Úrrá lesz a nyár
2.
Sziasztok! Hiszitek, vagy sem, de lassan vége a tanévnek. Bennem még nem igazán tudatosult... De látom már, hogy lassan mindenkin úrrá lesz a nyári hangulat, csábít már a jó idő, a napsütés, a meleg, a virágillat a Micsun, könyörgünk a tanároknak (kisebb nagyobb sikerrel), hogy az órákat kint tartsák a szabadba,.... Ismerős érzés!?:) Felsorolni nehéz lenne, mi is történt ebben a tanévben, de úgy . gondolom mindenkinek van bőven, amire érdemes visszaemlékeznie. Az iskolánk folyosóit az útóbbi napokban nyüzsgő tizenkettedikesek töltötték be képeket osztogatva az ismerőseiknek, barátaiknak. Arcukon sok mindent láthatunk, de leírni pontosan, hogy mit érezhetnek- most ahogy itt az idő, hogy elhagyják az iskola kapuit és belépjenek a sokat emlegetett „nagybetűs életbe”-, szóval leírni, nem tudjuk. Viszont megpróbáltuk kifaggatni, őket és osztályfőnökeiket az itt szerzett tapasztalataikről, emlékeikről, tovább lapozva sok minden más mellett erről is olvashattok. Az egész iskola nevében mondhatom, hogy sok sikert kívánunk tovább az útjaikon és reméljük, hogy azért még visszalátogatnak hozzánk. Lassan a 11. évfolyam veszi át a „nagyok” helyét, izgatottan várva az utolsó évet; a gólyák érkezését, a gólyabált, az éneklési bulikat, teljesen elfeledkezve ezek mellett az érettségi vizsgákra való készülődésről. De elkeseredésre semmi ok, hiszen tanáraink gondoskodnak arról, hogy eszünkbe jusson ez a tényező is. Addig is előttünk áll egy csodás nyár, amikor pihenhetünk, szórakozhatunk és emellett esetleg még dolgozhatunk is. Sokunk tervezgeti már, hogy hova megy nyaralni, de aki még nem tudott dönteni, az se keseredjen el, hiszen a nyári programajánlóban biztosan talál számára vonzó ajánlatot. Mindenkinek egy sikeres tanévzárást kívánok, jó kedvvel és energiával indítsátok a nyarat. Kikapcsolódásban, eseményekben és nevetésben gazdag vakacióóóót mindenkinek!
Bartos Tímea Dt-elnök
Közérdekű Június 2. Urunk mennybemenetele • 7. 30 – 8. 30 Szentmise a Gimnázium Kápolna-dísztermében a V-XII.-nek. Június 5. A gimnázium-épület megáldásának 100. évfordulója Június 6-8. Érettségi: román nyelvi kompetenciák Június 8-10. Érettségi: anyanyelvi kompetenciák Június 9. A VIII. billegése Június 11. Pünkösdi Mária-búcsú Június 13. Pünkösdhétfő – tanítási szünet Június 14-17. Érettségi: digitális kompetenciák Június 17. Tanévzárás, VAKÁCIÓ
Szabó Noémi XI.C
Gimisztár 2011
3. Gimisztárok 2011-ben is
Iskolánkban idén harmadik alkalommal szerveztünk tehetségkutató versenyt. Diáktársaink ének-zene, humor és tánc kategóriákban próbálhatták ki magukat. A tizennégy produkcióból álló műsort a hagyományhoz híven Csutak Bíborka /XI.B/ és Simon Levente /XII.C/ vezették. Amíg a zsűri visszavonult, addig a tavalyi Gimisztár duó: Imre Krisztina és Kristály Beáta szórakoztatta a közönséget. Vendégfellépőként vett részt egy sepsiszentgyörgyi együttes, illetve Fülöp Gyuszi humorista. A négytagú zsűrinek (Fazakas Hajnal, tánctanárnő, Fülöp Gyuszi, humorista, Incze Tihamér, a 2010-es megyei Ifisztár nyertese, valamint Koronka Sándor, a Hargita Megyei Sport és Ifjúsági Igazgatóság szakreferense) döntése alapján Dánél Kinga elnyerte a legjobb népdalénekesnek járó címet; Bors Boglárka különdíjat kapott; Dobos Anita egy olyan turnén mutathatja meg hangját, amelyre Fülöp . Gyuszi hívta meg; Szántó Ágota ének-zene kategóriában bizonyult a legjobbnak. A legnagyobb közönségsikert arató páros a zsűrit is lenyűgözte: Regián Réka, valamint Birta Norbert, a 2011-es Gimisztár legjobb táncosai voltak. Azontúl, hogy a közönség és a fellépők eltöltöttek egy kellemes estét, megbizonyosodhattunk arról, hogy igenis vannak iskolánkban tehetséges fiatalok, akik ha csak egy estére is, szeretnek sztárok lenni.
Egy gyerek órán kirakja a lábát a padból. Arra megy a tanár: - Kisfiam, téged hogy hívnak? - Pataki. - Na, Pataki, akkor pata be.
Pistikét faggatja édesanyja vacsora közben: - Hogy állsz az iskolában kisfiam? - Jól. Minden nap másik sarokban.
André Krisztina IX.B
Vicces elírások diákok dolgozataiban: - II. József Mária és Terézia fia volt. - Amikor kitört a Vezúv, pompája teljesen elpusztult. - A valós szám az, amelyik tényleg annyi, amennyi. - Az Árpád-ház nem sokáig volt üres, mert az Anjouk rögtön beköltöztek. - Trójában falovakkal oldották meg a tömegközlekedést.
Beszámolók
4. Márianosztra - 2011
Április 27-én este kilencre kellett készen álljunk, hogy fél órával később elindulhassunk rövidnek nem mondható utunkra. Másnap reggel, annak ellenére, hogy a busz nem épp alvásra való, mindenki elég éber volt ahhoz, hogy egy nagy sétát tegyünk Budapest belvárosában. Több órát bolyongtunk a városban, ez azonban csak bemelegítő volt az előttünk álló 60-70 kilométerhez. Naponta 20-22 km hegyi utat tettünk meg gyalogosan. Természetesen estére már senkinek nem kellett altatás. Útközben hallhattunk a férfinői identitásról, második nap beszélhettünk egy homoszexuálitásból megtért fiatalemberrel, s gyönyörű tanúságtételben is volt részünk egy házaspártól sok más egyéb mellett. Persze nem maradt el a jókedv sem. Utunkon velünk zarándokolt egy szegedi apuka és két gyermeke: Kristóf (3 éves) és Veronika (5 éves). Példát mutatva nekünk. Na meg példát vehettünk mi egymástól, legfőképp azoktól a fiúktól, akik a gyerekeket a nyakukban hozták, vagy a lányoktól, akik vigasztalták, és erőt öntöttek beléjük. Sajnos május elsején egy jó kis tusolás után, már indultunk is haza. Idén is megérte elmenni!
Kristály Beáta XI.B
Pilinszky-megemlékezések Pilinszky János születésének 90., halálának 30. évfordulója alkalmából 2011. május 17én Pilinszky Versmondó Versenyre került sor magyartanárainak szervezésében. A versenyen 27 versenyző szavalt: 17 IX-X. osztályos, és 10 XI-XII. osztályos. A szavalatokat magyar szakos tanárokból álló zsűri bírálta: Sárközi Sándor piarista atya, magyartanár, Biró Gyöngyike tanárnő (Nagy István Művészeti Líceum), Boldizsár Ágoston tanár úr (Márton Áron Gimnázium). A zsűri a IX-X. osztályosok közül Szántó Ágotát /IX.B/ találta a legjobbnak, a XI-XII. osztályosok közül pedig Fülöp Krisztinát /XII. B/. Akik jelen voltak ezen az esten akár nézőként, akár szavalóként, felmérhették Pilinszky János nagy értékű hagyatékát, amelyet versekben hagyott ránk. Ezt tárta fel nekünk ünnepi megemlékező előadásában Sárközi atya. Ezúton is köszönjük! A versmondó versenyt támogatta a Communitas Alapítvány, Csíkszereda Önkormányzata, Segítő Mária Alapítvány. Két nappal később iskolánkba látogatott és előadást tartott Jelenits István piarista atya, a költő lelkivezetője, barátja, aki a XII. évfolyamnak tartott rendhagyó magyarórát Pilinszky költészetéről.
Bőjte Csongor IX.B
Beszámolók
5.
Sulibörze 2011 áprilisában adott helyszínt iskolánk a Sulibörze nevű rendezvénynek, aminek a szerepe, hogy a VII-VIII-os diákok megfelelő iskolát válasszanak a továbbtanuláshoz. Mint minden évben, idén is sok érdeklődő diák látogatott el hozzánk. Kérdéseik nagyrészt a tanulás mennyiségére, a tanárok viselkedésére, iskolánk rendezvényeire vonatkoztak. Próbáltunk minden kérdésükre reálisan válaszolni. Sokan úgy érkeztek, hogy már pontosan tudták, hogy melyik iskolában szeretnének tanulni, viszont voltak olyanok is, akik bizonytalanok voltak, nekik elkelt a bátorítás és a biztató szó. Véleményem szerint szeptemberben mindhárom IX. osztályban lelkes diákokkal telnek meg az iskolapadok, és ehhez sok türelmet kívánok a három jövendőbeli osztályfőnöknek: Erdély Imre tanár úrnak, Zöld Ildikó és Székely Hajnal tanárnőknek .
Darvas Zsuzsa IX.C
Jótékonysági teaest Az első félévben megrendezett teaest sikerének köszönhetően március 29-én, délután ismét sor került egy tea- és gitárestre. Az est különlegességét az hozta, hogy ezúttal nemcsak szórakozásból, hanem adakozási szándékból gyűltünk össze, ugyanis gyűjtést szerveztünk két beteg kisgyerek, Lacika és Máté számára. Jó hangulatban, kellemesen telt az est, iskolánk diákjai nagyon segítőkészek és adakozóak voltak, és ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy dicséretre méltó összeg gyűlt a gyerekek megsegítésére. Az összegyűlt pénzt [657 lejt:)] a diáktanács tagjai adták át a gyerekek szüleinek, akik nagyon hálásak voltak a segítségért. "Viszonzásképp" ápr. 6-án iskolánk 50 diákja ingyen részt vehetett a Szakszervezetek Művelődési Házában szintén Lacika és Máté számára megszervezett helyi együttesek jótékonysági koncertjein. Összefogásból és adakozásból közösségünk ismét jelesre vizsgázott.
Miklós Anita X.A
Nevezd meg a legjobbakat! Hargita Megye Tanácsa, Hargita Megye Ifjúsági és Sport Igazgatósága évente meghirdeti a NEVEZD MEG A LEGJOBBAKAT! ifjúsági pályázatát. Célja, kiemelni és díjazni a megye legaktívabb diákjait, fiataljait, valamint legjobb projektjeit. Az Önkéntesség Évében 2011. május 18-án ifjúsági konferencia keretében zajlott a díjazás. Örvendetes, hogy iskolánk négy díjat kapott. A legaktívabb diáktanácsosok (Bartos Tímea, Szabó Noémi) dicséretet és érmet kaptak, valamint a modellértékű projektek kategóriában dicséretben részesült a Gimisztár - tehetségkutató verseny; harmadik helyezést, Ígéret Díjat, érmet és 160 lej értékű könyvutalványt kapott az Ez S(e)M Újság. Az iskolaújság - a konferencia keretében bemutatásra került, melyet powerpointos bemutatóval Szabó Noémi mutatott be. A pályázatokat, illetve az ajánlásokat Bogos Róbert tanár úr készítette.
Szabó Noémi XI.C
6.
IKV Díjnyertes dolgozat
A Dt. immár több éve megszervezi a MAKOSZ (Magyar Középiskolások Országos Szövetsége) által meghirdetett Irodalmi Kreativitási Versenyt. Az iskolai szakasz dolgozatait minden évben magyartanáraink értékelik. Idén a városi IKV résztvevői voltak: André Krisztina és Bőjte Csongor (IX.B). Az iskolai szakaszon a megadott szavak felhasználásával szerelmes levelet kellett írni a kedvesnek: tárkony, verem, Windows, fogselyem, tank. Az alábbiakban André Krisztina dolgozatából idézünk. Kedvesem! Éppen gyomláltam a tárkonyt a kertben, amikor felfedeztem a hasonlóságot a növény és kettőnk kapcsolata között. Kettőnk jelenlegi kapcsolata ízesíti az életemet, mégis úgy érzem, hogyha nem csak a kertben ülnél bambán a fogselymeddel játszadozva, akkor talán több is lehetne közöttünk puszta barátságnal. Bevallom, eddig nagyon alamuszi voltam. Féltem az elkötelezettségtől, a komoly kapcsolattól. Az elmúlt években úgy éreztem, hogy amikor kapcsolatban élek, az olyan érzés, mintha beleestem volna egy feneketlen verembe, ahonnan nincs szabadulás... Még akkor sem, ha a párom századszorra mondja el ugyanazt a történetet kedvenc autóversenyzőiről, vagy éppen annyira érzéketlen, hogy legszívesebben ásnék egy alagutat és katapultálnám magam egy párhuzamos galaxisba, ahol nincsen fecsegés és erőltett beszélgetés. De most, Veled minden más. Te vagy az, aki a szívem köré épített falat nem tankkal próbáltad lerombolni, ahogy mások tették, hanem megvártad, míg a kiszállítók megérkeznek a hőszigetelt ablakokkal és a házikót megépítve azonnal be is költöztél a takaros kis helyre. Kedves, tudnod kell, hogy nélküled az életem már puszta biológiai lét. Te lettél szívem windows-ának egyetlen aktív programja, amely helyettesíti az összes többit, és mégsem fagy le ötpercenként. Ezért van hát, hogy még a tárkony gyomlásása közben is csak Rád gondolok. Ui. Szeretlek!
Tarisznyába való
7.
Négy év a Segítő Máriában, ami nem múlt el nyomtalanul, a lassan billegő nyolcadikosoknak sem. Megkérdeztem pár nyolcadikos diákot és az osztályfőnöküket, hogy mi a véleménye az elmúlt időszakról és az iskoláról. Szerkesztő: Milyen volt ide járni suliba? Bilibók Csilla: Nagyon vagány. Jók voltak a sulinapok, lelkinapok, a gimisztár. S mivel bentlakásos is vagyok, így több emberrel megismerkedhettem a suliból. Fülöp Orsi: Megtanultam, hogy milyen keményen kell tanulni. Viszont gátoltak abban, hogy teljesen önmagam lehessek. Székely Blanka: Jó volt ez a négy év. Sok barátot szereztem. Az egyetlen dolog, ami nem tetszett az az volt, hogy nem mindig tehettem, amit akartam. Lekötöttek a szabályok. Szerk.: Milyen az osztályotok? Simon Éva: Mióta itt vagyok, nagyon jó. Sajnálom, hogy nem vagyok itt ötödiktől. Csilluc: Az osztály elég jó, a végére már elég összetartó lett. A rossz az ebben az egész elválásban, hogy nem biztos, hogy visszajutok. T.t.-re szeretnék jönni, na meg rossz, hogy el kell válni a barátoktól. A legtöbb nyolcadikos is a barátoktól, osztálytól való elválást sajnálja. Dánél Krisztina: Most így nyolcadik végére megszerettem az osztályt. Kovács Lehel: Kár, hogy nem lesz így együtt az osztály. Itt azért más a közösség. De jó, hogy jön a vakáció. Szerk.: Szerintetek miben más a Segítő, mint a többi suli? Lehel: Ebben a suliban gondolnak arra is, hogy a diák kapjon vallásos nevelést is. Csilluc: Tanítás mellett nevelnek is. Plusz rengeteg jó program van. Azt hiszem, az osztályfőnöküknek is nagyon fognak hiányozni. János Katalin tanárnő: Szerencsés embernek tartom magam, hogy ilyen értékes emberekkel találkoztam. Együtt dolgoztunk, alakítottuk egymást. Sok örömet, újdonságot hoztak az életembe. Szerk.: Mi ennek az osztálynak a különlegessége? J. K. tanárnő: Nagyon összetartó osztály. Az újakat könnyen befogadták. Az évek folyamán nem érződött, hogy ki jött később. Az osztály formálódása azzal kezdődött, hogy ötödik elején az osztály egy közös táncot tanult a farsangi bálra, amiben Antal Imre tanár úr volt segítségünkre. Úgy gondolom, sokat segített ez az osztály összekovácsolódásában. Szerk.: Miben jobb itt suliba járni? J.K. tanárnő: Nagy gazdagság a minden héten megtartott szentmise. Így észrevétlenül formálódik a közösség. Szerk.: Mit üzen/üzentek az ötödikeseknek? J.K. tanárnő: Fehér lappal fogunk indulni, amit majd közösen kell tele írnunk. Krisztina: Tanuljanak, és ne fessenek hajat. Bocskor Renáta: Eddigi legjobb sulim, ahova jártam. Jó a közösség, a tanárok és a kosárcsapat. Igaz, hogy kell tanulni, de nem nehéz és azt a heti egy misét simán ki lehet bírni. Sok rendezvény van. Összevetve volt jó is, rossz is a nyolcadikosok életében, az alatt az idő alatt, amit itt töltöttek. Mégis úgy gondolom, feltarisznyálva mennek el, valami többlettel, mint ahogy ide érkeztek.
Kristály Beáta XI.B.
Tarisznyába való
8.
Itt az év vége, így gyorsan és visszafordíthatatlanul közeleg a ballagás. Szerkesztőségünk néhány tagja a XII. osztályos tanulóktól és osztályfőnökeiktől érdeklődtek, hogy milyen gondolatok vannak most bennük, amit megosztanának velünk. Ugyanakkor megköszönjük a tanároknak és a ballagó diákoknak, hogy ebben a zsúfolt időszakban is szakítottak időt rövid interjúnkra. XII.A osztály Szerkesztők: Milyen érzés volt ezt az osztályt 4 évig végigkísérni? Erdély Imre osztályfőnök: Élmény volt 24-25 embert végigkísérni ez idő alatt. Voltak nehézségek is, de az élet részét képezik ezek is, és így jó. Mindannyian edződtünk a 4 év eseményei során, és bízom benne, hogy jó irányba. Szerk.: Milyen fejlődést lát a diákokon IX. osztály óta? E.I.: Hatalmasat fejlődtek sokan. Lassan-úgy látom-sikerül megtalálniuk saját hangjukat, és ez a legnagyobb öröm számomra. Szerk.: Milyen nehézségek merültek fel az évek folyamán, és hogyan sikerült megoldani őket? E.I.: Az ifjak fejlődésen mentek át a 4 év alatt, és önmaguk kibontakozása, helyük keresése az ifjabb társadalomban, a nagyvilágban néha áramszünetet okozott egyesek életében, de ez hála Istennek nem eredményezett nagyobb, különösebb kárt a közösség életében. Szerk.: Mik az osztály pozitívumai? E.I.: Nyitottságuk a jóra, önmaguk felvállalása, a mások iránt érzett felelősség, empátia, kreativitás. Szerk.: Hogy érzi Ön, milyen szerepet vállalt az osztály életében; mennyire volt eredményes? E.I.: Az évek folyamán igyekeztem kísérőjük, támaszuk lenni, és ez nem mindig volt konfliktusmentes. Az eredményességet, vagy annak hiányát majd az életük fogja bizonyítani. Összességében elmondhatom, hogy egy jó osztályt kísérhetek el a ballagáskor, és ezt köszönöm elsősorban a jó Istennek, szüleiknek és nem utolsósorban nekik. Szerkesztők: Milyen volt számotokra a 4 év? Osztály: Volt benne minden: sírás, nevetés, bulik, kirándulások, veszekedések, de végül minden jóra fordult. Mindenképp felejthetetlen ez a 4 év, számos esemény volt mi összeköt minket, és mindig is összetart. Szerk.: Milyen közös élményeitek, csínytevéseitek voltak? Oszt.: Temérdek élmény volt. Lelki napok, mialatt mindig jól összerázódott az osztály, az áprilisi tréfák, kirándulások: Egyes-kőre, Marosvásárhelyre, Csíksomlyóra, Marosfőre, stb. Az osztálylógások, amiket úgy kezeltünk, mint például a napi jócselekedetet. Ezt viszont mára már nem így gondoljuk. Szerk.: Sokat változtatok-e IX. óta? Oszt.: Mint minden ember, mi is változtunk, felnőttünk, de úgy érezzük, hogy még mindig tudunk, és akarunk gyermekfejjel gondolkodni, mint akkor. Szerk.: Milyen érzések vannak most bennetek? Oszt.: Lassan mindenki kezdi feldolgozni a búcsúzást, de ha erre gondolunk, elszomorodunk. Nehéz az elválás, de igyekszünk még a hátralevő időt olyan módon eltölteni együtt, hogy az mindenki számára felejthetetlen legyen.
Tarisznyába való
9.
XII.B osztály Szerkesztők: Milyen érzés volt ezt az osztályt 4 évig végigkísérni? Zöld Ildikó osztályfőnök: A XII.B osztály itt a gimnáziumban a negyedik végzős osztályom, a pályámon a hatodik, így van viszonyítási alapom. Most, a ballagás előtt vegyes érzések kavarognak bennem, öröm és bánat, jó és rossz paradoxonja. A négyévi együttlét alatt a közös munkákban negatív és pozitív érzelmek váltották egymást, és közben kerestük az arisztotelészi arany középutat. Volt, mikor rátértünk, máskor elmentünk mellette. Summa summarum jó volt együtt lenni, a szív őrzi igazán a jó emlékeket, nem az ész. Szerk.: Milyen nehézségek merültek fel az évek folyamán, és hogyan sikerült megoldani a problémákat? Z.I.: Nehézségeket okozott a tárgyilagos önismeret kialakítása a tanulókban. Van olyan, aki önmagát leértékeli, mert nincs tisztába saját értékeivel; tervei, céljai a lehetőségekhez képest túlméretezettek, és ennek következtében állandóan elégedetlen önmagával. Ennek ellentéte az, aki felértékeli önmagát, lebecsül másokat, a közvélemény megfogalmazásában nagyképű és gyakran individualista. Én úgy érzem, hogy a XII. végére szituációs beszélgetésekkel, logikai, önismereti, pályaválasztási ismeretellenőrző tesztek kitöltésével, és az elért eredmények kiértékelésével, már sokkal közelebb van a reális önértékeléshez. Szerk.: Milyen fejlődést lát a diákokon IX. osztály óta? Z.I.: A IX. osztályhoz képest a problémafelfogás és megoldás, magatartás, közös felelősségvállalás, önállóság területén látok fejlődést. Szerk.: Mik az osztály pozitívumai? Z.I.: Elfogadták és szeretik egymást, vidám légkört alakítottak ki, odafigyelnek egymásra, a tudományok iránti érdeklődés kisebb-nagyobb mértékben mindenkiben megvan, egy igazi nagycsalád 18 lánnyal és 10 fiúval. Szerk.: Hogy érzi Ön, milyen szerepet vállalt az osztály életében; mennyire volt eredményes? Z.I.: Pótanyai szerepet vállaltam, és hogy mennyire volt eredményes válaszolok tíz év múlva, hatvankét évesen 2021-ben, addig is Istennek nagy tervei vannak velünk, de a tervrajzot csak Ő ismeri. Szerkesztők: Milyen volt számotokra az elmúlt 4 év? Osztály: Mindannyiunknak kellemes meglepetés volt az iskola szelleme. Többnyire tartottunk az iskola rendszabályzatától, de nem volt nehéz megfelelni ennek. Tapasztalatokban gazdag, élménydús volt. Szerk.: Ki/mi tartotta össze az osztályt? Oszt.: Nincs konkrét személy, aki összetartotta az osztályt, nem volt a legtökéletesebb osztályközösségünk. Voltak napos és borús időszakaink is. Szerk.: Milyen közös élményeitek, csínytevéseitek voltak? Oszt.: Emlékezetesek maradtak a magyarórai lógások, (büntetések), Kolumbán Magdolna tanárnő megtapsolása minden óra végén, szentegyházi kirándulásaink, és még sorolhatnánk. Szerk.: M az, amit a legjobban fogtok sajnálni, ha elmentek? Oszt.: A szüneteket, nevetéseket és bolondozásokat. Szerk.: Milyen érzések vannak most bennetek? Oszt.: Vegyesek az érzelmeink. Egy részről szeretnénk, hogy vége legyen az iskolai éveinknek, ugyanakkor szomorú elválni azoktól, akik közel állnak hozzánk.
Tarisznyába való
10.
XII.C osztály Szerkesztők.: Milyen érzés volt ezt az osztályt 4 évig végigkísérni? Székely Hajnal osztályfőnök: A négy év érzésvilága hegyi patakhoz hasonlítható. Mely olykor felüdít a tikkasztó hőségben, kristálytiszta vizére pillantva önmagaddal szembesít, nyugtató csobogása békét ad. Máskor meg zavaros, rohanó és zajos, s féktelen ereje akár sziklát romboló. Szerk.: Milyen nehézségek merültek fel az évek folyamán, és hogyan sikerült megoldani a problémákat? Sz.H.: A különböző nézetek egyeztetésének buktatóival, a közösséghez tartozás sajátosságainak kezelésével szembesültünk, mint minden osztályközösség. A problémamegoldás során igyekeztünk változtatni, ami megváltoztatható, s elfogadni azt, ami nem változtatható. Szerk.: Milyen fejlődést lát a diákokon IX. osztálytól? Sz.H.: Személyiségbeli fejlődés, persze a fizikai mellett. Sokkal érettebbek, felelősségteljesebbek, a közösséget összetartó erők lettek egyre erősebbek az évek során. Szerk.: Mik az osztály pozitívumai? Sz.H.: Logikusan gondolkodnak és érzelmi intelligenciájuk is a helyén van, figyelnek egymásra, szeretik és segítik egymást. Szerk.: Hogy érzi Ön, milyen szerepet vállalt az osztály életében; mennyire volt eredményes? Sz.H.: Nem az eredményekre törekedtem, az én feladatom csupán a magvetés, a szárba szökkenést, kalászérlelést csak ritkán láthatom. Mégis szívesen állok a barázdába, és remélem, hogy ezek a magok jó földbe hulltak, és idővel bő termést hoznak. Szerkesztők: Milyen volt számotokra ez a 4 év? Osztály: Elég jó volt! Csak hamar eltelt, ha visszagondolunk rá, nem is tűnik 4 évnek, hanem inkább 4 hétnek. Szerk.: Milyen közös élményeitek, csínytevéseitek voltak? Oszt.: Felsorolhatatlanul sok élményünk van. A legemlékezetesebbek a kirándulások, és a hozzá kapcsolódó vicces események, amiken ma már nagyokat kacagunk, de akkor komoly következményeket vontak maguk után. Szerk.: Ki/mi tartotta össze az osztályt? Oszt.: Az tartotta össze az osztályt, hogy mindenki megpróbálta kihozni magából a legjobbat, na meg a barátságok és a rendezvényszervezések. De végül is ezek csak erősítették az összetartásunkat, mert alapból összetartóak vagyunk. Szerk.: Sokat változtatok-e IX. osztály óta? Van-e ebben szerepe az osztályfőnökötöknek? Oszt.: Sokat változtunk, felnőttünk, érettebben gondolkodunk, tapasztaltabbak lettünk, és talán helyesebb döntéseket hozunk. Az oszink sokat segített ebben, mindig próbált a reális és jó útra téríteni bennünket, egyengette utunkat kisebb-nagyobb sikerrel. Szerk.: Milyen érzések vannak most bennetek? Oszt.: Vegyes érzések vannak most bennünk. Várjuk a ballagást és a bankettet, de egyben tartunk is tőle, meg az érettségitől. Jó lenne már túl lenni az egészen, viszont nem érezzük úgy, hogy készek lennénk a búcsúra, szeretnénk még itt maradni egy ideig. Rossz lesz nem látni a megszokott embereket, hiányozni fognak.
Geréd Erzsébet X.A Kirmájer Réka IX.B
11.
Diákolimpia
Az idén is mint az utóbbi években megrendezésre került városunkban a diákolimpia, közép- és általános iskolák számára egyaránt. Ez az esemény több száz tanulót mozgatott meg mindkét tagozatból. Iskolánkat 100 tanuló képviselte, 30 tanuló az alsó tagozatból és 70 tanuló a líceumból. Az alábbiakban a dobogós helyezéseket elért tanulóink neveit olvashatjátok:
IX-XII. osztályok Versenyszám 800 m síkfutás 1500 m síkfutás 3000 m síkfutás
Arany Márk Zoltán XII.C Főcze Bernadett IX.A
Bronz
Főcze Bernadett IX.A Főcze Bernadett IX.A Baricz Norbert XI.A Balázs Nándor XII.A Erős Roland XI.B Márk Zoltán XII.C
4x100 m lány/fiú síkfutás
4x400 m lány/fiú síkfutás
Ezüst
Baricz Norbert XI.A Balázs Nándor XII.A Bors Huba X.C Márk Zoltán XII.C Főcze Bernadett IX.A Bors Huba X.C Salati Dávid X.A Simó Zalán IX.A
400 m síkfutás Távolugrás Súlylökés Kerékpár Kosárlabda Kézilabda
Biró István XI.A Balázs Éva XI.B György Kinga X.B Takács Emőke X.B Holló Henrietta IX.A Balázs Éva XI.B Virágh Bernadett XI.B Takács Emőke X.B Főcze Bernadett IX.A
Péter Zsombor XII.B Kósa Csilla XII.A Biró István XI.A
Lánycsapat Lánycsapat
V-VIII. osztályok Versenyszám 400 m síkfutás 100 m sprint 800 m síkfutás 1500 m síkfutás 4x100 m fiú-síkfutás
Arany
Bronz Imre Boróka
Imre Emil Imre Emil Péter Adél
Pataki Andrea
Ruczuj Emese Pataki Andrea Péter Adél Póra Tímea
Csiszér Loránd Timár Zoltán Karda Norbert Imre Emil Imre Emil
Csiszér Loránd Timár Zoltán Karda Norbert Imre Emil
4x400 m fiú-lány síkfutás Kerékpár Távolugrás Kosárlabda
Ezüst
Imre Emil Imre Emil lánycsapat
Ezúton is szeretnénk megköszönni Pitó Noémi tornatanárnőnek a munkáját, hogy segített és odafigyelt ránk. Köszönjük!
Bors Norbert XI.B
Hol nyaralsz?
12.
Bârsan Ervin – IX. C Mit tervezel a nyárra? Tengerre szeretnék menni, de ez még nem biztos, és a barátaimmal tölteném a nyarat nagy részben. Ezenkívül nincsenek nagy terveim. Mit szeretnél még csinálni a nyár folyamán? Nyáron még dolgozni szeretnék, mert egy kis zsebpénz azért jól jön.
Kajcsa Noémi – XI. A
Prezsmer Beáta – IX. B
Mit tervezel a nyárra? Karate táborba megyek, Szovátára és tengerre. Kikkel mész nyaralni? A barátommal, és a baráti körrel. Hova mennél el szívesen a nyár folyamán? Hát ... Balatonra szívesen elmennék.
Hova szeretnél elmenni a vakációba? Olaszországba, Velencébe. De ez csak terv, úgyhogy szerintem csak Magyarországra megyek. Kikkel nyaralsz idén? Barátaimmal. Csak kirándulunk és ezenkívül semmit.
Antal Előd – XI. C Hol töltöd a vakációt? Idén is Rákosra megyek, szerintem ott leszek a legtöbbet. S még ha összejön, akkor Balatonra, az irodalmi táborba megyek. Egyéb elképzelések a vakációra nézve? Dolgozni is lehet elmegyek. Ennyi nagyjából.
Bartis Előd – X. B Kikkel, hol akarsz nyaralni? A Rákóczi 16 napos mozgótáborral akarok elmenni, hogyha összejön. A tábor mellett hol töltöd a nyár hátralevő részét? Azt hiszem Büdösfürdőn. Kikkel nyaralnál a legszívesebben? Haverokkal … esetleg egyedül is akár.
Bartalis Orsolya IX.B Szabó Szidónia X.C
13.
Táborajánló
A nyári vakáció közeledtével egy kis segítséget nyújtanánk azoknak, akik még nem tudják, hol töltsék el a vakációt. Összeszedtünk néhány tábort, nyári programot, hogy legyen, miből válogassatok, és hogy a nyár is jól teljen.
VII. EMI-tábor Idén is megszervezésre kerül Gyergyószentmiklóson a VII. EMI-tábor, augusztus 10-14. között. Az eddigi évek tapasztalatai alapján, idén is sok résztvevőre számítanak a szervezők, ezért neves együtteseket, énekeseket kértek fel a táborozók szórakoztatására, mint például: Charlie, Kárpátia, Road, Dalriada, Bikini, Ossian és társaik. Előadók és fellépő . együtteseken kívül még sátrak lesznek elhelyezve, ahol mindenki kénye-kedvére megtalálja a neki való dolgokat, ilyenek mint: Kézműves -sátor, Film- és Borsátor valamint Kis-színpad. A heti belépő 93 RON, a napi belépő 21 RON. További információk: http://emitabor.hu
Neumann-tábor A tábor ideje alatt szakértőktől sajátíthatod el a digitális kép-, videó- és hanganyag szerkesztést, valamint a webdesign, weblapok készítését. Az érdekes előadásokon kívül izgalmas játékok várnak rád. Erre a táborra minden 14 - 19 év közötti diákot tárt karokkal várnak a szervezők. Ha van kedved egy fiatal társaság által szervezett, jó hangulatú, bulis nyári táborban részt venni, akkor itt a helyed! A tábor Marosfőn, a Ezüstfenyő Hotelben kerül megrendezésre. További információk: http://neumann.makosz.ro
Erdélyi Madrid Időpont: 2011. aug. 28-szept. 1. Helyszín: Gyergyószentmiklós. (az EMI-táborok színhelye) Részvételi díj: 50 lej (ebben benne van a sátorhely, napi 1 meleg étel és belépés a legtöbb műhelyre) Korhatár: 12-30 év Mit fed ez a név? Ez a név az idei madridi katolikus fiatalok találkozójának az erdélyi változata. Mivel nem tudnánk részt venni a Madridban levő találkozón, megszervezik az erdélyit. Nagy szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt!
Szabó Szidónia X.C
Kapcsoljunk fűtést
14.
Szombat reggel, hihetetlennek tűnik, de hétvégén... kellemetlen korán kelés után, a társaság célba vette a vonatállomást. Felszállás után helyet foglaltunk, és már el is indultunk Marosfő felé. Az utazás többé-kevésbé jó volt. Megérkezés után birtokunkba vettük az egykori Ceauşescu-villát, ami mondhatni eléggé luxus volt, csak rettentő hideg. Mikor rájöttünk, hogy kapcsoljunk fűtést, mindenki hamar odatolta a kanapékat, melegedtünk, és elkezdőtött a nagy szotyizás. Aki éhes volt, az még egy rövidet reggelizett, akit legyűrt az álom, az még kávézott és miután megérkeztek a késők, Buksi elkezdte előadását a rendezvényszervezés kulissza titkairól. Ezt követte egy műhelymunka, ahol csoportokra osztva a Gimisztár tehetségkutató versenyre készítettük elő a szükséges papírokat, átadva az „ügyvezetőnek” Pál László tanár úrnak. Ekkor beszéltük át az újság hogyantovábbját, illetve a májusi lapszámot terveztük meg. Ezt egy szünet követte, majd következett a Fundraising Szidike és Erzsó előadásában. Aztán egy kis párnacsatában vettünk részt, amelyben a Tic-tanárunk is aktívan benne volt, sebesüléseket szerezve és okozva egyaránt. Időközben még játszodtunk, szüneteket tartottunk, dolgoztunk. Aztán délután megérkezett Bogos Róbert tanár úr, így megszűnt az éhezés, mert hozott kaját, üdítőt. Az este jól telt, ettünk, twistereztünk, gyümölcsbólét készítettünk, aztán filmnézés, beszélgetés volt. A vasárnap reggelünk egy "húsvéthétfői" ébresztéssel kezdődött, melynek ötletgazdája a két Róbert volt. Nagy volt a felháborodás... Reggeli következett, majd újabb melegedés a fütőtesteknél és szotyizgatás, valamint a Forma1-verseny eredményéért levő harc. Végül a Tictanár nyert és Hamilton... Ez a kirándulás-képzés nagyon kellett a csoportnak, jó alkalomnak bizonyult, hogy így kicsit összeszokjunk, összerázódjunk, hiszen a tanulás mellett ismerkedésre és csapatépítésre is bőven akadt alkalom. Külön köszönet az Alapítványnak a támogatásért, az Igazgatóságnak a közreműködésért, tanárainknak /Bogos Róbert, Pál László/, hogy velünk voltak. Természetesen köszönjük a munkáját előadóinknak, a szervezőknek és minden résztvevőnek.
Bartalis Orsolya IX.B
Keresztrejtvény
Beküldési határidő: június 4.
[email protected] Díjazás június 6-án, hétfőn szentmise után.
15.
Szerkesztőség
16.
Pistike bőg, mikor az anyja hazaér. Kérdezi, mi a baj? - Az apu kétszer is megvert. - Miért? - Megmutattam az ellenőrzőt. - És? - Tele volt egyessel, kettessel. - Ezt megértem, de miért vert meg másodszor is? - Mert kiderült, hogy az ő gyerekkori bizonyítványát mutattam meg.
-Mi lesz a trabantból, ha nekimegy egy fának? -??? -Por sche!!!
- Jancsi, neked van nyolc almád, és a testvéredtől még elveszel nyolcat. Mi lesz az eredmény? - kérdi a tanító néni. - Óriási verekedés - hangzik a válasz.
Írhattok nekünk az:
[email protected]. Látogassátok iskolánk honlapját: www.segitomaria.ro.
- Melyik madárnak nincs fészke? - kérdi a biológiatanár. - A kakukknak. - És miért? - Mert beköltözött a faliórába.
Nyomtatva a csíkszeredai Alutus nyomdában.