XXI. évfolyam 3. szám
GYERÜNK! megye katolikus ifjúságának lapja sanádi Egyház C – d e g A Sze 2010. március 26.
Élet-halál kérdés
Ta r t a l o m
Ezt a kifejezést általában akkor használták, ha valóban fontos, akár Tesz-Vesz Tavasz ténylegesen is életünket, sorsunkat befolyásoló döntés elõtt állt k IGÉT találkozó valaki. Sajnos, mint szinte minden hajdani szólás, mára ez is elveszíFarkas Mária: Életünk keresztje tette valódi mélységét azzal, hogy gyakran és feleslegesen, aprók cseprõ ügyekben is elõcitálják. Hiszen ha belegondolunk e szavak Egy hivatás kialakulásának története igazi tartalmába, jelentésébe, akkor bizonyosan másként használnánk k Kispapok országos zarándoklata ezt a kifejezést is. Unitas találkozó A szavak kiürültek. Egy ígéretekkel (ígérgetésekkel, hazugságokk Családtervezéstõl a jégpályáig kal?) teli választási kampány közepén az egyszerû választópolgár már k csak legyint a jelöltek hangzatos szólamaira. Ma bárki bármit mondVálasztásra készülünk... hat, felelõsséget nem kell vállalnia érte... Értené vajon még valaki a Rákóczi Ferenc imádsága folytonos újraértelmezgetés, utólagos magyarázgatás korában, hogy k „Keresztényfóbia – az üldözés új formája” mit jelentenek egy régi török közmondás szavai: „Kimondott szó – kilõtt Nõ a katolikusok száma világszerte nyíl”? Igenis, amit kimondtam, azért vállalom a felelõsséget. Ha megígék rem, tartsam be! Vagy már az sem számít, hogy hiteles, szavahihetõ Márczius idusán... legyen valaki? k Az élet és a halál szavakat sokszor egymást kiegészítõ fogalmakként soroljuk, holott ezek egy folyamat teljességét jelentik. Tizenéves korban jobban érdeklõdünk a lét és nemlét nagy kérdései iránt, hiszen akkor ezek misztikusnak, izgalmasnak tûnnek. Az idõ múlásával és a tapasztalatok gyûlésével a rejtélyek lassan megfakulnak, a kérdésekre pedig lassan mindenki megtalálhatja a válaszokat. Mi az élet és mi a halál? Egészen mást jelent az élet szó annak, aki látott egy születést – és egészen mást a halál annak, aki fogta már egy távozó kezét az utolsó pillanatokban. Élni: felkelni, tanulni, dolgozni, enni, tévézni, aludni... Ennyi volna mindössze? Meghalni: lezárni, befejezni, megszakítani, itthagyni... Ez is csak ennyirõl szól? Hitünk szerint a halál nemcsak a földi élet vége, de egyúttal az örök élet kezdete is. Az örök életé, ahol minket a kezdetektõl szeretõ Isten vár. Az örök életé, ahová Krisztus mutatta meg az utat. Hogyan kerül bele ebbe a folyamatba a húsvét? Ez csak egy szabadnap az évben, a böjt vége, a sonka és piros tojás vételének napja – vagy a feltámadás öröme és az örök élet felé tett elsõ lépés? Jézus azt mondta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.”(Jn 2,19) Megtette: meghalt és feltámadt. Életét csak halálával együtt tudjuk értelmezni, és halála nem elválasztja, hanem összeköti a földi és az örök életet. Hisszük, valljuk, hirdetjük. –mg–
Passió a képzõmûvészetben Tatárné Kapus Éva: Feltámadás
2
3 4 5 6
8
9 10
11
k Mai problémák a II. Vatikáni Zsinat fényében 12
k Világiak új megvilágításban Legyél te is kortárs segítõ! Húszéves a Katolikus Ifjúsági Mozgalom Újra ministránstalálkozó Rómában!
13
k XVI. Benedek pápa üzenete a XXV. ifjúsági világnap alkalmából
14
k Karolina-nap Gyászfeldolgozó csoport Szegeden Városi keresztút Szegeden
16
k Hívogató Tatárné Kapus Éva: A kereszt elõtt
17
k Mi a boldogság? Mit tanulhat a gyermek? Hogyan böjtöljünk...
18
k Nincs több kifogás! Eltûnhet a fecske Magyarországról Szent András Evangelizációs Iskola A Föld órája
19
k VI. Árvízi Emléknap a Dóm téren Kunszentmártoni programok
20
2
Gyerünk!
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Tesz-Vesz Tavasszal kívül-belül indul az élet Az idei évben már negyedszerre rendezték meg a Szeged–Csanádi Egyházmegye apraját-nagyját megmozdító önkéntes akció, a TESZ-VESZ TAVASZT. A március 19–21-ei hétvégére az ötletelés több közösségben már február végén megkezdõdött: merre lenne hasznos a mi segítségünk, hol tudnánk csoportunkkal leginkább szolgálni embertársainkért és környezetünkért?
Szegeden is több akció indult. Egyrészt a tavalyi sikeres Tesz-Vesz Tavaszon felbátorodva hasonló akciókkal, vagy a karácsony elõtti Karitatív Hét sikeres kezdeményezéseit folytatva. A Szeged–Csanádi Egyházmegyei Karitász is lelkesen hívott fiatalokat már meglévõ csoportjaiba, vagy új lehetõségek felé. Lényeg, hogy lépjünk túl a hétköznapi rutinon, fogjunk össze T-öbben E-gyütt SZ-abadon... V-alami E-gészen SZ-okatlant... T-együnk A-djunk V-állaljunk A-lakítsunk SZ-eretetbõl. Idén, a tavalyi sikeres Bajai úti hajléktalanszálló kerítésfestési akciója után újból arról érdeklõdtünk, mit lehetne itt segíteni. Így alakult, hogy péntek délelõtt a lakókkal és a
szálló munkatársaival virágokat ültetnünk különösen jó hangulatban. Valamint idén az Indóház téri hajléktalanszállóba is eljuthattunk, összefogva a Katolikus Egyetemi Lelkészség Homeless csapata és a Karitász Szent Erzsébet Teajárata. Itt péntek délután elõször ablakmosásba kapcsolódhattunk be, majd a belsõ rend és tisztaság után a nõi szálló lakói leptek meg minket ízletes lángossal. Végül a kis kertbe és balkonládákba ültettünk százszorszépeket. A hosszú nap után kellemes fáradsággal és új – nemcsak a hajléktalanok, hanem önkéntes kis csapatunk számára is – felemelõ élményekkel búcsúzhattunk el egymástól. Szombaton az Idõsek Otthona volt a cél. Mégpedig két csapat fogott össze e célból: a tarjáni és a jezsuita plébániák közösségei. Már elõre készültek: díszes csomagolópapírba kerültek teába való gyógynövények. Sõt az egész díszítésre még egy-egy bibliai üzenet is került. Ezekkel gyülekeztünk, majd egymást megerõsítve, tervet kialakítva elõször a Kárász utca és a Dugonics tér járókelõi kaptak a csomagokból. Meglepetten néztek: miért járna nekik ismeretlenül egy csomagnyi tea, idézet, jó szó, szeretet? Hálás feladat volt, és úgy hiszem, a jó példa is ragadós, tovaterjed. Ezután jöhetett a Kálvária sugárúti Idõsek Otthona, ahol már várakozott népes közönségünk. Néhány vers, történet, bibliai rész, jó szó, ennyi volt csak, de olyan hálásak voltak. E hálájuk hív vissza minket legközelebbre, s ajánljuk másoknak is e lehetõséget. Köszönjük ezúton a Tesz-Vesz Tavasz szervezõcsapatának munkáját, az összetartozást erõsítõ egyensapkákat és támogatásukat. Személyes beszámolónk befejezéseképp az idõsek otthonában elhangzott mûsorból idéznék: „Összefogtak ezért lelkes emberek, aki ilyet átélt mind segítenek, mert embernek lenni nagyszerû dolog, tudnak segíteni, ettõl boldogok!” Bánvölgyi Helga
Így tettek-vettek az egyházmegyében A 4. Tesz-Vesz Tavaszon több mint 900 fiatal segített a különbözõ falvakban, városokban a közterületek, plébániák és templomok takarításában, vagy szervezett kulturális, szociális programot szerte Csongrád és Békés megyében. Míg az elõzõ év során húsz településen csaknem 500 fiatal vett az akciókban, addig ez a létszám 2010-ben szinte megduplázódott. A 45 vidéki és 15 szegedi csoport közül néhány így vett részt a különbözõ munkákban. Szegeden az Egyetemi Lelkészség és a Karitász önkéntesei az Indóház téri és a Bajai úti hajléktalanszállónál ültettek virágokat, de volt mesemondás, alkotóház és tojásfestés az újszegedi gyermekklinikán, osztottak gyógyteacsomagokat a jezsuiták szervezésében, valamint a város számos templomát, plébániáját, közösségi házát és ezek környékét takarították ki a lelkes önkéntesek. Mártélyon fát, Ruzsán az idõsek otthonában virágokat ültettek, Mórahalmon temetõt takarítottak, Zsombón a templom, a sekrestye, a közösségi terem kitakarítása mellett a virágoskert rendbetételét és a lobogótartók lefestését végezték el.
Szentesen a Szent Erzsébet iskola környékén szemétszedést, takarítást, a templom és a temetõ rendezését vállalták a tanulók. Békés megyében Kétsopronyon az óvoda és az iskola udvarát takarították, Eleken és Kétegyházán a plébániakertet tették rendbe, Orosházán a szociális otthon lakóinak ajándékokat, hajléktalanoknak pedig süteményt készítettek. Újkígyóson az idõsek otthonába látogattak a fiatalok, illetve egyedül élõ idõs néniknek hordtak vizet és vásároltak be. Gyulán a Karácsony János Katolikus Gimnázium tanulói ruhát, könyvet és játékokat gyûjtöttek állami gondozottak részére, alsó tagozatosok korrepetálását és temetõgondozást, kálvária-takarítást vállaltak. Békéscsaba– Jamina ifjúsági csoportja a börtönlakóknak készített húsvéti ajándékot, Kunágotán kerítést festettek és templomtornyot takarítottak. Kunszentmártonban múzeumi raktárt takarítottak, egyházi sírokat tettek rendbe és a plébániát lomtalanították.
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
3
A z I G É T i d é n m á r r e g i o n á l i s i f j ú s á g i t a l á l ko z ó i s l e s z
Az ifjúsági közösségek újraélesztéséért Az Ifjúsági Gitáros Énekkarok Találkozója három éve indult el Békéscsaba–Erzsébethely (Jamina) templomában, ahol a Zenebarát Felebarátok közösség tagjai látták vendégül az egyházmegye fiatal egyházzenészeit és énekeseit. Ebben az évben már nemcsak a zenészeket, hanem a Békés megyei ifjúsági közösségeket is várják egy regionális találkozóra április 17-én, szombaton. A programot ezúttal a papság éve jegyében állítják össze a házigazdák. „Az elsõ alkalomtól kezdve törekszünk arra, hogy a zenei program mellett felelevenítsük a 90-es évek ifjúsági közösségeinek életét, hangulatát. Ezzel szeretnénk a mostani fiatalokat is a közösségekbe hívni, közösségalapításra biztatni, hiszen számunkra, az akkori ifjúság számára az akkor kialakult ismeretségek erõs, máig tartó barátságokká és keresztény csoportok alapjává váltak.” – mutatta be a rendezvény célkitûzéseit a Zenebarátok nevében Földi László. Fõleg a Békés megyei plébániák fiataljaira számítanak a találkozón, de nagy szeretettel várják az egyházmegye más részeibõl érkezõ gitáros énekkarokat és ifjúsági közösségeket is. Az elsõ évben az IGÉT programjában szerepelt a résztvevõ zenekarok tanúságtétele, mely során hangzott el az egyik énekkar vezetõjétõl ez a mondat: „büszkék vagyunk arra, hogy Isten eszközeiként, hangszereiként lehetünk jelen az egyházban”. Tavaly a találkozó vendégeként az Imperfectum együttes tanította saját dalait a résztvevõknek, de igen sikeres volt a kotta csere-bere és a beszélgetésekre, ismerkedésre alkalmas rövid szabadprogram is. A jaminai fiatalok nagyon örültek annak, hogy a második alkalomra számos új énekkar és résztvevõ érkezett. Földi László azt mondta, „szeretnék, ha a jelenlévõk példájukkal és közremûködésükkel is segíthetnének az egyházmegye
minél több plébániáján újabb énekkarok és közösségek életre hívásában és ezek összeismertetésében”. A papság évében a Békés megyei ifjúsági csoportok által kevéssé ismert szerzetesrendeket szeretnék bemutatni a résztvevõknek, akik az egész nap folyamán az érdeklõdõk rendelkezésére állnak, hogy közvetlenül is elbeszélgethessenek velük a fiatalok.
A tervezett program szerint egész nap lesz gyónási lehetõség, a találkozót pedig a templom elõtti téren a részt vevõ énekkarok közremûködésével tartott szentmise zárja. Az IGÉT-re a +36 (30) 3825 925 telefonszámon vagy az
[email protected] e-mailen lehet jelentkezni. A jelentkezõktõl elõzetes visszajelzést kérnek létszám megjelölésével – az étkezés megszervezése miatt. Részletes programot és plakátot minden plébániára eljuttatnak a szervezõk.
Fa r k a s M á r i a (Legyen Hited Közhasznú Alapítvány)
É letünk keresztje Mindenki hordozza a maga keresztjét, mikor megszülettünk, a vállunkra tették.
Van, aki rábeszéli másokra keresztjét, apránként adja át más vállára terhét.
Amikor elfárad, nem másokra rakja, szitkozódó szókra sosem nyílik ajka.
Akkor még könnyû volt ártatlanok voltunk, mostanra nehéz lett, mert rá sok bûnt raktunk.
Van, ki menekülne, segítsége mámor, próbál szabadulni a kereszt súlyától.
Összekulcsolt kézzel csak annyit mond csendben: Hogy tovább mehessek, segíts meg, Istenem!
Van, aki nehezen szitkozódva viszi, s amint lehet, terhét más vállára teszi.
Van, ki összeroskad, és ha felemelnéd, nem hagyja, hogy segíts vinni a keresztjét.
Õ, ha kéred, segít, a porból felemel, csak tudd kimondani: Adj erõt, Istenem!
Van, ki alázattal, mosolyogva hordja, tudja, rá van írva keresztjére sorsa.
4
Gyerünk!
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Egy hivatás kialakulásának története „Krisztus hûsége a papok hûsége” Mint tudjátok, XVI. Benedek pápa ezt az évet a Papság évévé nyilvánította Vianney Szent János halálának 150. évfordulója alkalmából. Ez az év egy nagy ajándék a számunkra és számomra is. Ebben az évben szó sincs arról. hogy a papok, akiket Jézus Krisztus az apostolok életének és küldetésének részeseivé tett, magukat akarják ünnepelni és ünnepeltetni. A papi év célja a Szentatya szerint, hogy a papok és hívek újra felfedezzék a papi hívatás értékét. Mint mondta: „Hivatásunk az egyház és a világ számárra nélkülözhetetlen. Alapja a feltétlen hûség Krisztushoz az állandó egység felé, hogy szüntelen törekedjünk az életszentségre, mint Vianney Szent János.” A hivatás és a papság fontosságára akarja felhívni a figyelmet. Boldogemlékû II. János Pál pápa szerint a papi hivatás „ajándék és titok”. Számomra is ez a megfogalmazás nagyon kedves és én is így gondolom. A papi hivatás ajándék, mert erre a hivatásra Isten választ ki embereket, hogy Jézus missziós mûvét tovább folytassák a világban. Jézus missziós küldetése pedig: a bûn ellen harcolni, bemutatni a szeretetet, amit a kereszten teljesített be és visszavezetni az embereket a helyes útra, az Isten országa felé vezetõ útra. Erre a feladatra Isten választja ki és hívja meg a papot és a Szentlélek által erõt add a végleges és õszinte „igen” kimondására. Hivatásom kialakulásának nincsen valamilyen különleges története, hanem inkább egy folyamat. Viszont vannak élményeim Isten jóságáról és szeretetérõl. Isten ajándéka számomra, hogy 1986. október 19-én Erdélyben vallásos családba születtem és nevelkedtem. Hívatásom alakulásában nagyon sokat köszönhetek vallásos nagymamámnak, aki szüleim mellet a hit elõ tanúja volt életemben. Ebbõl kifolyólag már gyerekkoromban minden vasárnap jelen voltunk a vasárnapi szentmisén és elsõ áldozásom után nagyon sokat ministráltam. Mint ministráns bekapcsolódtam a plébániai hittanórákba és a cserkészetbe. Ezekben az évekbe a hit tanúja volt számomra akkori plébánosom is, aki bátorításával és imáival kísérte utamat. Az általános iskola elvégzése után beiratkoztam a falunktól nem messze lévõ középiskolába biológia–kémia szakra azzal az elgondolással, hogy érettségi után jelentkezem majd a papnevelõ intézetbe. Azonban plébánosom egy beszélgetés alakalmával azt mondta mi lenne, ha elmennék már most a Gyulafehérvárra, a katolikus középiskolában lévõ úgynevezett kisszemináriumba és ott kezdenék el készülni a papi hivatásra, ne csak érettségi után. Elmentem tehát nyáron felvételizni, azzal az elgondolással, hogy a másik középiskolában eltöltött évemet elismerik, és nem kell majd évet ismételni. A felvételin kérésemet elõtárva az elöljáró atyák azt mondták, hogy elõfordult már ilyen eset és nem tudnak felvenni csak ha évet ismételek. Erre igent mondtam gondolva, hogy Istenért és népéért megéri elveszíteni azt az egy évet. Felvételi vizsga után közölték velem, hogy mégis felvesznek másodikosnak, így lettem én az elsõ az iskola történetében, akinek nem kellet évet ismételnie. Ebben a helyzetben is megtapasztaltam Isten ajándékát és azt, hogy ha elképzeléseinket érte fel tudjuk adni, Õ mégis jót tud kihozni belõle. Az ott töltött évek alatt erõsödött bennem a hivatás és így érettségi után jelentkeztem a szemináriumba, kimondva az igent Isten hívására. Most pedig a papságra készülök, és fokozatosan haladok elõre azon az úton, amire Isten meghívott, és próbálok az Úrra figyelni és arra, hogy mikor mit kér tõlem. A hivatás egyben titok is, hiszen aki kimondja az „igent”, az nem tudja igazából megmagyarázni, miért választotta ezt a hivatást. Ez valahogy úgy van, mint két szerelmes életében: egyik fél sem tudja igazán megmagyarázni miért pont abba a személybe lett szerelmes. Ha meg tudna magyarázni, akkor talán már nem is lenne szerelmes. Titok azért, mert több, mint amit én megérthetek belõle és több, mint amit én teljesíteni tudok. Ezért ez a hivatás számomra azt jelenti, hogy állandóan megújulok és egyre mélyebben igyekszem behatolni abba a titokba, aminek részben részese lettem, és aminek részese leszek a szentelés után. Számomra a papi hivatás azt is jelenti, hogy a világnak szüksége van papokra és Isten akarata szerint a világban van a helyük. Ebben a züllött világban kell, hogy valaki Isten ügyét képviselje. És ezért nemcsak a papok feladata, hanem mindannyiunké, hogy minél tökéletesebben megéljük és továbbadjuk az isteni szeretetet. Ezen cselekedetünkkel visszavezethessük az eltévelyedetteket a helyes útra. Úgy érzem, én is arra vállalkozom, hogy a Szentlélek segítségével visszavezessem az embereket Jézus Szívének szeretetébe. Bátorítok minden fiatalt arra, hogy ha Isten hívó szavát meghallja, ne féljen azt követni, hiszen Isten mindig Szentlelkével támogatja azokat, akik teljesítik akaratát – és itt nemcsak a papi hívatásra gondolok! Hivatásomnak ebben a szakaszában Sík Sándor pap-költõvel együtt mondhatom én is azt, amit Õ így fogalmazott meg: „Fehér fényben, fehér ruhában, / Egy férfi jár elõttem egyre / Vezet, vezet, kezem kezében Föl a nagy magányos hegyekre / Az emberarcok ködbe vesztek, / Ketten vagyunk a hegyeken Kézen fogva vezet a Mester / S én követem” (Sík Sándor: Ketten a Mesterrel) Köllõ Sándor III. évf. kispap
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
5
Georges Bernanos: Egy falusi plébános naplója Bernanos regénye a szenvedés allegóriája is lehetne, melyet egy õszinte és mély lelkiéletre törekvõ fiatal pap testesít meg, akinek hivatása elsõ állomáshelyén szembesülnie kell nyájának értetlenkedésével, közönyével és cinizmusával, miközben õ maga súlyos hitbeli válságba kerül, s szenvedései nem csak lelki, de fizikai teherként is ránehezednek. Az emberek tévesen ítélik meg: falánknak és iszákosnak könyvelik el, s hiába él aszkéta életet, egészségi állapota miatt egyre nagyobb fájdalmak gyötrik. Naplója kétségbeesett kísérlet, hogy imádságra képtelen lelkét megvizsgálja és Isten felé emelje. Személye a kármelita Kis Szent Teréz alakját idézi: Minden kegyelem! – írja halála elõtt, ahogyan Teréz is sóhajtotta utolsó szavaival. Bernanos a hit harcát állítja elénk: egy gyermekien tiszta szívû pap rendületlen lelki küzdelmét egy szebb, jobb és emberségesebb világért. Szent István Társulat, 2009. 244 oldal, keménytáblás Ár: 1520 Ft
Kispapok országos zarándoklata nemzeti kegyhelyünkre A papság évéhez kapcsolódóan a hazánkban tanuló kispapok gyalogos zarándoklatra indultak március 13-án Mátraverebély–Szentkútra. Zarándoklatukat és imádságaikat hazánkért ajánlották fel. A Mátra északi részén fekvõ Tar község templománál találkoztak a hazánkban tanuló kispapok, hogy közös imádságaikkal, közösségük megerõsítésével, zarándoklatukkal csatlakozzanak azokhoz, akik nap mint nap imádkoznak hazánkért. A több mint 200 papnövendéket Ternyák Csaba egri érsek és Beer Miklós váci püspök, a Püspöki Konferencia papnevelésért felelõs püspöke kísérte. A zarándoklatot a Váci Szeminárium szervezte, ahol idén 10 görögkatolikus és 3 római katolikus kispap tanul. A tari templomban a település polgármestere és papja indította el a zarándokcsapatot, s Beer Miklós püspök adta áldását a fiatalokra és elöljáróikra. Útközben az stációknál az elmélkedéseket egy-egy szeminárium vezette. A szentkúti bazilika elõtt nemzeti kegyhelyünk vezetõje várta a zarándokokat. Délután a görögkatolikus kispapok vezetésével Akathisztosz Himnuszt végeztek a Legszentebb Istenszülõ tiszteletére. A zarándoklat záró Szentmiséjét Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius vezette, Beer Miklós váci és Spányi Antal székesfehérvári püspök atyákkal és a szemináriumok elöljáróival. Forrás: Magyar Kurír
Unitas találkozó Kispapok és szerzetesnövendékek országos találkozója 2010. február 7-én rendezték meg Esztergomban az Unitas találkozót, mely a kispapok és szerzetes növendékek évi országos összejövetele. A találkozót – mely egyéni kezdeményezésre indult – idén az esztergomi kispapok szervezték a Szent Adalbert központban. A rendezvényen 150 kispap és szerzetes növendék vett részt, a Szeged–Csanádi Egyházmegyét 11 kispap képviselte. Az Unitas témája, mottója „Az egység építése karizmáink által” volt. A fõ elõadást Kajtár Edvárd, pécsi egyházmegyés plébános, a Pécsi Szeminárium volt spirituálisa tartotta. Központi gondolata szerint karizmaszövetséget kell kötnünk, össze kell fognunk az imádságban, teológiában, testvéri közösségben és liturgiában – hiszen ez tart meg minket. Összeköt minket a konszekráció, ami azt jelenti: ott vagyunk Istennél. A kiscsoportos beszélgetések során alkalmunk volt jobban megismerni egymást és megoszthattuk élményeinket is a többiekkel. Nyolcan voltunk egy csoportban, de
mindenki más-más szerzetesrendhez és szemináriumhoz tartozott. Itt látszott a legjobban, hogy milyen színes egyházunk és mennyi ajándékot és karizmát kapott. Ft. Székely János püspök atya az általa celebrált szentmisén megfogalmazta, hogy Krisztusnak terve van az emberrel és ma, a magyar egyházban Krisztus terve vagyunk mi, kispapok és szerzetesnövendékek. Az Egyház nevében megköszönte, hogy hûségesen elfogadtuk a hívó szót. Valóban az egységet éltük meg mindannyian, megtapasztalhattuk, hogy egyházunk mennyire színes és mégis egy. Mindenki külön karizmát kapott, mégis egyek voltunk a szeretetben és a hívó szóban. Azt éreztem, tényleg egy test vagyunk Krisztusban és a Szentlélekben, aki összeköt minket. A találkozó a remény jele is a magyar egyház és Magyarország számára, hiszen rajtunk áll, hogy karizmáinkat, talentumainkat kamatoztatjuk-e Isten népe javára. Köllõ Sándor
6
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
Idén is gazdag programmal várta Szegeden a Házasság Hete során az örök hûségben, szeretetben és kitartásban hívõ fiatalokat, idõseket, érintetteket és érdeklõdõket a Szeged–Csanádi Egyházmegyei Pasztorális Helynökség Családpasztorációs Irodája. A hét során számtalan különbözõ módon közelítették meg a keresztény házasság kérdését, a változatosságról a szervezésbe szép számmal bekapcsolódó csoportok – Fészek Nagycsaládos Egyesület, Házas Hétvége Mozgalom, Karizmatikus Megújulási Mozgalom, Szegedi Baptista Gyülekezet, Szeged Honvéd téri Református Gyülekezet, Új Család Mozgalom (Fokoláre) – gondoskodtak. Alábbiakban az õ beszámolóikat olvashatjátok az egyes napok történéseirõl. Február 8-án, hétfõn a Somogyi Könyvtárban Dr. Gyémánt Csilla a Juhász Gyula Fõiskolai kar tanára nyitotta meg a „Házasság, család gyermeknevelés – a régi könyvek tükrében” címû kiállítást, ahol olyan XVI–XIX. századból származó könyvek kerültek kiállításra, melyek a házasság témakörét járták körül. Ugyanezen a napon a Katolikus Házban „Családtervezés? Természetesen!” címmel két elõadást hallhattunk. Dr. Körmendy Mária, a Billings-módszer Magyarországi Oktatóközpontjának vezetõje beszélt a termékenység biológiai hátterérõl és a módszerrõl. Bella Gábor és Katalin pedig a családtervezés másik módját ismertették, az ún. tüneti–hõmérõzéses módszerrõl és annak a párra gyakorolt pozitív hatásáról beszéltek. Kedden a baptista gyülekezet közösségi házában a Tûzbiztos házasság (Fireproof) címû filmet vetítették, melyen igen sok fiatal volt jelen. A vetítés után Dr. Szili Mihály, a szegedi baptista gyülekezet vezetõje szervezett beszélgetést a résztvevõkkel. A Honvéd téri Református Gyülekezet nagytermében Czagány Gábor református lelkész „Párkapcsolatok a Szentírás mérlegén” címû elõadását hallgathatták az érdeklõdõk, mely bemutatta, hogy a házasságot minden valamirevaló kultúra nagy értéknek tartja. Az ószövetségi házasságkép után az újszövetség különösen a házasság lelki dimenzióját emelte ki azzal, hogy mindkét fél számára a krisztusi szeretet a mérce és a cél. Ha erre törekszenek, és ezt megvalósítják, Isten megjelenik kapcsolatukban, mint a harmadik fél, velük él – házasságuk az örök életre nyitott „kis egyház” lesz.
„Boldogan éltek, míg...” címmel február 10-én nyílt kiállítás a Fekete Házban a Házasság Hetére kiírt gyermekrajz-pályázat díjazott munkáiból, melyek egy-egy népmeséhez kapcsolódóan mutatták be a házasság témáját. Az esemény mûvészeti vezetõje, Szûcsné Kopasz Kinga, a szegedi Karolina Iskola igazgatóhelyettese három korcsoportban adott át díjakat a helyezetteknek. Népmesei hangulatú, szívbõl szóló, megható beszédet mondott Maróti Antalné, a zsombói Kós Károly Iskola igazgatója, bíztatván a szülõket, hogy soha ne feledkezzenek meg arról: valaha õk is voltak gyerekek, akik hittek a csodákban, és még tudtak alkotni, ahogy minden gyermek tud. Kerekes Enikõ népdalénekes és tanítványai pedig szépen zengõ hangjukkal méltón becsomagolt, gyönyörû dalokat hoztak ajándékba a hallgatóságnak. Csütörtökön a Millenniumi Kávéház klubtermében Szásziné Fehérváry Anikó és Szászi Balázs családterapeuta házaspár vezetésével vettünk részt egy interaktív mûhelyen. A házaspár látványosan vezette elõ a gyermekkorból párrá, apává, illetve anyává alakulást. Ezután rajzaink alapján csoportokra oszlottunk, ahol egy-egy családot alkottunk. Lerajzoltuk elképzelt családfánkat, és történetet találtunk ki alkalmi családjainkról, melyet be is mutattunk. Két család példája által figyelhettük meg a lehetséges változásokat: mi történik a család kapcsolatrendszerében, ha a férj munkanélküli lesz, ha a nagyapa meghal, ha az anya alkoholba menekül, esetleg a gyerek elzüllik vagy szerelmes lesz stb. Akik próbálták átélni a családokban történt változásokat, azok belülrõl élték meg a helyzetet, a többiek pedig kívülrõl figyelték, hogy merre mozdul a család, az egyes helyzetekre hogyan reagál, hogyan változnak a viszonyok. Ugyancsak csütörtökön vetítették Az Eskü címû filmet a Baptista gyülekezet közösségi házában. A megrendítõ alkotás valódi megerõsítés mindazoknak, akik Istenbe vetett bizalommal élik életüket. Fõhõsének jellemformálódásában fontos állomás, amikor rádöbben, a házasságkötésükkor tett eskü milyen erõvel bír, de ha meg akarja tartani, Istent nem zárhatja ki életébõl. Gyõri Kornél baptista lelkipásztor, aki maga is több évtizede házasságban él, rámutatott: a film érzékletesen mutatja be annak fontosságát, hogy a házas felek között testi, szellemi és lelki értelemben is harmonikus legyen a kapcsolat. A kapcsolat ápolása pedig odafigyelést és folyamatos munkát jelent, de ha a szereteten alapul, akkor ez nem kínos kötelesség, hanem szeretet-megnyilvánulás.
Családtervezéstõl a jégpályáig
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 . Február 12-én házaspárok közremûködésével rendeztek mûvészeti estet az Alsóvárosi Kultúrházban, melynek célja az volt, minél több oldalról mutathassuk meg az Istentõl kapott különféle talentumokat. Nagy örömünkre egy néprajzkutató házaspár, egy festõmûvész, egy népdalénekes, egy orvos házaspár, egy zenélõ nagycsalád és egy néptáncos pár vállalták a bemutatkozást, így szép színes este kerekedett. A háromgenerációs család együtt zenélése igazi csoda volt! A gyermekprogramokat a Fészek nagycsaládos egyesület tagjai biztosították a rendezvény alatt, a gyermekek szép kézmûves dolgokat készítettek. A Házasság Hetének zárónapján két nagyszabású program következett még: délután családi vetélkedõ a Mûjégpályán, este pedig ökumenikus istentisztelet. Elõször a Szegedi Jégtánc Egyesületbõl két fiatal pár mutatott be színvonalas jégtáncot mindannyiunk örömére, Kedves Családok! Kedves családokat támogató atyák! Kedves lányok és fiúk, nõk és férfiak, hölgyek és urak, feleségek és férjek! Az idén is lesz tavaszi családnap! Mégpedig Kétsopronyban, 2010. április 10-én, szombaton. A témánk a férfi és a nõ különbözõsége, melyrõl Pál Ferenc atya fog elõadást tartani. A Papság évében vagyunk, ezért gondoltuk, hogy Feri atyát hívjuk meg, aki katolikus pap, mentálhigiénés szakember. Elõzetesként szeretettel ajánljuk elõadásait, melyek a www.palferi.hu honlapon meghallgathatók. A nap menete: 9.00 – regisztráció és a gyermekek csoportbeosztása a Mûvelõdési Házban 9.30 – reggeli imádság, megnyitó, köszöntések 10.00 – Férfi és nõ különbözõsége, lehetõségek az egységre – Pál Ferenc atya elõadása 11.00 – szünet 11.30 – szentmise a templomban 12.30 – ebéd 14.00 – a falu hagyományõrzõ kórusa énekel a Mûvelõdési Házban 14.30 – tanúságtételek 15.30 – felrázó játék és kiscsoportok alakítása 15.45 – kiscsoportos beszélgetések 17.00 – Záró imádság, elköszönés Az óvoda és iskola épületében egész nap színes gyermekprogramokkal várják a családok ifjabb tagjait a helyi szervezõk és a Katolikus ifjúsági Alapítvány munkatársai. A fiatal felnõtt korosztályt pedig szeretettel hívjuk a nap programjaira. A házigazdák meleg ebédre hívnak minket, amit ezúton is köszönünk nekik. Kérjük, süteményt hozzatok magatokkal, mert a szünetekben, az ebéd után az általunk készített finomságok jelentik majd a desszertet.
Gyerünk!
7
majd ezt követte egy sorverseny hét csapat részvételével, végül pedig önfeledt korcsolyázásba torkollott a délután. A befejezõ ökumenikus istentiszteletet a Honvéd téri református templomban Czagány Gábor lelkész vezette a liturgiát, az ünnepi szónok pedig Zatykó László ferences testvér volt. Szavaiból megértettük, hogy a házasságban mennyire Isten jelenléte a kapcsolatunkban és a mi ürességünk, mely nélkül Õ sem tud hozzánk költözni. Az istentisztelet végén úgy zártuk le ezt a szép hetet, hogy nemcsak ezeken az ünnepi napokon figyelünk egymásra, házastársunkra, családunkra és a körülöttünk élõkre, hanem a hétköznapokban is minden kapcsolatunkban megõrizzük az ünnepet. Hívjátok magatokkal lelkipásztoraitokat, közösségeitek tagjait, barátaitokat, ismerõseiteket, hogy együtt tapasztalhassuk meg: az egyházmegye családjaiban milyen örömök, gondok vannak jelen – nõi–férfi mivoltukkal kapcsolatban is; valamint megerõsítést jelenthessünk egymás számára abban, hogy a különbözõségek ellenére, vagy éppen azért ma is érdemes hosszú távra elkötelezõdni, családban élni, a családot értéknek tekinteni, és hitünket közösségben gyakorolni. Szegedrõl külön busz indul, a jelentkezéskor kérjük azt is jelezzétek, hogy azzal a busszal jönnétek-e! A mellékelt jelentkezési lapokon, személyesen, illetve az alábbi elérhetõségeken lehet Jelentkezni 2010. március 25-ig. Postacím: Családpasztorációs Iroda, 6720, Szeged, Dugonics tér 12. e-mail:
[email protected] telefon: 62/ 311–216; 20/82–80 –476 Kérjük, mindenképpen jelezzétek részvételi szándékotokat, ez megkönnyíti az elõkészületeket! A kétsopronyi családok és Ilyés Zsolt atya nevében is szeretettel várjuk jelentkezéseteket: Kondé Lajos pasztorális helynök Csányiné Fejes Tekla családreferens Keszeli Ilona családpasztorációs munkatárs
8
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
Vajon ott bent, nem kellenee elkezdõdjön egy nagyon komoly kampány? Vajon a bennünket belülrõl irányító hatalmakat, erõket nem kellene alázattal, bölcs nyugalommal felülvizsgálni? Nézzük meg, hogy egyáltalán van kormánya, saját magam számára elfogadott elvekkel az életemnek? Vagy csak simán sodródok, játékszere vagyok a kinti világ pillanatnyi benyomásainak, kusza ösztöneinek? Szerintem sem a politikai, sem a gazdasági reform nem fogja megoldani sem népünk, sem az emberiség, még kevésbé a magam gondjait, egy komoly belsõ lelki reform nélkül. Az ember önmagát belülrõl kellene, hogy megreformálja! Választásra készülve jó lenne elgondolkozni, hogy ott belül, lelkünk mélyén ki van a kormányon, milyen pártok, hatalmak? A dölyfös, mindenkit leócsárló, letaposó, hatalom utáni vágyam? Az anyagelvû bírvágy? A kapitalizmus fogyasztási ösztöne? Vagy az alkohol, a különféle élvezeti cikkek iránti olthatatlan szomjam? Mi vezet, lényem hajójában ki van kormányon? Bennem ott legbelül a döntéseket ki hozza meg? Az ember hajlamos másokkal szemben nagyon kritikus lenni, és ez jól is van, de ebbõl a szigorúságból nem ártana, ha egy rész önmagunk felé fordulna. Az általunk befogadott közel kétezer gyermek közül egy sem került hozzánk csak azért, mert a románok, cigányok, magyarok szétverték volna a családjaikat. Minden alkalommal a családot szétverõ erõ belülrõl jött: figyelmetlenség, naivság, alkohol, lustaság, bûnös kilengés és folytathatnám a sort. Sajnos, a családjainkat szétverõ döntések ott bent, a lélek mélyén születtek. Persze jól esik hárítani, a felelõsséget mások nyakába varrni, az iskola, a TV, stb. Tudom, hogy jó lenne a fáradságos belsõ kemény munkát kiszervezni, másokra bízni, egy vasárnap délelõtti szavazással mindent megoldani. Ne csapjuk be magunkat: soha nem volt ennél nagyobb szabadság a Kárpát-medencében, de talán soha nem volt ilyen kevés befelé fordulás, ilyen kevés
önuralmuk az embereknek, mint most. Önmagát kellene féken tartsa az ember! Szomorú szívvel mondhatom, hogy a bennünk lévõ bûnös vágyak, kapzsi ösztönök okozták az elmúlt húsz évben a legtöbb kárt saját magunknak és népünknek. Az utolsó ítélet nem lesz más, mint amikor Isten felmutatja azt az embert, aki te lehettél volna. Nagy szelíden, csak annyit mond: „Nézd, ez lettél volna, ha reggelente szépen, idejében felkelsz és a mindennapi munkádat szépen elvégzed, ezek lettek volna a te drága gyermekeid, unokáid, ha te bennem bízó lélekkel, vidáman, szépen, szorgalmasan, a jóban kitartva éled életed... Ilyen lettél volna, ilyen lett volna a családod, néped, a közösség melybõl vétettél... – de sajnos, benned nem a józan ész, a szeretet, a jóság, a szorgalmas kitartás uralkodott, hanem a bûnös vágyaid, kapzsi ösztöneid, melyek aláásták önbizalmadat, életkedvedet, mely elnyelte életed megannyi drága percét, óráját.” Isten nem fog senkit elítélni, egyszerûen mi mondjuk ki magunk felett az ítéletet azzal, hogy mindennapi döntéseinkben milyen erõket engedünk életünk kormányához. Ott belül mi választunk, döntünk, és ott bent is csak mi dönthetjük le a lelkünkre telepedett bûnös zsarnokot. Milyen szép lenne, ha az elmúlt évek hibájából tanulva, egy hatalmas tavaszi nagytakarításban, minden szinten a selejtes, önzõ, kapzsi, bûnös erõket le tudnánk cserélni alázatos, becsületes, tiszta, dolgos családjainkra, Istenre figyelõ vezetõre... Isten adja, hogy mindannyian, ott legbelül is megtartsuk szabad választásainkat... Én a szeretetre, Istenre szavazok! Kisebb testvéri szeretettel: Böjte Csaba testvér
Választásra készülünk, de lelkünk mélyén ki az úr?
Úristen! Igazság kútfeje, kegyelem kimeríthetetlen forrása, ki parancsolataidról megfeledkezett népedet néhanapján a szolgaság jármával sújtod, hogy megtörjed gõgjét, s amint a büntetésben igazságot adtál, a megbocsátásban újból kegyelmet adj neki: bevalljuk, Uram, õseink nyughatatlanságát, beismerjük mindennapi vétkeinket, amelyekkel ellened támadván, valóban megérdemeljük ostorodat. Rászolgáltunk, Uram, hogy nemzetünk dicsõsége elenyésszen, s gyermekeink elfeledjenek magyarul imádkozni. Méltóak vagyunk, hogy magvunk szakadván, eredetünk emlékezete és nemzetünk neve feledésbe merüljön, mivel elhajoltunk tõled, Istenünktõl és Urunktól! Mindazáltal, ó Uram, tekintsd a nyomorúság ez örvényébe hullott népednek sóhaját, hallgasd meg a szegények, az özvegyek
és árvák hozzád felsíró jajkiáltását! Tekintsd a bûnhõdésre kész ártatlanok kiontott vérét, s ne feledkezzél meg irgalmasságod cselekedeteirõl, melyekkel hajdan oly kegyesen elárasztottad szolgaságban sínylõdõ választott népedet! (...) Add végül, Urunk, legkegyelmesebb Atyánk, hogy felvétetvén néped kebelébe, rendelésed útjáról le ne térjünk, hanem igazságtételed õreivé lévén utunk nyugalomban és békességben vezessen Tehozzád, ki végtelen kegyelmednél fogva azt akartad, hogy kiszabaduljunk a bûn szolgaságából és megváltassunk. A mi Urunk, Jézus Krisztus által, ki a Szentháromságban veled él és uralkodik, mindörökkön örökké. Ámen.
Rákóczi Ferenc imádsága
Forrás: Internet
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
9
„Keresztényfóbia – az üldözés új formája” Ezzel a címmel jelent meg Olaszországban René Guitton, francia író és gondolkodó írása, mely a közelmúltban elnyerte országa Emberi Jogi díját is. A könyvrõl Bruno Forte, Chieti–Vasto érseke mondta el gondolatait a Vatikáni Rádiónak. René Guitton írása a tényekbõl, a keresztények üldözésének valós eseményeibõl indul ki, melyek a világ különbözõ, leginkább iszlám országaiban történnek. Munkája képet ad arról, hogy a nyugati világban, elsõsorban Európában hogyan hallgat és áll némán a probléma elõtt a hírközléssel, véleménynyilvánítással megbízott szervek nagy többsége. Guitton arra is rávilágít, hogy a mai laikus társadalom milyen módon határolja el magát a keresztények támogatásától még akkor is, amikor tisztán az emberi jogok, az emberi méltóság védelmérõl van szó. Fontos – mondta a Vatikáni Rádióban Bruno Forte érsek –, hogy mindenki, köztük a keresztények is rádöbbenjenek a helyzet súlyosságát, mely a szabad vallásgyakorlás jogát sodorja veszélybe. Az érsek arra a kérdésre, hogy az iszlám országokban történõ keresztények elleni erõszak-cselekedetek elítélése a nyugati világban kiválthatja-e az iszlám gyûlöletet, elmondta, hogy a béke, az igazságosság és az emberi jogok védelme érdekében úgy kell kezelni ezeket az eseteket, hogy az mindenki javát, a nemzetek közötti béke elõmozdítását szolgálja. Szükséges, hogy a nyugati világ megtörje a csöndet, és kiálljon a keresztények védelmében. Ez mindenkinek joga és kötelessége embertársaink és a közjó érdekében. Vatikáni Rádió/Magyar Kurír
Nõ a katolikusok száma világszerte Lassan és egyenletesen növekszik évrõl évre a katolikusok aránya a világ össznépességéhez viszonyítva, derül ki a 2010-es pápai évkönyvbõl. A világ legnépesebb keresztény egyházának több a papja és a papságra készülõ szeminaristája is, mint egy évvel korábban. A szerzetek száma azonban évrõl évre tovább csökken. A pápai évkönyv a világegyház 2008. december 31-i adatait összegezte. Eszerint 1 milliárd 166 millió a katolikusok száma, ami 19 millióval (1,7 százalékkal) több, mint 2007 végén. Ugyanezen idõszak alatt a világ össznépességéhez viszonyítva a katolikusok aránya 17,33 százalékról 17,4 százalékra nõtt. Az egyháznak 409.166 egyházmegyés és szerzetes papja van, 1142-vel több, mint egy évvel korábban. 2000-hez viszonyítva most 4000-rel több a papok száma, ami körülbelül egy százalékos gyarapodás. A katolikus egyház még ma is sok szempontból Európaközpontú, pedig már évtizedek óta a katolikusok közel kétharmada a többi földrészen él. A papok 47 százaléka Európában, 30 százaléka az amerikai kontinensen, 13 százaléka Ázsiában, 9 százaléka Afrikában és egy százaléka Óceániában mûködik.
A papságra készülõ katolikus fõiskolai hallgatók létszáma 2007-ben 117 ezer volt, ezerrel több, mint egy évvel korábban. A kispapok számának emelkedését földrészenkénti bontásban jelzõ adatok jól érzékeltetik, hogy napjainkban a katolikus egyház a világ mely részein fejlõdik dinamikusan: Afrikában 3,6, Ázsiában 4,4, Óceániában 6,5 százalékkal nõtt a papságra készülõk száma egy év alatt, míg Európában 4,3 százalékos a visszaesés, Amerikában pedig stagnálás tapasztalható. Továbbra is a szerzetesnõk alkotják a legnépesebb lelkipásztori csoportot az egyházban, de összlétszámuk évrõl évre jelentõsen csökken. 2000-2008 között számuk 800 ezerrõl 740 ezerre esett vissza. A legnépesebb nõi rendek: szaléziek, karmeliták, klaretiánusok, Ferences Mária misszionáriusai, ferences klarisszák, Szeretet Misszionáriusai (Teréz anya rendje). A férfi szerzetesek száma kétszázezer, akiknek háromnegyede pap, egynegyede szerzetestestvér. A férfi rendeknél a legnépesebbek a jezsuiták, a szaléziek, a ferencesek, a ferences kapucinusok, a bencések és a verbiták.
Könyvajánló Fidelis Ruppert-Anselm Grün Krisztus a testvérben A felebarát és az ellenség szeretete bencés szellemben A testvériességet mint az emberek egymás közötti horizontális kapcsolatát nemegyszer szembeállítják az embernek Istennel való vertikális kapcsolatával, gyakran azt a látszatot keltve, mintha a korábbi korok keresztényei kereszténységüket elsõsorban a tiszta istenkapcsolatban látták volna. Napjainkban azonban végre rájöttünk: Krisztust az embertársban kell felfedeznünk és szolgálnunk. A könyv három fejezetben fejti ki – mindegyikben Szent Benedek tanítását véve alapul –, hogyan kell Krisztust hallgatni a testvérben, Krisztussal találkozni a testvérben, illetve magát Krisztust szeretni még az ellenségben is. Második, javított kiadás! Sorozat: Bencés Lelkiségi Sorozat (3) Megjelenés: 2010 Oldalszám: 80 Fogyasztói ár: 1750 Ft www.benceskiado.hu
Szerdahelyi Csongor Ferences Sajtóközpont
10
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
...a legtöbb ember az 1848/1849-es eseményekre emlékezik. A forradalom és szabadságharc történései közül számtalan momentumot felidézhetnénk, de emlékezetünket most két olyan egyéniségre irányítsuk, akik ugyan nem magyar származásúak voltak, de a harcokban ízig-vérig magyarként viselkedtek, és szereztek dicsõséget, hírnevet. Az egyik ember a lengyel haza szülötte, Bem József. A másik a szerb származású Damjanich János. Bem József, lengyel nevén Józef Zachariasz Bem, 1794. március 14-én született Tarnowban, és 1850. december 10-én halt meg Aleppo városában. Tanulmányait Krakkóban, majd a varsói Tüzér és Mûszaki Iskolában végzi. Ennek az intézménynek késõbb tanára is lesz, ahol tanársága mellett kutatómunkát is végez (a röppentyûk fejlesztésén dolgozik). 1812-ben – mindössze 18 évesen –, Napóleon oroszországi hadjáratához csatlakozik, ahol tüzérhadnagyként segédkezik a harcokban. 1830-ban a lengyel szabadságharc aktív résztvevõje. 1831ben, az ostroleka-i ütközetben csupán tíz ágyúval képes megálljt parancsolni a támadó orosz hadseregnek. Bár a vereséget így sem kerülhették el, Bemet még a csatatéren ezredessé léptetik elõ. Ekkor kapja az „Osztroleka véres csillaga” minõsítést is, neve nemzetközileg ismertté válik.
Maradványait 1929-ben szállítják haza szülõvárosába, Tarnow-ba. Az Aleppo-tól Tarnow-ig tartó út során több helyen is felravatalozzák a sírt, többek között Budapesten is. Mivel élete végén áttért az iszlám hitre, a keresztény katolikus földben nem helyezték örök nyugalomra. Síremléke egy oszlopon álló kõszarkofág. Damjanich János (Jovan Damjanic) 1804-ben született Staza-ban. Ez a település a mai Horvátország területén fekszik. 1849. október 6-án halt meg Aradon. Szerb nemzetiségû családból származik. Édesapja katonatiszt a császári–királyi hadseregben. Damjanich is katonai pályára lép, a temesvári katonaiskolában végzi el tanulmányait. 1848-ban összeszólalkozik felettesével – a késõbb számunkra is ismertté vált – Haynau altábornaggyal, aki ezért Damjanichot Itáliába vezényli át. Júniusban visszakéreti magát Magyarországra, és innentõl fogva a magyar szabadságharc egyik legsikeresebb vezéregyéniségévé válik. Megszervezi és kiképzi a híres 3. szegedi honvédzászlóaljat. Tagjai a híres „fehértollasok”. A délvidéki polgárháborúban, majd a bánsági harcok során alatt is számtalan haditettet hajt végre, melynek jutalmául vezérõrnaggyá léptetik elõ 1848 decemberében. Ezt követõen rövidesen északabbra vonul, hogy a tavaszi hadjárat híressé vált, dicsõséges ütközeteiben segédkezzen. Április 4-én Tápióbicskénél seregei fordítják meg az osztrákok mellé szegõdött a hadiszerencsét, és verik vissza Jellasic dandárjait. Április 6-án az isaszegi gyõzelemhez járul hozzá, majd április 10-án Vácnál mér végsõ csapást Christian Götz seregeire. Április 28-án ideiglenesen hadügyminiszterré nevezik ki, de ezt a minõségét csak pár óráig viselheti, mert még aznap balesetet szenved, és lábát töri. Júliusban az aradi vár fõfelügyelõje, majd várparancsnoka. Itt teszi le a fegyvert a cári csapatok elõtt augusztus 17-én. A szabadságharc leverését követõen az osztrák kormány teljhatalmat biztosított Julius Haynau számára a büntetések végrehajtására. Így kerülhetett sor a 13 tábornok – köztük Damjanich – golyó, illetve kötél általi kivégzésére október 6-án, Aradon. A kivégzések sorrendjét átgondolt tervek szerint határozták el. A legtöbb fejfájást okozó Damjanich végül Haynau személyes bosszúja miatt lesz „csak” az utolsó elõtti. A halál közelében elhangzott búcsúszavai a következõk voltak: „Azt gondoltam én leszek az utolsó, mert a csatában mindig az elsõ voltam. Szegény Emíliám! Éljen a haza!” SZ.T.B.
Márczius idusán...
1848 novemberében jelentkezik Kossuth Lajosnál, hogy felajánlja szolgálatait a magyar szabadságharc ügye érdekében. Hamarosan az erdélyi magyar hadsereghez kerül, ahol remek szervezõkészségével és tetterejével átszervezi a szétesett sereget. Nemsokára felszabadítja Erdélyt az osztrák és orosz csapatok nyomása alól. A szabadságharc bukása után az Oszmán Birodalomba menekül, ahol a mai Szíria területén fekvõ Aleppo városába internálják. Kiadatása elkerülése érdekében felveszi az iszlám hitet, Murát pasa lesz belõle. Aleppo-ban is végez katonai tevékenységet, sikerrel fékezi meg a helyi zavargásokat. 1850ben hal meg, feltehetõen maláriában, utolsó gondolataiban is Lengyelföld felé áhítozva.
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
11
Gyerünk!
Az antik kereszténységben a képek óriási hatást fejtettek ki, sokkal többen látták a képet, mint olvasták a szöveget. Az egyik elsõ passió-ábrázolás egy szarkofágon található plasztika (Róma, 340 körül), a jelenetek Pilátus kézmosását, valamint a tövissel megkoronázást, kereszthordozást és megfeszítést ábrázolják. Az 5. századig ritka a megfeszítés ábrázolása. Ez a Karoling-korban jön divatba, amikor úgy ábrázolják, hogy összekapcsolják Krisztus keresztáldozatát a bûnösökért felajánlott áldozattal és a szentmisével. Ezért a keresztre feszítés ábrázolásánál megszokott dolog volt, hogy a kifolyó vért úgy ábrázolni, hogy azt az angyalok misekehelybe fogják fel. Ún. tanító képek a középkori tipológiai exegézis képi megjelenítõi, pl. a kódexek miniatúrái és a Biblia Pauperumok. A keleti egyházban az ikonosztázon jelentek meg a passió egyes jelenetei az ünnepek rendjében. Jézus feltámadása vagy szenvedése angyalok körében volt ábrázolva. Jézust Isten-embernek mutatták be és az ábrázolásokon egyre több angyal jelent meg. A keresztes háborúk korában számos ikon került Olaszországba, ezek hatását legkönnyebben a toszkán táblaképeken lehet kimutatni. Ezek legfõbb ábrázolási típusa, hogy Jézus gyõzött a halálon. A 13. században jelenik meg az INRI tábla – szenvedõ vagy megfeszített Krisztussal, szögekkel átszúrt kézzel és lábakkal. Ennek célja az együttérzés felkeltése, a követésre felhívás, szenvedés misztika. Jellegzetesek a 13. századi „Ecce homo” képek, a kereszthordozás, a kereszt-felvétel, a könnyezés, a Pieta, a sírba helyezés. A Golgota keresztje mellett állandó kísérõk: Mária és János evangélista, a szeretett tanítvány. Ezt követõen szaporodnak el a fájdalmas anya képek vagy más néven Pieta-ábrázolások.
Tamás hegyen is), melyek a következõk: 1. Krisztus vállára veszi a keresztet; 2. elõször esik el; 3. találkozása Máriával; 4. másodszor esik el; 5. Veronika kendõje; 6. harmadszor esik el; 7. sírbatétel. Varallóban (Itália) 1520 körül 43 stációig bõvítették a keresztutat. Antonius Daza OFM Exercicios espirituales (Barcelona, 1625.) címû mûvében hozzáfûzte a keresztrõl való levétel és a sírba tétel stációit is. A keresztúti stációk 14 számban való rögzítéséhez a 16. századi Jeruzsálem-leírások járultak hozzá. A 14 stációs keresztút világméretû elterjedése Porto Maurizio-i Szt. Lénárdhoz (1676–1751) fûzõdik, aki követte 1742-ben a búcsúk kongregációja által meghatározott formát a keresztút végzésekor. A Nyugati egyházban kialakult keresztúti forma visszahatott Jeruzsálemre is. A keresztút az idõk folyamán Jeruzsálemben is 14 állomásos lett, melynek stációit ábrázoló képeket a templomokban a falon körbe, egy-egy kisebb kereszt alatt helyezik el, általában a stációt jelzõ római számmal együtt. A szabadban (hegyen) emelt keresztúti 14 stációs kápolnából vagy oszlopból áll, és egy dombhoz vezet amelyet Kálváriának neveznek. A keresztény mûvészek gyakori témája a keresztút. Metszetként a stációk G. de la Noue Ájtatossági könyvében szerepelnek elõször (Párizs, 1516). A 17. század óta jelennek meg imakönyvekben is a keresztút illusztrációk. A keresztutak leginkább a 17–18. század. fordulóján kerültek be a templomokba. Híressé vált J. P. Wagner ember nagyságú szobrokból álló würzburgi keresztútja is. A 19. század 2. felében a keresztúti stációk alkotói történeti hûségre törekedtek. A 20. századi mûvészek a lényeges vonásokra szorítkoztak csupán, kevés alakkal festették meg a stációkat.
Passió a képzõmûvészetben
Keresztút (latinul: „via crucis”, „via dolorosa”) A keresztút eredetileg azt a kb. 0,5 km-es útvonal, melyen Jézus tett meg a vállára rakott kereszttel a Praetoriumtól a Golgotára (vö. Mt 27,37; Jn 19,17–19). Jézus keretútjának néhány állomását nagyon korán kõvel vagy egy kisebb kápolnával jelölték meg az õskeresztény korban. A hagyomány szerint Jézus anyja és egy-egy tanítvány a föltámadás után naponta végigjárta az ún. szent körutat, az utolsó vacsora termétõl, Annás és Kaifás házán keresztül a Golgotáig, illetve a szent sírig, beleértve a Praetorium, a Getszemáni kert, az Olajfák hegye, Kidron-völgy, Sion hegye megállókat is. A 14. századtól a ferencesek által vezetett zarándokok vagy ugyanezt az útvonalat vagy a Praetorium–Szentsír közti 14 emlékhelyet (nem egészen azonosak a maiakkal) járták végig. Európában a keresztúti ájtatosság a keresztes háborúk után szaporodott meg, a templomban vagy a szabad téren állítottak stációkat. Németországban kezdetben Jézus szenvedésének csak az elsõ és utolsó stációját állították fel, melyet dombormûvekkel vagy szobrokkal jelöltek meg. Végül is a római stációs templomok számából alakították ki a hét stációt (ilyen keresztút található az esztergomi Szt.
Dr. Benyik György (kép forrása: internet)
Tatárné Kapus Éva
Feltámadás Lelkem kiszáradt medre, Szomjasan nyújtja Karját feléd. Cserepes földjét Mély fájdalom szántja, Áradj, hát éltetõ erõ, Szentlélek balzsama. Tüzes szikrákkal Az élõ víz forrása, Hadd törjön fel szívemben. Hadd éljek, alkossak, szeressek, A Te szent ölelésedben.
12
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
Könyvajánló Ahol a tragédia megütközik az örökkévalósággal Végre tényleg magyar nyelven is megjelent a már sokak által nagyon várt könyv: A Viskó (The Shack). William Paul Young megrázó regénye az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere világszerte, amely rövid idõ alatt több mint 10 millió példányban fogyott el. Mert akik elolvasták, azok mentek és vettek tízet, harmincat, ötvenet, huszonötöt, és osztották szét rokonaik, barátaik között. Az egyébként vitákat is kiváltó regényrõl azt tartják, kolmoly hatással lehet erre a nemzedékre. A könyv egy lebilincselõen izgalmas és izgalmasan provokatív olvasmány, amiben egy elhagyott rozoga, rossz emlékeket idézõ viskó egyszerre döbbenetes titkok tárházává válik... Itt izgalmas találkozások során a megbocsátás gyógyító ereje és hatalma is felragyog a sebzett szív számára. Vigyázat, regény! Nem teológiai értekezés! Valóság és fantázia. Kijelentés és keresés. Egy kétségbeesett, kételyekkel teli ember keresése. Nem Szentírás, hanem egy megrázóan izgalmas „mese”. Wm. Paul Young: A Viskó Immanuel Alapítvány, 2009. 260 oldal, 2.250 Ft
Mai problémák a II. Vatikáni Zsinat fényében Konferencia 2010. július 5–9. között a Párbeszéd Házában Szeretettel hívjuk a híveket, világiakat és egyháziakat, akik a keresztény hit és az egyház valóságának mélyebb megértését keresik, különösen is a papokat, szerzeteseket, hittanárokat, lelkipásztori kisegítõket, a teológiai fõiskolák növendékeit, lelkiségi mozgalmak képviselõit és természetesen azokat is, akiknek elkötelezetten fontos a krisztusi igazság közös keresése. A konferencia célja a múlt évi konferencia (2009. nyarán) és szeminárium (2009. december) folytatása és elmélyítése többek kérésére. A programot azonban az új résztvevõk is tudják majd követni. Ajánljuk, hogy az új résztvevõk hallgassák meg a 2009-es konferencia felvételeit. (A teljes anyagot tartalmazó DVD-k kaphatók a Faludi Ferenc Akadémián 2000 Ft/konferencia áron.) Elõadó: P. Õrsy László, S.J. Washingtonban, a Georgetown Egyetem jogi karán tanít. A zsinat idején (1960–66) a római Gergely egyetemen tanított; a zsinatnak személyes tanúja volt, mint szakértõ dolgozott a zsinaton résztvevõ püspököknek. Sok tanulmánya jelent meg könyvekben és cikkekben a zsinatról és annak befogadásáról az egyházban. Nemzetközileg ismert elõadó zsinattal kapcsolatos témákban. A konferencia témái: – A Szentháromság képe az Egyházban (az Egyház mint közösség) – A Szentlélek mint az Egyház teremtõje és életadója, az egység és a különbözõség létrehozója és fenntartója – Krisztus minden ember megváltója, a Szentlélek munkája a megváltásban – A szentségek szerepe az Egyház életében, a Lélek ajándékainak kiáradása – Az Egyház küldetése az egész emberi családhoz, az Egyház kötelessége az emberi méltóság és jogok hirdetésében és védelmében az Egyházon belül és mindenütt máshol – Newman bíboros (1801–1890) ezévi boldoggá avatása alkalmából egy napi téma lesz az õ élete és jövõbe mutató meglátásai. Õ volt a II. Vatikáni Zsinat elismert „tanítója”
Az elõadásokat csoportos megbeszélések követik. A konferencia szervezõje: FALUDI FERENC AKADÉMIA A konferencia helyszíne: a PÁRBESZÉD HÁZA (1085 Budapest, Horánszky u. 20.) A részvételi díj: 5000 Ft/fõ, melyben a kávészünetek és a szervezési költség benne foglaltatnak. A jelentkezés elfogadásához szükséges a jelentkezési lap elküldésével egyidejûleg a részvételi díj befizetése/ átutalása. A közlemény rovatba kérjük beírni KONFERENCIA. (JTMR Faludi Ferenc Akadémia CIB Bank 11100104–92104926–36000002). Kérjük, hogy a befizetést igazoló csekk vagy az átutalási megbízás másolatát mellékelje a jelentkezési laphoz! A jelentkezéseket érkezési sorrendben vesszük figyelembe a terem férõhelyeinek mértékéig. A jelentkezõk visszajelzést és további információkat emailben, illetve levélben kapnak. Kezdés: július 5-én 10.30, zárás: július 9-én délben. A jelentkezési lap a honlapról (www.faludiakademia. hu/?m=2&am=232) letölthetõ, illetve beszerezhetõ a Faludi Ferenc Akadémián (1085 Budapest, Horánszky u. 20.). A jelentkezési lapot elektronikus vagy postai úton kérjük visszaküldeni a befizetést igazoló csekkszelvény, vagy banki átutalási megbízás másolatával. Postacím: JTMR-Faludi Ferenc Akadémia, Budapest 1447, Pf. 462. Kérjük adja tovább a konferencia hírét a paptestvéreknek, kollégáknak, a Zsinat szellemét ismerni, megélni vágyóknak. További információk: 06 (1) 411 0825;
[email protected]
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
13
Világiak új megvilágításban
Az egyházban „új stílusra és új térre” van szükség a világiak számára – hangsúlyozta Tarcisio Bertone bíboros államtitkár február 11-én a Wroclawi Egyetemen tartott elõadásában. Az elõadás abból az alkalomból hangzott el, hogy az egyetem teológiai kara díszdoktori címet adományozott a bíborosnak. „A demokrácia és az egyház” átfogó témában a bíboros kiemelte „a világiak sajátos szerepét” az egyház közösségében. Hangsúlyozta, hogy ma is érvényes mindaz, amit a II. Vatikáni Zsinat és II. János Pál Christifideles laici kezdetû apostoli buzdítása fogalmazott meg a világiakra vonatkozóan. Bertone bíboros megemlékezett az egyházi szolgálatok világiakra bízása és az új mozgalmak elterjedése mellett a nõk egyházban betöltött helyérõl és szerepérõl. A világiak
jelenlétének „új stílusa” az egyházban „csakis zsinati lehet; olyan, ami nemcsak a zsinat tartamára érvényes, hanem a problémák megközelítésének módszerét is meghatározza” – állapította meg a bíboros. „A zsinati stílus jellemzõje és érdeme, hogy minden közösséget bevon, s egyben aktív és felelõs részvételre hívja õket. Ez a stílus keresést és párbeszédet igényel; javaslatok kidolgozását, amelyeknél nincsenek elõregyártott válaszok. Megköveteli, hogy mindenkit meghallgassanak, de legalábbis a közösségek képviselõit, hiszen az egyházban a pluralizmus nem egyének pluralizmusát, hanem az egyes közösségek sokféleségét jelenti” – idézi a Tarcisio Bertone szavait a Magyar Kurír.
Legyél te is kortárs segítõ! Az Egyetemi Életvezetési Tanácsadó Központ hallgatók jelentkezését várja kortárs segítõnek. A kortárs segítõ munka igen kiemelt területe a magyarországi ifjúsági önkéntes munkának. Ki is a kortárssegítõ? Mi a feladata? A kortárssegítõ olyan probléma-érzékeny, segítõ attitûddel rendelkezõ, szakmailag képzett fiatal, aki összekötõ kapcsolatot jelent a diákok és a professzionális tanácsadók, pszichológusok, pszichiáterek, jogászok között. Legfontosabb feladata, hogy probléma-érzékenyen vegyen részt a saját korcsoportjának az életében. Figyelni és kapcsolatba lépni tudjon a kortársaival, és szükség esetén fel tudja ismerni azokat az eseteket, amikor azonnal professzionális segítõhöz kell irányítani a korcsoportjának képviselõit. E munkának számos olyan része is fellelhetõ, amiben egy-egy szakterület köré szervezõdik az önkéntes. Ilyen például a drog- és AIDS prevenció, amikor is kortárs a kortársainak hitelesen közvetít lényeges információkat különbözõ témákban. Emellett az egyetemi élethez kapcsolódó információkat közvetít, programokat szervez társainak. Jelentkezéseket, esetleges kérdéseket e-mailben vár a tanácsadó a következõ címen:
[email protected] Katona Miklós irodavezetõ
HÚSZÉVES A KATOLIKUS IFJÚSÁGI MOZGALOM A Katolikus Ifjúsági Mozgalom (KIM) egyesület 1989 utolsó napjaiban Blanckenstein Miklós kezdeményezésére alakult meg azzal a céllal, hogy a Magyarországon élõ katolikus fiatalok részt vehessenek az újrainduló társadalmi és egyházi közéletben. A KIM az évforduló megünneplésére március 6-án szervezett jubileumi ünnepséget Budapesten, amelyen vendégül látta a hajdani alapítókat, a jelenlegi tagokat és mindazokat, akiknek az életében kisebb-nagyobb szerepet játszottak az elmúlt 20 esztendõ katolikus közéletének eseményei, történései, és baráti kapcsolatok fûzték a KIM-hez.
A programban kerekasztal-beszélgetés (Blanckenstein Miklós, Puchard Zoltán, Becker Pál, Várnai Péter, Gábor Miklós és Nobilis Márió részvételével), szentmise, vetítés szerepelt, illetve sor került a KIM történetét bemutató kiállítás megnyitójára is. A KIM 20. születésnapján szervezett ünnepségen részt vett Gyulay Endre ny. püspök is, aki a mozgalom megalakulása idején a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia ifjúsági referens püspöke volt. További információ:
[email protected] (30) 475 2396 http://kimiroda.hu/20eves
Újra ministránstalálkozó Rómában! Idén nyáron lesz a négyévente megrendezett Nemzetközi Ministránstalálkozó Rómában. A Szeged–Csanádi Egyházmegyébõl Varga Attila atya vezetésével, a Katolikus Ifjúsági Alapítvány munkatársainak segítségével ezúttal 65 fõt viszünk erre a találkozóra. Kérjük a plébános atyákat, hogy gondolkodjanak, kiket küldenének szívesen, hiszen ez egy jó lehetõség a ministránsok megjutalmazására, s arra, hogy az egyházközségekhez, az egyházhoz való kötõdésük megerõsödjön. Plébániánként 2 ministráns jelentkezését tudjuk elfogadni, a helyeket a jelentkezések sorrendjében töltjük fel. 14–18 éves ministráns lányok és fiúk jelentkezését várjuk.
Jelentkezési határidõ: május 31. Elõtalálkozó: július 10. Római út: július 31–augusztus 8. Húsvét után küldünk minden plébániára egy levelet a pontosabb részletekkel, addig is bármilyen kérdéssel, kéréssel forduljanak hozzánk: Pótári Mihály 06 (20) 8232 918 Suller Melinda 06 (20) 8232 916 Sipos Júlia 06 (20) 77 52 652 email:
[email protected]
14
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk! XVI. BENEDEK PÁPA ÜZENETE A XXV. IFJÚSÁGI VILÁGNAP ALKALMÁBÓL
tén II. János Pál pápa – ez szilárd tartást ad egész emberi egzisztenciánknak” (Dilecti Amici, 7.), és lehetõKedves barátaim! vé teszi, hogy sikerrel Erre az évre esik a Tiszteletre vegyünk minden akadályt: Méltó II. János Pál pápa kez(2010. március 28.) bûneink felismerését, a szendeményezésére alapított Ifjúsági vedést, a csüggedést. Világnap huszonötödik évfordulóEbben a szeretetben találjuk meg a keresztény élet forrását ja, amely a világ hívõ fiataljainak éves találkozójául szolgál. Prófétai kezdeményezés volt ez, amely bõséges gyümölcsöt és az evangelizáció alapvetõ okát: ha valóban találkoztunk hozott, lehetõvé téve, hogy a fiatal keresztény generációk Jézussal, nem tehetünk mást, mint hogy tanúságot teszünk találkozzanak egymással, meghallgassák Isten igéjét, felfedez- róla mindazoknak, akiknek a tekintete még nem találkozott az zék az Egyház szépségét és olyan erõs hitélményekben része- övével! 3. Az élet céljának felfedezése süljenek, amelyek sokakat arra a döntésre késztettek, hogy Az evangéliumi fiatalban észrevehetünk egy olyan vonást, teljesen Krisztusnak szenteljék magukat. A jelenlegi, XXV. Ifjúsági Világnap egy fontos állomás a amelyhez hasonló bennetek is megvan. Ti is mind tele vagytok következõ világtalálkozó felé vezetõ úton, amelyet 2011. tehetséggel, energiával, álmokkal, reményekkel: bõven áradó foraugusztusában Madridban tartunk, és ahol reményeim szerint rásokkal! Az életkorotok is valódi kincs, nemcsak nektek, hanem másoknak is, az Egyháznak és a világnak. sokan élhetitek majd meg a kegyelem ajándékát. A gazdag ifjú azt kérdi Jézustól: „Mit tegyek?”. Az életszaAz ünnepre való felkészülés jegyében szeretnék ajánlani nektek néhány szempontot a világnap idei témájával kasz, amelyben most vagytok, a felfedezések ideje: az Istentõl kapcsolatban: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök kapott adományok és felelõsségeitek felfedezéséé. Ezen kívül életet?” (Mk 10,17), amelyet Jézus és a gazdag ifjú találko- pedig meghatározó választások ideje, hogy kiépíthessétek zásának evangéliumi jelenetébõl vettünk; ezzel a témával már életetek útját. Most van itt az ideje, hogy felvessétek a lét vaII. János Pál pápa is foglalkozott 1985-ben egy gyönyörû lódi értelmének kérdését, és elgondolkodjatok: „Elégedett vagyok az életemmel? Nem hiányzik belõle valami?”. levélben, amelyet akkor elõször intézett a fiatalokhoz. Csakúgy, mint az evangéliumi fiatal, talán ti is megtapasztal1. Jézus találkozik egy fiatallal „Amikor [Jézus] útnak indult, odasietett hozzá valaki, térd- játok a bizonytalanságot, a szorongást és a szenvedést, és re borult elõtte, és úgy kérdezte: 'Jó Mester! Mit tegyek, hogy ezek arra indítanak benneteket, hogy a középszerû életnél elnyerjem az örök életet?' 'Miért mondasz engem jónak? – többrõl álmodjatok. Ezek felvetik bennetek a kérdést: min kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ismered a múlik a sikeres élet? Mit kell tennem? Mi lehet az én életem parancsokat: Ne ölj! Ne törj házasságot! Ne lopj! Ne célja? „Mit kell tennem, hogy életemnek meglegyen a teljes tanúskodjál hamisan! Ne csalj! Tiszteld apádat és anyádat!' értéke és értelme?” (Dilecti Amici, 3.) Ne féljetek szembenézni ezekkel a kérdésekkel! Nem fog'Mester – válaszolta –, ezeket mind megtartottam kora ifjúságomtól fogva.' Jézus ránézett és megkedvelte. 'Valami hiányzik nak felülkerekedni rajtatok, azokat a nagy vágyakat fejezik ki, még belõled – mondta neki. – Menj, add el, amid van, oszd szét amelyek szívetek mélyén laknak. Épp ezért meghallgatást a szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és nyernek. Ezeket a kérdéseket nem felületesen kell megválakövess engem!' Ennek hallatára az elszomorodott és leverten szolni, hanem úgy, hogy eleget tegyenek az életre és a boldogságra vonatkozó elvárásaitoknak. távozott, mert nagy vagyona volt.” (Mk 10, 17–22). Ahhoz, hogy felfedezzétek azt az életcélt, amely teljesen A történet szépen mutatja, milyen nagy figyelemmel fordult Jézus a fiatalok felé, felétek, várakozásaitok, reményeitek felé, boldoggá tehet titeket, hallgassatok Istenre, akinek mindannyiés megmutatja azt is, mennyire vágyik arra, hogy személyesen ótokra megvan a szeretet-terve. Kérdezzétek meg tõle bizatalálkozzon veletek, és párbeszédbe elegyedjen minden egyes lommal: Uram, mi a te teremtõi és atyai terved az életemmel fiatallal. Krisztus megszakítja az útját, hogy válaszolhasson az kapcsolatban? Mi a te akaratod? Szeretném teljesíteni.” Biztoõt megszólító fiatal kérdésére. Szívesen áll rendelkezésére sak lehettek benne, hogy válaszolni fog. Ne féljetek a válaszannak, aki ég a vágytól, hogy a „Jó Mesterrel” beszélhessen, tól! „Isten fölötte áll szívünknek, õ mindent tud.” (1Jn 3,20) 4. Gyere és kövess engem! hogy tõle tanulhassa meg, hogyan járja végig az élet útját. Jézus arra hívja a gazdag ifjút, hogy lépjen túl személyes váElõdöm ezzel az evangéliumi részlettel akart arra buzdítani benneteket, hogy „talán így könnyebb lesz nektek a saját gyai és tervei megvalósításán: „Gyere és kövess engem!” A kebeszélgetéseteket Jézussal folytatni; olyan beszélgetést, amely resztény hivatás az Úr szeretet-felajánlásából származik, és csak a szeretet válaszának köszönhetõen valósulhat meg: alapvetõ és lényeges a fiatalok számára”. (Dilecti Amici, 2.) „Jézus arra hívja tanítványait, hogy teljesen ajánlják fel életü2. Jézus ránézett és megkedvelte Az evangéliumi történetben Szent Márk kihangsúlyozza, ket, emberi számítás és haszonlesés nélkül, feltétel nélküli bizahogy „Jézus ránézett és megkedvelte” (Mk 10,21). Az Úr tekin- lommal Istenben. A szentek elfogadják ezt a meghívást, és alátetében rejtõzik e különleges találkozás és az egész keresztény zatos szelídséggel követik a keresztre feszített és feltámadt tapasztalat lényege. Valóban, a kereszténység elsõsorban nem Krisztust. Tökéletességük, amely a hit logikája szerint emberi erkölcsi tanítás, hanem Jézus Krisztus megtapasztalása, aki ésszel olykor felfoghatatlan, abban lakozik, hogy nem önmaszemély szerint szeret minket, fiatalokat és idõseket, gukat helyezik a középpontba, hanem az evangélium szerint szegényeket és gazdagokat; akkor is szeret minket, amikor élve azt választják, hogy az árral szemben haladnak.” (XVI. Benedek homíliája a boldoggá avatások alkalmából, hátat fordítunk neki. A jelenetet magyarázva II. János Pál pápa a fiatalokhoz L'Osservatore Romano, 2009. október 12–13., 6. o.). Oly sok tanítványának példáján keresztül ti is örömmel fofordulva hozzátette: „Kívánom, hogy megélhessétek Krisztusnak ezt a tekintetét! Kívánom, hogy megismerhes- gadhatjátok, kedves barátaim a meghívást Krisztus követésétek az igazságot, hogy õ, Krisztus szeretettel tekint rátok!” sére, hogy intenzív, gyümölcsözõ módon éljetek a világban. (Dilecti Amici, 7.). Szeretettel, amely a kereszten annyira teljes Valóban, a keresztség által Jézus mindenkit arra hív, hogy és mindenre kiterjedõ formában nyilvánul meg, hogy Szent Pál konkrét tettekkel kövesse õt, hogy mindennél jobban szeresse, csodálattal írja: „szeretett engem és feláldozta magát értem” és felebarátain keresztül szolgálja õt. A gazdag ifjú sajnos nem (Gal 2,20). „Az a tudat, hogy az Atya minket már szeretett az fogadta el a meghívást, és szomorúan távozott. Nem volt elég õ fiában, hogy Krisztus mindenkit állandóan szeret – írja szin- bátorsága ahhoz, hogy elszakadjon az anyagi javaktól azért, „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” (Mk 10,17)
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 . hogy megtalálja a Jézus által kínált még nagyobb javakat. Az evangéliumi gazdag ifjú szomorúsága mindenki szívében megszületik, akinek nincs bátorsága követni Krisztust, nincs bátorsága meghozni a helyes döntést. De sosincs késõ válaszolni neki! Jézus soha nem fárad bele abba, hogy szeretettel fordítsa felénk tekintetét, és tanítványai közé hívjon; de egyesektõl ennél radikálisabb döntést vár. A jelenleg is tartó papság évében arra szeretném buzdítani a fiatalokat, hogy figyeljenek, nem tartogat-e számukra az Úr egy nagyobb ajándékot, a papi szolgálat útján. Kérem õket, fogadják áldozatkészen és lelkesen a szeretet e különleges jelét, és egy pap vagy lelki vezetõ segítségével induljanak el ezen a megkülönböztetett úton. Ne féljetek, kedves fiúk és lányok, ha az Úr a szerzetesi, misszionáriusi életre vagy különleges, megszentelt életre hív benneteket: õ valódi örömmel ajándékozza meg azt, aki bátran válaszol neki! Kérem azokat is, akik a házasságra éreznek hivatást, hogy fogadják hittel azt, igyekezzenek szilárd alapokat teremteni ahhoz, hogy megélhessék a nagyszerû, hûséges szerelmet, amely nyitott az élet ajándékára. Ez a hivatás gazdagság és kegyelem a társadalom és az Egyház számára. 5. Fordulj az örök élet felé „Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Az evangéliumi fiatal kérdése nagyon távol áll sok mai fiatal érdeklõdésétõl, mivel – ahogy elõdöm megjegyezte – „Nem az a generáció vagyunk-e, amelynek a látóhatárát teljesen a világ és az elõrejutás igénye tölti ki?” (Dilecti Amici, 3.). De az „örök élet” kérdése gyakran felbukkan létünk fájdalmas pillanataiban, amikor elveszítünk valakit, aki közel állt hozzánk, vagy amikor sikertelenséget tapasztalunk. De mi az „örök élet”, amelyre a gazdag fiatal utal? Jézus mutatja meg nekünk, amikor tanítványaihoz fordulva kijelenti: „viszontlátlak benneteket, s akkor majd örül a szívetek, és örömötöket nem veheti el tõletek senki” (Jn 16,22). Ezek a szavak a vég nélküli boldogság izgalmas lehetõségére utalnak, arra az örömre, hogy az isteni szeretet tölt be minket örökké. A ránk váró biztos jövõ felõl való gondolkodás ad teljes értelmet létünknek. Életcélunkat olyan horizontok felé irányítja, amelyek nem korlátozottak és múlékonyak, hanem tágak és mélyek, és arra vezetnek, hogy szeressük a világot – amelyet maga Isten is annyira szeretett –, hogy munkálkodjunk fejlõdésén a hitbõl és a reménybõl születõ szabadsággal és örömmel. Olyan horizontok ezek, amik segítenek abban, hogy ne abszolutizáljuk a földi valóságot, hogy érezzük, Isten még nagyobb távlatokat készít nekünk, és hogy Szent Ágostonnal ismételjük: „Vágyakozzunk együtt a mennyei hazára, sóvárogjunk a mennyei hazára, érezzük magunkat zarándoknak idelent” (Kommentár Szent János evangéliumához, Homília 35,9). Az 1925-ben, 24 éves korában elhunyt Boldog Pier Giorgio Frassati tekintetét mereven az örök életre szegezve mindig azt mondta: „Élni akarok, nem csak lenni!”, és egy barátjának küldött fotóra, amely sziklamászás közben készült, ezt írta: „A magasba tartva”, utalva ezzel nem csupán a keresztény tökélyre, de az örök életre is. Kedves fiatalok, arra kérlek titeket, hogy ne hagyjátok ki ezt a szempontot életcélotokból: örök életre vagyunk hivatva. Isten arra teremtett minket, hogy örökké vele legyünk. Ez segít majd teljes értelmet adni választásaitoknak és minõséget életeteknek. 6. A parancsok, az igaz szeretet útja Jézus a tízparancsolatra emlékezteti a gazdag ifjút, mint annak feltételét, hogy „kincsed lesz az égben”. A tízparancsolat az alapvetõ kiindulópont ahhoz, hogy szeretetben éljünk, világosan meg tudjuk különböztetni a jót a rossztól, és felépítsük szilárd és tartós életcélunkat. Jézus tõletek is megkérdezi, hogy ismeritek-e a parancsolatokat, és törõdtök-e azzal, hogy gondolkodásotokat az isteni törvény szerint alakítsátok, illetve, hogy a gyakorlatban is megvalósítjátok-e azt.
Gyerünk!
15
Persze olyan kérdésekrõl van szó, amelyek szembemennek a mai mentalitással, amely értékektõl, szabályoktól, objektív normáktól mentes szabadságot kínál, és arra buzdít, hogy utasítsuk el a pillanatnyi vágyak minden korlátját. De ez nem az igazi szabadság felé vezetõ út. Ez a saját rabszolgájává teszi az embert, spontán vágyai és olyan bálványok rabjává, mint a hatalom, a pénz, a gátlástalan örömök és a világ csábításai, képtelenné téve õt a szeretetre törekvõ, veleszületett hivatása betöltésére. Isten azért állítja elénk a parancsolatokat, mert az igazi szabadságra akar nevelni, mert velünk akarja felépíteni a szeretet, az igazság és a béke országát. Meghallgatni és alkalmazni a parancsokat nem jelenti azt, hogy elszigetelõdünk, hanem azt, hogy megtaláljuk az igazi szabadság és szeretet útját. A parancsolatok nem korlátozzák a boldogságot, hanem megmutatják, hogyan találhatjuk meg azt. Jézus a gazdag ifjúval folytatott beszélgetés elején emlékeztet rá, hogy az isteni törvény jó, mert „Isten jó”. 7. Szükségünk van rátok A mai fiataloknak rengeteg olyan problémával kell szembenézniük, amelyek a munkanélküliségbõl, a biztos vonatkoztatási pontok és a konkrét jövõkép hiányából adódnak. Idõnként az a benyomásuk támadhat, hogy tehetetlenek a jelenlegi válsággal és annak következményeivel szemben. A nehézségek ellenére ne hagyjátok magatokat elbizonytalanítani, ne adjátok fel álmaitokat! Inkább tápláljátok szívetekben a testvériség, az igazság és a béke vágyát. A jövõ annak kezében van, aki határozott életcélt és reményt keres, és megtalálja azt. Ha akarjátok, a ti kezetekben lesz a jövõ, mert azok az adományok és kincsek, amelyeket az Úr a szívetekbe rejtett, és a Jézussal való találkozás formált, valódi reményt adhatnak a világnak! A szeretetében való hit megerõsít és nagylelkûvé tesz titeket, megadja a bátorságot, amellyel derûsen vághattok neki az élet útjának, és amellyel felvállalhatjátok családi és hivatásbeli felelõsségeteket. Törekedjetek arra, hogy jövõtöket a komoly személyiségépítés és tanulás útján alakítsátok ki, hogy hatékony és áldozatkész módon szolgálhassátok a köz javát. A nemrég megjelent, a teljes körû emberi fejlõdésrõl szóló Caritas in veritate címû enciklikámban felsoroltam néhány nagy, mai kihívást, amelyek sürgetõek és lényegesek világunk sorsára nézve: ilyenek a Föld erõforrásainak kihasználása és a környezetvédelem, a javak igazságos elosztása és a pénzügyi mechanizmusok ellenõrzése, a szegény országokkal való szolidaritása az emberiségnek, a világban pusztító éhínség elleni küzdelem, az élet kultúrájának szolgálata, a népek közötti béke építése, a vallások közötti párbeszéd és a tömegkommunikációs eszközök helyes használata. Olyan kihívások ezek, amelyekre válaszolnotok kell, hogy igazságosabb és testvériesebb világot építhessetek. Kihívások, amelyek igényes és szenvedélyes életcélt igényelnek, amelybe beleveszitek minden kincseteket Isten terve szerint, amelyet elõre megrajzolt nektek. Ez nem azt jelenti, hogy hõsies vagy különleges tetteket kellene véghez vinnetek, hanem azt, hogy minden tehetségeteket és képességeteket kamatoztatva folytonosan a hitben és a szeretetben tevékenykedtek. A papság évében arra bíztatlak titeket, hogy ismerjétek meg a szentek, különösen a szent papok életét. Látjátok majd, hogy Isten vezette õket, és napról napra találtak rá az útjukra, a hitben, a reményben és a szeretetben. Krisztus mindannyiótokat arra hív, hogy vele együtt munkálkodjatok, és vállaljátok felelõsségeteket a szeretet civilizációjának építésében. Ha az õ Igéjét követitek, a ti utatok is megvilágosodik, és magas célokig vezet majd, amelyek örömmel töltenek el és értelmet adnak életeteknek. Szûz Mária, az Egyház Édesanyja kísérjen titeket oltalmával. Megemlékezem rólatok imádságaimban, és szeretettel küldöm áldásomat. Vatikán, 2010. február 22. XVI. BENEDEK PÁPA (Fordította: Keresztes Ágnes)
16
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
Karolina-nap
A Karolina Iskola – a korábbi évekhez hasonlóan – ismét ünnepet varázsolt egy egészen közönséges hétköznapból február 1-jén. Ünnepeltük azt, akik vagyunk, hogy együtt vagyunk, hogy ezerszínûek vagyunk; hogy egymás nélkül szegényebbek lennénk, és a világ is minden nap egy picit jobb hely lesz általunk. A napot közös imával, énekléssel kezdtük. Ezután a testvérosztály-programok következtek: az alsó tagozatos és gimnazista testvérosztályok együtt játszottak, sportoltak vagy kézmûveskedtek. A diákok szerint nagyon jók ezek a találkozások: a nagyobbakra átragad a kicsik lelkesedése és életöröme, a gimnazisták viszont tanulnak figyelni a kisebbekre, „labdát adni nekik” – azaz lehetõséget és irányítást egyszerre.
A nap következõ részében meghívott vendégek tartottak elõadásokat a legváltozatosabb témákban. Hallhattunk a kanadai indiánokról, a gambiai gyerekek életérõl, a kenyai iskolanõvérek munkájáról, a napkollektorokról, a színházi világ titkairól, beszédtechnikai tippekrõl és még sok másról. A kisebbeknek interaktív élményt nyújtott a hangszerbemutató, a mikroszkóppal megfigyelhetõ élõvilág, a mozogni vágyók pedig elsajátíthatták a hip-hop alapjait. Az ebédszünetben minden osztály átalakult, és gazdag programmal várta a látogatókat. Az 5.a-ból állat- és növénykert, a 7.b-bõl fényképészszalon lett; a 8.a félelmetes szellemkastéllyá, a 10.a pedig majdnem vadnyugattá változott. Befejezõ programként az iskolai Ki mit tud? igényes és változatos gálamûsorát láthattuk. Öröm volt tudni, hogy összetartozunk.
Gyászfeldolgozó csoport Szegeden
ja a gyász jeleit, nem visel fekete ruhát, mielõbb túllép a veszteségen. Emiatt manapság a gyászoló sokszor izolálódik, egyedül marad a fájdalmával. Ebben segíthet egy gyászfeldolgozást segítõ csoport, ahol a gyászoló hasonló élethelyzetû, hasonló problémákkal, érzésekkel küzdõ társakkal találkozik, és ezen túl szakszerû segítséget kap gyászában a megküzdési mechanizmusok elsajátítására, kialakítására.
Szeretném figyelmetekbe ajánlani azt a gyászolókat segítõ szolgálatot, melyet tavaly indítottunk a szegedi Katolikus Házban. Ez idén a személyes gyásztanácsadás mellett – amelyre továbbra is lehetõség van keddenként 15.0018.00 között – egy új színnel gazdagodik: gyászfeldolgozást segítõ csoporttal. Kérünk mindenkit, hogy hívja fel azok figyelmét erre a lehetõségre, akiknek ez segítséget jelenthet! A gyászfeldolgozást segítõ csoport márciusban induló rendszeres találkozóin való részvétel ingyenes. A múlt században a gyászolókat még segítették a rítusok, a rokonok, barátok, a társadalom; támaszt nyújtott a vallás – segített a hit. Ma a közvélemény azt tartja jónak, „hõsiesnek”, ha az ember gyorsan munkába áll, nem mutat-
Érdeklõdni, jelentkezni lehet a Családpasztorációs Iroda elérhetõségein: Tel.: (62) 311 216 / 116 vagy 117-es mellék, vagy: (20) 8280 476; e-mail:
[email protected]
Városi keresztút Szegeden A szegedi fiatalok idén immár hetedik alkalommal járták végig Krisztus szenvedésének stációit a virágvasárnapot megelõzõ pénteken.
A „keresztút” tipikusan a nagyböjti idõszakra, húsvéti elõkészületre jellemzõ imaforma. A katolikus egyházban a népi vallásosság része, mely felidézi Jézus Krisztus szenvedéstörténetét a halálos ítélet kimondásától a keresztre feszítésen át egészen a sírba tételig, illetve a feltámadásig. Nagyböjtben (hamvazószerdától kezdõdõen) péntekenként minden katolikus templomban keresztutat járnak a hívek. Ezt az imaformát segítik az ezzel kapcsolatos képzõmûvészeti alkotások, melyek általában a templombelsõk részét képezik.
A szegedi keresztútjárás a Dóm térrõl indult, a stációk terek, illetve templomok voltak. Az alkalmat idén is a Katolikus Egyetemi Lelkészség szervezte. Hasonlóan a tavalyihoz, nem a hagyományos „népi”, hanem biblikus stációk mentén járták a keresztutat. Az imádság idén is kiegészült a 15., vagyis a Feltámadás stációjával, úgy ahogy korábban II. János Pál pápa a Colosseumban imádkozta a keresztutat. Minden állomásnál más-más ifjúsági közösség mondott elmélkedést. „A keresztút – különösen a résztvevõ fiatalok számára – azt jelenti, hogy szeretnénk megérezni, megsejteni azt a szenvedést, amit Krisztus élt át értünk, és szeretnénk az Õ szenvedésében társak lenni, részt vállalni a megváltás ránk esõ részébõl. Ezért is megyünk nagyon hosszan a keresztúton este 11 óráig, hogy valóban megérezhessük annak egy töredékét, amit Õ elszenvedett értünk” – mondta el portálunknak Pálfai Zoltán, a Katolikus Egyetemi Lelkészség lelkésze. A szervezõ csoportok átfogó témának idén az apostolságot, az apostolkodást választották, ezért kerestek olyan területeket a saját életükbõl, ahol minél inkább látszik az, ki mindenki lehet apostol. „Az egyetemisták mint apostolok”, „Én mint apostol”, „A család(tagok) mint apostolok”, „A lelkipásztorok mint apostolok” stb. – ilyen kontextusban került elõ az apostoli szolgálat. „Sokan azt gondolják, hogy csak a papok, vagy a püspök lehet apostol, pedig valójában a keresztségünknél fogva mindenki apostol – ezt szeretnénk tudatosítani a jelenlevõ fiatalokban és mindenkiben” – összegzett Pálfai atya. Forrás: szegedma.hu
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
Hívogató
Tatárné Kapus Éva
A Magyar Családterápiás Egyesület hagyományosan a húsvétot követõ héten, 2010. április 9–11. között Kaposváron rendezi meg XXIV. Vándorgyûlését, melynek a témája: A család természete és gazdaságtana (Család–Természet–Gazdaság). A család nyitott rendszer, a környezetével kölcsönhatásban mûködik, változik, fejlõdik. A XXIV. Vándorgyûlésünkön ezekkel a kölcsönhatásokkal szeretnénk foglalkozni. Témáink így a következõk lennének: – A család és a természet: – Evolució és a család fejlõdése – A természeti krízisek hatása a családra, és kezelésük a családban, a családterápiában – A család és a környezettudatos viselkedés – Természeti metaforák a családban és a családterápiában – A családom és egyéb állatfajták (háziállatok, házi kedvencek, mint családtagok, mint „terapeuták”)
A kereszt elõtt
–A család és a gazdasági környezet: – Vállalkozó családok – családi vállalkozások – A gazdasági krízis családi kezelése – Gazdagság – szegénység – családterápia – A megélhetés és az élhetõ/éltetõ kapcsolatok – A családterápia gazdaságtana – A klinikum és a szociális szféra határai és együttmûködése – Csapatépítés és családépítés? – Család és a kulturális közege: – Tömeg kultúra, sorozatok a családban, család a sorozatokban – Magas kultúra /színház, mûvészet/ helye, szerepe a családban – Különbözõ vallási és hitrendszerben élõ családok – Kisebbségi kultúrák családformáló ereje, – Multi-kulti családok – Kultúra a családterápiában, családterápia az adott kultúrában Gondolkozzunk együtt minderrõl, osszuk meg tapasztalatainkat, sikereinket és kudarcainkat egymással hivatalos és társasági programok keretében! Ezekben a témákban várunk elõadókat, mûhelyeket, együtt és másképp gondolkodó beszélgetõket és hallgatókat. Részletes információk az egyesület honlapján (www.csaladterapia.hu), a legutóbbi Családterápiás Hírmondóban találhatók. Jelentkezéseket lehetõleg e-mailben (
[email protected]) várunk, de szükség esetén, postai úton is fogadunk az 1072 Budapest, Rákóczi út 26. címen. Szeretettel várunk minden családterapeutát, családokkal foglalkozó, a családmûködése iránt érdeklõdõ szakembert, embert. A Magyar Családterápiás Egyesület vezetõsége és tagsága nevében: Balogh Klára az egyesület elnöke
17
Csendesen nézem a falra akasztott keresztet, Látványát megszokta szemem. Díszlet, ékszer, áru, Bizsu, kiürült jelkép Sokszor e SZENT JEL. Becsukom szemem, S látom meggyötört testedet, Arcodon a magány kínjának egekig Hatoló fájdalmát! Látom édesanyád arcáról, Csendben könnyeit peregni, S néma tusáját szívében Az „igen” gyõzelméért!? Életét adta volna, Hogy megmentsen, De lelke bizton tudta, Így kell lennie! Nézem, ahogy ráveted pillantásod, S kínod még fájdalmasabb. Szenvedésed elviselhetetlenné Fokozódik, S a fájdalom végsõ tehetetlenségében Felkiáltasz!! Istenem, Istenem, Miért hagytál el engem? Nincs tovább, ember léted Nem bír többet, Eljutottál a legmagasabb pontra, Ahonnan alászálltál e földi pokolra, Atyád szívéhez, Mikor kezébe ajánltad Lelkedet. Csak néztelek; Nem szóltam, nem kérdeztelek, Csak lelkemmel érintettelek. Hagytam, hogy Fájjon A fájdalmad nekem. S harmadnapon, mikor Szívem lángolásában felismertelek, Lábaidhoz ültem, s megkérdeztelek. Mondd, kedvesem, miért tetted ezt? Azért, hogy itt lehessek most veled. Azért, hogy lásd: gyõzött a szeretet. Hogy rád emeljem szeretõ tekintetem, Hogy kézen fogjalak, vezetve országom újain, Hogy megtanítsalak a szeretet titkára, a kereszt titkára. Akarod?
18
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
Mi a boldogság?
Mit tanulhat a gyermek?
Jézus szavai szerint a boldogság nem olyan dolog, amelyet akkor szerezhetünk meg, ha valamit teszünk érte. Õ nem azt mondja, hogy tegyük meg ezt vagy azt és akkor boldogok leszünk. Õ itt nem azt parancsolja, hogy legyünk nincstelen szegények és akkor boldogok leszünk. Nem azt mondja, hogy boldogságunk érdekében ne együnk semmit és éhezzünk. Jézus nem azt kéri, hogy álljunk neki sírni szomorúságunkban és akkor majd boldogok leszünk. Nem azt javasolja, hogy menjünk el egy olyan országba, ahol hitünkért üldözni fognak minket, s ettõl majd boldog lesz az életünk. Jézus egészen másról beszél, arról, hogy még a legnehezebb élethelyzetünkben is vegyük észre azt, ami miatt boldogok lehetünk: ha szegények vagyunk, akkor is tudunk örülni, mert Isten Országa a miénk. Ha nélkülözünk, akkor is remélhetünk az isteni jutalmazásban. Ha sírunk is, Istenben megtalálhatjuk örömünket. S végül: az üldözések és a bántalmazások nem képesek elszakítani minket az üdvösségtõl és az örök boldogságtól. Mit kell tennünk annak érdekében, hogy boldogok legyünk? Azt már látjuk, hogy a kérdés kissé sántít. A boldogság nem valamilyen tevékenységgel elérendõ cél, s még inkább nem valamilyen tárgyi dolognak, kincsnek a birtoklásával megszerezhetõ cél. Hiába is szaladunk a boldogság után! A boldogság az Istennel való élet, az Istenben való élet állapota. Horváth István Sándor (részlet a nagyböjti elmélkedésbõl)
Ha egy gyerek szidalmakban él, megtanulja az ítélkezést. Ha egy gyerek haragban él, megtanulja a harcot. Ha egy gyerek félelemben él, megtanulja a rettegést. Ha egy gyerek szánalomban él, megtanulja az irigységet. Ha egy gyerek gúnyban él, megtanulja a szégyent. Ha egy gyerek féltékenységben él, megtanulja az irigységet. Ha egy gyerek szégyenben él, megtanulja a bûnbánatot. De Ha egy gyerek biztatásban él, megtanulja az önbizalmat. Ha egy gyerek megértésben él, megtanulja a türelmet. Ha egy gyerek dicséretben él, megtanulja az önbecsülést. Ha egy gyerek helyeselésben él, megtanulja magát szeretni. Ha egy gyerek elismerésben él, megtanulja, hogy jó, ha célja van. Ha egy gyerek önzetlenségbõl él, megtanulja az önzetlenséget. Ha egy gyerek tisztességben és õszinteségben él, megtanulja mi az igazság és a becsület. Ha egy gyerek biztonságban él, megtanulja, hogy bízzon magában és a többiekben. Ha egy gyerek nyugalomban él, megtanulja megtalálni a saját békéjét.
Böjt alatt mi rendszerint az étel-ital megvonását értjük. Szájunk megregulázását. Valóban, Jézus korában, sõt vagy másfélezer éven keresztül különös szükség is volt erre, mert gyakran a gyomor bûnei, az étel-falak zárták el tõlünk Isten halk és szelíd szavát. Úgy érzem, manapság sokkal inkább a szemünket és a fülünket kell megböjtöltetni, hogy Isten halk és szelíd hangját meghalljuk, amely felülrõl és mégis belülrõl akar hozzánk szólni. Mi a feladat, a "leckénk" a halk és szelíd szó meghallása érdekében? Mondjuk egy héten legalább egy nap ne nyissuk ki a rádiót, televíziót, ne olvassuk el az újságok szomorú, riasztó, keserves, rossz híreit – az anti-evangéliumot, az ellenörömhírt –, amelyek bajokról, háborúkról, gyilkosságokról, sikkasztásokról, gazdasági és hatalmi küzdelmekrõl szólnak; ehelyett csöndesedjünk el.
Tudom, nem kevesen vannak, akik azt mondanák erre, hogy ez szinte képtelenség. Ennél sokkal egyszerûbb egy héten egyszer a gyomrot megböjtöltetni – és ez így is van. Nekünk azonban fontos ezt a fajta böjtöt gyakorolnunk. Csak így, szemünket-fülünket böjtöltetve tudunk olykor-olykor lényünk alaphangjára hangolódni, hogy így megtudjuk, mi rejlik bennünk. Mit mond a csönd; mirõl, kirõl beszél lényünk mélye? Békés, tiszta hangok, képek jönnek-e elõ, vagy zavaros, nyugtalanító, elintézésre váróak? Vagy éppenséggel a nagy semmi? Azért is szükségünk van hang-böjtre, hogy rezonáló-képesek legyünk a belsõ-felsõ hangra, a Lélek szavára. Csak elcsöndesedve, szemünket, fülünket böjtöltetve tudunk kapcsolatba kerülni Isten Lelkével.
A te gyermeked miben él? Forrás: Internet
Gyökössy Endre
Hogyan böjtöljünk ebben a modern világban?
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Nincs több kifogás! Legközelebb, amikor úgy érzed, hogy Isten nem tud téged használni, akkor emlékezz erre: Noé részeges volt; Ábrahám túl öreg volt; Izsák egy álmodozó volt; Jákob hazudozott; Lea csúnya volt; Józsefet rászedték; Mózes beszédhibás volt; Gedeon félõs volt; Sámsonnak hosszú haja volt és futott a nõk után; Ráháb prostituált volt; Jeremiás és Timóteus túl fiatalok voltak; Dávidnak viszonya volt és ráadásul gyilkos is volt; Éliás öngyilkos hajlamú volt; Izajás pucéran prédikált; Jónás menekült Isten elõl; Noémi özvegy volt; Jób csõdbe jutott; Keresztelõ János bogarakat evett; Péter megtagadta Krisztust; Az apostolok elaludtak ima közben; Márta mindenen aggodalmaskodott; A szamáriai asszony elvált, nem is egyszer; Zakeus túl alacsony volt; Pál túl aggályoskodó volt; Timóteusnak daganata volt; Lázár pedig halott volt! Szóval nincs több kifogás! Isten ki tudja használni a benned rejlõ lehetõségeket. Egyébként pedig: nem te vagy az üzenet – te csak a hírnök vagy! Forrás: Internet
Gyertek, tanuljunk együtt ebben az évben is Jézustól! A Szent András Evangelizációs Iskola 2010-es kurzusait megtalálhatjátok a http://szentandras.ujevangelizacio.hu/ oldalon. Év közben is hirdetnek új kurzusokat, így érdemes idõnként ránézni a honlapjukra. Kapcsold le egy órára a villanyt! A FÖLD A Föld Órája a WWF nemzetközi kezdeményezése, aminek célja, hogy felhívjuk a figyelmet az éghajlatváltozásra és annak veszélyeire. A világ legnagyobb klímavédelmi eseményén a csatlakozók vállalják, hogy március utolsó szombatján 20.30-tól egy órára lekapcsolják a világítást. Egymilliárd ember csinálja! Te se maradj ki! A Föld Órája 2007-ben indult az ausztráliai Sydney-bõl, majd 2008-ban vált nemzetközivé. Magyarország is ekkor vett elõször részt az akcióban, amihez akkor még csak 4 hazai település csatlakozott. 2009-ben már 88 ország 4000 települése, és több százmillió ember kapcsolta le együtt a fényeket. Magyarországról 2009-ben 67 település és több mint egymillió ember vett részt a Föld Óráján, rajtuk kívül pedig rengeteg iskola, közintézmény, nagyvállalat és kisvál-
Gyerünk!
19
Eltûnhet a fecske Magyarországról A Magyar Madártani Egyesület szerint aggasztóak a friss fecskeállomány-elemzések: ha a tendencia folytatódik, 2020-ra a fecskék többsége kipusztulhat Magyarországról. Az elmúlt tíz évben a molnárfecskék állománya 65 százalékkal, a füsti fecskéké 44 százalékkal, a partifecskéké 30 százalékkal csökkent hazánkban.
Az MME Monitoring Központjától érkezett adatok azért olyan elkeserítõek, mert nem egy-két év változását mutatják, hanem folyamatos állománycsökkenési tendenciára hívják fel a figyelmet. Az elmúlt évek részadatai már jelezték, hogy probléma van a fecskékkel, ezért választották õket a madarászok a 2010-es év madarainak. Ám a tíz éves adatsorok most elkészült elemzése – a csökkenés valódi mértéke – még a szakembereket is meglepte. A fecskefogyatkozás egyebek mellett azzal állhat összefüggésben, hogy a klímaváltozás miatt növekszik a szélsõséges idõjárási helyzetek száma, ami a vonuló és a költõ madarakat is veszélyezteti. Az MME szerint a vidékies környezetben élõ füsti fecskéik állománycsökkenésének egyik fõ oka, hogy az elmúlt évtizedben összeomlott mind az intézményes, mind a háztáji állattartás Magyarországon. A madarászok arra is felhívták a figyelmet, hogy a leginkább városiasodott molnárfecskéket érõ környezetszennyezések az emberi egészséget is károsítják. Forrás: Internet lalkozás. Olyan híres látványosságok borultak sötétbe, mint a tatabányai Turul, a Parlament vagy a Mûvészetek Palotája. Reméljük, idén a tavalyi eredményeket is sikerül túlszárnyalnunk! Csatlakozz a Föld Órájához! Március 27-én este 20.30-kor Te is kapcsold le a villanyt! Ezzel máris minden idõk legnagyobb klímavédelmi eseményének részesévé válsz. Ha részt szeretnél venni a Föld Óráján, regisztrálj! A regisztrált csatlakozók között WWF-es meglepetéseket sorsolunk ki. Regisztrációddal hozzásegíted szervezetünket, hogy pontos képet kapjon arról, mennyien vettek részt az akcióban. Intézmények, iskolák, kis- és nagyvállalatok és települések is csatlakozhatnak az akcióhoz a Regisztráció menüpont alatt.
ÓRÁJA
20
2 0 1 0 . m á r c iu s 2 6 .
Gyerünk!
VI. Árvízi Emléknap a Dóm téren mányos számháború sem. A résztvevõk benevezhettek élõ csocsóba, a kicsik bábelõadást nézhettek, kartonházat építhettek és csokievõ-versenyen is összemérhették tudásukat, ügyességüket. A Dóm altemplomában egy meseerdõt is felállítottak a szervezõk, mely a cserkészcsapat nyári nagytáborához kapcsolódott István király keretmeséjével. A napot délután Szeged 1879-es árvíz utáni újjászületésének emlékére tartott hálaadó szentmise és tábortûz zárta. ITB
A Magyar Cserkész Szövetség 5. cserkészkerület és a Belvárosi plébánia szervezésében hatodszor rendezték meg az Árvízi Emléknapot március 13-án a Dóm téren, melynek céljaként az összefogás és együvé tartozás hangsúlyozását határozták meg a szervezõk. Az 1879-es nagyárvíz idején is ez a szellem segített Szeged újjáépítésében – mondta el Szarvas Eszter és Vukics Adrienn a szegedma.hu internetes hírlap munkatársának. Az érdeklõdõ kisebb-nagyobb gyerekek orvostanhallgatók segítségével egészségügyi bemutatón vehettek részt, de rendeztek fõzõversenyt is, és nem maradt el a hagyo-
Kunszentmártoni programok Május 1-én 10 órától rendezik a Kunszentmártonról elszármazottak találkozóját. A szervezõk kérik, hogy aki szívesen részt venne, lehetõleg szíveskedjen elõre jelentkezni a plébánia elérhetõségein. Szeretettel várják az érdeklõdõket. Május 8-án rendezik az "In Memoriam öreg Mezey János kántor" kórustalálkozót a 200 éve elhunyt kántor, dalszerzõ emlékére. Szeretettel várják kórusok jelentkezését. A plébániairoda elérhetõségei: 5440 Kunszentmárton, Köztársaság tér 3. Tel.: (56) 461 012 email:
[email protected]
Ha szívesen felajánlaná adója 1%-át, vagy környezetében van olyan, aki örül a Millenniumi Kávéház vagy a Gyerünk! létének, a Felrázás program és a TESZ-VESZ-TAVASZ értékes alkalmainak, esetleg a Katolikus Ifjúsági Alapítvány (KIA) egyéb tevékenységét ezúton kívánja támogatni, akkor kérjük, felajánlását erre az adószámra hivatkozva tegye meg:
19084884-2-06 Katolikus Ifjúsági Alapítvány 6720 Szeged, Dóm tér 15. Minden segítséget ezúton is köszönünk!
Gyerünk! A Szeged–Csanádi Egyházmegye katolikus ifjúságának lapja 2010. március 26. Felelõs kiadó: Kondé Lajos Fõszerkesztõ: Márton Gábor Címünk: Katolikus Ifjúsági Alapítvány 6720 Szeged, Dóm tér 15. Telefon és fax: (62) 426 082 www.felrazas.hu e-mail:
[email protected] és
[email protected] Támogatta a RENOVABIS Tördelés: Nagy Péter Nyomda: Sigillum 2000. Bt Tel.: (30) 3222 967 E-mail:
[email protected]