TÖRDELŐ-SZERKESZTŐ, CÍMLAP: NÉMETH BEATRIX JOHANNA TARTALMI SZERKESZTŐ: TINA TOVÁBBI ÍRÓINK: BARTHA RITA, HIKARU, LENGYEL JUDIT, OROSZ KATA

1

Tartalomjegyzek TIBET ROVAT: Hétköznapok a Himalája csúcsán

3.

INDIA ROVAT: Nők a hinduizmusban (második rész)

6.

JAPÁN ROVAT: Üzleti élet

8.

TÁRGYHÍVOGATÓ: Klasszikus mongol nyelv 1.

9.

HARCMŰVÉSZET: Kendo

10.

AZ EGÉSZSÉG TÜKRE: A tej

11.

INTERJÚ: Hitvilági körkép 1.

12.

VALLÁSTUDOMÁNY ÉS FILOZÓFIA: Eckhart Mester

14.

KÖNYVAJÁNLÓ: Biff evangéliuma

15.

A CSAKRÁK VILÁGA 3.: Svadisthāna

16.

KÖLTÉSZET ÉS GONDOLAT

17.

FARSANG 2008

20.

Törekvők és Bódhiszattvák! Tavaly február környékén egyszer csak átsuhant egy gondolat a fejemen, miszerint kell egy újság az iskolának. Néhány nappal később már össze is állt a szerkesztőbrigád, majd egy hónap múlva megszületett az első szám. A szerkesztőség lelkiismeretes munkájának köszönhetően a BuddhaPest egy éves lett, mely évforduló alkalmából most néhány sorban magunkról is írunk.

P.Á. ~ ex-főszerkesztő, rovatvezető; [email protected]

Péter Ágnes vagyok; épphogy megszülettem, máris nagyon eleven voltam. Önfejű gyerek létemre jó néhány púpot növesztettem a fejemre. Kamasz koromban élményéhes és tapasztalathajhász voltam; untam az iskolát, ezért nemigen foglalkoztam tanulással. Lassan három éve, hogy kapcsolatba kerültem a buddhista tanításokkal, melyeket olyannyira magaménak éreztem, hogy azonnal elkezdtem gyakorolni. A Főiskolára Lemon invitált, majd nem sokkal később beiratkoztam tibeti szakra. Örülök, hogy részt vehetek az élet nagy kalandjaiban, mely mindig mutat valami újat és nagyszerűt.

Németh Beatrix Johanna ~ szerkesztő, rovatvezető, tördelő, címlap; [email protected] alias Uma; a Főiskola dharma-tanítói és indiai nyelvi és kultúrtörténeti szakirányos hallgatója vagyok, a BuddhaPest egyik alapítója és állandóan ügyeletes házisárkánya, a Világrend helyi avatārāja, az újság technikai ügyeinek – szerkesztés és tördelés – intézője. Időről-időre felmerülhetnek problémák, de az ember azért van, hogy megoldja ezeket. Uff. tina ~ szerkesztő, rovatvezető, tartalmi felelős; [email protected]

Hegyi Krisztina néven láttam meg a napvilágot egy kisvárosban a Bakony lábánál. Másodéves, 2 szakirányos (tibeti nyelvi és dharma tanítói–tibeti) hallgatója vagyok a főiskolának. Szerencsés halandónak tarthatom magam, amiért az újság világra jöttében részt vehettem (és ott lehettem a kezdetek kezdetén). Szeretnék sok jót tenni az újságért, s ha erőmből telik, akkor elég sokáig leszek részese a BuddhaPest mindennapjainak.

Szilágyi Orsolya ~ szerkesztő, korrektor; [email protected] É.N. ~ tördelő (2 szám) Önjelölt firkász, É.N.kutató és agyamturkász, hobbifanatikus, japán rajongó és kultúrkutató. Akiknek pedig mégis felkeltettem az érdeklődését, azoknak ajánlom magamat és a technika talán soha be nem érő gyümölcsét az internetet. Kulcsszó: É.N.Joseph Készítette: Péter Ágnes

Impresszum

A TAN KAPUJA BUDDHISTA FŐISKOLA HALLGATÓI LAPJA CÍM: 1098 BP. BÖRZSÖNY U. 11. ● WEB: WWW.TKBF.HU ● E-MAIL: A FENTI CÍMEKEN

TÖRDELŐ-SZERKESZTŐ, CÍMLAP: NÉMETH BEATRIX JOHANNA TARTALMI SZERKESZTŐ: TINA TOVÁBBI ÍRÓINK: BARTHA RITA, HIKARU, LENGYEL JUDIT, OROSZ KATA

A címlapon Derwen Llewelyn munkája

2

Tibet rovat Hétköznapok a Himalája csúcsán Hogyan is él a tibeti ember? Milyen szokások irányítják életét, hogyan él együtt férfi és nő, hogy telnek napjaik, mit esznek, és milyen ünnepek színesítik a világ tetején élő embertársaink életét? Minderre próbálok apró válasz-téglákat találni, így építve meg azt az alapzatot, amire tudásunkat építhetjük, hiszen hogyan is érthetnénk meg egy népcsoport vallási törekvésit anélkül, hogy ismernénk az életét és mindennapjait. Kövessük nyomon a tibeti ember életét! Kezdjük a születésnél! Ha egy nő áldott állapotban van, nem könnyű helyzetnek örvend, hiszen Tibetben ez korántsem oly’ áldásos, mint ahogy azt mi gondolnánk. Számukra ez az állapot tisztátalan, azaz a családtól félre eső helyen kell „élnie”, illetve a kisdedet is egy külső helyszínen, a családi háztól távolabb, istállóban, sátorban kell világra hoznia. Számukra a kemény munkák sora nem szűnik meg, a szülés pillanatáig talpon kell lenniük, így a gyermek világrahozatala sokszor a földeken, munka közben esett meg. A halálozás mind a gyermekeknél, mind az anyáknál igen magas, hiszen a körülmények, a mi felfogásunk szerint, embertelenek. A születést követően a családi házba való belépés kizárólag tisztálkodás után lehetséges, így történik az, hogy az újszülöttet tejben fürdetik, majd ha az idő engedi, a napon szárítják őket. Ezt követően szertartásszerűen a szájába kevéske pirított lisztet és vajat tesznek, így kívánva szerencsés utat a kis emberkének. Ha mindezen próbáltatásokat túléli a csöppség, bátran kijelenthetjük, hogy nem kevés életerőt és kitartást kapott a jó istentől. A születést követő harmadik napon sor kerül a névadásra. A hagyomány úgy mondja, hogy a család egy lámát kér fel erre a nemes feladatra, aki kiválasztja a megfelelő elnevezést. Csupán egyéni, megkülönböztető nevük van a tibetieknek, családi nincs. Születésük sincsen nyilvántartva, tehát születésnapot sem ünnepelnek. Pontosan ők maguk se tudják életkorukat, pusztán csak találgatnak. (Később megkapja első juh-bőrbundáját, valamint védő amulettjét, amely igyekszik majd elhárítani a betegségeket és szerencsétlenséget.) A fiúgyermek iskolakezdésénél ünnepséget tartanak, amikor a gyermek 8-9 éves lesz, s ezt megismétlik, amikor az iskola befejeződik. Szabály volt, ha egy családnak (nemes v. paraszt) két fia volt, akkor egy, míg ha három volt, akkor kettő ment kolostorba tanulni. Aki nem ment, annak kötelessége volt az állatokat ellátni, földet művelni, jaktrágyát gyűjteni. Ha jómódú családbéli volt, akkor a gazdagok henye életét élhette. Tibetben az oktatás kétféle lehetett, a vallási, azaz kolostori taníttatás, illetve a világi, iskolai képzés. A gyermeket továbbra is segítették azután, hogy a családból kikerült, a kolostor fenntartásának támogatását adták cserébe. Taníttatás kizárólag fiúknak járt, a lányokat csak a legalapvetőbb ismeretekre tanították meg: számolásra, hogy a családi költségvetést kezelni tudja, valamint némi íráskészségre. Főképp az udvariasságot és türelmet nevelték, utóbbira elképzelhetően igen nagy szükségük lesz életük folyamán. Csupán a nemesség esetében van példa a lányok taníttatására. A családban a lányokat szolgálóknak tekintik, akik szinte minden munkát képesek elvégezni. Kevesebbre becsülik őket, habár a férfiak, meglehetősen dologtalanul töltik napjaikat. Kivéve az aratás időszakát, akkor akad csak igazán dolga a férfiembernek is. A tibeti nőre hárul minden házkörüli munka, a háztartás, gyermeknevelés, földművelés terhe is. Eme szokás nem ritka, más népnél is így volt. Még a régmúlt időkbe nyúlik vissza, amikor a ház urának feladata a harc volt, míg az asszonyoké a mindennapi munka. Mindezek ellenére, rossz szó nem érheti a tibeti férfiakat, mivel tisztelik asszonyaikat és hálásak nekik. Ám ha egy ifjú feleséget hoz az apai házhoz, még mostohább fogadtatás vár rá, mint a család többi nő-tagjára, mivel ameddig világra nem hoz egy gyermeket, addig nem teljes értékű a család számára. A gyermekáldás igen fontos szerepet játszik a tibetiek életében,

szeretettel nevelik utódaikat, az árvákat és nyomorékokat is tőlük telhetően segítik. Mindaddig, amíg a gyermek fel nem cseperedik felnőtt emberré, legyen az fiú vagy lány, a mi szokásainkhoz képest, keményen dolgozik, és éli életét a kemény éghajlati körülmények közepette. Ha meg már felnőtt, azért dolgozhat megállás nélkül, hogy családját és kis földjét eltartsa, művelje. Férfi és nő életének egyesülése A házasság előtti szerelmi élet igen szabadnak mondható, a természet lágy öle kitűnő helyszíneket ad a szerelmi légyottokra. Hegyekben, mezőkön, földeken zajlik a fiatalok élete, kiváltképp az ősz a nagy szerelmi együttlétek időszaka, amikor a betakarított gabonákat, kévékbe gyűjtötték, ezzel kiváló helyszínt adva az édes találkozásokra. Semmiképp sem olyan tabu téma náluk a szexualitás, mint nálunk. Az élet természetes velejárójának tekintik. Mindezek ellenére a prostitúció nem ismeretes náluk. A kolostorok számára, kizárt volt a lányokat „felajánlva eladni”, nem úgy, mint Nepál és India némely kolostorában. A nők – az apácákon kívül – mind elkeltek. A házasodási szokások területenként változnak Tibetben. A házasodás minden formája fellelhető: monogámia, poligámia, poliandria. A poligámia a tehetősebb családoknál volt lehetséges, míg a szegényebb családoknál a többférjűség a meghatározó. A tibeti nép úgy oldotta meg a kevés föld és egyéb gyér javak egy kézben maradásának nehézségét, hogy fivérek vettek el egy nőt. Akár két fivérre, akár öt fivérre jutott egy feleség. Nemcsak testvérek lehettek egy nő tulajdonosai, hanem más családból származó férfiak is. Sőt példa van arra is, hogy férjes asszony, ura engedelmével egy másik férfihez is hozzáment. A vagyon és a ház urának címe a legidősebb fivért illeti, a többi testvér pusztán haszonélvezője az asszonynak és egyebeknek, így van ez a gyermekek esetében is, mivel a gyermekek eredete nem bizonyítható, így az mindig a legidősebb leszármazottainak számítanak. A tibeti családban rendszerint három-négy, de gyakran hat gyermek is van. A bőséges gyermekáldás különös szokás: a többférjűség javára írható, hiszen ha a testvérek külön-külön házasodtak volna meg, nem lett volna ily gazdag az utódnemzés. Mindezeket megvizsgálva, valljuk be bátran, a tibeti nő helyzete nem mondható egyszerűnek. A mi világunkban se álom a több gyermek nevelése, és az egyke férj ellátása, nemhogy több uraság esetében. A tibeti család nyugodt és együttműködő, erős alapokon nyugvó rendszer. Vajon mi lehet ez a stabil alap? Talán pont az erős és kitartó asszonyok, akik nem kevés munkát végeznek szeretteik, családjuk javára. /Ha a családban nincs férfi, a családirányítás a nő feladata. Olyan területek is vannak Tibetben, ahol az anya tekintélye magasabb, mint az apáé, illetve néhány nemesi családban van rá példa, hogy az asszonyé a döntő szerep./ A házasságot e messzi vidéken is a leánykérés előzi meg. Ha a lány elfogadja a fiú udvarlását, s ezt értésére adja, a legény máris megajándékozhatja jövendőbelijét. A fiú gyűrűt ajándékoz, míg a lány dohányzacskóval viszonozza. A szerelmi kapcsolatokból azonban ritkán lesz házasság, leginkább a családi tervezés, és a haszon jár legelöl a házasodásnál, melyet a szülők irányítanak. A leendő férj apja az ara szüleihez két öreget küld, akiket szertartásosan fogadnak. A kérők megtudakolják, hogy mennyit kérnek a leányért. Megkezdődhet az alkudozás. Ha sikerül közös nevezőre jutniuk, a jegyesség formálisan beáll, és a

3

leányból mennyasszony, míg a fiúból vőlegény lesz. Ha az ara minderről értesül, felteheti a mennyasszonyi fejdíszt, és sorra veszi a rokonságát, hogy mint még hajadon elbúcsúzzék tőlük. A menyegző időpontját asztrológussal kiszámoltatják, hogy szerencsés időszakra essék. Mint ahogy az nálunk is van, a lakodalom nagy sürgés-forgással járó esemény, így a mennyasszonyi készülődés során, a barátnők segítik az ara kicsinosítását, hajfürtjei közé négy kagylót fonnak, mely később állandó viselete lesz, mint hű feleség. A lakoma után kap helyet a fő attrakció, a lóverseny. Eme szokás a régmúlt idők lenyomata, miszerint a kérők a lányért versenyre keltek. Természetesen az esküvő oszlopos tagja egy magasrendű szerzetes kell, legyen, aki szertartásosan felajánlásokat tesz a védőistenek számára, hogy a mennyasszony segítségére legyenek, hogy az „új” családban szerencsés legyen. Így telik általánosan a tibeti nő és férfi életének egyesítése. Természetesen a jó mellett kell, hogy létezzen a rossz is, tehát az elmúlás a házasságok életében is jelen van. A válás intézménye itt is ismeretes, meghatározott esetekben engedélyezett. Eme okok lehetnek: a hűtlenség, illetve a kapcsolat megromlása, aki a másikat elhagyja, kártalanítást köteles fizetni. A kerületi főnök elé járulnak, aki dönt a felekről, hogy ki a hibás a házasság felbomlásért. Minek köszönhető ez a miénktől oly’ eltérő szokásrendszer, amely biztosan állja a helyét már évszázadok óta? Sehol sem ismert az ilyesfajta stabil alapokon működő társadalmi berendezkedés, miszerint mindent elfogadnak, mindent legyőznek annak érdekében, hogy a családi élet működjön, és mindenki jól érezze magát. Alkalmazkodó képességük szembeötlő lehet egy nyugati ember számára, aki csak saját érdekét nézi, akár átgázolva mások életén, tiszteletet nem ismerve képes célját beteljesíteni. Míg itt a felhők lábánál, ahol a természet valódi illata mindent átitat, egy olyan nép él együtt békésen, kiknek nem érdeke a saját haszonszerzés. Betegség és halál Megbetegedések alkalmával a család lámát hív a házba, aki imádságokkal, zenével igyekszik a beteget megszabadítani a rossz hatalmaktól. A beteg testből az ártó szellem kiűzéséhez a lámák gyakran készítenek csöpát, ami a beteg tésztából gyúrt hasonmása, melyet a beteg mellett helyeznek el. Bevetik legkülönbözőbb, speciális gyógykészítményeiket, amelyek igencsak egyedinek mondhatók. Ilyen például az égetett haj hamuja, ürülékek, bőrmaradványok, régi ruhadarab-foszlányok. A források megemlítik eme „orvoslások” kissé alacsony százalékú hatékonyságát, minthogy igen sok esetben a betegséget a halál követheti, ami természetesen csak a karma eredménye lehet – mondják a lámák. Ha már az erő kiszállni látszik az emberből, azaz nem képes felgyógyulni, úgy ez esetben nem dacolnak a sors akaratával, engedik meghalni. Leírások szerint, bebugyolálva, összekötve a haldoklót a ház egyik sarkába teszik, ahol több napon keresztül fekszik. Miközben a lámák imádkoznak, szertartásokat végeznek, a család minden finomsággal ellátja őket, majd kiszámolják a „temetésre” legalkalmasabb időpontot. A kolostorokban néhány szent síremlékei megtalálhatóak, de temető, a mi értelmezésünk szerint nem létezik odafönt. A család anyagi helyzete dönti el, hogy milyen szertartással búcsúztatják el szerettüket, hiszen a lámákat díjazás illeti meg, valamint megvendégelik a „dolgozó” szerzeteseket, megvásárolják a szertartás eszközeit, pl. a füstölőket. Igen sok pénz szükségeltetik az eltávozó családtag méltó búcsúztatásához. A szegény, csavargó emberek, akik nem tudják mindezt megfizetni, azokat volt szokás a vízbedobás módszerével „temetni”. A halottégetés alkalmával, a testet összekötözve a település közelében felállított máglyákon helyezik el, miközben a lámák imádságokat mormolnak. Végezetül pedig a hamvakat szétszórják. A nyugati ember berögzült temetkezési szokásaihoz képest, az égi temetés igencsak elrettentő lehet. A gyászmenet felvonul a falu egyik magaslatára, ahol a szakavatott láma a halott testét a fejtől kezdve feldarabolja. Az emberi testrészeket sasok, keselyűk, szarkák, hollók takarítják el. A láma külön szertartással összezúzza a fejet, amely pépet vajjal, sajttal, liszttel gyúrják kis gombócokká, amely ugyancsak a madarak felséges lakomájává válik.

A tibeti ember A tibeti ember az itt élő népek úgymond keveréke lehet. Eltér a kínaitól, de hasonló a mongolhoz, más, mint az indiai, és mintha indián vonásaik is lennének, kiváltképp a megöregedett, ráncos tibetieknek. Nem feladatunk kideríteni eredetüket, de még is mintha mindegyik csoportból jutott volna egy-egy jellemző a számukra. Belső-Ázsia emberére az alacsony, zömök testfelépítés a jellemző, míg a dél-tibeti földművesek között a 180 cm-re nőtt férfiak sem ritkák. A nők vékonyak, karcsúak, arcuk kerekebb, szabályosabb, mint férfi társaiké. Bár, a kor előrehaladtával a nők alakja és vonásai elváltoznak, megdurvulnak, hamar megöregednek a kemény munka következtében. Öltözködési, díszítési szokásaik területenként változnak, de mindenhol jellemző a haj díszes viselete és a sok színben pompázó öltözék. A férfiak hosszú fekete hajukat kibontva, vagy fejük tetején, jobb felől varkocsba fonva hordják, többnyire azonban fülük mellett két fonatba rendezik hajukat. Bal fülükbe ékkövekkel díszített ezüst karikát aggatnak. Lhászában a férfiak türkiz fülönlógójuk egészen a vállig is leér. A nemzeti viselet, a báránybőr bunda csak télen kerül elő. Így a hétköznapok viselete a csuba, amely erős posztóból készül. Alatta inget hordanak, melyet szűk nadrágukba tűrnek. A csuba keleten szürke gyapjúból, a fennsíkon puluból készül. A pulu piros v. zöld színű durva posztó, melyet a feleségek keskeny csíkokba szőnek. A csuba hossza a férfiaknál térdig, míg az asszonyoknál egészen a bokáig ér. A férfiak csubáját bőröv tartja össze, amelyre amuletteket, szentelt szalagokat, ezüst ereklyetartót akasztanak, Buddha képmásával. Ide aggatják a hosszú tőrt, és a gyönyörűen megmunkált rövid kardot is, vállukon pedig puska lóg. Az asszonyok vajjal kenik be fürtjeiket, és számos apró fonásban rendezhetik hajukat, melyet a fonat végénél fémcsővel fűznek össze. Néhol a fonatokat csigaszerűen a fülük mögé rendezik, s kövekkel beékelve, szalagokkal körbefűzve díszítik. A legnagyobb pompát a haj hátulsó díszítésében fejtik ki. A jómódúak földig érő szalagokat akasztanak bele, amelyet ezüst ékszerrel, korállal, türkizzel ékesítenek. A szegényebbek pedig üveggyöngyökkel díszítik hajkoronájukat. A nők színes, vidám színekbe öltözve végzik a földművelést. A ruha elején kevés a dísz, leginkább a vállukra hímeznek. A fejfedő posztóból készül, formája igen változatos lehet, a csúcsostól a napóleon-kalapokig, minden érdekes forma fellelhető. A nők karika-fülbevalót, többsoros türkiz, korall nyakláncot viselnek. Tibet középső részén hajéket tűznek a fej közepébe. Van, hogy állandó viseletüket képezik eme ékesítések, van, hogy csak ünnepnapokon öltik magunkra, de vannak olyan területek is, ahol rongyokban járnak, a gyermekek pedig meztelenül élik életüket a nagy szegénységben. A nők elcsúfítása érdekében arcukat feketére mázolják, máshol pedig vajjal kenik be, amire később vastag piszok fog ráülepedni. Ez azért alakult ki, hogy a szerzetesek figyelmét ne keltsék fel. Bár ellentmondásba látszik ütközni a sok színes ékszer viselete, az arc feketére mázolásával, mégis igyekeznek segíteni szerzetes társaikat, azzal hogy próbálnak kevésbé kellendőek lenni. Talán érdemes kitérni a tibeti ember étkezési szokásaira is. Nézzük meg, hogy mivel is táplálkoznak barátaink, miből gyűjtik energiájukat a hidegben, a kemény munkához. Nemcsak a családok vagyona, hanem az éghajlat is meghatározza, hogy mi kerül a családi asztalra. A különböző vidékeken élők eledele más és más, az adott viszony szerint változnak a megtermeszthető növények. Amíg Közép-Tibetben pár zöldség- és gyümölcsfajta megterem, addig az Északi-fennsíkon élő nomádok számára eme finomságok mind elérhetetlenek. Legelőször is a legismertebb és legfontosabb csemegéjük: a campa, amely a megtermő gabonaféle, a tibeti árpa őrleménye. Megpirítva jakvajon, avagy natúr, minden család asztalán megtalálható. Másik megtermő gabonájuk a búza, a rizs viszont igen ritkán termő eleségük, melyet Kínából igyekeznek beszerezni. Ismeretes náluk a fehérrépa, jégcsapretek, borsó, krumpli, hagyma, fokhagyma, spárga és a vizitorma is. Gombából pedig több fajtát is termesztenek. Ételeikben még gyógynövények is helyet kapnak. Gyümölcsök közül a körte, barack, egres, földieper, gránátalma és dió is mind-mind megtalálható a tibeti házaknál.

4

Proteinben gazdag tejterméket rendszeresen fogyasztanak, vajat, sajtot, tejszínt egyaránt. Húsfogyasztás a tibetieknél nem tiltott, kivéve némely fajtáját, hiszen több ezer magasságban a növények hiányában az energia egyetlen megszerzési útja a húsfogyasztás lehet. Az éghajlati adottságok pedig lehetővé teszik a hús tartósítását. Szárításra és fagyasztásra egyaránt, így tehát elkészítik a jak, marha, birka, avagy a disznó húsát is. Viszont a bivaly hús fogyasztását szigorúan tiltják. (Mivel több istenség is reinkarnálódott már bivalyként.) Szárnyasokat ritkán esznek, mivel úgy tartják, azokat az állatokat, kiknek húsa csekély mennyiségű, nem érdemes megölni, mivel az apró falatok, nem érnek fel az állat életével. Fűszerezésként, hagymát, gyömbért, szójaszószt használhatnak. Ámbár Sákjamuni Buddha születésének ünnepekor (április második felétől, május első feléig) a fokhagymafogyasztás tiltott. Valamint Buddha nirvánába távozásának ünnepekor, ami június hónapnak feleltethető meg, ekkor egyáltalán nem esznek húst. A tibeti újév alkalmával igen változatos ételeket készítenek. Kelt tésztába személyes üzeneteket rejtenek el, melyeket vacsora közben felnyitnak, illetve hagyományosan tésztával dörzsölik be testüket, hogy az ártó szellemek a tésztába távozzanak. Újév napjának reggelén a tibeti sört, cshangot forralnak, amibe campát, csurát (szárazsajt), cukrot és vajat tesznek. Ezt az italt egy kenyérfélével, khapsszal kísérik. Desszertként pedig rizspudingot tálalnak.

Végezetül nem feledkezhetünk meg a híressé vált tibeti teáról sem. Fogyasztható sóval, vajjal, campával, avagy magában, de mindig melegen. Mint ahogy azt már Csorna feljegyzéseiből is megtudtuk, a tibeti tea egy idő után a nyugati ember számára is nagyon ízletes és erőtadó eleség. Ünnepek Igen sok ünnep színesíti a Himalája népének életét. Minden hónapra jut belőlük. A hónapok holdhónapok, a napév/holdév különbséget szökőhónap beiktatásával egyenlítik ki. Az első hónap a leggazdagabb, ami a mi időszámításunk szerint február eleje-közepe tájára eső újholddal kezdődik. A Hold-újév ünnepség jegyében, a Ihászai és más vidéki kolostorok lámái felkerekednek és elmennek a fővárosba, hogy átvegyék a hatalmat egy hónapra. Az ott élőktől alamizsnát kapnak. Bíráskodhatnak az arisztokraták felett, így nem csoda, hogy ilyenkor sok arisztokrata család vidékre költözik. A nagy hitviták időszaka ez, amikor a nagy hittudósok versenyre kelnek egymással, így választva meg a 20 „Harampát”. A „Tizenötödikei nagy áldozás”-ünnepe – Csonga Cshöpa –, az újév 15. napjára esik. A főtemplom körül húzódó úton felállítják a csöpákat, a virágfüzérekkel feldíszített Buddha képeket, melyeket hagyományosan az arisztokrata családok készítenek el. Később a „nagy sátorverés” veszi kezdetét. A Potalával szemben sátrakat állítanak, a katonák régi, díszes öltözékben vonulnak, ami egy nagy össznépi táncmulatság képét idézi fel. A hónap befejeztével pedig, 29-én megtartják a legnagyobb előadást, Tendaszét. Ami annyit jelent, mint az ördög kiűzése Ihásza városából, egész évre. Elkészítik a Rossz jelképét, egy emberfejű bábut, melyet később a folyóparton elégetnek, így zárva az újév első hónapját. A második hónap nagy eseménye az „arany processzió”, ami hasonlatos, a mi Szent Jobb-körmenetünkhöz, miszerint a láma a nép előtt viszi a szent ereklyéket, melynek többsége a VII.-VIII. századból fennmaradt, fából faragott buddhista kincsek, melyeket a „friss” éghajlat kitűnően konzervált. A menet így a Potala elé vonul, ahol

mindenféle vallásos játékokat, táncokat mutatnak be. A harmadik hónap nyolcadik napján a Dalai Láma elhagyja téli palotáját, és a Norbulinkába, azaz a nyári rezidenciájába teszi át székhelyét. Az esemény másik velejárója a téli öltözet nyárira való cserélése. Úgymond egész Tibet ünnepélyesen átveszi nyári viseletét. Ekkor kezdődik meg a mezőgazdasági munkálatok sora is. A negyedik hónap a legszerencsésebb hónapok egyike, amikor Sákjamuni Buddha nirvánába érkezését ünnepli meg az a sok ember, aki ilyenkor a fővárosba érkezik. Ez Tibet örömünnepe. A hatodik hónapban újraválasztják a kolostorok tisztségviselőit. Az ünnepségen álarcos ősi operákat vonultatnak fel, melyek királyokról, hősökről, szentek életéről szóló zenés táncok. A nyolcadik hónappal kezdetét veszi egy másfél hónapos elzártság, amikor a lámák úgymond visszavonulnak elmélkedni, vallásos ceremóniákat tartani. Mindezt miért? Ekkor van a rovarok szaporodásának időszaka, így tehát a szerzetesek igyekeznek elkerülni földi bogártársaik életének korlátozását. Úgy gondolják, a legjobb, amit tehetnek, ha ki se lépnek a kolostorból, nehogy kárt okozzanak bármi élőlénynek. Mindemellett, Tibet népe ekkor patakokhoz, folyókhoz vonul, hogy megkezdhessék, nagy „vízi ünnepüket”. A Mindug csillag felbukkanása jelzi számukra, hogy elérkezett a nagy mosakodások időszaka. Amely talán sok falusi életében egyszer jön el egy évben. A tizedik hónap 15. napján, Tibet női védőszentjének, Baden Lamónak van az ünnepe, kinek szobrát a városon keresztül viszik, nagy tánccal egybekötve. Valamint ekkor van Szrongcen Gampo kínai feleségének, Ven Cseng hercegnőnek a születésnapja is, amely ünnepség hatalmas pompának örvendő esemény. A 25. napon Congkhapa halálának és megdicsőülésének évfordulója veszi kezdetét. Ekkor minden fénybe borul, mivel a házak tetején apró lámpásokat gyújtanak az emberek, így fejezve ki hódolatukat a nagy buddhista mester előtt. Visszaöltik téli csubájukat, és elkezdik megtölteni a kolostorok éléskamráját a nyári javakkal. Az utolsó hónap utolsó estéjén a Potala szerzetesei hatalmas táncot lejtenek, reggeltől egészen alkonyatáig, „Harc az ördöggel” címmel. A szerencsés újév kedvéért kiűznek minden gonosz szellemet Lhászából. A tibeti ember – „szellemi fejlettsége” által – megtanult mindent értékelni, amit életében a jó Istentől kap. Buddha tanítása, miszerint a tudat tisztátlansága kivetődik a környezetünkre is, ekképp láthatjuk, hogy a mi kultúránkat hatalmas szemétrengeteg veszi közre, míg a tibeti ember megtanult mindent újrahasznosítani, azért, hogy isteneik lakhelyét: a természetet kár ne érje. Míg mi, nyugati civilizáció mit teszünk? A fejlődés fogalma alá gyűjtünk minden olyan romboló tevékenységet, amely környezetünkkel harcban áll. Ha szívünk mélyére tekintünk, bevallhatjuk, hogy igen sokat tanulhatnánk tőlük, hogy a saját életünket, és ezzel egyetemben a más ember életét is segítsük, hiszen minden, amit kapunk, közös kincse az emberiségnek, csak mi sok mindent elfelejtettünk. Tiszteletet, türelmet egyaránt. A hegyek bölcsességének lehelete az itt élőkre mind alászáll, így a természettel való egyesülésnek, együttélésnek adva boldog teret. …A buddhizmus a békére épül, s ez itt teljességgel megvalósul, hiszen a tibeti ember élete a környezettel való harmóniára épül. Mindent megkap a természettől, amire szüksége lehet, még akkor is, ha a természeti adottságok, a mi felfogásunkban korlátozottnak is tűnnek. Tiszteletük a tiszta föld és állatok iránt végtelen. Csodálatos békében és nyugalomban élnek együtt ezek az emberek, fáradságosan, de mégis boldogan, egy tőlünk idegen világ tetején. Buddha szavainak mélysége mindent áthat, minden emberi megnyilvánulás ennek fényében ragyog. Nem ártás és együttérzés. Felhasznált irodalom: Marius Magnien: Tibet régen és ma Juhász Vilmos: Tibet Patkó Imre: Tibet/BP, 79577 Térjék József: Tibeti művelődéstörténet Valamint intemeten: terebess.hu/keletinfo

Kata

[email protected]

5

India rovat Nők a hinduizmusban (második rész) Az előző számban megvizsgáltuk a nők helyzetét a védikus hindu társadalomban, illetve a klasszikus hinduizmus általános vonatkozásában. Van mindazonáltal a hinduizmusnak még egy, voltaképpen orthodoxnak vagy – a mai nézőpontból – teljesen klasszikusnak tekinthető aspektusa, mégpedig a „Śiva-Śakti” kultusz. Emellett pedig a heterodox iskolákat is megnézzük. Śiva alakja körülbelül a Kr. u. 2. században, tehát viszonylag későn került be a hindu rendszer kultikus figurái közé. A legtöbb vallástörténész egyetért benne, hogy Śiva egy árja-dravida (vagy nem-árja) keverék alak, aki Paśupati – az Indus-völgyi „állatok ura” – és Rudra – az árja „üvöltő” – szintéziséből állt össze; az mindenesetre biztos, hogy személyében túldominálnak a „sötét”, természeti, vagyis a dravida motívumok. Pusztít, jógázik – ő a „mahāyogi” –, a szexus „ura” – jelképe is egy végtelen lángoló lingaṁ. Mint az viszonylag jól látható, metafizikailag Śiva majdnem azt a pozíciót veszi fel, mint a sāṁkhya Puruṣája: mozdulatlanul gyakorolja a végső hatalmat, uralkodik a természet („a tánc királya”) és az egész világ felett. Páratlanul energikus, eleven istenalak, akinek ez a fajta „véghatalom” attitűdje a legtöbb kutató szerint elválaszthatatlan a szexualitástól. Egyrészt emiatt, másrészt talán épp a népi hagyományból való párhuzamos előtörés miatt szinte különválaszthatatlan tőle felesége, Devī vagy Pārvatī (vagy Durgā, Kālī, Umā, aspektustól függően) – azaz Śakti. A hozzájuk kötődő kultusz nagy változást visz a szexus mind vallási, mind hétköznapi gyakorlatába; Basava a 11. században már a lingaṁ-aṅgaṁ dualitását tanítja, világi szinten pedig a gyerekházasság és a kasztok eltörlését, és az özvegyek újraházasodását akarja bevezetni. Valóban, Śakti alakja – mint nő – merőben más, mint azt a Védákhoz szorosabban kötődő korokban megszokhattuk. Egyfajta erőként, energiaként is megjelenik, lényegében visszatér a Magna Mater, az alkotó anyaistennő. Személyében szakrális igazolást nyer az asszonyi házastársi hűség, és kiteljesedik a férfi és nő társ mivoltával kapcsolatos, eleddig csak paradoxan értelmezhető tézis. A Puruṣa-Prakṛti analógia mintegy „eredeti” értelmében lép életbe: Śiva mozdulatlan és végső, de Śakti hasonlóképp örök, a világ kozmikus őselve, lényegében minden megfogható alapja. Ezzel lényegében megtörténik a nő szakrális emancipációja, amit számos vallási történet is alátámaszt. (A Śiváról és feleségéről szóló több történetben is elhangzik – így pl. gyermekük, Ganeśa „véletlen” fejvesztése kapcsán –, hogy Śiva „fél” felesége haragjától; másrészt ott a kapcsolódó mondás: „Śiva felesége nélkül olyan, mint neve „i” nélkül: hamu [śava]”. Még ha ezek a jelenségek túlzottan nagy gyakorlati hatással nem is bírnak, mégis elképzelhetetlen lett volna e attitűd a Védákban.) Természetesen egyfajta hierarchia továbbra is fennáll a férfi „javára”, de ez csak a „középpont mozdulatlanságával” válik érzékelhetővé, és egyébként is helyénvaló, hiszen semmiféle dualitás nem lehet – mint dualitás – egy adekvát metafizikai rendszer végső szintje.

Meg kell még jegyezni, hogy amennyire maga a Śiva-Śakti rendszer duális és komplementer, annyira komplementer egyenként Śiva és Śakti személye, önmagában. Śiva kegyes és pusztító (sőt, teremtő) aspektusa ugyanolyan ismert, mint felesége „fekete” (Kālī) és „nehezen megközelíthető” (Durgā), és a kalpa végén a világot elpusztító természete és Umā vagy Pārvatī együttérző, segítő, kedves arca. A komplementaritás odáig kiterjed, hogy Durgānak nyolc yoginī társnőt is tulajdonítanak, tehát – legalábbis elvben – a nők spirituális gyakorlatvégzése is helyet kapott a rendszerben. Kétségtelen, hogy néhány női „jógiról” mind a középkorban, mind jelen korunkban tudomásunk van. A ŚivaŚakti kultusz mindent egybevetve egy igen nagy jelentőségű orthodox irányzat; mindazonáltal manapság léteznek szép számmal hindu fundamentalista mozgalmak (BJP, RSS, Bajrang Dal, Ranvir Senā, stb.), melyek a Védákhoz való kvázi-abszolút visszatérést irányozzák (a sāti és más hagyományok újraélesztésével együtt), így India vallásilag furcsa módon osztatlan, és mégis nagyon is megosztott marad. A heterodox iskolák a) Buddhizmus A Kr. e. 5. század körül létrejött és megszilárdult buddhizmus, a „felébredés útja”, általánosságban toleranciájáról és ítéletmentességéről ismeretes. Ez legnagyobb részt valóban igaz például a tibeti, vagy akár a középkései mahāyāna buddhizmusra, de fokozott figyelemmel kell lenni a korai buddhizmust (ld. theravāda, hīnayāna) illetően. A Buddha tanításának radikalitása az externalizálódott, tartalmilag kiüresedett és a szó minden értelmében egyre inkább anyagiassá váló papság ellen irányult; vagyishogy, felismervén a brāhmaṇák (és más, „remete” gyakorlók, vö. Ālāra Kālāma, Uddaka Rāmaputta) lényegi inkompetenciáját a szenvedésektől való megszabadulásra, szükségessé vált egy új, tartalmilag hiteles doktrína megalkotása. Ez jelen esetben a Védákkal való szembefordulást is jelentette egyben; több szerző a „kśatriya lázadás” korának nevezi ezt, minthogy a jelek szerint valóban szó lehetett a harcosi kaszt mind világi, mind spirituális szembefordulásáról a papsággal. Ám mindennek ellenére azok a felvetések, miszerint a Buddha ellenezte volna pl. a kasztrendszert, teljesen alaptalanok (maga a Buddha soha nem mondta, hogy valaki ne teljesítse a kasztja által előírt kötelességeit; annyit mondott, hogy „a megvilágosodás szempontjából nincs különbség a kasztok között”) – ugyanígy, a korai buddhizmus hozzáállása a nemiség kérdéséhez meglepő hasonlóságot mutat a védikus felfogással. Mindenekelőtt az tudvalevő, hogy a Buddha kezdetben nem akart nőket felvenni a Rendbe; több történet is tartozik álláspontja megváltozásához, és „híres” kijelentése is, miszerint a nők felvételével 1000 év helyett csak 500 évig fog a Tan változatlanul fennállni. Többen ezt nem a nők hátrányos megkülönböztetésével, hanem ellenkezőleg, a férfiakra való – azok hibája miatt – a gyakorlásban zavaró hatásukkal magyarázzák; ez azonban, mint

6

bemutatjuk, téves. A tévedés oka összefügg azzal, hogy a buddhizmust általánosságban nem szokás – épp „erőszakmentessége” miatt – „harcosi” attitűdűnek tekinteni, holott spirituálisan semmi nem jellemző rá jobban. Az iddhipādában illetve az 5 tanítványi vagy harcosi kvalitás között is felbukkanó viriya-bala, a „kitartás, tetterő” kimondottan – és etimológiailag is – férfias minőség. „Lehetetlen, nem lehetséges, hogy egy nő a szent, tökéletes Felébredett vagy a Világkirály állapotába emelkedjék” (Majjhima-nikāya 115.); lehetetlen, hogy „meghódítsa az eget, a természetet, az univerzumot”, hogy „uralhassa az égi szellemeket.” (uo.) Az Aṇguttara-nikāyában (II/48.) kifejti, hogy a nők a szexualitás és az anyaság tekintetében annyira kielégíthetetlenek, hogy képtelenek azoktól megszabadulni. Valamint, későbbi buddhista iratokban: „[a nők] csábítóak és ravaszak, tönkreteszik a nemes életet” (Jātaka 263.); „Érzékiek, gonoszak, közönségesek, alantasak. A nők folyamatosan az érzékek rabjai. Egy tisztátalan és kimeríthetetlen hévvel telve, egy mindent felemésztő tűzhöz hasonlítanak” (61.). Ez tehát majdnem megfelel a védikus felfogásnak, ami valójában nem meglepő, hiszen a Buddha világi életében még abban a szellemben nevelkedett, és mint mondottuk, nem egész kultúrájával, csupán a papság módszereivel fordult szembe. Később, a nők felvételekor az őket érintő fegyelmi szabályok száma legalább a kétszerese volt a férfiakat érintőeknek; az „extra” szabályok nagy hányada a nők természetből adódó tisztátalan természetével függ össze (pl. a menstruáció, ami nemcsak az egész ind, de a legtöbb más kultúra tradíciójában is tisztátalanságnak számított ebben az időszakban.) Más szabályok, például hogy a férfi és női remeték nem beszélhettek egymással, már valóban felfogható a gyakorlást elősegítő elemként is, de még itt sem zárható ki, hogy a két nem ilyetén elszeparálásának a fentebb említett okokhoz van köze. A korai buddhizmus tehát mind e tekintetben, mind a Tudás tekintetében abszolút szoláris-férfias attitűdű, a Védák megtagadását leszámítva szinte orthodox irányzat. A buddhizmus további fejlődése, a mahāyāna kialakulása során a férfi és női szerepek olyasféle polarizációja és komplementaritása ment végbe, ami a hinduizmuson belül kialakuló śaktizmus esetéhez igen hasonló, jóllehet metafizikai értelemben fordított: a prajnāpāramitā szútrák már a női princípiumot tartják a bölcsesség hordozójának, a férfi pedig az úgynevezett „ügyes eszközök”, a gyakorlat letéteményesévé válik; a tibeti buddhizmusban már számos női bódhiszattva is megjelenik, és lassanként a hátrányos megkülönböztetés minden formája felszámolódik (vö. a XIV. Dala Láma véleménye a nőkről). E változás kulturális összefüggései nem ismertek teljes mértékben; az sem kizárt, hogy a doktrinális fejlődés során megjelenő új, sarkalatos tézisek (így a suňyatá, a már említett pāramitāk, stb.) automatikus módon járultak hozzá a világban lévő jelenségek – így a „férfi” és a „nő” – kezelésének megváltozásához. Az pedig meglehetősen nehezen eldönthető, hogy a radikálisan szoláris védikus és a poláris-duális szakrális világkép közül melyik az »eredeti«; e keretek között nem is teszünk rá semmiféle kísérletet. A buddhizmus és a szexus viszonya más aspektusból is hasonló ívet ír le. Míg a korai buddhizmusban és tulajdonképpen még a korai mahāyānában is maga a szexualitás – főleg a nem-világi hívők számára – semmilyen formában nem „üdvös” és így nem is megengedett, a kései mahāyāna világi viszonyokra koncentráló ágaiban (ide értve a chan/zen buddhizmust is), és főleg a tantrikus buddhizmusban már jelentőséggel bír. Amúgy maga a „tiltás” ténylegesen és mindig doktrinális és praktikus okokból egyaránt történt a buddhizmusban; a megszabadulás felé irányuló abszolút tudati kihegyezettséggel nem fér össze egy ilyen fundamentális világhoz és érzékekhez kötő akcióban való részvétel. (A hinduizmusban ez az āśramák tanításával más módon került megoldásra a védikus korszakban.)

b) Dzsainizmus A történetileg Vardhamāna Mahāvīra nevéhez fűződő dzsainista hagyomány érdekes pozíciót foglal el a metafizikai rendszerek palettáján; lényegében különbözik mind a szoláris, mind a duális felfogástól, s a „pánpszichizmus” tanítása révén voltaképpen a valódi spirituális egyenlőséget valósítja meg. Már a kezdetektől tudomásunk van világi követőkről is, akiknek is jelentős hányada nő – igen figyelemreméltó, hogy a férfiak és a nők aránya később 1:3-ra növekszik. Ennek magyarázata a fent elmondottakban rejlik; a dzsainista rendszer lényegében minden élőlényt egyenlőnek tekint, sőt, a szándéketika mellőzésével és a tényleges fizikai tettek minden körülménytől független szigorú számbevételével negligálja még a természetes „hajlamok” jelentőségét is. A dzsainizmus feltűnésével rengeteg, a társadalomban egyébként meggyötört és „periférikus hulladéknak” tekintett személy, így a nők (főleg a valamilyen okból – szülésképtelenség, a poligámia miatti teljes háttérbe szorulás, stb. – még az általánosnál is rosszabb helyzetben lévők) számára lehetőség nyílt az addig teljesen elképzelhetetlen spirituális életre, efféle célok felé való elmozdulásra. A buddhizmussal összevetve az sem kizárt, hogy a buddhizmus nyitása a nők felé a dzsainistákkal folytatott, követőkért folyó rivalizálás eredménye volt. Az mindenesetre hangsúlyozandó, hogy a dzsainizmus egy teljes mértékben egyedi, és az addigi hindu hagyományoktól merőben eltérő spirituális álláspontot képvisel, amely a nemekkel kapcsolatos viszonyát is alapvetően meghatározza. Utószó A sorra vett korszakok-iskolák mélyebb elemzése egyenként is ezen írás többszörösét tenné ki. Célunk nem az volt – nem is lehetett –, hogy ezt véghezvigyük, hanem az, hogy megmutassuk az indiai kultúrában a szexus (és nem kimondottan a szexualitás) és a spirituális megvalósítás viszonyát, valamint ennek hatását és integrációját a társadalmi bázisban, részint metafizikai alapokon. Maga az indiai kultúra – bármi legyen is a véleményünk tényleges hozzáállásáról – az egész történelem folyamán rendkívüli érzékenységet, fokozott odafigyelést tanúsít a szexus irányába. A szexualitás a legelemibb mesékben, spirituális jelentőséggel nem bíró hagyományokban is állandóan jelen van, és ily módon természetszerűleg hatással van a magasabb rendű doktrínákra is. Úgy véljük, hiba a hindu hagyományok szexuális vonatkozásait esetlegesnek és csak „tünetileg kezelőnek” tekinteni; isteneik, szokásaik és a konkrét tételek arról árulkodnak, hogy már a kezdetektől rendkívül tudatosan jelen van Indiában a „szexus metafizikája”, annak mind konkrét, mind a lehető legabsztraháltabb értelmében – mint az ṣaṭ-darśana némelyikében majd ki is teljesedik. A hindu rendszerek e természeténél fogva alapvető jelentőségű kérdés kezelését tudatosan vállalták fel, nem söpörték a perifériára, s így hosszú távon is meglepő stabilitású társadalmat hoztak létre, bármi is a kívülálló egyébkénti véleménye róla, vagy egyes aspektusairól. Felhasznált irodalom, források: • • • •

Eliade, Mircea: Vallási hiedelmek és eszmék története I. (1994-96, Bp., Osiris Kiadó) Evola, Julius: A felébredés doktrínája (2003, Debrecen, Kvintesszencia Kiadó) Klostermayer, Klaus K.: Bevezetés a hinduizmusba (2001, Bp., Akkord Kiadó) http://www.geocities.com/Athens/Pantheon/4789/Articles/Women/

Németh Beatrix Johanna

[email protected]

7

Japán rovat Üzleti élet A mostani számban a japán üzleti élet érdekességeit mutatnám be. Először a gyökereket kell megvizsgálni ahhoz, hogy megértsük, miért épp így alakultak a dolgok. Ma, a felkelő nap országában mindennek az alapja az ún. ie-rendszer. Ez a shintō vallás miatt alakult ki, miszerint a japán császár az istenek leszármazottja. A japán nép számára a császári pár olyan, mintha gondoskodó szülők volnának, ennek eredményeként maga az ország egy hatalmas családként létezik. Ám ez nem csak szimbolikusan értendő, az élet több területén is találkozhatunk vele, így például a munkahelyeken. A főnök a vállalatban dolgozók szülője, és az alkalmazottak a gyermekek, akik szinte testvéri viszonyban vannak, legalábbis nagyon szoros kapcsolatban állnak egymással, ami a japánok sajátos csoportmunka szeretetéhez is köthető. A japánok hűségesek a munkahelyükhöz. A dolgozók többsége még mindig attól a vállalattól megy nyugdíjba, ahol elkezdte pályáját. A munkaadó számíthat rá ilyen értelemben, és cserébe ő is számíthat a munkaadóra abból a szempontból, hogy pályája végéig megőrizheti munkaviszonyát. Az előmenetel és a fizetés a cégnél töltött évek számával egyenesen arányosan nő. Így tehát, aki már több, mint egy évtizede ugyanott dolgozik, már magasabb beosztásban van, mint aki csak 5 éve került be. Ez a szenioritás elve. És ami talán meglepő, még annak sem szüntetik meg a munkaviszonyát, aki rosszul dolgozik, vagy többször hibázik. Inkább kevesebb, és könnyebb feladatokat adnak neki, de sosem rúgják ki. De mostanában megfigyelhető egy másik jelenség is. Egyre többen váltanak munkahelyet, az egyéni célok elérése érdekében. Míg az idősebb korosztály szeme előtt a biztos munkahely és az előreléptetés reménye lebeg, a fiatalok inkább a munka érdekességét és a magasabb fizetést teszik előre a fontossági listán. Már említettem a csoportmunka fontosságát. Már egészen iskolás kortól jellemző, hogy a beilleszkedő-képességet helyezik előnybe, és nem az egyéni teljesítményt. Aki csak egy kicsit is megpróbál különbözni, kiközösítik. Ez így megy a munkában is. Megkülönböztetett elbánás senkinek sem jár; a csoport minden tagjától azonos elhivatottságot várnak el. De ez láthatólag nem okoz nagy gondot a japánoknak, hiszen hozzá tartozik a mindennapokhoz az alkalmazkodó-képesség. Sőt, munkán kívüli programokat is szerveznek, a csoportépítés fejlesztése érdekében. Például hétvégi kirándulások, vagy a munka utáni közös vacsora a csoporttársakkal, sőt, akár a főnökkel. Ha felmerül egy kérdés, vagy bármilyen feladat – legyen az elméleti vagy gyakorlati jellegű –, akkor a megoldást nem egy vezető személyi döntésétől várják. A közösség ilyenkor alaposan körüljárja a dolgot, mindenki hozzászól, sajátjának tekinti a problémát. Személyes feladatának érzi, hogy megtalálja a megoldást elősegítendő javaslatokat, ötleteket. Vagyis a feladatok megoldása nem felülről jövő utasítás szerint történik, hanem közös megegyezés alapján. Ez alapvetően meghatározza a munkához való hozzáállást, és rendkívül pozitívan befolyásolja. Ennek eredményeképpen lelkesen végzik a munkájukat. Nekik nem az számít, hogy ki mit dolgozik, vagyis hogy mire vitte, hanem, hogy melyik cégnél. Az, hogy valaki mennyire tehetséges, gyakorlatilag egyáltalán nem befolyásolja az előrejutását. A munkába álláskor nagyobb vállalatok esetén több hetes, hónapos „betörési” tréningnek vetik alá az újoncokat. A kezdőket ún. oktatási központokban képezik ki. Itt intenzív tanfolyamokon ismerkednek meg a vállalat célkitűzéseivel, és azokkal az

eszmékkel, amelyek az egész vállalat alapját képezik. Megtanulják azokat a jelszavakat, dalokat, indulókat, amelyek összetartozást adnak a közösségnek. De nemcsak szellemileg készítenek fel mindenkit, a helyes viselkedésre is oktatják őket. A cél az, hogy a vállalat szellemiségét elültessék a fiatalokban, önfegyelemre, alkalmazkodásra, tisztelettudásra szoktassák őket. Többnyire sikerrel jár ez az akció. De ha már elég jól beletanult a feladatába, akkor is vannak még továbbképzések, aminek segítségével megismerheti más posztok működését, sőt, dolgozhat is azokon a részeken. Ez lehetőséget ad a motiváltság erősítésére, új képességek kifejlesztésére, a folyamatos szakmai továbbképzésre, és megismerheti a vállalat átfogó tevékenységét. Akik már jártak Japánban, meglepődve látták, hogy a fegyelem mennyire fontos szerepet játszik az ottani életben. Nézzünk néhány példát a gyakorlatban. Komolytalanná és veszélyessé válhat az a partner, aki mások előtt vitatkozik munkatársával. A felvetődött problémákat inkább máshogy oldják meg, például ha valaki elhallgat, az legtöbbször azt jelenti, hogy számára nem elfogadható információkat hallott. Azért, hogy ne sértsenek meg senkit, sosem mondanak határozott nemet, az elutasított javaslatot még inkább dicsérik, mint az elfogadottat, kihangsúlyozva a tervvel és a készítőjével szembeni tiszteletüket. A japán felfogás szerint aki beteg, az maradjon otthon, aki viszont jelen van, az teljes értékű munkaerőként működjön. Japánban rosszul járnának azok az ügyeskedők, akik ilyen-olyan ürüggyel mindig kihúzzák magukat a munkából. És néhány kulturális különbség: A japánok számára a nevetés nem az öröm kifejezése, sokkal inkább a zavar, a tanácstalanság vagy a meghökkenés jele. A mosoly viszont jelenthet megelégedést, de annak ellenkezőjét is. Nem alkalmazzák a szemkontaktust, így ezt ajánlott elkerülni. Ha egy japán valamire „hai”-t mond, nem biztos, hogy helyeslésként kell értelmezni. Másrészről nagyon nehéz megítélni, mikor gondolja a dolgot komolyan, hiszen a döntésképtelenség a mások iránti figyelmet jelzi. Ha csoportban dolgoznak, gyakran előfordul, hogy senki nem meri meghozni a döntést, hiszen ezzel másokat kirekeszthet, és megsértheti társát. Ha bármilyen okból konfliktus alakul ki, az üzleti tárgyalás megrekedhet, sőt, meg is szakadhat. Kibékíteni a partnert legfeljebb hosszas bocsánatkéréssel lehet, sűrű hajlongás közepette. Nálunk nem ritka, hogy a főnök nő legyen, de Japánban csak igen elszórtan találkozhatunk női vezetőkkel. Az üzletasszonyok számára Japán „egy másik világ”, aminek kulturális oka van. Az üzleti életben a nők általában asszisztensként dolgoznak, mint régebben a gésák, manapság is inkább csak az ügyfél kiszolgálásában játszanak szerepet, például az értekezleten beviszik a teát. Ennek oka, hogy a női tárgyalópartnert a japán üzleti világban nem, vagy nehezen fogadják el egyenrangúnak. Befejezésképpen, a kiemelt jelentőségű névjegykártyáról szólnék, mely rituáléjával komoly tradíciót takar. Igen elegáns tartóból veszik elő, majd két kézzel nyújtják át a partnernek, aki szintén két kézzel veszi át, elolvassa, nézegeti, s láthatóan nagy becsben teszi el.

Hikaru

[email protected]

8

Tárgyhívogató Klasszikus mongol nyelv 1. Oktató: Barta Zsolt (Pirinyó, az egyik könyvtárosunk) Tárgy: szeminárium, 2 kredit Előfeltétel: nincs; Értékelés: félév végén, egy szövegrészlet lefordítása Meglepődve és érdeklődve vettem észre február elején órarendünkben ezt a tárgyat. Meglepődve, mert nem tudtam róla, hogy a főiskolán lehet (lehetett) mongolt tanulni (utóbb kiderült, most indult először mongol nyelvkurzus). Érdeklődve, mert tibeti szakirányosként nagyon érdekelnek azok a nyelvek (akár élő, akár holt), melyek Tibettel valamilyen kapcsolatban állhattak a történelem során. Az első óra előtt nem hittem volna, hogy rengetegen leszünk. A kollégium 2. termében „szállásoltak el” minket, aminek azért örültünk, mert a kollégium többi termében nagy küzdelmek árán sikerült volna csak bezsúfolódnunk. Az órák hangulata felemelő, és igen interaktív, talán ennek is köszönhető a nagy érdeklődés (3 órán vagyunk túl), no meg persze a lenyűgöző mongol nyelvnek! Sajnos ehhez a holt nyelvhez (a holt szót Zsolt sűrűn kiemeli, biztos fontos lehet☺) nincs magyar nyelvű nyelvtankönyv a főiskolán; ellenben Zsolt ezt remekül helyettesíti saját, személyesen készített jegyzeteivel, ami – minden elfogultság nélkül mondhatom – rendezett és logikusan felépített. Azok számára, akik már tanultak idegen nyelveket (főleg a keleti nyelvek vannak előnyben), könnyebben elsajátítható a nyelvtan, de azok is, akik nem tartják magukat nagy nyelvésznek, megtalálhatják a mongolban a szépséget. Érdemes azon is elgondolkoznunk, hogy a mongolokkal 300 közös szavunk van, és tapasztalataim azt mutatják, hogy nyelvtanuk és ragozásuk is nagyban hasonlít a magyarhoz. Ez a kurzus nem főtárgy, ezért oktatónk úgy gondolja, a legfontosabb a mongol nyelv pontos elsajátítása, mintsem hogy minél rövidebb idő alatt minél több anyagot sulykoljon agyacskánkba. Ennek érdekében nem csak apró, lassú lépésekkel haladunk (vagy ahogy ő szokta volt mondani: „Nem hajt a tatár!”), hanem a félév első részében „csak” a nyelvtant vesszük át (a végén tanuljuk meg a mongol írásbetűket). Úgy gondoltam, e tárgy-kedvcsinálóhoz szükséges, hogy felkeressem tanárunkat és kifaggassam néhány dologról. Zsoltot (meglepő módon!☺) a könyvtárban találtam, ahol a megszokott jó kedvével fogadott és szívesen válaszolt a kérdéseimre. Azt mesélted első órán, hogy idén indul először ez a kurzus (klasszikus mongol nyelv), noha már több próbálkozás volt e nyelvi tárgy indítására. Mesélnél erről bővebben? Úgy tudom, nem én vagyok az első próbálkozó, de a korábbi tervek saját dugájukba dőltek. Véleményem szerint fontos a klasszikus mongol nyelv oktatása főiskolánkon. Félév elején beszéltem Kósa Gáborral, s felvetettem neki ezt az ötletemet, és ő teljesen pozitívan állt hozzá. Ezek után már csak Körtével kellett beszélnem (nyelvi tanszék vezetője), aki zöld utat adott. Úgy tudom, majd egyszer szeretnél itt, a főiskolán mongol szakirányt indítani. Mit gondolsz, milyen esélyei vannak ennek a kezdeményezésnek? Bár nem annyira köztudott, de a mongol is a buddhizmus szent nyelvei közé tartozik. Jelentős szútra-fordítások, szentiratok, kommentárok maradtak ránk. Megítélésem szerint a mongol nyelvnek igenis van helye a mi iskolánkban, és a jelenleg klasszikus mongolt tanulók nagy száma is ezt igazolja. Az ELTE-n is tanítottál mongol nyelvet. Mik voltak a tapasztalataid? Az eltelt óráink tükrében milyen különbségeket hoznál fel az ottani és az itteni órák közt? Teljesen más, ha valaki szakirányon vagy csak kedvtelésből, érdeklődésből tanul egy nyelvet, nálunk jelen pillanatban erről van

szó. Annyi idő még nem telt el, hogy viszonyítani tudjak, de ha sikerül, majd jelentkezem! ☺ Örülsz annak, hogy a (szinte egy évfolyamnyi nagyságú) csoportban több szakirány is képviselteti magát? Mik a tapasztalataid, előny vagy hátrány, ha valaki már tanult/tanul keleti nyelvet? Természetesen örülök, és számomra ez is azt jelenti, hogy a mongol nyelvre van igény. A VB-sek részvétele azért fontos, mert úgy tudom, többségük nem tanul keleti nyelvet, pedig különösen fontos az, hogy aki nálunk végez, legalább alap szinten beszéljen vagy fordítson valamilyen keleti nyelven. Akár mongolul is. Aki például pálit, szanszkritot vagy tibetit tanul, annak mindenképpen ismerősen hangzik majd a mongol nyelv, a benne található buddhista terminológiájú szakkifejezések miatt. A keleti nyelveknek amúgy is más logikájuk van, mint nyugati testvéreiknek, de ez nem azt jelenti, hogy egyik keleti nyelvet a másikból kifejtve lehetne megtanulni. Mi a különbség a klasszikus és a modern, mai mongol nyelv között? Tulajdonképpen nincs nagy különbség a kettő között, vagyis a klasszikus mongolból könnyen megfejthető a mai alak. Mondok egy példát: degele (magy.: köpeny, köntös; balról jobbra gombolódó hosszú ruhadarab) a mai mongol nyelvben a deel (ejtsd: dél); tehát bizonyos nyelvtani összefüggések megtanulása után egyértelművé válik a mai kiejtés. Mondanál pár mongol szót, ami hasonlít a magyarhoz? Ezek a legismertebb kifejezések: baator (magy.: bátor; ejtsd: bátor), gar (kar), sara vagy sar (sárga), kök (kék), bjaruu (borjú, ejtsd: bjarú), dzsimisz (gyümölcs), gölög (kölyök), heb (kép), alim (alma), erdem (érdem), arvaj (árpa), budaj (búza). De ezek a szavak mind a magyar, és mind a mongol nyelvbe egy török, a csuvas-török nyelvből kerültek, vagyis nem vagyunk „rokonok”. Mesélted nekem, hogy Szegedi Mónival beszélgetve felmerült egy közös, tibeti-mongol szövegolvasás, a tibeti-szanszkrithoz (Dzsátakamálá) hasonlóan. Mikorra tervezitek ezt, ha az általad gondolt tempóban haladunk? Következő kalpára gondolok, de komolyra fordítva a szót, sok munkával azt elérhetjük, hogy kb. egy év múlva már képesek lesznek a hallgatók rövidebb szövegeket elolvasni és értelmezni. Kézenfekvő, hogy legyen majd közös tibeti-mongol szövegolvasás, de ez jelen pillanatban még a jövő zenéje. Nagyon hálás vagyok válaszaidért, sok sikert és kitartást kívánok az óráidhoz! Remélem, sikerült nektek felkelteni érdeklődéseteket a tárgy iránt, hiszen nem csak, hogy történelmet ír Pirinyónk, hanem részesei lehetünk egy klassz órában, gyarapítva ezzel a klasszikus nyelvek „elterjedését” iskolánkban.

supriyā

9

Harcmüvészet Kendo A Kendo eszméje A kendo eszméje: fegyelmezni az emberi természetet a kard alapelveinek elsajátítása által. A kendo gyakorlásának célja megformálni az elmét és a testet, Kiművelni egy életerős szellemet, S helyes és szigorú gyakorlás által Fejlődésre törekedni a kendo művészetében, Valamint tisztelettel óvni az emberi becsületet és udvariasságot, Segíteni a másokkal való őszinte együttműködést, És örökké törekedni önmagunk művelésére. Ezáltal a kendo gyakorlója képessé válik: Szeretni hazáját és embertársait, Segíteni a kultúra fejlesztését, És hozzájárul a béke és jólét elterjesztéséhez.

alkalmazni, és hogyan kell az ellenfél legyőzésre vívás közben stratégiát építeni. Ezeket a technikákat az írott források, kenjutsu-nak, kenpó-nak, hyóhó-nak nevezték. Ezek a voltak a kendó kialakulásának kezdetei. Az Edo-kor közepén a bushik többnyire shinkennel (igazi kard) vagy bokutoval (igazi kardot utánzó fakard) katát (képzelt ellenfél ellen, kitalált szituációt) gyakoroltak, ez azonban igazi háborúban nem volt elég hatékony. Ugyanakkor a vívás gyakorlása ezekkel az eszközökkel balesetveszélyes is volt. A XVIII. század elején, Jiki shinkage ryu iskolából, Naganuma Shiro mester használt először kendó felszerelést, és a kardot helyettesítő bambuszból készült shinait, majd Nakanishi Chuzo XVIII. század közepén a Shinai-al való vívást fejlesztette, illetve terjesztette Japánban. (Forrás: www.mjkk.hu; www.kendo.hu) A Magyar – Japán Kendo Klub alapítóját és elnökét, Abe Tetsushi 7. danos kendó-mestert kérdeztem: Hány évesen kezdtél el kendózni, és mit jelent számodra? 6 éves koromban ismerkedtem meg a harcművészetekkel. Először karatézni kezdtem el, majd 8 éves koromban kezdtem el gyakorolni a kendót. Egyetemi éveim alatt megismerkedtem a Daitó-ryúval, de ma már csak kendózom. Ki a mestered?

A kendo története A kard készítésének mestersége és használatának módszerei – sok minden mással együtt – Kínából érkeztek Japánba. A kard kezdetben kínai mintára egyenes és kétélű volt. Ezt az egyenes kardot néhány évszázad alatt a japánok szablyaszerűvé alakították, fejlesztették tovább: a kard nem egyenes, hanem egy kicsit meggörbül, továbbá egy éle van. Ezt a kardfajtát, a nihon to-t (japán kardot) speciális módszerekkel kovácsolták szinte törhetetlenre, és csiszolták borotvaélésre és a VIII. századtól már ilyen formában alkalmazták. A XV. század hosszabb polgárháborúkkal tarkított időszakában (Onin-háborúk kora) hirtelen megnőtt az igény a képzett bushikra (harcosokra), így a kardhasználat technikáinak száma is ugrásszerűen fejlődött. Az ezt követő békés Edo-korban (1604-1867 között) a bushik tovább kutatták és fejlesztették ezeket a technikákat. Minden vívónak közös volt a célja: megtalálni a legjobb, legbiztonságosabb technikát, amellyel önmaga veszélyeztetése nélkül le lehet győzni az ellenfelet. Az Edo-korban a képzettebb bushik a buddhista, sintoista és konfuciánus világszemléletek elemeit felhasználva, továbbá a vívásokból szerzett tapasztalatokat figyelembe véve kialakítottak egy gondolkodásmódot arra, hogy hogyan kell a kardot a leghatékonyabban

MARUYAMA Tetsuo 8. danos mester, aki ma is aktív, annak ellenére, hogy már 82 éves. Amikor hazamegyek Japánba, az az első, hogy meglátogatom, és elsőként vele vívok. Mi a véleményed a magyar kendósokról? A magyar kendó Európában az egyik legelőkelőbb helyen van, nagyon jó színvonalú. Most nem csak a versenyeredményekről beszélek, hanem arról, hogy a magyarok képesek voltak nem csak a kendó technikáit, hanem annak tradicionális kultúráját megértve, elég magas szintre fejlődni. Nem megy egyik a másik nélkül. A gyakorlók Magyarországon nem csak sportnak tekintik a kendót, hanem a tradíciókra is nagy hangsúlyt fektetnek. A Magyar Kendo Iaido és Jodo Szövetség éppen ezért támogatja fiatal kendósait, hogy kijuthassanak Japánba, megadva nekik minden esélyt arra, hogy a legjobbak között készülhessenek, fejlődjenek, melynek eredménye a nagyobb nemzetközi versenyeken, megmérettetéseken rendre megmutatkozik. Szeretsz Magyarországon élni? Igen, szeretek. Természetesen néha még mindig vannak nehézségeim a nyelvvel, de szeretem az itteni embereket, nagyon jó kapcsolataim alakultak ki, sok barátom van. Japánban az emberi kapcsolatok sok esetben igencsak felszínesek, amit én sosem szerettem.

Lengyel Judit

[email protected]

10

Az egészség tükre A tej Mi a különbség a tejallergia és a tejcukorérzékenység között? Mik a tünetek? Hogyan alakulhatnak ki? Van gyógyszer ellenük? Lehet helyettesíteni a tejet és a tejtermékeket? Ezekre a kérdésekre próbálok meg válaszolni a márciusi számunkban, és természetesen nem maradhatnak el a receptek sem. A tejallergia tulajdonképpen tejfehérje allergia (a tejfehérje rengeteg aminosavat tartalmaz, amelyek allergiát váltanak ki). Ez a ritkábban előforduló betegség. Általában csecsemőkorban alakul ki, azonban az esetek 90%-ában 7 éves korra már megszűnik. Ennek ellenére óvatosan kell visszaállni a tejfogyasztásra (forduljunk ez esetben orvoshoz). Leggyakoribb, hogy ekcémával kezdődnek a tünetek, ami gyomor panaszokkal párosul: haspuffadás, hasi görcsök, hányinger, hányás és hasmenés. A hörghurut, az asztmás reakciók és a középfülgyulladás oka is lehet a tejallergia. Amennyiben felmerül ez a betegség, abba kell hagyni a tej és a tejtermékek fogyasztását. Mindenképpen figyelni kell arra, hogy az elfogyasztandó élelmiszerek ne tartalmazzanak tejet és tejport, ugyanis nem is gondolnánk, de rengeteg ételben megtalálható a tej valamilyen formában adalékanyagként. Fontos még, hogy ügyeljünk a marha- és borjúhúsra is, hiszen ezen állatok húsában is jelen vannak azok a fehérje-összetevők, amik szintén kiválthatják az allergiás reakciót. Megoldás lehet a szója- és rizstej (főzelékekhez, tejberizshez), kókusz- és zabtej (palacsintához, pudinghoz), valamint túró helyett használható a tofu. A tejfogyasztás hiánya (mint azt sokan tudjátok) kiválthat különböző betegségeket; a csontok nem jutnak elég kalciumhoz, ezért könnyen és gyorsan elveszíthetik funkciójukat (csonttörés, csontritkulás, stb.), ezért elengedhetetlen, hogy a kiesett kalciummennyiséget megfelelően pótoljuk. A tejcukor-érzékenység másik neve: laktózintolerancia. Ez azt jelenti, hogy a vékonybélben lévő laktázenzim, ami a tejcukrot (kettős cukor) bontja le, hiányzik (részben vagy teljesen). Az orvosok két csoportot különböztetnek meg: az elsődleges enzimhiányos állapotot (örökletes) és a szerzett laktázhiányt (kialakulhat: májbetegség, epebetegség, hasnyálmirigy betegségek, cukorbetegség, gyulladásos bélbetegség és lisztérzékenység esetében). A tünetek a következők: gázok, melyek laktózbaktériumok által kiváltott erjedés miatt keletkeznek, s ennek következtében felmerülő hasi puffadás, görcsök, teltségérzés, hányinger, fejfájás, hasmenés (híg vagy savas jellegű), bőrtünetek, viszketés, ekcéma. Szerencsére a tejcukor-érzékenységben szenvedőknek van egy receptre kapható tabletta, amelynek elfogyasztása után ehetnek tejterméket (nem nagy mennyiségben!). Kapható ma már laktózmentes tej, illetve megjelent magyar nyelven is több könyv a témában (receptekkel, tanácsokkal).

Receptek Padlizsán fasírt Hozzávalók: 1 nagyobb padlizsán, 3 tojás, só, bors, 1 gerezd apróra vágott fokhagyma, zsemlemorzsa (annyi, hogy összeálljon), olaj Elkészítés: a padlizsánt meghámozom, lereszelem, megsózom és félrerakom. Egy fél óra múlva kicsavarom a levét és hozzáadom a tojásokat, a fokhagymát és a zsemlemorzsát. Golyókat formázok, és forró olajban kisütöm. Padlizsán helyett elkészíthetjük szójagranulátummal is, vagy más zöldséggel (pl. cukkíni), adhatunk hozzá még sajtot vagy kukoricát, borsót. Túrógombóc Hozzávalók: 250 g túró, 1 tojás, 5 ek búzadara, 1 ek liszt, zsemlemorzsa Elkészítés: a hozzávalókat egy tálban villával összedolgozzuk, golyókat formálunk, majd forrásban lévő vízben kb.10 percig főzzük (miután feljöttek a víz tetejére, onnan számítva pár perc). A gombócokat kivétel után pirított zsemlemorzsában megforgatjuk. Fogyasztható tejföllel és cukorral. Elkészíthetjük azonban édesítőszerrel is, ekkor ajánlatos a többi hozzávalóhoz 2-3 ek édesítőport keverni (akkor nem lesz keserű a gombóc íze).

tina

11

Interjú Hitvilági körkép – 1. Ez alkalommal egy különös riporttal jelentkezünk. A Károli Gáspár Református Egyetem egy fiatal hallgatóját faggattuk ki hitvilágát, világképét illetően ebben a rohanó, napról-napra változó, gyökereit elveszíteni látszó világban. Az eredmény igen érdekes lett – érdemes elolvasni, mit is gondol egy „átlagos” egyetemista a „transzcendensről”. És, megsúgom, a statisztika szerint nincs egyedül egy ehhez hasonló véleménnyel. Szóval, „Arvion”-t kérdeztük. Milyen vallásúnak tartod magad? (hm…) Nehezen tudnám megmondani. Társadalmi besorolás szerint református… ahol ez differenciál, vagy alkalmatlan lenne a hely és az idő a magyarázkodásra, szóval formálisan. Két évvel ezelőtt nem ezt mondtam volna – azóta kialakult egy társadalmi „reformátusságom”. Merthogy református intézménybe jársz. Igen, a Károli Gáspár Református Egyetemre, kommunikáció és médiatudomány szakra. Ha jól értem, nem vallod a református hitet? Részben igen. Maga a vallási rész semmivel sem vonzóbb, mint a többi egyházé, ám kevésbé bigott és ájtatos. Nehezen különválasztható a vallási és társadalmi oldal; többek között azért ezt az egyetemet választottam, mert a közösségi oldala szimpatikus. Hiszel Istenben? A hit nehéz kérdés. Mondok egy példát. Igen régóta akartam tetoválást, de nem tudtam volna olyan ábrát mondani, amit egész életemben viseltem volna. Egyetlen szimbólummal kötöttem békét, mely a „kétkedés” lenne, de nem tudom, hogy nézne ki. A feltétlen elfogadás – hit – igen nehezen abszolválható számomra. Kétkedés mi felé? Elsősorban a transzcendens felé. Ami alapvetően sajátos, mert az emberekkel szemben meg naiv vagyok. Rossz emberismerő vagyok, erre rá kellett jönnöm. (szünet) Saját korlátaink ismerete nagy segítség, de aki sokat ismételgeti ezt a mondást, az maga köré építi őket. Erkölcs? Furcsa kérdés, szegényes a bibliaismeretem, ami csak az utóbbi időben, az egyetemem beállítódásának köszönhetően bővült. Pont nemrég vettük a Tízparancsolatot… ez egy számomra merőben új megvilágítás, de azért körvonalazódik egy többletértelmezés számomra. A gyakorlat és az elmélet nehezen szétválasztható. Ha valaki képes értékeket magáénak vallani, és emellett gondolkodik, azt erénynek tartom. Ám magában az elmélet sokszor nem életre való. Szentimentális – mondhatnám őszinte – pillanatokban a szeretet és a jó tűnik a helyes útnak, de a gyakorlat általában közbeszól. A kereszténység nem mindig támogatja a „természeti elveket”, melyek a gyakorlatot a maga realitásában képesek kezelni. Beszélnél ezekről a „természeti elvekről?” Hiszek a kiválasztódásban. Ha valaki értékekkel rendelkezik, és valaki nem, azok között különbséget kell tenni. A keresztényi tanok úgy vallják, az „erős” feladata felkarolni a gyengébbet. Én ezt kiegészíteném azzal, hogy az „erős” ezt ne válogatás nélkül tegye. Akiben van érték, lehetőség arra, hogy segítséggel „erős” legyen, az kapjon támogatást. Ha mindenkit el akarunk tartani, azzal nem jutunk sehová. Moralitás? Kevés tulajdonság egyértelműen pozitív vagy negatív. Ezeket a fogalmakat a legtöbbször a dominancia határozza meg. Nincs „Egy” helyes koncepció – csak összetételeket tudok érdemben értékelni. A művész hangulatokat él meg, valaki pedig az elveit hiszi szentül és éli meg azokat következetesen a mindennapjaiban. Mindkettő lehet helyes moralitás, de ha túlzásba viszi valaki, úgy – mint bármi más – helytelenné válik.

Van „rossz”, „gonosz”? Léteznek rossz tulajdonságok, de valaki, ezek birtokában, nem feltétlenül gonosz. A relativitás ebben a kérdésben igen meghatározó. Hogy egy ember rossz-e… Ha valaki nem szavahihető, de emellett vannak értékes tulajdonságai, lehet, hogy rossz, de hasznos. Igen, ez egy új fogalom. Nem a szükséges rosszról beszélek. Mindig hozott anyagból dolgozik az ember. Ha valaki valamiben profi, de morálisan elítélhető: rossz, de a társadalmat tekintve lehet hasznos. Ez nem épp a kimondott keresztény tanítás. Mi a véleményed más vallások tanairól? Például hiszel az „előző életekben?” A hit problémás, de a filozófia istenében hiszek – első mozgató, esszencia, Isten, szikra, karma, ősrobbanás – a megnevezés számomra teljesen semleges; amíg nem tudom kizárni a forrás létét, muszáj „hinnem” Istenben. Tisztelem a hívőket, nagy támasz lehet ez a képesség, de a keresztényi „dicsőítés” kérdését soha nem tudtam magamban megoldani. Visszás… A Teremtő szabadságot ad nekünk, de amennyiben az Ő útját választjuk, úgy a köszönet azért a szabadságért, melyben a fellelhető másik út végállomása a pokol, dicsőítést kíván – ez a fajta dogmatika igen szofisztikáltnak tűnik nekem. Biblia óra, Mózes és az égő csipkebokor – Mózes lesütötte a szemét, amint felfogta, hogy Istennel áll szemben. Ez tekintélytisztelet, mely pozitív és értékelendő erény. Mindezek után Isten felszólítja Mózest, hogy vegye le a saruját mielőtt szent földre, a csipkebokor közelébe lép. Mózes önkéntes reakciója őszinte, emberi tiszteletet mutat, Isten felszólítása pedig kisstílű emberi konvenciót. Valaki tisztelje az erősebbet, de ne alázkodjon meg. A gesztus nem a cselekedetek mennyiségétől függ. Ez az Isten gőgös, és emberarcú. Elkanyarodtunk a témától. Szóval mi a helyzet a reinkarnációval? Szükségesnek látom a létét a kauzális logika által. Mint a lélekét… ha megszületik egy ember, logikailag szükséges az élet princípiuma; egy teljesen ép emberi test magától nem kezd el élni. A születés, akár a teremtés, feltételezi a transzcendens létét. Az evolúció átlátható folyamat, de ott van a keletkezés pillanata. A léleknek valahonnan származnia kell… amikor megjelent a Mozgató, és teremtett… energiát, ami képes összekötni anyagot és anyaggal nem rendelkezőt. Mi történik a lélekkel, amikor valaki meghal? A körforgás léte adja magát. Első ránézésre az élet is egy lineáris folyamatnak látszik. De vannak periódusok, helyzetek, melyek újbóli megélése ciklikusságot sejtet… olyan, mint a farkába harapó kígyó, a kör, mely számos kultúrában előfordul. A fejlődés, azonban kimutatható, ahol számolnunk kell a haladás, az idő fogalmával, amit egy kör képe kizár. Szinteket élünk meg, mint egy spirál: ciklikus, de előre haladó. Hogy honnan indul, hová fut… (elgondolkodik) Lehetséges emlékezet két élet között? Nem elemeztem még azt az energiát, melyet léleknek tekintek, olyan mértékben, hogy erre a kérdésre érdemben válaszolni tudjak. Nem vagyok fatalista, de minden kapcsolatban áll mindennel – létezik egy út A-ból B-be, A és B pozíciójától függetlenül. Mivel test és lélek között kapcsolat áll fenn, ezért a lélek emlékezetéből is vezethet út a test elméjébe. Hogy ennek mi a metódusa, azzal nem vagyok tisztában, de nem látom akadályát. A gyakorlat ugyan nem ezt mutatja, de úgy gondolom, hogy ki nem tolható korlátokról csupán aktualitásukban beszélhetünk. Úgy tűnik, dualista vagy. Hogy mit csinál a lélek „önmagában”, amíg egyik testből a másikba száll, az előző kapcsolat helyett egy újat létesít az anyagi síkkal, nem tudom. Majd gondolkodom rajta, ha abba az állapotba kerülök, és utólag megpróbálok rá visszaemlékezni. Vallom a világ kettősségét, de csak mint egy pontból számtalan felé megfeleltethető két irányt. Descartes-t és a deizmust… ha másnak nem, szellemesnek tartom. Isten figyelmének aktív voltával kapcsolatban vannak kétségeim. „Csodák” persze létezhetnek, de nem mozdítanak annyit előre, hogy ezt aktivitásnak nevezzem. Ha Isten aktív is, úgy Ő dönti el, mikor kinek segít; nincs egy normarendszer, ami alapján bizonyosan kapunk, vagy nem kapunk segítséget. Vannak olyan kultuszok, ahol akkor

12

imádkozunk, ha kívánunk, nem csupán általános imádatunk és hálánk jeléül. Ez a viszony sokkal kölcsönösebb, egyenrangúbb, szimpatikusabb.

transzcendenssel való találkozás segít, hogy gondolkodjunk rajta, nem a játékban hogyan működhet a transzcendencia. A tűzgolyók korlátainak bizonyára megvannak az okai.

Mi a helyzet az okkult szférával, például a „szupernormális képességekkel?” Ha az ember rendelkezik kapcsolattal a transzcendens síkkal – márpedig az eddigi logikám alapján erre a következtetésre jutottam – úgy ott a lehetőség mindenkiben. Ezzel vagy él, vagy parlagon hagyja. A kapcsolatfelvétel történhet spontán módon, elmélyüléssel, ráérzéssel, tanítás után – ez az út könnyebb, de korlátokat szab, ahogy minden segítség meghatároz egy formát. Spirituális lényeket kérdezni a Feljebbvaló helyett, rajtuk keresztül felvenni a kapcsolatot a transzcendenssel reálisabb képet ad. Ha a dualitásnál maradunk úgy az anyag csúcsa – ahogyan a transzcendens világnak Isten a csúcsa – bizonyára nem Mi, emberek vagyunk. Bizonyára kifizetődőbb, ha egy velünk inverz, de közelebbi szinten levő entitással próbálunk parolázni. Feltételezem a közvetítő lények létét – miért? Rengeteg párhuzam fedezhető fel a vallások között ebben a tekintetben és túl sok helyen beszélnek róluk, hogy emberi kreálmányoknak tartsam őket. Tapasztalatom azt mutatja, vannak manifesztációk – nem feltétlenül anyagi –, amik szupernaturálisak… hogy ez csak egy erő, vagy öntudattal rendelkező valami, az jelen esetben mindegy. A felsőbbtől származik.

Mi a helyzet a „világvége mítoszokkal”? Lehetségesnek tartom őket, főleg, ha az emberiség sok tekintetben történő haladási irányát veszem górcső alá. Emellett számos komoly hagyományokkal rendelkező vallás mondja magáénak az apokalipszis szükségességének véleményét, mint például a kereszténység.

Kerültél már kapcsolatba ilyennel? Volt példám, ami azt mutatta. Mesélnél erről? Vannak olyan ismerőseim, akik nálam több időt szentelnek a transzcendens energiák vizsgálatának. Egyikük társaságában történt a következő eset. Egy este jártunk a temetőben. A temetkezéshez köthető közegek sokszor szorosabb kapcsolatban állnak a transzcendenssel… az anyag elhagyása nem fekete-fehér minta alapján zajlik. Az entitások más-más típusúak, így védelem céljából egy szent szobron égetett gyertya viaszát a gyűrűm belsejébe olvasztottam. Itt egy órát járkáltunk, és utána egy fasorhoz mentünk, ami nyitott az ilyen jelenségek felé… Itt állítólag néha megjelenik egy entitás…Mesélték, hogy egy éjszakai alkalommal pár srác kerékpárral tekert ezen az úton. Egyik bringa hirtelen megállt, a srác lerepült róla. Megálltak. A küllő darabokban volt, pedig sehol nem volt semmi és senki, aki ennek az okozója lehetett volna… morgás jött a fák közül, mire elfutottak. Másnap visszamentek, és több centi mély karomnyomokat találtak egy fában. Ezeket én is láttam. Szóval elkezdtem gyalogolni a fák között… Megjelent előttem egy fekete, áttetsző alak a lugasban; elérhetetlen volt, mindig ugyanolyan távol – persze, mondhatjuk, hogy „önpszichózis”, de vannak olyan „koincidenciák”, amelyekre már nehezen mondhatjuk rá ezt a kifejezést… szorongás tört rám, nem bírtam továbbmenni, elvittek onnan. Este otthon a gyűrűmbe tett viasznak nyoma sem volt, ellenben az ismerősömé tele volt vele. Te magad gyakoroltál már valamiféle „mágiát”? Volt próbálkozásom, de sem a körülmények, sem a hozzáállás nem tette lehetővé a sikert. Miért, milyen körülmények kellenek? Idő, elmélyülés, komolyság… és igazi szándék. Egyik sem volt adott. Segítséggel egy kötést próbáltam valakire gyakorolni, de mire az elmélyedésig jutottam volna, nem volt időm befejezni. De a transz egy külön élmény volt. Segítséggel? Anyagi természetű. (mosolyog) Talán egy mágus? Erős kifejezés, de igen. Segített megteremteni a körülményeket. A metódust nem értettem teljesen, de segített. A fantasy az életedben… csak hobbi, vagy több? Túl régóta gyakorlom, hogy csak hobbi legyen – kikapcsolódás. Amennyiben szerepjátszom, és egy játékülés nem csak nevetésből áll, gondolati tapasztalatokat szerezhetek, amikhez szükséges helyzetekbe a való életben igen ritkán kerülhetnék. Elősegíti a gondolkodást, de a transzcendenciához való köze igen csekély. Mindazonáltal gazdagabb szellemi táptalaj lehet az anyagi léten túlira – egy játékban a

De az nem jött be. Ki tudja? (nevet) Az emberek transzcendenssel való viszonya sokszor a fantasy-ból merített „tapasztalataiktól” függ – ha valaminek nincs látható eredménye – lásd tűzgolyó –, bagatellnek tekintik. A „világvége” alakulását nem tartom egy feltétlenül látványos és sebes folyamatnak. Persze azokat a csoportokat [akik a világvégét, mint kézzel nehezen megfoghatót vallják] általában meg szociálisan és pszichológiailag negatívan ítélik meg. Ezzel az előítélettel részben egyetértek. Egy társulásnak van vezetője, aki ha gőgös, ki is használja a hatalmát. Sok példa van erre. Tehát igen: van néhány hasonlóan gondolkodó ember, számossal találkoztam, de tartózkodtam a „lepaktálástól”. Ennek talán az örök kételkedés az oka, és hogy a belépő általában tartozik valamit adni a paktum kapcsán – ez nem feltétlenül negatív, de a gyakorlatban máshogy néz ki. A gyerekkori keresztséget pl. ellenzem – szükségesnek tartom a saját döntés lehetőségét – lásd az anabaptistáknál megvan ez a lehetőség. Engem megkereszteltek – ennek vannak gyakorlati előnyei és hátrányai, bizonyos körökben más hozzáállást eredményez. Bizonyára őszintébb kötődést eredményezne az atyaszentegyháznak tett esküm, ha egy fiatalember fejével tettem volna csecsemő mivoltommal ellentétben… Milyen tapasztalatod van az okkult tanok képviselőivel? Egy-két évente megtalál egy komolyan ezzel foglalkozó ember, és be akar csábítani a saját körébe. Például a Wicca egyház vezetője, akivel én találkoztam, a következőt mondta: „Két vonulat létezik: aki a 16-17 évesekre ráteszi a kötéseket, és aki leszedi.” Az utóbbi, akivel volt szerencsém találkozni, egy fantasy bolt tulajdonosa. De vannak még furcsa dolgok. Például bizonyos körökben, Gyurcsány, mint káoszdémon manifesztáció kerül elő, ami nagy derültségre ad okot. Mindent egybevetve, ebben a technokultúrában az ember keres valami többet – a klasszicizmust már megéltük, ahogyan a romantikát is, de bizonyára talál majd valami új elnevezést az utókor erre a ciklusra is. De sajnos, mint te is mondtad, sok a rossz visszaélés. Ez a ciklus vége, a globális válság… az utóbbi néhány évben a vallási alapú tömeges cselekedetek megjelenése. Vannak ezek mellett a transzcendens, szupernaturális jelenségekkel foglalkozó olyan „mesterek”, akik az „okkult” tudományokat morális megfontoltság nélkül, viszonylag nyíltan gyakorolják. És vannak persze szervezetek, akikről számos legenda kering a történelmi korokba vesző messzeségekben. A „ciklus vége?” Ha a logikát veszem alapul és a történelmet, olyan aktus még nem volt, amit ne lehetett volna túlélni, tehát a „világvége” kifejezés helyett a „ciklus vége” kifejezést elfogadhatóbbnak és kevésbé romantikusnak tartom. Ez nem radikális „tizedelés”… az egyházak sokszor túlzott metaforizálásba kezdenek. De sok jel mutatja, hogy egy ciklus végéhez érünk. Mi jöhet ezután? Aki transzcendentálisan fogja fel a véget, harcra készül – a vallások fatalisták, számukra a harc kimenetele el van döntve. A transzcendensben hívő szubkultúrához tartozók lehetőségként, helyzetként fogják fel, nem pedig egy előre lefektetett történetként, amelyet ki-ki eddigi tettei alapján történő megmérettetése után él meg – elég gyakorlatiasak – fizikálisan is edzenek. Ez elég ellentétes a „klasszikus” varázsló képpel. Mit mondanál zárásként? Akart nekem már volt kommandós szakrális drágakövet eladni. Manapság ez van.

Készítette: Németh Beatrix Johanna

13

Vallástudomány és filozófia Eckhart Mester Eckhart gondolatvilága magán viseli a misztika alapvonásait, de ez a gondolatvilág mindig kap egy sajátos színezetet. Mondandója középpontjában Isten áll. Arról beszél, kicsoda is Isten, hogyan ismerhető meg és Istennek milyen a viszonya az emberi lélekkel. Istenről azt mondja, hogy tulajdonságok nélküli. Ily módon nem mondható meg róla, micsoda, csak az, hogy mi nem. Istenről semmilyen pozitív állítást nem tehetünk, mert az a behatárolhatatlan istenséget behatárolná. Egyetlen pozitív állítás jelenthető ki róla, az, hogy ő Egy. Minden teremtményben van valami Istenből, mert különben nem létezhetnének. Isten örök lényege nyilvánul meg a teremtményekben, csakhogy egyiknél sem a maga teljességében. A lélek az egyedüli, amiben Isten teljességgel jelen van, mert a lélek az ő nyugvóhelye. A lélek nem más, mint Isten képmása. A léleknek van egy teremtetlen része, a lélekalap, ami azonos az istenséggel. A lélekalap felette áll térnek és időnek. A lélek ezen része azért a legfontosabb, mert az Isten megismerésének szerve; egyedül ő képes az istenit befogadni. Isten megismerése tehát nem más, mint Isten befogadása, amikor semmi más nem jut a lélekbe, csak egyedül Isten. Ehhez a megismeréshez azonban szükség van a lélek „önmagába szállására”, amikor a lélek elvonul a külvilágtól és teljesen a maga lényegére koncentrálja magát. Ez az elkülönülés azonban nem azonos a világból való kivonulással. Ez a magatartás nem lehet azonos egy „nincs közöm hozzá” érzéssel, sőt Eckhart éppen az ellenkezőjét állítja. Egy helyen azt mondja: „...akinél Isten igaz módon az igazságban van, annál mindenütt ott van...”, és másutt: „Aki igaz, bizony, annak akárhol és akárkikkel is van, jó.” Úgy tartja, a szemlélődő életnél magasabb rendű a tevékeny élet, amikor az ember a világban való fáradozás közben leli meg nyugalmát. Látható tehát, hogy Eckhart a külvilágtól való elvonuláson egyfajta befelé fordulást, a figyelem egyfajta átirányítását érti. De nem elég csupán a dolgokról elfordítani a figyelmünket ahhoz, hogy Istent megismerhessük. Szükség van arra is, hogy mintegy elhagyjuk önmagunkat, feladjuk az egót, kilépjünk önmagunkból. A lélek templomának ily módon kell készen állnia Isten fogadására, s „ezért akarja Isten ezt a templomot üresen birtokolni, hogy ne lehessen semmi más benne csak ő egyedül.” Így tud Isten belépni a lélek alapjába, s így történik meg a szó misztikus születése, itt születik meg a Fiú, s így válunk Isten fiaivá. Az ilyen lélek nevezhető szegénynek, s tudja elérni, hogy egyesülhessen Istennel. Ez a szegény lélek semmit sem

akar, semmit sem tud, és semmije nincsen, ő egyedül csak Istenre vágyik. De tudja, hogy ehhez a magassághoz szüksége van Isten kegyelmére. A kegyelem az, ami felemel. A szabadító Isten szabadítása a kegyelem. Az Istennel egyesült szellem szabad. Az igazi szabadság pedig az, hogy nem akar mást, mint amit Isten akar. Az önakaratról való teljes lemondás, az Istennek való teljes odaadás a legfontosabbak ezen az úton. Az abszolút cél pedig maga Isten. Eckhart azt mondja, hogy akik keresnek valamit Istenben, akár tudást, akár megismerést, azok nem találják meg magát Istent. De ha nem keres és nem is vár semmit az ember, akkor megtalálja Istent. Az Isten iránti igaz szeretet is mentes minden önzéstől, és Istent önmagáért szereti. Isten öröktől fogva magában bírja az összes dolgok ősképét. Ilyen értelemben a világ örökké való és a teremtés is időtlen aktus. A világ teremtése szükséges Isten önmegismerése szempontjából. Minden mintegy kifolyt az istenségből és mindennek vissza is kell térnie és újra egyesülni az istenséggel. Ezeket mondotta Eckhart mester Istenről, és azt, hogy milyen és hogyan építhető fel a vele való kapcsolat. Hű maradt a keresztény hithez, hű maradt az eredeti és igazi jézusi tanításokhoz. Igaz, Krisztuskövetőnek vallhatta volna magát, de ő a legtöbbet akarta. „Én bennetek vagyok és ti énbennem” – mondta Jézus, aki Eckhart számára az igaz mester. És Eckhart komolyan vette Jézus, a mester szavait. „Mindannyian Isten fiai vagytok” – csenghetett a fülében, miközben a Krisztus titokzatos csendjét kereste. És igen, azt hiszem ő megtalálta. Megszületett benne Jézus, az Isten fia, s ezáltal maga Isten, hogy misztikus csendben Istennel – misztikusan egyesülhessen Krisztussal; ezáltal ő maga is Krisztussá válva. Ezért nevezzük Eckhartot hívő vagy filozófus helyett ma is misztikusnak, és emlékezhetünk rá misztikusként. Megvalósította, amiről beszélt, s amikor beszélt, ő volt az igaz megvalósulás. Amikor beszélt, egy volt Istennel, ő maga volt isten. Isten szólt általa, ő volt a Szó, mert szívében senki más nem lakozott, csak egyedül Isten. Felhasznált irodalom: • Meister Eckhart: Tizenöt német beszéd, Kráter műhely Egyesület, Pomáz, 2000 • Eckhart Mester: Intelmek és tanító beszédek, Farkas Lőrinc Imre Könyvkiadó, 2000 • Eckhart Mester: Útmutató Beszédek, T-Twins Kiadó, 1993

Bartha Rita

[email protected]

14

Könyvajánló Christopher Moore: Biff evangéliuma (aki Jézus gyerekkori haverja volt) „Találd meg, amit keresel, e lapokon vagy kívül. Találd meg a tökélyt és nevezd nevén!” A történet (mily’ meglepő!) Jézus életéről szól (a Bibliából „kimaradt” 30 év), és aki megírja: Lévi, akit Biffnek hívnak. Gondolom, azt azért mindannyian tudjátok, hogy Biff volt Józsua (akit Jézusnak hívnak) leghűségesebb társa vándorlásai során. No meg, hogy Mari (akit Mária Magdolnának hívnak) a Messiás első és nagy szerelme volt (nem is beszélve Biffről!). Aztán az is köztudott, hogy 13 évesen indultak ők ketten, Jozsó és Biff megkeresni a három bölcset: először Boldizsárt, aki rámutatott a tao lényegére és a „csí”-re (mellesleg 260 éves kort élt meg), s akinek a nyolc gyönyörű ágyasa kitanította a mi perverz evangélium-írónknak a szex mesterségét, nem is beszélve a szörnyű szörnyről, aki kis híján megölte őket. Még valamit ki kell itt hangsúlyoznom (hátha nem emlékeztek rá!): azon sziklapalotában töltött évek után Józsua minden születésnapját a két barát kínai kajával ünnepelte (ez, majdhogy nem 2000 év után, újból divatba jött!) Ezután következett Gáspár, aki a Nagy Fal tövében élt, egy buddhista kolostorban, miközben titokban a közeli hegytetőn élő jetiről gondoskodott. Természetesen a két barát aszkétikus körülmények közt megismerkedett a Buddha tanával, megtanult szanszkritul. S majd elfelejtettem: Gáspár megtanította őket a kung-fu rejtelmeire, amit persze ő maga talált ki! Sőt Józsua kedvéért kidolgoztak egy új, erőszakmentes harcmódot, a dzsúdót. De ezt úgy is tudjátok már! Minden kétséget kizáróan (hisz írva vagyon nagy Biff evangéliumában!) Józsua megvilágosodott és eltűnt szerzetestársai szeme elől (csak a bűz maradt utána: pukk, bűz…). De azért sikerült a Mesternek és drága barátjának rávennie, hogy jobb neki a bódhiszattvaság. Gáspár kiebrudalta őket, és innentől „egyenes” út vezetett Indiába. Az sem ismeretlen előttetek, hogy Megváltónk be tudta magát gyömöszölni egy tarisznyába, és ételt tudott sokszorosítani. Mindezt Menyhért mutatta meg neki, aki herceg volt fivérével, Gáspárral, csak úgy döntöttek, hogy vagyonukat, családjukat hátra hagyva otthontalanságba vonulnak. Ha már úgy határoztam, papírra vetem e becses iromány rövid tartalmát, essen szó szegény Mari kiszabadításáról is. Vagy ti már el is felejtettétek? Ha igen, egy kis emlékeztető: Mari férje kitaszítottként tekintett asszonyára, aki szeretett volna már minél előbb megszabadulni a házasságnak nevezett tehertől. Biff terve révén sikerült is, bár a lány közel sem örült neki, hogy 17 évet kellett erre várnia. Nem is beszélve arról, hogy ezen disznóevő férfi (Jakan, aki Mari férje) keze jócskán benne volt Jozsó elfogásában. A történet ettől a résztől már mindenki számára ismerős, bár a vége talán, esetleg, de nem biztos, más. Vagy mégse? Nem tudom igazán eldönteni… Vagy lehet, hogy ti nem is olvastátok? Már megint sokat jár a kezem a billentyűzet felett… Ez aranyos történet íródott az Úr 2000. évében, Christopher Moore tollából. Nem fér hozzá semmi kétség: elme szüleménye. Felettébb érdekes az az ábrázolás, ahogy az akkori életet az író elképzeli, bár tegyük gyorsan hozzá, hogy néhány leírás hűen tükrözi a forrásokban megjelenített (akkori) életmódot. Furcsa pár Biff és Józsua. Biff egy korántsem választékosan beszélő, perverz alak, akit a három mester csak megtűr, mondván A Messiás haverja. Mégis ő az, aki végig hisz abban, hogy legjobb barátja az Isten Fia. Bár ő sem tudja, hogyan is kell messiáskodni, erőt ad Jozsónak a hosszú úton. Jézus pedig egy csendes, szent ember, aki arra vetemedik, hogy szalonnát reggelizzen. Mindenre fogékony,

mindenkitől tanulni szeretne, még unokatestvérétől is (Keresztelő János), aki egy bölcsességben vívott harcban alul maradna vele szemben, de a prédikáció tudományában szerzett tapasztalatai felbecsülhetetlen értékűek. Nem csak a sokévnyi együtt töltött idő, de a Mari iránt érzett szerelmük is összeköti őket. De tekintsünk más nézőpontból erre a köztük fennálló, különleges kötelékre! Meglepő az az erőviszony, ami kettejüket összekapcsolja: kiegészítik egymást, egymás tudását, bölcsességét; megszerzett ismereteik, tapasztalataik pedig kicserélődnek (jin és jang). Vegyük például a Boldizsárnál töltött éveket: eközben Biff kitanulja az elemek természetét, felhasználását és a különböző, természetben fellelhető anyagok alkalmazásának módjait. Ezzel a tudással képes bármiből bombát, mérgeket és ellenszereket készíteni. Ezzel szemben Józsua a szellemi oldalt sajátítja el, nem kis sikerrel. Ugyan ez a helyzet lesz akkor is, mikor a kolostorba mennek. Biff barátunk a kung-fu művészetének mestere lesz, tanítóit is felülmúlja, ezzel védve meg az Úr egyetlen fiát az út közben rájuk támadó banditáktól és a hallgatóság fanatikusaitól („A srác a biztonsági őrök rémálma volt.”). Így Jozsó a legjobb haverjának köszönhetően távol maradhat a rájuk törő erőszaktól. A Messiásnak meg hát sikerül elérnie a nirvánát, azért az se semmi! És persze ott van még egy nem elhanyagolható tényező: a szex (és a nők). A közös évek alatt az evangélista ellesi a kínai praktikákat, és betéve tudja a Kámaszútrát. Ezzel szemben Jozsó nem érintkezhet nővel, bármennyire is vágyik az elején rá. Biff ebben az ügyben sem hagyja cserben barátját: részletesen beszámol kalandjairól, szexuális viszonyainak minden sikamlós részletéről; nem egyszer esik meg, hogy József fia Józsua rajta kapja Lévit, akit Biffnek hívnak intim helyzetben, s kénytelen emlékeztetni vággyal jócskán ellátott társát a bűnre. Ez őt is újra és újra rádöbbenti arra, milyen esendő az emberi lét.

tina

15

A csakrak vilaga 3. resz – Svadisthana csakra Csakráink biztosítják az energia áramlását testünk és környezetünk között. Ha helyes a működése, és a központok közti egyensúly tartós, az ember egészséges. Ez a csakrarendszer az alapja a testi, érzelmi, szellemi öngyógyítás ősi indiai módszerének.

A gyökércsakra megismerése után most tárjuk fel testünk második energiaközpontját a Keresztcsonti, avagy Szexcsakrát. /További elnevezései szerint: nemi, hasi, szakrális központ./ Szanszkrit megnevezése: Svadisthāna chakra. Jelentése: édes íz. Általános megállapítás szerint kétujjnyi távolságra a köldök alatti területen érzékelhető. Talán még a szkeptikusabb emberek is kipróbálhatják és megvizsgálhatják azon területeket, ahol csakráinkat saját tenyerünkkel érzékelhetjük. Ezen részeken kicsit erőteljesebb a test elektromossága, ami műszeresen is mérhető. Ez az energiaközpont, amellyel mások érzelmeit érzékeljük. Ha nem működik helyesen, a blokkok miatt nem lesz nyitott, befogadóképes. Olyan, mint egy zárt ajtó, amely megakadályozza, hogy az igazán mély emberi érzéseket megtudjuk osztani másokkal. Állapota jelzi, hogy mennyire vagyunk érzelmekben gazdagok. A másik nem utáni szeretet képességéhez kapcsolódik. Ha nyitott, elősegíti a szexuális és testi öröm adását-kapását. A szexcsakra (2.) a gyökércsakrával (1.) együtt felelős az emberi szexualitás örömeiért és problémáiért, hiszen minden ember érzelemvilága kapcsolatban áll életerejével. (Lásd előző cikk: gyökércsakra.) Indiai ábrázolásokon egy hatszirmú narancssárga lótuszvirággal szimbolizálják. A narancs szín jelentését sokféleképpen értelmezhetjük, miszerint az összhang, a szépség, a bölcsesség, az érzékiség is mind kifejezhető a narancs színnel. A buddhista szerzetesek is ilyen ruhát öltenek, hiszen Isten, a lemondás, az ambíció, a barátság, az öröm, és a társas hajlam színe. Úgy tartják, hogy a Svadisthana csakra közvetlen kapcsolatban áll tudatalattinkkal, amely minden érzéki

benyomást, minden cselekedetünket, ezek minden észrevételét rögzíti. Eme központunk szabályozza testünk folyadékháztartását, amely a menstruációhoz hasonlóan a Hold befolyása alatt áll. (A szimbólumán is felfedezhetjük a fél holdat.) A csakrák összeköttetésben vannak testünk különböző mirigyeivel és a hormonrendszerrel is, így mindegyik csakra az összkép más-más részeiért felelős. Ha jól figyelünk, rávezet bennünket, hogy szervezetünk melyik területén lépett fel egyensúlyzavar. Így tehát a keresztcsonti energiaközpont nem kiegyensúlyozott működése az alábbi fizikai problémákhoz vezethet: emésztési zavarok, bélgörcsök, felfúvódás, gombás fertőzések, hízás, méh-és mellproblémák. Férfiaknál here- és prosztatazavarok, impotencia jelzi az egyensúly felborulását. Mind-mind korunk gyakori betegségei, amelyek nagy százalékban párkapcsolati problémákhoz kapcsolódnak. Kulcsfogalmak lehetnek: az odaadás, távolság és dominancia, hiszen ha ezek a lényeges dolgok nem harmonikusan vannak jelen életünkben, akkor a csakra állapota zavart jelez. Mértéket kell tartani, a félelmeket fel kell oldani, a szükségleteket ki kell nyilvánítani - így jó eséllyel, eme bajok elkerülhetnek minket. A természet igen sokféle gyógymódot kínál, hogy szervezetünket saját magunk is kezelni tudjuk. Ennek a csakrának is megvannak a jellemző alternatív gyógymódjai. Ásványok, illóolajok, füstölők, ételek mindmind hatnak rá, hogy egyensúlyban maradhasson. A keresztcsonti csakrához tartozó: Ételek: folyadékok Füstölők: jázmin, rózsa, szantálfa Kristályok: borostyánkő, jáde, tigrisszem, topán, narancsszínű kalcit Aromaterápiája: ylang-ylang, szantál, kardamom. Mantrája: VAM Számtalan megoldást kínál a természet, de ha ezeket nem mindig tudjuk beszerezni, akkor a legegyszerűbb, amit tehetünk, ha kisétálunk egy folyópartra, lehetőleg akkor, amikor már a Hold az égboltot uralja, s eme folyó(víz)-Hold párosával energiaszintünk megnövekszik, így érezni fogjuk közelségük gyógyító erejét. Összefoglalva szexcsakránk főbb kulcsfogalmait: Elnevézései: szex, szakrál, nemi, keresztcsonti, Svadisthana Elhelyezkedése: nemi szerveknél Eleme: víz Színe: narancs Polaritása: női Mantrája: Vam Istene: Vishnu és Rakini Szimbolikája: Hold Érzékelése: ízlelés Endokrin mirigyei: petefészek és a herék Hozzátartozó testrészek: nyelv, nemi szervek, izmok, hólyag.

Kata

[email protected]

16

Költészet és Gondolat Virág Balázs Face: Képpé összeállt anyag

Péter Ágnes: A pacsirta éneke Tekintetem az erdőre szegezve figyelem a pacsirta énekét; az enyhe lassú szél hozza a tavasz friss ízét. Ilyenkor adja ki fa, bokor, fű édes szagát, ibolyával fűszerezett finom friss zamatát. A tavasz mint a kinyíló fiatalság lelkesen dúdolja az élet dalát; ágról ágra repül a kismadár, lázadva kíséri a világ mozdulását. Őt követi a nyár, a lappangó ifjúság, a lelke érzi már, az élet nem a dalból áll; apró könnycsepp csillan meg kis szemén, körbetekint és elgondolkodik egy fa tetején. Nyomdokában máris ott az ősz közeledte, a középkor szelleme tükröződik őbenne; nyugodt már a pacsirta, elfogadta sorsát, az megmutatta neki az élet tarka voltát. Elaludt a táj, álmában süvítő szél suhan át, a kismadár megérzi hátán a zúzmarát; a föld megdermedt, tetejét lepel fedi, a tél pedig elűzi őt és hangosan kineveti.

Péter Ágnes: Utazás a szívközpontba …eszméletlen… szem-fény-vesztés szem-telen szenvedély fél-elem: szenvedés mentális üldöztetés karmikus sugárzás – megosztottság – meghasadt a tudat nem vagy önmagad ember vagy ereszkedés-emelkedés döntő pillanat Szabad Akarat érdemszerzés derengés-épülés elmélkedés emelkedés érlelés megérés megértés szem-fény-nyerés; ...eszmélés… érettség nem-duális egység.

Pema: A szerelemről …nagyszerű, hogy téged szeretlek, elborzaszt, hogy senki mást nem… Pema: Bűvös határ Lemondok a pokol összes kínos kéjéről, lemondok a mennyország minden kéjes kínjáról. A kínok kötött körét felfosztva, átlépek minden bűvös határt. Pema: Mennyei muzsika Lelkem aranyló húrjait mantrák zengetik mesterin. Oly mennyei muzsika kél sejtjeimben, melytől szívem ezüstaranylón felrepes. Végre, végre a süket csendből felszállnak a ragyogó hangok, mit eonok óta kergetek boldogan és kínban szüntelen. Aranyezüst házamat belengik a drága mantrák, s lelkem húrjait zengetik a mindenségnek tiszta húrjai. Pema: [Aforizmák] Gyűlöletből lesz a legdrágább szemfedő. Egyediséged titka azonossá tesz másokkal. Minek a szó annak… aki érti, minek a szó annak… aki nem érti?

17

Képpé összeállt anyag Ennyi csak Ami vagyunk Ember feliratú halmazok Egy zöld táblán A körforgás matematikai egyenletében Belső szervek Izmok Nyálkák és nedvek Név és forma Érzések, vágyak Halomban egymáson De melyik az ember? Mi az, amit kiragadunk És rámutatunk Ez az ember Ez vagyok én A rendszer felbomlik És meghalunk ugyanúgy Ahogyan születtünk Értelmetlenül és kiszolgáltatottan 2007-03-19 Virág Balázs Face: Az elringatott pillanat Az elringatott pillanatok Mint üveggolyók Amik forró aszfalton szaladnak Játékgyönyörbe feledkezett Gyerekek kezei elől Szétszaladnak Minden reggelnek más az íze Más a fény más a hang a szag a forma Más az ébredés könyörtelen ecsetvonása Ami újra festi álomból visszatérő Életek tónusait A közös minden reggelben a tudat Szétmaszatolt összevisszasága 2007-09-13

Bartha Rita: Ülök arcomat kezembe temetve... (ének) (A vándor)

Virág Balázs Face: Az akasztott szent ember Szentkönyv az akasztott ember kezében Ne szúrd át a bíró kezét késsel Ott a sivatag homokos köves útján Kies és kietlen között félúton Ahol a szentember hívja életre a világot Nyakán a kötéllel, halott, üveg, szemekkel Az út szélén áll és prédikációjától Galambok nyílnak a réteken És szállnak a virágok A megtelt táblát már régen kitették a Föld szigetre És most kezdődik a nagytakarítás A mészárlás után pedig majd Halkan zenélnek a tücskök a véres hajba bújva A romok alól törött emlékeket kotornak elő A világ vándorai, akik túlélték A globális karma hatást és feladatuk lett Az hogy újra életet vigyenek a színekbe A bíró kezéből kiserkenő vér pedig nem más Mint áldozat a szomjas földnek és Te Aki szúrtál a pengével a húsba bele Te is áldozata vagy a Földnek Amikor összeroppant a világkarma

Ülök arcomat kezembe temetve, várom a csendet, szelíden, merengve. Mint halk futam: lovak vagy folyó; Lelkem mozdulatlan - rohanó. Csak nézek. A távolban fák ringanak. A Tett eltűnt - maradt a gondolat. Mint álló folyam, olyan vagyok. Eltűnt a tér és nincsenek napok. Meddig érek így? Ki visz tovább? A vágy már nem hajt; csak szalmaláng a fellobbanó tűz; s a remény. Ki emel fel egy új hajnal idején? Ki vezet majd fel a hegyre? Ki mondja meg hol a helye a magamfajta csendes idegennek? Hol vannak a jók, akik kivezetnek? Hol vannak a szelídek, kik kivezetnek a sötétségből, kik Azért születtek a halálból, Hogy szebb jövő legyen a mából.

2007-08-05

R: Taníts meg ó vándor szeretni mást Taníts meg ó vándor elfogadni egymást Taníts meg kérlek a szent hallgatásra Hogy megtanuljunk figyelni egymásra.

Bartha Rita: Tisztán és szabadon

Könny fut arcomon leperegve Várom a csendet, az este leszálltát, s a vándor érkezését. Ki feloldja dalával a világ vétkét.

Soha nem vágytam arra, mit ember meg nem tehet csupán élni akartam úgy, ahogy a fák és a szelek Tisztán és Szabadon

Ki felkelt az éjből, ha jön a hajnal Ki szelíd szóval betakar majd. Ki elvezet majd fel a hegyre S megtanít a szeretetre.

Soha nem vágytam rá, hogy más lépjen helyettem Mindig magam cselekedtem Úgy, ahogy a fák és a vizek Tisztán és Szabadon

Ülök arcomat kezembe zárva csendesen; a semmire várva Számon halvány mosoly született Érzem, most talán szeretek.

Soha nem vágytam arra, mit álmaimban érhetek csak el csupán szeretni akartam mint anya a gyermekét, mint napsütéses nyári délután a lenge röptű szélt.

Talán most van remény, hogy elindulhassak Nekivágjak új, s kemény utaknak. S higgyek - hogy erős vagyok S jönnek még szebb napok:

Szerettem volna madárrá válni csendesen, s szállni a felhők felett és hirdetni mit csak egy nyitnikék tehet hogy eljött a tavasz, itt van újra ki újjászületni kíván most születhet újra.

Mikor fejemet szelíden kezembe hajtom, Örök békét hoz majd az alkony Csendesen egy dalt dúdolok Minden pihen; elszunnyadok. R: Taníts meg ó vándor a szent hallgatásra Hogy megtanuljunk figyelni egymásra Taníts meg kérlek a türelemre és az őszinte, igaz szerelemre.

Soha nem vágytam arra, mit ember meg nem tehet csupán élni akartam úgy ahogy a fák és a szelek hogy szeressek és hogy szeressenek: Tisztán és Szabadon

S ha már mindent megtanultam, elfelejtem majd a múltam. Én is Vándor leszek, s elmegyek Hogy tanítsam a szeretetet.

1999. október 14.

Debrecen, 1994. július 29. (péntek)

18

Bartha Rita: Hit és Imádság Bölcsességet kértem Istentől és szenvedést kaptam Boldogságot kértem és Félelmet adott Sokszor kérdeztem válasz nélkül állva Miért születtem és ki vagyok? Aztán megszűnt a félelem a szenvedések végére értek Megkaptam a választ minden kérdésemre Most már tudom mit érek Csak ne volna bennem kétség és félelem Csak hinni tudnám azt, amit tudok Csak bízni tudnék önmagámban, Bár hinném őt, aki vagyok. Bár nagyobb volna Szerelmem, mint a kétség, s a félelem Bár legyőzhetném mindazt, mi bennem sötétség Bár teljes lenne a győzelem Hiszem, hogy Hitem Valóra Válik Hiszek a bennem élő Szeretet Erejében Félelmem is elenyésző már, annyi, mint porszem az örök fényben, vagy mint az elmúló sötétség a Hajnali Fényben. Nap vagyok, Napnak születtem Most Fényem Teljében ragyog Fényesebb vagyok mint bármi más a Földön, fényesebb, mint a Csillagok, Vigyázzatok Rám, Égiek, Vigyázzatok Rám Angyalok! S ha meghalok, Emelj magadhoz Istenem Testemnek bölcsője e Föld legyen Lelkem pedig hozzád térjen Megfürödve Égi Fényben Szellemem legyen Dicső! Téged Áldó és Dicsőítő. Vissza e Földre soha ne térjek Ó add meg ezt Uram, erre szépen kérlek, s hogy ne legyen a Föld a szenvedések Lakhelye többé,

Emeld őt magadhoz Istenem! Étertestében támadjon fel újra szűnj ön meg minden Félelem, minden Betegség, Szomorúság, Bánat Híre se legyen a Halálnak Ó ha mindez többezer év Uram, én nem tudom csak egyre kérlek, add meg ezt Nekem Egy Szép Napon A Napon, mikor örök virágzásba borulnak a fák, mikor örök dalra ébrednek fel a Madarak Mikor az Ember Szabad lesz Újra Hozd el Uram a Szép Napokat. És A Napon, Legyen ez a Földi Paradicsom Térjen vissza a Földi Éden Legyen Béke a Földön és az Égben A Szeretet Parancsa legyen örök S parancs se legyen, csak Szeretet. és Szabadság azoknak, akiket befogadsz Országodba és hit és remény azoknak, kik hozzád kívánnak jönni a kinnmaradtak közül. Ég és Föld Angyal és Ember örül, majd A Napon. Mikor a Föld lesz a Paradicsom Új, éteri Testben. Akkor küldj el Engem Uram újra a Földre Addig hadd pihenjek... Addig is, adj erőt Utolsó Utamhoz. Budapest, 1999. november 8. (hétfő)

Bartha Rita: Vizek forrása... Vizek forrása bugyog lelkem medréből, folyók, patakok törnek felKincset hozok fel a föld mélyéből, táplálom, akit kell. A vizek forrása szüntelen áramol, éltet, nyugtat, életet ad. A vizek forrása nem nyugodhat. Hogyan is zárhatnám magamba, amit érzek, ha van kit mit adni tudok éltet? Hogyan rejthetném el kincseimet, ha újra, és újra feltörnek a mélyből? Zárva nem tarthatom zsilipjeimet, ha vizeim széttörik a mélyből! Ó add uram, hogy szabad lehessek, patakjaimnak ne állja semmi útját, add, hogy örök forrás lehessek, adjam az emberiség kútját! Add, uram, hogy vizem elárassza az egész Földet, táplálja és töltse, amit tölthet! Ó uram, hadd tárjam ki a szívem, és ontsam Fényem az egész emberiségre mert uram meghalok, ha nem nyílhatok ki végre! És szenvedek zsilipjeim mögött. Bepréselve tartom a sok vizet. Adj nekem talajt, hogy ne éljek falak mögött, ne kínozz tovább! Add meg a csodát, mit csak te adhatsz, tégy engem azzá, mi lehetnék, s mi vagyok: örök, tiszta forrássá! 2000. február 12.

19

Teremtés Kezdetben volt a Nem-Lét. Majd a Nem-Lét megszülte a Létet. A Létnek ekkor még nem volt se színe, se alakja. Nem voltak érzékszervei, ahogyan nem volt mit érzékelnie sem. Nem voltak gondolatai. Nem voltak vágyai. Nem volt öröme, sem bánata. Nem volt irigy, sem kapzsi. Nem volt szelíd, sem haragos. Nem volt együttérző és kedves, ahogyan önző és utálatos sem volt. Nem volt sem tudatlan, sem pedig tudó. Nem cselekedett és nem volt akarata sem. Míg egy napon, így nem szólt teremtőjéhez: – Ó Uram, gondolkodni és vágyni szeretnék! Szeretném, ha lenne örömöm és bánatom! Szeretnék irigy lenni és kapzsi! Szeretnék szelíd lenni és haragos! Szeretnék együttérző lenni és kedves, ahogyan önző és utálatos is! Szeretnék cselekedni! – Ha ezt akarod, legyen így! – válaszolta a Nem-Lét. Majd pedig a Létet Éggé és Földdé formálta. Nappá és Holddá formálta. Csillagokká és bolygókká formálta. Hegyekké és völgyekké formálta. Tengerekké, tavakká és folyókká formálta. Növényekké és állatokká formálta. Emberré formálta, érzékszervekké formálta, gondolatokká formálta, vágyakká formálta, örömmé és boldogsággá formálta, kínná és szenvedéssé formálta, irigységgé és kapzsisággá formálta, szelídséggé és haraggá formálta, együttérzőséggé és kedvességgé formálta egészen addig, hogy önzőséggé és utálatossággá formálta. Végül lélegzetté formálta. Legvégül pedig tudatlansággá formálta.

Nagy-Pál István

[email protected]

A farsang Ahogy most már hagyománnyá vált, idén is a főiskola elsősei szervezték a farsangot, melyet a Könyvtár klubban rendeztünk. Ez a nagyszerű intézmény adott otthont a gólyabálnak is novemberben, és most februárban ismét megszálltuk. Már jó pár héttel az esemény előtt mindenkinek felhívtuk a figyelmét, hogy érdemes beöltöznie, különben esélye sem lesz a tortákra, amiket nyereményként sorsoltunk ki a legfrappánsabb, a legszebb, és a legbuddhistásabb jelmezek viselői között. Igaz, a naptár szerint már nagyböjti időszak volt, tehát a farsangot kvázi lekéstük volna, de mi egy szabadelvű iskola szabadelvű diákjaiként fittyet hánytunk az – akár több évezredes – konvenciókra, a sarkunkra álltunk, és átszabtuk a naptárakat. A jelmezekre visszatérve, a felhozatal heterogén, mindazonáltal igen pazar volt, a legkülönfélébb álcákban jelentek meg hallgatóink, volt ott spanyol inkvizítor (három is), magánnyomozó, földi irányító, rendőr, gésa, két mahásziddha, akik áldást osztottak, lámpa, hellokittys cicalányok, boszorkányok, ördögök, arabok, stb. A hatalmas iskolai kampánynak hála, igen jó hangulat uralkodott már több nappal a farsangi buli előtt, mindenfelé girlandok, konfetti és színes plakátok hirdették a közeledő eseményt. Kilenc órától Lengyel Judit házi istennőnk hastánc-produkcióját csodálhatták / bámulhatták / nyálcsorgathatták végig a hallgatók, tanárok, vendégek, barátok és a pereputty férfitagjai – nem mintha nem lett volna koedukált a program, de valamiért ők voltak inkább kíváncsiak rá. A tánc perzselően erotikus volta miatt többeket másodfokú égési sérülésekkel szállítottak a János-kórházba. Miután a publikum magához tért, Jándi Attila elsős japános kispajtás sztendápkámedijét hallgathattuk végig, melyet a közönséges nyáj, akarom mondani a nyájas közönség nagyokat nyihogva mókázott végig. A talpalávalót éjfélig kongások zúzták, majd jött az eredményhirdetés: a „legfrappánsabb jelmez” címet végül Balogh Beánk vitte el, aki felhúzható („csáki-”) babának öltözött, a legszebb a Bódottá Kék Madara, vagyis Kovách Reni lett, a legbuddhistásabb pedig Jándi Attila, a tuareg pratjékabuddha. Ezzel egyidőben valósult meg a nyertes tombolák (merthogy volt ilyen) kihúzása is. Éjféltől elszabadult a denszpóva, a Dj Matek és Káoszkapitány páros apait-anyait beleadva gyötörték a hangfalakat hajnal négyig. Köszönjük az alapos szervezést az elsőseinknek, a részvételt mindenkinek, és jövőre – ugyan nem biztos, hogy ugyanitt, de – találkozunk. PS. a Hallgatói Képviselet soxeretettel vár mindenkit az (előreláthatólag) áprilisban megrendezendő iskolanapra.

HK

[email protected]

20