VADÁSZNAPRA VADÁSZNAP, augusztus 25

A Szanyi Önkormányzat, a Győr-Moson-Sopron Megyei Vadászkamara, valamint a Győr-Moson-Sopron Megyei Vadászszövetségek nevében tisztelettel meghívják önt és kedves családját 2007. 08. 25-én a Szany nagyközségben rendezendő megyei

VADÁSZNAPRA VADÁSZNAP, 2007. augusztus 25.

Tisztelt Vadásztársak! Programok 8.00 Térzene - Téti Fúvószenekar Résztvevők, meghívott vendégek fogadása – futballpálya, nagysátor 8.30 Utazás a Hubertus-mise helyszínére – Szent Annakápolna Lovasfogatokkal 8.50 Vadászok és zászlók bevonulása 9.00 Vadászhimnusz Hubertus-mise Celebrálja: Tóth Imre plébános 10.00 Vadásznap megnyitása, programismertető A vadásznapot megnyitja: prof. dr. Náhlik András, az OMVK Győr-Moson-Sopron megyei elnöke 10.10 Új vadászok ünnepélyes fogadalomtétele Avat: dr. Porubszky János nyugalmazott megyei fővadász 10.25 Kitüntetések átadása 11.05 Vadászok bevonulása a rendezvény helyszínére 11.30 Természetfotó, képzőművészeti, trófeakiállítás megnyitása → Sportcsarnok

12.00 13.00

13.00 13.15 15.00 15.30 16.00 17.00 18,00 20.00 21.00

22.00 22.30

A kiállítást megnyitja: dr. Krisch Róbert – dr. Tóth József Malacsütés nyárson „A csornai Koronára süt a nap”: magyar nóta és népdalműsor Krasznai Tamás, a Győri Nemzeti Színház magánénekese Főzőverseny értékelése Buday Péter mesterszakács Ebéd Vadászkutya-bemutató – vadászkutya-vetélkedő Fűrészelőverseny – nagyszínpad Szarvasbikabőgő verseny – színpad Versenyszámok eredményhirdetése, tombolasorsolás Programzáró – Szanyi Bokréta néptáncegyüttes Utcabál – Loyd Egylet – nagyszínpad „Ha én gazdag lennék” – musical- és operettműsor Bede Fazekas Csaba Szent László díjas, Érdemes Művész – Lázin Beatrix magánénekes – Rupnik Károly színművész Tűzijáték Szíriai és egyiptomi hastáncműsor – Fatime Táncegyüttes

Folyamatos rendezvények: Téglatörténeti kiállítás, Szany, Damjanich u. 12. Természetfotó-festészeti kiállítás, trófeakiállítás, légpisztolyos-légfegyveres lövészet, virtuális vadászat, termékbemutatók, gyermekrajzpályázat kiállítása (sportcsarnok), ipar- és képzőművészeti kiállítások, vadászati cikkek árusítása, légvárak, vadásztársasági főzőcsapatok vetélkedője, malacsütés nyárson, Xantus János Állatkert – állatsimogató

2

Győr-Moson-Sopron megye hivatásos vadászainak szakmai továbbképzése 2007. 05. 11., Sopron Már szinte megszoktuk, hogy szakmai továbbképzéseinket sikeresnek könyveljük el évről évre. Az idei sem kivétel. Érdekes, aktuális témák és kiváló előadók, ez a titok nyitja! A program: 1. Ragadozók szerepe az apróvad-gazdálkodásban e.a.: prof. dr. Faragó Sándor 2. ragadozómadár-állomány helyzete e.a.: Váczi Miklós 3. Vadászbalesetek tanulságai e.a.: Hegyi István 4. Vadászterületek kialakítása és vadgazdálkodásuk a megyében e.a.: Pintér Csaba „Sok a görbe csőrű!” „Jó lenne, ha néhány védett ragadozó újra vadászható lenne!” „Ismét szükség lenne hatékonyabb eszközökre, pl. mérgezés…” Gyakran halljuk egymás közt ezeket a kijelentéseket, amikor van egy kis időnk vadőrökkel beszélgetni, vagy amikor a kevés apróvadat próbáljuk megmagyarázni. Ugyanakkor a legális lehetőségeknek néha a töredékét sem merítjük ki (pl. a nyest országos éves terítéke 700–800 db, nem használunk kotorékebeket, nem használunk élve fogó csapdát stb.). Prof. dr. Faragó Sándor többek között ezekkel a tényekkel szembesített bennünket és hangsúlyozta, hogy ameddig a megengedett ragadozógyérítési lehetőségeink körét nem merítettük ki teljesen, addig nehezen indokolható újabb eszközök követelése. Ezután még számos példával igazolta, hogy az apróvadas területek milyen gyorsan „hálálják” meg a szigorú ragadozókontroll bevezetését. Előadásához szervesen kapcsolódott Váczi Miklósnak, az FHNP munkatársának előadása is, amelyet nagyszerű felvételei is színesítettek. A vadászbaleseteket legrészletesebben az abban eljáró és szakvéleményt adó igazságügyi szakértők ismerik. Hegyi István úr is feldolgozott és készített szakvéleményt számos balesetről, amelyeket megosztott velünk, hogy okuljunk. Több száz, több ezer kül- és belföldi fegyverest vadásztatunk évente, köztük néha olyanokat is, akiktől „égnek áll a hajunk”. Ezért különösen nagy a felelősségünk. Fontos, hogy jó példát mutassunk a sportvadászoknak, hiszen kitől tanuljanak, ha nem tőlünk!? Végül Pintér Csaba tájékoztatott bennünket: miként zajlott a vadászterületek kialakítása megyénkben, mi várható a vadgazdálkodásban, és milyen változásokat tartalmaz a legújabb rendeletmódosítás.

Említsük meg a nap elején megtartott osztálygyűlésünket, ahol szintén fontos napirendeket és témákat feszegettünk: –

Az alelnök és a küldöttek számoltak be az elmúlt időszakról (Kiss József a Vadg. Bizottság, Törzsök Gyula az Etikai Bizottság, Burkus István a Kinológiai Bizottság munkájáról, és jómagam az egész kamara, különös tekintettel a Hivatásos Vadászok Osztálya munkájáról).

–

Javaslatot fogadtunk el a várható törvény és VHR módosításához (pl. fegyverszállítás közúton, emelt lőállások kötelezővé tételének módosítása, vadászjelöltség intézményének visszaállítása, szolgálati napló párhuzamos vezetése, vadkárbejelentések ideje, hivatásos vadászok felszerelése, vadászatvezetői tanfolyam, pszichológiai vizsgálat stb.).

–

Javaslatot dolgoztunk ki (és továbbítottuk az országos alelnöknek) a hivatásos vadászok továbbképzésének metodikájáról.

–

Javaslatot készítettünk a vadászvizsgarendszer megváltoztatására.

–

Javaslatot tettünk a Hivatásos Vadászok Országos Konferenciája összehívására (2008. tavasz) és az ottani témákra.

Ezekből néhány példa a gyakoriság, ill. fontosság sorrendjében: a., Hivatásos vadászok helyzete (bértáblázat, lődíjak, felszerelés…) b., Hivatásos vadászok jogállása c., Hivatásos Vadászok Szolgálati Szabályzata d., Az Új Magyarország stratégiai tervben van-e, és ha van, hol a helye a hivatásos vadászoknak? e., Jogszabályi változásokban, ill. előkészítésében való szereplés f., Magyar vadállomány helyzete, jövője stb.

Mindenkinek köszönöm az aktív részvételt. Hasznos nap volt! Giczi Ferenc alelnök

Kamarai Hírlevél • 2007/02

3

Kynológia A területi Vadászkamara Kynológiai Bizottsága a legutolsó ülésén úgy határozott, hogy ez év augusztus 11-én, szombaton, Bezenye-Paprét vendéglő előtt, reggel 9 órára találkozót hirdet minden olyan vadászkutyával rendelkező sporttársnak, akik vadászkutyavizsgára felkészítő foglalkozáson szeretnének részt venni. A vizsgafeladatokkal való ismerkedés, gyakorlási lehetőség díjmentes minden kamarai tag részére. A vadászati idényben megrendezésre kerülő első vadászkutyavizsga Lébényben, szeptember 1-jén lesz. Szeretném megjegyezni, hogy sikeres vizsgát csak felkészített kutya és gazdája érhet el. Immár hagyományosnak mondhatóan a megyei Vadásznap szanyi eseményein, ebben az évben is tartunk a délutáni órákban vadászkutya-bemutatót, melynek az elmúlt években már komoly közönségsikere volt. A bemutató csúcspontja ismét a már vizsgáztatott vadászkutyák vetélkedője lesz, melyre jelentkezni lehet bármilyen fajta vadászkutyával, mely a lőtt apróvad elhozására alkalmas. A szereplési szándékot kérem a 06-20/3857479-es telefonon előre jelezni, de a helyszínen is lehet jelentkezni.

A feladat hasonló az előző évihez, 4 db (róka, nyúl, fácán, kacsa) lőtt vad 50 lépés távolságról való egymás utáni gyors elhozásából áll. Vadászkutyáink értékét a lelőtt vadak megtalálása és gazdához vitele is meghatározza, ezért komoly súlyt fektetünk ezekre a feladatokra. A vetélkedőre augusztus 25-én kerül sor a szanyi futballpályán. A rangsort a megtalált vadak száma és a teljesítésre felhasznált idő határozza meg. Az első három helyezett vadászati lehetőséget nyer, de mint mondani szokták, minden résztvevő nyertes lesz, mert munkájukat a nagyszámú közönség tapssal fogja elismerni. Ugyanilyen jellegű vetélkedőt tervezünk és jelentkezhetnek szeptember 8-án, 11 óra után Mosonmagyaróváron, a Majoroki lőtéren lebonyolításra kerülő lajtai vadásznapi rendezvényen is. A feladatok és az elnyerhető díjak megegyeznek, de az újabb lehetőség – más helyszín és nézőközönség – ösztönző hatással lehet a vetélkedőn szereplőkre. Minden kutyás-vadász sporttársnak eredményes munkát kívánok. Mikola Géza a Kynológiai Bizottság elnöke

„Gumiagancsú” bak Ivánban Pál István, az Iváni Földtulajdonosok Vadásztársaság tagja ejtette el a képeken látható érdekes agancsú bakot 2007. július 11-én. Az agancs érdekessége, hogy nem kemény, csontos, mint ahogyan azt megszoktuk, hanem a gumihoz hasonlóan hajlítható bármely irányban a felső része.

Az érdekes elváltozást talán kalciumhiány okozta az egyébként is érdekes torz agancsban, amelyet a bak legyengült állapota idézhetett elő. Az őz alsó állkapcsán ugyanis sugárgomba okozta csontburjánzást találtunk. A bak orrürege és a garat is tele volt orrgaratbagóccsal. A testtömege mindössze 12 kg volt. Gratulálok a szerencsés elejtőnek, ilyen különlegességhez nagyon ritkán segíti hozzá Diana a vadászt! Kása Róbert vadgazdamérnök, hivatásos vadász Iváni Földtulajdonosok Vadásztársaság


4

Mennyire természetszerű a nagyvadgazdálkodásunk? Prof. dr. Náhlik András A vadgazdálkodási gyakorlatban egyre gyakrabban szembesülünk a természetvédelem elvárásaival, amelyek lehetnek megalapozottak, vagy kevésbé azok. Ez utóbbiak ellenére sem kívánom kétségbe vonni a természetvédők jó szándékát az esetek többségében. A helyzet mindenesetre megérett az elemzésre, amely a jövőbeni párbeszéd alapja is lehet. Mindenekelőtt kíséreljük meg a természetszerűséget vagy természet-közeliséget értelmezni a nagyvadgazdálkodásban. Természetszerű nagyvadgazdálkodás alatt olyan vadgazdálkodási módot érthetünk, amelynek segítségével az erdei és mezei élőhelyeket, és az ezeken élő nagyvad-populációkat a természeteshez minél jobban hasonlító állapotban őrizhetjük meg. El kell azonban mondani, hogy a természetszerű vadgazdálkodás célkitűzéseinek, módjának meghatározását éppen a kívánatos, elérendő természetes állapot meghatározásának, meghatározhatóságának hiánya nehezíti. Kiindulásként megállapíthatjuk, hogy minél természetszerűbb állapotot feltételezünk a nagyvad élőhelyén, annál kevésbé kell a nagyvad jelenlétének esetleges negatív hatásától tartani. Ugyanis gazdálkodási beavatkozások híján, vagy ezek minimális szintjén, a vad a környezetével dinamikus egyensúlyra jutna, és fel sem merülne a természetszerűség hiányának gondolata. Minél intenzívebb erdőgazdálkodást folytatunk, annál inkább számolnunk kell az erdők felújításának nehézségeivel, illetve költségnövekedésével. És minél nagyobb mezőgazdasági területeket veszünk használatba, annál nagyobb lesz a mezőgazdaságnak okozott kár. Mindkét esetben a természet-

szerűség fog csorbulni. Mivel mind az erdőgazdálkodás, mind a mezőgazdálkodás, mind pedig a vadgazdálkodás ténye maga a természetszerűség ellen hat, és a felsoroltak egymással szoros összefüggésben vannak, a földhasználati módok természetszerűségének növelése csak egyidejűleg, egymással összhangban lehetséges. Vagyis a természetszerű vadgazdálkodás önmagában nem valósítható meg, hiszen az nem kis mértékben az egyéb földhasználatok természetszerűségének függvénye. Ebből a gondolatmenetből kiindulva tehát a természetszerű vadgazdálkodás egyik fontos korlátját éppen a nagyvad élőhelyét érintő beavatkozások jelentik. Persze a dolgot meg is lehet fordítani, és azt mondani, hogy a nagyvad élőhelyét érintő beavatkozások természetszerűségének növelését a nagyvadgazdálkodás természettől elrugaszkodott technikái akadályozzák. Mivel a nagyvadgazdálkodás elsősorban erdei élőhelyeken zajlik, és a mezőgazdálkodás természetszerűsége amúgy is nehezen számon kérhető, a továbbiakban vizsgáljuk meg, milyen erdészeti és vadgazdálkodási módszerekkel növelhető a nagyvadgazdálkodás természetszerűsége, és milyen korlátai vannak a természetszerűség növelésének. Kezdjük a legnehezebbel: mindenekelőtt vizsgáljuk meg, hogy a

nagyvad létszámának milyen nagysága jelent természetszerű állapotot? Ha önmagában vizsgálnánk a kérdést, azt mondhatnánk, hogy a jelenlegi állapot még messze van a természetestől, minden valószínűség szerint kevesebb nagyvadunk van, mint amennyit a környezet el tudna tartani. Mire alapozzuk ezt az állítást? A nagyvadállományok nem mutatnak markáns sűrűségtől függő születésiszám-csökkenést és elhullásnövekedést, ami az ökológiai vadeltartó képesség közelében várható lenne. Mivel azonban a környezet sem a régi, érintetlen, a vadállomány és élőhelye összefüggéseinek önmagában való vizsgálata értelmetlen. Akkor hát sok vagy kevés a nagyvadunk? Vizsgáljuk meg a kérdést a természetvédelem és az erdőgazdálkodás oldaláról. Először is nem tudjuk, mi lenne a nagyvad élőhelyein a természetes állapot, ami felé törekedni kellene. De, még ha tudnánk is, ezeknek a törekvéseknek gátat szab a földhasználat, ami a nagyvadállomány nagyságától függetlenül természetellenes állapotot tart fenn. Nem tudjuk


5 tehát megállapítani, hogy milyen növénytársulások kialakulása lenne a kedvező, és a társuláson belül az egyes fajok milyen aránya a kívánatos. E tekintetben még a kizárásos vizsgálatok (bekerített területek) sem adhatnak pontos eligazítást. Ugyanis e vizsgálatok – többnyire – 10x10 m-es bekerített területek, és a mellettük kontrollként használt, vad által hozzáférhető területek öszszehasonlításán alapulnak, tehát nem az élőhely egészének fejlődése kerül górcső alá. Másodszor, nem nevezhető természetes állapotnak a nagy testű növényevő emlősök teljes kizárása egy területről. Végül pedig, egy gazdaságilag kezelt területen lévő ilyen kis parcellán nem valószínű, hogy a növénytársulások természetes fejlődését tudjuk utánozni, hiszen a növények betelepülése csak a már bolygatott területekről lehetséges. Nem véletlen, hogy újabb felfogások szerint a nagyvad okozta természeti károsodás kritériuma nem a növénytársulások, hanem a faj szintjén keresendő. Vagyis természetvédelmi szempontból akkor minősíthető a nagyvad túlszaporodottnak, ha valamely őshonos növényfaj helyi kipusztulását okozza (AUGUSTINE ÉS DECALESTA, 2002). Ide tartozik, hogy igen érdekes első eredményei voltak a természetvédelmi hatóság által elkezdett kizárásos kísérletnek is a Közép-Dráva völgyben (NOVOTNY, 2003).


A vizsgált monitoring pontok közel kétharmadánál egyértelmű különbségek voltak tapasztalhatók a minta- és a kontrollterület között. Ezek a különbségek főleg a gyepszint borítottságában, és a fás szárúaknál a hajtások hosszában jelentkeztek. A maradék esetekben vagy nem volt értékelhető különbség, vagy két monitoring pont esetében éppen a bekerített terület volt dúsabb növényzetű. Egyes bekerített területeken pedig az avar helyben és épségben maradása produkált olyan borítottsági adatokat, amelyek százalékban megegyeztek a kontrollterület taposás okozta mértékével. Belátható, hogy a nagyvad szerepének természetvédelmi értékelését ezek után nem könnyű elvégezni. Mindezek figyelembevételével ki merjük jelenteni, hogy a nagyvad nagysága közvetlenül nem okoz számottevő természetvédelmi problémát. Melyek is a nagyvadnak felrótt leggyakoribb vádak? Például a vaddisznó túrásával tönkreteszi a réteket. De hiszen a rétek is többnyire mesterséges képződmények, lekaszálásuk után biztosan, miért természetvédelmi probléma hát a feltúrásuk? Kis malíciával azt is mondhatnánk, hogy a réteken az egyedüli természetszerű a túrás. Vagy további vád, hogy a nagyvad rágásával és taposásával károsítja a sziklagyepeket. Valóban, egyes helyeken a sziklagyepek növényösszetételében történhet változás a nagyvad jelenlétének következtében. Csakhogy e változást hogyan kell értékelnünk? Vajon nem természetes folyamat-e az, ha egyes helyeken a nagyvad jelenlétének következtében időnként

megjelennek a gyomos, elsődleges társulások, teret engedve a szukceszsziónak? Arról már nem is beszélve, hogy igen sok esetben éppen a védett gyep tűnne el a nagyvad rágásának híján azért, mert elcserjésedne, vagy megjelennének rajta a fák. Mindaz, amiről eddig beszéltünk, az a nagyvadállomány nagyságának közvetlen hatása volt a természeti környezetre. Más megfontolások játszanak szerepet, amikor a közvetett hatásokat vesszük górcső alá. Itt elsősorban a nagyvadlétszám erdészeti módszerekre gyakorolt hatásait kell említeni. A túlzott, vagy annak vélt nagyvadsűrűségnek általában két, erdőgazdálkodást és természetvédelmet egyaránt érintő kihatását szokták említeni. Az egyik az, hogy lehetetlenné válik az ökológiai szempontból ténylegesen kedvezőbb természetes felújítások alkalmazása, a másik pedig, hogy a vadrágás megdrágítja az erdőfelújításokat, értéktelenebb erdőket eredményez, és ráadásul a sokszor kényszerűen alkalmazott erdősítésvédő kerítések tájromboló hatásúak, vagyis a természetvédelem érdekeivel is ellentétesek. Nehéz tagadni, hogy ebből a szempontból helyenként tényleg túlzott a vadsűrűség, az általánosítás azonban, mint oly gyakran más esetekben, itt sem célravezető. Örökzöld kérdés az is, hogy vajon a természetszerű gazdálkodás öszszefér-e a muflon jelenlétével? Megválaszolása nehéz, hiszen köztudott, hogy a muflon nem őshonos faj és mint ilyen, nyilvánvalóan nemkívánatos lenne érintetlen, őserdő jellegű élőhelyeken. Ilyenekkel azonban sajnos nem rendelkezünk, erdeink szinte kivétel nélkül kezeltek, és a már régen védettséget élvező erdők is magukon hordozzák a gazdálkodás jegyeit. Vajon hoz-e a természetvédelem szempontjából minőségi visszalépést az élettársulások megváltoztatásához képest egy új faj megtelepítése? Véleményem szerint általában nem, hiszen mindkét cselekvés az életközösség megváltozását eredményezi.

6 Ami jelenlegi védett területeinket illeti, véleményem szerint indokolatlan az a törekvés, amely a muflon teljes kiszorítását tűzte ki célul. A „tájidegen” fajokkal szemben gyakran hangoztatott érv, hogy betelepítésükkel előre nem látható nagyságú kockázatot vállalunk, a természeti környezetet visszafordíthatatlanul, nemkívánatos irányban megváltoztathatjuk. Láttuk azonban, hogy nem tudjuk, mi az a kívánatos állapot, amit jó lenne elérni, így aztán a muflon szerepének értékelésekor is csak feltételezésekre hagyatkozhatunk. Persze minden olyan eset negatívan értékelendő, amikor valamely ritka növényfaj eltűnését eredményezi a muflon jelenléte, ezek azonban erősen elszigetelt, egyedi esetek lehetnek csupán, amelyek sajátos eszközökkel kezelendők, például a növények egyedi vagy területi védelmével. A növény veszélyeztetettsége ugyanis rendszerint az emberi tevékenység és nem a vad legelésének következménye. Az emberi tevékenység folytán beszűkült élőhelyek elszigetelt, lecsökkent egyedszámú növényfajaira jelent csak komoly veszélyt a vad legelése vagy rágása. A muflon természeti károkozása ezért csak helyileg lehet jelentős, például sziklagyepek növénytársulásaiban. Az esetek többségében ekkor sem tudjuk azonban, hogy kizárólag a muflonállomány rovására írható-e a sziklagyepek tönkretétele, vagy ami valószínűbb – az egyébként őshonos – gímszar-

vas is közrejátszik abban. A helyenként nyilvánvaló természetrombolás ténye nem magyarázható azzal, hogy a muflon nem őshonos. Az őshonos gímszarvas nagyobb testű lévén, és nagyobb számban előfordulva általában jobban terheli környezetét, néhány kivételtől eltekintve. A probléma gyökere tehát, ha ez egyáltalán problémának tekinthető, nem a muflon tájidegen voltában keresendő, hanem a túlszaporodott állományokban. Igencsak vitatott a nagyvad mesterséges kiegészítő takarmányozásának megítélése természetvédelmi és gazdálkodási szempontból egyaránt. Aggályos lehet védett területeinken a szemestakarmány kijuttatása során kikerült, a területen nem honos agresszív gyomnövények térhódítása. Arra vonatkozóan azonban kevés adatunk van, hogy ez mennyire valós probléma. Ha az is, kiküszöbölhető gyommagmentes takarmány kijuttatásával. Gazdálkodási szempontból a takarmányozás célja lehet a nagyvad természetes elhullásainak csökkentése, a nagyobb trófeák nevelése, vagy a vadkár csökkentése. A szaporulat takarmányozás általi növelésére egy saját hazai vizsgálatunk van, amely az őzre vonatkozik (NÁHLIK ET AL., 2002). A suták átlagos vehemszámának növekedése nem volt kimutatható vélhetően azért, mert a suták csak egy része látogatta az etetőket. Továbbra sincs azonban egzakt információnk a mesterséges takarmányozás a nagyvad felnevelt szaporulatára gyakorolt hatásáról, még, ha valószínűsíthető is ilyen hatás. A már említett kísérletben az idősebb bakok agancstömegének a pelletált takarmány etetése

következtében történt növekedése azonban világosan kimutatható volt. Az, hogy a fiatal bakok esetében ilyen növekedés nem volt, és, hogy csak néhány, igazán kiemelkedő bakot produkált a kiegészítő takarmányozás azt mutatja, hogy még egy viszonylag sűrűn telepített etetőrendszerrel és célzott takarmányozással sem lehet elérni a bakok nagy részét. Ennek ellenére, az idősebb bakok esetében nyilvánvaló átlagos agancstömeg-növekedés, és még inkább a néhány kiemelkedően nagy agancstömeggel rendelkező bak hasznosítása az őz mesterséges takarmányozásának vadgazdálkodási létjogosultságát alátámasztja. Az ilyen céllal történő takarmányozásnak azonban nyilvánvalóan kevés köze van a természetszerű gazdálkodáshoz. A takarmányozás tényének nagydobra verése ráadásul árthat a vadgazdálkodás megítélésének, hiszen már most is hallani olyan nyugat-európai hangokat, hogy a magyarországi jó minőségű nagyvad az intenzív takarmányozás következménye, ami így, általánosítva nyilvánvalóan nem igaz. Ami a vadkárt illeti, ismert az elterelő takarmányozás és vadföldművelés gyakorlata. Tudni kell azonban, hogy szakszerűtlen takarmányozással többet árthatunk e tekintetben, mint amennyit használunk. A tapasztalat azt mutatja, hogy amennyiben léces vagy rudas, hántásra érzékeny állományok közelében egyoldalúan takarmányozunk, a hántás törvényszerűen be fog következni. A hántás erősségét csak fokozza, ha a hántásra érzékeny állomány egyúttal beálló hely is, és ráadásul annyira zavart a terület, hogy a szarvas napközben nem tudja beálló helyét elhagyni táplálkozás céljából. Vélhetően a jelenség részben az etető egyoldalú táplálékkínálatának kompenzációjával magyarázható. A fentiek ellenére, a rágáskár nagyságát úgy tűnik, nem befolyásolja a kijuttatott takarmány mennyisége. Erősen megnőtt azonban a vad-


7 rágás egy olyan erdőrészletben, ahol a takarmányozóhely közvetlenül az erdősítés mellett volt. Itt, bár a heti takarmányfogyás növekedése nem idézte elő igazolhatóan az egy szarvasra jutó rágott hajtások számának növekedését, több év átlagában a rágás a takarmányozott helyen nagyobb volt mint a kontrollként kijelölt erdősítésben, amely mellett nem volt etető. Ennek azonban nem az volt az oka, hogy a szarvas az egyoldalú mesterséges takarmányfelvételt kompenzálta volna rágással, hanem az, hogy a takarmányozóhely vonzotta a szarvasokat, és több szarvas többet rágott (NÁHLIK, 2003). Végül néhány mondat a trófeaszemléletű nagyvadállományszabályozás, -selejtezés és a természetszerűség viszonyáról. Az értékelésnél itt is a kiindulópont a természetközeliség meghatározásánál leírtak lehetnek. Vagyis akkor természetközeli a nagyvadállomány szabályozása, ha a nagyvad-populációkat természetszerű állapotban őrzi meg. Vajon jelenlegi gyakorlatunk megfelel-e ennek a feltételnek? A kérdés úgy is feltehető, hogy a minőségi szabályozás megváltoztatja-e a populációk szerkezetét, illetve a selejtezés megváltoztatja-e a populációk génkészletét? Úgy tűnik, a vadászott populációk ivararánya nem tér el jelentősen a természetes populációkétól, mindkettő némi nőnemű túlsúllyal jellemezhető. Ennek oka vélhetően a hímnemű egyedek nagyobb elhullási aránya elsősorban a szaporulat és a fiatal állatok körében, ami az ivararány a hímneműek javára vadászat útján történő mesterséges eltolását rendre megakadályozza. Másrészt vizsgálati adatok alapján úgy tűnik, hogy a születési ivararány évről évre is jelentősen változhat, ami a vadászati hasznosítás okozta esetleges ivararány-eltolódást némileg kompenzálhatja. Végül pedig, a trófeás hímeket ért vadászati nyomás is általában nagyobb. Ami a korosztályok szabályozását illeti, a szakkönyvek által javasolt


korosztályonkénti hasznosítási arányokat ritkán tartják be. Ezek azonban gazdálkodási, nem pedig ökológiai megfontolásokon alapulnak, és erőteljes fiatalkori, valamint arányos középkorú selejtezést írnak elő. A valóságban a fiatalok selejtezését elhanyagolják, és a középkorú korosztályok hasznosítása erőteljes, ami a populációk elfiatalodásához vezet. Természetes populációkban a fiatalok erőteljes elhullási aránya mellett a középkorúak magas túlélése jellemző, ami jelentősen eltér a kialakult gyakorlattól, viszont nagy hasonlóságot mutat a javasolt modellekkel. Angolszász vadbiológusoktól (ezekben az országokban gyengébb hagyománya van a trófeakultusznak) egyre gyakrabban hallani a válogató kilövések kritikáját, ami állításuk szerint megváltoztathatja a populációk génkészletét (pl. FESTA-BIANCHET, 2002). A válogató kilövések helyett véletlenszerű vadászatot szorgalmaznak. Fontos leszögezni, hogy nincs bizonyítékunk a fenotípus (beleértve az agancs vagy szarv minőségének) változására. Hazai vizsgálati adataink azt mutatják, hogy a több évtizedes selejtezési gyakorlat ellenére sem változtak meg a trófeaméretek, csak az egyes évek jobb-roszszabb agancsfelrakásai okozta változások, vagy a populációk átlagkorának változásai érzékelhetők. A jelenségnek több okát lehet feltételezni. Egyrészt a selejtnek tartott fiatal és középkorú példányok kilövésével jelentősen nem befolyásolhatjuk a genetikai tulajdonságaikat átadni képes példányok körét. Tudott ugyanis, hogy úgyis a megkímélt legerősebb példányok lesznek a legsikeresebbek a szaporodásban. Másrészt a nőnemű egyedeket nem tudjuk agancs- vagy szarvnövekedésre selejtezni, ami a szelekció eredményét erősen lerontja. Harmadsorban pedig bizonyított, hogy az agancs-, illetve szarvnövekedés tulajdonságának átörökítő képessége alacsony, ami a szelekciós előrehaladást gátolja.

Összefoglalóan tehát megállapíthatjuk, hogy bár a természetszerű nagyvadgazdálkodásban van még előrelépési lehetőség, nem állunk e tekintetben kifejezetten rosszul. Másrészt viszont addig illuzórikus a természetszerűséget minden tekintetben számon kérni, amíg a vad élőhelyét terhelő földhasználat létezik és esetenként a természetestől erősen elrugaszkodott módszereket alkalmaz. A nagyvadgazdálkodás természetszerűségének növelésében úgy tudunk előrelépni, hogy vadgazdálkodási beavatkozásokkal elősegítjük, de legalábbis nem gátoljuk a minél természetközelibb földhasználati módok alkalmazását. Itt elsősorban a természetes felújítások elősegítésére, a vadrágás és hántás csökkentésének lehetőségeire gondolunk. Irodalom: Augustine, D.J. és deCalesta, D. 2002. Defining deer overabundance: from individual plants to landscape structure. 5th International Deer Biology Congress. Scientific program and abstracts. Québec City. p. 28–29. Festa-Bianchet, M. 2002. What does selective hunting really select for? 5th International Deer Biology Congress. Scientific program and abstracts. Québec City. p. 48-49. Náhlik, A., Nagy-Balázs, A., Hopp, T. Nacsa, J. és Sándor, Gy. 2002. A célzott takarmányozás hatása az őzállomány testi fejlődésére és szaporodási teljesítményére. Vadbiológia, 9: 46–53. Náhlik, A. 2003. Vadgazdálkodásunk kritikus tényezője: a rágáskár. A Vadgazda Vadászmagazin. 2/1: 27–29. Novotny, Zs. 2003. Érzékeny természeti területek nagyvad monitoring hálózata Somogyban. Vadgazdamérnöki szakdolgozat. Sopron

8


9

„Sólyom”-posta Mi teszi a vadászt vadásszá? Láng Rudolf (Sólyom) 1946. november 1-jén indította útjára a „Kezdő vadászok ABC-je” cikksorozatát. Ismeretes, hogy a háború utáni ’40-es években mindent átalakító társadalmi változások zajlottak le. Mai szóval: valóságos rendszerváltás volt. Mindez a vadászatra is kihatott, és gyökeresen átalakította a vadászok társadalmi összetételét: sok lett a kezdő vadász. Napjaink vadászviszonyaira is helytálló ez a megállapítás, azzal együtt, hogy a felszín alatt más előjelek hatnak. Egyszóval, ma is vannak kezdők szép számban. Főként ezért okszerű Sólyommal megszólítani valamennyi kezdőt. Ezúttal kiemelten a bevezető gondolatokra hívom fel a vadásztársak figyelmét, elmélyült olvasást kérve-tanácsolva. Dr. Simon János a „Sólyom” Vadászegylet elnöke „Ma már ötvenesztendősnél hosszabb vadászmúltra tekinthetek vissza. Tanult, tapasztalt vadász vagyok, de valamikor én is csak kezdő voltam s én is örültem, ha valaki valamire megtanított. Vannak ugyan olyanok is, akik nem szeretnek tanulni, akik azt hiszik magukról, hogy ők már kész vadásznak születtek, de az ilyenek okosabban teszik, ha mindjárt félreteszik a puskát, mielőtt még magukban vagy másokban kárt okoztak volna. Tanulni kell a vadászatot is, mint ahogyan mindent meg kell tanulni, amit az ember még nem tud s aki nem akar tanulni, legjobb esetben kontár marad egész életében, de az is megeshet, hogy olyan hibákat követ el, amelyeket egész életében siratni fog. Idősebb vadásztársaimat meg arra kérem, hogy ne sajnálják a helyet ezektől, a kezdőknek szánt oktatásoktól. Jut azért olyasminek is elég hely, ami őket már jobban érdekli. Azután senkinek sem árt, ha emlékezetébe idézi az elemi ismereteket, mert az ember gyarló, feledékeny s bizony megeshet az is, hogy olyankor jut csak eszébe valami rég tanult hasznos dolog, amikor már késő. Magam is jártam már úgy s felteszem, hogy mással is megeshet. „Vadász akarsz lenni? Talán azt hi-


szed, hogy ha a válladra akasztod a puskát, zsebedben a vadászjegy, akkor már kész vadász is vagy? Bizony nem vagy az, annyira nem, mint a kisgyerek sem, aki admirális, fejébe nyomja matrózsapkáját, oldalára köt egy konyhakést s úgy kíséri az éren úszó papírhajócskáját. Éppen annyira vagy még attól, hogy vadász légy, mint az a kisgyerek az admirálisságtól. Mert nem a puska meg a vadászjegy teszi a vadászt vadásszá, hanem lelkülete, tudása. Főként azonban lelkülete. Annak a mindennapi robotban elfásult, bekérgesedett léleknek át kell alakulnia, ki kell finomulnia, érzékennyé kell válnia a természet nyújtotta élmények befogadására, a lépten-nyomon útjába akadó titkok megértésére, szóval, jobb embernek, különb embernek kell lenned, mint amilyen eddig voltál. Jól jegyezd meg magadnak, a vadászat lényege nem az, hogy a vadat megölöm, hanem az, hogy szeretem s felismerem benne ugyanazt az istenteremtményét, aki magam is vagyok, a kiskorú testvért, akit a természet kegyetlen törvénye szerint testem táplálására fordítok ugyan, máskülönben azonban szeretek s minden erőmmel azon iparkodom, hogy oktalanul ne bántsam, fájdalmat ne okozzak neki. Akinek ez már a vérében van, az és csakis az mondhatja el magáról, hogy a szó nemes értelmében vett vadász. Egyelőre azonban hagyom ezt a tárgyat, csak a végén veszem majd elő újra. Akkor koronázom meg majd vele az egész oktatást, mint ahogyan évzáró vizsgálatok alkalmával koszorúkkal, csokrokkal díszítik fel a termet. Akkorra már fogékonyabbak lesztek megértésére. És most kezdjük el az ábécét! Amikor a kis inas először kerül be a műhelybe, első dolga, hogy a szerszámokkal ismerkedik meg. Amíg ezeket nem ismeri, amíg nem tudja, melyik mire való, amíg a kezelésüket meg nem tanulja, addig nem fog tudni semmit sem alkotni. Tegyünk hát mi is úgy s kezdjük a dolgot a szerszámokkal, főként a puskával, patronnal, mert ezeknek jut döntő szerepük a vadászatnál. És nem csak ezért. Minden szerszám veszedelmessé válhatik, ha ügyetlen kézbe kerül, még a máskülönben ártatlan dikics vagy fűrész is, de nincs még egy olyan veszedelmes

szerszám, mint a töltött puska. Aki tehát ezt akarja a kezébe venni, annak nagyon jól ismernie kell, mert különben nagyon könnyen véres bosszút áll minden felületességért. Gondold meg, kezdő vadásztársam, olyan szerszámot veszel a kezedbe, amelybe bele van szorítva a halál! Csak egy könnyed érintés kell, esetleg csak egy véletlen érintés és felszabadul, hogy elvégezze pusztító munkáját. Mindig erre kell gondolnod, soha egy pillanatig sem szabad erről megfeledkezned, mert egy pillanatnyi gondatlanságnak már soha jóvá nem tehető következményei lehetnek. (…) Csak megbízható helyen vásároljunk fegyvert, ha pedig kéz alatt vesszük, vizsgáltassuk meg előbb puskamívessel – de igazival ám! – és csak akkor vásároljuk meg, ha ajánlja. Ne sajnáljuk azt a kis költséget, amibe ez a vizsgálat kerül, hisz testi épségünkről, talán életünkről lehet szó. (…) Ma az olcsóbb puska is drága. De ha nem lehet is az olcsóbb puskától azt a teljesítményt várni, mint egy kimondottan „márkás” fegyvertől, akadnak ezek közt is tűrhetően jók. (…) Rejtett anyaghiba előfordulhat ugyan, de ez elég ritka eset, mert a gyárak a saját érdekükben is jó anyagot használnak fel. Nem fog kibírni tízezer lövést, talán ötezret sem, de szétrobbanni sem fog, hanem már mielőtt erre kerülne a sor, úgy megkotyogósodik, hogy okvetlenül puskamíves kezére kell adnunk. Az pedig majd megmondja, ajánlatos-e még tovább használni. Ne vegyük meg addig a puskát, amíg meg nem győződtünk arról, hogy „jól fekszik”. Ez azt jelenti, hogy amikor a puskát célba emeljük, mindjárt beleessék az irányvonal a szemünk bogarába s ne kelljen a nyakunkat sem nyújtogatnunk, sem behúznunk, hogy ezt elérhessük. Össze lehet ugyan szokni idővel rosszul fekvő puskával is, de mennyi keserves pillanatot, mennyi mérgelődést kell addig átélnünk! Egy rosszul fekvő puska elveheti az ember kedvét örökre a vadászattól, mert – különösen a kezdőt – teljesen megfosztja önbizalmától. Ezért is jó, ha puskamíves tanácsát kérjük, mert gyakorlati útmutatása mellett könnyebben meg tudjuk választani fegyverünket. (…) Sólyom”

10

„SÓLYOM–KUPA” Megyei Vadász-lövész Bajnokság 2007. Mosonmagyaróvár Eredményesen, sportszerűen és főleg etikusan csak úgy lehet (vagy érdemes!) vadászni, ha az ember megfelelő lőtudás birtokában van. Miután napjainkban már szinte minden vadász rendelkezik nemcsak sörétes, hanem golyós puskával is, vonatkozik ez minden vadászra. A biztos tudást pedig nem adják ingyen. Sokat kell érte tenni, hogy elérjük! Főleg gyakorolni! Így írt erről (SÓLYOM) Láng Rudolf, a vadászetika legnagyobb magyar képviselője, Kittenberger Kálmán bensőséges barátja és munkatársa, a NIMRÓD Vadászújság kiváló publicistája: „Hát ne szidd, Kedves Öcsém a puskádat. Tartsd csak tovább is komoly fegyvernek. Ha nem bízol benne, próbáltasd ki valamelyik megbízható társaddal, de inkább puskaművessel. És ha ennek a kezében jól lő, akkor esküdjél rá magad is, hogy jól lő, a hibát pedig keresd mindig magadban. És gyakorolj szorgalmasan. Így és csakis így lesz belőled vadász.” Talán a sors rendelte úgy, hogy abban a városban: Mosonmagyaróváron rendezzük immár 9. alkalommal a Megyei Vadász-lövész Bajnokságot a „Sólyom Kupát”, ahol Láng Rudolfot 1963-ban örök nyugalomra helyezték. A versenyt megelőzően őrá emlékeztünk sírjánál: a családtagjaival, vadászokkal, a kamara vezetőségével és Simon Jánossal, a „Sólyom” Vadászegylet elnökével, aki röviden méltatta Sólyom elévülhetetlen szakírói életművét. Ezután következett a verseny a Lajta-Hanság Zrt. Majoroki Lőterén. A 13 csapat és 7 egyéni induló azt jelentette, hogy az eddigi legnagyobb létszámú és legnagyobb figyelemmel kísért verseny előtt álltunk. Nos, ez így is történt. A versenykiíráson nem változtattunk az eddigiekhez viszonyítva, vagyis igen magas szinten kellett lőnie mind söréttel, mind golyóval annak, aki az összesítettben a legjobbak közé szeretett volna kerülni. Izgalmas és valóban szoros versenyben a következő eredmé-

nyek születtek. Előtte azonban köszönjük mindenkinek a részvételt, a verseny lebonyolításában külön köszönjük Orbán Henrik, Takács Gábor és Fördös János segítségét, valamint Gősi Imre ezúttal is fenséges vaddisznópörköltjét, még akkor is, ha gombát is tett bele (sokunk örömére!).

Eredmények: Női, egyéni összetett: I. Kovács Magdolna 246 p. II. Kolonics Anita 176 p. III. Varga Imréné 151 p. Férfi, egyéni golyós: I. Roll István 190 p. (Magyar Vagon- és Gépgyár VT.) II. Tamás Róbert 189 p. (Magyar Vagon- és Gépgyár VT.) III. Takács Gábor 177 p. (Lajta-Hanság Zrt.) Férfi, egyéni sörétes: I. Tamás Gyula 160 p. (DU-VAD Vadászati Egyesület) II. Forintos József 150 p. (Rábatamási Hansági VT.) III. Takács Gábor 140 p. (Lajta-Hanság Zrt.) Férfi, egyéni összetett: I. Forintos József 323 p. (Rábatamási Hansági VT.) II. Tamás Róbert 319 p. (Magyar Vagon- és Gépgyár VT.) III. Takács Gábor 317 p. (Lajta-Hanság Zrt.) Csapat: I. Magyar Vagon- és Gépgyár VT. 860 p. (Tamás Róbert, Roll István, Kovács Márton) II. Lajta-Hanság Zrt. 834 p. (ifj. Burkus István, Lang Attila, Takács Gábor) III. Sobori VT. 772 p. (Nagy Balázs, Gábor Miklós, Varga Péter) Giczi Ferenc alelnök


11

In memoriam Prof. dr. h.c. dr. BENCZE LAJOS (1912–2007) Nyugalmazott tanszékvezető, egyetemi tanár BENCZE professzor Érsekújváron született 1912. augusztus hó 15-én. Édesapja 40 évig volt Érsekújvár városának erdésze. Az Érsekújvári Állami Reálgimnázium magyar tanítási nyelvű tagozatán érettségizett. Felsőfokú tanulmányait a Brnói Agrártudományi Főiskola Erdőmérnöki Karán folytatta, ahol 1936-ban abszolvált. Kétévi erdőrendezési gyakorlati tevékenység után az erdőmérnöki oklevelet 1939. június 26-án, már Sopronban szerezte meg. A gyakorlati szakmai tevékenységet Léván igazgatási-erdőfelügyelőségi munkakörben, majd üzemi beosztásokban folytatta, előbb Szarvasházán mint beosztott mérnök, később, Kisilván mint erdőhivatal-vezető, illetve Mezőhegyesen, mint erdőgondnok. A háborús években és azt követően 5 évig Budapesten minisztériumi beosztásban szolgált, utána Tamásiban a Tolna megyei Állami Erdőgazdaság főmérnöki teendőit látta el. 1957-ben tért vissza Sopronba. Előbb a Dunántúli Erdővédelmi Állomás vezetője, majd 1963-ig az Erdészeti Tudományos Intézet (ERTI) munkatársa volt. Ugyanebben az évben az Erdészeti és Faipari Egyetemen egyetemi docenssé nevezték ki az Erdőműveléstani Tanszékre, ahol feladata – ROTH GYULA professzort követve – a vadászat és vadgazdálkodás oktatása lett. 1969 januárjában az újonnan felállított Vadgazdálkodási Tanszék alapító vezetőjévé nevezték ki. Tudományos munkásságot az 1950-es évek elejétől fejtett ki, illetve ebben az időben kezdte meg szakirodalmi tevékenységét. Érdeklődése előbb az erdőművelés és a vadgazdálkodás kapcsolataira szorítkozott, majd később a vad környezetének, a vadgazdálkodás természeti adottságai vizsgálatának, az erdők vadeltartó értékének, valamint a vadkárok kérdésének területére terjedt ki. Kutatási eredményeit, megállapításait több mint száz tudományos közleményben, könyvben és szakcikkben dolgozta fel, illetve közölte. Ezek közül több külföldön, illetve idegen nyelven is megjelent. Jelentős volt szépirodalmi munkássága is. Kutatási Kamarai Hírlevél • 2007/02

eredményeiből 1961-ben „Erdeink vadeltartó képessége és a vadkárok megelőzése” címmel kandidátusi értekezést írt, amelynek megvédése alapján 1962-ben elnyerte a mezőgazdasági (erdészeti) tudományok kandidátusa fokozatot, elsőként a vadgazdálkodás tudományterületén. Kutatási eredményeit a hazai gyakorlat átvette és külföldön is érdeklődésre találtak, így elsősorban az erdők vadeltartó képesség megállapításának módszere vált általánossá a táji vadgazdálkodási tervek irányelveinek kidolgozása során, illetve a vadgazdálkodás természeti adottságainak feltárása és fejlesztése területén. Az erdőgazdasági vadkárok biológiai úton történő megelőzésének és a vad racionális tartásának lehetőségére tett ajánlásait is átvette a gyakorlat és több erdőgazdaság területén kialakult ennek helyileg adaptált, hatékony módszere. Az ún. sarjaztatott vadlegelők kialakításának, a vadbúvók és egyéb, a vadgazdálkodást, tágabb értelemben a vadon élő állatvilág fenntartását szolgáló erdőrészletek és objektumok kijelölésének, mindezek üzemtervben való előírása az 1960-as évek végén megújított erdőgazdasági üzemtervek elkészítése során gyakorlattá vált. Különösen így volt ez a kiemelt rendeltetésű erdő- és vadgazdaságok, de más erdőgazdaságok területén is. Kutatómunkájában tehát a vad és környezete közötti kapcsolatok, a vadgazdálkodás természeti adottságainak feltárására, a vad, illetve a vadon élő egyéb állatvilág fenntartásának lehetőségére, az állatvilág és az erdő, valamint az erdőgazdálkodás harmonikus kapcsolatára és racionális formáinak kialakítására törekedett. Oktatói tevékenysége során is elsősorban a kutatási eredményei alapján kialakult vezérfonalat követte és a vadgazdálkodást, mint az erdész (és a mezőgazdász) sokoldalú biológiai és ökonómiai ismeretét szintetizáló, sajátos feladatnak tekintette. Ezzel a gondolati megközelítéssel megalapozta az azóta „Soproni Iskolának” nevezett elméleti és gyakorlati rendszert, amely – a kor ismereteihez mindenkor igazodva – mind a mai napig él.

12

A Magyar Vadászok Országos Szövetsége felkérésére az Erdészeti és Faipari Egyetem Vadgazdálkodási Tanszékén szervezett, kétéves levelező formájú felsőfokú vadgazdálkodási tanfolyam hallgatói is hasonló szellemű és koncepciójú képzést kaptak. Az 1969-1976 között folytatott képzés az első önálló felsőfokú vadgazdálkodási oktatás volt Magyarországon. Ez is BENCZE professzor nevéhez és Sopronhoz köthető. Aktív oktatói időszakában számos külföldi és hazai egyetemmel és kutatóintézettel tartott fenn kapcsolatokat, köszönhetően francia, német, cseh, szlovák és orosznyelv-ismeretének. Részt vett több külföldi tudományos konferencián, így 1959-ben a varsói nemzetközi erdővédelmi, 1961-ben a berlini toxikológiai, 1965-ben a lipcsei fásítási és a jugoszláviai vadbiológiai konferencián, 1967-ben a zólyomi erdővédelmi tudományos szimpóziumon, valamint több hazai tudományos konferencián és rendezvényen, ahol előadásokat is tartott. Külföldi tanulmányúton vett részt Lengyelországban, Csehszlovákiában, a Német Demokratikus Köztársaságban, Ausztriában, Jugoszláviában, Romániában. Előbb 1969-ben Franciaországban, majd az 1970-es évek közepén az USA-ban is tanulmányozhatta a vadgazdálkodás és a vadon élő állatvilág fenntartásával kapcsolatos kutatási, oktatási és természetvédelmi tevékenységet. Abban az időben, amikor alig lehetett külföldre, különösen nyugatra utazni, BENCZE professzor volt a magyar, a soproni tudomány egyik követe Európában és a nagyvilágban, elvíve hazája és városa hírnevét. Az ott szerzett tapasztalatokat aztán saját kutatói és oktatói munkájában hasznosította, illetve részben publikálta. Nemzetközi és hazai ismertségének köszönhetően a „Vadászati Világkiállítás, Budapest 1971” Tudományos Rendezvényei Szakbizottságának elnöki és szervező teendőit végezte, továbbá tagja volt a kiállítás főbizottságának és három más szakbizottságnak. A Magyar Vadászok Országos Szövetsége Központi Intéző Bizottságának, valamint Oktatási és Propaganda Bizottságának is tagja volt. Alapító és kezdeményező tagja volt az Országos Erdészeti Egyesület Vadgazdálkodási Szakbizottságának, valamint az Országos Vadgazdálkodási Tanácsnak, az Erdészeti Kutató Intézetek Nemzetközi Szövetsége (IUFRO) 26. szekciójának (Vadgazdálkodás és üdülés), továbbá az MTA Erdészeti Bizottságának is. Munkáját a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója (1971), Munka Érdemrend Bronz Fokozat (1980), Nimród Emlékérem (1981), Hubertus Kereszt

Arany Fokozata (1994), a Magyar Nemzeti Vadászrend (1998) kitüntetésekkel ismerték el. A Nyugat-Magyarországi Egyetem jogelődje, az Erdészeti és Faipari Egyetem az intézmény által adományozható legmagasabb kitüntetéssel a tiszteletbeli doktori, doctor honoris causa címmel ismerte el BENCZE professzor iskolateremtő, nemzetközi jelentőségű oktató- és kutatómunkáját. Emellett 1989-ben arany-, 1999-ben gyémánt-, 2004-ben pedig vasdiplomával tüntették ki. 2007. július 24-én délután, fél háromkor életének 95. évében, rövid betegség után hunyt el. BENCZE professzor halálával elment az utolsó tagja is a régi tudós erdészprofesszori gárdának. Tartalmas, teljes, szeretetben gazdag, szép életet élt. Évszázados bölcsessége, hasznos tanácsai, adomázó humora hiányozni fognak. Mi, kései utódok ígérjük, hogy példaadásához és nevéhez méltóan visszük tovább Bencze professzor úr örökségét, az általa alapított intézetet. Emlékét örökké megőrizzük. Nyugodjék békében! Prof. dr. Faragó Sándor intézetigazgató, egyetemi tanár, rektor

Hanyi Vadászbolt Csorna, Arany J. u. 8. GOLYÓS LŐSZEREK: Norma, Sakó, RWS, Cseh, Hirtenberger, Hornady, Remington. SÖRÉTES LŐSZEREK: 12–16–20–410 cal RC, Armusa, Remington, Rotveil, Cheddite. NIKE sörétes lőszerek: 12–16–20 cal aug. 1–szept. 15-ig 10% engedménnyel – a készlet erejéig. ÚJ ÉS HASZNÁLT GOLYÓS ÉS SÖRÉTES FEGYVEREK NAGY VÁLASZTÉKBAN 0,22 TOZ-8 kispuska 10 év műszakival 20 000 Ft. NIKE KERESŐ TÁVCSŐ 8x40 19 900 Ft. BICSKÁK, FILÉZŐ ÉS ZSIGERELŐ KÉSEK 15% ENGEDMÉNNYEL. AZ AKCIÓK ÉRVÉNYESEK A SZANYI VADÁSZNAPOKON IS!

TO-MA Family Kft. Nyitva: hétfő‒péntek 8‒17 óra, szombat 8‒12 óra között.

Telefon: 96/261-847.

AMI CSAK A VADÁSZATHOZ KELL! Kamarai Hírlevél • 2007/02

13

Bemutatom Iván István természetfestőt Amikor az íróasztalomnál ülve felnézek munka közben, akkor gyakran elkalandozik a tekintetem az előttem, a falon függő képekre. Jó pihenőt adnak a szemnek, és vidám lendületet a fantáziának. Két festmény. Az egyik kép középpontjában egy őz áll, a háta mögé néz a nádas felé, ahonnan éppen kilépett, tekintete kutatja a nádat, ami meghajlik az október végi szél akarata előtt. Mintha várna onnan valamit, de nem riadt, tudja, hogy csak a szél játszik a bugák között, csak mintegy megszokásból ellenőrzi a környezetét. Még dereng a nap és a rojtos bárányfelhők is a melegebb időket idézik, mégis megborzongok. Elhiszem, hogy ez a szél már bebújik a vadászkabát ujjába, már porcelánszínűre fehéríti az ujjperceket a fegyver markolatán, és rózsássá varázsolja a járomcsont felett a bőrt. A másik képen rózsaszín alkonyatban tőkésrécék húznak a nádas felett, két gácsér és egy tojó. Lustán, lomhán, már-már kecsesen siklanak a nyár végi tikkasztó alkonyatban. A nap már meg-, megcsípte és aranyszínűre szívta a nád erejét. Egy magasles áll elhagyottan, veszélytelenül. Hallom a szárnysuhogásukat, a meleg tücsökcirippelős estébe belehasító durva kiáltásukat. Nem félnek, még nincs mitől. Ezt a pillanatot is elhiszem, a les korhadt recsegését, a nyár esti muzsikát és a tolakodó hápogást is. A képek alatt aláírás, Iván. Szeretném bemutatni őt. Iván István. 1964-ben született Sopronban, és azóta is ebben a városban él. A középiskolát is itt végezte el, a Berzsenyi Dániel Gim-


náziumban. Igazából a festészet már akkor is érdekelte, de akkor még csak mint szemlélődőt, csak csodálta mások tehetségét. Azt vallja magáról, hogy nem volt kiugróan tehetséges a képzőművészet terén, érdekelni érdekelte, de egészen a harmincas évei közepéig nem fogott ecsetet a kezébe és nem festett. Akkor viszont olyan mély benyomások alapján hozta meg a döntését, hogy festeni fog, amelyet csak a magyar vadászfestők, természetfestők gyakorolhattak rá visszavonhatatlanul. Elsősorban Csergezán Pál, Muray Róbert, Csiszár József, az igazi nagyok hatására történt, az ő képeik ragadták oly módon magukkal, hogy annyi ösztönzést adtak neki, hogy elsősorban saját szórakozására 2000-ben megvásárolta az első eszközöket. Érezte, hogy ez a „dolog” benne van, erősebben, hogy csak úgy hagyja szunnyadni és meg akarta mérni önmagát, kipróbálni, hogy meddig tud eljutni, akarattal meddig tud fejlődni, részese akart lenni a titoknak. Önvallomása szerint az

első szárnybontogatásai olyanok voltak mint bárki másé, megpróbálta mások technikáját ellesni, nem lemásolni mások festményeit, inkább utánozni. Az első óriási lökést, ami elindította az önállóság útján, a Győr-Moson-Sopron megyei vadászvezetés adta számára azzal, hogy lehetőséget adott Szanyban, a megyei vadásznapon az első nyilvános megjelenésekre. Ott ismerte meg végre személyesen is Csiszár Józsefet, aki nyugodt szívvel nevezhető a magyar vadászfestészet, de talán az európai vadászfestészet kiemelkedő alakjának is. Ebből az ismeretségből barátság lett, és azóta is a legjobb tanárának tartja őt. Nagyrészt neki köszönheti az elmúlt hat év eredményeit. – Mi volt az első festményed motívuma? – Az első festményem a mai napig megvan, és valószínűleg soha nem is fogok megválni tőle. Egy horgászújságban találtam egy gyönyörű fotót, egy holtágnak a vizén tükröződő templomtorony motívummal és az akkor annyira megra-

14

gadott, hogy megfestettem. Ez egy tájkép, nem volt köze a vadászathoz, de nagyon kedves a számomra, mert az első olajfestményem, az első lépésem ezen az úton. – Volt már más festményeddel kapcsolatban is olyan érzésed, hogy a szívedhez nőtt, miközben dolgoztál rajta és legszívesebben megtartanád? – Igen, sokszor éreztem hasonlót, témától függetlenül, amikor érzem, hogy igazán sikerült megragadnom a pillanatot, kifejezni egy mozdulatot, egy hangulatot, akkor nehéz megválni a festménytől. A legutolsó képem is hasonló érzéseket ébresztett bennem, nehéz volt tőle elköszönni. – Van-e kedves évszakod, témád, motívumod, vadad, ami vissza-viszszatér, vagy amit szívesebben festesz mindennél? – Természetesen van. Azt gondolom, hogy szinte minden vadászfestőnek van. Sokaknak kedvenc évszaka a tél és ezzel én is így vagyok, magyarázattal nem tudok szolgálni, mert az ősz színei adják a festő számára a legnagyobb szabadságot, a legnagyobb szárnyalási lehetőséget, én mégis a telet szeretem. Számomra a legtöbb izgalommal járó téma a téli vaddisznóhajtások hangulata vagy a téli cserkelések izgalma. Vadászélményként is kiemelkedő és a

vadászfestő számára motívumként is izgalmas és hálás téma. Szívesen festem a vaddisznót, mert téli szőrben gyönyörű, erőteljes, emellett okos állat, igazi kihívást jelent a vadász számára. A muflon is kedvencem és amit nagyon szívesen festek az a vadkacsa, mert az élőhelye gyönyörű, a vizek, a nádasok, maga a táj, ahol előfordul, mindig különös hatást gyakorol rám. A vadréce ennek a környezetnek az ékköve, például egy tőkésréce, főleg a gácsér színei nagyon szépek, nagyon jó festeni. A szalonkázásnak szintén olyan hangulata van, amelynek a megragadása, megfestése igazi kihívás egy festő számára, a kora tavaszi késő alkonyat vagy a hajnal pillanatról pillanatra változó színei, és mindebben a szalonka jelenléte azért kihívás, mert a madár megelőzi vagy megvárja a festéshez cseppet sem optimális fényviszonyok kialakulását, és akkor mutatja meg magát nekünk. – Hol születik az ihlet, kint a természetben magával ragad egy pillanat, melyet megpróbálsz hazavinni, felidézni és megfesteni, vagy sokat jársz kint, és inkább részletekből, benyomásokból, emlékekből születik a kép? – Mindkettő igaz, rengeteget járom a természetet. Szerencsére nagyon sok vadászbarátom van,

aki gyakran meghív egy-egy cserkelésre, de nagyon sokat járok ki a fiammal és egyedül is, és fotózom. Mindebből összeadódik mindig egy újabb téma. A képeket mindig saját élményem alapján festem, de gyakran előfordul, hogy nem hű másolata a festmény a valóságnak, a fantáziám is elragad. Kell a fotózás alapnak, de kell a többlet, mindaz, amit a helyszínen magamba szívok, a hangok, illatok, fényviszonyok, mozgás, a változás. A festészetnek köszönhetően egyébként a fotózás is a kedves elfoglaltságaim közé tartozik már. – Lehet, hogy látunk egyszer egy olyan kiállítást, ahol párhuzamosan kerülnek kiállításra a festményeid és a fotóid egyaránt? – Ez egy érdekes felvetés, de tartok tőle, hogy a fotóim nem felelnének meg a fotózás szabályainak, mert azokat csakis magamnak készítem, hogy alapot adjon egy festményhez, de a felvetés elgondolkodtató, jó ötlet. – Mennyire vagy híve az alkotó tábori munkának, mennyire szeretsz másokkal együtt dolgozni? Mit ad ez neked? – Erre egyértelműen igen a válaszom, nagyon szeretem a festőtáborokat, főleg, ha egy téma iránt érdeklődnek a résztvevők. Volt szerencsém már jó néhány ilyenen részt venni, és most pár nap múlva indulok újra a Pilisi Parkerdőbe, egy alkotótáborba, sokat tanulok másoktól, a látásmódot és a technikámat is csiszolhatom. Itt meg kell, hogy említsem Ignácz Magdolna nevét, akinek nagyon sokat köszönhetek, köszönhetünk mi mindannyian alkotók, mert lelkes szervezője ezeknek a táboroknak és nélküle bizonyára rengeteg lehetőséggel és élménnyel lennénk szegényebbek. Visszatérve a táborokhoz, számomra nagyon érdekes élmény azt megélni, hogy ugyanazt a motívumot 10–15 ember mennyire


15 különbözően látja. Szerencsére a legtöbb alkotótáborban olyan elismert művészekkel voltam együtt, akiktől öröm tanulni és ez nagyon sokat adott nekem, enélkül az életem sokkal kevesebb lenne mind szakmailag, mind emberileg. Sajnos a civil foglalkozásom korlátokat szab nekem, de amikor csak tehetem, részt veszek a közös alkotómunkában. – Van-e határozottan megfogalmazott célod, vágyad, hogy mit szeretnél elérni, hová szeretnél eljutni? – Szeretnék nagyon jó vadászfestő lenni, szerencsére itt, ebben a pici országban nem vagyunk híján példaképeknek, a vadászfestőink olyan mércét állítottak fel, amelynek a közelébe eljutni is rangot jelent. Szeretnék jó lenni abban amit csinálok, és ismert is, hm…igen, bár nem biztos, hogy a kettő szorosan összefügg egymással, én szeretném megőrizni a festészet nyújtotta örömöt, hogy valami olyat művelek, ami boldoggá tesz. Arra vágyom, hogy ne kelljen mást csinálnom, hogy csak a festészetnek élhessek, hogy legyen időm tanulni, fejlődni, jobbá válni, talán egyszer eljutok eddig is. – Kívánom, hogy így legyen. Milyen fórumokon tudod megmutatni a műveidet? – A legnagyobb és számomra legjelentősebb a szűkebb hazám, Győr-Moson-Sopron megye vadászrendezvényein történő megjelenés, a vadásznapi kiállítás Szanyban, a vadászbál kiállítása Sopronban, vadászkiállítások, de az országos ismertség még várat magára. Igyekszem tenni ezért, egyre jobb képeket festeni, fejlődni, finomodni, olyat alkotni ami tetszik a vadászközönségnek, mert ennél nincs reklám, ami többet érne. Lesz egy kiállítás ez év augusztus 29-én Sopronban az Erdészeti Múzeumban, ahol megjelennek a munkáim. Erre nagyon készülök, a nyári alkotótáborok új munkái is itt láthatók az


érdeklődők számára. Várok mindenkit szeretettel. – Van olyan festményed, amire büszkébb vagy, mint a többire? – Nehéz kiemelni bármelyiket is, de talán egy muflonos kép, melyet a FEOVÁN állítottak ki, vagy egy nagyméretű 70x100-as téli nádaskép egy kereső rókával. Már

életét. Hiteltelen, értéktelen dolgot ebben a műfajban nem szabad vászonra vinni, mert szerencsére nagyon műértő közönségünk van, aki nem tűri el a tévedést. Ha ezektől az emberektől olyan kritikát kapok, amelyből tanulhatok az is a szívemig ér, mert tisztelem a mögöttük álló tudást és tapasztalatot.

a festés közben éreztem, hogy most sikerült elkapni egy szép hangulatot. Nagyon jó visszajelzéseket kaptam és sokan gratuláltak a festméynhez. Nem is büszkeség ez, inkább egy nehezen megfogalmazható érzés, talán elégedettség. – Nem hagyom, hogy ilyen könynyen megúszd ezt a témát, a sok-sok dicséret közül van-e olyan, ami örökre bevésődött a szívedbe? – Azok a dicséretek, amit a szakmabeliektől kapok és a nagyon közeli vadászbarátaim dicsérete. A kritikákat is szívesen veszem, mert az fejleszt igazán. Ha vadászoktól kapom bármelyiket az külön öröm a számomra, mert egy vadászfestőnek egy picit vadgazdának is kell lennie, ismernie kell a vadat, a mozgását, az élőhelyét, a biológiai folyamatait, a változásait, az egész

– Van-e olyan honlap, ahol elérhetőek a festményeid? – A saját honlapom készül, de az érdeklődők megnézhetik a képeimet a Vadászati Információs Portálon. – A helyes fiaid mit szólnak ahhoz, hogy az apukájuk ilyen gyönyörű hobbit választott magának? – Büszkék rám, a pici, ötéves fiam rendszeresen festeget velem akvarellképeket, már van saját festőkészlete és a nagyobbik fiam, aki tizenhat éves, a legfőbb kritikusom. Ő az erdészszakma iránt vonzódik és máris szakértő szemmel támogat engem minden természetjáró körutamon. A büszkeség kölcsönös, én is nagyon büszke vagyok rájuk. – Köszönöm az interjút. Varró Xénia

16


17

Tkalics László szűcs és állatpreparátor Tkalics Lászlóval rendkívül nehéz interjút készíteni. Két okból is, mert nagyon elfoglalt, rengeteg a tennivalója és mert szerény ember. Nem szívesen beszél önmagáról, helyette egy egyszerű kézmozdulattal körbemutat a műhelyében. Gyönyörű munkák sorakoznak mindenhol. A világ minden szegletéből láthatunk trófeákat, madarak, kisemlősök, ragadozók, szarvasok, muflonok, vaddisznók, afrikai különlegességek, ismert és ismeretlen, csak sejtett megannyi vadfaj, mindegyik egy-egy újabb vadászkaland beteljesülésének az emléke. Vadászember órákat tudna itt eltölteni, de nem lehet, itt munka folyik, precíz, pontos alkotómunka, melynek folytán az élettelen újra életre kel, megtöltődik tartalommal. Szinte várjuk, hogy ezzel az újjászületéssel egyszer csak újra megmozdul, pislant, megindul, megremeg és a megállított idő László segítségével továbblép. Látszik, hogy állatait nagy-nagy szakértelemmel, már-már szerető gondoskodással varázsolja újra olyanná, hogy elhiggyük, csak átmeneti a mozdulatlanságuk. László jót tesz velünk, vadászokkal is, segít megőrizni az emlékeinket, segít megfoghatóvá tenni a történeteinket, segít újra meg újra megünnepelni azt a bizonyos pillanatot. – Honnan indul ez a szép történet? – Gyerekkoromban nagyon érdekeltek az állatok, főleg a madarak, ennek kapcsán megismerkedtem valakivel, aki madarakat preparált és gondoltam, ha ezt a tevékenységet meg tudnám tanulni, akkor szabadon készíthetnék magamnak preparátumokat, és nem jelentene akadályt a pénz sem és az sem, hogy én milyennek látom azt az állatot és milyennek szeretném viszontlátni preparátumként. Pesten éltem és ott élt egy bácsi, akitől megtanultam a madárpreparálást, az alapokat és utána még abban a környezetben akihez el tudtam menni állatpreparálóhoz, elmentem és megtanultam más technikákat is. 1985-ben kezdtem magam is preparálással foglalkozni.


Később jött az ötlet, a feleségemmel úgy döntöttünk, hogy leköltözünk vidékre. A nyugati országrész volt számunkra a legvonzóbb és kerestünk az itteni megyékben otthont magunknak, amire itt, Öttevényen rá is találtunk és 1991 óta itt élünk. Mindkettőnknek szűcs a foglalkozása és ehhez társítottuk a preparálást, és így tudunk teljes szolgáltatást nyújtani. A harmadik tevékenység, a hobbim, a vadászat is jól beleillik ebbe a hármasba, jól kiegészítik egymást, egymásra épülnek. – Tudom, hogy nagyon ismert a megyében a vadászok körében. Mindenki biztat, hogy önhöz hozzam a trófeáimat, de egyben figyelmeztetnek is, hogy majd sokat kell várnom, mire elkészül, mert rengeteg munkája van… – Igen. 1991 óta működik itt a vállalkozásunk. Az elmúlt évek alatt szépen lassan megérett a gyümölcs, ismertté váltunk. Hála Istennek van munkánk bőven. Megyén kívülről is sokan érkeznek és az országhatáron túlról is. – Ha egy mondatba bele kellene sűrítenie ennek a munkának a szépségét, a tartalmát, mit mondana? – Maga a késztermék az, ami szép, a technológia nem az. Nyúzni kell, véres, piszkos, de ami születik belőle, az az igazi dopping. És természetesen az, hogy különleges, vagy egzotikus trófeákkal dolgozhatom. Annyira kinyílt számunkra a világ, hogy minden tájáról kerülnek hozzám trófeák. A kezemmel foghatom, formázhatom, széppé tehetem ezeket a trófeákat, ez számomra fontos és izgalmas. – Van-e kedvenc vadfaj? – Nincs kedvenc, mindet egyformán szeretem. De van itt például egy spanyol kőszáli kecske, egy, a magyar vadász számára ritkán elejthető faj, mert drága és az elejtése is embert próbáló, de ezen dolgozni ugyanolyan feladat, mint bármely magyar trófeán dolgozni. Ha hoz valaki preparálásra egy érdekes agancsú őzbakot, az ugyanúgy megmozgat. Kiemelhető kedvenc nincs, mind az. Úgy érzem, hogy ezt a munkát is szívvel kell csinálni, mert ha valaki valamit

nem szeret csinálni, az meg is látszik az eredményen. – És vadászként van-e kedvenc vadfaj, amit egy picit jobban a szívébe zárt? – Sok van. 1990 óta vadászom és szerencsére sok szép vadászatom volt már. Ami igazán lázba hoz, az az érdekes agancsú őzbakok, vagy egy nagyobb kan, de gondolom, ezzel nem nagyon térek el a többi vadásztól. Jó lapozgatni a külföldi katalógusokat is, de igazán az itthoni lehetőségek is kielégítenek, megelégszem azzal, amit eddig volt szerencsém elejteni és ami még esetleg nekem rendeltetett. – Van-e olyan saját trófea, amire nagyon büszke? – Érdekes dolog ez a büszkeség, mert úgy gondolom, hogy a vadászatot, azt nem mi irányítjuk elsősorban, azt, hogy mi kerül terítékre, arra csak kevés ráhatásunk van. Nagyon nagy adag vadászszerencsének is kell lennie ahhoz, hogy egy érdekes vadat el tudjunk ejteni. Inkább emlékezetes vadászataim voltak, sok, de ez nem feltétlenül trófeás vadról szólt és lehet, hogy emlékezetesebb volt mint egy trófeás vad elejtése, mert sokkal küzdelmesebb volt, sokkal több munkát, odafigyelést, tudást igényelt. Volt ilyen tarvad vadászatom, nem is egy. – Hol tudja megmutatni a munkáit? Van-e olyan fórum, ahol a nagyközönség számára elérhetőek a munkái? – Elsősorban itt, ahol dolgozom, és a honlapomon. Ott található egy fotótár a munkáimról. – Köszönöm az interjút! Varró Xénia www.preparator.gportal.hu Tkalics László 9153 Öttevény, Fő út 113. Telefon: 36-96/485-494, 36-20/975-3204. E-mail: [email protected] Skype: tkalics.bence

18


19

MEGHÍVÓ Az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezetének sportvadászosztálya részére 2007. október 26-án, pénteken tartja osztályülését, amelyre ezúton meghívom!

Osztályülés időpontja: 2007. október 26., 9 óra Helyszíne: Szany Nagyközség Kultúrháza

Az osztályülés tervezett napirendi pontjai: 1. A megyei országos küldöttek beszámolója az elmúlt időszakról ea.: Németh Gergely, az OMVK Győr-Moson-Sopron Megyei Ter. Szerv. sportvadászosztályának alelnöke 2. A jogszabályi változásokról ea.: Pintér Csaba, az FVM Győr-Moson-Sopron Megyei Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal osztályvezetője 3. Ragadozók szerepe az apróvad gazdálkodásban ea.: prof. dr. Faragó Sándor, a Nyugat-Magyarországi Egyetem rektora 4. Vadászbalesetek tanulságai ea.: Hegyi István igazságügyi szakértő 5. Egyebek Németh Gergely alelnök Szany, 2007. augusztus 6.

Drilling Vadászbolt Kapuvár, Kossuth u. 16. Tel.: 06-96/240-664.

• Golyós-sörétes fegyverek (új-használt) • Légfegyverek • Golyós lőszerek (RWS, Sako, Geco, Norma, Cseh, Remington stb.) • Sörétes lőszerek (Armusa, Nike, Mirage, Remington, RC, Rottweil stb.) • Ruházat, ajándéktárgyak, kiegészítők • Csizmák-bakancsok • Távcsövek, lámpák, kiegészítők • Fegyverszekrények, tűzijátékok • Fegyvervizsgáztatás • Hobbiállat eledel-felszerelés (kutya-macska-papagáj stb.) • TEMPO egészségkártya-elfogadó hely • Törzsvásárlói kedvezmény-kártya • Minden friss vadászvizsgát tett vadász az első nagy bevásárlásnál (kivéve fegyver-lőszer) jelentős kedvezményt kap

Sok szeretettel várjuk minden kedves régi és új vásárlónkat.

Drilling Vadászbolt Nyitva: H–p.: 9–17, szo.: 8–12-ig.


20

Hallottál már ilyet? Vadegészségügyi széljegyzetek Repülő horror-sorozat

Szúnyogok a vad és az ember körül

Az erdőn-mezőn járó vadász nem ritkán találkozik körülötte köröző kisebb-nagyobb rovarokkal. Már tavasszal és még a melegebb őszökön is szinte mindig akad „kísérő”. Nem ritka, hogy az autóból kiszálló embert azonnal észlelik, s ragadós társaságukat beszállás után is forszírozzák… Ezen „repülők” közül a legtöbb rovarfaj vadjainkat is „látogatja”. Mindegyikük vérszívó parazita, bár az igazsághoz tartozik, hogy általában csak a nőstények szívnak vért, hiszen a peték képzéséhez, „érleléséhez” és lerakásához táplálékra van szükség. Kik ezek? E döntően szúnyogfajok 4 állattani egységgel ún. igazi szúnyogok (Culicidae), púposszúnyogok (Simuliidae), törpeszúnyogok (Ceratopagonidae) és lepkeszúnyogok (Psychodidae) családjaival képviseltetik magukat. Az igazi szúnyogok dalát (ld. Dalos szúnyog /Aedes cantans/!) mindenki ismeri vagy megismeri, ha nem túl száraz nyári éjen elfelejtette becsukni a szoba ablakát, vagy épp kinn ül lesen… A 2–10 mm hosszú rovarok este támadnak. A vérszívó nőstények petéiket a sekély, langy-meleg vizekbe rakják le, ahol azok 2–3 nap alatt lárvává fejlődnek. 2–3 hét múlva már újabb vérszívókkal gazdagszik a biotóp. Az új felnőtt egyedek nőstényei párosodás után 2–400 m-es területen belül a melegvérűektől minden adódó alkalommal vért szívnak. Mindezen közben olyan betegségek terjesztői mint a malária, különböző arbovírusfertőzések, és az üregi (és a házi) nyúl myxomatózisa. Az 1–5 mm hosszúságú púposszúnyogok családjára mondják, hogy olyanok mint a „muslincák” (bár e tekintetben a hely, ahol észlelik őket nagyon meghatározó…). Ez természetesen csak a felületes szemlélőnek tűnik így,

hisz egy dologban alapvető a különbség: utóbbi sohasem szív vért. Egyes púposszúnyogfajok megtámadják mind a házi, mind pedig a vadon élő emlősöket, míg mások csak a madarakra specializálódnak. Vannak fajok, melyek a vadászt nem támadják, a vadat viszont előszeretettel. A vérszívás fájdalmas, a helye viszket, beduzzad, s hamarosan kipirul. Utóbbi méretében akár 1–2 cm átmérőjű kört is elérhet. Különösen fiatal állatok, kisgyermekek és nők reagálhatnak súlyos tünetekkel e szúnyogfajok csípésére. Azon esetekben ugyanis, amikor több csípés is éri az említetteket, a púposszúnyog nyálában található simuliotoxin fokozott immunreakciót válthat ki, ami akár tüdővizenyőhöz, esetleg az érintett egyed halálához is vezethet! Eltérően az igazi szúnyogoktól, e családok nőstényei a gyorsmozgású (oxigénben gazdag) vizek növényeire, köveire rakják le petéiket. A petékből fejlődő lárvák, majd bábok fejlődéséhez 1–2 hónaptól akár 1 év is szükségeltethetik. A nőstények leginkább reggel és este szívnak vért, míg a hímek csökevényes szájszerveikkel a növények nedveit szívogatják. Ez utóbbi csemegével termékenyítés előtt a nőstények is élnek. Megjegyzendő, hogy tenyészhelyeiktől akár 2–7 km-re is elrepülhetnek, táplálék után kutatva… Táplálékforrásukhoz elsősorban a kilélegzett szén dioxid, az izzadság illata, emberek esetében a pipereillatok, valamint a sötét színű öltözet vonzza őket. E szúnyogcsaládok is terjesztik az arbovírus-fertőzéseket, egysejtű véglényeket, valamint a féregfertőzések egyes fejlődési stádiumait. Megjelenésük tekintetében a törpeszúnyogok is „púposak”, méretük kisebb (0,5–3 mm), azonban életterük a vizes-mocsaras helyekhez köti őket. Igaz nem vetik meg a trágyadombok, vagy a komposzthalmok körüli mélyedésekben felhalmozódó, számukra

táplálékban gazdag pocsolyákat sem. E tenyészhelyektől maximum 1–400 m-re repülnek el a nőstények egyéb táplálék után kutatva. A törpeszúnyogok szigorúan gazdafajlagosak. Nappali támadásukat követő csípésük fájdalmas, viszkető. Ők is vektorai több vírusos, egysejtű és féregfertőzésnek. Az 1–4 mm hosszúságú lepkeszúnyogok családja igen rossz hírnévnek örvend, hiszen több faja is terjesztője a hosszú ideig trópusokon, az utóbbi időben már kontinensünkön is megjelent szörnyű betegségnek, a leishmaniózisnak. Nem válogatós fajok, mind a melegvérű, mind pedig a hidegvérű állatok vérét szívják, eltérően az eddigi szúnyogcsaládoktól, döntően az éj folyamán támadnak, s hajnalban sem pihennek. Nappal fák odvaiban, földi üregekben „angyalszárnytartásban” pihennek. Hasonlóképp mint a törpeszúnyogok, ők is kis távolságot, 100–300 m-t képesek repülni, de ezen belül mindent megtámadnak. Paraziták és vírusok terjesztői. Az említett szúnyogfajok elleni védekezés nem egyszerű. Teljesen kiírtani őket lehetetlen (és a biodiverzitás is visszafordíthatatlanul sérülne…). Egyes esetekben az anyagi lehetőségeink, más esetekben viszont az adott faj(ok) elterjedése ismeretének hiánya az, ami akadályozza a védekezést. A púposszúnyogok elleni speciális baktérium (B. thüringiensis var.israelensis) bizonyítottan segít. Helyileg alkalmazott repellens készítmények, szakszerű, zárt öltözködés, szúnyogháló mind-mind szükséges kellékek lehetnek. Minél többféle adott szúnyogfaj biotópja (ld. törpeszúnyogok), annál nehezebb a védekezés. A hazánkban nem túl gyakori lepkeszúnyogok ellen csak a személyes védekezés lehet hatékony. Prof. dr. Egri Borisz


21


Ügyfélfogadás Az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete (9023 Győr, Csaba u. 16., 204-es ajtó) irodai ügyfélfogadása: kedd–csütörtök: 9–12 és 13–15 óra között, péntek: 9–12 óra között Szabó Ildikó adminisztrátor. Tel./fax: 96/618-692. Tisztelt Vadásztársak! A hírlevelet a III. évfolyam 1. számától a http://vadaszkamaragyor.ingyenweb.hu címen lehet elérni. Ugyanitt állandó hirdetési lehetőséget kínálunk, a hirdetéseket az [email protected] elektronikus postacímre várjuk.

Apróhirdetések: Vésett Merkel M 201 E, 16/70-es (szinte új) Bock, és lapát Merkel 16/70-es, ejektoros, kitűnő állapotban eladó. Tel.: 99/311-751, 30/589–2089. Bühág drilling 8x57 JRS/70, 1.5-6-os Zeiss távcsővel, valamint 2 db 6x42-es Zeiss sínes távcső (az egyik német hadi mesterlövész) eladó. Tel.: 99/311-751, 30/589-2089. Winchester 243-as cseh ZKK-601-es, 2016-ig műszakival, Zeiss Jena távcsővel szerelve eladó. Irányár: 90 000 HUF. Tel.: 30/288-7308. Jagd terrier kölykök vadászó szülőktől eladók, ugyanitt fácán (kakas) korlátozott mennyiségben eladó. Zsirai Jenő. Tel.: 30/413-6878.

Tanfolyam: Az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Vadgazdálkodási Intézete állami vadászvizsgára és fegyverismereti vizsgára felkészítő tanfolyamot indít hétvégi elfoglaltsággal, a jelentkezők létszámától függően Győrben, Mosonmagyaróváron és Sopronban. A tanfolyam tervezett díja: 30 000 Ft/fő. Jelentkezés és részletes információ a tanfolyamszervezőknél: Dr. Sándor Gyula (Győr és Sopron): 99/518-618, 30/448-5971. Dr. Marosán Miklós (Mosonmagyaróvár): 30/269-2216.

TÁMOGATÓINK: Dr. Rózsa Gábor TO-MA Family Kft. BAKONY Horgász-, vadász-, túrafelszerelés JagdRevier Vadászbolt

Drilling Vadászbolt Horváth és Társa Kft. KOS fashion Hungaro-ARMS Kft.

Főszerkesztő: Varró Xénia • A szerkesztőbizottság elnöke: prof. dr. Náhlik András A szerkesztőbizottság tagjai: Giczi Ferenc, Kiss József, Németh Gergely, Orbán Henrik, Törzsök Gyula Felelős kiadó: prof. dr. Náhlik András Kiadja: az Országos Magyar Vadászkamara Győr-Moson-Sopron Megyei Területi Szervezete Kiadványszerkesztés: X-Meditor Lapkiadó, Oktatás- és Rendezvényszervező Kft., 9023 Győr, Csaba u. 21. Szerkesztőség címe: 9023 Győr, Csaba u. 16. Tel.: 96/618-692, 30/239-4926. Nyomás: PALATIA Nyomda és Kiadó Kft. • Megjelenés: 2900 példányban.

VADÁSZNAPRA VADÁSZNAP, augusztus 25

Recommend Documents