XIX. évfolyam 8. szám
Tolna város hivatalos honlapja: www.tolna.hu
MEGHÍVÓ A VÁROSI ÜNNEPSÉGRE 16.00 A felújított és egyháztörténeti anyaggal bõvített helytörténeti kiállítás ünnepélyes átadása. A kiállítást megnyitja: Ódor János, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum Régészeti Osztályának vezetõje Dr. Füri József, szõlészeti, borászati kutatómérnök, szõlõnemesítõ életmûvének állandó kiállítása. A kiállítást megnyitja: Dr. Hajdu Edit, a mezõgazdasági tudományok kandidátusa, a Budapesti Corvinus Egyetem Kescskeméti Szõlészeti és Borászati Kutatóintézetének tudományos fõmunkatársa. A kiállítás anyagát Kovácsné Füri Margit adományozta városunk számára.
A vasútállomásra érkezõ fiatalok fogadását Tolna önkormányzata is támogatta.
A jó csillag biztos pont lehet
Fotó Ó.R.
Református találkozó Domboriban Feléledt az Utasellátó? – tehette fel a kérdést magának az az utazni szándékozó, aki 2009 július 21-én megfordult a mözsi vasútállomáson. Mert amit ott látott, az azokat a régi idõket idézte, amikor Szekszárdra (és még ki tudja hova) a dolgozni járó tömegek a napi sajtó mellé még valami harapnivalót is kaphattak az állomásépület utasellátós sarkán. De a most ott járók hamar rájöhettek, hogy mindez nem a múltból tükrözõdõ délibáb, hanem nagyon is
16.50 Aratófelvonulás a Tolnai Nyugdíjas Szabadidõklub szervezésében (gyülekezõ a Civilház udvarán.)
17.40 Dr. Sümegi Zoltán polgármester ünnepi beszéde 17.50 Rubold Ödön és Götz Anna színmûvész Három harang címû ünnepi mûsora 18.20 Koszorúzás és ünnepélyes kenyérszegés a Szent István parkban.
Bezárt a 4. old szeméttelep Miért folyt iszap a vízcsapokból? 14. old.
valóság, látva láthatván, hogy a vonatról leszálló utasokat, kedves mosolyú helybéli aszszonyok friss pogácsával és hûtött ásványvízzel fogadják. Nem véletlenül, hiszen ezen a napon a tolna-mözsi pályaudvarra futott be az a régen látott utastömeg, amely az ország, sõt, Európa különbözõ helyeirõl, Domboriba, a Csillagpont nevû református ifjúsági találkozóra vonattal e napon érkezett. (Folytatás a 12. oldalon.)
Állatbarát is a kutyakozmetikus
Új frizura Bubikának
17.00 Kenyérszentelés ökumenikus szertartás keretében a Tolnai Római Katolikus Templomban 17. 20 Millenniumi megyezászló adományozása Tolna város számára. A zászlót dr. Puskás Imre, a Tolna Megyei Közgyûlés elnöke adja át dr. Sümegi Zoltán polgármesternek
2009. augusztus
POMPONOK, STUCCNIK, TRIMMELÉS
T
olna valódi 21. századi európai város, mivel már kapható hamburger, mûködik tetováló szalon és házi kedvencét is elviheti bárki kozmetikushoz. Györkõ Szilviát munka közben lepem meg, épp egy uszkárt nyír a speciális asztalon, divatos pomponokat, stuccnikat a lábacskákra. A tágas, barátságos szalon faláról kutyusok és cicák tekintenek le ránk. Csodálkozom, hol a gazdi, mire a mosolygós fiatal hölgy készségesen felvilágosít. ***
– A kutyákat mindig itt szokták hagyni, és ha elkészülök, ez általában egy óra vagy másfél, akkor jönnek érte. – Szeretik egyáltalán az állatok a szépítkezést, vagy nincs más választásuk?
– Nem is gondolnánk, hogy mennyire szeretik. Megszokják és egy idõ után már igénylik. Jól érzik magukat utána, más lesz a komfortérzetük. Hihetetlen, hogy ugyanolyan hiúak, mint mi emberek. Olykor beképzelten illegnek-billegnek, nagyon szeretik, ha megdicsérjük õket. Bubika, akin Szilvia épp dolgozik, pont olyan, mint Fábry Sándor neves tévés mûsorvezetõ kis kedvence, és olyan kitörõ örömmel fogadja a gazdit, hogy muszáj tréfásan megjegyeznem: Na, ki örül még ennyire az embernek, ha meglátj? Talán a férje vagy a gyerekei? Ebben aztán megegyezünk, hogy házi kedvencünk szeret bennünket a legjobban a világon. Bubika gazdája aztán elmeséli, hogy a kutyuska minden szülinapján tortát kap gyertyával. (Folytatás a 14. oldalon.)
10.old
2
2009. AUGUSZTUS
Tájékoztató a krízishelyzetbe került személyek támogatásáról A Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a Magyar Köztársaság területén bejelentett lakó- vagy tartózkodási hellyel rendelkezõ nagykorú személynek egyszeri, vissza nem térítendõ támogatást állapíthat meg. A támogatás összege legalább húszezer forint, legfeljebb ötvenezer – különös méltánylásra okot adó körülmény fennállása esetén – legfeljebb százezer forint. A támogatás egy alkalommal, a család egy tagja számára állapítható meg. A támogatást 2009. augusztus 1. és 2009. november 30. között lehet igényelni a kérelmezõ lakóvagy tartózkodási helye szerint illetékes települési önkormányzat jegyzõjénél. Támogatásra jogosult a nagykorú személy, ha – a családjában a kérelem benyújtását megelõzõ hónapban az
egy fõre jutó havi jövedelem a minimálbér nettó összegét (2009-ben 57.815,- Ft) nem haladta meg, – részére a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján nem folyósítanak öregségi, rokkantsági, korengedményes, özvegyi, baleseti rokkantsági nyugdíjat, rehabilitációs járadékot, árvaellátást, szülõi nyugdíjat, baleseti hozzátartozói nyugellátást, bányásznyugdíjat, az egyes mûvészeti tevékenységet folytatók öregségi nyugdíját, szolgálati nyugdíjat, elõnyugdíjat, mezõgazdasági szövetkezeti járadékot, mezõgazdasági szakszövetkezeti járadékot, és a mezõgazdasági szakszövetkezeti tagok növelt összegû járadékát, és – a gazdasági válsághoz kapcsolódó, elõre nem látható esemény következtében a családja mindennapi életvitelének fenntartását súlyosan veszélyeztetõ krízishelyzetbe került.
A Thelena Magazin idõpontjai Újabb egy évre meghosszabbította a képviselõ-testület júliusi rendkívüli ülésén a Tolnatáj Televízió Kft-vel tavaly nyáron kötött vállalkozási szerzõdést, amelyben a szerkesztõség vállalta, hogy Thelena címmel, heti rendszerességgel 25 perc hosszúságú magazinmûsort, negyedévente egy alkalommal pedig 25 perc hosszúságú stúdióbeszélgetést készít. Ezekben bemutatják Tolna város kulturális, közéleti, sport, stb. életének fontosabb eseményeit, rendezvényeit, valamint feldolgozzák az önkormányzat, illetve az intézmények híreit. A korábbiakhoz képest az adás ideje mostantól minimálisan változik: az RTV képcsatornán minden szerdán 19.30-kor látható, ismétlés hétfõn és pénteken 19.30-kor. A Tolnatáj Televízióban minden csütörtökön 18.20-kor, szombaton 9.30-kor, vasárnap 19.30-kor látható a Thelena Magazin.
Elindult a hulladéklerakók felszámolása Hat megye 169 településén, 680 ezer ember életkörülményeit javító hulladékgazdálkodási beruházás valósul meg több mint 7,7 milliárd forintból, 100 százalékos európai uniós és hazai támogatással. A projektindító ünnepséget Molnár Csaba kancellária miniszter részvételével tartották Polgárdiban, a társulás gesztor településén. A Bács-Kiskun, Fejér, Komárom-Esztergom, Pest, Tolna és Veszprém megye 169 településének összefogásával létrejött Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében 83 hulladéklerakó rekultivációját végzi el. A rekultiváció összköltségének 85 százalékát az Európai Unió, 15 százalékát társfinanszírozásban, a hazai központi költségvetés biztosítja, az önkormányzatoknak nem kell saját forrást biztosítaniuk hozzá. A rekultiváció a meglevõ és bezárt hulladéklerakók tájba illesztését, megfelelõ szigetelését, a vízbázisok és a talaj védelmét jelenti. A beruházás keretében a 83 hulladéklerakóból 12-öt felszámolnak, 69-et lezárnak, s kettõ tájba illesztését valósítják meg. (Forrás: privatbankar.hu)
Az életvitel fenntartását súlyosan veszélyeztetõ krízishelyzetnek minõsül, ha a kérelmezõ – a munkahelyét 2008. szeptember 30-át követõen elveszítette, – jövedelme a 2008. szeptember havi jövedelméhez képest 20%-ot elérõ mértékben csökkent, – lakáscélú kölcsönszerzõdésébõl eredõ fizetési kötelezettsége a törlesztõ-részlet 2008. szeptember havi összegéhez képest 20%-ot elérõ mértékben emelkedett, vagy – egészségi állapota indokolja. Nem jogosult támogatásra az a személy, – akinek a 2009. év folyamán 15.000,- forintot meghaladó öszszegben átmeneti segélyt állapítottak meg, – akinek esetében átmeneti segély megállapítása iránt eljárás van folyamatban, a kérelem elbírálásának idõpontjáig, vagy – aki a támogatás megállapítá-
sára irányuló kérelmének benyújtását megelõzõ 90 napon belül átmeneti segély megállapítására kérelmet még nem nyújtott be, kivéve, ha a helyi önkormányzat rendeletében elõírt feltételek az átmeneti segélyre való jogosultságát egyébként kizárják. A kérelemhez mellékelni kell a jövedelem összegének igazolására alkalmas iratot vagy annak másolatát, valamint a törlesztõ-részlet emelkedése esetén a havi törlesztõrészlet emelkedését igazoló iratot. A támogatást a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság folyósítja. A támogatás igényléséhez szükséges formanyomtatvány beszerezhetõ a polgármesteri hivatal 14. sz. irodájában. További információ: www.szmm.gov.hu Ezerné dr. Huber Éva jegyzõ
FELÚJÍTÁSOK A SELYEM ÓVODÁBAN A Selyem Óvoda állagmegóvására, karbantartási és hibajavítási feladataira, közel száz négyzetméter udvari térburkolat készítésére 4,3 millió forintot szavazott meg a képviselõ-testület júliusban. Az önkormányzat az elképzelések szerint minden évben kiválasztja a legjobban rászoruló létesítményt és elvégezteti azokat a kisebb-nagyobb felújításokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az intézmény minél komfortosabb legyen és megfeleljen a kor színvonalának, egyúttal a jogszabályi elõírásoknak.
A Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete a Tolnai Nyári Fesztivál programjához kapcsolódóan
RENDKIVÜLI VÉRADÁST SZERVEZ 2009. 08. 23. (vasárnap) 9.00 órától 13 óráig Helyszín: Tolna, Duna part, Vízi színpad
A vér semmivel sem pótolható!!! Beteg embertársaink nevében kérjük Önt, és kedves vendégeit, ismerõseit, hogy vegyen részt a véradáson, hiszen a vér életet ment!
„Adj vért és ments meg három életet” Önnek csak pár perc, míg a rászorulóknak szavakkal ki nem fejezhetõ segítség. Szánjon szabadidõs programjából fél órát egy jó cselekedetre. Szeretettel hívjuk és várjuk minden magát egészségesnek érzõ és segíteni szándékozó rendszeres illetve leendõ véradót, 18 és 65 éves kor között. A rendezvény ideje alatt: vércukor- és koleszterinszint mérés, valamint allergiavizsgálat lesz. Véradóinkat véradás után egy pohár sörrel kínáljuk. Kérjük, hozza magával személyi igazolványát, és TAJ kártyáját.
Az orvosi ügyelet telefonszáma Tolnán: 440-340 vagy 06-30/95-75-825 Fõszerkesztõ: CSER ILDIKÓ • Felelõs kiadó: DR. SÜMEGI ZOLTÁN polgármester, Tolna, Hõsök tere 1. Tel.: 74/440-122 • Hirdetésfelvétel: BARANYAI ISTVÁNNÉ, telefon: 440-170 • Szerkesztõségi e-mail:
[email protected] • ISSN 1215-914x • Nyomdai munkák: Kerényi Nyomda Kft., 7100 Szekszárd, Epreskert u. 3. Tel.: 74/413-501. Felelõs vezetõ: Kerényi Zoltán ügyvezetõ • Megjelent 5000 példányban.
3
2009. AUGUSZTUS
Több pénz értékvédelemre A pénzügyi és gazdasági bizottság javaslatára Fonto megemelte júliusi ülésén az értékvédelmi pályás zatokra fordítható keretösszeget a képviselõszép Tolnának testület. A bizottság ugyanis júniusban döntött a város kép 2009. évben benyújtott értékvédelmi pályázatok elbírálásáról, és úgy látta jónak, ha több pénzzel támogatja az önkormányzat a városképi szempontból jelentõs, védett épületek felújítását, állagának megõrzését. Ezért a képviselõk a 2009. évi költségvetésében meghatározott 2.000.000 forintos keretösszeget a felhalmozási céltartalék terhére 3.195.970 forintra emelték. Rózsa Györgyék Bajcsy-Zsilinszky utca 26. számú patinás lakóházán tavaly nem látványos, ám fontos átalakításra volt lehetõség a támogatás révén: a régi ablakokat szinte ugyanolyan, de új nyílászárókra cserélték.
a
Fotó: ÓR
J Ó H Í R A K Ö N Y V T Á R L Á T O G AT Ó K N A K
Vissza nem térítendõ támogatásra pályázik a város A könyvtári szolgáltatások öszszehangolt infrastruktúrafejlesztése érdekében a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség „Tudásdepó-Expressz” néven pályázatot írt ki (TIOP 1.2.3./09/01), amelynek célja, hogy erõsítse a könyvtárak oktatási-képzési szerepét. A közoktatás támogatása érdekében megteremtse a feltételeket a könyvtárak együttmûködésén alapuló szolgáltatások fejlesztéséhez a könyvtárakban õrzött dokumentumokhoz és információvagyonhoz történõ, helytõl független, egyenlõ esélyû hozzáféréshez. A pályázati kiírás kötelezõ (pl. eszközbeszerzés, nyilvánosság) és választható tevékenységeket ír elõ. A választható tevékenységek körébõl a városi könyvtár a következõkre szeretne pályázni: • A fogyatékkal élõk számára biztosítandó speciális könyvtári szolgáltatásokhoz kapcsolódó infrastruktúra-fejlesztések • Könyvtári szoftverek • Elektronikus olvasóazonosítási rendszer infrastrukturális feltételeinek megteremtése.
Számítógépeket vehetnének, 24 órán át elérhetõ lenne a katalógus, ha nyernének A pályázat beadására a városi könyvtáraknak konzorciumi formában van lehetõségük, ezért Tolna városa, (illetve a Bezerédj Pál Szabadidõközpont és Könyvtár) Dunaföldvárral (Berze-Nagy Ilona Városi Könyvtár) együtt kíván pályázni. A konzorciumvezetõ szerepét Dunaföldvár vállalta.
Fotó: ÓR
Sikeres pályázat esetén lehetõség nyílik a könyvtár állományának digitalizálására, katalógusának 24 órás elérhetõségére. Vásárolhatnak számítógépeket és az ahhoz tartozó programokat, melyekkel egyrészt ki tudnák egészíteni a mostani, mára már elég szegényes gépparkot (2 db számítógép van),
PCNET
Számítástechnika Tolna, Bajcsy-Zs. utca 8/A/1. (Penny mögötti üzletsoron) Tel: 74/887-336 • E-mail:
[email protected] VÁRJA KEDVES VÁSÁRLÓIT, TOVÁBBRA IS A MEGSZOKOTT KEDVESSÉGGEL ÉS SZAKÉRTELEMMEL! A hét minden napján 8.30-18.00 óráig, szombaton 8.30-12.00-ig
Szerviz áraink nem változtak az áfa változás ellenére sem! NE FELEDJE MA BEHOZZA ELROMLOTT GÉPÉT AKÁR MÁR HOLNAP VIHETI IS MEGJAVÍTVA!
Gyors korrekt szerviz a helyszínen akár azonnal is! Tintapatronok szinte minden típushoz! Gép konfigurációk, kellékek, alkatrészek! Használt eszközök adás-vétele!
másrészt megvetnék technikai alapjait a könyvtári állomány számítógépes feldolgozásának, és a katalógus állandó elérhetõségének. A támogatással a pályázó visszafizetés nélküli végleges juttatásban részesül, a projekt elszámolható összes költségeinek akár 100%-a mértékéig. A könyvtár által pályázni kívánt összeg 3,5 millió forint. A pályázat utófinanszírozású. A képviselõtestület júliusi rendkívüli ülésén döntött a pályázat benyújtásáról, egyúttal arról, hogy a támogatott beruházással létrehozott kapacitásokat és szolgáltatásokat az erre vonatkozó rendelet szerint a projekt befejezését követõ 5. év végéig fenntartja és üzemelteti. A pályázónak vállalnia kell továbbá, hogy – a beruházás megvalósításának zárásától számított 5 évig a támogatás viszszafizetésének terhe mellett – a támogatásból korszerûsített ingatlan rendeltetésében és az ingatlannal kapcsolatos tulajdonjogi viszonyokban változás nem történik, használatából bármely szervezetnek jogtalan elõnye nem származik. csi
4
2009. AUGUSZTUS
Több pénz az illegális szemétlerakók megszüntetésére
A
zzal, hogy a helyi szeméttelepeket a környezetvédelmi minisztérium 20/2006. (IV.5.) KvvM rendelet 19. § (4) bekezdése értelmében meg kellett szüntetni, az összegyûjtött települési hulladékot 2009. július 16-tól csak a regionális hulladék-feldolgozó telepekre lehet elszállítani (Tolna-Mözs esetében Cikóra). Az intézkedés értelmében 2009. augusztus 10tõl az illegális lerakóhelyek felszámolását is szigorúan ellenõrzik. A szeméttelepek felszámolása az önkormányzatok feladata, ezért a testület már márciusban szerzõdést kötött a városi tulajdonú THELENA Kft.-vel a település területén fellelhetõ, engedély nélküli (lõtéri úti, kisképi-dûlõi) szemétlerakók megszüntetésére. A szeméttelep bezárását követõen
Illusztráció
azonban várhatóan több lesz az engedély nélkül lepakolt hulladék, így a testület az eredetileg e célra biztosított 1,5 millió forintos keretet a céltartalék terhére bruttó 7 millióra emelte. Mözsi képviselõk javaslatára a felszámolandó telepek közé bekerült az un. „mözsi gödör” is. Mireider
László mûszaki irodavezetõ elmondta: a másfél millió forint a fent megnevezett illegális lerakók megszüntetésére szolgál, az év végéig újonnan keletkezõk felszámolására tartják fontosnak biztosítani az újabb összeget. A most meglévõ lerakókból a szemét elszállítása 8-10 napon
Bezárt a szeméttelep, a Cikóra szállítás miatt emelkednek a díjak A Tolna-Mözs szemétszállítását végzõ Alisca Terra Kft. 2009. július 6-án a szolgáltatási díjak 2009. július 16-tól történõ ismételt emelésérõl tájékozatta az önkormányzatot. A költségnövekedés okaként részben az üzemelési költségek, részben a szállítási költségek növekedését jelölték meg, tekintettel arra, hogy 2009. július 16-tól a környezetvédelmi miniszter rendelete értelmében ugyanis a helyi szeméttelepeket be kell zárni és regionálisan kijelölt központi telepekre szállítani. Tolnáról a cikói telepre szállítható hulladék, lerakási díj ellenében. A testület rendkívüli ülésen döntött arról, hogy a városban keletkezett illegális lerakókat megszünteti.
A települési szilárd hulladékszállítás díja A rendelet 15.§ (1) bekezdésében meghatározott díjat a gyûjtõtartályok számának, a tartályok ûrmérettõl függõ egyszeri ürítési díjának és az ürítések számának szorzataként kell megállapítani. A rendelet 15.§ (1) bekezdésében meghatározott díjat a gyûjtõtartályok számának, a tartályok ûrmérettõl függõ egyszeri ürítési díjának és az ürítések számának szorzataként kell megállapítani. 1 1 1 1 1 1 1 1
db db db db db db db db
70 literes tartály egyszeri ürítési díja: 110 literes tartály egyszeri ürítési díja: 240 literes tartály egyszeri ürítési díja: 770 literes tartály egyszeri ürítési díja: 1100 literes tartály egyszeri ürítési díja: 3 köbméteres konténer egyszeri ürítési díja: 4 köbméteres konténer egyszeri ürítési díja: 5 köbméteres konténer egyszeri ürítési díja:
A szolgáltató által rendszeresített gyûjtõzsák díja:
190 298 650 2.086 2.980 4.920 6.560 8.200
Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft Ft
+ + + + + + + +
ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA ÁFA
280 Ft + ÁFA
belül megtörténik, ezt a feladatot a THELENA kft végzi alvállalkozó bevonásával. Az irodavezetõ tájékoztatása szerint a mözsi gödörben felgyûlt hulladék megsemmisítésére egyébként évek óta próbáltak pályázni, de támogatást nem kapott az Önkormányzat. Bogdán Sándor pénzügyi irodavezetõ hozzátette: a Thelena Kft. természetesen az elvégzett munkák után kapja meg azok ellenértékét. Appelshoffer Ágnes pedig megerõsítette: kalkulált összegrõl van szó, ha nem lesz rá szükség, nem költik el. Az ülés során többen úgy vélték, hogy szigorúbban kellene büntetni azokat a környezetvédelemre mit sem adó városlakókat, akik utak mellett, erdõszéleken hajigálják szét szemetüket, mert ennek elszállítása aztán közpénzbõl történik. Amint elhangzott, a polgármesteri hivatal, a rendõrség és a polgárõrség fokozottan ellenõrizni is fogja a szemetelõket, és minden esetben szabálysértési eljárást fognak kezdeményezni a vétkesek ellen. Az ellenzéki képviselõk felvetették, hogy mivel a városi szeméttelepet kiváltó hulladékudvar nem készült el (az ISPA program teljes megvalósításának határideje 2010. december 31, ennek része a hulladékudvar is) a szállíttatás miatt addig keletkezõ többletköltségeket a város hárítsa át az ISPA-projektre). csi
5
2009. AUGUSZTUS
Olcsó az öntözõvíz, vagy drága? Olvasói hozzászólás: három éve nincs már vízkészlet járuléki díj Lapunk júniusi számában jelent meg egy írás a magyar mezõgazdaság jelenérõl és jövõjérõl, ahol az egyik kérdésre interjúalanyunk többek között azt válaszolta, hogy az öntözõvíz hovatovább megfizethetetlen, amit ráadásul állami járulékok – ahogy õ mondta – vízhasználati díj is terhel. Erre reagálva érkezett egy olvasói észrevétel telefonon Krekó Györgytõl, a Mözsi Öntözõfürt kezelõjétõl, hogy a fenti állítás valótlan. Ilyen díj valóban volt, akkoriban vízkészlet járuléki díj volt a neve, mára azonban már nincs. Eltörölték, aminek körülbelül három éve már. Hogy akkor mi van? Van egy alapdíj, ez az egész rendszerre nézve 3 millió forint, ami hektáronként 2000 forinttal terheli meg az öntözendõ területet. Ehhez jön hozzá a víz tényleges ára, köbméterenként 30 forint. Idáig a számok. Beszélgetésünk további része a Kapszeg-tó melletti központban, az öntözõfürt szivattyúháza és vezérlõterme épületeiben zajlik. Kérem Krekó Györgyöt, mondjon pár szót az általa irányított öntözés múltjáról és jelenérõl. – A Sió Balparti Öntözõfürt – így nevezték megalakulásakor – öt település határát öntözte egykor. Tolná-
ról, illetve Mözsrõl indult, öntözte a Szekszárdi Állami Gazdaság tábláit, hogy aztán a sióagárdi cukorrépatáblákra szállítsa az életet adó vizet. Akkoriban 2100 hektárt öntöztek vele. Teljes terhelése alatt 2500
Az öntözõfürt hatalmas szivattyúi jobb idõkre várnak
köbméter vizet volt képes kiemelni óránként a tolnai Duna lehõci ágából. Ezt két, egyenként 1100 köbméter/óra, illetve kettõ 200 köbméter/óra teljesítményû szivattyú biztosította. Ez akkor egy 100 millió forintos beruházás volt 1974 és 76 között. Hogy mai értéken ez menynyi lenne? Több milliárd. Ma a két kisebb szivattyú közül
Komposztálni mindenki tud, most segítünk elkezdeni! Tolnán a Civil Voks Egyesület közremûködésével 10 db juthat el az igénylõkhöz. Ennek feltétele, hogy az igénylõnek részt kell vennie egy ismertetõn, melyre Tolnán szeptemberben kerül majd sor. A tájékoztató elõadás mindenki számára nyitott, és hasznos is, hiszen nemcsak a házi komposztálás módszereivel ismerkedhetnek meg a résztvevõk, hanem jó pár hasznos gondolatot is hallhatnak majd a jelenlegi hulladékhelyzetrõl, és a szemétdíj-növekedés idején a hulladékcsökkentés lehetõségeirõl. A programmal kapcsolatban érdeklõdni, és ládát igényelni a következõ elérhetõségeken lehet: Civil Voks Egyesület Reiter Antalné Telefon: 30/916-1116 E-mail:
[email protected] illusztráció
Nagyszabású lakossági szerves hulladék komposztálási program indul Tolna megyében a Zöldtárs Alapítvány koordinálásával. A megye mind az öt kistérségében egy-egy civil szervezet segítségével, és a Tolna Megyei Önkormányzat támogatásával összesen 250 db
1 m3-es keményfa komposztládát osztanak ki az érdeklõdõ lakosság és iskolák számára.
is csak az egyik jár, ha jár. Azóta a sióagárdi és a tolnai termelõszövetkezet teljesen levált a rendszerrõl. Mözsön még valamennyi krumplit öntöznek vele, a Szekszárdi Mezõgazdasági ZRT-nél pedig a hibrid-
kukoricához használnak öntözõvizet. Miközben megszûnt Mözsön a káposzta és a szabadföldi zöldségtermesztés, Tolnán pedig a hibridkukorica, a fûszer és háztáji paprika, valamint a zöldbab lett a múlté. Velük együtt halt meg a Paksi Konzervgyár is, ahogy a hazai cukoripar összeomlása az öntözött cukorrépát tette a felejtendõ emlékek
közé. A búzát és a kukoricát pedig idáig sem volt gazdaságos öntözni. Hogy miért nem? Mert ha 30 forint egy köbméter víz, akkor egy egyszeri harminc milliméteres vízadag – kevesebbet nem érdemes kijuttatni – csak a víz árát nézve 9000 forintba kerül hektáronként. Ha ehhez még kell két dolgozó is, a maga bérével és közterheivel, miután kifizettük az alapdíjat, máris lehet, hogy ráfizetéses az egész a mostani búza-, és kukoricaárak mellett. Vagyis összefoglalva – ezt már én mondom –, nem igazából a víz lett drága, hanem a gazdasági környezet változott meg, amivel legelõször is az öntöznivaló fogyott el. A magyar kertgazdaság. Hogy miként? Erre egy mai történet a válasz. Tolnáról Paks felé igyekezve, még a tengelic-szõlõhegyi leágazó elõtt, balra, látható egy szép ribiszke ültetvény. A faddi Bényi Sándoré. Öröm volt nézni, ahogy az idén csakúgy roskadozott rajta a termés. Nem is átallottam megkérdezni gazdájától, vajon mennyiért vették át? A válasz magáért beszél: 40 (!) forintot adtak kilójáért. Amikor az útszéli bodzáért, az elmúlt években, volt már hogy 60 forintot is adott a felvásárló! Innentõl már ne kérdezze meg senki, hogy miért nem öntöznek a magyar gazdák. ká
Négy új lámpa a jobb közvilágításért A képviselõk kezdeményezésére több helyen bõvíti a város a közvilágítást, mivel az érintett területeken a hiányos kivilágítás nehezítette a gyalogos közlekedést. A fejlesztés keretében a Víztorony utca 13. szám elé, a Bajcsy utcában a SZICI Kft. épülete és a volt laktanyához, valamint a Napraforgó utca végére egy-egy darab, összesen négy 36 Wattos lámpatest felszerelésére került sor. A kivitelezõ a KÖZMEG-VILL Kft, a beruházás összköltsége 343.171 forint + ÁFA. Az ár az anyagköltséget, a munkadíjat és a dokumentáció elkészítését tartalmazza.
A Víztorony utcából is nagyon hiányzott már egy újabb lámpatest.
6
2009. AUGUSZTUS
Meghívó 20 ÉVES A TOLNA-MÖZSI SZÉKELY BARÁTI KÖR 1989–2009 A tolna-mözsi székely baráti kör sok szeretettel meghívja Önt és kedves családját, a 20 éves jubileumi ünnepségére
2009. augusztus 15–16. A rendezvény védnöke: Potápi Árpád, az országos bukovinai székely szövetség elnöke A rendezvény kiemelt elõadómûvésze:
TAMÁS GÁBOR énekes mûvész Svédországból.
2009. augusztus 15. szombat 10 óra Nagyboldogasszonyi búcsú, ünnepi mise, jubileumi zászlószentelés 14 óra Mözsi Szabó István galéria megtekintése 15 óra Szûz Mária, a béke királynõje, a magyar nemzet nagyasszonya tiszteletére egyházi koncert. Elõadók: Uzoni Szivárványkórus és fúvószenekara, Tolnai Bartók Béla kórus 16 óra Felvonulás és menettánc, mazsorett (a Római kat. templomtól a Bezerédj szabadidõ központig, Árpád u. – Bajcsy Zs. u.) Uzoni fúvós zenekar, mazsorett és az együttesek. 17 óra Dr. Sümegi Zoltán Tolna város polgármesterének köszöntõje. Jubileumi megnyitó beszéd: Potápi Árpád, az országos bukovinai székely szövetség elnöke Fellépõ csoportok: • Tolna-mözsi székely baráti kör néptánccsoportja • Csernakeresztúri hagyományõrzõ néptánccsoport • Mesét mond: Laki Hanna • Kisdorogi Népdalkör • Gyimesközéploki Ordas Hagyományõrzõ Egyesület • Csángó lakodalmas • Bálint Ambrusné napzáró beszéde 20 óra Tamás Gábor koncertje. (Jegyek elõvételben a városi könyvtárban és a mözsi mûvelõdési házban is megvásárolhatók). 21 óra 30 csángó táncház
2009. augusztus 16. vasárnap 15 óra Mözsi Római Katolikus templomban a Mözsi Székely Kör elhunyt tagjainak emlékére egyházi koncert Elõadók: Uzoni Szivárványkórus és az uzoni fúvósok, Bartók Béla kórus 16 óra Felvonulás, menettánc és mazsorett (a mözsi római katolikus templomtól a mözsi mûvelõdési házig)
17 óra Szabó Imre alpolgármester köszöntõje Jubileumi beszédet mond a Tolna-mözsi Székelyek Baráti Körének elnöke Fellépõ csoportok: • Tolnai Nyugdíjas Szabadidõ Népdalkör • Csernakeresztúri Hagyományõrzõ Tánccsoport • Mesét mond: Laki Hanna • Gyimesközéplaki Ordas Hagyományõrzõ Néptánccsoport • Tolna-mözsi Székely Baráti Kör néptánccsoportja • alapító és a jelenlegi tagok közös tánca 21 óra Csángó táncház Díszvendégek: • Dr. Sümegi Zoltán – Tolna város polgármestere • Appelshoffer Ágnes – alpolgármester • Szabó Imre – alpolgármester • Dr. Puskás Imre – Tolna Megyei Közgyûlés elnöke • Horváth István – Szekszárd város polgármestere • Dr. Braun Márton – országgyûlési képviselõ • Tamás Menyhért – író • Kóka Rozália – népmûvész • Fábián Gergely – országos bukovinai székely szövetség tiszteletbeli elnöke • Mözsi Szabó István – festõmûvész • Sipos Judith Éva – református lelkész • Keresztes Andor – plébános • Mayer Károly – Fastron Hungária Kft. • Palotás Györgyi • Horváth Róbert – Tolnatext Támogatók: • Tolna Város Önkormányzata • Tolna Megyei Közgyûlés • Bezerédj Pál Szabadidõközpont és Könyvtár • Fastron Hungária Kft. • Rikker József • Nyakasné Schwébl Mária • Tolnatext • Nagy Tibor, vállalkozó • Kiss Géza • Székely Kör tagsága • Bukovinai Országos Székely Szövetség • Merkl Krisztina, CBA • Kaiser Andrea – Ibolya vegyeskereskedés • Dr. Hadházy Árpád • Fastron AC, Tolna • Törkõ család Tamás Gábor koncert támogatói jegy belépõ díja: 1000 Ft.
A jubileumi mûsort a Duna TV Kívánságkosár c. mûsorának stábja közvetíti.
FÕGLEIN ANTAL
Barátság Mit ér a hely, Ha nem mozdulsz, Barátot lelni nem lehet, Csak akkor, ha otthonról elindulsz. Kérem az Istent, hogy sort adjon nékem, Hogy barátaim figyelme soraimat kérje. Elmúlt a múlt, jelenben járunk, Barátságok gyûrûje, köröttem kitágult. Van nékem barátom, Isten tudja mivég, Gazdag ember lettem, barátim számától elég. Hálát adok Néktek, Magyar Nemzet Népe, Barátot találtam számost, Kárpát-medencébe'. István, Csaba, László, Magyar nevek sora, Mi tudjuk, mit jelent nékünk, Hisz, Magyar Zászló aljában élünk. Szekszárdi dombok közt pörkölt illata, Vörösbort kóstol Tolna és Hargita. Csíki Barátoknak bokros, ami nékünk erdõ, Szõlõt csodálnak, ami több ezer tõ. Messze Tolnától, mégis közel, Fenyvesek aljában, erdész faháza pihen. István a barátunk, ott szállást kínál nékünk, Hargita völgyében, Isteni áldást, közösen kérünk. Székely szilvapálinka, Szekszárdi vörösbor, Szentesítse barátságunk, Száz éven át, és azután! (Föglein Antal versét a tolnamözsi székelyek közelgõ jubileumát köszöntve tesszük közzé.)
7
2009. AUGUSZTUS
Milyen hosszú volt a kanászostor? Oláh Gyuri útja a gulyakúttól a számítógépig
A
média mindenütt a világon a fontos emberekre figyel. Nekik jut a fõhely. „Megnyitotta”, „felavatta”, „a díjakat átadta”. Pedig a világ nem csak ünnepnapokból áll, hanem poros, piszkos, olaj- és trágyaszagú hétköznapokból is. Hogy az így dolgozók tetteinek és életének nincs hírértéke? Sajnos náluk még a sztárpletykák is elõrébb vannak. Pedig akár egy községi kanász életútjából is van mit tanulni. Oláh György sosem lakott palotában. Háza a Bajcsy-Zsilinszky utcában, két nagy épület között, mára tán a legkisebb. Gyuri a nyolc osztályt se járta ki elsõ nekifutásra, ahogy munkahelye is csak egy volt, ahol mindig azt csinálta, amit parancsoltak neki. 1965-ben lépett be a Tolnai Aranykalász Termelõszövetkezetbe, ahol többnyire rakodott, pakolt. Építõanyagot, mûtrágyát, gabonát, tápot, disznót: mindent. Kidolgozott kar és vállizmait nem konditeremben gyúrta feszesre. De ezzel a jelennel még bõven belesimulna a magyar átlagvalóságba, a múltja azonban, ahonnan indult, igazi helytörténelem. – 1948. június 30-án születtem az akkori község szélén lévõ útkaparóházban – fog bele megilletõdötten, nem kis rábeszélés után. – Ez amolyan szolgálati lakásféle lehetett, mivel apám községi alkalmazott volt. Õ volt az utolsó tolnai kanász. Ez nélkülözhetetlen foglalkozás volt mindenütt, ahol csak disznót tartottak a népek, mivel a sertéseket régen csak a hízlalás utolsó idõszakában tartották az ólakban. Amúgy kint voltak a legelõn. Mi tizenegyen voltunk testvérek, akik közül mindenkinek kijutott ebbõl. Gyerekkorom legelsõ emlékei is a legelõhöz kötnek. Talán itt tanultam meg járni is. Hogy meddig laktunk az útkaparóházban? Már pontosan nem emlékszem, csak azt tudom, hogy innen a bikaistálló mögötti pásztorházba költöztünk, majd ki a Cigánydombra. Innen jöttünk be aztán újra a faluba, 1980-ban, ide, ebbe házba, ahol ma is lakunk. – Édesapád és az õ szülei is községi kanászok voltak? – Nem. Az apám Paksról származott – 1909ben született –, és fiatalon hajós volt. Ez a hajósság hozta valahogy Tolnára. Anyám, Fekete Erzsébet, a Fekete Miska bácsi testvére, ha így jobban tudod, 1918-ban született és tolnai lány volt. Hogy miként lettek kanászok, azt már pontosan nem tudom, mivel én már hatodik gyerekként bõven beleszülettem ebbe.
legeltetés a tolnai partok alatt, a Sláisz árok menti ártéri erdõkben és tisztásokon történt. Itt volt a gulyakút is, ahol a marhák és a disznók ittak. A legeltetési terület egészen a lõtéri lejáróig tartott, itt volt egy kosárfonó fûzes rét, innen kezdõdött a faddi legelõ. A disznókat nem lehetett magukra hagyni. Egyrészt mert a partok fölött, a lõtéri Páskom telis-tele volt szõlõvel és gyümölcsfával – a disznók jobban tudták, mikor érik a barack, mint a gazda –, másrészt a száz disznó százfelé ment volna. Ebben segítették a kanászt a jó kutyák. Apám mindent tudott a disznóról, amit tudni kell. Herélni is hívták nagyon sok helyre. Ez idõben két bojtárja volt. Az egyik a Ringwald Adi, a másik egy Szakálos fiú. A malacok jól érezték magukat a legelõn. Nemcsak legeltek,
Felnõtt fejjel az iskolapadban
hanem fürödtek, túrtak is. Ehettek csigát, csalánt, gyökereket, amit csak megkívántak. Melyik tápban van ma ez mind benne? – Mikor és miért lett vége Tolnán a kanászkodásnak? – Úgy a hetvenes évek eleje felé. Ekkor még egy rövid ideig én is voltam számadó. Ekkor kezdett Tolna városiasodni. Megjelentek az elsõ betonjárdák. Emiatt volt a legtöbb vita, hogy összepiszkítják õket a disznók. Ezzel egy idõben jöttek aztán divatba a hússertés fajták és a tápok is. Nem a disznótartás szûnt meg – ez most van kimúlóban –, hanem a legeltetés.
Négyágú szíjból, tolnai selyembõl Csigát, csalánt, gyökeret is ehettek a disznók – Mesélj egy kicsit a kanászságról? Hogy telt el egy kanász hétköznapja? – Már öt óra tájban talpon voltunk. A család két részre oszlott, mivel a községnek két kondája volt. Mind a kettõben apám volt a számadó. Az egyik kondába a Festetich és Bajcsy utca környéki disznók jöttek, a másikba a benzinkút körüli utcákból, az Ady, a Damjanich, és Rákóczi utcák környékérõl érkeztek. A disznók a kanász kürtjére, illetõleg az én idõmben a kanászostor pattogására özönlöttek ki az utcákra. A Lame Kruvliban (a benzinkút körüli térség) és a Cigánydomb alatti téren volt a gyülekezõhely. A
jeladásra. A beszoktatott disznókat ritkán kellett fegyelmezni. Megtanulták a rendet és maguktól haza is találtak. Más volt a helyzet a fiatal malacokkal. Ezekre elsõ idõben külön kellett vigyázni, amiért úgynevezett beszoktatós pénz is járt. – Többször említetted a testvéreidet. A lányok közül nem is egyre emlékszem. Velük mi lett? – A legidõsebb testvérünk, Jani, Algyõre költözött, de sajnos fiatalon meghalt. Õ részt vett a forradalomban, amiért ‘56 után évekig börtönben volt. Erzsi Pécsre költözött, Marika Várpalotára, Kati szintén Pécsen élt, Jóska Szekszárdon, Jutka Algyõn, Rózsi, szegény, itt halt meg nálunk, Panni Baján van, Teri Mözsön, Zsuzsa Kölesden. Egyedül én maradtam Tolnán. Közülünk azonban már nem él a Jani, a Kati, a Jóska és sajnos a Rózsi sem.
– Ahogy visszaemlékszem, félelmetes fegyvere volt a kanásznak az ostora… – Egy igazi kanászostor legalább négy-öt méter hosszú volt. Négyágú szíjból volt fonva, ami a vége felé vékonyodott, és amit sallangsor díszített. A legvégén volt a sudara, ami csattant. Amíg a tolnai selyemgyárban igazi selymet is készítettek, addig apám mindig hozzájutott némi selyemfonálhoz. Lehet, hogy ez selejt volt a szövésre, fonásra, de az igazi ostor sudarak ebbõl készültek. Ez sokáig eltartott, az ezt helyettesítõ rafia viszont csak négy-öt durrantást bírt ki. Az ostor nyele is szépen ki volt faragva, többnyire gyümölcsfából készült, amit a végén egy rézhüvely fogott össze. A vele való bánás nem kis gyakorlatot kívánt. Hogy mire használták? Fõképpen
– A te életed hogy alakult? – Nekünk nem volt könnyû gyerekkorunk. A szüleim nem tartották fontosnak az iskolát. Tizenegyünk közül, ha jól emlékszem, egyikünk sem járta ki a nyolcat. Én is az ötödikbõl maradtam ki. Otthon minden kézre és fõleg lábra szükség volt. Voltam egy darabig amolyan szolgafiúféle egy tolnai családnál, közben már be-bedolgoztam papírok nélkül a téeszbe, ahová nem vehettek fel, mert iskolába kellett volna még járnom. De mindenekelõtt és fõként a testvéreimmel futottam a disznók után. 1965 óta vagyok téesz-tag. Elsõ munkaköröm a Szabó-malomhoz kötõdik, ahol magtári munkás lettem. Innen kerültem gépkocsi-rakodónak a Pfundtner Sanyi mellé. Jól emlékszem, egy Molotovot hajtott ekkor. 17 évig dolgoztunk együtt. Innen kerültem a keverõüzembe, ahol munkáséletem javarésze telt el. Hogy mennyi zsákot emeltem meg ennyi idõ alatt? Ha egy helyen lennének, lehet, hogy elrekesztenék a nagy Dunát. – Közben megnõsültél, házad lett és egy új személykocsidra is emlékszem. – Fontos lépés volt az életemben, hogy 40 évesen újra beiratkoztam az iskolába. Munkatársam, a fácánkerti Takács Öcsi biztatott. Nem bántam meg. Letettem a nyolcat, méghozzá magánúton. Itt azonban nem álltam meg, ezután lett targoncakezelõ vizsgám, papírom nagymotorból, és végül autó jogsim. Ez volt az idõ, amikor harminc disznót is hizlaltunk itthon. Ebbõl lett az új Dácia kombim. És hogy még mi? Az önbecsülésem, hogy én se vagyok kevesebb, mint a többi. Egy kislányunk született, Melinda, aki most tizennyolc éves. Az Adyba jár, érettségizni szeretne. Nemrég vettünk neki számítógépet, amit én már nem tanulok meg, de tudom, hogy fontos, hogy enélkül nincs jövõ. – Azt hiszem, rengeteg élményed lehet a kanász múltból. Melyik a legmaradandóbb? – Amikor a 6-osra kivezetõ bekötõutat aszfaltozták, a munkások a forró bitument helyenként az út mellett, kis gödrökbe engedték. Egy ilyen alkalommal, ahogy az eperfák alatt hajtottunk haza, a malacok észrevették a csillogó kis tavacskákat, és nosza bele! Hát nem döglöttek meg, mert ki tudtuk húzni õket, de azt hiszem, sosem felejtem el ezt a napot, amikor reggel még kese malacokat hajtottunk ki, és estére fekete ördögök lettek. Koncz Ádám
8
2009. AUGUSZTUS
Zenemûtári kalandozások Egy zenemûtár arra való, hogy használják. Nem csak kölcsönzésre, de foglalkozásokra is. A Tolna Városi Könyvtár zenemûtára általános iskolai, és felnõtt csoportokat egyaránt szívesen fogad. Annak különösen örülünk, ha kérés nem csak a hagyományos zenei értékekre irányul, hanem a pedagógus az új, de értékes irányzatokkal szeretné megismertetni tanulóit. Ilyen kezdeményezés a zeneiskola kérése, mely a magyar népi értékeket, és a klasszikus zeneszerzõk életét, mûveit egy kicsit másképpen szeretné bemutatni hallgatóinak, nem a hagyományos zene-
hallgatás, vagy zenetörténeti óra segítségével. Az újításoknak, a szokatlan kéréseknek nem tudunk ellenállni. Hisz ma már az „István a király” zenéje bekerült az oktatandó tananyagok közé. Úgy illik, hogy a tanulók tudják is, mit hallanak. Interaktív formában mutatjuk be a darabot, hozzáfûzve azt az ismeretet, amit a zenében hallani kell, valamint megfûszerezve egy kis történelmi adalékkal, hisz (szégyen), nem mindegyik gyermek tudja, mi is az, amit lát és hall. Biztos vagyok azonban, hogy az államalapításunk korszaka jobban megragad a fejekben, ha
mellé gyönyörû muzsika társul, és ha meghallják, hogy „Felkelt a napunk…”, eszükbe jut e kor, minden nagyszerûségével és ellentmondásával egyetemben. Ugyanilyen formában mutatjuk be több zseniális zeneszerzõ életét is. Zenével kombinálva, színdarab részleteken keresztül talán jobban érthetõ és jobban megtanulható az adott ismeret. A jövõben több ilyen foglalkozást szeretnénk összeállítani. Szeretném eloszlatni a kétségeket: nem az a célunk, hogy pongyola ismereteket, felszínes tudást közvetítsünk. Célunk az, hogy érthetõbb megközelítésben ismertes-
sük meg a gyermekeket a zenei élet szépségével és érdekességeivel, hogy elõadásaink után természetes legyen meghallgatni azt a szimfóniát, aminek részletét az elõadásban hallhatták, megnézzenek egy operát, amirõl szó esett, és összességében, ne legyen a zene furcsa, taszító, unalmas valami, hanem természetes szükséglete legyen egy kibontakozó léleknek. Az meg külön öröm lenne, ha ezek a gyermekek visszajönnének ide, könyvtárunkba, hisz itt megtalálhatják azokat a mûveket, ami felkeltette az érdeklõdését. Link Judit
KULTÚRA – MÛVÉSZET
I. EURÓPAI SAJTÓTÖRTÉNET Az európai sajtótörténet gyökerei az ókorra nyúlnak vissza. A kezdetkezdetén Róma Fórumán alkalomszerûen kifüggesztett „Acta Diurna” tájékoztatta az arra járó olvasni tudó embereket a szenátus, a fõpapság aktuális döntéseirõl, rendeleteirõl. Egy-egy írástudó hangosan felolvasta az irományt, és így az olvasni nem tudók is tájékozódtak. A feudalizmus idején Angliában a vidéki fõurak kézírásos újságban „újságlevél”-ben (New letters) értesültek a londoni társasági eseményekrõl. A kézírásos újságlevél Angliából terjedt elõször német és olasz területre majd egész Európa szerte. Velencében utcai árusok pénzért árulták a „gazeta”-t. Innen származtatható több nyelvben is az újság elnevezés. Már ekkor a 13. században rendelet tiltotta a hamis hírek közlését. Az újság megszületésével egy új foglalkozás is kialakult, az újságírás. Augsburgban 1615-ben már 7 újságíró dolgozott. Természetesen a középkorban sem szerették a hatalom gyakorlói, és az egyház vezetõi, ha negatív, õket hátrányosan érintõ hírek jelentek meg. 1572-ben V. Pius pápa gályarabsággal fenyegette meg a „veszedelmes hírek” terjesztõit. Ezek már a cenzúra kezdetei voltak. A vidéki városokban a postamesterek gyûjtötték össze és szerkesztették, a postajáratokkal pedig továbbították a híreket. A kézírásos újságok gazdasági, politikai, egyházi eseményekrõl adtak hírt. 1475-ben készült a ma ismert legrégebbi olasz nyelven készült nyomtatott újságlevél. Hazánkban Manlius János (Hans Mannel) laibach-i nyomdász készítette az elsõ nyomtatott újságlevelet német nyelven. Az 1587-ben megje-
lent újság a szigetvári pasa egyik portyázásának vereségérõl adott hírt. Az elsõ magyar nyelvû nyomtatott újságlevelet egy lõcsei nyomdász készítette 1634-ben. A 17. századtól megjelenõ újságlevelek tekinthetõk a mai újságok elõdeinek. Ezek már aktuális eseményekrõl adtak hírt, nagyobb olvasóközönségnek szóltak, és rendszeres idõközönként jelentek meg.
születnek meg az elsõ tudományos, társasági és színházi folyóiratok is. Az idõszaki kiadványok megjelenését már engedélyhez kötötték, amit a városok elöljárói adtak ki, jó fizetség ellenében. Az angol uralkodóház felismerte a sajtó politikai, közéleti fontosságát és 1662-ben sajtótörvényben (Licensing Act) királyi joggá nyilvánította a hírközlést, valamint elõzetes cenzú-
1609-ben Augsburgban az AVISIO, Strassburgban a RELATIO már heti rendszerességgel készült. Õket követte aztán Hamburg, Frankfurt, Basel stb. Hazánkban, 1705-ben jelent meg a Mercurius Hungaricus latin nyelven. Ezekben a kiadványokban (referáló sajtó) a híreket idõrendi sorrendben, városok szerint csoportosítva, kommentár nélkül közölték. Ekkor
rát vezetett be. Ezzel az intézkedéssel valóban csak az uralkodó osztálynak tetszõ hírek jelentek meg. A 18. században a polgárság megerõsödése, társadalmi változások hatására a sajtónak a hírközlés mellett fel kellett vállalnia tájékoztatást. Az ekkor kiadott lapokban már magyaráztak, érveltek, rábeszéltek és kommentálták az eseményeket irodalmi stílusban, vagy
gúnyos hangnemben. Ez a laptípus (morális lapok) alkalmas volt a társadalmi ízlés befolyásolására, a kulturális élet irányítására, széles rétegek gondolkodásának átalakítására. Az újságírók politikai kérdésekben állást foglaltak, bírálták az állam és a politika irányítóit. 1785-ben Angliában megjelenik rovatokra osztva, vezércikkel a „The Times”. Már hirdetést is közöl. Németországban kiadják az elsõ hirdetési újságot. Az Európa-szerte fellángoló polgári forradalmak egyik legfontosabb követelése a sajtószabadság volt. Így volt ez a francia forradalomban és az 1848-as szabadságharc idején is. Napjainkban, a diktatúrában élõ nemzetek országaiban most is az egyik legfontosabb követelése a változást sürgetõ embereknek a sajtó-és szólásszabadság. A 19. században a polgárosodással jelentõsen megnõtt az írni, olvasni tudók száma, ezért nagyobb példányszámban megjelenõ lapokra volt szükség. Ezt a megnövekedett igényt a nyomdaipar gyors fejlõdése követni tudta. A hírközlõeszközök és a közlekedés fejlõdése biztosította a hírek gyors áramlását. A lapkiadás újabb vállalkozások megszületését hívta életre. Európában elõször Franciaországban megalakult a Havas Hírügynökség 1832-ben, mely a ma is mûködõ AFP elõdje volt. Ezt követte a német WOLFF Hírügynökség 1849-ben, a londoni Reuter 1851-ben. Hazánkban, a napjainkban is mûködõ MTI Hírügynökség 1880-ban alakult. Napjaink felgyorsult globalizált világában elképzelhetetlen a hírek áramlása a hírügynökségek nélkül. Tóth Györgyi, mûvelõdésszervezõ
9
2009. AUGUSZTUS
A
Tolna-Mözsi Székelyek Baráti Köre és néptánccsoportja mintegy húsz fõvel vett részt Cumpulungban (Hosszúmezõ) a XX. Nemzetközi Bukovinai Folklórfesztiválon. A tánccsoport kiváló szerepléséért külön elismerésben részesült a román kulturális minisztertõl, aki a fesztivál vendége volt. Színvonalas mûsorukért dicséretet kaptak a helyi város vezetõségétõl is. Örülünk, hogy mi képviselhettük ezen a fesztiválon Tolna városát és a Bukovinai Szövetséget. Bálint Ambrusné és a tánccsoport
Színházi tudósítás
A TENKES KAPITÁNYA – amikor a kurucok dalra fakadnak
A feldolgozások korát éljük. Mivel éppen a zenés darabok a kelendõek, hát ebben a mûfajban jelenítenek meg régi, nagysikerû filmeket. Idén a „Tenkes kapitánya” musical adaptációja volt a nagy meglepetés. Gondolom, a Komáromi Lovasszínháznak is, mert eredetileg õk rendelték meg ezt a darabot az író-zeneszerzõ-producertõl, aki végül is másnak adta el a kész mûvet. Legalábbis errõl cikkeztek a lapok a musical bemutatója elõtt. (Remek reklám!) Sokan törhették a fejüket, film és színházrajongók egyaránt, hogy hogy a nyavalyába’ lehet egy 13 részes sorozatot egyetlen színdarabban összezsúfolni. Bevallom, én sem tudtam elképzelni ezt a remek filmet musical, illetve, hogy pontosak legyünk, zenés játék formájában. Nos, a rendezõk, a szervezõk, az elõadók és minden résztvevõ: remekeltek. Siklós városa is felismerte, hogy ez egy nagyszerû lehetõség turizmusa fellendítésére, és teljes erõbedobással támogatta a produkciót. Egy igazi korabeli vásárvárost telepítettek ki a siklósi vár köré, úgy, hogy a színdarabra érkezõk ezen keresztül közelíthették meg az elõadás helyszínét. A népmûvészeti holmik tömkelege, az ínycsiklandozó illatok, a kocsmasátrakból kilibbenõ fenséges borillat mind-mind arra ösztönöztek, hogy egyre jobban beleéljük magunkat a korabeli hangulatba. Mellesleg egy hétig programok sorozata várta az érdeklõdõket. A színjátszótér egyszerûen fenomenális volt. Nem véletlenül írtam így. Nem volt ugyanis színpad, hanem a vár és a külsõ várfal közötti részt teljesen bejátszották. Fel volt
ott építve Dudva úr kocsmája, ki volt ásva a tó, ahol a fürdõmester tréfálja meg a labancokat, a várfallal szinte összeépítve megjelenítették a vár dísztermét, és még egy százados fa mögött Siklósi bácsi barlangja is megtalálható volt, mely elõtt pásztortûz égett. Igazi. De nem ez volt az igazán remek ebben a darabban. Lehet, hogy akik látták az elõadást, vitatkozni támad kedvük. Mert igaz, ami igaz, a színészek döntõ többségénél némi kívánnivalót találhattunk az énektudás terén. Még Stohl András sem remekelt a hangjával, pedig õ volt a Tenkes kapitánya. Szó, ami szó, tökéletesen csak a Buga Jakabot megformáló Mészáros Árpád Zsolt énekelt. De hát kérem, õ évek óta játssza Mozartot, tehát neki kötelezõ… Kiváló énekes volt még a régi rockszínházas Makrai Pál Siklósi bácsi szerepében, valamint Szendy Szilvi, aki Amáliát, az ezredes feleségét formálta meg. S hogy mégis miért lelkesedek ezért az elõadásért? Hát minden egyéb miatt. Meg kell vallanom, nem vagyok egy Stohl Buci rajongó. De ez az ember úgy tud játszani, hogy teljesen mellékessé vált az a körülmény, hogy éppen elcsúszik néhány hangot. (Mellesleg, gyönyörû a hangszíne.) Az egész, érezhetõen, a színészek számára is egy jutalomjáték volt. Lehet, hogy csak az utolsó nap tette ilyen felszabadulttá õket, de nem hiszem. A kor szelleme, a gyönyörû helyszín, a játék nagyszerûsége hatotta át ott a szereplõket. Mindenki élvezettel játszott. Gyönyörû lovasjeleneteknek lehettünk szemtanúi, néha csak azt néztem, hogyan si-
kerül ilyen tökéletesen kordában tartania a lovasoknak a tucatnyi lovat, szekeret, miegymást, miközben a kengyelben állva két karddal hadakoztak. Teljesen függetlenül a mûfajtól egy idõutazásban vehettünk részt. Ott voltunk a kuruc-labanc összecsapás kellõs közepén, (a nézõtér körül is vágtáztak a lovasok, jó nagy port kavarva), a fülünk mellett dörögtek az ágyúk, csattant az ostor, érezhettük a lõporfüstöt, a lovak illatát, a harcolók izzadságszagát, esküszöm, még a (mû)vér szagát is érezni lehetett, amikor megsebesültek a szereplõk. Tüzes pernyével égtek a szalmabálák, lobogott a pásztortûz, késõbb még
Dudva úr kocsmája is lángolt. Mindezt láthattuk, érzékelhettük, átélhettük. Nevethettünk az idióta labancokon, izgulhattunk a szerelmesekért, retteghettünk, hogy sikerül-e megszöknie a sebesült kapitánynak, rémüldözhettünk, amikor a kaszkadõrt hálóba kötözve két vágtázó lovas végighúzta a földön pár méterrel a lábunk elõtt. Valamint hallhattuk a népies, kurucos motívumokkal átszõtt gyönyörû zenéket, melyek még szebbé tették ezt a mesevilágot. Egy kis magyarság érzést, egy kis honszeretetet öntöttek belénk azon az éjszakán, mely megvallom, már nagyon-nagyon hiányzott sokunknak. Link Judit
Mobil Jogsegély Program Az EGY HAJÓBAN KIEMELKEDÕEN KÖZHASZNÚ ALAPÍTVÁNY együttmûködésben a TOLNA MEGYEI IGAZSÁGÜGYI HIVATALLAL jogi tanácsadást, okiratszerkesztést vállal Tolna megyei jogász közremûködésével. Ennek keretében azon rászorulók vehetnek igénybe INGYENES jogi szolgáltatást, akiknek az egy fõre jutó havi jövedelme, vagy szociális rászorultsága azt indokolja, és olyan jogvitás ügyük van, amely jogi tanácsadást igényel. Kérjük az ügyfeleket, hogy a jövedelemigazolásaikat (nyugdíjigazolás, munkabér igazolás), személyi okmányaikat, illetve a szociális rászorultságukat igazoló okmányaikat (pl. közgyógyellátási igazolvány) hozzák magukkal. Ügyfélfogadás helye és ideje: Tolna, Polgármesteri Hivatal, Tárgyaló, Hõsök tere 1., I. emelet Páratlan heteken, szerdán 8.00-tól 9.30-ig 2009. 07. 29., 2009. 08. 12., 2009. 09. 09., 2009. 09. 23. 2009. 10. 07., 2009. 10. 21.
10
2009. AUGUSZTUS
M
indenki találhat magának kedvére való szórakozást a nyári fesztiválon, ígéri Dajka Tibor, a programok szervezõje. Bár tavaly gyér volt az érdeklõdés a bográcsos fõzõverseny iránt, most ismét várják azokat a családokat, baráti társaságokat, akik a legínycsiklandóbb eledelek elkészítésével versengenének, hiszen köztudott, hogy Tolnán és Mözsön is számos mestere van a halászlének, paprikásnak, gulyásnak. Rophatjuk a híres és közkedvelt GHB számaira, a rock and roll rajongókat pedig Tom White és barátait várják a „táncparkettre”. Újdonság az is, hogy ezúttal a Tolna megyében mûködõ zenekaroké lesz a színpad egy egész délutánon át. És hát itt lesz Vörös István és a Prognózis, akiket végképp nem kell bemutatni. Lesz szépségverseny is, a gyerek programok közül pedig a rendõrkuközö sség tyás és bûnügyi technikai bemutatót emeljük ki. De érdemes áti pr böngészni a teljes plakátot, mert kínálat van bõven. og
Kézm Vidámpa rk ûves b e és v mutat ásár ó ram ok
Augusztus 20. csütörtök 19.00 20.00
Ünnepélyes megnyitó, dr. Sümegi Zoltán polgármester csapra veri az elsõ söröshordót BÁL, hangulatfelelõs a G.H.B. zenekar Egyiptomi hastánc show
Augusztus 21. péntek Szépségverseny és Rock 'N' Roll 17.00 20.30 21.00 22.30
„Mini és Tini” Gyermek szépségverseny Házigazda és fellépõ: Csillag Show táncegyüttes Divatbemutató, táncbemutató, táncverseny Tolna Szépe szépségkirálynõ választás Házigazda és fellépõ: Csillag Show Dance Fergeteges Rock 'N' Roll Show Sztárvendég: TOM WHITE AND HIS FRIENDS Buli a Konvoj együttessel
Augusztus 21. péntek
FIGYELEM!!! FIGYELEM!!! Egyesületek, baráti társaságok, magánszemélyek
DUNA PARTI BOGRÁCS-PARTY
Tolna megyei zenekarok estje. Kezdés 15.30-tól. • Csipet csapat • Uborkaszezon • Hippie Track • Experience • Riff-Raff (AC-DC Cover Band) • O.M.C. 20.00 Vendég: VÖRÖS ISTVÁN ÉS A PROGNÓZIS
Augusztus 23. vasárnap 09.00-13.00-ig Rendkívüli Véradó nap a Tolnai Vöröskereszt szervezésében. Minden kedves véradót megvendégelünk egy üdítõitalra vagy sörre. 08.00-tól Duna Parti Bogrács Party (Fõzõverseny értékes nyereményekért) 14.00-tól Tûzoltó Bemutató: HABPARTY 14.30-tól Forgatós Néptánc Csoport 15.00-tól Szöcske Akrobatikus Rock 'n' Roll Klub 15.30-tól Tolnai Step-Aerobic bemutató 16.00-tól Rendõrkutyás bemutató, bûnügyi technikai bemutató, fegyverzeti bemutató A rendezvény minden nap
2009. augusztus 23. délelõtt
Értékes nyereményekkel!!!
• Keressük Tolna legjobb halászléjét • Legjobban kinézõ szakácsát • Legszebben terített asztalát
(A versenyen kívül minden bográcsétel fõzhetõ, amelyek közül a legjobb különdíjban részesül) Nevezési díj: 3000 Ft, amiért minden nevezõnek biztosítunk egy sörasztalt padokkal Alapanyagról mindenki saját maga gondoskodik.
Info: 06/20 9318-624
Tolna szépe
SZÉPSÉGKIRÁLYNÕ VÁLASZTÁS 14-tõl 15 óráig várjuk fiúk, lányok jelentkezését a helyszínen! Jelentkezés a gyerek, tini és a felnõtt szépségversenyre. (Fürdõruha, kedvenc és alkalmi ruha.) Jelentkezni:
[email protected] vagy a helyszínen. Érdeklõdni a 06/30 360-2075-ös telefonszámon. Próba a színpadon 15-17 óráig.
INGYENES. Az esetleges mûsorváltoztatás jogát fenntartjuk.
11
2009. AUGUSZTUS
AUGUSZTUS HAVI PROGRAMJA Augusztus 8. (szombat) Német Nemzetiségi Nap a Bezerédj Pál Szabadidõközpont és Könyvtár Bajcsy-Zs. u. 73/A. épületében, valamint a Civilházban. Augusztus 15-16. A TolnaMözsi Székelyek Baráti Körének 20 éves jubileumi ünnepsége a Bezerédj Pál Szabadidõközpont és Könyvtárban, valamint Mözsön. A Tamás Gábor koncertre szóló jegyek elõvételben a Városi Könyvtárban és a Mözsi Mûvelõdési Házban is megvásárolhatók. Augusztus 20. Városi ünnepség. A programot lásd az 1. oldalon.
SZEPTEMBERI ELÕZETES Szeptember 3. (csütörtök) 17.00 óra Laki Erzsébet amatõr festõ kiállítása. A kiállítást megnyitja Lönhárd Ferenc a Bárka Mûvészeti Szalon elnöke. Szeptember 12. (szombat) 10.00 óra Elszármazottak találkozója a Városi Kiállítóteremben. A programban szerepel többek között: • Vizsolyi János szobrászmûvész kiállításának megnyitója • A Város Napján felavatott Tolnai Bárka megtekintése • Egy jó halászlé ebéd és egy nagy beszélgetés. Szeptember 17. (csütörtök) 9.00 óra a Petõfi Irodalmi Múzeum „Nyelvet öltünk” címû mozgó kiállítása – a Bezerédj Pál Szabad-
idõközpont és a Sztárai Mihály Gimnázium udvarán – ahol Kazinczyék nyelvteremtõ, nyelvújító generációjának törekvéseit ismerhetjük meg. Szeptember 19. (szombat) 20.00 óra NOSZTALGIA PARTY – avagy a Lemezlovarda folytatódik PIKE DJ. és DJ. KÓKUSZ közremûködésével. Jegyár: 1.000,- Ft, (asztalfoglalást csak az elõvételben megvásárolt jegyekkel tudunk figyelembe venni). Szeptember 26. (szombat) 19.00 óra TOLNA VÁROS BÁLJA. Mûsorelõzetes: Nyitótánc, Peller Anna operett gálamûsora, Divatbemutató show. A báli zenérõl és a jó hangulatról a Tuki Trió gondoskodik.
SPORTPROGRAMOK Augusztus 24-28. Nyári labdás játszóhét a Bezerédj Pál Szabadidõközpontban. Asszonytorna: Szünet utáni elsõ foglalkozás augusztus 3. hétfõ
Diákbérlet: (8 óra/hó) 1.500,- Ft (16 óra/hó) 3.000,- Ft Felnõttbérlet: (8 óra/hó) 2.000,- Ft (16 óra/hó) 4.000,- Ft A sportfoglalkozásokkal kapcsolatban érdeklõdni lehet Farkas Zsuzsanna sportszervezõnél az 540-035-ös telefonszámon.
FIGYELEM!
Digitális fénymásoló és nyomtató berendezésünkkel a SZÍNES FÉNYMÁSOLÁS mellett SZÍNES NYOMTATÁST is vállalunk, akár foto minõségben is. A városban bejegyzett civil szervezetek 50%-os kedvezményt kapnak. A korábbi gyakorlatnak megfelelõen rendezvényeinkrõl e-mailben is értesítést küldünk. A kulturális hírlevelünkre feliratkozni a
[email protected] címen lehet a teljes név, e-mail cím megadásával. A Bezerédj Pál Szabadidõközpont és Könyvtár részletes programja megtalálható a http://www.bpszk.eoldal.hu, valamint a www.tolna.hu internetes oldalakon.
KONDITEREM nyitvatartás: hétfõtõl péntekig 08.00-20.00 Használati díjak: diák: 300,- Ft/óra, felnõtt: 400,- Ft/óra
A Mözsi Mûvelõdési Ház augusztus havi programja
em várt ajándékot kapott … m ö Bánhegyi Vendelné, Tolna, n ö z s Mikszáth utcai lakos június ö K hó közepe táján. Elveszett pénztárcáját kapta vissza,
Hétfõ: 18.00-20.00 német nemzetiségi kórus Kedd: 17.00-18.30 hastánc 18.30-20.00 jóga Csütörtök: 17.00-20.00 székely néptánc
N
a benne lévõ pénzzel együtt – mondta el lapunknak. – 85 éves egyedül élõ nyugdíjas vagyok. Június 13-a tájban a Plusz-ban voltam vásárolni, ahol kis élelmet vettem magamnak. Hazaérve, otthon vettem észre, hogy a pénztárcám elveszett. Visszamentem, de ahová tehettem, ahol csomagoltam, már csak a hûlt helye volt. Nagyon szomorú lettem. Ezért volt nagy öröm és meglepetés, amikor négy nap múlva telefonáltak az üzletbõl, hogy megvan a bukszám, a pénzzel együtt. A biztonsági õrtõl kaptam vissza. De nem csak a pénzt és az erszényt adták vissza, hanem a hitemet is, hogy van még emberség ebben a mai világban is. Bárki találta is meg, és hozta vissza, köszönöm neki! Tolnai Háló Közalapítvány adományozási, karitatív tevékenységéhez továbbra is ÖNKÉNTESEKET keres. Jelentkezni lehet a Családsegítõ Központban, illetve telefonon a 74-443-825 számon.
Állandó programok hetente:
Programjainkra minden érdeklõdõt szeretettel várunk! A meghirdetett programokról érdeklõdni lehet munkanapokon 16.00-20.00 óra között a 440450-es telefonszámon. A Mözsi Székelyek Baráti Köre fennállásának 20. évfordulóját ünnepli ebben az esztendõben. Ez alkalomból minden érdeklõdõt szeretettel várnak 2009. augusztus 16-án 15 órától kezdõdõ mûsorukra a mözsi római katolikus templomba, majd a mözsi mûvelõdési házba.
ÁLLANDÓ KIÁLLÍTÁSOK TOLNÁN Mözsi Szabó István festõmûvész kiállítása 7130 Tolna, Deák Ferenc u. 88. Megtekinthetõ: elõzetesen egyeztetett idõpontban Tel.: 06/74/440-785 Várostörténeti Kiállítás – Helytörténeti gyûjtemény 7130 Tolna, Festetich u. 131. Megtekinthetõ: elõzetesen egyeztetett idõpontban Tel.: 06/74/440-170 Civil ház – Tolna 2000. képekben Gottvald Károly fotókiállítása 7130 Tolna, Festetich u. 131. Megtekinthetõ: elõzetesen egyeztetett idõpontban Tel.: 06 74/440-170 Martinek Emlékház Martinek József festõmûvész hagyatéka 7130 Tolna, Bezerédj P. u. 5. Megtekinthetõ: elõzetesen egyeztetett idõpontban Tel.: 06/74/440-170 Selyemmúzeum TOLNATEXT Bt. Emlékszobája 7130 Tolna, Bezerédj tér 1. Megtekinthetõ: elõzetesen egyeztetett idõpontban Telefon: 06 74/540-200/198 mellék Német és Székely tájszoba A Mözsi Településrészi Önkormányzat épületében 7131 Mözs, Szent István u. Mindkettõ elõzetes bejelentés alapján látogatható. Információ kérhetõ: a Mözsi Német Nemzetiségi Klub elnökétõl: Koleszár Ferencné 06-70/32-14-559 Hargita Székely Egyesület elnökétõl: Domokos Lõrinc 06-74/440-945
12
2009. AUGUSZTUS
Napfogyatkozás, Csillagpont és gyufaláng ltem a kempingben a padon és a tolnai halászlé elõkészületeit figyeltem. Az eseménysor a rézbográcsok ecettel való tisztogatásával kezdõdött, majd helyet kellett találni a bográcstartó állványoknak. Ezután aprófát hasogattak a férfiak, akácot, szárazat, jó keményet. Aztán elõkerült a hagyma, ballonból a tiszta víz (hol van már az az idõ, amikor a Dunából merítettek a halászok), majd végül a bográcsba került az elõre megpucolt, feldarabolt és lesózott hal. Amikor így minden együtt volt, ekkor kérdezte meg valaki: hová is tettük a gyufát? Tényleg hová? Tapogatás a
Ü
zseben, kukkantás a szatyorba, pillantás az asztalra, az asztal alá, majd valamelyikõjüknek mentõ ötlete támadt, és a közelben sátorozó fiatalok egy közeli csoportjához fordult. Nincs gyufátok, vagy öngyújtótok? A fiatalok készségesnek mutatkoztak – voltak vagy nyolcan-tízen – de nem volt a zsebükben gyufa. Nem dohányzanak, mondták. A tízbõl egy sem. Aztán a sátorból elõkerül mégis egy dobozzal. A láng fellobbant, fõhetett a hal. Hívtak, maradjak, nekem is jut egy tányérral. Köszöntem, interjúm elkészült, még dolgom volt otthon és elindultam kifelé, miközben a szembejövõk száját és kezét figyeltem. Dohányoznak-e? A tábornak ekkor kétezer ötszáz lakója volt, közülük, a kijáratig
többtucatnyival találkoztam. Egy sem dohányzott. Legalábbis épp akkor nem. Hogy lehet ez? Ismerem a magyar statisztikát, miszerint a tizenöt évesnél idõsebb magyar lakosság 35 %-a dohányzik, a férfiaké 40. Vagy ez nem Magyarország? De igen. FaddDomboriban történt mindez, 2009 július 24-én, a Csillagpontra keresztelt református ifjúsági találkozó helyszínén, koraeste. És nyomban egy csomó kérdésre szerettem volna választ kapni. Ha a tízbõl egy sem dohányzott, akkor vajon még mi másban térhetnek el az átlagtól ezek a fiatalok. Talán nem is isznak? Nem is drogoznak? Esetleg még olyat is találnék köztük, aki tizennyolc évesen, lány létére még nem volt fiúval, vagy fordítva? És ettõl
A jó csillag biztos pont lehet Református találkozó Domboriban Folytatás az 1. oldalról. Mert jöttek a fiatalok. Délelõtt csak 10-es, 20-as, délután pedig már 100 fõs feletti csoportokban, akiket a Volán különjáratai vittek aztán tovább. A vendégek fogadására településünk református gyülekezetei is készültek, így a pillanatot megörökíteni, majd a folytatást figyelemmel kísérni lapunk is késznek mutatkozott. Július 21., 12 óra 55 perc. Épp ekkor mondja be a hangosbemondó, hogy a Budapest-Sárbogárd felõl érkezõ gyorsvonat elõreláthatólag 25 percet késik. Talán hóakadály van? – csattanna fel az átlagos utas, hogy egy nyári hétköznapon mitõl tud késni ennyit egy vonat? De itt senki sem ideges. A pogácsák türelmesen várnak és az ásványvíz sem forr fel negyed óra alatt. Aztán megérkezik a szerelvény. Hátizsákos fiúk-lányok, középiskolás, egyetemista korúak jókora csoportja kászálódik lefele. Egy szimpatikusnak tûnõ párt máris kinézek magamnak. – Ti honnan érkeztetek? Szabad a neveteket? – Vincze Tibor vagyok és Nagyváradról érkeztem. – Én pedig Zilahi Réka Csongrádról. Pár szóból kiderül, hogy nem a véletlen sodorta õket egymás mellé, pár hónap óta alakuló kapcsolatukhoz pont jól jön most ez a tábor. Mindketten gyakorló keresztyé-
nek, Tibor programozó a váradi egyetemen, Réka teológushallgató Debrecenben. – Mit vártok a találkozótól? – kérdezem még gyorsan tõlük, mielõtt felszállnának a buszra. – Sok vidámságot – mondja, a pogácsát majszolva Tibor. Hit, szeretet, vidámság
– Én meg nyugalmat inkább és kikapcsolódást – így Réka. Aztán eltelt az öt nap. A találkozó – ahogy minden késõbbi nyilatkozótól egybecsengett – jól sikerült. Ez volt eddig a negyedik országos tábor, és egyben a legnagyobb is. A résztvevõk száma 2500 körül járt, akik fõleg a Kárpát-medencébõl, de a világ távolabbi tájairól érkeztek. Még Kanadából, sõt, Tajvanról is. A
találkozót meglátogatta a Magyarországi Református Egyház mind a négy hivatalban lévõ püspöke, köztük Bölcskei Gusztáv a református egyház zsinatának lelkészi elnöke is. A résztvevõkkel száznál is több lelkész érkezett. A tábor zökkenõmentesen, a legkisebb zavaró körülmény nélkül zajlott le, amit 400 önkéntes szolgált, közülük 150 fiatal már hónapok óta ezen dolgozott. Az itt felsorolhatatlan tömegû kulturális és szórakoztató programról csak annyit, hogy úgy válogatták össze õket, hogy sokszínûségükben is beleférjenek abba keretbe, amit egy Istent keresõ találkozó feltételül szabhat, úgy, hogy mégse érezze senki korlátozva magát. Az együtt töltött szép napok után az egyik helybéli résztvevõvel, a mözsi Feri Líviával sikerült váltanom pár szót. – Én mözsi református családban nõttem fel és most Pakson, az ESZIben vagyok környezetvédelem és vízgazdálkodás szakos középiskolai tanuló. Szeptembertõl leszek tizenkettedikes. Nagyon tetszett a találkozó. Nem lehettem ott végig, de amit láttam, az magával ragadott. – Melyik program fogott meg a legjobban?
nem érzi fogyatékosnak, vagy szerencsétlennek magát? És most ebbe a táborba sem ezért jött el? Hát miért?! De mire hazaértem a legfontosabb kérdésem az lett, miért nem halottam én errõl egy szót sem péntek estig a magyar közszolgálati rádióban? Hogy a Kárpát-medence református fiataljai már egy hete itt tartják országos nagytalálkozójukat! Amit egyházuk minden püspöke meglátogatott, legalább száz lelkésszel. A trianoni Magyarországról és azon túlról! Miért a kelet-ázsiai napfogyatkozás volt a vezetõ hír aznap a magyar médiában?! Ott csak a Nap fogyott el, pár percre. De nálunk valami más is. Tényleg, emberek, hová is tettük a gyufát? ká – Sok jó volt, de ezek közül is talán a legnagyobb élvezettel néztem a Magyar Keresztyén Motorosok Szövetségének bemutatóját, aminek a végén minden arra áhítozó felülhetett pótutasnak egy csillogó nagymotorra. Én az ilyen fiúkat idáig vadnak és félelmetesnek gondoltam. Itt nem azok voltak. De már belekóstolhattam mindennek a nagyszerû légkörébe akkor, amikor Mözsön, az állomáson a fiatalokat fogadtuk. Itt szálltak le ugyanis a fõleg sérült emberekbõl álló Nemadomfel Zenekar fogyatékos tagjai. Olyan jó volt látni, hogy milyen szeretettel vették körül õket, velük együtt érkezett, alkalmi útitársaik. Mert a világ bizony általában nem ilyen. Hogy bennem mit érlelt ki az ottlét? A vágyat, hogy a következõn is részt vegyek. Bárhol szervezzék is! Egy ilyen találkozó roppant szervezõ és kézbentartó jelenlétet kíván. Mindebbõl az összes környékbeli református közösség, lelkészeivel együtt, kivette a részét. A mieink is, Sipos Judith Éva lelkésznõvel az élén. Így nem csak az õ kérésére, hanem városunk nevében is ildomos, hogy köszönetet mondjunk nekik, amivel nemcsak egy nagyszerû ügyet szolgáltak, hanem öregbítették településünk jóhírét is. Õk pedig név szerint: Bakos Tamás, ifj. Berezi Sándor, Feri Lívia, Fodor Sándorné, Kovács Jánosné, Krizsák Jánosné, Mészáros Istvánné, Molnár Anita, Rikker Józsefné, Varga Mihály és Mihályné, Író József, valamint a Kvanduk, a Sipõcz és a Cservári család, akik között – és ettõl még felemelõbb a dolog – nem csak reformátusok voltak. Koncz Ádám
13
2009. AUGUSZTUS
Tolnai Háló Közalapítvány CSSK HÍREK 2009. június 23-24-én a Tolnai Háló Közalapítvány 410 nagycsaládos, nyugdíjas és szociálisan rászoruló embernek osztott tartós élelmiszert. A rászorulók 10 kg lisztet és 12 liter tejet vehettek át az Alapítványtól. Az Európai Uniós élelmiszeradományt a Katolikus Caritas Alapítvány közvetítésével került a Háló Közalapítványhoz. A 10 tonna élelmiszert a Családsegítõ Központ dolgozói és az Alapítvány önkéntesei osztották szét. A rászorulók listáját az Alapítvány a Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete, a Nyugdíjas Érdekszövetség és a Családsegítõ Központ segítségével állította össze. Köszönjük a városi összefogást, ami lehetõvé tette a gördülékeny lebonyolítást. Segítõink voltak: Tolnatext Bt., Wosinsky Mór Okta-
gyen. 2009.07.04-én 28 hátrányos helyzetû gyermeket kísértek a Hajógyári szigeten megrendezésre kerülõ programra a Családsegítõ Központ családgondozói. A programot az Alapítvány mellett még a Fácánkerti Pékség támogatta. A kiránduláson készült összes kép a www.haloalapitvany.atw.hu honlapon megtekinthetõ. Az élményeit a következõkben foglalja össze Herczig Viktória családgondozó:
T- HOME GYEREKSZIGET 2009 Július 4-én, szombaton reggel rendhagyó módon nagy sürgés-forgás volt a tolnai Családsegítõ Központ elõtt. Izgatott várakozás, pusmogás, nevetgélés hallatszott min-
ség és az Alapítvány támogatásával azonban mindenkinek a fején egyen baseball sapka pompázott, így a legmesszebb csatangoló csemete is tudta, hogy merre van az õ csapata. Hatalmas fahajóval indultunk, hogy bevegyük a szigetet. Akkora „hullámokat” keltettünk a hintázó mozgással, hogy még a legbátrabbaknak is inába szállt a bátorsága. Ezután megpróbáltuk meghódítani Pöttyös kapitány hajóját. A fedélzeten, a fedélközben és a vízen is különbözõ megpróbáltatások várták a kalózokat, hogy elnyerhessék portyájuk méltó jutalmát. A fedélközben szivattyúzás, ágyúlövés és bálnavadászat volt a feladat, a fedélzeten állatfelismerés, memóriapróba. Kishajóval a Pöttyös Farmra lehetett evezni, ahol tehénfejés után túró rudi készítés, pöttyös bögrefestés és
2009. július 20-án a tolnai Idõsek Klubja tagjai Szabó Ferencnét, Kati nénit köszöntötték, 80. születésnapja alkalmából.
A tolnai és mözsi Idõsek Klubja továbbra is várja magányos, idõs emberek jelentkezését. A klub, napi háromszori étkezést, hetente orvosi ellátást és különbözõ szabadidõs programokat biztosít. Felvilágosítás és jelentkezés: Varga Jánosné – Idõsek Klubja Tolna, Árpád u. 4. 74/443-923. Felhívjuk a lakosság figyelmét, hogy amennyiben használt bútorra, használt mûszaki cikkre van szüksége és azt szerény anyagi körülményei miatt nem tudja megvásárolni, jelezze a Családsegítõ Központban. Továbbra is kérjük, hogy amennyiben még mûködõképes, de használaton kívüli mosógépe, tûzhelye, kályhája vagy egyéb háztartási eszköze, illetve gyermekének megunt játéka, ruhája van és azt szívesen felajánlaná rászoruló embereknek jelezze a Családsegítõ Központban. Köszönjük a lakosság részérõl eddig tett felajánlásokat.
tási Intézmény, Thelena Kft., Bitterné Joósz Anna, Gusztávné Merk Ilona, Hága Ádámné, Horváth Józsefné, Rogács Józsefné, Siklósi Józsefné, Szeri János, Tófalusi Mihályné, Vidáné Tanos Katalin. Több tolnai lakos nevében szeretném megköszönni a Tolnai Háló Közalapítvány élelmiszer csomagját, amelyet családunknak nyújtott. Véleményem szerint mindenkit kellemes meglepetésként ért, hogy a megszorítások mellett, ilyen jellegû támogatásokat is kaphatunk. Óvári Istvánné tolnai lakos A Közalapítvány pályázatot nyújtott be a T-Home Gyerekszigeten megrendezésre kerülõ programokra. Az országból 9 másik civil szervezet mellett lehetõséget kapott, hogy ezen a rendezvényen részt ve-
denfelõl, ahogy a gyermekek és kísérõik várták a T-Home Gyermekszigetre induló különjáratot. A Tolnai Háló Közalapítvány nyertes pályázata eredményeként 28 gyermek és kísérõik egy egész napot tölthettek el a T-Home Gyermekszigeten. A pályázat keretében egy kényelmes busz szállított bennünket Budapestre és haza, megérkezésünkkor mindenki átvehetett egy finom falatokat tartalmazó ajándéktáskát. Miután megkaptuk a karszalagjainkat, nekiindultunk felfedezni a játékszigetet. Csak ámultunk és bámultunk, hiszen egy igazi játszóparadicsomban találtuk magunkat. Annyi játék volt és akkora területen, hogy akár el is veszíthették volna egymást a fácánkerti, tolnai, mözsi és faddi gyerekek. A Fácánkerti Pék-
kishajó készítés volt a feladat. Miután minden próbát kiálltunk, drótkötéllel ereszkedtünk a szárazföldre. Az állatsimogatónál kecskék és birkák kérték szelíden a babusgatást, a kézmûves foglalkozáson uborkából krokodil, répából zsiráf készült. A karámnál huszárok fogadtak bennünket, szívesen mesélték a lovas élet szépségeit. Megtapasztaltuk, hogy milyen érzés tolószékesként egyszerûnek tûnõ akadályokon keresztüljutni és a rendõrségi autó berendezését is szemrevételezhettük. A délutáni napsütésben jólesett, ahogy az arcunkat hûtötte a szellõ, miközben a csúszdapark hatalmas csúszdáin lesiklottunk. A sok játék után jólesõ fáradtsággal indultunk neki a hazaútnak. Rengeteg élménnyel gazdagodtunk!
Tolna Város Önkormányzatának Családsegítõ Központja 7130 Tolna Bajcsy-Zs. u. 96. Tel.: 74/443-825, 74/540-711
14
2009. AUGUSZTUS
Miért folyt iszap a vízcsapokból? Majd egy hétig ihatatlan, fekete, sáros, bûzös víz folyt a tolnai vízcsapokból az egyik helyi ivóvíztároló medence mosását követõen. A képviselõ-testületi tagok ezért az augusztus 4-ei rendkívüli ülésüket követõen tartott konzultáción Major Józseftõl, a Tolna Víz- és Csatornamû Kft. ügyvezetõjétõl
kértek magyarázatot a történtekre. Amint a vitává alakult tájékoztatóból kiderült, a cég ütemezett medencemosást végzett, mivel évente 4 alkalommal a mintegy ötven medence tisztítása rendszeres és szükséges feladat. Az pedig, hogy a
mosást követõen a nagyobb nyomás miatt az ivóvíz gusztustalan iszapként jelent meg a csapokban, az ügyvezetõ szerint a régi, elhasználódott csõrendszer következménye. A képviselõk nem vitatták az elvégzett medencetisztítás szükségességét, a kft. berende-
zéseinek állapotát, és egyetértettek azzal is, hogy erre költeni kell. A mulasztást abban látták, hogy a cég nem értesítette idõben a lakosságot a várható kellemetlenségrõl. Ezért a Tolna Víz- és Csatornamû Kft.-nek a jövõben a sajtóban (pl. Tolnai Hírlap) elõre jeleznie kell a karbantartások idõpontját. csi
Állatbarát is a kutyakozmetikus
Új frizura Bubikának POMPONOK, STUCCNIK, TRIMMELÉS Folytatás az 1. oldalról. – Nem egy szokványos mesterséget választottál magadnak. Milyen megfontolásból lettél a kutyusok szépítõje? – Kereskedelemben dolgoztam egy ideig, amikor hallottam, hogy Takácsné Márta kutyakozmetikus megbízható, állatszeretõ utódot keres. Gondoltam, ez éppen nekem való mesterség, mivel világéletemben imádtam az állatokat. Aki ismer Tolnán, ezt tudja rólam. Elmentem tanfolyamra Pécsre, majd vizsgát tettem Vácott, de a szakmát teljes egészében Mártától tanultam. Képzett kutyakozmetikusként 2002. májusától dolgozom, de soha nem éreztem, hogy ez munka, hogy jaj, már megint jönnöm kell, mivel annyira szeretem a mesterségemet. – Általában milyen szolgáltatást kérnek az állattulajdonosok? – A standard, klasszikus fazonoktól kezdve a fantázianyírásig mindent. Van egészségügyi nyírás is, fürdetés, szárítás, körömvágás, trimmelés, amikor az elhalt szõröket kell kiszedni, elég idõigényes mûvelet. A gazdik mindig itt hagyják a kutyust, csak a cicával maradnak, õk más bánásmódot igényelnek. Azt nem árt tudni, hogy ez egyben kõkemény fizikai munka is, amihez jó állóképesség kell, hisz’ fel kell emelni a kutyákat, sokszor nagytestû, csupa izom állatokat is rutinosan megfogni és megtartani. – Fõként milyen állatokat hoznak ide megszépülni? – Elsõsorban kutyákat, nemegyszer kiállításra is felkészítem õket, aztán cicákat, de megfordult már vadászgörény, tengerimalac, õket körmözésre hozták. Újabban az idõs emberek is elhozzák a kutyájukat, mondván, ez jár az állatnak, hadd legyen szépen gondozott. Az a véleményem, hogy többet kellene foglalkozni állatvédelemmel, az állatok tiszteletben tartásával, helyes gondozásával. Nem ártana bõvebb
ismereteket szerezni róluk, eleve így kellene választani házi kedvencet, mert akkor nem lenne ennyi megunt, szomorú állat. Bár akiket idehoznak, azok egytõl-egyig mind dédelgetett családtagok. – A te igazi nagy kedvenced melyik kutya?
– Nem félsz a páciensektõl? A nagytestûek elég félelmetesek, de sokszor a kicsik is. Éles, tûhegyes fogukat bármikor váratlanul beléd mélyíthetik, odakaphatnak, ha nem a megfelelõ mozdulatot teszed, vagy valamiért idegesek, egyébként is kiszámíthatatlanok.
– Az én kedvencem, a borzasztó okos és hihetetlenül intelligens Airedale (erdél) terrier. Egyébként mindig más a divat, jelenleg a Yorkshire terrier, a Bobtail, az Óriás schnauzer a legnépszerûbbek. Körbepillantok. A törölközõk ugyanúgy felstócolva egy asztalon, mint bármelyik fodrászatban szokás, Szilvia megmutatja a speciális kutyanyírógépet, minõségi ollókat, gyógynövényes samponokat, majd összesöpri a lenyírt szõrt. Közben telefonon bejelentik a következõ vendéget, Bobit.
– Soha nem féltem egy állattól sem, és ezt õk pontosan érzik. Ha bejön a kutya, már tudom, mire kell számítanom. Jelentettek már be ilyen-olyan vad kutyát, hogy majd nem bírok vele, mondtam, nyugodtan hozzák, majd megoldom. Mindegyik vendégemmel rövid idõ alatt összebarátkozom, kialakul egy szoros bizalmi viszony. Nálam nincs kikötve egy állat sem munka közben, mint más szalonokban szokás. Tiszteletben tartom õket, hiszen nem puszta dísztárgyak, hanem érzõ lények, egyéniségek.
Óriási türelemmel és mindig nagyon nyugodtan foglalkozom velük. Az a meglátásom, hogy legtöbben szeretettel tartják, kényeztetik Bubikát, Flórikát és valóban ritka, hogy bolhás, elhanyagolt állatot hoznak ide, de azt nem is hagyom szó nélkül. Egyébként elõször mindig az állat nevét jegyzem meg, hiszen vele foglalkozom. Elsõsorban õ kell, hogy elfogadjon és csak utána a gazdi. Ha telefonálnak, így szokták: „a Benji gazdája vagyok”. A tanácsadás is része a munkámnak, ezzel is segíteni próbálok, mert mindkettõnk érdeke, hogy boldog, megfelelõen, szépen gondozott kutyus vagy cicus legyen a barátunk, társunk hosszú idõn keresztül. – Jutalomfalatot, vagy ilyesmit tartasz az üzletben, hogy jobban megkedveljen a páciensed? – Néha tápot, de nem jellemzõ. Viszont itatókat és vizet igen, fõként ebben a nagy melegben van szükség erre. – Ha nem dolgozol a szalonban, mivel foglalkozol, vagyis mi a hobbid? – Otthon élek a szüleimmel, a páromat jelenleg Budapestre szólította a munkája, így hétvégenként ingázom. Ám otthon is sok állat vesz körül, az egész család állatszeretõ. Buksi és Bobó a két kutya, néhány cica, papagáj. Béla, a nyúl már 9 éves, a pipikémhez most hívtam állatorvost. Szabadidõmben szeretek olvasni és kirándulni. – Meg lehet élni ebbõl a munkából? – Meggazdagodni nem fogok, de nem is ez a célom. Örülök, ha megbíznak bennem, ha elégedettek és visszatérnek. Számon tartom valamennyi „vendégemet”, ha elhalálozik valamelyik, a gazdiktól kapok sms-t vagy telefont. Megköszönik az eddigi munkámat és akkor én mindig elsiratom a kis állatot, nekem is fáj egy-egy kedvenc elveszítése. Ez számomra egyfajta visszajelzés, hogy fontos a munkám és jól végzem. Burma
15
2009. AUGUSZTUS
Azok a boldog hétvégék… …amikor az összes szomszéd fúr-farag, füvet nyír. Igaza van Fõglein Antalnak, aki a múlt számban épp errõl írt cikket. Nem tudom, hogy ez speciális tolnai szokás, vagy másutt is ez a módi. Gyanítom, hogy tõlünk nyugatabbra azért pihenéssel töltik a hétvégét, de mi magyarok (tolnaiak) igen-igen szorgalmatos nép vagyunk, és ez fõként hétvégén tör ki rajtunk. Egyszerûen nem bírjuk ki munka nélkül. Persze tudom, hogy anyagi okok miatt van ekkora csatazaj, hiszen szakembert fizetni szinte lehetetlen, így marad a csináld magad mozgalom. Az egyik szomszéd fûnyírója rendszeresen felver hajnalban, a másik hetek óta fát fûrészel, az iszonyatos sivító hang az agyvelõmig hatol. Velünk szemben meg folyton kopácsolnak valamit. Hogy miért kell mindenkinek a hétvégére összpontosítania minden erejét, részben megértem. Mondjuk hét közben dolgozik és kénytelen szabadidõben fúrni-faragni. Néha bizony jó lenne egy csendes, embermentes környezet, hogy testünk-lelkünk feltöltõdjön, legalább néhány napra vagy csak a hétvégén. Burma
APRÓHIRDETÉS Tolnán a Textilházban földszinti lakás eladó. Telefon: 440-393 (este). Tolna központjában üzlethelyiség kiadó. Telefon: 30/545-6327 DVD és videókazetta kiárusítás a Centrum Videotékában.
Hitek és tévhitek Annak reményében, hogy örökké szépek és fiatalok maradjunk, szinte mindent képesek vagyunk elkövetni. Pláne a nõk. Nemrég végeztek egy tudományos kísérletet, mely leleplezett néhány dolgot. Az egyik kísérleti csoport undorító löttyöket-turmixokat fo-
gyasztott egy héten keresztül, hogy szervezetét méregtelenítse, salaktalanítsa. A másik csoport vígan evett-ivott mindent, ami jólesett. Nos a vér- és vizeletvizsgálat kimutatta, hogy semmivel sem „tisztább”, méregtelenebb azok szervezete, akik bõszen sanyargatták magukat. De más érdekesség is igazolást nyert, például a spenót rendszeres fogyasztása valóban javítja a memóriát. A paradicsomkúra pedig segít megelõzni a sárgafolt elsorvadását, mely a felnõttkori vakság elsõ számú okozója, köszönhetõen lutein tartalmának. Végre igazolást nyert az is, hogy ereinket legjobban azzal tudjuk karbantartani, ha naponta fogyasztunk egy kevés vörösbort vagy pálinkát, mivel így nagyobb az esélyünk az infarktus elkerülésére. Hát akkor Isten Isten! De az örök fiatalság még így sem garantált. Burma
Erkölcsök régen és ma Változik a világ, változnak az erkölcsök. Nincsenek kõbe vésett szabályok, a régi igazságok mára semmivé foszlottak. Fellazult a társadalmi, a családi rend és a mindent szabad világában nehéz megtalálni a helyes utat.
Mindig szerettem böngészni az olvasók leveleit az újságokban – gyanítom, hogy ezzel nem vagyok egyedül – fõként a híres-nevezetes doktorok válaszát a megoldhatatlannak hitt problémákra, mivel ezekbõl sokat lehet tanulni. A minap egy népszerû, országos lapban kedvenc rovatomat olvasgatva felkaptam a fejem, megjegyzem mostanában nem elõször. A levelet egy tanácstalan fiatalember írta, könnyed, laza stílusban, ugyanis a kacér, kívánatos szomszédasszony kikezdett vele. Hát mit lehessen tenni? A fiatalasszony házassága nem mûködik, a férj örökké „csak” dolgozik, nincs ideje unatkozó feleségére, a két kisgyerek meg nem számít. Az asszonyka máshol kereste a boldogságot, gondolom mindannyiunknak ismerõs a szituáció. A pszichológus szakember válasza megdöbbentõ. Nem azt válaszolta, amit ebben az esetben várnánk, hogy ne hazudjanak, ne csapjanak be másokat, mert az aljas dolog. Nem. A válasz: ha a környezetükben senkit sem sért az õ kapcsolatuk (és a gyerekek, a férj?) akkor továbbra is legyenek boldogok, áldás rájuk. Vagy én vagyok már õskövület, régimódi erkölcsi nézetekkel megáldva, vagy nem tudom hová süllyed még a világ. Régebben hasonló esetekben a szakemberek legalább jól letolták a „szereplõket” és arra kérték a tévúton járókat, hogy mielõbb fejezzék be kisded játékukat. Nem hiszem, hogy az lenne a követendõ példa, amit a pszichológus tanácsol. Burma
Gyászközlemény ély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. MOZOLAINÉ DR. FERENCZ ANNA életének 40. esztendejében súlyos betegségben elhunyt. A doktornõ, aki három gyermek édesanyja volt, 1996-tól a megyei kórház laboratóriumában, majd az ideggyógyászati osztályon, és 9 éven át a foglalkozás-egészségügyi szolgálatnál dolgozott. Tavaly óta Mözsön háziorvosként szolgálta a betegellátást. Emlékét kegyelettel megõrizzük.
M
A mözsi IV. számú háziorvosi körzet rendelési idõbeosztása Dr. Mozolainé dr. Ferencz Anna helyettesítését dr. Erdõsi József látja el. Rendelési ideje: Hétfõ Kedd Szerda Csütörtök Péntek
10-12.30 10-12.30 14-16.30 10-12.30 14-16.30
HARMÓNIA ÜZLETHÁZ MELLETT 50 m2-es, teraszos, új építésû
ÜZLETHELYISÉG (fagyizó, kávézó)
ELADÓ! Irányár: 12 millió Ft.
Tel.: 30/268-4359
16
2009. AUGUSZTUS
BORDA TÜZÉP Tolna, Dombori u. (volt gázcseretelep)
• AKÁC TÛZIFA • VEGYES TÛZIFA • SZÉN • CEMENT, MÉSZ • EGYÉB ÉPÍTÉSI ANYAGOK • SÓDER-, HOMOKSZÁLLÍTÁS • FUVARVÁLLALÁS
BORDA LÁSZLÓ magánfuvarozó
20/96-59-800
ÜVEGEZÉS– NYÍLÁSZÁRÓK REHAU típusú mûanyag nyílászárók forgalmazása, beépítése, bontással, kõmûves munkával rövid gyártási határidõvel, GARANCIÁVAL.
Külsõ, belsõ ablakkönyöklõk
TELJES KÖRÛ ÜVEGEZÉSI MUNKÁK
Herczig és Társa 20/355-43-68 • 30/377-53-36 Tolna, Rákóczi u. 58. Telefon: 74/441-568
HARMÓNIA üzletház mellett társasház építésére alkalmas telek érvényes építési engedéllyel
ELADÓ! Tel.: 30/268-4359
TÁP– TAKARMÁNY BOLT PURINA TAKARMÁNYOK TELJES VÁLASZTÉKA
Napos és elõnevelt csibére, kacsára megrendelést felveszünk. Letojt tyúk, rántanivaló csibe, valamint kakas íratható. Nyúlszállítás kéthetente.
FELKL MÁRTON Tolna, Kodály Z. u. 18. Tel.: 74/441-468, 30/2564-156, 30/3700-427
) Befõttes üvegek (0,7l, 1,7l), befõttes üveg tetõk (0,7l, 1,7l, 5l) ) Mûanyag savanyúságos edények ) Virágföldek (3l, 10l, 20l, 50l-es kiszerelésben) ) Rágcsálóírtó szerek, gyomírtók, mûtrágyák ) Szegek, csavarok, zárak, kilincsek, lakatok, láncok ) Vízszerelési anyagok, fürdõszoba felszerelés, PVC csövek-idomok ) Villanyszerelési anyagok ) Festékek, higítók, festõszerszámok, glettek, tömítõk, ragasztók ) Kerékpár gumik, foltok, ragasztókészletek ) Kerti és barkács szerszámok, szerszámnyelek ) Háztartási, vegyi- és mûanyag áruk, papíráruk, írószerek Nyitvatartás: hétfõtõl péntekig: 7.30-11.30-ig, 13.00-16.30-ig szombaton: 8.00-11.00-ig Tel.: 30/916-84-08
HÁZTARTÁSI GÉPEK JAVÍTÁSA! MOSÓGÉPEK, MOSOGATÓGÉPEK, MIKROHULLÁMÚ SÜTÕK, PORSZÍVÓK, BOJLEREK stb. ÉS BÁRMI, AMI ELROMOLHAT! SZABÓ ROLAND
20/471-86-72 TOLNA, ALKOTMÁNY U. 44.
Gyapjúpaplan, gyapjúfonal, gyapjúzokni RIKKER JÁNOS 7131 Mözs, Temetõ u. 2.
Tel./fax: 443-083
ÁRNYÉKOLÁS TECHNIKA Hétfõ19.00–20.00 DANCE STEP Táncos step óra haladóknak. Kedd 19.00–20.00 STEP AEROBIK Zsírégetõ, koreografált óra (a résztvevõk igényeinek, képességeinek megfelelõen). Szerda 19.00–20.00 ALAKFORMÁLÓ ÓRA/ KÖREDZÉS Comb, far, has, felsõtest. Eszközös óra. Mindent bele! Csütörtök 19.00–20.00 STEP AEROBIK Zsírégetõ, koreografált óra (a résztvevõk igényeinek, képességeinek megfelelõen). A volt Sportszékházban, a tûzoltóság mögött. Érdeklõdni: Link Kinga 20/3642-740
SZALAI LAKATOS Bt. • ACÉLSZERKEZET GYÁRTÁSA ÉS SZERELÉSE • MEZÕGAZDASÁGI GÉPEK, BERENDEZÉSEK GYÁRTÁSA, SZERELÉSE • FELRAKÓ HEGESZTÉSEK, FORGÁCSOLÁSI MUNKÁK ELVÉGZÉSE: ESZTERGÁN, MARÓGÉPEN, GYALUGÉPEN Tolna, Bajcsy-Zsilinszky u. 72. Telefon: 06-30/9272-942 Mûhely: 74/443-253
Schalli Zoltán Víz- szennyvíz, fûtésszerelés, gázszerelés és javítás
REDÕNY
(mûanyag, alumínium, fa)
RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY, fix–mobil szúnyogháló, napellenzõ, harmonikaajtó, hevederzár. KÉSZÍTÉS – JAVÍTÁS
ÚJVÁRI RÓBERT Tolna, Wosinsky u. 4.
Telefon: 74/441-477 és 20/35-54-368
Péter Jenõ és Fia Építõipari Bt. 7130 TOLNA, BARTÓK BÉLA ÚT 85.
Fõ tevékenységeink: ¾ Új lakás építése, valamint régi lakás felújítása: anyagbeszerzéssel, szállítással, kulcsátadással. ¾ Régi lakások ingyenes felmérése: átalakításhoz tervezés, költségvetés-készítés. ¾ Térburkolatok tervezése, kivitelezése. ¾ Homlokzatok hõszigetelése és felújítása. ¾ Mindenféle építõanyag kedvezményes árú beszerzése és házhoz szállítása. ¾ Családi ház és egyéb épületek mûszaki kivitelezését és ellenõrzését vállaljuk.
Tolna, Táncsics M. u. 11.
Az általunk elvégzett munkákra és az általunk beszerzett építõanyagokra TELJES KÖRÛ GARANCIÁT VÁLLALUNK!
Tel.: 70/3617-064
Elérhetõségeink: Telephely: 7130 Tolna, Zrínyi u 1/A • Tel.: 20/9410-198
17
2009. AUGUSZTUS
Újra lehet jó ártézi vízünk? A tolnai Duna-part két meghatározó eleme közül a bárka már újra ott ring a víztükrön – tolnaiak legújabb kori zarándokhelye lett meglátogatni ezt –, ami után úgy tûnik a másik múltbéli csoda, az ártézi kút is újjáéledhet. Ez a kút szintén nem csak látványosság volt egykor, hanem fontos és egészséges vízforrás is. Körülbelül 600 méter mélyrõl feltörõ, lágy melegvize, bár enyhén kénes illatú volt, ezt azonban egynapi tárolás és kavargatás után ki lehetett szellõztetni. Ezzel a környékbeliek kiváló ivóvízhez jutottak, de távolabbról is jöttek kannákban ide vízért, amit elsõsorban babfõzéshez használtak az asszonyok. A keményebb szárazbabok is rekord idõ alatt puhultak meg benne. Kútcsövébõl valaha éjjel-nappal folyt a víz, egészen addig, míg né-
hány évtizeddel ezelõtt egyre vékonyabban kezdett csordogálni, majd egészen elapadt. Ez a szakemberek szerint korántsem a mélyben lévõ
BÁTASZÉK ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET
ISKOLAKEZDÉSI HITELAKCIÓ Forinthitel 100.000 Ft-tól – 500.000 Ft-ig A kamat mértéke évi 13,5 %* THM: 15,71–20,18% Futamidõ: 15–48 hónap A kamat mértéke a mindenkori jegybanki alapkamat +4% Az akció idõtartama: 2009. 08.01-tõl 2009.09.30-ig A fenti és az egyéb hitellehetõségekrõl további információ a kirendeltségekben: BÁTA 74/490-717, BÁTASZÉK 74/493-805, DECS 74/495-126, DUNASZENTGYÖRGY 75/536-043, FADD 74/447-452, GERJEN 75/337-271, ÕCSÉNY 74/496-847, SZEKSZÁRD 74/510318, TOLNA I. 74/440-047, TOLNA II. 74/440-003.
víz elapadását jelenti, hanem sokkal inkább a csõrendszer belsõ korrózióját. Kíváncsian várjuk, hogy a mostani próbafúrás milyen vizet hoz majd fel. Ha iható lesz – ami, akár még a boltban vásárolt ásványvizet is helyettesítheti –, nagy ajándék lesz a városnak. ká
EGYÉB PÉNZÜGYI SZOLTÁLTATÁSAINK:
• Lakossági és vállalkozói számlavezetés, Internetbank, bankkártya • Megtakarítási lehetõségek • Lakás- és egyéb ingatlanépítési, -vásárlási, -felújítási hitel • Lakossági hitelek (fogyasztási, áruvásárlási, folyószámla) • Vállalkozói hitelek (forgóeszköz, beruházási, Széchenyi kártya) • Biztosítás (ház, gépkocsi, utas, egyéb)
www.bataszektakarek.hu
Jelen tájékoztatás nem minõsül nyilvános ajánlattételnek, kizárólag tájékoztató jellegû.
KOP-KA ZRT. TAMÁSI
Jóval Jobban Jár! AUGUSZTUSI AKCIÓJA az alábbi üzleteiben:
4. sz. (Tolna, Deák F. u. 34.) és 7. sz. (Bartók B. u.) Tel.: 440-053, 570-777 Kristálycukor 1 kg Finomliszt 2 kg
205/kg (100.-/kg)
199/cs.
(1395.-/kg)
279/db
Balaton szelet több fajta
(70.-/l)
59/db
Coop Cola 2,5 l
(33.-/l)
175/db
Medve sajt 200 gr. több ízben
Coop Ásványvíz 2 l
65/db
UHT Tej Euromilk 1 l 1,5% Kõbányai sör 0,5 üveges
125/db (238.-/l)
119.-
+ 24 Ft üveg
Várja kedves vásárlóit a COOP ABC, mert a COOP jó szomszéd!
18 LABDARÚGÁS
2009. AUGUSZTUS
Beszámoló a Focisuliról
A Tolnai Gyermek-és Ifjúsági Önkormányzat az idei évben második alakalommal rendezte meg a „Focisulit”. Elõzetes jelentkezés alapján álltak össze a 6 fõs csapatok, ahol a játékosok életkora 10-15 éves kor között volt. A 34 gyerek 5 csapatot alkotott és a három napon a körmérkõzés szabályai szerint futballoztak. Az elsõ két napon tét nélkül játszottak egymás ellen, a harmadik napon volt a döntõ. A három napos rendezvény finanszírozását a Gyermekönkormányzat pályázati úton oldotta meg. Ebbõl vásárolták a díjazáshoz az érmeket és emlékszobrokat, valamint készítették az emléklapokat. A három nap alatt a gyerekek nagyon jól érezték magukat és a szülõktõl is rengeteg pozitív visszajelzést kaptak a rendezõk. Eredmények: Negyedik helyezett: 1-es csapat, harmadik helyezett: az 5-ös csapat, második helyezettek: a 3-as csapat, elsõ helyezettek: az 2-es és a 4-es csapat A legjobb kapus: Bali Bence
A legjobb játékos: Frankovszky Dániel A gólkirály: Horváth Máté 1-es csapat: Müller Ádám, Novák Henrik, Vajda Balázs, Sárközi Balázs, Kiss Zoltán, Sörös Erik. 2-es csapat: Jákob Attila, Bali Bence, Cseh Tibor, Tóth Norbert,
Horváth Máté, Stissovszky Richárd, Borda Gergõ. 3-as csapat: Buchmüller Barna, Link Zsolt, Frankovszky Dániel, Szabó József, Szabó Dániel, Nemes Ákos. 4-es csapat: Bajai Ákos, Gödör Milán, Boros Péter, Rácz Márk, Fe-
hérvári Máté, Straubinger János, Straubinger Ferenc, Sárközi Bence, Ábrahám László. 5-ös csapat: Srich Dávid, Kákonyi Richárd, Kákonyi Krisztián, Kókai Arnold, Kókai Adrián, Dudoma Norbert.
Díjazott ökoturisztikai térkép szolgálja a gemenci erdõben kiránduló bakancsos turistákat Hiánypótló térképet jelentetett meg a Gemenc Zrt.
A
Gemenci Erdõ- és Vadgazdaság Zrt. a bakancsos turisták és minden természet iránt érdeklõdõ számára jelentette meg a „Gemenc és környéke ökoturisztikai térképe” hiánypótló kiadványt, melyet a „Szép Magyar Térképek 2008” pályázatán második hellyel tüntettek ki az idegenforgalmi térképek kategóriában. A Gemenc Zrt. számára fontos, hogy a természet után érdeklõdõ túrázni vágyók minél könnyebben fedezhessék fel Gemenc csodálatos élõvilágát. A térkép tartalmazza Gemenc, Béda-Karapancsa, a Szekszárdi- és a Geresdi-dombság idegenforgalmi, kulturális látnivalóit, a környék turistaútjait, tanösvényeit, javasolt vízitúra útvonalait, a kijelölt és javasolt
kerékpártúra útvonalakat. A kiadvány rendelkezik GPS keresõhálózattal és koordinátákkal is. A térkép felhívja a figyelmet a terület természeti értékeire és részletes tájékoztatást ad a szálláslehetõségekrõl is. A térkép méretaránya: 1:60 000. Az elkészült térképet a Lázár Deák Térképészeti Alapítvány és az Országos Széchényi Könyvtár közös, „Szép Magyar Térképek 2008” elnevezésû pályázatán, az idegenforgalmi térképek kategóriában, második hellyel tüntették ki.
www.gemenczrt.hu További információ: Baricz Árpád, Double Decker Kft. Mobil: 30/566-1718 • E-mail:
[email protected]
19
2009. AUGUSZTUS
Leégett a ládagyár, kigyulladt a bolt teteje Júliusban 23-szor vonultak az önkéntes tûzoltók
J
úlius hónapban öszszesen 23 alkalommal vonultak tûzoltóink káresetekhez. Ezek közül a legjelentõsebbeket emeljük ki. Július 18-án a délutáni órákban egy hirtelen végigsöprõ erõs szél okozott problémát több helyen. Fadd-Domboriban a Viola utca végén egy kb. 16 méter magas nyárfa dõlt a villanyvezetékre és szakította el az összes kábelt, ezzel megbénítva az áramszolgáltatást hosszabb idõre. A Búzavirág utcában pedig egy fenyõfa hasadt ketté és esett az
udvarra. Tolnán egy akácfa dõlt egy személyautóra, melynek következtében a személyautó hátsó csomag-
tartója nyomódott be és oldalsó üvege tört ki, valamint a Duna-parton egy magas nyárfa dõlt csónakokra. Július 19-én este 23 óra 03 perckor tûzjelzés érkezett: Tolnán a Bartók Béla utcában szelektív hulladékgyûjtõ ég. Az egység helyszínre érkezésekor a lángok már a mögötte lévõ élelmiszerbolt tetõszerkezetére is átterjedtek. A rajparancsnok II-es riasztási fokozatot rendelt el, de a gyors beavatkozásnak köÚJ ELNÖK Tolna Város szönhetõen a teÖnkéntes Tûzoltó Egyesületétõszerkezet tüzét nek július 23-án megtartott közsikerült rövid idõn gyûlésén a korábban lemondott Farkas István Endre volt elnök helyett a tagság Ifj. Csöglei Istvánt a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mentésszervezési osztályának megyei ügyeletesét választotta meg az egyesület új elnökének.
belül körülhatárolni és ezzel a tûz továbbterjedését megakadályozni. Így a szekszárdi egységre a továb-
biakban nem volt szükség. Július 21-én 11 óra 28 perckor tûzjelzés érkezett: TolnaMözsön a fafeldolgozó üzemben porelszívó ég. A tûzoltás vezetõje II-es kiemelt riasztási fokozatot rendelt el, vonult még Tolna I-es szeren kívül Szekszárd Ies, Szekszárd Vízszállító, Paks I-es. A tolnai egység helyszínre érkezésekor a porelszívó és a 15×50 méteres gépcsarnok égett. A fokozatot III-as kiemeltre módosította a tûzoltás vezetõje, és riasztottuk még a Kalocsa I-es és a Szekszárd Emelõt. A fokozatot végül IV-es kiemeltre kellett fokozni, ezzel a Baja I-es riasztása is megtör-
tént. A helyszínen a gépcsarnokban 1 acetilén palack, 4 oxigénpalack és pb-gázpalack volt, melyeket folyamatosan hûtöttek és mértek, majd késõbb az épületbõl történõ eltávolításuk is megtörtént. A tüzet 12 óra 44 perckor 5 sugárral sikerült körülhatárolni és 13 óra 01 perckor eloltani, az utómunkálatokat 15 óra 42 perckor sikerült befejezni. A helyszínt a rendõrség és mentõsök is biztosították. Személyi sérülés nem történt. Mûködési területünkön ilyen IV-es kiemelt riasztási fokozatú tûz a szervezet mûködése óta még nem volt. A legmagasabb riasztási fokozat, V-ös kiemelt. Köszönet a tûzoltásában részt vevõ önkéntes és hivatásos tûzoltóknak. Az õ odaadó és fegyelmezett munkájuk nélkül nehéz lett volna megfékezni a lángokat. További munkájukhoz jó erõt és egészséget kívánunk! Szabó István, parancsnok
Koncz Tamás már másodszor álhatott a dobogó tetejére Alta Ripa halfõzõverseny Domboriban Története során immár huszonkettedik alkalommal népesült be a dombori nagy Duna-part tolnai bográcsokkal, hogy a nyár hagyományosan legmelegebb napjaiban – Magdolna nap hetében – egy nemes versengés által a résztvevõk lelkét is feltüzelje: vajon ki fõzi a legjobb tolnai halászlét? És talán nem vagyok egyedül, amikor azt mondom, hogy innen akár még a tolnai jelzõt is elhagyhatnánk, mivel, szent meggyõzõdésem, hogy ez az étel – nagyjából Kömlõdtõl, Szekcsõig fõzik így – az igazi halászlé, ami innen nyugodtan kiléphetne az országos, sõt, a nemzetközi mezõnybe. A mostani alkalommal harmincnyolc bográcsban rotyogott a hal.
Az elõkészület izgalmaihoz tartozott, hogy egy héttel az esemény elõtt e partszakaszon még a víz volt az úr, egy jelentõs zöldár levonulásával nem bográcsokkal, ha-
nem halakkal népesítve be az esemény helyszínét. De aztán a víz visszavonult és csak a halak maradtak, de már a bográcsokban. Az idei verseny eredményeirõl a
verseny gazdáját és fõszervezõjét, Bajor Lászlót faggatom. – Az elsõ helyre a zsûri Koncz Tamás halászléjét tartotta a legkiválóbbnak. Õ élete során már másodszor állhat fel ide, ami persze nem példa nélküli a huszonkét év alatt. A második Dala Csaba lett, a dobogó harmadik fokára pedig, azonos pontszámú holtversenyben, Kiss László vállalkozó és baráti köre, valamint jómagam állhattam fel. Az eseményen nem díszvendégként, hanem társszervezõként az idén is részt vett Rubold Ödön színmûvész. A délutáni szélvihar sokakat megijesztett, de a társaság „keménymagját”, az alapító tagokat, akiknek hovatovább a nyár talán egyik legnagyobb ünnepe ez az együttlét, nem tudta meghátrálásra bírni. ká
20
2009. AUGUSZTUS
TOLNÁN, a volt faipari telep mellett 470 m2-es, összközmûves
ÉPÍTÉSI TELKEK ELADÓK Érdeklõdni: 20/98-14-770
TANFOLYAMOT INDÍT
2009. augusztus 10-én, 17 órakor • segédmotor • motorkerékpár • személygépkocsi • tehergépkocsi, nehézpótkocsi kategóriákban Személyre szabott oktatás, számítógépes gyakorlási lehetõség! Tankönyvet biztosítunk! 12 ÉS 24 HAVI RÉSZLETFIZETÉS!
Motoroktatáshoz motort biztosítunk! Áraink 2009. augusztus 1-tõl szeptember 30-ig érvényesek.
Tolna, Deák Ferenc u. 5. (iroda). Hétfõ, szerda, péntek 14–16.30 óráig. Tel.: 06/20 9613-710, este 442-123