LXIX. ÉVFOLYAM, 36. SZÁM, ÁRA: 110 FT, ELŐFIZETŐKNEK: 80 FT
Drew Barrymore úgy érzi, túl sokat dolgozik.
Ingrid debreceni gimnazista.
HAJDÚ-BIHARI
16. OLDAL
16. OLDAL
FÜGGETLEN NAPILAP
Több lesz, mint stadion
SZOMBAT 2012. FEBRUÁR 11.
–8°C REGGEL
Áprilisra koncepcióterve, júniusra engedélyezése, év végére kivitelezője lesz; 2014-re készülhet el.
Borongós idő, élénkebb északkeleti széllel.
DÉLBEN
cibarátoknak, hanem a város valamennyi korosztályának a kikapcsolódását szolgálják – fogalmazott a nemrég összeállt tervezői csapat vezetője, Bordás Péter építészmérnök. Olyan közösségi stadion, amelyről egyelőre még álmodnak, nincs Európában, talán a francia Bordeaux-ban terveznek, szintén 2014-re, hasonlót. Az egyedülálló lé-
Területben, nem csupán egy épületben gondolkodnak, olyan funkciókat vonzanak a Nagyerdő belsejébe, amelyek nemcsak a fo-
DEBRECEN.
ESTE
tesítményről annyit árult el a vezető tervező, hogy az UEFA 4-es előírásoknak megfelelően szeretnék megvalósítani, 17 és 20 ezer közötti nézőt tud majd befogadni, a játékterét nem süllyesztik le, s fedett lesz a lelátója. A terület sporton kívüli „üzemmódjának” kitalálásához a tervező csapat meghallgatta sokak között a
szurkolók, az egyetemisták, a főépítész, a közlekedési vállalatok, a sportolók igényeit is, valamint az erdőhöz kapcsolódó tevékenységeket is számba vették. Az erdőt nem sértő és „lebetonozó”, hanem a futballnak ikonikus jelleget adó, 12 milliárd forintból megvalósuló közösségi stadionról várhatóan tavasszal HBN-BB készül látványterv.
„Krimifalatok” Az „utolsó csepp” címmel mutatta be a Vacsora Színház legújabb játékát pénteken este a debreceni Barabás Étteremben. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Erőss Zsolt
Debrecenből Londonba repül?
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Debrecenben járt a „Hópárduc”
Sajtóértesülések szerint légijáratot indít Debrecenből London Luton repülőterére a Wizz Air. A fapados légitársaság – mint több más is – magyarországi piacának bővítésével reagál a Malév leállására, s ebbe beletartozhat a Debrecenből induló járat is. A hírt egyelőre nem sikerült hivatalos forrásból megerősíttetnünk, de megalapozottságára utal, hogy egy pénteki meghívó szerint hétfőn közösen tesz fontos bejelentést Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Váradi József, a Wizz Air vezérigazgatója. Ha valóban erről van szó, úgy itthon ez lesz a Wizz Air-nek az első, Budapesten kívülről HBN induló járata.
DEBRECEN.
DEBRECEN. A hegymászás megtanított, hogy érezzem, tudjam az erő és mentális állapotomat, és ennek megfelelően tűzzem ki az aktuális célt – fogalmazott Erőss Zsolt hegymászó, aki pénteken volt a Napló vendége. A hegymászóval készült interjút hétfői HBN lapunkban közöljük.
Egy kihűlt, más megmenekült
Kihűlés következtében életét vesztette egy 55 éves nagymacsi férfi, akinek holttestére egy helyi tanya közelében bukkantak rá csütörtökön – közölte pénteken Kelemen Éva rendőrségi szóvivő. Mint mondta, az „italozó életmódot folytató” férfinek ezúttal nem sikerült hazajutnia. Derecskén egy 48 éves részeg, megsérült férfit idejében sikerült kórházba vinnie a rendőröknek, míg Hortobágyon egy alulöltözött, szintén ittas fiatalembert hazaszállítottak. Balmazújvárosban egy idős, átfázott, láthatóan zavart nő hazajutásáról gonHBN doskodtak.
NAGYMACS.
Legyőzték spanyol riválisukat Magabiztos, hatgólos győzelmet aratott a DVSC-Fórum a Sagunto ellen a KEK nyolcaddöntő első mérkőzésén. /9. FOTÓ: DERENCSÉNYI I.
Megint sok a levegőben a szálló por A mérés szerint csütörtökön a mértéke meghaladta a riasztási fokozatot. Amikor a 24 órás átlagérték a Debrecenben elhelyezett három mérőhely mindegyikén meghaladja köbméterenként a 100 mikrogramm légkör-areosolt (10 mikrométernél kisebb átmérőjű részecskék), akkor a
DEBRECEN.
Menekültstátuszt kértek
A Magyarországra érkezett menekültstátuszt kérelmezők száma a belépés módja szerint 1843 2003-ban 558 Illegálisan érkezett 1146 2004-ben 2005-ben 2006-ban
454 1040 569 1531 586
2007-ben
4476
2010-ben 63
Hivatalnál regisztrációt kért, illetve az ÚMVP keretében pályázni szándékozó ügyfélkör információval történő ellátása. A hálózatban országosan 202 tanácsadó fedi le a kistérségeket, megyénkben 17 tevékenykedik. Míg a hatósági tevékenységet a falugazdász látja el (például őstermelői igazolvány ügyintézése), addig a tanácsadók minden másban, például a területalapú támogatások igényének elektronikus úton való benyújtásában segítenek, hiszen korszerű eszközökkel felszerelt irodában kereshetik fel őket a gazdálkodók – derül ki a kamara honHBN lapjáról. /3.
Kevesebb lett a falugazdász, tavasztól várhatóan több munkájuk lesz az agrárkamara tanácsadóinak.
2879
2008-ban 239 2009-ben 196
2041 GRAFIKA: ÉKN. FORRÁS: KSH
A falugazdászok létszámának szűkítése kapcsán korábban megírtuk, a Magyar Agrárkamara által az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) keretében működtetett „Gazdálkodói Információs Szolgálat” is a rendelkezésére áll a mezőgazdaságban tevékenykedőknek – adta hírül a kormányhivatal. A tájékoztatási hálózat feladata a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési
HAJDÚ-BIHAR.
A tartalomból Gazdasági történések 5. oldal Pályázatból épült 6. oldal Frissdiplomások névsora 7. oldal Csata a medencében 9. oldal Belekből jelentjük 10. oldal. Hajdú-bihari Napló 4001 Debrecen, Postafiók 72
www.haon.hu Telefon: (52) 525-400
9 770133 105064
C
12036
Y
M
Zoltán alpolgármester pénteken közleményében tudatta, hogy a Szmog Intéző Munkacsoport javaslatot tett a város szmogriadótervről szóló rendeletében foglalt intézkedések előkészítésére. Közölte: az előrejelzések szerint a következő napokban az időjárás hatására a levegő minősége jelentősen nem fog javulni, így várhatóan szombat reggel 8 órától a szmogriadótervben
foglalt intézkedésekről kell dönteni. Ennek értelmében felkérik azokat az intézményeket, ahol hétvégén nincs ügyfélfogadás, hogy csökkentsék az épület fűtését. A magánszemélyeket szintén kérik: ha lehetőségük van rá, a légszennyezettség további romlása elkerülése érdekében a szilárd tüzelés helyett a gáztüzelést részesítsék előnyHBN ben.
Művésziek
FOTÓ: BERÉNYI VIKTÓRIA
Szoboszlai míves nemezmunkák
Közel ötven nemezkészítő munkáiból nyílt kiállítás pénteken Hajdúszoboszlón, a művelődési központban. A látogatók március 2-áig csodálhatják meg az ősi jegyeket hordozó, sokszíHBN nű nemezjátékokat.
HAJDÚSZOBOSZLÓ.
A kamara is működtet tanácsadói hálózatot
Legálisan érkezett 2824
595
PM10-szennyezettség eléri a riasztási küszöbértéket. Ilyenkor az önkormányzatnak kötelessége tájékoztatni a lakosságot arról, hogy milyen korlátozás várható, ha a helyzet a következő napon sem javul – magyarázta a Naplónak Bán Sándor, a Tiszántúli Környezet- és Természetvédelmi Felügyelőség levegőminőségmérőegység vezetője. A tájékoztatás meg is érkezett. Pajna
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
www.haon.hu További képek és videók
Bölcsészeket, egészségügyi szakembereket avattak A Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi, illetve (nyíregyházi) Egészségügyi Karán tartottak diplomaosztót pénteken délután. Az ünnepségek sora szombaton és vasárnap folytatódik. /7. FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
NAPLÓ
1
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI
2 Szélrózsa
Vendégkommentár
Vita a járások ügyében Puccskísérletről nem, az ország sorsáról beszélt Orbán Viktor.
Lázár János azt is megjegyezte, sok önkormányzat védelmet kért a kormánytól a bankokkal szemben, mert egyes bankcsoportokra, „általában osztrák pénzintézetekre”, az jellemző, hogy lehetetlen feltételek elé akarják állítani a települési önkormányzatokat. Kérdésre válaszolva megjegyezte: szerinte a főváros és a megyei jogú városok képesek lesznek kezelni az adósságukat, a közepes és kisebb városok viszont a kérdés rendezése nélkül nem.
EGER. A Fidesz frakcióvezetője
határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint a magyar kormányt és személyét célzó puccskísérletről beszélt volna Orbán Viktor miniszterelnök Egerben, a Fidesz-KDNP évadnyitó frakcióülésén. Lázár János ezt a tanácskozás utáni pénteki sajtótájékoztatón közölte újságírói kérdésre válaszolva. Orbán Viktor az ország sorsával foglalkozott beszédében, nem pedig személyes dolgokkal – jelentette ki a politikus. „Fals információk keringenek a sajtóban” – tette hozzá.
Lázár János összegezte a frakcióülésen történteket FOTÓ: MTI, KOMKA PÉTER
Végtörlesztés és közmunka A végtörlesztésre rátérve a frakcióvezető azt mondta: ez az elmúlt kétéves kormányzás legnagyobb sikere. Ez egy szimbóluma annak, hogy a nagy gazdasági érdekcsoportok a közteherviselés asztalához lettek kényszerítve – fogalmazott, megjegyezve, hogy a végtörlesztés várhatóan 160 ezer család életében jelent érdemi változást, és remélik, hogy a bankszövet-
séggel kötött megállapodás további százezreknek ad lehetőséget, hogy megszabaduljanak a devizahitel terhétől. Lázár János a következő két év várható nagy sikerének a közmunkaprogramot – amelynek keretében ma 210 ezren dolgoznak – és a foglalkoztatáspolitikai változtatásokat nevezte. Az önkormányzatok helyzetével is hosszasan foglalkoztak a kormánypárti
képviselők. A frakcióvezető erről szólva közölte: a kabinet eltökélt abban, hogy áttérjen egy feladatfinanszírozási rendszerre. A helyhatóságok adósságállománya ügyében az a megállapodás született, hogy a kormánynak, az önkormányzatoknak és a bankoknak közösen kell megállapodásra jutniuk. Rossz hír lenne a magyar bankrendszernek, ha a kabinet elzárkózna az együttműködéstől, ez ugyanis azt jelentené, hogy a helyhatóságok ezres nagyságrendben képtelenek lennének visszafizetni adósságukat – figyelmeztetett, majd arról tájékoztatott: Orbán Viktor miniszterelnök azt kérte, hogy a Fidesz önkormányzati kabinetje tegyen javaslatot arra, milyen megoldás képzelhető el a bankokkal közösen. A kormányfő ugyanakkor jelezte, hogy olyan megoldás, mint a végtörlesztés, kizárt – idézte szavait.
KDNP-frakcióülés: kártyás mérőórák A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) rövidesen benyújtja az előrefizetős, kártyás áram-, és gázmérőórákról szóló törvényjavaslatát – mondta Harrach Péter a kisebbik kormánypárt egri külön tanácskozása után. A KDNP javaslata alapján minden olyan fogyasztónál, aki hatvan napon túli hátralékba kerül, a szolgáltató kártyás mérőóra felszerelésére lenne kötelezve. Ezzel megakadályozható lenne a további hátralékok felhalmozása, viszont az életveszélyes helyzetek is elkerülhetők lennének. Ha szükség van a fogyasztásra, ezeket az órákat nagyon egyszerűen fel lehet tölteni, a működtetés az önkormányzatok támogatási rendszerébe is könnyen beilleszthető. A javaslat másik eleme, hogy a hátralékosok minden befizetésének húsz százaléka az adósság törlesztésére fordítódik. A mérőórák úgy működnének, hogy ötezer forintnyi feltöltésből négyezer forint felhasználható lenne, míg ezer forint a fennálló adósságot törleszti. A pénteki frakcióülésen értékelték a képviselőcsoport munkáját, áttekintették a kormány jogalkotási tervét és felkészültek a tavaszi jogalkotási időszakra.
EU-s paktum: támogassák a csatlakozást
Az 1 millió munkahelyről A frakcióvezető beszámolt továbbá arról, hogy nagy vita volt a járások ügyében Azt is meg kell válaszolni, miért van szükség járásokra, amelyeknek azt a célt kell szolgálniuk – vagyis e kérdésre az a helyes válasz –, hogy az emberek jobb államigazgatási szolgáltatásokban részesüljenek – mondta, majd idézte a frakció polgármester tagjainak véleményét, akik szerint a járásoknak és a helyi önkormányzatoknak szimbiózisban kell működniük. A vidéki észrevételeket Kósa Lajos és Rácz Róbert vezetésével mérik fel – tette hozzá. Lázár János szavai szerint így újabb egyeztetési körre lehet számítani, ugyanis a jelenleg tervezett körzethatároknak nagy a kritikája a frakcióban. A tíz év alatti egymillió új munkahelyről szóló kormányzati célkitűzést firtató újságírói kérdésre Lázár János azt válaszolta: a kabinet célja nem változik, a helyzet a világban azonban igen, ezért e célkitűzést sokkal nehezebb teljesíteni, mint bármikor MTI máskor.
BUDAPEST. A Jobbik alapfokú iskolai végzettséghez kötné a választójogot, erről társadalmi vitát kezdeményez és a többi párt véleményére is kíváncsi – mondta pénteki tájékoztatóján a párt szóvivője. Dúró Dóra arról is beszámolt, hogy a frakcióülésén stratégiai kérdésekről határoztak:
Benyújtotta a parlamentnek a kormány azt az országgyűlési határozati javaslatot, amelyben azt indítványozza, hogy a képviselők támogassák Magyarország csatlakozását az új uniós fisMTI kális paktumhoz.
Swoboda: szó sincs Magyarország elleni összeesküvésről.
Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Viviane Reding, alapjogi és Neelie Kroes, médiaügyi biztos. Hozzátette, Orbán Viktornak el kellene gondolkodnia azon, hogy még a Silvio Berlusconi vezette Olaszország sem kapott annyi európai kritikát, mint az ő kormánya, aminek talán az az oka, hogy az olasz köztársasági elnök „ellensúlyként működött a kormány fölött (...) a magyar államfő pedig csak aláírja a törvényeket”. „Talán elgondolkodhatna Orbán Viktor és a hívei is, hogy miért ellene fogalmazzák meg ezeket a kritikákat. Nem anynyira fontos személy ő, hogy egész Európa összeesküdjön az elmozdítása érdekében” – jegyezte meg. Hannes Swoboda elmondta azt is, levélben arra kérte José Manuel Barrosót, a magyar közvéleménynek is tegye világossá, a bizottság mit kifogásol és mit vár el a magyar kormánytól, mert fontos, hogy az itt élők is értsék, hogy
Szó sincs Magyarország vagy Orbán Viktor elleni összeesküvésről, „államcsínyről”, az Európai Unió célja a közösségi jog érvényesülése – mondta Hannes Swoboda, az európai szocialisták frakcióvezetője pénteken Budapesten. Mesterházy Attila, MSZP-elnök az osztrák szociáldemokrata politikussal közösen tartott sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta, a szocialisták nem támogatnak olyan Magyarországgal szembeni szankciót, amely sérti az itt élők érdekeit.
BUDAPEST.
Miért kapott annyi kritikát? Hannes Swodoba – miután részt vett az MSZP frakcióülésen – közölte: örül annak, hogy jobboldali, konzervatív uniós politikusok differenciáltan ítélik meg Magyarországot, és ha szükségesnek látják, bírálatot fogalmaznak meg, mint tette José Manuel
M
Gyakran emlegetett, és mindenki által elismert tény: hogy a kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) az Európai Unió tagállamaiban, így hazánkban is a legnagyobb foglalkoztatók. Ha az itthoni állapotot nézzük, akkor ez százalékban kifejezve annyit tesz, hogy a teljes foglalkoztatotti létszám 71-72 százalékának a kkv-k adnak munkát. Ezek a vállalkozások nem azon gondolkodnak, hogy az olcsóbb működési, működtetési feltételek reményében továbbállnak, itt hagyják az országot. Ezek a cégek ide tervezik jövőjüket, és minden túlzás nélkül a hazai gazdaság egyik „tartóoszlopának” számítanak. Nem véletlen, hogy a mostani nehéz periódusban is viszonylag biztos foglalkoztatók. Hiszen például az utóbbi négy évben, amikor csökkent a foglalkoztatottsági szint, a kkv-k összességében akkor is tartották a 2,1-2,2 millió fős dolgozói létszámukat.
100
90
80
70
60
50
az EU az uniós normák felett őrködik és azok betartásához ragaszkodik. Látogatását az osztrák politikus egyébként azzal is indokolta, hogy a magyar miniszterelnök az Európai Parlamentben azt kérte a bírálóktól, hogy jöjjenek Magyarországra és ismerjék meg az itteni helyzetet. Tisztázná a helyzetet Mesterházy Attila, a szocialista párt elnök-frakcióvezetője azt mondta, helyesnek tartja az osztrák politikus felvetését, mert Barroso magyarországi látogatása segíthetne tisztázni, hogy nincs szó Magyarország elleni összeesküvésről, gond van azonban a demokratikus, jogállami elvek érvényesülésével. Az MSZP és az európai szocialista frakció sem támogatna olyan Magyarországgal szembeni szankciót, amely sérti az itt élők érdekeit, így az uniós források elvonását vagy a pénzek felhasználásának korlátozását sem – hangoztatMTI ta Mesterházy Attila.
40
30
20
10
5
Pedig a hazai gazdaságnak ez a „tartóoszlopa” sok-sok nehézséggel küzd. A problémák egy része a hazai viszonyoktól független, másik része viszont nagyon is rajtunk, az országon múló körülmény. A tőlünk független kategóriába tartozik a világgazdasági válság, az eurózóna túlélésért folytatott küzdelme – ezeket nem tudjuk befolyásolni. De következményei: például az árfolyam-ingadozások már önmagukban is „mélyütést” jelentenek a termelő cégek többségének. És ehhez jönnek még a rajtunk múló, tőlünk függő feltételek: így egyebek mellett a hazai gazdasági környezet instabilitása, a változó – a következményekkel nem mindig számoló – törvényi háttér, a növekvő adó- és járulékterhek, az elvárt béremelés. Ez utóbbinál meg kell állnunk néhány mondat erejéig. Félreértés ne essék, nem azt tartom gondnak, hogy a béreket kompenzálni kell! Ha a cég ezt új értékteremtéssel tudja finanszírozni, akkor ez természetes. De mi történik, ha nem így van? Mindenki tudja, hogy a piacok most nem pörögnek, keresletnövekedésre érdemben sem itthon, sem külföldön nem lehet számítani. Viszont a saját cégem piacain is tapasztalom, hogy a verseny – a túlélésért, a profitszerzésért – egyre élesebb, könyörtelenebb. Az lesz a győztes, az marad meg, aki előre menekül, vagyis fejleszt, fejleszt, fejleszt! Ez pedig csökkenő nyereségből nem valósítható meg.
Az lesz a győztes, az marad meg, aki előre menekül, vagyis fejleszt, fejleszt, fejleszt!
a Jobbik kezdeményező szerepet vesz fel és olyan témákat kíván felvetni, amelyek a társadalom szempontjából fontosak. Ezek között említette a szociális kérdéseket, az Európai Unióból való kilépés ügyét, valamint azt, hogy a párt keleti fordulatot hirdet MTI a külpolitikában.
Súlyosabb ítélet
Szó sincs összeesküvésről
Y
Az egyik tartóoszlop
Kilépni az Európai Unióból
BUDAPEST.
C
Dr. Barkóczi István
Másodfokon, jogerősen két év letöltendő fogházbüntetésre súlyosbította a Fővárosi Ítélőtábla Geréb Ágnes büntetését. FOTÓ: MTI, K.T.
„Az az ország, amely a fejlettek közé akar kerülni, be kell, hogy kapcsolódjék a technológiai fejlődés élvonalába. Ehhez tudás és innováció, azaz színvonalas humán tőke kell. Ezért minden jól képzett, tehetséges szakember, aki értelmes munka hiányában elhagyja az országot, pótolhatatlan veszteség. A legfontosabb feladatunk ezért csak az értelmes, nagy érték előállítására képes munkahelyek teremtése, és az innováció bátorítása lehet. Ehhez pedig végre tényleg helyzetbe kellene hozni a kkv-szektort” – írja egy napokban megjelent tanulmányában dr. Csath Magdolna közgazdász, egyetemi tanár. Gyakorlati szakemberként tökéletesen egyetértek ezekkel a megállapításokkal. A gazdaság megerősítéséhez stabil belső törvényi háttérre, ösztöntő intézkedéssorozatokra, tőkére van szükség, az innováció, a kutatás-fejlesztés támogatásának újbóli beindítására, technológiai felzárkózásra. Ez helyzetbe hozhatná a kkv-kat, és jó eséllyel beindíthatná a növekedést. Szerzőnk a Fux Zrt. vezérigazgatója, az Északmagyarországi Munkaadói és Gazdasági Közösség elnöke
Hoffmann Rózsát Brüsszelbe várják
Lemondott a BKV-vezér
Andrulla Vasziliu EU-biztos megbeszélést folytatott pénteken Jávor Andrással, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkárával, és egyetértésre jutott vele abban: Hoffmann Rózsa oktatási ügyekben illetékes államtitkár Brüsszelbe utazik, hogy megvitassa az Európai Bizottságban a magyar közoktatási, valamint felsőoktatási törvénnyel kapcsolatban felmerült aggodalmakat.
Lemondott pénteken a BKV Zrt. vezérigazgatója; Várszegi Gyula azonnali hatállyal felajánlott lemondását Tarlós István főpolgármester elfogadta. A lemondás okairól nem beszéltek.
Devizaárfolyam (2012. 02. 10.) PÉNZNEM
árfolyam
változás
Euró
292,43
+1,51
USA dollár
220,50
+1,24
Svájci frank
241,70
+1,39
Angol font
349,23
+1,86
Román lej
67,17
+0,40
Ukrán hrivnya
27,47
+0,15
Horvát kuna
38,56
+0,20
Lengyel zloty
69,54
-0,10
gazdasag.haon.hu Valutapiac. További információk.
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
Grafika: ÉKN. Forrás: MNB
Magyar helységnévtáblák Szlovákiában Magyar nyelvű helységnévtáblát helyeztek el a dél-szlovákiai Pereden a szlovák nyelvű felirat alá. FOTÓ: MTI, KRIZSÁN CSABA
napló
2
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI
Közeleg a kórházak átalakítása
Nézőpont
Barak Beáta
Intézmények nem szűnnek meg, de változtatás akár a Kenézyt is érintheti.
Megosztás
DEBRECEN. A debreceni Kenézy
Télvíz idején a disznóságok kapnak főszerepet a jégen, hogy legalább a fogópálinka és a perzselés felhevítse a hűlt helyeket. Hurka-kolbász ide vagy oda, azért a gömbérzékükről híres férfiakat nem csak a toros kóstolóval és a csülökpecsenyével lehet felmelegíteni, s nem is csupán a téli sportok örömére csillan fel a szemük. Az épülő nagyerdei stadion híre is okot ad arra, hogy azt a körülbelül negyven napot, amely meccsnézéssel telhet az új létesítményben, előre megünnepeljék. Ennek az öröme már a tervezőcsapat szemében is felfedezhető volt, amikor minden igyekezetükkel óvták és védték azt a még csak álmokban szereplő „közösségi teret”, amelyről kijelentették, hogy Debrecen nagyon akarja.
Kórház Kft. is szerepel azon a listán, amely – a Napi Gazdaság értesülése szerint – az átalakítással érintett intézményeket veszi számba. Többször cáfolta A címe, miszerint „Ezek a kórházak szűnhetnek meg – itt a lista!” az intézmények teljes felszámolására utal, holott Szócsa Miklós államtitkár a megszűnés tényét többször határozottan cáfolta. Mindannyiszor hangsúlyozta, hogy intézmények átalakításáról kell beszélni, amire a Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség és Szervezetfejlesztési Intézet (GYEMSZI) tesz javaslatot február 15-éig. A Nap-
„...hogy a betegellátás szempontjából előnyös legyen”
ló érdeklődésére pénteken a GYEMSZI – névtelenül – nyilatkozó munkatársa a megjelent listához nem kívánt kommentárt fűzni, pontosabban
ILLUSZTRÁCIÓ: MOLNÁR PÉTER
leszögezte: nincs lista. Megismételte, hogy a javaslataikat a hónap közepén adják át az ÁNTSZ-nek, amely az átalakításokról a terv szerint április
Nem ismeretlen tanácsadók A területalapú támogatások beadásakor érezhető majd, mennyivel kevesebb a falugazdász.
Mert hölgyeim, és persze a gyerekek is, ez a stadion nem csak a meccsnézésről fog szólni! Nincs több várakozás otthon: azt ígérik, hogy a sportesemények immár nem kifejezetten a férfiak kiváltságai lesznek, mert a Nagyerdő adta kellemes környezetben az egész család talál kikapcsolódásra, feltöltődésre megfelelő programot. Így válik majd megoszthatóvá az Európában is egyedülálló közösségi tér.
ható fenn ebből a forrásból –, azelőtt is létezett, csak más névvel, s hazai finanszírozásból. A hatósági tevékenységen kívül minden mást végeznek, amit a falugazdászok is; megyénk 17 tanácsadója közül többet onnan ismerhetnek a gazdák, hogy korábban falugazdászok voltak, ami jelzi,
A Magyar Agrárkamara tanácsadói hálózata nem ismeretlen a gazdák számára, 2007 óta uniós forrásból működik – 2013-ig tart-
HAJDÚ-BIHAR.
hogy a két tevékenység közel esik egymáshoz. Mindkét szervezet legnagyobb munkája a tavasszal aktuális területalapú támogatások beadása; igazából akkor tapasztalhatják majd meg, mennyi többletmunkát okoz a falugazdász létszám csökHBN kentése.
Ők azok, akik maradtak
[email protected]
http://jegyzet.haon.hu Jegyzetek. További publicisztikai írások olvashatók a Hajdú Online Jegyzet aloldalán.
A továbbra is a kormányhivatal alkalmazásában tevékenykedő falugazdászok beosztása
Nagy Zoltán
30/405-1955
Falugazdász neve Nagy Judit Büte Norbert Dr. Kovács Tibor Percze István Makó László
Pálfi Sándor
70/436-2839
telefonszáma 70/436-2825 70/436-2809 70/436-2819 70/436-28-30 70/436-2821
Jeneiné Kiss Andrea 70/436-2813 Rácz István 70/376-1152 Nagy Zoltán Béla 70/436-2827 (az álláshely betöltéséig) Bácsó Balázs 70/436-2806
Napló-kvíz 1831-ben kolerajárvány pusztított Debrecenben. Ön szerint hány áldozata volt a ragálynak már az első héten a feljegyzések szerint? (1850-ben a városnak mintegy 30 ezer lakója volt.) a) 52 c) 1152
Aktuális 3
b) 152 d) 2152 A helyes válasz a mai Naplóban!
Nagy Zoltán Béla
70/436-2827
Gellén Csaba
70/436-2812
Nagy Zoltán Pálfi Sándor
30/405-1955 70/436-2839
település Debrecen Debrecen Hajdúböszörmény Téglás, Hajdúböszörmény Polgár, Újtikos, Folyás, Újszentmargita, Tiszagyulaháza, Görbeháza Hajdúnánás Hajdúdorog Püspökladány, Kaba, Tetétlen Püspökladány, Szerep, Báránd, Sárrétudvari, Nagyrábé, Biharnagybajom Berettyóújfalu, Szentpéterszeg, Gáborján, Hencida, Bakonszeg, Bihartorda, Bihardancsháza, Sáp, Földes Komádi, Csökmő, Darvas, Vekerd, Újiráz, Berettyóújfalu, Furta, Zsáka Berettyóújfalu Berettyóújfalu
Megkérdeztük: Házasság – Fontos-e a ”papír”?
Szima György
70/436-2836
Nagy Miklósné
70/436-2826
Hutai István
70/436-2822
Makrai Csaba Petrov István
30/242-2870 70/436-2871
Rácz Sándor Kányási Mihály Sári János
70/436-2832 70/436-2816 70/436-2834
Barnácz György
70/436-2807
Rogoz György
70/436-2833
Takács Erzsébet
70/436-2899
Berettyóújfalu, Ártánd, Told, Bojt, Bedő, Nagykereki, Berekböszörmény, Biharkeresztes Biharkeresztes, Magyarhomorog, Mezősas, Mezőpeterd, Berettyóújfalu, Körösszakál, Körösszegapáti, Váncsod Létavértes, Kokad, Újléta, Álmosd, Bagamér Derecske, Tépe, Konyár, Hajdúbagos, Sáránd, Mikepércs Létavértes, Monostorpályi, Kismarja, Esztár, Pocsaj, Hosszúpályi Hajdúszoboszló Hajdúszoboszló, Hajdúszovát, Nagyhegyes, Ebes Nádudvar Balmazújváros Hortobágy, Tiszacsege, Balmazújváros, Egyek Nyíradony, Nyírábrány, Fülöp, Nyíracsád Nyíradony, Nyíracsád, Nyírmártonfalva, Vámospércs Hajdúhadház, Hajdúsámson
18-áig meghozza a döntést, hogy aztán a kórházak megköthessék a május 1-jétől érvényes működési szerződéseket. A felröppent hír kapcsán
a Nemzeti Erőforrás Minisztérium parlamenti államtitkárát, Halász Jánost szólaltatta meg a városi hírportál. Ő így fogalmazott: „A Kenézy Kórház és a Klinika több párhuzamos tevékenységet is végez. Most, hogy a Kenézy Kórház fele is állami tulajdonú, s a Klinika fenntartója is az állam, nyilvánvaló, hogy azokat a párhuzamosságokat úgy kell szerveznünk, hogy az a betegellátás szempontjából előnyös legyen, ne legyen kidobott pénz a rendszerben. Ez azonban nem megszüntetést, nem ágyszámleépítést jelent, hanem ésszerűséget.” A Kenézy Kórház menedzsmentje sajtóhírekre nem reagál – kaptuk a választ a péntek délutáni érdeklődésünkkor. HBN
http://hirek.haon.hu Megyénkből. További hírek.
Akarja a kínai partner is a napelemgyárat Az év elején újrakezdték a tárgyalásokat, nem a szándékról, hanem a megvalósításról. BERETTYÓÚJFALU. Nem várt időbeli csúszás következett be a Berettyóújfaluban létesítendő napelemgyár építésével kapcsolatosan, a beruházás ütemtervét át kell dolgozni, de a projekt megvalósul – tájékoztatott Galló Ferenc, a magyar és kínai tulajdonban lévő Orient Solar Gyártó és Kereskedelmi Kft. ügyvezető igazgatója. – A kínai partnerek most körültekintőbbek, óvatosabbak, köszönhető ez az Európai Unió sok országát érintő hitelminősítéseknek. Más típusú üzleti döntésekre van már szükségük a kínai befektetőknek ahhoz, hogy a tőkét és technológiát behozhassák az országba, de tisztában vannak vele, hogy hazánk az EU kapuja, itt találják meg azt a stabil és a kínai felet tiszteletben tartó kormányzati rend-
szert, amely biztos partnerséget, jó adózási feltételeket és korrekt üzleti lehetőségeket nyújt, ezért a januári tárgyalásainkon is azt kommunikálták, hogy átlendülnek a nehézségeken – közölte Galló Ferenc, s hozzátette, hogy már egy új LED-lámpagyár tervezése is szóba került a Tiszántúlra. Üzleti tanács Január 17-én megtartotta alakuló ülését a tavaly nyáron életre hívott Kínai–Magyar Üzleti Tanács, amely kétoldalú vállalati kapcsolatok fejlesztése mellett feladatának tartja, hogy a Magyarországon bejegyzett kínai tulajdonú cégek illetve a Kínában bejegyzett magyar tulajdonú cégek érdekei érvényesítését támogassa. A KMÜT társelnöki tisztségét magyar oldalról dr. Csányi Sándor, az OTP Bank elnökvezérigazgatója tölti be, Galló Ferenc pedig az elnökség HBN-BB egyik tagja.
Tél Csegénél
Beállt a Tisza
MOLNÁR CSABA BENCE: Számít a papír.
GYURKÓ BETTI: Nincs akkora jelentősége.
TISZACSEGE. Ha folyamatosan -10 fok alatt van a hőmérséklet, előbb nagy jégtáblák jelennek meg a folyón, majd „összekapaszkodnak”, végül teljesen „beáll” a víz. Az idén ez február 1-jére következett be – mondja Lévai Zoltán HBN kompüzemeltető.
ANGA ZOLTÁN: Egy vagyonba kerül az esküvő.
http://tiszacsege.haon.hu Felvételeink. Képsorozat és videó a HAON-on a befagyott Tiszáról, a csegei partról és környékéről. BAJI RÉKA: Nem veszik komolyan.
KARDOS MÁRIA: Számomra fontos.
– A házasság intézménye fontos, hiszen ezzel bebizonyítom még egy magasabb szinten azt, amit érzek a párom iránt – fogalmazott Molnár Csaba Bence. – Szerintem felesleges, mert papír nélkül is ugyanúgy szerethetem a másikat. Már nincs akkora jelentősége a házasságnak, mint 50 évvel ezelőtt – fejtette ki véleményét Gyurkó Betti. Anga Zoltán is úgy véli, hogy már nincs akkora jelentősége a papírnak, mint régen. Egy kisebb esküvő is egy vagyonba kerül, s azt a pénzt máshova
C
Y
M
VIRÁG JÓZSEFNÉ: Nem szükséges.
Ne menjünk a jégre, folyóvízen nagyon veszélyes!
is el lehet költeni. – Az emberek a probléma megoldása helyett inkább elválnak, s ezért gondolom azt, hogy már nem veszik olyan komolyan a házasságot, ennélfogva nem is látom értelmét – mondta Baji Réka. Kardos Mária szeretne férjhez menni. – Tudom, hogy manapság már nem olyan divat a házasság, de én szeretném megpecsételni a szerelmemet – jegyezte meg. – Bár én férjnél vagyok, úgy gondolom, ha két ember szereti egymást, nem szükséges a papír – hallhattuk Virág Józsefnétól.
100
90
80
70
60
50
Folyamatosan ügyelnek a kompra ilyenkor is
40
30
20
10
5
FOTÓK: MOLNÁR PÉTER
Téli berek
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
„Ösztövér kútágas…”
NAPLÓ
3
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. február 11., szombat
4 Szolgáltatás
Hajdú-bihari
Mai horoszkóp
Rejtvény A hat rész megfejtését egyszerre, február 16-áig juttassák el a Hajdú-bihari Napló szerkesztőségébe 4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10. A levelezőlapra ragasszák fel a Napló-logót és az e heti rejtvényeink sorszámát! A helyes megfejtést beküldők között egy könyvet sorsolunk ki.
Ez lenne a tökéletes összhang. Éppen jókor nyitotta Kos 03.21.–04.20. ki a szemét ebben a kapcsolatban. Az utóbbi időben csak az Ön lelkesedése és odaadása tartotta össze Önöket. Bár a hétvégén általában jókedvű, felszabadult és bizakodó, a borúlátás a mai napon Önre telepszik. 04.21.–05.20. Nagyon nehezen tud belőle kilábalni, túl mély a gödör.
bika
Fegyelmezze féltékenységét és próbáljon meg beletörődni abba, hogy partnere olykor másokkal is szóba 05.21.–06.21. áll. Ettől még nem dől össze a világ, de ne korlátozza, mert világgá mehet.
ikrek
Kenó, 2012. február 9.: 4, 5, 14, 24, 42, 43, 45, 46, 49, 65, 66, 67, 69, 73, 74, 77,
Váratlanul meghívja egy kedves ismerőse egy farsangi mulatságba. Akkor is menjen el, ha egyébként nem 06.22.–07.22. kedveli a bálokat. Pazar szórakozásban lesz része, meglátja!
oroszlán Valamikor így képzelte el a békés öregkort. A szo07.23.–08.22. bában duruzsoló kályhával, egy kupica kisüstivel a kézben, pipafüst mellett. Nem tudni miért, ma ez a hangulat keríti a hatalmába.
Nehezen tér napirendre az elmúlt hét viszontagságai felett. Hiába kérlelik otthon, hogy nyugodjon meg, 10.23.–11.21. nem hallgat családtagjaira. Füstölögjön, adja ki a mérget magából.
skorpió
A mai nap csalódásokat hozhat, ha Ön eddig igyekezett elkerülni, hogy tartós köteléket építsen ki. 11.22.–12.21. Most döbben rá arra, hogy a mai bizonytalan világban szüksége lenne egy olyan szerető társra.
nyilas
Jósló fájások már korábban is jelentkeztek, 12.22.–01.20. hogy nincs minden rendben a munkahelyén. Bármennyire is érzi a tisztázás kényszerét, még nincs itt az ideje.
bak
SZÖKKENŐ
SZINGLI
PARKOLÓ JELE CICOMA, DIVATHAJHÁSZAT
RÓMAI ÖTVEN LELKIPÁSZTOR
VÉKONY DESZKA KASSÁK LAPJA VOLT
LITER
KIEJTETT HANGZÓ
RANGJELZŐ SZÓCSKA
DÖRDÜL, DURRAN
EZÜSTFEHÉR NEHÉZFÉM
ÖRÖKÍTŐ ANYAG
TILTÓSZÓ NAGYSZÜLŐ SZÜLŐJE
VÉSETT JÉGEN VÁGOTT NYÍLÁS
FIATALABB FIÚTESTVÉR ... SZEKÉR, CSILLAGKÉP
FEKETE ISTVÁN FARKASA NŐI UTÓNÉV
SZENT RÖVIDEN
PERBE FOG! CSAPATEGYSÉG
EDGAR ALLAN ..., AMERIKAI KÖLTŐ VOLT
DINO ..., OLASZ FILMRENDEZŐ V.
MILLI JELÖLÉSE
IMPULZUS JELE
RÓMAI ÖTSZÁZ
A rejtvénnyel kapcsolatos észrevételeit a
[email protected] címre várjuk!
NITROGÉN VEGYJELE
... FERENC, ZENESZERZŐ VOLT
E
JUTTAT NŐI BECENÉV
SZÉLHÁRFA
Ügyeletek
HoDoKu - v2.1.1
HoDoKu - v2.1.1
TITKON FIGYEL
GALLY
Megfejtések, 30. számú Easy (398) feladat
Medium (654)
HoDoKu - v2.1.1
KÖTELÉK
... ALIGHIER, OLASZ KÖLTŐ VOLT
Kézbesítési problémáikkal a 06-40/424-424-es telefonszámot hívják.
ELLENBEN,DE
AUSZTRIA FŐVÁROSA
RÓMAI SZÁZEGY
BENNE VAN!
SÉRTETLENÜL
telefonszámot hívhatják. e-mail:
[email protected]
http://horoszkop.haon.hu
SZILÁRD ..., FIZIKUS VOLT
ARRAFELE!
BÚJTAT, REJTEGET
a +36-20/468-57-40
Szeretne többet tudni?
BÉLPOKLOSSÁG
ELESÉG
Színházi, képzőművészeti, zenei programokkal, hírekkel, közérdekű bejelentésekkel (fogadóórák, ügyfélfogadások, ügyeletek...) kapcsolatban munkatársunkat, Ratalics Lászlót
Hívja jósainkat a 06-90/602-017-es számon most! A hívás díja: 475 Ft/perc (bruttó)
A BOLDOGSÁGOT NEM ...
MARKOLAT
VÉDETT KIKÖTŐ
Akinek még nem sikerült elérnie a személyes függetlenségét, a mai nap kínálta lehetőségek kihasz02.20.–03.20. nálásával döntő lépést tehetnek. Próbáljon meg a lényeges dolgokra koncentrálni.
33, 47, 68, 80
Hajdú-bihari
halak
Haladóknak, 36.
SZÁZAD DOLLÁR
Megfejtendő: A boldogságot nem... Jókai Mór gondolata
Hírügyelet
Sok apróságban, megannyi kis stikliben bizonyult vétkesnek. Vak lenne, ha ezeket nem látná, és ostoba, ha megfeledkezne róla. Igaz, nélkülük sokkal nehezebb lesz minden.
Easy (302)
JÓD VEGYJELE
Az ecopress-zöld nyomda meleg-ruhagyűjtő akciója A nagy hidegre való tekintettel ös�szefogást szervezünk Debrecenben élő hátrányos helyzetű családok részére. Kérjük amennyiben tehetik adományozzanak Önök is meleg ruhákat. A meleg pulóvereket és kabátokat a Debrecen Családsegítő és Gyermekjóléti Központ osztja szét. Az adomány-pulóvereket és kabátokat a Széchenyi utca 57 szám alatt az ecopress nyomdában, Campus B épület fénymásoló és a Szombathi István u. 15 alatt várják.
Már nagyon unja ezeket a baráti összejöveteleket, 09.23.–10.22. hiszen mostanában nem a hangulat a fontos. Ilyenkor órákon keresztül folyik a jelen nem lévők kiértékelése.
Kezdőknek, 36.
BELSŐ, BENT LÉVŐ
Közérdekű közlemény
mérleg
Sudoku 36. HoDoKu feladat - v2.1.1
T
A MEGFEJTÉS FOLYTATÁSA
CSÖRÖGE
Ritka szerencsés nap a mai a szerelemben. Szenve08.23.–09.22. délye ismét felizzik és viszonzásra talál: káprázatos élményben részesítik egymást régi partnerével. Ma minden megeshet.
01.21.–02.19.
Felnőtt orvosi ügyelet (Fonix-Cívis Kft.) tel.: 52/404-040,Hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – I. sz. Bel. Klinika épülete oldalsó szárnyában fogadja a betegeket. Rendelkezésre állás folyamatos (0-24 óráig). Gyermek orvosi ügyelet (Fonix-Cívis Kft.) tel.: 52/416-275, Hely: Debreceni Egyetem, Nagyerdei krt. 98. sz. – Gyermek Klinika épülete. Rendelkezésre állás: hétköznap: 18-tól – 8-ig, hétvégén folyamatos. Mentők: 104. Tűzoltók: 105. Rendőrség: 107 Volán-információ (helyközi): 40/200-756 DKV-információ (helyi): 52/531-513 Hibabejelentés (áram): 80/210-310 Hibabejelentés (gáz): 80/300-300 Hibabejelentés (víz): 52/534-510 T-com tudakozó: 198; hibabejelentő: 1412 (lakossági); 1435, 1400 (üzleti) Diszpécserszolgálat hajléktalanoknak. A Periféria Egyesület nonstop száma: 42/504-618
Medium (618)
Kezdőknek
Haladóknak
A szabály egyszerű. A Sudoku-rejtvény üres négyzeteibe Önnek kell beírni a hiányzó számokat úgy, hogy minden sorban, minden oszlopban és minden 3X3-as blokkban egyszer és csakis egyszer szerepeljen minden szám 1-től 9-ig. A rejtvénynek csak egyetlen egy helyes megoldása van. Kérjük, hogy az e heti megfejtett és kivágott feladatokat sorszámmal együtt (31–36.) juttassák el szerkesztőségünkbe (4024 Debrecen, Dósa nádor tér 10.). Az előző héten helyes megfejtést beküldők között pénteken sorsoljuk ki kategóriánként (kezdő és haladó) az egy-egy nyertest. A sorsoláson csak az vehet részt, aki mind a hat sudoku-rejtvényének helyes megfejtését beküldte. A beküldés határideje: 2012. február 16. A nyertesek nevét a sorsolást követő hétfői lapszámunkban közöljük.
Időjárás
Névnap
Bertold, Marietta Napkelte: 06:42 Traffipax Napnyugta: Debrecen, Tiszacsege 16:43
február 11., szombat idojaras.haon.hu
Megyei előrejelzés
Országos előrejelzés
–15 °C –5 °C
VASÁRNAP
–13 °C –9 °C Vékonyodik a felhőzet, kisüt a Nap.
A Hajdúságban az egészségügyi határérték kb. 95%-a
Hajdú-bihari
C
Szombat reggel általában kevés fátyolfelhő lesz az égen, szűrt napsütéssel indul a nap, de ködfotlok is előfordulnak.
DÉLBEN
Borongós idő, élénkebb északkeleti széllel.
Polgár
–16 °C –9 °C
–8 °C
–9 °C
Téglás
–16 °C –10 °C –16 °C –9 °C
DEBRECEN
–15 °C –9 °C
–15 °C –8 °C
–16 °C –5 °C Napos, száraz, fagyos időre van kilátás.
–15 °C –5 °C Változóan napos, csapadékmentes idő valószínű.
–10 °C ESTE
Kékes 30-90 cm Bánkút 20-50 cm Dobogókő 20-40 cm Eplény 50-70 cm Donovaly 90-110 cm Csorba-tó 95-120 cm
0-1 °C 0 °C 2 °C
Chopok 55-65 cm Drienica 40-50 cm Krompachy45-50 cm Jahodná 40-60 cm Kavecany 30-45 cm
Velencei-tó Fertő Tisza-tó
2 °C 1 °C 0 °C
Évforduló Edison 165 éve született Thomas Alva Edison feltaláló, fizikus, (szénszálas izzó, hengeres fonográf, távíró)
Berettyóújfalu
A szélmentes időnek köszönhetően megnőtt a levegő szálló por tartalma. Ezek az apró szemcsék belélegezve először a tüdőbe, majd a keringésbe kerülve, az erek krónikus gyulladását okozva növelik a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát.
Szomszédos városok időjárása Kassa Eperjes Terebes Ungvár Munkács
-7 °C -7 °C -7 °C -5 °C -5 °C
Beregszász -4 °C Szatmárnémeti -5 °C Nagyvárad -4 °C Arad -6 °C Temesvár -7 °C
Közlekedés-meteorológia
Komádi
–14 °C –9 °C
Estére szerte a megyében borongós idő várható. Hószállingózás is előfordulhat. Kissé élénk északkeleti szél fúj.
Orvos-meteorológia
Hójelentés
Duna Tisza Balaton
Vámospércs
–15 °C –9 °C
Püspökladány
KEDD
Délelőtt, dél felől erős felhősödés várható. Számottevő napsütés már nem valószínű. Élénk északkeleti szél támad.
Vízhőmérséklet
Balmazújváros
–14 °C –8 °C
Levegőszennyezettség
Impresszum
HÉTFŐ
° –15 C REGGEL
Ma –16 °C
A Hajdúságban ma hajnalban ködfoltok terjeszkednek. Reggel rövid ideig még előtűnhet a Nap a ködfelhőzet mögül, de már délelőtt gyorsan beborul az ég. Számottevő hó itt nem várható, és hószállingózásnak is kicsi az esélye. Gyakran fúj azonban élénkebb északkeleti szél. Marad a fagyos időjárás.
Ma hajnalban ködfoltok terjeszkednek. Reggel, északkeleten rövid ideig még napos, de már délelőttől országszerte borús idő lesz. A déli, délnyugati országrészben mérsékelt havazás is várható. Gyakran fúj élénk északkeleti szél. A jellemző hőmérséklet országos átlaga kora délután -9, vasárnap reggel -12 fok körül alakul, de továbbra is előfordulnak -19 fok körüli értékek is.
GYÁSZVACSORA
FŐZELÉKNÖVÉNY
Hajdú-bihari
Az adatok tájékoztató jellegűek!
szűz
vízöntő
36
Nyerőszámok
rák
KÜLÖNBÖZIK
SLENDRIÁN, NEMTÖRŐDÖM
Az időszakos hóesés jelentős balesetveszélyt okoz! A féktávolság tíz méterekkel nő. Például 40 km/óra sebességnél, száraz úton 22, havasnál 80 méter.
www.eumet.hu www.eum
Ügyvezető igazgató, felelős kiadó: Fodor István (
[email protected]). Főszerkesztő: Kiss László (
[email protected]). Főszerkesztő-helyettes: Kovács Zsolt (
[email protected]). Értékesítési vezető: Kozma Judit (
[email protected]). Terjesztési vezető: Csontos Ádám (
[email protected]). Marketing vezető: Bárdosi Magdolna (
[email protected]). Előfizetői vonal és kézbesítési észrevételek a 06-40/424-424 helyi tarifával hívható telefonszámon, vagy e-mailen:
[email protected]. Az előfizetés díja: egy hónapra 1990 Ft, negyedévre 5890 Ft, fél évre 11 890 Ft, egy évre 22 390 Ft. Kombi előfizetés (HBN és Vasárnapi Napló): egy hónapra 2190 Ft. Hirdetésfeladás – keretes hirdetés: telefon: 06-52/525-400, telefax: 06-52/525-403, e-mail:
[email protected] – apróhirdetés feladása telefonon: 06-90/603-604 – a hívás az apróhirdetés árát: 500 Ft+áfa (625 Ft)/perc tartalmazza –, személyesen, vagy interneten: http://hirdetes.naplo.hu Telefax: 06-52/525-410. E-mail:
[email protected] Kiadja az Inform Média Kft., Debrecen, Dósa nádor tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. Honlap: www.informmedia.hu Megjelenés száma: 2012/36. Hírügynökség: FÜHÜ, MTI. Lapunk eladott példányszámát rendszeresen vizsgálja és auditálja a MATESZ. Nyomás: Inform Média Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. ISSN 0133Đ1051. Nyomtatásért felelős: Dubóczki Tibor: (
[email protected]) „A Kiadó az elfogadott megrendelés alapján átadott hirdetések tartalmáért, azok valódiságáért, harmadik személyeknek okozott jogsérelemért felelősséget nem vállal, nem köteles olyan tényeket, vagy körülményeket keresni, melyek jogellenes tevékenység folytatására utalnak, az ezzel kapcsolatos jogvitákból keletkező következményeket és hátrányokat a Megrendelőre hárítja. Ezen felül a Kiadó nem tehető felelőssé, és nem vállal felelősséget semmiféle kárért, közvetett, járulékos vagy másodlagos károkért, elmaradt nyereségből, jövedelem elmaradásából vagy használat kiesésből származó olyan károkért, amelyek a sajtótermékben megjelent hirdetésből fakadnak, ill. azzal kapcsolatosak, függetlenül attól, hogy az ilyen károk szerződéssel, hanyagsággal, polgári peres eljárással, jogszabályokkal vagy egyéb ügyekkel kapcsolatosak.”
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
NAPLÓ
4
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
Hírfelhasználó
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI
Gazdaság 5
Legjobb: Polgár Ipari Park
Az egyik telephely
Az ipari park
FOTÓK: INTERNET
Nyilatkozzanak a bevételről! Nyilatkozni kell a zöldség, gyümölcs és dohány programban résztvevőknek.
élőmunka-ráfordítás, támogatási jogosultságonként a következő: Virginia és Burley dohány támogatási jogosultságonként naptári évente 1.000 munkaóra, míg zöldség és gyümölcs támogatási jogosultságonként naptári évente 700 munkaóra.
A zöldség, gyümölcs és dohány szerkezetátalakítási programban résztvevő termelőknek február 15-ig kell nyilatkozniuk az élőmunka ráfordításról, és hogy teljesítették-e az előírt árbevételt – hívja fel a figyelmet a Vidékfejlesztési Minisztérium és a Magyar Agrárkamara. Az MTI-hez eljuttatott közlemények kiemelik: az elvárt
BUDAPEST.
Ellenőrizhetik is Aki az előírt ráfordításokat nem teljesítette, vagy csak részlegesen tette azt, annak a zöldség-gyümölcsnél munkaóránként 1 euró, a dohány szerkezetátalakítási programnál pedig munkaóránként
Ha már megpróbáltál mindent és semmi, Azonnali kezdéssel női csapatba masszázshoz kolléga nőket keresek napi extra bérezés− sel. Hívj bátran, hogy te is benne legyél egy igazán jó csapatban. Tel.. 06−30−829−5530. 460240
Belvárosi éterembe tapasztalt, nagy gyakorlattal rendelkező szakácsot felveszünk. T: 0630/ 915−4903 460234
MUNKAHELYET KÍNÁL 459619
Gyakorlattal rendelkező
négy euró úgynevezett nem teljesítési bírságot kell fizetnie. Az elismert tevékenységből származó árbevételi szint – támogatási jogosultságonként – évente 300 ezer forint. A nyilatkozat hiányos, vagy határidőn túli benyújtását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) mulasztási bírsággal szankcionálhatja. Az ügyfelek benyújtott nyilatkozatuk valóságtartalmáért felelnek, amelynek ellenőrzése – és esetleges szankcionálása – az MVH felMTI adata.
autófényezőt részmunkaidőre felveszek. Jelentkezni: Debrecen, Monostorpályi út 54. 460169
Belvárosi vendéglő gyakorlott
Belvárosi exkluzívan berendezett üzletbe Mükörmösnek és Koz− metikusnak kiadó. Fodrász tanulók jelentkezését is várjuk. Érdeklödni:06/30 531−5255 460229
SZAKÁCSOT KERES. Érd.: Kelemen Zoltán, 06-20/385-9595
topjob.hu TALÁLJON MUNKÁT! ÉPÍTSEN KARRIERT!
983837 934848
Ha szeretne karriert építeni, jelentős jövedelemre szert tenni és biztos üzleti háttérrel önállóan dolgozni, akkor jelentkezzen a Duna House Debrecen, Segner téri irodájához! www.dh.hu Fényképes önéletrajzát a
[email protected] címre küldje! 460231
Cukrászdába eladót felveszek.Jelentkezéseket önéletra− jzzal "Cukrászda" A460073 jeligére a kiadóba kérem.
ORSZÁGOS ÁLLÁSPORTÁL
Mezőgazdasági kereskedelmi cég várja készlet-, pénztár- és szerződések kezelésében gyakorlattal rendelkezők jelentkezését
Debrecenben 6 fős családhoz főzni szerető és tudó középkorú asszonyt keresünk heti 6 napra napi 8 órában. Főzni tudó 006872 jeligére az Apró debreceni irodájába kérem
458198
adminisztrátori munkakörbe. Munkavégzés helye: Debrecen. Önéletrajzát a
[email protected]
Higiéniai és munkavédelmi ter− mékek értékesítésére keresünk számlaképes, saját gépkocsival ren− delkező kollégákat. Az első három hónapban költségtérítést biz− tosítunk! Érd:+36−30/250−9439 8 16 óra között, vagy a
[email protected] e−mail címen.
460236
e-mail címre várjuk.
Egy műszakos teljes munkaidős 3 hónapos intenzív munkára keresünk árufeltöltőket debreceni hipermar− ketbe. Jelentkezés a 70/931− 5734−es telefonon, illetve fényké− pes önéletrajzzal a
[email protected] e−mail címen. 460239
Kereskedelmi kft. keres
asszisztens munkatársat Feladatai: – adminisztrációs feladatok ellátása, – rendelések, kiszállítások kezelése. Elvárások: – középfokú szakirányú végzettség, – számítógépes ismeretek (MS Office). Juttatások: – bérezés megegyezés szerint, – béren kívüli juttatások. A munkavégzés helye Debrecen. Jelentkezés az
[email protected] címen fényképes önéletrajzzal. Csak az interjúra meghívottaknak adunk visszajelzést.
460531
Generali Zrt. H−B Megyei Életvonal Kirendeltsége 3 fő vezetőt keres. Alkalmazotti jogviszony, alapbér, egyéni jövedelem megállapodás. Szakmai tapasztalat előnyt jelent. Érd:
[email protected] 460714
A Diószegi Középiskola felsőfokú végzettségű (esetleg érettségivel és min. 5 éves szakmai gyakorlattal) autószerelő, karosszérialakatos, járműfényező, hegesztő szakembe− reket keres. Jelentkezni febr. 17.−ig. T: 0670/773−2019, 0630/560− 6969 459122
Ha elege van már a jobbnál jobb ígéretekből és lehetőségekből írjon egy rövid bemutatkozó levelet. Ame− rikai milliárdos vállalat indítja Magyarországról európai üzletét. e.mail:
[email protected], 460235 30/942−6338
A növekedést beindítani Az idei év fő kérdése az, hogy miként lehet növekedési pályára állítani a gazdaságot. SZEGED. Válságok halmaza vesz körül bennünket: a világgazdaság pénzügyi válsága, az eurózóna nehézségei, emellett meg kell küzdeni az elhúzódó magyar strukturális problémákkal, a gazdasági és iparszerkezeti feszültségekkel, a térségi aránytalanságokkal, valamint a társadalmi csoportok közötti ellentétekkel – mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján tartott előadásán. Úgy vélte, valódi szerkezeti reformokra van szükség, ezek jelentős része jogszabályi szinten már megvalósult: elkezdődött az átalakítás az egészségügy, a közigazgatás, a nyugdíj- és segélyezési rendszer, az oktatás, az adó-
rendszer, az igazságszolgáltatás esetében, egyedül a közösségi közlekedés az a terület, ahol még nem történt érdemi változás. A kamara számításai szerint a reálszféra foglalkoztatása 25-30 ezer fővel fog nőni az idén. A segélyezés átalakítása a munkaerőpiac felé szorítja az embereket, a jelentős minimálbér- és közteheremelés azonban tompítja ennek hatásait – tette hozzá. Egykulcsos adó Parragh László szerint a teljesítmény alapú gazdaság felé vezető fontos lépés az egykulcsos adó bevezetése, ennek eredményei azonban három évnél korábban nem látszanak. – Vissza lehet fordulni, de akkor az eddigi erőfeszítések kárba vesznek – tette hozzá. A növekedés szempontjából veszélyeket rejthet az exportpiacok alakulása, a likviditási helyzet romlása, a forint árfolyamának alakulása, valamint az önkormányzatok adóbe-
szedési jogosítványának szélesítése is, ami az újraelosztás arányának növekedéséhez vezethet, ahelyett, hogy megtörténne a pazarló rendszerek átalakítása – mondta az elnök. Szólt arról, hogy 2008 ősze óta jelentősen romlott a vállalkozások likviditása. A legrosszabb a helyzet a középvállalati szektorban, az építőiparban, a kereskedelemben, az agráriumban és az élelmiszer-gazdaságban. A kamarák gazdasági adatbázisok létrehozásával és működtetésével, a Széchenyi Kártya révén a vállalkozásfinanszírozással, a szakképzés koordinálásával, a felsőoktatási „gazdaság közelivé” tételével, kereskedelem-fejlesztéssel, szolgáltatásokkal, tanácsadással járulhatnak hozzá a növekedés beindítáMTI sához. http://forum.haon.hu Fórum. Érvek, ellenérvek – ahogy Ön látja.
AUTÓ és MOTORSZALON • • • •
Jégkár, horpadások, fényezés nélküli javítása Karosszériajavítás, -fényezés Légkondicionáló-javítás, -tisztítás Kerékszerelés, centrírozás
• • • •
Szervizelés Karambolos motorok javítása Alkatrész-értékesítés Motoros kiegészítők, ruházat
Debrecen, Irinyi u. 20. • Tel.: 52/455-300 • Motorszalon: 52/486-888 Lisztkereskedő cég keres területi képviselőt a keleti régióban. Szükséges: szakmai tapasztalat, saját gépkocsi és telefon. Teljesítményarányos kereseti lehetőség, kötetlen munkaidő. Fényképes önéletrajzokat a
[email protected] −ra vár− juk. 460241 Mezőgazdaságban érdekelt cég felsőfokú angol nyelvtudás− sal,könyvelési ismeretekkel kül− kereskedelmi ügyintézőt keres.Önéletrajz fizetési igény megjelöléssel:dairydav1@t−email.hu 460871
Napi kifizetés! Igényes, ápolt lányokat, hölgyeket keresek 18− 50 éves korig masszázshoz kolléganönek Debrecenbe. Én is nö vagyok. 0670/233−1711. 460230
[email protected]
Keresünk bankári feladatok elvégzésére, dolgozni akaró értékesítő kollégát, pénzügyi ter− mékek és szolgáltatások értékesítésére, februári kezdéssel. Jelentkezni lehet: fényképes önéletrajzzal a
[email protected] 460238
Területi képviselőket keresünk! Kiemelt kereseti lehetőség (fix+jutalék!) Országos hálózattal rendelkező energiamegtakarítás− sal foglalkozó cég (pl.: nyílászáró csere, falszigetelés, fűtéskors− zerűsítés, napkollektor, energia− tanúsítvány lakásokhoz) agilis fériakat, hölgyeket keres, pályakezdőket is. Fényképes önéletrajzát + motivációs levelét az alábbi e−mailre: 460233
[email protected]
Kifejezetten rozsdamentes anyagok megmunkálására keresünk 1 fő lakatost és 1 fő AWI hegesztőt, Debreceni munkavégzésre. Tel: 0630/399−8662 Érd: hétköznap 8− 18 óra között 460232
Hirdetését feladhatja a
449987
FOTÓ: ARCHÍV
460326
Új cégek A munkahelyteremésért szintén díjazott Jabil Circuit itt
Az építőipar likviditása is romlott az elnök szerint (képünk illusztráció)
Legalább alapfokú létesítményi tűzoltó vizsgával rendelkező vagyonőröket keresünk azonnali kezdéssel. Érd: Józsa Zsolt 30/ 347−3187. 460237
www.naplo.hu
Miért állna sorba? HIRDETÉSÉT FELADHATJA A WWW.NAPLO.HU OLDALUNKON KERESZTÜL
900212
BUDAPEST, POLGÁR. – Az ipari park és az önkormányzat befektetésösztönzés terén végzett erőfeszítéseinek elismeréséül a Legjobb Ipari Park címet a Polgár Ipari Park nyerte el. A Nemzeti Külgazdasági Hivatal január 26-án a Parlament felsőházában osztotta ki az Év Befektetője díjat hat kategóriában azon vállalatok részére, amelyek kiemelkedően hozzájárultak a magyar gazdaság fejlődéséhez 2011-ben – tudatta az InfoGroup csoport. Az ipari parkot üzemeltető Polgár-Invest Kft. (mely a budapesti székhelyű InfoGroup ingatlanfejlesztő cégcsoport tagja) a város önkormányzatával közösen többek között olyan előremutató befektető-
Hirdessen Ön is az Hajdú-Bihari Napló hasábjain! 900210
hozta létre a kelet-magyarországi és ukrajnai gyár igényeit egyaránt kielégítő, teljes körű raktározási és vámügyintézési feladatokat ellátó 4000 négyzetméteres telephelyét. A Toyota Tsusho személyében új logisztikai szolgáltató érkezett, aki első magyarországi – 6000 négyzetméteres – telephelyén az egyik legnagyobb háztartási gép gyártó multi nemzetközi logisztikai folyamatait fogja kiszolgálni. Szintén ebben az évben vásárolt ipari telket a Renault kamionokat forgalmazó DeltaTruck, valamint a Gyermelyi tésztagyár is ide telepítette 2000 négyzetméteres regionális elosztó központját – olvasható a közleményben. HBN
barát intézkedéseket eszközölt, mint például a szakképzés befektetői igények alapján történt átalakítása, vagy a betelepülők engedélyezési és egyéb hatósági eljárásainak soron kívüli ügyintézése. A díjjal az ipari park üzemeltetője hasonló elismerésben részesült, mint a Polgár Város Önkormányzata részére 2009ben megítélt „Befektetőbarát önkormányzat” cím. A magánkézben lévő üzemeltető és az önkormányzat szoros együttműködésének köszönhetően a Polgár Ipari Park 2011-ben is számos új betelepülővel gyarapodott.
900203
Kiemelkedően járultak hozzá a magyar gazdaság fejlődéséhez.
oldalunkon keresztül
WWW.NAPLO.HU HIRDETÉSEK
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
NAPLÓ
5
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI
Nyíradonyból elszármazottak találkozója
Színvonalas szolgáltatással fogadja majd betegeit az új létesítmény.
NYÍRADONY. Nyíradony várossá válásának 20. évfordulóján közös ünneplésre várják a rég vagy a közelmúltban elköltözött nyíradonyakat! A találkozó a tervek szerint 2012. február 28-29-én lesz megtartva. Regisztrálni február 24-éig lehet személyesen vagy levélben a Móricz Zsigmond Művelődési és Információs Házban (címe: 4254. Nyíradony, Árpád tér 2.). Telefonon a 06-52/203092-es számon lehet bejelentkezni az eseményre. E-mailen is fogadják a megkereséseket a
[email protected],
[email protected] cíHBN men.
külső esztétikájával, de belső, komfortos kialakításával is hozzájáruljon az oda látogató mikepércsi lakosok kényelemérzetéhez. A külső megjelenésen túl, a jövőbeni ellátás színvonalának emelése, az ügyfélbarát egészségügyi szolgáltatás kialakítása érdekében informatikusok dolgoztak egy modern betegirányító rendszer létrehozásán. A közel száz éves, régi iskolai épületek helyét ma már az új, korszerű Egészségközpont foglalja el. Az ÁNTSZ engedélyének birtokában így a tervezettek szerint kezdheti meg majd működését az orvosi és a védőnői szolgálat az új helyHBN színen.
http://hirek.haon.hu Hírek. A régió és a világ hírei.
Képmutogatás lantszóval Az Arany János emlékkiállításhoz kapcsolódóan mutatják be a szerző Bolond Istók című művét „képmutogatós” előadás formájában a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeumban. A csütörtöki produkciót Vranyecz Artúr színész, illetve Béke Csaba lantművész előadásában tekinthették meg a látogatók.
Lelki tréning Bagdy Emőkével Visszanyerhetjük stabilitásunkat és eljuthatunk belső erőforrásainkhoz. Hogyan őrizzük meg lelki egyensúlyunkat és állóképességünket nehéz időkben is? Február 21-én Bagdy Emőkétől tudhatjuk meg a debreceni Nyitott Akadémián. DEBRECEN.
Magas szorongásszint Vajon hogyan találjuk meg belső biztonságunkat és békénket egy olyan korszakban, amelyben minden folyamatosan változik, rendkívül magas a szorongásszint, és állandóan újabb meg újabb nehézségekkel találjuk szembe magunkat? Miként fokozzuk lelki megküzdő-képességünket, s váljunk hatékonnyá és „golyóállóvá” a nehéz körülmények közepette is? Ezzel, a napjainkban különösen aktuális témával tér vissza egy hosszú év után Debrecenbe sokunk kedvence, Bagdy Emőke profeszszor. A vastapssal végződő, élvezetes előadásairől ismert
tői újság. Előfize Több mint egy
Márciusig kell regisztrálni
Nívósan a témában A Nyitott Akadémia helyszínen felállított standján – más nívós pszichológiai témájú kiadványok mellett – kedvezményes áron lehet megvásárolni Bagdy Emőke műveit is, melyeket a professzor aszszony kérésre szívesen dediHBN kál. A február 21-i előadásra jegyek elővételben már kaphatók a Hajdúbihari Napló székházában (előfizetők számára kedvezményes áron), a Lovardában, valamint a Tourinform és a Campus jegyirodában.
HŰ
. kedvezmények
KÁ SÉG
A RT Y
… phatja? tne többet Miért fize a kevesebbér t is megka …h
HAJDÚ-B
IHARI
HAJDÚ-BIHAR.
zésben adatot kell szolgáltatniuk. Annak tartalmaznia kell a nyomtatványok megnevezését; a nyomtatvány sorszámát (tól-ig); a vevő adószámát; a vevőt; a vásárlás során képviselő magánszemély nevét és adóazonosító számát. A nyomtatványt forgalmazó (alforgalmazó) az adatszolgáltatást negyedévenként, a negyedévet követő hónap 20. napjáig köteles bejelenteni az állami adóhatóság részére – tájékoztat a NAV Hajdú-Bihar Megyei Adóigazgatósága. HBN
HAJDÚ-BIHAR.
szakember ezúttal olyan pszichológiai eszközöket és lehetőségeket mutat be nekünk, amelyek segítségével életünk megterhelő időszakaiban visszanyerhetjük stabilitásunkat és eljuthatunk belső erőforrásainkhoz. Nagy hatású, gyakorlatias előadás, tele a mindennapokban jól használható módszerekkel, technikákkal, praktikákkal. Kihagyhatatlan program mindenki számára, aki szeretne tudatosan tenni saját lelki egyensúlya és jó közérzete érdekében.
Napló-pódium: február Stand Up 23., Dumaszínház csütörtök 19.00 óra Debrecen, Lovarda Válassza Ön is a Naplót! Használja ki előfizetői kedvezményeinket. Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket a Napló-pódium: Stand Up Dumaszínház legújabb előadására, mely 2012. február 23-án 19.00 órától tekinthető meg a debreceni Lovardában. Fellépők: Kovács András Péter (KAP), Beliczai Balázs, Bellus István. A Napló előfizetőjeként Önök belépőjegyeiket az előadásra 2200 Ft helyett – 300 Ft kedvezménnyel – 1900 Ft-ért válthatják meg munkanapokon 8.00 órától 15.00 óráig szerkesztőségünkben (Debrecen, Dósa nádor tér 10.). A helyszínen egységesen 2490 Ft-ért válthatnak belépőjegyet. Jegyek elővételben az alábbi helyen kaphatók: DE Egyetemi Ajándék Bolt, Campus Jegyiroda (DE Főépület mélyföldszint), Lovarda söröző, Napló székház, Tourinform, Ifjúsági Ház. Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók!
460518
Változott a szigorú számadású bizonylatok adatszolgáltatási kötelezettsége – hívja fel a figyelmet a NAV közleménye. 2012. január 1-jétől kibővült a nyomtatványt forgalmazók (alforgalmazók) adatszolgáltatási kötelezettsége a szállítólevéltömbökkel. Az általuk értékesített adóigazgatási azonosításra alkalmas számla-, nyugtatömbökről, szállítólevéltömbökről – jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – vevőnkénti részlete-
A gazdálkodó szervezetek a Kereskedelmi és Iparkamaránál kötelesek a nyilvántartásba vételüket kezdeményezni. Ezt legkésőbb 2012. március 1-ig tehetik meg (nem vonatkozik mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozásokra.) Megyénkben elektronikusan regisztrálhatnak, illetve személyesen, az ügyfélszolgálati irodákban nyújthatják be regisztrációs kérelmüket az érintettek. (Bővebben: www. hbkik.hu, Aktuális/Magyarország/Gazdálkodó szervezetek kötelező regisztrációja). HBN
FOTÓ: ARCHÍV
Napló-pódium: Stand tand Up Dumaszínház Dumaszínhá
FOTÓ: MOLNÁR PÉTER
Adatot kell szolgáltatni a szállítólevelekről is
Bagdy Emőke
HAJDÚ-BIHARI
A Pharmapolis Debrecen Kutató és Fejlesztő Kft. a „Hidroximsav származék antidiabetikus hatású gyógyszerjelöltek fejlesztése” cím ű GOP-1.1.2-07/1-2008-0004 pályázati konstrukció keretében 1 milliárd Ft támogatásban részesült. A projekt 2008.10.15 és 2011.12.15 között valósult meg.
Környezettudatosság a Fehér Bot Alapítvány projektjében
A BIHAR-HEGYSÉG ÉS A NYÍRSÉG TALAJVÉDELMI STRATÉGIÁJÁNAK KIDOLGOZÁSA AZ EU DIREKTÍVÁK ALAPJÁN
A Fehér Bot Alapítvány 59 992 500 Ft Európai Uniós támogatást nyert a Társadalmi megújulás Operatív Program „Első lépés – alacsony foglalkoztatási eséllyel rendelkezők képessé tevő és önálló életvitelt elősegítő programjai” című pályázati felhíváson a TÁMOP 5.3.1.-C-09/2-20100003 azonosítószámú „Trambulin Komplex Fejlesztési Program az Esélyegyenlőségért projekt megvalósítására. Az Uniós forrás lehetőséget adott a Fehér Bot Alapítvány számára, hogy 50 fogyatékkal élő, illetve megváltozott munkaképességű személy számára komplex képző, fejlesztő, felkészítő, munkakipróbáló szolgáltatásokat biztosítson a munkaerő-piaci integráció jegyében. A projekt nem csupán a célcsoport és a partnerek, hanem a társadalom és a környezet számára is felelős szempontok szerint valósul meg. A program során a szakemberek kiemelt feladata a befogadóbb munkáltatói attitűd kialakítása, mely csökkenti a célcsoporttal szembeni, már meglévő előítéletet. Nagy hangsúlyt kap a környezettudatosság is, amely keretein belül az összes papírfelhasználás 15%-a újrahasznosított papír. A megvalósítás és a rendezvények helyszínének kiválasztásakor maximálisan törekedünk az akadálymentességre és a tömegközlekedéssel való könnyű megközelíthetőségre. A projekt kiterjed a környezettudatos és a fenntarthatóság tanulásával kapcsolatos ismeretek bővítésére is.
A Nagyváradi Egyetem és a Debreceni Egyetem Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007–2013 keretében, az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap valamint a Magyar Köztársaság és Románia társfinanszírozásával megvalósuló „A Bihar-hegység és a Nyírség talajvédelmi stratégiájának kidolgozása az EU direktívák alapján” című HURO80901/135 azonosító számú pályázat keretében „A Nyírség deflációérzékenységének vizsgálata és minősítése” téma kidolgozására került sor. A kutatás célja: a Nyírség digitális potenciális defláció-érzékenységi térképeinek az elkészítése. A téma kidolgozása öt munkafázisban készült. Először a Nyírség területéről begyűjtött különböző textúrájú talajok laboratóriumi vizsgálatával meghatároztuk a szedimentológiai jellemzőiket, majd a Földtudományi Intézet szélcsatornájában erodálhatósági méréseket végeztünk. A kapott adatok alapján a talajokat a szélerózió szempontjából veszélyeztetettségi kategóriákba soroltuk. A laboratóriumi mérésekkel párhuzamosan terepi szélméréseket is végeztünk különféle, mezővédő erdősávval borított és azzal nem rendelkező, eltérő hasznosítású területeken. Három mintaterületen terepi széleróziós (és akkumulációs), vízeróziós (lepelerózió) vizsgálatokat folytattunk. Sor került a talajok penetrométeres vizsgálatára és a felszíni domborzatot alkotó képződmények textúra-vizsgálatára (szélerózió, ill. lepeleróziónak való kitettség, vízháztartás szempontjából). Űrfelvételek, ortofotók és a terepi ismeretek alapján minősítettük a mintaterületek mezővédő erdősávjait. A fenti eredmények figyelembe vételével, valamint a vízháztartásra vonatkozó adatok értékelésével, GIS módszerek felhasználásával elkészítettük a Nyírség digitális, potenciális széleróziós térképét. A kutatás során elért eredmények bemutatására és megvitatására Debrecenben a Debreceni Egyetem Gazdálkodástudományi és Vidékfejlesztési Karán a 2012. január 27-én 10 órakor megrendezendő konferencián kerül sor. A konferencián részt vesznek a kutatási projekt részvevői, továbbá várjuk a téma iránt érdeklődőket.
A projekt az Európai Unió támogatásával, az európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg. 460930
További információk: Fehér Ildikó – projektmenedzser +36-52/788-770 www.feherbot.hu
A Pharmapolis Debrecen Kft. a támogatás segítségével előrehaladást ért el abban, hogy Debrecenben, a kis- és középvállatokból a gyógyszeripari fejlesztéseket kiszolgáló magas szintű innovációs rendszer jöjjön létre az évek során. Ezek a vállalatok – elsősorban a Pharmapolis Debrecen Kft.-ről és tagvállalatairól van szó - a Richter Gedeon Gyógyszergyár tartós technológiai beszállítóivá váltak, amire Magyarországon korábban nem került sor. Fontos az is, hogy a technológiai beszállítás nemcsak a vállalatok által kifejlesztett és használt szolgáltatások rendszerét jelenti, hanem azt is, hogy a vállalatok által generált innovációs projektek ipari szempontok szerinti rendszerbefoglalásával a Richter Gedeon Gyógyszergyár számára egyedülálló külső fejlesztési portfólió jelentkezik, melyeknek a megvalósítása klaszter szinten történik.
Fehér Bot Alapítvány TÁMOP 5.3.1-C-09/2-2010-0003 „Trambulin” Komplex Fejlesztési Program az Esélyegyenlőségért H-4029 Debrecen, Eötvös u. 34. Tel.: +36-52/788-770 E- mail:
[email protected] Web: www.feherbot.hu
A Pharmapolis Debrecen Kft. és tagvállalatai amellett, hogy a GOP-1.1.2-07/12008-0004 számú pályázatban a támogatási szerződés szerinti preklinikai és klinikai fejlesztési programokat valósították meg, az elkövetkező évekre olyan fejlesztési programokat juttattak előrehaladott stádiumba, ami megalapozza a Richter Gedeon Gyógyszergyár és a Kft. további szakmai kapcsolatait elsősorban a Pharmapolis Innovatív Gyógyszeripari Klaszter fejlesztési programjaiban. A projekt során a Kft. támogatta a magasan képzett, motivált, innovatív kutatói utánpótlásképzést, továbbképzést és K+F munkába történő bevonásukat.
460379
MIKEPÉRCS. Egy éve nyújtotta be Mikepércs önkormányzata egészségügyi szolgáltatásainak fejlesztésére irányuló pályázatát. Az augusztusban a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséggel aláírt szerződés 80 millió forint támogatást rögzített, amit egy új egészségközpont építésére fordított a település. Az épület kialakítására 2011-ben került sor, év végére be is fejeződtek a munkálatok. Belsőépítészek fáradoztak azon, hogy az épület ne csak
Nyitott akadémia
BIHARI
Korszerű egészségház épült Mikepércsen
HAJDÚ-
6 Pályázat/ Megye
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
446366
HIRDETÉSEK
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
NAPLÓ
6
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI
Megyénkből 7
Diplomaosztók, Debreceni Egyetem INFORMATIKAI KAR
informatikatanár MSc Révész Balázs, Sándor Judit, Tóth Ferenc
A nappali tagozat végzős hallgatói gazdaságinformatikus BSc Bakosi Balázs, Biró Bálint, Brutóczki Richárd, Fejedelem Zoltán, Fodor Ágota, Hernádi Tibor, Jene Balázs, Kiss József, Kövér Dávid, Kurucz Tamás Zsolt, László Máté, Lengyel Zoltán, Mitru István, Nagy Beáta, Orbázi Gyula, Papp Tibor, Szaszkó Viktor, Szűcs Ákos, Szűcs Áron László, Tóth Krisztina, Ungvári József
Mária, Nagy Enikő, Pogácsás János Matematika BSc Horváth Andrea, Luci Andrea, Pinczés József, Vasenszki Zoltán
informatikus könyvtáros BA Jenei Adrián programtervező informatikus BSc Docsa Tamás, Domokos Péter, Kmetti László, Szabó Ernő, Tar Balázs
Vegyészmérnök BSc Amriskó Tamás, Birtók Emese, Kerekes Ágnes, Pap Roland, Vanczer Dóra, Benke Máté, Erdős Antal, Erli Henrietta, Farkas Gergő, Feczku Gyula, Furkó Zoltán, Jóni András Viktor, Kalic Petra, Kiss Roland, Kovács Otilia, Kovács Szilvia Rita, Kulcsár László, Lukács Norbert, Mezei Roland, Milibák Gábor, Podolyák Balázs, Rácz András János, Sipos Zoltán, Szabolcs Enikő Tünde, Sztankovics Andrea, Till Zoltán, Tóth Csilla Noémi
programtervező informatikus MSc Balla Tamás, Maksa Tamás
gazdaságinformatikus MSc Juhász Andrea, Kiss Ildikó, Lipusz Tibor, Oláh Ferenc, Tóth Róbert
Az esti tagozat végzős hallgatói programozó matematikus Bodrogközi László, Szabados Szabolcs
informatikus könyvtáros BA Schmidt Erika
TERMÉSZETTUDOMÁNYI ÉS TECHNOLÓGIAI KAR
informatikus könyvtáros – magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár Kürti Melinda
Villamosmérnök BSc Barna Tamás Gábor, Bodnár István, Farkas Péter, Galló István András, Gárgyán Gábor, Jakab Gábor, Juhász József, Kántor Csaba, Kökényesi Ákos, Mokánszki Ádám, Papp János, Trella Tamás, Vona Norbert Roland
BSc, nappali Biológia BSc Bákány Bernadett, Bardi Miklós, Bordán Zsuzsanna, Farkas Anna, Fontos Gábor, Garlati Betina Sabrina, Hudák Anett, Jeges Alexandra, Kormány Gábor, Nagy Emese, Ondecs Ádám, Orosz Anna, Pásztor Diána, Pituk Andrea, Purcsel Zsuzsa, Réz Andrea, Surman Pál, Záhonyi Dóra
informatikus könyvtáros – történelem szakos bölcsész és tanár Ágoston Tünde mérnök informatikus BSc Bacsó Zsolt, Bereczki Attila Dániel, Berna Attila, Cinka István, Csontó Ádám, Dániel Csaba, Darvasi Zsolt, Duró István, Fegyveres Zoltán Péter, Forgács Richárd, Géczi Nándor, Görzsöny Gábor, Gyönyörű Zoltán, Holló Máté, Horváth Barnabás Zoltán, Kaplonyi Dávid, Kovács Zoltán, Kulcsár Béla Tibor, Mészáros Péter, Négyessy Tímea, Orosz Levente, Pósalaki Tibor, Revák Gyula, Sánta János, Spiró Attila, Szabó Gábor, Szopkó József, Szücs Gábor, Tar Gergő, Turek Ferenc, Veres Péter, Zagyi Péter, Zsatku Gábor, Zsvér-Vadas József programozó matematikus Dvorák Péter, Fekete Gyula Zoltán programtervező informatikus BSc Ari Gábor, Balog Zoltán, Balogh Ervin, Balogh György, Bartha Botond, Ilyés Richárd, Kerék Tamás, Kozell József Ferenc, Lehotai Balázs, Pancsira Gábor, Pénzes Andor, Ritter Tamás, Sike Csaba, Terjéki Tímea, Tóth Dániel, Ugrai Norbert, Varga Péter
BSc, levelező Vegyészmérnök Druskó Krisztián, Hoksári László, Léner Ferenc, Petró József, Szokol Imréné, Tóth Péter
Tanári mesterszak (matematika) Jakab Tamás, Misetáné Burján Anita, Nagy Izabella Melinda, Schell Lívia, Szilágyi István, Sztahura János, Tóth Andrea
Kémia BSc Cseresznye Ádám, Kovács Krisztina, Rácz Anita, Szalóki Dóra, Szőke Péter Pál Környezettan BSc Berki Balázs, Demeter Attila, Lipák Emese
Nappali tagozat Tervező építészmérnöki mesterképzési szak Batizi-Pócsi Gergő, Gulyás Eleonóra, Hajdu Barna, Hegyes János, Kismárton Éva, Kovács László, Kozma Tamás, Váczi Sándor, Varga Emil Építészmérnöki alapképzési szak Diós Beáta, Fazekas Miklós, Hubert Balázs, Kele Zoltán
környezettudomány Czibere Zsófia, Holló Györgyi, Kristó Gyöngyi, Nagy Katalin Henrietta, Oláh Csaba Miklós, Sebők Tamás, Serbán Györgyi, Szatmári István András, Venczel Zoltán Miklós
matematikatanár-angoltanár Vadné Sütő Enikő matematikatanár-informatikus könyvtáros Kovács Kata, Tóth Krisztina
biológiatanár-földrajztanár Kovács Enikő, Tar Ibolya, Vámosi Tünde
vegyész Berényi József, Dublinszki Krisztina, Krucsó Antónia, Sándor Szabolcs, Soltész László, Szűcsné Földi Katalin, Zeke László
biológiatanár-kémiatanár Czakóné Vágó Xénia
biológus Lality Levente, Laukó Andrea, Major Szilvia, Mári Anikó, Markovics Ádám, Matolcsi Adrienn, Mátyás Tamás Jenő, Németh Klára, Sándor Bálint, Udvari Attila fizikatanár Gyenge Norbert Gyula
Tanári mesterszak (fizika-matematika) Rácz Judit
fizikus Komoróczy Béla, Szűcs Péter
Tanári mesterszak (földrajz-német) Csonka Kitti
földrajztanár-angoltanár és angol-magyar szakfordító Szűcs Gergő
Műszaki menedzser alapképzési szak Bakos Katalin, Bodnár Ádám, Boros Anikó, Csíder Anna, Fercsák Klaudia, Hrabovszki János Norbert, Jenei László, Ludvig Gergő László, Nagy Máté, Váczi Anita, Váczi Erika
villamosmérnök (főiskolai) Muri Mihály Egyetemi levelező biológiatanár/kiegészítő Erdélyi-Kecső Klára
Településmérnöki szak Szalóki Tamás Levelező tagozat Építészmérnöki szak Barna Zoltán, Budai Gábor, Kollárné Székely Erika, Orosz Attila
Szakirányú továbbképzés, távoktatás környezetvédelmi és -fejlesztési szaktanácsadó Bognár Edit, Contreras Dániel, Dimitrievits Erika, Gelléné Pál Tünde, Guzmics Eszter, Hegedűs Ildikó, Király Csaba, Köteles Katalin, Maczali Tibor, Mészáros Norbert, Nagy István, Ormayné Kovács Éva, Puskás Zita
földrajztanár-környezettantanár Bányai Hilda, Lendvai Edina
Gépészmérnöki alapképzési szak Andorkó Attila, Baghy Dorottya, Bársony Csaba, Borsavölgyi Tamás, Dzsudzsák Tünde, Gönczi Imre, Gyulai Zoltán, Hoch István, Kiss Péter, Kunkli László, Lámfalusi Ferenc, Németh Csaba, Nyikos Félix József, Pallagi Imre, Papp László, Polacsek Tibor, Subert Szabolcs, Sütő Tamás, Szabó Péter, Szabó Péter, Szilágyi Medárd, Tatár László, Tóth Dániel, Tóth Péter, Tuska Dávid, Vass Dániel
Mérnöktanári szak Dzsudzsák Tünde
matematikatanár/kiegészítő Ardai Tímea, Jászay Andrea, Orosz Zsuzsanna
Tanári mesterszak (biológia-angol) Krisztán Anita
Építőmérnöki alapképzési szak Dobi Krisztina
Környezetmérnöki alapképzési szak Baksa Krisztina, Csongrádi Lilla, Deák Evelin, Fehér Bernadett, Gazsó Ákos, Házi Dániel, Jánvári Tibor, Kaszás László, Katona Péter Gergő, Kovács Mária, Lakatos Csilla, Lakatos Dalma Laura, Lévai Donát, Mihalkó Imola, Miló László , Perge Péter, Pető László, Sebők Anita, Stevanyik Sára, Szoboszlai Andrea, Tóth Roland
molekuláris biológus Jámbor Éva, Kállai Judit, Szuhánszki Krisztina, Tatár Anikó, Téglási Annamária, Tóth Beáta
biológiatanár-környezettantanár Lisovszki Edit, Simkó Szilvia
Tanári mesterszak (földrajz-pedagógia) Törőcsik István
MŰSZAKI KAR
matematikatanár Hegedűs Judit, Kész Tímea
Vegyész (MSc) Kovach Ildyko
Biomérnök MSc Balogh János, Csikós Anett, Kondás Anita, Kozák László, Németh Zoltán, Schweitzer György Gábor, Valkovicova Tünde
Környezettudomány MSc Molnár Tímea, Paragh Tamás, Pistár Zsuzsanna, Rácz Barbara, Türk Gábor
geográfus Csige Ádám, Daragó Péter, Deák Dóra, Hegyesi Beatrix, Körtvélyessy Kornél, Lóránt István Attila, Madarasi Szilvia, Madarasi Szilvia, Suskó Péter
informatikatanár-matematikatanár Virág Róbert
Tanári mesterszak (kémia) Nagy Attila, Hilóczkiné Ülveczki Anikó
Chemical engineering (BSc) Batok Embanglian Eddy Christopher, Bjarnason Eiríkur, Esene Abraham Oahimire, Obideyi Stephen Olufemi, Ólason Hördur, Sahin Cekan
Geográfus MSc Csonka Kitti
Szakirányú továbbképzés, levelező megújuló energetikai szakirányú továbbképzési szak Károlyi Tibor, Pálfi Anikó, Sári József László, Szakács Balázs, Tóth Gábor, Törös Pál Tivadar
környezettantanár Czibere Zsófia
alkalmazott matematikus Barkován Anett, Hegedűs Judit, Kovács György, Tóth Zoltán
Biotechnológia MSc Dr. Finta Anett
földrajztanár - német és német-magyar szakfordító Vargadi Krisztina
geográfus és angol-magyar szakfordító Faragó Gábor Márton
Tanári mesterszak (fizika) Molnárfi Tibor László
MSc nappali Biológus MSc Cihat Tímea, Czeglédi András, Dorogi Csilla, Fekete Dalma Éva, Téglás Tímea
Földtudományi BSc Dacsin Ádám, Kapi Albert, Molnár Andrea Beáta, Nagy Attila
A levelező tagozat végzős hallgatói gazdaságinformatikus MSc Guseo András, Murvai József
MSc Levelező Tanári mesterszak (biológia) Horváth Zsuzsanna Ágnes, János István, Juhász Orsolya, Szemes Judit Áfonya, Tóth Erzsébet
Egyetemi nappali ábrázológeometria-matematikatanár Kovács Anikó, Orosz Judit Gabriella, Szabó Mariann, Szalontai Edit
Földrajz BSc Fülöp Tímea, Lamperth Szilvia Anna, László István, Pálóczi Gábor, Szilágyi Gábor, Szilágyi Pál
programtervező matematikus Dubravszky Csaba Pál, Juhász Béla, Mészáros Gábor, Rigó Péter
Vegyész MSc Gombár Melinda
Villamosmérnök Egri Sándor, Hajdu István, Szabó Attila, Szabó Zoltán, Szántó Tibor, Tőzsér József, Vajda István
Fizika BSc Páli János Gergely, Szendrei Hajnalka
programtervező informatikus MSc Imre Gábor
Tanári mesterszak (matematika-angol) Csörgő Otília
Biomérnök BSc Belopotóczky Csilla, Bíró Eszter, Borbély Andrea, Borsós Balázs, Demendi Tünde, Kiss Ágnes, Kormos Viktória, Lehóczki Tímea, Molnár Renáta, Nagy Alexandra, Papp Benedek, Pataki Rikhard, Rizo Boglárka, Romanovics Szandra, Soós Krisztina Adrienn, Tóthfalusi Fruzsina, Vaskó Barbara, Végső Zsanett, Zilahi Enikő
Electrical Engineering (BSc) Djiedeu Patrice Toko, Edjimbi Gerardin
programtervező informatikus BSc és angol-magyar szakfordító Drótos Balázs
Tanári mesterszak (földrajz-történelem) Tősér Tímea
A névsorokat a Debreceni Egyetem bocsátotta rendelkezésünkre.
http://www.haon.hu Képek, videók. Az ünnepségekről készülő felvételeink a HAON-on!
Furcsállja, hogy nem tárták fel a hibákat Nem az önkormányzaton múlott, hogy a Sípos Utcai Óvodában sikerült eredményt elérni, azaz az intézményvezető a napokban bejelentette lemondását – közölte pénteki sajtótájékoztatóján Ágoston Tibor, a debreceni közgyűlés Jobbik-frakciójának vezetője. Ezzel arra utalt, hogy véleménye szerint elégtelen volt az önkormányzat tavaly áprilisi vizsgálata, amelyet az óvoda egy dolgozója azért kezdeményezett, mert úgy gondolta, hogy vallása miatt hátrányok érik az intézményben. Az eljárást ugyan lefolytatták, de az önkormányzat részéről nem tártak fel jogsértést, mindössze arra utasították a feleket, hogy igyekezzenek kijönni egymással. Ágoston TiDEBRECEN.
Lepd meg
Valentnianpi
szerelmedet egy romantikus, háromfogásos
gyertyafényes vacsora az Átrium Étteremben remben Debrecen, Hunyadi u. 1–3. február 14-én Ár: 5000 Ft/fő ♥ Sütőtökkrémleves pirított vargánya gombával, rozmaring olajjal ♥ Camemberttel töltött jércemell ratatouille, bacon chipsszel és rántott tojással ♥ Csokoládés brownie édes meggykompóttal és vanília fagylalttal + 1 üveg bor Jelentkezés: február 13-án 14.00-ig. Tel.: +3630/6363-237, 52/506-606. E-mail:
[email protected]
Valentin-napi vacsorával a
Barabás
étteremben!
Ajánlatunk ▪ Hízottkacsa-máj bonbon zöldfűszer kéregben, meggybor dresszinggel, ropogós édes kaláccsal ▪ Almacsatnival, füstölt sajttal töltött csirkemellilé rizspárnával, zöldségrőzsével ▪ Csokoládévulkán forralt boros málnaraguval 1 üveg bor a GÁL
TIBOR pincészet boraiból
AJÁNDÉK TAXI HAZÁIG! Az elsőként jelentkező 10 pár között egy 2 főre szóló Vacsoraszínházi BELÉPŐT sorsolunk ki!
0 10t/020fő
457207
bor furcsállja, hogy miközben az Egyelő Bánásmód Hatóság idén januári elsőfokú határozatában több jogsértést olvas az óvodavezető fejére, addig az önkormányzati vizsgálat se törvényességi, se etikai szempontból nem emelt kifogást. A képviselő elmondta azt is, hogy a pénzügyi bizottságban kezdeményezni fogják az óvoda pénzügyeinek átvilágítását. Ágoston Tibor ahelyett, hogy a felelősség megállapítását rábízná az arra hivatott szervekre, „keresztes háborút” folytat az óvodavezető ellen, s úgy prejudikál, hogy a tisztségviselő ügyében még nincs jogerős határozat – reagált a Naplónak Somogyi Béla, a város kulturális és oktatási ügyeiért felelős alpolgármestere. Hozzátette: ha az óvodavezetőt jogerősen elmarasztalják, annak várhatóan lesznek következményei, de ennek nem szabad elébe vágni. HBN-RAL
460940
A Jobbik az önkormányzat felelősségét emlegeti, az alpolgármester az Ágostonét.
F
Információ:
06-52/502-231
[email protected] www.barabasetterem.hu
Kvízmegfejtés
Hajdu Vendéglő
a) 52 c) 1152
Debrecen, Kishegyesi út 203. Tel.: 06-70/257-9759, 06-52/406-406 www.hajduvendeglo.hu
Mai ajánlat:
455828
b) 152 d) 2152*
460567
460283
1831-ben kolerajárvány pusztított Debrecenben. Ön szerint hány áldozata volt a ragálynak már az első héten a feljegyzések szerint? (1850-ben a városnak mintegy 30 ezer lakója volt.)
67
♦ Francia hagymaleves 5500FFtt--ttó l ♦ Kapros juhtúróval töltött gomba rántva, sült burgonya ♦ Rablóhús, forgatott burgonya Díjtalan házhoz szállítás! Étkezési utalvány, üdülési csekk elfogadóhely!
A helyes válasz vastaggal szedve! * A ragály elmúltával feloszlatták a sebtében kialakított szükségkórházakat, csupán egyet hagytak meg, egy romos épületben. Ez lett Debrecen első, 12 ágyas polgári kórháza.
HIRDETÉSEK
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
NAPLÓ
7
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI
8 Fórum
Hóban a mozdony: ötven éve történt Szolnokról a Nyíregyházára közlekedő 1704 sz. gyorsvonattal jöttünk haza. Már az állomáson észleltük, hogy nagy szél fúj, havas eső esik, a hőmérséklet egyre csökken. Kaba állomáson megállítottak, s vártunk. Kaba Hajdúszoboszló között egy tehervonat a hóban elakadt, a tehervonat mögött pedig egy személyvonat tartózkodott. Az állomáson volt két 424-es mozdony összekapcsolva, ezzel a két mozdonnyal kimentünk a vonalra az állomásfőnökkel a személyvonat végéig. A jobboldalon az árok túlsó partja szabad volt, s előre mentünk a tehervonat elejéhez gyalog. A személyvonat eleje és a tehervonat vége között kb 300 méter hosszban kb 1-1,5 méter magas hófúvás volt. A tehervonatot 424 sor mozdony próbálta a hóból kihúzni, ezt a műveletet zseblámpával Gyimesi József utazófelvigyázó vezényelte. Megbeszéltük, hogy ő a tehervonattal foglalkozik, s behúzatja Hajdúszoboszlóra, mi a személyvonatot visz-
Aranylakodalom Pinczés Gyula és felesége, Dezső Erzsébet Ibolya, február 10-én ünnepelték házasságkötésük 50. évfordulóját, mely alkalomból családjuk köszöntötte őket! FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
Tisztelt olvasónk! Ezen az oldalon a Hajdú-bihari Naplóhoz érkező olvasói leveleket, fényképeket közöljük. Megjelentetésük nem jelenti azt, hogy szerkesztőségünk bármilyen részletében egyetértene az abban leírtakkal. A leveleket az élvezhetőbb olvashatóság érdekében általában rövidítjük, az azonos mondandójúakat összevonjuk. Az oldalt civil vélemények számára tartjuk fenn, politikusok leveleit csak abban az esetben közöljük, ha etben közöljü személy szerint szólították meg őket, és erre kívánnak válaszolni. szol Ha olvasóink közül valaki nem ért egyet egy itt megjelent levél tartalmával, természetesen válaszolhat a levélírónak. Az olvasói oldalon továbbra is csak a teljes névvel és címmel érkező, telefonszámmal is ellátott, így telefonon leellenőrizhető, valós feladóval rendelkező leveleket közöljük.
Télben, fagyban – a vonatnak menni kell
szahúzzuk Kabára. Ez így is történt. Ekkor már a Ferencváros Fűtőház Klíma hóekéje Botlik László főmérnök kíséretében Püspökladányból elindult a 411-es mozdonynyal tolva Kabára. A két 424-es mozdonyt a 411-es mögé kapcsoltuk, s a három mozdonnyal toltuk a hóekét Hajdúszoboszlóig. Sajnos, a szél olyan nagy volt, s a porhavat hordta, visszafújta a pályára. Hajdúszoboszlón bementem a forgalmi irodába. Elmondtam a tapasztalatomat, hangsúlyozva, hogy a szél visszafújta a havat a
ILLUSZTRÁCIÓ: KISVONAT.HU
pályára. A Kabáról utánunk elengedett gyorsvonat is elakadt a visszafújt hóban. Két 424-es mozdonnyal kimentünk a gyorsvonat elé, de a vonatra nem tudtunk rájárni, mert mi is elakadtunk. A mozdonyokat szétkapcsoltuk, s egyenként próbáltuk kiszabadítani őket. Az egyik mozdonyt kiszabadítottuk, azonban az idő nagyon eltelt, s beláttuk, ha a másik mozdonyt is kiszabadítjuk, akkor sem tudunk a gyorsvonatra rájárni. Elszaladtam az őrhelyig kb. 1000 méterre, s Hajdúszoboszlóról segítséget kértem, katonákat lapáttal,
ami két 424-es mozdonnyal megérkezett. A katonák a négy mozdony előtt szél irányába lapátolták a havat, s így a vonatra rájártunk. Az öt 424-es mozdony a vonatot nem tudta megmozdítani. A vonat gépjét lekapcsoltuk, így azt a beton keménységűre összenyomott hóról le tudtuk húzni. A katonáké lett a terep, s a havat nehezen, lapáttal felverték. A mozdonyok visszakapcsolása után a vonatot ismételten meghúztuk. Ekkor már a vonat mozdult. Sajnos, az öröm nem sokáig tartott, mert a vonat középen kettészakadt. Szerencsére az átjáróban nem volt senki, személyi sérülés nem történt. Szükségkapcsolás után a vonat végét kilevegőztük, s a vonatot Hajdúszoboszlóra behúztuk. Debrecenbe az esti gyorssal reggel 8 óra körül érkeztünk meg, füstösen, kormosan, elfáradva, összefázva. Ha esik a hó, eszembe jut mindig az az éjszaka és azok a vasutasok, akiknek most kell helytállni a hóban, hidegben. CZIBERE MIHÁLY NY. KÖZLEKEDÉSI MÉRNÖK, DEBRECEN
Az egyetemisták magányosak
Sziámi 7-8 hónapos sziámi keverék lány cica szerető gazdát keres. Szobatiszta és mindent megeszik. Szelíd, nagyon barátságos. Csak felelősség teljes gazdának adják örökbe. Érdeklődni: 70/314-7610
Szem előtt a barátság, a bizalom és a kapcsolatok témája.
Reagálva az utóbbi évtizedben egyre erősödő elmagányosodásra, világviszonylatban is egyedülálló programsorozatot indít Valentin napon a Debreceni Református Egyetemi Gyülekezet és a DE Hallgatói Önkor-
DEBRECEN.
bevallásuk szerint több mint egyharmaduknak egyáltalán nincsenek barátaik. Ezt felismerve indítják a mindenki számára elérhető programsorozatot, melyet Püski Dániel egyetemi lelkész és Surányi Zoltán élménypedagógus találtak és dolgoztak ki, és a Debreceni Egyetemmel, illetve Hallgatói ÖnkormányzatáHBN val valósítják meg.
460672
FOTÓ: MAGÁNARCHÍV
mányzata Játék az élet – Az élet nem játék címmel. A bemutató február 14-én, 13 órakor a Debreceni Egyetem Díszudvarán kezdődik. A kreditrendszer és a megszűnő nagyobb méretű kollégiumi szobák, valamint az egyre gyengülő civil szféra következtében az egyetemekre járó diákok az egész országban egyre magányosabbak, saját
* A kedvezmény az akciós termékekre is vonatkozik! Az ajánlat kizárólag a miskolci, nyíregyházi és debreceni METRO áruházban, 2012. február 11-12-én, a hivatalos nyitva tartási időben, az árukészlet erejéig érvényes. A változtatás jogát fenntartjuk; a tájékoztatás nem teljes körű – részletek az áruházakban.
METRO Miskolc József A. u. 12570. hrsz. › hétfő-szombat 6:00-21:30, vasárnap 8:30-19:00 METRO Nyíregyháza Debreceni út 01568/50. › hétfő-szombat 6:00-21:30, vasárnap 8:30-19:00 METRO Debrecen Balmazújvárosi út 0226/56. › hétfő-szombat 6:00-21:30, vasárnap 8:30-19:00 ÃHZGÏMT[PMHÈMBU tXXXNFUSPIV HIRDETÉSEK
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
NAPLÓ
8
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT
Sport
9
4
„Szabadnapos” lesz a Factum KOSÁRLABDA. A vasiak kérésére elhalasztják az előzetesen erre a hét végére kiírt FalcoSZOVA KC Szombathely– Factum Sport Debrecen élvonalbeli bajnoki kosárlabda összecsapást. A hazaiak azért kérték a meccs „csúsztatását”, mert ebben az időpontban a birkózó Grand Prix-t rendezik a sportcsarnokban. A szövetségben már áldásukat is adták az új időpontra, így a találkozót február 28-án, kedden 18 órától rendezik Szombathelyen.
A Horvátországban zajló futsal Európa-bajnokság elődöntőjében az orosz válogatott –2-re legyőzte a házigazdák nemzeti csapatát, míg a másik ágon, a döntőnek is beillő meccsen Spanyolország 1–0-ra nyert Olaszország ellen. A spanyolok zsinórban 4. Eb-döntőjüket vívják szombaton este.
Jól érzem magam, és tudom, hogy a csapatot további sikerekhez segíthetem. Ryan Giggs, a Manchester United 38 esztendős walesi labdarúgója egy évvel meghoszszabbította az évad végén lejáró szerződését
Nem lesz elég a nadrágot vízbe dobni Budapesten
Makai Vera véd és gólt lő
A debreceni szakvezető szerint a szombati mérkőzés sorsa leginkább fejben dől el.
A DVSC végig vezetve szerzett 6 gólos előnyt a Saguntóval szemben a szombati visszavágóra.
szíteni. Se a BVSC, se a Pécs, se a Kaposvár, se a Szentes nem tud olyan jól vízilabdázni, hogy megverjenek bennünket, amennyiben eltökélten szállunk medencébe, még akkor sem, ha rosszabb napot fogunk ki. A cél tehát az, hogy a játékosaimból ezt a fajta mentalitást kihozzuk és fenntartsuk, és ne higygyék azt, hogy ezek ellen az együttesek ellen elég a nadrágot bedobni a vízbe. Ők mind nagycsapatként tekintenek ránk, és veszítenivaló nélkül ugyan, de óriási becsvággyal állnak ki ellenünk.
VÍZILABDA. A Debrecen egy héttel ezelőtt, a Bajnokok Ligájában vitézkedő SzegedBeton otthonában játszott volna bajnoki meccset, ám a nagy havazás miatt végül a Szőnyi úton csobbannak először medencébe Varga Tamásék szombaton 17 órától a BVSC ellen.
Hozni kell – A tabellán nagy valószínűséggel előrébb lépni már nem tudunk, de ahhoz, hogy a 6. helyünket megtartsuk, mindenféleképpen hozni kell a soron következő két meccset a BVSC és a Pécs ellen. – kezdte Gyöngyösi András vezetőedző. – Nem szabad abból kiindulnunk, hogy a legutóbbi, hazai meccsünkön nagyon sima, 15–4-es győzelmet arattunk a fővárosiak felett – megfelelő hozzáállással és mentalitással kell kiállnunk, mert ezeket a derbiket csak mi tudjuk elve-
Kudor Kitti egy nagyszerű góllal már a 6. másodpercben megadta az alaphangot a DVSC-Fórum– BM Mar Sagunto KEKnyolcaddöntő első meccsén. (Miután a spanyol alakulat feladta pályaválasztói jogát, így mindkét találkozónak a Hódos Imre sportcsarnok ad otthont, ezzel is növelve a Loki továbbjutási esélyeit.) A valenciai alakulat mindössze tízfős kerettel érkezett a cívisvárosba – mely csapatból ketten kapusok –, így érthető módon a DVSC nekiesett a vendégeknek. Látható volt, Köstner Vilmos a bajnokságban is sokszor látott, gyors játékot kérte a lányaitól, bízva abban, hogy a spanyolok nem bírják majd erővel a tempót.
KÉZILABDA.
Nem szabad könnyen venni – Úgy kell hozzáállnunk, mintha egy nagycsapathoz utaznánk, mert ha könnyen vesszük a meccset, meg is égethetjük magunkat ellenük, főleg a fővárosban. Ha jól játszunk és hozzuk a papírformát, akkor sem születik az őszihez hasonló 15–4es végeredmény, de egy 5-6 gólos debreceni sikerrel már elégedettek lehetünk – fogalmazott röviden Vindisch.
Kiegyenlített játék A találkozó eleje a DVSC-é volt, 2-3 találattal vezettek a piros-fehérek, de meglépni nem tudtak, sőt több alkalommal is felzárkózott a Sagunto. Az első félidő derekáig a debreceniek nem igazán találták a módját annak, hogyan semlegesítsék a vendégek közel kétméteres beállósát, Chavezt. De szerencsére idővel meglett az ellenszer, és Makai Veronika is parádés formában védett. Nem elég,
HBN-OLAHA
Élőben a Haonon
Vindischék tudják, mi a dolguk a Szőnyi úton
Nerea Fernandez, aki nem tudta folytatni a játékot.
A DVSC-Fórum–Sagunto KEKnyolcaddöntő párviadal szombati mérkőzését 18 órától a Hajdú Online (www.haon.hu) élőben közvetíti.
FOTÓ: NAPLÓ-ARCHÍV
www.haon.hu További képek és videók
Makai Veronika számára örök emlék marad ez a meccs FOTÓ: DERENCSÉNYI
hogy a 17 esztendős cerberus büntetőket és ziccereket hárított, egy parádés dobás után még az ellenfél kapuját is bevette! Az első 30 perc nagy küzdelmet, kiegyenlített csatát és kétgólos debreceni előnyt hozott (14–12). A szünetet követően to-
vább zakatolt a Lokomotív, szép fokozatosan növelve a fórt. A játékrész közepén több csapás is érte a spanyolokat, Escribano ritkán látható módon 4 perces kiállítást kapott (2 percet szabálytalanságért, 2 percet pedig reklamálásért), majd térdsérülést szenvedett
lapzárta után lépett ringbe az Eb-ezüstérmes orosz Ivanov ellen, ám az éremért vívott küzdelemben kénytelen volt meghajolni riválisa nagyobb tudása, s nem utolsó sorban hatalmas ereje előtt. Ivanov az első menetben egy testre mért ütéssel megfogta a DVSC felnőtt magyar bajnokát, technikai K.O.-val zárva le a mérkőzést. A 18 éves Nagy így is megérdemli a dicséretet, nem kell nagy jóstehetség ahhoz,
Igencsak eseménydús versenynapokon vannak túl a szurkolók a debreceni rendezésű, 56. Bocskai István-emlékversenyen.
ÖKÖLVÍVÁS.
„Beleszaladt a késbe” A cívisvárosiak ifjú tehetsége, Nagy Péter (81kg) csütörtökön
hogy kijelentsük, tapsol még neki a debreceni publikum. Ungvári István már pénteken reggel fél kilenckor „kiharcolta” a továbbjutást a kínai olimpiai aranyérmes, háromszoros világbajnok Zou Shiming ellen. Nem, nem pofozta meg Ungvári a ringen kívül az olimpai bajnok ázsiai öklözőt, az történt, hogy a kínai klasszis nem tudta hozni a papírsúly 49 kilogrammos súlyhatárát, így Máté Attila tanítványa mérkőzés nélkül került a fináléba. Ungvárinak az aranyérem megszerzéséért a hazai riválisát, Lakatos Istvánt legyőző dél-koreai világranglista-vezető, Shin Jong Hun ellen kell ringbe lépnie a szombat 16 órától megrendezésre kerülő kategóriadöntőben. Minél fényesebb medál – Már a szerdai mérlegelésnél látszott, a kínai fiú nehezen
Nagy Péternek (jobbra) túl nagy falat volt az orosz rivális
Susana Pareja: – A hazaiaknak több bevethető játékosuk volt, s ez döntőnek bizonyult. Az első félidőben még tudtuk tartani a lépést, szünet után jött a sérülés, s el is fáradt csapatom. Nem adjuk fel, de nehéz dolgunk lesz a szombati visszavágón. Köstner Vilmos: - Az eredményért mindenképpen dicséretet érdemelnek a lányok. Egyenlő erők küzdelme volt, nálunk hosszabb volt a cserepad. Az előnyünk ellenére is nehéz lesz a visszavágó.
BM MAR SAGUNTO (spanyol)-DVSC-FÓRUM 25-31 (12-14) Debrecen, 1100 néző. V: Marics, Masics (szerbek) SAGUNTO: Alvarez - RODRIGUEZ 5 (1), Alonso 4, Mateo 1, Chavez 1, A. Fernandez 3 (1), Gutierrez 2. Csere: Gadelha (kapus), ESCRIBANO 8 (1), N. Fernandez. Edző: Susana Pareja DVSC: MAKAI 1 - VARSÁNYI 5 (1), Karalyos 1, KUDOR 8 (1), DAKOS 4, Siska 4 (1), SZILÁGYI Á. 3. Csere: KIRÁLY (kapus), Bálint 1, Karnik Sz. 1, KAZAI 3, Som, Bohus-Karnik M., Pál. Edző: Köstner Vilmos Az eredmény alakulása.10. p.: 3-6. 19. p.: 6-9. 36. p.: 15-18. 44. p.: 16-21. 49. p.: 17-24. Kiállítások: 6, ill 8 perc Hétméteresek: 7/3, ill. 3/2
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Ungvári és mestere, Máté Attila
Kispályáznak a megyei csapatok Nyíradonyban
FOTÓK: DERENCSÉNYI ISTVÁN
hozza a súlyát, csütörtökön az orosz ellen pedig még jobban megkínlódott – kezdte Máté Attila, a HISE vezetőedzője. – Pénteken már nem is sikerült 49 kilogramm alá kerülnie, így nem tudott kiállni
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
HBN-BN
Mesterszemmel
Tények
Ungvári István az aranyéremért lép ringbe A háromszoros kínai világbajnok túlsúlyos egyéniség lett, így nem léphetett ringbe.
Lendületben A debreceniek kihasználták az adódó lehetőséget, Kudor Kitti igazi vezéregyénisége volt a gárdának, ráadásul gólokkal is segítette a Lokit. Makai mellett a cserekapus, Király Annamária is kivívta a drukkerek elismerését: egymás után két hétméterest is kifogott. A DVSC azt is el tudta viselni, hogy az eddigi gólfelelős, Siska Pálma most nem annyira jeleskedett a góllövésben, a csapattársak átvállalták tőle ezt a nem mindennapi feladatot. A hajdúsági lányok már vezettek nyolc góllal is (28–20), de végül 31–25-ös győzelmet arattak. Ez a 6 gól mindenképpen bizakodásra ad okot a szombaton 18 órakor kezdődő visszavágó előtt. Némi meglepetésre a KEKmeccsen nem voltak annyian a szurkolók, mint amennyien a bajnokikon megtisztelik jelenlétükkel a gárdát, de a lokisták bíznak benne, hogy a visszavágón már újra a megszokott létszámban buzdítják a drukkerek a csapatot.
versenyzőm ellen. Koncentrálunk a szombati fináléra, nagyon szeretnénk, ha minél többen biztatnák „Ungit”, várjuk a bokszrajongókat az Oláh Gábor utcába! – mondta HBN a tréner
TEREMLABDARÚGÁS. Az elmúlt évhez hasonlóan ismét megrendezik a Hajdú-Bihar megyei labdarúgó bajnokságokban szereplő futballcsapatok számára a kispályás téli bajnokságot. A Szertár Sportbolt Kupa elnevezésű teremlabdarúgó tornának péntektől vasárnapig a nyíradonyi Harangi Imre Rendezvénycsarnok ad otthont. A megmérettetésen 24 csapat méri össze az erejét, s küzd a közel 1 millió forint értékű sportfelszerelésért, amit a legjobb csapatok között osztanak szét. Pénteken 17 órától kezdődnek a meccsek, szombaton és vasárnap már reggel 8 órától pattog majd a labda. A tornára HBN a belépés díjtalan.
http://forum.haon.hu Fórum. Érvek, ellenérvek – ahogy Ön látja.
NAPLÓ
9
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI
10 Sport Újra (futsal) pályán a berettyóújfalui lányok
Figyelnek a betevő falatokra Ha valamelyik futballista túlságosan falánk lenne, a súlymérésen hamar lelepleződne.
A Kiskunfélegyházi Fornetti érkezik a Pálfi István Rendezvénycsarnokba. FUTSAL. Rövid pihenő után folytatódik a női élvonalbeli futsalbajnokság e hét végén – a tizenharmadik fordulót rendezik meg. Az MVFC Berettyóújfalu – jelenleg bajnoki negyedik – hölgykoszorúja hazai pályán játszik a tabella nyolcadik helyén álló Kiskunfélegyházi Fornetti ellen. Az összecsapás szombat délben fél egykor kezdődik a Pálfi István Rendezvénycsarnokban.
Itthon játszanak
LABDARÚGÁS. Ma már a táplálkozás ugyanolyan fontos összetevője egy sportoló által nyújtott kimagasló teljesítménynek, mint a megfelelő tréning és a kellő pihenőidő. Jól tudják ezt a DVSC-nél is, a beleki edzőtáborban is fokozottan figyelnek arra, hogy milyen ételeket vegyenek magukhoz a futballisták. Az Atlantis hotel konyháján jóformán minden megtalálható, és bár svédasztalos a kiszolgálás, azért nem mindent és mindenkor ehetnek meg a sportolók. Arról persze szó sincs, hogy bárki is rácsapna a kezükre, ha nem a megfelelő kaja kerül a tányérjukra – a szállodában egyébként is a sportembereknek előírt ételek vannak túlsúlyban, hiszen a 650 lakó hetvenöt százaléka élsportoló, és a tábor megszervezésekor tájékozódnak a kínálatról a klubvezetők –, de a két-három naponta végrehajtott súlymérés hamar leleplezi a falánk focistát. A minőség tehát adott az ellátásban, a mennyiséget pedig mindenki magának határozza meg, azzal tisztában vannak a lokisták, hogy sem a
FOTÓ: ARCHÍV
döntetlennel büszkélkedhet. A kiskunfélegyháziak idén eddig két bajnoki meccset vívtak – egyiket sem hazai környezetben –, s mindkétszer vereséget szenvedtek, így várhatóan mindent megtesznek majd annak érdekében, hogy Berettyóújfaluban javítsanak. Ehhez azonban Pallai Gábor vezetőedző tanítványainak is biztosan lesz HBN egy-két szavuk...
Lendületben A kéthetes szünet remélhetőleg nem törte meg a Mezei-Vill lendületét, hiszen az együttes az utóbbi fordulókban kiválóan teljesített, egy hazai és egy idegenbeli győzelemmel, valamint egy Miskolcon elért
Megrendezték az idei első versenyt Tégláson SÚLYEMELÉS. Területi minősítőverseny első fordulóját és diákolimpiai selejtezőt rendeztek a közelmúltban Tégláson, az új súlyemelőteremben. A 2012-es esztendő
első versenye előtt a megyei súlyemelők erős alapozáson vettek részt, s jó formában várhatták a megmérettetést, ahol végül több csúcsot megHBN döntöttek.
Svédasztalról választhatnak a szálloda vendégei, így a lokisták is
túl kevés, sem pedig a túl sok étel nem segíti elő a megfelelő sportteljesítményt. Csak csirke és rizs legyen Az étkezések és az edzések, meccsek között minimum eltelik másfél óra, ennyi idő kell, hogy az esetleges teltségérzet lecsökkenjen a szervezetben, az elvesztett kalória pótlására is nagyon odafigyelnek, ugyanis bármilyen későn ér véget egy-egy mérkőzés, utána vacsorázni megy a csapat. A szerdai, Steaua elleni edzőmeccsnek az eredeti tervek
Eredmények 62 kg: Brázda Rudolf, Téglás HAJDU Ipari VSE 69 kg: Jenei Boldizsár, Biharnagybajom SE 77 kg: Gyarmati Imre, Biharnagybajom SE 85 kg: Takács Tibor, Biharnagybajom SE +85 kg: Kiss Olivér, Biharnagybajom SE Ifjúsági: 77 kg: Barakonyi József, Téglás HAJDU Ipari VSE +94 kg: Szilágyi Jenő, Biharnagybajom SE Junior: 62 kg: Antal Sándor, Téglás HAJDU Ipari VSE 69 kg: Törő András, Téglás HAJDU Ipari VSE 94 kg: Pánik Tamás, Téglás HAJDU Ipari VSE Felnőtt: +105 kg: Barbócz Zoltán, Biharnagybajom SE
Csapat: 1. Téglás HAJDU Ipari VSE 2. Biharnagybajom SE Minden korosztály sinclair pont legeredményesebb versenyzői: Antal Sándor, Téglás HAJDU Ipari VSE Törő András, Téglás HAJDU Ipari VSE Barbócz Zoltán, Biharnagybajom SE Egyéni győztesek: Leány: 44 kg: Tóth Vivien, Biharnagybajom SE 53 kg: Tóth Anna, Téglás HAJDU Ipari VSE +58 kg: Vass Angéla, Biharnagybajom SE Leány serdülő: Tóth Stella, Biharnagybajom SE Serdülő: 45 kg: Gömöri Dávid, Téglás HAJDU Ipari VSE 50 kg: Szabó Gábor, Téglás HAJDU Ipari VSE 56 kg: Dudás Kristóf, Téglás HAJDU Ipari VSE
Az eredményes téglási alakulat
Szegeden vendégszerepel a Debreceni HK JÉGKORONG. Egy hosszabb pihenőt követően vasárnap lépnek jégre ismét a Debreceni Hokiklub játékosai a Tisza Volán-MTK vendégeként Szegeden. Az utolsó két mérkőzése elmaradt a DHK-nak, így három hét pauza után kell visszarázódniuk, míg riválisa ez idő alatt három kupameccset is maga mögött tudhat, melyeken MOL-ligás csapatok ellen edződhettek a Tisza-parti hokisok. A DHK-nál György József játékosedző lapunknak elmondta, hogy nincs hiányzó, így a legerősebb kerettel szeretnének elutazni, és természetesen győzni szeretnének. A találkozó 18 órakor kezdődik a szegedi műjégpályán.
emelkedtek közülük. A legsportszerűbb csapat címet ebben a fordulóban a nyírlugosi általános iskolának a 2000-es korosztályhoz tartozó együttese érdemelte ki, amely a hóviharban is elindult Debrecenbe, hogy egy mérkőzés se maradjon el ebben a koroszHBN tályban.
HBN-PZ
A legjobb góllövők 2000-es korosztály: Rácz Kristóf (Arany J. Ált. Isk., 6. gól) 2001-es korosztály: Czumbil Gergő (Vörösmarty M. Ált. Isk., 4 gól) 2002-es korosztály: Kerecseny Trisztán (Hatvani I. Ált. Isk., 5 gól) 2003-as korosztály: Szabó Tibor (Csapókerti Ált. Isk., 8 gól) 2004-es korosztály: Kálló Dominik (Vénkerti Ált. Isk., 4 gól)
Y
M
100
90
80
70
60
50
Megtartotta utolsó beleki tréningjét a vasárnapi hazautazás előtt Kondás Elemér vezetőedző a DVSC-TEVA labdarúgói számára, agárda ugyanis holnap már „csak” meccselni fog: magyar idő szerint 13 órától a román FC Vaslui lesz az ellenfél, fél ötkor pedig a cseh Slovackóval csapnak össze a debreceniek. Jó hír a cívisvárosiak háza tájáról, hogy a korábban kisebb sérüléssel küszködő
Nem csapnak a kezükre, de azért figyelniük kell, mi kerül a tányérba
Az időjárás sem tudta visszatartani a csapatot
C
szerint negyed tíz után lett volna vége (a találkozó félbeszakadt), a visszautat követően este tizenegykor nyitva várta az étterem Szakályékat. – Alapvetően minden megtalálható a szálloda konyháján a három főétkezéskor, amit kedvelek, nagyon finomak például a török sütemények, nekem csupán a magyaros levesek hiányoznak – fogalmazott a csapat jobbhátvédje, Bernáth Csaba. – Ami a mecscsek előtt számomra bevált, az a szénhidrátok fogyasztása, ezért ilyenkor tésztát eszem, vagy rizst valami könnyű szárnyassal. Egyébként nyá-
ron is jártam már itt, akkor szinte csak turisták vannak a szállodákban, és nem ennyire sportos a kínálat. Az algériai származású Selim Bouadlának egyáltalán nem hiányzik a disznóhús, mint mondja, azt otthon sem eszi sosem. A Loki afrikai „kontingense” igencsak édesszájú, a zöldségek és a halak mellett ez sem hiányozhat a menüjükből egyik nap sem. Akinek minden szép és jó a koszt terén, az Szűcs István, a védő azt vallja, hogy csirkén és rizsen akár hónapokig is elél, abból pedig itt akad bőHBN-TN ven.
Az utolsó beleki tréning
FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
LABDARÚGÁS. Teremben folytatódott a Loki Focisuli Chio labdarúgótornája a napokban. A zord időjárás ellenére egyetlen csapat sem hiányzott egyik korosztályból sem. A szurkolótábor ezúttal is sok lelkes és ügyes gyereket láthatott az összecsapások során, néhányan pedig ki-
FOTÓK: DVSC.HU
40
Yannick és Luis Ramos is a csapattal edzett, míg a betegségből lábadozó Dombi a pálya mellett rótta a köröket. Egyedül a bokájára rúgást kapó Rezes László hagyta ki a pénteki tréninget. A Lokival egy időben a szomszédos pályán gyakorolt a Paks, a korábbi debreceni focisták, Éger László és Csernyánszki Norbert külön is üdvözölték az egykori játszótársakat.
Szeniorok budaörsi úszósikerei Rentka László megnyerte az egyéni pontversenyt a férfiak mezőnyében. Budaörs Open néven rendezték meg a szenior úszók rövidpályás úszóbajnokságát a napokban, bár a hét végi erős havazás miatt több csapat nem jutott el Budaörsre, a verseny helyszínére. Egészen fiatalok – 0. korcsoportú 20–24 évesek – is indulhattak a viadalon, a debreceni csapatban Nagy Kata és Godó Soma élt a lehetőséggel. A legidősebb debreceniek a 77 éves Kovács Lukácsné és a 76 éves Szántó Endre voltak. Pergő rendezés, szigorú bíráskodás, a szokásosnál több kizárás, sok jó versenyző, számos országos csúcsjavítás és – a nyílt verseny meghir-
ÚSZÁS.
Rentka László a dobogó tetejére állhatott FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
detése miatt – több külföldi csapat részvétele jellemezte a versenyt. Csapatban a harmadik helyen A Debreceni Szenior Úszó Klubot 25 versenyző képviselte a 10 pályás, 25 méteres medencében megrendezett rövidpályás bajnokságon, és
a csapatversenyben – 32 egyesület közül – az előkelő harmadik helyen végzett. Az egyéni pontversenyben – amelyet a versenyszámokban elért helyezési pontszámok alapján állapítottak meg – a férfiaknál Rentka László győzött (mérlege: hat bajnoki cím, öt második helyezés, hat korosztályos országos csúcs). Szántó Endre a hetedik helyen zárt. Fráter Olivér, Danyi József, Gyepesi István és Godó Soma került még be az első ötvenbe a 167 tagú férfi mezőnyben. A nőknél Bujna Lilla a hetedik, Nagy Kata a kilencedik helyet érdemelte ki. Kovács Lukácsné, Darnay Erika, Nagy Erzsébet Éva, Nagy Réka, Nowakowska Malgorzata és Gombos Réka végzett még az első ötven hely valamelyikén a 106 fős női mezőnyben. HBN
Forma–1, pénteki teszteredmények a spanyolországi Jerezből
Torna diákolimpia
A Ferrarival Fernando Alonso végzett az élen a négynapos jerezi tesztsorozat utolsó, pénteki alkalmán. A spanyol világbajnok mindössze harminckilenc kört tudott megtenni egy elektronikai hiba miatt ezen a napon, ám így is ő volt a leggyorsabb. Bruno Senna alatt pedig kétszer is megállt a Williams-Renault. Mások is küzdöttek technikai problémákkal, például Sebastian Vettel (Red Bull) és Kamui Kobayashi (Sauber-Ferrari).
A városi torna diákolimpiának ad otthont szombaton a debreceni Vénkerti Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény tornaterme. Délelőtt 8 óra 30 perckor kezdődik a megmérettetés az I-II. korcsoportú leányok és fiúk B kategóriájú versenyével, 10 órakor indul a gyerkőc és a III-IV. korcsoport viadala, s 11 óra 30-kor kerül sor a V-VI. korcsoportos leányok B kategóriájú egyéni és csapatküzdelmére.
30
20
10
5
Két hét múlva Barcelonában rendezik meg a következő kollektív tesztet, amely a mostanihoz hasonlóan szintén négy napon át tart majd. Az utolsó nap végeredménye: 1. Fernando Alonso (Ferrari) 1:18.877 (39 kör) 2. Jean-Eric Vergne (Toro RossoFerrari) 1:19.597 (80 kör) 3. Sebastian Vettel (Red Bull-Renault) 1:19.606 (50 kör)
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
4. Lewis Hamilton (McLarenMercedes) 1:19.640 (86 kör) 5. Romain Grosjean (Lotus-Renault) 1:19.729 (95 kör) 6. Kamui Kobayashi (Sauber-Ferrari) 1:19.834 (76 kör) 7. Nico Hülkenberg (Force India-Mercedes) 1:19.977 (90 kör) 8. Bruno Senna (Williams-Renault) 1:20.132 (125 kör) 9. Jarno Trulli (Caterham-Renault) 1:22.198 (117 kör)
NAPLÓ
10
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT
Napló Tippjei 11
HAJDÚ-BIHARI
Emlékezetes pillanatok Se hó se fagy meg nem akadályozhatta a házasulandókat, hogy eljussanak a XII. Álompár Esküvői Kiállításra.
451888
DEBRECEN. Ha másképp nem ment volna, a szerelem tüzének hevével olvasztották volna a hóakadályokat az útból az Álompár jelöltek, csak ott lehessenek a hózáporos hétvégén az Álompár versenyen. 2012 Álompárja, Nagy Emőke és Szemán László vidám küzdelemben nyerte el a pálmát, azaz a Ventoza Kft. által felajánlott fődíjat, s még számos más nyereményt. „Feledhetetlen élmény volt a verseny! Annak örültem a legjobban, hogy Laciból ki lehetett csalogatni a maximumot – nyilatkozott Emőke. Ugyanis nem egy „szereplős” fajta, mégis rá lehetett venni például egy táncos koreográfiára a karaoke felkészülés során. Fantasztikus volt a szervezés, úgy éreztük magunkat, mintha nem is versenyen lennénk, hanem egy jó hangulatú baráti társaságban játszanánk, karaokeznánk. Vasárnap egész éjszaka nem is tudtunk aludni, annyira hihetetlen volt, hogy elsők lettünk.
A taktika fejben körvonalazódik
FOTÓK: MOLNÁR PÉTER
Ez most komoly? – kérdeztük újra és újra. Azóta már voltunk a Seman étteremben, itt lesz a „nyeremény lagzink”, Boros Győző egyszerűen elbűvölt bennünket, profi szervező, s már nagyon várjuk a nagy napot!” „Barátságok kötődtek, azóta is tartjuk a kapcsolatot – mondta el Tímár Norbert, a harmadik helyezett páros fiútagja. Végig nagyon jól éreztük magunkat, pedig szokatlan volt színpadon állni. Újra belevágnánk, óriási élmény volt az egész. Édesanyám is végig nagyon jól érezte magát a nézőtéren.” „Aranyos pár nyerte el az Álompár címet – vélte Boros
Győző, szerintem már az első produkció alapján várható volt a sorrend. A feleségem nagyon élvezte a versenyt, a szűri elnökeként is kitűnően szórakozott. Két pár is nálunk tartja a lakodalmát, a Seman étteremben.” „Picit furcsálltuk a felkérést, amikor a zsűri „Álompárjaként” hívtak meg bennünket a férjemmel a versenyre – mondta el Gábor Bernadett, a Desperado énekesnője, aki a férjével együtt zsűrizte a versenyfeladatokat a hétvégén. Nagyon szimpatikusak voltak a párok, a karaokén pedig könnyesre nevettük magunkat. A férjemmel azt vettük észre, hogy velük izgulunk, énekelünk, próbáljuk
tisztára csiszolni az olykor félre csúszott hangokat. Minden tiszteletem a jelentkezőké, jó adag merészségre volt szükség ahhoz, hogy vállalják az előre nem ismert feladatokat a színHBN padon.”
Szerelvény és Vegyesiparcikk
Kludi-Mofém
Szaküzlet
Csaptelep Szaküzlet –
nagymértékben kibővített árukínálattal!
A megszokott csaptelep- és alkatrészkínálaton túl víz-, gáz-, fűtésszerelvények fürdőszobai felszerelések (kerámiaszaniterek, fürdőszobaszekrények, kiegészítők) locsolástechnika (tömlők, öntözőfejek), permetezők kőműves- és burkolószerszámok hegesztés- és forrasztástechnikai anyagok csiszolóanyagok, köszörűkövek, vágókorongok zárak, lakatok, láncok csavarok, elemek, tömítések, javítókészletek...
Egyetért a zsűri
Fazekas Laci minden nézőpontot figyelembe vett
Álomlányok
Jön az új Receptkönyv!
Betti néhol könnyesre nevette magát
Debrecen 200 forinton
Casco-s üvegkár rendezés akár önrész nélkül is! Országos kék szám: 06 40 200 839; www.pilkingtonagr.hu,
[email protected] Debreceni telephely: 4032 Debrecen, Köntösgát sor 15. telefon: 52/ 324 585; mobil: 30/ 9488 144
424022
DEBRECEN. Áradnak a receptek a
receptpályázatunkra, tavasszal itt az új Napló szakácskönyv. Rézműves Ferenc étteremvezető az egyik legaktívabb receptbeküldőnk. Az Arany Bikában dolgoztam ’60-tól ’87-ig, azután a Pálmában és a Régi Posta étteremben is, pedig csak 41 éves koromban lettem vendéglátós – mondta el a nyugdíjas étteremvezető. Szeretném átadni a tudásomat, hiszen számtalan kitűnő étel elkészítését ismerem. Nagyon jó kezdeményezésnek tartom a receptek gyűjtését és közkincscsé tételét. Most épp egy erdélyi konyharemek leírásával érkeztem, de szeretem a modern finomságokat is, küldtem már be cukkini receptet májpástéHBN tommal is.
Nincs megfelelő munkája, mert nem beszél idegen nyelvet? Pedig régóta próbál megtanulni. Összeállítottunk egy működő rendszert, amelynek a segítségével a saját sorsát a kezébe veheti. Ha kevés az ideje, de szeretne tanulni, az egyéni nyelvtanulás a legjobb lehetőség! A szerző Gaál Ottó, aki maga is 27 nyelvvizsgát tett a módszer segítségével. Már két évtizede, több ezer felnőtt sikerrel használja. Nekik már sikerült nyelvtudást szerezni! Miért ne lenne képes Ön is egyedül, otthon a saját tempójában nyelvet tanulni?
Mindössze
390,- Ft Újdonság! Városunk büszkesége érmén!
Ha Ön is elhatározta, hogy jobb állást szeretne, akkor tanuljon hatékonyan! Ehhez minden segítséget megadunk: 1. Megfelelő szókincset. 2. Érthető nyelvtani magyarázatokat. 3. Önálló tanulási tempót. 4. Beszédgyakorlatokat.
Festett 200 forintos érmén jelenik meg a Református Nagytemplom. ¶ Korlátozott darabszám! ¶ Részletgazdag festés, fényképszer motívum! ¶ Rendkívül kedvez ár!
Mindezt, egy tanfolyam árának töredékéért. A gyakorlatok, a szókincs, a nyelvtan, a CD-n lévő hanganyag együtt, mindössze 21 990 Ft! Gondoljon bele, lehet, hogy csak ennyin múlik, hogy a legjobb állást megszerezze! Ha ki akarja próbálni, jöjjön el az ingyenes bemutatóra.
ELJEGYZÉSI LAP
Minden érdeklődőnek ajándékkal kedveskedünk, amely itt letölthető:
Eljegyzem a Debreceni Református Nagytemplomot ábrázoló 200 forintos érmét kedvezményes, 390,- forintos áron (+postaköltség). Egyúttal jogosultságot szerzek a Magyar Városok cím sorozat további darabjaira. Háztartásonként egy érme rendelhet!
www.kreativnyelvtan.hu/ajandek
nk! Megnyitottu
Angol, német, olasz, francia, orosz, spanyol, portugál, holland, svéd, norvég, dán, eszperantó tananyagok az alábbi helyszínen és időpontban megtekinthetők és megvásárolhatók:
FŐZESSE PÁLINKÁJÁT T
Név:
Debrecen, Minerva Panzió rendezvényterme (Kossuth u. 59.). 2012. február 14-én és 21-én, kedden 17-19 óráig.
nálunk!
06-70/600-8146, 06-52/769-054
Tanuljon önállóan, képes rá!
Visszavásárlási garancia Amennyiben az érme mégsem nyeri el tetszését, küldje vissza 10 napon belül, visszazetjük a teljes vételárat. Amennyiben kérdése van, hívja a 297-0143 telefonszámot, munkatársaink készséggel állnak rendelkezésére.
Telefon: 460637
Tóth László, 20-996-5533,
[email protected], www.kreativnyelvtan.hu
1999 óta az érmegyjtkért
Képzett ügyfélszolgálat
Cím:
Mindenkit szeretettel várunk!
449846
Debrecen, Diószegi úton on a Serli kanyar előtt balra
GARANCIAJEGY
121HBN20120204
450335
Rendkívül kedvez ajánlatunkat csak az aktuális készlet erejéig tudjuk garantálni. Küldje el megrendelését még ma, hogy biztosan megkapja ezt az exkluzív érmekülönlegességet!
Rézműves Ferenc FOTÓ: MAGÁNARCHÍVUM
Erdélyi Pálinkafőző ző ő
Cím: Debrecen, Nyíl u. 38. Telefon: (52) 520-870
Boros Győző díjat oszt
A nálunk vásárolt és általunk beépített szélvédők mellé ajándékba adunk egy 5000 Ft értékű szélvédő bevonatot!
456971
....és sok száz aprócikk, amire csak szüksége lehet egy szerelő szakembernek vagy ezermesternek!
E-mail:
Magyar Érmeforgalmazó 1675 Budapest, Pf.: 55 Telefon: (06 1) 297 0143 Fax: (06 1) 297 5625 www.mef.hu
[email protected]
Kérjük, a kitöltött szelvényt küldje vissza az alábbi címre:
H I R D E TÉ S E K
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
NAPLÓ
11
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT
12 Szolgáltatás
musor.haon.hu Minden program egy helyen
SZAKKÖR
Szabadpiaci zöldség- és gyümölcsárak Név
Debrecen
Alma
130-250
Banán
280-420
Burgonya
Debrecen: Csapókerti Közösségi Ház Életfa idősek klubja – Vezeti: Papp Lajosné. Szerdánként: 14.00 Debrecen: Vasutas Egyetértés Művelődési Központ Idősek Klubja 30/5353-134 – Városi szociális szolgálat Faraktár utcai idősek klubja
80-120
Citrom
250-380
Dióbél
1800-3000
Fejes saláta
100-250
Fokhagyma
50-150
Gomba
Debrecen: Csapókerti Közösségi Ház Hímző kör – Vezeti Gönczi Antalné. Hétfőnként 14.00-től. Debrecen: Tímárház (Debrecen, Nagy Gál István u. 6.) Tiszta Forrás Hímző Kör – csütörtökönként: 14.00-16.00-ig. Vezeti: Molnár Tiborné Népi Iparművész
550-1300
Karalábé
80-120
Karfiol
Debrecen: Csapókerti Közösségi Ház Bokréta foltvarró kör – Vezeti: Papp Sándorné. Szerdánként: 16.30-tól.
280-350
Káposzta
90-120
Kelkáposzta
140-160
Kivi
260-750
Körte
250-450
Leveszöldség
150-250
Mák
800-900
Mandarin
200-450
Méz
Debrecen: Tímárház (Debrecen, Nagy Gál István u. 6.) Bőrműves Szakkör 30/6189767 – keddenként 15.30–17.30-ig. Vezeti: Hutkai László Népi Iparművész Debrecen: Tímárház (Debrecen, Nagy Gál István u. 6.) Szövőszakkör 52/ 321-260 – keddenként 15 órától. Vezetik: Dezsőné Borbély Emma és Paróczainé Simay Ildikó népi iparművészek. Információ: Mátrai – Nagy Andrea programszervezőtől a 30/618-9767-es telefonszámon, illetve személyesen a Tímárházban.
1300-2000
Narancs
250-450
Paprika
500-900
Paradicsom
400-850
Petrezselyem
280-450
Savanyú káposzta
300-400
Sárgarépa
100-250
Szárazbab
600-1200
Szőlő
650-1500
Tojás (db)
SEGÍTSÉG Debrecen: Függő Híd Egyesület épülete (Debrecen, Attila tér 6.). Anonim (névtelen) Önsegítő Csoportok. (T. Béla) 06-30-573-3182. „– Az Anonim Alkoholisták (AA) debreceni csoportja minden hétfőn, szerdán és vasárnap 18 órakor várja csoportos beszélgetésre a szenvedélybetegségből gyógyulni vágyókat.(06-70-227-1703).
26-36
Uborka
450-550
Újhagyma (cs.)
100-200
Zeller (db)
Az Al-Anon Családi Csoportba minden szerdán 18 órától és vasárnap 19.30-tól várjuk a családtagokat és barátokat, akik szenvedélybeteg embereknek szeretnének segíteni. (06-30-266-8384).
80-200
Vöröshagyma
100-160
A Névtelen Anyagosok (NA, Narcotics Anonymous) csoportja minden kedden és pénteken 19 órától várja csoportos beszélgetésre a drogfüggőket (B. István: 06-20-333-1163).
Istentiszteleti rend Árpád tér: Csapókert: Füredi úti templom: Homokkert: Józsa alsó: Józsa-felső: Kerekestelep: Kistemplom-Ispotály: Kossuth utca: Mester utca: Nagycsere: Haláp: Nagyerdő
Nagy Sándor telep: Nagytemplom:
Szabadság telep: Széchenyi kert (István király tér 2.) Ebes: Szepes: Bánk: Kismacs: Nagymacs: Ondód, Kádár-dűlő 56.: Tégláskert: Szeretet Otthon: (Nagyerdei krt. 64.) „Kőszikla„ Erdélyi Otth.: (Epreskert u. 8.) Kenézy Kórház: - Kápolna: Klinika: - Bőr: - Kardiológia: - I-es Bel: - III-as Bel.:
09.00: 10.00: 17.00: 10.00: 10.00: 15.00: 09.30: 11.00: 10.00: 10.00: 10.00: 16.00: 10.00: 17.00: 10.00: 14.00: 08.30: 10.30: 17.00: 10.00: 08.00: 10.00: 18.00: 10.00: 17.00: 10.00: 17.00:
Veres János Lakatos Zoltán Lakatos Zoltán Sági Endre Szabó László Szabó László Gacsályi Zsolt Gacsályi Zsolt Buzás Dénes Papp Tibor Derencsényi István Molnár Szabolcs Vincze András Vincze András ifj. Jenei Zoltán ifj. Jenei Zoltán Püski Lajos Püski Lajos Zenés áhítat Jászai Gyula Nagy Péter Szász Barnabásné Bakó László Nagy Gábor Nagy Gábor Jenei Zoltán Jenei Zoltán
09.45: 15.00: 15.00: 11.00: 09.30: 14.00: 09.45: 16.00:
Bukáné Zakar Zsuzsa Bukáné Zakar Zsuzsanna Buzás Dénes Ráczné Veres Sára Ráczné Veres Sára ----Vas Sándor Marján Éva
A Névtelen Szerencsejátékosok (GA, Gamblers Anonymous) csoportja a Borbíró téren, a Megtestesülés templom plébánia épületében várja beszélgetésre vasárnaponként 18.30-tól a kényszeres játékfüggőket (A. József: 06-30-994-0793). Debrecen: Reménysugár Gyermekotthon (Csecsemőotthon) (Ibolya u. 22.). inkubátor – a bejáratnál. ✆52/414-630. – éjjel-nappal – névtelenül elhelyezheti nem várt csecsemőjét a krízishelyzetben lévő anya, és telefonon segítséget kérhet Debrecen: Debreceni Lelkisegély Telefonszolgálat. éjjel-nappal ingyenesen hívható. – minden telefonhálózatról a 116-123-as debreceni Lelkisegély Telefonszolgálat Debrecen: RÉV Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat (Angyalföld tér 11.). segítségnyújtás. ✆52/428-004. Debrecen: Esélyek Háza (Monti ezr. u. 7.). Panaszfelvétel diszkriminációs ügyekben. ✆52/537-111. – Egyenlő Bánásmód Hatóság – Hétfő: 12.00-16.00 óra között (minden hónap utolsó hétfőjén változó helyszínen, a megye településein) kisebbségi Ombudsmani Hivatal: (előzetes bejelentkezés alapján) Debrecen: Fény Felé Esélycentrum (4225 Debrecen Harmat u. 41.). Segítségnyújtás. ✆52/787-993. www. fenyfele.hu. – Várjuk azokat a fogyatékkal élő fiatalokat, akik napközbeni felügyeletet, fejlesztést igényelnek. Debrecen: Lelkierő Egyesület (Debrecen, Poroszlay út 97.). Segítségnyújtás. ✆52/414-089. – Várjuk azokat a 18-35 év közötti fiatalokat, akik valamilyen szenvedély vagy pszichiátriai problémákkal küzdenek.
19.00: Dani László
Debrecen: Lépéselőny Egyesület (Debrecen, Csap utca 36.). Segítségnyújtás megváltozott munkaképességűek, álláskeresők részére. ✆52/321-666. – Tanácsadás, klubfoglalkozás ingyenes magán-munkaerőközvetítés (nysz:74983/2009-5600). Érdeklődni: kedden és csütörtökön 9-12-ig. Munkáltatók jelentkezését is várjuk!
10.00: Nagy Gabriella 10.00: 11.00: 11.00: 10.00:
Dr. Baráthné Szalánczi Tímea Cs. Kiss András Dr. Baráthné Szalánczi Tímea Cs. Kiss András
Istentiszteleti alkalmak a Krisztus Szeretete Egyháznál
Debrecen: Nagymihálykert u. 75. Ingyenes segítségnyújtás. – egészségügyi és környezetvédelmi probléma esetén. Információ: 52/456-695 vagy 70/392 53 42. Kizárólag előzetes bejelentkezéssel!
Hajdú-Bihar megyei Istentiszteleti alkalmak: DEBRECEN,Dózsa György u. 2. Általános Iskola ebédlője. Minden szerdán 17 órától. Szolgál: Molnár Elek és Mária lelkipásztorok DEBRECEN, Süveg u. 3. Idősek Klubja. Minden csütörtökön 17 órától. Szolgál: Molnár Elek és Mária lelkipásztorok DEBRECEN, Csapó u. 58. udvarban. Ifjúsági alkalom. Minden pénteken 17.30 órától. Szolgál: Vida Ibolya lelkipásztor HAJDÚBÖSZÖRMÉNY, Sillye Gábor Művelődési Központ. Minden szombaton 15 órától. Szolgál: Tóth Júlia és Tóth Edit lelkipásztorok. HOSSZÚPÁLYI, Szabadság tér. Irinyi József Általános Iskola. Minden vasárnap 10.30 órától. Szolgál: Tóth Júlia és Tóth Edit lelkipásztorok. BERETTYÓÚJFALU, Művelődési Központ. Bajcsy-Zsilinszky E. 27. Minden pénteken 15 órától. Szolgál: Risztné Katalin lelkipásztor.
Debrecen: Arany Középút Egyesület (Simonffy u.52. ). segítségnyújtás. ✆52/321- 659 vagy 06/30 751-6538. - ingyenesen igénybe vehető közösségi ellátásába várja a pszichiátriai problémával élőket és hozzátartozóikat. Hajdúszoboszló: Arany Középút Egyesület (Dankó u. 8. - Forrás Áruház mögött). Segítségnyújtás. ✆52/271-034 vagy 06/30 525-2926. - ingyenesen igénybe vehető közösségi ellátásába várja a szenvedélybetegséggel küzdőket és hozzátartozóikat. MINDENFÉLE
Miserend a Szent Anna-székesegyházban
Szentpéterszeg: Faluház és Könyvtár (Vörös Hadsereg u. 9.). VI. Hurka- és kolbásztöltő fesztivál. ✆54/416-835. Program: 8 óra: a hurka-és kolbásztöltő versenyre jelentkezett csapatok regisztrá-
A Szent Anna Székesegyház a hétvégén a következő időpontokban várja a híveket szentmisére: szombat: 18 óra, vasárnap: 6.30; 7.30; 8.45; 10.00; 11.30; és 18.00 óra.
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
lása, hely elfoglalása; 9 óra: Reggeli; 9.30 óra: hurka-és kolbásztöltő verseny megnyitója (alapanyag kiosztása, fogópálinka verseny); 12 óra: Ebéd, közben: Margitai Borisszák nótaénekes csoport műsora; 15 óra: eredményhirdetés és díjkiosztás; 16 óra: zenés mulatozás, helyi tánccsoportok fellépése; 17 óra: tombolasorsolás. Egész nap élő zenével szórakoztat Pércsi Dani és társa.. Debrecen: Doberdó u.-Kartács u. sarka. XLIX. Természetbarát hét. 2012.09.30.. „- Záró gyalogtúra. Vezeti: Dr. Pásztor Tamás, Gyülekező: 9.30 órakor a Doberdó u.-Kartács u. sarkán. Útvonal: „S” – jelzésen Alsójózsáig, onnan jelzetlen úton a „P”- jelzésig, majd azon Bodaszőlő határáig. Onnan (rövid pihenő közbeiktatásával tetszés szerinti objektumban) Zelemér vá.-ig. Visszautazás: vonat 14.21-kor. Javasolt időjárásnak megfelelő öltözet, étel, ill. folyadék. A túrán mindenki saját felelősségére vesz részt.”. Püspökladány: Karacs Ferenc Múzeum (Kossuth u. 28.). A gyékény és a nád napja. 14.00. Debrecen: MJP Megyei Könyvtár és Művelődési Központ, I. emeleti kerengő. Origami kör. 10.00. ✆52/502-470. - A foglalkozást vezeti Porkoláb Rozália.. Debrecen: Modem (Baltazár Dezső tér 1.). Ákombákom – Alkotókör apróságoknak. 2012.10.30.. ✆52/525-018. Debrecen: Nagyerdei Kultúrpark (Ady Endre út 1.). Szakvezetéssel kísért állatkerti séta . 10.00. ✆52/310-065. - Békés növényevők és félelmetes vadászok – Ismerje meg közelről a Terrárium lakóit!. Debrecen: Jégcsarnok (Derék u. 33.). Valentin napi buli. 18.00. ✆52/537-272. SZABADIDŐ Debrecen: Szent Anna utca 20. Jógafoglalkozás (ingyenes) – minden csütörtökön 16.45 órától. Polifoam szükséges. Információ és előzetes bejelentkezés: 52/443-299 ,52/456-695 vagy 70/392 53 42. Debrecen: Freedom Közösségi Ház (Gázvezeték u. 50.). Ingyenes szabadidős foglalkozások. ✆06-20-773-9858, 06-52-784-143. „– Internet klub: hétfő-szerda-péntek: 14-16 óra között; Zenés Torna klub: keddenként 17-18 óra között; Nyugdíjas klub: feb. 17. 10 óra; Baba-mama klub: feb. 22. 10 óra TANÁCSADÁS Debrecen: Euro-Lingva alapítvány (Kossuth u. 3. I/3.). Ingyenes jogi tanácsadás. ✆52/422-469. – Az Euro-Lingva alapítvány Debrecen Kossuth u. 3. szám I. e/3. ajtó számú irodájában Ingyenes jogi tanácsot és segítséget ad minden héten, csütörtökön 13 – 16 óra között a deviza-kölcsön felvétele után bajba jutottak részére. Debrecen: Ifjúsági Ház - Simonffy u. 21. Tanácsadások. ✆52/415-498, fax: 52/532-670. www.ifihazdebrecen.hu, e-mail:
[email protected]. Debrecen: Freedom Közösségi Ház (Gázvezeték u. 50.) Ingyenes álláskeresési tanácsadás. ✆52/784-143. - szerdánként 17-18 óra között. ELŐADÁS Debrecen: Nagyerdei Református Gyülekezet (Bolyai u.25.). Házasság hete, 15.00. - Téma: Arra vágyni, ami a miénk? (házasságban élőknek) - Dr. Pálhegyi Ferenc KIÁLLÍTÁS Nádudvar: Ady Endre ÁMK (Ady tér 10.). Burai István festő- és grafikusművész kiállítása. - megtekinthető: február 22-ig. Debrecen: Apolló mozi. „Egy tudósító naplójából - innen-onnan” Zoltai Károly operatőr, fotográfus kiállítása (Apolló 100 - jubileumi programsorozat). - megtekinthető: február 12-ig naponta 13 órától a mozi nyitvatartási idejében. Debrecen: Belvárosi Galéria (Kossuth u. 1.). „Élet-közép” című festészeti kiállítás. ✆52/413-939. - megtekinthető: február 14-ig, hétköznapokon 11-17 óráig. Kiállító művészek: Bagdány Franciska, Csorján Melitta, Komlódi Judit, Kővári Attila, Kujbus János, László János, Potyók Tamás, Tarnóczi József, Tolvaj Panna, Tóth Miklós. Debrecen: Café Frei (Fórum Bevásárlóközpont). Rogovics Fehér Lajos amatőr fotós kiállítása. - február 10-ig. Hajdúhadház: Földi János Könyvtár, Emlékház, Hajdúhadházi Galéria. „Távol tőled s mindig Veled” Kiváncsi illi titkos élete című irodalomtörténeti kiállítás. ✆52/583-047. - február 26-ig. Debrecen: Helytörténeti Fotótár (Debrecen, Hatvan utca 57.). „Debreceni családok a 650 éves város XX-XXI. századi történelmében” című kiállítás. – megtekinthető: 2012. február végéig Püspökladány: Karacs Ferenc Múzeum (Kossuth u. 28.). Mindigvolt mese című kiállítás. ✆54/451-295. – február 26-ig keddtől szombatig, 10-16 óráig. Hajdúnánás: Kéky Lajos Városi Művelődési Központ (Köztársaság tér 6.). Vízy László: „Az alföldi rónától a hegyek ormáig” című kiállítás. ✆52/382-400. megtekinthető: február 19-ig. Nagyrábé: Kossuth Lajos Művelődési Ház és Könyvtár (Rétszentmiklósi út 2/a). Kiállítás a furtai hímzésekből (a Magyar Kultúra Napja alkalmából). „- A kiállítást
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
SZÍNHÁZ
a furtai Juhász Erzsébet Hagyományőrző Egyesület alkotóinak munkáiból rendezik.”
Debrecen: Csokonai Színház. Karrier. ma, 19.00. ✆52/413-565
Konyár: Kurucz Albert Falumúzeum. Vízválasztók. ✆54/539-009. - megtekinthető: 2012. szeptember 30-ig. Hétköznapokon 9-15 óráig, bejelentkezéssel. Debrecen: Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum. „. mikor bekukkant Debrecenbe” - Arany János Debrecen és Nagyszalonta kapujában - Emlékkiállítás 2012. ✆(52) 417-560. www.derimuzeum.hu/medgyessy. - megtekinthető április 1-ig, hétfő kivételével mindennap 10-16 óra között.
Debrecen: MJP Megyei Könyvtár és Művelődési Központ Szivárványos-terem. „A didergő király ” – Az ÁkomBákom Bábszínház előadása. 2012.10.30. ma, ✆52/502-470 Debrecen: Ifjúsági Ház (Simonffy u. 21.). A három kismalac és a farkas – a Hepp Trupp Társulat bábelőadása. ma, 16.00. ✆52/415-498 Debrecen: Csokonai Színház. Karrier. holnap, 19.00. ✆52/413-565 Debrecen: Vojtina Bábszínház - Színházterem. Tótágas. holnap, 10.00. ✆52/418-160
Debrecen: Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs Művészeti Galériája. Medgyessy Ferenc szobrászművész életmű kiállítása. – A kiállítás megtekinthető hétfő kivételével minden nap 10-16 óráig.
MOZI
Debrecen: Méliusz Juhász Péter Megyei Könyvtár II. emeleti kerengő (Bem tér 19.). Tóth István A.FIAP nagyváradi fotóművész Egy temető halála című kiállítása. - megtekinthető: február 14-ig. Debrecen: Modem (Baltazár Dezső tér 1.). A szépség vonalai - Aktok az AntalLusztig gyűjteményből. – megtekinthető: 2012.február 26-ig, hétfő kivételével minden nap 10-18 óráig, csütörtökönként 12-20 óráig.
Debrecen: Apolló mozi - Art terem. Submarine. 17.00, 19.30. ✆52/417847 Debrecen: Apolló mozi - Kisterem. Mindennek vége. 20.00. ✆52/417-847 Debrecen: Apolló mozi - Kisterem. Karácsony Artúr. 16.00, 18.00. ✆52/417847 Debrecen: Apolló mozi - Nagyterem. Géppisztolyos prédikátor. 13.45, 16.00, 18.15, 20.30. ✆52/417-847 Debrecen: Cinema City. Underworld Az ébredés 3D. 13.00, 18.45, 20.30. ✆52/456-111
Debrecen: MODEM II. emeleti kiállítótér. Hét milliárd emberi agy nagyjából – Lugossy László retrospektív. ✆52/525018. - megtekinthető: április 29-ig.
Debrecen: Cinema City. Jack és Jill. 16.45. ✆52/456-111 Debrecen: Cinema City. Suszter, szabó, baka, kém. 13.00. ✆52/456-111
Ebes: Széchényi Ferenc Tájmúzeum (Ady Endre u. 6-8.). „sohasem bontottam ki Utazó csomagom.” címmel Uzonyi Pál életmű- kiállítása. ✆52/366-136. megtekinthető: február 26-ig.
Debrecen: Cinema City. A hatalom árnyékában. 18.30. ✆52/456-111 Debrecen: Cinema City. A párizsi mumus 3D. 10.15, 14.15, 18.00. ✆52/456-111
Derecske: Városi Művelődési Központ Kisgalériája. Lapok egy elfeledett mappából - Fátyol Zoltán festőművész kiállítása.
Debrecen: Cinema City. Táncoló talpak 2. 3D. 12.15, 16.00. ✆52/456-111
Debrecen: VOKE Egyetértés Művelődési Központ (Faraktár u. 67.). Korin M. Korina festőművész Gondolataim című kiállítása. ✆52/310-993. - megtekinthető: február 27-ig. Debrecen: Megtestesülés templom (Borbíró tér 9.). „Számon tartva” című kiállítás. - megtekinthető: március végéig.
Debrecen: Cinema City. Sherlock Holmes nevében. 10.00. ✆52/456-111 Debrecen: Cinema City. Alvin és a mókusok 3.. 11.15, 15.00. ✆52/456-111 Debrecen: Cinema City. Csizmás, a kandúr 3D. 10.00, 12.00. ✆52/456-111 Kaba: Mozi (Művelődési Ház). Táncoló talpak 2.. ma, 17.00. Kaba: Mozi (Művelődési Ház). Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték. ma, 19.00.
Debrecen: Kölcsey Központ, Bényi Árpád terem. Kecskeméti Képzőművészek közössége kiállítás. - megtekinthető: március 11-ig.
Debrecen: Cinema City. Hadak útján. ma, 14.00, 16.45, 19.30, 22.15. ✆52/456111
Debrecen: Tímárház, Kisgaléria. „Múltunk mesterségei – Jelenünk mesterei” - Boján Imre riselő kiállítása. ✆52/321260. - megtekinthető: február 24-ig.
Debrecen: Cinema City. Borotvaélen. ma, 14.00, 18.15, 20.15, 22.15. ✆52/456111 Debrecen: Cinema City. A vaslady. ma, 11.30, 16.00, 19.45, 21.45. ✆52/456111
Debrecen: MODEM földszinti kiállítóterem. Botond: A vacsora című kiállítás. ✆52/525-018. - megtekinthető: május 27-ig.
Debrecen: Cinema City. Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték. ma, 12.15, 14.45, 17.15, 19.45, 22.15. ✆52/456-111
Debrecen: Hal Köz 3. (Mokka kávézó mellett). Dihen Csaba és Nagy Károly esküvői fotókiállítása. http://dihen-foto. hu/foto-kiallitas.html. - megtekinthető: február 12-ig, hétköznap 10:00-18:00, szombaton 10:00-14:00.
Debrecen: Cinema City. Fogadalom. ma, 11.15, 13.30, 15.45, 18.00, 20.15, 22.30. ✆52/456-111 Debrecen: Cinema City. Szingli fejvadász. ma, 11.00, 13.15, 15.30, 17.45, 20.00, 22.15. ✆52/456-111
Debrecen: Újkerti Könyvtár (Jerikó u. 17-19.). Kelet-korszak, Nyugat-korszak— Kortárs német irodalmi kiállítás . ✆52/535-550. Debrecen: Malompark Bevásárlóközpont II. épület, I. emelet (Füredi út 27) . „A magyar bélyeg országnévjegy” – a Magyar Posta bélyegkülönlegesség-kiállítása. Debrecen: Benedek Elek Könyvtár (Piac u. 58.). Nyíradonyi Művésztelep kiállítása. ✆52/502-431. - megtekinthető: március 3-ig. Debrecen: Élettudományi Galéria (Egyetem tér 1.). Rézműves Gyula festőművész kiállítása. - megtekinthető: február 17-ig. Debrecen: DOTE Elméleti Galéria (Nagyerdei krt. 98.). Sípos László Forster érmés fotográfus Fotografikák Sába földjéről című kiállítása. - megtekinthető: február 17-ig.
Debrecen: Cinema City. Star Wars: Baljós árnyak 3D. ma, 10.45, 13.30, 16.15, 19.00, 21.45. ✆52/456-111 Debrecen: Cinema City. A tetovált lány. ma, 10.00, 15.30, 20.30, 22.15. ✆52/456-111 Debrecen: Cinema City. A vaslady. holnap, 11.30, 16.00, 19.45. ✆52/456111 Debrecen: Cinema City. Sherlock Holmes 2 - Árnyjáték. holnap, 12.15, 14.45, 17.15, 19.45. ✆52/456-111 Debrecen: Cinema City. Fogadalom. holnap, 11.15, 13.30, 15.45, 18.00, 20.15. ✆52/456-111 Debrecen: Cinema City. Szingli fejvadász. holnap, 11.00, 13.15, 15.30, 17.45, 20.00. ✆52/456-111
Debrecen: Hal Köz Galéria. Bálint Endre és Gyarmathy Tihamér „Képszonettek és Képgrafikák” című kiállítása. - megtekinthető: március 3-ig.
Debrecen: Cinema City. Star Wars: Baljós árnyak 3D. holnap, 11.45, 14.30, 17.15, 20.00. ✆52/456-111 Debrecen: Cinema City. Hadak útján. holnap, 14.00, 16.45, 19.30. ✆52/456111
Hajdúszoboszló: Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár (Szilfákalja u. 2.). „Nemezjátékok a Kárpát-medencéből” – nemezkiállítás. 17.00. ✆52/558-800. - Megnyitja: Beszprémy Katalin, Hagyományok Háza Népművészeti Módszertani Műhely vezetője
Debrecen: Cinema City. A tetovált lány. holnap, 10.00, 15.30, 20.30. ✆52/456111 Debrecen: Cinema City. Borotvaélen. holnap, 14.00, 18.15, 20.15. ✆52/456111
Debrecen: Egri Borozó (Bajcsy-Zsilinszky u. 2.). Tenky Dezső grafikus kiállítása. megtekinthető: február 24-ig.
ZENE Debrecen: Freedom Közösségi Ház (Gázvezeték u. 50.). „Hallo-Más” Együtt Egy-másért Segélykoncert. 16.00. ✆52/784-143. - Fellépők: Lakó Sándor, Borsy Ádám, Hernádi Péter, Free-Band, Immánuel Otthon vendégszereplői.
Hajdúszoboszló: Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár (Szilfákalja u. 2.). „Nemezjátékok a Kárpát-medencéből” – nemezkiállítás. *52/558-800. - megtekinthető: március 2-ig, hétköznap 9-18, szombaton 9-12 óráig, vasárnap zárva. Debrecen: Konzervatórium Galéria (Egyetem tér 2.). „Bohém hangulat” című kiállítás. - Megnyitó: február 12-én 15 órától. A humort (f)akasztja: Dr. Duffek Mihály, a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar dékánja.
Debrecen: Bartók terem. Farsangi Strauss-est meglepetésekkel. 19.30. ✆52/518-400. - Közreműködik: Kodály Filharmonikusok Debrecen, Bódi Marianna, Haja Zsolt, a Cívis Táncegyüttes. Vezényel: Kollár Imre. Debrecen: Romkert Kávézó (Nagytemplom mögött). Agressun koncert. 20.00.
NAPLÓ
12
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. február 11., szombat
Műsor 13
musor.haon.hu Minden program egy helyen
2012. február 11., szombat duna tv 05.25 Hajnali gondolatok 05.30 Magyar gazda 05.55 A rejtélyes XX. század 06.25 Anno 06.55 Ma Reggel 09.00 Delta 09.30 Mozdulj! 10.00 Aranymetszés 10.55 Angi jelenti – Angi a rádióban 11.30 Most a Buday! Buday Péter a végletek séfje 12.00 Déli harangszó 12.01 Hírek 12.05 Múlt-kor 12.35 Zöld Tea 13.05 Útravaló – Közlekedésbiztonsági magazin 13.20 Családom és egyéb emberfajták, Elég a buliból
05.25 Hajnali gondolatok 05.29 Főtér 06.55 Ma Reggel– Közéleti műsor Benne: Híradó, sporthírek, időjárás-jelentés 09.00 A Biblia gyermekeknek – Újszövetség, Feltámadt 09.30 Sam, a tűzoltó, Mélyvíz 09.40 Kínai rajzfilmek gyerekeknek 09.50 Zorro legendája 10.15 Sandokan 10.40 Enid Blyton 11.05 Az utolsó mohikán 11.30 Sarah Jane kalandjai 12.00 Déli harangszó 12.01 Madárerdő 12.45 Kismaszat és a Gézengúzok
06.30 Top Shop 07.00 Kölyökklub – Benne: – Björn mackó kalandjai – Kisvakond – Yakari – Kókuszdió Fred – Tom és Jerry új kalandjai – Hupikék törpikék – Frédi és Béni, avagy a két kőkorszaki szaki – Garfield 10.00 Boci és Pipi 10.30 Asztro Show 11.25 Házon kívül – heti magazin 11.55 Autómánia – autósmagazin 12.30 Jéglovagok, Gigantikus rakományok 13.30 Jéglovagok, Célállomás: a kórház – amerikai dokumentumfilm sorozat
06.00 Látlelet a Földről, Félig Európa, félig Amerika 06.25 Tv2 matiné – Benne: – 414-es küldetés – Bajkeverő majom – Fifi virágoskertje – Roary, a versenyautó – Eperke legújabb kalandjai – Chuggington – Kedvenc kommandó 10.00 Babavilág 10.30 Tűsarok – Életmód, divat, stílus – nőknek! 11.00 9 hónap 11.30 Bajnokok Ligája magazin – Összefoglalók, háttéranyagok, interjúk és kulisszatitkok 12.00 Egy tini naplója
13.45 Melissa és Joey 4. 14.10 Madagaszkár, A csodák szigete 15.05 Koldus és királyfi amerikai-magyar-angol családi vígjáték, 2000 16.40 A Szövetség Biblia vetélkedő 17.35 Gasztroangyal 18.30 SzerencseSzombat Luxor, Ötöslottó és Joker sorsolása 19.30 Híradó este
14.00 Bors néni 15.05 Vers-közelben 15.10 A falu jegyzője 16.15 Tizenkét hónap az erdőn 16.40 Magyarország története Legendák és igaz történetek a XV. század elején 17.05 Balázs Fecó 60, születésnapi koncert 2. 17.55 Otthonod a kávéház 18.25 Mi micsoda, Jelenségek 18.50 Kukori és Kotkoda
14.30 Eltűntnek nyilvánítva, Váltságdíj 15.30 Őslények kalandorai 9. 16.35 Csaó, Lizzie! Lizzie és barátai a sikeres érettségi után Rómába utaznak lazítani. Legnagyobb megdöbbenésükre Lizzie-t rendre összekeverik egy népszerű olasz popduó női sztárjával. 18.30 RTL Klub Híradó 19.00 Fókusz Plusz
12.30 Gyilkos számok, Hidra 13.30 TopSpeed 14.00 Autóguru 14.30 Xena, Vicces sorok 15.30 Bűbájos boszorkák, Cole, a nagy varázsló 16.30 13-as raktár, Soha már! 17.30 Hawaii Five-0, Kétségbeesett lépések 18.30 Tények Hírműsor 19.00 Aktív Extra
A zöld sárkány gyermekei Máté János 45 éves ingatlanügynök. Munkájáért nem rajong, éppen elvált, ráadásul pánikbeteg. Egy svéd ügyféltől új megbízást kap. 22.00 20.00 Sporthírek 20.05 Időjárás-jelentés 20.15 A Dal Eurovízió 2012 – hazai elődöntő Nemzeti döntő 22.00 A zöld sárkány gyermekei magyar filmdráma, 2010 Fsz.: Rátóti Zoltán, Yu Debin, Bánfalvi Eszter, Lengyel Ferenc, Egyed Attila Máté János 45 éves ingatlanügynök. Munkájáért nem rajong, éppen elvált, ráadásul pánikbeteg. Egy svéd ügyféltől új megbízást kap, egy raktárházon kell minél gyorsabban túladnia. A raktárat azonban kínaiak bérlik... 23.35 Sporthírek 23.45 Eric Clapton – Crossroads angol koncertfilm, 2010 Rend.: Martyn Atkins 01.36 Műsorszünet
Montalbano felügyelő Az augusztusi perzselő kánikulában Montalbano vendégségbe hivatalos Mimi új házába. A házigazda fiának, a kis Salvónak hirtelen nyoma vész. 23.30
Álomcsapda Henry, Beaver, Jonesy és Pete (Timothy Olyphant) legjobb barátok, és egy különös képesség birtokában vannak, mely örökre összeköti őket.. 22.45 19.30 A kölyök Ha az ember negyvenéves, agglegény, sikeres és elegáns, de naponta legalább négyen nevezik szemét alaknak, elbizonytalanodhat kicsit. Russ Duritz, imidzsügyi tanácsadó azonban nem bizonytalanodik el, mindenkiről megvan a véleménye, és mindenkinek el is mondja. Ám negyvenedik születésnapja közeledtével furcsa dolgok történnek vele. 21.35 ValóVilág – Összefoglaló – élő 22.45 Álomcsapda am. – kan. – auszt. thriller, 2003 Fsz.: Morgan Freeman, Thomas Jane, Jason Lee, Timothy Olyphant, Damian Lewis 01.20 Fókusz Plusz 01.45 Műsorszünet
18.55 A nagy ho-ho-horgász 19.00 Magyar népmesék 19.15 Szerelmem, Afrika 20.00 Híradó este 20.29 Sporthírek 20.33 Időjárás-jelentés 20.35 Szeretettel: Angelina Jolie 21.05 Szerelmi kém olasz romantikus vígjáték, 2001 Fsz.: Giulio Base, Anna Falchi, Micaela Ramazzotti, Renzo Rinaldi, Luca Lionello Arturo, a gazdag vállalkozó, egy gyönyörű házban lakik. Gátlástalan, volt felesége – Elena – elhatározza, hogy tönkreteszi őt és megszerzi az egész vagyonát. 22.40 Gasztroangyal 23.30 Montalbano felügyelő olasz krimisorozat, 1999, Augusztusi tűz 01.20 A zöld sárkány gyermekei 02.55 Ledőlt bálvány
Zathura – Az űrfogócska A hatéves Danny és a tízéves Walter tipikus testvérpár. Egyik nap a két csemete régi űrhajós társasjátékot talál a pincében. 19.35 19.35 Zathura – Az űrfogócska A hatéves Danny és a tízéves Walter tipikus testvérpár, vagy egymás idegeire mennek, vagy halálra unják magukat otthon. Egyik nap a két csemete régi űrhajós társasjátékot talál a pincében... 21.30 Cloverfield am. akciófilm, 2008 Fsz.: Michael Stahl-David, Lizzy Caplan, Jessica Lucas, T.J. Miller, Odette Annable Közben: Kenósorsolás 23.15 War, Inc. – Jó üzlet a háború am. akciófilm, 2008 Fsz.: John Cusack, Marisa Tomei, Hilary Duff, Joan Cusack, Dan Aykroyd 01.10 EZO.TV 02.10 Kalandjárat (ism.) 02.35 Teleshop 03.05 Animációs filmek 03.25 Műsorszünet
05.30 Távoli utakon 06.00 Gazdakör Magazinműsor gazdálkodóknak 06.25 Az Ótestamentum 06.50 Szimba, az oroszlánkirály 07.20 Zorro 07.45 Daktari, Judy, a kém 08.40 Csavargó kutya 10.15 Vigyázó király 11.10 Családi krónikák 11.40 Duna anzix, Szökik a Duna 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó – Déli 12.10 Vers 12.15 Határtalanul magyar 12.45 Vannak vidékek 13.20 Vissza Sherwoodba! 5. 13.40 Vissza Sherwoodba! 6. 14.10 Munka-Társ 14.40 Heuréka! Megtaláltam! 15.10 Hogy volt!?, Tordy Géza 16.25 A Maharadzsa lánya 1. 18.00 Híradó – 18:00 18.30 Pannonia 3 keréken 37. 19.00 Lovagias ügy magyar színházi felvétel 21.00 A szerelem határai 22.50 Dunasport 23.10 Rumba 00.25 Lassú vírus magyar kisjátékfilm 00.45 Vers 00.55 Himnusz
Magyar atv
5.10 700-as klub 5.50 Egyenes beszéd 7.00 ATV START 9.35 Laci bácsi konyhája 10.05 Tempó 10.30 Televíziós vásárlási műsorablak 11.30 Új mezőgazdasági magazin 12.05 Hazai turizmus 13.05 Televíziós vásárlási műsorablak 15.05 Tempó 15.30 Ebugatta 16.05 Energiavilág 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.20 Drazsé 18.55 Híradó 19.25 Komédiások 21.00 Jákob rabbi kalandjai 22.40 CBN – Brody Show 23.05 Hazai turizmus 23.55 Híradó
hír tv
7.00 Híradó 7.30 Soroló 1 8.05 Befutó London 8.30 Iskolapélda 9.05 Felfedező 9.30 BBC Click 10.05 Ikon 10.30 Ősök tere 11.05 10 perc 11.30 Stopper 12.00 Déli híradó 13.05 Panaszkönyv 13.30 GyógyHír 14.05 Garázs 14.30 Ingatlanpiac 15.00 Híradó 15.30 Európai híradó 16.05 Ázsia 16.30 Globál 17.00 Híradó 17.30 BBC Reporters 18.05 BBC Hard Talk 18.30 Célpont 19.00 Híradó 19.30 Retrográd 20.05 Civil kaszinó 21.00 Híradó 21 21.30 Riasztás 22.05 Vetítő 22.06 A falak őrzői
film+ 5.25 Én vagyok Batman! 7.05 Televíziós vásárlás 10.10 Garfield és a valós világ 11.40 Molly és Emily 13.15 Smokey és a Bandita 2. 15.10 Maffiózó vagyok, drágám! 17.15 Született bankrablók 19.00 Mint-akép 21.00 Szeretném, ha szeretnél 23.00 Balhés tesók 0.30 Pénz beszél
mr1-kossuth
story4 6.45 Balu kapitány kalandjai 7.15 A Föld legnagyobb hősei – 18. 8.00 Dallas 9.20 Dallas 10.20 Televíziós vásárlási műsorablak 10.40 Dallas 11.40 Televíziós vásárlási műsorablak 12.00 McLeod lányai 13.00 McLeod lányai 14.00 McLeod lányai 15.00 Szelek szárnyán 16.00 Szelek szárnyán 17.00 Lassie – 1. 17.30 Lassie – 2. 18.00 Kóristák 20.00 Gorillák a ködben 22.30 Matador 0.30 Hannibal 2.50 Műsorszünet
HBO 4.25 Aki csak arra gondol 6.00 Az edző 7.25 Felvétel indul! – 6. – amerikai filmmagazin 7.55 Van ott valaki? 9.30 Valentin nap – amerikai romantikus film 11.35 A szív bajnokai – amerikai életrajzi dráma 13.40 A nevem Khan 16.20 Az ifjú Viktória királynő 18.05 Ilyen az élet – amerikai vígjáték 20.00 Láthatatlan jel 21.35 Eladó a családom 23.15 Őrült szív 1.05 Sade márki játékai 3.05 Gyerekkivándorlók
universal C. 8.00 Kisvárosi gyilkosságok 10.00 A Partiőrség 11.00 A Partiőrség 12.00 A Partiőrség 13.00 A Partiőrség 14.00 A Partiőrség 15.00 Monk – Flúgos nyomozó 16.00 Monk – Flúgos nyomozó 17.00 Monk – Flúgos nyomozó 18.00 Monk – Flúgos nyomozó 19.00 Monk – Flúgos nyomozó 20.00 Luxusdoki 21.00 Robin Hood, a tolvajok fejedelme 23.40 A Delphi-effektus
6.00 Szombat reggel 7.00 Hírösszefoglaló 8.00 Hírek 9.00 Hírek 9.05 Smink nélkül 10.00 Szombat délelőtt 10.05 Meteoklinika 11.00 Hírek 11.58 Harangszöveg 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.22 Történet, hangszerelve 13.05 Februári Rádiókabaré 14.04 Világóra 14.35 G7 15.05 Zöldövezet 15.30 „Magyarországról jövök...” 16.04 Időt kérek 17.04 Jelenlét 17.30 Krónika 17.50 Sportvilág 18.04 A Metro Klubtól a Szigetig 18.30 Mentés másként 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.25 Határok nélkül 19.50 Jó éjszakát, gyerekek!20.00 Hírek 20.04 Rádiószínház – A császár üzenete 21.00 Hírek 21.04 Rádiószínház – Göncz Árpád: Találkozás 21.55 Zene – Kossuth 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.30 Esti beszélgetés – a Földről 23.00 Hírek. KENÓ 23.04 Arcvonások – Valencsics Emil pilisvörösvári cukrász 23.34 Tér-Idő 0.00 Himnusz. Hírek 0.10 Éjszaka 1.00 Hírek
mr3-bartók
9.00 Állókép – archívum 9.30 Állókép – archívum 10.10 Misztikus játék 12.00 Teleshop 13.05 Életre kelt könyvek – Hannibál tanár úr 13.40 A szerelem Harley Davidsonon érkezik 15.35 Kölcsön bosszú 17.10 A lator 19.10 A Rózsaszín Párduc újra lecsap 21.05 Beverly Hill-dili 23.00 Buffy, a vámpírok réme 0.35 Vad orchideák 2.18 Privátfilmek – vágatlanul
6.00 Muzsikáló reggel 7.00 Hírek. Időjárás – amit a nap híreiről tudni érdemes 7.04 Zene 8.00 Háló – A kultúra hírei 8.15 Zene 9.00 Hírek. Időjárás – amit a nap híreiről tudni érdemes 9.04 Zene 10.00 Irodalmi Újság 11.00 A népzenéről 12.00 Hírek. Időjárás – amit a nap híreiről tudni érdemes 12.05 Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál 2011 – XI/10. rész 13.26 Az Erkel Ferenc Kamarazenekar hangversenye 14.00 Bemutatók nyomában 15.00 Hírek. Időjárás – amit a nap híreiről tudni érdemes 15.05 Egy zenemű – több előadás 17.00 Rádióhangversenyek 18.00 Kapcsoljuk a New York-i Metropolitan Operaházat 20.15 Hírek. Időjárás – amit a nap híreiről tudni érdemes 20.20 A kút és az inga 22.05 A hangidomár 0.00 EBU Jazz 2.00 NOTTURNO
5.10 Kettős élet 6.00 India – Álmok útján 7.00 India – Álmok útján 8.00 India – Álmok útján 9.00 India – Álmok útján 10.00 India – Álmok útján 11.00 Amanda O 12.00 Mikulásné kerestetik 14.00 Kettős élet 15.00 Kettős élet 16.00 Kettős élet 17.00 Kettős élet 18.00 Kettős élet 19.00 Amanda O 20.00 A sötétségen túl 22.00 Atlantic City 0.00 Pocholo 0.55 Pocholo
0-24 óráig a 95,0 MHz-en a zene rádiója. (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 07.00-10.00 Hazai barangolások Szilágyi Icussal. Hírek, autópálya információk, országos meteorológiai jelentés, ügyeleti hírek, horoszkóp, kulturális programok. 10.00-14.00 „P-VITAMIN” – Pálóczi Józsival 14.00-18.00 Joó Csaba Délutáni Randevú 18.00 Kívánságműsor (SMS-szám: 20/333-9595) - 20.00-
filmmúzeum
zone rom.
Rádió FM 95
24.00 Spigiboy dancemix 22.00Sterbinszky mix 23.00 Gyallai vs Borbély 24.00 Zene az éjszakában A 24 órás telefonos kívánságműsor üzenetrögzítőjének száma: 52/500-540
alföld tv 06.00 Pezsgő-Este7-Pezsgő (a pénteki adás folyamatos ismétlése) 08.00 Mozgás – ism. 08.15 Érdekességek a nagyvilágból (ismeretterjesztő műsor) – ism. 08.35 Kulturális programajánló – ism. 08.45 Pezsgő (bulvármagazin) – ism. 09.00 Este7 (hírműsor) – ism. 09.15 Pezsgő (bulvármagazin) – ism. 09.35 Hang-ár “Koncert”. Tankcsapda (könnyűzenei műsor) – ism. 10.00 Este7 (hírműsor) – ism. 10.15 HajduPress TOP 15 (könnyűzenei műsor) – ism. 11.20 Hang-ár (könnyűzenei műsor) – ism. 11.45 Pezsgő (bulvármagazin) – ism. 12.00 Este7 (hírműsor) – ism. 12.15 Pezsgő (bulvármagazin) – ism. 12.30 Képújság 16.00 Zöld kommandó (környezetvédelmi műsor) – ism. 16.30 Rendelő (az Egészségügyi Holding magazinja) – ism. 17.00 Press-szó (közéleti műsor) – ism. 17.35 Kulturális programajánló 17.45 Múlt7 (hírműsor) 18.00 Érdekességek a nagyvilágból (ismeretterjesztő műsor) – ism. 19.30 Divatfórum – ism. 19.45 Múlt7 (hírműsor) – ism. 20.00 Képújság
Dtv 5.00-8.00, 9.00 Napszemle 8.45 Hajrá 9.15 Esti Közelkép 9.45 Siker 10.00 EZO magazin (12) 10.30 Zodiákus (12) 12.00 Képújság 16.25 Kirakat 16.30 Debreceni Színképek (kulturális magazin) Téma: Téka koncert Debrecenben február 18-án - vendégünk Csonka Valter, koncertszervező, A szürkemarha, mint a puszta jelképe, Rocksuli félévi koncert, Aladdin története a Csokonai Színházban 17.00 Euróra 4.rész (12) 17.30 Kukta (gasztronómiai és főzőmagazin) 18.00 KliPToMáNia (klip kívánságműsor) (12) 19.00 Hétszemle 19.20 Erőnk forrása (történelmi egyházak műsora) 19.45 A bölcsesség házat épít magának – Fényima a veleméri templomban 20.35 Hírháló 21.00 Slágermix Attilával 22.00 Bencze-show (12) 22.30 Kincses Sziget (12) 23.00 Kirakat 23.05 Képújság
http://tv.haon.hu TV-műsor. A tv-műsort a Hajdu Online-on is olvashatja!
2012. február 12., vasárnap duna tv 05.25 Hajnali gondolatok 05.30 Magyar gazda 05.55 Zöld Tea 06.25 Delta 06.55 Ma Reggel 09.00 Engedjétek hozzám 09.05 Így szól az Úr! 09.10 Katolikus krónika 09.40 Tanúságtevők 10.05 A sokszínű vallás 10.15 Evangélikus magazin 10.45 Evangélikus ifjúsági műsor 10.50 Útmutató (ism.) 11.15 Ábrám Tibor portré 11.45 Báthory István és az unitáriusok 12.00 Déli harangszó 12.01 Hírek 12.05 Szellem a palackból...
05.25 Hajnali gondolatok 05.29 Főtér 06.55 Ma Reggel 08.59 A nagyeszű sündisznócska 09.25 Sam, a tűzoltó 09.35 Kínai rajzfilmek gyerekeknek 09.50 Zorro legendája 10.10 Sandokan 10.35 Enid Blyton 11.00 Az utolsó mohikán 11.25 Sarah Jane kalandjai 11.55 Szót kér a természet 12.00 Déli harangszó 12.01 Engedjétek hozzám 12.05 „Így szól az Úr!” 12.15 Katolikus krónika 12.40 Tanúságtevők 13.05 A sokszínű vallás
06.30 Top Shop 07.00 Kölyökklub – Benne: – Björn mackó kalandjai – Garfield – Kisvakond – Kókuszdió Fred – Tom és Jerry új kalandjai – Hupikék törpikék – Garfield 10.10 Trendmánia – Életmód- és szépségmagazin 10.50 Teleshop 11.45 Törzsutas – Utazási magazin 12.15 Havazin – HAVAzós magaZIN 12.50 Jéglovagok, Távozás – amerikai dokumentumfilm sorozat 13.55 Jéglovagok, Az újonc – amerikai dokumentumfilm sorozat
05.45 Reggeli gondolatok 06.15 Egzotikus Ázsia, Pillantás a Szentföldre 06.45 Tv2 matiné – Benne: – 414-es küldetés – Bajkeverő majom – Fifi virágoskertje – Roary, a versenyautó – Eperke legújabb kalandjai – Chuggington – Kedvenc kommandó 09.30 Nagy Vagy! – Országos családi-iskolai verseny 10.30 Mosoly Road Show 2011. 11.30 Stahl konyhája 12.00 Kalandjárat (ism.) 12.30 Több mint TestŐr
12.35 Anno 13.05 Fapados szerelem 14.35 Út Londonba 15.05 Telesport Sport 7 15.40 Maradj talpon!, Szilveszteri különkiadás Izgalmas műveltségi vetélkedő. 17.10 Retró kabaré 18.05 Rex Rómában, Macskaszem 18.55 A Lényeg 19.30 Híradó este
13.20 Evangélikus magazin 13.45 Evangélikus ifjúsági műsor 13.50 Útmutató 14.20 Ábrahám Tibor portré 14.45 Báthory István és az unitáriusok 15.00 Musica Historica Bach-szonáták 15.20 Tizenkét hónap az erdőn 15.45 Magyarország története 16.10 A Dal 17.55 Otthonod a kávéház
15.00 Eltűntnek nyilvánítva, Zsarulesen 16.00 Vagány nők klubja Sidda Walker sikeres drámaírónő a Broadway-n. Egy interjú során boldogtalan gyermekkoráról mesél. Édesanyja felháborodottan olvassa a sorokat több ezer kilométerrel távolabb. Közben: 16.10 Hatoslottósorsolás
13.00 Simlis Jack, a karibi szuperkém, Hamnézia 13.35 A kiválasztott – Az amerikai látnok 6. 14.35 Monk – Flúgos nyomozó, Mr. Monk és a lány, aki farkast kiáltott 15.35 Bűbájos boszorkák, Éljen soká a királyné! 16.35 Zathura – Az űrfogócska (ism.) 18.30 Tények 19.00 Napló
A kód neve: Merkúr Art kiábrándult és kiégett FBI ügynök. Az idegösszeomlás szélén áll, miután felettesei bűnbaknak kiáltották ki egy évekig tartó akció véres kudarca miatt. 21.30 20.00 Sporthírek 20.05 Időjárás-jelentés 20.15 Magyarország, szeretlek! Látványos show műsor rólunk – nekünk! 21.30 A kód neve: Merkúr am. akciófilm, 1998 Fsz.: Bruce Willis, Alec Baldwin, Miko Hughes, Chi McBride, Kim Dickens Art Jeffries kiábrándult és kiégett FBI ügynök. Az idegösszeomlás szélén áll, miután felettesei bűnbaknak kiáltották ki egy évekig tartó akció véres kudarca miatt. Rutinfeladatai során egy kilencéves autista kisfiú eltűnése ügyében kell kutatnia. 23.20 12 majom am. fantasztikus kalandfilm, 1995 01.25 Sporthírek 01.30 Győri Filharmonikusok koncertje, 1. rész 02.35 Műsorszünet
C
Y
Fapados szerelem Vera, a tanárnő a villamoson ismerkedik meg Imrével. Miután kiderül, hogy a lány Imre öccsét tanítja, a fiatalember feltűnően érdeklődni kezd... 22.50
Grimm Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két magával ragadó, ám egymással homlokegyenest ellenkező természetű fivér. A cinikus Will és az álmodozó Jacob. 22.55 18.30 RTL Klub Híradó 19.00 Cobra 11, A kartell 20.00 ValóVilág – Párbaj Utána: RTL-hírek – élő 22.55 Grimm angol – cseh – am. fantasztikus kalandfilm, 2005 Fsz.: Heath Ledger, Matt Damon, Monica Bellucci, Jonathan Pryce, Lena H. Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer két magával ragadó, ám egymással homlokegyenest ellenkező természetű fivér. A cinikus Will és az álmodozó Jacob a napóleoni időkben a német falvakat járja és azt állítják magukról, hogy történeteikkel megszabadítják az embereket mindenféle szörnyűséges lidércnyomástól. 01.15 Portré 01.45 Műsorszünet
18.20 Mi micsoda, A pénz 18.45 Kukori és Kotkoda 18.55 A nagy ho-ho-horgász 19.00 Magyar népmesék 19.10 Szerelmem, Afrika 20.00 Híradó este 20.29 Sporthírek 20.33 Időjárás-jelentés 20.35 A Lényeg A legfontosabb, a legérdekesebb, a legképtelenebb! 21.05 Eric Clapton – Crossroads angol koncertfilm, 2010 22.50 Fapados szerelem magyar játékfilm, 1960 Vera, a tanárnő a villamoson ismerkedik meg Imrével. Miután kiderül, hogy a lány Imre öccsét tanítja, a fiatalember feltűnően érdeklődni kezd a gyerek tanulmányi előmenetele iránt. Heves udvarlása azonban megzavarja a csendes lányt. 00.20 Bízzál bennem 1.
M
100
90
80
70
60
50
40
30
A gonosz csábítása A viktoriánus korszak Angliájában, doktor Jekyll, az elismert orvos, kizárólag a munkájának él. Házvezetőnőjének, Marynek rettenetes gyermekkora volt.. 00.05 20.05 27 idegen igen am. romantikus vígjáték, 2008 Fsz.: Katherine Heigl, James Marsden, Malin Akerman, Edward Burns, Judy Greer 22.05 Frizbi Hajdú Péterrel Közben: Kenósorsolás 23.05 Célkeresztben am. krimisorozat, 2008 00.05 A gonosz csábítása A viktoriánus korszak Angliájában, doktor Jekyll, az elismert orvos, kizárólag a munkájának él. Házvezetőnőjének, a bájos Mary Reillynek, alkoholista és szadista édesapja mellett, rettenetes gyermekkora volt. Mary menedékre lelt a doktor házában. 01.50 EZO.TV 02.25 Napló 03.15 Animációs filmek 03.35 Műsorszünet
20
10
5
05.30 Ezer év szentjei, Boldog András – Boldog Benedek 06.00 Gazdakör 06.30 Kedves mese a vén Európa ölén 06.45 Az Ótestamentum 07.15 Szimba, az oroszlánkirály 07.40 Zorro 08.05 Daktari 09.00 Isten kezében 09.30 Élő egyház 10.00 Világ-nézet Kereszt és toll 11.00 Isten kezében 11.30 Új nemzedék 12.00 Déli harangszó 12.02 Híradó – Déli 12.10 Vers 12.20 Élő népzene Tündök zenekar 12.50 Lyukasóra 13.20 Rosszcsont kalandjai 14.20 Csellengők 14.50 Arcélek 15.20 Hazajáró 15.50 Múltidéző 16.20 Valamit visz a víz 18.00 Híradó – 18:00 18.30 Heti Hírmondó 19.00 Önök kérték! 20.05 Mága Zoltán – Budapesti újévi koncert 21.00 Klubszoba 21.55 Dunasport 22.10 Porrá leszünk 23.05 Porrá leszünk 00.00 Rost Andrea énekel 00.20 Vers 00.25 Himnusz
Magyar atv 6.25 Új mezőgazdasági magazin 7.00 ATV START 9.15 Laci bácsi konyhája 10.10 700-as klub 11.00 Vidám vasárnap 13.55 Televíziós vásárlási műsorablak 15.30 Sorsdöntő fordulatok 16.05 Fő az egészség 16.25 Kaschmir Gold 17.05 Fórum 17.55 Híradó 18.20 Profit 18.55 Híradó 19.25 Ez a 7 20.00 Rendkívüli interjú 21.00 TABU 21.55 Híradó 22.10 Magánbeszélgetés 23.10 Hazai turizmus 23.55 Híradó
hír tv
7.00 Híradó 7.30 Soroló 2 8.05 Ingatlanpiac 8.30 Európai híradó 9.05 Péntek 8 10.05 Célpont 10.30 Napról napra 11.05 Civil kaszinó 12.00 Déli híradó 13.05 Sportré 13.30 Ősök tere 14.05 10 perc 14.30 Visszajátszás 15.00 Híradó 15.30 Befutó London 16.05 Garázs 16.30 GyógyHír 17.00 Híradó 17.30 Hírvilág 18.05 Bruttó 18.30 Keresztmetszet 19.00 Híradó 19.30 Napról napra 20.05 Kontraszt 21.00 Híradó 21 21.30 Versus 22.05 Vetítő 22.06 Csernobil Öröksége: a Zóna
film+
5.05 Háború a Földön 7.05 Televíziós vásárlás 10.10 Azok a csodálatos férfiak... 12.45 Mint-a-kép – amerikai romantikus vígjáték 14.45 Szeretném, ha szeretnél – amerikai romantikus film 16.45 Akit Buldózernek hívtak 19.00 Bombajó bokszoló 21.00 Kelly hősei 23.45 Harcosok esküje – Nareshuan király 1.40 Hegylakó 3. – A mágus 3.20 Rémálmok háza
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
mr1-kossuth
story4 6.45 W.I.T.C.H., a tiniboszorkányok – 1. 7.15 A Föld legnagyobb hősei 8.00 Dallas 9.20 Dallas 10.40 Dallas 11.40 Televíziós vásárlási műsorablak 12.00 McLeod lányai 13.00 McLeod lányai 14.00 Szelek szárnyán 15.00 Szelek szárnyán 16.00 Szelek szárnyán 17.00 Lassie – 3–4. 18.00 Beethoven 2 20.00 A csendestárs 22.10 Jefferson Párizsban 0.30 Műsorszünet
HBO
4.30 A 8 kör 6.00 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán 8.20 Műkedvelő műkincsrablók 9.50 Anyát a Marsra 11.20 Diploma után 12.50 Tron: Örökség 14.55 Vasember 2. 17.00 Drágán add a rétedet 18.30 Anyát a Marsra – amerikai animációs film 20.00 A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken 22.15 Pandorum 0.05 Befutó – 1. 1.05 Hétmérföldes szerelem 2.45 Romantikus lelkek
universal C.
7.20 Nash Bridges – Trükkös hekus 8.20 Psych – Dilis detektívek 9.20 Psych – Dilis detektívek 10.20 Psych – Dilis detektívek 11.20 Psych – Dilis detektívek 12.20 Psych – Dilis detektívek 13.20 Luxusdoki 14.20 Robin Hood, a tolvajok fejedelme 17.00 Meteor vihar 19.00 Haven 20.00 Mit gondolsz, ki vagy? 21.00 Zsaruvér 22.00 A férjem védelmében 23.00 Luxusdoki
filmmúzeum 9.00 Állókép – archívum – B. Müller Magda állófotóssal Prokopp Dóra beszélget 9.30 Állókép – archívum – Reviczky Gáborral Prokopp Dóra beszélget 10.00 A lator 12.00 Teleshop 13.05 A Ráday 13.35 Beverly Hill-dili 15.30 A Rózsaszín Párduc újra lecsap 17.25 Superman 19.55 Szuperhekus kutyabőrben 21.15 A majmok bolygója 2 23.00 A légy 2. 0.55 Zsarubőrben 2.21 Privátfilmek
zone rom.
4.20 Meghalok érte 5.10 Meghalok érte 6.00 India – Álmok útján 7.00 India – Álmok útján 8.00 India – Álmok útján 9.00 India – Álmok útján 10.00 India – Álmok útján 11.00 Amanda O 12.00 A sötétségen túl 14.00 Fej vagy írás 15.00 Fej vagy írás 16.00 Fej vagy írás 17.00 Fej vagy írás 18.00 Fej vagy írás 19.00 Amanda O 20.00 A karácsony megmentője 22.00 Életre éhezve 0.00 Pocholo
6.00 Vasárnapi újság 7.00 Hírösszefoglaló 8.00 Hírek 8.30 Európai idő 9.00 Hírek 9.05 Kabarématiné 124. 10.00 Hírek 10.04 Református istentisztelet közvetítése 11.00 Hírek 11.05 Gondolat-jel 11.58 Harangszöveg 12.00 Déli harangszó 12.01 Krónika 12.22 Harminc perc alatt a Föld körül 13.04 Népzene határok nélkül 14.04 Szonda 14.35 Oxigén 15.04 Hangalbum 16.04 Disputa 17.00 Hírek. 6-os LOTTÓ 17.04 Jelenlét 17.30 Krónika 17.50 Sportvilág 18.00 Hírek 18.04 Esti séta – I. rész 19.00 Hírek 19.05 Esti séta – II. rész 19.50 Jó éjszakát, gyerekek! 19.59 Zene – Műv. Prod. Szerk. 20.00 Hírek 20.04 Rádiószínház – Copperfield Dávid 20.59 MK-Zene 21.00 Hírek 21.04 Rádiószínház 21.51 ZeneKossuth 22.00 Krónika 22.20 Sportvilág 22.30 Esti beszélgetés 23.00 Hírek. KENO 23.04 Válogatás a Vasárnapi újság reggeli műsorából 0.00 Himnusz. Hírek 0.10 Éjszaka
mr3-bartók 6.00 Muzsikáló reggel 7.00 Hírek. Időjárás 7.04 Zene 7.40 Pálúr János játszik a párizsi Notre Dame nagyorgonáján 8.00 Háló 8.15 Zene 9.00 Hírek. Időjárás 9.04 Cambridge-i King’s College kórusa énekel 9.24 Zene 10.00 Új Zenei Újság 10.45 Martinu: Vonóstrió No.2 11.00 Gyermek-kuckó 12.00 Hírek. Időjárás 12.05 A MÁV Szimfonikus Zenekar hangversenye 13.25 Hangverseny Antonio Soler csembalóműveiből 14.00 Kritikus füllel 15.05 Jubilate Deo 16.00 Gyűjtők 120 perce 17.25 Az Alpoktól Zoborvidékig 18.00 Egy óra világzene 19.00 HangJátékTér 19.35 Az MR Ének- és Zenekarának hangversenye 22.00 A Szlovák Kamarazenekar hangversenye 23.00 Jazzhangversenyek 23.55 Hírek. Időjárás. Szózat 0.15 Hírek. Időjárás. Szózat 0.20 Ars nova 2.00 NOTTURNO
Rádió FM 95
0-24 óráig a 95,0 MHz-en a zene rádiója. (Hajdúnánáson 93,3 MHz) 7.00-10.00 Vasárnap reggel: Zene, társadalom, kultúra, tudomány Műsorvezető: Berki Andrea 10.00-13.00 Joó délelőttöt! Műsorvezető: Joó Csaba 09.55 Hírek, időjárás-jelentés, program-
ajánlat, autópálya információk, ügyeleti hírek, névnapköszöntő, horoszkóp 11.55 Déli hírösszefoglaló 13.00-17.00 EURO TOP 40 Műsorvezető: Pálóczi JózsefSzombati Szilvia 18.00-20.00 Rádió FM95 – Kívánságműsor (SMS-szám: 20/333-9595). MV: J o ó C s a ba 20.00- 23.00 Társkereső Mv: Szabó Tamás 23.00- 06.00 Zene az éjszakában. A 24 órás telefonos kívánságműsor üzenetrögzítőjének száma: 52/500-540
alföld tv 06.00 Múlt7 (a hírműsor folyamatos ismétlése) 08.00 Múlt7Pezsgő válogatás – ism. 10.00 Képújság 16.00 Érdekességek a nagyvilágból (ismeretterjesztő műsor) – ism. 17.00 “Ilyen volt, ilyen lett” (imázsfilm) 17.35 Kulturális programajánló 17.45 Múlt7 (hírműsor) – ism. 18.00 MarSagunto – DVSC-Fórum (női kézilabda KEK-nyolcaddöntő 1. mérkőzés felvételről) 19.30 Divatfórum – ism. 19.45 Múlt7 (hírműsor) – ism. 20.00 DVSCFórum – MarSagunto (női kézilabda KEK-nyolcaddöntő 2. mérkőzés felvételről) 21.30 Képújság
Dtv Képújság 15.50 Kirakat 15.55 Karácsonyi műkorcsolyagála – Az ezüstmackó története (a Debrecen Televízió felvétele) 17.25 KliPToMáNia (klipkívánság műsor) (12) 18.25 Hétszemle 18.45 Vasárnapi Napszemle 19.00 100 éves a Debreceni Egyetem – közvetítés az Egyetem ünnepi szenátusi üléséről (a Debrecen TV felvétele) 20.35 Mentés másként: Árpád kori egyházas helyek a Balaton-felvidéken 21.00 BVSC – Debrecen Fujitsu vízilabda mérkőzés közvetítése felvételről 22.00 Magyar vállalkozásklinika: Fény és pajzs 23.00 Vasárnapi Napszemle 23.15 Kirakat 23.20 Képújság
http://tv.haon.hu TV-műsor. A tv-műsort a Hajdu Online-on is olvashatja! Forrás:
mozi tv színház
Napló
13
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI
450654
14 www.naplo.hu
Suzuki Wagon R+ 1.3 GLX AC
Peugeot 206 1.1 Profil
Suzuki Swift Sedan 1.3 GC
Suzuki Swift II. 1.3 GS
Suzuki Swift 1.3 GLX AC Rubin
2003. 04., 742 110 km, 1298 ccm Szervokormány, klíma, rádiósmagnó, vonóhorog elektromos ablakemelők, központi zár,…
2003. 06., 109 917 km, 1100 ccm, Vezetőoldali légzsák, elektromos ablak Szervokormány, központi zár, + télikerék
2002. 06., 78 432 km,1298 ccm Indításgátló, fordulatszámmérő, plüss belső központi zár, oldalvédő gumicsík, stb.
2006. 07., 32 825 km!, 1328 ccm Vezető- és utasoldali légzsákok,+ 4db téli kerék szervokormány, kulcs nélküli indítás, központizár.
2001. 07., 77 000 km, 1298 ccm Klíma, szervokormány, központi zár, fordulatszámmérő elektromos ablakemelők elől, vezető- és utasoldali légzsákok…
840 000 Ft
790 000 Ft
620 000 Ft
1 650 000 Ft
750 000 Ft
A Napló bemutatja: Nyitott Akadémia prof. dr. Bagdy Emőkével
Lendületes rajt, jó eredmények a Debrecen Autóháznál
tői újság. Előfize Több mint egy
HŰ
kedvezmények.
KÁ SÉG
… phatja? tne többet Miért fize a kevesebbér t is megka
DEBRECENBEN TAVALY ŐSSZEL MEGÚJULT MÁRKAKERESKEDŐI SZOLGÁLTATÁSOKKAL JELENTKEZETT A DEBRECEN AUTÓHÁZ.
HAJDÚ-
BIHARI
…h
HAJDÚ-B
IHARI
460389
Lelki egyensúly február 21., nehéz kedd időkben is 19.00 óra Debrecen,
Lovarda Válassza Ön is a Naplót! Használja ki előfizetői kedvezményeinket. fontosabb, hogy ezeket a munkákat egyszerre hét szervizállásban végezhetik, azaz a márkakereskedésben adottak a színvonalas értékesítési és szervizmunkák emberi és logisztikai feltételei is. A megfelelő vállalati struktúrát az elmúlt hónapok eredményessége igazolja, a Volkswagen az elmúlt évi adatok alapján magasan piacvezető volt a térségben, az Audi is stabilan tartja helyét a prémium márkák között, míg a Volkswagen Haszonjárművek az 5. lett a márkák helyi rangsorában. „Az elkövetkező hónapokban célunk az, hogy a régióban a legmagasabb szintű kiszolgálást kapják ügyfeleink, és elérjük azt, hogy az autóház ügyfelei rendkívül elégedettek legyenek az általunk nyújtott szolgáltatások színvonalával” – jelezte Sándor Attila, a Debrecen Autóház ügyvezető igazgatója. Megerősítette, hogy a térség egyik legnagyobb autókereskedő cégeként továbbra is kiemelten kezelik a magánügyfelekkel, a helyi vállalkozásokkal és közintézményekkel kialakított kapcsolataikat.
HAJDÚ-BIHARI
Hirdetési ügyekben keresse kollégáinkat! Cégek részére! Béky Eszter
Újra receptverseny!
20/417-5641
Hercz Zsuzsa 20/263-4394 Farkasné Judit 30/990-3848 Álláshirdetések: Seres Krisztina
Kedves Olvasók! Receptkönyvünkhöz hirdetünk újra receptbeküldő versenyt.
20/485-5073
Debrecen, Dósa nádor tér 10. 460649
Süsse ki, hogy milyen finom falatok receptjei lapulnak a tarsolyában, s nevezzen be vele a Hajdú-bihari Napló receptversenyébe! Küldje be a család vagy saját maga legkedvesebb ételének leírását, s nyerjen receptjével értékes konyhagépet! A nevezéshez kérjük, csatolja az alábbi (kitöltött) kupont! Kérjük a beküldött receptekhez a beküldő portréját is mellékelje! (Egy fotó akkor is elég beküldőnként, ha több recepttel nevez.) Egy beküldő több recepttel is pályázhat. Egy nevezési laphoz egy receptet lehet nevezni. A recept beküldésével a beküldő automatikusan hozzájárul annak közléséhez. Beküldési cím (postán, vagy személyesen): Kovács Enikő, Hajdú-bihari Napló, Debrecen, Dósa nádor tér 10. E-mail:
[email protected] A lenti adatok megadása és a portré szükséges a nevezés érvényességéhez.
442472
erősítésére fordítottuk. Ez a gyakorlatban a gazdasági helyzet és a gazdálkodás feltételeinek folyamatos elemzését, folyamatos pénzügyi és logisztikai tanácsadást, konzultációt jelentett, melynek eredményeként a Porsche Hungaria hálózatának csak minimális csökkenést kellett tapasztalnia. Természetesen a helyi viszonyokhoz történő alkalmazkodás szervezeti és technikai feltételeinek megteremtése már az adott márkakereskedés feladata és ebben kitűnő partnerre találtunk Debrecenben.” Szerencsére az idő a megújult, három márkával foglalkozó debreceni márkakereskedésnek is kedvezett, hiszen 2012 elején talán kijelenthető, hogy megállt az autópiac radikális visszaesése Magyarországon, noha a jelentősebb fellendülésre még néhány évig várni kell. Az új rendszer alapjait Debrecenben is a szolgáltatások elsődlegességének elve mentén fektették le, így mindhárom márkánál szakértő értékesítői tanácsadók dolgoznak a márkákkal külön-külön foglalkozó értékesítési igazgató vezetésével. Mellettük 24 fős szervizszemélyzet látja el a szerteágazó javítási feladatokat, közülük nyolcan ügyfélkapcsolati feladatokkal foglalkoznak a műszaki igazgató irányításával. Természetesen az még
Kedves Előfizetőink! Szeretettel meghívjuk Önöket a Napló bemutatja: Nyitott Akadémia prof. dr. Bagdy Emőke előadására, mely 2012. február 21-én 19.00 órától tekinthető meg a debreceni Lovardában. Az előadás címe: Lelki egyensúly nehéz időkben is. A Napló előfizetőjeként Önök belépőjegyeiket az előadásra 2500 Ft helyett – 300 Ft kedvezménnyel – 2200 Ft-ért válthatják meg munkanapokon 8.00 órától 15.00 óráig szerkesztőségünkben (Debrecen, Dósa nádor tér 10.). A helyszínen egységesen 2800 Ft-ért válthatnak belépőjegyet. További nem kedvezményes jegyek válthatók: a Lovardában, a Tourinformnál és a Campus Jegyirodában (DE Főépület). Figyelem! A kedvezményes árú belépőjegyek korlátozott darabszámban kaphatók!
893109
A Volkswageneket, Audikat és Volkswagen Haszonjárműveket forgalmazó új márkakereskedések és a szervizközpont célja, hogy a hazánkban is népszerű márkákat még közelebb hozza a Hajdúság fővárosában és a város vonzáskörzetében élő autósokhoz. Erre minden remény megvan, hiszen a csapat már több nagyvárosban is bizonyította megújulási képességét. A megújulás csak azért is fontos cél volt, mert az elmúlt évek gazdasági trendjeit tekintve nem nehéz megállapítani, hogy az ingatlan- és a pénzügyi szektor mellett az autókereskedelemnek kellett a legnehezebb időszakot átvészelnie. Azonban ebben a helyzetben is az állt az importőr Porsche Hungaria és a márkakereskedés stratégiájának középpontjában, hogy ne hagyja magára ügyfeleit, és megújítsa a nemzetközi és hazai szinten is kiemelkedően jó eredményekkel működő Volkswagen csoport hálózatában megszokott szolgáltatási minőséget. „A Porsche Hungaria szilárdan vallja azt az elvet, hogy a nehezebb időszakokban is fenn kell tartania jelenlétét minden fontosabb városban, hiszen ha a visszaeső piacra hivatkozva kivonulnánk valahonnan, később szinte lehetetlen lenne újraindítani tevékenységünket. – mondta Eppel János, a cég ügyvezető igazgatója. Hozzátette: „Az elmúlt három évben a cégcsoport gazdálkodásában mozgósítható valamennyi forrást a márkakereskedői hálózat támogatására csoportosítottuk át. Ennek érdekében jelentősen csökkentettük az importőr üzemelési költségeit, és valamennyi pénzügyi és emberi forrást a márkakereskedők tevékenységének elősegítésére, a hálózat meg-
A RT Y
Köszöntse
Nevezési szelvény – receptverseny A recept címe*:
szeretteit a Napló oldalain!
Beküldő neve*: Címe*: Telefonszáma*: E-mail címe*:
460495
HAJDÚ-BIHARI
* A csillaggal jelölt mezők kitöltése kötelező!
termékeink fizetőssé váltak.
KOVÁCS GYULA és REZES ERZSÉBET Hajdúhadházon
Részletek a
február 3-án ünnepelte 50. házassági évfordulóját.
www.naplo.hu oldalunkon!
inkon. szolgálata
Hirdetését feladhatja a www.naplo.hu oldalunkon keresztül
456260
Szívből köszöntik őket gyermekeik és unokáik.
ől Részletekr nek érdeklődje ügyfél-
900203
2010. szeptember 1-től jókívánság
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
NAPLÓ
14
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI
GYÁSZHÍR
www.naplo.hu 15
A www.naplo.hu internetes oldalon is kinyilváníthatja részvétét
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetet mondunk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk,
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
KEREKES SÁNDOR
SZABÓ JÓZSEFNÉ Csontos Mária a Radiológiai Klinika volt dolgozója Marika néni 2012. február 6-án 11.00 órakor csendesen megpihent 87 éves korában. Szeretett halottunk temetése 2012. február 15-én 11.00 órakor lesz a Józsai köztemető ravatalozójából a református egyház szertartása szerint. Lakás: Db.–Józsa, Bocskai István u. A gyászoló család.
temetésén megjelentek, ravatalára koszorút, virágot helyeztek és A gyászoló család mélységes bánatunkban részvéttel osztoztak.
LIPOVÁCZI ANDRÁS
457346
Józsai lakos 77 éves korában 2012.01. 30-án súlyos betegség után elhunyt. Szeretett halottunkat, kívánságának megfelelően szűk családi körben örök nyugalomra helyeztük.
460483
MEGEMLÉKEZÉS
A gyászoló család
457452
Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dénagymamánk, testvérünk, keresztanyánk, kedves rokonunk
OSVÁTH SÁNDOR a volt Mérésügyi Hivatal nyugdíjasa
ÖZV. BAGOLY SÁNDORNÉ Simon Erzsébet
79 éves korában hosszantartó betegség után elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2012. február 17-én pénteken 12:00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó terméből polgári szertartás szerint. A gyászoló család
„Nyugodjál csendesen, legyen békés álmod, Találjál odafent örök boldogságot. Megpihenni tértél, fájdalmat elhagyva, Melyet türelemmel viseltél magadban. De az emlékeddel szívünkben maradtál, Számunkra Te soha meg nem haltál.”
volt szepesi lakos, 73 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunk temetése 2012. február 15-én, szerdán 11:00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó termében polgári szertartás szerint. A gyászoló család
457084
459036
MOLNÁR BÉLA (Papi) ny. rendőr főtörzsőrmester
SZOLGÁLTATÁS 424002
2012. február 6-án, 53 éves korában, súlyos betegségben elhunyt. Szeretett halottunk hamvasztás utáni búcsúztatása 2012. február 14-én, kedden 14:00 órakor lesz a Debreceni Köztemető 2-es számú ravatalozó termében polgári szertartás szerint. Lakás: Ebes A gyászoló család
Turmix Bt.
Hótakarítást, síktalanítást (járda, bejáró, parkoló, telephely − kézi vagy gépi) vállalunk. +36−30/320−6105
ADHATJA FEL apróhirdetését szelvényes feladás esetén
Rovatdíj 0 Ft Rovatkód Rovatdíj 0 Ft Rovatkód Bútor (2950) Egyéb keresés (3170) Gyerekholmi (3000) Oktatót keres (4810) Cserebere (5020) Ingyen elvihető (5030) Növény (3150) Elveszett, Hangszer (1920) keressük (5040) Bolhapiac (4050) Eltartás (4850)
460897
GÉP, SZERSZÁM, TERM. ESZK. T 088−as vagy Rur 5−ös trágyaszórót és 2 tárcsás műtrágyaszórót keresek megvételre. Érd.: 0630/249−7512. 460764
ÉLELMISZER, TAKARMÁNY
Debrecen belváros, Hajó utca 2 szoba, erkélyes, mért fűtéses, műanyag ablakos szép kis lakás eladó. Ár: 7,850 M Ft. Érd.: 0620/ 984−4004. 460698
Kisbálás széna, lucerna és szemes kukorica eladó. Érd.: 0620/283− 0509. 460759
Debrecenben a Kossuth−Kandia sarkon 1+2 feles felújított lakás eladó, vagy Bpestire cserélhető. 52/426−509, 30/6539−610 460599
453555
Olaszliszkán furmint bor, 270 Ft/l áron, csak egyeztetett időpontban eladó. Érd.. 0620/9238−265.
Fiatal nónius kanca nyeregtájon bélyegezve 10 hónapos vemhesen eladó. Érd.: 0652/237−885. 460679
Albérletbe kiadó kétszobás, üres lakás szép, parkos környezetben, kettő hvi kaucióval. Bérleti díj: 38500EFt T: 52/384−776 457835
NÖVÉNY
Debrecenben 1 db 2 ágyas szoba, külön fürdőszobával kiadó, uo. fféri dolgozó és diák szobatársakat keresünk. Érd.: 52/449−440. 460505
Segítséget nyújt Önnek a www.naplo.hu
UT−1 Cleopátra, Bellarosa, Desiree vetőburgonya eladó. Érd.: 0630/ 242−5602. 447974
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
.
892723
460822
Eladó Debrecenben, a 0400 hrsz alatti táblában 8243nm 34,95AK szántó ingatlan. Ár: AK/100.000Ft T: 0630/322−4051 460807
M
Gondoljon mindazokra, akik már nem lehetnek velünk.
Kiváló minőségű nagyméretű étke− zési burgonya több fajtából 35 Ft/kg 460425 eladó. 70/546−1140. Nagy tételben is étkezési és takar− mányburgonya, búza és olajnapra− forgó eladó. Érd.: 0630/9831−917.
FÖLD, KERT
Y
„Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál, az emlékedet.”
ÁLLAT
ALBÉRLETKÍNÁLAT
Vendéglátóhely neve
NÉLKÜL
TÜZIFA eladó! Debrecen, Sámsoni út 136.(Vasudvar hátsó részében) Szoták−Tüzifa Kft. 30/606−3938
LAKÁSELADÁS
866214
ROVATDÍJ MEGFIZETÉSE
Eladó olasz padlólap 20x20−as két színben egy 25,2 m2 és 28 m2, valamint Zalakerámiás falicsempe 15x20−as 23 m2. Érd.: 0620/ 460776 9626−119.
☎ 06 90 603-604 Ezeken a vendéglátó- és szolgáltatóhelyeken ingyenesen informálódhat a Naplóval!
hetilapunkban
ÉPÍTŐANYAG
Debrecenben a Nagyerdőn eladó egy 110nm−es, nappali+2 egész+2 fél szobás, étkező−konyhás, belső 2 szintes, 2 fürdőszobás, 2 teraszos, műanyag nyílászárós, klímás családi ház, dupla garázzsal. Érd:Urszuly János 30/512−8502 460827
Hirdetését feladhatja: hétköznap 8-16 óráig.
Itt olvashatja!
H irdetőújság
Üzlet kiadó Debrecen Halköz Üzlet− házban 35+33nm egybe és külön is. T: 0630/625−2203 456909
Debrecen ipari agglomerációjában, 1173nm telken +254nm parkoló, 3 részre osztott 432 nm−es könnyű szerkezetes ipari ingatlan eladó. T:30/512−8502 460820
C
A kegyeleti hirdetéseket az interneten is megtekintheti: http://www.naplo.hu
ÜZLET, MŰHELY, IRODA
460835
A hibák elkerülése érdekében a hirdetés abban az esetben jelenik meg, ha a szöveg visszaolvasásra került.
460337
460487
Debrecen Homok kertben, 200nm− es,2 szintes hőszigetelt családi ház eladó, vagy két kisebb értékű házra cserélhető. T:30/512−8502
A hívás díja: bruttó 625 Ft/perc. A hívás az apróhirdetés árát tartalmazza.
Ausztriai síparadicsomba 4.szemé− lyes pályaszállás kiadó−eladó 4 csil− lagos apartmanban március 10−17− ig Ár: 500Euro T: 0630/514−9515
Ker., boltvezető, eladó tanfolyamhoz csatlakozhat Debrecenben.Oktatás szombat du. 20/669−2305 457828
Eladó 5 hektáros állattartó telep lakással, 1100 m2−es gazdasági épülettel, bármilyen állat tartására alkalmas. Érd.: 0630/233−7696.
Debrecen Diószegi úton, 2000−ben épült, 60nm−es 2 szobás, bővíthető, riasztóval és klímával szerelt, belül jó állapotú családi ház eladó. T:30/512−8502 460817
Lakossági apróhirdetésfeladás telefonon!
SZABADIDŐ, ÜDÜLÉS
OKTATÁST VÁLLAL
TANYA
Debrecen belvárosában, üzletnek, irodának alkalmas 117nm−es, 3 szobás utcafronti, önálló polgári stílusú családi ház eladó. Érd: Urs− zuly János 30/512−8502 460824
Természetes szépség ismerkedne. T: 0670/201−2410 460797 Vagány mosolygós lány partnerét keresi. T: 0630/221−3682, 70/ 215−0551 458514
158819
Csapókert elején, 1042nm telken, műanyag nyílászárós, tetszés szerint alakítható 90nm−es, 3 szobás családi ház eladó. IÁr: 15,6MFt T:30/512−8502 460819
460161
460783
Szántóföldet bérelek Debrecen−E− bes külterületén. T: 0630/417− 5892 460469
HÁZ, HÁZRÉSZELADÁS
halálának 8.évfordulóján. Gyermekei és családjaik.
Ápolt fiatal lány azonnal ismer− kedne. T: 0670/206−6516 460800 Kifejezetten kedves és türelmes, dekoratív nő ismerkedne. T: 0670/ 460796 564−0419
DUGULÁSELHÁRÍTÁS 52/491-120
ÖZV. PAPP FERENCNÉ
458710
falbontás nélkül 0–24 óráig: 06-30/4400-629
MOBIL WC BÉRLÉSE
460423
Igazán bájos lány partnert keres. T: 0630/945−9742, 0670/208−8355
900214
Szállítással együtt, kalodás tűzifa 12500 Ft, ill. akác 13000 Ft. Érd.: 0670/272−9033. 460810 Tűzifa tölgy, bükk, 12500 Ft űr, 1x1−es kalodában, szorosan sorba rakva. Akác 14000 Ft. Érd.: 0620/ 572−2807. 460791 Tűzifa 1x1x1−es kalodában tölgy, akác, konyhakészen, kiszállítással, 12300 Ft−tól. Érd.: 0620/283− 3137. 460724
Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy
Megemlékezés
KAPCSOLATOK
EGYÉB ELADÁS
Település
Aranypatkó étterem Arizóna Klub Árnyas söröző Ász Party-szerviz Club Imperial Délibáb söröző Don Pedro pizzéria Dream Pub Hajdúsági Étterem Kft Hotel Balmaz Hotel Óbester Hőforrás presszó Ibolya söröző Kandia presszó Kiskocsma a japánakáchoz Korona panzió Latonovits kávézó MARÁZ büfé Mátyás Pince McDonald’s Mega büfé Mini presszó, borozó Mosoly presszó Park hotel Pikoló söröző Pilu Presszó Piri presszó Play Pub House Fogadó Rózsa presszó-étterem Solisun szoláriumstúdió Solisun szoláriumstúdió Solisun szoláriumstúdió Sörpatika Sörpatika Sport presszó Szabó Magda kávézó Szőke Cukrászda Szőke Cukrászda Taverna söröző Totó-lottó söröző Varázs italbolt Zöld Béka söröző és lottózó Zöld Erdő presszó
Debrecen 4181 Nádudvar Db.-Nagymacs Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Balmazújváros 4024 Debrecen Balmazújváros Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen 4026 Debrecen Debrecen Debrecen Debrecen Nyíradony Debrecen Debrecen Berettyóújfalu Debrecen-Józsa 4024 Debrecen Nyíradony Debrecen Debrecen Debrecen Nagyhegyes Hajdúszoboszló Balmazújváros Debrecen Debrecen Debrecen Létavértes Debrecen Debrecen Hajdúszoboszló Debrecen-Haláp
Utca
Olvassa Ön is! További jelentkezéseket várunk vendéglátóegységektől! www.naplo.hu
NAPLÓ
15
Házszám
Veres Péter u. 104. Fő utca 65 Kastélykert 9–11. Böszörményi út 218/C Egyetem sugárút 13. Ötvenhatosok tere 6/A Kossuth utca 51. Debreceni út 109. Kossuth 12-14 Kastélykert u. 1–2. Péterfia utca 49. Acsádi út 47. Péterfia utca 56. Kossuth utca 49. Sámsoni út 61. Péterfia utca 54. Csapó utca 28. Sámsoni út 95. Ajtó utca 1. Piac utca 53. Csapó utca 56. Csapó utca 102. Bartók Béla utca 35. Kartács utca 27. Kassai út 10. Piac tér Gönczy Pál utca 35. Batthyány utca 26. Árpád tér 4/5 Kálvin tér 8. Angyalföld tér 11. Egyetem sugárút 50–52. Jókai utca 2/A Isonzó utca 2. Szoboszlói út 3. Piac utca Úrrétje u. 14. Hatvan u. 6. Debrecen utca 5. Miklós utca 8. Pósa utca 10. Tessedik Sámuel u. 28. Erdő sor utca 9.
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow
659620
Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek.
2012. FEBRUÁR 11., SZOMBAT HAJDÚ-BIHARI
16 Képes krónika
Drew Barrymore picit visszavesz a tempóból Behúzza a féket Drew Barrymore, mert úgy érzi, túlságosan sokat dolgozik. Halálra melóztam magam az utóbbi 35 évben – mondja a hamarosan 37 éves színésznő, aki már kisbabaként szerepelt egy reklámban. – Éppen ideje már leállni egy kicsit, és élvezni az élet olyan örömeit, mint a
LOS ANGELES.
Ilyen nők mellett nem csoda, hogy „Szambaország” nyert
FOTÓ: NET
Már nem az olaszok a világ legjobb szeretői RÓMA. Nem mi csináljuk a legjobban, már nem az olaszok a világ legjobb szeretői – adta hírül az One-poll.com internetes közvélemény-kutató felmérésének eredményét a torinói La Stampa napilap. Húsz nemzet 15 ezer hölgyválasza szerint az első helyen a brazilok állnak, másodikok a spanyolok. A 2007-ben még a dobogó legmagasabb fokán álló olaszokat egyedül az vigasztalja, hogy mögéjük szorultak a franciák. Ha ez így folytatódik, lassan már a magyarok is megelőznek bennünket – állapította meg a La Stampa. Az újság a kudarc okát is megkereste, az olaszok szenvedélye a gazdasági válság miatt lanyhult volna, az anyagi szegénységet érzelmi szegénység kísérte. Alessandra Graziottin sze-
xológus azonban úgy nyilatkozott: a nők válsága az euróénál is korábban kezdődött. „A nők folyamatos stresszben élnek, keveset alszanak; a család, munkahely, gyerekek megfosztják őket a szerelmi kedvtől” – hangoztatta. Pedig válságidőben egyedül a szerelem segít – jegyezte meg Raffaelle Morelli pszichiáter, aki szerint a globális testi és lelki elégedetlenség miatt látogatják a férfiak az erotikus internetes honlapokat, a nők pedig az elkeseredett feleségeknek szánt portálokat. Egész életünk során öszszesen 16 órát szentelünk a szexuális kielégülésnek, miközben fél évet ülünk a közlekedési dugóban – állapította meg Alessandra Di Pietro, a Godete! (Élvezzetek!) című MTI könyv szerzője.
Drew Barrymore
FOTÓ: NET
szerelem vagy akár egy nyugodt séta a tengerparton. Van még beírva néhány munka a naptáramba, de ha ezeket letudom, szabadságot veszek ki, és csak magamnak, meg a szeretteimnek élek. A színésznő jelenleg nyári esküvőjét tervezi, a legapróbb részletekre is odafigyel, mert azt akarja, hogy igazán emlékezetes legyen. Van is rá oka: Will Kopelman a harmadik férje lesz, és Drew erősen bízik abban, hogy ezúttal jól választott. Első férje Jeremy Thomas bártulajdonos, a második Tom Green komikus volt, de egyik házasság sem tartott sokáig. Drew-t legközelebb a Mindenki szereti a bálnákat című, megtörtént eseményeken alapuló filmben láthatjuk, amelyben jégbe szorult ceteket ment meg, és rendbe hozUIP za szerelmi életét is.
Több mint 300 millió dohányos van Kínában Kína felnőtt lakosságának 31 százaléka, mintegy 320 millió ember dohányzik – derül ki a Gallup 2011. évi felmérésből, amelyből a kínai média közölt részleteket pénteken. Az Egyesült Államok népességénél nagyobb számban dohányzó kínaiaknak a 3 százaléka nő. A kutatás azt is megállapította, hogy Kínában naponta 3000 ember hal meg dohányzással összefüggő betegségekben. Az elemzők sze-
PEKING.
rint 2050-re ez a szám elérheti a napi nyolcezret. Kína adja a világ dohányosainak egyharmadát, Ázsiában a dohányzók felnőtt lakosságon belüli arányát tekintve a második helyen áll Indonézia mögött. A dohányzás korlátozására történtek már országos és helyi kísérletek, de a szabályok érvényesítésének, a szigorú büntetéseknek az elmaradása miatt ezek nem MTI hatékonyak.
www.haon.hu További képek és videó!
Szeret lovagolni Ingrid debreceni gimnazista, érdekli a biológia és hobbija a lovaglás. FOTÓ: NÁBRÁDI LAJOS
Húszéves az első Astra Húsz éve készült el az első magyar Opel a szentgotthárdi gyárban.
Mint a mókus fenn a fán... ...énekelhetné a rőt farkú, ha nem épp most szaladt volna le a fáról, hogy valami finomat keressen a hóban. FOTÓ: ÁDÁM JÁNOS
Az első Astra 1992. március 13-án gurult le a szerelősorról, a gépkocsit az akkori ünnepségen Antall József miniszterelnök indította be. A járművet a budapesti Közlekedési Múzeumban helyezték el, „Íme az első” felirattal. Az Opel Magyarország az idén ünnepségsorozaton emlékezik az eseményre, ennek keretében újra elindítják az első Astrát, amely a „saját lábán” érkezik meg az évfordulóra Szentgotthárdra. A szentgotthárdi autó az
BUDAPEST.
Megér egy mosolyt A féltékeny feleség egy cetlit talál a férje zsebében, rajta egy telefonszámmal. Felveszi a telefont, beüti a számot, majd amikor felveszik, köszönés és bemutatkozás nélkül belevisít:
– Mindent tudok, te cafka! Mire a válasz a kagylóból: – Rendben van, de akkor miért tetszett a tudakozót hívni?
További viccek humor.haon.hu
Öröklődő szívbetegségek
A nap videója
Apáról fiúra öröklődhetnek a szívbetegség bizonyos típusai az Y kromoszómán lévő génváltozatok közvetítésével – írta a BBC hírportálja a Leicesteri Egyetem munkatársaira hivatkozva. 3233, rokonsági viszonyban nem lévő brit férfi DNS-ét tanulmányozva úgy találták, hogy az Y kromoszómán lévő bizonyos változatok 50 százalékkal növelik a szívkoszorúér-betegségek kockázatát. MTI
LONDON.
Hóban hasít a robogó 114 km/óra sebességgel hasít a felpiszkált elektromos robogó a hóban.
További videók video.haon.hu
és ebből 240 ezer Astra volt. A szentgotthárdi gyárban jelenleg már nem folyik gépkocsi-összeszerelés, a gyár tíz év után újabb fejlesztéseket végrehajtva a motorgyártásra és sebességváltók gyártására tért át. Az Opel 1991 és 2010 között összesen 735 millió eurót fektetett be Szentgotthárdon.
Íme az első
FOTÓ: NET
első Astra-modell volt, azóta már a negyedik generáció fut. A modell vezeti az alsó közép-
kategóriát, 1991 és 2011 között több mint 370 ezer Opelt regisztráltak Magyarországon
Decemberben indul az új üzem Az idén decemberben kezdi meg a termelést az 500 millió eurós beruházással épülő új üzem, amely a cég legkorszerűbb motorjait fogja előállítani. Tavaly már felvettek 180 dolgozót, az idén további MTI 210-el bővül a létszám.
Böglyöktől védenek a csíkok A böglyök, és nem a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai. BUDAPEST. A böglyök, nem pe-
dig a ragadozók ellen védenek a zebrák csíkjai – derítették ki magyar és svéd kutatók, akik eredményeikről a Journal of Experimental Biology című folyóiratban számoltak be.
HAJDÚ-BIHARI
Régóta viták tárgyát képezi a tudományos világban, hogy mi is lehet a szerepe a zebrák testmintázatának, egyes vélemények szerint a csíkok a magas fűben való rejtőzködést segítették elő. Más elképzelések szerint a csíkoknak vizuális illúziókeltés volt a szerepe, ugyanis a valóságosnál nagyobbnak láttatják a zebrát,
ami előny lehet a ragadozókkal szemben. Felvetődtek olyan elképzelések is, hogy az egyéni jellegzetességeket mutató testmintázat a párválasztás során jelenthet előnyt. Az ELTE és a svéd Lundi Egyetem kutatói viszont arra jöttek rá, hogy a keskeny csíkok kevéssé „vonzóak” a vérszívó MTI rovarok számára.
A mű
FOTÓ: MTI, MÉSZÁROS JÁNOS
Háromméteres hóembert épített
Szolnok legnagyobb hóemberét építette meg unokáinak és a szomszédos gyerekeknek a Szandaszőlősön lakó Kiss Károly. A nyugdíjas férfi a családi házuk udvarán lévő hóból készítette el a 3 méter magas hóembert. A szokatlanul hideg miatt nehéz volt formázni a havat. MTI
SZOLNOK.
444-444 Napló előfizetői hűségkártyával vagy diákigazolvánnyal kedvezményes 4-es tarifa vehető igénybe!
125301 125284
Utazzon velünk!
HIRDETÉS
C
Y
M
100
90
80
70
60
50
40
30
20
10
5
Please purchase PDF Split-Merge on www.verypdf.com to remove this watermark.
NAPLÓ
16
oldal
Black
Cyan
Magenta
Yellow