Udvarszínház 2008 július 17. , csütörtök, 21.00 óra Ragtime-tánc a Bohém Ragtime Band és a Grapevine Tánciskola közös,egy egész estét betöltő műsora! A szenzációs jazz zenekar zenéire készült koreográfiák - charlston, swing, revü, step nemcsak a fület, hanem a szemeket is elkápráztaják! Bohém Ragtime Jazz Band Az 1985-ben alakult zenekar tagjai fiatal, nagyrészt profi klasszikus zenészek. Kezdetben fő profiljuk a ragtime volt, de ma már a New Orleans jazztől a spirituálén és a dixielanden át a swingig minden tradicionális stílusban otthon vannak. Koncertjeik mindig változatosak és látványosak, köszönhetően a sok vokálnak, sőt néha táncnak, amit sohasem öncélúan alkalmaznak. A legnagyobb jazzfesztiválok, ragtime fesztiválok kedvelt vendégei, rendszeresen turnéznak Európában , Kanadában és az USA-ban is. Felvételeik hallhatóak magyar, angol, német és amerikai rádióállomások jazzműsoraiban. Koncertjeiket közvetítették magyar, német, finn televíziók. Évente mintegy 60-80 koncertet adnak. 1994-ben és 1995-ben első díjat nyertek a Magyar Dixielandzenekarok Versenyén Salgótarjánban, 2003-ban „Az év jazz-zenekara”-ként eMeRTon-díjat kaptak. Rendszeresen koncerteznek és készítenek felvételeket vendégsztárokkal. Gapevine Show Dance Club A társulat 1993 óta működik, mint önálló egyesület, melynek fő profilja az akrobatikus show-tánc humorral, dinamikával fűszerezve. Repertoáruk sokszínű palettáján modern- és divattáncstílusok, hip-hop, disco, hastánc, charleston, rock and roll, step, jazz és revüs hangulatú táncok szerepelnek. Minden évben önálló show-műsort rendeznek Kecskemét apraja-nagyjának. Nemzetközi szinten is bemutatkoztak már több ízben. Felléptek Olaszországban, Németországban, Franciaországban és Törökországban is. Az évek során önálló ruhatárat alakítottak ki, melynek segítségével látványos show-műsort nyújtanak. Rossz idő esetén az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. Belépődíj: 1.500 Ft
július 18., péntek, 21.00 óra William Gibson: Libikóka színmű két részben a Pinceszínház előadásában Rendező: Verebes István Szereplők: Szervét Tibor, Dobó Kata Egy férfi és egy nő kapcsolatában számtalan váratlan vagy nehezen megfejthető helyzetet produkál az élet. Mindig úgy gondoljuk: ismerünk már minden fordulatot, aztán persze kiderül, hogy mégsem... Esőnap: július 20., vasárnap 21.00 óra.
Belépődíj: 2.000 Ft július 19., szombat, 21.00 óra A Little Nightmare Music A Little Nightmare Music (Kis éji zenei rémálom) zenei paródiák a világhírű bécsi Igudesman&Joo duó előadásában. A show egy egyedülálló produkció, tele virtuozitással, varázslatos zenével és csodálatos, őrült humorral. Ideális 8-88 éves korig. A műsor elbűvölő és komikus a rendszeres koncertlátogatók számára csak úgy, mint azoknak, akik tartanak a klasszikus zenétől. Ez a legviccesebb show, amit a zenéről és a zenészek életéről a nagyszerű Victor Borge óta láttam. Sírtam a röhögéstől az egész előadás alatt. Menjenek, nézzék meg ezeket a tehetséges zenészeket! Az életet a legvidámabb oldaláról mutatják meg Önöknek. A humoruk nemcsak szórakoztató, egyenesen falrengető!" (Gidon Kremer hegedűművész) Rossz idő esetén az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. Belépődíj: 3.000 Ft (Az előadásra érvényesek a Tavaszi Fesztiválon erre az előadásra megváltott jegyek és a Kodály bérlet is!) július 25., péntek, 21.00 óra Richard Rodgers - Oscar Hammerstein - Howard Lindsay - Russel Crouse: Amuzsika hangja (The sound of music) musical két részben a Pannon Várszínház előadásában Magyar szöveg: Bátki Mihály Magyar versszövegek: Fábri Péter "Rodgers and Hammerstein Theatre Library, New York - Josef Weinberger Limited, London és magyarországi képviselő a Hartai Zenei Ügynökség engedélyével" Szereplők: Hatás Andrea, Oravecz Edit, Kovács Ágnes Magdolna, Egyed Brigitta, Kiss Barbara, Csontos Boglárka, Koscsisák András, Molnár Ervin, Mag Dorina, Horváth Bence, Szász Kamilla, Hegyi Zsombor Zsolt, Telegdi Kamila, Hercsik Rebeka, Pintér Stefánia, Szelle Dávid, Kovács Ágnes Magdolna, Zayzon Csaba, Varga András, Kiss Dávid Díszlettervező: Kovács Yvette Alida Zenei vezető: Rossa László Koreográfus: Bóbis László Rendező: Vándorfi László
Jelmeztervező: Justin Júlia Korrepetitor: Regovics Zsuzsa Rendező munkatársa: Kiss Dávid
Maria a fiatal, életvidám lány apácának készül. De bármennyire is felszabadult és örömteli az élet a kolostorban Abbes nővér vezetése alatt, Maria mégis hamar rádöbben arra, hogy az apáca élet nem neki való. Nem tagadja meg azonban azokat az értékrendeket és elveket, amelyeket a zárdában tanult. Von Trapp százados igazi vonalas katonaember, aki felesége halála után egyedül neveli hét gyermekét egy gyönyörű alpesi házban. Munkáját segítendő felveszi nevelőnőnek gyermekei mellé Mariát. A lány megdöbben azon, mennyire túlfegyelmezettek, milyen felnőttesen viselkednek a kicsik - úgy dönt tehát, hogy a mogorva Von Trapp szigorú rendszabályait felrúgva megtanítja a gyerekeknek, hogyan örülhetnek az életnek. Hamarosan egy igazi énekkar vidám hangja visszhangzik az Alpokban... Rossz idő esetén az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. Belépődíj: 2.500 Ft július 26., szombat, 21.00 óra
Neil Simon: Pikáns percek lovagja vígjáték két részben Rendező: Pozsgai Zsolt Szereplők: Barney - Kautzky Armand, Elaine és Jeanette - Tóth Auguszta, Bobbi - Jankovics Anna Barney, a jómódú középkorú férfi élete nagy kalandjára készül: félre kíván lépni problémamentes házassága mellett, és a pásztoróra helyszínének édesanyja lakását szemeli ki. Három nő, három lehetőség, három alkalom a pikáns percek élvezetére. Nem rajta múlik, hogy ezek a találkozások nem úgy alakulnak, ahogy ő eltervezte... A világhírű író emberi humorral, kacagtató helyzetekkel megtűzdelt vígjátéka igazi örömszínház. Egy lehetőség a tartalmas kikapcsolódásra. Esőnap: július 27., vasárnap, 21.00 óra. Belépődíj: 2.000 Ft augusztus 1., péntek, 20.00 óra Magyar főúri zene A Csíkszeredai Codex Régizene Együttes koncertje A Kodály Művészeti Fesztivál hangversenye Az együttes tagjai: Filip Ignác – fuvolák, furulyák, ének, művészeti vezető Kovács László – hegedű, ének Sinka Éva – hegedű, ének Adorján Csaba – brácsa, kontra, ének Lázár Zsombor – cselló, gamba Málnási Éva – ütős hangszerek, fuvolák, furulyák Műsor: Magyar táncok a Kájoni kódexből (Erdély, XVII.sz.): Ötödik tánc a hatodon, Apor Lázár tánca, Pajkos tánc Táncok a Kájoni kódexből: Chorea Tancz, Intrada, Chorea, Chorea, Gaillarda, Tanz, Corant, Alia Polonica, Hallod-e pendítsd az lantot (Kájoni: Cantionale Catholicum) Chorea Ex C (Lőcsei tabulatúrából, XVII.sz.), Danza (Chilesotti tabulatúra, XVI.sz.), Item Klobuczky Tanecz (Vietórisz kézirat, XVII.sz.), Óh magas kősziklák (Balassi Bálint), Régi szerelmem (Balassi Bálint), Változó tánc (Kájoni kódex), Allemande (Brassói kézirat, XVII sz.), Széllyel tündökleni (Balassi Bálint) Oláh táncok az Apponyi kéziratból (Felvidék, XVII. sz.), a Vietórisz kéziratból (Felvidék, XVII. sz.) és a Kájoni kódexből Bécsi német (Pálóczi Horváth Ádám gyűjteményéből, 1813), Ungarischer Tanz (Bécsi kézirat, XIX. sz.) Magyar táncok a Sepsiszentgyörgyi kéziratból (1756) és Mártonffy István kéziratából (Csíkszereda, 1813), Pálóczi Horváth Ádám dalok: Azt mondják, hogy nem illik, Ha meguntad életedet, Sárospataki Melodiárium: Akinek most kedve nincs (XVII. sz.) Az együttes 1996 őszén alakult sepsiszentgyörgyi, brassói, csíkszeredai zenetanárokból. Fő céljuk a XV-XIX. századi magyar (elsősorban erdélyi)és európai műzene megszólaltatása korhű hangszertípusokon és korhű előadási stílusban. Rossz idő esetén az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. Belépődíj: 1.000,Családi belépőjegy: 3.000,-
augusztus 2., szombat, 21.00 óra OPERETT- MUSICAL GÁLA MŰSOR a kecskeméti Katona József Színház előadásában Műsorvezetők: Mahó Andrea, Szerednyei Béla Közreműködnek: Csombor Teréz, Horváth Erika, Sirkó László, Egyházi Géza, Pál Attila, Szokolay Péter Műsor: I. RÉSZ – OPERETT Kálmán Imre: Csárdáskirálynő: Nyitány Sylvia belépője------ Mahó Andrea A lányok, a lányok------ Pál Attila, Szokolai Péter Emlékszel még -----Mahó Andrea, Egyházi Géza Az asszony összetör -------- Mahó Andrea, Egyházi Géza, Pál Attila Huszka Jenő. Bob herceg Bordal----- Sirkó László Zerkovitz Béla: Én és a kis öcsém------ Horváth Erika, Szokolay Péter Johann Strauss: Éljen a magyar Kálmán Imre. Marica grófnő belépője---Csombor Teréz Mondd meg, hogy imádom ---- Egyházi Géza Kolozsvár --- Mahó Andrea, Pál Attila Te légy a párom --- Csombor Teréz, Szokolai Péter Johann Strauss: Cigánybáró: Irka-firka ------- Sirkó László Kálmán Imre: Zsuzsi kisasszony: Légy az ici-pici párocskám---- Csombor Teréz, Sirkó László Kálmán Imre: Táncolnék a boldogságtól---- Mahó Andrea, Egyházi Géza Finálé: Ringó vállú.... II. RÉSZ – MUSICAL RÉSZLETEK MacDermot: Hair: Nyitány---Zenekar Jó reggelt napfény---- Mahó Andrea Webber: Jézus Krisztus Szupersztár: Herodes dala---Szerednyei Béla Loewe: My fair Lady: Csudijó--- Csombor Teréz Munkadal--- Sirkó László Ma éjjel táncolnék---- Mahó Andrea Oliver: Fagin dala----Sirkó László Hair: Frank Mills----- Horváth Erika Hair: White Boys---- Mahó Andi, Csombor Teréz, Horváth Erika My fair Lady: Jártam, keltem én --- Szokolay Péter Jézus Krisztus: Kezdhetnénk-e újból--- Horváth Erika, Szokolai Péter Finálé: Hair: Jöjj el napfény Esőnap: augusztus 03., vasárnap, 21.00 óra. Belépődíj: 2.500 Ft augusztus 8., péntek, 20.00 óra A Japán Rádió gyermekkórusának koncertje A Kodály Művészeti Fesztivál hangversenye Karnagy: Kato Hiroaki Műsor: Japán népdalok Michio Mamiya: Kórusművek No 15 (Az ég, Tűzisten születése, Sárga pillangó) Bárdos Lajos: Cantemus! Kodály Zoltán: Isten kovácsa Kocsár Miklós: Nyár van, nyár (Ősbemutató)
Bartók Béla: Cipósütés Bartók Béla: Bolyongás Bartók Béla: Resteknek nótája Karai József: Estéli nótázás A Japán Rádió Gyermekkórusát 1952. márciusában alapították Tokióban. Rendszeresen önállóan, vagy vezető japán zenekarokkal közösen tartanak koncerteket, amelyeken japán zeneszerzők új műveit is előadják. Külföldön is fellépnek. 1977 óta számos külföldi kórussal létesítettek kapcsolatot, már 15 koncertturnéjuk volt, Magyarországra harmadik alkalommal érkeznek. Számos nemzetközi kórusversenyen vettek részt, köztük a BBC Amatőr Kórusok világversenyén, a Kodály Zoltán 100. születési évfordulójának tiszteletére rendezett nemzetközi kórusversenyen és az Európai Műsorsugárzók Uniójának kórusversenyén. Sok díjat nyertek. A kórus kb. 230, 7 és 17 év közötti tagból áll. A mostani, kecskeméti koncertre a 10-14 éves korosztály érkezik, mintegy 80 gyermek. A koncert érdekessége Kocsár Miklós Nyár van, nyár című műve, melynek Kecskeméten lesz az ősbemutatója. Belépődíj: 800,Családi belépőjegy: 2.000,Rossz idő esetén a Városháza Díszteremében. augusztus 9., szombat, 21.00 óra Arany Tamás-Galambos Attila: Isadora musical a Pinceszínház előadásában Rendező: Galambos Attila Szereplők: Pápai Erika, Hűvösvölgyi Ildikó, Bajza Viktória, Kecskés Tímea, Serbán Attila, Sándor Dávid A megindító és mulatságos helyzetekben egyaránt bővelkedő musical Isadora Duncan és Szergej Jeszenyin viharos házasságának egy napját mutatja be. A színhely az amerikai táncosnő párizsi lakása, amely leginkább egy bohémtanyára hasonlít, ahol a különböző nyelvet beszélő különös művészeknek köszönhetően olykor bábeli a zűrzavar. A zűrzavarból végül kirajzolódik egy ember portréja, aki a teljes széthullás perceiben is hiszi, hogy valamit taníthat az emberiségnek. A darab zenei világában a húszas évek Párizsának színes zenei forgataga jelenik meg a sanzontól a dzsesszen és a ragtime-on át egészen a Sztravinszkij, Debussy, Chopin nevével fémjelzett zenei korszakig. Esőnap: augusztus 11., hétfő, 21.00 óra. Belépődíj: 2.500 Ft augusztus 10., vasárnap, 20.00 óra A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar hangversenye A Kodály Művészeti Fesztivál rendezvénye Vezényel: Gerhát László Műsor: Bartók: Divertimento Brahms: Kettősverseny Csajkovszkij: Rómeó és Júlia – nyitányfantázia Közreműködik Kokas Katalin – hegedű Kokas Dóra – gordonka Kelemen Barnabás – hangversenymester, m.v.
Gerhát László 1996-ban szervezte újjá a Kecskeméti Szimfonikus Zenekart, melynek azóta is vezető karmestere. Irányítása alatt az együttes újra a város kulturális életének meghatározó részévé vált. Karmesterként olyan neves szólistákkal dolgozott együtt, mint Perényi Miklós, Matúz István, Gyenyisz Macujev, Miklósa Erika. 2007 nyarán Vásáry Tamás asszisztenseként részt vett a Kodály-Bartók Ifjúsági Világzenekar munkájában. Munkásságát 2006-ban Kodály-díjjal jutalmazták. A Kecskeméti Szimfonikus Zenekar állandó résztvevője a város művészeti fesztiváljainak, (Tavaszi Fesztivál, Kodály Fesztivál), valamint egyéb jeles alkalmainak, (Katona József születési évfordulója, Máltai jótékonysági gálaest, Újévi koncert). Évente hangversenyt ad a Filharmónia bérleti sorozatában. Kiemelt feladatának tartja az ifjúság zenei nevelését, ezért rendszeresen lép fiatalokból álló közönség elé. 2006-ban nagy sikerű koncerteket adtak Bécsben és Kecskemét finn testvérvárosában, Hyvinkää-ben. Kokas Katalin hegedűművész 1978-ban született Pécsett. Zenei tanulmányait ötévesen kezdte, majd 11 éves korában felvették a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia előkészítő tagozatára. A Zeneakadémián Perényi Eszter osztályában diplomázott. Több nemzetközi hegedűverseny győztese. Kelemen Barnabás 1978-ban született Budapesten. Hegedű tanulmányait 6 évesen kezdte. 11 évesen felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémia előkészítő osztályába Perényi Eszter osztályába, ahol 2001-ben szerzett diplomát. Számos nemzetközi versenyen nyert első díjat. Máig 11 szólólemeze készült, mellyel számos díjat nyert. A világ több rangos fesztiválján és koncerttermében játszik híres zenekarokkal. Kelemen Barnabásnak a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjét adományozták. 2005-től a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára, s az amerikai Bloomingtoni Egyetem állandó vendégprofesszora. Kelemen Barnabás a Magyar Államtól kapott, 1742-ben készült Guarneri del Gesù hegedűn játszik, mellyel korábban Kovács Dénes koncertezett. Rossz idő esetén az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. Belépő: 1.500,Családi belépőjegy: 4.000,A program támogatói: Oktatási és Kulturális Minisztérium, Nemzeti Kulturális Alap, Fibernet Zrt., Kecskeméti Lapok, Petőfi Népe, Kecskeméti Televízió
augusztus 15., péntek, 21.00 óra Egy fekete és egy szőke pikáns zenés kabaré Rendező: Bodrogi Gyula Előadja: Gregor Bernadett és Nyertes Zsuzsa Két különböző hajszín, két különböző szerepkör, két különböző életkor. Ennek ellenére a két színésznő egymásra talált. Műsoruk nem kínál mást, mint puszta szórakozást, vidámságot, játékot. Ebben a játékban minden dal, minden jelenet, számukra íródott. A jelenetekben hol gyerekeket, hol rosszlányt, hol féltékeny feleséget és szeretőt, hol tanítónőt és anyukát alakítva mondják el véleményüket a jó öreg kabaré nyelvén a mai világról és közben néha még dalra is fakadnak. Bernadett sejtelmes dalaival némi nosztalgiát is becsempészik a műsorba, elhangzik egy monológ egy furcsa szerelemről, Zsuzsa sodró latin egyveleget énekel és láthatnak egy laza sztriptízt is, természetesen magyar módra. A finálé híven tükrözi a műsor mondanivalóját: „lazítsunk, nevessünk, mert az élet - ha úgy vesszük – kész kabaré. Esőnap: augusztus 17., vasárnap, 21.00 óra. Belépődíj: 2.000 Ft augusztus 16., szombat, 21.00 óra
CSAK FELNŐTTEKNEK! Veszedelmes viszonyok az Új Színház előadásában (Choderlos de Laclos regénye nyomán Örkény István fordítása) Rendező: Kiss Csaba Szereplők: Györgyi Anna, Seress Zoltán m.v., Pálfi Kata, Tordai Teri, Fodor Annamária, Kovács Krisztián „Nem lesz addig nyugtom, se békességem, amíg ez a gyűlölve szeretett asszony az enyém nem lesz. Az életnek addig nem tudok örülni, míg ura nem leszek az ő életének. Akkor nyugszom csak meg, ha majd látom, hogy háborognak őbenne ugyanazok a szenvedélyek, melyeknek terhét most én nyögöm. Sőt, még újabbakat fogok rászabadítani. Azt akarom, hogy a remény és a rettegés, a megnyugvás és a bizonytalanság, a gyűlölet minden kínja és a szerelem minden kéje egyszerre zúduljon rá, és úgy táncoltassa meg őt, ahogy én akarom." (Valmont) Laclos levélregénye a rokokó-szerelem talán legértékesebb dokumentum gyűjteménye. Végletekig kifinomult hősei elrejtik szenvedélyüket, mániákusan játszanak a saját és környezetük érzéseivel, s mintha színpadon lennének, hajszolják a sikert. Közben életeket és lelkeket pusztítanak el, és mindezt bájosan és elegánsan teszik Rossz idő esetén az Erdei Ferenc Kulturális és Konferencia Központban. Belépődíj: 3.000 Ft A szervezők a műsorváltozás jogát fenntartják! Jegyek kaphatók az alábbi helyeken kaphatók: − Erdei Ferenc Kulturális Központ jegypénztárában munkanapokon 15 - 19 óra között − a MALOM bevásárlóközpont információs pultjában hétfőtől szombatig 9-14 és 15-20 valamint vasárnap 9-14 és 15-18 óra között − az előadás előtt 1 órával a helyszínen Főtámogató: Raiffeisen Bank Kiemelt támogató:Vodafone és a Kecskemét Kultúrájáért Alapítvány Médiatámogató: Gong Rádió Információ: Erdei Ferenc Kulturális Központ, 6000 Kecskemét, Deák Ferenc tér 1. Telefon: 76/503-880, www.efmk.hu