Véghseő Dániel Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén

Véghseő Dániel Szent Kereszt felmagasztalása ünnepén „Ha felmagasztalnak, mindent magamhoz vonzok…!” Minden nemzetnek két jelvénye van. Az egyik a szemnek, a másik a fülnek szól. Az egyik jelvény a nemzeti lobogó, a másik pedig a nemzeti himnusz. A zászlót látva, a himnuszt hallgatva a szív hango sabban dobog. Ilyen jelvénye egyházunknak a szent Kereszt és a Hiszekegy. Ma a szent Keresztre emeljük tekintetünket. 1. „Ha fölmagasztalnak, mindent magamhoz vonzok!” (Jn 12,33) Jézusnak ez a fölmagasztaltatása az Ő kereszthalála volt. Úgy tűnt, hogy mindent elveszített, pedig éppen az ellenkezője történt, mindent megnyert. Mindent magához vonzott. Nekünk tehát az ő keresztje azért „szívdobogtató”, mert végső győzelmünknek és biztos hazajutásunknak a képe. Új-Guinea kikötőjében különös révkalauz van, egy hatalmas kereszt a parton. Ha a kereszt irányában tart a hajó, akkor biztonságosan kiköthet. „Királyi zászló jár elől…” (latin ének) Így vezet minket Krisztus keresztje életünk biztos kikötője felé. 2. Amikor a szenvedések által van jelen életünkben a kereszt, akkor sem szabad irtóznunk attól. Páli Szent Vince mondta: A szenvedésekkel szemben érzékenyebbek vagyunk, mint az örömmel szemben. A rózsa töviséről is hevesebb mozdulattal veszünk tudomást, mint az illatáról. Isten tud a mi szenvedé seinkről, tud a mi keresztjeinkről. Ezáltal az már nem csak egyszerűen szenvedés, ettől sokkal több. A kálváriai jelenet ismétlődik életünkben is. Mily sokan vannak, akik türelmesen, megtérő módon szenvednek, de még többen, akik káromolják sorsuk miatt az Istent. Közöttünk van Jézus, és nehéz szívvel hallgatja a káromlókat, de paradicsomot ígér a türelmeseknek! (Szent Ágoston) „Keresztjét hordozva kiment…” A kereszt középpontja a teremtett világnak. A megváltás előtt Isten azért volt türelmes a világhoz, mert előre tekintett és a keresztet látta. A megváltás után azért kegyelmes és emberszerető, mert vissza tekint a keresztre. „Isteni türelmében ugyanis büntetlenül hagyta a korábban elkövetett vétkeket, hogy kimutassa irgalmát a mostani időkben!” (Róm 3,26) „Jertek minden nemzetek, az áldott fának hajoljunk meg, mely által lett az örök igazság!” (Liturgia, Mén 43. lap) 1. Keressük meg életünkben a keresztet, mert az úgy van jelen, mint Jézus életében, aki „keresztjét hordozva kiment az úgynevezett Koponyák hegyére, melynek héber neve Golgota. Ott keresztre feszí tették…!” (Jn 19,18) Sajnos, ma nagyon sokan vannak, akik Jézus Krisztus nélkül akarják hordozni ke resztjüket. Ez a fajta keresztút könnyebbnek látszik. Nincs annyi tilalom, látszólag szabadon lehet vá lasztani, hogyan könnyítsen az ember a terheken. Családi baj? Legfeljebb elválunk! Megbántottak? Majd törlesztek! Rosszul megy a sorunk? Majd ügyeskedünk! Miért is lenne ezekhez szükségünk Jézus ra? 2. De egyszer történik valami, egyszer csak, olyan súlya lesz a keresztnek, hogy az ember meginog alatta. A magabiztos ember elesik és nem képes a maga erejéből többet fölállani. (Baleset, súlyos vesz teség, csalódás…) Ismertem egy embert, aki amíg erős volt, hiába mondta neki az orvos is, fia is, ne igyon, mert végzetes lesz számára. Ő csak rándított egyet a vállán és ezt mondta: Legfeljebb meghalok! Úgy adódott, hogy engem hívtak halálos ágyához. Amikor beléptem az ajtón, meglátott, és felkiáltott: „Jaj Istenem!” 3. Igen! „Jaj Istenem!” De vannak emberek, akik másképpen hordozzák a keresztet. Akik tudják, hogy a kereszt nemcsak az övék, hanem a kereszt Jézus Krisztusé is. Mi emberek, csak részesedünk az ő szenvedéseiben. (Ha engem üldöztek, titeket is üldözni fognak!) Tudjuk, hogy Jézusnak sem volt könnyű a keresztút, elesett ő is, de nem dobta el a keresztet, fölállt, mert felemelte őt az emberek iránt érzett szeretete. Gondoljunk Kolbe atyára! Amikor a szentatya 1979-ben abban a táborban misézett, Kolbe atya rabruhába öltözött társai álltak mellette az oltárnál. Régen biztosan nem is mertek arra gondolni, amit most megértek. Ma a szöges drót, a gépfegyverállások fölé is a kereszt emelkedik. Kolbe 1

Véghseő Dániel atya biztosan tudta, hiszen vállalta, hogy a kereszt által van értelme, célja és jutalma az áldozatnak. Ezt hirdeti ma minden kereszténynek „a fölemelt kereszt”. A Kereszt az irgalom trónja Egy Dunántúli faluban egy haldokló hívatta a papot. A pap aggódva indult el, mert az a család már régen elfordult a vallástól. Talán csak nem gúnyt akarnak űzni belőlem, gondolta. De azért útnak indult. A beteget egyedül találta, a család visszahúzódott. A haldokló egy keresztet adott át a papnak és ezt mondta: kérem, ez hitem utolsó darabja, halálom után a családomnak nem kell, szeretném megbecsülve tudni, kérem, vegye át tőlem! A pap ezt mondta, ha ennyire becsüli a keresztet nem kellene-e Istennel kibékülten várni a halált. A haldokló aggódva kérdezte: Lehet-e ennyi esztendő után? Igen, lehet! E haldokló számára a szent Kereszt az irgalom trónja lett. 1. Az élet fája mindannyiunk számára, ellentétben a paradicsomi engedetlenség fájával, mely halált hozott, Isten kegyelmének elvesztését. De Krisztus fája azonban a megváltás gyümölcsét teremte, és az ember számára az élet fája lett. Aki az örök életet akarja, Krisztus keresztje nélkül nem kaphatja meg. 2. A gyógyulás fája, amint a választott nép is csak a kereszt által tudott megszabadulni a kígyók mérgeinek halálos csapásaitól, úgy kíséri a kereszt gyógyító ereje a mi mai életünket is. Vándorlásunk kísérői a bűneink, mint mérges kígyók fogják körül és szorongatják életünket. Ebből a súlyos, halált ho zó lelki betegségből Krisztus keresztje nélkül az ember gyógyulást nem talál. 3. A kegyelem forrása. Gondoljunk ismét a választott nép pusztai vándorlására. Elfogyott a víz. És milyen szenvedés az, amikor van víz, de ihatatlan. Mózes e keserű vizet a kereszt jelével tette ihatóvá, emberi életet mentővé. Nekünk is kegyelem forrása, élő víz forrása a kereszt. „Aki abból iszik nem szomjazik többé!” (Jn 4,14) Az örök életnek forrása. Nem a bűn a legnagyobb rossz, hanem a visszauta sított kegyelem. Nem a kereszt a szégyen, hanem a kereszttől való elfordulásunk. A kereszt nem ítélő szék, hanem az irgalom trónja. „Jertek minden hívek hajoljunk Krisztus föltámadásának, mert íme kereszt által lőn az egész világ öröme…!” Értékeljük az áldozatot Nincs a világon még egy olyan ereklye, melyet annyi féltő gonddal őriztek volna, mint Krisztus ke resztjének maradványait. A legszebb történelmi csodáknak egyike, hogy a gyalázat fája évszázadok tovatűntével a hála és a szeretet drága kincsévé magasztosult. Gondolkodjunk el ez ünnep csodálatos tör ténetén. 1. Amikor Titusz római hadvezér leromboltatta Jeruzsálemet, eltűnt Krisztus keresztje is. Hadrián császár pedig, hogy a kereszténység minden nyomát eltüntesse, a Kálváriára Adonisz, pogány isten tisz teletére építtetett templomot. Nagy Konstantinnal más világ érkezett a kereszténységre. Anyjával, Ilonával kutatni kezdett a kereszt után és az Adonisz templom alatt meg is találták. Egy súlyos beteget megérintettek vele és a beteg azonnal meggyógyult. 335-ben templomot építettek erre a helyre és szep tember 13-án szentelték föl, ezután minden évben szeptember 14-én felmutatták a hívő nép előtt a ke resztet. Ezzel még nincsen vége a történetnek. 614-ben Koszov perzsa király elfoglalta Jeruzsálemet és elvitte a keresztet. 14 év múlva Heraklisz császár visszaszerezte. Szeptember 14-én bíborba, aranyba öl tözötten akarta a vállán a templomba vinni. De nem volt képes egy lépést sem tenni. És ekkor megszó lalt a pátriárka: Felséges császár! Hogyan akarod bíborba, aranyba öltözötten a szegény Krisztus ke resztjét vinni? A császár ekkor a vezeklők ruháját öltötte magára. 2. Tanuljunk e történetből. Tanuljuk meg, hogy az agg pátriárka feddő szava nekünk is szól: bíborba, aranyba öltözötten hogyan is akarjátok a szegény Krisztus keresztjét vinni. Mint keresztényeknek tudnunk illene, hogy Krisztus keresztje csak a bűnbánókhoz illik, csak azokhoz, akik ismerik az áldoza tot. (Talán éppen ezért szül visszatetszést, amikor divathóbortból látunk díszes ruhába öltözött emberek 2

Véghseő Dániel nyakában aranykeresztet.) A mai embernek éppen ez az egyik lelki fogyatékossága, hogy az áldozatok tól idegenkedik. Rossz értékrendszert állítottunk fel: inkább a mulandók után kapkodunk. 3. A hitoktató elmondja a gyerekeknek Szent Katalin életrajzából azt a látomását, amikor azt látta, hogy Jézus két koronát kínált fel neki. Egy tövis koronát és egy aranyból való koronát: Válassz Katalin! Ő a töviskoronát választotta. Az egyik gyerek fejcsóválva mondta: no, én bizony az aranyból valót vá lasztottam volna! Vajon, nem így gondolkodik még a hívő embereknek is a legnagyobb része? Amíg a kereszttől és az áldozattól való viszolygás az elfogadott álláspont, addig nem reménykedhetünk az élet jobbulásában. Ezek a gondolatok segítsenek minket abban, hogy megértsük, mit kíván Jézus keresztje által tőlünk. Halottak napján, november 1-én Akik megelőztek minket Egy régi legenda szerint volt egyszer egy magas hegy és a magas hegy tetején egy várkastély. A kastély ura kihirdette, hogy kész mindenkit a kastélyba befogadni, aki a meredek sziklafalon fel tud jut ni oda. Próbálkoztak sokan, de csak kevésnek sikerült. Voltak, akik útközben elfáradtak, elkedvetlened tek és visszafordultak. Voltak, akik látván a nehéz terepet meg se próbálták a feljutást. Egy messziről jött vándor figyelmesen szemlélte a terepet. Mit nézel? – kérdezték tőle. A nyomokat keresem – vála szolta. Azoknak a nyomait, akik már feljutottak. Mert, ha én is azon az úton indulok el, nekem is bizto san sikerülni fog. 1. Gondolom érthető ez a jelképes történet. A kastély az üdvösség hazája, és tudnunk kell, ha mi is el akarunk oda jutni, akkor az üdvözültek nyomait kell keresnünk és az ő nyomdokaikban kell járnunk. Ma őket ünnepeljük, akik eljutottak oda. Imádkozunk és megemlékezünk róluk, akik vándorként éltek a földön és keresték a mennyei hazába vezető utat, és megelőztek minket. Méltó és igazságos emlékezni rájuk! Olvastam valahol: Csak az hal meg igazán, akit már elfelejtettek. Amíg azonban emlékük nem zedékről nemzedékre megőrződik, addig a zsoltár igazsága vonatkozik rájuk: „Boldog az, kit kiválasz tasz…” Ezért vigasztalást találunk mi is Szent Pál apostol szavaiban: „Ne szomorkodjatok, mint azok, akiknek nincsen reménységük!” Bár halottainkat gyászoljuk és emlékük ma is gyászos és szomorú ér zelmeket ébreszt lelkünkben, mégsem lehetünk biztosak abban, hogy ki a szerencsétlenebb. Az-e, aki meghalt, vagy az-e, aki életben maradt! Egy író, Thornton Wilder A mi kis városunk című művében ol vastam. Egy fiatal feleségről ír, aki lehetőséget kap a túlvilágon, hogy visszatérhessen a földi életbe. Csak két órát töltött a földi életben és visszakéredzkedett. Ezt mondta: „Nem tudtam, hogy a földön élők ennyi gonddal küszködnek. Rabságban élnek és nem tudják mi a boldogság!” Bizarr gondolat, de tartalmaz sok igazságot. Ady Endre ezt így írta: „…mi sírva élünk, ők már boldogok!” 2. Gondolnunk kell ma az élőkre is, önmagunkra is, akik elődeink nyomdokait keressük, hogy mi is eljussunk az örök hazába. Mondhatom, hogy valahol már minden készen áll a mi temetésünkre is. Jézus is erre figyelmeztet: „Legyetek készen, mert nem ismeritek sem a napot, sem az órát!” A Biblia leírása szerint a zsidóknak egy évben háromszor kellett a szent városba, Jeruzsálembe zarándokolniuk, és a szent író hozzáfűzte e parancshoz: „Senki ne jelenjék meg az Úr előtt üres kézzel!” (5Móz 16,16) Ez a parancs vonatkozik ránk is! Az élők nem feledhetik el, hogy egyszer ők is halottak lesznek. Földbe nézünk, s égbe látunk Elhunytjainkra emlékező csöndes szívvel vagyunk itt a templomban. Egész nap a temetőben a sírok között jártunk, virágot ültettünk, gyertyákat égettünk, s énekeltük: „A megdicsőült igazak lelkeivel, nyugtasd meg Üdvözítőnk elhunyt szolgáidnak lelkét!” 1. Ha két ember találkozik az udvarias kérdések között szerepel ez a kérdés is: hová, hová? Az ut cán, a mindennapi életben eszünkbe sem jut így válaszolni: a temetőbe! De ma a fényesen kivilágított sírok eszünkbe juttatják, bizony, a temetőbe tartunk mindnyájan. Amikor az ember visszaadja lelkét te 3

Véghseő Dániel remtőjének, halandó testét sírba zárjuk. Nemcsak azért mert romlandó, hanem, mert „Föld, por és hamu vagy, ó, ember. A földből vagy és a földbe térsz vissza!” Lepecsételjük a sírt a föltámadás nagy napjá ig. Mert a keresztény hit sohasem temet örökre. Isten a szívünkbe ültette a reményt, hogy egykor új éle tet kezdünk. (Egy németországi temetőben –Hannoverben – egy 200 éves síron ez a felirat volt: aki itt nyugszik, ezt a helyet örökre megvásárolta. Egy nyírfa gyökere mégis kifordította a földből. Ezt a he lyet örökre megvásárolni nem lehet.) 2. Ma az Egyház kitárja az eget, hogy bepillanthassunk abba a másik hazába, ahonnét új életünk támad. Sajátságos pillantás ez, nem fölfelé nézünk. A földre nézünk, a sírokba nézünk, mégis az égbe látunk. Így gondolunk elhunytjainkra, szüleinkre, testvéreinkre, gyermekeinkre, rokonainkra. Gondterhelt arcukra, kérges kezükre, görnyedt vállukra. Akik úgy vállalták az életet, hogy vele vállalták a vallást is, még ha emiatt sokszor bolondoknak is tartották őket. (A spanyolországi Sevilla-ban az 1400-as években építették a székesegyházat. A tervezőnek azt mondták: olyan nagyot és olyan szépet tervezzen, hogy az egész világ bolondoknak tartson emiatt minket! Gyönyörű lett, és ma is az. Lehet, hogy bolondnak tűnnek az egykori építtetők, de maga a templom áhítatra és csodálatra hangol.) Úgy tűnik ma is, hogy egyesek szemében őseink vallásossága, hithűsége bolondság. Minket azonban mindaz, amit ők alkottak, csodálatra és áhítatra hangol. Imádságunk minden elhunyt testvérünkért fölszáll az égbe. Azok a szép sírok és síremlékek, melyek az elhunytak sírjait díszítik, az élők áldozatosságát és szeretetét bizonyít ják. A lélek szeretetének és hitünknek is legyen hasonló bizonyítéka: a mindennap megemlékező imád ság, hogy az éggel való kapcsolatunk állandó legyen. „Mondjál valamit a halálról!” Egy film megrendítő hatással volt rám. Egy férfiről és a családjáról szólt ez a film. A férfi megtudta a kórházban, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenved és rövidesen üt számára a halál órája. Otthon elmondta ezt feleségének, majd találkozott lányával és vejével, és nekik is elmondta. Mindenki meg döbbent, megrendültek és szenvedtek, mert egyszerűen nem tudták, hogy mit tegyenek. Majd a záróje lenetek: A férfi ágynak dől, majd újra kórház következik, aztán a temető. A film címe: Mondj valamit, amikor megtudom, hogy meg kell halnom! Próbáljunk meg most mi is mondani valamit erről! 1. Azt nagyon is jól tudjuk, hogy meg kell halni. De mit tudunk a halálról? És egyáltalán képesek vagyunk-e arra, hogy valami értelmeset mondjunk a halálról. A földi ember vagy hisz Istenben, vagy nem hisz, vagy teljesen közömbös ezekben a dolgokban. Csakhogy ember, és teljesen mindegy hogyan gondolkodik, meg kell halnia egyszer. Ami pedig a külső látszatot illeti, a halál egyformává tesz minden embert. A halál után már nincs hívő, vagy hitetlen, vagy közömbös ember, csak halott ember van. A test a sírban, a lélek pedig már döbbenetes bizonyosságban. Már nem homályosan lát, hanem színrőlszínre. 2. Ezért a halált hívő szemmel kell néznünk. Az ember egész nap fáradozik és közben fájó sebeket kap. Éreznie kell annak kötelességét, hogy egyszer abba kell hagynia a hajtást és imádságosan át kell gondolnia a földi élet utáni dolgokat. Hiszen eljön életünkben az a pillanat, amikor már nagyon is érez zük, hogy nem vagyunk legyőzhetetlenek és döbbenten tudomásul kell vennünk, hogy rövidesen üt a távozás órája. Ekkor az égre kell emelni a szemünket és hinni kell abban a másik hazában. Ahogyan Jézus tette: Égre emelte szemeit és ezt mondta: „Atyám, eljött az óra, dicsőítsd meg fiadat!” (Jn 12,17) Ettől értelmesebb dolgot lehetetlen mondani. A sírok között eltöltött imádságos órák erősítsenek ebben a reményeinkben. Az ember Isten kezében A halottakhoz vezető út Jézus Krisztus. Hiszen ő megmutatta, hogy Isten az ember oldalán és így az élet oldalán áll. „Isten nem a holtak Istene, hanem az élőké!” 4

Véghseő Dániel 1. Jézus ezt mondta: „Ne nyugtalankodjék szívetek! Higgyetek az Istenben és bennem is higgyetek! Atyám házában sok hely van.” (Jn 14,1-2) Világos beszéd ez arról, hogy a mi végleges hazánk az Isten nél van. Búcsúbeszédében kijelentette: nem maradhatunk magunkra, mert az Istenben való hit biztonsá got és nyugalmat ad nekünk. A ma esti, halottakról való emlékezésünkben is fontos szerepe van az Istenben való hitünknek, mert ez ad számunkra is biztonságot és bizalmat. 2. E bizalomnak Jézus kijelentése az alapja: minden ember számára van hely. Van egy orosz köz mondás: „Vagy az egész falu bejut a mennyországba, vagy senki sem!” Az üdvösséget nem lehet kisa játítani, nem lehet önző módon egy csoportnak vagy személynek fenttartani. Isten az üdvösséget min den embernek megígérte és fel is kínálja. 3. Azonban félrevezetnénk magunkat, ha egy fontos dologról elfeledkeznénk. Az üdvösségre vezető úton kell járnunk, melyről Jézus ezt mondja: „Én vagyok az út, az igazság és az élet!” „Senki nem jut az Atyához, csak én általam!” (Jn 14,6) Ezt az utat a halottak, akikre emlékezünk már megtették, és ahogyan végigjárták, azt Jézus Krisztus értékeli. Mi még úton vagyunk és ezt az utat Jézus lelkületével kell járnunk. A halál nem tesz kivételt, mi is meghalunk. Azonban, ha Jézust elfogadjuk útnak, akkor tudjuk, hogy a halál számunkra átalakulást jelent, mert az ő halálára vagyunk megkeresztelve és így részt kapunk feltámadásából is. „Taníts minket számba venni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére!” (Zsolt 90,12)

5