Ötödik fejezet (Zita)

Ötödik fejezet (Zita) –

Amikor

eldöntöttem,

hogy

felmegyek

Sütihez, azt reméltem, mint eddig mindig, otthon fogom találni. Zavarban voltam az édesanyja előtt, bár ezt igyekeztem titkolni. Remélem sikerült. Zavart éreztem azért, amit mondott, nem a tartalom, hanem a lelki nyugalom, amellyel közölte: „ha eddig nem jött haza, akkor elképzelhető, hogy a hét végéig nem is lesz hozzá szerencsénk.,, –

Nem értettem, hiszen nem úgy vettem

észre az elmúlt két év alatt, amióta feljárok hozzá, hogy a szülei, elsősorban az anyja, nem szeretné, és számára teljesen közömbös, hogy éppen merre kószál. Az apját, nem láttam sokszor látogatásaim alkalmával, mert dolgozott, vagy éppen pihent, amikor én ott voltam. Megkérdezni, hogy miért nem aggódik a fia végett, nem mertem, féltem kinevetnek a tudatlanságom miatt, arra gondoltam valaki, valamikor mondott erről nekem valamit, amire nem figyeltem, elengedtem a fülem mellett és ennek most egyenes következménye ér­ tetlenségem.

–

Hogy a gyanú árnyéka se vetüljön rám a

zavarom és értetlenségem miatt, gyorsan elkezdtem az asztalon rendet tenni, vagyis kifelé ez így tűnt, én viszont tudtam, hogy áruló jeleket keresek, egy eldobott, összegyűrt papír fecnit, egy másik lány titokban küldött levelét, vagy esetleg a füzetekben lapozva kiszúrok egy lány nevet, vagy mit tudom én. Buzgalmam, sikeresen mellékvágányra futott. Minden érzékszervem tiltakozott az ellen, amit az egy hónapja átadott levélben állított. Nem lehet, ha igaz, amit ír, hogy ennyire közömbös legyen irántam. Olyan sokat olvastam minden sorát, talán fel is tudnám mondani, mint egy jól megtanult prózát. Természetesen vannak tiszta pillanataim, amikor tudom, a levél minden szava igaz. De mit csináljak, ha a tiszta és ez elborult pillanatok váltogatják egymást, annak megfelelően, találkozom-e vele, vagy nem. Ha találkozom, akkor minden igaz, ha nem látom napokig, akkor minden állítás hamis. –

Anyám, ha sejtené, hogy olyankor, amikor

azt füllentem otthon, hogy Edit barátnőmnél vagyok, éppen egy fiú szobájában az ágyán ülök, vagy az ágy előtt és csak arra várok, hogy megsimogassa a fejem, vagy adjon csókot, kiverné nála a biztosítékot. Sápítozna

apámmal együtt, és persze, miden lennék, csak rendes lány nem. Hallom épp eleget otthon a litániát a fiatalok erkölcstelen magatartásáról, akik nem átallnak az utcán, villamoson, csókolózni, és közben a lányok fenekét simogatni. Hogy ez, milyen felháborító. Bezzeg az ő idejükben. Nem értem, ha ennyire félnek, féltek attól, hogy megszólják őket, miként jöttem én a világra. Igaz lenne a gólyamese? Persze hogy nem. Elképzelni sem tudom az ő idejükben ez, hogyan működött. Még jó, hogy Edit, akinek beszámoltam mindenről, partner ebben a kis csikliben. –

És akkor itt, szembetalálom magam egy

teljesen más állásponttal, Süti édesanyja által, akinek még a pillantásából sem olvastam ki rosszallást, amiért odajárok, a fiával bezárkózom a szobájába. Először arra gondoltam a tyúkeszemmel, hogy ez a fiús anyukáknál másképpen működik, viszont időközben ráébredtem, hogy nem, nincs másképpen. Mert voltam fönt más fiúknál is, de ott még a szobaajtót sem engedték becsukni, és este hét órakor szóltak, hogy ideje nekem is haza menni. Ami igaz is volt, de nem kicsit udvariat­ lannak tűnt. Éreztem, Sütinél addig maradok, ameddig a kedvem tartja, sem a szülők, sem pedig ő nem dobott ki

soha. Az igaz, volt, hogy el kellett mennie, de felajánlotta, hogy maradjak nála és hallgassak zenét, ha ahhoz van kedvem. Irtóra jó számai vannak, és jó a magnója is. Sztereó két nagy hangfallal. És amikor bekapcsolja, nem kellett a fülemet hegyeznem, hogy halljam a zenét. –

Szeretem azt is, hogy nincs pedáns rend a

szobájában. Minden a helyén van, és mégis olyan rendezetlen a kis kuckója, de nem visszataszító ez a rendetlenség, hanem barátságos. –

Egy ideig beszélgettem az anyukájával,

először róla, majd az iskoláról. Amit hallottam attól frászt kaptam. Lehet a következő évtől magán tanuló lesz. Ennek

nézett

utána

az

osztályfőnökünk,

és

mint

lehetőséget fellebbentette. Nem szólt még a fiának, de ő maga

erősen

gondolkodik

ennek

a

lépésnek

a

megtételén, már csak Süti érdekében is. Később közömbös témákról váltottunk szót, majd elnézést kért, és kiment a konyhába vacsorát készíteni. –

Annyira jól, és annyira otthon éreztem

magam, hogy komolyan fontolóra vettem, megkérem, fogadjon engem örökbe. Tudom, hogy hülye gondolatok és azt is tudom, hogy igazságtalan vagyok a saját

szüleimmel szemben. Viszont, ha lehet így is élni, akkor miért nem ilyen mindenki? Ebben a lakásban, ilyen légkörben sokkal szívesebben tölteném a rém unalmas óráimat, amik itt nem is lennének unalmasak, mint otthon. Itt nem kell alakoskodnom, adhatom önmagam, amit, ha otthon tennék, azonnal valamilyen kedvezmény megvonással honorálnának. Mintha az olyan nagy büntetés volna számomra, hogy nem nézhetek meg egy rém uncsi filmet a televízióban, vagy, hogy egy hétig nekem kell mosogatnom. Olyan kisszerű büntetések ezek, és ráadásul teljesen értelmetlenek. Ha egy kicsit is érdekelné

szüleimet

a

lelkivilágom,

akkor

teljes

egészében felhagynának, a szerintük helyes nevelési módszerrel. Emlékszem,

–

az

általános

elvégzését

követően én nem is akartam gimnáziumba járni, és amikor ezt közöltem, napokig nem szóltak hozzám, szobafogságra ítéltek az egész hétvégére, mikor is megjelent

a

család,

és

közös

erővel

próbáltak

eltántorítani a szándékomtól. Persze, a végén beadtam a derekam, de amit ők nem tudtak, az, az, hogy már korábban eldöntöttem engedek a kényszernek, csak hagytam őket egy kicsit kétségek között. Roppant

módon érdekelt, hogy mit és mennyit fognak bevetni a nyakasságom megtörésének érdekében. Hát, azt el kell ismernem, és a javukra írni, hogy minden követ megmozgattak. Miután, szerintük jó munkát végezve, a helyes irányba tereltek feloldották a szobafogságot, sőt engedélyt

kaptam,

hogy

a

Jégbüfében

vegyek

magamnak egy nagy adag fagylaltot, és hogy lássam, mit érdemel egy jó és szófogadó kislány, önmagam mehettem le megvenni, kíséret nélkül. Amikor távoztam, vagy menekültem a lakásból, csak annyit szólt utánam az apám, hogy este nyolc órakor van a vacsora, ha késik a kisasszony, akkor kénytelen koszt nélkül lefeküdni. –

Komolyan,

egy

héten

több

nap

is

elpasszolnám az esti szertartásos étkezést, ha ezt követően Sütivel fekhetnék le. Nem azt várom tőle, hogy a szüzességem elvegye, mert őszintén szólva, attól félek, na, nem az azzal együtt járó fájdalomtól, inkább attól, hogy ennek, illetőleg ennek hiánya valahogy fizikálisan látható jelet hagy rajtam, aminek a következményei beláthatatlanok lennének. Mármint számomra. De, mégis azt várom, hogy elvegye és jó volna mellé bújni, simogatni a testét és fogadni a simogatást. Ez, csak nem olyan nagy bűn?

Hatodik fejezet –

Megtudakoltam az ismeretlen nőci nevét

és korát, mert azt változatlanul nem hittem el még magamnak

sem,

hogy

húsz

esztendős.

Ez

a

bizalmaskodás a részemről beindított valamit Natasánál, mert szó nélkül belém karolt. Így most pontosan úgy néztünk ki, mint akik békülő félben vannak. Ahogy így andalogtunk, jól meg is bámultak minket. Hogy miért? A fene érti. Feltűnt a polgároknak, hogy a csaj idősebb is, magasabb is, mint én, a szeme kisírva. Hogy ezen, mit kell megbámulni, nem tudom. Nem hagyott kétségek között, ahogyan ígérte, a trafik felé félúton, már tisztába jöttem, mit vár tőlem. Ahhoz képest, hogy mindösszesen pár perces az ismeretségünk, elég meredek kérésnek hangzott. Első nekifutásra nem is bírtam mit kezdeni a hallottakkal, úgy értem, sem válaszolni, sem megszólalni nem bírtam. Nat hirtelen leparkolt, elém állt, úgy kérdezte: – –

–

Felfogtad a kérésem?

Persze. Azt azért ismerd el, nem kérsz

keveset. Az még hagyján, hogy kiadom valaki másnak

magam a szálloda portáján, hogy tudjak beszélni a Luigi barátoddal, de mégis miből következtettél arra, hogy kéglit is tudok szerezni, ahol, mint mondod, albérletben húznád meg magad. –

Ne kombinálj öcskös, ezt mindenkitől

megkérdezem, mert kecót keresek, normálist, ahol végre otthon érezhetem magam. Itt egy kicsit gurítottam, mert igazából, tudtam egy ilyen lehetőségről. A nagymamám keresett albérlőt. Viszont, azt gondoltam a nagyi nem egy olyan lányt keres, aki olasz pasikkal randizgat. A legfőbb gondom az volt, ezt hogyan mondjam el. Natasa éppen betöltötte a huszonötödik évét, ezt elhittem szó nélkül, viszont, ennek ellenére megmutatta a személyiét. A munkahely részhez is elnavigált, ezért láttam azt is, hogy van bejelentett munkahelye. Na persze, ettől még lehetett örömlány. Megérezte mit gondolok, sértődötten elhúzta a száját. –

Azt hiszed, hogy egy olasz pasikra hajtó lotyó

vagyok? –

Mit tagadjam, megfordult a fejemben

–

Hát jó! Végül is én kértem szívességet,

tartozom az őszinteséggel.

–

Kérlek Nat, kímélj meg a szívfájdítóan bús

történettől és maradjunk szigorúan a tényeknél. A legkevésbé sem érdekel a keserű gyerekkorod, a korhely apád, a szívtelen mostohád, és az ellenséges környeztet, ami ide juttatott. A szemét rám villantotta, amiben nem fedeztem fel ellenséges indulatot, még rosszallást sem. Inkább valamilyen csodálatot. A csendesen közölt véleménye nem is annyira lepett meg, mint vártam. –

Ahhoz képest, hogy akkora vagy, mint egy

kutya ülve, és az anyatej még a szád szélére van száradva, éktelen nagy a pofád. Viszont azt hiszem így a jobb, s bár, soha nem gondoltam volna, hogy egy takonypolcnak fogok gyónni, ettől még őszinte leszek. Becsületére legyen mondva, látszólag minden zavaros körítés nélkül tárta fel előttem élete rövid, kivonatos történetét. Az elbeszélés közepette jó párszor meg-megállva kutatóan nézett a szemembe, hogy képben vagyok-e még, és lehetőséget adva az esetleges kérdéseimnek. Nem éltem a felkínált lehetőséggel, ami való igaz csábított, amit remekül látott, meglátott. Ez késztetett arra, hogy elgondolkodjam magamról. Mert, mint kiderült az utóbbi napok eseményei és a mai nap

történése alapján is igazoltnak láttam, olyan vagyok, mint egy unalomig ismert nyitott könyv mások sze­ mében, főként a tőlem idősebb nők szemében. Ennek nem örültem, nem tudom miért, de rossz érzés volt. A magabiztosságom és fölényem, vagyis a vélt fölényem egész felépítménye ingadozni kezdett. Egy

időre

totál

megfeledkeztem

a

magam

gondjáról. Nem azért, mert lényegtelenné aljasodott le más bajával szemben. Pusztán annak okán, ilyen a természetem. Minden érdekel, ami az újdonság erejével hat. Márpedig ennek a lánynak a története számomra az volt, amíg a magam kis gondja, egy már megszokott, de még meg nem oldott probléma szintjére süllyedt és fontosságából is veszíteni látszott. Egyelőre. Mert azért teljesen félre nem dobtam. Mindezek ellenére, azért tudtam, találnom kell válaszokat, de hamarosan oda jutottam

a

következtetésekben,

hogy

néhány

óra

késlekedés nem lesz végzetes, s hogy jószerivel veszteni valóm semmi. Miután

meghánytam-vetettem

a

dolgokat,

számba vettem a lehetőségeket, egy halvány elképzelés elmosódó körvonalai rajzolódtak ki bennem. Első blikkre képtelennek tűnt. Ez nem úgy általában képtelen, hanem

inkább csak számomra képtelen. Hiába nem rajongtam korosztályomért, aminek sajátos szemléletmódom miatt meg voltak a jó okai, ettől függetlenül, nyomokban még bennem is fellelhetőek voltak, azok az ütközök, gátlások, amik bennük. És ez leginkább nők, vonzó nők jelenléte hívta elő. Ez nem más, mint a szégyenlősség. Azért mondom, hogy nyomokban, mert a társaság, amelyben szerencsémre, mozogtam,

vagy

ezeknek

éppen a

szerencsétlenségemre

fékeknek

a

nagy

részét

hatástalanította, ezért meg volt az a képességem, legalábbis készség szinten, hogy kezelni tudjam az ilyen, egyre ritkábban felbukkanó érzéseket. Ám sok esetben előfordult, hogy első reakcióként, visszaléptem egy-két fokozatot. Némi időm volt átgondolni az elképzelésem, és erőt is meríthettem, mert Natasa bevitte formás fenekét a dohányboltba. Mire újra élvezhettem a társaságát, már úgy

éreztem,

tudom,

mi

a

teendőm,

és

ennek

értelmében próbáltam irányítani a dolgokat. –

Kérlek Nat, kicsit figyelj rám. Szeretnék

segíteni neked, és azt hiszem, tudok is. Ellenben, nekem magamnak is volna egy apró gondja, amely megoldásá­ ban kérném a baráti segítséged. Ezért azt javaslom,

keressünk egy csöndes, nyugodt helyet, ahol senki nem zavar minket, tudok néhányat Budán, és átrágjuk magunkat a dolgokon. Nem is lett volna nőből, ha nyomban nem érti félre, és az egyszerű kérésemet nem minősíti át azonnal ajánlattá. Ezért, amikor a válaszát hallgattam, arcomra az őszinte csodálkozás kifejezése fagyott rá. –

Nem Süti.

–

Nem? Mit nem?

–

Akármilyen helyes a kis pofid és bármennyire

is jó fej srác vagy, nekem nem szokásom kölykök fejét elcsavarni. Sem a nagy rejtélybe beavatás, számodra hasznos, de számomra macerás műveletét vállalni. Tinédzserkori pattanásaid hathatós kezelésére egy tőlem sokkal idősebb nőt kell választanod, akit rabul ejt hamvas fiatalságod. Én a perverzióban erre a szintre még nem süllyedtem, ezt a kiváltságot meghagyom a negyven fölötti asszonyságoknak. Ahogy a válaszában ehhez a ponthoz ért, fejét, amely eddig más irányba nézett, felém fordította, s a látványtól kimaradt a szava. Azt nem tudom, mit láthatott, elég az hozzá, lebénította a nyelvét. A csöndet

kihasználva, hogy védjem magam, az alaptalan vádakkal szemben, gyorsan átvettem a szót. –

Miről beszélsz? Kértem én tőled, hogy avass

be, vagy, hogy tegyél férfivá? –

Nos, a csendes, nyugodt hely, ahol senki nem

zavar, éppen felfogható így is. –

Ocsmány időszak lehetett, amikor olyan idős

lehettél, mint én. De nekem, tök mindegy. Sétáljunk át a Lánc-hídon, az alagút fölött van egy pici, csöndes tér, ott nyugodtan dumálhatunk. Ok? –

Persze! Rendesen félreértettelek.

Megjegyzés nélkül hagytam, amit mondott, mert erre nem lehet mit mondani. A pár perces sétát szó nélkül tettük meg. A téren elhelyezkedtünk egy nagy fa árnyékban. Ő azt várta, hogy én kezdem, én pedig azt, hogy ő. Tétovázásunknak következménye, hogy szinte azonos időben kezdtünk beszélni. Megkínáltam cigivel, és a kezemmel mutattam, hogy hallgatom. –

Süti, komolyan mondtad, hogy tudsz segíteni

az albérletben? –

Naná! A nagyim albérlőt keres. A belvárosban

van a kérója, mindenhez egészen közel, legfeljebb öt perc kényelmes séta a Deák tér, az Opera, a Lenin körút,

a Rákóczi út, és ha nem tartod cinkesnek velem közlekedni, és az én ügyemet kivégeztük, megyünk együtt. Azt tudnod kell, a nagymami irtóra konzervatív, oda krapekokat felvinni nem lehet, s szerintem azt sem kell az orrára kötni, hogy digó palikra hajtasz, akihez feleségül akarsz menni, ezért nyakra-főre csíped fel őket. –

Te nem hiszel nekem teljes mértékben?

–

Nézd Natasa, annak, amit mondtál biztosan

van igazság tartalma, főállásban húzód az igát, ezért azt hiszem nem vagy főállású örömlány, a többi jelenleg nem érdekel. –

Értem,

köszi,

hogy

nem

fogalmaztál

durvábban. Nagyon hálás vagyok a segítségedért. Tehát mit tehetek érted, ha esetleg pénz kell, olykor-olykor ki tudlak segíteni. –

A gondom nem materiális, inkább mentális.

Szívügy. Majd,

hogy

ne

maradjon

ideje

pikírt

megjegyzésekre, gyorsan folytattam. Mivel ehhez a nőhöz semmi kapcsolat nem fűzött, ezért, amit el szándékoztam

mondani,

logikusra

és

összefogottra

sikeredett. Ezt, a végén, epésnek szánt megjegyzéséből tudtam meg.

–

Ahhoz képest, ami veled megesett és állítólag

mélyen felkavart, nagyon is tárgyilagosan adtad elő. –

Ne csodálkozz, második napja máson sem jár

az agyam. Amikor leszólítottál, éppen egy olyan isme­ rőshöz siettem, aki közkedvelt szóval élve strici, hogy tanácsot kérjek. Mit illik, vagy illik-e, és egyáltalán kell-e bármit is tennem, vagy egyszerűen hagyjam, hogy befonjanak, mint egy copfot. –

Szép kis ismerőseid vannak, és most még

begyűjtöttél egy konzumlányt is. Ennyi idősen ez, azért nem semmi. Nem vagy te elveszett srác. De ugye, nem a „szakmában,, akarsz dolgozni? Ne haragudj, csak ugratni akartalak. Szerintem rosszul látod a helyzeted, nem te vagy a copf, hanem a barátnőd... –

Hogyan mondhatod, hogy a barátnőm, ezt

nem értem, mert azon kívül, hogy összedugjuk, amink van, semmi olyat nem csinálunk, amit azok szoktak, akik járnak. –

És mit szoktak, akik járnak?

A

kérdést

furcsának

találtam

és

az

első

gondolatom, hogy kapásból mondok egy tucat totál evidens dolgot. Viszont, ahogy jobban átgondoltam, az összes állításom a nevetségesség szintjére süllyedt le. És

miért, mert azok a velem egykorú csajócák esetében igazak maradék nélkül. –

Na, látod. Vedd tudomásul, ez az asszony

nem a te korosztályod, egészen mások az elvárásai a szerelmével szemben. Hogy mások előtt felvállalná a kapcsolatotokat, ez egy remek idea, de miért tenne ilyet, ha nem szerelmes beléd? Ráadásnak a munkahelyén, ahol együtt fogtok dolgozni. Ebből, ő sehogyan sem jönne ki jól, ezért ezt én erősen kétlem. Szerintem csak a válaszreakciódra volt kíváncsi, pontosabban arra, mennyire vagy megbízható, vagy, ha így jobban tetszik, mennyire vagy tapintatos, a korodhoz képest mennyire leszel képes kezelni ezt a helyzetet, meddig akarsz elmenni. S gyanítom, ha te, az általa felajánlott bármelyik alternatívát választod, valamilyen ürüggyel kibújik alóla, de ezt is kedvesen tenné, úgy, hogy még csak véletlenül se érezd magad becsapva. Jó vizsgáztál kisöreg. Az egyetlen jó megoldást választottad. Helyesen működnek az ösztöneid, ez nagy kincs, soha ne feledkezz meg erről. – közbe.

És a közös program hétvégén? - vetettem

–

Nos, lemerném tenni a nagy esküt, hogy a

Balatonra fogtok menni, annak is valamelyik eldugott részébe, ahol semmiképpen nem akadtok össze olyan emberekkel,

akik

ismernek

mindkettőtöket,

de

elsősorban őt. –

Mit értesz az alatt, hogy Kriszta a copf?

–

Azt fiú, hogy ő a szerelmes. De azért ne bízd

el magad, nem beléd, hanem a szerelembe szerelmes. Látom, nem igazán érted. –

Nem vagyok teljesen hülye, de amit most

mondtál, az nekem transzcendens. –

Okszi. Megkísérlem lefordítani a te nyelvedre.

Tegyük fel, hogy igaz az állítása és valóban hosszú ideje nem volt férfi az életében, annak általában oka van. Nyomos oka. Nem tagadom, ez lehet a szarul sikerült házasság is, megfejelve néhány balul sikerült kalanddal, ahol a szerepe a dekoráció szintjére devalválódott. Viszont, nem tagadhatom, hogy lehet merőben egészen más ok. Azt állítod, jó nem csak állítod, tapasztaltad, hogy nem érzéketlen és élvezte az együttlétet. Ebben, száz százalékban ne higgy. Az ehhez értő nők az élvezés széles skáláját tudják produkálni úgy, hogy az orgazmus közelébe sem jutnak. Azt, hogy éppen melyik műsort

adják elő, az éppen aktuális partnerük határozza meg. Ne érts félre, nem zárom ki a lehetőségét az orgazmus valódiságának sem. Lehet, sokkal jobban vonzódik a saját neméhez, mint azt már magának is bemerné ismerni. Neked is tett erre célzást, ha nem lépsz az életébe, akkor talán női partnert választ magának, és azzal lép vadházasságra. Mint tudod, szép hazánkban a prüdéria sokkal nagyobb átok, mint a rendszert fenntartó népi demokrácia intézménye. Ezért roppant módon elítélik az azonos neműek kapcsolatát. Mindegy, hogy nekünk erről mi a véleményünk, az átlag így érez, és ezzel nincs mit kezdeni. Majd, ha egyszer nagykorú lesz a társadalom, minden rétege bánni fogja az elmulasztott időt. Tehát, a szexuális orientáció ilyen deformitása, mint vezetőnek,

nem

válna

hasznára

a

karrierje

szempontjából. –

Ok! Eddig értem, amit mondasz, de mi a

francot csináljak én. Szembesítsem a tényekkel? Mert, ahogy

felnyitottad

a

szemem,

egészen

más

megvilágításban kezdem látni a tegnapot, sőt az egész heccet. –

Ezt nem tartom jó ötletnek. Miért akarnád

megbántani. Nem tett, nem mondott olyat, ami

számodra sértő volna. Szerzett egy jó éjszakát, neked biztosan, és mit lehet tudni, magának is. A nő jól mondta, szerelem, mély érzelem közöttetek nem lehet. Ettől te, ha akarod, olyan szerelmes lehetsz belé, amilyen csak akarsz, de értelmetlen, és ha túlságosan belelovalod magad, tuti csalódáshoz vezet. Nekem az a meggyőződésem, és bocsásd meg a feltételezésem, te nem az asszonyba zúgtál bele, hanem egy olyan fergetegesen orbitális dugásba, amiben eddig nem volt részed. A korban hozzád közelebb álló lányok, akikkel eddig dolgod lehetett, éppen olyan keveset tudnak az érzéki szerelemről, mint te magad. Vannak olyan technikák, amiket az évek és a folyamatos gyakorlás fejleszt ki. A harmadik x-en túl, ha elég sikeres fiatal évek állnak a nő mögött, mindezzel az ismeretekkel rendelkezik, és olyan fortélyokat tud, és alkalmazni is tudja, mint akik ebből élnek. –

Úgy érted az örömlányok ennek a tudásnak a

birtokában vannak? –

Természetesen, de nem mind. A luxus kurvák

mindenképpen. Olvasott a szememben, a gondolataimban, mert így folytatta:

–

Igen, én is rendelkezem némi rafináltsággal.

–

Egyszer, egyetlen egyszer tarthatnál nekem

gyakorlati órákat. Mosolyogva, gyengéden pofon legyintett. –

Nem zárkózom el a kérés elől, de ahhoz, job­

ban, sokkal jobban, kell ismerjelek téged. Addig viszont, itt van Kriszta. Biztosan minden olyan csalafintaságot tud, vagy még többet, mint én. Viszont eltértünk a témától.

A

profiknak

ez

a

tudása

adja

meg

a

létjogosultságot a fennmaradáshoz. Ha csak pont annyit képesek produkálni, mint a kliensek feleségei, akkor miért is fizetnének? Ha otthon a rendezetlen, sült hurka szagú hajú asszony odatartja az alfelét, a férj arra is gerjed, mert ilyen a természet törvénye, de az nem nyújt olyan gyönyört, hiányzik belőle az eszencia. Ezek a lányok, és hidd el, most nem a mundér becsületét védem, képesek elhitetni a férfiakkal, hogy ők az egyedüliek a világegyetemben, és ennek a gyönyörnek a csúcsa az ejakuláció. Úgy értem ez már csak a ráadás, amit a pénzükért kapnak. Vagy legalább is úgy érzik. Mivel nem szóltam semmit folyatta. –

Most leromboltam benned egy mítoszt, amit

szívből sajnálnék, de te kérted a segítségem, és talán

jobb, ha most még ideje-korán nézel szembe a tényekkel, minthogy a keserű ébredés kiábrándulttá, vagy még rosszabb, nőgyűlölővé tegyen. Ne keresd a szerelmet, az, ha akarod, ha nem akarod, meg fog találni. Csak járj nyitott szemmel és vedd észre, s ha észrevetted, merd kihasználni a kínálkozó alkalmat. Ne a tizedesvessződdel láss, mert az olyan szinten félrevezet, hogy hamarosan a ló másik oldalán találod magad, aminek a vége csömör, kiábrándultság. Ne olyan akarj lenni, mint Don Juan, inkább Casanovára hasonlíts. – akad,

És dugjak meg minden nőt, aki az utamba

válogatás

nélkül?

Nem

rossz

ötlet,

de

a

mennyiség, így minőség rovására menne. –

Nem pont erre gondoltam, de igazad van

rossz a hasonlat. Úgy látom olvasottabb vagy, mint azt hittem, illetőleg látsz a sorok között. –

Hát ez fantasztikus, de én mit tegyek?

–

Azt szerettem volna, ha magadtól összerakod,

viszont lehet megrázott a lehetséges igazságnak ez az oldala, amit mondjunk csak valóságnak. Várt egy kicsit, de én csak a földet bámultam és a papucsom orrával turkáltam a salakot, így folytatta.

–

Nem kell tenned semmit. Fogadd el, amint

kapod. A magad részéről tegyél bele apait-anyait, de az érzelmektől maradj távol. Mindent meg fogsz kapni a kedvesedtől,

még

talán

a

szerelem

illúzióját

is,

vágyakozást, a szakítás szörnyűségét, a kibékülés édes ízét, a féltékenység őrjöngését. Menj bele a játékba, és ha nem veszed túl komolyan, akár a hasznodra is válhat. Az életed egy későbbi szakaszában biztosan lesz hozadéka, ha majd megtalálod, akit, vagy amit kerestél. –

Carpe Diem!

–

Pontosan. Ha úgy is a nagyidnál fogok

dekkolni, akkor biztosan összefutunk, ha akarunk, ha nem, s ha nem érzed indiszkréciónak részemről, beszámolsz, mindarról, ami történik, én, viszont ellátlak a megfelelő tanáccsal, amit vagy megfogatsz, vagy nem. Ezzel megkísérlem távol tartani tőled azt a bizonyos nagy csalódást. Megpróbálom feltárni, az ismeretek tükrében az előtted tátongó csapdákat, azonban, azt vedd tudomásul, ezek a praktikák csak és kizárólag erre a kapcsolatra lesznek érvényesek. Az esetleges beköszöntő tini szerelem, egy egészen más kategória, amibe nem kívánok belebonyolódni. S, ha most kételkedsz is a szavamban, kérdezd meg nyugodtan strici haverodat.

–

Persze, hogy összefutunk, szeretném, hogy

minél jobban megismerj, mert be akarom vasalni rajtad az ígérted. –

Miért is voltam olyan biztos ebben?