TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
TANULMÁNYOK DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA
A munkaerő napi mozgása (ingázása) és közlekedése Budapesten és a fővárosi agglomerációban, a népszámlálási adatok alapján I. rész Bevezető A jelen dolgozat szerzői több évtizede foglalkoznak a témával. Az 1980-as évtizedtől minden évtizedben az aktuális népszámlálás adatait használva dolgozták fel a budapesti kerületek közötti napi munkaerőmozgásokat és a fővárosi agglomeráció településeivel való napi ingázási kapcsolatokat (Lakatos 1983a, b, Kapitány–Lakatos 1993, 2005). Miután a teljes körű nép- és lakásszámlálások adatai rendelkezésre állnak a legkisebb területi egységekre is, így információkkal rendelkezünk a lakosság térbeli mozgásának legfontosabb elemeiről: a lakóhely-változtatásáról és a munkahely–lakóhely közötti napi ingázásáról. Már évtizedek óta, pontosan 1960 óta, a népszámlálások során az adatszolgáltatók nyilatkoznak arról, hogy mely településen van a munkahelyük, ahová naponta járnak dolgozni. Ha ez a település eltér a lakóhelyüktől, akkor naponta ingázók (Fóti– Lakatos 2004c, Lakatos–Váradi 2009). Az ingázással foglalkozó szakemberek – különböző felmérésekre, elsősorban az utóbbi évtizedekben végrehajtott népszámlálásokra alapozva – bőséges adatforrásból válogathatnak, amely lehetőséget nyújt a naponta ingázók társadalmi-foglalkozási összetételének sokrétű elemzésére (például népszámlálási összeírások, KSH munkaerőfelmérés, KSH időmérleg-felvétel). Az adatfelvételek zöme azonban nem ad lehetőséget annak vizsgálatára, hogy az ingázók vajon mennyi időt fordítanak közlekedésre. Ugyanis önmagában a települések közötti ingázás nem tudja pontosan érzékeltetni, hogy valójában mennyi időt kell fordítani a munkahelyre történő utazásra. Nyilvánvalóan a közlekedési időt jelentősen befolyásolja a települések közötti fizikai távolság, a közlekedési eszközök elérhetősége, fajtája stb. Sokszor egy nagyobb városban történő közlekedésre fordított idő hosszabb, mint amit a kisebb települések közötti ingázás igényel. Ezért örvendetes, hogy mind az 1990. évi népszámlálás (igaz csak 20%-os mintán), mind a 2001. és a 2011.évi népszámlálás (itt már teljes körűen) tartalmazott kérdéseket a közlekedési szokásokkal kapcsolatban (Lakatos 1987, 2013, KSH 2015). Magyarország települései közül kiemelt jelentősége van az ország egyetlen igazi, millión felüli népességszámú nagyvárosának, Budapestnek. Annak ellenére, hogy a mindenkori kormányzatok igyekeztek oldani az ország Budapest központúságát, a főváros megmaradt az ország gazdasági, társadalmi, közigazgatási központjának. Az ebből következő jelentős munkaerővonzás mellett területi kiterjedése (területe 525,14 km2) is nagy szerepet játszik abban, hogy igen jelentős a lakóhely és a munkahely közötti munkaerőmoz-
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
A MUNKAERŐ INGÁZÁSA ÉS KÖZLEKEDÉSE BUDAPESTEN ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN…
519
gás, mind a városon belül, mind pedig a vidéki, különösen az agglomerációhoz tartozó települések és a főváros között. A Budapesten belüli munkaerőmozgást a főváros sajátos földrajzi elhelyezkedése is befolyásolja: a Duna lényegében kettéosztja a várost és a Duna keleti oldalára sík terep, míg a túlpartra változatos domborzati viszonyok jellemzőek. A jelentős földrajzi kiterjedtségből is következik, hogy a fővárost már Buda, Pest és Óbuda 1873. évi egyesítésekor közigazgatási szempontból kerületekre osztották és az 1950-ben Budapesthez csatolt települések is közigazgatási egységekbe – kerületekbe – osztva váltak a főváros részévé. Azáltal, hogy a budapesti kerületek egyben közigazgatási egységként is funkcionáltak – például a lakóhely vagy a munkahely meghatározásakor – lehetővé vált a népszámlálások szervezői számára, hogy a napi munkaerőmozgás mérésénél ezt a tényt is felhasználják, azaz arra számítottak, hogy az adatszolgáltatók pontosan megjelölik, hogy Budapesten belül melyik kerületben laknak és dolgoznak. Azonban a gyakorlatban az adatszolgáltatóknak ez az ismerete mégsem olyan alapos, mint amikor egyes településeket kell megnevezni lakóhelyként vagy munkahelyként. Még a fővárosban élők egy része is bizonytalan abban, hogy egy-egy lokális terület, utca vagy városrész mely kerülethez tartozik, és ez még inkább igaz azokra a munkavállalókra, akik vidékről Budapestre járnak dolgozni. Miután a népszámlálási összeírások során semmilyen munkavállalással kapcsolatos dokumentumot nem kell bemutatni, továbbá az összeíró kérdéseire sokszor nem is a kérdezett személy válaszol, ezért a budapesti kerületekkel kapcsolatos információk egy része bizonytalan alapokon nyugszik. Ezt az adatok értékelésekor figyelembe kell vennünk. Könnyen belátható, hogy a népszámlálások országos adatainak közlésekor – és ez érvényes a napi ingázásra is –, a kiadványok és publikációk Budapestet egyetlen közigazgatási egységnek tekintik, hiszen a kerületek, mint közigazgatási egységek mégsem olyan státusúak, mint Magyarország egyéb települései. A kerületi szintű adatközlések inkább a Budapesttel foglalkozó kiadványokat jellemzik. Az ingázásról szóló kiadványok Budapestre vonatkozó részeiben – különösen a 2001. évi népszámlálás kiadványsorozatában – találunk ugyan információkat a fővárosi kerületek közötti munkaerőmozgásról és a vidéki agglomerációba tartozó településekkel való ingázási kapcsolatról, de ezek az információk teljes mélységében nem mutatják be ezt a témát (KSH 2014a, b, 2015). Ahhoz, hogy a rendelkezésünkre álló információkat elemezni és megfelelően szemléltetni tudjuk, különböző kerület- és településcsoportokat kellett képeznünk. A budapesti kerületek csoportosításánál a földrajzi fekvés (például az, hogy budai vagy pesti kerületről van-e szó) volt a szempont. Ennek megfelelően két budai és öt pesti kerületcsoportot képeztünk. (Nyilvánvaló, hogy egyes kerületcsoportokon belül is lehetnek különbségek, például a belső-pesti kerületek közül az V. és a dél-pesti kerületek közül a XXI. több szempontból eltérő jegyeket mutat az adott kerületcsoport többi tagjához képest.) A fentebb említetteken kívül főleg várostörténeti okok miatt célszerű összevont adatokat közölni a főváros azon részéről (az úgynevezett Kis-Budapestről), amely megközelítőleg az 1950. évi egyesítés előtti főváros területét foglalja magában (I–III. és V–XIV. kerület). Még ezt a területet is meg lehet bontani, a város szívét jelentő városmagra, amelybe a Budán fekvő I. kerület is beletartozik (I., V–IX. kerületek), és az egyéb kis-budapesti kerületekre (II., III., X–XIV. kerületek). Sajátos jegyeket mutatnak az 1950. évi egyesítés
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
520
DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA
előtti, nem a fővároshoz tartozó úgynevezett peremkerületek is (IV. és XV–XXIII.) (Kapitány–Lakatos 2005). Az ország fővárosa, Pest–Buda az 1867. évi kiegyezés után indult hatalmas fejlődésnek, és hamarosan nagy vonzást gyakorolt a környékbeli településekre. Az 1873-ban megszületett Budapest és az őt körülvevő településegyüttes népessége rohamosan nőtt, gazdasági ereje gyarapodott, munkaerő-tartaléka bővült. A főváros és környéke szoros kapcsolatát ismerte el – némi politikai motivációt sem nélkülözve – az 1950. évi területbővülés azáltal, hogy az akkori Budapesthez csatoltak több, gyakorlatilag már az előző évszázadban a fővárossal összenőtt szomszédos települést, amelyek így a főváros külső kerületeivé váltak. E közigazgatási határmódosítást követően a főváros területe mintegy két és félszeresére, népességszáma pedig másfélszeresére növekedett. A lakótelepi, illetve telepszerű társasházépítések nyomán a városi jelleg az 1950-ben Budapesthez csatolt kerületekben is erősödött. 1950 óta új, modern városrészek egész sora keletkezett, a magas beépítésű terület aránya számottevően növekedett mind a régi városkerületekben, mind a külső kerületekben. A Budapest körüli településegyüttes agglomerálódása nem állt meg. Tovább nőtt e települések népességszáma, ami összefüggött azzal, hogy a fővároson belül a letelepedési nehézségek jelentősek voltak, a lakások számának a gyarapodása nem tartott lépést a népesség számának a növekedésével és ezért a felvándorló vidékiek egy része inkább a környező településeket választotta lakhelyül. Első ízben egy 1971. évi kormányhatározat (1005/1971. (II. 26.)) határolta le a főváros körüli agglomerációs térséget, mintegy 45 települést sorolva be a Budapestet körülvevő településegyüttesbe. (Az 1970., 1980. és az 1990. évi agglomerációs térségbeli népszámlálási adatokat az 1980-as és az 1990-es évtizedben megjelent jelen témájú cikkeinkben e szerint a kormányhatározat szerint dolgoztuk fel.) Az 1980-as évekbeli szakmai vizsgálatai már jelezték, hogy az agglomerálódási folyamatok további településeket is érintenek, ezért a budapesti agglomerációhoz tartozó települések körét korábban a budapesti agglomeráció, valamint a Balaton kiemelt üdülőkörzete lehatárolásáról szóló 89/1997. (V. 28.) kormányrendelet rögzítette, jelenleg a Budapesti Agglomeráció Területrendezési Tervéről szóló 2005. évi LXIV. törvény melléklete sorolja fel (Kovács–Tóth 2003, Tóth–Schuchmann 2010). Az agglomeráció területe (Budapestet is beleszámítva) több vetületben tagolódik. Egyrészről követ egy hagyományos gyűrűs szerkezetet, amelyben elkülönülnek a „city”, a peremkerületek, valamint az agglomeráció szűkebb és tágabb gyűrűjét alkotó települések. Másrészről sávosan is tagolódik, ennek tengelyét általában a közlekedési útvonalak adják. Az agglomerációs övezet településeit a térség szerkezetéhez és belső kapcsolatrendszeréhez igazodva hat szektorra osztottuk, ezzel követve a szakmai kiadványokban megjelenő csoportosítási rendszert. A hat szektor felosztásakor a Duna természetes határvonalként jelentkezik, bár a déli szektorba tartoznak a budai oldal és a Csepel-sziget települései egyaránt, ezért elemzésünkben a két térség településeit külön-külön is szerepeltetjük. Az agglomerációs övezet településszerkezete sajátos. Az ország legsűrűbben lakott településcsoportja, számos helyen szinte elmosódnak a településhatárok, a települések összenőnek, összeépülnek. E folyamat Budapest és a szomszédos települések, valamint az övezet települései között egyaránt megfigyelhető. Az övezet településeinek közel háromötöde 5 ezres lélekszámnál nagyobb, több mint egyharmadának a népességszáma a 10 ezer főt is meghaladja. Budapest körül zajlik a peremvárosok kialakulásának
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
A MUNKAERŐ INGÁZÁSA ÉS KÖZLEKEDÉSE BUDAPESTEN ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN…
521
folyamata. Pest megye 48 városából 33 az agglomerációs övezetben található (Kapitány– Lakatos 2005). A jelen dolgozat témájának feldolgozásakor jelentős figyelmet fordítottunk arra, hogy átfogó képet adjunk a fővárosi kerületek közötti munkaerőmozgásnak, illetve a főváros és az agglomerációs települések ingázási kapcsolatának időbeli változásairól, azaz kellőképpen tudjuk értékelni az ún. visszatekintő adatokat. Érthető ez a törekvésünk, hiszen az 1980-as évtizedben már az 1970. évi népszámlálási adatokkal is dolgozhattunk (Lakatos 1983a). Az időbeli változások értékelésekor felmerült módszertani problémák összefoglalásakor nem törekszünk teljes módszertani magyarázatra, ezek megtalálhatóak az 1960. évi népszámlálás utáni évtizedekben tartott aktuális népszámlálások kiadványsorozatában megjelent ún. módszertani kiadványokban. A napi munkaerőmozgás és ingázási adatai a foglalkoztatottakra vonatkoznak, hiszen elsősorban ennél a nagy létszámú népességcsoportnál merülhet fel a napi ingázás kérdése. (A másik ilyen jelentős létszámú népességcsoport a nappali tagozaton tanulók köre, azonban e társadalmi csoport napi ingázását a jelen dolgozatban nem vizsgáljuk.) A 2001. évi népszámlálást megelőzően a népszámlálási kiadványok az ún. aktív keresők adatait közölték, akik közé például nem számítottak a nyugdíj, gyes, gyed, illetve nappali tagozatos tanulmányok mellett dolgozók (Fóti–Lakatos 2004a, b). A 2001. évi és a 2011. évi népszámlálás már e munkaerőt is a dolgozók közé sorolta, és az elnevezést is „foglalkoztatottakra” változtatta. (Így, ha a legutóbbi két népszámlálás során is csak az aktív keresőkkel számolnánk, a foglalkoztatottak 1990 és 2001 közötti jelentős számú és arányú visszaesése kissé mérsékeltebb lenne.) „Naponta ingázónak” az minősül, aki nem ugyanazon a településen dolgozik, mint ahol lakik. (Mint említettük a jelen dolgozatban a budapesti kerületeket is „településként” értelmezzük.) „Helyben lakókon” azokat a személyeket értjük, akik az adott (a szóban forgó) kerületben vagy településen laknak, függetlenül attól, hogy hol dolgoznak. „Helyben dolgozókon” azokat a személyeket értjük, akik az adott (a szóban forgó) kerületben vagy településen dolgoznak, függetlenül attól, hogy hol laknak. A kettő kombinációjából áll elő a „Helyben lakók és dolgozók/lakóhelyén dolgozók” fogalma. Ők azok a személyek, akik az adott kerületben vagy településen laknak és dolgoznak. A „változó településen dolgozókat” a lakóhelyén dolgozók közé számoljuk (Kiss– Szalkai 2014). 2011. évi népszámlálás során külön tételként lehatárolásra került a foglalkoztatottakon belül „átmenetileg külföldön dolgozók” csoportja. Ezek olyan személyek, akiknek Magyarországon van az állandó lakóhelyük, de a népszámlálás eszmei időpontjában külföldön tartózkodtak és távollétük időtartama nem érte el a 12 hónapot. Miután viszonylag kis létszámról, 57 ezer főről van szó, ezért e csoportot – az eddig megjelent népszámlálási adatok összehasonlíthatósága érdekében – a Magyarországon lakó foglalkoztatottak, de a nem ingázók körében szerepeltetjük (KSH 2014b, 2015). A jelen dolgozatnak nem célja, hogy a fővárosi kerületek munkaerőmozgásáról és az agglomerációs települések ingázási kapcsolatáról mérlegszerű beszámolót adjon. Fő törekvésünk az, hogy nagyságrendeket mutassunk be e téma időbeli változásáról és a 2011. évi népszámlálás időpontja szerinti aktuális helyzetről. Tekintettel arra, hogy e
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
522
DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA
téma ilyen mélységű elemzésére, tudomásunk szerint még nem került sor, ezért igyekszünk e hiányt pótolni annak érdekében, hogy a téma iránt érdeklődők igényeit kielégítsük, a szakemberek és döntéshozók munkáját segítsük. Tanulmányunkban először a budapesti kerületek munkaerőmozgásának mértékét és irányát elemezzük, majd rátérünk az agglomerációs települések és a budapesti kerületek közötti napi ingázási kapcsolatok értékelésére. Végül szintén csak jelzésszerűen elemezzük a közlekedési szokásokat, a közlekedés idejét és módját a budapesti kerületek között, illetve az agglomerációba tartozó települések vonatkozásában. Budapesti kerületek főbb jellemzői A kerületek népessége és a helyben lakó foglalkoztatottak száma és aránya, 1970–2011 A munkaerőmozgás (ingázás) egyik jellegzetessége, hogy átalakítja, módosítja egy adott terület népességének napközbeni összetételét. Ezért érdemes röviden összefoglalni a főváros népességének, foglalkoztatottjainak a munkaerőmozgás által nem befolyásolt (a lakóhely alapján leírható) összetételét, ennek változásait. A budapesti népesedési viszonyokat az elmúlt negyven évben az országos népesedési helyzet is befolyásolta, a népességnövekedés és csökkenés tendenciája a fővárosban hasonló volt ahhoz, mint ami az egész országot jellemezte. 1970 és 1980 között Budapesten kismértékben nőtt a lakosság, ebben az időszakban a főváros népessége 2 millió fő körül stabilizálódott, majd 1980 után – az országéhoz hasonlóan – folyamatosan csökkenni kezdett. A csökkenés mértéke a fővárosban erőteljesebb volt, ez különösen igaz az 1990 és 2001. közötti időszakra, amikor Budapest népességszáma 12%-kal csökkent, lakossága jóval 2 millió fő alá esett (1 millió 778 ezer személy). 2001 és 2011 között a népességcsökkenés már nem volt számottevő, a csökkenés mértéke 2,7% volt, mely 1 millió 729 ezer fős népességszámot eredményezett. A jelen dolgozatnak nem feladata a demográfiai folyamatok részletes ismertetése, ezért csak megjegyezzük, hogy a főváros lakosságának a csökkenése mögött két lényeges okot találhatunk. Az egyik – és talán ez a legfontosabb – a születések számának visszaesése, a másik pedig a fővárosból történő elvándorlás mértékének a növekedése, amely különösen az 1990 és 2001 közötti éveket jellemezte. (A főváros történetében talán először keletkezett jelentős mértékű vándorlási veszteség, hiszen Budapestnek története során általában vándorlási nyeresége volt.) 1. táblázat
A budapesti népesség és a foglalkoztatottak számának alakulása (fő) Népesség 1970
1980
1990
Foglalkoztatott 2001
2011
1970
1980
2 001 083 2 059 226 2 016 681 1 777 921 1 729 040 1 110 669 1 029 198
1990
2001
2011
917 748
746 018
777 544
A Budapestet érintő népességváltozások a fővárosi kerületeket eltérő mértékben érintették. Ezt leginkább úgy lehet szemléltetni, hogy bemutatjuk Budapest népességének kerületenkénti, kerületcsoportonkénti megoszlását 1970-től 2011-ig. Ebben az esetben
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
A MUNKAERŐ INGÁZÁSA ÉS KÖZLEKEDÉSE BUDAPESTEN ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN…
523
1970-et azért tartjuk fontosnak bevonni a vizsgálatba, mert látható, hogy a kerületek közötti jelentős lakosságátrendeződés főleg az 1970-es évtizedben – nem függetlenül a budapesti lakótelep építésektől – következett be. 2. táblázat
A népesség és a foglalkoztatottak arányának alakulása kerületek szerint (százalék) Kerület, kerületcsoport I. II. III. XII. Észak-Buda XI. XXII. Dél-Buda Buda IV. XIII. Észak-Pest V. VI. VII. VIII. Belső-Pest X. XIV. Kelet(belső-) Pest XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. Kelet(külső-) Pest IX. XX. XXI. XXIII. Dél-Pest Pest Budapest összesen
Népesség 1970
1980
1990
Foglalkoztatott 2001
2011
1970
1980
1990
2001
2011
2,3 5,1 4,0 3,8 15,3 8,1 2,1 10,2 25,4 4,1 7,7 11,9 3,1 4,4 5,8 6,9 20,3 3,9 7,2
2,0 5,2 5,9 4,0 17,2 8,7 2,5 11,2 28,4 4,0 6,6 10,6 2,4 3,5 4,5 5,4 15,7 5,1 8,2
1,7 5,1 7,4 3,8 18,0 8,7 2,6 11,3 29,3 5,4 6,5 11,9 2,2 2,9 4,1 4,6 13,8 4,8 7,1
1,5 5,2 7,4 3,5 17,5 8,1 3,0 11,1 28,6 5,8 6,4 12,3 1,6 2,5 3,6 4,6 12,3 4,5 6,9
1,4 5,1 7,3 3,3 17,1 8,3 3,1 11,4 28,5 5,7 6,9 12,6 1,5 2,2 3,2 4,4 11,3 4,7 7,3
2,3 5,0 4,1 3,7 15,0 8,1 2,1 10,2 25,2 4,2 8,0 12,3 3,2 4,4 5,8 6,9 20,2 4,1 7,3
1,9 5,1 6,0 4,0 17,0 8,8 2,5 11,4 28,4 4,0 6,8 10,8 2,3 3,3 4,2 5,1 14,9 5,5 8,4
1,5 4,8 7,9 3,7 17,9 8,4 2,7 11,2 29,0 5,6 6,6 12,2 1,9 2,6 3,8 4,2 12,4 5,4 6,9
1,4 5,3 7,8 3,5 18,0 7,8 3,0 10,8 28,8 6,4 6,5 12,9 1,4 2,4 3,4 4,3 11,6 4,7 6,6
1,4 4,9 7,3 3,1 16,7 8,0 2,9 10,9 27,6 6,0 7,5 13,6 1,5 2,4 3,5 4,5 11,8 4,7 7,4
11,0 3,1 3,1 2,5 4,6 3,3
13,2 5,5 3,5 2,7 4,4 2,9
11,9 4,7 3,4 3,6 4,8 3,6
11,5 4,8 4,0 4,5 5,4 3,6
12,0 4,6 4,1 4,9 5,7 3,4
11,3 3,1 3,1 2,4 4,6 3,1
13,9 5,6 3,5 2,7 4,4 2,7
12,3 5,0 3,6 3,7 5,1 3,7
11,3 4,8 4,1 4,6 5,4 3,8
12,0 4,5 4,0 4,8 5,5 3,4
16,7 5,5 4,2 3,7 1,3 14,7 74,6 100,0
19,0 4,4 3,8 3,7 1,1 13,1 71,6 100,0
20,2 3,9 3,6 4,5 1,0 12,9 70,7 100,0
22,3 3,5 3,7 4,6 1,2 12,9 71,3 100,0
22,7 3,6 3,7 4,3 1,2 12,8 71,5 100,0
16,3 5,4 5,5 3,9 .. 14,7 74,8 100,0
18,9 4,3 3,8 3,9 1,1 13,1 71,6 100,0
21,1 3,6 3,6 4,7 1,0 12,9 71,0 100,0
22,7 3,3 3,6 4,6 1,1 12,7 71,2 100,0
22,2 3,9 3,6 4,2 1,2 12,8 72,4 100,0
(Míg 1970 és 1980 között a főváros népessége 2,9%-kal nőtt, addig volt olyan kerület, ahol a növekedés mértéke 20% felett volt (például III., XXII., X., XV.) Az elmúlt 40 év során a két nagy városrész között a népesség arányában változás következett be, a Budán élő lakosság aránya 25,4-ről 28,5%-ra nőtt és értelemszerűen a Pesten élőké 74,6-ről 71,5%-ra csökkent. Budán e jelentős népességváltozáshoz főleg a
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
524
DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA
III. kerület járult hozzá, népességének aránya ezen időszak alatt 4,0-ről 7,3%-ra emelkedett. Ennél jóval erőteljesebb volt a pesti kerületekben a lakosság számának és arányának átrendeződése, amelynek lényege, hogy a belső pesti kerületekben élő lakosság aránya igen jelentősen 20,3-ről 11,3%-ra csökkent, a külső pesti kerületeké pedig nőtt, például a kelet-pesti külső kerületekben élő lakosság 16,7-ről 22,7%-ra. A jelen dolgozatnak nem célja, hogy a lakosság számának és arányának budapesti kerületek szerinti változását részletesen elemezze, célunk csak az volt, hogy érzékeltessük a változások főbb irányait. Az egyes kerületek lakosságszámának növekedése, illetve csökkenése összefügg az adott kerület nagyságával, a történelmi városmaghoz való viszonyával, a közlekedési infrastruktúra fejlettségével és a települési formákkal. A modern nagyvárosok többségében – így Budapesten is – megtalálhatók a túlzsúfolt, ma már sok szempontból elavult belső városrészek és a lakóházakkal vegyesen telepített, gyárnegyedekből álló, a nagyvárosi színvonaltól elmaradó, de viszonylag rendezett övezetek. Ezek mellett jelentős területet ölelnek fel a villanegyedek és Budapestnek az a nagy kiterjedésű, családi házas, helyenként falusias, külterjes, hézagosan beépített övezete, amely a nyugat-európai nagyvárosokhoz hasonlítva egyedi jellegű (Kapitány–Lakatos 2005). A budapesti népesség kerületenkénti változásainak fő irányai lényegében abban foglalhatók össze, hogy nőtt – különösen a budai, pesti kertvárosi területek felé történő – a népességkivándorlás és csökkent a főleg a pesti belső kerületekben élő lakosság száma és aránya. Ez utóbbi tendenciát befolyásolhatják már azok a beruházási területrekonstrukciók, amelyek megvalósulása esetén korszerűtlen, régi építésű lakások helyett új, egyes esetekben jelentős mennyiségű új, korszerű lakótömbök keletkeznek és ez újból vonzóbbá teheti a belső városrészekben történő letelepedést. Ha csak a legutóbbi évtized népességmozgását elemezzük, akkor a fővárosi átlagos 2,7% népességcsökkenés ellenére sok kerületben kisebb-nagyobb mértékben nőtt a lakosság száma és aránya. (Például a XVII. kerületben 5,5%-kal.) Viszont volt olyan kerület, amelyben az átlagnál jóval nagyobb arányban csökkent a népesség (például a VI. kerületben 13,2%-kal). Összességében Budapest egyes városrészeinek (Buda, Pest) vagy kerületcsoportjainak népességmegoszlása 2001 és 2011 között lényegesen már nem változott. A napi munkaerőmozgás szempontjából a népességváltozás mellett a foglalkoztatottak számának és arányának változását is fontos áttekinteni. Budapesten is az országos tendenciának megfelelően a gazdasági aktivitás az elmúlt negyven év alatt jelentősen csökkent, például 1970 és 2011 között a foglalkoztatottak száma 1 millió 110 ezerről 776 ezerre, mintegy 30%-kal esett vissza. Évtizedekre bontva e csökkenés mértéke eltérő volt, ebben a tekintetben is a rendszerváltás utáni évtizedben történt a legnagyobb foglalkoztatotti létszámcsökkenés (1990 és 2001 között a foglalkoztatottak száma 18,7%-kal lett kevesebb). 2001 és 2011 között viszont, szintén az országos tendenciának megfelelően, Budapesten 4,2%-kal nőtt a foglalkoztatottak száma, e növekedési tendencia a kerületek többségét jellemezte (kivéve a II., III., XII., IV., XV., XIX., XXI. kerületeket). Volt olyan kerület, ahol a növekedés mértéke különösen magas volt, például a XIII. kerületben ez a mutató 20,7% volt. A vizsgált kerületcsoportokban – Észak-Buda kivételével – nőtt a foglalkoztatottak száma, még a belső pesti kerületekben is mintegy 6,6%-kal emelkedett ez a létszám. Ha az elmúlt negyven év kerületek, kerületcsoportok foglalkoztatottjainak és a népességének arányát összevetjük, akkor természetesen többékevésbé a népesség és a foglalkoztatottak megoszlása azonos nagyságrendet mutat. Csak
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
A MUNKAERŐ INGÁZÁSA ÉS KÖZLEKEDÉSE BUDAPESTEN ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN…
525
2011-et tekintve a Budán élő népesség aránya 28,5%, ugyanez a mutató a foglalkoztatottak esetében 27,6%. A gazdasági aktivitás mértékét így a foglalkoztatottak számát és arányát jelentős mértékben befolyásolja az adott kerület, kerületcsoport népességének korösszetétele, iskolai végzettsége és egyéb demográfiai, munkaerő-piaci körülmények. A napi munkaerőmozgás jelentőségét majd abban is érzékelhetjük, hogy a más kerületből, illetve a vidéki településekről bejárás révén a munkahely oldaláról tekintve az adatokat, miképpen változik meg egyes kerületek, kerületcsoportok foglalkoztatottjainak száma, aránya és munkaerő-piaci összetétele. 3. táblázat
A népesség és a foglalkoztatottak számának alakulása városrészek szerint (százalék) Kerület, kerületcsoport Városmag (I. V–X.) Egyéb (II., III., X–XIV.) Kis-Budapest együtt Peremkerületek (IV., XV–XXIII.) Budapest összesen
Népesség 1970
1980
1990
Foglalkoztatott 2001
2011
1970
1980
1990
2001
2011
28,1
22,1
19,4
17,3
16,3
27,9
21,2
17,6
16,3
17,1
39,8
43,7
43,3
42,1
42,9
40,2
44,6
43,7
42,2
42,8
67,9
65,9
62,8
59,4
59,2
68,1
65,8
61,2
58,6
59,9
32,1 100,0
34,1 100,0
37,2 100,0
40,5 100,0
40,8 100,0
31,9 100,0
34,2 100,0
38,8 100,0
41,4 100,0
40,1 100,0
A jelen dolgozat keretei nem engedik meg, hogy alaposabban foglalkozzunk a fővárosi kerületek és az agglomerációba tartozó települések lakosságának társadalmi összetételével, ezért a munkaerő-mozgási (ingázási) kapcsolatok jobb megértése érdekében csak néhány megállapítást (és adatot) közlünk a foglalkoztatottak, illetve az el- és bejárók legmagasabb iskolai végzettség és foglalkozás szerinti összetételéről. A Budapesten lakó foglalkoztatottak nemenkénti összetétele nem tér el lényegesen egymástól, a korösszetételben már vannak különbségek. A napi munkaerőmozgás szempontjából igen aktív 20–29 éves korosztály aránya például a városmag kerületeiben 24,3, a peremkerületekben 15,7% volt. Budapesten a foglalkoztatottak legmagasabb iskolai végzettség szerinti összetétele már évtizedek óta magasabb az országos átlagnál. 1980-ban a felsőfokú végzettségűek aránya országosan 8,1, Budapesten 15,7% volt, a különbség 7,6 százalékpont. Ugyanezek a mutatók 1990-ben 12,3, illetve 21,3%, a különbség 9,0 százalékpont: 2001-ben 18,3, illetve 29,9%, a különbség 11,5 százalékpont; 2011-ben 25,2, illetve 41,1%, a különbség 15,9 százalékpont. Az adatokból jól látható, hogy ez a különbség fokozatosan nő annak ellenére, hogy a fővárosból elköltözők jelentős arányban a felsőfokú végzettségűek köréből kerülnek ki. Ezek az adatok az ingázás szempontjából azért fontosak, mert a felsőfokú végzettséget igénylő budapesti munkahelyek jobban merítkeznek a helyben lakó foglalkoztatottakból, mint az alacsonyabb végzettséget igénylő munkahelyek. Majd látni fogjuk, hogy ez az egyik oka annak, hogy 2011-ben a Budapesten bejárók között az ott lakókhoz képest alacsonyabb (36,4%) a felsőfokú végzettségűek aránya. Budapest nagyvárosi jellegét mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a foglalkoztatottak legmagasabb iskolai végzettsége városrészenként, kerületenként jelentősen különbö-
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
526
DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA
zik egymástól. Hagyományosan nagy különbség van a Budán, illetve a Pesten lakó foglalkoztatottak iskolai végzettség szerinti összetételében. Az iskolai végzettség szerinti polarizálódás is egyre nő. 2001-ben az I., II., XII. kerületekben 53,7, 57,6, 55,7% volt a foglalkoztatottak között a felsőfokú végzettségűek aránya. Ugyanezek a mutatók 2011-re 64,1, 68,3, 68,2%-ra nőttek. Jellemző, hogy a jelentős lakótelepi népességgel rendelkező III. és XI. kerületben 2011-ben ennél jóval kisebb (42 és 53%), Budafokon (XXII.) pedig hagyományosan alacsony (39%) volt a diplomások hányada. Pesten és főleg a pesti peremkerületekben a felsőfokú végzettséggel rendelkezők aránya ennél általában jóval alacsonyabb, ez alól a magas iskolázottsági szinttel rendelkező V. kerület (54,9%) kivételnek számít. Néhány pesti kerületben viszont az átlaghoz képest gyorsabban nőtt a diplomások aránya, például a XIV. kerületben 1990-ben 23, 2001-ben pedig 35, 2011ben pedig már 47,4% volt ez a mutató. Az 2000-es években már egyes kedvező fekvésű és adottságú pesti kerületekben is megindult a magasabb státusú rétegek beköltözése, ennek eredményeképpen jelentősen nőtt a diplomások aránya. Az egyes budapesti kerületek és városrészek eltérő társadalmi összetétele a foglalkozással kapcsolatos adatok alapján is igazolható. A 2011. évi népszámlálás szerint a hegyvidéki társasház-, villaövezetben (XII. kerület), az erdős-dombos északnyugat-budai részen (II. kerület) és a nagyrészt újjáépített bel-budai területen (I. kerület) 80–82% körüli a szellemi foglalkozásúak aránya, a XI. kerületben pedig 73,7%. Ugyanakkor Pesten, főleg a külső városrészekben, vannak olyan kerületek (X., XV., XX., XXI., XXIII.), ahol az ott lakó szellemi foglalkozásúak aránya az 52%-ot sem éri el. A pesti oldalon csupán az V. kerületben tapasztalható – a szellemi foglalkozásúak arányát illetően – kiugróan magas érték (73,3%). A budai és a pesti kerületek tehát lakóik foglalkozása szerinti polarizálódtak, Budán egyértelmű a szellemi foglalkozásúak túlreprezentáltsága, a pesti oldalon viszont még mindig jelentős a fizikai foglalkozásúak aránya. (A budai kerületek sem egyformák, itt is megfigyelhető bizonyos rétegződés, az I., a II. és a XII. kerületben inkább a magasabb státusú szellemi foglalkozásúak laknak.) Foglalkozási főcsoportonként elemezve az adatokat a helyben lakó foglalkoztatottak összetételének budapesti kerületek közötti különbségei még szembeötlőbbek. A budai kerületekben a szellemi foglalkozásúak összetétele is eltérő, míg Budán a vezetők közé tartozók aránya 2011-ben átlagosan 8,7% volt, addig a II. és XII. kerületekben ez a mutató 11% körül alakult. A pesti kerületekben a vezetők aránya többnyire jóval alacsonyabb, a belső–pesti kerületekben például 5,2%. Ha foglalkozási hierarchia másik oldalának, a segédmunkásoknak az arányát nézzük, akkor jól érzékelhető egyes kerületek foglalkozási összetételének igen kedvezőtlen jellege. A belső-pesti kerületekben, különösen a VIII. kerületben a segédmunkások aránya kiugróan magas, 11,1% volt (a budapesti átlag 7%). Ez az arány a VIII. kerületben 2001-ben még csak 8,6% volt. A VI. kerületben (2001-ben 5,9, illetve 2011-ben 7,4%) és a VII. kerületben is tovább romlott a helyzet (2001-ben 7,3, illetve 2011-ben 8,3%). A foglalkoztatottak legmagasabb iskolai végzettsége, foglalkozási összetétele nemcsak a lakóhely oldaláról mutat jellegzetes sűrűsödési pontokat, hanem a munkahely oldaláról is, ennek bemutatásához azonban meg kell ismerni az egyes kerületek napi munkaerőmozgásának mértékét.
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
A MUNKAERŐ INGÁZÁSA ÉS KÖZLEKEDÉSE BUDAPESTEN ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN…
527
A fővárosi kerületekben lakó és dolgozó foglalkoztatottak napi munkaerőmozgásának (ingázásának) mértéke A budapesti foglalkoztatottak számának elmúlt két évtizedbeli változása kapcsán látható, hogy az 1990-es évtized és 2000-es évek létszámalakulásának trendje eltérően alakult, és ez a napi ingázók számára is hatással volt. A Budapesten dolgozók oldaláról nézve 2001-ben 856 ezer főt foglalkoztatott Budapest gazdasága, 232 ezer fővel, 11%-kal kevesebbet, mint 1990-ben. A fővárosi munkahelyekre vidékről naponta bejáró munkavállalók száma ennél lényegesen kisebb mértékben, 11%-kal esett vissza, így a budapesti foglalkoztatotti létszámon belül részesedésük emelkedett. Az 1990-es évekkel szemben 2001 és 2011 között a Budapesten dolgozók száma 68 ezer fővel, mintegy 8%-kal nőtt. A vidékről bejárók száma is 50 ezer fővel magasabb lett. Ez azt jelenti, hogy a Budapesten dolgozók létszámának növekedésében a vidékről bejáróknak meghatározó szerepük volt. A fővárosból is viszonylag sokan jártak el más településekre dolgozni, azonban korántsem annyian, mint azok a vidékiek, akik Budapesten találtak munkát. A Budapestről eljárók száma 1990 és 2001 között 27 ezer főről 65 ezer főre, 142%-kal nőtt, miközben, mint említettük, a vidékről bejárók száma csökkent. 2001 és 2011 között ez a növekedés jóval kisebb mértékben, de folytatódott, így a vidékre eljárók száma 79 ezer főre emelkedett, ami 21%-os növekedést jelent. 2001-ben tehát a főváros oldaláról nézve a dolgozók ingázási egyenlege 110 ezer fős többletet mutatott. 2011-re a fentebb vázolt folyamatok eredményeképpen ez a többlet 147 ezer főre emelkedett. A budapesti foglalkoztatotti létszám ingázás általi alakulásának vázlatos ismertetése után most a budapesti kerületekben lakók oldaláról elemezzük tovább az adatokat. A budapesti kerületekben lakó foglalkoztatottak közül 1960-ban 65, 1970-ben 64, 1980ban és 1990-ben egyaránt 68, 2001-ben 63 és 2011-ben 61% dolgozott lakóhely szerinti kerületén kívül. Nagyon távolra visszatekintve tehát 1960 és 1970 között lényegében nem változott, 1970 és 1980 között jelentős mértékben nőtt, 1980 és 1990 között szintén nem változott a budapesti kerületekből dolgozni eljárók aránya. 1990 óta viszont jelentősen csökkent, majd 2001 és 2011 között kismértékben tovább esett vissza a kerületeken kívül munkát találók hányada. A kerületekből eljárók 1970 és 1980 közötti szám- és aránybeli növekedésének fő oka, hogy az új, nagyarányú lakótelep-építkezéseknek köszönhetően sok budapesti lakos távolabb telepedett le munkahelyétől és változatlanul megmaradó munkahelyét csak úgy közelíthette meg, ha új lakóhelyének kerületi határait átlépi. A rendszerváltozást követően viszont a kerületekből eljárók arányának csökkenése mögött az 1990-es évek munkaerő-piaci helyzetének a megváltozása áll, a munkahelyeket koncentráló nagyipari munkáltatók egy része megszűnt, a szolgáltatásban munkát találó dolgozók egy része pedig képes volt lakóhelye közelében is munkát találni. Elképzelhető ok még az is, hogy a budapesti közlekedés nehézségei miatt a lakosságnál egyre inkább szempontként jelentkezik, hogy olyan munkahelyen dolgozzon, amely könnyen elérhető, hogy az utazásra fordított idő a tűrési határ alatt legyen (Kapitány–Lakatos 2005, KSH 2015). Ha kerületcsoportonként nézzük az adatokat, akkor jól látható, hogy 2001 és 2011 között a budai kerületekben jobban csökkent az eljárók aránya, 61,9-ről 57,5%-ra, mint a pesti kerületekben, ahol az eljárók aránya 63,9-ről 61,9%-ra változott. A pesti kerületcsoportok mindegyikében csökkent vagy stagnált az eljárók aránya, leginkább a belsőpesti kerületekben volt jelentős visszaesés. Budapest egy fontos kerületének, Csepelnek (XXI.) a példáján szemléltetve jól lehet érzékeltetni a kerületekből eljárók arányának
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
528
DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA
változását az elmúlt évtizedbeli adatok alapján. 1970-ben alig egyharmad volt azoknak az aránya, akik Csepelről más kerületbe vagy vidékre jártak dolgozni: ebben az időszakban a Csepel Vas- és Fémművekben több tízezer ember dolgozott, és így a kerületben lakók könnyen találtak saját kerületükben munkát. 1980-ban már 40, majd 1990-ben 51% volt az eljárók aránya. 2001-re ez a mutató 60%-ra emelkedett, és 2011-re már lényegében nem változott. Közben a Csepelre (XXI. kerület) bejárók aránya egyre csökkent, tekintettel arra, hogy a kerület munkaerővonzó képessége jelentősen visszaesett. Tehát egy hajdan munkaerő-befogadó kerület így vált munkaerő-kibocsátó kerületté. 4. táblázat
A budapesti kerületek munkaerőmozgásának mértéke és eredménye Eljáró Kerület, kerületcsoport I. II. III. XII. Észak-Buda XI. XXII. Dél-Buda Buda IV. XIII. Észak-Pest V. VI. VII. VIII. Belső-Pest X. XIV. Kelet(belső-) Pest XV. XVI. XVII. XVIII. XIX. Kelet(külső-) Pest IX. XX. XXI. XXIII. Dél-Pest Pest Budapest
2011, fő
Bejáró
a helyben lakók százalékában 1990
2001
2011
2011, fő
Helyben dolgozó
a helyben dolgozók százalékában 1990
2001
2011
2011, fő
a helyben lakók százalékában 1990
2001
2011
7 000 21 879 32 258 14 463 75 600 33 700 14 088 47 788 123 388 30 073 33 184 63 257 5 918 11 748 17 044 20 832 55 542 21 648 34 979
79,9 74,6 67,8 74,0 71,9 65,0 62,6 64,4 69,0 62,7 65,3 64,1 66,2 75,1 73,3 69,9 71,4 61,3 70,4
70,6 61,6 60,5 62,0 61,9 59,1 61,7 59,8 61,9 63,1 61,1 62,1 58,3 64,1 69,2 62,7 64,4 60,6 64,5
63,1 14 842 57,6 31 935 56,9 34 230 59,6 23 038 58,1 104 045 54,5 60 821 61,9 8 358 56,5 69 179 57,5 173 224 63,9 19 841 56,9 67 774 60,0 87 615 52,0 51 218 61,8 28 839 63,5 23 799 59,8 42 127 60,3 145 983 59,8 40 448 61,0 38 419
87,6 73,8 52,9 76,4 69,6 69,6 51,9 66,4 68,3 56,7 75,8 69,4 94,8 87,0 82,9 84,9 88,8 77,7 73,7
83,7 65,5 52,2 70,1 64,5 67,4 46,5 63,7 64,5 49,9 75,7 67,6 93,2 81,8 78,2 77,6 83,9 74,4 68,8
79,2 18 738 67,3 47 484 58,9 58 147 70,9 32 507 66,3 156 876 68,8 88 366 49,6 16 862 65,7 105 228 66,1 262 104 54,4 36 503 73,4 92 332 68,0 128 835 90,6 56 525 80,5 35 831 71,7 33 179 75,6 55 724 80,5 181 259 73,8 54 788 63,8 60 257
162,3 96,8 68,4 110,0 92,5 115,0 77,8 105,8 97,6 86,1 143,6 117,2 650,8 191,3 155,9 200,0 254,4 173,6 112,7
180,8 111,4 82,7 127,2 107,3 125,6 71,5 110,8 107,3 73,5 160,2 117,1 614,4 197,5 141,0 166,5 221,4 154,1 113,7
169,0 125,0 102,6 133,9 120,7 142,8 74,1 124,3 122,1 77,6 158,3 122,3 496,3 188,6 123,7 159,9 196,9 151,3 105,1
56 627 22 290 19 692 24 184 25 927 17 872
66,4 74,9 70,0 72,0 68,2 78,6
62,9 66,8 63,8 64,5 61,1 71,6
60,5 78 867 63,5 13 739 63,9 9 558 64,8 6 653 60,7 16 134 67,8 9 129
75,9 53,3 51,8 42,6 50,1 60,4
71,6 51,7 45,5 32,1 48,6 52,9
68,6 115 045 52,3 26 280 46,8 20 430 34,1 19 517 49,4 32 645 52,4 17 424
139,5 53,8 62,1 48,8 63,7 54,1
130,5 68,7 66,4 52,2 75,6 60,4
123,0 74,8 66,3 52,3 76,4 66,1
109 965 18 978 18 437 20 069 5 750 63 234 348 625 472 013
72,6 69,1 66,7 51,3 .. 61,7 67,9 68,2
65,3 66,3 66,8 60,2 63,0 63,9 63,9 63,1
63,8 55 213 63,3 46 223 66,6 9 044 61,2 10 516 63,2 8 420 63,5 74 203 61,9 441 881 60,7 618 850
51,7 84,9 53,0 45,1 .. 66,7 74,7 73,2
46,7 82,5 52,1 42,6 61,1 65,3 69,2 67,9
47,5 116 296 81,2 56 936 49,9 18 110 45,7 23 013 72,1 11 683 67,6 109 742 67,9 651 177 67,5 917 026
56,8 204,6 71,0 88,7 .. 114,9 127,0 118,5
65,2 191,9 69,3 69,4 95,1 103,9 117,3 114,8
67,5 189,8 65,4 70,1 128,5 110,2 115,7 117,9
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
A MUNKAERŐ INGÁZÁSA ÉS KÖZLEKEDÉSE BUDAPESTEN ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN…
529
A bejárók (munkahely) oldaláról vizsgálva az adatokat, megállapítható, hogy 2001 óta a budapesti kerületekben dolgozó foglalkoztatottak között a bejárók aránya a budai kerületek többségében kisebb-nagyobb mértékben nőtt, a pesti kerületek esetében főleg a belső-pesti kerületekben inkább csökkent, a peremkerületekben inkább nőtt, vagy lényegében nem változott. Azokban a kerületekben, ahol a bejárók aránya csökkent, a visszaesés elsősorban a Budapest területén lakó, de más kerületekből bejárók tekintetében következett be. Mint később látni fogjuk, ezzel párhuzamosan a vidékről bejárók jelentősége inkább nőtt. 5. táblázat
A budapesti városrészek munkaerőmozgásának mértéke Eljáró Kerület, kerületcsoport
2011, fő
Budapest 472 013 Ebből: Városmag (I. V–IX.) 81 520 Egyéb (II. III. X–XIV.) 192 111 Kis-Budapest 273 631 Peremkerületek 198 382 Budapest 472 013
Bejáró
a helyben lakók százalékában
2011, fő
Helyben dolgozó
a helyben dolgozók százalékában
2011, fő
a helyben lakók százalékában
1990 2001 2011 1990 2001 2011 1990 2001 2011 68,2 63,1 60,7 618 850 73,2 67,9 67,5 917 026 118,5 114,8 117,9 71,7
65,3
61,2 207 048
88
83,6
80,6 256 933
236,3
211,9
193,0
67,8 68,9
61,2 62,4
57,7 296 665 58,7 503 713
72,1 79,3
68,4 74,5
68,4 433 881 72,9 690 814
115,4 150,2
122,6 147,5
130,4 148,3
67,1 68,2
64,2 63,1
63,6 111 392 60,7 618 850
51,7 73,2
47,8 67,9
50,1 222 467 67,5 917 026
68,1 118,5
68,6 114,8
71,4 117,9
A napi munkaerőmozgás (ingázás) egyik legfontosabb következménye az, hogy bizonyos fokig megváltoztatja – ideiglenesen – egy adott terület foglalkoztatottjainak létszámát. Ezt lehetett nyomon követni az eljárók (lakóhely), illetve a bejárók (munkahely) oldaláról. A végeredményt nevezetesen azt, hogy egy adott területnek, jelen esetben Budapest egyes kerületeinek munkaerő-nyeresége vagy munkaerő-vesztesége volt, az adott kerületben dolgozók (helyben dolgozók) számának az ugyanazon kerületben lakó (helyben lakó) foglalkoztatottjaihoz mért aránya alapján vizsgáljuk. A kerületek között 1990 és 2011 között a munkaerő-nyereség, illetve -veszteség alakulásában nem következett be alapvető változás, abban az értelemben, hogy a munkaerőt kibocsátó, illetve befogadó kerületek – a II., III., XXIII. kerület kivételével – ugyanazok voltak. A munkaerő-veszteség, illetve nyereség mértéke azonban hullámzóan kisebb nagyobb mértékben változott (Fóti–Lakatos 2004c, Kapitány–Lakatos 2005). A munkaerő-nyereség és -veszteség kerületenként 1990 és 2001, illetve 2001 és 2011 között a következőképpen alakult:
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
530
DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA 6. táblázat
A munkaerő-nyereség és -veszteség kerületenként Megnevezés A veszteség tovább nőtt mérséklődött (vagy nem változott) A veszteségből nyereség lett A nyereség tovább nőtt mérséklődött (vagy nem változott) A nyereségből veszteség lett
1990–2001
2001–2011
IV., XX., XXI., XXII., III., XV., XVI., XVII., XVIII, XIX., II.
XX., IV., XV., XVI. XVII., XVIII., XIX., XXI., XXII. III., XXIII.
I., VI., XI., XII., XIII., XIV. V., VII., VIII., X., XI.
II., XII., XI. I., V., VI., VII., VIII., IX., X., XIII., XIV. –
–
A napi munkaerőmozgás (ingázás) intenzitásának változása a vizsgált két évtized tekintetében abban is megmutatkozott, hogy 1990 és 2001 között a következő évtizedhez képest több volt azoknak a kerületeknek a száma, amelyekben a munkaerő-veszteség, illetve -nyereség tovább növekedett. Városrészenként, kerületcsoportonként nézve az adatokat, a budai városrésznek 1990-ben még munkaerő-vesztesége volt, 2011-re viszont már jelentős, 22%-os munkaerő-nyereséggel rendelkezett, a pesti városrészben pedig 1990 óta a munkaerő-nyereség jelentősen csökkent, l990-ben 27, 2011-ben már csak 16%-kal volt magasabb a városrészben dolgozók száma az ide tartozó kerületekben lakó foglalkoztatottakénál. Ezen belül különösen a belső-pesti kerületekben csökkent a munkaerő-nyereség, a hagyományosan jelentős munkaerő-befogadó képességgel rendelkező V. kerületben az 1990. évi 650,8-ről a 2011.évi 496,3%-ra változott a helyben dolgozó foglalkoztatottaknak a helyben lakó foglalkoztatottakhoz viszonyított aránya, és a visszaesés főleg a 2000-es években volt erőteljesebb. A pesti külső kerületekben az elmúlt évtizedben vagy stagnált, vagy kismértékben csökkent a munkaerő-veszteség mértéke. Ha az adatokat városrészek szerint nézzük, akkor azt tapasztaljuk, hogy a városmag kerületei továbbra is jelentős – bár csökkenő mértékű – munkaerő-többlettel rendelkeznek és Kis–Budapest egyéb kerületei pedig, főleg a budai oldalon, szintén – növekvő mértékű – munkaerő-nyereséggel bírnak. Ezzel szemben a peremkerületek továbbra is – bár csökkenő mértékben, de – munkaerőt veszítenek. Ezek az adatok arra utalnak, hogy annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben jelentős infrastrukturális fejlesztések történtek (például a budapesti körgyűrű meg- és továbbépítése, szélesítése, új Duna-hidak építése, közlekedésszervezési intézkedések sorozata), mégis fokozatosan mérséklődött az 1970-es évekre jellemző egyre intenzívebb kerületek közötti munkaerőmozgás, és azoknak a foglalkoztatottaknak a száma és aránya emelkedett, akik saját kerületükben találtak munkát. Az iskolai végzettség szerinti adatok is azt mutatják, hogy Budapesten a kerületen kívüli munkaerőmozgás csökkent. A csökkenés mértéke azonban iskolai végzettségenként eltérő: az alsó fokú végzettségűek körében az eljárók aránya a helyben lakók között 1990-ben 61, 2011-ben 52,4% volt, ugyanez a mutató a felsőfokú végzettségűek között 76-ról 63,2%-ra változott. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a felsőfokú végzettségűek
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
A MUNKAERŐ INGÁZÁSA ÉS KÖZLEKEDÉSE BUDAPESTEN ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN…
531
még 2011-ben is kevésbé találtak munkahelyet saját kerületükben, mint az alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezők. 7. táblázat
A helyben lakók és helyben dolgozók megoszlása kerületcsoportok és a tevékenység jellege szerint A helyben dolgozók
Helyben lakó foglalkoztatottak
Helyben dolgozó
a helyben lakó foglalkoztatottak százalékában
Kerületcsoport összesen
szellemi fizikai foglalkozású
összesen
szellemi fizikai foglalkozású
összesen
szellemi
fizikai
foglalkozású
2001 Észak-budai kerületek Dél-budai kerületek Buda együtt Észak-pesti kerületek Belső-pesti kerületek Kelet-pesti belső kerületek Kelet-pesti külső kerületek Dél-pesti kerületek Pest együtt Budapest összesen
18,0 10,8 28,8 12,9 11,6
22,0 11,9 33,8 12,3 11,4
12,5 9,2 21,6 13,8 11,9
16,8 10,4 27,2 13,2 22,3
19,5 10,7 30,3 12,9 25,0
13,2 9,9 23,1 13,6 18,7
107,3 110,8 108,6 117,1 221,4
100,6 102,3 101,2 118,6 248,6
123,9 126,1 124,8 115,2 184,8
11,3
11,1
11,7
12,9
11,8
14,3
130,5
120,9
143,3
22,7 12,7 71,2 100,0
20,5 11,0 66,2 100,0
25,8 15,2 78,3 100,0
12,9 11,5 72,8 100,0
10,0 10,1 69,7 100,0
16,8 13,5 76,9 100,0
65,2 103,9 117,3 114,8
55,0 103,9 119,2 113,1
76,6 104,0 115,1 117,1
16,7 10,9 27,6 13,6 11,8
19,6 12,1 31,7 13,5 11,9
11,8 8,8 20,5 13,7 11,8
17,1 11,5 28,6 14,0 19,8
19,0 12,4 31,4 14,8 21,0
13,7 9,8 23,5 12,7 17,6
120,7 124,3 122,1 122,3 196,9
115,4 121,5 117,7 130,1 209,3
136,0 131,0 133,8 108,9 175,1
12,0
11,7
12,5
12,5
11,5
14,5
123,0
115,6
135,0
22,2 12,8 72,4 100,0
19,8 11,4 68,3 100,0
26,3 15,2 79,5 100,0
12,7 12,0 71,0 100,0
10,1 11,0 68,2 100,0
17,3 13,7 75,9 100,0
67,5 110,2 115,7 117,9
60,2 113,9 118,4 118,6
77,0 105,4 111,6 116,8
2011 Észak-budai kerületek Dél-budai kerületek Buda együtt Észak-pesti kerületek Belső-pesti kerületek Kelet-pesti belső kerületek Kelet-pesti külső kerületek Dél-pesti kerületek Pest együtt Budapest összesen
A bejárók oldaláról is vizsgálva az adatokat, azt lehet tapasztalni, hogy az 1990 és 2001 közötti évekhez képest kiegyenlítettebbé vált a bejárók és az eljárók iskolai végzettség szerinti összetétele, és már nincs akkora különbség, mint a korábbi évtizedekben. Ezt a munkaerőmozgás (ingázás) egyenlegével kapcsolatos adatok is mutatják, míg 2001-ben a felsőfokú végzettséggel rendelkezők körében a főváros munkaerő-nyeresége 9, 2011ben 16% volt. Ugyanez a mutató az alapfokú végzettségűek között 20-ról szintén 16%-ra csökkent. Ennek hátterében az áll, hogy 2001 és 2011 között a vidékről bejárók körében jelentősen emelkedett a felsőfokú végzettségűek aránya 21,4-ről 36,4%-ra, viszont az alsófokú végzettségűek hányada 17,9-ről 6,3%-ra csökkent. Ezek a változások következ-
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
532
DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA
nek egyfelől az iskolai végzettség színvonalának általános javulásából, másfelől abból is, hogy az elmúlt két évtizedben a Budapestről kiköltözők körében jelentős volt azoknak a felsőfokú végzettségűeknek az aránya, akik visszajárnak a fővárosba dolgozni. A kerületen kívüli munkaerőmozgás csökkenése a foglalkoztatottak tevékenységének jellege szerint is kimutatható, a szellemi foglalkozásúak körében az eljárók aránya a 2001. évi 67-ről a 2011. évi 63%-ra, a fizikai foglalkozásúak között 57-ről 56%-ra csökkent. A bejárók foglalkozási összetétele ebben a tekintetben is kiegyenlítettebbé vált, a szellemi foglalkozásúak munkaerő-nyeresége 13-ról 19%-ra nőtt, a fizikai foglalkozásúaké lényegében nem változott (17%), tehát e két nagy foglalkozási csoport munkaerőmozgási (ingázási) egyenlege igen közel került egymáshoz. A szellemi foglalkozásúak csökkenő mértékű, de még a fizikai foglalkozásúakénál intenzívebb eljárása összefüggésben van azzal, hogy a szellemi foglalkozásúak lakóhelye és munkahelye koncentráltabban helyezkedik el, mint a fizikai foglalkozásúaké. Itt lényegében arról van szó, hogy a lakóhely oldaláról nézve egyes budai városrészekben a szellemi foglalkozásúak magasabb arányt képviselnek, a munkahelyek oldaláról pedig a belső pesti kerületek (különösen az V. kerület) mutatnak a szellemi foglalkozásúak szempontjából sűrűsödési pontokat. Ezek a különbségek 2001-ben jóval erőteljesebbek voltak, mint 2011-ben. A budai oldal megnövekvő munkaerővonzó képessége a szellemi foglalkozásúak munkaerőmozgására is hatással volt, azaz ebből a szempontból csökkentek a lakóhely és a munkahely szerinti városrészbeli különbségek. Például 2001-ben a helyben lakó szellemi foglalkozásúak között a Budán lakók aránya 33,8-ről, 2011-re 31,7%-ra változott. Ugyanez a mutató a helyben dolgozó szellemi foglalkozásúak között 30,3-ről 31,4%-ra nőtt, azaz 2011-re a budai városrészben a lakóhely és a munkahely közötti különbség lényegében eltűnt. A belső pesti kerületek szellemi foglalkozásúakra vonatkozó munkaerővonzó képessége is csökkent, a Budapesten dolgozó szellemi foglalkozásúak aránya ebben a városrészben 2001-ben 25 volt, 2011-re pedig 21%-ra mérséklődött. A fizikai foglalkozásúak tekintetében is jelentősen nőtt a budai városrész munkaerővonzó képessége, a 2001. évi 24,8%-os munkaerőtöbblet 2011-re 33,8%-ra nőtt, tehát jóval magasabb, mint a szellemi foglalkozásúak munkaerő-nyeresége (17%). 2011-re is igaz, hogy mivel a budai kerületek többségében jelentős volt a helyben lakó szellemi foglalkozásúak aránya, így az e kerületekben meglévő növekvő számú fizikai munkahelyek egy részét csak külső forrásból tudták betölteni. Például a helyben lakó fizikai foglalkozásúak több mint egynegyede lakott a kelet-pesti külső kerületekben és jól látható, hogy a más kerületekben levő fizikai munkahelyek egy részét az e kerületcsoportból eljárók töltötték be. (A vizsgált kerületcsoportok közül egyedül ennek a kerületcsoportnak volt mind a szellemi, mind a fizikai foglalkozásúak körében munkaerő vesztesége.) Természetesen kerületcsoportokon belül is vannak jelentős különbségek. Csak példaszerűen jelezzük, hogy a budai oldalon belül a XXII. kerületnek van egyedül munkaerővesztesége, ez érvényes a szellemi és fizikai foglalkozásúakra egyaránt. Ugyanakkor a dél-pesti kerületcsoportban mindkét tevékenységi jellegű foglalkoztatotti körben munkaerő-vesztesége volt a XX. és a XXI. kerületnek, ezzel szemben a IX. és a XXIII. kerület munkaerő-nyereséggel rendelkezett. Hasonló ellentétes munkaerő-mozgási (ingázási) egyenleget találunk az észak-pesti kerületcsoport nagy létszámú kerületeiben. 2011-ben a IV. kerületnek munkaerő-vesztesége, a XIII. kerületnek munkaerő-nyeresége volt, és ez az ellentétes irány már 2001-ben is megvolt.
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
A MUNKAERŐ INGÁZÁSA ÉS KÖZLEKEDÉSE BUDAPESTEN ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN…
533 1. ábra
A budapesti kerületek munkaerőmozgásának mértéke Eljárók a helyben lakók százalékában
Bejárók a helyben dolgozók százalékában
% 51,9 – 55,0 55,1 – 60,0 60,1 – 65,0 65,1 – 67,7
% 34,0 – 50,0 50,1 – 60,0 60,1 – 70,0 70,1 – 90,6
Helyben dolgozók a helyben lakók százalékában
% 52,3 – 75,0 75,1 – 100,0 100,1 – 200,0 200,1 – 496,2
Forrás: 2011. évi népszámlálások adatai alapján. Megjegyzés: a 1990. és 2001. évi adatokból készült térképeket lásd Területi Statisztika 2005, 2. sz. 122. o.
Városrészek szerint nézve az adatokat, megállapítható, hogy a szellemi foglalkozásúak munkaerő-nyeresége a városmag kerületeiben jobban mérséklődött, mint amit a fizikai foglalkozásúak esetében tapasztaltunk. Ugyanakkor a Kis-Budapesthez tartozó egyéb, – a budai kerületek többségét jelentő – kerületekben a szellemi foglalkozásúak munkaerő-nyeresége erőteljesebben nőtt, a fizikai foglalkozásúaké lényegében stagnált. A peremkerületekben a szellemi foglalkozásúak munkaerő-vesztesége a 2001. évi 40,6-ről a 2011. évi 35,2%-ra mérséklődött, a fizikai foglalkozásúaké pedig lényegében változatlan maradt (20,2%).
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
534
DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA
Annak ellenére, hogy 2001 és 2011 között a szellemi foglalkozásúak munkaerőmozgásának (ingázásának) mértéke csökkenő tendenciát mutat, még mindig igaz az, hogy a szellemi tevékenységet végző eljárók, akik a szellemi foglalkozásúakat lakóhely szerint leginkább tömörítő budai oldal négy kerületének valamelyikében laknak, munkahely szerint is koncentrálódnak – vagy a budai oldal valamelyik más kerületében, vagy a belső-pesti kerületekben. Ezek az adatok nagyrészt igazolják azokat a megfigyeléseinket, amelyek szerint a nagyvárosok belső részeiből az előnyösebb helyzetben levő társadalmi csoportok a külső villanegyedek felé vándorolnak, továbbá, hogy létrejönnek olyan városrészek, ahol hasonló foglalkozású, anyagi helyzetű, kultúrájú emberek élnek. A hasonló helyzetű rétegeknek egy része nemcsak lakóhely szerint, hanem munkahely szerint is koncentrálódik, így az ilyen módon létrejött igen homogén lakóterületek és munkahelyi körzetek erősítik a szegregációt, gátolják az egyes társadalmi rétegek közötti közeledést. A peremkerületek egy részében (IV., XV.–XIX., XX., XXI.) a szellemi és fizikai foglalkozásúak körében egyaránt munkaerő-veszteség volt, azzal a különbséggel, hogy a fizikai foglalkozásúak között a munkaerő-veszteség mértéke mérsékeltebb volt. Ebben szerepet játszottak a környékbeli településekről bejáró fizikai foglalkozású dolgozók is. A fővárosi kerületekben lakó és dolgozó foglalkoztatottak munkaerőmozgásának (ingázásának) iránya Annak vizsgálata, hogy honnan hová történik a napi ingázás, megmutatja, hogy az egyes területek – itt a budapesti kerületek – között milyen szoros a kapcsolat. Az ingázás irányának ismerete a közlekedés fejlesztésének, a vonzáskörzetek megállapításának és egyéb területfejlesztési koncepciók kialakításának igen fontos előfeltétele. A főváros kerületei esetében is az lenne az ideális, ha mind a 23-at megvizsgálnánk abból a szempontból, hogy mely kerületekkel és milyen vidéki településekkel vannak kapcsolatban. Erre azonban terjedelmi okokból nem vállalkozhatunk. Ezért a következőkben csak néhány nagyobb területen próbáljuk feltárni a munkaerőmozgás jellemzőit. Ugyanakkor a munkaerőmozgás részletes területi vizsgálatával példát szeretnénk mutatni arra vonatkozóan, hogy a népszámlálási adatok – a teljes körűségükből adódóan – menynyire alkalmasak még olyan információk közlésére is, hogy például a Budapesten lakó foglalkoztatottak közül naponta hányan „lépik át” a Duna vonalát. A statisztikai jellegű információk világában nagyon ritka az olyan adat, amely nem reprezentatív, hanem teljes körű felvételből származik. A népszámlálások adatforrásai ilyen jellegűek. Már a budapesti kerületekben lakók és ott dolgozók munkaerőmozgásának mértékét bemutató adatsorokból is lehetett következtetni a munkaerőmozgás irányára. A jelen fejezetben néhány példán keresztül konkrétabban nézzük meg ezt a témát.
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
A MUNKAERŐ INGÁZÁSA ÉS KÖZLEKEDÉSE BUDAPESTEN ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN…
535 8. táblázat
A Budapesten lakó foglalkoztatottak kerületcsoportok szerinti munkaerőmozgása A más kerületbe eljárók munkahelye Buda A más kerületbe eljárók lakóhelye (kerületcsoport)
együtt
Pest
északdél-budai budai együtt
északpesti
kerületcsoport
belsőpesti
keletpesti belső
keletpesti külső
dél-pesti
kerületcsoport
a kerületcsoportból más kerületbe eljárók százalékában 1990 Észak-budai kerületek Dél-budai kerületek Buda együtt Észak-pesti kerületek Belső-pesti kerületek Kelet-pesti belső kerületek Kelet-pesti külső kerületek Dél-pesti kerületek Pest együtt Budapest összesen
29,0 30,3 29,5 21,3 23,7
18,7 18,7 18,7 14,9 14,8
10,4 11,6 10,8 6,4 8,9
71,0 69,7 70,5 78,7 76,3
12,6 8,0 11,0 13,4 12,5
38,8 37,4 38,3 37,2 32,3
9,5 10,4 9,8 13,7 14,7
3,3 3,3 3,3 7,3 5,2
6,8 10,6 8,1 7,2 11,6
18,3
11,4
7,0
81,7
12,4
39,1
10,4
10,0
9,8
12,9 18,3 18,1 21,4
7,7 9,2 11,1 13,3
5,1 9,0 7,0 8,1
87,1 81,7 81,9 78,6
12,3 7,6 11,8 11,5
29,8 32,1 33,4 34,8
24,6 12,7 16,6 14,6
8,7 7,5 7,8 6,5
11,8 21,8 12,3 11,1
2001 Észak-budai kerületek Dél-budai kerületek Buda együtt Észak-pesti kerületek Belső-pesti kerületek Kelet-pesti belső kerületek Kelet-pesti külső kerületek Dél-pesti kerületek Pest együtt Budapest összesen
32,6 33,7 33,0 25,9 27,5
21,3 22,3 21,6 18,4 17,7
11,3 11,5 11,4 7,5 9,8
67,4 66,3 67,0 74,1 72,5
14,9 10,7 13,4 14,1 14,0
32,2 30,7 31,6 30,3 27,8
9,6 9,8 9,7 13,0 13,7
3,8 4,2 4,0 9,3 6,4
6,8 10,8 8,2 7,3 10,6
23,4
15,3
8,1
76,6
14,3
31,8
9,2
11,9
9,3
17,2 22,2 22,3 25,2
10,7 11,4 14,1 16,2
6,4 10,8 8,2 9,1
82,8 77,8 77,7 74,8
13,6 10,1 13,3 13,3
25,0 26,8 27,8 28,8
21,6 12,1 15,1 13,7
11,0 8,8 9,7 8,1
11,7 20,0 11,9 10,9
2011 Észak-budai kerületek Dél-budai kerületek Buda együtt Észak-pesti kerületek Belső-pesti kerületek Kelet-pesti belső kerületek Kelet-pesti külső kerületek Dél-pesti kerületek Pest együtt Budapest összesen
34,1 34,3 34,2 29,3 30,1
20,9 22,6 21,6 19,7 18,5
13,2 11,7 12,6 9,5 11,7
65,0 65,1 65,0 69,8 69,0
15,8 12,2 14,5 12,8 14,8
28,1 26,2 27,4 27,0 24,1
8,9 9,6 9,1 12,4 12,4
4,0 4,3 4,1 8,7 6,2
8,2 12,7 9,9 8,8 11,5
25,2
15,6
9,7
73,5
15,6
27,2
8,4
11,5
10,8
19,5 25,8 25,1 27,4
11,7 12,6 15,1 16,7
7,8 13,1 10,0 10,7
79,4 73,4 73,9 71,7
14,2 11,9 13,9 14,0
21,4 23,0 24,1 25,0
20,6 11,6 14,2 12,9
10,8 8,8 9,5 8,1
12,3 18,1 12,3 11,7
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
536
DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA
Mindenekelőtt a két nagy városrészbe eljárók adatait tekintve 1990 óta jelentősen változott a kerületekből eljárók között a Budán, illetve a Pesten dolgozók aránya. (Ebben az esetben a vidékre eljárókkal és az onnan bejárókkal nem számolunk.) 1990-ben a Budapesten lakó és más fővárosi kerületbe eljáró foglalkoztatottak valamivel több mint 20%-a Budán és kevesebb mint 80%-a Pesten dolgozott. 2011-ben viszont már a vizsgált kör 27,4%-a dolgozott Budán és 71,7%-a Pesten. Ha az adatokat csak a szerint nézzük, hogy a két városrész között milyen volt a munkaerőmozgás, akkor még távolabb tudunk viszszatekinteni. E szempont szerint összerendezve az adatokat, jól érzékelhetőek az elmúlt négy évtizedbeli változások. A naponta a Dunán átkelő foglalkoztatottak aránya az 1970.évi 29,4-ről 2011. évi 35,3%-ra emelkedett, azonban ezen belül a naponta Budáról Pestre dolgozni járók aránya 18,7-ről 16,7%-ra csökkent, a Pestről Budára járóké viszont 10,7-ről 18,6%-ra nőtt. Ez a jelentős változás abban is kifejezésre jut, hogy a Pesten lakó és Pesten is dolgozók aránya a foglalkoztatottak között az 1970. évi 63,7-ről 55%-ra csökkent. Ha az abszolút számokat nézzük, 1970-ben még több mint 200 ezren keltek át a Dunán, 2011-ben már csak 139 ezren, összefüggésben a foglalkoztatottak számának a csökkenésével. 2001-hez képest viszont ez a szám alig változott (141 ezer fő). E hosszú idősort elemezve tehát arra következtethetünk, hogy 1970 és 1990 között növekedett meg igazán a naponta Dunán átkelő dolgozók aránya, 29,4-ről 33,4%-ra, 1990 és 2011 között viszont ez a mutató csak kis mértékben változott (35,3%). A munkaerőmozgás irányának 1990-től történő alakulását kerületcsoportonként elemezve rögzíthetjük, hogy egyértelműen csökkent a belső-pesti kerületek (V.–VIII.) munkaerővonzó képessége. 1990-ben a Budán lakók 38, a Pesten lakók 33%-a dolgozott a város szívében. 2001-re ezek az arányok 32, illetve 28%-ra változtak, majd 2011-re tovább csökkentek 27, illetve 24%-ra. (Ha az 1970-es adatokat nézzük, még egyértelműbb a csökkenés, ugyanis akkor a fentebb jelzett mutatók 42, illetve 36%-ot tettek ki.) A változások ellenére a belső-pesti kerületek jelentősége továbbra is igen nagy, mivel a kerületcsoportok között ezekben a kerületekben dolgoznak a legtöbben. Az adatok részletes vizsgálatából megállapítható, hogy 2011-ben, akárcsak 2001-ben, Budára legnagyobb arányban a belső kerületekből és a XIII. kerületből jártak át dolgozni (az V. és XIII. kerületből az eljárók 32–33, a VI., VII. VIII. kerületből az eljárók 28–31%-a). Az ellenkező irányba – Budáról Pestre – történő utazás a XI. és a III. kerület eljárói között fordult elő a legnagyobb gyakorisággal (mindkét kerületből 70%). Tehát a két városrész kapcsolatában – nem meglepő módon – a Duna mellett fekvő kerületek nagyobb szerepet kaptak, mint azok, amelyek a Dunától távolabb helyezkednek el. Ezzel kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a pesti peremkerületek és a budai városrész kapcsolata valamivel szorosabbá vált. Természetesen ennek ellenére megállapítható, hogy a belső-pesti kerületek és a budai kerületek közötti munkaerőmozgás továbbra is jóval erősebb, mint ami a budai és a pesti peremkerületek kapcsolatát jellemzi.
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
A MUNKAERŐ INGÁZÁSA ÉS KÖZLEKEDÉSE BUDAPESTEN ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN…
537 9. táblázat
A budapesti városrészek közötti munkaerőmozgás (százalék) Munkahely (városrész) Lakóhely (városrész)
Budapest összesen
Kis-Budapest együtt
városmag
egyéb
peremkerületek
1990 Városmag (I. V.–IX.)
100,0
88,0
43,3
44,7
12,0
Egyéb (II. III. X.–XIV.)
100,0
88,1
49,8
38,3
11,9
100,0
88,1
47,9
40,2
11,9
Peremkerületek (IV. XV.–XXIII.)
Kis-Budapest együtt
100,0
83,4
40,6
42,8
16,6
Budapest összesen
100,0
86,3
45,1
41,2
13,7
2001 Városmag (I. V.–IX.)
100,0
86,9
38,4
48,5
13,1
Egyéb (II. III. X.–XIV.)
100,0
87,0
43,0
44,0
13,0
100,0
87,0
41,7
45,3
13,0
Kis-Budapest együtt Peremkerületek (IV. XV.–XXIII.) Budapest összesen
100,0
80,8
34,9
46,0
19,2
100,0
84,4
38,8
45,6
15,6
2011 Városmag (I. V.–IX.)
100,0
83,2
35,3
47,9
15,9
Egyéb (II. III. X.–XIV.)
100,0
86,3
34,8
51,5
12,8
100,0
85,4
39,6
45,8
13,7
100,0
85,7
38,2
47,5
13,4
100,0
79,6
31,3
48,4
19,4
Kis-Budapest együtt Peremkerületek (IV. XV.–XXIII.) Budapest összesen
A peremkerületek és Kis-Budapest közötti napi munkaerőmozgás az elmúlt két évtizedben kissé hullámzóan alakult. A peremkerületekben lakó és Kis-Budapesten dolgozó foglalkoztatottak aránya 1990-ben 83,4 volt, ez a mutató ezután 2001-re 80,8, illetve 2011-re 85,7%-ra változott. Ez tehát azt jelenti, hogy a hullámzó változások ellenére a peremkerületekből más kerületbe eljárók döntő többsége 2011-ben Kis-Budapest valamelyik kerületében dolgozott. Az 1990 és 2011 közötti évek adatait elemezve, jelentősebb változások történtek Kis-Budapesten belül. Míg a városmag kerületeiben dolgozók aránya az 1990. évi 45,1-ről a 2011. évi 31,3%-ra esett vissza, addig a Kis-Budapest egyéb kerületeiben dolgozóké (II., III., X.–XIV.) 41,2-ről 48,4%-ra nőtt. Ez a változás főleg úgy következett be, hogy nőtt a Kis-Budapest egyéb kerületeiben lakó és ugyanezekben a kerületekben munkát találó foglalkoztatottak aránya (az 1990. évi 38,3-ről a 2011. évi 51,5%-ra.)
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
538
DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA 10. táblázat
A Budapesten lakó foglalkoztatottak kerületcsoportok közötti munkaerőmozgás és tevékenység jellege szerint, 2011 Ebből: a más kerületbe eljárók munkahelyea), % A más kerületbe Budapest eljárók összesen, lakóhelye fő együtt (kerületcsoportok)
Buda
Pest
északdél-budai budai együtt
északpesti
belsőpesti
kerületcsoport
keletpesti belső
keletpesti külső
dél-pesti
kerületcsoport Összesen
Észak-budai kerületek Dél-budai kerületek
63 207
34,1
20,9
13,2
65,0
15,8
28,1
8,9
4,0
8,2
37 593
34,3
22,6
11,7
65,1
12,2
26,2
9,6
4,3
12,7
Buda együtt 100 800 Észak-pesti kerületek 53 395 Belső-pesti kerületek 46 884
34,2
21,6
12,6
65,0
14,5
27,4
9,1
4,1
9,9
29,3
19,7
9,5
69,8
12,8
27,0
12,4
8,7
8,8
30,1
18,5
11,7
69,0
14,8
24,1
12,4
6,2
11,5
Kelet-pesti belső kerületek
48 500
25,2
15,6
9,7
73,5
15,6
27,2
8,4
11,5
10,8
Kelet-pesti külső kerületek
91 421
19,5
11,7
7,8
79,4
14,2
21,4
20,6
10,8
12,3
Dél-pesti kerületek
52 332
25,8
12,6
13,1
73,4
11,9
23,0
11,6
8,8
18,1
Pest együtt 292 532 Budapest összesen 393 332
25,1 27,4
15,1 16,7
10,0 10,7
73,9 71,7
13,9 14,0
24,1 25,0
14,2 12,9
9,5 8,1
12,3 11,7
Szellemi foglalkozású Észak-budai kerületek Dél-budai kerületek Buda együtt Észak-pesti kerületek Belső-pesti kerületek
50 294
34,7
20,9
13,8
64,6
15,8
28,6
8,4
3,4
8,3
28 727
33,4
23,5
9,8
66,2
13,2
27,2
9,3
3,8
12,6
79 021
34,2
21,9
12,4
65,1
14,8
28,1
8,7
3,6
9,9
36 111
31,2
20,7
10,5
68,1
12,6
28,3
11,6
6,5
9,3
31 834
32,2
19,7
12,5
67,1
15,7
24,0
11,3
5,2
11,0
Kelet-pesti belső kerületek
32 781
27,6
17,1
10,4
71,7
16,9
27,5
7,3
8,9
10,9
Kelet-pesti külső kerületek
57 475
21,9
13,0
8,9
77,3
15,4
22,7
18,8
8,6
11,9
Dél-pesti kerületek
32 749
28,2
14,0
14,2
71,2
13,7
24,5
10,6
7,0
15,5
Pest együtt 190 950 Budapest összesen 269 971
27,4 29,4
16,5 18,0
11,0 11,4
71,9 69,9
14,9 14,9
25,1 26,0
12,8 11,6
7,4 6,3
11,7 11,2
(Táblázat folytatása a következő oldalon.)
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
A MUNKAERŐ INGÁZÁSA ÉS KÖZLEKEDÉSE BUDAPESTEN ÉS AZ AGGLOMERÁCIÓBAN…
539 (Folytatás)
Ebből: a más kerületbe eljárók munkahelyea), % A más kerületbe Budapest eljárók összesen, lakóhelye fő együtt (kerületcsoportok)
Buda északbudai
Pest délbudai
együtt
északpesti
kerületcsoport
belsőpesti
keletpesti belső
keletpesti dél-pesti külső
kerületcsoport Fizikai foglalkozású
Észak-budai 12 913 kerületek Dél-budai 8 866 kerületek Buda együtt 21 779 Észak-pesti 17 284 kerületek Belső-pesti kerületek 15 050 Kelet-pesti belső kerületek 15 719 Kelet-pesti külső kerületek 33 946 Dél-pesti 19 583 kerületek Pest együtt 101 582 Budapest összesen 123 361
31,8
21,0
10,8
66,8
15,9
26,0
10,8
6,4
7,8
37,3
19,5
17,8
61,6
9,1
23,0
10,4
6,0
13,0
34,1
20,4
13,6
64,7
13,2
24,8
10,6
6,2
9,9
25,2
17,7
7,5
73,2
13,3
24,5
14,2
13,5
7,8
25,7
15,8
9,9
73,0
12,8
24,3
14,8
8,4
12,7
20,3
12,3
8,0
77,4
12,8
26,7
10,5
16,9
10,5
15,5
9,4
6,0
83,0
12,3
19,4
23,7
14,6
13,0
21,7
10,3
11,4
77,0
8,9
20,4
13,1
11,9
22,6
20,6 23,0
12,4 13,8
8,2 9,2
77,8 75,5
12,0 12,2
22,3 22,7
16,7 15,6
13,4 12,1
13,5 12,9
a) Azok nélkül, akik nem jelöltek meg kerületet.
A budapesti foglalkoztatottak tevékenység jellege szerinti munkaerőmozgásának elemzése során már jeleztük a szellemi, illetve fizikai foglalkozásúak városrészek, illetve kerületcsoportok szerinti különbségeit. A feltárt különbségek a Budapesten belüli munkaerőmozgás irányában is tetten érhetők. Ezekből az adatokból is kiolvasható a belső– pesti kerületekbe történő munkaerőmozgás intenzitásának csökkenése, mely a szellemi foglalkozásúaknál erőteljesebb volt, mint a fizikaiaknál. 2001-ben a Budapesten lakó szellemi foglalkozásúak 31,4, a fizikai foglalkozásúak 24,2%-a dolgozott ebben a kerületcsoportban. 2011-re ezek az arányok 26,0, illetve 22,7%-ra csökkentek. Különösen a Budán élő szellemi foglalkozásúak körében csökkent a belső-pesti kerületekben munkát találók aránya, amely a 2001. évi 33,5-ről a 2011. évi 28,1%-ra esett vissza. Ugyanakkor Buda munkaerővonzó képességének növekedése erről az oldalról is bizonyítható azáltal, hogy nőtt a Pesten lakó szellemi foglalkozású foglalkoztatottak Buda irányába történő munkaerőmozgása. 2001-ben a Pesten lakó szellemi foglalkozásúak 24,6, 2011-ben 27,4%-a dolgozott Budán. A fizikai foglalkozásúak munkaerőmozgásának iránya a szellemi foglalkozásúakhoz képest kevésbé változott, például továbbra is a budai kerületek és a kelet-pesti kerületcsoport között van a leggyengébb kapcsolat. (2011-ben a kelet-pesti kerületekben lakó fizikai foglalkozásúaknak mindössze 15,5%-a dolgozott Budán.) A Budán lakó szellemi és fizikai foglalkozásúak körében egyaránt jelentős a Duna két partján fekvő kerületek közötti kapcsolat, például Észak-Buda kerületeiben lakó szellemi
TERÜLETI STATISZTIKA, 2015, 55(6): 518–540.
540
DR. LAKATOS MIKLÓS – KAPITÁNY GABRIELLA
foglalkozásúak 15,8%-a az észak-pesti, a Dél-Budán lakók 12,6%-a a dél-pesti kerületekben talált munkát. A Budán lakó fizikai foglalkozásúak körében hasonló nagyságrendekkel találkozhatunk. Összefoglalva a Budapesten lakó foglalkoztatottak más budapesti kerületekbe irányuló munkaerőmozgását több évtizedes adatsorok alapján a stabilitásra és változásra egyaránt találunk példákat, továbbá tapasztalatként az is leszűrhető, hogy a népszámlálási adatok alkalmasak e munkaerőmozgás nyomon követésére (Fóti–Lakatos 2004c, Kapitány–Lakatos 2005). IRODALOM Bőhm A.–Pál L. (1985): Társadalmunk ingázói – az ingázók társadalma Kossuth Kiadó, Budapest. Fóti J.–Lakatos M. (2004a): A munkaerőpiac múltja, jelene. Foglalkoztatottság és munkanélküliség. 1 OFA. Budapest. Fóti J.–Lakatos M. (2004b): A foglalkoztatottak főbb jellemzői. Foglalkoztatottság és munkanélküliség. 2 OFA. Budapest. Fóti J.–Lakatos M. (2004c): Területi mobilitás a munka világában. Foglalkoztatottság és munkanélküliség. 4 OFA. Budapest. Kapitány G.–Lakatos M. (1993): A munkaerő napi mozgása Budapesten és a fővárosi agglomerációban, 1970– 1990 Statisztikai Szemle 71 (8–9): 651–685. Kapitány G.–Lakatos M. (2005): A munkaerő napi mozgása és közlekedése a budapesti kerületekben és a fővárosi agglomerációban I–II. Területi Statisztika 45 (2): 115–128. és 45 (3): 216–233. Kiss J. P.–Szalkai G. (2014): A foglalkoztatás területi koncentrációjának változásai Magyarországon a népszámlálások ingázási adatai alapján,1990–2011 Területi Statisztika 54 (5): 415–447. Kovács T.–Tóth G. (2003): Agglomerációk, település együttesek a magyar településrendszerben: A területbeosztás 2003. évi felülvizsgálatának eredményei Területi Statisztika 43 (4): 387–391. KSH (2014a): Foglalkoztatás, munkanélküliség, ingázás Budapest. KSH (2014b): A népesség gazdasági aktivitása Budapest. KSH (2015): A foglalkoztatottak napi ingázása és közlekedése Budapest. Lakatos M. (1983a): A budapesti kerületekben lakó és dolgozó aktív keresők napi ingavándor forgalmának mértéke és iránya 1970 és 1980 között Területi Statisztika 33 (5): 503–520. Lakatos M. (1983b): Az ingázás alakulásának néhány főbb területi jellemzője az 1970-es évtizedben Területi Statisztika 33 (3): 243–259. Lakatos M. (1985a): A budapesti agglomerációba tartozó települések és a főváros kerületeinek ingázási kapcsolata az 1970-es évtizedben Területi Statisztika 35 (2): 191–209. Lakatos M. (1985b): Ingázás Magyarországon 1979–1984 között Munkaügyi Szemle 29 (12): 18–29. Lakatos M. (1987): Az aktív keresők utazási szokásai Területi Statisztika 38 (1., 2., 3): 100–113. Lakatos M.–Váradi R. (2009): A foglalkoztatottak napi ingázása Statisztikai Szemle 87 (7–8): 794. Lakatos M. (2013): A foglalkoztatottak időfelhasználása az ingázás és a munkába járás idejének tükrében Műhelytanulmányok 3. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest. Lakatos M.–L. Rédei M.–Kapitány G.(2015): Mobilitás és foglalkoztatás Területi Statisztika 55 (2): 157–179. Tóth G.–Schuchmann P. (2010): A budapesti agglomeráció területi kiterjedésének vizsgálata Területi Statisztika 50 (5): 510–529. Kulcsszavak: napi ingázás, közlekedés, agglomeráció, budapesti kerületek. Resume The study gives information on the daily commuting within the districts of Budapest according to demographic and occupational characteristics of persons in employment. It contains also a comprehensive picture on the commuting between the capital, the agglomeration and the districts of the capital respectively. The main indicators of commuting within districts, groups of districts, agglomerations and agglomeration sections are presented with the aid of illustrative maps.