Versajánló a Családban marad című szavalóversenyhez Óvodásoknak ajánljuk Gazdag Erzsi: Hull a hó Hull a hó, hull a hó, mesebeli álom, Télapó zúzmarát fújdogál az ágon. A kis nyúl didereg, megbújik a földön: "Nem baj, ha hull a hó, csak vadász ne jöjjön!" Parányi ökörszem kuporog az ágon, Vidáman csipogja:"Süt még nap a nyáron!" Szalai Borbála: Mesevilág Fehér lett a kert, az udvar, fehér lett a nagyvilág! Mesebeli királyoktól mesések a kerti fák. Csakhogy nem hó hullott rájuk, nem is dér és nem dara... Mesés kertbe mesés fákat varázsolt a zuzmara. Szalai Borbála: A legnagyobb öröm Van-e annál nagyobb öröm Hogyha végre Itt a tél? Van-e annál szebb, csodásabb, Ha a világ hófehér? Hadd örüljön minden gyermek Mondogatta Télapó, S rázni kezdte teli zsákját: Nagy pelyhekben Hullt a hó... Fehér lett a kert az utca, A sok piros Háztető, Még az öreg almafán is Hóból volt a Keszkenő. Weöres Sándor: Szép a fenyő Szép a fenyõ télen-nyáron, sose lepi dermedt álom: míg az ágán jég szikrázik, üde zöldje csak pompázik. Nagykarácsony immár eljõ, érkezik az új esztendõ. Míg a mezõ dermed, fázik, a zöld fenyves csak pompázik.
Kisiskolásoknak ajánljuk
Fecske Csaba: Jó leszek! Ezentúl jó leszek, állíthatom, reggeltől estig, tetőtől talpig csupa jó leszek! A füleimet ezentúl mindig megmosom, rendbe rakom a ruhám, tiszták lesznek a körmeim, köszönök szépen mindenkinek, azt teszem csak, ami szép és jó, ha már jó leszek, és ezután az leszek! Nem verekszem, nem húzom meg a lányok haját, semmit sem teszek, amit nem szabad, a legeslegjobb gyerek én leszek, ha majd nagy leszek, mert ezt a sok jóságot észben tartani azért nem tudja egy ilyen kisgyerek! Domonkos István: Bizonyítványom Bizonyítványom nem kitűnő. Inkább feltűnő. (De ez köztünk maradjon.) mivel tehát tényleg feltűnő most eltűnőben vagyok. Megyek a letűnő nap után feltűnően árkon-bokron át.
Szabó Lőrinc: Esik a hó Szárnya van, de nem madár, repülőgép, amin jár, szél röpíti, az a gépe, így ül a ház tetejére. Ház tetején sok a drót, megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba, lisztet rendel a malomban. Lisztjét szórja égre-földre, fehér lesz a világ tőle, lisztet prüszköl hegyre-völgyre, fehér már a város tőle: fehér már az utca fehér már a muszka, pepita a néger, nincs Fekete Péter, sehol de sehol nincs más fekete, csak a Bodri kutyának az orra hegyede reggel az utca, a muszka, a néger, a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter és ráadásul a rádió mind azt kiabálja, hogy esik a hó!
Nagy Bandó András: Mamácskánál Emlékszem a reggelekre... Ágydeszkán ült elmerengve. Eres kezét összefonta, imát mormolt, mondta, mondta. Ahogy mindig, otthonkában, évek óta ebben láttam. Üldögélt a karosszéken, igazgatott a kötényen. Hasas bögre, tejeskávé... Egy puszi (az unokáé). Takarítás, főzés, konyha... Lassan, mintha alkonyodna. Elcsitult a világ végül, eb vonított az alvégrül. Várt a párna, várt a paplan, papácskámtól puszit kaptam. Egy-két mese, néha monda, mamácskám szól jó éjt mondva: - Holnap sütök puha fánkot! S mormolt egy-két Miatyánkot.
Nagy Bandó András: A sámlim Nem kell nékem nagy szék, elég ez a sámli. Nagyapácskám tudja, hogyan kell csinálni. Fölül van a lapja, alul meg a lába, akié e sámli, nem jár iskolába. Ülőkéje olyan, akárcsak egy persely, hogyha nap süt rája, perceken át perzsel. Hadd tudja meg bárki, ez lesz az én trónom! És ha nagyra növök, a hónom alatt hordom. Nagy Bandó András: Papapanasz Lásd, roppan a térdem, ízületes, már látta orvos, az ügyeletes. Úgy érzem, súly van a derekamon, és sajdul, reccsen a fele karom. Nézd, kékül a lábam, csupa visszér, és itt ott meszes a koszorúér. Lám, zsibbad a combom, csuda kemény és nincs ki mondja: papa serény. Mészhegy a vállam, és recseg a csont, már nem fáj: unokám ide osont.
Nagy Bandó András: Az én anyukám
Szeretem, amikor felkelek, jó lesz a kedvem, ha felnevet. Szeretem, amikor enni ad, azt is, ha álmából felriad. Van úgy, hogy ilyenkor morcosabb, és persze kicsinykét kócosabb. Nem bánom azt sem, ha mérgesebb, ilyenkor talán még édesebb. Szeretem, amikor jót mesél, azt is, ha énvelem mendegél. Szeretem, amikor ad puszit, s húsvétkor hozza a kisnyuszit. Szeretem, amikor megdicsér, És ha a suliig elkísér. Szeretem, amikor rám hajol,
homlokon csókol és átkarol. Szeretem, amikor dolga van, meglátom rajta, ha gondja van. Szeretem, amikor ölbe vesz, azt is, ha esténként kádba tesz. Szeretem, amikor kérdezem, jó-e ha öleli két kezem? Szeretem nagyon, ez nem vitás, annyira és úgy, mint senki más! Nagy Bandó András: Kicsinyke vágyak Figyelj rám, mintha jel volnék, Keress úgy, mintha nem volnék, Vigyázz rám, mintha gyöngy volnék, Fizess úgy, mintha szolgálnék, Evezz úgy, mintha tó volnék, Idébb ülj, mintha tűz volnék, Melengess, mintha jég volnék, Etess úgy, mintha éheznék, Itass úgy, mintha szomjaznék, Olvass úgy, mintha vers volnék, Hallgass úgy, mintha dal volnék, Szeress úgy, mintha jó volnék.
Nagy Bandó András: Így szeress!
Jó apám, szeress jobban, a leghőbb vágyam ez talán, naponta végy öledbe, hadd üljek szíved oldalán! Jó apám, szeress jobban, szorítsd meg néha kis kezem, s kérdezd meg, mi történt ma, ha iskolából érkezem! Jó apám, szeress jobban, hagyd már a meccset, itt vagyok! zakót kapott a bajnok, engem ölelj, mert megfagyok! Jó apám, szeress jobban, játszunk most újra grundfocit! Nem bánom, rúgj gólokat, vagy adj kötényt, ha jólesik. Jó apám, szeress jobban, porosan várnak könyveim, s berozsdált a kisvasút, töröld le most a könnyeim!
Jó apám, szeress jobban, menjünk horgászni szombaton! Csináljunk újra sárkányt, égig repül, ha megkapom. Jó apám, szeress jobban, járjunk erdőt és réteket, szedjünk virágot, tobozt, és bámuljuk a kék eget!
Nagy Bandó András: Kérdez az unoka Van nekem egy hájakkal kent unokám, néhanap a szövegeit unom ám. Többet kérdez, mint amennyit kellene, válaszolnom mindegyikre illene. Miért van az elefántnak ormánya? Miért nincs a gördeszkának kormánya? Miért néz az öreg sólyom sasszemmel? Miért nincs a hintalovon vaskengyel? Miért van az oroszlánnak sörénye? És vajon a szorgos lajhár serény-e? Miért kell a tűzoltóknak locsolni? Mért nem kell már kovakövet csiholni? Miért kell a ceruzákat hegyezni? Mért nem kell az életfáknak rügyezni? Miért pont az égből jő a zivatar? Miért lettem Péter és nem Tivadar? Miért kellett két huzat a párnánknak? Mért nem nőttek lábai a bálnáknak? Miért van a kiscsibéknek kotlójuk? Mért nem nőtt a teknőcöknek ollójuk?
Miért nincsen tegnapja a holnapnak? Mért van, hogy a halak mindig hallgatnak? Mért van olyan sós íze a tengernek? Mért nem nőttek szárnyai az embernek? Mért köszönnek annak, akit ismernek? Miért olyan kíváncsi a kisgyermek? Miért kell a levesemnek elfogyni? Ez az, amit sosem tudok felfogni! Kosztolányi Dezső: Anyuska régi képe Anyuska régi képe. Jaj, de édes. Itt oly fiatal még. Tizenhat éves. Mellén egy nagy elefántcsont kereszt. De dús, komoly haján, bársonyruháján titkos jövendők szenvedése rezg. Keze ölében álmodozva nyugszik karperecek, gyűrűk súlya alatt, és könnyen az asztalra könyökölve, feje előrebillen hallgatag. Oly idegen így. Olyan ismeretlen. Tündéri ábrándok menyasszonya. Csak a szeme nevet rám ismerősen, két mélabús, merengő viola. Csak kék szemében ismerek magamra, mely eljövendő álmoktól homályos s rettegve a bús végtelenbe réved. A lelkem már körötte szálldos.
Lackfi János: Mama egy régi képen Mama egy régi képen. Hosszú hajjal. Mennyi órát fésülgethette, hajjaj! Van a képen valami, én se látom, amit azt hiszi, soha el se veszt tarka indiai ruha lengedez rajta: alatta meg finom ezüst kereszt. Szemében zölden lengenek növények, háta mögött lengedez zöld növény,
a szája szélén ugrabugra fények, kérdés csimpaszkodik szemöldökén. Nem az én mamám, hisz nem létezem még, lehetne bárki, szomszéd néni is, mégis tudom, hogy ismerem száz éve, pedig fiatal, nemrég volt csak gimis. Bár nincs a képen, apukám is ott van a fényképezőgép túloldalán, hunyorogva ő tartja a világot, s mama hasában én is ott vagyok ám!
Varró Dániel: Tiltogató Pici fiam, ne bömbölj! Nem kaphatsz a sörömből. Csak fölnőttek ihassák, nincs a földön igazság. Nem a tied a kávé hanem sajnos apádé. Két évtized kábé sacc, aztán te is kávézhatsz. Ne kattints az egérrel, ne nyúlj föl, és ne érd el! Hiába, hogy épp ez hecc! Majd ha megnősz, gépezhetsz.
