Lektorálta Futó Károly Szerkesztette és a verseket válogatta Karikó Éva A bibliai idézetek a Szent István Társulat által kiadott Szentírásból valók.
ÚT A VÉGTELENBE Csaba testvér gondolatai Isten ajándékairól
Böjte Csaba válaszol Karikó Éva kérdéseire
Copyright © Böjte Csaba, 2010 © Karikó Éva, 2010 © Helikon Kiadó, 2010
Helikon Kiadó Budapest, 2010
TARTALOM
7 Levél az Olvasónak 11 Bevezető 13 Szentségek – útravaló az örök hazába 20 A keresztség – szövetség az élő Istennel 47 A bűnbocsánat szentsége – az újrakezdés lehetősége 83 Oltáriszentség (Eucharisztia) – a gyarló, gyenge ember úti eledele 105 A bérmálás szentsége – megvilágosító, megerősítő ajándék 149 A házasság szentsége – az emberi szeretet bölcsője 180 Az egyházi rend szentsége – pásztori szolgálat Krisztus nevében 227 Betegek kenete – lelki útravaló szenvedés idején 257 A Szentírás könyveinek rövidítései Kiadja a Helikon Kiadó Kft., az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja. E-mail:
[email protected] Internet: www.helikon.hu A kiadásért Szabadhegÿ Péter, a kiadó igazgatója felel Műszaki vezető Schnörch Miklós A borítót Márton Katalin fotójának felhasználásával Arany Imre tervezte Nyomdai előkészítés Layout Factory Grafikai Stúdió HE 1254 / ISBN 978 963 227 215 3
5
LEVÉL AZ OLVASÓNAK
Ajánlom olvasóimnak gondolataimat, amelyeket eredetileg egy barátomnak szántam, aki sok pofont kapott, s azt gondolta, összedőlt a világ. Pánikba esett, menekülni akart. Ahogy ő fogalmazott, Nicaraguába. Megvilágosodni bárhol lehet! A hegyekben, hol sok a fa, és jó a levegő. De semmiképpen sem eldugott tiroli villában, színes televízióval s szaunával. Van itt egy elhagyott bánya Kismuncselen, Dévától huszonnyolc kilométerre. Négyszáz bányász dolgozott ebben az ón- és rézérc bányában, fent a hegyek tetején. Két éve bezárták, s aki tehette, otthagyta a náddal és kátránypapírral födött barakkokat. Sok az összedőlt üres barakk, de vannak még vagy harmincan-negyvenen, akik ott laknak. Egyfelől a csodaszép természet, másfelől a feltépett föld, elvérzett családokkal, emberekkel. Ott megtalálhatod Nicaraguát. Helyetted lemosnék magamról minden festéket, felöltöznék nagyon egyszerűen, és egy hálózsákkal, négy vekni kenyérrel kimennék oda, ahol megállt az élet. Az idióta kisgyermekekkel elmennék málnát szedni, gombászni. Megtanulnék kosarat, seprűt kötni Mariska nénitől, aki pont olyan fehér ember, mint mi, csak nincs senkije, és havi 160 ezer lej segélyből kellene megélnie. De ez lehetetlen: ő tudatosan készül az éhhalálra. Elbeszélgetnék szomszédasszonyával, akinek a rák az orrát teljesen leette. Ő nem tesz semmit – szokja a halált. Megismerkednék Annamáriával, akinek nincs se apja, se anyja. Testvére nevelte fel, 15 évesen szülte első gyermekét egy részeges bányásznak, akivel olyan viskóban lakott évekig, amelybe esténként beengedték az állatokat is. Most sok az üres lakás, és máshol laknak, de férje ugyanúgy veri őt is az ostorral, akár az állatokat. Elbeszélgethettek arról, hogy anyósa hogyan őrült meg, és futott meztelenül a földeken, míg meg nem halt. De azt is megbeszélheted vele, hogy valóban medve ette-e meg a négyéves kisfiút az erdőben, vagy talán a kutyák? Ő még nincs húszéves, de két gyermekével már olyan sokat élt, mint más száz év alatt. Szintén itt lakik egy vénséges nagymamával négy idióta gyermek, egy kimondhatatlanul koszos házban. Fogyatékosok, de sokat tudnak mesélni az élet titkairól. Hosszan nézték, ahogy a nagyapjuk a fájdalomba beleőrült és belehalt. Kezdetben csak egy seb volt a lábán, amely üszkösödni kezdett, s ahogy teltek a hetek, a férfinak fekete lett térdtől lefelé a lába, és nagyon büdös. Lábát lógatva feküdt, és üvöltött – akkor már nem nézett vissza senki a szeméből. Másnap belehalt abba a karcolásba, amelyet felétek egy kis sebfőző vízzel és ragtapasszal elintéznek.
7
De szóba állhatsz egy tizenhárom gyerekes anyával, aki most veszítette el legnagyobb fiát, az egyetlent, aki munkába állt és dolgozott. Férjénél van a bánya kulcsa, ott tartják a kredencben egy cukrosdobozban. Elkérheted, és lemehetsz az aknához. Minden ott van, a csillék, bennük az érc, a munkavédelmi sisakok, minden, mintha csak most hagyták volna félbe a hajtást a bányászok. Csak a hozzáértő szemek látják, hogy itt meghalt minden. Először mellbe fog vágni mindaz, amit látsz, hallasz. Lehet, hogy sírni fogsz, és átkozni ezt a világot, amelyben jól fésült alakok háromszáz eurót adnak egy kutyáért, de egy nyomorult gyermek meg kell hogy éljen havi tíz eurónyi segélyből. Nem érted, hogy lehet az, hogy ezeket az embereket a társadalom kivitte a hegyekbe kommunizmust építeni, s most annyi pénzt sem ad, hogy napi fél kenyérre jusson, nem beszélve húsról, buszjegyről, villanyszámláról, orvosságról. Egy őrült eszme felsodorta őket a hegy tetejére, s mint az elhaló hullám, lerakta, otthagyta őket. Már nem fegyveres őrök, hanem a mérhetetlen szegénység, a nyomor s ennek gyermeke, a fogyatékosság meg az emberek közönye tartja fogva őket. Nagyon furcsa ötleteid lesznek. Lefekvés előtt azon fogsz gondolkodni, hogy rablóbandává kellene átszervezni ezeket az embereket. Magad is csodálod, hogyan önt el a gyűlölet, és lassan felfedezed magadban az anarchistát. Hangosan kimondod, hogy nem érdemli meg az életet az a társadalom, melyben a kutya több húst eszik meg egyszerre, mint egy gyermek egész hónapban. Félelmetes erők szabadulhatnak fel benned, de ne siess, ne kapkodj, és ne dönts, próbálj meg nagyon nyitott lenni. Másnap sétálj egy nagyot a természetben, nézd a fákat, a felhőket, a madarakat. Közben sírhatsz, káromkodhatsz, imádkozhatsz. A fontos az, hogy dőljenek le falaid. Omolj össze. Engedd be életedbe mindazt, mi körülvesz. Ne te légy, aki belép hozzájuk. Ne csinálj semmit. Ne szervezd ezt a világot. Nicaraguában nem formálunk, hanem formálódunk, nem tanítunk, hanem tanulunk. Nem adunk, hanem kapunk. Neked előbb meg kell világosodnod, hogy magad is árasztani tudd a fényt. Alulról nem látod a perzsaszőnyeg mintáit. Emelkedj fel, a nagy egészt nézd. Vedd észre, hogy a sötétet nem lehet ütni, vágni, törni. A sötét egyszerűen a fény hiánya. Nem kell harcolni a sötétség ellen, nem lehet erővel összetörni és kilapátolni. Csodálkozz rá a napra, amely megjelenik, és körülötted minden formát, életet kap. Mindez egyszerű, de át kell élned. Dél felé edd meg száraz kenyered. Lassan, komótosan harapj, ügyelj, hogy egyetlen morzsa se hulljon a földre. Tudd, hogy a napfénynek és a sárnak gyermekét, a kenyeret eszed. Csodálkozz el azon, hogyan tud ilyen finom lenni az üres kenyér. Keress egy forrást, de ne siess! Add meg a módját: ereszkedj térdre, érintsd szádat a forrás vizéhez, mintha csókolóznál, és csak aztán igyál. Érezd, hogy átjár a kristálytiszta hegyi forrás vize. Eggyé válsz a földdel, beléd hatol az élet. Nézd a forrást, nézd a sarat a forrás fenekén, lásd, fogd meg a kezeddel. Hunyd be a szemed, és érezd a fényt, a meleget, mely kenyeret, vizet fakaszt. Menj tovább. Talán megérted, hogy te is ez vagy: marék por csupán. Ha valahonnan fentről rád hull a végtelenül tiszta és szent fény, te is képes leszel néhány magot befogadni, és kenyeret adni, forrássá válni. Mindez végtelenül tiszta és egyszerű: láss, higgy, szeress!
8
Az idő nem fontos, ne sajnáld a napokat. Az ünnepi ebédhez a szakácsnő sok-sok mindent belevág egy nagy fazékba, ezért te is fogadj be mindent Nicaraguában. Hordozd saját magad és mások fájdalmát, a titkokat, melyek körülvesznek. Ne siess! Az eszmélés lassan, de biztosan, végtelen csendben, derűsen történik... Környezeted megzavarhatja, de meg nem szakíthatja mindezt. Lassan lehiggadsz, megnyugszol. Kitisztulnak gondolataid, vágyaid, hatalmas béke önt el. Megvilágosodsz. Minden nagyon egyszerűvé, áttetszővé válik. Felsejlik Isten végtelen nyugodt keze vonása a Világon. Mint felhővé szelídült tajték, onnan fentről mindent sokkal tisztábban fogsz látni. Források fakadnak fel benned. Érezni fogod magadban az erőt, amely most már nem magadért: értük, a Világért fakad. Már nem harcolni akarsz, hanem teremteni. Nem gyűlölsz senkit és semmit, nem pusztítani akarsz, hanem segíteni, alkotni, életet adni, a beléd áramló fényt továbbengedni, -árasztani. Hiszed, hogy nemcsak része vagy a világnak, hanem partnere a mindenséget szeretetből szakadatlanul továbbteremtő Istennek. Szelíden belesimulsz az Úr kezébe, a Jó Pásztor lábához kuporodsz. Érzed, hiszed, ha szólít, erőd lesz vezetni a nyájat. Minden a helyére kerül, és már nem zavar semmi. Érzed a hegyeket mozgató erőket magadban, tudod, hogy emberek fognak születni, talpra állni, gyógyulni szavadra. De még ez sem fontos. Semmi sem fontos, csak az a kapcsolat, mely, mint a nap, lassan felkel, és beragyogja világodat. Istennek társa vagy, megvilágosodtál, ott vagy Nicaraguában!
C
S A B A
T E S T V É R
9
hallgatni mindarról, amit a gyónó feltárt előtte: nemcsak nem mondhatja el harmadik személynek, de semmilyen módon nem használhatja föl azokat az ismereteket, amelyeket a gyónásból tud. A gyónási titkot „szentségi pecsétnek” nevezzük. Megtartása nyomasztó súly is lehet komoly esetben. Honnan lehet biztosan tudni, hogy Jézus nem csak az apostoloknak adta meg a kötés/oldás hatalmát, hogy ez minden papra vonatkozik? Jézus Krisztus nem azért jött el a földre, hogy a saját kortársainak a problémáját oldja meg ideig-óráig, hanem az emberiség évszázadokat, évezredeket felölelő nagycsaládját akarja üdvözíteni.
Elnézést a kifejezésért, de balga vagy fantaszta lett volna, ha arra gondol – amikor tizenkét mezítlábas, egyszerű, tanulatlan embert küldött, hogy menjenek az egész világra, és hirdessék az evangéliumot minden nemzetnek –, hogy ezt a feladatot egy emberöltő alatt bevégzik. Az ősegyház gyakorlatában is szerepelt a bűnök megvallása az egyházi elöljárónak. Szent Cyprianus Kr. u. 250-ben így ír: „…fájlalják Isten papja előtt, és őszintén megteszik lelkiismeretük beismerő vallomását, lerakják a lélek terhét, üdvös orvosságot kérnek a jelentéktelen, aprócska sebekre […] Testvéreim! Mindegyiktek addig vallja be vétkét, amíg ezen a világon van, amíg beismerése meghallgatható, amíg elégtételét és a pap általi megbocsátást az Úr elfogadja! Teljes szívünkből térjünk az Úrhoz, a bűn megbánását őszinte fájdalommal fejezzük ki, kérjük Isten irgalmasságát!” Miben különbözik a gyónás egy pszichológussal folytatott terápiától, hiszen ő is szakember? Az Egyház nagyra értékeli az emberi bölcsességet, amely jó szándékkal testvére segítségére siet – az emberiség évezredes tapasztalata, tudása nélkül balgaság lenne
54
Nézd, visszajöttem-éhesen és rongyosan. S a testem is milyen roncs! Bicegek és kihullott a fogam. Mert nem viselt rám gondot senki sem, s nem ismertem korlátot semmiben. De most, hogy itt vagyok megint, hogy eljutottam tornácodig, meg-meglegyint nemcsak a fuvalom, amely a fák közül jő, hanem a béke is, a nyugalom. Sebes mozgásban voltam, mint a küllő a rohanó keréken, ámde most megnyugszom én is; újra elfelejtem a várost, amely mindenkit kifoszt és megpihenek a szeretetedben. Toldalagi Pál: A tékozló fiú hazatérése
Boldog, ki az oltár mögött orvost talál, és nem bírót, hanem atyát. Papot, aki mélyen alázatos, sosem csodálkozik, haragját soha nem zúdítja rád, Türelmes, és a tékozló fiúnak, vegyen belőle, erszényét megnyitja mindig kegyesen, S tudja, hogy ahol terem a bűn, még bővebben árad a kegyelem. Erősen fogadom … Igen, de holnap, vagy ma délután még, elkövetem ugyanazt a hibát. Kétségkívül konok jószág az ördög, s csak én vagyok nála is ostobább. De nem adom meg egykönnyen magam; megtanultam, hogy ne maradjak lent a földön, mint fadarab, vagy lomha kő, élettelen. Ha minden pillanatban elbukom: hetvenhétszer is fölemelkedem! Csak a könyvekben élnek olyan lelkek, kik egyszerre tisztává fényesülnek, s csak egyszer tartanak bűnbánatot. Ha állva nem bírok előre jutni, hát hason csúszva haladok! S most újra itt a kegyetlen vasárnap, s milyen keserves újrarágnod ezt a vétket; Fanyar az íze, mert hogy nem teszed, legutóbb épp erről ígérted! Adjon ilyenkor Isten jó atyát, ne holmi ámuló s botránkozó tanárt neked. Az a dolga, hogy bűneinket megtapintsa, s a rongyszedők apostola miért éppen tőled ijedne meg? Itt térdelek újból előtted; lelkiatyám, tekints fiadra! Nézd lelkemet, írók vígasztalója, szegények atyja. Nem először jönnek eléd ezek a féligfőzött kárhozottak, ügyefogyottak, betegek. S ez a szegény, ki, míg föloldozod, málészájúan rád mered. Szólj, és amiket a világ nem ért meg, mondd nekem azokat a szavakat. Jézus Krisztust hallom, ő szól szavadban, és halkan tanácsokat ad. És én hiszem, hogy egykor, veled együtt, magam is a Paradicsomba érek, Reverendád szegélyébe fogódzva, egyszerűen mert megígérted. Paul Claudel: Daniel Fontaine abbé emléke (Rónay György fordítása)
járni utunkat. A mi Urunk, Jézus Krisztus azt szeretné, hogy egy akol legyen és egy pásztor. Ezt a közösségformáló erőt, a bűnbocsánat hatalmát ezért adta a közösség elöljárójának. A szentgyónásban az a csodálatos, hogy a pap közvetíti, szóval kimondja Isten irgalmas szavát: „Bűneid megbocsáttattak, menj békével!” Ezt vegyük komolyan, és szívünket töltse el nyugalom, hogy tiszta lappal mindent újrakezdhetünk – egy pszichológus sokat segíthet: feltárhatja a probléma gyökerét, módszereket, életvezetési tanácsokat adhat, de Jézus gyógyító erejét, a megtisztulás nyugalmát nem képes megadni. Ha valakit szeretek, akkor szeretem megajándékozni. Isten szeret bennünket, s a legszebb ajándékot adja nekünk, a kiengesztelődés ajándékát, az újrakezdés lehetőségét. Ha a férj, a feleség nagyon szeretik egymást, nem a saját igazukhoz ragaszkodnak, hanem megajándékozzák egymást a megbocsátás lehetőségével. Hiszem, ahogy a családban, úgy a természetfölötti életben is van bocsánat, új kezdet. Biztatok mindenkit, hogy a kiengesztelődés útján induljon el, és merítsen az újrakezdés nagy lehetőségéből. Ha a gyónás ajándék, miért érzik sokan mégis nyűgnek, amit nagy ünnepek közeledtével le kell tudni?
Ha az ember a gyónásban csak élményt, emberi kielégülést keres, vagy ha lelki vezetés helyett lelki fecsegést szeretne kapni, könnyen csalódhat. Vannak nagyszerű gyóntatók, akik karizmaként kapták, hogy szinte belelátnak a lelkekbe, rátapintanak a gyenge pontokra, és jóságosan, irgalmasan, ha kell, határozottan vezetik az embereket. A jó orvos nem cukorkával gyógyítja a súlyos beteget, hanem ha szükséges, keserű orvossággal vagy esetleg fájdalmas műtéti beavatkozással. A jó lelkiatyától az emberek általában a keserű pirulát is jó szívvel elfogadják. Vannak papok, akik más karizmát kaptak… A pap is olyan ember, mint bárki más, ne várjunk tőle angyali türelmet, isteni tökéletességet. Ami a legfontosabb a gyónásban, az nem a pap személyisége, hanem a Jézus által ráruházott apostoli hatalom: „Akiknek megbocsátjátok
55
Ha Isten egy almamagba bele tudja „varázsolni” mindazt, ami lehetővé teszi, hogy sok méteres fa legyen belőle zamatos gyümölcsöktől roskadozó, erős ágakkal, és ez csak egyetlen a sok megmagyarázhatatlan csoda közül, amit véghezvisz percről percre, napról napra, akkor álljak meg egy pillanatra, és kicsit gondolkozzam el, milyen hatalmas az Isten, és vajon mi lehetetlen számára. Ha szétnézek, millió megmagyarázhatatlan csoda történik körülöttem, beleszámítva azt is, hogy testemben minden sejt tökéletes összhangban és rendben működik, kisbaba koromtól arányosan fejlődnek szerveim, tagjaim.
Reggelizünk, ebédelünk, vacsorázunk, és a táplálék megerősíti testünket, megszűnik önmaga lenni: a tej, a kifli, a kürtöskalács, a székelykáposzta… mind saját izmunkká és vérünkké alakul át titokzatos módon.
És hogyan tud az egyetlen Krisztus sok millió ostyában egyszerre jelen lenni?
Tavasszal mindig arra gondolok, hogy a fűszálak milyen boldogok: újjászületnek, és a bogarak, azok is mindig újra zsonganak, a madárdal is mindig ugyanaz, újjáteremti őket a tavasz. A tél nekik csak álom, semmi más, minden tavasz csodás megújhodás, a fajta él, s örökre megmarad, a föld őrzi az életmagvakat, s a nap kikelti, minden újra él: fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha ez lehetséges, miért ne tudnék hinni abban, hogy Isten a kenyeret és bort át tudja változtatni Krisztus testévé és vérévé, hogy táplálja lelkemet, ha hittel magamhoz veszem?
Ha bölcsebb lennék, mint amilyen vagyok, innám a fényt, ameddig rámragyog, a nap felé fordítnám arcomat, s feledném minden búmat, harcomat, élném időmet, amíg élhetem, hiszen csupán egy perc az életem.
Hogyan lehetne elképzelni, elhinni azt, hogy a világmindenség Teremtője, hatalmas Ura elrejtőzik egy kis kenyérben, borban?
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él, hol volt, hol nem volt, elvitte a szél, s a holnapom? Azt meg kell érni még, csillag mécsem ki tudja meddig ég?! De most, de most a tündöklő sugár még rámragyog, s ölel az illatár!
Ha kinézünk az autó ablakán, hatalmas az a táj, ami mellett éppen most elrohanunk, és amit aprócska szerveinkkel, szemünkkel mégis be tudunk fogadni. A tárgyakról visszaverődő fényt szemünk prizmaként öszszegyűjti, ráadásul úgy, hogy közben látjuk a színeit, érzékeljük a távolságokat, a hatalmas arányokat. Ha szemünk be tudja fogadni a hatalmas hargitai hegyeket, miért ne lenne lehetséges, hogy a kis ostya az egész Krisztust tartalmazza? El tudom fogadni a tudósok állítását, hogy talán 15 milliárd évvel ezelőtt az anyag ősrobbanásából született minden, de azt nem tudom elfogadni, hogy mindez véletlenszerű esemény, hanem vallom, hogy ez is a létét velünk megosztani akaró Isten csodája.
90
Minden magyarázkodás ezen a téren csak dadogás, de próbálkozom. Most is egy mindennapi csodával tudok válaszolni. Ha tükörbe nézel, önmagadat látod benne. Ha leejted, sok-sok szilánkra törik. Ha belenézel a kis tükörcserepekbe, minden egyes darabban viszontláthatod az arcodat. Ha meg tudja tenni ezt egy egyszerű tükör, miért ne tudná megtenni a hatalmas Isten?! Biztos vagyok benne, hogy nemsokára az emberi tudomány áttöri a természetfölötti világ falát, és olyan titkokat fejt meg, tár elénk, mely meghaladja a legmerészebb fantáziánkat is.
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem, hogy éreztessem, hogy érezem ez illatot, e fényt, e nagy zenét, e tavaszi varázslat ihletét, mely mindig új és mindig ugyanaz: csodák csodája: létezés… tavasz! Várnai Zseni: Csodák csodája
[…] Olyan csendes az Isten, a semminél is semmibb. Az látja, aki látja a mindenben a semmit. Kell hogy a nap legyek és fénnyel festeném meg Színtelen óceánját a teljes istenségnek. Angelus Silesius: A kerubi vándor (részlet, Sík Sándor fordítása)
Miért nevezik áldozatnak ezt a szentséget, és miért az áldozás szót használják a katolikusok, amikor az Úr asztalához járulnak, és Jézus testét-vérét magukhoz veszik? A zsidó húsvét – annak az emlékünnepe, hogy Isten megszabadította népét az egyiptomiak fogságából – a keresztény húsvét előképe. A keresztény értelmezés szerint Jézus a húsvéti bárány, aki a zsidó húsvét ünnepén áldozatul adja magát.
Ami a zsidóknak az egyiptomi fogságból való szabadulás, az a kereszténynek a bűnös, Isten nélküli élet börtönéből való megmenekülés. Az eucharisztia az Újszövetség áldozata, mert az ószövetségi állat véres feláldozását Isten eltörölte. A szentség alapításának szavai is kifejezik ezt: „Ez az én testem, amelyet értetek adok.” „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.” [Lk 22,19.20]. Jézus ezeket a szavakat a kereszthalálát megelőző napon ünnepélyes keretek között hangsúlyozta a tanítványainak. A szentmise jelenvalóvá teszi Krisztus keresztáldozatát: nemcsak a karácsonykor megtestesült Istent, hanem a nagycsütörtököt, nagypénteket és húsvét hajnalát is megjeleníti, így az értünk szeretetből önmagát halálra adó Isten mindenestől jelen van.
91
Nem tudok állást foglalni abban a vitában, hogy a három bölcs a Jupiter és a Szaturnusz rendkívül ritka, háromszori „találkozását” látta meg a Halak csillagképben (a Halak csillagkép a születést, a Jupiter a királyi rangot, a Szaturnusz pedig a zsidóságot jelképezi), vagy pedig egy rendkívüli, isteni fény vezette őket. Azt viszont tudom, hogy ezeket a tudósokat nem a kíváncsiság, nem az anyagi jólét, nem a kényelem, nem a saját önös érdekeik mozgatták, mint a csillagjósokat és az asztrológiában hívőket, hanem a szívükben elkezdett parázslani a több, a szent, az igaz utáni vágy: leteszik a munkájukat, megszakítják mindennapi rohanásukat, és elindulnak. A sötétben az ismeretlen útra lépnek, nem tudják, hogy pontosan mit találnak, de a szívükben lévő vágyra hallgatva elindulnak a végtelen felé. A megváltó megszületett, a bölcsek hódoltak előtte, életét, tanításait leírják az evangéliumok, az Újszövetség, ami a mindannyiunk számára járható utat mutatja meg, ami biztosabban elvezet bennünket céljainkhoz, mint a csillagok. Ha a szeretet, a jóság és az irgalom útján járunk, meghozza az eredményeket, hiszen legtöbb ember olyan, mint a tükör, ha belemosolygok, visszamosolyog rám. Nem elég a tudás: mindent tudhatunk Istenről, a szeretetről, de ha nem kelünk útra, ha nem lépünk a szeretet útjára többet akaró, vágytól vezérelt szívvel, hogy megleljük a magunk betlehemi kisdedét, elveszünk. Mit jelent ma úton lenni? Se én, sem más nem látja az egész utat, de mindig felsejlik a következő lépés körvonala.
Hitünkkel, e misztikus két karral Istent keressük, akit akár a saját, akár az egyházunk, akár népünk legmélyebb zsákutcájában is meglelhetünk, hogy átölelhessük. Én mindenki számára az élet Urától az élő hit ajándékát kérem. Élő hitet, mely nem elégszik meg kuruzslásokkal, pótszerekkel, hókuszpókuszokkal, lelket megrontó, a szabadságot megkötöző praktikákkal, hanem ami teljessé teszi mind a földi, mind az örök életünket.
128
Sokan mondhatják azt, hogy Isten nevében beszélnek. Gondolom, ennek helyes megítéléséhez szükséges a lelkek, a szellemek megkülönböztetésének adománya. Biztosan hamis az a prófécia, amely ellentmond a Szentírás szavának vagy az egyház tanításának.
Uramisten, ki verset irsz, Különös verset, elbeszélőt, – hallgasd e szót, e furcsa-kérőt, mit egy szereplőd súg füledbe, Uramisten, ki verset irsz! Azért kell máma szólnom Hozzád, mert éj van, a nap nem ragyog és én olyan kiváncsi vagyok arra a titkolt folytatásra – azért kell máma szólnom Hozzád. Nem felejtem el sohasem, Megtanultam. A nóta régi: Te hivtál engem, tudni, élni szeretni, sirni, imádkozni, – Nem felejtem el sohasem. Velem Te bármit tenni birsz! Gyászmenet lesz, vagy fürge tánc, ballada lesz-e, vagy románc költeményednek folytatása? Uramisten, ki verset irsz! Dsida Jenő: Uramisten!
Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen, becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség mely, mint valami csodálatos zenei hallás örökké figyelmeztet egy embert mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak, és mi olyan „jó”, hogy ellenségünk lesz ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nem csak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, pártolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal, vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik mi az, ami a másiknak fájhat. S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban felhők között közeledő láthatatlan ellenséges gépmadarakat. A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti. Márai Sándor: A tapintatról és a gyöngédségről
Az Istentől jövő próféciákat a vigasztalás belső érzése, béke, öröm, reménység, hit kíséri, szeretettel irányítanak a jó felé. A nem Istentől származó tanokat elhagyatottság, békétlenség, szomorúság, nyugtalanság, zavar és aggodalom követi. Jézus így tanított a hegyi beszédben: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket. Szednek-e tövisek közül szőlőt vagy bogáncsról fügét? Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt. Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket. Nem jut be mindenki a mennyek országába, aki mondja nekem: Uram, Uram! Csak az, aki teljesíti mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nekem azon a napon: Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben űztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elől, ti gonosztevők!” [Mt 7,15–23] Vannak emberek, akik szívük mélyén megérzik, mi a jó, és mi a rossz, mi igaz, és mi hamis, mi az, ami Istentől származik, és mi az, ami nem, és ez tetteikben is megnyilvánul. Az ilyen emberek imádságos, mély lelki közösségben élnek Krisztussal és az egyházzal. Róluk mondjuk, hogy megkapták ezt az adományt. A hit karizmája tudatos döntés eredménye, vagy ajándék? Mindkettő. Miután Jézus lejött a Tábor-hegyről, hitet kért a haldokló fiú apjától, aki így válaszolt:
129
Szegény az a kapcsolat, ahol mindez a testi szerelemre redukálódik, és ami könnyen meginog, ha meg kell tartóztatniuk magukat.
Erre kell tenni a hangsúlyt. És ha megszületik az ötödik vagy a hetedik gyerek is, ha a társadalomban van szolidaritás, van összefogás, akkor azt gondolom, hogy komolyabb problémák nem lesznek. Az egyház elismeri, hogy joga van az embereknek ahhoz, hogy a családot megtervezzék, felelős apaként és anyaként döntsenek arról, mikor érettek arra, hogy egy kisbabát szeretettel, örömmel befogadjanak, de
nem kellene nagyon félni a gyermekáldástól, az élettől, a kacagó kisbaba testében közénk jövő Istentől. Az egyház a szeretet civilizációjára, a szeretet kultúrájára próbál rávezetni, szeretné, hogy ide felnőjünk. Nem el akar venni tőlünk valamit, hanem azt akarja, hogy az öröm, a boldogság poharát fenékig kiürítsük. Lehetnek egy többgyermekes, életigenlő családban is olyan helyzetek, amelyek azt kívánják, hogy szünet legyen a gyermekek születése között. Azok a házaspárok, akiknél nem működik megbízhatóan a természetes családtervezés, jó lelkiismerettel csak az önmegtartóztatást választhatják, annak minden lehetséges negatív következményével együtt? Vagy ha védekeznek, állandó bűntudattal kell élniük? Nekem, mint cölibátusban élő embernek, nem is tudom, hogy van-e jogom hozzászólni ehhez a témához. Biztos, hogy itt olyan fejezethez értünk, ahol ha továbbmennék, könnyen butaságot is mondhatnék, ezért talán ezeket a kérdéseket a családban élő jó keresztényekre bízom. Az orvos sem csak azt a betegséget gyógyítja, amelyen ő már átesett. Fontos lenne, hogy egy fiatal pár megtanulja egymás iránti gyöngéd, figyelmes szeretetét sokféleképpen kifejezni a házasság előtt, és a házasság idején is minél többféle módon éreztessék egymással elfogadásukat, nagyrabecsülésüket, tiszteletüket, gyöngédségüket.
166
Hűs lugasban, vén, nyári napon, Aludj, mikor az apád altat, Kicsi fiam: Felleg-bölcsőd sírva ringatom. Álom-testecskédet legyezem, Csókokra emlékszem, melyekből, Kicsi fiam, Nem hívott elő a szerelem. Hogy ködből vagy és sohse valál, Sohse fájt így szegény apádnak, Kicsi fiam, Közel lehet hozzá a Halál. Édes magzat-vágyak teltenek, Csak téged kiván már a csókom, Kicsi fiam, Aludj, aludj, vén apád beteg. Vén nyár, vén sors, magtalan apa: Akartad-e valaha látni; Kicsi fiam; Kóbor, bús apádat valaha? Halál leseng e nyári napon, Mintha én feküdnék bölcsődben, Kicsi fiam, S álom-arcocskád cirógatom. Ady Endre: A fiam bölcsőjénél
Két karodban ringatózom csöndesen. Két karomban ringatózol csöndesen. Két karodban gyermek vagyok, hallgatag. Két karomban gyermek vagy te, hallgatlak. Két karoddal átölelsz te, ha félek. Két karommal átölellek s nem félek. Két karodban nem ijeszt majd a halál nagy csöndje sem. Két karodban a halálon, mint egy álmon átesem. Radnóti Miklós: Két karodban
Ha egy házaspár felelősen úgy dönt, hogy egy ideig nem akarnak gyermeket, ezt tudatosan kell vállalni annak minden súlyával, terhével, örömével együtt. Nem mondhatok mást, mint amit az egyház tanít. És nem azért, mert nem értek egyet, hanem azért, mert ott van mögötte az egyház kétezer éves tapasztalata. Lehet, hogy el tudom képzelni, hogy másként is be lehetne szerelni a hengert a motorba, de a többgenerációs autószerelő csapat tapasztalatának gyümölcsét félresöpörni csak azért, mert nekem egy jobb ötletem van, nem lenne bölcs dolog. Az egyházi tanítóhivatal, aki erről a kérdésről megnyilatkozik, cölibátusban élő férfiakból áll, akiknek nincsen saját bőrükön megélt tapasztalatuk. Gúnyosan azzal is vádolják őket, hogy irigységből hoznak ilyen törvényt. Az egyház feladata, hogy utat mutasson, megfogalmazza a célt, az eszményt a keresztény közösség számára. Amikor az egyházi tanítóhivatal egy kérdésről nyilatkozik, egyszerre kell hogy szóljon az utcaseprőhöz és a professzorhoz, az afrikai bennszülötthöz és a teológushoz, az aggodalmaskodó és a lezser, nagyvonalú hívőhöz, ezért lehetetlen az egyéni helyzetekre, az „árnyalatokra” folyamatosan kitérni. Szent Pál is figyelmeztet: „Az Újszövetség szolgái legyünk, nem a betűé, hanem a léleké. Hiszen a betű öl, a lélek pedig éltet.” [2Kor 3,6] A lelkipásztor és bizonyos esetekben a főpásztor feladata pedig az, hogy az egyház adta eszményt szem előtt tartva a rábízott híveket, akiknek élethelyzetét, problémáit, adottságait jól ismeri, az üdvösségre vezesse, tudva azt, hogy a legfőbb pap, Krisztus előtt minden szaváról számot kell adnia. A hívek pedig a bölcs tanítást sajátos élethelyzetükben hallgassák meg, és lelkiismeretük szerint valósítsák meg. Vannak, akik attól szenvednek, hogy nem születhet gyermekük, komoly áldozatokat hoznak, hogy megkaphassák Isten
167
Én csak azt tudom mondani, ha nekem azt mondanák, hogy a pápa eltörölte a cölibátust, és meg lehet nősülni, én mennék tovább ezen az úton, amelyen elindultam, melynek terhét érzem, de tapasztalom, hogy az áldozatnak megvan a gyümölcse is.
kövessenek el, hogy letérjenek a szeretet útjáról, és az ítélkezés, a megszólás, a megvetés útjára lépjen. Az erdélyi egyházmegyében is előfordult, hogy valaki bűnös útra tévedt, rossz dolgokat cselekedett, elment az elöljárójához, alázattal térdre borult, belátva hibáját bocsánatot kért, elégtétellel szolgált. A szentgyónásnál beszéltünk arról, hogy minden bűnre van bocsánat. Ha Krisztus a jobb latornak meg tudott bocsátani, ha Szent Péter a keresztényüldöző, apostoltársának kivégzését helyeslő, bosszúvágytól lihegő Saulnak meg tudott bocsátani, és megengedte, hogy apostoltársa legyen, akkor miért ne lehetne irgalom egy olyan pap számára, akinek az élete kisiklott, zsákutcába jutott, ha az meg szeretne térni.
Mi történik akkor, ha egy pap méltatlanná vált a szolgálatra? Ha autóval elindulok az úton, biztosan nem azért megyek, hogy összetörjem magam egy rosszul bevett kanyarban. Ha mégis baleset történik, a járókelők nem lépnek keresztül rajtam méla undorral, akár én voltam a hibás, akár más, hanem hívják a mentőket, elvisznek egy baleseti klinikára, ahol megpróbálnak összerakni, hogy amennyire lehet, épen tudjak tovább élni.
Dühödt, lázongó szívverésem Golgotai bazaltra vésem. Krisztus, poétám, szent Alak, Eladtalak.
Senki nem úgy indul a papi életnek, hogy majd jól elesek, megnősülök, vagy más bűnökben félreállok. Ez is egyfajta súlyos karambol, ami nem volt betervezve.
S eladtalak, én fejedelmem, Mert az Élet az én szerelmem, Mert én is álmodok nagyot: Költő vagyok.
A püspöknek, a paptársaknak és a híveknek is segítenie kell ezt a papot, hogy legyen ereje rendbe hozni az életét, keresztény hitében megerősödve továbbra is vállalja azt a feladatot, amelyre Isten hívta. Ha egy pap méltatlanná válik, az történik, mint bárki más esetében, aki valamiért nem tudja ellátni feladatát. Olyan szépen mondja a Szentírás, hogy Isten „a megroppant nádat nem töri le, a pislákoló mécsbelet nem oltja el” [Mt 12,20]. Ha egy édesanya összeomlik, segítjük talpra állni, hogy vissza tudjon menni a családjához. Az emberek nem egyszer használatos zsebkendők, ha összekenődnek, akkor kukába dobjuk őket, az lenne jó, ha kimosnánk, kikeményítenénk, kivasalnánk a bűnbánatban, a bűnbocsánatban, hogy össze tudják magukat szedni. Jézus Krisztus hányszor lehajolt egyegy emberhez, hogy felemelje. Mások bűne nem jogosítja fel sem a püspököt, sem a paptársakat, sem a híveket arra, hogy maguk is bűnt
208
Ha valaki csak öt évet, tíz évet ad oda nagylelkűen az életéből az egyház szolgálatára, az biztosan kevesebb, mint ha az egész életét odaadta volna, de mégis mindenképpen nagy érték, amit meg kellene tudni neki köszönni.
Enyém volt minden áldomásod, Én voltam a lelked, a másod, Megkoszoruztam a fejed, Szerettelek.
Nem hallgatom zsoltáros ajkad, Nem kell szép, égi birodalmad. Selymet, pénzt akar egy leány, Vár, vár reám. Galád vagyok? Galád az élet. Bűve miért nincs az Igének? Vággyal, kínnal miért gyötör Pénzes gyönyör? Írott kövem dobom a mélybe, Megreng a Föld sok ezer évre S késői bűnös, bús szemek Megértenek. Ady Endre: Júdás és Jézus
[…] hogy küszködtem a csillagokra én. Most tört a lámpám s nincs lámpafény. Isten-kísértő, vágyvillámos éjjel járok kihült lámpával, tört cseréppel. […] Kosztolányi Dezső: Lámpafény (részlet)
Nagyon sok ember az életéből egy napot sem adott Istennek. Nem lenne szabad, hogy ezek az emberek csak az ítélettel, csak a számonkéréssel, csak a kődobálással, csak a megvetéssel találkozzanak. Vannak férfiak, akik az életükből több évet Istennek adnak, utána lehet, hogy kishitűen megtorpannak. Ennek sok oka és boga lehet, nem olyan egyszerű egy emberi lélekbe belelátni. Ezzel persze sebet ütnek az egyház testén: sokan bíztak bennük, felnéztek rájuk, példaképük volt. Ez botrány, mint ahogy az is botrány, ha valaki elhagyja a feleségét, vagy lányanyaként gyermeket szül. Ennek ellenére vannak olyan hibák, bűnök, amelyek azzal a következménnyel járnak, hogy a püspök, aki a hatalmat adta, visszavonja azt. Voltak olyan papok, akiket felfüggesztettek, elvették tőlük a misézési, gyóntatási jogokat. Az egyházi rend szentsége eltörölhetetlen nyomot hagy az emberen? A kilépett pap köthet szentségi házasságot? Ha valaki édesanya lett, örökké édesanya marad, akkor is, ha árvaházba adja gyermekét, ha méltó, ha méltatlan,
209
A keresztény ember is megtapasztalja a lélek sötét éjszakáját, amikor úgy érzi, nincs tovább, a fájdalom ólomsúllyal nyomja a lelkét, a vigasz, az együttérzés nem hat el a lelkéig. „Mint ahogyan a szobrász vésőjét használja, hogy remekművét a legszebbé formálja, úgy használja a jó Isten a fájdalmat és a szenvedést, hogy megtisztítson vétkeinktől, és hogy bennünket a szenvedő Jézushoz mindinkább hasonlóvá tegyen. Minden szenvedés kifeszített húr, amely arra való, hogy tökéletesen tiszta, szép harmóniákat zengjen az örökkévalóság számára. Igen, Isten akaratában megnyugvó szenvedés az olvasztókemence, amelyben a lélek, mint a tiszta arany, minden földi salaktól megtisztul.” Ezeket a gondolatokat a nemrégiben boldoggá avatott Batthyányi Strattmann László írta az ifjú, életerős, elsőszülött Ödön fia halála után néhány nappal! Ha kitartunk az imában, a remény és bizalom kezdetben cérnavékony hangja erősödik meg bennünk: Egy végtelen bölcs, Isten szeretetéből kijelölt útja van minden halandónak: „Mindennek megvan az órája, és minden szándéknak a maga ideje az ég alatt: Van ideje a születésnek és a halálnak; ideje az ültetésnek és az ültetvény kiszedésének. Ideje az ölésnek és ideje a gyógyításnak, ideje a bontásnak és ideje az építésnek. Ideje a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a táncnak. Ideje a kő eldobálásának, és ideje a kő összeszedésének; ideje az ölelkezésnek, és ideje az öleléstől való tartózkodásnak. Ideje a keresésnek, és ideje az elveszítésnek; ideje a megőrzésnek, és ideje az eldobásnak. Ideje az eltépésnek, és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak, és ideje a szólásnak. Ideje a szeretetnek, és ideje a gyűlöletnek; ideje a háborúnak, és ideje a békének.” [Préd 3,1–8] Isten rendeli el, mikor veszünk először lélegzetet és mikor utoljára. Tudnunk kell, hogy életünk csak itt a földön ér véget, de folytatódik a mennyben. Életünk fonala olyan, mint egy végtelen pamutgombolyag, amelynek első centimétere a földi élet, a többi az örökéletünk. Rövid vándorlásunk, küszködésünk végtelen hosszúnak tűnik, de minden könnycseppünket mennyei Atyánk szárítja fel.
234
Életünk egy kézzel szőtt szőnyeghez hasonlít, aminek visszáján nagyon sok bog [csomó] és összevisszaság látható, eldolgozatlan szálak lógnak szanaszét. Életünk során alulról leginkább az alsó felét látjuk. Halálunk után az Úr megmutatja az elkészült szőnyeg felső oldalát, és csodálkozva megpillantjuk, milyen csodálatos minták, formák rajzolódtak ki a kusza szálakból. Sokszor a földön nem látjuk Isten jóságos jelenlétét, sok mindent nem értünk, de egészen biztos, hogy halálunk után fejünkhöz kapunk, és megdöbbenve látjuk, hogy minden nehézségnek, fájdalomnak megvolt az értelme, mennyi csoda volt az életünkben, egy-egy nehéz pillanatban hányszor jelent meg Isten a szeretetével, és lendített át egy-egy akadályon, amit mi véletlennek tudtunk be, vagy esetleg csak legyintettünk rá: „Áh, ez semmiség!”
A többi osztály mind, mind elmaradt, A csöpp diák, az első elemista A minden titkok ajtaját kinyitta, És messze szállott még vizsga előtt. Itthagyta mind a képeskönyveit, Színes krétáit, tollat és az irkát, Pedig értette már az irka-firkát, Le tudta írni tollal a nevét. Kemény kis ujja már betűre állott, Tudott olvasni és számolni szépen, A vizsgáján nem érte volna szégyen, Ő lett volna az első kis diák. De elment ő, helye üres a padban, Kis vállait többé nem túzza táska, Pedig úgy vágyott felsőbb iskolákba, S most mindig az lesz: első elemis. A többi osztály mind, mind elmaradt… Gimnázium, sok, szép diákos évek, Kis játékok, szerelmek, dalok, élet, Mind elfutottak őelőle, mind… Én nem tudom, hogy Túlnan mi a rend, De megnőnek talán a kisdiákok, Kis húnyt csillagok, ellobbant világok Tán, új életre gyúlnak ottan ők, És talán vannak ott is iskolák… Uram, te tudod, kinek mi a sorja. Színed elé ültesd az első sorba, S a kiskönyvébe írjál kitűnőt. Várnai Zseni: A többi osztály mind, mind elmaradt
Gondolj el nem múló zenékre lelkem, Szűz csillagokon fönn az égi kertben. És éjszakára, melynek tükörében Elsápad minden árnyék földön, égen. Ember Fiára, ki lenn járt e tájon, Hogy minden szív eztán remélve fájjon, Az ő hajára, mely szőkébb a holdnál És a halálra, mely békébe pólyál. […] Juhász Gyula: Örök zene (részlet)
Isten biztos kézzel tartja kezében életünket, Ő jól tudja, mikor vagyunk leginkább megérve az üdvösségre, és akkor szakaszt le minket. Ki tudja, milyen keresztek, nehézségek vagy akár bűnök, sebek elől menekült meg. Gyermekünk mennyei Édesapja házában vár ránk. Sohasem a szenvedésé az utolsó szó, hiszen az Isten ölében már semmi fájdalom nem érhet minket. Jó arra gondolni, ha megtérünk az Úrhoz, gyermekünk szalad majd elénk. Hogyan lehet felkészülni a halálra? A halálra az életünkkel lehet felkészülni. Ha ajándékba kapott életünk ajándék mások számára is, akkor nyugodtan meghalhatunk. Ilyen egyszerű. Lehetetlen úgy élni, hogy ne gondoljunk a saját elmúlásunkra! Krisztus feltámadását szemlélve öröm és fény tölt el, és nemcsak annak örvendünk, hogy Ő volt az első, aki feltámadt, hanem hogy mindannyiunkra ugyanaz a sors vár: földi sátrunk ledől, és örök otthont kapunk a mennyben. Loyolai Szent Ignác egy lelkigyakorlatában arra biztat, hogy feküdjünk hanyatt egy elsötétített szobában,
235
