1. melléklet
Javaslat
Thököly Imre hajdúszoboszlói kultuszának
a Hajdú-Bihar Megyei Értéktárba történő felvételéhez
Készítette: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata ………………………………………. Dr. Sóvágó László polgármester
………………………………………. Dr. Vincze Ferenc címzetes főjegyző
Hajdúszoboszló, 2015. október 1.
1
I. A JAVASLATTEVŐ ADATAI 1. A javaslatot benyújtó (személy/intézmény/szervezet/vállalkozás) neve: Hajdúszoboszló Város Önkormányzata 2. A javaslatot benyújtó személy vagy a kapcsolattartó személy adatai: Név:
Dr. Vincze Ferenc, Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának Jegyzője
Levelezési cím:
4200 Hajdúszoboszló, Hősök tere 1.
Telefonszám:
52/557-371
e-mail cím.
[email protected]
II. A NEMZETI ÉRTÉK ADATAI 1. A nemzeti érték megnevezése: Thököly Imre hajdúszoboszlói kultuszának
2. A nemzeti érték szakterületenkénti kategóriák szerinti besorolása: - és élelmiszergazdaság X kulturális örökség
sport
3. A nemzeti érték fellelhetőségének helye: A Hajdúszoboszló Város Önkormányzata által irányított emlékállítás, az ún. hajdúszoboszlói Thököly-kultusz megyei és országos szinten egyedülálló megnyilvánulásának elemei: Az 1980-ban, a Thököly-felkelés kezdetének 300. évfordulóján felállított emléktábla, a Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola, mint Magyarország egyetlen, a kuruc vezérről elnevezett oktatási intézménye, valamint Bíró Imre Thököly festménye a Városháza polgármesteri irodájában, a 3 nemzetközi Thököly-konferencia megszervezése 1978-ban, 2005-ben és 2007-ben, s azok előadásanyaga, a Hajdú Múlt Műhely sorozat kiadványa Az „üstökös kegyeltje” Késmárki Thököly Imre (1657-1705) címen, illetve Thököly Imre végső nyughelyének, Késmárknak a testvérvárossá választása.
4. Értéktár megnevezése, amelybe a nemzeti érték felvételét kezdeményezik:
X megyei 2
5. A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása: „A hajdútelepülések közül kiemelkedik Hajdúszoboszló szerepe Thököly életében, amely város a közéleten túl a magánéletben is fontos szerepet játszott. (…) Ebben az időszakban Hajdúszoboszló régi fénye megkopott, a hajdú kard sem úgy vágott már, mint valaha, de jelentőségét mi sem mutatja jobban, mint Thököly életútjának és a város történelmének találkozási pontjai.” (Dr. Vincze Ferenc)
Thököly Imre szerepe a magyar történelemben Thököly Imre családja nem tartozott a nagy múltú nemes famíliák közé, de ambíciózusságuknak és vagyonuk dinamikus gyarapításának köszönhetően rendkívül rövid idő alatt a főnemesség soraiba emelkedtek. Imre dédapja, Sebestyén, aki nemesi származású anya és nem nemes apa gyermekeként született, kereskedő volt. Az akkoriban igen jövedelmező marhakereskedelemmel foglalkozott, a jelek szerint nem mindig legális úton. Letartóztatták ugyanis csempészet miatt, de felmerült vele kapcsolatban a tiltott fegyverkereskedelem gyanúja is. Nagyszombati polgárként kért és kapott az uralkodótól nemességet 1572-ben. Hadiszállítóként pénzt kölcsönzött a Szepesi Kamarának, élelmet és bort szállított a végvári katonaságnak. Vállalkozásaiból hatalmas vagyonra tett szert, amivel főrangú házasságot és nemesi birtokot vásárolt magának, melyek közül Késmárk volt a legfontosabb. Közben bátran kiállt evangélikus hite mellett. Házasságának köszönhetően tekintélyes családokkal került rokonságba: a Thurzókkal, a Nyáriakkal, a Homonnayakkal, a Forgáchokkal, és ezáltal politikai befolyása is nőtt. A tizenöt éves háborúban (1593-1606) vagyona és tekintélye tovább növekedett. 1593-ban bárói címet kapott, ezzel főnemesi rangra emelkedett. Személyesen is részt vett a harcokban és különféle bizottságok munkáiban egyaránt. Az ambiciózus protestáns főúr Bocskai mellett agitált annak felkelése idején, majd részt vett a béketárgyalásokon. Különösen szívén viselte a szabad vallásgyakorlat kérdését. Nem meglepő tehát, hogy az ő neve is szerepelt a bécsi béke aláírói között, alakját pedig a reformáció genfi emlékművén is megmintázták. Gyermekei közül I. István (1581-1651) ága vitte tovább a nevet. A művelt arisztokrata tovább gyarapította a családi vagyont. Második felesége Thurzó György nádor lánya volt, akinek révén birtokába került az árvai vár és uradalom. Gyermekei közül II. István (1623-1670) Árva vármegye örökös főispánja lett, majd 1654-ben grófi címet kapott. Feleségül vette ráthóti Gyulaffy Máriát, ezzel tekintélyes birtokokat szerzett Erdélyben. 1666 tavaszán Thököly István kapcsolatba került az erdélyi és a magyarországi főúri összeesküvőkkel. 1670 novemberében a Haditanács az összeesküvésben való részvétele miatt csapatokat indított ellene. Thököly István nem engedett a felszólításuknak, hogy váraiba német őrséget fogadjon be, hanem az ellenállást választotta, de röviddel ezután, december elején elhunyt. Egyetlen fiát, Imrét (1657-1705) Likava várába, majd Erdélybe menekítette álruhában. Likavát 1670. december végén foglalták el a császáriak. A család vagyonát jól jellemzi az adat, hogy az itt talált és Bécsbe küldött kincsek értékét három és fél millió forintra becsülték ekkor. 1648-ban a vesztfáliai béke aláírásával egy Európát három évtizeden keresztül 3
megosztó konfliktus ért véget. A magyarok közül többen elérkezettnek látták az időt, hogy a Habsburgok a törökök ellen fordítsák fegyvereiket, és szabadítsák fel Magyarországot. Érthető tehát, mekkora csalódást és elkeseredést keltett a Habsburgokhoz hű magyar urakban is, amikor a bécsi udvar hadüzenet helyett meghosszabbította a Portával kötött korábbi békeszerződést. Az ország egyesítésének gondolata azonban továbbra is foglalkoztatta a magyar politikusokat. Közülük legismertebb Zrínyi Miklós (1620-1664) volt, akinek az 1650-es években született elképzelése szerint a királyi Magyarországnak II. Rákóczi György fejedelem (16481660) uralma alatt kellene egyesülnie Erdéllyel – elfogadva a török fennhatóságát. Így az ország kikerülne az egyik nagyhatalom szorításából. A terv nem valósulhatott meg. Az erdélyi fejedelem a szultán engedélye nélkül indított – sikertelen – hadjáratot Lengyelországba, minek következtében a török büntetőexpedíciók végigpusztították Erdélyt, 1660-ban elfoglalták az országrész kapujának számító Váradot. A magyar politikusok közül többen úgy vélték, a törökök ellen csakis a támadó háború hozhat eredményt. Ennek legaktívabb szervezője Zrínyi volt. 1663-ban a törökök elfoglalták Érsekújvárt, Zrínyi meggyőzte a bécsi udvart, hogy támadjanak. 1663-64 fordulóján Zrínyi a bravúros téli hadjárat megszerzésével szerzett hírnevet magának. 1664. augusztus 1-jén a Habsburg-seregek Raimondo Montecuccoli vezetésével győzelmet arattak Szentgotthárdnál a török seregek fölött, de kilenc nap múlva a bécsi udvar békét kötött a Portával. A vasvári béke országos felháborodást váltott ki, hiszen a vesztes törökök megtarthatták hódításaikat. Titkos összeesküvés bontakozott ki az ország legtekintélyesebb főurai körében, akik úgy érezték ekkor, nem várhatják a Habsburgoktól a török kiűzését és az ország egyesítését. 1666 tavaszán a szervezkedést vezető Wesselényi Ferenc nádor és Zrínyi Péter horvát bán kötött szövetséget, ehhez csatlakozott Nádasdy Tamás országbíró, Frangepán Ferenc és I. Rákóczi Ferenc. Az augusztusi murányi tanácskozáson a felvidéki nemesi ellenzék tagjait is beavatták a mozgalomba. A török szövetségét keresték. A rendi jogok és a szabad királyválasztás garantálásáért behódoltak volna a Portának és évente adót fizettek volna nekik. Ez egy Erdélynél kedvezőbb helyzetben lévő vazallus állam megszületését eredményezte volna. A rosszul szervezett mozgalmat azonban hamar felszámolta a Habsburg-kormányzat. Zrínyi Pétert, Nádasdy Ferencet, Frangepán Ferencet és Bónis Ferencet 1671 áprilisában kivégezték. Bécs elérkezettnek látta az időt, hogy abszolutista módon kormányozza az országot. Új adókat vezettek be az országgyűlés jóváhagyása nélkül. A nádori tisztséget betöltetlenül hagyták, helyette a Gubernium elnevezésű testület végezte az ország kormányzását. Erőszakosan elvették a protestánsok templomait, lelkészeiket perbe fogták és gályarabságra ítélték. A végvári őrség létszámát is lecsökkentették, így több ezer katona vesztette el megélhetését 1671 végén. A kormányzat intézkedéseire a megtorlások elől Erdélybe és a Partiumba menekült bujdosók, akiket Apafi Mihály erdélyi fejedelem támogatott a törökök tudtával, fegyveres támadásokkal válaszoltak Felső-Magyarországon. Harcaik azonban nem hoztak nagy sikert, és visszaszorultak a Partiumba. Fővezérüknek váltakozva Teleki Mihály kővári kapitányt vagy Wesselényi Pált választották, akiknek a rivalizálása megosztotta a kuruc mozgalmat. A kuruc felkelés kibontakozásában fontos szerepet játszott XIV. Lajos francia király. Neki ugyanis érdekében állt, hogy minden lehetséges módon gyengítse ellenfelét, a Habsburg-uralkodót. Annak érdekében, hogy I. Lipót hátában diverziót keltsen, támogatta a bujdosók ügyét. 1677. május 27-én írták alá Varsóban azt a francia–lengyel–erdélyi–kuruc megállapodást, amelyben a francia király segély folyósítását vállalta, a bujdosók pedig 15 ezer főnyi sereg kiállítására kötelezték 4
magukat. 1677 szeptemberében ehhez csatlakozott még két, francia pénzen toborzott, 2-2 ezer főből álló lengyel–tatár–kozák zsoldossereg. 1677. október 10-én az egyesült seregek Nyalábvár mellett (Ugocsa vármegye) legyőzték a császári sereget. Nem sokkal ezután, 1677. november 27-én ment ki a bujdosók közé, Derecske környékére Thököly Imre magánemberként, Apafi Mihály engedélyével. A húszesztendős ifjú ekkor már hét éve élt száműzetésben, Erdélyben. Magyarországra érkezése új fejezetet nyitott nemcsak személyes karrierjében, hanem a kuruc mozgalomban is. Hamarosan két végvári ezred, az ónodi és a szendrői vezénylését bízták rá, melyek a kuruc seregek elitjét jelentették. Hivatásos katonák voltak, akik hozzászoktak a fegyelemhez, ezért könnyebben lehetett őket irányítani, mint a vármegyei és a mezei seregeket. 1678. május közepén Tasnád és Szántó falvak (Szatmár vármegye) között 1112 ezer fős kuruc sereg egyesült Teleki Mihály vezetése alatt. Ő azonban nem vállalta az összecsapást a 7 ezer fős császári sereggel, inkább kisebb várakat vett ostrom alá. Augusztus közepén pedig kétheti ostrom után, a császári felmentőcsapatok közeledésének hírére Eperjes alól harc nélkül visszavonult Kővárra és Szatmár környékére. 1678. szeptember 4-én a Szinyérváralja környékén táborozó lovasezredeket vitte harcba Thököly Imre. Az ifjú gróf váratlan és merész támadásával sikereket ért el. Nem a Szilágyságban lévő császári csapatokkal vette fel ugyanis a harcot, hanem az általuk őrizetlenül hagyott északnyugati és északi megyéket vették célba, hadjáratot indított a bányavárosok megszerzésért. Szeptember 20-án Liptóban, a hónap végén pedig a Vág völgyében portyáztak kurucai. Innen fordultak vissza a Garam környékére, hogy elfoglalják a bányavárosokat. Októberben behódolt Zólyom, Beszterce-, Breznó-, Körmöc- és Selmecbánya, Korpona, Kékkő, Divény, Gács és más várak. 1678. november 1-jén viszont Barsszentkeresztnél vereséget mért rájuk Wrbna császári tábornok. Ezzel véget is értek a hadműveletek, mert mindkét oldal – a szokásoknak megfelelően – visszavonult téli szállásaira. A decemberben kötött fegyverszünet Bereg és Ung vármegyét a felkelőknek juttatta téli szálláshelyül. Thököly csapatainak előnye a gyorsaság és a mozgékonyság volt. A könnyűlovas harcmodornak azonban megvoltak a maga hátrányai is. Gyalogság híján a kuruc vezér nem tudta megtartani az elfoglalt területeket, és nyílt ütközetet sem tudott vállalni az ellenféllel. Thököly hadisikerének híre így is széles körben elterjedt, sikerének köszönhetően üstököshöz kezdték hasonlítani őt. 1679-ben ismét fellángoltak a harcok a fegyverszünet lejárta (1679. február 28.) után. Thököly kiáltványban közölte, az erdélyi fejedelem parancsára, a bujdosók vezetőinek kérésére jött Erdélyből, hogy a fegyveres magyarokat a haza szolgálatára gyűjtse össze. Megparancsolta nekik, hogy csatlakozzanak seregéhez. Hírnevét növelte a szikszói ütközet. 1679. november 3-án 2 ezer fős serege hajdúles alkalmazásával szétvert egy ezer fős császári alakulatot. Thököly fellépése együtt járt azzal, hogy a kuruc hadak korábbi generálisai Wesselényi Pál és Teleki Mihály egyre inkább háttérbe szorultak. Thököly hadisikereit, vezetésre való rátermettségét katonái is elismerték azzal, hogy az 1680. január 8-án Szoboszlón megtartott hadigyűlésen a kuruc hadak főgenerálisává választották. „Az egész nemesség tisztelettel tekint erre az ifjúra, akiben nem kevesebb az okosság és a határozottság, mint egy ötvenéves férfiban” – nyilatkozott róla Révérend francia abbé. További elismerést jelentett számára, hogy a bécsi udvar és a Porta is felismerte, személyével komolyan számolniuk kell a jövőben. Ennek 5
megnyilvánulásaként 1680. február végén kereste fel őt egy budai csausz (követ), aki török támogatást ígért a harcok folytatásához. Ugyanekkor Szelepcsényi György esztergomi érsek arról tájékoztatta levélben a Szepesi Kamarát, hogy I. Lipót Thökölyt fogadja el tárgyalópartnernek, nem pedig az erdélyi fejedelmet. Az 1680. november 15-én aláírt fegyverszünet Bereg, Ugocsa, Szatmár vármegyékben jelölte ki a felkelők téli szállását. Thököly tehát folyamatosan uralma alá vonta a felső-magyarországi 13 vármegyét. A bécsi udvar politikai tárgyalásokat kezdeményezett tehát a felkelőkkel, ami jelezte, hogy döntéshozóik változtatni készültek addig folytatott magyarországi politikájukon. Tovább mélyültek az ellentétek a vezérek között 1681-ben, miután Apafi fejedelem erdélyi csapatai, valamint az egri és a váradi pasák katonái Thököly kurucaival közösen szeptember 25-én elfoglalták Kálló várát. A további hadmozdulatokban nem tudtak megegyezni, így az erdélyi sereg hazavonult. Az Apafi és Thököly közötti kapcsolat végképp megromlott. Thököly ezután újból a bányavárosokra támadt, szeptember végén pedig egy hadoszlop már Morvaországban portyázott. De nem egyszerűen csak a vezető személye változott meg a bujdosók táborában Thököly fővezérré választásával. Kutatások kiderítették, hogy a felkelés társadalmi hátterében is módosulás történt. Thököly vezetési stílusa ugyanis gyökeresen eltért a kuruc hadak előző vezetőitől. Kortárs feljegyzések arról tanúskodnak, hogy könnyen szót értett katonáival, társuk tudott lenni a nehézségek közepette, ugyanakkor képes volt arra, hogy irányítsa őket, és keménykezű uruk legyen, akinek a parancsait teljesíteni kötelesek. Thököly hatalmas munkabírással és lendülettel fogott hozzá a kuruc hadak szervezéséhez, irányításához. Elődeivel ellentétben viszont nem hagyta, hogy ebbe a munkába beleszóljanak a tanácsurak a deputációnak nevezett rendi ellenőrző és irányító testület révén. Thököly mellőzte a deputáció intézményét, ezzel ellenszenvet váltott ki a korábbi kuruc vezető réteg, a jogi műveltségű, korábbi birtokos nemesek körében. A katonai vezetés egy kézben való összpontosulása sértette a nemesi szabadságfelfogást és a rendi normákat. Ez a réteg egyre inkább az erdélyi fejedelem irányába tájékozódott. Ezzel együtt Thököly elkezdte kiépíteni saját hatalmi bázisát. A felkelés során létrejött egy új vezető réteg, melynek tagjai nagy számban a kuruc vitézlő rend tagjai közül került ki. Ekkoriban tűnt fel Petneházy Dávid, Harsányi György, Szőcs János, Deák Ferenc, akik egzisztenciálisan is Thökölytől és a Habsburg-ellenes harcok sikerétől függtek. De csatlakoztak a kurucokhoz a vármegyei nemesség egyes tagjai is az újonnan elfoglalt területekről, itt említhetők a Géczyek, Jánokyak, Szirmayak. I. Lipót 1680 augusztusában – 19 év után először – a következő évre összehívta a magyar országgyűlést. Az időpont nem véletlen. Számos, az uralkodó számára kedvezőtlen bel- és külpolitikai jelenség következménye volt ez a döntés. A Konstantinápolyból érkező hírek szerint a törökök nem kívánták megújítani a vasvári békét, ami jelezte, hogy a Porta újabb támadásra készül Magyarország területén. XIV. Lajos francia király eközben a Német Birodalomhoz tartozó Elzászt vette birtokba háború nélkül. 1680 nyarán Thököly kurucai – amint arról fentebb szó volt – ismét a Vág folyó völgyében portyáztak, és betörtek Morvaországba is. Thököly augusztus 15én foglalta el Késmárkot. November 15-én kötött fegyverszünetet Jolsván I. Lipóttal, aki Bereg, Ugocsa és Szatmár vármegyében jelölte ki a bujdosók téli szállását. A Habsburg-udvarnak tehát engedményeket kellett tennie a magyar rendek felé az 1681 májusában összeült soproni országgyűlésen. Az év végéig elfogadott törvények az 1670 után bevezetett kormányzati rendszer végét jelentették. Esterházy Pál személyében ismét lett nádora az országnak. (Wesselényi Ferenc 1667. évi halála 6
után nem töltötték be a legmagasabb rendi tisztséget.) A törvénycikkek kimondták a gubernium megszűntetését, a Magyar Kamara függetlenségét az Udvari Kamarától, a magyar rendek képviseletét a Portával folytatott tárgyalásokon, a magyar katonaság 1655. évi létszámának visszaállítását, az 1671-től bevezetett adók és adóhátralékok eltörlését, a király hűségére visszatérőknek elkobzott birtokaik visszaadását. A vallásügyi törvénycikkek megerősítették az 1606-os bécsi béke és az 1608. évi törvények érvényességét, így a rendek szabad vallásgyakorlatát. NyugatMagyarországon vármegyénként 2-2 artikuláris helyet jelöltek ki, ezeken a helyeken engedélyezték a protestánsoknak templom, parókia, iskola fenntartását. KeletMagyarországon a szabad királyi és a bányavárosokban, a nagyobb véghelyeken építhettek új templomot a protestánsok, bár elvett templomaikat nem kaphatták vissza. Visszatérhettek az országba a prédikátorperek során elűzött lelkészek és iskolamesterek, és újra gyakorolhatták hivatásukat. A történészek a lipóti abszolutizmus meghátrálásában látják az 1681-es soproni országgyűlés jelentőségét. A Habsburg-kormányzat nem rendelkezett elégséges erővel ahhoz, hogy meg tudja törni a rendek ellenállását egy „új berendezkedés” bevezetése érdekében. Bár a kuruc hadisikereknek komoly szerepe volt abban, hogy a Habsburgkormányzat engedékenyebb lett a magyar rendekkel kapcsolatban, Thököly Imre nem jelent meg az országgyűlés tárgyalásain, noha többször is meghívták oda. Kezdetben üdvözölte a bécsi udvar kompromisszumkészségét, de hamarosan eljutott az országgyűlés elutasításáig, azt csupán üres hitegetéseknek tartotta. Bár a bécsi udvar tényleg időt szeretett volna nyerni, és ezért bizonyos kompromisszumokra is hajlandó volt, valójában Thökölyből is hiányzott a tárgyalási készség. Ennek okait a korszak két kutatója, Benczédi László és Nagy László az ekkortájt keletkezett Thököly haditanácsa című versből vett részletekkel világította meg. Benczédi egzisztenciális tényezőként a többezres kuruc hadak fizetetlenségét emeli ki. Ez érdekeltté tette őket a Habsburg-ellenes hadjáratok folytatásában, hiszen a háborús viszonyok állandósulása, a zsákmányszerzés biztosította számukra a megélhetést. Másodikként pszichológiai tényezőt említ: a bécsi udvarral szembeni bizalmatlanság, gyanakvás. Politikai okként a Habsburgokkal való kiegyezés elutasításához az szolgált, hogy Thököly és környezete a török szövetségeseként és nekik behódolva képzelte el a magyar rendi monarchia helyreállítását. Úgy tűnik azonban, hogy Thököly nem mindig csak török szövetségben gondolkodott. „Az mi penig az török dolgát illeti, való dolog, hogy ő az maga hasznát keresi, főképpen az ilyen egyenetlen nép között” – írta egy levelében 1678-ban. Az év végén folytatott fegyverszüneti tárgyalások idején többen úgy vélték, hogy ki fog egyezni a Habsburg-udvarral. Ezt a végül is meg nem valósult kibékülést külpolitikai okok indokolták volna. Ekkoriban szűntette meg a bujdosók anyagi támogatását XIV. Lajos, mivel Nymwegenben békét kötött I. Lipóttal. A külföldi segélyhadak Debrecennél hagyták el Thököly seregét, és kivonultak az országból. III. Sobieski János lengyel király sem a franciák, hanem a Habsburgok felé kezdett tájékozódni, így a kurucok tőle sem remélhettek többé segítséget. A kuruc vezér felismerte, egyedül a Portától remélhet támogatást a Habsburg-ellenes harc folytatásához. A törökök – mint láttuk – 1680 elején vették fel Thökölyvel a kapcsolatot, de a döntő fordulat csak az orosz-török béke aláírása (1681. február 11.) után történt meg. Thököly 1681 márciusában találkozott Beregszászon a nógrádi Mehmed agával, aki Csonka bég néven vált ismertté. A találkozót követően már egyértelműen a török orientáció hívének mutatta magát. Hamarosan visszautasította a soproni országgyűlésre szóló meghívást azzal, hogy a törökök „nagyobb affectust” mutatnak felé. Több más európai politikushoz hasonlóan a két nagyhatalom közül a törökök 7
erősebbek. 1681. május végén felmondta a fegyverszünetet Caprara császári generálisnak, július közepétől pedig kiújultak a harcok. Ezért nevezhető 1681. a válaszút évének. Ettől kezdve a kuruc vezér mindvégig hűséges maradt a Portához. 1681 márciusában így fogalmazta ezt meg Ibrahim budai pasához írt levelében: „És mindazonáltal, ha mind labanccá lesznek is, s csak egyedül maradok is, a Fényes Portához való hűségemben … mindvégig állhatatosan megmaradok, attól el sem szakadok.” Thököly 1682-ben érte el legnagyobb sikereit. Június 15-én Munkácson feleségül vette I. Rákóczi Ferenc özvegyét, a nála öt évvel idősebb Zrínyi Ilonát. Ezáltal birtokába került a hatalmas Rákóczi-vagyon. Kurucai 1682 augusztusában ügyes hadicsellel elfoglalták a kassai citadellát, majd 14-én a város is kaput nyitott előttük. Thököly kezébe került tehát Felső-Magyarország igazgatási és katonai központja, mely székhelyévé vált a következő három évre. Itt hozzákezdhetett megszervezni új államhatalmának kiépítését. Megadta magát Lőcse, Eperjes, Tokaj, Szádvár, Ónod, Putnok. Szeptember 1-jén egyesültek a kurucok a török és erdélyi hadakkal Fülek alatt. A vár őrsége kétheti ostrom után megadta magát, a törökök – Thököly hatalmas bosszúságára – lerombolták a falakat. A magánéleti és katonai eredmények mellé hamarosan politikai is társult. Szeptember 16-án Füleken Ibrahim budai pasa – IV. Mehmed szultán kinevezési okiratának megfelelően – Magyarország uralkodójává (királyává) nyilvánította Thököly Imrét, és átadta neki az uralkodói jelvényeket. Ez jogcímet szolgáltatott számára hatalma elismertetéséhez, de azt is jelentette, hogy tevékenysége következtében Magyarország nem három, hanem immáron négy részre szakadt. Thököly nem használta a későbbiek során sem a királyi címet, fejedelemnek és a magyarországi Részek urának nevezte magát. A Porta évi 40 ezer tallér adót kért tőle, cserébe politikai és katonai támogatást ígért. A fegyveres harcok kiújulásának okairól 1682. július 26-i kassai kiáltványában tájékoztatta az országot a kuruc vezér. Az Ausztriai Házat azzal vádolta, hogy minden lehetséges módon a magyar nemzet vesztére tör. Ezért fogott ő fegyvert török segítséggel, és felszólított mindenkit, hogy csatlakozzon hozzá. Aki ezt nem teszi meg, annak a török elpusztítja földjeit, megöli gyermekeit. A rendeket felszólította, a kijelölt napra gyűljenek táborába fej- és jószágvesztés terhe mellett. A kemény szavak ellenére is a társadalom egyes csoportjai várakozással tekintett az új hatalom felé. A protestánsok a szabad vallásgyakorlatuk biztosítását várták a fejedelemtől, és nem is hiába. Thököly visszaadta templomaikat, iskoláikat, mégpedig a katolikusokkal szembeni retorziók alkalmazása nélkül. Fülek elfoglalása után a kurucok Lévát és a bányavárosokat szerezték meg. Thököly Körmöcbányán saját pénzt veretett. Ennek felirata egyik oldalán „Pro Patria et Libertate”, azaz „A hazáért és szabadságért”. A másik oldalon olvasható felirat a magyarok fejedelmének nevezi Thökölyt: „Emericus Tekelius Hungarorum Dux”. Az I. Lipóttal 1682. november 19-én aláírt fegyverszüneti dokumentum a kuruc vezér birtokában hagyta a Garam folyótól Erdély határáig tartó területet. Az új fejedelemmel szemben több társadalmi rétegnek is megvoltak a maguk elvárásai. Azok a nemesek, akiknek a hódoltságban is voltak birtokaik, az várták tőle, hogy közbenjárására a törökök is tartsák tiszteletben előjogaikat. Ez a kérdés fontos helyet foglalt el az 1683. januári kassai rendi gyűlésen és a májusi tállyain is. Abban reménykedtek továbbá, hogy minden korábbi idegen uralom alatt bevezetett újításokat eltörölve Thököly visszatér a régi jogok és szokások szerint való kormányzáshoz. A jelszavak szintjén ez meg is történt, valójában azonban a központosításra törekvő 8
fejedelem számos intézkedésével sértette a rendi szabadságjogokat. Így a nemesi társadalom jelentős része hamar kiábrándult belőle. Az ellentét erős volt a fejedelem és a rendek között az adózás kérdésében. Az említett kassai tanácskozáson 50 ezer forintot a vármegyék követei csak úgy szavazták meg, hogy Thököly a törökkel fenyegette meg őket. Amikor pedig a tállyai tanácskozáson nem szavazták meg, hogy a személyes felkelés mellett még a 20 ezer fős kuruc tábor élelmezését is biztosítsák, a fejedelem odavágta nekik: „a kegyelmetek eloszolhat, nincs semmi dolguk, nem kérjük kegyelmeteket, hanem magunk biztosai által meghatározzuk minden megyének illetőségét.” Kutatók valószínűsítik, hogy a felső-magyarországi fejedelemségben magasabb állami adót fizettek, mint a királyi Magyarországon. További feszültségforrás volt a Szepesi Kamara, mint központi pénzügyigazgatási hivatal léte, mely működésével sokszor sértette meg a nemesi kiváltságokat. A rendek kérvényezték is megszűntetését, és helyette rendi kincstárnok kinevezését. Ehelyett Thököly kiszélesítette annak jogkörét, így kamarai biztosok végezték a birtokkonfiskációkat, azaz a hűtlen vagy a vármegyei inszurrekciótól távol maradó nemesek birtokainak elkobzását. A központi irányítás hatékonyságát így jellemezte 1687-ben Babocsay György fiskális udvarbíró: Thököly „oly szorgalmatos volt a jövedelmeknek kézhezvételében, hogy nyugta sem volt a tiszteknek.” A hivatal munkájának eredményességét jól mutatja, hogy 1683. évi 160 ezer forintra becsült kiadáshoz képest a Szepesi Kamara 170 ezer forint bevételt könyvelhetett el. Thököly főparancsnokként a kuruc hadakat is saját irányítása alatt tartotta. Katonái sorsát a harcok befejezése után Bocskai hajdúkiváltságolásaihoz hasonló módon képzelte el, de ennek megvalósítására már nem volt lehetősége. A sereg létszáma a hadjáratok sikereitől függött. 1672-ben 15 ezer, 1677-ben 7 ezer főt, 1683 elején 8800 gyalogost és 8700 lovast számlált. Létszámban a könnyűlovasság volt a domináns fegyvernem, ami a harcászat jellegét is meghatározta. Jellemzői a gyors támadások, a rajtaütések, az ellenség utánpótlási vonalainak zavarása, portyázások. A sereg fegyverzete, kiképzettsége gyenge volt, így nyílt ütközetek megvívására nem vállalkozhattak. 1682-es sikereik részben annak köszönhetők, hogy a török és az erdélyi sereg is támadást indított, amelyek jelentős Habsburg-erőket kötöttek le. Miután 1681 elején lezárult az orosz-török háború, a kortársak már sejtették, hogy az oszmánok Ausztria vagy Lengyelország irányába fognak újabb háborút indítani. Abban, hogy az előbbi célpont mellett döntöttek, több tényező játszott közre. A francia diplomácia mindent megtett, hogy a Habsburgok ellen fordítsa a Portát. De reménnyel töltötték el a döntéshozókat Thököly Imre sikeres hadjáratai. A kuruc fejedelem követei szintén Bécs elleni támadásra biztatták a törököket, és átadták nekik a város erődítéseinek tervrajzait is. Kutatók szerint Thököly azzal követte el – saját szempontjából – a legnagyobb hibát, hogy a Bécs elleni támadásra biztatta a törököket. A Habsburg-kormányzat ugyanis mindent igyekezett megtenni annak érdekében, hogy elkerülje a háború kitörését a török hadszíntéren. A birodalom fő erejét így a nyugaton terjeszkedő Franciaországgal szemben tudták készenlétben tartani. Ennek érdekében a bécsi udvarban a spanyol párt (mely a franciák elleni háborút tartotta prioritásnak) engedményekre is hajlandó lett volna Thököly követeléseivel kapcsolatban. Neki azonban ez nem volt elég, és feltételezhető, hogy – török védnökség alatt – az egész Magyar Királyságot meg akarta szerezni. Túlbecsülte a törökök katonai erejét, és a külpolitikai erőviszonyokat is rosszul mérte fel. Sobieski János lengyel királyt éppen az egyre növekvő török veszély késztette arra, hogy a Habsburgokhoz közeledjen, és 1683. május 31-én katonai szövetségre lépjen velük. Zrínyi Ilona 1681 novemberében írt levelében utal arra, hogy hosszú távon Thököly terve szerint a Habsburgok kiszorítását követte volna az ország török uralom alóli felszabadítása saját erőből, de 9
ennek nem sok realitása volt. A fejedelem seregével 1683 júniusában Eszéknél Kara Musztafa nagyvezír elé járult. Bécs ostromában nem vett részt, a Duna bal partján, Pozsony környékén tevékenykedett csapataival, miközben biztosai a Dunántúlon a főurakat hódoltatták. Egész országra kiterjedő uralmának álma azonban szertefoszlott, amikor csaknem két hónapos ostrom után az egyesült Habsburg-lengyel hadak a Bécs melletti Kahlenbergnél döntő győzelmet arattak a törökök felett 1683. szeptember 12-én. A kahlembergi csata után Sobieski csapatai kelet felé törtek előre, Thököly pedig visszavonult előlük a Tiszán át Debrecenig. A kuruc táborban tömegessé váltak a szökések, sokan átálltak a Habsburgokhoz. Felső-Magyarországon a kuruc és a labanc katonaság garázdálkodott. Thököly kétségbeesett leveleket írt az európai uralkodóknak, de ekkoriban sokan a kereszténység árulóját látták benne. Felkelésének és fejedelemségének sorsa 1685 októberében pecsételődött meg, amikor a váradi pasa elfogatta, és rabláncon Nándorfehérvárra szállíttatta. Át akarta adni ugyanis a Habsburgoknak, hogy a kedvükben járjon. Thökölyt ugyan elengedték, a váradi pasa pedig életével fizetett a „baklövéséért”, de addigra a kuruc hadak java része már Habsburg zsoldban szolgált. Csak a Munkács várát védő Zrínyi Ilona mellett maradtak néhányan, és néhány ezren Thökölyvel együtt szorultak ki az országból a Habsburgok ellen harcolva. Nekik kellett leverni a bolgárok csiprováci törökellenes felkelését. 1690 augusztusában Thököly 20 ezer fős sereg élén tört be Erdélybe, és Zernyestnél bravúros győzelmet aratott a császári csapatok felett. Ezt követően az országgyűléssel fejedelemmé választatta magát. A császári csapatok közeledésének hírére azonban már októberben harc nélkül hagyta el az országot. Bujdosóként élt ezután a Török Birodalom területén. Felesége 1692-ben csatlakozott hozzá. Az 1699. évi karlócai béke a kisázsiai Nikomédiában jelölte ki szállásukat. Itt halt meg Zrínyi Ilona 1703. február 18-án, Thököly pedig 1705. szeptember 13-án. Végakarata, hogy szülőföldjén temessék el, csak 1906-ban valósulhatott meg. Thököly Imre életét és az általa vezetett mozgalom történetét áttekintve nehéz egyértelmű ítéletet alkotni a magyar történelemben játszott szerepéről. Kétségtelen, hogy ambiciózussága tehetséggel párosult, és ez képessé tette arra, hogy elérje a maga elé kitűzött célokat. Sikereire egész Európa felfigyelt. De olyan korban élt, amikor a nagyhatalmi erőviszonyok éppen átalakulóban voltak, és nem tudta helyesen felmérni (tegyük hozzá, sok kortársához hasonlóan), mit fognak eredményezni ezek az átalakulások. Az események számára kedvezőtlenül alakultak, a vesztesek között találta magát, és addig üstökösszerűen felemelkedő karrierje hirtelen lehanyatlott. De kétségtelen az is, hogy a „kuruc király” – igaz, a végkifejletet tekintve szándéka ellenére ugyan – az események katalizátoraként működött. Ahogyan arra Szakály Ferenc hívta fel a figyelmet: „Thökölynek azzal, hogy a nagyvezírt beugratta a bécsi vállalkozásba, oroszlánrésze volt a Török Birodalom gyengeségének lelepleződésében és a Habsburgok aktivizálódásában.” Egyet kell értenünk Nagy Lászlóval, aki úgy véli, Thökölyt „csakis a 16-18. századi Habsburg-ellenes küzdelmek egészébe ágyazva lehet helyesen és méltányosan értékelni”. Bárhogyan is értékeljük tehát politikáját, az biztos, hogy Thököly Imre a XVII. századi magyar történelem fontos szerepet játszó, megkerülhetetlen alakja. Thököly Imre hajdúszoboszlói kultusza
10
A korszak neves szakértője, Ifj. Barta János Európa a Thököly-felkelés időszakában című, a 2007-es hajdúszoboszlói nemzetközi Thököly-konferenciára készített előadásában kiemeli, – Perry Anderson az abszolutizmusról szóló, magyarul is megjelent monográfiájára hivatkozva–, hogy a 17. században, Európában mindössze 7 év telt el jelentősebb, államok közti háború nélkül. A nemzetközi viszonylatban is idegfeszítő korszak fiatal csillagaként kiragyogó Thököly Imre fejedelemségénekhazánk határain belül oly mozgalmas 7 éve –európai szempontból legalább a felében (tehát 3-4 évet számolva) – épp erre a 7, nemzetközileg békésnek számító évre esik. Egy hektikus korszakban pedig semmi nem egyértelmű, s a „háromfelé szakadó” Magyarország kora történelmünk sok megrázó időszakának egyik legkonokabb fejezete volt. Thököly Imre pedig e fejezet egyik rendkívüli alakja. Joggal jelenthetjük ki, hogy viharvert nemzeti históriánk egyik legizgalmasabb, ugyanakkor legambivalensebb személyisége volt az „üstökösként felragyogó”, színes politikai és egyéni életutat magáénak mondható kivételes szervező, kuruc hadvezér, erdélyi fejedelem, Zrínyi Ilona 2. férje, II. Rákóczi Ferenc mostohaapja. A művelt, szerteágazó tehetséggel és már fiatalon is kiemelkedő vezetői, harcászati képességekkel bíró, lendületes Thököly Imre már saját hazai és külhoni kortársait is vagy lenyűgözte vagy megbotránkoztatta, de izgalmas, karizmatikus lénye senkit nem hagyott közömbösen vagy érintetlenül. Akivel ennyit és ilyen ellentmondásos módon foglalkozott már saját kora és természetesen a későbbi történetírás, az – megítélésétől függetlenül – a magyar történelem ikonikus alakjaként értékelhető, s személyével, történelmi szerepével árnyaltan és kultuszát méltóan őrizve foglalkozni nemzeti felelősség és komoly kötelesség, Hajdúszoboszló Város Önkormányzata szerint. Ennek ellenére – nyilván a „törökössége”okán a politikus – nem foglalja el mind a mai napig egyértelmű és ezáltal egyenrangú helyét a nemzeti nagyjaink „képzeletbeli történelmi tablóján”. Emlékének, kultuszának olyan erejű és mértékű eleven ápolása, melyet Hajdúszoboszló Városa vállalt fel büszkén és magabiztosan, s már a múlt század végétől, nem csupán regionális, hanem hazai kitekintésben is példa nélkül való. Ennek okán is megkülönböztetve értékelendő a több hajdúsági település által is gondosan őrzött Bocskai István kultuszától, ami valóban települési szintű érték az egyes hajdúvárosok vetületében, így városunk kulturális életében is. Gróf késmárki Thököly Imre kultuszának a méltó emlékőrzés és történelmi szerepe árnyalt láttató erejével párosuló, szakmailag megalapozott módon történő ápolása ilyen átgondolt és egyértelmű elevenséggel csakis Hajdúszoboszlón kitapintható Hajdú-Bihar megyén belül, tehát a hajdúszoboszlói Thököly-kultusz komolyan méltó lehet a megtisztelő megyei érték rangra. Ugyanakkor Thököly Imre kultuszának korrekt hazai helyzetképét adva, azt is fontosnak tartjuk megemlíteni, hogy a hajdani kuruc település Vaja is állított egy szobrot a nagy kuruc vezérnek, illetve 1975-ben, halálának 270. évfordulóján egy tudományos emlékülést szervezett a következő – Benczédi László történésztől származó – mottóval: „Nem történettudomány az olyan, amelyik hagyja maga felett az érzelmeket uralkodni, de nem történetírás az olyan, amelyik engedi magából az érzelmeket száműzni.” Ugyanezen, tehát érzelmi szempontokat is figyelembe vevő nemzeti értékalapú megfontolásból kapott helyet Thököly Imre mellszobra a Milleniumi emlékmű jobb oldali oszlopcsarnokában a Hősök terén is. Átfogó, történelmi karakterének és
11
szerepének minden vetületét megvizsgáló és személyét az emlékőrzés többfajta elemével körülölelő „igazi kultusza” azonban csak Hajdúszoboszlón található. Jogosan merül fel a kérdés, hogy hol erednek, miből fakadnak e páratlan formát öltő hajdúszoboszlói érzelmi kötődés gyökerei. Thököly Imre dinamikus politikai karrierjét megvizsgálva látható, hogy a kuruc hadak fővezéreként, majd erdélyi fejedelemként is sok szállal kötődött Hajdúszoboszlóhoz, de tágabb értelemben a hajdúvárosokhoz is. A magyar történelem egyik legnehezebb időszaka, a „három ország, egy haza korszaka” a több irányból nyomorgatott magyarság, így a speciális helyzetben lévő, kiváltságaik joggal féltő hajdúvárosok számára is sötét történelmi kor volt. A hajdúvárosok romlásának sötét fellegei ugyanakkor már II. Rákóczi György fejedelem lengyel hadjáratával párhuzamosan elkezdtek gyülekezni. Az 1660-as keletmagyarországi eseményeket követően meggyöngült hajúság újjáépítési tevékenysége határozottan párosult az önálló törvényhatóság megteremtésének politikai programjával. A hajdú térség kimondott nehéz korabeli helyzete azonban egyértelműen abból is fakadt, hogy a bécsi udvar magatartása is kétarcú volt feléjük: egyrészt – a valósnál sokszor komolyabb –katonai jelentőséget tulajdonítottak nekik, másrészt, amikor már felmérték valós erejüket, akkor pedig inkább komolyan nyúzható adóalanyként kezelték a városokat, s ez bizony sok feszültségre adott okot. A feltörekvő fiatal Thököly és a hajdúvárosok kapcsolata sem volt ellentmondásoktól mentes, bár az országot felszabdaló két rossz erő, a Habsburg és a török közül, az apja halála óta élesen Habsburg-ellenes, bár néha feléjük is tapogatózó, ám a kor politikai viszonyai közti megmaradást alapvetően, de tévesen a török erőben látó fiatal politikus viszonya bizony semmilyen korabeli politikai szegmens irányában nem volt és nem is lehetett ellentmondás nélküli. S ez nem is meglepő a 17. századi politikai tabella ismeretében. A „nagy háttérjátszmákat”nem mindig tisztán láttató korhelyzetben, az „üllő és a kalapács”közé szorult, ám a kiábrándító vasvári béke óta megfogyatkozott lehetőségrendszerű magyarság felelősen gondolkodó politikusai bizony nem alaptalanul vizionálták a végromlást. A Thököly születésének évében, 1657-ben megkoronázott I. Lipót felfogásában és drasztikus öntörvényű eltökéltségében a Magyar Királyság szóba sem jöhetett, mint politikai entitás, csak, mint hátvédtérség a törökkel szemben. S hiába borzolta fel a kedélyeket a Wesselényi Ferenc, Nádasdy Ferenc, – s Thököly későbbi neje, Zrínyi Ilona apja – Zrínyi Péter, s Frangepán Ferenc által szervezett, elhamarkodott Habsburg-ellenes főúri felkelés utáni sokkoló kivégzés, I. Lipótot ez nem hatotta meg. Folytatta a magyar nemzeten taposó vakvágtáját, melynek jegyében 1673-ban törvénytelenül eltörölte a nádori tisztséget, s Ampringen báró személyében, a protestánsokat fanatikusan üldöző főkormányzót helyezett a Magyar Királyság nyakára. 1678-ban az Észak-Magyarországon feltartóztathatatlan intenzitással izmosodó Habsburg-ellenesség élére az akkor 21 éves ifjú Thököly Imre kerül. A bujdosók az említett 1670-es Wesselényi-felkelés bukását követő megtorlások és a Habsburg elnyomó intézkedések elől menekültek Erdélybe és a török hódoltsági területekre, így még Debrecenbe is, s a hajdúvárosok térségébe. A hét hajdúváros „Beszermény, Nánás, Hatház, V.Pérch,Polgár, Szoboszló és Dorogh”ahogyan I. Lipót a szabadságukat ismételten megerősítő, már a Thököly-mozgalom utáni, 1687-es oklevele említi őket, s bizony a kuruc harcok időszakában igen nehéz helyzetbe kerültek. A rendi alkotmány felfüggesztése, és a minden addiginál erősebb rekatolizációs hullám, valamint a Felső-Magyarországon és a Partiumban hamarosan oly bonyolulttá váló politikai helyzet nagyban megnehezítette mind politikai tájékozódásukat, mind pedig érdekeik védelmét. Annál is inkább, mert az önálló
12
államiság igényével fellépő, de területtel nem rendelkező bujdosók (kurucok) számára Debrecen és hajdú vonzáskörzete létfontosságú térség volt. Nem véletlen, hogy Thököly Imrét az öreg hajdúvárosok közt mindig is az egyik legjelentősebbnek számító Szoboszlón választották a kurucok fővezérükké 1680. január 8-án. Az esemény 300. évfordulóján, 1980-ban Hajdúszoboszló Város Önkormányzata emléktáblát állított fel a következő szöveggel:„1687-ban vidékünkről indult küzdelembe a Habsburgok ellen az önálló magyar államiságért Thököly Imre, akit a kuruc vitézek szoboszlói táborukban 1680. január 8-án választottak fővezérükké.” Természetesen igényt tartott a többi hat hajdúvárosra is, melyek közül különösen Böszörmény került nehéz helyzetbe, hisz a Habsburgok is komoly stratégiai támpontnak használták a fekvésénél fogva a hajdúvárosok térségének természetes stratégiai pontjaként értékelt települést. A kuruc-labanc küzdelmek gócpontjává váló térségre egyébként az is igaz, hogy a hajdúvárosok saját érdekérvényesítést inkább remélhettek a lipóti hatalomtól, mint a kurucoktól, s ezért is ingadozott magatartásuk, ami érthető, mint ahogyan az is, hogy a hajdúvárosok vezetése ebben értelemszerűen úgy viselkedett, ahogyan az érdekei mentén elvárható volt. S bizony Thököly részéről sem egyértelmű a hajdúsághoz való viszony, bár minden – tetteinek értékelése során örökösen kiemelt – ellentmondás ellenére kétségtelen tény, hogy a hajdúvárosokat Szabolcs megye ellenében hathatósan védelmébe vette, s e városokkal korábban nem túl jó viszonyban lévő kuruc vezér kivételes megértést tanúsított Szoboszló iránt is a hét hajdúvárost megadóztatni kívánó Szabolcs vármegyével szemben. Konkrétan ugyanis épp a szoboszlóiak jogsérelme kapcsán úgy foglalt állást, hogy azok emberemlékezet óta portális adót nem fizettek, s mentesek voltak a szállásadástól is. S követelte, hogy a megye ezt vegye figyelembe, amibe természetesen Szabocs vármegye nem nyugodott bele, ezért Thököly a két fél számára 1683. március 29-re Lőcsén egyeztető tárgyalást rendelt el. E konkrét és elgondolkodtató eset végkifejletét ugyan nem ismerjük, de bizonyos, hogy Szabolcs vármegye nem tudta álláspontját érvényesíteni, s ez Thökölynek köszönhető. A szinte kortünetnek nevezhető ambivalens kapcsolat ellenére azonban valószínűsíthető- Nyakas Miklós, a 2007-es konferencián szintén előadó történész szerint -, hogy egyrészt a Thökölyt egyértelműen támogató végváriakkal való térségi kapcsolat, másrészt a militarizált életforma miatt is, a még ténylegesen katonáskodó, katonáskodásra fogható hajdúvárosiak körében a kuruc mozgalomnak határozott támasza volt, lehetett. S bár kétségtelen és érthető, hogy mivel a hajdúk önmagukat mindig is egyértelműen a törökkel szemben álló pozícióból határozták meg, így őket is riasztotta a kuruc vezető török orientációja, úgynevezett „törökössége”, ám érdekeik és kötelezettségeik mégis sok ponton Thökölyhez kapcsolták őket, ezért a hajdú katonaság mindvégig fontos összetevője volt a mozgalom hadigépezetének. S azt sem szabad elfelejtenünk, hogy sikerei csúcsán, rövid erdélyi fejedelemsége idején még inkább lehetősége nyílt a hajdúvárosok sorsformálására, elődei hagyományait követve ő is tett lépéseket a telepítésekre, s közjogi kérdésekben pedig mindig is a hajdúvárosokat támogatta. Még egy megható, gyönyörű magánéleti, érzelmi szál köti össze Thököly Imre életének fonalát Hajdúszoboszló városával, amire büszkék vagyunk. Az édesanyját Gyulaffy Máriát 2 évesen elvesztő, s édesapja halálával 13 évesen teljes árvaságra jutó, s ezzel soha be nem gyógyuló érzelmi sebeket szerző ifjú kuruc hadvezér épp Hajdúszoboszló városában írta meg azt a házasságkérő levelet, melyre kapott pozitív válaszként elnyerte a korszak legendás nőalakjának, I. 13
Rákóczi Ferenc özvegyének, a még mindig gyönyörű Zrínyi Ilonának a kezét. A korviszonyok és apja akarata alapján vagyoni, hatalmi és politikai érdekek mentén korábban I. Rákóczi Ferenccel frigyre lépő Zrínyi Ilona, első férje iránt nem érzett szerelmet, s miután elveszítette édesapját, férjét és rövid időn belül édesanyját is, a szigorú anyós, Báthory Zsófia árnyékában csak két kisgyermeke, Julianka és „Ferkó”enyhítette fájdalmát. Örömmel és őszintén adta hát szívét a tőle fiatalabb, daliás kuruc vezérnek. A szakirodalom sajnos nem egyértelmű annak tekintetében, hogy 1643-ban vagy 1652-ben született-e Zrínyi Ilona, ami azért nem mellékes, mert így nem tudjuk pontosan, hogy 5 vagy 14 esztendővel volt-e idősebb, mint igazi szerelemmel szeretett 2. férje, s hogy 1694-ben 42 vagy 54 évesen szülte-e közös gyermeküket, az alig 1 évet élt Zsuzsikát. Az viszont kétségtelen tény, hogy környezete nem fogadta szívesen új férjét, anyósa, – akinek halála után kötöttek házasságot–, így nyilatkozta róla meglehetős ellenszenvvel: „Ha szegény, édes fiam élne, megpökné ezt.” S sajnos a későbbi fejedelem, az akkor még gyermek Ferenc nevelői, az udvari kamarás és a szolgák népes hada is csak számító betolakodót láttak benne, így bár Thököly Rákóczit „édes fia urának”, az pedig őt „atyja urának” nevezte még 1705-ben is levelezésük tanulsága szerint, sajnos a gyermeki lélekbe ültetett idegenkedés mindvégig megmaradhatott Rákócziban. Komoly és történészek által kutatott kérdés ezáltal az is, hogy vajon Thököly végiggondolta-e valaha is a saját szerepét, helyét hazája történelmi fordulataiban és a nevelt fia által vezetett felkelésben, és az is örökös talány marad, hogy II. Rákóczi Ferenc, a vezérlő fejedelem mennyit tanult mostohaapja erényeiből és hibáiból, mint Augustus Julius Caesare-ból. Az viszont kétségbevonhatatlan tény, hogy Zrínyi Ilona igaz és teljes odaadással viseltetett gyermekeihez és férjéhez. Élete legkritikusabb pillanatában a gyermekeit védő anyai és a szerető feleség lelki tusájából ez utóbbi került ki győztesen, s a hitvesi hűség példaképeként védte, a családi várvédő hagyományok női ikonjaként, „harcos sziklaként” valóban kiállva a várfalra is, ha kellett még 3 évig Munkács várát a Habsburgok ellenében, férje miatt, sajnosa a lehető legrosszabbkor kitartva a török mellett. S e csodálatos erejű nőhöz fűződő hitvesi kapcsolatának „bölcsője”épp a házasságkérő levél megírásának helyszínét adó Szoboszló volt tehát. Késmárki gróf Thököly Imre történelmi szerepének értékelésével a témát kellő komolysággal és kétségtelen érdeklődéssel kezelő történetírásunk rendre ellentmondó következtetésekre jut, s ez nem csupán az utódszázadokra jellemző. A kortársak vetették ugyanis az első betűket a Thököly histográfia nyitó lapjaira, s már ők is polarizált véleményen voltak, tehát a történelmi szituáció általi ellentmondásosságon túl személyiségét tekintve is megosztó karakter lehetett, mint a nagy emberek általában. Még XIV. Lajos erdélyi követe – nyilván a Habsburg-Bourbon dinasztikus ellentét miatt is –egyértelműen méltatja őt 1677-ben: „Thököly gróf a legnagyobb úr és a legbecsületesebb ember Magyarországon. Az egész nemesség tisztelettel tekint erre az ifjúra, akiben nem kevesebb okosság és bátorság van, mint egy 50 éves férfiban.” . S nem telik bele 6 év, és egy ismeretlen thory párti költő viszont már így ír róla: „… a pokol ördögeivel is szövetkezik, csakhogy törvényes uralkodója és istene ellen fellázadjon.”. Egy ismeretlen császárpárti itáliai historikus pedig egyenesen „a torz hűtlenség elvetemült szörnyévé” avatja Thökölyt, míg Domenico Antisari egy I. Lipótról írt hőskölteményében „éles eszű, merész, büszke és háborgó szellemnek” mondja, aki „kedves arcával és szellemes beszédével” könnyen megnyeri az embereket. A megközelítési szempontok alapja egyértelműen kitapintható a politikai érdek és irányultság. S azon sem lehet túlzottan csodálkozni, hogy bár az osztrák 14
történetírásban is változó a Thököly-kép, egy hibát ők sem tudtak neki megbocsájtani, azt, amit a mi történetíróink és történészeink egy része sem, mégpedig a már említett „törökösségét.” Alapvetően a mai osztrák történetírás is Ausztria ellenségei és a kereszténység ügyének elárulói közé sorolja Thököly Imrét egyenesen hazájával azonosítva őt: „A félrevezetett nacionalizmus és a személyes becsvágy oly messzire vitte Magyarországot, hogy inkább megelégedett volna a török vazallus szerepével, mintsem hogy alárendelje magát az István-korona legitim képviselőinek.” S ezek után nem meglepő az utódszázadok magyar értékítéleteinek összetett ambivalenciája. Mégis kijelenthető, hogy a magyar történetírás az elmúlt 150 évben igen tárgyilagosan ítélte meg Thököly szerepét, hangsúlyozva kivételes képességeit, ugyanakkor rámutatva emberi gyengeségeire, tévedéseire is. Az egymással sokszor szembemenő vélemények a következő ítéletpólusok mentén mozognak Thököly Imre személye kapcsán még izgalmasabbá téve ezzel a 17. század, maga korának sem közömbös alakját: ifjú rebellis vagy szabadsághős, kalandor vagy tehetséges államférfi, a keresztény úgy elárulója vagy okos reálpolitikus. Nyilván nem lehet egyértelműen egyik vagy a másik oldalra helyezve meghatározni az ifjú kuruc hadvezér lényét, s értékét, –s ez nem is a mi feladatunk–, ám árnyalni, s a csupán egyik vagy a másik aspektusból megvilágító értékeléseket túllépve több, akár újabb látószögből megvizsgálni őt, mindenképp komoly felelőssége az utókornak. Hajdúszoboszló úgy érezte, hogy tartozik ennyivel a „hányatott megítélésű” és viharos sorsú, a város történelmével több ponton is érintkező politikusnak. Ahogyan Dr. Sóvágó László polgármester is megfogalmazta: „A hajdúmúlt gazdag történeti távlatai kötelezik az utókort. Szerencsés módon Hajdúszoboszló városában halló és értő fülekre talált az ősök szava.” Az –e szellemiség jegyében zajló –, több évtizedes és mind megyei, mind országos tekintetben egyedülálló Thököly-kultusz fő elemei, melyek egy teljesen specifikus és egyedi historikus emlékőrzést eredményeznek, a következők: 1980-ban, a Thököly-felkelés kezdetének 300. évfordulóján felállított emléktábla, a Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola, mint Magyarország egyetlen, a kuruc vezérről elnevezett oktatási intézménye, továbbá Bíró Imre Thököly festménye a Városháza polgármesteri irodájában, 3 nemzetközi Thökölykonferencia megszervezése 1978-ban, 2005-ben és 2007-ben, s azok előadásanyaga, a Hajdú Múlt Műhely sorozat kiadványa Az „üstökös kegyeltje” Késmárki Thököly Imre (1657-1705) címen, illetve Thököly Imre végső nyughelyének, Késmárknak a testvérvárossá választása Hajdúszoboszló részéről. Jelen javaslattételi tanulmánynak sem terjedelméből, sem jellegéből adódóan nem célja és feladata a Thököly-életút komplex megmutatása, mégis lényeges volt a fentiekben, s fontos e részben is a témához igazodó módon kiemelni a kuruc vezető életének, pályafutásának azon momentumait, melyek közvetlenül vagy közvetve Hajdúszoboszló által kerültek más megvilágításba. Új aspektusok és a politikus polarizált megközelítését árnyaló előadások és tanulmányok születtek annak a 3 nemzetközi történészi, tudományos konferenciának az eredményeként, melyek mindegyikének Hajdúszoboszló adott otthont merészen felvállalva a történelmünk vitatott alakjait másképp láttató szerepkört. Néhány, a konferenciákon felmerült megközelítés megmutathatja, hogy bárhogyan is ítéljük meg, Thököly Imre mégis olyan nagyformátumú személyisége volt kora társadalmának, aki tevékenységével mély, kitörölhetetlen nyomot hagyott a magyarság kollektív tudatában. Thököly 15
Imre bírálói és az objektív értékítélet szerint is legfőbb bűne, tévedése vagy hibája volt, –megközelítési szándék szerinti eltérő megfogalmazásokban – a „törökösség”, a törökkel való szövetségre lépés és tartós együttműködés. E kétségtelen tény mind kortársi, mind későbbi ellenoldali vélemények számára stabil táptalajt teremtett arra, hogy Thökölyt és szétszabdalt országát „a kereszténység védőbástyája” nimbusztól megfosztva egyenesen „a kereszténység ellenségeként” állítsa be. A Hajdúszoboszló által őrzött Thököly-kultusz egyik kiemelendő értékeként említjük itt meg, hogy az e kérdéskörben „szakmai mérföldkőnek” számító első 1978-as nemzetközi konferenciának is Hajdúszoboszló biztosított méltó helyszínt, ide nyúlik tehát vissza a kultusz ápolása. E konferencián merült fel először egy olyan komoly fordulatot hozó megközelítés és történészi árnyalás, mely egyértelműen változtat a fenti negatív képen megértetve az okokat. A magyar rendekre kijózanítóan ható 1664es méltatlan vasvári békét követő reményvesztettség és a főúri szervezkedés felszámolása következtében kibontakozó kormányzati leszámolás és kíméletlen rekatolizáció együttesen alakította ki azt a kétségbeesés szülte politikai koncepciót a fiatal, tanult, de tapasztalatlan Thökölyben, miszerint két rossz közül inkább a töröknek való behódolás árán fűzhető nagyobb remény a szabadságjogok átmentéséhez és a helyzet lehetőség szerinti optimalizálásához. S azért azt sem szabad elfelejtenünk, hogy az édesanyját 2 évesen elveszítő, akkor 13 éves félárva Thököly Imre átélte, hogy a Habsburgok által körülzárt Árva várában ugyan természetes halállal (szívmegállás, ha ezt természetesnek lehet nevezni egy 48 éves férfinál) elhunyt édesapja, Thököly István porhüvelye kilenc hónapig maradt a Habsburgok horrorisztikus megtorló ötleteként, elrettentetésül temetetlenül. A jeles gróf egyetlen fiúörökösét, Imrét is csupán apjához hű emberei óvják meg, kiszöktetve a körülzárt várból az ifjú gyermeket. Ezek után nehéz lett volna már csak személyes okok miatt is komoly szívből jövő, tartós Habsburg-orientációt elvárni tőle, bár nem zárkózott el, ha a politikai helyzet úgy kívánta az együttműködés keresésétől, amit a másik fél viszont alapvetően visszautasított. Seres István történész világít rá az ide vágó lényegre: „feljegyezték róla, hogy a gyermekkori sérelmek mély nyomot hagytak benne, és engesztelhetetlen gyűlöletet érzett az ausztriai ház iránt”. Érthető. Ugyanakkor tenni akart valamit hazájáért, „bármilyen irányban, s mindenáron szabadulni” a bénító nyomásból. Érdekes, hogy szintén a fent említett konferencia látószöge emelte ki azt az érdekes mozzanatot is, hogy ha „a legkeresztényibb uralkodónak” tartott XIV. Lajos politikai nimbuszán nem rontott a Habsburg-ellenes alapú török kapcsolat, akkor Thökölyt sem érhetné ugyanezen az elven kemény kritika. Az pedig, hogy az Oszmán Birodalom hatalmas és sérthetetlen eszméjének légkörében és tapasztaltságában felnövő Thököly 23 évesen, – amikor a kuruc seregek fővezérévé választották–, nem jól mérte fel a törökök várható hanyatlásának esélyét, az szintén nem tekinthető olyan óriási és egyéni hibának. Különösen, ha a 20 évre szóló vasvári békében azt is meglátjuk, hogy ugyanígy a Habsburg Birodalom maga sem mérte ezt fel reálisan, pedig sajnos a 17. század végének oszmán összeomlása árnyékéban a kuruc vezér valóban a legrosszabb időben vált a török szövetségesévé, némely megközelítés szerint eszközévé, mely nézetre szintén sok cáfolati pontot hoztak a hajdúszoboszlói konferenciák látószögei. E rendezvénysorozat merész és friss, sokfajta szempontot megvizsgáló, izgalmas, mind a szakma, mind a laikusok számára érdekfeszítő, s a Hajdú Múlt Műhely kiadványa által nyomtatásban is olvasható és ezúton is ajánlott előadásai igazi histográfiai kuriózumnak számítanak ma már. Számos aspektust és nézőpontot kiemelhetnénk még e javaslattételi tanulmányban, ám a terjedelem szűkössége miatt inkább ösztönzünk mindenkit a 16
fentiekben felvázolt Thököly-kultusz elemeinek megtekintésére, s az említett tanulmánykötet, konferenciaanyag elolvasására. Lényeges mindez azért is, mert sajnos a korszakot érintő, 10. osztályos középiskolai történelem tananyag sem tudja kellő árnyaltsággal érinteni ezt a kritikus, ám meghatározó és mindenképp tanulságerejű időszakát a magyar történelemnek. Hajdúszoboszló Városa hiánypótló felelősséget érzett a kényes témának számító Thököly-kultusz határozott megteremtésének első magabiztos és egyértelmű hazai felvállalásakor, hiszen valljuk, hogy ha valami vagy valaki nem szokványos, attól még lehet nagyon értékes. S úgy véljük, meg tudjuk mutatni ezáltal az értő városbeli, megyei vagy hazai kortársaknak, hogy minden ellentmondásossága ellenére valójában senki nem tett nála többet a vészteljes és zavaros 17. században a tartós rendezés tényleges eléréséért. Valljuk és hisszük, hogy igenis merni kell hozzányúlni az ilyen karakterekhez és témákhoz is, hisz a komplex és árnyalt történelmi képalkotás és értékelés az utókor felelőssége. A száműzetésben és a mostohafia által vezetett, már zajló Rákóczi-szabadságharc 3. évében elhunyt Thököly Imre végakarata, miszerint hamvai egy evangélikus, kulcsos városban nyugodjanak, csupán halála után 201 évvel teljesült 1906-ban, Késmárkon történő újratemetésekor. Hajdúszoboszló a Thökölykultusz egyik hangsúlyos elemének tekinti, hogy tudatosan épp ezért választotta Késmárkot testvérvárosául, hogy részesüljön és társuljon a végső nyughely kegyeletadó erejében.
6. Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett: Hajdúszoboszló, a polgármestere, Dr. Sóvágó László által vallott filozófia szerint azt vallja, hogy „Nem élhet egy település csupán a múltjából, de fontos, hogy a múltjára alapozva élje meg jelenét. A múlt pontos és biztos ismerete fontos a jelenünk megértéséhez és a jövőnk felépítéséhez.” Ezért is tartja Hajdúszoboszló Város Önkormányzata kiemelten kényes kérdésnek és lelkiismereti feladatnak, hogy a más hajdúvárosok által is méltó módon őrzött Bocskai-kultusz, vagy a város hírnevét és mai idegenforgalmi jelentőségét adó, s már megyei értékké nyilvánított gyógyvíz, illetve annak megtalálója, Pávai Vajna Ferenc szintén a megtisztelő megyei érték rangot elnyerő életműve mellett megadja ugyanezt az esélyt és tiszteletet Thököly Imre itt őrzött, mind megyei, mind országos szinten egyedülálló kultuszának. A 2012. évi XXX. törvény, az ún. hungarikum törvény szempontrendszere által összeállított javaslattételi tanulmányanyag azokat a hangsúlyokat igyekezett megmutatni „Thököly Imre Hajdúszoboszló által megyei és országos szinten is egyedülállóan őrzött kultuszában”, melyek harmonizálnak a hungarikum törvény eszmeiségével. Illetve rezonálnak azon szándékára is, hogy megmutatva nemzetünk szellemóriásait, történelmi és kulturális nagyságait, találmányait, anyagi és szellemi hagyatékát, egyben egyfajta „mentális jó közérzetet” is biztosítson a magyar nemzetnek, beemelve értékeit a nemzeti értékpiramis szépen gazdagodó tárházába. A törvény és a hungarikum piramis léte eszmei, emberi, szellemi inspirációt és mintát is kívánnak adni a viharvert sorsú magyar nemzet számára most, a 21. század elején. Ezért gondoltuk úgy, hogy az évszázadok váltakozó megítélésének béklyójából kiemelve, az emlékállítás felsorolt, hagyományos módozatai (emlékérem, iskola elnevezése, konferenciák, festmény, testvérváros, kiadványok) mellett a méltatás legmodernebb eszközével is igyekszünk megtisztelni Thököly Imre emlékét, a fentiekben felvázolt szempontrendszer alapján, kérve a Hajdú-Bihar Megyei Értéktárba történő szíves 17
felvételét. A javaslattételi munka azért is tér ki bizonyos új aspektusok bemutatására, hogy segítse az Értéktár Bizottság szakmai munkáját abban, hogy értő és árnyalt módon tudjon felelősségteljes érdemi döntést hozni. Olyan általunk remélt pozitív döntést, mely a megyei értékek közé sorolással még tágabb megyei –és a Magyar Értéktár felé történő esetleges szíves továbbajánlással – akár kollektív magyar nemzettudati szintre képes helyezni a magyar történelem nem csupán életében, hanem történészek által irányított „histográfiai utóéletében” is hányatott sorsú, ám mindig is saját hazája szempontjaiért küzdő, korának emblematikus alakjává váló nagyhatású politikusát. S mindemellett a megyei értékek közé történő szíves felvétellel ahhoz is hozzájárulna a Hajdú-Bihar Megyei Értéktár Bizottság, hogy a megyében, sőt az országban egyedülálló hajdúszoboszlói Thököly-kultusz gazdag eszközrendszere egy újabb elemmel is gyarapodjon, mégpedig a magyar nemzeti érték ranggal, melyre nem csupán a város, hanem maga a megye is büszke lehet, hiszen hazai szinten is egyedülálló kulturális örökség erejű értékőrző kultuszról beszélünk.
7. A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): 1. ANDERSON, Perry: Az abszolutista állam. Budapest, 1989. 35. 2. ANGYAL Dávid: Késmárki Thököly Imre, I-II. kötet, Budapest 1888-1889. 3. BENCZÉDI László: A „vitézlő rend” és ideológiája a Thököly-felkelésben. In: Történelmi Szemle 1963/1 33–43. 4. BENCZÉDI László: Bécs és Sztambul között: Thököly Imre pályafutása. In: História 1983/4 3–7. 5. BENDA Kálmán: Megjegyzések Karol Telbizov tanulmányához. In: A Thököly-felkelés és kora. Szerk.: Benczédi László. Bp., 1983. 179–180. 6. CSEREI Mihály: Erdély históriája. (1661-1711) S.a.r., a bevezetőt és a jegyzeteket írta: Bánkúti Imre. Budapest, 1983. (Bibliotheca Historica) 7. ERDEI Gyula: Szülőföldünk-lakóhelyünk Hajdúszoboszló, 2001. 8. ESTÓK János: Zrínyi Ilona. In: Estók János- Szerencsés Károlya: Híres nők a magyar történelemben. Budapest. 2007. 72-75. 9. GEBEI Sándor: A Thököly-felkelés kibontakozása és a Rzeczpospolita. In: Hadtörténelmi Közlemények 2005/3. 412–423. 10. GYÖNGYÖSI István: Thököly Imre és Zrínyi Ilona házassága. Budapest, 2000. 11. HORVÁTH Mihály: Zrínyi Ilona életrajza. Pest, 1869. 12. KÉSMÁRKI Thököly Imre naplója 1693, 1694, és 1676-1678 évekből 13. KONCZ József (közli): Vegyes levelek. (Benne Zrínyi Ilona 3 levele a marosvásárhelyi Teleki-levéltárból, 1679, 1687.) Történelmi Tár, 1881. 585-589. 14. Magyarország történeti kronológiája. II. kötet. 1526–1848. Főszerk.: Benda Kálmán. Bp., 1983. (2.) 15. MIKES Kelemen: Törökországi levelek (számos kiadásban és internetes változatban fellelhető) 16. PAPP Sándor: Szabadság vagy járom? A török segítség kérdése a 18. század végi magyar rendi mozgalmak idején. In: Hadtörténelmi Közlemények 2003/3–4 633–669. 17. PAPP Sándor: Thököly Imre esztendeje: 1682. In: Történelmi Szemle 2005/3–4 347–372.
18
18. PÉTER Katalin: A múlt és a jelen a Thököly-felkelés ideológiájában. In: A Thökölyfelkelés és kora. Szerk.: Benczédi László. Bp., 1983. 199–204. 19. RÁKÓCZI Ferenc: Vallomások. Emlékiratok. Szerk. és jegyz.: Hopp Lajos. Ford.: Szepes Erika és Vas István. Bp., 1979. (Magyar Remekírók) 20. R. VÁRKONYI Ágnes: Thököly politikája és Magyarország esélyei a hatalmi átrendeződés idején. In: Hadtörténelmi Közlemények 2005/3. 363–399. 21. TRÓCSÁNYI Zsolt: Teleki Mihály. (Erdély és a kurucmozgalom 1690-ig.) Bp., 1972. Szépirodalmi művek életéről 22. GEBEI Sándor szerk.: AZ „ÜSTÖKÖS KEGYELTJE”KÉSMÁRKY THÖKÖLY IMRE (1657-1705), Hajdú Múlt Műhely, Hajdúszoboszló, 2010. (A Thököly Imre születésének 350. évfordulója alkalmából 2007. szeptember 25-26-án Hajdúszoboszlón rendezett nemzetközi tudományos konferencia anyaga) Ebben: Dr. VINCZE Ferenc jegyző és LUKÁCS Sándor oktatási referens: Előszó Dr. SÓVÁGÓ László polgármester: Ajánlás 23. ÚJVÁRY Zsuzsanna: A Thököly-család 24. MÉSZÁROS Kálmán: Zrínyi Ilona 25. PANDULA Attila: A Thököly-család címerszerzése és címerhasználata 26. KALMÁR János: A Thököly-kép napjaink történetírásában, a „törökösség”kérdése 27. VARGA J. János: Thököly Imre (1657-1705). Egy sokat vitatott életút vázlata. 28. ifj. BARTA János: Európa a Thököly-felkelés időszakában 29. ZACHAR József: Thököly Imre francia kapcsolatai 30. GEBEI Sándor: A Thököly-felkelés helyes Sobieski János lengyel király külpolitikájában (1670-1680-as évek) 31. KÓNYA Péter: A Thököly-felkelés erődje: Eperjes 32. PAPP Klára: Kassa, a Thököly-felkelés központja 33. PAPP Sándor: Thököly Imre erdélyi fejedelemsége és a török Porta 34. OLÁH József: Szirmay András, Thököly iskolatársa, titkára, tüzérparancsnoka 35. NYAKAS Miklós: Thököly és a hajdúvárosok 36. ÖLVETI Gábor: Thököly és Debrecen, 1677-1685 37. SZABÓ Péter: Thököly Imre újratemetése 1906-ban 38. GYÖNGYÖSI István: Thököly Imre és Zrínyi Ilona házasságáról (elbeszélő költemény, 1683.) 39. JÓKAI Mór: A magyar nemzet története regényes rajzokban. 40. SOMLÓ Sándor: Thököly Imre (színmű, Pest, 1870.) 41. TAKÁCS Tibor: A kaftános fejedelem (regény, Bp., 1965.) 42. TAKÁCS Tibor: Thököly ifjúsága (regény, Bp., 1966.) 43. TÓTH István György: Magyarország Krónikája sorozat 7. rész: Három ország egy haza., Budapest, 1992.
8.
A nemzeti érték hivatalos weboldalának címe: Az értékelemnek nincs saját weblapja.
19
20
III. MELLÉKLETEK 1.
Az értéktárba felvételre javasolt nemzeti érték fényképe vagy audiovizuális-dokumentációja:
(Thököly Sebestyén címeres nemes levele (1572) - Magyar Országos Levéltár)
(Thököly Imre portréja. 1680 körül készült rézmetszet)
21
(Thököly Imre ifjúkori képe - ismeretlen 17. századi festő munkája)
Küzdelem a mozgalom vezetéséért (1677–1678) A kurucok élén (1679–1681) A Felső-magyarországi Fejedelemség megteremtése (1682) A kahlenbergi török vereség és Thököly hatalmának hanyatlása (1683–1684) A fejedelemség bukása – Thököly elfogatása, majd török csapatvezérsége (1685–1689) Az erdélyi fejedelemség (1690) Emigráció (1691–1705) (Thököly Imre aláírása, s életének évszámokba szedett csomópontjai) 22
THÖKÖLY IMRE ARCKÉPE. (Egykorú francia metszet után az országos képtárból.)
23
(SZILÁGYI: A MAGYAR NEMZET TÖRTÉNETE.III. FEJEZET.Thököly bukása. Erdély vajudásai)
(Thököly Imre búcsúja apjától: Székely Bertalan, 1875.) 24
(Thököly Imre címere, „ITT NYUGSZIK A HALHATATLAN SZABADSÁGHÖS // KÉSMÁRKI GRÓF THÖKÖLY IMRE // FELSÖ MAGYARORSZÁG ÉS ERDÉLY FEJEDELME // SZÜLETTET 1657 SEPT. 25ÉN KÉSMÁRKI CSALÁDI VÁRÁBAN // MEGHALT 1705 SEPT. 13ÁN SZÁMKIVETÉSBEN // KIS ÁZSIA IZMID NICOMEDIA VÁROSÁBAN // DRÁGA HAMVAIT HOGY A HAZA FÖLDJÉBEN NYUGODJANAK. // A NEMZETI HÁLA VISSZAHOZATVÁN ORSZÁGOS ÜNNEPÉLYLYEL 1906 OCT. 30ÁN // SZÜLETÉSE HELYÉN ITT E SZENTEGYHÁZBAN TEMETTETTE EL. // ÁLDÁS PORAIN! DICSÖSÉG EMLÉKEZETÉN!")
25
(Thököly Imre síremléke Késmárkon. „HIC REQVIESCIT AB HEROICIS LABORIBVS // CELSISS. DNVS. EMERICVS THOKELY // DE KESMARK // HVNGARIAE ET TRANSYLVANIAE PRINCEPS, // VIR A REBUS PRO ASSERENDA PATRIAE // LIBERITATE FORTITER GESTIS, // TOTA EVROPA CELEBRIS. // POST VARIOS FORTVNAE CASVS // TANDEM EXTORRIS // INTER IPSAM RENASCENTIS // HVNGARIAE LIBERTATIS SPEM // EXILII SIMVL ET VITAE FINEM FECIT // IN ASIA // AD NICOMEDENSEM BITHYNIAE SINVM // IN SVO FLORUM CAMPO. // OBIIT ANNO SALVTIS 1705. // AET. 47. DIE 13. SEPTEMBRIS.")
(Thököly mellszobra a vajai Vay Ádám Múzeum parkjában.) 26
Thököly Imre portréja és aláírása (P. Schenk metszete)
27
(Zrínyi Ilona. Jakober Károly festménye)
(Kuruc és császári tisztek összecsapása. Vízfestmény a 18. század elejéről)
28
(Thököly Imre mellszobra a Milleniumi emlékmű jobb oldali oszlopcsarnokában a Hősök terén) 29
(A szlovákiai Késmárk Hajdúszoboszló testvérvárosa. A gesztusértékű testvérváros választás egyértelműen a hajdúszoboszlói, országos szinten egyedülálló Thököly-kultusz egyik szép megnyilvánulása. Thököly Imre ugyanis Késmárkon született 1657. szeptember 25-én, és 1906-ban itt, az új evangélikus templomhoz épített mauzóleumban temették el a Nikomédiából hazahozott Thököly Imre felső-magyarországi és erdélyi fejedelmet. A sírboltban látható eredeti sírköve, palástja és zászlói.)
30
(A hajdúszoboszló Városházán, Dr. Sóvágó László polgármeteri irdoájának falán őrzött Thököly-festmény Bíró Imre alkotása)
(A Hajdú Múlt Műhely sorozat 1. remeke, a 2007. évi, 3. , s szintén Hajdúszoboszlón megrendezett nemzetközi Thököly-konferencia előadásainak anyagából, melyek a polgármesteri ajánlás szerint: „mindvégig olvasmányosan, de szigorúan a tudományosság szabályai szerint (…) a legfrissebb kutatások tükrében mutatják be történelmünk egyik kiemelkedő alakját és azt az időszakot, amelynek történéseire hatással bírt.)
31
A 2007-es, legutóbbi nemzetközi Thököly-konferencia fotóanyaga, melynek szintén Hajdúszoboszló adott otthont a megyében és az országban egyedülálló módon felkarolva és ápolva Thököly Imre, a 17-18. század egyik legellentmondásosabb, ám legkarakteresebb politikai alakjának kultuszát. Ennek jegyében a 2 előző, 1978-ban és 2005-ben megrendezett szintén nemzetközi konferenciáknak is Hajdúszoboszló volt a szervezője és házigazdája
32
33
34
= (A hajdúszoboszlói Thököly Imre Kéttannyelvű Általános Iskola, Magyarország egyetlen, Thökölyről elnevezett oktatási intézménye, mely szintén kivételes és egyértelmű jele a város által ápolt egyedi Thököly-kultusznak.)
(Thököly Imre emléktábla, melyet 1980-ban, a felkelés kezdetének 300. évfordulója alkalmából állított a kuruc hadak vezérének emlékét hazai viszonyok közt kivételes kegyelettel őrző Hajdúszoboszló Városa.)
35
2.
A Htv. 1. § (1) bekezdés j) pontjának való megfelelést valószínűsítő dokumentumok, támogató és ajánló levelek:
Tisztelt Megyei Értéktár Bizottság! Hajdúszoboszló Város jegyzőjeként és a Thököly Imre politikai, történelmi szerepét árnyaltan megmutató utókorbéli hozzáállás elhivatott, lelkes híveként szíves és hangsúlyos ajánlásommal támogatom a kezdeményezésemre beadott pályázati anyag megyei értékek közé történő besorolását. Úgy érzem, hogy mindhárom Thökölykonferencia megszervezésével kellően árnyalt és az ellentmondásos megítélések közepette is a korviszonyok minden vetületét megvizsgáló módon sikerült megmutatnunk e nagyformátumú személyiség valós történelmi szerepét, mely több szálon is kötődött városunkhoz, és az emlékállítás számtalan, a tanulmányban részletezett egyedi módján őrizzük az ő emlékét. Régi adósságát törlesztette Hajdúszoboszló Városa akkor, amikor 2010-ben nyomtatásban is kiadta a Hajdú Múlt Műhely Tanulmánykötetben a legutolsó konferencia anyagát, hiszen addig egyetlen konferencia anyag sem jutott el a nyomtatott kiadásig. Úgy véljük, hogy a nemzeti értékmentő munkába történő aktív bekapcsolódásunk részeként a szilveszteri csergetés, a hajdúszoboszlói gyógyvíz és Pávai Vajna Ferenc életművének megyei értékké sorolása után a Thököly Imre, Hajdúszoboszló által az országban egyedülálló módon őrzött kultuszát is szeretnénk megtisztelni a megyei értékek közé történő besorolást kérő tanulmánnyal, kiemelve eme többsíkú emlékőrzés nem csupán megyei, hanem országos szintű egyediségeit, specifikumait. Nyomon követve a Megyei Értéktár eddigi áldozatos és az értékeket valóban méltató munkáját, reméljük, hogy e nem szokványos, ám annál elgondolkodtatóbb értékőrzést is megtiszteli majd a szakmai bizottság a megyei érték ranggal, hiszen egy olyan megyei, sőt országos szinten egyedülálló jelenségről van szó, melyre nem csupán Hajdúszoboszló városa, hanem Hajdú-Bihar megye, sőt az egész ország is méltán büszke lehet. Megkérjük tisztelettel az Értéktár Bizottságot, hogy döntésével egyazon időben mérlegelje az anyag Magyar Értéktár felé történő szíves továbbajánlását is. Áldozatos munkájukhoz gratulálva és további sok sikert kívánva:
…………………………………….. Dr. Vincze Ferenc jegyző
36
3.
A javaslathoz csatolt saját készítésű fényképek és filmek felhasználására vonatkozó hozzájáruló nyilatkozat:
Alulírott Dr. Vincze Ferenc jegyző, Hajdúszoboszló képviseletében hozzájárulók a Hajdúszoboszló Város Önkormányzata által elkészített és a Hajdú-Bihar Megye Értéktárhoz Thököly Imre hajdúszoboszlói kultusza címen benyújtott pályázati anyaghoz mellékelt fényképek és filmek felhasználásához. Hajdúszoboszló, 2015. szeptember 1. P. h. ……………………………………. Dr. Vincze Ferenc jegyző
37
