idôszaki havilap ingyenes iii. évfolyam 8. szám
2014. augusztus
Tûz a puszTavámi sporTegyesüleT ölTözôjében Pusztavámi tûzesethez vonultak ki a tûzoltók július 3-án. A segélykérô hívás Pusztavámról, a Petôfi Sándor utcából érkezett, ahol a helyi sportegyesület öltözôjében keletkezett tûz. Az esethez Fejér megyébôl a móri, Komárom-Esztergom megyébôl a kisbéri hivatásos, és az oroszlányi önkormányzati tûzoltók egy-egy gép-
– Farkas János és kisfia a koradélutáni órákban, éppen erre járt, hogy vásároljon egy lángost – mondta a karbantartó. – Én a páromhoz, Krisztinához a cukrászdába mentem. üzletének az ajtajából láttam, hogy hatalmas füst gomolyog a sportszertár felôl. Gyorsan átsiettem, s akkor láttam, hogy a teraszon lévô kanapé és
Szomorú látványt nyújtott a leégett sportöltözô a tûzvész után
jármûve kapott riasztást. Az öltözô épületéhez hozzáépített ötven négyzetméter alapterületû fedett teraszon lévô bútor, valamint a felette lévô tetô égett, és a lángok továbbterjedtek az öltözô tetôszerkezetére is. A tûz eloltásához két vízsugárra volt szükség, amellyel egy idôben a móri tûzoltók egy propán-bután gázpalackot is kihoztak az épületbôl. Az esemény következtében személyi sérülés nem történt. Mindezekrôl Farkas-Bozsik Gábor tûzoltó százados, a Fejér megyei katasztrófavédelmi szóvivô tájékoztatott bennünket. De valójában mi is történt július 3-án 15,10 körül? Erre a kérdésre Pusztavámi József, a település karbantartója tudott pontos választ adni.
fotel nagyon ég. Közelébe a hô miatt már nem lehetett jutni. Innen kapott lángra az a bizonyos elô-tetôtér, amit nemrégen készítettek el, majd onnan a lángok az öltözô ablaktokjaira terjedt át. Szinte másodpercek alatt lángra kapott minden. Ekkor hívtam a tûzoltókat, akik 10 percen belül a helyszínen voltak. A telefont nem tettem le, az ügyeletessel folyamatos kapcsolatot tartottam. Közben ide érkezett Farkas János és Magda György is. Próbáltunk bemenni a szertárba, hogy mentsük, ami menthetô. A hôség miatt azonban nem tudtunk bejutni. Annyi lélekjelenlétünk volt, hogy kívülrôl az épületet áramtalanítottuk, a gázcsapokat is elzártuk. Az egyik helyiségben propán-bután gázpalack
volt, oda sajnos már nem tudtunk bemenni. A kiérkezô tûzoltók hozták ki a gázpalackot. Szerencsére személyi sérülés nem történt – mesélte még mindig izgatottam Pusztavámi József. A kárról pontos adataink nincsenek, de a mi becslésünk alapján, 5–7 millió forint lehet. Persze a kárbecslés még ezután történik meg, szerencse a szerencsétlenségben, az épület biztosítva volt. A labdarúgók felszerelései sem károsodtak, a tûz fészkétôl igen távol voltak. Jártunk az emeleti helységben, ami az óvodások tornaterme. Az szinte érintetlen, de az állapotáról, majd csak a statikusi jelentés ad hitelt érdemlô szakvéleményt. A legnagyobb kár – így elsô látásra – a nemrég épült elô-terasznál tapasztalható, az emeleti rész külsô szigetelésében és a nyílászáró szerkezeteknél. A javítási munkálatok bizonyára elhúzódnak. Nem hivatalos szakvélemény szerint – ott ahol szükséges – teljes visszabontást kell végezni, s majd csak ezután következhet a tényleges javítás, újjáépítés. Felmerül a kérdés, hogy ki, vagy kik tették ezt a borzalmas cselekményt. Három 12–13 éves fiúról hallani, akik az eset elôtt a sportpályán tartózkodtak, feltehetôen az ott lévô ülôalkalmatosságokat használva. Arra nincs bizonyítékunk – de ezt majd a teljes körû vizsgálat kideríti –, hogy dohányoztak-e? Annyi bizonyos, hogy a helyszíni vizsgálat során egy öngyújtót találtak. Ennek kapcsán jogos a feltételezés, hogy a gyújtogatás megtörtént. Az egyik fiú – édesapjával közösen és önként –, a tûzoltás ideje alatt megjelentek a helyszínen. A kisfiú vallomást tett, melynek segítségével hamar kiderült társainak a neve is. Mivel kiskorúakról van szó, lapunk az elkövetôk kilétére vonatkozóan további információt nem nyújthat. Folytatás a következô oldalon!
Tartalom: 3. oldal FejújíTások a kaTolikus Templom körül A Páduai Szent Antalról elnevezett Pusztavámi római Katolikus Plébániatemplom környezetének felújítása elkészült. 4. oldal a „hazaFelé TarTó” bányászaT Mit hoz a jövô a magyar bányászatban? Az iparágon belül ez ma az egyik legfontosabb kérdés. 5. oldal nyári Tábor az iskolában Alig ért véget a tanév, máris elkezdôdött az egy hetes táborozásunk, melynek helyszíne hagyományainktól eltérôen, az iskola volt. 51 diákunknak szerveztünk programokat naponta 8–16 óra között. 6. oldal új plébános móron Ambrózy Tamás katolikus plébános augusztus 1-jétôl a II. Vértesi kerület esperese lesz, miután Gerendai Sándor – eddigi esperessel – szolgálati helyet cserél. 6. oldal új szeszFôzde a Faluban Brückl Tamás fiatal építômérnök üzlettársával és édesapjával gondolt egy nagyot: pályázott a Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál, nyert és októberben már meg is nyitja Pusztavámon az új bérfôzdéjét
Tûz a pusztavámi sportegyesület öltözôjében Folytatás az elôzôoldalról! Az esetnek több tanulsága is van: – Vigyázzunk sokkal jobban gyermekeinkre, fôleg, hogy itt az iskolai szünidô.
rendôrséggel karöltve) jogában áll megtalálni a felelôsöket, akiktôl valamilyen módon megkaphatják a tûz okozta kár ellenértékét. Ez ügyben felkerestük Merkatz László Pusztavám polgármesterét,
Nem csak a terasz, hanem a tetôszerkezet egy része is megsérült
– Gyakrabban ellenôrizzük ôket. – Beszélgessünk sokat a gyermekeinkkel arról, mi a helyes, és mi a helytelen viselkedési mód. – Mondjuk el gyermekeinknek – egy-egy eset kapacsán – mi a jó és mi a rossz. – Találjunk számukra megfelelô, biztonságos elfoglaltságot. – Töltsük gyermekeinkkel együtt szabadidônket, ne hagyjuk ôket szabadon csatangolni az utcákon. – Ellenôrizzük, hogy gyermekeink kivel barátkoznak. Felmerül a Tisztelt Olvasókban az a kérdés, hogy mi lesz a kártalanítással. Mint már említettem, az épület biztosítva volt. A felmerülô javítások és egyéb munkálatok komoly összeget emésztenek fel, amit az önkormányzat – minden bizonnyal – megelôlegez, majd a biztosító társaságtól utólagos elszámolással, megkapja a bekerülési költséget. A biztosító társaságnak (a
aki a következôket válaszolta: – Sajnálattal és elborzadva értesültem a hírrôl. Éppen Veszprémben tartózkodtam, amikor jött a telefon. Azonnal értesítettem Zombó Norbert képviselô-társamat, aki nyomban a helyszínre sietett, intézkedett, konzultált, tûzvizsgálatot kért, mindeközben tartva a kapcsolatot velem. Magam persze azonnal indultam haza, falugondnokunkkal, aki a társaságomban volt. Közben felvettük a kapcsolatot a sportegyesület vezetôségével is, de már ôk is a helyszínen voltak. Hazaérkezve láttuk az elkeserítô helyzetet. A felsorolt tanulságok jók, de még sokáig lehetne sorolni. Ami biztos, a felelôtlenség, a családi élet hiánya, a gyermekek lelki elhanyagoltsága pótolhatatlan károkat okoz elsôsorban a gyermekek lelkében. Ebben a helyzetben (is) össze kell fogni és mindenkinek végezni a maga dolgát, aki pedig tud,
Gratuláció
Anyakönyvi hírek.
Macher Bianka sikeresen diplomázott! Ebbôl az alkalomból gratulál és további sikereket, jó egészséget, boldogságot kíván Macher mama, Apa, Szilvi, Dia.
2
Születés: Vécsei Gréta édesanyja: Netzkár Erzsébet (július 05.) * Házasságkötés: Punykó Gabriella - Farkas András (július 26.) * Haláleset: Ujj László (június 28.)
nyújtson segítô kezet. Nem nekem, nem a sportegyesületnek, nem a falunak. Hanem nézzük gyermekeinket. A gyermek és fiatal sportolókat, akik elveszítették „második otthonukat”. Több mint 40 igazolt 7–12 év közötti kisgyerekrôl beszélünk. Augusztus tizenegyedikén indulna számukra a sporttábor. Hol? A rendôrségi és tûzvizsgálat ideje alatt sorban jöttek az ifi csapat tagjai, kérdezték: mi lesz most? A felnôtt csapaton kívül több mint 20 fiatal pusztavámiról beszélünk. Az ô „otthonukat” is tönkretették! A felnôtt csapat tagjai – akik június elején bronzéremmel örvendeztették meg a falu sportszeretô rétegét – szintén letörten telefonálnak, jönnek, kérdeznek. Az óvodásaink, minden pusztavámi óvodás siratja a csodálatos kis tornatermét, megannyi játék, elôadás helyszínét. Ôk most hova menjenek? Ezt is tönkre tették! És ne feledjük, az éltesebb korosztály tagjai ide jártak hetente „asszonytornára”. Ôk is elvesztettek valamit! Miért? A neveletlenség, a szülôi nemtörôdömség miatt! Legszívesebben világgá kürtölném kik voltak – meg-
Tehetetlenül nézte végig, ahogy leég a terasz… érdemelnék, megérdemlik, hogy egy egész falu megvesse, kiközösítse ôket – de buta liberális jogszabályaink miatt nem tehetem (talán majd a rendôrségi vizsgálat lezárultával ). Hogy mi lesz most? Minden intézkedést megtettünk a további károk megelôzése érdekében. A szükséges bejelentéseket, vizsgálatokat lefolytattuk, elrendeltük, a biztosítóval, statikussal, stb. a kapcsolatot felvettük. Az árazások készülnek, a szükséges szerzôdéseket megkötjük. Közben igyekszünk pénzt szerezni a helyreállításra, mert idén mûködési, üzemelési költségkeret dolgában nem állunk jól. Valakinek csak játék – mondhatjuk: még gyermek. De a szülônek csak annyi, hogy le kell tagadni? Hát, ezt nem lehet annyiban hagyni! Idén ünnepli (ünnepli? – eltávozott a sportelnök az élôk sorából, felgyújtják az épületet) 50 éves fennállását a sportegyesület. Nehéz ünnep lesz! A gondolatokban ott lesz, hogy vannak, akik építik a falut, a sportöltözôt, felajánlanak pénzt, munkát, épül-szépül a falu. És vannak, akik rombolnak! Nehéz elszámolni nyugodt, meg-
fontolt módon ezzel. De, meg kell tennünk! Meg kell tennünk, mert ezt diktálja a szeretet, a megbocsájtás parancsa. De ezzel együtt is mindent meg kell tennünk magunk, gyermekeink, lakótársaink, a falu értékeinek védelmében. Mindent! És akik ezt nem tartják be, akik csak kárt okoznak, rombolnak – azoknak menniük kell! Tisztelt pusztavámi barátaim! Fogjunk össze és építsük újra a sportöltözôt, fogjunk össze és építsük, erôsítsük az összetartozást. Fogjunk össze és védjük meg magunkat a nem közénk valóktól – mondta befejezésül Merkatz László Pusztavám polgármestere. Magda György a Pusztavámi TC szakosztályvezetôje (tisztségében néhány nappal ezelôtt a közgyûlés megerôsítette) elmondta, hogy a hír hallatán teljes letargiába esett. Nem csak ô, a labdarúgócsapat valamennyi tagja. Amikor meghallotta, hogy „ég a sport”, azonnal a helyszínre sietett, de csak a lángok tombolását látta. Tehetetlenül nézte végig, ahogy leég a terasz, néhány nyílászáró, a sportöltôzô tetôzetének egy része. Magda úr is hangsúlyozta, hogy a károk felmérése még folyamatban van, de többmilliós tételrôl beszélhetünk. Elmondta: a játékosok reakciója figyelemre méltó volt. A tragédia után néhány perccel már telefonon hívták, és arról érdeklôdtek, miben segíthetnek. Összefogott a csapat, s mint tudjuk, egységben az erô. Most a sport-szertár rendbetételén fáradoznak, hiszen már augusztus elején Magyar Kupa mérkôzéseket vívnak, szerencsére idegenben kezdenek. Aztán következnek a bajnoki küzdelmek, de hogy hol öltöznek, fürödnek, azt ma még nem tudják.
Magda György: „a megégett anyagok veszélyes hulladéknak számítanak”
A település képviselô-testülete és a klub újonnan megválasztott vezetôség, jelenleg is ezen dolgozik. Biztosra vehetô, hogy a település vezetôi, sportszeretô lakói megtalálják a megoldást.
Pusztavámi Krónika • 2014. augusztus
Fejújítások a katolikus templom körül A Páduai Szent Antalról elnevezett Pusztavámi Római Katolikus Plébániatemplom környezetének felújítása elkészült, néhány hete a teret maga Spányi Antal megyéspüspök áldotta meg. A munkálatok elsô része 2013 szeptemberében kezdôdött és 2014 júniusában ért véget. A feladatot a móri Gre-Sa Bt. végezte. Pratsler János korábbi világi elnök halála után a presbitérium új elnököt és új tagokat választott. Az új világi elnök Frey Szabolcs lett, aki lapunknak elmondta, hogy elkészültek a templomtetôrôl a csatornába lefolyó csapadékvíz földfelszín alatti oldalirányú munkái. Ezáltal a víz nem a templom falainál szivárog le a földbe. A falak további vizesedését így elkerülték. A templom elôtt és egyik oldalán az öreg betonjárda elbontásra került, helyette a templom körül (minden oldalára) és a lépcsôfeljárók irányába, valamint a sekrestyétôl a mûút felé terméskôbôl a templom mûemléki mivoltához illeszkedô burkolat került. A fôbejáratnál kockakôbôl alakították ki a térburkolatot, amely egy keresztet mintáz. A templom körüli támfal megrepedt részeit elbontották, és újjáépítették. Az egész támfal egy új „kalapot” kapott. A beruházás összköltsége mintegy 12,7 millió forint, melybôl a vidéki
Szemétszállítás keddenként! Ezúton szeretnénk Önöket értesíteni, hogy Pusztavám területén a kommunális hulladékszállítás 2014. július 1-tôl a megszokott szerdai napok helyett keddi napokon lesz. A változás a Zöld Bicske Nonprofit Kft. szolgáltatási idôszaka alatt marad érvényben. Megértésüket köszönjük. Zöld Bicske Nonprofit Kft.
A templom körüli támfal megrepedt részeit elbontották és újjáépítették
örökség megôrzését szolgáló LEADER pályázaton 11,8 millió forint támogatási összeget sikerült nyerni. A munkálatok ezzel nem fejezôdtek be – mondta Frey Szabolcs. Még ebben az évben további jelentôs felújítások történnek templomunkban. A katolikus hívek adakozásából, teljes restauráláson ment keresztül az egyedi és kivételes értéket képviselô Szentháromság szoborcsoport, amely 500.000 forintba került. A munkálatokat Baracza Szabolcs biatorbágyi restaurátor-mûvész végezte. Elkészült a templomtorony új – a frankfurti
atomórára hangolt – óraszerkezet, új tûzzománc számlapokkal. Ennek köszönhetôen hosszú idô után újra mûködik a toronyóra és mint a régi idôkben – az idôsebbek még emlékeznek is rá –, minden negyedórában harangütést is hallhatunk. Az új toronyóra – programozható harangvezérlô órával és a torony megvilágításával együtt – mintegy 2,8 millió forintos kiadást jelentett az egyházközségnek. A beruházást nagyrészt németországi és hazai kapcsolatainkból származó, valamint a pusztavámi hívek adományaiból sikerült megvalósítani.
A munkálatokat a székesfehérvári Rancz Kft. Elsô Magyar Toronyóragyár dolgozói végezték. Nemrégiben kezdôdött el a keresztelôkút teljes körû restaurálása 350.000 forint értékben, szintén a pusztavámi hívek adakozásából. Ezt a feladatot Franta Dezsô magyaralmási restaurátor-mûvész végzi. A felújítási munkálatokat várhatóan 2014. október végén fejezik be. A templom további fa berendezéseinek (szószék, fô- és mellékoltárok) felújítása nagy kihívást jelent az egyházközségnek. A szószék javításával kapcsolatban 2013. év végén szintén benyújtásra került egy pályázat, 4,9 millió forint értékben (10% önrésszel), mellyel kapcsolatban a támogatási döntés a mai napig nem született meg. – Mindezek megvalósulásáért nem felejthetünk el köszönetet mondani az egyházközség nemrégiben váratlanul elhunyt világi elnökének, Pratsler Jánosnak kitartó, önzetlen szervezô munkájáért, amit hosszú éveken keresztül egyházközségünkért, templomunkért és mindezek által a Jó Isten dicsôségére végzett – mondta befejezésül Frey Szabolcs, az újonnan megválasztott világi elnök. N. G.
Munkaterv Pusztavám Község Önkormányzata Képviselô-testületének 2014. második félévi munkatervét 2014. 06. 25-én a testület elfogadta. Merkatz László Pusztavám polgármestere a következô félévi munkatervet a megszokott szerkezetben terjesztette a helyi képviselô-testület elé. A tervezet tartalmazza a kötelezôen tárgyalandó napirendeket, a korábban helyben kialakult sajátosságokat. A polgármester kérte, a tervet vitassák meg, egészítsék ki, majd fogadják el. Ez meg is történt.
2014. augusztus 27. szerda 15:00 óra: 1. Beszámoló a 2014. évi költségvetés elsô féléves végrehajtásáról – Elôzetesen tárgyalja: Pénzügyi és Ügyrendi Bizottság Elôadó: polgármester 2. A (várható) októberi választások elôkészítéséhez szükséges döntések Elôadó: polgármester / jegyzô/ 3. Egyebek 2014. szeptember 24. szerda 15:00 óra: 1. Beszámoló a Polgármesteri Hivatal mûködésérôl. Elôadó: jegyzô
2. Beszámoló a társulások mûködésérôl Elôadó: polgármester 3. E gyebek 2014. szeptember 30. kedd 15:00 óra Mûvelôdési Ház 1. Ünnepi Testületi Ülés az Önkormányzatok Napja alkalmából Elôadó: polgármester Állandó napirendi pontok: – beszámoló a két ülés közötti eseményekrôl, tájékoztatók – képviselôk bejelentései, interpellációk Merkatz László polgármester
Tisztelt Pusztavámi Lakosok! Amint azt már korábban is jeleztük, ez év május 1-je és szeptember 30-a közötti idôszakban a háztartásokban keletkezô lomokat (maximum 3m3/alkalom/háztartás) rugalmas lomtalanítás keretében szállítja el a Zöld Bicske Kft. (korábbi nevén: Saubermacher-Bicske Kft.). Lomhulladéknak tekinthetôk a háztartásokban életvitelszerû használatból keletkezett lakossági hulladékok, amely mérete, vagy egyéb tulajdonsága miatt nem helyezhetô el a mindennap használt gyûjtôedényben (kukában).
Pusztavámi Krónika • 2014. augusztus
Azért nevezzük rugalmas lomtalanításnak, mert: a lomtalanítás nem egyszerre történik az egész településen, hanem egyénileg kérhetô valamelyik háztartási hulladékszállítással azonos napra (kuka ürítés napjára) idôpontot kérhet a 22/350-111–es telefonszámon a lomok elszállítására, legalább egy héttel a kívánt szállítás elôtt. A lomtalanítást csak a díjhátralékkal nem rendelkezô ingatlantulajdonosok vehetik igénybe. Elônyei:
rugalmasság, hiszen az Önöknek megfelelô idôpontban kerül sor a lomtalanításra, az ingatlan elé kitett lomokat nem szórják szét illetéktelen személyek (csak a bejelentkezô ismeri az idôpontot). Lomtalanításkor a Zöld Bicske Kft. nem szállítja el az alábbi hulladékokat: – Veszélyes hulladékokat: festék- és lakkhulladékokat, oldószereket, hígítókat, vegyszermaradékokat (savak, lúgok, stb.), növényvédô szereket, azok flakonjait, gépekbôl, és a háztartásból származó fáradt olajokat, hajtógázas
szóró palackokat, lejárt szavatosságú gyógyszereket, akkumulátort, szárazelemeket, fénycsöveket, izzókat, irodatechnikai hulladékokat (tinta- és festékkazetták, patronok, tonerek). – Elektronikai hulladékot (rádió, tv készülék, monitor, számítógép, mikrohullámú sütô, stb.). Továbbá az építésbôl, bontásból származó anyagokat, törmeléket, többlet kommunális hulladékot, autó alkatrészeket, sík üveget. A lomtalanításhoz a hulladékszállító nem biztosít konténert! Dr. Légrádi Gábor jegyzô
3
A „hazafelé tartó” bányászat Mit hoz a jövô a magyar bányászatban? Az iparágon belül ez ma az egyik legfontosabb kérdés. Tudunk bányák bezárásáról, de hírlik, hogy a jövôben magánbányák nyílnak a borsodi térségben. A szakemberek jelentôs része úgy vélekedik, hogy a mai magyar bányászat gazdaságtalan, ráfizetéses. Ugyanakkor azt is tudjuk, hogy sok még a mélyben rejtôzô feltárt bányamezô, amely kitermelésre vár, de valami oknál fogva a szén kitermelése várat magára. Hôerômûveink többsége szénnel mûködik. Nagy kérdés, hogy a jövôben a kormányzat milyen stratégiát alakít ki – a magyar bányászaton belül – annak érdekében, hogy a feltárt, de még ki nem termelt szenet hasznosítsa. Errôl és még sok másról beszélgettünk Rabi Ferenccel a Magyar Bányászszakszervezet Országos elnökével. Az idei bányász-családnapot július 5-én az Oroszlányi Bánya és Energia Ipari Dolgozók Szakszervezete és tagszervezetei rendezték tagjaiknak, és hozzátartozóinak a Márkus-hegyi szabadidô parkban. A Márkus-hegyi szabadidô parkban mintegy kétezer vendég vett részt. Itt sikerült beszélni a szakszervezeti elnökkel. – A szénbányászat mindig is arra törekedett – mondta lapunknak Rabi Ferenc –, hogy a településeken a közösségi életet segítse. Ebbôl a hagyományból fakadóan szeretnek a bányászemberek egymással találkozni. Nagy boldogság, hogy az utolsó mélymûvelésû szénbánya területén, a Márkus-hegyi pihenônél találkoznak. Ez egy ünnep, ahol a tisztelet megjelenik. Rabi Ferenc szakszervezeti elnök – kérdésünkre válaszolva – elmondta: Magyarországon barna- és feketeszén kitermelhetô mennyiségben található. A Márkus-hegyi bánya esetében
Közigazgatási szünet Ezúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a Pusztavámi Polgármesteri Hivatal a 2014. július 21. és 2014. augusztus 24. közötti idôszakban – Pusztavám Község Önkormányzat Képviselô-testületének 4/2014. (II.20.) önkormányzati rendelete alapján – igazgatási szünetet tart. Az igazgatási szünet idôtartama alatt ügyeleti rendszerben a mûködésünk folyamatos, azonban a gördülékeny ügyintézés érdekében kérek mindenkit, hogy hivatali ügyben elôzetesen szíveskedjen idôpontot egyeztetni a Hivatal 06/22-417-201-es, vagy 06/22-577-019-es telefonszámán. Megértésüket elôre is köszönjük! Dr. Légrádi Gábor jegyzô
4
– egy korábbi kormányhatározat – a mûködést 2014-ig határozta meg. A bányászszakszervezet már korábban is jelenôs erôfeszítéseket tett arra vonatkozóan, hogy a termeléshez, a villamos áram piaci eladásához szükséges támogatás megszülessen. Az erre megfelelô rendeletek hatályba is léptek. Ez az úgynevezett „szénfillér támogatás”. Amikor ezt aláírták az utolsó alkalommal, azt vállalták, hogy az európai rendeleteknek
Rabi Ferenc: „feltárt, ismert szénmezôk vannak”
megfelelôen - 2018-ig - véglegesen bezárják a bányát. Ezért a támogatást
igénybe lehetett venni. A széntermelést 2014-ig tervezték, a szakszervezet úgy látja, és azt javasolják – mivel az erômûben a modernizáció még nem zajlott le, a jövôben is szénre építik a villamos áram termelést –, menjen tovább a szénbányászat. Ugyanis! A „hazafelé tartó bányászat” a legolcsóbb. Feltárt, ismert szénmezôk vannak, kevesebb a geológiai kockázat. Versenyképesen tudnának szenet termelni! Rabi Ferenc elmondta, hogy ebben az ügyben – a jelenlegi kormányzat felelôs embereivel tervez egy találkozót, ahol megpróbálja meggyôzni ôket arról, hogy amíg lehet, a széntermelés folytatódjon. Fotó: Nédó Géza
Több, mint kétezren vettek részt a bányász családi napon
Tisztelt Szülôk! Kedves Gyerekek! Információk a közelgô tanévkezdésrôl – A tanévnyitó ünnepség 2014. szeptember 1-jén 8 órakor lesz (megjelenés: ünneplô ruhában, iskolai nyakkendôvel). Hagyományainkhoz hûen, a leendô elsô osztályosok 7.45-kor az óvodában gyülekeznek, és együtt jönnek az iskolai évnyitóra, ahol szeretettel várjuk az óvó néniket és a szülôket. – Az elsô tanítási napon 4 tanórát tartunk (11.40-ig), étkezést igény szerint biztosítunk, napközi, tanulószoba nem lesz, felügyeletet tartunk 15.30-ig.
– Az elsô osztályosok szülei számára 2014. szeptember 1-jén 16 órakor szülôi értekezlet lesz! – A tankönyvszállítás, tankönyvosztás részletei még nem ismertek, ezért errôl a késôbbiekben (pontos információk birtokában) a falu hirdetôtábláin és a honlapunkon adunk majd információt! – Javítóvizsga idôpontja: 2014. augusztus 27. (szerda) 9 óra. A szünidô hátralévô heteire jó pihenést kívánok! Visztné Kemele Szilvia tagintézmény-vezetô
Védőnői szolgálat Ta n á c sad ó : Pusztavám, Petőfi Sándor u. 1/a ***** R e n de l é s : hétfőtől péntekig 8-tól 16 óráig ***** Védőnő: Horváth Tímea Telefonszáma: 30/501-73-40 Védőnői tanácsadások. Várandós- és nővédelmi tanácsadás: szerdánként 8-tól 10-ig Csecsemő-, gyermek- és ifjúsági tanácsadás keddenként: 8-tól 10-ig Fenntartó: Polgármesteri Hivatal, Pusztavám, Kossuth Lajos u. 64–66.
Pusztavámi Krónika • 2014. augusztus
Nyári tábor az iskolában Alig ért véget a tanév, máris elkezdôdött az egy hetes táborozásunk, melynek helyszíne hagyományainktól eltérôen, az iskola volt. 51 diákunknak szerveztünk programokat naponta 8–16 óra között. Hétfôn a tábori szabályok ismertetése után, csapatalakítással kezdôdtek az események. Minden csapat elkészítette saját zászlóját, illetve egy különleges technikával – zsugorfóliából – medált készíthettek a gyerekek. A kézmûveskedést folytatva – a Mûvelôdési Ház szervezésében – bôrdíszmûves segítségével ékszereket barkácsoltunk. A délután a csapatversenyek jegyében telt: tréfás, vidám, ügyességi váltóverseny volt a tornateremben, majd egy különleges logikai verseny következett: „Szabadulás a terembôl” címmel. A tantermekben elrejtett utasítások alapján titkos kódokat kellett a gyerekeknek megfejteni, melyek összegyûjtése után lehetett kijutni a terembôl. Szintén hétfôn vette kezdetét a tábori olimpia, melynek során minden nap egyéni versenyek zajlottak 1–1 ügyességi feladat formájában. Kedd a kirándulás jegyében telt! Reggel Tatára indultunk, ahol elôször sétáltunk a vár környékén, majd megtekintettük a Nemzetiségi Múzeumot. A délutánt a tatabányai Gyémánt Fürdôben töltöttük. A hûvös idô miatt csak az élményfürdôben tudtunk tartózkodni, de így is fantasztikusan jól éreztük magunkat! Szerda délelôtt újabb izgalmas kirándulás várt a gyerekekre! Bodajkon Fülöp Attila magángyûjtô haditechnikai kiállítását csodálhattuk meg, ahol a különféle puskák, ruházat, lôszerek mellett, a legnagyobb
szenzációt kétségkívül az a tank jelentette, amit egy kis utazás erejéig ki is próbálhattak a gyerekek! A haditechnikai bemutatót délután – stílszerûen – számháború követte, melyet a csapatok vívtak a csapatzászlók megszerzéséért. A Malomerdô Panzió csodaszép udvara remek helyszíne volt a számháborúnak. Csütörtök délelôtt a közlekedésé volt a fôszerep. A legbátrabbak kerékpáros ügyességi versenyre nevezhettek a bitumenes pályán, majd a móri rendôrség jóvoltából interaktív elôadásból tanulhatták meg a gyerekek a kerékpáros közlekedés alapvetô szabályait. A traffipax mûködését egy rögtönzött versenyfutás keretében ismerhettük meg. Délután már párhuzamosan zajlottak az események, hiszen amíg a gyerekek kisétáltak a falu határában lévô Tejtermelô Szövetkezethez – és az ott folyó munkával ismerekedtek –, addig lelkes szülôk segítségével már zajlottak az esti tábortûz és a közös vacsorafôzés elôkészületei. A kiadós séta után gyorsan elmúlt a gyerekek fáradtsága a tábortûz és a bográcsozás láttán, öröm volt nézni, hogy milyen jóízûen fogyasztják a finom „bográcsvacsorát”. A tábortûz körül együtt énekeltek gyerekek és pedagógusok. És elérkezett a hét legjobban várt eseménye is! A tábor utolsó napját megelôzôen a tornateremben aludtunk. (Sajnos a hûvös idô miatt a tervezett sátorozás elmaradt. Elôkerültek a hálózsákok, sátor-matracok, szivacsok, polifonok – és ha csak egy éjszakára is –, de igazi vándortábor jelleget öltött az iskola tornaterme. A fárasztó nap után nyugalmasan telt az éjszaka.
Péntek délelôtt a móri íjászegylet közremûködésével íjászkodásra volt lehetôség, illetve a csapatok „lovagi tornán” mérhették össze tudásukat. Ezzel párhuzamosan kézmûves foglalkozáson pajzsot, tûzlabdát készítettünk, és befejezôdött a tábori olimpia 5. próbája is. A délutáni táborzárást, eredményhirdetést kötetlen játék (foci, tollaslabdázás, aszfaltrajzolás, kártyázás) elôzte meg. Mozgalmas, élmény-dús, programokban gazdag, vidám hangulatú 5 napot töltöttünk együtt diákok és pedagógusok. Úgy érzem, táborunk elérte a célját, hiszen tanulóink megtapasztalhatták azt, hogy maga az iskola, az iskola épülete a komoly tanuláson túl, a közösségformálás, a baráti kapcsolatok elmélyítésének helyszíne is lehet. Tanórán kívül, kötetlen formában lehettek együtt a pedagógusok a gyerekekkel, alkalmat adva arra, hogy több oldalról is megismerhessük tanítványainkat. A táborozó gyerekek és a tantestület nevében köszönöm a sok támogatást, amit a hét során kaptunk: – Pusztavám Község Önkormányzatának a Gyémántfürdô belépôjegyeit, a padokat és asztalokat a napi programok lebonyolításához. – A Németországi Szövetségi Köztársaság támogatta a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának pályázati lehetôségét, amelyen 151.623 forintot nyertünk (a Nyelvoktatás Fejlesztéséért Alapítvány segítségével) a pályázatot Freyné Pratsler Anikó és Visztné Kemele Szilvia írták – a Wittner-Spar üzletnek a kedvezményes vásárlási lehetôséget, a jégkrém és üdítô felajánlást
– a helyi Karitász csoportnak a palacsintasütést – a Szülôi Munkaközösségnek a csütörtök esti „süteménypartit” – Kluberné Almádi Ildikó gyümölcsfelajánlását – a Vajdics család felajánlását (üdítô, sós sütemények, mûanyagtányérok) – a Frey család jégkrém felajánlását – Unger János nagyszülônek a szalmabálákat – Jakab János nagyszülô gyümölcsfelajánlását – Lengyel Tamás, Unger János, Unger Vicky, Leitner Adrián, Leitnerné Pratsler Regina, Kluberné Almádi Ildikó, Kluber Ferenc, Horváthné Dobos Judit szülôk munkáját, akik a csütörtök esti fôzést felvállalták – Zombó Norbertnek (Palló és Deszka) a tûzifa – Pisch Pálnak és Pintér Istvánnak a számháború helyszínének biztosítását – A Pusztavámi Tejtermelô Szövetkezetnek, dr. Kovács Ferenc rendôrkapitány úrnak és Lévai Imrének a programlehetôségeket – Hadusfalvy Istvánnak és a karbantartóknak a szervezésben nyújtott gyors, segítô munkájukat – Mûvelôdési Háznak a fôzéshez szükséges eszközök biztosítását – Staudt Istvánné Tecának és az óvodai konyha dolgozóinak az ebédfôzést – a Polgárôrség segítségét S végül – de nem utolsósorban – köszönöm a pedagógusok munkáját, akik a programok lebonyolítása mellett naponta friss, finom reggelit és uzsonnát készítettek a gyerekeknek! Visztné Kemele Szilvia tagintézmény-vezetô
Ringató Májusban rendhagyó módon egy különleges programra hívtunk minden kisgyermekes családot: Ringató foglalkozáson vehettünk részt az Ökoházban Fejesné Horváth Irma vezetésével. Az érdeklôdésre
való tekintettel szeptembertôl havonta egy alkalommal újra eljön hozzánk Irma. Hogy mi mindent rejt magában egy ilyen foglalkozás, arról az egyik édesanya, Riesingné Fodor Júlia írt.
Dalok, énekek a kisgyerekeknek – gitárkísérettel
Pusztavámi Krónika • 2014. augusztus
Az emberekhez ôsidôk óta, talán vele egyidôsen hozzátartozik az ének, a muzsika. Miért kezdett az ember énekelni, miért kezdett hangszereket gyártani? Ki tudhatná a választ? Valamilyen formában ma is betölti mindennapjainkat a zene. Régi, vagy új dallamok sokszor az ember lelkébe hatnak. Kik a legfogékonyabbak erre, akiknek még semmi sem „gáz”? Akiknek a sár nem kosz, hanem szobrászkellék. Akiknek bôrig ázni nem bosszúság, hanem vidám játék. A gyerekek. Nekik az egész világ felfedezni való teljes színével, hangjával. S kivel tudják ezt a kutatást biztonsággal végezni, ha nem szüleikkel, édesanyjukkal? A Ringató foglalkozás egyszerû, fülbemászó dallamaival, kedves rigmusaival, érdekes és mesebeli hangszereivel, könnyû mozdulataival ebben segíti az apró embereket és szü-
leiket. Segít a gyerekeknek a dalocskák, mondókák által megismerni a felnôttek világát és segít a felnôtteknek kicsit gyermeknek lenni a már-már túl komoly nagybetûs életben. Akinek van egy órácskája arra, hogy játsszon gyerekével, aki szeretne más szülôkkel találkozni, aki szeretné, ha gyermeke más gyerekekkel találkozna, aki részt venne egy interaktív gyerekkoncerten, aki nem is tudja elképzelni, mi lehet ez az egész, aki volt már, vagy aki csak hallott róla, annak ott a helye a Ringatón. Legfôképpen pedig azoknak ajánlom, akik szeretnék megtudni, hol is laknak valójában a kisegerek. S ha majd otthon elénekeljük a tanult dalocskát, s fiunk, lányunk századszorra is újra követeli azokat, tudni fogjuk, hogy jó helyen jártunk! Riesingné Fodor Júlia
5
Új plébános Móron Ambrózy Tamás katolikus plébános augusztus 1-jétôl a II. Vértesi kerület esperese lesz, miután Gerendai Sándor – eddigi esperessel – szolgálati helyet cserél. Ezt a döntés Spányi Antal megyéspüspök hozta meg. Amikor értesültünk Tamás atyától Mórra történô érkezésérôl, az okokról kérdeztük. Ô egy idézettel válaszolt: „egy szentmisén – Lukács evangélista ünnepén – az evangélium szavai szíven találtak: „Jézus kiválasztott más 72 tanítványt, és azt mondta nekik: az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásba!» Ez volt az elhívásom. Amint megértettem, hogy Isten hív, de nem kényszerít, és a választ tôlem várja, már meg is született bennem a döntés: megyek. Ambrózy Tamás jött is, és egy rövid beszélgetésre le is ültünk. – Mikor és hogyan döntötte el, hogy a papi hivatást választja?– kérdeztem a fiatal plébánost. – 21 éves voltam, amikor a Pázmány Egyetem piliscsabai kampuszán, mint egy villám hasított belém a gondolat: „neked papnak kell lenned!” – válaszolt, majd így folytatta: – Ekkor harmad éves angol és szociológia szakos hallgató voltam, és épp elkezdôdött egy kapcsolat az életemben, így nem igazán értettem, hogy honnan, miért, és miért én. Kértem Istent, hogy ha komolyan gondolja, akkor még küldjön jelet. Küldött. Harmadnapon a szentmisén Lukács evangélista ünnepén az evangélium szavai szíven találtak: „Jézus kiválasztott más 72 tanítványt és azt mondta nekik: az aratnivaló sok, de a munkás kevés, kérjétek hát az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásba!” Ez volt az elhívásom. Amint megértettem, hogy Isten hív, de nem kényszerít, és a választ tôlem várja, már meg is született bennem a döntés: megyek. Ez az elhívás külsô története. A belsô mélyebb, és kevésbé meseszerû. Azt
a vágyat éreztem egyre erôsebben, hogy minél több embert akarok, kell Istenhez vezetnem. Mind a mai napig ez papi hivatásom legbelsô hangja.
Ambrózy Tamás: „mivel zenész családba születtem, mindig is a zene szerelmese voltam”
– Családja hogyan fogadta döntését? – Egy váratlan pillanatban hangzott el a válasz szüleim tréfás megjegyzésére: „pap leszek”. Hirtelen megállt a levegô. Aztán elkezdtünk beszélni róla. Szüleim nem akarták utamat állni, inkább azon voltak, hogy megtaláljam, de kérdéseket megfogalmaztak, hogy valóban meg-
gondoltam-e. Azóta 13 év telt el, lassan megszokták, talán örülnek is neki, amikor azt látják, hogy a helyemen vagyok. Testvéreim is elfogadták döntésemet, sosem kérdôjelezték meg. – Tanulmányait hol végezte? – Takács Nándor most már nyugalmazott székesfehérvári püspök atya a Budapesti Központi Szemináriumba küldött, hogy ott a teológiát a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Teológiai Karán végezzem el. Az elsô naptól otthon éreztem magam a szemináriumban. Szerettem ott lenni. Jó barátokat szereztem, megismertem nagyszerû atyákat, példaképeket és sok idôt tölthettem el Istennel a kápolnában, és az igazság keresésével a könyvek között. – A teológia elvégzése után, melyik városban (településen) szolgálta elôször papként Istent? – Spányi Antal püspök atya szentelt pappá 2007. június 23-án. Elsô szolgálati helyem Pilisvörösvár volt. Boros Zoltán plébános atya mellett voltam káplán egy évet. Jó volt mellette dolgozni, és nagyon szerettem Vörösvárt is. A nagy paphiány miatt azonban hamar Csákvárra, (ide tartozik Szár, Vértesboglár, Újbarok, Bodmér) ahol életemnek több mint az egyhatodát töltöttem el. Mély barátságok születtek, sok mindent köszönhetek az itteni embereknek. Életem fontos hat évét töltöttem itt. Hálás vagyok Istennek, hogy ide is elvezérelt engem. – A szolgálat mellett mivel tölti kevés szabadidejét?
– A szabadnapomon gyakran hazamegyek a szüleimhez Budakeszire. Itt találkozom a szintén Keszin élô nôvéremmel és családjával (férjével két gyermeket nevelnek) és öcsémmel is. Mivel zenész családba születtem, mindig is a zene szerelmese voltam. Van egy zenekarunk a Csámborgó, amely Csákváron született. Mind amatôr zenészek vagyunk, de szívesen és lelkesen muzsikálunk. A sportot is egész életemben fontosnak tartottam, igyekszem a mozgást is beilleszteni a napirendbe. Ezen kívül nagy ritkán, ha idôm engedi, meglátogatok egy két régi barátot, paptestvért. – Milyen érzésekkel és tervekkel érkezik Mórra (illetve ebbe az egyházkerületbe)? – Senkinek sem könnyû elmenni valahonnan, ahol jó volt élni. Nekem sem könnyû otthagyni Csákvárt és a falvaimat. Azonban imádkozom érte, hogy Isten áldja meg ezt a helycserét mindenki számára. Tervekrôl nem szeretnék még beszélni. Elôször meg akarom ismerni az embereket, a feladatokat, és aztán Isten kegyelmével és a lélek vezetésével betölteni azt a hivatást, amit ô kijelölt nekem Móron és a hozzám tartozó többi egyházközösségben. Kérem az önök imáját is, hogy ez így lehessen. Gerendai Sándor plébános úrnak jó egészséget, áldott, szerencsés életet kívánunk új szolgálati helyén, Csákváron. Fotó: (Ambrózy Tamás családi archívum)
Új szeszfôzde a faluban Brückl Tamás fiatal építômérnök üzlettársával és édesapjával gondolt egy nagyot: pályázott a Mezôgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál, nyert és októberben már meg is nyitja Pusztavámon az új bérfôzdéjét, ahol természetesen jófajta pálinkákat fognak fôzni. A minap meglátogattuk a fiatal vállalkozót, aki az új, leendô szeszfôzde „titkaiba” is beavatott. Brückl Tamást családi szálak fûzik Pusztavámhoz, szülei és nagymamája jelenleg is itt élnek. A fiatal mérnök 3–4 évvel ezelôtt egy kellemes társaságban megkóstolt egy nagyon finom kajszibarack pálinkát – meséli a vállalkozó pusztavámi bérfôzdéje tövében, amely napok múlva teljesen el is készül. – Ekkor határozta el, hogy a jövôben, pálinkafôzéssel is kíván foglalkozni. Tanult hivatását (építômérnök) egyenlôre nem adja fel. Beiratkozott egy OKJ-s Gyümölcspálinka gyártó képzésre, ahol sikeres vizsgát tett. A tanfolyamot édesapja
6
is elvégezte akivel az üzem vezetését közösen fogják ellátni. A bérfôzde felépítésére anyagi forrásra volt szükség. Pályázatát benyújtotta az MVH-hoz, nyert, és elkezdôdhetett a beruházás. Brückl Tamás, hogy tudását és szakmai ismeretei tovább gyarapítsa, beiratkozott a Corvinus Egyetemre pálinka mesterképzésre, tanulmányait 2016-ban fejezi be. A település központjában épülô bérfôzde építési engedélyeztetése megtörtént, az építési engedély kapcsán fellebbezés nem érkezett, így megkezdôdött a szeszfôzde építése. Az engedélyeztetési eljárás során az engedélyezô hatóság több esetben is helyszíni bejárást/szemlét tartott, ahol részt vettek a szomszédos ingatlanok tulajdonosai is, a helyszíni bejárás során a fiatal vállalkozó tájékoztatta a megjelenteket és elmondta, hogy ez a szeszfôzde – a hagyományos „pálinkagyáraktól” – jelentôsen eltér. A technológia teljesen zárt rendszerû.
A cefre elôször szivattyús technológiával egy elômelegítô tartályba kerül, ahonnan szintén zárt csôvezetéken át jut el fôzôüstbe, majd a melléktermék szintén zárt föld alatti vezetéken jut egy föld alatt elhelyezett mosléktárolóba. Az építési engedélyezés során a Környezetvédelem mint szakhatóság is megkeresésre került akik a környezetvédelmi tervfejezet és a technológiai leírás alapján megállapították, hogy az üzemnek nincs környezetterhelô hatása. Maga a gyártási technológia is bizonyíték erre. A kifôzött cefre a mosléktárolóból tartályautóval kerül elszállításra, amely akár még földekre kijuttatva is hasznos lehet, hiszen szerves-trágyaként újra hasznosítható – mint melléktermék. A környékben több pálinkafôzde mûködik, de Tamás reméli, hogy az új bérfôzde elegendô megrendelést fog kapni. A pusztavámi fôzde akár kis mennyiségû cefrét (80–100 liter) is fel tud dolgozni, méghozzá a legki-
Brückl Tamás az új pusztavámi szeszfôzde tulajdonosa
válóbb technológia alkalmazásával. Természetesen nagyobb mennyiséget is tudnak vállalni, berendezéseik erre is megfelelôek lesznek. A fôzdében egy 150 literes és egy 300 literes berendezés fog üzemelni. Az új pusztavámi szeszfôzde – várhatóan – októberben nyílik meg. N. G.
Pusztavámi Krónika • 2014. augusztus
Osztálytalálkozó 50 év után Örömmel és kíváncsisággal, a viszontlátás izgalmával készülôdtek ballagásuk 50. évfordulójára a volt pusztavámi diákok. „Kinek mit hozott az élet, kit merre vitt a sors?” – kérdezték egymástól, majd mindenki válaszolt a kérdésre. Többen is kifejtették, jó alapot kaptak a Pusztavámi Általános Iskola tanáraitól, szüleiktôl, a falu közösségétôl. Köszönet érte! Elisabeth Möllmann (lánykori nevén Stahl Erzsébet) lapunknak elmondta, hogy 1964-ben 46 fôs osztály ballagott el, mára 31 fôre csappant a létszám. Az osztálytalálkozón 26-an jelentek meg. Megtudtuk, hogy Tóth Lajos nyugalmazott tanár úr, aki matematika-fizikával „fertôzte
Ötven évvel ezelôtt végezték el Pusztavámon az általános iskolát
meg” diákjait, megtisztelte jelenlétével a találkozót, csakúgy, mint Petrovics Istvánné nyugalmazott tanárnô, mindenki Gabi nénije. – Megtettük, ami tôlünk tellett, szeretettel éljük mindennapjainkat – foglalható össze a tanárok véleménye. – Mára már sokat tudunk, de semmit nem felejtettünk – summázta a többi volt diák mondanivalóját az osztálytalálkozón Elisabeth Möllmann.Az estet egy közös vacsorával zárták, osztálytársuk hangulatos, remek éttermében. A szervezésben részt vettek: Fettné Wittmann Mária, Borsos Anna, Némethné Nagy Katalin, Möllmanné Stahl Erzsébet. N. G.
Rendkívüli testületi ülés Képviselô-testületünk július 22.-én soron kívüli ülést tartott, melyen az alábbi témák kerültek megtárgyalásra. Elsô napirend során a testület döntött egy energetika pályázaton való indulásról, mely 3 önkormányzati épület komplex energiahatékonysági beavatkozást jelentheti. A testület a pályázati szándékon túl kiválasztotta a pályázat elôkészítésével, a közbeszerzés lebonyolításával és a pályázat
menedzselésével kapcsolatos feladatokra a vállalkozásokat. Második napirend alatt a testület, tájékoztatást kapott a féléves gazdálkodási gyorsmérlegrôl. Harmadik napirend alatt ismertetésre kerültek azon lépések, melyek a nem várt rendkívüli kiadások (pl. adó-visszafizetési kötelezettség a bánya felé, tizenmilliós tûzkár, várhatóan elmaradó bevételek, stb.) mérséklésére, a költségvetés stabilitása
Hittanos tábor A „Mennyországot választom címmel” hirdettünk tábort hittanosainknak idén július elején. A meghívást 85-en fogadták el. Táborhelyünket a Vértesben vertük fel, a sok éve megszokott helyünkön. A téma háttere a szintén ezzel a címmel készült film volt, ami a vidámsága és egyszerûsége miatt nagyszerû példaképként bemutatható Néri Szent Fülöp életét mutatja be. A film az interneten megtalálható, jó szívvel ajánljuk kicsiknek és nagyoknak. Az együtt töltött 6 napon 4 korosztályban külön-külön dolgoztuk fel játékkal, beszélgetéssel a történet mondanivalóját, míg emellett a legkisebbek a fabábú Panchinelló meséjével ismerkedtek. Témáink voltak többek között az elénk gördülô akadályok nyitott szívvel való elfogadása, az Istenre hagyatkozás megélése a hétköznapokban, a hit abban, hogy Isten képes minden helyzetbôl jót kihozni. Beszélgettünk a másokról rosszat mondásról a filmbôl vett nagyon szemléletes kép kapcsán, mely szerint a kimondott szavaink úgy szállnak tovább már
Pusztavámi Krónika • 2014. augusztus
érdekében már megtörténtek, illetve testületi jóváhagyással meg fognak történni. A testület a tájékoztatást egyhangúlag, teljes tartalmában elfogadta. Negyedik napirendben a testület döntött a szennyvízberuházó víziközmû-társulat megszüntetési feladatira kiválasztott cégrôl. A megszüntetés még az idén megtörténik, ezzel lezárul a település eddigi legnagyobb, saját fejlesztése.
Ötödik napirendben tájékoztattuk a képviselôket a HPV oltás októberi indulásáról. Ezután minden évben – az iskolai védônôk szervezésében, – felmenô rendszerben történik az oltás. Részletekrôl érdeklôdni a jegyzônél, a polgármesternél, a védônônél, illetve a képviselôknél is lehet. Merkatz László polgármester
Kedves Sportkedvelôk!
tôlünk függetlenül, mint a tollpihék, amelyeket – akárcsak kimondott ítéletünk –, nem lehet visszagyûjteni, ki nem mondottá tenni. A témafeldolgozások mellett többek között barkácsolás, közösségi játékok, méta, röplabda, tábori olimpia, zumba foglalkozás, ki-mit tud színesítették napjainkat. Estéinket pedig hol a tábortûz mellett, hol az éjszakai túrákon töltöttük. Táborunk megvalósítását a velünk együtt szolgáló lelkes fiatal csapaton túl is sokan segítették. Ezúton is köszönjük mindenkinek, aki anyagiakkal, munkájával vagy imáival támogatott minket. A mennyországot választottuk, nem csak az együtt töltött hat napra, hanem reményeink szerint véglegesen és Fülöp atyával együtt valljuk: „Magányosan senki sem lehet boldog. Mert a bennünk lakozó boldogságot meg kell osztanunk, és osztoznunk kell a mások örömében. Megtaláljuk önmagunkban, ha mélyen magunkba nézünk, hogy valaki szeret minket, és Isten végtelen szeretete nem hagy el minket soha.” Staudt Gáborné
Tisztelettel köszöntöm Önöket a Pusztavámi Torna Club nevében. Az új bajnoki idény kezdetéhez közeledve engedjék meg, hogy tájékoztatást adjak egyesületünkrôl. 2014 júliusától új elnökség kezdte meg munkáját. Tagok: Emmerling Balázs, Kis Viktor, Gergô Gábor, Magda György, Csordás Mihály. Célunk a korábbi vezetôség által elkezdett munka folytatása, stabil, megbízható mûködtetés. Csapataink összetételében nem történt jelentôs változás, a tavaly eredményesen szerepelt társulattal vágunk neki az új bajnoki szezonnak. Edzôként Kocsis Jenô, Járóka Rudolf, Kis Viktor irányít. Célunk a felnôtt szinten tavaly elért eredményeket túlszárnyalni, becsületesen, sportszerûen helytállni. Korosztályos utánpótlás csapatainknál szeretnénk minél több gyermeket bevonni a rendszeres sportolásba, ill. részt veszünk az OTP Bank-Bozsik egyesületi programban. Bizonyára többségük tudomására jutott, hogy néhány ember felelôtlen magatartása milyen kárt okozott sportlétesítmé-
nyünkben. A tûzeset okozta károk részben felszámolásra kerültek. Köszönet mindenkinek, aki munkájával hozzájárult a rendbetételben! Szeptemberre remélhetôleg sikerül teljesen befejezni a felújítást. Kérem, lehetôségeikhez mérten támogassák ezt a folyamatot. (Terveink szerint településünk néhány helyén gyûjtôurnát helyezünk el). Köszönjük! Néhány szó az augusztusra tervezett programokról: Augusztus 11-én kezdetét veszi a Sporttábor, ennek keretében közel 50 gyermek 5 napon keresztül tartalmas foglalkozáson vesz részt. A táboroztatás célja kimozdítani a focista palántákat, megismertetni az ifjoncokat a labdarúgás szép oldalával. Reméljük élménnyel gazdagodva térnek haza a résztvevôk. Várhatóan augusztus 17-én indul a bajnoki szezon (végleges program még nem áll rendelkezésünkre). Reméljük, minél többen látogatnak ki hazai mérkôzéseinkre, ahol néhány újdonsággal várjuk Önöket. Köszönöm megtisztelô figyelmüket! Csordás Mihály elnök
7
Karatésok az erdôben Karate tábornak adott otthont a Pusztavám melletti, szebb napokat is látott volt úttörôtábor. Kovács Ferenc a Fejér megyei karatésok ismert alakja, a székesfehérvári Alba Regia SC edzôje elmondta, hogy jelenleg 14 gyermek – közülük 6 székesfehérvári – adott számot tudásából. A vizsga során mód nyílt arra, hogy magasabb fokozatú minôsítést kapjanak. A legtöbb versenyzô fehér övvel rendelkezik, de néhány
A pusztavámi karate-táborban a jövô reménységei vizsgáztak… zöld, kék, sárga övessel is találkoztunk. Kovács Ferenc hangsúlyozta: Székesfehérváron 38 évvel ezelôtt szervezte meg az elsô fehérvári klubot. Tanulmányai kezdetén sikerült Jugoszláviából beszerezni egy karate könyvet. Akkor még nem beszéltek Kyokushin stílusról, csak egyszerûen karatéról és már annak is örült, hogy volt ez a könyv, amibôl lehetett gyakorolni.
1976-ban Magyarországra érkezett Mészáros Attila Svédországban élô, magyar származású karate mester és övvizsgát tartott, ahol az elsô 10 kyu fokozatot megszerezte. A Kyokushinkai stílus legfontosabb jellemzôje, hogy a leghatékonyabb technika oktatására, kivitelezésére törekszik, de fontos a stílusra jellemzô mozgáskultúra oktatása, elsajátítása és a mozdulatok pontos, hatékony kivitelezése is. Emellett a verseny centrikusság is meghatározó, a Kyokushin karate a full contact küzdelemre készít fel, ahogyan teszi ezt több más harcmûvészeti ág is. Fontos tudni, hogy a Kyokushin stílusra jellemzô kettôsség abból fakad, hogy ez egy tradicionális karate stílus, ezért az alaptechnikákat, katákat nagy hangsúllyal oktatja, melynek a lényege a képességfejlesztés. Viszont ezeket ilyen formában általában nem használják a versenyeken. Ezért fontos, hogy olyan technikákat is oktassanak, amik a versenyeken is hatékonyan alkalmazhatók. Ezért a versenyfelkészítés során már megváltozik a technikai repertoár és a gyakorlati eszköztár is / mint pl. homokzsák, pontütôkesztyû, ütôpárna/. Kovács Ferenc Székesfehérvár eddigi legsikeresebb versenyzôirôl
A pusztavámi karate tábor részvevôi. Balról a 4. Kovács Ferenc
is beszélt. Büszke a négyszeres Európa bajnok Németh Katalinra, aki ma már kétgyermekes családanya. Kovács Mónikára, aki sikeres ifi és junior küzdelmi versenyzés után katára (formagyakorlat) váltott, válogatott szintre jutott és két ezüstérem után a legutóbbi Európa Bajnokságon I. helyezést ért el. Tanítványainak két szót emel ki: desire (vágy) passion (szenvedély). Úgy érzi ez a karatéra is nagyon igaz, mert meg kell, hogy legyen bennük a vágy, vagyis a cél, amit el szeretnének érni és ezt csak úgy érhetik el, ha minden, amit tesznek, azt szenvedéllyel tegyék.
A móri csapattal a kapcsolat szoros, azóta, hogy az elsô karatét tanulni vágyó fiatalemberek megjelentek Székesfehérváron és rövid idô után megalapították a móri csapatot. Ez a kapcsolat azóta is jó és ma is többen látogatnak meg bennünket Mórról – Illek István edzô vezetésével. A pusztavámi karate-táborban a jövô reménységei vizsgáztak. Két fiú a kitûzött célt nem érte el, de a javításra a jövôben módjuk nyílik – zárta mondandóját Kovács Ferenc 4 danos karate mester. N. G. Fotó: Hrubos Zsolt
Pusztavámi komatál Vétressomlón A Vértesi Erdô Zrt. 2014. július 5–6-án Vértessomlón rendezte meg a Székesfehérvári Egyházmegye vértesi régióját összefogó egyháztörténeti fesztiválját „Vértesi Templom Fesztivál” néven. Koncertek, be-
mutatók, kiállítások, bábszínház, gyermekfoglalkoztató, fôzôverseny és hatalmas vásári forgatagban volt része a látogatónak. Június 5-én (szombaton) Böjte Csaba frences rendi szerzetes miséjével, július 6-án
Vértessomlói Vértesi Templom Fesztiválon a pusztavámi sátor – belülrôl
(vasárnap) a szent misét Spányi Antal püspök celebrálta. A vértessomlói Sarlós Boldogas�szony templom földrengés következtében sérült meg. A Kegytemplom a Vértes nagy búcsújáróhelye. Július 6-a, a búcsú idôpontja. Erre az eseményre szervezte rá a Vértesi Erdô Zrt. a Vértessomlói Önkormányzattal és a Vértessomlói Katolikus Egyházközséggel azt az Egyháztörténeti Kulturális Fesztivált, mely a „Vértesi Templom Fesztivál” címet kapta. – Nagy sikere volt a pusztavámi kvircedlinek ezen a fesztiválon – mondta lapunknak Pusztavámi Kálmánné. Vértessomlón rendezték a Vértesi Erdô Zrt. a „Vértes Mûemlékért” indult jótékonysági eseményét, mely idén a Sarlós Boldogasszony Kegytemplom rendbehozatalára gyûjtött adományt. A fesztiválon 17 egyházmegye kapott lehetôséget a bemutatkozásra, köztük Pusztavám is. A pusztavámiak régi szokások felelevenítésével készültek, így a komatál hagyományát mutatták be. Sváb szokás szerint
a keresztgyermek születésekor a keresztszülôk egy héten át, minden nap reggelire tejeskávéval készültek, mellé frissen sütött kuglófot vittek, majd ebédre tyúkhúslevest fôztek és diós kiflit, vagy linzert sütöttek mellé. A boros üvegbe pedig bor került. A pusztavámiak ezt a hagyományt elevenítették fel, és bemutatták, ahogy a keresztszülôk a finomságokat szépen hímzett, kikeményített kendôben vitték a komaasszonynak. A régi szokás szerint az utolsó napon a keresztmama kvircedlit és borlevest vitt magával, amit máig elôszeretettel fogyasztanak a pusztavámiak. Mi is ezt a napot mutattuk be Vértessomlón: borlevessel és kvircedlivel kínáltuk a vendégeket, ami hatalmas sikert aratott. Szívmelengetô érzés töltött el minket, amikor a látogatók sorra dicsérték bemutatónkat. Szívesen tértek be hozzánk, mert a bemutató sátrunkból igazán otthonos helyet varázsoltunk. Többen úgy fogalmaztak, hogy nálunk a „nyugalom és a szeretet áradt”.
Pusztavámi Krónika • ISSN 2063-6105 • Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Tagjai: Kubinyi Balázs alpolgármester, Nédó Géza főszerkesztő, Leitner Andrea művelődésszervező, Brücklné Staudt Mónika óvodavezető, Visztné Kemele Szilvia iskolaigazgató. • Műszaki szerkesztő: Losjak László, e-mail:
[email protected] • A szerkesztőség telefonszáma: 30/773-5281 • Kiadó: Pusztavámi Községi Művelődési Ház • A szerkesztőség e-mail címe:
[email protected] • Nyomdai munka: ALTO Nyomda Kft. Székesfehérvár, Irinyi Dániel u. 6. sz. Telefon: 22/ 510-579, e-mail címe:
[email protected]
8
Pusztavámi Krónika • 2014. augusztus