8
1
m
mit LIII. évfolyam.
ÉEÓÍI,
Jt* iwmcm
Kolozsvár, 1943. szeptember.
szám.
UMIARIUS KOZLOIW A VALLÁSOS ÉS ERKÖLCSÖS ÉLET ÉBRESZTÉSÉRE KIADJA A DÁVID FERENC EGYLET
Alapította: Dr. BOROS GYÖRGY.
Tehetségek jövőnk számára Az egyházépítés egyik legfontosabb n y i l v á n u l a t a és az egyházépítő e g y i k legszebb f e l a d a t a f e l k u t a t n i vagy lendületével életrekelteni a szunnyadó, illetve csírába fojló erőket, felszínrevetni mindazt, a m i t a tömegek és a mélységek r e j t e nek. Az elmúlt két esztendő m e g m u t a t t a , hogy a tehetségek f e l k u t a t á s á r a és a nevelés fényénél megmentésére alakult B e r d e Bizottság milyen és m e n n y i r e áldásos m u n k á t végzett jieles székely i f j a k kiválogatásával. Azok között, akiket gondos körültekintéssel kiválogatott, alig a k a d t közepes v a g y g y e n g e tanuló. S aki a k a d t is, ipari v a g y kereskedelmi p á l y á r a való i r á n y í t á s s a l é r t é k k é minősíthető. E r r e a kiválogató m u n k á r a alapelvszerűleg is késztetve v a g y u n k , m e r t szabályaink irányelve, hogy a közáldozatta] összehozott pénzből egyházi és nemzeti életünknek föltétlenül értékeket neveljünk. De a k i v á l o g a t á s r a a m i n d e n n a p i történelem is rákésztet bennünket. Azzal indultunk ugyanis el, h o g y évente négyn é g y zsenge székely gyerekkel, nyolc év múlva 32 Berde t a n u l ó r a visszük fel és ezzel az állandó létszámmal élünk. E z z e l szemben azonban egyfelől akkora volt a kérvényezőkszáma, másfelől pedig, — H á l a az E g e k Urának —, a k k o r a volt egyházközönségünk áldozatos f e l a j á n l á s a , hogy m á r az
160
UNITÁRIUS KÖZLÖNY!"
első két esztendőben megközelítettük, sőt két gimnáziumunkat egybevéve, máris túlszárnyaltuk eredeti tervünk. Van tehát Isten adta anyag bőven, miből válogatnunk! É s ez így van jól, m e r t az így versenyből kikerült tehetségekkel két gimnáziumunk általános középiskolai szintje fölötte emelkedik. S így ez az általános és átlagos szintemelkedés is vallásközönségünk építő munkásságának üdvös következménye. Pillanatnyilag Berde Bizottságunk azzal a nehézséggel küzd, hogy a nagy drágulás és a kollégiumok emiatt bekövetkezett élelmezési, neveltetési díjemelése a már eddig felvett gyerekek bizonyos mértékben immár kötelező tovább taníttatásának terheit is fölötte megszaporította, pedig hát ennek fejében elkerülhetetlenül ú j a k a t is kell fölvennünk. A Berde Bizottság a mult évben 20.000 pengős költségvetéssel dolgozott. Mivel a kolozsvári gimnázium igazgatósága az összes költségeket 41%-kal emelte, ez nekünk azt jelenti, hogy az idén minekünk is 28.000 pengőt kell összehoznunk, amit tetéz még 4—5 tanulónak mintegy 6.000 pengős ú j költsége. A bizottság vezetősége augusztus folyamán küldte szét nemeslelkű adakozóinak kérő sorait, melyek ú t j á n m a mindenkitől több áldozatot kér, mint amennyivel ki-ki tavaly hozzájárult mozgalmunkhoz. E sorok rendeltetése pedig az, hogy ú j adakozókat mozgasson meg, hogy unitárius közületeket és egyeseket az eddiginél is nagyobb erőfeszítésre késztessen, hogy megértesse azt, aki és akik tehetségek felszínrevetésében fáradoznak és azért áldoznak, akik a r r a szánják filléreiket, hogy kislángokból, pislákoló mécsesekből tűzoszlopok lobogjank fel, azok Isten és Nemzet előtt a legszebb és a legmaradandóbb dologban szorgoskodnak. Szorgoskodjunk hát!
dr. Gelei József bizottsági elnök.
UNITÁRIUS KÖZLÖM Y
A
161
KENYÉR
Irta: VÁRY
DOMOKOS.
Áldott szent aratás, első vágott kéve, Századik, ezredik, kalongyákba téve! Döcögő szekerek, éltető nagy tankok, Békefront tankjai, tornyos szép asztagok! Cséplőgép muzsikák, világ legszebb dalok, Ó, hogy vártunk rátok, kicsinyek és nagyok!
í
Malomkövek közül csorduló fehérség, Mitől elül a baj, éhség, jajj, szegénység. Miből kenyér lesz, magyar, barna, fehér, Az asztalra téve, világkinccsel felér, Úgy, hogy gondmezőkön virágok születnek, » Búbánat hegyekből örömhegyek lesznek! Hozsánna, hozsánna, te, új magyar kenyér! Érted kérgesedett, törött fel a tenyér. Érted a küzdelem, a harcos verejték, Forró könnyük érted, ó be sokan ejték! Kiknek, bár volt késük, de meg nem szeghettek! Sziklás életúton sírva jártak, mentek. Érted sírt az anya, gyermekére nézve, Érted volt az apák gondja megtetézve: Mi lesz, hogy ha nem lész, mi lesz a családdal? Zendül-e vidám szó, csattan-e vidám dal? Lesz-e a hazának elég erős karja, Ami népét védje, óvja, betakarja? Vagy le kell gyengülni, hogy reánk lépjenek? És eltapossanak és széjjel tépjenek? Hogy sírhalmunk felett az ellen tort üljön, Ügy, hogy reánk többet fény sohse derüljön? Hogy megsemmisüljön régi hírünk, nevünk, S az lássék, hogy méy a jó Isten sincs velünk?
162
UNITÁRIUS KÖZLÖNY!" Hozsánna, hozsánna, te új magyar kenyér, Be szép vagy, be jó vagy, milyen csoda fehér! Pedig naptól sütött acél kéz aratott, Bronzszoborrá szépült gyönge kéz dagasztott, Ezért vagy olyan jó, olyan csoda fehér, Hozsánna, hozsánna, áldott magyar kenyér! Nem félünk, remélünk! Te erőt adsz nekünk, Erős lesz a testünk, erős lesz a lelkünk, E kettős erővel, bár kevesen vagyunk, Erős testünk, lelkünk székely-magyar agyunk A magasba lendít, megtart, megacéloz, Közelebb visz minket, közel a nagy célhoz, Ahoz a nagy célhoz, hogy a magyar földön Szent István palástja védőleg befödjön. Hogy itt, minden ember nagyon boldog legyen, Ne legyen senki se a siralom hegyen! Hogy itt a kenyérnek tápláló ereje, Éhség és ellenség jövését leverje! Kárpát-Hargitától, el az Aldunáig, legyen csupa mágyar minden, mind egy szálig! Az ég, mi ránk borul, a föld, melyen járunk, Ahol egy boldogabb, szebb világot várunk. Ahol nem lesz többet, rabság, szolgajárom, Cselő, Csákó, hajrá!... Szánthatsz a határon! Legyen így! Én édes székely-magyar népem! Több szenvedésútra lábad sohse térjen! Munkád után a föld, gazdag termést adjon, Soha meg ne szűnjön az ima ajkadon. Dolgozz, imádkozzál, hogy Isten, ki szeret, Adjon a számodra mindenkor kenyeret!...
*
UNITÁRIUS KÖZLÖNY
163
A nőegyleti tag templom-látogatása és vallásossága A megpróbáltatásunk súlyos idején, a megszállás alatt, igen szívhezszóló költeményt hozott egy közismert újság, a „Magyar Nép". A verset Reményik Sándor írta s minden igaz magyarhoz kiáltott benne: „ N e h a g y j á t o k a templomot, a templomot s az iskolát!' 4 — Oh hogy éreztük minden szavát! H á n y néma és hangos fogadás szállt' Istenhez: nem hagyjuk a templomot, a templomot s az iskolát. A z t á n elhozta a jó Isten 1940. aug. 30-t; a felszabadult részek minden örömével, a visszamaradt t á j a k gyötrő fájdalmávah Amilyen nagy volt az öröm itt, olyan megmérhetetlen fájdalom tükröződött odaát. A f i a t a l j a lázadozott. Ameglettkorú emberiek pillanatok alatt éveket öregedtek, meggörnyedt vállal, szemükben mélységes bánattal vonszolták a napok megújuló terhét. Volt, aki égre emelt kezekkel hangosan felkiáltott: Istenem, mit vétettünk, hogy ennyire büntetsz!! Eltitkolhatatlan szenvedés, keserűség m i n d e n f e l é . . . A könny nem enyhített, a munka nem v í g a s z t a l t . . . S ebben a dermesztő, megoldást nem találó szenvedésben, egy egyszerű, fekete fejkendős, öregedő nénike megindul a f a l ú alvégéről a templom felé. Egyik házhoz beszól, máshova csak bekiált s a kis csoport nőttön-nő. A templom felé forduló kis utcán m á r nyolcan v a n n a k . . . Isten szent házában felcsendül az ének: „Téged kereslek könnyeimben, kétségim közt Hozzád m e g y e k " . . . Mély c s e n d . . . Magam is belépek a templomba. A nyolc asszony, ki-ki a m a g a helyén i m á d k o z i k . . . Fel-fel törő, elcsukló zokogás . . . csend . . . Í3 aztán az örökszép zsoltár: „Szívemet Hozzád emelem és benned bízom U r a m " . . . A kis csapa*t elhagyta a templomot' Megbékélt, Istenben bízó lelkek erős hitet vittek haza a családba. Az a nyolc asszony nőegyleti t a g volt. A 20-ból 8, akik a templom-felé vezető ú t a k egyikén laktak. Mi vezette őket Isten h á z á b a l Az a mélységes hit, Istenbe vetett bizalom, ami csak a vallásos lélek tulajdona lehet. A felszabadulás napja az ők számukra, az újabb megpróbáltatás kezdetét jelentette. Átélték 22 év megalázó gyötrelmét s most még ki t u d j a meddig, az előzőnél is súlyosabb szenvedések sorozata következik. I t t nerú segíthet emberi ész és erő, hiába a sírás, kétségbeesés. S íme a lélek legmélyén imádság fakad, ég felé Istenhez tör s a szenvedő ember m á r nem érzi elhagyatottnak magát. Megtalálta Isten feléje n y ú j t o t t kezét.
164
UNITÁRIUS KÖZLÖNY
Istent megérezni csak a vallásos lélek t u d j a . A vallásosságot mástól megtanulni, utánozni nem lehet. Mindenki s a j á t magát kell odanevelje, nemesítse. Érezni kell tudni, elmélyedni a hit dolgaiban és gyakorolni az önzetlen, jó cselekedetet. A vallásos lélek nem érdemért, elismerésért dolgozik, hanem s a j á t lelkiismeretének megnyugtatására. Szeretet h a t j a át lényét s akkor legboldogabb, h a könnyeket töröl, szenvedőn segít, vagy a közért áldozatot hoz. E szép erények gyakorlására a nőegyletek keretében számtalan alkalom adódik. Nemcsak egyházi, hanem nemzeti életünk is fokozott társadalmi m u n k á t vár tőlünk. Első s hozzánk legméltóbb kötelességünk lenne a család- és csecsemő-védelem. A gyermek fejlődését szemmeltartani, követni minden mozdulatát, ismerni gondolatát, Istenfélelemben és emberszeretetben nevelni és bocsátani az életbe. Árva gyermekek felkarolása, elaggottak gondozása, betegek ápolása, hadirokkantak segítése, a társadalom elesettjeinek felemelése mind vallásos, buzgó nőkre vár. S vájjon lehet-e ezeknél szebb, nemesebb célja a nőegyleteknekt Ma mindenki a n n y i t ér, amennyit nemzete, egyháza érdekében dolgozni és tenni tud. Ma nem elégedhetünk meg egy műsoros estély jövedelmének valamely jótékony célra történő átutalásával, ma két kezünk m u n k á j á t , szívünk vérét v á r j a tőlünk a haza és egyház! Ilyen áldozatos munkára csak vallásos nőegyleti tag képes, aki szívvel-lélekkel átérzi és átéli kötelességét. — Ellenkező esetben: üres lélek hamis sáfárkodása. A vallásos nő egyik jellemző tulajdonsága, a templombaj á r á s . Ne a íeltünési vágy, hiúság, vagy más gyarló emberi tulajdonság vezessen a templomba, hanem a belső lelki szükség, amit a közös ima, énekek, a templomi csend, elmélyülés szüntet meg. Talán m i n d n y á j a n tapasztaltuk, csak az az ü n n e p n a p igazán ünnep, amelyiken ellátogathatunk Isten házába. V a n n a k esetek, amikor a legjobb szándék mellett sem mehetünk templomba, de a vallásos lélek a harang hívó szavára időt szakít magának, hogy magányos csendben Istennel beszélgessen. A mi templomunkat az egyszerűség jellemzi. Legtöbb f a l u b a n fehérre meszelt templomok v á r j á k az odasiető híve" ket, amit sokan ridegnek vélnek. Minden öntudatos, vallásos lélek érzi, hogy az Istenhez emelő hangulatot nem a környezet, hanem a lélek buzgósága adja. H a Isten nem oltotta voliia belénk nemes lelkének e p a r á n y i szikráját, életünk céltalan bolyongás lenne. í g y azonban felfelé törő lelkünk elmélyed, keres, kutat és Isten után j á r v a a legnagyobb csapásban is támaszt ad a hit.
UNITÁRIUS KÖZLÖM Y
165
I g e n tartalmas, sokoldalú és a mai időknek megfelelő célja lehet nőegyleteinknek az önművelés. Nem költséges, nagyszabású tanfolyamokra gondolok, hanem inkább apró szívességekre, amit egymásért tenni a legszebb, legemberibb megnyilatkozás. Pl. a varrásban, sütés-főzésben, gyermeknevelésben, baromfi tenyésztésben, m é h é s z e t b e n . . . stb. jártas nőogyleti tag magaköré g y ű j t i a fiatal anyákat, leányokat s egy-két szerető útbaigazítást, szakszerű felvilágosítást ad. Munkás élete tapasztalatait á t a d j a az élet kezdetén küzdőnek. A r r a alkalmas területen szép minta konyhakertészetet is lehetne berendezni, együtt nevelgetve, ápolva, gondozva a háztartásban szükséges zöldségeket. H á t még a könyvtár beállítása m i t jelentene! A hosszú téli estéken a közösen elolvasott könyv megtárgyalása, hozzászólások, mind megannyi eszközei az önművelésnek. S a j á t m a g u n k segítése sem lehetetlen; pld. mi akadálya lehet annak, hogy a nőegylet a legszükségesebb gyógyszereket beszerezze s adott esetben segítsen a hozzá-fordulón?! Vagy h a m á r szép alaptőkével rendelkezünk, nem lenne-e m i n d n y á j u n k r a nézve hasznos akár Homoródon, a k á r a Hargitán egy kis házikót építeni az a r r a szorultak számára. Mindezek távolabbi célok, de nem kivihetetlenek. Egyelőre m a r a d j u n k az Önművelésnél és a másokért tett önzetlen munkánál, amire a mai nehéz időkben különöskép szükség van. A nőnek, az édesanyának kell elsősorban megértenie e kor parancsszavát, m e r t ő a család lelke. S millió meg millió családból tevődik össze a nemzet. Erzitek-e kedves nőtársaim a súlyos feladatot, mit Isten ránk bízott? Érzitek-e hogy e forrongó, lázadó világban vesznünk kell nekünk, maroknyi magyarságnak, ha mi nők, édesanyák nem hordozzuk lelkünkben Isten templomát és nem tápláljuk önmagunkban a t u d á s f á k l y á j á t ! ! Reményik most is intőn, kérőn és parancsolón figyelmeztet: „Ne h a g y j á t o k a templomot, a templomot s az iskolát". E p á r szóval örökcélt jelölt nekünk, melyet h a követünk, boldog lesz a család, az egyház, a nemzet. Boldogok leszünk m i n d n y á j a n , mert valláserkölcsi kötelességünk teljesítettük, gyönyörű élethivatásunknak megfeleltünk. Tudatában v a g y u n k a költő hozzánk intézett mély értelmű szavainak: „ M a g y a r nőnek születtél! Áldd érte sorsodat. Magyar nőnek születni Szép s dicső gondolat!''
Kozma Miklósné Bedő Anna.
166
UNITÁRIUS KÖZLÖNY!"
Egyházépités A marosi egyházkor közgyűlésén. Dr. Gelei József főgondnokunk fenti címen indított cikksorozata szellemében jegyzek fel egyet-mást, amit e gondolatkörhöz kapcsolva a marosi egyházkör aug. 9-én Szentgericén tartott évi seregszemléjén láttam, vagy hallottam. örvendetes volt látni, hogy a köri ülést megelőző köri Dávid Ferenc E g y l e t templomi ünnepélyén az egyházkör esperese és felügyelő gondnokaival az élén a lelkészi kör t a g j a i n a k nagy része is m á r jelen volt. Sajnálatos, hogy a K ö r nagyszámú világi egyházi tanácsosa közül csak kevesen jelentek meg a köri ülésen, pedig az évi főtanácsi üléseken csak az az egyházi tanácsos vehet részt a kérdések ismeretében, aki egyházköre sajátos problémáival m á r a köri ülésen megismerkedett. Tanítóink és tanítónőink közül sokat akadályozott a megjelenésben a katonai behívás, a különféle n y á r i hivatalos tanfolyam. Felekezeti népoktatásunk kérdései sok gondot okoznak. A tanügyi hatóságok egyes intézkedései sérelmesek. Csókf a l v a és Szabéd állami iskoláinál nincsen elegendő unitárius vallású tanerő, & így nincs énekvezérünk, holott erre az államot évtizedes szerződés kötelezi. A felekezeti népoktatás ellenőrzése, szakképzett egyházi tanfelügyelő beállítását kívánja. N y á r á d g á l f a l v á n ú j iskola építése folyik. Belső emberi, lelkészi és tanítói értekezlet egybehívását határozta el a köri ülés, ahol az együttnmnkálkodás kérdéseit beszélik meg. A köri ülésen hallottam elsőízben női felszólalást. Benedek Mihályné, Kilyén Gizella tiszteletes asszony, székelykáli tanítónőnk szakszerű felszólalása fontos kérdést világított meg. Javasolták, hogy a gyermekistentiszteletek t a r t á s a megkönnyítése érdekében vezető-könyv írassék, melyben több év előkészített anyaga legyen feltalálható. A népiskolai unitárius valláskönyvek megiratása sürgős feladatunk. A köri központok felállítását a gyűlés egyhangúan javasolta. Harasztkerék szórványnak leányegyházközséggé nyilvánítását kérték; s felmerült, hogy ottélő mintegy 120 unitárius
\
UNITÁRIUS KÖZLÖM Y
167
lelkünk részére mielőbb megkellene építeni közös áldozathozatallal az unitárius és egyben magyar templomot! Nem lehetne-e nálunk is megvalósítani, amerikai unitárius testvéreink által sikerre vezetett a m a gondolatot, hogy a gyülekezeteik együttesen, minden évben ott, ahol az a legszükségesebb, felépítenek egy unitárius templomot. A lelkészek értekezletén állást foglaltak, hogy a mai időben, különösen a fiatalabb nemzedéknek, mint leventeparancsnoknak is helyt kell állania, s mindenki vállalja, ott ahol erre felkérik a levente egyesület elnöki tisztét. A lelkipásztori k a r teljes egyhangúsággal és komoly határozottsággal kérte Főhatóságunkat, és a Lelkészszövetség elnökségét, hogy jogos fizetésemelési igényeit — az állami és magánalkalmazottak július 1-i fizetés javításához hasonlóan — a K o r m á n y n á l haladéktalanul sürgesse ki. Kérték, hogy a Közellátásügyi K o r m á n y z a t a kepét számítsa be a gazdák beszolgáltatási kötelezettségébe s rendelje el annak a gazdakönyvbe való bevezetését. A szentgericei helyi rendezést Biró Izsák lelkész s a tiszteletes asszonnyal az élén segítségére siető nőszövetség példásan oldotta meg. Híveink a n a g y munkaidő ellenére is megtöltötték a templomot a hétfői gyűléssel kapcsolatban tartott istentiszteleten is, ahol Szász Dénes, szórványgon dozó lelkész, a legfiatalabb köri lelkipásztor szépen előadott okos beszédével épültek. A marosköri párciálison egyházépítő, öntudatos unitárius m u n k á t végeztek.
Ferencz József.
Biblia olvasása közben Mózes I. könyv 1 rész 27. vers, 27. rész 7. vers. A világot Isten „Legyen szavával teremtette, az 0 lehellete ad életet mindennek, az Ö lehellete teszi virágzóvá a rétet, a mezőt s a f á k a t s: ad életet, életcélt a szabad szemmel alig látható bogártól az óriás állatokig mindennek ezen a földön. Ebből az óriási világegyetemből egyéni haladásával, fejlődésével, gondolkodásával, töprengésével és alkotásaival kitűnik az ember. Az emberre nemcsak rálehell az Úr,
168
UNITÁRIUS KÖZLÖNY!"
hanem az emberbe beleleheli az Ü alkotó, teremtő lelkének egy szikráját is. Az állatból fejlődött az ember emberré, de az« Isten lelke teszi őt emberré. Madách oly bölcsen m o n d j a : Sárból, napsugárból összetéve, mint a k á r az ótestamientumb a n : Földből formálta és s a j á t képére az Ö lelkét lehelte az emberbe. És az ember így lebeg ég és föld között, mint Mohamed koporsója. Teste a földön állhat meg csak szilárdan, de lelke az égiekhez vonzza. Hogy ennek a kettős hivatásának hogyan tud megfelelni, erre példát mutatott a Mester az életével és az évangéliumi tanításával. Az embernek hivatása földi életet élni és a földi v á g y a i t kielégíteni, de hivatása felemelkedni a földről fel az égig; Magába az Istenhez lélekben és igazságban, szeretetben és könyörületességben, megértésben és megbocsátásban, kötelességteljesítésben és áldozathozatalban. Ez az ember h i v a t á s a Jézus p é l d á j a szerint és pedig tekintet nélkül arra, hogy jó vagy rossz sorsunk van az életben, hogy királyi ágyból, vagy koldus nyoszolyából származtunk-e, hogy dicsőít-e a világ, hogy feszítsd meg-et ordít, hogy öreg korba ér véget életünk, vagy m a r t y r halált halunk, még a golgothán keresztül is Isten felé irányított tekintettel, gondolattal, szóval és cselekedettel kell élnünk. Imádkozzunk: Teremtő Istenünk, égi jó A t y á n k ! H á l á t adunk Néked azért a nagy jótéteményedért, hogy minket, a Te teremtményeid közül Magadhoz emeltél, kivettél az állatok sorából és Magadhoz hasonlóvá tettél a Te szenti lelked által. Oh bár az élet forgó viszonyai, a nem szeretem napok szomorúságai, gyászai, nyomorai közepette is éreznénk a Te n a g y kegyelmedet, amellyel Magadhoz hasonlóvá tettél bennünket sé éreznénk az elhivatást, az elkötelezettséget, hogy ezért a n a g y kegyelmedért az élet minden állapotába egyedül Hozzád emelkedjünk, a Te utaidat kövessük, a Te ösvényeiden j á r j u n k , Néked engedelmeskedjünk és a Te a k a r a t o d a t cselekedjük, békét szeretetet, megértést és megbocsátást hirdetve gondolatba, búba és cselekedetbe, amint a Te szent fiad az ú r J é z u s Krisztus nemes példájával erre minket megtanított s az ő evangéliumába buzdít naprólnapra. Erre tégy alkalmassá minket, erre buzdíts, bátoríts, h a kell szenvedéssel, b a j j a l és erre ints és vezess bennüket. Miatyánk, teremtő Istenünk. Amen.
N. L.
UNITÁRIUS KÖZLÖNY
169
Sepsiszentgyörgy A közelmúltban a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség életében megható ünnepségek zajlottak le a lelkészi kibúcsúzással, illetve beköszöntéssel kapcsolatosan. Dr. Kovács Lajos, teológiai tanár, július 5-én, 5 évi eredményekben gazdag lelkészi szolgálata u t á n vett búcsút egyházközségétől s annak minden egyes tagjától. Az ünnepélyes istentisztelet 10 órakor vette kezdetét, mely alkalommal az újonnan kibővített imaház csaknem zsúfolásig megtelt. Kibúcsúzó lelkésztársunk meleg szavakkal emlékezett meg arról az apostoli munkáról, melyet a hívekkel karöltve végzett, s melynek egyik fele a kisebbségi élet gyászos éveiben zajlott le. A mindenkit megható beszéd után az üdvözlések következtek. Háromszék vármegye nevében Dr. Kászonyi Richárd főispán vett búcsút távozó lelkésztársunktól, annak a meggyőződésének adva kifejezést, hogy azok, akik népük és egyházuk szolgálatát mindenkor híven és odaadóan végzik, szólítsa b á r őket az élet parancsa ide, vagy oda, a közös célban mindig találkoznak. A főispán elismerő szavaira kibúcsúzó lelkésztársunk meleg szavakkal válaszolt, s egyben megköszönte Rzt cl mély megtiszteltetést és Őszinte megértést, mellyel a Főispán a háromszéki unitáriussággal szemben eddig viseltetett. Sepsiszentgyörgy város nevében Benedek János polgármester-helyettes mondott szívélyes köszönetet kibúcsúzó lelkésztársunknak a város anyagi és erkölcsi fejlesztése érdekében kifejtett tevékenységéért. Mint a városi óvodák főfelügyelőjét búcsúztatva, számos szülő és vidámarcú kisgyermek legőszintébb h á l á j á t és szeretetét tolmácsolta. A testvéregyházak nevében Imreh Dezső és Vajda Gáspár ref. lelkészek, valamint Bertalan Balázs róm. kat. lelkész búcsúztatta. Valamenynyien úgy szólottak távozó lelkésztársunkhoz, mint akiben egy jóbarátot, megértő szolgatársat veszítettek el. Különösen megh a t ó volt a helyi evangélikus egyházközség részéről elhangzott a m a meleghangú köszönetnyilvánítás és kölcsönös megértésről tett őszinte tanúvallomás, mely a két egyházat oly szoros sorsközösségbe fűzte a történelem folyamán. Valamikor, a megszállás évei alatt távozó lelkésztársunk nagynevű édesapja, immár néhai Kovács Lajos, brassói gyülekezetével hosszú éveken át t a r t o t t a istentiszteletét a brassói evang. templomban. A döntés u t á n pedig Sepsiszentgyörgy és környékére szakadt lutheránus hívek,* ifj. Kovács L a j o s ideje alatt meleg otthonra találtak az unitárius imaházban. Ezt a testvéri megértést csak megköszönni, csak áldani és ápolni lehet. A Vöröskereszt nevében Br. Szentkereszty Béla emlékezett meg távozó lelkésztársunknak e téren is derekasan végzett
170
UNITÁRIUS KÖZLÖNY!"
m u n k á j á r ó l , m i n t a V ö r ö s k e r e s z t volt t i t k á r a . A h á r o m s z é k i e g y h á z k o r részéről Rostás D é n e s esperes, a lelkészkör részéről pedig Végh B e n j á m i n tb. e s p e r e s b ú c s ú z t a t t a kedves b a r á t u n k a t . M a j d az egyházközség részéről h a n g z o t t a k el meleg, elism e r ő szavak. Elsőnek D r . Fekete S á n d o r köri felügyelőgondnok és a sepsiszentgyörgyi egyházközség f ő g o n d n o k a intézett b ú c s ú s z a v a k a t távozó lelkészéhez az egyházközség nevében. A hívek szemében megcsillanó könnyek kezességek a r r a , h o g y a mindig és mindenki által köztiszteletben állt lelkészt, j ó b a r á tot, „ L a j o s k á t " elfelejteni, n e m lehet. Öt év a l a t t a t e m p l o m és a lelkészi l a k á s küszöbétől a hívek k a p u j á i g kiépített lelki út, kapocs, a legnagyobb m e g é r t é s és evangéliumi szeretet jegyében r a j z o l ó d o t t meg. E z e n az ú t o n j á r n i nem volt nehéz és mindenki m e g t a l á l t a azt, a m i t k e r e s e t t , m e r t a n n a k egyik végénél „ L a j o s k a " állt m e g é r t ő és t á m o g a t ó lélekkel. Kiss D é n e s ének vezér, ig. t a n í t ó a szolgatársi m e g é r t é s ről és e g y e t a k a r á s r ó l e m l é k e z e t t m e g búcsúszavaiban. A nőszövetség nevében Dr. Szánthó Vitusné b ú c s ú z t a t t a „ L a j o s k á t " . A sepsiszentgyörgyi egyházközség életében a nőszövetség volt az az e r ő f o r r á s , mely legtöbbször s e g í t s é g é r e volt a lelkésznek egyházépítő m u n k á j á b a n . De így van ez t a l á n m á s egyházközközségekben is. De ahhoz, h o g y ezt az áldásos e r ő t — mond o t t a távozó lelkésztársunk — c é l t u d a t o s a n be lehessen állít a n i az egyház szolgálatába, elengedhetetlen a lelkészi irányít á s , lelkészi vezetés. A k o m o l y a n és d e r e k a s a n elvégzett egyház és nemzetépítő m u n k a gyümölcse t o v á b b érik a sepsiszentgyörgyi hívek lelkében. E z e n m u n k a elismeréséül a nőszövetség egy szépen díszített a l b u m o t n y ú j t o t t á t távozó lelkészének. Isten á l d á s a k í s é r j e t o v á b b i m u n k á j á n . ÜRMÖSSY GYULA. D r . Kovács L a j o s , teol. t a n á r , volt sepsiszentgyörgyi lelkész helyébe a Főtisztelendő P ü s p ö k ú r Ü r m ö s s y G y u l a f i a t f a l v i lelkészt nevezte ki. Nevezett lelkészt á r s u n k a u g u s z t u s 8-án t a r t o t t a beköszöntőjét. A b e i k t a t ó istentiszteletet, melyen n a g y s z á m ú és előkelő gyülekezet vett részt, ünnepélyes f o g a d t a t á s előzte m e g a „ S z a b a d s á g t é r e n " felállított díszkapunál, a h o l Sepsiszentgyörgy város közönsége nevében D r . Virányi József p o l g á r m e s t e r f o g a d t a az ú j lelkészt. A z u t á n a kíséret a lelkészi, illetve templomi u d v a r r a vonult, ahol D r . Fekete Sándor felügy. g. egyhk. f ő g o n d n o k meleghangú üdvözlete h a n g z o t t el, m a j d m e g t ö r t é n t a lelkészi lak á s és t e m p l o m ünnepélyes á t a d á s a , illetve átvétele. A szokásos b e i k t a t á s i s z e r t a r t á s k e r e t e i n belül az ú j lelkésztársunk m é l y t a r t a l m ú beszédében k i f e j e z é s t a d o t t azoknak a t i s z t a és nemes erkölcsi eszméknek és őszinte vallásos érzéseknek, melyeket a faluról h o z o t t m a g á v a l a v á r o s r a , építeni és szolgálni I s t e n o r s z á g á t .
\
UNITÁRIUS KÖZLÖM Y
171
A fölemelő beszéd u t á n a szokásos üdvözlések h a n g z o t t a k el. A v á r m e g y e nevében D r . Szent-Iványi Gábor, ú j o n n a n kin e v e z e t t f ő i s p á n köszöntötte beköszöntő lelkésztársunkat. N e m c s a k m i n t a Magyar K i r á l y i k o r m á n y képviselője köszönt ö m a tiszteletes u r a t — m o n d o t t a közvetlen meleg s z a v a k k a l a f ő i s p á n — h a n e m úgyis, m i n t ennek a k ö r n e k 23 éven á t k ö r i felügyelő gondnoka. Az u n i t á r i u s e g y h á z — f o l y t a t t a a f ő i s p á n — b á r a többi t ö r t é n e l m i e g y h á z a k s o r á b a n s z á m a r á n y á t tekintve szűkös h a z á n k b a n a legkisebb, de az az eszme é s szent h a g y o m á n y , m e l y e t képvisel és hordoz m a g á b a n , s m e l y r e azért l e h e t ü n k büszkék, mert, E r d é l y földjében gyöker e z i k , s s a j á t o s m a g y a r v o n á s o k a t n y i l a t k o z t a t ki, túl a h a t á r o k o n százezrek és milliók lelki tápláléka is egyúttal. A f ő i s p á n lelkes szavai u t á n vitéz Barabás A n d o r alispán üdvözölte l e l k é s z t á r s u n k a t a v á r m e g y e közületeinek és a Vör ö s k e r e s z t nevében. Üdvözletek h a n g z o t t a k el az iskolák, jóték o n y nőegylet, ipartestület, u n i t á r i u s lelkészkör, énekvezér és a nőszövetség részéről. K ö r ü n k b e j ö t t ú j l e l k é s z t á r s u n k n a k sok szerencsét kív á n v a , Isten g a z d a g á l d á s á t k é r j ü k t o v á b b i m u n k á j á r a . Mátyás György köri jegyző. Sz. 1113—1943. E. K. T. P Á L Y Á Z A T I HIRDETÉS. Az Unitárius Egyházi Képviselő T a n á c s n e v é b e n pályázatot h i r d e t e k a firtosmartonosi u n i t á r i u s népiskolánál eltávozás f o l y t á n m e g ü r e s e d e t t tanítónői állásra. P á l y á z h a t n a k tanítói oklevéllel rendelkező unitárius vallású tanítónők. O k l e v é l v. hiteles másolata a kéréshez mellékelendő. J a v a d a l m a z á s : 1. Az egyházközségtől a kezdő tantói fizetés 10°/o-a. Lakás v. a szolgálati időnek megfelelő lakbér. 2. A szolg á l a t i időnek megfelelő-államsegély. A pályázati határidő 1943. szeptember 15. A pályázati k é r é s e k a székelykereszturközi unitárius esperesi hivatalhoz küldendők be: Székelykeresztur. Kolozsvár, 1943. aug. 24. Józan Miklós, püspök. P Á L Y Á Z A T G A Z D A S Á G I S Z A K T A N Á R I ÁLLÁSRA. A székelykereszturi unitárius téli gazdasági iskola pályázatot h i r d e t egy gazdasági szaktanári állásra. Az állás folyó évi október 15-ig elfoglalandó. A kellő képesítéssel biró pályázók folyamodványaikat folyó évi szeptember 10-ig a d j á k be az iskola igazgatóságához. J a v a d a l m a z á s az állami hasonfokú iskolákéval egyező. Bővebb felvilágosítással szolgál az igazgatóság
UNITÁRIUS KÖZLÖNY!"
172
Felhívás adakozásra az Irisztelepi Aggmenház és Árvaház javára Kedves
Testvéreim!
I s t e n segítségével m á r h a r m a d i k m a g y a r n y a r u n k o n adh a t u n k h á l á t az elvett j a v a k é r t , b e t a k a r í t o t t á l d á s o k é r t . N a g y o n m e g n e h e z e d e t t az idők j á r á s a f e l e t t ü n k . Gondterheltek v a g y u n k . E g y é n i életünk nehézségeinek leküzdése fogl a l k o z t a t j a egész v a l ó n k a t , de e n a g y küzdelem k ö z e p e t t e sem szabad m e g f e l e d k e z n ü n k tehetetlen öregeinkről s a mi kicsi árváinkról, kik a n e m e s lelkek buzgó áldozatkészségétől, adakozásától v á r j á k f e n t a r t á s u k a t . Öregeink, kik v a l a h a jobb napokat l á t t a k . Kicsinyeink, köztük a m á s f é l é v e s i k r e k , kiknek élete a jólelkek szeretetteljes, m e g é r t ő gondozásától f ü g g . T u d j á t o k - e mit j e l e n t édesanyai csók nélkül s a z édesanya ölelő k a r j a i , védő s z e r e t e t nélkül f e l n ő n i s felnőve is minden szeretetmegnyilvánuláshoz vonzódni, félszegen mozogni az emberek k ö z ö t t , mindig c s a k keresni s t ö b b é soha m e g n e m találni az elvesztett l e g d r á g á b b kincsét, a földi életnek az édesa n y á t ? ! A k i k e t az élet m o s t o h a s á g a m e g f o s z t o t t a d r á g a kincstől ,ezek t u d j á k jól, mit jelent a z édesanya védőszárnya nélkül f e l n ő n i és élni. A k i k s o r s k e g y e l t j e i s nem i s m e r i k ez érzést, p r ó b á l j á k m e g elgondolni ,mi lenne, h a az é d e s a n y a tanácsát osztó a j k a elnémulna s szerető keze a b á n a t f e l h ő i t nem simítaná el többé h o m l o k u k r ó l ? ! E z e l ő t t két évvel kértelek először, kedves Testvéreim, hogy t e h e t s é g e s z e r i n t adakozzon m i n d e n k i az írisz-telepi U n i t á r i u s Á r v a h á z u n k és A g g m e n h á z u n k j a v á r a . Kérésemre m e g n y í l t a k a szerető, résztvevő szívek s oly szép eredménnyel a d a k o z t a k ,hogy ez az eredményes, n e m e s adakozás késztet és bátorít f e l a r r a , hogy ú j b ó l k o p o g t a s s a k m e g é r t ő nemességet sugárzó, j ó s á g o s szívetek a j t a j á n . A k i c s a k teheti, t a l á l j o n alkalmat i s m é t segíteni egy-egy k e s e r ű k ö n n y e t letörölni a tehetetlen a g g o k és kicsi á r v á i n k orcáiról. S h i g y j e t e k nekem — és szeretném az Isteni j ó s á g b a és i g a z s á g o s s á g b a v e t e t t rendíthetetlen, e r ő s hitem M i n d n y á j a t o k lelkébe átültetni, — hogy Isten százszorosan visszatéríti kedves Mindnyájatoknak egven-egyen és összesen, mit e n e m e s célra áldoztok. Bízva abban, h o g y soraim ú j b ó l lelkekre t a l á l n a k , Isten áldását k é r e m minden áldozatkész m a g y a r T e s t v é r e m r e ! Siménfalva, 1943. a u g u s z t u s hó. . Hitrokoni szeretettel: özv. Richterné Gvidó Juliska, áll. tanítónő.
UNITÁRIUS KÖZLÖM Y
ARATÁSI
HÁLAÜNNEP
173
HOMORÖDFÜRDŐN.
Szép é s felemelő ü n n e p s é g színhelye volt az udvarhelyszéki H o m o r ó d f ü r d ő a m u l t v a s á r n a p o n . E k k o r t a r t o t t a a m u l t h a g y o m á n y a i h o z híven igazodva a k é t H o m o r ó d m e n t e székely u n i t á r i u s n é p e az a r a t á s i h á l a ü n n e p e t . Színpompás ősi székely népviseletben, nemzeti zászlók a l a t t vonult fel a s z a b a d t é r i istentisztelet színhelyére a résztvevők n a g y tömege, hogy hál á t adjon a j ó Istennek, h o g y m e g a d t a az ú j m a g y a r kenyeret. I m á t és e g y h á z i beszédet Kiss Zoltán a b á s f a l v i lelkész — az ünnepség f ő r e n d e z ő j e — mondott, m í g az éneket Szabó László abásfalvi áll. ig. t a n í t ó vezette. Az ünnepélyes istentisztelet h a n g u l a t á t n a g y b a n emelte a Váry D o m o k o s h. szentpáli lelkész és Vass László h. k e m é n y f a l v i áll. ig. t a n í t ó szereplése, kik ez a l k a l o m r a írt s a j á t költeményeiket szavalták el, valam i n t a h. szentpáli Dávid F e r e n c U n i t á r i u s L e á n y k a r énekszáma, a m e l y e t Lőrinczy Mihály áll. t a n í t ó vezényelt. Az istentiszteletet a Himnusz éneklése z á r t a be. D é l u t á n szabadtéri m ű s o r b a n f o l y t a t ó d o t t az ünnepség. I t t é n e k k a r i és népi t á n c s z á m o k k a l (csürdöngölő, magyar szóló) szerepelt a h. szentpáli Dávid F e r e n c I f j ú s á g i Kör, szavalókórussal az abásfalvi Dávid F e r e n c I f j ú s á g i Kör, művészi énekszólóval Bede Emil recsenyédi lelkész. Az egyes s z á m o k a t Kiss Zoltán abásfalvi és Váry D o m o k o s h. szentpáli lelkészek vezették be. Bezáró s z a v a k a t Bálint Ödön h. k a r á c s o n y f a l v i esperes m o n d o t t . A m ű s o r t a Székely Himnusz éneklése rekesztette be. Így á l d o t t a Istenét a két H o m o r ó d m e n t e székely népe az ú j kenyér szent a j á n d é k á é r t ! AZ 1944. ÉVI U N I T Á R I U S N A P T Á R megbízott szerkesztője: Ferencz József lelkész kéri mindazokat, akik a n a p t á r részére k é r t cikket m é g n e m k ü l d ö t t é k el, dolgozatukat legkésőbb szept. 6-ig j u t t a s s á k el (Debrecen, Hatvan-u. 24. sz.) cimére. Az elkésve beérkező cikkek közlését n e m t u d j a biztosítani.
174
UNITÁRIUS KÖZLÖNY!"
L E L K É S Z I CSERESZOLGÁLAT. Ferencz József debreceni és Lőrinczy Géza n a g y b á n y a i szórvány-gondozó lelkészek megállapodtak, hogy évente egyszer szószéket cserélnek. E szolgálat-csere r é v é n ú j k ö r n y e z e t e t i s m e r n e k meg, m í g a gyülekezetek k ö r é b e n a .vendégprédikátor igehirdetése élénkíti az érdeklődést. Lőrinczy Géza július 5 - é n szolgált Debrecenben szépszámú gyülekezet előtt, Ferencz József augusztus 22-én N a g y b á n y á n viszonozta a beszolgálást. A F Ő T A N Á C S I D E J E értesülésünk szerint október hónapra van tervezve. A szeptemberi E. K. T a n á c s fogja megállapítani áz idejét. A D Á V I D F E R E N C EGYLET K Ö Z G Y Ű L É S E a rendes szokás szerint a főtanács előtt való n a p lesz. A meghívót a rendes időben szét f o g j u k küldeni. Azon a gyűlésen megoldódnak mindazok a kérdések, melyeket a m ú l t gyűlés n e m oldhatott meg. AZ E G Y H Á Z ÉS E G Y H Á Z I E G Y L E T E K P É N Z T Á R O S A I kérik azokat, akik p o s t a u t a l v á n y o n k ü l d i k be tartozásaikat, hogy a követelt összegen f e l ü l még 14 fillér kezelési díjat is szíveskedjenek küldeni, m e r t különben a pénztár r á f i z e t ezekre az összegekre. „AZ U N I T Á R I U S KÖZLÖNY' 4 előállítási költségei is éppen ú g y m e g d r á g u l t a k , m i n t általában m i n d e n . Rendezze el mindenki a p é n z t á r r a l az ü g y e t s arra k é r j ü k olvasóinkat, n e válaszszák a 2 P. előfizetési, h a n e m a 3 P . tagsági díj ^befizetését. Csak a 3 P . tagsági díj a d j a a tagsági jogok teljességét. N Y U G T Á Z Á S a jövő számra m a r a d . AZ U N I T Á R I U S K Ö Z L Ö N Y S Z É T K Ü L D É S É V E L s ezzel kapcsolatos minden ügy rendezésével Nagy Ferenc irisztelepi s. lelkész nyert megbízást. A lap netáni elmaradása, lakásváltoztatás stb. ügyben az értesítést továbbra is az U. K. kiadóhivatalának (Kolozsvár, Kossuth L.-u. 9.) kérjük küldeni. SZERK. Ü Z E N E T E K . K. S.-né. Szép cikke a jövő számra m a r a d t t á r g y h a l m a z m i a t t . M u n k a t á r s a i n k a t k é r j ü k , h o g y közleményeiket szíveskedjenek a lap egyik oldalára, lehetőleg géppel, de m i n d e n e s e t r e olvasható kézírással írni. A LAP ELFOGADÁSA E L Ő F I Z E T É S R E KÖTELEZ. — KÜLDJE B E AZONNAL ELŐFIZETÉSÉT.
Az „Unitárius Közlöny" megjelenik havonta 1-én. Felelős szerkesztő és kiadó:
BENCZÉDI PÁL,
Kolozsvár, Kossuth L.-u 9
Minerva R.-T. Kolozsvár: 2508 — (Nyomdai f. v.: Major József.)