TÁRSADALOM Internetet a szegényeknek is! Tárgyszavak: internet; szegénység; vidék; információtechnika; innováció; hazai termék; India.
Kommunikációs lehetőségek a vidéki Indiában Számos program igyekszik az internetet a fejlődő országok vidéki régióiba is eljuttatni. Azonban ezeket a kis léptékű, demonstrációs jellegű célprogramokat lényegesen nagyobb szabású programokkal kell helyettesíteni. Ha nem csupán az a cél, hogy valamennyire csökkenteni lehessen a gazdag és a szegény országok között a digitális technika terén kialakult különbséget, akkor a választott megoldást végül is (sőt azonnal) kereskedelmi alapra kell helyezni. Éppen ennek hiánya miatt lassú az internet széleskörű elterjedése azokban az országokban, ahol a szegények nem a városokban, hanem főként vidéken élnek. Röviden összefoglalva, az alapvető probléma a következő: – A fejlődő országok lakosságának túlnyomó része vidéken, gyakran elszigetelt körzetekben él. Az ilyen területek fejlődésének alapvető feltétele lenne a hozzáférés az információ- és a kommunikációtechnika lehetőségeihez, azonban ez a lehetőség sok fejlődő országban hiányos, vagy egyáltalán nem is létezik. – A vidék lakossága általában szegény és kevesen engedhetik meg maguknak a híradástechnikai szolgáltatások igénybevételét. Ördögi kör, hogy az igénybe vevők kis létszáma miatt drága a szolgáltatás. Emiatt tovább csökken a potenciális ügyfelek száma, és így tovább. India esetében az egyik becslés szerint egy távbeszélő szolgáltató jelenleg vonalanként mintegy 30 000 INR-t (indiai rúpiát) fordít arra, hogy az előfizető számára a távbeszélő-kapcsolat feltételeit megteremtse. Figyelembe véve a beruházási terheket (15%), az amortizációt (10%), az üzemeltetési és karbantartási költségeket (10%), az eredeti beruházás legalább 35%-ának megfelelő jövedelmezőséget kell elérnie, hogy nullszaldós legyen. Ha ehhez még hozzáadjuk a licencdíjat és az adókat is, akkor a legalacsonyabb előfizetési díj havi 1000 INR kell, hogy legyen. Az Indiában jelenleg hiányzó 200 millió csatlakozásnak mindössze egy egészen kis töredékét lehet ilyen árakon létrehozni. Miután feltételezhető, hogy rövid- és középtávon nem fog ugrásszerűen megemelkedni a lakosság jövedelme, a költségek és az igények közötti összhang hiányát csakis komoly költségcsökkentéssel lehet megszüntetni.
Megvalósítható és megvalósult elképzelések Sok gyakorlati szakember szerint a költségeket úgy lehetne csökkenteni, hogy a számítástechnika általános meghonosítása és az internet minden háztartásba eljuttatása helyett az ilyen szolgáltatást a faluközösség szintjén tennék elérhetővé. Ez a telefonnal már bizonyos mértékig megvalósult Indiában: 1988 és 1998 között azoknak a falvaknak a száma, amelyek valamilyen telefonjellegű híradástechnikai kapcsolattal rendelkeznek, 27 316-ról 300 000-re nőtt (ez India falvainak felét jelenti). 2000-ben már mintegy 650 000 nyilvános telefonállomás, ill. hivatal kínált megbízható telefonszolgáltatást. Ezek a központok még a legtávolabbi vidékekre (hegyvidékekre, a törzsi területekre) is eljutottak és lehetővé tették, hogy bárki, a kapcsolat időtartamának megfelelő fizetség ellenében telefonálhasson. Jól ismert a Grameen Telecom mobiltelefon-projekt Bangladesben. Ennek lényege, hogy a Grameen Bank ügyfelei közül toborzott nőknek kedvezményes kölcsönt nyújtanak a cellarendszerben üzemeltethető mobiltelefon beszerzésére és ezzel az egész falu lakosságának elérhetővé válik a távbeszélő-szolgáltatást. A projekt kezdeti évében, 1996-ban a Grameen Telecom 250 falun élő nővel kötött megállapodást a mobiltelefon-szolgáltatásra, azonban tervei szerint az országban 60 000 személyre fogja ezt kiterjeszteni. Úgy látszik tehát, hogy egy fejlődő ország vidéki körzeteiben a közösségi hozzáférés a távbeszélő-szolgáltatás kiterjesztésének előfeltétele. Ez még inkább érvényes lehet az internet esetére, amelyikhez drága hardvert (számítógépet, modemet stb.) kell beszerezni. Ha eltekintünk az alapítványok bizonytalan rendszerétől és tisztán üzleti alapon megvalósuló elképzelésekre gondolunk, akkor az is nyilvánvaló, hogy a legtöbb falusi háztartás egy ilyen szolgáltatás költségét még közösségi megoldás formájában sem képes elviselni. Tehát más módot kell keresni a költségek csökkentésére és a megbízható szolgáltatáshoz. Egy ilyen megoldás lehet az indiai n-Logue Communications üzemgazdasági modellje. Ez sajátosan kombinálja az olcsó technológiát és a decentralizált ellátási rendszert, ezzel biztosítva a helyi igényeket kielégítő szolgáltatást.
n-Logue A vállalat véleménye szerint az indiai kisvárosoknak és falvaknak nemcsak, hogy szüksége van híradástechnikára és internetre, hanem képesek is azt megfizetni, ha az megfelelő mennyiségben és áron áll rendelkezésre. A kisvárosok és a falvak összességében hatalmas fizetőképes keresletet jelentenek. Az n-Logue ennek a potenciálnak a kiaknázását vette tervbe. Eltekintve a 100–150 legnagyobb várostól, az ország minden településének biztosítani fogja híradástechnikai és internetszolgáltatását.
A költségmegtakarítási lehetőségeket néhány indiai szakember különleges kutatási és fejlesztési tevékenysége tette lehetővé. Ezek eredményeként számos bonyolult hardverinnováció született. Másrészt az n-Logue kevésbé látványos, azonban igen hatékony szervezési innovációkkal járult hozzá a költségcsökkentéshez és ehhez viszonylag képzetlen olcsó munkaerőt vett igénybe. Még további költségcsökkentést tett lehetővé ezeknek a különböző típusú innovációknak a kombinációja olyan közösségi internetszolgáltatás formájában, amelyikhez nemcsak a tulajdonosok férhetnek hozzá. Az n-Logue modell első eleme a hardverinnováció, amelyik a technológiát a falu szintjén, a helyi követelményeknek megfelelő, olcsó, decentralizált szolgáltatással ötvözi.
A szegények innovációja az információtechnológiában India szegényeinek zöme vidéken él. Gyakran kifogásolták, hogy ennek ellenére az országban folyó K+F tevékenység nem annyira a vidék (ill. egy fejlődő ország) igényeit, mint inkább a városok (a fejlett országok) érdekeit tartja szem előtt. Valóban gyakori ez a hozzáállás a fejlődő országokban. Indiában a K+F tevékenység elsősorban a nagyvállalatokra, illetve nem a közösségeket szolgáló, hanem a nagyszabású feladatokra koncentrál. De még a mezőgazdasági témájú K+F munkák is lényegében a költséges, a nagy beruházást igénylő technológiákra irányulnak. Az információtechnológia (IT) területén, az indiai multinacionális vállalatok körében végzett K+F tevékenységek felmérése szerint, az új technológiákkal foglalkozó cégek túlnyomó többsége a világpiac számára fejleszt ki termékeket (számítógépeket, híradástechnikai berendezéseket stb.). Pedig a világpiac igényeinek kielégítése helyett a vidéken többséget alkotó, kis jövedelmű lakosságnak szükséges termékek fejlesztése lenne a legfontosabb. Azonban az is igaz, hogy a Harmadik Világ többi országával szemben, Indiában az informatikai fejlesztéssel foglalkozó intézmények jelentős hányada a szegények számára dolgozott ki innovációs megoldásokat annak érdekében, hogy mind az országon belüli, mind pedig a gazdag országokhoz viszonyított digitális technikai lemaradását csökkentse.
„CorDect” vezeték nélküli helyi körhálózati (loop) technológia Eredetileg a távbeszélő-hálózati infrastruktúrával nem rendelkező fejlődő országok keskenysávú távbeszélő szolgáltatása számra dolgozták ki a vezeték nélküli körhálózati (WLL) technológiát. A hagyományos rézvezeték helyett az előfizető, a telefonközpont és a távbeszélő-hálózat közötti kapcsolatot részben vagy egészében rádiójelekkel oldják meg. A WLL rendszerek különösen azoknak a fejlődő országoknak a vidéki körzeteiben alkalmasak a távbe-
szélő-szolgáltatás kiterjesztésére, ahol a telefonközpont és az előfizető közötti rézvezetékes kapcsolat túl drága. Együttműködés keretein belül a WLL rendszer olyan vezeték nélküli, kötött változatát fejlesztették ki, amelyik fokozott mértékben alkalmas vidéki régiókban a távbeszélő-szolgáltatás kiterjesztésére. Ez a CorDect elnevezésű helyi sajátosságoknak megfelelően módosítható megoldás elnyerte a nemzetközi szervezetek elismerését, mivel lehetővé teszi a fejlődő országokban a gyors és olcsó hozzáférést az internethez. A technológia kifejlesztői szerint ez a megoldás egy telefonvonal létesítésének költségét 40 000 INR-ről 10 000 INR-re csökkenti és hang-, illetve adatátvitelre is alkalmas. A CorDect rendszer rendelkezik a telefonközpontok valamennyi képességével. Eredményesen helyezték üzembe mind Indiában, mind pedig külföldön. Azt állítják róla, hogy világviszonylatban az egyetlen olyan rendszer, amelyik távbeszélőközpont minőségű hangátvitelt és 35, vagy 70 kbps (kilobit/másodperc) sebességű adatátviteli kapcsolatot biztosít a vezeték nélküli hálózat előfizetői számára. A technológia helyettesíti a helyi telefonhálózatok vörösrézvezetékes kapcsolatait. Olyan háztetőre, vagy utcai oszlopra szerelt, kis helyfoglalású bázisállomást igényel, amilyeneket egyébként az otthoni és irodai vezeték nélküli kapcsolatok számára használnak fel.
„Minnow” internetszolgáltatás Az Indiában kifejlesztett WLL olcsó internetes rendszeren kívül a Minnow elnevezésű internetszolgáltatást is kidolgozták. Ez az innováció részben arra a felismerésre épül, hogy a kereskedelmi technológiák (például a Microsoft Windows operációs rendszere) nem tudják kielégíteni a fejlődő (közülük főként a legszegényebb) országok igényeit. Az internetszerver kereskedelmi megoldású változatai egyrészt drágák, másrészt az üzemeltetéshez olyan szakképzett munkaerőre van szükség, amilyen helyben esetleg nem áll rendelkezésre. A helyi szakemberek is felismerték, hogy ezért a fejlődő országok olcsó információs rendszerei számára viszonylag olcsó, szabadon beszerezhető hardverre és olyan szoftvermegoldásra van szükség, mint amilyen a Linux, amelyre a Minnow ISP is épül. A Minnow olcsón, korszerű formában biztosítja mindazokat a szolgáltatásokat, amelyekre egy internetes szervermegoldás esetében szükség van. Egyszerű személyiszámítógép-hardveren futtatható, könnyen kezelhető és olcsón üzemeltethető. A Minnow többek között e-mail, webhozzáférés, böngészés, hálózati újság/híradás szolgáltatásokon kívül a helyi nyelvek kezelését is lehetővé teszi. Ennek a Linux rendszernek a jelentőségét sok szakember elismerte a fejlődő országok olcsó számítástechnikai szolgáltatásainak szempontjából.
IT-innovácó a szegényeknek Technológiai determinizmus Az eddigi példák is bizonyítják, hogy semmi sem indokolja, miért kellene a fejlődő országokban olyan innovatív informatikai technológiákat elfogadni, mint amilyenek a fejlett országokban honosodtak meg (az ott uralkodó szociális és gazdasági körülményeknek megfelelően, ahol az egy főre jutó nemzeti jövedelem, a szakképzett munkaerő és a városi lakosság összetétele azt megengedi). Bár a fejlődő országok vidéki körzeteiben uralkodó viszonyok, például az átviteli sebesség vagy a hőmérséklet bizonyos korlátozó hatást fejtenek ki, azonban legtöbb esetben ez alapvetően nem akadályozza a helyi adottságokhoz alkalmazkodást. Sajnálatos, hogy a fejlődő országok kutató és fejlesztő intézményei sok esetben sokkal fontosabbnak tartják, hogy nemzetközileg elismert eredményeket mutassanak fel, mint hogy a saját országuk körülményeinek megfelelő témákkal foglalkozzanak. A szegények IT-innovációjának politikai gazdaságtana A fentebb ismertetettekhez hasonló olcsó innovatív megoldások bevezetése azonban nem kizárólag a tudományos, műszaki, vagy gazdasági problémák tisztázását igényli. A gondok általában kifejezetten politikai gazdaságtani dimenziókkal jellemezhetők. Bár definíció szerint a műszaki haladás végső soron javítja a gazdasági feltételeket, azonban mindig vannak olyan csoportok, amelyek életszínvonala az újdonság bevezetése következtében a megelőzőhöz képest csökken, vagy legalább is ezen a véleményen vannak. Egy találmány felvetésekor a feltalálónak gyakran védelemre van szüksége azokkal szemben, akiknek érdeke a találmány háttérbe szorítása. Tovább fokozza a nehézségeket, hogy míg az újdonság általában decentralizáltan fejti ki jótékony hatását, addig a költségek koncentráltan érvényesülnek. A CorDect esete is bizonyítja, hogy egyes társadalmi erők a status quo megőrzésére törekszenek. Először azzal a véleménnyel álltak elő, hogy a Nyugaton érvényes költségek csökkentésére sosem lesz lehetőség. A kételkedés a honi eredményekben mindig is érvényesült. De az igazi ellenállás akkor kezdődött, amikor a versenyben álló vállalatok mindenféle akadályokat gördítettek az innovatív termék indiai kereskedelmi bevezetése elé. Mindenféle specifikációs előírásokra hivatkoztak, majd a saját belföldi fejlesztés eredményével versenyben álló (és drága) importált termék számára olyan adókedvezményt harcoltak ki, hogy végül is a belföldön gyártott terméket több adó terhelte, mint az importáltat. Felvetették a kérdést, hogy a termék valóban indiai-e és vizsgálatot kezdeményeztek ennek megállapítására. Törvényszéki keresettel kívánták megakadályozni, hogy a híradástechnikai hatóság akár egy egészen szerény rendelést is kiadjon, hivatkozva arra, hogy ez az indiai
termék elavult, analóg vezetékmentes technológia, pedig a valóságban teljesen digitális rendszerről van szó. Kétségtelenül hatalmas ellenállásba ütközött az innováció. A termék feltalálójának kereskedelmi és politikai tapasztalatlansága még csak tovább rontott a helyzeten. Az innovációt kidolgozó tudósok és mérnökök például abban reménykedtek, hogy a híradástechnikai ipar privatizációja hozzájárul az új termék támogatásához, hiszen a magánvállalatok nyilván az olcsóbb, ugyanakkor jobb teljesítményű terméket fogják választani. Ez üzleti gyakorlatlanságból eredő naivitásnak bizonyult. Nem ismerték, hogy a pénzügyi erők milyen szerepet játszanak a döntésekben. A lobbizás jelentőségét sem ismerték fel egészen a legutóbbi időkig. Végül pedig az állami híradástechnikai vállalat nagy rendelést adott ki a feladatnak kevésbé megfelelő és sokkal drágább termékre. Ezzel a külföldi termék fejlesztését támogatták és végül ár szempontjából versenyképessé tették. Mindezek ellenére mégis csak sikerült a támadásokat túlélni, majd felfejlődni. Jelenleg mintegy 100 000 vonalra van rendelés, bár egyes rendelések olyan fejlődő országokból származnak, mint a Fidzsi-szigetek és Irán.
A magánszektor szerepe Az internet India és a többi fejlődő ország vidéki körzeteibe juttatásakor a költségek nem csak a hardver konstrukciójától, hanem a szolgáltatás felhasználóhoz juttatásának módjától is függnek. A költségcsökkentésre jó példa a kábeltelevízió gyors elterjedése Indiában. Az itt elért eredmények az alkalmazott szervezési modellnek és a magánszektor szerepének köszönhetők. Indiában az utóbbi időkben nem igen volt példa gyors technikai felfutásra. Kivétel a kábeltelevízió. 1992-ben még nem létezett kábeltelevízió, 2001-ben a csatlakozások száma meghaladta az 50 milliót. Az eredmény részben az olcsó használt fekete-fehér tévéknek köszönhető. Míg egy színes tévé ára 15 000 INR, addig az indiai falvakban egy fekete-fehér tévé mindössze 1200 INR-be kerül. Ennek a gyors fejlődésnek a másik oka a szolgáltatás módja. A kábeltévé-szolgáltató egy olyan kis vállalkozó (legalább is kezdetben), aki felállít egy parabolaantennát és különböző irányokba 1 km-es távolságig kábeleket vezet végig az oszlopokon, fákon. Minden családhoz személyesen ellátogat, hogy felajánlja szolgáltatásait és havonta beszedje az előfizetési díjat. Még vasárnap este is rendelkezésre áll az esetleges hibák kijavítására. Ezek a személyes kapcsolatok eredményezték, hogy a viszonylag alacsonyabb szakképzettségű személyek jobb szolgáltatást nyújtottak, mint a magasabb képzettségű technikusok. De ami még fontosabb: ennek a kis vállalkozónak a bérköltsége jóval kisebb, mint a jól megszervezett iparágban. Ezek az alacsony költségek tették hozzáférhetővé a kábeltévét a falusiak számára.
Egyébként már más indiai intézmények is felismerték a magánszektor szerepét az információtechnológia elterjesztésében. Így például a postaszolgálat vállalkozik arra, hogy a címzetthez legközelebbi postahivatalban a küldött emailt kinyomtatja és borítékoltan eljuttatja a címzetthez.
Az internet-hozzáférés decentralizált modellje Az n-Logue modell alkalmazóit az indiai kábeltévé gyors elterjedése ösztönözte a decentralizáció lehetőségeinek kihasználására. Az indiai kábeltévé nyolc év alatt a semmiből 40 millió előfizetőt kiszolgáló rendszerré fejlődött, mégpedig elsősorban a helyi üzemeltetőknek köszönhetően. Az üzemeltetők közvetlenül forgalmaznak, számláznak és szedik a díjakat, hogy megőrizzék ügyfeleiket. Miután ügyfeleik bármikor elérik őket, személyes kapcsolat alakul ki közöttük és hűek maradnak az üzemeltetőhöz. Egy ennyire szerteszét tagolt piacon, ahol a tőkére vonatkozó megszorítások szigorúak, az n-Logue célszerűnek tartotta a decentralizált modell alkalmazását. Először is szerződést kötnek az egyes helyi kirendeltségekkel minden olyan területen, ahol a cég tevékenykedik. Ezek a helyi megbízottak egy-egy pavilonban olyan központot tartanak fenn, amelyikhez 25 km-es sugarú körzeten belül 500–1000 ügyfél tartozik. Ebben a körzetben ez a megbízott önálló vállalkozóként, megfelelő marketingstratégia alapján forgalmazza internet- és telefonszolgáltatásait a falvak lakosságának. A pavilonok számára az n-Logue olcsón biztosít egy előfizetői csatlakozó fali készüléket (amivel kapcsolatot tart fenn az elosztó központtal), egy számítógépet, egy sornyomtatót és egy akkumulátortelepet. A pavilon lényegében egy falusi internetkávézó és egy fizetéses telefonszolgáltatás kombinációja. Az n-Logue a pavilon tulajdonosa számára képzést és műszaki támogatást nyújt. A helyi megbízott vállalkozó a felelős a további szolgáltatásokért (pl. számítógépes tanfolyamok) és a marketingstratégiáért. Tehát az teszi az egész modellt életképessé, hogy a helyi vállalkozó szabadon és rugalmasan elégíti ki a helyi igényeket. Nagymértékben ezeknek a kisvállalkozóknak a helyismeretétől és innovációs képességétől függ, hogy ezek a szolgáltatások mennyire vonzók a helyi fogyasztók számára. Miután a pavilon tulajdonosa saját üzleti stratégiáját a helyi körülményeknek megfelelően érvényesíti, olyan kínálatot nyújt a helyi falusi lakosság számára, amit nehezen lehetne egy központosított üzleti struktúra révén szolgáltatni. Egyes falvakban a vállalkozók bérelt kazettás filmeket vetítenek helyileg felállított filmvásznaikra, mások számítógép-kezelési tanfolyamokat tartanak, ismét mások cédéket forgalmaznak. Vannak olyan esetek is, hogy a pavilon tulajdonosa nem csupán az email és az internet használatának oktatására vállalkozik, hanem magasabb szintű szoftverismereteket is fel tud kínálni. Ki kell hangsúlyozni, hogy az elosztó rendszernek ez a típusa természetesebben alkalmazkodik a falusi
adottságokhoz, ami lényegesen elősegíti az internet szélesebb körű elterjesztését (szemben a Nyugaton szokványos modellel). Az 1970-es és 1980-as évek technológiai mozgalmai részben azért nem érték el a remélt hatást, mivel túlságosan is a meglévő gépi háttérre támaszkodtak és túl kevés gondot fordítottak azokra az intézményekre, amelyek segítségével a technológia a fejlődő országok elszigetelt falusi körzeteiben is elterjeszthető.
Következtetések Sok olyan elképzelés létezik, amelyik célul tűzte ki az internet elterjesztését a fejlődő országok vidéki körzeteiben. Az is könnyen bizonyítható, hogy az ily módon forgalomba hozott megoldások lehetőségeit már a viszonylag alacsony jövedelmű rétegek is képesek hasznosítani. Ezeknek a fejlesztési programoknak csak az állandó fenntartása okozhat problémát. Azonban ez a megoldás alkalmas arra, hogy azt szegény országokban is megvalósítsák. Alapvető követelmény, hogy az internet-hozzáférés ára eléggé alacsony legyen ahhoz, hogy azt a kisjövedelműek is megengedhessék maguknak, ugyanakkor elegendő nyereséget kell biztosítania a potenciális szolgáltató számára. Amennyiben joggal feltételezzük, hogy rövid- és középtávon a lakosság alacsonyabb jövedelmű rétegeinek anyagi helyzete nem fog ugrásszerűen javulni, akkor a kereslet és a kínálat közötti viszony további javítása a költségek csökkentésével érhető el. Az n-Logue Communications Indiában megvalósított rendszere fenntartható internetszolgáltatást kínál a falvaknak és a kisvárosoknak. Az információtechnológia innovatív hardvermegoldásaival, valamint egyszerű, de hatékony szervezési modelljével sikerült csökkentenie a költségeket: egy internetpavilon ára mintegy 800 USD és ez a tulajdonos kisvállalkozó számára havi nettó 3000 INR jövedelmet biztosít. A falusi internet-hozzáférés óránkénti költsége 15–20 INR. Egyelőre még nehéz megjósolni, hogy az n-Logue modell milyen gyorsan fog elterjedni India vidéki körzeteiben. Az mindenesetre már most is megállapítható, hogy az eredmények bíztatók. Eddig mintegy 300 település részesül ebben a szolgáltatásban és valószínű, hogy 2002-ben számuk 1000– 1500-ra nő. Sok minden attól függ, hogy az internetkapcsolat lehetősége mennyire vonzó az indiai falu számára. Javukra válhat a gazdasági döntésekhez szükséges információk, a mezőgazdasági termékárak, az álláslehetőségek és az elérhető bérek naprakész ismerete, továbbá a hozzáférés a használt berendezések és cikkek on-line piacához. (Dr. Barna Györgyné) James, J.: Sustainable internet access for the rural poor? Elements of an emerging Indian model. = Futures, 35. k. 5. sz. 2003. jún. p. 461–472. Strover, Sh.: Rural internet connectivity. = Telecommunications Policy, 25. k. 5. sz. 2001. jún. p. 331-347.
