A Zalaszentgrót kistérségben élő inaktív vagy munkanélküli nők munkaerőpiaci igényeinek és lehetőségeinek vizsgálata, a Zalaszentgróti Foglalkoztatási Paktum lehetőségei VEZETŐI ÖSSZEFOGLALÓ Készült a CELODIN Zalai Alapítvány megbízásából Készítette a SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány dr. Laczkó Zsuzsanna Horváth Anna Lányi Pál Mihály András dr. Soltész Anikó Budapest, 2005 december
A projektet támogatta az Európai Unió Európai Szociális Alapja és a Magyar Kormány ROP-3..2.1-2004-08-006//32
Kutatási összefoglaló A SEED Kisvállalkozás-fejlesztési Alapítvány a CELODIN Zalai Alapítvány megbízására empirikus felmérésben vizsgálta a Zalaszentgrót statisztikai körzetben (kistérségben) élő inaktív vagy munkanélküli nők foglalkoztatással kapcsolatos igényeinek és lehetőségeinek jelenlegi állapotát. A vizsgálat a Zalaszentgróti Foglalkoztatás Paktum programhoz kapcsolódik, a nők speciális munkaerőpiaci helyzetének feltárásával igyekszik hozzájárulni a foglalkoztatás elősegítéséhez. Tanulmányunkban annak feltárására törekedtünk, hogy a 2004. áprilisában aláírt Paktum céljainak megvalósulása hogyan segíthető elő. Fő célunk a helyzetelemzés, különös hangsúlyt helyezve két, a munkaerőpiacon hátrányos helyzetűnek tartott célcsoport, a kisgyermekes, GYES-ről visszatérő nők, valamint a 40 év feletti nők vizsgálatára. A fent jelzett igények és lehetőségek feltárására 2005 nyarán kismintás adatfelvételt végeztünk 100, a zalaszentgróti kistérségben élő nő körében. Emellett kutatásunk során 28 mélyinterjút készítettünk munkaadókkal (vállalkozások és civil szervezetek vezetőivel), illetve önkormányzatok, munkaügyi központok munkatársaival. Ezen túlmenően egy-egy fókuszcsoportos beszélgetést is tartottunk munkaadókkal és civil szervezetek képviselőivel. Tanulmányunkban a kérdőíves felmérés, majd az interjúkból és a fókuszcsoportos beszélgetésekből leszűrhető tapasztalatok közreadása után felvázoljuk az általunk szükségesnek tartott prioritásokat, és ezek mentén gyakorlatorientált javaslatokat fogalmazunk meg.
Zalaszentgrót kistérség – rövid helyzetelemzés A kistérség komoly depresszióval küzd: folyamatosan romlanak a vállalkozói aktivitás paraméterei, ezen belül is szerény mértékben vannak jelen a szolgáltatások, minimálisra csökkent a nagyvállalati jelenlét, hiányzik a külföldi tőke, és újra az ipar és a mezőgazdaság, tehát a primer és szekunder szektorok dominanciája figyelhető meg a szolgáltatási, azaz a tercier szektorhoz képest. Általános probléma, hogy a vállalkozások egyik szektorban sem innovatívak, tudásintenzívek. A munkanélküliségi ráta meredeken emelkedett a közelmúltban: a két évvel ezelőtti 9,3 %-ról 2005 első félévére 13,1 %-ra, és nőtt a Zala megyei átlagtól való eltérés is, amely a zalaszentgróti kistérségben az első méréskor 2%-kal volt magasabb, míg másfél évvel később már ennek a kétszeresével! A kereső népességen belüli foglalkozási aktivitás is nagyon alacsony, 39,5%. A hátrányos helyzetű kistérségben a munkaerőpiaci, egészségügyi, közösségi és szociális problémák nagyon szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A térség nem jut elég kiegészítő támogatáshoz, területén nem indultak el kellő nagyságrendű, innovatív területfejlesztési és szociális fejlesztési programok, minek következtében jól láthatóan: •
hiányzik az aktív foglalkoztatáspolitika – a helyi munkaerőpiac nem bővül, a rugalmas foglalkoztatási formák hiányoznak, a munkanélküliek döntő többsége tartósan munkanélküli;
•
a rossz infrastrukturális helyzet miatt nemcsak a beruházások maradnak el, de hiányoznak a közösségi terek is;
•
még gyengék a civil szervezetek, hiányosak a szociális szolgáltatások.
2
A kérdőíves felmérés eredményei Eredetileg öt célcsoportban 20-20 munkanélküli, illetve pályakezdő nőt szerettünk volna megkérdezni. A végső arányok úgy alakultak, hogy a mintába 20 negyven év feletti, 13 GYES-en, GYED-en levő, 19 pályakezdő munkanélküli, 18 diplomás munkanélküli, 21 inaktív és 9 máshova be nem sorolható, egyéb kérdezett került. Zalaszentgróton és Türjén kérdezték a minta 60%-át. Óhídról 7 főt, Zalabérről 5 főt, Pakodról és Kisgörbőről 4-4 főt kérdeztek, a többi település 1-4 fővel szerepelt a mintában. A kérdezettek közül 37-en tartoztak a foglalkoztatási szempontból veszélyeztetett 40 év fölötti kategóriába. A minta másik része olyan nőkből áll, akik az aktív korúak bázisát jelentik, de pályakezdőként, gyermeket vállalva, vagy a gazdasági átalakulás negatív következményeként jelenleg munkanélküliek. A megkérdezettek vagyoni helyzetét vizsgálva összevetettük a falvak és a városban lakók helyzetét. A vezetékes telefon, mobiltelefon és gépkocsi tekintetében gyakorlatilag nem jelentkezik különbség településtípus szerint. A számítógép és az Internet esetén azonban markáns eltérést látunk. A falun élők közel fele, a szentgrótiak háromnegyede rendelkezik számítógéppel. Az Internet-hozzáférés különbsége még jelentősebb: a városiak 37%-a, a környéken élőknek viszont csak 15%-a tud a Világhálóra kapcsolódni.
A megkérdezettek képzettsége és képzési igényei A településtípus és az iskolai végzettség is szignifikáns összefüggést mutat. Az adatok azt mutatják, hogy a városban élők sokkal magasabb végzettséggel rendelkeznek, mint a falvak lakói. Az előbbiek 79%-a rendelkezik középiskolai érettségivel, ez az arány a falun élők között csak 46,8%. A közepes vagy annál magasabb iskolai végzettségűek hatvan százalékos jelenléte ellenére csak 15 válaszoló tartotta a tanultak összességét hasznosíthatónak a legmagasabb iskolai végzettséget adó tanulmányaiból. Eddigi élete során a megkérdezettek 60%-a vett részt valamilyen iskolarendszeren kívüli képzésen, 39-en viszont egyáltalán nem gyarapították ily módon ismereteiket. Munkanélküliként 56 válaszolóból 15-en vettek részt képzésen és fejezték is be azt, nyolc fő még most is tanul, a többiek nem folytattak tanulmányokat. A GYES és a GYED sokaknak lehetőséget jelenthet a tanulásra, a mintánkba került GYES-en, GYED-en levők közül azonban nagyon kevesen, mindössze négyen vettek részt valamilyen képzésen otthonlétük alatt. Az adatokból az látszik, hogy a megkérdezett munkanélküliek nem igazán motiváltak a tanulásra, illetve maguk az elvégzett képzések és a tanultak sem sarkallták őket továbblépésre. Az elhelyezkedés sikere érdekében a kérdezettek 2/3-a venne részt bizalomerősítő, készségfejlesztő tréningeken, úgy, hogy erre szívesen szánna 1-5 napot (17 fő), vagy akár 20-nál több napot is (34 fő). A képzéssel kapcsolatban azonban részletesebb elvárásokat is megfogalmazhattak a válaszolók: legtöbben a pályaalkalmasság megállapításában és az álláskeresésben várnának segítséget, ezen túlmenően a kommunikáció és az önismeret javításában, a bizalom-és kapcsolatépítésben, a problémamegoldásban, a segítővé válásban, illetve az elfogadás tanulásában.
A korábbi munkahelyi tapasztalatok Ahogy az iskolai eredmények és a tanulás meghatározó jelentőségű a munkahelyválasztás szempontjából, úgy a munkahelyi tapasztalatok is erős szocializációs hatást gyakorolnak a személyes mobilitásra és annak tényezőire. A munkanélkülivé válás oka az érintett kérdezettek többségénél munkáltatói kezdeményezés, gazdálkodással összefüggő ok volt: 16 főnek megszűnt a 3
munkahelye, 13 főnek a munkaköre, 9-et elküldtek, 5-öt nem vettek vissza GYES után, illetve saját kezdeményezésére lépett ki 9 fő, többen más személyes indokot említettek. Megkérdeztük, milyen személyes tulajdonságok játszottak meghatározó szerepet az eddigi munkahelyek megszerzésében és megtartásában. Első helyen legtöbbször a kommunikációs készséget és a szorgalmat említették, majd az alkalmazkodóképességet és a megbízhatóságot. A válaszokból a hagyományos értékrend dominanciája mellett a korábbinál erősebb hangsúlyt kapott a kommunikáció, amelyben már szerepet játszottak a munkakeresés tapasztalatai is.
Munkakeresési tapasztalatok A nők elhelyezkedésével kapcsolatban sokféle sztereotípia ismert, igyekeztünk ezek mindegyikére rákérdezni, amikor az elhelyezkedést akadályozó tényezők jelentőségét osztályoztattuk. A legnagyobb gond a helybéli munka hiánya, és ami ebből következik: első helyen a lakóhely és a lehetséges munkahely közötti távolság, a tömegközlekedés magas költsége, alacsony színvonala, a saját gépkocsi hiánya. A további elemzés azt mutatja, hogy az iskolai végzettség, vagyoni helyzet és településtípus alapján kumuláltan leghátrányosabb helyzetű 40 év feletti csoport a legkevésbé mobil, ha arról van szó, hogy milyen távolságba lennének hajlandóak naponta munkába járni. Legnagyobb távolságot a diplomás munkanélküliek vállalnának, őket követik a pályakezdők. A távolságskála közepén nagyjából egyenletesen helyezkednek el a pályakezdők és a GYES-en lévők. A második helyen a munkahellyel kapcsolatos problémák állnak: a minta fele említette, hogy nem akarják bejelenteni. A minta hatvan százaléka tartotta alacsonynak a fizetését, 34-en ezt emelték ki a munkába állás legnagyobb akadályaként. Harmadik helyen a gyerekek száma, illetve a családi munkamegosztás hiánya áll. A korábbi kudarcok és az említett problémák ellenére 89-en szeretnének a közeljövőben állást találni. Ha választhatnának, a többség (71-fő) alkalmazott lenne: e státusz legfőbb vonzereje a vállalkozáshoz képest a fix munkaidő, a kisebb felelősség, és a fix fizetés. Önálló vállalkozásba mindössze 28-an fognának. A választás mögött hiányjelenségek is megjelennek, első helyen a tőke hiánya: a kérdezettek közül egy fillért sem tudna vállalkozásába invesztálni 12 fő, 100-200 ezer Ft közötti összeget nyolcan említettek, 350-500 ezer forintot négyen, 1,25 milliót, illetve kétmilliót már csak 1-1 válaszoló mondott. Legtöbben a sikertelenség tényezőit maguktól eltávolítva a kudarc legfőbb okának azt tarják, hogy nincs helyben munkahely, ezután a kapcsolati tőke hiányát említették és újra megjelent a nem megfelelő tömegközlekedés problémája. A kudarc személyes okai között első helyen a megfelelő tapasztalat hiánya áll, majd a hiányzó iskolai végzettség, nem tudja kire hagyni a gyerekeket a kérdezett, vélhetően idős kora, illetve túlképzettsége vagy nem megfelelő, ill. hiányzó képzettsége. Az álláskeresés során a korábban említett hiányzó kapcsolatokat több forrásból igyekeztek pótolni interjúalanyaink. A legtöbben (71 fő) – mivel erre kötelezve is voltak –, a Munkaügyi Központot keresték fel segítségért, és közülük 47-en meg voltak elégedve a kapott szolgáltatással. A családtagokhoz, ill. barátokhoz 35-35 kérdezett fordult segítségért, ami tulajdonképpen nem meglepő. Kiemeljük, hogy bár a civil szervezetekhez csak 6 fő fordult, korábbi munkatársakhoz pedig tízen, a válaszadók átlagos elégedettsége ebben a két esetben volt a legmagasabb. Az önkormányzathoz 17-en fordultak, itt az alacsonyabb osztályzatok előfordulása, az elégedetlenség a gyakoribb. 4
A munkahelyválasztás szempontjai, az elhelyezkedés lehetőségei A nettó bérre vonatkozó kérdésünkre a legtöbb válaszoló 70-90 ezer Ft közé tette igényét, ami minta összetételét (a pályakezdők és a diplomások számát, a diplomás minimálbér összegét is) figyelembe véve nem tekinthető túlzónak. A fizetések mellé szinte mindenki szeretne étkezési utalványt, a helyközi útiköltség térítését, míg a helybeli közlekedés támogatását csak nyolc fő választotta. Örvendetes az öngondoskodás igenlése: nyugdíjpénztári befizetést 55-en szeretnének, egészségpénztári befizetést pedig 50-en. Itt jegyezzük meg, hogy a mélyinterjúk során munkaügyi központok, önkormányzatok munkatársai a fentiekkel szinte megegyező válaszokat adtak, ugyanakkor érdekes, hogy a munkaadók szerint a dolgozókat elsősorban a 13. havi bér, az üdülési és a képzési támogatás motiválná – ezek egyáltalán nem szerepelnek említést érdemlő helyen a munkanélküliek, illetve az önkormányzatok és munkaügyi központok munkatársai által felállított preferencia-listában. Az alacsony mobilitást jelzi, hogy a többség (76 fő) maximum egy órát lenne hajlandó utazni a munkahelyére. Ugyanakkor biztató jel, hogy 41 fő igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy egy kedvező munkáért hajlandó lenne-e lakóhelyet változtatni. A rugalmas munkaidővel kapcsolatos információhiányra utal, hogy csak 29 fő választaná ezt a formát, a többiek inkább fix időben dolgoznának. 71 főből 45-en úgy gondolják, hogy elbocsátásnál a részmunkaidősökkel kezdik, és sokan vélik úgy, hogy az így kapott pénzből nem lehet megélni. Mindemellett látnak előnyöket is a konstrukcióban: •
lehetőséget teremt a diákoknak a tapasztalatszerzésben,
•
segít a gyermekükkel otthonmaradóknak a munkaerőpiacra való visszatérésben, elterjedése csökkentené a munkanélküliséget,
•
lehetővé teszi a munkahelyi és családi feladatok összehangolását.
A megkérdezett nők közül 72 hallott más atipikus munkavégzési formáról, pl. a távmunkáról. Sokan gondolják, hogy ez nagy segítség lenne a kisgyerekes anyáknak, és véleményük szerint, ha az állam támogatná a távmunkahelyek létrehozását, több ilyen állás lenne. 52-en azonban úgy vélik, hogy távmunkát nagyon nehéz találni, illetve – a részmunkaidőhöz hasonlóan – 38 fő szerint a távmunkást könnyebb elbocsátani. Ami a részleteket illeti, hitek és tévhitek váltakoznak, e téren is megállapíthatjuk, hogy a megkérdezettek nem eléggé tájékozottak.
A mélyinterjúk és a fókuszcsoportos megbeszélések elemzése A munkaadók 14 munkaadó szerepelt a mintában, tevékenységi profiljukat tekintve termelésben, kereskedelemben és szolgáltatásban érintettek, vannak két lábon álló cégek is. A válaszadó munkaadók közül nyolc nő és hat férfi. Noha az alacsony elemszám miatt messzemenő következtetéseket nem lehet levonni, életkoruk tekintetében elgondolkodtató, hogy a véletlenszerűen kiválasztott 14 megkérdezettből a legfiatalabb 37 éves, az átlag pedig 50 év körül mozog. Az alkalmazotti létszámok tekintetében értékelésünkben a KKV-besorolást tekintjük mérvadónak, eszerint a 0-9 fős mikrovállalkozói kategóriába sorolhatók a legtöbben, szám szerint heten. A kisvállalkozói méretosztályban három cég található, a közepes vállalkozói körben pedig négy szervezet működik. 5
A munkavégzés formáját tudakoló kérdésre adott válaszok közül kilenc minden megjegyzés nélkül a hagyományos-, vagy teljes munkaidős alternatívát választotta, emellett három cégnél dolgozik 4-4, illetve 7 fő részmunkaidőben. Más atipikus munkavégzési formát nem említettek. Azt, hogy nem vezetnek be se távmunkát, se részmunkát, a legtöbben azzal indokolták, hogy a munka jellege náluk nem teszi lehetővé. Öt fő szerint erre a lehetőségre nincs szüksége, illetve a részmunkával kapcsolatban ketten azt mondták, hogy ennek kisebb a hatékonysága, ez az oka elzárkózásuknak. A munkanélküliek és a munkaadók válaszai számunkra egyaránt azt jelzik, hogy a megkérdezettek keveset tudnak az atipikus foglalkoztatásról, illetve munkavégzésről, és nem elég nyitottak rá. A 14-ből 10 vállalkozó nem tervezi, hogy egy éven belül bővíti a létszámot, emellett azonban igyekeztünk feltárni az új alkalmazottakkal szemben megfogalmazott elvárásokat. A legfontosabbak: „akarjon dolgozni, találja meg a munkát”, „alkalmazkodóképesség, megbízhatóság és korrektség”, továbbá „rugalmasság, szervezőkészség, nyelvtudás”. A „Mi kellene ahhoz, hogy az Ön szervezete több embert vegyen fel?” kérdésre általában az volt a válasz, hogy elégséges piac, megrendelő, illetve a gazdaság erősödése. A válaszadók döntő többsége támogatja munkatársai képzését, és aktívan részt vesz ennek finanszírozásában is. Mindössze egyetlen válaszadó mondta azt, hogy a képzést a munkavállaló fizeti, a közös finanszírozás említése is kivételes volt a domináns megoldáshoz képest, miszerint az oktatás díját a munkaadó állja. Az igénybe vett képzések általában speciális, az adott szervezet egyedi igényeit kielégítő speciális képzések, az általános ismereteket tanító, készségfejlesztő tanfolyamok ritkábbak. Ez utóbbiakra példa: •
Számítástechnikai ismeretek,
•
Vezetői ismeretek,
•
Személyiségfejlesztés,
•
Közgazdasági, pénzügyi és adózási ismeretek.
A képzések kapcsán azt is megkérdeztük a munkaadóktól, hogy milyen képzési formát tartanak a legmegfelelőbbnek, illetve, hogy mennyire fontos a számukra, hogy a tanfolyam hivatalos bizonyítványt adjon. Érdekes, hogy a munkaadók számára egyértelműen a tudás a lényeg, a képzés formája, az oklevél kevésbé fontos. Ehhez képest az önkormányzatok, munkaügyi központok munkatársainál a domináns válasz az volt, hogy az ideális képzés az OKJ-s képzési forma.
A civil szervezetek 5 civil szervezet szerepelt a mintában, tevékenységi profiljuk: szociális ellátás, hátrányos helyzetűek képzése és állásba helyezése, házi segítségnyújtás, fogyatékkal élők támogatása, kisfalvak és közösségeik érdekérvényesítő képességének fejlesztése, munkanélküli tanácsadás. A válaszadókból 3 nő és 2 férfi. Az alkalmazottak száma 4 esetben 10 fő vagy az alatti. Többségében teljes munkaidős a foglalkoztatás, de előfordul részmunkaidős, illetve rugalmas munkarend is. A foglalkoztatás bővítésének lehetőségét a törvényesség fokozásával, a fekete (szürke) gazdaság kifehérítésével, a gazdasági szabályozók nagyobb liberalizációjával, a közterhek csökkentésévek látják elérhetőnek. Ebben a kérdésben felvetettek problémákat és tettek bizonyos javaslatokat az alábbiak szerint:
6
•
A civilek számára legyen biztos anyagi forrás. A nyertes, elszámolt pályázók a pénz 5-6%ából képezhessenek tartalékot, amit fejlesztésre, önerőre, likviditási problémák megoldására fordíthatnának. Az NCA lehetne ennek forrása, de nem így működik.
•
A kiírások, programok ne változzanak állandóan. A támogatási szerződés egy diktátum, ugyanakkor sokszor nem fizetnek időben. Ekkor ők sem tudnak fizetni alvállalkozóiknak – hitelüket vesztik.
•
A közreműködő hatóságok szemlélete nagyon negatív a végrehajtók felé, továbbá e szervezetek között nincs összhang, nem ismerik megfelelően egymás hatásköreit.
Jellemző, hogy a civil szervezetek nehezen találnak megfelelő embert, mert nincs pontosan körülhatárolt egyetlen feladat, speciális ismeretekhez kötve. Emellett az alkalmazottnak be kell illeszkednie egy közösségbe – ez a szempont a civil szférában erősebben érvényesül, mint a forprofit világban. Sok álláskereső elrémül a civil szó hallatán, nem tekintik igazán jó munkahelynek. „Fogalmuk sincs a civil szféráról az egyetemet végzett fiataloknak.” Inkább ismeretség alapján hallanak róluk, a fő sztereotípia szerint a fizetés itt alacsonyabb, mint a versenyszférában.
Munkaügyi központok, önkormányzatok 9 szervezet képviselőjével készített interjú szerepel ebben a részmintában, közülük hatot önkormányzati tisztségviselővel, egyet a megyei Munkaügyi Központ egyik vezetőjével, kettőt pedig kistérségi kirendeltségek vezetőivel vettek fel. A válaszadókból öt nő, négy férfi. A kérdezettek szerint a megyében pang a munkaerő-piaci helyzet. Az elsődleges munkaerő-piacon akkor várható elmozdulás, ha a KKV-knak több és nagyobb lehetőséget adnak a fejlesztésre, mert a nagyvállalatoknak adott eddigi támogatásokból nem jutott vissza elegendő nagyságrendű pénz a munkaerőpiacra. A másodlagos munkaerőpiacon az állami szerepvállalalást kell növelni. A 8 általános vagy alacsonyabb végzettségűek nem tudnak munkát találni, és ez vonatkozik a romákra is. Ezen a területen az államnak hosszabb távon kell szerepet vállalnia. A munkaerőpiaci körképet a pillanatnyi gazdasági helyzet határozza meg, a szakképzési kibocsátások és a munkáltatói igények messze vannak egymástól, az országos átlagnál kb. 10-15%-al gyengébbek a fizetések. A „Milyen munkaerőt keresnek?” témájában a következő válaszokat kaptuk: „szakképzett, általában 40 év alatti, gyakorlattal rendelkező munkavállalókat”, vagy: „alacsony bérigényűt, nem igénylik a »túlképzett« munkaerőt.” „Segédmunkásra egyáltalán nincs szükség, azt a feketepiacról oldják meg” „Legtöbb esetben betanított munkást keresnek, ill. a vendéglátás területén vagy az építőiparban szezonális munkavégzés iránti kereslet a jellemző.” Az atipikus munkavállalási formák adta lehetőségekről egy munkaügyi kirendeltség vezetője így nyilatkozott: „Evvel [részmunka] az önkormányzatok élnek, vagy egy-két foglalkoztatási célú Kht., illetve az e célra nyert EU-s pénzek felhasználásával végrehajtott projektek céljai ezek. Távmunkával sajnos nem is találkoztam.” Szintén az intézményi oldal képviselőit kérdeztük a foglalkoztatás bővítésének általános lehetőségeiről, feltételeiről. A válaszok teljesen egybehangzóak abban a tekintetben, hogy a munkahelyek számának növekedése elsősorban a konjunkturális helyzet és nem a támogatási konstrukciók függvénye (ez egybevág a munkaadók válaszaival is). Interjúalanyaink ellenzik kényszermunkahelyek, 7
kényszervállalkozások létrehozásának támogatását, mivel ezek nem eredményeznek tartós, önfenntartó (profitot termelő) munkalehetőségeket. Ebben a kérdésben ismét visszatér a közterhek csökkentésének fontossága. A családi vállalkozások foglalkoztatási potenciáljával kapcsolatban egybehangzó vélemény, hogy ezek a szervezetek legfeljebb a család elhelyezkedését oldhatják meg, ezen a körön túl nem terjeszkednek. Igaz, többen megjegyezték, hogy a családon belül viszont hosszú távú megoldást jelenthet ez a vállalkozási forma, ami mindenképpen a konstrukció mellett szól. Más oldalról nézve a lehetőségeket szűkíti, hogy ezek a vállalkozások általában bizonyos területekre specializálódnak. A szükséges támogatásoknál említést nyertek a vállalkozás-indítást segítő lehetőségek, ugyanakkor az is elhangzott, hogy reális esélye csak azoknak van ezen a téren, akik saját erőből is hozzá tudnak ehhez tenni. Interjúalanyaink szerint szintén az önfoglalkoztatást növelhetné a bedolgozói hálózatok kiépítése, távmunkahelyek létrehozása, illetve támogatása. A munkaerő-felvételt a munkahelyteremtő beruházások támogatásával lehetne segíteni. A vizsgált célcsoportok számára szükséges képzésekre rákérdezve a munkaügyi központok, önkormányzatok szakértői a munkaadókkal egyetértve a szakképzéseket emelték ki első helyen. Ugyanakkor a legnépszerűbb képzések és a szerintük leginkább szükségesek nem felelnek meg egymásnak. Külön vizsgálódtunk arról, hogy milyen speciális képzésre lenne szükség munkanélküliek esetében. A válaszok egybehangzóak voltak abban a tekintetben, hogy esetükben egy befejezett iskolarendszerű képzés biztosíthat megfelelő alapot, és fontos valamilyen szakma elsajátítása is. A Zalaszentgróti Foglalkoztatási Paktumról interjúink alapján ambivalens kép rajzolódik ki. Akik nagy reményeket fűznek hozzá, azok is hangsúlyozzák, hogy sikeres működésének több feltétele is van: képesnek kell lennie programok kidolgozására és működtetésére, azok finanszírozási hátterének biztosítására, továbbá a résztvevő szervezetek között ki kell alakítani a megfelelő munkamegosztást. Mások szkeptikusak a konstrukcióval kapcsolatban. Egyik interjúalanyunk szerint a programban lévő pénzek felhasználása nagyon rugalmatlan. Inkább a már meglévő intézményrendszernek (munkaügyi központoknak) adna nagyobb mozgásteret helyi szinten.
A kisgyermekes, GYES-ről visszatérő és a 40 év feletti nők foglalkoztatása A kutatás célkitűzései alapján az egyik legfontosabb kérdéscsoport arra vonatkozott, hogy az interjúalanyoknak milyen tapasztalataik vannak a zalaszentgróti térségben élő nők munkavállalási lehetőségeiről, és külön rákérdeztünk a GYES-ről visszatérő, valamint a 40 év feletti nők munkaerőpiaci helyzetével kapcsolatos ismeretekre, véleményekre. A megkérdezettek válaszainak elemzése helyett ebben az összefoglalóban a kutatás egyedi tapasztalatait ismertetjük. Több válaszadónk is úgy nyilatkozott, hogy nem a nők munkaerőpiaci helyzetére kell koncentrálni, hanem általában a munkaerőpiaci helyzetre, tehát nem gondolják azt, hogy a nők speciális megkülönböztetése kívánatos lenne a kérdésben. Magyarországon igen gyakoriak a hasonló vélemények minden olyan esetben, amikor nőkkel kapcsolatban specifikusan végzünk kutatásokat vagy nőknek szóló programokat indítunk. Egyelőre sem a szakma, sem a társadalom nem szokott hozzá, hogy a nőket helyzetük és problémáik alapján külön kezeljük. Pedig ez a külön kezelés nem feltétlenül jelenti automatikusan azt, hogy a nők hátrányban vannak az adott területen – habár a legtöbbször ez a helyzet. A nőkkel kapcsolatos adatgyűjtés, speciális tevékenység a célzottabb problémamegoldást illetve forrás-allokálást segíti. 8
A válaszadók legnagyobb része különösebb árnyalás nélkül utalja a gondot az állam hatáskörébe. A munkaügyi szakemberek saját – az államtól nekik leosztott – szerepüket sorolják, de nem érhető tetten különösebb innovativitás, újítani akarás a kérdések hatására. Habár a munkaadók zöme nem tűnik előítéletesnek, és nem jeleztek problémát, a válaszokban az is benne volt, hogy maguk a munkavállalók is kerülik az elutasítás lehetőségét – eleve nem jelentkeznek, ha érzik, hogy nincs túl sok remény, illetve nem tudják saját erőből megoldani a problémájukat. Ebből következik, hogy a munkaadókhoz a probléma csak szűrten érkezik el. A 40 év feletti nőkkel kapcsolatban a közterhek mérséklését az alkalmazásuk esetén ketten említették, mások a tanulás fontosságát hangsúlyozták (számítógép-ismeret, nyelvek, szakma). GYES-ről, GYEDről visszatérők esetén a válaszok a gyermekfelügyelet megoldatlanságára, valamint a célcsoport foglalkoztatásával kapcsolatos plusz költségekre vonatkoztak. És végül a célcsoportra vonatkozó kérdéskör záró kérdése: „Általában véve mit gondol, ha a munkát kereső személy korábban munkanélküli volt, vagy GYES-en volt, mit kellene megtennie ezeknek az embereknek a munkaerőpiacra való visszatéréshez?”. Kilenc válaszban valamilyen módon említik azt, hogy tanulnia, képeznie kell magát a munkát keresőnek: „aktualizálni kell a tudását”, mondja az egyik megkérdezett, még konkrétabban fogalmaz másvalaki: „az elhelyezkedéshez értenie kell a számítógéphez, emellett nyelvismeret és szakmai tudás kell”.
Az interjúk során kapott válaszok értékelése Megítélésünk szerint a válaszok sablonosak, a válaszadók többségét még egy interjúszituáció sem ragadtatja arra, hogy a kérdést valóban alaposan átgondolják. A nőkkel kapcsolatos beidegződések természetesen jelen vannak a foglalkoztatóknál is, de itt érthetőbb, hogy a saját vállalkozás helyzete, tevékenysége erősen hat a nőkkel kapcsolatos álláspontjukra. Ahol a tevékenységben az elmúlt években nem történt változás, nem volt szükség szakmai megújulásra, és a cég mégis változatlanul működik, onnan nem kerültek ki a nők, tehát évtizedek óta ugyanúgy, ugyanott dolgoznak. Ők vannak kisebbségben, de természetes, hogy általában itt a munkaadó nagyon meg van elégedve, sokszor még a feltett kérdést sem érti, amikor azt tudakoljuk, felvenne-e és milyen feltételekkel 40 év feletti nőket. A válaszadók – mind a munkaadók, mind a polgármesterek – alulinformáltak. A munkaadók közül csak egy fő említette, hogy most is vannak kedvezmények a szóban forgó célcsoportok felvételére (ez is a feladatok felsorolásánál hangzott el, hogy ezeket talán jobban kellene propagálni), ugyanakkor a többség támogatást, járulékcsökkentést vár az államtól. Nem úgy fogalmaztak, hogy „további” állami támogatás kellene. Nem jelenik meg, hogy egészségesebb, egyenlőbb családi munkamegosztás kellene, és ezt a munkaadók is támogathatnák. Nem jelenik meg továbbá, hogy a nőknek olyan területeken is lehetne tanulni, ahol egyelőre szokatlan a jelenlétük. Amellett, hogy a munkaadók nem említették a Paktumot, sajnálatos módon egyikük sem javasolt helyi összefogást, együttműködést. Egyedüli együttműködő partnerként a munkaügyi központról gondolkodnak.
9
Következtetések és javaslatok Tapasztalataink alapján az egyik legalapvetőbb probléma az információhiány, illetve, hogy az információk áramlása elégtelen. Ez igaz a munkavállalókra, a munkaadókra és az intézményekre egyaránt. Komoly gondot jelent továbbá, hogy a munkaadók és a munkavállalók „két malomban őrölnek” – a másik fél szempontjait, igényeit kevéssé ismerik, értik és fogadják el. Ennek eredménye nagyfokú bizalmatlanság, az előítéletek mélyülése, minek következtében a felek nem nyitottak a változtatásokra. A munkavállalók oldaláról hiányzik a rugalmasság, a munkaadók részéről pedig az innovatív gondolkodás. Mindezt erősíti az együttműködés fórumainak elégtelensége. Szükség van a felek problémáit, motivációit jól ismerő, velük azonosulni tudó közvetítőkre, és a párbeszédnek helyt adó, minél nyitottabb, közvetlenebb hangvételű eseményekre. Példa lehet jó gyakorlatok megismertetése helyszíni látogatásokkal (vállalkozásokhoz, képző intézményekhez), sikertörténetek szereplőinek bemutatkozása, önsegítő csoportok létrehozásának támogatása, önkormányzatok kerekasztal találkozója stb. Szükségesnek tartjuk vállalkozóknak szóló, egyszerű, rövid tájékoztató anyagok (hírlevelek) rendszeres kiküldését, amelyek felhívják a figyelmüket a kedvezményekre, támogatásokra, pályázati lehetőségekre stb. Meg kell vizsgálni, hogy a már meglévő eszközök milyen változtatást igényelnek, hogy jobban betöltsék feladatukat. A kérdőívek tanúsága szerint a munkanélküliek esetében a tanulási motiváció klasszikus téves indításaival szembesülhettünk. Mennél elvontabb tudásról van szó, annál jobban elértéktelenedik a birtoklója számára, annál kevésbé jelent alapot bármilyen folytatáshoz, foglalkozáshoz. Elmélet és gyakorlat nem egymást feltételező tudáselemek, hanem ellentétpárok ebben a gondolkodásban. A megszerzendő új tudásra vagy kompetenciára kérdezetteink nem azzal a tudatossággal gondolnak, hogy azzal javul a munkaerőpiaci pozíciójuk, értékesebbek lesznek, hanem mint egy tudásleltár egyik elemére. Nincsenek érveik arra, hogy miért hasznos ez nekik, vagy miért lehet fontos az egy munkaadónak. Ha a jövőben az inaktívakkal komolyan akarunk foglalkozni, alapvetően meg kellene változtatni a képzési és átképzési lehetőségek kiajánlását. A kulcsképesség vizsgálatok, a kompetenciák feltárása esetenként segíthet az önértékelés javításában és – remélhetően – elindít önsegítési folyamatokat is. Összegezve úgy fogalmazhatnánk, hogy a munkanélküliek saját sorsához való viszonya szituatív, nem reflexív. Ez azt jelenti, hogy az egyes élethelyzetek tapasztalatait nem tudják jól hasznosítani a következőben, illetve nem gondolnak arra, hogy a változások rajtuk is múlnak és ez sok esetben saját fejlődést is igényel. Ennek a problémának a megoldásában kiemelt szerepe van a képzéseknek – ebben teljes a konszenzus a megkérdezettek között –, a szakképzések mellett hangsúlyt helyezve a személyiségfejlesztő, motiváló tréningekre is. Sajnos abban is konszenzus van, hogy a jelenlegi képzések és a munkaerőpiac igényei között nincs összhang. A mélyinterjúk tanúsága szerint a munkaadók rövidebb, célirányos, nem feltétlenül OKJ-s végzettséget adó képzésekben gondolkodnak és ezeket szívesebben is finanszírozzák munkavállalóik számára. A teljesen szakképzetlen munkanélkülieket természetesen szintjüknek megfelelő képzettséghez kell segíteni.
10
A hátrányos helyzetű csoportok képzésére és felzárkóztatására számos uniós finanszírozású pályázat létezik, azonban tapasztalataink szerint a kistérségben működő civil szervezeteket segíteni kell abban, hogy ezeket jobban ki tudják használni. A képzések tartalmát illetően egyetértés van abban, hogy a nyelvismeret, a számítástechnikai ismeretek és a jogosítvány megszerzése mindenkinek, minden szinten jelentősen javítja a munkaerőpiaci pozícióját. Külön kiemeljük a vállalkozási ismeretek és készségek fejlesztését. Kutatásunkból ugyanis az derült ki, hogy a megkérdezettek kockázatvállalási hajlandósága rendkívül alacsony, 71%-uk csak alkalmazottként tudja elképzelni a munkaerőpiacra való visszatérését, és csak minden ötödik tudja elképzelni, hogy önfoglalkoztatóvá váljon. Ennek a hátterében szintén információhiány, illetve a vállalkozásokkal kapcsolatos tévismeretek és tévhitek is állnak. Első lépésként javasoljuk, hogy azok, akik nem zárkóznak el a vállalkozás-indítástól, megkapják az ehhez szükséges segítséget. Javasoljuk egy olyan új felnőttképzési konstrukció kidolgozását, ahol az eddig megszerzett kompetenciák, munkatapasztalatok beszámításával munkanélküli és foglalkoztatott egyaránt képes továbbfejlődni. Ez a rendszer a munkaerőpiac igényeire és a munkavállaló pillanatnyi körülményeire a jelenleginél jobban rezonáló, kreditalapú konstrukció lehet, amelyet természetesen a munkaadók bevonásával kell kidolgozni. Ez a kérdés egy országos problémát vet fel, de a zalaszentgróti térség helyzete alapján akár egy modellértékű program megvalósítására is alkalmas lehet. A munkaadók piaci pozíciójának és ezen keresztül foglalkoztatási potenciáljának bővítését is szolgálhatják nekik szóló, célzott képzések, amelyek alkalmazkodnak problémáikhoz, időbeosztásukhoz stb.. Például humánerőforrás menedzsment, vezetési ismeretek, innovativitást erősítő tréningek, növekedés- és változásmenedzsment, pályázatírás lehetnek ezeknek a képzéseknek a témái. A munkaerőpiac flexibilitását elősegítő tényezők közé sorolják a munkaidő-felhasználás rugalmasabbá tételét. Az EU-ban a hagyományostól eltérő munkavégzési formák nagyarányú terjedését regisztrálták az elmúlt tíz évben. Széles körben elterjedt nézet, hogy az ún. atipikus munkavégzési lehetőségek – elsősorban a részmunka és a távmunka – különösen kedvezőek a nőknek, mert lehetőséget biztosítanak a családi és a munkahelyi kötelezettségek feszültségmentes összehangolására. Kevésbé ismert, hogy a részmunkaidő az idősebb korosztály foglalkoztatásának is elterjedt módja, valamint a munkanélküliség enyhítésére is alkalmas, mert a meglévő munkamennyiséget több ember között osztja el. Ellene szól az állásbiztonság csökkenése és az így megszerezhető alacsony – esetenként megélhetésre alkalmatlan – jövedelem. Magyarországon a részmunkaidős foglalkoztatás az uniós átlaghoz képest meglehetősen alacsony, 2-3%, és az utóbbi években nem volt jelentős növekedés. Ennek oka a fentieken kívül a munkaadók elzárkózása a váltástól, ezt interjúink is alátámasztják. A fent említett, munkaadóknak szóló képzéseket éppen ezért erre a témakörre is ki lehetne terjeszteni. Habár a megkérdezettek többsége a családi vállalkozások foglalkoztatási potenciálját nem érzékeli bővíthetőnek, érdemes továbbgondolni az itt rejlő lehetőségeket. A sikeres családi vállalkozások kényszervállalkozásból előbb-utóbb növekedési pályára kell, hogy álljanak. Szükségük van arra, hogy a családi, alacsony költségű megoldások helyett jól képzett munkatársakat alkalmazzanak, akár a saját gyerekeiket. Annak érdekében, hogy a fiatal, tanult generáció helyben maradjon, érdemes ezt a folyamatot támogatni. A foglalkoztatási problémák enyhítésével kapcsolatban a megkérdezettek első helyen említik a közterhek csökkentését. Ismét sokan az állami támogatások növekedését várják. Ugyanakkor helyi 11
szinten is lehetne bizonyos támogatásokat biztosítani. Például a földrajzi sajátosságok miatt fontos lenne a munkavállalók mobilitásának segítése. Több megoldás is elképzelhető: •
Bejárókat alkalmazó munkaadók támogatása,
•
Együttműködés a tömegközlekedési vállalatokkal,
•
Helyi szintű összefogások ösztönzése és segítése, pl. telekocsi kezdeményezések.
A települési önkormányzatok a közismert pénzhiány ellenére más módon is sokat tehetnének a problémák enyhítéséért. Fontos szerepük lehet az információk továbbításában, a jó gyakorlatok átvételében, az együttműködések ösztönzésében. Ők a Paktum egyik legfontosabb szereplői, de ezzel kapcsolatban több esetben inkább ambivalenciát éreztünk, semmint kezdeményező erőt. Minden szereplő egyetért abban, hogy a munkaügyi központoknak kulcsszerepe van a foglalkoztatási problémák megoldásában. Vizsgálatunk tanulsága, hogy a központok nincsenek motiválva abban, hogy ezt a szerepet a lehető legjobban töltsék be. Javaslatok: •
Az elhelyezett munkanélküliek utókövetése a felmerülő problémák kiértékelésével, a tapasztalatok visszacsatolásával,
•
Kevésbé hivatalszerű, bürokratikus működés,
•
Újító megoldások keresése, proaktivitás,
•
A programok értékelésekor az alternatív költségek, a kiszorító hatás, a helyettesítő hatás, a hozzáadott-érték vizsgálata. Ezek a felmérések olyan kérdésekre keresik a választ, mint: „Mi történt volna, ha a program nem valósul meg?”, „Valóban a leginkább költséghatékony megoldást választottuk?”, „Valóban az arra leginkább rászorulókat értük el?” stb.
A térségben kevés a foglalkoztatási kapacitással bíró civil szervezet és a helyzetet rontja a velük kapcsolatos bizalomhiány a munkakeresők körében. Ugyanakkor sok uniós forrás elérhető a jól működő civilek számára, tehát az ő kapacitásaikat erősíteni kell. Az Unióban megfigyelhető az ún. szociális gazdaság térnyerése, azaz a helyi szinten felmerülő igények (gyermek- és idősgondozás, környezetvédelem, települések köztereinek rendbetétele stb.) kielégítése, önfenntartó, de elsősorban nonprofit szervezetek által. Felmérésünkből kiderül, hogy ilyen típusú munkát sokan vállalnának.
Javaslatok a Zalaszentgróti Foglalkoztatási Paktum működésének hatékonyabbá tételéhez Elsődleges feladat a Paktum céljainak és eddigi eredményeinek jobb kommunikálása. Különösen a munkaadók informálását és bevonását kell javítani. Erősíteni kell a bizalmat a kezdeményezés iránt – a közvélemény és a szakmai körök felé egyaránt. Ki kell lépni a kistérségből, erősíteni kell a külső kapcsolatrendszert, át kell venni más paktum projektek hasznosítható tapasztalatait. Kapcsolatot kell kiépíteni megfelelő felnőttképzési intézményekkel, amelyek érzékenyek a kistérség problémáira és azt nyújtják, amire ott szükség van. Mivel a vállalkozók versenyképessége nagyban befolyásolja a foglalkoztatás helyi lehetőségeit, a Paktum szakemberei dolgozzanak ki olyan eszközöket, amelyekkel a helyi termékek és szolgáltatások fogyasztását növeli. Például közös logó használata és annak kommunikálása, hogy a termék megvásárlása hozzájárul a helyi problémák enyhítéséhez. Végül elengedhetetlen a Paktumban résztvevő szervezetek és személyek közötti bizalom erősítése, a célorientált tevékenység motiválása.
12
