A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI
Pályaképek és önvallomások
49.
VÉGH JÓZSEF (1912 –1997)
ELTE Fonetikai Tanszék 1997
1
Sorozatszerkesztő: Bolla Kálmán
Technikai szerkesztő: Földi Éva
Munkatárs: Andó Éva Markó Alexandra
ISBN 963 463 146 0
©
Bolla Kálmán
A kiadvány sokszorosítását az ELTE Magyar Nyelvészeti Tanszékcsoportja támogatta.
Kiadja az ELTE Fonetikai Tanszéke. Felelős kiadó: Dr. Bolla Kálmán. Készült 150 példányban, 1,4 (A/5) ív terjedelemben. Hozott anyagról sokszorosítva. 9723128 AKAPRINT Nyomdaipari Kft., Budapest. F.v.: Lajtai Ferenc.
2
VÉGH JÓZSEF (1912–1997)
3
4
VÉGH JÓZSEF VALLOMÁSA PÁLYÁJÁRÓL Mikor egy kutatót megkérdeznek arról, hogy mit csinált, mit végzett az életében, ezeket szokták feltenni: honnan indult, milyen környezetből, kik voltak a szülei, kik voltak a tanárai, milyen iskolába járt. Én a szüleimről keveset tudok. Apám – 9 éves voltam, amikor elvesztettem – agyvérzést kapott és sose gyógyult meg igazán. Csak a család elbeszéléséből tudom, hogy a dédapja, Végh József, valamikor a múlt század végén, nem is a múlt, a XVIII. század végén, a XIX. század elején nagy vagyonra tett szert, mert a piacokon zsoltárokat, naptárt, bibliát árult Békésen, ami Délkelet-Magyarország, igen híres tájegység ez, csak nem írtak róla; az a tájegység, ami közel áll Nagyszalontához, Geszthez, Arany János világához. Ott születtem én, s ott volt az én dédapám tiszteletes kompaktor-könyvkötő. Könyvkötő volt a családnak a szakmája és ebből a család, nemcsak az én dédapám, hanem a rokonsága is, nagy vagyonra tett szert. Mert különösen a XIX. század elején a parasztnak, úgy látszik, volt pénze és a vásárokon szívesen vásárolta a naptárakat, amikbe nemcsak a hónapok meg a napok voltak feljegyezve, hanem egy kis más, okos utasítás, sőt a kiegyezés után a Tisza Istvánnal szemben álló ellenzéki pártok oktatása is, sugallmazott írásai, cikkei is. Nos, hát ilyen családból származott az apám. Nagy vagyonnal rendelkezett a nagyapám, 400 hold földje volt, de volt a családban egy Végh Mihály nevű nagybátyám, aki a közéletben igen jelentős szerepet játszott, s a közélet sok költekezéssel járt, el is úszott a nagy vagyon. De nem politizált túlságosan rosszul, mert legalább 20-30 parasztkaszinót csinált Békésen. Az úri kaszinót megcsinálták az urak, ő megcsinálta a parasztkaszinót, úgyhogy egészen 1945-ig nagybátyámnak, Végh Mihálynak a képe olyan nagyságban függött a békési parasztkaszinókban, mint Kossuth Lajosé. Ez volt tehát az apám családja. Apám már szegény ember lett, mert a vagyon elúszott. Kereskedő volt. Azután, amikor a bátyja kedvéért a kereskedőboltot át kellett adni a testvérének, akkor a községházán lett mértékhitelesítő. Nagy család elszegényedett sarja, megtörve és azzal, hogy nem felfele, hanem lefele, vissza a néphez, ahonnan származott. 5
Ez nem véletlenül hangzik el most a számból, hogy vissza a néphez, mert apámnak egy kis földje is maradt még, egy két és fél holdnyi föld, meg egy kis kert. Ebből nőttünk fel mi gyerekek, mikor apám meghalt aztán és anyámnak a hét gyerek közül ötöt kellett felnevelni. Nos, hát én mint kisgyerek láttam azt, hogy az apám földjén hogy nyomtatták a búzát, tehát a paraszti gazdálkodásnak ezt a csodálatosan érdekes technológiai formáját, ami csak az Alföldön volt járatos. Tudniillik, ahol jó sok, meleg nap volt, ahol lehetett arra számítani, hogy 5-6 hét alatt elnyomtatják a gabonát, utána aztán rostával kirostálják. Itt lehetett ezt csinálni, ugye az észak-keleti, észak-nyugati részeken, Dunántúlon, Észak-Magyarországon, Erdélybe pajtákat, vagy Kelet-Magyarországon csűröket építettek és ottan hónapokon át csépeltek. Nos, hadd meséljek valamit az anyámról is. Az anyám, Lakatos Ilona, csizmadiamester lánya volt Hatvanban. Az anyja a második gyerek születésekor meghalt, és akkor anyámat elküldték Békésre a nagybácsihoz, aki vasúti főkalauz volt. Ez a múlt század végén nagy rangot jelentett. Nagyobb, mint a paraszti életforma, magasabb rang és anyám mindig felfele tört. Igyekezett művelni magát, noha akkor még nem volt polgári iskola. Csak 4 elemit járt, vagy nem is tudom hányat, de elolvasta Jókai Mórt, még Kemény Zsigmondot is, aztán Mikszáth Kálmánt is és mikor nekünk, gyerekeknek írásbeli dolgozatot kellett készíteni, az én jó anyám tudott nekünk okos tanácsokat adni. De nemcsak az irodalom érdekelte, érdekelte az újság, és érdekelte őt a kis és nagy politika, egészen 1958ban bekövetkezett haláláig, ahogy 83 éves korában halt meg. Nos, hát ez volt a családi légkör. Most beszéljünk az iskoláról. Nekem nagyon szerencsés sors adatott. Kitűnő iskolába jártam. Az elemi iskolában egy Faragó Rózsi nevű tanítónő tanította meg a magyar nyelvtant és abból a tudásból élek ma is, éltem középiskolás diák, éltem egyetemi hallgató és élek, mint a nyelvtudomány szerény kutatója. Mert ő a kis nyolcéves gyereknek megtanította, hogy a kutya szó bizonyos szempontból nézve, tehát szófaji szempontból nézve főnév, de a kutya, ha így mondjuk: a kutya ugat, akkor alany is. Tehát ezt meg lehetett tanítani a kisgyerekeknek és azért kicsit kárhoztatom a mai oktatási rendszerünk, mikor annyira féltik, hogy minek adunk kicsikorban gyerekeknek nyelvtani ismereteket. Én is meg tudtam tanulni, pedig én nem voltam különös tehetség, csak egy a sok közül. És ennek a tanítónőnek hálás vagyok.
6
Hagy legyek hálás annak a gimnáziumnak, ahol tovább nevelődtem Békésen, csak a legkedvesebb tanáraimat említsem: Bozzay Gyulát, a matematikatanárt, akkor még Kudex Gyulának hívták, a szerzetesből világi tanárrá vált Bozzay Gyula megtanította nekem a matematikát, mégpedig magas fokon, úgyhogy ma is szeretettel gondolok rá és sokat tanultam tőle. Autószerencsétlenség áldozata lett ez a tanár, már nyugdíjas korában, de az emlékét a szívemben őrzöm, mert jó tanár volt, kitűnő didakta, kitűnő oktató. De hagy említsem meg a jó magyartanáromat – Nagy Lajost, vagy a lelkesedő Haraszti Sándort, vagy Tokaji Gyulát, a történelemtanárt, aki azt mondotta, hogy a jelenkort nem lehet megítélni még, hiányzik a kellő történelmi távlat. De ezt mind megtanította nekem, vagy hadd emlékezzem a jó igazgatómra, Körber Tivadarra, aki ugyan mint didakta nem volt modern, tehát a régi módszere szerint tanított, de nagy volt benne az emberség, a jóság és a pontosság, és ezt tanultam meg a gimnáziumban. Utána jött az egyetem. Bekerültem a debreceni Református Kollégium Tanárképző Intézetébe, ami ilyen kis Eötvös Kollégium volt. Ingyen kaptunk kosztot és lakást és amellett szellemi táplálékot is. Az irodalomtörténetet nekem Zsigmond Ferenc akadémikus tanította. A német nyelvet pedig Benyignyi Gyula, aki később professzor lett a debreceni egyetemen. Hagy említsem meg Karai Sándort, az áldott jószívű igazgató nevét, és ebből a korból hagy említsem Szentpéteri Kun Bélát, a debreceni jogászprofesszort, a tiszántúli református egyházkerület gondnokát, a Diákjóléti Bizottság tisztségviselőjét, aki engem, a szegény diákot segített, nemcsak akkor, mikor tanultam, hanem később is. Kormányzó gyűrűvel avattak doktorrá, mégis soká tartott, míg állást kaptam. De hagy emlékezzem a jó tanáraimról, Csűry Bálintról. Ha Csűry Bálint nem lett volna, nem állnék most itt a mikrofon előtt és nem tudnék beszélni. Ő kitűnő professzor volt és nagyszerű tanár. Úgy éreztük, hogy apa, anya és még ennél is több. Ő volt, aki hirtelen halt meg, de az ő öröksége ma is él, ma is él az erdélyi nyelvjáráskutatókban, Szabó T. Attilában, az ő örökségét vette át Bárczi Géza és szépen hordozta ezt az örökséget, a stafétabotot vitte tovább Márton Gyula, aki az idén halt meg. Az örökség most professzori kéz nélkül maradt. Itt vagyunk mi azonban, a tanítványai, akik igyekszünk az ő munkáját folytatni. Nos, mi az, amit én csináltam az életben? Amit a pályám végén elmondhatok, amiért boldog vagyok az, hogy sikerült a magyarországi
7
helynévgyűjtést nagyjából megindítani, sőt azt mondhatom, a 19 megye közül már 17 vagy 16 megyében folyik szervezett, államilag irányított gyűjtés. 2-3-ban is folyik, csak még nem államilag szervezett. Már 3 megye megjelent, negyedik nyomdában van, ötödik most kerül a nyomdába, tehát kiadás is elkövetkezik. A másik, amire törekedtem és szintén Csűrytől tanultam, hogy nemcsak a hangtant kell vizsgálni, mert a hang olyan, mint a ruha a testen, a beszédnek a ruhája. Az is egy aspektus, azt is kell vizsgálni, de nemcsak azt, hanem a lelket, a szókincset kell tanulmányozni. Ő gyűjtötte össze a szamosháti paraszti szókincset és így jelent meg a Szamosháti szótár, ami nagy csoda volt a magyar nyelvtudományban, sőt az egész európai nyelvtudományban. Virágvasárnapi ünneplésben részesítették Csűry Bálintot, mikor ez a munka megjelent. Csűry Bálint ezzel a munkájával és kitűnő részletmonográfiáival a megfeneklett, kátyúba jutott nyelvjáráskutatást ismét európai szintre emelte és erre bíztatott bennünket, hogy "szavakat gyűjtsön, Jóska, és paraszti meséket és elbeszéléseket”. Gyűjtöttem is. Így jelent meg a Sárréti népmesék és elbeszélések című kötetem 1944-ben. De hagy említsem meg, hogy Csűry befolyásán kívül, Csűry hatásán kívül még egy nagy hatósugárba kerültem, ez volt a Györffy István és Erdélyi Ferenc vezette tájegységkutató tábor, amelyiknek a megálmodásában még Teleki Pál, a későbbi miniszterelnök is részt vett, ő már nem tudott részt venni ezen a táboron, de nekem az a szerencse adatott, hogy egy hetet Györffy közvetlen közelségében tölthettem. És akkor megismerkedtem a mai szellemi élet sok-sok vezető alakjával és talán örök barátságot is kötöttem. És hagy mondjam azt el, hogy legfontosabb érték az, hogy az ember barátokat szerezzen. Jöhet baj, jöhet vész, de ha barátok vannak, nem áll az ember egyedül, azok minden bajból kisegítik az embert. Nos, ennek a tájegységkutató munkának egyik lecsapódása és produktuma az, mikor megnyertük az Államtudományi Intézet hirdette tájegységkutató versenyt debreceni diákjaimmal, és megjelent a könyv a Tájegységkutatás a középiskolában 1942-ben, úgy tudom, 5000 példányban. Több mint 100 a publikációim száma. Könyveket is írtam egynéhányat, de talán ez a legfontosabb az egész életműből, mert 1942-től kb.
8
`58-ig ebből tanultak néprajzot a hivatásos néprajzkutatók meg az önkéntesek is. És hagy említsem az önkénteseket. Sose elég a hivatásos nyelvészek száma, kellenek az önkéntes kutatók, és itt a másik örökség, a másik mandátum, amit Csűrytől kaptam, hogy önkénteseket kell toborozni, ezekkel gyűjtöttem össze, gyűjtöm össze a földrajzi neveket és talán elmondhatom, hogy sikerül most éppen a napokban ismét felújítani, amit már `962-ben mondtam, hogy nyelvjárási szókincset gyűjtsünk. Mert mikor `960-ban kikerültem az első Nemzetközi Dialektológiai Kongreszszusra, akkor azt láttam én, a kis nyelvész, hogy nem a nyelvatlaszok érdeklik ma a tudósokat, hanem a szókincsgyűjtés. És szókincsgyűjtésben mi alulmaradtunk. A magyar nyelvtudomány egy kicsit eltorzult. Csak a hangtant vizsgálja. Az is kell, de nem elég. A nyelv a szavakban él, szavakat kell gyűjteni. Nos, hagy említsek még 1-2 munkámat, ami fontos, befejezésül az interjúban. Az, hogy hát Őrségben éltem 3 évig, személyi okok miatt, de milyen nagy haszna volt ennek. Milyen nagy haszna volt ennek nekem is, meg talán az egész magyar nyelvtudománynak is, mert így született meg az Őrségi Nyelvatlasz. Ezért születhetett meg, mert jó ismerős voltam ottan, mely 1959-ben jelent meg. És egyik munkatársa voltam a Magyar Nyelvjárások atlaszának, amelyiknek első kötete 1968-ban jelent meg, most már 4 kötet megjelent, tudtommal az ötödik kötet is rövidesen megjelenik. Ezen nagy mű lexikai, nem lexikai bocsánat, hanem nyelvtani anyagának egyharmadát én gyűjtöttem. Tehát én is benne vagyok ebben a munkában. Na most még benne vagyok az újabb magyar helynévgyűjteményekben. Segítettek, olykor lektor- és szerkesztőtársak, de zömmel én végeztem, tehát kicsit az én munkáim is ezek. Zala megye földrajzi nevei 1964; Heves megye földrajzi nevei I. kötet, Az egri járás 1969; Somogy megye földrajzi nevei 1974 és most már nyomdában van Tolna megye és így tovább. Befejeztem a beszélgetést. A videofelvétel 1976. november 3-án készült, szövegét Földi Éva jegyezte le.
9
VÉGH JÓZSEF ÍRÁSAINAK VÁLOGATOTT BIBLIOGRÁFIÁJA 1935. Adalékok a rokonértelmű szavak keletkezéséhez. Dolgozatok a debreceni Tisza István Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Szeminárium dolgozataiból 3. Szerk. Csűry Bálint. Debrecen. 1936. A magyar nyelvjárások orrhangú magánhangzóinak a kérdéséhez. MNy XXXII, 135–6. 1938. Mindíg. MNy XXXIV, 323–4. 1939. A felső nyelvállású hosszú hangzók a békési nyelvjárásban. In: Dolgozatok a debreceni Tisza István Tudományegyetem Magyar Népnyelvkutató Intézetéből 3. Szerk. Csűry Bálint. Debrecen. (Kny. az Intézet I. év könyvéből) Felső nyelvállású, hosszú magánhangzók a békési nyelvjárásban. MNny I, 22– 47. 1940. Lő. MNy XXXVI, 331–2. p. A debreceni népnyelv igetövei és igealakjai. MNny II, 204–51. 1941. A derecskei népnyelv igetövei és igealakjai. Debrecen. 1942. Táj- és népkutatás a középiskolában. Budapest. A synchronia és diachronia elve a rokonértelmű szavak vizsgálatában. MNy XXXVIII, 348–51.
10
1944. Sárréti népmesék és népi elbeszélések. Magyar népnyelvi szövegek 1. Debrecen. 1950. Szövegek a vasmegyei Alsó-Őrségből. MNy XLVI, 280–2. 1953. A bennëteket `őket` jelentésben való használatáról. MNy XLIX, 171–3. Szellet. MNy XLIX, 480–3. p. A nyelvjáráskutatás időszerű kérdései. MNyj II, 43–58. 1954. Az őrségi és hetési nyelvjárás ismertetése. Nyr 78. 249–60. Útmutató a tanulók nyelvjáráskutató munkájához. Budapest. 1955. Az epe ~ epít, fejsze ~ fejszít típusú szótövek kérdéséhez. MNy LI, 252–8. Mutatvány az őrségi és hetési nyelvatlaszból. MNy LI, 363–70. + 9 térkép 1957. A nyugati nyelvjárásterületen mutatkozó labialitás történetéhez. MNy LIII, 284–9. 1959. Őrségi és hetési nyelvatlasz. Budapest. Tájékoztató a Magyar Nyelvőr nyelvjárási anyaggyűjtő versenyéről. Nyr 83. 210–20. (Társszerző: Szépe György) 1960. Az önözés, magázás nyelvjárásainkban. MNy LVI, 406. p. A nyelvjárási adatgyűjtés időszerű feladatai. MNyj VI, 103–9. 1961. A nyelvi biológia kérdéséhez. MNy LVII, 104–6. Tájékotató az orosz nyelvjárások atlaszáról. MNy LVII, 499–509. A IX. országos néprajzi és nyelvjárási gyűjtőpályázat eredménye. Nyr 85. 165–6. 1963. A nevezetesebb külföldi nyelvjárási szókincsgyűjtések. MNy LIX, 265–79.
11
Az őrségi és hetési diftongusrendszer és a vele kapcsolatos kérdések. In: BárcziEml, 369–74. (NytudÉrt 40.) 1964. Zala megye földrajzi nevei. Zalaegerszeg. (Társszerkesztő: Papp László) Földrajzi nevek gyűjteménye Zala megyéből. MNy LX, 273–4. Mutatvány a „Zala megye földrajzi nevei” című kiadványból. MNy LX, 277– 82. (Társszerző: Ördög Ferenc) Regionális nyelvjárási szótáraink és a magyar nyelvjárási szókincs-archívum terve. MNy LX, 290–303. 1968. A földrajzinév-gyűjtők 1967. évi országos tanácskozása Balatonbogláron. MNy LXIV, 480–5. 1970. Névtudományi előadások: II. Névtudományi konferencia. Budapest. (Társszerkesztő: Kázmér Miklós) Heves megye földrajzi nevei. Budapest. (Társszerkesztő: Papp László) Hangjelölési útmutató az önkéntes nyelvjárási gyűjtők számára. Nyr 94. 94–8. 1972. Magyar nyelvjárási magnetofon-felvételeink elemzése. MNy LXVIII, 95–102, 231–42. A magyarországi néprajz és a nyelvhasználat. ÁltNyT VIII, 229–48. 1974. Somogy megye földrajzi nevei. Budapest. (Társszerkesztő: Papp László) 1975. A földrajzi nevek helyesírásának kérdéséhez. MNy LXXI, 340–9. 1976. +Márton Gyula 1916–1976. MNy LXXII, 373–5. 1981. Tolna megye földrajzi nevei. Budapest. (Társszerkesztő: Papp László, Ördög Ferenc) 1982. Csűry Bálint öröksége. MNy LXXVIII, 425–34. 12
Vas megye földrajzi nevei. Szombathely. (Társszerk.) 1986. Megjegyzések a 'Békés város néprajza Békés, 1983' című kötetéhez és néhány dialektológiai kérdés. MNy LXXXII, 90–9. 1987. Észrevételek az őrségi nyelvjárás újabbkori állapotáról. MNy LXXXIII, 548– 55. 1988. Köszöntjük a 70 éves Penavin Olgát. MNy LXXXIV, 245–8. 1990. Nyelvjáráskutatásunk eredményei, gondjai és feladatai. In: Dialektológiai Szimpózion II. Szombathely, 173–89. 1991. A korszerű magyar nyelvjárás elvi, módszertani kérdéseihez. In: Emlékkönyv Benkő Loránd hetvenedik születésnapjára. Szerk. Hajdú Mihály–Kiss Jenő. Budapest, 634–7. 1993. Az őrségi nyelvjárás néhány érdekesebb hangtani jelenségeiről. MNy LXXXIX, 425–32. 1994. A szótagzáró l kiesése az Őrségben. Nyr 118. 65–74. 1995. Néhány érdekesebb hangtani, alaktani, mondattani adat az őrségi nyelvjárásból. MNyj XXXII, 3–24. Összeállította: Dettre Imola
13
HAJDÚ MIHÁLY VÉGH JÓZSEFRŐL Nagy büszkeséggel vallotta mindig családjáról Végh József, hogy Biblia- és zsoltárárus üknagyapjától örökölte a kultúra és a nép szeretetét, s ezek vonzásában élte életét nagyapja, apja s ő maga is. Apai ágon Békés városában volt őshonos, s valóban már az 1567. és 1579. évi török adóösszeírásokban, majd a hódoltság utáni első, 1725. évben készült magyar összeírásban is találkozunk Békésben Víg családnévvel, amely a korabeli és mai Békésben honos nyelvjárási ejtés alapján megfelel a Végh írásképű névalaknak is. Édesanyja déli palóc (hatvani) származása következtében valamint Békés lakosságának kétféle, a nyílt és a zárt e ~ ë hangot fonémaként megkülönböztető, illetve azt nem használó nyelvjárása következtében már gyermekkorban találkozott a nyelvjárási sajátságokkal. Az igazi érdeklődést, a tudományos vizsgálatra való késztetést azonban természetesen iskoláitól, főként egyetemi tanulmányai idején kapta. A békési jó hírű gimnázium elvégzése után mint eminens tanuló Debrecenbe került ösztöndíjas tanulónak a Református Kollégium Tanárképzőjébe, ahonnan az egyetemi órákat látogatta. Itt hallgatta az 1930-as évek magyar nyelvjáráskutatásának legnagyobb hatású mesterét, a korán és váratlanul elhunyt Csűry Bálint professzort, a magyar nyelvészeti tanszék akkori vezetőjét, akitől a magyar nyelvtudománnyal való foglalkozásra, azon belül a nyelvjárások kutatására való késztetést kapta. Csűry hatásáról azonban nem csupán Végh József indulása, pályára állítása okából kell megemlékeznünk. A múlt évtizedek magyar dialektológiája és nagyrészt a mai nyelvjáráskutatásunk is nagyrészt Csűry munkásságának eredményeként bontakozott ki, s útmutatásai, hatása nyomán alakult olyanná, amilyen volt a legutóbbi időkig. Tudósok nagy számát nevelte, irányította tudatosan vagy közvetve, akik őt követve, munkáját folytatva tárták föl a magyar nyelvjárások legkülönbözőbb rétegeit és jelenségeit. E tudósgárda egyik első tagja volt Végh József. Tudományos pályájának kezdete egyetemi doktori disszertációja volt, amelyet 1936-ban summa cum laude fokozattal védett meg, s mindvégig kitűnő tanulmányi eredménye elismeréseként megkapta a „sub auspiciis gubernatoris” föliratú aranygyűrűt. Mint ahogyan akkor minden doktori dolgozat, az ő munkája is megjelent nyomtatásban Adalékok a rokonértelmű szavak keletkezéséhez címmel. Nyelvjáráskutatóink zöméhez hasonlóan és magától értetődő természetességgel ő is szülőföldje és környéke, Békés nyelvjárásainak vizsgálataival kezdte dialektológiai tevékenységét, s egy évnyi anyaggyűjtés után 1938-ban a Magyar Nyelvtudományi Társaság felolvasó ülésén bemutatta A felső nyelvállású hosszú magánhangzók a békési nyelvjárásban című dolgozatát, amely a következő évben a Magyar Népnyelv első kötetében és különnyomatban is megjelent. Ez a munka teljességre törekedve sorolja föl az í, ú, ű hangokat tartalmazó különböző morfémákat, a szótöveket teljes paradigmarendszerükkel betűrendes 14
szótárszerűséggel, példamondatokkal szemléltetve, igen kiváló fonetikai lejegyzésben. A következő évben ugyanitt (és különnyomatban is) megjelent A derecskei népnyelv igetövei és igealakjai című dolgozata hasonló alapossággal és aprólékossággal vizsgálva a hangtani jelenségeket is. Ezeknek a munkáknak a nyomán 1941-ben Végh József megkapta a Sámuel–Kölber-díjat, a Magyar Tudományos Akadémia egyik korabeli jelentős elismerését. Ettől kezdődően minden esztendőben publikált egy-egy tanulmányt a Magyar Népnyelvben, a Debreceni Egyetem Magyar Nyelvészeti Tanszékének évkönyvében. Ebben az időszakban azonban legnagyobb elismerést kiváltó munkája egy gyűjteményes kötet volt, az 1942-ben megjelent Táj- és népkutatás a középiskolában, amelynek címlapján ez olvasható: „Írta és tanítványai munkáiból összeállította Végh József”. Az egyetem elvégzése után ugyanis a debreceni Református Kollégium Gimnáziumában tanított, s az önképzőkör táj- és népkutató szakosztályának volt vezető tanára. Itt Csűry Bálint szellemében irányította tanítványait a népnyelv vizsgálatára, elsősorban nyelvjárási gyűjtésre, a legkülönbözőbb néprajzi témák alapos, részletességbe menő megfigyelésére, szókincsének teljességre törekvő föltárására, a játékok, kiolvasók, csúfolók; munkamenetek, szokások stb. fonetikai pontosságú leírására. A középiskolai tanulók munkáiból, 18 szerző 21 dolgozatából kerekedett ki ez a könyv, amely azt bizonyította, hogy megfelelő irányítás mellett 16–18 éves fiatalok is képesek tudományos igényű dolgozatokat írni, s ezeket érdemes publikálni. Ma is forrásanyagnak számít sok adatközlése és cikke ennek a kötetnek, s olyan kiváló nyelvészt indított útra, mint a korán elhunyt Papp László vagy az egész életében lelkes nyelvjárásgyűjtő Gál Gyula. Ugyanakkor Végh József módszertani útmutatásai e könyv bevezetésében nagy segítséget nyújtottak a kor pedagógusainak a nép körében végeztetett kutatások előkészítésére. Végh József második világháború előtti tudományos tevékenységének csúcspontja az 1944-ben megjelent Sárréti népmesék és népi elbeszélések című könyve, amely ha már kissé régiesen is, de a korabeli fonetikai lejegyzési módszerek mélyreható ismeretében és használatával közel kétszáz nyomtatott lapnyi szöveget tartalmaz. Rendszeres földolgozása, más vidékekkel való összehasonlítása azonban máig sem történt meg ennek a fölbecsülhetetlen jelentőségű nyelvjárási anyagnak. Kétségtelen oka ennek a háború, amely a szerzőt is messze sodorta szülőhelyétől, pályájától, munkájától. A következő évek háborús eseményei, a vallomások és visszaemlékezések ellentmondásai további kutatásokat igényelnek a pályakép pontos megrajzolásához. Tény az, hogy 1949 és 1952 között az Őrség különböző iskoláiban tanított, s itt új nyelvjárással ismerkedett meg, majd 1952-ben a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetébe kerülve összegyűjtötte 47 őrségi és hetési település 300 körüli címszóból álló nyelvatlaszát, amelyből 1959-ben 217 térkép és ezeknek a tanulságaiból, földolgozásából álló tanulmány megjelenhetett. Ennek a munkának az alapján 15
kapta meg a kandidátusi fokozatot, s vált a Magyar Nyelvatlasz alkotógárdájának tagjává annak ellenőrzése és kiegészítése munkálataiban. Az általa bejárt kutatópontokon annyi magnetofonfölvételt készített, hogy a munkatársaival, elsősorban Szépe Györggyel rögzített anyag ma is a legarchaikusabb, legértékesebb része a Nyelvtudományi Intézet nyelvjárási hangarchívumának. Ugyanebben az időben újította föl a táj- és népkutatás alapelvein nyugvó nyelvjárási és néprajzi kutatásokat. Jó partnert talált ehhez a néprajzosok körében, elsősorban Morvay Péter, K. Kovács László és K. Kovács Péter személyében, akik a Néprajzi Múzeumban dolgozva s az által támogatva elkezdték szervezni az önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtőket. Ezt a mozgalmat is végeredményben Csűry Bálintnak köszönhetjük, aki azt vallotta, hogy az önkéntes kutatókra azért is szükség van, mert kevés a hivatásos nyelvészek száma, de mégis bármennyi arra képzett kutató dolgozik is a terepen, lesznek olyan nyelvi tények, amelyeket csak helyi gyűjtő képes megragadni, följegyezni, közzétenni. Ennek tudatában irányította majd két évtizeden keresztül az önkéntes nyelvjárásgyűjtőket, segített szervezni rendszeres találkozóikat, amelyeknek az előadássorozatai továbbképzési alkalmak is voltak. Ezekből az önkéntes nyelvjárási kutatásokból nőtt ki a továbbiakban a helynévkutatás gondolata, amely olyan nagyszabású vállalkozássá bővült, hogy túlélve kezdeményezőjét és kiterjesztőjét még ma is a magyar nyelvtudománynak, névtudománynak meghatározó jelentőségű munkája. Végh József lelkesedése, ügyszeretete, szervezőkészsége tette országos mozgalommá a helynevek összegyűjtését és kiadását, s ennek nyomán terjedt el ma már a határainkon túlra is ez a mozgaloma magyar helynevek megmentése, közreadása érdekében. Másik nagyszabású terve a magyar paraszti hagyományok szókincsének, a mezőgazdasági tevékenységek, szerszámok, munkamenetek elnevezéseinek az öszszegyűjtetése volt a magyar nyelvterület minél több pontján. Ennek érdekében Balassa Ivánnal, Balogh Istvánnal valamint más néprajzosokkal és történészekkel összefogva elkezdte szerkeszteni azokat a kérdőfüzeteket, amelyeknek alapján a laikus és önkéntes adatgyűjtők is képesek voltak kiváló kutatásokat végezni és följegyzéseket produkálni. Nagy kár, hogy nem vált annyira teljessé ez az anyag, hogy áttekinthető képünk lehessen az egész magyar nyelvterület szóhasználatáról, s a meglevő gyűjtéseket sem hasznosította még eddig a magyar nyelvjáráskutatás. 1971-ben elsőnek kapta meg a Magyar Nyelvtudományi Társaságnak a Csűry Bálint emlékére alapított kitüntetését ezzel az indoklással: „Végh Józsefnek, Csűry Bálint egykori tanítványának érdeme az önkéntes néprajzi és nyelvjárási gyűjtők munkájának megszervezése. A hagyományos paraszti gazdálkodás szókincsének összegyűjtésére irányuló kezdeményezése minden tekintetben igen jelentős. Az ő kitartó tevékenységének köszönhető az a nagyszabású vállalkozás is, amely hazánk földrajzi neveinek összegyűjtését, a pusztulástól megmentését tűzte ki célul. Ennek a vállalkozásnak nyomtatásban 16
már megjelent eredményei mind a hazai, mind a külföldi tudományos közvéleményben igen nagy elismerést váltottak ki...” Nyugdíjbavo-nulása után foglalta össze életművének fontosabb eredményeit, s e dolgozatára kapta meg az akadémiai doktorátust. Életének végét olyan betegség árnyékolta be, amely már nem tette számára lehetővé a rendszeres tudományos tevékenységet, s így sok munkájának befejezése az utókorra maradt.
17
A hetvenes évek magyar nyelvészei Nem szokványos kiadványt ajánlunk az olvasó figyelmébe A hetvenes évek magyar nyelvészei című 51 füzetre tervezett sorozatunkkal. Különlegességét az adja – egyebek között –, hogy írott szöveg, videofelvétel és hangkazetta együttesével mutatunk be félszáz hazai nyelvészt, továbbá a társtudományok néhány jeles képviselőjét, akiknek tudományos munkássága a 70-es években teljesedett ki, ill. érte el csúcsát (amit kandidátusi, akadémiai doktori fokozat is hitelesített), jelentős szakmai irányító és közéleti szerepet töltöttek be, országosan ismert és elismert személyiségekként tisztelték őket. Az 51 pályaképnek általunk választott formája – azaz a) hogy ki-ki személyesen önvallomásként szubjektíven beszélhessen pályájáról, szakmai tevékenységéről, megvalósított vagy csak megálmodott terveiről, b) hogy munkáinak bibliográfiája hitelesítse a megrajzolt pályaképet, c) hogy kortársi méltatást is adjunk róla – reményeink szerint hozzásegít a tudós személyiségek objektív megítéléséhez, aminek ugyanúgy szükségét éreztük a 70-es években, mint napjainkban is, és feltehetően még a jövőben sem lesz másképpen. A különböző előjelű részrehajlásokra és elfogultságokra hajlamos társadalmi gyakorlat és közélet számottevő ellensúlyozására persze mi sem gondolhattunk, de az erre irányuló szándékunkat sem titkoltuk. A szakma szeretete, a tudomány előbbreviteléért dolgozó, a szakmai eredmények megismertetésén fáradozó ember megbecsülése indított arra, hogy az MTA Nyelvtudományi Intézetének fonetikai osztályán végzett munkám mellett, a kísérleti fonetikában használt kép- és hangrögzítő eszközeink felhasználásával pályatársaimról felvételeket készítsek. Így gyűlt össze az a jelentős videoanyag, melynek további feldolgozását az ELTE Fonetikai Tanszékén végeztük, ill. végezzük még ma is. Elképzelésem megvalósításában munkatársaim közül többen működtek közre mind az Intézetben, mind az Egyetemen. Köszönet érte nekik éppúgy, mint nyelvész kollégáimnak, akik vállalkoztak egy-egy életmű méltatására. A képernyőről ránk villanó tekintetből, a külső megjelenésből, testtartásból és arckifejezésből, valamint az élőszó erejével kifejezett gondolatokból (néha érzelmekből is) megismerhető emberi habitus ránk gyakorolt hatása lenyűgözőbb minden írásnál. Látva, hallgatva és olvasva a hetvenes évek nyelvészeit ismeretekben gyarapodhatunk, páratlan élménnyel gazdagodhatunk. Ezt szeretném megosztani kortársainkkal és az utánunk jövőkkel. Budapest, 1994. november 15. Bolla Kálmán
18
A HETVENES ÉVEK MAGYAR NYELVÉSZEI 1. BALÁZS JÁNOS 2. BALOGH DEZSŐ 3. BALOGH LAJOS 4. BÁRCZI GÉZA 5. BARTÓK JÁNOS 6. BENKŐ LORÁND 7. BERECZKI GÁBOR 8. CZEGLÉDY KÁROLY 9. DEME LÁSZLÓ 10. DEZSŐ LÁSZLÓ 11. DOMOKOS PÁL PÉTER 12. DOMOKOS PÉTER 13. ELEKFI LÁSZLÓ 14. ERDŐDI JÓZSEF 15. FÁBIÁN PÁL 16. FOGARASI MIKLÓS 17. GREGOR FERENC 18. GRÉTSY LÁSZLÓ 19. HADROVICS LÁSZLÓ 20. HAJDÚ MIHÁLY 21. HAJDÚ PÉTER 22. HEGEDŰS JÓZSEF 23. HERMAN JÓZSEF 24. IMRE SAMU 25. JUHÁSZ JÓZSEF 26. KÁLMÁN BÉLA
27. KÁROLY SÁNDOR 28. KERESZTURY DEZSŐ 29. KIEFER FERENC 30. KISS LAJOS 31. KOVALOVSZKY MIKLÓS 32. LAKÓ GYÖRGY 33. LŐRINCZE LAJOS 34. B. LŐRINCZY ÉVA 35. MOLLAY KÁROLY 36. MOLNÁR JÓZSEF 37. NYÍRI ANTAL 38. PAPP FERENC 39. PAPP LÁSZLÓ 40. RÁCZ ENDRE 41. J. SOLTÉSZ KATALIN 42. SZABÓ DÉNES 43. SZABÓ T. ATTILA 44. SZATHMÁRI ISTVÁN 45. SZENDE ALADÁR 46. TAMÁS LAJOS 47. TELEGDI ZSIGMOND 48. TOMPA JÓZSEF 49. VÉGH JÓZSEF 50. VÉRTES O. ANDRÁS 51. ZSILKA JÁNOS
Eddig megjelent füzetek: 1., 4., 8. 11., 19., 24., 28., 33., 35., 39., 40., 43., 48., 49.
19
20
