www.ujbudakulti.hu
I
N
G Y
E
N
E
S
K
U
L T
U
R
Á
L
I
S
M
A G
A
Z
I
N
I I . É V F O LYA M , 5 . S Z Á M 2 013 . N OV E M B E R – D E C E M B E R
ULTI BETLEHEM KIÁLLÍTÁS 6–7. OLDAL
Békés, szeretetben gazdag ünnepeket kíván minden kedves olvasójának az
KARINTHY SZALON Krnács Ágota: iKonok
CAFÉ GOTTIER Budai Kabaré
SZALON Heltai Jenő: Karácsonyi vers
HADIK KÁVÉHÁZ Az ötödik negyed
HOL TALÁL MEG MINKET? BARTÓK BÉ LA
ÚT SZENT GELLÉRT TÉR
2. OLDAL
10. OLDAL
4. OLDAL
10. OLDAL
T PAR RAK LSÓ A I UDA
BUDAFOKI ÚT B
M ETE EGY MŰ
T PAR RAK
KULTI programok
Karácsonyi rege Kedves Olvasóink, ezúttal – nem csak (!) – a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő gyöngyszemeket szeretnék megosztani Önökkel. „Az ádventi várakozás hasonlít a megemlékezéshez, de valójában mindennél távolabb áll tőle. Valódi várakozás. Pontosabban úgy, ahogy a szeretet mindennél valóságosabban vágyakozik az után, akit magához ölel és örök újszülöttként a karjai között tart. A karácsony a szeretet, és ádvent a várakozás megszentelése. Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.” /Pilinszky János/ „Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.” /Márai Sándor/ „De jó volna mindent, mindent Elfeledni, De jó volna játszadozó Gyermek lenni. Igaz hittel, gyermek szívvel A világgal Kibékülni, Szeretetben üdvözülni.” /Ady Endre/
KULTI - KARÁCSONYI ÜNNEPKÖR
Programajánló
I KULTI
– ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ
1112 BUDAPEST, CIRMOS UTCA 8. TELEFON: 310-0644
KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 BUDAPEST, GYÉKÉNYES UTCA 45-47. TELEFON: 204-6788
| 2013. november 30. 9:30–13:00 óra Ádventi koszorú készítés KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 BUDAPEST, TÖRÖKUGRATÓ UTCA 9. TELEFON: 246-5253
| 2013. november 12. kedd 18:00 óra Zenekari est az Alkotó Muzsikusok Társasága zeneszerzőinek műveiből Közreműködik: Derecskei Zsolt (ének), Puskás Levente (szakszofon), a Monarchia Zenekar, vezényel Werner Gábor. A Monarchia Szimfonikus Zenekar tagjaiból alakult vonós kamarazenekar és női vonósnégyes a Monarchia Zeneművészeti Egyesület keretein belül működik.
| 2013. december 6. 16:30 óra „Adventi hangulatban” – kreatív kézműveskedés gyermekeknek. Előzetes bejelentkezés december 2-ig a 246-5253-as telefonszámon. | 2013. december 7. 10:00 óra Családi Karácsony – Meseelőadás gyermekeknek, közös karácsonyfa-díszítés | 2013. december 7. 15:00 óra Civil Karácsony – gazdagréti közösségek ünnepe KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 BUDAPEST, KARDHEGY UTCA 2. TELEFON: 424-5363
| 2013. december 11. 14:00 óra Idősek Karácsonya BARTÓK’ 29 KIÁLLÍTÓTÉR 1114 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 29.
| 2013. december 13. 14:00 óra KULTI Karácsony: Betlehemes Jászol kiállításmegnyitó
Széles repertoárjuk lehetővé teszi, hogy kis falusi templomoktól kezdve, a világvárosi nagy koncerttermek színpadain muzsikáljanak. Hazai pódiumokon kívül Európa számos országában a legrangosabb koncerttermekben ismerhették meg egyedi hangzásmódjukat, mint Párizs - Salle Cortot, München – Hercules Saal, Genf – Casino. KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 BUDAPEST,KARDHEGY U. 2.TELEFON. 424-5363
| 2013. december 7. szombat 17:00 óra
1111 BUDAPEST, GÁRDONYI TÉR
| 2013. december 13. 16:00 óra KULTI Karácsony: Betlehemes és KVK Karácsonyfa állítás KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 BUDAPEST, GYÉKÉNYES UTCA 45-47. TELEFON: 204-6788
„Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé. E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni. A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot. Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.” /Márai Sándor/
| 2013. december 16. 18:00 óra Csillagszóró – Karácsonyi ünnepi koncert az AKH Operastúdió műsorával
A zeneszerző születésének 200. évfordulója tiszteletére Közreműködik: a Kelenvölgyi Férfikórus Verdi a XIX. századi opera Wagnerrel egyenértékű vezéralakja; az olasz zene világviszonylatban egyik leghíresebb képviselője. Művészetének fejlődése a korai XIX. század jelentős olasz mestereinek – Rossini, Bellini, Donizetti – művészetéből ágazott ki, áttörte korának bel canto kliséit, és a zenedráma szolgálatába állította az éneket – korabeli kritikusai éppen emiatt zenéjét gyakran nyersnek, csiszolatlannak minősítették. Műveit ma is nagy sikerrel játszák világszerte, és néhány részletük igazi slágerré vált, mint például a La donna è mobile (Az asszony ingatag) a Rigolettóból, vagy a Brindisi a Traviatából. KULTI – KARINTHY SZALON 1111 BUDAPEST, KARINTHY FRIGYES ÚT 22. TELEFON: 209-3706
| 2013. november 12. kedd 18:00 óra
„Kívánok neked az ablakodba fényeket, a fényhez szép csendeket, a csendhez tiszta vágyakat, s a vágyhoz mindig társakat.” /Első emelet/
Krnács Ágota: iKonok Krnács Ágota a maga sajátosan groteszk eszközeivel az emberi sötétség asztronómiailag mérhetetlen térségeit vizsgálja. Nem az egyes személyről kerekít kritikát, hanem a naponta felbukkanó csoportos fonákságokat sűríti királydrámává, s kombinálja a bujdosó diktátor jajszavával. Parázshegyű ostorával mintegy vászonkupolára festi a torzult viszonyok valódi természetét: a tömegbódulatból eredő szűkre szabottságot és gondolatnélküliséget. Az osztálybérenc szólamok dagályhullámával borított műpiac kuszaságából üde szigetként emelkedik ki Krnács Ágota veszélyesen derűs művészete.” (Szemethy Imre)
„Végig a városon nem csilingel a szán, mint gyerekkoromba. Nem gőzölög a hó fázó lovak hátán. A kocsit gép vonja. Angyalok elszálló csengője se csenget a fehér utcákon. Jézuska pénzért jő, s karácsonyfát rendez gazdagok házában.” /Babits Mihály/
HÍR M O R Z SA
„Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni... Karácsonyi rege Ha valóra válna, Igazi boldogság Szállna a világra…” /Ady Endre/
Preisinger Éva IGAZGATÓ
2
AZ ÚJBUDAI TARKA SZÍNPAD igen mozgalmas időszakon van túl, ebben az évben három nemzetközi színházi fesztiválra kapott meghívást. Első sikerüket március 20-24. között megrendezett németországi Friedrichshafen Nemzetközi Színházi Fesztiválon aratták, az „Orpheum anno…” című műsorukkal. Ez adta meg a kez-
deti lökést a színház számára a további vendégszereplésekhez. Szeptember 25-29. között az ausztriai Holzhausen-ben rendezett nemzetközi Herbst Akt Színházi Fesztiválon osztatlan sikert arattak, majd október 3-6. között a németországi Rudolstadt-ban Ruhestörung című Nemzetközi Színházi Fesztiválon különleges
megtiszteltetés érte a magyar színházat: a többi színházi előadással ellentétben a Tarka Színpadnak három alkalommal volt lehetősége programját bemutatni. Külön érdekessége volt a fesztiválprogramnak, hogy a német és osztrák színházak mellett Középkelet Európából egyedül magyar színház kapott meghívást.
www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu
I
Kulti Szalon programok
KULTI PÁHOLY | 2013. november 22. péntek 19:00 óra
„Mellettem az utódom”
1111 BUDAPEST, SZENT GELLÉRT TÉR 1-3. (BEJÁRAT A BUDAFOKI ÚTRÓL) TELEFON: 279-3600
hogyan örökítették meg mítoszaikat? Hol voltak e civilizációk bölcsői? Az újabb régészeti kutatások teljesen új megvilágításban láttatják e kérdéseket, mégis kinek higgyünk?
KULTI FILMKAPU – „ÍNYENCEK MOZIJA”
| 2013. december 11. szerda 18:00 óra
Filmek, amelyek máshol nem m láthatók. Havonta egy péntek estén filmkülönlegességek, ülönlegességek, érdekes, meghökkentő vagy kalandos filmek k kerülnek vetítésre a mai magyar és külföldi filmművészetből. ől. A szociográfiától a kísérleti filmig, a kisjátékfilmtől az oknyomozó knyomozó riportig, az animációtól a dokudrámáig minden, ami érdekfeszítő mozgókép. A bemutatott „szellemi ínyencségek nyencségek felszolgálói” készséggel állnak rendelkezésre a vetítés után egy jóízű vitára, vagy éppen egy szellemi pingpong játékra. A program szerkesztője Péterffy András filmrendező, egyetemi tanár a Magyar Filmklubok és Filmbarátok Szövetségének elnöke.
A Szentföld régészete – Zsidók, rómaiak és Jeruzsálem Jézus idejében Antalffy Péter történész előadása
Ötvös Csilla operaénekes és tanítványai bemutatója Közreműködik: Nagy Márta zongoraművész
| 2013. november 15. péntek 18:00 óra
Timo Novotny: Life in loops
JEGYÁRAK: 60+ kártyával: 400 Ft Teljes árú: 800 Ft
„KULTIKON” - JELENÜNK A JÖVŐ Ötvös Csilla 1974-től az Operaház magánénekese, ahol elsősorban lírai és koloratúr-szerepek tartoznak a repertoárjához. Pedagógiai munkásságát a Weiner Leó Konzervatóriumban végzi. A Magyar Kultúráért kitüntetés tulajdonosa. Bátyjával, Ötvös Csabával rendszeresen vendégszerepelnek Európa-szerte. A Magyar Televízióban számtalan produkcióban vett részt: Rossini: A sevillai borbély, Pergolesi: Az úrhatnám szolgáló, Zenemester.
| 2013. november 27. szerda 18:00 óra
Az emberi test jövője Dr. Török Zsófia előadása
| 2013. december 13. péntek 19:00 óra
Timo Novotny filmjét experimentális zenés dokumentumfilmnek nevezi, aminek 30 %-át a népszerű Megacities (1997) című filmje teszi ki, 70 %-a pedig új, eddig nem látott anyag. Ez egyrészt az osztrák dokumentarista, Michael Glawogger felvételeiből, másrészt Novotny saját felvételeiből áll. A film megmutatja nekünk Tokió, Mexico City, New York, Moszkva és Bombay atmoszféráját. A fantasztikus képek és Sofa Surfers hasonlóan hatásos filmzenéje egy lenyűgöző audiovizuális kalandra visz bennünket kontinenseken keresztül átívelve.
Heltai Jenő: Karácsonyi vers vígjáték egy felvonásban
| 2013. december 6. péntek 18:00 óra
Tóth Péter Pál, Philippe Borrini: A termékeny káosz
Heltai egyfelvonásos komédiája bájos öniróniával visszarepít bennünket a Nyugat nagy nemzedékének időszakába, jeles íróink magánéletéről lebbenti fel a fátylat. Kiváló, pergő ritmusú komédia, melyben felbukkan egy botcsinálta költő és természetesen a CSALÁD, valamint a karácsonyi ajándékok kényszere... JEGYÁRAK: 60+ kártyával: 400 Ft Teljes árú: 800 Ft
SZABADEGYETEM+ „A múlt megfejtése” - történelmi előadássorozat a legújabb magyar és nemzetközi kutatások eredményeivel | 2013. november 20. szerda 18:00 óra
Az istenek kora - Eredetmítoszok és régészet Antalffy Péter történész előadása Honnan erednek az ókori Kelet és Egyiptom civilizációi? Milyen mítoszok őrizték meg az emlékeket és hihetünk-e nekik? Valóban Ménész egyesítette Egyiptomot és az égből szállt alá a királyság Mezopotámiában? Mikor kezdtek el írni és
A betegek részéről az orvostudomány felé elvárás, hogy minél jobb életminőséget biztosítson - a csökkent vagy kiesett funkciókat a különböző segédeszközökkel minél tökéletesebben tudja pótolni. A kutatások középpontjában a hiányzó tagokat tökéletesen (funkcionálisan, esztétikailag) pótló, a saját testrészekhez pontosan illeszkedő, könnyen kezelhető protézisek kifejlesztése áll. Több tudományterület – elektronika, robotika, mechanika, ortopédia, sebészet, neurológia - együttműködésével valósulhat meg a „jövő protézise”. Különböző irányokban folynak kutatások; a legmegfelelőbb anyagok kifejlesztésére: speciális műanyagok, erős, könnyű szénszálas anyagok, illetve biológiailag optimális anyagok, melyek nem váltanak ki immunválaszt vagy képesek összeépülni a meglévő csonttal (csontintegráció). A biomechanikai kutatások a kisebb energiaigényű, a fiziológiáshoz hasonló és egyre finomabb mozgást lehetővé tevő szerkezetek kifejlesztését célozzák. Már folynak kísérletek – bénult betegeknél –, hogy a motoros agykéregbe beültetett mikroelektródák segítségével mozgathassák a művégtagokat. A következő lépés pedig, hogy speciális mikrocellák segítségével a protézisek működéséhez szükséges energiát is az emberi szervezetből nyerjék. JEGYÁRAK: 60+ kártyával: 400 Ft Teljes árú: 800 Ft
Daniel de Montmollin, vagyis Dániel testvér Franciaországban él, a Burgundiában található Taizéi Közösség tagja és 50 éve foglalkozik fazekassággal. Keramikusként közvetlen kapcsolatban áll az elemekkel. A mesterség minden egyes szakasza egy hármas szövetségrendszerben létezik: a természettel, önmagával és más emberekkel való kapcsolódásként. A víz és a tűz egymással ellenségeskedő testvérek, akiket a fazekas békít össze, s bír rá az együttműködésre. A fazekasság, amelynek eredete az idők kezdetéig nyúlik vissza, napjaink embere számára is folyton megújuló értékeket ajánl. Dániel testvér munkálkodását, értékeit nap mint nap megosztja azokkal, akik megfordulnak műhelyében: gyermekekkel, barátokkal, közösségbéli testvéreivel. Ez a film ennek az osztásnak az örömét szeretné továbbadni. JEGYÁRAK: 60+ kártyával: 400 Ft Teljes árú: 800 Ft
www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu
3
SZÍNHÁZ NOVEMBER
ARTUS STÚDIÓ
19:00 Lovagias ügy I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 20:00 Titkaink I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 3. 15:00 Krétakör: hamlet.ws I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 19:00 Én, Te őt! I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 20:00 Titkaink I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 4. 17:00 Szent Péter esernyője I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 5. 17:00 Tanár úr, kérem! („Váci Piarista” bérlet 1. előadás) I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 6. 19:00 Káva Kulturális Műhely: Bábok I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 7. 19:00 Én, Te őt! I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 8. 17:00 Tom Sawyer kalandjai I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 20:00 Don Quijote Mauzóleum I ARTUS STÚDIÓ 1116 Budapest, Sztregova utca 7. Telefon: 204-3755 20:00 Titkaink I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 9. 11:00 Csavar Társulat – Gál Tamás: A nagyidai cigányok I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 14:30 Szegény Dániel I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 20:00 Don Quijote Mauzóleum I ARTUS STÚDIÓ 1116 Budapest, Sztregova utca 7. Telefon: 204-3755 10. 15:00 Kalauz Jutka zenés „Pitypalatty” Egri Mártával I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994
1116 BUDAPEST, SZTREGOVA UTCA 7. TELEFON: 204-3755
2.
| 2013. november 8-9. 20:00 óra
Don Quijote Mauzóleum Mű-színház és koncert-kiállítás
SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 BUDAPEST, MŰEGYETEM RKP. 3. K ÉPÜLET II. EMELET TELEFON: 06-20-384-6049
| 2013. november 27. 19:00 óra
Paul Foster: I. Erzsébet A Szkéné Színház, a Vádli Alkalmi Színházi Társulás és a FÜGE közös előadása
Kísérlet arra, hogy kiszabadítsuk a Bolondság Lovagjának sírját a Ráció nemeseinek hatalmából. Nálunk már a bolondságot sem értik! Emberek! Csatlakozzatok hozzánk, s induljunk együtt az ismeretlenbe, a sír felszabadítására! A Don Quijote mauzóleum rockkoncert, múzeumi kiállítás, tánc- és prózaszínházi előadás, performance, laza buli és színházi nyelvkurzus egyben. A színházi kiállítás élő mobil-installációi mind egy-egy Don Quijote analógia. Az installációkon minden szereplő Don Quijote, akár férfi, akár nő. A falra vetített “mű-nézők” lelkesen követik az eseményeket, így a siker is garantált. Dulcinea a nézők között rejtőzködik, Sancho a teremőr.
11. 12. 13.
13. 14. 15.
16. 17.
18. 19.
20.
21. 22.
23.
24. 25. 27. 28.
29.
30.
20:00 Székely Csaba: Bányavíz I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 20:00 John Osborne: Dühöngő I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 19:00 Székely Csaba: Bányavíz I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 19:00 Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 19:00 Trainingspot Társulat: szület – szeret – hal Kiss Judit Ágnes, József Attila-díjas költő vers-triptichonja alapján készült az előadás Zenés-táncos élet-revü kamara-méretekben. Rendező: Tóth Miklós Jegyár: 1500,-Ft (felnőtt), 1000,-Ft (diák) I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 20:00 Pintér Béla és Társulata: Kaisers Tv, Ungarn I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 10:30 Az ördög – nyilvános főpróba I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 20:00 Pintér Béla és Társulata: Kaisers Tv, Ungarn (angol felirattal/with english subtitles) I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 19:00 Az ördög – bemutató I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 19:00 Harold Pinter: A gondnok I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 20:00 Soltis Lajos Színház: Menedék/Asylium I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 19:00 Az ördög („Frici” bemutatóbérlet 3. előadás) I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 20:00 Mu Színház–Füge: Karamazov I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 15:00 Az ördög I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 16:00 Tünet Együttes: Kucok – interaktív meseszínház óvodásoknak I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 17:00 Tünet Együttes: Kucok – interaktív meseszínház óvodásoknak I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 19:00 Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 17:00 Tanár úr, kérem! I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 19:00 Parti Nagy Lajos: Bivaly-szuflé I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 17:00 Koldus és királyfi I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 19:00 MárkusZínház: A Jánosvitéz I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 20:00 Titkaink I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 19:00 MárkusZínház: Csongor és Tünde I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 19:00 Klotild néni I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 19:00 Székely János: Caligula helytartója I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 19:00 Lovagias ügy I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 19:00 Székely Csaba: Bányavakság I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 10:30 Csongor és Tünde – nyilvános főpróba A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola növendékeinek előadása I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 19:00 Klotild néni I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 19:00 Nézőművészeti Kft.: A fajok eredete I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 20:00 Fejlesztés Alatt Q: Leonce és Léna I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 17:00 Csongor és Tünde – bemutató előadás A Nemes Nagy Ágnes Művészeti Szakközépiskola növendékeinek előadása I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 19:00 Káva Kulturális Műhely: A hiányzó padtárs I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 15:00 Én, Te őt! I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 17:00 Antigoné I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 19:00 Paul Foster: I. Erzsébet – bemutató I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 17:00 A fösvény („Vera” ifjúsági bérlet 1. előadás) I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 19:00 Paul Foster: I. Erzsébet I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 19:00 Paul Foster: I. Erzsébet I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 19:00 Shirley Valentine /kamara előadás/ I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 20:00 Kompánia Színházi Társulat: Elfeledett ének I ARTUS STÚDIÓ 1116 Budapest, Sztregova utca 7. Telefon: 204-3755 16:00 A nagy füzet I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 19:00 Az ördög I KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 Budapest, Bartók Béla út 130. Telefon: 203-8994 20:00 Kompánia Színházi Társulat: Elfeledett ének I ARTUS STÚDIÓ 1116 Budapest, Sztregova utca 7. Telefon: 204-3755 20:00 A nagy füzet (angol szinkrontolmácsolással/ with english interpreting) I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049
DECEMBER
10. 18:00 EGRI CSILLAGOK – musical. Szerzők: Várkonyi Mátyás és Béres Attila A Petőfi Musical Stúdió előadásában Belépés ingyenes! I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 13. 19:00 Heltai Jenő: Karácsonyi vers vígjáték egy felvonásban I KULTI SZALON 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1-3. (bejárat a Budafoki útról) Telefon: 279-3600
4
termeszteni Magyarországon, hogy hol van Tóth Anikó három galambja, és hogy miért és hová tűnik el hirtelen néhány ismerőse! Jutka nem szomorú, ő mindent megért, olyannak fogadja el az életet, amilyen. Most ez van, ő továbbra is jókedvű, életvidám. És nem adja fel, nem éli meg tragédiaként a világot, hanem énekel, már csak azért is, mert ez nem komoly színdarab, hanem „csak” egy zenés este EGRI MÁRTÁVAL, azaz KALAUZ JUTKÁVAL!
KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 130. TELEFON: 203-8994
| 2013. november 15. 19:00 óra
Az ördög – bemutató Vajon ki ez a monoklis, gunyoros, titokzatos úriember, aki egy festőműterem foteljéből emelkedik ki, a kandalló lobogó lángjai mellől. Ő Molnár Ferenc, a világhírű író? Vagy csak egyik legsikerültebb vígjátékának hírhedt címszereplője? Legyen elég ennyi: ő Az ördög. Akkor jelenik meg, amikor a helyzet a legkényesebben kétértelmű. A gyönyörű Jolán a fiatal, jóképű szerelmes festő műtermében festeti magát! Fülledt az erotika. Az ördög azt sem tudja, mivé fajul a helyzet. Ám most majd minden kiderül. Ezután Jolán a gazdag, elegáns férje karján egy estélyre megy. Az előkelő társaság a bűn melegágya. Vajon Jolán belépője estélyi ruhát takar, vagy csak a vágytól tüzes, csupasz testét? Csak szereplőink tudják a választ. No, meg minden titkok tudója: a szerző. Aki talán maga Az ördög. A Karinthy Színház új bemutatóján minden lepel lehull. Voila!
Erzsébet: Megkaptam a főszerepet, Burghley, és isten az atyám, meg is tartom. Nagyban kell gondolkodni, Burghley, nagyban. Egyben kell látni a világot, ha uralni akarjuk, úgy kell tekinteni rá, mint egy nagy egészre. Nagyban látni és rendszerben gondolkodni. Egy új rendszerben. Mindent megváltoztatunk, mindent felforgatunk és míg a többiek zavartan pislognak tehetetlenségükben, kedvünkre teremtünk új világot. Anglia trónja önmagában lepkefing. A világ szemétdomb, Burghley, és Anglia lesz a kakas rajta. Én leszek a kakas, aki kedve szerint búbolja meg a világot. Burghley: De Madame, bátorkodom megjegyezni, ön nő. Erzsébet: Leszarom, Burghley! Kíméljen meg a földhözragadt, ostoba megjegyzéseitől. MU SZÍNHÁZ 1117 BUDAPEST, KŐRÖSY JÓZSEF UTCA 17. TELEFON: 209-4014
| 2013. november 15. 20:00 óra
Soltis Lajos Színház: Menedék/Asylium Mozgásszínházi előadás külső és belső utazóknak Asylium egy panzió egy képzelt Kelet-Európában, egy képzelt háború utáni időtlenségben…Asylium egy menedék, mely egyetlen éjszakára menekvést nyújt a külvilág elől, hogy befelé fordulj…Asylium egy tébolyda, ahol hatalmas játékot játszik a sors egy éjszaka…Mindegy, hogy a megméretés során könnyűnek találtatsz vagy sem, semmi nem lesz már olyan, mint annak előtte. Elmenekülhetünk-e önmagunk elől? Elmenekülhetünk-e a szembesülés elől? KULTI SZALON 1111 BUDAPEST, SZENT GELLÉRT TÉR 1-3. (BEJÁRAT A BUDAFOKI ÚTRÓL) TELEFON: 279-3600
| 2013. december 13. 19:00 óra
Heltai Jenő: Karácsonyi vers Heltai a huszadik század derűs tanúja, minden hibát és bűnt éles szemmel látott, és általában mosolyogva megbocsájtott. Az egyfelvonásos vígjátékában mintegy önmagát tűzi fel egy képzeletbeli céltáblára, és kíméletlen őszinteséggel lövöldözi gúnyos nyílvesszőit. Kedves, őszinte, nagyon emberi vallomás ez a „szeretet ünnepén”. KARINTHY SZÍNHÁZ 1115 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 130. TELEFON: 203-8994
| 2013. november 10. 15:00 óra
Kalauz Jutka zenés „Pitypalatty” Egri Mártával Azt álmodtam ma éjjel; Zúgnak a traktorok; Egy boldog nyár Budapesten; Gyere, ülj kedves mellém; Egy dunaparti csónakházban; Munka után, estefelé; Troli-trolibusz és így tovább az 1950-es évek legnagyobb slágerei. És aki ezeket előadja nem más, mint Kalauz Jutka. Ő imádja a munkáját, a kartársait, az életet, itt és most! Reggel van, Jutka felkel. És elkezdődik egy átlagos nap. Hősnőnk rengeteg új dolgot tud meg a világról ezen a napon is. Megtudja, ki rejtegetett cukrot, hogyan vásároljon cipőt, mit hallgasson aznap a rádióban, lehet-e mandarint
www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu
MU SZÍNHÁZ
KARINTHY SZÍNHÁZ
1117 BUDAPEST, KŐRÖSY JÓZSEF U. 17. TELEFON: 209 4014
1115 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 130. TELEFON: 203 8994
| 2013. november 22. 20:00 óra
| 2013. november 20. 19:00 óra
Fejlesztés Alatt Q: Leonce és Léna
Vaszary Gábor: Klotild néni
„Borzalmas naplopás dühöng mindenütt! Mi mindent nem csinál unalmában az ember! Unalmában tanul, unalmában imádkozik, szeret, házasodik, szaporodik unalmában, és végül belehal az unalomba. Ó, ha az ember egyszer valaki más lehetne! Legalább egy percre!” Előadásunk a koncentrált, eszköztelen színészi játékra, és Büchner Leonce és Léna című drámájának szövegére épül. Az FAQ Színházi Társulat különleges perspektíván keresztül fogalmazza újra Büchner klasszikusát: teret enged a sorsszerűség és ambíció, a gondolat és cselekvés közti viszonyok vizsgálatának. Az előadásban részletek hangzanak el többek között Büchner Danton halála című drámájából, valamint W. Shakespeare és César Vallejo műveiből.
A vígjáték irodalom tele van híres nénikkel. Máli néni, Léni néni, Róza néni, sőt a Charley nénje. De vajon, ki ismeri Klotild nénit? Szinte senki. Eddig. Mert Vaszary komédiája ismertté teszi majd a Klotild néni nevét. Klotild néni finom és kulturált, idős nagynéni. Senki sem ismeri túl jól. De mindenki rá hivatkozik. Főleg a randevúkra surranó ravasz házastársak. A Klotild néni a magyar komédiák fergeteges fajtájához tartozik. Leginkább Feydeau komédiáinak világára emlékeztet. Mégis jellegzetesen magyar és jellegzetesen pesti bohózat. Legyen elég annyi, hogy Klotild néni a végére mindent megold. Vagy éppen semmit. Nézőpont kérdése az egész. SZKÉNÉ SZÍNHÁZ
MU SZÍNHÁZ
1111 BUDAPEST, MŰEGYETEM RKP. 3. K ÉPÜLET II. EMELET TELEFON: 06-20-384-6049
1117 BUDAPEST, KŐRÖSY JÓZSEF UTCA 17. TELEFON: 209-4014
| 2013. november 6-7. 19:00 óra
| 2013. november 12-13. 20:00 óra
Szkéné Színház – Psix Project: 11
Duda Éva Társulat: Lunatika
TÁNC NOVEMBER
SZENIOR TÁRSASTÁNC LATIN ÉS STANDARD TÁNCOK TANÍTÁSA FELNŐTTEKNEK, PÁROKNAK ÉS EGYEDÜLÁLLÓKNAK • Időpont: Minden kedden 19.30-21.30-ig Részvételi díj: 900,-Ft/fő Információ és bejelentkezés: Benkő Zsófia 30/361-56-26 I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868
fabula fatalis
2. 4.
20:00 Budapest Tánciskola: Lágymányos Impromptu I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 19.00- Greenfields ír zene és táncház Jegyár: 700 Ft/fő I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 22:00 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868
DECEMBER
MUZSIKÁS GYEREKTÁNCHÁZ • Időpontok: November 5., 12., 19., 26. minden héten kedden Magyar néptáncok, népdalok, mondókák tanítása Kézműves foglalkozás 17.00-től, táncház 17.30-tól 18.45-ig Közreműködik a Kossuth- és Prima Primissima-díjas Muzsikás Együttes Táncházvezető: Littner Anita és Bejczi Bálint. A táncház ideje alatt Gerencsér Valéria játszóházvezető kézműves foglalkozással várja a gyerekeket, ahol kis vendégeink népi játékokat készíthetnek. A belépőjegy ára: 350 Ft Iskolás és óvodás csoportokat is szeretettel várunk, előzetes telefonos jelentkezés alapján. Korosztály: 0-10 éves korig I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868
Test, lélek, szellem – életünket meghatározhatja, hogy miként látjuk. Elidegenedve vágyaink egyszerre valósnak tűnhetnek. Közel kerül a távol, a semmiből minden lesz. Régi sötét emlékek nem hagynak nyugodni, elválasztanak az öröknek hitt reménytől. A hiányérzet konfliktust gerjeszt. Visszafordíthatatlan ellentétet. Az összművészeti alkotócsoport kísérletet tesz arra, hogy a tánc, élő zene és a kép együttes nyelvén meséljen el egy történetet. Egy történetet a képzelet és a valóság határán. Álomról, örömről, félelemről, haragról, végzetről.
A vándor hajszálon egyensúlyoz éberség és álom között. Ahol a hold az úr, a tudat ködös, kómaszerű tompaságba vész. Holott az ébredés pillanata változás, eszmélés, újradefiniálás. Azonosítás. Az előadás az ébrenlét és álom határmezsgyéjével foglalkozik, ehhez kapcsolódóan az éberség, tudatosság, az öntudatra ébredés és az öntudatlanul megélt, sodródó élet kontrasztja, egymásnak feszülése áll a produkció középpontjában. A Lábán Rudolf-díjas előadás 4. évfordulóját ünnepli.
MU SZÍNHÁZ
MU SZÍNHÁZ
1117 BUDAPEST, KŐRÖSY JÓZSEF UTCA 17. TELEFON: 209-4014
1117 BUDAPEST, KŐRÖSY JÓZSEF UTCA 17. TELEFON: 209-4014
| 2013. november 8-9. 20:00 óra
| 2013. november 29-30. 20:00 óra
Gaál Mariann és a MU Terminál: Vritti – bemutató
Fejes Ádám: Femina Jack Gallagher (NL/USA): Divided we stand – bemutató
A művészeti kollektíva, mely építészből, filmesből, táncosból, koreográfusból és dramaturgból áll, olyan megnyilatkozási formát mutat, mely új perspektívát nyit vizuális művészet és a tánc színpadi műfaja között. A Sebestény Ferenc tervezte, elemekkel határolt térben Gaál Mariann táncfilmje és a MU Terminál táncosai – Gergye Krisztián dramaturgiai koncepciója alapján – interaktív sorsközösséget vállalnak egymással.
BUBABÁL KOROSZTÁLY: 3-10 ÉVES KORIG ! • Időpontok: November 15. és 29. Kéthetente pénteken 18.00-19:00 óráig Vezeti: Kovács Zsuzsanna Belépő: betáncoló gyermekeknek: 350 Ft (két éves kortól) Kísérőknek: 150 Ft Nagycsaládosoknak kedvezmény I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 CSÜRRENTŐ MOLDVAI TÁNCHÁZ FELNŐTTEKNEK • Időpontok: november 15. és 29. péntek 19.30-24:00 óráig Jegyár: 700 Ft/fő, A négy és fél órás táncházban moldvai csángó-magyar táncokat leshetünk el Gyurka Fábiántól, a Csángóföldről érkezett fiatalembertől. I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 6.
7. 8.
9. 12. 13.
16. 18. 20. 21.
Nézői vélemény: Gyönyörű. Számomra a magányosok és a már megérkezettek együttéléséről szól, gyengéden fogta a szívemet, kicsit szorította, de nem gyötört meg. Vágyni kezdek a szépségre, a közösségben repülésre, a fészek intimitására, a lemaradottak egymást vigasztaló talán holnapjára, és megint sajnálom, hogy nincs olyan fizikai bejáratottságom, hogy azt a nagyívű hátrahajlást ,és közvetlen utána a zuhanást stabil szögben és álló helyzetben oly tökéletesen és biztonságosan kivitelezhetném, mint a középső táncos hölgy. Így marad nekem a néző ábrándozó pozíciója, na meg a hallgató megnyugvó szerepe, és bizsergés, és vágyakozás, és várakozás.
22.
23.
27. 29. 30.
18:30 Fonó Szerda: Vajdaszentivány, Mezőpanit táncház I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 19:00 Psix Project: 11 – bemutató I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 19:00 Psix Project: 11 – bemutató I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 20:00 Berka együttes moldvai és vonós táncháza I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 20:00 Gaál Mariann és a MU Terminál: Vritti – bemutató I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 20:00 Gaál Mariann és a MU Terminál: Vritti I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 20:00 Duda Éva Társulat: Lunatika I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 18:30 Fonó Szerda: Vajdaszentivány, Mezőpanit táncház I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 20:00 Duda Éva Társulat: Lunatika I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 19:00 Feledi Project: Öngyilkos érzelmek I SZKÉNÉ SZÍNHÁZ 1111 Budapest, Műegyetem rkp. 3. K épület II. emelet Telefon: 06-20-384-6049 19.00- Greenfields ír zene és táncház Jegyár: 700 Ft/fő I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 22:00 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 20:00 Héttorony népzenei gála: Muzsikás 40 nosztalgia táncház és Fonó Szerda táncház I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 20:00 Magyar Táncművészeti Főiskola „Tánc k özben az lehetsz, ami csak lenni akarsz abban a pillanatban” bemutatója I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 19.00- Falkafolk balkáni táncház A táncházban a résztvevők a tánctanítás után a közös táncházban 23:00 élvezhetik a már elsajátított bolgár, román, görög, makedón, török, albán és délszláv táncokat. Jegyár: 700 Ft/fő I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 20:00 Berka együttes moldvai és vonós táncháza I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 19.00- Csobán csángó táncház A táncház első órájában csángó, gyimesi és moldvai tánctanítás folyik 01:00 mindenkinek Tündik Tamás vezetésével, majd énektanítás következik Szilágyi Angelikával, végül a haladóknak a második félidőben választási lehetőséget, rendelést biztosít a zenekar. Jegyár: 700 Ft/fő I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 18:30 Fonó Szerda: Vajdaszentivány, Mezőpanit táncház I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 20:00 Fejes Ádám: Femina, Jack Gallagher (NL/USA): Divided we stand – bemutató I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014 20:00 Fejes Ádám: Femina, Jack Gallagher (NL/USA): Divided we stand I MU SZÍNHÁZ 1117 Budapest, Kőrösy József utca 17. Telefon: 209-4014
www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu
5
ÚJBUDA KULTURÁLIS VÁROSKÖZPONT KARÁCSONY
Újbudai Szenior Nemzetközi Összművészeti Ki Mit Tud Fesztivál 2013 DÖNTŐ ÉS GÁLA 2013. november 10. vasárnap 17 óra BUDAPESTI KONGRESSZUSI KÖZPONT 1123 Budapest, Jagelló út 1–3. A vetélkedők elsősorban a személyiségek versenye, az egyének jóértelmű küzdelme egymás ellen. A győzelem a fontos – az „én” kiemelkedése a közösségből – a siker és elismertség egyszemélyes öröme. Ez adja a játék izgalmát, feszültségét. A fesztivál ezzel szemben tágabb értelemben vett örömünnep, melyben az éntudat sokkal inkább feloldódik egy közösségi tudatban, melynek meghatározója a közös öröm, ünneplés. A fesztiválok magukban foglalhatják természetesen a vetélkedő jelleget is, de nem ez a meghatározó, hanem elsősorban a közösségi élmény, együvé tartozás, közös cél, kollektív élményszerű megvalósítása. A fesztivál ünnepi volta örömet okoz mind az aktív résztvevőknek, mind a passzív szemlélőinek. Egy korosztály ünnepe ez, mely ünnepli önbecsülése visszanyerését, tartalmas és alkotói időskori értékeit. 2008. tavaszán került első ízben megrendezésre az Újbudai Szenior Ki Mit Tud vetélkedő, mely – annak ellenére, hogy a propagandalehetőségek szerények voltak – meglepően sikeres volt. A jelentkezők létszáma messze meghaladta az előzetesen várt mennyiséget, valamennyi művészeti ágban selejtezőket, elődöntőket és döntőket kellett lebonyolítani. A hazai művészélet kiválóságaiból összeállított zsűri őszinte elismerését fejezte ki a magas művészi színvonalért, melyet a közreműködők a döntőben képviseltek. 2010-ben második alkalommal megrendezett Szenior Összművészeti Ki Mit Tud Fesztivál mind létszámát, mind színvonalát tekintve felülmúlta az előző művészeti vetélkedőt. A döntőt a Budapesti Kongresszusi Központban kellett megrendezni a nagyszámú résztvevő és az igen széles spektrumú művészeti ágakat bemutató program helyigénye miatt. 2013-ban a már hagyománnyá váló Szenior ünnep programja tovább bővült nemzetközi résztvevőkkel. Így jött létre az Újbudai Szenior Nemzetközi Összművészeti Ki Mit Tud Fesztivál. Bővebb információ: ÚJBUDAI KULTURÁLIS INTÉZET 1111 BUDAPEST SZENT GELLÉRT TÉR 1-3. Telefon: 279-3600 www.ujbudakulti.hu e-mail:
[email protected] 6
www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu
ÚJBUDA KULTURÁLIS VÁROSKÖZPONT KARÁCSONY ÍZELÍTŐ PROGRAMJAINKBÓL: Nemzetközi Betlehemi Jászol kiállítás 2013. december 13. péntek 14:00 óra Az Újbudai Kulturális Intézet és a Magyar Kézművességért Alapítvány közös kiállítása
Karácsonyi Ünnepkör A karácsonyi ünnep szellemiségéhez és jellegéhez hasonló ünnepek már korábban is léteztek, például a pogányok napfordulós ünnepe, a Szaturnália Ünnepségek. Az ókori Rómában december 25-27. között tartották a földművelés istenének, a Szaturnusznak ezt a nagy ünneplést. A régi pogány ünnep vigasságokkal volt tele: a fény diadalát ünnepelték a halál és a sötétség felett. Miután a kereszténység államvallás lett, hamarosan hivatalos keresztény ünneppé nyilvánították Jézus születését. Ezt az eseményt a IV. századtól kezdték ünnepelni, január 6-án Epiphanie néven. A vallási ünnep Jézus születésének történetére épül. A IV. század végétől a keresztény egyházak mindinkább december 25-én kezdték ünnepelni Jézus születését, január 6-án pedig a Jordán folyóban való megkeresztelését (Vízkereszt ünnepe).
Bartók’ 29 Kiállítótér 1114 Budapest, Bartók Béla út 29. INFORMÁCIÓ: ÚJBUDAI KULTURÁLIS INTÉZET 1111 BUDAPEST, SZENT GELLÉRT TÉR 1-3. TEL.: 279 -3600 E-MAIL:
[email protected] NYITVA: 2013. DECEMBER 14.–2014. JANUÁR 12-IG ,10.00 ÉS 17.00 KÖZÖTT
A dátumváltozás oka valószínűleg az volt, hogy december 25-én végződő Római Szaturnália ünnep helyére állítsák a keresztény karácsonyt, vagyis új vallási tartalommal töltötték meg a pogány ünnepet. A XVI. században a reformáció hatására a templomi liturgia kezdett beköltözni a házakba. Az emberek a biblia elterjedésével a szertartásokat elkezdték otthon is megünnepelni. Sok karácsonyi szokás ekkor alakult ki, pl.: a karácsonyfa-állítás az evangélistáknál Németországban. A XVIII. században már egész Németországban általános szokás volt karácsonyfát állítani. Innen jutott el a XIX. században előbb Ausztriába, majd egész Európába, a kivándorlókkal az új világba, és így kezdett meghonosodni az egész keresztény világban. Napjainkban az európai zsidó-keresztény kultúrkörben a karácsony igen népszerű és szinte valamennyiünket érintő ünneppé vált, mely mindenki számára más-más jelentést hordoz. Magyarországon a néphagyomány szerint a karácsonyi asztal fontos szerepet töltött be az ünnepkor. Az asztal díszítésének és az étkezésnek szigorú rendje volt. A fel-
„KIS JÉZUSKA MEGSZÜLETETT” SZÉKELY BETLEHEMES JÁTÉK CAVINTON NÉPTÁNCEGYÜTTES 2013. december 13. péntek 16:00 óra ADVENTI- KARÁCSONYI VÁSÁR 2013. december 22. 10.00- 17.00 között
tálalt fogásoknak (eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül, végül mákosguba) mágikus erőt tulajdonítottak. A karácsonyi abroszt, melyen az étkezés folyt, a következő tavasszal vetőabrosznak használták és abból vetették el az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen. Az asztal alá olykor szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt, ahol gyümölcsfákra is kötöztek belőle jó termést remélve. A betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi szokások közé tartozik. Kezdetben a misztériumjátékokat a templomokban adták elő, majd a népi vallásosság olykor humoros elemével gazdagítva, házról-házra járva vált dramatikus előadássá Jézus születésének misztériuma. Napjainkban – köszönve a hagyományőrző csoportok önfeláldozó kutatómunkájának- mind több rekonstruált játéknak lehetünk tanúi, úgy élő szereplős, mint bábos előadásmódban.
A XX. Betlehemi Jászol kiállítás az Újbuda Kulturális Városközpontban A Magyar Kézművességért Alapítvány idén az Újbudai Kulturális Intézettel karöltve jubilál, 20. alkalommal rendezi meg a „BETLEHEMI JÁSZOL” kiállítást. A kiállítás – összművészeti jellege és tematikája miatt – a főváros művészeti, kulturális életében különleges színfoltnak számít: egy kiállításon belül jelenik meg a tárgyalkotó népművészet és a kézműves iparművészet. A kiállítás-sorozat előzményei a múlt század 40-es és 90-es éveire nyúlnak vissza. Az 1940-es években Dr. Schwartz Elemér ciszterci szerzetes professzor kezdeményezett utoljára hazánkban betlehem-építő mozgalmat, majd hosszú szünet után Magyarország 1993-ban kapott először meghívást Rómába, a „100 JÁSZOL” című nemzetközi kiállításra, melyet a Szentszék melletti Nagykövetség felkérésére a Magyar Kézművességért Alapítvány állított össze. Az ünnepre való felkészülést és a lelki ráhangolódást segítő kiállítás megtekintését családi programként minden korosztály számára ajánljuk.
www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu
7
MŰTEREM A TIT STÚDIÓ EGYESÜLET ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSAI TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 • „A legnagyobb boldogságom, ha másnak tudást és örömet nyújthatok…” Öveges József (1895-1979) emlékkiállítás • „Élet infravörös sugárzásban” Dr. Szacsky Mihály kiállítása • „Ásványok és ősmaradványok…” A TIT SE Ásványbarát Szakkörének kiállítása • A TIT STÚDIÓ EGYESÜLET története képekben • Fotók a Sárospataki és a Debreceni Református Kollégiumok természettudományi gyűjteményeiből NOVEMBERBEN MÉG LÁTHATÓ KIÁLLÍTÁSOK • SILENCE holland–magyar kiállítás, amely november 16-ig tart Martha Scheeren, José Lakerveld, Janet Meester, Alf Slegers, Nan Groot Antink, VosenvanderVeen, Losonczy István, Gál András, Nagámi, Erdélyi Gábor képzőművészek kiállítása. A kiállítást köszönti: Őexcellenciája Gajus Scheltema a Holland Királyság Budapesti Nagykövete Megnyitja: Konkoly Ágnes művészettörténész. A kiállítás kurátora: Koos van Duinen. Zene: Hans van Vliet. Nyitvatartás: kedd – péntek 15 – 18 h I ART IX-XI GALÉRIA 1114 Budapest, Bartók Béla út 1. Telefon: 385-2396 • Öltözködési szokások és életmód Albertfalván 1860-1940 között Megtekinthető december 31-ig. I KULTI – ALBERTFALVI HELY- ÉS ISKOLATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 1116 Budapest, Pentele utca 8. Telefon: 208-6635 • Gáll Ádám 60, Munkácsy-díjas festőművész kiállítása a Magyar Festészet Napja alkalmából. Megtekinthető november 8-ig. I KULTI – KARINTHY SZALON 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 22. Telefon: 209-3706 • „A csendes sziget”- képek, emlékek, történetek Lupáról Molnár-C. Pál festményei és egykori, helyszínhez kötődő fotók, emlékek, dokumentumok. Megtekinthető november 2-ig. I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073 • „Párizs, Róma, Lupa” – Állandó Molnár-C. Pál kiállítás. I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073 • Hámori Anett Politikailag Korrekt című kiállítása. Megtekinthető november 16-ig. I FAUR ZSÓFI GALÉRIA 1114 Budapest, Bartók Béla út 25. Telefon: 209-3635 • ÁLOMBOR című csoportos képzőművészeti kiállítás HATOK regionalista képzőművészeti csoport: Gaszner Ildikó, Gerlóczy Gábor, Molnár-Göb Zoltán, Páczelt Andrea, Somogyi Ferenc, Vladár Csaba, Vladár Krisztina, Zátonyi Tibor. A kiállítás megtekinthető november 11-ig, hétfő-péntek 11:00-18:00 I 1111 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 8. Telefon: 06-20 369-5943 NOVEMBER
1. 4. 5. 20:00 6.
18:00 19:00
8.
17:00
9.
18:00
11. 18:30
18:00 12. 17:00 17.30 18:00 13. 18:00 14.
15. 17:00 18:00 19. 20. 18:00 21. 22. 16:30 23. 27. 28. 17:00 29. 18:00
A gyáripar története Albertfalván Megtekinthető december 31-ig. I KULTI – ALBERTFALVI HELYÉS ISKOLATÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY 1116 Budapest, Pentele utca 8. Telefon: 208-6635 A hónap alkotója: Ürmös Péter – grafikai kiállítás I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 A XXIX. Vizuális Művészeti Hónap fotókiállítása Megtekinthető november 24-ig. I BUDAPESTI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-2783 Minyó Szert Károly: Yakitori fukeiki idején kiállításmegnyitó, Ingyenes I A 38 HAJÓ-KIÁLLÍTÓTÉR Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 Szín mezők – Pálinkás Mariann kiállítása A kiállítást megnyitja: Pálinkás Szilvia művészettörténész. A kiállítás megtekinthető 2014. január 5-ig. I HADIK KÁVÉHÁZ 1111 Budapest, Bartók Béla út 36. Telefon: 279-0290 Kotormán Norbert szobrászművész kiállítása Megtekinthető december 2-ig I ARTUS STÚDIÓ 1116 Budapest, Sztregova utca 7. Telefon: 204-3755 Török miniatúrák – kiállításmegnyitó Megtekinthető november 20-ig. I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 Budapest, Törökugrató utca 9. Telefon: 246-5253 Cigány festők kiállításának megnyitója Megtekinthető november 21-ig. I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363 Reneszánsz – Gross Arnold grafikusművész kiállítása, Megtekinthető 2014. január 6-ig. A megnyitón közreműködik Németh Orsolya hárfán. „Az ember csak egy porszem a világmindenségben, de ahogy a porszemen átvilágít a Nap, megcsillan a Napsugár, úgy az emberen is átfénylik a világmindenség.” I GELLÉRT GYÓGYFÜRDŐ ÉS USZODA 1118 Budapest, Kelenhegyi út 4. Elragadó részletek – A 60+ Fotókör tematikus kiállítása a Kerület Napja alkalmából I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 Re- szatyor a Nejlonzacskómentes Világnap alkalmából I SZATYOR BÁR ÉS GALÉRIA 1111 Budapest, Bartók Béla út 36. Telefon: 279-0290 Alkotó Muzsikusok kiállításának megnyitója – Kő-Tár-Lat Galéria és az Emelet Galéria I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 Krnács Ágota iKonok című kiállítása a Kerület Napja alkalmából Megtekinthető december 6-ig. I KULTI – KARINTHY SZALON 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 22. Telefon: 209-3706 Colours Rehab fotópályázat díjátadó és kiállításmegnyitó I TRANZIT ART CAFÉ 1116 Budapest, Bukarest és Ulászló utca sarok Telefon: 209-3070 „XXII. Ádventi tárlat” A 22 éves Scheffer Galéria Galéria művészeinek ünnepváró kiállítása. Megtekinthető december 24-ig. I SCHEFFER GALÉRIA 1113 Budapest, Kosztolányi Dezső tér 4., www. scheffergaleria.hu, Telefon: 4666-902 XXIV. Őszi Kerámia Tárlat – a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete és a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány szervezésében. Megtekinthető december 5-ig. I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 „Lélektől lélekig” – Dabóczi Mihály szobrászművész és felesége, Palatinus Viktória festőművész közös kiállítása. Megtekinthető 2014. február 8-ig. I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073 Montázs Fényvarázslók Szenior Társasága fotókiállítás Megnyitja: Molnár István Géza fotóművész I TETŐ GALÉRIA 1115 Budapest, Ecsed utca 13. Telefon: 788-6695 Fabricius Anna egyéni kiállítása Megtekinthető december 13-ig. I FAUR ZSÓFI GALÉRIA 1114 Budapest, Bartók Béla út 25. Telefon: 209-3635 Wndrlnd művek Szatyor Galériában és a Szatyor Plazmán A kiállítás megtekinthető december 15-ig. I SZATYOR BÁR ÉS GALÉRIA 1111 Budapest, Bartók Béla út 36. Telefon: 279-0290 (1 / 1 Csoport (Solt András, Romhány Verika, Molnár Zsolt, Koos Gábor, Juhász Tamás, Molnár Dóra) kiállítása Megtekinthető november 27-ig. I ART IX-XI GALÉRIA 1114 Budapest, Bartók Béla út 1. Telefon: 385-2396 Bilicsi Katalin festménykiállításának megnyitója Megtekinthető december 4-ig. I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 Budapest, Törökugrató utca 9. Telefon: 246-5253 Nagyszüleink játékai – ma is szívesen játszanánk velük! Múlt századi játékok Karlócai Mariann gyűjteményéből. Megtekinthető december 29-ig, csütörtökönként 14-18 óráig, szombat-vasárnap 10-16 óráig. I KISS ÁRON MAGYAR JÁTÉK TÁRSASÁG 1114 Budapest, Orlay utca 2/b. Élesd című kiállítás Megtekinthető december 11-ig. I ART IX-XI GALÉRIA 1114 Budapest, Bartók Béla út 1. Telefon: 385-2396 „Boldog az, akinek van Istene” – Adventi és karácsonyi meditációs műteremfal MCP képeivel, bibliai gondolatokkal és József Attila idézetekkel. I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073 Baka Dorottya festőművész kiállításmegnyitó I TETŐ GALÉRIA 1115 Budapest, Ecsed utca 13. Telefon: 788-6695
DECEMBER
2. 4. 5. 6.
8. 11. 12.
13. 14. 16.
18. 26.
8
20:00- A38-MVM Fényfestés / A38-MVM Light Painting Díjtalan I A38 HAJÓ Petőfi híd (budai hídfő) 24:00 Telefon: 464-3940 17:30 CSALÁDREGÉNY ZSEBKENDŐRE kiállításmegnyitó, Fekete Antónia és Bálint Bertalan gyűjteménye I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 Minyó Szert Károly: Yakitori fukeiki idején / Károly Minyó-Szert: Yakitori in the Time of Fukeiki. A kiállítás december 24-ig megtekinthető. Belépés díjtalan I A38 HAJÓ-KIÁLLÍTÓTÉR Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 18:00 Kelenvölgyi festőiskola kiállításának megnyitója I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363 18.00 GÁRDONYI 150 – AZ EGRI CSILLAGOK KÉPEKBEN Képregény-pályázatra érkezett alkotások kiállítása. Kő-Tár-Lat Galéria A kiállítás megtekinthető december 13-ig, hétköznap 10-18 óráig. I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 9:00– 26. Ásványkiállítás és vásár I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. 17:00 Telefon: 466-9019 „A Kis Herceg világa” – interaktív játékkiállítás A belépés díjtalan! Megtekinthető december 20-ig. I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 A XXIX. Vizuális Művészeti Hónap festészeti kiállítása Megtekinthető 2014. január 4-ig. I BUDAPESTI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-2783 Pécsi művészek kiállítása Megtekinthető 2014. január 2-ig. I ART IX-XI GALÉRIA 1114 Budapest, Bartók Béla út 1. Telefon: 385-2396 18:00 Rábai Ridovics Ferenc festőművész kiállításmegnyitó I TETŐ GALÉRIA 1115 Budapest, Ecsed utca 13. Telefon: 788-6695 16:00 „Sokféleség” – WWM STÚDIÓ RAJZISKOLA évadzáró kiállítása I WWM STUDIÓ RAJZISKOLA 1111 Budapest, Budafoki út 9-11. Telefon: 06-70-215-6611 BOLDI egyéni kiállítása Megtekinthető 2014. január 10-ig. I FAUR ZSÓFI GALÉRIA 1114 Budapest, Bartók Béla út 25. Telefon: 209-3635 17.00 Kő-Tár-Lat Galéria KARÁCSONYI kiállítás Megtekinthető: 2014. január 2-ig, hétköznap 10-18 óráig. I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 18:00 VÁROSI LEGENDÁK Megtekinthető 2014. február 9-ig. I SZATYOR BÁR ÉS GALÉRIA 1111 Budapest, Bartók Béla út 36. Telefon: 279-0290 Painting, amely december 30-ig tart. Díjtalan. I A38 HAJÓ 20:00- A38-MVM Fényfestés / A38-MVM Light Painting 24:00 – KIÁLLÍTÓTÉR Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940
TIT STÚDIÓ EGYESÜLET
KULTI GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ
1113 BUDAPEST, ZSOMBOLYAI UTCA 6. TELEFON: 466-9019
1118 BUDAPEST, TÖRÖKUGRATÓ UTCA 9. TEL: 246 5253
| 2013. december 8. 9:00–17:00 óra
| 2013. november 22. 16:30 óra
26. Ásványkiállítás és vásár
Bilicsi Katalin festménykiállításának megnyitója Bilicsi Katalin a legendáshírű színművész Bilicsi Tivadar második leánya a képzőművészet iránt kötelezte el magát. Egy különleges technikát talált ki, amely egy új vizuális kultúra irányába mutat: sebkötöző gézre vízüveg segítségével festett képei különös hatással vannak a szemlélőre.
A TIT Stúdió Egyesület Ásványbarát Szakcsoportja idén is megrendezi évenkénti ásványbarát találkozóját és börzéjét. Itt ásványokat, ősmaradványokat, természetes anyagokból készített dísztárgyakat láthatnak-vásárolhatnak a látogatók. A belépés díjtalan! Az ingyenes programok között 15.30 órakor „Világító ásványok” címmel Dr. Hollósy Ferenc, az Ásványbarát Szakcsoport tagja tart előadást. HADIK KÁVÉHÁZ 1111 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 36. TELEFON: 279-0290
| 2013. november 6. 18:00 óra
Szín mezők Pálinkás Mariann kiállítása A kiállítást megnyitja: Pálinkás Szilvia művészettörténész.
KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 BUDAPEST, GYÉKÉNYES UTCA 45-47. TELEFON: 204-6788
| 2013. december 4. 17:30 óra
Családregény y zsebkendőre Fekete Antónia és Bálint Bertalan gyűjteménye
„Pálinkás Mariann festészete lendületes, friss és temperamentumos, mind színeivel, mind határozott ecsetkezelésével plasztikusan érzékelhető teret képez, a térben játszó tünékeny fényeket plein-air módon rögzítve foltról foltra, vagy rétegről rétegre építi fel tájait. Már-már vibráló intenzív színei a francia fauve mestereket és az irányzat hazai követőit is megidézik. A kiállított képein keresztül a valós lénye tárul elénk, mely határozott, ám nagyon érzéki és finom egyszerre.” Pálinkás Szilvia
A tárlat nyomán immár mmár alkotássá minősült zsebkendők sokaságát egyfajta családregényként ajánlotta az érdeklődők figyelmébe mébe Bálint Bertalan, a gyűjtő, ő, a kiállító Fekete Antónia férje. A gondosan összeváloeválogatott zsebkendők dők több generáció mindennapjait villantják tják meg a közönség számára. Ezen kívül még azok az alkalmak iss előtérbe kerülnek, amelyekkel egyes darabok, bok, kül külső lső megjelenési formájukon ájukon túl is jellemezhetőek. Azz ünnepek is más igénnyel jelennek meg, és a hétköznapok is, de a férfi és a nő, vagy éppen a gyermek zsebkendője dője is eltért egymástól. Fekete Antónia tárlatának, rlatának, több száz ruhazsebkendőjének önálló élete és története van van.
MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 BUDAPEST, MÉNESI ÚT 65. TELEFON: 06-30-201-1073
„Párizs, Róma, Lupa” Állandó kiállítás A Molnár-C. Pál kiállítás üzenete: nyitottság az európai kultúrára és ragaszkodás a szeretett anyaföldhöz. Ez az üzenet elevenedik meg a festő alkotásai által az egykori műteremben. A „Párizs, Róma, Lupa” tárlat egy európai nyitottságú, de hazáját, mint anyaföldet mindenekfelett szerető művész festői hitvallásáról szól.
ARTUS STÚDIÓ 1116 BUDAPEST, SZTREGOVA UTCA 7. TELEFON: 204-3755
| 2013. november 6. 19:00 óra
Kotormán Norbert szobrászművész kiállítása
www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu
ZENE NOVEMBER
KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ
1.
1118 BUDAPEST, TÖRÖKUGRATÓ UTCA 9. TELEFON: 246-5253
| 2013. november 8. 19:00 óra KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 BUDAPEST, KARDHEGY UTCA 2. TELEFON: 424-5363
| 2013. december 13. 19:00 óra
Bakelit 60+ Klub Bakacsi Bélával
2.
KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 BUDAPEST, KARDHEGY UTCA 2. TELEFON: 424-5363
4.
| 2013. november 23. 18:00 óra
Jazz est Bathó Lajossal és barátaival
5. 6. 7.
8.
9.
10.
ARTUS STÚDIÓ
12.
1116 BUDAPEST, SZTREGOVA UTCA 7. TELEFON: 204-3755
| 2013. december 6. 19:00 óra
A St. Fiacre ügy klubja az Artusban Bathó Lajos zongorista – a világhírű Gonda János tanítványa – Csécsy Attila dobossal 16 éve alapították meg jazz triójukat. A modern jazzhangzást általában Bathó Lajos irányítja. A trió tagjai egyenrangúnak tekintik egymást, ez fontos számukra, ugyanis azt vallják, hogy jó zenét csak barátokkal lehet összehozni. A játszott darabok ismert jazzszerzők művei. Az inspiráló szerzők és muzsikusok közül néhány: Keith Jarret, Miles Davis, Charlie Parker, T. Monk és J. S. Bach. A Kelenvölgyi Közösségi Házban 2011-ben mutatkoztak be nagy sikerrel és azóta is több koncertet adtak itt. TIT STÚDIÓ EGYESÜLET
A klub a Bakonysági Alkalom nevű underground minifesztivál budapesti „leányvállalataként” kíván működni. Szeretnénk, ha a fesztivál szellemisége, lelkülete jelen lenne Budapesten is, s a klub közösségi találkahelyként működne az őszi és téli hónapokban. Vendégül látunk majd olyan zenészeket, művészeket, akik az előző fesztiválon játszottak, vagy a következőn lépnek fel. Várunk mindenkit, aki szeretne bekapcsolódni előadóként, szervezőként az „ügy”-be. Lesznek beszélgetések, felolvasások, s nem titkolt célunk, hogy legalább olyan felszabadult hangulatban táncoljunk, mulassunk az Artus Színházban, mint júliusban a bakonysági ég alatt. A St. Fiacre ügy zenekart (Varga Virág – ének, Nádor Tibor – gitár, Triznya Péter – basszusgitár) a fesztivál hívta létre, ők „keretezik” a klubesteket.
13. 14. 15.
16.
1113 BUDAPEST, ZSOMBOLYAI UTCA 6. TELEFON: 466-9019
| 2013. november 30. 18:00 óra | 2013. december 28. 18:00 óra
17. 18.
Tolcsvay Trio A Tolcsvay Trio 1967 óta töretlenül muzsikál. Talán az egyetlen zenekar, aki ennyi időn keresztül saját stílusát nem változtatva még mindig koncertezik, nemcsak Magyarországon. Az 1968-as Ki Mit Tud Tv vetélkedő győzteseként azóta Ausztráliától Svédországig a Föld számos országában vendégszerepeltek sikerrel. A magyar zenei hangzásvilághoz mindvégig hűek maradtak. Tolcsvay Béla zeneszerző, szövegíró, gitáros, énekes, Czipó Tibor basszusgitáros és Egri László szólógitáros a magyar zenei élet sajátos színfoltját képviselik. A Tolcsvay hangzásvilág semmihez sem hasonlítható. Tolcsvay Béla együttesével a hatvanas évektől kezdve, a Bem rakparti „Folk-beat-klubból” indulva, sok klubot vitt sikerre – Vásárhelyi, KEK, Hunyadi, Thököly –, ahol mindig számos vendégművészt is bemutatott a közönségnek.
19.
20.
21. 22.
KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ
23.
1112 BUDAPEST, CIRMOS UTCA 8. TELEFON: 310-0644
| 2013. december 10. 18:00 óra
Várkonyi Mátyás - Béres Attila: Egri csillagok - részletek Petőfi Musical Stúdió bemutatója A Petőfi Musical Stúdió nagy sikerrel mutatta be a Várkonyi Mátyás - Béres Attila szerzőpáros Egri csillagok című kétrészes musicaljét a Gárdonyi Csillagai című szabadtéri nagyrendezvényen, szeptember 28-án. A halhatatlan regény alapján készült produkciót nem csak iskolásoknak ajánljuk! Az idősebb korosztály is felidézheti Dobó István nemes alakját, Jumurdzsák cselszövéseit, a magyar történelem egyik legdicsőbb tettét, Eger várának hősies védelmét, illetve a török hódoltság keserű időszakát.
10. 11. 13.
16. 28.
18:00 Koncert a Budapesti Vonósokkal I SZENT IMRE GIMNÁZIUM DÍSZTERME 1118 Budapest, Villányi út 27. Telefon: 466-5213 18:00 Petőfi Musical Stúdió bemutatója: Várkonyi Mátyás – Béres Attila: Egri csillagok – részletek I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 19:00 Third Plain feat. Kanizsa Gina koncert I SZATYOR BÁR ÉS GALÉRIA 1111 Budapest, Bartók Béla út 36. Telefon: 279-0290 18:00 Weiner koncert – „A”/2. Karácsonyi hangverseny Vonós zenekarok, kórusok, énekes iskola I SZENT IMRE GIMNÁZIUM DÍSZTERME 1118 Budapest, Villányi út 27. Telefon: 466-5213 19:00 Bakelit 60+ Klub Bakacsi Bélával I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363 18:00 Csillagszóró – Karácsonyi ünnepi koncert az AKH Operastúdió műsorával I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 18:00 Tolcsvay Trio I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 19:00 Bakacsi Béla Nosztalgia Táncest Előszilveszter I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644
25. 26. 27. 28. 29.
30.
18.00- Classic Beat Club A 60-as, 70-es évek örökzöld slágereit élőben hallhatják az érdeklődők. Az est vendégei 22:00 mindig meglepnek mindenkit!A zenét a házigazda Classic Beat Band szolgáltatja! Belépőjegy ára: 1500 Ft/fő I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 20:00 Pál Utcai Fiúk: Zenére éhesen (alternative rock) Belépő:2000/2500 Ft október 28-ig vacsorával is/ with optional dinner until Oct 28: 5500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM,Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 23:00 Blond:ish (UK), Jumpski & Detective Kelly, BlattiMotor Bar: Maxim deep house, tech house, party Belépő: 2500 Ft első 50 jegy: 2000 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM/MOTORBÁR Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-39402. 19:00 Jungle by Night (NL) The SoulClap Band, Soul Surge Belépő: 1000 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM, Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 20:00 Balázs Elemér trio: Vukán György emlékkoncert I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 19:00 We Butter the Bread with Butter (DE), Betraying the Martyrs (FR) Shoot the Girl First (FR), Subliminal Merger Belépő: 2900/3500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 20:00 Random Trip DJ Q-Cee Belépő: 500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 20:00 Tudósok, Ricsárdgír (alternative, jazz, punk) Belépő: 1000 Ft. I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 18:00 Hangverseny a kerület hete alkalmából: Verdire és Gershwinre emlékezünk – fúvós kamarazenekar. Meghívott vendég: Kőbányai Tutta Forza Zenekar I WEINER LEÓ ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA 1112 Budapest, Menyecske utca 2. Telefon: 248-0255 20:00 A38-MVM Fényműhely Quimby, American Mercury I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 19:00 Bakelit 60+ Klub Bakacsi Bélával I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 Budapest, Törökugrató utca 9. Telefon: 246-5253 20:00 A38-MVM Fényműhely Quimby I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 23:00 Dansmusiq Midland (UK), Barnt (DE), Crimson, Chrom, Grasshop Motor Bar: Bergi & Max Factor Belépő: 2000/2500 Ft deep house, party I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM/MOTORBÁR Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 20:00 Világzenei nap: Balkan Jazz Project feat. Theodosii Spassov, Quartet Diminished (Iran) I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 20:00 Tours de France/Zenére éhesen? Les hurlements d’Léo (FR), Psycho Mutants Belépő: 1500/2000 Ft nov. 6-ig vacsorával is! Belépő: 3000 Ft chanson, swing I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 23:00 Ninjabreakz proudly pres. High Definition Break Series No. 18 – Tricka Technology Night Krafty Kuts VS A.Skillz (UK), Pryus & Zera, Krueger & Adam Dolph, visuals by Keep Watching Belépő:3000 Ft breakbeat, funk, party I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 XIII. Budapest Big Band Találkozó és Fesztivál november 9–10. A belépés ingyenes! I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 20:00 Zenére éhesen- Amanda Palmer & The Grand Theft Orchestra (US) 4000/4800 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 18.00 Zenekari est az Alkotó Muzsikusok Társasága zeneszerzőinek műveiből a színházteremben. Közreműködnek: Derecskey Zsolt (ének), Puskás Levente (szaxofon), a Monarchia Zenekar, vezényel: Werner Gábor A műsort vezeti: Tóth Sándor Belépés ingyenes! I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 20:00 Random Trip – Dj Q-Cee Belépő:500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 19:00 Third Plain feat. Kanizsa Gina koncert I SZATYOR BÁR ÉS GALÉRIA 1111 Budapest, Bartók Béla út 36. Telefon: 279-0290 20:00 Kistehén, Jurij Belépő: 1000/1300 Ft alternative rock I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 19:00 HangArt – N. Jazz Klub Házigazda: Nagy János Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, zongoraművész Vendég: László Attila jazzgitáros, zeneszerző I KULTI – KARINTHY SZALON 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 22. Telefon: 209-3706 20:30 Mátyás Attila 50. születésnapi koncert F.O. System, Sex Action (eredeti felállás), Agnus Dei, M.A.B. Belépő: 3990 Ft, nov. 10-ig: 3500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 19:00 Erzsébet Bál I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 19.30 Moha Jazz-By-the-Way: Hajdu Klára & Lamm Dávid Duó Hajdu Klára és Lamm Dávid hosszú éveken keresztül játszottak együtt a Fonogram-díjas Balázs Elemér Groupban. Ezután mindketten saját zenekaraikkal (Hajdu Klára Quartet, Delalamm) sikeres szólókarrierbe kezdtek. A duó családias hangulatú koncertjén saját szerzeményeik mellett jazz örökzöldeket, pop covereket, népdal jazz feldolgozásokat adnak elő.Hajdu Klára – ének, Lamm Dávid – gitár. Belépés ingyenes! MOHA KÁVÉHÁZ ÉS KULTÚRTÉR 1114 Budapest, Bartók Béla út 11-13. Telefon: 06-70-238-7583 20:00 Compact Disco Belépő: 1400/1800 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 23:00 TechnokunstHeiko Laux (DE), Isu, Dork Belépő: 2000/2500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 19:00 Rafal Mazur-Keir Neuringer (PL) duó Belépő: 500/1000 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 20:00 A38 Ship & Neston pres. Unknown Mortal Orchestra (US) Moses & The Firstborn (NL) Belépő: 2500/3000 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 20:00 Zenélő Fűrész Zombola Péter-Beischer-Matyó Tamás szerzői estje Belépő: 1000 Ft, diák- és nyugdíjasjegy: 500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 20:00 Random Trip DJ Q-Cee Belépő: 500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 17:00 Weiner koncert – Szki Weiner Hangszeres verseny díjkiosztó és gála I WEINER LEÓ ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA 1112 Budapest, Menyecske utca 2. Telefon: 248-0255 19:30 Pelagial European Tour The Ocean (DE), Tides From Nebula (PL) Abraham (CH) Belépő:2900/3500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 21:00 Buda Folk Band lemezbemutatója I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 19:00 „Mellettem az utódom” Ötvös Csilla operaénekes és tanítványainak bemutatója, közreműködik: Nagy Márta zongoraművész I KULTI SZALON 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1-3. (bejárat a Budafoki útról) Telefon: 279-3600 19:30 Kéknyúl lemezbemutató koncert Belépő: 1200/1500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 23:00 All Inn pres. Petre Inspirescu (RO), Polarize, Forsek Belépő: 2990 Ft; első 100 jegy: 1990 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 17:30 Őrmezői Szent Morus Egyesület – Weiner koncert „C” sorozat I WEINER LEÓ ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA 1112 Budapest, Menyecske utca 2. Telefon: 248-0255 18:00 Jazz est Bathó Lajossal és barátaival I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363 19:00 Bakacsi Béla Nosztalgia Táncest I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 19:30 Arizona Baby (ES) ingyenes I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 20:00 2x2+2 duókoncertek: Szalóki Ági – Juhász Gábor duó, Harcsa Veronika – Gyémánt Bálint duó, Gyémánt Bálint – Juhász Gábor duó I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 20:00 YoungBlood Brass Band (US) – Pax Volumni lemezbemutató DJ Bootsie Trio, A La Fu dj set Belépő: 2000/2500 Ft (funk, hiphop, triphop) I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 20:00 Random Trip DJ Q-Cee Belépő: 500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 20:00 Egy Kiss Erzsi Zene és vendégei Belépő:1000/1400 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 20:00 Both Miklós FolkSide I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 20:00 Snétberger Ferenc trió és Lajkó Félix duó I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 20:30 Keep North pres. Hangmás, Broke (DK), Keep North djs Belépő: 1200/1500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 18:00 Tolcsvay Trio I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 19:00 Fonó18 – Ferenczi György és a Rackajam, Szalonna és bandája közös koncertje I FONÓ BUDAI ZENEHÁZ 1116 Budapest, Sztregova utca 3. Telefon: 206-5300 20:00 A38-MVM Fényműhely Heaven Street Seven, Esti Kornél Belépő: 1900/2300 Ft alternative rock, indie I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 23:00 Eatbrain Night Neonlight (DE), Mindscape, Jade, Eatbrain Mix Competition Winner Belépő: 2300 Ft, első 50 jegy: 1300 Ft, következő 100 jegy: 1800 Ft drum and bass I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940
DECEMBER
6.
7. 8.
18:00 Fúvószenekari Hangverseny Verdi és Gershwin tiszteletére a zeneiskolai fúvószenekar, a biatorbágyi Pászti Miklós AMI zenekar és a Koncert Fúvószenekar közös hangversenye I WEINER LEÓ ZENEISKOLA ÉS ZENEMŰVÉSZETI SZAKKÖZÉPISKOLA 1112 Budapest, Menyecske utca 2. Telefon: 248-0255 19:00 A St. Fiacre ügy zenekar klubja I ARTUS STÚDIÓ 1116 Budapest, Sztregova utca 7. Telefon: 204-3755 17:00 Verdi est – A zeneszerző születésének 200. évfordulója tiszteletére. Közreműködik a Kelenvölgyi Férfikórus. I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363 17:00 Vasárnapi Házimuzsika I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363
www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu
9
PÓDIUM MŰVÉSZETI SOROZATOK A I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUMBAN: 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073, E-mail:
[email protected] • „Művészet a Múzeumban” – felnőtteknek: Eleven művészettörténet: Bizzer István művészettörténész Művészeti technikák: Bessenyei Bence festőművész Időpontok: 2013. november 6., 13., 20., 27., december 4., 11., 18., 10:30-13:00 • „Művészet a Múzeumban” – gyerekeknek: Interaktív ismerkedés a művészettel, múzeumpedagógiai foglalkozás, festészeti technikák megismerése Időpontok: 2013. november 9., 16., 23., 30., december 7., 14., 21., 11:00-13:00 és 14:30-17:00 • „Árkádia” – rajz-és festészeti szabadiskola. 12 éves kortól minden korosztálynak Időpontok: 2013. november 6., 13., 20., 27., december 4., 11., 18., 16:30-19:30 ZIPERNOWSKY HÁZ 1113 Budapest, Bartók Béla út 33., Telefon: 06/30 6278577 • Kézműves – kézimunka szakkör, mindenki számára ingyenesen. Várunk szeretettel, ha szeretsz vagy szeretnél kötni – horgolni – gyöngyözni-csuhézni-szőni-hajócsipkézni Időpontok: november 08., 15., 22., 29., december 06., 13., 20., 15:00- 19:00-ig • Öveges műhely – gyerekeknek: Várunk minden érdeklődő gyereket ingyenes fizika – kémia együttkísérletezésre Időpontok: 2013. november 07., 14., 21, 28., december 05., 12., 19, 15:00 órától
HADIK KÁVÉHÁZ
KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ
1111 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 36. TELEFON: 279-0290
1112 BUDAPEST, CIRMOS UTCA 8. TELEFON: 310-0644
| 2013. november 28. 19:00 óra
Az ötödik negyed – Beszélgetés és élő zene a Foglalt Páholyban A Kortárs folyóirat és a Hadik Kávéház közös sorozata.
| 2013. november 29. 19:00 óra Újbudai Fészek Klub vendége:
Hofher József jezsuita szerzetes Vendégünk lesz Hofher József jezsuita szerzetes, vándorprédikátor, aki pályáját világi papként kezdte, majd lelkigyakorlatok hatására belépett a jezsuita rendbe. „Hofi atya” a szociális szféra elhivatottja, néhány éve böjtölt is a nemzet szegényeiért. Újabban cigány fiatalokkal foglalkozik. Életútjáról, emberszeretettől átitatott hivatásáról faggatjuk az Újbudai Fészek Klubban Őrmezőn.
NOVEMBER
5. 6.
7. 8. 9. 10.
11.
12.
13.
14. 16.
19. 20.
21. 22.
23.
26. 27.
28. 29. 30.
18:00 Beszélgessünk a nevelésről! – B. Pálhegyi Krisztina előadása I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 18:00 Örökség „A Tejút szentjei” Molnár V. József előadása. I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 18:00 Tanuljuk meg azt, amit megtanulni nem lehet! Élni. – Bánvölgyi Annamária transzperszonális pszichológus és légzéstréner bemutatkozó pódium-előadása önmegismerésről, egészségről, belső fejlődésről. I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 Budapest, Törökugrató utca 9. Telefon: 246-5253 17:15 „Megnyugtattam és elcsöndesítettem lelkemet” Élő Biblia minden korosztálynak I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073 17:30 Múzeumegyetem: „Ornamentikakutatás Körösfői Kriesch Aladártól napjainkig” Keserü Katalin művészettörténész előadása. I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073 19:00 Roma kulturális est I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363 15:00 „220 ÉVE SZÜLETETT BUGÁT PÁL (1793-1865) ORVOS, EGYETEMI TANÁR, AKADÉMIKUS, NYELVÚJÍTÓ, A MAGYAR TERMÉSZETTUDOMÁNYI TÁRSULAT ÉS AZ ORVOSI TÁR FOLYÓIRAT ALAPÍTÓJA...” – ünnepi konferenciát rendezünk a TIT STÚDIÓ EGYESÜLET Székházában A Tudomány Világnapján. A belépés díjtalan! I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 Könyvek Hete – antikvár könyvek vására I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 18:30 „Akik az Úrban bíznak… szárnyra kelnek, mint a sasok” Élő Biblia fiataloknak I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073 9.30 SZÍVES JÁTÉKVARRODA – MACIVARRÁS Szeretettel várjuk a nagymamákat, az anyukákat és a gyermekeket közös mackókészítésre! Belépődíj. 300,- Ft I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 18:00 Beszélgessünk a nevelésről! – B. Pálhegyi Krisztina előadása I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 18:00 „Szép magyar sors” – Ady Endre hazaszeretete – Ifj. Tompó László irodalomtörténész előadása. I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 18:00 A képzőművészet nagymesterei: Paul Gauguin (1848–1903) Előadó: Ludmann Mihály művészettörténész. I BUDAPESTI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-2783 19:00 Kortárs Kiadó könyvbemutatója – Jász Attila Belső árnyék I HADIK KÁVÉHÁZ 1111 Budapest, Bartók Béla út 36. Telefon: 279-0290 ÉRTED (Értés – Ráhangolódás – Tolerancia – Elfogadás – Diskurzus) fotópályázat és szakmai nap a tolerancia jegyében A fotópályázatra érkező alkotások közül 3, művészi és társadalmi szempontból kifejezőt egy reprezentatív kiállítás és előadásokkal gazdagított szakmai nap keretén belül díjazzuk 2013. november 16-án, a Tolerancia Világnapján. Részletek: www.fmhnet.hu I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 8:00- Garázsvásár I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 14:00 424-5363 9.00- SZÍVES JÁTÉKVARRODA – MACIVARRÁS Szeretettel várjuk a nagymamákat, az anyukákat és a 13.00 gyermekeket közös mackókészítésre! Belépődíj. 300,- Ft I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363 11:00 MeseMuzsika A Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok ismeretterjesztő sorozata gyerekeknek gyerekjegy: 500 Ft / felnőttjegy: 1000 Ft I A38 HAJÓ – KIÁLLÍTÓTÉR Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 19:30 The Singing Ringing Tree Ingyenes I A38 HAJÓ – KIÁLLÍTÓTÉR Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 18:00 Beszélgessünk a nevelésről! – B. Pálhegyi Krisztina előadása I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 18:00 „A magyar történelem tizedei” Nimródtól napjainkig: Árpád vezér magyarjainak régészeti emlékei – Szántai Lajos előadása. I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 18:00 Szabadegyetem+ Az istenek kora – Eredetmítoszok és régészet Antalffy Péter történész előadása. I KULTI SZALON 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1-3. (bejárat a Budafoki útról) Telefon: 279-3600 18:00 NŐI SAROK – Juhász Ibolya perinatális szaktanácsadó és fejlesztő pedagógus előadása és kötetlen beszélgetés I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 16:00 „Lélektől lélekig” – szakmai nap Kötetlen beszélgetés Dabóczi Mihály és felesége, Palatinus Viktória művészekkel. I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-107 16:30 „Hol vagytok Ti régi játszótársak?” – Vetítéssel egybekötött jó hangulatú beszélgetés a Bilicsi-lányokkal I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 Budapest, Törökugrató utca 9. Telefon: 246-5253 17:30 Múzeumegyetem: „Bevezetés a magyarországi historizmus építészettörténetébe” Rozsnyai József művészettörténész előadása. I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073 18:00 Teadélután – Beszélgetés Kelenvölgy hírességeivel I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363 18.00 AZ ÖRDÖG BIBLIÁJA – kártyatörténeti kiállítás A kiállítást megnyitja: Dr. Papp Zoltán János szakmai referens Megtekinthető december 5-ig, hétköznap 10-18 óráig I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 19:00 Budai Kabaré Boldog születésnap I CAFÉ GOTTIER 1114 Budapest, Bartók Béla út 9. Telefon: 06-30-856-3425 8.00- CSEPP-CSODA CSALÁDI SZOMBAT Belépő: 350 Ft/fő, családi jegy: 850 Ft I TEMI FŐVÁROSI 13:00 MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 Babaruha- és gyermekholmi börze. Ingyenes 9: 30 Kézműves műhely gyerekeknek leporelló és könyvjelzőkészítés 10: 30 A molnár, a fia meg a szamár – interaktív, közös mesejátszás 9:00- Babaruha Börze I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. 12:00 Telefon: 204-6788 10.00- SZÍVES JÁTÉKVARRODA – MACIVARRÁS Szeretettel várjuk a nagymamákat, az anyukákat és a 13.00 gyermekeket közös mackókészítésre! Belépődíj. 300,- Ft I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 Budapest, Törökugrató utca 9. Telefon: 246-5253 18:00 Beszélgessünk a nevelésről! – Dr. Pálhegyi Ferenc előadása I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 18:00 A képzőművészet nagymesterei: Vincent Van Gogh (1843–1890) Előadó: Ludmann Mihály művészettörténész. I BUDAPESTI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-2783 19:00 Hadik Irodalmi Szalon Vendég: Csorba Csilla a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója. A belépés 500 Ft és regisztrációhoz kötött. Jelentkezni az
[email protected] címen lehet. I HADIK KÁVÉHÁZ 1111 Budapest, Bartók Béla út 36. Telefon: 279-0290 19:00 Az ötödik negyed I HADIK KÁVÉHÁZ 1111 Budapest, Bartók Béla út 36. Telefon: 279-0290 19.00 Újbudai Fészek Klub – Hofher József jezsuita vándorprédikátor életútjáról, emberszeretettől átitatott hivatásáról faggatjuk Belépődíj: 600,- Ft Nyugdíjas, diák belépőjegy: 300,- Ft I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 „REGÖSÖK HÚRJÁN…” ORSZÁGOS VERS-ÉS PRÓZAMONDÓ TALÁLKOZÓ 2013. Az iskolai versmondó versenyek legjobbjainak tehetséggondozó rendezvénye egy hagyományosan magas színvonalú találkozó keretében. A verseny felmenő rendszerű, az országban több helyszínen megrendezett regionális döntőkről jutnak tovább a zsűri által kiválasztottak a budapesti országos gálára. I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 9:30- Ádventi koszorú készítés I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes 13:00 utca 45-47. Telefon: 204-6788 KALEIDOSZKÓP VERSFESZTIVÁL – KÜLÖNKIADÁS 30. : Junior Kaleidoszkóp Versmondó Verseny1. : A 14 év feletti korosztály versenye I TEMI FŐVÁROSI MŰVELŐDÉSI HÁZA 1119 Budapest, Fehérvári út 47. Telefon: 203-3868 18:00 Örökség „Karácsonyi készület” – Molnár V. József előadása I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019
KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 BUDAPEST, KARDHEGY UTCA 2. TELEFON: 424-5363
| 2013. november 9. 19:00 óra A zene képes mélyen megérinteni az emberi lelket, elemel a föld felszínéről pillanatokra, órákra vagy akár egy egész életre is. De hogyan működik ez a zenészeknél? Vajon másképpen látják a zenét, annak az emberi szellemre és lélekre gyakorolt hatását annak okán, hogy ők a színpadok túlsó oldalán állnak? Képesek-e a zenei szaktudást félretéve, ártatlanként hallgatni és érezni a muzsikát? Miként hat vissza a zene bűvölete annak megteremtőjére? A zenész zenét szerez, vagy netán a zene szerzi meg magának a zenészt? A Kortárs folyóirat és a Hadik Kávéház közös sorozatában e témákról beszélget a magyar dzsessz és blues világhírű személyiségeivel Bornemissza Ádám, miközben a hangszerek is előkerülnek, hogy az élő zene testközelből érinthesse meg a közönséget. Vendégek: Rieger Attila (dzsessz), Házigazda: Bornemissza Ádám KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 BUDAPEST, GYÉKÉNYES UTCA 45-47. TELEFON: 204-6788
| 2013. november 20. 18:00 óra
Női sarok Juhász Ibolya perinatális szaktanácsadó és fejlesztő pedagógus előadása és kötetlen beszélgetés „Nőnek születtünk, a szív dolgai, az élet szolgálata a feladatunk, a vágyakozástól a fogadásig, a várakozástól a születésig, a gyermekágytól az iskoláig, az anyaságtól a nagymamaságig. Gyermekeinknek joga van az életre, az anyáknak az élet szolgálatára, a nagymamáknak a női kincsesláda továbbadására.” KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 BUDAPEST, TÖRÖKUGRATÓ UTCA 9. TELEFON: 246-5253
Roma kulturális estet rendez az Újbudai Cigány Kisebbségi Önkormányzat és a KULTI-Kelenvölgyi Közösségi Ház. Az estet Nagy Gábor festőművész kiállítása nyitja meg, majd ízelítőt kapnak a vendégek a roma kultúrából, többek között autentikus cigány dalokat és táncokat ad elő a Romano Glasso és fellép a Sukár Együttes. A kulturális program utáni vacsorához a Columbo Együttes szolgáltatja a zenét. CAFÉ GOTTIER 1114 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 9. TELEFON: 06-30-856-3425
Budai Kabaré Az Újbudai Kulturális Intézet és a Café Gottier közös rendezésében. A kabaré mindenestül a miénk. Miénk, egyszerű embereké, legyünk bár áruházi eladók, suszterek, professzorok, írók, autószerelők, mérnökök, banktisztviselők, informatikusok, földmérők vagy ipari alpinisták. Csak ne legyünk hozzá arrogánsak, hatalomvágyók, haszonlesők, kicsinyesek, rátartiak, nagyképűek és főleg buták és sértődékenyek. Mert akkor a kabaréban csak annyi részünk lehet, hogy rólunk fog szólni. A kabarénak ugyanis ez a lényege: a nevetve láttatás. Hogy ez harsány röhejt, vagy lágy mosolyt csal ki belőlünk, az sok mindentől függhet: szerzőtől, előadótól, műfajtól, helyszíntől, helyzettől, befogadó egyéntől. A kabarén olykor még sírni is lehet. Egyvalamit nem (lenne) szabad: megsértődni tőle. | 2013. november 22. péntek 19:00 óra
| 2013. november 6. 18:00 óra
Boldog születésnap
Tanuljuk j meg g azt,, amit megtanulni nem lehet! Élni.
Húsz éve, 1993 novemberében jelent meg először Az Irodalom Visszavág. Az irodalmi és kritikai lap emlékezetes pillanatait, feledhetetlen írásait idézi fel a Budai Kabaré – ünnepeljen velünk! Szerkeszti: Zelei Miklós és Janox
Bánvölgyi Annamária transzperszonális pszichológus és légzéstréner bemutatkozó pódium-előadása önmegismerésről, egészségről, belső fejlődésről. DECEMBER
3. 4. 6. 7.
9. 11.
12.
13.
1415. 15. 18. 20. 21.
10
Roma kulturális est
10.00 SZÍVES JÁTÉKVARRODA – MACIVARRÁS Szeretettel várjuk a nagymamákat, az anyukákat és a gyermekeket közös mackókészítésre! Belépődíj. 300,- Ft I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 15.00- SZÍVES JÁTÉKVARRODA – MACIVARRÁS Szeretettel várjuk a nagymamákat, az anyukákat és a 18.00 gyermekeket közös mackókészítésre! Belépődíj. 300,- Ft I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 16:30 „Adventi hangulatban” – kreatív kézműveskedés gyermekeknek Előzetes bejelentkezés december 2-ig a 246-5253-as telefonszámon. I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 Budapest, Törökugrató utca 9. Telefon: 246-5253 9:00- Babaruha Börze I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. 12:00 Telefon: 204-6788 9:30- Mézeskalács készítés, díszítés I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, 13:00 Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 10:00 Figurka Design és Szerelmes könyv bemutatò és vásár Csenus Ágival I TRANZIT ART CAFÉ 1116 Budapest, Bukarest és Ulászló utca sarok Telefon: 209-3070 10:00 Családi Karácsony – Meseelőadás gyermekeknek, közös karácsonyfa-díszítés I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 Budapest, Törökugrató utca 9. Telefon: 246-5253 15:00 Civil Karácsony – gazdagréti közösségek ünnepe I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 Budapest, Törökugrató utca 9. Telefon: 246-5253 18:30 „Akik az Úrban bíznak… szárnyra kelnek, mint a sasok” Élő Biblia fiataloknak I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073 13:00 Albertfalvi Cukorbetegek Klubja: előadás a fizikai állóképesség megőrzéséről I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 14:00 Idősek Karácsonya I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363 18:00 NŐI SAROK – Jesztl József játékgyűjtő, ifjúsági tehetséggondozó, szociális gondozó I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 18:00 A képzőművészet nagymesterei: Pablo Picasso (1881–1973) Előadó: Ludmann Mihály művészettörténész. I BUDAPESTI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-2783 18:00 Szabadegyetem+ A Szentföld régészete – Zsidók, rómaiak és Jeruzsálem Jézus idejében Antalffy Péter történész előadása. I KULTI SZALON 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1-3. (bejárat a Budafoki útról) Telefon: 279-3600 17:15 „Megnyugtattam és elcsöndesítettem lelkemet” Élő Biblia minden korosztálynak I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073 18:00 „A magyar történelem tizedei” – Szántai Lajos előadása. I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 18:00 „Boldog szomorú dal” – Útkeresés önmagunkhoz – irodalmi összeállítás Assisi Szent Ferenc, Franz Kafka, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Martin Buber, Ottlik Géza, Pilinszky János, Weöres Sándor műveiből. I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073 19:00 Újbudai Fészek Klub vendége: Larry Hypnox mentalista, bűvész I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 „ADVENTI KINCSEINK” rendezvénysorozat és vásár. A programok ingyenesen látogathatók! I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 9:00- Autómodell börze I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. 13:00 Telefon: 424-5363 18:00 Szabó Dezső sorskérdései – Ifj. Tompó László irodalomtörténész előadása. I TIT STÚDIÓ EGYESÜLET 1113 Budapest, Zsombolyai utca 6. Telefon: 466-9019 19:00 Budai Kabaré- Búcsúzz nevetve! I CAFÉ GOTTIER 1114 Budapest, Bartók Béla út 9. Telefon: 06-30-856-3425 18:00 „Karácsonyi Szalon” Mindenki elhozhatja kedvenc versét, novelláját, melyekkel ezen az adventi szombat estén egymást gazdagítjuk. I MOLNÁR-C. PÁL MŰTEREM-MÚZEUM 1118 Budapest, Ménesi út 65. Telefon: 06-30-201-1073
| 2013. december 20. | péntek 19:00 óra
Búcsúzz nevetve! Kabarénk évértékelő értekezlete, sok meglepetéssel, régi és új szerzők műveinek előadásával. Szerkeszti: Zelei Miklós és Janox
www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu
FILM A38 HAJÓ
KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ
PETŐFI HÍD (BUDAI HÍDFŐ) TELEFON: 464-3940
1116 BUDAPEST, GYÉKÉNYES UTCA 45-47. TELEFON: 204-6788
| 2013. november 22. 18:00 óra
| 2013. november 23. 10:30 óra KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ
Ökofilmklub: Vérző olaj Az 1900-as évek elején minden az olajról szól az amerikai határvidéken. Amikor Daniel Plainview hírét veszi, hogy van egy kisváros nyugaton, amely szinte fürdik az olajban, felkerekedik és a fiával együtt útnak indul Kaliforniába. Számítását siker koronázza, megcsinálja a szerencséjét, gazdag emberré válik. Ám a kitermelt olaj mennyiségével egyenes arányban növekszik a konfliktusok száma. Az olajbányászat velejárója a korrupció, a csalás, a pénz, a gazdagság ígérete elvakítja az embereket, veszélybe kerülnek a hagyományos értékek.
1118 BUDAPEST, TÖRÖKUGRATÓ UTCA 9. TELEFON: 246-5253
| 2013. december 7. 10:30 óra
A GODOT FILMKLUB NOVEMBER–DECEMBERI PROGRAMJA: • Kedd 19:00 „Hallgat a felszín” – Robert Bresson transzcendentális filmművészete • Szerda 19:00 „A tagadás tagadása” – Remekművek a (volt) Szovjetunióból • Csütörtök 19:00 „Svédcseppek” – „Rendel”: Ingmar Bergman MOHA KÁVÉHÁZ ÉS KULTÚRTÉR 1114 Budapest, Bartók Béla út 11-13. További információ a részletes programról Reményi Róberttől: a 06-70-238-7583 telefonszámon és a godot.fi
[email protected] e-mail címen. NOVEMBER
KULTI Családi Mozidélelőtt: Az aranyember
5.
A XIX. század elején játszódó romantikus történet hőse Tímár Mihály, a gazdag kereskedő, Brazovics hajóskapitánya. Egyik útján üldözői elől a hajóján keres menedéket Ali Csorbadzsi, a szultán volt kincstárnoka, aki halála előtt leányát, Tímeát – Tímár révén – Brazovics oltalmára bízza. De Ali Csorbadzsi kincsei Tímár birtokába kerülnek.
7. 8. 10. 15.
16.
KULTI – KARINTHY SZALON
22.
1111 BUDAPEST, KARINTHY FRIGYES ÚT 22. TELEFON: 209-3706
| 2013. november 29. 18:00 óra
Kép a képben-Filmklub Julie Taymor: Frida
23. 24.
29.
19.00 A látogató (The Visitor) színes, feliratos, amerikai filmdráma, (104 perc, 2007) (12) Belépődíj: 600,- Ft Nyugdíjas, diák belépőjegy: 300,- Ft I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 18:00 Kép a képben-Filmklub: Ed Harris: Pollock I KULTI – KARINTHY SZALON 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 22. Telefon: 209-3706 17:00 Az elefánt reggelije, A hét napjainak meséje. Diavetítés óvodásoknak és kisiskolásoknak. I KELENFÖLDI KÖNYVTÁR 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-2788 19:00 Last Call – Dresden Dolls Filmvetítés, belépő: 500 Ft I A38 HAJÓ – KIÁLLÍTÓTÉR Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 17:00 Terka a piacon, Szegény Gombóc Artúr. Diavetítés óvodásoknak és kisiskolásoknak. I KELENFÖLDI KÖNYVTÁR 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-2788 18:00 KULTI FILMKAPU: Timo Novotny: Life in loops I KULTI SZALON 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1-3. (bejárat a Budafoki útról) Telefon: 279-3600 18:00 Az elefánt reggelije, Terka a piacon, Két bors ökröcske, Hamupipőke – diafilmvetítés I TRANZIT ART CAFÉ 1116 Budapest, Bukarest és Ulászló utca sarok Telefon: 209-3070 17:00 Kedvenceink, Róka, medve és a szegényember. Diavetítés óvodásoknak és kisiskolásoknak. I KELENFÖLDI KÖNYVTÁR 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-2788 18:00 Ökofilmklub Vérző olaj / There Will Be Blood filmvetítés és beszélgetés. Belépés ingyenes. I A38 HAJÓ – KIÁLLÍTÓTÉR Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 10:30 KULTI Családi Mozidélelőtt: Szaffi I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 10:30 KULTI Családi Mozidélelőtt: Ludas Matyi I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 Budapest, Törökugrató utca 9. Telefon: 246-5253 10:30 KULTI Családi Mozidélelőtt: Az aranyember I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 10:30 KULTI Családi Mozidélelőtt: A Pál utcai fiúk I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363 20:00 When Saints Go Machine (DK) Dán Filmhét jegyekkel féláron. Belépő: 3000/3500 Ft I A38 HAJÓ – KONCERTTEREM Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 17:00 Kutya-tár, A szállást kérő róka. Diavetítés és kézműves foglalkozás óvodásoknak és kisiskolásoknak. I KELENFÖLDI KÖNYVTÁR 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-27885. 18:00 Kép a képben-Filmklub: Julie Taymor: Frida I KULTI – KARINTHY SZALON 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 22. Telefon: 209-3706
DECEMBER
17:00 Mazsola és a hóember, Télapó és az ezüstmackó. Diavetítés óvodásoknak és kisiskolásoknak. I KELENFÖLDI KÖNYVTÁR 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-2788 18:00 KULTI FILMKAPU: A termékeny káosz I KULTI SZALON 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1-3. (bejárat a Budafoki útról) Telefon: 279-3600 18:00 Ökofilmklub: Allah minden napján szaladnak a lovak I A38 HAJÓ Petőfi híd (budai hídfő) Telefon: 464-3940 7. 10:30 KULTI Családi Mozidélelőtt: Szaffi I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Kardhegy utca 2. Telefon: 424-5363 10:30 KULTI Családi Mozidélelőtt: Ludas Matyi I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 Budapest, Cirmos utca 8. Telefon: 310-0644 10:30 KULTI Családi Mozidélelőtt: Az aranyember I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 Budapest, Törökugrató utca 9. Telefon: 246-5253 10:30 KULTI Családi Mozidélelőtt: A Pál utcai fiúk I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 Budapest, Gyékényes utca 45-47. Telefon: 204-6788 13. 17:00 Séta a Zöld Emberrel, Az égig érő paszuly. Diavetítés óvodásoknak és kisiskolásoknak. I KELENFÖLDI KÖNYVTÁR 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-2788 14. 18:00 Cikcakk a fekete cica, A telhetetlen méhecske, A három kismalac, Jancsi és Juliska – diafilmvetítés I TRANZIT ART CAFÉ 1116 Budapest, Bukarest és Ulászló utca sarok Telefon: 209-3070 20. 17:00 Zengő ABC, A törpekirály epreskertje. Diavetítés és kézműves foglalkozás óvodásoknak és kisiskolásoknak. I KELENFÖLDI KÖNYVTÁR 1119 Budapest, Etele út 55. Telefon: 371-2788 6.
KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 BUDAPEST, TÖRÖKUGRATÓ UTCA 9. TELEFON: 246-5253
| 2013. november 23. 10:30 óra KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 BUDAPEST, CIRMOS UTCA 8. TELEFON: 310-0644
| 2013. december 7. 10:30 óra
KULTI Családi Mozidélelőtt: Lúdas Matyi A klasszikus Fazekas Mihály-mesének megfelelően Lúdas Matyi, a szegény, furfangos libapásztor kisfiú története elevenedik meg Dargay Attila ma már klasszikussá vált rajzfilmjében. A film igazi csemege. A remek figuráknak kiváló magyar színészek kölcsönzik a hangjukat, és ráadásként Liszt Ferenc és Daróczi Bárdos Tamás fantasztikus zenéje csendül fel.
Frida Kahlo felkavaró szépségű mexikói festőművésznő élete filmért kiáltott… 1922, Mexikóváros: Frida élvezi diákéveit és az egyre inkább rajongó férfiakat. Barátja, Alejandro sok érdekes embernek mutatja be, többek között Diego Rivera festőnek. A felhőtlen időknek egy szörnyű buszbaleset vet véget. Frida hosszú időre ágyba kényszerül. Édesapja festőkészlettel ajándékozza meg és Frida elkezd alkotni. A lábadozás után újra felkeresi Diego Riverát és megmutatja neki festményeit. Diegót lenyűgözi a lány vad tehetsége. Összeházasodnak és a kor legirigyeltebb és legünnepeltebb párjaként élnek a szabados erkölcsű művészvilágban. Mindketten elkötelezett kommunisták, vendégül látják a száműzött szovjet Trockij-t és feleségét, de Fridának emellett még egy igazi kapitalista, Nelson Rockefeller is udvarol.
ÁLLANDÓ KÖZÖSSÉGI PROGRAMOK, TANFOLYAMOK AKH I KULTI – ALBERTFALVI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 BUDAPEST, GYÉKÉNYES UTCA 45–47. TELEFON: 204-6788 GKH I KULTI – GAZDAGRÉTI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1118 BUDAPEST, TÖRÖKUGRATÓ UTCA 9. TELEFON: 246-5253 KSZ I KULTI – KARINTHY SZALON 1111 BUDAPEST, KARINTHY FRIGYES ÚT 22. TELEFON: 209-3706
PÉNTEK
AKH GKH ÖKH ÖKH GKH ÖKH GKH ÖKH
09.30-10.30 10.00-11.00 15.00-16.00 16.00-17.00 16.00-17.00 17.00-17.45 17.00-18.00 17.45-18.30
Ladybird tanfolyam kicsiknek Kerekítő bábos torna Hip Hop Hip-Hop Rock and roll és táncképzés ovisoknak Törpördög Tánc Tanoda Tinitánc (13-18 éveseknek) Törpördög Tánc Tanoda
GKH AKH AKH AKH AKH
09.30-10.30 16.00-16.45 16.45-17.45 17.00-19.00 17.45-18.45
Baba-mama torna Divattánc Tanoda (7-11 éveseknek) Divattánc Tanoda (3-6 éveseknek)) Rajz- és festőstúdió (10 éves kortól) Jazz-tánc (12-20 éveseknek)
AKH 19.00-21.00 ÖKH 19.00-20.00 GKH 20.00-21.00 AKH ÖKH GKH GKH AKH ÖKH KKH ÖKH
9.00-10.00 9.00-10.00 10.00-12.00 15.00-18.00 17.00-18.00 17.00-19.00 18.00-20.00 18.00-19.00
ÖKH 19.00-20.00 ÖKH 19.00-21.00 AKH 19.15-22.15 GKH 19.30-21.00 AKH ÖKH KKH ÖKH GKH AKH KKH
10.30-12.00 11.00-11.30 12.30-13.30 13.30-14.30 14.00-15.00 15.30-17.30 16.00-17.00
ÖKH ÖKH GKH AKH ÖKH
17.00-18.00 18.00-19.00 18.00-20.00 19.00-20.00 19.15-22.00
Eszperantó nyelvtanfolyam Callanetics Szabadidő- és Kártyaklub Sakk Klub Alakformáló női torna Kerámia Alkotó Műhely Aikido Angol nyelvoktatás (kezdő) (telefonos egyeztetés: 06-70-233-7316) Angol nyelvoktatás (haladó) (telefonos egyeztetés: 06-70-233-7316) Callanetics Salsa (kubai) tánctanfolyam KENPO KARATE Angol társalgási klub Meridián torna Gyógytorna Hastánc GERINC- ÉS IZÜLETI TORNA Albertfalvi Polgárok Köre Jogi tanácsadás előzetes bejelentkezés alapján: 06 30 9316487 Mozgástréning Zenés kondicionálás AIKIDO Zumba Ping Pong Klub
ÖKH 17.00-18.00 AKH GKH KKH ÖKH
17.30-19.00 18.00-19.30 18.00-20.00 18.00-19.00
ÖKH 19.00-20.00 ÖKH AKH GKH ÖKH
19.00-20.00 19.15-22.15 19.30-21.00 20.00-22.00
GKH KKH ÖKH GKH ÖKH ÖKH
9.30-10.30 10.00-11.00 11.00-11.30 14.00-15.00 14.45-15.45 16.00-17.00
GKH 16.30-19.00 KKH 18.00-20.00 ÖKH 18.00-22.00 AKH 19.00-21.00 AKH GKH AKH GKH
19.00-20.00 19.00-20.00 20.00-23.00 20.00-21.00
Kismama alakformáló torna Pilates + intim torna Meridián torna Gerinc- és izületi torna Hastánc Újbudai Botladozók-Táncház – minden hónap első péntekén Amara vizuális stúdió Autómodell gyűjtők klubja – minden hónap első péntekén Ping Pong Klub Gesualdo kamarakórus próbája Indul: augusztus 23. Zumba Salsa Társastánc tanfolyam Zumba
ÖKH 9.00-10.00 GKH 9.00-10.00 HÉTFŐ
Eszperantó nyelvtanfolyam Callanetics Eszperantó haladó nyelvtanfolyam Meridián torna Német társalgási klub Etka jóga Sakk Klub Jóga (Etka) Horgász Klub Alakformáló női torna Ezoterikus Klub U+1 Irodalmi Műhely – minden hónap első csütörtökén Szenzibil Művészeti Csoport – minden hónap második csütörtökén Eszperantó klub Hastánc Aikido Angol nyelvoktatás (kezdő) (telefonos egyeztetés: 06-70-233-7316) Angol nyelvoktatás (haladó) (telefonos egyeztetés: 06-70-233-7316) Karate (haladó) Salsa (Los Angelesi) Kenpo karate Moldvai és Mezőségi Táncház
Szenior torna Nyugdíjas angol társalgási klub (középhaladó) GKH 10.00-12.00 Nyugdíjas angol társalgási klub (haladó) AKH 14.00-16.00 Életet az éveknek – nyugdíjas klub GKH 15.00 Gazdagréti „őszikék” nyugdíjas klub – minden hónap első hétfőjén GKH 15.00 „Az élet szép…” nyugdíjas klub – minden hónap második hétfőjén
KEDD
9.30-10.30 Zengő-bongó zeneovi 9.30-10.00, 10.15-10.45, 11.00-11.30 Ringató 10.00-11.00 Maszatklub mini 13.00-17.00 Hangszervarázs zenetanoda 15.00-16.00 Bélavári Balettiskola 16.00-17.00 Bélavári Balettiskola 16.45-18.00 Csipkerózsika balettiskola (kezdő) 17.00-18.00 Maszatklub 3-6 éveseknek 17.45-19.00 Csipkerózsika balettiskola (haladó)
17.30-19.30 18.00-19.30 18.00-19.00 18.15-20.00
9.00-10.00 9.00-10.00 10.00-11.00 14.30-15.00 15.00-17.00 15.00-16.00 15.00-18.00 15.15-16.45 16.00-18.00 17.00-18.00 17.00-18.00 17.00-18.00
AKH ÖKH AKH ÖKH
SZERDA
AKH GKH AKH GKH ÖKH ÖKH KKH AKH KKH
GKH GKH ÖKH KKH
AKH ÖKH AKH AKH AKH GKH GKH AKH KKH AKH GKH ÖKH
ÖKH 9.00-10.00 Szenior torna GKH 10.00-11.00 Nyugdíjas angol – újrakezdő klub GKH 15.00-18.00 Kártyaklub
CSÜT.
Ringató – 3 csoportban Kerekítő Mondókás Móka Kerekítő Bábos Torna Hip-hop Hip-hop Rock and roll és táncképzés ovisoknak Divattánc Tanoda (3-6 éveseknek) Néptánc oktatás gyerekeknek Jazz-tánc 11-16 éveseknek Törpördög Tánc Tanoda Törpördög Tánc Tanoda Jazz-tánc (12-20 éveseknek) Tinitánc (13-18 éveseknek) „Csipkerózsika” balettiskola (4-7 éveseknek)
Német társalgási klub – kezdő Német társalgási klub – haladó Meridián torna Meridián torna Szabadidő- és Kártyaklub Keresztrejtvény klub Etka jóga Kelenvölgyi Férfikórus AKH Opera- és Dalstúdió – minden második és utolsó héten Aikido Hastánc Mozgástréning Kertbarát Kör – minden hónap harmadik hétfője Gesualdo kamarakórus próbája Indul: augusztus 23. Zenés kondicionálás Zumba
SZENIOROKNAK
ÖKH 10.30-13.30 Tarka Színpad ÖKH 17.00-19.00 Szenior Művészeti AlkotóműhelyFestőiskola
PÉNTEK
9.00-11.00 9.30-10.00 10.10-10.55 15.00-16.00 16.00-17.00 16.00-17.00 16.15-17.00 16.30-17.15 17.00-18.00 17.00-17.45 17.45-18.30 18.00-19.00 18.00-19.00 18.00-19.10
09.00-10.00 10.00-12.00 11.00-11.30 12.00-12.45 14.00-16.00 16.00-17.30 16.00-17.00 16.00-18.00 17.00-19.00
CSÜTÖRTÖK
AKH KKH KKH ÖKH ÖKH GKH AKH KKH AKH ÖKH ÖKH AKH GKH GKH
AKH AKH ÖKH AKH GKH AKH GKH KKH AKH
PÉNTEK
Kezes-lábas, népi játszóház Ringató Bélavári Balettiskola Bélavári Balettiskola
HÉTFŐ
09.30-10.15 10.30-11.00 16.00-17.00 17.00-18.00
KEDD
AKH ÖKH ÖKH ÖKH
FELNŐTTEKNEK
SZERDA
CSÜTÖRTÖK
SZERDA
KEDD
HÉTFŐ
GYEREKEKNEK
KKH I KULTI – KELENVÖLGYI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1116 BUDAPEST, KARDHEGY UTCA 2. TELEFON: 424-5363 ÖKH I KULTI – ŐRMEZEI KÖZÖSSÉGI HÁZ 1112 BUDAPEST, CIRMOS UTCA 8. TELEFON: 310-0644
10.00-12.00 10.30-13.30 14.30-16.30 17.00-19.00
Kézimunkakör 60+ Tarka Színpad Döngicsélő – nyugdíjas klub Szenior Művészeti AlkotóműhelyKerámia, kisplasztika
ÖKH 9.00-10.00 Szenior torna ÖKH 16.00-18.00 Újbudai Botladozók Szenior Táncklub – minden hónap első péntekén 17.00-19.00 Szenior Művészeti AlkotóműhelyFestőiskola KOROSZTÁLYI MEGKÖTÉS NÉLKÜL
GKH Szerda 19.00-20.00 ÖKH Vasárnap 8.00-9.00 ÖKH Vasárnap 10.00-12.00 GKH Vasárnap 11.00-14.00
FREE ENGLISH CONVERSATIONAL CLASSES Katolikus szentmise Református istentisztelet ALÉTHEIA GYÜLEKEZET IGEHIRDETÉSE
www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu
11
A LÁGYMÁNYOSI VIGALMI NEGYED Az 1838-as nagy márciusi árvíz számos halálos áldozatot követelt, több száz házat megrongálva, romba döntve súlyos károkat okozott Budapest lakosságának. Bár a korábbi, 1775-ös árvíz után többekben is felmerült a Duna szabályozásának gondolata, ez mégsem valósult meg, hiszen bár a pesti oldalon védőgát épült, a budai vonalon ilyen irányú intézkedések nem történtek. A Duna szabályozásának legfőbb szószólója, Vásárhelyi Pál már 1838. március elején megjósolta egy, az 1775. évinél is nagyobb árhullám levonulását. 1847-ben a későbbi katasztrófák elkerülésére a mérnökök mederszabályozást javasoltak, mely a tetemes költsége miatt nem valósulhatott meg. Az első előrelépés csupán az 1867-es kiegyezést követően, 1870-ben történhetett meg, amikor a kormány 14 millió forintos kölcsönből kezdte el finanszírozni a fővárosi Duna szakasz szabályozását. Három és fél év alatt készült el az új, majdnem 4 km hosszú szakaszon elterülő kikötő a Duna Gellérthegy alatt húzódó vonalán. A bejárata a mai Kopaszi gáton volt, melynek kialakításában Reitter Ferenc főmérnök vállalt szerepet. A hatalmas kikötővel kapcsolatban nagyszabású tervek születtek, így 1873ban elkezdték építeni a Déli Vasúti Összekötő hidat is, megteremtve az összeköttetést a vasúti híd, a kikötő szélén álló kőolaj-finomító valamint a téglagyár között. Az új kikötő az 1876-ban lecsapó dunai árvíz ellen nem tudott hathatós védelmet nyújtani a város számára, a kormány ennek ellenére mégis tovább fejlesztette és megemelte a kikötő Duna felőli gátrendszerét, valamint teljesen kikotortatta a folyó főés mellékágait. Az intézkedések azonban nem csupán az árvízvédelem szempontjából voltak felesleges beruházások, ugyanis az teherkikötőként sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A súlyos deficit miatt a lágymányosi kikötőt végül az 1890-es évek elején teljesen felszámolták. Ez a terület vadregényes környezetének köszönheti a másodvirágzását. 1896-ban, a millenniumi ünnepségekre készülve az 1885-ös világkiállítás után ismét a Városliget kapott főszerepet, és az itt véghezvitt építkezés egyszerűségét látva döntött úgy Somossy Károly, a Nagymező utcai Orfeum tulajdonosa, hogy a Városligetben felépített Ős Budaváránál is dekoratívabb és különlegesebb vigalmi negyedet épít a Gellérthegy tövében, az egykori kikötő helyén. A lágymányosi város tervezéséhez, mintaként az akkori Konstantinápolyt vette alapul. A Konstantinápoly Budapesten Rt. néven tetemes
kölcsönökből alapított céget felkérve Kellner Lipótot és Gerster Kálmánt a grandiózus török város megtervezésére. A munkálatokkal olyan gyorsan haladtak, hogy a tervezett 1 év helyett csaknem 2 hónap alatt elkészültek, így a budapesti Konstantinápoly 1896. május 23-án, délután 6 órakor megnyitotta kapuit vendégei előtt. Bár a főbejárata a Zenta utcában volt, a nagyközönség leginkább a Fővám tér és a mai Március 15-e térről 5 percenként, menetrend szerint induló Dunagőzhajózási Társaság hajóival közelítette meg. A hajóút az igénybevett luxustól függően akkori áron 5, illetve 7 krajcárba került. A leleményes Somossy Károly azonban éjjel 1-ig úgynevezett társaskocsi összeköttetést is biztosított a budai Konstantinápoly és a Nagymező utcában található mulatója között, így szolgálva ki a kényelmes, egész éjjel szórakozni vágyók igényeit. A hajóból kiszálló utasok a stégről lényegében a védmű céljából épített gátra érkeztek meg, innen jobbra a Nagy Szultána kávéház dzsámi-szerű épülete, balra pedig több mór stílusú mulatóhely volt. A gátat egész hosszában parkosították, a Dunára kifutó virágos, kivilágított teraszok a szórakozáson túl hangulatos sétákra is vonzotta az érdeklődőket. A kikötővel szemközti szigeten, melyre egy 10 m széles fahídon lehetett átjutni, pirotechnikai épületek voltak, hiszen kiemelt napokon a tűzijátékkal szóra-
koztatták a közönséget, amivel egyidőben a sziget körüli uszályokon 30 m széles és 10 m magas élőképeket mutattak be Magyarország történelméből. Az Aranyszarv-öbölre keresztelt Duna-ágon hadihajók, színpadi uszályok és gondolák ringatóztak, egy Velencétől kölcsönzött díszhajóról pedig egy 30 fős olasz zenekar szolgáltatott szerenádot a partmenti kávéházakban idejüket töltő pároknak. A hídon továbbhaladva az Aja Szófia pontos díszletmása, melynek alapkövét mohamedán szertartás szerint 1896. június 1-én helyezték el. A tértől a víz ívét követve az úgynevezett Korzó húzódott, amit kávéházak, éttermek, fogadók és a Nagy Zenepavilon tettek változatossá. A sétány végét pedig Frascati vízre néző méteres színháza zárta le. A számos szórakozási lehetőség mellett más elfoglaltság is várta az ide látogatókat, többek között említésre méltó a török pavilon, ahol törökkori kosztümbe öltözve bárki lefényképezhette magát, illetve a két füvesített teniszpálya. A török hangulatot erősítette a váltakozó szintmagasságú girbe-gurba bemélyedésekkel tagolt Sztambul utca, amely pontos leképezése volt Konstantinápoly belvárosának. A több utcácskából álló bazársoron vastag szőnyegű szeparék, jóslásra csábító boszorkányok, misztikus török színházak és vándorkomédiások is szórakoztatták az ide lá-
A török pavilonban törökkori kosztümbe öltözve bárki lefényképezhette magát
A Budapest közti Duna-szabályozás tervrajza a soroksári ágnál
FELHÍVÁSOK
mellett megőrizzük, a kiállítás végeztével visszajuttatjuk a tulajdonoshoz. Jelentkezésüket várjuk 2014. január 31-ig! Levélben vagy személyesen: KULTI – KARINTHY SZALON 1111 Budapest, Karinthy Frigyes út 22. Telefon: 209-3706 e-mail:
[email protected]
TIT STÚDIÓ EGYESÜLET SZÉKHÁZA 1113 BUDAPEST, ZSOMBOLYAI UTCA 6. E-MAIL:
[email protected]; TELEFON: 344-5000, 466-9019; WWW.TIT.HU
Termeink ideális helyszínt nyújtanak oktatás, konferencia, tréning, vizsga, előadás, közgyűlés, kiállítás, filmvetítés, sajtótájékoztató, továbbképzés, partnertalálkozó, termékbemutató, állófogadás, kamarakoncert, családi- és gyerekprogramok lebonyolítására. Rendezvényközpontunkkal állunk az Önök rendelkezésére, megbízható minőségben, kedvező árakon! • 140 és 212 fős, jól felszerelt konferenciatermek • 25 – 50 fős oktató helyiségek • kiállítóterek, fogadási helyszínek • komplex programszervezés Gombaismereti képzés indul a TIT Stúdióban! Első foglalkozás: 2013. november 20. Beiratkozás: 2013. október 14 – november 13-ig, 9-15 óra között. Információ: Bukta Eszter,Telefon: 279-2297, 3850514; E-mail:
[email protected] KULTI – ETELE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY AZ ÚJBUDAI KULTURÁLIS INTÉZET ETELE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNYÉNEK FELHÍVÁSA A KERÜLET LAKÓIHOZ Várjuk azon újbudai polgárok jelentkezését, akik fontosnak tartják kerületünk történeti emlékeinek megőrzését. A közreműködésüket kérjük egy olyan kiállítás létrehozásához, mely az itt élő emberek személyes emlékeivel gazdagítva mutatná be a XI. kerület múltját. Ha az Ön vagy családja birtokában van olyan kerületi kötődésű tárgy, melynek történetét szívesen megosztaná és hozzájárulna, hogy egy kiállítás keretében bemutassuk, kérjük keresse meg munkatársunkat. A tárgyat anyagi felelősségvállalás terhe
PÁLYÁZATOK SZATYOR BÁR ÉS GALÉRIA
A MAGYAR KÉZMŰVESSÉGÉRT ALAPÍTVÁNY
PÁLYÁZAT: BETLEHEMI JÁSZOL A kiállításon való részvételre A Magyar Kézművességért Alapítvány – az IPOSZ-szal, a BKIK Kézműipari Tagozatával, a Népművészeti Egyesületek Szövetségével és a Ciszterci Egyházközséggel együttműködve – nyílt pályázatot hirdet, amire hazai és határon túli magyar kézművesek, tárgyalkotó népművészek és kézműves iparművészek, hivatásos és műkedvelő alkotók, egyéni pályázók és közösségek egyaránt jelentkezhetnek.
Elismerés, díjazás: a kiállításra bekerülő alkotók a december 12-ére tervezett ünnepélyes megnyitón elismerő oklevelet kapnak, a zsűri által kiemelt alkotások készítői pedig az oklevélen kívül különböző díjakat vehetnek át. Az alkotások visszaadása: a kiállítás befejezését követően, annak helyszínén történik. Nevezési díj: egyéni jelentkezőknek: 4.000,- Ft, az Alapítvány támogatóinak és a BKIK tagjainak: 3.000,- Ft, alkotóközösségeknek (kollektív pályamunkák esetében): 5.000,- Ft .
MÚZEUM
1111 BUDAPEST, BARTÓK BÉLA ÚT 36. TELEFON: 279-0290
PÁLYÁZAT: VÁROSI LEGENDÁK A Szatyor Galéria képzőművészeti pályázatot írt ki hazai alkotó vagy alkotóközösség számára, régi vagy új keletű budapesti városi legendák témában, technikai megkötöttség nélkül, alkalmazkodva a Szatyor Galéria paramétereihez. A pályázat célja, hogy Budapest város régebbi és kortárs történetei nagyobb nyilvánosságot kapjanak, hozzájáruljanak az urbanizációs jelenségek és az urbánus szubkultúra minél szélesebb körben való megismertetéséhez, és elősegítse mindezek beépülését saját kulturális emlékezetünkbe. A kiállítás megjelenési lehetőséget nyújt magyar képzőművészek számára, teret biztosít művészetük megismertetésére, tehetségük bemutatására, kapcsolatok építésére. Pályázni lehet már elkészült művekkel vagy teljesen új alkotások terveivel, technikai megkötöttség nélkül, 200 karakter leírással, melyben a pályázó megindokolja, hogy melyik városi legendát(kat) választotta, milyen forrásból és hogyan kapcsolódik a pályázati munkához. Pályázati időszak: 2013. szeptember 20–december 1.
Pályázni természetes alapanyagok felhasználásával készült, legfeljebb 3 népművészeti, képző- vagy iparművészeti munkával: a betlehemi jelenet szereplőit ábrázoló, a betlehemezés népszokásait megörökítő alkotással illetve az adventi-karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó tárgyakkal (pl. karácsonyfa-díszekkel, ünnepi terítékkel, Mária-medálokkal stb.) lehet. A Bibliában elmondottakhoz ragaszkodó művek mellett a betlehem mának szóló üzenetét megfogalmazó alkotásokat is várunk, amelyek készítésénél figyelembe vették azt a világot, amelyben élünk, azokat a problémákat, amelyek megválaszolásában a Karácsony titka segít.
I N G Y E N E S
K U LT U R Á L I S
Az Albertfalvi Helytörténeti Gyűjtemény és Iskolatörténeti Gyűjtemény 1116 Budapest, Pentele utca 8. Telefon: 208-6635 ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK látogathatók a múzeum nyitvatartási idejében: kedden, csütörtökön és szombaton 14 és 18 óra között. 1. Rómaiak Albertfalván 2. Albertfalva története 3. Albertfalva asztalosipara 4. Első Magyar Repülőgépgyár 5. Mahunka Imre emlékszoba 6. Egyháztörténet 7. Iskolatörténet 8. Borgyűjtemény AZ ETELE HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY ÁTALAKÍTÁS MIATT ZÁRVA! ALBERTFALVI HELYTÖRTÉNETI GYŰJTEMÉNY Viselet és életmód Albertfalván 1860 és 1940 között címmel nyílt kiállítás Farkas Krisztina önkormányzati képviselő közreműködésével a KULTI Albertfalvi Helytörténeti Gyűjteményében. A kiállítás évszázados dagerotípiákból, régi családi fényképekből, a mindennapi élet használati és dísztárgyaiból nyújt válogatást, melyet december 31-ig tekinthetnek meg az érdeklődők.
Regisztrációs határidő: 2013. november 8.: www.amka.hu Az alkotások beadásának időpontja: 2013. november 15-16. 10-16 óráig. A beadás helyszíne azonos a leendő kiállítás helyszínével: Budapest, XI. ker. Bartók Béla út 29. (a Móricz Zsigmond körtér és a Gellért tér között). A pályázatra beadott alkotások nem automatikusan kerülnek kiállításra!
A M Ű S O R V Á LT O Z Á S J O G Á T F E N N T A R T J U K !
12
togatókat, de volt itt eredeti török lányokból verbuvált hárem is. Az egyik, karcsú minaretekkel és félholdas lobogókkal gazdagított téren helyet kapott Edison új találmánya, a cinematograph is. A lágymányosi vigalmi negyed nagy reménységnek látszott, ezért az akkori főpolgármester még azt is kilátásba helyezte, hogy az Erzsébet híd 1898-ban esedékes felavatása után villamossal is megközelíthető lesz, ám ezt az ígéretét végül sosem kellett betartania. A folyamatos rossz időjárás, és az elszaporodó szúnyoginváziók miatt a főváros lakóit a kezdeti újdonság után már nem érdekelték a dél-budai díszletvárost nyújtotta szórakozási lehetőségek, így a vállalkozás a nyitástól számított fél év elteltével csődbe ment. A céget hivatalosan 1896. október elsején számolták fel, ezt követően Somossy rövid időn belül véglegesen tönkrement. 1902. szeptember 19-én teljesen elszegényedve halt meg egykori Nagymező utcai Orfeumával szemközti bérlakásában. A promontori Duna-ágat az állam 1903-ban vette vissza a Somossynak kölcsönt adó uzsorásoktól, hogy a további feltöltések után 1904 és 1909 között itt építhesse fel a Magyar Királyi József Műegyetemet.
M A G A Z I N
FŐSZERKESZTŐ PREISINGER ÉVA FELELŐS KIADÓ ÚJBUDAI KULTURÁLIS INTÉZET 1111 Budapest, Szent Gellért tér 1–3. · Telefon: 279-3600 · Fax: 279-3601 · E-mail:
[email protected] Kft. · FELELŐS VEZETŐ Bányai Péter · TERJESZTÉS DMH Magyarország Kft. · Telefon: 885-5333 SZERKESZTÉS, GRAFIKAI TERVEZÉS Clone Design Kft. · KÉSZÜLT 30 000 PÉLDÁNYBAN
NYOMDAI KIVITELEZÉS COMORN
www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu www.ujbudakulti.hu