HAJDÚBÖSZÖRMÉNY HETILAPJA
2014. FEBRUÁR 21.
Kulináris élvezet 4. oldal
XXIV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
Sport
8. oldal
HETI AKTUÁLIS
Tiszta lappal, tartozások nélkül Gellén László
A képviselő-testület február 14-ei ülésén tárgyalta a 2014-re vonatkozó költségvetést, melynek főszámai a következők: a bevétel főösszege 4 milliárd 425 millió forint, a kiadási oldalon szerepel a működési költség 2,8 milliárd forint feletti összeggel, felújításokra 45 millió forintot szánnak, felhalmozási kiadásokra közel 1,3 milliárdot; a céltartalékba több mint 250 millió forint jut, míg az általános tartalék meghaladja a 3 milliót. A testület tíz igen szavazat és három tartózkodás mellett elfogadta a költségvetést.
Jóváhagyták az állami adósságvállalásról szóló határozatot, melynek értelmében összesen több mint 300 millió forintos tartozást végtörlesztettek. Heves vitát követően kilenc igennel és háromhárom tartózkodással lezárták az oktatási intézmények takarítására és karbantartására kiírt közbeszerzési eljárást. Mindkét esetben a TÖMB 2002 Szolgáltató Kft. nyert. A következő négy évre a takarítást havonta nettó 4,3 millió forintért, míg a karbantartási munkálatokat 3 millió forintért vállalták tíz intézményben.
Nyíló világ
(nem a teljes lista)
Bursa Hungarica ösztöndíj: 5 millió Ft
Sugár Edina
Újabb tehetséges diákok csatlakozhatnak a General Electric kétéves középiskolai tehetséggondozó programjához szeptembertől – jelentette be február 14-én Agostino Renna, a GE Lighting Europe vezérigazgatója. Résztvevői a felzárkózó északkelet-magyarországi régió középiskolás diákjai, akik a későbbiekben növelhetik a nemzetközileg versenyképes munkaerő-kínálatot és hozzájárulhatnak a hátrányos helyzetű régió előtt álló különleges kihívások megoldásához. A 2002 márciusában indított programhoz 2004-ben két olyan város is csatlakozott, ahol GE Lighting üzem működik: Kisvárda és Hajdúböszörmény. A program célja a hátrányos helyzetű fiatalok előrejutásának segítése. Gyulai Sándor igazgató beszédében elmondta, a tanulók
Nem kötelező feladatok támogatása
jövőjét szeretnék megalapozni, amihez hozzájárul, hogy a diákoknak komoly partnerség építésére is lehetőségük van. A képzés során jártasságot szereznek az üzleti angol nyelvben, megkezdik saját
kapcsolati tőkéjük kiépítését és fejlesztik üzleti készségeiket. A keletmagyarországi régió középiskolásainak felzárkóztatását célzó kétéves programra pályázat útján lehet jelentkezni.
70 éven felüliek szemétszállítása: 20 millió Ft Polgárőrség támogatása: 3,5 millió Ft Városi rendezvények:
22,735 e Ft
Babakötvény:
600 ezer Ft
Kiadványok támogatása: Sportorvosi szolgálat:
2 millió Ft 500 ezer Ft
Civil szerveztek támogatása: 5.580 e Ft Panelprogram:
18.370 e Ft
Éves törlesztési teher
2
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXIV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
Csőke János
A hét arca Gellén László
Fiatal kora ellenére Csőke János komoly szakmai sikereket tudhat magáénak. Korábban már beszámoltunk róla, hogy két éve az EuroSkills versenyen a magyar vállalati infokommunikációs csapat tagjaként aranyérmet szerzett, míg a tavalyi WorldSkills-en, ahol a világ legjobb fiatal szakemberei mérik össze tudásukat, kiválósági éremmel jutalmazták. Kiemelkedő teljesítményére többen is felfigyeltek, így nemrégiben az egyik országos televíziócsatorna duális szakképzést népszerűsítő kampányában is szerepelt.
A huszonkét éves rendszergazda már gyermekkorában tudta, informatikus szeretne lenni. Egyenes út vezetett a Mechwart András Gépipari és Informatikai Szakközépiskolába, ahol IT biztonságtechnikusként végzett. Utolsó éveiben fogalmazódott meg benne, hogy szeretne számítógépes hálózatokkal foglalkozni. Tanulmányait a műszaki egyetemen folytatta, ahol jelenleg mérnökinformatikusnak készül. A tanulással párhuzamosan rendszergazdaként dolgozik egy szoftverfejlesztő cégnél, egy kollégiumban és a bodaszőlői Integrált Közösségi és Szolgáltató Térnél. Az egyetem és a munka mellett is folyamatosan képzi magát, éppen MCSE és Cisco tanúsítványokat szeretne szerezni. Türelmesen és
szerényen magyarázza, hogy ezek ipari nemzetközi minősítések. Visszafogottságára jellemző, hogy amikor legnagyobb sikereiről kérdezem, csak annyit mond, az teszi legboldogabbá, ha a számára fontos emberek – családtagjai és szakmai példaképei – elismerik. Versenyzett már Belgiumban és Lipcsében, a jövőt mégsem külföldön képzeli el. Magyarországon szeretne maradni, mert itt is vannak nagyon jó lehetőségek. Szívesen foglalkozna hálózatok tervezésével, ezt tartja ugyanis szakmája legkreatívabb részének. Elsősorban Budapesten folytatná az életét, de azt sem tartja kizártnak, hogy vis�szatérjen Hajdúböszörménybe és a régióban vállaljon munkát, mert jól érzi itt magát. János egy éven belül fejezi be az alapképzést. Egyelőre
Van képe hozzá?
Hajdúböszörmény ingyenes hetilapja Megjelenik 12 000 példányban Főszerkesztő: V. SZABÓ SÁNDOR Szerkesztő: VARJASI IMRE Szerkesztőségi titkár: GARGYA BRIGITTA Fotó: HORVÁTH TAMÁS Szerkesztőség: 4220 Hajdúböszörmény, Bocskai tér 4. Tel./fax/üzenetrögzítő: 52/ 280-040 E-mail:
[email protected] Lapterv és nyomdai munkák: Center-Print Nyomda Kft., Debrecen Felelős vezető: Szabó Sándor Felelős kiadó: Hajdúböszörmény Város Önkormányzata Terjeszti a Magyar Posta • ISSN 0866-6660 Szabadhajdu online: www.hbtv.hu A hirdetések tartalmáért szerkesztőségünk felelősséget nem vállal.
A most közölt tablón a Hajdúböszörményben 1931 és 1937 között szolgálatot teljesítő hivatásos és önkéntes tűzoltók láthatók, akik ebben az időszakban négyórás váltásokkal a főtéren álló református templom tornyából figyelték a várost. Ha tűz ütött ki, a harang félreverésével hívták fel a figyelmet a veszélyre, majd a templomtorony megfelelő ablakából piros zászlót lógattak ki, így mutatva az oltani indulóknak, merre kapott lángra a város. Közvetlen telefonvonalon értesítették a parancsnokságot, ahonnan lovak vontatta, kétszáz liter vízzel feltöltött lajtoskocsival vonultak a helyszínre. Az oltás-
ban a város lakói is segédkeztek, sőt törvény írta elő, hogy minden portán kötelező kétszáz liter vizet
nem tudja, hogy azonnal munkába áll-e vagy előtte elvégzi a két és fél éves mesterképzést. Bárhogyan is dönt, mi az eddigiekhez hasonló sikereket kívánunk neki.
tárolni tűz esetére. A képet Szentirmai Sándortól kaptuk, akinek édesapja (középső oszlop, alsó sor) a fotó készültekor hivatásos parancsnokhelyettesként szolgált Hajdúböszörményben. Az alsó kép is a tűzoltóság hétköznapjait idézi, s azt a pillanatot örökíti meg, amikor a régi városháza udvarán, melynek helyén most a Bocskai-szobor található, egy hajdú épp keresztülhalad a tűzoltókocsikkal teli területen. Külön érdekessége a felvételnek – ahogy a jobb felső sarokban látható –, hogy a Bocskai téri református templom tetőszerkezetét épp renoválják, s új födémmel látják el. A másik forrásértéket pedig az jelenti, hogy pontosan látható a felvételen, milyen is volt egykor a tűzoltók oltókocsija, pontosabban szekere. A lovaknak több száz literes fahordókat kellett a tűz helszínére vonatniuk, amelyekből kézi pumpával szivattyúzták a vizet. (A szerk.)
2014. FEBRUÁR 21.
VÁROSI HETILAP
3
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Kétszáz évnyi készlet
Külföldi vendégek
V. Szabó Sándor
A
mélyművelésű bányák újranyitásának lehetőségét vizsgálják Magyarországon. Legutóbbi hír e téren, hogy Borsod-Abaúj Zemplén megyében már meg is kezdődtek a próbatermelések.
Magyar tánc nemzetközi résztvevőkkel A város három intézménye fogadott az idén AIESEC-es hallgatókat, akik a világ négy tájáról érkeztek - Bulgária, Észtország, Taiwan és Brazília- és akik 4-6 hetet dolgoztak önkéntesként. Ez idő alatt ismerkedtek kultúránkkal, a magyar köznevelési intézményrendszerrel, gyakorolhatták nyelvünket, nem utolsósorban mi is tanulhattunk tőlük. Ismerkedési estet szerveztünk számukra az elmúlt héten, ahol prezentációval bemutatták a jelenlévőknek szülőföldjükett, nemzetük sajátosságait, értékeit, gasztronómiáját. Ennek az eseménynek a Jó Pásztor Református Óvoda adott otthont. Ízelítőt kaptak az óvoda életéből, hajdúsági táncot is tanulhattak, és megkóstolhatták a magyar konyha jellegzetes ételeit is.
Tisztelt Szerkesztőség!
E
gy japán-magyar projekthez kapcsolódik a hír, s ami külön figyelmet érdemel: Magyarországon kétszáz évre való szénkészlet van a föld alatt – hangzott el egy miskolci tájékoztatón, ahová japán delegáció érkezett azzal a céllal, hogy elkezdjék egy új beruházás megvalósíthatósági tanulmányának előkészítését. Gyermekkori emlékeimben élnek azok a nagyszabású bányásznapi rendezvények, amelyek a Mecsek szénbányászainak ünnepéről, a hatalmas hűségjutalmakról, a nagy odatelepülésekről szóltak. Érkeztek borsodiak, szabolcsiak Komlóra, Pécsre, Nagymányokra és még szép, kis fatornyos falumba, Váraljára is. S lett néhány új iskolai társunk azok közül, akik a faluba költöztek családjukkal.
M
áz a-Dél-Váralján a címben szereplő nagyságrendnél is nagyobb szénkészletet rejt a föld gyomra, a felmérések szerint a hetvenes évekbeli kitermelési rátával számolva háromszáz évre elegendő fekete gyémánt jelenthet itt újfent gazdasági jövőt. A Mecseki Szénbányák egykori főmérnöke, Verbőczi József húsz éve küzd azért, hogy itt újra bányát nyithassanak egyszer. A tárgyalások ausztráliai befektetőkkel is folytak. Egy biztos: komoly energiakincs, óriási bevételi forrás, komoly munkahely újraindítás, nagy potenciál rejlik mindebben. A japán projekt olyan tiszta széntechnológiát alkalmazó szénfeldolgozó komplexum megvalósítását tűzte ki célul, amely
Hajdúböszörményben a Fazekas Mihály utcán lakom, ahol szépen kiépített járdán lehetne közlekedni a 35-ös főutat megközelítve. Ha jól emlékszem, úgy 2000 körül alakították ki a halastavat, amit sajnos földhordással feltöltenek, mely megkeseríti az ott élők közlekedését. A diákok gyalog teszik meg az utat az iskoláig naponta. Hiába indul el a gyerek, vagy bárki ezen az útvonalon, nem tud tisztán odaérni ahova kell, mert előbb egy sárfürdőn keresztül kell másznia. A mellékelt fotó jól ábrázolja ezt az áldatlan állapotot, amellyel nekünk nap mint nap szembe kell nézni. Kérem, nem a tanyavilágban élünk, akkor miért nem lehet ez ellen tenni valamit? az energiatermelés, a távfűtés, a vegyipari alapanyagok gyártásán túl jeVárom mielőbbi szíves intézkedésüket az ügyben! lentősen hozzájárulna a térség munkahely-teremtési törekvéseihez. Török Ibolya
ányát
tanb i k u y l s a k r a ák a f
Megnyitott
Az illetékes válasza Tisztelt Török Ibolya! A hajdúböszörményi Fazekas Mihály utcai járdaszakasszal kapcsolatban érkezett panaszára a következő választ adom. A volt Békás-tó területe jelenleg feltöltés alatt áll. A város területén történő bontásokból származó anyagokat (pl. földet) az adott vállalkozók engedéllyel helyezhetik el a területre. Szemét és veszélyes anyagok lerakása tilos! A vállalkozók meghatározott módon a KRESZ szabályainak is eleget téve szállíthatják a területre az ömlesztett anyagokat. A sárfelhordást a gépjármű vezetője köteles eltávolítani a járdáról valamint az úttest felületéről. Az Ön által küldött képek e tevékenység súlyos elmulasztását ábrázolják. Annak érdekében, hogy hasonló eset ne forduljon elő a közterület felügyelők fokozottabban ellenőrzik a területet. A jelenlegi állapot megszüntetését a Városüzemeltetés munkatársai elvégzik, továbbá napi rendszerességgel felülvizsgálják. Tisztelettel: Tóth Tamás osztályvezető
A
japánok azt mondták, ha minden elképzelésük megvalósulhat, akkor Japán és Magyarország Borsodban létrehoz egy vállalatot, amely a helyben kitermelt szénből elgázosítási technikával különböző termékekhez alkalmas alapanyagot készítene. Borsod-Abaúj-Zemplén megye vezetői készülnek a projektre, már tavaly megnyitották a farkaslyuki tanbányát, és elkezdődött a bányászképzés is, kezdeményezték a szénbányászati klaszter létrejöttét, a megye pedig belépett az Európai Szén és Lignit Szövetségbe. Ha megvalósul japán együttműködéssel a bányák megnyitása, több száz családnak biztos megélhetése lesz a térségben.
M
int rendes patrióta abban bízom én is, hogy Máza-dél-Váralján is eljön ismét az idő, amikor a faluban tárna nyílik (akár a régi bezárt!), s a főúton sorjáznak majd a buszok, melyek ismét bányászjáratokként kerülnek be a köztudatba. Vasúton és közúton szállítják majd a szenet Nagymányokra, a helyi újraindult brikettgyárba, és családok százai várják majd a bányászünnepet.
4
VÁROSI HETILAP
Kulináris élvezetek
Jótékonysággal egybekötött gasztronómiai bált rendeztek február 15én a Széchenyi-iskola ebédlőjében. Az egyedi alkotásszámba menő hidegtálak mellett a résztvevők a különböző szórakoztató programok mellett jótékonykodhattak is. Az est teljes bevételét a luxemburgi szakács-világbajnokságon való részvételre fordítják a szervezők, melyre a böszörményi Culinary team utazik.
Eötvös-gála
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXIV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
Választási tudnivalók (4.) Mozgóurna Az a választópolgár, aki a szavazóköri névjegyzékben szerepel, de nem tud elmenni a szavazóhelyiségbe, hogy ott adja le a szavazatát, mozgóurnát kérhet. Csak az a választó kérhet mozgóurnát, aki azért nem tud elmenni a szavazóhelyiségbe, mert egészségi állapota vagy fogyatékossága, illetve fogva tartása miatt gátolt a mozgásában. A mozgóurnát április 4-én 16 óráig kérelmezhetnek annál a Helyi Választási Irodánál (HVI), amelynek szavazóköri névjegyzékében szerepelnek, vagy a szavazás napján 15 óráig lehet benyújtani az Szavazatszámláló Bizottsághoz. Átjelentkezés Átjelentkezéssel az a választópolgár szavazhat, aki a szavazás napján Magyarország területén, de a magyarországi lakcíme szerinti szavazókörtől eltérő helyen tartózkodik. Tipikus esetben ez azt jelenti, hogy egy másik településen tartózkodó választópolgárnak nem kell hazautaznia választójoga gyakorlásának érdekében. A HVI a kérelem alapján a választópolgárt törli a lakcíme szerinti szavazókör névjegyzékéből, egyidejűleg felveszi azon település névjegyzékébe, ahol a választópolgár szavazni kíván. Az átjelentkezéssel a választópolgár a lakcíme szerinti országgyűlési egyéni választókerület szavazólapján szavazhat. Az átjelentkezési kérelmet legkésőbb április 4-én 16 óráig lehet benyújtani. Polgármesteri Hivatal I. em. 40. szoba, tel: 563-240.
Táncos sikerek
A salidások február 8-án részt vettek az országos minősítő táncversenyen, Szeghalmon, ahol több száz versenyző nevezett a rangos eseményre. Az egyesület 34 fővel, 2 csoporttal (ifi „A” és felnőtt „A”) négy produkcióval (görögtánc, latin-mix, swing és hastánc-szamba) mérettette meg magát. A versenyről egy arany (swing), egy ezüst (latin-mix) és két bronzminősítéssel (hastánc-szamba, görögtánc) tért haza a csapat.
Rendőrségi felhívás Az elmúlt hétvégén, szombaton rendezték meg az immár hagyományos Eötvös-gálát a művelődési központban, ahol az iskola diákjai léptek színpadra. A nagy érdeklődésre való tekintettel kétszer is bemutatták produkcióikat a fiatalok, melyek között volt társastánc, az alsósok bemutatója, és mint a lenti kép is bizonyítja, kis kukták is vagy talán a Hófehérke meséjéből előlépett hét törpe?... mutatta be tudását. Akik nem voltunk ott, csak hírből tudjuk, hogy valamennyi fellépő szívét-lelkét beleadta, s a hálás közönség hangos tapssal jutalmazta műsorszámukat.
A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság állatkínzás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt eljárást folytat ismeretlen tettes ellen, aki Hajdúböszörményben a Weszprémy és a Petőfi utcai lakóházak közötti zöldterületen mérgezett ételt helyezett ki, melyből január 15-én egy kutya evett, majd elpusztult. A rendőrség kéri, hogy aki a bűncselekménnyel, annak elkövetőjével kapcsolatos érdemleges információval rendelkezik, jelentkezzen a rendőrkapitányságon. Munkanapokon 8 és 15 óra között személyesen vagy a 228-400-as telefonszámon a hajdúböszörményi kapitányság ügyeletén. A bejelentést név nélkül is meg lehet tenni.
Gyermekbarát környezetben
A hajdúböszörményi piac azon túl, hogy hagyományos funkcióját is betölti, más szolgáltatást is nyújt a lakosoknak. Így az emeleten a gyermekgyógyászat is helyet kapott.
2014. FEBRUÁR 21.
VÁROSI HETILAP
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
5
SAJTÓKÖZLEMÉNY Hajdúböszörmény, 2014. február 12.
Méltóbb idős élet
„Hajdúböszörmény az idősekért, Fazekas Gábor Idősek Otthona korszerűsítése” projekt
Alkotókat várnak Amennyiben a közrend, a közbiztonság megszilárdítása érdekében tevékenykedő Hajdúböszörményi Polgárőrség Egyesület munkájával Ön elégedett, és segíteni szeretné azt, úgy válassza az ingyenes lehetőséget adójának 1 százalékos felajánlásával. Szervezetünk neve: Hajdúböszörményi Polgárőrség Egyesület Adószáma: 19126717-1-09. Tájékoztatjuk mindazokat, akik az szja 1 %-ával támogattak bennünket, hogy a befolyt összeget az egyesület működésére, ezen belül a technikai eszközök üzemeltetésére is fordítottuk. Hajdúböszörményi Polgárőrség Egyesület
Gyűjtsük és őrizzük múltunk emlékeit! Az I. világháború kitörésének – 1914- illetve tágabb történeti kapcsolódásaiban az azt lezáró béketárgyalások és békekötések - 100. évfordulója alkalmat teremt arra, hogy a világégés történéseire és következményeire vonatkozó, a köz- és magángyűjtemények maradandó értékű irategyütteseit a levéltárak feltárják, szükség esetén begyűjtsék, nyilvántartsák, feldolgozzák és hozzáférhetővé tegyék. A levéltár felhívással fordul a lakosokhoz a múlt írásos emlékeinek ös�szegyűjtése érdekében. Kérjük Önöket, ha őriznek bármilyen, az első világháborúhoz kapcsolódó dokumentumot (napló, levél, levelezőlap, tábori lap, családi fotó stb.), osszák meg velünk és juttassák el a levéltárhoz! Tegyünk közös lépéseket a világháború történeti hagyatékának megmentésére, tárjuk fel együtt az eddig még ismeretlen, magángyűjteményekben található iratokat! A levéltár természetesen tiszteletben tartja, hogy sokan nem szívesen válnak meg családi emlékeiktől. Ebben az esetben a dokumentumot digitalizáljuk és az eredeti iratot, képet visszaadjuk a családnak. Elérhetőségeink: MNL HBML Hajdúböszörményi Fióklevéltára Hajdúböszörmény Dorogi u. 5. email:
[email protected]
Fontos állomásához érkezett a „Hajdúböszörmény az idősekért, Fazekas Gábor Idősek Otthona korszerűsítése” projekt. A fejlesztés ünnepélyes nyitórendezvényét február 12-én a Sillye Gábor Művelődési központban tartották. Az Új Széchenyi Terv keretein belül megvalósuló beruházás fontos az idősek otthona életében, hiszen néhány hónap múlva korszerűbb körülmények között élheti mindennapjait a 132 lakó. Az Európai Unió és a Magyar Állam által 100 százalékban támogatott pályázat mintegy 178 millió forintból valósul meg. A 118 esztendeje alapított, mindig szociális célt szolgáló otthon életében mérföldkőnek számít a fejlesztés, hiszen megvalósulásával a gondozottakat korszerűbb körülmények között tudják ellátni, emberhez méltó idős életet tudnak biztosítani számukra. Az elnyert összegből megtörténik az épület fűtéskorszerűsítése, teljes- körű akadálymentesítése. Bővítik a villamosenergia felhasználását, a foglalkoztató helyiségeket és kiszolgáló egységeket, valamint tűzjelző rendszert telepítenek. Ezen túl a beruházáshoz kapcsolódó eszközöket szereznek be, és megtörténik a számítógépes hálózat fejlesztése is. A megvalósítás során kiemelt hangsúlyt fektetnek az energia-megtakarításra. Ennek köszönhetően a hosszú távú üzemeltetés jelentősen olcsóbbá válik. Az intézmény, a fejlesztésnek köszönhetően 284 négyzetméterrel bővül. A projekt fizikai befejezése szeptember végén várható, a megvalósulás végső dátuma pedig a tervek szerint november 30. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósul meg. TIOP-3.4.2-11/1-2012-0149
KÉPZŐMŰVÉSZETI SZAKKÖR. Óvodások és iskolások részére szerveznek képzőművészeti szakkört márciustól a Maghy Zoltán Művészházban. A foglalkozásokat hetente két alkalommal Fekete János művésztanár vezeti. Felnőttek részére is szervez képzőművészeti szakkört a Szabadhajdú Nonprofit Kft., mely szintén a Maghy Művészházban heti két alkalommal várja az érdeklődőket. A foglalkozásokat itt is Fekete János vezeti. Jelentkezni lehet a művelődési központban Kupás Csilla előadónál, tel. 06-20-560-3332. Részvételi díj gyerekeknek 2500 Ft/hó, a felnőtt szakkörért 3000 Ft-ot kell havonta fizetni.
A napokban ünnepelte 70. születésnapját Tóth Imre. Jó egészséget és hosszú, boldog életet kíván népes családja.
6
VÁROSI HETILAP
Közérdekű
Ingatlan
Ford Focus 1,4 Ambiente 2005. 11. havi, 180 e km, kitűnő állapotban eladó 999 e Ft. Állattartásra is alkalmas melléképül- 20/498-70-40. etekkel 3 szobás családi ház eladó a Zaboskertben. Tel: 06-20-540-3621.
VEZETŐI FOGADÓÓRA: február 26. 9-12 óra Fórizs László alpolgármester
311-104
GYEREKORVOSI RENDELŐ, Védőnői szolgálat: Ady tér 10. (piac épülete, I. em.) GYÓGYSZERTÁRI ÜGYELET hétköznap: 19-22 óráig szombaton: 13-22 óráig vasárnap, munkaszüneti napon: 8-22 óráig 21-én: Kehely (Arany J. u. 12.) 22-én: Szentháromság (Pálnagy u. 1/a.) 23-án: Szentháromság (Pálnagy u. 1/a.) 24-én: Újvárosi (Tesco) 25-én: Vöröskő (Karap F. u. 5.) 26-án: Arany Sas (Ady tér 11.) 27-én: Bethlen (Bethlen u. 9.) 28-án: Hajdú (Árpád u. 45.)
Özv. Boros Istvánné 2014. február 12-én ünnepelte 90. születésnapját. Ebből az alkalomból köszöntötte négy gyermeke, menye, veje, tizenhat unokája, tizennyolc dédunokája, két ükunokája és a Fazekas Gábor Idősek Otthona dolgozói.
HBCom ügyfélszolgálat: 229-190 HBTV:
219-999
Pelikán Média:
219-019
Közvilágítási hibabejelentő: Telefon: 06-80-204-270 Tigáz: 06 40 333 338
Hb-ben, a Karap Ferenc u 3. II/2. sz alatti felújított, 49 m2 lakás eladó. Érd: 06-203767-746. Hb. Vénkertben 600 m2 építési telek eladó. Érd: 06-70-947-9963. Hb. Damjanich u. 67. sz. alatti ház eladó. I. ár: 14 millió. Másfél-kétszobás lakást is beszámítok. 06-70-333-4766. Eladó HB-ben felújított, klímás, 65m2-es 4. emeleti lakás a Győrössy-kertben tel: 06-20/ 557-4731. Hb-ben, a Gönczi Pál u. 6. sz. alatt ház eladó. Érd: 06-70-330-4534. Eladó a stranddal szemben, a Nánási u. 71. sz. alatti ház 1057 m2 telekkel. Érd: 06-30217-07-11. Eladó Hb. Maghy Z. u. 3. (Rákóczi u.) sz. alatti ház 351 m2 telken. 06-20-327-5932.
VÉRADÁS Február 25. 9-13 óráig a Bocskai-iskolában a dolgozók és a lakosság részére ÁLLATORVOSI ÜGYELET: február 22-24.: dr. Pucsok Albert (Dorogi u. 6. Tel: 06-30-953-6510)
Eladó Hb. Debreceni u. 62. sz. alatti ház, bútorok, tv, gáztűzhely, varrógépek, terménydaráló. Érd: 06-20-945-3174.
Balogh Sándor február 15-én ünnepelte 80. születésnapját. Ez alkalomból kíván neki jó egészséget, hosszú, boldog életet felesége és két fia családjával.
Tárlat
Kis rezsijű ház eladó. Ipari áram, garázs van. Tel. 06-30-356-4504. Eladó Hb. Avar u. 43. sz. alatti ház. Érd: 713626.
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk
A gyászoló család.
Leinformálható hölgy ingyen bibliafelolvasást vállal. Köszönöm az eddigi bizalmat. Tel. 06-20-459-7422. Német nyelvből fordítást, nyelvvizsgára felkészítést vállalok. Tel. 06-30-376-36-44. Egy darab új fürdőkád áron alul eladó! Érd: 06-30-40-63-753.
Kiadó
Hb. Bajcsy-Zs. u. 14/1 alatt 75 m2+tetőtér összkomfortos családi ház eladó. I. ár: 10,5 millió. Érd: 06-70-273-18-94. Eladó Hb. Arad u. 12. sz. alatt egy 330 m2-es ingatlan. Tel: 06-30-750-1323, 06-20-2283219. Hb. Martinovics u. 26. szám alatti kertes ház eladó! Érdeklődni ugyanott a délutáni órákban.
Február 24. 17 óra a Tessedik Sámuel Kertbarátkör foglalkozása. Vendégünk Kathiné Juhász Ildikó.
gyászszertartásán megjelentek, ravatalára virágot, koszorút helyeztek és mélységes fájdalmunkban részvéttel osztoztak.
Eladó infra derékalj, elektromos derékalj, kádszék. Érd: 15 óra után, tel: 06-20-52125-46.
Megemlékezés
Köszönetet mondunk mindazoknak, akik szeretett halottunk
Február 28. 15 óra a Varga Lajos Kultúrkör foglalkozása. 170 éve született Munkácsy Mihály – előadó: Fekete János.
Számítógép (P4-es) szervizelve kompletten eladó. Ár: 18000 Ft. Tel.: 30/5177-211.
Hb. Enyingi T. B. u. 26. sz. és a Dorogi u. 20/A alatti, egy telken lévő ingatlanok eladók. Érd: 228-462.
Köszönetnyilvánítás
(volt MEZŐGÉP nyugdíjasa)
Samsung színes televízió (51 cm) megkímélten eladó. Ár: 12000 Ft. Tel.: 70/260-5553.
Hb. Korpona u. 1/a. (piaccal szemben) 84 m2 üzlethelyiség kiadó. Tel: 06-20-344-6363.
Köszönetnyilvánítás
TÖLLI IMRE
Eladó 2 tálcás mosogató felsőszekrények. Tel: 06-30-879-0713.
Petőfi u. 22. sz. alatti ingatlan eladó. Jó befektetés, érdeklődjön! Tel: 228-346.
Február 24. 14 óra a Kisnyugdíjasok Egyesületének foglalkozása.
Február 26. 15 óra a Nyugdíjas Klub foglalkozása. Főterünk változásai – előadó: Varjasi Imre.
Krav-maga önvédelmi edzések Hajdúböszörményben, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában hétfőn, szerdán 18:30-20:00-ig. Folyamatos tagfelvétel! Az első edzés a mi ajándékunk! Tel:30/3987-381.
Kossuth u. 5. sz. alatti zárt udvarú társasházban garázs kiadó március 1-jétől. Érd: 0630-391-6363.
Február 23. 15 óra a Dóry József Nótaklub foglalkozása.
Február 24. 14 óra az Egészségvédő Klub foglalkozása. A betegek világnapja kapcsán a betegjogokról. Február 24. 17 óra a Kézimunkakör foglalkozása.
Vegyes
Eladó az Orbán Balázs u. 38. alatti telek. Érd: 713-626 (Középkert).
Masits István debreceni festőművész kiállítása nyílik február 28án (pénteken) 17.30 órakor a művelődési központ kiállítótermében. Tárlatvezetést tart az alkotó. A kiállítás megtekinthető március 20-ig, naponta 9-17 óráig, szombaton és vasárnap 14-18 óráig.
A művelődési központban működő közösségek programjai
Jármű
HB. csendes kertvárosi részén eladó egy 2004-ben épült igényes kivitelű, 140 m2 alapterületű családi ház. Érd: 06-30-4066666.
Polgármesteri Hivatal: 563-200
ORVOSI ÜGYELET Telefon:
XXIV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
Sürgősen eladó! Hajdúböszörményben a főutcán 2. emeleti, kétszobás, erkélyes, összkomfortos lakás. Tel: 06-30-583-6948.
Rendőrség: 107 Mentők: 104 Tűzoltóság: 105
KÁLVIN TÉRI RENDELŐINTÉZET: Telefon: 560-130 www.eszv.hu
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
ANDORKÓ IMRÉNÉ
(született Vilmányi Juliánna) gyászszertartásán megjelentek, ravatalára virágot, koszorút helyeztek és mélységes fájdalmunkban részvéttel osztoztak. A gyászoló család.
SZABÓ LÁSZLÓNÉ (Nagy Mária) halálának 1. évfordulójára Újra és újra várom a sötét éjszakát, mert hozzám már csak akkor jön el a LEGSZEBB fénysugár. Rám mosolyog, kezemet szorítja és érzem nyugtató melegét, nem szól semmit csak mellettem van úgy, mint gyermekkorom idején. Vigyáz rám és véd minden földi gonosztól, és akkor újra elhiszem gyermek vagyok, mert az ANYAI szív a síron túl is dobog. Edina, Lackó, Zsolti, egyetlen kisunokád, Zsoltika
2014. FEBRUÁR 21.
VÁROSI HETILAP
7
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
Az Ön adó 1 %-a fontos adomány a Hajdúböszörményi Mentő Alapítvány számára. Tavalyi évben, ilyen apró forintokból, adományokból több, mint 1 millió forint érkezetett közvetlenül a hajdúböszörményi mentőkhöz. Ezen ös�szegből sikerült új műszerek vásárlása, egyszer használatos speciális eszközök pótlása, sterilizálása, stb., amikkel sok embertársunk életét sikerült korszerűen segíteni, esetenként megmenteni. Felajánlásukat az Ő nevükben is köszönjük! Munkánkat a következő években is folytatjuk. Az Önök kérésére adjuk meg adószámunkat, kérjük a név és az adószám pontos kitöltését!
Név: Hajdúböszörményi Mentő Alapítvány Adószám: 18995231-1-09 Bankszámlaszám: 61200285-14029000
Minek a házasság? címmel lelkiderűgyakorlatot és bizonyságtételt tart Döbrentey Ildikó és Levente Péter február 23-án, vasárnap 16 órakor a Baltazár Dezső Református Általános Iskolában (Bocskai tér 10.).
Lapzárta: hétfő 14 óra
8
VÁROSI HETILAP
Futsal
HAJDÚBÖSZÖRMÉNY
XXIV. ÉVFOLYAM 7. SZÁM
Egy mérkőzés margójára
NB II női: HTE - Obsitos SE 10-1 (4-0). Gólszerző: Vágó Fanny (5), Nagy Ágnes (2), Benkő Mónika, Molnár Judit, Tell Zsófia. Az oroszok ellen készülő női futsalválogatott szűkített keretében helyet Gargya Imre kapott a HTE négy játékosa: Csepregi Gabriella, Jakab Kata, Nagy Ágnes, Mint arról már korábban beszámoltunk, a HTE futsalosai 8:5 arányban Vágó Fanny. diadalmaskodtak a Tolna-Mözs csapata felett. Simonyi András edző így értékelt: A kitűnően felkészített Tolna ellen korrekt játékvezetés mellett teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. A hangulat fantasztikus volt, a közösség mindent megtett azért, hogy a női futsal olyan megbecsülést kapjon Hajdúböszörményben, amit megérdeNB II női felnőtt: HTE – Kisvárda KC 30-26 (11-12) Újabb győzelmükkel serdülő fiú kéziseink vezetik az alsóházi rájátszás mel.
Kézilabda
tabelláját. OSB fiú: HTE – Ózdi KC 37-27
Triatlon A Magyar Triatlon Szövetség díjátadó gáláján több hajdúböszörményi sportoló is díjat, díjakat vehetett át február 15-én Budapesten. A 2013. évi korosztályos ranglistán: 1. Molnár Sándor (A65-69 kategória duatlon és triatlon), Sőrés Dávid (A20-24 duatlon). 2. Fegyveres Máté (ifi duatlon), Molnár Sára (serdülő duatlon). 3. Lovas Renáta (A20-24 duatlon), Molnár Róbert (A35-39 triatlon), Tóth Adrienn (A20-24 triatlon) Éves teljesítményük alapján többen is aranyjelvényes és aranyokleveles minősítést kaptak. Aranyjelvényes:Fegyveres Máté (ifi duatlon), Fegyveres Vanda (gyermek triatlon), Molnár Sára (serdülő triatlon és duatlon). Aranyokleveles: Molnár Sándor (A65-69 kategória triatlon). Óriási dolog az eddig megtett utunk, amelyen az NB I második, neValamennyi versenyző a Tekergők SE színeiben versenyzett Molnár Rógyedik, nyolcadik helyezettjét kellett legyőznünk, hogy idáig eljussunk. bert edző irányításával. Nagyon örülök, hogy a válogatott keretbe meghívott játékosaink ezúttal is remekeltek és igazolták, hogy méltóak a nemzeti mez viselésére. Jakab Katát külön is megdicsérném, aki nagyon sokat segített abban, hogy két újoncunk zökkenőmentesen tudott beilleszkedni csapatunkba. Közülük Tell Zsófi végig kitűnően játszott, nagyon jó benyomást tett rám minden értelemben, Pinczi Anita pedig a második félidőben mutatott be biztató dolgokat. Torma Lilla pedig bebizonyította, hogy az ország három legjobb futsalkapusa közé tartozik. Az egész csapatra nagyon büszke vagyok, mindenki hozzátette a magáét. Köszönet minden támogatónak és szurkolónak. Elmondhatatlan érzés, amikor több mint 500 ember ünnepli a csapatot önfeledten a csarnokban és még órákkal a mérkőzés után is éltetik a játékosokat. Sokszor elmondtam már, a futsal akkor az igazi, ha sokan vannak a lelátókon és örömmel mondhatom, Böszörményben nem színházi közönség van, hanem vérbeli drukkerek, akik mindig átlendítették a lányokat a holtponton. Torma Lilla csapatkapitány: Nagyon sokat készültünk erre a mérkőzésre. Szépen, tetszetősen játszottunk, annak ellenére, hogy néha hibák is becsúsztak a játékba. Jobbak voltunk a védekezésben, mint az ellenfél, TOBORZÓ jobban forgattuk a labdát is, és a helyzeteinket is rendre ki tudtuk haszKedves szülők és gyerekek! nálni. Köszönet illet mindenkit, akinek valami kis része van ebben a szép sikerben, de legfőképp a szurkolótábort illeti elismerés. A HTE kézilabda szakosztálya felvételt hirdet 2004 és 2005-ben született magas és jó labdaérzékkel rendelkező fiúk részére. Edzések helye és ideje: Középkerti-iskola, kedd: 16:30 - 18 és péntek: 16 - 17 óra. Jelentkezés az edzés időpontjában vagy Benke Lajos kézilabdaedzőnél a 06(20)214-6310 telefonszámon.
Meccsajánló Február 22. 11 óra, Városi Sportközpont: HTE – Berettyó MSE OSB leány kézilabda-mérkőzés. Február 22. 14 óra, Városi Sportközpont: HTE – Szolnok NB II női felnőtt és junior röplabda-mérkőzés. Február 23. 9 óra, Városi Sportközpont: U8 fiú Kézilabda Gyermekbajnokság. Február 23. 16 és 18 óra, Városi Sportközpont: HTE – Nyírbátor NB II férfi felnőtt és junior kézilabda-mérkőzés. Február 22. és 23. 9 óra, Bocskai-iskola sportcsarnoka: városi teremlabdarúgó-bajnokság.