BALATOFÜRED VÁROS
Az előterjesztés jogszabállyal nem ellentétes:
POLGÁRMESTER
jegyző
8230 Balatonfüred, Szent István tér 1.
Szám: Előkészítő: Cserép László /Krámli Franciska
Előterjesztés a Képviselő-testület 2004. november 25-i ülésére Tárgy:
Tájékoztató a 2004. évi idegenforgalmi szezon tapasztalatairól és a város marketing tevékenységéről 2005. évi Idegenforgalmi Intézkedési terv
Tisztelt Képviselő-testület!
Balatonfüred számára, lévén idegenforgalomból élő város, fontos, hogy a szezont követően áttekintse az adott időszak tapasztalatait, s azokat szem előtt tartva, a jövőre nézve megfogalmazza feladatait. E célt szolgálja a már hagyományosnak számító idegenforgalmi beszámoló és értékelés elkészítése. Annak érdekében, hogy minél szélesebb körű áttekintést kapjunk az idei szezonról csakúgy, mint tavaly, levélben kerestük fel a városban működő, idegenforgalomban érdekelt vállalkozásokat és az idegenforgalom által érintett, azt befolyásoló, koordináló szervezeteket (BRTPI, Probio Rt., ÁNTSZ, Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, Városi Rendőrkapitányság, Városi Rendelőintézet stb.). Jelen előterjesztés első részében átfogó tájékoztatást adunk a város és a Magyar Turizmus Rt. által működtetett Tourinform-iroda és információs pavilonok tevékenységéről és tapasztalatairól is, valamint a város 2004. évi marketing tevékenységéről. Az előterjesztés második részében pedig az idei tapasztalatok levonása után megfogalmazzuk a 2005. évben megvalósítandó feladatokat. I.
Tájékoztató a 2004. évi turisztikai szezon tapasztalatairól (a KSH és a kereskedelmi szálláshelyek adatai alapján) és a város marketing tevékenységéről 1. Turisztikai szezon tapasztalatai
A Balatonnál lassan indult az idei turisztikai szezon, ezt az utcán járva saját magunk is tapasztalhattuk, illetve a vállalkozók is erről tájékoztattak minket. Ez éppen akkor következett be, amikor a tó vízszintje emelkedett és a víz minősége is kiváló. Az idén 9 hónap alatt összesen 824 155 vendég üdült a Balaton parton, ami az előző év azonos időszakához képest 10 %-os visszaesést jelent. A vendégéjszakák száma 3 millió 675 ezer volt, ami 13,2 %-kal kevesebb a tavalyinál. Az átlagos tartózkodási idő lényegesen nem változott az előző évhez képest (2003-ban 4,6 nap, 2004-ben 4,5 nap). A teljes vendégforgalmon belül a külföldi turisták száma több mint 17 %-kal, a vendégéjszakáké pedig 16 %-kal esett vissza. Különösen szembetűnő a német vendégek számának jelentős csökkenése (25-26 %), ám még mindig ők
1
teszik ki a balatoni vendégforgalom 50 %-át. Az idei szezonban több vendégéjszakát töltöttek el a dán, finn, norvég, svéd, francia, olasz és orosz vendégek. Ország-csoportok szerinti bontásban vizsgálva a turizmus alakulását, jól látható, hogy a Balaton fő külföldi küldő piaca még mindig a német nyelvterület (Ausztria, Németország, Svájc). A Benelux-államokból érkező turistaforgalom, valamint a vendégéjszaka szám is csökkenést mutat (vendéglétszám: - 3,9 %, vendégéjszaka: -9,8%). A Skandináv államokból (Svédország, Norvégia, Finnország, Dánia) származó vendégforgalom a tavalyi évhez képest jelentős növekedést mutat, vendéglétszám: + 12,8 %, vendégéjszaka: + 7.0 %. A KözépEurópai országok esetében Lengyelországból és Szlovákiából jóval kevesebben érkeztek hazánkba, mint egy évvel korábban a KSH adatai szerint. A Balaton Régióban idén 460 395 belföldi vendég üdült, ami 3,2 % -kal kevesebb a tavalyinál. Az egyes kereskedelmi szálláshelyeken rögzített adatokat megvizsgálva az idei évben a turisták által igénybe vett szálláshelyek szerkezete módosult. A tavalyi évben főként a szállodák, a turistaszállások és a kempingek vendégforgalma nőtt, míg az idei évben a szállodák vendégforgalma azonos, a kempingek (-22,4 %) és a turistaszállások (-18,2 %) adatai alapján azonban a vendégszám jelentős csökkenést mutat. A turizmus alakulását jelző másik fontos adat a belföldiek vendégéjszaka száma, amely 8,2 %-kal csökkent az elmúlt évi adatokhoz képest, valamint az átlagos tartózkodási idő is kis mértékben változott (2003-ban 3,3 nap, 2004-ben 3,2 nap, ami -0,1 %). (1-2. sz. melléklet) Az idegenforgalmi szezon megítélése mindig vitákra adott okot, főleg ha a forgalom évrőlévre csökkenő tendenciát mutat. A turizmusban érdekelt vállalkozók más - más külső okokat vélnek felfedezni a forgalom csökkenése kapcsán. A szakértők úgy vélik, hogy az idei szezonban a visszaesés elsősorban a rossz időnek, a hernyóinváziónak, a Balaton gyenge külföldi reklámjának, a negatív sajtókampánynak és a szolgáltatások még mindig alacsony színvonalának a következménye. Véleményünk szerint az idei szezont döntően befolyásolta az, hogy az előző évekhez képest jelentősen csökkentek az állami támogatások, beszűkültek a pályázati lehetőségek. Ezért nem jutott elegendő forrás a turisztikai fejlesztési programok megvalósítására, újak indítására. Az idegenforgalmi szektorban is érződött az országra jellemző általános bizonytalanság. A Magyar Turizmus Rt. a tavalyinál jóval kevesebb pénzből gazdálkodott, ami természetesen a régiók anyagi helyzetét és lehetőségeit nagyban befolyásolta, nem jutott elegendő pénz az országos és a régiós marketingre sem! A Balaton régiót hosszú ideje éri az a kritika, hogy drága. Általános nézetté vált, hogy nekünk magyaroknak is olcsóbb a közeli tengerparton, mint a magyar tengernél nyaralni. Az állandó bizonygatások és a viták elkerülése érdekében a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság és a Balatoni Regionális Turisztikai Projekt Iroda kezdeményezte a Magyar Turizmus Rt-nél, hogy végezzenek ár-összehasonlító kutatásokat. A kutatás eredménye igazolta, hogy a Balatonnál alacsonyabb összegért lehet nyaralni, mint a horvát, az olasz vagy a spanyol tengerparton. A részletes kutatási eredmény a www.balatontourism.hu honlapon megtekinthető. A Balatoni régióban megfigyelhető tendenciák Balatonfüred város idegenforgalmában is tükröződnek. Ezt állapíthatjuk meg a KSH városunkra vonatkozó adataiból, melyek 2004. január-szeptember hónapokra vonatkozóan állnak rendelkezésre. (3-4. sz. melléklet) Balatonfüreden a kereskedelmi szálláshelyeken 4,2 %-kal kevesebben, 101 686 fő üdült, ami megegyezik a régió tendenciájával. Összességében a kempingek vendégforgalma a
2
tavalyi évhez hasonlóan alakult, a német vendégek számának drasztikus és a holland vendégek számának jelentős csökkenését a Dániából érkező nagy számú vendég kompenzálta. A többi kereskedelmi szálláshelyen csökkent a vendégérkezések száma. (Turistaszállások: 15,8 %, az üdülőházak: -4,2 %, a szállodák: -5, 5%, a panziók: -29,7 %) A regisztrált vendégéjszaka szám (479 147) a tavalyinak 97,2 %-a volt. Az átlagos tartózkodási idő 4,7 nap volt, ami nem mutat lényegi eltérést a tavalyihoz képest (4,6 nap). A külföldi vendégek száma a tavalyinak 99,6 %-a volt 2004-ben a településen, mely csökkenés mértéke jóval alacsonyabb, mint a régióban. A tavalyi belföldi vendégforgalom növekedését követően idén az összes kereskedelmi szálláshelyen kevesebb magyar vendéget regisztráltak (átlagosan -10,4). Az átlagos tartózkodási idő sem a külföldi, sem a belföldi vendégek körében nem mutat lényegi változást a 2003. évhez képest; a településünkön eltöltött idő hosszának növelése lenne kívánatos. Balatonfüred vendégkörét vizsgálva az alábbi képet kapjuk: A vendéglétszám és a vendégéjszaka adatait alapul véve a folyamatos csökkenés ellenére még mindig émetország a legjelentősebb küldő ország (22 479 fő). Második helyen Dánia (10 803) áll, majd Hollandia (5 719) és Franciaország (4 635) következik. Lényegesen növekedett Finnországból (+24,4 %) és Olaszországból (+7,2 %) érkező vendégek száma. A településen 2004. január 1-október 31. között az idegenforgalmi adóbevétel (153.615.400,Ft) 17 millió forinttal meghaladta az előző év azonos időszakában befolyt összeget, mely növekedést az adó mértékének emelkedése (belföldi vendégek esetében 200-ról 300,- Ft-ra) is befolyásolta. 2.
Tourinform iroda és az információs pontok tevékenysége
A továbbiakban a Magyar Turizmus Rt. és a város által üzemeltetett Tourinform iroda, valamint az információs pontok tevékenységét és az idei szezonra vonatkozó tapasztalatait ismertetjük. 2004. január1-től az idegenforgalmi feladatokat átlagosan 3 fő látta el, ebből egy fő a Polgármesteri Hivatalban, 2 fő pedig a Tourinform irodában. A turisztikai szezon kezdetével üzembe helyeztük a városi információs pontokat is, ahol idegen nyelveket beszélő középiskolás és egyetemista diákok, gyakornokok látták el az információ-szolgáltatást. A Magyar Turizmus Rt. az ország összes Tourinform-irodájának nyári, hosszított nyitva tartást javasolt 2004-ben csakúgy, mint az előző években. Az iroda éves nyitva tartása így az alábbiak szerint alakult: 2004. jan.1- márc.30.: 2004. ápr.1-máj. 31.: 2004. jún. 1- 14.: 2004. jún.15-szept.15. 2004. szept.16 - október 31. 2004. november 1-dec.31.
H-P: 9-15 H-P: 9-16 H-P: 9-16 Szo: 9-13. H-P: 9-19 Szo-Vas: 9-13. H-P: 9-17 Szo: 9-13. H-P: 9-16
3
A Tourinform iroda vendégforgalmának alakulása: HÓAP JANUÁR FEBRUÁR MÁRCIUS ÁPRILIS MÁJUS JÚNIUS JÚLIUS AUGUSZTUS SZEPTEMBER OKTÓBER NOVEMBER DECEMBER ÖSSZESE
2001 (Fő) 79 (PLUS-nál) 89 115 171 350 1263 2669 (Petőfi 68.) 2910 690 319 43 29 8727
2002 (Fő) 52 95 106 224 428 1396 3825 3542 977 246 145 105 11141
2003 (Fő) 69 75 59 165 467 943 3427 3140 912 312 98 99 9766
2004 (Fő) 109 112 140 293 649 1297 1108 5167 826 307
(2004. január 1-október 31-ig: 9.876 vendég ) Átlagos napi forgalom: Szezonban: júliusban 142 fő, augusztusban 166 fő Szezonon kívül: 4-10 fő Mint a fenti táblázatból kiolvasható, irodánk vendégforgalma az eddigi adatok szerint 2004ben - szeptembert kivéve - minden hónapban meghaladta az előző év forgalmát, annak ellenére, hogy a Balatonnál nagy vendéglétszám csökkenés volt tapasztalható a kereskedelmi szálláshelyeken. Az irodába betérő vendégek nagy többsége idén is német nyelvterületről, főleg Németországból érkezett. Júliusban emelkedett a dán és holland érdeklődők száma, és augusztusban a francia, olasz vendégek is többen voltak. Az irodába betérő magyar vendégek száma emelkedett a tavalyihoz képest. A betérő vendégek főleg a programokról, látnivalókról, menetrendekről érdeklődtek, és nem csak a Balaton vonatkozásában. Helyi lakosság főleg azért jött be, hogy külföldi vendégeiknek prospektust vigyenek, de időnként saját nyaralásukhoz kértek ötleteket, ill. konkrét helyekről kiadványokat. Központi, regionális és egyéni kiadványokkal jól ellátott az iroda, igyekszünk minden nyelven tartani a prospektusokból. Minden idegenforgalmi vásárt is felhasználunk a kiadványok begyűjtésére. Irodánk az elmúlt 4 évhez hasonlóan két információs pavilont üzemeltetett a PLUS diszkontnál ( július 2-aug.31. ) és a Zákonyi utcai „Nyári vásáron” (július 2 -aug.31). A Nyári vásáron 2, nyelveket beszélő főiskolás, egyetemista balatonfüredi fiatal dolgozott hétfőtől szombatig 9-21 óráig vasárnap 9-14 óráig. A PLUS-nál, tekintettel a kisebb forgalomra, 1 főiskolás dolgozott naponta 10-18 óráig. Ez az iroda vasárnap zárva volt. A 2 hónap alatt a Nyári vásárnál 5812 vendég, a PLUS-nál 2632 vendég, összesen 8444 fő érdeklődött. Ez 300 fővel kevesebb, mint tavaly, viszont a Nyári vásár pavilon június 21-től volt nyitva.
4
Az augusztus 7-22-ig megrendezett BORHETEK-en ismét kitelepült irodánk. A már megszokott „információs szekér” működött naponta 10-21 óráig. Itt is 2 balatonfüredi, nyelveket beszélő egyetemista-gimnazista diák látta el információval, prospektusokkal az érdeklődőket, és árusította az irodánkban is kapható kiadványokat: könyvek, térképek, videokazetták, zászló, CD… stb.
Bevételek A Tourinform irodák működési költségeihez a Magyar Turizmus Rt. az idei évben forrás hiányában nem járult hozzá, a Veszprém m. Turisztikai Hivatal azonban 1,2 millió Ft-tal támogatatta a balatonfüredi irodákat. Irodánk pénzbevételének alakulása (értékesítés) a pénztárgép szerint. 2001 2002 2003 január 32.880.-Ft 5.174.-Ft 883.-Ft február 2.476.-Ft 6.659.-Ft 1.620.-Ft március 14.438.-Ft 15.559.-Ft 15.242.-Ft április 13.247.-Ft 26.534.-Ft 8.435.-Ft május 24.418.-Ft 48.450.-Ft 42.222.-Ft június 80.882.-Ft 39.580.-Ft 93.410.-Ft július 171.521.-Ft 318.908.-Ft 255.605.-Ft augusztus 297.522.-Ft 574.047.-Ft 666.875.-Ft szeptember 34.849.-Ft 90.073.-Ft 73.210.-Ft október 20.647.-Ft 7.740.-Ft 28.482.-Ft Összesen 692.880.-Ft 1.132.724.-Ft 1.185.984 .-Ft
2004 12.948.-Ft 3.008.-Ft 6.392.- Ft 10.340.-Ft 43.629.-Ft 69.267.-Ft 769.658.-Ft 779.662.-Ft 45.097.-Ft --??? 1.740.001,-Ft
Mindösszesen bevételek Vp. m. Turisztikai Hiv 1.200.000.-Ft Értékesítés 1.740.001.-Ft 2.940.001.-Ft
3. Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály, a Művelődési, Oktatási, Sport és Idegenforgalmi Osztály idegenforgalmi szezont befolyásoló tevékenysége és a hatóságok 2004. évi tapasztalatai Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály a) Az idegenforgalom szempontjából fontos, természeti és épített környezet állapotának megőrzéséért, és szebbé tételéért a Városfejlesztési és Üzemeltetési Osztály igyekezett mindent megtenni. A 2004. évi Idegenforgalmi Intézkedési Tervben foglaltaknak megfelelően, a környezetvédelem és műemlékvédelem terén az előbbi osztály munkatársai kiemelt figyelmet fordítottak a kedvelt kirándulóhely, a Koloska-völgy megközelítésére, és a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkkal együttműködve átadtuk a közjóléti objektumot, mely nagyban hozzájárult a kulturált kirándulás feltételeinek a javításához. b)
A jóváhagyott költségvetés keretén belül gondoskodtak az önkormányzati ingatlanok karbantartásáról. Városfejlesztés terén az alsó Városrész (Blaha u., Kisfaludy u. volt kertmozi…) rekonstrukciós munkái a sikeres pályázatunk eredményeként megkezdődnek még az idei évben és az önkormányzat által értékesített ingatlanok (Horváth-ház és az
5
Árkád Hotel) felújítása is megindult, mely fejlesztések reményeink szerint nagy mértékben hozzájárulnak a jövő évi turizmus erősödéséhez. c)
Az idegenforgalmi szezon kezdete előtt megtörtént az utak kátyúzása, az útburkolati jelek felfestése, a csatornák és a nyílt árkok tisztítása, valamint a szokásos tavaszi lomtalanítás.
d) A főutak melletti virágosítást mind a helyi lakosság, mind pedig a vendégek nagy örömmel fogadták. A „Virágos Balatonfüredért” versenyen ebben az évben is sokan részt vettek, munkájukkal hozzájárulva városunk szépségéhez. e) Az alábbi turisztikai beruházások befejeződtek, melyek reményeink szerint hozzájárulnak a jövő évi vendéglétszám emelkedéséhez és az idegenforgalmi bevétel növekedéséhez: - Annagora Park, - Balaton Szabadidő és Konferencia Központ, - Szabadtéri Színpad A Balaton Szabadidő és Konferencia Központot és a Szabadtéri színpadot 2004. november 26-án ünnepélyesen átadjuk és a lakosság rendelkezésére bocsátjuk. f) Az elmúlt években a nyári hónapokban nagy gondot okozott a hulladék elszállítása a szolgáltatóktól, és a közterületről (Tagore sétány, Gyógy tér) egyaránt. A nyári hónapokban a turisztikailag frekventáltabb városrészeken, éttermeknél, nagyobb üzleteknél, közterületen elrendeltük a heti többszöri szállítást, így az idei évben ez nem okozott problémát.
Művelődési, Oktatási, Sport és Idegenforgalmi Osztály tevékenysége a) Rendezvények: Az Osztály a Városi Művelődési Központtal a 2004. évi városi rendezvény tervben szereplő programokat maradéktalanul megvalósította. Több, a tervben nem szereplő, egyesületek, civil szervezetek által szervezett, támogatásra érdemes rendezvényt anyagilag, vagy a szervezési munkák koordinálásával és a marketing tevékenységgel segítettük. Nagy siker övezte a hagyományos, visszatérő rendezvényeinket (Vitorlabontó Ünnepség, Annabál, Borhetek, Szüreti fesztivál), valamint a hagyományteremtő szándékkal idén első ízben megrendezett Füredi Bor Juniálist. Az idei év különlegessége volt a nagyon jól sikerült Ügyvédek Labdarúgó Vb-je, mely során 28 országból érkeztek hozzánk vendégek, akik az itt eltöltött idő alatt jelentősen hozzájárultak az idegenforgalmi adóbevételhez és a turisztikai vállalkozások bevételeihez is. Továbbra is egyre sikeresebb, egyre több vendéget vonz az Anna-bál kísérőrendezvényeként megszervezett utcabál és a Szüreti fesztivál. A Balaton legnagyobb vitorlásversenye a Kékszalag verseny, melyet az idei évben az érdeklődők a Vitorlás téren felállított kivetítőn a rajttól a célig élőben figyelemmel kísérhették. Az egyes rendezvények kivetítőn keresztüli népszerűsítése nagyon hatékony volt, a jövőben is alkalmazzuk a pénzügyi lehetőségeinkhez mérten. A II. Balatonfüredi Művészeti Fesztivál gazdag és színvonalas programjait sajnos a rossz idő miatt kevesebben látogatták, mint amennyire számítottunk, illetve a jövő évben a szervezési munkát, promóciót még korábban el kell kezdeni. Évek óta Balatonfüred legsikeresebb és legnagyobb tömegeket vonzó rendezvénye a Borhetek. A jövő évben szükséges a rendezvény infrastruktúráját fejleszteni és a
6
szakemberek, szakmai egyesületek bevonásával a rendezvény teljes ideje alatt a minőséget biztosítani. Ennek érdekében a szakemberekkel egyeztetve a 2005. évi januári testületi ülésre külön előterjesztést készítünk. Új kezdeményezésünk volt a Jazz fesztivál, mely ugyan egy rétegközönséget vonz, mégis megfelelő előkészítési munkával és igazi fesztivál hangulat megteremtésével idegenforgalmi vonzerővé válhat. A Jazz fesztiválról az előterjesztést szintén a 2005. évi januári testületi ülésre terjesztjük be. Már az idei évben is sikeresnek mondható az első alkalommal megrendezett Füredi Bor Juniális, mely reményeink szerint jövőre még több vendéget vonz városunkba. A 2005. évi programtervben szereplő gazdag kínálatot az önkormányzat saját erővel nem tudja megvalósítani, így egy-egy rendezvény teljes körű szervezésével konkrét céget bíz meg. Erre kiváló példa a Füredi Bor Juniális, melyet az önkormányzat koordinálásával már idén is a Pelsovin Trade Kft. szervezett. b) Hungarorama 2004. évben is sikeresen működtettük a kikötő épületének tetején elhelyezett web kamerát, melynek segítségével élőképet közvetítünk több TV csatornán és az Interneten keresztül. Ez további hirdetési lehetőséget biztosít mind a városban működő turisztikai vállalkozók, mind az önkormányzat számára, melyet a jövőben még eredményesebben kell kihasználnunk. c) Internet A városi honlapot és az Anna-báli honlapot az idei évben továbbfejlesztettük, így az egyes menüpontok elérhetősége könnyebbé vált és az új menüpontok révén még több információt tudunk közölni. A Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége és az Informatikai és Hírközlési Minisztérium e-go elismerésben és a városi kategóriában ezüstéremmel díjazta a megújult füredi honlapot. A zsűri az összes önkormányzati honlapot megvizsgálta a díjazás során. d) Kiállítások A város - 7 társkiállítóval együtt - részt vett a 2004. március 18-21. között a Budapesti Hungexpo Vásárközpontban megrendezett Utazás 2004 Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon. Ez a turisztikai kínálat teljes körét felölelő rendezvény az elmúlt években oly mértékben megerősödött, hogy mára már Magyarország legjelentősebb szakmai és közönség fóruma lett. Az előző évektől eltérően Balatonfüred a B pavilonban állított ki a Balaton régiós stand mellett, a Kossuth - forrás kútházát ábrázoló installációval, 60 m2-en. Megállapíthatjuk, hogy a városi stand installációja ebben a formában nem tartja a lépést a többi kiállító megjelenésével. A Kossuth forrás kútházat, mint a város szimbólumát, a jövőben is alkalmazzuk, ám a kivitelezésnél a könnyen mozgatható installációs elemeket, nagy képeket és több díszítést részesítjük előnyben. A Balaton régió standján a városunkat a Tourinform iroda képviselte. 2004. június 5-13. között Balatonfüred kínálata sikeresen bemutatkozott Svájcban, Emmental régióban rendezett kiállításon. A Tourinform iroda vezetője képviselte városunkat, valamint a Balaton régiót a márciusban megrendezett berlini ITB, valamint a stuttgarti turisztikai vásáron.
7
A város sikeresen részt vett áprilisban a VII. Veszprém Megyei Turisztikai Kiállításon is. A jövő évre javasoljuk, hogy a város a nagyobb belföldi kiállításokon a Balaton régióval közösen vegyen részt. e) Marketing termékfejlesztő csoport A város középtávú marketing tervében megfogalmazott célok megvalósítására 2004. március 2-án megalakult a marketing termékfejlesztő csoport, melynek tagjai a város turisztikai szakemberei közül kerültek ki. A csoport havi rendszerességgel tanácskozott, minden alkalommal egy-egy a város kínálatát meghatározó „termékcsoportot” tárgyalt. A csoport tevékenységének a célja, hogy turizmusban érdekelt vállalkozók ajánlatait felhasználva konkrét turisztikai csomagokat, programjavaslatokat dolgozzon ki az egyes termékek fejlesztése érdekében, és ezeket a konkrét ajánlatokat minden szervezet a saját csatornáján keresztül kiajánlja a partnereknek, vendégeknek. 2004. május 29-én rendeztük meg a Szezonnyitó Turisztikai Konferenciát az Árkád Hotelben, ahol a város lakosságának és a vállalkozóknak is bemutattuk a termékfejlesztő csoport tagjait, ismertettük a kezdeményezés lényegét, és felajánlottuk a csatlakozás lehetőségét. Tapasztalataink szerint a vállalkozók részéről még mindig csekély a fogadókészség az önkormányzat kezdeményezései iránt, általunk közvetlenül felkínált lehetőségekkel kevesen élnek. Például elvárják, hogy Balatonfüred önálló standon jelenjen meg az Utazás Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon, ám annak ellenére, hogy a város kedvezményes térítési díjat állapit meg, kevés vállalkozás képviseli magát személyesen a városi standon – jobb esetben eljuttatják a kiadványaikat többszöri felszólítás után. Negatív tapasztalataink ellenére az önkormányzat továbbra is törekszik a vállalkozások bevonására, konkrét ajánlatokkal személyesen vagy levélben keressük meg őket. f)
Reklám, PR tevékenység 2004. évben is sikeresen és hatékonyan alkalmaztuk a reklám- és PR eszközök széles skáláját. E gyakorlatunkat folytatva 2005-ben is alapvető követelmény a helyi, a regionális, az országos és külföldi sajtóval, televíziókkal, rádióval való jó és aktív kapcsolattartás, valamint az egyéb promóciós eszközök alkalmazása. A tavalyi visszajelzések, tapasztalatok alapján nagyon hatékonyak voltak az országos és regionális Tv és rádió csatornákon közölt reklámok (spot), melyekkel a kiemelt rendezvényeinket (Füredi Bor Juniális, Balatonfüredi Művészeti Fesztivál, Anna-bál kísérőrendezvényei, Borhetek) népszerűsítettük. A város, valamint a városi rendezvények reklámozása során célszerűnek tartjuk az idei évben alkalmazott módon – nem elaprózva – célzottan felhasználni a rendelkezésre álló pénzforrásokat a reklámeszköz hatásidejének figyelembe vételével. A reklámspotok elkészítését, a reklámidők lekötését és ütemezését profi cégek bevonásával végezzük.
g) Városi Kiadványok A városi propaganda részeként kiemelten kell kezelni a városról megjelenő nyomtatott, és elektronikus információt. A kiadványok tervezésében, és terjesztésében a Tourinformiroda továbbra is aktívan részt vesz. Március közepére készültek el a három nyelvű városi kiadványok, melyek a következők: -
Balatonfüred (A/4) kiadvány 5000példányban Eseménynaptár 5000 példányban Balatonfüredi Szálláshelyek 5000 példányban 8
-
Füred kártya kiadvány 5000 példányban A szezon alatt folyamatosan készültek a rendezvényekhez kapcsolódóan a műsorfüzetek, szórólapok (Anna-bál, Balatoni Szívhalászat, Borhetek, Művészeti Fesztivál, Vitorlabontó…stb.)
A kiadványok külső megjelenésében nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy ötvözzük a város gazdag hagyományait és a nyári üdülés, kikapcsolódást felidéző hangulatot. Törekedtünk arra. Hogy a város kínálatát meghatározó „termékeket” külön színnel jelöltük meg (pl. vitorlázás-kék, bor és gasztronómia-sárga, természet, környezet – zöld, kultúrabordó), így a műsorfüzetek, plakátok, meghívók tervezésénél ezek a színek domináltak. A városi kiadványokat a Tourinform irodán keresztül eljuttattuk a nagyobb városokba, a külföldi és a belföldi kiállításokra, valamint a városban működő turisztikai vállalkozókhoz. Visszajelzések alapján a hagyományos kiadványaink mellett az új kezdeményezések szálláshely katalógus és Füred kártya kiadvány - nagyon sikeresnek bizonyult, így a jövőben is tervezzük a kiadását. h) Füred kártya A város új kezdeményezése az idén bevezetett Füred kártya, mellyel a településen eltöltött vendégéjszaka után a vendégek számos szolgáltatást kedvezményesen vehettek igénybe. A kezdeményezéshez csaknem 50 balatonfüredi szolgáltató, vállalkozó csatlakozott kedvezmény biztosításával, a szálláshelyek többsége pedig a kártya terjesztésével. A kedvezményben résztvevő szolgáltatók között kérdőíves felmérést végeztünk és a kérdőívet kitöltőknek az önkormányzat ingyenes hirdetési lehetőséget ajánlott fel, így a megkérdezettek több mint fele (32) kitöltötte és megosztotta a tapasztalatait velünk. A visszajelzések azt mutatják, hogy a vállalkozók többsége jó kezdeményezésnek tartja, a jövő évben is részt vesznek, ám nagyobb marketing tevékenységet várnak a várostól. A kedvezményeket bemutató kiadvány, plakáton túl szükséges a város összes hirdetésében, reklámjaiban felhívni a figyelmet a lehetőségre, hogy a vendégek már az úti cél kiválasztásakor tudjanak a kedvezményekről. A vállalkozók nagy része javasolja a parkolás árából és a standbelépő esetén a hetijegy árából való kedvezmény biztosítását is. A kedvezményezett szolgáltatások közül a strandbelépő és a hajókirándulás (158 esetben éltek a kedvezménnyel a BAHART-nál) volt a legkedveltebb. A PROBIO RT. a Füred kártyával kapcsolatban az alábbi adatokat bocsátotta a rendelkezésünkre:
Belépőjegy vásárlás Füred kártyával Gyermekeknek Kedvezmény értéke
Esterházy strand 5.019 db
Kisfaludy strand 12.777 db
Összesen 17.796 db
1.342 db 572.103,- Ft
4.017 db 1.325.385,- Ft
5.359 db 1.879.488,- Ft
A strandokon igénybe vett kedvezmény mutatja, hogy a felhasználók többsége elsősorban a fizetővendéglátók vendégei, és a Kisfaludy, Jókai, valamint a körzetében található üdülőházak vendégeiből kerültek ki. i)
Pályázatok: Sajnos az idei pályázati lehetőségek és a pályázat során felhasznált pénzösszeg jelentős csökkenése következtében a rendezvények támogatását zömmel saját erőből és a
9
vállalkozói tőke bevonásával tudtuk megvalósítani, mely az önkormányzatra az előző évekhez képest jóval nagyobb terhet és feladatot rótt. Balatonfüred Város Önkormányzata a 2004-re tervezett idegenforgalmi feladatai megvalósításához ebben az évben összesen 9 pályázatot nyújtott be 4 pályázatot kiíró állami szervhez, melyből idén 4 rendezvényt támogattak. Hagyományos, nagyrendezvényeinket (Borhetek, Anna-bál és kísérőrendezvényei, Vitorlabontó Ünnepség) pénzforrás hiányában elutasították. A sikeres pályázataink közvetve vagy közvetlenül az idegenforgalom minőségének javításához is hozzájárult.
3. Hatóságok 2004. évi tapasztalatai a) A Balatonfüredi Rendőrkapitányság ebben az évben is maximálisan igyekezett megfelelni a szezon hozta többlet feladatoknak, annak ellenére, hogy az idei évben kevesebb vezényelt erő segítette a munkájukat. Legfontosabb feladatuk továbbra is Balatonfüred és az illetékességi területükhöz tartózó többi 19 település közrendjének és közbiztonságának fenntartása, valamint a rendezvények, rendezvénysorozatok rendőri biztosítása. A közbiztonság az idei év eddig eltelt időszakában és az idei idegenforgalmi szezonban jónak értékelhető, annak ellenére, hogy júniusban és augusztusban kb. 20 %-kal emelkedett a bűncselekmények száma, míg júliusban 17 %-os csökkenés tapasztalható. A bűncselekmények területi eloszlásában sincs változás a tavalyi évhez képest, azok közel felét Balatonfüreden követték el. A vagyon elleni bűncselekményeken belül főleg a besurranásos lopásos és az alkalmi jellegű lopások voltak a meghatározóak. A betöréses lopások száma szinte megegyezik a tavalyival, a gépjármű betörések száma viszont közel a felére csökkent. A gépkocsi lopások száma kettővel emelkedett. A nyári idegenforgalmi szezonban kiemelt feladatuk a közterületek rendjének fenntartása, a közterületi bűnözés visszaszorítása, ennek érdekében eredményesen alkalmazták a mozgóőr, a kutyás, a kerékpáros, a segédmotor-kerékpáros járőr és a gépkocsi járőrszolgálatot. A külföldi sértettekkel történő kommunikációban, a feladatok ellátásában és az akciókban való részvétellel nagy segítséget nyújtottak a külföldi rendőrök, akikkel már korábban is teljesítettek szolgálatot. b) A Veszprém Megyei Közigazgatási Hivatal Fogyasztóvédelmi Felügyelősége az idegenforgalmi főszezonban a megye területén összesen 762 ellenőrzést tartott, melyből Balatonfüreden és térségében összesen 31-et. Az ellenőrzött egységek több mint négyötödében találtak hiányosságokat, szabálytalanságokat, melyek a következők: - 24 ellenőrzött vendéglátó egységben 49 hiányosságot tapasztaltunk: élelmiszerekkel kapcsolatban (17), ártájékoztatás részleges vagy teljes hiánya (8), kategóriába besorolásról való tájékoztatás elmulasztása (6), vásárlók könyve szabálytalan kezelése (4), mérésügyi (6), vásárlók megkárosítása (1), bizonylatokkal kapcsolatos mulasztás (1), egyéb szabálytalanságok (1); - 2 utazási irodában panaszbejelentést követően került sor ellenőrzésre, az egyikben találtak hiányosságokat; - 2 mutatványos berendezést működtető vállalkozónál, az egyik esetben hiányos volt az engedélyezési dokumentáció; - 1 kereskedelmi szálláshelyen, szintén panaszbejelentést követően találtak hiányosságokat: kategóriába sorolás hiánya, vásárlók könyve kezelése, árak kiírása hiányos volt
10
- 1 élelmiszerboltban szintén panaszbejelentésre: lejárt minőség megőrzési élelmiszert kínáltak eladásra. Összességében a viszonylag magas feltárási kifogásolási arány ellenére kedvezőbbnek, javuló színvonalúnak tartják a fogyasztóvédelem helyzetét, mint egy évvel korábban, mivel összességében kevesebb, illetve enyhébb volt az egy-egy egységekben elkövetett szabálysértések száma és azok egy jelentős része inkább formai és kevésbé tartalmi jellegű hiányosság volt. c) PROBIO Településüzemeltetési Rt. beszámolója szerint a társaság az önkormányzattal kötött vállalkozási szerződések alapján, a városi parkfenntartási, gyepmesteri, természetvédelmi őri, hulladékelszállítási és egyéb köztisztasági tevékenységek körébe tartozó feladatokat az Rt. személyi állománya és gépparkja segítségével maradéktalanul, a határidők betartásával biztosítani tudta. A csapadékos időjárásnak következtében a zavartalan strandi napok száma 29 %-kal kevesebb volt, mint a tavalyi évben. A vendégforgalom az Esterhazy standon 35 %-kal, a Kisfaludy strandon 26 %-kal maradt el, az árbevételben pedig 30 %-os, illetve 23 %-os csökkenést eredményezett. d) Városi Szakorvosi Rendelőintézet 2004 évben eredményesen felkészült az idegenforgalomból származó megnövekedett feladatok ellátására. Új műszer beszerzésekkel és eszköz felújítással jobb adottságok között dolgoztak. A forgalom az idei évben csökkenést mutat a tavalyihoz képest. Ez várható is volt, a trend évek óta csökkenést mutat. Az ellátás bonyolításában leginkább észrevehető változás az európai uniós tagságunk hozott, mely értelmében az uniós állampolgárok a magyar állampolgárokéval azonos elvek alapján kapnak ellátást, ha ezt a jogszabály által előírt formában dokumentálják. Ennek következtében a külföldi betegellátásért kapott díj jelentős, 35 %-os csökkenést mutat. Ez jelentős zavart jelent, ugyanis ezen bevételek betervezett volta miatt további finanszírozási gondot jelentenek. Ezen betegek ellátása minden esetben növeli a ráfizetés mértékét. Az idegenforgalmi idényben jelentős fennakadás sehol sem volt. Egyedül megemlítendő növekedést a hatósági vizsgálatok számában láttak, ugyanis jelentősen megnőtt a kábítószer fogyasztás gyanúja miatt kényszer vizsgálatra beszállítottak száma. Ez természetesen tovább terheli– különösen ügyeleti időben – az ellátás rendszerét. e) Állami épegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat Balatonfüred Városi Intézete A 2004. év a HACCP jegyében zajlott, a HACCP éve volt. EU konform jogszabály kötelezővé tette május 1.-től a HACCP rendszer kidolgozását és működtetését az élelmiszer-előállító és élelmiszer-forgalmazó helyre, beleértve a közétkeztetést és vendéglátást is. Ez többletfeladatot jelentett a vendéglátással foglalkozók, de az ÁNTSZ dolgozóinak is. „…Tapasztalatunk szerint ebben az évben az eddiginél több egységben történt üzemeltető váltás. A szezonális egységek száma Balatonfüred városában évről-évre közzel azonos 590 (míg az egyik megszűnik, addig a másik újból kinyit). A HACCP rendszer bevezetése pozitív hatással volt az üzletek higiénés helyzetének alakulására. Javult a higiénés szemlélet is. (HACCP tanfolyam, HACCP rendszer kialakítása során elkerülhetetlenül foglalkozni kellett a vendéglátó szakembereknek az előírásokkal). Több alkalommal kellett egyéb hiányosság miatt is intézkednünk (minőségvédelmi bírság, szabálysértés, rendelkező határozat, átirat)
11
Leggyakoribb hibák: jelöletlen lefagyasztás, lejárt fogyaszthatósági és minőség megőrzési idő, zsúfoltság, elavult kopott berendezési tárgyak ill. edények, a helyiségek rossz kapcsolata, felújítás szükségessége, hűtőkapacitás elégtelensége, szakosítatlan tárolás, helytelen mosogatás. A nyári vásár megrendezésére az idén is sor került. Fél szemünket végig rajta tartottuk a rendezvényen, mert az ilyen ún. kitelepülések fokozott kockázattal járnak. …Az idei szezon előtt lényeges gondot okozott, hogy egyes strandi csúszdák használata kétségessé vált, mivel a vízbeérkezési pontokon a Balaton alacsony vízállása miatt olyan vízmélység alakult ki, ami a csúszdák biztonságos üzemeltetését már lehetetlenné tette. Balatonfüreden üzemelő strandok közül még mindig a legégetőbb problémát a Széchenyi utcában lévő volt orosz strand higiénés viszonyai jelentik. A strandfürdő központi épülete, valamint a strand területén található büfék elavultak, korszerűtlenek, felújításra szorulnak. …Mivel a város közigazgatási területén belül ipari szennyező forrás nincs, levegő higiénés szempontból a problémát elsősorban az allergiás megbetegedést okozó gyomnövényzet adja. A z idei évben is nagy hangsúlyt fektettünk a lakosság egészségfejlesztésére, egész évben gazdag programmal, szűrővizsgálatokkal előadásokkal vártuk az érdeklődőket. Az egészségmegőrzés terén végzett munkájáért Intézetünk országos elismerésben részesült.” II.
2005. évi Idegenforgalmi Intézkedési Terv
A fentiekben bemutatott 2004. évi idegenforgalmi beszámoló és az idei idegenforgalmi intézkedési terv tapasztalatait figyelembe véve készült el a 2005. évi Idegenforgalmi Intézkedési Terv, melyet megújult, könnyebben áttekinthető formában terjesztünk a képviselő testület elé. A 2005. évi konkrét feladatokat, a felelősök és a határidők megjelölésével a 5-6. számú melléklet tartalmazza.
Tisztelt Képviselő-testület! Jelen előterjesztés célja az, hogy helyzetelemzést adjon Balatonfüred város 2004. évi turisztikai szezonjáról. Bemutattuk az idegenforgalom területén működő balatonfüredi cégek, vállalkozások, szervezetek tapasztalatait és azok figyelembe vételével megfogalmaztuk a jövő évi feladatokat. Kérem a tisztelt Képviselő-testületet, hogy a tájékoztatót, valamint az intézkedési tervben rögzített feladatok minél teljesebb végrehajtása érdekében az alábbi határozati javaslatot szíveskedjék elfogadni.
Balatonfüred, 2004. november 12.
Dr. Bóka István Polgármester
12
HATÁROZATI JAVASLAT
……/2004. (XI. 25.) Kh. számú határozat:
Balatonfüred Város Képviselő-testülete elfogadja a tájékoztatót a 2004. évi idegenforgalmi szezonról és a 2005. évi Idegenforgalmi Intézkedési Tervet. Utasítja a Jegyzőt, hogy az abban meghatározott feladatok végrehajtásáról és a határidők betartásáról gondoskodjon.
Felelős:
Jegyző
Határidő:
folyamatos
13
1. számú melléklet
KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEK VENDÉGFORGALMA SZÁLLÁSTÍPUSONKÉNT A BALATON ÜDÜLŐKÖRZETBEN január-szeptember
Szálláshely típusa
Vendég előző év 2004 azonos időszaka = 100,0
Vendégéjszaka előző év 2004 azonos időszaka= 100,0
Átlagos tartózkodási idő, éjszaka
Külföldi Szálloda Turistaszállás Üdülőház Panzió Kemping Ifjúsági szálló ÖSSZESEN Ebből: Balaton partközeli települések Balaton további települések
227 168 927 18 890 14 612 98 401 3 762 363 760
84,5 59,6 87,5 48,1 88,8 50,2 82,6
1 265 065 4 468 135 776 76 300 698 029 27 666 2 207 304
85,5 60,6 82,8 52,2 89,3 50,0 83,8
5,6 4,8 7,2 5,2 7,1 7,4 6,1
344 932
82,0
2 074 610
83,4
6,0
18 828
93,5
132 694
89,9
7,0
Belföldi Szálloda Turistaszállás Üdülőház Panzió Kemping Ifjúsági szálló ÖSSZESEN Ebből: Balaton partközeli települések Balaton további települések
304 186 13 681 29 266 24 627 34 600 54 035 460 395
99,9 81,8 92,6 98,7 77,6 102,0 96,8
897 554 75 194 109 885 78 999 116 989 189 643 1 468 264
94,1 91,8 84,9 96,2 77,9 93,6 91,8
3,0 5,5 3,8 3,2 3,4 3,5 3,2
414 169
94,0
1 342 439
90,1
3,2
46 226
132,8
125 825
115,1
2,7
Összes Szálloda Turistaszállás Üdülőház Panzió Kemping Ifjúsági szálló ÖSSZESEN Ebből: Balaton partközeli települések Balaton további települések
531 354 14 608 48 156 39 239 133 001 57 797 824 155
92,7 79,9 90,5 70,9 85,6 95,6 90,0
2 162 619 79 662 245 661 155 299 815 018 217 309 3 675 568
88,9 89,2 83,7 68,0 87,4 84,2 86,8
4,1 5,5 5,1 4,0 6,1 3,8 4,5
759 101
88,2
3 417 049
85,9
4,5
65 054
118,4
258 519
100,6
4,0
14
2. számú melléklet
A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEK VENDÉGFORGALMA ORSZÁGOK SZERINT A BALATON ÜDÜLŐKÖRZETBEN január-szeptember
Megnevezés
Vendég előző év azonos 2004 időszaka =100,0
Vendégéjszaka előző év azonos 2004 időszaka =100,0
Átlagos tartózkodási idő, éjszaka
Európai országok összesen Ebből: Ausztria Belgium Bulgária Csehország Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Szerbia és Montenegro Lengyelország Németország Norvégia Olaszország Oroszország Románia Spanyolország Svájc Svédország Szlovákia Szlovénia Törökország Ukrajna Egyéb európai országok Európai Unió országai
353 791
Ázsiai országok összesen
6 299
279,7
9 554
244,8
1,5
153
126,4
394
110,1
2,6
2 880
84,2
11 434
120,3
4,0
637
128,2
1 345
119,6
2,1
Afrikai országok összesen Amerikai országok összesen Ausztrália és Óceánia
42 790 5 624 575 7 466 25 455 3 658 1 850 10 297 215 21 510 1 794 689 7 461 182 789 1 270 10 952 5 328 1 536 1 008 7 948 2 937 2 512 2 203 124 1 174 3 801 309 910
81,5 2 184 577
83,4
6,2
83,5 184 936 90,2 104,7 31 374 94,1 6 673 24-szerese 7-szerese 73,6 27 121 67,8 104,7 204 774 100,5 91,8 14 813 87,1 92,0 113,4 4 257 127,5 29 501 122,0 109,5 131,1 907 87,5 170 656 86,4 105,3 114,9 3 576 54,8 1 281 46,3 88,0 24 298 94,8 78,7 74,3 1 318 129 128,9 5 564 121,2 112,6 23 940 115,5 117,1 38 185 108,3 84,9 4 198 76,1 129,6 2 953 198,9 81,6 83,3 43 314 104,3 13 165 114,4 64,9 7 766 57,4 88,8 5 446 77,3 96,1 642 169,4 103,3 4 270 103,7 42,2 8 834 32,1 81,7 2 003 409 83,6
4,3 5,6 11,6 3,6 8,0 4,0 2,3 2,9 4,2 7,9 2,0 1,9 3,3 7,2 4,4 2,2 7,2 2,7 2,9 5,4 4,5 3,1 2,5 5,2 3,6 2,3 6,5
Külföld összesen
363 760
82,6 2 207 304
83,8
6,1
Belföld összesen
460 395
96,8 1 468 264
91,8
3,2
MINDÖSSZESEN
824 155
90,0 3 675 568
86,8
4,5
15
3. számú melléklet
KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEK VENDÉGFORGALMA SZÁLLÁSTÍPUSONKÉNT BALATONFÜREDEN január-szeptember
Szálláshely típusa
Vendég előző év 2004 azonos időszaka = 100,0
Vendégéjszaka előző év 2004 azonos időszaka= 100,0
Átlagos tartózkodási idő, éjszaka
Külföldi Szálloda Turistaszállás Üdülőház Panzió Kemping Ifjúsági szálló ÖSSZESEN
38 561
98,4
158 502
96,2
4,1
-
-
-
-
-
4 002
95,3
30 352
99,5
7,6
52
53,6
283
95,3
5,4
22 232
103,0
179 099
99,7
8,1
-
-
-
-
-
64 847
99,6
368 236
98,1
5,7
Belföldi Szálloda Turistaszállás Üdülőház Panzió Kemping Ifjúsági szálló ÖSSZESEN
32 547
90,2
97 084
93,8
3,0
128
84,2
456
53,3
3,6
2 409
96,7
8 622
120,3
3,6
133
80,1
297
95,5
2,2
1 612
72,7
4 432
76,2
2,7
10
..
20
..
2,0
36 839
89,6
110 911
94,3
3,0
Összes Szálloda Turistaszállás Üdülőház Panzió Kemping Ifjúsági szálló ÖSSZESEN
71 108
94,5
255 586
95,3
3,6
128
84,2
456
53,3
3,6
6 411
95,8
38 974
103,5
6,1
185
70,3
580
95,4
3,1
23 844
100,1
183 531
99,0
7,7
10
..
20
..
2,0
101 686
95,8
479 147
97,2
4,7
16
4. számú melléklet
A KERESKEDELMI SZÁLLÁSHELYEK VENDÉGFORGALMA ORSZÁGOK SZERINT BALATONFÜREDEN január-szeptember Vendég előző év azonos 2004 időszaka =100,0
Vendégéjszaka előző év azonos 2004 időszaka =100,0
Európai országok összesen Ebből: Ausztria Belgium Bulgária Csehország Dánia Egyesült Királyság Finnország Franciaország Görögország Hollandia Horvátország Szerbia és Montenegro Lengyelország Németország Norvégia Olaszország Oroszország Románia Spanyolország Svájc Svédország Szlovákia Szlovénia Törökország Ukrajna Egyéb európai országok Európai Unió országai
62 061
97,2
362 510
4 021 2 244 30 827 10 803 1 133 479 4 635 83 5 719 84 207 1 202 22 479 302 2 532 683 216 240 748 1 066 277 495 33 417 851 55 689
100,2 104,4 272,7 78,5 131,5 118,6 124,4 131,2 122,1 100,4 47,5 57,5 110,9 80,3 137,9 107,2 94,3 95,2 75,9 51,5 97,1 68,1 213,4 143,5 117,1 151,7 97,8
Ázsiai országok összesen
1 974
341,5
3 273
353,8
1,7
19
86,4
86
204,8
4,5
Amerikai országok összesen
681
109,3
2 164
131,3
3,2
Ausztrália és Óceánia
112
196,5
203
179,6
1,8
Külföld összesen
64 847
99,6
368 236
98,1
5,7
Belföld összesen
36 839
89,6
110 911
94,3
3,0
MINDÖSSZESEN
101 686
95,8
479 147
97,2
4,7
Megnevezés
Afrikai országok összesen
17
Átlagos tartózkodási idő, éjszaka
97,3
5,8
90,8 13 433 12 639 99,0 124 4-szerese 84,3 2 506 92 278 128,5 5 271 124,6 1 292 147,3 117,7 11 970 461 106,2 96,5 53 541 146 31,5 74,1 358 5 127 142,7 138 482 80,9 121,0 1 221 6 610 143,5 4 078 115,9 367 58,0 657 138,0 2 187 54,0 107,7 4 318 616 60,1 636 125,0 233 228,4 1 680 122,1 1 665 106,1 341 566 97,3
3,3 5,6 4,1 3,0 8,5 4,7 2,7 2,6 5,6 9,4 1,7 1,7 4,3 6,2 4,0 2,6 6,0 1,7 2,7 2,9 4,1 2,2 1,3 7,1 4,0 2,0 6,1
5. számú melléklet
Balatonfüred város 2005. évi Idegenforgalmi Intézkedési Terve Feladatok meghatározása I. Koordináció és hatósági munka 1. Együttműködés a hatóságokkal (ÁNTSZ, Vámés Pénzügyőrség, Fogyasztóvédelmi Felügyelőség) a minőségvédelem érdekében 2. Együttműködés a Városi Rendőrkapitánysággal a közbiztonság védelme érdekében II. Környezetvédelem, műemlékvédelem 1. Önkormányzati tulajdonú gyep, rét, beépítetlen terület művelési ágú bel- és külterületi ingatlanok folyamatos karban tartása 2. Város kirándulóhelyeihez vezető önkormányzati tulajdonú utak rendbetétele III. Városüzemeltetés, városfejlesztés 1. Turisztikai szezon kezdetéig el kell végezni az utak javítását, útburkolati jelek festését, csapadékcsatornák és a nyílt árkok tisztítását, a lomtalanítást 2. Költségvetés függvényében folytatni kell a városban az utak melletti közterületek virágosítását 3. „Virágos Balatonfüredért” verseny meghirdetése IV. Városi Rendezvények 1. Az elfogadott 2005. évi rendezvénytervben szereplő rendezvények megszervezését a Polgármesteri Hivatal koordinálja, a közművelődési és művelődési intézmények közreműködésével
Felelős
Határidő
Jegyző
Folyamatos
Jegyző
Folyamatos
Jegyző
Folyamatos
Jegyző
Folyamatos
Jegyző
2004. június 15.
Jegyző
Folyamatos
Jegyző
2004. május 31.
Jegyző
Azonnal
2. Borhetekről előterjesztés készítése
Jegyző
3. Jazz Fesztiválról előterjesztés készítése
Jegyző
2005. januári testületi ülés 2005. januári testületi ülés
V. Marketingkommunikáció 1. Országos és regionális TV és rádió csatornákon megjelent reklámok
Jegyző
azonnal
2. Szórólapok, plakátok, műsorfüzetek, meghívók (egységes design)
Jegyző
folyamatos
3. -
Jegyző
folyamatos
Városi kiadványok: (egységes design) Balatonfüred (A/4): 3000 példány Balatonfüredi szálláshelyek: 5000 példány Eseménynaptár: 5000 példány Füred kártya kiadvány: 5000 példány
18
6. számú melléklet
Balatonfüred város 2005. évi Idegenforgalmi Intézkedési terve Jegyző
azonnal
5. Városi honlap - folyamatos karbantartása, frissítése
Jegyző
Folyamatos
-
Jegyző
2005. április 30.
Jegyző
2005. április 30.
Jegyző
Azonnal
Jegyző
Azonnal
Jegyző
2005. február 28.
Jegyző
Azonnal
4. -
Füred kártya marketing: szórólap plakát 3 db tábla (kandeláberekre) hirdetőtáblák (strandokra, város forgalmas pontjaira, nagyobb szállodákba) strandokon a hangosbemondón közzé tenni naponta több alkalommal több nyelven helyi közlekedési vállalatokkal, vállalkozókkal a kapcsolatot felvenni és az együttműködés feltételeit kidolgozni
gömbpanorámás kép elkészítése a város fő pontjairól, melyhez a füredi vállalkozók is csatlakozhatnak
6. Tourinform irodában (Petőfi utcai) a vendégek számára az internet hozzáférés és az önkormányzati formanyomtatványok letöltésének biztosítása a költségvetés függvényében 7. Study tour szervezése a költségvetés függvényében VI. Kiállítások és vásárok 1. Utazás Nemzetközi Idegenforgalmi Kiállításon (Budapest, márciusban) önálló standon való megjelenés társkiállítókkal 2. Veszprém megyei Utazás Kiállítás (Vp., áprilisban) 3. egyéb hazai kiállításon való megjelenés a költségvetés függvényében
19