KÖZLEMÉNYEK TÁRSADALMI JÖVEDELMEK, KIADÁSOK ÉS SZOLGÁLTATÁSOK1 TORE THONSTAD
Bevezetés A népesség öregedése részben a hosszabb élettartam következménye, de elsősorban a népességnövekedéslassulása okozza. Ezért számos országban a kormányzat aggodalom mal figyeli azokat a problémákat, amelyek az öregkorúak növekvő arányának finanszíro zásával függenek össze. Ebben a tanulmányban azzal a kérdéssel foglalkozom, hogy az öregedés valóban szükségképpen komolyan megnehezíti-e a finanszírozási problémákat. A témakörben elsősorban a legfrissebb idevonatkozó irodalomra támaszkodom. Különösképpen a következő kérdéseket kívánom tárgyalni: 1. A népességnövekedés lassulása és az ezzel együttjáró öregedés eredményez-e olyan gazdasági megtakarításokat, melyek kompenzálják az időskorú népesség növekvő szükségleteinek finanszírozását? 2. Az a növekvő tendencia, hogy a gazdasági aktivitásból mind többen visszavo nulnak vagy a munkanélküliségbe, vagy rokkantsági nyugdíjba vajon komolyabb probléma e, mint az idősek növekvő aránya a népességben. 3. Az európai gazdaság növekvő integrálódása és nemzetközivé válása nem vezet-e olyan adóztatási versenyre az államok között, amely aláaknázza az egyes államok képes ségét a nyugdijak finanszírozására. Végül foglalkozom a kereső életpálya különböző tényezőivel, például a nyugdíjkor határ megváltoztatása, melyek megkönnyíthetik az átmenetet az öregedő társadalomba. Finanszírozási rendszerek Az időskorúak ellátása egyrészt a nyugdíjellátást jelenti, másrészt egyes szolgáltatá sokat, pl. a szociális otthonokban, kórházakban stb. A szolgáltatásokat egyértelműen az adott évben befizetett adókból fedezik. A nyugdíjellátás finanszírozására azonban többféle lehetőség van. A legtöbb országban a "pay as you go" elv alapján az egyes években kifizetett nyugdíjakat az ugyanazon évben beszedett adókból/társadalombiztositási hozzájá rulásokból fizetik. Egy másik finanszírozási rendszer a nyugdíjalap kialakításán alapul. Ebben a nyugdíjhoz való hozzájárulást az aktív életút során egy alapba fizetik be és később ebből az alapból fizetik ki a nyugdíjakat. Ez a két szisztéma a gyakorlatban nem nagyon különbözik egymástól, hiszen egy adott év nyugdíjkiadásait mindkét esetben az ország adott évben élvezett összjövedelméből kell fedezni, tehát a hazai termékből és esetleg a külföldre kihelyezett tőke hozadéká ból. Természetesen egy másik lehetőség a nemzeti vagyon csökkentése révén történő finanszí rozás pl. a külföldi eladósodás fokozása által. A két szisztéma azonban egyes vonatkozásokban különbözik. A "pay as you go" szisztémában nagy különbségek állhatnak elő az egyes kohorszoknak aktív életútjuk során befizetett nyugdíj hozzájárulása és a később általuk kapott nyugdíjak összege között. Tételezzük fel, hogy a kohorszok nagysága különbözik, ahogy ez a múltban is történt. A
1 Szerző : "Public income, expenditure and services "с. az 1992. szeptember 2 —4-én Espoo-ban (Finnország) tartott Nemzetközi Népesedési konferencián előadott tanulmányának fordítása. (Revival of ageing societies. Helsinki 1992. 75—88. oldal.)
412
KÖZLEMÉNYEK
nagy létszámú születési kohorszok gazdaságilag aktív életükben kisebb kohorszokból álló öregkorúakat fognak támogatni, ezért korlátozhatják nyugdijhozzájárulásukat. Az utánuk következő kisebb kohorszoknak azonban gazdasági aktivitásuk során azokat a nagyobb kohorszokat kell eltartaniuk, akik az előző baby boom-ban születtek. Keyfitz (1985) néhány érdekes kalkulációt készített, melyek illusztrálják, hogy a különböző nagyságú kohorszok hogyan vesztenek vagy nyernek a kifizetett nyugdijak állandó nagysága esetén, amikor is a nyugdíjbefizetéseknek időben változniuk kell, hogy biztosítsák az állandó nagyságú nyugdíj finanszírozását. Kimutatja, hogy a nagy létszámú kohorszok magas hozadékot élveznek befizetett nyugdijhozzájárulásuk után, miután kis létszámú kohorszokat kell aktív munkájuk során eltartaniuk. A kis kohorszoknál a helyzet viszont ennek az ellenkezője, ezért a nyugdíjjárulék aránya erősen függ a kohorszok létszámában észlelhető hullámzástól. Abban az esetben, ha az új kohorszok száma folyamatosan hosszabb ideig csökken, viszonylag kis népességnek kell eltartania a nagy létszámú idős korosztályokat, így a befizetett nyugdíjhozzájárulás nem elégséges. Természetesen ennek az ellenkezője is igaz, a folyamatosan növekvő kohorszok esetén az öregkorúak eltartása könnyebb, hiszen évjárataik kisebbek, mint a gazdaságilag aktíváké. Keyfitz ezért azt a következtetést vonja le "Egy növekvő gazdaság segíti a társadalom biztosítást, ugyanúgy, mint a növekvő népesség". Úgy gondolom, hogy ez a következtetése nem indokolt, miután nem veszi figyelembe azt a jelentős többlet tőke szükségletet, ami a népességnövekedésbei származik. Később erre a kérdésre visszatérek. Az időskorúak eltartásának finanszírozása Ebben a részben 3 pontra szeretném felhívni a figyelmet, nevezetesen arra, hogy az öregedés problémája hosszú távú, hogy az ennek következményeit mérő konvencionális módszerek túlzottan leegyszerűsítettek, és végül, hogy a gazdasági aktivitás aránya az egyes életkori csoportokban e témakörben kiemelkedő fontosságú. A termékenység hullámzása és általános csökkenése következtében a korösszetétel állandóan változik. A kereső népesség eltartási terhének illusztrálására gyakran használják demográfiai függőségi arányokat. A leggyakrabban használt függőségi arányok a követke zők: _
a munkaképes kor alatti népesség munkaképeskorú népesség
_
a munkaképes kor feletti népesség munkaképeskorú népesség
1
"
Nyilvánvalóan ezek a mutatók attól is függnek, hogy milyen életkori határokat állapítunk meg a munkaképes korra vonatkozóan, pl. 20—64. Amikor pedig előre jelezzük a D1 és a D2 értékeit, akkor természetesen ki kell alakítanunk feltételeinket a termékenység, a halandóság és a vándorlás jövőbeni alakulásáról. A Norvégiára vonatkozó előrejelzések szerint D 1 nagyjából a jelenlegi szinten marad (mintegy 0,45) vagy csökkenni fog a következő 50 évben, a termékenységre vonatkozó feltételektől függően. A D2 csökkenni fog a jelenlegi 0,28-ról 0,25-re 2010-ig, azután pedig növekedni fog 0,35-re 2040-ig. Ez azt jelentené, hogy ezen egyszerű függőségi arányok alapján az öregedés nem lenne probléma Norvégia számára a következő 20—30 évben, hanem csak ezt követően. A tisztán demográfiai függőségi mutatók azonban nagyon szegény jelzést adnak az öregkorú népesség finanszírozási kérdéseire vonatkozóan. Jobban jelzés értékűek azok a függőségi arányok, melyek a nem dolgozó (eltartott) népességet a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítják. Ezek a mutatók figyelembe veszik, hogy mind a fiatal korúak.
KÖZLEMÉNYEK
413
mind az idős korúak egy része dolgozik, ugyanakkor a munkaképes korúak egy része nem dolgozik. Nyilvánvaló, hogy ezek az aktivitás alapján korrigált függőségi arányok kevésbé hullámzanak a kormegoszlás változása nyomán mint a tradicionális demográfiai függőségi arányok. A legfontosabb tényező az aktivitás alapján korrigált függőségi arányban a 20—64 éves népesség gazdasági aktivitásának arányaiból adódik. Ezt az arányt több tényező befolyásolja. 1. A nők gazdasági aktivitásának növekedési tendenciája, amit részben az alacso nyabb termékenység okozhat. 2. A tartósan magas munkanélküliség az európai gazdaságokban, ami egyrészt megnöveli a hosszú távú munkanélküliséget, másrészt erősíti a munkaerőpiacról való visszavonulás tendenciáit. 3. A munkaképes korú lakosság egyre növekvő hányada megy rokkantsági nyugdíjba, ami ugyancsak csökkenti a gazdasági aktivitási arányokat. Layard és szerzőtársai számos országra vonatkozóan közöltek adatokat a munkanél küliségi arányról és a munkanélküliség átlagos tartamáról. Ezek az adatok azt mutatják, hogy az Európai Közösség számos gazdaságában a munkanélküliségi arányok nagyon magasak. Nagyon hosszú továbbá a munkanélküliség átlagos tartama, ami azt jelenti, hogy a munkaerő egy jelentős hányada többé-kevésbé állandóan munka nélkül van. Ilyen esetekben a tisztán demográfiai függőségi arányoknak nagyon mérsékelt jelentősségük van. A növekvő munkanélküliséget részben a gazdaság növekvő nemzetközisége okozhatja. Az Európai Közösség gazdaságaiban, ahol az áruk, a szolgáltatások, a munkaerő és a tőke áramlása szabad, a nemzeti kormányoknak kevesebb lehetőségük van a munkanélküliséget csökkentő politikák kialakítására. Ezen túlmenően a fix átváltási arányok és a szabad tőkeáramlás együttes hatásaként az országok nem tudják javítani versenyhelyzetüket devizájuk leértékelésével és nem tudnak független pénzügyi politikát folytatni. Az észak-európai jóléti országokban a munkaképes korú népesség egyre növekvő aránya részesül rokkantsági nyugdíjban. Az ilyen nyugdijak megállapításánál alkalmazott kritériumok nem mindig világosak, és egyes esetekben a rokkantsági nyugdíj a munkanél küliség kompenzációjának egyik formája. 1989 végén Norvégiában 606 ezren kaptak öregségi nyugdíjat és 228 ezren rokkant sági nyugdijat (Norvég Statisztikai Évkönyv 1991). Ezen túlmenően a társadalombiztosítási rendszer további személyeknek is nyújtott pénzügyi szolgáltatásokat. Ily módon a társa dalombiztosítás által finanszírozott juttatások több mint egyharmad részét a munkaképes korban lévők kapják. Ennek következtében az időskorúak növekedése nem já r a nyugdí jasok azonos arányú növekedésével, hiszen az 50—65 éves korcsoportokban lévők már jelentős aránya nyugdíjas. Egy továbbfinomított függőségi arány nemcsak a kor szerinti gazdasági aktivitási arányokat veszi figyelembe, hanem a kor szerinti produktivitási arányokat is. Ugyanakkor az eltartottak oldalán súlyozza a népességet a kor szerinti fogyasztási igények szerint. (Cutler és társai 1990.) Erre a megközelítésre később visszatérek. A különböző típusú függőségi arányok implicite jelzik, hogy a dolgozó generációnak kell eltartania az időseket. Valójában azonban egy társadalomban a munkajövedelmek mellett tőkejövedelmek is vannak. Egy gazdagodó társadalomban, ahol az egy főre jutó tőke növekszik, a tőkejövedelem növekedik az összjövedelmen belül. A tőkejövedelem pedig nem szükségképpen a dolgozó népességnél jelentkezik. Elsősorban is a keletkezett tőke jelentős részét a korábbi generációk alakították ki. A tőke egy része az idősebbek tulajdonában lehet, ami a generációk közötti transzfer szükségletét csökkenti. Ezen túlmenően a tőkejövedelem egy része közvetlenül az államé, például Norvégiában az olajból származó jövedelem. Ezért túlzottan leegyszerűsített az öregkorúak eltartási terhét kizárólag a dolgozó népességhez viszonyítva vizsgálni.
414
KÖZLEMÉNYEK
A népességnövekedés lassulásával összefü ggő többletjövedelem Amint már említettem, az időskorúak arányának növekedése elsősorban a termé kenységcsökkenés következménye, aminek hatására a népességnövekedés is lassul. A termékenység hullámzásai fokozták az ezzel kapcsolatos problémákat. A népességnövekedés csökkenése jelentős kedvező gazdasági hatásokkal járhat, melyek megkönnyíthetik az öregkornak eltartásának biztosítását. Ezt a gazdasági növeke déssel foglalkozó irodalom részletesen elemezte (lásd pl. Arthur és McNicoll 1975 és Thonstad 1990). Itt azonban csak egy illusztratív példára szorítkozom. Ha a népességszám növekszik, úgy ugyanazon az adott tőkén nagyobb népességnek kell osztoznia (tőkehigulás). Ezért az egy főre eső tőkehányad azonos szinten tartása érdekében beruházásokra van szükség annak érdekében, hogy az életszínvonal ne csök kenjen. Tőkén ebben az összefüggésben gyárakat, lakást, infrastruktúrákat, kórházakat stb. értek. Azokat a beruházásokat, amelyek ahhoz szükségesek, hogy egy növekvő népességet ellássanak, ugyanolyan tőkehányaddal, mint ami a kezdő népességé volt, "tőke kiterjesztő" beruházásoknak nevezik, szemben azokkal, amelyek az egy főre eső tőkehányadot növelik (ún."tőke elmélyítő" beruházás). Amennyiben a népesség egy év alatt 1%-kal nő (szembeállítva a zéró növekedéssel) a tőke állományának is növekednie kell 1%-kal, hogy az egy főre jutó tőkehányad változatlan maradjon. A fejlett országokban a tőkeállomány értéke gyakran mintegy ötszöröse a bruttó nemzeti terméknek (GNP), 1 %-os növekedés a tőkeállományban tehát a GNP 5%-ának a felhasználását igényeli azokhoz a beruházásokhoz, amelyek éppen biztosítják a változatlanságot. Fentiek következtében a zéró népességnövekedés esetén, szemben az 1%-os növekedéssel a GNP 5%-a rendelkezésre áll, vagy a fogyasztás növelésére, vagy az egy főre jutó tőkehányad növelésére, ami viszont később nagyobb jövedelemhez vezet. Ez egy nagyon jelentős jövedelmi nyereség, amely lényegesen megkönnyíti a népességnövekedés lassulása, illetve a népességstagnálás nyomán megnövekvő öregkorú ellátás terheit. Ebből következik, hogy az alacsonyabb népességnövekedés kisebb gazdasági növekedést igényel ahhoz, hogy biztosítsa az életszínvonal adott alakulását. Miután a környezeti problémák is gyakran összefüggenek a gazdasági növekedéssel, feltehetően kevesebb környezeti ártalom és a természeti források lassúbb csökkenése várható kisebb népességnövekedés esetén. Ebből adódóan kevesebb forrást kell környezetvédelmi célokra fordítani. Lehetséges továbbá, hogy a fiatal népesség fogyasztási magatartása károsabb a környezetre (például gépjármüvek használata), mint az idősebb korú népességé. Könnyen lehetséges tehát, hogy a népességcsökkenés lassulása, illetve a stagnálás kialakulása további pozitív gazdasági hatásokkal jár, azon felül, hogy elkerüli az egy főre jutó tőkehányad növekedésének jelentős költségeit. Néhány közgazdász (Myrdal) azzal érvel, hogy a technológiai fejlődés és produkti vitás növekedése lassabb egy olyan népességben, amely lassan nő és átlagos életkora idősebb lesz. Érvelése szerint a gyors népességnövekedés gyors gazdasági növekedéssel és beruházással párosulhat. Miután pedig az új technológia gyakran az új tőke beruházásokhoz kapcsolódik, a produktivitás növekedése is erősebb lehet. További érve ezt illetően, hogy amennyiben a fiatal és innovációra hajlamos népesség aránya visszaesik, az öregedő társadalom elveszti dinamizmusát, és lassabb technikai fejlődést fog megvalósítani. Ugyanakkor más közgazdászok azzal érvelnek, hogy amennyiben munkaerőhiány van, ami előállhat a lassú népességnövekedésnél, akkor az innovációs törekvések megerősödnek. Nincs még konszenzus abban, hogy a fenti hatások körül melyek dominálnak. Mindazonáltal empirikus vizsgálatok nem támasztják alá azt a nézetet, hogy a lassú népességnövekedés károsan befolyásolná a produktivitást. Cutler és társai (1990) azt állapították meg, hogy a munkaerő gyors növekedésének erős negatív hatása van a produktivitás javulására. Regressziós analízisük szerint, melyet számos fejlett ország
KÖZLEMÉNYEK
415
keresztmetszeti megfigyelésére alapítottak, azt a konklúziót vonták le, hogy "1% csökkenés a munkaerő évi növekedésében növeli a produktivitást 0,62% ponttal". Ha ez az eredmény megbízható, úgy megerősítheti azt a véleményt, hogy a népesség növekedés lassulása — megszűnése—jelentős gazdasági hasznot eredményezhet. A szerzők azonban nem választották el a megnövekedett foglalkoztatottság potenciális negatív hatását a produktivitásra, attól a hatástól, amit a munkaerő növekedése jelenthet a technológiai haladásra. Ezért a végleges következtetések kialakítására további kutatások szükségesek. Kísérlet a szintézisre Néhány kutató a legutóbbi években megpróbálta egyidejűleg számba venni a generációk közötti transzferből adódó teherhatást, és az egy főre jutó tőkenövekedésnek a hatását. Lee és Lapkoff (1988) az életút során fellépő fogyasztás hatását vizsgálta különböző népesedésnövekedési arányok mellett. Ebben figyelembe vették nem csak azt, hogy a magasabb népességnövekedés könnyíti az öregek irányába történő transzferekkel kapcso latos terheket, hanem azt is, hogy az ilyen népességnövekedésnek tőkehígító hatása van, miután nagyobb népességnek kell osztozkodnia a meglévő tőkeállományon, s ezért külön beruházások szükségesek az egy fő re jutó tőkehányad fenntartására. Az Egyesült Államok adatait felhasználva arra a következtetésre jutottak, hogy "a transzferrel kapcsolatos hatások kisebbek, mint a tőkehígulás hatásai az Egyesült Államok 1970-es évek viszonyait figyelembe véve". Más szavakkal, úgy találták, hogy azok a megtakarítások, amelyek a beruházási szükséglet csökkenéséből adódnak az alacsonyabb népességnövekedés nyomán, hatásaikban felülmúlták az öregkornak részére szükséges transzferek költséghatásait. Cutler és társai (1990) kidolgoztak több alternatív függőségi mutatót, kiindulva az egyszerű demográfiai függőségi arányból, azaz a 65 éven felüli lakosságnak a 20—64 évesekhez való arányából. Ezután finomabb, súlyozott függőségi, illetve eltartói arányokat alakítottak ki, figyelembe véve a kor szerinti relatív kereseteket és a kor szerinti fogyasz tást (privát fogyasztás, közoktatás, orvosi ellátás). Ezek azt mutatják, hogy a kedvezőtlen változások a kormegoszlásban a súlyozott függőségi arányokat megnövelik 1990—2060 között. Mindazonáltal a változások nem drámaiak, és a szerzők végkövetkeztetései szerint: nehéz megállapítani, hogy ezek a számítások nagy, vagy kis többlet terhet jelentenek 70 év távlatában. A terhek növekedése megfelel egy 0,10 és 0,15% közötti csökkenésnek a produktivitási ráta növekedésében, ami alacsony, figyelembe véve az évszázados produkti vitás növekedés bizonytalanságát. Egy másik megközelítésben egy 3—4 éves növekedés az átlagos nyugdíjba vonulási korban, vagy 10 százalékpontos növekedés a női foglalkoztatott ságban ellensúlyozni tudja a függőségi arány növekedésének hatását. A szerzők ugyancsak kiemelik, hogy rövid távon, azaz 1990—2010 között a súlyozott függőségi arány csökkenni fog. Cutler és társai ezután vizsgálták azt, hogy kevesebb beruházás lesz szükséges a népességnövekedés csökkenése nyomán. Feltételezték továbbá, hogy egy bizonyos ideig a kereső népesség aránya növekedni fog, a gyerekek részarányának csökkenésével összefüg gésben. Végleges következtetésük szerint: azok a demográfiai változások, melyek jelenleg folyamatban vannak, valószínűleg nem fogják kedvezőtlenül befolyásolni az Egyesült Államok gazdasági teljesítményét, legalábbis a legközelebbi néhány évtizedben. A fentiekhez hasonló számításokat végeztek Norvégiában is, s ezek hasonló követ keztetésekhez vezettek. A kalkulációk azt célozták, hogy a népesség fejlődésének hatását kimutassák az egy főre eső fogyasztásra. Ennek érd ek b en bizonyos egyszerűsítő feltételeket vezettek be például figyelmen kívül hagyták a produktivitás növekedését. Egyes számításokban feltételezték, hogy a tőkenövekedés egyenlő arányú a munkaerő növekedésével. Az eredmények szerint a következő 20 évben a demográfiai fejlődés lehetőséget ad a fogyasz
416
KÖZLEMÉNYEK
tás növekedésére. Miután a munkaerő növekedése lelassul, kevesebb beruházásra van szükség, ami lehetőséget ad nagyobb fogyasztásra. Ugyanakkor a munkaerő részaránya növekedni fog az össznépességben. Ezt követően a 2010—2040-es periódusban a munkaerő növekedése tovább csökken, tovább redukálva a beruházási igényeket, viszont a munkaerő aránya az össznépességben már kisebb lesz. Ez utóbbi hatás a domináló, ami az egy főre eső fogyasztás bizonyos csökkenését eredményezi 2040-ben a jelenlegihez képest (a tőkehányad és a produktivitás változatlanságát feltételezve). Úgy látszik tehát, hogy a népesség növekedés csökkenése és az öregedés a közhie delemmel ellentétben növelni fogja az egész népesség fogyasztási lehetőségeit, ideértve a keresőkét is a következő évtizedekben. Viszont később, a XXI. században a fogyasztási lehetőségek valamelyest csökkenhetnek a népességfejlődés hatására. Szolgáltatások Ebben a tanulmányban elsősorban a nyugdíj formájában történő transzferek kérdésére összpontosítottam. Ezen túlmenően jelentkeznek az öregkorúakkal kapcsolatos szolgáltatá sok, így az öregkorúak szociális otthona, kórház stb. A szolgáltatással kapcsolatos szükséglet fontos aspektusa, hogy az öregkorúak kormegoszlása is változik. Az öregkorúak élettartamának meghosszabbodása nyomán a nagyon idős személyek (80 év felett) száma rohamosan növekedni fog számos országban. Ez különleges problémákat vet fel, miután a szolgáltatások költségei rohamosan növekednek az életkorral. Az önkormányzatok gazdasági rendszerére vonatkozó modell Norvégiában — amit a Központi Statisztikai Hivatal dolgozott ki — felhasználható arra, hogy az öregkorú népesség alakulásának hatását analizálja az önkormányzati költségvetésben. A modell ugyanis különböző típusú öregkori szociális otthonokat foglal magában, valamint a lakóhelyen teljesítendő egészségi és háztartási szolgáltatásokat. A modell fontos paramétere egyrészt az egyes korcsoportokon belül a szolgáltatásokat igénylők részaránya, másrészt pedig az egyes szolgáltatások minősége. Kétféle kalkulációt készítettek az önkormányzatok a munkaerő szükségletei számára, az egyiket egy állandó igénybevételi részaránnyal és állandó (jelenlegi) minőséggel, a másikat pedig növekvő igénybevételi aránnyal és növekvő minőséggel. A számítások azt mutatják, hogy az első számítás esetében, ahol csak az időskorú népesség számának a változása van figyelembe véve, csak kismértékben növekszik a munkaerőszükséglet. Ha viszont a jelenlegi trendek folytatódnak az igénybevételi arány növekedését és a minőségi javulást illetően, akkor ez rendkívül módon megemeli az ezzel kapcsolatos munkaerő igényt. Ez demonstrálja, hogy a szolgáltatások minőségének további javítása lényegesen költségesebb, mintha a jelenlegi szolgáltatási szintet tartjuk fenn a növekvő számú öregkorúak részére. Az utóbbi esetben a makroökonómiaikövetkezmények jelentéktelenek, vagyis a számítások azt jelzik, hogy a jelenlegi helyzet (igénybevételi arány és minőség) a jövőbeli növekvő öregkorúak számára fenntartható anélkül, hogy ennek jelentősebb makroökonómiai hatásai lennének. Finanszírozás Az észak-európai jóléti államokban a nyugdíjak túlnyomó részét és az öregkorúak szolgáltatásait az adóból/járulékból finanszírozzák az ún. pay as you go szisztémában. Az adóból származó forrás egyrészt az adófizetők számától, másrészt az adókulcs/járulék arányától függ. Fontos megjegyezni, hogy maguk a nyugdíjasok is fizetnek adót nyugdíjuk és tőkejövedelmük után, ugyanúgy, mint vásárlásaik nyomán a fogyasztási adó formájában. Az is fontos továbbá, hogy sok nyugdíjas megtakarít, vagyis kevesebbet fogyaszt, mint a jövedelme.
KÖZLEMÉNYEK
417
Mindezek ellenére a nyugdíjasok fogyasztásának túlnyomó részét a társadalom produktív rétegeinek adójából kell finanszírozni. Egy olyan társadalom, amely forrásait rosszul hasznosítja, nyilvánvalóan problémákkal fog küzdeni az öregkorúak helyzetének finanszírozásában is. Néhány közgazdász azzal érvel, hogy a gazdasági élet nemzetközivé válása nyomán a hatékonyság megjavul és a jövedelmek növekedni fognak. Ezt az érvelést gyakran halljuk az Európai Közösségben való részvétellel, vagy más európai integrációs törekvésekkel kapcsolatban. Másfelől viszont az ilyen módon kevésbé óvható nemzeti gazdasági környezetben nehezebben lehet a teljes foglalkoztatottság aktív politikáját folytatni. Ha pedig ez a helyzet, akkor elképzelhető, hogy a nemzetköziség fokozódása alacsonyabb jövedelmet eredményezhet, mint egy olyan helyzet, ahol a gazdaságok kevésbé nyitottak. Ebben az esetben növekedhet annak az igénye is, hogy több munkaképes korú kapjon támogatást a költségvetésből. Miután tehát ezeket a kérdéseket eltérően ítélik meg a közgazdászok, nem vonható le jelenleg végleges és határozott következtetés a jövőbeli kilátásokat illetően. Mindazonáltal elég általános egyetértés van a tekintetben, hogy a gazdaság nemzetkö zivé válása korlátozhatja az adóztatást. Például egy olyan helyzetben, amikor a tőke szabadon mozoghat, egy olyan ország, amely erősebben meg kívánja adóztatni a tőkejöve delmet, komoly tőkekiáramlást szenvedhet el. Ezért egy olyan gazdasági környezet, melyben mind a munkaerő, mind a tőke szabadon áramolhat országok között, egy olyan adócsökkentési versenyt eredményezhet, amelynek az a célja, hogy beáramlásra késztesse a forrásokat, vagy legalábbis, hogy megelőzze kiáramlásukat (Sinn 1990). Ez voltaképpen komoly nehézséget jelent az időskorúak irányába történő transzfer jövőbeni finanszírozását illetően. Rugalmasság Amikor a következő évszázadban elérkezik az az időszak, melyben az időskorúak aránya lényegesen meg fog nőni a hagyományos értelemben munkaképes korú népességhez képest, akkor vizsgálni kell azokat a lehetőségeket, miképpen lehetne a kereső adóterhét csökkenteni. A legígéretesebb alternatíva az volna, hogy az időskorúak gazdasági aktivitását növeljük, megfordítva azt a jelenlegi trendet, ami az idő előtti, vagy korai nyugdíjba vonulás erősödését jelzi. Meg kell jegyezni, hogy néhány önálló foglalkozás esetében pl. orvosok, fogorvosok, ügyvédek, mezőgazdasági önállók sokan preferálják a nyugdíjkorha táron túli továbbdolgozást. Több empirikus vizsgálat bizonyítja, hogy az időskorúak egészségi állapota az elmúlt időszakban javult. Más tanulmányok arra mutatnak, hogy sok időskorú hamarabb kényszerül nyugdíjba, mint ahogy azt kívánná. Ezért megvan annak a lehetősége, hogy a társadalom egyes csoportjait a jelenleg nyugdijat élvező rétegből a nyugdíj hozzájárulást fizetők rétegébe tegyük át, amennyiben a teljes foglalkoztatottság visszaállítható, vagy megközelíthető. Egy másik lehetőség az adó (nyugdijhozzájárulás) terhének könnyítésére az volna, hogy a gazdasági aktivitást a munkaképes korú lakosságban növeljük, csökkentve a rokkantsági nyugdijak egyre nagyobb arányát. Sokan azok, akik jelenleg ilyen nyugdijat kapnak, dolgozhatnának akár teljes, akár részleges munkaidőben, amennyiben munkahe lyeiket úgy alakítanák ki, hogy figyelembe vegyék a csökkent munkaképességűek igényeit is.
418
KÖZLEMÉNYEK
Következtetések Ennek a dolgozatnak lényeges célja az, hogy megkülönböztesse a következő két kérdést: 1. A népességnövekedés csökkenése, és az ezzel együttjáró öregedés jár-e olyan gazdasági előnyökkel, amely lehetővé teszi az egy főre jutó fogyasztás növeke dését mind a kereső, mind a nyugdíjas népesség számára? Vagy a gazdaságilag aktívaknak csökkenteni kell-e fogyasztásukat annak érdekében, hogy az öregekről gondoskodjanak? 2. Amennyiben az első kérdésre a válasz pozitív, még mindig felmerül a prob léma, hogy miképpen biztosítható a kereső népességtől az időskorúakhoz történő jövedelemátáramlás. A fő következtetés az, hogy a népességnövekedés csökkenése olyan gazdasági előnyökkel jár, (kevesebb igény a beruházásokra, kevesebb környezeti probléma, és valószínűleg gyorsabb termelésnövekedés), melyeknek hatása nagyobb, mint azok a költségek, amelyek az időskorúak magasabb arányával állnak összefüggésben. Mindazonáltal a következő században a kereső népességtől az öregkorúak részére történő jövedelemátáramlásoknak növekednie kell, ami szükségessé teszi az adóztatás/já rulék fizetés növelését. Ez problématikus lehet egy nemzetközi jellegű gazdaságban. Figyelembe véve azonban azt, hogy a fejlett országok túlnyomó részében felmerül majd az igény a növekvő adóztatásra — miután az öregedés problémája nagyon hasonló a legtöbb országban — ez a probléma is valószínűleg megoldható.
IRODALOM
Arthur, W.Brian and Geoffery McNicoll (1978): "Samuelson, Population and Intergenerational Transfers", International Economic Review, Vol. 19, No. 1, Feb. 1978. Culler, D .M ., J.M . Polerba, L.M . Sheiner and L.H . Summers (1990): "An Aging Society: Opportunity o r Challenge?" Brookings Papers on Economic Activity, 1:1990. Holtsmark, Bjart and Kyrre Aamdal: "Makroökonomiske Konsekvenser av befolkningsutviklingen”, (Macroeconomic consequences of population development), in NOU 1992:1. Keyfitz, Nathan (1985): "The demographics of unfunded pensions", European Journal of Population, No. 1, 1985. pp. 5—30. Layard, Richard, Stephen Nickell and Richard Jackman (1991): Unemployment, Macroeconomic Performance and the Labour M arket. Oxford University Press, Oxford. Lee, Ronald D. and Shelley L apkoff (1988): "Intergenerational Flows of Time and Goods: Consequences of Slowing Population Grow th", Journal of Political Economy, Vol. 96, No. 3. NOU 1992:1 (1992): Trygghet — Verdighet — Omsora (Security — Dignity — Care), Norges Offentlige Utredninger, Oslo. Sinn, H .-W . (1990): "Tax Harmonization and Tax Competition in Europe" European Economic Review, Vol. 34, No. 2/3. Thonstad, Tore (1990): O konom iske og andre konsekvenser av en synkende nativitet. (Economic and other Consequences o f Declining Nativity.), Det 18:e nordiska statistikermotet i Esbo 1989, 53, Nordisk statistisk skriftserie, Helsingfors 1990 — (pp. 109— 120).
Tárgyszavak: Gazdaságdemográfia
PUBLIC INCOM E, EXPENDITURE AND SERVICES
