VIDÉKI ÉS ELMARADOTT TEREK MAGYARORSZÁGON Balogh András1
A vidékről, általánosságban A hazai szakirodalomban évek óta folyik a vidék, a vidékiség fogalomkörének – amely az Európai Unió államaiban évtizedek óta használatos mind a geográfiában, mind a regionális politikában- adaptációja, több-kevesebb sikerrel. Bár egyre több olyan kiadvány, publikáció jelenik meg, amely címében vagy tartalmában „beszél” a vidékről, jelentéstartalmával sokszor adós marad a szerző, vagy éppen a lehatárolások ellentmondásossága hozza zavarba az olvasót. Ha az „egyszerű”, hétköznapi embert kérdeznénk, ő mit ért vidéken, nagy valószínűséggel a következő választ kapnánk: „Vidék az, ami nem a főváros.”, s ebben a tudatában az elmúlt évek hivatalos vidékfejlesztési politikája is igyekezett megerősíteni. Cloke felfogása szerint is vidékinek az a település és tér tekinthető, amelyről az ott élő emberek többsége azt gondolja, hogy vidéki (Cloke, 1983). Mi
akkor
a
vidék?
A
vidék
mindenképpen
valamiféle
viszonyt,
kapcsolatrendszert feltételez: a város vonzáskörzetébe tartozó települések a város vidéki térségét jelentik. Minden esetben elkülöníthető tehát egy olyan település –az esetek többségében város-, amely funkcióival központi szerepkört tölt be a többiekkel szemben. A „többiek”-et más szóval a centrum vidékének is nevezhetjük. A lehatárolás történhet méret, funkció, épített környezet alapján is –megítélésem szerint ez a leginkább elterjedőben lévő nézet: E szerint vidéknek minősül a tanya, a falu és –számos tanulmány kompromisszumos mérőszáma szerint- a tíz, illetve húszezer főnél nem népesebb kisvárosok is. Egy más megközelítés szerint a vidék sajátos fejlesztési célterület. Ez a lehatárolás köszön vissza az Európai Unió regionális politikájában: olyan többfunkciós rurális tereket jelent, amelyekben – a Közös Agrárpolitika (CAP), a Strukturális Alapok és a Kohéziós Alap forrásainak segítségével- összhangban az európai városi régiók kezelésével egy új, fenntartható fejlődés valósítható meg. Lehatárolásukra ún. „vidékiség 1
Főiskolai tanársegéd, SZTE Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszék
kritérium index”-et használnak, melynek egyik eleme rendszerint a népsűrűség, másik pedig az adott térséget alkotó települések -a vidékiséget leginkább prezentáló (legtöbb esetben az agráriumhoz köthető)- mutatóinak alkalmazása (Csatári B. 2000). Egy lehatárolási kísérletről A hazai területfejlesztési politikában a vidékfejlesztés egyik lehetséges színtere a kistérség. Természetesen az egyes kistérségek között is megkülönböztethetünk városias vagy erősen vidékies stb. térségeket. Erre tesz kísérletet Csatári Bálint „A vidéki sokszínűség és a magyar területfejlesztési kistérségek” című munkájában (2000). Az európai országok statisztikája a városi és vidéki térségek között rendszerint az alapján húzza meg a választóvonalat, hogy amennyiben az adott terület népességének több mint 80%-a él 150 fő/km2-nél sűrűbben településen, városban, akkor urbánus besorolást kap. Ennek a kritériumnak hazánkban csak Budapest és szűkebb agglomerációja kistérségei felelnek meg. Ha ezt a besorolást az átlagos magyar népsűrűséghez, illetve hazánk sajátos településszerkezetéhez kívánjuk közelíteni és a kistérségeinkre számított koncentrációs népsűrűségi határt 120 fő/km2-re csökkentjük –írja Csatári Bálint-, akkor hazánkban 8 erőteljesen városias és 49 közelítően városias kistérség határolható le. Ha ezekhez viszonyítva jelenítjük meg a jellemzően vidéki kistérségeket, azok száma 92. Az ország területéből 57 235 km2-t foglalnak el, népességük 3,3 millió.
1a. Ábra. A vidéki kistérségek (Dr. Csatári Bálint) (Az adott terület népességének kevesebb, mint 50%-a él 120 fő/km2 népsűrűségű településen)
…És egy saját próbálkozásról Adódik a kérdés: a népsűrűség alapján lehatárolt, vidékinek minősülő kistérségek mennyire felelnek meg hazánk elmaradott térségeinek? Néhány, az adott területi szintek társadalmi-gazdasági fejlettségét, teljesítőképességét érzékeltető mutató segítségével szeretnék választ kapni a kérdésre. A választott mutatók az alábbiak: 1.
mezőgazdasági,
vad-
és
erdőgazdasági,
halászati
keresők
aránya
a
foglalkoztatottak számából 2.
munkanélküliek aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva
3.
személyi jövedelemadó-alap 1 főre jutó összege
4.
közüzemi szennyvízcsatorna-hálózatba bekötött lakások aránya
Természetesen akár négy másik, talán még szerencsésebb mutatót is választhattam volna, mégis úgy gondolom, az általam gyűjtött adatok alapján körülírható a kistérségek társadalmi-gazdasági fejlettségének néhány jellemző vonása: a foglalkozási szerkezet (1),
a gazdaság teljesítőképessége (2), a fizetőképes kereslet (3) és az infrastrukturális ellátottság (4). Módszerem a következő volt: az egyes mutatókon belül a kategóriánkénti eloszlás úgy lett megállapítva, hogy a legkedvezőtlenebb értékekkel rendelkező csoportba mindig 92 kistérség tartozzon, tehát, a Csatári Bálint által vidékinek minősített valamennyi kistérség. Így az egyes mutatókon belüli területi különbségek változásával jól nyomon követhetővé válik, mely területek kerülnek be, illetve ki a legrosszabb 92 közé. Így arra is választ kaphatunk, ezek milyen arányban egyeznek meg vagy térnek el a vidékiként meghatározott kistérségeinktől. Mezőgazdasági, vad- és erdőgazdasági, halászati keresők aránya
A legrosszabb, legmagasabb keresői arányt mutató kategóriába a 6,1%-ot meghaladó mezőgazdasági keresői arányt felvonultató kistérségek kerültek. Igen nagy a szórás a csoporton belül, nyilván a magas „taglétszám” miatt. Legmagasabb értékek: Mezőkovácsházai kistérség (47,1%), Barcsi kistérség (37,9%), Lengyeltóti (36,1%), míg
a legalacsonyabbak: Körmendi (6,1%) és így éppen a csoport tagja, valamint Bicskei (6,4%) és Szobi (6,5%) kistérségek. A vidéki kistérségek 13%-a cserélődött ki ezen mutató alapján: a legszembetűnőbb változás az alföldi és Dél-dunántúli nagyvárosokat központjuknak tudó kistérségek bekerülése az alsó csoportba: Kecskeméti, Békéscsabai, valamint Szekszárdi és Kaposvári kistérségek. Ugyanakkor kikerült a csoportból pl. a Tiszaújvárosi, Salgótarjáni, Gyöngyösi, Pásztói, Rétsági, Hatvani területek, azaz a hagyományosan magas ipari foglalkozású észak-magyarországi, azon belül is Nógrád megyei kistérségek.
Munkanélküliek aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva
Ebben a mutatócsoportban van a legszembetűnőbb változás a vidéki kistérségekhez képest: a kistérségek ¼-e, egészen pontosan 21 db cserélődik ki. Elsősorban Dunántúli kistérségek lépnek ki, és keleti kistérségek lépnek be a csoportba. Elég szembetűnő elmozdulásokat eredményez a térszerkezetben: „tömbösödik” a BB-vonal mögötti terület,
egyedül Eger és környéke emelkedik ki belőle, illetve „kékebb” lesz a Dél-Dunántúl is, a Pécsi és a Pécsváradi kistérség kivételével. Legrosszabb értékekkel is ezek a területek rendelkeznek: Sellyei, Encsi, Edelényi, Szikszói kistérségek 16% fölötti értékekkel. Láthatjuk, a hazai kistérségi rendszerből mennyire kiemelkedi Budapest és agglomerációs övezete.
Személyi jövedelemadó-alap 1 főre jutó összege
Annak ellenére, hogy itt 14 a kicserélődő kistérségek száma, eloszlásában ez hasonlít legjobban a vidéki kistérségek kategóriájához. Az alföldi területeken jól láthatóan csak a nagyvárosok és környéke emelkednek ki: Kecskeméti, Szolnoki, Szegedi, Békéscsabai és Debreceni kistérségek, valamint Miskolc, Eger és Tiszaújváros környéke. Szépen kirajzolódik az osztrák határmente és a Budapest-Győr tengely által felfűzött területek. A Tiszaújvárosi, Gyöngyösi és Hatvani kistérségek kivételével csak dunántúli területek kerülnek ki a csoportból (14-ből 11).
Közüzemi szennyvízcsatorna-hálózatba bekötött lakások aránya
Általában az infrastrukturális mutatók esetében nehéz a vizsgált célterületek általános fejlettségi szintjére következtetni, hiszen a területfejlesztési beavatkozások, állami támogatások egyik kedvenc eszközéről van szó. Közismert, hogy Kelet-Magyarországon milyen nagy arányban valósultak meg ilyen jellegű beruházások, míg a Dunántúl nagy részén ezeket önerőből kellett finanszírozni. Kicsit „világosodik” a kép a Dél-Dunántúlon és az Alföldön is, és lényegében nem mutatható
ki
komoly
összefüggés
a
be-
illetve
kilépő
kistérségek
területi
elhelyezkedéséből sem, összességében mégis a hagyományos nyugat-kelet törésvonal rajzolódik ki a szemünk előtt.
Mutatók közötti kapcsolatok: Összegzésként
megvizsgáltam,
hogy
az
egyes
mutatók
között
milyen
összefüggések mutathatók ki: hány olyan kistérség van, amely több vagy esetleg csak egy mutató esetében minősül vidékinek. A kapott eredményeket az 1. táblázat tartalmazza. 1. táblázat. Különböző mutatók alapján vidékinek minősülő kistérségek Összes Mutató (5) 56 db kistérség
4 mutató vidéki
4 mutató szennyvíz
Dombóvári Pápai Szerencsi
Fonyódi Hódmezővásárhelyi Letenyei Mohácsi
4 mutató munkanélküliség Jászberényi Kiskunhalasi Pécsváradi Szentesi
4 mutató agrár Pásztói Pétervásárai Rétsági Sátoraljaújhelyi Szécsényi Balassagyarmati
4 mutató szja Paksi
Csak 1 mutató (agrár) Körmendi Komáromi
Az egyes oszlopok azt jelölik, hány mutató esetében és melyik kivételével tartozik az adott kistérség a vidékinek minősülők közé. Például: „4 mutató – munkanélküliség” azt jelenti: a jászberényi, kiskunhalasi, pécsváradi és szentesi kistérségek 4 mutató alapján a leggyengébb értékkel rendelkező térségek közé tartoznak, kivéve a munkanélküliségi rátát. 56 olyan statisztikai kistérséget találtam, amely valamennyi kritérium –tehát a Csatári-féle lehatárolás és az általam választott mutatók- alapján is vidékinek minősült, ami 61%-ban egyezik meg az „eredetileg” vidékinek minősített kistérségekkel. Ha azonban beleszámoljuk azokat a tereket is, ahol négy mutató esetében mutatható ki közös csoportba tartozás, és ezek egyike a vidéki, az arány 77,2%-ra ugrik (71 kistérség). Azaz lényegében az egy mutató- a népsűrűség- alapján viszonylag jól lehatárolhatónak tűnnek a vidéki térségek, és ezek egyben kedvezőtlenebb gazdasági helyzetben lévő területeknek is számítanak. Természetesen vannak kivételek. Mint például az a három statisztikai kistérségünk- nevezetesen a Dombóvári, Pápai és Szerencsi-, amelyek az általam választott négy mutató mindegyike alapján a legrosszabb értékekkel rendelkező 92 kistérségbe tartoznak, viszont Csatári Bálint lehatárolása alapján nem minősülnek
Csak 1 mutató (munkanélküliség) Debreceni Miskolci Oroszlányi
vidékinek. Szembetűnő az északi, nógrádi tradicionális iparvidék néhány kistérségének szereplése a kedvező arányú agrárnépességű, de minden másban hátrányos helyzetű kistérségek között, mint ahogy egyértelmű az is, hogy az atomerőmű miatt nem került bele a paksi kistérség a valamennyi mutató alapján kedvezőtlen helyzetűnek minősülő 56-ok közé.
IRODALOM 1.
Beluszky Pál, 1999: Magyarország településföldrajza, DIALOG CAMPUS kiadó, Budapest-Pécs
2.
Csatári Bálint, 2000: A vidéki sokszínűség és a magyar területfejlesztési kistérségek, V. Falukonferencia, Pécs
3.
Csatári Bálint, 2000: Az európai vidékiség és az Alföld, Alföldi Tanulmányok 2000/2001, Békéscsaba
4.
Enyedi György, 1980: Falvaink sorsa, Magvető Kiadó, Budapest
5.
G. Fekete Éva, 2000: A siker titkai a kistérségi fejlesztésekben, V. Falukonferencia, Pécs
6.
Kovács Teréz, 1997: A vidékfejlesztés problémái és feladatai, IV. Falukonferencia, Pécs
7.
Kovács Teréz, 2000: Integrált vidékfejlesztés, V. Falukonferencia, Pécs
8.
Pusztai Beatrix-Márton György, 2000: A kistérségi menedzserek szerepe a térség fejlődésében, V. Falukonferencia, Pécs
