazgatási stb. ismeretek; s olyan elvárás, mint a büntetlen előélet, erkölcsi bizonyítvány (23 %). (Híves, 2006) Kiss kutatásában (Kiss, 2008b) – hasonló arányokkal, mint a 2006-os, 2007-es kutatásban – a munkavállalókkal szembeni egyéb igények között – Híves eredményeihez hasonlóan – kiemelkedő az idegennyelv-ismeret, amely a hirdetések 61 %-ában fogalmazódott meg. 14 %-ban két nyelv ismeretét várták el a munkáltatók. Első nyelvként kitüntetett szerephez az angol jutott (52 %), másodikként a német (8 %). A sorban második legfontosabb elvárásként a munkatapasztalat jelent meg (59 %). A munkatapasztalatot elvárók legnagyobb arányban 2-3 éves (15 %), 5 évnél több (13 %), 63

Arra vonatkozóan, hogy egyes szakterületeken mennyire más követelményekkel találkoztak a friss diplomások Németországban, ld. Schomburg–Teichler et al., 2001.

109

majd pedig 3-5 éves (12 %) tapasztalatot igényeltek. Kifejezetten pályakezdőt a hirdetők 2 %-a igényelt. Az elvárt képességeket, jártasságokat Kiss három csoportba sorolta: „Többségében azt láthatjuk, hogy általános szocializációs eredmények (nyitottság, tolerancia, pontosság, lojalitás), közelebbről nehezebben megfogható munkavégzéshez kötődő tulajdonságok (dinamizmus, problémamegoldó készség, motiváció), illetve esetenként különféle készségek, képességek (kommunikációs készség, adminisztratív képesség, íráskészség, stressztűrés, terhelhetőség) szerepelnek az elvárások között.” (Kiss, 2008b: 2) A szerző szerint ezeket nem kell túlbecsülni, mert a munkáltatók ezekkel a sajátosságokkal jellemzik a számukra ideális munkavállalót. Náluk lényegesebb szerepet tulajdonított az egyéb, speciális elvárásoknak, melyek konkrét jártasságot, képzettséget fogalmaztak meg. Ezek közül a számítógépes ismeretek mutatkoztak a legfontosabbnak (24 %). Ezt az egyéb szakmai ismeret (16 %), az erkölcsi bizonyítvány, erkölcsi fedhetetlenség, büntetlen előélet (13 %), illetve a jogosítvány megléte követte (10 %). (Kiss, 2008b) A régiós vizsgálat alapján (Hazatérés, 2001) a HVG álláshirdetéseiben 30-féle, az iskolai végzettségtől eltérő ismeret, tapasztalat igénye jelent meg. Közülük a nyugatmagyarországi régióban 23, a toborozások 86 %-át érintve. Plusz követelmény: az angol (65 %), a német nyelv ismerete (20 %), számítástechnikai ismeret (11 %), jogosítvány (9 %). A hirdetések 49 %-ában semmilyen utalás nem jelent meg a munkatapasztalatra. A fennmaradó rész 7 %-ában nem igényeltek ilyen tapasztalati bázist, keveset (1-3 év) 15 %-ban. A kiírások alapján tehát a HVG-ben megjelent regionális álláshelyek több mint felére pályázhattak frissen végzett diplomások. Az elvárt kompetenciákat elemezve 26 képességet jelenítettek meg a hirdetők mind országosan, mind regionális szinten, utóbbi esetében az állások 83 %-ában. A leggyakoribb a szakmai gyakorlat (37 %), a sikerorientáltság (35 %), (34 %-ban) a csapatmunkára való képesség, a jó kommunikációs készség és a vezetői gyakorlat (14-14 %). Híves eredményeitől eltérően az önálló munkavégzésre való képesség, a munkabírás, a dinamizmus, a precizitás, a megbízhatóság,

az

eredményorientáltság,

az

ügyfélközpontú

szemlélet

és

a

szervezőkészség lényegesen kisebb súllyal képviseltette magát. A megyei lapokban a szakmai végzettségen kívül a diplomás munkavállalókat kereső közlemények több mint fele (54 %) jelölt meg összesen 30-féle egyéb ismeretet. Ezek egyötöde a számítástechnikai, közel ennyiben kérték az angol vagy a német nyelv ismeretét (kb. 18-18 %). Kisebb arányban előírták a jogosítvánnyal való rendelkezést (6 %), a gazdasági ismereteket (3 %) és egyéb nyelv ismeretét (2 %). A munkaadók 39 %110

a várt el összesen 26 megnevezett képességet, kompetenciát. A közölt adatok alapján a megnevezések közül leggyakoribbak: szakmai gyakorlat (19 %, az összes hirdetés 8 %a), jó kommunikációs készség (16 %, az összes 6 %-a), önálló munkavégzés (9 %, az összes 3 %-a), csapatmunkára való képesség (7 %, az összes 3 %-a), dinamizmus, jó tárgyalókészség és vezetői gyakorlat (6-6 %, az összes 2-2 %-a). A munkatapasztalat elvárása a jelentkezőkkel szemben a hirdetések 24 %-ában jelent meg. A legnagyobb arányban a rövid (1-3 éves) és a sok, legalább tíz éves gyakorlattal rendelkezőket keresték (8-7 %). A kimondottan pályakezdők iránti igényt 2 % fogalmazta meg. (Hazatérés, 2001) Az áttekintett kutatásokban elemzett hirdetésekre vonatkozóan általánosan megállapítható, hogy több mint felükben elvárt a diplomásokkal szemben az idegennyelv-, elsősorban az angol, másodsorban a német nyelv ismerete. Kisebb arányban, de jelentős a számítástechnikai ismeretek preferenciája. Híves Tamás eredményei rámutattak a regionális és a szakterületek szerinti elvárások különbségének létére. A kutatásokban jelentős különbségekkel valamiféle szakmai gyakorlatot, tapasztalatot is elvárnak a munkát kínálók, amelynek a legtipikusabb hossza az 1-2-3 év. Ezeken kívül nagyobb arányban igény mutatkozott dokumentált tudásra, s egyéb, a munkatevékenységgel kapcsolatos általános, szakmai, valamint a munkáltatóhoz, munkatársakhoz fűződő viszonyt prognosztizáló kompetenciákra. Megválaszolandó kérdés, hogy ezek az elvárások valóban reálisak-e, vagy egyfajta szelekciós funkciót töltenek be a szűrő-elmélet értelmében. Részletesebben: a tömeges felsőoktatási kibocsátással inflálódik a diploma információértéke, s ennek következtében a munkahelyek növelték a diplomásokkal szembeni követelményeket a kiválasztásban a jelentkezők között differenciáló, szelektáló szempontokat felállítva? A másik fontos felvetődő dilemma, hogy ezeknek a kompetenciáknak a fejlesztése mennyiben tekinthető a felsőoktatás, mennyiben a közoktatás, a felnőttképzés, a család, a munkahely avagy éppen az egyén feladatának. Mit ajánlanak? A régiós HVG és a megyei lapok elemzéséből (Hazatérés, 2001) rendelkezésre állnak a hirdetésekben megjelent juttatásokra vonatkozó adatok. A HVG toborzásainak 40 %-a nem nevezte meg a kínált juttatást. A megnevezések 40 %-ában konkrétum nélkül a versenyképes jövedelem megfogalmazást használtak, 36 %-ban ígértek karrier-lehetőséget, 25 % folyamatos képzést, 17 % pedig teljesítményfüggő kompenzációs csomagot. Ezen kívül előfordult a mobiltelefon-, személygépkocsi111

használat, a jutalék, a számítógép, az albérleti hozzájárulás, a lakásmegoldás, a hosszú távú alkalmazás és a belföldi-, külföldi szolgálati út. A napilapokban a munkaadók 82 %-a nem írt a juttatásokról. A fennmaradó 18 %-ban 12-féle egyéb, a munkakörhöz kapcsolódó juttatást kínáltak, így például versenyképes jövedelmet (11 %), mobiltelefont, karrierlehetőséget (8 %), folyamatos képzést (3 %). A többi – korábban megnevezett – juttatási forma rendkívül kis számban fordult elő. Oktatásgazdaságtani elméletek szerint a juttatások fontos szerepet töltenek be a munkát keresők olyan döntéseiben, mint például megéri-e hosszabb távon az adott képzettséget megszerezni, megéri-e az adott állásra jelentkezni; maradjon az adott régióban vagy legyen mobil és költözzön előnyösebb ajánlatokkal kecsegtetőbe. A kutatás eredményei arra utalnak, hogy a hirdetésekben a munkaadók kevésbé éltek a kereslet árjelzés-szerepével. 2. 3. 2. Munkáltatói és szakértői tapasztalatokra irányuló kutatások A pályakezdők iránti kereslet. Az alábbi két gondolategységben a pályakezdők iránti vállalati kereslet és annak rövid távra prognosztizált alakulása kerül bemutatásra alapvetően Palócz Éva (Palócz, 2001), Perpék Éva (Perpék, 2006), Selmeczy Iván (Selmeczy, 2006; 2007) és Várhalmi Zoltán (Várhalmi, 2008a; 2008b) kutatási zárótanulmányának tematizálásával, illetve a munkákban közölt adatok elemzésével, összehasonlításával. Palócz

Éva

a

Magyar

Kereskedelmi

és

Iparkamara

Gazdaság-

és

Vállalkozáselemzési Intézetének (MKIK GVI) a Nemzeti Szakképzési Intézettel (NSZI) 64 történt megállapodása alapján, 2001 júniusában mintegy 1000 társas vállalkozással készített (gazdasági ágazat, vállalatnagyság, tulajdonos, megközelítőleg a regionális elhelyezkedés alapján) reprezentatív, pályakezdők 65 iránti vállalati keresletet és a pályakezdőkkel való megelégedettséget feltáró kérdőíves felmérés és 33 interjú eredményeit mutatta be. (Palócz, 2001) E munkával leginkább Perpék Éva tanulmánya vethető össze, amely ugyancsak a MKIK GVI által, de 2005 október-novemberében megvalósított kutatás eredményeit ismerteti. Ebben 3196 vállalakozást vizsgáltak

64

Jelenleg Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet (NSZFI). Itt a pályakezdő a két évnél nem régebben tanulmányait befejező, tehát nem csak a felsőoktatásból kilépőt foglalja magába.

65

112

(megyék, méret és gazdasági ágazatok szerint) reprezentatív kérdőíves adatgyűjtésre alapozva. (Perpék, 2006) Selmeczy Iván és kutatócsapata a diplomás pályakezdők 66 foglalkoztatásának jelenlegi és várható helyzetét vizsgálta 2005 október-novemberében és 2007 első negyedévében egy-egy nem reprezentatív kutatás keretében a felsőoktatás szereplőinek, a döntéshozók, intézményvezetők, továbbtanulók stb. tájékoztatása és segítése céljából. Az első vizsgálatban 121 céggel kérdőíves felmérést és egy interjúsorozatot végeztek 30 szakértő 67 megkérdezésével. A másodikban 1000 cég került a mintába és szintén 30, de itt budapesti székhelyű humán erőforrás tanácsadót, -szolgáltatót kérdeztek meg. Az első vizsgálatban megkérdezett cégmintát többnyire export-orientált, a másodikban 70 %-ban nem exportorientált árbevételű, mindkettőben döntő mértékben feldolgozóipari és kereskedelmi szolgáltató vállalkozások alkották. Közöttük magyar és külföldi tulajdonúak (tisztán magyar, ill. külföldi tulajdonú közel 40-40 %, második vizsgálat: 81,1 %, 12,3 %) is képviseltették magukat. A vizsgáltak anyagi helyzetét a kutató legalább kielégítőnek tartotta, s megállapította, hogy jelentős arányban terveztek kapacitásbővítő beruházást. Területi szempontból az elsőben a cégek háromnegyede, a másodikban az egynegyede a budapesti régióból került a mintába. A foglalkoztatottak száma szerinti méretkategória szempontjából a legnagyobb súllyal a közepes (51-250 főt foglalkoztató: kb. 50 %) és nagy vállalkozások (több mint 250 főt foglalkoztatók: kb. 30 %) szerepeltek a korábbi kutatásban, míg az utóbbiban a kis- (20-49 fős, kb. 40 %) és a közepes (100-249 fős, 14 %) cégek. (Selmeczy, 2006; 2007) Várhalmi Zoltán ugyancsak a GVI, 2008. február 6. és április 22. között, illetve júniusban zajlott adatgyűjtésének eredményeit összegezte. A kutatásban 3010, a nyári hónapban további 257 személyzeti ügyekért felelős, vagy kisebb cégek esetében általános vállalati vezetőt kérdeztek meg. A vizsgálati minta a kutatók súlyozási eljárásával szektor és vállalati létszám tekintetében reprezentatívnak tekinthető. 68 A vállalati kikérdezés kiegészült 60 szakértői interjúval (fejvadász és HR cégek tanácsadói, az Állami Foglalkoztatási Szolgálat által koordinált, pályakezdő

66

Diplomás pályakezdők alatt értik a vizsgálati időszakot megelőző két évben tanulmányaikat befejezőket. 67 Humán erőforrás tanácsadó és szolgáltató cégek vezetői, tanácsadói; feldolgozóipari cégek vezetői, humán erőforrás vezetői; kereskedelmi, szolgáltató és közszolgáltató cégek vezetői, humán erőforrás vezetői; karrier-tanácsadó szakértők; egyetemek, főiskolák karrier-tanácsadó irodáinak szakértői. 68 Selmeczyhez hasonlóan diplomás pályakezdők alatt értik a vizsgálati időszakot megelőző két évben tanulmányaikat befejezőket.

113

diplomásokat támogató programok vezetői, multinacionális vállalatok személyzeti vezetői). (Várhalmi, 2008a; 2008b) Palócz (Palócz, 2001) alapján egy korábbi, más mintán végzett felméréshez viszonyítva az eredményeket 69 a pályakezdők felvétele 1999-2000-ben nőtt (a megkérdezettek 40 %-a vett fel pályakezdőt), de a foglalkoztatottakon belüli arányuk alig változott. Ugyanekkor a vállalatokhoz átlagosan felvett pályakezdők száma csökkent. A fizikai és a szellemi munkakörökben alkalmazott pályakezdők aránya változott a két évben. 2000-hez képest a 2001-es százalékos megoszlások az előbbiek esetében csökkenést, míg a másodiknál növekedést mutattak, de a fizikai munkakörökben alkalmazott pályakezdők aránya így is csaknem kétszerese volt a szellemieknek. Regionális dimenzióban az Észak-Alföldön jelent meg a legmagasabb, frissen végzetteket a vizsgált időszakban felvett cégek aránya (74 %). A vállalati méret vizsgálati dimenzióban az alkalmazásuk aránya a cégmérettel együtt nőtt. Jellemző, hogy a 250 főnél nagyobb foglalkoztatók több mint 90 %-a vett fel a pályáját akkor kezdőt. A vállalatok tulajdonosi szerkezete szerint a többségében vagy teljes mértékben külföldi tulajdonban levő vállalatok nagyobb arányban vettek fel pályakezdőt, amit a vállalatméret sajátosságain kívül (a mérettel nő a külföldi tulajdonosok részesedési aránya) az is magyaráz, hogy ezekhez a cégekhez kötődik a fejlesztések, beruházások nagyobb aránya, s ezzel összefüggésben a munkahelyek teremtése. Vagyis a részben vagy teljesen külföldi tulajdonban levő vállalatok munkaerő-felszívó ereje nagyobb. Ágazatok szerint elemezve a pályakezdők alkalmazását, egyedül az oktatásban és a humánszolgáltatásban csökkent a célcsoportot alkalmazó cégek aránya. A közölt adatok alapján legnagyobb arányban az idegenforgalmi (49 %), az üzleti szolgáltató (47 %), az építőipari (43 %) cégek az alkalmazók, a legintenzívebb az arányszám növekedése az üzleti szolgáltató és a kereskedelemi szektorban. A 2005-ös kutatás (Perpék, 2006) a 2003-2004 folyamán az előbbinél lényegesen kevesebb pályakezdőt alkalmazó vállalkozást regisztrált (23 %). Méretkategória szerint legnagyobb számban a középvállalkozók alkalmaztak fiatalokat. Az adatok itt is mutatják az összefüggést a pályakezdők és vállalatméret között. 16 szakmára vonatkozóan az átlagos felvételi létszámot ágazatonként elemezve vezetett a kereskedelem, követte az ipar, míg a sort a legalacsonyabb értékkel a személyi szolgáltatások területe zárta.

69

Egy 2000-es kutatás szerint 1998-99-ben a cégek egyharmada alkalmazott pályakezdőt. (Palócz, 2001)

114

Palócz (Palócz, 2001), Selmeczy (Selmeczy, 2006; 2007) és Várhalmi (Várhalmi, 2008a) tanulmánya szerint a munkaerő-piaci pályájukat kezdőkön belül a diplomás pályakezdők foglalkoztatásának valószínűsége nőtt a cég méretével. Ennek ellenére fontos „hangsúlyozni, hogy az esélyt (vagy valószínűséget) ne tévesszük össze az abszolút számokkal. A kis és közepes vállalatok számosságuk miatt fontos szerepet kapnak a friss diplomások foglalkoztatásában.” (Várhalmi 2008a: 10) Palócz (Palócz, 2001) 2000-es, 2001-es adatai szerint a legnagyobb arányú diplomás beáramlás az ipar (56,3 %; 65,3 %), majd 2000-ben a szállítás (39,7 %), az utóbbi évben szórtabb arányszámokkal a kereskedelem (12,9 %) területét érintette. Az ipar a korábbi évben a diplomás pályakezdők közül az egészségügyiek (az összes egészségügyi végzettségű kb. 77 %-a), utóbb a műszakiak (79 %) körében jelentette a legnagyobb keresletet. Területileg Nyugat-Dunántúl, majd a későbbi adatsor alapján Közép-Dunántúl jelenített meg nagyobb arányú alkalmazást. Legkevésbé – mindkét évben – az északmagyarországi régió jelentett keresletet a diplomások számára. Mindkét évben a nagyvállalatok voltak a legnagyobb arányban (több mint 95 %-ban) az alkalmazók, míg tulajdonosi forma szerint a teljes mértékben magyar tulajdonban levők. A frissebb adatok a többségi külföldi tulajdonban levő vállalatok intenzívebb érdeklődéséről adnak számot a közel egyharmados részesedéssel. Ezzel szemben Selmeczy (Selmeczy, 2006; 2007) 2006-os és 2007-es, nem reprezentatív adatai a külföldi tulajdoni hányaddal is rendelkező cégek körében mutattak gyakoribb alkalmazást. A gazdasági ágak oldaláról tekintve alkalmazásuk – a 2007-es vizsgálat szerint – leggyakoribb a gazdasági szolgáltatásokban és a feldolgozóiparban. A cégek foglalkoztatott létszáma alapján képzett kategóriák és a diplomás pályakezdők kapcsolatát elemezve, a 30-100 főnek munkát adó kis- és közepes cégek körében volt a legnagyobb az arányuk. Várhalmi (Várhalmi, 2008a) elemzése alapján diplomás pályakezdőket leginkább a nagyobb, többségében külföldi tulajdonban levő, Közép-Magyarországon fekvő vállalatok alkalmaztak (33 %). A többi régiót tekintve körülbelül egyenletes a diplomások alkalmazásának megoszlása (22 % körül). Gazdasági szektoronként elemezve a kérdést a pénzügyi szolgáltatások (cégek aránya 41 %), a turizmus (31 %), az egyéb gazdasági szolgáltatások (31 %) és az építőipar (30 %) területén átlag feletti az alkalmazásuk. Az átlagtól leginkább a mezőgazdaság, a logisztika, távközlés, valamint a feldolgozóipar 70 70

A mintában „a feldolgozóipari cégek vannak legnagyobb számban, körükben találhatjuk a legtöbb diplomás pályakezdőt foglalkoztató vállalatot. A feldolgozóipar Magyarországon a legnagyobb gazdasági szektornak tekinthető – a mintában a vállalatok 36 százaléka tevékenykedik a feldolgozóiparban – így

115

maradt el. „Közép-Magyarországon a pénzügyi, építőipari, turisztikai és a gazdasági szolgáltatási szektorokban 40 % a friss diplomásokat alkalmazó vállalatok aránya, szemben a többi régió megegyező gazdasági ágaival, ahol az arányuk nem éri el a 25 %ot. A finomelemzés továbbá kimutatta, hogy vidéken lényegében nincsen ágazati hatás, azaz a friss diplomásokat foglalkoztató vállalatok statisztikai értelemben egyenletesen oszlanak meg az egyes gazdasági ágak között.” (Várhalmi 2008a: 12) Öt vállalati jellemzőt vizsgálva (méret, régió, tulajdon, export, ágazat) a kutató arra a következtetésre jutott, hogy abba a kérdésben, hogy egy vállalat alkalmaz-e friss diplomást, a foglalkoztatottak száma a leginkább meghatározó faktor. 71 A régiók helyzetét tekintve a szakképzetlenek szellemi munkakörbe való kerülése gyakoribbnak mutatkozott az észak- és dél-alföldi cégeknél és a NyugatDunántúlon, a vállalatok méretkategóriái közül az 50 fő alatti, tulajdoni szempontból teljes mértében vagy többségében magyar tulajdonban levő foglalkoztatóknál. (Palócz, 2001) Ugyancsak Palócz adatai szerint az iskolai végzettségek szerint vizsgálva a pályakezdőket megállapítható, hogy a fizikai munkakörökben nőtt a szakképzetlen érettségi nélküli, szakképzetlen érettségivel, szakképzett érettségivel, valamint a főiskolai végzettséggel rendelkezők aránya. Az utóbbiak kékgalléros munkakörökben történő alkalmazása a legjellemzőbben 2000-ben az üzleti szolgáltatások ágazaton belül (kb. 3 %-os az ágazatban alkalmazott pályakezdőkön belüli aránnyal) jelent meg, míg 2001-ben az építőiparban, megközelítőleg hasonló nagysággal (2,6 %). Az egyetemi diplomával frissen végzetteket az oktatás területén fizikai munkakörökben történő ágazaton belüli jelentős részesedés (több mint 33 %-os) 2001-re „eltűnt”. A szellemi munkakört betöltőkkel szemben részben nőtt, részben csökkent a képzettséggel szembeni elvárás. 2001-ben a korábbi (2000) vizsgálattal szemben nőtt az érettségizetlen, szakképzetlen és az érettségizett szakképzett munkaerő aránya, ágazatok szerint az előbbi esetében a kereskedelemben és az iparban, az utóbbinál az oktatás, kereskedelem és építőipar kivételével minden ágazatban. (Palócz, 2001) Palócz tanulmányának fókuszában elsősorban a pályakezdők és a nem a diplomás pályájukat kezdők álltak, azonban a tanulmány mellékletében közölt adatok (Palócz 2001: 82) lehetőséget kínáltak a célcsoportunkra fókuszáló elemzésre. 2000-ben és 2001-ben a pályakezdők szellemi munkakörökben történő alkalmazásának iskolai nem csoda, hogy az abszolút számok tükrében ez az ágazat a legnagyobb felvevője a friss diplomásoknak. Megállapítható ugyanakkor, hogy arányaiban átlag alatti mértékben (23 százalék) alkalmaznak friss diplomásokat.” (Várhalmi 2008a: 11) 71 Foglalkozási csoport szerinti bontásban ld. Várhalmi, 2008a.

116

végzettség szerinti megoszlása szempontjából a főiskolai végzettségűek és a szakképzett érettségizettek szerepe a domináns. (1. melléklet) Ezeket követi az egyetemi végzettség. A két évet összehasonlítva az első részesedése kis mértékben csökkent, a másik kettőé pedig hasonló arányban nőtt. A gazdasági ágazatokat vizsgálva 2000-2001 között az iparban jelentősen csökkent a főiskolát végzett pályakezdők aránya, míg a szakképzettséggel nem rendelkező érettségizettek részesedése számottevően emelkedett, de még így is domináns, 50 %-ot meghaladó a kétféle típusú diploma együttes részesedése. Az építőiparban a szakképzett, érettségivel rendelkezők arányának csökkenése mellett a főiskolai végzettségűek jelentős aránynövekedése, az egyetemi diplomával rendelkezők csökkenése diagnosztizálható. Az ebben az ágazatban alkalmazott pályakezdők iskolai végzettségét tekintve 2001-ben domináns lett a főiskolai. A kereskedelmi ágazatban, miközben nőtt az egyetemi, csökkent a főiskolai részesedés, egyértelműen emelkedett az alacsonyabb iskolai végzettségű fiatalok aránya. Az idegenforgalomban jelentősen megnőtt az érettségi és a szakképzettséggel párosuló érettségi szerepe, ugyanekkor a felsőfokúak a korábbihoz képest jelentősen alacsonyabb

aránnyal

képviseltették

magukat.

A

diplomások

alkalmazása

szempontjából itt tipikusabbnak mutatkozott a főiskolai végzettség. A szállítás területe a szakképesítéssel és érettségivel, valamint a főiskolai diplomával rendelkezőket preferálta. A pályakezdők e területen való alkalmazását 50 %-ot meghaladó mértékben a főiskolai végzettség uralta, miközben az egyetemi diploma részesedése csökkent. A pénzügyi tevékenységet folytató vállalkozásokra csak a 2001-es adatok állnak rendelkezésre, így itt csupán az látható, hogy a területet a felsőfokú végzettséget tekintve a főiskolai túlsúlya jellemzi. Az üzleti szolgáltatásokat nyújtok esetében is megállapítható az iskolai végzettségi szint emelkedése, melyet alapvetően a főiskolát végzett pályakezdők arányának jelentősebb növekedése eredményezett. Az oktatás ágazatában korábban domináns főiskolai diploma részesedését meghaladta az egyetemi jelentős mértékű (csaknem 37 százalékpontos) emelkedése, miközben az előbbi részesedése csökkent, kismértékben emelkedett a csak érettségivel, s csökkent a szakképzettséggel is rendelkező érettségizettek aránya. A humán szolgáltatásokat korábban uraló főiskolai pályakezdő végzettség helyét 2001-re átvette az egyetemi diploma, amely mellett a szakképzettséggel rendelkező érettségizettek aránya is emelkedett. Ha csupán a két felsőfokú végzettséget vizsgáljuk, akkor a főiskolát végzett pályakezdők ágazaton belüli részesedési dominancia jellemezte 2000-ben a szállítás 117

(megegyező a két végzettség aránya) és az üzleti szolgáltatások, 2001-ben a humánszolgáltatások, valamint az oktatás (ahol megegyező a két végzettség aránya) kivételével az összes ágazatot. A változást megragadva a legnagyobb aránycsökkenés az oktatás (24,8 százalékpont), a humán szolgáltatások (20 százalékpont), illetve az idegenforgalom (17,3 százalékpont), a legnagyobb arányú növekedés pedig a szállítás (32,6 százalékpont) és az üzleti szolgáltatások (16,8 százalékpont) ágazatban következett be. Az egyetemi diploma esetében az idegenforgalom (12,7), az üzleti szolgáltatás (11,5) és a szállítás (11,4) könyvelheti el a legnagyobb csökkenő arányukat, míg a legnagyobb a növekedés az oktatás (36,7) és a humán szolgáltatások (16,7 százalékpont) területén. Regionális megoszlás szempontjából jelentős különbségek mutatkoztak a két évben a felsőfokon végzett pályakezdők alkalmazásában. Míg 2000ben a főiskolai diploma Nyugat- és Dél-Dunántúlon, 2001-ben Észak-Magyarországon és Észak-Alföldön; az egyetemi a korábbi adatok szerint Közép-Magyarországon és Észak-Alföldön, a frissebb információk alapján ugyancsak Közép-Magyarországon, illetve Dél-Alföldön mutatkozott az azonos végzettségeken belüliekhez viszonyítva jellemzőbbnek. A vállalati méret alapján a főiskolát elhagyókat inkább a nagy- és közepes- (2000), illetve később (2001) a közepes- és kis-; az egyetemet végzetteket az előbbiekhez hasonlóan, csak fordított sorrendben; utóbb a nagy- és kisvállalkozások alkalmazták inkább. A vállalati tulajdonforma esetében is mutatkozik különbség mind az egyes évek, mind a két felsőfokú végzettség esetében. A volt főiskolai hallgatók esetében korábban – azonos arányt képviselve – vezetett a többségi magyar és a száz százalékig külföldi tulajdonban levő vállalatcsoport, 2001-ben azonban a teljes mértékben magyar tulajdonban levő, s csak jelentősen lemaradva a külföldi tulajdonú. A volt egyetemisták a korábbi évben a többségi, illetve külföldi tulajdonú, később fordított sorrendben, de ugyanezeknél a típusoknál jutottak nagyobb szerephez. A megállapítások az újsághirdetésekben megjelent állások elemzésével nem mutatkoznak összevethetőnek sem mennyiségi, sem minőségi szempontból. Hogy a fenti, csupán két év adatain alapuló megállapítások mennyiben tekinthetők tendenciának, frissebb adatok ismerete hiányában nem állapítható meg, de az alábbiakban a vállalati prognózissal összevetve elemezhető, hogy mutatkoznak-e valamiféle irányvonalak a foglalkoztató ágazat, a regionális megoszlás, a vállalatméret vagy akár a tulajdonosi szerkezetet illetően.

118

Prognosztizált kereslet a munkáltatók szerint. A vizsgáltak iránti kereslet növekedését diagnosztizálta Palócz (Palócz, 2001) a korábbi kutatás adatai és a cégek 2001-ben tervezett munkaerő-felvétele alapján. Az oktatási vállalkozások kivételével ez a megállapítás valamennyi ágazatra igaz. A legmagasabb arányú igényt – messze megelőzve a többit – a humánszolgáltató cégek jelezték, de az átlagot meghaladta az építőipari, az ipari, valamint az idegenforgalmi cégek pályakezdők iránti kereslete is. A 2000-es adatokhoz viszonyítva egészen kiemelkedőnek ígérkezett a kereslet növekedése a humánszolgáltatások (40 százalékpontos emelkedés), valamint a szállítás területén (23 százalékpontos növekedés). Regionális vetületben kiemelkedett az Észak-Alföld, Közép-Magyarország. Ellentétben velük a Dél-Dunántúlon és Észak-Magyarországon a legalacsonyabb volt az alkalmazási szándék aránya. A korábbi kutatás eredményeihez viszonyítva esetükben jelentős csökkenés figyelhető meg. A mikro-vállalatok (1-9 fős) korábbiakhoz képest nagyobb, míg a nagyok kismértékben csökkenő keresletet jeleztek 2000-hez viszonyítva, de utóbbiak esetében még mindig 60 %-ot meghaladó arányú vállalati kereslet mutatkozott. A külföldi (illetve részben külföldi) tulajdonú cégek egyre fokozottabb érdeklődést mutattak a pályakezdők iránt. Palócz (Palócz, 2001) és Perpék (Perpék, 2006) tanulmányában közölt információk alapján a 2000-ben pályakezdőkkel történő alkalmazotti létszámbővítést tervező cégek 22,4 %-os, a 2001-ben az évre vonatkozó csaknem 34 %-os arányához viszonyítva 2005-ben és 2006-ban az ezt tervezők aránya lényegesen kisebb (2005. kb. 21 %-os, 2006 első felére előre jelezve 10 %-os). A 2005-ös tényadatokkal történő összevetésben Perpék kismértékű csökkenést állapított meg a szakképzett fizikai és a felsőfokú szellemi, nagyobb mértékűt az alap- vagy középfokú munkaerő igényében. Nagyobb kereslet mutatkozott azonban a szakképzetlen fizikai munkát vállalók iránt. Méret szerinti bontásban a frissen végzettek alkalmazására a leginkább nyitottak a közepes és az ezt meghaladó nagyságú vállalatok voltak, szektorok szerint történő felosztás szempontjából – a pályakezdők átlagos száma alapján – a kereskedelem és az ipar. Míg Selmeczy 2006-ban publikált tanulmánya alapjául szolgáló vizsgálatban a megkérdezett cégek közül egy sem tervezte a pályakezdők elbocsátását, a foglalkoztatás várható alakulására vonatkozó kérdésekre adott válaszokat 2007-ben elemezve létszámcsökkentést vártak, elsősorban a felsőfokúnál alacsonyabb végzettségű alkalmazottakat érintően. Gazdasági ágazatok szerint a gazdasági szolgáltatásokat nyújtó, majd pedig az építőipari cégek között ígérkezett legnagyobbnak a pályakezdők 119

felvételét tervezők aránya. A szállodaszolgáltatás ágazata jelezte a legalacsonyabb ilyen tervvel rendelkezők arányát, ugyanakkor itt jelentek meg a legnagyobb arányban a pályakezdők csökkentését fontolgatók. „A diplomások száma átlagosan minden második cégnél nő egy fővel, és ettől alig marad el a felsőfokú végzettségű pályakezdők tervezett létszámváltozása. A várható létszámváltozási adatok átlagai alapján 2007-ben három újonnan felvett diplomás alkalmazottból kettő pályakezdő lesz.” (Selmeczy 2007: 49) A diplomások és a diplomás pályakezdők létszámának bővítését a 2006-os prognózis alapján gyakoribbnak várták a nagyobb – több mint 250 főt foglalkoztató – cégek körében (43 %). A többi vállalati méretkategóriában (a kis és közepes cégek 16 %-a) jóval kisebb arányban tervezték ugyanezt egy év alatt. Kimondottan diplomás pályakezdők alkalmazását a közepes vállalatkategóriában körülbelül 13, a nagy kategóriában közel 40 % tervezte. Ezzel szemben ugyancsak a méretkategóriát tekintve a 2007-es vizsgálat szerint a 20-49 fős vállalkozásoknál várták az arányuk növekedését. A pályakezdők diplomásokon belüli várható arányát tekintve (átlagosan 1,5 százalékpontos emelkedéssel) a legnagyobb mértékben a gazdasági szolgáltatások ágazatban számoltak. (Selmeczy, 2006; 2007) A

tervezett

beruházások

munkaerő-igénye

szempontjából

Selmeczy

megállapította, hogy „a kapacitásbővítő beruházásoknak a cég méretétől függetlenül meghatározó szerepük van a diplomások, ill. diplomás pályakezdők felvételében. (…) ez a hatás (különösen a pályakezdők tekintetében) csak kismértékben magyarázható azzal, hogy a jobb üzleti helyzetű cégek nagyobb valószínűséggel terveznek kapacitásbővítő beruházást, és hogy valójában a jobb üzleti helyzet pozitív hatása érvényesül. Emellett az is látszik, hogy különösen a nagy cégek és a rosszabb üzleti helyzetben lévő cégek körében a kapacitásbővítő beruházás elmaradása esetén nagy valószínűséggel nem kerül sor diplomások vagy diplomás pályakezdők felvételére, sőt, a kapacitásbővítő beruházás hiánya diplomás alkalmazottak elbocsátását is magával vonhatja.” (Selmeczy 2007: 52) Várhalmi (Várhalmi, 2008a) szerint 2008-ban a megkérdezettek kétharmada nem tervezett létszámváltozást a 2008-as évre. A fennmaradó rész szándéka alapján azonban a foglalkoztatottak összlétszámának kismértékű emelkedését prognosztizálták. „Átlag feletti mértékben a 100 főnél nagyobb (32 %), külföldi tulajdonú (35 %), budapesti (28 %) és egyéb gazdasági szolgáltatás és ingatlan szektorban tevékenykedő (30 %) vállalatok számoltak létszámbővülési szándékaikról.” (Várhalmi 2008a: 18) A létszámbővítés legfontosabb dimenziójának itt is a vállalat mérete mutatkozott. A 120

diplomásokra szűkítve a munkaerő-felvételi szándékot: a minta 17 %-a tervezett diplomás-, 16 %-a pályakezdő diplomás-felvételt. A közölt adatok alapján pályakezdő diplomások

alkalmazásárára

legnagyobb

arányban

a

pénzügyi

szektorban

(megkérdezettek 34 %-a), majd kisebb mértékben az építőiparban (20 %) lehetett számítani. A legkisebb arányú felvételt az ipari (9 %), szállítási (11 %) és a mezőgazdasági szektorban (12 %) tervezetek. Regionális vetületben a középmagyarországi régió vállalatainak csaknem egynegyede tervezte a friss diplomásokkal való alkalmazotti létszámbővítést. A vállalatméretet tekintve a 250 főnél több alkalmazottal rendelkezők mutatkoztak dominánsnak a szóban forgó terveket illetően. Palócz (Palócz, 2001) tanulmányában közzétett adatok alapján a felvenni tervezett pályakezdők iskolai végzettségét tekintve meglepő, hogy a vállalatok fizikai munkakörökben is számoltak felsőfokú végzettségűekkel. 2000-ben az összes felvenni szándékozott 1,7 %-át (1,6 % főiskolai diplomával rendelkező), 2001-ben 1,8 %-át alkották a diplomások. A korábbi évben az üzleti szolgáltatások ágazat (az ágazaton belül 8,8 %-os aránnyal), a kereskedelem (2 %) és az ipar (1,5 %), később egyedül az ipari ágazat számolt a volt főiskolásokkal. Az egyetemet végzettek csupán 2000-ben jelentek meg (0,5 %-os aránnyal) a kereskedelemben. Jellemzően a mikro-, illetve a magyar tulajdonú vállalatok fontolgattak ilyen tervet. Bár a diplomás pályakezdőkön belüli arányuk nem jelentős, mégis felmerül a kérdés, hogy létezik tervezett diplomás foglalkoztatási inkongruencia? A szellemi munkakörökre tekintve az alkalmazási prognózisokban domináns volt a többi iskolai végzettségű, nem régen az iskolából a munkaerőpiacra lépők között a felsőfokúak, azon belül is a főiskolai végzettségűek aránya. A korábbi évben a pályakezdők felvételét tervező vállalatok körülbelül fele tervezte főiskolai végzettséggel rendelkező munkaerő felvételét szellemi munkakörbe. 2001-ben az egyetemi diplomát a főiskolain kívül a szakképzett érettségivel rendelkezők aránya előzte meg. A két év adatait összehasonlítva (2. melléklet) a tervezett kereslet jelentősen nőtt a szakképzett érettségivel, kis mértékben a szakképzetlen érettségivel és a szakképzett érettségi nélküli pályakezdők iránt, miközben csökkent a diplomások tervezett aránya. A többi iskolai végzettséghez viszonyítva 2000-ben legnagyobb arányban a szállítási és az építőipari terület keresett volt főiskolást. 2001-ben a szállításhoz csatlakozott a második helyre az oktatás. A volt egyetemi hallgatóknál kiemelkedtek a humánszolgáltatások, az ipar, majd közel azonos aránnyal az építőipar és az üzleti szolgáltatások, utóbb pedig átvette a vezetést az üzleti- és humán szolgáltatási terület. 121

Az előrevetített munkaerő-igény egyes ágazatokon belüli arányváltozását a két vizsgált évben összehasonlítva, a főiskolai végzettség iránti legnagyobb arányú csökkenő keresletet mutatott a humán szolgáltatási (csaknem 33 százalékponttal) és az idegenforgalmi ágazat. A legjelentősebb növekedés az üzleti szolgáltatások (9,7 százalékpont) és a szállítás (6,5 százalékpont) területén mutatható ki. Területi bontásban a főiskolai friss diplomára korábban Nyugat-Dunántúl, azonos aránnyal KözépDunántúl és Dél-Dunántúl, majd 2001-ben messze megelőzve a többit ÉszakMagyarország, valamint korábbi arányát megőrizve, Dél-Dunántúl tartott dominánsan igényt. A korábbi adatsor alapján a kis- és közepes, a későbbiek szerint a kis- és nagyvállalatok jeleztek fokozottabb keresletet. A tulajdonformát tekintve vezetett a többségi külföldi és a többségi magyar, majd pedig dominánsan a magyar tulajdonú vállalatok érdeklődése. A volt egyetemista pályakezdők iránti prognosztizált kereslet leginkább

a

kereskedelemben

(12,8

százalékponttal)

és

az

iparban

(11,6

százalékponttal) hagyott alább. Viszont megnőtt az érdeklődés irántuk az üzleti szolgáltatásokban (9 százalékponttal), a szállítási ágazatban (8,1 százalékponttal) és az idegenforgalomban (6,7 százalékponttal). E végzettség esetében dominánsan az észak-, később a közép- magyarországi vállalatok igénye mutatkozott erősebbnek. Itt mindkét évben a nagy- és közepes vállalkozások jelezték a többi iskolai végzettséghez képest a legnagyobb keresletet. Tulajdonosi szerkezet dimenzióban messze a külföldi tulajdon, a frissebb adatok szerint a többségi külföldi és a külföldi tulajdonossal rendelkező vállalatok érdeklődése vezetett. Összevetve a 2000-es, 2001-es vizsgálati időszakot megelőző két évben szellemi munkakörre felvett különböző iskolai végzettségek közötti részesedés szerinti pályakezdő

diplomásokat

humánszolgáltatások

az

területe

idegenforgalom (ahol kivételével

(ahol

2001-ben

keresettebbek

azonos) az

és

a

egyetemi

végzettségűek) egyértelműnek mutatkozott a főiskolai végzettség preferálása. Az alkalmazott diplomások más végzettségek közötti részesedését és a felvenni szándékozottak közötti 2000-es, 2001-es arányukat ágazatonként elemezve (1., 2. melléklet) csupán az állapítható meg, hogy növekedő kereslet mutatkozott a főiskolai diplomás pályakezdők iránti a szállítás területén. Területi megoszlásban a Közép- és Dél-Dunántúl mutatott stabilitást a pályakezdőkön belüli arány szempontjából. Viszonylag stabil érdeklődésről tanúskodott az egyetemi pályakezdő diploma iránt a közép-magyarországi régió (30 % körüli értékekkel) és Dél-Alföld (19-24 %-os értékekkel), stabilról Dél-Dunántúl (25 %-on stabilizálódott). E végzettség esetében a 122

mikro-vállalkozások enyhe növekvő mértékű, a 250 főnél több alkalmazottal rendelkező munkaadók viszonylag stabil érdeklődést mutattak. Tulajdoni forma szerint a főiskolákról kikerülő friss diplomások viszonylag stabil keresletre találhattak a teljes mértékben külföldi tulajdonban levő vállalatoknál. Az egyetemi diplomával rendelkezők iránt viszonylag stabil figyelemre (17-20%) számíthattak a magyar tulajdonú vállalatoktól; jelentősebb ingással, de lényegesen nagyobb aránnyal hasonló megállapítás tehető a külföldi cégek (50-62-50 %) esetében is. Természetesen ezek az eredmények nem alkalmasak hosszabb távú prognózisként, de a kirajzolódott vonalak további vizsgálata szükségesnek mutatkozik. Selmeczy és kutatócsapata a 2006-os felmérés eredményeire alapozva összeállított egy a cégek szempontjából releváns 41, zömmel műszaki és gazdasági foglalkozásból álló listát, melyekre vonatkozóan megkérdezték a cégek vizsgálati időpontban megfigyelhető, illetve a jövőben tervezett foglalkoztatási tervét. A megkérdezettek a foglalkozások közül 36-ban foglalkoztattak, illetve tervezték pályakezdő diplomások alkalmazását. A leggyakoribb alkalmazás a könyvelő, kontroller (59 említés), pénzügyes (57 említés) és az informatikus, szoftverfejlesztő (54) foglalkozásokat érintette. 72 Az elemzők feltételezték, hogy a pályakezdő diplomások körülbelül két év alatt érik el azt a szakmai színvonalat a munkahelyükön, amely lehetővé teszi a szakmai karrierúton történő továbblépést. A továbblépés eredményeképp felszabaduló korábbi feladatok ellátásra a munkaadó új pályakezdő felvételére kényszerül. Azaz a hipotézis szerint a friss diplomások a munkahelyeken kétéves pótlási ciklust igényelnek. A várható kereslet alakulása szempontjából a kutatók akkor tekintették az adott foglalkozás iránti keresletet stabilnak, ha az egy év múlva felvenni szándékozott pályakezdők száma minimum a foglalkoztatott pályakezdők 50 %-a. Az arányok torzító hatásának mérséklésére vizsgálták a diplomás pályakezdők felvételét tervező és a

72

A 2006-os első felmérésben a villamosmérnök, informatikus, gépészmérnök, elemző közgazdász, logisztikus, pénzügyes, kontroller, marketinges foglalkozások esetében vizsgálták az alkalmazás gyakoriságát és a kereslet várható alakulását. A megkérdezettek leggyakrabban villamosmérnököt, informatikust (36 %) foglalkoztatatnak. Ezeket a foglalkozásokat követték a sorban a gépészmérnökök (23 %), a klasszikus közgazdász foglalkozások (elemző, ill. pénzügyes, kontroller) (13 %), kissé lemaradva tőlük a marketinges (9 %) és logisztikus (8 %) foglalkozásúak. A vizsgáltak által szabadon megnevezett foglalkozások közül nagyobb arányban jelentek meg a vegyész, ill. vegyészmérnöki, minőségbiztosítási állásokban, a humán erőforrás területén és különböző speciális gyártástechnológiai, műszaki tervezői és fejlesztőmérnöki munkakörökben foglalkoztatott pályakezdő diplomások. (Selmeczy, 2006)

123

vizsgálatkor pályakezdőket foglalkoztató cégek arányát is. 73 A 20 foglalkozási csoportba összevont eredmények alapján, alkalmazva az 50 %-os küszöbértékét s mindkét megközelítést, a cégek fokozottabb (50 %-nál nagyobb) diplomás pályakezdő utánpótlást igényeltek a gépész-, villamos-, vegyész-, környezet-, könnyűipari mérnök, reklám- és marketing-, humán erőforrás menedzser, az elemző közgazdász, társadalomés piackutató, valamint az üzletkötő, ügyfélkapcsolati menedzser 74 foglalkozásokban. Stabil (50 % körüli) keresletre számíthattak a minőségellenőr, minőségbiztosító, a kereskedelmi menedzser, a termelésirányító, a logisztikus végzettségűek. Vegyes kategóriába sorolódtak azok a foglalkozások, amelyekben jelentősen eltért a tervezett pályakezdők számának a vizsgálatkor alkalmazott diplomás pályakezdőkhöz, illetve a felvételt tervező cégek jelenleg is alkalmazókhoz viszonyított aránya. Ide sorolhatók az informatikus, programozó, az építész-, az építőmérnök, földmérő és térinformatikai mérnök, továbbá a turisztikai és vendéglátó menedzser végzettségűek. Az első esetében a felvenni szándékozottak száma meghaladta a már alkalmazott pályakezdők számát (14 %-kal), de az alkalmazási igényeket megfogalmazó vállalatok száma alulmaradt a vizsgálatkor is ilyen szakembereket foglalkoztatókkal szemben (arányuk: 39 %). A többi esetben pont fordított helyzet adódott, azaz a korábbiakhoz képest kisebb arányú felvételt nagyobb arányban terveztek a megkérdezettek. Visszafogottabbnak várták a keresletet (mindkét megközelítés szerint 50 % alatti aránnyal) a könyvelő, kontroller, adószakértő, az ügyvitelszervező, projektmenedzser, a pénzügyes és a jogász foglalkozások esetében. (Selmeczy, 2007)

73

„Hangsúlyoznunk kell, hogy fenti gondolatmenetünk csak aggregáltan, makroszinten érvényes. Vállalati szinten problémát jelenthet, hogy eltekintünk a munkaerő-mobilitási hatásoktól. A kereslet és a kínálat közötti egyensúly alakulása ezen túlmenően is számos tényező függvénye, különösen egy ilyen heterogén munkaerő-piaci szegmensben. Az 50%-os küszöbérték alkalmazásának indokoltságát ugyan empirikusan nem tudjuk alátámasztani, mégis hasznos támpontként szolgálhat, feltételezve, hogy az ettől felfelé vagy lefelé jelentősen eltérő mutató a kereslet várható elmozdulására, erősödésére vagy mérséklődésére utal.” (Várhalmi 2008a: 25) 74 A pályakezdő alkalmazottakhoz képest a foglalkoztatni kívánt üzletkötő, ügyfélkapcsolati menedzserek iránt mutatkozott 118 %-os kereslet (amely azt jelenti, hogy ha a vizsgálatkor 100 pályakezdőt foglalkoztattak a cégek ezen a foglalkozási területen, akkor 2007-ben erre 118 pályakezdő felvételét tervezték) messze kiemelkedett a foglakozások aggregált keresletéből. Azt a szerző több lehetséges okra vezette vissza: „Ez egyrészt azzal magyarázható, hogy szemben a többi foglalkozással, egyik intézmény sem nyújt kifejezetten üzletkötői vagy ügyfélkapcsolati képzést, azaz ez a foglalkozás nem kötődik szorosan valamely tudományterülethez vagy felsőoktatási szakterülethez. Más szóval az üzletkötő és ügyfélkapcsolati menedzser foglalkozási terület mutatójában különböző (pl. gazdasági, műszaki, vagy akár orvosi) végzettségek és szakismeretek iránti keresleti várakozások mosódnak össze, ami magyarázatot adhat a feltételezett torzításra. Emellett az sem zárható ki, hogy az üzletkötői és ügyfélkapcsolati állásokban nagyobb a diplomás pályakezdők fluktuációja, ezért a kimagasló felvételi szándékokban jelentős szerepet játszott a kilépő pályakezdők pótlásának szükségessége.” (Selmeczy 2007: 57)

124

Selmeczy a fentieket a következőképp értelmezte: „Ezek az eredmények arra utalnak, hogy a cégek – a műszaki területek mellett – várhatóan az értékesítéssel, az eladásösztönzéssel kapcsolatos területeket erősítik nagyobb mértékben új pályakezdők felvételével. Az élénkebb kereslet tehát a termelés hatékonyságát, a piacmegtartást és piacszerzést támogató állásokban jelentkezik. Ez összhangban lehet a verseny élesedésére vonatkozó várakozásokkal, amelyek az új EU-tagok dinamikus gazdasági fejlődésével, valamint a magas elvárásokat támasztó exportpiacok szerepének növekedésével hozható összefüggésbe.” (Selmeczy 2007: 59) Várhalmi (Várhalmi, 2008a) 29 foglalkozási csoportra vonatkozóan elemezte a vállalati felvételi szándékot. A vizsgálat módszertanát tekintve megegyezett a 2007-es Selmeczy-féle kutatással, vagyis itt is kétéves pótlási ciklust feltételeztek, illetve két megközelítést (felvenni szándékozottak száma és a felvételt tervező cégek) alkalmaztak. Az eredmények azt mutatták – aggregáltan a foglalkozási csoportokra vonatkozóan –, hogy az azok iránti kereslet a közeljövőben mérséklődni fog. 75 A kapott pótlási arány a 2007-es vizsgálat stagnáló vagy enyhén erősödő keresletéhez viszonyítva (61%) jelentősen alacsonynak mondható (34 %). 76 A foglalkozási területeket a kutatók két nagy csoportra bontották. Ezekről általánosan megállapították, hogy a gazdasági végzettséget igénylő foglalkozások esetében

csökkenő,

a

műszaki

végzettséget

igénylőknél

stagnáló

kereslet

prognosztizálható. A kereslet erősségére a második megközelítést alkalmazva: „A diplomás pályakezdők felvételét tervező cégek száma a diplomás pályakezdőket jelenleg foglalkoztató cégek számához viszonyítva 61 %. Eszerint tehát a diplomás pályakezdőket alkalmazó vállalatok aránya növekedni fog, ami bizonyos szempontból a kereslet növekedését is előrevetíti. A tavalyi évben ez az arány 52 % volt, eszerint egy éven belül több vállalat tervez diplomás pályakezdőt felvenni, mint egy évvel korábban. Ezen megközelítés szerint, tehát, javul a diplomás pályakezdők foglalkoztatása.” (Várhalmi 2008a: 27) A konkrét foglalkozási területeket illetően mindkét megközelítés szerint erősödő keresletre számíthattak egy éven belül a műszaki csoportba tartozó mezőgazdasági- és vegyészmérnökök, a gazdasági végzettséget igénylő csoportban a 75

Az 50 %-os, stagnáló keresletet jelentő felvételi arányszámhoz képest 34 %-os arányban terveztek felvételt a cégek. 76 A leírt arány nincs összhangban a Várhalmi megállapításában közölttel, de a szerző által is hivatkozott tanulmányban megjelent eredményekkel igen. Megjegyezzük továbbá, hogy Selmeczy tanulmányában a vizsgált 41 foglalkozási területet a felvételt tervezők válaszai alapján 36-ra, majd a számításokhoz 20-ra csökkentették, így egyértelműen nem vethetőek össze az eredmények Várhalmi 29 foglalkozási csoportjával.

125

termelésirányítók. Egyértelműen csökkenő keresletre utalnak az adatok az első csoportban a minőségellenőrök és a térinformatikai mérnökök, a másodikban a turisztikai-, marketing-, HR munkatársak, pénzügyesek és könyvelők esetében. Vegyes kép mutatkozott a közlekedési-, gépész- és építőmérnökök esetében, melyek közös jellemzője, hogy a felvenni tervezettek száma és az alkalmazásban levő pályakezdők aránya nem érte el az 50 %-os küszöbértéket (sorrendben 45-45-44 %), de a körükben létszámbővítést fontolgatók és a már alkalmazásukat folytató cégek aránya jelentősen meghaladta azt (sorrendben: 76-73-64 %). 77 Prognosztizált kereslet a szakértők szerint. A humán erőforrás tanácsadó és szakértő cégek a munkaerőpiacnak egy speciális szegmensét képviselik azért, mert a vállalatok csak bizonyos foglalkozási területeken veszik igénybe szolgáltatásaikat. Szanyi Ágnes kutatásában (Szanyi, 2005) tíz pályakezdő diplomásokkal foglalkozó munkaerő-piaci szakemberrel, egy megyei munkaügyi központ igazgatójával, több munkaerő-kölcsönző és

közvetítő

cég

vezetőjével/munkatársával,

több

egyetemi

karrieriroda

vezetőjével/munkatársával és egy állásajánló kiadvány szerkesztőjével készített interjú segítségével vizsgálta 78 a diplomás pályakezdők általános munkaerő-piaci helyzetét, a piacképes és kevésbé piacképes diplomákat, a felsőoktatási intézmények közötti különbségeket és az új, kevésbé piacképes szakokat. A válaszadók általában keresett diplomáknak tartották a mérnöki, ezen belül a villamos-, gépész- és közlekedésmérnöki, az informatikus, a pénzügyi és számviteli, a gazdasági, kereskedelmi, a logisztikai diplomákat, de jó munkaerő-piaci belépőnek tartották az orvos, gyógyszerész, idegenforgalmi és szállodai végzettségeket is. Szanyi szerint ezek többségében hagyományosnak tekinthető, a munkáltatók által is jól ismert, jól körülírható tudást rejtő végzettségek. Nem piacképesnek minősített végzettségek terén elég nagy különbségeket tükröztek a válaszok. Megjelent a felsorolásban a marketing, a PR, a kommunikáció, a művelődésszervező, a műszaki informatikus, a műszaki menedzser, a nemzetközi kommunikáció, az európai uniós diplomák, melyek önmagukban, más piacképes végzettség nélkül nem keresettek. Előfordult a válaszok sorában a jogi, a közgazdász végzettség is a túlkínálattal összefüggésben. A mérnöki diplomával

rendelkezők

közül

az

agrár-,

a

környezet-,

a

kertészmérnöki

végzettségűeknek nehezebb elhelyezkedni a szakértők szerint. „A pedagógus, és a 77 78

Az eredmények összegzéséből kimaradtak a kis elemszámú (25 esetnél kisebb) kategóriák. A megkérdezettek száma pontosan nem ismert.

126

bölcsész végzettséget is sokszor említették a nem piacképes diplomáknál, valamint a természettudományi végzettségek nagy részét. Általában azt fogalmazták meg a megkérdezett szakemberek, hogy az elméleti tudást adó diplomák, ahol a megszerzett ismereteket nem lehet közvetlenül a termelésben hasznosítani, kevésbé piacképesek. A másik általános tendencia, hogy azok a képzések, amelyek tartalma nem világos a munkaadók számára, vagy ahol több területre is bevezetik a hallgatókat, de egyik területen sem mélyítik el a tudásukat eléggé, általában nem túl keresettek a munkaerőpiacon.” (Szanyi 2005: 39) A megkérdezettek szerint gyakori tapasztalat, hogy az újabb szakokon diplomát szerzett pályakezdők maguk sem tudják megfogalmazni azt, mi a szakterületük, hogy mihez is értenek. (Szanyi, 2005) Szerepi Anna tanulmányában (Szerepi, 2006) hat multinacionális vállalat személyügyi részlegének vezetőjével és harminc munkaerő-közvetítő cég vezetőjével készült interjú eredményeit mutatta be. A megkérdezettek nem reprezentálták sem a munkaadókat, sem a közvetítőket, de jelentős szerepet töltenek be a diplomás foglalkoztatásban, illetve azok közvetítésében. A felkeresett vállalatok csoportját különböző termelőágazatok képviselői alkották eltérő szakterülettel (autóipari beszállítás, gépgyártás; villamos-ipar, logisztika; gyógyszeripar; élelmiszer- és vegyipar; pénzügyi szektor). Fele-fele arányban export, illetve hazai igény-kielégítésre orientáltak. Területi elhelyezkedésüket tekintve nem érvényesült a központi régió dominanciája.

Közös

jellemzőjük,

hogy

külföldi

tulajdonossal

rendelkeztek.

Személyzeti politikájukat tekintve két pólusra rendezhetők: az egyik csoport központosított politikát követett, míg a másik a központi irányelveknek megfelelően helyben választotta ki a számára megfelelő munkaerőt. Magának a kiválasztásnak a folyamatát a központi cégpolitika jellemezte, többségében nemzetközi standardokra építve, így másodrendűnek mutatkozott a hazai viszonyokhoz való alkalmazkodás. A legnagyobb számban közgazdászokat, pénzügyi és műszaki, kisebb arányban kereskedelmi

és

informatikus,

asszisztensi

munkakörben

pedig

pedagógus

végzettségűeket alkalmaztak. A munkaerő-közvetítő cégek kétharmadát a fővárosi, illetve vonzáskörzetében található, a fennmaradó részt a többi megyeszékhelyen működő szervezet alkotta a nyugati országrész dominanciájával. Tulajdonosi szerkezetüket tekintve: 30 % magyar tulajdonú, 25 % külföldi anyacéggel rendelkezett. Tevékenységi körük alapján a következő csoportra voltak bonthatók: iparágra-, munkakörökre-, végzettségekre specializálódottak; munkaerő-kölcsönzéssel is foglalkozók; fejvadász cégek, amelyek 127

szakértők, specialisták direkt keresését vállalják fel; s egyéb szempontra orientáltak (pl. személyzeti tanácsadás). Ügyfélkörük három kategóriába rendeződött: egy iparág, egy bizonyos kultúrájú cégek és a személyes ismeretségi körben tevékenykedő, elsősorban kis- és közepes vállalkozások körében mozgók. A közvetítettek száma szerint a többség az 50-60 és a 150-200 körüli létszám kategóriába csoportosult. Két cég kimondottan a fővárosban, a többi egyenlő arányban megosztva közvetített elsősorban vidékre, a fővárosba, illetve az egész ország területére.79 A közvetítettek között (egy kivétellel) a diplomások alkották átlagosan a 80-95 %-ot. A munkavállalók életkora szerint a 25-40, valamint a 45 fölöttiek különböztethetők meg. A megkérdezett munkaadók ezzel szemben kimondottan a fiatal, 30-40 körülieket preferálják, mert az idősebbek esetében hiányolják a nyelvtudást, a szakmai és képességbeli kompetenciák megfelelő szintjét. A két munkaerő-piaci szereplő (vállalatok, munkaerő-közvetítő cégek) egymáshoz való viszonyát tekintve a megkérdezett cégeknek csupán a fele szokott megbízást adni közvetítőknek. A másik oldalon azt fogalmazták meg, hogy a multinacionális

cégek

kevésbé

együttműködők,

gyakran

irreális

elvárásokat

támasztanak az új munkaerővel szemben, illetve a keresési feltételek finomításához nem biztosítják a megfelelő feltételeket. A magyar tulajdonú kisebb-, közepes vállalatok pedig anyagilag nem engedhetik meg maguknak az általuk nyújtott szolgáltatások igénybevételét. A közvetítők szerint a munkaerőpiacon leginkább keresettek az említés gyakoriságának sorrendjében: a jó szaktudású, nyelvtudással rendelkező mérnökök, közöttük is a villamos-, gépész-, építő- és gyártásfejlesztő, kisebb számban a faipari mérnökök; a megfelelő tudással rendelkező logisztikusok, közgazdászok, a jó nyelvtudással rendelkező egyéb mérnökök, azok az informatikusok, akik speciális, kurrens programnyelveket ismernek; az orvosok, a HR-esek, a bankszakemberek. Túlkínálatot mutatnak, de használható, jó tudással, elismert felsőoktatási intézményi diplomával, nyelvismerettel, munka iránti elkötelezettséggel keresettek a közgazdászok, jogászok,

informatikusok,

marketingesek.

Túlkínálatot

jeleztek

a

bölcsész

végzettségűek (pl. művelődésszervezők, politológusok, szociológusok, régészek), a pedagógusok, a PR-menedzserek, az agrár-végzettségűek esetében. Ugyanakkor megjegyezték a pedagógusokkal kapcsolatban, hogy vidéken üres álláshelyek vannak. A 79

Ezzel kapcsolatban problémaként merült fel a fiatalok alacsony mobilitási hajlandósága mind a budapestiek vidékre irányuló mozgása, mind pedig a vidékiek központi régióba történő költözése szempontjából.

128

vélemények szerint e diplomák esetében az elhelyezkedés sikere növelhető nyelvismerettel, gyakorlati tapasztalatokkal. (Szerepi, 2006) Selmeczy kutatásában az interjúval megkeresett cégek esetében 2006-ban az összes kiközvetített munkavállaló 83 %-át külföldi tulajdonú vállalatok igényelték. A szakértői interjúk és a visszaérkezett kérdőívek megerősítették azt a gyakori vélemény, amely szerint nagy a kereslet a gépész- és villamosmérnök végzettségűek, a mérnökinformatikusok és informatikus-közgazdászok iránt. A közgazdászok, pénzügyiszámviteli végzettségek iránti csökkenő keresletet azonban nem igazolták a válaszok, de alacsony piaci értéket tulajdonítottak „(…) a presztízs nélküli, újonnan felbukkanó gazdasági főiskolai szakokon, és néhány fizetős szakon nyújtott” (Selmeczy 2006: 34) képzéseknek. Egybehangzóak azok a vélemények is, amelyek szerint a jövőben valószínűleg növekedik a diplomás pályakezdők iránti kereslet az asszisztensi és ügyintézői állások piacán: „(…) a feltételezések, és az interjúk tanúsága szerint az irodai-ügyviteli állásokra részben épp azért keresnek felsőfokú végzettségűeket, mert ők általában jobban beszélnek idegen-nyelveket.” (Selmeczy 2006: 37) Az interjúalanyok említették a túlképzéssel kapcsolatban a tanárokat, jogászokat, közgazdászokat és a marketingeseket. A diplomák konvertálhatósága szempontjából Selmeczy fontos kijelentése: „Egyetértés mutatkozott (…) abban is, hogy az elhelyezkedés főleg olyan területen nehézkes, amelyre általánosabb tudással, többféle végzettséggel is jelentkeznek pályakezdők.” (Selmeczy 2006: 29) A megkérdezettek a diplomások iránti kereslet növekedését fogalmazták meg a hazánkban mind gyakrabban megjelenő – külföldi cégeknél viszonylag gyakori – kiszervezett részlegek felől. Ez elsősorban a több nyelven beszélő, nemzetközi kereskedelmi vagy logisztikai végzettségű munkaerő iránti kereslet növekedését jelentheti. (Selmeczy, 2006) Selmeczy adatai (Selmeczy, 2007) szerint a 2007-től számított két évben a szakemberek a legnagyobb keresletre a villamosmérnök (89 %-os egyetértéssel), a pénzügyi (75 %-os egyetértés), a minőségellenőr, minőségbiztosító (73 %-os), az informatikus programozó (70 %-os), a gépészmérnök (70 %-os), a könyvelő, kontroller, adószakértő

(69

%-os),

a

vegyészmérnök,

környezetmérnök

(57

%-os)

foglalkozásokban számítottak. Nem számoltak viszont a kereslet változásával az elemző közgazdász, társadalom- és piackutatók, a reklám- és marketing menedzserek, valamint az ügyvitelszervezők, projektmenedzserek tekintetében. A jogászok esetében pedig egyértelműen a kereslet csökkenését prognosztizálták.

129

Összevetve az előbbieket a vállalati munkaerő-felvételi tervekkel, ellentmondást jeleztek a vállalatok által visszafogott keresletet mutató pénzügyes, ügyvitelszervező, projektmenedzser, könyvelő, kontroller, adószakértő; a stabil keresletűnek tekintett minőségellenőr, minőségbiztosító, a kereskedelmi menedzser és a logisztikus; a fokozott keresletet mutatott üzletkötő, ügyfélkapcsolati menedzser, elemző közgazdász, társadalom- és piackutató, reklám- és marketing menedzser foglalkozások. Egyetértés mutatkozott a villamosmérnökök, gépészmérnökök, vegyész- és környezetmérnök fokozottabb, a jogászok csökkenő keresletében. Selmeczy szerint további egyetértés mutatkozott abban, hogy összességében nem csökken a kereslet a pályakezdő diplomások iránt. (Selmeczy, 2007) A

2008-as

vállalati

megkérdezést

kiegészítő

szakértői

interjúkban

informatikusok, gépész-, villamos-, vegyészmérnökök és könyvelők, számviteli szakértők keresletét jelezték. Ezek – a vegyészmérnökök kivételével – megegyeztek a vállalatok által jelzettekkel. Túlkínálatról beszéltek a tanár, kommunikáció, nemzetközi tanulmányok, pszichológus, jogász, közgazdász végzettségűek esetében. (Várhalmi, 2008b) A fent bemutatott szakértői véleményeket feltáró öt kutatást összevetve (3. melléklet) koránt sem mutatkozik egységes kép, de keresettnek tűnnek a villamos-, gépészmérnökök, az informatikusok (5-5 előfordulás), a pénzügyi végzettséggel rendelkezők (4), a logisztikusok, az orvosok, (3-3 előfordulással), a kereskedelmi végzettségűek és a vegyészmérnökök (2-2 előfordulás). Túlkínálatot mutatnak a vélemények szerint a jogász (4), a pedagógus (3), a közgazdász és az agrár végzettségek (2-2). Bérek a szakmákban. „A pályakezdők iránti kereslet, amit az előbbiekben vizsgáltunk, nem ad választ arra, hogy az élénk, vagy éppen mérsékelt kereslettel mekkora kínálat áll szemben. A foglalkozások szerinti bérkülönbségek részben azt is jelzik, hogy adott területen a pályakezdő a munkájával mennyi hozzáadott értéket állít elő, másrészt arra is utalhatnak, hogy az adott foglalkozási területet kínálati vagy inkább keresleti piaci viszonyok jellemzik. Emellett a pályakezdők bérének az első két év alatt történő emelkedéséből arra is következtethetünk, hogy a pályakezdők készségei és szakmai ismeretei

mely

foglalkozási

területeken

fejlődnek

a

legjobban,

azaz

a

tapasztalatszerzéssel mely területeken növekszik a pályakezdők termelékenysége a legnagyobb ütemben." (Selmeczy 2007: 63) 130

Szerepi kutatásában a munkaerő-közvetítők tapasztalata szerint vannak olyan cégek, amelyek csupán kényszerből alkalmaznak pályakezdő diplomásokat. Ennek az az oka, hogy nem találnak tapasztalt munkavállalót a kínált bérért, a pályakezdő alkalmazása

tehát

költségtakarékossági

szempontból

történik.

multinacionális cégek szerint a fiataloknak túlzottak az elvárásaik.

A 80

felkeresett

Ugyanekkor a

közvetítők szerint, noha a pályakezdők nem rendelkeznek reális képzettel a munkaerőpiaci helyzettel kapcsolatban, a munkáltatók elvárásai mégis irreálisabbak. A munkáltatók kompromisszumkészsége a béralkut illetően vegyes megítélésű a megkérdezettek körében. Egyesek szerint ha az adott munkaposzt szempontjából kicsi a szakember kínálat, mással nem tudják helyettesíteni, akkor elsősorban vidéken és a vezetői pozíciók esetében hajlandóak magasabb bért fizetni. A másik tipikus vélemény szerint a munkaadók nem kötnek kompromisszumot, inkább kivárják a megfelelő jelentkezőt, átszervezik a munkastruktúrát, felosztják a vállalaton belül a betöltetlen munkakörhöz kapcsolódó feladatokat. (Szerepi, 2006) Selmeczy megállapításai szerint a nyugat-dunántúli régió kivételével 81 a 15-74 éves népességen belüli foglalkoztatottak arányában és a pályakezdők kezdő bérében érvényesült a regionális hatás, mégpedig oly módon, hogy a jobb foglalkoztatási helyzettel rendelkező régiókban magasabb volt az induló kereset. Így a pályakezdő diplomások bérét tekintve a közép-magyarországi régió javára jelentősek voltak a kereseti különbségek az egyes régiók között. Foglalkozások szerinti bontásban a legalacsonyabb bruttó bérre a turisztikai és vendéglátó-ipari munkatársak, majd a humán

erőforrás

szervezők,

a

termelésirányító,

üzletkötő,

ügyfélkapcsolati

munkatársak, az ügyintéző, asszisztens, irodavezető foglalkozásokban, valamint az építő-, földmérő- és térinformatikai mérnökök számíthattak. A legelső és a legutolsó esetében azonban megemlítendő, hogy azok a szürkegazdaság által érintett gazdasági szektorok közé tartoznak. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a béreket nagymértékben meghatározza az adott gazdasági ág helyzete, a munka szezonális jellege és sok esetben (pl. építőipar) a választási ciklusok. Jelentősek ezek között a regionális különbségek is. Magasabb induló keresetet a villamos-, vegyész-, környezetmérnökök,

minőségellenőrök,

minőségbiztosítók,

üzemgazdász,

ügyvitelszervező, projektvezető, gépészmérnök foglalkozásúak remélhettek. A két év 80

Vö. a német diplomások szakmai értékorientációit Schomburg–Teichler et al., 2001. Ebben a régióban „az általánosan jobb foglalkoztatási helyzet ellenére sem lényegesen magasabbak a kínált kezdő bérek” (Selmeczy 2007: 69) a többihez viszonyítva. 81

131

utáni legnagyobb béremelkedésre a jogászok, üzemgazdász, ügyvitelszervező, projektvezető foglalkozáscsoportba tartozók, elemző közgazdászok, piackutatók 82 és a gépészmérnökök számíthattak. (Selmeczy, 2007) Az álláshirdetés-elemzésekből tudjuk, hogy a juttatásokra vonatkozóan a vizsgált időszakban a HVG nyugat-magyarországi régiót érintő toborzásainak 40 %ában, a megyei lapok körülbelül ennek kétszeres arányában semmilyen jelzést nem adtak a munkát kereső diplomásoknak. Ezek alapján a vizsgált hirdetések nem alkalmasak a közgazdaságtani értelemben bérben tükröződő kereslet és kínálat megítélésére. A szakértői vélemények felvillantották azt a nézőpontot, hogy több más meghatározó szempont mellett fontos a vállalati bérpolitika, amelynek mai és hazai vizsgálata alapvető lenne. Segítségük hiányában, a keresett szakterületeket a kínált bérrel összevetve, feltételezzük, hogy a keresett foglalkozásokban a munkaadók nagyobb bért kínálnak. A közép-magyarországi régió javára jelentős kereseti különbségek tükrözik e régió jó általános foglalkoztatottsági, s kedvező pályakezdő diplomásokra vonatkozó helyzetét. Felhasználva a Selmeczy-féle fizetési kategóriákat és a 2007-es munkájában közölt bruttó bérváltozást bemutató ábrát (Selmeczy 2007: 64; ill. 4. melléklet) a vállalati prognózis és a szakértői vélemények konszenzusára, illetve ellentmondására fókuszálva a szakterületeket illetően az 1. táblázatban vázolt kép rajzolódott ki.

82

Azonban ennél a csoportnál a legnagyobb a bérek szóródása az alkalmazás kezdetén és az azt követő két évben.

132

1. táblázat. Foglalkozások kínálata, kereslete, termelékenysége Bérkat. Végzettség** Kereslet megítélése*** Induló átlagos bruttó bér (csökkenő sorrendben) 5. Villamosmérnök Keresett 4. Vegyész-, környezetmérnök Keresett 4. Minőségellenőr, minőségbiztosító Stabil, keresett 4. Üzemgazdász, ügyvitelszervező, projektvezető Visszafogott 4. Gépészmérnök Keresett 3. Elemző közgazdász, piackutató Ellentmondásos 3. Informatikus, programozó Stabil 3. Reklám- és marketing menedzser Ellentmondásos 3. Jogász Visszafogott, túlképzés 3. Kereskedelmi szervező, logisztikus Stabil 3. Pénzügyes Ellentmondásos 2. Számviteli munkatárs, könyvelő, adószakértő Ellentmondásos 2. Üzletkötő, ügyfélkapcsolati munkatárs Keresett Két év után a legnagyobb mértékű átlagos béremelkedés (csökkenő sorrendben) 6. Üzemgazdász, ügyvitelszervező, projektvezető Visszafogott 6. Gépészmérnök Keresett 5. Jogász Visszafogott, túlképzés 6. Elemző közgazdász, piackutató Ellentmondásos 7. Villamosmérnök Keresett 4. Üzletkötő, ügyfélkapcsolati munkatárs Keresett Két év után a legnagyobb átlagos bruttó bér (csökkenő sorrendben) 7. Villamosmérnök Keresett 6. Üzemgazdász, ügyvitelszervező, projektvezető Visszafogott 6. Gépészmérnök Keresett 6. Vegyész-, környezetmérnök Keresett 6. Elemző közgazdász, piackutató Ellentmondásos *

*A hét bérkategória: 1. 100-120 eFt, 2. 120 eFt felett-140 eFt, 3. 140 eFt felett-160 eFt, 4. 160 eFt felett180 eFt, 5. 180 eFt felett-200 eFt, 6. 200 eFt felett-220 eFt, 7. 220 eFt felett. ***Selmeczy A diplomás pályakezdők bruttó bére a kezdéskor, és két év gyakorlat után országosan c. 6.1. ábrájának adatai alapján. (Selmeczy 2007: 64) ***Hazatérés, 2001; Híves, 2006; Kiss, 2008b; Selmeczy, 2006; 2007; Szanyi, 2005; Szerepi, 2006 kutatása alapján. A 2008-as kutatás a lényegesen eltérő foglalkozás-területi csoportosítás miatt nem szerepel az összehasonlításban.

A konszenzusosan keresettnek minősített gépész-, villamos-, vegyész- és környezetmérnökök iránti keresletet az átlagos induló bérek és a két év utáni átlagos béremelkedés igazolni látszik. A szakértők és a vállalati megkérdezés alapján visszafogott keresletűnek tekintett jogász foglalkozásúak, bár alacsony kezdő bruttó bérre számíthattak, a két év után várható átlagos bér alapján az ötödik kategóriába tartoztak. Ezzel kismértékben, de meghaladták az átlagot, vagyis a szakma telítettsége ellenére még jó befektetésnek tűnik. Az ellentmondásosan megítélteket vizsgálva az üzletkötő, ügyfélkapcsolati munkatársak két év után nagyon jelentős béremelkedésre számíthattak, de a 133

béremelkedés utáni pozíciójuk is csak átlag alatti átlagos bérhelyzetet eredményezett, ami inkább a visszafogott keresletet erősíti meg. Az elemző közgazdász, piackutató átlagot meghaladó bét, majd nagy emelési aránnyal az ötödik legkedvezőbb bért kínáló foglalkozás. Ez inkább alátámasztja a keresletet, mint a stabilitást. Selmeczy eredményei szerint e terület mutatta a legnagyobb szórást regionális dimenzióban mind az induló, mind a két év utáni béremelkedést illetően. A reklám- és marketing menedzser foglalkozásúak, bár alacsony kezdő bruttó bérre számíthattak, a két év után várható átlagos bér alapján az ötödik kategóriába tartoztak. Ezzel még kis mértékben ugyan, de elmaradtak az átlagtól. A cégek megkérdezésében visszafogott keresletűnek mutatkozott pénzügyes, könyvelő, kontroller, adószakértő foglalkozás-csoport az átlaghoz képest alacsonyabb indulóbérre számíthatott. Két év után is az átlagos bér alatt maradt, tehát inkább a vállalati kereslet visszaesése igazolódik. A stabilnak, illetve a szakértők által keresettnek tartott minőségellenőr, minőségbiztosító foglalkozásúak esetében az átlagot meghaladó átlagos induló bért (4. kategória) jeleztek, majd, szintén meghaladva az átlagot az ötödik kategóriába kerültek, ami a keresletet támasztja alá. A szakértők szerinti stabil, a vállalati prognózis szerinti visszafogott keresletű üzemgazdász, ügyvitelszervező, projektvezető csoportot tekintve érdekes kép rajzolódott ki. Induláskor a negyedik legkedvezőbb anyagi helyzetet mutatta, majd (a gépészmérnökökkel együtt) a 19 szakterület között két év után a legnagyobb béremelkedésre számíthattak, amely a villamosmérnökök után a második legjobb átlagos bérpozíciót jelentette a pályakezdők számára. Az elemzésbe vonjuk be a szakértői

véleményekben

keresettnek

mutatkozó,

eddig

még

nem

említett

informatikusokat és logisztikusokat! Utóbbiak a 3. kategóriába tartozó átlagos fizetést követően a második évben eggyel magasabba kerültek, de javadalmazásuk elmaradt az országos átlagtól. Az előbbiek szintén a harmadikban kezdhettek, de nagy átlagos fizetésemelkedéssel az átlagot meghaladó ötödik bérkategóriába emelkedtek, 19 foglalkozási csoportból a hetedik legkedvezőbb helyre. A 2008-as vállalati vizsgálat segít tovább árnyalni a fenti képet. A vizsgált 29 foglalkozás közül a három legjobban fizetett a pályakezdő diplomások között műszaki végzettséget igényelt (informatikus, villamos- és vegyészmérnök). A legjobb fizetéssel a gazdasági végzettségek közül a reklám és marketingesek, a logisztikusok és a kereskedők, értékesítők, üzletkötők kalkulálhattak. Ugyanekkor „a szakirányú végzettséget nem igénylő asszisztens, ügyintéző (…), a mezőgazdasági mérnök (…) és a turisztikai és vendéglátó (…)” (Várhalmi 2008: 32) munkakörökben várták a 134

jelentkezőket a legalacsonyabb bérrel. Utóbbi csoport esetében azonban jelentős volt a bérek szórása. Velük szemben a műszaki végzettséget igénylő munkakörök esetében (kivéve: informatikusok, építész-, gépész- és közlekedésmérnökök), a javadalmazás kevésbé szóródott. (Várhalmi, 2008a) A kezdők bérét befolyásoló tényezők (foglalkozási terület, régió, vállalatméret és -tulajdonszerkezet) vizsgálatára egy lineáris regressziós modellt alkalmaztak, amely a bérek 44 %-át magyarázta. A legnagyobb hatással sorrendben a foglalkozási terület, a földrajzi elhelyezkedés, a tulajdonszerkezet, majd pedig a vállalatméret bírt. „(…) mind a négy dimenzió önálló hatással bír a pályakezdő diplomások kezdőbérére. A friss diplomások a többségben külföldi tulajdonban lévő vállalatoknál átlagosan (…) nagyobb jövedelemre számíthatnak, mint a hazai és a vegyes tulajdonban lévő vállalatoknál. A vállalatméret esetében a legkisebb” (Várhalmi 2008a: 36) (1-19 fő közötti foglalkoztatottal rendelkező) vállalatokat tekintve referencia kategóriának, „a vállalatméret emelkedésével nő a diplomás pályakezdők javadalmazása, ez a hatás azonban csak az 50 főnél nagyobb cégeknél jelentkezik igazán.” (Várhalmi 2008a: 36) A földrajzi elhelyezkedés dimenziót vizsgálva referenciaként a legmagasabb átlagbért nyújtó közép-magyarországi régiót választva, „az összes régióban alacsonyabbak a bérek. Leginkább a Dél-Alföldön (…), illetve legkevésbé a Közép- Dunántúlon (…).” (Várhalmi 2008a: 37) Két év munkaviszony után általánosságban a műszaki végzettséget igénylő munkakörökben lehetett a legmagasabb átlagos bérnövekedést elérni. (Várhalmi, 2008a) Várhalmi közzétett adati alapján, két év után a legmagasabb átlagos fizetést sorrendben az informatikus, programozó, az induló bérhez képest nagy ugrást követően az építészmérnökök, majd a villamos-, a vegyész- és a gépészmérnökök könyvelhettek el. Ez a fentiekkel összhangban továbbra is az e szakmák iránti keresletet támasztják alá. Ugyanakkor észre kell venni Selmeczy eredményeihez (Selmeczy, 2007) hasonlítva a kapott sort, hogy jelentős változások tapasztalhatók a kialakult sorban. Az informatikus, programozó foglalkozásúak a 2007-es kutatás szerint 19 – műszaki és gazdasági végzettséget igénylő foglalkozáscsoportok vegyesen – közül a 7., az építészmérnökök azonban csupán a 17. helyezést kapták. Utóbbi a vizsgált foglalkozáscsoportokból csak a műszakiakat figyelembe véve, a legrosszabb fizetési pozíciót foglalta el. A minőségellenőrök megőrizték a hatodik helyezésüket a sorban. A fizetési skála másik végén a legalacsonyabb induló és emelkedés utáni átlagos jövedelemmel a térinformatikai-, mezőgazdasági- és környezetmérnökök foglaltak helyet. A gazdasági 135

végzettséghez soroltak közül a legkedvezőbb bérhelyzetet két év után sorrendben: a reklám- és marketing területén dolgozó-; kereskedő, értékesítő, üzletkötő munkatársak, valamint a logisztikus, beszerző, anyaggazdálkodó, majd pedig a gazdaságelemző munkakörűek könyvelhettek el. 83 (Várhalmi, 2008a) Selmeczy tanulmányával (Selmeczy, 2007) az eredmények a más foglalkozási csoportok miatt kevésbé összevethetők 84 , de annyi megállapítható, hogy jelentősek a különbségek az egyes foglalkozáscsoportok sorrendjében. A korábban túltelítettnek tartott reklám- és marketing, illetve az ellentmondásosan megítélt logisztikus foglalkozás kedvező induló és két év munkaviszony utáni bérezési helyzete mutatkozott meg Várhalmi (Várhalmi, 2008a) adatai alapján. Ugyanekkor a turisztikai munkatársak és az ügyintézők, asszisztensek kedvezőtlen induló, majd két év utáni átlagos bérének helyzetében alapvető változás nem történt. A korábbiakhoz hasonló modell segítségével próbálták a kutatók a bérnövekedés meghatározóit megragadni. A modell itt azonban a bruttó bérnövekmény csupán 10 %át tudta megragadni. A négy vizsgált dimenzió szignifikánsan, de nem olyan nagy mértékben határozta meg a béremelkedés mértékét, mint az induló béreket. „A külföldi tulajdonban lévő vállalkozásoknál dolgozó friss diplomások – ha a földrajzi régiót, a vállalat méretét és a munkakört változatlannak vesszük – (…) kisebb bérnövekedésre számíthatnak, mint a hazai vagy vegyes tulajdonú vállalatoknál dolgozó társaik.” (Várhalmi 2008a: 44) A földrajzi elhelyezkedés dimenziót tekintve a közép-, északmagyarországi és a közép-dunántúli régióban közel hasonló volt a bérnövekedés mértéke, míg a többiben alacsonyabb. A központi régióhoz képest a legnagyobb az elmaradás a Dél-Alföldön. A vállalatok méretét vizsgálva, referenciaként a legkisebb, vagyis 1-19 fő közötti foglalkoztatottal rendelkezőket tekintve, a közepes méretű – a kutatók által használt kategóriák szerint 50-99 és 100-249 fős – cégeknél lehetett nagyobb fizetésemelkedésre számítani. (Várhalmi, 2008a) Az országos vállalati felmérés és központi régóra fókuszáló humán erőforrás tanácsadók körében végzett szakértői megkérdezés eredményeiben mutatkozó ellentmondások valószínűsíthetően a regionális különbségekre vezethetők vissza. A különbségek vizsgálatára alkalmasabbnak tűnik egy regionális bontású elemzés. Összegzéseként csupán az állapítható meg nagyobb bizonyossággal, hogy az induló és 83

A második helyről kis elemszám miatt kimaradt az adószakértő, adótanácsadó, a hatodik helyről azonos okból a jogász foglalkozás. 84 Ld. pl. a Várhalmi-féle kutatás külön kezelte gazdaságelemzőt a piackutatótól, piacelemzőtől, míg Selemczynél a kettő egy foglalkozáscsoportot alkotott.

136

két év munkaviszonyt követő átlagos bér nagyságának két végpontján elhelyezkedő foglalkozáscsoportokban mutatkozik kisebb- (villamos-, vegyész-, gépészmérnök – legmagasabb átlagbérek) nagyobb (turisztikai munkatársak, ügyintézők, asszisztensek – legalacsonyabb átlagos bérek) fokú stabilitás. Fluktuáció. Palócz (Palócz, 2001) adatai arról informálnak bennünket, hogy a 2001-es vizsgálat előtti időszakban felvett pályakezdők – nem csak diplomások – 85 közül a még foglalkoztatásban levők aránya csökkent a foglalkoztatottak arányához viszonyítva a 2000-ben felvett adatokhoz képest. Ez a megkérdezett humánpolitikai vezetők véleményével összhangban a fluktuáció mértékének növekedésére utal. „Míg 2000-ben az előző két évben felvett pályakezdőknek majdnem a háromnegyede a felmérés időpontjában is a cégnél dolgozott, addig 2001-ben kevesebb, mint a kétharmada maradt a vállalatnál.” (Palócz 2001: 9) Ezzel szemben Perpék a 2004-ben alkalmazott, két évnél nem régebben az iskolapadot elhagyók esetében több mint kétharmados (68,6 %), 2005-ben jegyzett tovább folytatódó alkalmazást figyelt meg. (Perpék, 2006) A szakértői interjúk alapján a munkahelyek elhagyásának gyakori oka a karrierlehetőségekkel és a bérrel való elégedetlenség. A korábbi időszakhoz képest a megkérdezettek nehezebbnek találták a pályakezdők elhelyezkedését. Ennek okát a relatíve alacsonyabb induló fizetésekkel, a munkahelyi előrelépési lehetőségek korábbiakhoz képest lényegesen lassabb és szűkebb körű voltával, 86 és a fiatalok irreális elvárásaival magyarázták. (Palócz, 2001) Az egyes gazdasági ágazatokat tekintve az idegenforgalomban jelentős volt a pályakezdők alkalmazásának aránya, de itt is jelentkezett a legnagyobb mértékű fluktuáció. Hasonlóan magasnak mutatkozott az oktatási vállalkozásokban. Az üzleti- és a humánszolgáltató cégeknél, a pénzügyi ágazatban és az építőiparban átlag feletti pályakezdő alkalmazási arányt regisztráltak, ugyanakkor e területeken jelentkezett a legmagasabb pályakezdők első cégnél maradási 85

Felsőfokú végzettségűekre vonatkozó konkrét adatok nem jelentek meg a tanulmányban. A vélemények szerint a diplomás pályakezdők fejében még a néhány évvel ezelőtti, munkaerőhiány miatti gyors karrier, rövid idő alatti, legalább középvezetői pozícióba kerülés, képe él. A vezetői állásokat azonban az elmúlt időszakban fiatal életkorúakkal töltötték be, emiatt gyors üresedésre nem lehet számítani, illetve a cégen belüli előléptetés miatt lassabb lett a vertikális, felfele irányuló karrier. A pályakezdők kedvezőbb bér, gyorsabb karrierút, vagyis jobb munkaajánlat esetén gyorsan kilépnek az alkalmazásból, amit az elhagyott vállalat a lojalitás hiányaként, rövid távú szemléleti problémaként, rossz magyar mentalitásként aposztrofál. (Palócz, 2001) Makó Csaba tanulmányában bemutatott kutatási eredmények is alátámasztják a korábbi, szocialista karrierutak megváltozását. A lényege, hogy a nagy sebességű karriereket, amikor is a munkavállaló azonnal vezetői pozícióba kerülhetett, felváltotta a kis sebességű, amikor a munkavállaló a munkakörök láncolatát bejárva kerül vezetői pozícióba. (Makó, 1997) 86

137

aránya. Regionális dimenzióban az Észak-Alföld mint az a régió, amely a vizsgált időszakban a pályakezdőt felvett cégek aránya szempontjából az élen járt, a fluktuációt elemezve meghaladta annak regionális átlagos arányát. Az adatok tanúsága szerint a legnagyobb megtartó ereje a budapesti – vizsgálati mintába került – cégeknek volt, bár itt az átlagtól elmaradt a frissen iskolapadból kikerülők alkalmazásának aránya. A fluktuáció közel azonos volt az egyes méretkategóriákban, ami azt jelentheti a tanulmány szerzője szerint, hogy „a nagyvállalatoknak nincsen nagyobb munkaerőmegtartó erejük, mint a kicsiknek. Míg a nagyvállalatok bizonyos karrier-kilátásokkal és továbbképzéssel tudják megtartani a pályakezdő munkaerőt a cégnél, a kisebbek viszont a családiasabb légkörrel, illetve univerzálisabb, változatosabb munkakörökkel.” (Palócz 2001: 11) Vállalati tulajdonszerkezet szempontjából vizsgálódva Palócz rámutatott arra, hogy „a 100%-ban belföldi tulajdonú cégeknél messze a legmagasabb a pályakezdők elvándorlása: e vállalatoknál a felvett pályakezdőknek csupán a 64%-a maradt ott legalább 2 évig, miközben a többi tulajdoni kategóriában több mint a 70%-a. Az interjúk szerint ez főként arra vezethető vissza, hogy a külföldi tulajdonú nagyvállalatok világosabb és egyértelműbb előmeneteli tervet készítenek a szakképzett fiatalok számára, ezért azok általában csak akkor hagyják el a céget, ha egy másik külföldi cégnél még jobb lehetőség nyílik számukra. A teljesen belföldi cégeknél viszont erős a külföldi cégek elszívó hatása.” (Palócz 2001: 11-12) A korábban már szintén megismert Szerepi-féle kutatás interjúalanyai 87 nagy jelentőséget tulajdonítottak a munkaerő-piaci ismereteknek is, elsősorban az adott szakterület helyzetére vonatkozóan.. Ezzel kapcsolatban – a vélemények szerint – hiányosságokat mutat a fiatalok céltudatossága, tudatos pályaválasztása, ami már a közoktatás hiányossága is. A tájékozatlanság, majd az esetleges csalódás is oka az alkalmazást követő gyors munkahelyelhagyásnak. Ezt a problémát, s a nyomában fellépő veszteségeket a 15-20 főt évente felvevő nagyvállalatok munkaköri rotációval igyekeznek megelőzni. (Szerepi, 2006) A fentiek felhívják a figyelmet a pályakezdők munkaerő-piaci ismereteinek fontosságára, valamint elgondolkodásra késztetnek a vállalati karriermenedzsment elmúlt időszakban végbement változásáról. A fluktuáció időbeli változásáról kevés információval szolgáltak a fenti kutatások. Többek között ezért is érdemes a Fiatal

87

Szerepi Anna tanulmányában hat multinacionális vállalat személyügyi részlegének vezetőjével és harminc munkaerő-közvetítő cég vezetőjével készült interjú eredményeit mutatta be.

138

Diplomások Életpálya Vizsgálata (FIDÉV) elnevezésű kutatássorozat vonatkozó eredményeivel a későbbiekben foglalkozni. 88 A diplomások munkaköri illeszkedése. „A munkamegosztás, pontosabban a társadalmi és a technikai munkamegosztás mentén fejlődött ki az úgynevezett szakmastruktúra, amely elméleti és gyakorlati tudásunk, illetve tapasztalataink szerint elkülönülő munkavégzésre képes embercsoportokból tevődik össze. Majd egy adott időszak szakemberstruktúrája „kövületeként” jön létre a munkahelyi struktúra. A társadalom szakember összetétele elsődlegesen az elvégzett feladatok szerint munkahelyeket hoz létre. A továbbiakban már a munkaszerkezet közvetíti a gazdasági cselekvés igényeit a szakembergárda felé akkor is, ha időközben ebben jelentős változások történtek.” (Vámos 1989: 24) A szakképzettségi szint (vertikális) és terület/irány (horizontális) valamint a munkahelyi struktúra illeszkedését, megfelelőségét (mismatch/Adäquat) elemezve a szakirodalom azokat a munkavállalókat, akik az adott munkahelyi követelményeknek megfelelően helyezkednek el kongruens, a nem a megfelelően elhelyezkedőket inkongruens elhelyezkedésűnek nevezi. (Vámos, 1989; Plicht–Schreyer, 2002; Fehse– Kerst, 2007) Az inkongruenciának megkülönböztethető mennyiségi és minőségi oldala. A mennyiségi eltérések „a felsőoktatás szakmastruktúrája és a mindenkori munkaerőszükséglet között keletkeznek”. (Vámos 1997: 2) Minőségileg a vertikális inkongruenciát két nagy csoportra lehet bontani. Az egyiket azok alkotják, akik az adott követelményekhez viszonyítva alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkeznek, őket alulképzettnek (undereducation, underschooling, deficit education/Unterqualifikation) nevezik. A másik csoportba azok tartoznak, akik a szükséges követelményeket meghaladó iskolai végzettséggel rendelkeznek. Ők a túlképzettek (overeducation, overschooling, surplus education/Überqualifikation). Az alul-, illetve túlképzettség tehát az iskolai végzettség és a munkahelyi követelmények illeszkedését jelölő fogalmak. (Galasi, 2004c; Fehse–Kerst, 2007) Az inkongruens foglalkoztatás elméleti kereteit többnyire a munkaerő-piaci teóriák képezik. Ezek különösen a döntési helyzeteket és a különböző kvalifikációkat veszik figyelembe. A Job-Competition modell alapján, mely szerint a munkaerő-kínálat nem befolyásolja a béreket, a túlképzettek alkalmazása a munkaadók számára előnyös,

88

Ld. Galasi–Nagy–Varga, 2004.

139

mert foglalkoztatásuk alacsonyabb betanítási és tréning költségekkel jár. Az emberi tőke teóriák szerint a munkavállalók eltérő tudása az, ami meghatározó a szakképzettségnek megfelelő állás találásában. A szűrőelmélet szerint az olyan jelzések, mint a rövidebb tanulmányi idő, a jó jegyek, a munkaadók számára magasabb produktivitásra utalnak, s így tendenciózusan kongruens foglalkoztatáshoz vezetnek. A hálózatelmélet a társadalmi tőke, a kapcsolatok jelentőségét hangsúlyozza az adekvát foglalkozás utáni keresésben. (Fehse–Kerst, 2007) Az

iskolai

végzettség

munkahelyi

követelményekhez

viszonyított

illeszkedésének mérésére többféle módszer használatos. Az egyik lehetséges mód a megszerzett diploma foglalkozásban való hasznosulásának, a képzettség és a munka kapcsolatának valamilyen skálán történő szubjektív, többnyire a végzettek véleménye alapján történő megítélése. 89 A második gyakori mérési mód, arra a két feltevésre épül, hogy a munkahelyi követelményeket jól közelítik a foglalkozások, azokat pedig kellően reprezentálja a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR). A foglalkozások ellátásához szükséges iskolai végzettséget a foglalkozások modális iskolai végzettségével közelítik az elvégzett osztályok számával mérve. Ebben az esetben a vizsgált személy megfigyelt iskolai végzettségének a modális iskolai végzettséggel történő összevetésével a kutatók tesznek megállapítást az egyén túl/alulképzett

voltára,

vagy

éppen

megfelelő

illeszkedésére. 90

A

magyar

szakirodalomban találkozhatunk azzal az eljárással is, melyben a kutató a központi statisztikában használatos, felsőfokú végzettséget igénylő három foglalkozási csoportba sorolja a vizsgáltakat. Ekkor azokat tekintik túlképzettnek, akik nem tartoznak ezekbe a csoportokba. 91 Előfordul az a megközelítés is, amelyben az adott szakterületen végzettek által betöltött tipikus, bizonyos esetszámot, arányt meghaladó, a FEOR szerint felsőfokú végzettséggel betölthető foglalkozások szerinti megoszlást vizsgálják. 92 Ekkor inkongruens foglalkoztatású az, aki nem tartozik a tipikus foglalkozásokba. A 2001-es kutatást (Palócz, 2001) megelőző két évben foglalkoztatott pályakezdő diplomások képesítése és a munkakör illeszkedése körülbelül háromnegyed arányban teljes mértékben vagy részben teljesült a megkérdezett munkáltatók szerint. Jelentős volt ennek az aránynak a területenkénti szóródása, de jelentős szakterületi 89

Ld. Galasi–Timár–Varga kutatásait (Galasi–Timár–Varga, 2000; 2001a). A munkáltatói besorolásra példa: Polónyi (Polónyi, 2005a) és Palócz (Palócz, 2001) tanulmánya. 90 Ld. Galasi (Galasi, 2004c), majd később Galasi–Nagy–Varga (Galasi–Nagy–Varga, 2004) kutatását. 91 Ld. Galasi–Timár–Varga (Galasi–Timár–Varga, 2001a) és Galasi–Nagy–Varga (Galasi–Nagy–Varga, 2004) kutatását. 92 Ld. Galasi–Timár–Varga tanulmányát (Galasi–Timár–Varga, 2001b).

140

eltérést mutatkozott a korábbi felvételnél kapott arányokhoz képest is. Az inkongruencia a tanári végzettségűeknél (2001-ben 10,4 % teljesen megfelel, 15,1 % részben megfelel; 2000-ben 25,8 %, illetve 33,6 %) jelentkezett a legnagyobb, a műszakiaknál (2001-ben 84,5 % teljesen megfelel, 13,4 % részben megfelel; 2000-ben 98,3 %, illetve 1,5%) a legkisebb arányban. A második legjobban illeszkedő diplomaként a korábbi évben (2000) a jogi, államigazgatási, a később évben (2001) az egészségügyi végzettséget figyelték meg. Az adatok helyes értelmezése miatt Palócz figyelmezteti olvasóját, hogy a tanári végzettségűek „rossz” illeszkedése fenntartással kezelendő, mert a vizsgálatban csak társas vállalkozások vettek rész, vagyis kimaradtak például az önkormányzatok, oktatási intézmények. 93 A szakértői interjúk keretében megkérdezettek azonban a növekvő arányukról számoltak be, amit részben a demográfiai hullámvölggyel, részben pedig az állami pedagógus bérpolitika problémáival magyaráztak. A pályaelhagyás legnagyobb esélyesének a nyelvszakos tanárokat tartották. Jelentős inkongruenciát, vagyis pályalehagyási arányszámot tükröztek azonban az adatok a közgazdasági, valamint a jogi, államigazgatási végzettségűek esetében is. (Palócz, 2001) Palócz (Palócz 2001: 7. 1. melléklet) közölt adatai szerint az inkongruens foglalkoztatást vizsgálva nem rajzolódott ki tipikus gazdasági ág. Regionális dimenzióban is szórt a kép, de az öt vizsgált szakterület (műszaki, közgazdasági, jogi és államigazgatási, egészségügyi, tanári) mindegyike esetében előfordult KözépMagyarország mint a végzettségnek kevésbé megfelelő foglalkoztató. A szervezeti méretkategóriákban a leggyakoribb inkongruens foglalkoztatók a 250-nél több főt alkalmazó szervezetek. Vagyis mind a területi, mind pedig a méret dimenzióban azok jelentek meg, amelyek nagyobb arányban is foglalkozattak pályakezdő diplomásokat. A tulajdonosi forma szerint nem állapítható meg domináns. A 2005-ös „A felsőfokú képzés és a gazdaság szakemberigényének összehangolási lehetőségei” című, nem reprezentatív kérdőíves kutatás keretében Polónyi István és Kővári György 99 szervezetet vizsgált. A vizsgált munkaadók mintájába 57 jogi személyiségű, 6 jogi személyiség nélküli, 2 egyéni vállalkozás, 3

93

A tanár-végzettségűek 2000-ben 0,6 %-át, 2001-ben 6 %-át tették ki az összes alkalmazott pályakezdő diplomásnak. Az ágazati megoszlást tekintve pedig – messze megelőzve a műszaki, a közgazdasági, a jogi és államigazgatási, valamint az egészségügyi végzettségűeket (2000-ben és 2001-ben 0-9,8 % közötti megoszlással) – legnagyobb arányban az oktatási ágazatban képviseltették magukat (2000. 77,5 %; 2001. 86,0 %). Itt mutatkozott legjellemzőbbnek a kongruens foglalkoztatás. A tanári végzettséget önmagában tekintve a korábbi évben a szállítás (100 %), az utóbbiban az üzleti szolgáltatás (100 %), közel ilyen arányban (99,5 %) a kereskedelem volt a fő inkongruens alkalmazó. (Palócz 2001: 7. 1. melléklet adatai alapján)

141

szövetkezet, 29 közszférába tartozó, 3 alapítvány/egyesület került. 94 Ágazati megoszlás alapján a legnagyobb arányban az oktatás, a pénzügyi tevékenység és kiegészítő szolgáltatás, a kereskedelem, közúti jármű és közszükségleti cikk javítása, karbantartása, az egyéb közösségi, társas és személyi szolgáltatás és a feldolgozóipar képviseltette magát. A szervezeti nagyságot tekintve domináns volt a nagyvállalatméret. A vizsgáltaknál 60-40 arányban oszlott meg az alkalmazott főiskolai-egyetemi diplomás, ami megközelítette a népességen belüli arányukat (61-39 %). (Polónyi, 2005a) A korábban ismertetett kutatástól eltérően nem a pályakezdő, hanem általánosságban a diplomásokat és a vertikális és horizontális illeszkedést elemezve, Polónyiék a fentiektől eltérő eredményekre jutottak. A válaszadók megítélése szerint a diplomások horizontális inkongruenciája körülbelül 15 % a teljes mintában, s jellemzőbbnek mutatkozott a részben vagy egészben nemzetközi vállalatoknál és a versenyszférában. A főiskolát végzetteket több mint kétszeres arányban foglalkoztatták ilyen módon a megkérdezettek (10,8 %, egyetemet végzettek: 4,3 %). A vertikális, vagyis az iskolai végzettség szerinti inkongruencia alig több mint 13 %, melyből a főiskolát végzettek körülbelül háromszoros arányban részesedtek (10,03 %, az egyetemi diplomások 3,09 %). Az iskolai végzettségi szintnek nem megfelelő alkalmazás a szakterületi illeszkedéshez hasonlóan nagyobb aránnyal jelentkezett a külföldi tulajdonnal rendelkező, valamint a versenyszférába sorolt szervezetek esetében. (Polónyi, 2005a) Az inkongruens foglalkoztatottság nagyobb arányát feltételezhetjük az olyan szakterületek és felsőoktatási szintek esetében, amelyeket a (túl)telítettség, illetve a kevésbé specializált szakterület jellemez. Az áttekintett kutatási eredmények sem az előbbit, sem az utóbbiakat figyelembe vevő másodelemzést nem tettek lehetővé. A

munkáltatók

munkakör-betöltési

illeszkedéséről az üres álláshelyek,

95

problémái.

A

diplomások

munkaerő-piaci

illetve azok betöltési problémái is információkkal

szolgálnak. Az alábbiakban az erre vonatkozó szakirodalmi eredmények kerülnek elemzésre. Selmeczyék vizsgálták azokat a foglalkozásokat, melyekhez kapcsolt álláshelyek betöltése a vállalatok számára a felmérés időpontját megelőző egy-két évben gondot 94 95

A tanulmánnyal ellentétben a mintába került szervezetek összege 100. Ld. pl. Hazatérés, 2001.

142

okozott. 2007-ben – messze megelőzve a többit – a legtöbb nehézséget a gépészmérnök végzettséget igénylő állások betöltése jelentette (60 említés). Ezt követték a villamosmérnököket (34), termelésirányítókat (29) igénylők. 96 A leggyakoribb nehézséget a kevés jelentkező, majd a sorban következőként a nem megfelelő tudású jelentkező jelentette. 97 A 2006-os és 2007-es kutatásban gyakoribb nehézséget jelentett még a gyakorlat, a nyelvtudás hiánya, a magas bérigény, végül a válaszadók megemlítették még a „kevés diplomás képzése” és a „földrajzi mobilitás hiánya” indokot. Hasonló megállapításokat tett néhány interjúalany is. A korábbiakkal való összehasonlíthatóság érdekében kiemeltük azokat a vizsgált foglalkozásokat, ahol a „kevés jelentkező” indok megelőzte az összes többit, így a már említett gépészmérnök foglalkozáson kívül megemlítendő a termelésirányító, 98 a gyártástechnológiai mérnök, az építészmérnök, a logisztikus, az építőmérnök és a vegyészmérnök szakma. A munkáltatók a nehezebben betölthető álláshelyek esetében (kivéve a kereskedelmi szervező

foglalkozáscsoportot)

az

adott

területen

foglalkoztatott

pályakezdő

átlagbérénél többet kínáltak a jelentkezőknek. Az ennek ellenére megjelent állásbetöltési nehézségeket a kutatók a magasabb kvalifikációjú vagy nagyobb gyakorlatot is igénylő, s ezért jobban megfizetett állásokhoz kötötték (Selmeczy, 2006; 2007) A 2008-as vállalati megkérdezésben a legtöbbször előforduló probléma a magas bérigény volt, amit csökkenő sorrendben követett a kevés jelentkező, a nem megfelelő szakmai tudás, a gyakorlat hiánya, az elégtelen idegennyelv-ismeret, végül pedig a mobilitás hiánya. A problémák jellege azonban foglalkozásonként eltért. (Várhalmi, 2008b) Szerepi kutatásában a közvetítő és a vállalati HR-es interjúalanyok negyede abszolút

hiányszakmának

tartotta

a

nyelvtudással

rendelkező

munkavédelmi

szakembert, az idegen nyelven kommunikáló műanyagipari mérnököt (e kettő képzése hiányzik a felsőoktatási szakterületi repertoárból is), a minőségbiztosítási szakembert, a tervező-, fejlesztőmérnököt, vegyészt és az olyan speciális tudáskombinációval, összetett szaktudással 99 rendelkező szakembereket, mint amilyen például a mérnökközgazdász. Az üres álláshelyekkel kapcsolatban a legnagyobb nehézséget a 96

A 2006-os felmérés eredményei szerint az első három: villamosmérnök (13 említés), gépészmérnök (9), kereskedő, étékesítő (6). (Selmeczy, 2006) 97 A 2006-os felmérés eredményei szerint az első három: idegennyelv-ismeret hiánya (9 említés), magas bérigény, gyakorlat hiánya (2-2). (Selmeczy, 2006) 98 A gyakorlat hiánya és a kevés jelentkező mint probléma azonos arányú volt. 99 Pelle János hibrid értelmiségnek nevezte őket. (Pelle 1986: 99)

143

megkérdezettek a vidéki munkahelyek betöltésében látták, amit az előzetes munkáltatói elvárások csökkentésével, illetve a magasabb bér nyújtásával igyekeztek általában megoldani. A vélemények alapján ennek ellenére a fiatalok körében alacsony presztízse van a vidéki és az ipari, termelő, gyártó munkahelyeknek. Szerepi az előbbiek alapján két nagy csoportra bontotta a kereslet és kínálat kapcsolatát. Az egyikre az jellemző, hogy megvalósul a kínálat és a kereslet összhangja, de hiányzik a minőségi összhang. A másik esetben nem valósul meg a mennyiségi összhang. Ezen belül két pólust alkotnak a hiányszakmák, ahol fejvadászokra van szükség és a „túlkínált” szakmák. (Szerepi, 2006) A munkakör-betöltési problémák esetében a szakértői vélemények alapján úgy tűnik, hogy a leggyakoribb gondot a kevés jelentkező, a nem megfelelő tudás, a nyelvtudás és a gyakorlat hiánya jelentette, de a fentiek során már többször előkerült a pályakezdők mobilitási problémája, a munkavállalók bérigénye és a munkaadók erre vonatkozó ajánlata közötti különbség is. A felsorolt foglalkozások közül a gépészmérnökök, logisztikusok iránti keresletet jelezték már az álláshirdetések és a szakértői interjúk is. E kettőt kiegészítve a vegyészmérnök foglalkozással, mindhárom keresletet jelzett az átlagos kezdő bruttó bér és a két év gyakorlat utáni átlagos béremelkedés alapján is. Pályakezdőket foglalkoztatni nem akaró vállalatok. Arra a kérdésre, hogy a munkáltatók miért is vesznek fel pályakezdő diplomásokat, egészen különböző válaszokat adtak a munkaerő-közvetítők: a kényszerből való alkalmazásuktól a pozitív végletig szóródtak a vélemények. A megkérdezett cégek ezzel szemben egyöntetűen pozitívabb képet rajzoltak fel a pályakezdőkről. A vállalati szakértői interjúk alapján a cégek azért alkalmaznak szívesen pályakezdő diplomásokat, mert egyrészt alkalmazásuk olcsóbb (bár a betanításuk – szemben a tapasztaltabb munkaerővel – nagyobb ráfordítást igényel), másrészt „a pályakezdőket a cég arculatának megfelelően lehet alakítani, és frissen szerzett tudásukkal és fiatalságukkal frissítik a cég munkaerő-állományát, vagy tudásbázisát is.” (Selmeczy 2006: 24) A kisebb szervezeteknél az előbbi szempont a domináns, míg a multinacionális cégek gyakran tartanak fenn oktatási, tréner rendszereket, melyek segítségével a pályakezdők (nem csak diplomások) fejlesztésére nagy figyelmet fordítanak. (Selmeczy, 2006) Az általános értelemben vett pályakezdőket, tehát nem csak diplomásokat, alkalmazni nem akaró cégek leggyakoribb, időben jelentős ingadozásokat mutató 144

indoka – Palócz (Palócz, 2001) és Perpék (Perpék, 2006) tanulmánya szerint – az volt, hogy nincs szükség új munkaerőre (2000-ben 78 %, 2001-ben 76 %, 2005-ben 85 %, 2006-ban 66 %), amit a korábbi adatokra vonatkozóan Palócz a korábbihoz képest romló konjunkturális kilátásokkal magyarázott. Az ezt a választ megjelölők többsége a kereskedelmi, idegenforgalmi és a humánszolgáltató cégek közé tartozott. A megkérdezettek körülbelül ötöde inkább gyakorlott munkaerőt keresett, közülük is legnagyobb arányban az építőipari cégek. Ezt a válaszlehetőséget a pénzügyi vállalkozások jelölték be a legkisebb arányban, ami a szakértői interjúkkal alátámasztva azt jelenti, hogy inkább azt a munkaerőt részesítik előnyben, akinek még nincs más intézményben szerzett tapasztalata. (Palócz, 2001) Ugyanekkor 2005-ös és 2006-os adatokra vonatkozóan körülbelül a cégek 7 %-a indokolta ugyanezzel válaszát. (Perpék, 2006) A pályakezdők köréből történő felvétel elutasítását a válaszadók 7 %-a a rossz tapasztalatokkal magyarázta, közülük a leginkább elégedetlenek a pénzügyi ágazatba sorolt cégek voltak (20 %). (Palócz, 2001) 2004-es adatok szerint a cégek több mint 21 %-ának

voltak

rossz

tapasztalatai

16

szakma

valamelyikében

alkalmazott

pályakezdőkkel. (Perpék, 2006) A vállalatméret csökkenésével nőtt a pályakezdők alkalmazását nem tervezők aránya, s növekedésével növekedett a gyakorlott munkaerőt kereső, illetve a pályakezdőkkel kapcsolatban rossz tapasztalatot szerzett cégek aránya. Az interjúalanyok szerint e mögött általában a betanítási költségek megspórolása áll, így a legideálisabb új munkaerő fiatal, de már nem pályakezdő. A teljesen külföldi tulajdonban levő vállalatok – elmaradva az átlagtól – 54 %-a nem tervezte új munkaerő felvételét. Körükben alacsony volt a pályakezdőkkel kapcsolatos rossz tapasztalat, viszont nem mutatkozott jelentéktelennek a kifejezetten gyakorlattal rendelkező munkaerőt kereső cégek aránya sem. (Palócz, 2001) Egy 1995-ös reprezentatív felmérés adatait alapján a gyakorlattal rendelkező fiatal pályakezdők 86-87 %-a előnyt élvezett a munkaadó kiválasztásánál. Palócz konklúziója szerint: „Összességében véve a magyar munkaerő-piacon teljesen pályakezdőnek lenni inkább hátrányt jelent, mint előnyt.” (Palócz 2001: 17) Palócz és Selmeczy interjús vizsgálatában megfogalmazódott, hogy a pályakezdők alkalmazását nem tervezők indoka a hátterében a költségspórolás volt, ami ismét felveti a vállalati munkaerő- és bérpolitika vizsgálatának szükségességét. Ez azonban meghaladja vizsgálati kereteinket. A pályakezdőkkel szembeni elvárásokat és a velük való megelégedettséget tükrözi a „gyakorlott munkaerő iráni igény” indokával és a rossz tapasztalatok miatt frissen végzetteket alkalmazni nem akarók nem 145

elhanyagolható aránya. A korábbiakban a munkakörök betöltési nehézségeinél már előkerültek olyan pályakezdőkkel kapcsolatos problémák mint a gyakorlat-, az idegennyelv-ismeret hiánya. A felsőfokú tanulmányok során megszerezhető tudás munkáltatók elvárásaival való összevetése alapvető fontosságú a sikeres munkaerő-piaci integráció vizsgálata szempontjából. Miután sem e munkában, sem az ezen kívüli világban nem egyértelműen deklarált a munkaerőpiacra, illetve ennek igényeire történő felkészítés

szerepmegosztása

a

különböző

aktorok

között,

a

problémakör

megközelítésére egy egyoldalú lehetőséget kínál a pályakezdőkkel szemben támasztott elvárásoknak és a velük való megelégedettségnek a vizsgálata. Az alábbiakban az ezekkel kapcsolatos kutatási eredmények kerülnek áttekintésre. Pályakezdő diplomásokkal szembeni elvárások. A már többször hivatkozott Selmeczyféle vállalati felmérések keretében a munkaadóknak az általuk két leggyakrabban alkalmazott diplomás pályakezdő foglalkozást betöltőkre vonatkozóan a hagyományos osztályozó skálával kellett értékelni az előre megadott ismeretek és készségek fontosságát. Az aggregált adatok tanúsága szerint a diplomás pályakezdők esetében a legfontosabb készségek közé sorolható sorrendben: a precíz munkavégzés, a számítógépes ismeretek, a nagy munkabírás, azonos mértékben az idegennyelv-tudás és a csapatmunka, majd az önálló munkavégzés, az új készségek elsajátítása. A legkevésbé fontosnak az analitikus szemléletet, a szakmai anyagok írását, a szervezőkészséget, a szakmai gyakorlatot, a szakmai alapok ismeretét tartották, de még négyes feletti átlagértékkel. (Selmeczy, 2006) A 2007-es vizsgálatban a legfontosabbnak a precíz munkavégzést, az önálló munkavégzéshez szükséges készségeket, a csapatmunkához szükséges készségeket, a nagy munkabírást, a számítógépes ismereteket/gyakorlatot, majd pedig a szakmai elméleti alapokat jelölték meg a munkáltatók. A legalacsonyabb értékeket átlagban az írásos szakmai anyagok készítése (nem érte el a négyes értéket), a szakmai gyakorlati jártasság (négyes átlag), az analitikus szemlélet és az idegennyelvtudás kapta. (Selmeczy, 2007) A GVI 2008-as felmérésében 18 ismeret, készség szempontjából a válaszadókat arra a foglalkozás-csoportra vonatkozóan kérdezték meg, amelyben esetükben legjellemzőbb a pályakezdő diplomások foglalkoztatása. A legfontosabbnak a precizitás, az önálló munkavégzés, az új készségek elsajátításának képessége, a nagy munkabírás és a számítógépes ismeretetek/gyakorlatok mutatkoztak. A szakmai gyakorlati jártasság és az idegennyelv-ismeret messze elmaradt ezek mögött. Az 146

eredményeket prezentáló tanulmány figyelemreméltó megállapítása, hogy a gazdaságijogi végzettséghez viszonyítva a műszakiakkal szemben szigorúbb elvárásokat támasztanak. (Várhalmi, 2008b) A korábban már bemutatott 2005-ös „A felsőfokú képzés és a gazdaság szakemberigényének összehangolási lehetőségei” című, nem reprezentatív kérdőíves kutatás keretében Polónyi István és Kővári György 99 szervezetet vizsgált. (Polónyi, 2005a) A munkaadókat megkérdezték többek között a diplomásoktól elvárt kompetenciákról. A kutatók arra kérték a válaszadókat, hogy a 13 megnevezett kompetenciából válasszák ki az öt legfontosabbat, így jelen esetben az 1-es jelentette a legfontosabbat. (2. táblázat) A versenyszféra és a közszféra a nonprofit szervezetekkel együtt a legfontosabb elvárt kompetenciának az elméleti tudást (az adott helyezés átlaga az egyetemi diplománál: 1,5 (versenyszféra); 1 (közszféra); főiskolainál: 1,4; 1), a szaktudást (egyetemi mindkettőnél: 1,9; főiskolai mindkettőnél: 2,1), az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását (egyetemi: 2,3; 1,7; főiskolai mindkettőnél: 1,7), valamint a széleskörű ismereteket, analitikus és globális gondolkodást (egyetemi: 2,4; 2,3; főiskolai: 2,3; 1,9) tartotta. A tanulmány szerzője, a válaszadók megjegyzésére is hivatkozva megfogalmazta, hogy a kétféle típusú diploma között a munkaadók alapvetően nem tesznek különbséget. „A legkevésbé fontos kompetenciák tekintetében jelentkezett eltérés a versenyszféra és a közszféra között. A versenyszférában olyan kompetenciák szorultak a rangsor végére, mint a rugalmasság és az önálló munkavégzés, a közszférában pedig a szervező és irányítókészség valamint a gyakorlati ismeretek. Meglepően alacsony preferenciát kapott az idegennyelv-ismeret és a kreativitás, problémamegoldó képesség is.” (Polónyi 2005a: 13.) Tulajdonosi szerkezet alapján az egyetemi végzettségűektől a magyar egyéni és családi, illetve a magyar vállalatok és szervezetek leginkább az elméleti tudást (1,56; 1,17), az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazását (2,00; 1,81), illetve a szaktudást (2,00; 1,95) várták el. A részben vagy egészben külföldi tulajdonú vállalatok esetében az első helyre a szaktudás (1,73), a második-harmadik helyre az elméleti tudás és a szaktudás (1,75) került. A legkevésbé fontos kompetenciák esetében szórt a kép. Az elsőként említett tulajdonoscsoport esetében az önálló munkavégzés (3,67), a szervező és irányító képesség (4,25), a rugalmasság (4,33), a másodiknál az idegennyelv-ismeret (3,44), a folyamatos tanulás képessége és a gyakorlati ismeretek (3,50), a harmadiknál a kreativitás, problémamegoldó képesség (3,38), az idegennyelvismeret (3,70), végül az önálló munkavégzés (3,89) mutatkozott legkevésbé fontosnak. 147

A főiskolai diplomával rendelkezőknél mindhárom csoportban az elméleti tudás, (1,43; 1,00; 1,80), az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazása (1,86; 1,68; 1,56), a széleskörű ismeretek, analitikus és globális gondolkodás (2,20; 2,18; 1,67), a szaktudás (2,50; 2,04; 2,11), a magyar egyéni és családi vállalkozásoknál pedig még (a válaszadók átlagos negyedik helyezésével) a folyamatos tanulás képessége (2,33) jelentkezett fontos, elvárt kompetenciaként. A különböző tulajdonosok konszenzusát tükrözték a legkevésbé fontosnak tartott kompetenciák a szervező, irányító képességnél (3,93-4,00 értékekkel). Az első két tulajdonoscsoportnál kevésbé fontosnak ítélték az együttműködési képességet (sorrendben: 4,50; 3,05). Az első csoportnál kevésbé fontosnak mutatkozott még a rugalmasság (4,50), a másodiknál a kreativitás, problémamegoldó képesség (3,23), a harmadiknál az idegennyelv-ismeret (3,75) és a folyamatos tanulás képessége (3,50). Polónyi István fenti megközelítésével szemben, ha nem az átlagos helyezéseket vizsgáljuk (ami előfordul, hogy csupán két válaszadót jelentett), hanem azt, hogy hány válaszadó tekintette egyáltalán az első öt, diplomásoktól elvárt legfontosabb kompetenciának a megjelölteket, akkor az előbbiektől jelentősen eltérő kép rajzolódik ki a közölt adatok alapján. (2. táblázat)

148

2. táblázat. A diplomásoktól elvárt kompetenciák – a versenyszférában és a közszférában Kérdés: Melyik az a legfeljebb 5 legfontosabb készség, amellyel az egyetemi ill. a főiskolai diplomásnak rendelkeznie kell? (Számozza 1-től 5-ig, a legfontosabb az 1-es) Adott pontszám Az adott Adott pontszám Az adott átlaga sorban átlaga sorban megadott versenyszféra a közszféra és a megadott vállalkozásai feladatot non profit feladatot esetében választók választók szervezetek esetében száma száma Egyetemi Elméleti tudás 25 1,5 1,0 4 Széleskörű ismeretek, analitikus 8 22 2,4 2,3 és globális gondolkodás Elméleti ismeretek gyakorlati 19 10 2,3 1,7 alkalmazása Szaktudás 23 12 1,9 1,9 Folyamatos tanulás képessége 3,3 23 3,0 8 Gyakorlati ismeretek 3,2 6 2 3,5 9 Idegen nyelvismeret 30 3,4 3,4 Kommunikációs képesség 2,7 14 2,3 12 Kreativitás, problémamegoldó 28 3,2 12 3,0 képesség Rugalmasság 4 3,0 2 3,5 Önálló munkavégzés 23 2,8 6 3,4 Együttműködési képesség 2,8 12 3,1 11 Szervező, irányító képesség 3,2 20 11 3,5 Főiskolai 16 Elméleti tudás 1,4 1,0 2 Széleskörű ismeretek, analitikus 8 2,3 11 1,9 és globális gondolkodás Elméleti ismeretek gyakorlati 25 1,7 1,7 13 alkalmazása Szaktudás 27 2,1 2,1 13 Folyamatos tanulás képessége 3,0 20 2,8 9 Gyakorlati ismeretek 3,0 22 6 3,7 Idegen nyelvismeret 3,2 28 2,9 8 Kommunikációs képesség 3,2 11 2,7 11 Kreativitás, problémamegoldó 25 3,4 10 3,2 képesség Rugalmasság 8 2,7 3 3,4 Önálló munkavégzés 25 2,3 8 3,3 Együttműködési képesség 3,0 17 3,0 11 Szervező, irányító képesség 10 7 3,6 4,4 Forrás: Polónyi István (2005): A felsőoktatás és a gazdasági szféra kapcsolata – egy empirikus vizsgálat. [online] Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Tanszéki esték, 12. p. [2008. 01. 17.] economics.econ.klte.hu/rendezvenyek/programsorozatok/tanszeki_estek/EmptanPolonyi.doc

Használva a szerző jelölését a válaszadók száma oszlopokban világosszürke színnel emeltük ki és jobbra rendeztük a saját megközelítés alapján legfontosabbnak mutatkozó kompetenciákat, sötétszürkével kiemelve és balra zárva pedig a legkevésbé fontosakat. 100 A versenyszférát és a közszférát (a non profit szervezetekkel együtt) 100

A besorolás határértékei alapvetően ugyanúgy szubjektívek, mint a bemutatott módszernél.

149

tekintve az előbbiek értelmében, tehát azt vizsgálva, hogy egyáltalán hányan 101 tekintették az első öt legfontosabb kompetencia közé tartozónak a 13 előre megadott elemet, az alábbi kép rajzolódik ki. Az egyetemi végzettségűeknél a versenyszférában valóban fontosnak mutatkoznak a kiemeltek, de a fentiekkel szemben épp az idegennyelv-ismeretet (30 fő), a kreativitást, problémamegoldó képességet (28 fő), az elméleti tudást (25 fő), a szaktudást, folyamatos tanulás képességét, az önálló munkavégzést (23-23 fő), valamint a széleskörű ismereteket, analitikus és globális gondolkodást (22 fő) tekintették olyan fontosnak, hogy 13 elem közül az első ötbe sorolták. A kiválasztás száma szerint a legkevésbé tartozik az első ötbe a rugalmasság (4 fő) és a gyakorlati ismeretek (6 fő). Eltérés tehát elsősorban a nem fontosnak aposztrofált elemek esetében, illetve a fontossági sorrend tekintetében mutatkozott. Élesebb a különbség a közszféra és non profit szervezetek esetében. A pozitívan kiemelt elméleti tudás, ami az előbbiekben az első helyet jelentette, itt a négy válaszadó által adott voks esetében a 13 közül (a gyakorlati ismeretek, rugalmasság (2-2 fő) után) a harmadik legkevésbé fontos elvárás. A legfontosabb itt – holtversenyben – a szaktudás, kommunikációs képesség, valamint a kreativitás, problémamegoldó képesség (12 fő). A második legfontosabbnak az együttműködési képesség és a korábban legkevésbé fontosnak tekintett szervező, irányító képesség. A főiskolai végzettségűeknél az első csoport esetében a fenti megközelítéssel szemben a legnagyobb ellentmondást az itt legfontosabbnak tűnő idegennyelvismeretnél, az önálló munkavégzésnél, kreativitásnál, problémamegoldó képességnél, valamint a széleskörű ismeretek, analitikus és globális gondolkodásnál jelentkezett. A második csoportban az első helyen kiemelt elméleti tudás a jelölők száma alapján az utolsó helyre került. Az elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazása, a szaktudás a fentiekkel összhangban valóban a legfontosabb. Utánuk a kommunikációs-, az együttműködési

képesség,

a

korábban

fontosnak

nem

tartott

kreativitás,

problémamegoldó képesség emelkedik ki. A vizsgáltak tulajdonosi szerkezet szerinti elemzésében is jelentős különbségek adódnak az új megközelítés szerint, de ennek részletezésére itt nem térünk ki. Miután kis elemszámú vizsgálatról van szó, nem tulajdoníthatunk nagy jelentőséget a két megközelítés eredményeinek. Azt, hogy mégis

101

A közölt adatok alapján nem egyértelmű a válaszadók száma. Saját számítások alapján eltérő számban nyilatkoztak az egyes válaszadók a főiskolai és az egyetemi végzettséggel szembeni elvárásokra vonatkozóan. Az viszont egyértelműen megállapítható, hogy nem mind a 99 szervezet válaszolt a kérdésre.

150

érdemes volt kitérni, egyrészt a kérdés vizsgálatára alkalmazott módszerek prezentálása, másrészt a még ebben és a soron következő gondolategységben leírtak indokolják. Selmeczy munkájában a szakértői interjúk is megerősítettél Híves Tamás (Híves, 2006) álláshirdetés-elemzésénél, valamint az imént Polónyinál (Polónyi, 2005a) tett megállapítást, mely szerint általában a munkáltatók nem tesznek különbséget a főiskolai és az egyetemi diploma között. Az előbbi mellett szóló érv általában a gyakorlatiasabb ismeretek és a szakmai gyakorlat, míg az utóbbi mellett a szakmai elméleti ismeretek erősebb volta. A főiskolák között a munkáltatók azonban megjegyeztek minőségi különbségeket, melyek alapján különbséget tesznek egyes jelentkezők között. A felsőoktatási tagozatok szerint a levelező és esti tagozat elvégzését akkor tartották pozitívnak, ha az az egyén személyes célkitűzéseihez igazodott, illetve munkavégzés mellett, vagyis szakmai tapasztalatszerzéssel párhuzamosan történt. (Selmeczy, 2006) Azon állítás is megerősítést nyert, mely szerint „a munkáltatók a diplomás pályakezdőknél is elvárják, de legalábbis fontosnak tartják a szakmai gyakorlatot, a munkatapasztalatot. A szakmai gyakorlati jártasságot a válaszadók értékelései ugyan nem sorolták a legfontosabb készségek közé, a pályakezdők szakmai tapasztalatai mégis elmaradnak az elvárásoktól, továbbá erre vonatkozóan kapták a leggyengébb osztályzatot. Látható tehát, hogy a munkáltatók reálisnak tartják, bizonyos mértékben el is várják a munkatapasztalattal rendelkező pályakezdők jelentkezését. A munkára való felkészítés tekintetében tehát érezhető egyfajta elvárás a vállalati oldalról egyrészt a felsőoktatási intézmények, másrészt a hallgatók felé. Ebből arra következtethetünk, hogy a munkáltatók igyekeznek a tanulókra és az intézményekre áthárítani a betanítás és a gyakorlati felkészítés kezdeti költségeit.” (Selmeczy 2007: 76) A munkáltatók elsősorban azt várják a pályakezdőktől, hogy tudják, mit jelent a munka, általánosságban ismerjék, hogyan működik egy szervezet, s legyen elképzelésük a nekik megfelelő munkakörről. Emellett azonban kiemelték a fiatalok megfelelő önismeretét, felelősségtudatát, tudatosságát is, amelyek segítenek a célkitűzésben, a szakmai önfejlesztésben, a karriertervezésben. A HR szakértők kiemelték a csapatszellem fontosságát is, mert szerintük a munkáltatók általában ’csapatjátékosokat’ keresnek. Ugyanekkor fontosnak tartották a jó kommunikációs, kapcsolatteremtő és kapcsolattartó készségeket is. Előtérbe került a szakmai ismeretekkel párosuló problémamegoldó készség is, amit azzal támasztottak alá, hogy a kiválasztási eljárásnál

151

mind gyakoribb az assessment center 102 , a szituációs játékok és a szakmai próbafeladatok

szerepe.

A

leggyakrabban

hiányolt

ismeretek,

készségek

megnevezésekor a munkatapasztalat, a nyelvtudás, ezen belül is a szakmai nyelv ismeretének hiátusait említették. (Selmeczy, 2006) Ahogy korábban, ugyancsak Híves tanulmányában (Híves, 2006) láthattuk, jelentős eltérés mutatkozik az egyes foglalkozások között, aszerint, hogy például elvárják-e, s ha igen, milyen idegen nyelv ismeretét, illetve azt milyen szinten. A friss diplomásokkal szembeni elvárásokkal kapcsolatban a cégek HR szakemberei Szerepi kutatásában is megfogalmazták, hogy nem lehet az elvárásokra vonatkozóan általánosításokat tenni, hiszen nagyok a különbségek az egyes cégkultúrák és az egyes szervezeteken belül a munkakörök között is. Egyedüliként a szakmai tudás – nyelvtudás – tapasztalat hármas fogalmazható meg, melyek hiányában a diplomás jelentős hátrányba kerül. Munkakörtől független alkalmazási feltételként jelent meg még a jó tanulási képesség, a rugalmasság és a szorgalom. Ezeken kívül a közvetítők egész sorát sorolták

fel

a

személyes

kompetenciáknak,

így

például

a

proaktivitást,

helyzetfelismerést, dinamizmust stb. A cégek munkaerő-kiválasztási folyamatában alkalmazott mérési területek a betölteni kívánt álláshoz igazodnak. A közvetítők a szakmai felkészültségen, a nyelvtudáson kívül, általában mérik a kommunikációs-, a problémamegoldó-készséget, a problémaorientált gondolkodásmódot, a tanulási kompetenciákat, a csapatmunka-készséget, az életszerű helyzetek gyors megoldását, a megosztott figyelmet, a kitartást, s az olyan személyiségjegyeket, mint például az intelligencia, az introvertáltság. Az azonos kvalitású jelentkezők esetében pedig a cégek a cégkultúrájuknak leginkább megfelelő személyiséget választják. (Szerepi, 2006) A fentiek alapján úgy tűnik, hogy a diplomás pályakezdők kiválasztásnál, valamint az elvárt kompetenciák tekintetében nemigen tesznek különbséget az egyetemi és a főiskolai diploma között. Az eddigieket az újsághirdetésekkel összevetve (5. melléklet) az eredmények koránt sem egybehangzóak, mégis a következő tudáselemek, személyes tulajdonságok mutatkoznak kvázi konszenzusosan elvártnak: idegennyelvismeret,

számítástechnikai

ismeretek,

szakmai

gyakorlat/tapasztalatok/gyakorlati

ismeretek, jó kommunikációs képesség, szakmai tudás/szaktudás, munkatapasztalat, együttműködési

képesség/csapatmunkára

való

készség/csapatszellem,

önálló

munkavégzés. A felsoroltak fontossági sorrendet nem tükröznek. Ugyanekkor

102

Értékelő központ.

152

megjegyzendő, hogy a gyakorlati ismeretek több vizsgálatban sem voltak a legfontosabbak között. A pályakezdő diplomásokkal való megelégedettség. A kutatók megadott szempontok alapján osztályozó skálával értékeltették a pályakezdőkkel való megelégedettséget. Itt is általános tapasztalatként jelent meg az, hogy a vállalatok a válaszaikban nem vagy alig tettek különbséget a főiskolai és az egyetemi végzettségű pályakezdőkkel szembeni elvárásokban. Palócz kutatási zárótanulmányának mellékletei alapján (Palócz 2001: 6. Pályakezdőkkel való elégedettség) az Országos Képzési Jegyzékben (OKJ) szereplő szakképesítéssel

rendelkező

(érettségi

nélküli

vagy

érettségivel

rendelkező)

pályakezdőkhöz viszonyítva a munkaadók összességében elégedettebbek voltak a diplomásokkal mind a 2000-es, mind a 2001-es adatok tanúsága szerint. Öt ország (Ausztria, Franciaország, Nagy-Britannia, Németország, USA) 2001-es adatai alapján az előbbivel megegyező állítás fogalmazható meg. A magyar munkáltatók azonban az USA (2,93) után a legkevésbé mutatkoztak elégedettnek az érettségi nélküli szakképesítéssel rendelkezőkkel (2,95), legkevésbé pedig az érettségizett OKJ-s szakmával rendelkezőkkel (3,35, az öt külföldi ország átlaga 3,81). A főiskolát végzetteket nálunk csupán – egy századdal lemaradva – Németország értékelte alacsonyabbra. A volt egyetemistákkal is mi voltunk a legkevésbé megelégedve: az öt vizsgált ország 4,2-es átlagától alaposan elmaradva (3,92). A közölt adatokból csak a főiskolai és egyetemi végzettségűekre vonatkozókat kiemelve a hagyományos ötfokú osztályozó skálán értékelve az elégedettséget, jelentős különbségek mutatkoztak az egy évvel korábbi (2000), más mintán végzett felméréshez viszonyítva

szakterületi,

regionális,

vállalati

méret

és

tulajdonosi

forma

szempontjából. 103 A főiskolai diplomával rendelkező pályakezdők esetében 2000-ben legelégedettebbek a munkaadók a beszéd- és írás- (4,7), a számolási- (4,59) és az együttműködési készségekkel voltak. 2001-ben a számítógépes ismeretekkel (4,16), a szakmai felkészültséggel (4,0), majd pedig a beszéd- és írás-, illetve az együttműködési készséggel (3,98). A leginkább elégedetlenek a gyakorlati felkészültséggel (2000-ben: 3,00; 2001-ben 3,06), az önálló munkavégzéssel (3,42), az idegennyelv-tudással (3,43) (az utóbbiak esetében a 2000-es sorrend fordítva alakult 3,31-es, illetve 3,37-es átlaggal) kapcsolatban mutatkoztak. Az egyetemet végzettek esetében 2000-ben vezetett 103

Az egészen részletes, különböző bontású adatokat ld. Palócz 2001: 6. Pályakezdőkkel való elégedettség melléklet.

153

az együttműködési készség (4,47), követte a számolási- (4,44), majd pedig a beszéd- és íráskészség (4,43), míg a későbbi időpontban az első helyet a szakmai felkészültség (4,33), a másodikat a főiskolai diplomával rendelkezőkhöz hasonlóan a beszéd- és írás(4,21)

és

az

együttműködési

készség

(4,21)

szerezte

meg.

A

válaszadók

leggyengébbnek a korábbi adatok szerint a gyakorlati felkészültséget (2,93), az önálló munkavégzést (3,29) és a munkakultúrát (3,34), a későbbiekben a főiskolai diplomával rendelkezőknél megjelölteket ugyanabban a sorban, de magasabb értékűnek (3,47; 3,55; 4,24) ítélték. Ausztriában a leggyengébbnek az idegen nyelvtudást, a gazdasági ismereteket és a munkakultúrát; Franciaországban a gyakorlati felkészültséget, a műszaki ismereteket, az önálló munkavégzést; Nagy-Britanniában a munkakultúrát, a munkafegyelmet és az önálló munkavégzést; Németországban a gazdasági ismerteket, az önálló munkavégzést és a számítógépes ismereteket; az USÁ-ban az idegennyelv-tudást, a műszaki ismereteket, valamint a munkakultúrát tartották a főiskolát végzett pályakezdőknél. Pozitívabb képet róluk Ausztriában a számoláskészség, a számítógépes ismeretek, a szakmai felkészültség; Franciaországban a számolás-, a beszéd- és írás-, valamint az együttműködési készség; Nagy-Britanniában a számítógépes-, műszaki ismeretek, szakmai felkészültség; Németországban a beszéd- és írás-, számoláskészség; az USÁban a számolás-, együttműködési készség és az önálló munkavégzés szempontjából alkottak. Az egyetemet végzettek esetében Ausztriában a leggyengébbnek a műszaki ismereteket, az idegennyelv-tudást, a gazdasági ismereteket; Franciaországban a munkakultúrát, a munkafegyelmet, a gyakorlati felkészültséget; Nagy-Britanniában az önálló munkavégzést, majd egyenlő átlaggal a gyakorlati felkészültséget, a munkafegyelmet, a műszaki ismereteket, a gyakorlati felkészültséget; Németországban az önálló munkavégzést, a munkakultúrát, az idegennyelv-tudást; USÁ-ban a gyakorlati felkészültséget, az idegennyelv-tudást és a munkakultúrát tartották. Erősségnek mutatkozott Ausztriában a szakmai felkészültség, a számolás-, valamint az együttműködési készség; Franciaországban azonos átlaggal a számítógépes ismeretek, a számolás-, a beszéd- és íráskészség; Nagy-Britanniában ugyancsak azonos aránnyal a számítógépes

ismeretek,

a

számoláskészség,

majd

a

szakmai

felkészültség;

Németországban a beszéd- és írás-, a számoláskészség, a szakmai felkészültség; USÁban pedig a számoláskészség, azonos átlaggal a szakmai felkészültség, a számítógépes ismeretek, a beszéd- és íráskészség, végül a munkafegyelem. 154

Selmeczy korábbi tanulmányában (Selmeczy, 2006) a válaszadó munkaadóknak az általuk két leggyakoribb diplomás pályakezdő foglalkozást betöltőkre vonatkozóan a hagyományos osztályozó skálával kellett értékelniük a megadott ismereteket és készségeket. Ezen kívül jelölniük kellett ezek fontosságát is. Ahogy már láthattuk az előző gondolategységben az értékelések aggregálása után a diplomás pályakezdők megítélésénél a legfontosabb készségek közé sorolódott: a precíz munkavégzés, a számítógépes ismeretek, a nagy munkabírás, az idegennyelv-tudás és a csapatmunka (4,5 feletti értékkel). Ezeket (4,5-4,2 értékkel) követte az önálló munkavégzés, az új készségek elsajátítása, a szakmai alapok ismerete, a szakmai gyakorlat (4,26) és a szervezőkészség. 2007-ben (Selmeczy, 2007) a precíz munkavégzést az önálló munkavégzéshez szükséges készségek, a csapatmunkához szükséges készségek, a nagy munkabírás, a számítógépes ismeretek/gyakorlat, majd pedig a szakmai elméleti alapok követte. 104 2006-ban a pályakezdők a legrosszabb értékelést a szakmai gyakorlatukra (3,03) és a szakmai anyagok írására (3,46) kapták. A fontosságra adott értékek és a pályakezdők teljesítményének különbsége a megadott adatok alapján a legnagyobb a szakmai gyakorlatnál (1,23), a precíz munkavégzésnél és a nagy munkabírásnál (0,78). A legkisebb különbséget az új készségek elsajátításánál és az analitikus szemléletnél találtuk. Ezzel szemben a 2007-es felmérésben az értékeltek a fontosság szerint kiemelt két tényező szempontjából maradtak el. Az értelmezéshez fontos megjegyezni, hogy az értéklet jó (4 feletti), de a munkaadók ennél is magasabb szintű munkavégzést vártak el. (Selmeczy, 2006; 2007) 2008-ban 18 ismeretre, készségre vonatkozóan vizsgálódtak a kutatók. A megelégedettség alatt az elvárások és a tapasztaltak különbségét értve, a legnagyobb eltérést az önálló munkavégzés készsége, a precíz munkavégzés és a szakmai gyakorlati jártasság jelezte. A műszaki és a gazdasági-jogi végzettségek összehasonlításában itt is az előbbiek mutatnak kedvezőtlenebb képet, azaz a munkaadók a műszaki diplomásokkal kevésbé elégedettek. (Várhalmi, 2008b) A szakmai-elméleti felkészültséggel kapcsolatban Palócz szakértőinél (Palócz, 2001) megfogalmazódott kritikaként az egyetemi képzés túlzottan elméleti jellege és a szakmai kiegészítő ismeretek hiánya (pl. jog, statisztika). A gyakorlati szakmai jártasság hiányosságaival együtt előforduló gyakori kritika az új technológiák ismeretének

104

Pontos adatokat a tanulmány nem közölt.

155

hiányát illette. „Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy gyakorlati, szakmai jártasság terén mutatkozó gondok orvoslása mennyire tekinthető az oktatási rendszer feladatának. Leggyakrabban a régi alapítású, viszont ma is többségi magyar tulajdonban lévő vállalatoknál találták „természetesnek”, hogy a pályakezdők nem rendelkeznek gyakorlati tapasztalattal. Szerintük a „szükséges gyakorlati ismereteket csak helyben lehet elsajátítani, de ebbe úgy látjuk, gyorsan belejönnek” Azok a (jellemzően multinacionális)

vállalatok,

amelyek

legalább

két-három

éve

működtetik

asszimilációs/integrációs programjukat a jelenlegi formában, fogalmazták meg legtöbbször azt a nézetet, hogy – bár valóban szerencsés volna, ha a frissdiplomások eleve több gyakorlati tapasztalattal rendelkeznének – a 3-12 hónapos belső képzési rendszerüket eleve úgy tervezték, hogy a cég specifikus igényei szerint pótolják a gyakorlati hiányosságokat.” (Palócz 2001: 40-41) A fiatalok nyelvtudását általában, ahogy azt az osztályzatok is jól tükrözték, nem tartották jónak, de az interjúalanyok szerint még mindig jobb a helyzet, mint az idősebb munkavállalók esetében. A válaszadók abszolút többsége (28 fő) szerint ez a szellemi munkaerő legnagyobb hiányossága. Különbségek tükröződtek a válaszokban az új és régi intézmények, valamint

a

szakterületek

megítélése

között.

A

munkastílus,

viselkedés,

személyiségjegyek tekintetében nem várják el a munkaadók a kiforrott munkakultúrát, de a megfelelő személyiséget fontosnak tartották. A multinacionális cégeknek az elmúlt évtized első felében gondot okozott a magyar fiatalok önmenedzselése, szerénysége, de most már javuló tendenciáról számoltak be, sőt többen már túlzottnak is tartották a pályakezdők ezen tulajdonságát. (Palócz, 2001) Palócz szerint: „Általánosságban elmondható, hogy a gazdasági szférából érkezett visszajelzések nem utaltak súlyos hiányosságokra a pályakezdő fiatalok kulturáltságának szintjére, a magatartási normák betartására vonatkozóan. Viszonylag pozitívan nyilatkoztak azokról a készségekről és hozzáállásról, amelyek az oktatási intézmény nevelési tevékenységétől, illetve a családi háttér milyenségétől függ. Természetesen ezek a magatartási jellemzők a középszintű végzettségűek esetében sokkal inkább függnek az oktatási intézmények nevelési tevékenységétől, mint a felsőfokú végzettségűek esetében. A felsőfokú intézmény ugyanis már csak az ismeretek átadására vállalakozhat, s nem dolga a hallgatók emberi-magatartási jegyeinek a fejlesztése. Mindazonáltal, az értékeléskor figyelembe kell venni, hogy abban nem csak a pályakezdők felkészültségének objektív megítélése van benne, hanem az elvárások változása is. Mindezt különösen pregnánsan mutatja, hogy az elmúlt 5 156

évben az adatok tanúsága szerint romlott volna a vállalatok elégedettsége a pályakezdők idegennyelv-tudásával kapcsolatban. Ismerve az oktatási intézmények nyelvoktatási tevékenységének – ha nem is kielégítő, de mindenképpen elismerendő – fejlődését az elmúlt években, a nyelvtudás értékelésének romlása egyértelműen a vállalati igények rohamos emelkedésével magyarázható. Az igények tehát lényegesen gyorsabban emelkedtek, mint amennyire azzal az oktatási rendszer lépést tudott tartani.” (Palócz 2001: 29-30) A különböző vizsgálatok arról tanúskodnak, hogy nem csak tudáselemekre, hanem a személyiség bizonyos sajátosságira is oda kell figyelnünk. Táblázatba rendezve a különböző vállalati felmérések egymásnak egyértelműen megfeleltethető szempontok szerinti adatait, az egyetemi és főiskolai pályakezdő diplomásokra vonatkozó 2000-es és 2001-es külföldi és magyar értékletek átlagait, összehasonlíthatóvá válnak az eredmények. (3. táblázat)

NagyBritannia

USA

Átlag

Átl. 4,38

Átl. Átl. 4,58 4,29

Átl. 4,75

Átl. 4,38

4,47

Átl. 3,92

Átl. 4,17

3,76

4,1

4,02

3,72

3,98

3,22

4,09

3,61

3,72

2,97

3,27

3,03

3,6

3,43

3,67

4,36

4,92

4,82

4,41

4,43

4,12

4,18

4,11

4,4

4,47

3,28 3,28

3,50 4,07

4,05 3,84

4,21 3,61

3,44 4,04

3,69 3,76

3,73 3,33

3,54 3,49

3,78 3,75

3,9 4,1

3,84 9,96

Franciao.

Ausztria

Szakmai felkészültség Gyakorlati felkészültség Számítógépes ismeretek Idegennyelv-tudás Önálló munkavégzés

Németo.

3. táblázat. A diplomás pályakezdőkkel való vállalati megelégedettség Mo. Mo. Mo. Mo. Mo. 2000 2001 2006 2007 2008

Az adatok forrása: 2000., 2001.: Palócz Éva (2001): A pályakezdők iránti vállalati kereslet és a velük való elégedettség egy vállalati felmérés tükrében. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest, 105., 109., 110., 113. p. [2006. 10. 24.] http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/paly_2001.pdf; a külföldi és a magyar főiskolai és egyetemi értékek átlaga, ill. a külföldi országok együttes átlaga (saját számítás). 2006.: Selmeczy Iván (2006): Az üzleti szféra felsőfokú végzettségű pályakezdők iránti kereslete, ennek várható alakulása és a pályakezdők tudásával való elégedettség 2005-ben. Egy empirikus vállalati felvétel és szakértői interjúk elemzése. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest, 41. p. [2008. 02. 14.] http://www.gvi.hu/letoltes/ms/doc/dip_0601.doc 2007.: Selmeczy Iván (2007): Diplomás pályakezdők és egyetemi, főiskolai karok vállalati szemszögből – 2007. 1000 magyarországi cég körében végzett felmérés eredményei. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Kutatási Füzetek 1. sz. Budapest, 77. p. [2008. 02. 20.] http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/dip_07_tanulmany_070810.pdf 2008.: Az értékek a következő munka adatainak konvertálásából keletkeztek: Várhalmi Zoltán (2008): Diplomás pályakezdők várható foglalkoztatása és bérezése a versenyszektorban. 3200 magyarországi cég körében végzett felmérés elemzése – bővített változat. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaságés Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. 48. p. [2009. 02. 13.] http://www.gvi.hu/data/research/diploma_2008_jelentes_20081119_2.pdf

157

Az egyes kutatásokban a szakmai- és gyakorlati felkészültség, a számítógépes ismeretek, az idegennyelv-tudás és az önálló munkavégzés mutatkozott közös szempontnak. Az első két magyar eredmény reprezentatív, a harmadik-negyedik nagy mintás, de nem reprezentatív, az ötödik súlyozással részben reprezentatív felmérés keretében született. A külföldi vizsgálatok körülményeiről részletesebben nem szól Palócz (Palócz, 2001) munkája. A szempontok az egyes években jelentős különbséget mutatnak. A magyar adatok között a számítógépes ismeretek és az idegennyelv-ismeret megítélése a leginkább egységes. Az előbbivel a legelégedettebbek a munkaadók. Ezt követi a szakmai felkészültség. A leggyengébbnek a válaszadók a pályakezdők gyakorlati felkészültségét tartották. Ugyanekkor a nyugati országok átlagában a szakmai felkészültség, majd a számítógépes ismeretek tűnnek a friss diplomások erősségének, míg gyengeségüknek az idegennyelv-tudás. Az öt ország átlagához viszonyítva a 2001es eredményeinket, a hazai vállalatok az összes szempontból negatívabbnak ítélték a pályakezdő diplomásainkat. A legnagyobb eltérés (0,45) a gyakorlati felkészültség megítélésében mutatkozott, míg a legkisebb (0,15) az idegennyelv-tudásban. További vizsgálatokra lenne szükség annak felderítésére, hogy a magyar vállalatok pályakezdő diplomásokra és általában a pályakezdőkre vonatkozó, a külföldieknél következetesen gyengébbnek tartott teljesítményének mi lehet az oka. S itt ugyancsak felmerülő kérdés, hogy az értékelési szempontokban rejlő tudás kialakítása mennyiben tekinthető a felsőoktatás feladatának. Azoknak a vállalati kutatásoknak, melyekből információkat szerezhettünk a munkaadóknak a pályakezdő diplomásokkal szembeni elvárásairól és a velük való megelégedettségről, közös sajátossága, hogy a kutatók maguk kínálták fel az értékelési szempontokat, az általuk feltételezetten elvárt vállalati kompetenciapreferenciákat. A következő gondolategységben röviden bemutatott kutatás is a fenti megoldást alkalmazta azzal a különbséggel, hogy lényegesen több (összesen 105) elemet kínált fel a megkérdezetteknek. Eredményei rávilágíthatnak a szakértők, illetve a kutatók által megadott értékelési szempontok relevanciájára. A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának Vezetéstudományi Tanszékén „Az Európai gyakorlathoz illeszkedő munkaerő-piaci készségigény felmérés a magyar oktatás-képzés fejlesztése szolgálatában” című kutatás keretében 403 vállalatot kérdeztek meg kérdőíves, irányított (nem véletlenszerű) mintavételi eljárással. A vállalatok közel fele-fele arányban országos, illetve regionális 158

(Nyugat-Dunántúl, Dél-Alföld) szinten kerültek a nem reprezentatív vizsgálatba. A megkérdezett cégeket vizsgálták többek között a munkaerő-kiválasztás során fontosnak tartott képességek alapján a vezetés, a szakmai irányítás, a termelési-végrehajtási szolgáltatási területen, a középiskolát végzett és a diplomás pályakezdőket 1-5 éves gyakorlattal, valamint az 5 évnél több gyakorlattal rendelkezőket. A három különböző (országos, két regionális) mintában a legfontosabbnak tartott 12 tulajdonságot a 4. táblázat mutatja. 4. táblázat. A legfontosabbnak ítélt 12 tulajdonság A nyugat-dunántúli Az országos minta A dél-alföldi minta minta Teljesítőképesség Pontosság Becsületesség Munkához való Megbízhatóság Becsületesség hozzáállás Pontosság Szakmai ismeret Logikus gondolkodás Munkához való hozzáállás Megbízhatóság Tisztesség Logikus gondolkodás Logikus gondolkodás Szakmai ismeret Utasítások megértésének Teljesítőképesség Teljesítő képesség képessége Terhelhetőség Tisztesség Pontosság Stressztűrés Munkához való hozzáállás Alaposság Információfeldolgozás Felelősségvállalás Együttműködő képessége képessége képesség Szakmai ismeret Terhelhetőség Kitartás Döntési képesség Precizitás Igazságosság Eredményközpontú Utasítások megértésének Önuralom szemlélet képessége Forrás: Bajor Tamás–Berki Erzsébet–Erdeiné Horváth Klára et al. (2001): Az Európai gyakorlathoz illeszkedő munkaerő-piaci készségigény felmérés a magyar oktatás-képzés fejlesztése szolgálatában. [online] Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Vezetéstudományi Tanszék, 3738., 42-43., 47. p. [2007. 06. 3.] www.tpf.hu/download.php?doc_name=/tudaskozpont/keszsegigenytanulmany.doc

Az országos összesített adatok alapján a vállalati kompetencia modellek általánosítható része szerint: „Teljesítőképes (teljesítmény orientált) munkavállaló kerestetik, aki pontos, megbízható. A kommunikációs képességek közül a megértés a legfontosabb. A stressztűrése után sorolódik a szakmai ismeret. Ezek alapján a képző intézménynek a dzsungelharcos profilja lenne a legmegfelelőbb. Ezek után jelenik meg a szakmai ismeret.” (Bajor et al. 2001: 38) A regionális mintában jelentős szerephez jutottak az erkölcsi jellegű elvárások, mint amilyen például a becsületesség, megbízhatóság, tisztesség, igazságosság. A minták metszeteként a legfontosabbnak

159

tartott tulajdonságok: a pontosság, a szakmai ismeret, a logikus gondolkodás, a teljesítőképesség és a munkához való hozzáállás. Összevetve az újsághirdetések, vállalati felmérések, szakértői megkérdezések fontosnak tartott kompetencia-metszetét a készségigény felméréssel csupán a szakmai ismeret jelent meg közös elemként, amit az utóbbi tanulmány a következőképp definiált kompetencia szótárában: „A tevékenység igényelte ismereteket és készségeket megszerezte, és magabiztosan gyakorolja.” (Bajor et al. 2001: 72) Vagyis ebbe bele érthető mind a szakmai elmélet, mind pedig a szakmai gyakorlat. A vizsgálatban a 105 kompetencia között nem szerepelt a számítástechnikai tudás, de olyanok, mint például az idegennyelv-ismeret (amely az egyik mintában a legkevésbé fontos tizenkét tényező között jelent meg), a szóbeli kommunikációs készség, együttműködő képesség igen. Látható, hogy ezek egyik mintában sem kerültek a legfontosabbak közé, ami azt is jelenti, hogy a kutatásokban megragadottak a készségigény felmérés tükrében nem nevezhetők a legtipikusabbaknak. 5. táblázat. A legkevésbé fontosnak ítélt 12 tulajdonság Az országos minta A dél-alföldi minta A nyugat-dunántúli minta Tapintat Számszerűsítési készség Improvizáció Non-verbális Hit (a saját meggyőződésből Érvelési képesség kommunikációs készség való merítés) Harmónia Állhatatosság Adaptációs képesség Non-verbális Kritikus szemlélet Kritikus szemlélet kommunikációs készség Számszerűsítési készség Információgyűjtés Számszerűsítési képesség Állhatatosság Kritikus szemlélet Információgyűjtés Kultúrák közötti Képzelőerő Képzelőerő különbségek észrevétele Elővigyázatosság Idegennyelv-ismeret Állhatatosság Kultúrák közötti Kultúrák közötti Improvizáció különbségek észrevétele különbségek észrevétele Képzelőerő Improvizáció Delegálás Absztrakt gondolkodás Absztrakt gondolkodás Humor Humor Humor Absztrakt gondolkodás Forrás: Bajor Tamás–Berki Erzsébet–Erdeiné Horváth Klára et al. (2001): Az Európai gyakorlathoz illeszkedő munkaerő-piaci készségigény felmérés a magyar oktatás-képzés fejlesztése szolgálatában. [online] Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Vezetéstudományi Tanszék, 38., 43., 48. p. [2007. 06. 3.] www.tpf.hu/download.php?doc_name=/tudaskozpont/keszsegigenytanulmany.doc

Az elutasítottnak 105 , illetve kevésbé preferáltnak tartott tulajdonságok (5. táblázat) esetében nagyobb a konszenzus. A területek közös metszeteként jelenik meg a 105

Öt fokú osztályozó skálán átlagban 3 alatti értékekkel.

160

számszerűsítési készség, az állhatatosság, a kritikus szemlélet, a képzelőerő, a kultúrák közötti különbségek észrevétele, az improvizáció, az absztrakt gondolkodás és a humor. „A

munka

és

az

emberi

kapcsolatok kialakításához

szükséges

képességek

ellentmondása érzékelhető. A munkahelyen nincs humor és tapintat, nem törekszünk harmóniára, nem szükséges képzelőerő és elvont gondolkodás. A gimnázium alapvető értékei szinte teljesen elutasítottak. A profil alapján a képző intézmény leginkább akkor töltené be a hivatását ha ’iskola lenne a határon’.” (Bajor et al. 2001: 38) A kutatás egyik következtetése szerint a „(…) vállalkozások emberképe még mindig a szalagmunkás gépember, aki a szükséges és elégséges mértékig gondolkodik, de szabálykövető módon erős megfelelési késztetést érez a feladatai és csak a feladatai iránt. Az energiáit célszerűen használja, a célokat a vállalati célok jelentik. Az EUkompetenciák között igen jelentős kommunikációs képességek, valamint a kulturális különbségek figyelembe vétele iránti igény még nem jelenik meg az elvárások között.” (Bajor et al. 2001: 50) A fentiekben kirajzolódott emberkép nem csak az EU kompetenciák, hanem általánosságban az információs társadalom értékeit sem tükrözi. Többségében hangsúlyosak,

tehát

konkrétan

miközben

a

kevésbé

munkavégzéshez

szükséges

jelennek

a

meg

vállalati

kompetenciák kultúrához,

tudástársadalomhoz kapcsolódó, EU által megfogalmazott kompetenciák. A témát illetően problémát jelent a reprezentatív, nagyobb időintervallumot átfogó,

foglakozás-specifikus,

egységes

szempontú

vizsgálatok 106

hiánya.

Információhiányt jelez azonban a vállalatok humán erőforrás vagy stratégiai emberi erőforrás menedzsmentjének, benne például a karriermenedzsmentnek, a személyzeti-, képzés-, bérpolitikának a szélesebb körben való ismerete is. A vizsgálatot tovább árnyalná a vállalati kiválasztási stratégiák, technikák elemzése 107 , ami azt mutatná meg, hogy milyen tényezők mentén szelektálják, szűrik a gyakorlatban a munkára jelentkezőket. Az EU által meghatározott, illetve a tudástársadalom paradigmában megkívánt kompetenciák vizsgálata, s hogy ezek közül mi tartozik az egyes oktatási szintekhez, ezeken belül a felsőoktatáshoz, meghaladja e munka kereteit. Az összehasonlító elemzés végső tanulsága, hogy valójában a leggyakrabban hangoztatott diplomásokkal 106

Valószínűsíthetően a legideálisabb a munkatevékenység, ill. munkakör-elemzés lenne, melynek több módszere ismert. Ld. pl. DACUM, HIVA módszer (ld. Tót, 2004). 107 Ld. pl. Szerepi (Szerepi, 2006) munkájában a vállalati HR-esek ez irányú válaszait.

161

szembeni elvárások nem is olyan egyértelműek. Ugyanakkor a készségigény tanulmány rámutatott arra, hogy a munkaadók munkavállalói emberképe nem nevezhető épp korszerűnek. Vajon ehhez kellene igazítani az oktatási rendszert? 108 A munkáltatók és a felsőoktatási intézmények kapcsolata. A fentiekből adódik az a gondolat is, hogy vajon milyen a két aktor kapcsolata, működik-e közöttük kommunikációs csatorna. Ebben a gondolatkörben a korábban már részletesebben bemutatott vállalati felmérések eredményei kerülnek rendszerezésre. Szerepi szerint: „A szektorok közötti együttműködéseket illetően a cégek inkább az oktatási szférától várják az első lépések megtételét. Mivel nagy részük formális kapcsolatban áll valamilyen felsőoktatási intézménnyel, és pályakezdő munkaerő utáni igényükre van utánpótlási bázis, így különösebben nem is érdekük az együttműködés további szorgalmazása.” (Szerepi 2006: 114) Palócz tanulmányában a magyar tulajdonban levő vállalatok felsőoktatással való jó kapcsolatukról számoltak be. Az új alapítású multinacionális vállalatok esetében pedig megfigyelhető a törekevés a régiójukban levő oktatási intézményekkel való kapcsolat kialakítására. A kedvezőtlen munkaerő-pozícióban levő cégek számítanak az olyan szervezetek közvetítő szerepére, mint amilyenek például a minisztériumok, munkaügyi központok. Nehézséget jelent azonban, hogy az együttműködés mindkét oldalról jelentős emberi kapacitást igényel. Egy együttműködési mód lehet a gyakorlati helyek működtetése hallgatók számára. Ezzel a lehetőséggel sok szervezet él is. „A gyakorlati idejüket a cégnél töltő diákok – a személyes ismeretség okán – megbízható rekrutációs bázist is jelentenek a későbbiekben. A gondot – a felsőoktatás elvárásainak tisztázatlanság mellett – elsősorban a mobilitás jellege („nem biztos, hogy ténylegesen itt fog elhelyezkedni”) és az okozza, hogy a pályakezdőkkel való foglalkozás a cégen belül jelentős kapacitás lekötéssel jár.” (Palócz 2001: 48) A 99 vállalatot, szervezetet vizsgáló kutatásban résztvevők többségében távoli, laza kapcsolatot (egy-egy hallgató záródolgozat írása, gyakorlata) jeleztek. A nemzetközi tulajdonú vállalatok esetében csaknem ilyen jelentős a kapcsolat szorosságára vonatkozóan a közepes intenzitás, amiben már az időnkénti találkozások, kutatási kapcsolatok, állásbörzék is megjelentek. Szoros kapcsolatról a legnagyobb

108

Vö. A német diplomások véleményével: Schomburg–Teichler et al., 2001.

162

arányban a magyar és méret szerint a nagyobb szervezetek, valamint a közszféra tudósított. (Polónyi, 2005a) A már többször idézett 2006-os és 2007-es vizsgálat adatai szerint a válaszadó vállalatok közül körülbelül minden másodiknak, az utóbb megkérdezettek esetében minden negyediknek volt valamilyen kapcsolata a felsőoktatással. Szakterületek szerint e szempontból kiemelkedett a két szféra közötti együttműködés a műszaki területen, ahol több lehetőség mutatkozik a kölcsönös előnyökre (pl. közös kutatások, fejlesztési projektek), de még kiemelhető a gazdasági főiskolákkal, illetve karokkal működtetetett kapcsolatok aránya is. A leggyakoribb együttműködési formák: a felsőoktatási intézményeken belüli, illetve hallgatói kutatómunka támogatása, a cégek képviselői által tartott előadások, az állásbörzéken való részvétel. Kisebb arányban előfordult például a vállalati

részvétel

a

vizsgáztatásban

és

a

vizsgaanyag-összeállításban.

Az

együttműködés rendszeressége jellemzőbbnek mutatkozott a nagyméretű cégek esetében. 109 Az együttműködésben jelentős szerepet kaphat a vállalkozások által befizetendő innovációs járulék is, amely a megkérdezettek mintegy egynegyedében, a későbbi vizsgálatban több mint egytizedében talált visszhangra oly módon, hogy azt valaha kutatásra, fejlesztésre fordította, s közülük is csak minden ötödik, illetve 7-8 % adott ilyen célú megbízást valamelyik felsőoktatási intézménynek. (Selmeczy, 2006; 2007) Az eredmények tehát azt mutatják, hogy a munkáltatóknak hiányos, sőt többségében hiányzik a kapcsolata a felsőoktatással. A vállalati képzések preferenciái. A vállalati képzések preferenciáinak vizsgálata több szempontból is releváns. Számunkra a legfontosabbak: egyrészt az előbbiekhez csatlakozva a vállalatok és a felsőoktatás kapcsolatáról kialakult képet tovább árnyalhatja a szakképzési hozzájárulás vállalati felhasználása; másrészt a képzések elemzése rávilágíthat a munkavállalók olyan – esetleg tipikus – hiányosságaira, amelyekért a felsőoktatás, tágabban az oktatási rendszer tehető felelőssé; harmadrészt a másodikkal összefüggésben a pályakezdő diplomások munkahelyi illeszkedéséről informálhat. Nyers Józsefné és Palócz Éva 2001 nyarán egy reprezentatív országos adatfelvétel keretében mintegy ezer társas vállalkozást elemzett többek között abból a szempontból, hogy a vállalatok milyen módon használják fel a szakképzési

109

Ld. pl. „new talent” („új tehetség”), gyakornoki-programok.

163

hozzájárulásukat. Az eredmények szerint a vállalkozások mintegy negyede ismerte részletesen a szakképzési hozzájárulás felhasználásának szabályozását. Egy 2001-es jogszabály módosítás lehetővé teszi a felsőoktatási intézményeknek szakképző iskolákhoz hasonló módon történő támogatását. A támogatás felhasználási szándékát tekintve a vállalatok 70-80%-a hozzájárulási kötelezettségének maximumát (70 %-át) a szakképző iskoláknak kívánta juttatni. A felsőoktatási intézményekre vonatkozóan a megkérdezettek csupán 13 %-a tervezte ugyanezt. Méretkategóriát tekintve a nagyvállalatok körülbelül negyede, tulajdoni forma szerint átlagot meghaladó mértékben a többségi, illetve teljes mértékben külföldi tulajdonossal rendelkezők gondoltak ugyanerre. A saját dolgozók képzésére a megkérdezettek egy harmada fordította a maximálisan felhasználható bértömeg-arányt. Ez a nem túl magas arány a foglalkoztatottak 70 %-át foglalta magába. Nagyság szerint vezettek a nagyvállatok, melyek 90 %-a élt ezzel a lehetőséggel. Ágazatok szerint egységesnek mutatkozott a kép, kivéve a szállítási-hírközlési ágazatot, ahol elmaradt ez az arány. (Nyers–Palócz, 2001) Ahogy a fentiekben is megállapítást nyert a részben vagy teljes egészében külföldi tulajdonban levő társas vállalkozások saját dolgozóinak képzése meghaladta az átlagot. A képzési szándékot illetően vezetett a szakmai továbbképzés, melyet követett a nyelvi, majd pedig a számítástechnikai. Nagy létszámmal dolgozó cégek esetében ezután a sort a vezetőképzés zárta. (Nyers–Palócz, 2001) Több helyütt működött vállalati olyan bevezető képzési rendszer is, mint amilyen például az integrációs program. (Palócz, 2001) Az eredmények arról is tanúskodtak, hogy „minél több szakképzési hozzájárulást fizet egy vállalkozás, annál nagyobb a valószínűsége, hogy egyéb forrásokból is kiegészíti azt.” (Nyers–Palócz 2001: 11) Azaz a vállalat a szakképzési hozzájárulás összegét meghaladóan is költ a dolgozói képzésére. Saját belső képzési rendszerrel a vizsgáltak körülbelül 6 %-a rendelkezett. Jellemzőbb, hogy oktatási vállalkozások, szakképző-, illetve (főleg a nagyvállalatoknál) a felsőoktatási intézmények szolgáltatásai vették igénybe. A vállalatok 30 %-nál munkaköri előírásként jelent meg a szakképzésben vagy továbbképzésben való részvétel, s jellemzőbbnek mutatkozott a nagyobb létszámúakra (36 %). Ugyanekkor itt jelent meg legnagyobb arányban a képzésben való részvétel mint előléptetési lehetőség is. A képzésben való részvétel anyagi megbecsülése pedig az összes vállalat közel felét jellemezte. (Nyers– Palócz, 2001)

164

A kismintás, 99 szervezetet vizsgáló kutatás adatai szerint a pályakezdő diplomások betanításának legelterjedtebb módja a tapasztalt munkatárs mellé helyezés (felfogható egyfajta mentori rendszerként) és sokkal kisebb gyakorisággal a rövid egyéni felkészítés. A hosszabb idejű, nagyobb beruházást igénylő képzések jellemzőbbek a részben, vagy teljes mértékben külföldi tulajdonban levő cégeknél. (Polónyi, 2005a) A diplomás pályakezdők készségeinek fejlesztése érdekében végzett vállalati betanítás, továbbképzés tekintetében Selmeczy megállapította, hogy az ilyen irányú tevékenység valószínűsége a vállalati mérettel együtt nő. Mindkét vállalati mintában a több mint 250 főt foglalkoztató munkaadók 50 %-ot meghaladó arányban végeztek diplomás pályakezdőkre irányuló képzést vagy betanítást. „Ez különösen azért érdekes, mert a többségük igen nagy elvárásokat támaszt velük szemben, olyan készségek tekintetében is, amelyeket leginkább tapasztalatszerzés útján lehet megszerezni. Ilyen például a szakmai gyakorlati jártasság vagy az önálló munkavégzés, és több foglalkozás kapcsán fontos szempontként említették a munkáltatók az új készségek elsajátítását, amiben szintén fontos támaszt nyújthatnak a vállalati tréningek és egyéb képzési módszerek.” (Selmeczy 2006: 50) Tulajdoni forma szerint a külföldi cégek messze megelőzték a magyarokat e tevékenység tekintetében. Az idegennyelv-tanulás szempontjából hasonló a helyzet. A képzést, betanítást végzők körében a 2007-es adatok alapján a legelterjedtebbek a szakmai képzések (79 %) voltak. A második leggyakoribb csoportot a csapatépítő tréningek (44 %), a harmadikat a nyelvoktatás (42 %), s kissé lemaradva a negyediket a rotációs rendszer alkalmazása (37 %) alkotta. Ezeken kívül majdnem a vállalatok egynegyedénél működött mentori rendszer, s majdnem az egyötödénél előfordult a cég központjában végzett szakmai gyakorlat. (Selmeczy, 2006; 2007) Palócz és kutatótársai reprezentatív vizsgálatában elemezte a pályakezdők vállalati át-, illetve továbbképzés szükségességét is a válaszadók véleményének tükrében. Átképzésre többek között akkor lehet szükség, amikor az adott régióban nincs megfelelő munkaerő-kínálat vagy ha a munkakör olyan tudáskombinációt igényel, mely nem áll rendelkezésre a munkapiacon. (Palócz, 2001) Mivel a vállalatok alapvető érdeke a kiválasztás során a megfelelő munkaerőt megtalálni adott munkakörre, az átképzés ritkábban fordul elő, mint a továbbképzés. „A pályakezdők továbbképzésének szükségességét természetesen a vállalatok nagyobb része jelezte, mint az átképzési igényt, hiszen itt nem egy másik szakma elsajátítására, hanem az adott cég speciális 165

igényeinek megfelelő tudásanyag elsajátítására, mélyebb tudás megszerzésére kerül sor. Az oktatási intézmények még a legjobb, és a vállalatok igényeihez leginkább alkalmazkodó tanterv mellett sem képesek valamennyi vállalat speciális igényeihez való alkalmazkodásra.” (Palócz 2001: 53) A tanulmány mellékletében közölt adatok alapján (Palócz 2001: 8. Pályakezdők képzése a munkáltatóknál) 2000-ben a legnagyobb arányban OKJ-s szakképzettséggel rendelkező érettségi nélküli (29,4 %), illetve érettségivel rendelkező (26,2 %) pályakezdők átképzését tartották szükségesnek a munkáltatók. Ez a diplomások ötödét érintette. 2001-es adatok tanúsága szerint az előbbiekkel szemben az átképzést kisebb arányban tartották szükségesnek, s jellemzőbben az érettségivel és OKJ-s képesítéssel is rendelkezők esetében. A többi végzettség esetében a vállalati igény kevésbé differenciálódott, s 7-8 %-nyi értéket vett fel. A továbbképzés tekintetében is különbözik a két vizsgált év: 2000-ben az érettségivel nem, illetve érettségivel rendelkező OKJ-s végzettségűek esetében körülbelül a munkaadók 47, illetve 44 %-a tartotta szükségesnek ezt, míg a főiskolai diplomával rendelkezőknél 34, az egyetemet végzetteknél 36 %. 2001-ben mindenütt alacsonyabb ez az arány. Az előbbi sorrendben 29, 35, 34 és 31 %. A továbbképzés tartalma szerint minden végzettségnél, mindkét évben vezetett a szakmai képzés, a két legalacsonyabb végzettségű kategória esetében ezt követte a számítógépes továbbképzés, kivéve a szakképzettséggel is rendelkező érettségizetteket, ahol 2001-ben ezt megelőzte az idegen nyelv. A számítógépes ismeretek fejlesztésénél a diplomások esetében nagyobb szerepet játszott az idegennyelvi-továbbképzés és a menedzserképzés. Gazdasági ágazatok szerint a korábbi évben, a legnagyobb arányban a főiskolát és egyetemet végzettek át- és továbbképzést igénylő területe a szállítás. Az átképzés szükségességének mértéke meghaladta a kétharmados arányt, pontosabban ezen a területen a pályakezdő diplomásokat a vállalatok több mint kétharmada át-, illetve körülbelül négyötöde tovább képezte volna. 2001-ben a volt főiskolások esetében a szállítási terület a fő átképzést igénylő, míg – messze megelőzve a többit – a pénzügyi tevékenységet folytatók a továbbképzést szükségesnek tartók (79 %), de jelentős mértéket képviselt az idegenforgalmi (50 %) és az oktatási (47 %) szféra is. A 2001-es évben az egyetemet befejezők fő átképzője az ipar lett volna, továbbképzője pedig a pénzügyi tevékenységet folytatók ágazata (50%), ahol a szakmai képzés szükségessége adta a képzések felét, a menedzserképzés pedig több mint egyharmadát. Regionális dimenzióban mindkét esetben és évben (kivéve 2001-ben az egyetemi diplomával 166

rendelkező pályakezdők átképzését, ahol a vezető szerepet a Nyugat-Dunántúl vette át) mindenütt a közép-magyarországi régió emelkedett ki. A legfőbb képzést szükségesnek tartónak a 250 főnél többet foglalkoztató vállalatok bizonyultak. Ugyanakkor tulajdoni szerkezet alapján a két év és két típusú diploma között jelentősen szórt kép rajzolódott ki. A vállalatok és a felsőoktatás gyenge kapcsolatát az itt bemutatott eredmények is alátámasztották. 110 A különböző kutatási eredményeket összevetve általánosságban elmondható, hogy tartalmát tekintve a leggyakoribb vállalati képzés a szakmai és az idegen nyelvi, méretkategóriát tekintve a legjelentősebb képző a 250 főnél több alkalmazottal rendelkező cég. A diplomások tipikus tudásbeli hiányosságairól – leszámítva a korábban is jelzett idegennyelv-ismereti problémákat – nem, az átképzési igény felmerülésével azonban a jövőben részletesebben tárgyalt illeszkedési problémához kaptunk adalékokat. 2. 3. 3. Összegzés A fentiekben a gazdasági ágazatokban, a foglalkoztatási struktúrában az elmúlt időszakban végbement változások vázolását követően a diplomások iránti keresletet közelítettük meg álláshirdetéseket elemző és munkáltatói-szakértői tapasztalatokat feltáró kutatások segítségével. Az előbbiekből megismerhettük, hogy a munkaadók kiket keresnek, a diplomán kívül mire van szüksége a pályázóknak, s ezért mit kínálnak, milyen juttatásokra számíthatnak. Az utóbbiakból kiderült, hogy ágazati, regionális, tulajdoni szerkezet és vállalatméret stb. szerint milyen a diplomások iránti kereslet, milyen ennek a várható alakulása, milyen béreket kínálnak a pályakezdőknek, milyen munkakör-betöltési problémákkal találkoztak a vállalatok, miért nem akarnak pályakezdőket alkalmazni, milyen elvárásokat támasztanak a friss munkavállalókkal szemben, milyen a vállalatok megelégedettsége a diplomásokkal, milyen sajátosságai vannak a munkáltatók felsőoktatás intézményekkel való kapcsolatának, továbbá, hogy melyek a vállalati képzések preferenciái. A kutatási és a saját elemzések eredményei egymással, illetve e két csoporton belül korlátozottan összevethetők az eltérő kutatási időszakok,

vizsgálati

minták,

megközelítések

miatt.

Az

egyes

vizsgálati

110

Ld. újabb kapcsolati formaként pl. a Széchenyi István Egyetem (SZE) és az Audi Hungria Motor Kft. évek óta tartó együttműködése eredményeként létrejött Audi Hungaria Belső Égésű Motorok Tanszék (Audi Hungaria…, 2007) vagy a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara és a MOL által indított nemzetközi képzés. (Első alkalommal végeztek…, 2008)

167

alszempontokban megkísérelt összehasonlítások eredményeképp mégis a következők fogalmazhatók meg: Álláshirdetések: • Az álláshirdetések egy nem elhanyagolható százalékában az egyetemi és a főiskolai végzettség, illetve a diploma szakterülete megnevezésének elmaradása felveti a diplomák vertikális, illetve horizontális konvertálhatóságának kérdését. A munkaadói oldalról: a „Mindegy, milyen, csak diplomája legyen!” – gondolatot. • Mind az országos, mind a nyugat-magyarországi régió megyéinek kutatási mintájába került, illetve e régió megyei lapjainak hasábjain megjelent toborzásokban keresettnek mutatkozott néhány a műszakiak, illetve a gazdaságiak csoportjába sorolt foglalkozás. Nagyok azonban a két országos minta, valamint a régiós minták (HVG, megyei lapok) közötti különbségek, amik felhívták a figyelmet a kisebb területi egységek szerinti megközelítés szükségességére. • Az elemzések azt tükrözik, hogy nem elég a felsőfokú végzettség. Szükség van egyéb tudásra is, különösen az idegennyelv-ismeretre, számítástechnikai kompetenciákra, több

éves

szakmai-/munkatapasztalatra,

egyéb

dokumentált

tudásra,

munkatevékenységgel kapcsolatos, valamint munkáltatóhoz, munkatársakhoz fűződő viszonyt prognosztizáló kompetenciákra. A diplomán kívül igényelt tudáselemek súlya szakterületenként jelentősen eltérő, ezért hiba a munkáltatói igények homogénként kezelése. A kutatási eredmények összevetésével mégis felvázolható az ideális diplomás álláskereső kvalifikációrepertoárja. További kutatásokra lenne szükség annak felderítésére, hogy a „plusz” tudás igénye reális-e, vagy talán épp a diploma érétkének inflálódásáról van szó? Itt felvetődő kérdés továbbá, hogy ezeknek a tudás-/személyiségelemeknek a fejlesztése mennyiben tekinthető az egyes oktatási szintek, felnőttképzés, a munkahely, a család avagy az egyének feladatának. • Oktatásgazdaságtani elméletek szerint a munkáltató által nyújtott kompenzáció vagy másképpen juttatások fontos szerepet töltenek be a munkát keresők döntéseiben. A „Hazatérés” kutatási eredményei arra utaltak, hogy a hirdetésekben a munkaadók kevésbé éltek a kereslet árjelző szerepével. Munkáltatói – szakértői tapasztalatok: • A munkáltatók és a szakértők által jelzett, konkrét foglalkozásokat érintő kereslet megítélésében nem egységesek a vélemények sem a két csoportot, sem csupán a szakértői tapasztalatokat feltáró kutatásokat összevetve.

168

• A pályakezdőknek kínált átlagos bért és a két év után várható átlagos bérnövekedést mint az adott foglalkozás iránti kereslet jelzőjét tekintve csupán az állapítható meg nagyobb bizonyossággal, hogy az induló és két év munkaviszonyt követő átlagos bér legalacsonyabb

végpontján

elhelyezkedő

foglalkozáscsoportokban

mutatkozott

nagyobb, a legmagasabb végpontján kisebb fokú stabilitás. Ennek ellenére az előbbiek, a diplomásokat célba vevő álláshirdetés-elemzések, a vállalati – pályakezdő diplomásokra vonatkozó – és a szakértői vélemények a heterogén vizsgálati paraméterek alapján igazolták néhány szakma keresettségét. • A munkakör-betöltési problémák esetében a leggyakoribb gondot a kevés jelentkező, a nem megfelelő tudás, a nyelvtudás és a gyakorlat hiánya jelentette, de többször megjelent a pályakezdők alacsony mobilitási hajlandósága és a munkavállalók bérigénye és a munkaadók erre vonatkozó ajánlata közötti különbség is. • A pályakezdő diplomások alkalmazását elutasító munkáltatók leggyakoribb indoka az volt, hogy nincs szükség új munkaerőre. Jelentős arányban előfordult a gyakorlott munkaerő iránti igény, és kisebb, de nem elhanyagolható mértékben a rossz tapasztalat. A pályakezdők alkalmazását nem tervezők estében felmerült a költségspórolás indoka is, ami felveti a vállalati munkaerő- és bérpolitika vizsgálatának szükségességét. • A munkáltatók általában nem tettek különbséget a főiskolai és az egyetemi diploma között. Az álláshirdetéseket elemző, vállalati–szakértői tapasztalatokat feltáró kutatások nem fedik teljesen egymást (eltekintve most a célcsoportok, időbeli stb. különbségétől) a diplomásoktól elvárt kompetenciákat illetően. Összevetve az újsághirdetések, vállalati felmérések, szakértői megkérdezések fontosnak tartott kompetencia-metszetét a vállalati készségigény felméréssel, csupán a szakmai (elméleti és gyakorlati) ismeret jelent meg közös elemként. Vagyis a kutatásokban megragadottak

a

legtipikusabbaknak.

készségigény Utóbbi

felmérés

eredményei

tükrében

szerint

nem

többségében

nevezhetők

a

konkrétan

a

munkavégzéshez szükséges kompetenciák iránti igények a hangsúlyosak, miközben kevésbé jeletek meg a vállalati kultúrához, tudástársadalomhoz kapcsolódó, EU által megfogalmazottak. A leggyakrabban hangoztatott diplomásokkal szembeni általános elvárások tehát nem olyan egyértelműek. Ugyanekkor a készségigény tanulmány arra is rámutatott, hogy a munkaadók akkori munkavállalói emberképe nem nevezhető épp korszerűnek.

169

• Öt szempontból öt ország átlagához viszonyítva a hazai vállalatok pályakezdő diplomásokkal való átlagos megelégedettsége több adatsor alapján is negatívabb. Ennek miértjének feltárására további vizsgálatokra lenne szükség. • A kutatásokban megkérdezett munkáltatóknak hiányos volt, sőt többségében hiányzott a kapcsolata a felsőoktatással. • A leggyakoribb vállalati képzési igények tartalmilag a szakmára és az idegen nyelvre irányultak. Formájukat tekintve, a továbbképzések igényének mértéke meghaladta az átképzésekét. A vállalati méretkategóriát tekintve a legjelentősebb képzőként a 250nél több alkalmazottal rendelkező, tulajdonforma szerint a többségi vagy teljes mértékben külföldi tulajdonban, területileg a közép-magyarországi régióban levő cégek jelentek meg. Végül az elemzések két fő tanulsága az, hogy a keresleti oldal nagy időbeli – így rövidtávon kiszámíthatatlanságot – és területi változékonyságot mutat a kutatások tükrében.

170

2. 4. A kínálati oldal a kutatások tükrében Ebben a fejezetben a kínálati oldal kerül elemzésre. Az áttekintet tanulmányok, kutatások a következő három fókusz köré rendeződnek: a felsőoktatás képzésszerkezete a bolognai folyamat előtt, a diplomás túlképzés megnyilvánulásai, a friss diplomások munkaerő-piaci helyzete. Az első azért lényeges, mert feltárásával közvetett képet kaphatunk a diplomás kínálat mennyiségéről, szerkezetéről. A második segítségével kirajzolódnak a megnövekedett kínálat tulajdonságai, viselkedésének sajátosságai, míg a harmadik már közvetlenül magát a felsőfokú végzettségű kínálatot elemzi. Az előző fejezethez hasonlóan itt is röviden bemutatjuk a kutatások főbb eredményeit, élünk a munkákban nem elemzett, de a témánkhoz kapcsolódó adatok vizsgálati lehetőségével, továbbá megkíséreljük résztémánként párhuzamba állítani az eredményeket. 2. 4. 1. A felsőoktatás képzés-szerkezete a bolognai folyamat előtt A felsőoktatás szerkezetét több szempontból vizsgáló tanulmányok közül a témánknak megfelelően döntő súllyal a vertikális (képzési szint) és a horizontális (képzési irányok, szakterületek) megközelítések relevánsak. Ezeknek három vizsgálati módja terjedt el: a hazai felsőoktatás nemzetközi összehasonlítása (komparatív vizsgálatok), a felsőoktatás és a gazdasági fejlettség összefüggésének elméletére alapozott

kutatások,

az

oktatásgazdaságtani

munkaerő-szükségleten

alapuló

megközelítés. Képzés-szerkezet a komparatív vizsgálatokban. Hazai felsőoktatási rendszerünk megismerése nem nélkülözheti a történeti fejlődés perspektíváját, hiszen napjainkban a komparatív vizsgálatok által feltárt különbségek alapvetően a múltban gyökereznek. Felsőoktatásunk második világháború utáni vázlatos történetének áttekintésében főleg Ladányi Andor munkái nyújtottak a témánkhoz illő szemléletű képet. Az ötvenes évek elején Szovjet minta alapján „az erőltetett ütemű felhalmozáson és iparosításon alapuló felzárkózási politika szerves részeként” (Ladányi 1992: 9) indult meg a hallgatói létszám ugrásszerű növelése az akkori államszocialista országok többségében, megelőzve ezzel az északi és nyugati európai országok felsőoktatási expanzióját. A túlzott mértékű fejlesztési ütem és a nyomában keletkező feszültségek és 171

problémák

1954

után

a

hallgatói

létszám

jelentős

arányú

visszaszorítását

eredményezték. A politika a hatodik évtized elején az ütemnövekedési program és a munkaerőhiány hatására a fejlett országok utolérését és teljesítményének felülmúlását hirdette meg mint célt, mely ismét a hallgatói létszám növelése irányába hatott. A hatvanas évek közepét azonban ismét a létszámok visszafogása, illetve helyenként csökkentése (ld. Csehszlovákia, Magyarország) jellemezte. A hetedik évtized első felében a növekvő létszám már csak néhány szocialista országban volt jellemző (pl. Lengyelországban). A fejlett országok többségében a felsőoktatás expanziója eközben a hatvanas években bontakozott ki különböző intenzitással és ütemkülönbséggel. (Ladányi, 1992; 1999) A hetvenes évek világgazdasági válsága mindkét ország-csoportot érintette, azonban hatásaiban a szocialista gazdaság sajátosságai miatt erőteljesebben hatott az előbbiekre. Mindenhol csökkent a hallgatók arányának növekedési üteme, ám, ez erőteljesebben mutatkozott a szocialista országokban. Sőt az időszakban Bulgáriában és Magyarországon a hallgatók arányának csökkenése volt megfigyelhető. A következő évtizedben a nyugati és északi országokban a felsőoktatást ismét a felgyorsult fejlődési ütem jellemezte, míg a másik csoportban egy-két kivételtől eltekintve csökkent a hallgatói létszám, mely az évtized második felében az előbbiek körében ismét mérsékelt ütemű fejlődésbe, míg nálunk stagnálásba ment át. (Ladányi, 1992) A fentiekben vázolt hallgatói létszámfejlődési ütemen kívül az államszocialista országok abban is eltértek a nyugati, illetve északi országoktól, hogy többségüket specializált egyetemi szintű felsőoktatási hálózat jellemezte. Nem alakultak ki multidiszciplináris egyetemek, melyek a tudomány- és képzési ágak széles körét fogták át, hanem épp ellenkezőleg: az adott képzési ág, vagy annak része képezte egy-egy intézmény profilját. A felsőoktatás mennyiségi fejlődését a hetvenes évektől vizsgálva Ladányi megállapította, hogy a hallgatók és az oklevelet szerzetteknek a népességhez, a 20-24 éves népességhez viszonyított arányát, valamint a százezer lakosra jutó oklevelet szerzettek számát tekintve a szocialista országok a sor második felében, illetve a lista végén foglaltak helyet. A százezer lakosra jutó oklevéllel rendelkezők száma szempontjából jobb pozíció jellemzi a szocialista országokat, mert a másik országcsoportba

172

tartozók

esetében

jelentős

lemorzsolódási

(drop-out)

arányokat

regisztráltak 111 a különböző tagozatokon. A hozzánk hasonló országokban ez a probléma inkább csak a munka melletti tanulást érintette nagyobb arányban. A másik oka az eltéréseknek, hogy a nyugati országokban az egyetemi képzés egyes szakágakban meglehetősen hosszú, s a hallgatók tanulmányaikat fokozódó mértékben meg is nyújtották. (Ladányi, 1992; 1999) Hazánkban a rendszerváltást követően megindult expanzió harminc éves késéssel jelent meg, s fele annyi idő alatt valósult meg, mint a fejlettebb országokban. További különbség, hogy ez a folyamat nálunk a gazdasági visszaesés időszakában valósult meg (Hrubos, 2000), miközben a fejlett országok felsőoktatási expanziójának alapját a gazdasági növekedés, s mint a gazdaság alapja az emberi tőkébe történő nagyobb mértékű beruházás 112 , a társadalmi változások, a fokozódó mobilitás képezte. (Ladányi, 1992) A fentiek alapján tehát a hetvenes évektől kezdődően válik karakteresen szét az államszocialista és a fejlett ipari országok felsőoktatásnak fejlődési trendje. A felsőoktatás expanziója a hallgatólétszám, s ezzel együtt a diplomát szerzők arányának növekedésén túl azonban magát a felsőoktatási intézményrendszert is érintette. A rendszerben a vizsgált időszakban megindult a diverzifikáció, illetve megindult az intézményrendszer differenciálódása. (Ladányi, 1992; 1999) 113 111

1996-os tizenkét fejlett európai országra vonatkozó OECD adatok szerint a drop-out arányok magasak: négy-négy országban 30 % alatti, 30-40 % közötti, illetve 40 % feletti. (Ladányi, 2000) 112 A ’60-70-es években az expanziót a költségvetési támogatás kiterjedése kísérte. A 80-as években az olajválság hatására beköszöntő gazdasági recesszió időszakában olyan közösségi finanszírozási reformok bontakoztak ki, melyek biztosították a szerényebb, de növekvő gazdasági kondicionálást. Magyarországon a folyamatot a 90-es évek elején költségvetési támogatásnövekedés, majd ezt követően annak stagnálása kísérte végig. Összehasonlításban a támogatások GDP-hez mért aránya pedig az OECD átlag alá esik. (Polónyi, 2000) 113 Hrubos Ildikó tanulmányában felhívta a figyelmet a két fogalom különbségére Huismanra (1995) hivatkozva: „Biológiai és szervezetszociológiai háttérből kiindulva megtörtént a két alapvető -és egymástól nehezen elhatárolható- fogalom definiálása. E szerint a differenciálódás olyan folyamatot jelent, amelynek során a korábban egységes egészen belül különböző részek jönnek létre. Tehát a folyamat az „egészet” érinti. A diverzifikálódás viszont a „részek” együttesének jellegére vonatkozik, arra utal, hogy a részek egymáshoz való viszonya változik, távolságuk, eltéréseik növekednek, egyre többfélék lesznek.” (Hrubos 2000: 13) „A differenciálódás egyik látványos megnyilvánulása, hogy az oktatási programok széles skálája alakult ki a tanulmányi idő hosszúsága és a képzés irányultsága szerint. A nagy növekedés első szakaszában az egyetemek mellett megjelent a rövidebb (3-4 éves) oktatási ciklusú főiskola, majd tovább szélesedett a skála. Az 1980-as évektől a kontinentális Európában is kiépült a korábban ismeretlen PhD képzés, a rendszer másik végpontján pedig sok helyen kiépítették és a harmadfokú képzés szabályos elemévé emelték a rövid (2 éves) felsőfokú szakképzést.” (Hrubos 2000: 14) A rövid idejű képzési formák a hatvanas évek végén a hetvenes évek elején nagy számban jöttek létre. Terjedésüket segítette, hogy a fenntartó oldaláról olcsóbb, a munkaerőpiac szempontjából gyakorlatiasabb képzést nyújtottak, mint a hosszabb tanulmányi idejűek. A társdalom szempontjából pedig hozzáférhetőbbek voltak, így szélesebb társadalmi rétegek számára biztosítottak továbbtanulási lehetőséget. Alapvetően két modell szerint rendeződtek: általánosabban elterjedt az ún. differenciált, duális, másképpen bináris rendszerben, illetve lineáris vagy több fokozatú modellben. Az előbbiben az egyetemek mellett a rövidebb idejű, gyakorlatra orientált képzést nyújtó szektor széles hálózata a

173

A képzési szintek oldaláról vizsgálva ezeket a trendeket, megállapítható, hogy a hetedik évtized első felében az országok többségében a nem egyetemi szinten jelentősebb volt a fejlődési ütem. A hetvenes évek második felében és a nyolcadik évtizedben a fejlett ipari országok egy részében az előbbihez hasonló, a másik részében pedig éppen az egyetemi szintű képzés növekedése volt nagyobb mértékű. A posztszocialista országok többségében ugyanekkor a nem egyetemi szint jelentősége csökkent, 114 majd némi fáziskéséssel hasonló általános megállapítások tehetők a diplomát szerzettek számára és a diplomák képzési szintjére vonatkozóan. 115 (Ladányi, 1992) A képzési ágak szerinti hallgatói arányokat tekintve a hetvenes évek közepéig, hasonlóan a többi volt szocialista országhoz, a magyar felsőoktatást a mezőgazdasági és a műszaki képzés túlsúlya jellemezte. A demográfiai hullámra (nagy létszámú korosztályok születésére) felkészülve az állami irányítás megnövelte a pedagógusképzés súlyát, amely a nyolcvanas évekre domináns ágazattá vált, miközben továbbra is alacsony arányt képviselt a közgazdasági, a humán és a természettudományi képzés. (Ladányi, 2000) 1980 körül az ezer foglalkoztatottra jutó diplomás szakember szakterületi megoszlását tekintve, hazánkat hét országhoz 116 hasonlítva a műszaki és az orvos, fogorvos végzettségűek esetében az élmezőnybe tartozott. Vámos Dóra elemzése szerint a jogi foglalkozásúak aránya jóval alacsonyabb valamennyi vizsgált országban, mint a jogi végzettségűeké. Ez azzal magyarázható, hogy az ilyen végzettséggel rendelkezők nagy arányban képesek nem kifejezetten jogászi munkaköröket betölteni. Példaként említette a közigazgatási, gazdasági-menedzseri, politikához kötődő állásokat. (Vámos: Foglalkoztatási előrejelzések használhatósága) domináns, míg az utóbbiban egymásra épülnek a programok. (Hrubos–Polónyi, 2001) „Az egyre komplexebbé válás egyértelmű jele, hogy a különböző végzettségi szinteket (fokozatokat) képviselő programokat egyetemi és nem egyetemi státuszú intézmények is meghirdetnek. Tehát az intézmények hierarchikus rendet követő szektorai közötti határok elmosódóban vannak és elsősorban a kutatói pályára felkészítő PhD programok tekintetében maradnak meg (amennyiben azokat csak egyetemi státuszú intézmények hirdethetik meg).” (Hrubos Ildikó (2002): A rövid idejű felsőfokú szakképzés létrejötte és szerepének alakulása – nemzetközi tendenciák. In Ismeretlen szakképzés. Új Mandátum, Bp., Idézi: Hrubos 2000: 14) A differenciálódás technikai értelemben is megvalósult a részidejű képzések megjelenésével. 114 Ennek okait ld. részletesebben Ladányi, 1992. 115 Meghatározó jelentőségű a felsőoktatás rendszere, különösen a vertikális tagozódása. A felsőfokú oklevelet szerzettek számának aránya az össznépességhez viszonyítva azokban a fejlett ipari országokban a legnagyobb a nyolcvanas évek statisztikai adatai alapján, ahol a leginkább megvalósult a felsőoktatásban a diverzifikálódás és differenciálódás, s ahol a rövid idejű képzési formáknak a legnagyobb a súlya. (Ladányi, 1992) 116 NSZK, Nagy Britannia, USA, Franciaország, Belgium, Finnország, Ausztria.

174

A rendszerváltást követően az expanzió különböző mértékben érintette a vizsgált irányokat. A legintenzívebb expanzió a gazdálkodási és a humán területen zajlott és zajlik. Ugyanekkor kevésbé érintett maradt az orvosi-egészségügyi képzés. Komparatív szempontból nagyon magas arányú maradt a pedagógusképzés, továbbra is elmaradt a természettudományos képzés, s fejlődése ellenére, még mindig kis arányú a gazdálkodási terület. Ladányi megállapítása alapján, felsőoktatásunkban a leginkább elterjedt képzési szint a főiskolai lett, különösen a nem nappali rendszerű oktatás területén. 117 (Ladányi, 2000) Ladányi (Ladányi, 1996) 16 európai ország 118 statisztikai adatait összehasonlítva elemezte az I. évfolyamra felvett-, a képzésben résztvevő hallgatók, az oklevelet szerzettek számát, a felsőoktatás horizontális (szakmai) és vertikális (képzési szintek) szerinti struktúráját a kilencvenes évek első felében. A diplomával rendelkezők arányának módosulásáról Révész András tanulmánya (Révész, 1996) alapján a 2. 3. keresleti oldalt feltáró fejezetben már szerezhettünk más formában információkat, így itt a hallgatói létszám szerinti változásokra érdemes fókuszálni. A ’90-es évek első felében a hallgatólétszám növekedése a vizsgált országok közül Magyarországon és Lengyelországban volt a legjelentősebb, amit a fejlett országhoz képest megkésett expanzió magyaráz. Az első évfolyamra felvett hallgatók létszámát tekintve Magyarország ugyancsak az élmezőnyben, míg a diplomát szerzettek számát

tekintve

a

fáziseltolódás

és

a

megkésett

expanzió

következtében

természetszerűleg hátrébb, a középmezőnyben helyezkedett el. A felsőoktatás horizontális struktúráját illetően az előző évtized elejei adatok azt mutatták, hogy a vizsgált országok többségében a legnagyobb szakirányt a maga 20-32 %-ával a közgazdasági-társadalomtudományi szakterület alkotta. Magyarországon, Csehországban, Finnországban és Franciaországban e szakterület aránya kisebb volt. A vizsgált fél évtizedben azonban a szakterülethez tartozó képzésekben való részvevők száma – Lengyelország, Dánia mellett – hazánkban nőtt a legnagyobb mértékben. A második legnagyobb területet 15-25 %-kal a műszaki képzés alkotta, melyben Lengyelország és Spanyolország mellett hazánkban volt a legnagyobb a képzésekben résztvevők számának növekedése. E képzésterület aránya 1990-től az országok felében csökkent. 117

Az alapképzést vizsgálva a 2000/01-es tanévben a hallgatók 62,3 %-a, ebből nappali tagozatos 48,2 %. (Ladányi, 2000) 118 Ausztria, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Lengyelország, Magyarország, Németország, Olaszország, Spanyolország, Svájc, Svédország, Szlovénia.

175

A pedagógiai képzést alapvetően meghatározza a pedagógusképzés rendszere, melynek két tipikus modellje alakult ki. Az ún. követő modell (upper secondary consecutive), amelyben a „középiskola felső tagozata tanárainak egy-két éves elméleti és gyakorlati pedagógiai képzésére csak a humán, illetve a matematikaitermészettudományi szakmai diploma megszerzése után kerül sor” (Ladányi 1996: 164), így méretei kisebbek, mint a hazánkban is alkalmazott ún. párhuzamos (concurrent) modell, amelyben a tanulmányok alatt együtt halad a szaktudományi és a pszichológiai, pedagógiai, módszertani, gyakorlati képzés. A pedagógiai képzés aránya az elemzett európai országok között Magyarországon volt a legnagyobb, meghaladta a 30 %-os arányt, míg a többi országban nem érte el a 20 %-ot. A hallgatói létszám növekedési üteme az Egyesült Királyságban és Magyarországon volt a legnagyobb. A humán szakos képzés, melyet az előbb említett pedagógusképzés-modellek szintén befolyásolnak, hallgatói aránya körülbelül 15 %-os volt. Legmagasabb arányát Olaszország és Dánia, a legalacsonyabbat a párhuzamos pedagógusképzésű posztszocialista országok könyvelhették el. A felvételi keretszámok feloldása után azonban Magyarországon majdnem tizenegyszeresére nőtt. A matematikai-természettudományi képzés átlagos aránya szintén 15 % volt. A rendszerváltozást követő időszakban a volt államszocialista országokban is növekedett e terület aránya, de még így is megelőzte őket az országok többsége. Az orvosiegészségügyi képzés arányainak értelmezéséhez szükséges az egészségügyi képzés diverzifikáltságának figyelembevétele. Az eltérések figyelembevételével Ladányi megállapította, hogy a képzés hallgatólétszámon belüli aránya Finnországban és Svédországban volt a legnagyobb. „Az oklevelet szerzettek között három országban – Finnországban, Lengyelországban és Olaszországban – e képzési ág aránya a legnagyobb, az első országban a paramedikális, a két utóbbiban pedig a posztgraduális képzés jelentős mértéke következtében.” (Ladányi 1996: 166) Hazánk e területen a középmezőnyben helyezkedett el az időszakban. A jogi képzés arányának változása jelentősen eltért az egyes országcsoportokban. A fejlett országok egy részében csökkent a joghallgatók, illetve az ezen a területen oklevelet szerzettek száma, miközben a volt szocialista országokban ’89-et követően jelentősen megugrott. Például Lengyelországban több mint száz, hazánkban és Csehországban több mint ötven százalékkal. A mezőgazdasági képzést illetően megállapítható, hogy a volt szocialista országokban e képzési terület aránya magas volt:

176

a hallgató létszámot és az oklevelet szerzettek számát tekintve Csehországban és hazánkban a legmagasabb. A felsőoktatási rendszerek vertikális struktúrájának szakterületek szerinti összehasonlítása Ladányi Andor alapján 119 az egyes szinteken diplomát szerzettekre korlátozódik.

A

közgazdasági-társadalomtudományi

képzést

tekintve

a

rövid

tanulmányi idejű (post-secondary és 3-4 éves főiskolai szintű) képzés aránya Magyarországon meghaladta a 60 %-ot, s ezzel az első öt ország között foglaltunk helyet. A műszaki képzést illetően hasonló megállapítást tehetünk: itt hét országban nagyobb a diplomát szerzettek aránya, mint 60 %. A pedagógusképzés szintek szerinti arányát alapvető meghatározó tényező az, hogy a képzés milyen mértékben vált egyetemi szintűvé. A magyar adatok azt mutatták a többi ország adatainak viszonyrendszerében, hogy nálunk arányait tekintve Hollandiához, Spanyolországhoz hasonlóan a főiskolai szint a domináns, míg Ausztriában, Dániában, Svédországban a post-secondary szint dominanciája a jellemző. Az orvosi-egészségügyi képzési terület szintenkénti arányát alapvetően a paramedikális képzés és a posztgraduális szint léte és méretei határozták meg. Ezek jelentős különbségei miatt országonként szórt képet mutatott

az

egyetemi

szintű

képzés

aránya.

A

mezőgazdasági

szakterület

(Görögországot, Hollandiát kivéve) alapvetően nagyobb súllyal képviseltette magát az egyetemi szinten. Ladányi összegzésként a következőt fogalmazta meg: „Magyarország helyezése a felsőoktatásnak a hetvenes évektől a nyolcvanas évek végéig tartó stagnálása miatt romlott, hazánk azonban még így is megelőzi a nem vagy kevésbé diverzifikált képzési struktúrával rendelkező országokat (Ausztriát, Csehországot, Olaszországot), de lemarad a nyugat- és észak-európai országok többsége mögött” (Ladányi 1996: 168) a 20 éves korú és idősebb népességen belül a felsőfokú képzettségűek arányát és a felsőfokú képzettségű aktív keresőknek a gazdaságilag aktív népességhez viszonyított arányában. 2003-as tanulmányában Ladányi a múlt század utolsó évtizedében a felsőfokú képzettségű szakemberállományt a fentiektől részben eltérő ország-csoportban vizsgálta. 120 Az elmúlt évtizedben jelentősen megnőtt a felsőfokú végzettséggel 119

Az egyes szintek besorolási és általában a felsőoktatás komparatív statisztikáinak módszertani kérdéseit részletesen ld. Ladányi, 1996. 120 Ausztria, Belgium, Csehország, Dánia, Egyesült Királyság, Finnország, Franciaország, Görögország, Hollandia, Írország, Magyarország, Németország, Norvégia, Olaszország, Portugália, Spanyolország, Svájc, Svédország.

177

rendelkező összes és gazdaságilag aktív népesség száma. Magyarországon a 25 éven felüli felsőfokú képzettségűek népességen belüli aránya a megfelelő korú össznépesség százalékában 18 európai ország között a 13., majd a 15. helyet foglalta el (döntően 1999-es adatok alapján). A vizsgáltak között az aktív keresők számát és ennek az aktív kereső népességhez viszonyított arányát tekintve (döntően 2000-es adatok alapján) 23 ország 121 között a 16., 22 ország 122 között a növekedés mértéke alapján a 19. helyen állt. Az északi és egyes nyugati országok előbbi szempontok szerinti kedvezőbb helyzetét Ladányi Andor azzal magyarázta, hogy ezekben az országokban -hozzánk képest- korábban, már a hatvanas években megkezdődött a felsőoktatás expanziója, s ezekben az államokban volt a legerőteljesebb a felsőfokú képzés diverzifikációja, valamint a legnagyobb a rövidebb tanulmányi idejű képzési formák aránya. A felsőfokú végzettségű aktív keresők képzés szintje szerinti megoszlását tekintve az erősen diverzifikált felsőoktatási rendszerrel rendelkező országokban (pl. Belgiumban, Írországban, Svédországban) a rövidebb tanulmányi idejű képzettségűek (az ISCED 5-ös szint) aránya 50 % feletti. A legalacsonyabb ez az arány azokban az országokban, ahol a felsőoktatási expanzió később indult meg, illetve ott, ahol kevésbé diverzifikált a rendszer (pl. Lengyelország, Olaszország). 123 Magyarország a sorban a maga közel 60 %-os főiskolai diplomás arányával előkelő helyet foglalt el (döntő részben 2000-es adatok alapján). Az oklevelet szerzettek képzési ágak szerinti megoszlását tekintve 1990 és 2000 között a legnagyobb mértékben a gazdasági képzettségűek száma és aránya nőtt meg a vizsgált országokban. Ezen kívül az átlagos növekedést meghaladta még az egészségügyi és szociális végzettségűek száma. Csökkent azonban a pedagógiai képzettségűek növekedési üteme. (Ladányi, 2003) Polónyi István az 1990 és 2003 közötti időszak OM Statisztikai kiadványainak tanulmányozása alapján megállapította, hogy a nappali tagozatos hallgatólétszám közel háromszorosra (283 %), a részidős hallgatólétszám pedig hatszorosára (606 %), az összhallgatói létszám pedig közel négyszeresére (378 %) növekedett. A 2001-es OECD felsőfokú végzettségűek 25-64 éves népességen belüli arányát tekintve 22 ország között

121

Az országok listája kiegészült Bulgáriával, Horvátországgal, Lengyelországgal, Romániával és Szlovéniával. 122 Hiányzott Lengyelország megfelelő adata. 123 Hasonló megállapítás fogalmazható meg az Education at a Glance 2003. 2001-es felsőfokú végzettségűek 25-64 éves népességen belüli arányai alapján. (Polónyi, 2004a)

178

Ausztriával „holtversenyben” a 15-16. helyen osztoztunk a magunk 14 %-ával. 124 (Polónyi, 2004a) A 1991-2001 közötti, 25-34 éves népességen belüli diplomás arányváltozás sajátosságai alapján az elemző a vizsgált 22 országot a növekedési ütem és növekedési mérték alapján csoportosította. Eszerint az egyik póluson elhelyezkedő Csehországra, Mexikóra, Szlovákiára valamint Magyarországra alacsony diplomás arány és alacsony növekedési ütem jellemző. 125 (Polónyi, 2004a) Polónyi egy másik tanulmányában közölt adatai alapján (Polónyi 2004b: 23; Polónyi 2005c: 14; ld. 6. melléklet) felsőoktatásunk vertikális szerkezete szerint vizsgálva a hallgatói részvételt, jelentős eltéréseket találunk az OECD országokkal összehasonlítva. Az OECD és a fejlett országok átlagtól hazánkban elmaradt a 3-4 éves képzésben

részvevő

hallgatók

korosztályi

arányának

átlaga.

Ugyanekkor

felsőoktatásunk kiterjedése alapvetően a 3-4 éves programok arányának növekedésével valósult meg, miközben a fejlett országokban a 3-4 éves, illetve rövidebb tanulmányi idejű képzések alkották az összes részvétel körülbelül 84 %-át az Education at a Glance 2000 adatai alapján. Az összes felsőfokú részvételből a rövid képzési idejű programok közel 33 %-kal, a 3-4 évesek 51 %-kal részesedtek. Hazánkban 50 %-ot jelentett a két csoport együtt. Ebből a rövid képzési idejű – Polónyi számított adata alapján – nem érte el az egy százalékot. Az öt vagy hosszabb képzési idejű programok az OECD átlag szerint közel 17 %-ot tettek ki, amíg nálunk 50 %-ot. Tehát „(…) a felsőoktatás hazai kiterjedése a 3-4 éves és az 5-6 éves programokon résztvevők számának növekedésével zajlott le, a rövid idejű képzés pedig csak az utóbbi időben alakult ki.” (Polónyi 2004b: 22) Ezek az arányok tehát igazolják a vertikális struktúra szerkezetének torzulását. 126 A 124 125

Szélsőértékek: Írország 36 %, Portugália, Törökország holtversenyben 9 %. 2001 alacsony arány (<18%)

2001 közepes arány (19-37 %) Németország, Görögország, Izland, Svájc, Hollandia, Dánia, Új-Zéland

2001-ben magas arány (> 38 %)

10 éves Finnország, USA, Csehország, Szlovákia, növekedés Japán Mexikó, Magyarország 30 % alatt Belgium, 10 éves Portugália, Egy. Királyság, Ausztrália, Norvégia, Korea, növekedés Lengyelország Svédország 31-60 % Kanada 10 éves Olaszország, Ausztria, Franciaország., Írország növekedés Törökország Spanyolország. 61 % felett Forrás: Polónyi István (2004): A diplomások foglalkoztatási jellemzőinek alakulása a tömegesedéssel. [online] Hazánk Tája [2007. 01. 02.] http://www.ph.hu/ph/mf/24.05/09.html 126 Az élethosszig tartó tanulás megvalósításáért az OECD ajánlást dolgozott ki a az egyes képzési fokozatok kívánatos részvételi arányára vonatkozóan. „A javaslat szerint a 18 éves korosztály 90 %-ának

179

megadott adatok szerint nemzetközi összehasonlításban szerkezetünk a posztszocialista országok közül leginkább Lengyelországéhoz hasonló. Az OECD országok átlagával és néhány hozzánk hasonló fejlettségű 127 , valamint nálunk fejlettebb ország 128 felsőoktatásának 1999/2000-es tanévében regisztrált szerkezetével összehasonlítva a hazai felsőoktatásban résztvevő hallgatók horizontális megoszlását (Polónyi 2005c: 16, ld. 7. melléklet) a főiskolai és egyetemi szintű képzés következő területein mutatkozott többlet részesedési arány Polónyi (Polónyi, 2005c) adatai szerint: oktatás (2-7 % (a hozzánk hasonlók–OECD átlaghoz képest)), 129 társadalomtudományok, üzlet, irányítás és jog (2-7 % (az OECD és a fejlettebb országok átlagához képest), 130 mérnöki, gyártás és építészeti tudományok (36 % (OECD átlaghoz képest 4 %)), agrár (1-2 % (az OECD átlaghoz és afejlettebbekhez képest)). Ugyanekkor alacsonyabb arányt képviseltek a humán tudományok és művészetek (3 %), 131 az egészségügyi és jóléti ellátás (4-10 %-kal (az OECD átlaghoz és a fejlettebbekhez képest)), az élet- (1-3 %-kal (OECD átlaghoz képest 3 %)), a fizikai- (2 %-kal), a matematikai és statisztikai (1 %-kal), valamint a ’számítógép tudományok’ (1 %-kal) terület. A szolgáltatás terület körülbelül megfelelt az átlagoknak. A post-secondary képzés nemzetközi összehasonlítása alapján Polónyi e képzési szinten elsősorban az egészségügyi és jóléti, a számítógép-tudományi, oktatási és humántudományi területeken javasolt bővítést. 2002-es OECD adatokra alapozva Polónyi és Timár egy másik tanulmányában (Polónyi–Timár, 2005) a felsőfokú végzettségűek (egyetemi, főiskolai és felsőfokú szakképzés együtt) szakterületi megoszlását az orvos és egészségügyi, a műszaki, agrár, számítástechnikai és természettudományos, valamint a pedagógus, bölcsész és egyéb társadalomtudományok felosztásban vizsgálta. A közzétett adatok alapján az első szakterületi csoportban az OECD átlaghoz viszonyítva a legjelentősebb az elmaradásunk (mintegy 13 %-os), a második csoport közel megegyezik az átlaggal, míg kellene befejeznie a középiskolai tanulmányokat. A 30 éves korosztály 25 %-ának be kellene fejezni egy harmadik szintű posztszekundér programot, 30 %-uknak be kellene fejezni egy rövid egyetemi szintű (BSc) programot, és 13 %-a egy hosszú egyetemi szintű (MSc) programot. Az alacsony végzettséggel rendelkező felnőttek 20 %-ának részt kellene venni minden évben az alapozó felnőttoktatásban, a tartósan munka nélkül lévő felnőttek 100 %-ának pedig ugyancsak minden évben átképző programokban. A foglalkoztatottak 40 %-ának kellene részt venni minden évben a munkájához kapcsolódó képzésben.” (Polónyi 2004b: 29) 127 Spanyolország, Törökország, Csehország, Lengyelország. 128 Egyesült Királyság, Hollandia, Norvégia, Svédország. 129 Az ezen a területen résztvevő hallgatók aránya megfelelt a nálunk fejlettebb országok átlagának. 130 Körülbelül megfelelt a hozzánk hasonlók átlagának. 131 A hozzánk hasonló fejlettségű, illetve fejlettebb országok átlagához viszonyítva kb. 1%-os többletet mutatott.

180

a harmadik területen jelentős (kb. 13 %-os) többlet végzettségűvel rendelkeztünk. Az elemzett országokból képzett Kelet-Közép-Európa, Dél-Európa, Nyugat-Közép-Európa, Nyugat-Európa, Észak-Európa, Egyesült Államok és társai, valamint az ázsiai fejlett országok csoportjának átlagához viszonyítva is jelentős az orvos és egészségügyi végzettségűek arányának elmaradása hazánkban. A képzett sorban az utolsó helyet foglaltuk el. Messze az átlag alatti az e területen végzettek aránya a dél-európai és az észak-európai

országokban

is.

A

műszaki,

agrár,

számítástechnikai

és

természettudományos felsőfokúak arányát tekintve az ázsiai fejlett- és az észak-európai országok átlaga után a harmadikak vagyunk, megelőzve az összes többi csoportátlagot. A pedagógus, bölcsész és egyéb társadalomtudományos felsőfokú végzettségek arányát tekintve csak a dél-európai ország-csoport átlaga előzött meg bennünket. A vizsgált sajátosságok tekintetében a legnagyobb hasonlóságot az észak-európai, majd pedig a dél-európai országokkal mutattuk. E szakterületi felosztás alapján jelentősnek mutatkozott az eltérésünk a posztszocialista országok csoportátlagától. A felsőfokúak közül az egyetemi végzettségűek aránya alapján az első szakterületcsoportban az OECD átlaghoz viszonyítva körülbelül 3 %-os, a másodikban közel 10 %-os elmaradással, az utolsót tekintve 14 %-os túlkínálattal rendelkeztünk. Az egyes ország-csoportok átlagát vizsgálva az orvosi, egészségügyi szakterületen végzettjeink aránya csupán az ázsiai fejlett országok, illetve a kelet-közép-európai átlagot előzte meg. A műszaki, agrár, számítástechnikai és természettudományos diplomával rendelkező felsőfokúak aránya nálunk az utolsó, míg a pedagógus, bölcsész és egyéb társadalomtudományos végzettségűeké az első a sorban. Az orvos és egészségügyi szakterületet figyelmen kívül hagyva, a legnagyobb hasonlóságot az Egyesült Államokkal és társaival találjuk. Polónyi István és Timár János az 1950 és 1995 közötti felsőoktatás-fejlesztési stratégiákat összehasonlítva arra a megállapításra jutott, hogy a posztszocialista és a felzárkózó országok egymáshoz hasonlóak, ugyanakkor a fejlett országokhoz viszonyítva eltérőek. (Polónyi–Timár, 2001) A fenti (2002-es, OECD adatokon nyugvó) Polónyi–Timár (Polónyi–Timár, 2005) elemzés alapján azonban az északi-, illetve déleurópai országokkal való hasonlóságunk is konstatálható. Összefoglalva

a

fenti

tanulmányokat,

a

posztszocialista

országok

felsőoktatásának fejlődése a fejlettekhez hasonlítva a múlt század hetvenes éveiben vált karakteresen szét. Ladányi elemzései azonban rávilágítottak arra is, hogy a felsőoktatási 181

rendszerek összehasonlításában sajátos csoportot alkotnak a kevésbé diverzifikált, kései expanziójú országok, így nem csak a politikai berendezkedés múltja szerinti felosztás lenne releváns a komparatív szemléletben. Az összehasonlító vizsgálatok tanúsága szerint hazánkban a felsőfokon való részvétel elmarad a nemzetközi (OECD, európai országok) átlagtól. A felsőoktatás vertikális tagozódását figyelve az expanzió nálunk a hosszabb (4-3, illetve 5-6 éves) képzéseket érintette, ezeken belül is különösen a részidejű tagozatokat. Az átlagostól való ezen eltérésünket a hazai felsőoktatás képzés-szerkezetének torz vertikális struktúrájával szokás aposztrofálni. A horizontális képzés-szerkezetet illetően Révész, Ladányi, Polónyi és PolónyiTimár az 1970 és 2002 közé eső, részben eltérő szakterületi csoportosítású, különböző vizsgálati

populációra

vonatkozó

elemzéseit

összevetve

a

pedagógus,

a

műszaki/mérnöki, gyártás és építészeti tudományok, valamint a mezőgazdasági képzés nemzetközi átlagot meghaladó szintjében megegyeznek. A második és a harmadik esetében azonban megjegyzendő, hogy a felsőfokú végzettségűek szakterületi megoszlása alapján a műszaki, agrár, számítástechnikai és természettudományi csoport 2002-es OECD adatok szerint körülbelül megfelelt az átlagnak. (Polónyi–Timár, 2005) Elmarad az átlagtól viszont az orvos és egészségügyi képzés. A társadalomtudományi, gazdasági és jogi; humán és művészeti képzést tekintve az eltérő szakterületi csoportosítások miatt nem tehető egyértelmű kijelentés. A szerzők alapján az expanzió jelentősen érintette e területeket. Az előbbi esetében inkább a hiányt felváltó többletképzést, az utóbbiban többségében továbbra is hiányt diagnosztizálták. A természettudományi/matematika és statisztika, fizikatudományi képzés inkább a hiányterületek közé sorolható, bár láthattuk, hogy összevonásuk a műszaki és agrár területtel átlag körüli értéket vett fel. Az előbbiek alapján látható tehát, hogy a magyar felsőoktatás a fejlettebb országoktól eltérő, a posztszocialista országokhoz hasonló fejlődési fázisokon haladt át. Örökölt sajátossága a pedagógus, a mezőgazdasági és a műszaki képzés felül-, az egészségügyi képzés alulreprezentáltsága és a hosszabb képzési idejű szintek túlsúlya, a rendszer „fejnehéz” (Barakonyi 2004: 112) volta. Képzés-szerkezet és gazdasági fejlettség összefüggése. E megközelítés alapja az 1. 4. 3. fejezetben bemutatott munkaerő-szükségleten alapuló elmélet Polónyi István és Timár János Jánossy és Révész nézeteire alapozott felfogása, amely szerint „(…) a gazdaság: 182

számos, kölcsönösen összefüggő alapvető tényező komplex rendszere, amelyek egymáshoz szervesen kapcsolódó, arányos változása határozza meg a gazdaság fejlődését.” (Polónyi–Timár 2001: 99) Az alapvető tényezőkhöz tartozik a munkaerő képzettsége és foglalkozása is, amelynek változása kölcsönösen összefügg a gazdaság fejlődésével. „A gazdaság fejlettsége meghatározza a termelés infrastruktúráját és szerkezetét, ami a munkahelyi struktúrában ölt testet. Ennek kell megfelelnie a munkaerő foglalkozási és képzettségi struktúrájának.” (Polónyi–Timár 2001: 99) Az elmélet szerint „(…) a humán erőforrás fejlesztése akkor optimális, ha a munkaerő képzettsége megfelel a foglalkozáshoz szükséges tudásnak és ezek összhangban vannak a gazdaság munkahelyi struktúrájával.” (Polónyi–Timár 2001: 99) Tehát a gazdaság optimális fejlődésének feltétele a gazdaság munkahelyi struktúrájának megfelelő volumenű (mennyiségű) és struktúrájú (minőségű: horizontális és vertikális) munkaerőkínálat. Az elmélet szerint a gazdaság fejlődése prognosztizálható, s prognosztizált szükségleteiből levezethető a felsőoktatás vertikális és horizontális szerkezete, amely egyben az oktatási ráfordítások hatékonyságának is kulcsfontosságú feltétele. Ugyanekkor a gazdaság fejlettsége tükrében elemzett felsőoktatási jellemzőkről (pl. diploma-kibocsátás, vertikális és horizontális szerkezet) következtetések vonhatók le „egy-egy ország felsőoktatási képzésének gazdasági alkalmasságáról, gazdasági illeszkedéséről, s javasolható fejlesztési irányairól.” (Polónyi 2005c: 4) A fejlettebb országok képzési szerkezete, illetve ennek alakulása a fejletlenebbek számára tanulsággal szolgálhat. A kereslet és kínálat összhangjának biztosítását az oktatáspolitika hatáskörébe utalják, mert annak alapvető feladata a jövő nemzedékek megfelelő szakképzettségének biztosítása. Így konkrét feladataként jelenítik meg a végzett hallgatók elhelyezkedésének nyomon követését, a felsőoktatási fejlesztési prognózisok készítését, a felhasználói szféra igényeinek figyelemmel kísérését. (Polónyi, 2005c) Az UNESCO 1996-os adatbázisából kiemelt 76 országban a felsőoktatási részvétel (a felsőoktatási hallgatók számának a korosztályi létszám arányában megadott arányszámával mérve) és a gazdasági fejlettség (az egy főre jutó PPP 132 US$-ban számított GNP-vel mérve) összefüggését vizsgálva Polónyi azt találta, hogy a kettő

132

PPP=Purchasing Power Parity, azaz vásárlóerő-paritás: egy alternatív árfolyam két valuta között.

183

közötti korreláció igen magas (0,7668) 133 , azaz egy adott gazdasági fejlettségi szint meghatározott felsőoktatási részvételi aránnyal jár együtt. Polónyi szerint a hazai 1996os részvételi arány megközelítően megfelelt a gazdasági fejlettségünknek, majd az 1999-es és 2000-es adat már a fejlettségi szintünknek megfelelő részvételi aránytól egyre távolodott. Eredményét a gazdasági fejlettség és a felsőoktatási részvétel más mérőszámával (egy főre jutó GDP, illetve az 100 ezer lakosra jutó hallgatólétszám) ellenőrizve is arra a következtetésre jutott, hogy a hasonló gazdasági fejlettségű szinteket vizsgálva nálunk a 100 ezer főre jutó hallgató létszám jelentősen magasabb. Magyarországon Görögországhoz, Portugáliához, Spanyolországhoz hasonló, de nagyobb arányú eltérés mutatkozott. A kutató szerint ezen országok munkaerőpiacán is fennáll a túlképzés veszélye. „Összességében nemzetközi összehasonlításban vizsgálva az adatok alapján úgy tűnik, hogy a hazai felsőoktatás a magyar gazdasági fejlettséget meghaladó kiterjedtségű.” (Polónyi 2005c: 14) Egy másik elemzésében az OECD országok 2001-es adataira támaszkodva a gazdaság fejlettsége és a diplomások száma (PPP US$-ban számított egy főre jutó GDP, illetve a 25-64 éves népességen belül diplomával rendelkezők aránya) között szintén magas korrelációt (0,7215) talált. A számítások eredménye azt is mutatta, hogy Magyarország 2000-2001-ben körülbelül 10 %-os, a gazdasági fejlettséget meghaladó felsőfokú végzettségű többlettel rendelkezett. (Polónyi, 2005b) A 25–34 éves és a 25–64 éves népességből legalább középfokon végzettek aránya 2002-ben (OECD adatok szerint) Magyarországon Kelet-Közép-Európa országaihoz hasonlóan mindkét korcsoport esetében meghaladta az OECD átlagot, a dél-európai, a jóval fejlettebb nyugat-európai és a közép-nyugati régió szintjét, de elmaradt az észak-európai és a tengerentúli fejlett országok mögött. A hazai felsőfokú végzettségűek aránya azonban alig haladta meg az OECD-országok átlagának felét (53 %). (Polónyi–Timár, 2005) Polónyi szerint a növekedéselméletekkel szemben: „Fontos hangsúlyozni, hogy ez nem azt jelenti, hogy a felsőoktatási részvétel „okozza” a gazdasági fejlettséget – hanem arról van szó, hogy a gazdasági fejlettség egy adott szintjén a felsőoktatási részvételnek – mint sok-sok más gazdasági, társadalmi jelenségnek – van egy „releváns” szintje.” (Polónyi 2005b: 33) Korábban hasonlóan foglalt állást Révész is, 133

A gazdasági fejlettséget egy főre jutó GDP-ben (PPP US$/fő), a felsőoktatási hallgatók arányát a megfelelő korosztályban mérve a kettő közötti korreláció értéke: 0,7944. Kihagyva az országok csoportjából a posztszocialista országokat: 0,88228. (Polónyi–Timár 2001: 14)

184

aki a már említett komparatív vizsgálatában a diplomások legnagyobb arányát magában foglaló szakszemélyzetnek fordított foglalkozási főcsoportot vizsgálta. Kutatásai alapján a szakszemélyzet aránya az egy főre eső GDP értékével együtt növekedett. A főcsoport hazai adatait a vizsgált országokhoz viszonyítva kiderült azonban, hogy Magyarországon ez az összefüggés nem teljesült: „ (…) a szakszemélyzet aránya azon a szinten van nálunk, mint Belgiumban, Hollandiában, Dániában, az USÁ-ban(!), Kanadában(!), és messze meghaladja Ausztria, Spanyolország, Görögország szintjét, miközben az egy főre jutó GDP Magyarországon harmada-negyede az első csoportbelieknek, és a dél-európai országok mögött is jócskán le van maradva. Ha tehát a szakemberállomány nagysága lenne a fejlettség meghatározó tényezője, a jelenleginél kétszer-háromszor nagyobb nemzeti össztermékünk lenne.” (Révész 1996: 308) Azaz önmagában a felsőoktatásba történő beruházás nem gyorsítja a gazdaság fejlődési ütemét. Fontos ugyanekkor azt is hangsúlyozni, hogy 1960 és 1990 között a többségében diplomával rendelkező szakszemélyzet főcsoportról van szó, amelynek az aránya

a

gazdasági

fejlettséget

meghaladó

arányú

hallgatói

részvétellel

természetszerűleg tovább növekedett. Polónyi nem csak a felsőoktatási részvétel, a diplomások száma és a gazdaság fejlettsége között talált összefüggést. Az OECD országok 2000-2001-es adatai szerint a 25-64 éves népességből felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya a gazdasági fejlettséggel (PPP US$-ban mért egy főre eső GDP-vel mérve) közepes, ám a postsecondary (felsőfokú szakképzés) 134 képzés szorosabb összefüggést mutatott (0,5402). E tekintetben Magyarország messze elmaradt a gazdasági fejlettségének megfelelő szinttől. A 2002-ben még egy tized (Polónyi, 2005c), 2004-ben 0,5 %-ot sem elérő felsőfokú szakképzésnek a gazdasági fejlettségünkhöz viszonyítva 2000-2001-ben 7,4 %-os, 2004-ben 9,1 %-os szinten kellett volna lennie. Az egyetemi, főiskolai szint ettől elmaradó (0,4807) összefüggést mutatott a gazdasági fejlettség mérőszámával. Hazánkban itt 2,6 %-os többlet, túlképzés mutatkozott. (Polónyi, 2005b) Az egyetemi, főiskolai valamint a felsőfokú szakképzettséggel rendelkező 25-64 éves népesség arányát tekintve (2002-es OECD adatok alapján) a legnagyobb hasonlóságot a keletközép-európai országokkal mutattuk. (Polónyi, 2005b) A felsőfokú szakképzés, az alapképzés (főiskolai és egyetemi együtt) és a doktori képzésben végzősök 2000-es OECD korosztályi aránya különböző mértékben

134

Timárnál szakfőiskolai képzés. (Timár, 1999)

185

mutatott összefüggést a gazdasági fejlettség mutatójával. A legszorosabb kapcsolat a doktori program végzőseinek korosztályi arányai jeleztek (0,4909). Ezen a felsőoktatási szinten 0,2 %-os elmaradásunk volt regisztrálható. Az alapképzés végzőseinek arányát Polónyi a 3-4, illetve az 5-6 éves képzési idejű programokra külön vizsgálta. Az előbbi gazdasággal való összefüggése szorosabb (0,4740). Itt 2000-ben nálunk 4,4 %-os többlet mutatkozott. Az 5-6 éves programok tekintetében gyakorlatilag alig mutatkozott összefüggés (0,0253), a kutató mégis 1,1 %-os többletet konstatált. A felsőfokú szakképzés is közepes erősségű összefüggést jelzett (0,3874), amely alapján hazánkban körülbelül 5 %-os hiányt lehetett megállapítani. A szerző ezek alapján az egyes képzési szintekre a gazdasági fejlettségünknek megfelelő, a jelenleginél lényegesen kevesebb létszám felvételét javasolta. (Polónyi, 2005b) Polónyi szerint tehát az egyik megközelítési mód szerint a gazdasági fejlettséggel a legszorosabb összefüggést a szakfőiskolai képzés mutatta. Ezt tekintve felsőoktatásunk elmaradást, a hosszabb képzési idejű felsőfokú tanulmányokat illetően pedig túlképzést könyvelhetett el a vizsgálati időszakban. A másik megközelítés eredményei

szerint

a

doktori

képzés

mutatta

a

legszorosabb

összefüggést.

Felsőoktatásunk ezen szegmensében az elmaradásunk elhanyagolható mértékű, ugyanekkor továbbra is túlképzést mutatott a főiskolai szint, hiányt pedig a felsőfokú szakképzés. A felsőfokú szakképzések szintjén mutatkozó elmaradásunk alapvetően azzal indokolható, hogy – szemben az északi, nyugati országokkal – ez a képzéstípus hazánkban későn jelent meg. 135 A felsőoktatás horizontális struktúrája és a gazdaság fejlettsége is eredményez összefüggéseket. A gazdasági fejlettség és a különböző szakirányok hallgatói arányát az összes hallgatóhoz viszonyítva, 1995-ös adatok alapján az egészségügyi és jóléti (0,415), a humán és művészeti szakirányok (0,349) eredményeztek pozitív, közepes erősségű kapcsolatot. A legjelentősebb negatív összefüggés az agrár (-0,446), valamint a pedagógiai (-0,316) szakiránynál érvényesült. Ezek alapján Magyarországon a gazdasági fejlettségünkhöz mérve a műszaki, mezőgazdasági, természettudományi és a pedagógiai képzés aránya produkált többletet, míg a gazdasági, jogi, humán, társadalmi, egészségügyi és szociális szakok kisebb mértékű hiányt. (Polónyi–Timár, 2001) Polónyi két további módon vizsgálta felsőoktatásunk horizontális szerkezetének gazdasági fejlettséggel való összefüggését. (Polónyi, 2005b) Az első megközelítésben

135

A képzés az 1998/99-es tanévben indult.

186

az UNESCO 1996-os 76 országra vonatkozó adataira alapozta elemzését. Az UNESCO a felhasznált adatbázisában nem az OECD által használt aggregációban adta meg a hallgatók megoszlását. Az egyes szakcsoportok korosztályi részvételi aránya és a GDP/fő-ben mért gazdasági fejlettség pozitív korrelációban állt egymással a következő területeken:

oktatási

szakcsoport

(0,438423),

humán

(0,727133),

jog

és

társadalomtudomány (0,782456), természettudományi, mérnök és agrár (0,596792), egészségügyi

(0,727719).

Az

elemző

számításai

nyomán

(2001-es

adatokra

vonatkozóan) a gazdasági fejlettségünkhöz mérten a legnagyobb túlképzést az oktatási (7 %-os), jogi és társadalomtudományi (6,2 %-os) besorolású hallgatók esetében konstatálta. A többi területen viszont mennyiségi alulképzést mutatott ki: humán (4,1 %-os), természettudományi, mérnök és agrár (5,7 %-os), egészségügyi (3,3 %-os). Polónyi másik megközelítésében 2000-es OECD adatokra építve a GDP és – nem számolva a post-secondary képzésekkel – az egyes szakterületek összes szakterületekhez viszonyított részvételi arányai közötti összefüggést elemezte A gazdasági fejlettséggel legerősebb pozitív kapcsolatot az élettudományok (0,5867971), a humán és művészeti (0,4314261), valamint az egészségügyi terület eredményezett (0,3216069).

Negatív

kapcsolatot

pedig

a

következők:

agrár

(-0,5232087),

szolgáltatások (-0,4721153), oktatási (-0,3905694). Nem mutatkozott összefüggés a gazdasági fejlettséggel a társadalomtudományi, gazdasági, jogi, a mérnöki, gyártás- és építészet-, a fizikai tudományok, a

matematika és statisztika, valamint a

számítástechnika szakcsoportban. (Polónyi, 2005b) A közölt adatok alapján hosszabb távon javasolt az oktatási terület arányának jelentősebb, a szolgáltatások és a mezőgazdasági terület arányának kisebb mértékű csökkentése. S bár nem mutatkozott összefüggés a társadalomtudományi, gazdasági, jogi területtel kapcsolatban, Polónyi ezt az utóbbi csoportba sorolta. Ugyancsak hosszabb távon indokoltnak mutatkozott 136 a humán és művészeti terület nagyobb, az egészségügyi és jóléti közepes, az élettudományok kisebb mértékű részesedésének növelése. Az összefüggést nem mutató szakterületi csoportokat tekintve Polónyi szerint indokolt a műszaki nagyobb, a számítástechnika, a fizikatudományok, a matematika és statisztika kisebb arányú növelése. (Polónyi, 2005b) Az elemzések tanúsága szerint tehát a gazdasági fejlettség és a felsőfokú végzettségűek, a felsőoktatási részvétel, valamint a képzés-szerkezet vertikális és

136

Nem teljesen egyezik a szerzővel, de az adatok értékelésének logikájához hű.

187

horizontális struktúrája között összefüggés van. Az eredmények alapján a Révész-féle szakszemélyzet és 1996-tól a felsőoktatási részvétel aránya meghaladta a gazdasági fejlettségünknek megfelelő szintet. A vertikális képzés-szerkezet Polónyi féle vizsgálatai alapján az egyik megközelítés szerint a gazdasági fejlettséggel a legszorosabb összefüggést a felsőfokú szakképzés mutatta, amelyet tekintve felsőoktatásunk elmaradást, a hosszabb képzési idejű felsőfokú tanulmányok pedig túlképzést könyvelhettek el. A másik megközelítés alapján a doktori képzés mutatta a legszorosabb összefüggést. Felsőoktatásunk ezen szegmensében az elmaradásunk elhanyagolható mértékű volt, ugyanekkor továbbra is túlképzés mutatkozott a főiskolai szinten, hiány pedig a felsőfokú szakképzések területén. A felsőfokú szakképzések szintjén mutatkozó elmaradásunk alapvetően azzal indokolható, hogy ez a képzéstípus hazánkban későn jelent meg. A hiány mértéke a számításokban a használt különböző indikátorok miatt eltérő. A horizontális képzés-szerkezetet érintő, eltérő időszakra eső, eltérő populációra és szakcsoportra vonatkozó vizsgálatokban különböző jellegű 137 és erősségű

gazdasági

fejlettséggel

szakterületeket/szakcsoportokat

kaptunk.

való Az

összefüggést

eredmények

közös

mutató metszeteként

jelentkezik az oktatási szakterületen való mennyiségi túl-, illetve a humán és az egészségügyi területen történő mennyiségi alulképzés. Az összefüggés-vizsgálatok eredményeit a komparatív vizsgálatokkal összevetve a következő megállapítások tehetők. •

A vizsgált időszakokban a magyarországi felsőoktatási részvétel elmarad az átlagtól, de meghaladja a gazdasági fejlettségi szintünknek megfelelő mértéket.

•

Felsőoktatási alrendszerünkben mindkét megközelítés szerint a hosszabb idejű képzések produkálnak felsőfokú végzettségű túlkínálatot, de ennek mértéke eltérő a megközelítések szerint.

•

A vizsgált oktatási alrendszerben a két megközelítés szerint csupán az oktatási terület felül- és az egészségügyi képzés alulreprezentáltsága egyezik meg. A mezőgazdasági,

a

műszaki,

valamint

ezeknél

kissé

bizonytalanabbul

a

társadalomtudományi, gazdasági, jogi képzést tekintve dominánsabb a többlet, míg a humán és művészeti, valamint a természettudományi területet illetően a hiány kimutatása. 137

Ld. pl. oktatási/pedagógiai terület: 1995-ös adatok e terület hallgatói létszámaránya az összes hallgatóhoz viszonyítva: negatív (Polónyi–Timár, 2001), 1996-os UNESCO adatok e szakcsoport korosztályi létszámaránya alapján pozitív összefüggést mutatott (Polónyi, 2005b).

188

A felsőoktatás képzés-szerkezetének megítélése szempontjából felmerül a kérdés, hogy mi is legyen a viszonyítás szempontja. A komparatív vizsgálatok és/vagy a képzés-szerkezet és a gazdaság összefüggésrendszere? Az elsőn belül pedig: A komparatív vizsgálatok eredményei alapján a fejlettebb országok képzési szerkezete? Vagy a posztszocialista országok esetében kevésbé érvényesülő fejlettnek tartott képzés-szerkezet? Avagy a kései expanziójú, hozzánk hasonló diverzifikáltságú felsőoktatási rendszerek? A következőkben szintén a munkaerő-szükséglet elméletére támaszkodó megközelítési lehetőség kerül bemutatásra. Prognosztizált felsőfokú végzettségű szakemberigény és a felsőoktatás kibocsátása. A munkaerő-keresleti prognózisról, illetve az ezzel kapcsolatos kételyekről már szó volt a legelső fejezetben. A kételyeket megfogalmazók akkori sorát lehetne folytatni azoknak a szerzőknek a munkájával is, akik részvettek ilyen prognózis készítésében, illetve vizsgálták a prognózis beválását. 138 Ettől itt eltekintve három tanulmány alapján összevethetjük a prognosztizált felsőfokú végzettségű munkaerőigényt és a várható kínálatot. A Munkaügyi Minisztérium és a Művelődési és Közoktatási Minisztérium a Világbank támogatásával 1995-ben létrehozta az Emberi Erőforrások Távlati Fejlesztési Bizottságot (EETFB), amely kidolgozta 1995-2010 közötti időszakra a munkaerőkínálati és -keresleti prognózist. A prognózis elkészítésére három módszert alkalmaztak: szakértői véleményezést, nemzetközi összehasonlító elemzésre alapozott előrebecslést, a gazdasági növekedésre alapozott modell alapján kalkulált képet. Ezekre a módszerekre alapozva dolgozták ki a szakemberek az alternatív modelleket és az ún. mérlegelt változatot 2000-re és 2010-re. (Gállos, 1996) Vámos Dóra összehasonlítása alapján „az alternatív prognózisokat eltérő módszerek alapján más szakértői csoportok készítették, szignifikáns különbséget nem találni” (Vámos Foglalkoztatási előrejelzések használhatósága: 2) közöttük.

138

Például: „A piaci egyensúly prognosztizálásának egyik legnagyobb nehézsége az, hogy a munkaerőkínálat csak az ismereteket és készségeket formálisan jelző képzettség, míg a kereslet csak a munkahelyeket reprezentáló foglalkozások alapján mérhető.” (Timár 1996: 34) Vagy egyértelműen elutasító: „ez a világon mindenhol megbukott. A munkaerő-tervező szemléletben gyökerező munkaerőpiaci információs szolgáltatásoknak és foglalkozáspolitikáknak leáldozóban van szerte a világon, de nem nálunk. Itt – ha felpuhított formában is – még domináns szerepe van ennek a megközelítésnek az érvelésekben és (…) széles körben fűződnek hozzá illúziók. (…) a gyakorlati szakemberek és a politikusok jelentős hányada ma Magyarországon még ebben a paradigmában gondolkodik – bár esetleg ennek nincs is tudatában –, sőt az elméleti szakemberek egy része is – ha egyre puhább formában is – ezt a megközelítést alkalmazza.” (Mártonfi–Tordai, „Az oktatás és a munkaerőpiac kapcsolódása” …)

189

Bár Timár János 1994-es munkájában, melyben a posztszocialista országok foglalkoztatási és munkanélküliségi sajátosságait vizsgálta, cáfolta azt, hogy a középkelet-európai régióban a fejlett piacgazdaságok munkaerő-piaci helyzetéhez hasonló „(…) fog kialakulni, és így a nyugat-európai foglalkoztatáspolitikai paradigma és intézményrendszer a posztszocialista országokban is hatékonyan fog működni” (Timár 1994. 633), az elkészült előrejelzés eljárása „implicite feltételezi, hogy néhány éven belül a hazai munkapiac a fejlett tőkés országokhoz hasonlóan fog működni.” (Timár 1996a: 693) A prognózis azt feltételezte, hogy az ágazati struktúra fő szektorok szerinti változása az előző időszakokhoz és a nemzetközi trendektől részben eltérő és szerény mértékű lesz. „A szakember-keresleti prognózis magas szintű, a legfejlettebb országokat meghaladó ellátottságot irányoz elő, különösen a mérnöki és az agrármérnöki szakmákban, ami a gazdaság gyorsabb és hatékonyabb fejlődését segítheti elő.” (Timár 1997: 989) 1994-ben Magyarországon a felsőfokú végzettségűek 41 %-a egyetemi, 59 %-a főiskolai diplomával rendelkezett. 2010-re az ágazati szakértői becslések a következő megoszlást irányozták elő: 42 % egyetemi, 34 % főiskolai és 24 % post-secondary. 139 Timár János munkájában (Timár, 1996c) közölt 1995-ös adatokkal végzett számítások alapján a 2010-re prognosztizált felültervezett keresletet és utánpótlási szükségletet (együtt=igény), valamint a feltételezhető (a felvételi arányszámok megtartása melletti) felsőoktatási

kínálat

tanulmányban

közölt

adataiból

a

későbbiekkel

történő

összehasonlíthatóság érdekében az alábbi (6.) táblázat elkészítése mutatkozott célszerűnek. „A kereslet-kínálat egymáshoz viszonyított arányaival fejezzük ki a munkaerő kínálat megfelelőségét, a hiányt, ha a kínálat nem éri el a keresletet, vagy a kibocsátási többletet, ha a kínálat meghaladja a keresletet.” (Nem egyeznek… 2007: 84)

139

Vö. Az élethosszig tartó tanulás megvalósításáért kidolgozott OECD ajánlással. (Polónyi 2004b: 29)

190

6. táblázat. A képzett diplomások és a prognosztizált felsőfokú szakember igény különbsége (%) 1995-2010 140 KÉPZETT/IGÉNY hányados AIFSZ Főiskolai Egyetemi Összesen Műszaki 0 746 116 134 Mezőgazdasági 0 1053 1271 441 Egészségügyi 0 208 83 82 Pedagógus 0 5216 61 249 Jogi 0 41 117 73 Gazdasági, 0 148 640 51 kereskedelmi Általános és egyéb 0 -1134 53 80 0 Összes 639 84 120 Adatok forrása: Timár János (1996): Munkaerő-kereslet és kínálat 1995-2010. In Gállos János (szerk.): Munkaerő-kereslet és kínálat 1995-2010. I. kötet. Munkaügyi Minisztérium–Világbank Emberi Erőforrás Fejlesztési Program, Budapest, 64. p.

A tanulmány írásakor még nem indultak el a szakfőiskolai képzések, amelyeknek a szakértői becslések nagy súlyt szántak (24 %-os felsőoktatási részesedés) különösen a gazdasági-kereskedelmi és a műszaki területen. A táblázat becslése szerint a jövőben a főiskolai kínálat jelentősen meghaladja a jövőben várható igényt. Szakterületi bontásban legjelentősebb a főiskolai túltermelés a pedagógusképzésben, az általános és egyéb 141 s ettől lemaradva, de még a többi szakterülethez képest igen jelentős arányban a mezőgazdasági és a műszaki területen. Csupán a jogi területen mutatkozik kínálati hiány. A két képzési szintet nem egyetemi szintű képzés kategóriában együtt szemlélve is többlet mutatkozik. Messze megelőzve a többletkínálatú szakterületeket, itt is a pedagógusképzés vezet, de jelentősnek mutatkozik a mezőgazdasági területen való túlképzés is. Kisebb mértékű hiány az egészségügyi, nagyobb a gazdasági-kereskedelmi és végül a legnagyobb a jogi szakterületen jelentkezik. Az egyetemi végzettség várható kínálata és -igénye esetében az adatok hiányt prognosztizálnak. Ezen a szinten és szempontból az egészségügyi, pedagógus, valamint az általános és egyéb kategória jelez problémát. Nagymértékű többletet várhatóan

a

mezőgazdasági,

gazdasági-kereskedelmi

szakterületű

egyetemi

végzettségűek fognak jelenteni. Az összes felsőfokú szintet együtt tekintve 20 %-os kínálat-többlet várható az 1995-ös felvételi számok konstans értéke mellett. A legnagyobb arányú kínálati többletre a mezőgazdasági- és a pedagógusképzésben lehet 140

Az adatokban a részidejű képzésben résztvevők közül csak a főiskolások szerepelnek. A negatív előjelet a keresletváltozás és az utánpótlási szükséglet összegének negatív előjele adja. Ld. Timár 1996c: 63. 141

191

számítani. Az összesített hiányok a várható szakterületi kínálathoz viszonyítva csökkenő sorrendben: gazdasági-kereskedelmi, jogi, általános és egyéb, egészségügyi. (Timár, 1996c) Polónyi 2005-ös tanulmányában Hetényi István a korban fellelhető gazdasági előrejelzéseire is épített munkaerő-kereslet és -kínálat 1995-2010-es prognózis helyességét ellenőrizve megállapította, hogy ez a gazdaságfejlődési prognózis igen pontos volt. A diplomás túltermelésre figyelmeztetve, a felsőoktatási kibocsátás mennyiségi paramétereit az Oktatási Minisztérium Oktatási évkönyveinek 1995-2002 közötti adatai és a prognosztizált diplomás szükséglet egybevetése alapján arra a következtetésre jutott, hogy 2010-ig a kibocsátás a munkaerőpiac által igényelt diplomás szükségletnek már a kétharmada. (Polónyi, 2005b) A 2005-ig követett felsőfokú végzettség-kibocsátást figyelembe véve és a 2005ös első évfolyamra felvehető keretszámot konstansnak tekintve, Timár és Polónyi előrebecslése között nagy eltéréseket találhatunk. (7. táblázat) 7. táblázat. A képzett diplomások és a prognosztizált felsőfokú szakember igény különbsége (%) 1995-2010 a 2005-ig kibocsátott felsőfokú végzettségűek adatsorainak korrekciójával KÉPZETT/IGÉNY (hányados) AIFSZ Főiskolai Egyetemi Összesen Műszaki 23 826 213 190 Mezőgazdasági 110 931 1570 535 Egészségügyi 14 302 63 91 Pedagógus 0 5088 124 292 Jogi 0 401 344 282 Gazd, keresk.-i

81

342

134

155

Ált. és egyéb Összes

0 37

-445 756

300 178

169 193

Forrás: Polónyi István (2005): A felsőoktatási beiskolázási keretszámok szakmai szerkezete. [online] Kutatás Közben 265. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 14. p. [2008. 01. 23.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatas_kozben/291, illetve Polónyi István (2005): A hazai felsőoktatás vertikális és horizontális képzési szerkezetének elemzése nemzetközi összehasonlításban a gazdasági fejlettség összefüggésében. [online] Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Tanszéki esték, 23. p. [2006. 09. 28.] http://www.econ.unideb.hu/rendezvenyek/programsorozatok/tanszeki_estek/FoktszerkPolonyi.doc

A vertikális struktúrát tekintve csupán a felsőfokú szakképzéseknél mutatkozik hiány, s megállapítható, hogy a főiskolai szint sokszorosan meghaladja a szükséges mennyiséget. Az egész felsőfok kibocsátása pedig majdnem kétszerese a prognosztizált

192

igénynek. A horizontális struktúrát tekintve a 2010-es prognosztizált igényhez képest csupán az egészségügyi területen mutatkozik hiány. Az

egyes

szinteket

külön

vizsgálva

a

post-secondary

képzésben

a

legjelentősebbnek az egészségügyi és a műszaki terület kínálati hiánya mutatkozik. Felsőoktatásunk főiskolai szintjén a pedagógus- és a mezőgazdasági képzés túlkínálata a legnagyobb. A 6. táblázattal összevetve azonban látható a túlkínálat mértékének csökkenése. Mindkét adatsorban a műszaki diplomások jelentik a harmadik legnagyobb többlet-kínálati arányt. Az első adatsorhoz képest pedig még nagyobb lesz az ilyen diplomával rendelkezők aránya. Az általános és egyéb szakterületekhez sorolt diplomások túlkínálata jelentősen csökkent. 142 Az egészségügyi és a gazdaságikereskedelmi szakterülethez tartozó főiskolai diplomások túlkínálata várhatóan szintén fokozódik. A jogi szakterület hiánya teljes mértékben eltűnt, sőt a várható igényeket jelentős mértékben meg is haladja. A jövőben a legnagyobb problémát az egyetemi diplomások közül a mezőgazdasági végzettségűek jelentik. Várhatóan a jogi és a műszaki terület megnövekedett túlkínálatával is szembesülhetünk. A gazdaságikereskedelmi végzettségűek túlkínálata azonban jelentősen csökkent. Ezzel épp ellenkezőleg: a pedagógus- és az általános és egyéb szakterületekhez sorolt diplomások előzőkben prognosztizált hiánya túlkínálatot jelez. Ugyanekkor az egészségügyi egyetemi végzettség növekvő hiányával kell szembenéznünk 2010-ig. Az első Nemzeti Fejlesztési terv Humán Erőforrás Operatív Program keretén belül az 1. 2. számú „Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztése” című intézkedés keretén belül a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal által elindított kutatássorozat 2015re újabb munkaerő-piaci kereslet és -kínálat prognózist készített. A 2005-2015-ös előrejelzés szerint a keresletet 1,8-szeresen meghaladja a diplomás kínálat a 2005-ös kibocsátás szinten tartása mellett. (Borbély–Fülöp, 2008) A diplomás végzettségek közül a közgazdaságiak kétharmadát, a kereskedelmiek majdnem száz százalékát, a műszakiak valamivel több mint felét főiskolák bocsátják ki. A fennmaradó részt a felsőfokú szakképzés 2-5 % közötti változó aránya és az egyetemi kibocsátás alkotja. (Nem egyeznek…, 2007) A prognózist ismertető tanulmány adataiból az előzőekhez hasonlóan képzett/igény hányadost képeztük. (8. táblázat)

142

A negatív előjelet a keresletváltozás és az utánpótlási szükséglet összegének negatív előjele adja. Ld. Timár 1996c: 63.

193

8. táblázat. A képzett diplomások és a prognosztizált felsőfokú szakember igény különbsége (%) 2005-2015 KÉPZETT/IGÉNY Terület (hányados) Műszaki 148 Egészségügyi, szociális 325 Oktatási 285 Jogi 369 Kereskedelmi 119 Művészeti, kulturális, társadalomtudományi 461 Gazdasági 116 Számítástechnikai 328 Adatok forrása: Nem egyeznek… A munkaerőpiaci kereslet és kínálat előrejelzése: 2005-2015. A feszültségpontok és a közelítés lehetőségei és eszközei. [online] 3K Consens Iroda, 2007. 296-298. p. [2008. 04. 01.] http://www.3kconsens.hu/files/A%20munkaeropiaci%20kereslet%20es%20kinalat%20elorejelzese%202005_2015.pdf

A felsőfokú kibocsátás 1,83-szerese a keresletnek. E mögött az arány mögött szakterületenként jelentős különbségek húzódnak meg. A kutatók által vizsgált területek közül csak azok kerültek kiemelésre, amelyekkel a korábban tárgyalt szerzők is foglalkoztak. A korábbi táblázatok (6., 7.) adataival az összehasonlítás azonban mechanikusan nem végezhető el, mert egyrészt az itt ismertetett felosztás néhány területéről hiányoznak a felsőfokú fehér gallérosok közé sorolt: irodai, ügyviteli foglalkozások és a különböző területen működő igazgatási szakemberek, 143 másrészt a korábbiaktól eltérnek az egyes szakterületekbe sorolt szakmák. 144 Szembetűnő azonban az egészségügyi, illetve egészségügyi, szociális; a műszaki 145 és a jogi képzés területén mutatkozó eltérés, ami kevésbé tűnik indokolhatónak. A táblázat adatai alapján minden szakterületen kínálati többlet várható. Ez a legjelentősebb a művészeti, kulturális, társadalomtudományi felsőfokú végzettségűek, a jogi, az egészségügyi és szociális, a számítástechnikai, majd pedig az oktatási területen felsőfokú végzettséget szerzők körében. A műszaki, a gazdasági és a kereskedelmi végzettség széles körben való alkalmazhatósága miatt a kutatók itt nem beszélnek túlkínálatról. Az egyes csoportokat alkotó területeket megvizsgálva csak a műszakiakat alkotó mérnökök néhány alcsoportjában mutatkozik hiány (villamos-, építő-, építész-,

143

Közszolgálati, igazgatási, egészségügyi, oktatásügyi, szociális, gazdasági szakmák. Az igazgatási foglalkozások közös jellemzője, hogy egy-egy szakterületi specializáció mellett igazgatási ismereteket igényelnek. (Nem egyeznek…, 2007) 144 Pl. e kutatás a műszakiak közé sorolta az agrármérnököket is. 145 Főleg, ha figyelembe vesszük az előző lábjegyzetet.

194

földmérő-, bánya-, vegyészmérnök). 146 A táblázatban nem szereplő, a felsőfokú fehér gallérosok közül az irodai, ügyviteli (hányados: 84 %) és az oktatásügyi igazgatási (hányados: 22 %) területen mutatnak keresleti többletet a prognosztizált adatok. Az előbbi „(…) szakmacsoportban tapasztalható hiány nem jelent problémát a vállalkozások számára, mivel más területeken „túltermelt” diplomások egy része hajlandó irodai ügyviteli területen dolgozni, továbbá a felnőttképzésben másod,- és kiegészítő diplomát szerzők is ellátják e feladatokat.” (Nem egyeznek… 2007: 136) Az utóbbiak esetében szintén „(…) nem jelent igazi hiányt, mivel az oktatási igazgatási munkakörök betöltéséhez is komoly, többnyire oktatási tapasztalat kell, ezért e munkaköröket többségében a felnőttképzés keretében szerzett másod-, és kiegészítő diplomák megszerzése után látják el.” (Nem egyeznek… 2007: 138-139) Az adatok elemzéséhez azonban hozzá kell tenni a következőket. Pontosan nem ismert azok száma, akik második, harmadik stb. diplomájukat szerzik. A diplomát szerzők a létszámuknál kevesebb munkahelyért versenyeznek, hiszen köztük (főleg a részidejű képzésekben résztvevők között) már vannak olyanok, akik rendelkeznek ezzel. Nem ismert az sem, hogy a tanulmányokból lemorzsolódók később visszatérnek-e a képzésbe. Ezekkel a 2015-ig szóló felsőoktatási kibocsátás biztos nem számolt. (Dávid et al., 2005) A munkaerő-szükségleten alapuló három tanulmány közül csak Timár és Polónyi

kutatása

foglalkozott

a

felsőoktatás

vertikális

képzés-szerkezetével.

Eredményeik egybevágóak a felsőfokú szakképzés szükséges hallgatói arányának növelése szempontjából. Polónyi Timár prognózisára építő, 2005-ös felvételi adatokkal aktualizált előrejelzése és a 2015-re elővetített felsőoktatási kibocsátás ugyancsak 2005ös felsőoktatási adatokra alapozva, az egészségügyi terület kivételével megegyezett abban, hogy a felsőoktatás többletkínálatot termel a gazdasági szükségletekhez képest. A komparatív és az összefüggés-vizsgálatok eredményeivel szemben a prognózisok szerint – az egészségügyi terület helyzetének tisztázása szükséges – minden képzési területen túlkínálat mutatkozik. A 2015-re vonatkozó előrejelzés azonban arra is rávilágított, hogy az összevont szakterületek túlkínálatán belül hiányok is felelhetők. Ebből pedig adódik az, hogy nem elég általánosságban beszélni egy-egy 146

Vö. A vállalati felmérésekben keresettnek mutatkozott pl. a gépész-, villamosmérnök végzettség. (2. 3. 2. Munkáltatói és szakértői tapasztalatokra irányuló kutatások c. fejezet). A GVI 2008-as vállalati felmérésével kapcsolatban megfigyeltek szerint az ÁFSZ hivatalos statisztikájában a felsőfokú végzettségű nyilvántartott álláskereső pályakezdők között a mérnökök aránya meghaladta a pedagógusokét. Ennek a látszólagos ellentmondásnak a témánkhoz kapcsolódó oka az, hogy nem homogén a műszakiak iránti kereslet. (Várhalmi, 2008b)

195

szakterületi csoportról. Vámos megközelítése tovább differenciálja az adatok értelmezésének keretét: „A nálunk megjelenő kimagasló felsőfokú ellátottság fő oka a különböző szintű szakemberek közötti nem megfelelő munkamegosztás. További tényezője az, hogy a rendre elmaradó műszaki fejlesztéseket, gépesítéseket diplomásokkal váltják ki. Egy harmadik ok a vezetési-szervezési módszerek hiányosságaiból, elmaradott módszereiből következik.” (Vámos Foglalkoztatási előrejelzések használhatósága: 12) Vámos az elsőre példaként említette a műszaki felsőfokú végzettségűeket és az orvosokat, akik kevesebb alacsonyabb, illetve más szakterületi, de azonos iskolai végzettségű szakemberrel dolgoznak, mint általában Európában másutt. Tehát a már létező differenciáló nézetek ellenére napjainkban is hangosak a szakmai és nem szakmai megnyilvánulások az olyan általánosított és homogenizált véleményektől, melyek szerint túl sok diplomást „termelünk”. A következő fejezetben ennek a kijelentésnek a jeleit tekinthetjük át ugyancsak kutatási eredmények segítségével. 2. 4. 2. A diplomás túlképzés megnyilvánulásai Berde Éva a pályakezdő diplomásokkal foglalkozó szakirodalmakat két nagy csoportba sorolta. Az egyikbe tartoznak azok, amelyek a felsőoktatásban rendszerváltás utáni 15 évben több mint 3,75-szörösére nőtt hallgatói létszámot hasznosnak ítéli egyéni és társadalmi szempontból, s elveti a diplomás túlképzéstől való félelmet. A másik csoportba tartozók – elismerve az egyén relatív helyzetének javítása és a társadalom szempontjából a pozitív extern hatásokat – megfogalmazza a túlképzés veszélyét. (Berde, 2005) Polónyi István és Timár János nyomán (Polónyi–Timár, 2004) a felsőfokú végzettségűek munkaerőpiacra történő beilleszkedését 1990 után vizsgáló kutatások két nagy csoportra bonthatók. Az egyik megközelítés az ún. közgazdasági főáram (mainstream), amely a neoklasszikus elmélet paradigmáira, mikrogazdasági modellekre

épül

és

a

kvantifikáláshoz

gazdaságmatematikai

(ökonometriai)

módszereket alkalmaz. Az 1990-es évek elején az ebbe a csoportba sorolható kutatások kezdetben szűkebb időszakra vonatkozóan a foglalkoztatottságot és a keresetek alakulását

vizsgálták 147 ,

majd

kiterjedtebb

időszakot

tekintettek

át 148 .

Fő

megállapításaik: a „piacon a korszerűen képzett fiatal diplomások az idősebbeknél 147 148

Ld. pl. Kertesi–Köllő, 2001; 2005. Ld. pl. Galasi–Varga, 2004.

196

magasabb bért értek el”, a munkaerőpiacon előtérbe került „a magasan kvalifikált szellemi munka iránti kereslet” (Polónyi–Timár 2004: 1065), de a vizsgált évtized második tercierjétől kezdődően romlottak az elhelyezkedési esélyek. Ezek a kutatások a problémák feltárására kevésbé vállalkoztak, az oktatáspolitika vizsgálatával pedig nem foglalkoztak. A másik megközelítés szintén a neoklasszikus közgazdaságtanra épít, de nem alkalmazza az ökonometriai módszereket. Helyettük a logikai bizonyítás jellemzi, gyakran többféle közgazdaságtani irányzat és intrediszciplináris megközelítés alkalmazásával. Az ebbe a csoportba sorolható említett szerzőpáros kutatásaiban komparatív vizsgálatokra helyezi a hangsúlyt. Ezen kutatásoknak fő alapvetése az, hogy „a gazdasági fejlettség és a munkaerőpiac szerkezeti jellemzői, és a népesség, illetve a munkaerő oktatása, illetve szakképzése” (Polónyi–Timár 2004: 1066) között összefüggés van. Az ebbe a körbe sorolható kutatási eredmények 149 , mutattak rá többek között a foglalkoztatottsági és képzettségi arányok nagy fokú különbségeire. Továbbá arra, hogy a magyar felsőoktatás gyors ütemű mennyiségi fejlesztése nincs összhangban a demográfiai folyamatokkal, és hatására egyre inkább eltorzul a munkaerő-kínálat struktúrája. Az ilyen jellegű szakirodalmi felosztások helyett ebben a fejezetben Falusné Szikra Katalin (Falusné, 2001) tanulmánya és az áttekintett szakmai publikációkban, médiában megjelenő félelmek, kijelentések alapján született ötlet alapján a diplomások túltermelésére feltételezetten utaló tünetek kerülnek áttekintésre. E tünetek szervezik a diplomás kínálat sajátosságaival foglalkozó kutatások tematizálását. Maguk a következőkben vizsgálandó tünetek: a diplomások munkanélkülisége, a pályakezdő diplomások munkaerőpiacon történő elhelyezkedésének nehezebbé és időben hosszabbá válása, a felsőfokú végzettség bérhozamának időbeli csökkenése, a megszerzett végzettségnél alacsonyabbat igénylő állások betöltése, az alacsonyabb iskolai végzettségűekre gyakorolt kiszorító hatás, a felsőoktatási intézményekbe tömegesen jelentkezők száma mint a munkanélküliség elől való menekülés. Diplomások munkanélkülisége 150 . A munkanélküliség kvantifikálásának hazánkban több módszere alakult ki. Az egyik esetben a Szociális és Munkaügyi Minisztérium „a munkaközvetítő irodákban történő személyes megjelenés alapján, teljeskörűen, a 149

Ld. pl. Polónyi–Timar, 2001. Gondolategységünkben a szakirodalmak többségéhez igazodva nem használjuk a munkakereső fogalmát.

150

197

foglalkoztatási törvény előírásainak megfelelően méri. Változását közvetlenül és nagymértékben befolyásolja a munkanélküli-járadék és támogatás feltételeinek, időtartamának és összegének szabályozása. A KSH reprezentatív, kérdőíves háztartásstatisztikai felvétellel, nemzetközi standard kritériumok alapján, a foglalkoztatottsággal együtt méri fel, illetve becsüli meg a munkanélküliséget. A kétféle, párhuzamos adatfelvétel céljai és módszerei eltérők, adataik különböznek egymástól. Mindkét mérési rendszer fontos információkat hordoz, együttes elemzésük különösen hasznos.” (Timár 1997: 994) A KSH által alkalmazott kétféle munkaerő-statisztikai rendszer eredményei között is eltérés tapasztalható, melynek szembetűnő jele a munkaerő-mérleg felfele, a munkaerő-felmérés lefele torzítása. (Timár, 1997) 151 Ugyanekkor a népszámlálás, illetve a mikrocenzus ILO kritériumok alapján vizsgált munkanélkülisége az álláskeresőknél nagyobb létszámot eredményez. (Hablicsek–Kutas, 2008) A felsőfokú végzettségű munkanélküliek arányát az azonos képzettségű aktív keresők százalékában mérve (többségében 2000. évi OECD, ILO (International Labour Organization, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet) és egyes országok statisztikai kiadványaiban közölt adatok alapján) 20 ország közül hazánk az utolsó helyen állt. Ez azt jelenti, hogy igen kedvező a diplomások helyzete a vizsgált időpontban. (Ladányi, 2003) 2001-es népszámlálási adatok felhasználásával az iskolai végzettség szerinti aktivitást és munkanélküliséget elemezve Polónyi is arra a megállapításra jutott, hogy nemzetközi összehasonlításban a hazai diplomás munkanélküliség a fejlett országok között a legalacsonyabb. (Polónyi, 2004a) Ha megvizsgáljuk a munkanélküliségre és az iskolai végzettségre vonatkozó adatokat, a témában készült kutatásokat, akkor láthatjuk, hogy a munkanélküliek között valóban kisebb a diplomások aránya. Ugyanekkor hazánkban nem is olyan régen az itt mutatkozó

ráták

növekvő

mértéke 152

miatt

fókuszba

került

a

diplomások

munkanélkülisége, különösen a pályakezdőé, akik jelentősebb arányban képviseltetik magukat köztük. (Ladányi, 2000) „Az azonban nem dönthető el, hogy a magasabb iskolai végzettségűek elhelyezkedési esélyeinek romlása a csökkenő ütemben növekvő GDP-vel összefüggő átmeneti jelenség-e (…), vagy pedig a képzettebb munka kínálatának rugalmasabbá válásával, illetőleg a képzettebb munkavállalók iránti kereslet

151

Ld. az adatok közötti jelentős eltérést Hablicsek–Kutas 2008: 85. 2000 és 2002 között a 20-24, illetve 20-29 éves munkavállalók munkanélküliségi aránya növekedett. A főiskolai diplomával rendelkező 20-24 évesek rátája az 1999-es 3 %-ról 7 %-ra, az egyetemi végzettségűeké 3-ról 4 %-ra emelkedett a KSH Munkaerő-felvétel adatai szerint. (Galasi, 2004d)

152

198

csökkenésével, vagy növekedésének a lelassulásával hozható-e összefüggésbe.” (Galasi 2004d: 4) A foglalkoztatottság oldaláról közelítve a magyar diplomások (s tegyük hozzá: az alacsonyabb iskolai végzettségűek) gazdasági aktivitása a fejlett országok között a legalacsonyabbak között található. A két megközelítést együtt vizsgálva Polónyi megállapította, hogy a magyar diplomások munkapiaci részvétele a fejlett országok között viszonylag alacsony arányú. Ennek okairól azonban mélyrehatóbb kutatásokat kellene végezni, vizsgálva például azt, hogy ezt mennyiben befolyásolja a diplomások esetleges túlkínálata. (Polónyi, 2004a) Polónyi későbbi munkájában már egyértelműen a diplomások kiszorító hatásának tulajdonította a megfigyelt jelenséget. (Polónyi, 2005) Falusné hasonló megállapításra jutott, melynek alátámasztására két olyan táblázatot ismertetett (Falusné 2001: 956, 958-261), melyben megfigyelhető (1992-es, 1996-os, illetve 1998-as OECD adatok alapján), hogy néhány országban (pl. Olaszország, Svájc) az egyetemi végzettségűek, illetve a nem egyetemi felsőfokú végzettségűek munkanélküliségi rátája elérte vagy meghaladta valamely más iskolai végzettségét. (Falusné, 2001) Berde

Éva

a

felsőoktatás

munkaerő-piaci

eredményességét,

illetve

eredménytelenségét célozó kutatása (Berde, 2005) négy vizsgálati témára terjedt ki. Elsőként a pályakezdő diplomások relatív munkaerő-piaci helyzetének időbeli változását, másodikként a friss diplomások szakmastruktúráját, harmadikként a felsőoktatásba járó hallgatók fiatal diplomások munkaerő-piaci helyzetére gyakorolt, negyedikként pedig a GDP növekedésének hatását vizsgálta regisztrált munkanélküliek adatsorainak segítségével. A regisztrált munkanélküliek rendszerváltás utáni idősorából (1991-2004) konstruált mutató segítségével elemezte a pályakezdő diplomások 153 munkaerő-piaci helyzetét. A vizsgálat nem tárt fel arra utaló jelet, hogy a diplomás munkanélküliek regisztrálási hajlandósága eltért volna a nem diplomásokétól, ezért a nem pályakezdő munkanélküliek között a diplomások arányát viszonyította a pályakezdők hasonlóan képzett arányával. Az idősoros adatokat összevetve megállapította, hogy körülbelül 1995-ig a két arány közel hasonló ütemben változott. Ezt követően azonban a két arány különbsége fokozatosan nőtt, s 2004-re elérte a nyolc százalékpontot a pályakezdők 153

Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat definíciója szerint pályakezdő diplomás az, aki a harmincadik életévét nem töltötte be, rendelkezik a munkaviszony létesítéséhez szükséges feltételekkel, de a munkanélküli járadékra a diplomaszerzést követően még nem jogosult.

199

javára. Vagyis a vizsgált időszakban a pályakezdő regisztrált munkanélküli főiskolai és egyetemi végzettségűek nagyobb arányban képviseltették magukat, mint a nem pályakezdők a regisztráltak között, ami a relatív munkaerő-piaci helyzetük romlására utal. A két felsőfokú végzettségű munkanélküli csoportot összehasonlítva a főiskolai diplomával

rendelkezők

rosszabb

helyzete

rajzolódott

ki.

Az

eredményeket

alátámasztotta a munkaerő felmérés is, vagyis az adatok „a frissen szerzett diploma relatív értékének fokozatos csökkenésére utalnak”. (Berde 2005: 20) Ugyanekkor a pályakezdőket és nem pályakezdőket összevetve a szerző megállapította, hogy „összességében a diplomások relatív munkaerő-piaci helyzete kevésbé romlott (…), mint a pályakezdőké. Ez arra utal, hogy a kezdeti „keresgélés” után a diplomások könnyebben találnak munkalehetőséget, illetve könnyebben tudják megőrizni foglalkoztatottságukat.” (Berde 2005: 20) A vizsgálata

pályakezdő szintén

diplomás a

munkanélküliek

felsőoktatás

szakmastruktúrájának

munkaerő-piaci

eredményességét,

újszerű illetve

eredménytelenségét célozta meg. Az elemzéshez rendelkezésre álló 2004-es adatok alapján Berde összehasonlította a pályakezdő regisztrál munkanélküliek által megcélzott elhelyezkedési szakterületet és a foglalkoztatott diplomások szakmastruktúráját. Eszerint 2004-ben az elhelyezkedni kívánó és a foglalkoztatott diplomások szakmai összetétele jelentősen eltért egymástól. Szakterületenként azonban jelentős különbségek adódtak. A vizsgált évben a „pedagógusi oklevelüket pedagógusként hasznosítani kívánó friss diplomás munkanélküliek aránya a regisztrált társaikon belül megegyezett a foglalkoztatott pedagógus diplomás foglalkoztatottak közötti részarányával.” (Berde 2005: 99) Hozzájuk hasonlóan alakult a számítástechnikusok mutatója. A pályakezdő diplomások között viszont alig volt az egészségügyi szakterületre tartozó. A mérnöki foglalkozások hasonló módon képzett mutatója azonban 2,5-szeres arányt mutatott. Az adatok ennél mélyebb értelmezését a rendelkezésére álló statisztikai adatok nem tették lehetővé. 154 A tanulmány következő része 1994 és 2004 között a regisztrált pályakezdők között a diplomások arányát vizsgálta megyénkénti bontásban. Induló hipotézise szerint „minél nagyobb az adott megyéből a fiatalok felsőoktatási részvétele, annál nagyobb az adott megyében a pályakezdők munkanélkülisége. Hipotézisünk mögött egyrészt az állt, hogy hazánkban még mindig viszonylag alacsony a mobilitási hajlandóság. Másrészt

154

A szerző szerint a szakterületek közötti jelentős lehet a regisztrálási hajlandóság különbsége.

200

pedig épp a munkanélküliségtől való félelem készteti a fiatalokat arra, hogy minél tovább maradjanak a felsőoktatásban, és így tegyenek szert olyan tudásra, amellyel a későbbiekben – akár másik lakóhelyre költözve – jobban tudjanak boldogulni.” (Berde 2005: 25) Az eredmények azt mutatták, hogy a megnövekedett felsőoktatási létszám rontja a diplomás fiatalok munkaerő-piaci helyzetét. Berde következtése szerint „(…) minél nagyobb a megye egy lakosra jutó hallgatói létszáma, annál nagyobb a regisztrált pályakezdőkön belül a diplomások aránya.” (Berde 2005: 27) Ezt a hatást a legerősebbnek a három éves késleltetésű hallgatói létszámánál találta. Ennek magyarázatául az szolgálhat, hogy az adott év hallgatói átlagosan három év múlva jelennek a munkaerőpiacon. Végül a GDP növekedését a gazdasági fejlődés jelzőszámaként használva, megállapított egy egy évvel későbbi késleltető hatást, mely szerint a gazdaság „a következő évben már inkább kevésbé képzett új munkaerőt igényel, a pályakezdőkön belül a diplomások relatíve rosszabb helyzetbe kerülnek” (Berde 2005: 98), vagyis a gazdasági növekedés egy szint után már nem javítja a friss diplomások relatív elhelyezkedési lehetőségeit, s szükségesek az alacsonyabb kvalifikációt igénylő szakmai végzettségek is. Az egy főre eső működő külföldi tőke esetében hasonló következtetésekre jutott: „minél nagyobb az egy főre jutó működő külföldi tőke a megyében, annál rosszabb a pályakezdő diplomások relatív helyzete.” (Berde 2005: 98) Összességében Galasi Péter és Varga Júlia szerint az 1994 és 2002 közötti időszakra vonatkozóan a magyar munkaerőpiacra a munkanélküliségi ráták tekintetében lassan növekvő foglalkoztatás jellemző, melyet a GDP emelkedése, az időszak végén a megtorpanása, a növekvő felsőoktatási kibocsátás kísér oly módon, hogy a diplomások munkanélkülisége viszonylag alacsony, bár az időszak végére emelkedett. A foglalkoztatás iskolai végzettség szerinti valószínűségét illetően a szerzők között szinte egyöntetű a nézet, mely szerint a magasabb iskolázottság nagyobb foglalkoztatási esélyekkel jár együtt. Az alacsonyabb iskolai végzettségekhez képest a diploma relatív foglalkozatási, illetve munkanélküliséggel szembeni „védettségi” előnye azonban a vizsgálati időszakban lassabban, majd pedig dinamikusabb csökkent. (Galasi–Varga, 2005) A közölt kutatási eredmények alapján tehát egyelőre nem látszik igazolódni a diplomás pályakezdők munkanélküliségének drasztikus változása, noha a munkaerőpiaci helyzetük romlásának nyomai fellelhetők. Ez azonban nem csak a magyar diplomás helyzet sajátossága: „Európa számos részén a munkanélküliség és a 201

munkanélkülivé válás veszélye központi kérdés (…) Noha a munkanélküliségi ráták rendkívül sokfélék, a fiatalok között minden országban több a munkanélküli (általában kétszerese a teljes népességének), és sok országban a legtöbb fiatalnak legalább egyszer meg kell birkóznia a munkanélküliséggel.” (Furlong 2003: 36) Átmenet az oktatásból a munkaerőpiacra. „Átmeneten – a széles körben elterjedt fogalomhasználat szerint – a teljes idejű, nappali rendszerű képzésből a teljes idejű foglalkoztatásba történő átkerülést értik.” (Tót 1999: 3) Az OECD szakértők úgy értelmezték „mint azt az életkort, amelyben a fiatal valamiképpen már befejezte a munkás életére való felkészülését.” (Mihály, Az oktatásból a munka világába…) „Minden országra jellemző egyrészt az oktatásból a munkába átvezető tranzit-periódus hossza, másrészt ennek az útszakasznak a belső szakaszolása. (…) az utóbbi évtized történései e téren jelentős változást, azaz átlagosan kétévnyi növekedést eredményeztek (…). Nincs (…) ma még egységesen használt definíció; a mai kutatók három szempontból is közelíthetnek a témához. Van olyan szemlélet, ami az átmeneti időszak alatt egy korcsoport számára azt az első periódust érti, amelyben az adott populáció 75%-nál kisebb arányban van még benn az oktatásban, azaz nem dolgozik. Más számítások azt az átlagos életkori szakaszt sorolják ide, ami az oktatási rendszerből való első kilépéssel kezdődik (Az Eurostat például ezen az alapon számol.) Egy harmadik álláspont szerint az átmenet a tankötelezettség megszűntével kezdődik.” (Mihály, Az oktatásból a munka világába…) Túl azon, hogy az átmenet fogalma nem egységes, az átmenetet leíró olyan sajátosságoknak, mint például az átmenet legjellemzőbb útvonalainak, az átmenet hosszának, belső szakaszolásának megragadása sem kristályosodott ki még napjainkban. Róbert Péter (Róbert, 2002; 2004) tanulmányaiban az iskolából a munka világába való átmenetet vizsgálta a KSH 2000. évi életmód és időmérleg felvételének adatait használva. Aszerint, hogy a fiatalok – nem csak a diplomások – az 1960-as, az 1970-es, az 1980-as, az 1990-es években fejezték be nappali tagozaton iskoláikat, illetve álltak munkába, négy kohorsz sajátosságait elemezte a pályakezdő foglalkozások megoszlásának, az egyes foglalkozási osztályokban való pályakezdés valószínűségének és az átmenet sajátosságainak időbeli változása szempontjából. Az 1990-es évekre mindkét nem esetében megfigyelhető, hogy ritkábban fordult elő a felsővezető, felsőszintű szakértelmiségi foglalkozásokba történő belépés, de a férfiak nőkkel szembeni kétszeres valószínűségű előnye megmaradt. Ugyanekkor az 202

alsószintű vezetők és értelmiségiek közé kerülés aránya a vizsgált időszakban folyamatosan növekedett, „(…) tehát azt feltételezzük, hogy a pályakezdők életpályájuk során felfelé mozognak, s nem „ragadnak bele” az első, esetleg rosszabb állásukba.” (Róbert 2004: 102) A felsőfokú végzettség a felsővezetői, felsőszintű értelmiségi állásokban történő pályakezdés valószínűségét növelte. „Miközben a foglalkozásszerkezeti trend a „munkáskategóriák” esetében 1983 és 2000 között időbeli csökkenést mutat (a gazdaság posztindusztriális jellege erősödik), (…) a kilencvenes években a férfiak közül nagyobb azok aránya, akik szakképzetlen munkásként kezdtek el dolgozni, mint a nyolcvanas években. Más jelei is vannak annak, hogy a kilencvenes évek beszűkült munkaerőpiacára arányaiban többen léptek be szakképzetlen foglalkozásokba – miközben a fiatal munkaerő képzettebb a korábbi generációknál.” (Róbert 2004: 101-102) A közvetlen termelésirányító kategóriába való belépés aránya a férfiaknál a nyolcvanas évtizedet követően, a nőknél folyamatosan csökkent. Az 1990-es években mindkét nem szakmunkás végzettséget igénylő foglalkozásokba is kisebb arányban lépett. „(…) a fiatalok a nyolcvanas évekhez képest szignifikánsan – a férfiak 33, a nők 54 százalékkal – nagyobb eséllyel álltak munkába egyszerű, magasabb képzettséget nem kívánó szolgáltatási foglalkozásokban. A férfiaknál lényeges változás az is, hogy 32 százalékkal csökkent a szakmunkásként és 17 százalékkal nőtt a segédmunkásként való pályakezdés valószínűsége. (…) A nők esetében szignifikánsan (20 százalékkal) csökkent annak az esélye is, hogy valaki alsószintű értelmiségi vagy hivatalnoki állásban kezdjen dolgozni. Más foglalkozási kategóriák esetében a változás mértéke statisztikailag nem jelentős.” (Róbert 2004: 104) A szakképzetlen fizikai foglalkozások az 1990-es években minden ötödik férfi és majd minden ötödik nő számára jelentettek pályakezdő állást. A mezőgazdasági fizikai foglalkozások esetében azonban megfigyelhető a folyamatos térvesztés, különösen a nők esetében. Elsősorban a nők (szinte minden ötödiket érintve) számára kínáltak pályakezdési perspektívát az időszakban a rutin szellemi (irodai) foglalkozások. A rutin szolgáltatási (kereskedelem, személyi szolgáltatás) foglalkozások mindkét nem pályakezdői esetében növekvő jelentőséget nyertek, miközben itt is a női nem képviselete a domináns. A rutin szolgáltatási foglalkozásokban történő elhelyezkedés a férfiak esetében szakközépiskolai és főiskolai végzettséggel, míg a nőknél a szakmunkás képesítéssel volt a legvalószínűbb. Az „(…) 1990-es években már majd minden ötödik nő valamilyen alacsonyan kvalifikált szolgáltatási foglalkozásban kezdett dolgozni. A szolgáltatói szféra térnyerését tehát jól mutatják ezek az adatok, de 203

azt is jelzik, hogy a munkaerőpiac nem feltétlen magasan iskolázott pályakezdőket vár növekvő mértékben ezen a téren.” (Róbert 2002: 223) Iskolai végzettségtől függetlennek mutatkozott az önfoglalkoztatóként történő munkaerőpiacra lépés. Az önállóként való munkába állásnak az elmúlt évtizedben nőtt a jelentősége, de elsősorban nem a mezőgazdasági, alkalmazott nélkül dolgozóknál. A magánszektorba történő belépés valószínűsége a férfiaknál 13, a nőknél 22 %-kal nőtt a nyolcvanas évekhez képest, míg a közszférába való bejutás esélyei rosszabbodtak: az előbbiek esetében 50, az utóbbiaknál 36 %-kal csökkent. (Róbert, 2002; 2004) Elemezve az egyes kohorszba tartozók nappali tagozatos tanulmányok befejezését követő elhelyezkedését, Róbert megállapította, hogy az 1950-es évekhez viszonyítva a legfiatalabb kohorszba tartozó férfiak és nők munkába állási valószínűsége kisebb, mint a megelőző kohorszokban. (A nyolcvanas évekhez képest a férfiaknál körülbelül 11 %-kal, a nőknél körülbelül 9,5 %-kal.) Azonban a magasabb iskolai végzettség növelte a sikeres elhelyezkedést oly módon, hogy a férfiaknál általában a diploma, míg a nők esetében a főiskolai diploma nyújtott nagyobb előnyt. „Három periódusra külön-külön vizsgálva az adatokat, azt láthatjuk, hogy a diploma értéke növekedett, a munkába állás valószínűségét a diploma az 1990-es években jobban növelte, mint korábban.” (Róbert 2002: 227) Ha viszont a fiatal a tanulmányok befejezése után, az álláskeresés idején ismét tanulmányokba fogott, akkor csökkent a munkaerőpiacra történő belépés valószínűsége, „annak ellenére, hogy a „nappali tagozaton tanul és dolgozik” státus terjedőben van”. (Róbert 2002: 227-228) A nyolcvanas évekhez viszonyítva növekedett az álláskeresés átlagos időtartama. „Az álláskeresés időtartama és a munkába állás valószínűsége negatívan viszonyul egymáshoz. Ha valaki az iskolából kilépve 1–2 éven belül nem kezdett dolgozni, akkor ezt az idő múlásával egyre kevésbé tudta megtenni. A nőkre ez különösen igaz. A három periódusra külön-külön elvégzett elemzés pedig azt mutatja, hogy ez a kapcsolat az 1990-es években (s ott is a nőknél) a legerősebb.” (Róbert 2002: 228) Az átmenet további megfigyelt sajátossága a korábbiaknál jelentősebb fluktuáció,

az

atipikus

foglalkozatási

formák

terjedése,

a

tanulási-

és

a

munkatevékenység összefonódása. A megelőző évtizedhez képest a kilencvenes évek első foglalkozása jellemzőbben átmenetinek tűnik: „A szocializmus utolsó évtizedében mindkét nembeli pályakezdők abszolút többsége (60 százalék körül) két évnél hosszabb ideig kitartott első választása mellett. Ez az arány az 1990-es évekre 40 százalék körülire csökkent. Mindkét nem esetében több mint kétszeresére nőtt azok aránya, akik 204

hat hónap után már túl vannak első foglalkozásukon. A kilencvenes években, átlagban a pályakezdők majd egyötöde hat hónapot sem töltött első állásában, egy további 20 százalék 6–12 hónapon belül, még egy további 20 százalék pedig 12–24 hónapon belül hagyta ott első munkahelyét.” (Róbert 2004: 102) Ahogy a keresleti oldalt feltáró kutatásokban (Palócz, 2001; Perpék, 2006) láthattuk, napjainkban is jelentős a (nem csak diplomás) pályakezdők fluktuációjának mértéke. A Központi Statisztikai Hivatal 2006. IV. negyedévében, a 15–29 éves fiatalok munkaerő-piaci jellemzőit vizsgáló kiegészítő adatfelvétele alapján szoros kapcsolat mutatható ki az egyes iskolai végzettségek és a munkahelyek száma között. A „(…) 8 általánosnál alacsonyabb végzettségű foglalkoztatottak mindössze 12,7 %-a dolgozott első munkahelyén, és 41,5%-ának már több mint három helyen volt munkatapasztalata. A felsőfokú végzettségűek esetében a helyzet fordított. Esetükben 57,2 % dolgozik az első munkahelyen, és csak minden harmincadiknak van háromnál több munkahelyről tapasztalata.” (Váradi 2007: 26) A gazdaság globalizálódásával és a nyugat-európai országok tartósan magasnak tartott munkanélküliségével kapcsolatban már az 1980-as években megkezdődött a keresőtevékenység formáinak vizsgálata. Ezekben megfigyelték az ún. atipikus munkaviszony (részidejű munka, határozott idejű szerződéssel való foglalkoztatatás, idénymunka, munkaerő-kölcsönzés, minimálbérrel történő alkalmazás, távmunka) növekvő mértékű terjedését. Részben hatásukra jelentek meg olyan vészjósló változást sejtető kijelentések, mint „a normál munkaviszony krízise”, vagy mint „a normál munkaviszony eróziója” (Stellungnahme 1999: 11), normál munkaviszony alatt értve a határozatlan idejű kinevezéssel társuló teljes munkaidős foglalkoztatást. Meg kell azonban jegyezni, hogy napjainkban sokan éppen ezeket a formákat tartják alkalmasnak az egyének és a szervezetek változásokhoz való rugalmasabb alkalmazkodására. A tanulmányokból a munka világába való átmenet korábbiaktól eltérő egyértelmű voltát a kilencvenes évektől kezdődően egyre inkább felváltja a munkaerőpiaci életpálya és a tanulás összefonódása. Ennek egyik jellemző módja a nappali tagozaton hallgatók tanulmányaik alatti mind nagyobb arányú rendszeresen, rész- vagy teljes munkaidőben végzett keresőtevékenysége. (Mihály, Az oktatásból a munka világába…; Róbert, 2002) Ez a jelenség (életciklus-foglalkozás) a korábbiakhoz képest némiképp átértelmezte a pályakezdő foglalkozást, amely így „az iskola befejezése utáni első főállású, teljes munkaidős foglalkozást” jelenti. (Róbert 2004: 102) A diplomások munkaerő-piaci életpályájának elemzésekor a munkaerő-piaci siker értékelésekor nem 205

hagyható figyelmen kívül a tanulmányok alatti keresőtevékenység, hiszen az adott személy „nem feltétlenül pályakezdő abban az értelemben, ahogyan a nappali tanulmányai alatt fizetett munkát nem végzők annak tekinthetők. A tanulmányok ideje alatt végzett munka révén a fiatal munkatapasztalatokra tesz szert, esetleg egyes munkáltatókkal szorosabb és tartós kapcsolatba kerül, a munkáltatónak módja van arra, hogy helytálló információkat szerezzen tudásáról, képességeiről, motiváltságáról, stb. Röviden: lehetséges, hogy a diploma megszerzésekor a szóban forgó fiatal már nem számít (teljesen) kezdőnek, és ez befolyásolja mind javadalmazását, mind elhelyezkedési lehetőségeit.” (Galasi–Timár–Varga 2001a: 26) Galasi Péter, Timár János és Varga Júlia – nemzetközi tapasztalatokra hivatkozva – azt a véleményt fogalmazta meg, hogy „a fiatalok életpályájának nagyjából az első tíz esztendeje tekinthető a munka világába való átmenet részének.” (Galasi–Timár–Varga 2001b: 75) Az átmenet időszakának fő jellemzői közé tartozik az, hogy a munkaerő-piaci életpálya megkezdése – alkalmi vagy rendszeres, részidejű vagy teljes foglalkoztatási formában – a fiatalok jelentős részénél már a tanulmányok befejezése előtt megkezdődik. 155 Ez azt jelenti, hogy a tanulás és a munka egymástól élesen már nem válik szét. Velejáró jelenség az iskolai út munkavégzés miatti megszakítása, ami növeli az adott iskolafok elvégzésének idejét. Ugyanekkor növekszik a munka melletti tanulásnak és mindezekkel együtt az élethosszig tartó tanulásnak a jelentősége. „Az átmenet időszakát ezért nem elsősorban az azonnali munkaerőpiaci elhelyezkedés, illetve a képzettségnek az alapképzésből való kikerülés után megfigyelhető munkaerőpiaci hasznosulása, hanem az életpályán megfigyelt illeszkedés, illetve hasznosulás alapján kell megítélni. Másképpen: az átmenet időszakának sikeressége azon mérhető le, milyen mértékben készíti fel az oktatás az egyéneket az élethosszig tartó tanulásra és beilleszkedésre. A megfelelő munkaerőpiaci beilleszkedés nem azonosítható a képzettségnek (alapképzési szaknak) megfelelő foglalkozás tartós gyakorlásával.” (Galasi–Timár–Varga 2001b: 7576) 156 „Összességében az iskolából a munkaerőpiacra való átmenet itt vizsgált néhány aspektusa is megerősítette, hogy a folyamat bizonytalanabbá és kockázatosabbá vált a rendszerváltás után pályakezdő fiatalok számára. Ugyanakkor a bizonytalanság és a 155

Egyes nyugati országokban a 15-29 éves iskolába járók 15-26 %-a volt foglalkoztatott 1998-ban. (Galasi–Timár–Varga, 2001b) 156 A pályakezdő diplomások munkaerőpiacba történő integrálódásáról a legközvetlenebb információkkal a későbbiekben ismertetett Fiatal Diplomások Életpálya Vizsgálata és a felsőoktatási intézmények követéses vizsgálatai szolgáltatnak.

206

kockázatok „eloszlása” távolról sem egyenletes, vagy véletlenszerű, hanem határozottan strukturált olyan hagyományos szociológiai változók mentén, mint az iskolázottság, amely mögött – számos itt nem részletezett kutatásból tudjuk – jelentős a társadalmi osztály szerinti meghatározottság.” (Róbert 2002: 231) Az átmenet meghosszabbodása nem csak a frissen diplomázottakat érinti, azaz nem írható egyértelműen a megnövekedett diplomás-kibocsátás számlájára. Furlong tanulmánya (Furlong, 2003) szerint Nyugat-Európában is megfigyelhető jelenségről van szó. A munkaerőpiacra belépők átlagéletkora növekszik (az EU-ban 1987 és 1995 között 18-ról 20-ra), fokozódik a munkavállalás bizonytalansága. Utóbbi tünete, hogy a fiatalok egyre nagyobb arányban vállalnak részidős állást, növekszik a határozott idejű szerződéssel foglalkoztatottak aránya, gyakoribbá válik az önfoglalkoztatás, a fluktuáció. Meglátása szerint is bizonytalanság és kockázat jellemzi a posztkommunista országok munkapiacát. A kommunizmusban a fiatalok strukturált, kiszámítható utakon léptek be a munkaerőpiacra, a rendszerváltást követően azonban hirtelen megváltozott a környezet: „A munkaerőpiacra vezető utak, amelyeket a legtöbben követtek volna, egyszerűen eltűntek.” (Furlong 2003: 36) Mindezzel s a tanulmányok és a munka összefonódásával a tanulmányokból a munka világába való átmenet értelmezése nehézkesebbé vált. 157 A diplomások bérelőnye. A felsőoktatás munkaerőpiaccal való kapcsolatát vizsgáló, alábbiakban tárgyalt kutatások a közgazdaságtanhoz kapcsolódó neoklasszikus munkaerőpiac-elemzés paradigmájához, ezen belül is az emberitőke-modellekhez tartoznak. A kiindulási pontjuk az a munkaerő-piaci modell, amelynek két oldalán: a különféle tudással rendelkező munkavállalók (kínálati oldal) és az eltérő munkahelyi követelményekkel rendelkező munkahelyeket biztosító munkaadók (keresleti oldal) állnak. A bérek töltik be az árjelzés szerepét a piacon oly módon, hogy a bérek befolyásolják a kínálati oldalon levők munkavállalási, a keresleti oldalon pedig a költségeiket minimalizálni kívánó munkaadók kiválasztási, alkalmazási döntéseit (olyan munkavállalókat alkalmaznak, amelyeknek a termelékenysége legalább a bérköltségeket megtéríti). Heterogén munkáltatókat és munkavállalókat feltételezve a relatív termelékenység, illetve a relatív bér a meghatározó, amely időben változik: ha a (relatív) kereslet növekszik, akkor a (relatív) bér nő, illetve a másik oldalról, ha a kínálat

157

Ld. pl. Mihály, Az oktatásból a munka világába…

207

növekszik, akkor a (relatív) bér csökken. Ugyanekkor a munkáltatók a magasabb termelékenységű

munkavállalókat,

valamint

a

kevésbé

rugalmas

kínálatú

munkavállalók csoportjait magasabb bérrel kompenzálják. Ezt a modellt kiegészítve a beruházás elemével: a munkavállalók számára a megfelelő tudás megszerzése olyan időigényes folyamat, amely együtt jár az iskolázási döntés beruházási kérdéseivel. A beruházási költségek növekedése, a haszon csökkenése a modell szerint kisebb mértékű beruházásra ösztönzi az egyéneket. (Galasi–Varga, 2005) „Ha a felsőfokú végzettségűek kereslete, illetve a kereslet és a kínálat viszonya nagyjából változatlan, és a munkaerőpiacra továbbra is a felsőfokú végzettségűek viszonylag magas bérelőnye jellemző, akkor pályakezdő foglalkoztatottaink esetében viszonylag dinamikus reálkereset-emelkedést várunk. Ha a jelentős méretű felsőfokú oktatási kibocsátás hatására a felsőfokú végzettségűek kínálata megnövekszik, a kereslet viszont nem vagy nem dinamikusan emelkedik, akkor akár csökkenő reálkereseteket is láthatunk.” (Galasi–Nagy–Varga 2004: 29) A teljes munkaidőben foglalkoztatottak évenkénti reprezentatív mintáit magába foglaló (Galasi–Varga, 2005) bértarifa-felvételek adataira 158 alapozott kutatásában Kertesi Gábor és Köllő János a rendszerváltás utáni ún. átmeneti, 1992-től 1999-ig tartó, időszakot Magyarországon két szakaszra bontotta a kutatásukban kirajzolódott sajátosságok alapján. Az első szakaszban rendkívüli mértékben visszaesett az iskolázatlan munkaerő iránti kereslet miközben a relatív bérük is gyors ütemben süllyedt. Ugyanekkor a képzettebbek iránti kereslet is csökkent romló reálbér kíséretében. A második, kilencvenes évek közepétől kezdődő, szakaszban romlott az idősebb és iskolázottabb munkavállalók fiatalabbakhoz viszonyított helyzete. 1992-99 között olyan mértékben, hogy az időszak végére nem különbözött a képzetlen munkaerőnek tulajdonított bérhozamtól. A fiatalabb iskolázottak kereseti hozama ugyanekkor nőtt. A szerzőpáros nagyobb vállalatokra alkalmazott számításai szerint e folyamatok már nem az időszak első szakaszát jellemző munkahelyrombolás kizárólagos következményei, hanem az új technológiák és munkafajták térhódításának köszönhetők. A legfiatalabb diplomás korosztályokat az idősebbekhez viszonyítva megállapítható, hogy a 0-5 évnyi munkaerő-piaci tapasztalattal rendelkezők 1992 és 1994 közötti bérhozam-emelkedése 5-8 %-kal meghaladta a 6-10 éves tapasztalattal rendelkezők hozamainak növekedését. Utóbbiak azonban 1999-re elérték az előbbieket.

158

Ld. részletesen Kertesi–Köllő, 2001: 37.

208

A 6-10 éves munkaerő-piaci tapasztalattal rendelkező diplomások a tanulmányaikat alapvetően már a rendszerváltás utáni években fejezték be. Az 1989 és 1999 közötti időszakban egyedül ennél a kohorsznál mutatták ki a munkaerő-piaci tapasztalat hozamának növekedését, ami arra utal, hogy a hetvenes-nyolcvanas években megszerzett felsőfokú végzettséghez viszonyítva más a megszerzett tudás minősége. (Kertesi–Köllő, 2001) Kézdi Gábor (Kézdi, 2004) szintén bértarifa-felvételi adatokon az iskolázottság keresetekre gyakorolt hatásának változását elemezte az 1998-tól 2002-ig terjedő időszakban. A tanulmány következtetése szerint hazánkban jelentősen nőtt az iskolai végzettség hozama (a legintenzívebben az előző évtized második felében), különösen a felsőfokú végzettségé. A növekedés intenzitását tekintve pedig megállapította, hogy a fiatalabb korosztályoknál az átlagosnál gyorsabban emelkedtek a hozamok. Galasi ugyancsak bértarifa-felvételre alapozott adatokra támaszkodva, 1994 és 2002 között a felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásokban levő diplomások arányának időbeli alakulását vizsgálta. Elemezte többek között a felsőfokú foglalkozások 159 bérprémiumának időbeli változását: „a felsőfokú végzettségűeknek az 1994. évi átlagnál magasabb bérprémiumot biztosító foglalkozások aránya 1997 és 2002 között mintegy két és fél szeresére, 12%-ról 31%-ra nőtt.” (Galasi 2004d: 11) A vizsgált foglalkozások bérprémiuma az 1994-es induló 55 %-ról 1998-ig (73 %) folyamatosan nőtt, ezt követően azonban 2002-ig csökkent, s körülbelül az 1997-es szintet érte el, de még így is meghaladta a 60 %-ot. Galasi a stagnáló foglalkoztatás mellett a felsőfokú végzettség nagyarányú növekedésével megjelenő, diplomák leértékelődésére vonatkozó feltételezések cáfolataként megfogalmazta, hogy a „megnövekedett felsőoktatási kibocsátás mellett a felsőfokú végzettségűek egyre nagyobb arányban helyezkedtek olyan foglalkozásokban, amelyekben a felsőfokú végzettség bérhozama rendkívül magas.” (Galasi 2004d: 12) Nemzetközi összehasonlításban a hazai bérstruktúra jelentős eltérést mutat. Polónyi (Polónyi, 2005b) ennek szemléltetésként említette, hogy a 25-64 éves főiskolai és egyetemi végzettségűek keresete 2001-ben több mint kétszerese a középfokú végzettségűekének, miközben az OECD országokban a kereseti különbség a két iskolai végzettség között 7-50 % között szóródik. Feltételezése szerint az eltérő bérfejlődés 159

A felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásoknak azt tekintette, „amelyben a munkáltatók a felsőfokú végzettségű munkavállalóknak legalább 44%-kal magasabb bért fizetnek, mint az ugyanebben a foglalkozásban dolgozó középfokú végzettségű munkavállalóknak.” (Galasi 2004d: 1)

209

nem a termelékenység és a munkabér szoros kapcsolatából következik, vagyis nem vonható le az a következtetés, hogy a hazai diplomások termelékenysége kiemelkedően nőtt meg. Inkább a „bérfelzárkózási aszimmetriából” következik. „Ez alatt azt értjük, hogy az átlagos termelékenység növekedésénél gyorsabban növekszik a diplomások bére, s lassabban az alacsonyabb végzettségűek bére. Ennek okai között olyan tényezők játszanak alapvető szerepet, mint a diplomások (és azon belül a vezető menedzserek, vezető államigazgatási alkalmazottak, országgyűlési képviselők stb.) magasabb érdekérvényesítő képessége, illetve az alacsonyabb végzettségűek alacsonyabb védettsége, (a termelékenység növekedésétől messze elmaradó minimálbér növekedés)” (Polónyi 2005b: 19), „valamint a fejlett országok magas bérszintjének a hazai multinacionális vállalatok által közvetített demonstrációs hatása és a fejlett országok munkaerőpiacainak szívó ereje. (…) Mindezek a hatások a munkaerőpiac egyensúlyi viszonyai által befolyásolt módon addig érvényesülnek, amíg Magyarország és a fejlettebb országok közötti különbség nagyjából kiegyenlítődik.” (Polónyi–Timár 2004: 1068) A kutatási eredmények tehát nem igazolták a diplomások bérelőnyének drasztikus csökkenését, sőt, Polónyi vizsgálatából az is kiderült, hogy nemzetközi összehasonlításban a bérelőnyük messze meghaladta a nemzetközi átlagot. Diplomák és munkakörök. 160 Mint már olvashattuk Palócz tanulmánya alapján (Palócz, 2001), a 2001-et megelőző két évben foglalkoztatott pályakezdő diplomások képesítésének a munkaköri illeszkedése körülbelül háromnegyed arányban teljes mértékben vagy részben teljesült. Nagy azonban ennek az aránynak a területenkénti szóródása, s jelentős a szakterületi eltérés a korábbi adatfelvételnél kapott arányokhoz képest. A pályakezdők illeszkedéséről tudósíthat bennünket a vállalati más szakterületre történő átképzési igény is. Mint azt az előző fejezetben a vállalatok képzési preferenciáinál megtudtuk, 2000-ben a főiskolai és egyetemi végzettségűek esetében a munkaadók körülbelül 20-20 %-a, 2001-ben azonban csupán 7-8%-a tartotta ezt szükségesnek. Figyelemre méltó a két év nagy különbsége, miközben az egynegyedes arányú kevésbé megfelelő illeszkedés nem változott. Kevésbé valószínű, hogy a 2000ben az átképzési igényt jelző vállalatok azok, akik az összes inkongruens

160

A használt szakkifejezések (pl. túlképzett, inkongruens stb.) értelmezését ld. a 2. 3. 2. fejezet A diplomások munkaköri illeszkedése résztémájánál.

210

foglalkoztatásúnak ítélt pályakezdőt alkalmaznák. Az itt megjelent differenciának a feltárására további vizsgálatra lenne szükség. (Palócz, 2001) A korábban már bemutatott 2005-ös „A felsőfokú képzés és a gazdaság szakemberigényének összehangolási lehetőségei” című, nem reprezentatív kérdőíves kutatás keretében Polónyi István és Kővári György 99 szervezetet vizsgált többek között a diplomások foglalkoztatásának a kongruenciája szempontjából. A kutatók fentiektől eltérő eredményekre jutottak. A diplomások horizontális inkongruenciája körülbelül 15 %. A főiskolát végzetteket több mint kétszeres arányban foglalkoztatják ilyen módon (10,8 %, egyetemi végzettek: 4,3 %). A vertikális, vagyis az iskolai végzettség szerinti inkongruencia alig több mint 13 %, melyből a főiskolát végzettek körülbelül háromszoros arányban részesedtek (10,03 %, az egyetemi diplomások 3,09 %). (Polónyi, 2005a) A munkahely-munkavállaló illeszkedésének problematikája nem csak ilyen módokon közelíthető meg. A külföldi szakirodalmakban domináns megközelítési mód a túl/alulképzés bérhozamának, illetve e jelenség előfordulási gyakoriságának vizsgálata. 161 (Galasi, 2004c) Az alább bemutatott kutatás a szakképzettség vertikális megfelelőségének vizsgálatára vállalkozott. Az alkalmazott „túl/alulképzés modelljeinek legfontosabb feltevése, hogy a munkahely/munkavállaló iskolai végzettségben mért illeszkedése befolyásolja a bérhozamokat. Ha a munkavállaló iskolai végzettsége megfelel a munkáltató által definiált, iskolázottságban mért munkahelyi követelményeknek, akkor adott iskolai végzettség hozadéka magasabb lesz, mint akkor, ha nem felel meg, mert a jobb illeszkedés a munkavállaló képességeinek (skills) hatékonyabb kihasználását teszi lehetővé. E feltevés empirikusan is tesztelhető legfontosabb következménye, hogy az iskolai végzettség a munkahelyi követelmények által meghatározott illeszkedés függvényében eltérő bérhozamú elemekre bontható. A sztenderd emberi tőke modellekkel szemben e megközelítés említésre méltó jellegzetessége, hogy adott egyén iskolai végzettségének adott időpontban mért bérhozama munkahelyfüggő, azaz munkahely-változtatás révén változtatható.” (Galasi 2004c: 4) Galasi 1994-2002 között az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) bértarifafelvételeinek

segítségével

három

szempontból

elemezte

a

témát

a

fenti

megközelítésben. Elsőként a szükséges és a megfigyelt iskolázottságnak, másodikként a 161

Más megközelítések a túl/alulképzés és termelékenység, a vállalaton belüli karrier, az iskolában megszerzett tudás összefüggéseivel, valamint túl/alulképzés jelenségének rövid vagy hosszú távú voltával foglalkoznak. (Galasi, 2004c)

211

diplomás kínálat szerkezetének, végül a diplomás végzettség három lehetséges állapota (túlképzett, alulképzett, épp megfelelően képzett) bérhozamának időbeli alakulását vizsgálta. Megállapította, hogy 1997-ig az átlagos szükséges iskolai végzettség csökkent. Az átlagban megfigyelt iskolai végzettség ugyanekkor lényegében változatlan volt, „ami arra utal, hogy 1994 és 1997 között rugalmatlan kínálat mellett a munkáltatók kénytelenek lejjebb szállítani a munkahelyi követelményeket – a megfigyelt iskolai végzettség minden évben lényegesen alacsonyabb, mint a szükséges végzettség.” (Galasi 2004c: 15) 1997-től kezdődően, „jelezve a munkahelyi követelmények újradefiniálását, valamint a kínálat rugalmasabbá válását” (Galasi 2004c: 15), mindkét érték növekedett. A korábban már hivatkozott munkájában Galasi a felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásoknak azt tekintette, „amelyben a munkáltatók a felsőfokú végzettségű munkavállalóknak legalább 44%-kal magasabb bért fizetnek, mint

az

ugyanebben

a

foglalkozásban

dolgozó

középfokú

végzettségű

munkavállalóknak”. (Galasi 2004d: 1) Az így definiált felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásokat tekintve az előbbiekkel egybecsengő eredményre jutott: a felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásokban a diplomások aránya az időszak elején (1994-től 1997-ig) csökkent (25 %-ról 20 %-ra), ezt követően 2000-ig mintegy háromszorosára nőtt. 2001-ben kisebb csökkenés után, 78 %-os értéket vett fel. (Galasi, 2004d) A megfigyelt átlagos iskolai végzettség növekedési üteme gyorsabb, mint az átlagos szükséges iskolai végzettségé. A kettő közötti különbség a vizsgálati időszak végén már elenyésző. „Ezzel párhuzamosan a rossz illeszkedés (mismatch) jellege is megváltozik, az alulképzettek aránya az egész időszakban csökken, a túlképzetteké nő, az utóbbi értéke az időszak végpontjában már valamelyest meghaladja az előbbiét.” (Galasi 2004c: 17) A túlképzett diplomás munkavállalók aránya a vizsgálati időszak végére a kezdeti 11 %-ról 24 %-ra nőtt. (Galasi, 2004c) A többlet, a hiányzó, illetve az éppen szükséges iskolázottság bérhozamára vonatkozóan az eredmények azt mutatták, hogy 1992 és 2002 között az iskolai végzettség bérhozama és a munkahelyi illeszkedése között összefüggés van: „1. adott iskolai végzettség mellett (többnyire) az éppen szükséges iskolai végzettségű munkavállalók keresete a legmagasabb, 2. a túlképzett munkavállalók keresete (többnyire) alacsonyabb, mint az ugyanolyan iskolai végzettségű, de az iskolai végzettségüknek éppen megfelelő munkahelyen dolgozó munkavállalóké, ugyanakkor magasabb, mint a hasonló munkakörökben dolgozó, a munkakör követelményeinek éppen megfelelő, tehát náluk alacsonyabb iskolai végzettségű munkavállalóké, 3. az 212

alulképzett munkavállalók keresete alacsonyabb, mint a hasonló munkakörökben dolgozó, a munkakör ellátásához éppen szükséges (magasabb) iskolai végzettséggel rendelkező munkavállalók, de magasabb, mint az azonos iskolai végzettségű, az iskolai végzettségüknek éppen megfelelő munkakörökben dolgozó munkavállalóké.” (Galasi 2004c: 1) A többlet osztályok bérhozama is változott a vizsgálati időszakban: 1999-ig növekedett vagy stagnált, majd ezt követően 2002-ig kis mértékben csökkent. „Megállapítható továbbá, hogy az a hipotézis, amely a felsőoktatás létszámának lényegében stagnáló foglalkoztatási szint mellett végbement igen gyors növekedése alapján a felsőfokú végzettség leértékelődését, a felsőfokú végzettségbe fektetett erőforrások elpazarlását, illetve a felsőfokú végzettségűeknek felsőfokú végzettséget nem igénylő munkakörökben történő növekvő és várhatóan tömeges alkalmazását jelzi előre, adatainkkal nem igazolható. Ennek éppen az ellenkezőjét látjuk: megnövekedett felsőoktatási kibocsátás mellett a felsőfokú végzettségűek egyre nagyobb arányban helyezkedtek el olyan foglalkozásokban, amelyekben a felsőfokú végzettség bérhozama rendkívül magas.” (Galasi 2004d: 12) Ugyancsak a vertikális foglalkoztatási kongruencia feltárására példa az az 1994 és 2002 közötti időszakra vonatkozó, az ÁFSZ bértarifa-felvétel adatain alapuló vizsgálat, amely a statisztikában felsőfokú végzettségűek besorolására használatos foglalkozási csoportokba kerülés és az iskolai végzettség kapcsolatát vizsgálta. A törvényhozók, igazgatási, érdekképviseleti és gazdasági vezetők, önfoglalkoztatók esetében minden évben a felsőfokú végzettségűeknek volt a legnagyobb a bekerülési valószínűsége. Őket követték a középiskolát és a szakmunkásképzőt végzettek. A bekerülési valószínűség az időszak utolsó éveiben csökkent, illetve stagnált. A felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő foglalkozások (nem vezető beosztású, de diplomás szakismereteket igénylő tevékenységeket folytatók) csoportjába kerülés valószínűsége közel hasonlóan alakult. Az egyéb, felsőfokú vagy középfokú képzettséget igénylő foglalkozásoknál a diplomás bekerülési esély az időszak végén jelentősen megnőtt. A középiskolai végzettség esetében szembetűnő, hogy az előbbi foglalkozási csoportokkal szemben lényegesen kisebbek a felsőfokú végzettség esélyeihez viszonyított különbségek. Az irodai és ügyviteli (ügyfélforgalmi) jellegű foglalkozásoknál a diplomásokat – a 2001 és 2002 közötti időszaktól eltekintve – megelőzték a középiskolával rendelkezők esélyei. A szolgáltatási jellegű, a mezőgazdasági és erdőgazdasági, az ipari és építőipari, valamint a gépkezelő, összeszerelő, járművezető foglalkozásokat tömörítő csoportban a szakmunkásképzőt, 213

majd lemaradva a középiskolát, s végül a felsőfokot végzett munkavállalók bekerülési esélye következett a bekerülés valószínűsége szerinti sorrendben. (Galasi–Varga, 2005) „2001-ről 2002-re mindhárom iskolázottság csoport esélyei ugrásszerűen emelkednek, mégpedig olyan módon, hogy a magasabb iskolázottságúak bekerülési valószínűsége gyorsabban nő, ezért az egyes iskolai végzettségek valószínűségei igen közel kerülnek egymáshoz.” (Galasi–Varga 2005: 25) 162 Az utolsó elemzett évben (2002) megfigyelhető jelentősebb változások okaira vonatkozóan Galasi szerint lehet, hogy csak átmeneti jelenségről van szó, amit a GDP növekedése és a felsőfokú végzettségűek kínálata magyaráz. Lehetségesnek tartotta azt is, hogy „tartós tendencia kezdetét látjuk, ami a magasabb iskolai végzettségűek foglalkozások közötti megváltozott reallokációs mintáit mutatja. Ha ez így van, akkor egy olyan változás kezdetét látjuk, ami nemcsak a munkahelyek termelékenységi követelményeinek a munkáltatók által elvégzett újradefiniálásával (korábban alacsonyabb termelékenységű munkahelyek magasabb termelékenységet követelnek meg), hanem az iskolázottsági fokozatokhoz tartozó kínálat átlagos termelékenységének mérséklődésével is összefér. Magyarán, egy olyan tendenciával, hogy rögzített munkahelyi követelmények mellett a munkáltatók azért definiálják újra a munkahelyek ellátásához szükséges iskolai végzettséget, mert az adott iskolázottsághoz tartozó termelékenység romlik.” (Galasi– Varga 2005: 26) Az utóbbi feltételezés visszavezethető arra, hogy a felsőoktatásba egyre több, a korábbiakhoz képest, gyengébb képességű fiatal jut. (Galasi–Varga, 2005) A témánk szempontjából nem cél a felsőoktatás nyújtotta oktatás, képzés minőségének, illetve az imént felvetett gondolat igazságtartalmának vizsgálata. 163 Az eredmények értékeléséhez vissza kell utalni az illeszkedés problematikájának időbeli dimenziójára is: „A túlképzés minden munkaerőpiac működésének normális kísérőjelensége. Az a tény pedig, hogy a pályakezdők körében magas a túlképzettek aránya, önmagában nem ad okot aggodalomra, mert ők mindannyian életpályájuk elején vannak, amikor a foglalkozás és iskolai végzettség illeszkedésének természetes 162

Vö. Rimler Judit (Rimler, 2004) tanulmányával, aki az 1980-as, 1990-es és 2001-es népszámlálási adatok alapján a Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (FEOR) segítségével vizsgálta a foglalkozások és az iskolai végzettségek kapcsolatát. Egyik fő megállapítása: „Az alacsonyabb végzettségűek, a nyolc osztályt vagy kevesebbet végzők részaránya minden csoportban komoly mértékben csökkent. A közepes végzettségűek részaránya – az önálló szakértők és segítőik csoportjait kivéve és a törvényhozók és vezetők csoporttól eltekintve – mindenütt jelentősen nőtt. A felsőfokú végzettséggel rendelkező száma az első három csoportban [törvényhozók, igazgatási, gazdasági vezetők; felsőfokú képzettség önálló alkalmazását igénylő; egyéb, felső- vagy középfokú végzettséget igénylő foglalkozásúak], tehát a legtöbb iskolaévet teljesítőknél erőteljesen nőtt, de a többi csoportban is emelkedett.” (Rimler 2004: 1175) 163 Ld. PISA-, MONITOR-vizsgálatok, OECD IALS Felnőtt Írásbeliség Vizsgálat eredményei.

214

kísérőjelensége lehet a túlképzettség. A probléma akkor válhat munkaerő-piaci szempontból súlyossá, ha az életpályán előre haladva a túlképzettség nem csökken, illetve ha a különböző időpontokban a munkaerő-piacra lépő kohorszoknál azt figyeljük meg, hogy a későbbi kohorszokban a túlképzettség mértéke növekszik.” (Galasi–Nagy– Varga 2004: 18-19) A végzettség megfelelőségének munkaadókkal történő szubjektív megítélését alkalmazó kutatások eredményei között jelentős különbségek mutatkoztak, de Galasi és Varga megállapításai arra utaltak, hogy a munkaerőpiac a vizsgált foglalkozási csoportokban 2002-re kimondottan (átmeneti jelenségként vagy sem, frissebb adatok hiányában nem tudható) a magasabb iskolai végzettség preferenciáját mutatta. Összességében a fenti eredmények nem igazolták a túlképzettséggel kapcsolatos félelmeket sem, noha a vertikális és horizontális inkongruencia létezése tény. A diplomások kiszorító hatása. Polónyi 2001-es európai OECD és magyar gazdasági aktivitási adatokat vizsgált. A felsőfokú végzettségűek alacsonyabbaknál magasabb gazdasági aktivitása, kisebb munkanélküliségi aránya alapján arra a következtetésre jutott, hogy ez „(…) elég egyértelműen a túlképzésre utal. A nemzetközi átlagnál egyébként is alacsonyabb hazai foglalkoztatottság az iskolázottság csökkenésével még inkább csökken. Ez alátámasztja azt a nézetünket, hogy a diplomások számának növekedése az alacsonyabb végzettségűeket kiszorítja a foglalkoztatásból.” (Polónyi 2005b: 21) Kertesi Gábor és Köllő János 1995 és 2004 között az ÁFSZ bértarifa-felvételére és a KSH munkaerő-felvétel koréves vagy korcsoportos és foglalkozási bontású adatbázisára alapozva elemezte a túlképzés tüneteit: a pályakezdő diplomások érettségizetteket kiszorító és a relatív bérekre 164 gyakorolt hatása szempontjából. A Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszerének (FEOR) kódjai segítségével diplomás végzettséget igénylő foglalkozáscsoportokat képeztek (elöregedő, stabil korösszetételű,

fiatalodó

foglalkozások).

Az

diplomás

elemzett

1995-től

foglalkozások, 2004-ig

tartó

illetve

ügyviteli-irodai

időszakra

vonatkozóan

megállapították, hogy „a diplomás foglalkozások csaknem teljesen megteltek diplomás végzettségű foglalkoztatottakkal.” (Kertesi–Köllő 2005: 19) Az orvosi, általános iskolai intézeti oktatói foglalkozások által alkotott ún. elöregedő diplomás foglalkozások már

164

Az adott csoport átlagos kereseti színvonalát az országos átlagkereset százalékában megadva.

215

szinte teljes mértékben diplomásokat takartak. A változatlan vagy fiatalodó diplomás foglalkozásokban (pl. mérnöki, számítástechnikai, gazdasági, pénzügyi, jogi) körülbelül 90 %-kal képviseltetették magukat. Ezekből a foglalkozási csoportból mintegy 10-12 %-ra tehető a kiszoruló érettségizettek száma, miközben az időszakot növekvő gazdaság és bővülő foglalkoztatás jellemezte. 165 Az 1995. évet követő nyolc évben a munkaerőpiac 330 ezer új, teljes munkaidős alkalmazotti álláshellyel bővült. Ennek hatását az érettségizettek, a diplomások foglalkoztatására, illetve bérükre Kertesi és Köllő több szempontból vizsgálta. „A foglalkoztatási arányok idősorainak meglepő stabilitása nem támasztja alá azt a közkeletű hiedelmet, hogy a felsőoktatási expanzió és a fiatal diplomások rohamos beáramlása bizonyos diplomás vagy irodai foglalkozásokba aláásná bármely foglalkozási vagy iskolázottsági csoport álláshoz-jutási esélyeit. Sem a fiatal, sem az idős diplomások, sem pedig az érettségizettek foglalkoztatási arányai nem változtak számottevően az 1995 és 2003 közötti időszak egészében, jóllehet a fiatal diplomások részaránya és abszolút száma (…) jelentősen megugrott az utóbbi évtizedben.” (Kertesi–Köllő 2005: 21) Ennek a megállapításnak az igazságtartalmát a másik oldalról is megvizsgálták. Eszerint elvileg lehetséges, hogy szinte változatlan foglalkoztatás mellett, az állást keresők foglalkoztatási esélyei rosszabbodtak a folyamatos friss diplomás beáramlás miatt. A vizsgált adatsorok ezt az eshetőséget kizárták. „A foglalkozás- és iskolai végzettség-specifikus munkanélküliségi ráták időbeli alakulása éppenséggel

a

fiatal

diplomások

gyors

beáramlása

által

leginkább

érintett

foglalkozásokban dolgozó érettségizettek és diplomások helyzetének – legyenek akár fiatalok, akár idősebbek az utóbbiak – a javulásáról győz meg bennünket. Különösen szembeötlő ez a ügyviteli-irodai foglalkozásokban, ahol a diplomások (mindenekelőtt a fiatal diplomások) beáramlása komoly mértékben szorított ki érettségizetteket az adott foglalkozás állásaiból. Ebből azonban mégsem következett, hogy e foglalkozások érettségizett képviselőinek fokozott mértékű munkanélküliséggel kell szembenézniük. Az elöregedő és a változatlan korösszetételű diplomás foglalkozásokban nem ilyen egyértelmű a kép, de ott is kizárhatjuk azt az eshetőséget, hogy a piacra rázúduló fiatal diplomás tömeg lerontotta volna az állást keresők állásba kerülési esélyeit.” (Kertesi– 165

Ezzel kapcsolatban érdekes Rimler Judit 1980-as, ’90-es és 2001-es népszámlálási adatainkat FEOR kódok és iskolai osztályok segítségével elemző tanulmányának megjegyzése: „(…) az iskolai végzettség szintje kivétel nélkül minden foglalkozásnál és ágazatban emelkedett, (…) És ami még érdekesebb, emellett az általános emelkedés mellett a különbségek az egyes foglalkozási főcsoportok és csoportok között csökkentek, ami azt jelenti, hogy az eleve alacsonyabb végzettséggel rendelkezőknél az iskolai végzettség gyorsabban nőtt, mint a magasabb végzettségűeknél.” (Rimler 2004: 1181)

216

Köllő 2005: 23-24) A végkövetkeztetés alapján tehát dokumentálható a diplomásoknak az érettségizetteket diplomás foglalkozásokból kiszorító hatása, de ezt nem kíséri az érettségizettek romló foglalkoztatási helyzete. A friss diplomások felsőoktatásból történő nagyarányú kiáramlása az elöregedő diplomás foglalkozások diplomásainak bérére nem gyakorolt hatást. A változatlan korösszetételű foglalkozásokban az elemzett időintervallumban végig emelkedtek a keresetek. A fiatalodó diplomások csoportban 1995 és 2000 között rendkívüli relatív bérnövekedést figyeltek meg, aminek az üteme a második szakaszban (2000-től) megtört, majd pedig (egy kivételtől eltekintve) valamennyi korcsoportban gyors hozamcsökkentést eredményezett. „Ez arra utaló jel, hogy ezekben a foglalkozásokban a kereslet általában is növekedett a diplomások iránt. Amint azonban a kínálat a friss diplomások tömeges beáramlásával reagált erre, az idősebbek relatív bére is visszaesett, nagyjából

éppen

olyan

mértékben

(-40

%),

amilyen

mértékben

a

gyors

keresletnövekedés idején növekedésnek (+ 40 %) indult. A fiatal és idősebb generációk kereseti pályájának együttmozgása minden bizonnyal abból származik, hogy 2004-re ebben a foglalkozási csoportban 10 alkalmazottból nagyjából 9 már diplomával rendelkezik, és az esetleges túlkínálat a szakma egészének béreire kihat.” (Kertesi– Köllő 2005: 27-28) A negyedik, ügyviteli-irodai foglalkozások csoportba is nagyarányú volt a friss diplomások beáramlása. Esetükben az időszak végére szintén a relatív bérek nagyságának hanyatlása figyelhető meg. Az idősebb diplomásokra azonban ez a folyamat nem hatott. A relatív bérek alakulását és az esetleges kiszorító hatást elemezve megállapítható, hogy az elöregedő és a stabil korösszetételű foglalkozási csoportokból kiszoruló érettségizettek bérpozíciója nem romlott. Eközben a fiatalodó és az ügyviteliirodai csoportban az érettségizettek kiszorulása bérpozíció-romlással következett be, de a frissen érettségizettek ez utóbbi csoportban való megjelenési aránya kis mértékben nőtt. Az 1995 utáni, ún. transzformációs sokk lezárulása utáni időszakban létrejött új, tejes munkaidős alkalmazotti állások körülbelül fele a diplomás foglalkozásokban jelent meg. Ezen belül legnagyobb arányban „a költségvetési szféra által dominált, elöregedő, illetve stabil korösszetételű diplomás foglalkozásokban keletkezett. A fiatal diplomások beáramlása ezekben a foglalkozásokban viszonylag mérsékelt volt. Az utóbbi terület növekedését jellemzően az oktatási szféra bővülése diktálta. E két utóbbi foglalkozási csoportban az álláshely-bővülés (115 ezer állás) kétharmadát (79 ezer állást) valamilyen tanári (illetve kulturális) foglalkozás bővülése hozta magával. A oktatási expanzió 217

nemcsak a munkakínálatot befolyásolja (nemcsak „termeli” a diplomásokat), de maga is erőteljesen hozzájárul a diplomások iránti kereslet növekedéséhez (egyszersmind „fogyasztja” is a diplomásokat). Az oktatási szektor a bemeneti és kimeneti oldalon egyszerre tudásintenzív iparág.” (Kertesi–Köllő 2005: 32-33) A kutatók megállapítása szerint: „Amíg továbbra is igaz, hogy diplomával betölthető állások jobb kereseti és egyéb munkafeltételeket nyújtanak, mint az alacsonyabb iskolázottsággal betölthető alternatív álláslehetőségek, a diplomás létszám növekedése tovább folytatódik: a mennyiségi növekedés a stabilizálódott keresleti görbe mentén folytatódik. E létszámbővülésnek két körülmény szabhat határt: (i) ha a diploma hozamának csökkenése eléri azt a határt, amely a felsőoktatás szolgáltatásai iránti kereslet csökkenését eredményezi, (ii) ha a munkaadó részéről az alkalmazott termelési tényezők (köztük: a heterogén képzettség-igényű munkafajták) helyettesítési és komplementaritási viszonyai, vagy a termelés bővülésének korlátai állítják meg – akár csökkenő relatív bérek mellett is – további diplomások alkalmazását. Egy piacgazdaságban ezek a jelzések tájékoztatják a rendszer szereplőit arról, ha korábbiakban követett viselkedésüket meg kell változtatniuk.” (Kertesi–Köllő 2005: 35) Galasi és Varga korábban bemutatott, a foglalkozási csoportokba való bekerülést 1994 és 2002 között elemző, kutatása (Galasi–Varga, 2005) a vizsgálati időszak végére a különböző iskolázottsággal rendelkezők bekerülési esélyeinek növekedéséről számolt be. Ezzel összhangban a diplomások érettségizett munkavállalókra gyakorolt kiszorító hatása a fentiek alapján megállapítható, de ezt a hatását nem kísérte az alacsonyabb iskolázottságú csoport foglalkoztatási helyzetének romlása. Menekülés a felsőoktatásba a munkanélküliség elől. A TÁRKI 2000 decemberi adatfelvétele alapján a középiskolások sem érettségivel, sem diplomával nem látják túlzottan optimistán az elhelyezkedési esélyeiket. Az ország 1192 középiskolájából véletlenszerűen kiválasztott 60 iskola 4980 végzősét kérdezték meg kérdőíves adatfelvétellel többek között az elhelyezkedési esélyeikről. A középiskolásokkal értékeltették az érettségivel és a diplomával való álláshoz jutási esélyt. A válaszolókat továbbtanulási szándékuk szerint csoportokba sorolták (nem tanul tovább, felsőfokú szakképzésre, főiskolára, illetve egyetemre jelentkezik). Eszerint az érettségivel való elhelyezkedést legpozitívabban a továbbtanulni nem szándékozók, majd pedig a felsőfokú szakképzésre jelentkezők látták. E két csoportot követték az egyetemre és a főiskolára jelentkezők. Az érettségivel való elhelyezkedést – a tovább nem tanulók 218

kivételével – minden jelentkezési csoportban meghaladta a diplomának tulajdonított siker mértéke a válaszadók csoportjainak egyetemi, főiskolai, post-secondary képzésre jelentkezők csökkenő sorrendjében. Az eredmények szerint: „Minél magasabb szintű oktatásra jelentkeznek a középiskolások, annál nagyobb javulást várnak elhelyezkedési esélyükben. Az akkreditált felsőfokú szakképzésre jelentkezők 7 százalékpont körülit, a főiskolára jelentkezők 14, az egyetemre jelentkezők pedig több, mint 17 százalékpontnyi javulást remélnek.” (Varga 2002: 243) „Érdemes megjegyezni, hogy az érettségizők kisebb esélyt látnak arra, hogy a felsőfokú tanulmányok befejezését követően állást találnak majd, mint amit az 1998-ban pályakezdők tapasztalatai mutatnak.” (Varga 2002: 243) A felsőoktatási tanulmányok választási motivációjának vizsgálata általában az adott szak-, s még inkább az adott intézmény választására koncentrál. 166 Csak két olyan kutatást találtunk, amelynek a felsőoktatási továbbtanulás motivációs listájában megjelent a munkanélküliség elkerülése. Szanyi Ágnes már említett kutatásában közel 792 hallgatót kérdezett meg többek között a felsőoktatásban való továbbtanulás motivációjáról. (Szanyi, 2005) A válaszadóknak a hagyományos ötfokú skálán kellett értékelniük, hogy melyik felsorolt tényező, milyen mértékben igaz. A legerősebb megfelelést az öt pont jelentette. Csökkenő sorrendben a 9. táblázat tartalmazza a hallgatók egyes motivációkra vonatkozó értékelését. 9. táblázat. Továbbtanulási motivációk Motiváció Úgy gondolta, hogy diplomával könnyebb állást találni, mint diploma nélkül Úgy gondolta, hogy a diplomásokat jobban megfizetik Azért tanult tovább, mert a foglalkozáshoz, ami régóta érdekli, felsőfokú végzettség szükséges A diplomásoknak sokkal nagyobb a megbecsültsége a társadalomban Élvezni akarta még a gondtalan diákéveket Úgy gondolta, hogy a felsőfokú tanulmányok alatt még lesz ideje eldönteni, hogy milyen foglalkozást szeretne Nem akart munkanélküli lenni, ezért inkább továbbtanult Nem akarta továbbtanulni, de a szülei ragaszkodtak hozzá

Átlag 4,37 4,15 3,79 3,66 3,15 3,04 2,25 1,56

Forrás: Szanyi Ágnes (2005): Kényszerből a felsőoktatásba. Kevésbé egyenlő diplomák és diplomások. Kutatási beszámoló. [online] Echo Survey, 53. p. [2006. október 28.] http://www.echosurvey.hu/_user/downloads/kutatasi_beszamolo/t-123ofa.pdf

166

Ld. pl. Bózsvári et al., 2006; Fortuna–Nagy–Szemerszki, 2007.

219

A másik kutatásról röviden. Vas, Zala, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megyében 2008 novemberében kérdőíves vizsgálatot végeztünk a továbbtanulási tervek, az ezt motiváló, befolyásoló tényezők feltárására. 40 középiskola 58 végzős osztályának 1574 tanulóját kerestük fel. A kiválasztott iskolák közös jellemzője, hogy a Nyugatmagyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja (NYME SEK), illetve jogelődje, a Berzsenyi Dániel Főiskola rekrutációs bázisiskolájának tekinthetők. Rekrutációs bázisiskoláknak azokat tekintettük, amelyeknek a tanulói a 2003-tól 2008-ig terjedő időszakban a legnagyobb számban jelölték meg felvételi jelentkezési lapjukon az intézményt. A felsőfokon történő továbbtanulás motivációit itt is ötfokú skálán kellett értékelni (az ötös jelentette a teljes megfelelést). (10. táblázat) 10. táblázat. A felsőoktatási továbbtanulás motivációi Motivációk Várhatóan magasabb fizetés Fontos nekem, hogy legyen diplomám Felsőfokú végzettséggel könnyebb állást találni, mint nélküle A foglalkozás, ami érdekel, felsőfokú végzettséget igényel A felsőfokú végzettségűeket jobban megbecsülik a társadalomban Amúgy munkanélküli lennék A felsőfokú tanulmányok alatt még lesz időm eldönteni, hogy milyen foglalkozást szeretnék űzni Szülők, család elvárása Nem akarok még dolgozni, szeretném még élvezni a diákéveket A barátaim is jelentkeznek

Átlag 4,34 4,17 4,15 4,11 3,78 3,37 3,31 3,29 3,12 2,42

Adatok forrása: Vincze Szilvia (2009): A felsőoktatási továbbtanulás és meghatározói. In Kispálné Horváth Mária–Vincze Szilvia: A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának bázis középiskoláiban végzős tanulók felsőoktatási továbbtanulási tervei és az azokat befolyásoló tényezők. Kutatási beszámoló. Szombathely, 11. p.

A két kutatás megfigyelt adata között jelentős a különbség. A munkanélküliség elől való menekülés – nem a legjellemzőbbként – azonban úgy tűnik, valóban jelen van a NYME SEK rekrutációs bázisiskolái végzőseinek továbbtanulási motivációi között. Makroszinten igaznak bizonyul az az összefüggés, hogy a továbbtanulás növeli a munkaerő-piaci esélyeket, a hosszabb idejű tanulás, illetve a magasabb iskolai végzettség

220

megszerzése

csökkenti

a

munkanélküliség

veszélyét.

Ellenpéldák

természetesen akadnak: Olaszország 20-24 éves fiataljainak munkanélküliségi rátája és oktatási részvétele közötti kapcsolat 1996-ban. (Berde–Petró, 2000; Falusné, 2001) Az oktatási részvétel és a munkanélküliségi ráta közötti kapcsolat közepes erősségű (0,45). Svájcot a két változó szélsőséges volta miatt kihagyva még erősebb (0,61). Azonban területi dimenzióban ellentétes kapcsolatot tapasztaltak a kutatók: „Paradox módon azokban a körzetekben volt nagyobb az érettségizett fiatalok további oktatási részvétele, ahol a munkanélküliségi ráta magasabb volt.” (Berde–Petró 2000: 522) Magyarországon és Észtországban 1994 tavaszán, nyarán érettségizett fiatalokkal töltettek ki kérdőívet, többségében 1998 elején. A magyar mintába 3139, az észtbe 772 fő került. A magyarok különböző gazdasági fejlettségű, munkanélküliségű vizsgálati területei: Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Hajdú-Bihar megye, illetve Budapest. Az iskolák kiválasztása a középiskola típusa és a megyéken belüli kisebb területi egységek szerint reprezentatív volt. A kérdőívben egy naptárban hónapról hónapra be kellett a válaszadónak jelölnie azt, hogy mivel foglalkozott. A megszokottól eltérően került a kutatásban definiálásra néhány változó. Munkanélkülinek azt tekintették, aki önmagát annak tartotta és nem jelölt be más tevékenységet az adott időszakra. Részidős tanulásként definiálták a tanulással egy időben folytatott munkatevékenység időszakát akkor is, ha a válaszadó nappali tagozaton folytatta tanulmányait. Ugyanekkor teljes idejű tanulásról beszéltek abban az esetben, amikor a megkérdezett a tanulási hónapja alatt nem jelölt be más tevékenységet, vagyis e feltétel esetén a távoktatás, esti és levelező tagozaton folytatott tanulmányokról is. A feltett kérdés: „a sok tanulás idézi elő a magas arányú munkanélküliséget, vagy fordítva, a magas arányú munkanélküliség eredményezi a szervezett keretek közötti tanulás nagyobb keresletét.” (Berde–Petró 2000: 524) A tanulmány szerint ez az ok-okozati megközelítés egyik irányból „sem helyes, de a területi munkanélküliség és a különböző típusú oktatási formákban való részvétel között egy sajátos törvényszerűség azért mégis érvényesül.” (Berde–Petró 2000: 524-525) A paradoxon jelensége nem csak a posztszocialista országokra jellemző, hanem valamennyi országra vonatkozó törvényszerűségnek tűnik. Magyarországot illetően ennek a jelenségnek három összetevőjét sikerült kimutatni. Az elsőként említendő enyhíti az ellenmondást: a kisebb munkanélküliséggel sújtott területeken a nem teljes idejű felsőoktatásban résztvevők relatíve többen vannak. Valószínűsíthetően ennek a hátterében a kereseti lehetőségek kiterjedtebb volta húzódik meg. A második elősegíti a pardoxon létrejöttét: a középfok befejezését követően a felsőoktatási intézményben való 221

továbbtanulás nem csak befektetés a humán tőkébe, hanem a szűrő-elmélet szellemében a megszerzett végzettséggel egy jelzés a potenciális munkáltatóknak a nem ismert tudásról, termelékenységről. „A jelzést kibocsátó fiatalokat a lehetséges munkáltatók kevésbé rostálják ki a felveendő alkalmazottaik közül, mint a többi munkaerő-piaci „versenyzőt”. A jelzési hatás egyértelmű következménye, hogy a közepes fejlettséget felmutató, oktatási lehetőséget biztosító, de magas munkanélküliségű területi egységekben nagy az oktatási részvétel.” (Berde–Petró 2000: 534) A harmadik összetevőt menedéki hatásnak nevezték el: felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, de a munkanélküliséget már megtapasztaltak, vagy éppen az attól tartó fiatalok különböző rövid idejű oktatási formákba kapcsolódnak be, hozzájárulva ezzel az ellentmondás kialakulásához. „A menedéki hatás azt mutatja, hogy a magas munkanélküliségű körzetekben gyakran nincs jobb választása a fiataloknak, mint hogy az iskolapadban töltsék idejűket. A rövidebb idejű és alacsonyabb szintű képzési formák azonban nem biztos, hogy hosszú távon valóban hatékonyak a munkanélküliséggel szemben, és akkor az újabb munkanélküliség helyett vagy után jöhet az újabb képzés.” (Berde–Petró 2000: 534) A frissen végzettek keresetéről és munkanélküliségéről szerzett információk befolyásolhatják az egyes szakok iránti keresletet, amelynek teret engedve a felsőoktatásban állandósulhat a gazdaság igényeivel szembeni egyensúlytalanság. „Ha a pályaválasztók az esetleges változásokkal nem kalkulálnak, és egy-egy szakképzettség helyzetét változatlannak, felsőoktatásba történő jelentkezésük évével megegyezőnek tételezik fel, akkor – ha a felsőoktatás kínálati szerkezete követi a mindenkori kereslet változásait – hosszú időszakra állandósulhat az egyensúlytalanság a munkaerő-piacon. Ha viszont a jelentkezők számításba veszik, hogy egy-egy szakképzettség munkaerőpiaci helyzete változhat, és viszonylag jó előrejelzéseket fogalmaznak meg a változásokkal kapcsolatban, akkor a felsőoktatási kínálat szerkezetének a kereslet változásaihoz történő igazítása indokolt lehet.” (Galasi–Timár–Varga 2001a: 21) 167 A következő fejezetben részletesen ismertetett Fiatal Diplomások Életpálya Vizsgálata (FIDÉV) kutatássorozat elemeként a kutatók az 1998-ban és 1999-ben végzett pályakezdők keresetét és munkanélküliségi valószínűségét összevetették az 1999-ben, illetve 2000-ben a főiskolákra első helyen jelentkezők számával, karonkénti arányával és a megelőző évi túljelentkezési arányokkal. Azt találták, hogy szignifikáns

167

Vö. cobweb ciklus működése. (Varga 1998: 41)

222

kapcsolatban állt az adott évben a jelentkezések karonkénti száma a megelőző évi főiskolai képzésben végzettek karok szerinti átlagos keresetével és – az 1999-es felvételi adatok kivételével – a munkanélküliség valószínűségével. Azaz a pályakezdők átlagos keresetének növekedése növelte az adott főiskolai kar képzésére jelentkezők számát, illetve a munkanélküliségi esély növekedése csökkentette azt. A túljelentkezési adatok elemzése pedig rámutatott arra, hogy a felvételt megelőző évi bekerülési esélyek szintén hatottak a főiskolai képzésekre jelentkezők karok szerinti számára. (Galasi– Timár–Varga, 2000; 2001a) „A főiskolai jelentkezések összetétele tehát azt mutatja, hogy a felsőoktatásba pályázók jól ismerik a pályakezdők munkaerő-piaci lehetőségeit, és felhasználják ezeket az információkat pályaválasztási döntésükben.” (Galasi–Timár– Varga 2001a: 26) Az egyetemi jelentkezéseket vizsgálva nem mutatható ki a munkanélküliség valószínűségének hatása. Az átlagos keresetnek ugyancsak nem, de a pályakezdők maximális elérhető keresetéhez (90. percentilishez tartozókhoz) való igazodás észrevehető. (Galasi–Timár–Varga, 2000; 2001a) A Fiatal Diplomások Életpálya Vizsgálata a két vizsgált évfolyamra vonatkozóan és a felsőoktatási intézmények típusai szerint tehát nem mutatott egyöntetű eredményeket arra vonatkozóan, hogy az adott karokra jelentkezők számát befolyásolja a korábbi évben végzettek munkanélküliségi valószínűsége. Összefoglalásként tehát megállapíthatjuk, hogy makroszinten igaznak bizonyul a magasabb iskolázottság munkaerő-piaci esélyeket növelő hatása, a munkanélküliség veszélyét csökkentő szerepe, de létezik a munkanélküliség elől a felsőoktatásba való menekülés jelensége az olyan régiókban, ahol nagy a munkanélküliség, viszont az oktatási ellátás fejlett. A fentiek – szemben a homogenizáló általános kijelentésekkel – rávilágítanak a regionálisan differenciált megközelítés fontosságára. Összegezve

tehát

a

túlképzés

megnyilvánulásaira

vonatkozó

kutatási

eredményeket a diplomás pályakezdők munkaerő-piaci integrációjának drasztikus romlása nem igazolt. Részletesebben: • A diplomások munkanélkülisége viszonylag alacsony, bár az előző évtized végén, jelen évtizedünkben növekedett. Magyarországon – bár csökkent az összefüggés erőssége – a többi iskolai végzettséghez képest a diploma még mindig nagyobb foglalkoztatási esélyekkel jár együtt. • Általánosságban az átmenet értelmezése komplex megközelítést tesz szükségessé, mert a tanulás és a munka világa egyre inkább összefonódik, miközben az átmenet 223

időben meghosszabbodik. A munka világába történő átmenet iskolai végzettségtől függetlenül minden pályakezdő számára nehézkesebbé vált. • A diplomák bérekben tükröződő leértékelődése sem hazai, sem nemzetközi viszonyrendszerben nem igazolódott. • A vertikális inkongruens foglalkozatás léte immár tény. A megfigyelt átlagos iskolai végzettség növekedési üteme gyorsabb, mint az átlagos szükséges iskolai végzettségé. A munkahelyi illeszkedés jellege megváltozott: csökkent az alulképzettek, nőtt a túlképzettek aránya, miközben megmutatkozott a munkaerőpiac magasabb iskolai végzettség iránti preferenciája. • A diplomások kiszorító hatása igazolható, de ez nem járt együtt az érettségizettek foglalkozatási helyzetének romlásával. • Ugyancsak létezik a munkanélküliség elől az oktatásba, a felsőoktatásba való menekülés jelensége, de ez összefügg az adott földrajzi terület munkaerő-piaci adottságaival és az oktatási, képzési kínálattal. A diplomás túlképzés feltételezett tüneteinek vizsgálatához járulhatnak hozzá a – következő fejezetben tárgyalt – diplomások pályakövetéses vizsgálatai. Ezeken túlmenően a végzetteket vizsgáló tanulmányok bepillantást engednek a tanulmányokból a munkába való átmenet lefolyásába, áttekintést adnak a szakmai feladatokról, az ezekkel való boldogulásról, illetve az ezekkel kapcsolatos problémákról, kiegészítik a munkaerő-piaci statisztika aggregált strukturális adatait, tematizálják a felsőoktatási tanulmányok szakmai vonatkozású és -hatású kérdéseit. Gyakran nem reprezentatív vizsgálatokról van szó, amelyek témái, kérdésfeltevései esetenként különbözőek. Az összehasonlítás

így

csak

nagyon

korlátozott

mértékben

valósítható

meg.

(Stellungnahme, 1999) 2. 4. 3. Friss diplomások munkaerő-piaci helyzete „Mivel a munkaerő-piaci illeszkedést alapvetően csak az életpálya egészének szempontjából lehet helyesen megítélni, különösen fontos a különböző iskolatípusokból (oktatási szintekből) kilépők nyomon követéses vizsgálata (ún. tracer studies).”

224

(Semjén, 2005) Miközben a fejlettebb országokban már nagy hagyománya van 168 , hazánkban csak az utóbbi évtizedben jelentek meg nagyobb számban a diplomások munkaerő-piaci sikerességét vizsgáló tanulmányok. „A tőlük és a munkaadói szférától kapott visszajelzések, tapasztalatok alapján a felsőoktatási intézmények oktatási tevékenységüket az aktuális munkaerő-piaci igényekhez igazíthatják.” (Csapóné 2004: 73) Ebben a fejezetben először az úgynevezett intézmény-független, vagyis egy konkrét felsőoktatási intézményhez nem kötött, másodszor az intézményi, azaz adott felsőfokú intézményben végzett hallgatók munkaerő-piaci helyzetét elemző kutatások eredményei kerülnek bemutatásra. A fejezet alapvető célja a diplomások mennyiségi túltermelésére feltételezetten utaló tüneteknek a megragadása. 2. 4. 3. 1. Intézmény-független vizsgálatok Az ebben a fejezetben feldolgozásra került tanulmányok, kutatási beszámolók több felsőoktatási intézmény pályakezdő diplomásainak munkaerőpiacra történő belépését és elhelyezkedését vizsgálták. Közös jellemzőjük, hogy az Oktatási Minisztérium megrendelésére, a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Emberi Erőforrások Tanszéke által megvalósított Fiatal Diplomások Életpálya Vizsgálatának (FIDÉV) eredményeit ismertetik, elemzik. A kutatócsoport legfontosabb célkitűzése a felsőfokú intézmények diploma kibocsátásának munkaerő-piaci értékének elemzése. „A kutatás emellett szorosan kapcsolódik az Európai Tanács által kidolgozott foglalkoztatási irányvonalak horizontális célkitűzéseihez, amelyek mindenekelőtt a teljes foglalkoztatottság feltételeinek a tudásalapú társadalomban történő kiépítését célozzák meg.” (Galasi–Nagy–Varga 2004: 7) Az eredmények közzététele közvetlenül „legalább négy célt szolgál: 1. információkat nyújt az oktatás- és foglalkoztatáspolitika számára a különféle szakképesítéssel rendelkező fiatalok elhelyezkedési esélyeiről és kereseteiről, 2. az intézmények és szakképesítések piaci értékével kapcsolatos információk feldolgozása és nyilvánosságra hozatala révén befolyásolja a fiatalok iskolázással kapcsolatos döntéseit, 3. képet ad a felsőoktatási intézmények minőségi rangsoráról, 4. információkat nyújt a pályakezdők munkaerő-piaci alkalmazkodásáról.” 168

Pl. Japánban és Nagy-Britanniában évtizedek óta éves jelentéseket készítenek a végzett hallgatók munkaerő-piaci helyzetéről. Franciaországban, az USÁ-ban és Norvégiában pedig rendszeresen ismétlődő reprezentatív vizsgálatokat végeznek az említettek körében. (Schomburg–Teichler, 1998) Néhány példáról ír magyarul: Blaskó, 2002; Fehérvári–Szemerszki, 2005.

225

(Galasi–Timár–Varga 2000: 17) Napjainkban „A [FIDÉV] kutatás az egyetlen, amelyből információk nyerhetők a felsőoktatásból kilépő fiatalok munkaerő-piaci életpályájának változásairól, s közvetlenül ellenőrizhető azoknak az állításoknak az igazságtartalma, amelyek a felsőfokú képzettség leértékelődését, a felsőfokú végzettségűek

kereseteinek

csökkenését,

valamint

a

diplomások

magas

munkanélküliségi arányát vetítik előre a növekvő felsőoktatási kibocsátás és lassan emelkedő foglalkoztatás körülményei között. A kutatás azonban akkor lesz alkalmas e kérdések teljes megválaszolására, ha egy újabb – mondjuk 2004-ben végzett – kilépő kohorsz követéses vizsgálatára is sor kerülhet.” (Galasi–Nagy–Varga 2004: 3) A FIDÉV vizsgálatok a felsőoktatásból kilépőket monitoring rendszerként követik. A pályakezdők legfontosabb iskolai/szakképzettségi és munkaerő-piaci jellemzőire koncentrálva első körben az 1998-ban az állami felsőoktatás nappali tagozatán végzett pályakezdők munkaerő-piaci életpályájának alakulását vizsgálták. A kutatást 1999 szeptembere és 2000 februárja között bonyolították le önkitöltős postai kérdőívvel. A vizsgálat populációjába 51 felsőoktatási intézményben végzett 20466 hallgató került. 6850 fő küldte vissza a kérdőívet (33,5%-os válaszadási arány). (Galasi–Timár–Varga, 2000) A második körben az 1999-ben a felsőoktatás nappali tagozatán végzett pályakezdők ugyancsak postai önkitöltős kérdőívet kaptak. Ezt az adatgyűjtést 2001 márciusa és szeptembere között valósították meg. A populációt 35 felsőoktatási intézmény mintegy 27000 végzettje alkotta, akik közül a kérdőívet összesen 5808 személy töltötte ki (22%- os válaszadási arány). (Galasi–Timár–Varga, 2001a) A 2004 áprilisában-májusában lezajlott harmadik felvétel, amely egyedülálló, magyar vonatkozású információkat szolgáltat a felsőoktatásból a munka világába történő átmenetről, a két vizsgált kohorsz ismételt (telefonon történt) megkeresésével a 2004 februárjában megfigyelt munkaerő-piaci helyzet feltérképezését, és az első és a második megfigyelési időpont közötti legfontosabb változások megismerését célozta meg. Az 1998-ban végzett kérdőívet visszaküldők közül 1504 főt, az 1999-ben végzett válaszadókból 2310 főt érték el, így a vizsgálati mintát 3814 fő alkotta (Galasi–Nagy– Varga, 2004) Ez a két vizsgálati évben végzettek kb. 8 %-a. Az 1998-ban és az 1999ben végzettek-vizsgálat munkaerő-piaci státusának, keresetének, ágazati és foglalkozási megoszlásának, a munka és a szakképzettség kapcsolatának összehasonlítása alapján megállapítható, hogy „(…) a két egymást követő évben a felsőfokú végzettségű fiatalok munkaerő-piaci helyzetében nem következtek be pozícióromlásra utaló változások” (Galasi 2002b: 255), ezért a 2004-ben megfigyelt munkaerő-piaci helyzetre és az első és 226

a második megfigyelés közötti változásokra érdemes koncentrálni. A végzettek ágazati megoszlásának struktúráját összehasonlítva, az 1998-as évfolyam több mint felét körülbelül egyenlő megoszlással (18-18 %) az ipar, a gazdasági szolgáltatások és az oktatás foglalkoztatta. Az 1999-ben végzettek ehhez képest nagyobb arányban képviseltették magukat az oktatásban, a közigazgatásban, kisebb arányban pedig az iparban, a banki és a szolgáltatási szférában. (Galasi–Timár– Varga, 2001a) A korábban végzett foglalkoztatottak munkavállalási helyszínének regionális megoszlását szemlélve, nagyarányú (az egyetemet végzettek több mint 50, a főiskolát végzettek 33 %-a) a közép-magyarországi régióban, vagyis a főváros agglomerátumában való munkavállalás. Az előzetes elvárásokkal szemben a területi elhelyezkedésben az alföldi régióknak nagyobb volt a szerepe, mint a dunántúliaknak. (Galasi–Timár–Varga, 2000) A munkaerő-piaci életpálya stabilitása mutatói közül a munkaszerződés

jellegére

vonatkozóan

megállapítható

a

határozatlan

idejű

munkaszerződések arányának a növekedése. Vállalati méret szempontjából – három kategóriát felállítva – jellemzőnek mutatkozott a munkavállalókra, hogy az első megfigyeléskori vállalatméret megegyezett a második megfigyelés időpontjában jellemzővel. Az 1998-ban végzettek átlagosan 51, az 1999-ben végzettek 43 hónapot töltöttek az első munkaadójuknál. Mindkét évfolyamnál a válaszadók több mint fele esetében az első megfigyeléskori munkáltató megegyezett a második idején dokumentálttal. Ezt az előzetes várakozásokkal szembeni stabilitásként értékelték a kutatók. (Galasi–Nagy–Varga, 2004) Bérek és befolyásoló tényezőik. Mindkét kohorszban jelentős kereset-emelkedést regisztráltak. A 2004-es FIDÉV tanulmány (Galasi–Nagy–Varga, 2004) adatai alapján mind az 1998-as, mind az 1999-es évfolyam esetében az induló kereset szempontjából a legkedvezőbb helyzetben a társadalomtudományi végzettségűek voltak. Ezt a területet követte a műszaki, az agrár, az egészségügyi, majd pedig a bölcsész szakterület. Az utolsó megfigyeléskor az előbbi összhanggal szemben jelentős különbségek jelentkeztek a két alminta között. Az 1998-as évfolyamnál a műszaki, a társadalomtudományi; az 1999-esnél épp fordítva, a harmadik helyen az előbbinél az agrár, az utóbbinál az egészségügyi, negyedikként az előbbi sorrendben a bölcsész, illetve az agrár, az utolsó helyen pedig az egészségügyi, illetve bölcsész szakterület következett. A diplomáért folytatott tanulmányok munkaerő-piaci hasznosulásának négy 227

elemét vizsgálta Galasi (2000- és 2001-es adatok alapján): az egyetemi végzettség relatív kereseti hozamát a főiskolai végzettséggel szemben, a tanulmányok alatt végzett fizetett munka pályakezdő bérére gyakorolt hatását, a diplomások tudásának diverzifikáltságát és a bér kapcsolatát, valamint a nyelvtudás és a számítástechnikai ismeretek hatását. Az egyetemi végzettség főiskolaihoz viszonyított kereseti többlethozama kimutatható. A keresetre nem gyakorolt hatást „a tanulmányok idején felhalmozott munkaerő-piaci gyakorlat révén generált tapasztalati tőke” (Galasi 2004a: 114). Nem gyakorolt befolyásoló erőt a bérekre a költségtérítéses/államilag finanszírozott tanulmányok folytatása sem. Galasi a megszerzett tudás diverzifikációját vagy másként rugalmasságát két összetevővel mérte. Az egyik összetevő az volt, hogy a végzett egy vagy két szakképzettséget szerzett-e. A másik a foglalkozási koncentráció, másképp:

a

szakképzettség

szűk

vagy

tág

szakosodási

jellege

(az

adott

szakképzettséggel hány foglalkozásban lehet elhelyezkedni). A számítások eredménye azt mutatta, hogy az előbbi változónál a két szakképzettség az első felvételben (1998-as végzettek) szignifikáns kereseti előnyt, a második változó esetén a szélesként definiált szakképzettség a második felvételben (1999-ben végzettek) mutatott pozitív előjelű szignifikanciát. Ugyanekkor az angol nyelvtudás és a számítástechnikai ismertek is kereseti előnnyel jártak együtt. (Galasi, 2004a) Munkaerő-piaci státus és befolyásoló tényezői. A második megfigyeléskor Galasi– Nagy–Varga tanulmányának (Galasi–Nagy–Varga, 2004) mellékletét használva, a munkaerő-piaci státus szerint csak a foglalkoztatottakat a saját szakcsoportjukban tekintve, nemek szerint nagy különbségek rajzolódtak ki. A férfiak csökkenő sorrendben: az informatikai, a közgazdasági, a műszaki, a pedagógus, az egészségügyi szakterületen voltak a legnagyobb arányban foglalkoztatottak. A lista végén a legkedvezőtlenebb adatokat a természettudományi, a bölcsész, művészeti és az agrár végzettségűek mutatták. Az idegen nyelvi és jogi, igazgatási adatok hiányoznak, így azok nem kerültek be az előbbi sorokba. A nők esetében a foglalkoztatottság szempontjából a legkedvezőbb helyzetűek az egészségügyi, a jogi, igazgatási, a közgazdasági, a műszaki és a pedagógus végzettségűek. A legkedvezőtlenebb szituációban levők az agrár, a természettudományi, a bölcsész, művészeti és az idegen nyelvi diplomával rendelkezők. Hiányzott az informatikai terület adata, így az nem került az előbbi kategóriákba. A megfigyelés időszakában előfordult munkanélküliség szempontjából kedvezőbb a kép a férfiaknál az informatikai, az egészségügyi, a 228

közgazdasági, a műszaki, kedvezőtlenebb az agrár és a pedagógus diplomával rendelkezőnél. A nőknél az egészségügyi, a jogi, igazgatási, az idegen nyelvi és a közgazdasági végzettség mutatott előnyösebb képet, míg kevésbé bizonyult ez igaznak az agrár, a bölcsész, művészeti felsőfokú végzettségűeknél. A munkaerő-piaci státus sajátosságainak elemzése azt mutatta, hogy a végzettek – első megfigyeléskorit a másodikhoz hasonlítva – foglalkoztatási aránya emelkedett. A GYES/GYED kivételével az egyéb státusok, mint például a munkanélküliség, nappali tagozaton történő továbbtanulás, a háztartásbeliség, háttérbe szorultak, vagyis a pályakezdők munkaerőpiachoz való integrálódása erőteljesebbé vált. (Galasi–Nagy– Varga, 2004) A férfiak és a nők alkalmazotti státusa közel azonos arányú (94,2, ill. 95,5 %). A vállalkozó vagy önfoglalkoztatók nemek szerinti megoszlását vizsgálva viszont a férfiak kétszeres aránya vezetett (12,0, ill. 6,0 %). Nem mutatkozott számottevő különbség a férfiak és nők négy év alatt nappali tagozaton történt továbbtanulásában (12,2-11,4 %), a munkanélküliség előfordulásában (férfiak: 14,4, nők: 14,8), a második vizsgálat

időpontjában

mért

továbbtanulási

(férfiak:

5,5,

nők:

4,5

%)

és

munkanélküliségi arányában (2,8 %). (Galasi–Nagy–Varga, 2004) A munkakeresővé válás valószínűségét modell segítségével számolva az agrár és a pedagógus 169 végzettségű nők és férfiak, és a nők esetében a munkahelyek két régiója – Észak-Alföld, Dél-Alföld – esetében találtak szignifikáns kapcsolatot. Azaz a két szakcsoportba tartozók, valamint a két területen foglalkoztatottak nagyobb valószínűséggel lettek munkanélküliek. (Galasi–Nagy–Varga, 2004) A végzettek munkaerő-piaci státusát meghatározó tényezőket keresve a modellszámítás a bérek jelentős szerepét igazolta. A magasabb bérajánlat növelte az alkalmazásba állást, csökkentette a munkanélküliség és az inaktivitás valószínűségét. A várható bér azonban nem hatott a vállalkozóvá válás valószínűségére. Az eredmények szerint az iskolai végzettség is befolyásolta a munkaerő-piaci státusok választásának valószínűségét, még pedig oly módon, hogy – adottnak tekintve a bért és a munkaidőt – az egyetemi végzettségűek nagyobb valószínűséggel választották a vállalkozási tevékenységet, illetve ők voltak azok, akik nagyobb valószínűséggel lettek inaktívak. (Galasi, 2004a) A fejlett országokban jól ismert jelenség már a tanulmányok és a munkaerő-piaci pálya korábbi éles elhatárolódását felváltó összefonódása. A mintába 169

Fontos megjegyzés, hogy a pedagógus végzettségűek rövid átlagos idejű munkanélküliségi aránya nem magasabb az átlagosnál. A szerzők ezt a látszólagos ellentmondást a pályakezdő pedagógusok foglalkoztatási sajátosságainak a feltételezésével oldják fel (határozott időtartamú, nyári szünetre nem kiterjedő munkaszerződés).

229

került 1999-es diplomások kb. 30 %-a végzett a tanulmányai ideje alatt rendszeresen fizetett munkát. A végzést követő munkaerő-piaci státus és a tanulmányok ideje alatt végzett fizetett munka között összefüggést mutattak ki: a munkát vállalók, szemben a tanulmányok alatt fizetett munkát nem vállalókkal, a vizsgálat időpontjában nagyobb arányban (86 % ↔ 79 %) foglalkoztatottak, ellenkező jelű összefüggésben a dolgozók kisebb arányban munkanélküliek/munkakeresők (4 % ↔ 7 %), s alacsonyabb arányban tanultak tovább nappali tagozatos formában (6 % ↔ 11 %). Ugyanekkor a keresettel igen gyenge összefüggést találtak. (Galasi–Timár–Varga, 2001a) Az alapképzési tanulmányok finanszírozási formáját tekintve, az önköltséges finanszírozási forma nem volt hatással a munkakereső státusba kerülés esélyére. Az inaktív státusba kerülés esélyét azonban csökkentette: nagyobb arányban voltak foglalkoztatottak, mint államilag finanszírozott társaik. (Galasi–Timár–Varga, 2000; 2001a) A munkavállalók munkaköri illeszkedése. 170 A statisztikai besorolás szerint három olyan foglalkozási csoport van, amely felsőfokú végzettséget igényel. Ezek a törvényhozók, igazgatási, gazdasági vezetők, a felsőfokú képzettség önálló alkalmazását és az egyéb, felső- vagy középfokú képzettség alkalmazását igénylő foglalkozások. A 2001-es FIDÉV tanulmányban (Galasi–Timár–Varga, 2001a) közzétett adatok szerint az első csoportba az 1998-ban végzettek 8 %-a, az egy évvel később végzők 7 %-a tartozott. A másodikba – tartva a végzettek évek szerinti sorrendjét – 64 %, 62 %; a harmadikba 21 %, illetve 25 % tartozott. Mindkét évben a végzettek 6 %-áról mondható el, hogy ebben az értelmezésben túlképzett. „Kizárólag ezek a foglalkozási csoportok jellemzők az egyetemi végzettségű informatikai, a jogi és szociális igazgatási, valamint a művészeti szakcsoportra. További három szakcsoportnál az arány meghaladja a 99%-ot (egészségügyi egyetemi, jogi és szociális igazgatási főiskolai, bölcsész egyetemi). Mindössze négy szakcsoport esetében találunk 90%-nál alacsonyabb értékeket (szociális főiskolai, agrár egyetemi és főiskolai, művészeti főiskolai).” (Galasi–Timár– Varga 2001a: 31) Galasi–Timár–Varga adatai alapján (Galasi–Timár–Varga 2001a: 89), függetlenül az iskolai végzettség szintjétől, az 1998-ban végzetteknél – az agrár terület kivételével (85,6 %) – a három foglalkozási csoportba tartozott az összes szakterületen a diplomások több mint 93 %-a. A sort a művészetek és az orvostudományok vezették. A következő évfolyam esetében a legalacsonyabb illeszkedésű az agrár (83,1 %) és a 170

Az illeszkedéssel kapcsolatos szakkifejezés jelentését ld. a 2. 3. 2. Munkáltatói és szakértői tapasztalatokra irányuló kutatások A diplomások munkaköri illeszkedése résztémájánál.

230

művészeti (88,8 %) terület. Más

megközelítésként

a

válaszadókkal

ötfokú

skálán

értékeltették

a

foglalkozásuk és a szakmájuk megfelelőségét. A skála legalacsonyabb pontszáma jelentette a szoros illeszkedést. A válaszadók mindkét évben szinte azonos átlaggal a kettő nagyrészt kapcsolódik (1,9; 2,0-es átlag) kijelentést, illetve az ennek megfelelő számjegyet jelölték meg. A legszorosabb illeszkedést az orvostudományi (1,3), a művészeti (1,4; 1,5) területre soroltak jelezték. A leggyengébb kapcsolatot az agrár (2,5; 2,6), majd az idegen nyelvi területre soroltak mutatták. A főiskolai és az egyetemi diplomásokat szétválasztva az előbbiek kiegészíthetők azzal, hogy az átlagosnál magasabb értéket figyeltek meg az elemzők „(…) a tanító és óvodapedagógus, az egyetemi informatikai, az egyetemi természettudományi (1.7), a főiskolai testkulturális, az egyetemi közgazdasági (1.8), valamint az egyetemi műszaki (1.9) szakcsoportnál.” (Galasi–Timár–Varga 2001a: 32) Az 1998-ban végzettek esetében más módon is vizsgálták a képzettség és a foglalkozás kapcsolatát. A FEOR segítségével az egyes tudományterületeken végzettek jellemző, legalább húsz esetet elérő, felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozások szerinti megoszlását elemezték. A szakma és a foglalkozás megfelelősége az orvostudományi végzettségűeknél mutatkozott a legmagasabbnak. Itt a végzettek körülbelül négyötöde valamilyen egészségügyi foglalkozást gyakorolt (79,3 %). A többi tudományterület esetében jelentős az eltérés. A sort a bölcsészet- (55 %), a társadalom(53,8 %), a természet- (53,3 %), a műszaki tudományok (41,2 %), a művészetek (18,2 %), majd az agrártudományok követték, ahol a képzettségnek megfelelő három legjellemzőbb foglalkozásban mindössze a végzettek alig több mint egy tizedét találták (12,7 %). (Galasi–Timár–Varga, 2001b) A második megfigyeléskor a válaszadók 15 %-a gazdasági vezető volt, a felsőfokú végzettség önálló és a felsőfokú vagy középfokú végzettség alkalmazását igénylő foglalkozások összevont kategóriájába 77 % tartozott. A túlképzett kategóriát 8 % alkotta. A fentiekkel összevetve a vezetők aránya nőtt, a második kategóriában pedig csökkent az elhelyezkedők aránya. A végzettek döntő többsége tehát a végzettségének megfelelő foglalkozási csoportban tartozott 2004-ben is. (Galasi–Nagy–Varga, 2004) Az információk részletesebb elemzése szerint „A vezetők és a felsőfokú képzettséget igénylő foglalkozásokban dolgozók csoportjai között mindkét irányban igen élénk áramlások figyelhetők meg, s ez kisebb mértékben a harmadik csoportra is fennáll.” (Galasi–Nagy–Varga 2004: 20) Az első adatfelvételkor a felsőfokú végzettséget igénylő 231

foglalkozási csoportban elhelyezkedők körülbelül négyötöde itt található a második adatfelvételnél is. 12 %-uk vezető lett, 8 %-uk pedig az egyéb, vagyis a túlképzett kategóriába került. A vezetők kevesebb, mint a fele maradt ebben a csoportban, azaz esetükben ez a pozíció nem mutatkozott stabilnak. Töredékük került az egyéb csoportba. Végül az egyéb foglalkozási csoportba soroltak majdnem kétharmada a felsőfokú végzettséget igénylő összevont kategóriába lépett, s mintegy ötödük vezető lett. (Galasi–Nagy–Varga, 2004) A feltételezések szerint e mozgások nem függetlenek a keresetektől. „A legalacsonyabb keresetnövekedést a mindkét időpontban vezetői pozícióban dolgozók érték el, a legmagasabbat pedig az a két csoport, amelynél a két időpont közötti elmozdulás „lefelé” való mobilitásként értelmezhető: az első időpontban vezetőkből a második időpontra nem vezetővé vált munkavállalók, valamint a felsőfokú képzettséget igénylő foglalkozást egyéb foglalkozásra váltók tartoznak ide.” (Galasi– Nagy–Varga 2004: 21) Képzési szintek szerint szétbontva az adatokat, mindkét időpontban az egyetemi diplomával rendelkezők háromnegyede tartozott a felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozások csoportjába. Ugyanez a volt főiskolások esetében kétharmad. Jelentősebb a mozgás az utóbbiak esetében az egyéb kategóriába, illetve a fordított irányba. Azaz az egyetemi végzettség nagyobb illeszkedési stabilitást mutatott. A szakképzettség és a foglalkozásváltozás kapcsolatát elemezve – a statisztikailag elemezhető szakterületek közül – a skála két végét a bölcsész, az egészségügyi, illetve az agrár végzettségűek alkották. Az előbbiek esetében a végzettek több mint négyötöde mind a két időpontban felsőfokú képzettséget igénylő foglalkozásban dolgozott. Az utóbbi esetében ez az arány kiugróan alacsony. A felsőfokú képzettséget igénylő foglalkozásokból a vezetők közé kerülők aránya az átlagosnál magasabb a műszaki, a társadalomtudományi, valamint az agrár szakképzettségűek körében. (Galasi–Nagy– Varga, 2004) Az 1998-ban és 1999-ben végzett diplomások munkaerő-piaci illeszkedésének változását a foglalkozásokhoz kapcsolódó jellegzetes, modális iskolai végzettséggel megtestesített munkahelyi követelményeknek való megfeleléssel is vizsgálták. A besoroláshoz az ÁFSZ bértarifa-felvételét használták, amely nem különbözteti meg a kétféle diplomát, így a megkérdezettek nem lehetnek alulképzettek. Vagyis a szakképzettség és a munkahelyi követelmények viszonyát tekintve egy kétértékű változó adódik: a modális iskolai végzettségnek megfelelővel rendelkező egyén, azaz a nem túl képzett; valamint a modálisnál nagyobb végzettséggel rendelkező, akit túlképzettnek tekintettek. E szerint a megközelítés szerint az első megfigyeléskor a 232

válaszadók 35,3 %-a, a második megfigyeléskor a 31,7 %-a mutatkozott túlképzettnek. Itt is megfigyelhető, igaz, kis mértékben az illeszkedés erősödése. A végzést követő időszak változásait megragadva, a szerzők megállapították, hogy azok nem elhanyagolható mértékűek. „Az első megfigyeléskor nem túlképzett pályakezdők háromnegyede a második időpontban is olyan foglalkozásban dolgozik, amelynek iskolai végzettségi követelményei megfelelnek iskolai végzettségének, negyedük viszont a második időpontra túlképzetté válik. Még jelentősebb a változás a túlképzettként induló pályakezdők esetében: a csoport több, mint a felét a második időpontban olyan foglalkozásokban találjuk, amelyekben a munkahelyi követelmények alapján éppen felsőfokú végzettségű munkavállalókra van szükség.” (Galasi–Nagy– Varga 2004: 23) Mindkét irányban megfigyelhető tehát a pályakezdők mozgása. A domináns azonban a nem túlképzettek jó illeszkedésének további fennállása, majd a korábban túlképzetteknek tekintett fiatalok felsőfokú végzettségnek megfelelő foglalkozásokba kerülése. Az illeszkedés és a keresetek kapcsolatát vizsgálva, a fentiekkel szemben, ahol az a két csoport érte el a legnagyobb keresetnövekedést, amelynél a két időpont közötti elmozdulás „lefelé” jelzőt kapott (a vezetőből felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozást választók, illetve a felsőfokú képzettséget igénylő foglalkozást egyéb foglalkozásra váltók), itt egyedül az első időpontban túlképzettekből a másodikban nem túlképzettekké váló diplomások esetében érzékelhető az átlaghoz képest eltérés. Ez pedig abban mutatkozott meg, hogy az e csoportba soroltak keresete növekedett a legkisebb mértékben. A kutatók szerint ez arra utal, hogy a túlképzettség nem feltétlen kapcsolódik össze a kereseti hátránnyal, „(…) tehát – ha a keresetet a munkavállaló értékét jelző mutatónak tekintjük – a túlképzett munkavállaló nem feltétlenül kevésbé értékes a munkaerőpiacon, mint az éppen iskolai végzettségének megfelelő munkahelyen dolgozó munkavállaló.” (Galasi–Nagy–Varga 2004: 23) 171 Az iskolai végzettségeket összehasonlítva az eredmények azt mutatták, hogy a mindkét időpontban illeszkedő egyetemi végzettségűek 12,3 százalékponttal magasabb, míg a túlképzettek 8 százalékponttal alacsonyabb aránnyal jellemezhetők főiskolai diplomás társaikhoz képest. Ez arra utal, hogy az egyetemi diplomával rendelkezők esetében stabilabb a végzettségnek megfelelő illeszkedés. (Galasi–Nagy–Varga, 2004) A kétértékű illeszkedési mutató változását figyelve a közölt adatok alapján (Galasi–Nagy– Varga 2004: 81-82) megállapítható, hogy a főiskolai diplomával rendelkezők esetében

171

Vö. Galasi, 2004c.

233

kis mértékben, de nagyobb a mozgási arány a nem illeszkedésből az illeszkedésbe (3 százalékponttal) és a fordított irányban (1,4 százalékponttal). A fenti foglalkozási csoportokat figyelembe véve kis mértékben, de a főiskolai végzettségűeknél stabilabbnak mutatkozott a vezető pozíció, és jellemzőbbnek a felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozáscsoportból a vezetőkébe történő átlépés. Szakterületenként tekintve a

közölt

megoszlásokat

(Galasi–Nagy–Varga

2004:

83)

az

illeszkedésben

legstabilabbnak az egészségügyi szakterületre soroltak mutatkoztak, akinek a háromnegyede mindkét megfigyeléskor nem túlképzett. Az arányokban messze lemaradva, alig több mint a bölcsészek (57 %), a természettudományi (54,8 %) és a műszaki (50,2 %) végzettségűekről mondható el ugyanez a stabilitás. Legalacsonyabb volt a nem túlképzett kategória fennállása a társadalomtudományi (40,2 %) és az agrár (33 %) végzettséggel rendelkezőknél. A túlképzettség fennmaradása a legnagyobb mértékben épp az előbbi két szakcsoportot érintette (az előbbi sorrendben: 20,6 %, 30,3 %). A nem túlképzett kategóriájába való elmozdulás a legjellemzőbb szintén a társadalomtudományi területen (18,7 %), míg az ellenkező irány közel egynegyed arányban a természettudományin. A vertikális kongruenciat időbeli változását tehát több módszerrel is elemezve, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a változási folyamatok fő iránya „a nem túlképzett munkavállalók jó illeszkedésének fennmaradása, valamint a túlképzettek jelentős részének az éppen megfelelő képzettek körébe történő belépése”. (Galasi– Nagy–Varga 2004: 23) Összevetve a különböző módszerek alkalmazásával kapott eredményeket, az egyének túlképzettként definiált aránya jelentősen különbözik egymástól. A legkedvezőbb képet a statisztikai besorolásban alkalmazott három, felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozási csoport alapján történő számítás mutatta (68 %). A bértarifa-felvételt és a modális iskolai végzettséget alkalmazó megközelítés ehhez képest az első megfigyelésre vonatkozóan majdnem hatszoros (35,3 %), a második

megfigyelésre

eredményezett.

172

vonatkozóan

majdnem

négyszeres

értéket

(31,7

%)

Az eredmények szakterületi összehasonlítása mechanikusan nem

végezhető el az eltérő szakterületi bontás miatt. Úgy tűnik azonban, hogy az orvos/egészségtudományi területet kiemelkedő, az agrárt átlagosnál rosszabb vertikális kongruencia jellemzi. Kedvező illeszkedési arányokat mutatott még a megközelítési módok többsége szerint a képzett sorrendekben élenjáró, napjainkban a hallgatói 172

Vö. Galasi 22 %-os eredményével (Galasi, 2004d), amit a 2. 4. 2. fejezet Diplomák és munkakörök résztémájában ismertünk meg.

234

mennyiség

szempontjából

túlképzéssel

összefüggésben

gyakran

emlegetett

bölcsésztudományi szakterület. Ugyancsak kedvezőnek mutatkozik a művészeti, a természettudományi területen tanulmányokat folytatott fiatal diplomások illeszkedése. A többi képzési terület megítélése elég vegyes. Az előbbiek értékelésekor azonban nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a vizsgált szakterületeken eltérő tipikusnak mutatkozó mozgási irányokat mutattak a vizsgálatok mind a foglalkozási csoportok, mind pedig a nem túlképzett-túlképzett kategóriák között. A horizontális kongruenciát illetően hasonló megállapításokkal élhetünk. Egyértelmű párhuzamba állítás itt sem lehetséges, azonban két módszer szerint is vezet az egészségügyi szakterület horizontális kongruenciája, s zárja a sort az agrár szakterület. Továbbtanulás és befolyásoló tényezői. Az adatok tanúsága szerint a továbbtanulás jelentős mértékű volt, s a munkapályát tekintve döntően az első diploma megszerzését követő időszakra esett. Az 1999-ben végzetteknél vizsgálták az aktuálisan tanult szakképzettség és az alapképzésben megszerzett képzettség közötti kapcsolatot, amit szorosnak találtak. Ez azt jelenti, hogy az újonnan választott képzettség nagy arányban megfelelt a megszerzett diplomának. Még a legkevésbé megfelelő szakcsoportban is 50 % feletti megfelelést mutattak ki. (Galasi–Timár–Varga, 2001a) A közölt táblázatok adatai szerint a megfigyelés második időpontjában a végzettek 39 %-a szerzett újabb felsőfokú szakképesítést (diploma, felsőfokú szakképzés), 16 %-uk pedig akkor folytatott erre irányuló tanulmányokat. A már újabb befejezett felsőfokú szakképesítéssel rendelkezők legnagyobb arányát a főiskolai diplomák alkották (43,7 %). Ezt követték a sorban másodikként az egyetemi (42,8 %), harmadikként a felsőfokú szakképzések (10,4 %), végül pedig a PhD tanulmányok (1,5 %). A megfigyeléskor tanulmányokat folytatók esetében a megszerezni kívánt szakképzettség sorrendje másként alakult: vezettek az egyetemi, majd a főiskolai diplomák, ezeket követték a PhD tanulmányok, majd pedig a felsőfokú szakképzések. (Galasi–Nagy–Varga, 2004) Az újabb felsőfokú szakképesítést a végzettek döntő többségben (50,9 %) levelező tagozaton szerezték. A nappali tagozaton való továbbtanulásnak (32,7 %) az idő előrehaladtával csökkent a jelentősége. Az új szakképzettség tudományterületét tekintve kiugróan magas (több mint 30 %) a közgazdasági terület. „Azt találtuk, hogy a képzettségi szintjüket emelni kívánó továbbtanulók jellemzően saját szakcsoportjukban szerzik második diplomájukat. Kivételt jelentettek az agrár szakcsoportban egyetemi szintű első diplomával 235

rendelkezők. A korábbi végzettségüknél alacsonyabb szinten második diplomát szereztek viszont jellemzően más szakcsoportban szerezték második, mint első diplomájukat és csak tizedük szerezte második diplomáját is korábbi szakcsoportjában.” (Galasi–Nagy–Varga 2004: 51) A pályakezdő diplomások további felsőfokú tanulmányait tekintve, az első diplomától eltérő szakcsoportban szerzett újabb végzettség felé való törekvés valószínűségét növelte a korábbi felsőoktatási intézmény, illetve szakcsoport kevésbé preferált volta, vagyis az, hogy az intézménybe/szakcsoportba való bekerülés esélye nagyobb volt. A szakcsoportok jellegét vizsgálva az agrár, óvó- és tanítóképző, bölcsészettudományi vagy természettudományi szakcsoportban szerzett első végzettség szintén növelte a más csoportban történő továbbtanulás valószínűségét. Hasonlóan szignifikáns hatása volt az első diploma szintjének mégpedig oly módon, hogy a főiskolai diplomával rendelkezők kisebb valószínűséggel tértek el az első diplomájuk szakterületétől. „Nem hat viszont e döntésre a pályakezdők kezdeti munkaerő-piaci sikeressége, keresete, foglalkoztatotti státusza, illetve az, hogy első állásuk kapcsolódott-e első végzettségükhöz. Azok szereznek tehát nagyobb valószínűséggel második diplomát az elsőtől eltérő szakcsoportban, akik első végzettségüket olyan szakcsoportban szerezték, ahol – a munkaerő-piaci sikermutatókhoz képest – „túl sokan” tanultak. (…) Valószínű, hogy az ezekben a szakcsoportokban végzettek egy része azért jelentkezett eredeti szakcsoportjába, mivel ott a bekerülési esélyek nagyobbak voltak. Ezek a szakcsoportok az átlagosnál rosszabb munkaerő-piaci hozamokat biztosítanak, a pályakezdők ezért újabb tanulmányokkal kívánnak javítani munkaerő-piaci helyzetükön.” (Varga 2006: 52) A második, az elsőhöz képest eltérő szakcsoportban szerzett diploma többségében olyan területhez tartozott, amely kevésbé volt preferált a hallgatói létszám szempontjából. Jellemző még rájuk, hogy nagyobb valószínűséggel takarnak költségtérítéses képzéseket, s ezt leginkább a végzettek maguk fizették. Az azonos szakterületen történő továbbtanulást befolyásolta a pályakezdők induló kereste is oly módon, hogy az első megfigyeléskor a társaikhoz képest alacsonyabb keresettel

rendelkezők

nagyobb

valószínűséggel

szereztek

újabb

végzettséget. Növelte még a továbbtanulás valószínűségét a főiskolai, valamint a közgazdasági és a természettudományi szakcsoporthoz tartozó első diploma. Nem hatott azonban az eredeti intézménybe/szakterületre való bekerülési esély. (Varga, 2006) Az első megfigyelések időpontjában az alapképzési tanulmányok finanszírozását figyelve, az önköltséges finanszírozási formában végzettek jóval kisebb arányban vettek 236

részt további tanulmányokban, mint az államilag finanszírozott társaik. (Galasi–Timár– Varga, 2000; 2001a) A második megfigyeléskor a további tanulmányokat meghatározó tényezőket és a második diploma munkaerő-piaci helyzetére gyakorolt hatását tekintve, a számítások alapján az első diploma egyetemi vagy főiskolai volta nem befolyásolta azt, hogy a végzett további felsőfokú végzettséget szerezett-e. Szintén nem befolyásolta a továbbtanulást a költségtérítéses/államilag finanszírozott képzésben való részvétel, a pályakezdő diplomások munkaerő-piaci státusa, s az hogy az első megfigyeléskor a foglalkozás, munkakör hogyan kapcsolódott a szakképzettséghez. „Ez azt mutatja, hogy a továbbtanuló fiatal diplomásokat valóban nem a munkanélküli státuszba kerülés veszélye ösztönzi újabb felsőfokú tanulmányok folytatására, és, hogy nincs különbség azok között a fiatal diplomások között, akiknek az első megfigyeléskori munkaköre szorosan, vagy egyáltalán nem kapcsolódott első végzettségéhez továbbtanulási szándékaikban, az egyéb tényezők egyformasága esetén.” (Galasi–Nagy–Varga 2004: 45) Minden más megfigyelt tényezőt állandónak tekintve a felsőfokú továbbtanulás valószínűségére szignifikáns hatással volt azonban a pályakezdő keresete: minél magasabb kereslettel rendelkezett a pályakezdő, annál alacsonyabb volt a felsőfokú szakképzettségre irányuló továbbtanulás valószínűsége. Szignifikáns hatással bírt továbbá a társadalmi nem 173 és bizonyos szakcsoportokhoz való tartozás 174 . A második diploma egyetemi szintjének munkaerő-piaci haszna egyértelműen kimutatható volt. (Galasi–Nagy–Varga, 2004) Munkahelyi képzésben legnagyobb arányban a külföldi magántulajdonú vállalatoknál dolgozó diplomások vettek részt. A munkahelyi, illetve munka melletti képzések költségeit a külföldi tulajdonú vállalatok kétszer olyan magas arányban állták, mint az egyéb tulajdonosok. A munkahelyi képzések domináns iránya a nyelvi képzés (külföldi tulajdonos: 42 %, magyar: 25 %), melyet a kereskedelmi, közgazdasági (az előbbi sorrendben: 23 %, 20 %), a műszaki (16 %, 13 %), majd pedig a számítástechnikai képzés követett (5 %, 6 %). Az állami szektorban dolgozóknál vezetett a pedagógiai és a nyelvi képzés, melyet a jogi, igazgatási majd a számítástechnikai követett. (Galasi–Nagy–Varga, 2004) Az 1999-ben végzettek szakképzettség és felsőoktatási intézmény szerinti reprezentatív mintáján az iskolai végzettség hatását elemezve a további képzésben való 173

Minden egyéb megfigyelt jellemzőt azonosnak tekintve a férfiak 7 %-kal kisebb valószínűséggel folytattak további tanulmányokat. (Galasi–Nagy–Varga, 2004) 174 Annak, hogy a pályakezdő újabb diplomát szerez, a természettudományi szakcsoportban 15, a bölcsészben 14, az agrárban 12 %-kal nagyobb volt a valószínűsége.

237

részvételre, a képzés hosszára és a képzés finanszírozására, megállapítható, hogy az egyetemi végzettségűek kisebb valószínűséggel vettek részt munkaerő-piaci képzésben, a foglalkoztatók rövidebb ideig képezték őket, ugyanekkor nagyobb mértékben fedezték a tanulmányok költségeit, mint a főiskolai diplomával rendelkezők esetében. Nagyobb valószínűséggel

kerültek

képzésbe

és

hosszabb

időre

a

specializáltabb

szakképzettséggel rendelkező pályakezdők. A képzések jellegét tekintve pedig igaznak bizonyult a Becker-féle modell, mely szerint a munkáltató inkább finanszírozza a foglalkozás-specifikus képzést, mint az általános tanulmányokat. A tanulmányok alatt munkatapasztalatot szerzett diplomások pedig nagyobb valószínűséggel vettek részt képzésben,

mint

azok

a

társaik,

akik

nem

szereztek

tanulmányaik

alatt

munkatapasztalatot. (Galasi, 2004b) „A kutatás összességében azt igazolta, hogy a felsőfokú végzettséget szerzett két kohorsz egyébként is sok tekintetben kedvező induló munkaerő-piaci helyzete az életpálya későbbi időpontjában tovább javul, mind a munkaerő-piaci státuszban, mind keresetben mért pozíciójában kedvező változásokat figyelhetünk meg, munkaerő-piaci integráltságuk is erőteljesebb lesz.” (Galasi–Nagy–Varga 2004: 3) A diplomás túltermelés feltételezett tüneteit összevetve a FIDÉV másodikkörös adatfelvételével a következő megállapítások tehetők: •A

pályakezdők

munkaerőpiachoz

való

integrálódása

erőteljesebbé

vált:

a

foglalkoztatottság aránya emelkedett, a GYES/GYED kivételével az egyéb státusok, mint például a munkanélküliség, nappali tagozaton történő továbbtanulás, a háztartásbeliség háttérbe szorult. • A munkaerő-piaci életpálya stabilitásának mutatói közül a munkaszerződés jellegére vonatkozóan megállapítható a határozatlan idejű munkaszerződések arányának a növekedése. Stabilitást mutatott az utolsó munkáltatónál eltöltött hónapok száma, a végzést követő időszaktól kezdődően a második megfigyelésig az első munkáltatónál dolgozók aránya és az alkalmazó vállalat mérete. Ezek az információk az átmenettel kapcsolatban felvetődött bizonytalansággal és változékonysággal szemben egyfajta stabilitásra utalnak. •A

keresetek

tekintetében

mindkét

kohorszban

jelentős

kereset-emelkedést

regisztráltak. Vagyis cáfolják az érintettek diplomájának leértékelődését.

238

• Az elemzett munkaéletút szakképzettségnek megfelelő illeszkedése kedvezően alakult: fennmaradt a nem túlképzett munkavállalók abszolút többségének jó illeszkedése, a túlképzettek jelentős része pedig a megfelelően illeszkedők körébe került. Nem beszélhetünk tehát általánosságban a pályakezdő diplomások romló illeszkedéséről. • A végzettek nagy arányban folytatnak további tanulmányokat. A kutatók az újonnan megszerzett szakképzettség és az alapképzésben megszerzett képzettség közötti kapcsolatot szorosnak találták. Az elemzések azt mutatták, hogy a továbbtanuló fiatal diplomásokat nem a munkanélküli státusba kerülés veszélye ösztönzi újabb felsőfokú tanulmányok folytatására. Ezzel ugyancsak cáfolható az a túlkínálatra vonatkozó feltételezés, mely szerint a munkanélküliség elől a végzettek újabb képzésekbe menekülnek. Mivel a 2004 áprilisában-májusában lezajlott harmadik FIDÉV egyedülálló információforrás a felsőoktatásból a munka világába való átmenetről, érdemes kitekintenünk a mi oktatási rendszerünkhöz sok tekintetben hasonlónak tartott németországi vizsgálati eredményekre. Célunk egyrészt a diplomás túlképzésre vonatkozó szakmai- és közbeszédben megfogalmazott tünetekre vonatkozó német eredményeknek a bemutatása. Másrészt tanulságosnak tartjuk az illeszkedési problematika szempontjából a német vizsgálatok – hazaitól eltérő – megközelítésének ismertetését. Németországi vizsgálatok. Ebben a témaegységben a német szakirodalomnak megfelelően a kongruencia/inkongruencia fogalma helyett az adekvancia/inadekvancia (nem-megfelelőség, meg nem felelőség) fogalmat használjuk. Stefanie Fehse és Christian Kerst tanulmánya alapján (Fehse–Kerst, 2007) foglalkoztatás nemmegfelelőség, foglalkoztatási inadekvancia alatt a németek azt értik, hogy a képzési rendszerben

megszerzett

szakmai

kvalifikációk

nem

egyeznek

a

szakmai

munkakövetelményekkel. Különbséget tesznek alul- és túlképzettség között. Az előbbi olyan szituációt takar, amelyben a formális szakmai kvalifikációk a rendszerint szükséges igényszint alatt vannak (Unterqualifikation). Az utóbbinál nem használják ki a kvalifikációkat vagy nem inadekvát keretben szervezett a foglalkoztatás (Überqualifikation, unterwertige Beschäftigung). Általában az inadekvátságot az előbbi kisebb aránya miatt az utóbbi szinonimájaként használják. Megkülönböztetik a 239

vertikális

és

a

horizontális

adekvanciát/

megfelelőséget,

inadekvanciát/nem-

megfelelőséget. A vertikális adekvanciánál a formális képzettségi szint megfelel a munkahelyi követelményeknek. Inadekvancia esetében a formális képzettség magasabb a munkahelyi követelményeknél. A diplomásoknál ez tehát azt jelenti, hogy a betöltött állás nem igényel felsőfokú végzettséget. Horizontális adekvanciánál megvalósul a képzettség tartalmának és a munkatevékenységeknek az összhangja. Inkongruenciáról akkor

beszélnek,

amikor

a

képzettség

tartalma

nincs

összhangban

a

munkatevékenységgel. A horizontális adekvancia tehát a tartalmi illeszkedése a szakmai kvalifikációknak, ezért szakmai megfelelőségnek is nevezik. A megfigyelések alapján a vertikális és a horizontális adekvancia gyakran elszakad egymástól. Ilyenkor általában inkonzisztenciáról beszélnek. Két csoportját képezik a vertikálisan inadekvátak, de horizontálisan (szakterületileg) adekvátak, illetve a vertikálisan illeszkedők, de horizontálisan nem. A vertikális inadekvancia még tovább bontható. Egyrészt szólhatunk a betöltött pozícióhoz kötött státusról, amellyel együtt jár egy bizonyos bér, társadalmi megbecsültség, tekintély, autonómia. Ez a pozicionális megfelelőség (Positionsadäquanz).

Másrészt

az

általános

kognitív

követelmények

és

a

problémamegoldó kapacitás igényszintjéről. Ez a nívó-megfelelőség (Niveauadäquanz). A

kettő

elszakad

egymástól,

tevékenységtartalommal

társul,

ha vagy

valamilyen ha

egy

magas

kognitív

pozíció

egyhangú

szempontból

igényes

munkatevékenység nem kielégítően elismert és megfizetett. Érdemes már előjáróban is megjegyezni ezekkel kapcsolatban azt, hogy az adekvancia-típusok vizsgálata általában a megkérdezett önbesorolásával történik. A nyugati fejlett országokban már több mint három évtizede foglalkoztatja a szakmát a felsőoktatási tanulmányok és a diplomások foglalkoztatásának összhangja. Az 1970-es évek vitáira jellemző volt a kontroverzitás és a normatívitás. Az egyik oldalon az expanzió kialakult mértékének feleslegességét hangsúlyozták azzal az indokkal, hogy a kialakuló „diplomás proletáriátus” társadalmi nyugtalanságot okoz. A felsőfokú végzettségűek kiszorítják a munkaerőpiacról az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezőket, ami elsősorban a közép szintű foglalkozási pozíciókban fog problémát okozni. A másik oldalra állók véleménye szerint hosszabb távon a diplomások

iránti

igény

emelkedni

fog

a

gazdaságban,

s

az

állítólagos

„túlkvalifikáltság” az új, akadémizálódó gazdasági ágakban, szakmai területeken az innovácios potenciál emelkedéséhez vezet, s nem utolsó sorban hozzájárul a társadalmi különbségek csökkentéséhez. A ’80-as években csökkent a kritika éle egyrészt azért, 240

mert a foglalkoztatási problémák a nagy gazdasági világválság következtében sokkal súlyosabbak voltak annál, mint hogy a felsőoktatás kvantitatív kibocsátási struktúrájának a foglalkoztatási rendszerhez való igazítása könnyen megoldható lett volna. Másrészt azért, mert a munkaerőpiac több diplomást tudott felszívni, mint azt korábban prognosztizálták. Ezzel egy időben az elvégzett tanulmányok és a foglalkoztatás adekvátságának értelmezése átlépte a pusztán kvantitatív megközelítést: differenciált, több aspektust vizsgáló (pl. pozíció, a megszerzett kvalifikációk alkalmazása, szakmai autonómia) megközelítések jelentek meg. (Plicht–Schreyer, 2002) Németországban a ’80-90-es években az általános munkanélküliséggel összefüggésben a diplomás munkanélküliek száma is emelkedett. Figyelembe véve a növekvő mértékű felsőoktatásból kikerülő végzettek számát, itt is megjelent a diplomás túltermelés

félelme.

Következményeként

a

munkanélküliségi

rátájuk

és

a

végzettségüknek nem megfelelő foglalkoztatásuk (alacsonyabb végzettséget igénylő álláshelyek betöltése, részmunkaidő) további növekedését feltételezték. A ’70-90-es évek német diplomás végzetteket vizsgáló tanulmányok segítségével röviden összefoglalva az általános helyzetet a következő megállapítások tehetők. A munka világába való átmenet fázisa komplexebbé, hosszadalmasabbá vált. A hallgatók nagyobb aránya már jóval a záróvizsga letételét megelőzően megkezdi az álláskeresést Ennek útjai változatosabbá váltak, a pályázatok száma emelkedett, gyakoribbá vált a rövid idejű alkalmi munka, a – többnyire rövidebb – munkanélküliségi fázis. Ahogy a végzetteket vizsgáló tanulmányok és a munkaerő-piaci statisztikák mutatják, az átmenet a nők számára nehezebb. Ez főként abban mutatkozik meg, hogy az átmenet több időt vesz igénybe, a munkanélküliség, a bizonytalan, rövidebb átmeneti foglalkoztatási viszony gyakoribb, és a tartós foglalkoztatási viszonyba való átmenet összességében ritkábban fordul elő, s – a férfiakkal szemben, azonos végzettséget tekintve – inkább alacsonyabb munkahelyi pozícióba kerülnek. A diplomás munkanélküliséggel kapcsolatban megfigyelhető a tartós munkanélküliség arányának növekedése, ez azonban elsősorban az idősebb diplomásokat érinti nagyobb arányban. Ugyanekkor az egyes szakterületek közötti munkanélküliségi rizikó különbsége olyan jelentős, hogy nem hagyható figyelmen kívül. Heterogénebbé váltak a foglalkoztatási formák, melyek közül a ’80-as évektől a határozott idejű munkaszerződéses viszony növekedése a legerősebb. Különösen igaz ez a felsőoktatásban tudományos karriert építők között. A felsőoktatási tanulmányok foglalkoztatás szempontjából történő értékelésében gyakori megállapítás, hogy hiányoznak – adott szakma szempontjából – a szomszédos területek, 241

tudományok, a tapasztalat-közeli tanulás, a szociális-kommunikációs kompetenciák, az elhelyezkedés segítése (pályázási technikák, információközvetítés). (Stellungnahme, 1999) Európai és amerikai adatok szerint a túlképzett munkavállalók aránya körülbelül 23 %, az alulképzetteké mintegy 14 % (Galasi–Timár–Varga 2001b: 81) A német tanulmány szerint az első, 1993-as nem képzés-adekvátan foglalkoztatottak vizsgálata 20-25 %-ra becsülte arányukat. Más – mikrocenzusra alapozott – tanulmányok, növekvő, de az előbbinél alacsonyabb arányt állapítottak meg (8-17 %). (Stellungnahme, 1999) A legtöbb kutatás azonban egyetért abban, hogy százból körülbelül minden 6-7. diplomás inadekvát foglalkoztatású, s ez az arány az utóbbi évtizedben nőtt. A Sozio-oekonomische Panel (SOEP) 175 szerint a kereső diplomások közül a túlképzettek aránya 1984 és 2004 között Németországban 12,1 %-ról 19,8 %-ra nőtt, s az ilyen jellegű foglalkoztatás a nőket gyakrabban érinti. (Fehse–Kerst, 2007) A felsőfokon végzett nőkre pedig jellemzőbb, mint az alacsonyabb végzettségűekre. Az életkor kevésbé befolyásoló tényező. A foglalkoztatás jellegét tekintve: jellemzőbb a részidejű foglalkoztatásban. A nők növekvő arányú részvétele a felsőoktatásban magával hozza az inadekvát foglalkoztatásuk erősödését. Továbbá, mivel a közszférát csekélyebb inadekvátsági kvóta jellemzi, visszaszorulásával szintén a tendencia erősödéséhez vezet. (Stellungnahme, 1999) Az alábbiakban négy német diplomásokra vonatkozó olyan vizsgálat kerül áttekintésre, amely fókuszában a pályakezdők tanulmányokból a munka világába való átmenete áll, s az adatfelvétel legalább a tanulmányok befejezte utáni első négy évet felölelte. Harald Schomburg és Ulrich Teichler egyik tanulmánya (Schomburg–Teichler, 1998) három szakterület (gépészet, gazdaságtudományok, szociális munka/pedagógia) s területenként hét felsőoktatási intézmény (Fachhochschule, Gesamtschule és Universität vegyesen) volt hallgatóit elemezte. A kutatók 1983-85-ben a záróvizsga időszakában, 1986-1987-ben kettő, 1988-89-ben négy-öt és 1995-ben tíz évvel a végzést követően ugyanabban a populációban végeztek nem reprezentatív kérdőíves felmérést. Az elemzéshez 1370 fő adatait vették figyelembe. Az előbbi sorrendben vizsgálták a kvalifikációszerzést, a munkába való átmenetet (munkakeresést, „munkastartot”), majd 175

Reprezentatív, ismétlődő vizsgálat tizenkétezer németországi háztartásra vonatkozóan. A megkérdezést 1984-től évenként ismétlik ugyanazoknál a családoknál, személyeknél.

242

pedig a szakmai utat és -tevékenységet. A válaszadási arány 28 %-os volt. Összességében a fiatal diplomások első munkaerő-piaci tíz éve után egyfajta stabilitás figyelhető meg. Az első 4-5 évben a válaszadók kétharmada legalább egyszer változtatott állást, amit legnagyobb arányban a jövedelemmel, a jobb pozícióval, a fontosabb feladatokkal indokoltak. Tíz évvel a végzés után az előző megfigyelési periódushoz képest (4-5 évvel a felsőfokú oklevél megszerzése után) csekélyebb volt a foglalkoztatás. A fenti szakterületek sorrendjében: 98-94%, 91-93%, 82-72%. Ennek részben az az oka, hogy a nők több mint negyede gyermekneveléssel foglalkozott a második és harmadik szakterületen. Azoknál, akiknél az első két évben problémák adódtak a foglalkoztatásba való

átmenetben,

pontosabban

azoknál,

akik

kevésbé

adekvátan

voltak

foglalkoztatottak, a végzést követő tizedik évben jellemzőbbnek mutatkozott a csekélyebb jövedelem, a szerényebb pozíció és a tanulmányok alatt megszerzett kvalifikációk alkalmazásának kisebb valószínűsége. A végzést követő időszakban a válaszadók 60 %-a munkahelyi pozíció szempontjából adekvátan, 20-20 %-a nem egészen, illetve nem adekvátan volt foglalkoztatott. 1995-ben körülbelül a diplomások 70 %-a tartozott az első csoportba. Azok akik, nem tartoztak ide, döntésüket azzal indokolták, hogy tanulmányaik tartalmának teljes mértékben megfelelő, érdekes feladatokkal rendelkeznek. Ugyancsak tíz évvel a diplomaszerzést követően a végzettek kétharmada mind pozíció, mind pedig a kvalifikációk szempontjából adekvát foglalkoztatásúnak vallotta magát. Korábban a kvalifikációk illeszkedési aránya 50 % volt. Tehát itt is megfigyelhető az illeszkedés javulása. Az utolsó megfigyeléskor a végzettséggel nem összemérhető szakmai pozíció betöltésének legfőbb indoka maga a munkaterület és az életkörülményeknek való megfelelés. Kevesen érezték úgy, hogy kényszerből szorultak inadekvát pozícióba. A pozicionális illeszkedéssel kapcsolatban fontos eredmény, hogy a foglalkoztatási elégedettséget a munkahelyi pozíció végzettséggel való összemérhetősége jobban meghatározta, mint a kvalifikációk alkalmazásának mértéke. Sok kutatás a végzett munkájával való megelégedettségét olyan objektívnek tartott változókkal vizsgálja, mint például a jövedelem és a munkahelyi pozíció. Ugyanilyen fontos a szubjektív oldal is, mert a megelégedettség – egyáltalán nem utolsó szempontként a termelékenység – szorosan összefügg az olyan foglalkozási értékválasztásokkal is, mint a munkafeladatok tartalmának érdekessége, az autonómia, a szakmai fejlődési lehetőségek. Néhány tanulmány azonban már nagy jelentőséget 243

tulajdonít a szakmai orientációknak a szakmai fejlődés individuális döntéseinek magyarázatában. Alapvető feltételezése ezeknek a megközelítéseknek, hogy az individuális orientációk viszonylag konstansak és időben stabilak. Ugyanekkor maga a munka és maga a foglalkozási szituáció is befolyásolja a beállítódásokat, értékorientációkat. Schomburg és Teichler az előbbiekre alapozva három effektust vizsgált. A stabilitás hipotézis alapján empirikusan vizsgálták azt, hogy milyen mértékben felel meg a diplomások szakmai orientációja a végzés utáni negyedik-ötödik vagy tizedik évben a végzéskor megfigyeltnek. Ha kimutatható változás, akkor vizsgált kérdés, hogy mennyiben és milyen irányban igazolhatók a szakmai orientációkra nézve a szakmai helyzet szocializációs effektusai. Harmadik szempontként a szelekciós hipotézis értelmében elemezték azt, hogy mennyiben sikerült a végzetteknek az orientációikkal összhangban levő szakmai helyzetet elérniük. (1. ábra) 1. ábra. Szakmai orientációk és a szakmai helyzet (Út modell)

Szakmai helyzet tíz évvel a végzést követően Szelekció

Szakmai orientáció a tanulmányok befejezésekor

Szocializáció

Stabilitás

Szakmai orientáció tíz évvel a végzést követően

Forrás: Schomburg, Harald–Teichler, Ulrich (1998): Studium, Studienbedingungen und Berufserfolg. In Teichler, Ulrich–Daniel, Hans-Dieter–Enders, Jürgen (Hrsg): Brennenpunkt Hochschule. Neuere Analysen zu Hochschule, Beruf und Gesellschaft. Campus Verlag, Frankfurt-New York, 154. p.

Tíz évvel a végzés után a végzettek szakmai orientációja a társadalmi kapcsolatok mellett a konkrét munkatartalmat (pl. autonómia) nagyon magasra értékelte. Velük szemben a státus-vonatkozású aspektusokat (pl. előrelépési lehetőségek, magas jövedelem) kevésbé tartották fontosnak. Szakterületenként és nemek szerint mutatkoztak különbségek. Az egyes szakterületeken belül azonban nem voltak jelentősek a nemek szerinti különbségek, leszámítva azt, hogy a női szakmai 244

orientációban

nagy

szerepet

kapott

a

gyermeknevelés

és

a

munka

összeegyeztethetősége. Ugyanazokat a válaszadókat megfigyelve a relatív hosszú tíz év alatt kimutatható egy viszonylagos individuális szakmai értékorientáció-stabilitás. A záróvizsga időszakban megfigyelt szakmai orientáció és a tíz évvel későbbi között azonban csekélyebb a korreláció, mint a végzéskori és az az utáni negyedik-ötödik évben megfigyelt között, de tíz év után is az egyén relatív ismertetőjegyének tekinthető. A végzetteknél kimutatható volt a vizsgált orientációk és a tíz év elteltekor megfigyelt szakmai szituáció megfelelő ismertetőjegyei közötti összefüggés is. Az orientáció szelekciós hatása négy-öt, illetve tíz évvel a diplomaszerzést követően erősebb volt, mint két évvel azt követően. A szakmai orientációk jelentőségét tehát igazolja a tanulmány. A szelekciós hipotézis vizsgálata alapján pedig elmondható, hogy a végzettek a szakmai úton haladva a munkastartnak megfelelő elképzeléseiknek megfelelően korrigáltak. Ugyanekkor felismerhető az aktuális szakmai helyzet orientációra gyakorolt szocializációs hatása is, mely a korábbi megfigyelésekkel szemben erősebbnek mutatkozott a vizsgálati periódus végén. Ez az effektus legerősebben a szakmai autonómia, a tudomány-közeliség, a társadalmi relevancia, a státus-/előrelépési lehetőségek értékelésében érhető tetten. A kutatók összegző megállapítása szerint tíz év után a szakmai orientációk stabilak vagy az általános trendekkel változtak anélkül, hogy eldönthető lenne, hogy vajon a tényleges szakmai helyzet a saját elképzelésekkel ezért harmonizálna-e. Mégis úgy tűnik, hogy az aktuális szakmai helyzet kihat az orientációkra mégpedig a lehetőségek szerint az ideális, a végzéskor megfigyelt orientációkhoz való alkalmazkodás irányába. Azaz a szakmai szituáció támogatja a kongruens orientációk kialakulását. A szelekciós effektus növekszik: a megfigyeltek a tíz év alatt egyrészt az aktuális szakmai helyzetükhöz igazították orientációikat, másrészt részben sikerült az elképzeléseiket nagyobb mértékben realizálni. A munkahellyel való általános megelégedettség a tíz vizsgálati év tapasztalatai alapján viszonylagos stabilitást mutatott, de a tizedik évben magasabb volt, mint négyöt évvel a végzést követően. A szociális munka/-pedagógia területén végzettek esetében azonban ez rendre alacsonyabb értéket vett fel, mint a másik kettő. Különböző megelégedettségi szempontokat vizsgálva megállapították, hogy növekedett az értéke a jövedelemnek, az előrelépési lehetőségeknek, a foglalkoztatási biztonságnak. Ez a kasseli követéses vizsgálat az első, amely megpróbálta differenciáltan mérni a látogatott felsőoktatási intézmény hatását a későbbi szakmai út sikerességére. A 245

munkavállalás sikerét az alábbi nyolc szubjektív és objektív kritérium szerint vizsgálták: Objektív kritériumok: bruttó jövedelem, munkahelyi pozíció Az adektivitás szubjektív kritériumai: a kvalifikációk munkában való használatának mértéke, ezeknek a szakmai pozícióval való összemérhetősége Általánosító szubjektív indikátor: az állással való általános megelégedettség A foglalkoztatási helyzet aspektusainak szubjektív kritériumai: státus/előrelépési lehetőség, szakmai teljesítmény-követelmények, szakmai autonómia A statisztikai számítások eredményeképp mindhárom vizsgált szakterület esetén megállapítható, hogy a fenti módon definiált foglalkozási siker csak nagyon csekély és korlátozott mértékben függ magától a látogatott intézménytől. Így a 1970-es évektől mind több szót kapó felsőoktatási rangsor 176 (ranking)-viták feltételezéseivel szemben Németországban a vizsgált intézmények esetében jóval csekélyebb mértékben befolyásolja maga az intézmény a szakmai sikert. Ennek valószínű magyarázata az, hogy az USA és Japán felsőoktatási rendszerével szemben itt sokkal kisebb az egyes intézmények minősége közötti különbség. (Teichler, 1998) Nagyobb eltérés csupán a harmadik szakterületen mutatkozott. Összehasonlítva szakterületi csoportok szerint, hogy melyek azok az intézmények, amelyek esetében a nyolc kritérium magasabb mértékben függ össze a foglalkoztatási sikerrel, érdekes és tanulságos az eredmény: kirajzolódott egyfajta intézményi sorrend, s megjelentek az adott területen a legjobb intézmények egyfajta kiválóság értelemben. Az egyes vizsgálati időfázisokat összehasonlítva arra az eredményre jutottak, hogy a gépészeti szakterületen csökken, a gazdálkodásin kicsi és alig változik, a szociális munka/-pedagógia esetében pedig nő az adott intézmény hatása. Ugyancsak egyedi a szóban forgó vizsgálat a szakmai út sikerességét befolyásoló

tényezők

másik

megközelítésében.

Itt

a

tanulmányokat

négy

tényezőcsoporttal jellemezték. Ezek: az individuális tanulmányi feltételek (nem, szakképzettség, érettségi jegyek, szakmai motivációk), a tanulmányi kínálat és – feltételek (erőforrások, oktatók orientációja, képzési koncepciók, teljesítmény elvárások, gyakorlatorientáltság), a tanulmányi viselkedés és a tanulmányok lefolyása 176

Ld. pl. nemzetközi példák: Fehérvári–Szemerszki, 2005; Radácsi, 2005; Török, 2006; német pl. a Spiegelben, magyar a felvi.hu-n.

246

(kapcsolatok, autonómia a tanulmányok kialakításában, a tudományokba való integráció, szakmai teljesítményorientáció, csoportmunka), valamint a tanulmányi eredmények (szakmai kvalifikációk). A négy tényezőcsoport együtt és a szakmai siker az adatok tanúsága szerint csekély mértékű összefüggést mutatott. A négy csoportot külön vizsgálva a legerősebb meghatározó erővel az individuális előfeltételek bírtak. Ha longitudinálisan tekintjük az összefüggéseket, akkor a vizsgálat utolsó fázisában, vagyis tíz évvel a végzést követően, mindezek jelentősége kevésbé csökkent. Ez cáfolja azt a nézetet, hogy az elhelyezkedés első időszakában a legmeghatározóbbak. (Schomburg– Teichler, 1998) Harald Schomburg, Ulrich Teichler és kutatótársaik (Schomburg–Teichler et al., 2001) a Wissenschaftliches Zentrum für Berufs- und Hochschulforschung von Gesamthochschule Kassel több mint húsz szak 6400 német és további tíz európai ország, 177 valamint Japán 33 000, 1995-ben végzett hallgatóját keresték fel négy évvel a végzés

után

reprezentatív

felmérés

keretében.

Az

elemzésből

később

összehasonlíthatósági problémák miatt kihagyták Japánt és Csehországot. Az egyes országokban a visszaküldési arány 50 % (Norvégia) és 20 % (Japán) között szóródott. Németországban a tanulmányok befejezése előtt a válaszadók körülbelül 50 %-a, a végzés időszakában egyharmaduk, csak néhány hónappal a diplomaszerzést követően több mint egyötödük kezdte meg az álláskeresést. Kevesebb, mint a diplomások fele keresett német vagy nemzetközi munkaerőpiacon, míg 44 %-uk csak abban a régióban, ahol személyes kapcsolataik (szülők, barátok, partner) voltak. A végzés előtti álláskeresők állástalálási ideje rövidebb volt, mint a keresést később kezdőké. Az átlagos időtartam 5,5 hónap, a többi országban 3,3 és 11,6 között szóródott. Jelentős volt a német diplomások szakterület szerinti különbsége (2,5-7,6 hónap közötti időtartam). 52 %-nak három vagy kevesebb hónapra, 26 %-nak háromnál több, de egy fél évnél kevesebb időre volt szüksége az első állás megtalálásáig, átlagosan 25 munkáltatót keresve meg. Szakterületenként szintén nagyok a különbségek (6-35 munkáltató). Négy évvel a záróvizsga után a végzettek egyharmada egyszer, egyhatoda pedig kétszer váltott munkahelyet. A

megfigyeléskor

alkalomszerűen

vagy

határozott

idejű

szerződéssel

foglalkoztatottak aránya a német diplomásoknál 11 %, míg a többi országnál 2-23 %. A 177

Ausztria, Csehország, Franciaország, Finnország, Hollandia, Nagy-Britannia, Norvégia, Olaszország, Spanyolország, Svédország.

247

munkanélküliek aránya 2 %, másutt 1-19 %. A német műszaki és a matematikai végzettségűek, mindenek előtt a mérnökök és az informatikusok mutatkoztak a legkedvezőbb helyzetűnek, mert kereken 90 %-uknak négy évvel a végzést követően többnyire jól fizető állása volt. Szakterülettől függetlenül már a végzést követő négy év után regisztrálhatók voltak az első előreléptetések, de megfigyelhető volt az állásváltoztatás ritkábbá válása is. A diplomásokat megkérdezték arról is, hogy az alkalmazásuknál a munkáltatók mire helyezték a hangsúlyt. Nagyon fontosnak, illetve fontosnak ítélték sorrendben az alábbiakat. (11. táblázat) 11. táblázat. A munkáltatók alkalmazási szempontjai Kiválasztási szempontok % Személyiség 81,9 Szak 75,2 Gyakorlati tapasztalatok a tanulmányok alatt 55,8 Szakmai specializáció 49,6 Számítógépes ismeretek 49,6 Vizsgajegyek 42,7 Idegennyelv-ismeret 29,3 Ajánlás/referenciák 28,9 Gyakorlati tapasztalatok a tanulmányok előtt 26,6 Külföldi tapasztalatok 14,8 Adatok forrása: Schomburg, Harald–Teichler, Ulrich et al. (Hrsg) (2001): Erfolgreich von der Uni in den Job. Fit for Business, Regensburg-Düsseldorf-Berlin, 111. p.

A megkérdezettek szerint a munkaadók a látogatott felsőoktatási intézmény hírnevének nem tulajdonítottak jelentőséget. Ugyanekkor a többi országhoz viszonyítva Németországban mutatkoztak legnagyobb jelentőségűnek a vizsgajegyek, s a finnek után a gyakorlati tapasztalatok. A kutatók több aspektusból vizsgálták a végzettség munkahelyi illeszkedését. Az adatfelvételkor betöltött állás számára a tanulmányait hasznosnak ítélte: 43 %, a többi országban 41-79 %. Ugyanekkor az állásának megfelelőnek találta képzettségét: 61 %, másutt 48-87 %. A továbbiakban csak a német diplomásokra vonatkozó eredményeket közöljük. (12-14. táblázat)

248

12. táblázat. Kapcsolat a szak és az aktuális szakmai feladatok között (horizontális adekvancia) A kapcsolat mértéke % A szakterület az egyetlen lehetséges/legjobb 34 Néhány másik szakiránnyal éppúgy fel lehet 42 készülni a szakmai feladatokra Egy másik szak hasznosabb volna 9 Egyáltalán nem lényeges a szak 11 Nem szükséges felsőfokú végzettség a szakmai 9 tevékenységeimhez Egyéb 3 Adatok forrása: Schomburg, Harald–Teichler, Ulrich et al. (Hrsg) (2001): Erfolgreich von der Uni in den Job. Fit for Business, Regensburg-Düsseldorf-Berlin, 128. p.

13. táblázat. A végzettségi szint megfelelősége (vertikális adekvancia) A kapcsolat mértéke % Magasabb végzettség, illetve erősebb 5 elméletorientált végzettség szükséges Az én végzettségem szükséges 66 Csekélyebb végzettség, illetve 20 alkalmazásorientált végzettség is elegendő Nem elvárt a diploma 8 Egyéb 3% Adatok forrása: Schomburg, Harald–Teichler, Ulrich et al. (Hrsg) (2001): Erfolgreich von der Uni in den Job. Fit for Business, Regensburg-Düsseldorf-Berlin, 131. p.

14. táblázat. A tanulmányok alatt megszerzett kvalifikációk alkalmazhatósága a munkahelyi feladatokban Az alkalmazhatóság mértéke % Nagyon magas arányban 12 Magas arányban 27 Arányban állnak 36 Kevesebb 22 Egyáltalán nem 3 Adatok forrása: Schomburg, Harald–Teichler, Ulrich et al. (Hrsg) (2001): Erfolgreich von der Uni in den Job. Fit for Business, Regensburg-Düsseldorf-Berlin, 132. p.

Összegezve az adatokat, a válaszadók nagyobb része szerint a betöltött állás szempontjából a tanulmányok kevésbé hasznosak, a szakterületük és a munkahelyi feladataik viszonyát tekintve inkább olyan foglalkozást választottak, amely nyitott más szakterületi végzettségek előtt is. Ha a kapcsolat a szak és a munkaerőpiac között nagyon nyitott, akkor átmeneti tevékenységekre vagy alkalomszerű foglalkozások utáni többszörös keresésre lehet számítani. Azonban ezen esetek többségében is néhány év után elértek bizonyos fokú szakmai stabilitást. A végzettek kétharmadának vertikális

249

illeszkedése

megfelelő,

háromnegyedüknél

a

tanulmányok

alatt

megszerzett

kvalifikációk használhatók. A megfelelő illeszkedés jellemzőbbnek mutatkozott a relatíve rövidebb tanulmányi idő és jó vizsgajegyek, külföldi tartózkodás esetén. A tanulmányok előtti szakképzés azonban inkább negatívan hatott. A diplomások 62 %-a megfelelőnek tartotta a szakmai helyzetét a tanulmányaihoz viszonyítva. 24 % bizonyos korlátozásokkal és 15 % nem megfelelőnek. Azoknak a 10-20 %-a, akik kevésbé, illetve nem adekvát foglalkoztatásúnak definiálták magukat, döntésüket például a következőkkel indokolták: érdekes foglalkozást találtak, jobb karrierkilátásokhoz jutottak, még jobbat keresnek (átmeneti helyzet), a munka nagyobb biztonságot ígér, a folytatott tevékenység kedvezőbb a család, gyermekek szempontjából. A bérre hatott a munkahely mérete, a munkaidő hossza, a nem, a mellékes kvalifikációk, maguk a kvalifikációk, a jó jegyek, a külföldi tanulmányok s a tanulmányok alatt folytatott keresőtevékenység. A tanulmányok előtti szakképzés viszont nem. A tanulmány jelentős megállapítása, hogy a szakmai karrier szempontjából a kibocsátó felsőoktatási intézménynek másodlagos szerepe volt a kiválasztott szakkal szemben. Ugyanekkor a pozitív-negatív hatás szakterületenként változott és csak kevés intézményre volt érvényes. Összességében a munkaerő-piaci sikerességre általában pozitívan hatott a tanulmányok előtti szakképzettség, a jó tanulmányi terület, a rövid tanulmányok, a tanulmányok alatti gyakorlati tapasztalatok, a külföldi tanulmányok, s az olyan járulékos kvalifikációk, mint amilyen például a PC-ismeret. Ezeknek a tényezőknek a hatása azonban nem minden szakterületen mutatkozott meg, s nem minden foglalkozási sikerkritériumnál voltak láthatók, s ha mégis is, általában csekély mértékben. (Schomburg–Teichler et al., 2001) Stefanie Fehse és Christian Kerst tanulmánya (Fehse–Kerst, 2007) a HochschulInformations-System GmbH (HIS) diplomáspanel 178 1997-es évfolyamának első és második, valamint a 2001-es diplomás kohorsz első megkérdezésének adatait (6220, ill. 8103 fő) hasonlította össze a munkahelyi illeszkedésre vonatkozóan. A diplomáspanelt 12 hónappal, majd 60 hónappal a végzést követően kérdezték meg. A felmérésben az adekvancia-típusokat szubjektív megközelítéssel, a fiatal diplomások önbesorolásával vizsgálták. Az adatokból négy tagból álló adekvancia tipológiát készítettek. Ezek a

178

A Hochschul-Informations-System GmbH (HIS) 1989 óta rendszeresen végez ilyen felméréseket.

250

következők: adekvát, csak vertikálisan-, csak horizontálisan adekvát, illetve inadekvát foglalkoztatás. Az 1997-es évfolyam háromnegyede, a 2001-es csaknem négyötöde volt az első állásában vertikálisan adekvátan foglalkoztatott. A másodszori, csaknem öt évvel a végzést követő megkérdezés eredménye nem sokban tért el ettől. Az adatok ismét alátámasztották más vizsgálatok azon eredményét, mely szerint a nőknél a túlképzettség gyakrabban előforduló jelenség. Az adatsorban azonban megfigyelhető, hogy a két nem közötti különbség idővel csökkent. A Fachhochschule végzettségűeknél is gyakoribb az ilyen jellegű foglalkoztatás, ám itt az egyetemi végzettségűektől való távolság nem csökkent, hanem állandó maradt, illetve kis mértékben nőtt. Gyakorinak mutatkozott a csak horizontális illeszkedés a nevelés-, gazdasági-, agrár-, erdőgazdaság- és táplálkozástudományi szakterületen, valamint a magister tanulmányokat végzetteknél. A megfigyelési időpontok közötti változások egyénenkénti analízise alapján a kezdetben vertikálisan jól illeszkedők több mint 90 %-áról később is ez mondható el. A nem illeszkedőknek csupán a 8 %-a maradt öt év alatt ugyanebben a kategóriában. A legdominánsabb mozgási irány tehát a nem illeszkedésből az illeszkedésbe kerülés. Szakterületenként vizsgálódva megállapítható, hogy az inadekvancia horizontális és vertikális volta szak-specifikus. Jól illeszkedőnek mutatkoztak az orvostudományi, gyógyszerész, jog-, fizika- és kémiatudományi végzettségűek. A két évfolyamot összehasonlítva azonban szembetűnő a szakterületeken belüli különbség, amit alapvetően a gazdaság konjunkturális hatásaival magyaráztak a szerzők. A relatíve rosszabbul

illeszkedők,

mint

amilyen

a

korábban

megnevezett

gazdasági,

neveléstudományi, vagy a nyelvi, kultúratudományi területűek, vizsgálata azt mutatta, hogy ezek esetében később csökkent a rossz illeszkedés aránya. A közölt adatok alapján meg kell azonban jegyezni, hogy a jól illeszkedőként definiált fizika és kémia esetében nőtt az inadekvátak aránya. Az összes szakterületet és diplomatípust együtt tekintve, az illeszkedési tipológiát alkalmazva, öt évvel a diplomaszerzés után a következők állapíthatók meg: a teljes illeszkedés 63 %-ról indulva 4 százalékponttal, a nem megfelelő illeszkedés 13 %ról 11 %-ra csökkent. A csak vertikális megfelelőség 19-ről 25 %-ra nőtt, míg a csak szakterületi illeszkedés 5 %-on maradt. Az inkonziszetncia azon fajtája, amelyre a csak vertikális adekvancia jellemző, különösen azokon a szakterületeken állt fenn, amelyekhez diffúz foglalkozásterület kapcsolódik. Az átlagnál jellemzőbbnek mutatkozott a mérnöktudományi, a fizika, a matematika, a gyógyszerész, valamint a 251

magister végzettségűeknél. Ugyanekkor csekély volt az arányuk az orvosoknál és az informatikusoknál. Vizsgálták azt is, hogy milyen tényezők befolyásolják a szakképzettség vertikális illeszkedését. E tényezőket három csoportba sorolták. Az elsőt szociálisdemográfiai jellegzetességek (saját gyermek léte, szülők iskolai végzettsége stb.), a másodikat a tanulási életút ismertetőjegyei (szakképzettség szerzése a tanulmányok előtt, tanulmányok hossza, jegyek, tanulmányok alatti munkavégzés stb.), a harmadikat az álláskeresés (családi, baráti kapcsolatok az állásközvetítésben, regionális mobilitás stb.) és a szakmai elkötelezettség alkotta. A tényezők közül a diplomás szülőknek, a rövid tanulmányi időnek, a külföldi szakmai tapasztalatoknak, a regionális mobilitásnak, a tanulmányok alatt szerzett gyakorlati kapcsolatoknak és a szakmai elkötelezettségnek volt a legpozitívabb hatása mindkét vizsgált évfolyamnál. A sorban a két utolsóként említett tényező bizonyult a legerősebbnek. Kevesebb esélyt mutatattak a vertikális illeszkedésre azok, akik nők, akik már a tanulmányok előtt rendelkeztek valamilyen szakképzettséggel, a tanulmányokban hosszú idő eltöltők, valamint az ismerősök, család által közvetített álláslehetőséget kapók. A két évfolyamot összehasonlítva azonban szembetűnő az egyes tényezők „erejének” különbsége. (Fehse– Kerst, 2007) Christian Kerst és Michael Schramm tanulmányban (Kerst–Schramm, 2008) a másodszor megkérdezett 2001-ben végzett diplomás évfolyamot jellemezte. Az említett évfolyamot először 2002-ben keresték meg. A 2006/07-es megkérdezésnél 5426 főt értek el, akik az előzőleg felmértek kétharmada. A vizsgálati mintát felsőoktatási intézménytípusok, szakterületek és az új-régi tartományok szerint súlyozással reprezentatívvá alakították. Az öt megfigyelt év alatt a Fachhochschule (FH) diplomások 53, az egyetemi (Uni) végzettségűek 57 %-a változtatott állást. Ez alacsonyabb arány, mint amit az 1997-es évfolyamnál regisztráltak. Több mint 50 % egyszer, egynegyed kétszer váltott munkahelyet. Csupán egy százaléknyi azok aránya, akik ötször vagy ennél többször. A változtatás leggyakoribb okai: a munkaszerződés lejárta, a jobb karrierlehetőség, a magasabb jövedelem, az érdekesebb feladatok. A Fachhochschule végzettséggel rendelkezőknél ezeken kívül jelentős váltási ok volt még az új állás végzettségnek megfelelőbb volta.

252

A diplomaszerzés után öt évvel a válaszadók 90 %-a foglalkoztatottnak, 6,6 %-a gyermeknevelési szabadságon levőnek és 2,5%-a munkanélkülinek vallotta magát. A szerzők a diplomások helyzetét pozitívnak ítélték a foglalkoztatási krízis ellenére, amely úgy tűnik kevésbé hatott a vizsgáltakra. A kedvező helyzethez azonban az is hozzájárult, hogy a megelőző időszakhoz képest jelentős mértékben csökkent a diplomások száma. A korábbi megkérdezések eredményeivel összehasonlítva az utolsó vizsgálat adatait, megállapítható, hogy a munka világába való átmenet szakterületenként hasonló képet mutat. A magasabb munkanélküliségi arányok a tanulmányok befejezését követő, illetve a gyakornoki idő letelte utáni időszakot jellemzik. Tehát tulajdonképpen álláskeresési munkanélküliségről van szó. Szélesebb perspektívából: a fiatal diplomások munkanélküliségi aránya kedvező, az országos átlag alatt van. A végzettek diplomájának illeszkedését itt is több aspektusból vizsgálták. (15-16. táblázat) 15. táblázat. A munkakör iskolai végzettségre vonatkozó elvárása (vertikális kongruencia) Olyan pozícióban dolgozik, Fachhochschule Universität amelyben (%) (%) elengedhetetlenül szükséges 21 59 a felsőfokú végzettség megszokott a felsőfokú 52 27 végzettség nem megszokott a felsőfokú 21 10 végzettség, de előny nincs jelentősége a felsőfokú 6 4 végzettségnek Adatok forrása: Kerst, Christian–Schramm, Michael: Der Absolventenjahrgang 2000/2001 fünf Jahre nach dem Hochschulabschluss. Berufsverlauf und aktuelle Situation. HIS: Forum Hochschule 10 | 2008. 111. p.

A ’93-as, ’97-es és a 2001-es évfolyam adatait összehasonlítva maximum 6 százalékpontos eltérést tapasztalhatunk, ami a megfigyelt jelenség típusainak egyfajta stabilitását mutatja.

253

16. táblázat. További adekvancia-dimenziók (pozicionális, nívó és horizontális kongruencia) (%) Fachhochschule Universität Fachhochschule Universität Adekvancia-dimenziók Igen Nem A diploma megfelel a 72 78 15 12 szakmai pozíciónak A diploma megfelel a 69 74 13 11 munkafeladatok szintjének A diploma szakterülete 67 70 17 15 megfelel Adatok forrása: Kerst, Christian–Schramm, Michael: Der Absolventenjahrgang 2000/2001 fünf Jahre nach dem Hochschulabschluss. Berufsverlauf und aktuelle Situation. HIS: Forum Hochschule 10 | 2008. 112. p.

A három évfolyam eredményei között itt sem találni jelentős eltérést. Az adatokból viszont jól látható az egyetemi diploma jobb illeszkedése. A fentiekből a következő módon adekvancia-típusokat képeztek: teljes megfelelőség/adekvancia, csak vertikális megfelelőség, csak szak-megfelelőség, 179 nem-megfelelőség/inadekvancia. (17. táblázat) 17. táblázat. Adekvancia-típusok (%) Típus Fachhochschule Universität Teljes megfelelőség 59 67 Csak vertikális megfelelőség 21 22 Csak szakmegfelelőség 8 3 Inadekvát 12 8 Adatok forrása: Kerst, Christian–Schramm, Michael (2008): Der Absolventenjahrgang 2000/2001 fünf Jahre nach dem Hochschulabschluss. Berufsverlauf und aktuelle Situation. [online] HIS: Forum Hochschule 10. Nr. 113. p. [2008. 08. 27.] http://www.his.de/pdf/pub_fh/fh-200810.pdf

Itt sem mutatkozott nagy különbség az egyes évjáratok másodszori megkérdezésében. A két diploma jól látható illeszkedési különbségén kívül észrevehető, hogy a nem teljes illeszkedési típusok közül dominánsabb a csak vertikális adekvancia. A szakképzettség munkahelyi követelményekhez való illeszkedésének további javulására utalhat az, hogy a fiatal diplomások többsége a megfigyelést követő öt évben szeretne a végzettségének megfelelő alkalmazásba állni. Itt is meg kell jegyeznünk, hogy jelentősek a szakok közötti eltérések. Rövid idejű felsőoktatási vagy egyéb továbbképzésen részt vett 86 %, hosszabb felsőoktatási képzésben 16-17 %. A felsőoktatási további tanulmányokat a legnagyobb arányban mindkét esetben (rövid, illetve hosszú idejű képzés) saját maguk 179

Nem megszokott a diploma, de előny, illetve nem szükséges, a szakmai pozíció és a szakmai feladatok szintje nem felel meg a felsőfokú végzettségnek. (Kerst–Schramm, 2008)

254

finanszírozták. A rövidebb időtartamú képzések témáját tekintve legnagyobb arányban idegen

nyelvi,

számítástechnikai,

pedagógiai/pszichológiai,

kommunikációs,

menedzsment, társadalomtudományi és gazdasági ismereteket szereztek. A favorizált területek különböznek a végzettségi szintek, de különösen a szakterületek szerint. A felsőoktatáson kívüli képzéseket nagyobb arányban a munkaadó finanszírozta. Ezeknek a képzéseknek a fő szervezői a munkaadók, illetve a magán, szakma-független továbbképzők voltak. A nagyarányú tanulási aktivitás megfigyelhető a jövőbeli tervekben is: a megkérdezettek több mint négyötöde szükségesnek tartja és tervezi a további képzéseken való részvételt. A tanulási formákat tekintve a non-formális és az informális tanulás tűnik fontosabbnak (rotációs rendszer, önálló tanulás (pl. megfigyelés útján)). (Kerst–Schramm, 2008) Összegzésként elmondható, hogy a németországi eredmények is arra mutattak rá, hogy a munkaerő-piaci életpálya folyamán egyfajta stabilitás kialakulása figyelhető meg. Míg a kezdeti időszakot a munkakeresők magasabb aránya, a gyakoribb állásváltoztatás, a munkahelyi követelményekhez gyengébb illeszkedés jellemzi, a későbbieket épp ezek ellenkezője. A német tanulmányok ugyanekkor tovább erősítették azt a megfigyelést, mely szerint nagyok az egyes szakterületi különbségek. Többek között a magyar és a német felsőoktatási és a gazdasági rendszer különbözősége miatt nincs helye a megfigyelt sajátosságok számszerű összehasonlításának. Ezt támasztja alá Schomburg és Teichler tanulmánya (Schomburg–Teichler et al., 2001) is, amelyből kiderült, hogy a tíz vizsgált ország végzettjeinek különböző sajátosságai között óriási különbségek vannak. Két dolgot viszont érdemes megjegyezni. Az egyik a diplomások illeszkedésének komplex felfogása, amellyel kapcsolatban érdemesnek tűnik a magyar kutatók által kapott arányoknak és az alkalmazott kutatási metodológiának a felülvizsgálata. Másodikként említjük a munkaerő-piaci sikerességet befolyásoló tényezőknek a magyartól eltérő komplex módszertanát, mely a hazai kutatások továbbfejlesztési irányát mutathatja. Az alábbiakban a fiatal diplomások munkaerő-piaci helyzetét egy-egy felsőoktatási intézményhez kötve figyelhetjük meg. Konkrétan három intézmény végzettjeinek adataival ismerkedhetünk meg. Az első kiválasztását az indokolta, hogy a harmadik fejezetében ismertetésre kerülő vizsgálat ugyanebben az intézményben zajlott, s az itt röviden bemutatott kutatások ennek előzményének tekinthetők. A másodikét a végzett hallgatókat elemző munkák sorától eltérő kvalitatív jellege motiválta. A 255

harmadik kiválasztását – tekintve a diplomások követésének elindulási idejét és rendszeresen ismétlődő jellegét – az intézmény vizsgálatainak Magyarországon egyedülálló volta okolja. Az intézmények profilja miatt a diplomák szintje, szakterülete jelentős mértékben különbözik egymástól, ezért az adatok összehasonlítása nem lehetséges. Célunk itt is a diplomás túltermeléssel kapcsolatos félelmeknek a friss diplomásokra vonatkoztatott ellenőrzése. 2. 4. 3. 2. Intézményi vizsgálatok A felsőoktatás egyik kiemelt fogyasztója a munkaerőpiac, melynek szereplői számára akkor jó egy intézmény, ha az onnan kilépő hasznos tudással rendelkezik. A felsőoktatás mint szolgáltatás minőségét, a diploma értékét ebben a felfogásban alapvetően a

munkapiac

határozza

meg.

„Így

egy

felsőoktatási

intézmény

hatékonyságának, a képzés minőségének legfőbb eszköze az onnan kilépők elhelyezkedési mutatója.” (Fehérvári–Szemerszki 2005: 51) A 2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról 34. §-ának (6)-os jelzetű bekezdése értelmében: „A felsőoktatási intézmények – önkéntes adatszolgáltatás alapján – ellátják a pályakövetés feladatait, amelynek keretében figyelemmel kísérik azoknak a munkaerő-piaci helyzetét, akik náluk szereztek bizonyítványt, oklevelet.” (2005. évi CXXXIX. törvény a felsőoktatásról 34. § (6), http://www.magyarorszag.hu/kereses/jogszabalykereso) A pályakövetés súlyát jól jelzi az 53. § szintén (6)-os bekezdésére alapozott Diplomások Pályakövetési Rendszerének (DPR) 180 nevezett eljárásrendszer. A végzett hallgatók monitoringjának működése és ennek eredményei, a munkaerő-piaci szereplők, a középés hosszú távú munkaerő-piaci előrejelzések, a diplomás munkanélküliség helyzetének értékelése

befolyásolják

a

Kormány

által

meghatározott

hallgatói

felvételi

létszámkeretet képzési területek és képzési munkaformák szerint 181 . Ezen kívül a 130. § (4)-es bekezdés szerint a pályakövetési rendszer hathat a finanszírozásra is oly módon, hogy működése alapján maximum tíz százalékkal módosítható a képzési támogatás. 182 E szabályozás alapvető célja megegyezik az első fejezetben bemutatott emberi tőkébe történő beruházás elképzelésével: „(…) szolgálja a gazdasági versenyképesség

180

Ld. Diplomások Pályakövetési Rendszere, 2007. A 2006. szeptember 1-jén induló új évfolyamoknál kell alkalmazni. 182 A 2007. évi költségvetéstől kezdődően. 181

256

növelését”

(2005.

évi

CXXXIX.

törvény

a

felsőoktatásról

53.

§

(5),

http://www.magyarorszag.hu/kereses/jogszabalykereso). Bilik István (Bilik, 2003) és Horváth Dániel (Horváth, 2008) az intézményi hallgatókövetéseket összefoglaló munkája alapján megállapítható, hogy egyes felsőoktatási intézmények a hatályban levő törvényt megelőzően is folytattak végzett hallgatóikra irányuló vizsgálatot. Az ilyen jellegű munkaerő-piaci visszacsatolások alkalmazott módszeriben jelentős eltérések mutathatók ki, s gyakori a kari szintű vizsgálat az intézményi helyett. A módszertani eltérések miatt a vizsgálatok egymással nem, vagy csak nehezen összehasonlíthatók. 183 Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola. Az alábbiakban a Nyugat-magyarországi Egyetem Savira Egyetemi Központban (korábban Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola (BDTF), majd Berzsenyi Dániel Főiskola (BDF)) megvalósított két végzettvizsgálat eredményeit ismertetjük röviden. Vizsgálódásainkat a Főiskolai Tanács megbízásából a Diákcentrumban először az 1998-ban, majd az 1997-ben nappali tagozaton végzett hallgatók körében kezdtük postán továbbított önkitöltős kérdőívvel. Az 1998-ban végzetteket vizsgáló kutatás kísérleti jelleggel, lényegesen kisebb kérdésfókusszal és korábban kezdődött, ezért az eredmények összefoglalását ezzel kezdjük. A 483 kiküldött kérdőív 40 %-a érkezett vissza. • A végzett hallgatóknak közel 93%-a talált munkát, akiknek a 64 %-a a pedagógus pályán helyezkedett el. 184 Nagy részük a tanított tárgyak mellett napközis állást is vállalt. Az elhelyezkedettek több mint fele (58 %) már a nyár folyamán talált magának munkahelyet, szeptemberben további 29 %-uk. • A kérdőívet kitöltők 78 %-a elégedett volt munkahelyével, azonban közel ennyien (76 %) a fizetéssel nem. A válaszok alapján úgy tűnt, csupán minden 10. tanárként dolgozó végzett hallgató érezte úgy, hogy megtalálta igazi helyét a főiskola elvégzése után. • Diplomásaink közel 40%-a a végzést követő szeptembertől folytatta tanulmányait valamely felsőoktatási vagy egyéb képzési intézményben. További 50%-uk pedig fontolgatta a továbbtanulás gondolatát. (Thész–Vincze, 1998)

183

Hasonló megállapítást tesz a külföldi pályakövetési gyakorlatot illetően: Kiss, 2008a; a német kutatásokkal kapcsolatban: Stellungnahme, 1999; illetve a magyar vizsgálatokra vonatkozóan Fehérvári– Szemerszki, 2005. 184 Megjegyzendő, hogy a végzettek között nem csak tanár, tanító szakosok voltak, így nem tekinthető a 64 % ezek illeszkedési mutatójának.

257

Az 1999-es, az 1997-ben nappali tagozaton végzett hallgatókra (664 fő) irányuló, 28 %-os visszaküldési arányú megkérdezés fókuszában a végzettek főiskolai képzéssel való megelégedettsége, munkaerőpiaccal való kapcsolatának jellemzői álltak. • A BDTF-re nem az érettségi évében érkezők száma magasnak mutatkozott: szinte minden harmadik vizsgált hallgatót érintett. Köztük legnagyobb százalékban a sikertelenül felvételizők fordultak elő. Lényegesen kevesebben, de még jelentős mértékben képviseltették magukat a felsőoktatásba nem jelentkezők és a tanulmányaikat más felsőoktatási intézményben kezdők. A nem jelentkezők, a sikertelenül felvételizők és a halasztók köztes időben végzett tevékenységeit vizsgálva megállapítható, hogy vezetett a szellemi munka, melyet követett a tanulás (nyelv, felvételi előkészítő, technikum, tanfolyamok), a külföldi munkavégzés (gyermekfelügyelő, házi néni), a fizikai munka és a munkanélküliség, majd a katonaság és a sportolás. A munkát vállalók között volt olyan is, akinek három éves, de a többség egy-két éves folyamatos munkaviszonnyal rendelkezett. Összehasonlítva ezeket a munkahelyeket ugyanazon személyek későbbi munkavállalásaival azt kaptuk, hogy nincs kapcsolat közöttük. • A diplomaszerzést követően a végzettek elhelyezkedési időszakát tekintve a diplomások abszolút többsége a végzést követően nyáron, illetve szeptemberben helyezkedett el. • A legrövidebb munkaviszony egy adott munkahelyen néhány napig, míg a kérdőíves megkeresésig a leghosszabb, de már lezárt, két évig tartott. A munkaerőpiacon a főiskolás tanulmányaik alatt vagy a diplomaszerzést követően a kérdőívek visszaküldéséig a választ adó 186 fő 273 állást töltött be. A munkahelyek száma azonban nem egyenletesen oszlott meg a vizsgáltak körében: közel 63 %-uk egy, 28 %uk kettő munkahellyel rendelkezett. • A munkáltatók az állás betöltésének feltételeként a válaszadók szerint döntően a diploma meglétének szántak szerepet (189 említés), amit az elbeszélgetés követett (140 említés). Messze elmaradt az előzőektől a sorban következő idegennyelv-ismeret és valamilyen teszten való megfelelés (13, ill. 12 említés). Az alkalmazásról való munkáltatói döntés tehát leginkább egy dokumentum és egy beszélgetés benyomása alapján történt. A várakozásoknak megfelelően a pedagógus álláshelyek betöltésénél a diploma, illetve sok esetben egy beszélgetés/interjú játszott döntő szerepet. Csupán egy alkalommal fordult elő a próbatanításon való megfelelés mint előfeltétel.

258

• A vizsgálat időpontjában a válaszadók 84 %-a volt foglalkoztatott, közel 6 %-a nappali tagozaton tanult valamely felsőoktatási intézményben, 2 % jelezte munkanélküliségét, 5 % GYES-en volt, körülbelül 3 % katonai, illetve polgári szolgálatot teljesített. • A foglalkoztatottak 56 %-a töltött be pedagógus-állást. Gyakori volt a napközis státusba kerülés, értve ez alatt azt is, hogy a diplomás párhuzamosan valamely saját szakját is tanította. A csak napközis státussal, kollégiumi nevelőként, óraadóként, helyettes tanárként dolgozók közül a legtöbben tanító szakos végzettséggel rendelkeztek. Megfigyelhető az érintett válaszolóknál, hogy ha az illetőnek már több munkahelye volt, akkor maximum az első kettő egyezett ezen munkakörök valamelyikével. Ezt követően az újabb már egészen szorosan kötődött az illető végzettségéhez. A pedagógus munkakörökben dolgozók a pályamódosítási szándékot illetően: 58 % határozott ’nem’-mel, 36 % határozott ’igen’-nel válaszolt. A pályamódosítás fő indokaként a közalkalmazotti fizetést és a pedagógus pálya társadalmi megbecsültségének hiányát, a pályán maradás fő okaként a tanári munkát, a gyermekszeretetet és a munkahelyi légkört nevezték meg. • A végzettek intézményünkben ismert utolsó állandó lakhelyét, a középiskola és a munkahely(ek) megyéit összehasonlítva, megállapítható hogy válaszadóink többsége (60 %) a főiskola elvégzése után visszatért lakhelyére, illetve középiskolája megyéjébe. A középiskola, az állandó lakhely és a munkahely(ek) többségében ugyanazt a megyét jelentették. A középiskola, az állandó lakcím és az összes munkahely megyéje közötti mobiltiás nagyságát tekintve a „megyét változtató” végzettek leginkább egy szomszédos megyét választottak ki az állandó lakcímhez viszonyítva munkavállalás céljára (55 %). Jelentős volt azoknak az aránya is (24 %), akik többször és nagyobb távolságokat tettek meg. A változtatás(ok) irányát(-ait) figyelve kirajzolódott a domináns főváros, Pest megye, majd a nyugat és végül az észak-nyugat felé törekvés. • A válaszolók leginkább a bérükkel voltak elégedetlenek, míg a beosztásukkal a legelégedettebbek. Pozitívnak és bíztatónak értékelték a kollégák segítőkészségét és a munkahelyi légkört, amely nagy segítséget jelent a kezdők beilleszkedésében, az adott szakma ismeretének elmélyítésében és a munkahely tartóssá válásában. A szakmai fejlődési lehetőségek tekintetében szórtabb a kép, de mindenképp pozitívnak mondható. • A végzettek 194 képzésben vettek részt. A munkahelyek számához hasonlóan, itt is 04 között változott személyenként a számuk. Időtartamukat tekintve is változatos a

259

paletta: a minimum 30 órás tanfolyam, a maximum pedig 4 év (további főiskola). A vizsgálat időpontjában újabb diplomát adó képzésben 42 %(!) vett részt. A még tovább tanulni szándékozók aránya 75 %. Mindkét érték mögött domináns az egyetemi kiegészítő képzés oklevelének megszerzési igénye. A diplomák szakterületét tekintve jelentős még a kereskedelmi és pénzügyi képzésben való részvétel, illetve részvételi szándék. A tanfolyamok között az idegen nyelvi és a számíttástechnikai ismereteket nyújtók vezettek. • Volt hallgatóink a megszokott ötfokú osztályozó skála segítségével értékelték a főiskolán folyó szaktárgyi-, pedagógiai-elméleti-, szakmódszertani- és pedagógiai gyakorlati képzést többek között a tanultak munkában való felhasználhatósága szempontjából. A munkakörükben leginkább hasznosnak, de csupán 3,6-es átlaggal a szaktárgyi tartalmat és 3,5-es átlagos értékkel a pedagógiai gyakorlati képzést tartották. A többitől lemaradva a pedagógiai-elméleti tudás csupán 2,8-es átlagot kapott. A végzettek nyílt kérdésben a gyakorlatorientáltság nagyobb súlyát javasolták a képzésben megvalósítani. (Vincze, 1999b; 1999c; 2000b) Eötvös Loránd Tudományegyetem. A 2005 és 2006 szeptembere között végzett kvalitatív vizsgálat a közép-magyarországi régióra fókuszálva, az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Társadalomtudományi Karán nappali alapképzésben diplomát szerzett munkavállalók munkaerő-piaci helyzetnek feltárását tűzte ki célul. A megkérdezettek a vizsgálati időszakot megelőzően néhány éven belül szereztek diplomát. Kiválasztásukban arra törekedtek, hogy a kutatók által meghatározott nyolc területen dolgozó munkavállaló képviseltesse magát. Ilyen terület volt például az államigazgatás, az önkormányzat, az állami szolgáltatási terület (oktatás, egészségügy, szociális szféra), civil szféra, tisztán gazdasági jellegű szereplők. A válaszadó diplomások többek között szociológus, szociálpolitikai, szociális munkás végzettségűek voltak. Összesen 25 interjút készítettek el a kérdésekben a képzési struktúra és a munkaerő-piaci igények között megfigyelhető feszültség feltárására és az interjúalanyok által a hatékony, piaci igényeket kielégítő társadalomtudományi szakemberképzésben szükségesnek tartott tudás feltérképezésére koncentrálva. (A Versenyképes diplomával, 2005) • A képzéssel szemben a szociológus hallgatók kritikaként fogalmazták meg a gyakorlati tapasztalatszerzési lehetőség hiányosságát: „(…) többször a tanárok révén próbáltak bekapcsolódni a különböző szakmai munkákba. Az oktatók által menedzselt 260

kutatási programok, vizsgálatok jó lehetőséget biztosítottak volna erre. A visszajelzések szerint azonban erre csak korlátozottan volt lehetőség.” (A Versenyképes diplomával 2005: 39) A szociális munkás vagy szociálpolitikus diplomával rendelkezők szerint előfordult, hogy az egyetemen neves szakemberekkel, elismert szociális munkásokkal vagy szociálpolitikusokkal találkoztak az oktatás keretében, de a szakmai elismertség nem jelentette azt, hogy ők egyetemi oktatóként is hatékonyan tudtak tevékenykedni. Problémaként merült fel, hogy a szakterületen gyakran észlelhető kiégés jelenségét már az egyetem falai között is érzékelték. A volt szociológus hallgatók pozitívan értékelték a specializáció, míg a többiek közül többen éppen ennek lehetőségét hiányolták. A tantervet illetően hiányként jelent meg az alaposabb közgazdasági, a pszichológia ismeretek és készségek átadására koncentráló óráknak a száma, illetve a szociológusok esetében a tudományos érdeklődésű, illetve tudományos területen tevékenykedőknél a kortárs szociológusok munkáinak nagyobb szerepe. • A piaci szférában tevékenykedő végzettek döntő többsége a tanulmányai alatt folytatott valamilyen munkát. A szociális területen végzetteknél a kérdezők ezen belül gyakran találkoztak a szakmai és önkéntes tevékenységgel. A válaszok tanúsága szerint a korábbi munkatapasztalatokat és az azok során megszerzett kapcsolati hálót mindannyian kamatoztatták a későbbiek során. • A végzetteket megkérdezték a szakjuknak megfelelő munkáltatók köréről is. A szociológusok esetében egész széles kör rajzolódott ki. • A munkaerő-piaci integrációt támogató tőkeként a szociológusok előnyként nevezték meg a szakirányok elvégzését, bár megjegyezték, hogy a munkáltatók ennek rendszerét és a szakirányoknak a tartalmát kevésbé ismerték. Véleményük szerint ugyanekkor a munkáltató profiljába eső szakosodás mindenképp előnyt jelenthetett. Szemben a szociális területen tevékenykedőkkel, a piaci szférában elhelyezkedett szociológusoknál hangsúlyos volt a nyelvtudás szerepe. A multinacionális vállalatoknál, illetve azoknál a munkáltatóknál, ahol külföldi kapcsolatokat ápoltak, előnyt jelentett a korábbi külföldi tanulmányi ösztöndíj is. Függetlenül az elhelyezkedés területétől és a diplomás szakjától, a dolgozók kiemelték, hogy az alkalmazási döntés meghozatalakor előnyt élvezett a gyakorlattal, munkatapasztalattal rendelkező munkavállaló. Az elhelyezkedést támogató tényezők közül – szaktól és munkaterülettől függetlenül – nagy súlyt fektettek a kapcsolati hálóra, melynek segítségével a megkérdezett értesült az adott állásról. A kapcsolati háló több esetben is a saját volt évfolyamtársakat, korábban végzetteket jelentette, de elsősorban információforrás értelemben. A munkaadók nem voltak 261

kíváncsiak sem a diploma minősítésére, sem a félév végi tanulmányi átlagra. 185 Mindannyian a munkaerő-piaci integrációhoz szükséges személyes tényezőkhöz sorolták még a jó kommunikációs készséget. A szociológusok a csapatmunka fontosságát, a problémamegoldásra, az ok-okozati összefüggések feltárására és a körülöttünk zajló eseményeknek az átlátására való képességet; a szociális területen elhelyezkedők a türelmet, az empátiát, a határozottságot, az önismeretet, a kommunikációs készséget emelték még ki. • A végzettek elhelyezkedését, a preferált munkahely és munkakör jellegét befolyásolta a munkavállalók munkáltatóval szembeni igényei is. A piaci szférában tevékenykedő szociológusok megfogalmazott elvárásai a következők voltak: anyagi és erkölcsi megbecsülés. Ezeken belül kiemelték a megélhetést, a lehetőleg hosszú távon való kiszámíthatóságot biztosító kereset mellett a munkát megbecsülő, arra visszajelzést is adó munkaadót. A szociálpolitikusok, szociális munkások a munkáltatókkal szembeni elvárásoknál az anyagi biztonságot hangsúlyozták, benne a pontos és korrekt fizetést. Egyéb szakmai elvárásaikként megfogalmazódott az akár a felettesekkel, akár a kliensekkel szembeni, munkavállalókért való kiállás. Ők ezeken kívül igényelték a munkavállalók újításaira, kezdeményezéseire vonatkozó munkáltatói nyitottságot. Fontosnak ítélték az empátia, a szociális érzékenység szerepét is, valamint azt, hogy a munkahely a munkahelyi problémákban segítséget nyújtson a munkavállalónak. • „A piaci szervezeteknél dolgozók munkáját nem a kötetlenség jellemzi. A különböző projektek a különböző szakaszokban eltérő intenzitású munkavégzést igényelnek, ennek megfelelően a munkavállalók munkaideje is változó lehet. Ez a változás azonban általában a napi nyolc órás munkaidő átlépését jelenti.” (A Versenyképes diplomával 2005: 43) Gyakorinak mutatkozott az úgy nevezett több lábon állás, amikor is egy biztos, bejelentett munkahely mellett a munkavállalók a civil szektorban is végeznek valamilyen tevékenységet. „Az egyesületeknél és alapítványoknál – a korábban bemutatott cégekkel és intézményekkel, valamint a köz,- és államigazgatás szervezeteivel ellentétben – az esetek többségében nincs rögzített munkaidő. (…) A forráshiány és a kifizetések késlekedése miatt sokan csak komoly csúszással kapják meg bérüket, emellett a folyamatos munkavégzés se biztosított.” (A Versenyképes diplomával 2005: 55-57) A nagyfokú biztonságra vágyó munkavállalók emiatt kevésbé jelennek meg ebben a szektorban.

185

Vö.: Takács, 2006a; 2007.

262

• A szociológusok véleménye szerint jelen van a szakmában a munkanélküliség, azonban ezt a szakterületen diplomát szerzett regisztrált munkanélküliek száma kevésbé támasztotta alá. „A munkavállalók szerint a munkanélküliségben jelen van az annak önként vállalt formája is. A szociológus végzettségű munkavállalók egy része ugyanis csak meghatározott munkahelyeken vagy munkakörökben tartják elképzelhetőnek a munkavégzésüket. Korábbi vizsgálatok már alátámasztották, hogy a diplomások esetében az elvárások magas szintje akadályt jelenthet a munkavállalás során.” (A Versenyképes diplomával 2005: 46) A szociális területen a munkanélküliséggel kapcsolatban felvetődött, hogy a szakterületen még mindig sokan úgy dolgoznak, hogy noha az előírásoknak megfelelő végzettséggel rendelkeznek, de nincs az adott szociális területre specializált képzettségük. A munkanélküliség veszélyével – az előbbi csoporttal szemben – kevésbe számoltak. • A válaszadók többsége függetlenül attól, hogy mely területen (civil, piaci vagy szociális) dolgozott, a megkérdezéskor elégedett volt a helyzetével. Az elégedettség okaként jelent meg például a jó munkahelyi csapat, a jó fizetés, a rugalmasság és a nagy önállóság, vagy ezzel szemben éppen a kiszámíthatóság, a biztos munkahely. (A Versenyképes diplomával, 2005) Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. Példaértékűnek számít az egységes alapelvek alapján 1999-től 186 , a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen folyó rendszeres évi követéses vizsgálat, mely a nappali tagozat alapképzésében diplomát szerzett, magyar állampolgárságú hallgatók másfél-két évvel a végzést követő tapasztalatainak felmérésére irányul. Az intézmény honlapján rendszeresen megjelenő zárótanulmányok már trend-jellegű megállapításokat is lehetővé tesznek. A két legutóbbi kérdőíves vizsgálat a családi körülményekre, a tanulmányok finanszírozására és megítélésére, a továbbképzésekre, a munkaerő-piaci státusra, elhelyezkedésre és a jelenleg betöltött munkahelyre irányult. A 2006-ban, majd a 2007-ben megjelent tanulmány vállalkozott arra, hogy egy korábban vizsgált évfolyamot másodszor is megkeressen. A kiküldött kérdőívekre a másodszor megkeresett, 2002-ben végzettek 25 %-a, az elsőként vizsgált 2004-ben végzettek 27 %-a válaszolt. (Fortuna–Szemerszki– Veres, 2006) A 2007-ben megjelent beszámoló a 2003-ban végzetteket mérte fel másodszori, a 2005-ben diplomát szerzetteket első alkalommal. Az előbbi esetében a

186

Az 1997-ben végzettekre irányult.

263

visszaküldési arány körülbelül 18 %, az utóbbi esetében 19 %. (Fortuna–Szemerszki, 2007) A kutatási beszámolók eredményei közül csak azokat ismertetjük, amelyek közvetlenül kapcsolódnak témánkhoz, így nem foglalkozunk például a végzettek családi állapotával, lakáshelyzetével. • A végzettek és szüleik lakóhelyének megoszlását összehasonlítva megállapítható, hogy a fővárosba történő és a fővárosból kiinduló migráció jelentős. A szüleikhez képest a végzettek közel kétszerese élt a fővárosban (szülők: 34,6 %, végzettek: 64,5 % (2004-ben végzettek) (2006); 30,7%, 67,5% (2005-ben végzettek) 187 (2007)). A második adatfelvételnél az arányokat torzítja a korábban számításba nem vett külföld attribútum. A szerzők szerint valószínűsíthetően ennek tudhatók be a kisebb arányok (69,8 % (2006); 68,5 % (2007)). A külföldön élők részaránya a második megfigyeléskor a 2002-es évfolyamnál 2,2 %, a 2003-ban végzetteknél 5,3 %. (2007). • A volt hallgatók 22,3 %-a az egyetemi évei során részt vett valamilyen külföldi tanulmányúton, részképzésben, csereprogramban a 2007-es adatok szerint. • A diplomások az egyetemi tanulmányokat alapvetően hasznosnak ítélték munkájuk szempontjából. A válaszadók több mint fele elengedhetetlennek, illetve jól használhatónak vélte. Jelentős volt azonban a részben használható–értéket adók aránya (38,7 % (2007)). • A képzés erősségének a végzettek a szakmai szemléletet és az erős elméleti alapok átadását tartották (több mint a válaszadók fele). A gyakorlatban hasznosítható ismeretekkel kapcsolatban nagyobb szórást mutatott a megkérdezettek véleménye, de kevesen tartották igaznak azt az állítást, hogy a tanulmányok alatt megszerzett szakmai ismeretek hiányosak, vagy elavultak. Az elmélet és a gyakorlat összekapcsolását illetően „a válaszadók egyharmada maximálisan egyetértett azzal a megállapítással, hogy ’kevés volt a szakmai gyakorlati lehetőség’.” (Fortuna–Szemerszki 2007: 4) • A végzettek a szakmájukat jellemzőbben tartják erkölcsileg megbecsültnek, mint anyagilag elismertnek. • A megkérdezett diplomások több mint fele részt vett (67,4 % (2002-ben végzettek) (2006); 49,4 % (2003-ban végzettek) (2007)) továbbképzésen. „Ez az igen magas arány figyelemre méltó, azt jelzi, hogy a végzettek többsége nem csupán a távoli jövőben, hanem már a karrier legelső szakaszában igényli megszerzett tudásának kiegészítését, bővítését, vagy munkaadója látja szükségét ennek.” (Fortuna–Szemerszki–Veres 2006: 187

A 2003-ban végzett, Budapesten élők aránya 5 százalékponttal csökkent (68,5%-ra) a 2005-ös adatfelvételhez képest. (Fortuna–Szemerszki, 2007)

264

5) A képzések fő finanszírozója szerint eltéréseket mutat a 2006-os és 2007-es tanulmány. A továbbtanulás domináns motivációja a karrier-elképzelések megvalósítása (53,1 % (2007)), több mint egy harmadnál pedig az ismeretek frissítése (35 % (2007)). Nem elhanyagolható arányú azonban a két utolsó motiváció: az alkalmazásba kerülés, állás találás 7,4 %, valamint az átképzés 4,5 %. A további képzéseket jellegük szerint vizsgálva „a szakirányú továbbképzések, a menedzsmenttel, gazdasági ismeretekkel kapcsolatos képzések és a nyelvi képzések fordulnak elő legnagyobb arányban, míg formájukat tekintve a vállalati képzések és a tanfolyamok súlya a legnagyobb.” (Fortuna–Szemerszki 2007: 5) A felsőfokú tanulmányok zárása utáni képzésekben való nagyarányú részvétel ellenére a volt hallgatók abszolút többségének további képzésekre is van igénye. (81,8% (2002-ben végzettek) (2006); 92% (2005-ben végzettek), 89,3 % (2003-ban végzettek) (2007)). • A munkaerő-piaci státus alakulásáról a második körös megkérdezés az elsőhöz képest kedvezőbb képet mutat: A foglalkoztatottak aránya mindkét évfolyamnál nőtt (2002-ben végzettek 71 % (első megkérdezés), 81 % (második megkérdezés) (2006); 2003-ban végzettek 78 %, majd 86,1 % (2007)), a tanulók (doktoranduszok és nappali tagozatos hallgatók) (11 %-ról 1 %-ra (2006); 8 %-ról 3,1 %-ra (2007)), a munkanélküliek és – az 2002-es évfolyam kivételével – az egyéb inaktívak aránya csökkent (előbbi: 3-ról 2 %ra (2006); 2-ről 1 %-ra (2007); utóbbi: 2-ről 4 %-ra (2006), 1-ről 0,8 %-ra (2007)). • A legsikeresebb álláskeresési csatornának az ismerősök mutatkoztak, akiknek a segítségével a megkérdezettek több mint egyharmada (2006), egynegyede (2007) helyezkedett el. Fontosnak mutatkoztak azonban az egyetemi, tanszéki kapcsolatok és az újsághirdetések is. Az online állásközvetítő oldalak álláskeresésben betöltött szerepe dinamikusan növekszik. A 2007-es tanulmány megállapítása alapján öt év alatt hatszorosára. Az álláskeresésben legkisebb a szerepe a tanulmányi szerződésnek és a munkaügyi központoknak, de nem jutottak jelentős szerephez a személyzeti tanácsadó cégek sem. Az elhelyezkedéshez a végzettek több mint hatvan százaléka nem kapott segítséget az egyetemtől, pedig ezt közel ilyen arányban szükségesnek tartották volna. • A 2007-es vizsgálat szerint a végzettek több mint fele (56,5 %) részt vett az első munkahely megtalálása előtt valamilyen munkáltatói kiválasztási eljárásban, s közülük közel ennyien csupán egy-két cégnél. • Az első munkahely megtalálásának átlagos ideje a korábbi vizsgálatok eredményeihez viszonyítva 2,4 hónapról 1,6-re csökkent. Fontos információ, hogy a válaszadó

265

diplomások több mint fele (57,7% (2007)) már a tanulmányai alatt elhelyezkedett. Az egy hónapon belül elhelyezkedők aránya 66,2% (2006), illetve 60,3 % (2007). A korábbi friss diplomásokhoz viszonyítva a fél éven belül elhelyezkedni nem tudók aránya mindkét tanulmány szerint csökkent (5% (2006), 4,8% (2007)). • Kilenc év adatsorait vizsgálva a 2007-es tanulmány szerzői megállapították, hogy pályakezdőik azonos idő alatt egyre több szervezetnél próbálták ki magukat. A megkérdezéskor a végzettek 60 %-a dolgozott az első munkahelyén, amely a korábbi adatokhoz viszonyítva a legalacsonyabb értéknek bizonyult. Ugyanekkor nőtt a már legalább harmadik munkahelyükön foglalkoztatottak aránya. A 2006-os és 2007-es tanulmány a négy évvel korábban végzettek ismételt megkérdezése alapján megállapította, hogy a válaszadóknak már csak a fele dolgozik az első munkahelyén. • A 2006-os kutatás nyolc év adatait összehasonlítva fogalmazta meg azt, hogy a felmérés pillanatában nem szakmájukban dolgozók aránya nőtt (a kezdeti 4 %-ról 10 %ra), ugyanekkor a részben szakmájukban dolgozók aránya csökkent (24 %-ról 16 %-ra). A szakmának megfelelő foglalkozás aránya az adatsorban 71-76 %. A 2007-es tanulmány a 2005-ben végzettek körében (kilenc év adataihoz viszonyítva) mérte a szakmájukban dolgozók legmagasabb arányát (82%). 188 A nemek szerinti megoszlást elemezve a „nők továbbra is kétszer akkora arányban vállaltak szakmájuktól eltérő munkát.” (Fortuna–Szemerszki–Veres 2006: 5) „A szakmában történő elhelyezkedés a képzés költségeinek gyorsabb megtérülését tekintve is racionális döntésnek tekinthető, ugyanis

a

szakmájukban

elhelyezkedők

mindkét

vizsgált

évfolyamon

jövedelemelőnnyel rendelkeznek.” (Fortuna–Szemerszki 2007: 5) Az illeszkedés változását ragadhatjuk meg a második körös megkérdezések információival. A 2002ben végzettek első megfigyeléskori illeszkedési mutatói a következőképpen alakultak: szakmájában dolgozó: 74 %, részben szakmájában dolgozó 18 %, nem a szakmájában dolgozó 8 %. A második megfigyelésnél ugyanebben a sorrendben a megoszlás: 80 %, 14 %, 6 %. A 2003-ban végzettek esetében az első megfigyeléskor: 74 %, 17 %, 9 %; a második megfigyeléskor: 83,3 %, 12 %, 4,7 %. Az adatok tehát arról tanúskodnak, hogy a szakképzettségnek megfelelő illeszkedés az idő teltével növekedett, mégpedig oly módon, hogy mind a részbeni megfelelőség, mind pedig a meg nem felelés aránya csökkent.

188

Részben illeszkedő: 10,4 %, nem illeszkedő 7,6 %. (Fortuna–Szemerszki 2007: 51)

266

• A 2002-ben végzettek körében az első megkérdezés óta nőtt (6 százalékponttal) a vezető beosztásúak aránya. A férfiak magasabb arányban töltöttek be vezető pozíciót, mint a nők. A 2003-ban végzetteknél a nemek közötti kezdeti egy százalékos különbség tízszeresére nőtt a férfiak javára. Hasonlóan a nemek eltérést tükrözik a tanulmányok átlagkeresetekre vonatkozó adatai is. • A 2007-es megkérdezés alapján a vizsgált szakképzettség sajátosságainak megfelelően a végzettek túlnyomó többségét a piaci (88,3%), 8,8%-át a közszféra foglalkoztatta. • A szerzők megállapítása szerint a munkahely és lakhely közötti napi ingázás időtartama kihat a munkahellyel való elégedettségre. A frissen végzettek átlagos ingázási ideje nő (60 perc (2003), 64 perc (2004) (2006)). A 2002-es évhez viszonyítva a 2007-es átlagos ingázási idő több mint 20 perccel nőtt (69 perc (2007)). Jellemzőnek mutatkozott a fővárosi székhelyű alkalmazottak – vidékiekkel szembeni – napi ingázási idejének hosszabb volta (73, illetve 57 perc (2007)). • Az első és a második körben vizsgált diplomások mobilitási hajlandóságát összevetve, igazolódott az a feltevés, hogy az az egzisztencia javulásával és a családi kötődések erősödésével csökkent. Azaz az első körben vizsgált végzettek nagyobb arányban költöznének, ha ezt a munkahelyük megkívánná (55,5 % (2003), 58 % (2004) (2006); 55% (2002), 60,9% (2005) (2007)). • A havi bruttó átlagjövedelemi adatok alapján a 2002-ben végzettek reál jövedelme két év alatt 33 %-kal, a 2003-ban végzetteké 29,7%-kal nőtt. Általában jellemző, hogy a végzettek az országos átlagnál magasabb jövedelemmel rendelkeznek már a tanulmányok befejezését követően is. (Fortuna–Szemerszki–Veres, 2006; Fortuna– Szemerszki, 2007) A diplomás túltermelés tüneteit összevetve a BME másodikkörös követéses vizsgálataival a következő megállapítások tehetők: • Cáfolva a diplomás munkanélküliség növekedését a vizsgált fiatal diplomások esetében nőtt a foglalkoztatottak, csökkent a hallgatók (nappali tagozatosok, doktoranduszok), munkanélküliek aránya. • Az első munkahely megtalálásának átlagos ideje a korábbi vizsgálatok eredményeihez viszonyítva csökkent. Kilenc év adatsorait vizsgálva a 2007-es tanulmány szerzői megállapították, hogy a pályakezdőik azonos idő alatt egyre

267

több szervezetnél próbálták ki magukat. A megkérdezéskor a végzettek 60 %-a dolgozott az első munkahelyén, amely a korábbi adatokhoz viszonyítva a legalacsonyabb értéknek bizonyult. Ugyanekkor nőtt a már legalább harmadik munkahelyükön foglalkoztatottak aránya. Tehát az első foglalkoztatásba való átmenethez szükséges idő lerövidült, de rövidebb lett az itt eltöltött idő is, s emelkedett a pályakezdő évek alatt a munkáltatók egy végzettre eső átlagos száma. Vagyis az átmenet korábbiakhoz képest eltérő sajátosságai a célcsoportnál kimutathatók. • A havi bruttó átlagjövedelemi adatok alapján a 2002-ben és a 2003-ban végzettek négy év alatti reáljövedelme nőtt, igaz az utóbbiaké kisebb mértékben. Ez nem igazolja az érintettek diplomájának leértékelődését. • Az adatok arról tanúskodnak, hogy a szakképzettségnek megfelelő illeszkedés az idő teltével növekedett oly módon, hogy mind a részleges megfelelőség, mind pedig a meg nem felelés aránya csökkent. Azaz az illeszkedés romlását cáfolják az adatok. • A megkérdezett diplomások többsége a megkeresés időszakához képest részt vett vagy részt vesz további képzés(ek)en. A továbbtanulás domináns motivációja a karrier-elképzelések megvalósítása, több mint egy harmadnál pedig az ismeretek frissítése. Megjelent az alkalmazásba kerülés, az állás találás, valamint az átképzés is mint a további tanulmányok folytatásának motivátora. Utóbbi aránya és jellege nem azonosítható a munkanélküliség elől való meneküléssel. Az áttekintett intézményi végzett-vizsgálatok alátámasztották azokat a megállapításokat, melyek szerint az e célcsoportra irányuló kutatások témafókusza változatosságot és eltérő módszertani megoldásokat mutat. Legalább két vizsgálat eredményei között előfordultak a következők: • Az adott intézményen folytatott tanulmányokra irányuló kritikák között jelentős a gyakorlatorientáltság célbavétele. • A munkahelyre irányuló kritikák között jelentős az anyagi megbecsültség kifogásolása. • Az álláskeresésben jelentős szerepe van a kapcsolati hálónak. 189

189

Ld. ennek tanulmányok alatti és utáni jelentőségét már Pelle János (Pelle, 1983) is említette.

268

• A munkahely megtalálása dominánsan a tanulmányok közvetlen befejezése utáni időszakra esik. • Jelentős a munkahelyi kiválasztások szerepe. • Nagyarányú az állásváltoztatók száma. • Kimutatható a főváros felé irányuló földrajzi mobilitás. • Az életpálya előrehaladtával növekszik a végzettek szakterületi illeszkedése. • Nagyarányú a diplomaszerzést követően a további tanulmányokban való részvétel. Jellegét tekintve preferált a gazdasági terület, illetve a tanfolyami idegennyelv-tanulás. Ugyancsak jelentős a további képzésben való részvéte tervezése. További vizsgálatot igényel 190 : • Az érettségi megszerzése és a felsőoktatási tanulmányok megkezdése között szerzett munkatapasztalatok és képzettségek hasznosulása a későbbi életpályán. (BDTF) • A béren kívül jelentős a szerepe a végzettek megelégedettségében az olyan munkahelyi sajátosságoknak is, mint amilyen például a karrier lehetőség, konkrét munkakör vagy a munkahelyi légkör. (BDTF) Ezeknek nagy szerepe lehet a munkavállalók megtartásában. Ugyanekkor mutatkozott e tényezők között a szakterületenkénti különbség is. (ELTE) 191 • Az elismert gyakorlati szakemberek nem feltétlen hatékonyak mint oktatók. (ELTE) • A munkáltatók kevésbé ismerik az adott szakterületi specializációkat. (ELTE) Felvetődik

a

kérdés,

hogy

vajon

ezeknek

mekkora

szerepe

van

az

elhelyezkedésben. • Szakterületenként eltérő készségek mutatkoztak fontosnak a munkaerő-piaci integrációhoz. (ELTE) • Jelentős különbségek mutatkoztak a munkavállalók preferált munkahelyi sajátosságaiban. (ELTE) • A továbbtanulás domináns motivátora a saját karrier-elképzelés. (BME) 190

Az 1., 2., 4., 5., 6., 8. esetében ld. Schomburg–Teichler Németországra vonatkozó eredményeit (Schomburg–Teichler et al., 2001). 191 Ld. Schomburg és Teichler (Schomburg–Teichler, 1998), Kerst és Schramm (Kerst–Schramm, 2008) eredményeit.

269

• Az elhelyezkedésben több segítségre van szükségük a végzetteknek az őket kibocsátó intézménytől. (BME) • A nők szakterületi inkongruens foglalkoztatása gyakoribb. (BME) • A nők ellenkező neműekhez viszonyított vezető pozícióba jutási esélyének különbsége nőtt. (BME) 192 2. 4. 4. Összegzés A fejezetben áttekintettük a diplomás kínálati oldalra sorolt kutatásokat. Elsőként azokat, melyek a diplomások kínálatát meghatározó felsőoktatási képzésszerkezetet komparatív, gazdasági fejlettséggel összefüggő, majd pedig a várható munkaerő-piaci igények szempontjából elemezték. Ezt követően a diplomás túlképzéssel kapcsolatos félelmeket vizsgáló kutatásokat vettük szemügyre. A harmadik részfejezetben a friss diplomások munkaerő-piaci helyzetét vizsgáltuk meg intézményfüggetlen és intézményi követéses adatfelvételek segítségével. A fejezet eredményeinek összegzéseként a következő kijelentések tehetők: • A magyar felsőoktatás a fejlettebb országoktól eltérő, a posztszocialista országokhoz hasonló fejlődési fázisokon haladt át. Örökölt sajátossága a pedagógus, a mezőgazdasági

és

a

műszaki

képzés

felül-,

az

egészségügyi

képzés

alulreprezentáltsága és a hosszabb képzési idejű szintek túlsúlya, azaz a rendszer „fejnehéz” (Barakonyi 2004: 112) volta. • Felsőoktatási részvételünk elmarad a nemzetközi átlagtól, de meghaladja a gazdasági fejlettségi szintünknek megfelelő mértéket. • Felsőoktatási alrendszerünkben a komparatív és az összefüggés-vizsgálatok alapján a hosszabb idejű képzések produkálnak felsőfokú végzettségű túlkínálatot, de ennek mértéke eltérő a megközelítések szerint. • A vizsgált oktatási alrendszerben a komparatív és az összefüggés-vizsgálatok szerint csupán az oktatási terület felül- és az egészségügyi képzés alulreprezentáltsága egyezik meg. A többi terület megítélése vegyes képet mutat. • A munkaerő-szükségleten alapuló tanulmányok eredményei a felsőfokú szakképzés hallgatói arányának növelését szorgalmazzák. A 2005-ös felvételi adatokkal aktualizált 2010-re, illetve 2015-re vonatkozó előrejelzések az egészségügyi terület 192

Ezt a kijelentést a FIDÉV-vizsgálatok nem igazolták.

270

kivételével megegyezetek abban, hogy a felsőoktatás többletkínálatot termel a gazdasági szükségletekhez képest. • Olyan jelenségek, mint a diplomás munkanélküliség, a szakképzettség munkahelyi követelményeknek való meg nem felelése, a tanulmányokból a munkába való átmenet korábbi sajátosságainak a megváltozása tényként fogadható el. Hozzá kell tennünk, hogy hasonlókat regisztráltak a német vizsgálatok is, noha Ladányi (Ladányi, 2003) és Polónyi (Polónyi, 2005b) adatai alapján a német felsőfokú végzettségűek korosztályi aránya, az iskolázottsági szint szerinti munkanélküliségi adatok magasabbak, a gazdasági fejlettségét nem haladja meg a 25-64 éves népességben diplomával rendelkezők aránya és a post-secondary képzésben résztvevők részesedése is kedvezőbb. • A friss diplomások túlkínálatával kapcsolatos feltételezetten súlyos tüneteket mind a diplomások, pályakezdő diplomások helyzetét elemző, mind a BME, mind pedig a FIDÉV eredményei cáfolták. Felmerül tehát a túlkínálat fogalmi használata jogosságának kérdése.

2. 5. A kereslet és a kínálat kapcsolata a kutatásokban Ebben a fejezetben először bemutatunk egy a FIDÉV, a felsőoktatási felvételi jelentkezési és felvett létszámok összevetésére vállalkozó tanulmányt. Ez egyfajta kísérletnek tekinthető a friss diplomások keresletének és kínálatának összevetésére: a FIDÉV-ben résztvevő végzettek keresetét és munkaerő-piaci státusát mint a friss diplomások iránti kereslet jelzőit és a felsőoktatási jelentkezések, felvettek létszámait mint a kínálat szerkezetét hasonlította össze egymással intézményenként és szakterületenként. Mint ilyen a Psacharopoulos–Woodhall-féle külső hatékonyságnak a gazdaság működéséhez szükséges tudás előállítása szempontja 193 vizsgálataként fogható fel. A második részfejezetben a 2. 3. keresleti és a 2. 4. kínálati oldalára sorolt tanulmányok eredményeit állítjuk szembe. Ezt követően a Psacharopoulos–Woodhallféle külső hatékonyság szűk értelmezését alkotó első kritérium három szempontja szerint vázoljuk a kutatásokban megjelent vizsgálati szempontokat, változókat. Ezzel a felsőoktatás

193

hatékonyságának

értelmezése

szempontjából

új

logikai

keretbe

Ld. a 2. 2. A felsőoktatás hatékonysága fejezetet.

271

csoportosítjuk a megismert kutatásokat. Végül pedig eddig nem ismertetett munkák segítségével számba veszünk néhány, a kutatások értelmezésekor felmerült, problémát. 2. 5. 1. A kereslet és a kínálat összekapcsolása szakterületek és intézmények szintjén Galasi 2006-ban megjelent tanulmányában az Országos Felvételi Iroda jelentkezési és felvettek adatbázisának, valamint a FIDÉV 1998-ban és 1999-ben nappali tagozaton diplomát szerzettek végzést követő másfél év utáni helyzetét feltáró adtainak a felhasználásával elemezte az állami finanszírozású férőhelyek allokációjának hazai gyakorlatát. A munkaerő-piaci sikerességet a pályakezdők munkaerő-piaci státusával és keresetével jellemezte. A státus (foglalkoztatott, tanuló, munkanélküli, egyéb inaktív) megállapítása a válaszadó önbesorolásával történt. A kutató azt vizsgálta, hogy a különböző felsőoktatási végzettségekkel milyen eséllyel kerülnek adott munkaerő-piaci státusba. „Ha valamely szakcsoportból/szintről/intézményből kikerülő pályakezdők

nagy

eséllyel

szakcsoportok/szintek/intézmények

válnak

foglalkoztatottá,

munkaerő-piaci

szempontból

akkor

e

sikeresnek

tekinthetők. Ha relatíve nagy valószínűséggel munkanélküliek lesznek, akkor az adott képzés munkaerő-piaci sikeressége megkérdőjelezhető. Hasonlóképpen gyenge a szakcsoport/szint/intézmény munkaerő-piaci „teljesítménye”, ha viszonylag sok az inaktivitást választó pályakezdő. A tanuló státusz értelmezése kevésbé egyértelmű. A munkaerő-piacra lépést egyrészt elhalaszthatják olyan pályakezdők is, akiknek jók az elhelyezkedési esélyeik, akik azonban továbbtanulás révén további javulást kívánnak elérni, másrészt lehetséges az is, hogy a tanulás a kedvezőtlen munkaerő-piaci pozíció javítását célozza.” (Galasi 2006: 38) A vizsgálati módszertan részletes leírása nélkül 194 a szakemberek az intézményenkénti

képzéseket

három

csoportba

sorolták:

nem

problematikus,

problematikus, nem besorolható. Nem problematikus az a képzés, amelynek munkaerőpiaci kimenete átlagos relatív esélyekkel jellemezhető a foglalkoztatottság, a munkanélküliség és az inaktivitás szempontjából, vagy átlagos foglalkoztatási, de átlagos vagy annál kisebb munkanélküliségi, illetve inaktivitási esélyekkel, vagy az átlagot meghaladó foglalkoztatási esélyekkel, de legfeljebb átlagos munkanélküliségi és inaktivitási valószínűséggel járt együtt. Problematikusnak tekintették azokat a

194

Ld. részletesen Galasi 2006: 38-40.

272

kimeneteket, amelyek sajátossága, hogy „egyfelől átlagos foglalkoztatási eséllyel és az átlagosnál magasabb munkanélküliségi és/vagy inaktivitási eséllyel rendelkeznek (…), másfelől az átlagosnál alacsonyabb foglalkoztatási valószínűség mellett a másik két státusz közül legalább az egyiknél átlagos valószínűséget figyeltünk meg (…).” (Galasi 2006: 39-40) A nem besorolható esetekben a foglalkoztatási esély az átlagosnál ugyan magasabb volt, de ez átlagosnál magasabb munkanélküliségi vagy inaktivitási eséllyel párosult. Ebben az esetben Galasi szerint a „relatíve magas foglalkoztatási esélyek arra utalnak, hogy a pályakezdők számára a keresleti feltételek viszonylag kedvezően alakulnak, ugyanakkor ugyancsak az átlagosnál nagyobb arányban nem kívánnak munkaerőpiacra

lépni

(…),

vagy

elhelyezkedési

törekvéseik

az

átlagosnál

sikertelenebbek (…).” (Galasi 2006: 40) A függelék adatai szerint (Galasi–Varga 2006: 88-92), csupán a szakcsoportokra koncentrálva, tehát nem foglalkozva a szintekkel és a konkrét felsőoktatási intézményekkel, egy-egy nem besorolható intézmény kivételével nem problematikus képzési területnek mutatkozott a jogi és igazgatási, valamint a művészeti szakcsoport. Egy-egy problémás intézmény került megjelölésre az informatika és a testkulturális terület esetében. A szerző ellenpéldaként említette az egészségügyi szakcsoportot, melyben csupán egy nem problémás jelzetű intézményt találtak. Ebben az esetben azonban hozzá kell tennünk, hogy a közölt táblázat alapján (Galasi 2006: 89) a problémásként definiált intézmények számát meghaladta a nem besorolhatók száma, így e terület megítélése mégsem tekinthető egyértelműen problémásnak a definíció értelmében. Az agrár, a bölcsész, az idegen nyelvi, a közgazdasági, a műszaki, a szociális és a természettudományi szakcsoportok esetében vegyes az egyes intézmények által kirajzolódott kép. A munkapiaci siker másik használt összetevője a kereset volt, amelyet az eltérő munkaidőből fakadó kereseti különbségek kiszűrésére a rendelkezésre álló nettó keresetek órakeresetekre való bontásában számoltak. 195 Az intézményenként tekintett képzéseket itt két csoportba sorolták. A munkaerő-piaci teljesítmény szempontjából problematikusnak tekinthetők azok, melyek az átlagosnál alacsonyabb, míg nem problematikusak azok, amelyek átlagos vagy az átlagot meghaladó bérekkel társultak. (Galasi, 2006) A közölt adatok alapján (Galasi–Varga 2006: 108-112) nem tekinthető problematikusnak az informatikai, a jogi és szociális igazgatási, valamint a testkulturális

195

Az alkalmazott módszerről ld. részletsebben Galasi 2006: 40-42.

273

szakcsoport. Egy-egy problematikus esettel jellemezhető a közgazdasági és a művészeti csoport. A fentiek értelmében problémát jelzett az egészségügyi csoport, amelynél minden intézmény diplomája az átlagosnál alacsonyabb bérrel társult. A többi képzési terület esetében nem ilyen egységes a kép. A felvételi létszám-allokáció hatékonyságának vizsgálata céljából a fenti output információkkal összevetették az államilag finanszírozott helyekre felvett és az első helyen jelentkezett fiatalok hányadosának 2000-2002. évi átlagából képzett indikátort. A képzések itt ismét két nagy csoportot alkottak: a felvettek aránya illeszkedik a képzés munkaerő-piaci státussal és bérrel mért helyzetéhez, illetve nem illeszkedik. Utóbbi esetében megkülönböztették a munkaerő-piaci outputhoz képest kevés, illetve túl sok felvételi arányú képzéseket. Az eredmények azt mutatták, hogy a képzések számának 22 %-ában megfelelő, 50 %-ában túl sok, s 28 %-ában túl kevés a felvett hallgató. (Galasi, 2006) Képzésenként vizsgálva (Galasi–Varga 2006: 120) az adatok tanúsága szerint az agrár területen egyetemi (egy megfelelés kivételével) és főiskolai szinten túl sok a felvett. Ugyanez mondható el a természettudományi, idegen nyelvi képzésekről azzal a különbséggel, hogy itt főiskolai szinten is akadt egy-egy megfelelő illeszkedés. A főiskolai szintű egészségügyi szakcsoport szintén egy ilyen jellegű kivételt mutatott. Ugyancsak túl sok hallgatót vett fel a bölcsész főiskolai szintű képzés. Kevés a felvettek aránya a jogi és szociális igazgatási főiskolai, a közgazdasági egyetemi, a szociális egyetemi szakcsoportban. Egy-egy megfelelő illeszkedési arány kivételével több hallgatót kellett volna felvenni a az informatikai főiskolai, művészeti egyetemi, szociális főiskolai és a testkulturális főiskolai tanulmányok folytatására is. A többi szakterületen vegyesebb a kép. A felvételi arány és a munkaerő-piaci output illeszkedése az állami finanszírozású felvettek arányában szintén kedvezőtlen eredményeket hozott. A továbbtanulók 19 %-át vették fel olyan képzésre, ahol a felvettek aránya a fentiek értelmében megfelelő. Körülbelül 38 % olyan képzésbe nyert felvételt, ahol túl sok, 42 % ahol túl kevés a hallgató. Részletesebben az agrár, az idegen nyelvi és természettudományi képzés mindkét szintjére és a főiskolai bölcsész, egészségügyi, műszaki, valamint a tanító, óvodapedagógus szakcsoportra inkább a túl sok felvett hallgató kategória jellemző. Az egészségügyi egyetemi szintre felvettek többsége illeszkedik a várható kimenethez. Egyértelműen kevesebb a felvételi arány a jogi és

274

szociális igazgatási főiskolai, a közgazdasági egyetemi, s a szociális egyetemi képzésben. 196 (Galasi–Varga 2006: 121) A két megközelítés szembetűnő különbsége, hogy az utóbbi esetben másfélszer nagyobb azoknak a képzéseknek az aránya, amelyekre több hallgatót kellett volna felvenni. „Ez arra utal, hogy a felvettek viszonylag jelentős létszámát magában foglaló szakcsoportok felvételi létszáma is lehet „túl kevés”. Ez ellentmond annak a (mind a tömegkommunikációban, mind bizonyos szakértői körökben, mind pedig a munkáltatók oldalán megjelenő) általánosan használt érvelésnek, hogy ha valamely képzésre felvettek aránya jelentős (dinamikus változatban: ha a felvettek aránya valamely időszakban jelentősen nő), akkor a felvettek aránya munkaerő-piaci szempontból bizonyosan túl nagy. Erre azért is érdemes kitérni, mert úgy tűnik, hogy e tévkövetkeztetés gyakorlati hatást gyakorol majd az államilag finanszírozott felsőoktatási férőhelyek tudományterületek közötti eloszlására.197 Az érvelés szerint például a jogászok és a közgazdászok felvételi aránya magas (jelentősen nőtt), ezért túl sok a jogász és közgazdász hallgató; a műszaki és természettudományi képzésbe pedig viszonylag kevés hallgató kerül (nem növekedett gyorsan a felvett hallgatók létszáma), ezért e képzésekbe több hallgatót kellene felvenni.” (Galasi 2006:44) Az adatok ennek épp az ellenkezőjét mutatták. Példaként szolgálhat a jogi és szociális igazgatási képzéscsoport, ahova a hallgatók jelentős arányát (10,5 %-át) vették fel, de döntő többségüket olyan intézménybe, ahol a létszám még így is alacsony. Ellentétes példaként szolgálhat a természettudományi egyetemi és főiskolai képzés, ahova a jelentkezők nem egészen 3 %-át vették fel, ugyanekkor a felvettek csaknem háromnegyede olyan képzésbe került, amiből az output adatok szerint túl sok hallgatót képeznek. (Galasi, 2006) A vizsgálat egyik nagy tanulsága tehát, hogy mind képzési területenként, mind ezek képzési szintje, intézménye szerint nagy különbségek vannak a fent definiált 196

A bölcsész és informatikai egyetemi képzésre felvettek több mint fele, utóbbi főiskolai szintjére felvételt nyertek több mint kétharmada, a jogi és szociális igazgatási egyetemi szint esetén a hallgatók négyötöde, a közgazdasági főiskolain csaknem 50 %-a, az egyetemi műszaki területen 50 %-a, az egyetemi művészeti több mint 90 %-a, a főiskolain 50 %-a, a szociális főiskolain háromnegyed-e, a testkulturális egyetemin 58%-a, a főiskolain 80 %-a került a túl kevés hallgatót képző szakterületre. (Galasi–Varga 2006: 121) 197 Például: „Magyarországon az elmúlt 15 évben a társadalomtudományok területén a hallgatói létszám mintegy tízszeresére, a gazdasági és a jogi területeken nyolcszorosára emelkedett, ettől jelentősen elmaradt a műszaki és a természettudományi terület, itt mindössze 2,8-szorosára nőtt a létszám. Ezért az oktatási reform változtat a szakok arányán, növelik a műszaki, a természettudományi, és bizonyos fokig az egészségügyi területekre fölveendők számát, a többiekét viszont csökkentik.” (A műszaki és a természettudományi pályáké a jövő. nepszava.hu, 2006.06.02. Idézi: Galasi 2006: 44)

275

output és input illeszkedésében. A másik az, hogy a jelentős inputot képviselő szakterületek esetén is kimutatható hallgatói hiány. Mindez azt bizonyítja, hogy nem lehet a felsőoktatási beiskolázási keretszámokat és a kibocsátást homogénnek tekinteni, hanem figyelembe kell venni az egyes intézményeket, s velük a fő rekrutációs területi körzetet. Épp ezért lehet az, hogy, csak kevés ország szabályozza a felsőoktatási programkínálatot közvetlen bemeneti szabályozással, azaz a felvehető hallgatók létszámának szakcsoport-, illetve szak szerint meghatározásával. A korábban ilyen szabályozással élő országok többségében átalakították ezt a gyakorlatukat a szabályozás intézményekhez utalásával. (Galasi–Varga, 2006) Ezt a nemzetközi tendenciát támogathatja hazánkban a felsőoktatási intézmények rekrutációs területeinek vizsgálata is. Egyes felsőoktatási intézmények, mint amilyen például a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja, tipikusan regionális intézmények abban az értelemben, hogy a hallgatók döntő többsége az adott és a szomszédos megyékből származik. Ismerve az alacsony hazai mobilitási hajlandóságot, s a harmadik fejezetből előrevetítve azt, hogy a végzettek jelentős része vissza is tér származási régiójába, 198 a helyi

munkaerő-piaci

viszonyoknak

megfelelő

leghatékonyabb aktora maga az intézmény lehetne.

képzésszerkezet

kialakításának

199

2. 5. 2. A keresleti és a kínálati oldalt vizsgáló kutatások összekapcsolási kísérlete Emlékeztetőül: az áttekintett kutatásokat két nagy csoportba soroltuk. A keresleti oldalra kerültek azok, amelyek a pályakezdők, pályakezdő diplomások, illetve általánosságban a diplomások helyzetét vizsgálták a munkaadók oldaláról. A kínálati oldalra kerültek azok a vizsgálatok, amelyek a felsőoktatás képzés-szerkezetét mint a diplomás kínálat összetételét biztosító rendszert, valamint azok, amelyek a pályakezdő, illetve általánosságban a diplomás kínálat munkaerő-piaci sajátosságait ragadták meg. Jelen munka egyik célja az volt, hogy megkísérelje a két oldal eredményeinek összevetését. A két oldalt szembeállítva, közös tématerületként jelentkezett a diplomások iránti keresletnek, a diplomások bérének, a tanulmányokból a munkaerőpiacra történő átmenetnek, 198

a

diplomát

meghaladó

munkáltatói

elvárásoknak,

a

munkaköri

Vö. Dávid János és szerzőtársainak a foglalkoztatáspolitika információs igényeinek területi alapegységekről írt gondolatsorával (Dávid et al. 2005: 71-74). 199 Figyelmen kívül hagyva az intézményi önérdekek vezérelte képzés-szerkezetet.

276

illeszkedésnek és a további, felsőfokú végzettséget követő képzéseknek az elemzése. A kutatásokat

információforrásuk

álláshirdetések

elemzése,

szerint

munkáltatói-,

a

következő

szakértői

csoportokba

megkérdezések,

soroljuk:

komparatív-,

korrelációs vizsgálatok, felsőoktatási képzés-szerkezetet és a munkaerő-szükségleti prognózist összevető, KSH és egyéb adatokra támaszkodó kutatások, pályakövetéses vizsgálatok. A következő táblázatban a közös témákhoz rendezzük a megismert információforrásokat. (18. táblázat) 18. táblázat. A keresleti és a kínálati oldal közös tématerületei Téma Információforrás Álláshirdetések elemzése Munkáltatói-, szakértői megkérdezések Diplomások iránti kereslet Felsőoktatási képzés-szerkezet és a munkaerő-szükségleti prognózis Követéses vizsgálatok Álláshirdetések elemzése Munkáltatói-, szakértői megkérdezések Bérek KSH és egyéb adatforrásra alapozott kutatások Követéses vizsgálatok Munkáltatói-, szakértői megkérdezések Átmenet a tanulmányokból a KSH és egyéb adatforrásra alapozott munka világába kutatások Követéses vizsgálatok Álláshirdetések elemzése A diplomát meghaladó egyéb Munkáltatói-, szakértői megkérdezések elvárások Követéses vizsgálatok Álláshirdetések elemzése Munkáltatói-, szakértői megkérdezések Munkaköri illeszkedés KSH és egyéb adatforrásra alapozott kutatások Követéses vizsgálatok Munkáltatói megkérdezések Diploma utáni képzések Követéses vizsgálatok Hogy egyik oldal (keresleti, kínálati) sem tekinthető önmagában homogénnek az eredmények szempontjából, azt jól láthattuk az egyes csoportokon belüli tematizált elemzésekben. Összességében a munkáltatók, szakértők (pl. munkaerő-közvetítők, HResek) véleménye napjainkban karakteresebb mind az eredmények ismertsége, mind azok összhangja, mind pedig a hétköznapjainkban olvasottakat, hallottakat tekintve. Az áttekintett kutatások jelentős része nem reprezentatív, eltérő szakterületi bontásokra, célcsoportokra, időszakokra vonatkozott, ezért továbbra is korlátozott az összevetési

277

lehetőség. Eltekintve a gazdasági fejlődés, a szakpolitikák egyes időszakbeli sajátosságaitól, mégis érdemes megvizsgálni, hogy a két oldal eredményei erősítik vagy gyengítik egymást, avagy nem összevethetők. Szemléletünk megértése szempontjából legegyszerűbb, ha belebújunk egy felsőoktatási továbbtanulás előtt álló fiatal, vagy éppen egy a munkaerőpiacra kilépni készülő hallgató fejébe. Egy olyan fiatal gondolatai közé lépünk, aki a fenti információforrásokkal, vagy legalább egy részükkel találkozott. Esetükben a felmerülő kérdések: Mit tanuljak? (Milyen szakkal/szakterülettel számolhat kedvező munkaerő-piaci helyzettel (bér, foglalkoztatottság)?) Várhatóan milyen nehézségekkel

találkozom?

(Álláskeresés

időtartama,

átmeneti

foglalkozások,

munkaviszony jellege stb.) Mi kell még a diplomán kívül? (Milyen egyéb, a diplomán túli tudást, személyiségjegyeket várnak el a munkaadók?) Fogom tudni használni a tanultakat a munkámban? (A diploma és a munkakör illeszkedése.) Kell még utána tanulnom? (Milyen további képzésekkel növelheti munkaerő-piaci sikerességét? Számíthat a munkahelyén képzésekre? Stb.) Tekintsük át témánként az eredményeket! A keresleti oldal összképe azt sugallja, hogy keresettek a gazdasági és műszaki végzettséggel rendelkező diplomások. Azonnal hozzá kell tenni azonban, hogy a munkáltatói megkérdezések egy része már eleve ezeket a területeket vette célba, a megkérdezett

munkaerő-közvetítők

pedig

leginkább

e

két

területtel

vannak

kapcsolatban. A mennyiségi túl-, illetve alulképzést illetően a felsőoktatás képzésszerkezetének három szempontú (komparatív, korrelációs, munkaerő-szükségleten alapuló) vizsgálata mindkét területen vegyes eredményekre vezetett. Egyes elemzések rávilágítottak arra, hogy a szakterületek keresletében jelentős eltérések mutatkoznak település-típusonként, régiónként, időszakonként, de – ahogy azt a 2015-ig szóló munkaerő-szükségleti prognózisban (Nem egyeznek…, 2007) és a kereslet és a kínálat felsőoktatási intézmények/szakterületek szintjén történő összekapcsolásának lehetőségét bemutató Galasi (Galasi, 2006) tanulmányban láthattuk – magukban az egyes területeken belül is. A FIDÉV alapján eltérés mutatkozott ugyanekkor az adott időpontban regisztrált munkaerő-piaci státus és a megfigyelt időszakban előforduló munkanélküliség szempontjából is. Ha a béreket mint a diplomák iránti kereslet jelzőit vesszük szemügyre, még homályosabb a kép. Jelzésével az álláshirdetetések kevésbé éltek. Szakterületenként a munkaadói megkérdezések és a FIDÉV nagy és rövid időn belüli változékonyságot mutatattak. A túlképzéssel kapcsolatban mindkét oldalon gyakran előforduló agrár-szakterület a bérek szempontjából koránt sincs olyan kedvezőtlen helyzetben (FIDÉV). Mindezek alapján arra a következtetésre jutottunk, 278

hogy ha az áttekintett kutatások alapján kéne a pályaválasztó fiatalnak vagy a munkaerő-piacra kilépni szándékozó hallgatónak általánosságban válaszolni arra a kérdésére, hogy mit tanuljon, illetve milyen munkaerő-piaci kilátásokkal számolhat, nem tudnánk egyértelműen válaszolni. Ha ismernénk a kérdező nemét, konkrét érdeklődési területeit, a tanulás, illetve az elhelyezkedés szempontjából célba vett földrajzi területét stb., akkor annyit tehetnénk, hogy kikeressük a kérdező paramétereihez igazított kutatási eredményeket, amelyek még így sem lesznek ellentmondásmentesek, illetve kellően informatívak. Csupán három dolog mondható el nagyobb bizonyossággal. Elsőként az, hogy az átlagkeresletek országos szórása, az elhelyezkedési lehetőségek szempontjából kiemelhető a központi-régió kedvező helyzete. Másodikként az, hogy nemek szerint nagy különbségek mutatkoznak a férfiak javára. Harmadikként pedig az, hogy az alacsonyabb iskolai végzettségekhez viszonyítva még mindig jó befektetésnek tűnik a felsőfokú oklevél megszerzése. A tanulmányokból a munkába való átmenet a korábbiakhoz képest sokkal komplexebb jelenség, ezért értelmezése a vizsgálatok szempontjából nem is olyan egyszerű. Általánosságban megállapítható, hogy nem csak a diplomások, hanem általában a pályakezdők számára nehezebbé vált a munkába állás. Az átmenetet jellemzi a

kezdetben

gyakori

munkakeresési

munkanélküliség,

munkahelyváltás,

a

hagyományostól (határozatlan és teljes idejű kinevezés) eltérő foglalkoztatás, a szakképzettség és a munkakör gyengébb illeszkedése, a további tanulási tevékenység, illetve a munkának és a tanulásnak az összefonódása. Az átmeneti fázis későbbi szakaszaiban azonban megfigyelhető egyfajta stabilitás, melyben az olyan mutatók, mint a foglalkoztatottság, a kereset, a munkaköri illeszkedés, a munkahelyi struktúrában való feljebblépés kedvezőbb képet mutat a végzettség megszerzését közvetlenül követő időszakhoz képest. A nehézségekre kérdezőink (pályaválasztó, hallgató) felkészíthetők. Érdemes lenne azonban szakterületenként megrajzolni az átmenet sajátosságait. Erre a FIDÉV szakterületenként vett eredményei és a felsőoktatási intézmények végzettkutatásai alkalmasnak tűnnek. Kérdezőinknek elmondhatjuk, hogy a diploma meglétén kívül az egyéb munkáltatói elvárásoknak nagy a jelentősége. Kiemelkednek közülük a számítógépes ismeretek, az idegennyelv-tudás (főleg az angol és a német) és a szakmai gyakorlat. Ezeknek és léginkább a keresleti oldalra sorolt kutatásokban előfordult rengeteg más tudás-, illetve személyiségelemnek az igénye azonban földrajzi dimenzióban (Bajor et al., 2001), szakterületenként, munkakörönként (Híves, 2006) nagyon különböző képet 279

mutatott. Szakterületenkénti igény-profil megrajzolása a megismert adatok alapján azonban nem lehetséges. Nincsenek információink arról sem, hogy a munkaerőkiválasztásban fontos egyéb tudásnak, személyiségelemeknek mekkora szerep jut a tényleges munkatevékenységekben. A munkaköri illeszkedést tekintve a keresleti oldalon több helyen megjelent az, hogy a munkáltatók egy része nem tesz különbséget a főiskolai és az egyetemi diploma között. Nem mutatkoztak elhanyagolhatónak azok az álláshirdetések sem, amelyekben nem nevezték meg a felsőfokú végzettség szakterületét Ez egyrészt felveti az adott munkakörökben az illeszkedés értelmezésének kérdését, másrészt azt jelenti kérdezőink szempontjából, hogy számíthatnak olyan álláshelyekre, amelyekre a diplomájuk szintjétől és szakterületétől függetlenül pályázhatnak. Az adatforrások többféle módszerrel közelítették meg a vertikális és a horizontális kongruenciát. Részben ennek is köszönhető, hogy nagyon különbözőek az inkongruencia arányok A közel egy időben végzett megfigyelésekben: munkaadói megkérdezéssel Palócznál 25 % (Palócz, 2001), Polónyinál 13 % (Polónyi, 2005a), a másik oldalon a felsőfokú végzettséget igénylő foglalkozásokat az ugyanebben a foglalkozásban dolgozó középfokú végzettségű munkavállalókhoz képest legalább 44%-kal magasabb bérrel definiálva 2001-ben 22 % (Galasi, 2004d), a statisztikában szokásos besorolást alkalmazva 6 % (Galasi–Timár– Varga, 2001a), a foglalkozásokhoz kapcsolódó modális iskolai végzettséggel megtestesített munkahelyi követelményeknek való megfeleléssel 35,3 % (Galasi–Nagy– Varga, 2004). Általában mindkét oldal megegyezik azonban abban, hogy jellemzőbb a főiskolai végzettség rosszabb illeszkedése. A horizontális kongruenciát tekintve a keresleti és a kínálati oldal között jelentősek a különbségek. Egyezés csupán az orvosi/egészségügyi területen végzettek jó illeszkedésében látható. A felsőfokú továbbtanulás, illetve a munkába-lépés előtt álló számára – választott szakterületük ismeretében – a legtöbb, ám koránt sem elegendő, információt a FIDÉV és a felsőoktatási intézmények követéses vizsgálatai nyújthatják. A diplomát követő további képzések mind a munkaadói, mind a követéses vizsgálatokból kirajzolódó egyén oldalán nagy jelentőségűnek tűnnek. Ez azt jelenti, hogy a leendő diplomások a munkahelyükön (leginkább a nagyvállalatoknál) számíthatnak további képzés(ek)ben való részvételre, de arra is fel kell készülniük, hogy – akár meglevő munkahelyükön a pozíciójuk javítása érdekében, akár egy kedvezőbb munkahelyre való bejutás szempontjából – önerőből finanszírozva kell vállalniuk ezt. Az eredmények szerint a képzések jellegét tekintve dominánsabb a továbbképzés az 280

átképzéssel szemben. Vagyis a képzések többsége a korábbi tanulmányokra épül. A képzések jellegét (szint, szakterület) nézve nincs egységes kép. Az érdeklődők további felmerülő kérdéseire a legközvetlenebb információkkal szintén a FIDÉV és az intézményi végzett-kutatások nyújthatják. Most lépjünk át egy olyan felsőoktatási intézményvezetőnek a fejébe, aki elkötelezte magát a munkaerőpiac és a felsőoktatás szoros kapcsolata mellett. Gondoljuk végig a keresleti és a kínálati oldal eredményeit! Körbenézhetünk egy politikus és egy kutató fejéből is. A pályaválasztó, illetve a leendő diplomás fiatal fejében kialakult – helyenként tiszta, világos, helyenként igen homályos, zavaros – képhez

hasonlóhoz

jutunk.

A

tájékozódó

célú

összevetési

kísérlet

alapján

megfogalmazható az a következtetés, hogy a két oldalra sorolt kutatási eredmények a diplomások

munkaerő-piaci

helyzetéről

inkább

egymás

kiegészítő

elemének

tekinthetők. Úgy képzeljük a kialakult helyzetet, mint egy kirakós játékot (puzzle). Egyes elemeit (optimistán) egyelőre sehogy sem tudjuk összeilleszteni. Lehet hogy az előttünk levők közül egyes darabkák más játékból valók? Vagy hiányoznak még részletek? Egy példa erre a műszaki képzési terület. A komparatív vizsgálatok a műszaki/mérnöki terület nemzetközi átlagot meghaladó szintjét mutatták. A szakterület gazdasági fejlettségünkkel való összefüggése szerint végzett számítások során a mezőgazdasági/agrár

és

természettudományi

területtel

való

összevonása

után

ellentmondásos képet mutatott. 200 Az 1995-2010-es munkaerő-szükségleti prognózis a nálunk jóval fejlettebb országokat meghaladó műszaki, pontosabban mérnöki ellátottságot irányzott elő (Timár, 1997). A 2010-re elővetített prognózis és a felsőoktatási output kibocsátás eredeti (Timár, 1996c) és korrigált változata (Polónyi, 2005c), de a 2015-re szóló prognózis (Nem egyeznek…, 2007) felhasználásával készített összevetés is túlképzést mutat ezen a területen. Az álláshirdetés-elemzések, munkáltatói és szakértői megkérdezések ezzel szemben nem a túlképzett területek között tartják számon, hanem épp ellenkezőleg. A két oldal ellentmondásán enyhít a 2015-ös prognózis, melyből már idéztük, hogy ez olyan terület, amely aggregáltan többletet mutat, de egyes mérnök alcsoportok hiányt jeleznek. (Nem egyeznek…, 2007) Itt kell megemlíteni Galasinak a FIDÉV eredményeit a felsőoktatási jelentkezési és felvételi adatokkal történt szakonkénti és intézményenkénti összevetését is, amely a

200

Vö. Polónyi–Timár, 2001; Polónyi, 2005b.

281

szóban forgó területen is kimutatta az egyszerre jelenlevő túl sok, épp megfelelő, de a túl kevés hallgató felvételét is. (Galasi, 2006) A kirakó más részletei a keresleti és kínálati oldalról egymásra találnak, elénk tárva egy képrészletet. Ilyenek lehetnek például a tanulmányokból a munka világába való átmenet sajátosságai. 2. 5. 3. A felsőoktatás külső hatékonysága a kutatási változók, szempontok tükrében A keresleti és a kínálati oldal összevetésével a felsőoktatás hatékonyságának relatíve új megközelítése rajzolódik ki. Ebben a fejezetben ezzel ismerkedhetünk meg. 2. 2. A felsőoktatás hatékonysága fejezetben már olvashattuk a hatékonyság elterjedt megközelítéseit, illetve a vele kapcsolatos értelmezési szempontokat, problémákat. A két fejezet kiegészíti egymást, mert az ott felvetett kérdések többsége továbbra is nyitott maradt. Visszaidézve, a Psacharopoulos–Woodhall-féle külső hatékonyság „szerint az oktatás (az emberitőke-beruházások) külső hatékonyságát alapvetően kétféle kritérium alapján ítélhetjük meg. Egyrészt annak alapján, hogy milyen mértékben állítják elő az oktatási intézmények a gazdaság zökkenőmentes működéséhez szükséges készségeket, tudást, illetve milyen mértékben képesek az oktatási rendszer különböző szintjeiről kikerülők belépni a munkaerőpiacra és ott várakozásaiknak megfelelő munkát és keresetet találni (foglalkoztatás, munkanélküliség, keresetek); másrészt pedig annak alapján, hogy hogyan viszonyulnak az oktatás társadalmi költségei a (döntően az oktatásból kilépők megnövekedett termelékenységében megtestesülő) gazdasági hozamokhoz, azaz milyen az oktatás társadalmi hozadéki rátája, megtérülése.” (Semjén, 2005) Az oktatás e külső hatékonyság definícióját szűkítettük a felsőoktatásra és az első kritériumra. Az első kritérium három szempontját átfogalmazva kapjuk a következőket: 1. a gazdaság igényelte tudás 201 előállítása, 2. a felsőoktatásból kilépők munkaerő-piaci integrációja, 3. a diplomások munkaerő-piaci megelégedettsége. A felsőoktatásra és az első – három elemből álló – kritériumra szűkített fogalmat nevezzük a továbbiakban a Psacharopoulos–Woodhall-féle külső hatékonyság szűk értelmezésének, s tekintjük a felsőoktatás és a munkaerőpiac illeszkedése kérdésének. A keresleti és a kínálati oldalra sorolt kutatások – többségében e munkában is bemutatott – változóit, illetve szempontjait, melyek információt adhatnak a három összetevőről, az 19. (A-C) 201

A tudás fogalmát Nagy József felfogása alapján komplexen értelmezzük: beleértjük az ismereteket és különböző tevékenységeket (gondolkodási műveletek, szokások, rutin, jártasságok, képességek).

282

táblázatba rendeztük. A kutatások információforrásai alapján itt is a következő csoportokat

használtuk:

álláshirdetések

elemzése,

munkáltatói-,

szakértői

megkérdezések, komparatív-, korrelációs vizsgáltok, felsőoktatási képzés-szerkezetet és a munkaerő-szükségleti prognózist összevető, KSH és egyéb adatokra támaszkodó kutatások, pályakövetéses vizsgálatok. A kutatási változókhoz, szempontokhoz rendeztük azokat a kutatás-csoportokat, melyekben találkozhattunk velük. 202 A táblázatba került kutatások változóinak, szempontjainak megfogalmazása korántsem kiforrott formában, alapvetően szubjektív döntés alapján született, ezért az (A) táblázatrész után értelmező megjegyzések segítik a használt fogalmak, kifejezések értelmezését. Továbbá meg kell jegyezni, hogy az egyes megnevezések helyenként kölcsönösen nem zárják ki egymást, de a kutatások megközelítésének eltérő jellege indokolhatja külön kezelésüket.

202

Megjegyezzük, hogy ez a hozzárendelés nem jelenti azt, hogy az összes azonos információforráscsoportba sorolt kutatásban előfordultak.

283

19. táblázat. (A) A Psacharopoulos–Woodhall-féle külső hatékonyság szűk értelmezése Kutatási változók, szempontok Információforrás Diplomások iránti kereslet-szerkezet (horizontális és vertikális) Kereset

1. A gazdaság igényelte tudás előállítása

Munkáltatók diplomásokkal szembeni elvárásai Fluktuáció Munkáltatók munkakör-betöltési problémái Pályakezdőket foglalkoztatni nem akaró vállalatok Munkáltatók diplomásokkal való megelégedettsége Felsőoktatási intézmények-munkáltatók kapcsolata Diplomák kifejező ereje Diplomák munkaköri illeszkedése, adekvanciája

Álláshirdetések elemzése, munkáltatói-, szakértői megkérdezések, KSH és egyéb adatokra alapozott kutatások, követéses vizsgálatok Álláshirdetések elemzése, munkáltatói-, szakértői megkérdezések, követéses vizsgálatok Munkáltatói-, szakértői megkérdezések

Munkáltatói megkérdezések Szakértői megkérdezések Munkáltatói megkérdezések, KSH és egyéb adatokra alapozott kutatások, követéses vizsgálatok

Munkáltatói (tovább- és át-) képzés

Munkáltatói megkérdezések, követéses vizsgálatok

Felsőoktatás képzés-szerkezete (horizontális és vertikális)

Komparatív-, korrelációs vizsgáltok, felsőoktatási képzésszerkezet és a munkaerő-szükségleti prognózis, követéses vizsgálatok

Tanulmányok végzés utáni megítélése Diplomások kvalifikációinak alkalmazhatósága a betöltött munkakörben Diplomások alkalmazási feltétele Kibocsátó felsőoktatási intézmény hatása a szakmai karrierre Szakmai karriert befolyásoló tanulmányi feltételek

Követéses vizsgálatok

A fentiek – a teljesség igénye nélkül – a következő információkat nyújthatják a gazdaság által igényelt tudásról: • Diplomások iránti kereslet-szerkezet (horizontális és vertikális): Mennyi és milyen szakterületű, szintű (egyetemi, főiskolai) diplomával reprezentált tudású végzettre van szükség? Itt a gazdaság működéséhez szükséges tudás-szerkezetről aggregált formában kapunk információkat.

284

• Kereset: mint az adott szakterületű, szintű diplomával rendelkező, konkrét felsőoktatási intézményben végzett diplomások iránti kereslet jelzője. A diplomások iránti kereslet szerkezetéhez (horizontális és vertikális) jutunk. • Munkáltatók diplomásokkal szembeni elvárásai: Milyen egyéb, a diploma meglétén kívüli tudás elvárt a munkavállalótól? Amennyiben vannak általánosítható (akár szakterület-specifikus) elvárás-elemek, elemezhető, hogy közülük melyik létrehozása, kifejlesztése lehet a felsőoktatás feladata. • Fluktuáció: Milyen a végzett tudását érintő okokra vezethető vissza? Amennyiben vannak tipikus elemek, az előzőhöz hasonlóan, megfontolandó a felsőfokú tanulmányokba építésük. • Munkáltatók munkakör-betöltési problémái: Milyen tudáselemek, milyen végzettségű diplomások hiányoznak a kínálatból? Ez ugyancsak visszajelzés az aggregált tudásszerkezetre, illetve utalhat hiányzó tudáselemekre. • Pályakezdőket foglalkoztatni nem akaró vállalatok: Milyen a diplomás tudására vonatkozó korábbi rossz tapasztalatokra vezethető vissza? Lásd hasonlóan az előzőekhez. • Munkáltatók diplomásokkal való megelégedettsége: A felsőfokú végzettségűekkel kapcsolatban mivel és mennyire elégedettek/nem elégedettek a munkaadók? A munkáltatók diplomásokkal való megelégedettsége a diplomás személyén keresztül, azaz

közvetett

formában,

nyújt

visszajelzést

az

oktatási

intézményekben/felsőoktatásban közvetített tudásra vonatkozóan. • Felsőoktatási intézmények-munkáltatók kapcsolata: Van kapcsolat? S ha igen, mire vonatkozik? A felsőoktatás és a munkáltatók kapcsolata például a vállalatok által támogatott felsőoktatásban folyó kutatások, a gyakorlati képzésben, tananyag összeállításban, vizsgáztatásban való részvétellel kapcsolódik a felsőoktatás első hatékonysági összetevőjének kérdésköréhez. • Diplomák kifejező ereje: A diploma mint dokumentum milyen mértékben képes a potenciális munkáltatókat informálni a megszerzett tudásról? 203 Milyen mértékben képes differenciálni a megszerzőik között? 204 203

Bertrand Girod de L’Ain vezetése alatt az európai diplomákat összehasonlító elemzés alapján különbséget tettek például – a kutatói megítélés szerint veszélyesnek tartott – általános és – az aktuális trendnek megfelelő – additívan összekapcsolódó részvégzettségeket tükröző bizonyítványok között. Ezeknek a típusoknak a hátterében eltérő vizsgarendszer is áll. Így elkülöníthető additív, kumulatív vagy modulformában tervezett, periodikusan ismétlődő és/vagy zárásként megvalósított vizsgavariáció. (Demorgon–Nicklas, Wozu überhaupt formale Abschlüsse?) 204 Vö. szűrő-elmélet.

285

• Diplomák munkaköri illeszkedése, adekvanciája: Milyen a diplomás szakterületi (horizontális), végzettségi szint (vertikális) szerinti munkaköri megfelelősége? A végzett tudásának (szakterületi (horizontális), végzettségi szint (vertikális) szerinti) munkaköri megfelelőségét elemzi. Információt szolgáltat a felsőoktatási intézmények által előállított tudás (képzettségi) szintjéről és szakterületéről a foglalkozás oldaláról. • Munkáltatói (tovább- és át-) képzés: Mi a képzés indoka, célja? Indok lehet például a hiányzó tudás pótlása, a munkaköri illeszkedés javítása, a meglévő tudás fejlesztése, a munkaköri specializáció. Ezek elemzésén és esetleg felsőfokú tanulmányokba építésén túl, kérdés lehet a végzett meglévő szakmai tudására történő építhetőség is. A gazdaság igényelte tudásról informálhatnak a vállalatok tipikus saját, illetve nem saját, de finanszírozott képzései is, mint amilyen az idegen nyelvi, számítástechnikai, vezetői képzések. • Felsőoktatás képzés-szerkezete (horizontális és vertikális): Mennyi és milyen szakterületű, szintű (egyetemi, főiskolai) diplomával rendelkező végzettre van szükség?

A

felsőoktatás

képzés-szerkezetének

vizsgálata

nemzetközi

összehasonlítással, a gazdasági fejlettséggel, valamint a prognosztizált munkaerőszükséglettel való összhangjával, a pályakezdők elhelyezkedési sajátosságaival informál bennünket a kibocsátott diplomás kínálat által reprezentált tudás gazdasági igényekhez történő illeszkedéséről. (Ld. Diplomások iránti kereslet-szerkezet (horizontális és vertikális).) • Tanulmányok végzés utáni megítélése: Hogyan látják a diplomások korábbi felsőoktatási tanulmányaikat? A munkaerőpiacon tapasztalatokat szerző végzettek felsőoktatásban szorgalmazott tudásra vonatkozó, több szempontú megítélése a vállalati megelégedettségnél közvetlenebb visszajelzési csatornája a felsőoktatási intézményeknek. • Diplomások kvalifikációinak alkalmazhatósága a betöltött munkakörben: Milyen mértékben hasznosíthatók az elsajátítottak az adott munkakörben? Az előbbinél konkrétabb annyiban, hogy a betöltött munkakör szempontjából vizsgálja a megszerzett tudást. 205 • Diplomások alkalmazási feltétele: A munkaadó mit várt el adott munkakörben történő alkalmazás feltételeként? Vizsgálata fontos abból a szempontból, hogy megismerjük, milyen szűrési, szelektálási szempontokat alkalmaznak a munkáltatók. Ezek

205

Itt most figyelmen kívül hagyjuk a kvalifikáció eltérő szakirodalmi megközelítéseit.

286

feltárásával egyrészt megtudhatjuk, hogy az állásra jelentkezők alkalmazási feltételei a felsőoktatás által – ténylegesen avagy feltételezetten – közvetített tudásra vonatkoznak-e. Másrészt azt, hogy általánosítható (akár szakterület-specifikus) elvárás-elemek létezése esetén milyen tudás-vonatkozású feladatok várnak még a felsőoktatásra. (Ld. Munkáltatók diplomásokkal szembeni elvárásai.) • Kibocsátó felsőoktatási intézmény hatása a szakmai karrierre: A pályakezdők szakmai életútjára hat a kibocsátó felsőoktatási intézmény? A már bemutatott németországi vizsgálat (Schomburg–Teichler, 1998) mintájára a kibocsátó felsőoktatási intézmény szakmai karrierre gyakorolt hatásának feltárásával információt kaphatunk arról, hogy Magyarországon karakteresek-e az egyes intézmények által kialakított tudás különbségei. • Szakmai karriert befolyásoló tanulmányi feltételek: Az individuumnak magának, a tanulmányok lefolyásának, a tanulmányi eredményeknek stb. van hatása a diplomások munkaerő-piaci életútjára? S ha van, melyek a meghatározóbbak? Ugyancsak németországi kutatás (Schomburg–Teichler, 1998) példáját követve a szakmai karriert befolyásoló tanulmányi feltételek (pl. individuális, tanulmányi kínálat és –feltételek, tanulmányi viselkedés és a tanulmányok lefolyása, tanulmányi eredmények) vizsgálatának az a célja, hogy mérje, van-e ezeknek hatása a diplomások munkaerőpiaci életútjára, s ha van, mely tanulmányi feltételek a meghatározóbbak. A vizsgálatból szerezhető információk a végzettek pályája oldaláról közvetetten ugyan, de mégis kapcsolódnak a gazdaság igényelte termelékenységi tényezőkhöz, illetve annak preferált forrásához (Forrás az egyén? Vagy a tanulmányi érdemjegyek? Vagy a tanulmányi kínálat? Stb.). A munkáltatói diplomásokkal szembeni alkalmazási feltételekkel, elvárásokkal összekapcsolva pedig még egyértelműbb vizsgálatának szükségessége. A fentiekből három – egymástól teljesen nem szétválasztható – szemszög rajzolódott ki: a gazdaságé, a munkaadóké és a diplomásoké. Soruk kiegészíthető olyan továbbiakkal, melyek szintén hatnak a gazdaság igényelte tudásnak való megfelelésre. Mivel ezek kilépnek a témánk keretei közül, csak példaként említünk néhányat. Egy ilyen lehet a középiskolai tanulmányaikat befejezők, illetve azokat már korábban befejezettek mint a munkaerőpiac potenciális vagy éppen tényleges szereplőinek szempontja. Felsőfokú tanulmányok során szerezhető tudás iránt mutatkozó igényük a felsőoktatási továbbtanulási igények vizsgálatát vonja maga után. További példák: szakmai–tudományos, felsőoktatási intézményi nézőpontok, amelyek többek között az 287

akkreditáció, az intézményi szintű minőségügy rendszerek vizsgálatát tennék szükségessé. Mint láthattuk a második fejezetben az egyes problémafókuszon belüli (pl. prognosztizált kereslet a szakértők szerint, vagy a felsőoktatás képzés-szerkezete a komparatív vizsgálatokban), illetve a különböző információforrásokból táplálkozott (pl. álláshirdetések elemzése, munkaadói megkérdezések) kutatások összevetése – nem pusztán az eltérő vizsgálati időszakok és egyéb különbségek miatt – nem rajzol fel egységes képet. A gazdaság működéséhez szükséges tudáshoz összegyűjtött változók, szempontok szerint újra áttekintve az eredményeket, a 2. 5. 2. A keresleti és a kínálati oldalt vizsgáló kutatások összekapcsolási kísérlete fejezethez hasonlóan, itt is megállapítható, hogy nem kapunk kidolgozott képet az igényelt tudás és a kínált tudás összhangjáról. Csupán elaprózott valóság-mozaikokkal rendelkezünk.

288

2. A felsőoktatásból kilépők munkaerő-piaci integrációja

19. táblázat. (B) A Psacharopoulos–Woodhall-féle külső hatékonyság szűk értelmezése Kutatási változók, szempontok Információforrás Felsőoktatási intézmények-munkáltatók kapcsolata Átmenet a tanulmányokból a munkaerőpiacra Munkaerő-piaci státus és változása Menekülés a munkanélküliség elől Munkavégzés a tanulmányok előtt és ideje alatt Munkakeresés sajátosságai (segítő csatornák, álláskeresés kezdete, ideje stb.) Foglalkoztatás jellege és változása (munkaszerződés, munkaóraszám) Kibocsátó felsőoktatási intézmény hatása a szakmai karrierre Szakmai karriert befolyásoló tanulmányi feltételek Szakmai orientációk 206 Kereset, bérelőny és változásuk Munkahely(ek) régiója, ágazat, mérete és változásuk Mozgás a munkaerőpiacon (munkahelyváltás, földrajzi mobilitás) Alacsonyabb iskolázottságúakra gyakorolt kiszorító hatás Munkaköri illeszkedés és változása

Továbbtanulás, át- és továbbképzés Karrier lehetőségek a munkahely(ek)en

Munkáltatói megkérdezések KSH és egyéb adatokra támaszkodó kutatások, követéses vizsgálatok

Követéses vizsgálatok

Álláshirdetések elemzése, munkáltatói-, szakértői megkérdezések, KSH és egyéb adatokra alapozott kutatások, követéses vizsgálatok Munkáltatói-, szakértői megkérdezések, követéses vizsgálatok KSH, egyéb adatokra alapozott kutatások Munkáltatói megkérdezések, KSH és egyéb adatokra alapozott kutatások, követéses vizsgálatok Munkáltatói megkérdezések, követéses vizsgálatok Szakértői megkérdezések, követéses vizsgálatok

A fenti kutatási szempontok, változók részletesebb ismertetésére, egymással való összefüggésükre nem térünk ki, mert – az első hatékonysági szemponthoz viszonyítva – lényegesen egyértelműbbnek tartjuk a végzettek munkaerő-piaci integrációjához való tartozásukat, s mert – szemben a gazdaság igényelte tudás előállításával – az e szempontból történő leírásukat az eltérő tematizálási logika ellenére a második fejezet 2. 4. 2. és 2. 4. 3. alpontja nagyrészt megvalósította.

206

A magyar szakirodalomban a szakmai orientációk vizsgálatához kapcsolódóan a munkaérték, munkamotiváció, pályamotiváció, teljesítménymotiváció, munkával kapcsolatos értékpreferenciák címszavak alatt találunk több információt.

289

19. táblázat. (C) A Psacharopoulos–Woodhall-féle külső hatékonyság szűk értelmezése Kutatási változók, szempontok Információforrás

3. A diplomások munkaerő-piaci megelégedettsége

Munkáltatók munkakör-betöltési problémái Munkáltatók diplomásokkal való megelégedettsége Mozgás a munkaerőpiacon (munkahelyváltás, földrajzi mobilitás) Munkaerő-piaci életpálya stabilitása (munkáltatóknál eltöltött idő, munkaszerződések jellege, vállalatméretek) Pályaválasztás, felsőoktatással szembeni elvárások, munkaerő-piaci várakozások Munkavégzés a tanulmányok előtt és ideje alatt Munkakeresés sajátosságai (segítő csatornák, álláskeresés kezdete, ideje stb.) Foglalkoztatás jellege és változása (munkaszerződés, munkaóraszám) Tanulmányok végzés utáni megítélése Diplomások kvalifikációinak alkalmazhatósága a betöltött munkakörben Szakmai orientációk Diplomások munkahelyi megelégedettsége

Munkáltatói-, szakértői megkérdezések Munkáltatói megkérdezések Munkáltatói-, szakértői megkérdezések, követéses vizsgálatok

Követéses vizsgálatok

Továbbtanulás, át- és továbbképzés

Munkáltatói megkérdezések, követéses vizsgálatok

Karrier lehetőségek a munkahelyen

Szakértői megkérdezések, követéses vizsgálatok

Menekülés a munkanélküliség elől Átmenet a tanulmányokból a munkaerőpiacra Munkaerő-piaci státus és változása

KSH és egyéb adatokra alapozott kutatások, követéses vizsgálatok

Munkaköri illeszkedés, adekvancia

Munkáltatók diplomásokkal szembeni elvárásai Kereset

Munkáltatói megkérdezések, KSH és egyéb adatokra alapozott kutatások, követéses vizsgálatok Álláshirdetések elemzése, munkáltatói-, szakértői megkérdezések, KSH és egyéb adatokra alapozott kutatások, követéses vizsgálatok

Az áttekintett magyar szakirodalomban a fenti, harmadik hatékonysági összetevő a legkevésbé vizsgált terület. Konkrétan az elégedettségvizsgálat kimerül a munkahelyi megelégedettség – általában skálán történő – értékelésével. A fenti (19. C) táblázatba soroltak kiválasztásával, illetve a kimaradtakkal lehet talán a legtöbbet vitatkozni. Alapvetően két fő szempontot figyeltünk a szelekcióban. Az egyik: az adott kutatási változónál, szempontnál utalás történt a végzettek elvárásaira, illetve az azokat

290

befolyásoló ismereteikre. A másik pedig az a feltételezés, hogy az adott változó, szempont feltételezhetően befolyásolja az egyén megelégedettségét. Az egyének megelégedettsége jelentősen befolyásolhatja a munkahelyi termelékenységet, de társadalmi externális hatással is bírhat. A diplomások munkaerőpiaci

megelégedettségének

vizsgálatához

termékenyítően

hozzájárulhatnak

a

munkapszichológiai, pályalélektani, oktatásszociológiai, emberi erőforrás menedzsment stb. megközelítsek. Célszerű lenne ezek bevonása e komplex kérdéskörbe. A Psacharopoulos–Woodhall-féle külső hatékonyság szűk értelmezése szerint rendezett kutatási változók, szempontok és a 2. 2. A felsőoktatás hatékonysága fejezet alapján arra jutottunk, hogy – bár közelebb kerültünk a felsőoktatás hatékonyságának (megközelítésünkben a felsőoktatás és a munkaerőpiac illeszkedésének) értelmezéséhez – a vizsgálati kérdés még mindig túl általános ahhoz, hogy megbízható kijelentéseket tegyünk rá. 2. 5. 4. A kutatások értelmezési keretei, avagy korlátaik? Elsősorban a kínálati oldalra soroltak feltárása, az egyes kutatások kiindulási pontjainak, eredményeik értelmezése, az összevetési kísérlet ütközött problémákba. Az alábbiakban három téma köré csoportosítva (a felsőoktatás képzés-szerkezetének vizsgálata, a diplomák adekvanciája, ciklikus fejlődés) ezek kerülnek számbavételre. A felsőoktatás képzés-szerkezetének vizsgálata. Több helyen (pl. felsőoktatásunk képzés-szerkezetének történeti fejlődése, a diplomások alacsonyabb végzettségűekkel szembeni bérelőnye stb.) előkerült egyes ország-csoportok, illetve hazánk fejlett országoktól való eltérése. Az elemzések jelentős része, maga a 2010-ig szóló prognózis mégis a fejlettebb országok sajátosságait használja viszonyítási pontjaként. 207 Már az 1. 3. 2. Az oktatás szerepe a gazdasági növekedésben fejezetben megfogalmazódott a komparatív beiskolázási arányokra és nemzeti jövedelmekre vonatkozó korrelációs számítás kritikája. Ezen túlmenően érdemes a következőkre is figyelni. Az ismertetett kutatásokban a gazdaság fejlettségi szintje és a felsőoktatás méretei, az előbbi és a felsőfokú képzettségű népesség, valamint az aktív keresők száma között összefüggést tételeztek fel. A vizsgálatok alapján ez az összefüggés az országok 207

Ld. ez is a képzés-szerkezet és gazdasági fejlettség összefüggése vizsgálatának egyik elméleti alapvetése.

291

többségénél többé-kevésbé fennáll. Ahogy azonban a munkanélküliség paradox jelenségénél láthattuk, egy általánosságban igaz összefüggés érvényessége nem jelenti azt, hogy az minden területi egységre is teljesül. (Meusburger, 1998; Berde–Petró, 2000) 1970 utáni adatok szerint Magyarországon és Görögországban az aktív keresők aránya mesze meghaladta az akkor gazdaságilag jóval fejlettebb Ausztriát,

208

Franciaországot és Olaszországot. A 2000. év körüli adatok (a fejlődő, alacsony gazdasági fejlettségű országokkal nem foglalkozva) is cáfolják a fentiek közötti szoros kapcsolatot. (Ladányi, 2003) Polónyi és Timár a volt szocialista országok fejlettebbektől való tipikusnak mondható eltéréséről a következőt írta: „Az iskolázottság alakulása összefüggésben van a gazdasági fejlettséggel: a magasabban fejlett országok lakosságának iskolázottsága általában magasabb. Szembetűnő ugyanakkor, hogy a posztszocialista országokban az iskolázottság magasabb, mint a hasonló gazdasági fejlettségű többi országban. A magas formális végzettség tehát nem feltétlenül jár együtt a gazdasági fejlettséggel.” (Polónyi–Timár 2006: 48) Ladányi szerint ezért nem elég csupán a korrelációs számítás, figyelembe kell venni az adott országok felsőoktatási rendszerének

sajátosságait

is. „A

gazdasági

fejlettségi

szint

a

felsőoktatás

finanszírozására ugyan valóban jelentős hatást gyakorol, a felsőoktatás kibocsátását és ennek eredményeként a felsőfokú képzettségűek számát azonban a vizsgált európai országokban

(…)

elsősorban

a

felsőoktatás

expanziójának

alakulása

és

diverzifikáltságának mértéke határozta meg. (…) Pontosabban megfogalmazva: a felsőfokú képzettségűek aránya azokban a magas GDP-vel jellemezhető országokban a legnagyobb, amelyekben a felsőoktatás nagymértékben diverzifikált.” (Ladányi 2003: 81) Polónyi és Timár a korábban már ismertetett korrelációs megközelítését mintegy finomítva megfogalmazta: „(…) az oktatási indexek nem alkalmasak ennek az összefüggésnek egyedi, pontos mérésére, mivel mellőzik a tudás »összetett jellegét és minőségének természetét. Az emberi tőke (a tudás) minősége fontosabbnak tűnik, mint a befejezett iskolai végzettség mennyisége… A minőség mérése nélkül a formális oktatás adatai nem sokat mutatnak, illetve nagyon durva és potenciálisan félrevezető jelzői lehetnek a tudás szintjének« 209 .” (Polónyi–Timár 2001: 14) Hogy mennyire különbözhetnek a formális iskolai végzettségek, a mögöttük megbúvó készségek s ezek 208

A képzés-rendszer kevésbé diverzifikált volt Ausztriában. (Ladányi, 2003) „Hanushek, 1995., Hanushek és Kim, 1999., Gundlach, Wossmann és Gmelin, 2000., Rivkin-StevenHanusskek-Kain: Teachers, Schools, and akacemic adults in tshe U.S. Review of Educational Research, Vol. 64., 1994., No. 1. pp. 119-157. Polónyi–Timár idézi a 37., 39. oldalt.” (Polónyi–Timár 2001: 14)

209

292

munkaerő-piaci értéke, arra számos nemzetközi vizsgálat rámutatott. Az utóbbira jó például szolgálnak a 2003-as ALL Kutatás (Adult Literacy and Life Skills Survey) eredményei. Az ALL az OECD és Statistics Canada közreműködésében a felnőtt lakosság általános alapkészségeit mérő nemzetközi felmérés, amely többek között elemezte az olvasás-szövegértési, számolási, dokumentum-értelmezési és probléma megoldási készségek és a munkahelyen történő gyakorlati alkalmazásuk kapcsolatát hat ország esetében. 210 A négy vizsgált készség munkapiaci ellenszolgáltatásának és az oktatásból származó hozamnak az összehasonlítása alapján: „Az eredmények alátámasztják, hogy a munkapiacok egyedinek számítanak abból a szempontból, hogy az oktatást és a készségeket különbözőképpen jutalmazzák.” (7.2. A készségek és az oktatás jövedelemben megtérülő hozama. In. All Kutatás 1) A harmadik problémakört a horizontális és vertikális felsőoktatás képzésszerkezetre vonatkozó kutatások összevetési kísérlete jelentette. A vizsgálatok eltérő időszakra eső, eltérő populációra és szakcsoportra vonatkozó komparatív és korrelációs számításokon alapultak, így különböző jellegű információkat kaptunk felsőoktatásunk sajátosságaira vonatkozóan. Eltéréseket láthattunk az egyes szakterületek/-csoportok arra vonatkozó megítélésében, hogy milyen előjelű és erősségű összefüggést mutatnak a gazdasági fejlettséggel, illetve ezen és a komparatív megközelítés szerint, létszámtöbblettel

vagy

hiánnyal

rendelkeznek.

Előnye

viszont

a

sokféle

megközelítésnek, hogy rámutattak, nem mindegy, milyen országok (a fejlettebb vagy a posztszocialista országok, avagy a kései expanziójú, hozzánk hasonló diverzifikáltságú felsőoktatási rendszerrel rendelkezők), szakcsoportosítások képezik az elemzések alapját. Indukálják azt, hogy a homogenizáló, „felsőoktatásunk torz képzési szerkezettel rendelkezik” –kijelentésekhez hasonlókkal szemben, elgondolkodjunk azon, hogy például milyen ország- és szakcsoportok, mely megközelítések (komparatív, képzésszerkezet és a gazdaság összefüggésrendszere, a munkaerő-szükséglet előrejelzésén alapuló) legyenek a viszonyítás szempontjai. A diplomák adekvanciája. A szakképzettség munkahelyi követelményekhez való illeszkedésének értelmezési keretei alkotják a következő gondolatkört. Ebbe tartozik (1) a szakok, foglalkozások, munkakörök természete; (2) a szakképzettség és a foglalkozás mint vizsgálati változó érvényességének kérdése; (3) a diploma illeszkedését vizsgáló

210

Bermuda, Kanada, Olaszország, Norvégia, Svájc, Amerikai Egyesült Államok.

293

objektív-szubjektív módszerek dilemmája; (4) a magyar-német definíciós különbségek; (5)

a

szakképzettség

illeszkedésének

vonatkozási

köre;

(6)

az

illeszkedés

viszonylagossága; (7) a szakképzettség hasznosulásának értelmezése; (8) az illeszkedéssel kapcsolatban döntést hozó egyén; (9) az illeszkedést befolyásoló tényezők; végül pedig (10) az illeszkedés iránya. (1) Szakok, foglalkozások, munkakörök természete. Az iskolarendszerű szakképzésnek két általános megközelítése terjedt el. Az egyik szerint az adott iskola elvégzésével az egyén teljes értékű szakember, vagyis képzettsége megfelel valamely egyéni foglalkozás követelményeinek. Így az iskolarendszer vertikumát és horizontális szakmai munkamegosztását azonosítja a munkamegosztás vertikumával és horizontjával. A másik nézet szerint az iskolai szakmai irányok általános és elsősorban elméleti alapismeretekre koncentrálnak. A gyakorlat megszerzésének helyszínét és idejét a munkahelyi betanítás helyszínére teszik át, így az iskolai végbizonyítvány nem jogosítvány az egyes foglalkozások gyakorlatához, illetve munkahelyek betöltéséhez, hanem csak lehetőséget kínál a szakirányhoz tartozó valamely egyéni foglalkozás gyakorlásához. A hazai oktatási rendszer működése az első értelmezéshez állt közelebb. Vertikális tagozódása megfelelt a korábbi munkamegosztás szintjeinek: Általános iskolai végzettség: segédmunkások, betanított munkások Érettségi: fizikai középfokú szakemberek Diploma: értelmiségi foglalkozások betöltésére jogosít. (Vámos, 1989) Nem ilyen egyértelmű azonban a foglalkozások szerkezete. A foglalkozások rugalmassága a munkaadó oldaláról a különböző foglalkozások szakképzettségi igényének vizsgálatát jelenti. Pontosabban azt, hogy az adott munkakör milyen tudományos ismereteken alapul, s hogy a különböző szakirányú oklevelek egymással milyen mértékben helyettesíthetők. A munkavállaló oldaláról szakképzettségének, szakmai profiljának kiterjedtségét, más foglalkozásokban való alkalmazhatóságát, azaz konvertálhatóságát, másképp átválthatóságát jelenti. „(…) minél több helyen hasznosítható a foglalkozásokra jellemző szakismeret, annál nagyobbak a tudás fölhasználásának esélyei”. (Vámos 1989: 83) A foglalkozások általában eltérő tudásbázisra építenek. Egyesek több tudományágra, míg mások dominánsan egyre. A „(…) túlzottan leszűkített szakmai profil és a közvetlen munkába állást segítő képzés általában csökkenti, az általánosan művelő tananyag bővítése, a készségek és jártasságok időbeni sokoldalú fejlesztése, a rokonszakmák ismeretanyagának integrálása 294

pedig többnyire növeli a szakképzettség hasznosíthatóságának mértékét.” (Vámos 1989: 84) A konvertálhatóság fokának növelésével általában javulnak az elhelyezkedési esélyek. Az egyik jellemzője a szakmai mobilitás, azaz a foglalkozások közötti mozgás. A szakmák beválthatóságát azonban meghatározzák a munkahelyek munkakörei, a beosztások jellege, mert ezek követelményeket fogalmaznak meg a betöltővel szemben. A kovertálhatóság foka egyértelműen nem minősíthető, azonban formai jegyek alapján megkülönböztethetők a következők: Egy centrumú szakmák, melyek estében a diplomások (75 %-a vagy ennél több) egy jellemző munkakörcsoportban helyezkedik el. Ilyen szakmát biztosított például a pedagógus, az egészségügyi diploma. Két-három centrumú szakmák: egy-két munkaköri csoportban is nagyobb a tömörülés, 10 %-ot meghaladó arányban pedig két-háromban is. Ilyenek voltak az agrár, közgazdász, jogi, speciális műszaki diplomások. Négy vagy több centrumú szakmák, melyek esetében a végzettek általában egyenletes arányban helyezkednek el a csoportokban. Ez volt a jellemző a művészeti, a tudományos diplomával rendelkezőkre. (Vámos, 1989) A munkaadó oldaláról közelítve Vámos a következőképp csoportosította a munkaköröket:

•

Meghatározott felkészültséggel betölthető munkakörök, ahol a követelmények egyértelműek és rugalmatlanok (pl. orvosok).

•

A tevékenység jellegére vonatkozóan szigorú követelményeket meghatározó, de a szakismeret körét, a fő profilt nem, mert az összetett tevékenységek több oldalról is megközelíthetők (pl. külkereskedelmi, vezetői munkakörök).

•

Laza szint és szakirányú meghatározottságú munkakörök, ahol az elméletileg megalapozott alapképzettség hiányában is, viszonylag rövid időn belül szerezhető szakmai tapasztalat és rutin. Ezek alkalmazzák az úgynevezett részszakismeretet, melynek birtokában a szakmai feladatkör megfelelően elvégezhető (pl. gazdasági, kulturális, művészeti munkakörök). (Vámos, 1989) A foglalkozási rugalmasság két oldala tehát a konvertálhatóság, mely a

beválthatóságról informál, illetve a helyettesíthetőség, amely a beváltás lehetőségéről informál bennünket. A kérdést a munkakörök oldaláról vizsgálva a szakok konvertibilitási tulajdonsága és az egyes szakmacsoportokhoz tartozó munkakörök

295

helyettesíthetősége alapján négy csoportba sorolta a diplomás foglalkozásokat, foglalkozási csoportokat: „-könnyen helyettesíthető és jól konvertálható foglalkozások pl. (közigazgatási, gazdasági, pedagógiai), -könnyen helyettesíthető, de kevéssé konvertálható foglalkozások pl. (könyvtáros, népművelő, újságíró), -nehezen helyettesíthető, de jól konvertálható foglalkozások pl. (jogi, műszaki, mezőgazdasági), -nehezen helyettesíthető és kevéssé konvertálható foglalkozások pl. (orvos, műszerész)” (Vámos 2000: 166) A munkaerőpiacon az első csoportba soroltak vannak a legkedvezőbb, míg a második csoportba kerültek a legnehezebb helyzetben. A kereslet oldaláról tekintve e csoportosítást az elsőhöz és másodikhoz tartozó munkakörök betöltése tűnik egyszerűbbnek, míg a harmadikba tartozóké nehezebbnek. (Vámos, 1997) A már említett würzburgi Wissenschaftsrat tanulmány a kérdéskört a szakok oldaláról vizsgálta, s azokat a következőképpen csoportosította: •

Azok a szakok, amelyek világosan és erősen szabályozott módon kapcsolódnak a munka világához. Itt tradicionálisan nagy a közszférának mint munkaadónak a szerepe. Ide sorolják az orvosokat, tanárokat. Ezek esetében a diplomások munkaerő-piaci helyzete nagymértékben függ az aktuális álláskínálattól, az erősen szabályozott professzióktól. Egy osztrák tanulmány szerint az idetartozó diplomásoknak kevés foglalkozás-adekvát alternatívájuk van, ha a végzettségnek megfelelő foglalkozásba való elhelyezkedés nem sikerül.

•

Világos szakmai tevékenységterületekhez kapcsolódó, finom tagoltságú, de „áteresztő” szakmai szerkezetű szakok. Egyes természettudományi, mérnök- és gazdaságtudományi szakok tartoznak ide. Munkaerő-piaci helyzetük gazdasági konjunktúra függvénye.

•

Azok a szakok, melyek nem rendelkeznek világos foglalkozási területtel, vagyis nyitott képzettség–foglalkozás kapcsolat jellemzi őket. Olyan bölcsészet- és társadalomtudományi területek tartoznak ide, mint például a nyelv- és kultúratudományi

végzettséget

nyújtók.

„A

bölcsészettudományi

területek

ismertetőjegye, hogy a tanulmányok hasznosságát a szakmailag használható kvalifikációk

szempontjából

a

diplomások

nagyon

csekélyre

minősítik.”

(Stellungnahme 1999: 22) Ugyanekkor a végzetteket vizsgáló tanulmányok ezeknek 296

a szakoknak az esetében jelentős rugalmasságot regisztrálták a munkaerő-piaci viselkedés szempontjából mind az álláskeresés fázisban, mind pedig a személyes karrierút szervezésében (Stellungnahme, 1999), ahogy azt a FIDÉV-ben is láthattuk. A szakismeretek és az őket hasznosítani kívánó munkafeladatok egymáshoz illesztését meghatározza a képzési rendszer, s annak azon sajátossága, hogy menyire egy foglalkozásra, munkakörre szabott. Az egy foglalkozásra, munkakörre koncentráló képzésekben a szelekció általában erősebb, így: „A rugalmasság és hatékonyság együttmozgása önmagában véve is ellentmond az iskolák foglalkozásokra koncentráló fölkészítésének.” (Vámos 1989: 107) Felsőoktatásunk Vámos megítélése szerint túl specializált képzést nyújt, így „alacsony az elhelyezkedők megfelelési küszöbe, azaz viszonylag gyenge a munkapiaci pozíciója. Nagyon szűk tehát az az intervallum, amin belül

megfelelő

tevékenységet

találhatnak,

ahol

valóban

hasznosíthatják

felkészültségüket.” (Vámos Foglalkoztatási előrejelzések használhatósága: 7) „A munkapiaci alkalmazkodóképesség egyik fejlesztési lehetősége a foglalkozások természetének felhasználása a képzésben. Ezek közül az egyik a természetes kovertibilitásból származó különbségek figyelembevétele, a másik pedig az egyes szakmacsoportokhoz tartozó munkakörök eltérő helyettesíthetőségének ismerete.” (Vámos Foglalkoztatási előrejelzések használhatósága: 15) Ahogy már megállapítottuk, a szakképzési rendszer és a foglalkozások közötti kapcsolat esetében, hazánkban az egyes foglalkozási karrierekhez tipikus képzési utak tartoztak. Ez különösen igaz volt a rendszerváltozás előtti időszakra, amelyet az oktatási és a munkaerő-piaci rendszer egymáshoz való közvetlenebb kapcsolódása biztosított.211 „A gazdasági és az individuális-jóléti fejlődés felgyorsulása” (Mártonfi 2006: 217), ezzel együtt az iskolahasználói és a munkaerő-piaci kereslet dinamikus módosulása és mind differenciáltabbá válása (Mártonfi, 2006), „a pályaválasztók és a munkaerőpiac között évtizedek alatt kialakult organikus”, pálya- és karrierválasztást, tájékozódást segítő kapcsolatok szétszakadása (Dávid–Holczer A munkaerőkereslet és kínálat egyensúlya: 3) 212 Mártonfi György szerint fokozta a két rendszer diszkrepanciáját.

211

Megjegyzendő a kijelentés finomításaként, hogy a második világháború után megindult a szakképzés távolodása a gazdasági igényektől. Már ekkor megfigyelhető, hogy nem a vállalati, gazdasági, hanem a központi elképzeléseknek megfelelően keretszámok alapján határozták meg a szakképzés szerkezetét. Így a duális rendszer már csupán látszólagos volt, a gazdasági szereplők beleszólása nélkül. (Szabó, 1997; Györiványi, 2000) A piacgazdaságra való átmenet, a magyar vállalati struktúra átalakulása azonban olyan változásokat hozott magával, amelyhez képest a „közvetlenebb kapcsolódás” kifejezés mégiscsak helytálló. 212 Részletesen ld. Dávid et al., 2005.

297

„Nőtt a nem kongruens foglalkoztatás igénye mindkét oldalon (…).” (Mártonfi 2006: 217) Látható tehát, hogy nagyok az egyes munkakörök, foglalkozások, szakok természete közötti különbségek, s egyes vélemények szerint nőtt az igény az inkongruens foglalkoztatásra. 213 Nem véletlen tehát, hogy az eltérő szakterületen diplomát szerzettek sokoldalúan vizsgált munkaerő-piaci helyzete (illeszkedése, keresete stb.) között nagyok az eltérések. Ebből kifolyólag tágabban a felsőoktatás és a munkaerőpiac, szűkebben a diplomások munkahelyi illeszkedésének elemzése nem nélkülözheti a szakterületek szerinti differenciált megközelítést. (2) A szakképzettség és a foglalkozás mint vizsgálati változó érvényességének kérdése. A kereslet és a kínálat összevetésének, összehangolásának egyik alapproblémája a kettő eltérő kategória rendszere: az előbbi munkakörökben, foglalkozásokban, az utóbbi pedig képzettségekben gondolkodik. (Dávid–Holczer, A munkaerőkereslet és kínálat egyensúlya) „A foglalkozási szükségletek oktatási szükségletekké való átalakítása a legnehezebb problémák közé tartozik. (…) Csak néhány foglalkozás esetében állapítható meg a pontos kapcsolat a foglalkozás és a képzettség között. A vezető állású tisztviselőnek vagy vállalatvezetőnek nem feltétlenül van szüksége egyetemi végzettségre. (…) A foglalkozás és a képzettség foka közötti összefüggés országról országra változik.” (Harbison 1968a: 109) Ezzel kapcsolatban ki kell térni ezen változók érvényességére is. A vizsgálatokban gyakran alkalmazott indikátor az iskolaiszakmai

képzettség,

mely

dokumentummal

igazolható.

Általánosságban

a

szakképzettség bizonyítványa, ahogy erre a neve is rámutat, és a diploma mint ilyen: „Utalt egy viszonylag kompakt, leírható tudás-, képesség- és tevékenységhalmazra. Egy képesítésre, amely annak igazolására szolgált, hogy valaki e tudás- és képességhalmaz birtokosa. Ez informálta munkaadót.” (Mártonfi 2006: 221) A diploma a vizsgált, relevánsnak tartott területekre korlátozódik, ezért korlátozott kifejező erejű. Minősítése szétválasztja a szempont szerint kompetenseket, inkompetenseket és a részben kompetenseket. Vagyis valamely külső szempontok szerint bizonyos személyeket kizár. Összkompetenciák reprezentánsának tekintik. (Demorgon–Nicklas, Wozu überhaupt formale Abschlüsse?) Nagy különbség lehet azonban az oktatók és a munkáltatók között e reprezentáns megítélésében. Például egy jeles diploma mást jelenthet az egyik oldalon, mint a másikon. Ezt erősíti a Simonyi Ágnes által bemutatott azon kutatási

213

Vö. Palócz tanulmányával (Palócz, 2001), amelyben láthattunk példát tervezett inkongruenciára.

298

eredmény, mely szerint „(…) a munkahelyek gyakorlatában a szaktudás és a hozzáértés (kompetencia) nem azonos fogalmak, sőt az iskola- és szakképzési rendszerben sem állíthatók elő azonos módon, azonos eszközökkel.” (Simonyi 1997: 3) Erre utalhat a munkáltatói elvárásoknak és a végzettek teljesítményének a különbsége is, melynek tényét – most nem vitatva a vizsgálati módszertant és az értékelési szempontokat – Selmeczy tanulmányaiban (Selmeczy, 2006; 2007) láthattuk. A már szinte közismert PISA és MONITOR, felnőtt írásbeliség vizsgálatok eredményei és a fentiek alapján kínálja magát a kérdés: Lehetséges, hogy a diploma a munkáltató által feltételezett tudásnál

mennyiségileg

és/vagy

minőségileg

mást

takar? 214

A

munkaadók

szempontjából ítélt deficit alapján pedig elképzelhető, hogy nem beszélhetünk „túlképzett” diplomásról? Más szempontból vizsgálva a kérdést, tudjuk, hogy az ilyen jellegű dokumentumok „kifejezőereje” változó. 215 Minél nagyobb például az oktatási rendszer egy szintjén az egyes azonos típusú iskolák közötti minőségi különbség, annál kevesebbet mond az igazoló dokumentum. Bár a tartalom, bemeneti és/vagy kimeneti követelmények stb. standardizálása nyújt némi kapaszkodót. Ha nagy a különbség az egyes azonos típusú iskolák között, nagy szerepe van az ezekre épülő iskolai fokozat intézményeinek, illetve az adott alrendszerből kilépők esetében a munkaerőpiac számára az ún. rangsoroknak. (Meusburger, 1998) Ahogy már korábban is említésre került, nagy különbség van az USÁ-ban és Japánban a felsőoktatási intézmények között, amit Urlich Teichler a képzés és a foglalkoztatási rendszer kapcsolatára vonatkozóan Németország és Japán összehasonlításában igazolt. (Teichler, 1998) A diploma létének mint változónak a kizárólagos használata nagy minőségi különbségekkel rendelkező felsőoktatás esetén félrevezető és kevés információtartalommal bír. Szükséges tehát olyan karakteres változókat bevonni a vizsgálatokba, melyek az egyes intézmények közötti különbségeket jól jelzik (oktatók publikációs tevékenysége, az egyes szakok presztízse stb.) (Meusburger, 1998) Hazánkra vonatkozóan keveset tudunk az intézmények közötti különbségekről. Bár egyfajta visszajelzést nyújtanak például a felvi.hu rangsorok, illetve azok az írások, melyek szerint a munkaadók bizonyos intézményekből nem fogadnak munkavállalókat, illetve előnyben részesítenek adott felsőoktatási intézményben végzetteket. Valójában azonban az előbbiek a hallgatói jogviszonnyal rendelkezők véleményére alapoznak, az 214 215

Pl. vö. az embertőke és a szűrő-elméletet. Ld. pl. az olyan közoktatási értékeléssel kapcsolatos kutatásokat, mint pl. Csapó, 1998.

299

utóbbi megnyilatkozások pedig szórványosak. Polónyi a felsőoktatás minőségét a gazdasági szféra elvárásainak tükrében elemző, 203 szervezet közreműködésével végzett nem reprezentatív empirikus vizsgálata szerint a munkaadók a felsőoktatás megítélésében – nem meglepő módon – a legnagyobb szerepet saját maguknak, majd a végzett hallgatóknak szánták. Ezt a két értékelőt követte a hallgatói megítélés. Az első olyannyira fontosnak mutatkozott, hogy a kutatásban vizsgált 81 indikátor közül az oktatott tananyag korszerűségével holtversenyben végzett az élen. (Polónyi, 2006) Vagyis, ha a felsőoktatás és a gazdaság kapcsolatát vizsgáljuk, akkor így csupán áttételesen, a munkaadókon átszűrve kaphatunk információkat. A kasselihez hasonló, a munkaerő-piaci sikerességet egyrészt komplex szempontrendszer segítségével mérő, másrészt az intézmények hatását összevető (Schomburg–Teichler, 1998) hazai elemzésről nincs tudomásunk, noha ennek szükségességét a fentiek indokolnák. A másik oldalról közelítve a témát, a foglalkozás mint leíró-szabályozó terminus sem működik már kielégítően. „Az emberek egyre növekvő – a munkaerőpiacon sikeres! – hányadának nincs a régi értelemben vett foglalkozása.” (Mártonfi 2006: 221222) Mindezzel Mártonfi azt állítja, hogy „(…) e kategória mint univerzális szabályozó és leíró eszköze a képzési és foglalkozatási rendszernek (…) a teljes rendszerekre nem alkalmazható többé.” (Mártonfi 2006: 222) Elég itt az atipikus munkaformákra, a FEOR-ban nem szereplő foglalkozásokra gondolni. (3) A diploma illeszkedését vizsgáló objektív-szubjektív módszerek dilemmája. Az illeszkedés mérésére objektív és szubjektívnak mondott módszerek is rendelkezésre állnak. Mint azt a FIDÉV-ben tapasztaltuk, a kutatók többféle módszerrel vizsgálták mind a vertikális, mind a horizontális illeszkedést, módszerenként jelentősen eltérő eredményekhez jutva. A német kutatások következetesen szubjektív módszerrel, a megkérdezett önbesorolásával dolgoztak. Büchel (1998) szerint az olyan mérési hibák, mint például az elvárásoknak megfelelni akarás, szerénység ellenére a szubjektív megközelítés, pontosabban a válaszadó saját helyzetére vonatkozó megítélése hasznosabb, mint az objektív. (Fehse–Kerst, 2007) Ezt alátámasztja az a tény, hogy az egyének ugyanazon foglalkozással megragadott munkahelyi pozíciója, munkaköre jelentősen különböző. Ezt a különbözőséget leginkább a munkakörökre és az azt alkotó munkafeladatokra

építő

munkavégzési

rendszer

stratégiai

emberi

erőforrás

menedzsmentben ismert fogalmával lehet megragadni. Ennek központi elemét a munkafeladatok jelentik, amelyeket befolyásol a munkahely szempontjából a munkavégzés technológiája, a vezetési filozófia és stílus és az emberi erőforrás 300

menedzsment és gyakorlat, az egyén oldaláról pedig a munkavállalói készségek és kompetenciák. (Gelei, 2000) 216 „Bizonyos kulcsképességek (…) megosztják a munkaerőpiacot. Egyes munkakörökben a kreativitás áldás, máshol átok. (…) Az igényelt viselkedési kultúra típusa és színvonala (…) szintén strukturáló tényezők. Más munkamegosztást igényelnek a nagyok, és megint mást a kicsik. A nagyoknál a foglalkozás használhatóbb kategória, a kicsiknél a sokoldalúság, az univerzalitás, az összetett-kombinált munkakör sokkal tipikusabb. A versenyképesség forrása szerint csoportosítva az eltérő vállalatszervezést megvalósító cégeket ugyancsak más bér- és tevékenységstruktúrát fedezhetünk fel, amelyekben a tudás- és a képességigény is különbözik.” (Mártonfi 2006: 225) 217 Különbözőek a termelésszervezési paradigmák (neo-fordizmus, diverzifikált minőségi termelés stb.) „és az azokat többlé-kevésbé adekvát módon kifejező munkaerő felhasználási minták” (Makó 1997: 193) is. Egy 1984-es nemzetközi, a munkaerő-felhasználási módszereket vizsgáló kutatás 1994-es megismétlésének eredményei szerint a korábban túlspecializált munkavégzéssel szemben változatosabb, tartalmasabb munkafeladatok jelentek meg. (Makó, 1997) Összességében a munkavégzési rendszerek különbözőségét, a munkakörök időben megfigyelhető változását, az olyan komplex tudásrendszert igénylő emberi erőforrás menedzsment technikákat, mint a munkaköri rotáció (job rotation), a team-munka, a megismert objektív mérési technikák nem vagy csak kevésbé képesek megragadni. 218 A szervezetenként eltérő munkavégzési rendszert – a maga korlátaival – az egyén képes a legnagyobb

mértékben

érzékelni.

Ugyanekkor

kérdéses,

hogy

magában

a

csoportmunkában, rotációban, minőségi körben stb. résztvevő szubjektumban mennyire tudatosul az, hogy a kezdetben idegennek, ismeretlennek tűnő feladatokhoz, megoldásukhoz szükséges tudáshoz mennyivel járultak hozzá az első diploma megszerzésért folytatott tanulmányok. (4) Érdemes kitérni a diplomások munkaköri illeszkedésének magyar és német definíciós különbségére is. A magyar szakirodalmi megközelítések a diplomások kongruenciáját mint a munkavállaló oldalát hangsúlyozzák. Ezzel szemben a német szakirodalomban megjelenik a munkaadói oldal is. Ismétlésként: túlképzettek azok, 216

Ld. a 3. ábrát a 3. 4. Sejtelmes jövő részfejezetben. A vizsgált szempontból a kis- és nagyszervezetek részletes összehasonlítását ld. Dávid–Holczer, A munkaerő kereslet és kínálat egyensúlya. 218 Vö. pl. az illeszkedés értelmezését egy alacsony jövedelemmel rendelkező, képzettségének megfelelő munkakörben egy kis kiadónál tevékenykedő germanista esetében (Plicht–Schreyer, 2002), de visszaidézhetjük ugyancsak a bérrel operáló illeszkedésvizsgálat Galasi-féle (Galasi, 2006) orvosképzésre vonatkozó eredményeit is. 217

301

akiknek a szakmai kvalifikációit nem használják vagy nem inadekvát keretben szervezett a foglalkoztatásuk (Fehse–Kerst, 2007). Fehse és Kerst tanulmánya (Fehse– Kerst, 2007) használta az érték alatti foglalkoztatás (unterwertige Beschäftigung) kifejezését is. A munkaadói oldal jelenlétét jól jelzi a vertikális illeszkedés pozicionális és nívó- adekvanciára bontása és az a megállapítás is, mely szerint e kettő elszakadhat egymástól, ha a betöltött pozíció és a munkafeladatokhoz szükséges tudás nincs összhangban egymással. Az is előfordulhat, hogy a munkáltató felsőfokú végzettséget vagy éppen idegennyelv-, számítástechnikai ismeretet ír elő a megüresedett álláshelyre, de valójában az sem pozicionális, sem nívó szempontból nem igényelné. A már említett All Kutatás eredményei szerint az olvasás-szövegértési, számolási, dokumentumértelmezési, probléma megoldási készségek és a nekik megfelelő szintű munkahelyi gyakorlati alkalmazás, valamennyi elemzett ország és készség esetében 50 % feletti, többségében 60 % körüli értéket mutat. Minden országban jelen volt azonban az eltérés (készségtöbblet, készség hiány) is a munkaerő kb. 10-30 %-át érintve. „Feltételezhetően a munkaerő piacon elvárható egy bizonyos mértékű „eltérés”, de azt, hogy a 10 százalék normális arány-e vagy sem nehéz biztosan megválaszolni. Jóllehet az ennél magasabb arány valószínűleg a beavatkozás igényét sugallja”. (6.4. A munkahelyi feladatok és a vizsgált készségek egyezése és eltérése In All 2) Viszonylag keveset tudunk a magyar munkahelyi feladatok szervezéséről. Vámos Dóra, ahogy arról már korábban is szót ejtettünk, rámutatott a hazai munkamegosztással, műszaki fejlesztésekkel és a menedzsmenttel összefüggő problémákra. (Vámos, Foglalkoztatási előrejelzések használhatósága) Ez jelen esetben azért fontos, mert mindhárom érinti a munkavégzési rendszereket. Dávid János és kutatótársai a vezetés és irányítás bürokratikus technológiái szempontjából megkülönböztették a piaci és a nem piaci (igazgatási, közszolgáltatás) munkaszervezeteket, melyekben a munkafeladatok szervezésének tipikus eltérését figyelték meg. (Dávid et al., 2005) Amennyiben ezeknek a tényezőknek valóban nagy a súlya, két problémával kell szembenéznünk. Az egyik a készségvesztés kockázata. A tudás-, készségtöbblettel kapcsolatban számtalan hasonló kijelentéssel találkozhatunk a tudásalapú gazdaságokra, vállalatokra vonatkozóan, mint amilyen a következő: „A szellemi teljesítmény az egyetlen forrás, amiből még stratégiai versenyelőny nőhet ki.” (Drucker, P. F. (1996): Die globale Herausforderung. Düsseldorf (Econ), 31. p. Idézi: Meusburger 1998: 33) Azonban „(…) a készségek munkahelyi alkalmazásának hiánya rövidtávon problematikus lehet, mivel a készségvesztés kockázatának teszi ki a munkavállalókat.” (6.4. A munkahelyi feladatok 302

és a vizsgált készségek egyezése és eltérése In ALL 2) A másik a 2. 3. a diplomások keresleti oldalát bemutató fejezet kutatásainak sorában megjelent munkaerő-piaci készségigény felmérésnél (Bajor et al., 2001) felmerült problémához hasonlóan az a kérdés, hogy célszerű-e az elavult technológiájú, vezetésű, munkamegosztású munkavégzési

rendszerek

kiszolgálása

a

felsőfokú

képzések

egyoldalú

alkalmazkodásával. (5) A következő probléma a szakképzettség illeszkedésének vonatkozási köre. Másként értelmezhető az illeszkedés kérdése, ha a diplomás a felsőfokú tanulmányai előtt már rendelkezett valamilyen szakképzettséggel, s a záróvizsga után valamilyen mértékben visszatér eredeti szakmájához. (Stellungnahme, 1999) Az alábbi táblázatban hat évre vonatkozóan látható a diplomát szerzettek százalékában azoknak az aránya, akik már korábban rendelkeztek valamiféle szakmai képzettséggel. (20. táblázat) 20. táblázat. Az egyetemi és főiskolai oklevél megszerzésekor már valamilyen szakképzettséggel rendelkezők az összes diplomát szerzettek százalékában Szakképzettséggel Szakképzettséggel rendelkezők az rendelkezők a Év összes tagozaton nappali tagozaton (%) (%) 2007. 23,6 10,9 2006. 19,8 7,1 2005. 17,9 8,3 2004. 19,3 8,8 2003. 23,1 13,3 2002. 18,7 8,4 Saját számítás az Oktatási és Kulturális Minisztérium adatai (Statisztikai tájékoztató, 2002; 2003; 2004; 2005; 2006; Felsőoktatási statisztikai adatok 2007) alapján

A szakképzettség lehetett diploma vagy OKJ-s végzettség is, megoszlásukról nincsenek pontos adataink. Polónyi (Polónyi, 2005b) szerint évente a felsőoktatási intézményekből kilépők körülbelül 8-10 %-a már a második diplomáját szerezte meg. A táblázatban látható, hogy az adott évben nem az első szakképzettségüket szerzők aránya ingadozó, de nem elhanyagolható nagyságú. Fehse és Kerst kutatása (Fehse–Kerst, 2007) szerint a szakképzettséggel való rendelkezés inkább negatívan hat a diploma vertikális illeszkedésére. (6) Az illeszkedés viszonylagossága. Bár kapcsolódik a következő ponthoz, Meusburger véleményére alapozva külön szólhatunk arról, hogy az illeszkedés csak korlátos időtartamra vonatkozhat, mert a munkahelyi feladatok változásával a kvalifikációs

303

követelmények is változnak. Ennek megfelelően a túl- vagy alulképzett kifejezések csak viszonylagosak: adott munkafeladattól, szakmai pozíciótól, társadalmi és gazdasági környezettől függően értelmezhetők, ezért problémás az általános használatuk. (Meusburger, 1998) (7) A szakképzettség hasznosulásának értelmezése. Galasi, Timár és Varga gondolatait témánkhoz igazítva a szakképzettség hasznosulásának értelmezését négy szempontból is megközelíthetjük. Egyrészt a pályakezdők megfigyelt munkahelyi követelményeknek való megfelelősége a fiatalok munkaerő-piaci életpályájuknak arra a szakaszára esett, amikor még keresték a helyüket. Ez a keresés gyakran illeszkedési szempontból sikertelen munkaválasztási próbálkozásokban jelenik meg. (Galasi–Timár–Varga, 2001b) Mártonfi szerint a munkaerőpiacra való tartós beilleszkedés és az iskolarendszer elhagyása közé ékelődik egy olyan időszak, ami további tanulással és munkával, illetve ezek kombinációjával, időleges munkanélküliséggel jellemezhető. „Itt zajlik az iskolarendszer diszfunkciói által okozott károk enyhítése és bizonyos deficitek pótlása is. Jellegzetesen ilyen a nyelvtudás, az informatikai felhasználói alaprutin megszerzése, de részben a különböző munkákkal, munkahelyekkel, a munka világával való ismerkedés is, amely a pályaorientációt és a munkatapasztalat-szerzést helyettesíti. (…) A fő funkció ebben a periódusban a munkaerő-piaci értékesség javítása – amelynek a szakképzettség csak egyik eleme –, egy induló CV és kompetenciakatalógus megteremtése, a lehetőségek és az aspirációk összhangba hozása, egy foglalkozási karrier elindítása.” (Mártonfi 2006: 229-230) Ez egy újabb társadalmi szelekciós szakasznak tekinthető. (Mártonfi, 2006) A tanulmányokból a munka világába való átmenet korábbi időszakoktól eltérő olyan sajátosságait, mint a munkakeresési munkanélküliség, a gyakoribb állásváltoztatás, a további tanulási tevékenység későbbiekhez képest intenzív létét, igazolták a kutatások. A hosszabb átmeneti időszakot átfogó vizsgálatok tanúsága szerint azonban a képzettség hasznosulása erősödik mind az átlagos bérben, mind az átlagos vertikális illeszkedési mutató javulásában kifejeződve. Másrészt a követelményekhez viszonyított képzettségbeli többlet vagy hiány a dinamikusan változó munkaerő-piaci kereslethez, szűkebben a helyenként gyorsan változó munkahelyi, munkaköri követelményekhez való alkalmazkodás kísérő jelensége. (Galasi–Timár–Varga, 2001b) Meusburger szerint a gazdasági és társadalmi

304

fejlődés egy olyan evolúciós folyamat 219 , amely az új kihívásokra, versenyre, konfliktusokra alapozva a társadalmi rendszereket a folyton változó környezethez való alkalmazkodásra készteti. Ez egyben egy tanulási folyamat is. Ha az adott rendszer ellenáll vagy nincsen meg az alkalmazkodáshoz szükséges erőforrása (ismeretek, képességek, lehetőségek stb.), akkor a piaci verseny kényszerítő erővel bír, s akár az adott rendszer összeomlásához vezethet. A verseny fogalma itt nem csupán a gazdasági sikert jelenti, hanem azt hogy: „Hogyan éri el egy társadalmi rendszer vagy egy individuum a bizonytalan környezetben a célját?” (Meusburger 1998: 117) A munkaadói oldalról a „többlet”, túlképzettség támogatása gyakran azzal függ össze, hogy a szervezet fejlődési, túlélési potenciáljának zálogát látja a munkavállalókban. Makroszinten a történelemben rengeteg példa szolgál arra, hogy sikeresebbek (az alkalmazkodó-képesség és a termelékenység értelmében) azok a társadalmi rendszerek, földrajzi területek, ahol hosszabb időn keresztült információ- és tudáselőnnyel, kreatív miliővel, magasan kvalifikált döntéshozókkal, hatékony szervezeti struktúrákkal, modern technológiákkal rendelkeztek, mint azok, ahol elöregedett technológiákat használtak, nem volt kielégítő a szakmai tudás szintje, a szükséges információkat nem fogadták be, vagy nem megfelelően osztották szét. (Meusburger, 1998) Harmadrészt a papírforma szerint egy túlképzett, nem a szakterületén elhelyezkedő munkavállaló átlagos termelékenysége, keresete is magasabb az alacsonyabb végzettségűekénél, azaz a nem adekvát foglalkoztatás nem zárja ki az egyéni és társadalmi többlethasznot (Galasi–Timár–Varga, 2001b), ahogy az egyéni bérhozamokra vonatkozóan azt láttuk is Galasi kutatásában (Galasi, 2004c). Végül az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a megtérülési számításokba nehezen vagy éppen nem bevonható „bizonyos képzettségi elemek társadalmilag hasznosak, miközben munkaerő-piaci haszon nem mutatható ki (például: a pedagógus képzettségű munkanélküli “jobb minőségű” gyermeket nevel).” (Galasi–Timár–Varga 2001b: 81)

219

Itt az evolúció fogalmát nem a Ch. Darwin által bevezetett biológiai evolúciós értelemben használja Meusburger, hanem K. E. Boulding (1978) egyik munkájában megjelenő nem genetikus evolúcióként, mely minden tanulást, tudástermelést és raktározást eredményező társadalmi viselkedést lefed. Vagyis egyfajta „objektív információ szűrési folyamat” (Oeser, E. (1986): Der Informationsbegriff in der Philosophie und in der Wissenschaftstheorie. In Folberth, O. G.–Hackl, C. (Hrsg.): Der Informationsbegriff in Technik und Wissenschaft. Oldenbourg, München, 237. p. Idézi: Meusburger 1998: 117) eredménye. Az egyik nagy különbség a két evolúció értelmezés között, hogy az utóbbi lényegesen szabadabb abban az értelemben, hogy a környezet nagyon rövid időn belül megváltozhat, az alkalmazkodás is több irányú lehet, valamint lehetséges az is, hogy az adott rendszer maga változtasson a környezeti feltételeken. (Meusburger, 1998)

305

(8) Az illeszkedéssel kapcsolatban döntést hozó egyén. Meg kell említeni az illeszkedési problematika döntéshozó elemét, az egyént. „(…) a képzéseken szuverén, önálló akarattal és döntési illetékességgel rendelkező emberek vesznek részt, akik utána érdekeik és elképzeléseik szerint döntenek arról, hogy szakmájukban vagy más területen kívánnak elhelyezkedni.” (Mártonfi 2006: 223) Az adekvát vagy épp ellenkezőleg: az inadekvát foglalkozás választása melletti egyéni döntést sok tényező befolyásolja. Az egyén preferenciái szerint fontos szerepe lehet a kínált bérnek, a munkaterhelésnek, a munkafeladatok jellegének, az élet olyan területeinek, mint amilyen a család vagy a szabadidő. (Fehse–Kerst, 2007) Az egyik fő gondnak Mártonfi a bérezést tartja, amely színvonala visszatartja a szakképzésben résztvevőket az adott foglalkozás gyakorlásától. Erre utaló jeleket láthattunk a keresleti oldal szakértői interjúiban. A FIDÉV pedig összefüggést mutatott ki a bérek és a végzettek munkaerő-piaci státusa között. A szakmunkás hiánnyal kapcsolatban Mártonfi tanulságos észrevétele, hogy közgazdasági értelemben nem tekinthető hiánynak egy szakma, ha nincs mögötte fizetőképes kereslet. A szuverén döntési szabadságra hivatkozva megkérdőjelezte a munkaerő-szükségleten alapuló képzéstervezés értelmét: „(…) nem pusztán szakképzettségek, hanem saját döntéssel és számtalan eladható tulajdonsággal rendelkező emberek jelennek meg a munkaerőpiacon. Ezért a kongruens foglalkoztatással kalkuláló munkaerő-tervezési logika, amely azt mondja, hogy „csináljatok nekem 16 esztergályost, mert 16 esztergályosra van szükségem”, nem is vezethet eredményre.” (Mártonfi 2006: 227) (9) Az illeszkedést befolyásoló tényezők. Angliában az 1970-es évek elején született korcsoportban longitudinális vizsgálat keretében elemezték a munkaerő-piaci pozíciókat, bérviszonyokat. Eredményül azt kapták, hogy az előnyösebb helyzet leginkább személyiségjegyeknek és szocializációs faktoroknak köszönhető. (Mártonfi– Tordai, 2005; „Az oktatás és munkaerőpiac kapcsolata”…, 2005) Schomburg–Teichler az 1995-ben végzett diplomások első tíz munkaerő-piaci évét elemző tanulmányában a szakmai út sikerességével a legerősebb kapcsolatot az individuális tanulmányi feltételek (pl. nem, érettségi jegyek, szakmai motivációk) mutatták. (Schomburg–Teichler, 1998) Csak egy olyan – már megismert – kutatást találtunk, amely vizsgálta az illeszkedés és más tényezők kapcsolatát. Ebben Fehse–Kerst a vertikális adekvancia szignifikáns pozitív irányú összefüggését kapta a végzettek diplomás szüleivel, a szakmai elkötelezettséggel, az érettségi és a záróvizsgajegyekkel. (Fehse–Kerst, 2007) Érdemes visszaugranunk az emberitőke- és a szűrő-elmélet vitájára, illetve kongruens foglalkozatással kapcsolatos nézetkülönbségére. (2. 3. 2. Munkáltatói és szakértői 306

tapasztalatokra irányuló kutatások fejezet A diplomások munkaköri illeszkedése résztéma) Az itt látott összefüggések inkább a szűrő-elméletet erősítik, vagyis azt, hogy a végzettek már eleve komparatív előnyökkel .rendelkeztek. Jogosnak mutatkozik tehát a kérdés: A felsőoktatás az, ami alapvetően meghatározza a munkaerő-piaci sikerességet, illetve az illeszkedést? Hazánkban számtalan kutatás igazolta a továbbtanulási lépcsők (középiskolai, felsőoktatási) kiválasztásában, a tanulmányi eredményekben a családok szociokulturális sajátosságainak meghatározó szerepét. Azt, hogy az illeszkedéssel, illetve ezt meghaladóan a munkaerő-piaci sikerrel kapcsolatban is ezzel állunk-e szemben, érdemes lenne alaposabban megvizsgálni. (10) Utolsóként említjük az illeszkedés irányát. Mint azt a 2. 1. Az oktatás munkaerőpiaci szerepére irányuló figyelem és a 2. 2. A felsőoktatás hatékonysága fejezetben olvashattuk, a felsőoktatás hatékonyságának egyik kulcseleme a gazdaság működéséhez szükséges tudás előállítása. Ez főként a munkaerő-előállító és szétosztó szerepet jelenti. „A felnőttképzés terén (amely az elvárások illetve a jövőképek szerint „lifelong learning”), többé-kevésbé egyetértés van arról, hogy elsődleges célja a munkaerő alkalmazhatóságának javítása, illetve a munkaerő szakképzettségének kiegészítése, korrekciója segítségével újraalkalmazhatóságának megteremtése.” (Dávid et al. 2005: 12) A közép- és a felsőoktatás terén ennek a funkciónak az elsődlegessége már kevésbé elfogadott. Ennek sok oka lehet. Nézzünk néhányat ezek közül! Az oktatás gazdasági szerepéről való gondolkodás máig nem egységes. Ezt alátámasztja az 1. Az emberi tudás és az oktatás szerepe közgazdaságtani perspektívából fejezet, de a 2. 2. A felsőoktatás hatékonysága alfejezetben Balla Gábor Tamás munkája (Balla, 2004) alapján röviden bemutatott négyféle felfogás is. E felfogások közül csak az egyik tekinti elsődleges oktatási funkciónak a munkaerő-előállítását. Másik példa: öt közép-európai ország összehasonlító elemzéséből kirajzolódott hét oktatáspolitika cél (2. 2. A felsőoktatás hatékonysága fejezet) egymáshoz való viszonya, de a célok önmagukban sem ellentmondásmentesek. (Halász–Altrichter, 2000; Halász, 2001) Ok lehet az említett két oktatási alrendszer autonómiája és érdekérvényesítő képessége is, amely az 1. 5. 2. A kollektív döntések elmélete fejezettben írtakat idézi elénk. A sor folytatása helyett érdemes magának az illeszkedésnek az irányára, az oktatás mihez illeszkedjen – kérdésre figyelni.

307

A felsőoktatás képzés-rendszerének komparatív vizsgálata220 az oktatástervezés öt módszere közül leginkább a globális módszer koncepciójába illik. Ennek lényege az, hogy a társadalom oktatási szükségleteinek kiszámításából kihagyja a termelés szintjét és a foglalkoztatottak számát. Alapja a komparatív vizsgálat: különböző fejlettségű országok oktatási helyzetének empirikus vizsgálatából állapít meg normákat és struktúrákat. Például: a nemzeti jövedelem oktatás egészére, illetve egyes részeire fordított aránya, vagy az összoktatási rendszer, részeinek aránya a hasonló korú népességhez viszonyítva stb. (Phillips, 1968) 221 A képzés-szerkezet–gazdasági fejlettség összefüggésére építő megközelítés 222 a tőke/termelés hányadoson alapuló (másképp: az oktatás/termelés hányados) oktatástervezési módszerbe illik. „Ez a módszer közvetlen összefüggést igyekszik megállapítani egyfelől az iskolázott népesség létszáma és a különböző szinten képzettek létszáma, másfelől a javak és szolgáltatások nemzeti termelése között, anélkül, hogy kiszámítaná a munkaerő-szükségletet. Lineáris egyenletrendszert állítanak fel, amely az adott képzettséggel rendelkező lakosság létszámának és a különböző szintű intézményekbe járó tanulók létszámának a teljes termelési volumennel való kapcsolatát fejezi ki. Az egyenletek megmutatják, hogy a gazdasági növekedés üteme milyen módosításokat követel meg az oktatás struktúrájában.” (Phillips 1968: 23) 223 A prognosztizált munkaerő-szükségleten alapuló képzés-szerkezet elemzés 224 pedig megfelel a munkaerő-szükséglet módszerének, melynek lényegét és elméleti alapvetéseit megismertük a 1. 4. 3. A munkaerőszükségleten

220

alapuló

elmélet

és

néhány

hazai

képviselője

pontban. 225

E

2. 4. 1. A felsőoktatás képzés-szerkezete a bolognai folyamat előtt fejezet Képzés-szerkezet a komparatív vizsgálatokban altémája. 221 Problémái pl., hogy a nemzeti jövedelemből az oktatásra való ráfordítás hányadosa változik a népesség korösszetételével; befolyásolja az eredményeket az oktatási költségek nagy részét elfogyasztó oktatószemélyzet jövedelme. (Harbison, 1968a) 222 2. 4. 1. A felsőoktatás képzés-szerkezete a bolognai folyamat előtt fejezet Képzés-szerkezet és gazdasági fejlettség összefüggése altéma, 223 Problémája a hipotézis helytállósága: tanulók/tanárok hányados és az oktatás és termelés szerkezete közötti viszony. Ha a hipotézis nem igaz, akkor a következtetések sem lesznek helytállók. Továbbá az, hogy a gazdaság különböző szektoraiban eltérő a fejlődés és a termelékenység üteme.” (Phillips, 1968) 224 2. 4. 1. A felsőoktatás képzés-szerkezete a bolognai folyamat előtt fejezet Prognosztizált felsőfokú végzettségű szakemberigény és a felsőoktatás kibocsátása altéma. 225 A tőke/termelés hányadoson alapuló és a munkaerő-szükséglet módszer hipotézise az, „(…) hogy adott termelési mennyiséghez a munkaerők adott létszáma és meghatározott oktatási mennyiség szükséges.” (Phillips 1968: 23) Gond azonban, hogy a munkaerő egy bizonyos mértékben pótolható: tőkével, továbbképzéssel. „Adott termelési mennyiséget előállíthatunk kevés magasan képzett és sok képzetlen munkaerővel, sőt az automatizálás lehetővé teszi, hogy az adott termelési mennyiséget kis számú alacsonyan képzett munkaerővel állítsuk elő.” (Phillips 1968: 23) A termelési technikák kiválasztásához hasonlóan alapvető kérdés tehát: nagy oktatási és kis munkamennyiséggel vagy kis oktatási és nagy munkamennyiséggel tervezünk. „Minél nagyobbak a termelési kategóriák, s minél

308

megközelítésekben kevésbé, vagy épp egyáltalán nem jelenik meg a potenciális munkavállalók igényeinek figyelembevétele. Leginkább a társadalmi és az emberi erőforrások értékelése oktatástervezési módszer az, ami velük is számol. Az előbbi valójában nem módszer, hanem kiindulási pont: „Az oktatás különböző szintjeinek szükséglete alapján előrejelzéseket készítenek a népesség növekedéséről, kor szerinti megoszlásáról, a (hallgatólagos vagy megfogalmazott) távlati nemzeti és társadalmi feladatokról és az állam, valamint a fogyasztók oktatási igényeiről.” (Phillips 1968: 20) Ekkor az oktatást öncélúnak vagy a fejlődés társadalmi infrastruktúrájának tekintik. Ezt követően vizsgálják a költségvetési kihatásait. Rendszerint ez meghaladja a forrásokat, lehetőségeket, így az általános fejlesztési tervekkel kompromisszumos megoldásra törekednek. (Phillips, 1968) Az emberi erőforrások értékelésének az az alapvetése, hogy az oktatás „(…) az emberi erőforrások kiaknázásának egyik legfontosabb eszköze.” (Phillips 1968: 24) Az erre vonatkozó politika egyesít több tényezőt (pl. egészségügy, munkaerő, munkahelyi képzés) a gazdasági és a társadalmi fejlődés tervezésével. (Phillips, 1968) Martinez szerint gazdasági megfontolások teszik szükségessé az oktatás és a foglalkoztatás egybevágóságának vizsgálatát. Az ilyen jellegű munkák célja alapvetően az emberi erőforrások leghatékonyabb felhasználása a gazdasági növekedés érdekében. Az egybevágósági kutatások egyik ismert külföldi szakembere, Herbert S. Parnes a kérdés vizsgálatára két módszert ajánlott. Az egyik a munkaerő-szükséglet, amely a termelő szféra keresletéből indul ki. (Martinez, 1997) Ezt láthattuk a fentiekben. A másik az ún. kulturális módszer, amely az előbbit az álláskeresők személyes törekvéseivel egészíti ki. „H. S. Parnes álláspontja szerint semmi értelme modern gyárakat létesíteni, ha nem állnak rendelkezésre azok a vezetési és tudományos szakemberek, mérnökök, technikusok, alkalmazottak és munkások, akik képesek ezeket működtetni. Fordítva pedig: a munkaerő megfelelő képzése meddőnek bizonyulhat, ha nem tudjuk a dolgozók rendelkezésére bocsátani a szakértelemnek megfelelő eszközöket és anyagokat.” (Martinez 1997: 201) Martinez egyensúlyozó szemléletéhez hasonlóan Hablicsek László „A területi munkaerő-kínálat előrebecslése 2021-ig” című munkájában a hazai munkaerő-piaci helyzettel kapcsolatban megfogalmazta: „A gazdasági aktivitás előrebecslésének egyik legfontosabb következménye (véleményünk szerint) egyfajta „kínálat-orientált” gazdaságpolitika kialakítása, folytatása. Ezen azt tágabban fogalmazzuk meg a nekik megfelelő oktatást, annál lazább köztük a viszony, s annál több a választási lehetőségünk.” (Phillips 1968: 23-24)

309

értjük, hogy míg az eddigiekben a kínálattal összefüggő politikák, mint oktatás-képzés, foglalkoztatás igyekezett megfelelni a gazdasági keresletnek, a jövőben a gazdaságnak, a gazdaságpolitikának kell alkalmazkodnia a munkaerőkínálathoz. Legalábbis sokkal nagyobb mértékben, mint az az eddigiekben történt.” (Hablicsek 2005: 28-29) A 2. 1. Az oktatás munkaerő-piaci szerepére irányuló figyelem fejezetünk némi bepillantást nyújtott a tudás és az oktatás gazdaság fejlődésében betöltött szerepének, valamint a munkaerő-piac szempontjából tekintett változásába. Erre visszautalva, s felidézve néhány

olyan

napjainkban

népszerű

fogalmat,

kifejezést,

mint

amilyen

a

TUDÁSgazdaság, TUDÁStársadalom, TUDÁS ALAPÚ társadalom, ésszerűnek tűnik az illeszkedés fordított irányának, vagyis a gazdaságnak az emberi erőforráshoz történő eddigieknél erősebb alkalmazkodásának kérdése. Azt feltételezzük tehát, hogy a felsőoktatás, a felsőoktatási output illeszkedésének vizsgálata, s maga az illeszkedési folyamat nem csak egy irányú lehet. 226 Véleményünk szerint Holló Mária (Holló, 1974) és Polónyi–Timár (Polónyi–Timár, 2001) 227 komplex társadalmi és gazdasági rendszer felfogásához hasonlóan az illeszkedés kutatását inkább egy komplex és változó jelenség megértése felé haladó több irányú útnak kell felfogni, nem pedig egy körvonalazódó realitás leképezésének (Plicht,–Schreyer, 2002), azaz valamely halmaz elemeinek egy másikéhoz való egyértelmű hozzárendelésének. Ciklikus fejlődés. Nem csak az innovációkban, a termékekben, a profitban, magában a gazdaságban, a foglalkoztatottak számában, hanem ezekkel összefüggésben az oktatással szembeni elvárásokban is megfigyelhető egyfajta ciklikus fejlődés. Miután az áttekintett kutatásokban és napjainkban a diplomás kibocsátással kapcsolatos megnyilvánulásokban sehol sem találtuk az előbbiek nyomát, a témánk értelmezési keretei nem nélkülözhetik a téma rövid áttekintéstét. Német szakirodalmak szerint az oktatás és a munkaerőpiac kapcsolata a következő négy szempontból mutat ciklikus mozgást: az oktatási kibocsátás iránti mennyiségi kereslet, az oktatási rendszer szelekciós funkciója és a diplomás foglalkozások választási aránya, a felsőfokú végzettségű szakemberállomány szakmai

226

Vö. 1. 4. 3. A munkaerő-szükségleten alapuló elmélet és néhány hazai képviselője fejezet magyar teoretikusainak nézetkülönbségét arra vonatkozóan, hogy az emberi tudás kibontakozási lehetőségének adnak elsőbbséget a gazdaság fejlődése vagy épp a gazdasági fejlődéshez való alkalmazkodás szempontjának. 227 Ld. 1. 4. 3. A munkaerő-szükségleten alapuló elmélet és néhány hazai képviselője fejezetben Polónyi– Timár háló hasonlatát.

310

összetétele iránti szükséglet, valamint a foglalkoztatottakkal szembeni kvalifikációs igények. (Meusburger, 1998; Stellungnahme, 1999) A diplomások száma iránti mennyiségi kereslet és a diplomás foglalkozások választási arányának összefüggését az oktatásgazdaságtani szakirodalomban is ismert ún. Cobweb-ciklus (Spinnweb) kifejezően ragadja meg. Ez tulajdonképpen egy népgazdasági modell, mely a piaci egyensúly elérésének dinamikáját ábrázolja. Mechanizmusának két feltétele van. Az egyik az adott szakmához kötődő munkaerőpiac szegmentáltsága, vagyis az, hogy a szakképzettséget megszerzők olyan meghatározott részmunkapiacon keresnek munkahelyet, ahol csak őket alkalmazzák. A másik az oktatási rendszer elasztikussága, alkalmazkodási képessége az ingadozó hallgatói létszámhoz. (Haas, 2005) A ciklus működését öt éves tanulmányi idejű képzésre vonatkozóan a 2. ábra szemlélteti. 2. ábra. A cobweb ciklus működése Év

Piaci helyzet Hiány egy adott képzettségből→magas bérek

1-5. év

Túlkínálat az adott képzettségből→bérek csökkennek

6-10. év

Iskolázási helyzet

Sokan választják az adott képzettséged adó kurzusokat

Nagy létszámú végzős

Kevesen választják az adott képzettséged adó kurzusokat 11-15. év

Hiány az adott képzettségből→magas bérek

Kis létszámú végzős

Forrás: Varga Júlia (1998): Oktatás-gazdaságtan. Közgazdasági Szemle Alapítvány, Budapest, 41. p.

A modell lényege, hogy az egyén a kívánt foglalkozás adott munkaerő-piaci sajátosságait veszi figyelembe továbbtanulási döntése meghozásakor. Ha egy adott szakmából hiány mutatkozik a keresleti oldalon, akkor bizonyos munkahelyek betöltése – a helyettesíthetőség miatt – nehézségekbe ütközik. A bérek ösztönzőleg emelkednek. Ezt a jelzést vevő nagyobb létszámú évfolyam a példa szerint öt év múlva lép a

311

munkaerőpiacra, s még követi öt, amely még a kedvező kereseti lehetőségeket veszi figyelembe jelzésként. Ha a továbbtanulók alkalmazkodása azonnal megtörténik a piaci bérekhez, akkor a hatodik évben a munkapiacon először megjelenő nagyobb létszámú munkavállalói csoport csökkenő bérére reagálva, a kiindulási állapothoz képest a képzés kevesebb hallgatót vonz. Tovább folytatva a gondolatsort, az első megfigyelt állapothoz képest a tizenegyedik évben várható ismét hiány az adott szakmában. Az így ismétlődő ciklusok hosszát alapvetően az adott szakmára felkészítő képzés hossza befolyásolja. (Haas, 2005; Varga, 1998) „A beavatkozás a cobweb ciklus enyhítésére többféle lehet: a várható munkapiaci helyzet előre jelzése, a képzés általánosabbá tétele, a formális képzés idejének lerövidítése, esetleg a felvételi keretszámok várható munkapiaci helyzethez igazítása.” (Varga 1998: 41) Ezekre példát találhatunk a magyar felsőoktatás történetében, de napjainkban is. Az oktatási expanziók és a gazdasági fejlődés közötti ok-okozati összefüggés már régóta vitatott. A két véleményformáló tábor nézete egymásnak ellentmondó, azonban a kutatások szerint az időhorizont viszonylatában szétválasztva őket mindkettőnek van igazságtartalma. Meusburger szerint nem vitatható, hogy – a jelent véve példaként – a diplomás végzettségűek sokasága rövid időintervallumban az érintett évjáratok elhelyezkedési esélyeit rontja, csökkenti a kereseti bérelőnyt, kiszoríthatja a munkaerőpiacról az alacsonyabb iskolai végzettségűeket, s rövid időintervallumot tekintve nem idéz elő az arányainak megfelelő gazdasági fejlődést 228 . (Meusburger, 1998) A bérelőny nem drasztikus csökkenésének, a későbbi évfolyamokra gyakorolt hatásának és a munkaerőpiacról nem, de egyes foglalkozási csoportokból a felsőfokúnál alacsonyabb végzettségűek kiszorításának jelenségét a magyar kutatások is igazolták. Külföldi kutatások megfigyelték azonban, hogy minden ilyen túltelítettségi, túlkínálati krízist feloldott egy ún. hiánykrízis. Hosszabb időintervallumot vizsgálva tehát megállapítható, hogy az előbbi két ciklus (túltelítettség és hiány) ez idáig magasabb átlagos képzettségi szinthez és nagyobb gazdasági versenyképességhez, innovációs potenciál keletkezéséhez vezetett. 229 (Meusburger, 1998) 228

Vö. Polónyi, 2005c. A fentiek igazolására Meusburger M. J. Bowman és C. A. Andersonra (1973) hivatkozva az írás- és olvasástudás terjedését írta le: Az első fázisban növekedett azoknak a foglalkoztatottaknak a száma, akik rendelkeztek ezzel a tudással. Ugyanekkor a pillanatnyi technológiai fejlődés ezt nem követelte meg, sőt az új eszközök megjelenése, a termelés szervezési módjának változása (információáramlás levelek, utasítások, előírások formájában, a munkamenet standardizálása és normalizálása) egyfajta dekvalifikálódást és az alacsonyabb tudással rendelkező foglalkoztatottak nagyobb számát igényelte. Csupán néhány évtized múlva jelent meg előnyként az ilyen tudással rendelkező munkavállalók nagy száma. (Meusburger, 1998) 229

312

Hartmut Titze (Titze, 1990) a XVIII. század utolsó harmadától a XX. század közepéig vizsgálta németországi adatokon a diplomás karriereket néhány foglalkozásra (pl. jogász, orvos, teológus) vonatkozóan. Összefoglalva elemzését a diplomás foglalkozásokban nagy a rekrutációs arány társadalmi stabilitása. A különböző pályákon periodikusan ismétlődő túltelítettségi/-kínálati és hiány fázisok lépnek fel, melyeket messzemenően nem befolyásolnak a változó politikai és gazdasági keretfeltételek. Ezek a fázisok úgy tűnik, oly módon váltakoznak generációkon át ívelve, mint az ár és a dagály, anélkül, hogy bennük egyfajta tanulási folyamat felismerhető lenne. Részletesebben, az egyes pályákat külön szemlélve megállapította, hogy az egyes fázisok hosszában és intenzitásában vannak különbségek. Ennek hátterében eltérő rekrutációs feltételek és befolyásoló tényezők feltételezhetők. Ugyanekkor az egyes pályákon kialakult helyzet hat más foglalkozásterületekre. Emiatt felvetődhet a kérdés, hogy a periodikus ismétlődést a hallgatói utánpótlás egyes pályákra való elosztásának problémája okozza. Ezt a feltételezést egyrészt a vizsgálati időintervallumban végig fennálló jelenséggel cáfolta, másrészt azzal, hogy megfigyelhetők általános diplomás hiány- és túltelítettségi krízisek. Általános, minden pályán megfigyelhető hiányt regisztrált az 1870-es, az 1960-as és korai ’70-es években. Minden elemzett foglalkozásban egy időben túltelítettséget figyelt meg a XIX. század harmincas, kilencvenes, illetve a XX. század harmincas éveiben. A Cobweb-ciklus működéséhez hasonlót fedezett fel kutatása során. A felsőfokú tanulmányok hosszú ideje, a továbbtanulási döntés, a tanulmányi terület kiválasztása és a tanultak felhasználása, azaz a foglalkoztatásba lépés időbeli különbsége legalább dupla képzési idejű ciklikus ingadozást generál. Ez az ingadozás az egyes pályákon egy rendszeresen visszatérő túlkínálathoz, illetve hiányhoz, vagy legalábbis relatíve váltakozó helyzethez vezet az érintett munkaerőpiacon. Ezt a hullámzást utólagosan átformálja a foglalkozások gyorsított, illetve lassított ütemű generációváltása (fiatalítás, öregítés). Ez a képzési idő mellett ható, szintén hullámmozgású helyesbítő kereslet hosszú távon befolyásolja a karrierek fejlődését, kialakítva a hallgatóáramlás hosszú hullámát, ami átlagosan húsz-harminc éves. A megfigyelt jelenségben ritkábban lépnek fel ennél rövidebb, vagy éppen hosszabb időtartamúak. A XIX. század végétől azonban megfigyelhető a ciklus rövidülése. (Titze, 1990) Titze elmélete szerint, ha egy diplomás foglalkozás utánpótlásában hiány mutatkozik, akkor az azt biztosító képzési utak követelményei csökkennek, a bukási arány mérséklődik. A kedvező szakmai kilátások és a képzési úton való könnyebb 313

áthaladás hatására nő a hallgatók száma, melynek következtében egyfajta ebbe az irányba való tömörülés figyelhető meg. Ugyanekkor a túlkínálat esetében a pályán elhelyezkedni kívánók nagy száma emeli a teljesítménykövetelményeket és ezért az adott foglalkozásba való özönlés ismét mérséklődik. Ennek a ciklusnak saját dinamikája van, de ezt jelentősen befolyásolja a diplomás foglalkozások növekedési feltétele, így például a gazdasági fejlődés stádiuma. A két egymást váltó krízis sajátos képet mutat azokon a szakokon, amelyeknek a rekrutációja alulról nyitott, vagyis az alsóbb társadalmi rétegek számára hozzáférhetők. A túlkínálati krízisnél a társadalom alsó- és középrétegének potenciális hallgatói a diplomás karrier-aspirációkat inkább feladják a státustörekvéseikben, mint a felsőbb társadalmi rétegek hallgató-jelöltjei. Hiánykrízisnél pedig épp ellenkezőleg: az alsó- és középréteg erősebben törekszik a diplomaszerzésre. Azokon a szakterületeken, amelyeken a képzési bemenet viszonylag nyitott, s így nagyobb esélyt jelentenek, a ciklusok hatása erősebben érezhető, mint az exkluzívnak tartott szakokon, ahol a diplomás szülővel rendelkező hallgatók aránya magasabb. Tehát a diplomás foglalkozások választási aránya és az oktatási rendszer szelekciós funkciója is ciklikus folyamatot mutat, s ez a periodikus ismétlődés főleg az alsóbb társadalmi rétegekben erős. (Titze, 1990; Meusburger, 1998) Titze igazolta továbbá azt is, hogy az oktatási- és a foglakoztatási rendszer fejlődése között így ciklikusan fellépő divergencia figyelhető meg. (Meusburger, 1998) Megfigyelései alapján megfogalmazta, hogy a diplomások száma szempontjából nem az egyensúly

tekinthető

normális

jelenségnek,

hanem

a

több

vagy

kevesebb

diszharmóniája. Véleménye szerint a felsőoktatás egyoldalú alkalmazkodását a foglalkozatási rendszerhez igazítani szándékozó koncepció már a kiinduló tételében helytelen. Sokkal inkább folyamatos igazításról lehet szó, s a rendszer működésének kölcsönös letapogatásáról. Az oktatási folyamat és a benne megszerzett tudás hasznosítási esélyei soha nem teljesen harmonikusak, de hosszabb távon ez egy objektíve stabilizálódott funkciót tölt be. Biztosítja például azt, hogy az elit ne különüljön el dobozszerűen, de lehetővé teszi, hogy a társadalmi távolság az egyes pályák között generációkon keresztül észrevehető maradjon. A történelmi szerkezetet reprodukálja: az exkluzív pályák exkluzívak, a nyitottak továbbra is nyitottak maradnak. Érdekes megfigyelése továbbá, hogy a diplomás foglalkozások hullámzását követik a szakmai megnyilatkozások is, így ciklikusan fellép a túl sok hallgató kontra a felsőoktatás általános közjó vélekedés. (Titze, 1990)

314

Bródy

András

a

fenti

ciklikusan

visszatérő

hiány-

és

túlkínálati

diplomásellátottság magyarországi vonatkozását nem vizsgálta. Megfigyelte azonban, hogy a Kuznets-ciklusok hazánkban nem mutathatók ki a GDP és a demográfiai adatsorban, de a felsőoktatási statisztikában igen: az erősen ingadozó 1918-1990-es adatokban, más ciklusok által zavart, de kimutatható a 12 éves beruházási és a 25 éves generációs, illetve egy 15 230 és 19 éves ciklus még akkor is, ha a felsőoktatási részvétel közben növekedett. (Bródy, 2000) A felsőfokú végzettségű szakemberállomány szakmai összetétele iránti szükségletet tekintve is megragadható ciklikus mozgás: egyes természet-, mérnök- és gazdaságtudományi szakok munkaerő-piaci helyzete, kereslete gazdasági konjunktúra függvénye, a hallgatói létszámadatokban pedig megfigyelhető a Cobweb-ciklus is. (Stellungnahme, 1999; Haas, 2005 231 ) Nem csak az oktatási kibocsátás iránti mennyiségi keresletet, a diplomás foglalkozások választási arányát, az oktatási rendszer szelekciós funkcióját, a felsőfokú végzettségű szakemberállomány szakmai összetételét jellemzi egyfajta ciklikusság, hanem a foglalkoztatottakkal szembeni kvalifikációs követelményeket is. A mind rövidebb innovációs ciklussal rendelkező termékek növelik a menedzserekkel szemben támasztott kvalifikációs igényeket, a fejlesztési- és kutatási részlegek nívójának emelését, az információk hatékony és gyors feldolgozását. Ugyanekkor E. M. Hooer (1948) rámutatott arra is, hogy a gazdaság kísérletező fázisában a kockázatra kész vállalkozók, a tőkét adók, a magasan kvalifikált szakemberek, kutatók és menedzserek koncentrálása szükséges, ahogy azonban elérik a vállalatok az olcsó, tömegszériás termelést, kevésbé igénylik a magasan kvalifikált szakembereket. Ez a termelési helyszín áthelyezésének egyik fontos indoka, amely a regionális munkaerőpiacok kvalitatív differenciálódásához vezet. (Meusburger, 1998) Ha a felsőoktatás és a munkaerőpiac illeszkedése alatt a hatékonysági definíciónkban megfogalmazott három szempont (a gazdaság igényelte tudás előállítása, a felsőoktatásból kilépők munkaerő-piaci integrációja, a diplomások munkaerő-piaci megelégedettsége) érvényesülését értjük, másként a szűk értelmű külső hatékonyság kérdése maga az illeszkedési problematika, akkor arra a kérdésre, hogy az áttekintett 230

Ld. Abramovitzot (1961) az 1. 2. Konjunktúraelméletek fejezetben. Haas például igazolta a fentieket a klasszikus természet- (kémia, fizika) és mérnöktudományi (gépészmérnök, elektrotechnikai mérnök) szakokra. (Haas, 2005)

231

315

kutatások alapján illeszkedik-e a felsőoktatás és a munkaerőpiac, az a válaszunk, hogy nem tudjuk. Ha tovább faggatnak, s mindenképp választ várnak, azt feleljük, inkonveniens, inkonveniábilis, magyarul összeegyeztethetetlen, inkongruens, azaz össze nem illő a kettő. Hogy mi okozza a válaszadási nehézséget? A 2. 5. A kereslet és a kínálat kapcsolata a kutatásokban fejezet rávilágított arra, hogy az áttekintett kutatások, vizsgálati szempontjaik és változóik ugyan közelebb vittek a kérdés értelmezéséhez, de az még mindig túl általános. Nem tisztázottak olyan alapkérdések, mint például kinek a szempontjából, milyen időintervallumban, vagy egyáltalán mi is az oktatás (felsőoktatás), illetve illeszkedésének szerepe a gazdaságban stb. Bár viszonylag kidolgozottak a vizsgálati szintek (felsőoktatás-gazdaság, diplomások-munkaerőpiac, diplomás munkavállalók-munkaadók), a szintek kapcsolódásának szemléleti iránya meglehetősen egyirányú (felsőoktatás gazdasághoz, diplomások munkaerőpiachoz, munkakörhöz illesztése 232 ). Nem elég hangsúlyos a differenciáló tényezőknek (regionális

különbségeknek,

munkaadók

eltérő

sajátosságainak,

diplomák

szakterületének, szintjének, nemeknek, felsőoktatási intézményeknek) a figyelembe vétele. Ugyanekkor nem teljesen kidolgozott magának az illeszkedésnek az értelmezése sem. A következő fejezetben saját kutatásunk segítségével vizsgáljuk többek között az illeszkedés eddig megismert dimenzióinak értelmezését, illetve bővítési lehetőségüket.

232

Pl. az áttekintett kutatások között nem találtunk olyant, amely egyszerre, ugyanazokra a szempontokra vonatkozóan vizsgálta volna a munkaadókat és diplomás alkalmazottaikat.

316

3. Jeles diplomások a munkaerőpiacon 1 3. 1. A vizsgálat leírása A vizsgálat tárgya és eszköze. Kutatásunk tárgyát a felsőoktatási tanulmányokba vezető, a tanulmányok alatti ás utáni út képezte. A megkérdezettek körét (másként a vizsgálati populációt) a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán (BDTF)/Berzsenyi Dániel Főiskolán (BDF) 2 1995-2005-ben végzett, jeles minősítésű, 3 első diplomájukat nappali tagozaton szerzők képezték. A vizsgálati populációt alkotók adatbázisa az Oklevélnyilvántartó könyvből (hétköznapi szóhasználatban: diplomaköny vagy diplomaátadó könyv) készült. 4 Ebben a kézzel írt intézményi dokumentumban került rögzítésre minden kiadott diploma tagozatonként. Többek között tartalmazza a hallgató nevét, az elvégzett szako(ka)t, a diploma minősítését két tizedes pontossággal, az utolsó ismert lakcímét, későbbi évfolyamoknál általában a szakirányt. 5 A vizsgálati populáció tagjai az utolsó ismert lakcímen 2007. március végén, postán továbbított levéllel kerültek megkeresésére. A levél tartalmazta az anonimitást és az önkéntességet biztosító kérdőívet, egy kísérőlevet (8. melléklet) és egy tértivevényes válaszborítékot. Miután nem volt lehetőség emlékeztető küldésére, illetve a levél másodszori kiküldésére, a populáció tagjainak elérésében a www.iwiw.hu nyújtott további segítséget. A válaszok május végéig kerültek fogadásra. A kérdőív készítésekor felhasználásra kerültek korábbi követéses vizsgálatok kutatási eszközei is. (21. táblázat) Így változtatott formában került felhasználásra Fortuna Zoltán, Szemerszki Marianna és Veres Gábor tanulmányának mellékletében közölt, a 2004-ben végzettekre vonatkozó kérdőívből (Fortuna–Szemerszki–Veres 1

A kutatás a Berzsenyi Dániel Főiskola Tudományos Bizottságának támogatásával készült. Intézményünk 1984-ben vette fel ezt a nevet. Az Országgyűlés döntése alapján 2000. január 1-től regionális szerepkörű főiskolai centrum szerepkört kapott, s az arculatváltás jelzéseként az elnevezés Berzsenyi Dániel Főiskolára (BDF) változott. Jogutódjaként – ugyancsak országgyűlési döntés alapján – 2008. január 1-től a Nyugat-magyarországi Egyetemmel történő egyesüléssel a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ nevet viseli. A továbbiakban a BDTF, BDF rövidítéseket használjuk. 3 A diploma minősítése két átlagból tevődött össze: a szigorlatok (tanárszakok esetében a szigorlatok és a zárótanítás) átlagából, a záródolgozat védésének és a záróvizsga feleletnek az átlagából. Ha ezen átlagokból képzett számtani közép meghaladta a 4,51-ot, a diplomát jelesnek/kiválónak minősítették. 4 Az intézményünkben 2002-ben bevezetett NEPTUN egységes felsőoktatási (elektronikus) tanulmányi rendszerben nem rögzítik a diploma minősítését, így a kutatás adatforrásaként nem volt használható. 5 A nyilvántartást vezetők jelezték azt is, hogy ha a hallgató a nappali tagozaton nem az első diplomáját szerezte. A kutatásban megkeresettek visszajelzései alapján az erre vonatkozó bejegyzés azonban nem tekinthető teljesen megbízhatónak. A főszövegben definiált vizsgálati populáció később ismertetett elemszáma így nem teljesen pontos. A kérdőívet visszaküldők közül pedig kizárásra kerültek azok, akik nem feleltek meg a rögzített kritériumoknak. 2

317

2006: 46-49): 12. (saját: 22.), 13. (23.), 31. (41.), 33. (41.), 36. (35.); a 2002-ben végzettekre vonatkozó kérdőívből (Fortuna–Szemerszki–Veres 2006: 50-51): 5. (16.); Galasi Péter, Nagy Gyula és Varga Júlia (Galasi–Nagy–Varga 2004: 64-68) munkájából: 6. (41.). Harald Schomburg és kutatótársai nemzetközi vizsgálatának eredményei ihlették (Schomburg–Teichler et al., 2001): a 17., 27., 32., 37., 39. saját kérdéseket. Lényegében változatlan formában kerültek felhasználásra az elsőnek említett kérdőívből (Fortuna–Szemerszki–Veres 2006: 46-49): 32. (saját: 41.), 34. (41.), 35. (34.); a harmadikból (Galasi–Nagy–Varga 2004: 64-68) 1. (33.); továbbá a negyedik kutatásra alapozva (Schomburg–Teichler et al., 2001) született meg a 30., 31. saját kérdés. 6 (9. melléklet)

6

Az említett kutatás eredményeinek forrásául szolgáló tanulmánykötet nem tartalmazza a kutatási eszközt, így a kérdések sorszáma nem ismert. Az eredményekkel együtt bemutatott vizsgált változók, illetve attribútumaik szolgáltak kiindulási alapként.

318

21. táblázat. A kutatásban felhasznált korábbi vizsgálati eszközök kérdései Változtatott formában került Saját felhasználásra kérdőívben A BME-n 2004-ben végzettekre vonatkozó kérdőív (Fortuna– Szemerszki–Veres 2006: 46-49) 12. 22. 13. 23. 23. 40. 31. 41. 33. 41. 36. 35. A BME-n 2002-ben végzettekre vonatkozó kérdőív (Fortuna– Szemerszki–Veres 2006: 50-51) 5. 16. 18. 35. Galasi Péter, Nagy Gyula és Varga Júlia: FIDÉV kutatás (Galasi–Nagy– Varga 2004: 64-68) 6. 41. Nemzetközi reprezentatív felsőoktatásban végzettekre 17., 27., vonatkozó kutatás (Schomburg– 32., 37., 39. Teichler et al., 2001) 7 Lényegében változatlan formában Saját került felhasználásra kérdőívben A BME-n 2004-ben végzettekre vonatkozó kérdőív (Fortuna– Szemerszki–Veres 2006: 46-49) 32. 41. 34. 41. 35. 34. Galasi Péter, Nagy Gyula és Varga Júlia: FIDÉV kutatás (Galasi–Nagy– Varga 2004: 64-68) 1. 33. Nemzetközi reprezentatív felsőoktatásban végzettekre vonatkozó kutatás (Schomburg– 30., 31. Teichler et al., 2001)8 A kérdőív első változatával tízfős próbalekérdezés történt, melyet az eszköz korrekciója követett. Végül az önkéntességet és anonimitást biztosító, postán továbbított kérdőív 43 kérdése öt csoportba sorolódott. Az első kérdéscsoportba az általános demográfiai jellegű (1-4. kérdés), a másodikba a főiskolai tanulmányokat, azok 7

Ld. előző lábjegyzet.

319

hasznosíthatóságát elemzők, az első diplomaszerzést követő képzésekre vonatkozók (524.), a harmadikba a főiskola előtti és közbeni munkatapasztalatokat vizsgáló (24-26.), a negyedikbe az álláskeresés sajátosságait feltárni szándékozó (27-32.), az ötödikbe a főiskolai tanulmányokat követő munkatapasztalatokra vonatkozó kérdések sorolhatók (33-42.). A 43 kérdésre adott válaszok két kivételtől eltekintve elemezhetők voltak. A 33. csak részben, a 34. pedig egyáltalán nem használható fel az elemzéshez kérdezői hiba miatt. 8 A vizsgálati eszközzel kapcsolatban kiemelendő három sajátosság. Az egyik a korábbi kutatásokban használt eszközök kérdéseinek felhasználása, amely a vizsgálati időszakok, vizsgáltak eltérése miatt teljes mértékben nem, de részben lehetővé teszi az azok eredményeivel történő ütköztetést. A másik egyedi vonás a főiskolai tanulmányok közben szerzett tapasztalatok munkában, illetve a válaszadó életében való hasznosíthatóságára vonatkozó nyílt kérdések sora (18-21.). A harmadik, amely egyben e fejezetet leginkább a korábbiakhoz kapcsolja az, hogy vizsgál olyan kérdéseket, mint a munkaadók alkalmazási szempontja adott munkakörre történő jelentkezéskor, a mobilitási hajlandóság stb., azaz lehetővé teszi az első felsőfokú tanulmányok munkaerő-piaci illeszkedésének komplexebb vizsgálatát. A megkérdezettek köre. A diplomakönyvből nyert adatbázist 745 1995-2005-ben végzett alkotta. 9 A kiválasztottak évenkénti megoszlása nem egyenletes. (10. melléklet) Az összes nappali tagozaton első alapképzésben végzettekhez viszonyított arányuk háromnégy évenként hullámzott: csökkent, majd kis mértékben megugrott, azonban a tizenegyedik vizsgálati év éppen „megugrott” fázisában is körülbelül fele az 1995-ös aránynak. Az alapvetően kétszakos rendszerben történő tanulás és az intézményünkben a vizsgálati időszakban liberális szakpárosítási lehetőség (Vincze, 1999a) miatt a populáció tagjainak szak szerinti megoszlása rendkívül szórt képet mutat. (11. melléklet) Ha az összesített adatokat nézzük, akkor 1995-2005-ben nappali tagozaton első, s egyben jeles diplomájukat szerzettek közül huszonöt feletti számban csak a 8

A próbalekérdezéskor nem merültek fel problémák. Mindkét kérdés változatlan formában került átvételre (vö. 21. táblázat). A 33-as attribútumai kölcsönösen nem zárják ki egymást, így nem tette lehetővé az egyértelmű válaszadást. Az egyes válaszlehetőségek közül csupán a munkanélküli/munkakereső, a nappali tagozaton tanuló és a GYES-en, GYED-en (GYET-en) levők emelhetők ki. A 34. kérdés esetében nem megállapítható, hogy az ingázás időtartama csak egy vagy két irányban értendő. 9 A szám nem pontos a Diplomaátadó könyv korábbi lábjegyzetben jelzett problémája miatt.

320

következő szakok/szakpárok képviseltették magukat: olasz nyelvtanári (74 fő), testnevelés (57 fő), művelődésszervező (38 fő), német nyelv és irodalom (31 fő), angol nyelvtanári (30 fő), ének-zene–karvezetés (29 fő), magyar nyelv és irodalom (27), rajz (26 fő). A kialakult sorrendet tekintve szembetűnő, hogy – a két szakosnak számító ének-zene–karvezetés kivételével – az egyszakos képzésben résztvevők dominálnak. A jelesek leggyakoribb, harminc, illetve feletti elemszámú szakjait összevetve az időszaknak megfelelő, utolsó nappali évfolyamon tanulókéval (Statisztikai tájékoztató, 1998, 1999, 2000, 2002, 2003, 2004, 2005) – az olasz nyelvtanári szak kivételével – a jelesek nagyobb számát részben magyarázhatja az említett szakokon a hallgatók magasabb száma. A végzősök és a jelesek száma azonban nem arányosan mozgott együtt. Ugyanakkor a tizenegy évfolyam mindegyikénél sok végzőssel rendelkező tanító szak, az évfolyamok időben második felét (2000-2005) tekintve sok utolsó évfolyamos hallgatóval rendelkező gazdálkodási, nemzetközi kommunikáció szak jeles diplomásainak száma a szakos kibocsátással egyáltalán nem állt arányban. Tehát esetükben általánosságban nem igaz az, hogy a „tömegképzést” folytatott szakok jeles diplomát megtestesítő követelményeit könnyebb volt teljesíteni. Az utolsó ismert lakcím alapján a megkérdezettek megyék szerinti megoszlását tekintve megállapítható, hogy a jelesek minden évben a legnagyobb arányban Vas megyéből érkeztek főiskolánkra. Számuk szerint kiemelkedő még Veszprém, Zala és Győr-Sopron-Moson megye, melyek így – több helyi vizsgálat eredményei (Vincze, 1999a; 2000a) alapján is – a BDF rekrutációs megyéinek tekintethetők. (12. melléklet) A nemek megoszlását tekintve a vizsgáltak csaknem egyötödét alkották a férfiak. Számuk 1995-2002 között csökkent, majd 2003-ban 2002-höz viszonyítva több mint kétszeresére nőtt, ezt követően azonban ismét csökkent. A férfiak alacsony arányát nagyrészt a főiskola dominánsan – köztudottan elnőiesedett – pedagógus szakmára felkészítő szakválasztéka magyarázza. A vizsgáltaknál a diplomaszerzést és a születési évszámot összehasonlítva a tizenegy év alatt nem rajzolódik ki a felsőoktatásból először diplomával kilépők átlagos életkorának növekedési tendenciája. Összehasonlítva az évenkénti születési évek szórását, nem figyelhető meg az életkorok heterogénebbé válása sem. (10. melléklet)

321

A válaszadók köre. A megkeresésünkre 235 fő reagált 10 a kérdőív valamilyen formában 11 történő visszajuttatásával. Közülük 14 válaszadó került kizárásra azért, mert kiderült, hogy a második – intézményünkben szerzett – diplomájuk lett jeles minősítésű. Így a válaszadási arány körülbelül 30 %-os volt, ami elfogadhatónak tekinthető az 19952005-ben szerzett diploma tizenegy éves széles időintervalluma, és a korábban már jelzett adatbázis probléma miatt. 12 A továbbiakban a 221 fő válaszai kerülnek elemzésre. A válaszadási arányt évenként vizsgálva a legalacsonyabb arányban az 1995-ben végzettek válaszoltak (23 %). Őket követik növekvő sorban az 1999-ben és a 2003-ban (25-25 %), az 1996-ban (27 %), az1998-ban és az 1999-ben (29-29 %) végzettek. A további években 30 % feletti volt a válaszolók aránya. A megkérdezettek és a válaszadók körének végzés éve szerinti megoszlásában három százalékpontnál nincs nagyobb eltérés. (10. melléklet) A szakszerkezetet tekintve a mintában a legtöbb jelest adó szakokból tíz feletti elemszámmal csak a testnevelés (13 fő), az olasz nyelvtanári (12 fő) és a német nyelv és irodalom (11 fő) jelent meg. Meglepően nagy volt azonban a válaszadási hajlandóság a magyar-művelődésszervező szakosok körében (14 fő a 20ból). A 221 válaszadó csupán 9 %-a (20 fő) rendelkezett tisztán nem tanári szakkal. (11. melléklet) Válaszadó jeleseink nemek szerinti megoszlása – a férfiak javára – egy-egy százalékponttal tér el a megkérdezettek vonatkozó arányától (férfi: 21 %, nő 79 %). A kutatás eredményeinek bemutatására a következő struktúrát választottuk: Először bemutatatjuk a kutatás egyik fő fókuszát jelentő munkaerő-piaci, benne a munkaköri illeszkedést. Ez a megfigyeléskori állapot képezi megfogalmazásunkban a jelent, napjainkat. Ezt követően áttekintjük a jelen pillanatfelvételéhez vezető utat a BDF előtti, alatti és utáni történéseknek, válaszadók sajátosságainak az áttekintésével. Végül a válaszadók mobilitási hajlandóságának, terveinek, megelégedettségének segítségével megpróbálunk betekinteni a jövőbe. A korábban bemutatott diplomások munkaerő-piaci

útját

elemző

tanulmányok

eredményeivel

történő

egyértelmű

összehasonlítás a vizsgálati mintába kerültek eltérő szakmaszerkezete, a vizsgálati időpont, valamint a vizsgálati időintervallum miatt nem lehetséges. Ennek ellenére, 10

Ld. 19. melléklet. Személyesen, e-mailben, postán. 12 Az Oklevél-nyilvántartó könyvben a végzettek utolsó ismert lakcíme szerepelt. A másoddiplomás (MD) jelzés pedig helyenként elmaradt, így az adatbázis elkészítésének szempontrendszere (nappali tagozaton első és jeles minősítésű diplomájukat szerzett végzősök) nem érvényesülhetett maradéktalanul. 11

322

némi horizontot adva eredményeink értékeléséhez közöljük a második fejezetben részletesen bemutatott intézmény-független vizsgálatok közül elsősorban: az utolsó megfigyelésre alapozott magyar 2004-es FIDÉV (Galasi–Nagy–Varga, 2004), a német Stefanie Fehse–Christian Kerst (Fehse–Kerst, 2007), Christian Kerst–Michael Schramm (Kerst–Schramm,

2008),

Harald

Schomburg–Ulrich

Teichler

németországi

(Schomburg–Teichler, 1998), az 1999-es nemzetközi (Schomburg–Teichler et al., 2001), valamint az intézményi vizsgálatok közül az 1999-es BDF-es (Vincze, 1999b, 1999c) kutatás adott vizsgálati szemponthoz tartozó eredményeit.13

3. 2. Napjaink: munkaerő-piaci illeszkedés A

megfigyeléskor

jeleseink

közül

1

%

(2

fő 14 )

sorolta

magát

a

munkanélküli/munkakereső státusba. 2 % (5 fő 15 ) kizárólag nappali tagozatos tanulmányaival foglalkozik. 14 % (31 fő 16 ) az otthoni gyermeknevelést jelölte be fő tevékenységeként. Tehát a válaszadók 83 %-a valamilyen formában (pl. nappali tanulmányok, gyermeknevelés mellett) keresőtevékenységet folytat. Összevetve az adatokat az alábbi (22.) táblázattal, hasonlóság mutatkozik a munkanélküliség és a foglalkoztatottság tekintetében a magyar követéses vizsgálatok és a nemzetközi felmérésen belül Németország eredményeivel.

13

A viszonyításként használt kutatások alapadatai Kutatások FIDÉV (Galasi–Nagy–Varga, 2004) Stefanie Fehse–Christian Kerst (Fehse–Kerst, 2007) Christian Kerst–Michael Schramm (Kerst–Schramm, 2008) Harald Schomburg–Ulrich Teichler 1995-ös németországi vizsgálat (Schomburg–Teichler, 1998) Harald Schomburg–Ulrich Teichler 1999-es nemzetközi végzett kutatás német adatai (Schomburg–Teichler, et al., 2001) BDTF (Vincze, 1999b, 1999c)

Megfigyelt diplomás évfolyam 1998-as 1999-es 1997-es 2001-es 2001-es

Megfigyelés időtartama (év) 5 6 1 és 5 1 5 államvizsga időszaka, 2, 4-5 és 10

Vizsgálati minta elemszáma (fő) 1504 2310 6220 8103 5426

1995-ös

4

6400

1997-es

2

189

1983-85-ös

1370

14

Mindketten 2004-ben szerezték első diplomájukat. Ketten-ketten 2000-ben, illetve 2005-ben, egy fő 2003-ban szerzett nálunk diplomát. 16 Öt fő 1997-ben, négy-négy 1995-ben, 1996-ban, 1998-ban, 1999-ben, illetve 2001-ben, három 2000ben, kettő 2002-ben, egy 2004-ben szerezte eső felsőfokú oklevelét. 15

323

22. táblázat. Munkaerő-piaci státus a diplomásokat követő vizsgálatokban (%) Harald Christian Schomburg– Harald Kerst– FIDÉV Schomburg– Michael Ulrich Teichler BDTF Munkaerő-piaci (Galasi– Ulrich Teichler Schramm –nemzetközi (Vincze, Jeleseink Nagy–Varga 1999b, státus (Schomburg– vizsgálat (Kerst– 2004: 106)

Munkanélküli Nappali tagozatos tanuló GYES-GYED Foglalkoztatott

Teichler 1998: 145)

Schramm 2008: 47, 61, 67)

(Schomburg– Teichler et al. 17 2001: 37, 87)

1999c)

2,7

3-4

2,5

2 18

2

1

1,1

-

-

11

6

2

11,5 83,9

3* 89

6,6* 90

83*

5 84

14 83

* Saját számítás a közölt adatok alapján

Adatfelvételkor a többség esetében a munkahelyi feladatok megkövetelik számítógép használatát (86 %), ami leginkább a Microsoft Office és az Internet ismeretét igényli. Jeles diplomásaink közel fele (48 %) használja idegennyelv-tudását, leggyakrabban kapcsolattartásra, tanításra, ritkábban fordításra, tolmácsolásra és szakmai publikációk olvasására, írására. Tanulságos, hogy a pedagógusként tevékenykedők közel kétharmada (64 %) nem használ munkahelyén idegen nyelvet. Ez a más munkakörben tevékenykedők esetében lényegesen kisebb arányban: 38 %-ban igaz. Visszatekintve a BDF-es tanulmányokra 205-en nevezték meg intézményünk szakmai képzésének legnagyobb erősségét, illetve erősségeit (22. kérdőívkérdés), 190en legnagyobb gyengeségét, illetve gyengeségeit (23. kérdőívkérdés). (23. táblázat)

17 18

Német diplomásokra vonatkozó adatok. A munkanélküli diplomások aránya 1 % (Norvégia) és 19 % (Spanyolország) között szóródott.

324

23. táblázat. Jeleseink tipikus válaszai alapján a BDF szakmai képzésének legnagyobb erőssége(i) gyengesége(i) Szakmai elméleti ismeretek Hiány, illetve színvonal problémák (készségek, képességek fejlesztése, Szakmai gyakorlat gyakorlati alkalmazhatóság Szakirány/specializáció lehetősége bemutatása, szaktantárgyi ismeretek, Oktatók, karizmatikus személyiségek, informatika oktatás, nyelvoktatás oktatói viszonyulás a hallgatókhoz hiánya/színvonala) Oktatási módszerek, munkaszervezési Tantervi problémák (intenzív módok gyakorlati képzés a tanulmányok utolsó fázisában, felesleges Követelményrendszer színvonala tanegységek, vizsgák) Intézményi sajátosságok (infrastruktúra, Oktatók alkalmatlansága légkör, kapcsolata a várossal) Oktatásszervezési problémák (tömbösítések, budapesti tanárok, tanulmányi osztály tájékoztatása, évfolyam-előadások tömegessége) Nem volt ilyen A főiskolai tanulmányok és napjaink munkahelyi illeszkedését nyílt és zárt kérdésekkel egyaránt vizsgáltuk. A zárt kérdések egyike (17. kérdőívkérdés) a főiskolai szakon tanultak munkakörben való használhatóságának mértékét vizsgálta. Ez egy fajtája a horizontális, vagyis szakterületi illeszkedésnek, ami a képzés tartalmát és a munkatevékenységet hasonlíttatja össze a válaszadóval. Mint ilyen a képzettséget nyújtó intézmény számára egyfajta visszajelzésként is funkcionál. Problémát vele kapcsolatban az jelenthet, hogy kérdéses, a válaszadóban mennyire tudatosan maradtak meg azok az ismeretek, gondolkodási műveletek, készségek, képességek, viszonyulások stb., amelyeket a szak(ok)on sajátított el, fejlesztett ki, s ezeket mennyire tudatosan aktivizálja munkatevékenységei során. A tanultak és az aktivizálás tudatosságán kívül nehézséget jelent a felejtés is, hiszen a tanulmányok befejezését követő eltelt idő egyes válaszadóknál tizenkettő év. A főiskolai szak(ok)on tanultak aktuális munkában való használhatóságát jeles diplomásaink több mint fele jól használhatónak ítélte. Ezzel együtt összesen 70 % tartotta a szakján tanultakat jól, illetve teljes mértékben használhatónak. Velük szemben végzettjeink pontosan egynegyede alig, illetve egyáltalán nem használhatónak értékelte azt a munkája szempontjából. (1. diagram) Nemek szerint nem mutatkoztak lényeges különbségek a válaszokban.

325

1. diagram. A főiskolai szakon tanultak munkában való felhasználhatósága 6%

1% 4%

14%

Teljes mértékben használható Jól használható Alig használható

19%

Egyáltalán nem használható Nem tudom Nem válaszolt 56%

A nemzetközi kutatásban (Schomburg–Teichler et al., 2001) a tanulmányok alatt megszerzett kavlifikációk munkában való használhatóságának mérésére alkalmazott skála elemeit összevonva (nagyon magas, magas mértékű és az arányban álló, illetve a kevesebb, egyáltalán nem), a németországi eredményekkel (Schomburg–Teichler et al. 2001: 132) 19 közel azonos arányokat kapunk. Ha figyelmen kívül hagyjuk a ’nem tudom’, illetve nem válaszolókat: használhatónak ítélte tanulmányait Németországban 75 %, kutatásunkban 74 %. 20 A főiskolai tanulmányok válaszadó munkaköréhez és életéhez való viszonyát nyílt kérdésekkel is vizsgáltuk (18-21. kérdőívkérdés). Mindkét esetben egy-egy kérdés arra vonatkozott, hogy a válaszadó mit gondol a jelenben leginkább használhatónak, illetve használhatatlannak. A szöveges válaszokat nem kvantifikáltuk, mert a szakterületi heterogenitás, a diploma megszerzésének 1995-2005 év közötti szóródása és a vizsgálati minta elemszáma nem tesz lehetővé a válaszadókon túlnyúló általánosíthatósági szintet. A következőkben tehát a kérdésre értékelhető választ adók számán kívül nem adunk meg kvantifikált információkat. Az alább bemutatott tipikus, majd érdekesnek, átlagtól eltérőnek ítélt válaszok tehát mint nem általánosított esetek értelmezendőek.

19

Ld. 2. 4. 3. Intézmény-független vizsgálatok fejezet Németországi vizsgálatok résztéma 14. táblázat. Az 1997-ben BDTF-en végzettek két évvel később, ötfokú osztályozó skálán történő megítélése szerint a tanulmányok munkában való felhasználhatósága átlagosan 3,3. (Vincze, 2000b) A 2007-es BME adatok alapján a válaszadók szerint a tanulmányok hasznosíthatósága százalékban a következőképp oszlott meg: elengedhetetlen 16,2, jól használható 38,3, részben használható 38,7, alig használható 2,7, egyáltalán nem használható 0,1, nem tudom, nem dolgoztam még a szakmámban 4,0. (Fortuna–Szemerszki 2007: 26)

20

326

A tanulmányok során szerzett tudásából, tapasztalataiból a jelenlegi munkában leginkább hasznosítható elemeket értékelhető módon 209 fő osztotta meg velünk. (18. kérdőívkérdés) A válaszokban megjelent elemek a következő egyszerű csoportosítást tették lehetővé. (24. táblázat) 24. táblázat. Tipikus válaszok: A jelenlegi munkában leginkább használható tudás, tapasztalat fő válaszcsoportjai Modul/tantárgycsoportok (pl. pedagógiaipszichológiai; szakmódszertan) Tantárgyak (pl. edzéselmélet, biokémia, pszichológia, verstan) Szaktárgyi tartalmak, tudáselemek (pl. PR eszközök, információkereső rendszerek) Készségek, képességek (pl. lényeglátás, emberekkel való bánásmód, kommunikációs készség) Nem/alig használható Az illeszkedés értelmezési kereteihez árnyalatokat ad a következő, kérdőívre adott négy válasz: „Nagyon keveset, szervező készség, kommunikációs készség, bár ezek már adottak voltak főiskolai tanulmányaim előtt is, inkább tovább javultak.” „Valami keveset a rajz szakos tanulmányokból tudtam hasznosítani, de a szorgalmammal többet tettem hozzá a fejlődésemhez, mint a leadott tananyagból.” „A módszertani képzés nagyon erős volt, abból sok minden használható, csak a probléma az, hogy az alapkoncepció, a kommunikatív nyelvtanítás nem igazán működőképes abban az iskolában ahol tanítok.” „Megismerhettem, hogy milyen sok jó tankönyv és tanítási módszer van, és most nem engednek választani közülük.” Az első válasz ráirányítja a figyelmünket arra, hogy vannak a tudásnak olyan elemei, amit alsóbb iskolafokokból, illetve a formális oktatáson kívüli világból hoztak magukkal a hallgatók a felsőoktatási intézménybe. Már nem csak az a fontos kérdés tehát, hogy mi illeszkedik a munkakörhöz, hanem az is, hogy az honnan származik. A másodikból az a meglátás születik, hogy fontos a tanulmányok alatti egyéni erőfeszítés is. Ebből ugyancsak az következik, hogy a tudás illeszkedése nem kizárólag a felsőoktatás felelőssége. A felsőfokú tanulmányokba hozott tudás fejlesztése, a tanulmányok során kifejtett erőfeszítés ismerete és támogatása a felsőoktatás belső 327

hatékonyságához tartozó kérdés. 21 Ennek ellenére tisztázni kell, hogy az illeszkedő, avagy éppen nem illeszkedő elemekért, az illeszkedés fokáért ki s mennyiben felelős. A harmadik, negyedik válasz hátterében állhat az egyén, illetve az adott munkahely. Az egyén esetében a tanultak gyakorlatba való átvitelének problémájáról lehet beszélni. A másik oldalról közelítve elképzelhető az is, hogy az adott munkahely nem nyitott egy korszerű, elvárt megközelítésre. Az utóbbi felveti a már több helyütt említett kérdést: célszerű-e az elavult technológiájú, vezetésű munkavégzési rendszerek kiszolgálása a felsőfokú képzések egyoldalú alkalmazkodásával? A

jelenlegi

munkában

leginkább

használhatatlan

főiskolai

tudásról,

tapasztalatról (19. kérdőívkérdés) kétszázan írtak. A tipikus válaszok 22 csoportjait a 25. táblázat mutatja. 25. táblázat. Tipikus válaszok: A jelenlegi munkában leginkább használhatatlan tudás, tapasztalat fő válaszcsoportjai Modulok/tantárgycsoportok (pl. műszaki menedzser szakirány, módszertan, szakosított testnevelés) Szaktantárgyak (pl. művelődésgazdaságtan, angol irodalom, nyelvtörténet) Tantárgyi tartalmak (pl. gazdaságföldrajzi adatok, pszichológiai fogalmak, deriválás, integrálás) Túl sok elmélet Minden használható/nem tud ilyet megnevezni Nem a szakterületen helyezkedett el, ezért nem nyilatkozik A számunkra legérdesebb válaszok az értelmiségképző, szakmai alapozó tantárgyakat illették. E tantárgycsoportok kapták a legtöbb elnevezést volt hallgatóinktól:

„kötelezően

választható

közismereti

tárgyak”,

„általános

értelmiségképzős tárgyak”, „közös tárgyak”, „általános tantárgyak”, „alapozó tantárgyak”, „töltelék tantárgyak”. E tantárgyak közé sorolódott például a pszichológia,

neveléstörténet,

filozófia,

szociológia,

művelődéstörténet,

egészségnevelés, szakosított testnevelés, etika. Elgondolkodtató az értelmiség klasszikus képéhez tartozó tudás ilyen megítélése. Az említett tanegységek a

21

Lényeges szerep jut benne a hallgatói teljesítmény-értékelés minőségének: az értékelési technikáknak vagy akár az oktatói visszajelzések individualizáltságának. Az előbbi esetében gondoljunk csak a gyakran alkalmazott, a tananyagok rövid távú felidézését burkoltan elfogadó, reproduktivitást elváró értékelési technikákra! Számtalan esetben eredményez teljesítmény-elfogadást a kampány jellegű tanulás, magolás. 22 A csoportokon kívül a válaszokban helyenként megjelent konkrét tudáselemek hiányának a megnevezése, de ennek elemzése most nem képezi vizsgálatunk tárgyát.

328

közfelfogás

szerint

jól

konvertálható

ismereteket,

gondolkodási

műveleteket

alakíthatnak ki, melyek segítik a bennünket körülvevő világ megértését, saját világunk alakítását, a változásokhoz való alkalmazkodást; s a már említett, a tevékenység jellegére vonatkozóan szigorú, a szakismereti kört nem meghatározó követelményeket állító, valamint a laza képzettségi szint és szakirányú meghatározottságú munkakörök betöltését. A válaszok nem teszik lehetővé annak elemzését, hogy vajon e negatív megítélés az oktatás didaktikai szempontú problémáinak következménye, vagy valamilyen egyénekhez kötődő jelenségről, akár alkalmazási problémáról van szó. Felmerülhet az is, hogy a felsőfokú tanulmányok funkcióvesztéséről van szó, azaz feleslegessé válik az értelmiségképzés a közvetlen fogyasztók (hallgatók) számára. Amennyiben ez igaz lenne, e tanulmányi tartalmak tekinthetők pazarlásnak, tehát nem a hatékonyságot támogató tényezőknek. Miután ezzel nem tudunk egyetérteni a végzettek tudásának illeszkedése szempontjából fontosnak tartjuk a háttérben meghúzódó okok feltárását. E probléma megfogalmazódása megerősíti a tanultak differenciált vizsgálatának szükségességét, vagyis azt, hogy léteznek-e olyan, s ha igen, mely tudáselemek azok, amelyek egy adott képzettség, szakterület szempontjából nem vagy kevésbé relevánsak. Ezzel a szemponttal nem azt akarjuk sugallni, hogy létezik felesleges tudás! A kérdés alapvetően egy a tevékenységi rendszerével viszonylag karakteresen specifikálható munkakörhöz illeszkedés esetén vetődik fel. Figyelembe véve az illeszkedésben döntő faktor: az egyén –végzettségére és munkakörére vonatkozó illeszkedési szándékát, azonban problémát jelent az a kérdés, hogy az elsődleges cél a munkaköri illeszkedés vagy a foglalkoztatottság elősegítése. A 24-25. táblázatokban közöltek a tanulmányok során szerzett tipikus tudáselemek, melyek illeszkednek, illetve nem illeszkednek a megkérdezettek munkájához. A továbbiakban ezt, a „mi illeszkedik/nem illeszkedik” kérdésre adott választ a felsőoktatási tanulmányok tartalmi illeszkedése vizsgálatának nevezzük. Kilépve a konkrét kérdőívkérdés mögül, azaz nem az intézményben szerzett tudást, tapasztalatot értékelve, gyümölcsözőbb az a megközelítés, melyben megpróbáljuk megragadni a legtipikusabb válaszok mellett azokat, amelyek a későbbi kutatások során az illeszkedési dimenziókat bővíthetik, valamint a meglevők értelmezését árnyaltabbá tehetik. Az 24. táblázatban megjelent csoportosításon kívül, a konkrétan megnevezett hasznosítható elemeken túlnyúló, két további szempont alapján lehetséges a válaszok besorolása. 329

1. A leginkább hasznosítható tudás, tapasztalat a munkahely szempontjából: adott munkakörhöz szorosan kötődő (specifikus) (pl. PR alapfogalmak, növény- és állatszervezettan, könyvtári tájékoztatás) – lazán kötődő, vagyis más munkakörben is hasznosítható, általánosítható (transzferálható) (pl. pszichológia, jogi alapismeretek, nyelvtudás, logikus gondolkodás, összefüggések meglátása, lényeglátás, kommunikáció, „kémiai kísérletek, számítások, melyek logikus gondolkodásra serkentenek”). 2. A leginkább hasznosítható tudás, tapasztalat forrása: szakmai tanulmányokhoz kötődő (pl. kémiai kísérletek, módszertani ismeretek, labortechnikai ismeretek) – hallgatói létből fakadó (pl. vizsgarutin, „kiállás”, emberismeret, „(…) lényeglátás, rövid idő

alatt

sok

infó

befogadása,

szelektálása,

együttműködés,

csapatmunka”,

„Megtanultuk azt, hogy mindent meg lehet tanulni, s hogy sokszor olyat is kell, ami nem érdekel, vagy nem köt le annyira. Ezt a szemléletet, hozzáállást munkavállalóként is meg kell élni.”). Az első szempont, vagyis a tanultak egy munkahelyen/munkakörben való használhatósága a korábbi fejezetekben két szempontból került elő. Az egyik a diplomaszerzést követő további tanulási tevékenység munkahelyi anyagi támogatása. A megfigyelések szerint a munkahelyek inkább olyan képzésekbe ruháznak be, melyek számukra hoznak hasznot, azaz a más munkáltatók által is hasznosítható képzések helyett előnyben részesítik a számukra specifikusakat. 23 Miután itt az első diplomáról és nem a további képzésekről és azok munkaadók általi finanszírozási hajlandóságáról van szó, ez a megközelítés esetünkben nem értelmezhető. A másik megközelítésben a foglalkozások rugalmasságának két összetevőjével: a munkavállaló oldaláról a konvertálhatósággal, a munkaadó oldaláról a helyettesíthetőséggel foglalkoztunk. 24 Kiemelve a konvertálhatóságot vagy másképpen beválthatóságot, ha a felsőoktatási tanulmányok elsődlegesen a transzferálható elemek kialakítását veszik célba, rontják a meghatározott felkészültséggel betölthető, egyértelmű és rugalmatlan követelményeket meghatározó munkakörökhöz való illeszkedést, viszont támogatják a tevékenység jellegére vonatkozóan szigorú, a szakismereti kört, a fő profilt nem meghatározó követelményeket

állító,

valamint

a

laza

képzettségi

szint

és

szakirányú

meghatározottságú munkakörökhöz illeszkedést, illetve az ezekhez való hozzáférést. A tanulmányok során szerzett tudás, tapasztalatok munkában történő használhatósága 23

Ld. Becker-féle modell 1. 4. 2. Az emberitőke-elmélet fő képviselői Gary Stanley Becker, ill. 2. 4. 3. 1. Intézmény-független vizsgálatok Továbbtanulás és befolyásoló tényezői résztémát. 24 Ld. 2. 5. 4. A kutatások értelmezési keretei avagy korlátaik? fejezet A diplomák adekvanciája résztémát.

330

kérdésének konkrét tartalmát átlépve tehát a tanulmányok illeszkedése értékelésének két, egymást nem feltétlenül kizáró, szempontja rajzolódik ki. Az egyik a betöltött munkakörhöz illeszkedés, tehát a munkaadói, a másik a munkaerő-piaci illeszkedés, azaz egy tágabb társadalmi-gazdasági szempont. Ez utóbbi komplex kérdéskört takar. Hogy mi tekinthető elhelyezkedési esélynövelésnek, az többek között függ a munkakörök fent említett csoportjainak (meghatározott felkészültséggel betölthető, egyértelmű és rugalmatlan követelményeket meghatározó; a tevékenység jellegére vonatkozóan

szigorú,

a

szakismereti

kört,

a

fő

profilt

nem

meghatározó

követelményeket állító; laza képzettségi szint és szakirányú meghatározottságú munkakörök)

egymáshoz

való

arányától, 25

irántuk

mutatkozó

munkaadói,

össztársadalmi kereslettől (pl. orvos-, gépészmérnök hiány). Látható, hogy a munkaköri és a munkaerő-piaci illeszkedés nem feltétlen ellentmondásmentes kérdés. A felsőoktatás külső hatékonysága szempontjából azonban cseppet sem elhanyagolható a két megközelítés elméleti megkülönböztetése. A továbbiakban e kérdést illetően szűk és tág értelmű illeszkedésről beszélünk, a szűk alatt a munkaköri, a tág alatt magát a munkaerő-piaci illeszkedést értve. 26 A második szempont, amely a leginkább hasznosítható tudás, tapasztalat forrását vizsgálta, rávilágít arra, hogy nem csak a szakmai tartalmak konkrét elsajátítása, hanem a felsőoktatási miliőhöz kapcsolódó életmód, életvitel is kialakít 27 olyan tudáselemeket, amelyek hasznosíthatóak szűkebben: a munkakörökben, tágabban: a munkaerőpiacon. Ezért, s mert a munkaadói kiválasztásban mind fontosabbnak mutatkozik a jelentkező személyisége, szükséges lenne a főként a felsőoktatás szervezeti keretei között végbemenő szocializációs folyamatoknak és az intézmények ethoszának a vizsgálata. A későbbiekben a munkaerő-piaci, szűkebben munkaköri illeszkedésre vonatkozóan a tudás, tapasztalat forrása-megközelítésre a felsőoktatás, illetve a felsőoktatási intézmény formális és informális életvilágának illeszkedése kifejezést használjuk. 25

Mérő László szerint nő a generalisták iránti kereslet (Mártonfi, 2006), ami Vámos Dóra (Vámos, 1989) csoportosítását használva leginkább a tevékenység jellegére vonatkozóan szigorú, a szakismereti kört, a fő profilt nem meghatározó követelményeket állító; laza képzettségi szint és szakirányú meghatározottságú munkaköröknek feleltethető meg. 26 Meggondolandó ugyanekkor az illeszkedési tapasztalatok általánosíthatósági foka munkakör, illetve munkaerő-piaci igényekhez viszonyítás esetében. Miért? Utóbbi esetében a második fejezetben a keresleti oldalra sorolt álláshirdetés-elemzések, munkaadói és szakértői megkérdezések összevetésében láttuk, hogy a munkaerőpiac által igényelt tudáselemekből, személyiségjegyekből nem rajzolható fel egységes kép. 27 Itt most eltekintünk az emberitőke- és a szűrő-elméletnek attól a lényeges vitájától, hogy a végzetteknél a tanulmányok alakították ki a termelékenység-növekedést eredményező elemeket (pl. a stressz-tűrést), vagy már megelőzőleg nagyobb komparatív előnyökkel (pl. kitartással, együttműködési hajlandósággal) rendelkeztek.

331

A

tanulmányok,

felhasználható

elemeit

ezek

során

szerzett

vizsgáló kérdésre

tapasztalatok

értékelhetően

életben

203-an

leginkább

feleltek.

(20.

kérdőívkérdés) A munkában leginkább felhasználható elemekhez viszonyítva itt eltűnt a ’semmi sem hasznosítható’, kiegészült a táblázat a gyakorlatokkal, illetve az oktatók személyével, személyes kapcsolatokkal. (26. táblázat) 26. táblázat. Tipikus válaszok: A jelenlegi életben leginkább használható tudás, tapasztalat fő válaszcsoportjai Modul/tantárgycsoportok (pl. pedagógiaipszichológiai; szakmódszertan) Tantárgyak (pl. edzéselmélet, környezetvédelem, andragógia) Szaktárgyi tartalmak, tudáselemek (pl. anyagismeret, kereskedelmi-pénzügyi kifejezések) Gyakorlatok (pl. gyakorlati tantárgyak, tanítási gyakorlat, sportági gyakorlat) Készségek, képességek (pl. önállóság, életszemlélet, szelektálás az információk között, esztétikus és harmonikus környezet iránti érzékenység) Oktatók személye, személyes kapcsolatok A tanulmányok során szerzett tudás, tapasztalatok illeszkedésének vizsgálata szempontjából négy érdekes dolog elmehető ki. Az első az, hogy a sokak által a munkában leginkább használhatatlannak ítélt általános értelmiségképző, szakmai alapozó tantárgyak a használható elemekhez hasonlóan itt is nagy számban jelentek meg. Visszakeresve azoknak a válaszait, akik a munkahelyük szempontjából ezeket a leghasználhatatlanabbnak tartották, csak elenyésző esetben találtunk egyezést. Tehát nem arról van szó, hogy esetükben e tantárgycsoportok a munkában nem, de az élet más területén használhatók lennének. A második, a munkában leginkább használható elemeknél már bemutatott, itt is megvalósítható csoportosítási lehetőség, mely szerint az elemek forrása lehet a tanulmányokhoz formálisan kötődő, de az informális intézményi, hallgatói lét világa is. Néhány példa: „Az ember megtanult tanulni. Nem fél a feladattól, mert már párat megoldott egy-egy vizsgaidőszak során.” „A 4 év alatt rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem az önállóságról, az akaratról, a küzdésről stb., melyek elsősorban abból adódtak, hogy más városban tanultam, kiszakadtam addigi környezetemből, stb.” 332

„A magas szintű követelmények bebizonyították számomra, hogy ha valamit nagyon akarok, azt nagy küzdelmek árán, de igenis képes vagyok elérni.” „Leginkább azt, hogy érdemes minél többet tanulni, mert sokkal eredményesebb lehetek általa. A tanulás és a tudás megszerzésének fontossága.” „Szelektálás az információk között, az információ megbízhatóságának megítélése.” „A csoporttársakkal való közösségi élet (…) jó rálátást biztosítottak magamra, az életre, a dolgokra.” Harmadikként említjük azt, hogy jeleseink még hosszú idő elteltével is – sokszor konkrétan

–

megneveztek

karizmatikusnak

tekinthető

oktatókat,

akiknek

a

gondolkodásmódja, szaktudása, szakterületükhöz kötődése, hallgatókkal való kapcsolata még ma is kíséri őket. Az oktatókkal, hallgatótársakkal, gyakorlati/elméleti szakemberekkel való személyes kapcsolatok tanulmányok alatti kialakulása a leendő első generációs értelmiségi hallgatóknál különösen fontos, hiszen e tekintetben hátrányban vannak azokkal a társaikkal szemben, akiknek a felmenőik már rendelkeznek diplomával. (Pelle, 1986; Kozma, 2004) A létrejövő kapcsolati tőke, ahogy azt például az ELTE-n végzettek esetében is láttuk (A Versenyképes diplomával, 2005), fontos szerepet játszhat az állástalálásban is. 28 A válaszadók életben leginkább használható elemek forrásának csoportosítása, az oktatók személyes hatása, a kapcsolatok ismét ráirányítják a figyelmet a felsőoktatási intézmények informális hatásrendszerére. Negyedikként emeljük ki azokat a válaszokat, amelyekből az is kiderül, hogy az életben hol tudják hasznosítani a tanultakat. Néhány példa: „(…) Megtanultuk azt, hogy mindent meg lehet tanulni, s hogy sokszor olyat is kell, ami nem érdekel, vagy nem köt le annyira. Ezt a szemléletet, hozzáállást munkavállalóként is meg kell élni.” „Greenpeace tagság.” „A főiskolai tapasztalataimat az életem több területén is tudom használni, akár csak egy beszélgetés során.” „Az itt megszerzett elsősorban zenei gyakorlati, valamint zenetörténeti ismeretek segítséget és alapot jelentettek továbbtanulásomhoz és jelenlegi helytállásomhoz.”

28

Vö. Dávid János és szerzőtársainak A vállalatok munkaerő-beszerzési stratégiái fejezetével (Dávid et al. 2005: 45-49).

333

„A magyar nyelv és irodalom iránti mérhetetlen kötődést, az olvasás örömét, az emberi társas kapcsolatokban oly fontos kommunikációs készséget.” „Az alkotás iránt érzett örömet az akvarellfestés szeretetét, a gyakorlatiasságot, kreativitást, az esztétikus, harmonikus környezet iránti érzékenységet, a filmek szeretetét.” „A művészetek iránt való nyitottság segít megérteni az emberek sokféleségét, ami a csapatmunkához elengedhetetlen.” „A főiskolának köszönhetem a sokszorosított grafikai technikák megismerését, amelyet a munkámon kívül is, azóta is űzök. Az ökológiai ismeretek segítségével hitelesebben tudom közvetíteni a környezetvédelem fontosságát a környezetemnek.” „(…) saját gyermekem nevelésében hasznosítom a főiskolán szerzett tudásomat.” „Átfogó képet adott, sok részterülettel megismertetett. Az ott tanultak egyáltalán nem elegendőek a gyakorlati élethez, elegendőek viszont ahhoz, hogy tudjam, mit-hol keressek, ha segítségre, további ismeretekre van szükségem.” Az idézetekben említettek segítségével látható a tanultak alkalmazásának néhány szűkebb, illetve tágabb területe. A tanulmányok során szerzett tudáselemek, tapasztalatok megítélésének pusztán munkakör szempontú vizsgálata nem elégséges, azaz a gazdaság igényelte, felsőoktatásban előállított tudás megítélése nem korlátozódhat rövid távú és parciális szempontra. Ezeket a területeket azonban – ahogy azt az első fejezetben is láthattuk – a legnehezebb megragadni és kvantifikálni. A felsőoktatásban megszerzett tudás, tapasztalat szűkebb-tágabb területre való kihatását az emberi tőke hatásának területei 29 mintájára belső, illetve külső hatásterületű illeszkedésnek nevezzük. A belső hatásterületű illeszkedés egyéni, míg a külső/extern szűkebb környezeti, illetve társadalmi hasznot eredményez. Az

életben

leginkább

használhatatlan

tudáselemek,

tapasztalatok

(21.

30

kérdőívkérdés ) 150 értékelhető válaszból született csoportjait a 27. táblázat tartalmazza.

29

Ld. az 1. 4. A XX. századi emberi erőforrás gazdasági szerepét vizsgáló teóriák 1. 4. 1. Fogalmak alfejezetében Semjén András (Semjén, 1999) és Balázs Éva (Balázs, 2004) alapján bemutatott emberi tőke hatásainak csoportosítását. 30 A kérdésben a későbbiekben célszerűbb az életben való hasznosíthatóság szempontját karakteresebben megfogalmazni úgy, hogy a válaszadó el tudjon szakadni a munkahelyszempontú megközelítéstől.

334

27. táblázat. Tipikus válaszok: A jelenlegi életben leginkább használhatatlan tudás, tapasztalat fő válaszcsoportjai Modul/tantárgycsoportok (pl. pedagógiaipszichológiai; szakmódszertan) Tantárgyak (pl. német nyelvtörténet, néptánc, környezetvédelem, andragógia) Szaktárgyi tartalmak, tudáselemek (pl. biológiai rendszertani ismeretek, deriválás, integrálás) Elmélet Nincs ilyen Korábban már foglalkoztunk az értelmiségképző tanegységekkel. A munkahelyi alkalmazhatatlanságukhoz hasonlóan itt, is gyakran kerültek említésre. A válaszokból csupán egy igen beszédes véleményt idézünk: „(…) furcsa is lehetne, ha a mindennapi életben a művészettörténeti korszakról, a filozófia elméletekről tanultak közül vmit tudnék használni, legalábbis nekem.” Gyakran előforduló kritikaként – számos vizsgálathoz hasonlóan – végzettejeink általános megfogalmazásban az elméletet említették. Érdekességként említjük, hogy ez kapta a legtöbb jelzőt a megfogalmazásokban: túl sok, sok-sok, rengeteg, túlzott, elvont, száraz. Ismert, hogy gyakorlat nincs elmélet nélkül, de elmélet sem gyakorlat nélkül. A cselekvőképes tudás előtérbe kerülésével, másutt nem, de a felsőoktatásban új módszerek, stratégiák megjelenésével (pl. projekt, portfólió), a mesterségessel szemben a természetes tanulás igényének a terjedésével, érdemes lenne az előadásokat kísérő egyéb módszereknek az átgondolásába energiát fektetni. 31 A válaszok egy sajátos kis csoportját alkotják azok, amelyek az egyén tanulmányokhoz, tapasztaltakhoz való viszonyulásáról írnak. „A csoporttársi kapcsolatok nagyon kis része maradt meg, igény sem volt erre. A kommunikáció szak „sikerorientált” beállítódást preferáló szemlélete rám nem hatott.” „A tantárgyak egy része felesleges volt, a szakomon legalábbis. Amúgy mindent, még a rosszat is lehet használni, abból is lehet tanulni.” „Én szerettem a főiskolás „létet”. Akiben volt nyitottság és személyisége is nyitott volt az az értelmiségi lét, szemlélet, stb. alapjaival megismerkedhetett.” Ezek a vélemények arra hívják fel a figyelmet, hogy érdemes különválasztani azt, amire a felsőoktatási intézmény tanít, szocializál, s azt, amit a diplomás magával visz a felsőoktatásból. Ez előbbi ugyanis átszűrődik a saját személyiségét alkotó 31

Pl. milyen mértékben jutnak szerephez a konstruktív kérdések, a szemléltető példák, magyarázatok stb.

335

preferenciákon, attitűdökön. Vagyis az, hogy az intézményből kilépők ’BDF-es hátizsákjában’ mi van, az attól is függ, hogy az egyének tudatosan vagy tudattalanul mit tesznek bele, mit engednek beletenni. A következőkben a munkakörre vagy a munkaerőpiacra vonatkozóan ezt a kérdéskört nevezzük a közvetített, illetve a szűrt tudás illeszkedésének, előbbin az intézmény által közvetítetteket, az utóbbi az egyén személyiségén átszűrteket értve. A két szempont vizsgálata azért lényeges, mert a felsőoktatás külső hatékonyságának megítélése többségében közvetett. Ez azt jelenti, hogy a végzettek jövedelmén, teljesítményén, véleményén, valamint a munkaadók, személyzeti tanácsadók tapasztalatain keresztül történik. A belső hatékonyság problémájára utal, ha a felsőoktatás közvetíteni igyekszik például a gazdaság igényelte tudáselemeket, de azok nem épülnek be a hallgatókba. A válaszok jelentős, korábbiakat meghaladó arányát alkotják azok a megfogalmazások, melyek szerint nincs használhatatlan tudás, tapasztalat, nincs felesleges tudás, mert a használatuk csak idő kérdése. Néhány példa: „Nem gondolom, hogy a megszerzett tudás hasztalan lenne, ha most éppen nem is tudom használni, később még jól jöhet.” „Eltérő mértékben tudom hasznosítani a főiskolán szerzett tudást, de néha a legváratlanabb pillanatban villan be: „jé, erről a fősulin is volt szó”. Hiszek abban, hogy nincs felesleges tudás, legfeljebb nem tudjuk akkor rögtön, hogy mikor és mire fogjuk használni.” „A megszerzett tudás soha nem hasztalan! Legfeljebb még nem vagy most éppen nincs rá szükség sem a munkában, sem az életben. De bármikor szükség lehet rá. Nem tudhatjuk mit hoz a jövő.” „(…) mindent lehet használni a megfelelő időben.” „Nem gondolom, hogy bármely ott megszerzett tudásom használhatatlan lenne, csak idő kérdése mikor van rá szükség.” „Minden tudás, tapasztalat hasznot hajt/hat a megfelelő pillanatban.” „Igazából nincs ilyen. Amit azt gondoltam, hogy teljesen feleslegesen tanulom, most azt is tudom hasznosítani. Most olyan helyen dolgozom.” A tudás, tapasztalatok élethez, munkaerőpiachoz való illeszkedésének kérdése tehát kiegészül az idő dimenzióval, amit a fizikából kölcsönözve t-illeszkedésnek nevezünk. Ez tehát az illeszkedés időbeli változását írja le. Szerepe lényeges. A diplomások munkaerő-piaci integrációs folyamatával foglalkozó végzett-vizsgálatok különösen az 336

első pályakezdő években regisztrálták a munkaerő-piaci státus, az állás, a munkaköri illeszkedés gyakori változását. Ezek a váltások a napjainkat jellemző turbulens változásokhoz való alkalmazkodás, a gazdaság fejlődése szempontjából nem lehetségesek az élethosszig tartó tanulás, de az eddig inaktív, de ’cselekvőkész’ tudástőke nélkül sem. Kérdőívünk két zárt kérdése (37., 39. kérdőívkérdés) analitikus módon vizsgálta a horizontális (szakterületi) és a vertikális, vagyis képzettségi szint (itt: főiskolai) megfelelőségét. Szakterületileg kongruensen foglalkoztatottnak tekinthető a végzettek fele. (2. diagram) Ez azonban a válaszokhoz időnként tett megjegyzések tükrében nem jelenti azt, hogy az összes elvégzett szak illeszkedik, illetve, hogy önmagában a szakterületi illeszkedés elégséges a munkakör betöltéséhez. Több mint egy tized szerint másik szak is megfelelő lett volna, azaz az előbbivel szemben más szakterületek felé is nyitott foglalkozást űznek. 32 Több mint egynegyed megítélése szerint egyáltalán nem lényeges a szak a munkahely szempontjából. Ennek megfelelő értékeléséhez hozzá kell tenni, hogy vannak olyan munkaterületek (pl. közigazgatás, alternatív iskolában a „hivatásos osztályfőnök”), ahol a pedagógus diploma léte a döntő, s nem maga a szak. 2. diagram. A főiskolai szak és a munkakör kapcsolata

1%

Az elvégzett szakom az egyetlen megfelelő a munkaköröm betöltéséhez Néhány másik szak is megfelel a munkaköröm betöltéséhez Egy másik szak hasznosabb lett volna

7%

26% 50%

Egyáltalán nem lényeges maga a szak a munkaköröm betöltéséhez Egyéb

5% 11%

32

Nem válaszolt

Vö. a foglalkozások rugalmasságával (Vámos, 1989).

337

A nemzetközi vizsgálat németországi eredményeivel (Schomburg–Teichler et al. 2001: 128) 33 számolva egészen más megoszlást mutatnak az adatok. (3. diagram) Eszerint az 1995-ben végzett német diplomásokra négy évvel a végzést követően leginkább az olyan munkakör betöltése a jellemző, amely más – a végzettén kívüli – szakterületek felé is nyitott. A második legjellemzőbb a szoros illeszkedés, vagyis az, hogy a szak az egyetlen megfelelő a munkakör számára. Jeleseink esetében – figyelmen kívül hagyva a választ megtagadókat és az egyéb kategóriát – épp ez utóbbi a domináns, a második legjellemzőbb pedig a szakterületi függetlenség. Az eltérések egyik valószínű magyarázatát adhatja a mintánk viszonylagos homogenitása, tekintve a válaszadó tanár szakosok dominanciájára. 34 Ugyanekkor megjegyzendő, hogy a tanár, tanító diplomát a magyar szakmai köztudat jól konvertálhatónak tartja. 3. diagram. A német diplomások és jeleseink horizontális munkaköri illeszkedése (%) 35 60

54

50 40

44 35

28

30 20

12

10

9

12

6

0 Az elvégzett szakom az egyetlen megfelelő a munkaköröm betöltéséhez

Néhány másik szak is megfelel a munkaköröm betöltéséhez

Egy másik szak hasznosabb lett volna

Egyáltalán nem lényeges maga a szak a munkaköröm betöltéséhez

Nemzetközi vizsgálat német eredményei (saját számítás)

Jeleseink

Christian Kerst–Michael Schramm tanulmányából (Kerst–Schramm, 2008) korábban megtudtuk, hogy a szakterületi illeszkedés jellemzőbb az egyetemi végzettségűekre. Átlagban (a főiskolai és egyetemi diploma együtt) a 2001-ben 33

Ld. 2. 4. 3. Intézmény-független vizsgálatok fejezet Németországi vizsgálatok résztéma 12. táblázat. De fontos magyarázó lehet az is, hogy országonként különböző a szakképzettségek és a foglalkozások összekapcsolódása. (Harbison, 1968a) 35 A német adatokat úgy kaptuk, hogy kihagytuk az egyéb és a felsőfokú végzettséget egyáltalán nem igénylő válaszokat. 34

338

végzettek közel 69 %-a adta öt évvel a diplomaszerzést követően a szakterületnek megfelelő munkatevékenységre voksát. Ez csupán kettő százalékponttal tér el a mi első két kategóriánk összegétől (66 %). 36 Bár szignifikáns különbséget – valószínűsíthetően az alacsony elemszám miatt – nem mutatott a horizontális kongruencia és a nemek kapcsolata, mégis szembetűnő különbségeket mutatnak az adatok, (4. diagram) melyeket a válaszadó férfiak alacsony elemszáma miatt fenntartással kell kezelni.37 A megfigyeléskor betöltött munkakör „szak-semleges” volta tizenöt százalékponttal jellemzőbbnek mutatkozott a férfiaknál. A nők esetében pedig a szakterülettel való szoros munkaköri illeszkedés tűnik jellemzőbbnek tizenegy százalékponttal. 4. diagram. Jeleseink horizontális kongruenciájának nemek szerint megoszlása (%) 60 56

50 40

40

45

30

25

20

11

10

12 4

7

0 Az elvégzett szakom az egyetlen megfelelő a munkaköröm betöltéséhez

Néhány másik Egy másik szak szak is megfelel a hasznosabb lett munkaköröm volna betöltéséhez Férfi

Nő

Egyáltalán nem lényeges maga a szak a munkaköröm betöltéséhez

Összevetve a szakon tanultak munkában való használhatóságát az analitikus megközelítésű horizontális kongruenciával (17., 37. kérdőívkérdés), a következő (28. táblázat) kereszttábla segítségével megállapítható, hogy a válaszadó szakjától eltérő, adott munkakörhöz megfelelőbb más szak esetében a válaszadók közel háromnegyed arányában is jól használható az eredeti szak. A „szak-semleges” munkakör esetében

36

A FIDÉV 1998-ban és 1999-ben végzettek adatait összehasonlító 2001-es tanulmánya öt fokú skála segítségével (A szakképzettség és a munka 1: Szorosan, 2: Nagyrészt, 3: Félig-meddig, 4: Alig, 5: Egyáltalán nem kapcsolódik egymáshoz) a diploma szakterülete és a munkatevékenység ’nagyrészt’ kapcsolódását mutatta ki. (Galasi–Timár–Varga 2001a: 89) 37 Ez a megjegyzésünk a nemek szerinti további elemzések során is fennáll.

339

jelenik meg a többi illeszkedési fokozattól eltérő alacsony szak-hasznosíthatósági arány. Azonban még ezen esetek többségében is (jól vagy alig) hasznosítható a tanulmányok egy része. 28. táblázat. Horizontális kongruencia a főiskolai szak(ok)on tanultak munkában való hasznosíthatósága szerinti megoszlásban (%)

Az elvégzett szak az egyetlen megfelelő Néhány másik szak is megfelel Egy másik szak hasznosabb lett volna Egyáltalán nem lényeges maga a szak

Egyáltalán nem Összes használható

Teljes mértékben használható

Jól használható

Alig használható

27

63

10

1

100

6

78

17

0

100

9

73

9

9

100

0

42

38

20

100

A horizontális kongruencia vizsgálata után áttérve a vertikális illeszkedésre (39. kérdőívkérdés), megállapítható, hogy a vizsgálati minta több mint felét jó illeszkedés jellemezi, vagyis esetükben a munkakör betöltéséhez főiskolai végzettségre van szükség. (5. diagram) A második legjellemzőbb illeszkedési mutató a válaszadók közel negyedét érinti. Itt a megfigyeléskori munkakör betöltéséhez a korábbi főiskolai végzettségnél magasabb iskolai végzettségre van szükség. Végül több mint a válaszadók tizede tölt be olyan munkakört, amelyhez nem szükséges diploma. 38

38

A 39. kérdőívkérdés utolsó két kategóriája – a tartalmi egyezés miatt – összevonásra került. Az egyes válaszok tükrözhetik a munkáltató igényét, de azt is, hogy – függetlenül a munkaadói követelménytől – a válaszadó a „főiskolai szintű” tudását milyen mértékben tudja kihasználni. Utóbbi esetében a német szakirodalom alapján a nívó-megfelelőség kérdésköréről van szó. A jövőben érdemes lenne szétválasztani a szóban forgó kérdést a munkáltató elvárása és a válaszadó saját megítélése szerint.

340

5. diagram. A főiskolai végzettség és a munkakör kapcsolata 2%

7% 23%

13%

A munkaköröm magasabb (pl. egyetemi, PhD) végzettséget igényel A munkaköröm főiskolai végzettséget igényel Alacsonyabb iskolai szintű végzettség is elegendő lett volna Egyéb

Nem válaszolt 55%

A nemzetközi vizsgálat németországi eredményeivel számolva (Schomburg– Teichler et al. 2001: 131) 39 , a saját vizsgálatból figyelmen kívül hagyva a nem válaszolókat és az egyéb kategóriát, a munkakör első diplomához viszonyított illeszkedése nagymértékben eltér az inkongruencia két esetét (túlképzett, alulképzett) tekintve. (6. diagram) Míg az 1995-ben végzett német diplomásokra négy évvel a diplomaszerzés után leginkább a túlképzettség a jellemző, addig jeleseinkre az alulképzettség. Az eredeti végzettségi szinthez viszonyított alulképzettség utalhat arra, hogy a nálunk folytatott főiskolai tanulmányok egyfajta ugródeszkát jelentenek az egyetemi tanulmányokhoz, amelyek befejeztével végzettjeink már inkább ez utóbbi szintnek megfelelő állást keresnek. Ennek vizsgálatára a későbbiek során visszatérünk, de itt megjegyezzük, hogy a 2. 4. 3. 2-es intézményi követéses vizsgálatokat bemutató fejezetben a BDTF-en 1997-ben végzettek két évvel későbbi megfigyelésekor a válaszadók 42 %-a folytatott újabb diplomáért, elsősorban egyetemi kiegészítő képzést.

39

Ld. 2. 4. 3. Intézmény-független vizsgálatok fejezet Németországi vizsgálatok résztéma 13. táblázat.

341

6. diagram. A német diplomások és jeleseink vertikális munkaköri illeszkedése (%) 40 80 67

70

61

60 50 40

28

25

30

14

20 10

5

0 A munkaköröm magasabb (pl. egyetemi, PhD) végzettséget igényel

A munkaköröm első végzettségemnek megfelelőt igényel

Alacsonyabb iskolai szintű végzettség is elegendő lett volna

Nemzetközi vizsgálat német eredményei (saját számítás)

Jeleseink

A FIDÉV esetében a vizsgálat módszertanának függvényében változik adataink megoszlásának megítélése. A KSH foglalkozási főcsoportjainak vizsgálata négy-öt évvel a végzést követően (egyetemi és főiskolai diplomásokra vonatkozóan együtt) 8 %os (Galasi–Nagy–Varga 2004: 20), a foglalkozásokra jellemző modális iskolai végzetséget tekintve bértarifa felvétel segítségével a főiskolai diplomával rendelkezők esetében 38 %-os (Galasi–Nagy–Varga 2004: 83) túlképzettséget mutatott ki. A vertikális kongruencia és a nemek közötti kapcsolat nem mutatott szignifikáns különbséget, de a nemek szerinti megoszlás adatainkban sajátos különbségeket jelez, ezért érdekes a vizsgálatuk. (7. diagram) Mindkét nemnél a legjellemzőbb a főiskolai végzettség munkakörhöz való illeszkedése, de a nőkre 17 százalékponttal nagyobb mértékben. Az eredeti végzettségi szintnél magasabb munkaköri igény azonban 19 százalékponttal a férfiak esetében magasabb.

40

A német adatokat úgy kaptuk, hogy kihagytuk az egyéb választ megjelölőket, valamint összevontuk az „alacsonyabb iskolai végzettség is elegendő lett volna” és az „egyáltalán nem szükséges a diploma” válaszokat.

342

7. diagram. Jeleseink vertikális kongruenciájának nemek szerint megoszlása (%) 70

64

60 50 40 30

47 40

21

15

20

13

10 0 A munkakör magasabb végzettséget igényel

Főiskolai végzettséget igényel Férfi

Nő

Alacsonyabb iskolai szintű végzettség is elegendő

A vertikális kongruencia és a szak munkában való hasznosíthatósága ugyancsak figyelemre méltó képet mutat. (29. táblázat) Az inkongruens vertikális illeszkedés ellenére a munkakör által igényelt magasabb iskolai végzettség esetében is többségében jól, illetve jelentős arányban teljes mértékben hasznosíthatónak tartják jeleseink a szakon/szakjaikon tanultakat. Ezen túlmenően az is látszik az adatokból, hogy a teljes mértékű hasznosíthatóság több mint három és félszerese a főiskolai végzettséggel jól illeszkedők azonos válaszánál. Ez utalhat a fent már említett, később vizsgálandó nagyarányú egyetemi kiegészítő, azaz az elvégzett főiskolai szakot általában két év tanulmányok utáni egyetemi

szintre emelő,

képzésben

való

részvételre.

A

munkakörükben önmagukat túlképzettnek értékelők is jól, illetve jelentős arányban tudnak valamit hasznosítani a főiskolán tanultakból. 29. táblázat. Vertikális kongruencia a főiskolai szak(ok)on tanultak munkában való hasznosíthatósága szerinti megoszlásban (%) Egyáltalán Teljes Jól Alig Összes nem mértékben használható használható használható használható A munkaköröm magasabb (pl. egyetemi, PhD) végzettséget igényel A munkaköröm főiskolai végzettséget igényel Alacsonyabb iskolai szintű végzettség is elegendő lett volna

36

60

2

2

100

10

61

21

8

100

0

47

42

11

100

343

Fehse és Kerst elemzéséhez (Fehse–Kerst, 2007) hasonlóan megvizsgáltuk az adekvancia-típusokat. Így a teljes illeszkedést/adekvanciát, a sem horizontálisan, sem vertikálisan

nem

illeszkedést/inkongruenciát

és

a

két

illeszkedési

mutató

inkonzisztenciáját, vagyis azt, hogy a diplomásaink között milyen mértékben fordul elő az, hogy horizontálisan kongruensen, vertikálisan nem, illetve fordítva: vertikálisan igen, de horizontálisan nem illeszkednek. 41 (8. diagram) A legnagyobb csoportot a mindkét szempontból adekvátan, a második és harmadik legjelentősebbet az inkonzisztensen foglalkoztatottak alkotják. A válaszadók 14 %-a (27 fő) az, aki önbesorolása alapján szakterületi és végzettségi szint alapján egyaránt inkongruensen foglalkoztatott. 8. diagram. Jeleseink adekvancia-típusok szerinti megoszlása 14% Adekvát

40%

Vertikálisan nem adekvát, de horizontálisan igen

25% Vertikálisan adekvát, de horizontálisan nem Inadekvát 21%

Figyelmen kívül hagyva azokat, akiknek magasabb iskolai végzettségre volt szükségük, tanulságos megnézni, hogy valójában kik is alkotják az inadekvát csoportot. A húszból 19 elemezhető válaszban a következő foglalkozásokat jelölték meg: ügyintéző (felsőoktatási intézményben), titkárságvezető (felsőoktatási intézményben), napközis

nevelő,

könyvelő-könyvvizsgáló,

asszisztens,

főhatárrendész,

média-

tanácsadó, pénzügyi asszisztens, pályázati előkészítő, ügyintéző, önálló kereskedelmi

41

A kérdőív válaszlehetőségei alapján adekvát foglalkoztatású az eredeti iskolai végzettségéhez viszonyítva az, aki a következőket válaszolta: az elvégzett szak az egyetlen megfelelő vagy néhány másik szak is megfelel, és a munkakör főiskolai végzettséget igényel. Inkongruens az, akinél egy másik szak hasznosabb lett volna vagy egyáltalán nem lényeges maga a szak, és a munkakör magasabb végzettséget igényel vagy alacsonyabb iskolai szintű végzettség is elegendő lett volna. Az inkonzisztencia ezek variációiból adódik.

344

ügynök, adminisztrátor, külkereskedelmi ügyintéző, kereskedelmi asszisztens és főszerkesztő, mentőgépkocsi vezető 42 , saját cég, grafikus, gazdasági ügyintéző, beszerzés-logisztika, üzemvezető. Hogy a felsoroltak közül néhány valóban nem igényel-e diplomát, arról lehetne vitatkozni. A 19 fő a szakon tanultak munkában történő hasznosíthatóságát tíz-hét-kettő megoszlással jól használhatónak – alig használhatónak – egyáltalán nem használhatónak ítélte. Azok az inkongruens foglalkoztatásúak, akiknél a munkakör a főiskolainál magasabb végzettséget várt el tanár, marketing vezető, jogász, főiskolai adjunktus, tanár, egyetemi docens, régész foglalkozásúnak vallotta magát. Közülük négyen jól tudják használni a főiskolai szak(ok)on tanultakat. Egy-egy jelölést kapott a tanultak teljes, alig, valamint egyáltalán nem hasznosíthatósága. Tehát mindkét inkongruens csoportban többségben vannak azok, akik tanulmányaikból tudnak valamit hasznosítani. A két inkonzisztens kategóriát tekintve Fehse és Kerst szintén 25 %-kal a vertikálisan kongruensen, horizontálisan nem-csoport fölényét mutattak ki, de a horizontálisan kongruens, vertikálisan nem illeszkedésnél ötször nagyobb aránnyal. Jelentős különbséget mutat a teljes illeszkedés is a német diplomások javára. (Fehse– Kerst 2007: 83) Hasonló megállapítások tehetők a 2001-ben végzettek Kerst–Schrammféle második megkérdezésén alapuló kutatás adataival (Kerst–Schramm 2008: 113) való összevetés után is. (9. diagram) 9. diagram. A német diplomások és jeleseink adekvancia-típusok szerinti megoszlása (%) 70 60 50 40

59 63

40 25

25

30

21

21,5

20

11 10 14

5 5,5

10 0 Adekvát

Vertikálisan nem adekvát, de horizontálisan igen

Fehse–Kerst, 2007

42

Vertikálisan adekvát, de horizontálisan nem

Kerst–Schramm, 2008

Inadekvát

Jeleseink

Később láthatjuk majd, hogy ennél a jelesünknél a diploma előnyt jelentett az állás megszerzésében.

345

A nemek és az illeszkedés-típusok statisztikailag nem szignifikáns különbségét elemezve (10. diagram), szembetűnő a nők körülbelül két és félszer nagyobb arányú adekvát foglalkoztatása. Ez ellentmond a német szakirodalmakban általában a nők rosszabb illeszkedését kimutató eredményeknek. Ugyanekkor látható, hogy a többi illeszkedési típus jellemzőbb a férfiakra. 10. diagram. Jeleseink adekvancia-típusok és nemek szerinti megoszlása (%) 50

46

45 40

38

35

29

30 25 20

23 18

18

16

15

13

10 5 0 Adekvát

Vertikálisan nem adekvát, de horizontálisan igen Férfi

Vertikálisan adekvát, de horizontálisan nem Nő

Inadekvát

Az illeszkedés-típusokat érdemes megvizsgálni a főiskolai szakokon tanultak használhatósága szerint is. (30. táblázat) A legérdekesebb a vertikálisan kongruensen, de horizontálisan nem, továbbá az inkongruens foglalkoztatottak véleményalkotása, hiszen főként esetükben merülhet fel az első felsőfokú tanulmányok hasznosulásának hiánya. Meglepő módon a két típusba soroltak közül az előbbiek mutatnak kedvezőtlenebb képet: több mint negyedük semmit sem tud hasznosítani munkájában. Az azonban pozitívnak mondható, hogy több mint kétötödük jól, illetve teljes mértékben, több mint egyharmaduk valamit tud használni az intézményünkben elsajátítottakból, noha nem a tanult szakterületen helyezkedtek el. Az inkongruensek ennél kedvezőbb képet tükröznek: több mint felük jól vagy teljes mértékben, egyharmaduk valamit tud kezdeni tanulmányaival munkafeladataiban.

346

30. táblázat. Adekvancia-típusok a főiskolai szak(ok)on tanultak munkában való használhatósága szerinti megoszlásban (%)

Adekvát Horizontálisan adekvát, de vertikálisan nem Vertikálisan adekvát, de horizontálisan nem Inadekvát

Teljes mértékben használható

Jól használható

Alig használható

Egyáltalán nem használható

14

72

14

0

33

61

4

2

100

3

40

35

22

100

4

52

33

11

100

Összes

100

Arra a nyílt kérdésre, hogy részben vagy egészében miért nem az első diplomának megfelelő munkaterületen helyezkedett el, jeleseink közül 112-en feleltek. (38. kérdőívkérdés) A tipikus, nem meglepő válaszok egzisztenciális okokat neveztek meg (kereset, elhelyezkedési lehetőségek). Azt, hogy milyen sokféle más okra vezethető vissza a nem, illetve részbeni illeszkedés, érdemes alaposabban megnézni. A válaszok mögötti zárójelben az értelmezéshez szükséges alapadatok szerepelnek. Amennyiben a válaszból nem derül ki, elsődlegesen az első diploma szakterületét és a megfigyeléskori foglalkozást közöljük. Tanulmányok alatti érdeklődésváltozás „Tanulmányaim során kedvet kaptam a nyelvekhez (azelőtt ki nem állhattam őket) (…)” (számítástechnika szak, tanulmányai során nyelvtanári szakot vett fel, mellyel másoddiplomaként végzett, nyelviskolában tanár és csoportfelelős) Nem volt cél a teljes illeszkedés „A német nyelvtanári szak elvégzésének elsődleges oka a nyelvismeret lehető legmagasabb szintre fejlesztése volt.” (kereskedelem, javítás gazdasági ágazatban osztályvezető) „Nem kívántam közép, vagy alapfokú oktatásban dolgozni, az elvégzett szakot (csoporttársaim többségével együtt) alapnak tekintettük jövőnk építéséhez.” (angol nyelvtanári szak, több más szakterületű diplomát, majd tudományos fokozatot szerzett felsőoktatási oktató) Nem a BDF volt az elsődleges célintézmény a felsőoktatási továbbtanuláskor „Nem a BDTF volt az első helyen megjelölt szakom, közben felvettek a jogi karra, s most jogászként dolgozom.” (magyar-történelem szak) Tanulmányok előtti, alatti munka és egyéb tevékenységek hatása

347

„18 éve táncolok az Ungaresca Táncegyüttesben. Az utánpótlás nevelése alapfokú művészeti iskola keretében zajlik. A táncos múltamnak és a tanári diplomámnak köszönhetően állásajánlatot kaptam. Feltétele volt még, hogy felvételt nyerjek a Magyar Táncművészeti Főiskolára. Sikerült, így lehetek az iskola pedagógusa.” (magyar-művelődésszervező szak, néptánc-pedagógus) „Már a középiskola évében diákmunkaerő szervezésével foglalkoztam, jó környezetben,

jó

bérezéssel,

teljesen

értelmetlen

lett

volna

váltani.”

(művelődésszervező-rajz szak, területi képviselő) Kedvezőbb lehetőséget kapott „Pályakezdés jobb feltételei, magasabb kezdő fizetés, érdekes munkakör, lakhatási körülmények támogatása, utazás támogatása.” (földrajz-történelem szak, megyei főkapitányságon kiemelt főelőadó) Állástalálás elsőbbsége „Az álláskereséskor nem csak tanári állásokat pályáztam meg, és elvállaltam az első

munkát,

melyre

felvettek.”

(német

szak,

szálláshely-szolgáltatás,

vendéglátás ágazatban pénzügyi asszisztens) „Ahhoz, h. pénzt keressek és ne legyek hónapokig munkanélküli, be kellett áldoznom

a

végzettségemnek

megfelelő

munkát.”

(kommunikáció-

művelődésszervező szak, kereskedelmi asszisztens és főszerkesztő) Pályaismereti, illetve pályailleszkedési probléma „A tanári pálya M.-országon nincs elismerve és megfizetve, ill. nem tartalmazza azokat a kihívásokat, amelyek engem motiválnak, tovább fejlesztenek.” (angol nyelvtanár, elektronikai gyártás területén program igazgató) „Mivel a főiskola nem tanított meg kellő mértékben tanítani, nem éreztem felkészültnek magam ahhoz, hogy ezen a területen dolgozzak. Amikor megpróbáltam, akkor is inkább csak kudarc ért.” (német szak, kereskedelem, javítás ágazatban ügyintéző) „Alkalmatlanság (…).” (magyar szak, szállítás, raktározás, posta, távközlés ágazatban üzletfejlesztési menedzser) Inkonzisztens illeszkedés a pedagógus pályán belül „Évek óta csak napközis tanárként dolgozom, mert iskolánkban én vagyok a legfiatalabb tanár, s végig kell járnom a szamárlétrát.” (rajz, később magyar szak)

348

„Csak napközis nevelőre volt szükség, mert a nyugdíjas kollégákat nem lehet kirobbantani.” (magyar-tanító szak) Munkaerőpiac, munkakör változása „(…) az is közrejátszott, hogy a jelenlegi kormány egyre több dolgot megvon, amik eddig a közalkalmazotti státusz előnyei voltak.” (könyvtár szak, pénzügyi szoftverfejlesztő cégnél dokumentátor) „A munkakör betöltését specializálták így új diploma kellett hozzá.” (történelem szak, családgondozó) „Környezetvédelem oktatását építette ki az iskola, ennek következtében elkezdtem

az

egyetemen

környezetvédelmi

ökológus

képzést.”

(kémia-

matematika-számítástechnika szak) Mobilitás „Diplomázásom után 2 tanéven keresztül 3 iskolában voltam óraadó, emellett folytattam grafikusi tevékenységemet. Lakhelyváltoztatás miatt döntenem kellett melyik irányban folytatom.” (rajz szak, grafikus) „Lakhelyváltoztatás miatt kellett feladnom a pedagógus munkakörömet. A jelenlegi lakóhelyemen, illetve környékén nem tudtam magyar-földrajz szakos tanárként elhelyezkedni.” (pénzügyi ügyintéző) A diploma mint előny „A jelenlegi munkakörömhöz nem szükséges a diploma, de a bejutást nagyban segítette, és a munkatársak között is máshogy kezelnek.” (tanító-technika, mentőgépkocsi vezető) A tanári diploma (mindegy milyen szakos) a munkakör betöltésének feltétele „Köztisztviselőként dolgozom, a második diplomám megszerzése közben helyezkedtem el itt, a munkakör betöltéséhez jogszabály előírja a tanári vagy államigazgatási főiskolai végzettséget. Nekem akkor még csak tanári végzettségem volt.” (történelem szak, gyámhivatali ügyintéző) „Nem biológiát tanítok, mert tanári állást nem találtam, de munkaköröm tanári diplomához kötött.” (nevelőtanár) „Jelenlegi állásom tanári diplomával betölthető. Jelenleg nem tudnék a szakommal

tanárként

elhelyezkedni.”

(olasz

nyelvtanár,

polgármesteri

hivatalban közművelődési szakreferens) Az első diploma szintjének emelése „Biológia jó alap volt, de kellett az egyetemi papír.” 349

„2001-től egy középiskolában dolgozom, így elvégeztem német nyelvből az egyetemi képzést is.” Az első diplomától eltérő újabb felsőfokú végzettséghez illeszkedés „Posztgraduális képzésben elvégeztem a humán szervező szakot, ezért jelenleg ezzel a diplomámmal dolgozom.” (magyar-művelődésszervező, humánpolitikai vezető) „Második diplomámnak megfelelő munkaterületen dolgozom.” (rajz-történelem, régész) A következőkben feltárjuk válaszadó jeles diplomásaink jelenhez vezető útját, amit a munkaerő-piaci integráció folyamatának nevezünk.

3. 3. Út a jelenbe: a munkaerő-piaci integráció folyamata A főiskolai tanulmányok alatti szülői legmagasabb iskolai végzettséget figyelve látható (11. diagram), hogy az apák legjellemzőbben szakmunkásképzőt végeztek, az anyák érettségi vizsgát tettek. Az, hogy a vizsgáltak több mint fele nem diplomás családból származik, a főiskolai diplomával rendelkezőkre, illetve a tanár foglalkozásúakat tekintve más kutatások alapján tipikusnak mondható. 43 11. diagram. Apák és anyák legmagasabb iskolai végzettsége (%) 40

38

35

31

30

26

25 18

20

16

15

16

11

10 5

14

9

9

7

5 0 Nyolc Szakmunkásképző Érettségi általános/kevesebb

43

Felsőfokú szakképzés/tanfolyam

Főiskola

Ld. Székelyi–Csepeli–Örkény, 1998; Deák–Nagy, 1998; Vincze, 2000a.

350

Apa

Egyetem Anya

Válaszadó jeles diplomásaink középiskolájának megyék szerinti megoszlása szempontjából a legnagyobb arányokat képviselők között a Vas-, Győr-Moson-Sopron-, Zala-, Veszprém megye sorrend rajzolódott ki. (12. melléklet) Ezek megegyeznek a BDF rekrutációs megyéivel. A középiskolák településtípusa jellemzően megyei jogú, illetve egyéb város volt. (13. melléklet) Az 1997-ben a BDTF-n nappali tagozaton végzett összes hallgatót vizsgáló kutatásunk vonatkozó eredményénél (32 %) (Vincze, 1999c) nagyobb, a 2000-es FIDÉV vizsgálatnál (46 %) kisebb mértékben (Galasi–Timár–Varga, 2000) volt igaz az, hogy

a

végzettek

nem

az

érettségi

évében

tanultak

tovább

felsőoktatási

intézményünkben (40 %). Több válaszlehetőséget felkínáló lista alapján a 89 nem az érettségi évében kezdő leggyakoribb tevékenysége, akárcsak a korábbi kutatás eredményei szerint (Vincze, 1999c), a munkavállalás volt (50 fő). Ettől lényegesen elmaradva következik a sorban a nyelvtanulás, a felvételi előkészítőre járás, valamint a szakképzésben való részvétel, amelyek körülbelül a negyedüket érintették (24, 23, 21 fő). Egy-egy tizedük pedig felsőoktatási tanulmányokat kezdett, de azokat abbahagyta, illetve egyéb kategóriát jelölt be (pl. versenyszerű sportolás, munkanélküli volt, otthon maradt). Civil/katonai szolgálatot hat fő teljesített. 1997-ben a BDTF-n nappali tagozatán végzettekre irányuló vizsgálatunk kedvező képet mutatott az intézmény felsőoktatási felvételi lapon elfoglalt helyéről: körülbelül a válaszadók 92 %-a jelölte meg elsőként. Hozzá kell azonban tenni azt is, hogy a válaszolók még abban a felvételi rendszerben jelentkeztek főiskolánkra, amikor is a felsőoktatási felvételi lapon csak két felsőoktatási intézmény megjelölésére volt lehetőség. (Vincze, 1999c) Az 1995-2005-ben végzett jeleseink egy része már az új rendszerben jelentkezhetett. Válaszadóink közel háromnegyedének (72 %) a BDF volt a felvételi lapon az elsődleges célintézménye. Azok közül, akik elsődlegesen nem az intézményünkbe pályáztak, kilenctized azon a szak(ok)on kezdte meg tanulmányait, amelyen itt elsődlegesen szeretett volna. Azoknál, akik elsődlegesen is itt szerettek volna tanulmányokat folytatni, az előbbieknél kismértékben nagyobb arányban (2 százalékponttal) fordult elő a kívánt szak(ok)ra történő bejutás. Azaz az abszolút többség választásának megfelelő intézménybe és szakra jutott. Ilyen értelemben esetükben nem beszélhetünk kényszerpályára állásról. Az egyéni szakmai aspirációkhoz való igazodásra adott lehetőséget a tanulmányok alatti szakmódosítás, a szakirány/szakspecializáció-választás, de akár a más felsőoktatási intézményben párhuzamosan folytatott tanulmányok is. Az eredeti 351

szakválasztás, illetve a BDF valamely szakjára/szakjaira való bejutás korrekcióját tette lehetővé a szakleadás, illetve szakfelvétel. Ezzel jelesek közel háromnegyede nem élt. A 26 %-ot kitevő módosítok (51 fő) közel fele az egyik szakját másikra cserélte (22 fő), második leggyakoribb módosításként az egyik szakját leadta (16 fő), körülbelül ötöde felvett egyet (11 fő), ketten pedig kétszer cseréltek szakterületet. Az 1999-es, 1997-ben nappali tagozaton végzettekre irányuló kutatásunk 10 százalékponttal több módosítót regisztrált. Esetükben a leggyakoribb az egyik szak leadása volt, s ezt csak lényegesen lemaradva követte a szakcsere. (Vincze, 1999b) Egyes szakok biztosították az egy-egy (rész)szakterületen való elmélyedést specializáció/szakirányválasztás formájában. Specializációval/szakiránnyal a 221 válaszoló több mint kétötöde (43 %) rendelkezett. 7 % pedig párhuzamosan más intézményben is folytatott tanulmányokat. 44 A második fejezetben a tanulmányokból a munka világába való átmenet elmúlt évtizedekben történt jelentős változásait követve (Róbert, 2002; 2004) láthattuk, hogy a tanulási és a munkatevékenység ilyen sorrendje és lineáris jellege megbomlott: a sorrend variálódik és elterjedt folytatásuk párhuzamos jellege. A tanulmányok előtti és alatti munkavégzés vizsgálata a munkaerő-piaci integráció folyamata, a munkaadók által elvárt munkaerő-piaci tapasztalat, szakmai gyakorlat, a potenciális munkaadókkal való kapcsolat, de a vertikális illeszkedés valószínűségét befolyásoló szakmai közelsége (Fehse–Kerst, 2007) szempontjából is lényeges. Főiskolai hallgatóként 56 % folytatott keresőtevékenységet. Ez lényegesen nagyobb arány, mint ami a 2001-es FIDÉV mintát jellemezte (30 %) (Galasi–Timár–Varga, 2001a). A munkák jellegét tekintve elmondható, hogy hallgatóink tipikus diákmunkákat (pl. újságkihordás, hostess munka, korrepetálás, gépelés) vállaltak. Csak elenyésző számban fordultak elő olyan tevékenységek, amelyek kötődtek a hallgató szakjához. Szignifikáns különbségek nem mutatkoztak, de kereszttáblák használatával érdemes összevetni a munkát vállalók csoportjait. (31. táblázat) Három szempontból vizsgáltuk a munkavégzést. Elsőként az érettségi évében intézményünkben nem továbbtanuló, köztes időben keresőtevékenységet folytatók és nem folytatók két csoportját összevetettük később, a tanulmányok alatt dolgozókkal, illetve nem dolgozókkal. Másodikként az érettségi évében nálunk tovább nem tanulókat és a továbbtanulókat elemeztük a tanulmányok alatt folytatott munkavállalás szerint. Végül

44

A válaszadók nem egészen egynegyede tanulmányai során köztársasági ösztöndíjban is (22 %) részesült.

352

az érettségi évében nálunk tovább nem tanuló, de a köztes időben munkát vállalók és a továbbtanulókat állítottuk szembe a tanulmányok alatti munkavégzés alapján. 31. táblázat. A BDF-en folytatott tanulmányok alatti munkavégzés A BDF-es tanulmányaikat nem az érettségi évében kezdők munkavállalása a köztes időben és a nálunk folytatott tanulmányok alatt (%) Tanulmányok előtti Tanulmányok alatti munkavállalás munkavállalás Összes Nem Igen 59 41 100 Nem 36 64 100 Igen Az érettségi évében nálunk tovább nem tanulók és a továbbtanulók a tanulmányok alatt folytatott munkavállalás szerint (%) Továbbtanulás az Tanulmányok alatti munkavállalás érettségi évében Összes Nem Igen 46 54 100 Nem 42 58 100 Igen Az érettségi évében nálunk tovább nem tanuló, a köztes időben munkát vállalók és a továbbtanulók a tanulmányok alatti munkavégzés szerint (%) Továbbtanulás az Tanulmányok alatti munkavállalás érettségi évében Összes Nem Igen 36 64 100 Nem 42 58 100 Igen Az utóbbi két esetben képzett összes csoportról elmondható, hogy 50 %-ot meghaladó arányban vállalt a tanulmányok alatt munkát. A képzett részcsoportok között nincs lényeges különbség. Szembetűnő azonban az érettségi évében nálunk nem továbbtanulók

munka-aktivitásának

főiskolai

tanulmányok

előtti

és

alatti

összehasonlítása eredményeként kapott különbség. Eszerint a tanulmányok előtt is munkát vállalók tanulmányok során folytatott keresőtevékenysége 23 százalékponttal nagyobb, mint a korábban munkát nem vállalóké. Messzemenő következtetések a kis elemszám miatt nem vonhatunk le, de érdemes lenne a tanulmányokat megelőző és a tanulmányok alatti munka-aktivitás további vizsgálata. A tanulmányaikat befejezők több mint egyharmada (39 %) a diplomaszerzéskor 22, közel egyharmada (31 %) 23 éves volt. A harmadik leggyakoribb életévnek (15 %) a 24 mutatkozott. 15 % 22 alatti, illetve 24 feletti életévet képviselt. Az idősebb korban végzők minden esetben szórtan helyezkednek el az 1995-2005-ös diplomaszerzési időszakban, így tehát itt sem figyelhető meg az idősebb hallgatók arányának növekedése. A tanulmányokat a jelesek háromnegyede négy, alig több mint tizede három, illetve öt év alatt végezte el (11-11 %). 1-1 %-ot (3-3 főt) tettek ki azok, akik 353

kettő, illetve hat év alatt fejezték be a tanulmányokat. A három év alatt végzők a három éves nyelvtanári szakosokat, a két évet nálunk tanulók a más intézményből átjelentkezőket, az öt-hat év alatt végzők az egyetemi szakokon is végzőket, illetve a tanulmányaik alatt szakot módosítókat fedik. A diploma megszerzésekor a válaszadók – nem kizárva a nyelvszakosokat – 39 %-a egy, 50 %-a két, 9 %-a három idegen nyelv valamilyen szintű ismeretével rendelkezett. Több mint kétharmaduk németül (67 %), több mint felük angolul (55 %), kevesebb, mint egy hatoduk oroszul (15 %), alig több mint egy tizedük olaszul volt képes ekkor valamilyen szinten írásban, szóban kommunikálni és olvasni. Az intézmény német nyelvterülethez közeli helyzete és a dominánsan a nyugat-magyarországi régióra kiterjedő rekrutációja magyarázhatja a német nyelv dominanciáját. Ugyanakkor szükséges megemlíteni, hogy a második fejezetben vizsgált, diplomásokat célba vevő álláshirdetések elemzése szerint általánosságban az angol nyelv elvárása dominánsabb. A Hazatérés (Hazatérés, 2001) a két nyelv egyenlő mértékű szerepét tárta fel Vas, Zala és Győr-Moson-Sopron megyei napilapja alapján. Híves eredményei szerint a szakterületi profil, hirdetésekben megcélzott szakterületek szerint különbözik a nyelvek preferenciája. (Híves, 2006) Ezt s azt figyelembe véve, hogy a minta abszolút többségét (91 %) tanár szakosok alkotják, ha nem cél a pályamódosítás, akkor a nyelvszakosok kivételével mindennapi szinten használt idegennyelv-ismeretre a munkában nem feltétlenül van szükség. Ezt tükrözte a jenben a munkahelyi idegennyelv-használat is. A Psacharopoulos–Woodhall-féle külső hatékonyság szűk értelmezésének első (a gazdaság igényelte tudás előállítása) szempontjából lényeges kérdés, hogy a diplomás kínálat szakma- és végzettségi szint-szerkezete közelít-e a kereslethez. Ezen belül az egyik kulcstényező a munkaköri illeszkedés, amelyben a kínálat és a kereslet kapcsolata egyéni szinten létrejön. Ahogy azt a 2. 5. 4. A kutatások értelmezési keretei avagy korlátaik?

című

fejezet

A

diplomák

adekvanciája

gondolategységében

már

megfogalmaztuk, a munkaköri illeszkedés egyik döntő tényezője maga a munkavállaló, aki dönt arról, hogy a végzettségének megfelelő állást vállal-e. A bolognai rendszer előtt az oktatók már régóta érzékelték azt a problémát, hogy a hallgatók mind nagyobb aránya nem a szakjának leginkább megfelelő pályán akar elhelyezkedni. 45 Nem lehet hatékony a felvételi keretszámokkal való felsőoktatási input-szabályozás, a felsőoktatás 45

Ld. pl. Némethné Tóth Ágnes, intézményünk oktatójának az 1998/99. tanév I. félévében 400 főiskolai tanár szakos hallgató körében végzett vizsgálatából kiderült, hogy csupán 48-50 % készül pedagógusnak. (Némethné, 1999) Ld. még Mártonfi tanulmányának 7. lábjegyzetét (Mártonfi 2006: 219).

354

kibocsátása és a munkaerő-szükségleti prognózis összevetése stb., ha az egyénnek nincs szakmai végzettségének megfelelő 46 munkaköri, súlyosabb esetben munkaerő-piaci illeszkedési

szándéka.

Egyrészt

ezért,

másrészt

a

külső

hatékonyság

szűk

értelmezésének harmadik, a diplomások munkaerő-piaci megelégedettsége szempontja miatt

fontos,

hogy

megismerjük

az

egyéni

továbbtanulási,

szakválasztási,

munkavállalási aspirációkat, szakmai orientációkat. Jeleseink 69 %-a BDF-es tanulmányai befejezésekor a végzettségének megfelelő, 16 %-a részben és 15 %-a nem annak megfelelő munkaterületen szeretett volna elhelyezkedni. Az utóbbiak indoklására született 61 értékelhető szöveges válasz (14. kérdőívkérdés) alapján a végzettségtől részben, illetve teljes mértékben különböző elhelyezkedési szándékot alapvetően egzisztenciális és érdeklődésalapú motívumok mozgatták. Kiemelünk néhány érdekes választ, -csoportot, amelyek rávilágítanak a nem, illetve részbeni illeszkedési szándék hátterében meghúzódó okok sokszínűségére. Egzisztenciális, presztízs preferencia „Nem biztosította volna az önálló megélhetést az anyagiak terén.” „Szerettem volna, de anyagilag nem volt lehetséges, ha családot akarok alapítani.” „A tanári hivatásnak alacsony volt a társadalmi presztízse és az anyagi megbecsültsége is. Ez tudomásom szerint ma is így van. Ráadásul telített a pálya.” Elhelyezkedési preferencia „Az volt a legfontosabb, hogy munkahelyem legyen, s az csak másodlagos volt, hogy ez a szakmámnak megfelelő legyen.” „Nem zártam ki semmilyen lehetőséget, hogy munkát találjak. Műv.szervesként elég tág lehetőségeim nyíltak.” Diplomaszerzési preferencia „Soha nem akartam iskolában tanítani, csak egy diplomát akartam szerezni.” Továbbtanulási preferencia „Tovább szerettem volna tanulni.” „Folytatni szerettem volna a felsőfokú tanulmányaimat más intézményben (…).” „További diploma megszerzése.” Szakterületi preferencia „Nem ragaszkodtam a tanári álláshoz, csak a nyelv használatához.” 46

Vámos munkája (Vámos, 1989) alapján nem is olyan könnyű megítélni, hogy mi a szakképzettségnek megfelelő munkakör.

355

„Igazából soha nem akartam tanítani (iskolai, hivatásos keretek között), célom csak az volt, hogy az angol nyelvvel foglalkozhassak és erre az angol nyelvtanár szak megfelelő helyet biztosított.” „Nem akartam tanár lenni, ezért is választottam idegen nyelvet, mert azzal sok más területen is el lehet helyezkedni.” „Elsősorban olasz irodalomelméleti kutatások érdekeltek, de ehhez az olasz nyelv tanítása jó alapot adhatott.” Pályaszocializációs probléma „Mert nem szerettem bele ebbe a szakmába, sőt…” „Időközben (gyakorlat alatt) kiderült számomra, hogy iskolai keretek között nem tudok tanítani.” Mobilitási probléma „Egyszakos olasz tanárként több iskolában kellett volna tanítanom, de ezt az ingázást nem tudtam vállalni.” „A tanári pálya telített volt a lakóhelyemhez közeli régióban.” „Nem volt sok remény és lehetőség az adott városban testnevelő tanárként elhelyezkedni.” Állásajánlat más munkakörbe „Már előtte kaptam ajánlatot más munkaterületen.” „Kaptam egy kihívásokkal teli munkaajánlatot más munkakörben.” A felsőoktatási tanulmányok mint közgazdasági értelemben vett fogyasztás „Volt már stabil munkám HR területen, a műv.szervező-rajz inkább kiegészítés, hobbi.” „Mikrobiológusnak készültem, ezért volt fontos a biológia diploma. A másik szakom „csak” szerelem volt.” A felsőoktatási tanulmányokat követően nem mindenki keres állást. A BDF-es tanulmányok befejezésekor válaszadóink 12 %-ára igaz ez a megállapítás. A nemzetközi vizsgálatban a német eredmény ennek csaknem háromszorosa. (32. táblázat)

356

32. táblázat. A diplomaszerzést követően elhelyezkedni nem szándékozók megoszlása (%) Nemzetközi vizsgálat német eredményei Indok Jeleseink (Schomburg–Teichler et al. 2001: 66) Továbbtanult 8 3 Munkaajánlatot kapott 15 4 Civil/katonai szolgálatban volt 2 Már a tanulmányok alatt 4 2 dolgozott 47 Saját vállalkozásba fogott 3 Egyéb 1 Összesen 33 12 Az állásra pályázók esetében kérdés, hogy mikor kezdték meg a keresést: a tanulmányok zárása előtt, amikor még nem lepték el pályakezdő diplomások a munkahelyek piacát, vagy másik végletként még meghagyták maguknak az „utolsó” nyarat? A nemzetközi német végzett-megkérdezés (Schomburg–Teichler et al., 2001) adataihoz közel hasonló eredményekhez jutottunk. (33. táblázat) Álláskereső jeleseink legnagyobb része, de nem a többsége, a záróvizsgát megelőzően körbenézett a lehetőségek között. A maguknak állástalálásra időt hagyók több mint egyötödös aránya ugyancsak nem elhanyagolható. 33. táblázat. Az álláskeresés megkezdése (%) Nemzetközi vizsgálat német Az álláskeresés eredményei (Schomburg– Jeleseink megkezdése Teichler et al. 2001: 68)* A záróvizsgát megelőzően Csaknem 50 43 A záróvizsgát követően Több mint 33 34 azonnal** A záróvizsga után néhány Kevesebb, mint 20 23 héttel, hónappal*** * A tanulmány nem közölt pontos adatokat ** A nemzetközi vizsgálatban a záróvizsga időszakában ** A nemzetközi vizsgálatban a záróvizsga után néhány hónappal

A második fejezetben már több helyen előkerült a pályakezdő diplomások alacsony mobilitási hajlandósága. Ugyancsak a nemzetközi megkérdezést (Schomburg– Teichler et al., 2001) felhasználva elemeztük az álláskeresés földrajzi dimenzióját. Azok a végzettek, akik tényleg kerestek állást (195 fő) a válaszok korlátozása nélkül 47

A BME-n végzettek csaknem 60 %-a már a tanulmányok befejezését megelőzően elhelyezkedett. (Fortuna–Szemerszki, 2007)

357

bejelölhették, hogy Magyarország adott régiójához, régióhoz nem, de az országhoz, valamint külföldhöz kötötték a keresés horizontját. Az összes jelölés (201) 87 %-át az adott magyarországi régió kapta. Csupán egy tized ragaszkodott régiótól függetlenül országunkhoz. Külön elemezve a válaszadási variációkat, kiderül, hogy a válaszadók százalékában is 87 %-ot tesznek ki azok, akik adott régióhoz kötődtek. A németországi végzettek mobilitási készsége ennél nagyobbnak tűnik: 44 %-uk ragaszkodott egy adott régióhoz. (Schomburg–Teichler et al. 2001: 68-69) Cseres-Gergely Zsombor vizsgálatai alapján általánosságban is igaz, hogy a magyarországi földrajzi mobilitási arányok a nyugat-európainál lényegesen alacsonyabbak. (Cseres-Gergely, 2004) A Központi Statisztikai Hivatal 2006. IV. negyedévi, 15–29 éves fiatalok munkaerő-piaci jellemzőit feltáró kiegészítő adatfelvétele alapján a munkavállalói rugalmatlanságot „(…) mutatja a fiatalok ingázási és költözési hajlandósága. Annak ellenére, hogy a fiatalok tekinthetők a munkavállalói társadalomban a legmobilabbaknak, az ingázási és költözési hajlandóság náluk is igen alacsony. Munkalehetőség reményében a fiatalok mindössze 9,2 %-a vállalná azt, hogy naponta akár saját költségén is másik településre ingázzon, 63,7 % csak akkor, ha kifizetnék utazási költségeit, a többiek viszont egyáltalán nem vállalnák az ingázást. Ugyancsak alacsony a más országrészbe költözést vállalók aránya. A költözést a fiatalok 7,3 %-a vállalná költségtérítés nélkül is, 34,8% csak akkor, ha anyagilag támogatnák, 57,9 % pedig egyáltalán nem vállalná. Mind az ingázásra, mind a költözésre a 15–24 évesek hajlandóak a leginkább, talán azért, mert őket egyelőre kevesebb családi kötöttség köti jelenlegi lakóhelyükhöz.” (Váradi 2007: 29) 48 A saját korábbi vizsgálatok (Thész–Vincze, 1998; Vincze, 1999b; 1999c) és a BME adataihoz hasonlóan (Fortuna–Szemerszki–Veres, 2006; Fortuna–Szemerszki, 2007) a válaszadók 5 % kivételével féléven belül el tudtak helyezkedni. Az elhelyezkedés ideje szempontjából a legnagyobb arányt az egy hónapon belül (30 %), majd pedig az egy hónapnál több, de kettőnél nem, illetve a kettőnél több, de három hónapnál nem-időintervallum képviselte 24-24 %-kal. A keresés időtartama alatt csaknem háromnegyedük (74 %) ötnél kevesebb munkaadóval vette fel a kapcsolatot. Az átlagos munkaadói megkeresés a németeknél 24 (Schomburg–Teichler et al., 2001), nálunk ennek körülbelül egynegyede volt.

48

A gazdasági aktivitás szerinti mobilitási hajlandóságot ld. részletesen Váradi 2007: 29-30.

358

A Psacharopoulos–Woodhall-féle külső hatékonyság szűk értelmezésének harmadik szempontját, a diplomások munkaerő-piaci megelégedettségét befolyásoló tényező lehet az is, hogy az álláskeresés során mit tapasztaltak a friss diplomások. Jeleseink 40 %-ának volt nyomasztó élménye a kezdeti álláskeresése során. A 88 fő szöveges indoklásában (29. kérdőívkérdés) leggyakrabban a lehetőségek hiányára, a keresetre, a túlképzettségre, a bizonytalanságra és a gyakorlat hiányára hivatkozott. Az ezeken túlmutató válaszokat két nagy csoportba: toborzási-kiválasztási problémák és hátrányok –soroltuk. Az előbbin belül megjelenik az álláskeresési csatornák között nagy szerepet játszó ismerősöknek 49 , a jogi szabályozás ellenére létező diszkriminációnak, a második fejezetben a szakértői interjúkból is ismert béralku, bérezési problémáknak, az emberi erőforrás menedzsment egyik tevékenységi területének a kiválasztásnak, illetve annak egyik befejező aktusaként a visszajelzéseknek, s a munkahelyi viszonyoknak a csoportja. Az állástalálás szempontjából hátrányt okozó tényezőkhöz soroltuk a mobilitási, az idegen nyelvi tanárszak, a szakok száma, a továbbtanulás és a határon túli magyar problémát. Toborzási-kiválasztási problémák: Az ismerősök szerepe „Nem számít a tudás, a diploma eredménye, csak az ismeretségi kör.” „Hiába a jó bizonyítvány, ha nincsenek jó rokonaid.” „Összeköttetések, jó kapcsolatok nélkül sokkal kevesebb volt az esélyem.” Diszkrimináció „(…) Máshol attól féltek, hogy GYES-re megyek, ezt nem vállalták.” „Ahány iskolába beadtam a jelentkezésemet, mindenhol közölték velem, hogy férfi testnevelőt keresnek.” „Diszkrimináció, cukorbeteg vagyok 1980 óta.” „Hosszú a hajam és ezt még ma sem sikerült az ország fosszilizálódott tanári karainak megemésztenie. Egy ideig vicces volt, hogy mindenki hippinek nézett, aztán csak annyit mondtam, hogy én meg azt nem szeretem, ha valakinek a szoknya alatt szőrős a lába.” Bérezés

49

Vö. többek között a BME pályakövetés eredményeivel.

359

„Egyszerre kell kezdőnek lenni a besorolás miatt és sok „tízéves” tapasztalattal rendelkezőnek lenni.” „(…) Magyarországon álláskereséskor csak minimálbérre akart az egyik munkáltató bejelenteni.” „Mindenhonnan elutasítottak, egy munkahelyen pedig (média) fizetés nélkül dolgozhattam volna.” Kiválasztás „Hogy nem kíváncsiak a tudásomra, csak a papíromra (pl. olaszból egy szót sem kérdeztek olaszul, pedig emiatt akartak alkalmazni –visszautasítottam)” „Mivel nagyon kevés álláslehetőség volt, sok helyre elküldtem a jelentkezésemet, de válaszra sem méltattak.” „Nekem maga az egész folyamat nyomasztó volt, mert végig úgy éreztem, hogy fölöslegesen tanultam 4 éven át, fölöslegesen jeles a diplomám, mindez nem számít, mert 90% még arra sem méltat, hogy visszajelezzen, hogy nem téged választott. Gyakorlat és ismeretség hiányában nem kell az ember sehova, de most 2 év után ennyi gyakorlattal sem méltatnak válaszra.” Munkahelyi viszonyok „Néhány iskolában a létesítmények hiánya, korszerűtlen sportszerek, szakmai hozzánem értés.” „Rossz állás (kiderült egy hónap után, hogy szektába csöppentem.)” „Úgy kezeltek, mint aki egész életében csak dolgozott és rengeteg tapasztalata van. Senki sem kérdezte, szeretnék-e fejlődni?” Hátrányt okozó tényezők: Mobilitás „Az elutasítás indoka legtöbb esetben az volt, hogy pályakezdő vagyok, ill. hogy a buszbérletet nem fizetik (40 km) mindez annak ellenére, hogy tudásom megfelelőnek találták.” „(…) rossz közlekedési feltételek, főleg a vidéki kis iskolák esetében.” „(…) a vidéki párom hogy talál állást egy városban velem.” „A lakóhelyemen olasz nyelvtanárra nincs szükség.” Az idegen nyelvi tanárszak földrajzi dimenzióban és mint szakma

360

„A megszerzett német nyelvtanári diploma az osztrák határ közelében Mo-on sajnos nem sokat ért. Még a legutolsó butikba is német tudással rendelkező eladókat kerestek.” „Nem tudtam nyelvtanárként elhelyezkedni. Másoknak a szakmájuk mellett volt nyelvtudásuk, nekem csak a nyelvtudásom volt.” Szakok száma „Nehéz volt mind a két szakkal elhelyezkedni, egyszakosan pedig szintén hátrányos volt a helyzet.” Továbbtanulás „A főiskola után rögtön felvételiztem az egyetemre, esti tagozatra. Ez hetente egy napot és további vizsganapokat igényelt, ami hátrányt jelentett.” Határon túli magyar „A magyarországi főiskolai diplomát Szlovákiában nem ismerték el, ezért kiegészítő képzésre, valamint honosíttatásra volt szükségem.” Néhány megjegyzést fűzünk a témánkhoz szorosabban kapcsolódó válaszokhoz. Eltekintve az érintettek közötti személyes viszonyrendszertől, az ismerősök általi munkaerő közvetítés két ismeretkört hív elő. Az egyik az emberi erőforrás menedzsment munkaerő toborzási technikái, a másik a szűrő-elmélet egyik problémája. Tulajdonképpen mindkettő ugyanoda vezet. Toborzási technikaként az ún. közvetítés előnye, hogy a munkaadó a költséges toborzás és kiválasztás helyett a közös ismerős által olyan ingyenes információkhoz juthat, melyeket az iskolai végzettséget igazoló dokumentum, jelen esetben a diploma nem tartalmaz. Ugyanekkor a plusz információn túl a közvetítő személye egyfajta kezességet, jótállást, garanciát is jelenthet. A szűrőelmélet felől közelítve az ismerősi közvetítést, az első fejezet 1. 4. 4. pontjában már olvashattuk, hogy sok azonos szintű, szakterületű, minősítésű diploma között a foglalkozatók nem tudnak különbséget tenni, ezért a jelentkezők közötti különbségtétel érdekében plusz információkat kell szereznie. Ennek eszköze az anyagi erőforrásokat is igénylő saját, illetve megbízottja (pl. munkaerő közvetítő) szűrő rendszere. A munkáltató költségeket spórol meg magának azzal, ha a jelentkezők közötti rostálás mellett, illetve helyett a differenciáló, plusz információkhoz egy közös ismerős révén jut. A második fejezetben, a vállalati HR-esekkel, munkaerő közvetítő cégek munkatársaival készített interjúk során már találkoztunk a bérezéssel mint a munkát 361

kereső és az azt adó egyik fő ütközőpontjával. Egyes szakértők tapasztalatai szerint a diplomásoknak időnként irreális elvárásaik vannak a jövedelemmel szemben. Mások szerint munkaadói költségspórolás áll a háttérben. Ez utóbbi tábort erősítette meg néhány jelesünk. Nyilván a probléma általános és kizáró ’vagy’-gyal történő okának megállapítása itt nem lehetséges. A munkahelyi viszonyokat tekintve korábban, többek között a munkaadók iskolai végzettséget meghaladóan igényelt készségek, képességek és az illeszkedés értelmezési

problémái

kapcsán

már

szóltunk

a

munkavégzési

rendszerek

korszerűségének, sajátosságainak vizsgálati szükségességéről. Itt most Jánossy és Mándi gondolatait idézzük vissza. Jánossy népességre vonatkozó gondolatait (Jánossy, 1975) az egyén szintjére vetítve, a munkavállaló fejlettségi szintjéhez képest elavult termelési eszközök visszafoghatják a termelés színvonalának emelkedését, s ha e kettő közötti inadekvát állapot állandósul, akkor lefékeződik magának a munkaerőnek a fejlődése. Mándi szerint a szaktudás megfelelő érvényesüléséhez szükség van a megfelelő anyagi eszközökre. Ezek hiányában a tudástól nem, de annak hasznosítási lehetőségétől megfosztható a munkaerő. (Mándi, 1975) Mindkét gondolatsor oda vezet, hogy a szaktudás és a termeléshez szükséges eszközök kapcsolata befolyásolja a termelékenységet. Ennek növekedése pedig alapvetően gazdasági érdek lenne. A munkahelyi viszonyok csoportjába helyezett harmadik válasz pedig a termelékenységnövekedésbe történő beruházás szükségességét erősíti meg. A hátrányokhoz soroltuk a mobilitással kapcsolatos problémákat. Szintén a szakértői interjúkban merült fel a pályakezdők alacsony ez irányú hajlandósága. Ez igaznak bizonyult jeleseink esetében is az első álláskeresés földrajzi dimenzióját nézve. A nyomasztó álláskeresési élményekre vonatkozó nyílt kérdésre adott, a csoportban utolsóként idézetthez hasonló válaszok is tükrözik a lakóhelyben való gondolkodást. Ugyanakkor a többi idézetben megjelenik a mobilitási hajlandóság, de annak korlátai is. Ilyen korlátozó lehet a munkaadó beruházási lehetősége/hajlandósága, egy párkapcsolat vagy magának a munkahelynek a megközelítési lehetősége a közlekedés szempontjából. Az idegen nyelv szakos tanárok helyzetét tekintve, jelentős változások tanúi lehettünk az elmúlt időszakban. Mint ahogy a diplomásokat célba vevő álláshirdetéselemzésekből kitűnt, ma a munkahelyek alapvető elvárása az idegen nyelv, elsősorban az angol és a német ismerete. Ma már közismert a diplomaszerzéshez előírt nyelvismeret is. Ezek alapján úgy tűnik, hogy az elhelyezkedés szempontjából nem a legjobb 362

stratégia

a

nyelvi

szakok

választása.

A

nyelvszakosok

számának

intézményünkben napjainkban megfigyelhető drasztikus csökkenése azonban felveti azt a kérdést, hogy egy-két évtized múlva ki fogja ezekre a közoktatásban tanítani a diákokat? Ugyanekkor az ismertetett válaszok egyike ismételten felveti a szakválasztásilleszkedés szempontjából is lényeges regionális szemlélet fontosságát. A szak jellegén átlépve, az elhelyezkedési esélyek szempontjából, különösen a bolognai rendszerre pillantva, újra és újra feléledő egyszakos-kétszakos képzési rendszer vitáját idézi fel a szakok számát emlegető jelesünk. Volt hallgatóink tetszés szerint kiválaszthatták egy listáról az első munkahelyen történő alkalmazás kiválasztási – megítélésük szerinti – szempontjait. (32. kérdőívkérdés) A megadott listából két szempontot jelölt meg a válaszadók több mint fele. Eszerint a legjellemzőbb kiválasztási szempont a sza(ko)k és a személyiség volt. A nemzetközi, németekre vonatkozó vizsgálat rangskálán értékeltette az előre megadott szempontokat. (Schomburg–Teichler et al. 2001: 111) 50 Eredményei alapján a leginkább fontosnak, nagyon fontosnak mutatkozó kiválasztási szempont ugyancsak e kettő. (12. diagram) 12. diagram. Az első munkahely kiválasztási szempontjai a végzettek megítélése szerint (%) 51

50

Ld. 2. 4. 3. Intézmény-független vizsgálatok fejezet Németországi vizsgálatok résztéma 11. táblázat. Megjegyzés: A német vizsgálatban nem szerepelt az összes általunk vizsgált szempont, ezért ezek esetében a diagram megfelelő oszlopánál 0 érték szerepel. További eltérés, hogy a németek külön szempontként kérdeztek rá a tanulmányok előtti és a tanulmányok alatti munkatapasztalatokra (26,6, ill. 55,8 % (Schomburg–Teichler et al. 2001: 111)). A diagramon a kettő átlagát szerepeltettük. 51

363

82

75 60

57 50

43

50 41 18

14

0

15

6

Schomburg–Teichler, 2001

0

5

0

4

0

4

02

0

Jeleseink

Ha tekintjük a munkapszichológia, a vezetéselméleti teóriák, a menedzsmenttechnikák, vagy akár a közgazdaságtan ember szerepéről való gondolkodásának fejlődését, nem meglepő az, hogy a személyiség a kiválasztás egyik fő kritériuma. Témánk szempontjából azonban ismét megerősíti néhány korábban felvetett kérdés vizsgálatának igényét. Ilyen kérdés volt a felsőoktatás formális és informális életvilágának az illeszkedése, valamint a felsőoktatás és más oktatási, illetve oktatáson kívüli szereplőknek (beleértve magát az egyént is) a felelőssége. Nem megfeledkezve az előzetes szelekcióról, amely jelentkezik a toborzásban megszólítottak, illetve megszólítva érzetteknél, a munkát kereső és a munkaadó a kiválasztáskor kerül közelebb egymáshoz. Ekkor ütköznek meg a munkáltatók diplomásokkal

szembeni

elvárásai

és

a

pályaválasztásban,

munkaerő-piaci

várakozásokban, szakmai orientációkban is tetten érhető individuális sajátosságok. Arról,

hogy

a

személyiség

bizonyos

sajátosságai

milyen

fontosak,

megbizonyosodhattunk a diplomásokat célba vevő álláshirdetés-elemzések, a vállalati és a szakértői interjúk alapján is. A keresleti oldalra sorolt kutatások e szempontból történő összevetésénél nyilvánvalóvá vált, hogy kevésbé általánosítható az, hogy konkrétan milyen személyiségvonások fontosak a munkáltatóknak. Ezzel szemben, a jobb munkaköri illeszkedés érdekében a foglalkozások szerinti ideális személyiségprofil karakteresebben megragadható lenne.

364

4

03

Egyéb

22

Vizsgajegyek, diploma minősítése Számítógépes ismeretek Saját, illetve hozzátartozó Diploma, mindegy milyen szakos Ajánlások, referencia Gyakorlati tapasztalatok Szakmai specializáció Külföldi tapasztalatok

Idegennyelv-ismeret

Személyisége (pl. csapatszellem)

0

29 23

A tanszék hírneve

24

Költséghatékonyság

24

A diplomaadó intézmény hírneve Korábbi kapcsolat a munkahellyel

25

Családtervek

29 31

Szak(ok)

90 80 70 60 50 40 30 20 10 0

A második kiválasztási szempontcsoportot azok alkotják, melyek 31-22 % választást kaptak. Ide sorolódott: az idegennyelv-ismeret52 , a vizsgajegyek, diploma minősítése, a számítógépes ismeretek, a saját, illetve hozzátartozó személyes kapcsolatai, a diploma, mindegy milyen szakos, valamint az ajánlások, referencia. Közel sem mutatkozott ilyen fontosnak a korábban a hirdetéselemzésekben és a szakértői véleményekben előkerült gyakorlati tapasztalat, a szakmai specializáció, a diplomaadó

intézmény/tanszék

hírneve, 53

a

külföldi

tapasztalat.

Ez

részben

magyarázható a pedagógus foglalkozás sajátosságaival és jeleseinknek az e foglalkozási területen való nagyarányú elhelyezkedésével is. A kérdőív egyéb válaszokat is lehetővé tett. Ezen válaszok egy részéből született a korábbi kapcsolat a munkahellyel. Ez a kapcsolat jelentette a munkahelyen korábban elvégzett tanfolyamot, jelentette azt, hogy az adott iskola diákja volt végzettünk, harmadikként pedig azt, hogy ott végezte a kötelező, összefüggő, februári gyakorlatát. Ez az „ismertség”, a saját, illetve hozzátartozó személyes kapcsolatai, továbbá az ajánlások, referenciák tulajdonképpen ismét egyfajta garanciáról, kapcsolati tőkéről szólnak. Egyben az ismeretlenként jelentkezőhöz viszonyítva több információt jelentenek a munkaadók számára. 54 Együttes arányuk a válaszadók számában 50 %! Az egyéb válaszok másik csoportjából született a munkaadók költséghatékonysági szempontja. Ezzel például a kezdeti munkakeresés nyomasztó élményeinek feltárásánál, illetve még korábban, a 2. 3. 2. Munkáltatói és szakértői tapasztalatokra irányuló kutatások

című

fejezet

Pályakezdőket

foglalkoztatni

nem

akaró

vállalatok

gondolategységében már találkoztunk. Mindkét helyen a pályakezdők alkalmazásának előnyeként jelent meg az, hogy alkalmazásuk a munkaadó szempontjából olcsóbb. A német és saját eredményeink sajátos eltérést mutatnak. Ennek magyarázatául szolgálhat az előbbi kutatás szakmaszerkezetileg rendkívül heterogén volta. Azt, hogy nem csak a foglalkozások oldalán lehetséges megrajzolni a személyiség, illetve a kiválasztási profilt, hanem a szakmacsoportok, szakterületek szerint is, 55 a német eredmények jól mutatják. (14. melléklet) Maguk a profilok a gazdaság igényelte tudás

52

Az e szempontot bejelölők közel fele nyelvszakosként végzett intézményünkben. Vö. Takács, 2006b. 54 Vö. szűrő-elmélet, illetve a mind több tanulmány által kimutatott személyes kapcsolatok munkahelytalálási szerepével. Dávid János et al. adatai alapján a vállalatok legdominánsabb munkaerő-beszerzési stratégiája az ajánlás (25,2 %), ezt követi a hirdetés (22,7 %). (Dávid et al., 2005) 55 Ennek valószínűsíthető oka ugyancsak illeszkedési sajátosságokra, a legjellemzőbb adekvanciatípusokra, illetve az adott szakterület és a vele jellemzően űzhető foglalkozások kapcsolatára vezethető vissza. 53

365

előállítása szempontjából lényegesek, mert prioritásokat adhatnak a képzők oktatási tevékenységéhez. A második fejezetben áttekintett követéses, végzett hallgatókat megkereső vizsgálatok rámutattak a diplomaszerzést követő jelentős mértékű képzési aktivitásra. A nálunk szerzett diplomát követően a jelesek jelentős része (87 %) részt vett valamilyen formális, illetve non-formális képzésben. 56 A valamilyen formában szervezetten tanulók összesen 363 – befejezett, illetve a megfigyeléskor még folyó – képzést jelölt meg, ami átlagosan 1,9 képzés/főt jelent. A 192 képzésben résztvevő 47 %-a egy, 31 %-a kettő, 11 %-a három, a fennmaradó 10 % maximum 8 képzést nevezett meg. A főiskolai tanulmányok utáni képzések típusa szerint (13. diagram) elmondható, hogy a korábbi BDTF-es vizsgálódásainkhoz hasonlóan (Vincze, 1999c), de a FIDÉV eredményeivel szemben (Galasi–Nagy–Varga, 2004), vezetnek az egyetemi tanulmányok a maguk 36 %-ával. Csaknem a képzések egynegyede egyéb tanfolyam 57 , majdnem egyötöde főiskolai oklevélre irányul(t), OKJ-s oklevelet nyújt(ott) 14 %. Ennél kisebb arányt képviseltek a szakirányú továbbképzési szakok 58 , illetve a doktori programok. 13. diagram. A főiskolai tanulmányok utáni képzések típusa 5%

3%

Egyetemi tanulmányok

14%

Egyéb tanfolyam 36% Főiskolai tanulmányok OKJ-s Szakirányú továbbképzési szakok

18%

Doktori program 24%

56

A képzésben való részvételt semmilyen formában (időtartam stb.) nem jelző 13 % szórtan helyezkedik el a diplomaszerzés éve szempontjából. Közülük a legtöbben 2005-ben (8 fő), 1998-ban (6 fő) és 2004ben végeztek (5 fő). Meglepő módón, akadt 1995-ben (1 fő), 1997-ben (3 fő) végzett is. A válasz elmaradása természetesen nem csak azt jelentheti, hogy a diplomás nem vett részt semmilyen képzésben, hanem azt is, hogy nem kívánt a kérdésre válaszolni. 57 Az egyéb válaszok és a képzések megnevezése alapján született kategória. 58 A képzések megnevezése alapján született kategória.

366

A

FIDÉV

eredményeihez

hasonlóan

(Galasi–Nagy–Varga,

2004),

ha

személyenként az első két képzés elkezdésének évét összevetjük a diplomaszerzés évével (15. melléklet), akkor megfigyelhető, hogy az újabb diplomás tanulmányokba leginkább a diploma kézhezvételének évében, illetve egy évvel azt követően vágtak. Ezt követően kisebb számú volt az ez irányú lépés. Megemlítendő az is, hogy az első diploma megszerzését megelőzően is előfordult diplomás tanulmányok megkezdése, ahogy ez kiderült az intézményünkben folytatott tanulmányok mellett párhozamos képzésben való részvételből is. Az OKJ-s képzések és az egyéb tanfolyamok közel azonos számmal folyamatosan képviseltetik magukat. A többi képzéstípusba a válaszadók leginkább – az első diploma kézhezvételétől számítva – három évvel később vágtak. A megkérdezettek a megfigyelésig 214, személyenként jellemzően egy-két munkahelyet töltöttek be. (14. diagram) A válaszadók diplomaszerzésének évenkénti almintáinak kis elemszáma miatt a munkahelyek száma szerinti megoszlás összehasonlításának nincs értelme. 14. diagram. Jeleseink munkahelyek száma szerinti megoszlása 6%

4% 0%

1 21%

44%

2 3 4 5 6

25%

Az ember életében nagyon sokféle változás (pl. családi, személyes, szakmai, gazdasági) indukálhatja a korábbi lakóhely településhatáron túli elhagyását. A mozgás kihat mind a származási, mind pedig a célterületre is. Ha egy régió, különösen a centrumhoz képest periférián levő esetében, az endogén (belső) fejlődéshez

367

nélkülözhetetlen jól képzett munkaerő nagy arányban vándorol el, és ezt a veszteséget a bevándorlás nem kompenzálja, akkor az adott régió elveszíti az emberi erőforrásának jelentékeny részét az abba történt beruházási költségekkel együtt. A célrégió esetében ez éppen fordítva alakul. Ez a folyamat végül tovább növeli a területi különbségeket. Ezért, s mert kutatások szerint nagyobb arányú a magasan képzettek vándorlása, különösen fontos figyelemmel kísérésük. Megkülönböztethetünk képzési-, foglakozási-, lakás- és családciklus orientált mobilitást. Ezek közül a foglalkozási a legerőteljesebb. Fő oka a munkahelyek regionális tagolódása. Minél alacsonyabb, kevesebb kvalifikáció szükséges egy állás betöltéséhez, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy az ilyen jellegű munkákat több régióban kínálják, s fordítva. Minél erősebb egy munkahelytípus, foglalkozás adott településre, településtípusra való koncentrálódása, annál nagyobb annak a valószínűsége, hogy a megfelelő végzettséggel rendelkező, nem onnan származó munkaerő migrációra, mobilitásra kényszerül. (Meusburger, 1998) A munkahelyek jelentős Magyarországon belüli regionális differenciálódására már többen rámutattak, többek között a második fejezetünkben idézett Adler Judit (Adler, 2008) is. 59 Az Európai Unióban ösztönzött mobilitási hajlandóság tekintetében mind több tanulmány lát napvilágot. Azonban – magában az oktatásföldrajzban is – kevésbé kutatott terület a diplomások országon belüli mobilitása. Egy regionális felsőoktatási intézmény számára a fentiek miatt különösen fontos annak ismerete, hogy végzettjeit elveszíti-e a régió vagy sem. (Meusburger, 1998) 60 Feltételezve, hogy a tanulmányok alatti állandó lakcím megyéje nem tér el a középiskola megyéjétől, összehasonlítottuk az utóbbi és az első munkahely megyéjét. (16. melléklet) Ahogy azt már láttuk, a mobilitási hajlandóság viszonylag alacsony. A többség álláskeresése során ragaszkodott egy adott magyarországi régióhoz. Itt megyeszintet vizsgálva, elmondható, hogy jeleseink a középiskolák megyéinek többségébe visszatértek. 61 Megmaradt Vas megye kiugró fölénye is. Az elemezhető 211 válaszoló körülbelül 35 %-a változtatott megyét. A legjelentősebb költözési irány Budapestet vette célba: a fővárosi középiskolák diplomásaink közötti képviseleti arányának közel 59

Vö. Fazekas–Köllő, 2005. Ld. pl. Vincze, 2001. 61 A diplomások születési régiójukba való visszatérését a német szakirodalom „U-turn”-nak is nevezi. E kérdéskörrel Japánban több tanulmány is foglalkozik. W. Flüchter (1990) kutatási eredményei szerint a felsőoktatási tanulmányok zárását követően 1981-ben a „képzési elvándorlók” átlagosan 45 %-a tér vissza ismét a születési régiójába. Ez azonban két nagy szélsőséget foglal magában: Tokyo ipari negyedének 78 % és a fővároshoz képest periférián fekvő Saga prefektúrájának 25,7 %-át. Ez a nagy különbség is jól szemlélteti a területek közötti nagy különbséget. (Meusburger, 1998) 60

368

kétszeresét regisztráltuk az első munkahelyeknél. A költözés két legnagyobb vesztese Veszprém és Somogy megye volt (2,37-2,37 százalékponttal). 116 főnél elemezhető az első két munkahely megyéje. (17. melléklet) A második munkahelynél is jellemzőbb az első megyéjéhez ragaszkodás és Vas dominanciája. Két állás között közel 38 % vállalkozott megyei szintű mobilitásra. A legjelentősebb változásként a Pest megyei munkavállalás említhető meg. 62 A legnagyobb arányú veszteséggel itt Zala és Veszprém megye számolhatott (4,32; 4,31 százalékpont). A megkérdezéskori lakcímet tekintve – a megkérdezettek köréhez hasonlóan, de nem egyező aránnyal –, megállapítható Vas megye átlag feletti képviselete (30 %). (12. melléklet) A korábban említett rekrutációs megyék szerinti sorrendtől eltérően a második legtöbb válaszadó Győr-Moson-Sopron megyéből (13 %), majd Budapestről (12 %), Zala (11 %), illetve Veszprém megyéből (8 %) került ki. A középiskoláét összevetve a megfigyelt állandó lakcím megyéjével, ismét azzal a feltételezéssel élve, hogy a hallgató utolsó intézményben ismert lakcíme nem tért el a középiskola megyéjétől a válaszadók mintegy 28 %-a költözött más megyébe. Egy százalékot meghaladó mértékben Fejér, Komárom-Esztergom megye és Budapest képviselete nőtt meg. A fővárosban munkát vállalók aránya csaknem 7 százalékponttal magasabb, mint az itt középiskolát végzetteké. Legnagyobb arányban jeles diplomásunkat veszített Veszprém (3,17 százalékpont), majd egy százalékpontot meghaladó arányban Baranya és, Somogy (2,15), aztán Nógrád és Zala megye (1,36). (18. melléklet) Ahogy már láttuk, középiskolájának helyszínéül a válaszadók több mint fele (54 %) megyei jogú várost, több mint egyharmaduk (38 %) egyéb várost választott. A középiskola és a megkérdezéskori állandó lakcím településének típusát párhuzamba állítva ugyancsak megfigyelhető Budapest több mint kétszer gyakoribb előfordulása. (13. melléklet) A mobilitás során kirajzolódó Budapest és Pest megye irány jelentős szerepét megerősíti a már ismertetett 1999-es BDTF-es (Vincze, 1999b) és a BME 2006-os és 2007-es (Fortuna–Szemerszki–Veres, 2006; Fortuna–Szemerszki, 2007) vizsgálat is.

3. 4. Sejtelmes jövő

62

Az 1999-es, a 1997-ben nappali tagozaton BDTF-en végzett hallgatók esetében a megyeváltás 40 %-os volt. Csökkenő erősséggel fővárosunk, illetve Pest megye, majd a nyugat, végül az észak-nyugat felé irányulás rajzolódott ki. (Vincze, 1999c)

369

Azt hogy a jövőben mi fog történni jeleseinkkel, nem tudhatjuk. A megfigyeléskori szempontjából

állásváltoztatási a

mobilitási

szándékukat,

hajlandóságot,

az

annak

okait,

az

egzisztenciális

állásmegtartás helyzettel

való

megelégedettségüket viszont ismerjük. Ezeket tekintjük át ebben a fejezetben. A

munkaerő-piaci

illeszkedés

szempontjából

lényeges

kérdés

a

munkahelyváltási szándék, illetve ennek oka. Az iskolai végzettség és a munkával való problémák fordított arányban állnak egymással a KSH 2006. IV. negyedévi, 15–29 éves fiatalok munkaerő-piaci jellemzőit vizsgáló kiegészítő adatfelvétel alapján. Azaz az iskolai végzettség növekedésével csökken a munkával kapcsolatos gondról nyilatkozók aránya. Míg az alapfokú végzettséggel nem rendelkezők majdnem fele, a felsőfokú végzettségűek egyötöde jelzett problémát. Ugyanekkor az iskolai végzettség növekedésével csökkent a munkahelyet váltani szándékozók aránya is. „Az alacsony jövedelem az alacsony iskolai végzettséggel rendelkezőknél jelenti a legnagyobb problémát, és ők azok, akik közül a legtöbben érzik bizonytalannak munkahelyüket és szeretnének másik munkát. A diplomások részéről elsősorban a munka és szakképesítésük disszonanciájára vonatkozó panaszok hangoznak el, ugyanakkor úgy vélik, hogy az alacsony jövedelem őket is sújtja.” (Váradi 2007: 26) Jeleseink majdnem egyharmada tervez állásváltoztatást (33 %). Az indoklást kérő nyitott kérdésből (36. kérdőívkérdés) kiderült, hogy további 2 % megfontolná a váltást, ha jobb lehetőséget kapna. Az állásváltoztatási szándékát indokoló 63 fő (65-ből) tipikus válasza egzisztenciális (közszféra helyzete, bizonytalanság, bérezés, nem bejelentett állás) és presztízs okok (megbecsülés, erkölcsi elismerés hiánya) közé sorolható. Ezek az okok tulajdonképpen

a

német

szakirodalomból

megismert

vertikális

inadekvancia

pozicionális nem-megfelelőségére utalnak. Vagyis arra a helyzetre, amikor a betöltött pozícióhoz kötött státussal nem jár együtt egy bizonyos bér, társadalmi megbecsültség, tekintély, autonómia. A német szakirodalom a nívó-megfelelőség problémája alatt a munkakör és a diplomás általános kognitív és problémamegoldó kapacitás igényszintjének különbözőségét értette. Erre a diszharmóniára utal az alábbi három idézet. „Nem elégíti ki a munkaköröm az igényeimet, keveset tudok hasznosítani szaktudásomból.” „Nem számít a tudásom, tapasztalatom, tudásom.” „Szeretnék az érdeklődésemnek és képességeimnek jobban megfelelő munkát.” Gondolkodásunkat tovább vivő válaszokra néhány példa: 370

Mobilitás „Az

ingázás

és

gyerekeim

ellátása

(óvodába

iskolába

vitele)

nem

összeegyeztethető (…)” „Lakhelyváltoztatás.” (1999-ben végzett jelesünk) Munkahelyi problémák „(…) a munkahely ergonómiai szempontból elfogadhatatlan.” „Egyházi iskolában dolgozom, ahol az igazgató minden szempontból alkalmatlan feladatának ellátására, de sajnos senki sincs, aki ellenőrizné, vagy akinek el kellene számolnia tevékenységéről. Így mellette a munka kaotikus, tervezhetetlen.” Első diplomát követő újabb végzettség: újabb lehetőségek „Jelenleg levelező szakon másoddiplomás képzésen veszek részt. Az egyetemi képzés lehetőséget adott középiskolai elhelyezkedéshez.” „Új diploma hasznosítása, ötvözve a korábbi szakismerettel, gyakorlattal.” Egyéni orientáció változása „Új kihívásokat keresek, az IT területe mellett szívesen kipróbálnám magam, eddigi tapasztalataimat más területeken is.” „(…) még több területet szeretnék kipróbálni.” Időbeli változási igény „Már 10. éve vagyok egyazon munkahelyen, kell a váltás.” „Mert jelenlegi munkám már nem nyújt kihívást számomra. Már 7 éve itt dolgozom, ideje váltani.” Néhány gondolat a fentiekről. A mobilitás cím alá sorolt válaszok a földrajzi mozgás két pólusát jelenítik meg. Egyfelől vannak olyan tényezők (pl. a család bővülése), amelyek egy idő után az ingázás vállalásának természetes korlátozóiként jelennek meg. Ez, mint a válaszpéldából kiderül, lehet olyan nagyságú probléma a diplomás számra, ami munkahelyváltási szándékot, illetve konkrét váltást eredményez. Másfelől látható, hogy a tényleges földrajzi mobilitás nem szűnik meg hosszú idő elteltével sem. Az előbbiek árnyalják a mobilitási hajlandóság és a munkahelyváltás okairól kialakult képet. A munkahely munkavégzési rendszereinek problémája, amit a másodikként kiemelt válaszcsoport testesít meg, már több helyen előkerült. A szóban forgó rendszer (3. ábra), mint láthattuk egy olyan rendszer, melynek központi elemét a munkafeladatok 371

jelentik. Ezeket meghatározza a munkavégzés technológiája, a vezetési filozófia és stílus, az emberi erőforrás menedzsment és gyakorlat, az egyén oldaláról pedig a munkavállalói készségek és kompetenciák. (Gelei, 2000)

3. ábra. A munkavégzési rendszer modellje Munkavállalói készségek és kompetenciák

A munkavégzés technológiája

Munkafeladatok

Vezetési filozófia és -stílus

EEM rendszerek és gyakorlat

Forrás: Gelei András (2000): Munkavégzési rendszerek. In Bakacsi Gyula–Bokor Attila–Császár Csaba et al.: Stratégiai emberi erőforrás menedzsment. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 84. p.

A pozicionális megfelelőség e rendszerben leginkább a munkafeladatok és az emberi erőforrás menedzsment és gyakorlat kapcsolatával írható le. Ezen belül is a munkakör értékelése eredményeként születő kompenzációval, javadalmazással és a munkahelyen belüli, illetve az azon kívüli térben neki tulajdonított presztízzsel. A nívómegfelelőség a munkafeladatok és a diplomás munkavállaló készségeinek és 372

kompetenciáinak

viszonyaként

értelmezhető.

A

fennmaradó

két

tényező:

a

munkavégzés technológiája, a vezetési filozófia és stílus munkafeladatokkal való kapcsolata, amelyek problémáira már több helyen utaltunk munkánkban. Mivel ezeket az illeszkedés szempontjából nem tartjuk elhanyagolhatónak, célszerűnek mutatkozik a német kutatásokból eddig megismert pozicionális és nívó-megfelelőséget mint illeszkedési típust e kettő, szakirodalmakban eddig le nem fedett területével kiegészíteni. A diplomások illeszkedésének vizsgálata az első felsőfokú végzettségből indul ki. Tapasztalva az első diplomaszerzést követő jelentős képzési aktivitást, látható, hogy az illeszkedés vizsgálatának ezt meg kell haladnia. Az illeszkedésvizsgálat alapvetően a hatékonyság szemléletéből indul ki. Szűk értelemben és egy szempontból tekintve, hatékonynak tekinthető a képzés, ha a diplomás az első végzettségének megfelelően helyezkedik el. A FIDÉV rávilágított arra, hogy a második diplomaszerzés többségében önerőből történik. Ennek tükrében a hatékonyság szempontjából megkülönböztethetők a következő, kedvezőnek mondható estetek: az elsőre épített (pl. egyetemi kiegészítő), valamint az elsővel sajátos tudáskombinációt alkotó diploma (pl. orvos jogász). A munkavállalók csoportját olyan egyének alkotják, melyeket a rajtuk kívüli világhoz hasonlóan jellemez a változás, a változási igény. Az utolsóként kiemelt két válaszcsoport erre utal. Konkrétan változhat az egyén szakmai orientációit befolyásoló érdeklődése. Ezzel és/vagy a munkavégzési rendszerekkel összefüggésben megjelenik egy idő dimenzió is. A munkahely-, foglalkozásváltást „jósolják” szakmai tanulmányok és regisztrálják diplomásokat követő vizsgálatok. Egyfelől úgy jelenik meg, mint a gazdasági változásokhoz alkalmazkodás szükséges kísérője, másfelől mint diplomás túlképzési tünet. A válaszokban ezekkel szemben azt láthatjuk, hogy indukálhatja az individuumból kiinduló igény is. Mobilitási hajlandóság az álláskeresésnél kedvezőbb adatokkal, de csak szűkebb körben mutatkozik: ha a munkahely igényelné, 55 % hajlandó lenne más megyébe költözni, ennél lényegesen kevesebben vállalkoznának országunk elhagyására (37 %). A BME nem differenciálta így a kérdést, így csak annyi derül ki a 2006-os tanulmányból, hogy a 2002-ben végzettek körülbelül 47 %-a költözne, ha a munkahelye azt kívánná meg. (Fortuna–Szemerszki–Veres, 2006) Jeleseink az egzisztenciális helyzetükkel fele-fele arányban elégedettek, illetve elégedetlenek. 170-en kifejtették ennek okát is (42. kérdőívkérdés). (34. táblázat) 373

34. táblázat. Tipikus válaszok: Az egzisztenciális helyzetre vonatkozó megelégedetlenség/megelégedettség fő válaszcsoportjai Megelégedetlenség oka Egzisztenciális (munkanélküliség, munkahelyi bizonytalanság, alacsony jövedelem) Erkölcsi megbecsülés hiánya Feladatok mennyisége–anyagi elismerés aránytalansága Munkahely infrastrukturális hiányosságai Megelégedettség oka Viszonylag kedvező földrajzi, gazdasági helyzet Jól él Szereti azt, amit csinál Elhivatott Megbecsült Jó munkahelyi légkör Van előrelépési, fejlődési lehetőség A közszférában dolgozók anyagi megelégedetlensége közismert. Ezzel összefüggésben nem pusztán az értelmiségi léthez tartozó kulturális fogyasztás problémájáról lehet szó, hanem napi megélhetési nehézségekről is. Lényeges azonban, hogy az egzisztenciális megelégedettség nem merült ki pusztán az anyagiak számbavételével és értékelésével. Megjelent a válaszokban az ezeken felülemelkedő szakmai elhivatottság, a másokért tenni akarás, a munka szeretete is. Az, hogy egy szakmában az önmegtalálás, önkiteljesedés lényeges például a Psacharopoulos– Woodhall-féle külső hatékonyság szűk értelmezésének harmadik, a diplomások munkaerő-piaci megelégedettsége szempontjából, egyértelmű. Ha a másik két szempontot (a gazdaság igényelte tudás előállítása, a felsőoktatásból kilépők munkaerőpiaci integrációja) tekintjük, fel kell tennünk a kérdést: Milyen egy elégedetlen munkavállaló munkahelyi termelékenysége, termelékenységi hajlandósága? Menjünk tovább! Miután többségében pedagógusokról beszélünk: Milyen kihatással van egy megelégedetlen pedagógus tanítványaira? Milyen tovagyűrűző hatásokkal (spill-over effects) járhat mindez? A válaszokban kirajzolódtak olyan „stratégiák” körvonalai, amelyek megoldást, újabb lehetőséget jelenthetnek az egzisztenciális problémák feloldására. Ilyen útnak mutatkozott a továbbtanulás, a házastársra támaszkodás, a több állás vállalása, az állásváltoztatás, az ország elhagyása. Néhány válaszpélda ezekre: Továbbtanulás

374

„A munkaerőpiaci igények 2004 óta is folyamatosan szűkülnek tanárok számára, sorozatos iskolabezárások, int. összevonások hátterében az egyre csökkenő gyermeklétszám következtében. Sajnos a jövőkép sem sokkal biztatóbb, ám hiszek abban, hogy a folyamatban levő tanulmányaim + a BDF-en szerzett diplomám + és megszerzendő másoddiplomám összességében javítani fogják esélyeimet.” (2004-ben végzett munkakereső) „Szeretném tudásomat bővíteni, tanulmányaimat folytatni. És ezzel együtt keresetemet növelni.” (néptáncpedagógus) Házastársra támaszkodás „Elégedett vagyok, mert a Gyet-státuszom ellenére férjem fizetéséből is megélünk, lépegetünk előre.” (tanár) „Műszakpótlék, étkezési utalvány, ruhapénz megvonásával alacsony fizetésből csak úgy lehet családot eltartani, ha legalább a házastárs jól keres.” (gazdasági ügyintéző) „A férjem tanári fizetéséből és az én GYES-emből 3 gyermeket nevelünk. A munkahelyemen a státuszom megvan ugyan, de bizonytalan, hogy visszaveszneke. a tanári munka mellett férjem folyamatosan másodállásokat vállal (nem szakképzettségének

megfelelőket)

a

megélhetés

érdekében.”

(élelmiszerbakteriológus-higiénikus) Több állás „Természetesen a főállásom mellett egyéb állásaim is vannak, csak így.” (tanár) „Drámatanári státuszom jelenleg kielégítő, kereseti lehetőségem ebben az állásban hazai más értelmiségi pályához hasonlítva MEGALÁZÓ. Egyéb tevékenységet vállalkozóként végezve egészítem ki bevételem.” (drámatanár) Állásváltoztatás „Jelenleg elégedett vagyok, de mivel a munkavégzés mennyiségéhez képest keveset keresek, és szívesen kipróbálnám magam más területen is, ezért új munkahelyet keresek, a még jobb egzisztenciális helyzet (lakás, stb.) reményében.” (junior account manager) Az ország elhagyása „(…) az egyetlen (…) értelmes döntés a külföldre költözés lehet.” (angol nyelvtanár)

375

A fejezet zárásaként, kommentár nélkül, íme néhány megelégedettséget és annak hiányát tükröző válasz. „Közművelődési szakemberként (de nem közalkalmazottként) kollégáimmal valószínűleg megegyezik az a véleményem, „Jól keresek, kötetlen munkaidőben

hogy a befektetett munkánk, munkaidőnk

dolgozom, nagy függetlenséggel

anyagilag nem térül meg. Hétvégén,

rendelkezek, a munkatársaimat,

ünnepnapokon is dolgozunk. Ez az a

vezetőinket 10 éve ismerem.”

szakma, csak szívvel és hatalmas

(foglalkozását nem adta meg)

lelkesedéssel lehet csinálni.” (művelődésszervező)

„Csökkent az elmúlt évtizedekhez képest a „Jól keresek, megbecsülnek, elősegítik a

pedagógusok erkölcsi megbecsülése, az

további fejlesztésemet, tanulásomat a

anyagi juttatások pedig nincsenek

szakmában.” (könyvelő, könyvvizsgáló

arányban a végzett munka mennyiségével,

asszisztens)

minőségével és az erre fordított idővel.” (tanár) „A közalkalmazotti juttatásokból nagyon nehezen lehet a mindennapos kiadások

„A teljesítményarányos bérezéssel

mellett áldozni kultúrára, utazásra, az

elismerik a munkámat, van új építésű

egyetemi képzés tandíjára! Saját

családi házam, autóm, minden évben

otthonteremtésről, családalapításról pedig

nyaralok, nem luxus körülmények között,

csak álmodni lehet, ha nem szeretnék

de jól élek.” (üzletkötő)

adósságot felhalmozni. A teljes élethez pedig mindegyikre szükség lenne.” (tanár)

„Megfelelő havi jövedelem, kiemelkedő

„Anyagi megbecsülés hiánya, erkölcsi

szociális háttér a munkahelyen, saját

elismerés hiánya, jelenleg bérezésem nem

376

lakás, gépkocsi. Házastárs jövedelme.

teszi lehetővé önálló lakás megvásárlását,

Megbecsülés a munkahelyen, jó családi

fenntartását, önálló élet kialakítását.”

élet.” (rendőr-főkapitányságon előadó)

(tanár)

„Férjhez mentem, két kisfiunk született, kertes családi házban élünk, autónk van, nyaralunk a tengeren, a munkám a hivatásom, örömmel járok dolgozni, jó a munkaközösség –boldog vagyok!” (tanár, osztályfőnök)

„Februártól 4 órával kevesebbet tanítok (létszám + óraszámcsökkentés az intézményben). Utoljára 55 000 Ft-ot hoztam haza, csak azért jött ki belőle a rezsi, mert enyhe volt a tél. A családalapítás, továbblépés ilyen anyagi helyzetben kilátástalan.” (rajz tanár) „Az ált.iskolai fizetések, különösen ha kis óráról van szó, nagyon alacsonyak. Az alapbért fizetik, pótlékot, túlórákat nem

„Anyagilag és erkölcsileg is megbecsült helyen dolgozhatok. Kinevezésem, előrelépésem biztosított.” (osztályvezető)

tudnak fizetni. Ingyen vállaljuk a délutáni foglalkozások (napközi, tanulószoba) megtartását. Az értelmiségiek közül a legkevésbé megbecsült szakma a pedagógusoké. Az oktatást hozzá nem értő emberek irányítják, a pénzeket (nem) arányosan osztják el, a legtöbb tanfolyam „pénzmosás”.” (tanár) „Úgy érzem, hogy M.o-on a pedagógusokat egyáltalán nem becsülik meg sem anyagilag, sem szakmai

„Jó fizetés, jó szolgálati autó, szép Duna

szempontból. Ahelyett, hogy segítenék a

parti ház.” (értékesítési vezető-helyettes)

munkánkat, ott nehezítik a körülményeinket, ahol tudják, mondván rengeteg szünetünk van, és amúgy is csak napi 4 órát dolgozunk. Számomra ez fájdalmas pont, mert mindent megteszek

377

azért, hogy jó tanár, pedagógus legyek. Megélni, jövőt építeni viszont képtelenség a fizetésünkből.” (tanár, tanársegéd)

„Jól érzem magam a nagyvárosban, magabiztosan meg tudok állni a lábamon, független életet tudok biztosítani

„A munkanélküliség gondolata miatt egyre

magamnak, sőt segíteni tudok a család

feszültebb a légkör.” (tanító)

többi tagjának.” (számviteli elemző) „Egyenlő „rangú” kollégák közt

„Közalkalmazottként még örülhet az

dolgozom, mondhatni csapatmunkát végzünk. Béremet megfelelőnek tartom. Tudok előre haladni, magánéletileg is. Egyelőre megfelel jelenlegi helyzetem. Későbbi terveim közt szerepel viszont egy magasabb beosztás és/vagy új munkahely elérése, ahol új kihívásokkal állhatok szembe.” (pályázati előkészítő)

ember, hogy egyáltalán van munkája (az más kérdés, hogy vajon még meddig). Ami a legjobban megvisel: évről-évre rettegni kell, hogy meddig alkalmaz az adott munkahely – szerződéssel, GYES idejére. A legnagyobb álmom, hogy valahol véglegesítsenek.” (tanár)

3. 5. Összegzés helyett egy más fókuszú kutatás körvonalai az illeszkedés témakörében Munkánk

fejezeteiből

kiemelve

a

kritikus

kulcstényezőket,

fontosnak

mutatkoznak: az időbeni változékonyság, a területi differenciáltság, a társadalmi (beleértve az intézményi) szocializációs folyamatok, az egyén – csoport – intézményes tevékenységek kapcsolata, a mennyiségi mellett a minőségi szemlélet, valamint az illeszkedés komplex felfogása. Ha tovább folytatnánk a felsőoktatás és a munkaerőpiac illeszkedésének vizsgálatát, akkor – ezeket a tényezőket figyelembe véve – beépítenénk a kutatás elméleti alapjába többek között a regionális közgazdaságtan, az ún. új gazdaságföldrajz (New Economic Geography), a pályalélektan, az oktatásszociológia, a (stratégiai) emberi erőforrás menedzsment vonatkozó ismereteit, eredményeit. 378

Kiválasztanánk egy – legalább egy megyét magában foglaló – területi egységet, amelyben együtt vizsgálnánk a térség potenciális diplomás és a felsőoktatásból kilépő, felsőfokú végzettséggel rendelkező emberi erőforrását, felsőoktatási kínálatát, munkaerőpiacát és gazdaságát. Az áttekintett kutatásokban több helyen találkoztunk a gazdaság, a munkaerőpiac, a továbbtanulási és karrier utak stb. elmúlt évezred végén, illetve napjainkban zajló változásaival. Az ezeket érintő helyzetelemzés egy adott terület vonatkozásában lehetségesnek tűnik. Fontos az egyik legkevésbé ismert tényezőnek, az egyénnek, képzési, munkapiaci útjának, illetve az útját befolyásoló faktoroknak a megfigyelése is. Célszerűnek tűnik a továbbtanulni szándékozók longitudinális-, ezen belül is panelvizsgálattal történő követése. Ez döntően a potenciális, illetve a tényleges munkavállaló szemszögét jelenítheti meg. A teljesebb kép megrajzolása érdekében – bár kevésbé tűnik realizálhatónak – lényeges lenne a felsőoktatási tanulmányok színhelyeinek, a munkahelyeknek a direkt, nem a panelben szereplő egyén percepcióján keresztül történő vizsgálata. Ezeknek a gondolatoknak a kifejtéséhez – a fent példaként említett ismeretkörökön kívül – felhasználnánk két szakirodalomban fellelt modellt. Az egyik modell A pályairányítás szociológiai determináltsága (Mikes 1989: 89), a másik A képzési magatartást befolyásoló faktorok (Meusburger 1998: 301). (20., 21. melléklet) Feltételezésünk szerint végül az illeszkedési kérdések alaposabb megismeréséhez jutnánk, de még mindig nem érnénk el az inkongruencia általánosan megfogalmazható okaiig. Egyrészt azért, mert nagyfokú a bizonytalanság és a kiszámíthatatlanság, másrészt azért, mert részben az előbbivel összefüggésben e jelenség túlmutat a vizsgált tényezőkön. Az előbbiek szemléltetésére kiragadunk három szereplőt/csoportot: az egyént, a felsőoktatást, valamint a munkaadókat. Az illeszkedési (Psacharopoulos–Woodhall-féle külső hatékonyság szűk értelmezése szerinti) problematikában kérdésként jelenik meg az, hogy milyen a diplomás illeszkedése. Az ezzel kapcsolatos értelmezési nehézségekkel már foglalkoztunk a 2. 5. 4. A kutatások értelmezési keretei, avagy korlátaik? című fejezetben. Itt csak két bizonytalansági, kiszámíthatatlansági faktort emelünk ki. Az egyik az, hogy adott egyén munkaerő-piaci, szűkebben munkaköri illeszkedésének értékelésekor nem hagyhatók figyelmen kívül a szubjektum döntései, preferenciái s ezek változásai. Egy másik egy élesített kérdés-példa formájában: A felsőoktatás képzés-szerkezete és a gazdasági fejlettség összefüggése, a komparatív vizsgálatok és a munkaerő-szükségleti prognózis alapján általában túlkínálatot mutató, a jelenben – pl. 379

bérekben és álláshirdetésekben – mégis keresettnek mutatkozó, ugyanekkor a gazdaság hullámzása által befolyásolt, a FIDÉV alapján 1999–2003-ban 12,7 %-os munkanélküli státus-előfordulású műszaki végzettségű, vagy a több megközelítésben kínálati hiányt jelző, ám az álláshirdetésekben és a bér szempontjából kevésbé preferált, 5,8 %-os munkanélküli státus-előfordulást regisztrált egészségügyi szakterületű diplomás számít jó illeszkedésűnek? 63 Az illeszkedés témájában egy másik lényeges szereplő a felsőoktatás. Láthattuk már azt is, hogy vitatott, valójában mi is az oktatás szerepe a gazdaság fejlődésében, s hogy a felsőoktatási képzés-szerkezet sajátosságainak megítélése kontextus-függő. A harmadik szereplőt érintve pedig kérdéses, hogy lehetséges-e a munkavállalókkal szembeni igényeknek a jelenleginél artikuláltabb, kiszámíthatóbb kifejezése, ugyanis „(…) a piaci szféra szereplőinek foglalkoztató képességét, munkaerő iránti igényének esetleges növekedését és konkrétan a különféle szakmai felkészültségű szakma iránti igényei mindenekelőtt a vállalkozások gazdasági értelemben vett stabilitása határozza meg. A stabilitás azt jelenti, hogy a vállalkozás, függetlenül méretétől, olyan termékekkel vagy szolgáltatásokkal rendelkezni, amelyekre a szűkebb vagy tágabb piacion vevőt talál. A foglalkoztatási stabilitás, illetve a jövőbeli foglalkoztatás bővítés, tehát a vállalkozások piaci beágyazottságán, vevőkörének legalább változatlan szinten jelentkező igényein alapul. E feltételek teljesítése azonban állandó alkalmazkodást, változtatást igényel a vállalkozásoktól, mert maguk a fogyasztók, akár a lakosságról, akár más vállalkozásokról van szó, folyamatosan változtatják igényeiket, mind a termékek, szolgáltatások funkciója, minősége és ára vonatkozásában.” (Dávid et al. 2005: 219) Az olyan jelenségek, mint az inkongruencia, a diplomás munkanélküliség, (iskolai végzettségtől függetlenül) a tanulásból a munka világába való átmenetnek a változása egyfelől a nem posztszocialista, másfelől közelítve a felsőoktatás képzésszerkezete és a gazdaság fejlettsége nagyobb összhangját mutató országokban is megfigyelhetők. Azaz olyan komplex jelenség-együttesről van szó, ami nem tulajdonítható

pusztán

a

felsőoktatásunk

következményének.

Sokkal

inkább

globalizációs jelenségekről beszélhetünk. Okaik kutatásának, kezelési lehetőségeik vizsgálatának ezért át kell lépnie az egyes országok határait és az e munkában felhasznált tudományterületek nézőpontjait.

63

A százalékok a férfiak és nők átlaga Galasi–Nagy–Varga 2004: 78 alapján.

380

Irodalomjegyzék „Az oktatás és munkaerőpiac kapcsolata” c. workshop. Szerkesztett jegyzőkönyv. [online] Budapest, 2005. január 07. [2007. 10. 31.] ftp://ftp.oki.hu/download/egyeb-munkaeropiac/egyeb-munkaeropiac-jegyzokonyv.pdf „Hazatérés–a Nyugat-Dunántúli régió emberkincsének megtartásáért“ c. cselekvési terv és modellprogram I. kötet. Helyzetelemzés. [online] Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, Sopron, 2001. november. [2005. 02. 23.] http://www.westpa.hu/cgibin/rhti/dokutar/dokulist_guest.cgi?mode=1&parentid=45&nyelv= A Versenyképes diplomával a munkaerő-piacon című kutatás beszámolója. [online] 2005. augusztus. [2008. 02. 12.] http://www.szochalp.hu/fileadmin/szochalo/Uj_Szochalo/tudomany/ rop_osszefoglalo_tanulmany.pdf Adler Judit (2008): A munkaerő-struktúra alakulása 2015-ig. In Borbély Tibor Bors–Fülöp Edit (szerk): Munkaerő-piaci kutatások. Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, Budapest, 27-51. p. ALL Kutatás. [online] (s. a.) [2008. 05. 28.] http://www.omai.hu/main.php?folderID=691&articleID=1215 Almási Miklós (1995): Napóra a Times Square-en. A pénz forradalma az ezredvégen. T-Twins, Budapest. Andor Mihály (1998): Az esélyek újratermelődése. Educatio, VII. évf. 3. sz. 419-435. p. Andor Mihály (2002): Diplomás szülők gyermekei. Educatio, XI. évf. 2. sz. 191120. p. Andor Mihály–Liskó Ilona (1999): Iskolaválasztás és mobilitás. Iskolakultúra Kiadó, Pécs. Arrow, K. J. (1979): Az egyetemi oktatás rostáló szerepe. In Arrow, K. J.: Egyensúly és döntés. Válogatott tanulmányok. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 213-232. p. Audi Hungaria belső égésű motorok tanszék. [online] 2007. 12. 17. [2008. 07. 13.] http://www.audi.hu/hirek/hir.php?hir_id=149 Az egész életen át tartó tanulás európai térségének valóra váltása. Bizottsági közlemény. [online] Brüsszel, 2001. [2005. 02. 24.] http://www.okm.gov.hu Bajor Tamás–Berki Erzsébet–Erdeiné Horváth Klára et al. (2001): Az Európai gyakorlathoz illeszkedő munkaerő-piaci készségigény felmérés a magyar oktatás-képzés fejlesztése szolgálatában. [online] Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Vezetéstudományi Tanszék. [2007. 06. 3.] www.tpf.hu/download.php?doc_name=/tudaskozpont/keszsegigenytanulmany.doc Bakacsi Gyula (2000): Kihívások az ezredfordulón. In Bakacsi Gyula–Bokor Attila–Császár Csaba et al.: Stratégiai emberi erőforrás menedzsment. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 17-41. p. Balázs Éva (2004): Humán erőforrások és az oktatás. Iskolakultúra, XIV. évf. 67. sz. 5-21. p. Balla Gábor Tamás (2004): Az iskolaszervezettan alapjai. SZIE GTK Tanárképző Intézet, Gödöllő. Balogh, Thomas–Streeten, Paul P. (1967): Tudatlanságunk koefficiense. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 364-372. p.

383

Barakonyi Károly (2004): Rendszerváltás a felsőoktatásban. Bologna-folyamat, modernizáció. Akadémiai Kiadó, Budapest. Baráth Tibor (s. a.): Hatékony iskola. [online] [2008. 01. 27.] http://www.staff.u-szeged.hu/~barath/tanulm/HATISK4.htm Báthory Zoltán (1995): Tanulás és hatékonyság. In Mátrai Zsuzsa (szerk.): A tömegoktatás alapkérdései. Pedagógiai olvasókönyv. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 26-46. p. Becker, Gary S. (1967): A főiskolát végzett fehér férfiak tanulásának hozadéka. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 342-351. p. Bekker Zsuzsa (2005): Simon Kuznets. In Bekker Zsuzsa (szerk.): Közgazdasági Nobel-díjasok 1969-2004. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 2005. 83-97. p. Bekker Zsuzsa (szerk.) (2002): Alapművek, alapirányzatok. Gazdaságelméleti olvasmányok I. Aula Kiadó Budapest Belyó Pál–Ékes Ildikó (2008): A gazdasági növekedés hosszú távú előrejelzése. A gazdasági szerkezet, a termelékenység és a munkaerő-kereslet globális előrejelzése. In Borbély Tibor Bors–Fülöp Edit (szerk.): Munkaerő-piaci kutatások. Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, Budapest, 13-26. p. Berde Éva (2005): A diplomázás előtt álló fiatalok pályaelképzelései, és a munkaügyi statisztikai adatok tényei alapján várható rövid távú tendenciák. Zárótanulmány. [online] OFA Budapest. [2008. 02. 16.] http://www-regi.lib.unicorvinus.hu/pdf/berde_tanulmany.pdf Berde Éva–Petró Katalin (2000):A munkanélküliség paradoxonja. Statisztikai Szemle, LXXVIIII. évf. 7. sz. 521-535. p. Berend T. Iván (1978): Öt előadás gazdaságról és oktatásról. Magvető Kiadó, Budapest. Bertrand, Olivier (2002): A foglalkoztatottság és a foglalkozások előrebecslése a fejlett országokban. In Polónyi István–Illés Péter (szerk.): Oktatás és gazdaság. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 167-173. p. Bilik István (2003): Hallgatókövetés ahogy az intézmények csinálják. Előadás FIDÉV workshop. [online] Budapest. [2006. október 28.] http://www.okm.gov.hu/letolt/felsoo/intezmenyi_hallgatokovetes_bilik.ppt Blaskó Zsuzsa (2002): Pályakezdő diplomások a munkapiacon–egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat néhány tanulsága. Educatio, XI. évf. 2. sz. 301-312. p. Blaug, Mark (2000): Klasszikus közgazdaságtan. In Madarász Aladár (szerk.): Közgazdaságtani eszmetörténet. Szöveggyűjtemény. Osiris Kiadó, Budapest, 158-185. p. Bokor Attila–Bíró Kata–Fertetics Mandy et. al. (2005): Vezetői összefoglaló. HR–innováció kutatási projekt. Budapesti Corvinus Egyetem–OD Partner, Budapest. Borbély Tibor Bors–Fülöp Edit (szerk.) (2008): Munkaerő-piaci kutatások. Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, Budapest. Boylan, Ross D. (1993): The effect of the number of diplomas on their value. Sociology of Education, LXVI. v. 3. n. 206-221. p. Fordította: Pintér Éva Bózsvári Gábor–Esze Ágnes–Fortuna Zoltán et. al. (2006): Felmérés a BME-re 2005-ben felvett hallgatók pályaválasztásáról és szociális helyzetéről. [online] Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest. [2008. 02. 19.] http://www.sc.bme.hu/content/10/Felmeresek/felvett/felvett2005.pdf Bródy András (1994): Ódondászat, avagy van-e kétszáz éves ciklus? Közgazdasági Szemle, XLI. évf. 1. sz. 49-63. p.

384

Bródy András (1997): A kétszáz éves ciklus és az Egyesült Államok. A növekedési ráták alakulása. Közgazdasági Szemle, XLIV. évf. 2. sz. 113.123. p. Bródy András (1999): Rövid vagy hosszú ciklus? Új előrejelzés az ezredfordulóra. Közgazdasági Szemle, XLVI. évf. 7-8. sz. 701–708. p. Bródy András (2000): A magyar felsőoktatás ingadozásáról. Közgazdasági Szemle, XLVII. évf. 10. sz. 817-831. p. Bródy András (2007): A ciklus oka és hatása. Közgazdasági Szemle, LIV. évf. 10. sz. 903–914. p. Bugovics Zoltán (2004): Mintanyújtás, avagy karrierképek a médiában. In Szakál Gyula-A. Gergely András (szerk.): Társadalmi tőke, karrieresélyek, viselkedésminták. [online] MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, Munkafüzetek 97. Budapest, 83-89. p. [2008. 02. 29.] mek.oszk.hu/02400/02432/02432.rtf Coombs, Philip H. (1971): Az oktatás világválsága. Tankönyvkiadó, Budapest. Czenky Klára (2006): Diploma, munkaerőpiac, munkanélküliség a hazai sajtó tükrében. [online] In Berde Éva–Czenky Klára–Györgyi Zoltán et al.: Diplomával a munkaerőpiacon. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 115-128. p. [2006. 12. 12.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/185 Csapó Benő (szerk.) (1998): Az iskolai tudás. Osiris Kiadó, Budapest. Csapóné Riskó Tünde (2004): Karrierkövetés, intézmény-megítélés és rangsorolás. [online] Agrártudományi Közlemények, 14. sz. 73-77. p. [2007. 10. 31.] www.date.hu/acta-agraria/2004-14/csapone.pdf Cseres-Gergely Zsombor (2004): Iskolázottság és migráció. [online] In Varga Júlia (szerk.): Közelkép. Oktatás és munkaerőpiac. 126-130. p. [2008. 02. 16.] econ.core.hu/doc/mt/2004/hun/Kozelkep.pdf Cseres-Gergely Zsombor–Kézdi Gábor–Koltay Gábor (2008): A magyar gazdaság ágazati létszámstruktúrájának előrejelzése 2013-ig OECD-országok ágazati létszámadatainak idősorai alapján. In Borbély Tibor Bors–Fülöp Edit (szerk.): Munkaerő-piaci kutatások. Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, Budapest, 53-72. p. Cseres-Gergely Zsombor–Koltay Gábor (2005): A hosszú távú munkapiaci előrejelzés lehetőségeiről és gyakorlatáról Magyarországon. MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest. Csorba József (1997): Az információ társadalma felé. Valóság, XL. évf. 4. sz. 115. p. Dávid János–Fülöp Edit–Mód Péter–Tajti József (2005): Munkaerő piaci igények és a szakképzési rendszer közelítése. [online] Felnőttképzési Kutatási Füzetek. Nemzeti Felnőttképzési Intézet, Budapest. [2009. 02. 13.] http://mek.niif.hu/06500/06513/06513.pdf Dávid János–Holczer Gábor (s. a.): A munkaerőkereslet és kínálat egyensúlya. [online] [2009. 02. 13.] http://www.3kconsens.hu/files/David_Holczer_diplomas_elore.doc?PHPSESSID=8413 f195e2715546954bcd15e6ac56e0 Deák Zsuzsa–Nagy Mária (1998): Társadalmi és szakmai mobilitás. In Nagy Mária (szerk.): Tanári pálya és életkörülmények 1996-97. Okker Kiadó, Budapest, 1360. p. Demorgon, Jacques–Nicklas, Hans (s. a.): Wozu überhaupt formale Abschlüsse? [online] In Demorgon, Jacques-Lüdemann, Otto (Hrsg.): Für die Entwicklung interkultureller Kompetenz in Europa. Welche Ausbildungen? Welche formale Abschlüsse? [2007. 03. 18.] http://www.ofaj.org/paed/texte/ausbild/ausbild3.html

385

Denison, Edward F. (1967): Az oktatás, a gazdasági növekedés és a hiányos információ. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 472-478. p. Denison, Edward F. (1967): Hogyan lehet egy százalékkal meggyorsítani a folyamatosan magas szintű foglalkoztatáshoz tartozó növekedési ütemet. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 461-471. p. Diplomások Pályakövetési Rendszere. Intézményi kézikönyv. [online] Oktatási és Kulturális Minisztérium 2007. [2008. 02. 20.] www.okm.gov.hu/letolt/ds/diplomasok_palyakovetesi_rendszere_071108.pdf Első alkalommal végeztek olajipariellátásilánc-optimalizáló szakmérnökök a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara és a MOL által indított nemzetközi képzésben. Sajtónyilatkozat. [online] 2008. 06. 13. [2008. 07. 13] http://www.mol.hu/hu/a_molrol/mediaszoba/sajtokozlemenyek/sajtokozlemenyek/sajto nyilatkozat/ Fábri György (2000): Oktatás és tudomány felsőfokon: a magyar felsőoktatás hosszú évtizede 1988-2002. [online] In Lukács Péter (szerk.): Felsőoktatás új pályán. A Jelentés a felsőoktatásról c. az Oktatási Minisztérium felkérésére folytatott kutatás záró tanulmánykötete. Oktatáskutató Intézet, Budapest, 46-88. p. [2006. 09. 14.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/61 Falusné Szikra Katalin (1990): A tudás leértékelődése. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest. Falusné Szikra Katalin (2001): Munkanélküliség és diplomás túltermelés. Közgazdasági Szemle, XLVIII. évf. 11. sz. 950-964. p. Fazekas Károly–Köllő János (2005): Európai prioritások és a magyar munkaerőpiac néhány sajátossága. [online] In A magyar foglalkoztatáspolitika átfogó értékelése az Európai Foglalkoztatási Stratégia kontextusában, az elmúlt öt év tapasztalatai alapján. Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest, 34-51. p. [2006. november 24.] http://econ.core.hu/doc/felhiv/zarotanulmany_teljes_mtafmm.pdf Fehérvári Anikó–Szemerszki Marianna (2005): Diplomások pályakövetése az Unióban. [online] In Kutatási előtanulmányok a felsőoktatásról. FKI, Budapest, 51-62. p. [2008. 02. 14.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/185 Fehse, Stefanie–Kerst, Christian (2007): Arbeiten unter Wert? Vertikal und horizontal inadäquate Beschäftigung von Hochschulabsolventen der Abschlussjahrgänge 1997 und 2001. [online] In Beiträge zur Hochschulforschung. Heft 1. XXIX. Jg. Bayerisches Staatsinstitut für Hochschulforschung und Hochschulplanung, München, 72-98. p. [2008. 08. 15.] http://www.ihf.bayern.de/beitraege/2007_1/1_2007_gesamt.pdf Felsőoktatási statisztikai adatok 2007. [online] [2008. 09. 01.] http://db.okm.gov.hu/statisztika/fs07_fm/ Ferenczi Zoltán (2004): Az elsőgenerációs értelmiség kialakulásának sajátosságai. [online] In Szakál Gyula-A. Gergely András (szerk.): Társadalmi tőke, karrieresélyek, viselkedésminták. MTA Politikai Tudományok Intézete Etnoregionális Kutatóközpont, Munkafüzetek 97. Budapest, 21-36. p. [2008. 02. 29.] mek.oszk.hu/02400/02432/02432.rtf Fortuna Zoltán–Nagy Tamás–Szemerszki Marianna (2007): Felmérés a BME-re 2006-ban felvett hallgatók pályaválasztásáról és szociális helyzetéről. [online] Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest. [2008. 02. 19.] http://www.sc.bme.hu/content/10/Felmeresek/felvett/felvett2006.pdf

386

Fortuna Zoltán–Szemerszki Marianna (2007): Friss diplomásainak elhelyezkedési esélyei. Felmérés a BME-n 2005-ben végzettek körében és a 2003-ban végzettek utókövetése. [online] Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Budapest. [2008. 02. 26.] http://www.sc.bme.hu/content/10/Felmeresek/vegzett/BME_2007_elhelyezkedesi_esely ek.pdf Fortuna Zoltán–Szemerszki Marianna–Veres Gábor (2006): A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem friss diplomásainak elhelyezkedési esélyei. Felmérés a BME-n 2004-ben végzettek körében és a 2002-ben végzettek utókövetése. [online] Budapest. [2007. 02. 12.] http://www.sc.bme.hu/content/10/Felmeresek/vegzett/BME_2006_elhelyezkedesi_esely ek.pdf Friedman, Milton (1996): Kapitalizmus és szabadság. Akadémiai Kiadó-MET Publishing Corp., Budapest-Florida. Fuller, Bruce–Rubinson, Richard (1998): Kiterjeszti-e az állam az iskoláztatást? A tapasztalatok áttekintése. In Halász Gábor–Lannert Judit (szerk.): Oktatási rendszerek elmélete. Szöveggyűjtemény. OKKER, Budapest, 300-343. p. Furlong, Andy (2003): Sebezhetőség és ifjúsági munkaerőpiac. In Jancsák Csaba (szerk.): Sebezhető ifjúság. Sebezhetőség az oktatásban, a munkavállalásban és a szabadidőben Európában –perspektívák. Belvedere, Szeged. Gábor R. István (1999): Mi a hasonlóság az egyetemi tanulmányok és a disznóól között? Ajánlás és széljegyzetek. Könyvajánló. Közgazdasági Szemle, XLVI. évf. 6. sz. 576-582. p. Gál Péter–Moldicz Csaba–Novák Tamás (2004): Gazdasági ciklusok és gazdaságpolitika a 21. század elején. Fejlesztés és Finanszírozás, 4. sz. 13-26. p. Galasi Péter (2002): Diplomástúltermelés van? Élet és Irodalom, XLVI. évf. 10. sz. 13. p. Galasi Péter (2002): Fiatal diplomások életpálya-vizsgálata. [online] In Kolosi Tamás–Tóth István György–Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 2002. TÁRKI, Budapest, 245-255. p. [2008. 02. 16.] www.tarki.hu/adatbankh/kutjel/pdf/a832.pdf Galasi Péter (2004): A felsőfokú végzettségű pályakezdők munkaerőpiaci sikeressége. [online] In Varga Júlia (szerk.): Közelkép. Oktatás és munkaerőpiac. 110119. p. [2008. 02. 16.] econ.core.hu/doc/mt/2004/hun/Kozelkep.pdf Galasi Péter (2004): Felsőfokú végzettségű pályakezdők munkaerőpiaci képzése. [online] In Varga Júlia (szerk.): Közelkép. Oktatás és munkaerőpiac. 119-125. p. [2008. 02. 16.] econ.core.hu/doc/mt/2004/hun/Kozelkep.pdf Galasi Péter (2004): Túlképzés, alulképzés és bérhozam a magyar munkaerőpiacon 1994–2002. [online] Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek 4. Budapest. [2008. 02. 26.] www.econ.core.hu/doc/bwp/bwp/bwp0404.pdf Galasi Péter (2004): Valóban leértékelődtek a felsőfokú diplomák? A munkahelyi követelmények változása és a felsőfokú végzettségű munkavállalók reallokációja Magyarországon 1994–2002. [online] Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek 3. Budapest. [2006. 11. 21.] http://mek.oszk.hu/02300/02344/02344.pdf Galasi Péter (2006): A pályakezdő diplomások munkaerő-piaci sikeressége. [online] In Galasi Péter–Varga Júlia: Hallgatói létszám és munkaerőpiac. FKI, Budapest, 33-45. p. [2006. 11. 07.] http://www.hier.iif.hu/hu/konf/galasi-varga_1009.pdf Galasi Péter–Nagy Gyula–Varga Júlia (2004): Fiatal diplomások munkaerőpiaci helyzetének változása 1999-2003. Jelentés a FIDÉV kutatás első követéses

387

felvételének eredményeiről. A FIDÉV kutatás folytatása. [online] Budapest. [2006. 11. 21.] http://www.unipresszp.hu/cikkek/Fidev-Galasi.doc Galasi Péter–Timár János–Varga Júlia (2000): Jelentés az állami felsőoktatás nappali tagozatán 1998-ban végzett fiatal diplomások munkaerő-piaci életpálya vizsgálatának eredményeiről. Tervezet. [online] Budapest. [2008. 02. 14.] http://www.ftt.hu/FIDEV/FIDEV1.doc Galasi Péter–Timár János–Varga Júlia (2001): Jelentés a felsőoktatás nappali tagozatán 1999-ben végzett fiatal diplomások munkaerő-piaci életpálya-vizsgálatának eredményeiről. [online] Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem Emberi Erőforrások Tanszék FIDÉV Kutatócsoport, Budapest. [2006. 10. 28.] http://www.okm.gov.hu/letolt/users/matiscsaka/2003/04/FIDEV2001jelentes.rtf Galasi Péter–Timár János–Varga Júlia (2001): Pályakezdő diplomások a munkaerőpiacon. [online] In Semjén András (szerk.): Oktatás és munkaerőpiaci érvényesülés. MTA Közgazdaságtudományi Kutatóközpont, Budapest, 73-89. p. [2006. 10. 28.] http://www.bkae.hu/munkaero/letolt/Semjen_2001_Galasi.pdf Galasi Péter–Varga Júlia (2005): Munkaerőpiac és oktatás. [online] KTI Könyvek 1. MTA Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest. [2006. 08. 31.] http://mek.oszk.hu/03600/03666/03666.pdf Galasi Péter–Varga Júlia (2006): Hallgatói létszám és munkaerőpiac. [online] FKI, Budapest. [2006. 11. 07.] http://www.hier.iif.hu/hu/konf/galasi-varga_10-09.pdf Gállos János (szerk.) (1996): Munkaerő-kereslet és kínálat 1995-2010. I. kötet. Munkaügyi Minisztérium–Világbank Emberi Erőforrás Fejlesztési Program, Budapest. Gazdag László (2007): Friedman, Milton. A monetarista „ellenforadalom”. [online] Unokáink is látni fogják, XIV. évf. 7. sz. [2008. 11. 1.] http://feszek.ktk.pte.hu/ujsag.php?tipus=cikk&cikk=1767&rovat=620&szam=62&evfol yam=9 Gelei András (2000): Munkavégzési rendszerek. In Bakacsi Gyula–Bokor Attila–Császár Csaba et al.: Stratégiai emberi erőforrás menedzsment. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 81-110. p. Glennerster, Howard (1999): Az oktatás gazdaságtana: A szerencse forgandó. In Csaba Iván–Tóth István György (szerk.): A jóléti állam politikai gazdaságtana. Osiris Kiadó-Láthatatlan Kollégium, Budapest, 317-335. p. Green, Thomas F. (1998): Az oktatási rendszer viselkedésének előrejelzése. In Halász Gábor–Lannert Judit (szerk.): Oktatási rendszerek elmélete. Szöveggyűjtemény. OKKER, Budapest, 12-66. p. Griliches, Zvi (1967): A kutatási kiadások, az oktatás és az aggregált mezőgazdasági termelési függvény. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 412-425. p. Gustafson, W. Eric (1967): A kutatás és a fejlesztés, az új termékek és a termelékenység-változás. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 387-395. p. Györiványi Sándor (2000): A szakképzés története Magyarországon. NTK, Budapest. Haas, Joachim (2005): Ökonomische Konjunkturen und Immatrikulationszyklen in Deutschland. Zum Verhältnis von Arbeitsmarkt und Anzahl der Studierenden von Natur- und Technikwissenschaften. In Konjunkturen und Krisen. Das Studium der Natur- und Technikwissenschaften in Europa. Die Hochschule 2. Nr. 63-80. p. [2008. 09. 04.] www.hof.uni-halle.de/journal/hs2005_2.pdf Hablicsek László (2005): A területi munkaerő-kínálat előrebecslése 2021-ig. Tartalmi összefoglaló. [online] HEFOP 2.1.10 Kutatási Program, Budapest. [2008. 08.

388

31.] www.allamreform.hu/.../Hablicsek_Laszlo_Teruleti_munkaerokinalat_elorebecsles.pdf Hablicsek László–Kutas János (2008): A munkaerőpiac helyzetének megítélése a 2001-2016 közötti időszakban a regionális (megyei) munkaerőmérlegek alapján. In Borbély Tibor Bors–Fülöp Edit (szerk.): Munkaerő-piaci kutatások. Foglalkoztatási és Szociális Hivatal, Budapest, 73-104. p. Halász Gábor (1995): Az elszabadult gépezet. In Mátrai Zsuzsa (szerk.): A tömegoktatás alapkérdései. Pedagógiai olvasókönyv. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 61-74. p. Halász Gábor (2001): Az oktatási rendszer. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. Halász Gábor (2004): Közös oktatásfejlesztési célok az Európai Unióban. Az oktatás és az emberi erőforrások felértékelődése más ágazati politikákban. [online] In Oktatás és Képzés 2010 konferencia az Európai Unió oktatási és képzési munkaprogramjának magyarországi megvalósításáról. Budapest, 59-67. p. [2006. 10. 2.] http://www.okm.gov.hu/doc/upload/200505/oktatas_es_kepzes_kiadvany.pdf Halász Gábor–Altrichter, Herbert (2000): A közép-európai országok decentralizációs politikái és azok eredményei – összehasonlító elemezés. In Balázs Éva–Halász Gábor (szerk.): Oktatás és decentralizáció Közép-Európában. Okker Kiadó, Budapest, 243-298. p. Halász Gábor–Lannert Judit (szerk.) (2003): Jelentés a magyar közoktatásról 2003. Országos Közoktatási Intézet, Budapest. Harbison, Frederick (1968): Az emberi erőforrások értékelése. In Az oktatás tervezése. Tanulmányok. UNESCO–Tankönyvkiadó, Budapest, 95-111. p. Harbison, Frederick (1968): Emberi erőforrások és a fejlődés. In Az oktatás tervezése. Tanulmányok. UNESCO–Tankönyvkiadó, Budapest, 49-57. p. Harbison, Frederick–Myers, Charles A. (1966): Elméletek az emberi erőforrások fejlődéséről. In Illés Lajosné (szerk.): Az oktatás gazdaságossága. Harbison, Machlup, Meyers, Vaizey és Zsamin tanulmányai. A pedagógia időszerű kérdései külföldön sorozat. Tankönyvkiadó, Budapest, 20-38. p. Hegedűs László–Egri Imre (s. a.): Oktatásgazdaságtan. Oktatási segédlet. Bessenyei György Tanárképző Főiskola, Nyíregyháza. Hirschman, Albert O. (2002): Kilépés és beleszólás: Egy bővülő befolyási övezet. In Polónyi István–Illés Péter (szerk.): Oktatás és gazdaság. Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 187-198. p. Híves Tamás (2006): Munkaadói elvárások megjelenése az álláshirdetésekben. [online] In Berde Éva–Czenky Klára–Györgyi Zoltán et al.: Diplomával a munkaerőpiacon. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 73-87. p. [2006. 12. 12.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/185 Holló Mária (1974): Technika és társadalom. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Horváth Dániel (2008): Hazai pályakövetési gyakorlatok–Gyorsjelentés. [online] [2008. 07. 14.] http://www.felvi.hu/index.ofi?mfa_id=469&hir_id=9505&oldal=1 és =2-8 Hrubos Ildikó (1999): A felsőoktatás dilemmái a tömegessé válás korszakában. Educatio Füzetek 224. Oktatáskutató Intézet, Budapest. Hrubos Ildikó (2000): Strukturális változások: nemzetközi trendek, hazai folyamatok. [online] In Lukács Péter (szerk.): Felsőoktatás új pályán. A Jelentés a felsőoktatásról c. az Oktatási Minisztérium felkérésére folytatott kutatás záró tanulmánykötete. Oktatáskutató Intézet, Budapest, 13-28. p. [2006. 09. 17. ] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/61

389

Hrubos Ildikó (2002): A „bolognai folyamat”. Európai trendek. A Bolognai Nyilatkozatból adódó strukturális változások megvalósíthatósága a magyar felsőoktatásban. Kutatás Közben 235. Oktatáskutató Intézet, Budapest. Hrubos Ildikó–Polónyi István (2001): Az akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzés helye és szerepe az oktatási rendszerben. Kutatási zárójelentés I. A kutatás eredményeinek összefoglalása. [online] Budapest. [2008. 07. 30.] http://www.szmm.gov.hu/main.php?folderID=16202&articleID=25509&ctag=articlelist &iid=1 Jánossy Ferenc (1975): A gazdasági fejlődés trendvonaláról. Magvető Könyvkiadó, Budapest. Johnson, David B. (1999): Közösségi döntések elmélete. Bevezetés az új politikai gazdaságtanba. Osiris Kiadó, Budapest. Karoliny Mártonné–Elbert, Norbert F. (2001): Erőforrás-biztosítás: toborzás, kiválasztás, leépítés. In Poór József–Karoliny Mártonné (szerk.): Személyzeti/emberi erőforrás-menedzsment. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 159-191. p. Karoliny Mártonné–Poór József (2001): Áttekintés a személyzeti/emberi erőforrás-menedzsmentről. In Poór József–Karoliny Mártonné (szerk.): Személyzeti/emberi erőforrás-menedzsment. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 23-55. p. Kehl Dániel–Sipos Béla (2007): Évszázados trendek és hosszú ciklusok az Amerikai Egyesült Államokban, Kínában és a világgazdaságban. [online] Hitelintézeti 10. 23.] Szemle 6. évf. 3. sz. 248-282. p. [2008. www.bankszovetseg.hu/anyag/feltoltott/248-282_10000194.pdf Kemenes Egon (1982): Konjunkturális és szekuláris változások a világgazdaságban. In Schmidt Ádám–Kemenes Egon (szerk): Változások, váltások és válságok a gazdaságban. Tanulmányok Varga István emlékezetére. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 172-191. p. Kerst, Christian–Schramm, Michael (2008): Der Absolventenjahrgang 2000/2001 fünf Jahre nach dem Hochschulabschluss. Berufsverlauf und aktuelle Situation. [online] HIS: Forum Hochschule 10. Nr. [2008. 08. 27.] http://www.his.de/pdf/pub_fh/fh-200810.pdf Kertesi Gábor (2005): Felsőoktatási expanzió és a munkaerő-piac. [online] In A magyar foglalkoztatáspolitika átfogó értékelése az Európai Foglalkoztatási Stratégia kontextusában, az elmúlt öt év tapasztalatai alapján. Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaságtudományi Intézet, Budapest, 129-139. p. [2006. november 24.] http://econ.core.hu/doc/felhiv/zarotanulmany_teljes_mtafmm.pdf Kertesi Gábor–Köllő János (2001): A gazdasági átalakulás két szakasza és az emberi tőke átértékelődése Magyarországon, 1986–1999. A bérszerkezet átalakulása. [online] In Semjén András (szerk.): Oktatás és munkaerőpiaci érvényesülés. 13-48. p. [2006. október 28.] http://www.bkae.hu/munkaero/letolt/Semjen_2001_Galasi.pdf Kertesi Gábor–Köllő János (2005): Felsőoktatási expanzió, „diplomás munkanélküliség” és a diplomák piaci értéke. [online] In Budapesti Munkagazdaságtani Füzetek 3. Budapesti Corvinus Egyetem Emberi Erőforrások Tanszék. [2006. augusztus 31.] http://econ.core.hu/doc/bwp/bwp/Bwp0503.pdf Kézdi Gábor (2004): Iskolázottság és munkaerőpiaci sikeresség. [online] In Varga Júlia (szerk.): Közelkép. Oktatás és munkaerőpiac. 43-49. p. [2008. 02. 16.] econ.core.hu/doc/mt/2004/hun/Kozelkep.pdf Kiss László (2008): Külföldi gyakorlatok a diplomás pályakövetésben– Gyorsjelentés. [online] [2008. 07. 14.] http://www.felvi.hu/index.ofi?mfa_id=468&hir_id=9492 &oldal=2-4

390

Kiss László (2008): Milyen az ideális diplomás álláskereső? Diplomás állásokat kínáló hirdetések elemzése. [online] [2008. 07. 14.] http://www.felvi.hu/index.ofi?mfa_id=70&hir_id=9490 &oldal=2 Kondratyev, N. D. (1980): A gazdasági fejlődés hosszú hullámai. Történelmi Szemle, VXXX. évf. 2. sz. 241-269. p. Koszó Zoltán–Semjén András–Tóth Ágens–Tóth István János (2007): Szakmastruktúra- és szakmatartalom-változások a gazdasági fejlődés tükrében. [online] Kutatási Füzetek 2. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. [2008. 06. 20.] http://www.gvi.hu/data/papers/KF_2007_2_szakmastruktura_071106.pdf Kotsis Ágnes (2007): A globalizáció és a felsőoktatás. [online] Debrecen. [2008. 01. 24.] economics.econ.klte.hu/.../download/2007jun/20070626_kotsis_agnes_a_globalizacio_e s_a_felsooktatas.pdf Kovács János (1983): Theodore W. Schultz. In Schultz, Theodore W.: Beruházás az emberi tőkébe. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 7-20. p. Kováts Klaudia (2000): Az emberi erőforrás-áramlás. In Bakacsi Gyula–Bokor Attila–Császár Csaba et al.: Stratégiai emberi erőforrás menedzsment. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 149-180. p. Kozma Ferenc (1981): Az emberi tényező a gazdasági fejlődésben. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Kozma Tamás (1994): Bevezetés a nevelésszociológiába. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Kozma Tamás (2004): Kié az egyetem? A felsőoktatás nevelésszociológiája. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. Krelle, Wilhelm (1967): A gazdasági növekedés befolyásolhatósága és határai. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 436-459. p. Kurtán Lajos (2006): Közgazdaságtan. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest. Ladányi Andor (1992): A felsőoktatás mennyiségi fejlődésének nemzetközi tendenciái. Összehasonlító statisztikai elemzés. Felsőoktatási Koordinációs Iroda, Budapest. Ladányi Andor (1996): A felsőoktatás nemzetközi statisztikai összehasonlítása. In Gállos János (szerk.): Munkaerő-kereslet és kínálat 1995-2010. I. kötet. Munkaügyi Minisztérium–Világbank Emberi Erőforrás Fejlesztési Program, Budapest 159-203. p. Ladányi Andor (1999): A magyar felsőoktatás a 20. században. Akadémiai Kiadó, Budapest. Ladányi Andor (2000): A magyar felsőoktatás nemzetközi összevetésben. [online] In Lukács Péter (szerk.): Felsőoktatás új pályán. A Jelentés a felsőoktatásról c. az Oktatási Minisztérium felkérésére folytatott kutatás záró tanulmánykötete. Oktatáskutató Intézet, Budapest, 29-45. p. [2006. 09. 14.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/61 Ladányi Andor (2003): A felsőfokú képzettségű szakemberállomány a kilencvenes években. Közgazdasági Szemle, L. évf. 1. sz. 76–85. p. Lannert Judit (2004): Pályaválasztási aspirációk. A 13 és 17 évesek továbbtanulási aspirációi mögött munkáló tényezők három kistérségben. Ph.D. értekezés. [online] Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Budapest. [2006. 11. 21.] http://phd.lib.uni-corvinus.hu/86/01/lannert_judit.pdf

391

Machlup, Fritz (1966): Az oktatás teljes költsége. In Illés Lajosné (szerk.): Az oktatás gazdaságossága. Harbison, Machlup, Meyers, Vaizey és Zsamin tanulmányai. A pedagógia időszerű kérdései külföldön sorozat. Tankönyvkiadó, Budapest, 57-93. p. Machlup, Fritz (1982): Beruházások az emberi erőforrásokba és a produktív tudásba. In Schmidt Ádám–Kemenes Egon: Változások, váltások és válságok a gazdaságban. Tanulmányok Varga István emlékezetére. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 220-237. p. Majó Zoltán (2000): A felsőoktatás és a munkaerőpiac kapcsolata. [online] In Farkas Beáta–Lengyel Imre (szerk..): Versenyképesség–Regionális versenyképesség. JATEPress, Szeged, 169-186. p. [2007. 06. 28.] http://www.ecp.uszeged.hu/tudkozlemeny/pdf/2000/Majp.pdf Makó Csaba (1997): A munkaerő felhasználásának átalakulása. Educatio, VI. évf. 2. sz. 191-208. p. Mándi Péter (1975): Oktatás ás gazdasági növekedés a fejlődő országokban. Akadémiai Kiadó, Budapest. Martinez, Luis (1997): Foglalkoztatás és oktatás. In Hervainé Szabó Gyöngyvér–Szabó Péter (szerk.): Az emberi erőforrások hasznosítása, fejlesztése Magyarországon és Észak-Dunántúlon. Tudományos konferencia. Az MTA IX. Osztálya, az MTA Veszprémi Területi Bizottsága, a Fejér Megyei Önkormányzat, az MTA Regionális Kutatások Központja Nyugat-Magyarországi Tudományos Intézete és a Kodolányi János Főiskola közös rendezésében. Székesfehérvár, 199-203. p. Mártonfi György (2006): Szakmák, foglalkozások és a gazdaság igényei a változó munkaerőpiacon. Educatio, XV. évf. 2. sz. 215-231. p. Mártonfi György–Tordai Péter (2005): „Az oktatás és a munkaerőpiac kapcsolódása” című, a Nemzeti Fejlesztési Terv II. előkészítését szolgáló, az oktatási szektor fejlesztési szükségleteiről szóló szakértői vita strukturált összefoglalója. [online] [2008. 02. 19.] http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=egyeb-munkaeropiac Mátyás Antal (1959): A mű jelentősége és főbb gondolatai. In Smith, Adam: A nemzetek gazdasága. E gazdaság természetének és okainak vizsgálata. Akadémiai Kiadó, Budapest, 9-51. p. Mátyás Antal (1969): Fejezetek a közgazdasági gondolkodás történetéből. Kossuth Könyvkiadó, Budapest. Mátyás Antal (1973): A modern polgári közgazdaságtan története. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Mátyás Antal (2003): A korai közgazdaságtan története. Aula, Budapest. Meusburger, Peter (1998): Bildungsgeographie. Wissen und Ausbildung in der räumlichen Dimension. Spektrum Akademischer Verlag, Heidelberg-Berlin. Meyer, John W. (1998): Az oktatási expanzió társadalmi indítékainak összetevői. In Halász Gábor–Lannert Judit (szerk.): Oktatási rendszerek elmélete. Szöveggyűjtemény. OKKER, Budapest. Mihály Ildikó (s. a.): Az oktatásból a munka világába való átmenet kérdései. Nemzetközi trendek és tapasztalatok. [online] [2006. 09. 27.] http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=oecd-Mihaly-Oktatasbol Mikes Zdenkóné (szerk.) (1989): Pályaválasztási ismeretek. Szöveggyűjtemény. (Kézirat) Tankönyvkiadó, Budapest. Minasian, Jora R. (1967): A kutatás és a fejlesztés gazdaságtana. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 373-386. p.

392

Mitterauer, Lukas (1996): Evaluation im Hochschulbereich. [online] Zeitschrift für Hochschuldidaktik, 1-2. Nr.: Qualität der Hoschschullehre. Wien, 171-186. p. [2006. 10. 28.] http://archive.oeghd.at/zeitschrift/1996h1-2/10_art.html Móczár József (2005): Ragnar Frisch. In Bekker Zsuzsa (szerk.): Közgazdasági Nobel-díjasok 1969-2004. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 25-42. p. Munkaerő-piaci elvárások a diplomás munkakeresőkkel szemben álláshirdetések elemzése alapján. [online] 2007. [2008. 09. 03.] http://www.felvi.hu/bin/content/dload/felsooktatasimuhely/hirdeteselemzes_2007.pdf Munkaerő-piaci elvárások a diplomásokkal szemben: álláshirdetések elemzése megadott szempontok alapján. [online] 2006. [2008. 09. 03.] http://www.felvi.hu/bin/content/dload/felsooktatasimuhely/hirdeteselemzes_20060929.p df Nem egyeznek… A munkaerőpiaci kereslet és kínálat előrejelzése: 2005-2015. A feszültségpontok és a közelítés lehetőségei és eszközei. [online] 3K Consens Iroda, 2007. [2008. 04. 01.] http://www.3kconsens.hu/files/A%20munkaeropiaci%20kereslet%20es%20kinalat%20 elorejelzese%202005_2015.pdf Neményi Judit (2005): Jan Tinbergen. In Bekker Zsuzsa (szerk.): Közgazdasági Nobel-díjasok 1969-2004. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 43-59. p. Némethné Tóth Ágnes (1999): Hallgatói elvárások a felsőoktatásban különös tekintettel az oktató-hallgató viszonyra. (Kézirat) Szombathely. Nyers Józsefné–Palócz Éva (2001): A Szakképzési Hozzájárulási kötelezettség vállalati részének felhasználása: egy vállalati felmérés tükrében. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. [2008. 04. 22.] http://www.gvi.hu/data/papers/szh_2001.pdf Palócz Éva (2001): A pályakezdők iránti vállalati kereslet és a velük való elégedettség egy vállalati felmérés tükrében. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. [2006. 10. 24.] http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/paly_2001.pdf Pelle János (1986): A diplomák inflációja. Magvető Kiadó, Budapest. Perpék Éva (2006): A vállalkozások munkaerő kereslete és pályakezdőkkel, tanulókkal való elégedettsége–2005. [online] Kutatási Füzetek 1. sz. Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. [2008. 02. 16.] http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/palyakezdok_0217.pdf Phillips, H. M. (1968): Oktatás és fejlődés. In Az oktatás tervezése. Tanulmányok. UNESCO–Tankönyvkiadó, Budapest, 9-48. p. Plicht, Hannelore–Schreyer, Franziska (2002): Methodische Probleme der Erfassung von Adäquanz der Akademikerbeschäftigung. [online] In Kleinhenz, Gerhard (Hrsg.): IAB-Kompendium Arbeitsmarkt- und Berufsforschung. Beiträge zur Arbeitsmarkt- und Berufsforschung 250. Nürnberg, 531-545. p. [2008. 08. 15.] doku.iab.de/beitrab/2002/beitr250_806.pdf Polónyi István (2000): Finanszírozási tendenciák a kilencvenes években. [online] In Lukács Péter (szerk.): Felsőoktatás új pályán. A Jelentés a felsőoktatásról c. az Oktatási Minisztérium felkérésére folytatott kutatás záró tanulmánykötete. Oktatáskutató Intézet, Budapest, 99-124. p. [2006. 09. 14.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/61 Polónyi István (2002): Az oktatás gazdaságtana. Osiris Kiadó, Budapest.

393

Polónyi István (2004): A diplomások foglalkoztatási jellemzőinek alakulása a tömegesedéssel. [online] Hazánk Tája [2007. 01. 02.] http://www.ph.hu/ph/mf/24.05/09.html Polónyi István (2004): A hazai felsőoktatás demográfiai összefüggései a 21. század elején. [online] Kutatás Közben 255. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest. [2008. 01. 17.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatas_kozben/293 Polónyi István (2005): A felsőoktatás és a gazdasági szféra kapcsolata–egy empirikus vizsgálat. [online] Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Tanszéki esték. [2008. 01. 17.] economics.econ.klte.hu/rendezvenyek/programsorozatok/tanszeki_estek/EmptanPolonyi .doc Polónyi István (2005): A felsőoktatási beiskolázási keretszámok szakmai szerkezete. [online] Kutatás Közben 265. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest. [2008. 01. 23.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatas_kozben/291 Polónyi István (2005): A hazai felsőoktatás vertikális és horizontális képzési szerkezetének elemzése nemzetközi összehasonlításban a gazdasági fejlettség összefüggésében. [online] Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Tanszéki esték. [2006. 09. 28.] http://www.econ.unideb.hu/rendezvenyek/programsorozatok/tanszeki_estek/FoktszerkP olonyi.doc Polónyi István (2006): A felsőoktatás minősége és a gazdasági szféra elvárásai– egy empirikus vizsgálat. In Bálint Julianna–Polónyi István–Siklós Balázs: A felsőoktatás minősége. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 53-102. p. [2007. 06. 19.] www.hier.iif.hu/hu/konf/Felsooktatasi_POLONYI.pdf Polónyi István–Timár János (2001): Tudásgyár vagy papírgyár. Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest. Polónyi István–Timár János (2002): A népesség, a gazdasági aktivitás és a nemzetközi migráció távlatai Magyarországon, 1950-2050. Közgazdasági Szemle, XLIX. évf. 11. sz. 960-971. p. Polónyi István–Timár János (2004): Munkaerőpiac és oktatáspolitika Magyarországon a rendszerváltás után. Van-e élet a munkagazdaságtani főáramon kívül? Közgazdasági Szemle, LI. évf. 11. sz. 1065-1072. p. Polónyi István–Timár János (2005): Az oktatáspolitika a nemzetközi összehasonlítás tükrében. Statisztikai Szemle, LXXXIII. évf. 9. sz. 826-840. p. Polónyi István–Timár János (2006): Oktatáspolitika és demográfia. [online] Kutatás Közben 274. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest. [2008. 01. 23.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatas_kozben/312 Radácsi Imre (2005): Felsőoktatási teljesítményértékelések és előrelépések Európában. [online] In Kutatási előtanulmányok a felsőoktatásról. FKI 108-123. p. [2008. 02. 14.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/185 Révész András (1996): Munkaerő-struktúrák nemzetközi összehasonlítása és előrejelzése 2010-re. In Gállos János (szerk.): Munkaerő-kereslet és kínálat 1995-2010. I. kötet. Munkaügyi Minisztérium–Világbank Emberi Erőforrás Fejlesztési Program, Budapest, 239-326. p. Rimler Judit (2004): Foglalkozás és végzettség. Közgazdasági Szemle, LI. évf. 12. sz. 1172-1187. p. Róbert Péter (2002): Átmenet az iskolából a munkaerőpiacra 1960 és 2000 között. [online] In Kolosi Tamás–Tóth István György–Vukovich György (szerk.): Társadalmi Riport 2002. TÁRKI, Budapest, 220–232. p. [2007. 08. 17.] www.tarki.hu/adatbank-h/kutjel/pdf/a830.pdf

394

Róbert Péter (2004): A pályakezdők elhelyezkedési esélyeinek és foglalkozási szerkezetének átalakulása. [online] In Varga Júlia (szerk.): Közelkép. Oktatás és munkaerőpiac. 100-105. p. [2008. 02. 16.] econ.core.hu/doc/mt/2004/hun/Kozelkep.pdf Rubinson, Richard–Fuller, Bruce (1998): Az iskolázottság hatása a nemzetgazdaság növekedésére. In Halász Gábor–Lannert Judit (szerk.): Oktatási rendszerek elmélete. Szöveggyűjtemény. OKKER, Budapest, 344-366. p. Samuelson, P. A.–Nordhaus, W. D. (1987): Közgazdaságtan. Közgazdaságtani és Jogi Kiadó, Budapest. Schmookler, Jacob (1967): A technológiai változás és a közgazdasági elmélet. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 426-434. p. Schomburg, Harald–Teichler, Ulrich (1998): Studium, Studienbedingungen und Berufserfolg. In Teichler, Ulrich–Daniel, Hans-Dieter–Enders, Jürgen (Hrsg): Brennenpunkt Hochschule. Neuere Analysen zu Hochschule, Beruf und Gesellschaft. Campus Verlag, Frankfurt-New York, 141-172. p. Schomburg, Harald–Teichler, Ulrich et al. (Hrsg) (2001): Erfolgreich von der Uni in den Job. Fit for Business, Regensburg-Düsseldorf-Berlin. Schultz, Theodore W. (1983): Beruházás az emberi tőkébe. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest. Schumpeter, Joseph (1987): Theorie der wirtschaftlichen Entwicklung. Eine Untersuchung über Unternehmergewinn, Kapital, Kredit, Zins und den Konjunkturzyklus. Duncker–Humblot, Berlin. Sebestyén Tibor (1999): A gazdasági mérés globalizációja. In Matolcsy György (szerk.): Növekedés és globalizáció. Kairosz Kiadó–Növekedéskutató Intézet, Budapest, 174-217. p. Selmeczy Iván (2006): Az üzleti szféra felsőfokú végzettségű pályakezdők iránti kereslete, ennek várható alakulása és a pályakezdők tudásával való elégedettség 2005ben. Egy empirikus vállalati felvétel és szakértői interjúk elemzése. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. [2008. 02. 14.] http://www.gvi.hu/letoltes/ms/doc/dip_0601.doc Selmeczy Iván (2007): Diplomás pályakezdők és egyetemi, főiskolai karok vállalati szemszögből–2007. 1000 magyarországi cég körében végzett felmérés eredményei. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Kutatási Füzetek 1. sz. Budapest. [2008. 02. 20.] http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/dip_07_tanulmany_070810.pdf + Ábrák és táblázatok: http://www.gvi.hu/letoltes/ms/xls/dip_07_abrak_070810.xls Semjén András (1999): Hatékonyság az oktatásban. Educatio, VIII. évf. 3. sz. 575-597. p. Semjén András (2005): Az oktatási rendszer külső hatékonysága: a gazdaság és a munkaerőpiac elvárásai. [online] In Hermann Zoltán (szerk.): Hatékonysági problémák a közoktatásban. Országos Közoktatási Intézet, Budapest. [2006. 11. 21.] http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=Hatekonysagiproblemak-SemjenOktatasi Setényi János (2000): Felsőoktatás irányítási problémák. [online] In Lukács Péter (szerk.): Felsőoktatás új pályán. A Jelentés a felsőoktatásról c. az Oktatási Minisztérium felkérésére folytatott kutatás záró tanulmánykötete. Oktatáskutató Intézet, Budapest, 89-98. p. [2006. 09. 14.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/61 Shaffer, Harry G. (1967): Beruházás az emberi tőkébe: egy megjegyzés. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 352-363. p.

395

Simonyi Ágnes (1997): Gazdasági szervezetek és a szakmai képzés. Edutacio, VI. évf. 2. sz. 209-223. p. Smith, Adam (1959): A nemzetek gazdasága. E gazdaság természetének és okainak vizsgálata. Akadémiai Kiadó, Budapest. Solow, Robert M. (1967): A beruházás és a technikai haladás. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 141-151. p. Solow, Robert M. (1967): A technikai haladás, a tőkeképződés és a gazdasági növekedés. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 152-162. p. Solow, Robert M. (1967): A technikai változás és az aggregált termelési függvény. In Szakolczai György (szerk.): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest, 122-140. p. Statisztikai tájékoztató. Felsőoktatás. 1997/98, 1998/99, 1999/2000, 2001/2002, 2002/2003, 2003/2004, 2004/2005, 2005/2006. Budapest, 1998., 1999., 2000., 2002., 2003., 2004., 2005., 2006. Stellungnahme zum Verhältnis von Hochschulausbildung und Beschäftigungssystem. [online] Wissenschaftsrat. Wissenschaftsrat, Würzburg, 9. Juli 1999. [2007. március 18.] www.wissenschaftsrat.de/texte/4099-99.pdf Stimonovits András (2005): Robert M. Solow. In Bekker Zsuzsa (szerk.): Közgazdasági Nobel-díjasok 1969-2004. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 431-444. p. Szabó Gábor (1997): A duális képzés rendszere és a projekt orientált képzés kapcsolata. [online] Kandó Kálmán Műszaki Főiskola. [2008. 02. 18.] mek.oszk.hu/01800/01805/01805.pdf Szakolczai György (szerk.) (1967): A gazdasági növekedés feltételei. Közgazdasági és Jogi Kiadó, Budapest. Szalai Ákos (2005): Az egyéni képzési számlák rendszere Magyarországon. Nemzeti Felnőttképzési Intézet, Budapest. Szalavetz Andrea (2006): Új kondratyev-ciklus a láthatáron. A nanotechnológia gazdasági hatásai. Technológiai fejlődés és új tudományos eredmények NKTH mecenatúra pályázat. [online] MTA Világgazdasági Kutatóintézet Ismeretterjesztő cikksorozat [2008. 10. 23.] www.vki.hu/technologia/mec5_nanp.pdf Szántó Zoltán (2005): Gary Stanley Becker. In Bekker Zsuzsa (szerk.): Közgazdasági Nobel-díjasok 1969-2004. KJK-KERSZÖV Jogi és Üzleti Kiadó Kft., Budapest, 541-554. p. Szanyi Ágnes (2005): Kényszerből a felsőoktatásba. Kevésbé egyenlő diplomák és diplomások. Kutatási beszámoló. [online] Echo Survey. [2006. október 28.] http://www.echosurvey.hu/_user/downloads/kutatasi_beszamolo/t-123ofa.pdf Szegő Iván Miklós (2008): Válság avagy tartós hullám. [online] [2009. 02. 11.] http://www.origp.hu/uzletinegyed/valsag/20080924-valsag-hullam-vagy-trendkondratyev-kitchen-juglarciklusok-es-az-evszazados.html Székelyi Mária–Csepeli György–Örkény Antal (1998): A felsőoktatási hallgatók társadalmi háttere, élet- és tanulmányi feltételeinek alakulása 1997-ben. Magyar Felsőoktatás, VIII. évf. 9. sz. 15-17. p. Szerepi Anna (2006): Munkaadók és fejvadászok a munkaerőpiacról és az oktatási rendszerről. [online] In Berde Éva–Czenky Klára–Györgyi Zoltán et al.: Diplomával a munkaerőpiacon. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 89-114. p. [2006. 12. 12.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/185

396

Szitás József (2004): Hazai és európai stratégiák a felsőoktatás nemzeti korlátainak lebontására. [online] In Oktatás és Képzés 2010 konferencia az Európai Unió oktatási és képzési munkaprogramjának magyarországi megvalósításáról. Budapest, 103-107. p. [2006. október 2.] http://www.okm.gov.hu/doc/upload/200505/oktatas_es_kepzes_kiadvany.pdf Szörfi Béla (2004): Gazdasági növekedés és felzárkózás: elméletek és tanulságok. [online] KOPINT-DATORG, Műhelytanulmányok. 41. sz. Budapest. [2008. 09. 14.] http://www.kopint-tarki.hu/kiadvanyaink/muhely/mt41.pdf Takács Gabriella (2006): Diploma minősítése: időnként rákérdezhetnek az állásinterjún. [online] HR Portál. [2006. 12. 12.] http://www.hrportal.hu/index.phtml?page=article&id=56890 Takács Gabriella (2006): Számít, ki hol végez? Feketelisták nyomában. [online] Jobpilot. [2006. 12. 12.] http://www.jobpilot.hu/content/journal/kozeppont/2006/diploma.html?Jobs_Session=9d b& Takács Gabriella (2007): Út a csúcsra. A diploma eredményét is kérhetik az álláspályázatban. [online] Jobpilot. [2008. 03. 18.] http://www.jobpilot.hu/content/journal/csucs/2007/diplomauj.html?Jobs_Session=1f714 5dac36116ce1b3fcb3a9493746e& Tanítás és tanulás. Fehér könyv az oktatásról és képzésről [online] [2006. október 10.] http://www.sulinet.hu/iskola/feherkonyv.doc Teichler, Ulrich (1998): Beziehungen von Bildungs- und Beschäftigungssystem in Japan. In Teichler, Ulrich–Daniel, Hans-Dieter–Enders, Jürgen (Hrsg): Brennenpunkt Hochschule. Neuere Analysen zu Hochschule, Beruf und Gesellschaft. Campus Verlag, Frankfurt-New York, 173-194. p. Temesi József (2004): Felsőoktatás-finanszírozási koncepciók az oktatáspolitikai döntések és a közgazdasági megfontolások tükrében. In Temesi József (szerk.): Finanszírozás és gazdálkodás a felsőoktatásban. Aula, Budapest, 19-78. p. Thész Gábor–Vincze Szilvia (1998): A BDTF-n 1998-ban végzett hallgatók nyomon követése. Kilátó, BDTF, Szombathely. Timár János (1994): A foglalkoztatás és munkanélküliség sajátosságai a posztszocialista országokban. Közgazdasági Szemle, XLI. évf. 7-8. sz. 633-647. p. Timár János (1996): A munkaerő-kínálat alakulása 2010-ig. Közgazdasági Szemle, XLIII. évf. 7-8. sz. 682-698. p. Timár János (1996): Munkaerő-kereslet 2010-ben–ágazatok, foglalkozások és képzettség szerint. Közgazdasági Szemle, XLIII. évf. 11. sz. 995-1009. p. Timár János (1996): Munkaerő-kereslet és kínálat 1995-2010. In Gállos János (szerk.): Munkaerő-kereslet és kínálat 1995-2010. I. kötet. Munkaügyi Minisztérium– Világbank Emberi Erőforrás Fejlesztési Program, Budapest, 9-70. p. Timár János (1997): A munkaerőpiac változásai 1997 és 2002 között. Közgazdasági Szemle, XLIV. évf. 11. sz. 987-999. p. Timár János (szerk.) (1999): Átmenet a tanulásból a munka világába. OECD Tanulmányok, Budapest. Tinbergen, Jan (1968): Matematikai becslések az oktatás tervezésében. In Az oktatás tervezése. Tanulmányok. UNESCO–Tankönyvkiadó, Budapest, 143-190. p. Titze, Hartmut (1990): Der Akademikerzyklus. Historische Untersuchungen über die Wiederkehr von Überfüllung und Mangel in akademischen Karrieren. Vandenhoeck–Ruprecht, Göttingen. Tót Éva (1999): Az oktatás és a munka közötti átmenet folyamata. Háttéranyag a „Jelentés a közoktatásról” „A közoktatási rendszer és a rendszerben való

397

továbbhaladás” c. fejezetéhez. [online] Budapest. [2008. 02. 19.] ftp://ftp.oki.hu/jka2k_hatter/04_felnott.pdf Tót Éva (2004): Foglalkozásprofilok leírása. [online] Magyar Tudományos Akadémia Szociológiai Kutatóintézet, Budapest. [2008. 07. 21.] socorg.socip.mta.hu/db_socorg/img/STILE_foglakozasprofilok_HUN.pdf Tóthné Sikora Gizella (2000): Humán erőforrás és értéktermelés. In Tóthné Sikora Gizella (szerk.): Humán erőforrások gazdaságtana. Bíbor Kiadó, Miskolc, 2-21. p. Török Ádám (2006): Az európai felsőoktatás versenyképessége és a lisszaboni célkitűzések. Mennyire hihetünk a nemzetközi egyetemi rangsoroknak? Közgazdasági Szemle, LIII. évf. 4. sz. 310-329. p. Vaizey, John (1966): Az oktatás hozama. In Illés Lajosné (szerk.): Az oktatás gazdaságossága. Harbison, Machlup, Meyers, Vaizey és Zsamin tanulmányai. A pedagógia időszerű kérdései külföldön sorozat. Tankönyvkiadó, Budapest, 39-56. p. Valentinyi Ákos (1995): Endogén növekedéselmélet. Közgazdasági Szemle, XLII. évf. 7. sz. 582-594. p. Vámos Dóra (1989): A képzettség vására. Közoktatási kutatások. Akadémiai Kiadó, Budapest. Vámos Dóra (1997): A közszolgálati szakemberek továbbképzése. Educatio, VI. évf. 2. sz. 248-259. p Vámos Dóra (2000): A diplomások iránti szükséglet és a felsőoktatás. [online] In Lukács Péter (szerk.): Felsőoktatás új pályán. A Jelentés a felsőoktatásról c. az Oktatási Minisztérium felkérésére folytatott kutatás záró tanulmánykötete. Oktatáskutató Intézet, Budapest, 148-168. p. [2006. 09. 14.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/61 Vámos Dóra (2002): A hatékonysági kérdések a felsőoktatásban I. Magyar Felsőoktatás, XII. évf. 4. sz. 36-38. p. Vámos Dóra (s. a.): A felsőoktatás financiális kérdései és gazdasági helyzetének alakulása. [online] Technológiai Előretekintési Program (TEP), Emberi erőforrások munkacsoport. [2007. 08. 27.] http://www.nkth.gov.hu/letolt/kutat/tep/ember/vamosdora.pdf Vámos Dóra (s. a.): Foglalkoztatási előrejelzések használhatósága, értelmezhetősége az oktatásfejlesztésben. [online] Technológiai Előretekintési Program (TEP), Emberi erőforrások munkacsoport. [2008. 03. 23.] www.nkth.gov.hu/letolt/kutat/tep/ember/vamosdora.pdf Váradi Rita (2007): A fiatalok munkaerő-piaci helyzete. A munkaerő-felmérés 2006. IV. negyedévi kiegészítő felvétele alapján. [online] Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. [2009. 07. 20.] http://portal.ksh.hu/pls/ksh/docs/hun/xftp/idoszaki/fiatalok/fiatalok06.pdf Varga Júlia (1995): Az oktatás megtérülési rátái Magyarországon. Közgazdasági Szemle, XLII. évf. 7. sz. 595-605. p. Varga Júlia (1998): Oktatás-gazdaságtan. Közgazdasági Szemle Alapítvány, Budapest. Varga Júlia (2002): Középiskolát végzettek jövedelmi és életpálya-várakozásai. In Kolosi Tamás–Tóth István György–Vukovich György (szerk.): Társadalmi riport 2002. TÁRKI, Budapest, 232-244. p. Varga Júlia (2006): Az állami finanszírozású felsőoktatási férőhelyek elosztásának hatékonysága a felsőfokú végzettségű pályakezdők további felsőfokú tanulmányainak tükrében. [online] In. Galasi Péter–Varga Júlia: Hallgatói létszám és

398

munkaerőpiac. FKI, Budapest, 46-58. p. [2006. 10. 07.] http://www.hier.iif.hu/hu/konf/galasi-varga_10-09.pdf Varga Júlia (2007): Munkapiaci trendek Magyarországon 2006. In Fazekas Károly–Cseres-Gergely Zsombor–Scharle Ágota (szerk.): Munkaerőpiaci tükör 2007. MTA Közgazdaságtudományi Intézet Országos Foglalkoztatási Közalapítvány, Budapest, 13-29. p. Várhalmi Zoltán (2008): Diplomás pályakezdők várható foglalkoztatása és bérezése a versenyszektorban. 3200 magyarországi cég körében végzett felmérés elemzése – gyorsjelentés. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. [2008. 07. 14.] http://www.gvi.hu/data/research/diploma_2008_gyorsjelentes_080701_1400.doc Várhalmi Zoltán (2008): Diplomás pályakezdők várható foglalkoztatása és bérezése a versenyszektorban. 3200 magyarországi cég körében végzett felmérés elemzése – bővített változat. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. [2009. 02. 13.] http://www.gvi.hu/data/research/diploma_2008_jelentes_20081119_2.pdf Vári Péter (szerk.) (2003): PISA-vizsgálat 2000. Műszaki Könyvkiadó, Budapest. Vaskovics László (2000): A posztadoleszcencia szociológia elmélete. [online] Szociológiai Szemle, X. évf. 4. sz. 3-20. p. [2006. 10. 17.] http://www.socip.mta.hu/mszt/20004/vaskovic.htm Vincze Szilvia (1999): A Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola felvételi adatai. (Kézirat) Szombathely. Vincze Szilvia (1999): Követéses vizsgálatok a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. Kilátó, BDTF, Szombathely. Vincze Szilvia (1999): Követéses vizsgálatok a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán. Pillanatkép egy kutatás állásáról. Első eredmények: Az 1997-ben és az 1998ban főiskolánkon végzett hallgatók. (Kézirat) Szombathely. Vincze Szilvia (2000): A Berzsenyi Dániel Főiskola hallgatóságának származási megyéje és szociális háttere. (Kézirat) Szombathely. Vincze Szilvia (2000): Tudásszerkezet vizsgálat. A BDF nyújtotta tudás, tudásszerkezet a végzett, nappali tagozatos hallgatók véleményének tükrében. (Kézirat) Szombathely. Vincze Szilvia (2001): Hazatérés a diákok szemszögéből–egy interjúsorozat eredményei. [online] In „Hazatérés–A nyugat-dunántúli régió emberkincsének megtartásáért” c. cselekvési terv és modellprogram. Nyugat-Dunántúli Regionális fejlesztési Ügynökség, Sopron, 81-97. p. [2001. 12. 07.] http://www.westpa.hu/cgibin/rhti/dokutar/dokulist_guest.cgi?mode=1&parentid=45&nyelv= Vincze Szilvia (2009): A felsőoktatási továbbtanulás és meghatározói. In Kispálné Horváth Mária–Vincze Szilvia: A Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központjának bázis középiskoláiban végzős tanulók felsőoktatási továbbtanulási tervei és az azokat befolyásoló tényezők. Kutatási beszámoló. Szombathely, 7-22. p. Webb, Sidney–Webb, Beatrice (1919): A szegénység problémája. Révai Kiadás, Budapest. Wipperma, Carsten (1997): Kihívás-e a posztadoleszcencia? A fiatal felnőttek helyzete a 90-es években. In Bohn, Herbert–Schumann, Christine–Stang, Richard (szerk.): Ifjúsági- és felnőttoktatás. Német Népfőiskolai Szövetség Nemzetközi Együttműködési Intézete, Budapest, 17-23. p.

399

Zsamin, V. A. (1966): Az oktatás-gazdaságtan időszerű problémái. In Illés Lajosné (szerk.): Az oktatás gazdaságossága. Harbison, Machlup, Meyers, Vaizey és Zsamin tanulmányai. A pedagógia időszerű kérdései külföldön sorozat. Tankönyvkiadó, Budapest, 5-19. p.

400

Mellékletek

1. melléklet. Szellemi munkakörben alkalmazott pályakezdők megoszlása iskolai végzettség alapján 2000. év Ágazat

Szakképzetlen érettségi nélkül

Szakképzetlen érettségivel

Szakképzett érettségi nélkül

Szakképzett érettségivel

Ipar 0,0 % 2,0 % 2,0 % 26,0 % Építőipar 0,0 % 0,0 % 6,3 % 43,8 % Kereskedelem 0,0 % 6,5 % 6,5 % 52,2 % Idegenf. 0,0 % 0,0 % 16,7 % 33,3 % Szállítás 0,0 % 16,1 % 12,9 % 32,3 % Üzleti szolg. 0,0 % 16,5 % 1,0 % 19,6 % Oktatás 0,0 % 2,6 % 0,0 % 33,3 % Humán szolg. 0,0 % 13,3 % 0,0 % 13,3 % Összesen 0,0 % 9,5 % 3,2 % 29,5 % Forrás: Palócz Éva (2001): A pályakezdők iránti vállalati kereslet és a vállalati felmérés tükrében. [online] Magyar Kereskedelmi és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest, 82. p. http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/paly_2001.pdf

Főiskolai végzettségűek

Egyetemi végzettségűek

Össz.

48,0 % 37,5 % 28,3 % 33,3 % 19,4 % 30,9 % 64,1 % 50,0 % 38,1 %

22,0 % 12,5 % 6,5 % 16,7 % 19,4 % 32,0 % 2,6 % 23,3 % 19,7 %

100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 %

velük való elégedettség egy Iparkamara Gazdaság- és [2006. 10. 24.]

2001. év Ágazat

Szakképzetlen érettségi nélkül

Szakképzetlen érettségivel

Szakképzett érettségi nélkül

Szakképzett érettségivel

Főiskolai végzettségűek

Egyetemi végzettségűek

Össz.

Ipar 2,4 % 14,3 % 0,0 % 28,6 % 35,7 % 21,4 % 100,0 % Építőipar 0,0 % 4,2 % 0,0 % 37,5 % 50,0 % 8,3 % 100,0 % Kereskedelem 8,1 % 10,8 % 10,8 % 37,8 % 16,2 % 13,5 % 100,0 % Idegenf. 0,0 % 20,0 % 0,0 % 64,0 % 16,0 % 4,0 % 100,0 % Szállítás 0,0 % 0,0 % 4,0 % 36 % 52,0 % 8,0 % 100,0 % Pénzügyi tev. 0,0 % 5,1 % 0,0 % 20,5 % 43,6 % 30,8 % 100,0 % Üzleti szolg. 0,0 % 0,0 % 0,0 % 29,5 % 47,7 % 20,5 % 100,0 % Oktatás 0,0 % 3,6 % 0,0 % 21,4 % 39,3 % 39,3 % 100,0 % Humán szolg. 0,0 % 3,3 % 0,0 % 26,7 % 30,0 % 40,0 % 100,0 % Összesen 1,4 % 6,5 % 2,0 % 32,3 % 36,4 % 21,1 % 100,0 % Forrás: Palócz Éva (2001): A pályakezdők iránti vállalati kereslet és a velük való elégedettség egy vállalati felmérés tükrében. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest, 82. p. [2006. 10. 24.] http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/paly_2001.pdf

403

2. melléklet. A felvenni szándékozott szellemi pályakezdők megoszlása iskolai végzettség alapján 2000. év Ágazat

Szakképzetlen érettségi nélkül

Szakképzetlen érettségivel

Szakképzett érettségi nélkül

Szakképzett érettségivel

Ipar 0,0 % 0,0 % 0,0 % 21,1 % Építőipar 0,0 % 0,0 % 0,0 % 11,8 % Kereskedelem 0,0 % 0,0 % 0,0 % 33,3 % Idegenf. 0,0 % 16,7 % 0,0 % 50,0 % Szállítás 0,0 % 0,0 % 0,0 % 11,1 % Üzleti szolg. 0,0 % 12,1 % 1,7 % 13,8 % Oktatás 0,0 % 3,1 % 0,0 % 25,0 % Humán szolg. 0,0 % 0,0 % 0,0 % 4,8 % Összesen 0,0 % 4,4 % 0,4 % 20,5 % Forrás: Palócz Éva (2001): A pályakezdők iránti vállalati kereslet és a vállalati felmérés tükrében. [online] Magyar Kereskedelmi és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest, 85. p. http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/paly_2001.pdf

Főiskolai végzettségűek

Egyetemi végzettségűek

Össz.

47,4 % 64,7 % 45,8 % 33,3 % 66,7 % 41,4 % 59,4 % 57,1 % 50,2 %

31,6 % 29,4 % 18,8 % 0,0 % 11,1 % 29,3 % 12,5 % 38,1 % 24,5 %

100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 % 100,0 %

velük való elégedettség egy Iparkamara Gazdaság- és [2006. 10. 24.]

2001. év Ágazat

Szakképzetlen érettségi nélkül

Szakképzetlen érettségivel

Szakképzett érettségi nélkül

Szakképzett érettségivel

Főiskolai végzettségűek

Egyetemi végzettségűek

Össz.

Ipar 0,0 % 0,0 % 0,0 % 28,0 % 48,0 % 20,0 % 100,0 % Építőipar 0,0 % 0,0 % 0,0 % 23,8 % 52,4 % 23,8 % 100,0 % Kereskedelem 0,0 % 0,0 % 2,0 % 62,0 % 30,0 % 6,0 % 100,0 % Idegenf. 0,0 % 6,7 % 0,0 % 80,0 % 6,7 % 6,7 % 100,0 % Szállítás 0,0 % 3,8 % 0,0 % 0,0 % 73,1 % 19,2 % 100,0 % Pénzügyi tev. 0,0 % 4,5 % 0,0 % 36,4 % 40,9 % 13,6 % 100,0 % Üzleti szolg. 0,0 % 0,0 % 0,0 % 8,5 % 51,1 % 38,3 % 100,0 % Oktatás 0,0 % 14,8 % 0,0 % 3,7 % 63,0 % 14,8 % 100,0 % Humán szolg. 0,0 % 14,3 % 0,0 % 28,6 % 24,5 % 32,7 % 100,0 % Összesen 0,0 % 5,0 % 0,7 % 29,8 % 42,9 % 21,3 % 100,0 % Forrás: Palócz Éva (2001): A pályakezdők iránti vállalati kereslet és a velük való elégedettség egy vállalati felmérés tükrében. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest, 85. p. [2006. 10. 24.] http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/paly_2001.pdf

404

3. melléklet. Prognosztizált kereslet a szakértők szerint Szanyi, 2005

Szerepi, 2006

Piacképes Villamosmérnök Gépészmérnök Közlekedésmérnök Informatikus Pénzügyi és számviteli Gazdasági Kereskedelmi végzettségűek Logisztikus Orvos, gyógyszerész Idegenforgalmi, szállodaipari

Piacképes Villamosmérnök Gépészmérnök Építő-gyártásfejlesztő mérnök Faipari mérnök Logisztikus Közgazdász Informatikus Orvos HR-esek Bankszakemberek

Nem piacképes Marketing PR Nemzetközi kommunikáció Kommunikáció Európai uniós diplomák Művelődésszervező Műszaki informatikus Műszaki menedzser Pedagógus Természettudományi Bölcsész

Túlkínálat, de piacképessé tehető Közgazdász Jogász Informatikus Marketing

Tanulmányok Selmeczy, 2006 Piacképes Gépészmérnök Kereskedelmi végzettségűek Logisztikus Villamosmérnök Műszaki informatikus Informatikusközgazdász Asszisztens, ügyintéző Orvos Termelésirányítók

Selmeczy, 2007

Várhalmi, 2008

Piacképes Villamosmérnök Pénzügyi Minőségellenőr, minőségbiztosító Informatikus, programozó Gépészmérnök Könyvelő, kontroller, adószakértő Vegyészmérnök, környezetmérnök

Piacképes Informatikus Gépészmérnök Villamosmérnök Vegyészmérnök Könyvelő, számviteli szakértő

405

Szanyi, 2005 Túlkínálat Jogász Közgazdász Agrár végzettségek Környezetkertészmérnök

Szerepi, 2006 Túlkínálat Bölcsész Pedagógus PR Agrár végzettségek

Tanulmányok Selmeczy, 2006 Selmeczy, 2007 Túlkínálat Túlkínálat Jogász Tanár Jogász Marketing

Várhalmi, 2008 Túlkínálat Tanár Kommunikáció szak Nemzetközi tanulmányok szak Pszichológus Jogász Közgazdász

Forrás: 2005. Szanyi Ágnes (2005): Kényszerből a felsőoktatásba. Kevésbé egyenlő diplomák és diplomások. Kutatási beszámoló. [online] Echo Survey. [2006. október 28.] http://www.echosurvey.hu/_user/downloads/kutatasi_beszamolo/t-123ofa.pdf 2006a. Szerepi Anna (2006): Munkaadók és fejvadászok a munkaerőpiacról és az oktatási rendszerről. [online] In Berde Éva–Czenky Klára–Györgyi Zoltán et al.: Diplomával a munkaerőpiacon. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 89-114. p. [2006. 12. 12.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/185 2006b. Selmeczy Iván (2006): Az üzleti szféra felsőfokú végzettségű pályakezdők iránti kereslete, ennek várható alakulása és a pályakezdők tudásával való elégedettség 2005-ben. Egy empirikus vállalati felvétel és szakértői interjúk elemzése. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. [2008. 02. 14.] http://www.gvi.hu/letoltes/ms/doc/dip_0601.doc 2007. Selmeczy Iván (2007): Diplomás pályakezdők és egyetemi, főiskolai karok vállalati szemszögből–2007. 1000 magyarországi cég körében végzett felmérés eredményei. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Kutatási Füzetek 1. sz. Budapest. [2008. 02. 20.] http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/dip_07_tanulmany_070810.pdf + Ábrák és táblázatok: http://www.gvi.hu/letoltes/ms/xls/dip_07_abrak_070810.xls 2008. Várhalmi Zoltán (2008): Diplomás pályakezdők várható foglalkoztatása és bérezése a versenyszektorban. 3200 magyarországi cég körében végzett felmérés elemzése – bővített változat. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. [2009. 02. 13.] http://www.gvi.hu/data/research/diploma_2008_jelentes_20081119_2.pdf

406

4. melléklet. A diplomás pályakezdők bruttó bére kezdéskor és két év gyakorlat után országosan (átlagértékek, ezer Ft)

Forrás: Selmeczy Iván (2007): Diplomás pályakezdők és egyetemi, főiskolai karok vállalati szemszögből–2007. 1000 magyarországi cég körében végzett felmérés eredményei. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Kutatási Füzetek 1. sz. Budapest, 64. p. [2008. 02. 20.] http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/dip_07_tanulmany_070810.pdf

407

5. melléklet. Kutatások szerint a diplomásoktól elvárt kompetenciák Hirdetéselemzés Híves, 2006

Hazatérés, 2001 HVG-régiós Megyei lapok Idegennyelvismeret

Idegennyelvismeret

Számítástechnikai ismeretek

Számítástechnikai ismeretek

Munkatapasztalat

Szakmai gyakorlat

Problémamegoldó képesség

Sikerorientáltság Csapatmunkára való készség Jó kommunikációs képesség

Jó kommunikációs képesség Önálló munkavégzés Csapatmunkára való készség

Nagy munkabírás

Vezető gyakorlat

Dinamizmus

Idegennyelv-ismeret Számítástechnikai ismeretek Szakmai tapasztalatok Jó fellépés, kommunikációs képesség Önálló munkavégzés

Pólónyi, 2005a

Elméleti tudás Széleskörű ismeretek, analitikus és globális gondolkodás Elméleti ismeretek gyakorlati alkalmazása Szaktudás Folyamatos tanulás képessége Gyakorlati ismeretek Idegen nyelvismeret

Szervezőkészség

Vezető gyakorlat

Kommunikációs képesség Kreativitás, problémamegoldó képesség

Precizitás, pontosság

Munkatapasztalat

Rugalmasság

Dinamizmus

Eredményorientáltság

408

Szakmai gyakorlat

Tárgyalókészség

Önálló munkavégzés Együttműködési képesség Szervező, irányító képesség

Selmeczy, 2006; 2007 Csapatmunkához szükséges készség

Vállalati és szakértői megkérdezés Szakértők együtt Palócz, 2001; Szerepi, Az országos 2006; Selmeczy, 2006; 2007 Idegennyelv-ismeret

Önálló munkavégzés

Szakmai tudás

Nagy munkabírás

Szakmai gyakorlat

Precíz munkavégzés

Munkatapasztalat

Szervezőkészség Idegennyelvismeret Írásos szakmai anyagok készítése Analitikus szemlélet Új készségek elsajátítása Számítógépes ismeretek/gyakorlat Szakmai gyakorlati jártasság Szakmai elméleti alapok

Jó tanulási képesség Csapatszellem Önismeret, felelősségtudat, tudatosság Jó kommunikációs-, kapcsolatteremtő- és fenntartó képesség Problémamegoldó képesség Rugalmasság Szorgalom Helyzetfelismerés Dinamizmus Proaktivitás

Bajor et al., 2001 A dél-alföldi minta

A nyugat-dunántúli

Teljesítőképesség

Pontosság

Becsületesség

Megbízhatóság

Becsületesség

Munkához való hozzáállás

Pontosság

Szakmai ismeret

Logikus gondolkodás

Munkához való hozzáállás

Megbízhatóság

Tisztesség

Logikus gondolkodás

Logikus gondolkodás

Szakmai ismeret

Utasítások megértésének képessége

Teljesítőképesség

Teljesítő képesség

Terhelhetőség

Tisztesség

Pontosság

Stressztűrés

Munkához való hozzáállás

Alaposság

Információfeldolgozás képessége

Felelősségvállalás Együttműködő képessége képesség

Szakmai ismeret

Terhelhetőség

Kitartás

Döntési képesség

Precizitás

Igazságosság

Eredményközpontú szemlélet

Utasítások megértésének képessége

Önuralom

Forrás: Híves Tamás (2006): Munkaadói elvárások megjelenése az álláshirdetésekben. [online] In Berde Éva–Czenky Klára–Györgyi Zoltán et al.: Diplomával a munkaerőpiacon. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 73-87. p. [2006. 12. 12.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/185 „Hazatérés–a Nyugat-Dunántúli régió emberkincsének megtartásáért“ c. cselekvési terv és modellprogram I. kötet. Helyzetelemzés. [online] Nyugat-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség, Sopron, 2001. november. [2005. 02. 23.] http://www.westpa.hu/cgi-bin/rhti/dokutar/dokulist_guest.cgi?mode=1&parentid=45&nyelv= Polónyi István (2005): A felsőoktatás és a gazdasági szféra kapcsolata–egy empirikus vizsgálat. [online] Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Tanszéki esték. [2008. 01. 17.] economics.econ.klte.hu/rendezvenyek/programsorozatok/tanszeki_estek/EmptanPolonyi.doc Selmeczy Iván (2006): Az üzleti szféra felsőfokú végzettségű pályakezdők iránti kereslete, ennek várható alakulása és a pályakezdők tudásával való elégedettség 2005-ben. Egy empirikus vállalati felvétel és szakértői interjúk elemzése. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. [2008. 02. 14.] http://www.gvi.hu/letoltes/ms/doc/dip_0601.doc Selmeczy Iván (2007): Diplomás pályakezdők és egyetemi, főiskolai karok vállalati szemszögből–2007. 1000 magyarországi cég körében végzett felmérés eredményei. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Kutatási Füzetek 1. sz. Budapest. [2008. 02. 20.] http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/dip_07_tanulmany_070810.pdf + Ábrák és táblázatok: http://www.gvi.hu/letoltes/ms/xls/dip_07_abrak_070810.xls Palócz Éva (2001): A pályakezdők iránti vállalati kereslet és a velük való elégedettség egy vállalati felmérés tükrében. [online] Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdaság- és Vállalkozáselemzési Intézet, Budapest. [2006. 10. 24.] http://www.gvi.hu/letoltes/pdf/paly_2001.pdf Szerepi Anna (2006): Munkaadók és fejvadászok a munkaerőpiacról és az oktatási rendszerről. [online] In Berde Éva–Czenky Klára–Györgyi Zoltán et al.: Diplomával a munkaerőpiacon. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 89-114. p. [2006. 12. 12.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatasok/185 Bajor Tamás–Berki Erzsébet–Erdeiné Horváth Klára et al. (2001): Az Európai gyakorlathoz illeszkedő munkaerő-piaci készségigény felmérés a magyar oktatásképzés fejlesztése szolgálatában. [online] Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Vezetéstudományi Tanszék. [2007. 06. 3.] www.tpf.hu/download.php?doc_name=/tudaskozpont/keszsegigenytanulmany.doc

409

6. melléklet. A felsőoktatás vertikális szerkezete az OECD országokban

(A jellemző korosztály arányában) B típusú felsőfokú A típusú felsőfokú 2 3-4 éves 3 5-6 éves 4 6 évnél hosszabb 5

Együtt

Hozzánk közel hasonló fejlettségű Posztszocialista OECD országok 1 országok SpanyolTörökCsehLengyelMagyar- OECD Portugália ország ország ország ország ország országátlag 6,5% 4,1% 6,4% 4,5% 0,8% 0,2% X 11,2% 11,6%X 12,0%X 23,8%

17,5% 5,5% 0,2% 34,2%

7,4% 10,1%

12,5% 15,4%

9,6%

2,9% 8,3%

24,0%

32,0%

16,0%

15,7%

Legmagasabb felsőoktatási beiskolázási arányú európai országok Egy. Hollan- NorvéSvédKirálydia gia ország ság 11,1% 0,8% 6,3% 1,5%

12,0% 33,2% 13,0% 1,9% 0,1% 25,8% 46,2%

33,3% 1,3%

33,3% 3,8% 1,2% 35,4% 43,4%

23,0% 2,0% 0,1% 26,5%

Forrás: Education at a Glance 2000. 173. o. Hivatkozza: Polónyi István (2004): A hazai felsőoktatás demográfiai összefüggései a 21. század elején. [online] Kutatás Közben 255. Felsőoktatási Kutatóintézet, Budapest, 23. p. [2008. 01. 17.] www.hier.iif.hu/hu/letoltes.php?fid=kutatas_kozben/293, ill. Polónyi István (2005): A hazai felsőoktatás vertikális és horizontális képzési szerkezetének elemzése nemzetközi összehasonlításban a gazdasági fejlettség összefüggésében. [online] Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Tanszéki esték, 14. p. [2006. 09. 28.] http://www.econ.unideb.hu/rendezvenyek/programsorozatok/tanszeki_estek/FoktszerkPolonyi.doc

1

A „hozzánk közel hasonló fejlettségű ország” megjelölés Magyarországra nézve kissé hízelgő, ugyanis amíg Magyarország egy főre jutó GNP-je 1997-ben nagyjából 7000 dollár (PPP$), Törökországé pedig 6500 dollár körül volt, - addig Spanyolországé 15000 dollár felett, Portugáliáé pedig 14000 dollár felett volt. X Polónyi István saját számítása az 1999/2000. évi OM statisztika alapján 2 Az Education at a Glance 2000 meghatározása szerint: „Tertiary-type A”, - tehát egyszerűsítve a mi fogalmaink szerint főiskolai és egyetemi programk 3 Az Education at a Glance 2000 meghatározása szerint: Medium first degree programmes (3 to less than 5 years)” – tehát 3-4 éves programok 4 Az Education at a Glance 2000 meghatározása szerint: „Long first degree programmes (5 to 6 years)” – 5-6 éves programok 5 Az Education at a Glance 2000 meghatározása szerint: „Very long first degree programmes (more than 6 years)” – 6 évesnél hosszabb programok

410

7. melléklet. A hazai felsőoktatás horizontális szerkezetének nemzetközi összehasonlítása Oktatás

A típusú felsőfokú Magyarország A típusú felsőfokú OECD átlag

Humán Társa- Szolgál- Mérnöki, tudodalomtatás gyártás és mányok és tudoépítészeti művé- mányok, tudományok szetek üzlet irányítás és jog 19,6% 10,6% 34,2% 2,2% 18,4%

Agrár

Nem Összesen Egész- Élet-tudo- Fizikai Mate- Számítóségügy és mányok tudo- matikai és gép tudo- azonosított jóléti mányok statisztikai mányok ellátás tudományok

3,6%

7,8%

0,4%

1,0%

0,2%

1,8%

0,0%

100%

1,3%

100%

8,7% 8,7%

100% 100% 100% 100% 100%

12,9%

13,5%

32,3%

2,0%

14,2%

2,5%

11,4%

3,2%

3,3%

1,2%

2,3%

Spanyolország Törökország Csehország Lengyelország ÁTLAG

12,9% 21,0% 17,6% 17,1% 17,2%

9,9% 9,2% 7,6% 10,6% 9,3%

38,5% 31,5% 30,5% 38,4% 34,7%

3,4% 3,4% 2,1% 1,2% 2,5%

11,2% 11,1% 22,3% 15,1% 14,9%

2,9% 4,9% 5,7% 2,9% 4,1%

11,7% 8,4% 8,5% 3,7% 8,1%

2,1% 1,7% 1,2% 2,2% 1,8%

3,2% 5,7% 1,7%

1,3% 2,5% 0,4%

2,8% 0,6% 2,6%

3,5%

1,4%

2,0%

Egy. Királyság Hollandia Norvégia Svédország ÁTLAG

11,9% 14,3% 32,4% 19,8% 19,6%

18,9% 7,9% 4,7% 6,6% 9,5%

27,8% 38,0% 17,5% 25,2% 27,1%

1,7% 2,8% 3,8% 0,3% 2,2%

12,4% 12,7% 9,0% 16,2% 12,6%

1,2% 2,4% 1,3% 1,1% 1,5%

11,7% 16,2% 21,5% 21,8% 17,8%

4,3% 1,1% 0,9% 5,0% 2,8%

4,5% 2,7% 1,4%

1,5% 0,5% 0,3% 4,0% 1,6%

4,2% 1,4% 1,2%

6,0%

2,3%

6,0%

2,9%

100% 100% 100% 100% 100%

Forrás: Polónyi István (2005): A hazai felsőoktatás vertikális és horizontális képzési szerkezetének elemzése nemzetközi összehasonlításban a gazdasági fejlettség összefüggésében. [online] Debreceni Egyetem Közgazdaságtudományi Kar, Tanszéki esték, 16. p. [2006. 09. 28.] http://www.econ.unideb.hu/rendezvenyek/programsorozatok/tanszeki_estek/FoktszerkPolonyi.doc

411

8. melléklet. Jeles diplomások–Kutatási kísérőlevel

Kedves Jeles Diplomásunk!

Intézményünkben, a Berzsenyi Dániel Főiskolán, kutatást indítunk az 1995-2005-ben nappali tagozaton első diplomájukat szerzett hallgatóink közül a legkiválóbbak körében. Adataink szerint az Ön diplomájának minősítése is jeles. A jelen kérdőívvel elindított kutatásunk célja, hogy az Ön tapasztalatait is figyelembe véve elősegítsük a képzési tartalmak munkaerő-piaci elvárásoknak megfelelő közelítését, ezért névtelenséget biztosító vizsgálatunkban szeretnénk megismerni az Ön munkatapasztalatainak, munkakeresésének, munkába állásának, munkahelyeinek sajátosságait, főiskolánkon szerzett tudása hasznosíthatóságát. Kérjük, segítse munkánkat a mellékelt kérdőív kitöltésével! Mellékeltük a visszaküldéshez szükséges válaszborítékot, mely belföldre bérmentesítés nélkül feladható, azaz az esedékes díjat a címzett fizeti. Ha ez lehetséges, kérjük továbbá, hogy a kézhezvételtől számítva egy héten belül adja postára a kitöltött kérdőívet! Amennyiben megadja a kérdések végén a nevét és elérhetőségét, név szerint megemlítjük kutatásunkban.

Szombathely, 2007. 03. 28.

Üdvözlettel: Vincze Szilvia főiskolai adjunktus Emberi Erőforrás Fejlesztési Intézet

412

9. melléklet. Jeles diplomások–Kérdőív 1. A válaszadó neme:

férfi

nő

2. Szülei legmagasabb iskolai végzettsége a főiskolai tanulmányai alatt: Apa

Anya Nyolc általános vagy kevesebb Szakmunkásképző Érettségi Felsőfokú szakképzés/-tanfolyam Főiskola Egyetem

3. Középiskolája települése: település

Budapest

Egyéb város

Megye:_______________________________________

4. Jelenlegi állandó lakóhelye: település

Megyei jogú város

Budapest

Megyei jogú város

Kisebb

Külföld Egyéb város

Megye:_______________________________________

Kisebb

Külföld

TANULMÁNYOK, VÉLEMÉNYEK, TOVÁBBI KÉPZÉSEK 5. Szak(ok), ahol első diplomáját intézményünkben megszerezte: ___________________________________________________________________________ 6. Specializáció(i), szakiránya(i), ha voltak ilyenek: ___________________________________________________________________________ 7. Az első, nálunk szerzett diploma éve:

1995 2001

1996 2002

1997 2003

1998 2004

1999

2000

2005

8. Hány éves volt ekkor? ____________ 9. Főiskolánk volt az első célintézmény felsőoktatási felvételije beadásakor? Igen

Nem

10. Melyik évben kezdte nálunk tanulmányait?__________ 11.

Azo(ko)n

a

szako(ko)n

kezdte

tanulmányait

a

főiskolán,

amelye(ke)n

intézményünkben elsődlegesen tanulni kívánt a felvételije beadásakor? Igen

Nem

Részben

12. A főiskolai tanulmányai alatt módosított szakot(kokat)?

Igen

Nem

Ha igen, mit mire váltott? ________________________________________________ 13. Tanulmányai során részesült Köztársasági ösztöndíjban?

Igen

Nem

14. Tanulmányai befejezésekor a szakjának/szakjainak megfelelő munkaterületen akart elhelyezkedni? (Pl. ha matematika tanár szakos volt: matematika tanárként?) Igen

Nem

Részben Ha a ’Nem’ vagy a ’Részben’ választ jelölte, kérjük, indokolja!

___________________________________________________________________________ 413

15. A BDF-en folytatott tanulmányai alatt volt más felsőoktatási intézményben hallgatói Igen

jogviszonya?

Nem

Ha igen, hol? Mit tanult?_________________________________________________ 16. Kérjük sorrendben listázza, hogy a diplomát követően milyen fontosabb képzéseken vett/vesz részt! Képzés szintje Kérjük, használja az alábbi számokat!

Időtartama Mikor?

Kérjük, írja le, hogy hónap v. év!

Megnevezése Egyetemi 1 Főiskolai 2 OKJ 3 PhD 4 Egyéb, éspedig:

1. 2. 3. 4.

17. Mennyire érzi felhasználhatónak a főiskolai szak(ok)on tanultakat a jelenlegi munkájában? Teljes mértékben használható Jól használható Alig használható Egyáltalán nem használható Nem tudom 18. Főiskolai tanulmányai során szerzett tudásából, tapasztalataiból mit gondol a jelenlegi munkájában leginkább használhatónak? (Pl. mely szaktárgyi tartalmak, készségek, képességek) ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ 414

19. Főiskolai tanulmányai során szerzett tudásából, tapasztalataiból mit gondol a jelenlegi munkájában leginkább használhatatlannak? ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ 20. Főiskolai tanulmányai során szerzett tudásából, tapasztalataiból mit gondol a jelenlegi életében leginkább használhatónak? ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ 21. Főiskolai tanulmányai során szerzett tudásából, tapasztalataiból mit gondol a jelenlegi életében leginkább használhatatlannak? ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ 22. Kérjük, írja le, mi volt Ön szerint főiskolai szakmai képzésünk legnagyobb erőssége? ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ 23. Kérjük, írja le, mi volt Ön szerint főiskolai szakmai képzésünk legnagyobb gyengesége, hiányossága? ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ 24. Az első diploma megszerzésekor milyen nyelvismerettel rendelkezett? Kérjük, használja a kódokat! Nyelv megnevezése

Írásbeli kommunikáció

Szóbeli kommunikáció

Olvasás

(1-gyenge, 2-közepes, 3-jó)

(1-gyenge, 2-közepes, 3-jó)

(1-gyenge, 2-közepes, 3-jó)

1. 2.

415

MUNKATAPASZTALATOK A TANULMÁNYOK ELŐTT ÉS KÖZBEN 25. Az érettségi megszerzésének évében rögtön továbbtanult? Igen Nem Ha nem, mit csinált? (Többet is bejelölhet.) Nyelvet tanult Felsőoktatási tanulmányokat kezdett, de azokat abbahagyta Felvételi előkészítőre járt Dolgozott Szakképzésben vett részt Civil/katonai/szociális szolgálatot végzett Egyéb:_____________________________________________________________ 26. Főiskolai hallgatóként folytatott kereső tevékenységet? (Pl. korrepetálás stb.) Igen Nem Ha igen, mit csinált?_____________________________________________________ _____________________________________________________________________ ÁLLÁSKERESÉS 27. Mikor kezdett állást keresni? Az államvizsga előtt Az államvizsgát követően azonnal Az államvizsga után néhány héttel, hónappal Egyéb:_____________________________________________________________________ 28. Milyen széles volt az álláskeresés köre? (Többet is megjelölhet.) Magyarországi régióhoz kötött Régióhoz nem, de Magyarországhoz kötött Külföld 29. Volt nyomasztó élménye kezdeti álláskeresései során?

Igen

Nem

Ha igen, mi volt az? _____________________________________________________________________ _____________________________________________________________________ _____________________________________________________________________ 30.

Hány

hónap

telt

el

az

álláskeresés

megkezdésétől

az

első

elhelyezkedésig?_______________ 31. Hány munkaadóval vette fel a kapcsolatot valamilyen formában az első álláskeresésnél? _____________ 32. Ön szerint mely munkaadói szempont(ok) volt(ak) fontos(ak) az első munkahelyén történő alkalmazása esetében? (Többet is megjelölhet.) Az Ön szakja(i) Az Ön személyisége (pl. stressz-tűrése, csapatszelleme stb.) Diploma, mindegy milyen szakos Gyakorlati tapasztalatai Szakmai specializációja Számítógépes ismeretek Vizsgajegyek, diploma minősítése Idegen nyelv ismerete Ajánlások, referencia Külföldi tapasztalatok A diplomaadó intézmény hírneve Ön, illetve hozzátartozója személyes kapcsolatai A tanszék hírneve Családtervei Egyéb:___________________________________________________________________ 416

MUNKATAPASZTALATOK A DIPLOMASZERZÉS UTÁN 33. Jelenlegi munkaerőpiaci státusza: Alkalmazott Vállalkozó Önfoglalkoztató (szellemi szabad, egyéni vállalkozó) Munkanélküli/munkakereső Nappali tagozaton tanul GYES-en, GYED-en (GYET-en) van Háztartásbeli (eltartott) Egyéb:__________________________________________________________________ Amennyiben jelenleg nincs munkahelye, kérjük, ugorjon a 41. kérdésre! 34. Átlagosan mennyi időt tölt a jelenlegi lakhelye és munkahelye közti utazással? ______perc 35. Hajlandó lenne-e más megyébe vagy országba költözni, ha munkája/munkahelye azt igényelné?

Igen

Nem

36. Tervez állásváltoztatást?

Igen Igen

Nem

Nem

Ha igen, miért?_________________________________________________________ _____________________________________________________________________ 37. A jelenlegi állás és a Főiskolán végzett szak(ok) kapcsolata: Az elvégzett szakom (melyik:_______________________________) az egyetlen megfelelő a munkaköröm betöltéséhez Néhány másik szak is megfelel a munkaköröm betöltéséhez Egy másik szak hasznosabb lett volna (melyik:__________________________________) Egyáltalán nem lényeges maga a szak a munkaköröm betöltéséhez Egyéb észrevétel:___________________________________________________________ 38. Ha részben vagy egészében nem az első diplomájának megfelelő munkaterületen dolgozik, kérjük, írja le ennek okát! ___________________________________________________________________________ ___________________________________________________________________________ 39. A jelenlegi állás és a főiskolai végzettségi szint kapcsolata: A munkaköröm magasabb (pl. egyetemi, PhD) végzettséget igényel A munkaköröm főiskolai végzettséget igényel Alacsonyabb iskolai szintű végzettség is elegendő lett volna A munkakörömhöz valójában egyáltalán nem szükséges diploma Egyéb észrevétel:___________________________________________________________ 40. Jelenlegi munkahelyén a feladatai megkövetelik -számítógép használatát?

Igen Használt programok:_____________________________ Nem

-idegen nyelv használatát?

Igen Mire használja:__________________________________ Nem 417

41. A következőkben szeretnénk megtudni néhány információt az Ön munkahelyeiről. Kérjük, hogy a táblázatot töltse ki a megfelelő számjegy beírásával (C, D, E, F, H oszlop), illetve ahol kell, szöveges válasszal (A, B, G oszlop)! A számjegyek beírásához, kérjük, használja az alábbi útmutatót! C oszlop Munkavégzés megyéje (illetve külföld): Bács-Kiskun (1) Jász-Nagykun-Szolnok (11) Baranya (2) Komárom-Esztergom (12) Békés (3) Nógrád (13) Borsod-Abaúj-Zemplén (4) Pest (14) Budapest (5) Somogy (15) Csongrád (6) Szabolcs-Szatmár-Bereg (16) Fejér (7) Tolna (17) Győr-Moson-Sopron (8) Vas (18) Hajdú-Bihar (9) Veszprém (19) Heves (10) Zala (20) Külföld (21)

D oszlop Munkahely mérete (alkalmazottak száma): 0-20 fő (1) 21-50 fő (2) 51-100 fő (3) 101-500 fő (4) 500 fő felett (5) E oszlop Munkahely formája és tulajdonosi szerkezete: -Jogi személyiségű gazdasági társaság (Kft., Rt., ZRt.) vagy szövetkezet (1) Ezen belül a tulajdonosi szerkezet: Többségében magyar (11) Többségében külföldi (12) Állami (önkormányzati) tulajdonú vagy többségű ( 13) Saját/családi tulajdonú (14) Egyéb (kérjük, a táblázatban nevezze meg!) -Jogi személyiség nélküli gazdasági társaság (Bt., Kkt.) vagy egyéni vállalkozó (2) -Közszféra (közalkalmazottak, köztisztviselők esetén) (3) -Civil szféra (alapítvány, egyesület) (4) -Egyéb (kérjük, a táblázatban nevezze meg!)

F oszlop Ágazati elhelyezkedése (TEÁOR’03 besorolás): Mezőgazdaság, vadgazdálkodás, erdőgazdálkodás (1) Pénzügyi közvetítés (10) Halgazdálkodás (2) Ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (11) Bányászat (3) Közigazgatás, védelem; kötelező társadalombiztosítás (12) Feldolgozóipar (4) Oktatás (13) Villamosenergia-, gáz-, gőz-, vízellátás (5) Egészségügyi, szociális ellátás (14) Építőipar (6) Egyéb közösségi, személyi szolgáltatás (15) Kereskedelem, javítás (7) Háztartások tevékenysége (16) Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (8) Területen kívüli szervezet (15) Szállítás, raktározás, posta, távközlés (9) Amennyiben nem tudja elhelyezni a fenti területek között az adott munkahelyet, kérjük, írja le annak tevékenységi területét! H oszlop Utolsó beosztása: Beosztott (1) Vezető (2) 418

A Munkaviszony ideje (-tól –ig)

B Munkahely megnevezése

C Munkavégzés megyéje (kód)

D E F Munkahely Munkahely formája és Ágazati mérete tulajdonosi szerkezete elhelyezkedése (kód) (kód) (kód)

G Utolsó munkaköre

H Utolsó beosztása (kód)

1.

42. Elégedett a jelenlegi egzisztenciális helyzetével?

Igen

Nem

Válaszát indokolja!

____________________________________________________________________________________________________________________ ____________________________________________________________________________________________________________________ 43. Amennyiben a továbbiakban is szívesen válaszolna a kérdéseinkre, illetve kívánja, hogy név szerint megjelenjen a kutatásban, kérjük, hogy adja meg nevét, telefonszámát és e-mail címét! Neve (nyomtatott betűkkel): Telefonszáma: E-mail címe:

419

10. melléklet. A vizsgálatra szánt populáció (N1=745) és a vizsgálati minta (N2=221) alapvető sajátosságai 6 A minta (N2=221)

A populáció (N1=745) Össz. Vég- végzetten zés Fő %* belüli éve arányuk (%) 22 87 12 1995 19 77 10 1996 18 101 14 1997 21 108 14 1998 13 71 10 1999 11 55 7 2000 12 57 8 2001 14 50 7 2002 11 48 6 2003 10 44 6 2004 11 47 6 2005 15 745 100

Nemek Férfi (fő)

Nő (fő)

25 21 22 21 13 8 8 5 11 5 7 146

62 56 79 87 58 47 49 45 37 39 40 599

Átlagéletkor (év)** 23,76 23,39 23,39 23,62 23,75 23,39 23,64 23,43 23,92 23,63 23,00 23,54

Adott évben a születési évszámok szórása (s) 2,29 1,44 2,26 1,89 2,07 1,46 1,83 2,08 1,87 2,14 1,41

Fő

%

20 9 21 10 33 15 31 14 18 8 17 8 19 9 18 8 12 5 16 7 16 7 221 100

* Populáción belüli arányuk ** a diplomaszerzéskor

6

A vizsgálat populációja az 1995-2005-ben nappali tagozaton, első és jeles minősítésű diplomájukat szerzetek halmaza, vagyis a megkérdezettek köre. A vizsgálati minta jelenti az előbbiek közül azokat, akik a kérdőívet kitöltötték, azaz a válaszadók körét.

420

11. melléklet. A vizsgálati populáció évenkénti és szakok/szakpárok szerinti megoszlása (fő) Szak

Minta (N2=221)

Populáció (N1=745)

’95 ’96 ’97 ’98 ’99 2000 2001 2002 2003 2004 2005 angol nyelv és 1 0 0 2 1 0 0 0 0 0 0 irodalom angol nyelvtanári 13 2 9 3 2 1 0 0 0 0 0 angol-biológia 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 angol-földrajz 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 angol-könyvtár 1 0 0 2 0 0 0 0 0 0 0 angol-magyar 0 3 0 2 0 0 0 0 0 0 0 angol0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 művelődésszervező angol-német 4 1 0 0 0 0 1 0 0 0 0 angol-orosz 1 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 angol-történelem 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 biológia 0 4 2 4 2 1 2 1 0 0 1 biológia-fizika 0 0 0 1 0 0 0 0 0 1 0 biológia-földrajz 2 3 3 0 0 0 0 0 0 0 0 biológia-kémia 4 1 4 4 0 2 0 0 0 0 1 biológia-könyvtár 1 0 0 1 0 1 0 0 0 0 1 biológia0 0 2 4 0 0 3 1 0 1 1 környezetvédelem biológia-magyar 0 0 0 0 1 1 2 0 0 0 0 biológia-német 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 biológia-orosz 0 0 0 1 1 0 0 0 0 0 0 biológia-rajz 0 1 0 2 0 0 1 0 0 1 0 biológia0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 számítástechnika biológia-testnevelés 2 0 4 2 1 0 0 0 0 1 ének-zene-egyházzene 0 2 0 1 0 2 0 3 0 4 3 ének-zene-karvezetés 4 2 3 0 4 2 7 0 2 4 1 ének-zene-kémia 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 ének-zene-magyar 1 1 0 2 1 0 1 2 0 0 0 ének-zene-olasz 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 fizika 1 0 1 1 0 0 0 0 0 0 1 fizika-kémia 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 fizika-könyvtár 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 fizika-matematika 1 0 1 0 1 1 0 1 0 0 0 fizika-matematika2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 számítástechnika földrajz 1 1 0 1 0 0 0 1 0 0 0 földrajz-könyvtár 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 földrajz-magyar 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 földrajz-matematika 0 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 földrajz-technika 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 földrajz-testnevelés 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 földrajz-történelem 5 1 1 0 2 1 0 0 0 0 0

Σ

Σ 4

0

30 2 1 3 5

6 1 0 0 3

1

0

6 3 1 17 2 8 16 4

1 1 0 6 0 3 4 3

12

4

4 1 2 5

3 0 0 2

1

1

10 15 29 1 8 1 4 1 1 5

6 2 6 0 1 0 0 1 0 1

2

1

4 1 1 1 1 1 10

1 1 1 0 0 0 8

421

Szak ’95 ’96 ’97 ’98 ’99 2000 2001 2002 2003 2004 2005 francia nyelv és 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 irodalom francia nyelvtanár 1 0 0 2 0 0 0 0 0 1 0 francia-magyar 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 francia-német 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 francia-olasz 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 nyelvtanár gazdálkodási 0 0 0 0 0 0 0 0 0 * 2* 2* horvát-magyar 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 kémia 1 0 2 1 1 0 0 0 0 0 0 kémia0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 környezetvédelem kémia-matematika 3 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 kémia-matematika0 0 3 0 0 0 0 0 0 0 0 számítástechnika kommunikáció 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 kommunikáció0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 8 művelődésszervező kommunikáció-német 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 0 kommunikáció-olasz 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 kommunikáció-rajz 0 0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 kommunikáció-tanító 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 könyvtár 1 0 1 0 1 0 0 1 1 0 1 könyvtár-magyar 0 2 1 5 0 0 0 0 1 0 0 könyvtár-matematika0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 számítástechnika könyvtár0 0 0 1 3 0 0 0 0 2 2 művelődésszervező könyvtár-orosz 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 0 könyvtár0 0 0 0 0 0 0 0 2 1 0 számítástechnika könyvtár-történelem 1 0 2 1 3 0 0 0 1 0 0 környezetvédelem 0 0 0 0 0 0 0 0 0 1 1 magyar nyelv és 2 3 3 5 2 1 0 4 2 2 3 irodalom magyar0 4 0 4 1 4 2 1 1 0 3 művelődésszervező magyar-német 0 0 0 0 0 0 2 0 0 0 0 magyar-olasz 0 0 0 0 0 0 0 1 0 0 0 magyar-orosz 0 0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 magyar-tanító 1 3 1 0 0 0 1 0 1 1 magyar-történelem 2 1 0 2 4* 1 1 1 0 1 2 matematika 1 0 0 0 0 0 0 0 0 0 0 matematika-német 0 2 0 0 0 0 0 0 0 0 0 matematika-német0 0 0 1 0 0 0 0 0 0 0 számítástechnika matematikaszámítástechnika

422

0

1

2

5

1

2

0

0

1

0

0

Σ

Σ 1

1

4 1 1

2 0 0

1

1

4 2 5

1 1 2

1

1

4

1

3

2

2

1

10

3

2 1 3 1 6 9

1 0 2 0 3 3

1

0

8

3

1

0

3

2

8 2

2 0

27

7

20

14

2 1 1 8 15 1 2

2 0 1 3 9 0 2

1

0

12

3

Szak matematikaszámítástechnika technika matematikaszámítástechnikatestnevelés matematika-tanító matematikatörténelem művelődésszervező művelődésszervezőolasz művelődésszervezőrajz művelődésszervezőtanító művelődésszervezőtörténelem német nyelv és irodalom német nyelvtanár német-olasz német-orosz német-tanító német-történelem nemzetközi kommunikáció olasz nyelv és irodalom olasz nyelvtanári orosz nyelv és irodalom orosz-szlovén orosz-történelem rajz rajz-történelem számítástechnika számítástechnikatanító számítástechnikatechnika tanító tanító-technika technika testnevelés történelem Végösszeg

’95 ’96 ’97 ’98 ’99 2000 2001 2002 2003 2004 2005

Σ

Σ

0

0

0

1

0

0

0

0

0

0

0

1

0

1

0

0

0

2

0

1

0

0

0

0

4

1

0

0

0

0

0

0

0

0

0

1

0

1

0

0

0

0

0

0

1

0

0

0

0

0

1

0

1

3

2

4

6

7

5

4

4

1

1

38

8

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

2

2

2

0

0

0

0

0

0

0

0

1

0

0

1

0

1

0

4

0

1

0

1

2

0

0

1

10

3

3 10

4

4

3

3

1

1

2

0

0

31

11

0 0 4 0 2

0 0 0 0 0

8 1 0 0 1

0 0 0 0 0

0 0 1 0 0

0 0 0 0 0

0 0 0 1 0

0 0 0 0 0

0 0 0 1 0

0 0 0 1 0

0 0 0 1 0

8 1 5 4 3

0 1 1 1 2

0

0

0

0

0

0

0

0

0

0

3*

3

1

0

0

2

1

2

0

2

0

2

1

0

10

0

3

5

9 14

6

10

8

8

9

2

0

74

12

0

0

8

2

1

1

0

3

1

0

0

16

4

0 0 2 0 0

0 0 0 0 1

0 2 1 1 0

0 0 1 1 1

1 1 1 0 1

0 0 6 1 0

0 0 4 0 0

0 0 4 0 2

0 0 3 0 3

0 0 3 0 0

0 0 1 0 0

1 3 26 3 8

0 1 6 3 2

0

0

0

0

0

0

1

0

0

0

1

2

1

0

4

1

0

0

0

0

0

3

0

0

8

2

1 0 0 0 0 0 1 1 3 8 4 10* 2 1 1 77 101 108

0* 0 0 9* 1 71

0* 0 2 1* 1* 55

1 0 0 8 0 57

0* 0 0 6* 0 50

0* 0 2 3* 1 48

0* 1 1 1* 1 44

0* 0 1 1* 0 47

2 1 11 57 12 745

2 1 1 13 2 221

0 0 0 6 4 87

* Statisztikai tájékoztató. Felsőoktatás kötetei alapján (1997/98, 1998/99, 1999/2000, 2001/2002, 2002/2003, 2003/2004, 2004/2005) legnagyobb számú, harminc főnél több végzőssel rendelkező szakok.

423

12. melléklet. A populáció és a minta megyék szerinti megoszlása a lakcím és a minta középiskolájának megyéje szerint Minta Populáció N2=221 N1=745 Utolsó KözépMegye Állandó ismert iskola lakhely lakcím megyéje Fő % Fő % Fő % Bács-Kiskun 12 2 2 1 2 1 Baranya 14 2 9 4 5 2 Békés 5 1 0 0 0 0 Borsod-Abaúj-Zemplén 4 1 2 1 1 0 Budapest 31 4 12 5 26 12 Csongrád 1 0 2 1 2 1 Fejér 27 4 7 3 13 6 Győr-Moson-Sopron 93 12 31 14 29 13 Hajdú-Bihar 3 0 1 0 1 0 Heves 5 1 1 0 2 1 Jász-Nagykun-Szolnok 1 0 0 0 0 0 Komárom-Esztergom 40 5 10 5 14 6 Nógrád 8 1 4 2 1 0 Pest 15 2 3 1 2 1 Somogy 38 5 12 5 8 4 Szabolcs-Szatmár-Bereg 1 0 0 0 0 0 Tolna 11 1 5 2 4 2 Vas 239 32 67 30 67 30 Veszprém 104 14 24 11 17 8 Zala 88 12 27 12 24 11 Külföld 5 1 2 1 3 1 Összes 745 100 221 100 221 100 13. melléklet. A középiskola és a megkérdezéskori állandó lakhely településének típusa (N2=221) Állandó Középiskola Településtípus lakhely Fő % Fő % Budapest 11 5 24 11 Megyei jogú város 120 54 87 39 Egyéb város 85 38 65 29 Kisebb település 2 1 41 19 Külföld 0 0 1 0 Nem válaszolt 3 1 3 1 Összes 221 100 221 100

424

14. melléklet. Nagyon fontosnak, illetve fontosnak tartott munkáltatói kiválasztási szempontok Legalacsonyabb érték Kiválasztási Legmagasabb érték (%) (%) szempontok Anglisztika, romanisztika Szak(ok) Pszichológia (94) (Uni Mag./Dipl.) (42) Szociális Természettudományok Személyiség munka/szociálpedagógia (Uni Lehramt) (29) (96) Tanulmányok alatti Természettudományok Pszichológia (74) szakmai tapasztalatok (Uni Lehramt) (17) Természettudományok Szakmai specializáció Pszichológia (68) (Uni Lehramt) (22) Számítógépes Humán tudományok (Uni Informatika (FH) (100) ismeretek Lehramt) (11) Természettudományok (Uni Vizsgajegyek Építészet (18) Lehramt) (75) Anglisztika, romanisztika Természettudományok Idegen nyelv ismerete (Uni Mag./Dipl.) (87) (Uni Lehramt) (2) Ajánlások, Biológia (Uni) (44) Építőmérnök (FH) (17) referenciák Tanulmányok előtti Üzemgazdász/gazdálkodás Természettudományok gyakorlati (FH) (58) (Uni Lehramt) (0) tapasztalatok Anglisztika, romanisztika Anglisztika, romanisztika Külföldi tapasztalatok (Uni Mag./Dipl.) (65) (Uni Mag./Dipl.) (0) Adatok forrása: Schomburg, Harald–Teichler, Ulrich et al. (Hrsg) (2001): Erfolgreich von der Uni in den Job. Fit for Business,Regensburg-Düsseldorf-Berlin 111. p

15. melléklet. A tanulmányok után befejezett első két képzés a diplomaszerzés évének és a képzés megkezdésének összehasonlításában (db) Egy Két Három Koráb- Azonos Idő évvel évvel évvel Később Összes ban évben később később később Főiskola 9 16 14 7 7 10 63 Egyetem 3 51 19 13 11 24 121 Szakirányú 0 2 0 1 1 9 13 továbbképzési szak PhD 0 0 0 0 1 3 4 OKJ-s képzés 4 6 5 3 5 15 38 Egyéb tanfolyam 2 3 8 4 6 26 49 Összes 18 78 46 28 31 87 288

425

A középiskola megyéje

16. melléklet. A középiskola és az első munkahely megyéjének relatív gyakorisági eloszlása (%) Az első munkahely megyéje Σ 1 2 4 5 6 7 8 9 10 12 14 15 17 18 19 20 21 0,95 1 0,95 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 4,27 2 0,00 2,37 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,95 0,47 0,00 0,00 0,95 4 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 5,21 5 0,00 0,00 0,00 3,32 0,00 0,00 0,47 0,00 0,47 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,95 6 0,47 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 3,32 7 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 2,84 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 8 0,47 0,00 0,00 1,42 0,00 0,47 9,95 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,95 0,47 0,47 0,00 14,22 0,47 9 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 10 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 4,74 12 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 3,79 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 1,42 13 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,47 0,47 0,00 0,00 1,42 14 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 5,69 15 0,00 0,00 0,00 1,42 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 2,37 0,00 0,47 0,47 0,95 0,00 2,37 17 0,00 0,47 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,95 0,47 0,00 0,00 0,00 18 0,00 0,00 0,00 2,84 0,00 0,00 1,42 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 22,27 0,95 0,47 0,95 29,38 19 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 1,42 0,47 0,00 0,00 0,47 0,47 0,00 0,00 1,42 5,21 1,42 0,00 11,37 20 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 1,42 0,47 9,00 0,00 11,85 0,95 21 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 0,00 0,00 0,00 0,00 0,47 Σ 1,90 3,32 0,47 10,90 0,47 5,21 12,32 0,47 0,47 4,74 1,90 3,32 0,95 30,33 9,00 12,80 1,42 100,00 1 Bács-Kiskun, 2 Baranya, 3 Békés, 4 Borsod-Abaúj-Zemplén, 5 Budapest, 6 Csongrád, 7 Fejér, 8 Győr-Moson-Sopron, 9 HajdúBihar, 10 Heves, 11 Jász-Nagykun-Szolnok, 12 Komárom-Esztergom, 13 Nógrád, 14 Pest, 15 Somogy, 16 Szabolcs-SzatmárBereg, 17 Tolna, 18 Vas, 19 Veszprém, 20 Zala, 21 Külföld

426

17. melléklet. Az első és a második munkahely megyéjének relatív gyakorisági eloszlása (%)

Az első munkahely megyéje

A második munkahely megyéje Σ 2 4 5 7 8 12 14 15 17 18 19 20 21 2,59 1 0,00 0,00 0,86 0,00 0,86 0,00 0,86 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 3,45 2 0,86 0,00 0,00 0,00 0,00 0,86 0,00 0,86 0,86 0,00 0,00 0,00 0,00 0,86 4 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,86 0,00 0,00 0,00 5 0,00 0,00 8,62 0,00 1,72 0,00 0,86 0,00 0,00 0,00 0,00 0,86 0,00 12,07 6,90 7 0,00 0,00 0,86 3,45 0,86 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1,72 0,00 0,00 8 0,00 0,00 0,86 0,00 9,48 0,00 0,86 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 11,21 6,03 12 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 5,17 0,00 0,00 0,00 0,86 0,00 0,00 0,00 2,59 14 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 2,59 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1,72 15 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1,72 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,86 17 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,86 0,00 0,00 0,00 0,00 18 0,00 0,00 0,00 0,86 0,86 0,86 0,86 0,86 0,86 17,24 0,86 1,72 1,72 26,72 8,62 19 0,86 0,86 0,00 0,00 0,00 0,00 0,86 0,00 0,00 1,72 4,31 0,00 0,00 20 0,00 0,00 1,72 0,86 0,00 0,00 0,86 0,00 0,00 0,00 2,59 7,76 0,86 14,66 1,72 21 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1,72 0,00 0,00 0,00 Σ 1,72 0,86 12,93 5,17 13,79 6,90 7,76 3,45 2,59 22,41 9,48 10,34 2,59 100,00 1 Bács-Kiskun, 2 Baranya, 3 Békés, 4 Borsod-Abaúj-Zemplén, 5 Budapest, 6 Csongrád, 7 Fejér, 8 Győr-Moson-Sopron, 9 HajdúBihar, 10 Heves, 11 Jász-Nagykun-Szolnok, 12 Komárom-Esztergom, 13 Nógrád, 14 Pest, 15 Somogy, 16 Szabolcs-SzatmárBereg, 17 Tolna, 18 Vas, 19 Veszprém, 20 Zala, 21 Külföld

427

A középiskola megyéje 428

18. melléklet. A középiskola és a megfigyeléskori állandó lakcím megyéjének relatív gyakorisági eloszlása (%) A megfigyeléskori munkahely megyéje Σ 1 2 4 5 6 7 8 9 10 12 13 14 15 17 18 19 20 21 0,90 1 0,45 0,00 0,00 0,45 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 4,07 2 0,00 1,36 0,00 0,00 0,00 0,90 0,00 0,00 0,00 0,45 0,00 0,00 0,45 0,45 0,00 0,00 0,45 0,00 1,36 4 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,45 0,00 0,00 0,90 0,00 0,00 0,00 4,98 5 0,00 0,00 0,00 3,62 0,00 0,45 0,45 0,00 0,45 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,90 6 0,45 0,00 0,00 0,00 0,45 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 3,17 7 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 3,17 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 8 0,00 0,00 0,00 0,90 0,00 0,00 11,31 0,00 0,00 0,45 0,00 0,00 0,00 0,00 0,45 0,45 0,45 0,00 14,03 0,45 9 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,45 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,45 10 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,45 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 4,52 12 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 4,52 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1,81 13 0,00 0,00 0,00 0,45 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,45 0,00 0,00 0,00 0,45 0,45 0,00 0,00 1,36 14 0,00 0,00 0,00 0,90 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,45 0,00 0,00 0,00 5,43 15 0,00 0,00 0,00 1,36 0,00 0,45 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 2,71 0,00 0,00 0,45 0,45 0,00 2,26 17 0,00 0,45 0,00 0,45 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 1,36 0,00 0,00 0,00 0,00 18 0,00 0,00 0,00 1,36 0,45 0,00 1,36 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 26,24 0,00 0,45 0,45 30,32 19 0,00 0,00 0,45 0,90 0,00 0,90 0,00 0,00 0,00 0,90 0,00 0,45 0,00 0,00 1,36 5,88 0,00 0,00 10,86 20 0,00 0,45 0,00 1,36 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,45 0,00 0,45 0,45 9,05 0,00 12,22 0,90 21 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,00 0,90 Σ 0,90 2,26 0,45 11,76 0,90 5,88 13,12 0,45 0,90 6,33 0,45 0,90 3,62 1,81 30,32 7,69 10,86 1,36 100,00 1 Bács-Kiskun, 2 Baranya, 3 Békés, 4 Borsod-Abaúj-Zemplén, 5 Budapest, 6 Csongrád, 7 Fejér, 8 Győr-Moson-Sopron, 9 HajdúBihar, 10 Heves, 11 Jász-Nagykun-Szolnok, 12 Komárom-Esztergom, 13 Nógrád, 14 Pest, 15 Somogy, 16 Szabolcs-SzatmárBereg, 17 Tolna, 18 Vas, 19 Veszprém, 20 Zala, 21 Külföld

19. melléklet. A kutatásban közreműködők Kérdőívünk végén (43. kérdés) lehetőséget adtunk az 1995-2005-ben nappali tagozaton első és jeles diplomájukat szerző végzettjeinknek arra, hogy megjelenjen nevük a kutatásban. Az alábbiakban azoknak a nevét, szakját, diplomaszerzésnek az évét soroljuk fel, akik élni kívántak ezzel. 7 Név Bácsván László Bakosné Gyetván Violetta Csányi Krisztina Csohány Edit Csókás Kinga Dézsenyi Melinda Dobre Norbert Eitlerné Tóth Katalin Endresz Györgyi Farkas Erika Fazekas Hajnalka Főző Lívia Futtató Norbert Gadóczy József Gulyás Erika Horváth Andrea Horváth Andrea Horváth Gábor Horváth Gábor phd Horváth Henrik Horváth Vivien Hufnágel Erika Karaszi Andrea Kissné Vránics Katalin Kovács Melinda Kumánovich Judit Lingl Katalin Lukácsi Zoltán Majer Mónika Márkus Attila Mátyásné Bálint Tünde Mátyásné Bálint Tünde Medgyes Sándor Mészáros József Móricz Vilmos Nacsa Zoltán Nagy Enikő

Szak művelődésszervező magyar-művelődésszervező rajz biológia-könyvtár rajz biológia-magyar könyvtár-számítástechnika könyvtár kémia-matematika művelődésszervező rajz magyar-orosz földrajz-történelem művelődésszervező-rajz történelem testnevelés történelem olasz nyelvtanári biológia-földrajz-környezetvédelem testnevelés német biológia-rajz művelődésszervező magyar-művelődésszervező német számítástechnika-tanító kémia-matematika-számítástechnika angol-biológia olasz nyelvtanári testnevelés tanító-ének-zene tanító ének-zene-magyar biológia-testnevelés testnevelés tanító-technika könyvtár-történelem

Év 1996 2000 2000 2005 1997 2001 2004 1997 1995 2001 2000 1999 1996 2005 1997 1996 1998 1998 1995 1998 2001 2001 2000 1998 1996 2005 1997 1997 2003 2001 2000 2000 1998 1999 2001 2004 1997

7

Itt feltűntettük azokat is, akiknek nem az első nálunk szerzett diplomájuk volt jeles, de megtiszteltek bennünket a tapasztalataik megosztásával.

429

Név Nagy János Nagy Lívia Némethné Tóth Katalin P. Átol Zita Paksa Milán Prumüller Andrea (sz.:Pócza Andrea) Rabi Eleonóra Rádi Balázs Rajnai Richárd Simon Viktória Skriba Péter Szakál István Szalai Viktória Szibler Boglárka Tóth Szilvia Tóth Tihamér Tóth Veronika Tóth Zsuzsanna Tőkési Natália Vados Erika Váradi Szabolcs Varga Brigitta Vecsey Barbara Veréb Annamária Vigh Anita Walter Katalin Weinhardt-Kozma Zsófia Zuborné Ráduly Renáta

Szak technika biológia-kémia tanító magyar-művelődésszervező biológia-testnevelés

Év 2000 1998 1997 1996 2000

angol-magyar

1996

számítástechnika-technika történelem művelődésszervező-történelem francia rajz-történelem földrajz-történelem magyar-történelem magyar magyar olasz-történelem ének-zene-karvezetés művelődésszervező biológia magyar-tanító földrajz-történelem magyar-művelődészervező ének-zene-karvezetés német-történelem kémia-környezetvédelem magyar-történelem magyar-művelődésszervező művelődésszervező

2003 1995 2002 2002 2000 2000 2004 2004 1997 1997 2004 2002 2000 2003 1995 2000 2001 1997 2005 1995 2003 2001

Köszönjük a kutatásban való részvételt minden válaszadónak!

430

20. melléklet. A pályairányítás szociológiai determináltsága (Modell) Társadalmi-gazdasági alakulat

Termelési viszonyok jellege

Népesség száma

Társadalmi munkamegosztás

Termelőerők fejlettsége

Földrajzi elhelyezkedése Társadalmi és földrajzi mobilitása

Termelési eszközök strukturális változásai Munkahelyi struktúra változásai

Oktatási hálózat Társadalmi osztályok, csoportok helyzete és kultúrája

struktúrája

Szakmastruktúra változásai

szelekciós rendszere

Foglalkozások hierarchiája, kereseti viszonyai és presztízse

oktató és nevelő munkája

Mikrokörnyezet település-földrajzi jellege Mikrokörnyezet szubkultúrája

Szociálpszichológiai tényezők Munkával szembeni elvárásai

pályaismerete

EGYÉN viszonylagos autonómiával képességei

Családok anyagi és művelődési viszonyai önismerete

Forrás: Mikes Zdenkóné (szerk.) (1989): Pályaválasztási ismeretek. Szöveggyűjtemény. (Kézirat) Tankönyvkiadó, Budapest.89. p.

PÁLYAIRÁNYULÁSA 431

21. melléklet. A képzési magatartást befolyásoló faktorok Szülők

Tanuló

Iskolakínálat

Szocioökonómiai státus

Szakmai aspirációk

Gyermekre vonatkozó szakmai aspirációk

Kognitív képességek (adottságok)

Kultúrafüggő normák és oktatáshoz való viszonyulás

Iskolai teljesítmények

A tantestület kvalifikációi és motivációi

Környezet Társadalmi értékrendszer és oktatáspolitika

Felsőbb iskolák helyi sűrűsége

Munkahelykínálat sokfélesége és kvalifikációs struktúra a lakóhely régiójában

Iskola szervezete (pl. osztálynagyság, oktatási eszközök)

Lakhely régiójának kapcsolati potenciálja

Elkötelezettség és időberuházás a gyermek támogatásáért

Felsőbb iskolák megközelítésének utazási feltételei

Társadalmi környezet és a kortárscsoport befolyása

Tanulói képzés-magatartás Forrás: Meusburger, Peter (1998): Bildungsgeographie. Wissen und Ausbildung in der räumlichen Dimension. Spektrum Akademischer Verlag, Heidelberg-Berlin 301. p.

432