T OLNAI H ÍRLAP Társadalmi havilap
Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.hu
XVI. évfolyam 6. szám
Tolna és Mözs polgárainak lapja
Újraszentelték a Szentháromság-szobrot
2006. június 21.
Ők is elballagtak… Kapuk között zajlik az élet. Néha futva, olykor vánszorogva, legtöbbnyire azonban ballagva. Ahogy az idő is jár mivelünk. A 2006-os esztendőben – ahogy már jó ideje – az idén is négy városi általános iskola kapui tárultak ki, hogy kiengedjék azokat, akik már kinőtték az iskolapadokat. Lapunk, ez alaklomból, június 18-án délelőtt a Wosinsky iskola ballagási ünnepségére látogatott el.
– Két osztályból, negyvenhat tanulónk lép ma ki iskolánk kapuján – tudtuk meg Hága Lászlónétól, a városi ÁNK igazgatónőjétől. Ebből negyvenhárman már a továbblépéshez szükséges bizonyítvánnyal a kezükben, hárman pedig – reméljük – a sikeres pótvizsgák után követve ugyanígy őket. Mind a negyvenhat gyerek szándéka a továbbtanulás.
egyugyanazon a napon volt az esküvőjük, és elmeséljük, hogy életük java részét is egymás mellett, együtt épített társasházuk közös fedele alatt élték le, ugyanarról a munkahelyről is menvén nyugdíjba. Hogy mennyi ez az ötven év?
azokon az autókon nézek végig, amiken sofőr életem során ültem, a háborúból itt maradt amerikai Jeep-ektől, a régi Csepelek, Tátrák, majd újuló Ikaruszok során, hozzászámítva, hogy később, anyagbeszerzőként hány Nysát szaggattam el, bizony elmondhatom, hogy már az én életem is része a magyar ipartörténeti krónika, autógyártásról szóló fejezetének. A MÁVAUT-nál kezdtem és a mözsi téeszben végeztem. Úton levés volt az életem. Hogy most hol tartok? Mára haza értem. Az otthon lett a garázsom, a család a parkolóm. A felvidéki Deákitól, Mözsig szólt a menetlevelem. Itt vagyok itthon. Hogy mit szeretnék még? Itthon maradni még egy kicsit. Ameddig csak lehet. – Az én ötven évem göröngyösebb úton indult – folytatja az öcs, Kurucz Gábor. – Én gazdálkodóként indultam. És nem a dűlőút volt hepehupásabb az aszfaltnál – a szekér azon is elment volna – hanem a kor, amiben fiatal voltam, az lett egyre kátyúsabb.
(Folytatás a 11. oldalon.)0
Az úrnapi körmenet keretében június 18-án Lendvai István apátplébános újraszentelte a tolnai Szentháromság szobrot. Az eseményre annak alkalmából került sor, hogy a város központjában álló szobor körüli park felújítása és a szobor díszkivilágítása elkészült. Ez utóbbit a Ványi Gyula és Reiter Antalné vezette Tolnai Városszépítő Alapítvány kezdeményezte. A parkfelújítás vezéralakja Pfundtner Ernő volt. A munkákat dr. Szilák Mihály koordinálta. A parkfelújításhoz és a díszkivilágításhoz számos magánszemély, illetve cég tett pénzbeli, illetve egyéb felajánlásokat. Többek között a Kommunális Kft., A Tolna Vízmű Kft., a Hegedűs és Schmidt Kft., a Fastron Kft., a Tolnatext Kft., a Luxin Kft., Rózsa László és Garbacz Ferenc.
Száz év együtt… Kétszer ötven év, egy fedél alatt Ötven meg ötven az ugye száz, jön ki az egyszerű számtanpélda eredménye, ha a mözsi Kurucz testvérek – Kurucz Zoltán és Kurucz
Gábor – feleségeikkel együtt töltött éveit összeadjuk. De ha még ehhez azt is hozzátesszük, hogy annak idején – pont ötven éve –
– Hajjaj! – mondja Kurucz Zoltán. – Ha lelki szemeimmel csak
(Folytatás a 11. oldalon.)0
2 TOLNAI HÍRLAP PÁLYÁZATI EREDMÉNYEK Tolna Város Önkormányzata a gyermek- és tömegsport, valamint a közművelődési pályázatra beérkezett pályázatokat elbírálta.
Gyermek- és tömegsport pályázat 2006 Pályázó szervezet
Megítélt támogatás Ft
ÁNK I. István Általános Iskola ÁNK Wosinsky Általános. Iskola ÁNK Széchenyi Általános Iskola ÁNK Kijelölt Általános Iskola ÁNK Zöldkert Óvoda ÁNK Selyem Óvoda ÁNK Gesztenyéskert Óvoda ÁNK Pitypang Óvoda ÁNK Aprajafalva Óvoda Sztárai Mihály Gimnázium Szent Mór Katolikus Általános Iskola Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete TOVÁBB Szabadidős Társaság ALLOIS DALLMAYR TOLNATEXT KKSC Sárkányhajó Szakosztálya Tolna Városi Művelődési Központ és Könyvtár Tolnai Lövész Klub Tanren Karate Sportegyesület Összesen:
40 000 100 000 75 000 20 000 60 000 60 000 80 000 100 000 65 000 20 000 20 000 120 000 100 000 50 000 60 000 10 000 100 000 1 080 000
Közművelődési pályázat 2006 Pályázó szervezet
Javasolt támogatás Ft
2006. JÚNIUS 21.
A nyári szabadság miatti orvosi helyettesítés Dr. Andróczi Ferenc július 1–23-ig, augusztus 21-től szeptember 1-jéig lesz szabadságon, ez idő alatt a helyettesítést dr. Régi Csaba látja el. Rendelési idő: hétfőtől péntekig 7.30–10.30 óra és du. 16–18 óra Dr. Régi Csaba július 24-től augusztus 20-ig lesz szabadságon. Helyettes: dr. Andróczi Ferenc Rendelési idő: hétfőtől péntekig 8–11 óra és du. 16–18 óra Dr. Barna Györgyi szabadságon lesz július 10–24-ig Helyettes: dr. Németh Katalin Rendelési idő: hétfőtől péntekig 8–10 óra és du. 17–18 óra Dr. Erdősi József szabadságon lesz július 10–24-ig. Helyettes: dr. Szabó Gábor Rendelési idő: napi két órában Dr. Schell István körzetében a helyettes július 1-jétől dr. Erdősi József Rendelési idő: hétfő: 14–16 óra csütörtök: 10–12 óra kedd: 10–12 óra pénteken: 14–16 óra szerda: 14–16 óra Dr. Molnár Attila körzetében a helyettes dr. Handl Mária július 1-jétől Rendelési idő: hétfő: 8–10 óra csütörtök: 8–10 óra kedd: 13–15 óra péntek: 8–10 óra (páros héten) szerda: 13–15 óra 14–16 óra (páratlan héten)
F E L H Í VÁ S Tolna város lakóihoz!
ÁNK I. István Általános Iskola 30 000 ÁNK Kijelölt Általános Iskola 10 000 ÁNK Széchenyi I. Általános Iskola 60 000 ÁNK Wosinsky M. Általános Iskola 90 000 Martinek József Képzőműv. Alapítvány 40 000 Egészségünkért Tolna I. Alapítvány 40 000 ÁNK Pitypang Óvoda 40 000 ÁNK Selyemóvoda 50 000 Fusz János Zeneművészeti Alapítvány 60 000 ÁNK Zöldkert Óvoda 80 000 ÁNK Gesztenyéskert Óvoda 40 000 Mözsi Német Nemzetiségi Klub 50 000 Tolna Városi Nyugdíjas Érdekszövetség 80 000 Tolnai Nyugdíjas Szabadidő Klub 80 000 „Kézjegy” Tolnai Tollforgatók Klubja 30 000 465.sz. Bélyeggyűjtő Kör 10 000 Tolna - Mözsi Székely Baráti Kör 50 000 Forgatós Néptánc Együttes 30 000 TOVÁBB Szabadidős Társaság 60 000 Országos Nyugdíja Polgári Egyesület Tolnai Szervezete 20 000 Tolnai Városvédő Egyesület 30 000 Magyar Vöröskereszt Tolna Városi Szerv. 30 000 Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete 60 000 Mözsi Bartók Béla Női Kar 130 000 Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör 130 000 KÉSZ Tolnai Csoportja 20 000 Tolna-Mözsi Lovas Egyesület 120 000 Sztárai Mihály Gimnázium 50 000 Szent Mór Katolikus Ált. Iskola 20 000 Tolnai Öregdiák Egyesület 30 000 Családsegítő Központ 30 000 Zafír Alapítvány 20 000 Összesen 1 620 000 A nyertes pályázókkal Tolna Város Önkormányzata támogatási szerződést köt. Az elnyert támogatás folyósítása a szerződés alapján történik. A támogatási szerződéseket az érintetteknek postán kiküldtük.
Településünkön Láng Ferenc kezdeményezésére 1886. évben alakult meg, az Önkéntes Tűzoltó Egyesület. Első elnöke Pécsy József apátplébános volt. Őt követte Rosmayer Ferenc, majd Fekete Ágoston apát úr, aki 18 éven keresztül látta el ezt a feladatot. Láng Ferenc főparancsnokot Wittinger Sándor követte, Máté Károly és Buday János után Villányi Wittinger Ödön következett. Róluk szeretnénk képet elhelyezni készülő könyvünkben. A régi tűzoltószertár, vagy ahogy akkor nevezték, az „őrtanya” a Selyemgyár környékén volt. Az épület mellett fából készült őrtorony állt. Ott láttak el figyelőszolgálatot. Nagyon örülnénk, ha erről az épületről, meg a tűzoltózenekarról, vagy bármilyen tűzoltóeseményről készült fotót kaphatnánk. A képeket a tűzoltószertárban az ügyelet részére kérjük leadni. A kép hátoldalára a címüket írják rá, mert a másolás után azokat visszaadjuk. Kérjük, hogy segítse szépre és történelmileg élethűre elkészíteni ezt a kis írást. A segítséget előre is köszönjük.
dr. Szilák Mihály polgármester
Csőglei Pista bácsi
TOLNAI HÍRLAP
APRÓHIRDETÉSEK ÖNTÖZZÖN olcsóbban! Gyűrűs kutak tisztítása, mélyítése és karbantartása, rövid határidővel. 06-30-629-06-83 GÓRÉBÓL morzsolt kukorica eladó. Koncz Ádám, Tolna, Bajcsy-Zsilinszky 85. Tel.: 440-766 ANGOLTANÍTÁST vállalok. Kezdőtől felsőfokig. Tel.: 30/60-35-931
A Centrum videotékában (Tolna Bajcsy-Zsilinszky u. 7.)
ÚJ, KEDVEZŐBB kölcsönzési díjakkal várjuk a tisztelt kölcsönzőket! DIÁKKEDVEZMÉNY EGÉSZ ÉVBEN!
Mesefilmek 150 Ft-tól!
BÚTORKÉSZÍTÉS Csináltasson praktikus és tartós egyedi konyha-, nappali-, irodabútort! MM-DUÓ Bútorgyártó Tolna, Babits u. 78. HÍVJON MOST!
30/90-26-929
Főszerkesztő: HAZAFI JÓZSEF • Felelős kiadó: EZERNÉ DR. HUBER ÉVA jegyző, Tolna, Hősök tere 1. Tel.: 74/440-122
Társadalmi havilap Hirdetésfelvétel: BARANYAI ISTVÁNNÉ, telefon: 440-170 • ISSN 1215-914x • Tördelés: Ruskó István, Szekszárd
Készíti a Szekszárdi Nyomda Kft. 5000 példányban. Felelős vezető: Vadász József igazgató
TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
ott dolgozók munkáját megköszönte.
TESTÜLETI ÜLÉS
Elnapolták a döntést a következő tanév indításáról Nem született döntés a 2006–2007-es tanévben indítható tanuló csoportok számáról a május 22-i testületi ülésen. Eldőlt viszont, hogy az Általános Nevelési Központ igazgatója további tíz évre Hága Lászlóné lesz. Változatlan marad a Tolnai Hírlap kiadásának gyakorlata. Többek között ez is eldőlt a Tolnai Hírlapról szóló beszámoló tárgyalása során. Reiter Antalné, a jogi, ügyrendi bizottság elnöke a bizottság nevében elfogadta a beszámolót, de nem javasolta, hogy a jelenleginél több lapszám jelenjen meg egy évben. Németh István, a művelődési bizottság elnöke azt mondta, hogy a lakosság mindig nagyon várja a lapot, és köszönetet mondott az újság készítőinek. Dr. Szilák Mihály polgármester úgy vélte, hogy nincs annyi anyag, hogy kéthetente meg tudjon jelenni a Hírlap. A városnak egy évben mintegy 3 millió forintjába kerül a lapkiadás. Ha gyakrabban jelenne meg az újság, az kb. egymillió forintos többletköltséget jelentene. Úgy vélte, nem lenne célszerű sem az oldalszám, sem a megjelenési gyakoriság bővítése. Hoós Ernő a német kisebbségi önkormányzat nevében is köszönetet mondott Hazafi József főszerkesztő munkájáért, valamint, mert lehetőséget biztosít a német nyelvű cikkek megjelenésének. A polgármester szerint a Hírlap fontos hírvivő a városban, amelynek szerkesztésébe nem szól bele a felelős kiadó. Úgy vélte, pozitív kép alakult ki a lapról, amely tartalmilag is jó. A polgármester megköszönte a lapkészítők munkáját. G F G F G F G
A pályázó kérésére nyílt ülésen tárgyalták az Általános Nevelési Központ (ÁNK) új vezetőjének megbízását. Hága Lászlóné megbízatása idén nyáron lejár, ezért írt ki pályázatot a város a posztra. A polgármester elmondta, hogy két pályázat érkezett, Hága Lászlónéé és Takács Zsolté, a pedagógiai intézet munkatársáé. Utóbbi azonban később visszavonta pályázatát. A tantestület, a közalkalmazotti testület, a szakszervezet és a kisebbségi önkormányzatok is Hága Lászlónét támogatták. Ezzel egyetértve javasolta a polgármester Hága László kinevezését, tíz évre, azaz 2016. július 31-ig. Takács János jelezte: nem a személlyel van gondja, hanem azzal, hogy tíz évre nevezik ki, úgymond bebetonozzák az ÁNK vezetőjét. Szerinte egy rövidebb időre szóló igazgatói kinevezés esetén készségesebb partnert találtak volna az is-
3
kolákat valószínűleg hamarosan érintő változások végrehajtásához. Bali János arra emlékeztetett, hogy a képviselő-testület tíz évre írta ki a pályázatot, tisztességtelen lenne tehát most ebbe belenyúlni. Hasonlóan vélekedett Sterczné Asztalos Zsuzsa, Németh István és Herczig Zoltán is. Bitterné Joósz Anna szerint a tíz éves kinevezés nem zárja ki, hogy az igazgató együttműködjön az önkormányzattal. Cservári József viszont sokallta a tízéves kinevezést. A polgármester szerint méltatlan dolog, hogy a pályázati kiíráson vitatkoznak most, amikor erről februárban már döntöttek. A szavazás során négy tartózkodás mellett a nagy többség Hága Lászlóné tíz évre szóló kinevezéséről döntött. A régi-új igazgató köszönetet mondott azoknak, akik bíznak benne. Szerinte az elkövetkező időszak nem lesz diadalmenet, az oktatás nem fog kimaradni a megszorításokból. Jelezte viszont, hogy intézményvezetőként első helyen a szakmai szempontokat fogja támogatni, de igyekszik partner lenni. G F G F G F G
A Tolna Víz- és Csatornamű Kft. 2005. évi beszámolója kapcsán Herczig Zoltán kérdésére Takátsné Bertalan Anikó azt válaszolta, hogy Tevelen február 15-től a Tevel-Závod Víz Kft. üzemeltet. Bali János kérdésére elmondta, hogy az egyéb bevételek között szerepel a víztorony bérleti díja. Takács János érdeklődésére azt válaszolta: nem tudja pontosan, hány alkalommal jelentették fel a vízművet, de sokszor. Bali János azt javasolta, hogy most az egyszer a város tartson igényt a vízmű 2005. évi adózott nyereségének (6,6 millió forint) Tolnára eső részére. Szerinte ezt a pénzt pl. szúnyogirtásra, parkolók kialakítására, közvilágítás fejlesztésére lehetne fordítani. Herczig Zoltán pedig azt javasolta, hogy a víztorony bérleti díja kerüljön a városhoz. Az alpolgármester megemlítette, hogy ellene is van feljelentés a vízmű ügyében. Sterczné Asztalos Zsuzsa úgy fogalmazott: nagy kő esett le a szívéről, mert a beszámolóból – és a könyvvizsgálói jelentésből is – kiderült, hogy mégiscsak rendben mennek a dolgok a vízműnél. A polgármester megszavaztatta
Bali János indítványát a nyereség a tulajdonosok közötti felosztásáról. Két igen ellenében a testület többsége ezt elutasította. Takátsné Bertalan Anikó a víztorony bérleti díjával kapcsolatban megjegyezte: ez kb. 800 ezer forint bevételt jelent a vízműnek évente. A cégnek pedig – az egyik legnagyobb fogyasztója, a Karolina Kft. megszűnte után – minden fillérre szüksége van. Herczig Zoltán azt kérte, hogy legalább vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy a víztorony bérleti díját megkaphatná-e a város. Hozzátette, hogy ők a vízmű jó működése és egyben maradása mellett vannak. Takács János úgy vélte, hogy a beszámoló alapján csakis jót lehetne mondani a vízműről. Szerinte azonban ez két képviselőnek nem megy. Bali János erre azt mondta, hogy ő nem talált rosszat az anyagban, nem is kifogásolt semmit, csak javaslatot tett az eredmény kikérésére. Krekó György felhívta a figyelmet arra, hogy a vízmű felügyelő bizottsága is azt javasolta, hogy az eredmény maradjon a vízműnél. Herczig Zoltán a víztorony bérleti díjára vonatkozó javaslatát szintén 2 igen ellenében leszavazta a testület. A beszámolót viszont elfogadták a képviselők, csakúgy, mint azt, hogy az eredményt nyereségtartalékba helyezzék. A polgármester azt mondta: a nyereséget nem csak a technikai fejlesztésekre használhatja a cég, ebből kompenzálhatja a társaságot ért költségemelkedéseket is, anélkül, hogy árat emelne. G F G F G F G
Elfogadták a Családsegítő Központ (CSSK) beszámolóját az elmúlt évről. Pástiné Szentendrei Mária, a CSSK vezetője köszönetet mondott azoknak, akik különböző felajánlásokkal támogatják az intézmény munkáját és a rászorulókat. Mint mondta, továbbra is várják az adományokat, amelyeket eljuttatnak a rászorulókhoz. Főleg gyermekruhákra nagy az igény. Németh István úgy ítélte meg, hogy egyre nagyobb szükség van a CSSK munkájára, de örül, hogy ilyen jól sikerül kezelni ezeket a problémákat. A polgármester szerint nem csak az állampolgárok elégedettek a CSSK szolgáltatásaival, hanem a számvevőszéki ellenőrzések is azt bizonyítják, hogy a CSSK a célnak megfelelően, szabályszerűen működik. Úgy ítélte meg, hogy jó színvonalú munka folyik a CSSK-nál, az
G F G F G F G
Szintén minőséginek ítélte a gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatok ellátását a polgármester az erről szóló beszámoló kapcsán. A jó színvonalat jelzi, hogy kevés a II. fokú intézkedés, azaz a jogszabályokat betartva végzik munkájukat a polgármesteri hivatal ezzel foglalkozó munkatársai, akiknek megköszönte a munkáját. Sterczné Asztalos Zsuzsa felvetette, hogy miért nem rendelkezik a város egy számítógépes nyilvántartó programmal, ha ennek hiányában a gyermekvédelmi támogatással kapcsolatos nyilvántartás hiányos. Ezerné dr. Huber Éva jegyző azt mondta: egyrészt sok pénzbe, mintegy 130 ezer forintba kerül egy ilyen program, másrészt a rendszeres gyermekvédelmi támogatást a jövőben már nem az önkormányzat fogja folyósítani. A polgármester szerint százezer forinton nem múlhat a dolog, de csak akkor, ha valóban szükség van erre a programra. G F G F G F G
A készülő idősek otthona építésére kötött vállalkozói szerződéssel kapcsolatos döntnöki díjról is határozott a testület. A döntnök a beruházás során esetleg felmerülő vitás kérdések rendezésében nyújt segítséget. Napidíja 80 ezer forint + áfa, amit az esetlegesen vitázó felek – a vállalkozás és az önkormányzat – fele-fele arányban fizet. G F G F G F G
Egyelőre nem csökkenti a tolnai rendőrőrs épületéért fizetendő bérleti díjat az önkormányzat – döntöttek a képviselők. A megyei rendőr-kapitányság javasolta, hogy ha a város öt évre eltekintene a bérleti díjtól, akkor a rendőrség öt év alatt az őrs épületének homlokzatát felújítaná. Az idei bérleti díj viszont szerepel a város 2006-os költségvetésében, ha tehát azt részben, vagy egészben elengedné a város, akkor újabb működési hitelt kellene felvennie. Ebben az esetben azonban az önkormányzat a hitelfelvételi korlátot – ami 163,5 millió forint – átlépte volna. A testület ezért úgy döntött, hogy a bérleti díj csökkentéséről csak a 2007. évi költségvetés tervezésekor fog dönteni. G F G F G F G
Hosszabb vitát hozott az orvosi ügyelet ellátásáról szóló napirendi pont, amelynek legfontosabb kérdése az ügyeleti díjak emelése volt. Az orvosok azt javasolták, hogy május 1-jétől hétköznap 1800 forint, hétvégén (péntek szombat, vasárnap) és ünnepnapon 2100 forint legyen az ügyeleti óradíj. Az ápolónők ügyeleti óradíját hétköznap 650, hétvégén 750 forintra javasolták emelni. (Folytatás a 4. oldalon.)0
4 TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
TESTÜLETI ÜLÉS (Folytatás a 3. oldalról.)
Az orvosok azzal indokolták kérelmüket, hogy a tolnai körzeti ügyeleti rendszerből két tolnai és egy faddi orvos hiányzik, ami igen sok túlmunkát jelent a többi doktornak. A heti munkaidejük az ügyelettel együtt jelentősen meghaladja a 48 órát. A megemelt, az országos átlagnak megfelelő ügyeleti díjakkal viszont biztosítani tudják az ügyeleti rendszer folyamatosságát. Reiter Antalné csak akkor tartotta támogathatónak az ügyeleti díjak emelését, ha az az önkormányzatnak többlet költséget nem jelent. Azt is javasolta, hogy a pénteki ügyelet hétköznapnak számítson. Pirgi József, a pénzügyi bizottság elnöke azt javasolta, hogy a díjemelésből adódó többlet költséget a polgármesteri hivatal gazdálkodja ki a dologi kiadásaiból. Schaffler Ádám, a szociális bizottság elnöke támogatta a díjemelést. Dr. Handl Mária vezető háziorvos az ügyeletre vonatkozó új vállalkozói szerződés tervezetében számos módosítási javaslattal állt elő, többek között, hogy a vállalkozói szerződés felmondási ideje ne 90, hanem 30 napos legyen. A polgármester jelezte, hogy a 30 napos felmondási határidő felboríthatná az egész ügyeleti rendszert. Sajnálkozását fejezte ki, hogy a vezető háziorvos módosító javaslatai legalább a testületi ülés előtti reggelig nem jutottak el hozzá. Dr. Handl Mária erre azt mondta, hogy ő már az előző hét csütörtökén jelezte a módosítási javaslatait a jegyzőnek. Reiter Antalné azt javasolta, hogy vegyék le a témát a napirendről. Dr. Handl Mária viszont azt kérte a képviselőktől, hogy legyenek szívesek dönteni, legalább az ügyeleti díjról, hiszen ez a rendszer május elsejétől él, és az ügyeletet azóta is ellátó orvosoknak tudniuk kell, hogy milyen feltételekkel dolgoznak. A polgármester szünetet rendelt el. Ez idő alatt átdolgozták a vállalkozói szerződés tervezetét. Szünet után Takács János többek között azt kérdezte, hogy mi indokolja az érvényes ügyeleti szerződés visszavonását, illetve, hogy a péntek miért számít hétvégének, holott máshol csak a szombat és a vasárnap számít annak. A polgármester erre azt mondta, hogy a péntek azért hétvége, mert ez így alakult Tolnán. A korábbi szerződés módosítását pedig az indokolja, hogy korábban egyénileg kötötték a szerződést az orvosokkal, de most három orvossal kevesebb dolgozik, ezért a doktorok kö-
telező munka-óraszámait át kell lépni ahhoz, hogy folyamatosan lehessen biztosítani az ügyeleti ellátást. Takács János kérte, hogy az orvosi ügyelet jelentse azt, hogy az orvos jelen van az ügyeletben. Rámutatott, hogy az ügyeleti díj emelés pluszkiadást jelent, a város tavaly már 50 százalékos tarifaemelést megszavazott, most pedig még 20 százalékkal megfejelik azt. Krekó György hangsúlyozta, hogy az orvosi ügyeletet fenn kell tartani. Bali János azt mondta: ha az orvosok vállalják a három kieső doktor helyettesítését, akkor a testület is tartozik annyival a lakosságnak, hogy elfogadja az új feltételeket, amit a mostani kereslet-kínálati helyzet diktál. Németh István szerint nem lehet pénzügyi kérdés az ügyelet biztosítása. Hoós Ernő szerint ha az orvosi ügyelet kötelező, akkor szükséges. Ha az orvosok a plusz munkát is vállalják, akkor kapják meg érte a díjazást. A polgármester jelezte, hogy a városnak nincs ügyelet ellátási kötelezettsége, de a lakosságnak nyilván hátrányosabb lenne, ha a szekszárdi, vagy a paksi ügyelethez kapcsolódna Tolna. A testület nagy többsége végül elfogadta a fentebb leírt új ügyeleti díjakat és az új szerződést. A tarifaemelés a városra idén hatszázezer forintos plusz terhet ró, amit a polgármesteri hivatal dologi kiadásaiból kell kigazdálkodni. G F G F G F G
Dr. Schell István, a II. körzet háziorvosa június 30-val nyugdíjba vonul, és úgy tűnik, július 1-jétől még nem sikerül betölteni ezt a praxist. A testület úgy döntött, hogy július 1-jétől december 31-ig, illetve a háziorvosi állás betöltéséig dr. Erdősi Józseffel kötnek szerződést a helyettesítésre. Bali János azt kérdezte, hogy itt is napi 2 órás lesz-e a helyettesítés, amit egyébként a lakosság kifogásol az I. számú körzetben. Dr. Erdősi József azt mondta, hogy a törvény szerint a 4 órás rendelési idő fele a helyettesítési idő. Hozzátette viszont: ha ezt túllépik, akkor túllépik. Takács János javasolta, hogy a Tolnai Hírlapban jelenjen meg, mikor van a helyettesített körzetek rendelési ideje. G F G F G F G
A lovarda átépítésének kivitelezésével kapcsolatos műszaki ellenőr kiválasztásához legalább három árajánlatot kér az önkormányzat – döntöttek a képviselők. Bali János azt mondta: örül, hogy most a jog-
szabály szerint jár el az önkormányzat a műszaki ellenőr kiválasztásával kapcsolatban, nem úgy, mint a szennyvízberuházás során. A polgármester arra emlékeztetett, hogy volt akkor is műszaki ellenőr, csak nem ilyen módon választották ki. Mint mondta, mind a kettő a maga módján szabályos. Takács János Bali János szavaira úgy reagált: álnok, aljas megjegyzések, rágalmak zúdulnak a városra és a vállalkozóra a szennyvízberuházással kapcsolatban. G F G F G F G
A lovarda-beruházással kapcsolatos könyvvizsgálójának kiválasztásához is három árajánlatot kérnek be. G F G F G F G
Döntöttek a Kossuth u. 1. szám alatti egykori halbolt, később 100 forintos bolt értékesítéséről. Korábban sikertelenül próbálták eladni az üzlethelyiséget, ezért most csökkentették a kikiáltási árat, 8 millió Ft + áfa összegre. Május 31-én az árverés lezajlott, az üzlethelyiséget a kikiáltási áron megvette egy tolnai magánszemély. G F G F G F G
Meghívásos közbeszerzési eljárást írtak ki a központi orvosi rendelők felújításának következő ütemére. A három árajánlatra felkért cég a szekszárdi Pro-Primer Kft., a tolnai Hegedűs és Schmidt Kft. és a Tolnai Kommunális Kft. G F G F G F G
Felhalmozási hitelfelvételről döntött a testület. A hitelfelvételre a korábban tervezett beruházások megvalósítása érdekében van szükség. A polgármester jelezte, ez a hitelfelvétel már szerepel a költségvetésben. G F G F G F G
A tolnai Kommunális Kft. 2005. évi beszámolója során megint előkerült a nyereség felhasználásának mikéntje. Krekó György javasolta, hogy a cég által tavaly elért 4,1 millió forintos adózott nyereséget eredménytartalékba helyezzék. Takács János azt kérdezte: most miért nem javasolják egyesek, hogy költsék el a nyereséget. Bali János megkérdezte: van-e lehetőség legalább egy szúnyogirtást megfinanszírozni az eredménytartalékból? Váli László, a Kommunális Kft. ügyvezetője azt válaszolta, hogy ilyen szabálytalanságot ne kérjen tőle a képviselő. A polgármester azt javasolta, maradjon az eredmény tartalékban, mert a cégnél nagyobb szükség van rá. Emlékeztetett arra, hogy a kft. fennállása alatt mindössze egy alkalommal kért pénzt a város a kft. nyereségéből.
A testület elfogadta, hogy a nyereséget eredménytartalékba helyezzék. G F G F G F G
Engedélyezte a testület a Tolnai Kommunális Kft. ügyvezetője prémiumának kifizetését, mivel teljesítette a kitűzött feladatot, a cég eredményesen gazdálkodott. A prémium az éves bér 35 százaléka. Meghatározták a következő évi prémium összegét is, ami 40 százalékra változott. G F G F G F G
Elfogadták a Kommunális Kft. idei évre szóló üzleti tervét. A polgármester azt mondta: elégedettek a kft. munkájával. Hozzátette: a Kommunális Kft. csak hivatalos megrendelés esetén végezhet el egy-egy munkát. Lakossági kérés esetén nem. Reiter Antalné és Krekó György is azt javasolta: vizsgálják meg annak lehetőségét, hogy a városi intézmények gondnoki, karbantartói feladatait miképpen lehetne a Kommunális Kft-n belül megoldani. Pirgi József iskolaigazgatói tapasztalatai alapján azt mondta, hogy az intézményeknél dolgozó gondnokok olcsóbban tudják ellátni a feladatokat, mint ha egy cég végezné ezeket. A testület mindenesetre úgy döntött, hogy megvizsgálják a lehetőséget. G F G F G F G
A szeptemberben kezdődő tanévben indítható tanulócsoportok számáról hosszú vita után elhalasztotta a döntést a testület. A beiratkozások alapján vitán felül állt, hogy a Széchenyi iskolában 1, a Wosinskyban pedig 2 első osztály indulhat. A mözsi I. István iskolába viszont csak 10 elsőst írattak be. Alsós osztályt a testület korábbi határozata értelmében 13 fő alatt nem lehet indítani, de csak akkor, ha ezeket a gyerekeket el lehet helyezni másik tagintézmény osztályaiban. A tíz leendő mözsi elsőst viszont nem lehet „beintegrálni” a Wosinsky iskola első osztályaiba, az ottani eleve magas létszámok miatt. A mözsi iskola esetében a másik sarkalatos pont egy plusz napközis osztály indítása (az eddigi 2 helyett 3), illetve a 8. osztályban a csoportbontás lehetősége, amire egyébként korábban a képviselő-testület engedélyezte a plusz órákat. A kijelölt iskolába egyelőre egy tanulót írattak be, de ez augusztusig még változhat. Itt azonban elképzelhető, hogy egy osztállyal kevesebb indulhat, ami pedagógus létszám leépítéssel jár. Németh István, az oktatási bizottság véleményét tolmácsolva azt mondta, hogy nem javasolják a mözsi 8. osztályban a csoportbontást. Doszpod Lászlóné kérdésére ezt úgy indokolta: ha az 1. osztály indítását támogatják, akkor legyen „egyensúly” a másik oldalon. Hága Lászlóné arra figyelmezte-
TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21. tett: ha a mözsi 8. osztályban nem engedélyezik a csoportbontást, akkor elképzelhető, hogy ezeknek a gyerekeknek egy jó része nem tudja elvégezni az általános iskolát. Emlékeztetett arra, hogy már csak a következő tanévre kellene biztosítani a csoportbontást ebben az osztályban, azt követően már nem. Herczig Lászlóné, a mözsi iskola vezetője Németh István megjegyzésére azt mondta: ez alapján úgy tűnik, mintha a pedagógia hoci-nesze alapon működne. Felhívta a figyelmet arra, hogy az első osztály indítása fontos Mözsön. A csoportbontás pedig azért szükséges, mert nagyon nehéz haladni a problémás gyerekekkel. Jelezte azt is, hogy a plusz napközis csoportra is szükség lenne, mivel a következő tanévben az újonnan belépő ötödik osztályosokat nem lehet elhelyezni a már meglevő két összevont napközis csoportba. Doszpod Lászlóné is azt javasolta, hogy legyen 3 napközis csoport Mözsön. Emlékeztetett arra, hogy Mözsön sok a hátrányos helyzetű gyerek. A jövőbeni körzethatár módosításnál pedig azt javasolta, hogy úgy alakítsák a körzeteket, hogy a mözsi iskolát próbálják meg feltölteni gyerekekkel. Németh István úgy fogalmazott: ne áltassuk egymást! A középiskolák mindenütt felzárkóztató osztályokat indítanak. Krekó György azt mondta, hogy a testület mindig megpróbált segíteni, de az anyagi helyzet korlátozott. Úgy fogalmazott: mindenki tudja, hogy egy iskola felesleges a városban, ebben az ügyben a következő ciklus elején lépni kell. Bali János arra is felhívta a figyelmet, hogy nagyjából egy osztálynyi gyereket tartanak vissza az óvodákban. Mint mondta, bízik benne, hogy az óvodában ezek a gyerekek megkapják a szükséges fejlesztést. Azt is elmondta: tény, hogy Mözsön a tíz elsős kevés, de ezeknek a gyerekeknek a helyzetét is meg kell oldani. A polgármester szünetet rendelt el. Az egyeztetés után Németh István bejelentette: a mözsi plusz napközis csoport indításához hozzájárul a testület, a 8. osztályos csoportbontáshoz azonban nem. Ezután kiderült, hogy a mözsi iskola pedagógusai, illetve az ÁNK igazgatója inkább más megoldást tartanának jónak. Takács János úgy vélte, a testület most nem tud szakmai döntést hozni. Mint fogalmazott: emberei sorsokról van szó, vegyék le a napirendről a témát, és az ÁNK vezetője dolgozzon ki egy szakmai anyagot a mözsi tanulócsoportok problémájának rendezésére. Krekó György megállapította: a testület megint engedett volna, de amikor megszületett a döntés, azután a pedagógusok megint mást szeretnének. Hága Lászlóné azt mondta, ők a
legkisebb rosszat próbálják elfogadni. De szakmailag rossz megoldásnak tartaná, ha az utolsó évben vonnának el többlet órákat a mözsi 8. osztálytól. Reiter Antalné úgy ítélte meg, hogy ötletelésbe kezdett a testület és a pedagógusok is, inkább nézzék át újra a tervezetet. Ezután a polgármester levette a napirendről a témát. G F G F G F G
Elfogadták a Szekszárdi Vagyonkezelő Kft. beszámolóját a balatonszepezdi gyermektábor üzemeltetéséről. Ebből többek között kiderül, hogy a kiadások és a bevételek is csökkentek, ám tavaly egyensúlyba kerültek, az azt megelőző év félmillió forintos veszteségével szemben. G F G F G F G
Idén 79 diák táborozhat Balatonszepezden, a Széchenyi és a Wosinsky iskolából. A város a táborozás önköltségének felével, valamint az útiköltséghez és a belépőkhöz való hozzájárulással támogatja a nyaralást, összesen 1,1 millió forint értékben – döntöttek a képviselők. Hoós Ernő azt kérdezte, hogy a mözsi iskolások miért nem vesznek részt a táborozáson. A polgármester azt mondta, hogy a Wosinsky iskola diákjai között vannak a mözsi táborozók is, hiszen a mözsi diákok ezen korosztálya a Wosinskyba jár. A polgármester ezen napirend kapcsán jelentette be, hogy mintegy húsz fős uzoni diákcsoport is részt venne a szepezdi táborozáson a tolnaiakkal együtt. Javasolta, hogy a képviselő-testület tagjai vállalják fel az erdélyi gyerekek táborozásának költségét, összesen mintegy 400 ezer forintot. Jelezte, hogy, ha majd a tolnai gyerekek mennek Uzonba, akkor ők is térítésmentesen nyaralhatnak. Takács János azt javasolta, hogy a 19 képviselő ajánlja fel a az öszszeg biztosítását. A polgármester indítványa az volt, hogy ez ne legyen kötelező, önkéntes alapon történjen. G F G F G F G
Több mint harminchatmillió forintos hitelt vesz fel a város a hulladékgazdálkodással kapcsolatos beruházásokhoz – határozott a testület. Mint ismert, Tolna is tagja a Délbalatoni és Sióvölgyi Hulladékkezelési Konzorciumnak, amely várhatóan 2008-tól ellátja a nevében megjelölt régió hulladékkezelési feladatait. A hitelt az ehhez szükséges beruházás önrészére, illetve az előkészítés költségeire fordítják. A három megoldási lehetőség közül a képviselők által választott megoldás azért kedvezőbb, mert a város jobb feltételekkel (húsz éves törlesztés, az első három évben nem kell törleszteni) tud felvenni hitelt, amelynek költségei így csak később fogják drágítani a szemétszállítást. Bali János azt fejtegette, hogy az újabb hitelfelvétel további, hosszú
távra szóló terhet ró a városra, hiszen az adósságot egyszer vissza is kell fizetni. Azt kérdezte, mi az a határ, ameddig el lehet menni a hitelfelvételben. Zsinkó Lajos könyvvizsgáló tájékoztatott, hogy a hitelfelvétel a felső határán van. Ugyanakkor rámutatott, hogy ennek a hitelnek a törlesztéséhez meglesz a fedezet, a koncessziós díjból. A polgármester előre jelezte, hogy a szemétszállítás díjában a felveendő hitel költsége annak idején meg fog jelenni, erre mindenkinek számítania kell. G F G F G F G
A polgármester beszámolója a két ülés közötti eseményekről napirendi pont kapcsán dr. Szilák Mihály jelezte, hogy Bali János interpellációjára írásban válaszolt. Mivel Bali János akkor már nem volt ott az ülésen, ezért a következő testületi ülésen reagálhat a polgármester válaszára. Kriser Ádámné levelet írt a képviselő-testületnek, és kérte a polgármestertől, hogy azt olvassa fel az ülésen. Dr. Szilák Mihály a kérésnek eleget tett. A levélben többek között az áll, hogy a képviselők között az üléseken megnyilvánuló személyi ellentétek, egymás elleni támadások még egy „utcai lerohanásnál” is csúnyábbak. A levélíró szerint ez az egész városra szégyent hoz. Azt javasolta a városatyáknak, hogy ha nem tudnak viselkedni, vonuljanak vissza. A felolvasott levelet az ülésen senki nem kommentálta. A polgármester jelezte, hogy a mözsi gödörbe sokáig nem hordtak szemetet, ám a szemetelés megint elkezdődött. Kérte, hogy ne csináljanak ismét szemétdombot a mözsi gödörből, senki ne éljen vissza azzal, hogy a Kommunális Kft. mindig elszállítja a szemetet az illegális lerakókról is. Mint mondta, hasonló a helyzet a láma gödörrel is. A polgármester bejelentette, hogy ún. tüzelési napot nem lehet kijelölni a városban, mert az lakott területen belül jogszabálysértő. Dr. Szilák Mihály közölte, hogy június 2-án megtörténik a szennyvízberuházás végleges műszaki átadása. A beruházásból kimaradt néhány szakasz kivitelezését – Bajcsy-Zsilinszky, Arany János, Alkotmány utca, mözsi gödör környéke – a víziközmű társulat megrendelte a megtakarított, fel nem vett tiszteletdíjakból. (Ez azóta módosult, mivel a város állami céltámogatást nyert az összes, még hiányzó szennyvízcsatorna megépítésére – a szerk.) Jelezte, hogy a csatornaépítés lakossági hozzájárulásával kapcsolatos csekkeket kiküldte a társulás a lakossághoz, de csak azoknak kell fizetni a havi 1750 forintot, akik részletfizetést vállaltak. Hozzátette, hogy folyószámláról is lehet teljesíteni a részletfizetést. Bitterné Joósz Anna egy tervezett
5
tolnai beruházásról érdeklődött. A polgármester azt mondta, hogy a tolnai mg. szövetkezet egy terület értékesítéséről egyezett meg egy betonelem gyártó céggel. Bitterné Joósz Anna azt is felvetette, hogy a tolnai alapítványok pénzügyi helyzete nem jó. A polgármester azt mondta, hogy amíg a Tolnai Tudásért Alapítvány kívülről nem kap pénzt, addig az önkormányzatnak kell támogatnia. Széles Mártonné, mint a nyugdíjas érdekszövetség leköszönő elnöke megköszönte a segítséget, amit a munkájához kapott. Takács János afelől érdeklődött, hogy mennyire voltak elégedettek a bodegraveni vendégek a májusi itt tartózkodásuk során a programokkal. A képviselő szerint nem volt szerencsés az időpont, hiszen a gimnáziumi ballagás ás az anyák napja is ekkorra esett. A polgármester azt mondta, hogy a bodegraveniek határozták meg a végső dátumot. A valóban nem szerencsés időpont ellenére nagyon elégedettek voltak, az általuk írt levélben felsőfokon beszéltek az itt tartózkodásukról. Szabó Imre mözsi állampolgár hozzászólásában úgy vélte, hogy amíg a mözsi gödör szélén ott van egy család háza, addig nem lehet rendbe tenni a területet. Azt is megkérdezte, hogy a szennyvízberuházás során megbontott szilárd útburkolatokat mikor fogják helyreállítani. A polgármester azt mondta, hogy a teljes helyreállítás hamarosan meg fog történni. (Azóta már megtörtént – a szerk.) Szabó Imre a mözsi Kossuth utcában a csapadékvíz elvezetés problémáira is felhívta a figyelmet. Emellett azt is megemlítette, hogy van olyan mözsi polgár, az Árpád utcában, aki fizeti a csatorna részleteit, de nála nem készült el a csatorna. Továbbá azt is vélelmezte, hogy a csatorna lakossági hozzájárulásaként eredetileg meghatározott 120 ezer forint helyett 210 ezer forintot kell fizetni részletekben a lakástakarék-pénztári rendszerben. A polgármester jelezte: nem kell 210 ezer forintot befizetni, csak annyit, amennyibe a csatorna kerül. De annak sincs akadálya, hogy a részletfizetés megkezdése után a fennmaradó összeget egyben kifizessék az állampolgárok. Ebben az esetben viszont pontosan annyit kell befizetni, amekkora összeg még hátravan. A mözsi Árpád utcai háztulajdonos problémájának megoldására egy-másfél hónap türelmet kért, amíg eldől, hogy miként lehet teljesen befejezni a csatornaépítést. G F G F G F G
A testület támogatta az idősek otthonát építő PSN Kft. tervezett hitelfelvételével összefüggő engedményezési szerződéssel kapcsolatos kérését.
6 TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
A PEDAGÓGUSPÁLYA A CSÚCSOK CSÚCSA
Oberländer Sándorné az év tanára Tolnán Oberländer Sándorné lett az idei év pedagógusa Tolnán. Az elismerést június 2-án, a városi pedagógusnapi ünnepségen adta át a díjazottnak dr. Szilák Mihály polgármester és Németh István, az oktatási bizottság elnöke. A Sztárai gimnázium tanárával pünkösd hétfő délutánján beszélgettünk. Éppen matematika érettségi dolgozatokat javított. Megemlítettük neki, hogy igazán emlékezetes műsort adtak a tiszteletére a városi pedagógus napi ünnepségen. A közreműködők között ott volt a lánya, mostani és egykori tanítványai, köztük három kollégája is. Azt mondta, sikerült megállnia, hogy elsírja magát. Ugyanis hajlamos rá, és ha elkezd sírni, akkor semmit nem tud mondani. Az ünnepségen azonban néhány dolgot
el akart mondani. Többek között a legfontosabbat, hogy az álmok ott kezdődnek, amikor valaki hisz bennünk. Neki ilyen volt az édesanyja, és az általános iskolás matematika-fizika tanár házaspár, akik elindították a pályán. Oberländer tanárnőnek, vagy, ahogy a legtöbben nevezik, Óbinénak gratuláltunk ahhoz, hogy nemrégiben első díjat nyert kollégájával a Magyar Nukleáris Társaság országos pályázatán, az emlékezetes fizika-kísérleteikkel, amelyeket sok helyen bemutattak. Aztán a paksi fizika tanári ankéton másodikak
OBERLÄNDER SÁNDORNÉ 1960-ban született, Lukács Juliannaként. A tengelici általános iskola után a szekszárdi Garay gimnáziumot, majd az ELTE-t végezte el. 1983-ban kezdett tanítani, a tamási gimnáziumban. 1988 óta a tolnai gimnázium tanára. Férjével, egyetemista lányával, középiskolás fiával Tolnán él. lettek. Most pedig itt az Év pedagógusa kitüntetés. Ő erre úgy reagált, hogy ez utóbbi díj azért is nagyon értékes, mert kollégák javaslata alapján ítélik oda. Azt is mondta, hogy az ő munkájuk olyan, hogy egyedül nem megy, egymásra vannak utalva, de nem csak a közvetlen munkatársakkal, hanem abban a viszonylatban is, hogy a középiskolai tanár munkájához szükség van az általános iskolai pedagógus tevékenységére, illetve az óvónőkére. A Sztárai gimnáziumban pedig olyan szerencsés helyzetben van, hogy három volt diákjával – Baros Melindával, Ganczer Erikával és Miklós Mártával – dolgozhat együtt. Felvetettük neki, hogy a sikeres matek-fizika tanársághoz nem elég, ha valaki csak a matekot és a fizikát tudja, kell még ahhoz más dolog is. Erre azt válaszolta, hogy szerinte az igazán nagy dolog nem az, ha mondjuk egy gyerek jól szerepel egy versenyen. A fantasztikus az az előtte elvégzett munka, amikor kialakul a kontaktus a gyerekkel. Azt is mondta, hogy az ő szemé-
ben az emberi kapcsolatok terén a pedagógus pálya a csúcsok csúcsa, amit az orvos-beteg viszony sem képes felülmúlni. És hozzátett még egy nagyon fontos mondatot is, miszerint mindig igyekezett nem beleesni abba a hibába, hogy a matektudása alapján ítéljen meg egy gyereket. Végül felemlegettük neki, hogy az ünnepségen idézőjelesen megrótta az egyik közreműködő tanítványát: ahelyett, hogy az érettségire készülne, itt van, és neki zenél. Azt is megmondtuk, a szemébe, hogy amit talán sokan nem tudnak, mi tudjuk: rengeteget energiát fordít a diákjaira, tanórán kívül is, díjazás nélkül. Erre pedig ezt válaszolta: – Őszinte leszek: ha kifizették pénzben a plusz órákat, ha nem, én mindig megkaptam a fizetségemet. Például olyan albumokat, amelyekben a gyerekek megköszönik, hogy dolgoztam velük. Vagy azt, hogy a volt tanítványom húsz év múlva is köszön az utcán. Nekem ezek az igazi nagy ajándékok.
Gyermeknapi vigasság
A Pelikán Tolnán is leszállt Ismét van könyvesbolt a városban Afféle évtizedes hiányt pótló üzletet indított március 13-án a Pelikán Bt.: a Csik Mariann vezette társaság könyvesboltot nyitott a Szent István tér 2. szám alatt, a központi buszmegállóval szemben. A paksi üzletasszony könyvkereskedéssel foglalkozik. Nem ma kezdte, többek között a paksi városközpontban is van egy tíz éve működő boltja. Egyszer egyik ismerőse említette neki, hogy Tolnán az az általános vélemény: kellene egy könyvesbolt. Másfél hónap sem tellett bele, és a Pelikán Tolnán is leszállt. Csik Mariann azt mondja, különösebb piacfelmérést nem végzett, bízott benne, hogy egy ekkora településen megél egy könyvesbolt. Ebben továbbra is reménykedik, bár az első időszak a várakozásai-
hoz képest kisebb érdeklődést hozott. Úgy véli, Szekszárd ahhoz elég közel van, hogy a tolnaiak a sikerkönyveket ott vásárolják meg. Csik Mariann szerint a tolnai bolt fő profilja az általános- és középiskolás tankönyvek, iskolai kiegészítő kiadványok, kötelező olvasmányok, nyelvkönyvek, számítógépes kötetek, illetve az olcsó könyvek lehetnek. Bizalommal fordulhat hozzájuk a lakosság megrendelésekkel is, egy héten belül be tudják szerezni a más boltokban esetleg hiába keresett kiadványokat. Emellett persze árulnak kazettákat, CD-ket és DVD-ket is. Minderről munkanapokon délelőtt fél kilenctől délután ötig, szombaton délig lehet személyesen is meggyőződni.
Május 21-én vasárnap a TÉGY és a tolnai Művelődési Központ közös szervezésében vidám gyermeknapra került sor. A borult idő miatt mérsékelt érdeklődés jellemezte a rendezvényt. A színhely a művelődési ház udvara, ahova a délelőtt folyamán érkezők különféle kézműves foglalkozáson vehettek részt, választhattak a szalvétatechnika, origami és az agyagozás mesterségeinek elsajátítása közül. Aki mindezt nem találta vonzónak, az megvalósíthatta ötleteit az aszfaltrajz-versenyen, ami szinte minden gyereket vonzott. A téma kötetlen volt, a rajzokat pedig Verseghy Ferenc keramikus zsűrizte. Természetesen nem maradt el az ajándék sem, amit az első három helyezett kapott. A délutáni program egy órától kezdődött a „Legyél te is csokimilliomos” c. műveltségi vetélkedővel. Eleinte kicsit húzódoztak a lurkók, nehezen álltak kötélnek, de aztán belelendültek és a többnyire tréfás történelmi, irodalmi, helyi ismeretet igénylő kérdésekre ügyesen válaszoltak, majd sok-sok nyereménnyel távoztak. A legnépszerűbb játéknak a nap folyamán a szumó-bajnokság bizonyult, amit a legkisebbek és na-
gyobbacskák is (5 évtől 15 évig) kíváncsiságból kipróbálhattak. Egy óriás szummó öltözetbe kellett beleállni két főnek, aztán indulhatott a birkózás. A közönség persze szívből kacagott a humoros jeleneteken. A 6 év alattiaknál 1. Schweitzer András, 2. Kelemen Zsombor József, 3. Karaszi Erik lett. 6 év fölöttieknél: 1. Sörös Noémi, 2. Koller Kevin, 3. Kókai Arnold és Volár Máté (megosztva), oklevélben részesültek. De annyi bizonyos, hogy a gyerekek nagyon elfáradtak, kifulladtak, ám nagyon élvezték. Ugyan hiányzott a napsütés, de a habparti nem maradt el, a tűzoltók jóvoltából „habozhattak” a gyerkőcök. A rutinosak törölközővel, váltóruhával felszerelkezve jöttek, a nem rutinosok meg vizesen caplattak haza. A nap folyamán még sor került Ki Mit Tud?-ra, ahol bemutathatták tudásuk legjavát, táncoltak, daloltak és verseltek. A nap fénypontja, egyben záró akkordja egy bábelőadás volt a Grimask Színház „Vidám kalandozás a Safari-parkban” címmel, ami nagyon tetszett a gyerekeknek, egyben méltó befejezése volt a vidám gyermeknapnak. Burma
TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
Felhívás Tolna város német kisebbségi önkormányzati választásokkal kapcsolatban Az idei esztendőben – október hónapban – ismét lesznek települési önkormányzati és kisebbségi önkormányzati választások. Mint azt talán sokan a sajtóból megtudhatták jelentősen megváltozott a kisebbségi törvény. A változások legjelentősebb része a kisebbségi önkormányzati választások szabályait érintik. A kisebbségi önkormányzati választások most is ősszel az önkormányzati választásokkal egy időben lesznek. A korábbi gyakorlattól eltérően (amikor mindenki választhatott), ezután a kisebbségi választásokon csak az választhat és választható, aki felveteti magát a német kisebbségi választói névjegyzékbe! Hogyan kerülhet fel valaki erre a kisebbségi választói névjegyzékre? Ez év május 31-ig minden állampolgár levelet kapott a település jegyzőjétől, amelyben tájékoztatják erről a lehetőségről és kap egy nyomtatványt, amelyet pontosan ki kell tölteni és július 15-ig vissza kell juttatni a Polgármesteri Hivatalba, az ott erre a célra kihelyezett gyűjtőládába. A nyilatkozatot szabályosan ki kell tölteni! A következő rovatokról van szó: név, személyi szám, lakcím, előző név asszonyoknál és a német kisebbség megjelölése! Az említett információkkal pontosan kitöltött nyomtatványt személyesen lehet bevinni a Polgármesteri Hivatalba, vagy válaszlevélben lehet visszaküldeni/visszajuttatni, illetve a visszajuttatást illetően a Tolna városában jelenleg is működő német kisebbségi önkormányzat elnöke Hoós Ernő – Tolna, Akácfasor 56. Tel. 443-498, és tagjai Koncz Jánosné – Mözs, Szent István u. 72. Tel.: 443-932, Borsi Györgyné – Tolna, Alkotmány u. 85. Tel.: 440-959, Bernáthné Koch Erika – Tolna, Móra F. u. 1., Letenyeiné Lemle Mária – Tolna, Kinizsi u. ebben szívesen nyújtanak segítséget. Mindez rendkívül fontos, mert ősszel csak az szavazhat, aki felkerült a választói névjegyzékbe! Csak ott kerül kiírásra német kisebbégi önkormányzati választás, ahol legalább 30 fő kérte (szabályosan kitöltött nyomtatványban) a választói névjegyzékbe történő felvételét! A névjegyzékbe mindenkit felvesznek, aki szabályosan kitöltötte a nyomtatványt, és időben visszajuttatta azt. A tolnai, mözsi és a megyei németségnek rendkívül fontos, hogy megfelelő létszámú bázissal rendelkezzen! A kisebbségi választói névjegyzék titkos, a választások után megsemmisítik.
7
A Német Nemzetiségi Baráti Kör pünkösdi programjairól A már hagyományossá váló pünkösd szombati hosszúhetényi szabadtéri mise sajnos a kitartó esőzés miatt elmaradt. Talán ezért történt így, hogy jobban bírjuk a következő programjainkat. Estére a lengyeli faluházban megrendezett sváb-bálra voltunk hivatalosak. A jó barátokká vált lengyeli németajkúak és a báli hangulatot biztosító zenének köszönhetően felszabadult kis csapatunk jókedve. Igaz, nem maradhattunk reggelig, mert vasárnap hosszú út állt előttünk. Az Alsógallai Német Kisebbségi Önkormányzat és a helyi német csoport meghívásának tett eleget énekkarunk, mikor elfogadtuk a pünkösdi műsorukban való részvételt. Reggel 8 órakor már indult a busz, hogy eljussunk Tatabánya meseszép részébe, Alsógallára. Igazi sváb környezet és közösség él ma ott, ezt a takaros porták igazolták. Több ének és táncegyüttest hívtak meg pünkösdölni, így a népviseletbe öltözött csoportok, szemet gyönyörködtető menete vonult a művelődési házból a sportpályán felállított hatalmas sátorig. Nagy örömünkre ritmusos taps kísérte előadásunkat és aki ismerte dalainkat velünk énekelt. A szabadtérre tervezett bált a kultúrházban tartották meg, mert
az időjárás itt se kedvezett a szervezőknek. Persze ez a jókedvből semmit sem vont le. Új helyen voltunk, új barátokat szereztünk. Június 7-i klubösszejövetelünkön beszámoltunk a klub tagságának élményeinkről. Igaz, hogy nyárra is több meghívása van klubunknak és az énekkarnak egyaránt, most mégis legfontosabb témánk az őszi önkormányzati választásokhoz szükséges regisztráció volt. A Német Kisebbségi Önkormányzat eddig is méltón képviselte nemzetiségi értékeink megőrzését. A választók vállalva hovatartozásukat megválaszthatják azt a testületet, amelyik továbbra is a német kisebbség érdekeit képviseli. Aki július 15-ig regisztráltatja magát a német névjegyzékre, októberben választhat érdekeinek képviselőt. Lugó
Német nyelvű mise 2006. június 25-én vasárnap 10.30 órakor ismét lesz német nyelvű mise Tolnán a római katolikus templomban. Misézik dr. Keresztes Pál paksi plébános, a misén a Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör kórusa énekel.
Élményekkel teli stutenseei napok
Erlebnisvolle Tage in Stutensee
A tolnai Széchenyi István Általános iskola tíz diákja némettanáruk kíséretében május 15-20 között majdnem egy hetet töltött a stutenseei testvériskolában. A gyerekeket azoknál a családoknál szállásolták el, akik egy évvel ezelőtt szintén majdnem egy hetet töltöttek Tolnán. A Pestalozzi iskola rektora, a német diákok és tanárnőjük fogadta a vendégeket. Délelőttönként a magyar diákok tanórákon vettek részt, délutánonként közös kirándulásokat tettek Karlsruheba. Megtekintették a kastélyt a gyönyörű parkjával. A ZKM múzeumban egy modern fénytechnikát alkalmazó kiállítást láthattak, ami különleges élményt jelentett számukra. Érdekes volt a városi állatkert különleges állataival. A csúcspontot a tripsdrilli élménypark jelentette, ahol kedvükre szórakozhattak tanulóink a hullámvasúton, a vizes vasúton, de számtalan más élmény is várta őket az egész napos kiránduláson. Mély benyomást tett a diákokra a vadállatok etetése, amely a park egy másik részében volt látható. Az esték jelentették a magyar diákok számára a kihívást, amikor egyedül kellett az idegen családban magukat megértetni. Ez azonban a legjobb lehetőség volt arra, hogy nyelvtudásukat kipróbálják, hogy a nyelv használatát gyakorolják. A játék, az esti fagyi evések, egy családban való közös együttlét megkönnyítették számukra a szülők távollétét, a család sokat segített a nyelvi nehézségek legyőzésében. Soha nem marad el, hogy a főpolgármester fogadja a magyar diákokat és egy kis ajándékkal kedveskedjen nekik. Néhány tanulónak sikerült igazi barátságot kötni, a német diákok terveznek egy nyári tolnai találkozót. A tanulóknak lehetőségük nyílott Stutenseeben a német konyhát, szokásaikat, kultúrájukat - természetesen csak egy kis részét - megismerni, valamint megtudni, milyen különbségek vannak a magyar és a német iskola között. A Stutenseei tanulmányút élményekkel teli és nagyon tanulságos volt a magyar diákok számára. Szeretnénk megköszönni az iskola rektorának Grimm Úrnak, Elke Grether tanárnőnek és a szülőknek a szívélyes vendéglátást. Széchenyi iskola diákjai
10 Schüler aus der Széchenyi Grundschule in Tolna mit der Leitung einer Deutschlehrerin verbrachte von 15-20 Mai 2006 fast eine Woche bei der Partnerschule in Stutensee. Die Kinder wurden bei Familien untergebracht, deren Kinder vor einem Jahr auch eine Woche in Tolna verbracht haben. Der Rektor der Pestalozzi-Schule, die deutschen Schüler und ihre Lehrerin haben die Gäste empfangen. Vormittags nahmen die ungarischen Schüler an Unterrichten teil, nachmittags hatten sie gemeinsame Ausflüge nach Karlsruhe. Dort besichtigten sie das Schloss mit seinem schönen Park. In dem ZKMMuseum haben sie eine moderne Lichtausstellung gesehen, was ein besonderes Erlebnis für sie war. Sehr interessant war der Zoo in Karlsruhe. Der Höhepunkt der Erlebnisse war der Erlebnispark in Tripsdrill, wo neben dem Spiel die Fütterung der Wildtieren einen grossen Eindruck für die Kinder gemacht hat. Die Abende bedeuteten für die ungarischen Schüler einen Ausruf, als sie alleine in der fremden Familie einander verstehen mussten, wo sie die besten Möglichkeit hatten, ihre Deutschkenntnisse auszuprobieren, sie zu üben. Das Spiel, das gemeinsame Eisessen, das Beisammensein mit der Familie erleichterte für sie die Abwesenheit von den Eltern, es hat ihnen geholfen, die Sprachschwierigkeiten zu überwinden. Es bleibt nie aus, dass der Oberbürgermeister die ungarischen Schüler empfängt und ihnen mit einem kleinen Geschenk etwas Liebes tut. Zwischen einigen Schülern ist es gelungen, echte Freundschaft zu schliessen. Im Sommer werden sie in Tolna wieder treffen. Die Schüler hatten in Stutensee Möglichkeit, die deutsche Küche, ihre Sitten, die Kultur kennenzulernen und zu erfahren, was für Unterschiede zwischen der deutschen und ungarischen Schule sind. Die Studienreise in Stutensee war sehr eindrucksvoll, erlebnisvoll und sehr lehrreich für die ungarischen Schüler. Vielen Dank dem Rektor Herrn Grimm, der Lehrerin Elke Grether und den Familien für ihre Gastfreundschaft.
8 TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
III. UZON KÖZSÉGI NAPOK 2006. május 26–30. Képes beszámoló a képviselő-testület küldöttségének erdélyi látogatásáról
Útközben - Sajnos a gyakori fertőtlenítő „zuhany” miatt csak lassan tudtunk haladni, de a csodálatos táj kárpótolt bennünket.
Ünnepi ülést tartott a két település képviselő-testülete, melyen részt vettek az uzoni intézmények vezetői és a Magyar Technikai és Tömegsport Országos Szövetségének tagjai is. A közös ülésen került sor az ajándékok kölcsönös átadására.
Az Atlantisz Fúvós Zenekar kíséretével magas színvonalú, fergeteges bemutatót tartott az Uzoni Majorett Csoport Nagy tetszést aratott a rezesbanda játéka, amit az elmaradhatatlan köményes pálinkával jutalmaztak a szervezők.
A bátor expedíció libasorban, a helyenként 2 méteres hóban
Összeállította: Pámerné Bükky Klára, a Nemzetközi Munkacsoport erdélyi kapcsolattartója
A sport- és virtusvetélkedő eredményhirdetése
Az „Erdély legerősebb faluja” sport- és virtusvetélkedőjének egy mozzanata.
Pista bácsi a Vigyázó tornyok sorozat metszeteit adományozta a községnek
A Szivárvány Női Kórus és a magyarországi Csorvás város Nefelejcs népdalkörének közös hangversenye, melyet a Jókai Mór Közművelődési Egyesület és Csorvár Város Nefelejcs Népzenei Egyesület együttműködési megállapodásának aláírása követett.
TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
Kell egy színház „Nyert a Mizó!” – furcsa módon ez jutott eszembe, amikor a Hair című színházi produkció után oszlani kezdett a tömeg. Hogy mi az összefüggés a látszólag homlok egyenest különböző két kategória között, először én sem fogtam fel. Furcsa volt ez a gondolat, de ott motoszkált az agyamban, miközben beszélgettünk a színészekkel, és akarva akaratlanul is fél füllel csak-csak odahallgattunk, mit mond a közönség, mi a vélemény a darabról. Együtt izgultunk színész és szervező, pedig akkorra már világossá vált, hogy a tolnai Sportcsarnokban összegyűlt tömeg osztatlan lelkesedéssel fogadta a színházi előadást, olyan nagy szabásút, amilyen talán még nem volt Tolnán a Raksányi-féle helyi színjátszókör nagysikerű előadásai óta. Éjjel félálomban tudatosult csak bennem, hol hallottam ezt a Mizós kijelentést. Aki itt volt a tavalyi EGÉSZ-SÉG Hónapon Kárpáti Magdolna pszichológus előadásán, szerintem kapásból tudja, mire is gondolok. A pszichológus asszony ugyanis ezzel a felkiáltással nyitotta meg előadását, melyet a hallgatóság néma döbbenettel fogadott. Abban a pillanatban felmerült bennem, hogy esetleg Kárpáti Magdolna „eltévesztette a címet”, és úgy gondolta, hogy valamiféle sportrajongói klubba jött a Mizót reklámozni. Pár perc múlva kiderült, hogy szó sincs róla, az előadó pontosan tudja hová és miért jött. A fent említett kijelentés része volt az előadásnak, ami többek között a közösség gyógyító erejét, az együtt izgulás-örülés jótékony hatását taglalta. Gyermekek számára is fantasztikus élmény lehet egy ilyen közösségi
együttes érzelem (főleg, ha nyer is a csapat), Magdolna például tanítványait jutalomként szokta elvinni egy-egy ilyen sporteseményre. Nos, Tolnán ugyanezt érezhette át a közönség a Hair musicalen. Megvallom, az első felvonásból szinte semmit sem tudtam felfogni, csak a tömegre koncentráltam. Tetszik-e a műsor, tapsolnak-e, milyen érzelmek áramlanak körülöt-
Hogy mennyire gyógyított ez az előadás, azt nem tudom, de hogy jó néhányan pár órára elfelejtették a depressziójukat, bújukat, bajukat, ebben biztos vagyok. Abban is, hogy látogatóink könnyű és vidám lélekkel hagyták el a csarnokot. Kint többektől hallottam, hogy „már holnap jönnék még egy előadásra”, „mikor lesz a következő” stb. Erre és a saját színházi emlékeimre gondolva úgy vélem, hogy a színház, a közösségi élmény meg-
A Sziget Színház előadásában láthattunk egy igazán remek előadást május 19-én (pénteken) Tolnán a sportcsarnokban. Felcsendültek azok a felejthetetlen dalok, melyeket fiatal és idős egyaránt dúdolni szokott! Egyébként elég csak kimondani, hogy „Hair”, hiszen mindenki ismeri a világhírű musicalt, ami ma már a zenetörténet része. A profi és lelkes fiatal művészek a maximumot nyújtották, amit a közönség szűnni nem akaró, zúgó vastapssal jutalmazott. A fantasztikusan jó dalok, a profi technika, az egyszerű, mégis nagyszerű díszlet, amit főként a színes fényekkel tudtak variálni, de elsősorban színészi tehetségük, ez mind együtt abszolút elvarázsolta a nézőket. Annyira együtt volt lélekben művész és közönség, hogy szinte érezni lehetett a hidat, ami köztük létrejött. Szinte kiestünk térből és időből, csak a produkció, a zene létezett, a művészet számított, semmi más. Az sem rontott a hangulaton, hogy „csak” sportcsarnokban ülünk kényelmetlenül és nem színházi zsöllyében, hogy kint vihar tombol (utólag hallottuk) teljesen elvarázsoltak bennünket. Bár a 60-as években született a mű, tehát igazából a középkorúak életéhez kötődik, mégis a fiatalabb korosztály jött el inkább az előadásra. Előadás után a kijáratnál többször megütötte a fülem egy-két szófoszlány: „De jó, hogy eljöttem!”, „Remélem, lesz folytatás, nagyon szeretném!” Burma
HAIR
tünk. A szünetben még mindig nem voltam biztos abban, hogy másfél hónap megfeszített munkája elérte-e a célját, hogy felszabadultan szórakozni tud-e ez a közönség, amely még ilyen formában nem találkozott színházi produkcióval. A második felvonást már megkönnyebbülten néztem végig. A közönség csodálatos volt, egyre inkább érezni lehetett az együttes érzelmek fokozódását.
GUld gumiszerviz
Tolna, Rákóczi u. 10. Telefon: 74/445-173, 20/44-80-666
Személy- és kisteherautók szerelése, centrírozása. Minden típusú gumiabroncs beszerzése rövid határidővel.
NYÁRIGUMI-ÁTSZERELÉS SORBA ÁLLÁS NÉLKÜL, ELŐZETES BEJELENTKEZÉS ALAPJÁN!
ÚJ SZOLGÁLTATÁSUNK: GUMIABRONCSOK GÁZZAL VALÓ TÖLTÉSE ÉS ALUFELNI-JAVÍTÁS!
Használt gumik 2500 Ft-tól + szerelés
élése is valamiféle „drog”, jó értelemben véve. Boldogsághormont szabadít fel, könnyű, felszabadult érzést okoz, és (szinte hihetetlennek tűnik) függőséget okozhat. Azt okoz, hiszen aki egyszer rákapott a színházba járásra, az nem fogja abbahagyni. Az minden neki tetsző darabon ott lesz, keresi a jó színházi produkciókat, hisz újra és újra át akarja élni azt a semmi-
HOMLOKZATI HŐSZIGETELÉS 5 évi referenciával, 10 év garanciával
5 cm-es vödrös rendszerrel 3600 Ft/m2-től Kérje ingyenes árajánlatunkat.
Telefon: 20/424-62-74
9
hez nem fogható érzést, amit a színészek közvetítenek neki.. A Sziget Színház színészei is meglepődtek. Az előadás után vezetőjük Pintér Tibor megjegyezte, hogy ennél jobb közönséggel még nem találkoztak vidéken, pláne sportcsarnokban. Az előadás végén megtapsoltak minket, (ezt igen ritkán teszi egy társulat) hisz amilyen érzések feléjük áramlottak, az stimulálta őket is. Jó közönségnek jó játszani. Szívesen jönnének máskor is. Hallgattam, és sírás fojtogatott. A sikeres előadás utáni megkönynyebbülés, a jó szó, az elismerés, és sajnos az is, hogy a folytatás igen-igen bizonytalan. Mi, a Művelődési Központ dolgozói szerveztük ezt a színházi előadást, rengeteg munkát, energiát fektettünk bele. Jártuk a környező településeket Szekszárdtól Gerjenig, szórólapokat osztogattunk esőben, szélben, alkudoztunk, kuncsorogtunk, hogy megrendezhessük „A SZÍNHÁZAT” Tolnán is. Színháztermünk azonban nincs. Hiába a sok munka, nyüglődés, ha semmiképpen nem tudunk úgy megoldani egy műsort, hogy legalább nullszaldós legyen, hiszen rengeteg járulékos költségünk van saját terem és berendezés híján. „Nyert a Mizó!” – igen, Tolnán a közönség nyert egy különleges estét, egy olyan együttes élményt, amit nem felejt sem idős, sem fiatal. Ez vigasztal és hajt minket művházosokat újabb ötletek felé, akkor is, ha nem biztos, hogy „nagyot szakíthatunk a bolton.” A közönség készen áll Tolnán, hogy újabb és újabb színházi élménnyel gazdagodjon. Színtársulatokban sincs hiány, akik vállalják, hogy vidékre is elmennek. Remek színházi darabok vannak. Már csak egy színházterem kelLink Judit lene!
ÜVEGEZÉS – NYÍLÁSZÁRÓK • Műanyag nyílászárók: – gyártása – beépítése • Kőpárkányok: – gránit – márvány • Helyszíni felmérés, árajánlat készítése. • Üvegek, tükrök méretre szabása, helyszíni beépítése. • Képek keretezése.
Újvári Róbert 20/355-43-68 Herczig György 30/377-53-36 Tolna, Rákóczi u. 58. Telefon: 74/441-568
10 TOLNAI HÍRLAP A dolgok olyanok, amilyenek Június 1-jén tartotta vezetőség választó közgyűlését a Nyugdíjas Érdekszövetség. E fontos feladatra különös gondossággal készítette elő az eseményeket. Javaslattevő, szavazatszedő bizottságot hozott létre, minden tagjának „időben” megküldte a meghívókat és olyan feltételeket biztosított, hogy a választást biztonsággal, alkalomhoz illő módon lehessen lebonyolítani. Többen bizakodással, de egyben vegyes érzelmekkel vettünk részt ebben a folyamatban, mert tisztában voltunk azzal, hogy ebben a kérdésben nincs egyetértés a tagság és a vezetőség között. A közgyűlés időpontjának kitűzése után elindult a durva kampány, amely egyes jelöltet, és az elnök személyét sem kímélte. A vezetőség egyes tagjai titkos találkozásokat, egyezséget kötöttek, a másiknak és a bizalmiak nagy részének kizárásával. Még attól sem riadtak vissza, hogy személyemet a közvélemény előtt lejárassák. Ez durva kampány csak még jobban megosztotta a tagságot, amelynek eredménye az lett, hogy az 1020 fős választásra jogosult tagból csak 176 fő vett részt a választáson. A tagság 83 %-a nem élt szavazati jogával, passzív magatar-
tásukkal pedig átadták a döntés jogát és lehetőségét annak a szűk csoportnak, akik pontosan tudták és tisztában voltak azzal, hogy manipulációs szándékukhoz most meg van a lehetőségük. Egy olyan csapat került így döntéshelyzetbe, akik a szövetség munkájában, annak rendezvényein még nem vettek részt. Magabiztos megjelenésükkel, fellépésükkel éreztetve azt, hogy egy politikai párt felkérésére és annak irányításával azok szócsöveiként jöttek és civil kurázsi nélkül működtek. Szövetség mindig fontos és megőrizendő értéknek tartotta a függetlenségét és érdekképviseleti munkáját politikától távol tartva végezte. Sajnálatos, hogy egy szoci-
ális célú civil szervezet 5 évenként tartott vezetőségi közgyűlés döntésében, hangulatában politikai szervezet erői is beleavatkoznak. Kár volt, felelőtlenség volt egy jól működő, idős emberekkel foglalkozó civil szervezet közé dobni a bizalmatlanság parazsát és 14 év élményeit, emberi kapcsolatait, egységét megbontani. Köszönöm azoknak a tagjainknak odaadó lelkes munkáját, akik támogattak ebben a munkában. Kívánom, hogy kölcsönös tisztelettel próbáljanak egymás segítésére lenni. Köszönöm a jókívánságaikat, azokat a virágokat, amelyeket kertjeikből hoztak. Én a továbbiakban nem kívánok ebben a munkában részt venni! Széles Mártonné
Tóth Gizella a nyugdíjasok új elnöke Tóth Gizellát választotta a Tolna Városi Nyugdíjas Érdekszövetség új elnökévé június elsején a szervezet közgyűlése. Mint ismeretes, az érdekszövetség márciusban nem tudta megválasztani z új tisztségviselőket. Ennek főleg az volt az oka, hogy akkor tizenöt jelölt volt a vezetőségi helyekre. A megismételt választáson két elnökjelölt és öt vezetőségi tagaspiráns versengett az összesen öt tisztségért. Az elnökjelöltek közül Tóth Gizella 95, Reiter Antalné 81 voksot kapott, így előbbi lett a szervezet új vezetője. A vezetőségi tagok Koleszár Istvánné, Heitzmann Jánosné, Rogács Józsefné és dr. Szilák Mihályné lettek.
2006. JÚNIUS 21.
SZALAI
LAKATOS Bt. • ACÉLSZERKEZET GYÁRTÁSA ÉS SZERELÉSE • MEZŐGAZDASÁGI GÉPEK, BERENDEZÉSEK GYÁRTÁSA, SZERELÉSE • FELRAKÓ HEGESZTÉSEK, FORGÁCSOLÁSI MUNKÁK ELVÉGZÉSE: ESZTERGÁN, MARÓGÉPEN, GYALUGÉPEN Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 72. Telefon: 06-30/9272-942 Műhely: 74/443-253
G GM MV V
Tolna, Festetich út 63. alatti telephelyén
továbbra is magas áron átvesz lemez-, vas- és fémhulladékot. NYITVA TARTÁS:
hétfőtől péntekig 8–15.30 óráig Telefon/fax: 441-632
FADD ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET
ÚJ HITELKONSTRUKCIÓ FORINTHITEL, NINCS ÁRFOLYAMKOCKÁZAT! A hitel felhasználási célhoz nem kötött: igényelhető hitelkiváltásra, ingatlannal kapcsolatos személyi kiadásokra
ÉVES KAMAT 9% – változó kamatozású Az igényelhető hitelösszeg: minimum 100 000 Ft, maximum 5 000 000 Ft. Futamidő: minimum 15 hónap, maximum 15 év.
1 000 000 Ft hitel havi törlesztőrészlete 15 éves futamidőre 10 190 Ft, THM 9,81% 5 000 000 Ft hitel havi törlesztőrészlete 15 éves futamidőre 50 910 Ft, THM 9,88% Bővebb felvilágosítás a takarékszövetkezet egységeiben Fadd: 74/447-452, Tolna I.: 74/440-047, Tolna II.: 74/440-003, Gerjen: 75/337-271, Dunaszentgyörgy: 75/536-042 JELEN TÁJÉKOZTATÁS NEM MINŐSÜL NYILVÁNOS AJÁNLATTÉTELNEK.
TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
Száz év együtt… (Folytatás az 1. oldalról.)
Olyannyira hogy sürgősen más utakra kellett térni. Apánk kulák lett – a honvédségnél ezért még katonaruhát sem kaptam – a magamfajta osztályidegen csak munkaszolgálatra volt akkor jó. Pár évre rá, hogy előtte a szlovákok mondták ki, hogy nem közéjük tartozunk… De a borús napokra jött derű is! Lehetőség. Dolgozni, tanulni, előrelépni, többet akarni. A szedresi gépállomáson már nem voltak kulákok, a mözsi téesz pedig mindenkit megbecsült, aki boldogulni akart. Így lettem az első érettségizett kombájnosa a szövetkezetnek. 77-ig ültem a fülkében, majd raktárosként mentem nyugdíjba. A téesz felemelkedésének szép éveire esett tevékeny életem. Jó volt. Aztán az asszonyokra nézek, akik ugyan nem voltak testvérek, de barátnők igen (és ez néha több) nem is gondolván kislányként, még ott a Felvidéken, hogy a nagy szétszóratás után, újra ilyen közel hozza őket az élet. De még milyen közel!
Hogy mire emlékeznek? – Csak a szépre – mosolyodnak el. Kurucz Zoltánné, Ilonka, a gyermekvárás reményekkel teli, életének asszonnyá érő nyarára emlékszik legszívesebben, Juszti néni pedig kedves kis mosollyal a szája szegletében, azokra a „nagyon nehéz” időkre emlékszik szeretettel, amikor még lovakkal mentek Mözsről Grábócra, eke után kukoricát vetni. És ahonnan nem volt érdemes minden este hazajönni... – Az a kis piskói ház, ott fent a hegyen volt a szállodánk, a harmatos fű a szőnyegünk, tücsökzene az éjjeli zenekarunk a mindennapi munka után. Itt voltunk „nászutasok”. Hogy mit is mondhatott annak idején Kurucz Gyula, református lelkész, nagybácsi, az ötven évvel ezelőtti esküvőn? Nem írták le, „csak” betartották. Ezt megünnepelni jöttek össze 2006 május 20-án, a Thelena Hotelben, hogy gyermekeik, unokáik, rokonaik és barátaik körében – mintegy ötvenen – emlékezzenek az akkori szép napra. ká
11
Ők is elballagtak (Folytatás az 1. oldalról.)
Kérdésemre, hogy lett-e közülük híres ember, mondjuk professzor, diplomata, vagy politikus,
egy volt osztálytárs, Tózer Mihályné, Szuprics Marika válaszol. – Mind vittük valamire. Ketten lettünk pedagógusok, egy társunk, élete nagy részét külföldön töltötte el, de ha nem is lett mindenki orvos vagy mérnök (mert ilyen is lett!) aki „csak” szakmájában, üzletében tette hasznossá magát, az is mostanra mind, kitörölhetetlenül az elmúlt ötven év Tolnájához tartozik. Talán többet téve a jelen közösségéért, mintha ünnepelt, híres emberré lett volna valahol. Az akkori ballagók közt, ötven esztendeje, kilenc bogyiszlói is akadt. Két és fél hónapot, márciustól, júniusig jártak ide. Hogy miért? A kérdésre ballagásuk évszáma válaszol: 1956. Hogy egy pusztító árvíz és egy elbukott forradalom közt hogy lehetett a nagybetűs Életnek neki indulni? Fiatal szívvel! Amely még nem fontolgatott, csak tenni akart. Elnézem, a mostani fiatal ballagókat. Kívánhatok-e nekik többet, mint még egy ilyen júniust? Ötven év múlva. Ugyanitt. ká
HÁZTARTÁSI GÉPEK JAVÍTÁSA!
SERTÉS-, MARHA-, BIRKA-, BAROMFIHÚSOK, BŐRÖS FÉLSERTÉS
MOSÓGÉPEK, MOSOGATÓGÉPEK, MIKROHULLÁMÚ SÜTŐK, PORSZÍVÓK, BOJLEREK stb. ÉS BÁRMI, AMI ELROMOLHAT!
Családi, baráti összejövetelek megrendelését KONYHAKÉSZEN VÁLLALOM
– Ki szakmát, mesterséget tanul, ki majd az érettségi után dönti el, hogy hogyan tovább, de egész biztosan köztük is van néhány olyan fiatal ígéret, akikre majdan, most még nem látható csúcsok megmászása után lesz büszke volt osztályfőnöke, Némethné Puxler Rózsa és Kovácsné Németh Mária. *** Felemelően szép színfoltja volt a délelőtti ünnepségnek, hogy az iskola életében immár másodszor, jubiláló öregdiákok is a ballagók sorába léptek. Ők nem el-, hanem visszaballagtak ide. Az egykori, mára deresedő halántékú nyolcadikosok közül, Takács tanár úr volt osztályából, húszan jöttek el. Öten sajnos már végleg elballagtak, a többi hiányzó pedig, többnyire méltányolható okból, bár igazoltan, de csak lélekben lehetett itt.
Bajai és Fia Kf t. Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 72. Telefon/fax: 74/443-215, 443-553
VASUDVAR – finom és durva lemezek – zártszelvények – idomacélok – köracélok
– csavarok, anyák, alátétek – hegesztőhuzalok – elektródák – csövek
(A VOLT PATEX TERÜLETÉN.) GULD CSABA
T URBÓ AUTÓSISKOLA TANFOLYAMOT INDÍT TOLNÁN JÚNIUS 16-ÁN ÉS JÚLIUS 3-ÁN 17 órakor
• segédmotor • motorkerékpár • személygépkocsi • tehergépkocsi, nehézpótkocsi kategóriákban Személyre szabott oktatás, számítógépes gyakorlási lehetőség. TANKÖNYVET BIZTOSÍTUNK! • 12 és 24 HAVI RÉSZLETFIZETÉS! Jelentkezni: Tolna, Deák Ferenc u. 5. (iroda) hétfő, szerda, péntek 14–16.30 óráig Tel.: 06/20/9613-710, este 442-123 A TANDÍJ 30%-a AZ ADÓBÓL LEÍRHATÓ!
Szabó Roland 20/471-86-72
Ez Önnek 33 ezer forint megtakarítást jelenthet!
TOLNA, ALKOTMÁNY U. 44.
FÜSTÖLTÁRU, HÁZIZSÍR MÖZSI HÚSBOLT (iskola mellett) Cégtulajdonos: C Z E M M E L J Á N O S Szent István u. 32. • Tel.: 30/94-72-087 NYITVA TARTÁS: Keddtől péntekig 7–11 és 14–17 óráig Szombaton: 7–11 óráig
12 TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
Kitüntettek egy tolnai ’56-ost Az ’56-os események után Dóni Antal emigrációba kényszerült. Fiatalemberként a Corvin-közben harcolt, aztán negyven évet élt külföldön, és csak 1997-ben tért végleg haza. Tolnán telepedett le. Aktívan nem politizál, de a honvéd hagyományápolásban részt vesz.
A Magyar Nemzetőrség megyei parancsnoka, Kovács János dandártábornok, a Hősök napja – május 28-a – alkalmából két kitüntetést adott át az ’56-os veteránnak: a Nemeztőrség emlékkeresztjét és a Nagy Imre – Maléter Pál emlékérmet. - Wy -
Dóni Antal (balról) átveszi a kitüntetéseket Kovács Jánostól
A mözsi székelyek is elzarándokoltak Csíksomlyóra
Szertartás a Hármashalom oltárnál Búcsút nyerni. Elzarándokolni a kegyhelyre, misét hallgatni, gyónni, áldozni, s mindezt felajánlani önmagunkért vagy egy tisztítótűzben szenvedő lélekért. A szóban, tettben, gondolatban elkövetett vétkek, bűnök bocsánatára. Ez a búcsú eredeti célja, értelme. Manapság, elüzletiesedő világunkban azonban a búcsú, sokak szemében nem több mint vásárolgatás, céllövölde és körhinta. Locsolkodás utáni pénzszórás, félkómásan a mözsi bazársoron.
Bazársor Csíksomlyón is van. De Erdélyben a hitgyakorlás még megelőzi a vásárfia-vásárlást. A mintegy két - háromszázezer zarándok imameghallgatást remél az égiektől, a több mint kétméteres kegyszobor – Szűz Mária – segítségével. A kegytemplom nagy, de ekkora tömeget nem tud befogadni. A pünkösdi szertartás a szabadtéri Hármashalom oltárnál zajlik, a hívek a közeli hegyoldalakat foglalják el, hangszórók és óriáskivetítő segítségével követik a mise menetét. Tolna megyéből is érkezett több busznyi zarándok a csíksomlyói búcsúra, köztük a Tolna - Mözsi Székely Kör tagjai. Programjukban szerepelt Erdély más nevezetességeinek megtekintése is. Wessely
Erősek és bátrak...? Romokban hever a Kálvária kápolna mellvédje Lekaptam a lábamat a gázról, ahogy Szekszárdra menet a kápolna előtt hajtottam el. A látvány nyomta meg bennem a féket. De még gurulnom kellett kicsit a délutáni csúcsforgalommal, hogy megállhassak, miközben lassuló autómban, gyorsuló képzelettel próbáltam meg kitalálni, hogy mi is történt itt? Megindult a partfal? Fa dőlt a mellvédre? Omlik a kápolna? Egyik sem! – állapíthattam meg hamarosan. A Kálvária kápolna lépcső feletti mellvédjének egy jelentős szakaszát ugyanis nem természeti csapás kezdte ki. „Természetfeletti erő” dolgozott itt. Sötété hatalom. Emberi pusztítás, romboló akarat, minden érthető és felfogható cél nélkül. A rontás öröméért. Az évszázados, jól megépített, vastag téglafal, fenti párkányzata most nagy tömbökben hever a mélyben, ami nem kis teljesítmény. Ehhez „férfierő” kellett. Nekirugaszkodó akarat. És bátorság. Hogy nem bukik le az elkövető. Kábultan bámulok a romok közül felfelé, a sok vihart megélt, ódon falakra, a jámbor hívek előtt annyiszor kitárulkozott öreg kapura, felidézve a szenteléskor, egykor égig szállt szavakra: emeltetett Isten dicsőségére… És lerontatott? Ugyan kinek, minek a nevében? Aztán az építőkre gondolok. A száz évekkel ezelőttiekre. Akik még úgy emeltek égbeszökő templomokat, vertek máig álló hidakat, és építettek bevehetetlen várakat, hogy nem ismerték a betonkeve-
rőt, a darut, a gattert, a stílfűrészt. Nem volt cementjük, szintezőműszerük, acélszerkezetes állványzatuk, villanyáramuk. „Csak” két erős kezük és „némi” hitük, hogy az emberi győzni akarás csodákra képes. Pár évvel ezelőtt egy környékbeli nyugdíjasokból álló férficsapat szépen rendbe tette ezt a támfalat és a környékét. Hatvan-hetvennyolcvan évesen. Az ő fiatalságuk is eszembe jut. Az övék, akiknek legszebb férfikorát tette tönkre a háború, a fogság, az újjáépítés, és a kitelepítés. Az övék, akiknek a korosztálya „málenkíj roboton” nem templomokat rongált szülőfalujában, hanem szenet bányászott Ukrajnában. Puszta kézzel. Akik inas korukban fél ötkor indultak el otthonról, hogy mire a mester felkel, be legyen melegre fűtve, és ki legyen tisztára takarítva a műhely… Nem a partfal omlik. Attól tartok. Valami sokkal nagyobb. Az általuk felépített világ! Kezdve a tartópilléreken, hogy érdemes-e jónak, szorgalmasnak, becsületesnek, törekvőnek, egyáltalában alkotónak lenni?! Kedves unatkozó fiatalok! Kőgörgetők! Az ő múltjuk már nem dől össze, de a ti jövőtök egy része bizony már ott van a téglatörmelék alatt. ***** Lapzárta előtt pár nappal ismét arra jártam. A téglamellvéd újra áll. A falat a város állíttatta helyre. A kivitelező a Kommunális Kft. volt. ká
Táltos iskolai évzáró A szegedi Táltos Iskola kihelyezett tagozatai: a színjáték, a társastánc, a kerámia és kézműves tanszakok június 1-én tartották évzáró bemutatkozásukat a Művelődési Ház kistermében. Először a színjáték és társastánc tagozat tanulói adtak rövid ízelítőt munkájukból. Takács József és Farkas Gábor „Bajusz és Szakáll” c. rövid tréfás jelenete kacagtatta meg a jelenlévőket. Straubinger Dóra és Kákonyi Richárd angol keringőt mutatott be nagyon szép előadásban. „Tojásmese” címmel ismét a színjátszóké volt a színpad, majd Máté Virág és Inger Ádám fergeteges rock and rollt táncolt. Ezt követően került sor a kézműves és kerámia tagozatos diákok év végi kiállításának megnyitójára, melyet Mézes Zsolt László művészetről megfogalmazott gondolatai vezettek be Schubert Barbara előadásában. A kiállítást dr. Szilák Mihály polgármester nyitotta meg, majd a
legaktívabb „kis művészeknek” jutalmakat adott át. A kiállítóteremben a diákok legszebb alkotásaiból láthatunk egy csokorra valót. Ezek az alkotások azt bizonyítják, milyen végtelen a gyermeki fantázia, milyen ügyesek, kreatívak a kis tehetségek. Ahány gyerek, annyiféle világ. És ettől olyan szép a mi kis világunk.
Idén nyáron is sportnapközi Idén is megrendezik a nyári sportnapközit, az Általános Nevelési Központ, a Tolna-Mözsi Női Labdarúgó SE, a Tolnai SE, a városi sportcsarnok, az apátipusztai Lovas udvarház és a Squash és Szauna Club közreműködésével. A kétszer tíz napos turnusokban tenisz, kézilabda, labdarúgás, röplabda, görkorcsolya, vízi- és lovasprogramok, elméleti foglalkozások szerepelnek a kínálatban. A július 3-án kezdődő második turnusra még lehet jelentkezni Beregi Károlynál, a sportcsarnok vezetőjénél.
TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
A Tolnai Művelődési Központ és Könyvtár programjai Június 21. (szerda) 9–11 Terhestorna 17–18 Nyugdíjas kórus 18–19 Német kórus
Június 28. (szerda) 9–11 Terhestorna 17–18 Nyugdíjas kórus 18–19 Német kórus
Június 22. (csütörtök) 17.30–18 Gerinctorna 18–19 Asszonytorna
Június 29. (csütörtök) 17 Kézimunka szakkör 17.30–18 Gerinctorna 18–19 Asszonytorna
Június 23. (péntek) 16.30–18.30 Kézműves foglalkozás 17.45–19.15 Hastánc Június 26. (hétfő) 17 Angol társalgási klub Június 27. (kedd) 17.30–18 Gerinctorna 17.45–19-15 Néptánc 18–19 Asszonytorna
Június 30. (péntek) 16.30–17.30 Kézműves foglalkozás 17.45–19.15 Hastánc
Július 3–23-ig az intézmény
ZÁRVA TART! NYITÁS: 2006. július 24. 9 óra
Értesítem kedves vendégeimet, hogy JÚNIUSTÓL a RÉTISOR u. 27. szám alatt várom a szépülni vágyókat! Bejelentkezés:
Tolnai kornyika
Csapos kaland
Csöpög a csap. Nincs mese, venni kell egyet. Azt mondják, ezekben az olcsó csaptelepekben nincs cserélhető gumitömítés, hanem valami kúpos fémzár szorul meg, ami ha elkopik, az egész cuccot el lehet dobni. Hatszáz forintért vettem, három évet kibírt, ennyi. Elballagok a fürdőszoba-felszerelési szaküzletbe, mutogatnak mindenféle szuper-hiper kütyüket, vízkeveréses, hőmérsékletbeállítós, kerámiabetétes és aranyozott zuhanyzórózsás kivitelben – némelyiknél bajban lennék, hogy mit kell rajta tekerni, húzni vagy nyomni –; a legakciósabb is 16 ezer forint. Akkor inkább csöpögjön tovább az ócska csap! Ha megduplázódik a vízdíjam, még az is belefér. Azért megnézem még a gazdaboltban. Ott, mintha a vetőmagok, metszőollók és kapanyelek társaságában lett volna egypár csaptelep is… Van. Van hatezres, nyolcezres, sőt ugyanolyan is kapható, mint az én otthonim, 1800-ért. Háromszoros ár, három év alatt. Ki meri azt mondani, hogy drága a benzin, a sör vagy a fagyi?! Beszélgetek az eladóval, aki pillanatok alatt ráérez, hogy nem vagyok a vízvezeték-szerelés aranykoszorús mestere. Azt javasolja, hogy vegyek egyelőre csak egy tekerőgombot, mert lehet, hogy abban szakadt meg a menet, s ha mégsem, a komplett csapot utána is elvihetem. Rádumál, hogy 1800 helyett 200 forintot hagyjak a kasszájában. Mint kiderült, igaza volt… De akkor is! Kereskedő az ilyen? Miből él meg Magyarországon, ha senkit nem ver át? Wessely
30/37-78-478
FOLYTATÓDIK A
Pálinkásné Szalai Andrea kozmetikusmester
HATHA JÓGA
Értesítjük vásárlónkat, hogy telepünkön (Tolna, HRSZ 970/38) a volt szovjet üzemanyagtelep mellett,
kis- és nagykereskedelmi mennyiségben forgalmazunk: • SÓDER (2000 Ft/m3) • TÖLTÉSANYAG (1000 Ft/m3) • FEHÉRHOMOK (3000 Ft/m3) • TERMŐFÖLD (2000 Ft/m3) • ZÚZOTT KŐ (2500–6000 Ft/m3) térkő alá, díszkő, padkakő stb. TOVÁBBI SZOLGÁLTATÁSAINK: • KONTÉNER-KIHELYEZÉS • SZÁLLÍTMÁNYOZÁS (lakossági, nagy tömegű) • GÉPI FÖLDMUNKAVÉGZÉS (lakossági, nagy tömegű) • KOMPLETT KIVITELEZÉS FÖLDMŰVEKRE, KÖZMŰVEKRE, ALÉPÍTMÉNYI MUNKÁRA Az árak áfa nélkül értendők!
Duna Trans Fuvarozási Bt. • 7130 Tolna, Kossuth L. u. 7. Telefon/fax: 74/442-643 • 70/312-44-21 • E-mail:
[email protected]
ÁRNYÉKOLÁSTECHNIKA REDŐNY (műanyag, alumínium, fa) RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY, fix–mobil szúnyogháló, napellenző, harmonikaajtó, hevederzár. KÉSZÍTÉS – JAVÍTÁS
ÚJVÁRI RÓBERT Tolna, Wosinsky u. 4. Telefon: 74/441-477 és 20/35-54-368
a Tolna Városi Művelődési Központban Nyújtó, lazító, légzőgyakorlatok, meditáció. Minden egyéb, ami a testilelki egészség és harmónia megteremtéséhez hozzájárul, és amit a jó közérzet kialakításáért tehetünk.
Időpont: kedd 17.45 óra A foglalkozás látogatható alkalomszerűen és folyamatos jelleggel egyaránt!
Táp- és takarmánybolt PURINA TAKARMÁNYOK TELJES VÁLASZTÉKA Letojt tyúk, rántani való csibe, valamint kakas íratható. Nyúlszállítás kéthetente. Szemes termények értékesítése kedvező áron. KUTYA-, MACSKATÁPOK FORGALMAZÁSA. Takarmányok házhoz szállítása, megrendelésre. KIS BÁLA SZALMA ÍRATHATÓ!
FELKL MÁRTON Tolna, Kodály Z. u. 18. Telefon: 74/441-468, 30/3700-427, 30/2564-156
13
Kedves gyerekek! Egyedül vagytok? Unatkoztok? SZÍNES PROGRAMOKKAL VÁR BENNETEKET A
NYÁRI JÁTSZÓHÁZ a Családsegítő Központban Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 96.
július 4–25-ig MINDEN KEDDEN délelőtt 9-12 óráig Kellemes időtöltést kívánunk! A CSALÁDSEGÍTŐ KÖZPONT MUNKATÁRSAI
AEROBIC Hétfő
19.30-20.30
Stepaerobic +hasizom
Koreografált, zsírégető óra középhaladóknak
Kedd
19.30-20.30
Alap – Stepaerobic +hasizom
Stepóra csak alaplépésekkel! Zsírégető óra kezdőknek.
Szerda
19.30-20.30
Alakformáló óra Köredzés Drilling
Comb far, has, felsőtest Mindent bele! Kiképzés
Stepaerobic +hasizom
Koreografált, táncos, zsírégető óra haladóknak
Csütörtök 19.30
A tűzoltóság mögött a volt Sportszékházban. Érdeklődni: 20/36-42-740
14 TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
Labdarúgás
Győzni kell az aranyért Talán a Kakasd is segít Az utolsó fordulóban dől el a megyei I. osztályú focibajnokság 2005/2006-os idényének aranyérme. A Wiesner József dirigálta Tolna VFC egy ponttal van lemaradva az éllovas Dunaföldvár FC mögött. Az utolsó körben, szombaton Benczéék hazai pályán fogadják a Dunakömlődöt, mégpedig az első tavaszi fordulóból elhalasztott mérkőzésen, míg a Földvár Kakasdra látogat. A Tolna csak akkor lehet bajnok, ha a földváriak pontot veszítenek. A negyedik helyezett gárda néhány bravúrt bemutatott már az idényben, Wiesner József edző is abban bízik, hogy ezúttal is nagyot dobnak a Kniesz-fiúk. A tolnai játékosok várják a szurkolókat, hiszen szükségük lesz a buzdításukra ahhoz, hogy megvalósíthassák a csapat legnagyobb álmát, a bajnoki arany megszerzését. XXVI. forduló Ozora–Tolna 0-3 (0-2) Ozora, 150 néző. V: Száraz F. Ozora: Szabó M. (Márton) – Pesti D., Kiss Cs., Szabó N. (Uri), Pálinkás (Fekete) – Tarjáni Gy., Fauszt,
Horváth E., Stadler (Kiss G.) – Bencze, Pesti V. (Juhász). Gól: Bencze, Fauszt, Horváth E. Ifi: Ozora–Tolna 1-12. XXVII. forduló Tolna–Őcsény 3-0 (3-0) Tolna, 180 néző. V: Rácz. Tolna: Szabó M. – Pesti D. (Fekete), Kiss Cs. (Klein), Fauszt, Zörényi (Uri) – Tarjáni Gy., Horváth E., Kiss G., Stadler (Szegleti) – Bencze, Juhász V. (Izsák). Gól: Horváth E., Bencze, Fauszt. Ifi: Tolna–Őcsény 1-2. XXVIII. forduló Tevel–Tolna 2-1 (1-0) Tevel, 400 néző. V: Száraz F. Tolna: Szabó M. – Pesti D. (Fekete), Fauszt, Klein M., Stadler (Tarjáni Gy.) – Schäffer, Zörényi (Pesti V.), Horváth E., Kiss G. – Bencze, Juhász V. (Izsák). Gól: Kiss G. Ifi: Tevel–Tolna 1-4. XXIX. forduló Tolna–Dunaföldvár 1-4 (0-3) Tolna, 250 néző. V: Álló T. Tolna:
Szabó M. – Pesti D. (Pesti V.), Kiss Cs., Klein M., Zörényi (Pálinkás) – Schäffer (Szabó N.), Kiss G. (Stadler), Horváth E., Tarjáni Gy. – Izsák (Juhász V.), Bencze. Gól: Bencze. Ifi: Tolna–Dunaföldvár 5-1. XXX. forduló Simontornya–Tolna 0-3 (0-3) Simontornya, 100 néző. V: Botos M. Tolna: Szabó M. (Márton) – Pesti D., Klein, Kiss Cs., Pálinkás –
Tarjáni (Fekete), Fauszt (Uri), Szabó N. (Pesti V.), Stadler – Izsák (Juhász), Bencze. G: Izsák 2, Szabó N. Ifi: 3-4. A BAJNOKSÁG ÉLCSOPORTJA Felnőttek: 1. Dunaföldvár 60, 2. Tolna 59, 3. Bölcske 57, 4. Kakasd 47 ponttal. Ifjúságiak: 1. Tolna 73, 2. Őcsény 71, 3. Simontornya 70 ponttal.
Kézilabda női NB II délnyugati csoport
Bronzérmes lett a Tolna KC Tolna KC–Dunaújvárosi AC 44–25 (22–12). Tolna, 100 néző. V: Fógl, Mazzag. Tolna: Szabó A. – Reisch 12, Konkoly 1, Szalai 5, Pál, Sipos Á. 14 (4), Dienes 9. Csere: Sulyok K. (kapus), Dombóvári 1, Csonka 1 (1), Széles 1 (1), Maláti. Szakmai igazgató: Takács István. A táblázat alsó harmadában tanyázó vendégek nem tudtak jelentős ellenállást kifejteni a folyamatos lerohanásokat alkalmazó tolnaiakkal szemben. Az első já-
tékrész derekán a hazai gárda már 9 góllal vezetett, s előnyét a mérkőzés végéig még egy tízessel meg is toldotta. A minden csapatrészében jobb TKC a bajnokság utolsó fordulójában jó játékkal és sok góllal örvendeztette meg szurkolóit, és néhány megingástól eltekintve kiegyensúlyozott teljesítmény nyújtva a délnyugati csoport harmadik helyén zárta a 2005/2006-os pontvadászatot. Jók: Sipos Á., Reisch, Dienes, Szabó A.
ÉPÍTŐIPARI KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ BT.
PALATETŐK FELÚJÍTÁSA Bontás nélkül, sima és mintás anyaggal többféle színben
pénztárcáját kímélő áron! VÁLLALJUK TOVÁBBÁ: • lapos tetők szigetelését • pala, és hullámpala fedésű tetők szigetelését kenhető vízzáró anyaggal • zsindellyel, fémzsindellyel és Lindab-lemezzel történő tetőfedést • bádogos munkák kivitelezését, ereszcsatorna-cseréjét Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 16. Tel.: 30/237-2067, 74/445-142
Bitoma Bt.
TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
15
Esőben is hajt a Virág
Darabos Fábián
A Tolna-Mözsi Lovas Egyesület június 10-ére meghirdetett kettesfogat-hajtó versenyén immár menetrendszerűen eső fogadta a versenyzőket és a közönséget a mözsi lovaspályán. Tulajdonképpen ez már nem is volt újdonság, hiszen a negyedik éve megrendezett lovas programot eddig egyik évben sem kerülte el az égi áldás. A mostani verseny első fordulóját azonban – amíg használható volt a pálya – a rossz idő ellenére is megrendezték, és végül ez alapján hirdettek eredményt. A tizennyolc fogat közül az első helyet a mözsi Drobni Tivadar szerezte meg. Második lett Ritecz Péter (Dombóvár), harmadik Puskás István (Gerjen), negyedik Kincsverő Jenő (Kurd), ötödik Zámbó István (Dombóvár), hatodik Cseh László (Mözs). A verseny egyik különlegessége volt, hogy a mözsi Virág család három generációja, az egyaránt a József nevet viselő nagyapa, fiú és unoka is indult a versenyen. Utóbbi, a legkisebb Virág József mindössze tizenkét évesen. Az egyesület vezetése úgy döntött, hogy mintegy kárpótlásként a szeptemberi mözsi falunapon is rendeznek lovasversenyt, ahol a mostani eseményre szánt értékes tombolanyeremények – így egy színes televízió is – gazdára találhatnak.
Cseh László, Mözs
Kajak-kenu
2006. ÉVI LABDARÚGÓ VB MAGYARORSZÁGI ROAD SHOW TOLNAI RENDEZVÉNYE
Györe Attila duplázott, Jámborék fölényesen győztek Györe Attila, az Alois DallmayrTolnatext KKSC kenusa egyesben és párosban is első helyen végzett a Győrött megrendezett AstraZeneca maratoni kajak-kenu országos bajnokságon. A férfi kajakosoknál Jámnor Attila egyéniben második lett, míg párosban új párjával, Homoki Tamással győzött, nagy fölénnyel megelőzve klubtársát, Szakály Viktort és a kaposvári Szigeti Krisztiánt. A női kajakosok versenyében Faldum Bereniké és az MTK-s Szabó Ágnes alkotta kettős második lett, Faldum egyéniben harmadik helyen végzett. Az októberi, franciaországi vb-re az első és második helyezettek szerezték meg a kvalifikációt. EREDMÉNYEK: EGYESEK: Férfiak, K-1 (36 km): 2. Jámbor Attila 2:28:50, 3. Barina Balázs
(mindkettő Alois DallmayrTolnatext KKSC) 2:29:12. C-1, 28 km: 1. Györe Attila (Alois Dallmayr-Tolnatext KKSC) 2:14:38. Nők, K-1 (28 km): 3. Faldum Bereniké (Alois Dallmayr-Tolnatext KKSC) 2:10:50. PÁROSOK: Férfiak, K-2 (36 km): 1. Jámbor Attila, Homoki Tamás (Alois Dallmayr-Tolnatext) 2:19:31 óra, 2. Szakály Viktor, Szigeti Krisztián (Alois Dallmayr-Tolnatext, Kaposvári VSC) 2:24:07. C-2 (28 km): 1. Csabai Edvin, Györe Attila (Kis-Dunai SE, Alois Dallmayr-Tolnatext) 2:05.29 óra. Nők, K-2 (28 km): 2. Faldum Bereniké, Szabó Ágnes (Alois Dallmayr-Tolnatext, MTK) 2:02:03.
2006. július 05. • Városi Sportcsarnok A színpad és kivetítő időrendi beosztása 00
12 – Zene 1205 – Köszöntő 1210 – A nap programjainak ismertetése 1220 – A rendezvényen részt vevők bemutatása 1230 – Kulturális programok kezdete 1230 – Bemutatkozik – Tolna 1235 – Néptánccsoport fellépése 1255 – Hirdetési betétek 1300 – Akrobatikus Szöcskék Rock ’n’ Roll táncbemutató 1330 – Önvédelmi bemutató 1400 – Tájékoztató a sportversenyekről 1410 – Amatőr zenekarok fellépése 1425 – Hirdetési betétek 1435 – Zenekarok fellépése 1520 – Hirdetési betétek 1530 – Zenekarok fellépése
1610 – Beszámoló a rendezvény alatt zajló sportrendezvényekről 1620 – Előzetes a vb pillanatnyi helyzetéről és az aktuális közvetítésről 1630 – Gyermek sportversenyek eredményhirdetése 1700 – „Most mutasd meg” trükkök a focival 1 percben 1800 – Tolnai sportegyesületek és a program szervezőinek bemutatása 1820 – Tolnai vállalkozások bemutatkozása 1830 – Góltotó tippek – fogadások 1900 – Pon-pon bemutató 1930 – Sportversenyek eredményhirdetése 2000 – Góltotó – fogadások Borkóstoló 2100 – Közvetítés
16 TOLNAI HÍRLAP
2006. JÚNIUS 21.
MADOCSÁN AJÁNLATAINK!
régi típusú parasztház nagy kerttel, Ford Tranzit 6 személyes, 95-ös évjáratú, állványos gyors daraboló, kompresszor tartállyal, ütve-fúró gép, 3 funkciós babakocsi, csővázas polcok, hűtőszekrény, íróasztal
• Klímafeltöltés, -ellenőrzés, hibafeltárás • Eredetvizsga és átíratás ügyintézése • Eredeti Bosch alkatrészek értékesítése • Diagnosztizálás • Zöldkártya-készítés • Benzines befecskendezők javítása • Szervizelés
ELADÓ. Érdeklődni: 20/45-43-696 20/43-11-785
ANTAL ZOLTÁN 7130 Tolna, Tavasz u. 14. Tel.: 74/540-703, 20/9819-371
Gyapjúpaplanés gyapjúfonalkészítés
TORNÓCZKY ISTVÁN BÁDOGOS
• Ereszcsatornák készítése – horganyzott acéllemezből – alumíniumból – rézből
• Lindab ereszcsatornák többfajta színben • Lindab tetőrendszerek készítése – cserepes lemezből – trapézlemezből
RIKKER JÁNOS 7131 Mözs, Temető u. 2.
TOLNAI ÁCS KFT. • Tetőszerkezetek készítése, felújítása • Gipszkartonszerelés • Cserép, tegola zsindely fedések készítése • Héjazatcsere Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 75. Telefon: 06-30/26-72-456 Telep: 74/441-740
Péter Jenő és Fia Építőipari Bt.
Tel./fax: 443-083
Telefon: 30/204-56-90, 74/443-626
KIPPER-KRAN BT.
„KEDVENC”
FUVAROZÁS – DARUZÁS
állatorvosi rendelő
Sóder, homok és egyéb szóródó áruk szállítása Tégla, cserép, gerenda és egyéb építőanyagok szállítása-daruzása Építési törmelék és egyéb hulladék rakodása-szállítása
¾ Új lakás építése, valamint régi lakás felújítása: anyagbeszerzéssel, szállítással, kulcsátadással. ¾ Régi lakások ingyenes felmérése: átalakításhoz tervezés, költségvetés-készítés. ¾ Térburkolatok tervezése, kivitelezése. ¾ Homlokzatok hőszigetelése és felújítása. ¾ Mindenféle építőanyag kedvezményes árú beszerzése és házhoz szállítása. ¾ Családi ház és egyéb épületek műszaki kivitelezését és ellenőrzését vállaljuk. Az általunk elvégzett munkákra és az általunk beszerzett építőanyagokra teljes körű garanciát vállalunk! Elérhetőségeink: Telephely: 7130 Tolna, Zrínyi u 1/A • Tel.: 20/9410-198 London Kisáruház nyitva tartása: 9–17 óráig
Dr. Dankó István Tolna, Árpád u. 24. Rendelési idő: hé tfő–szer da–péntek: ek: 14–1 tfő–szerda–pént 14–1 8 óráig óráig k edd–csütör edd–csütörttök: 8–11 8–11 óráig óráig
ÁLLANDÓAN HÍVHATÓ
TOLNA, PAJTA TÉR
Telefon: 30/530-32-75
GAZDABOLT
TELEFON:
20/9141-885
MIKROCHIPES MEGJELÖLÉS A MÖZSI POSTA MELLETT (TEMETŐ U. 1.)
TAVASZI AJÁNLATUNK:
7130 TOLNA, BARTÓK BÉLA ÚT 85.
Fő tevékenységeink:
Tolna, Ady Endre u. 16.
) ) ) ) ) ) ) ) ) ) )
Növényvédő szerepek, virágtápoldatok, műtrágyák, gyomirtók Permetezőgép-alkatrészek Locsolókannák, slagok, tömlővégek, gyorscsatlakozók, bilincsek Kerti és barkácsszerszámok, szerszámnyelek Szegek, csavarok, zárak, kilincsek, lakatok Ragasztók (fa, fém, pvc, univerzális, pillanat, gumi) Kapcsolók, dugaljak, hosszabbítók, elemek, izzók Csaptelepek, zuhanyfejek, gégecsövek, flexibilis csövek, csapbetétek Festékek, hígítók, festőszerszámok, glettek, tömítőanyagok Kerékpárgumik, foltok, ragasztó klt.-k Porszívóhoz porzsákok
ÚJ! MEGKEZDTÜK DRÓTFONATOK FORGALMAZÁSÁT! KERÍTÉSDRÓT 150 cm-es: 400 Ft/m TÉRJEN BE HOZZÁNK, MEGÉRI!
ÚJ!
Nyitva tartás: hétfőtől péntekig: 7.30–11.30 és 13–16.30 óráig szombaton: 8–11 óráig Telefon: 30/916-84-08