A harmadik kivonulás
(The Third Exodus) Jeffersonville, Indiana 1963. június 30., délelőtt 1-1
Minden lehetséges, csak higgy... Hajtsuk meg most a fejünket imádságra. Miközben fejünket meghajtjuk, azt szeretném tudni, hogy van- e bárkinek valamilyen imakérése, amit Isten elé kíván tárni, csak emeljétek fel a kezeteket, és a kezetek alatt tartsátok ott azt a kérést. 1-2
Mennyei Atyánk, hálásak vagyunk egy újabb alkalomért, hogy összegyűlhettünk itt az
örökkévalóság innenső oldalán. És ma délelőtt erőnk megújulását várjuk Tőled, hogy bátorítást adjál nekünk az előttünk álló úthoz. Úgy gyűltünk össze, mint a zsidó gyermekek azokon a korai reggeleken, hogy megkapják azt a mannát, amiről te az éjszaka során gondoskodtál számukra, hogy megtartsd őket a következő napon. Mi pedig ma délelőtt a lelki mannáért gyűltünk össze, hogy erőt adjon nekünk az úthoz. 1-4
Mindegyik felemelt kéz alatt Te minden szükségükről
tudsz, hogy mi van ott. És imámat az övékkel együtt mondom el, Előtted, hogy Te mindent adjál meg nekik, amire csak szükségük van, Uram. Gyógyítsd meg a betegeket és a szenvedőket, Uram. Tudjuk, hogy Isten vagy, és hogy mindent képes vagy megcselekedni és hogy ezt meg is ígérted, ha mi is meg tudjuk tenni, amit az énekben mondunk: „csak higgy”; és amint hallottuk azokat a dicsőséges szavakat: „Menj és beszélj a Királlyal.” Atyánk, Istenünk, áldd meg a Te Igédet, amint az kimegy ma délelőtt, és hadd találjon az nyugvóhelyet a szívünkben, hogy előhozza azokat a dolgokat, amiket kérünk, Atyánk. Az Úr Jézus nevében kérjük ezt. Ámen. Köszönöm, testvérnő. Azt hiszem, megmondatott: „Ujjongtam, amikor azt mondták nekem, hogy menjünk az Úr házába.” 1-6
Tegnap, mikor eljöttünk Hot Springs
(hát szpringz)
-ből, Moore
(múr)
testvér azt mondta: -
Branham testvér, gyere el velem Texas-ba egy ottani összejövetelre, és akkor egy pár napot pihenhetnél is… Azt mondtam: - Két szolgálatom is van holnap… Azt mondta: - Két szolgálat?
Azt mondtam: - Igen… Azt mondta: - Amilyen keményen prédikáltál itt, minden ilyen alkalom után egy hetet pihenned kellene… Azt mondta: - Hiszen a pásztorok is elmondják a vasárnap délelőtti üzenetüket, aztán egy hétig pihennek. És egy olyan prédikáció talán nem is hosszabb egy fél óránál… Aztán azt mondta: - Te meg két-három órát is prédikálsz egyszerre, egy nap kétszer is, aztán még jön az imasor és a megítélési ajándék… Azt mondta: - Tehát azt akarod mondani, hogy most hazamész, és vasárnap két szolgálatot is tartasz? Azt mondtam: - Bizony, uram… Azt mondta: - Hogy vagy rá képes? Azt mondtam: - Segítségem az Úrtól jön… Látjátok? – Késő az óra – ezt mondta valaki, miközben az előbb imádkozott, amikor bejöttem. Késő az óra, és nagy a szükség, és azért vagyunk itt, hogy próbáljuk megtenni a mi részünket, hogy segítsük ezt az időt, amelyben élünk. 2-2
Tehát ha az Úr is úgy akarja, ma este a következő témáról szeretnék beszélni: Méltó-e az
életed az Evangéliumra? És ezt szeretném hangszalagra is venni. Nem tudom, hogy a ma délelőtti alkalmat felveszik-e vagy sem, de ott látom a többieket abban a teremben. Ott vannak, és talán ők felveszik. Én nem… Azt hittem, hogy majd Neville testvér megcsinálja ezt. Múlt vasárnap megkértem, hogy ő mondja el az üzenetét, és aztán majd én is mondok egy pár szót. De ha fel akarják venni a vasárnapi iskolai alkalmat, hát az is jó. 2-4
Aztán, ha az Úr is úgy akarja, jövő vasárnap, ha az Úr megengedi és itt vagyunk, akkor
egy olyan témáról szeretnék beszélni, amire már nagyon régóta várok, és megígértem, hogy az ilyen üzeneteket először itt mondom el, a Gyülekezeti Házban, azokat a felvett üzeneteket. Vádolni akarom ezt a nemzedéket Jézus Krisztus megfeszítéséért: jövő vasárnap délelőtt, ha az Úr úgy akarja. Ma este pedig, hét órakor vagy fél nyolckor az lesz az üzenet címe: Méltó-e az életed az Evangéliumra? 2-5
Néha, amikor ilyen üzenetekről beszélek, mondok olyan dolgokat, amelyek nagyon
kemények. És én azokat nem kimondottan erre a gyülekezetre értem. Emlékeztek rá, hogy amit itt elmondok, az utána eljut az egész világra. Látjátok? És szerte a világra eljutnak a hangszalagok, és ezeket az üzeneteket még az őserdőkbe is eljuttatják és mindenfelé. És a Szentlélek néha úgy vezet engem, hogy éppen egy olyan dolgot mondjak, amit Ő valakinek messze Ausztráliában szán, vagy más távoli helyen. Tehát lehetnek olyan helyzetek, amikről azt 2
mondjátok: - Hiszen nálunk nem is ilyen a helyzet. Akkor meg minek beszél erről? Nos, lehet, hogy az a dolog éppen egy másik helyre vonatkozik. Látjátok? És én biztos vagyok benne, hogy ezt megértitek, hogy ezek az üzenetek nem úgy irányulnak… Ezek egyszerűen az egész gyülekezetnek szólnak mindenfelé, és amire csak az Úr vezet bennünket, hogy mondjunk és tegyünk… 3-2
Nagyon dicsőséges alkalmat tartottunk Hot Springs-ben egy régimódi pünkösdi
összejövetelen. Biztos vagyok benne, hogy sokan szeretitek azokat a pünkösdieket ott lent… Ahová elmentünk. Nos, én nem ismerem azt a csoportot, és úgy volt, hogy csak egy hétre megyek le hozzájuk, és hogy két-három napot szolgálok ott. De szeretnék valamit elmondani: azon az összejövetelen bizony, hogy volt nekik hitük, hogy higgyenek. Ha bárki közületek ott volt, és tudom, hogy itt ez a hölgy, aki a sarokban ül, ott volt… Nem ismerem őt, vagy itt ezt a másik hölgyet, de tudom, hogy ott volt. És tudom, hogy a testvérek közül is voltak ott. Jackson (dzsekszön)
3-3
testvér és Palmer testvér is.
Ezt kapják az emberek, amikor hisznek. Látjátok? Megfigyeltétek azt az imasort?
Egyetlen olyan sem jött előre, aki úgy ment volna el, hogy nem gyógyult meg. Látjátok, látjátok? Tehát amikor hited van… És egy másik dolog, talán vannak közületek, akik nem értitek meg azokat az érzelmeket és a táncolást meg a kiabálást. Nos, ők senki emberre nem néznek közben, ők Isten előtt kiáltoznak. És ez minden. De azt szeretném elmondani, hogy ott láttam a legtisztább kinézetű asszonyokat, akiket valaha is láttam, hosszú hajjal és… És voltak ott emberek az őserdőből is és a vadonból is, és szerintem nem láttam ott senkit, aki olyan modern külsejű lett volna – tudjátok, mire gondolok -, hogy sminket meg ilyen dolgokat hordtak volna. Lehet, hogy nem értek egyet minden tanításukkal, de bizony a kinézetükkel nagyon is egyet értek. Számomra teljesen keresztényeknek tűntek. 3-5
Tehát az Úr egy olyan témához vezetett engem, amiről tegnap vagy tegnapelőtt beszéltem,
hogy: „Csak még egyszer, Uram!” És ha a gyülekezet, akik közül ott néhányan nem tudták, én szándékosan beszéltem erről, mert az Úr erre vezetett engem. Az a kis csoport belesodródott valamibe, és az Úr segített, hogy ezt mondjam. Tehát egyszerűen csodálatos volt. Én bizonyosan… Tudjátok, zajlanak a dolgok, és ha nincs lelki szemed, akkor nem érted meg őket. 3
Látjátok? Előre várnod kell azokat a dolgokat. 3-6
Bejöttem, és Ungren testvér, akit akkor a második alkalommal hallottam énekelni, ezt az
éneket énekelte, miközben beléptem a szobába: „Járok és beszélek a Királlyal.” Azt gondoltam: „Hát nem gyönyörű?” Hogy az a Király… Látjátok, járni és beszélni, ez az állandó kapcsolatot jelenti. Nem csak a gyülekezetben, hanem mindenütt, járni és beszélni a Királlyal. 4-1
És ott volt… Nézzetek fel a falra. És ott volt egy kártya egy kis képen, amit egy George
Todd
(dzsordzs todd)
nevű ember festett nekem. Nem tudom, miért készítette ezt az az ember, talán
mert nem is gondolkodott róla, csak egyszerűen megfestette. Egy erdő és egy hegy van rajta, egy csordogáló patak, és a patak túlpartján egy őz és a kicsinye álltak, fülüket hegyezve figyelték az innenső partot. Nem tudom, hogy Todd úr itt van-e, nem ismerem őt. De szeretném elmondani, hogy az Úr szólt hozzám, amikor megnéztem azt a képet, és talán nem is tudott erről, amikor festette. Emlékeztek a kis történetre az őzről amit az az ember készült lelőni? Nos, már ott van a kicsinyével az élet vízforrása mellett. Látjátok? Ihletettség arról, hogy az az anya-őz és a kicsinye ott állnak és azt gondoltam: - Igen, a túlsó oldalon, az örökzöld fáknál nekem is ott van egy anya és a gyermeke, akik várnak rám odaát… Köszönöm, George Todd
(dzsordzs todd)
testvér,
hogyha itt vagy ma reggel. 4-3
Most pedig megtartanám a vasárnapi iskolai leckét, általában elég hosszúra nyújtom. Van
valami, ami itt mozog a szívemben már tegnap óta… Most pedig, ha az Úr engedi, ez a téma… Öregszem már, és nem tudom, meddig leszek még itt. De van egy nagy kérdés a gyülekezetben, amiről az emberek eltérően gondolkoznak. Éppen úgy, mint az alma megevéséről, amiről egy üzenetben prédikáltam is, és hiszem, hogy az Írásokból szilárdan be tudom bizonyítani, hogy szó sem volt semmiféle almáról. Látjátok? Sok zűrzavar lett miatta. 4-5
Tehát mielőtt elmegyünk, mivel úgy 30 napon belül el kell indulnunk vissza Arizonába,
tudjátok… Tehát… Mielőtt elmegyek, az Úr akarata szerint szeretném venni ezt az Igét, és ezt ne vegyétek fel. Ha pedig felveszitek, ne áruljátok azt a hangszalagot, vagyis ne adjátok úgy tovább. El szeretném magyarázni a házasság és elválás igazságát. Ez egy kérdés és az utolsó órákban vagyunk, amikor Isten minden titkának be kell végeztetnie. Tegnap pedig, amikor ott a hegyeknél jöttem fel még nappal, a Szentlélek azt mondta nekem: „Vedd hangszalagra és tedd 4
el.” Nem tudom, miért, de a házasság és elválás valódi igazsága… Vannak, akik azt mondják: Az emberek házasságot köthetnek, ha megesküsznek rá, hogy házasságtörésről volt szó… Mások azt mondják: - Ha nem jól bánnak egymással és ha nem tudnak együtt élni, akkor jobb itt a földön békében élni, mint egy földi pokolban élni… És vannak még ehhez hasonló kérdések, és vannak, akik így is úgy is összeadják őket. És van, aki szentelt vizet akar rájuk önteni, visszafordítani őket és azt mondani, hogy soha nem is voltak házasok, aztán megáldani őket és újra a gyülekezet felé fordítani őket. Mindenféle zűrzavar van. De ha ennyire sok a zűrzavar, akkor az igazság is ott van valahol. Hiszem és tisztelettel mondom ezt: hiszem, hogy az Úr kijelentette ezt nekem, és hogy ez az igazság. Ha pedig ez bekerülne a gyülekezetek közé, darabokra szaggatná őket, és talán ennek is kell megtörténnie. De ez… Én inkább csak a pásztoroknak, csak a pásztoroknak juttatnám el a hangszalagot, hogy ők lejátszhassák azt, és aztán onnan kezdve vezethetik a többieket. Tehát szeretném hangszalagra rögzíteni azt, hogy megmutassam ennek a valódi igazságát. 5-3
Hiszem, hogy ez az az óra, amikor ezeknek a titkoknak be kell végeztetniük, be kell
teljesülniük. Rájuk sújtottunk, amint végigvettük a korszakokat a hangszalagokon, amint előhoztuk őket, azt a Hét Pecsétet és a Hét Gyülekezeti Korszakot, és most a Hét Trombita idejével állunk szemben és aztán a Kelyhekkel. És talán lehetne egy kéthetes összejövetelünk és akkor mindkét dolgot egybehozhatnánk. Szeretném, ha ezt hangszalagon rögzítenénk. És aztán emellett próbálom a Gyülekezeti Korszakokat átnézetni és megcsinálni a könyveket a Korszakokról, a Gyülekezeti Korszakokok hét könyvéből, a hét hangszalagról, és úgy szeretnénk, hogy a lehető legolcsóbban hozzáférhetők legyenek, hogy mindenki kaphasson belőlük. 5-5
Aztán ha az Úr még vár és én pedig már elmegyek, akkor meglátjátok, hogy amiket az Úr
nevében mondtam, pontosan úgy fognak bekövetkezni, ahogyan azok elhangzottak. Még soha nem tévedett, és egy részének pedig még ezután kell megtörténnie. És bízom benne, hogy az Úr ezt hamarosan lehetővé teszi számunkra. Értesíteni fogjuk az embereket, mert sokan szeretnek eljönni és hallani azokat a dolgokat, és én nagyon értékelem ezt. 5-6
Ha ezt senki nem hinné vagy hallgatná, akkor mi értelme volna annak, hogy itt álljak és 5
bármit is mondjak róla? Értitek? Olyan volna, mintha kenyeret dobálnék a vízre, látjátok, olyan lenne… Ha senki nem hinné el, olyan volna, mint disznók elé gyöngyöket vetni. De ezerszer ezren vannak, akik hiszik ezt, látjátok, és ők minden szóhoz ragaszkodnak, és szeretnénk annyi embert itt tudni ezeken szolgálatokon, amennyit csak lehetséges, az Úr dicsőségére. És bízunk benne, hogy Isten megadja ezt nekünk. És én nem akarom ezt addig megtartani, amíg Istentől ihletve nem vagyok ahhoz, hogy ezt megtegyem. Istennek mindenre megvan a maga ideje. Látjátok? Nem szabad azt megelőzve cselekedni. Ha túl korán aratod le a búzát, ha odaviszed a kombájnt még mielőtt az megérne, a búzád nagy részét el fogod veszíteni. Értitek? Tehát amikor a sarló készen áll a kaszálásra, akkor meg is kezdi azt. És akkor jön az aratás. 6-2
És egyszerűen… Amikor ennyire érzem azt a késztetést, azt hinném, hogy nemsokára elmúlik
az rólam. Tegnap egész nap nem tudtam kiverni a fejemből, és tegnap egész éjszaka sem. Úgy éjfélkor feküdtem le, három órát aludtam előző éjszaka is, és múlt éjjel sem tudtam aludni. Valami azt mondta: - Vedd hangszalagra azt a házasság és elválást… Értitek? Ha az Úr akarja, ha ez a szívemen marad és ha az Úr többet is mutat nekem ebből, akkor felvehetem azt hangszalagra. Értitek? De emlékezzetek rá, csak a prédikátoroknak. Ti jöttök, de… És hallgatjátok, de magát a hangszalagot hagyjátok… Látjátok, mert kikerül a gyülekezetek közé, és van, aki így hiszi és van, aki úgy hiszi, és levonják a maguk véleményét. És szeretném, hogy a prédikátor testvéreknek legyen ez meg a saját dolgozószobájukban, és hogy aztán ettől indulhassanak, mert ők azok, akik felelősek, ők azok. 6-4
Talán lemennek majd és megmutatják a bírónak, a békebíróknak és meglátják, hogy mit
mondott az Úr a házasságról és elválásról. Szentebb attól, mint ahogyan az emberek gondolják. És szépen összehajlik a kígyó magvával, pontosan ugyanaz a dolog, csak tovább megy: ezek azok a titkok. Emlékezzetek rá, hogy a hetedik angyal napjaiban Isten minden titkának be kell végződnie, azoknak az ismeretlen dolgoknak, amiket az Úr fog felgöngyölíteni. 6-5
Tehát eddig… Emlékezzetek… 7:30-kor kezditek az összejövetelt? Most Neville testvér,
ha van üzeneted ma estére, akkor prédikálj te. Látjátok? Az enyém nem lesz, csak úgy egy órás vagy 45 perces, a többit pedig felvesszük hangszalagra. Szeretem hallgatni Neville testvért. Szeretem őt. A testvérem, és szerintem csodálatos prédikátor, nagyszerű szolgáló. És én… Van 6
egy dolog Neville testvérben, amit szeretek: hogy bármit is mond, ő azt meg is éli. Nos, ez a legfontosabb dolog. Tudjátok, hogy jobban lehet megélni az emberek előtt egy prédikációt, mint elmondani azt? „Mert ti magatok is írott levelek vagytok, melyeket minden ember olvas.” 7-1
Most pedig, mielőtt… Mi lapozgathatjuk ezt a könyvet, de Istennek kell megnyitnia ezt a
vasárnapi iskolai leckét. Úgyhogy kérjük Tőle, hogy ezt tegye meg. Mennyei Atyánk, hit által tekintünk a jövőre. Most hit által tekintek afelé az eljövendő dolog felé, Uram, a földre, amely össze fogja gyűjteni a Te népedet. Amikor látjuk a felekezeti egyházakat, hogy mennyire lecövekelnek valaminél és mennyire különböznek egymástól, az valóban kifelé tolja onnan az embereket. Éppen úgy, mint ahogyan Egyiptomban volt: támadt egy fáraó, aki nem ismerte Józsefet. És amint Németországban volt, és fent Oroszországban és Olaszországban… A nép támasztott Józsefeket… Hitlert, Sztálint, Mussolinit, akik gyűlölték a zsidókat. Ezért vissza kellett menniük a hazájukba. Istenem, olyan úton cselekszel, amit mi nem értünk, és te nyomtad őket kifelé: nem volt otthonuk Németországban, és mindenüket elvették. Így volt Olaszországban és Oroszországban is: nem volt hová menniük, és így vissza kellett térniük a hazájukba, hogy betöltsék az Igét. Óh, Isten szerető keze. Néha olyan kegyetlennek tűnik, ahogyan szenvednek az emberek, de az akkor is, akkor is Jehovah gyengéd keze, amivel az Ő kis gyermekeit vezeti. Köszönjük ezt Neked, Urunk. 7-4
Most imádkozom, Istenem, amint látom a napot, amelyen a felekezetek nyomják kifelé a
hívőket és kizárják őket, azt mondják, hogy a nevüket be kell jegyezni a könyvükbe, máskülönben elvesznek, és hogy semmi közük nem lehet a másik csoporthoz. Ez csakis Jehovah gyengéd keze, amint vezeti őket az Élet Fájához. Imádkozom, Istenem, hogy mindegyikük… Tudom, hogy megteszik majd, mert ez a Te Igéd, és az nem tévedhet. És vezess el bennünket az Élet Fájához, hogy lehessünk az Örök Élet birtokosai, hogy láthassuk Isten kezét és hogy a hit szemeivel túlnézzünk ezeken az árnyékokon, amelyekben ma járunk, hogy meglássunk az ígéret földjét, ami éppen itt fekszik előttünk. Áldd meg az Igédet ma reggel, Uram, ezt a néhány igeverset, amit felírtam ide magamnak. Hadd jöjjön most a Szentlélek, amint odaajánlom magam a nyelv, a gondolat és az elme körülmetélésének, és amint a gyülekezet odaajánlja az értés füleit, a szívüket, mindnyájan, együtt, hogy szólj hozzánk a Te Igéden keresztül, mert a Te 7
Igéd igazság. Az Ige, Jézus Krisztus nevében kérjük ezt. Ámen. 8-1
Most pedig lapozzunk a Bibliában a 2Mózes könyvéhez. És most szeretnék egy részt
felolvasni a 2Mózes 3. fejezetéből, 1-12 verseket. Csak nagyon figyeljetek, miközben olvassuk. 2Mózes 3:1-12. „Mózes pedig apósának, Jethrónak nyáját őrizte, Midián főpapjáét: és a nyájat a puszta hátuljához vezette, és eljutott Isten hegyére, a Hórebhez. És az ÚR angyala megjelent neki egy tűzlángban a bokor közepéből: akkor pedig odanézett, és íme a bokor tűzzel égett és a bokor mégsem égett el. Mózes pedig azt mondta: Most odamegyek és megnézem ezt a látnivalót, hogy miért nem ég el az a bokor. És amikor az ÚR látta, hogy odafordult megnézni… (Ezt szeretném nagyon hangsúlyozni.) És amikor az Úr látta, hogy Mózes odafordult megnézni, Isten megszólította őt a bokorból és azt mondta: - Mózes, Mózes… És azt mondta: - Itt vagyok. És azt mondta: - Ne jöjj közelebb, hanem oldd le saruidat a lábadról, mert a hely, ahol állsz, szent föld. Aztán azt mondta: - Atyád Istene vagyok én, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene. És Mózes eltakarta az arcát, mert félt az Úrra tekinteni. És az Úr azt mondta: - Bizony láttam az én népem szenvedését Egyiptomban, és hallottam kiáltásukat dolgoztatóik miatt, és ismerem fájdalmukat. Lejöttem, hogy kiszabadítsam őket az egyiptomiak kezéből és hogy kihozzam őket arról a földről egy jó földre, egy tejjel és mézzel folyó vidékre, a kananeusok, khitteusok, khivveusok és jebuzeusok, földjére. Íme, Izráel gyermekeinek kiáltása feljutott hozzám, és láttam az elnyomást, mellyel az egyiptomiak elnyomták őket. Most azért jöjj, és elküldelek téged a fáraóhoz…” 9-1
Észrevettétek? „Én jöttem le, de téged küldelek el” – Isten, amint egy ember formájában
elmegy. „Menj…” Hadd olvassam el újra ezt a 10. verset. Most azért jöjj, és elküldelek téged a fáraóhoz, hogy hozd ki az én népemet, Izráel gyermekeit Egyiptomból. És Mózes azt mondta Istennek: - Ki vagyok én, hogy elmenjek a fáraóhoz, és hogy kihozzam Izráel gyermekeit Egyiptomból? És azt mondta: - Bizony veled leszek Én, és ez jel lesz számodra arról, hogy én küldelek el téged: - Amikor előállsz… (Elnézést.) Amikor kihoztad a népet Egyiptomból, ezen a hegyen fogjátok Istent szolgálni.” 8
Korábban még ezt nem vettem észre, de a Léleknek nagyon mély ihletését érzem itt ma reggel, éppen akkor vettem ezt észre: Isten oda küldi vissza az Ő szolgáját, ahonnan az elmenekült. Neki adta a hegy jelét. Soha korábban nem vettem ezt észre. Ez egy örök jel lesz számotokra. Látjátok? 9-3
Most pedig, ma reggel a következő témáról fogunk beszélni: Isten népének második
kivonulása, vagy Isten népének kihívása. Az exodus szó azt jelenti: kihozott, kihívott, valahonnan kivett, és én ezt a témát szeretném használni itt is: Isten népének második kivonulása. Természetesen sok kivonulás volt már, de én most arról az időről beszélek, amikor Isten hívott egy kivonulást, egy elválasztódást attól, amiben az adott időben voltak az emberek. 9-4
Isten itt arra készül, hogy beteljesítse az Ő Isteni megígért Igéjét, amit Ábrahámnak,
Izsáknak és Jákóbnak adott. Évek, több száz év telt el, de mégis, Isten soha nem felejti el az ígéretét. A maga idejében, a kellő időben, Isten mindig beteljesíti, amig megígért. Ezért bizonyosan támaszkodhattok arra, amit Isten megígért ebben a Bibliában, mert Ő azt meg is fogja cselekedni. Semmi szükség arra, hogy bármi mást gondoljatok és azt mondjátok: - Nos, talán a próféta tévedett, vagy hogy ezen a napon ez nem történhet meg… Akkoriban is szinte lehetetlennek látszott, még attól is lehetetlenebbnek, mint most látszik, de Isten mégis megcselekedte azt, mert megígérte, hogy megcselekszi. És nézzétek meg, milyen egyszerűen tette ezt. „Lejöttem, hallottam a kiáltást, és emlékszem az ígéretemre, és lejöttem, hogy megcselekedjem azt, és téged küldelek el. Te csinálod meg, én pedig veled leszek, bizonyosan veled leszek. Az én soha el nem múló Jelenlétem ott lesz veled, bármerre is mész. Ne félj. Látjátok? Lejövök, hogy szabadítsak.” Biztos vagyok benne, hogy a szellemi elme megragadja ezt. Látjátok, értitek? „Elküldelek téged, hogy kivonulást hozzál a népemnek, hogy kihívd őket, és én veled leszek.” 10-1
Most pedig… Óh, mennyire megpihenhetünk, mennyire bele tud ebbe kapaszkodni a hit.
Isten meg fogja ezt cselekedni, Ő megígérte. Nem számít, hogyan, és hogy milyenek a körülmények, vagy hogy bárki is mit mond. Isten ezt meg fogja cselekedni mindenképpen, mert megígérte azt. És annyira egyszerűen teszi ezt, hogy egyszerűen nem is veszi észre a kiművelt 9
elme, a jó taníttatás… Az az ember nem tudja ezt megérteni. És ez jól van így, csodálatos, amíg csak ezt használja, nem az érvelést, hanem azt az eszességet, hogy neki hinnie kell Istennek. Váltsuk ezt át abba az egyszerűségbe, hogy meghallgatjuk amit Isten mondott. Figyeljétek meg, hogy az ember úgy próbál érvelni, hogy nem történhet meg az a dolog, és akkor ez el fogja őt távolítani Istentől, állandóan. Amikor megpróbál a saját értelmére hallgatni… Látjátok? Ha nem érted, amikor a Biblia mond egy bizonyos dolgot, csak tegyél rá pontot ezzel: - Ámen… Egyszerűen csak hagyd ennyiben a dolgot. 10-3
Most ahelyett, hogy csak utalunk ezekre az igeversekre, felírhatjátok őket ebben a
vasárnapi iskola leckében, de én azt szeretném… De olyan sok van nekem itt. Akkor… Mielőtt meglátnánk, hogy mit jelent ezt a kivonulás, előbb egy párhuzamot állítok a mostani kivonulás… Az akkori kivonulás és a mostani között. És figyeljétek meg, hogy nem pontosan párhuzamosan futnak-e. Az egyikük test szerinti, és ugyanaz a dolog, amit Ő test szerint megcselekedett, most újra megcselekszi, azzal párhuzamosan a lélek szerint: „A szellemi kivonulás. 10-4
Csodálatos látni Isten Igéjét: hogy is mondhatja bárki, hogy ez nem ihletett?! Kb. 2800
évvel ezelőtt volt ez, tudjátok. És Ő megígérte, és amit tett, azt elénk adta példaként. Ő mindennek megmutatja az árnyékát, hogy bizonyságot tegyen az igaziról. Ma este erről is fogok beszélni, a holdról és a napról, ha az Úr engedi. De először is át kell tekintenünk az 1Mózes könyvét, hogy meglássuk, miért voltak ők ott lent Egyiptomban, miért nem volt Izráel népe azon a földön. És végül Isten ezt ott megígérte, ahol a kezdet volt Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal, Palesztinában: Isten nekik adta az a földet, és azt mondta: - Ez az… Hát akkor miért nem volt a nép azon a helyen, amit Isten adott nekik? Ez a kérdés ma is. Isten nekünk adta a pünkösdöt, Ő nekünk adta a Cselekedetek könyvét. Nekünk adta a Szentlelket, hogy vezessen bennünket. Adott nekünk egy földet, akkor miért vagyunk mi azon kívül? Hát miért van a gyülekezet azon kívül? Miért nem éli a nagy Keresztény gyülekezet ma újra a Cselekedetek könyvét, előhozva ugyanazt a dolgot? Van ennek valami oka. 11-2
Mindnyájan tudjuk, hogy felszakadoztunk, és hogy szörnyű állapotban vagyunk, a
legszörnyűbb állapotban, amelyben a kereszténység valaha is volt, és ez most van. És pontosan 10
ott vagyunk egy nagy, szörnyű ítélet küszöbén, ami ott fekszik a gyülekezet számára. És mielőtt ez az ítélet megtörténhetne, Isten ugyanúgy kivonulásra szólít, mint ahogyan akkor tette. Az emoreusok bűnei megsokasodtak. Ezért Ő hívja a szellemi kivonulást. Most pedig menjünk vissza egy pillanatra az előképre, és nézzük meg. Lementek Egyiptomba, valamennyien egy testvér irigysége miatt. Ezért volt Izráel akkor ott Egyiptomban, a saját földjén kívül. Emlékezzetek, hogy Isten ígéretei csak addig szóltak, ameddig azon a földön belül maradtak. 11-4
Most akkor látjátok, hogy miről is beszéltünk az imádságban néhány perccel ezelőtt?
Miért kellett Istennek megkeményítenie a fáraó szívét? Azért, hogy visszahelyezze a népet az ígéret földjére, mielőtt megáldhatta volna őket, hogy előhozza nekik a Messiást. Hogyan kellett megkeményítenie Hitler szívét, hogy a zsidók ellen legyen, amikor ő maga is félig zsidó volt? Hogyan tudta ezt elvégezni Sztálinban és Mussoliniban? Látjátok, ihletés nélkül való emberek, mint egy nemzet, ők… Istennek azokat a dolgokat kell vennie, amik által élnek, sokszor a föld törvényeit, hogy beteljesítse az ígéreteit. Tehát meg kellett keményítenie azoknak a diktátoroknak a szívét, hogy a zsidókat visszavihesse az ígéret földjére. Így kellett lennie. 11-6
Tehát látjuk, hogy József… Ismerjük a történetet, amint visszamegyünk az 1Mózes
könyvébe. És el tudjátok olvasni, mert én már egy kicsit késésben vagyok, hogy elkezdjem ezt a hosszú vasárnapi iskolai leckét. És próbálok igyekezni. Figyeljétek meg, olvassátok el József történetét, amikor tehetitek, hogy elég későn született a testvérei után, ő volt az utolsó előtti. A lelki elme ezt azonnal megragadná most. Nem ő volt az utolsó gyermek, mert az Benjámin volt, de figyeljétek csak meg a kiközösítésben. József és Benjámin teljes vértestvérek voltak, és csakis ők ketten voltak testvérek. Benjámin pedig soha nem ismerte fel ezt addig, amíg Józseffel nem találkozott. És a többiek fölött Benjámin mindenből kétszer annyit kapott, mindenből, amit József adott. 12-1
Rendben, most figyeljük meg, amint itt lent látjuk, hogy azért vétetett ki a testvérei közül,
mert ő lelki ember volt. Nagy ember volt, bár mindegyik közül a legalázatosabb, mindegyik közül a legkisebb, és ők minden ok nélkül gyűlölték őt. Nem lett volna szabad gyűlölniük őt. Tisztelniük kellett volna őt, mert… Miért gyűlölték őt? Mert a testvérük volt? Nem igazán azért. Azért gyűlölték, mert Isten többet foglalkozott vele, mint a többiekkel. Látjátok? Szellemi értést 11
adott neki. Tökéletesen tudta magyarázni az álmokat, és előre meg tudott mondani dolgokat, amelyek tökéletesen pontosan úgy teljesültek be, ahogyan elmondta, és egyáltalán semmit nem hallatott el belőlük. Látta, hogy a többiek kévéje meghajlik a saját kévéje előtt, és aztán a testvérei megharagudtak rá. Azt mondták talán akkor… - Te kis szent hempergő… Más szavakkal: - Majd nekünk kell egyszer meghajolnunk előtted? De bizony pontosan így történt. Hogyan hajolhattak meg azok a nagy óriások azelőtt a kis jelentéktelen ember előtt?! De mégis megtették. Bizony megtették, és irgalomért esedeztek. 12-3
Csak ő még akkor nem jött el hatalomban. Látjátok? Akkor még csak gyermeki formában
volt. És aztán látjuk, hogy ez által, József elvétetett a testvérei közül, a felekezetek közül, és magára maradt, látjátok, miközben a testvérei mind ott voltak azon a földön belül. Aztán egy olyan hatalmas dolog jött. Felismerjük, hogy Izráel, amíg a saját lakóhelyükön éltek és tartották… Tehát egy jó dolog az, ha a helyünkön maradunk, pozíciónkat tekintve, az helyes, viszont ők elvetették a Lelket. A fundamentalisták ma, ők a pozíciójuk szerint tudják, hogy hol állnak, mert értelmük szerint fogadják be a Bibliát, de ebben nincsen Lélek. Ők kivetették Józsefet, kiszolgáltatták őt. Nem akarták, hogy bármi közük legyen hozzá, azokhoz a szent hempergőkhöz, hiszen az egy… - Nem akarjuk, hogy bármi közünk legyen hozzájuk… Kirekesztették maguk közül, eladták őt a világnak. Kiléptek a közösségükből. 13-1
Azzal, hogy ezt tették, kimozdultak a helyükről, és később levitettek Egyiptomba. Tehát
az irigy testvérek története bizony jól összehasonlítható a dolog szellemi oldalával ma. Mindnyájan tudjuk, hogy ez tiszta irigység: nem tiszta, hanem szennyes, tisztátalan irigység. Látjátok? Az irigységben nincs tisztaság, értitek, nem más ez, mint tisztátalan irigység. Amikor látjátok ugyanazt a Bibliát és ugyanannak az Istennek a természetét, aki írta a Bibliát, igazolva Magát, és aztán ok nélkül elfordulnak attól, az tiszta… Tehát ilyen értelemben nem tiszta, hanem szennyes irigység. Látva Istent, amint betegeket gyógyít és amint feltámasztja a halottakat… Ugyanaz az Isten, aki az apostolok napjaiban élt, ugyanaz az evangélium, ami erre a lelki utazásra íródott: ugyanaz az Isten, aki ugyanazokat a dolgokat cselekszi, amíg ki nem rekeszti onnan az irigység: - Márpedig ezt nem tűrjük meg a mieink között… Látjátok? Elzavarják őket onnan. 12
13-3
Azt gondolták a testvérek, hogy soha nem veszik majd hasznát egy ilyen embernek, akkor
miért is ne szabadulnának meg tőle. Ez az, amit… Ugyanez történt ma. Azt gondolják, hogy mivel a gyülekezeteink értelem-központúak lettek, hogy nekünk vannak a legszebben felöltözött embereink, hogy mi vagyunk a legnagyobb szervezet a legokosabb prédikátorokkal, hogy akkor semmi hasznát nem vennénk úgy a Szentléleknek, mint ahogyan régen volt… Hogy tele vannak. Más szavakkal, a cselekedetek hangosabban beszélnek, mint a szavak, az iskoláik és az elméjük és az összejöveteleik, amikor ezeket a dolgokat megbeszélik, hogy ők többre képesek a saját értelmükkel, azzal jobban tudnak rendet hozni a gyülekezetbe, mint ahogyan a Szentlélek képes volt rá, tehát többé már nincs is szükségük a Szentlélekre. – Nem kell már nekünk az ma! Azok a napok már elmúltak… Hát nem így van? – Nem kell már nekünk a Szentlélek, hogy betegeket gyógyítson, hiszen vannak orvosaink. Nem kell már nekünk a Szentlélek, hogy nyelveken beszéljen, hiszen mind okos emberek vagyunk… És amikor ezt teszed, kijössz a keretedből, az életvonaladból. Jézus azt mondta a zsidóknak abban az időben: „Nem olvastátok-e, hogy az a kő, amelyet megvetettek, a szegletkő, amin az egész épület alapszik?” 13-6
Most látjátok, mit akarok mondani? Biztos vagyok benne, hogy ezt meg tudjátok ragadni.
Hogy ennek az az oka, hogy azt gondolták, sosem lesz rá szükségük. – Nem kellenek nekünk nyelveken szólók! Nem kellenek nekünk a nyelvek magyarázói! Nem kellenek nekünk az ószövetségi próféták, hogy a Szentlélek által rendbe állítsanak minket. Értjük mi ezt… Látjátok, elfogadtak egy ember-csinálta rendszert a Szentlélek helyett. Ezért a választott emberek, akiknek a neve benne van a Bárány Élet Könyvében, ők ezt nem tudják befogadni. Ők lelki gondolkodásúak, és ezért egyszerűen képtelenek emellett kitartani. Nem bírják elviselni. Nem számít, hogy apukájuk vagy anyukájuk milyen gyülekezetben vagy szervezetben élt, amikor egy gyülekezet ilye tesz vagy foglal állást… Talán nem mondanák ezt egyből ki… 14-2
Óh, nem, nem mondanák ezt egyből ki, de a cselekedeteik bizonyítanák ezt. Itt az ige, és a
Szentlélek bizonyítja ezt azok között, amikor össze tudja őket gyűjteni: hogy Ő még mindig meggyógyítja a betegeket és feltámasztja a halottakat, hogy nyelveken szól és hogy kiűzi az ördögöket. Tehát attól függ minden, hogy mi van az ember belsejében. 14-3
Arganbright (arganbrájt) asszony a minap elgondolkodott, és ott kint ült és éppen gereblyézett, 13
miközben nyírta a füvet. Arra mentem és elmentem mellette: nem ismert engem, úgyhogy hagytam dolgozni, és közben néztem őt. Most figyeljétek meg a Szentlelket és az Ő nagy munkáját. A gyülekezet úgy érzi, hogy nincs szüksége a Szentlélekre. Ezt mondják a gyülekezetek. És felállhat az ember és adhat neked egy értelmi szónoklatot és szinte el is hitetheti azt veled. Nos, álljunk csak itt meg egy percre. 14-4
Nem azt mondta-e Jézus, hogy a
kettő olyan közel lesz egymáshoz, hogy még a választottakat is megtévesztené, ha lehetséges volna? Az értelmi szónoklatok simák lesznek, hogy megtévesszék az embereket. Az Evangéliumról van szó, és olyan emberekről, akik ilyen módon bánnak az Igével, hogy szinte bárki értelmi embert, ha csak az értelemben bízik… Káromolják a Szentlelket és emberi útra lépnek. Látjuk ezt. 14-5
Nos, ugyanezt gondolták Józsefről, és megszabadultak tőle. És ott lent Egyiptomban…
Óh, el tudjuk gondolni. Órákat tudnék eltölteni… Itt maradhatnátok három évig, és éjjel és nappal el sem térnénk a témától, és akkor is a Szentlélek nagy magvait találnánk meg egymás után. 14-6
A lelki elme képes letekinteni Egyiptomba és meglátni, amint feltámad az az üldöztetés:
látja Józsefet elvétetni, hogy feltámadhasson az az üldöztetés, és aztán látja Istent az Ő kerekével a kerekekben, ahogyan minden olyan tökéletesen mozog. Látja, hogy Potifár elveti Józsefet. Látja, hogy hazugságot mondanak és látja Józsefet a tömlöcben, kinőtt szakállal, kirekesztve a testvérei közül, és akkor hirtelen közbelép Isten. Látjátok? 15-1
Óh, mennyire láthatjuk, hogy az a kerék a kerekekben mozog, Isten nagy terve tart
mindent mozgásban eddig a kivonulásig, eddig az időig, amikor Ő újra visszahívja a népét arra a vidékre, arra a helyre, abba a pozícióba, amelyben Ő meg tudja őket áldani és elhelyezni közéjük azt az Egyetlent, akiről megígérte, hogy majd elhelyezi közéjük. A saját földjükön kellett lenniük. Emlékezzetek, hogy ki kellett jönniük arról a földről, ahol voltak és be kellett menniük az ígéret földjére azelőtt, hogy az ő megígért Messiásuk eljöhetett volna. És a gyülekezetnek is ugyanezt kell megtennie: kijönni a kitaszítók csoportja közül be az ígéretbe, mielőtt a Messiás megmutatkozna előttük. Látjátok ezt? 15-2
A Messiás élete megmutatkozva, amint elkészíti a gyülekezetet, a Menyasszony… Egy 14
asszony hozzámegy egy férfihoz, nem ért vele egyet, az egyfolytában egy civakodás lenne. De amikor egy férfi és a felesége, a barátnője, a házastársa, amikor ők tökéletes összhangban vannak, mint egy lélek és egy elme, mert ők egy test lesznek… Amikor a gyülekezet ilyen összhangba
kerül
Istennel
,
míg
a
Vőlegény
megmutatkozása
kinyilvánítódik
a
Menyasszonyban, mert ők Egy lesznek… Óh, milyen nagy lecke ez. Rendben, most emlékezzünk rá, hogy a lelki elme ezt meglátja és meglátja az előképet és a valós képet és megragadja azt. Órákig tudnánk erről beszélni. Figyeljétek meg, hogy mi történik. És miért vártunk ennyi évet az idő ezen oázisa óta? 15-4
Tudjátok, a Biblia mondja, hogy a gyülekezet a pusztába menekült, ahol időig és időkig
táplálva volt. És miért volt ez mind, hogy mi… Látjátok, ez továbbra is Isten kerekekben forgó kereke. Miért nem végezte ezt el Isten már réges-régen, amikor a férfiak még ceruzával ültek le, és az asszonyok, és próbálták kiszámolni az időt, mint ahogyan Rutherford mások, hogy Jézus 1914-ben jön el, és Shipton
(sipton)
(raderford)
tette és sokan
anya és mások, mindig… És látjátok,
amikor aszerint mentek, ahogyan ők próbálták meg kiszámolni az Igét, látjátok, tönkretették azt. 15-5
El van ez rejtve, valóban el van rejtve. És hogyan mehetne az Ige saját maga ellen, amikor
Jézus azt mondta: „Senki ember sem ismeri a percet vagy az órát.” Látjátok? Látjátok, ők csak kiveszik az Ige egy darabját és ahhoz ragaszkodnak, pedig neked az egészet kell venned. Ha pedig Isten benne van abban, akkor Isten majd kinyilvánítja, hogy az az igazság. Mint az Isteni gyógyítás, ha az nem igazság, akkor az nem igazság. Istennek semmi köze nem lesz hozzá, ha viszont kinyilvánítja, hogy az igaz, akkor az az igazság. 16-1
Amint Jézus, Isten mondta: „Ha van köztetek próféta vagy lelki ember, szólok hozzá, és
ha megtörténik, amit mond, akkor hallgassátok őt.” Erről van szó! Ha viszont téved a próféciája… Isten tévedhetetlen. Ő végtelen, tévedhetetlen, mindenható, és ő képtelen tévedni. Tehát ha az ember beszél, akkor ez megmutatja, hogy az ember… Ha a saját szavait szólja, az tévedni fog, de ha Isten Szavait szólja, az nem tévedhet, mert akkor Isten szól. Akkor az ő ihletése Istentől jön, és annak helyesnek kell lennie. Így mondta Isten, hogy ő szóljon. Így van a Bibliában… Az Ószövetségben, azt mondta: „Ha nem a törvény és a próféták szerint szólnak, azért van, mert nincsen bennük élet”, nincsen bennük világosság. Így igaz. Nekik a törvény és a 15
próféták szerint kell szólniuk. És ha a próféciának vagy bármi másnak az Ige szerint kell lennie, és mégsem aszerint van, akkor az téves. Értitek? 16-3
Most látjuk, hogy mindez azért történt, mert… Várták… Ébredések… A metodisták, a
reformátusok, a baptisták, Campbell
(kempbell)
követői és mind a sok többi, nekik nagy ébredéseik
voltak. A nazarénusoknak, a zarándok szenteknek és a pünkösdieknek is nagy ébredéseik voltak, de a nagy kivonulás még nem jött el. Miért? Isten megmondta Ábrahámnak, hogy azon a földön tartja őket, de az emoreusok bűne akkor még nem telt be. És Isten türelmesen várt. Azok az emberek próbálták kiszámolni, mert látták, hogy az Ige belemegy valamibe, vezet valamihez és azt mondták: - Ez az a nap, ez az az idő… De nem ismeritek fel, hogy az emoreusok bűne még nem telt be?! 16-5
Négyszáz éven át voltak ott lent Egyiptomban és aztán kijöttek onnan, de valójában 440
évig maradtak ott a próféta elutasítása miatt. El kellett szenvedniük még 40 évet lent a pusztában, mielőtt Isten kihozta volna őket. Mózes 40 évig volt a pusztában, mielőtt visszatért volna, hogy kihozza őket. Látjátok? Még 40 év eltelt, mert elutasították az üzenetet. 40 év Isten idejében annyi körülbelül, mint másfél perc a mi időnkben. Ilyen nagy a különbség, ezer év csak egyetlen nap, látjátok, ez még csak egy perc sem lenne. Jegyezzétek ezt meg. 17-1
Most pedig már későre jár. Miért? Mert Isten hosszútűrő, ő várakozik és figyel. Hagyta,
hogy a reformátusok felkeljenek egy ébredésben, aztán megszerveződtek. Hagyta, hogy a metodisták felkeljenek egy ébredésben, aztán megszerveződtek. Hagyta, hogy a baptista egyház John Smith
-e felkeljen egy nagy ébredésben, aztán megszerveződtek. Hagyta, hogy a
(dzson szmit)
pünkösdiek felkeljenek az ajándékok helyreállításával, aztán megszerveződtek; amíg csak csordultig nem telik a bűn, és aztán Isten megelégeli. 17-2
Akkor jön majd egy kivonulás, és mi meglátjuk azt, hogy az emberek maguk
visszanéznek az idő folyamán, és az a dolog meg van átkozva. Mindig elvesznek a zsákmányból és felveszik újra a díszes babiloni ruhát. És ez az a dolog, ami átkot hoz az emberek közé: amikor megpróbálják a saját gondolatukat beoltani a dolgok közé. Nekünk az Igével kell maradnunk, és Isten parancsolata az volt, hogy semmit ne érintsünk meg abban a városban, abban a megátkozott városban. Ne érints semmit, csak hagyd békén. És Ákán azt hitte, hogy 16
elveheti azt az aranyat és szépen élhet, mint a világon a többiek… És a szép babiloni köntöst. Óh, azok az Ákánok a táborokban! Látjátok? De az a dolog meg van átkozva, és folyamatosan meg van átkozva. Meg volt átkozva Nicea óta, a Rómában tartott nicea-i zsinat óta. Azóta meg volt átkozva, de Isten engedte, hogy beteljesedjen a gonoszság az emoreusok idejéig, és már majdnem beteljesült. 17-4
És most, ha valakinek van lelki értése, emlékezzetek rá… Mindig ezt mondom: lelki értés.
Látjátok, hogy betelt ennek a nemzetnek a gonoszsága. Megszerveződött, aztán újra szerveződött és szerveződött és szerveződött, és szövetséget alkotott és most valami mással egyesül. Betelt a bűne. Eljött a kivonulás ideje. Eljött az ígéret földjére való kihívás ideje, nem annak, hogy csak egy másik országba menjünk át, hanem egy otthoné, a milleniumé, a kihívás ideje. Ennek a nemzetnek a bűne – és erről az Úr akarata szerint ma este is beszélni fogok -, betelt. Ő tisztátalan. Azt mondod: - Branham testvér, az a nemzet, amelyben te élsz? Igen, uram. Természetesen. Azt mondod: - Amerikai állampolgárként nem volna szabad ilyet mondanod. Akkor Illésnek sem kellett volna átkot kérnie Izráelre, hiszen ő is izráelita volt akkor. A többi prófétának sem kellett volna átkoznia azt a nemzetet, hiszen ők is izráeliek voltak. 18-1
Ők csak szóltak, és nem a saját gondolatukat, hanem az Úr szavát. Látjátok? Attól függ,
hogy honnan húzod az ihletedet, attól függ, hogyan jön az. És ha ellent mond az Igének, akkor hagyd azt el. És én felkérek bárkit, hogy bizonyítsa be azt, ami ellent mond az Igének. Nem mondta-e a Biblia a Jelenések 13-ban… Ott jelenik meg ez a nemzet. Ennek a nemzetnek a 13-as a száma, egy asszony nemzete. Egy asszony a Bibliában. Az asszony van a pénzérméken. Ez egy asszony-nemzet. Itt kezdődik az asszonyok romlottsága, innen indul el, és itt végződik. Az romlottság az Édenben kezdődött az által, hogy nem hitt Isten Igéjének. Itt pedig napvilágot láttak az asszony prédikátorok és a többi más dolog. A világ szennye Hollywood-ból jön, a legrosszabb nemzet a világon. Több válás van itt, mint az egész világon összesen. Látjátok? Miért? Majd rájöttök egy napon, ha az Úr úgy akarja. Meglátjátok, hogy miért egy átkozott dolog ez… Látjátok a válási dolog vakságát, amit a Sátán húzott az emberek szeme elé. Szörnyű órát élünk. A vég már a küszöbön áll, hiszem. Ők romlottak, velejükig romlottak. 18-3
Megjelenik a Jelenések 13-ban, a 13-as szám. És emlékezzünk, hogy bárányként jött elő: 17
vallásszabadság, aztán pedig a fenevadtól kapott hatalmat, egy olyan képmás… És teljes tekintéllyel szólt és ugyanazokat a romlott dolgokat tette, mint amiket a fenevad őelőtte. Hát mondjátok meg, hogy nem ez a prófécia áll-e erre a nemzetre. Az emoreus állapot már majdnem beért, mert már munkálkodnak rajta. És még az új pápának is az a célja, hogy egyesítse az atyafiakat. És a testi szem számára ez helyes dolognak látszik. Isten szemében azonban, ez ellent mond a Szentléleknek. Ebbe nem keveredhetünk bele. És minden egyház bele fog menni abba a szövetségbe. 18-4
Jöjjetek ki abból, amilyen hamar csak tehetitek. Még felveszitek a fenevad bélyegét, és
közben nem is tudjátok, hogy mit cselekszetek. Jöjjetek ki abból! Remélem, hogy a lelki elme megérti ezt. Biztos vagyok benne, hogy megértitek, de gondolok rájuk… Mindenesetre, nem látogathattok meg minden nemzetet, de elküldhetitek nekik a hangszalagokat. Isten valamilyen módon meg fogja ragadni azt az elmét ott kint, akibe el van vetve az a mag. Így igaz. És amint a Fény éri azt a magot, az életre fog kelni. Mint az a kis asszony a kútnál, aki azt mondta: - Ez az! Megragadta azt. Gyertek ki abból a dologból, mert átkozott az. Átkozott? Mondd el nekem, hogy hol történt olyan, hogy valaki elesett, és aztán újra felkelt. És mondj egy olyat, aki felkelt és el nem esett. Tehát láthatjátok, hogy az a dolog rossz. 19-1
Rendben, tehát az emoreusok gonoszsága nem telt még be, ezért nekik tovább kellett
várakozniuk a kivonulás előtt. Amikor azonban betelt az emoreusok bűne, akkor jött a szellemi kivonulás vagy a test szerinti kivonulás, amikor a népet elvezette a természet szerinti földre, ahol egykor a test szerinti emoreus élt, és a ő földjüknek mondta azt. És az emoreus felekezet bűne, hogy olyan sokáig nevezte magát a gyülekezetnek, hogy a bűne nemsokára betelik. És jön egy kivonulás, ahol Isten majd megmutatja, hogy ki kicsoda, hogy hol van maga a gyülekezet, amikor Jézus Krisztus Menyasszonya kivonul a megígért földre: az Én Atyám házában sok lakóhely van. És neked nem kell majd úgy menned oda, hogy megharcoljál érte, mint ahogy nekik kellett: az már el van készítve. Ha ez a földi porsátor elbomlik, akkor egy másik már vár ránk. „Hogy ahol Én vagyok, ők is ott legyenek.” A nagy kivonulás már a küszöbön áll! Figyeljétek meg, hogy hogyan vitte véghez Isten azt a kivonulást. Amit Ő… Hogy milyen előkészületeket tett, és csak tanulmányozzátok át egy percig, és aztán tekintsetek a mára. 18
19-4
Rendben, most figyeljétek meg, hogy ez előtt a kivonulás előtt támadt egy fáraó, aki nem
ismerte Józsefet… Nem ismerte Józsefet. Hogy mit képviselt József, a lelki részt ebben a lelki kivonulásban. És támad most is… Szabadok vagyunk. Az asszonyt táplálta egy ideig, egy ideig, és az idő egy megosztásáig. De aztán végül támadt egy Józs… Illetve egy fáraó, egy diktátor, aki nem ismerte a vallás szabadságát, és egyesítette őket. Ne engedjétek el a fületek mellett. Volt egy idő, amikor először egy fáraónak kellett eljönnie. És a szervezetek buján éltek, mint az igazi kereszténység szőlőtőkéjébe beoltott ág, de még mindig eredeti gyümölcsöt terem: félig felöltözött asszonyok, értelmi férfiak, akik tagadják a Lélek erejét, és a keresztény gyülekezet neve alatt éltek. Ez egy beoltott tőke, de jön a Férj és megmetszi azt a szőlőtőkét, amint megmondta, hogy megteszi. És mindazok, akik nem hoznak gyümölcsöt, levágatnak és belevettetnek a tűzbe és megemésztetnek. Borzalmas dolog kimondani, de néha az igazság borzalmasnak tűnik. Elmondja neked, hogy Isten mély vizeken viszi át az ő gyermekeit és megmutatja a sáros homokot meg a többi dolgot. Ő így viszi ezt véghez. 20-1
Emlékezzünk rá, hogy az edényt szilánkokra, apró darabkákra kell törni ahhoz, hogy újra
lehessen formázni. Szörnyű dolognak tűnik az elpusztítása, de ilyen módon kell meglennie ahhoz, hogy újra lehessen formázni az edényt, vagy vázát, vagy legyen az bármi, amit készítesz. Támadt egyszer egy fáraó, aki nem ismerte Józsefet, és ez volt a kezdet kezdete. Ez volt a kivonulás kezdete. És amikor az a dolog elkezdett formálódni a politikai hatalom alatt, elkezdett formálódni, Isten pedig elkezdett készülődni. 20-2
Betelt az emoreusok bűne. Az Ábrahámnak megígért idő betelt, és elérkezett a szabadulás
ideje. És Isten megengedte, hogy támadjon egy olyan fáraó, aki nem ismerte Józsefet, és megszületett Rámszesz. És Séthi után jött Rámszesz és Rámszesz volt az, aki nem ismerte József áldásait. És nem tudta, hogy mi volt ennek a lelki oldala: ő csak egy politikai zseni volt, aki Etiópiát és a többi országokat a katonai irányítása alá tudta vonni, és ez volt minden, amit ő ismert: a katonai erő. 20-3
És szerintem ha valaki lelki ember, az láthatja, hogy mi történik most. Olyan fáraónk van,
aki nem ismeri a vallásszabadságot. Amikor az elnökünk hivatalba lépett, nem esküdött meg arra, hogy hisz a vallásszabadságban. És mit mondjunk arról a napról, amikor ez a kérdésünk 19
volt a déli államok faji megkülönböztetéséről, amikor Alabama kormányzója… Szerettem volna beszélni azzal a prédikátorral, Martin Luther King-gel, hogy hogyan lehet egy ember vezető, miközben a népét egy halálos csapdába vezeti? 20-4
Ha azok az emberek rabszolgák volnának, én magam is ott volnék, zakó nélkül, és utat
törnék nekik. De ők nem rabszolgák, hanem állampolgárok, a nemzet polgárai. Az a kérdés, hogy iskolába járnak-e… Ha kemény szívük van és nem tudják azokat a dolgokat, nem lehet az emberekbe lelki dolgokat vezetni, amik a politikai hatalom által vannak beléjük verve. El kell fogadniuk ezt, újjászületni, és akkor meglátják ezeket a dolgokat. 21-1
De ez az ember, bárcsak beszélhetnék vele: vezeti azokat a drága embereket a vallás neve
alatt egy halálos csapdába, ahol ezerszer ezren fognak meghalni közülük. Ők nem… Csak a testi oldalát látják. Ez az ember, a színes bőrű testvér, amikor Louisiana
(lujziena)
államban volt a nagy
felkelés, én ott voltam akkor. Amikor… Ott volt egy színes bőrű prédikátor, egy drága testvér, aki felállt és azt mondta, megkérdezte a katonáktól: - Beszélhetnék velük, hiszen ők az én népem… És ez az öreg prédikátor felállt és azt mondta: - Egy dolgot szeretnék mondani ma reggel. Sosem szégyelltem a bőröm színét. A Teremtőm tett azzá, ami vagyok… És Ő azt akarja, hogy úgy is maradjon. Azt akarja, hogy mindenki úgy maradjon. Ő alkotja a fehér virágokat és a kék virágokat és mindenféle színű virágokat. Ne keresztezd őket. Ne pároztasd őket. Mert akkor a természet ellen cselekszel. 21-3
Azt mondta: - Sosem szégyelltem a bőröm színét, egészen ma reggelig… Azt mondta: -
Amikor látom az én népemet felkelni és ilyen dolgot csinálni, én szégyellem magam miattuk… Azt gondoltam: - Isten áldja meg azt a hangot… Azt mondta: - Csak bajt fogtok csinálni… Azt mondta: - Nézzétek meg itt az iskolákat. Ha nem lennének iskoláink, az más dolog volna. De kiknek vannak a legjobb iskoláik itt Louisiana
-ban? Azt mondta: - Vegyük például a mi
(lujziená)
városunkat, Shreveport (srevport)-ot… Azt mondta: - Van egy fehér iskola, ami a régi iskola. Aztán építettek egy másikat. Nekik ott nincs egyetlen játékuk sem, a gyerekek semmivel sem tudnak játszani, nekünk meg az egész iskolakertünk tele van játékkal. Ezen kívül egy nagy, fehér márvány uszodát építettek a mi gyerekeinknek, és nálunk vannak a legjobb tanárok is… Azt mondta: - Akkor miért akartok átmenni oda, amikor a mi iskolánk jobb? Mi a baj veletek? És 20
azok az emberek csak óh, óh, elhallgattatták azt a hangot. Tessék. Látjátok? Rossz ihletés. Azok az emberek rabszolgák voltak. Ők a testvéreim. Ha most is rabszolgák volnának, azt mondanám: - Csatlakozzunk hozzájuk, és menjünk le velük az utcára és tiltakozzunk velük együtt! 21-6
Viszont ők nem rabszolgák. Ők állampolgárok ugyanolyan jogokkal, mint ami bárki
másnak van. Nem más ez, mint a pokolból jött ihletés, ami miatt milliók fognak meghalni. Forradalmat fognak kezdeni, az biztos. És az nem helyes. A férfiaknak és az asszonyoknak megvannak a saját jogaik. Színes bőrű testvéreink, a japánok és a sárgák, fehérek, feketék és bármilyen színűek is legyenek, de a mi Istenünk ugyanolyan színű. Mindannyian egy embertől származunk: Ádámtól. Ha viszont Isten különválasztott minket és különféle színűvé tett minket, akkor maradjunk is úgy. Ha sárgabőrű lennék, akkor japán vagy kínai szeretnék maradni. Ha színes bőrű lennék, akkor szeretnék úgy is maradni, mert Isten alkotott engem úgy. 22-2
Őszintén, sok dolog van a színes bőrűekben, ami a fehér bőrűeknek is elkelne. Nincs okuk
aggódni, hiszen szellemibbek tőlünk. Ezer olyan dolog van bennük, amit a fehér ember még csak meg sem érinthet. Isten alkotta őket ilyennek. Ki tudna valaha is énekelni egy néger kórusban? Hol találnál olyan hangokat? Láttam őket jönni ott hátul a földekről, azt sem tudták, hogy melyik a jobb és a bal kezük, harminc vagy negyven különféle törzsből voltak és aztán úgy énekeltek, hogy a zenetudósok is csak állnak és azt mondják: - Még csak meg sem érinthetem ezt… Az énekkarokat évekig képzik, és az egyik egy oktávval magasabban van, a másik meg mélyebben, meg minden más dolog, és csak azt mondják: - Hallgassátok csak őket… Tökéletes minden, még más nyelveken is. Ajándékuk van rá. 22-3
De látjátok, mindezeknek meg kell történniük, egy politikus miatt, akit ti emberek
választottatok meg görbe útjaitokon. És a minap, amikor az a kormányzó ott állt, esküt tett mert a nép megválasztotta arra a hivatalra és a faji megkülönböztetésről azt mondja az alkotmány, hogy minden államnak saját joga van kialakítani az álláspontját róla. Ő nem törődött ezzel, hanem felolvasta az alkotmányt és azt mondta: - Tehát az iskola a különválasztás mellett áll… Van ott egy iskolájuk, és csak kettő színes bőrű gyerek akart abba az iskolába járni, miközben van nekik saját iskolájuk is… Ő ott állt és azt mondta… Azt tette, hogy… Felolvasta az alkotmányt. 21
22-5
És amikor visszatérünk itt erre az emberre, aki felállt itt és nem ismeri Józsefet, a
szabadságot és aki meg akarja szerezni a színes bőrűek szavazatát és közben nem is tudják, hogy a republikánus párt volt az, aki felszabadította őket… Eladják a születési előjogukat egy ilyen dolognak, hogy egy halálos csapdába vezesse őket, hogy megmutassák, hogy minden ember által csinált rendszernek meg kell buknia. Pontosan így van. 23-1
És Kennedy úr nemzetiesítette azt az „őrt” és visszaküldte azokat az embereket a saját
apáik szeme elé, és ott álltak az alkotmány alatt; ami újra áthágta az alkotmányt. Azt mondta: Nem harcolunk, nem, uram… És azt mondta: - Remélem, rájön a nemzet, hogy többé nem demokráciában élünk, hanem katonai zsarnokság alatt… 23-2
Ismeritek a régi mondást: Aki egyszer déli demokrata, az mindig is az marad… Nem
tudom. Nyilván lesz az embernek érzéke ahhoz, hogy felébredjen valamire. Hagyjuk békén azokat a drága embereket és ne öljük meg őket úgy, mint ahogy az az ember rálőtt a testvérre ott hátul egy fegyverrel, és a gyermekei meg a felesége bent voltak a házban. Nem számít kiről van szó, ez gyalázatos dolog. Igen, uram. Szeretnék egyszer én lenni a bíró egy ilyen ügyben. Rálőnek arra az emberre, aki éppen hazafelé tart a feleségéhez, meg a gyerekeihez: egy állampolgár, akinek joga van felállni azért, amit helyesnek tart, egy jó ember. Ott a kép az Élet magazinban: a kisfiú sír az apukája után, és ott van egy tévelygő ember, aki rálő egy rejtekhelyről… Ezt kapjátok, amikor elutasítjátok Krisztust. Így van. Erre tart az egész nemzet, a politika alatt. Olyan szégyen ez, de mi akartuk. Bebizonyítottuk ezen a választáson. 23-4
A kisfiam azt mondta nekem ma reggel: - Papa, az alapító atyák, amikor átjöttek ide,
akkor ők mind ehhez a bizonyos felekezethez tartoztak? Ők mind… Azt mondta: - Mindnek olyan nagy kabátja volt… És azt mondtam: - Nem, kicsim, ők a vallásszabadságért jöttek ide. Éppen azért jöttek ide, hogy az ilyen dolgokból kikerüljenek… Látjátok, hogy most hová jutottunk? Meglátszik ebből, hogy mindezeknek a királyságoknak össze kell omlaniuk. Sietnem kell. 23-5
Még egy dolog: imádkozom, hogy Martin Luther King testvér hamarosan ébredjen fel.
Kétség kívül ő szereti a népét. De bárcsak látná, hogy az ihletése honnan… Mi jó származna abból, hogy járhatsz iskolába, de közületek millióan meghalnak? Ugyanúgy járnál tovább az 22
iskolába? Ha éhínség miatt volna ez, vagy mert még mindig rabszolgák, az ember örömmel válna mártírrá és az életét adná egy ilyen ügyért, egy méltó ügyért, és az valóban egy méltó ügy volna. De csak azért, hogy iskolába járjunk, ezt egyszerűen nem látom annak. Nem hiszem, hogy a Szentlélek egyáltalán egyetértene vele ebben. Az emberekben pedig csak felszította a dühöngést ezzel. Látjátok? Éppen úgy, mint ahogyan Hitler tette Németországban: az embereket belevezette egy halálos csapdába, azokat a drága németeket, és aztán ott feküdtek millió számra egymás hegyén-hátán. Pontosan ugyanez a dolog, és emlékezzetek a hangszalagra és lássátok meg utána – talán akkor már én nem leszek itt. Pontosan ez fog történni. Azok a drága emberek úgy fognak elhullani, mint a legyek. Forradalom fog elkezdődni, és mind a feketék mind a fehérek úgy fognak elhullani, mint a legyek. És mit kapsz, amikor az egésznek vége? Sok halott embert. 24-2
De támadt egy fáraó, aki nem ismerte Józsefet. Ugyanez van ma is. támadt egy ember, aki
letette az esküjét a Fehér Házban, aki nem foglalta bele az eskütételébe, hogy hisz a vallásszabadságban. Mit mond most ez az új pápa? Négy dolog van neki, és az egyik az, hogy egyesítse a katolikusokat és a protestánsokat. És bárki értelmi személynek pontosan ez tűnik a feladatnak. A Biblia szerint azonban helytelen ezt tenni, és a Biblia mondja, hogy mégis ezt teszik majd. Menjünk egy kicsit tovább. Ez idő alatt Rámszesz Egyiptomban növekedett. A hatalma növekedett. A test szerinti ember, Rámszesz is növekedett. A test szerinti ember, az antikrisztus is növekszik most a politikán keresztül. Már bejutott a Fehér Házba. A vallásban annyira összezavarta az embereket, hogy mindent elfogadnak tőle. És a felekezeti vezetők… Gyakorlatilag minden felekezet, ami van a nemzetben már benne van az egyházak szövetségében. Rámszesz növekszik, ők pedig mind egyesülnek, és ez lesz meg nekik. És hová vezet ez? Egy hatalmat hoz létre, egy fenevadat, mint amilyen az első volt. 24-5
Aztán üldöztetés jön mindazokra, akik nem egyesülnek ezzel, egy kitagadás. Akkor már
túl késő lesz, mert addigra már felveszed a bélyeget. Ne mondd azt: - Majd akkor megcsinálom… Most csináld meg. Rámszesz pedig növekedett. De emlékezz arra, hogy amíg Rámszesz növekedett Egyiptom hatalmában, addig Isten ott tartotta Mózest a pusztában. Ő is növekedett. Rámszesznek politikai rendszere volt. Istennek egy szellemi rendszere volt egy 23
próféta alatt, aki készen állt arra, hogy lejöjjön és beszéljen az emberekkel. Ők most mindketten újra nőnek. És egy napon jön majd a végső megmérettetés. Nincs már messze az idő, amikor eljön a megmérettetés ideje. 25-1
Amint a testi… Az Ige mondja… A test szerinti a lélek szerintit mutatja. Ezt nem
kerülhetjük ki. Ott van, a szemünk előtt. Ez az igazság. Nézd meg most a gyülekezetet, amint hív és amint erőt vesz, és lejön a Szentlélek, és Isten titkai kijelentést nyernek és helyükre kerülnek. Látjátok? És már ő is itt van, már bent van a Fehér Házban, és a gyülekezet is kezdi összeszedni magát, ámen: nem egy felekezet, hanem a gonoszság kötelékétől távol, az emoreusoktól távol. Egy nép, akik szabadok… Óh! 25-2
Istennek ott volt Mózes, az Ő leendő prófétája: bár már prófétált és igaznak bizonyult,
mégis, ő még a puszta iskolájában volt, elrejtve a világtól. Ott volt beiskoláztatva, ott a pusztában kapta a taníttatását. Az ellenség mindig felkínálja az ő rendszerét, a hitetlenség pedig elfogadja azt, mert az ellenség az értelmi jel. Most emlékezzünk rá, hogy csakis kettő… Ne felejtsük el. Csakis két hatalom létezik. Az egyik a Szentlélek szellemi hatalma, a másik pedig az ördög, aki az értelmi erőn keresztül munkálkodik. Mert ott lépett be az Édenkertbe is: az értelmi hatalmon keresztül, hogy Évával egy értelmi felfogást hitessen el az Ige helyett. Olyan nyilvánvaló ez, amilyen csak lehet: még a gyerekek is megértenék. Látjátok? És így volt ez minden időben. Itt van Egyiptomban is ma délelőtt. 25-3
Egy értelmi hatalom munkálkodik Rámszeszben, amely hatalomra hozza őt, aki nem
ismeri a szabadságot… Amit József tett, amit a gyülekezet tett kezdetben. És most ugyanezt a dolgot látjuk: egy értelmi hatalom söpör végig a gyülekezeteken, és támaszt egy olyan egyházi vezetőt, aki nem törődik azzal, hogy mit mond a Biblia. Megvan a maguk rendszere és nem az számít, amit a Biblia mond, hanem amit az egyház mond. És a protestánsok is besodródtak ebbe éppen úgy, mint ahogy mind az összes kis csoport is be fog, így… - Persze, biztosan az áll itt, de én mondom, azok az idők már elmúltak… A kegyesség látszata, de megtagadják annak erejét… A Bibliában minden igevers egyenesen erre mutat. Most látjátok, hogy miért akartam ezt hangszalagra rögzíteni és elküldeni az embereknek. Eljött az óra. Meg kell ismerni az igazságot. Küszöbön áll a kivonulás. Látjátok, az értelmi része tökéletesnek látszik, és tökéletes is. 24
Pontosan… Tökéletes, de az ihletője a Sátán. 26-1
És aztán egész idő alatt, miközben ez az értelmi Rámszesz növekedett és trónra jutott…
És emlékezzünk, hogy ő Mózes testvéreként nevelkedett fel, látjátok, Mózes testvéreként. Egyiküknek az értelmi trónra kellett ülnie, éppen úgy, mint Józsefnek az ő testvéreivel. Kiközösítették őt az Igéből. Az Ige Isten. És kiközösítették az Igét és helyette egy hitvallást fogadtak el, egy hitvallást, ami hatalomra tört. Óh, Isten, hadd lássák meg ezt az emberek. Hogy tudnék még több hangot használni? Hogy tudnád nyilvánvalóbbá tenni az Ige által és a Szentlélek ihletése alatt, hogy itt vagyunk? Azt mondod: - Óh, majd ha János pápára kerül a sor, vagy X.Y. pápára és X.Y. püspökre… Hát nem látod, hogy Isten egy jelentéktelen kis sivatagi lakót választott? Azt mondod: - Hogy lehet ez mind tévedés? Isten az egyénnel törődik, nem a csoportokkal, hanem a személyekkel. Isten az Ő… Ő veszi az Ő… Nem kellett neki más, csak egy ember, akit tarthatott, akivel dolgozhatott. Csakis ennyi kell neki: egyetlen ember. 26-3
Minden koron megpróbálta ezt átvinni, hogy csak egy embert kaphasson. Volt neki egy
embere Nóé idejében, egy embere Illés idejében, egy embere Keresztelő János idejében. Neki csakis egy emberre van szüksége. A bírák idejében próbált szerezni egy embert, Sámsont: nagy hatalmat adott neki, de ő eladta azt egy asszonynak és ezért megvakíttatott. Bírák, nem így volt: Isten a Bíró. Látjátok? Látjátok ma is, hogy ő egy embert akar kapni, akire ráteheti a kezét, aki igazat fog szólni, aki félelem nélkül való lesz, aki nem fog finomkodni, aki nem a dogmákkal fog foglalkozni, egy ember, akit Ő a kezében tarthat és akinek élőben megmutathatja az Ő Igéjét és Önmagát is, élőben. Hiszem, hogy kaphat ma egy ilyen személyt. Igen, hiszem, egyszerűen csak eléggé hiszem a Bibliát ahhoz, hogy ezt higgyem. Meg tudja kapni. Így van. És az igazat fogja szólni. 26-5
Aztán látjuk, hogy ő végigment mindezeken az iskolákon… Most figyeljétek, az ellenség
ajánl valamit az értelmi elmének, mert az ellenség az értelmünkben munkálkodik. És az elme leül és elkezd érvelni: - Várjunk csak egy percet, hát nem úgy van, hogy egy szövetség… Beszéltem egy emberrel a minap, és ő azt mondta: - Nézd, Billy… A Közszolgálatnál dolgozik, egy remek ember. Azt mondta: - Hadd kérdezzek tőled valamit… Azt mondta: - Te ír vagy… Azt mondtam: - Igen, uram. Igaz, hogy szégyellem egy kicsit, de az vagyok… És ő azt mondta: 25
Hát nem tudod te, hogy valójában katolikusnak kellene lenned? Azt mondtam: - Az vagyok, eredeti katolikus… Tudjátok, az első gyülekezet a katolikus volt. De látjátok, hogy hová jutottak mára? Pünkösdkor kezdődött, de a szerveződés eljuttatta őket oda, ahol most tartanak. Nézzétek meg a pünkösdieket: visszajutottak oda és megszerveződtek és ugyanolyan dolgokat tettek, mint az első katolikus egyház, és most ugyanolyan távol vannak, mint ahová azok kétezer év alatt jutottak el: nekik meg ötven év is elég volt hozzá. 27-2
Azt mondta: - Nem hiszed-e, hogy amikor egy csoport ökumenikus elgondolás –tessék –
összeül és gondolkodik valamiről, és az egész csoport képes egyetérteni, nem gondolod, hogy egy kicsit… Azt mondta: - Eljöttem, hogy meghallgassam a prédikációdat, de nem értek veled egyet… Azt mondtam: - Az egyetlen módja annak, hogy bebizonyítsuk a te álláspontod igazát, az az, hogy a Bibliából bizonyítsuk be… Azt mondta: - A Bibliának ehhez semmi köze… Azt mondtam: - Lehet, hogy számodra nincs, de nekem csakis ennek van hozzá köze… Látjátok? Az Igének. Azt mondta: - Nem gondolod, hogy egy csoport ökumenikus elme amikor összeül, hogy nekik jobban igazuk van és hogy biztosabbak lehetnek az igazukban, mint egy magadfajta tanulatlan ember? Azt mondtam: - Nos… Azt mondta: - Egyáltalán hogy jössz ahhoz, hogy bármit is mondjál a Bi… Az egyházunk ellen? Amikor végig a korokon… Ők tartották az első zsinatot, ahogyan beszéltél is róla a minap este, amikor a gyülekezeti korokról beszéltél, az ökumenikus zsinatról, ami Rómában, Niceában gyűlt össze, ahol megalapították a római katolikus egyházat? Azt mondta: - Hát nem tudod, hogy több ezer férfi volt ott, szellemiek, akiket Isten küldött el arra a zsinatra? És nem gondolod, hogy az ő elméjük fogékonyabb Isten akaratának a megismerésére, mint a tied, miután Isten kétezer éven át bizonyítja, hogy annak az egyháznak igaza van? 28-1
Azt mondtam: - Sosem bizonyította azt… Azt mondtam: - Ha az az egyház az Isten
gyülekezete, akkor lássuk úgy teremni, mint ahogyan az első gyülekezet volt akkoriban. Lássuk megteremni azokat a dolgokat, amiket az első gyülekezet megtermett. Amikor még a Biblia is azt mondja: „egyetlen vessző vagy pont sem fog belőle tévedni”. És Ő azt mondta: „Aki egyetlen szót is elvesz ebből vagy hozzáad ehhez, elvétetik az ő része”, legyen szó akár az ökumenikus zsinatról, vagy bármiről is, az Élet Könyvéből, és neki vége. Azt mondta: - Billy, 26
rajtad aztán nem lehet kimenni… És azt mondtam: - Akkor szerintem egyszer, Izráel nagy múltjában, amikor különváltak úgy, mint a protestánsok és a katolikusok ma; Izráel továbbra is Izráel akart maradni… De azt mondtam: - Tudjuk, hogy volt egy királyuk, Jósafát, egy igaz ember, aki próbálta megtartani Isten törvényeit, de volt egy másik is, Akháb, aki elvett egy asszonyt, politikából, hogy egy másik nemzetben is barátot találjon, és elvette az ő leányaik egyikét, Jézábelt: behozta őt Isten népe közé. Mi is ugyanezt csináljuk. És hozzuk… És ő lett az uralkodó. Ezt mondatta Akhábbal és azt, mint ahogyan ti is csináljátok most… És azt mondtam: - Eljött a végső megmérettetés, és ők egyesíteni akarták mindkét egyházat, mint ahogyan mi is ezen próbálkozunk most. És Akhábnak és Jósafátnak, a szervezet emberének, azt mondta: - Igen, az jó lesz. A te néped az én népem. Hiszen mindnyájan keresztények vagyunk. Mindnyájan hívők vagyunk. Jöjjünk csak össze… 28-3
Viszont amikor odaért a végső megmérettetéshez, azt mondta: - Szerinted nem kellene
imádkoznunk ezzel kapcsolatban? Tanácsot kellene kérnünk az Úrtól… És azt mondta: - Igen… Ezt mondta Akháb. Tehát azt mondta: - Megmondom, mit tegyünk. Keressük meg az Úr egyik prófétáját… De látjátok, Akhábnak volt egy rendszere, amiről azt gondolta, hogy az Úrtól való volt. Azt mondta: - Négyszázan is vannak, mind iskolázottak és képzettek, és állítják magukról, hogy zsidó próféták… Ahogy a prédikátorok csoportja is teszi ma. És elhozták őket és feltettek nekik egy kérdést a csata kimenetelével kapcsolatban. És mindegyikük összejött és egyesültek éppen úgy, mint ma az ökumenikus szövetség, és feltették nekik a kérdést. – Menj csak fel, az Úr veled van, mert az a föld igazán hozzánk tartozik, és elűzöd onnan a szíriaiakat, vagy a filiszteusokat. Űzd csak el őket onnan, mert az a föld hozzánk tartozik… Ez nagyon is ésszerűnek hangzik. Látjátok? 28-5
Mégis, Jósafát szívében ez valahogy nem hangzott helyesen. Azt mondta: - Tudom, hogy
van neked négyszáz jól képzett ökumenikus prédikátorod, és hogy mind egyetértésben vannak, olyannyira, hogy még azt a vasszarvat is elkészítették és azt mondták, így szól az Úr, de találhatnánk mégis még egyet? Azt mondta: - Ne szóljon így a király – ezt mondta a politikus. – Ne szóljon így a király, hiszen ezek mind képzett emberek, én magam képeztem ki őket… Ez az, erről van szó. – Én képeztem ezeket az embereket, de van még egy, akit azonban gyűlölök… 27
Látjátok? Azt mondta: - Az Mikeás, Imla fia… Azt mondta: - Gyűlölöm őt. Nem más ő, mint egy hitevesztett ember ott közöttük. Állandóan szidja őket. Mindig azt mondja nekem, hogy tévedek, és hogy nézzem meg az országomat… Igen, nézd csak meg, micsoda összevisszaságban volt! 29-2
Nézd meg a felekezetedet ma, hogy megvan neki a kegyesség látszata, de megtagadja
annak az erejét. Óh, lehettek milliókkal többen és ezrekkel többen, és jobban képzett emberekkel, de hol vagytok ti a Lélekben? Hol van az erőtök, ami megvolt Sámsonban akkor, amikor ott állt, amint mondtam a minap, hogy ott volt az a nagy test minden idegvégződéssel, és mégis semmi Élet nem volt benne? A Lélek elhagyta őt, magára maradt és egy kisgyermeknek kellett vezetnie őt, mert megvakultak a szemei, egy asszony miatt. Ugyanígy van ma is a gyülekezet: politikusok, püspökök, vének vezetik, és mindenféle dolgok, akik kockán döntik el a kérdéseiket, meg ilyen dolgok. Hát hol tartunk mi? 29-4
Tehát amikor elértünk erre a helyre, ők elküldtek Imláért – illetve nem Imláért, hanem
Mikeásért, Mikeásért, Imla fiáért. Elküldtek érte és elhozták őt, ő pedig prófétált nekik és azt mondta, hogy Akháb meg fog halni, ha elmegy oda. És az az érsek szájon vágta őt. Őszinte volt. Azt mondta: - Hová ment az Isten Lelke, amikor elhagyott engem? Azt mondta: - Majd meglátod… Azt mondta: - Vessétek börtönbe, vigyétek a belső tömlöcbe és hadd egye a fájdalom kenyerét és a keserűség vizét, és majd amikor visszatérek békességben, akkor majd foglalkozom ezzel az emberrel… És Imla tudta, hogy jól van Istennel… Miért? Mert a látomása összeillett Isten Igéjével. Ő próféta volt, és az ő Lelke és a látomása pontosan összeillett a prófétával, Illéssel. Azt mondta: - Ha egyáltalán visszatérsz, Isten soha nem szólt hozzám… És én azt mondtam ennek az embernek: - Így is volt, hiszen ott az ökumenikus tanács négyszáz választott férfiból állt és ült össze, választott férfiakból: akkor nekik van igazuk, vagy a kis hitevesztettnek, aki meg Isten választottja volt? Azt mondta: - Hát honnan lehet tudni a különbséget? Azt mondtam: - Vissza a tervrajzhoz. Honnan tudjuk, hogyan kell építeni a házat, ha nincs tervrajz? Ha csak egy pillanatra is megálltak volna, hogy meglássák, hogy az a próféta, Illés átkozta Akhábot és azt mondta, hogy a kutyák fogják felnyalni a vérét… És úgy is lett. Hogyan áldhatná meg azt, amit Isten megátkozott? Hogyan áldhatsz meg bármit, amit Isten 28
megátkozott? Jöjj ki abból a dologból, távolodj el tőle. Jöjj be Krisztusba! 30-2
(üres hely a szalagon…) … készítsd csak el, és az értelmi elme majd azt mondja, hogy az
jó. Itt volt az a drága testvér is, ez az ember. Azt mondta: - Úgy látszik… Nézz ide, tudod, hogy mindnyájan együtt lehetnénk, mint egyetlen gyülekezet, nem gondolod, hogy akkor jobban járnánk, mint ha így szétszóródva vagyunk? Ez annyira ésszerűnek hangzik, hogy ha az összes protestáns és az összes katolikus össze tudna jönni és közös nevezőre jutni. De hogyan járhatnak ketten egy úton, ha nem értenek egyet? Hogyan tudnátok ti, amikor egy csoport nem hisz a gyógyulásban és a másik meg azt mondja, hogy ők hisznek benne, a harmadik meg azt mondja, hogy annak az ideje már elmúlt, mások meg még a Bibliában sem hisznek… És ha ezt összerakjuk, akkor mit kapunk belőle? Isten nem a zűrzavar szerzője. Mielőtt Isten egyáltalán rendet teremtett a gyülekezetében, ők tíz napot és tíz éjszakát vártak, amíg egy helyre és egy elgondolásra jutottak, és akkor a Szentlélek jött le vezetőnek, nem pedig valamilyen ökumenikus tanács. Látjátok? Remélem, hogy megértitek ezt. 30-4
Figyeljétek meg, ez a hitetlen, aki hűtlen Isten Igéjéhez, aki nem veszi észre, hogy mit
mond az Ige, hanem csak az érvelést figyeli… Ezt tette Éva is először. A saját gondolkodására támaszkodott. A Sátán azt mondta: - Most nézzünk ide, hát nem logikus ez? Tudom, hogy az Ige így mondja, de várj csak egy percet: hát nem logikus, hogy jobb dolgod volna, ha tudnád, hogy mi a jó és a rossz? – Hát, igen… És akkor elfogadta azt. Bizony, így működik ez, ők érvelnek. 31-1
Most pedig, a hitetlenség mindig az érveléshez fog menni, a hit még csak meg sem
érintheti. Nem lett volna-e logikusabb atyánknak, hitünk atyjának, Ábrahámnak, akinek a gyermekei vagyunk Krisztusban… Nem lett-e volna neki logikusabb, hogy egy 65 éves asszony - akivel ő addig is együtt élt lánykora óta, mióta kislány volt -, hogy annak nem lehet gyermeke? És amikor 100 éves lett, illetve az asszony 90, ő pedig 100 éves volt, és még akkor sem volt gyermekük, nem érvelt volna-e… Biztos, hogy egy nagy tudású orvos-csoport és tudósok megvizsgálták volna Sárát és azt mondták volna: - Hiszen száraz a méhe. A tejutak is már 40 éve kiszáradtak. A szíve is, ilyen idős korban, már nem bírná ki a vajúdást… Ábrahám viszont visszautasította ezt. Nem ingott meg Isten ígéretében az érvek miatti hitetlenséggel, mindegy, mit mondtak, mert ő tudta, hogy Isten bármire képes, amiről azt mondta, hogy megcselekszi 29
majd. 31-2
Akkor hát hol vannak ma reggel Ábrahám gyermekei? Ti prédikátorok, akik féltek –
féltek a kenyér és víz miatt -, hogy utcára kerültök, ha elhagyjátok azt a Babilont, hol van a hitetek? Dávid azt mondta: „Egykor ifjú voltam, s most öreg vagyok, de soha nem láttam, hogy az igazat cserben hagyta volna, vagy hogy az Ő magva kenyérért koldult volna.” Ne féljetek. Maradjatok hűek Krisztushoz. 31-3
A hitetlenség azonban megragadja az érvelést. Ezt tette… Értitek? A hitetlenség az
érveken nyugszik, ezeket mutatja be. A hit nem teszi ezt: a hit az Igére tekint, a hit visszahelyezi magát arra a mozdíthatatlan Sziklára, Isten örök Igéjére! Ámen! A hit nem tekint az érvelésre. Nem érdekel, hogy mennyire tudjátok megmutatni, hogy mégis jobb volna így, az Ige azt mondja: - Nem! A hit pedig ezen nyugszik. Ez a hit nyugvóhelyének szentélye. 31-4
Szeretnék megkérdezni benneteket, reformátusokat, ma délelőtt, és titeket baptistákat és
katolikusokat és legyetek bármik is, titeket, felekezeti embereket szerte a világon: hogyan tudjátok a hiteteket a felekezetetekbe vetni, amikor ellentmondanak az Igének? Nektek csak érvelésetek van, de hitetek nincs. „Mert a hit hallásból van”, az ökumenikus tanács meghallgatásából? Mondhatnátok-e valaha is… Talán olvashattok ilyet az Idős Hölgyek Születésnapi Regiszterében, de Isten Igéjében sosem! „A hit hallásból van, mégpedig Isten Igéjének hallásából”. Ámen! 31-5
Hogyan tudna bárki is bármit mondani az Ige ellen és közben állítani, hogy az az Isten
Igéje, amikor az ég és a föld elmúlnak, de az Ige soha el nem múlik? A hit nyugalmi szentélye az Ige. Felmegy annak az örök Sziklának a legtetejére, Krisztus Jézusra, az Igére, lefekszik ott és megpihen… Hadd üvöltsenek a szelek, hadd dühöngjenek a viharok, ő akkor is biztonságban van. Mert ott pihen azon az Igén. Ott pihen meg a hit, a tiszta keresztény hit. A megnyugvás helye az Ige. Mert tudja, hogy Isten mindig is felettébb valónak fogja magát bizonyítani az Ő összes ellenségénél! Nem számít, milyen rossznak tűnik a helyzet, vagy hogy hogyan özönlik be az ellenség, és hogy mennyire vereségesnek látszik a helyzet, a hit akkor is tudja… És most nektek, beteg embereknek, óh, mennyire szeretném, ha ezt hazavinnétek! Amikor megragadjátok azt a hitet, hogy meggyógyultok még akkor is, ha minden körülmény, minden más, minden jel és 30
minden tünet arra mutat, hogy meg fogtok halni; ti csak ne mozduljatok erről! 32-2
Ennek a nyugalmi helye Isten Igéjének szentélyében van, amikor a hit, a tiszta hit bemegy
oda. Nem a csinált hit, hanem hit! Nem a reménység, hanem hit! A reménység itt kint van és közben reméli, hogy bent lesz. A hit azonban bent van: kifelé néz és azt mondja: - Teljesítve! Értitek? Ez a hit. Ott veszi a hit az ő nyugalmi helyét, mert tudja, hogy Isten soha, soha nem engedi meg az ellenségnek, hogy fölé kerekedjen. Soha nem engedte meg. Ezt tudja a hit, tehát függetlenül attól, hogy milyennek látszik a helyzet… 32-3
Nóé tudta, hogy az bárka megmarad a vízen, bizony tudta. Dániel tudta, hogy Isten képes
bezárni az oroszlán száját. A zsidó gyermekek tudták, hogy Isten megállítja a tüzet. Jézus tudta, hogy Isten feltámasztja Őt, mert az Ige azt mondja: „Lelkét nem hagyom a pokolban, és nem tűröm el, hogy Szentem rothadást lásson.” Tudta, hogy a rothadás 72 óra elteltével kezdődik meg, ezért azt mondta: „Három nap múlva feltámadok.” Látjátok, elfoglalta nyugalmi helyét Isten Igéjének szentélyében, és ott állt. 32-4
Az érvelés mindent megtesz, hogy felismerje… - Nos, jobb lesz ez a rendszer. Ez az!
Azért látszik jónak, mert egy értelmi elmével nézed. Az érveléseket tudod bizonyítani, a hitet azonban nem: mert ha bizonyítani tudnád, akkor az már nem volna hit. A hit pedig csakis az Igét ismeri és az ígéretet, és arra a dologra tekint, amit te nem látsz. „A hit a reménylett dolgok valósága, a nem látott dolgokról való meggyőződés.” Nem logikázhatsz. Nem tudom bebizonyítani, hogyan lesz meg. Nem tudom, hogyan végzi majd el. Nem tudom, de hiszem. Tudom, hogy így van, mert Isten mondta így. És ezzel el van rendezve. Innen tudom, hogy ez így van. Tudom, hogy az Ige igaz. Tudom, hogy az üzenet igaz. Mert az az Igében van, és látom az élő Istent mozdulni ebben és bizonyítani ezt. 33-1
Kivonulásnál tartunk, ez bizony igaz. Még a halál sem ingathatja meg a hitet. Az ember
ott áll a halál küszöbén, szemtől-szemben a halállal, és kiálthatja a feltámadás győzelmét! Pál… „Óh, halál, hol a te fullánkod, és sír, hol a te győzelmed?” Látjátok? Mert Krisztus feltámadott, és akik Krisztusban vannak, előjönnek Vele az Ő eljövetelekor. Látjátok? Nem változik meg. Igen, a hit Isten Igéjét teszi az ő megnyugvásának szentélyévé. Isten Igéjében pihen meg. 31
33-2
Figyeljétek meg újra… Már csak egy kevés van hátra, úgy 25 perc, ha nem bánjátok.
Szeretném még egy percig folytatni ezt a felvételt. Figyeljétek meg, hogy a király… Új király támadt, aki nem ismerte Józsefet, és mi volt az első sémája, hogy elpusztítsa Izráelt? A gyermekeik. Így van? Megpróbált végezni a gyermekeikkel. Most nagyon figyeljétek. Ugyanez az ördög, csak a rokonság más formájában, próbálta elpusztítani Isten egyetlen Fiát. Látjátok, megszabadulnak a gyerekektől, mielőtt hozzákezdenének. Az ördög egy nagyon agyafúrt, ravasz madár. Tudja, hová kell ütni, mielőtt hozzákezdene: tudja. Látjátok? És az egyetlen dolog, amit tehetsz ahhoz, hogy legyőzhesd őt az, hogy Krisztusra bízod magad, megalázkodsz és hagyod, hogy Ő vezessen. Máshogyan soha nem fog sikerülni. Az értelmi erőddel soha nem fog sikerülni. Egyszerűen csak hinned kell, és Rá bíznod magadat. Ő a Pásztor. Nem a juhok dolga, hogy távol tartsák a farkast, hanem a pásztor dolga: a juhoknak azonban a pásztorral kell maradniuk ahhoz, hogy biztonságban legyenek. Ez az én biztonsági zónám: Krisztusban, és Krisztusban van az Ige. Ez a biztonsági zóna. 33-4
Figyeljétek meg az ördögöt Rámszesz formájában, a király… Az első dolga az volt, hogy
megszabaduljon a gyerekektől test szerinti halállal, és amint Isten Fia megszületett, eljött Egyiptomból, mert Isten elpusztította Egyiptomot, megátkozta, és azóta sem jött vissza. Aztán ott volt Rómában is. A Sátán elköltöztette az ő székét Rómába. És Róma első dolga az volt, hogy teljesen elpusztítsa — csak hogy biztosak legyünk benne, a római rendszerben az ördög mit is próbált meg elpusztítani? Először is Isten Fiát, igen, ugyanaz az ördög. És ma is ugyanezt teszi a szellem jele alatt. Vallásos, a kereszténységet vallja, és elviszi a lányainkat és katolikus fiúkhoz adja őket feleségül, és katolikus hitben nevelteti fel a gyerekeiket, hogy megtörje a másik oldal hatalmát. Ez a ti démonotok. Ott van az ördögötök, amint hét hegyen ül, és hármas koronát visel. Olyan alattomos és ravasz, agyafúrt és intelligens, mint a kígyó: a kígyó magva, és a ő gyermekei ugyanezeket az észbeli technikákat használják. 34-1
Nézzétek meg, aztán a másik két alkalommal is megölték a gyermekeket. Mivel ölték meg
őket? Kétszer… Most emlékezzünk, nézzük meg azt a kettőt, aztán a harmadikat. Értitek? Az első két alkalommal testi halállal ölte meg a gyermekeket. És most az utolsó alkalommal, ő fogja a gyermekeket és szellemi halállal öli meg őket: házasodással, beházasodással. Nem mondta-e 32
Dániel ugyanezt a vas és cserép királyságáról, hogy összevegyítik őket és hogy magvaik próbálják megtörni más emberek hatalmát, és pontosan ezt teszik?! Amíg megvan az a dolog nekik: most van egy elnökünk, most a következő dolog az lesz, hogy tegyenek be oda egy érseket, aztán az egész kormányt, és akkor mihez kezdtek majd? 34-3
Utána azt csinálják, hogy fogják a pénzüket és kifizetik az Egyesült Államok adósságát,
akik az egyháztól kölcsönzik azt, tehát lekötelezettjeivé válnak. Látjátok? Ahogyan ma élünk, fizetjük a külföldi tartozásainkat odaát azzal az adóval, amit még negyven év múlva sem fogunk befizetni. Nekünk nincs pénzünk, de az egyháznak van. Nem mondja-e a Biblia, hogy tele van arannyal… Óh, óh! De ti… Így van. Látjátok? Feleségül veszik a lányaitokat, a lányaik feleségül mennek a fiaitokhoz, katolikus hitben nevelik a gyermekeiket, és így pontosan a szellemi halállal öli meg őket. Nem mondta-e a Biblia, hogy a világiság ágyába veti őt és hogy lelki halállal megöli a gyermekeit? Jelenések 17. Látjátok? Ez mindig az Ige. Nem számít, hová mégy: ez akkor is az Ige. Pontosan illeszkednie kell a képbe, mert ha nem illeszkedik, akkor az már nem az Ige. Ha nem tudod végigvezetni az egész Biblián, akkor az tévedés. 34-4
Nézzétek, ez idő alatt Isten képezte ki az Ő szolgáját az Ő munkájára, azok látómezején
kívül, a terveiken és sémáikon kívül. Értitek? Kívül az ő szervezeti rendszereiken, Isten az Ő céljára képzett ki egy embert. És csak hagyja, hogy menjen tovább az a dolog. Hadd menjen és nősüljön meg, és legyenek gyermekei, gyermeke, Gerzson… Egész jó életet él, megáldja őt ott kint. De egész idő alatt készítette őt, képezte őt. Isten is és az Ő ellensége is a természet szerintiben munkálkodott akkor, éppen úgy, mint ahogyan most a szellemiben munkálkodik. 35-1
Természetes halállal ölte meg őket, most pedig lelki halállal. Látjátok? Isten egy természet
szerinti embert készített fel, az Ő prófétáját, hogy menjen le Egyiptomba. A Sátán pedig Rámszeszt készítette fel, az ő természet szerinti emberét, látjátok, egy test szerinti embert készített fel. Mire? Hogy vagy megölje vagy egyesítse mind az összes egyiptomit és zsidót, és hogy azok szolgálják őket. Ezért annyira nehéz az elmének, hogy egy taníttatási rendszer ellen érveljen, ami bizonyítani tudja az állításait. Látjátok? Így igaz. Az elme mindig a tanuláshoz fog menni. Az értelmiek és az érvelő elme még csak nem is látja ezt. 35-2
Láttátok-e Cecil DeMille
(szeszil dömil)
Tízparancsolat című filmjét? Biztosan sokan láttátok. 33
Nem hiszek a moziba járásban, és mindezekben a dolgokban, de ajánlom a gyülekezetnek, hogy ha bárkinek… Ha nem volna más, ha csak ezt akarnák megnézni. Jó volna, ha meg akarnánk nézni, mert én nem… Először néhány testvér ment el, aztán jöttek és elmondták nekem. Én már évek óta nem voltam moziban, aztán lementem oda, amikor az autós moziban adták és megnéztem. És láttam, milyen volt és azt mondtam a gyülekezetnek: - Ha el akartok menni azt megnézni, az rendben van… 35-3
És ott volt: gyönyörű, csodálatos, hogy az ördög hogyan mesterkedett és hogy mennyire
ravasz volt benne. Besurrant, hogy megölje azokat a gyermekeket, és az az értelmi elme rögtön megragadta és elhitte azt, mert annyira logikus volt. Óh, bizony mennyire képezte Isten egész idő alatt ezt a prófétát; és Egyiptom pedig mennyire képezte magát a politikában, mikor ez a Rámszesz került uralomra. És aztán egy nap jött a nagy megmérettetés az értelmi és a szellemi hatalom között. És Rámszesz az ő minden istenével együtt — és ott állt és öntötte a vizet, hogy áldja a Nílus istenét. Isten lesújtott rá, és vér folyt belőle. Óh, ezt annyira erőteljesnek találtam, látjátok, amikor láttam, hogy mi történt. 35-4
Most figyeljétek meg, hogy az értelmi mindig az érveléshez fog menni, és képtelen
meglátni a lelki oldalt, mert értelmi. Óh, máskor sem tudta és most sem tudja. Nem látták meg Illés idejében, hogy ez az öreg, szőrös arcú próféta… Isten bocsássa meg, hogy ilyet mondok, de csak próbálok… Isten tudja, hogy azért mondom el így, nem finomkodva, hogy meglássátok Isten Lelkét, mint ahogyan Pál mondta: „Sosem hitető beszédekkel és bölcsességgel jöttem hozzátok, mert akkor elmétek elsodródna az okoskodás felé; hanem a Szentlélek erejével jöttem, hogy a ti hitetek és bizalmatok ne egy ember bölcsességében nyugodjon meg, hanem Jézus Krisztus feltámadásának erejében. 36-1
Ezért mondom el ilyen nevetségesen, hogy úgy beszélek róla, mint Isten nagy, szőrös arcú
prófétájáról, mert valószínűleg nem szép látvány volt, amikor felállt a jól öltözött pap mellé, és magát Isten emberének mondta. Rájuk nézett, és láttad annak a papnak a szentségét az értelmi elmében. Láttad a turbánt a fején és amikor megfordult, láttad a táblát az ő mellkasán. Láttad a felkenési olajat (a test szerintit), amint folyik le a szakállán a köntöse aljára. Láttad az áldozati tüzeket égni és mind a rituálékat, rend szerint. Nos, a test szerinti elme biztosan ehhez pártolna. 34
Ma is ezt próbálják csinálni. A szem a kapu a lélekhez, de látjátok, a szellemi szem ott van a szem hátuljában. Ránéztek erre az öreg, szőrös emberre, aki ott állt, szőrös mellkassal és egy nagy juhbőrrel a dereka köré csavarva, felövezett derékkal, valószínűleg mezítláb, kis sovány karokkal, és talán így lógott is a bőr a karján, és lebegett a fehér szakáll az arca előtt, és egy görcsös bot volt a kezében, és ott állt. A lelki szem azonban Isten erejét látta ott mozdulni, mert pontosan az Igével volt. 36-3
Nem az, amit az értelem lát, hanem amit a lelki szem lát. És a testi szem ma egy csillogó
egyházat lát, közösséget, amiben a polgármester is benne van, és még nagyobb emberek is ezekben a felekezetekben, szervezetekben, és képtelenek meglátni a Szentlélek erejét, amikor az feltámasztja a halottakat és meggyógyítja a betegeket és… Látjátok, ők azt nézik… Hollywoodot nézik, és az utcán lévő embereket. Az asszonyok ma azt gondolják: - Hiszen Suzy
(szuzi)
is a
gyülekezethez tartozik. Levágatta a haját, festi az arcát, és a városban mindenki kedveli őt. Ha azonban az ellentmond az Igének, akkor Isten azt nem támogatja. Még ha… Akkor saját magával szemben támogatná. A saját Igéjét cáfolná. És tudja meg mindenki, hogy Isten soha nem tesz ilyet. Az egek és a föld elmúlnak, a vágott hajú asszony akkor is átok Isten szemében, vagy pedig a férfiruhát hordó asszony. 37-1
Látjátok, a lelki szem megragadja azt. Ők pedig az ittenieknek élnek. A természet szerinti
elme azért él, hogy érveljen a mai testi dolgokkal kapcsolatban. Most figyeljétek meg, hogy Isten ezt végezte és az emberek mégsem tudtak róla. A testi elme együtt ment az érveléssel. Isten most egy szellemi kivonulást hív. Ott egy test szerinti kivonulást hívott az Ő népének, ma pedig egy lélek szerinti kivonulást hív kiknek? Az Ő választottainak, csakis az Ő választottainak. 37-2
Egyiptom nem látta, hogy Izráelnek igaza volt. Bár ott volt a bárány vére az ajtófélfákon
és történtek ezek a dolgok, és Isten ott volt lent és mozdult az Ő prófétájában, és elfogadták a szavát. Hagyták, hogy megálljon és kezébe vegye azt a botot, amire támaszkodott, és kelet felé mutasson és azt mondja: „Jöjjenek legyek és lepjék el az egyiptomiakat!” Aztán visszasétált oda és mindenki azt mondta: - Hiszen semmi sem történt, semmi sem történt… Aztán kicsivel később egy nagy, zöld légy kezdett el körözni fölöttük. Aztán négyzetméterenként legalább egy kiló légy volt ott, mivel egy ember létezésre szólította őket. Itt volt az értelmi Rámszesz, itt állt. 35
Ez ellene volt… Egy nagyon vallásos ember, ellenállva az élő Isten Lelkének. És a testi elme csak Rámszeszt látta, a lelki elme pedig az ígéretet látta, és látta azt beteljesülni. 37-4Nos,
ha
Józsué és Káleb úgy beszélt az amálekitákról, khiveusokról és jebuzeusokról, mintha ott sem lettek volna, pedig kétszer, háromszor, vagy négyszer akkorák is voltak, mint ők. A testi elme pedig Kádesh-Barneánál, amikor a kémek és a többiek visszajöttek és azt mondták: - Óh, nem vagyunk rá képesek. Nem… Túl sokan vannak. Mi csak olyanok vagyunk hozzájuk képest, mint a szöcskék… De Káleb és Józsué látták Isten ígéretét és azt mondták: „Több mint képesek vagyunk rá!” Hiszen azt nézték… Isten azt mondta: „Nektek adom a földet” Látjátok? 37-5
A testi elme nem fogja fel. A lelki elme megragadja. És miért… Szeretnék kérdezni
valamit. Miért nem látták meg az egyiptomiak ezeket a dolgokat? Mert nem voltak kiválasztva. Isten elmondta Ábrahámnak, még mielőtt megtörtént… Értsétek meg, ti alvó gyülekezet! Isten elmondta Ábrahámnak mielőtt megtörtént: „A te magod négyszáz évig raboskodik majd Egyiptomban, de én kihozom őket onnan.” Ezért látták meg, mert ki voltak választva arra, hogy meglássák, ők az a kiválasztás. Izráel ki volt választva, hogy meglássák Isten jelét, és ők kijöttek Egyiptomból, ahol a hitetlenek elvesztek. Ma pedig Isten hívja az Ő választottait, Ábrahám szellemi magját a hit által, amivel Isten Igéjében hitt. Nem látjátok ma azt a szellemi magot, akik nem az értelmi egyházat látják, hanem az Igét?! És azok közül a nagy felekezetek közül lettek kihívva Jézus Krisztus Jelenlétébe. Látjátok? Érthető volt? Megértettétek? Rendben. Megyünk tovább. 38-2
Csakis a választottak… Doktor Teológus soha nem látja meg. Ők nem voltak kiválasztva.
És emlékezzetek rá, hogy ez az eljövendő kiválasztás nem megy át egy másik nemzetre. Ez a dicsőségbe megy, ahol a nevük be van írva a Bárány Élet Könyvébe! Nem arról a kis test szerinti bárányról van szó, ami kihozta Izráelt, hogy aztán visszacsússzanak onnan, mert erről nem tudnak. Ez Isten Bárányának a Vére alatt van, aki a világ teremtése előtt megöletett! És a neveik még a világ teremtése előtt beírattak a Bárány Élet Könyvébe! És ott vannak benne, a választottak, és amikor az a fény rájuk ragyog, azok a felekezeti falak leomlanak előttük, és már jönnek is ők: „Jöjj ki közülük” — mondta a Szentlélek ezekben az utolsó napokban. „Ne érintsd azoknak a tisztátalan dolgait. Istenetek leszek, ti pedig fiaim és lányaim lesztek.” 36
38-4
Most figyeljetek, ahogyan Izráel is figyelt. Tudták, hogy Isten az Ő prófétáikkal
foglalkozott, az Ige hozzájuk jött, és ők eljöttek meglátni azt, és látták is azt. És most, az értelmi jelet is látjuk, hogy ők a szervezetekben hisznek. Még mindig a hitvallásaikban vannak. Bár még… Éppen úgy, mint Bálám volt, aki feljött a hegy tetejére, ahol Izráel volt. Ott volt Izráel, nem egy nemzet, csak egy nép, akik sodródtak és bűnösek voltak. És Móáb, a testvére, az értelmi, a szervezeti ember feljött a hegy tetejére a püspökkel, vagy a prófétával, és oltárt építettek és áldoztak; de nem látták meg a Tűzoszlopot és a megütött Sziklát Izráel között. Így van ez ma is. Az értelmi elme az ünnepelteket nézte, akik ott álltak. És nem látták meg a Sziklát, akire ráütöttek. Még maga a püspök sem látta meg a Szentlélek erejét és a Király kiáltását a táborban. Nem látták meg. 39-1
És így van ez ma is. Isten hívja az Ő választott népét, és ők ki vannak választva most. És
mire is vannak kiválasztva? A feltámadásra, és milyen jelet mutat Ő nekik? A feltámadási jelet. Mit mutatott Ő nekik? Egy szabadító jelet, hogy kiszabadítsa őket a rabságból, a hatalom jelét, hogy képes volt bezárni az eget és elsötétíteni az eget. És most az Ő Fiának feltámadási erejét mutatja, aki közöttük lakozik, hogy feltámassza őket ebből a sírból és sírkertből, amelyben vagyunk, egy olyan földre, amit Ő megígért nekünk. Feltámadási jel, amint kihív a szellemi Egyiptomból és a szellemi Babilonból. 9-2
Tudva, hadd mondjam el most ezt csendesen, hogy ti ezt megragadjátok. Ugyanazzal a
rendszerrel dolgozva, amivel kezdetben munkálkodott: megvakítva a hitetlen szemeit és felnyitva a hívő szemeit. És figyeljétek meg, hogy a politika ugyanezt csinálja az értelmi oldalon: politika és egyház, politika és nemzetek, minden a másik oldalon, és ez el van rejtve előlük egy szellemi célért. Isten fogott egy embert a pusztában, kiképezte és visszahozta őt, és véghezvitte azt a dolgot, és kihozta a népet. Értitek, mit akarok mondani? Ő nem változtatja meg a programját. Ő Isten. Soha nem egy csoporttal foglalkozott, sohasem: Ő mindig egy egyénnel foglalkozik, és Ő ezt így is tette és így is fogja tenni, amint megígérte a Malakiás 4-ben. Így fogja tenni. Így igaz. 39-4
Tehát itt van az ígérete arról, hogy mi volt Ő, hogy a kimondott ígéretét Ő meg is
cselekszi, és most itt vagyunk. Micsoda nép, bizony boldogoknak kellene lennünk! Megadta 37
nekik az Ő megígért Igéjének jelét, a megígért Igét… Megígérte, hogy megteszi. És Ő helyreállítja az emberek hitét, az emberek szívét visszafordítja az eredeti pünkösdi atyák hitéhez. Megígérte, hogy megteszi, és megmutatta a jeleit. És „amint volt Sodoma napjaiban, úgy lesz az ember Fiának eljövetelekor is.” Milyen jelet láttak a gyülekezetek Sodomában? Mit látott az értelmi egyház? Két prédikátort. Mit látott a szellemi egyház, a választottak, Ábrahám és az ő csoportja? Ők Istent látták hústestben megmutatkozva, amint képes volt megítélni a szellemet és azt megmondani Sárának, hogy mit mondott az Ő háta mögött. „Amint Lót napjaiban volt, úgy lesz az ember Fiának eljövetelekor.” Látjuk, hogy a Szentlélek közöttünk ugyanezt végzi, emberi testben munkálkodik. Ez az az óra. Látjátok? Itt vagyunk, barátaim, ez minden. Zajlik a kivonulás. 40-1
De most, figyeljetek, akkor Ő mi által tette ezt? Figyeljetek és vegyétek fel a szellemi
gondolkozásotokat. Hadd hajtsa most hátra a Szentlélek a közöny sapkáját, és most nagyon figyeljetek. Ha Isten hoz egy döntést, hogy Ő valamit egy módon fog véghezvinni, akkor Ő azt soha nem változtatja meg. Az Éden-kertben, amikor egy embert meg akart váltani, vissza a közösségbe, Ő hozott egy döntést: vér kell hozzá. Próbálták már az oktatást, próbálták a felekezetet, próbálták a nemzetiesítést és minden mást, és soha nem működik más. Csakis egyetlen hely van, ahol Isten valaha is találkozni fog egy emberrel: ez pedig a kiontott Vér alatt van, mint ahogyan az Édenben is volt. Soha nem változott. Az egyetlen hely, ahol Isten Jób idejében találkozott, az áldozati bárány alatt volt. Az egyetlen hely, ahol Izráel idejében találkozott, az áldozati bárány alatt volt, mint ahogyan az Éden-kertben is tette, az áldozati bárány alatt. Az egyetlen hely, ahol ma Ő találkozik az nem a felekezet, ők civakodnak és rágódnak maguk között; az egyháziasításban, és ugyanezt csinálják; nem az értelmiekben, mert ők teljesen összekeveredtek. Hanem minden hívő a Bárány Vére alatt találkozhat, hogy közösségben legyenek, ahol az Élet van. 40-3
Isten választott a kivonulás napjaiban is: kihívott egy csoportot, és abból a csoportból…
Szeretném, hogy megfigyeljetek valamit. Csak kettő volt Neki, akik bementek az ígéret földjére. Mit választott, hogy kivezesse őket? Politikát? Szervezetet? Ő egy prófétát választott a Tűzoszlop természetfölötti jelével, hogy az emberek ne tévesszék el. Amit a próféta mondott, az 38
Igazság volt. Isten lejött a Tűzoszlopban és igazolta Magát, megmutatta Magát, megmutatta az Igéjét. Így van? Így hozta el az Ő első kivonulását. A második kivonulása… Isten mindig a hármasokban jár. Ő a hármasban tökéletes. Mint megfigyeltétek a prédikálásomban: mindig hármasok és hetesek vannak. A hetes a teljesség, a hármas az Ő tökéletessége. Első, Második és Harmadik Húzás, óh, és minden… Látjátok? Megigazulás, megszentelődés, Szentlélek keresztség. Atya, Fiú és Szentlélek, minden. Látjátok? 40-5
Figyeljétek meg, mit csinált Ő az első kivonulásban? Küldött egy prófétát a Tűzoszloppal,
és kihívott egy népet. Ez volt az Ő első kivonulása, És amikor Izráel ideje lejárt, Ő újra elküldött egy Isten-Prófétát a Tűzoszloppal. János látta azt leszállni az égből, mint egy galambot. És Ő azt mondta: „Én Istenhez megyek és Istenhez térek vissza.” A halála, temetése és feltámadása után tarsis-i Saul útban Damaszkusz felé látta ugyanazt a Tűzoszlopot. És mivel ő zsidó volt, és jól kitanulta az Igét, azt mondta: „Uram, ki vagy Te?” És Ő azt mondta: „Jézus vagyok.” 41-2
A második kivonulásban hozott egy felkent Prófétát, aki az Ő Fia volt, Isten-Próféta.
Mózes mondta, hogy Ő Próféta lesz, és volt egy Tűzoszlopa és jeleket és csodákat tett, és ugyanez a Próféta azt mondta: „Aki hisz Énbennem, azokat a cselekedeteket fogja cselekedni, amelyeket én cselekszem.” És itt megígérte ugyanezt a dolgot az utolsó napok kivonulásában is, és azt nem változtatja meg. És a tudomány is bizonyítja, és a Lélek tanubizonyságot tesz mellette, a Lélek munkája is, hogy látjuk ezt ma: a nagy Tűzoszlop itt mozog közöttünk. És Jézus Krisztus feltámadásának jelei és csodái hívják az embereket a felekezetiességből Jézus Krisztus Jelenlétébe, hogy éljenek: és menjenek egy földre. Nincs hiba, barátaim: nem én mondom ezeket. Én csak a testvéretek vagyok, de ez az, amit Isten bizonyít nektek, ettől lesz ez az igazság! Ugyanaz a Tűzoszlop, amit a másik kettőben is használt: ezt hozta Ő ma közétek el, és a tudomány is bebizonyította. 41-4
Amint tudjátok, az „Élet” magazin beszélt erről a múlt hónapban ott, ahol… Hányan
voltatok ott és hallottatok erről, hogy az meg fog történni, még mielőtt megtörtént? Szerintem a gyülekezetben mindenki. Tessék. Nem tudják, miről van szó. A tudósok próbálnak… - Ha bárkinek van róla fényképe, kérjük, jelentkezzen – egy 26 mérföld magas felhő, piramis alakban. Hét angyal volt benne képviselve és visszahozták… Elhozták nektek Isten Igéjét, ihletés alatt és 39
beszélnek nektek ezekről az órákról, amelyekben jöttök és éltek. A lelki elme ezt meg fogja ragadni most, látjátok, és megérti. Ez egy kivonulás. Elmegyünk innen egy napon. Hála legyen Istennek. Emlékezzetek, és most már mindjárt befejezem. Van még tíz percem. 41-5
Figyeljétek meg, hogy a Tűzoszlop kihívta őket, elvezette őket az ígéret földjére a próféta
megkenése alatt. Egy Tűzoszlop, amire rátekinthettek, ez vezette őket az ígéret földjére egy felkent próféta alatt. És folyamatosan cserbenhagyták őt. Így van? Természetesen. Nos, tudom, hogy meg kell tartanunk a keresztelési szolgálatot. Még hat oldalam van itt, azt hiszem, de most már mindjárt befejezem. Figyeljétek meg, hogy kihívásban vagyunk. „Jöjj ki Babilonból, én népem” – mondta az Angyal hangja, Ki micsodából? A zűrzavarból. A metodistának van igaza? Vagy a baptistának? Vagy a katolikusnak? Jöjj ki belőle. Istennek igaza van. Honnan tudod? „Legyen minden ember szava hazugság és az Enyém igaz.” Jöjjetek ki belőle. Mit ismerünk? Ugyanazt a Tűzoszlopot, a Léleknek ugyanazt a megkenését, ahogyan vezet bennünket az ígéret földjére. Figyeljétek meg, hogy vezette őket, kihozta őket, bevezette őket az ígéret földjére, Izráelt, a nemzetet, ugyanaz az Isten, ugyanaz a Tűzoszlop, amely csak… Azt mondják, hogy a fényképezőgép… Amikor elolvasod Geroge J. Lacy
dzsordzs dzséj léjszi)
… Nem tőlem most.
Elolvassátok George J. Lacy írását, amit a megvizsgált képről írt (ő az F.B.I. dokumentum- és ujjlenyomat azonosító részlegének a vezetője), ott van az ő nyilatkozata. Néhányan azt mondják: - Dupla exponálású lencsével készült… 42-3
Több tízezer ember nézte meg a saját szemével. Ott álltunk, és néztük. Nem az. Azt is
mondták, hogy optikai csalódás. Mit mondott Lacy
(léjszi)
úr? „A fényképezőgép mechanikus
szeme nem veszi be a pszichológiát.” Ez nem optikai csalódás volt, hanem ez ott volt: ugyanaz a Tűzoszlop. Aztán azt mondják: - Óh, az csak egy illúzió volt… Nos, fényképezőgépek száz mérföldes körzetben Tucson
(tyúszon)
-tól… Hat hónappal mielőtt megtörtént volna, elmondtuk
nektek a Szentlélek által, hogy elmegyek oda a hírekért. Mivel a piramis írása kívül van… Amint a testvérnek volt az az álma, amit megmagyaráztam nektek. Az a teljes magyarázat. 42-4
A megigazulás, megszentelődés és a Szentlélek keresztség minden titka magyarázatot
nyert. Most pedig azokat a nyitva hagyott végeget göngyölítjük fel, amelyek be vannak pecsételve a Hét Pecsétbe. Nem a hét gyülekezeti korszak, hanem a Hét Pecsét jelentette ki a 40
titkokat. És aztán Ő felnyitotta ezt a dolgot a tetején és talált ott egy sziklát, ami fehér volt, de amire sosem írtak: ez egy titok. Elmentem Tucson-ba, és előre elmondta, mielőtt megtörtént. Ott álltam Tucson-tól északra – és itt állnak ennek a tanúi -, amikor egy robbanás jött, ami majdnem lerázta a hegyeket a földről. És ugyanabban az időben egy fénykör állt meg a levegőben. Amikor a tudomány fogta a képeket, 26 mérföld magas volt és kb. ötször olyan magasan, mint ahol egy ködsáv vagy bármi más lehetett volna, és egyszerűen nem tudnak rájönni, hogy mi alkotta azt. Világosság gyúl az esti időben, a dicsőség útját bizonyosan megtalálod. Ha kiválasztott vagy… Ha az a Mag száraz földre vagy kövekre esik, semmit nem fog csinálni. Kemény, köves szívek, amik közömbösek akarnak maradni… De ha a hitnek jó, lágy talajára hullik, akkor egy keresztényt fog megteremni, aki a Lélek gyümölcseit hozza. 43-2
Figyeljétek meg, hogy Isten hogyan csinálta ezt. Tehát Neki ugyanaz a Tűzoszlop van,
amelyik igazolt. Valaki azt mondta: - Miért nem mész és beszélsz a tudósoknak erről? Szerintetek elhinnék? „Ne szórjátok gyöngyeiteket a disznók elé.” Jézus azt mondta, hogy ne tegyük, és nekem nincs erre indíttatásom. Mégis, itt élünk ebben a városban, ahol kérték a képeket. Gondoltam, hogy elmegyek hozzájuk, de a Szentlélek azt mondta: „Maradj távol. Az nem nekik szól. Menj vissza és mondd el a Gyülekezeti Házban.” Rendben, és megtörténik… „Ha megtörténik, amit mondanak, akkor emlékezzetek, hogy én szóltam” — mondja az Úr. Látjátok? Mielőtt megtörténik, ott történik meg. Hallgassatok a Bibliára. Isten Hangja az, amint hív titeket ezen a napon. 43-3
Most pedig szeretném, hogy megfigyeljétek, hogy ugyanez a Tűzoszlop vezeti a népet
ismét az ígéret földjére, a milleniumba, ahol megtaláltuk a Hatodik Pecsét ihletése alatt, amiről soha nem tanítottak korábban, hogy a földnek hogyan kell megtisztíttatnia a milleniumra. A Tűzoszlop vezeti őket a milleniumba. És figyeljétek meg, hogy a Tűzoszlop, amely Izráelt a rabságból kivezette abban a kivonulásban, a Tűzoszlop, Isten vezetése alatt, Isten volt a Tűz és a Tűzoszlop pedig csak a prófétát kente fel. A Tűzoszlopnak mennyei tanúbizonyságként kellett ott állnia arról, hogy Mózes lett elhívva. Emlékeztek Dátánra és a többiekre, akik azt mondták: Nos, el kellene kezdenünk egy szerveződést. Mózes túl sokat képzel magáról. Azt próbálja 41
mondani, hogy csakis ő szent közöttünk. Az Úr egész gyülekezete szent. Hogyan tudsz ennyit magadra venni? És Mózes leborult az arcára és sírni kezdett. Isten azt mondta: „Különülj el tőle. Megnyitom a földet és elnyelem őt.” Előkép. Hogyan tudta Mózes… Azt mondta nekik, amit Isten mondott, és Isten igazolta, hogy az az igazság… 44-1
Még Mirjám is, a prófétanő, és Áron is kinevették Mózest, amiért azt az etióp lányt vette
feleségül, kigúnyolták őt. Isten pedig haragos lett, amiért az ő szolgája ellen beszéltek. Mit csinált Ő? Kihívta őket a sátor ajtajához, pedig Mirjám prófétanő volt, de Mózes több volt, mint próféta — több, mint próféta… Azt mondta: „Nem félitek Istent? Ha próféta van köztetek, én, az Úr látomásokban szólok hozzá és álmokban ismertetem meg Magam vele”, de azt mondta: „nem Mózes”… Azt mondta: „Nem féled Istent?” És abban a pillanatban félhalottá vált, leprássá. Ezt tudjátok… 44-2
Nem azt mondta-e Keresztelő Jánosról: „Prófétát látni mentetek ki? Igen, többet, mint
prófétát.” Miért? Miért volt ő több, mint próféta? Ő volt a szövetség hírnöke, a bárka, ami összekötötte azt a két időszakaszt. És ma, ami itt van közöttünk, ez a nagy Szentlélek, ez több mint egy próféta. Isten mutatkozik meg közöttünk az Ő Igéjével, hogy bizonyítsa azt. Többet cselekszik, mint egy próféta: ezerszer többet, mint a próféták. 44-3
Illés, a kor egyik legnagyobb prófétája csak négy természetfölötti dolgot csinált életének
úgy nyolcvan éve alatt. És Elizeus, a dupla kenettel nyolcat csinált, mi pedig ezerszer is többet látunk a saját szemünkkel. Nézzétek meg az Úr Angyalát a Tűzoszlopban. A tudományos kutatás elvitte a világnak, tudva, hogy megítéltetnek majd általa. Mit tett a Bárány? Az Úrnak azon Angyala, amely Krisztus volt… Ezt hiszitek. Szent János 6, ők mint itták ezt a vizet és nagyon örvendeztek. Azt mondta: „Én vagyok az Élet Kenyere, amely Istentől jön a mennyből. Én vagyok az a Szikla a pusztában.” Azt mondták: „Most már tudjuk, hogy bolond vagy. Őrült vagy, az ördög van benned. Őrült vagy, és megszállott.” Tudjátok, néha az emberekre olyan szellem száll, ami nagyon aktívan vallásoskodik. Azt mondták: „Az vagy, egy ördög vagy, az ördög van rajtad. Samáriai vagy, és egy démon van benned.” Azt mondták: „Hiszen itt vagy és nem vagy több ötven évesnél, és mégis azt mondod, hogy láttad Ábrahámot.” Látom őt hátrébb lépni egy pár lépéssel és azt mondani: „VAGYOK, AMI VAGYOK. Mielőtt Ábrahám volt, ÉN 42
VAGYOK.” 45-1
Ez egy égő Tűz volt, az a Tűzoszlop a bokorban. Amikor Ő meghalt és a harmadik napon
feltámadt, és Saul találkozott Vele a városba vezető úton, Ő visszajött ahhoz a Tűzoszlophoz. Azt mondta: „Istentől jöttem és Istenhez megyek.” Amikor Péter börtönben volt, az a Tűzoszlop bejött és kinyitotta az ajtókat és kivezette őt. Így van. hová vezette őket az a Tűzoszlop? Nos, emlékezzetek rá, hogy nem Mózes volt a Tűzoszlop. Ő a Tűzoszlop alatt felkent vezető volt, és a Tűzoszlop pedig csak igazolta az üzenetét jelekkel és csodákkal. És az a Tűzoszlop elvezette őket arra a földre, amit Isten megígért nekik, ahol Ő, Maga, egy napon testté válik majd közöttük. Így van? Mit csináltak ők? Zúgolódtak és panaszkodtak, és minden mást, és rámutattak, hogy az egy átlagos bárány vére alatt volt. De ez alkalommal, dicsőség Istennek, a Tűzoszlop, amit magunk közt látunk, a Tűzoszlop fog vezetni minket a milleniumba, ahol Ő visszatér az Ő népéhez abban a nagy ezeréves királyságban a kivonulás után, ahol örökké vele fogunk élni. Nála mindig az Atya Beszéde van, és mindig bebizonyítja, hogy az igaz. 45-3
Egy kivonulásban vagyunk, és mivel mindjárt elmegyünk és leállítjuk a hangfelvételt, óh,
barátaim, testvéreim, hadd legyen, hogy testvéretekként és Isten országának polgáraként kijöjjek ebben a kivonulásban. Mert minden, ami hátramarad, a fenevad bélyegét fogja viselni. Jöjj ki Babilonból, jöjj ki ebből a zűrzavarból, jöjj ki ezekből a rendszerekből és szolgáld az élő Istent. És a Szövetségnek ezen nagy Angyala, Jézus Krisztus Isten formájában, nem tartotta zsákmánynak, hogy Istennel egyenlővé lett… Ő egy Tűzoszlop ugyanabban a formában, amiben Ő volt akkor az első kivonuláskor, a második kivonuláskor és most itt van Ő a harmadik kivonulással. 45-4
Az első kivonuláskor mit tett Ő? Kihozta őket egy természet szerinti földről egy természet
szerinti földre. A második kivonulásban kihozta őket egy szellemi állapotból a Szentlélek szellemi keresztségébe. Most pedig kihozza őket a Szentlélek szellemi keresztségéből vissza a millenium örök földjére és az azutáni nagy időkre. Ugyanaz a Tűzoszlop ugyanazon felkent rendszer által, ugyanazon Isten aki ugyanazokat a dolgokat csinálja, és ugyanaz az Ige, amely kijelentette az elsőt, jelentette ki a másodikat. És ugyanaz az Ige, mint amelyik a másodikat kijelentette, kijelentette a harmadikat, és mi ezt itt látjuk magunk között. Jöjjetek ki! Óh, jöjjetek 43
ki abból a káoszból! Jöjjetek az élő Istenhez! Jöjjetek az Igéhez! „És az Ige testté lett és közöttünk lakozott.” És most, Ő a mi testünkben van, közöttünk lakozik. Jöjjetek ki és szolgáljátok az élő Istent, mialatt meghajtjuk a fejünket. (Egy prófécia hangzik el a gyülekezetben.) 46-2
Fejünket meghajtva… Lelketek mélyéből, mélyéből mindannak, ami bennetek van,
készek vagytok-e emlékezni… Készek vagytok-e leállni a világ minden dolgáról, és Istennek élni? Ha nem így gondoljátok, akkor ne csináljátok ezt; de ha így gondoljátok teljes szívetekkel, hogy most meggyőződtetek arról… Amint Jézus mondta az Ő szolgálata végén: „Most hisziteke”… Meggyőződtetek-e arról, hogy ezek a dolgok igazak, Istentől igazoltak, és hogy az idők végén vagyunk, és igazán Krisztushoz akartok-e jönni most, jönni ebbe a kivonulásba, ami kihív minket a közönyből, a felekezetiségből, és a világ dolgaiból? És teljes szívvel oda akarjátok-e szánni magatokat Neki, és jönni ki ebben a kivonulásban arra az áldott megígért földre? Akkor felemelitek-e a kezeteket, miközben imádkozunk? Biztosak vagytok benne, hogy ki akartok jönni, mindenki? 46-4
Mennyei Atyám, akik felemelték a kezüket, engedd meg, Uram, hogy kijöjjenek most. Az
Ige ígérete szerint a Szentlélek, a Szentlélek hadd menjen most bele az ő szívükbe. A gyülekezetből úgy húsz kéz volt, azt hiszem, Atyám, akik elégedettek és tudják, hogy ez igaz, és ők ki akarnak jönni. Akkoriban pedig, Izráel kijövetelekor két millió emberből ketten jutottak be arra a földre. Jézus Krisztus idejében kb. 120-an mentek be. És most, a világ végének napjaiban, Te azt mondtad: „Szoros a kapu és keskeny az út, és csak kevesen találják azt meg; de széles az út, amely a pusztulásba visz, és azon sokan járnak.” Ezek a szavak nem tévedhetnek, mert a Tieid, Uram. 46-5
Most imádkozom értük, Uram. Imádkozom, hogy most ebben az órában a Te Szentlelked
által metéld körül azokat a szíveket. Vedd ki a világ minden dolgát. Metéld körül a fülüket, hogy tisztán hallják Isten Hangját, amint hívja őket az Ő Igéjén keresztül a nap Világosságán át. És add meg, uram, hogy ezek a szemek nyitva legyenek, és hogy meglássák Isten dicsőségét ebben az utolsó, záró órában. Azt mondtad: „Mindaz, akiket az Atya Nekem adott, jön, és én felemelem őket azon az utolsó napon.” És, Uram, talán sokan vannak itt, akik még nem értik 44
meg. Imádkozom, hogy te foglalkozz velük és add, hogy legyen még egy lehetőségük, Uram, hogy legyenek képesek megérteni. Hallják, amit szólsz hozzánk az Igédből, bizonyítva Magad, és aztán szólj hozzánk a természetfölötti Hangon, és aztán a magyarázattal, hogy lássuk a te nagy cselekedeteidet, bizonyítva, hogy az a Biblia szerint igaz. 47-2
Imádkozom, Istenem, hogy bocsásd meg nekünk a bűneinket most. És amint ráfekszem
erre az Igére, arra gondolok, hogy éppen így egy héttel ezelőtt egy halott emberre feküdtem rá itt a padlón, és láttam, hogy a nagy Szentlélek visszahozta őt az életbe. A szemei visszafordultak abból az állásból, ahogyan halott volt, és csak néhány szóval hívtuk a Te Nevedet. Most pedig látom őt élni, mert itt van, és él! Uram, Te ugyanaz az Isten vagy, mint amikor Pál feküdt rá arra a fiúra, aki olyan sokáig hallgatta őt prédikálni, hogy kiesett az ablakon: Te ugyanaz az Isten vagy, aki vissza tudod hozni az életet! 47-3
Köszönjük Neked, Atyánk. Hadd… A hitetlen talán nem hisz, de mi hiszünk, Uram.
Bebizonyítottad Magadat nekünk. Most pedig a szívem gondolata, az elmém gondolatai, az erőm, hadd olvadjanak ezek mind bele ebbe az Igébe. És add, hogy az Ige és én, együtt, Uram az emberekkel, vonulhassunk Isten Királysága felé. Add meg ezt, Urunk. Bocsásd meg a bűnünket, gyógyítsd meg a betegségünket, és tégy bennünket alattvalóiddá a Te Királyságodban. És most, amint jönnek, Uram, és megnyitják a medencét és kész a víz, és néhány percen belül kezdődik a keresztelés, megemlékezünk arról, hogy amikor ezt az evangéliumot hirdették, a Biblia azt mondta: „Ahányan csak hittek, megkeresztelkedtek.” Itt fekszenek a kendők, Uram, amelyeket megáldok Jézus Krisztus Nevében, a betegek meggyógyítására. 47-5
Amikor a szolgálatok hosszúak, kivontak, mert későre jár, be kell vennünk az Igét, amíg
van számára talaj, mert közeleg a hideg tél. Látjuk ezt: hullnak a levelek és tudjuk, hogy már küszöbön áll a tél. Fel kell gereblyéznünk a felszínt és eltemetnünk a magot. Ezért imádkozom, mennyei Atyám, hogy minden szívhez szóljál. És a Biblia azt mondja: „Ahányan csak hittek, megkeresztelkedtek.” És Uram, ha nincs… Sokan vannak itt, akik hisznek de még nem keresztelkedtek meg a Te szeretett Gyermeked, Jézus Nevében, hadd jöjjenek ők ma délelőtt, édesen és alázatosan, bűneiket megvallva és meghalva a világ dolgainak, hogy eltemettessenek, hogy felvegyék Jézus Krisztus Nevét, hogy kegyesen éljenek ezentúl a Szentlélek segítségével. 45
Neked ajánljuk őket most, Urunk, ezért a célért, Jézus Krisztus Nevében. Ámen. Most pedig átadjuk a szolgálatot Neville testvérnek, és bármit is szeretne mondani a keresztelési szolgálathoz… És ma este 7:30-kor, az Úr akarata szerint, szeretném hangszalagra venni azt a másik üzenetet. Isten áldjon meg benneteket addig. ***
46