TANULMÁNYOK A CSONGRÁDI FEKETEVÁRRÓL
CSONGRÁD 2009
Sorozatszerkesztı: GEORGIÁDES ILDIKÓ
A kötetet szerkesztette: SEBESTYÉN ISTVÁN
Mőszaki szerkesztı: KÁLMÁNNÉ JUHÁSZ ÉVA
Borítóterv: SILBER NYOMDA KFT.
ISSN 1218-8212 ISBN 978-963-88570-0-2
Kiadja:
CSONGRÁD VÁROS ÖNKORMÁNYZATA
2009
NAGY GÉZA BALÁZS – BEDE ÁDÁM ÚJABB ADATOK CSONGRÁD KÖZÉPKORI TÖRTÉNETÉHEZ ÉS HELYRAJZÁHOZ BEVEZETÉS
Csongrád a magyar államalapítás idején kétség kívül a legjelentısebb település volt saját környezetében, hiszen a Váci Püspökség legdélebbi fıesperességének, és egy vármegyének is ez a vár(os) lett a névadója, tehát ezek székhelye Csongrádon volt. Ebbıl következik, hogy Csongrád a X–XI. század fordulóján már vagy olyan adottságokkal rendelkezett, amelyek kiemelték a környék települései közül, vagy pedig ekkor teremtették meg az egyházi és állami közigazgatáshoz szükséges, a kor elvárásai szerinti hátteret, mai fordulattal élve infrastruktúrát. Viszont mindeddig nem került elı Csongrádon vagy a környékén olyan középkori vár, valamint benne vagy a közelében olyan templom, amelyet ezzel az Árpád-kori egyházi és királyi közigazgatási központtal megalapozottan kapcsolatba hozhatnók. Írott forrásaink is meglehetısen szegényesek ebben a témakörben, fıleg azért, mert Csongrád jelentısége a XIII. század közepére, amikortól egyébként fellendült a magyarországi írásbeliség és így egyre nagyobb számban állnak rendelkezésünkre iratok, a környék átlagos településeinek szintjére – vagy az alá – csökkent. A csongrádi fıesperesek ekkor már nem tartózkodtak hajdani székhelyükön, hanem a Váci Székeskáptalan tagjaiként az egyházmegyei központban éltek, ahol bekapcsolódtak az államigazgatási és magánjogi feladatokat ellátó hiteleshelyi tevékenységbe, amit az oklevelekben található gyakori említéseik igazolnak.1 Ezzel Csongrád elveszítette azt a szerepét, amit addig a környék egyházi központjaként betöltött, például a bíráskodás terén.2 A megyeszékhely – ami annak közigazgatási tevékenységeit illeti – szintén nem kötıdött már a névadó településhez. A Maroson történı sószállítás miatt Szeged jelentısége megnıtt, így egy idı után a csongrádi ispánok – a szegedi várnagyságot egyidejőleg viselve – tényleges székhelyüket Szegedre helyezték át. Ezzel magyarázható, hogy az iratokban megemlített megyegyőléseket mind Szegeden tartották, és arról sem tudunk, hogy Csongrádon bármely hatóság idézést vagy ítéletet közöltetett volna. Éppen az adatok hiánya miatt kevesen kutatták Csongrád középkori múltját, illetve sokáig természetesnek tőnt, hogy az Anonymusnál említett várnak egyfajta utódja volt a török-kori erıdítmény, amely Csongrád belterületének a mai Belsıváros nevő részén állt. 1977-ben azonban Hrenkó Pál térképtörténész „Csongrád 1
A fıesperesek beköltözése a püspöki székvárosokba eddigre már általános jelenség az ország többi püspökségének esetében is. 2 Ekkoriban még az egyházi bíróság járt el például azokban a peres ügyekben is, amelyeket ma világi bíróság tárgyal (pl. hagyatékkal, záloggal, leányrablással, házassággal kapcsolatos esetek).
régi térképi ábrázolásai” címő írásában olyan, addig ismeretlen XVI–XVIII. századi térképeket közölt, melyeken Csongrádot vagy a Tisza bal, vagy pedig mindkét partján jelölték.3 Ezt követıen indult meg annak a kérdésnek a vizsgálata, hogy helyesek-e a Csongrádot a Tisza bal, vagy mindkét partján ábrázoló térképek, esetleg csak pontatlanok, vagyis hogyan is kell ezeket az ellentmondásos adatokat helyesen értelmezni. Lırinczy Gábor régész 1993-ban összefoglalta az addigi kutatásokat, és megállapította, hogy éppen a Csongrádra vonatkozó korai írott források csekély száma miatt elhamarkodott lenne a vár(os) eredeti helyérıl nyilatkozni. Ugyanakkor kijelentette, hogy a Hrenkó Pál által közölt térképek és Rózsa Gábor mérnökmuzeológus megfigyelései alapján földvár helyeként igen megalapozottan szóba jöhet a Szentes-Felsırét határrészen található Várhát nevő, a környezı – egykori – ártér fölé magasodó szigetszerő „képzıdmény” is.4
A Várhát és környéke a Böldi-révvel egy 1801-ben készült uradalmi térképen (MOL S 82. 113.) 3
HRENKÓ PÁL: Csongrád régi térképi ábrázolásai. Geodézia és Kartográfia XXIX. évf. 1977/6. szám. 428–435. o. 4 LİRINCZY GÁBOR: Megjegyzések a korai csongrádi vár topográfiájáról. In: Az Alföld a IX. században. Szerk.: Lırinczy Gábor. Szeged, 1993. 187–196. o.; Rózsa Gábor jelentései a szentesi Koszta József Múzeum Régészeti Adattárában, 42-84, 392-93. 52
Sajnos az eltelt másfél évtizedben e kérdés régészeti tisztázása nem történt meg, így újabb adatokat legfeljebb a már ismert források lehetı legalaposabb elemzésével, és újabb dokumentumok utáni kutatás eredményeibıl nyerhetünk. A jelen dolgozat célja ezért az, hogy részletes vizsgálat tárgyává tegye a már ismert iratok tartalmát, illetve eddig nem közölt források bemutatásával pontosítsa eddigi ismereteinket. Célunk eléréséhez az tőnt a leginkább célravezetınek, hogy forrásanyagunk ismertetése után külön fejezetekben foglaljuk össze a Csongrád név eredetére, és a város helyére vonatkozó adatokat, és fogalmazzuk meg következtetéseinket. I. A GARAMSZENTBENEDEKI APÁTSÁG ALAPÍTÓLEVELE, 10755
Mai ismereteink szerint Csongrád szavunk legkorábbi említését a Garamszentbenedeki Apátság I. Géza király által 1075-ben kiadott alapítólevele ırizte meg. Az iratnak meglehetısen érdekes története van, amit célszerő megismernünk, hogy számunkra fontos adatait pontosan értelmezhessük. Az irat eredeti példányát a XIII. században több peres eljárásban is bemutatták az éppen eljáró hatóság elıtt, 1338-ban pedig Péter szerémi püspök, királyi kápolnaispán és kancellár hivatalában egy részét – pár szót ugyan kihagyva – le is másolták. Írott forrásaink tanúsága szerint a késıbbiekben az eredeti privilégiumot már nem használták fel peres ügyben bizonyítékként, de megvolt még 1506ban is; azóta e dokumentum sorsa ismeretlen. Ez az irat – nyilvánvalóan – a XI. század végének igényei szerinti pontossággal közölte az apátságnak adott birtokok, jövedelemforrások ismertetı jegyeit, határait, ami másfélszáz év múlva már elégtelennek bizonyult. 1236-ban és 1239ben más-más hatóság ítélte úgy, hogy a szöveg nem szolgáltat elégséges támpontot a döntéshez, ezért további bizonyító eljárás alkalmazása mellett döntöttek. A garamszentbenedeki bencések többek között ezért is különös, de a XIII. században gyakori eljáráshoz folyamodtak: az oklevél eredeti szövegét több helyen kiegészítették. Az így kialakított szöveg természetszerőleg eltért az eredetitıl, ezért azt úgy állították be, mintha I. Géza iratát II. István (1124-ben), majd pedig II. András (1217-ben) királyok is saját oklevelükbe foglalva másoltatták volna le. Az így összeállított irat hitelesítéséhez mindössze az kellett, hogy valaki egy valódi II. András-féle pecsétet annak sérülése nélkül egy másik iratról levegyen, és azt az eredeti minıségnek megfelelı formában az új iratra felfüggessze. A terv megvalósítása sikerült, mert a legkésıbb 1270 tájára elkészült iratot I. Károly 1328-ban, illetve II. Ulászló 1505-ben átíratta, és peres ügyek kapcsán sem merült fel vele kapcsolatban a hamisítás gyanúja. Valójában nem is hamisítás történt, mert az eredeti szöveget olyan részletekkel egészítették ki, amelyek tartalma a kiegészítés idején megfeleltek a valóságnak: így akarták a tömör fogalmazásból eredı bizonytalanságokat megszüntetni, és a késıbbi birtokadományokhoz 5
Az irat történetére vonatkozó adatok forrása: Diplomata Hungariæ Antiquissima I. Ed.: Georgius Györffy. Budæpestini, MCMXCII. 73/I–73/II. 53
a nagyobb jogalapot biztosítani. Ezt az eljárást az oklevéltan interpolálásnak nevezi, ami az eredeti és a hamisítvány között valahol félúton helyezkedik el. Minthogy az eredeti irat ma nem áll rendelkezésre, kutatók egy csoportja filológiai megfigyelések és történelmi adatok alapján szétválasztotta az I. Géza-féle alapszöveget a késıbbi bıvítményektıl; és összegyőjtötte az irat teljes vagy részleges másolati példányait. Ennek köszönhetıen megállapíthatjuk tehát, hogy az alapítólevél szövegében háromszor fordul elı a cernigrad szótı: egyszer fınévi, kétszer melléknévi értelemben. Az elsı esetben Csany (Chonu, Chani, Chano; ma Csanytelek) határának leírásában szerepel, hogy a fluvio Hucu, qui separat a Hucu folyótól, amely elválasztja a Cernigradenses, cuius fluvii pars Sancti cernigrad-iakat, amely folyónak a fele Benedicti est dimidia. része Szent Benedeké. Ez a szövegrészlet öt iratban maradt meg: a II. Andrásnak tulajdonított interpolált szövegben, az I. Károly és a II. Ulászló királyok által készíttetett másolatokban, valamint peres ügy kapcsán csak ezt a részletet Zsigmond király 1415-ös irata, és annak a Sági Konventben 1498-ban készített részleges átirata is megtartotta. Az elsı négy szöveg a Cernigradenses alakot közli, a Chongradienses alak csak az 1498-as másolatban szerepel. Csany leírását Alpár (ma Tiszaalpár) határának közlése követi. Alpár területe ekkor igen nagy volt, amelybıl egy rész már a Váci Püspökség birtokához tartozott (a harmadik rész késıbb a Szávaszentdemeteri Apátság, majd a Titeli Káptalan birtokába került).6 A határleírásból megállapítható, hogy a Tiszától az óramutató járása szerint indultak el, mert jobbra (azaz északra) esik a Garamszentbenedeki Apátságnak adott rész, és balra (tehát délre) a Váci Püspökség birtoka. A püspöki földek után a szolnoki (Zounuk) útnál finiuntur civium.
partes
Cernigradensium végzıdnek a cernigradi városlakók részei.
Ezután egy Zezin nevő királyi lovász az apátsági földek szomszédja, majd partes dividuntur inter comitatum a részek megosztatnak a cernigradiak Cernigradensium et episcopatum Sancte várispánsága és Szőz Mária Váci PüsMarie Wacensis. pöksége között. A határ ezután hamarosan visszaér a Tiszához, melynek leírása ezzel véget is ér. Az alpári határ leírását csak a II. Andrásnak tulajdonított példány, valamint annak az I. Károly- és II. Ulászló-féle másolatai ırizték meg, egyöntetően a cernigrad tıbıl képzett alakokkal.
6
GYÖRFFY GYÖRGY: Az Árpád-kori Magyarország történeti földrajza I. Budapest, 1963. 887–888., 890–891. 54
Mielıtt tárgykörünk szempontjából megkezdenénk az idézetek pontos értelmének megkeresését, ki kell emelnünk, hogy az oklevél birtokjogi, és nem közigazgatási határokat közöl, hiszen a vármegyék, a püspökségek és a földesúri birtokok határai sem a joghatóság jellege, sem földrajzi kiterjedés alapján nem állíthatók párba.7 Az elsı említés érdekessége, hogy itt maguk a cernigradiak határosak egy apátsági birtokkal, és nem egy hozzájuk vagy ispánságukhoz tartozó (föld)részletet említ a szöveg. Véleményünk szerint ez egyszerően azért van így, mert itt az a terület határos Csannyal, amelyen maga Cernigrad is áll. A második és a harmadik esetben viszont az apátság birtoka olyan területekkel határos, amelyek földrajzilag nem állnak összefüggésben, nincsenek egy birtokhatáron belül Cernigraddal, viszont jövedelmeik a vármegyeközpont mőködtetését szolgálják. Csany területének és határának leírása sajnos annyira tömör megfogalmazású a XI. századi alapszövegben, hogy abból ma már nem lehet a határ pontos nyomvonalát kiolvasni, mert a személy- és helynevek egy jelentıs része nem azonosítható. Az biztos, hogy Csany határleírása a Gyı (Geghi; ma Felgyı) felé esı részen, a Tisza partján (super ripam Tize) fejezıdik be, elıtte pedig egymás után két tó, egy vízfolyás és végül még egy tó képez egy-egy határpontot. Ebbıl az következik, hogy ez a határszakasz a tisza–kurcai ártérben van, amibıl pedig megállapítható a határjárásnak az óramutató mozgásával ellentétes iránya. Késıbbi hiteles oklevelekbıl tudjuk, hogy Csany területe a középkorban a Tisza mindkét partjára kiterjedt, és keleti határát a Kurca képezte, ahol egyébként a szintén apátsági birtokban álló Sapi (Sáp, ma Berek néven megosztva Szentes és Szegvár határában) birtokkal ért össze. Valós adatot közöl tehát a határleírásban az a XIII. századi bıvítmény, hogy Csany részei a Tisza két partján találhatók.8 A Hucu tehát, amit a latin szöveg folyónak nevez – valójában inkább ér –, a Tisza medrétıl jobbra (keletre) elhelyezkedı vízfolyás. A Hucu egyébként vagy rontott alak az eredeti szövegben, vagy idık folyamán megváltozott a vízfolyás neve, mindenesetre 1415-ben már Buen alakban szerepel, 1498-ban pedig Buen-t írnak ugyan, de azt Fuen formára javították. Ez leginkább bın vagy fın hangsort takarhat, ami erıs egyezést mutat a XVIII. századból ismert, környékbeli Fönjáró-ér elnevezéssel.9 Úgy gondoljuk, hogy a Hucu-Buen-Fuen ér hitelt érdemlı azonosítása, pontosabb helyhez kötése még további kutatásokat igényel, az azonban a határleírás alapján egyértelmő, hogy mindenképpen a Tisza és a Kurca közti árterület egyik jelentısebb vízfolyásáról van szó. Véleményünk szerint tehát ez az elsı Cerni7
Az idézett részbıl Zsilinszky Mihály arra következtetett, hogy „Csongrádvármegye még a XI. században a váczi egyházmegye határain kívül esett” (ZSILINSZKY MIHÁLY: Csongrádvármegye története. Budapest, 1897. 37. o.). Állítása tehát téves, mert egymással összefüggésbe nem hozható jogi kategóriákat mosott egybe. 8 NAGY GÉZA BALÁZS: Jelentés Sáp falu meghatározásához. Szentes, 2005. Szentesi Koszta József Múzeum Régészeti Adattára 572-05.; NAGY GÉZA BALÁZS: Az elsı szentesi templom története. A Szent András, majd református, végül Szent Anna templom sorsa felépítésétıl elbontásáig (1844). Szentes, 2007. 9–12. o. 9 Magyar Országos Levéltár, S 82. 37., 38. 55
grad-említés azért fontos, mert nem egy olyan területrıl van szó benne, ahol Csany határa nem Cernigrad egyik birtokával ér össze, hanem ahol magának Cernigradnak a határa érintkezik egyik déli szomszédjával. Ez az érintkezési pont, helyesebben a Hucu medrében elhelyezkedı határszakasz pedig a Tisza és a Kurca között van, tehát Cernigrad területe, mely idáig terjed, magába foglalja a Tisza bal partján lévı árterület egy részét is. Ezek alapján Cernigrad valahol Csanytól nem túl messze, minden jel szerint északabbra elhelyezkedı település, melynek területe a Tisza–Kurca közére is kiterjed. II. A DÖMÖSI PRÉPOSTSÁG ALAPÍTÓLEVE, 113810
A Dömösi Prépostság alapítólevele – amelynek szövege csak másolatban maradt meg – számunkra annyiban fontos, hogy egyes birtokokat mint a Cerungrad Vármegyében lévı helyeket határoz meg. Késıbbi iratok alapján kétségtelen, hogy Csongrád vármegyei birtokokról van szó, tehát a Cerungrad alak mögött a Csongrád szó rejlik. Ebben az iratban azonban semmi olyan adatot nem találunk, amely akár Cerungrad, akár esetleges birtokai felıl bárminemő tájékoztatást nyújtana. III. MUHAMMAD AL-IDRISI ÚTIKÖNYVE, 1154 KÖRÜL11
Al-Idrisi II. Roger szicíliai király udvari tudósa volt, aki kitartóan győjtötte az egész akkor ismert világra vonatkozó földrajzi adatokat. İ maga is több utazást tett, de adatainak zöme nyilván azoktól a követektıl, zarándokoktól, keresztes lovagoktól, utazóktól, kereskedıktıl származik, akik megfordultak II. Roger király udvarában. Az összegyőjtött adatokból állította össze Idrisi a leginkább „Roger könyve” (Kitáb al-Rudzsar) címen emlegetett, arab nyelvő mővét, melyhez egy hatalmas mérető ezüstlapba metszett térkép is tartozott. Ezt sajnos egy lázadás során a palermói királyi palotát megszálló csıcselék elpusztította, de a mő szövege, illetve a térkép pergamenre írt másolataiból több is fennmaradt. Idrisi óriási feladatra vállalkozott, amikor az akkor ismert világ egészére vonatkozó, sok-sok adatközlıtıl származó adatokat egységes rendszerbe kívánta foglalni. Mindenek elıtt meg kellett oldania, hogy a mindössze 28 betőt számláló, leginkább csak a mássalhangzókat jelölı arab írással nem arab földrajzi nevek seregét – a lehetı legpontosabban – rögzítse. Emellett a városok távolságát egyesek mérföldben, mások az út megtételéhez szükséges napok számában adták meg, csakhogy a mérföld országonként változó távolságot jelentett, az utazásra alkal10
JAKUBOVICH EMIL – PAIS DEZSİ: Ó-magyar olvasókönyv. Pécs, 1929. 28–34. ELTER ISTVÁN: Magyarország Idrīsī földrajzi mővében (1154). Acta Universitatis Szegediensis de Attila József nominatæ, Acta Historica, tomus LXXXII. Szeged, 1985. 53–63. o. 11
56
mas nappali idıszak hossza pedig állandóan változik. Idrisi nem is küszködött azzal, hogy ezeket az eltéréseket teljesen kiigazítsa: a mérföldek mennyisége mindig egész tízesekben lett megadva, legfeljebb a „nap” és a „jó nap” használata jelent némi különbségtételt.12 A győjtımunka során Magyarországra vonatkozóan Idrisi viszonylag sok adathoz jutott, de ezek területi eloszlása igen eltérı. A Dunától és Drávától délre esı vidékrıl, a Duna–Tisza közének legdélebbi részérıl, és a Dunántúlról tényleg sokat írt, és közlései elég jól értelmezhetık is. Lényegesen elnagyoltabban szól Észak-Magyarországról, míg a Duna–Tisza közének a mai országhatárok közé esı részérıl semmit sem mond. Van azonban e mőnek egy számunkra érdekes részlete. Eszerint a Duna menti Keve városából kiindulva Š.n.t városáig négy napi, majd innen három napos utazással érhetı el Ğ.r.n.ā.rāt.h.13 „Ez nagy és virágzó város, vásárokkal és mindenféle gazdagsággal.” Ğ.r.n.ā.rāt.h városából el lehet jutni T.n.y.s.b.r és Wāl.b.h városába is, illetve e kettı között is van út. Wāl.b.h városából elérhetı még H.n.k.b.r is. A ma általános nézet szerint Š.n.t Csanád, T.n.y.s.b.r Temesvár, Wāl.b.h Gyulafehérvár, H.n.k.b.r pedig Ungvár nevét takarja, míg Ğ.r.n.ā.rāt.h Csongrád megfelelıje. Még ha helyes is ez az azonosítás, azt nem szabad elfelejteni, hogy Ğ.r.n.ā.rāt.h pontos helyének meghatározására Idrisi adatai önmagukban véve nem elegendıek, sıt, azokat térképre vetítve több pontatlanságot, tévedést és ellentmondást is felfedezhetünk. Ugyanakkor tény, hogy a Garamszentbenedeki Alapítólevél Cernigrad alakja erıs egyezést mutat a Ğ.r.n.ā.rāt.h formával: ez viszont amellett szól, hogy a két mő ugyanazon városról tudósít. IV. ANONYMUS GESTA HUNGARORUM CÍMŐ MŐVE, 1200 KÖRÜL14
Anonymus krónikája azért kiemelten fontos a Csongrád-kérdés vizsgálatában, mert közli a vár(os)nak és nevének eredetét, valamint viszonylag pontos helymeghatározást is ad. A Névtelen szerzı mővét Csongrád szempontjából eddig mindig úgy vizsgálták a kutatók, hogy a kérdéses leírásra helyezve a hangsúlyt kiemelték azt a nagyobb szövegösszefüggésbıl, holott az szerves része egy irodalmi mőnek. Éppen ezért szükséges, hogy – a nagyobb összefüggéseket is figyelembe véve – az eddigieknél alaposabban vizsgáljuk meg Anonymus leírását. A krónika szerzıjérıl mindössze annyit lehet tudni, amit magáról a mő bevezetıjében közöl, illetve ami a mő szövegébıl olvasható ki. Ezek szerint a Névte12
Még arra is található példa, hogy amikor – útvonalban gondolkodva – két város közötti út ismételten szerepel, eltérı távolságokat ad meg a szerzı. 13 Az arab írás latin betős átírásakor minden helyet, ahol magánhangzó lehet (de nem biztos, hogy van is), ponttal szokás jelölni. Mivel nem tudjuk, hogy Idrisi hogyan hallotta a városneveket, önkényesen nem akartuk a magánhangzókat bejelölni. 14 P. MAGISTER: Gesta Hungarorum. Ed.: Ladislaus Juhász. Budapest, MCMXXXII. A fejezetben zárójelbe tett dılt karakteres számok a jelzett kiadás mondatszámozását követik. 57
len tanult külföldön, írt egy másik, ókori vonatkozású történeti mővet (ez nem maradt ránk), és a néhai Béla király jegyzıje volt. A krónika latin szövegének stílusa, a szövegbe ágyazott magyar szavak helyesírása, és társadalomszemlélete alapján a történészek döntı többségének véleménye szerint Anonymus az 1100-as évek vége körül írhatta meg e mővét, tehát valószínőleg III. Béla király udvarában szolgálhatott. Ezt a krónikát már a király halála után, egy valamikori külföldi iskolatársának írta, de hogy eljutott-e a mő ehhez a személyhez vagy sem, nyitott kérdés. A mő eredetije nem maradt fenn, mindössze egyetlen másolata áll rendelkezésünkre. Sajnálatos módon ez az egyetlen példány is csonkának tőnik, mert a mő egy szépen szerkesztett elıszóval kezdıdik, de a végén minden különösebb lezárás nélkül, az események elmondása közben szakad meg. Az íráskép alapján a megmaradt kódex egy nyugat-európai (valószínőleg francia) másoló munkája, aki az 1200-as évek második felének közepén vagy végén készítette e példányt. Bizonyosan nem tudott magyarul, mert a magyar szavak leírásában többször erre utaló kisebb hibákat vétett (pl. Alpár esetében Opar-Olpar váltakozik, vagy éppen Soroksár helyett Surkusar alakot írt), bár igyekezett alapos munkát végezni. Ebbıl adódóan a krónika szövegében nagyobb hitelességet kell adnunk a latin nyelvő szövegeknek, amit a másoló is jól értett, mint a számára érthetetlen, nem latin szavak helyesírásának, hiszen ezekben akaratlanul is nagyobb esélye volt hibát ejteni. A Gesta Hungarorum számunkra legfontosabb része az alábbiakat közli (309–310): Et dux locum illum dedit Oundunec patri Ete a Thyscia usque ad stagnum Botua et a Curtueltou usque ad sabulum Olpar. Postea uero transactis quibusdam temporibus Ethe filius Oundu congregata multitudine Sclauorum fecit inter castrum Olpar et portum Beuldu edificari castrum fortissimum de terra, quod nominauerunt Sclavi secundum ydioma suum Surungrad, id est nigrum castrum.
És a fejedelem azt a helyet Oundu-nek, Ete atyjának adta a Tiszától egészen a Botua tóig és a Curtuel tou-tól egészen Olpar homokjáig. Ezután pedig, bizonyos idık elteltével, Ondu fia Ethe összegyőjtve a szlávok sokaságát Olpar vára és a Beuldu rév között felépíttetett egy igen erıs földvárat, amit a szlávok a maguk nyelvén elneveztek Surungrad-nak, ez (annyit) tesz: fekete vár.
A Névtelen szerzı fentebbi leírása teljesen egyértelmőnek tőnik, és egy kerek történet formáját mutatja. Ha viszont e szakaszt összevetjük a krónika azon részeivel, amelyek vagy tartalmukban, vagy személy- és helyneveikben párhuzamosságot mutatnak, sok érdekességre derül fény. Oundu, azaz Ond vezér a mő jelentıs alakja: egyike a hét vezérnek (65), Árpád követe (142–157), és a fentebb elsorolt birtokkal megadományozott személy. A gestában a helynevek közül kiemelkedik Olpar, azaz Alpár (ma Tiszaalpár). Amikor Árpád az Alföldet uraló Salan (Csalán?) vezértıl a Duna vizébıl és Olpar homokjának füveibıl kér mintát (139), ezeket Ond vezér és társa visz el
58
Árpádnak (156). Árpád másik követei is Olpar homokján találkoznak Salan vezérrel (242), sıt amikor Árpád felszólítja Salan vezért arra, hogy ısatyjának hazájába, Bulgáriába térjen vissza, akkor megint Olpar homokjának füveihez való jogára hivatkozik (294). Ezt követıen Árpád Olpar homokjáig hatol elıre (296), majd gyızelmet arat a görög és bolgár segédcsapatokkal szövetkezett Salan felett. Salan délre menekül, görög segítıi viszont a Tiszába fúlnak (305), Árpád pedig délebbre vonulva a Curtueltou (Körtvély tó) nevő tónál 34 napra letáborozik (307). Itt ejtik szerét az új ország dolgaiban való döntésnek, és lett ezért a hely neve Szer (Scerii, 308; ma Ópusztaszer). A krónika elejétıl fokozatosan, lépésrıl lépésre elıkészített gyızelem, és a megszerzett terület kormányzati rendjének kialakítása után Ond éppen ezt a területet kapja meg: ez a sorozat aligha lehet véletlen, sokkal inkább tudatos szerkesztés eredménye. Észre kell vennünk, hogy Anonymus története nem más, mint a 900-as évek elején alkotó Regino prüni, majd trieri apát Chronicon címő mővében a magyar honfoglalásról szóló rész jócskán bıvített változata:15 Et primo quidem Pannoniorum et Avarum solitudines pererrantes venatu ac piscatione victum cottidianum quaeritant; deinde Carantanorum, Marahensium ac Vulgarum fines crebris incursionum infestationibus irrumpunt, perpaucos gladio, multa milia sagittis interimunt.
És elıször valójában a pannóniaiak és avarok pusztaságain barangolva vadászattal és halászattal keresték meg a mindennapi élelmet, ezután a karantánok, morvák és a bolgárok határait támadások gyakori ártalmaival elfoglalják, néhányakat karddal, sok ezreket nyilakkal megölnek.
Ezt a történetet követi Anonymus krónikája, a benne rejlı részeket céltudatosan széthúzva, elrendezve és színezve. Regino krónikája akkoriban Európa-szerte közismert történeti mő volt, így valószínőleg Anonymus egykori iskolatársa is ismerte. Bizonyos tehát, hogy a történet Ondhoz kötése, az események sorának tudatos szerkesztése nem a véletlen mőve, amit az alábbiak is bizonyítanak. A meghódított erısségek szokásos sorsa a krónikában az, hogy Árpád valamelyik hő emberének adományozza azt, aki oda beköltözik, a vár nevét pedig a magyarok tovább használják. A másik tipikus eset, hogy Árpád egy jelentıs földterület adományozásával jutalmaz meg valakit, amelyen aztán vagy ez a fıember, vagy a fia – jelzendı az építtetı leszármazottnak a birtokszerzı ıshöz hasonlatos nagyságát a birtok értékének jelentıs növelése által – várat építtet. Az ilyen erısséget vagy az építı nevezi el, vagy az ı nevét adják neki. Ond története azonban több ponton is eltér a fentebbiektıl, pontosabban a két toposz ötvözete olyan egyéni részletekkel, amelyek máshol nem fordulnak elı. Egyrészt Ond nem költözik be az elüldözött Salan alpári várába, másrészt a fia által építtetett vár nem magyar nevet kap. Anonymus minden közlése erıteljes
15
Patrologia Latina CXXXII. 131 A. 59
magyar érzelemrıl tanúskodik, tehát ez utóbbi részlet már csak ezért sem illik a krónika egészének történelemszemléletébe. Éppen ezért úgy tőnik, hogy miközben Anonymus valamiért semmiképpen nem hagyhatta ki krónikájából Surungrad említését és Ond családjához való kötését, mindenképpen el akarta kerülni a vár eredetének valamely korábban itt élt néptıl való származtatását: ezért született Surungrad estében egy, a szokásos vár-történetektıl eltérı, egyedi megoldásokat tartalmazó leírás. Ez az egyedi mivolt teremti meg annak lehetıségét, hogy más forrásokból származó adatok felhasználásával dolgozatunk végén megrajzoljunk egy olyan történetet, amely valószínőleg jól megközelíti az egykori valóságot. V. CSONGRÁD NEVÉNEK ETIMOLÓGIÁJA ÉS KORA KÖZÉPKORI HELYESÍRÁSA16
Mivel Anonymus krónikája az egyetlen forrás, mely a vizsgált város nevének eredetérıl adatokat közöl, célszerő – félretéve a források keletkezési sorrendjét – elsıként annak a kérdésnek a vizsgálatát elvégeznünk, hogy Surungrad valóban a szláv fekete vár kifejezést takarja-e. Anonymus adatai Anonymus korában egész Európa értelmisége latinul beszélt és írt: ez utóbbihoz a mintegy 25 bető tökéletesen elegendı volt. A jogi és történeti tárgyú mővek esetében viszont, ahol a latinra le nem fordítható népnyelvi személy- és helyneveket kellett leírni, gondot okozott, hogy az élı nyelvek sokkal több hangot használtak, amelyek jelölésére nem volt külön bető. Egységes rendszert azonban ekkor még sem külföldön, sem Magyarországon nem alkalmaztak, ezért a Surungrad betősor hangokra váltásához a krónika saját, belsı helyesírását figyelembe véve vezet a legbiztosabb út. A Surungrad szóban elıforduló betők a népnyelvi (nem latin) szavak helyesírását összevetve a következı hangokat jelölik Anonymus mővében: S → s, cs; U → o, ö, u, ü, (v,) R → r, U → o, ö, u, ü, (v,) N → n, G → g, R → r, A → a, á, D → d. A Surungrad szó helyes kiejtését tehát a krónika helyesírására hagyatkozva csak részben azonosíthatjuk. Anonymus azonban azt írja, hogy ez a szó szlávul fekete várat jelent: ha közlése helytálló, akkor (mai helyesírással) a késı ószláv– 16
A szláv nyelvtörténeti adatok forrása: BALECZKY EMIL – HOLLÓS ATTILA: Ószláv nyelv. Budapest, 1973. 60
kora újszláv Csrngrad, Csornigrad hangsort akarta rögzíteni. Ezt ı alighanem SURNUGRAD formában írta volna le, ez pedig mindössze két egymást követı bető leírásában tér el a SURUNGRAD alaktól. Amint arról fentebb már szó esett, a krónika egyetlen fennmaradt példányát olyan külhoni személy írta le, aki magyarul biztosan nem tudott, így kicsi az esélye annak, hogy Magyarország korabeli földrajzát és helyneveit alaposabban ismerte volna. Az ı esetében tehát a kortárs kézírásban nagyon hasonlatos n és u betők esetleges felcserélése egy számára ismeretlen szóban könnyen elképzelhetı. Ez azonban csak akkor fordulhatott elı, ha a másolónak nemcsak a helynév, de a szláv nyelv is ismeretlen volt, ellenkezı esetben ugyanis még egy rontott alakot is kijavíthatott volna, hiszen az elıtte fekvı latin szöveg megadta a szó pontos értelmét. Tulajdonképpen eldönthetetlen lenne az a kérdés, hogy a Surnugrad alak és/vagy a hozzá főzött magyarázat a helyes-e, ha nem lenne az Anonymus krónikáját megelızı idıkbıl némi adatunk. A Garamszentbenedeki Alapítólevél Az alapítólevelében olvasható Cernigrad alak egykori kiejtéséhez az oklevél betőhasználata némi támpontot nyújt, ha az abban olvasható helynevek helyesírását megfigyeljük. A szövegben – a latin nyelvi szabályok szerint – a c bető mindig k hangot jelöli, ha mély magánhangzó (a, o, u) követi, és a magyar nyelvben is használatos c hangot, ha utána magas magánhangzó (e, i) áll. Ebbıl kikövetkeztethetı, hogy Chonu (Csany) esetében a h betoldására azért van szükség, mert a mély magánhangzó miatt egyébként elvárható kiejtéstıl (k) itt el kell térni (cs). Cernigrad esetében tehát a c olyan hangot jelez, amelynek kiejtése az ıt követı magas hangrendő magánhangzó miatt elvárható latinos kiejtéssel megegyezik, vagy ahhoz nagyon közel áll, tehát c, vagy esetleg cs. Ez utóbbi lehetıséget igazolja az oklevélben is elıforduló Cehti, a mai Csejt puszta (Jász-NagykunSzolnok megye) helyesírása is. Az alapítólevél Cernigrad szótöve tehát eszerint – mai helyesírással írva – nagyjából Csernigrad, Csernigrád formában hangozhatott, márpedig e hangsor gyakorlatilag megfelel a szláv fekete vár kifejezésnek. A Dömösi Prépostság alapítólevele A társaskáptalan alapítólevélének egyetlen fennmaradt másolatának szövegébıl Cerungrad szótı azonosítható, ami hangrendjét tekintve kétség kívül az anonymusi Surungrad párjának tekinthetı. Elhamarkodott véleménynyilvánítás elıtt azonban fontos figyelembe venni, hogy mivel a szövegnek csak egyetlen példánya ismert, nincs olyan összehasonlítási alapunk, mint a garamszentbenedeki irat esetében. Azt a másolat bevezetıje írja le, hogy az eredeti irat nagyon rossz állapota miatt kellet újabb példányt készíteni, és bár a másolat általában hően adja vissza a XII. század eleji magyar szavakat, azért vannak betőtévesztések is. Amikor erre az átírásra sor került, azaz 1329-ben már bizonyosan nem volt használatban a Cernigrad szótı, ezért az sem lehetetlen, hogy az átírásban érintett személyek (a
61
kérvényezı és a másoló) sem tudták eldönteni a sérült eredeti alapján a leírandó szó eredeti betőrendjét. Éppen ezek miatt kell azt mondanunk, hogy a dömösi irat Cerungrad alakja tény ugyan, de perdöntı bizonyítékként nem szabad figyelembe venni. Idrisi névalakja Az arab tudósnál olvasható Ğ.r.n.ā.rāt.h alak – éppen a magánhangzók jelölésének szinte teljes hiánya miatt – megalapozottan nem egészíthetı ki. Mássalhangzói közül a ğ a magyar dzs-hez áll a legközelebb, de ezt használják a hasonló, az arabban nem használatos hangok jelzésére, és ide tartozik a cs is. A többi írásjel hangértéke megegyezik a magyarban használatossal. A magánhangzók hiányából következik, hogy a Ğ.r.n.ā.rāt.h éppen annyira köthetı a Cernigrad, mint a Surungrad alakhoz, így a kettı közti választást sajnos nem könnyíti meg. Csongrád nevének helyesírása a XIII. század második felében Csongrád nevének helyesírását az 1200-as évek második felétıl már elég jól nyomon tudjuk követni, mert ekkortól kezdve nagyobb számban állnak rendelkezésünkre összehasonlítható okleveles adatok. Az ortográfia vizsgálatának szempontjából kifejezetten szerencsés körülmény, hogy a csongrádi fıesperesek ekkor már a Váci Káptalanban éltek, így nevük a hiteleshelyi tevékenység során keletkezett iratokban gyakorta szerepel.17 Így, egyugyanazon kiállító helyrıl lévén szó, jól követhetı a helyesírás alakulása, sokkal jobban, mintha különbözı helyrıl származó iratok alakjait kellene összehasonlítani (bár ezek jellemzıi sem ütnek el a káptalani iratok gyakorlatától). A legkorábbi, 1309 elıttrıl eredetiben fennmaradt 20 káptalani irat18 alapján az alábbi megfigyeléseket tehetjük. A ’csongrádi’ kifejezés szerkesztésére párhuzamosan két latin szószerkezetet használtak: a tıbıl képzett melléknév megfelelıen ragozott alakját (Csongradiensi), vagy a fınév ’de + ablativus’ szerkezettel képzett formáját (de Csongrad).19 Az elıbbi szerkezet 9, az utóbbi 11 esetben fordul elı. A szótı helyesírása már részben kialakult, részben ingadozó jellemzıket mutat. A cs hang jelölése egyöntetően a ch betőkapcsolattal történt, az azt követı mai o hang viszont még messze nem rögzült: írtak a betőt 11, e betőt 8, és u betőt 2 esetben, míg az o nem is fordul elı. Az ng betőkapcsolat teljesen állandó. A ra betőcsoportot – amint az a középkorban a jobb helykihasználás érdekében széles körben alkalmazott eljárás volt – gyakorta rövidítéssel helyettesítették 17
Az iratok egy típusának, a privilégiumoknak a végén a nagyobb hitelesség kedvéért név szerint felsorolták az ügy tárgyalásán részt vett kanonokok közül a vezetık (prépost, olvasó-, éneklı- és ırkanonok), valamint a fıesperes-kanonok nevét hivataluk megjelölésével. 18 Az egyik irat két példánya ismert, ahol az egyikben Chengrad, a másikban Chongrad alak található, ezért az összehasonlításban hol 20, hol 21 a végeredmény. 19 Az ablativus itt csak elvben jelentkezik, mert a Csongrád szó ebben az alakban latinul nem ragozható. 62
a Váci Káptalan írnokai úgy, hogy a gd betők fölé ~ vonalat írtak. Ez számunkra azért jelent gondot, mert van két eredetiben fennmaradt irat (1292, 1296) ahol Changarad alakot olvasunk, ami arra utal, hogy már akkor megindult a Váci Káptalanban – a csongrádi és környékbeli nép ajkán ma is élı – Csongorád forma kialakulása és használata. Így viszont nem tudjuk megállapítani, hogy a 7 rövidítés esetében hányszor gondolt az írnok a ra, és hányszor az ara hangsorra. A meghatározható arány a teljesen kiírt alakok esetében 11:2 a ra hangcsoport javára. A szót záró d hang írása teljesen következetes. Kétségtelen tehát, hogy a XIII. század második felében már majdnem kialakult Csongrád nevének az a formája és helyesírása, amit ma is használunk. Következtetés Csongrád helyesírásában a fentebbiek szerint legkésıbb 1250 tájára két komoly változás már teljesen megtörtént: kikopott a szóból a korai alakokban olvasható elsı r bető és az n elıtti/utáni magánhangzó (i, illetve u), de még nem rögzült az elsı magánhangzó hangrendje, illetve megjelent a ma népnyelvinek minısülı Csongorád alak kialakulása. A változás nyilván a szó kiejtésében történt módosulás áll. Az r kikopása, de az elıtte lévı magánhangzó ingadozása legegyszerőbben akkor magyarázható, ha – Anonymus nyomán – a város nevének szláv eredetébıl indulunk ki. A szláv fekete vár kifejezés ugyanis a IX–XI. században leginkább Csrnigrad alakban hangozhatott. Ebben a szóban, pontosabban szóösszetételben szereplı csrni (’fekete’) szó r betője azonban nem mássalhangzót, hanem úgynevezett szótagképzı magánhangzót jelöl. Ez azonban a magyar nyelvtıl idegen, ezért érthetı, hogy megindult a cs és r között az r kiejtésekor alig hallható, az o és az ö között hangzó magánhangzó erısödése. Az 1200-as évek második felére ez a hang már annyira megerısödött, hogy teljesen kiszorította az r hangot, de jelölése még nem öltött végleges formát. A csrni meglehetısen zárt, szintén alig hallható i hangja azonban nem megerısödött, hanem kikopott, hiszen az így kialakuló ng hangcsoport kiejtése nem túl nehéz. Sokkal idegenebb a magyar gyakorlattól a grad szó elején álló hangtorlódás, ezért érthetı, hogy ennek feloldására ejtéskönnyítı magánhangzót kezdtek beiktatni. Ennek elsı jelei a Váci Káptalan irataiban mutatkoznak, de végül sem Vácott, sem másutt nem lett ebbıl általánosan elfogadott gyakorlat. A folyamat elakadásának okát abban kereshetjük, hogy az ngr hangsor a latin nyelvben is több szóban, illetve szótalálkozásnál elıfordul (pl. congregatio, congruo, ingratus, ingressus), tehát a latinos mőveltségő személyeknek e hangcsoport kiejtése nem okozott valós gondot. Összegzés A rendelkezésünkre álló adatokból tehát a következı kép rajzolódik ki. A megye nevét adó ispánsági központ neve – a Garamszentbenedeki Apátság alapítólevelének tanúsága szerint – Csernigrad (Cernigrad) volt. Anonymus állításának megfelelıen ez szlávul fekete várat jelent, amit ı alighanem Surnugrad alakban
63
írt le, de mővének másolója betőhibát vétve a Surungrad alakot örökítette ránk. Azok, akik Idrisinek beszámoltak errıl a városról, Csrnigrad/Csornigrad alakban ismerték nevét, amit az arab tudós – az arab abc betőit felhasználva – legjobban a Ğ.r.n.ā.rāt.h betőkkel átírható formában rögzíthetett. A Dömösi Alapítólevél másolója elıtt fekvı iratban pedig Cernugrad lehetett, de az irat rossz minısége miatt ı is felcserélt két betőt, és így Cerungrad került a máig ismert iratba. Az a véleményünk tehát, hogy Anonymus névfejtése helyes, és a Böld és Alpár között egykor állt Csernigrad neve valóban szláv eredető. VI. A CSONGRÁD HELYÉRE VONATKOZÓ ADATOK
Amint arról az elsı fejezetben már szó esett, véleményünk szerint a Garamszentbenedeki Apátság alapítólevele az a legkorábbi irat, amely nemcsak hogy megemlíti Cernigrad alakban Csongrádot, hanem helyére vonatkozóan is támpontot nyújt. Eszerint a Tisza–Kurca közén, valahol Szegvár és Szentes mai közigazgatási határának közelében Csany és Cernigrad határa összeért, tehát idáig terjedt az a birtok, amelyen maga a megyeszékhely központja is állt. Mindemellett úgy látjuk, hogy Anonymus közlésének vizsgálata is szolgáltathat újabb adatokat a vár(os) helyének meghatározásához. Korábban Tari László úgy vélte, hogy mivel Anonymus szerint Csongrád Böld és Alpár között található, és mindkét település a Tisza jobb partján áll, akkor Csongrádnak is a jobb parton kell lennie. Lırinczy Gábor ezzel szemben felvetette, hogy a krónika leírása nem teljesen egyértelmő, ezért a vár a bal parton is lehetett.20 Mi viszont úgy látjuk, hogy Anonymus adatainak egy része megengedi, másik része viszont igazolja a bal parti elhelyezkedést, még ha a Névtelen ezt kifejezetten nem is írta le. Anonymus leírása szerint – hogy pontosak legyünk – a böldi rév és Alpár vára között van Surungrad. Alpár az egész hozzá tartozó földterülettel együtt a Tisza jobb partján volt, de Böld esetében már más a helyzet. Figyelembe kell vennünk ugyanis, hogy a fennmaradt adatok szerint a középkorban a Kurca, és nem a Tisza volt a két parton elhelyezkedı települések közt a határ: ez kimutatható Sáp és Csany, illetve Szentes és Szentilona (ma Ilonapart Szentes területén) közötti határszakaszra vonatkozóan;21 és XVIII. századi adatok igazolják, hogy a böldi rév területe a Kurcáig tartott.22 Ezek alapján pedig reálisan felmerül az a lehetıség, hogy Surungrad akár a Tisza bal partján is lehetett. Sokkal többet tudhatunk meg azonban a krónika szövegében megbúvó adatok feldolgozása során. Amint láttuk, Anonymus azon közlése, hogy Surungrad neve szláv eredető, megfelel a vár(os) eredeti névalakjának. Azt is tudjuk, hogy a Tiszántúl déli része a IX. században a Bolgár Birodalom északnyugati végvidéke volt, bár ennek pontos kiterjedését ma még nem ismerjük. Éppen ezért nem lehet 20
TARI LÁSZLÓ: Mikor volt Csongrád a Tisza bal partján? Mozaikok Csongrád város történetébıl 1981. 187–214. o.; Lırinczy i. m. 189–190. o. 21 Nagy Géza Balázs: Az elsı szentesi templom története i. m. 9–12. o. 22 Lásd lentebb, a XVIII. századi tanúvallomások alatt. 64
se kijelenti, se tagadni, hogy Surungrad esetleg egy határvár volt. Annyi bizonyos, hogy ha a vár(os) neve szláv eredető, akkor a település eredete aligha köthetı a honfoglaló magyarsághoz. Sokkal inkább az a valószínő, hogy e terület elfoglalását követıen a korábbi lakosság jelentıs része továbbra is itt élt, használta nyelvét, tehát az újonnan érkezık nem irtották ki ıket. Erre utalnak a környékben található, részben ma is használatos szláv helynevek, mint például Berek, Kurca, Lándor, Osztora, hiszen a már korábban meglévı helynevek átvételének feltétele, hogy a korábbi és a késıbb érkezı lakosság hosszú ideig együtt éljen. Újabb szempontként figyelembe kell vennünk tágabb környékünk templomtitulusait, azaz védıszentjeiknek nevét. Az általánosan elterjedt nézettel szemben a templomok védıszentjeinek kiválasztása terén a nyugati (latin) és keleti (görög) egyházi hagyomány abban tért el, hogy az ószövetségi szenteket csak keleten volt szokás templomok védıszentjéül választani.23 Tágabb környékünkben azonban, Csongrádtól kelet-délkeletre, a Köröstıl délre két ószövetségi szent tiszteletére szentelt templomra is vannak adataink. Az egyik Szent Ábrahám, melynek területe ma Szentes közigazgatási határába esik, a Szentlászló és Donát határrészek között. A másik Békéssámson: ebben a nagyerejő Sámson neve köszön vissza. A középkori magyarországi templomtitulusokat elég jól ismerjük, így kijelenthetı, hogy e két szentnek hazánkban egyáltalán nem volt különösebb tisztelete. Ezért arra kell gondolnunk, hogy e két igen ritka templomtitulus környékbeli jelenléte nem a Szent István királyhoz és utódaihoz köthetı (nyugati típusú) egyházszervezéssel áll összefüggésben, hanem inkább (a görög egyházi hagyományokban nevelkedett) Szent Cirill és Metód szlávok közt végzett térítımunkájának nyoma. Ebbıl pedig arra következtethetünk, hogy nemcsak Csongrád-Szentes környékén, hanem attól délebbre is volt valaha számottevı szláv nyelvő (vagy a hatásuk alatt állt) népesség, amely templomokat is emelt. Mivel pedig a templomtitulusokat még akkor sem volt szokás megváltoztatni, ha alapjaitól kezdve újították meg a templomot, ezek továbbélése a lakosság valamilyen folytonosságának jele. E szempontokat is figyelembe véve úgy gondoljuk, hogy Surungrad szláv határvár(os) volt, amelyet a magyarok elfoglaltak, de a környékén élı lakosság – legalábbis egy jelentıs része – késıbb is itt maradt, így az általuk használt helyneveket átvették a késıbb itt letelepülı népelemek. Mivel ez a vár(os) egyházi és állami közigazgatási központ lett/maradt továbbra is, és környékét késıbb az Anonymus számára kiemelten fontos Baar-Kalán nemzetség kapta meg, a Névtelen igyekezett ennek nem magyar eredetét – amennyire lehetett – eltusolni. Nemzeti büszkesége nem akarta ezt a helyet egy korábban itt élt, de legyızött néphez kötni, ugyanakkor nem tudta eltagadni a név szláv mivoltát (talán a népesség egy része még akkor is e nyelvet használta?), ezért kényszerült leírásában némi torzítást alkalmazni. Mivel minden jel arra mutat, hogy Surungrad-Cernigrad eredetileg bolgár határvár volt, e megállapításból egykori helyére is következtethetünk. Egy határvár nyilvánvaló feladata egy terület védelmének biztosítása, ehhez pedig az kell, hogy 23
Nagy Géza Balázs: Az elsı szentesi templom története i. m. 26–31. o. 65
a támadás várható irányával szemben hadászatilag elınyös helyen álljon, de – végszükség esetén – el lehessen menekülni. Azt tudjuk, hogy a Duna–Tisza köze a IX. században csekély lakosságú mezsgye volt a Dunáig terjedı Frank Birodalom és a bolgárok között. Támadás tehát a Bolgár Birodalmat Cernigrad környékén nyugatról, a Tisza felıl érhette, és – ha a Körös is határfolyó volt – akkor északról is. A korabeli haditechnika csúcsfegyvere az íj volt, amelynek hatótávolsága nagyjából 100-150 méter. Valamelyes elınyt jelent viszont, ha magasabbról lehet lıni, mert ilyenkor szükségképpen meghosszabbodik az az út, amelyen a nyílvesszı végigrepülhet, tehát megnı a hatótávolság. Ha a magaslat erısebb szerkezető, azaz föld- (cölöp-)vár, támadás esetén a várbeliek nyilai hamarabb elérik az ostromlókat, ráadásul helyváltoztatás (lovas vagy gyalogos támadás) közben célozni is nehezebb. Különösen igaz ez, ha a vár folyó vagy ártér szélén áll. Vízi átkelés közben ugyanis gyalogos igazában képtelen íjjal célozni, de gázoló-úszó ló hátáról is szinte lehetetlen feladat, viszont a szilárd magaslaton álló várvédık lényegesen pontosabban és hosszabb távra lıhetnek. Az árterület további elınye a védekezés szempontjából, hogy a sokszor láthatatlan veszélyeket rejtı mocsaras vidékeken nem lehet rohamozni, legfeljebb keskeny ösvényeken lehet átjutni a túloldalra. Ha viszont valamilyen oknál fogva a várbeliek menekülniük kell, akkor a vizesmocsaras területet nekik is akadályt képez, tehát ezt a szempontot is figyelembe kell venni. A IX. századi helyzetben az a célszerő tehát, hogy ha lehet, a határvárat a védendı terület felıli folyóparton kell megépíteni: így elınyös az esetleges támadókkal szemben, és nyújtja a meneküléshez a legjobb lehetıséget. Ha pedig Cernigrad a Bolgár Birodalom határvára volt, akkor minden bizonnyal a tiszai ártér keleti, bal oldalán kellett lennie. Véleményünk szerint tehát Cernigrad valahol a Tiszától balra, az egykori árterület keleti partvidékén keresendı, és nem Csongrád mai belterületének Belsıváros nevő részén, ahol késıbb a török kori erıdítményt emelték. Egy XV. századi oklevél Ismerünk egy oklevelet 1468-ból, amely szerint a tömörkényi vámosok nem szedhetnek vámot azoktól a szeri (ma Ópusztaszer) jobbágyoktól, akik Chongradra mennek; de az oklevél a város helyét nem adja meg közelebbrıl, tehát nem említi meg a Tiszát, vagy a város ahhoz képesti elhelyezkedését.24 Így megalapozottan azt nem lehet kijelenteni, hogy Csongrád ekkor a jobb parton helyezkedett volna el.
24
ÉRSZEGI GÉZA: Adatok Szeged középkori történetéhez. Tanulmányok Csongrád megye történetébıl VI. Szeged, 1982. 13–51. o. (28. o.) 66
Várhát egy 1977-es szintvonalas topográfiai térképen
67
Tabula Hungariæ – Lázár deák térképe25 A mai ismereteink szerint legrégebbi, de a Magyar Királyság területét már jól felismerhetıen ábrázoló térképet 1528-ban Ingolstadtban nyomtatták ki. Egyetlen fennmaradt példánya a XIX. század végéig lappangott, elıkerülése óta azonban kutatók sora igyekezett minél többet megállapítani róla. Ma már teljesen egyértelmő, hogy a térkép anyagát összeállító Lázár deák, aki Bakócz Tamás bíboros titkára, korának térképészetét kiválóan ismerı, több segítséggel dolgozó szakember volt. A kinyomtatott térkép jó háromnegyed része egyazon léptékkel készült, de a bal alsó részén a nyomdászok kissé „összébbhúzták” az ábrázolni kívánt területet, hogy az ország címere, a magyarázatok szövege és a – magyar mérföldben megadott – skála is elférjen a kereten belül. A térkép az óramutató járása szerint mintegy 45˚-kal elfordítva állítható be a ma használatos tájolásra. A térkép szerkesztésekor az akkoriban leginkább szokásos, még az ókorban élt Ptolemaiosz által kidolgozott vetületet alkalmazták. A települések közti távolságokat akkoriban gyalog, a lépések számával mérték le, majd tették át mérföldbe, így a többé-kevésbé kanyargós utakon haladva az egyenes vonal mentén adódó tényleges távolságnál mindig többet mértek. A sík vidékeken ennek ellenére viszonylag jól sikerült a hibákat javítani, hiszen megfelelı látási körülmények között egymástól távol esı települések valós irányait sem volt nehéz meghatározni egy-egy templomtoronyból vagy magas fa tetejérıl. E módszer alkalmazását mutatja, hogy domb- és hegyvidéken, ahol a látás korlátozottabb, a pontatlanságok nagyobbak. Bizonyos esetekben talán csillagászati méréseket is alkalmaztak, a térkép ugyanis az akkoriban legnagyobb városok közelében a legpontosabb. A mai szemmel igen kezdetleges módszerek miatt azonban egyes helyeken torzulások is vannak, de ezek mértéke sokszor csekély, a 15-20 km-nél nagyobb eltérések száma pedig elenyészı. A térkép nyomódúcainak készítıi kicsiny körökkel jelezték az ábrázolni kívánt település helyét (a bemérési pontot), amit azután a legtöbbször „elrejtettek” a települést mutató templom, vár, torony vagy ház rajzával. Így a bemérési körök sokszor az épület kör alakú ablakának tőnnek, néha azonban az ábrán kívülre kerültek. A települések nevét és egyéb feliratokat a fadúcba metszett nyílásokba helyezett ólombetők segítségével nyomtatták ki. A térkép tehát pontosságra törekvı munka eredménye, éppen ezért kulcsfontosságú, hogy Csongrádot a Tisza bal partján, a Körös torkolata alatt ábrázolja. Ha a térképet mint egészet kívánjuk a valós helyzettel összevetni, akkor azt tapasztaljuk, hogy a Tisza Csongrád környéki szakaszát, és vele együtt a környékét is, valamelyest nyugatabbra ábrázolták, mint kellene. Amikor azonban ezt a részt – 25
MOLNÁR GÁBOR – TÍMÁR GÁBOR – SZÉKELY BALÁZS: Lázár térképének georeferálásáról. Geodézia és Kartográfia LX. évf. 2008/4. szám. 26–30. o.; TÍMÁR GÁBOR – MOLNÁR GÁBOR – SZÉKELY BALÁZS – PLIHÁL KATALIN: Lázár térképe és a ptolemaioszi vetület. Geodézia és Kartográfia LX. évf. 2008/7. szám. 20–26. o. 68
Szolnokot és Szegedet alappontnak véve – a mai térképekkel összehasonlítjuk, kisebb eltérések ellenére a térkép meglehetısen pontosnak bizonyul, viszont Czomgrad a mai Csongrádtól délkeletre, Szentes területére esik.
Lázár deák térképe, összeillesztve Szolnok és Szeged városánál egy mai térképpel. Gyakorlatilag helyes a Zagyva-torkolat és a felette lévı Tisza-szakasz nyomvonala, valamint a mai Csongrádig tartó folyószakasz jelölése. Kissé keletebbre van a Tisza Csongrád–Szeged közötti szakaszának északi része, de a Kurcára (azaz az egykori árterület szélére) így is jól illeszkedik, miként a folyópart közelében ábrázolt helységek is.
69
Hungaria – Oláh Miklós országleírása26 Oláh Miklós „Hungaria” címő írásában nem a politikai, hanem a földrajzi viszonyok alapján mutatja be Magyarország tájait, és így Csongrádot, illetve közvetlen környékét négy részletben is megemlíti. A XI. fejezet nagyjából észak-déli irányban a Duna és a Tisza közé esı vidéket mutatja be, a felvidéki Eperjestıl indulva például Lıcse, Ungvár, Diósgyır érintésével. Eger után egyenesen délre tartva visszatér a Tiszához, 11. mondata szerint: „Hinc in ripa Tibisci orientem versus labentis sunt inter alia plurima oppida Zolnok, Warkon, Kerthwelyes, Segedinum […]”
innen (ti. Egertıl) a keletre27 folyó Tisza partján több másik között Szolnok, Várkony, Körtvélyes, Szeged mezıvárosok
követik egymást. A XIV. fejezet Erdély leírását közli, így Oláh Miklós szükségképpen tárgyal az itteni folyókról, köztük a Körösökrıl is. A Sebes-Körös alsó szakaszát is megemlíti a következıképpen: „[…] Waradinum civitatem præterlabens recta meridiem versus decurrit admissoque Kewres, Nigri et Albi fluvio in Tibiscum supra Chongrad exoneratur.”
(Nagy)Várad városa mellett elfolyva egyenesen délnek28 fut és miután felvette a Fekete- és a Fehér-Körös folyamát, Csongrád felett a Tiszába torkollik.
A mő XVI. fejezete taglalja a Tisza bal partjától keletre lévı részeket a Szamostól indulva délfelé, amelyben a 11. mondat már tágabb környezetünkrıl szól: „Hinc versus meridiem in ripa orientali Tibisci Bala, Sanctus Nicolaus, Warsan, in adversa vero ripa Velocis Kewresii Sanctus Andreas, Alba Ecclesia, Bekyn, inter utramque Thur oppidum.”
innen (Nádudvar és környéke) délre a Tisza keleti partján Bala, Szent Miklós, Varsány, a Sebes-Körös átellenes partján pedig Szent András, Fehéregyház és Bökény, a kettı között Túr mezıváros.
Oláh Miklós leírása jól követhetı. A Szolnok–Tiszavárkony–Körtvélyes– Szeged sorrend ugyanúgy helyes, mint az Óballa–Törökszentmiklós–Tiszavarsány és a Békésszentandrás–Fehéregyház településrend. Tiszatúr valóban a két 26
Nicolaus Olahus: Hungaria – Athila. Ed.: Colomannus Eperjessy – Ladislaus Juhász. Budapest, MCMXXXVIII. 27 A középkorban és a kora-újkorban a kelet mint égtáj a Nap látszólagosan legdélebbi és legészakibb lehetséges kelési pontjai (téli és nyári napfordulók) által határolt terület. E szempontból nézve a Tiszának a korábbiakban említett felsı folyása valóban Egertıl keletre található, és a leírás visszatérése a folyóhoz így valóban a keleti iránnyal fejezhetı ki. 28 Az „egyenesen délnek” (recta meridiem) annyiban túlzás, hogy Várad alatt inkább nyugat-délnyugat felé tart a folyó, de a Nagyvárad feletti, szinte pontosan nyugati irányhoz képest a város után a folyó valóban dél felé tér el. 70
településvonal között található; és ezek szerint Bökény a Körös torkolati részénél a bal (a mai szentesi) parton állt. Ezt követıen a Hármas-Körösök közti területrıl esik szó, majd a 13–14. mondattal zárul a fejezet: Quæ autem inter Album Kewres et Maros fluvios in meridiem porrigitur regio, Maroskews vocatur. In ea versus promontorium Makra, in quo optima nascuntur vina, sunt arces Solymos, Lyppa, Vilagoswar, tum ad Kweresii ripam Pankotha, Zarand, Kerek. Dehinc magis ad meridiem sita sunt oppida Simand, Paly, præpositura Orodiensis non parvi nominis, arx Naghlak, oppida Bozzas, Rawashaza, Kwthas, Perek, Hethes, Sanctus Ladislaus, Czongrad et alia plurima.
A Fehér-Körös és a Maros folyók közt elnyúló területet pedig Marosköznek hívják. Ebben a Makra hegység felé, amelyen kiváló borok teremnek, van Solymos, Lippa, Világosvár, míg a Körös partján Pankota, Zaránd és (Erdıs)Kerek. Innen még délebbre helyezkedik el Simánd, (Szent)Pál, a nagynevő Aradi Prépostság, Nagylak vára, Bodzás, Kovácsháza, Kutas, Perek, Hetés, Szentlászló, Csongrád és még több mezıváros.
Oláh Miklós közléseibıl az elsı azért érdekes, mert a jobb parti települések között nem említi meg Csongrádot. A második részben viszont jelzi, hogy a Körös Csongrád felett (supra) torkollik a Tiszába: ı ezt a helyhatározást csak akkor használta, ha a település a torkolati oldalon helyezkedett el. A harmadik szakasz tanúsítja, hogy nem csak Lázár térképébıl dolgozott, mert (Mezı)Túr azon nem szerepel, tehát ez az adat máshonnan származik. Végül a negyedik részlet pedig megadja Csongrád helyét, de a mai állapottal ellentétesen, hiszen a szöveg értelme szerint az – figyelembe véve a Körös torkolatáról írtakat – csak a bal parton lehet. A Váci Püspökség irattárából merített adatok A Váci Püspökség középkori irattára lényegében megsemmisült, és a híres pápai tizedjegyzékek idevonatkozó részei is meglehetısen hézagosan maradtak fenn. A XVI. század második felétıl kezdıdıen viszont egyre pontosan ismerjük az egyházmegye területi beosztását. Az 1540-es évektıl kezdve a püspökség mőködése kormányzati szinten gyakorlatilag vegetált, a püspökök más javadalmakból éltek, de a jogigény fenntartására és késıbbi biztosítására a különféle jövedelmi forrásokat számon tartották. Ezért a püspökök gondosan másoltatták, és néha újabb adatokkal is bıvíttették e lajstromokat, melyek alapjául a bejegyzésekbıl következtethetıen egy, az 1500as évek közepének, második felének állapotát rögzítı kimutatás szolgált. Ennek több példányát a Visitationes Canonicæ jegyzıkönyveinek I. kötete ırizte meg, de ez az iratkolligátum nincs kiadva.29 Ugyancsak kiadatlan az a váci tizedjegyzék, amely az Egri Káptalan magánlevéltárában, az úgynevezett Liber 29
Váci Püspökség Levéltára, Visitationes Canonicæ Liber I. 71
Sancti Johannis egy 1643 elıtt készült példányában maradt fenn.30 Van legalább egy XVI. századi példány Csongrád vármegye összeírásáról az Országos Levéltár anyagában.31 A jövedelemforrások közül számunkra a tizedjegyzékek az érdekesek, mert ezek tükrözik a XVI. században érvényes egyházkormányzati beosztást. (Kilenced-, vám- és egyéb jövedelmek az egyházmegye határain kívül is voltak, ezért ezek nyilvántartásai e szempontból nem használhatók.) A Váci Egyházmegye joghatósága a középkorban (és egészen a közelmúltig) kiterjedt Csongrád vármegye északi részére, mely terület Csongrádi Fıesperesség néven alkotott egyházkormányzati egységet. A Csongrádi Fıesperesség viszonylag kis területe miatt a XVI. században mindössze két districtust (esperességet) foglalt magába: a kimutatások szerint ezek közül az elsı a Tiszántúli, és a második a Tiszáninneni – természetesen Vácról nézve. Ebben az az érdekes, hogy az elsı kerület a település-felsorolás alapján kétségtelenül a bal parti, azaz szentesi oldalon lévı területre terjed ki, míg a fıesperességnek is nevet adó Csongrádot a második kerületben sorolják fel. Ezzel szemben az lenne a kézenfekvı, ha a fıesperesség székhelye az elsı kerületbe esne, és a Váctól távolságra is, valamint a folyón való átkelés miatt is nehezebben megközelíthetı rész alkotná a második esperességet. A látszólagos ellentmondás megoldásának kulcsa nyilvánvalóan az lehet, hogy a fıesperesség területi beosztása egy jóval régebbi struktúrát ırzött meg, függetlenül az idıközben bekövetkezett változásoktól. A fıesperesek egykori helyben lakásából következik, hogy nagy valószínőséggel a rezidencia köré szervezıdött az elsı kerület, és attól távolabb a többi. Ha viszont a XVI. században a fıesperességnek nevet adó település a második esperességben található, akkor az arra utal, hogy az egyházkormányzati beosztás nem követte sem a fıesperesek Vácra költözésével, sem a települések sorsával kapcsolatos változásokat: e helyzet másképpen aligha magyarázható. Mindebbıl pedig az következik, hogy az a Csongrád, amely a fıesperességnek is névadója lett, a Tisza bal partján keresendı, de a XVI. század végén azon a helyen falunak vagy városnak tekinthetı közösség már nem élt. A késıbbi térképek A már fentebb tárgyalt Lázár-térkép után a török világ alatt térségünkrıl alig készült számottevı térkép, csupán a Tabula Hungariæ – legtöbbször – minden frissítés nélküli szolgai másolatai (rosszabb esetben utánzatai) láttak napvilágot. Az elkövetkezı idıszakban ezért gyakorlatilag minden térkép (ezek száma több százra tehetı) a Tisza bal partjára helyezi Csongrádot. Kivételt csak Zsámboky János 1571-ben kiadott Magyarország-térképe jelent, melyen a jobb parton található Csongrád, viszont tudjuk, hogy ekkor már a
30
Egri Káptalan magánlevéltára, letétben a Heves Megyei levéltárban: Liber Sancti Johannis. 31 Magyar Országos Levéltár, 1552, Miscellanea E-210. rsz. B-2 044. (828–853) 72
török megkezdte a mai Csongrád-Belsıvárosban a palánk építését, így ez az adat az Árpád-kori Cernigrad hollétére vonatkozóan nem nyújt felvilágosítást.32 A valódi mérnöki felmérést és térképi helyszínelést csak a török alóli felszabadító hadjáratok után kezdhették meg a térképészek, méghozzá osztrák parancsra, hadi és stratégiai célokból. Ennek – ismereteink szerint – elsı megnyilvánulása Stephan Wallner 1699-es térképe, melynek eredetijét Bécsben ırzik (a környékünkre vonatkozó részt Hrenkó Pál és Tari László is közli).33 Ezen az eddig megszokott (középkori) bal parti ábrázolás helyett két Csongrádot találunk: egyet a jobb parton, ez a ma is létezı Csongrád (a török kori Palánkkal), egyet pedig a bal parton, Alt Csongrád (vagyis Ócsongrád) néven. A térkép további érdekessége, hogy a bal parti Alt Csongrádot pontosan Szentestıl északnyugatra, a Tisza árterületébe teszi, ahol a Várhát nevő kiemelkedés is van. Mivel tudjuk, hogy ez a felmérés már helyi adatfelvételen alapul és pontos mérnöki munka áll mögötte, nincs okunk megkérdıjelezni hitelességét. A XVIII. század folyamán e térképnek számos felújított változata született (ezek száma több tucat), melyeknek közös jellemzıje, hogy a Tisza két partján következetesen Csongrádot–Alt Csongrádot jelölnek. Ezeknek német, olasz, sıt magyar nyelvő fordításai is megjelentek; ez utóbbit Karacs Ferenc készítette 1798-ban, melyen a bal parti Csongrádnál az „Ó Csongrád” név szerepel.34 Karacs Ferenc 1798-as térképrészlete a vizsgált területrıl (Szántai i. m. 287–288. nyomán)
32
Hrenkó i. m. 430–431. o. Hrenkó i. m. 431.; Tari László: i. m. 204. o. 34 SZÁNTAI LAJOS: Atlas Hungaricus. Magyarország nyomtatott térképei. 1528–1850. I–II. Budapest 1996. 287–288. o. – Ezért a vita tárgyát képezı középkori Csongrád vár(os)ára a jövıben az Ócsongrád név bevezetését javasoljuk. 33
73
Az 1716-ban végzett Visitatio Canonica jegyzıkönyve A török hódoltság megszőntét követıen környékünkön csak lassan állt helyre úgy az egyházi, mint az állami közigazgatás. Az 1699-ben megkötött karlócai béke alapján az ország déli része, és benne Csongrád vármegye területe végre megszőnt hadszíntérnek lenni, így évtizedes létbizonytalanság után végre kiszámítható, nyugodt korszak vette kezdetét. Ekkor már egy évtizede Dvornikovits Mihály volt a váci püspök (1689– 1705), akinek végre lehetısége nyílt arra, hogy egyházmegyéjének déli részén is megkezdje az újjászervezést. Errıl tanúskodik 1700. január 7-én aláírt jelentése is, amely településrıl településre haladva ad számot az északi részeken lévı plébániákról, miközben környékünkrıl mindössze egyetlen mondat szól:35 In Comitatu Csongradiensi, et exteriori Szolnok necdum se intruserunt prædicantes, quia post desolationem primo incipiunt se collocare homines.
Csongrád és Külsı-Szolnok vármegyében még nem jelentek meg a protestáns lelkipásztorok, mert az elhagyatottság után elsıként az emberek kezdenek megtelepedni.
A következı években megindult ugyan az egyházi közigazgatás helyreállítása, de az 1703–1711 közti idıben a hadi helyzet ezt egyáltalán nem segítette, és a plébániák felállítása késıbb is lassú folyamat volt.36 1716-ban történt meg az egyházmegye déli részén az elsı ismert Visitatio Canonica, azaz hivatalos egyházlátogatás. Ennek jegyzıkönyve a következı, tárgykörünk szempontjából érdekes megjegyzést teszi Csongrád leírásakor: Ex antiqua traditione constat tria habuisse templa ex lapide exstructa: 1mum in superiori parte oppidi, 2dum in loco fortalicii, 3tium in inferiori fine oppidi ad prata, quarum non nisi minima et exigua fundamenta exstant.
Régi hagyomány állítja, hogy három kıbıl épült templom lenne: az elsı a mezıváros felsı részében, a második a palánk helyén, a harmadik a mezıváros alsó vége alatt, a vízjárta rétek között; ezeknek legfeljebb kicsiny és kevés romjai maradtak.
A második templommal célszerő kezdenünk, mert ez az, melyet ma Szent Rókus templomként ismerünk. Ez az Öregváros avagy Belsıváros nevő részen
35
Magyar Sion 1869. 165–174. o. A plébániák alapítása a XVIII. században a Váci Püspökség Csongrád vármegyei területén az alábbi sorrendben történt: Mindszent (1701), Csongrád (1704), Dorozsma (1725), Tápé (1726), Szentes (1726-tól egy ideig helyi káplánság a csongrádi plébános joghatóságában), Vásárhely (1727), Szegvár (1739), Szentes (1750), Algyı (1761), Csanytelek (mint helyi káplánság 1786), Sövényháza (1789). Vö.: VARGA LAJOS: A Váci Egyházmegye történeti névtára. Vác, 1997. megfelelı címszavaival. 36
74
áll, és bár az újabb levéltári adatok alapján – legalább alapjaiban – középkori eredetőnek tőnik, a kérdés eldöntése egy régészeti feltárás feladata.37 Az elsı templom az, amelynek építésére 1654-ben már engedéllyel, és a tizedek fizetése alóli részleges engedéllyel rendelkeztek a csongrádiak.38 A várbeli (most Szent Rókus) templom ugyanis Evlia Cselebi török utazó leírását figyelembe véve minden bizonnyal dzsámiként szolgált,39 ezért vált szükségessé egy újabb, váron kívüli templom építése. Ez az elsıként felsorolt templom a mai Nagyboldogasszony-templom helyén állt. A harmadik templomról késıbbi emlékek nem szólnak, ráadásul ennek helyét körülírással határozták meg, éppen ezért fontos a kifejezések pontos értelmezése. Elsıként észre kell vennünk, hogy a másik két helymegjelölést is figyelembe véve az „in inferiori fine oppidi”, azaz ’a mezıváros alsó határán/végén’ fordulat egyszerően értelmetlen. A mai Csongrád lakossága ugyanis egy félszigetre települt, amit északon közvetlenül, keleten és délen kissé távolabbról a Tisza medre határolt (ez utóbbi mederszakasz ma holtág). A félsziget végében található a mai Öregvár utca, Belsıváros, amelynek helyén állt a török kori erıdítmény: ezt jelzi a szövegben az in loco fortalicii megjelölés. 1716-ban a Kerek-árkon túli terület, azaz a félsziget egyre szélesedı része is lakott már, itt van tehát a ’felsı rész’. A mezıváros alsó része tehát ezek után, figyelembe véve a folyószabályozások elıtti vízjárást, vagy a felsı városrésztıl nyugatra, a félszigetnek a mindig árvízmentes területekhez való csatlakozásánál lehetett, vagy pedig az Öregvártól keletre. Csakhogy a felsıvárostól nyugatra való elhelyezkedést a helymeghatározás másik eleme, az ad prata fordulat nem engedi meg. A pratum a XVIII. századi magyar latinitásban vízjárta, ártéri rétet jelent, amelyet hol víz borít, hol kaszálni (esetleg legeltetni) lehet; szemben az árvizektıl mentes kaszálóval (fœnile, fœnetum). Az ad prata tehát a pontosság igényével úgy fordítható, hogy ’a víz járta rétek irányában’, ’a víz járta rétek között’. Ha a város felsı részétıl nyugatra lett volna az alsó rész, akkor arra a folyószabályozások elıtt sem lett volna igaz, hogy vízjárta rétek veszik körül. Így marad az a lehetıség, hogy az in inferiori parte oppidi ad prata megjelölést úgy fordítsuk, hogy ’a város alsó vége alatt, a vízjárta rétek között’. Az egykori árterület vízjárta részeiben azonban aligha építettek templomot, így csakis olyan felszín jöhet szóba, amelyet a víz soha sem öntött el, és felszínének méreténél fogva alkalmas volt egy falu, esetleg monostor vagy vár befogadására. Ennek következtében kizárható a Holt-Tisza kanyarulata és a mai Tisza-gát által közrefogott, az Öregvárostól délre esı egykori árterület, illetve a Szelevény irányába esı árterület is. Ugyancsak el kell vetnünk a mai szentes–csongrádi országút kör37
Csongrád Megyei Levéltár Csongrádi Levéltárában. Helytörténeti tanulmányok, kéziratok. 84. sz. NAGY GÉZA BALÁZS: A csongrádi Szent Rókus, Szent Sebestyén és Szent Rozália tiszteletére szentelt kápolna történeti dokumentációja. Szentes, 2008. Kézirat. 38 Magyar Országos Levéltár, U et C 62–63 fol. 175. Idézi: Szarka Gyula: A Váci Egyházmegye és püspökei a török hódítás korában. Vác, 1941. 108. o. 39 KATONA IMRE: A csongrádi vár topográfiájáról. Evlija Cselebi és Bél Mátyás alapján. Mozaikok Csongrád város történetébıl 1985. 93–104. o. 75
nyékét, és az attól délebbre esı területeket, mert azok 1716-ban még más falvak határához tartoztak.40 Ezek után az egyetlen lehetıség, hogy mivel ekkor még a Tisza–Kurca közének egy része Csongrádhoz tartozott, ezen a területen keressünk az egykori vízjárás szerint ármentes felszínt. Ilyet Csongrád XVIII. század eleji közigazgatási határánál mindössze egyet találunk, a jelenleg a szentesi határba esı Várhátat a Veker kurcai torkolatával szemben. A szentesi Petrák-krónika Elsısorban Szentes, de annak környéke múltjára vonatkozóan is értékes adatokat ıriztek meg a Petrák-krónika fennmaradt variánsai. Ezek tanúsága szerint 1750-ben a krónika összeállítója a közelebbrıl nem ismert Petrák Ferenc szentesi lakos volt, aki után – mai ismereteink szerint – még legalább 20-25 személy folytatta, másolta, ırizte a krónikát, melyrıl többen másolatot is készítettek.41 Tárgykörünk szempontjából a mő elsı mondatának egy részlete az, ami érdekes: „tudva van hogy itten Romai gyarmatok laktak, mert a kurcza fojó víz partján az északi részén most is sok hamuval tıltött vastag cserép edények romok sıtt romai pénzek is találtatnak”.42 A krónika szerzıje jól ismerte a környéket, felsorolta az elpusztult falvakat, azokat is, amelyek a város belterületétıl északra estek (Hékéd, Tés, Bökény, Tıke). Itt viszont elhallgatja a határrész nevét, bár helyét pontosan megadja. Véleményünk szerint ennek az a magyarázata, hogy itt a Várhátra utal a szerzı, de mert még tudhatta, hogy ez valaha Csongrád volt, a nevét tudatosan kihagyta a szövegbıl. XVIII. századi tanúvallomások A török világ után felszabadult területek birtokjogi hovatartozása erısen kérdéses volt, hiszen több helység is elnéptelenedett a viharos idıkben. Ezért e településeket megszállni kívánó régi földesurak, illetve az újonnan fellépı követelık között peres ügyek bontakoztak ki. E perek lefolytatói igyekeztek olyan lakosokat megkérdezni a helyrajzi viszonyokról és határvonalakról, akik a török idık alatt is helyben éltek (hiszen az újonnan betelepített lakosság általában nem ismerte a korábbi állapotokat).
40
A XVIII. század elején függetlenül attól, hogy egy birtokoshoz tartoztak-e vagy sem, a középkorból örökölt gyakorlat szerint a falvak területét külön egységnek tekintették, akár volt saját lakossága (possessio), akár lakatlanná vált (prædium). Igazában csak a XIX. századi örökváltság megtörténte, és a földesúri bíráskodás megszőnte nyomán alakult ki a közigazgatási határok mostani jogi rendszere, és váltak a kihalt falvak területei a lakottak részévé. 41 Petrák-krónika „meljis Szentes városának a legrégib idöktöl valló történetét… foglalja magában”. Közreadja: Takács Edit. Tanulmányok Csongrád megye történetébıl XXV. Szentes–Szeged, 1997. 42 A szövegváltozatok eltérései elenyészık; idézetünket a Nagy Ferenc-féle változatból vettük. 76
Egy 1723-as határ megállapítási oklevél térképvázlata, melyen jól látható, hogy Csongrád területe a Tisza–Kurca közére is kiterjedt (MOL P 392. Lad. 35. No. 53.)
A Szentes és Csongrád közötti területek bizonytalan határviszonyai a XVIII. század közepén (MOL S 82. 7.). – Böld területe a Tisza és Kurca közötti területre is átnyúlt 77
Az 1720-as években többek között a böldi rév hovatartozásával kapcsolatban is folytattak peres eljárást.43 Ennek tanúkihallgatásaiból kiderül, hogy a rév Böldhöz tartozott, és Böldnek egészen a Kurcáig terjedt a határa. Ez számunkra azért kulcsfontosságú, mert egybehangzik azzal a középkori jogi helyzettel, hogy nem a Tiszában, hanem a Kurcában húzódott az egybefüggı ártér két partján elhelyezkedı települések közötti határ. Igen valószínő tehát, hogy így volt ez Csongrád esetében is, ami szintén megengedi azt a feltételezést, hogy Cernigrad helyét a Tiszától keletre keressük. VII. BEFEJEZÉS
Összefoglalva a korábbi és az általunk győjtött adatokat, úgy véljük, hogy a középkori Csongrád, azaz Ócsongrád a Tisza bal oldalán, közvetlenül a Kurca jobb partján keresendı. Ez belefér a Garamszentbenedeki Alapítólevél leírásába, itt ábrázolják legkorábbi térképeink, és ide jelzi Oláh Miklós is, valamint a püspöki tizedjegyzékek is a maitól eltérı helyzetre utalnak. Itt – visszatérve Anonymushoz – kiegészíthetjük az általa közölt történetet is. Véleményünk szerint Ócsongrád az a hely, ahol a Bolgár Birodalom határvára állt, amit Árpád csapatai elfoglaltak, majd az egyház- és államszervezés idején központi feladatok ellátására választottak ki. Eredeti nevét – ezt jól tudta Anonymus – a hely megtartotta, de ezt Ethe építı tevékenységének említésével a szerzı igyekezett elkendızni. A település neve késıbb némiképpen eltorzult, majd a terület a hódoltság kezdetén elnéptelenedett. Csongrád neve és hagyományai azonban tovább éltek a Tisza túlpartján lévı területein, ahol 1570 táján épült meg a török erıdítmény (palánk), míg az elhagyott erıdbıl (földvárból) mára csak a szentesi határban ismert Várhát név maradt fenn. A légifelvételek minden esetre földvárra utaló képet mutatnak Várháton, és az eddig ismert forrásanyagok adatai is ide utalnak. A kérdés végleges megválaszolása azonban csakis egy régészeti feltárás után képzelhetı el, mely reményeink szerint tisztázni fogja Várhát, azaz Ócsongrád múltját.
43
Magyar Országos Levéltár, P 392. Lad. 35. No. 84., 85., 90., 95.
78
79
A szentesi Várhát légifelvétele 1979-bıl (Hadtörténeti Térképtár, L-34-41-C-d)
