Tél melege Családi olvasósarok J. Simon Aranka 2015 Publio kiadó Minden jog fenntartva!
Kicsiknek Mikulás Hallod? Kinn valami kopog. Az ablaknál ki mocorog? Piros köpeny, piros sapka, Arca piros, mint az alma.
Hosszú, fehér a szakálla, S fehér minden haja szála. Öregapó, piros ruhás, Ki más lenne? A Mikulás!
A jó öreg jár odakint. Minden ablakon bekacsint. Kitetted a cipőd, csizmád? Ajándék csak akkor dukál!
Cipő, csizma is tele már, Dió, mogyoró mind rád vár! Nosza, vedd csak el, a tied, Vagy a mókuska eszi meg!
Az ellopott ajándék Mikulásfalván nagy volt a zűrzavar. A manók éjt nappallá téve serénykedtek, hogy minden rendben legyen, ám hiába. Már csak egy napjuk maradt, hogy minden ajándékot bepakoljanak a Mikulás hatalmas zsákjába, de az bizony még mindig teljesen üres volt. Amit egyik nap beletettek a zsákba, az másnap reggelre mind egy szálig eltűnt. Keresték reggeltől-estig, de nem találták sehol az eltűnt ajándékokat. Éjjel azért nem keresték, mert nagyon belefáradtak az egész napos munkába, muszáj volt aludniuk egy keveset. Mi lesz így a Mikulás ünneppel? - kérdezgették egymástól fejüket
csóválva. A gyerekek nagyon elkeserednek majd, ha nem érkezik meg hozzájuk a Mikulás. Azt fogják hinni, hogy rosszak voltak, azért nem kapnak ajándékot. - Na, ebből elég volt! Mindenki álljon meg! – kiáltott nagyot Galagonya, a főmanó, s közben akkorát toppantott a lábával, hogy még a rénszarvasok is elfelejtették továbbrágni a szájukba vett szénát. – Most azonnal jelentem a Mikulásnak az esetet. Mikulás bácsi éppen a fahéjas szilva illatú teáját iszogatta három kis angyalka társaságában, amikor Galagonya kopogás nélkül berontott a szobájába. Az öreg Mikulás úgy megijedt, hogy kiloccsantotta a teát, s az végigfolyt a gyönyörű fehér szakállán, onnan meg egyenesen a szép piros nadrágjára csöpögött. Még megharagudni sem volt ideje, mert a manó már sorolta is: - Mikulás, intézkedned kell, de gyorsan! Minden ajándék, amit egész nap bepakolunk a zsákba, reggelre eltűnik, és ez így megy már három napja. Attól tartok, ha nem teszünk valamit, holnap elmarad a Mikulás. Fölösleges lesz elmenned, elvégre üres zsákkal nem állíthatsz be hozzájuk. Mikulás végre bezárta a száját, mert az előbb a meglepetéstől nyitva felejtette. Végigsimított a szakállán, aztán fiatalosan talpra ugrott. - Azt a kótyonfittyes teremburáját! Már három napja, és csak most szólsz? - Bocsánat! – motyogta a manó restelkedve. – Nem akartalak zavarni ilyen apróság miatt. - Apróság? – kerekedett ki Mikulás szeme. - Neked az csak apróság, hogy a saját házamban lopják a gyerekek ajándékát? Tolvaj van a fedelem alatt! Ez szörnyű! Vajon ki a tettes? Ki az az elvetemült, aki ilyenre képes? - Én nem! – jelentette ki Galagonya önérzetesen. - Mi sem – rázták meg szép fejüket az angyalkák, s közben csak úgy csilingeltek a szép szőke fürtjeik. - Na majd én kiderítem! – bólintott Mikulás, és döngő léptekkel elindult az ajándék terem felé. A félig telt zsák ott rogyadozott a terem közepén. Nem volt már mit beletenni, hiszen a manók kiürítették a pincét, a padlást, a csűrt, még a kamrát is. Mikulás hiába kérdezősködött, hiába nézett szigorúan egyenként mindenkinek a szemébe, még a rénszarvasokéba is, senki nem tudott semmit. Szegény öreg addig abban bízott, hogy valaki csak jól megviccelte, de most minden reménye elszállt. Nem tudta mitévő legyen, honnan szerezzen annyi ajándékot, hogy minden gyereknek jusson. - Édes Istenem, mihez kezdjek most? – töprengett bánatosan, de csak egy pillanatig, mert máris eszébe jutott valami. – Ugye tettetek mogyorót is a zsákba? - Természetesen – felelte Galagonya sértődötten. - Minden rendes manó tudja, hogy a Mikulás zsákjában kell lennie diónak és mogyorónak. Nagyon helyes! – vidult fel a Mikulás. – Már tudom is, mit kell tennem! Gyere csak ide, Aluszka! – intett az egyik pufók arcú, álmos tekintetű angyalkának. - Már bevallottam, hogy nem én voltam – mentegetőzött az angyalka, és egészen a feje tetejéig elpirult. - Tudom, tudom – bólogatott a Mikulás, és megsimogatta Aluszka buksiját. – Azért hívtalak ide,
mert fontos feladatot bízok rád. - Tényleg? – csillant fel az angyalka szeme. – Mit kell tennem? A Mikulás megkérte, hogy menjen el a kerek erdőbe, és keresse meg Fognyűvőt, a mókust. Ő biztosan megtalálja a mogyorót, még ha a föld alatt van is. Márpedig ahol a mogyoró, ott lesz a többi ajándék is. A manók tapsoltak örömükben, és nagyon büszkék voltak a Mikulásra, amiért ennyire okos és találékony. Nem véletlen, hogy ő a Mikulás, mondogatták egymás között. Most már mindenki úgy érezte, hamarosan megoldódik a probléma. Galagonya utasítására a konyhaszolgálatos manók azonnal nekiláttak, hogy a nagy örömre mindenkinek finom mogyorós csokoládét főzzenek. Az ám, csakhogy a csokoládét rég megitták, sőt már el is felejtették, de sem Aluszka, sem Fognyűvő nem érkezett vissza. Mikulás ráncolta a homlokát, látszott, hogy nagy gondban van. Senki sem értette, mi történhetett. - Szegény angyalka, csak nem lett valami baja? – sopánkodott egy manólány. Az öreg akkor magához intette Bambuszkát, a csodálkozó tekintetű angyalt, és megbízta, hogy keresse meg Málnavirágot, a medvét. - Az ajándékok között sok csoki is volt, a medve meg szereti az édességet – magyarázta a manóknak. – Málnavirág biztosan kiszimatolja a csokit, még ha vastagon belepte a hó, akkor is. Újra feltámadt a remény, visszatért a jókedv, s a manók azonnal sürgölődni kezdtek a konyhában. Hamarosan frissen sült mézeskalács illata töltötte be az egész házat. Málnavirágnak készült jutalmul, annyira bíztak benne, hogy ő megtalálja az elveszett ajándékokat, de jutott belőle a Mikulásnak és a manóknak is. Telt, múlt az idő, már a mézeskalács emléke is feledésbe merült, ám sem Bambuszka, sem Málnavirág nem került elő. Itt bizony nagy bajok vannak, vakargatta szakállát rosszkedvűen a Mikulás. Most már tényleg nem tudta, mitévő legyen. Ahogy végignézett a bánatos manókon, megint eszébe jutott valami. - Almát tettetek-e a zsákba? - Hogyne tettünk volna – morgolódott Galagonya -, hiszen minden manó tudja, hogy a Mikulás zsákjában almának is kell lenni. - Helyes – mosolyodott el a bajsza alatt a Mikulás. Hirtelen a harmadik angyalkán, Mosolykán akadt meg a szeme. Azonnal oda is hívta magához. - Mosolyka, benned van az utolsó reményünk. Menj, és keresd meg Trilliót, a rigót! Ő nagyon szereti az almát, és messziről megérzi. Ha megtaláltátok az ellopott ajándékokat, majd Trillió visszajön, hogy bennünket odavezessen, te pedig keresd meg a barátaidat. Remélem, nem esett nagyobb bajuk. Már kora délután volt, a hó is esett, és bizony elég hideg volt odakinn, ezért a Mikulás saját meleg sálját kötötte Mosolyka nyakába, hogy meg ne fázzon. Az angyalka nagyon büszke volt a sálra, és arra is, hogy legkisebb létére ő is kap egy fontos feladatot a Mikulástól. Elhatározta, hogy akár az élete árán is megtalálja a gyerekek ajándékát. - Sietek! – mondta, és csilingelő kacajjal elrepült az erdő felé. A Mikulás házában ismét eluralkodott a jókedv. Mindenki újra reménykedni kezdett. Ennek
örömére a konyhaszolgálatos manók finom gyümölcssalátát készítettek, elvégre a rigó nagyon szereti a gyümölcsöt. Természetesen mindenki más is kapott a finom édességből. Mosolyka közben már közeledett az erdőhöz. Kicsit félt a kihalt vidéken, ezért fütyörészni kezdett, hogy bátorságra kapjon. A hangra hamarosan trillázó válasz érkezett a fák közül, és nemsokára megjelent a rigó. A kis angyal nagyon megörült, hiszen keresnie sem kellett, Trillió talált őrá. Leültek egy csupasz faágra, és Mosolyka mindent elmesélt a rigónak, az elejétől a végéig. Trillió komoly arccal bólogatott, majd kijelentette: - Nem kell keresni semmit! Már rég megtaláltam az ajándékokat. Ott találkoztam össze Málnavirággal és Fognyűvővel is. Képzeld csak, a medve két manccsal tömte magába a csokoládét, a mókus meg telehordta az odúját mogyoróval és dióval. Az almából én is eszegettem, nagyon finom volt. Vittem haza a családomnak is, képzelheted, hogy megörültek a ritka csemegének. Hidd el, fogalmunk sem volt róla, hogy került az erdő közepébe az a sok finomság. Én még arra is gondoltam, hogy a Mikulás Öreg már, lassúbb mint rég, ezért az idén biztosan korábban indult el ajándékozó útjára, és ő hagyta itt nekünk ezt a sok mindent. Meg sem fordult a fejünkben, hogy ezt valaki a gyerekektől lopta el. - Pedig ez az igazság – mondta az angyal, és most egyáltalán nem mosolygott. – Mondd csak – kérdezte a rigót – nem láttad Aluszkát és Bambuszkát errefelé? A Mikulás elküldte őket is, hogy keressék meg a mókust és a medvét, de nem jöttek vissza. - Nem láttam őket – felelte Trillió. – Furcsa, pedig olyan jövés-menés volt az ajándék körül, hogy könnyen megtalálhattak volna bennünket. Megmutassam, hol van? Ne félj, van még bőven, hisz nekünk az több évre is elegendő lenne. - Kedves tőled, de én most nem mehetek oda, meg kell keresnem a barátaimat. Te viszont elrepülhetnél Mikuláshoz, hogy odavezesd az ellopott ajándékhoz. Sietni kell, ha azt akarjuk, hogy holnap elvigye a gyerekekhez. - Persze Mosolyka, megteszem, amit kérsz. Azért kíváncsi lennék, ki hordta ide azt a sok mindent, és miért. - Azt majd később kiderítjük – röppent fel az ágról az angyalka. - Most az a legfontosabb, hogy eljusson a gyerekekhez a Mikulás ajándéka. A rigó elrepült Mikulásfalva felé, Mosolyka pedig nyakába vette az erdőt, hogy megkeresse eltűnt barátait. A magasból látta, ahogy a mókus éppen az odújába cipel egy mogyorót. Látta a medvét is, amint mancsában egy zacskó cukrot szorongatva ballag a barlangja felé. Mi lehet Aluszkával és Bambuszkával? A szíve összeszorult, ha arra gondolt, hogy valami rossz történhetett velük. Különben miért nem találták meg a medvét és a mókust? Már olyan régóta bolyongott az erdőben, hogy ráesteledett, mégsem találta meg az angyalkákat. Hiába szólongatta őket sírva, válasz nem jött, pedig már többször is körbejárta az egész környéket. Egy nagy mező fölött repült el, de már az orráig sem látott. Arra gondolt, milyen szörnyű, hogy dolgavégezetlenül kell visszamennie a Mikulás házába. A mező közepén magasodott egy hatalmas, vastag törzsű fa. Leült egy ágra, hogy szusszanjon egyet, amikor furcsa hangokat hallott a mélyből. Félt, mégis valami azt súgta, hogy nézze meg, mi az a hang. Lejjebb ereszkedett, és most már jobban hallotta. Mintha valaki sírt volna. Még lejjebb ereszkedett és akkor észrevette, hogy a fában egy nagy odú van, onnan jön a hang. Egészen a nyílásához ment, és hallgatózott. Azonnal ráismert barátai hangjára. Ott vacogtak, dideregtek a hidegben. Amikor meglátták Mosolykát, még jobban rázendítettek a sírásra. Nagy nehezen aztán sikerült lecsillapítani és rábeszélni őket, hogy menjenek vissza a Mikuláshoz, mielőtt teljesen megfagynának. Míg hazafelé tartottak, kiderült, hogy a két kis
buta lopta el az ajándékokat, ezért nem mertek visszamenni. Féltek, hogy mit szól majd a Mikulás. Hogy miért lopták el az ajándékot? Az angyalok gyakran látogatnak el az emberek közé, és olyan sokszor hallották panaszkodni a felnőtteket a rossz gyerekekről, hogy úgy gondolták, jobb ha ebben az évben nem kapnak semmit a Mikulástól. - És az mire lenne jó? – csodálkozott Mosolyka. - Azt gondoltuk, talán ezután jobban viselkednek majd, hogy jövőre biztosan kapjanak ajándékot.
