töSO
A
CEHBELIE V. KIALLITASANAK
KATALÓGUSA H-- 37.
NEMZETI SZALON 1924
A NEMZETI SZALON I G A Z G A T O S A G A : ELNÖK :
gróf Andrássy
Gyula v. b t t.
M Ű V É S Z E T I ALELNÖK :
IGAZGATÓ :
ZKorvai ZJános
3)éry Béla
IGAZGATÓSÁGI TAGOK: Művészek:
Műpártolók:
Edvi Illés Aladár SKatona ÍMándoi ZKézdi ^Kovács Xászló Rubovics Márk c Vajda Zsigmond
áBauman íftiárton Qellért Jenő alelnöki
MŰTÁROS:
megbizvn
Xajos
TITKÁR :
EKató Kálmán
S&ende ^János
ÜGYÉSZ :
PÉNZTÁROS
Dr. üiépessy ^József
Weiser Kálmán
SOCiei'AIRe
&aditz Ottó 3)éry %éla <Sdvi üllés Aladár Gellért üenö ZJiorvai ^János 3iacziány Ödön íKatona Nándor ZKézdi ZKovács László
leendőkkel
3)r. ütosvay
TAGOK
f ZKörösföi EKriesch Aladár László Fülöp Glek f hr. Mednyánszky László ÍNlendlik Oszkár " ZRubovics ZMárk f Székely ^Bertalan f Szikszay íferencz c Vajda Zsigmond
A ,,CÉHBELIEK" (Magyar k é p z ő m ű v é s z e k köre) tagjai. Elhunyt c é h t a g o k : Béli Vörös Ernő (1921—1922.) Sámuel Kornél (1913—1917.) Körösföi Kriesch Aladár (1913— 1920.) Zemplényi Tivadar (1913—1917.) Báró Mednyánszky László (1914—1921) Az a l a p í t á s b a n (1913) résztvett c é h t a g o k : gr. Batthyány Gyula Beck O. Fülöp Berán Lajos Déry Béla Hornyay Ödön ÍKorvai ÍJános
ZKunffy JCajos Xászló Stülöp Elek ZM.endlik Oszkár Moiret Ödön ÍN agy Sándor Nádter Róbert
Paczka &erencz Slaáb Ervin Szentgyörgyi István c &elcs Ede óth István
1916: Gdvi üllés
Aladár
gr. Bánjfy ÍMiklós 2)amkó ^József
1918: Qlatz Oszkár Hikisch Rezső
Balló Ede Baranski G. Xászló Csánky 3)énes Czencz fjános Deák Ebner JCajos Jaschik Almos
1921: Kató Kálmán Kisfaludi Stróbl Zs. Kunwald Cézár maróthi tftlajor Jenő fMéró István Pásztor János
Horthy
Béla
1922: Lux Elek dobni Székely Andor
Szlányi
Xajos
SRudnay Gyula Sidló Ferencz Ud.vary Géza ICngváry Sándor tyárady Qyula Z-ádor István Nyilassy
Sándor
A CÉHBELIEK V. KIÁLLÍTÁSÁNAK RENDEZŐBIZOTTSÁGA:
Nagy Sándor, az intéző-bizottság elnöke, Déry Béla, administrator, Glatz Oszkár, Horvai János, Szentgyörgyi István.
4
KIVONAT A „CÉHBELIEK" KITÜNTETÉSI SZABÁLYZATÁBÓL. A „Céhbeliek" magyar képzőművészek köre a nemzeti művészet fejlesztése céljából a kiállításain résztvevő céhtagok és az azokon szereplő m ű v é s z e k s z á m á r a két kitüntetést alapit. Ezeket a kitüntetéseket ellentétben az általában szokásos vegyes, művészek és nem művészekből álló bizottságoktól, maguk a kiállító művészek ítélik o d a a legjobbnak talált festő és szobrászati alkotásnak. Ezek a kitüntetések a következők : 1. A „Céhbeliek B a b é r k o s z o r ú j a ' és „Arany Érme" a Céhbeliek r e n d e s évi kiállításán résztvevő összes m ű v é s z e k által titkos szavazás utján legjobbnak ítélt egy festőművészeti és egy szobrászművészeti alkotásra, 2. A „Céhbeliek Elismerése" (Mention) ezüst érem formájában a Céhbeliek rendes évi kiállításán résztvevő összes művészek által titkos szavazás utján a legjobbnak ítélt 1 festőművészeti és 1 szobrászművészeti alkotás után legtöbb szavazatot nyert: 2 festőművészeti és egy szobrászművészeti alkotásra. (A s z a v a z á s e r e d m é n y e k é p e n az első kitüntetés kiadandó azon festő és szobrászművészeti alkotásnak, amely műtárgy a leadott szavazatok [ez alkalommal 43 szavazat] Vs-át, elnyerte.)
GRÓF ANDRÁSSY G Y U L A : MŰVÉSZET ÉS KRITIKA A világháború és forradalmak óta az emberiség b e t e g ; beteg testileg és lelkileg. Eltekintve a sok erőveszteségtől, a sok e m b e r haláltól és vagyonpusztulástól. mindenfelé megromlott idegrendszereket, megdöntött lelki egyensúlyt látunk. Az átélt veszélyek, fáradságok, magukért, vagy másokért érzett aggodalmak, a h a z a sorsáért való izgalom számtálan millió embert gyökeresen megváltoztatott, letört, meggyengített. A testi rokkantak mellett számtalan a lelki rokkant. Nagy megrázkódtatással jár az is, hogy megrendült az emberiség önérzete. Sok — amire l e g b ü s z k é b b volt — illúziónak bizonyult. A XX. s z á z a d a legtöbbet a h u m a n i z m u s á r a tartott. T u d á s á r a , technikai találmányaira büszke volt, de még b ü s z k é b b arra, hogy az emberszeretete n a g y o b b volt, mint bármikor máskor a történelemben. Azzal kérkedtünk, hogy még s o h a s e m épült annyi kórház, gyermekvédelmi intézmény, s o h a s e m nyert olyan elismerést az az elv, hogy a szegénység és a s z e n v e d é s elleni küzdelem az állam fő célja, s o h a s e m nyert olyan fontosságot a szociálpolitika, mint az utóbbi évtizedekben. Es most azt kell megállapítanunk, hogy ember e m b e r n e k még s o h a s e m tett annyi kárt, mint jelenleg. Soha sem volt még olyan véres háború, mint a mostani és s o h a sem volt olyan véres forradalom, mint a bolseviki. Ember annyi embert nem ölt, nem csonkított meg, nem nyomorított meg, nem tett tönkre, mint az utóbbi pár év alatt a h á b o r ú b a n és a háború után. És nem csak az elkerülhetetlen határokig, a
»
katonai kötelesség határáig, h a n e m azon tul is gyűlöletből, vadságból, sokszor bizonyos kéjelgéssel. Soha sem uralkodott annyira a gyűlölet a közéleten az államok között és az államok belső életében, mint most. A világ visszaesett az izolált államok korába, éppen amikor a vasutak, a sürgöny, a telefon, az autó és a repülőgép, a gazdasági szerződések, a nemzetközi alapon álló kartellek, a nemzetközi kulturális kongresszusok és kiállítások a művelt emberiséget összekötötték és egymásra utalták. A gazdasági összemüködést és kulturális munkát, sőt még a z érintkezést és utazást is csaknem lehetetlenné teszi a kölcsönös bizalmatlanság és gyűlöletből eredő törvényhozás, rendőri beavatkozás, az utálatos útlevél kényszer, a valuták különbsége és örökös változása. Es akik ezen rend ellen a legerősebben küzdenek, akik megváltást Ígérnek, azok a nemzetközi gyűlölet helyett az osztály gyűlöletet állítják. Ok sem foglalják el az igazi megértés és békülékenység álláspontját, ők egy mérget a másikkal a k a r n á k ellensúlyozni. Sőt az általuk inaugurált osztályharc talán még gyülölködőbb, még pusztitóbb a nemzetközi harcnál, mert az ellenségek egy országban, egy városban laknak, egymással még s z o r o s a b b a n érintkeznek, még j o b b a n egymásra v a n n a k utalva, e g y m á s n a k nagyobb kárt csinálhatnak, mint a különálló államok polgárai. S a közélet ezen sivársága előreláthatólag még sokáig fog tartani. Ezért van nagy szüksé-
günk ideálizmusra, lelki pihenőre, lelki balzsamra, ezért van szükségünk művészetre és képzőművészetre. G a z d a g a b b á , szebbé, tartalmasabbá kell tenni lelkünk életét, hogy elviselhessük a mindennapiság keserveit, lehangoló hatását, dulakodását. Olyan művészetre van szükségünk, amely lélekemelő, a természetben azt keresi, ami bámulatra ragad, ami csodás, az embert dominálni tudja, m a g a s rőptü szárnyalással őt ö n m a g a fölé tudja emelni, háttérbe birja azokat a kicsinyes és önző motívumokat szorítani, amelyek a köznapi életet betöltik. Olyan művészeire van szükségünk, amely átérezteti a világ nagyszerűségét, szépségét, misztériumát, azt a c s o d á s törvényszerűségét, amely amikor azt megmagyarázni látszik, tulajdonképpen csak rejtélyesebbé teszi. Ezzel a z o n b a n nem akarok egy bizonyos iskola, egy határozott irány mellett lándzsát törni. Számtalan ut vezet a szép birodalmába. Sok egymástól eltérő, egymással ellenkező iskola és egyéniség birta m a g á b a n azt a fenséges ihletet, azt az isteni szikrát, amely a nagyság titka, amelyet deffiniálni, szabályokba foglalni nem lehet, amelyet a z o n b a n annál csalhatatlanabbul árul el hatása a lelkekben keltett viszhangja. Amint gyönyörű friss zöld vegetatióvaljár Anglia vagy Hollandia nedves klimája és 'nagyszerű pálmák és kaktusok fejlődnek Afrika: száraz és meleg levegőjében uey egyaránt dicső eredményeket szült az a szellem amety a klasszikus szépet keresi — amely az egyszerűben : látja a nagyot, amely a testi és lelki egyensúly ábráz o l á s á n a k keresi feladatát, — mint az a m e l y a z érdekesben, a formák g a z d a g s á g á b a n , látja a festőit, — amely a fantasia merészségében — és a nagy szenvedélyek, nagy érzések kifejezésében látja a művészetet.
Ezek az egymást kritizáló, egymást tagadó, de egymást kiegészítő irányok egyenlően áldásosak és magasztosak lehetnek. Ha Hannibal és Scipio, Cézár és Pompejus, Pitt és Fox, Disraeli és Gladstone, Széchenyi és Kossuth nagy élet-halál küzdelmeik és ellentétes elveik dacára, a történelmi távlatból nézve egyek az örök dicsőségben, tehetségben és hazafias nagyságban, együtt erősitik az emberiség önbizalmát és idealizmusát, még természetesebb, hogy minden igaz, Isten kegyelméből való művészt, egy család tagjának tekinthetünk és közös kultuszban részesíthetünk. Minden valóban nagy mester közel áll egymáshoz. Csak n é h á n y példát idézek — a sok közül: Phidias, Michelangelo és Rodin az ellentétes korok eltérő művészi irányát képviselik és különleges egyéniségek, de azért, aki az egyiket megérti, többnyire a másik kettőt is szeretni fogja. A görög szobrász nem kedveli a nagy heroikus mozgást, az arc, vagy test intenzív kifejezését, a túlzás által való hatás keltését. A helyes arányt, a szép egyszerűvonalait a nyugodt harmóniát, a józan egyensúlyt helyezi mindenek fölé. Nem ugy a d j a vissza a természetet, aminő, h a n e m ugy aminek a n n a k szerinte lennie kellene, erősen kifejlődött tradicionális, nemzeti alapon álló esztétikai érzésé szerint. Nem érdekli az egyéni eltérés, az egyéni különbség, hanem azokat az, általános nagy' közös vonásokat ecseteli, amelyekben a harmónia igazi okát, a szép alkotó elemeit látja. A renaissance titánja a görög művészetet bámulja ugyan, de erős individualitása m á s útra tereli. Őt a nagyszerű, a mozgás, a szenvedély, a kifejezés érdekli a testben és lélekben egyaránt. A nagy hatás kedvéért elrajzol és túloz. Inkább perszonifikál mint általánosít, naturalistább a görögöknél. A nagy mo-
dern francia szobrász még n a g y o b b mozgásokat, d r a m a t i k u s a b b hatásokat keres és még nagyobb súlyt helyez a kifejezésre, az egyénesitésre, mint Michelangelo. Modern lelke arra is ösztökéli, hogy szobraival filozófiai gondolatokat is próbáljon megoldani, n é h a a formák tökéletes h a r m ó n i á j á n a k rovására. De mind a három nagy egyéniség, nagy zseni, h a b á r különböző m é r t é k b e n : mind a három a végtelen nagy világharmóniából meriti impulzusát, mind a három tanitja és gyönyörködteti az embert, mind a három g a z d a g a b b á tette az emberi életet, mind a három ellensúlyozza a pesszimizmust és a materializmust és ezért egymás mellett foglalnak helyet a nagy emberek O l y m p u s á b a n , és minden jóizlésü ember apostolai lehetnek. A festészet terén éppen olyan kevéssé van egyedül üdvözítő, egyedül helyes iskola. Ott sem az iskola a fontos, h a n e m a tehetség. Ott sem a klasszikus vagy naturalista — nem az ósdi, vagy modern irányra — h a n e m Isten adta tehetségük és őszinte, becsületes törekvésük szerint kell a mestereket osztályozni, Az igazi különbség m ű v é s z és m ű v é s z között nem az, hogy melyik milyen elvet vall, h a n e m hogy ki vérbeli művész, ki tehetséges és ki tehetség nélküli kézműves. Nem az irány dönt a művész jelentősége fölött, h a n e m a belső értéke és művészi egyénisége. Raffael, vagy Tizian éppen olyan b á m u l a t r a méltó, mint R e m b r a n d t , pedig óriási különbség van alkotásaik között, Raffael, vagy Tizian arcképei született nagy urak, arisztokraták. Gyönyörű b á r s o n y b a n , ragyogó p á n célban, meleg színekkel, nemes, h a b á r minden k e m é n y s é g nélkül, de világosan, plasztikusan megrajzolt arcvonásokkal, póz nélkül, nem gőgösen h a n e m méltóságteljesen helyezkednek el
a h o z z á j u k méltó nagyúri interieurökben, vagy monumentális szépségű tájkép hátterek előtt. Rembrandt alakjai többnyire plebejusok, demokraták, k e v é s b é szépek. Fő ékességük a d u z z a d ó élet, az egyéniség erős kidomborodása, A misztikus, érdekes világításban és a szürkeségben az egyes a r c v o n á s o k elmosódnak ugyan, a kifejezés, az illető szelleme, különleges egyénisége a z o n b a n annál világosabban és élénkebben tűnik ki. Melyik szebb, melyik igazabb e két felfogás között, melyik érdemli meg az e l s ő s é g e t ? Nem elhibázott e ezeket a műveket klasszifikálni, közöttük egy határozott rangfokozatot'; megállapítani akarni ? Nem használjuk-e ki jobban bíráló képességünket, h a e nagy mestereket egyaránt megérteni, szeretni törekszünk, ahelyett, hogy egyiket a másikkal kicsinyíteni p r ó b á l j u k ? Aki az egyiket a m a g a i g a z á b a n méltányolni birja, a z a másikat is bámulni fogja. Még nagyobb az ellentét Botticelli és W a t t e a u között. De azért ugy érzem, hogy aki a primitív mestert naiv rajzhibáival, tündöklő színeivel és isteni ihletével megérti és igazán szereti, mert fogékony a szép és n e m e s iránt, az W a t t e a u virtuóz rajzát, nagy ízlését és graciozitását is értékelni fogja. Az alkotó művész persze többnyire egyoldalú, rendithetetlenül hisz a m a g a igazában és a m a g a isteneire esküszik. Ezért fest ugy amint teszi, mert azt tarja egyedül helyesnek. A tett előfeltétele m i n d é g : súlyosbítás — bizonyos egyoldalúság. A mübarát a z o n b a n objektívebb lehet. Ő mindent szerethet, amiben qualiiás van. Én legalább, amikor különösen intenziven birok egyes művészi irányokat és egyes alkotásokat élvezni, mentől többet foglalkozom művészettel, a n n á l több művészt, annál több fajta
művészetet tanultam becsülni és szeretni. Mentől j o b b a n törekszem a művészet lényegébe behatolni, annál jobban tágul megértésem köre. A tájképek közül például sokáig csak a modernt csodáltam. Kivéve a nagy olasz mesterek többnyire csak hátteret képező színpompás, dekoratív tájkép részleteit és Rembrandt egyegy zseniális vázlatát, csak az a tájkép gyakorolt reám igazán erős benyomást, amely Constable és Turnertől kezdve a barbizoni mestereken Böcklinen, Segantinin és Manet-en át az impresszionistákhoz vezet. Nálunk Munkácsy. Paál. Szinyei és Székely képezték ideáljaimat. Ma — anélkül, hogy ezek iránt elhidegültem volna, sőt anélkül, hogy megszűntek volna kedvenceim lenni — a klasszikus tájképet Claude-Lorain, Salvator Rosától, Poussintől, egészen Markóig is mélységesen szeretni és becsülni tanultam. Ha nincs is e képekben az a zöld, amit a természetben látok, az a párás levegő, az a színgazdagság, az a fény, az a vibráló napsugár, amely a tárgyakat mind egy m a g a s a b b harmóniába olvasztja, ha a fák nagyon is kemények és mozdulatlanok, ha a fekete árnyak nem felelnek meg a valóságnak, hisz a valóságban az árnyak is színesek, e képek ragyogó olasz egükkel, a fáknak és földnek festői formáival, azzal a nagy őszinte szeretettel, azzal a jóizléssel, amelyet a művész beléjük lehelt, mindig nagy lelkiörömet okoznak nekem, mindig azt a kérdést támasztják bennem, hogy mikép lehet az ember olyan kicsinyes, olyan egoista, olyan materialista, mint aminő, a b b a n a gyönyörű természetben, amelyet e művészek megértettek? A művészet kiapadhatatlan b á j a állandó és mindenfelé kisugárzó, jótékony, nemesítő hatása éppen sokoldalúságában van. E sokoldalúság
által h a t h a t : a sokféle embertypusra, a sokféle fejlődő emberi Ízlésre és hangulatra. S e sokoldalúság ellen küzdeni botor dolog is mert az a természet törvényeinek egyenes következménye. A művészet örökösen változó, módosuló tényezők egymásra hatásából ered, ezért szükségszerüleg sokoldalú. A természet, amelyből a művész impulzusát veszi, amelyet & művész magyaráz, lényegesit, kimeríthetetlen. A természet a végtelen és véges, az érthetetlen, a misztikus és a megmagyarázható, a kézzelfogható, a vig és a tragikus, a nagyszerű és a barátságos c s o d á s keveréke, a szinek és a formák. az élettelen merevség és a mozgó élet és lelki szenvedélyek, az érdekes és megkapó jelenségek olyan tömkelege, amely egyrészt maga a belső fejlődés, emelkedés és visszaesés, az örökös mozgás, küzdelem és versengés törvényeinek van alávetve, másrészt a fény és árny tündéri játékának h a t á s a alatt minden percben m á s és m á s érzést gerjeszt, m á s és m á s benyomást kelt. Még a változatlan tárgy is, az architektonikus épület is egészen eltérő esztétikai hatást kelt, aszerint, amint ködös a levegő vagy napos, aszerint, amint a hajnali napsugár, a déli nap, vagy az alkony p o m p á j á b a n tündöklik. C l a u d e - M o n e t a rouen-i katedrálisról egy egész képsorozatot rajzolt, amelynek mindegyike m á s és m á s művészi concepcio, mert mindegyikben m á s a világítás. Es ez a kimondhatatlan kincsesbányája a benyomásoknak nem egy t u d o m á n y o s a n elkészített gépben tükröződik vissza a maga objektív valóságában, h a n e m a z emberi lélekben, amelynek főjellemvonása, hogy hasonlít ugyan embertársaiéhoz, de mindig más. mint a többi, mindig egyéni. Minden ember egy unikum, egy m a g á b a n álló csoda. A művészet végtelen sokféle, mert az a
Milyen szomorú volna ha nem hihetnők, hogy a művészet még ujat is fog alkotni, még uj irányban is fog fejlődni- Ami megáll, az hanyatlik. Mozgás és fejlődés nélkül nincsen élet. Mindezekből önként következik, hogy én a művészi s z a b a d s á g hive vagyok. Igaz, hogy sok művészi alkotás nem éri meg azt a vásznat, azt a festéket, azt a márványt, amelyet igénybe vesz. De azért még nincsen nagyobb hiba, mint a művész türelmetlenség, a művész zsarnokság. Sokkal több kárt csinálunk, ha elnyomunk, ellojtunk egy életerős csirát, mintha rövid életű tévelygéseket eltűrünk, anélkül, hogy azt bunkóval és erőszakkal széjeltörnénk. Óvatosságra int, hogy a bírói szerepet csakis a többség viheti, a többség pedig művésztelen és tehetségtelen. A többség mindig borzasztónak találja, amit meg n e m szokott, mindent meg a k a r kövezni, ami eltér a sablontól, Lepiszkitja azt, aki m á s oltá-ron áldoz, min a mult elismert nagyjai. A többség a m u z e u m o k b a n is csak a B a e d e k e r b e n két kereszttel megjelölt remekművek előtt áll m e g ; csak az így elismert, kiemelt m ű r e m e k előtt mer igazi ihletet érezni. A többség ma elitéli azt, akitől való eltérést holnap már m a g a is b ű n ö s őrületnek nevezné. A többség abból a fajtából való, amely még tegnap tapsolt a n n a k a kritikusnak, aki a francia impresszionistákról azt irta hogy kiállításuk éppen olyan nagy szerencsétlenség, mint amilyen volt az opera leégése, aki őket a bolondokhoz hasonlította, akik kavicsokat gyémántoknak tartanak, akí azt mondta, hogy a közönség hahoták között nézi az impresszionista kiállítást, ő könnyek között, s aki ma a m o d e r n e k ellen fordul, mert ők a lenézett impresszionistáktól Manettól—Claude Monettől magukat e m m a n cipiálták, A többség abból a fajtából való,
hatás szüii, amelyet a külső c s o d a a belső csodára, a természet a z emberi lélekre gyakorol, amelyet az örökösen változó világ a mindig módosuló kor szellemének, s a h o z simuló különféle nemzeti geniusok t u d á s á n a k , hangulatának, idegrendszerének befolyása alatt kialakuló, minden mástól eltérő individualitásra gyakorol. A művészet megrögzitése, megállítása szent küzdelem a természet ellen. S megvallom, hogy ezt nagy szerencsének is tartom. A görög művészet áll talán legközelebb a tökélyhez. De milyen b a j lett volna, milyen veszteség az amberiség s z á m á r a , ha Perikies óta folyton csak álló, ülő és gugoló Vénuszokat, vagy Apollókat csinálnának művészeink, azzal a különbséggel, hogy a testhajlás egy kicsit n a g y o b b volna, vagy kisebb, hogy a nyak a fej, a láb vonalai valamivel m á s szöget alkotnának, mint Athenben. Milyen kimondhatatlan veszteség volna, h a a középkor primitív, naiv, de rajongó, belsőséges vallásos mély érzése nem tette volna érdekessé a csúnyát, a beteget, a soványságot is, ha nincs meg a keresztény góthikus stylus —- a z égfeléíörő, szegletes: csúcsíves kőerdeivel, h a elmarad a renaissance, a testi szépség, a forma és rajztökély ezen szingazdag, uj kiadása, uj felvirágzása, ha nem éívezhetnők a barokkot, a cifra dekorációk korát, a tulcsapongó f a n t á z i a : és a tökéletesebb rajz e keverékét, ha a hollandi festészet — nem tanítana az emberi élet: a lakás intimitásainak é r d e k e s s é g e i r e : és megvilágítások játci bájára, — ha a modern művészet nem m a g y a r á z z a meg a l a i k u s n a k : — hogy milyen rendkívüli művészi ereje van : a legegyszerűbb d a r a b természetnek, a n a p fényének, a felhők c s o d á s világának, egy kis pocsolya tükrének, a párás levegőnek. 11
amely Millet csaknem éhen hagyta halni és halála után, amikor divatba jött, műveit őrülten fizette, amely az első impresszionista kiállításra küldött 70 képből csak 10,000.— frank értékűt vett meg, most pedig, amióta ezek a művek a m u z e u m o k b a kerültek, súlyos aranyat ad értük. A többség mameluk lelkek azon becsületes alfajából való. amely őszinte meggyőződésből mindig a hatalommal tart és kiállhatatlan fecsegőnek, feltűnési v á g y b a n szenvedő, veszélyes forradalmárnak tartja azt, aki ujat akar. De azért túlzásba se essünk. Ne lássunk minden egetostromló titánban, minden visszautasitottban félreértett zsenit. Ne veszítsük el bátorságunkat az ujat elitélni azért, mert sokan nevetségessé váltak azok közül, akik a múltban a szokatlant ostorozták. Ne felejtsük, hogy sok, nagy garral fellépő reformer értéktelen volt és lesz minden bizonynyal. Legyen azért a bírálat erős, bátor, szókimondó, csak ne tegyen türelmetlen, egyoldalú. Legyen nevelő, javitó, nem pedig gyilkos, irtó. A politikában a bírálatnak keményebbnek kell lennie, mert ha puhaságból, félelemből, abból az érzésből, hogy ne legyünk kellemetlenek, győzni hagyjuk azt az irányt, amelyet veszélyesnek tartunk, akkor a nemzet életét kockáztatjuk. A művészetben a téves irány ideigóráig tartó népszerűsége nem jár ilyen veszélylyel. A kritika ne üldözze az ujat a mult iránt való pietásból, vagy azért, mert uj. Ne törjön pálcát olyan kísérlet fölött sem, amelyben hiba van, amely a kezdet nehézségeivel küzd, ha van benne qualitás és őszinte becsületes komoly munka, amely nélkül nincs igaz eredmény. Ne felejtsük, hogy a h a l a d á s utja a tévelygések utja. Tagadhatatlan, hogy igen sokszor nehéz a
mérsékletet megtartani. A modern művészet nem egy új hajtása inkább a forradalmi szellem kifolyása, inkább betegségi tünet, mint őszinte ösztön megnyilvánulása. Nem is emlitve a teljesen érthetetlen zagyva dadaizmust és kubizmust, ilyen például az expresszionizmus, amely a művészi múlttal is tabula razát akar csináltatni, hogy a felfordulást és az anarchiát előkészítse és ezért egészen m á s célt tűz ki, mint amelyet eddig a művészet követett. Az eddigi művészek mind a természet színeinek és formáinak visszaadásával foglalkoztak, egyik nagyobb realizmussal, a másik nagyobb költői vénával stilizálva, az egyik többet vitt bele saját fantáziájából, saját érzéséből, a másik kevesebbet, de az alapja minden művészetnek a természet volt, az expresszionisták ezzel szakítottak. Egy csapásra detronizálják Praxitelest, Bellinit, Raffaelt, Leonardot, Giorgonet, Valasquest, Rembrandtot, Rubens, Halsot, Reynoldst, Miiletet, Corot és Munkácsyt. Nagy aratás ! Egy thezissel, egy mondattal számíalan dicsfénnyel környezett fejet d o b h a t n a k a porba. Egy sofizmával összetörhetik a mult nymbuszát, felszabadíthatják a jövőt a traditiótól, előkészíthetik a lelkek forradalmát. Az expresszionisták szerint a művésznek kizárólag saját érzésével s z a b a d törődnie és kizárólag azokat, nem pedig a természetet kell ábrázolni. Az expresszionisták a külső természetet, a valóságot semmibe sem veszik, a formákat, a rajzot teljesen kiküszöbölik a művészet köréből, csak a színeket használják fel, de nem a természetnek, a valóságnak kifejezésére, vagy szimbolizálására, hanem azért, mert szerintük bizonyos színek bizonyos emberi érzést keltenek és a szinek bizonyos emberi érzésekkel vannak öntudatlan összefüggésben. De ezek a gondo-
lat és formanélküli színfoltok, és szinkeverékek nem művészi alkotások. Én legalább nem találkoztam egyetlen olyan expresszionista képpel sem, amely megkapott volna, amely akár dekoratív ereje, akár intimitása által tetszett volna nekem. Még az általuk kivánt érzést sem ébresztették bennem, inkább csak a csodálkozás, a szomorúság és a harag érzését a művészek tévelygése felett. De azért ne törjünk pálcát minden ultramodern művész fölött. Van közöttük nem egy igaz művészlélek, akit colorizmusa, a kifejezés, a formák i m á d á s a vezet és semmi melléktekintet. Teljesen egészséges gondolat rejlik a közös kiinduló p o n t j u k b a n is, amely a b b a n áll, hogy mivel a természetet n e m lehet utánozni a szűk vásznon, mélység nélkül, egy sima lapon, mivel tehát a művész kénytelen eltérni a valóságtól, legyen meg a z a bátorsága ezt ö n t u d a t o s a n azzal a világos céllal megtenni, hogy a n n á l h a t á s o s a b b a n kihozhassa, kiemelhesse a természetből azt, ami neki tetszik, ami őt érdekli, amiért fest, vagy szobrászkodik : a szinpompát, a formák gazdagságát, a kifejezést, a szellemiség erejét, a pezsgő életet, a mozgást, ha kell a többi valóság
elhanyagolásával, sőt tudatos meghamisítása árán is. Nagy művész az, aki ennek segélyével, a z egyszerűsítés, vagy túlzás által a néző lelkét meg tudja vibráltatni, aki a n é z ő b e n azt a z elementáris hatást tudja kiváltani, amelyet a természet gyakorol, akkor is, h a egészen másként fest, mint Valasques, vagy Corot, vagy bármely más, a múltnak nagy művésze. Sokszor a gyors feltűnési vágy, a reklámh a j h á s z a t , a tudatlanság bújik a modernizmus k ö p e n y é b e és akkor az eredmény rossz. N é h a a z o n b a n igazi müvészlélekkel, úttörő erőfeszítésével v a n dolgunk és akkor tisztelettel és elismeréssel kell előtte zászlónkat meghajtani, mert az emberiség egy jótevőjét láthatjuk benne. Az emberiség jótevője mindenki, aki a szép birodalmának kiépítéséhez bár csak egy téglát is hord. Az a csoport, amelynek kiállításához írom e sorokat, a megszokott uton halad. Nem teoretizál annyit, mint az ujak szoktak sokszor a művészi intuitió veszélyére, de a szokott uton ezek a m ű v é s z e k bizton egyénit fognak hozni, mert igaz művészlelkek és mint ilyenek ösztönükre hallgatnak és komoly munkát végeznek.
13
T í Z Tiz éve, hogy a Céhbeliek társasága megalakult. Mit mondok, tiz év : évezredek multak azóta. A történelem m a g a se győzi soha se leirni, ami e tiz év alatt minden történt. Klio nem egyszer vágja földhöz a tollát és összetapossa, hogy nem irja tovább, annyi csúfság esett a teremtés remekén. A megnyílt pokol tüzének ropogását, az emberhullák hegyeit egész élvezettel irja, hiszen erre volt beállítva — mióta történelmet ismerünk — az egész stílusa s erre illeszkedtek és csattogtak epikus, váltakozó rímei is. De mikor a szokásos f ü g g e l é k h e z : a kultúrtörténet fejezetéhez jut, s ott látja az összeesett lelkeket és lélektelen élőket, a karaktertelen határozatlanokat, a szabadságtalan szabadosokat, akkor megtorpan ő m a g a is és nem talál rímeket. Ilyen, még a történelemnek se való tízezer évet élt át a Céhbeliek társasága. Ez alatt n e m c s a k a trombitaszó riasztotta szét a tagokat, n e m c s a k a politikai gyűlölködés m o c s a r a s á r a d á s a szórta szét tagjainkat, n e m c s a k az alkalom sakálai dézsmálták meg műtermeinket és tudásunkat, h a n e m h i b a esett még m a g á b a n a művészi meglátásban is. Mert elhomályosultak az irányok, j o b b a n m o n d v a : ködbe vesztek a művészi célok. A bolonddá tett tömeg-psyché erőszakos gondolkodása ráült, megrontotta, megállította a művész-psyhé egyedül jogos individalitásának szívverését, s ez alatt keletkeztek uj jelszavak, nem a művészet körébe tartozó célkitűzések. Ez uj, de nem művészi célok uj alakulásokat teremtettek, s ezek megingatták az egész lép sejt-határait. S ami mind a felsoroltaknál még ezer-
É V szerte n a g y a b b b a j : a l a k u l á s u n k és programmunk főcélja, a művészi feladatok közös megoldása szintén felborult, még pedig azon, hogy nincsenek művészi feladatok. Az építészet, ez az erőket összegyűjtő orchester megszűnt, csak solo-kat játszik, ha még azt i s ! Az egész programmunk bele szorult egy d a r a b X nagyságú vászon keretei közé, s ezt kell megostromolnunk, s ami, úgyszólván, csak mellékes velejárója lett volna együtt m ű k ö d é s ü n k n e k : a kiállítások rendezése m a egyedüli feladatunk. Ekkorára cseppent feladattal, a felsorolt akadályokon át hol bukdácsolva, hol győzedelmesen átgázolva, vagyunk — amint látod — kedves és nyájas olvasó. Ki fogjuk állni az u. n. művész-béke ostromló hullámait is. És leszünk. Leszünk, mert minden egyes tagunk átérzi és a k a r j a a k a r v a a Szépet és Jót. A tavasz kivisz b e n n ü n k e t a határokon túlra. S ha egyszer legyőztük a határok jégtorlaszait, akkor ismét művészeknek érezzük magunkat, mert miénk lesz ismét nemcsak e széles nagyvilág, h a n e m amiben a naprendszerek úsznak, a jó Isten nagy Végtelenje is. Nincs messze a z az idő, hogy a Sokadalom lelkének nagy örvénye nem nyeli el többé — mert eltelt már vele szörnyű bögye — az individuális lelkeket. Eljönnek ismét a s z a b a d lelkek és határozott karakterek, s ezekkel az a légkör, amelyben a Szép s a Jó ismét lehetséges, vagyis az örök művészet. A Szellem nem fog többé lemondani jogairól, mert a tömegspyché véleménye más. Ezt az időt várjuk mi : Céhbeliek. Gödöllő, 1924. febr. Nagy Sándor.
14
A CÉHBELIEK ötödik kiállításán 1924 február 24-től m á r c i u s 9-ig a Nemzeti S z a l o n b a n kiállított
műtárgyak jegyzéke.
A *-al jelzett m ű v e k reprodukálva v a n n a k a katalógusban.
15
Balló Ede 1 Friedrich István. Olajf. 2 *Nádossy Imre. Olajf., a M. kir. főkapitányság t u l a j d o n a . 3 Ribáry iMór. Olajf., a „Fongiére" tulajdona.
Baranski E. László 4 5 6 7 8 9 10 11
É d e s a p á m . Olajf. Őszi délelőtt. Vizf. Romok az Adria partján. Vizf. Esthangulat. Vizf. Monori udvar. Vizf. Mt. Monori tanya. Vizf. Tájrészlet. Vizf. Tájkép. Vizf.
Gr. BatthyányGyula 12 *Zenóbia. Olajf. 13 Bucintoro. Vizf.
Gróf Bánffy Miklós 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31
Tájkép- Olajf. *Női arckép. Vizf. Tájrészlet. Olajf. Arckép. Vizf. Tollrajz a „Varázsfuvolához
Beck Ö. Fülöp 32 Érmek és plakettek., Bronz 3 3 Portrait.
Berán Lajos 34 *A Petőfi centenárium érme 35 Ipolyi Arnold születése 100 éves fordulójának érme 36 Ferenc József unitárius püspök emlékérme 37 Női arckép, plakette 38 Férfi arckép, plakette 39 Érmek és plakettek
48 H a v a s táj. Olajf. 49 Papagályos nő. Olajf. 50 S z a b a d b a n . Olajf.
Damkó József 51 Ülő akt. Terrakotta 52 Szent. Terrakotta
Deák Ebner Lajos Csánky Dénes 40 41 42 43 44
*Évi néni. Olajf. Tehénfej. Olajf. Behordás. Olajf. Tiltott élvezet. Olajf. Parádi fűzek. Olajf.
Czencz János 45 *Karenin gróf. Olajf. 46 Ábránd. Olajf. 47 Tél falun. Olajf.
53 T a v a s z . Női tanulmány. Olajf. 54 Büszkeség. Női tanulmány. Olajf.
Déry Béla 55 *Behavazott finn város. (Abo, 1922.) Olajf. 56 Falu széle Finnországban.(Fiskars 1922). Olajf. 57 Norvég tájék. (Drammen, 1923). Olajf. 58 Tél a hegyekben. (Norvégia— Holmenkollen, 1923). Olajf.
59 Téli délelőtt Norvégiában. (Bigdö 1923). Olajf. 60 Esti alkony E d a m környékén. (Hollandia, 1920.) Olajf. 61 Téli délután. (Edam, 1920). Olajf. 62 A megszállott Itáliából. (Pordenone, 1918). Olajf. 63 Kilátás a s z o m s z é d o k felé. (Balaton-Györök, 1923), Olajf. 64 Nyári délután. (Balaton-Györök, : 1923). Olajf.
Edvi Illés Aladár — A Céhbeliek m ű v é s z i e l i s m e r é s é n e k ("Mention) t u l a j d o n o s a . 1923. —
Glatz Oszkár 73 A bujáki Dávid. Olajf. 74 *Kis leány babával. Olajf. 75 Menyecske szakajtóval. Olajf. 76 Siroki v é n a s s z o n y . Olajf. 76a Gyermek portré. Olajf. -
Kis i e a n y K ^ .
Ol«-jf:
Qóth Móricz 77 Breton kikötő. Olajf. 78 *Trágyahordás. Olajf. 79 Douarnenez. Olajf.
Hornyay Ödön
65 Borús alföldi táj. Olajf. 66 Elhagyott Balatonpart. Olajf. 67 Kukorica tarló. Olajf. (A Fecske Sándor-féle gyűjteményből, Jászberény) 68 Erdélyi táj. Olajf. 69 Őszi tarló. Vizfestm. 70 Virágzó cseresznyefa. Olajf. 71 Ut a tanyához. Vizf. 72 Napnyugta. Olajf.
80 Tájkép. Pasztell. 81 Női arckép. (Füzesséry Edith). Pastell. 82 Női arckép- (Hunyor Béláné) Pastell.
Horthy Béla 83 A tölgyesi szorosból. Olajf. 84 Tavaszi táj (Mező-Kászony).Olajf.
19
85 86 87 88 89
Öszi verőfény. Olajf. Junius. Olajf. Madárdal. Olajf. Álmodozás. Olajf. Akt plenairban. Ol^f.
Horvai János 90 *Ecce Homo. Gipsz.
Kató Kálmán 101 102 103 104 105 106 107 108
Kisfaludi Stróbl Zsigmond
Jaschik Almos 91 92 93 94 95 96 97 98
Az erőpróba Találkozás a fanyiivővei Találkozás a vasgyuróval Találkozás a kőmorzsolóval A hét szunyű koponyángimongok A griffmadár fészke *Sárkányharc Vissza a felvilágba
(Illusztrációk a „Fehérló fia" cimü magyar népmeséhez).
99 A komédiás szekér 100 A hamelni patkányfogó.
Nyári alkony. Olajf. A kis diák. Olajf. Lánchíd. Olajf. Tavaszi eső után- Olajf. ^Lakatlan ház a hegyen. Olajf. Kerti munka. Olajf. Esthangulat. Olajf. Napnyugta. Olajf.
109 110 111 112 113 114
* A boxoló. Bronz Hajnal. Bronz. Rédlich Kornélné. Márvány T. J. Bronz Névjegytartó tál. Bronz. Fürdő után. Ruskicai márvány
Kotász Károly 115 A parkban. Olajf. H 6 Libák a havon, Olajf.
117 118 119 120
134 Reggeli hangulat, (Zala), olajf. 135 Esti hangulat, (Zala), olajf. 136 A művész leánya, olajf.
Téli hangulat. Olajf. Naplemente. Olajf. H a v a s udvar. Olajf. Patak partján. T e m p e r a
László Fülöp Elek Kunffy Lajos 121 122 123 124 125 126 127 128
137*Indus tanulmány, olajf.
Normandiai legelő. Olajf. Sakkparti. Olajf. Hazatérő cigánynők. Olajf. *Leány k é k r u h á b a n . Olajf. T a v a s z i virágzás. Olajf. Őszi virulás. Olajf. Cigányfiú. Olajf. Cséplés. Olajf.
Lux Elek 138 Dr. Nádor Henrik. Márvány 139 *Fésülködő. Gipsz 140 H a m u t á l c a . Bronz
Maróti Major jenő 141 Őszi napfény. Pastell 142 Szeles idő. Pastell 143 Téli nap. Pastell 144 Őszi reggel. Pastell. 144a Tájkép. Pastell
Kunwald Cézár 129*Dr. Térey Gábor a r c k é p e , olajf. 130 Crony-Chapel Istvánné grófné arcképe, olajf. 131 *Dr. Huszár Elemér arcképe, olajf. 132 S z a p p a n b u b o r é k o k , olajf. 133 Karácsonyeste, olajf.
Mérő István 145 *Varró leány, olajf. 146 Parkban, olajf.
21
147 Ablak mellett, olajf. 148 Pihenő leány, olajf. 149 Kertben, olajf
Nagy Sándor — A Cehbeiiek művészi e l i s m e r é s é n e k (Mention) tulajdonosa. 1923.—
150 Hortus magistrae phanthasie. Tempera 151 H á r m a s üveg-ablak szinváz-lata 152 *Fantázia-kert, olajvázlat 153 Fantázia-kert kartonja. Szénrajz. 154 Tavasz. Tempera. 155 „Tom the Rymer" Gobelin. Készült a gödöllői szőnyegszövőben. 156 Rózsás gobelin. Készült a gödöllői szőnyegszövőben 157 Illusztráció az Önéletrajzhoz. 158 Tollrajz 159 160 161 162 163 164
Nádler Róbert 165 166 167 168 169 170
*Tornácos paraszt udvar, olaf. Ólak, olajf. A hid mellett, olajf. Olvasmányba merülve, olajf. A művésznő, olajf. Sc. íves Cornwalban, olajf.
Nyilassy Sándor 171 Vasárnap a lisza töltésén, olajf. (A dr. Milkó Endre-féle gyűjteményből.)
Paczka Ferenc 172 Nyár, olajf. 173 Napsütötte tájék, (Tolna-Szántó,) olajf. 1(4 Legelőn, olajf.
Pásztor János — A Céhbenei\ művészi elismerésének (Mention) t u l a j d o n o s a . 1921. —
175 Kritikus. Gipsz.
Petri (Pick) Lajos 176 177 178 179 —
Ticharich Z d e n k a arcképe. Bronz Fiatal leány arcképe. Márvány Leányakt. Bronz *Pihenés. Bronz. T*cr" j-l öl >~c. m a b
f 0nZ_ .
Raáb Ervin 180 181 182 183 184
Ház előtt, olajfestmény. Kastély télen, olajf. Viz mellett, olajf. Erdei tisztás, olajf. *Erdőrészlet, olajf.
Sidló Ferenc 185 186 187 188 189 190 191 192 193
T a n u l m á n y a „ H u n o k h o z " Táltos Tanulmánya,,Hunokhoz"Harcos T a v a s z . Bronz Fésülködő. Bronz D a n a i d a . Bronz *Ugron Gábor. Bronz Emlékek. Bronz Pistike. Bronz V á g y ó d á s . Bronz
Szentgyörgyi István — A Céhbeliek 1921 évi művészi elismerésének tulajdonosa. — — A Céhbeliek 1923 évi b a b é r k o s z o r ú j á n a k és aranyérmének tulajdonosa. —
194 Díszkút. Bronz és márvány 195*Zádor Istvánné. Gipsz mellszobor 196 L. 0 . Gipsz mellszobor.
Szlányi Lajos. 197 Téli délután a hegyekben, olajf. 198 O l v a d á s o s szürke téli nap, olajt. 199 H á z a k a fenyves tövében, olajf. 200 ^Domboldal Olajf.
Teles Ede 201 A nő. Bronz. 202 *A toronyépítő. Bronz.
Udvary Géza 203 A n y a s á g . Pastell.
204 205 206 207 208
Krisztus. Olajfestmény. Nyírerdő. Olajf. Renaissence. Olajf. Séta. Olajf. Akt. Olajf.
Várady Gyula 215 *Téí a B a k o n y b a n . Olajf216 Szigligeti tájék. Olajf. 217 A sümegi vár. Olajf.
Ungváry Sándor
Zádor István
209 Tanulmány. Tempera. 210 T a b á n . Tempera.
218 A Ráth György m u z e u m kis szalonja. Olajf. 219 A vágujhelyi prépostság kápolnája. Olajf. 220 A Wolfner Gyula gyűjtemény Székely Bertalan szobája. Olajf. 221 *A müncheni királyi palota zöld galériája. Olajf. 222 Szentgyörgyi Istvánné. Olajf.
Vass Elemér 211 212 213 214
Őrgróf Pallavicini Alfons. Olajv. V a s s Elemérné. Olajf. Tájkép. Olajf. Tájrészlet. Olajf.
24
KÉPMELLÉKLET
